Francis Bacon: Novum Organum. I-től XLIV-ig Bacon alapvetőan a természet megismerésének módjáról ír. Az elmének szerinte ugyanúgy szüksége van szerszámra, mint a kéznek, és úgy véli, hogy felfedezések csak véletlennek, és tapasztalásnak köszönhetőek. A jelenlegi tudomány alkalmatlan gyakorlati felfedezésekre, mint ahogy a jelenlegi logika a tudomány felfedezésésre. Az elején leírja, h mi a baj, a tudománnyal
Melyik két utat járhatja Bacon szerint a tudományos kutatás, és mi ezek viszonya a tapasztalathoz és a felfedezésekhez? Két úton(és csak e két úton) kutatható, és lelhető fel az igazság. Az egyik az érzékektől és az egyeditől a legáltalánosabb érvényű axiómákhoz rohan, és sziklaszilárd igazságnak tekintve ezeket az elveket, belőlük vezeti le, és fedezi fel a középső axiómákat. Ez a jelenleg járt út. A másik az érzékek, és az egyedi tények segítségével folyamatosan, lépésről lépésre szűri le az axiómákat, hogy a legvégén jusson el a legáltalánosabb elvekig. Ez az út az igaz út, csak nem próbálja ki senki.
A jelenlegi módszer: „a természet sejtése” a jó módszer: „a természet magyarázata”
Mit nevez Bacon a törzs és a piac ködképeinek? Írj egy-egy példát ezekre! A ködképek és helytelen fogalmak hátráltatják az embereket a felfedezésben, az igazság keresésében.
Mit nevez Bacon a barlang és a színpad ködképeinek? Írj egy-egy példát ezekre!
Paul Feyerabend: A szakember vigasztalása. 1-7. szakasz Mi a hasonlóság és mi a különbség Feyerabend szerint a szervezett bűnözés és a tudomány között? Most tekintsünk el a kifejtés problémájától és tételezzük fel, hogy Kuhn célja tényleg csak az, hogy leírást adjon bizonyos nagy hatású történeti eseményekről és intézményekről. Egy ilyen értelmezés szerint a tudományt de facto az különbözteti meg más tevékenységektõl, hogy atudomány rendelkezik valamilyen rejtvényfejtõ hagyománnyal. Hiszen úgy tûnik, a szervezett bûnözés pár excellence rejtvényfejtõ tevékenység. A szervezett bûnözés minden bizonnyal keveset foglalkozik az alapkutatással,(8) noha vannak kiemelkedõ egyéniségek, mint például Dillinger, akik új és forradalmi elképzelésekkel állnak elõ.(9) A profi kasszafúró, nagyjából ismervén azokat a jelenségeket, amelyekre számíthat "nagyrészt feladja a kutatást ... vagy legalábbis az ismeretlen kutatását (végül is, minden létezõ széfet ismernie kellene). Ehelyett azon dolgozik, hogy az ismert dolgokat a gyakorlatba ültesse át (azaz, hogy annak a széfnek a sajátosságait tárja fel, amelyikkel éppen dolga van) azáltal, hogy egyedi funkciójú eszközt tervez és az elméletet az egyedi feladatokhoz adaptálja".(10). Kuhn szerint az eredménytelenség valószínûleg "a kasszafúró kompetenciájának a fokmérõje a kollégák szemében",(11) s így a siker vagy sikertelenség "inkább a (kasszafúrót) minõsíti, semmint az aktuális elméletet (például az elektromágnesességét)"(12): "csak a szakembert hibáztatják, nem a szerszámait"(13) – és így tovább, lépésrõl lépésre végigmehetünk Kuhn listáján egészen az utolsó pontig. A helyzet attól sem lesz jobb, ha a forradalmakra hivatkozunk. Elõször is azért nem, mert vizsgált tételünk szerint a rejtvényfejtõ tevékenység a normál tudomány jellegzetes vonása. Másfelõl nincs okunk feltételezni, hogy a szervezett bûnözés kevésbé lenne jártas a jelentõs problémák kezelésében. Továbbá, ha valóban az anomáliák egyre növekvõ száma okozza azt a nyomást, amely elõször válsághoz, majd forradalomhoz vezet, akkor minél nagyobb a nyomás, annál hamarabb kellene a válságoknak kitörniük. Nos, egy bûnbanda tagjaira és a "szakmabeliekre" nehezedõ nyomásról minden bizonnyal feltételezhetjük, hogy nagyobb a tudósokra nehezedõ nyomásnál – utóbbiaknak igen ritkán akad dolguk a rendõrséggel. Akármerre nézünk is, a keresett distinkció nem létezik. Elmulasztotta megvitatni, hogy mi a tudomány célja. Minden bûnözõ tudja, hogy azon túl, hogy szakmailag sikeres és társai között népszerû legyen, mit akar. Egy dolgot: pénzt. Azt is tudja, hogy bûnözõi normáltevékenysége éppen ezt fogja eredményezni. Tudja, hogy annál több pénzt fog keresni, és annál gyorsabban fog emelkedni a szakmai ranglétrán, minél jobb rejtvényfejtõ és minél jobban beilleszkedik a bûnözõk közösségébe. Célja a pénz. Mi a tudósok célja? És elérhetõ-e ez a cél a normál tudományos tevékenységgel? Vagy pedig a tudósok és (az oxfordi filozófusok) kevésbé racionálisak, mint a bûnözõk amennyiben "teszik, amit tesznek", a céltól függetlenül?(14) Ezek a kérdések vetõdnek fel akkor, ha Kuhn megközelítésének kizárólag a leíró aspektusára szorítkozunk.
Mit jelent a proliferáció elve, és hogyan segíti a tudomány fejlődését? A proliferáció elve azt jelenti, hogy még a legvadabb elmeszüleményeket sem szükséges elnyomni. Így, ha a paradigmák megváltoztatása a célunk, akkor késznek kell lennünk alternatív elméletek bevezetésére és artikulálására, vagyis el kell fogadnunk a proliferáció vagy szaporítás elvét, ahogy ezt a továbbiakban (szintén mnemonikai okokból) nevezni fogom. Ennek az elvnek a követése az egyik módszer a forradalmak kirobbantására. Vázoltam, egy olyan tudománynak, amely eszméink fejlesztésére törekszik, és még a legalapvetõbb feltevések kiküszöböléséhez is racionális eszközöket használ, egyszerre kell az állhatatosság és a proliferáció elvét alkalmaznia. Meg kell engedni, hogy akkor is ragaszkodhassunk eszméinkhez, ha nehézségek merülnek fel velük szemben; és meg kell engedni új eszmék bevezetését akkor is, ha a népszerû nézetek teljesen igazoltnak és hibátlannak tûnnek.
Mit jelent az állhatatosság elve, és miért nem akadályozza a tudomány fejlődését? A továbbiakban az állhatatosság elvének(20) fogom nevezni azt az elvet, amely azt tanácsolja, hogy a különbözõ elméletek közül válasszuk ki azt, amelyik a leggyümölcsözõbbnek ígérkezik, és ragaszkodjunk hozzá akkor is, ha éppen jelentõs nehézségekkel szembesül. A probléma ezek után az: hogyan lehet megvédeni ezt az elvet, illetve, hogy tudjuk megváltoztatni egy paradigma iránti elkötelezettségünket úgy, hogy az elvet ne sértsük meg, vagy akár annak szellemében járjunk el. Ezek után a probléma megoldása meglehetõsen világos. Az állhatatosság elve azért ésszerû, mert az elméletek képesek a fejlõdésre, tökéletesíthetõk, és mert lehetséges, hogy végül majd számot tudnak adni azokról a nehézségekrõl, amelyeket eredeti formájukban képtelenek voltak magyarázni. Ezenkívül pedig nem bölcs dolog túlzottan megbízni a kísérleti eredményekben. Az állhatatosság elve mellett szóló ezen érvekhez Kuhn professzor úr hozzátenné, hogy egy elmélet ezenkívül kritériumokkal szolgálarra nézve, hogy mi a kiválóság, mi a kudarc és mi racionális, s hogy amíg csak lehetséges, ki kell tartani az elméletet mellett, hogy a diskurzus racionális maradjon. A leglényegesebb azonban a következõ: csak a legritkább esetben történik meg, hogy az elméleteket közvetlenül összevetik a "tényekkel" vagy a"bizonyítékokkal". Az alapvetõ elméletek és a segédtudományok gyakran "nincsenek szinkronban". Ennek eredményeképpen gyakran kapunk cáfoló eseteket, amelyek nem azt jelentik, hogy az új elmélet kudarcra van ítélve, hanem csupán azt, hogy az adott idõpontban nem egyeztethetõ össze a tudomány többi részével.
Clifford Geertz: Mély játék: Jegyzetek a bali kakasviadalról. Milyen társadalomtudományi módszerekkel dolgozik Geertz? (Milyen módszerek jelennek meg a szövegben?) A"Ha Rómaban vagy, viselkedj ugy, ahogyan a rómaiak” Beszélgetések, megfigyelések, statisztikák vezetése, közelkerülés az emberekhez…
Mi a különbség és mi a hasonlóság Bentham mély-játék elmélete és a Geertz által megfogalmazott, bali kakasviadalt szimbolizáló mély játék között? Bentham "mély játék" -elmelete a The Theory of Legislation dmu19 műveben talalható. Ezen olyan játékot ert, amelyben a tetel annyira magasak, hogy utilitarius megfontolasbó1 irracionalis vallalkozas egyaItalan belefogni. Ha egy ember, akinek van 1000 fontja (vagy ringgitje), abból 5OO-at egy egyenlő eselyu fogadasra feltesz, annak az osszegnek, amivel nyeresre all, varhaó haszna nyilvanval6an kevesebb, mint varható vesztesege annak, amivel vesztesre all. Ami a Bali szigetieket illeti - bar ezt szavakban termeszetesen nem fogalmazzak meg -, a magyarazat abban a tenyben rejlik, hogy a penz kevesbe a (meglevő vagy remelt) haszon kifejez6je, mint a:z; erkolcsi jelent6seg szimbó1uma. A ~Mély játszmak eseteben, ahol a tet nagy, a penz inkabb csak kockázat, mintval6di nyereseg eszkoze. Nevezetesen: a tisztelet, megbecsiiles, melt6sag, figyelem jele, egysz6val statusszimb6lum.
Hogyan jelenik meg a társadalmi hierarchia a kakasviadalon (a fogadás szempontjából)? Azonban csak nak, gyerekek, kamaszok es a legkülonfele kateg6riaba tartoz6 emberek - a szegenyek, a tarsadalmilag kivetettek - azok, akik nem (vagy meg nem) vesznek reszt a kakasviadalon, jatszanak ilyen jatekokat, termeszetesen nagyon alacsony osszegekkel. Ők azok, akiknek meg a kozelebe menni is szegyellne egy igazi "kakasviador". Valamivel felettiik allnak a tarsadalmi rangletran azok, akik maguk nem a kozponti fogadasban, hanem a szeleken zajl6 kisebb fogadasokban vesznek reszt. Felettiik allnak a kicsi, esetleg kozepes fogadasokon mar indul6k, akiknek nincs olyan statusuk, hogy nagy kozponti tetekbe
bekapcsol6dhassanak, azonban esetleg a szeleken fogadhatnak a kakasokra. A hierarchia legfels6 szintjen vannak, akik a kozosseg val6ban vagyonos, tekintelyes tagjai, a megbizhat6 polgarok, akik körül a helyi elet forog, es akik a nagyobb viadalokban vesznek reszt, masok pedig 6rajuk szavaznak a szels6 fogadasokon.
Mitől lesz mély játék a kakasviadal? A bali kakasviadal melysege nem a penznek, hanem a kakasviadal kepeben megjeleno helyi statushierarchianak koszonheto, ami termeszetesen a penz fiiggvenye (minel tobb van bel6le, . annal melyebb a jatek). A kakas az ember lelki formajanak allati tiikrekent helyettesitheti ugyan gazdaja egyeniseget, a kakasviadal azonban inkabb a tarsadalmi matrix szimulaci6ja A viadal a státuskapcsolatoktól szól, itt jelenik meg a Bali emberek agressziója(mivel az utcán teljesen visszafogottak), illetve itt mutatják ki a barátságot, egymáshoz tartozást, tiszteletet stb.
Gulyás et al.: Bevezetés a tudományfilozófiába 2.1.-2.2. szakasz (Logikai pozitivisták és a Bécsi Kör) - 27-29. oldal Melyek a logikai pozitivisták fontos alapelvei? A logikai pozitivizmus (vagy neopozitivizmus) lényegében két alapelvre épül: 1) ismereteink alapja csakis a (tudományos kísérleti szituációkban feltáruló) empíria lehet, 2) valamint az empíria elemzésében használt logikai eljárások, illetve az ezek nyomán létrehozott logikai felépítmény hibátlanságának belátása is nélkülözhetetlen.
Mi a motiváció a felfedezés és az igazolás kontextusának szétválasztása mögött? A hatékonyság kiépítésében meghatározó szerepet játszik a korabeli filozófiában kibontakozó un. nyelvi fordulat eredményeinek kooptálása. A filozófia nyelvi fordulatának lényege egy „antipszichológiai” elgondolás, mely szerint a filozófiai és a tudományos gondolkodásnak nem az egzakt módszerekkel reménytelenül hozzáférhetetlen „lelki”, „pszichikai”, vagy „mentális” folyamatokkal van dolga, hanem ezen folyamatok eredményével: a nyelvi formában kifejeződő, jól azonosítható és jól elemezhető kijelentésekkel. Nem tudhatjuk, hogy ki, mit és miért gondol, de tudhatjuk és elemezhetjük azt, amit mond. Ennek a gondolatnak a jegyében a tudományt sem hasznos valaminő gondolatrendszerként azonosítani, de sokkal inkább célszerű kijelentésrendszerként felfogni. A nyelvi fordulattal szorosan összefüggő elgondolás a tudományos felfedezés és a tudományos igazolás kontextusainak radikális szétválasztása. A felfedezés körülményeinek átláthatatlansága, személyessége, és összetettsége eleve lehetetlenné teszi az egzakt megértést, így a tudományfilozófiának kizárólag a tudományos igazolások elemzése lehet a feladata. Ebből végső soron az is következik, hogy a tudományok története irreleváns a tudományfilozófia számára. A tudománytörténet a tudomány megértése és karakterisztikumainak feltárása szempontjából esetlegességek kusza tárháza. A tudományoknak lényegében nincsenek értékes történeti változatai: a tudomány aktuális állapota a tudományosság legmagasabb fokát képviseli. tudomány igazolt kijelentések ellentmondásmentes rendszere.
Hogyan lehet a Bécsi Kör tudósai szerint a demarkációt megoldani? A Kör létrejöttében és fennmaradásában meghatározó szerepet játszott a tudománynak és a nemtudománynak, pontosabban a tudományos és nem-tudományos állításoknak a világos szétválasztása, az un. demarkációs probléma A demarkáció problémájának - pozitivista szellemű - megoldására deklarálták az un. verifikációs elvet. (A verifikáció kifejezés igazolást jelent.) Arról van szó, hogy vajon vannak-e, s ha igen milyen kizárólagos sajátosságai vannak a tudományos állításoknak? A kérdés megválaszolását a kijelentések/állítások osztályozásával lehet kezdeni, s valamilyen alkalmas kritérium segítségével kiválaszthatjuk tudományosként szóba jöhető csoportjukat. A verifikációs elv alkalmazása révén
kiválaszthatjuk azokat az állításokat, amelyeknek van empirikus tartalmuk. Az ilyen állításokat értelmesnek tekintjük, s határozottan megkülönböztetjük őket az empirikus tartalmakkal nem rendelkező értelem élküli, továbbá az értelmetlen állításoktól. Tudományos állítások csak értelmes állítások lehetnek, vagyis szükségképpen rendelkeznek empirikus tartalommal. A verifikációs eljárások kétféle értelmesnek tekintett állítást engednek meg: 1) elemi állításokat (ezeket egyesek protokolltételeknek mondják), amelyekre jó példáknak tekinthetjük a tudományos laboratóriumi jegyzőkönyvek bejegyzéseit, valamint 2) az efféle állítások hibátlan, komplex logikai konstrukcióit. Minden esetben eldönthető, h összhangban van-e a tapasztalattal, azaz igaz, v hamis. Összetett állítás esetén LOGIKAI KONSTRUKCIÓ alkalmazandó un. konfirmációs elv bevezetésével. E szerint az elv szerint az igazolni kívánt univerzális igazságot megfogalmazó állítás empirikus következményeit kell vizsgálni. Ez se jó…
3.4.3. szakasz (Lakatos tudományfilozófiája) - 68-70. oldal Miért fontos Lakatos szerint a kapcsolat tudomány és történelem között? Csakúgy, mint a matematika esetén, Lakatos a történeti dimenziónak alapvető jelentőséget tulajdonít, vagyis –mind Popperhez, mind Kuhnhoz hasonlóan – a tudomány jellemzését nem ahistorikus, pillanatkép-szerű keretek között képzeli el, hanem egy fejlődési folyamat időbeli vizsgálataként. A tudomány történetét problémák történetének látja, ahol az egy-egy problémára adott válasz-kísérletek folytonos történetté kapcsolódnak össze.
Mi a heurisztikák szerepe Lakatos tudományfilozófiájában? Miket határoznak meg a heurisztikák? Egy ilyen, problémákhoz kötődő folytonos történet meghatároz egy kutatási programot. Ezt azok a metodológiai szabályok fogják össze, melyeket a program kezdetekor a tudósközösség kijelölt, és amelyek nagyvonalakban meghatározzák a kutatás játékszabályait: ez az ún. heurisztika.81 A heurisztika adja meg, hogy milyen módon akarhatunk eredményre jutni (pozitív heurisztika) és milyen módon nem (negatív heurisztika). Az utóbbi behatárolja, hogy mi a program ún. kemény magja, ami ellen cáfoló evidenciákat nem értelmezhetünk (vagyis amit akkor sem akarunk feladni, ha egyelőre hibásnak tűnik), és egyben felvázol a mag körül egy védőövet (segédhipotézisekből és segédelméletekből), aminek tetszőleges módosításával képesek vagyunk épségben megőrizni a magot a problémákkal szemben. A pozitív heurisztika a program fejlesztésének irányát szabja meg, egyfajta előzetes tervként szerepel, amely körvonalazza a program által elérendő célt, és ezáltal viszi előre a programot.
Lakatos szerint mikor ér véget egy kutatási program? A tudományos problémák történeti fejlődésében két irány figyelhető meg. Ha a kérdésre adott válaszok pozitív fejlődési vonalat képviselnek, vagyis az elmélet előrejelzései egyre sikeresebbek, akkor progresszív problémaeltolódásról beszélünk, ellenkező esetben pedig degeneratív probléma-eltolódásról. Így tehát azt, hogy egy probléma-eltolódás az adott esetben progresszív-e vagy degeneratív, csak egy utólagos nézőpontból, a későbbi megfigyelő (hosszútávon a történetíró) szemszögéből lehet majd megítélni
Egy program tehát nem akkor ér véget, ha cáfolattal találkozik (mint Poppernél), egyrészt mert minden program a maga kezdetleges formájában eleve megcáfoltan születik, másrészt mert a cáfolatok kivédhetők a védőöv segítségével, hanem akkor, amikor a pozitív heurisztika kimerül, vagyis amikor a kutatásnak nincs további iránya.
Mit mond Lakatos a kutatási programok összehasonlíthatóságáról? A kutatási programok megítélése persze nem önmagukban történik, hanem egymással való összehasonlításukban. Egy program progresszivitásához nem elegendő, hogy sikeres előrejelzéseket tegyen, hanem szükség van arra is, hogy ebben sikeresebb legyen riválisainál.
3.2.1.-3.2.2. szakasz (Kuhn) - 40-47. oldal A paradigma lételméleti (ontológiai) megközelítése milyen kérdéseket vet fel? Ez milyen problémához vezet? A paradigmákban fellelhető elemek első csoportját a lételméleti (ontológiai) jellegű filozófiai nézetek alkotják. Itt és minden további elem esetén az az állítás, hogy ezek a gondolatok, eszmék, felfogások jelen vannak egy adott normál tudományos korszak tudományában, a sokszor rejtett előfeltevések között, és ezek alapvetően meghatározzák a dolgok menetét. A lételméleti csoport első kérdése az, hogy voltaképpen mi is a világ. A tudomány számára konkrétabban megfogalmazva: miből áll a világ, mely, milyen objektumok azok, amelyek a tudományos vizsgálódások tárgyát képezik. A második probléma az, hogy mit csinálnak ezek az objektumok általában, konkrétabban pl. hogyan mozognak. A harmadik az lehet, hogy a dolgok és mozgások összekapcsolódása milyen meghatározottságokat hordoz, ha egyáltalán. Ezt tehát a determinizmus problémáját veti fel.
A kuhni paradigmát milyen elem-csoportok alkotják? Ezek közül melyik a legfontosabb Kuhn szerint? elemek első csoportját a lételméleti (ontológiai) jellegű filozófiai nézetek alkotják. elemek második csoportját az ismeretelméleti (episztemológiai, gnoszeológiai) kérdések alkotják a harmadik csoportba a tudományos (esetleg diszciplináris) alapfogalmak, az alapvető elméleti feltevések, az alapvető törvények tartoznak, valamint ezek alkalmazási módjai különböző problématípusokra – vagyis a mintapéldák, amelyek Kuhn szerint a legfontosabb szerepet játsszák a paradigma elsajátításában. Végül a paradigmát alkotó elemek negyedik csoportjába a módszertaniak tartoznak, vagyis a bevett kísérleti berendezések, az ezekhez tartozó vagy más kutatási módszerek, továbbá a matematika kezelési módja, illetve a matematikai eszközök jellege.
Mi az anomália, és hogyan kezeli a paradigmatikus tudomány? Ezek a folyamatok a normál tudományon belül kezdődnek, ahol Kuhn szerint szükségszerűen megjelennek elméleti vagy gyakorlati anomáliák. Az anomália kifejezésnek ismét nincs egészen pontos definíciója, de valami olyan tényező megjelenését jelenti a tudományban, ami nem illeszthető bele az uralkodó paradigmába.(van tapasztalati, elméleti) Mit tud kezdeni egy paradigmatikus tudomány az anomáliákkal? Többfélét is tehet. Először is teljesen ignorálhatja, figyelmen kívül hagyhatja, azzal, hogy a jelenség nem is létezik, tévedés, vagy ha mégis létezik, nem ott, nem úgy stb. Másodszor megpróbálhatja
beilleszteni, beerőltetni a paradigmába. Harmadszor – ha az előző kettő megoldás már nem működik – tudomásul lehet venni. Kuhn szerint eljő egy forradalmár (jöhetne több is, de örülünk, ha egy akad), aki felajánl egy újfajta megközelítést, amely megoldja az anomáliákat
Milyen kritikák érték a paradigmaváltás elméletét? Fejtsd ki őket! Amit a forradalmár felajánl az anomáliák kiküszöbölése érdekében, az nem más, mint egy új paradigma. Most a tudós közösségen a sor, hogy válaszoljon a kihívásra, elfogad-e az újat, vagy marad a réginél. Itt megint nem szavazással dől el a kérdés, hanem hogy mit követnek a tudósok. Az idősek, a paradigmában régen benne lévők nyilván nehezebben váltanak, az ifjabbak talán könnyebben. Végső soron, ahogy Planck saját (nem annyira a kvantummechanikával, mint inkább a termodinamikával kapcsolatos) tapasztalatai alapján keserűen mondja, az új gondolatok úgy nyernek tért, hogy a régiek képviselői kihalnak. Akárhogy is, ha a tudós közösség elfogadja az ajánlatot, akkor bekövetkezik a tudományos forradalom, ami ezek szerint nem más, mint egy paradigmaváltás, a világszemlélet alapvető megváltozása. Ebből is következik Kuhn következő tétele, a paradigmák összemérhetetlensége
Két vád fogalmazódott meg általánosságban a paradigmaváltások ellen. Az egyik a relativizmus volt, vagyis hogy Kuhn viszonylagossá teszi a tudományos haladást, ami igaz lehet, hiszen a ha valóban paradigmatikusnak gondoljuk a tudományt, akkor a fejlődéséről is csak a paradigmához viszonyítva beszélhetünk, vagyis oda jutunk, amiről már szó volt az imént, a normál szakaszon belül van fejlődés, a paradigmák között azonban nincsen, a későbbi paradigma nem fejlettebb a korábbinál, csupán csak más. A másik vád az irracionalizmus szokott lenni. A paradigmaváltás ugyanis nem igazán indokolható, vagyis nem ésszerű, azaz irracionális. A tudomány racionalitás ugyanis, éppúgy, mint minden más sajátossága, csakis a paradigmán belül értelmezhető. Egy tudóstól az a racionális viselkedés, ha a paradigmának megfelelően jár el.
