Babits Mihály (1883-1941 ) 1883-ban született Szekszárdon, klasszikus műveltségű, mélyen katolikus nemesi családból. 1901-ben érettségizett Pécsett, a zirci ciszterci rend római katolikus főgimnáziumában. Ősszel megkezdte tanulmányait a budapesti egyetem magyar-francia szakán (az utóbbit hamarosan latinra cserélte fel). Filozófusnak készült. Az egyetemen Négyesy László híres stílusgyakorlatok szemináriumára is járt, legközelebbi barátaival: Kosztolányi Dezsővel és Juhász Gyulával együtt. 1905-től Baján, majd Szegeden helyettes tanár, 1908 és 1911 között a fogarasi (ma Romániában van) gimnázium tanára volt. 1908 nyarán velencei utazást tett, Olaszországért élete végéig rajongott. 1911-ben Újpestre helyezték. A Tanácsköztársaság alatt egyetemi tanárrá nevezték ki, de hamar kiábrándult a diktatúrából. 1920-tól másfél évig lakott nála költőtanítványa, Szabó Lőrinc. 1921-ben feleségül vette Tanner Ilona költő- és írónőt, aki a házasságot követően Kazinczy Ferenc hitvesére utalva a Török Sophie írói álnevet használta. 1924-ben Esztergom-Előhegyen nyári lakot építtetett, a két világháború közti szellemi élet megannyi jeles képviselője hagyta a ház falán aláírását. Osvát Ernő halála után, 1929-1933-ig Móricz Zsigmonddal, 1933-tól Gellért Oszkárral folytatta a Nyugat szerkesztését. 1934-tőllégzési panaszokkal küzdött, 1937-ben orvosai gégedaganatot állapítottak meg nála. 1940-ben Dante-fordításáért San Remo-díjat kapott és tagjává választotta a Magyar Tudományos Akadémia. 1941-ben a Siesta szanatóriumban halt meg. A Nyugat utolsó száma a Babits-emlékkönyv lett 1941-ben. "Babits lírájának két olyan alapjellemzője van, amelyekkel- úgy érzem, eleve számot kell vetnünk. Az egyik, hogy más érdekli, mint általában a költőket, különösen a magyar költőket; a másik, hogy más viszonyban van költői tárgyával, mint bárki előtte a magyar irodalomban. (...) Ami őt érdekli az elsőrenden a filozófiának nevezhető alapkérdések sora, ember és világ, szubjektum és objektum viszonya, élet és halál, a megismerés, a kifejezhetőség, az emberi egzisztencia. (...) Talán ebből fakad tárgyához való újfajta, objektívnak nevezhető viszonya. (...) »Hideg«, »csinált«, »poeta«, »doctus« (ez természetesen szidalom), nem igazán lírikus - ezek a jelzők kezdettől kísérik pályáját. Egyszerűen nem volt példa, nem voltak fogalmak arra, hogy ezt a valóban ritka költői alkatot, módszert körül lehessen
keríteni, hálóba lehessen fogni. Babits megengedte magának, hogy (...) magasabbra nézzen, megengedte magának, hogy az ember világba-vetettsége, az úgynevezett homo sapiens testi-lelki léte-nemléte, alapvető paradoxona foglalkoztassa. Ebben van szellemi-költői bátorságának különlegessége. " (Nemes Nagy Ágnes: A hegyi költő, részlet)
Kérdések: 1. Mit olvastatok már Babits Mihálytól, mit tudtok Babits Mihályról? 2. Mit tart Nemes Nagy Ágnes költőnő a babitsi líra legjellemzőbb vonásainak? 3. Mit gondoltok, a fenti idézet alapján milyen nehézségekkel fogtok találkozni verseinek olvasásakor, értelmezésekor? 4. Mit tudnátok tenni azért, hogy jobban megértsétek Babits verseit? 5. Mit jelenthet, hogy a költőnek objektív a viszonya tárgyához? Miért furcsa ez a viszony épp egy lírikus esetében? 6. Mit gondoltok, hogyan befolyásolhatja ez az "objektív viszony" a versben beszélő hang megalkotottságát?
PÁLYAKÉP A Nyugat nagy nemzedékének alkotója, a nyugatosok egyik legjelentősebb helye a kánonban és legsokoldalúbb életművét hozta létre. Korai lírája a klasszikus modern gondolati költészet kiemelkedő példája. Kiváló műfordító és tanulmányíró, irodalomtörténeti, művészeti tárgyú írásai, kritikái a XX. század elejének meghatározó értekező prózájába tartoznak. Lírája kötődik a XIX. századi magyar irodalmi hagyomány (Arany, Vörösmarty) tárgyiasabb költészetéhez. Másrészt merít a világirodalom ösztönző hatásából is (Browning, Swinburne). Költészete jelentős európai hagyományokat: formákat, műfajokat, témákat, versmértékeket örökített át a klasszikus modernség lírájába. Felfogása szerint a költő szükségképpen konzervatív, vagyis klasszikushagyományok és értékek őrzője. A klasszikus formákhoz és hagyományokhoz való visszatérés különösen a kései Babits-pályának válik jellegzetességévé. Az avantgárd ellenhatásaként a XX. század '30-as '40-es éveiben kibontakozó újklasszicizmus több költői életmű ösztönzője lett. Öröksége erősen hatott az Újhold című folyóirat köré csoportosuló, 1945 utáni nemzedékre is (például Nemes Nagy Ágnes költészetére). Tudós költő (latin: poeta doctus), aki széles körű műveltséganyagot mozgósít. Gazdag irodalomtörténeti, irodalomelméleti, illetve mesterségbeli tudással bír, és ennek megfelelő művészi gonddal formálja meg alkotásait.
Rendkívüli és haláláig gazdagodó műveltségét, mely számára mindig eleven élményt jelentett, már kortársai is ámulattal említették. Emberi magatartását és líráját a sokirányú érdeklődés, valamint a módszeres tájékozódás igénye jellemzi. A bölcseleti irányultság költészetének meghatározó vonása. Világképének alapja a keresztény platonizmus (Szent Ágoston), amely nem hisz az ember eredendő jóságában vagy gonoszságában. De belső küzdelem árán megvalósíthatónak tartja a jóság győzelmét. E felfogás jelzi Babits világlátásának erkölcsi alapvetését is. Ugyanakkor bölcseleti tájékozódása szerteágazó volt. Hatással volt rá a görög természetfilozófia, valamint Baruch de Spinoza (1632-1677) holland filozófus panteista felfogása. E felfogás a megértés és megismerés örömét összekötötte a természettel és a megnyilvánuló isteni szellemmel. A felvilágosodás kori szenzualizmus bölcselői közül különösen Hume kétkedő szemléletévei és a pozitivizmus egyes vonatkozásaival azonosult. Gondolkodására jelentős hatást gyakorolt Kant erkölcsbölcselete. Továbbá Nietzsche, Schopenhauer és Bergson életfilozófiája, William James tudatfolyam-elmélete, illetve Freud lélektana is. Babits költészetét tehát a jelenségek lényegét firtató kíváncsiság jellemzi. Olyan bölcseleti problémákat vet fel, mint az ember (szubjektum) és a világ (objektum) viszonya, a megismerés és a kifejezhetőség lehetőségei vagy az európai műveltséghagyomány újraértelmezése. Amit megvizsgál, annak rendszerint az ellenkezőjét is végiggondolja. A Babits-vers olvasója gyakran szembesül azzal, hogy a megértés gyakran feltételezi saját műveltségét, filozófiai tájékozottságát. A jelentésért megküzdő odafordulás izgalmas kalandot is jelenthet. Babits művészetfölfogása szembefordul az utánzás elvével. A klasszikus modernség jegyében a műalkotást az isteni teremtő gesztushoz hasonló tevékenységnek, öntörvényű "világteremtésnek", "világsokszorozásnak" fogja fel (Bolyai). Teremtésesztétikája a pálya későbbi szakaszaiban kiegészül a művészi érték és az erkölcsi igazságosság egységét valló szemlélettel.
Lírájának első szakasza Fiatal vidéki tanárként kerül kapcsolatba a holnaposok körével, így szerepel a nagyváradi Holnapantológia szerzői között. Itt figyel fel műveire Osvát Ernő, valamint Ignotus, és Babits hamarosan a Nyugat állandómunkatársa lesz. 1909-ben megjelenik első verseskötete, a Levelek Iris koszorújából, mellyel bekerül a modern magyar költészet élvonalába. Az első verseskönyvet 1911ben a Herceg, hátha megjön a tél is! követi. Babits korai költészete szembehelyezkedik a közvetlen kifejezéssel élő élménylíra hagyományával. Közvetett kifejezésmódot alkot. A személyes, vallomásos megszólalást tárgyakkal, más tudatokkal, szerepekkel, helyzetekkel, stílusokkal és kultúrákkal eltávolító, tárgyiasabb beszédmódokban nyilatkozik meg. Első köteteit esztétizáló szemlélet, filozófiai indíttatás, formai sokszínűség és témagazdagság jellemzi. E kötetekben jelen van a szecesszió én-kultusza, formai díszítettsége és motivikája (Hunyt szemmel, Himnusz Irishez). Tapasztalható az impresszionizmus pillanatnyi benyomásszerűsége, névszói stílusa, szín- és hangképletei (Messze, messze ... , Új leoninusok). Továbbá a szimbolizmus képalkotása (Fekete ország, Az örök folyosó, Két nővér) is megfigyelhető. Különösen a Levelek lris koszorújából verseire jellemző, hogy motívumai a kötetszerkezet egészét átszőve egymással is párbeszédet folytatnak. Ebben a poétikai sajátosságban fontos szerepe van a
dőlt betűvel kiemelt versek utalásrendjének. Az utalások a széttartó poétikai megoldásokat felvonultató szövegek közt középpontokat jelölnek ki. E központi alkotások (In Horatium, Húnyt szemmel, A lírikus epilógja) visszautalnak a sokszínűség elvére. Érzékeltetik a hagyomány sokféleséget és újraértelmezhetőségének gazdag lehetőségeit. Másrészt egységesítő szerepet töltenek be. A pályát nyitó kötetek azt is nyilvánvalóvá teszik, hogy a fiatal költő a teljesség megragadására, valamint a versekből összeállítható "egész" kifejezésére tesz kísérletet. Ugyanakkor az első kötetcíme, valamint nyitó és záró versének párbeszéde az egész megragadhatatlanságának és kifejezhetetlenségének a tapasztalatát is közvetíti. 1916-ban Babits újabb lírakötettel jelentkezik. Az 1911 és 1916 közt született verseket tartalmazó Recitativban olyan kiváló költemények kapnak helyet, mint a Bolyai, a Cigánydal, A csengetyűsfiú vagy a Húsvét előtt. A Recitativ verseinek egy része még Fogarason keletkezett. Mások már Pesten születtek az utolsó békeévekben, valamint a háború alatt. A kötet később keletkezett darabjai eltávolodást mutatnak a szimbolizmustóI, a szecessziótól, a sokszínűség és a közvetettség elvétől egyaránt. A háború hatására a költő feladja a külvilág eseményeivel szemben kialakított távolságtartó magatartását. A háborús propagandával szemben hitet tesz a felvilágosult emberiesség eszménye mellett. Ez a szemléletváltás költészetfelfogásába is átalakulást eredményez. Lírájában megjelenik az etikai látószög. Ekkor keletkezett versei gyakran erkölcsi elvek vagy eszmék mérlegelésére illetve ütköztetésére épülnek, közösnek gondolt emberi igazságokat nyilvánítanak ki. Az erőteljes igehasználat, valamint a mondatszerkezetek széttördelése expresszionista vonások megjelenésére utal (Húsvét előtt).
Lírája a húszas- harmincas években Babits korai költészetének poétikája az életmű további részében módosul. A háború tapasztalatai nyomán a költő elfordul az irracionalista életfilozófiáktól. A katolicizmushoz közeledik, mert abban véli megtalálni az európai szellemiség, illetve kultúra egységességét jelentő hagyományfolytonosságot. Tovább távolodik a romantikában gyökerező individualizmustól, fölerősödnek és kiteljesednek a korábbi költészetére is jellemző klasszicizáló törekvések. Az 1920-ban megjelenő Nyugtalanság völgye című verseskötet lezárja lírájának második szakaszát, egyben megnyitja a harmadikat. E kötet újabb stílusfordulatot jelez. Babits költészete tárgyszerűbbé, ugyanakkor nyelvi kifejezésmódja egyszerűbbé válik. A versekben egyre fontosabb szerepet kap a múlt, benne a kultúra értékei (Zsoltár gyermekhangra, Zsoltár férfihangra, Énekek éneke. Őszi pincézés). A befelé fordulás, az elkülönülés és az értékőrzés rezignált magatartása jellemzi a Sziget és tenger (1925) verseit. A kötet egyik visszatérő jelképe a címben is megjelenő szigetmotívum. Az istenek halnak, az ember él (1929) és a Versenyt az esztendőkkel (1933) kötet is a Babits-líra önértelmező, reflexív jellegének fölerősödéséről ad hírt. Ezeknek a verseskönyveknek több kiemelkedő darabjában is megjelenik magának a líraiságnak vagy a költészetnek, illetve az alkotásfolyamatnak a problémája.
(Például: Régen elzengtek Sappho napjai, Cigány a siralomházban, Mint a kutya silány házában, Mint forró csontok a máglyán.) Ezzel összefüggésben egyre gyakoribbá válik a hagyományhoz való viszonynak, a költői beszédhelyzetnek és a prófétai szerepvállalásnak az értelmezése, újraértelmezése. (Például: Holt próféta a hegyen, Mint különös hírmondó, Csak posta voltál.) E jellemzők mentén költészetének utolsó korszaka kapcsolatba hozható az európai líra későmodem fejleményeivel. Babitsnak az „én" helyzetére rákérdező versei, ellentétben a nyugati líra alakulástörténetével, nem a nyelvileg megalkotott „én" elbizonytalanítására épülnek. Műveinek a halállal szembenéző, a lét végső kérdései felé forduló megszólalója jellegzetesen életrajzi alakként formálódik meg (Ősz és tavasz között, Balázsolás). E kései költeményekben ismét fölerősödik a személyesség, melyhez gyakran társul elégikus hangnem, irónia és/vagy önirónia. Babits utolsó jelentős alkotása a Jónás könyve című, négyrészes elbeszélő költemény (1937-1938) és a Jónás imája (1939). A Jónás könyve a küldetéstudat alakulása szempontjából és az életmű egészére reflektáló jelleggel értelmezi, illetve írja újra az ószövetségi történetet.
Prózája Bár Babits eredendően nem prózaíró, elbeszélői munkásságát nyelvteremtő fantáziáján kívül jelentőssé teszi, hogy törekedett a korban újnak számító témák, prózapoétikai eljárások meghonosítására. A gólyakalifa című regényének (1913) középpontjában a személyiségmegoszlás és az álom(fejtés) kérdésköre áll. Hőse, Tábory Elemér, jómódú, művelt családban nevelkedő „szerencsegyerek". Álmaiban előbb egy nyomorult asztalosinas, majd egy erkölcstelen díjnok életét éli. Nappali életének mozzanatai ellentétes értékrendben megfeleltethetők álombeli életének elemeivel. Mintha álmai énjének ösztönös tartalmait hoznák felszínre. A mű egymásra utaló motívumhálója is jelzi, hogy A gólyakalifa a metaforikus elbeszélés egyik legkorábbi példája irodalmunkban. A kedvelt alakmástémát (Dosztojevszkij: A hasonmás. Stevenson: Dr. Jekyll és Mr. Hide. Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe) Babits regénye úgy írja tovább, hogy benne az én osztottságának tapasztalata válik meghatározóvá. Az újkatolikus regény korabeli irányaival, valamint a fejlődésregény és a vallomás műfaj hagyományaival egyaránt kapcsolatba hozható a szintén lélektani érdekeltségű Timár Virgil fia (1921). A mű szövegszerű rájátszásokkal is megidézi Szent Ágostont és Vergiliust. A regény egy ciszterci szerzetestanár és tanítványa (Vágner Pista) története. Azt a kérdést firtatja, milyen veszélynek teszi ki magát a magányos lélek, ha a szeretetével mások felé fordulva kilép saját köréből. Meghatározóan önéletrajzi indíttatású a családregény és a fejlődésregény modernista változatát nyújtó Halálfiai (1927). Központi alakja a szintén önéletrajzi ihletéssel megalkotott Sátordy Imrus. A századforduló évtizedeiben játszódó regény világa a középosztálybeli értelmiség életmódjának és magatartásmintáinak jellemzőiből formálódik. Szereplőiből hiányzik a belső lendület, a teremtő erő, csak kényszerhelyzetekben szánják magukat cselekvésre. Tevékenységeiknek célja, iránya, összefüggései önmaguk számára is homályban maradnak. Az alakformálásnak ez a sajátossága is
rávilágít a szimbolizmus és a szecesszió dekadens látásmódjának és a schopenhaueri filozófiahatásának jelenlétére. Az antiutópiaként olvasható Elza pilóta vagy a tökéletes társadalom (193) fantasztikus regény. Cselekménye az „Örök Harc" negyvenedik esztendejében játszódik. Társadalma a fikció szerint két, egymás ellen harcoló világrendet szolgál ki. Benne a hatalom személytelen és félelmetes, az életet a pusztítás szükségletei szabályozzák. Ebben a világban nincs, mert nem is lehet tere a személyiségnek vagy az elemi emberi vágyaknak (béke, szerelem, család). Végül azonban egy hirtelen fantasztikus fordulattal kiderül, hogy az örök harc világa csupán a regényben szereplő Schulberg professzor teremtménye (Isten-szerep). Schulberg a természet titkait fürkészve alkotta meg a Kis Földet. A fikció szerint itt minden ugyanúgy játszódik le, mint bolygónkon, csak sokkal gyorsabban. De ha Kis Földön pontosan úgy ismétlődik a fejlődés és a világtörténelem, ahogy az a nagy planétán lefolyik, "Akkor (...) ott is kell születni egy tudósnak, egy csöppke tudósnak, aki egy még kisebb planétát állít elő". Ugyanakkor felmerülhet. hogy a nagy planétát is figyeli egy tudós, és így tovább: végtelen sorozat! Az életműhöz a Laodameia (1901-1911) című, görög mítoszt újraíró drámai költemény, valamint a Kazinczyról írt, A literátor (1916) című dráma is hozzátartozik. Emellett feltétlenül szólnunk kell Babits fordítói tevékenységéről, melynek legnagyobb vállalkozása Dante Isteni színjátékának magyarra ültetése. Az Isteni színjáték első része (Pokol) 1912-ben látott napvilágot, 1920-ban követte a Purgatórium, majd 1923-ban a Paradicsom fordítása. A teljes mű 1929-ben jelent meg. 1918-ban fordította le és látta el jegyzetekkel, valamint kísérő tanulmánnyal Kant Az örök béke című művét, ami nagyban hozzájárult erkölcsi szemléletének alakulásához. 1923-ban a Szabó Lőrinccel és Tóth Árpáddal együtt készített Baudelaire-fordításkötet látott napvilágot. Két versgyűjteményt jelenletett meg. A világi szerelem könyve Erato (1920 l. a középkori himnuszokat latinul és magyarul tartalmazó Szent szeretet könyve pedig Amor Sanctus (1933) címmel került kiadásra. 1931-ben készült el Szophoklész Oidipusz királyának fordításával. 1940 nyarán kezdett hozzá az Oidipusz Kolonoszban című tragédiájának magyarra ültetéséhez. Ez utóbbi nyomdai levonatán haláláig dolgozott. Babits irodalmi munkásságát végigkíséri értekező prózája és irodalomszervezői tevékenysége is. A magyar irodalmi hagyomány olyan kiemelkedő alakjairól írt tanulmányt, mint Vörösmarty Mihály, Arany János, Petőfi Sándor. De jelentősek kortársairól - például Kosztolányi Dezsőről írt kritikái is. 1934-tól dolgozott Az európai irodalom története című munkáján, melynek végleges változatával 1936-ban készült el. E művét az egyre inkább elboruló történelmi horizonttal szemben a közös európai hagyomány szubjektív összefoglalásának szánta. Irodalomszervezői tevékenysége a húszas évek második felétől vált egyre jelentősebbé. 1927-ben a Baumgarten-alapítvány kurátora (döntnöke) lett. Baumgarten Ferenc magyar származású, de Németországban élő esztéta volt, aki végrendeletében a magyar irodalomra hagyományozta vagyonának kamatait. Babitsot jelölte ki egyik döntnöknek. A Nyugatot 1929-től Móriczcal szerkesztette, 1933-ban a folyóirat főszerkesztője lett. E minőségében a korábbinál is jobban meghatározta annak arculatát. Az irodalmi életben betöltött pozícióiban Babits arra törekedett, hogy a hagyományletéteményeseként megszabja saját
feladatkörét. Ugyanakkor saját ízlését egyre inkább mértékadónak tekintette. Emiatt például a fiatal József Attila és Szabó Lőrinc, valamint társszerkesztője, Móricz Zsigmond is ellentétbe került vele.
LEVELEK IRIS KOSZORÚJÁBÓL (kötetkompozíció)
Babits első verseskötete az 1902 és 1908 közt írott költeményeket gyűjti egybe. A kötet címéről eszünkbe juthat a koszorú és a költészet hagyományos kapcsolata, de a koszorú toposz összekapcsoltságot, körkörösséget, teljességet felidéző jelentése is. A "levelek" a versek metaforája lehet. A teljesség, az egész egyes darabjait, részeit jelöli, vagyis a szecessziós levélmotívum az egész megragadhatatlanságára is utalhat. Írisz a görög mitológia istennője. Írisz a görög mitológia istennőjeként az istenek hírvivője. Ő vonja fel a szivárványt az égre, tehát összeköti az égi és a földi szférát. A latin Ovidiusnál Juno istennő küldötteként szerepel. De írisznek nevezik a szem szivárványhártyáját is. A szem, illetve a látás pedig a világmegismerésének, befogadásának talán legfontosabb érzékszerve. Továbbá írisznek is mondják a nőszirom nevű dísznövényt, amelynek fajtái rendkívüli színgazdagsággal pompáznak a tavaszi kertekben. Többek között fajta- és színbeli sokfélesége miatt válhatott ez a növény a szecesszió legjellegzetesebb motívumává. Mindebből a befogadó érzékelheti, hogy a rendkívül beszédes kötetcím az európai kultúrkincs közös gyökereivel, hagyományaival teremt kapcsolatot. A fiatal költő ars poeticájaként olvasva a költészet sokszínűségének, változatosságénak, teljességre való törekvésének igényét jelenti be. A sokszínűség elvére épülő kötetkompozíciót nem ciklusok hozzák létre. Szerkezetét dőlt betűvel kiemelt központi versek (Húnyt szemmel, A lírikus epilógja) és szövegrészek (például az In Horatium első néhány sora) egységesítik. A versek között ez az eljárás kapcsolatokat, utalásokat, párbeszédeket létesít. A párbeszédekben különböző kulturális hagyományok (antikvitás, kereszténység, keleti filozófiák, magyar költészeti hagyomány, modern technika, nagyvárosi tematika) vesznek részt. A kötetnek az esztétizmus poétikája nyomán született versei a szecesszió, az impresszionizmus és a szimbolizmus stílusjegyeit egyaránt felmutatják.
In Horatium Kérdések 1. Mi minden jut eszetekbe a Levelek Iris koszorújából kötetcím egyes szavairól? Hogyan értelmeznétek a cím egészét? 2. Hogyan kapcsolható össze a kötet címe az In Horatium kötetnyitó vers kérdésfelvetésével? 3. Hol utal szövegszerűen is vissza a vers a kötetcímre? Milyen jelentéseket nyomatékosít a visszautalás? 4. Hogyan foglalható össze a vershelyzet, illetve a beszédhelyzet? 5. Hogyan értelmeznétek a vers első négy sorát mint ars poeticát? 6. Milyen logikai viszonyt fejez ki a vers első és második része közt az "ekként" kötőszó? 7. Milyen jellegzetes motívumokból építkezik a vers első fele? Mit állít a beszélő a világ rendjéről az első részben? (Szövegrészletek kiemelésével és értelmezésével válaszoljatok!) 8. Milyen költészetet tart a vers beszélője eszményinek, követendőnek? 9. Miért gondolja ellentétesnek a vers beszélője saját költészeteszményét a horatiusi "arany közép" elvével? 10. Hogyan viszonyul a vers beszélője a hagyományhoz?
A Levelek Iris koszorújából kötet nyitó verse az ókori római irodalom egyik legjelentősebb alkotóját, Horatiust idézi meg. A címbeli elöljárószó ("in") a latinszónoki hagyomány kifejezésmódját felelevenítve a Horatiusszal szemben (ellen) való megszólalást helyezi kilátásba. Feltűnhet, hogy bár hiányzik a versszakokra tagolás, a mű klasszikus időmértékes formát követ. A Horatius által is kedvelt alkaioszi strófa szerint íródott. Első, dőlt betűvel kiemelt négy sora idézet Horatius egyik ódájából. A versforma és a szövegköztiség a cím jelentését részben visszavonja. Hiszen a versbeszéd eszerint nemcsak vitázik Horatiusszal, hanem kapcsolódik is az antik hagyományhoz. A beidézett horatiusi sorok szerint a versben beszélő lírai én a latin költő elődhöz hasonlóan a múzsák papjaként nyilatkozik meg. Az újítás igényével lép fel ("soha nem hallott verseket"), és erős fiatal füleknek „címzi'' beszédét. Ez azt is jelentheti, hogy a lírai én saját költészetét Horatiusszal szólva szent tevékenységnek tartja. Azt állítja, hogy értő befogadói csak a kiválasztottak vagy beavatottak, az új iránt fogékony, művelt kevesek ("Gyűlöllek: távol légy, alacsony tömeg!") lehetnek. Azonban maga a horatiusi sor is átvétel. Az ókori Róma pontifexei az isteneknek szóló áldozatbemutatáskor"Odi profanum vulgus " felszólítással jelezték, hogy a tömeg fordítson hátat, mert az áldozatbemutatásnak csak a kiválasztottak lehetnek részesei. Az In Horatiumban ez az idézet a babitsi líra gondolati jellegére, a költészet intellektuális értelemben "arisztokratikus" voltára utal.
A vers kettős ars poeticát fogalmaz meg. Egyrészt a költői beszéd új összefüggéseket megalkotni akaró igényét, másrészt a hagyományhoz való kötődését állítja. Ugyanakkor a hagyománytól való eltávolodásnak vagy a hagyomány újraértelmezésének szándékát is jelzi. ("Ekként a dal is légyen örökkön új, / a régi eszme váltson ezer köpenyt, / s a régi forma új eszmének / öltönyeként kerekedjen újra. ") Az 5-16. sor motivikája szorosan kapcsolódik a görög természetfilozófia elgondolásához. Eszerint a kozmosz az őselemek folyamatos egymásba alakulásaként létezik. Ha megfigyeljük az In Horatium 5-16. sorának természetmotívumait, rájövünk, hogy azok valójában a milétoszi filozófusok őselemei: levegő, víz, tűz, föld "Nézz fel az égre: barna cigány ködök" "nézz szét a vízen: fürge fehér habok" "A láng is hullám. I Szüntelenül lobog I főnix-világunk" "Minden a földön"
Olyan őselemekként alkotják meg a világot, amelyeket a szüntelen egymásba alakulás jellemez ("örök cseréjükért hálásak"). A szüntelen egymásba alakulás képzetét Babits verse az életre és a halálra is kiterjeszti. Vagyis a lírai én a világ meghatározó tulajdonságának, lényegének az állandó mozgást, változást, megújulást tartja. Ez a vélekedés a milétosziak bölcseletét a dialektika elvével továbbgondoló Herakleitoszhoz kötődik. A neki tulajdonított mondást a Babits-vers idézőjelbe fogva, szövegszerűen is beemeli: "nem lépsz be kétszer egy patakba".
A hagyomány újraértelmezése A vers beszélője a költészetet és a költői nyelvet is a világ természeti rendjének megfelelően képzeli el. Vagyis folytonos formai és tartalmi megújulásként, a hagyományhoz való kettős viszonyként értelmezi. Miközben ugyanis az ismétlődésben a különbözőséget hangsúlyozza, épp a hagyomány nyelvén mond ellent a hagyománynak. A múltat tehát az In Horatium olyan kategóriának láttatja, ami a mindenkori jelenből és a személyiség (én) újraértelmező tevékenységével létesül újra és újra. Ezért formálódhat a vers a horatiusi óda ellenódájává. Hiszen a latin költő "arany közép" elvével a folytonos megújulás, változás, a "soha-meg-nem-elégedés" elvét állítja szembe. A zárlat visszautal a kötet címére is.
Feladatok 1. Értelmezzétek a kötet címével és a verssel összefüggésben Babits alábbi gondolatát!
"A legkisebb ablakon át, mely a szabadba nyíl, végtelenig látni. A világ összefügg és akármiről van szó, mindenről szó van." (Játékfilozófia, 1911) 2. Mérlegeljétek, hogy a vers beszélője vitatja vagy követi a hagyományt!
A lírikus epilógja Feladatok 1. Milyen versbeli megszólalót alkot meg a cím? 2. Milyen viszony van a cím által előrevetített beszélő és a szöveg tényleges megszólalója közt? 3. Milyen kérdésre válaszol szerintetek ez a vers? 4. Milyennek tapasztalja a beszélő az "én" és a világ ("nem én") viszonyát? 5. Hogyan fejezik ki a költői eszközök az „én" helyzetét, a "nem én"-hez (világhoz) való viszonyát? 6. A lírikus vagy általában a megismerő ember problémájáról szól ez a vers? (Indokoljatok! ) 7. Hogy lehet a megismerő szubjektum egyszerre alany (aki megismer) és tárgy (amit megismer)? 8. Milyen jelentéstöbbletet ad a versforma a tartalomhoz? Miért? 9. Hogyan viszonyul a beszélő saját helyzetéhez? Mi minden fejezi ki ezt a viszonyulást a versben?
Az In Horatium párverse A kötet dőlt betűvel kiemelt (kurzivált) záró darabja A lírikus epilógja (1903).E vers párbeszédbe lép és keretet alkot a kötetnyitó In Horatium-mal, annak ellenverseként is olvasható. A két szöveg közös vonása, hogy a művészi megismerés és kifejezés lehetőségeire kérdez rá. A lírikus epilógja azonban a kérdésfelvetésre gyökeresen más választ ad, mint az In Horatium. Vagyis, amit e kötetben a sokszínűség jegyében végiggondol a lírai tudat, annak többnyire az ellenkezőjét is vizsgálat tárgyává teszi. A kétféle, egymásnak ellentmondó válasz nem oltja ki egymást, hanem az ellentétek együttállásával (alternativitásával) viszonylagosítja a bölcseleti irányú kérdésekre adható válaszokat. Így A lírikus epilógja a verseskötet poétikai elveként kinyilvánított sokféleséget képviseli. Ám a nyitó versei szemben a világ megismerhetetlenségét, kifejezhetetlenségét és a szubjektivitás (alanyiság) leküzdhetetlenségét állítja. Ez arra is felhívhatja a befogadó figyelmét, hogy a lírai alany számára nem létezik egyetlen, határozott ars poetica sem. Nem, mert maga a költői hitvallás is csak a többféle megközelítés együttes érvényében ragadható meg.
A lírikus epilógjának ars poetica jellegét az is megkérdőjelezheti, hogy a cím külső látószöget nyit a versre. Harmadik személyű megszólalót helyez kilátásba. Így a szöveg az első személyű megszólalás ellenére általában a lírikus vagy általában a megismerés problémájaként is értelmezhető. A vers a nyitó darabhoz viszonyítva mindössze egy lehetséges megközelítést állít. Ez a beszélő én helyzetét és a világhoz való viszonyának értelmezését állítja más összefüggésbe. Az „én" és a "nem én" egymáshoz való viszonya a filozófiai gondolkodás egyik legfontosabb ismeretelméleti alapkérdése. Most ilyen, az emberi megismerést, az igaz ismeretekhez való hozzáférés módjait, illetve lehetőségeit firtatja. E bölcseleti kérdésnek a versben különös nyomatékot adhat, hogy a problémát a mű a lírikus helyzetével kapcsolja össze. A líra ugyanis eleve magánbeszéd jellegű szöveg. Érzelmi, hangulati, gondolati tartalmát hagyományosan a személyesség mint magatartásés szemléletforma jellemzi. A lírikus epilógja a megismerést és a megértést az értelmező, személyes korlátai (szubjektív) tudattól elválaszthatatlannak tartja. Eszerint a "nem én", vagyis a rajtunk kívül álló világ. a "más" megismerése valójában nem terjed túl az „én" (szubjektum) megismerésén, az önmegismerésen. Nem, mert a tudat a másságot csak önmagán keresztül tapasztalhatja meg. Azaz a másságban mindig önmagát ismeri fel. Ennek a tapasztalatnak a fogalmi kifejeződése a versben a schopenhaueri fogalomhasználatot idéző „én” vagyok az alany és a tárgy" sor. Ez az állítás a megismerés alanyának (aki megismer) és tárgyának (amire a megismerés irányul) lényegi azonosságát állítja. A versben az énhez több szókép kapcsolódik. Például a "Vak dióként" hasonlat vagy a "Bűvös körömből" metafora. Továbbá a Bibliából ismert, a kezdetet és a véget szimbolizáló "ómega s az alfa". A szóképek a (lírai) személyiséget önmagába zártnak, a rajta kívüli világot megismerhetetlennek, a megismerésre irányuló vágyat, illetve akaratot hiábavalónak mutatják. Ezt a tapasztalatot nyomatékosítja a kötött szonettforma is. A zártság, illetve a börtönképzet ellentmond a kötet indító szövegeiben bejelentett vállalkozásnak, sőt annak kudarcát fogalmazza meg. Eszerint a lírai tapasztalat önmaga határait jelöli ki, hiszen maga a megismerés szubjektív, személyes tudathoz kötött. A következtetés azonban nem tekinthető végérvényesnek, mert ez a kötet egészében csak egy lehetséges állításként jelenik meg. Vagyis A lírikus epilógjában mondottak (megértettek) ellenére mindennek az ellenkezője is érvényes lehetőség (alternatíva) marad.
Feladatok 1. Értelmezzétek a verssel összefüggésben Schopenhauer alábbi gondolatait! • "A világ az éti képzetem. " • "Nincs bizonyos igazság, minthogy az egész világ az alany számára tárgy." 2. Készítsetek egy T-táblázatot. és állítsátok kettős ellentétekbe az In Horatium-bóI. illetve A lírikus epilógjából kiolvasható tapasztalatokat!
Fekete ország I Kérdések I 1. Milyen szimbolikus jelentéseit ismeritek a fekete színnek? 2. Milyen kérdések fogalmazódnak meg bennetek a cím kapcsán? 3. Hogyan teremti meg a vershelyzetet a beszélő? 4. Mi minden eredményez a szövegben egyhangúságot és változatosságot? 5. Hogyan értelmezi az olvasónak elmondott álmát a beszélő? 6. Mi lehet a szerepe a beszélő felismerésében a középső rész igéinek? 7. Hogyan viszonyul a vers beszélője a világ megértett lényegiségéhez? 8. Mi fedi el a beszélő szerint a világ rejtett Iényegiségét? 9. Mely stílusirányzat(ok) hatását fedezitek fel a versben? (Indokoljatok!)
Nyelvi megalkotottság A kötet Fekete ország című darabja a világ megismerésének és az önmegismerésnek az igényével az álom, a képzelet világát állítja szembe. A versbeli álommondásban a világ a katalógusszerű felsorolás változatossága ellenére egyneműnek, feketének mutatkozik meg. Az astrofikus szövegkép, a pulzáló szótagszám, a szabálytalan tagolás és a fekete szó 44-szeri előfordulása már első olvasáskor nyugtalanító érzést kelt a befogadóban. Az a tény is zavarba ejtő lehet, hogy az első sort kivéve nincs elbeszélői mozzanat a szövegben. A képi folyamatosság hiánya pedig mintha valamiféle végzetes töredezettségről adna hírt. A vers jellemző mondattípusa a fogalmi ellentétpárokból összekapcsolt névszói felsorolás (ég-tenger, állat-ember, öröm-gyász). A névszói stílus, az ige feltűnő hiánya az időtlenség, a mozdulatlanság, a változatlan törvényszerűség érzetét kelti. Ugyanakkora fekete szó egyhangú ismétlődése nem juttatja az olvasót a monotónia kizárólagos tapasztalatához. Az újraolvasás során feltűnhet például, hogy a szöveg változatos alakzatokat is alkot. Előfordulnak sor eleji (anaforikus) ismétlődések, refrénszerű teljes sorok. Máshol épp a hiány, például a felsorolás váratlan megszakadása kelt feszültséget. A feszültséget az is fokozza, hogy épp ilyen helyen, a két anaforikus tömb közti szövegrészben tűnnek fel nagyobb számban igék (áshatod, vághatod, csap, fúr, merítsd, árad, ömöl, nézd). Az igék egy része a megismerő tevékenységéhez kapcsolódik, és a mélység, a lényegiség tudásának keresésére vonatkozik. Második személyű alakjaik, illetve birtokos személyjeles alanyaik ("csap csak a csáklyád") lehetővé teszik, hogy a beszédet önmegszólításként értelmezzük. Az igék másik része a feketeséget a világ mindent elborító
lényegének állítja ("árad", "ömöl"). A beszélő tapasztalatát összegzi, illetve bevezeti végső következtetését ("nézd”) Az önmegszólító gesztusból fakad, hogy a verset az álom megfejtéseként, lényeg és látszat a látomás értelmezéseként is olvashatjuk. Az álomfejtés, vagyis a megértés eredménye annak a belátása, hogy az anyag legmélyebb, leglényegibb tulajdonsága a "feketeség". A fekete a színszimbolikában többek között a káosz, a halál, a szégyen, a bánat, a gonosz, a bűn, a pusztulás, a gyász és a reménytelenség színe. Ezért elfogadjuk a beszélő megértett tudásának kétségbeejtő voltát is. Ezt a kétségbeesést az álomfejtő én személyes reflexiója jelzi. Az indulat szavának külön sor is nyomatékot ad. A világ lényegiségére vonatkozó belátásnak csak látszólag mond ellent a versben megjelenő tarkaság motívuma. Hiszen a szín csupán a napfény „vendég-máza", festett külcsín ("a nap a színek piktora mind"), a lényeget elfedő látszat.
Feladatok I 1. Olvassátok el a szöveggyűjteményből a Himnusz Irishez című verset, és beszéljétek meg, miért tekinthető a Fekete ország párversének! 2. Készíts illusztrációt a Fekete ország című vershez! Az Illusztrációkat mutassátok be 4-6 fős csoportokban egymásnak! A legsikerültebbeket kitehetitek az osztályteremben is. 3. Bizonyítsátok be a szimbolizmus jelenlétét a versben!
Messze... messze... I Kérdések I 1. Milyen költői eszközökkel. hogyan mutatja be a vers az országokat? Milyen stílusirányzatra jellemző ez a beszédmód? 2. Milyen poétikai eszközöknek van szerepe a vers zeneiségének megteremtésében? 3. Tapasztalati vagy képzeleti képeket sorjáz a beszélő? 4. Vajon miért hagyja abba hirtelen a beszélő az országok bemutatását? 5. Hogyan értelmezhető a vers zárlatában a „mind" kifejezés? 6. Milyen eddig olvasott Babits-versekkel. hogyan folytat párbeszédet a költemény?
A Levelek Iris koszorújából kötetben negyedikként olvasható Messze... messze... az egyszerűség, a világosság, a könnyen érthetőség benyomását kelti. A világ tarkaságát érzékeltető, kilenc strófából
álló vers nyolc országot mutat be. A képeslapokhoz hasonlóan: a nemzeti egyéniség és a tájjelleg néhány jellemzője villan fel. Mivel egy országra egy versszak jut, az olvasó a térbeli váltásokat gyors vágásokként érzékeli. Mintha például diaképe vagy fényképeket nézegetne. A versnek ezt a sajátosságát megfigyelve több értelmező véli úgy, hogy Babits alkotása Arany János A kép-mutogató című művének hagyományvonalába illeszthető. Arany versének címszereplője a képeket mutogatva beszél el egy történetet. A Babits-vers meghatározó vonása viszont a pillanatképszerű látványt, képzeleti képet megalkotó névszói (nominális) stílus. Az impresszionizmus látásmódjára utaló névszói stílust többek között az névszói stílus ige nélküli mondatok túlsúlya, a főnevek többes számú alakjai, a mellékneves szerkezetek és a felsorolások teremtik meg a szövegben. A verszene és a hangszimbolika erőteljes jelenlétére hívhatják fel a versolvasó figyelmét az alliterációk és összecsengések. Továbbá a nagy számban előforduló hangutánzó eredetű és hangulatfestő szavak, valamint a rímjátékok.
Egész és töredék A felsoroló bemutatást a záró strófában a lírai én tapasztalatainak összegzése követi. Az utolsó versmondat azonban többféle olvasatra is lehetőséget ad. A „Rabsorsom" kifejezés például a romantikus elvágyódáshoz és a világteremtő képzelet gondolatához utalja a szöveget. A dőlt betűvel szedett "mind" kifejezés viszont az (In Horatium) kérdésfelvetéseivel hozza összefüggésbe a verset ("Minden a földön", "Minden-semmi"). Eszerint a "mind nem láthatom soha" jelentheti azt, hogy a különböző tájakat és országokat bejáró, utazó ember sem ismerhet meg mindent. Nem juthat el a világminden tájára. De ahova eljut, ott is csak korlátozott tájékozódásra képes (többnyire csak néhány jellegzetességet néz meg). Vagyis a világ összes szépsége nem ismerhető meg, és amit látunk belőle, csak része, töredéke az egésznek. Így a Messze ... messze ... egyszerre közvetíti a világ széttöredezettségének tapasztalatát és a beszélőnek az egész, az egység utáni vágyakozását. Mivel a zárlat az egészelvűséget állítja középpontba. a költemény pillanatnyi benyomásokat keltő „impresszionizmusa” is kérdésessé válik.
Feladatok 1. Írj ötsoros verset a következők szerint! Az első sor egy szó: Magyarország. A második sor két szó, a témát jellemző főnevek. A harmadik sor három szó, a témát jellemző jelzős szerkezet. A negyedik sor négy szó, a témával kapcsolatos személyes érzés. gondolat. Az ötödik sor egy szó, a téma összefoglalása. az első sor rokon értelmű kifejezése. 2. Olvassátok fel az ötsorosokat 4-6 fős csoportokban, a legjobban sikerülteket mutassátok be az osztály egészének! 3. Írj egy közelmúltbeli élményedről röviden. névszói stílusban! Írásodat mutasd be padtársadnak! 4. Olvasd el a Fekete ország és a Himnusz lrishez című verseket a szöveggyűjteményből! Válaszd ki a neked jobban tetszőt, és vesd össze a Messze ... messze ... című költeménnyel! Halmazábrában rögzítsd a két mű néhány hasonló és ellentétes vonását! Az azonos verseket választókból alakítsa tok
kisebb csoportokat. beszéljétek meg észrevételeiket, és egy közös halmazábrában rögzítsétek olvasói tapasztalataitokat! 5. Olvassátok el Kovács András Ferenc kortárs költőnk versének alábbi részletét, és beszélgessetek arról, hogyan folytat párbeszédet a részlet Babits költeményével, esetleg más irodalmi hagyománnyal! MESSZEBB ... MESSZEBB ... Ad nótám Babits Mihály Kék Portugálhon, bor hona! Gitár, sikátor, orgona. Napfény zenél, a szél ha fú. Tömjén, spaletta, mélabú. Madrid. Spanyolhon. semmi rét. Se donna, balkon, minarét. Csak múzeumban lótfutás ... Magány. A sarkon skót dudás. (... )
IFeladatok I l 1. Értelmezzétek az eddig olvasott Babits-versekkel összefüggésben a költő alábbi gondolatát! "A költészet ott kezdődik, ahol a hazugság. S az alkotó fantázia éppen az embernek ez a képessége a hazugságra. A képesség, amely ki tudja tágítani a világot. túl tud menni rajta, saját világot tud teremteni." (A hazugságok paradicsoma. 1932) 2. Olvasói tapasztalataitok alapján bizonyítsátok be. hogy a Levelek Iris koszorújából kötet a tartalmi és formai sokszínűség elvére épül!
HÚSVÉT ELőTT Kérdések 1. Milyen jelentéseket tudtok a címhez kapcsolni, miről lesz szó a versben szerintetek a cím alapján? 2. Mi jellemzi a vers nyomtatott képét? Milyen előfeltevéseket tudtok megfogalmazni a tipográfia alapján? 3. Mi a vershelyzet? 4. Hogyan jellemezhető a beszédhelyzet? (Ki a vers beszélője, milyen szerepből, kikhez szólhat, milyen szándékkal?) 5. Mit kell kimondania a beszélőnek? Miért? 6. Miben tér el a vers beszédhelyzete az eddig olvasott Babits-költeményekétől? Mire következtettek az eltérésből? 7. Hogyan jelzi a versbeszéd a megszólaló lelkiállapotát (mondatszerkesztés, modalitás, retorikai alakzatok)? 8. Melyek a vers meghatározó (visszatérő) metaforái, látványelemei? 9. Milyen hang- és mozgásképletek jellemzik a vers első részét? 10. Milyen hangvétellel szólal meg a "Van most dicsérni hősöket, Istenem!" sorral kezdődő egységben a beszélő? Hogyan ad nyomatékot a hangvételnek a mondatszerkezet és a modalitás? 11. Milyen emberi tulajdonságokkal kell rendelkeznie annak, aki kimondja, hogy elég az öldöklésből, és megfogalmazza a békevágyat? Miért? Milyen emberi tulajdonságok jeleznek a versben másfajta magatartást? 12. Mi mindenben tér el a vers második része az elsőtől (forma, ritmus, motívumok stb.)? Mi lehet az oka az eltérésnek? 13. Milyen műfaji hagyományokhoz utalható a Húsvét előtt? (Indokoljatok!) 14. Hogyan jelenik meg a költemény két részében a húsvét szimbolikus jelentéstartalma?
A Húsvét előtt lényegi meghatározója a cím adás gesztusa. Ez jelölheti a húsvéti vers keletkezés időpontját, ugyanakkor utalhat a kereszténység egyik legfontosabb alaptörténetére. Az utalás annak a központi versgondolatnak a szimbolikus előrevetítése. amely egymástól viszonylag távoli sorokból olvasható össze. "Én nem a győztest éneklem (... ) hanem azt (... ) ki először mondja ki azt a szót (...) hogy béke". Vagyis Babits "húsvéti verse" a háború után megteremthető ünnep, a feltámadás költeménye. Az olvasót meglepheti a Babits eddigi költészettől szokatlan, de a magyar beszédhelyzet líra alakulástörténetében erős hagyománnyal rendelkező beszédhelyzet.
A beszélő egy közösség szószólójaként lép elénk. Kétségbeesett, lélekébresztő szónoklata Vörösmarty A vén cigányának indulatát idézi: "Véred forrjon mini az örvény árja, / Rendüljön meg a velő agyadban". A Húsvét előtt szélsőséges alanyi szenvedélyessége a közösségi óda műfajával teremt kapcsolatot. Az önkívületi állapotot kifejező, széttartó formai és nyelvi elemek pedig a romantikus rapszódiával hozhatók összefüggésbe. A magyar közösségi érdekeltségű, a nemzeti lelkiismeretre hatni szándékozó lírahagyományhoz való kötődést motivikus rájátszások is nyomatékosítják. (Például: "százados korlátok", „érctalpait" - "századok érckeze”: Berzsenyi Magyarokhoz; "tipró diadalnak" "összetiporva"; Petőfi Egy gondolat bánt engemet; "pokoli malom" - "Mi zokog mint malom a pokolban": Vörösmarty A vén cigány.)
A versben a beszélő célja nem a megismerés vagy a tárgyias kifejezés, ha nem a közösség gondjainak, vágyainak egy drámai helyzetben valókimondása. Ezért mondhatja Rába György irodalomtörténész, hogy a műben megjelenő versmagatartás a görög karvezetőkéhez és a bibliai prófétákhoz hasonló, szárnyaló beszéd. A versbeszédet ugyanakkor nem jellemzi a nyílt szónoki ráhatás igénye. A szöveg szerkezetét, nyelvi megalkotottságát elsősorban retorikai alakzatok alakítják. Például ismétlések és ellentétek, a mondattani egységek láncolatának megszakadásai és újraindulásai. Továbbá a nyelvi megnyilvánulások szabálytalan, széttördelt egymásutánja. Kiemelhetjük a magyar líratörténetben egyedülálló, kapcsolatos kötőszóval (in medias res) való versindítást. Ez a felütés egy rövid feltételes tagmondatot és egy késleltetett főmondatot vezet be "szakadjon a véres ének!". Jellemzőek a főmondati tartalmat előre jelző, részleges ismétlést tartalmazó szószerkezetek ("vérizű széltől részegen", "vérbe lábbad", „mennyi a vér"). Jellegzetesek a torlódó szólamok, szó- és fordulatismétlések ("izgatva belül az izgatott / fákkal"; „dalomnak: izét / a kínnak izén") is. A ritmust áthajlások gyorsítják, illetve közbevetések törik meg. Gyakori a fokozás ("S ha kiszakad" - "ha szétszakad" - "szakadjon"), valamint a jelzőhalmozás ("vad, vad", "sós, vérizü"). A töredezett, szaggatott versbeszéd rokonítható az expresszionizmus nyelvhasználatával. A gondolatalakzatok a vers képi megjelenési formájával együtt a beszélő indulatait, kétségbeesett, önkívületi állapotát érzékeltetik. De a rapszodikus versbeszéd magára az alkotói folyamatra, a gondolkodás és a kimondás (látszólagos) egyidejűségére is utalhat. A feszültség fokozásával megteremtett gondolati ív tetőpontja a nyolcadik versszak. Ezt a mondatszerkezetnek az eddigieknél is erőteljesebb széttöredezése jelzi. Valamint olyan retorikai alakzatok is mutatják, mint a gondolatritmus, a fokozás, a kihagyás és a halmozás. A retorikai alakzatok mellett már a két versszakot átfogó első versmondatra is jellemző a kép- és metaforagazdagság. A képhasználat szintén a szónoki beszéd sajátossága. Az alakzatok értelmi ráhatását érzelmi, vizuális ráhatással erősítik fel. A Húsvét előtt szóképei közül többszöri variációs ismétlések emelik ki az értelmetlen háborús öldöklésre vonatkoztatható malommetaforát. Szintén ismétlésekkel nyomatékosítva jelenik meg a vértoposz, mely ebben a versben az expresszionista kifejezésmódhoz is köthető élet-halál motívum. A helyzet drámaiságát és a költői kimondás fontosságát jelölik az erőteljes hang- és mozgásképletek ("zúgását", "tipró diadalnak", „roppantva tör szét", „morzsolva", "zengeni"). A két záró versszak legszembetűnőbb jellegzetessége a forma- és ritmusváltás. Az eddig időmértékes lüktetésű sorok látványosan megrövidülnek. A metrum a falusi ünnepek egyszerű rigmusait idéző magyaros mértékbe vált.
A malom-vér motivikát a kereszténység bor-búza-békesség szimbolikája váltja fel. A jelent a lehetséges (profetikus) jövő, a pusztulás (kínhalál) képzetét az új élet (feltámadás), a megváltás misztériumának vágya követi. A rapszodikus versmenet megnyugszik, a hangnem az ünnepre készülés egyszerű pátoszára vált. A két szerkezeti-tematikus egység (1-8. 9-10. versszak) szembenállásában, a gyász és az öröm kiegészítő ellentétességében mélyebb értelmet nyer a cím jelentése is. A háború befejezésének és a béke vágyának kimondása az emberiség feltámadásának misztériumaként válik értelmezhetővé. A vers a Nyugat 1916. március 26-i matinéján, a Zeneakadémián hangzott el először, a költő tolmácsolásában. Később a Recitativ kötetben kapott helyet. Egy év múlva Babitsnak újabb jelentős háborúellenes alkotása látott napvilágot a Nyugatban, Fortissimo címmel. Az 1917. március 1-jén megjelent számot e vers miatt a hatóságok elkobozták. A költő ellen istenkáromlásvádjával eljárást indítottak, állásából felfüggesztették. A folyóirat- esztétizáló programja ellenére - az erkölcsi elveket tartva szem előtt kiállt a költő mellett. 1. Keressétek ki a versből a malommetaforákat! Beszéljétek meg, hogy a malomtoposz milyen jelentéseivel találkoztatok eddigi olvasmányaitokban?
BALÁZSOLÁS Kérdések 1. Ki volt Szent Balázs a vers szövege alapján, és milyen sorsra jutott? 2. Milyen egyházi rítust idéz fel a beszélő a vers első részében? (Mi lehetett a balázsolás, milyen szerepet töltött be, kik részesültek benne?) 3. Miből olvasható ki a vershelyzet, hogyan jellemezhető a beszédhelyzet? 4. Mi a műfaja a Balázsolásnak? Milyen verseket ismertek e műfajból? 5. Mihez kér segítséget a beszélő Szent Balázstól? 6. Hogyan érvényesül a versben a gyermek, hogyan a felnőtt látószöge? 7. Milyen formai, ritmikai, mondatszerkezetbeli jellemzők erősítik a tartalmi vonatkozásokat? Hogyan? Babits kései műveinek a halállal szembenéző, a lét végső kérdései felé forduló megszólalója jellegzetesen életrajzi alakként formálódik meg. E kései költemények megőrzik a bölcseleti indíttatást, de ismét fölerősödik bennük a vallomásos jellegű személyesség. Hozzá elégikus hangnem. de irónia és/vagy önirónia is társul. A Balázsolás vershelyzete kiolvasható a költeményből: "orv betegség öldös íme engemet (...) S már az orvosok / kése fenyeget, rossz nyakam / fölvágni". Az életrajzi adat itt is beleíródik a versbe. Babitsnál orvosai gégedaganatot állapítottak meg, a Balázsolás az 1938. eleji gégeműtétet megelőzően született. A lírai én a könyörgő zsoltárokra jellemzően, szorongatott helyzetében fordul Szent Balázshoz. Érvrendszerével sorsproblémájának megoldásában kéri a tapasztalaton túli erő segítségét.
A vers műfaja tehát könyörgés. Ennek megfelelően a megszólaló feltétlen bizalommal fordul a megszólítotthoz, akitől a segítséget reméli. Ugyanakkor különösnek tűnhet, hogy nem az orvosi beavatkozás sikeréért imádkozik. Inkább arra keresi a választ, hogyan viselhető el méltósággal a szenvedés, és hogyan vehető nyugodtan tudomásul a halál. Az olvasóban minden bizonnyal felmerül a kérdés, hogy a lírai én miért Balázs-áldás éppen Szent Balázshoz könyörög. Továbbá mit is jelenthet a szentre utaló köznyelvi, igéből képzett főnévi alak (balázsolás). E kérdésekre a versből is kiolvasható a válasz lényege. A jelentésteremtést azonban segítheti a pontosabb háttér-információ. Szent Balázs a mai Örményország területén fekvő római tartomány székhelyének. Sebasteának a püspöke volt. A Diocletianus császársága alatt zajló keresztényüldözések idején élt. 316-ban kegyetlenül megkínozták és vértanúságot szenvedett (lefejezték). A hagyomány szerint életében megmentett egy gyermeket, akinek halszálka akadt a torkán. Ennek nyomán terjedt el a katolikus egyházban a Balázsáldás vagy népies nevén balázsolás rítusa. Szent Balázs napján elsősorban a gyermekek részesülnek benne, hogy Istentől védelmet nyerjenek a torokbetegségek (például a sok kisgyermek halálát okozó torokgyík) ellen. Ahogy a versből is tudható. a szertartás során az áldásban részesülő álla alá keresztben gyertyát tesznek. és imát mondanak fölötte. A vershelyzet eszerint nem pusztán a műtét előtti szorongásból fakad, hanem a balázsolást felidéződő gyermekkori emlékéből is létesül. Az astrofikus, egytömbű vers hatos és négyes, rímtelen jambikus sorai, valamint az áthajlások (enjambement-ok) nagy száma váltakozó tempót és szaggatott versbeszédet eredményeznek. Fontos szerepük van a prozódiai feszültség megteremtésében. Az egyetlen, "ziháló" beszédfolyamként olvasható vers megszólaIásmódja megrendítően egyszerű. A felütés a kisgyermek imafordulatával kezdődik, és a költemény egésze a gyermeki ima tiszta, őszinte hangján szólal meg. A gyermeki én felidézése A szöveg kisebb egységei a gyermek és a felnőtt fogalompár köré épülnek. A költemény első része a gyermekkori Balázs-áldást finom iróniával idézi meg. Az irónia egyrészt távolságtartást jelöl a felidéző és a felidézett, a felnőtt és a gyermeki én között ("diákul dünnyögve, amit sem én / s ő se jól értett"). Másrészt a boldog, szorongásmentes, időtlennek "tűnő gyermeklétbe való visszamenekülés vágyának, illetve e vágy beteljesülhetetlenségének szólhat. A felnőtt léthelyzete A vers második része ("Óh ne bánd csúf gondatlanságom"-tól) a felnőtt léthelyzetét érzékelteti. A felnőtt fenn szeretné tartani a gyermeklét illúzióját. Annak ellenére kér segítséget Szent Balázstól, hogy gyermeki hite megkopott ("Lásd, így élünk mi, gyermekmódra balgatag, / hátra se nézünk, eljutunk / a zajló úton, / eleresztve kezetek, / magasabb szellemek"). E rész fontos párhuzama, hogy a beszélő a gyermeki én és a felnőttkori én viszonyának mintájára értelmezi a felnőtt ember és a tapasztalaton túli erők viszonyát. Ezt az is indokolhatja, hogy a lírai alany úgy érzi, nem képes felnőttként elviselni a szenvedést. Számára a gyermekként alig értett szertartás különös jelentőséget nyer. Azt gondolja, talán épp az egykori áldásoknak köszönhetően nőtt fel és ért meg félszáz évet. Ez a tudatosulási folyamat reményt kelt a beszélőben, aki újramondja a gyermeki imát. Csak most nem a baj elhárításáért, hanem a szenvedés méltóságteljes elviseléséért
és a halállal való megbékélésért könyörög. Az imádkozás összekapcsolása a gyermeki magatartással nem arra utal, hogy a könyörgést tartja gyermeki gesztusnak. Sokkal inkább arra, hogy léthelyzetét véli a gyermekéhez hasonlónak. Nem érti azt, ami vele történik, nem látja értelmét a szenvedésének, és nem tud válaszolni – okos felnőttként - a saját kérdéseire. Az elviselés méltósága A harmadik gondolati egység ("Mert orv betegség öldös íme engemet"-tól) a felnőtt ember testi-lelki kínjait tárja fel őszinte, kétségbeesett vallomással. A kétségbeesett segélykérést, a testi-lelki szenvedést a ritmus felgyorsulása és a mondattani egységek széttöredezése is kifejezi. A vers zárlatában azonban a mondatformálás ismét szabályossá, értelmileg tagolttá válik. A tapasztalaton túlihoz való odafordulást felváltja a beszélő önmagához fordulása, a halállal okos felnőttként való szembenézésének igénye. A beszélő számára a szent sorsa, szenvedése és halála példaértékűvé válik mind a gyötrelmek méltó elviselésében, mind a halálba való belenyugvás férfias bölcsességében.
