1
2
Azoknak, akik az igazságot, nem pusztán a békét keresik; akik nem a nyugtató álmokat, hanem az igaz tudást hajszolják, vezessen az bármilyen rémálom nyomára.
3
Az álmok világában jártas ember számára ismerős a hamis ébredés fogalma. Ez az a jelenség, amikor az ember felébred, és látszólag átlagosan kezdetét veszi napja a reggel szokásos tevékenységeivel, majd – talán az álomban észrevétlenül – a dolgok furcsa és érthetetlen fordulatot vesznek, amíg egyszerre az álmodó ismét fel nem ébred, és immáron a valóságban találja magát. Magyarország napjainkban éppen a hamis ébredés delejes álmát alussza, amelyből úgy tűnik, az egyetlen menekvés pontosan az, amelyet a hasonlat megkövetel. A meggyőző és élénk ébredést szimuláló álmok természete az, hogy eleinte a nap természetes kezdetét mutatják – sok esetben a nyomasztó horror légkörével – amíg a dolgok szürreálissá vagy egyenesen pokolivá válnak, az álmodó számára pedig nyilvánvaló lesz, hogy amit lát, az csupán az elme táncjátéka. Az ország hosszú időn át élt a Szovjet rémálomban. Senkit ne zavarjon meg a visszaemlékezések ellentmondása, amelyet megszépít az eltelt idő: a legvidámabb barakk csupán a pokol sötétjéhez mérten volt egy fénylő pont, amely kizárólag azért létezhetett, mert a hatalom hagyta a szabadság lassú, de fokozatos felemelkedését. Azok, akik életük oroszlánrészét a Szovjetunió hatalmi rendszere alatt élték le, talán visszasírják az elmúlt időket, hiszen ahhoz alkalmazkodtak, és ahhoz mérten
4
fejlesztettek ki képességeket, amelyeket talán nem lehet olyan egyszerűen kamatoztatni egy új világban, de ez még nem teszi a huszadik század második felét a nyugati világhoz viszonyítva kevésbé fejlődés- és emberellenes nyomorrá. Ezt kiválóan demonstrálja Valuch Tibor: A Gulyáskommunizmus valósága1 című tanulmánya, amelyben rámutat az édeskés visszaemlékezés elfogult természetére: „A „gulyáskommunista” időszakra napjainkban nosztalgiával emlékezők általában megfeledkeznek az életkörülmények javítása érdekében hozott egyéni, családi áldozatokról, a társadalmi devianciák gyorsuló ütemű terjedéséről, az egészségi állapot változásában megjelenő kedvezőtlen tendenciákról, arról a frusztrációról, ami az egyes emberek által kitűzött és a rendszer korlátai között megvalósítható életcélok különbségéből eredeztethető.” Idővel a Szovjetunió elnyomása megszűnt, és 1989-ben elérkezett a Rendszerváltás, amelynek kifejezett célja a polgári szabadságjogok és a kapitalizmus bevezetése volt. Viszont attól, hogy porrá omlik a templom, az emberek még nem lesznek ateisták, és attól, hogy a Szovjetunió ökle nem nyomja tovább a magyar nemzet mellkasát, az magyar nép nem fogja ösztönösen megismerni és 1
Rubicon, 2001/10–2002/1. sz. 69–76.o.
5
elfogadni a polgári szabadságjogok és a kapitalizmus mögött meghúzódó filozófiai és közgazdaságtani érveket. Ha Szíria lakosságának egészét átköltöztetem NagyBritannia szigetére, nem fognak Britekké válni pusztán a környezet változása okán. Nem fogják megtanulni a nyelvet, nem fogják megismerni és követni a kultúrát és a tradíciót, és nem fogják megérteni és tisztelni az angol alkotmányos szuverenitás fogalmát. Pontosan úgy fognak viselkedni, mint Szíriában, ugyanazzal a nyelvvel és szokásrendszerrel, csupán az éghajlatot fogják furcsállni. És pontosan ugyanígy azok a magyarok, akik gyermekkoruk legelső pillanatától fogva kommunista propagandát hallottak, akik őszintén kíváncsi elméjét órák tízezrei alatt tömték meg a kollektivizmus hazugságaival, míg megvonták tőluk a jogot és lehetőséget ahhoz, hogy ellentétes érveket tanulmányozzanak, azoknak nem fog megváltozni az alapvető hitrendszere azért, mert leomlott egy fal. Ők felnőve úgy gondolják, hogy az ember kötelessége önmagát feláldozni a kollektíva érdekében, az állam pedig a kollektíva földi megtestesítője és a társadalom legfontosabb alappillére, amely nélkül nem létezne más, csak pusztulás, és amely elhozza a földre az utópiát. Teljesen ésszerűtlen volna azt gondolni, hogy ezek az emberek csettintésre megismerik a szabadpiac eszméjét és tradícióját kezdve Adam Smithtől a marginális forradalmon át Ludvig von Mises-ig kizárólag azért, mert politikai háborúkon keresztül más uralkodó csoport kerül hatalomra. 6
És valóban, ez egy nagyon egyszerűen tesztelhető hipotézis. Bárki odaléphet azokhoz az emberekhez, akik nem a Rendszerváltást követő világ gyermekei, hanem átélték a Szovjetunió bukását, és megkérdezhetik tőlük ezeket a végtelenül egyszerű kérdéseket: mi a kapitalizmus definíciója? Mit jelent pontosan az a szó, hogy szabadpiac? Hogyan támasztaná alá azt az állítást, hogy a mai magyar gazdaság kapitalista gazdaság, nem pedig szocialista? Mi az a kommunizmus, és mik a hátulütői? Ezekre a kérdésekre mind választ fognak adni jelen könyv sorai, amelyeket aztán az olvasó összehasonlíthat azokkal a kérdésekkel, amelyeket másoktól kap, hogy bizonyosságot kapjon arról, hogy a kommunista rendszer gyermekei köztünk élnek, és a kommunista eszmét változatlanul vallva gyakorolnak hatást Magyarország politikai rendszerére. Így hát közelebb jutunk a valósághoz, és elkezdhetjük látni, hogy a Rendszerváltás nem felemelkedés volt a szocializmus vagy kommunizmus rémálmából a szabadpiaci kapitalizmus bőségébe és szabadságába, hanem csupán egy hamis ébredés, amely egy újabb sötét álommal átkozta el a magyar társadalom valós felmagasodását. Ennek a további bizonyítékai mindenki számára nyilvánvalóak, aki olvassa a napi híreket. Bár elméletileg semmi nem zár el minket attól, hogy legalább olyan virágzó gazdaságban és magas életkörülmények között éljünk, mint Nyugat-Európa vagy az Egyesült Államok, a
7
gyakorlatban Magyarország 27 év elteltével sem képes akár a töredékét elérni a nyugati viszonyoknak. Cserébe viszont hatványozódik a nyomorúság. Az államadósság egyre növekszik, hatalmas fizetési kötelezettséggel terhelve minden újszülöttet. Magyarország lakosságának legalább egynegyede funkcionális analfabéta. A magyar átlagjövedelem az osztrák átlagbér 27%-a, a vidéki átlagbérek a fővárosi átlagbér 68%-át teszik ki. 1992 és 2015 között a nettó reálbérek évente átlagosan 1,7%-ot növekedtek. Az egy nőre jutó születések száma 1,41. A KSH adatai szerint a szegénységi arány 2010-ben 19,9%-ről 2015-re 27%-ra nőtt az alacsony végzettségűek körében, a középfokú végzettségűek körében pedig 8,7-ről 11,6%-ra nőtt. A Tárki reprezentatív felmérése alapján 2012-ben a lakosság 17%-a élt a szegénységi határ alatt, amely a Rendszerváltás óta mért legnagyobb szegénység. Ugyanezen felmérés alapján a lakosság 17,7% élt jövedelmi szegénység, 19,2% munkaszegénység és 36,7% súlyos anyagi szűkösség alatt. Sehol nincsen jelen az a robbanásszerű növekedés, aminek szabályszerűen következnie kellene akkor, amikor egy gazdaság a termelést ellehetetlenítő és betiltó szocializmusból a kapitalizmusba lép, amelyben az erőforrások szabadon kerülhetnek azokhoz, akik a legtöbb értéket képesek létrehozni belőle. A helyzet pedig még rosszabb, ha az ember egyszerűen nyitott szemmel járja Magyarország utcáit. A nagyobb városok és települések központjai és pár közkedvelt terület tiszta és modern, viszont abban a pillanatban, 8
hogy az ember elhagyja a fotogén turistalátványosságokat, mocsok és szemét fogad. Graffitival megrongált, málló és rothadó homlokzatok sorai tekintenek a járókelőre. Az utcák nyomasztóak és sötétek, az utcát járó emberek pedig hűen tükrözik Magyarország öregedő társadalmát, ahogyan a nyugtatókon élő, ellenséges szempárok merednek az emberre. Összehasonlítva a Rendszerváltás utáni Magyarországot a reményképpel, amit a kapitalizmustól vártak és főképp hozzávetve ahhoz a világhoz, amelyben élni kíván minden jóakaró ember, tisztán látható, hogy elhibázott úton járunk, és minden nap, minden egyes lépés csak elmélyíti a gazdasági és társadalmi katasztrófákat. A Rendszerváltás 27 éve rámutatott arra, hogy a változás nem volt több hamis ébredésnél. Nem hozott élhetőbb világot és nem fordította meg a társadalmi problémák pusztuló tendenciáit. Cserébe viszont egy sokkal tragikusabb, és a magyar nemzet sorsát tekintve sokkal végzetesebb társadalmi jelenséget hozott: eloltotta a magyarság szabadságba vetett hitét és reményét. Míg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hatalmas alakjai a klasszikus liberális szabadság eszméjéért adták életüket, a mai magyar társadalom – magjában a szocializmus szunnyadó gyermekeivel – teljesen elárulta gyökereit, és feladva a szabadság eszméjét - a magyar nemzeti identitás alapkövét - ismét az államot élteti.
9
A magát konzervatív jobboldalnak nevező politikai egység a nemzet ellenségévé vált, amely aktívan aláássa a nemzeti értékeket, és százezrek éljeneznek ennek láttára. Hol hibázott a magyar társadalom? Rossz utat választottunk volna, és azoknak van igazuk, akik a szocializmust, az államhatalom kiterjesztését követelik, míg a kapitalizmus nem több kizsákmányolásnál és rabszolgásításnál? És melyik az az út, amelyik ismét céltudatot és reményt adhat a magyar nép számára, amely a hamis ébredés utáni rémálomból kivezet a fejlődés és a társadalom minden tagja számára jövedelmező gazdasági növekedés világába? Ezekre a kérdésekre fogunk választ adni a következő oldalakon. A megismerés helyes módszertanát felfedezve körbe fogjuk járni a különböző társadalmi szerveződések természetét, hogy azokat elemezve meglássuk, melyik ösvényt járva vagyunk képesek elhozni a Rendszerváltástól várt világot.
10
Annak érdekében, hogy hatékonyan képesek legyünk párbeszédet folytatni a világról magunk körül, létfontosságú, hogy meghatározzuk az általunk használt szavak jelentését. Ahogyan azt Ayn Rand megfogalmazta, „a definíciók a racionalitás védelmezői; az első védvonal a mentális leépülés káosza ellen.” Mindenekelőtt és elsősorban a szocializmus kifejezést kell megmagyaráznunk, hiszen a következő oldalakon Magyarország szocialista történetéről fogunk beszélni, és a definíció nélkül csupán vakon tapogatóznánk a történelem lapjain. A szocializmus általánosan használt definíciója alapján az egy olyan gazdasági rendszer, ahol a termelőeszközök állami tulajdonban vannak. Tehát állami tulajdon minden olyan tárgy, amelyet emberek arra használnak fel, hogy közvetlenül fogyasztásra szánt javakat hozzanak létre, mint például a gyárak és azok felszerelései. Persze ennek a fogalomnak megvannak a maga problémái, hiszen például egy autó egyszerre tartozhat a termelőeszközök és a fogyasztási cikkek kategóriájába, attól függően, hogy utasszállításra, vagy családi kirándulásra használják. Ez azt jelenti, hogy a szocializmus egyszerre két, egymásnak ellentmondó és egymást kizáró szabályt társít egyazon jelenséghez - azt állítja, hogy ugyanazon a tárgy fölött a tulajdonjogok 11
egyszerre érvényesek és nem érvényesek. Ez az állítás nyilvánvalóan ellentmond a logika legalapvetőbb szabályának, mely szerint A azonos A-val, de ennek a könyvnek nem célja, hogy ilyen részletekben kitérjen a szocialista teória elemi hibáira. Nekünk egyelőre el kell fogadnunk ezt a meghatározást, legyen az bármennyire is inkonzisztens. Viszont a szocializmus meghatározásával mintha nem végeztünk volna a definiálás munkálataival, hiszen megjelent egy új kifejezés – az állam, - amely ismét magyarázatot kíván. A Murray N. Rothbard által megfogalmazott definíciót használva: Röviden az Állam a társadalom egy szervezete, amely megpróbálja a hatalom és erőszak kezdeményezésének monopóliumát fenntartani egy bizonyos terület felett; kiváltképpen pedig a társadalom egyetlen szervezete, amely bevételére nem a szolgálataiért kapott önkéntes hozzájárulással vagy fizetéssel tesz szert, hanem kényszerrel.2 Ismételten, itt nincs lehetőségünk mélyenszántóan foglalkozni az Állam meghatározásának kapcsán felmerülő ellenérvekkel. Annak, akit ez a téma bővebben érdekel, ajánlott irodalom Rothbard rövid és lényegre törő esszéje, amely részletes magyarázatot biztosít a definíciója mögé. 2
Murray Rothbard: Az Állam Anatómiája
12
Az állam meghatározásával képesek vagyunk visszatérni a szocializmushoz, és kibővíteni annak jelentését, azaz adhatunk egy olyan, második meghatározást, amely semmiképp nem írja felül az elsőt, hanem inkább egy sokkal élesebb, tisztább és kifejlettebb képet nyújt a meghatározni kívánt jelenség természetéről. Meghatározhatjuk tehát úgy a szocializmust, mint a magántulajdon ellen elkövetett erőszak 3 kezdeményezésének intézményesített politikája. Azaz ha igaz állítás az, hogy a szocializmus a termelőeszközök állami tulajdonlása, az állam pedig tulajdonára kényszerrel tesz szert, akkor ez a definíció mindenképp érvényes. Az pedig, hogy az állam tulajdonára kényszerrel tesz szert, tényszerű állítás. Köztudott példával illusztrálva: az állam egyik legfőbb bevételforrása az adószedés, ami noha finanszíroz javakat és szolgáltatásokat – mégsem egyéb, mint egyszerű fegyveres rablás. Az adófizető nem önként egyezik bele abba, hogy adót fizessen, hanem erőszak fenyegetésével illetve alkalmazásával kényszerítik rá; nincs lehetősége lemondani az állam „szolgáltatásait,” nincs semmiféle érvényes, kölcsönös megegyezésen alapuló szerződés az állam és az adófizető között, az adóforintok elköltése pedig önkényes, és a jogos tulajdonos teljes mellőzésével, kizárásával történik. Megállapítható tehát, hogy semmi hasonlóság nincs az állam és egy kereskedő gazdagodása között; viszont az egy
3
Hans-Hermann Hoppe: A Theory of Socialism and Capitalism. 18. o.
13
fegyveres rabló vagyonszerzési módszerével főbb jellegzetességeiben megegyezik. Az államosítás folyamata egy másik példa, amely kitűnően szemlélteti azt, amint az állam tulajdonára a magántulajdon ellen elkövetett erőszak kezdeményezésével tesz szert. Az államosítás az a folyamat, amely során az állam eltulajdonítja a termelési eszközöket az addigi tulajdonosuktól. Ez történhet úgy, hogy aztán az állam kárpótlást fizet a kirabolt fél számára, de ez még nem változtatja meg a tényt, hogy rablás történt, hiszen egyrészt a kárpótlást adókon keresztül elrabolt pénzből fizeti, másrészt pedig a rablás tényét nem törli el az, hogy a bankrabló bűntette után valamennyi pénzt esetleg visszatesz a széfbe, mielőtt szabadon feléli zsákmányát. Az államosítás másrészt történhet kárpótlás nélkül, mint ahogyan az Magyarországon történt a 20. század második felében, ahol az állam ügynökei figyelmeztetés nélkül megjelentek pirkadatkor számos gyár bejáratánál, lefoglalták az épületeket, a tulajdonosokat pedig letartóztatták. Tehát láthatjuk, hogy érvényes a szocializmus második, fejlettebb meghatározása, amely szerint a szocializmus a magántulajdon ellen elkövetett erőszak kezdeményezésének intézményesített politikája. Viszont ebben az esetben, ha a múltat szeretnénk vizsgálni, egy olyan jelenségbe ütközünk, amely alapjaiban rengeti meg az eddig igaznak hitt történelmi narratívát. Azt látjuk, hogy nem választhatjuk ki a szocializmus korszakát Magyarország történelméből úgy, mint ahogy eddig azt gondoltuk, és mondhatjuk azt, hogy 14
„Magyarországon szocializmus uralkodott a huszadik század második felében egészen a Rendszerváltásig,” hiszen a magyar nép történelme során egész végig jelen volt a magántulajdon ellen elkövetett erőszak kezdeményezésének intézményesített politikája. Azaz Magyarország társadalmi berendezkedése szocialista volt a „kommunista hatalomátvételnek” nevezett politikai esemény előtt is. Már 1750-ben is arra kényszerítette az állam a magyar férfiakat, hogy lépjenek be a hadseregbe és parancsra gyilkoljanak idegen embereket, saját életük feláldozásával. Adók – az intézményesített rablás legelterjedtebb változata – pedig még az ősmagyarok idejéig nyúlnak vissza.4 Így ha a Rendszerváltás a szocializmussal való leszámolás ígéretét lebegtette a magyar társadalom szeme előtt, az mindenképp elmondható, hogy bár tudatlanul, de egy eónokon átívelő társadalmi rendszert kívánt megtörni. Ez egy olyan politikai mozzanat, amely kizárólag akkor sikerülhet, ha a nép, amely a szocializmusból a kapitalizmus irányába törekszik, tudatosan figyeli és alakítja az események sorozatát, visszaverve és eltiporva minden olyan politikai szereplőt, aki ellehetetlenítené a szabadságot elhozó mozgalmat saját érdekei kielégítéséért. És mivel ez ilyen sokat kíván, a történelem során még egyetlen nép sem volt képes véghezvinni. Ennek ékes bizonyítéka az Amerikai Egyesült Államok, amelyet 4
https://web.archive.org/web/20140701054257/http://ado.hu/rovatok/ado/ az-aranybullaig-gatlastalanul-adoztattak-a-kiralyok
15
alapítói azzal a kimondott szándékkal hoztak létre, hogy az akkor elképzelhető legminimálisabbra szorítsák a szocializmus jelenlétét. Mára pedig az az ország, amelyet a klasszikus liberalizmus Élet, Szabadság és Tulajdon filozófiai alapelveire építettek, és amely a legnagyobb eséllyel válhatott teljesen szabaddá a szocializmustól a bolygó legnagyobb birodalmává vált, tetején egy olyan állammal, amely megsérti a magántulajdonhoz való jogot az élet minden apró területén. Viszont, ha megvizsgáltuk a szocializmust – a rendszert, amelyet a Rendszerváltás leváltani kívánt – vizsgáljuk meg a szabadpiaci kapitalizmus fogalmát is, hogy tisztább képet kapjunk a történelmi események kibontakozásáról, és megítélhessük, hogy mekkora sikerekkel távolodunk a szocializmustól. A kapitalizmus a szocializmus ellentéte. Azaz, ha a szocializmust úgy definiáltuk, hogy a magántulajdon ellen elkövetett erőszak kezdeményezésének intézményesített politikája, a kapitalizmus a magántulajdonhoz való jog tiszteletének intézményesített politikája. Ezt megmagyarázhatjuk a kapitalizmusra és szocializmusra általában használt meghatározások alapján is. A szocializmust, mint ahogy fentebb említettük, általában úgy határozzák meg, hogy az a gazdasági rendszer, ahol a termelőeszközök állami tulajdonban vannak, majd pedig kibővítettük és továbbfejlesztettük ezt a meghatározást, hogy elérjünk a szocializmus etikai magvához és alapjához.
16
A kapitalizmus előbbi definíciójához pontosan ugyanígy jutunk el. Annak az általánosan használt meghatározása: egy gazdasági rendszer, ahol a termelőeszközök magántulajdonban vannak. Amikor az osztrák iskola leghíresebb közgazdászát, Ludvig von Mises-t megkérdezték, mi a szocializmus és a kapitalizmus közötti legmeghatározóbb különbség, amely alapján eldönthető, hogy egy rendszer inkább ez, vagy az, Mises azt válaszolta, hogy az értéktőzsde megléte, ahol emberek szabadon kereskedhetnek termelőeszközeikkel. Filozófiai értelemben a szocializmus hibás, mivel annak alapján egyszerre elfogadható, ha az ember érvényesíti magántulajdonhoz való jogát (hiszen saját teste, és az annak fenntartásához használt külső javak mind magántulajdonát képezik) és egyszerre tiltott érvényesítenie a magántulajdonhoz való jogát (amely, mint minden jog, egyetemes, tehát nem értelmezhető a tulajdonos vagy a birtokolt tárgy egyes tulajdonságainak függvényeként) ami egy logikai ellentmondás. A kapitalizmus filozófiai értelemben ellentmondásmentes és érvényes logikai rendszer, hiszen annak alapvető elve az, hogy a tulajdonjogok minden esetben érvényesek, és mindenki szabadon rendelkezhet saját, jogosan birtokolt5 magántulajdonával. Ha egy gazdaságra nézünk, és próbáljuk eldönteni, vajon szocialista vagy kapitalista-e, ajánlott nem kizárólag a két végpontra, a két társadalmi szerveződés legtisztább megjelenésére koncentrálni, különben hamar 5
Arról, hogy mi a jogos és mi a jogtalan birtoklás lásd A Szabad Társadalom: Jog című bejegyzést az Ellenpropaganda oldalán.
17
értelmét veszti és használhatatlanná válik a megkülönböztetés. A mai világban nem fogunk találni tisztán kapitalista – azaz anarcho-kapitalista - vagy tisztán szocialista társadalmakat, így felesleges lesz ezeket a fogalmakat használni az ítéletalkotásra. Azaz ilyen értelemben természetesen mondhatnánk azt, hogy nem létezik kapitalizmus, sem pedig szocializmus a mai világban, hiszen minden társadalomban létezik a magántulajdonhoz való bizonyos mértékű jog – még akkor is, ha néhol igen csekély, - és minden társadalomban létezik az állam, a magántulajdon ellen való erőszak kezdeményezésének intézménye. Így hát minden gazdaság kevert gazdaság – a szocializmus és a kapitalizmus keveréke. A két jelző mégsem veszíti el jelentését, hiszen attól még megállapíthatjuk, hogy az adott gazdaság inkább kapitalista, vagy inkább szocialista, példának okáért a Mises által vízválasztóként említett értéktőzsde jelenléte alapján. Továbbá azt is megállapíthatjuk, hogy a társadalom melyik intézményeiben és a gazdaság melyik szféráiban uralkodik a szocializmus és melyikben a kapitalizmus, melyből kikövetkeztethetjük, hogy a gazdaság melyik területén szükséges változtatni annak érdekében, hogy növekedjen az általános életszínvonal, végül pedig azt is megállapíthatjuk, hogy vajon a vizsgált társadalom a kapitalizmus, vagy a szocializmus irányába halad.
18
Egy gazdaságban minél inkább uralkodó jelenség a szocializmus, az a gazdaság annál képtelenebb lesz a fejlődésre, az abban élő emberek pedig egyre inkább az életszínvonaluk zuhanását fogják tapasztalni. Egy mai, kevert gazdaság életszínvonala magasabb, mint a totális szovjet kommunizmusé, amelyben milliók haltak éhhalált, pedig mindkét rendszer a szocializmus skáláján helyezhető el. Az is igaz, hogy minél inkább a kapitalizmus uralkodik, a gazdaság annál inkább fejlődik, bölcsőként szolgálva több és több technológiai innovációnak, az általános életszínvonal pedig egyre inkább növekszik, ahogyan a szabad verseny következtében egyre olcsóbbá és szélesebb körben elérhetővé válnak az életet megkönnyítő termékek és szolgáltatások. Ezen állítások bizonyítékát mindenki láthatja egy történelemkönyv átlapozásával. Viszont míg a történelemkönyv valóban bemutatja, hogy a világ minden táján általános jólét akkor keletkezett, amikor megjelent a magántulajdon tiszteletének intézményesített politikája, annak miértjére nem ad magyarázatot; ahogyan arról is hallgat, hogy a magántulajdonon elkövetett erőszak politikája miért nem vezetett eredményre sohasem. Azonban 1920-ban publikált, ’ Gazdasági kalkuláció az államszocializmusban’ című írásában Ludvig von Mises kifejtette, hogy miért szabályszerű a szocializmus
19
szélsőséges formáinak gazdasági összeomlása. Szélsőségesen szocialista rendszer esetében az állam teljesen megtiltja alattvalói számára, hogy önállóan javakat és szolgáltatásokat hozzanak létre, illetve azzal kereskedjenek: minden termelést az állam végez és minden munkahelyet az biztosít. Az államapparátus tagjaira hárul a felelősség, hogy eldöntsék, mibe fekteti az energiáját több tízmillió ember, kik, milyen nyersanyagokból készült termékeket, mekkora mennyiségben osszanak szét; és hogy megpróbálják kiválasztani a mindenki számára legelőnyösebbet az egyes erőforrások felhasználási lehetőségeinek végtelen tárházából. De vajon honnan tudják, hogy helyesen döntöttek-e? Honnan tudják, hogy jobb az, ha ötvenezer ágyat gyártanak le, mintha inkább asztalokat készítenének? Egyáltalán mit jelent a jó döntés egy ilyen kontextusban? Erre a kérdésre egy szocialista gazdasági rendszer központi tervezőinek semmilyen válasza nincsen. Kapitalista társadalomban egy magánvállalat vezetősége az alapján hozza meg a döntést, hogy melyik termék – ágy vagy asztal – hozza a nagyobb nyereséget, viszonyítva az előállítás költségeihez. A piaci ár, a nyereség mértéke ugyanis visszajelzéssel szolgál, megmutatja, hogy mi az, amiből kevesebb elérhető, mint amennyit a közösség tagjai szeretnének. Így az erőforrások a piaci ár változásaival folyamatosan újrarendeződnek, arra a területre allokálódva, ahol a legnagyobb rájuk az igény és belőlük a hiány. Ez az ár csökkenéséhez vezet, hiszen a kínálat növekszik, és egy 20
újabb fogyasztási cikk válik még szélesebb közönségnek megengedhetővé. Ezt az okfejtést, amely rávilágít arra, hogy a szocialista központi tervezés – a piaci ár hiányában – képtelen létfontosságú gazdasági műveleteket elvégezni, amelyek megmutatnák, nyereségesen vagy veszteségesen használja-e fel az erőforrásokat, kalkulációs problémának vagy kalkulációs érvnek nevezik. Ezzel magyarázható, és jósolható meg, hogy a központi tervezéses, szocialista gazdaságok a világ minden egyes pontján hiányt eredményeznek akár olyan létfontosságú termékekből is, mint az élelmiszer, miközben hasznavehetetlen felesleget öntenek ki valami másból, amíg az egész rendszer, milliókat magával rántva össze nem omlik a saját súlya alatt. Nem a kalkulációs probléma az egyetlen oka annak, hogy a szocialista gazdaság minden esetben alacsonyabb rendű a kapitalizmusnál. Annak érdekében, hogy nagyobb méretű beruházások és gazdasági fejlődés következzen be, szükséges, hogy az emberek késleltessék javaik felélését, azaz ne költsék el a jelenben vagyonukat, hanem tartalékolják azt addig, amíg a beruházáshoz szükséges összeg össze nem gyűlik saját és mások megtakarításaiból, amelyhez hitel formájában juthatnak. A történelem során azt emberek inkább felélték javaikat a jelenben, mivel az állam bármikor elrabolhatta tulajdonukat. Semmi garancia nem volt arra, hogy megtarthatják munkájuk gyümölcsét, ha a megtakarítás mellett döntenek, és megtakarításukat innovatív technológiába és ipari fejlesztésekbe fektetik. Ha képesek 21
lettek volna megtízszerezni produktivitásukat és sokkal nagyobb mennyiségű értéket termelni, mint addig, egy szocialista gazdaságban egész egyszerűen elkobozták és államosították volna bevételüket illetve eszközeiket – mint ahogy azt a történelem számos példája bizonyítja, és mint ahogy az történt Magyarországon, a 20. század második felében, – ők pedig örülhettek, ha életben maradtak. Kristálytisztán mutatja azt, hogy ez a jelenség mennyire jelenvolt Magyarországon a kommunista uralom alatt Kádár János – Magyarország legfőbb kommunista vezére – nyilatkozata. „Helyeseljük, ha valaki becsületes munkával keresett pénzét megtakarítja, és televíziót, hűtőszekrényt, motorkerékpárt, autót vagy bármi egyebet vesz magának, utazik, vagy családi házat épít. De nem helyeseljük, ha valakinek az életszemlélete annyira eltorzul, hogy nem a becsülettel végzett munka emberi öröme, az annak révén elnyert tisztesség adja élete értelmét, hanem fődolog lesz számára a szerzés, a hörcsögként való gyűjtés.”6 Így hát nem jöhetett létre tőkeakkumuláció, amely következtében nem jöhetett létre gazdasági növekedés, azaz olyan megoldások, amelyek ugyanannyi erőforrás felhasználásával több értéket termelnek. 6
Valuch Tibor: A „gulyáskommunizmus” mítosza és valósága
22
Ezek a gazdasági erők még a „gulyáskommunizmusnak” nevezett szocializmusban is kifejtették hatásukat. Tény, hogy a Szovjetunió ideje alatt Magyarország gazdasága élte meg a legnagyobb mértékű szabadságot, a többi kommunista országhoz viszonyítva, viszont a magyar gazdaság is messze le volt maradva attól az életszínvonaltól, amit a nyugat inkább kapitalista piaca volt képes produkálni. A Szovjetunió lassú pusztulása következtében 1980-as évektől apránként elkezdett felszabadulni a magyar gazdaság, és a szocializmus és kapitalizmus között húzódó skálán elkezdett a kapitalizmus irányába tolódni. Ahogyan a politikai tájkép egyre inkább a kommunista hatalom bukását mutatta, megnövekedett az optimizmus és egy apró pillanatra felébredt az ország szabadságvágya. 1987-ben megalakult az első párt 1956 óta, 1988-ban megnyílt a magyarok előtt a szabad utazás és szabadabb áruexport lehetősége, 1988 Március 15.-én egy példanélküli tüntetés alkalmával tízezrek követeltek szabad választásokat. Ezt követően számos más párt is alakult, mint az SZDSZ és a Fidesz. Rá két hónapra pártja eltávolította Kádár Jánost a hatalomról. A forradalmi hangulat növekedett, számos másik tűntetéssel, és spontán megmozdulással, mint az 1989. Március 15.-i tüntetés körülbelül százezer ember részvételével, vagy a Június 16.-i Nagy Imre újratemetése, egy a márciusinál is nagyobb tömeggel. 1989 Októberében megszűntették az évtizedeken át hatalmon levő pártot, tagjai pedig megalapították az
23
MSZP-t, és még abban a hónapban bejelentették a Harmadik Magyar Köztársaság megalakulását. A Budapesti Értéktőzsde, az 1948-as feloszlatása után ismét megnyílt 1990. június 21.-én, ezzel mondhatjuk, hogy Magyarország átlépte a szocializmus és kapitalizmus közötti vízválasztót, és kevert gazdasága inkább kapitalistává vált. Itt persze nem célunk történelmi beszámolót adni a Rendszerváltás eseményeiről. Célunk csupán rávilágítani arra, hogy létezett a magyar társadalmon belül egy egyre növekvő optimizmus és szabadságvágy, amely elhozta a Rendszerváltást. Az akkori magyarság joggal gondolta azt, hogy egy olyan történelmi jelenség első pillanatait élik, amely végül egy virágzó és folyton fejlődő társadalomban fog végződni, hatalmasan megnövekedett életszínvonallal, békével és egy amerikai álomhoz hasonló társadalmi és kulturális élettel, amelytől csak egy pár lépésre áll a földi Édenkert.
24
Az alvásparalízis egy olyan pszichológiai jelenség, amely során az ember teste lebénul és mozdíthatatlanná válik, szemei tágra nyílnak, elméje pedig valahol az álom és a között félúton kóvályogva rettentő hallucinációkat jelenít meg abban a környezetben, amelyet nyitott szemén keresztül lát. 26 év telt el azóta, hogy a magyar gazdaság átlépte a szocializmus és kapitalizmus közötti határvonalat. Abban az időben vagyunk tehát, ahonnan teljes mértékben megítélhetjük a Rendszerváltás folyamatát, és megvizsgálhatjuk annak következményét. És ami a szemünk elé tárul az nem egy álomvilág, amely fokozatosan és láthatóan, napról napra halad a szebb és élhetőbb jövő felé, nem egy gazdaság, hatalmas életszínvonallal, az emberek közötti magas bizalommal és együttműködéssel, hanem egy szörnyű rémálom, amely kibontakozását bénulva és kifeszített szemmel kell végignéznünk. Mielőtt a mai gazdaság szemléjét végeznénk, bővítsük közgazdaságtani tudásunkat annak kapcsán, miért nem képes az állam hatékonyan javakat és szolgáltatásokat előállítani. A kalkulációs érv ennek egy igen fontos része, amely bemutatja, hogy az állam nem képes úgy felhasználni az erőforrásokat, hogy az a lehető legnagyobb értéket hozza létre mások számára, és míg ez annak koronája, de nem az egyetlen kiemelendő probléma. 25
Vessünk egy pillantást arra, hogy miként működnek általában világszerte az állam pénzügyei. Mindenekelőtt az állami adóhatóság erőszakkal való fenyegetéssel rabol az állampolgároktól. Ez az adó mindenekelőtt az adóhatóság kiadásait fedezi, pénzeli a több száz vagy ezer irodai munkást, illetve állja az országszerte fenntartott irodák sokaságának számláit és fenntartási költségeit. Majd a pénz átkerül az állami kincstárba, és finanszírozza a kincstár épületének és alkalmazottjainak árát. Ezek után a kormány és a képviselők heteken és hónapokon át próbálnak döntésre jutni azzal kapcsolatban, hogy miként költsék el az adó címszó alatt elkobzott vagyont. Ez idő alatt természetesen ki kell fizetni a politikusok fizetését, a politikusokat segítő személyzet fizetését, a Parlamentben dolgozó őröket, takarítókat és számos egyéb munkást, és az épület fenntartási költségeit. Miután döntést hoztak, az adóztatással beszedett pénz tovább vándorol egy hivatalba vagy központba, amely felügyeli a kiötlött projekt megvalósítását. Itt ismét ezrek vagy tízezrek dolgoznak, akik fizetését adóból finanszírozzák, épp úgy, mint az intézmény futtatásának és fenntartásának minden egyéb költségét. Végül pedig a pénz abba az intézménybe utazik, amely finanszírozásában megegyezett a Parlament, legyen az egy iskola, vagy egy kórház, és a maradékból fizetik az orvosokat, az ápolókat, a tanítókat, és minden egyéb felmerülő költséget. Ez a fajta intézményfenntartás maga az őrület, és mindenki számára látható, hogy nem több egy hatalmas 26
pénzügyi gépezetnél, amely kimondhatatlan összegeket pazarol el. És a pénz csupán egy dolog, mivel emberek százezreit (Magyarországon több mint egy millió ember állami foglalkoztatású) von el olyan munkahelytől, ahol valós hasznot teremthetnének a társadalom számára, és önkéntes, kölcsönösen jövedelmező kereskedelemben vehetnének részt. Azok, akik ebben a számtalan intézményben dolgoznak, nem dolgozhatnak máshol, ahol értéket – mások által megvásárolni kívánt terméket vagy szolgáltatást - teremthetnének, és elősegíthetnék a gazdaság fejlődését. Továbbá pedig egy szocialista intézmény – mivel egészen más, mint egy kapitalista vállalkozás – nem vonható felelősségre. Ha az adófizető valós oktatást vár el a kormánytól, és ezzel a hittel fizet adót, nem követelheti pénze visszatérítését akkor, ha oktatás helyett gyermeke agymosását kapta 12 éven át. Ha több mint 12 ezer óra oktatás után gyermeke, érettségivel a kezében úgy lép ki a nagyvilágba, hogy semmi hasznos, piacilag értékesíthető képességgel nem rendelkezik, nem képes vállalatot irányítani, nem érti meg az alapvető pénzügyi világot, nincs szakmája, és ötlete sincsen, hogy hogyan helyezkedjen el a gazdaságban, illetve hogyan hozzon létre értéket embertársai számára, a szülő nem vonhatja felelősségre az államapparátus tagjait. Végül pedig szükségszerű, hogy a kormány által futtatott intézmények minőségben a lehető legalacsonyabb mértékig romoljanak, hiszen általában monopóliumuk van az adott terület felett. A monopólium azt jelenti, hogy senki más nem végezheti az adott 27
cselekvést, és a verseny ily módon való kiiktatásával eltűnik minden ösztönző arra, hogy a szolgáltatás minőségi legyen. A kapitalizmusban az biztosítja a termékek és szolgáltatások minőségét, hogy az önkéntes vásárlónak mindig van választása, van versenytárs, aki azért küzd, hogy az ő termékét vagy szolgáltatását válasszák, tehát hogy értékesebb, olcsóbb, hasznosabb legyen; és persze van lehetőség lemondani is a szolgáltatásról, ha annak minősége hanyatlani kezd. Mivel a szocializmusban az ember kényszerült fizetnie az állam termékéért, nem létezik verseny és nem választhatja a szolgáltatás lemondását sem, az állami monopóliumoknak ez a visszajelzés-alapú fogyasztóvédelmi mechanizmusa sincsen. Így, hogy ezeket megértettük, rátérhetünk a magyar gazdaság jelenlegi helyzetére. Jelenleg állami fennhatóság alatt áll (a teljesség igénye nélkül) a pénz, a gyermekeink taníttatása, a betegek gyógyítása, a tulajdonunk és az életünk védelme, a víz, a közlekedés, a villamos energia, a szennyvíz- és a szeméttel való gazdálkodás, a vasúthálózat, a tűzoltás, a kultúra, (például könyvtárak, múzeumok, nemzeti parkok,) a tömegközlekedés és a csomagküldés. És ez – a tény, hogy életünk legfontosabb szükségletei állami fennhatóság alatt állnak, így biztosított minőségbeli romlásuk – csupán egy azon számos példából, amely által illusztrálhatjuk a szocializmus sújtó és terhelő jelenlétét a magyar gazdaságban. A magántulajdon elleni erőszak kezdeményezésének intézményesített politikája nyíltan megjelenik az 28
engedélyezési rendszerben, amely során a magyar állampolgárnak az állam előtt kell könyörögnie egy papírért, amely azt mondja, hogy igen, rendelkezhet tulajdonával. Engedélyért kell folyamodni, hogy az ember bizonyos munkákat végezzen, még akkor is, ha teljes mértékben rendelkezik vagy képes elsajátítani a munkához szükséges képességeket. Az engedélyt persze kizárólag csak hosszú éveken át tartó tanfolyamok elvégzésével kaphatja meg, amely százezreket juttat hatékonyan lobbizó gazdasági szektorok és intézmények zsebébe. Tehát ha az ember rendelkezik egy bizonyos képességgel, egy másik ember pedig pont ilyen képességekkel rendelkező személyt szeretne felbérelni, a kettő nem köthet üzletet és nem rendelkezhet idejével és pénzével úgy, hogy azt a másiknak adja, mivel nem rendelkeznek állami engedéllyel. Ha megtennék, az állam erőszakkal ketrecbe zárná őket, amely a magántulajdon megsértésének nyilvánvaló példája. Engedélyért kell folyamodni – és úgyszintén százezreket fizetni, ügyes lobbistáknak köszönhetően – azért, hogy az ember autót vezethessen, vagy cigarettát (vagy bármilyen egyéb terméket) árusíthasson. Míg az előbbi egy problémás eset, hiszen nincsenek úttulajdonosok, akik bizonyos kritériumok alapján megválogathatnák, kik hajthatnak rá az útjaikra,7az
7
Az utakkal kapcsolatban lásd: Ellenpropaganda: Állam nélkül ki fogja építeni a tévutakat?
29
utóbbi nyilvánvalóan a magántulajdon ellen elkövetett bűncselekmény. Még azért is engedélyért kell folyamodni, hogy az ember saját házát bővítse saját telkén belül, ha pedig engedély nélkül teszi, az állam pénzbírságra kényszerítheti, és arra, hogy lebontsa a felhúzott építményt. A szocializmus kitűnő példája a kábítószerek tilalma, amely során az állam berúgja ártatlan és békés emberek ajtaját, kizárólag azért, mert egy, a parlamenti képviselőknek nem tetsző növényt birtokol, és egy ketrecbe zárják hosszú éveken át. Nyilván kimondhatatlanul gonosznak gondolnánk, ha egy egyszerű polgár tenné ugyanezt, és épp ugyanezen erkölcsi szabályok vonatkoznak az államapparátus tagjaira is. Úgyszintén a tulajdonhoz való jog mérhetetlen megsértése a vámok bevezetése, vagy bizonyos tárgyak behozatalának tilalma. Addig, amíg birtoklott tárgya nem sérti mások tulajdonának fizikai integritását, erőszakkal kikényszeríteni valakit az autójából, azt pedig átkutatni, és elrabolni azt a tulajdonát, amit az állam nem engedélyezett, egyáltalán nem több, mint a szocializmus gyakorlatban. Továbbá ide tartozik a vagyon elkobzása és újraelosztása, és a gazdaságot szabályozó törvények, amelyek ellehetetlenítik az erőforrások leghatékonyabb felhasználását.
30
Ahogyan Ayn Rand Veszett Világ című regényében egy karakter helyesen megjegyezte, „az állam elveszi, amit akar, és megadóztatja azt, amit hátrahagy.” Teljesen nyilvánvaló, hogy a szocializmus annyira jelen van a magyar társadalomban, mint bármikor máskor, és természetéhez hűen ellehetetleníti annak fejlődését és növekedését. Millió példáját látjuk annak napról napra, ahogyan az állam a magántulajdon ellen való erőszak kezdeményezésének intézményesített politikáját gyakorolja, és a mai magyar társadalom legtöbb problémája visszavezethető a szocializmus jelenlétéhez. A tömeges munkanélküliség nyilvánvaló oka a minimálbér-törvény, a szabályozások és az 8 engedélykötelesség. Az egészségügy pusztulásának oka annak állami tulajdonlása.9 A demográfiai problémákat egyszerűen megoldaná, ha a magyarok megtarthatnák saját vagyonukat, boldogan alapíthatnának családot és nevelhetnék fel otthon maradva gyermekeiket a szülők, ahelyett, hogy jövedelmük 70%-át10 elkobozná az állam. De ha így van miért élünk még mindig szocializmusban? Miért hozta el a Rendszerváltó nemzedék szabadságvágya annak szöges ellentétjét? Miért állt meg a pillanatnyi gazdasági felszabadulás, és miért mozog retrográd irányba a gazdaság? 8
Lásd Ellenpropaganda: Szegénység, a legsikeresebb kormányprogram 9
Lásd Ellenpropaganda: Az állami kórház halálos érintése http://kiszamolo.hu/ennyit-adozol-2015-ben/
10
31
A válasz igazság szerint egész végig az orrunk előtt volt, és hamarosan az olvasó számára is teljesen nyilvánvalóvá válik.
32
Lépjünk egyet hátra és tekintsünk a Rendszerváltás iránt dédelgetett reményekre érzelmek nélküli, objektív lencsén keresztül. Adott egy társadalom, amely az elmúlt ötven évben nem tapasztalt mást, mint kommunizmust. A cenzúra betiltott és kiirtott minden olyan állásfoglalást vagy eszmét, amely ellentmondott az állam céljaival. A magyar társadalomnak nem volt lehetősége hozzáférni, tanulmányozni és megvitatni a közélet csatornáin keresztül azokat a közgazdaságtani és politikafilozófiai műveket, amelyek a szabadpiaci kapitalizmus alapját képezik. Nem olvashatták Adam Smith A nemzetek gazdasága című alapművét, Ayn Rand Veszett Világát, Frédéric Bastiat híres esszéjét, az osztrák közgazdaságtani iskola legnagyobb nevei, Ludvig von Mises, F. A. Hayek és Murray Rothbard okfejtéseit, vagy Henry Hazlitt lényegre törő, Közgazdaságtan egy leckében című művét. (Sőt, ezeket a műveket mind a mai napig nem ismeri a magyar közönség.) Egyszóval, a Rendszerváltással a magyar társadalom úgy próbált felépíteni egy részecskegyorsítót, hogy soha nem hallott még Newton törvényeiről.
33
Az első perctől nyilvánvalónak kellett volna lennie, hogy nem fog sikerülni, hiszen senki sem tudta, hogy mit csinálnak. Nem voltak filozófusok, akik a szabadságról beszéltek volna; a kommunista propagandisták szavait visszhangozza a média és az újság jóval a Rendszerváltás után is. Az alapvető szabadpiaci irodalom helyett az egyetlen, amit ismertek, az Karl Marx unalomig megcáfolt elmélete. És ami a legfontosabb, a szocializmus gyermekei átestek hosszú évek agymosásán a kommunista oktatási rendszer alatt. Sőt, a kommunista párt kimondottan arra használta az iskolákat, hogy belenevelje a szocialista ideológia alaptételeit áldozataiba. Ennek az indoktrinációnak látjuk utóhatását a mai magyar társadalom egész területén. Az idősebb korosztály (általánosságban szólva) kizárólag a marxista ideológiát ismeri. És ha az ember fülel, és figyelmesen hallgatja, ahogyan beszélgetnek, hátborzongató hasonlósággal ismétlik vissza azt, amit gyermekkorukban ezerszer megismételtettek velük az iskolában a külföldi vagy idegen tőke gonoszságáról, a kapitalizmus kizsákmányolásáról, és a gazdagabb társadalmi csoportok általános gyűlöletéről. Szocialista alaptanok köszönnek vissza úton-útfélen: a közbeszédben általános a technológiai fejlődés ellen állást foglalni - be nem bizonyított káros hatásokra hivatkozva - vagy reklámokat okolni az emberek komplexusaiért; rabszolgásításnak, agymosásnak nevezni azt, hogy árukat ajánlanak a figyelmünkbe, szegényebb körökben pedig máig hiszik, hogy beképzelt és arrogáns tékozló az, akin látszik, hogy 34
gazdag. Ezek mind a legalapvetőbb kommunista és kollektivista eszmék megnyilvánulásai, amelyeket mélyen beletápláltak a magyar társadalom elméjébe Lenin híres mondása alapján: „Adj négy évet, hogy tanítsam a gyermekeket, és a magvak, amelyeket elültetek, sosem lesznek kigyomlálva.” Hiába próbálna mélyre ásni az ember a köztünk élő kommunisták gondolataiba, azt fogja találni, hogy ideológiájuk olyan mélyen, a tudatalattiban gyökerezik, hogy az már megváltoztathatatlan. Hiába kérdezné az ember őket arról, hogy miért kizsákmányolás két ember önkéntesen megköttetett és kölcsönösen kedvező értékcseréje, az állami rablás pedig miért nem, elméjük leállna és erőszakkal reagálnának. Hiába próbálná az ember megtudakolni, hogy miért nem tarthatja meg vagyonát az az ember, aki hatalmas értéket hozott létre a társadalom számára, kizárólag erőszak lenne a válasz. Ez egy újabb, nagyon egyszerűen tesztelhető hipotézis. Ez a mai társadalmi problémák gyökere. Ez az oka annak, hogy a Rendszerváltás reménye képtelen volt valósággá virágozni, helyette pedig lassan visszazuhanunk a szocializmus poklába. Ez az oka annak, hogy a magyar társadalomban a magántulajdon tiszteletének alapelve helyett az a kultúra érvényesül, hogy mindenki alanyi jogon megérdemli a másik vagyonát.
35
Dr. Albert Gábor ’A nevelés elméleti és történeti alapja’ című tanulmányában rámutat a Szovjet nevelés természetére:11 „Az alábbi 1970-es évek 7. osztályos történelmi tankönyv rajzos ábrája12 kiválóan illusztrálja a korszak közgondolkodását. A történelmi korszakokban kizsákmányolók és kizsákmányoltak alkották a társadalmat, közöttük kíméletlen osztályharc bontakozott ki. Cél, hogy a kizsákmányolt osztály megdöntse a fennálló rendszert forradalom útján. Két tökéletes társadalom volt, ahol nem létezett kizsákmányolás, az egyik az ősközösségi társadalom, a másik pedig a kommunizmus (lesz), amely a munkásság és parasztság győzelmével újból osztálynélküli társadalmat fog megvalósítani.” A szocializmus elültette magjait a magyar társadalom elméjében, ma pedig eljött az aratás. A gazdasági baloldal a szocializmus, a jobboldal a kapitalizmus, mégis a „szélsőjobbnak” nevezett magyar pártok és politikai hangok pontosan ugyanazt a szocialista gazdasági álláspontot képviselik, mint a
11
http://janus.ttk.pte.hu/tamop/kaposvari_anyag/albert_gabor/7ok tatsgy_a_szocializmus_idejn.html 12 http://janus.ttk.pte.hu/tamop/kaposvari_anyag/albert_gabor/mellklet ek.html#kep32
36
Szovjetunió alatti kommunista uralom. A magyar szélsőjobboldal a politikai spektrumon igazából valahol középen, kissé balra tolódva helyezkedik el. És ebből kifolyólag a szabadság és a hatalommal szembeni szkeptikusság kultúrája is teljesen hiányzik a magyar társadalom pszichológiájából. Szemben az Egyesült Államok konzervatív táborával, akik büszkén tekintik a szabadság- és tulajdonjogokat a legfőbb és legnemesebb eszméknek, és büszkén tanítják gyermekeiket arra, hogy óvják és folytassák az ország alapítói által lefektetett kapitalista hagyományt, a magyar jobboldali tábor szent tehénként néz az állami, „ingyenes” - azaz kollektíven, kényszer alatt fizetett egészségügyre és oktatásra, és magasztalja azt a gazdaságpolitikát, amit bármilyen valódi jobboldal nyilvánvaló szocializmusnak hívna. Általánosságban a magyar társadalmat, 26 évvel a rendszerváltás után az a pszichológiai jelenség jellemzi, amelyet ’enabling’-nek hívnak. Az ’enable,’ azaz felhatalmaz, engedélyt ad vagy képessé tesz igealakja azt jelenti, amikor egy ember passzivitásán keresztül lehetővé teszi az ő közvetlen környezetében élő személy önmagára vagy másokra irányuló pusztító viselkedését. Enabling például az, ha az ember a boltban válogatva végignézi, és szó nélkül hagyja, hogy az előtte lévő személy bevásárlókosara helyett a zsebébe rakjon el egy terméket. És enabling történik akkor is, amikor a magyar társadalom passzívan, a közgazdaságtani és politikafilozófiai ismeretek kutatása és tanulmányozása 37
nélkül nézi, ahogyan a szocializmus visszatér sorainkba és megbontja a Rendszerváltás kapitalista momentumát. Enabling, vagy nyílt bűnrészesség.
38
A könyv célja nem csak az, hogy egy sötét képet fessen a magyar társadalomról, és egy hanyatló világ képét tárja az olvasó elé, hanem az is, hogy megoldást adjon az egyre fojtogató problémára. Természetesen mondani jóval könnyebb, mint megvalósítani azt, és egyszerűen kijelenthetjük, hogy abból a tényből kiindulva, hogy minden uralomnak szüksége van a többség passzív elfogadására vagy aktív támogatására hatalma fenntartása érdekében, az egyetlen dolgunk kinyitni a lehető legtöbb ember szemét a szocializmus árnydémonaira. Viszont ennek a tervnek is megvannak a maga problémái. Tudniillik, minél tovább vall az ember egy adott ideológiát, annál inkább válik érzelmileg annak rabjává. Élete során kapcsolatai épülnek ki, amelyeket ideológiájára épít, sőt, számos esetben a baráti köre hevesen egyetért szocializmusával. Esetleg ő, vagy szerettei állami foglalkozásban élték le életüket. És a kapitalizmus elfogadása esetén minden kapcsolata krízisbe kerülne, minden barátsága konfliktus elé nézne – amelyet talán egyik sem élne túl.13 Ilyen esetben kizárólag a legkiválóbbak, és az érzelmileg felnőttek képesek az igazságot választani, a
13
Részletesebben lásd Stefan Molyneux – Az igazság útján: Az illúzió zsarnoksága című könyvét.
39
konfliktusok kerülésével szemben. És Magyarországon – egymillió alkoholista országában – alig él ilyen ember. Ez azt jelenti, hogy energiánkat nem szabad elégetnünk azzal, hogy olyanokat próbálunk meggyőzni, akik egész életükön át szocialisták voltak. Célpontunknak mindenképp a fiatalságnak – az állami oktatás jelenlegi áldozatainak – és az intellektuálisan kíváncsiaknak és kutatóknak kell lenniük. Ha képesek vagyunk megszólítani azokat az embereket, akiknek elméjét még nem hódította meg a szocializmus, azzal lehetőségünk nyílik megidézni egy eszmei fodrozódás effektust, amely során a központból egyre kifelé terjed a szabadság filozófiája, és behálózza a magyar társadalmat. Magyarország kulturális és intellektuális forradalmának központi erőtere lesz az ellenpropaganda.com oldala – az egyetlen magyar diskurzus konzisztens filozófiára alapozva. Az Ellenpropaganda a fegyvertár mindazok számára, akik az igazságot keresik, akik sorainkba állva hajlandóak a békés forradalmunk szabadságharcosává válni, és ott találhat rá mindenki a kapitalizmus és a szabadság melletti legerősebb, megcáfolhatatlan érvekre. Mindamellett, hogy a könyv bemutatta a szabadság libertariánus filozófiájának alaptételeit és a szocializmus és kapitalizmus között, korszakokon át dúló háború magyar frontjának jelenbeli alakulását, annak fő célja mégis az volt, hogy próbára tegye az olvasó intellektuális tudásszomját és kitartását. Célunk eléréséhez kizárólag azokra van szükségünk, akik képesek kitartóan kutatni az igazságot, vezessen az bármilyen rémálom nyomára. És 40
azzal, hogy az olvasó sikeresen feldolgozta a hallottakat, meghívást kapott a Magyarország előtt álló békés forradalomba.
41
