LEVEGÕTISZTASÁG-VÉDELEM
2.4 1.2
Szén-dioxid-kibocsátási jogokkal az USA-n belül folytatandó kereskedés rendszerének tervezése* Tárgyszavak: emissziókereskedelem; üvegházhatás; USA; szabályozástervezés; normák; allokáció.
A belföldi kereskedési rendszerek létesítésének megoldásai A szénkibocsátási jogok (a továbbiakban ezen minden esetben szén-dioxid – CO2 – kibocsátása értendő, noha hovatovább a szintén szenet tartalmazó metán – CH4 – és néhány más gáz kibocsátása is egyre komolyabban esik az üvegházhatás tekintetében latba) belföldi kereskedésével kapcsolatban két alapvető változat szerepel. Az I. változatnak megfelelően a rendszer a fosszilis energiaforrások termelőinél szab korlátot a fosszilis fűtőanyagok kitermelésének („upstream”, „supplies” vagy „fuels” rendszer), míg a II. változat szerint a szabályozást az energiaforrások elégetőinél valósítják meg („downstream”, „combustor” vagy „end-user” rendszer). Az első esetben a kitermelési jogokat aukciók keretében lehet megszerezni, a második változatban viszont a szabályozás alá tartozó piaci szereplők a kibocsátási jogokat térítésmentesen kapják meg. Tekintettel arra, hogy a II. változatban korlátozott számú nagyfelhasználó (villamos erőművek, nagy ipari kibocsátók) és számtalan kisfogyasztó (gépkocsik, kisebb ipari kibocsátók, kereskedelmi egységek és a háztartások) tartozik a szabályozás hatálya alá, itt a kibocsátási jogokkal folytatott kereskedést megfelelő normákkal (standards) párosító hibrid megoldást kell alkalmazni. * Bár az Egyesült Államok a Kiotói Jegyzőkönyvet végül mégsem ratifikálta, szakértői komoly kutatásokat és modellvizsgálatokat folytattak egy esetleges amerikai kibocsátáscsökkentési vállalás feltételeinek és következményeinek feltárására, az USA szabályozási és gazdasági viszonyai között optimálisnak tekinthető szabályozás, illetve egy azt megtestesítő belső rendszer kialakítására. Az alábbi eredmények egyfelől azért figyelemre méltók, mert – mint azt a legutóbbi Bush-állásfoglalások is tanúsítják – az USA három szennyező anyag tekintetében már hajlandó tárgyalni kibocsátásuk visszafogásáról, másfelől a felvetett megfontolások más, fejlett piacgazdálkodást folytató országok szakértői számára is hasznosak lehetnek megfelelő saját kereskedési rendszereik kidolgozásában.
A kétféle megközelítés közötti egyik alapvető eltérés, hogy az érintettek a megfelelő joghoz aukció kapcsán vagy pedig térítésmentesen juthatnak hozzá. Felmérések szerint a szabályozás alanyai az utóbbi megoldást részesítenék előnyben, miközben számos közgazdász hangsúlyozza, hogy gazdasági szempontból az adószerűen működtetett és másfajta adók/járulékok mérséklése formájában az aukciós bevételeket megfelelően visszaforgató aukciós rendszer lenne hatékonyabb. Ennek kapcsán azonban egyfelől számolni kell az adók elleni ösztönös ellenszenvvel az érintettek körében, nemkülönben azzal is, hogy a bevételek méltányos és a célnak megfelelő újraelosztásához is külön rendszert kellene kialakítani. A másik alapvető különbség, hogy a szénkibocsátást az egyik változat a termelőknél, a másik pedig a felhasználóknál (CO2-kibocsátóknál) szabályozza. A kibocsátásnak a termelői oldalon történő korlátozásával a szabályozás a kisebb számú alany mindegyikét eléri, és azzal kalkulál, hogy a felhasználó a fosszilis fűtőanyagok termelésében érvényesített, árak formájában is megjelenő jelzésekre berendezésvásárlása és fűtőanyag-felhasználásának alakítása során az elvárt módon reagál. A „downstream” változat viszont közvetlenül a CO2-kibocsátóknál érvényesít korlátokat. Az 1. ábra az USA nagyobb végfelhasználói CO2-kibocsátóiról ad áttekintést. A „downstream” rendszerben az árakon keresztül befolyásolt legnagyobb fosszilis fűtőanyag felhasználók mellett a többi végfelhasználókra érvényes normák (szabványok, kibocsátási határértékek) gyakorolnak kellő hatást. Hogy végül is melyik alapvető megoldásra esik a választás, az attól függ, hogy mit helyeznek előtérbe a szabályozás kialakításában: − arra számítanak, hogy a fűtőanyag- és energiatermelők felé árak formájában érvényesített jelzések megfelelő hatékonysággal képesek befolyásolni a döntéseket a kibocsátóknál; − vagy a célzott kibocsátási normák abban a körben is el tudják érni a hatékonyabb kibocsátást, amely árakkal közvetlenül nem befolyásolható. Motiválhatja a döntéshozókat az is, hogy mennyire bíznak abban, hogy nemzetközi forrásokból is nagyszámú és olcsón megszerezhető kibocsátási engedély kerül majd forgalomba. Amennyiben egy ilyen piac valóban létrejön, úgy a felhasználói oldalon történő szabályozás túl bonyolultnak bizonyulhat, mivel a kereskedési rendszer mellett kibocsátási normák érvényesítését is szükségessé teszi. Az I. változat – a termelői oldalon aukciók keretében megszerezhető kibocsátási jogokra épülő szabályozás Ez a megoldás tehát a gazdaságba kerülő fosszilis fűtőanyagokban található szén mennyiségének szab határt – korlátozva az energiahordozó terme-
világítás/hűtés/egyéb villamos készülékek fűtés lakosság vízmelegítés légkondicionálás kereskedelmi célú világítás
kereskedelem
egyéb kereskedelmi felhasználás hűtés/szellőzés fűtés gépek hajtása kazánok fűtőanyaga
ipar
nem feldolgozóipari kibocsátók technológiai hőtermelés egyéb feldolgozóipar könnyű gépkocsik
közlekedés
tehergépjárművek egyéb közlekedési eszközök légi közlekedés 0%
5%
10%
elsődleges fűtőanyag
15%
20%
villamos áram
1. ábra Az egyes főbb végfelhasználók részaránya a CO2-kibocsátásban (főként 1994. évi fűtőanyag- és áramfelhasználási adatok alapján)
kitermelés
import/export (nem finomított termékek)
feldolgozás
import/export (finomított termékek)
szén
elosztás
végfelhasználás
ipari felhasználás
vasút tisztítás/ osztályozás villamosenergiatermelés
kőolaj
csővezetékek, tartálykocsik
finomítás
gázvezetékek
földgáz
teljes felső korlát
lakossági felhasználás
kereskedelem
szállítás
nem energetikai felhasználás
2. ábra Energiaáramok az I. változatnak megfelelően A fosszilis fűtőanyagokban lévő szén felhasználását az ellátási lánc legszűkebb pontján, korlátozott számú engedélyesnél szabályozzák, a megfelelő kitermelési engedélyek aukciókon szerezhetők meg (tiszta aukciós rendszer). lőket és szállítókat. Az engedélyek aukciójára a kitermelési pontoknál – szénbányászat, olajfinomítás és földgázelosztás – kerül sor, de engedélyhez kötnék a finomított olajtermékek behozatalát is. A 2. ábrán e változat sémája látható, míg az 1. táblázat főbb jellemzőit foglalja össze. Az I. változat a leginkább „tiszta”, piaci alternatívát és az energetikai célú szénfelhasználást csaknem teljesen átfogva minden felhasználót ösztönöz az energiahasznosítás hatékonyságának javítására. Végső soron az aukciós rendszer gazdasági hatékonyságát a bevételek visszaáramoltatására alkalmazott megoldások fogják meghatározni. Mindazonáltal e rendszer nem kezeli az exportra kerülő és a nem energetikai célokra felhasznált fosszilis fűtőanyagokat, amely utóbbi hasznosítások esetén megfelelő kedvezményeket lehetne érvényesíteni.
1. táblázat I. változat ¾ A kitermelők, olajfinomítók és gázelosztók aukciókon vagy más engedélyesektől vásárolva juthatnak hozzá a megfelelő (ki)termelési engedélyekhez. ¾ A kereskedési rendszer szabályozási pontjai A szénbányáknak kitermelési engedélyre van szükségük A finomítókba olajat csak engedély alapján lehet szállítani A finomított olajterméket importálók csak engedéllyel hozhatják be A földgázvezetékek is szállítási engedéllyel tevékenykedhetnek. ¾ A termelési engedélyek elsődleges kereskedelmét lebonyolító rendszer Engedélyek aukción ¾ Kiegészítések a termelési engedélyek elsődleges kereskedelmét lebonyolító belföldi rendszerhez Tartalékolási program a teljes engedélymennyiség egy részének visszatartásával – a megújuló energiaforrások hasznosítása és az energiatakarékosság ösztönzése érdekében Kereskedés más üvegházhatású gázok bevonásával (multigas trading) Szén-dioxid-elnyeletés Nemzetközi kereskedés a Kiotói Jegyzőkönyv (Clean Development Mechanism) keretében
A rendszer konkrét felépítésének kialakítása során törekedtek az ellenőrzési pontoknak – az engedélyesek számának – minimális szintre szorítására, az adminisztráció és a tranzakciós költségek mérséklése érdekében. A szénkitermelést jellegének megfelelően a bányáknál célszerű szabályozni, a kőolaj esetében erre a kisszámú finomító a legalkalmasabb, míg a földgáz szintén a kitermelő helyeken tartható a legjobban kézben. Az USA esetében ez közel 2800 szénbányát, 180 olajfinomítót és 130 gázszolgáltató társaság vezetékhálózatát jelenti. Az engedélyek elosztása és a kitermelés felső határának megállapítása A rendszer keretében működtetendő aukciós mechanizmus szerint a fosszilis fűtőanyag kitermelők mellett a piacon csak kereskedni akaró cégeknek is pályázniuk kell a megfelelő engedélyekért. Az elképzelések szerint a termelés tervszerűségének biztosítása érdekében mind a következő időszakra, mind pedig távolabbi évekre is lehet engedélyeket vásárolni egy ilyen aukción, mivel a ki nem használt engedélyek tartalékolhatók és áruba is bocsáthatók. Ami a kizárólag a jövőben felhasználható engedélyeket illeti, ezek érte
lemszerűen csak a szóban forgó időszak kezdetével lépnének hatályba. Mindemellett az engedélyek egy részét a megújuló energiaforrások hasznosításának ösztönzése és az energiatakarékosság támogatása (ld. 1. táblázat) mellett a kibocsátáscsökkentés mielőbbi megkezdését elősegítő kreditrendszer (részletesebben folyóiratunk előző számában – 25–34. oldalon ismertettük) működtetésére lehetne tartalékolni. Az adott időszakban maximálisan felhasználható fosszilis fűtőanyag mennyiségét a többi üvegházhatású gáz kezelésének módjától, illetve a széndioxid-elnyeletés mértékétől függően lehet meghatározni. A Kiotói Jegyzőkönyv az USA esetében az 1990. évi szinthez képest a hat üvegházhatású gáz együttes kibocsátásának 7%-os csökkentését írja elő. A bázisévben a szénkibocsátás CO2-ben kifejezve 1374 M t-ra (a továbbiakban MtC) becsülhető és e mennyiségből 1346 M MtC fosszilis fűtőanyagok elégetése során került a levegőbe. Amennyiben az összes többi üvegházhatású gáz kibocsátásának csökkentését illetően is a 7%-os célparamétert érvényesítenék, úgy a célidőszak végére 1278 MtC CO2-t lehetne kibocsátani, illetve a legnagyobb nemfosszilis kibocsátóként számon tartott cementgyártás jelentősebb bővülése esetén ennél valamivel kevesebbet. Emellett a jegyzőkönyv az erdőkben és a földekben tárolt CO2 mennyiségének az emberi tevékenységekkel összefüggő változásait is számításba veszi a kötelezettségvállalási időszakra engedélyezhető kibocsátási szint megállapításánál. Az USA-ban már 1920-tól kezdődően folyó intenzív erdősítés, illetve a gabonatermelésre igénybe vett területek csökkenése együtt évente mintegy 178 MtC-vel mérsékli a kibocsátott CO2 mennyiségét. A jegyzőkönyv azonban csak ezen érték mintegy felének figyelembevételét engedélyezi, és ezt is csak nagyobb összefüggő erdők esetében – mindezek együtt évente csak 50 MtC elnyeletett mennyiségig való beszámítását teszi lehetővé: 1248+50, ami közel 1300 MtC engedélyezett kibocsátásnak felel meg. Ami a többi üvegházhatású gáz kibocsátását illeti, az 5 gáz együttes kibocsátása 1990-ben évi 244 MtC volt. Az viszont bizonytalan, hogy kibocsátási szintjük 1 tonna CO2-egyenértéknek megfelelő, azonos költségszinten történő csökkentésére milyenek a rendelkezésre álló lehetőségek, és e csökkentés mennyiben hat vissza a CO2-kibocsátásra. Jelen kalkulációnál ezért ezt a hatást semlegesnek feltételezve a többi üvegházhatású gáz csökkentésének mértékét az 1990-es szinthez képest 27%-ban vették figyelembe. Végezetül a jegyzőkönyv lehetőséget ad a belföldi kibocsátáscsökkentési akciók mellett olyan, a részes fejlett országok (Annex I.-countries) területén eszközölt befektetések eredményeként elért, az adott ország csökkentési programjában szereplő előirányzatokon felüli, pótlólagos kibocsátáscsökkentés megfelelő hányadának kibocsátási kredit formájában való beszámítására is. Ilyen nemzetközi intézkedésekre főként Oroszországban és az átalakulóban lévő országokban megvalósítható hatékonyságjavító intézkedések kapcsán kínálkozik számos lehetőség. Emellett az USA viszonyaihoz ké
pest viszonylag alacsony költségszinten sok hatékonyságnövelő beruházás lehetséges a fejlődő országokban is, a Clean Development Mechanism lehetőségeinek igénybe vételével. Tekintettel e nemzetközi lehetőségek körüli számos bizonytalanságra, adott esetben még ezt nem vették figyelembe. Ami a szénkibocsátási határértékeket illeti, e normák a kibocsátási engedélyekkel folytatott kereskedelmet szabályozó engedélyrendszeren kívüli kibocsátási forrásokat veszik célba, de ezt most csak a II. változatban veszik figyelembe. Az I. változat esetében az engedélyek aukciók keretébeni rendelkezésre bocsátása a WTO előírásainak betartása szempontjából is kedvező, míg a II. változat szerinti ingyenes engedélyallokálás már „működési támogatásnak” minősül. E kérdést azonban végső soron az dönti el, hogy sikerül-e diszkrimináció nélkül kezelni a külpiaci tényezőt. A II. változat – CO2-szabályozás a kibocsátói oldalon, allokált engedélyek A fűtőanyag-felhasználók szabályozására épülő hibrid megoldás a felhasználási (kibocsátási) engedélyeket a legnagyobb fosszilis fűtőanyag felhasználók között allokálja – a villamos erőművek, a nagy feldolgozóüzemek és az ilyen anyagokat nagy mennyiségben igénylő technológiai eljárások alkalmazói körében. Az elosztási formula inkább az átlagosnál kisebb széntartalmú fosszilis fűtőanyagokat preferálja. Emellett a figyelmet az elterjedtebb gépeket és berendezéseket gyártók által kibocsátott termékek (háztartási és kereskedelmi gépek, gépjárművek) energiahatékonyságának javítására összpontosítja. Ez utóbbi szabályozás szerint a kis fogyasztású járművek, illetve a tehergépkocsik gyártói például az általuk előállított kocsik jövőbeni várható széndioxid-kibocsátását behatároló mennyiségre szóló engedélyt kaphatnak – enyhítve ezzel a motorüzemanyagok áraira környezetvédelmi szabályozási megfontolásokból nehezedő nyomást. A rendszer sémáját a 3. ábra szemlélteti, működéséről pedig a 2. táblázat ad leírást. A II. változatot az USA érvényes jogi szabályozására alapozva dolgozták ki. A nagykibocsátók kibocsátását ellenőrizni hivatott kereskedési rendszerben például a kén-dioxid kerekedési rendszerében és a nitrogén-oxidok kibocsátási jogaival történő, nemrég javasolt rendszerben tapasztalt trend érvényesül. Vannak azonban lényeges eltérések is, hiszen az SO2 és az NOx kibocsátása a fűtőanyagot elégetőknél technológiai normákkal szabályozható (pl. a füstgáz kénmentesítésével, a kazánok égésterének megfelelő tervezésével stb.), a CO2-kibocsátás viszont nem. Mivel az autóipar kibocsátási határértékeit az általa gyártott új kocsik életciklusa során várható kalkulált kibocsátás alapján állapítják meg, e korlát érvényesülése műszaki okokból meglehetősen bizonytalan, de ugyanez áll a többi szakágazatot korlátozó normákra is. Becslések szerint a II. változat ös
szességében a kibocsátás 17%-át nem képes szabályozni – például a nem feldolgozóipari vállalkozások elsődleges fűtőanyag-felhasználását és a nem autópályákon lebonyolított közúti forgalom kibocsátását, ami megfelelő kiegészítő intézkedéseket tesz szükségessé. 2. táblázat A II. változat ¾ A nagy fűtőanyag-felhasználók és az autógyárak kibocsátási engedélyeket kapnak vagy vásárolhatnak más forrásokból. Az autógyárak csak ilyen engedély alapján gyárthatnak kocsikat. A többi kibocsátási forrást normákkal szabályozzák. ¾ A kereskedési rendszer szabályozási pontjai A fosszilis fűtőanyaggal üzemelő villamos erőművek engedélykötelesek A fosszilis fűtőanyagot nagy mennyiségben elégető ipari üzemek és a nagy kibocsátók engedélykötelesek Fosszilis fűtőanyagot nagy mennyiségben elégető ipari üzemek A finomítók belső olajfelhasználása A cementgyárak technológiai kibocsátása A fosszilis üzemanyaggal működő közlekedési eszközök gyártói engedélykötelesek Forgalomképes felső korlátos szénkibocsátási normák gépkocsik számára ¾ A szabályozott rendszer ellenőrzési pontjai A kereskedelmi, háztartási és ipari berendezésgyártók Hatékonysági normák fűtésre/szellőzésre/légkondicionálásra Hatékonysági normák vízmelegítő és hűtőkészülékek számára Hatékonysági normák világításhoz Hatékonysági normák egyéb háztartási készülékekre Hatékonysági normák épületburkolatok számára Hatékonysági normák motorok számára ¾ A kibocsátási engedélyek kereskedésének alaprendszere Felső korlát a fosszilis fűtőanyagot nagy mennyiségben elégetők számára múltbeli adatok alapján (pl. 1990) Felső korlát autógyártóknak az általuk termelt járművek jövőbeni teljes kibocsátására ¾ Kiegészítések az alaprendszerhez Tartalékolási program gyorsan megvalósítható kibocsátási kredit, megújuló energiaforráshasznosítási és energiatakarékossági programok támogatására, valamint a szén-dioxidkibocsátás szabályozása miatt különösen hátrányos helyzetbe kerülők kompenzálására Multigáz kereskedelem Szénelnyeletés Kereskedés az Annex I és a non-Annex-I országokkal (a Clean Development Mechanism – Tiszta Fejlesztési Mechanizmus alapján)
kitermelés
import/export (nem finomított termékek)
feldolgozás
import/export (finomított termékek)
elosztás
végfelhasználás
vasút
szén finomítás, osztályozás
villamosenergiatermelés
finomítás
kőolaj
földgáz
ipari felhasználás lakossági felhasználás
csővezetékek, tartálykocsik
kereskedelem
gázvezetékek
szállítás
nem energetikai felhasználás teljes felső korlát
részleges felső korlát
részlegesen érvényesített normák
felülről behatárolt kibocsátási normák (csak gépjárműveknél)
3. ábra. Energiaáramok a II. változatnak megfelelően. Mint az ábrán látható, a sötéttel jelölt villamos erőművek és a fosszilis fűtőanyagokat nagy mennyiségben felhasználók (kockás négyszögben) részt vennének a kibocsátási engedélyek kereskedelmében. A közlekedést szintén forgalomképes jövőbeni kibocsátási normákkal, míg a többi szektort részben hatékonysági normák érvényesítésével korlátoznák. Javaslat szerint a II. változat kibocsátási engedélyeit a nagykibocsátók egy input-rendszerű módszer érvényesítésével kapnák meg. A fosszilis fűtőanyagok múltbeli felhasználási adataira támaszkodó módszer azonban a hatékony fűtőanyag-felhasználást előnyben részesíti a múltbeli adatokra alapozott jogokkal szemben, és több engedélyt juttat az alacsonyabb széntartalmú fűtőanyagokat felhasználóknak. Ami az autógyárakat illeti, a jövőbeni kibocsátási jogokat ők is termelésük múltbeli alakulása figyelembevételével kapnák.
Összességében a II. változat az összes szén-dioxid-kibocsátás mintegy 73%-át korlátozná – azaz 950 MtC-nyi mennyiséget, illetve annak a fent említett célokból tartalékolt jogokkal csökkentett részét. Ami pedig a lakosság, a kereskedelem és a kisebb ipari kibocsátók szabályozását illeti, a II. változat a nagyobb teljesítményű készülékekre, villamos motorokra, fűtő/szellőző/légkondicionáló berendezésekre, a vízmelegítőkre, valamint az ablakok, az épületek falainak szigetelése és a világítás kialakítására vonatkozóan állapítana meg hatékonysági normákat. A lakossági és a kereskedelmi szektorban e normák az összes közvetlen kibocsátás mintegy 11%-át szabályoznák, de a kibocsátás további 14%-ára kiterjedően korlátok érvényesülnének a hűtő- és a légkondicionáló gépek, az elektromos vízmelegítők és világítás áramfelhasználását illetően is. A gépjárművek szénkibocsátásának maximálása abból a szempontból előnyös, hogy e határértékek jól közelítik a gépkocsik valós kibocsátási szintjét, hátrányos viszont amiatt, hogy olyan bizonytalan paraméterek megadását is igényli, mint például a kocsik üzemeltetése során megtett összes távolság és a működési rendellenességek hatásai. 3. táblázat Az átlagos kilométerszám és szénkibocsátás a kocsi korának függvényében A kocsi kora években
Átlagos éves futás a kortól függően (km)
Átlagos éves szénkibocsátás tonnában
1 év alatt
24 484
1,5
1
22 693
1,4
2
21 882
1,3
3
20 621
1,3
4
19 303
1,2
5
18 993
1,2
6
18 188
1,1
7
17 223
1,1
8
14 925
0,9
9
14 629
0,9
10
11 799
0,7
11
10 856
0,7
12
9 911
0,6
13
8 653
0,5
14
7 551
0,5
241 351
14,9
Összesen
Egy 1993-ban kidolgozott megoldás szerint az autógyárak az adott évben általuk gyártott és értékesített kocsik mennyisége alapján kapnák meg a folyó és a következő évre érvényes kibocsátási engedélyeket, amelyekben az egyes jármű-kategóriák élettartama alatt várható kibocsátásváltozásokat (3. táblázat) is figyelembe vennék. Amennyiben az adott gyár által eladott kocsik együttes kibocsátása meghaladja a határértéket, vásárolhatnak további kibocsátási engedélyt valamelyik villamos erőműtől vagy más iparvállalattól, ahol a kibocsátás alacsonyabb az előírtnál – és megfordítva, az értékesített kocsik norma alatti együttes kibocsátása révén feleslegessé vált kibocsátási jogot maga is áruba bocsáthatná. Természetesen e szabályozás is csak fokozatosan terjedne ki a járműpark számottevő részére, mivel a korábban gyártott kocsikat nem veszi figyelembe. Mindazáltal a berendezések környezeti hatékonyságának mielőbbi javítását kiegészítő intézkedésekkel – adókedvezményekkel, tájékoztatási programok, megfelelő kutatási/fejlesztési alapok és a közbeszerzések kapcsán érvényesített preferenciák révén – is ösztönözni lehetne. Alternatív allokációs megoldások A rendszer tervezése szempontjából kritikus probléma a „mennyiség” amelyen az engedélyek allokálása alapul. Ez lehet például a kitermelt szénmennyiség, illetve a kibocsátott elemi szén; a fűtőanyag széntartalma vagy energiatartalom, vagy pedig az egységnyi termékkibocsátásra jutó emisszió. Az alábbiakban a „kitermelői” és az „energiafelhasználói” oldalon alkalmazható allokációs megoldások szerepelnek. Allokáció a kitermelésre alapozott rendszerben A fosszilis fűtőanyag kitermelőknek, finomítóknak, szállítónak vagy importőröknek kiadható engedélyek alapját a fűtőanyag szén- vagy energiatartalma, vagy éppen egy kis széntartalmú fűtőanyaghoz kapcsolódó norma is képezheti. A lehetséges megoldásokról a 4. táblázat ad áttekintést: A fent említett szén- és energiaalapú megközelítésben az 1300 MtC-s összesített felső határértékből kiindulva szénalapú allokálás esetén az amerikai szénbányák az engedélyek 36%-át, az olajkitermelők 44%-át, a földgázszolgáltatók pedig a fennmaradó 20%-ot kapnák, míg energia alapon évente több mint 90 MtC szénre szóló engedély a szenesektől a fölgázhoz vándorolna át. Ha az érvényesített normát a földgáz széntartalma alapján állapítanák meg, úgy a működési paraméterek szerinti allokálás során a szén- és az olajszállítók kerülnének előnytelenebb helyzetbe.
4. táblázat Szénkibocsátási engedélyek alternatívái energiaszállítók számára Szénalapú allokálás • múltbeli szénszállítási adatokra támaszkodva a szállítások egy hányadára ad engedélyt, • múltbeli bázisidőszak alapján a kedvezményezettek a kitermelt, finomított vagy importált széntartalom után kapják meg az engedélyt, • az engedélyeket többnyire a legnagyobb szénkitermelők kapják. Energiaalapú allokálás • nem a szénkitermelés, hanem a fosszilis fűtőanyagok energiatartalma alapján adják ki az engedélyt, • a módszer összevont felső emissziós határértéket alkalmaz és ezt a kitermelt, szállított vagy finomított termék energiatartalma alapján osztják szét, • a felső határérték betartása érdekében a szabályozott piaci szereplők az engedélyt az általuk szállított energia és az energia egységére jutó széntartalom alapján kapják, • a kisebb széntartalmú fűtőanyagot szállítóknak kedvez a nagy széntartalmú termékekkel foglalkozók rovására. Működési paraméterekre alapozott allokáció • normákra (például a földgáz széntartalmára) épül, valamint az energiatermelés kialakult szintjét veszi figyelembe, • „körön kívüli” piaci szereplőknek (pl. kibocsátási kredit, energiahatékonyság javítása, megújuló energiaforrások hasznosítása, a szabályozás által súlyosan érintettek kompenzálása) is juttathat engedélyeket.
Elosztás a felhasználói oldalon A fűtőanyagot közvetlenül elégetők körében is lehet az engedélyeket korábbi időszakban regisztrált CO2-kibocsátás, megtermelt energiamennyiségek, illetve olyan működési „normál” paraméter alapján kiosztani, mint például a kis széntartalmú fűtőanyaghoz viszonyított allokáció. Input szemléletű allokálás esetén a szabályozási ponton mért inputokat (szén vagy energia) tekintik az engedélyek kiadásának alapjául, míg output megközelítésben a szabályozási ponton előállított termék mennyisége és a hozzá kapcsolódó fajlagos emisszió lesz a mérvadó. Egy villamos erőmű szabályozásánál például az input rendszert az általa felhasznált fosszilis fűtőanyag vagy szén mennyiségére lehet alapozni, míg output rendszerben a kibocsátott energia 1 kWh-jára jutó szénfelhasználás az irányadó. Input rendszerben engedélyeket csak fosszilis fűtőanyagot felhasználó erőművek között osztanának ki, míg a kibocsátáson alapuló megközelítésben a nem fosszilis fűtőanyagot felhasználókat (pl. atom-, víz-, nap- és szélenergia) is bevonják az engedélyesek körébe.
Ha az USA-ban az engedélyeket szénfelhasználás- vagy az energiatermelés mennyisége alapján osztanák szét, a teljes felső határérték (az engedélyek összértéke) 375 MtC lenne, és ennek 86%-át szénerőművek kapnák. A fűtőolajjal üzemelő erőművekre 6%, a földgáz erőművekre pedig az engedélyek 9%-a jutna. Ami az olajat elégető erőműveket illeti, részarányuk még azért jelentős, mert a számításnál 1990. évi bázisból indultak ki – holott 19901996 között részesedésük az áramtermelésben közel a felére csökkent. Ez is arra utal, hogy a Kiotói Jegyzőkönyv által érvényesített 1990-es bázis problémákat okoz a változó piaci feltételek figyelembevételénél. Az energiaalapú allokáció a kis széntartalmú fűtőanyagot felhasználó termelőknek kedvező: az előbb ismertetett allokáláshoz képest mintegy 20 MtC engedély átkerülne szénerőművektől a földgázzal üzemelőkhöz. Ez esetben a működési normát a fűtőanyag széntartalma képezi – ezt szorozzák meg a termelt energiamennyiséggel, és itt is van lehetőség az engedélyek számottevő hányadának alternatív fejlesztési szempontok alapján történő kiadására, ami együttesen közel 30%-kal mérsékli a szénerőműveknek múltbeli emissziójuk alapján kiadott engedélyek mennyiségét. Az energiatermelés alapján kiosztott engedélyek megoszlásának szerkezete alig tér el a fűtőanyagok széntartalmára épülő allokálásétól – feltéve, hogy az engedélyesek csak az erőművek és a nagy ipari energiafelhasználók közül kerülnek ki. Ha viszont a nem fosszilis energiaforrásokat hasznosítókat is bevonnák a rendszerbe, a fosszilis fűtőanyagot felhasználók csaknem mindegyikének részesedése jelentős mértékben visszaesne. Az 5. táblázat a kibocsátási engedélyeknek a két különböző elosztási rendszerben való megoszlását mutatja be az USA-ban 1996-ban a 15 legnagyobb villamosenergia-termelőnek minősített erőművek között. Az adott évben ők állították elő az országos termelés közel 36%-át, és rájuk jutott a villamosenergia-szektor CO2-kibocsátásának 30%-a is. Figyelemre méltó, hogy a két rendszerben az allokációs eltérések mértéke legalább kétszeres, nemkülönben az is, hogy a 30 év folyamán kiadott engedélyek összértéke hasonló nagyságrendű, mint az adott erőművek eszközértéke. A 6. táblázat a fűtőanyag-felhasználók közötti engedély/norma allokálás különböző mechanizmusait foglalja össze. Változatok normákkal és szabványokkal történő szabályozásra A különféle normákat különböző, összevont kibocsátási határérték nélkül működő kibocsátók emissziójának csökkentésére alkalmazzák. Például minimális üzemelési kritériumokat szabnak meg az energiafogyasztó berendezések kibocsátói által gyártott termékek számára, közvetlenül befolyásolva ezzel több millió, az energiaárak iránt egyébként viszonylag érzéketlen energiafogyasztót. A 7. táblázatban szereplő normák jellege széles sávban változik:
kezdve a termékek iránt támasztott nem forgalomképes energiahatékonysági normáktól egészen a teljesen forgalomképes, összevont emissziós határértéket is helyettesíteni tudó szabványos követelményekig. Általában véve a normák forgalomképessé tételének köszönhetően nő a szabályozás által érintett iparágak rugalmassága kibocsátási kötelezettségeik teljesítésében. 5. táblázat Az USA 15 legnagyobb villamos erőműve részére 30 év alatt kiadható engedélyek nettó jelenértéke (NPV) NPV szénemissziós allokálásnál (106 USD)
10%-os diszkont TVA
18%-os diszkont
NPV output-alapon fosszilis és nem fosszilis energiaforrást hasznosító erőművekkel (106 USD) 10%-os diszkont
Az erőművek nettó eszközértéke (106 USD)
18%-os diszkont
12 534
7 302
13 045
7 601
n/a.
Georgia Power
8 858
5 161
8 197
4 776
10 613
Commonwealth Edison
4 024
2 344
8 055
4 692
16 355
Duke Power
5 140
2 995
7 770
4 486
8 989
Texas Utilities
8 346
4 863
7 635
4 449
16 448
Alabama Power
7 060
4 113
6 249
3 641
6 941
Houston Light
5 496
3202
6 014
3 504
8 611
USCE North Pacific
0
0
5 794
3 376
n/a
Florida Power/Light
3 327
1 938
5 446
3 173
9 016
Virginia El./Power
4 273
2 489
5 168
3 011
9 312
Pacificorp
7 628
4 444
5 069
2 953
7 845
Carolina Power/Light
3 469
2 021
4 330
2 523
6 196
Detroit Edison
6 071
3 539
4 180
2 436
8 594
Arizona Public Serv.
2 609
1 520
4 180
2 436
4 587
924
538
3 690
2 150
12 804
Pacific Gas/Electric
6. táblázat Alternatív allokálási megközelítések szénkibocsátási engedélyek elosztására az energiafelhasználók között Szénemisszióra alapozott allokálás • a kibocsátási engedélyeket múltbeli szénemissziós adatok bizonyos hányadára alapozva osztja szét, • a legtöbb engedélyt a legnagyobb kibocsátók kapják. Input allokáció az energiafelhasználás alapján • az engedélyeket nem a kibocsátott szénmennyiség, hanem a fosszilis fűtőanyagból előállított energia felhasználása alapján osztják szét, • e módszer összevont kibocsátási korlátot érvényesít, és ezt osztja szét a felhasznált energia mennyisége alapján, • a szabályozott kibocsátók rendelkezésére bocsátott engedélyek alapját az energiafelhasználás és – a kibocsátási határérték betartása érdekében – egy energiaegységre jutó emissziós tényező képezi, • e megoldás (a szénemissziós módszerhez viszonyítva) a kis széntartalmú fűtőanyagot felhasználókat részesíti előnyben. Input allokáció a kis széntartalmú fűtőanyag emissziós részaránya alapján • egy normán – például a földgáz széntartalmán – alapszik, figyelembe véve a múltbeli, fosszilis fűtőanyagból előállított energia felhasználását, • a normának megfelelő, illetve az alatti széntartalmú fűtőanyagot felhasználókat részesíti előnyben, • más piaci szereplőknek is biztosíthat „extra” engedélyeket (gyorsan megvalósuló programokhoz kötődő kibocsátási kreditek, az energiahatékonyság javítása és a megújuló energiaforrások felhasználásának ösztönzése, a szénkibocsátási szabályozás által súlyosan érintettek kompenzálása). Engedélyek fosszilis fűtőanyagból villamos áramot termelőknek • a fosszilis fűtőanyagból termelt áram mennyisége alapján az erőműveket szabályozza, • a teljes villamosenergia-szektorra érvényesít egy összevont kibocsátási határértéket, és azt az erőművek között, az általuk fosszilis fűtőanyagból termelt áram arányának megfelelően osztja szét, • a szabályozott kibocsátók rendelkezésére bocsátott engedélyek alapját a fosszilis fűtőanyagból termelt villamos energia mennyisége és – a kibocsátási határérték betartása érdekében – egy energiaegységre jutó fajlagos emissziós tényező képezi, • (a szénemissziós módszerhez viszonyítva) a kis széntartalmú fűtőanyagokat felhasználókat részesíti a nagy széntartalmú anyagokkal dolgozókkal szemben előnyben. Output allokáció az összes áramtermelő között • a fosszilis és a nemfosszilis forrásokból termelt áram mennyiségén alapul, • a teljes villamosenergia-szektorra érvényesít egy összevont kibocsátási határértéket és azt – a kibocsátási határérték betartása érdekében – egy energiaegységre jutó fajlagos emissziós tényező számításba vételével osztja szét, • nagy mennyiségben biztosít – a fosszilis fűtőanyaggal dolgozók többségének rovására – engedélyeket a nemfosszilis energiaforrásokat hasznosítóknak.
7. táblázat Választási lehetőségek energiahatékonysági és szénkibocsátási normák között Termékszintű specifikus normák • nem forgalomképesek Átlagos vállalati szénemissziós normák (corporate average carbon emission – CACE) • csak az adott szakágazat vállalatai között forgalomképesek. Korlátozottan forgalomképes CACE normák • kereskedés egy adott iparágon belül, • kereskedés kibocsátók korlátozott csoportján belül. Teljesen forgalomképes CACE normák • kereskedés a normákkal szabályozott iparágak között, • kereskedés a normákkal és a kibocsátási határértékekkel szabályozott iparágak között. Szénemissziós felső határérték mellett működő (capped carbon emission – CCE) normák • kereskedés a normákkal szabályozott iparágak között, • kereskedés a normákkal és a kibocsátási határértékekkel szabályozott iparágak között.
A táblázatban szereplő első, nem forgalomképes normát minden termékosztálynak be kell tartania. Ilyen normákat vezettek be például az USA-ban a Készülékek Energiatakarékosságára Vonatkozó Nemzeti Hatályú Törvény és az Energiapolitikai Törvény alapján. A második típus már rugalmasabb és engedélyezi az egyes termékcsaládok közötti kereskedést – a vállalati szintű kibocsátási norma betartása érdekében. Ilyen például az 1975-ben hozott energiapolitikai és energiatakarékossági törvény alapján könnyű személy- és teherautókra megállapított átlagos vállalati energiatakarékossági norma is, amelyet a szénkibocsátásra alkalmazva átlagos vállalati szénemissziós normát lehetne bevezetni. A harmadik típus már a termékcsaládok és a különböző gyártók között is engedélyezi a kereskedést (az eladó által már teljesített) kibocsátási normákkal. A negyedik megoldás már nemcsak a normákkal, de az emissziós határértékekkel korlátozott kibocsátók között is lehetővé teszi a megfelelő jogokkal való kereskedést, hiszen egy túlteljesített normát elismerő kredit az adott termékek élettartama során sok tonna szén kibocsátását akadályozhatja meg. Egy ilyen jog vásárlója viszont ily módon a rá érvényes kibocsátási határértéket az átvett mennyiség erejéig akár túl is lépheti. Az utolsó változat kötelezettségvállalás az adott autógyár részéről a folyó és az elkövetkező évben általa értékesített kocsik CO2-kibocsátásának szintjére vonatkozóan. Az autógyártók másik ilyen cégtől vagy éppen egy erőműtől,
más iparágban működő nagykibocsátótól – sőt megfelelő keretek között elérhető nemzetközi forrásokból is átvehetnek ilyen kibocsátási jogokat – feltéve, hogy az eladó megfelelő mértékben túlteljesítette a rá érvényes normát – és ugyanez érvényes megfordítva is, amikor az adott autógyár eladóként léphet fel. Összefoglalás A tanulmányban megvizsgált kérdések bármely, a kibocsátási engedélyekkel folytatott kereskedelem bevezetésével foglalkozó fejlett piacgazdaság gyakorlatában felmerülhetnek. Természetesen a mennyiségi arányok eltérőek lehetnek, de egy olyan jelentős program, mint a Kiotói Jegyzőkönyv vagy bármely hasonló jellegű intézkedés megvalósítása előtt a döntéshozók számára mindenképpen hasonló jellegű összehasonlító elemzés elvégzésére lesz szükség. Ami azt illeti, másutt is végeztek ilyen kutatásokat – például a kanadai szövetségi kormány független testületeként működő Nemzeti Környezetvédelmi és Gazdasági Kerekasztal keretében is, és e munka eredményeként egy sor, Kanada viszonyai között alkalmazható gazdaságpolitikai alternatívát terjesztettek elő, de ez a megközelítés országcsoportok esetében is érvényesíthető. Az Európai Bizottság egyébként 2000-ben egy Zöld Könyvet is kibocsátott az Európai Unión belül üvegházhatású gázok kibocsátási jogaival folytatandó kereskedésről, amelyet a Nemzetközi Környezetvédelmi Jogi Alapítvány (Foundation for International Environmental Law) 2000-ben, illetve a Tiszta Levegőért Politikai Centrum (Center for Clean Air Policy) 1999-ben elvégzett elemzései alapján állítottak össze. (Dr. Balog Károly) Holmes, K. J.; Friedman, R. M.: Design alternatives for a domestic carbon trading scheme in the United States. = Global Environmental Change, 10. k. 4. sz. 2000. p. 273–288. Adamson, S.; Sagar, A.: Managing climate risks using a tradable contingent security approach. = Energy Policy, 30. k. 1. sz. 2002. p. 43–51. Halsnaes, K.: Market potential for Kyoto mechanisms – estimation of global market potential for co-operative greenhouse gas emission reduction policies. = Energy Policy, 30. k. 1. sz. 2002. p. 13–32.
