Az UKBA 20 éves története Összeállította: Dr. Oláh András
Magyarországon 1991-ben német segítséggel került elıször megrendezésre Közép-Kelet Európa egyik legnagyobb cukrászati, sütıipari szakkiállítása. Az elsı kiállítás IKBA’91 néven híresült el, és létrejöttében a wüttenbergi BÄKO Központ, a Magyar Pék Sütı és kapcsolt szakmák Ipartestülete, a Magyar Cukrásziparosok Országos Ipartestülete bábáskodott. A SÜTİIPAR szaklap keretes hirdetésben adta hírül a szakmának, hogy 1991. március 16-18. között a stuttgarti DURMA vásárrendezı vállalkozás várja a magyar pékeket, cukrászokat és fagylaltkészítıket a BNV „B” pavilonjában 100 külföldi – nagyobbrészt gépgyártó és anyag, valamint eszközkereskedı- cég bemutatásra szánt termékei és szolgáltatásai. A többségében külföldi kiállítók között megjelentek a hazai cégek is saját termékeiket vagy külföldi gyártmányokat ajánlva. Kiegészítésképpen a Sütıipari Emléktár is várta a látogatókat. Erre az idıszakra esett a gazdaság viharos változásait okozó spontán, majd szervezett privatizáció, ami a fokozott érdeklıdést annak ellenére biztosította, hogy a szervezés késın és akadozva indult meg. A második Nemzetközi Sütı és Édesipari Szakmai kiállítás 1992. március. 29-31 között UKBA’92 néven ismét a BNV területén került megrendezésre. A névváltoztatást a nemzetközileg bevezetett IBA-val történı azonosítás elkerülése indokolta, így végül a német Ungarische Konditorei-und Bäckerei-Ausstellung elnevezésbıl képzett mozaikszó lett a rendezvény márkaneve. Az 1993. április. 4-6 között megrendezett UKBA’ 93 már 3. Nemzetközi Cukrászati, Sütıipari, Hús feldolgozóipari és Gasztronómiai Szakkiállítás néven jelentkezett, meghaladva az elızı két kiállítás méreteit és kereteit. A háromnapos nyitva tartás során 27 ezer látogató tekintette meg a 9 országból érkezett 150 kiállító innovációit, jelentıs számú üzleti tárgyalással alapozta meg a rendezvény erısödı szakmai értékét. Újdonságnak számított a torta, édesség kenyér és pékáru bemutató, amely a látogatóközönség felfokozott érdeklıdését biztosította. 1994-ben a hazai UKBA vetélytársat kapott: Varsóban, áprilisban rendeztek hasonló tematikájú sütı, cukrász és húsipari szakmai kiállítást. Az 1994. február 27-március 1 között kinyitott UKBA’94 már a nagyobb „A” pavilonban, a korábbi idıszakhoz képest rendezettebb, de ridegebb körülmények között kapott helyet. Lépést tartva a nemzetközi gyakorlattal tetszetıs bemutatók, szakmai fórumok, rendezvények gazdagították a kiállítás kínálatát 1995. február 26-29 között nyitott az UKBA’95, amely öt év alatt a pék és cukrászszakma legjelentısebb szakrendezvényévé, szakmai találkozóhelyévé vált. Bár a rendezvény terjeszkedni kívánt a húsfeldolgozó kisipar és a vendéglátás irányába, de a látogatói érdeklıdés ezeket a terveket nem igazolta. A 4000 m² kiállítási területen 125 cég kínálta gyártmányait, eljárásait 12 ezer látogatónak. 1996. február 18-20 között megrendezett UKBA’96 során már jelentkeztek az évente megtartott rendezvény kifáradásának jelei: alig volt szakmai rendezvény, kevés volt az innováció és az osztrák cégek távolmaradása is csökkentette az érdeklıdést. A 12 ezer látogató változtatást igényelt.
1997. február 23-25 között már a HUNGEXPO önállóan rendezte az UKBA’97 szakkiállítást ismét a vásárváros „B” pavilonjában, 3300m²- en, bensıséges térkialakítással, kizárólag a hazai igényekre figyelve, 110 kiállító fogadta üzleti partnereit és a szakmai fórumokon termék és technológiai bemutatók, versenyek tették színessé a rendezvényt. 1998. március 1-3 között 3600 m²- en,113 kiállítóval került megrendezésre az UKBA’98 szakkiállítás és vásár. A rendezvény szakkonferenciája az adalékanyagok helyét és szerepét mutatta be, de sor került a megszokott bemutatókra, termékismertetıkre is. A rendezvényre 15 ezer látogató volt kíváncsi. 1999-ben négy napos volt az UKBA’99 az elızı év jelentıs látogatottságára alapozva. A négy nap szakmai programja a minıség témakörét járta körül, neves hazai és külföldi szakemberek elıadásaiban. A kiállítás kiemelkedıen magas- 5000m²- alapterületen, 130 kiállító részvételével várta a 15 ezer látogatót. A helyigény lassan kinıtte a „B” pavilon lehetıségeit, többen a „D” pavilonban nyertek elhelyezést. Az egy nappal hosszabb nyitva tartás szakmai nap rendezését tette lehetıvé, amely biztosította az üzleti megbeszélések zavartalanságát. A jelentıs érdeklıdés ellenére felvetıdött a kétévenkénti rendezés idıszerősége. 2000. március 5-8 között jubileumi szakkiállítás megrendezésére került sor. Ebben az idıben a kiállítók már felmérték a magyar sütıipar beruházási potenciálját, anyagi lehetıségeit és elsısorban a kis és középüzemeket célozták meg. Az induló vállalkozások tıkehiánya felértékelte a használt berendezések piacát, a kiállítás ebben a szegmensben minden korábbinál szélesebb választékot vonultatott fel. megjelentek a korszerő lisztraktározó és elıkészítı berendezések, és a technológiai, elszámolási fegyelmet biztosító számítógépes szakmai programok. Mindennek ellenére az ipar képviselıibıl megalakult Szakmai Kiállítói tanács támogatta az ipartestületek javaslatát a kétévenkénti rendezéssel kapcsolatban, igazodva a többi európai szakmai kiállítások rendezéséhez. A tizenegyedik kiállítást 2001. március 4-7 között rendezték meg, amely határozottan cukrászjellegő volt. A korábbinál kisebb 3500 m² területen, kevesebb110 kiállító részvételével rendezett esemény szervezésében a Magyar Pékek Ipartestülete nem vett részt, és távol maradt a sütıiparral kapcsolatban lévı kiállítók nagy része is. A 11 ezer látogató között ennek ellenére a szakma jelentısen képviselte magát, és a kétévenkénti háromnapos rendezvény mellet tette le a voksát. Az érdeklıdés lankadását idıben felismerve, 2002-tıl kétévente ismétlıdik a rendezvény. 2002. február 10-12 között tizenkettedik alkalommal megrendezett Nemzetközi Cukrászati, Sütıipari és Gasztronómiai Szakkiállítás, már jelezte, hogy a kiállítók hatékonyabban összpontosíthatják innovatív tevékenységüket, anyagi forrásaikat, és biztosíthatják reprezentatív megjelenésüket. A cukrászipar, a sütıipar, és a gasztronómia mellett természetesen az ıket segítı háttéripar – a
szállítás, rakodás, hőtéstechnika, üzemi higiénia, karbantartás, munkavédelem, csomagolástechnika, üzletberendezés, munkaruha-készítés – is megjelent az UKBA’ 2002 kiállításon. A kiállításhoz kapcsolódó konferencia az Unióhoz történı csatlakozás problematikája körül csomósodott, elıször mutatta be azokat a kihívásokat, amellyel a szakmának szembe kell nézni, válaszokat kell adni. A 2004 március 28-30 között megrendezett UKBA’2004 kiállításon 141 kiállító 5000 m²-en vonultatta fel szakmai érdeklıdésre igényt tartó kiállítási anyagát, és a Vásárközpont „A” pavilonjában további 1000 m² állt rendelkezésre szakmai bemutatók lebonyolítására. A szakma magyar képviselıi mellett francia, belga, amerikai és török cégek képviseltették magukat, a díszvendég Ausztria mellett. Az osztrák IGEBA Sütıipari Érdekközösség is a meghívottak között szerepelt Az UKBA’ 2006 kiállításon139 kiállító (ebbıl 15 külföldi), összesen 6000 m2-en mutatkozott be, és a kiállítást közel 12 ezer látogató kereste fel. A Nemzetközi cukrászati, sütıipari és gasztronómiai szakkiállítás szakmai sikerekkel, újdonságokkal, számos eredményes pék és cukrász díszmunkával három sikeres nap után zárta kapuit. A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete 100 éves évfordulója különleges ízét adta a 14. találkozónak. A kiállítás újdonság értékéhez a pékek többek között a világ kenyerével járultak hozzá, a szakma kitörési pontjait pedig a Magyar Pékszövetség konferenciáján, és a szakmai fórumokon vitatták meg.
2008. február 03- 05 között 15-ik alkalommal rendezték meg az UKBA 2008. 15. Nemzetközi cukrászati, sütıipari és gasztronómiai szakkiállítást. A kiállítás vezérgondolata a korszerő táplálkozás, kielégítı választék tematikája volt, ötvözve a szakmai hagyományokkal.
A 15. UKBA kiállításon 116 kiállító (ebbıl 15 külföldi) 5000 m2 területen jelentek meg. A három nap alatt mintegy 9000 látogatót vonzott a rendezvény. A kiállítási terület 42%-át a cukrász szakma, 39%-át a sütıipar, 19%-át a gasztronómia és a háttéripar: a szállítás, rakodás, hőtéstechnika, üzemi higiénia, karbantartás, munkavédelem, csomagolástechnika, üzletberendezés, munkaruha tette ki. A rendezvény nemzetközi jellegét Ausztria, Belgium, Csehország, Németország, Lengyelország, Olaszország, Románia, Spanyolország kiállítói biztosították. A kiállítás általános képet nyújtott a cukrászat, a sütıipar, a gasztronómia, és az élelmiszer-gépipar gazdasági helyzetérıl, jövıjérıl, a belföldi és a nemzetközi piacon egyaránt. 2010-ben a nemzetközi és hazai piaci változások a kiállítások jövıjét illetıen átgondolásra késztették a szervezı HUNGEXPO Zrt.- t, ezért a szakmai partnerekkel egyetértésben új koncepciót dolgozott ki a kiállítások jövıbeni megrendezésére. 2010. február 21-24 között együttesen került megrendezésre a HUNGEXPO felújított kiállítási terein az UKBA és a FOODAPEST. A FOODAPEST étel, ital és élelmiszer-gép ipari szakkiállítás, az élelmiszeripar nemzetközi rangú marketing eseménye 1992 óta, amelyet korábban kizárólag üzleti látogatók részére szerveztek Bár a két kiállítás a kilencvenes évek óta rangos eseménynek számított, azonban a szervezık igyekezete ellenére csökkent az érdeklıdés a kiállító cégek részérıl, és ez magával hozta a látogatói aktivitás mérséklıdését is. Bár a két kiállítás továbbra is alapvetıen a szakmáknak szólt, de újdonságot jelenthettek azok a nagyközönség számára is népszerő, érdekes programok, amelyek az UKBA kapcsán korábban már megszokottak voltak – cukrász és pékipari versenyek és bemutatók, – ám a FOODAPEST– hez idáig nem kötıdtek. A kiállításon Lisszabon után került megrendezésre a Cukrász Junior Világbajnokság, ahol öt földrész versenyzıi nemzetközi zsőri, és népes érdeklıdı közönség elıtt mutatták be tudásukat, valamint a Bocuse d’Or HUNGARY francia gasztronómiai verseny magyarországi fordulója. . Miután 2010-ben 125 éves lett a dobostorta, a világverseny biztosított lehetıséget süteményunikum megismertetésére a nagyvilággal. A Magyar Pékválogatott, Németország, Szlovák Köztársaság, Lengyelország valamint az olasz Club Arti Meistieri pékjei folyamatos terméksütésekkel kápráztatták el a szakembereket és az érdeklıdı szépszámú nézıközönséget. A Magyar Pékszövetség a kenyér táplálkozás és élettani szerepének hangsúlyozása mellett, a magyar tradicionális elıállítású kenyér bemutatását helyezte a középpontba, nem feledkezve meg a „wellness-kategóriájú pékáruk propagálásáról. A péktársadalom számára is volt bemutatásra érdemes évforduló: 145 évvel ezelıtt született Gémes Ferenc az orosházi magyar kovászos fehérkenyér elsı exportıre, aki Európa ötvenhét városába vitte el a jó magyar kenyér gyártásának titkát
Az UKBA Nemzetközi cukrászati, sütıipari és gasztronómiai szakkiállítás HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont „A" és „D” pavilonjaiban 15.000 m²-en 12 ország 255 kiállítója mutatkozott be a nagyközönség elıtt. A hazaiakon kívül belga, cseh, horvát, indonéz, lengyel, német, olasz, osztrák, román, szerb, thaiföldi cégek mőszakitechnikai innovációkat mutattak be. A kiállítás kiemelkedı látványossága volt az „EURÓPA 2,5 méter átmérıjő kenyérkosara”, mely felvonultatta a pékek által gyártott termékeket, a különbözı kenyerektıl a sós és édes ízesítéső péksüteményekig, és reprezentálta az a fajtagazdagságot, amelyet az öreg kontinens felvonultatni képes, és amelyre a pékszakma jövıjét alapozni lehet. A kiállítás kísérı programjaként szervezett nemzetközi konferencián a világszövetség elnöke tájékoztatta a jelenlévı érdeklıdıket az UIB munkájáról, és helyzetértékelés hangzott el a magyar sütıipar aktuális problémáiról. Elıadás tette kritika tárgyává azt a divatos táplálkozási irányzatot, amely a kenyérfélék számőzésére teszi a hangsúlyt, elfelejtkezve a gabonafélék, elsısorban a teljes kiırléső lisztekbıl készült pékáruk élettanilag nélkülözhetetlen szerepérıl. A kiállítás négy napja jelentıs publicitást biztosított a szakma gondjainak bemutatására, fejlıdésének illusztrálására. A szakemberek, laikus látogatók és az újságírók nagy elismeréssel nyilatkoztak a látottakról.