AZ ÜSTÖKÖSÖK VILÁGA „Koldus ha vész, nem tűn fel üstökös. Ha fejedelemnek halnia kell, Lánggal jelenik az ég maga.” 1. Az üstökösök megfigyelése - szinte egyidős az emberiséggel? Ahogy a fenti Shakespeare-idézet is mutatja, a szabálytalan időközönként feltűnő, fényes, szabad szemmel jól látható üstökösök már régóta felkeltették az emberek figyelmét. Jövetelüknek évezredeken keresztül balszerencsét, halált tulajdonítottak, a csillagjósok katasztrófák előjeleit látták az érkezésükben. A középkor tudósai nekik tulajdonították a bibliai özönvíz és a pusztító pestisjárványok kitörését is.. Nem véletlenül jegyeztek fel minden égi vándort a krónikákban. Innen tudjuk, hogy amikor például 1066-ban Hódító Vilmos elfoglalta Britanniát, a hastingsi csatában legyöz ve Harold királyt, a Halley-üstökös „lángolt” az égbolton. Ezt a jelenséget örökítették meg a következő képen is látható bayeux-i falikárpiton.
1. kép: Üstökös ábrázolása a bayeux-i falikárpiton
1
2. Az üstökösök szerkezete, felépítése Az üstökösök (vagy másképpen: kométák) csak látványban gazdagok, anyagot azonban alig tartalmaznak. A magjuk mindössze néhány (legfeljebb néhány tíz) kilométeres, porból és jégből álló „piszkos hógolyó", ami szublimálni kezd a napsugárzás hatására. A felületén – a folyékony halmazállapot kihagyásával – a jégből rögtön gáz lesz, tehát napközelben gázburok veszi körül, s ha túl naggyá lesz, a magból kiszabaduló gáz- és porrészecskéket a napfény és a napszél elfújja: látványos, több millió kilométer hosszú csóva jön létre.
2. kép: Az üstökös csóvája napközelben már több millió kilométer is lehet A kék színű gázcsóva rendkívül egyenes és pontosan a Nappal ellentétes irányba mutat, hiszen a gázrészecskéket a fény „taszigálja" le. Egyúttal szétbontja (ionizálja) és így fény kibocsátására készteti. Az üstökös saját fénye tehát nem más, mint a visszaalakuló gáz által kibocsátott, eredetileg a Naptól kapott többlet energia. A
2
gázkitörések során az üstökösmagból fölszabaduló porszemcséket a napszél söpri le. Ez a porcsóva többnyire szétterülő. Sárgás színű, mert a Nap fényét veri vissza.
3. kép: Az üstökös csóvája mindig a Nappal ellentétes irányba mutat Egyes kométák rendszeresen belátogatnak bolygórendszerünk belső vidékeibe - ezek a periodikus üstökösök. Más égi vándorok, megkerülve a Napot, örökre eltűnnek a kozmikus tenger végtelenjében. A periodikus üstökös magját alkotó jég és por egy része minden napközelség alkalmával szétszóródik az űrben, ezért anyaguk néhány ezer év alatt lassan „elfogy". Ha e porrészecskék a Föld légkörébe jutnak, az éjjeli égen látványos meteor-jelenségnek lehetünk tanúi. 3. A legismertebb kométa: a Halley-üstökös Az egyik leghíresebb égi vándor a Halley-üstökös, amelyet először időszámításunk előtt 240-ben jegyeztek fel, de csak 1705-ben jött rá Edmund Halley, hogy a több,
3
különbözőnek vélt üstökös valójában egy és ugyanaz. A Napot 76 évenként kerüli meg, és 1986-os földközelsége idején űrszondák serege tanulmányozta egészen közelről az üstököst. Öten közülük még a kométa fejét is átszelték. Sikerült lefényképezni az üstökös magját is, amely egy szabálytalan, mogyoró formájú 16x8x6 kilométeres jég- és kőtömb, mely a mérések szerint a felszínen 90 százalékban vízjég. Ez a felvétel 570 kilométer távolságból készült. Azért homályos, mert itt - az üstökös fejében -, a mag körül sűrű gáz- és porrészecskék vannak. A magot mintegy 100 méter vastag sötét porburok borítja, amely alól a szublimált gáz a felszínre tör - ezek a képen is látható fényes területek. Bebizonyosodott, hogy szerves molekulák is vannak az üstökösmagban, ami voltaképpen a Naprendszer ősi anyagát tartalmazza.
4. kép: Közelkép a Halley-üstökös magjáról A Halley-üstökös ma már a Neptunusz pályáján alig halad túl, de miután először pottyant be a Naprendszer közepébe az Oort-felhőből, csak körülbelül millió évenként tért vissza a Nap közelébe. Később túl közel került a Neptunuszhoz, aminek 4
a gravitációs vonzása végül is begörbítette a pályáját. Amikor az égitest a Nap felé zuhan, fokozatosan fölgyorsul, a távolodáskor pedig egyre lassabba n halad. A Halley-üstökös 1910-es visszatérése előtt a tudósok megjósolták, hogy bolygónk a fényes égi vándor csóváján keresztül fog haladni. A hír világszerte nagy riadalmat keltett, mivel úgy gondolták, hogy a csóva anyagában levő mérges gázok elpusztít ják az emberiséget. Ám a világvége ezúttal is elmaradt, s „hajas -csillag" a mai napig rendületlenül rója égi pályáját. 4. Az üstökösök pályája Az üstökösök keringési idejében rendkívül nagy eltérés mutatkozik. Legrövidebb idő alatt az Encke-üstökös kerüli meg a Napot: alig több, mint három évre van ehhez szüksége. A Naptól legtávolabbi részén is mindössze a Jupiter pályájáig távolodik el. Vannak viszont olyan kométák is, melyek csak több millió évenként kerülnek a bolygórendszer belsejébe, s pályájuk legmesszibb pontján akár több százszor is távolabb vannak a Naptól, mint a legtávolabbi bolygó, a Plútó.
5. kép: A Halley-üstökös egy elnyújtott ellipszis alakú pályán kering
5
Egyes üstökösök annyira megközelíthetik a Napot, hogy szinte belezuhannak, jólleh et anyaguk „elpárolog" mielőtt elérnék a „felszínt". Számos ilyen „öngyilkos" égitestet fedezett már fel a központi csillagunkat vizsgáló, SOHO nevű űrszonda. A csillagászokat is régtől foglalkoztatja, honnan jönnek az üstökösök. A Naprendszer határvidékén többmilliárd üstökösmag kering csillagunk körül, az Oort -felhőben. 1950-ban egy holland csillagász, Jan Oort, számításai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a Naptól ezerszer-milliószor távolabb, mint a Plútó, létezik egy többmilliárd üstökösmagból álló övezet. Az elmélet szerint a 30 000 csillagászati egységtől több mint egy fényévig húzódó zónából időnként egy-egy üstökösmag bezuhan a Naprendszer belső vidékeibe, hogy akár ezer évvel később - vagy esetleg soha - újból visszatérjen. A csillagászok ezt az úgynevezett. Oort-felhőt tartják számon a hosszú periódusú (több száz éves keringési idejű) üstökösök forrásaként.
6. kép: Felvétel az Oort-felhőről
6
5. Milyen eredményeket hozhat az üstökösök további vizsgálata? A bolygókutató szakemberek igen nagy érdeklődést tanúsítanak az üstökösök iránt, mivel véleményük szerint e látványos égitestek magjai a Naprendszer legősibb, legkevésbé átalakult darabjai közé tartoznak. Valószínűleg annak az ősködnek a „maradék" anyagai, amelyből bolygórendszerünk kialakult. Mivel a vízjég és a poranyag mellett sok szerves vegyületet is tartalmaznak, a Naprendszer történetének korai szakaszában a Földdel ütköző üstökösök nagy szerepet játszhattak a légkör, a vízburok és talán az élet alapjainak kialakulásában is. Évente mintegy harminc új üstököst fedeznek fel a világon, legtöbbjük azonban csak nagy távcsővel látható. Igazán feltűnő, szabad szemmel érzékelhető üstökösben átlagosan tizenöt évenként gyönyörködhetünk. Ilyen volt például az elmúlt évek legfényesebb kométája, az 1997 tavaszán feltűnt Hale-Bopp-üstökös, amely még a nagyvárosok fényszennyezett ege alól is szabad szemmel látszott.
7. kép: Modern felvétel egy üstökös szerkezetéről
7
Felhasznált irodalom: 1. Gábris Gyula – Marik Miklós – Szabó József: Csillagászati földrajz Bp., Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996. 2. Szakács László – Sipos Norbert: Csillagászat kicsiknek Kisújszállás, Szalay Könyvkiadó, 2000. 3. Utazás a Naprendszerben 2 (CD-ROM) Bp., Kossuth Kiadó, 1999. 4. A Világegyetem (TIME LIFE sorozat) Bp., Park Kiadó, 1999.
8
