Az Ózdi Művelődési Intézmények Lajos Árpád Honismereti Körének évkönyve

Az Ózdi Művelődési Intézmények Lajos Árpád Honismereti Körének évkönyve

Ózd, 2009

AZ ÓZDI MŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK (ÓMI) KIADVÁNYA Felelős kiadó: Pappné Szalka Magdolna igazgató, Ózdi Művelődési Intézmények Szerkesztette és összeállította: Alabán Péter- Döbör Istvánné – Kocsik László A borítón: a régi Olvasó épülete, az új Olvasó látképe 1924-ből, a felújított Olvasó táncterme ma Fotó és reprodukciók: F. Dobosy László A kötet megjelenését támogatták: Ózd Város Önkormányzata Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Nyomdai kivitelezés: Litoplan Kft., Kazincbarcika ISSN szám: 0230-1512

A mi Ózdunk 92 négyzetkilométernyi terület, 190 kilométer belterületi úthossz, 200 kilométer vízvezeték, 260 kilométer elektromos hálózat, 14 ezer lakás. Ez Ózd.

Kedves Olvasó, kedves Városlakó! Máris javítom önmagam. Ez csak néhány adat, amit nagy hirtelen kiragadtam egy halmazból, ez néhány adat, mely az elvakult szakembereknek, a pályázatíróknak talán mond valamit, de valójában nem ez Ózd. Ózd számomra 38 600 lakost, állampolgárt, embert jelent. Ózd számomra 38600 sorsot, életutat, lehetőséget rejteget magában. Ózd hallatán nagyon sokaknak az iparvidék központja, a gyárba egykoron siető ezernyi dolgozó, a leállás, az azt követő sokk, a páratlan természeti környezet, a lenyűgöző erdők, az eldugott tavak jutnak az eszükbe. És Ön, kedves Olvasó, vajon most, a várossá nyilvánítás hatvanadik évfordulóján mire gondol? Vajon szeretve szeretett és ezerszer elátkozott városunk melyik arca ötlik most fel? A dicső múlt, a fájdalmat hozó megtorpanás, a küzdelmes jelen, az újrakezdett életút, a reménytelenségből előkapart kilábalási mód, a hagyományok továbbvitele, az elődök örökségének továbbfejlesztése jut eszébe? Én arra vagyok a legbüszkébb, hogy az ózdiak sosem adták fel. A tenni akaró és tudók sokasága számtalanszor bebizonyította, hogy szereti lakhelyét. Szereti ezt a dimbes-dombos tájat, szerette a gyár szagát, szereti mindazt, ami megmaradt belőle, szereti a piacot, szereti a kettes busz éles nyelvű népét, szereti a Vasvár utat, szereti az Olvasót és a Kaszinót, szereti az Ifjúsági parkot és a Csónakázó tavat, szereti a kézilabda csapatot és szereti zsémbes szomszédját is. „Senki sem azért szereti hazáját, mert nagy, hanem mert az övé” – mondta Seneca.

5

Igen, ez a város a mienk. Ez a város nem csak 92 négyzetkilométernyi területet, 190 kilométer belterületi úthosszt, 200 kilométer vízvezetéket, 260 kilométer elektromos hálózatot, 14 ezer lakást jelent. Ez a város számunkra az otthont jelenti. Ez a város minket, az itt élőket jelenti. Ez az a hely, ahol első lépéseinket megtettük, ahol megtanultunk írni és olvasni, ahol az első pofonok és csókok elcsattantak. Itt kaptuk első leckéinket az életről, a jóról és a rosszról, a szépről és a csúnyáról, az igazról és a hamisról, a munka értelméről és értékéről, az élet szeretetéről és megbecsüléséről. Ez az a hely, amelyhez – mint gyökérhez a fa – kapcsolódunk.

Ez az a hely, amelyről Tamási Áron ezt írta: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Ózd a mi otthonunk. S az otthonunkban hűek vagyunk a hagyományainkhoz. Múltunk nem vész el soha. Őrizzük és éljük, visszük magunkkal, hiszen ez a mienk. Az idei ünnepségsorozat alkalmából azonban nem csak a városként megélt hat évtizedet tehetjük a mérlegre, hanem a városszeretetünket is. Most elgondolkodhatunk azon, hogy megtettünk-e mindent, amit tehettünk, tényleg mindannyian törekedtünk-e tudásunk, képességeink, hivatásunk becsületét növelni. A választ ki-ki magánk adhatja meg. Talán nem túlzás azt mondani, hogy egy ilyen kerek évfordulón meg is kell adni. Az emberekről azt szokták mondani, hogy addig fiatalok, amíg a jövőbe tekintenek, amíg tele vannak tervekkel, s amíg napjaikat ezek megvalósításával töltik. Ha már a múltba néznek, életük egyes eseményit pergetik vissza, elérkezett az öregség ideje. Ózd egyszerre öreg és fiatal. Öreg, hiszen lát a múltba, tisztában van értékeivel és hagyományaival. Öreg, hiszen az előző századok örökséget hagytak ránk, amelyet meg kell őriznünk. Ugyanakkor fiatal is, hiszen lát a jövőbe: megvannak az elképzelései arról, hogy milyenné szeretné tenni magát.

6

Ahhoz, hogy valóra váljanak terveink, nagyon sok a tennivalónk. Nem egy közülük évtizedek adósságtörlesztése. Természetesen anyagi lehetőségeink behatárolják lehetőségeinket. Ennek ellenére sem mondunk le azokról a terveinkről, amelyekkel előbbre léphetünk, amelyekkel teljesebb és boldogabb életet teremthetünk az ózdiaknak. Szerencsére tudjuk, hova tartunk, hiszen kijelöltük céljainkat. Olyan várost álmodtunk meg, mely lakható, megfelelő ellátást és szolgáltatást kínál, jó társadalmi közérzetet, rendezett, igényes települési környezetet nyújt mindenki számára. Az elmúlt évek intézkedési során mindig is a város hosszú távú érdekeit tartottuk szem előtt, s minden lépésünket az átlátható, kiszámítható fejlesztéseknek rendeltük alá. Jelentősen megváltozott a város arculata, gyarapodott a vagyona, sok új értéket teremtettünk. Számos jól érzékelhető, alakosság számára is fontos felújításra, beruházásra került sor. Arra törekedtünk és törekszünk, hogy az itt élők igazán otthon érezzék magukat, ami rendezett, kulturált városi környezetet igényel. Ehhez hozzátartozik az esztétikus városkép, a parkosítás, virágosítás ugyanúgy, mint megszépült középületeink. Számomra a vonzó városi környezet része egy-egy jól sikerült ünnep, s szerénytelenség nélkül állíthatom, iskoláink, művészeti csoportjaink felejthetetlen élményekkel gazdagítják jeles napjainkat. Ugyanilyen fontos dolognak tartom azt, hogy a felújított Kaszinó nagyon sok rendezvény méltó helyszínéül szolgál, s ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a szintén felújított Olvasó milyen nagyszerű színházi előadásokkal és számtalan eseménnyel csábítja az ózdiakat.

Kedves Olvasó! Van egy városunk. Ez a város a mienk, mindannyiunké, akik itt élünk. Vannak és mindig is lesznek nehéz korszakaink. Csüggedni azonban sosem szabad, mert összefogással, közös áldozatvállalással még a legkilátástalanabb időszakokon is túl lehet jutni. A város polgármestereként úgy érzem, jó úton járunk, településünk a növekedés, fejlődés irányába mozdult el. Most a legfontosabb dolgunk az, hogy élni tudjunk a lehetőségekkel. Ha ezt nem tesszük, nem érdemeljük meg azokaz az előnyöket, amelyekre az elmúlt évek tapasztalatai nyomán szert tettünk. Látjuk, mik azok a kulcsprojektek, amelyek széles helyi támogatást élvezve, kistérségi vagy azon túlnyúló partnerségre építve jelentős uniós támogatást tudnak mobilizálni. Az ózdihoz hasonló szerkezetváltáson és ezzel együtt teljes arculati átalakuláson áteső nyugat-európai kistérségek példái is mutatják, hogy az arculatváltás sikere nagymértékben múlik annak hiteleségén, nevezetesen azon, hogy a térség lakossága megértette-e, elfogadja-e és támogatja-e a végbemenő változásokat. Bízom benne, az itt élőkkel közösen alakítjuk a következő évek, évtizedek ózdi történelmét. Sok a teendőnk, de van esélyünk a sikerre. Tisztességgel, a város iránt érzett felelősséggel valóra tudjuk váltani ezt az esélyt. Törekvéseink azt szolgálják, hogy Ózd tovább haladjon a modernizáció és fejlődés útján. Mernünk kell tehát vállalni, és ha merünk, akkor hihetünk is. Nem másokban, hanem önmagunkban. És ha magunkban hiszünk, akkor megtaláljuk azokat a társakat is, akikben bízhatunk. Csak akkor lesz szép a jövőnk, ha képesek leszünk a város minden értékének kiaknázására, ha hittel vállaljuk múltunk örökségét, ha végre nem egymást kijátszva küzdünk. Továbblépésünk lehetősége tehát saját kezünkben van. Tengernyi gondunk, felelősségünk közepette elkel a biztatás, hogy sohasem adjuk fel. Hinnünk és bíznunk kell tehát a magunk erejében, mert e nélkül megtorpanás és nem fejlődés vár ránk.

7

Kossuth Lajos szerint a múlt a jövendőnek tükre. Legyünk büszkék történelmünkre, múltunkra. Mindig tartsuk szem előtt azt, hogy akkora lesz a város sikere, amekkora az önbizalma. Remélem, nagyon sokan hiszik azt, hogy Ózdon nem csak lakni, de élni is érdemes. Eddig is azon munkálkodtunk, hogy az itt élők ne kishitű, mindenben csak a rosszat látó emberként éljék hétköznapjaikat, hanem büszkén, emelt fővel, önmagukban bízva vállalják magukat, ózdiságukat.

Most, a hatvanéves évfordulón azt kívánom, találjuk meg azokat a közös pontokat, amelyekre építve közössé válhatnak céljaink, s amelyekre támaszkodva el is érhetjük őket. Vannak szép álmaink és vannak terveink, melyekkel megvalósíthatjuk ezeket. A legfontosabb ezek közül egy közmondás, miszerint: „Mindenütt jó, de legjobb otthon.” Ne csak azért legyen jó itthon, mert minden ideköt minket, hanem azért is, mert a jó és tartalmas élet lehetőségei megvannak nálunk. Bízom benne, az utódok előtt keveset kell majd mentegetőznünk.

Benedek Mihály Ózd város polgármestere

8

125 éve alakult meg az Ózdi Gyári Olvasó Egylet Gazdag múltnak örvendhetünk, hiszen már 125 éve, 1884. november 14-én megalakult Ózd első művelődési egyesülete, a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság Ózdi Gyári Felvigyázó és Munkásszemélyzet Olvasó Egylete. Tisztelegve emlékezünk az alapítókra, támogatókra. A kezdetek leghűbb forrásaként említhetjük Hlavács Samu (volt olvasó egyleti jegyző): A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság Ózdi Gyári Felvigyázó és Munkásszemélyzet Olvasó-Egylete 25 éves fennállásának története 1884-1909. Miskolc, László Könyvnyomda, 1909. kiadványát, melyben így emlékezik: A gyár gondnoka, Veith Béla 1884. őszén megkezdte a szervezés munkáját. Az előkészítő munkálatok elvégzésére bizottságot szervezett, melynek tagjai Weinling Ferenc gyári tisztviselő, Kabay István főtanító, Bernard János hengergyári főmester, Czentner Ignác és Tóth Bálint voltak. Az egyesület megalakulásával kapcsolatban ennek a bizottságnak tagjai tárgyaltak a gyári dolgozókkal, s ők készítették el az alapszabály tervezetet is. Veith Béla a tervezetet felküldte Budapestre a vezérigazgatóságnak s miután az jóváhagyással visszaküldte, gyűlést hívott ös�sze az akkori gyártelepi iskolába. Az 1884. november 14-én megtartott értekezleten 31 személy jelent meg s ezen a napon megalakult Ózd művelődési egyesülete. Az első vezetőség tagjai: Elnök: Veith Béla Alelnök: Kablay István Igazgató: Bernard János Jegyző: Weinling Ferenc Pénztárnok: Czentner Ignác Könyvtáros: Kapcsák András I. gazda: Hütter András II. gazda: Tóth Bálint Az alapszabálytervezetet Weinling Ferenc olvasta fel és azt az alakuló közgyűlés minden változtatás nélkül, egyhangúlag elfogadta. Az alakuló ülés helyszíne még a régi iskola helyisége volt, később egy szoba, majd a tagok számának növekedésével a két főmérnöki lakásból átalakított első önálló székház, a kertben sétány és tánchely, újabb szárny hozzáépítése... A tagság folyamatos gyarapodása, a mind jobb körülmények különböző művészeti csoportok megalakulását támogatták. Majd újabb és monumentálisabb székház, a ma is méltóságteljes, patinásan felújított „Olvasó” E jubileum kapcsán íródott néhány tisztelgő sornak nem lehet célja és tisztje a teljes történeti visszatekintés, a megannyi teremtett érték felsorolása, az értékeket létrehozóknak, közvetítőiknek, azok támogatóinak teljes névsora. Szerencsére Hlavács Samut mint első krónikást az idő múlásával újabb és újabb írnokok követték. Örülhetünk, hogy az évek során keletkezett számtalan írásmű megannyi kiadvány formájában ma mindenki számára hozzáférhető. A jubileum nevezetes, örvendetes esemény évfordulójaként az öröm és az ünnep érzését juttatja eszünkbe. Lehet-e ma örömtelin a kultúrát, a „nemes szórakozást” ünnepelnünk?

9

A kultúra mindenkor az egyik legérzékenyebb „jószág”, létét mindenkor meghatározzák és befolyásolják adott korszakok társadalmi-politikai, gazdasági viszonyai. S különösen igaz ez mai folyamatosan változó és felgyorsult világunkban. De egy biztos. Kultúra nélkül nem lehet élni. Hiszen kultúra mindaz, melynek hiszünk az értelmében, mely használható, mely segít, hogy az ember megtalálja a helyét, szerepét, tevékenységét, mely végigkíséri az egyén életét születésétől fogva. Örömöt, felszabadultságot, sikerélményt nyújt, boldoggá és kiegyensúlyozottá tehet. Segít megérteni a ma problémáit, önismeretre, emberismeretre, toleranciára tanít, a rendre önmagunkban és környezetünkben, az érték felismerésére, egyszerű igazságokra … A kultúra háza ma sem elavult, dilettáns, romantikus valami, s csak jobb híján volna rá szükség, hiszen a közművelődésben folytatódik a nevelés, a társadalmi ráhatás, az értékek felmutatása, az oktatás mellett a munka melletti tanulás, az önképzés, a pályára irányítás, a szabadidő tartalmas eltöltése, a kulturális kínálat folyamatos bővítése. Ma az információs társadalom korát éljük, de mindenkor, így a tudás társadalmában is szükségesek olyan ismeretek, készségek, képességek, amelyeket látszólag nem mindig használunk fel. Ha bármely szakmában, iparban, tudományban, művészetben, társadalmi tevékenységben meg akarunk felelni, akkor szélesebb kulturális alapból kell tudni meríteni, mint ami a célnak közvetlenül megfelel. Az Olvasó mint kulturális központ a lakosság széles körének kívánja nyújtani egyrészt a kultúra, a közösségi művelődés, másrészt a kulturált társas együttlét lehetőségét a „konzerv kultúra” helyett! Mi ózdiak lehetőséget kaptunk elődeinktől, gazdag alapot építettek. Az egylet célja volt egykoron: … szellemi és minden tekintetben magyar nemzeti irányú művelődésére szív és kedélynemesítő társalgásra és szórakozásra alkalmat nyújtani. Mit kívánhatunk ma önmagunknak, hát nem ugyanezt? Mi napról-napra annak reményében tárjuk ki ajtajainkat, hogy Önök velünk tartanak, hogy nálunk otthonukra lelnek. érzik nálunk az elődök erős egyéniségeit, s megtalálják azt a szellemiséget, mely továbblendíti Önöket. Friedrich Nietzche szerint „a művészet nem az, hogy meg tudunk-e rendezni egy ünnepet, hanem, hogy találunk-e olyanokat, akik örülnek neki.” Pappné Szalka Magdolna Igazgató Ózdi Művelődési Intézmények

10

ADORJÁN LAJOS – ifj. VASS TIBOR:

AZ ÓZDI NÉPTÁNC 60 ÉVE A tánc az egyik legközérthetőbb művészet, a néptánc pedig a népek legösztönösebb, legőszintébb megmutatkozási formája. Az emberiség kultúrájának sokszínűségét gyarapító sajátos nemzeti vonások a néptáncban mindenki számára érthetők, s ezáltal egymás megismerését is szolgálják. Berzsenyi Dániel A táncok c. verse (1811) a néptánc kifejezőerejének költői megfogalmazása: Nézd a tánc nemeit, mint festik játszik ecsettel A népek lelkét s nemzetek ízleteit. A német hármas lépéssel lejtve kering le, S párját karja közé zárja s lebegve viszi. Egyszerű a német mindenben, s csendesen örvend, Egyet ölel mindig, s állhatatos szerető. A gallus fellengve szökik, s enyelegve kacsingat, Párt vált, csalfa kezet majd ide, majd oda nyújt: Ez heves és virgonc, örömében gyermeki-nyájas, Kényeiben repdez, s a szerelembe’ kalóz. A magyar egy Pindár: valamerre ragadja negéde, Lelkesedett tűzzel nyomja ki indulatait. Majd lebegő szellő, szerelemre olvad epedve, S búja hevét kényes mozdulatokba szövi, Majd maga fellobbanva kiszáll a bajnoki táncra (Megveti a lyánykát a diadalmi dagály), S rengeti a földet. Kinizsit látsz véres ajakkal A testhalmok közt ugrani hőseivel. Titkos törvényit mesterség nem szedi rendbe, Csak maga szab törvényt, s lelkesedése határt. Ember az, aki magyar tánchoz jól terme, örüljön! Férfierő s lelkes szikra feszíti erét. A magyar néptánc felfedezését – eltekintve néhány XVII-XVIII. századi idegen utazó leírásától – a nemzeti öntudatra ébredés időszaka, a XVIII-XIX. század fordulója hozta meg. A magyar nyelv, a népköltészet, a népdal, a népszokások iránti érdeklődés a néptáncot is érintette. A nemzeti kultúra és művelődés úttörői, elsősorban költőink és íróink – Csokonai Vitéz Mihály, Berzsenyi Dániel, Arany János, Jókai Mór és Mikszáth Kálmán -, hívták fel a figyelmet a néptáncra is mint népünk jellemének egyik sajátos kifejezőjére.1 A XIX. század második felében s a századfordulón a magyar zene és a népélet kutatói már részletesebb képet adtak a néptáncról. Az igazi áttörés az 1920-as évekből származtatható. Bartók Béla és Kodály Zoltán a néptudományban is forradalmat jelentő tevékenysége a tánckutatásban sem maradt hatástalan. Az ő példájuk hatotta át mindazok munkásságát, akik a magyar néptánckutatás modern korszakának úttörői. Lajtha László, Gönyey Sándor, majd Molnár István táncgyűjtő tevékenysége a 20-as évek végétől a negyvenes évekig terjedő korszakot fogja át. E korszak gyűjtéseit már a táncok és a tánczene pontos megörökítése jellemzi: a mozgófilm, a fonográffelvétel, a fénykép, az elemző szöveges leírás. A gyűjtés azonban soha nem volt 1 Martin György: Magyar tánctípusok és táncdialektusok – Budapest 1995. 8. o.

11

öncélú tevékenység. A megörökített források különféle kiadványokban láttak napvilágot, előadás-sorozatok témái lettek, s mozgalmat indítottak el a tánchagyomány megőrzése érdekében.2 Az 1930-as évekből már találunk feljegyzéseket amatőr táncegyüttesek működéséről. Az igazi áttörést az 1949-es év hozta, amikor megalakultak a hivatásos néptáncegyüttesek. 1947 kora őszén az ózdi vasgyár dolgozóinak egy fiatalokból álló csoportja elkezdte szűkebb hazánk, az észak-magyarországi táncok összegyűjtését, feldolgozását, majd távolabbi tájegységek tánchagyományával ismerkedtek meg. Ezirányú ismereteiket főként a cserkészmozgalomban szerezték, ahol a képzés sok más egyéb mellett erre is kiterjedt. A kezdeményezés egyre több fiatalt vonzott a csoportba, így folyamatosan bővülő létszámmal az 1947-es év végén útjára indult a Kohász Néptáncegyüttes. Az eltelt hatvan év példa értékű, az emberöltő léptékű időszakban életben tartottak egy nagyszerű nemzeti hagyományőrzést. Változott a környezet, változtak a lehetőségek, de a tánccsoport – néhány év kivételével – mindig együtt maradt. Több százan voltak a felnőtt és ifjúsági csoportokban, nagy volt a fluktuáció, de mindenki szívvel-lélekkel dolgozott, életének kedves emléke az amit a csoport tagjaként a hazai és külföldi színpadokon töltött, lehetett az verejtékes próba, vagy sikeres gálaprogram. A hat évtized tele volt sikerekkel, akadtak „problémás” időszakok is, de ezeken urrá tudtak lenni. Ehhez megnyugtató háttér kellett, melyet az első negyven évben az Ózdi Kohászati Üzemek Vállalati Szakszervezeti Bizottsága, s az általa működtetett Liszt Ferenc Művelődési Ház – később Ózdi Népművelési Intézmények – biztosított. A város életét befolyásoló ÓKÜ megszűnése kapcsán a Tánccsoport is válságba került, de mindig voltak olyan „megszállottak” akik újra és újra kezdték. A teljes hatvan év bemutatását csak úgy lehet igazán hitelessé tenni, ha kihangsúlyozzuk Adorján Lajos szerepét. Városunk köztiszteletnek örvendő Díszpolgára a rá jellemző dinamizmussal, szívügyeként kezelte a helyi néptánc ügyét. Tagja volt az induló csoportnak, rövid budapesti – ezirányú tevékenységet irányító – időszak után ismét a helyi tánccsoportot szervezte. 2 Martin György: i.m. 9. o.

12

Széleskörű ismeretekkel rendelkező művészeti irányítója, szervezője, meghatározó személyisége volt a tánccsoport életének. Az 1990-es évek végén a próbáknak helyet adó Olvasó Egyesület megszűnése, s az épület bezárása folytán egy rövid válságos periódus következett a csoport életében. 2000. év az újrakezdést jelentette. A Bükk Művelődési és Vendéglátó Ház falai között, már Ózdi Néptánc Egyesület keretében a régi tagok és a régi hagyományok jegyében újraszerveződött a tánccsoport. Kisebb létszámmal ugyan, de a régi elszántsággal dolgoztak. Helyszín szempontjából a régi-új végállomás az eredeti állapotában helyreállított Olvasó lett, ahol ismét otthonra leltek és 2007 – a jubileumi 60. év – az újra nagy ívű pálya kezdete lehetett. A hatvan év történéseinek számvetésében nagyon sokan segítettek., segítenek. A régi és új táncosok visszaemlékezésein túl a szakmai irodalom áttekintésében és az anyag stilizálásában Czinke Ilona – a Városi Könyvtár munkatársa - volt segítségünkre. A fotóanyag összeállításában F. Dobosy László fotóművész – a Városi Múzeum igazgatója – nyújtott támogatást. A segítők köre még gazdagabb, sokan tekintik e témát szívügyüknek, ez biztatóan hatott az összeállításához és a későbbi továbbfejlesztéséhez.

ÓZD KÖZMŰVELŐDÉSE AZ 1940-ES ÉVEKBEN Településünk elmúlt százhatvan évének alapvető meghatározója a Vasgyár volt. Az 1845-ös alapítás, 1847-es üzemindítás után az 1880-as évek elején jelentős technológiai fejlesztésen ment keresztül. Az új technológiai eljárások, korszerűbb műszaki megoldások nagyobb létszámot és szakképzett munkaerő alkalmazását is igényelték. Ezt a gyárvezetés német és szlovák anyanyelvű szakemberek betelepítésével oldotta meg. Megjelenésük, ittlétük új kultúra meghonosodását jelentette „új hazájukban” igényelték az otthon megszokott közös szórakozás és a kultúrálódás lehetőségét.3 A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. mint a Vasgyár tulajdonosa támogatta a kultúrát, szabad utat engedett az ilyen irányú szerveződésnek. 1884. november 14-én 32 személy jelenlétével és szavazatával megalakult: a Rimamurány Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság Ózdi Felvigyázó- és Munkásszemélyzet Olvasó Egylete. Röviden: Ózdi Gyári Olvasó Egylet. Feladatául: „az ózdi gyári felvigyázó- és munkásszemélyzetének csekély anyagi áldozat mellett szellemi és minden tekintetben magyar nemzeti irányú működésére, szív- és kedélynemesítő társalgásra és szórakozásra alkalmat nyújtani és anyagi erejéhez mérten jótékonyságot gyakorolni. Az Egyesület alapszabályt fogadott el, s megkezdte működését, igaz, szerény keretek között. A gyár vezetősége előbb egy tágas helységet adott az akkori élelmezési intézet – a mai Kaszinó – épületében, majd a gyári főkapuval szemben álló két főmesteri lakást alakították át az Olvasó Egylet részére. Az egyesületi élet itt bontakozott ki. Az olvasó és játékterem jelentette indulás után egyre bővült a könyvtár, megalakult a gyári zenekar, 1897-98-ban szervezték a dalárdát, később színtársulat alakult. 1915-ben filmszínház kezdte meg működését.4 Az Olvasó Egylet igazi szerepét az új 1924. október 19-én megnyitott Székházában tudta betölteni. A Rima támogatásával megépült Házban megfelelő körülmények között bontakozhatott ki az igazi művelődési és a széles igényeket kielégítő önképző tevékenység. Jelentős mértékben növekedett a könyvtári állomány, az egyes művészeti csoportok országos szinten is kiemelkedő produkciókat mutattak be, s ehhez egy 900 fő feletti létszámot befogadó színházterem nyújtott alapot az előadásokhoz. Az intézmény ekkor, az 1930-as évek végén élte fénykorát. 3 Pálmai Zoltán: Népművelés Ózdon. Ózd, 1970. 6. o. 4 Pálmai Zoltán: i. m. 27. o.

13

Az 1940-es évek elején az Egylet működésére – az élet más területéhez hasonlóan – rányomta bélyegét a háború közelsége, majd kirobbanása. A bevonulások, a frontszolgálat megtizedelte a művészeti csoportok tagságának létszámát. E mellett a településünk lakosainak körében ekkor nem szerepelt elsődleges igényként a művelődés. 1944. decemberében a front átvonult térségünkön, a harcok befejezése után először a gyárat kellett újraindítani. Helyreállították a villamos ellátást, a bánrévei vasútvonal Ózdig terjedő szakaszát, és megindították a termelést. 1946-tól megindult a pártok harca a kultúra irányító szerepéért, e mellett az államosított vállalat Kulturális Osztálya is megkezdte munkáját, s még ha visszafogottabban is, de működöt az Olvasó Egylet. A kissé kaotikus állapoton némileg javított egy nosztalgikusan szomorú, de észérvvel elfogadható esemény, hatvanöt évi működés után 1949 június 26-án került sor az Olvasó Egylet záróközgyülésére, melyen kétszázötvenen jelentek meg. Ekkor már sokan ráeszméltek a tagok közül, hogy az Olvasó Egylet régi szelleme nem felel meg az élet új követelményeinek. A feloszlatást tudomásul vették, kevesen némi nosztalgiával, a többség azonban bizakodással, s azzal a reménnyel, hogy az új rend hamarosan friss tartalommal tölti meg a régi épületet, a benne folytatott tevékenység az előrelépést fogja szolgálni. Az Olvasó Egyesület vezetősége a záró közgyűlésről egy „Emlékeztetőt” készített. A kissé fanyar hangulatú írás alapvetően tükrözi az akkori állapotot, korhű képet ad. Néhány gondolat az „Emlékeztetőből”: „Felszabadulás után a kultúrtevékenységet a két munkáspárt vette kezébe, de tevékenykedett az Olvasó Egylet is. 1947-ben pedig a NIK (Nehézipari Központ) által fenntartott kulturális osztály. Így a helybeli kultúrcsoport tevékenysége, valamint a vendégszereplő társulatok, kitűnő, országos hírű művészek szerepeltetése a kulturális ügyosztály irányítása alá került. A népi demokrácia 4 éve alatt eljutottunk oda, hogy Ózd kulturális fejlődésében akadályok jelentkeznek, amelyeket el kell hárítani az útból. Az Olvasó Egylet eddig megtette kötelességét, szem előtt tartva az ózdi vasgyár dolgozóinak kulturális és szociális szükségletét, azonban napjainkban az előbb említett feladatnak már nem tud 100 %-ig megfelelni, mert a kultúrmunkát a helybeli kulturális osztály végzi. Most, az ipari szakszervezetek létrehozása idején elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy a korábbi fejlődés biztosítása céljából a szakszervezetek felé forduljunk és átadjuk eddig végzett munkánkat a további fejlődés érdekében (jelen esetben) az ózdi vasipari szakszervezetnek. A Vas- és Fémmunkások Szabad Szakszervezete most is az Olvasó Egyletben székel. Az Olvasó átadja összes ingó vagyonát a Szakszervezetnek, valamint az épületre való jogát, melyet a szakszervezetnek kell a RMST jogutódával, az Ózdi Vasgyár Nemzeti Vállalattal rendezni a kollektív szerződés által biztosított jogok alapján.”5 Az 1945-47-es években az Olvasó Egylet kultúrcsoportjainak tevékenysége beszűkült, bizonyos fokú felpezsdülés az üzemekben indult meg. E tevékenységet a Szakszervezeti Bizottság irányította kultúrfelelősök útján, s igénybe vette hozzá a vállalat kulturális osztályának segítségét. A gyár területén száznál több kultúrcsoport működött. Az üzemekben, sőt a közepes nagyságú műhelyekben is megalakultak a különböző jellegű együttesek. Meglátogatták a szomszédos, sőt távolabbi műhelyeket, üzemrészeket és csere-vendégszerepléseket bonyolítottak le. A legfontosabb fellépési lehetőséget azonban az Olvasó Egylet székháza jelentett, ahol a Szakszervezeti Bizottság irányításával 1952-ben – kultúrverseny keretében – sorozatban mutatkozott be a 94 csoport 793 tagja. A színházterem 928 ülőhelye ezeken az alkalmakon mindig megtelt, sőt pótszékeket kellett elhelyezni. / /

5 Pálmai Zoltán: i. m. 73. o.

14

A munkahelyi kulturtevékenység az évek során vesztett nagy lendületéből, s az igazán tartalmas, színvonalas tevékenység az igazi helyére, a Házba került. Lekerült a Ház homlokzatáról az „Olvasó Egylet” felirat, s átadta helyét a „Liszt Ferenc Művelődési Ház” feliratnak.6

AZ ELSŐ ÉVEK 1947 szeptember elején az Ózdi Vasgyár Kulturális Osztálya plakáttal invitálta a fiatalokat „néptánc csoportba”. 10-12 fiatal kezdte meg a foglalkozást az Olvasó Egylet épületében. A néptánc mint művészeti csoportmunka ekkor már nem volt ismeretlen a jelentkezők előtt. Az alapító tagok: Léka Géza, Adorján Lajos, Bodrogi Zoltán, Szépfalvi Zoltán, Érsek Sándor, Vincze Béla, Csízi Gyula, Csízi Béla és Szőlősi Miklós voltak. Adorján Lajos, Vincze Béla a cserkészmozgalomból ismerte a hagyományőrzés e nagyszerű formáját. Feladatuknak a régi népi táncok összegyűjtését, a jellegzetes motívumok megőrzését tekintették. Léka Géza a Molnár István vezette siófoki Népfőiskolán gyakorolta már a táncokat. Valamennyien fiatal dolgozó szakmunkások, esti tagozatos gimnazisták, akik munka és tanulás mellett vállalták ezt a tevékenységet. Az első táncaik: Mikófalvi kanásztánc, Vitnyédi verbunk, Kónyi verbunk voltak. Ebben az évben kezdett el működni egy lánycsoport is Deák Jenőné testnevelő tanár vezetésével. A kis csapat magvát a kereskedelmi középiskola lányai alkották. Ez rövidesen kibővült a MADISZ-os (Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség) lányokkal. 1948-ban kialakult a Kohász Táncegyüttes formai felépítése, 1 fiú, 1 lány csoport, mely már lehetővé tette a vegyes koreográfiák megalkotását is. Így születhetett meg rövidesen a Makkfalvi páros, a Szérki kör és páros tánc. A néptánccsoport történetével kapcsolatban meg kell emlékezni Ózd első nagyszerű gyermek tánccsoportjáról, mely 1948-51. között működött, Kruppa Erzsébet tanárnő vezetésével. Tagjai az Ózdi Gyártelepi Általános Iskolából kerültek ki, ez volt a híres „Kádár Kata” gyermektánccsoport. Kimagasló munkájuk jutalmaként felléphettek az 1948. évi berlini VIT-en – ahol nagy sikert arattak.7 A Kohász Táncegyüttes vezetése ebben az időben Léka Gézára, majd Bodrogi Zoltánra hárult. A szakmai gondokon segítettek az országos központban zajló oktatói tanfolyamok. Egy ilyet végzett el Pannonhalmán 1949-ben Adorján Lajos, Bodrogi Zoltán pedig Budapesten. Természetes, hogy amikor ők a táncoktatói tanfolyamról visszatértek, a csoport munkája még intenzívebb, eredményesebb lett, hiszen a táncok tanulásában az ösztönösről a tudatosra tértek át. Ózdon 1948. november 7-én volt az első nyilvános szereplés, igen nagy sikerrel. Az itt szereplő fiatalok az alapító tagokon túl: Kovács József, Szőlősi Miklós, Bikky János, Fehérvári Gyula, Adorján József, Henyecz Gyula, Vincze Olivér. A lányok: Varga Erzsébet, Bóta Ilona, Kiss Júlia, Kiss Ilona, Váradi Vilma, Pakots Klára, Molnár Ilona, Pék Éva, Simon Margit, Halász Györgyi, Földi Gizella, Fűkő Valéria, Keskeny Klára, Rücker Klára, Molnár Ilona. A munka feltételei nehezen alakultak ki, fellépőruha nem volt, a próbahelyek is gyakran változtak. Dolgozott az együttes az Olvasó Egyletben, a Gyári Sportcsarnok melletti Úttörőház padlásán, a Pártoktatók Háza Tükörtermében míg végül a Liszt Ferenc Művelődési Központ Táncterme lett a próbahely. Az első időkben táncaikhoz a zenét is maguk szolgáltatták. ezt 6 Pálmai Zoltán: i. m. 76. o. 7 Adorján Lajos: Az Ózdi Kohász Néptáncegyüttes 1947 – 1987. Ózd. 1987. 2. o.

15

rendszerint úgy oldották meg – a próbákon és a fellépéseken egyaránt -, hogy a csoport egyik fele furulyázott, a másik fele pedig táncolt, azután váltottak. A működtető szerv kezdettől az Ózdi Vasgyár Szakszervezeti Bizottsága volt. Ennek révén lett az együttes a vasasok nagy családjában a magyar Vasas Szakszervezet fontos vidéki bázisa, néptáncegyüttese. A néptáncegyüttesek útkeresésében meghatározó volt 1949. január 9., e napon tartotta évi közgyűlését a Magyar Táncszövetség, melynek munkájában ózdi képviselőként Adorján Lajos vett részt. A közgyűlés határozta megszabta a követendő irányvonalat, amikor kimondta: „Formájában nemzeti, tartalmában szocialista tánckultúrát” kell teremteni.8 A kor szellemének megfelelően politikai, agitációs és propaganda akciókban is szerepeltek. A kötelező fellépések üzemi és környékbeli településeken rendezett ünnepségeken zajlottak, ahol a program bevezetője és záróaktusa a falvakban mindig a kultúrcsoportok, köztük a tánccsoport műsora volt. Zsúfolásig megtelt kultúrotthonokban, de szabadtéren, csűrajtókon is ropták a táncokat, énekeltek, szavaltak a fiatalok. A tánccsoport tagjai télen, nyáron a ponyvás teherautóra rögzített lócákon utaztak a fellépések helyszíneire. Később, az 1950-es években a munkásszállító „Fakarusz” volt közlekedésük eszköze. Nagyon mozgalmas időszak volt ez, hiszen fel kellett lépniük minden jelentősebb TSZ-alapító, illetve zárszámadó közgyűlésen, munkaversenyek eredményhirdetésen. Impozáns, a dolgozóknak rendkívüli módon tetsző külön jutalomnak számított fellépésük, éppen ezért a munkaversenyekben kimutathatóan érvényesült ösztönző hatása. Nemcsak a közvetlen környéket, hanem a távolabbi településeket is végigjárták műsorukkal. A Szabad Nép 1950. november 12-i számában Poór Anna „A népi táncmozgalom kérdései” című cikkében részletesen foglalkozott a csoportok helyzetével. Többek között ezeket írta: … A népi tánc ma a tömegek művészete. Több mint 2000 tánccsoport működik az országban. Ennek derékhada minőség és szervezettség tekintetében a nagyüzemi és szakszervezeti ifjúmunkás csoportok… A tánccsoportok tömegéből kiemelkednek már az élegyüttesek (Csepel RM. Művek, MÁVAG, Ózd, Diósgyőr, Békéscsabai Balassa, pécsi MÁV), melyek eredeti gyűjtésű, színpadra feldolgozott táncaikkal jó úton haladnak…” A fiatal együttesből az első „kirajzás” 1950-ben történt. A megalakuló hivatásos együttesek szemet vetettek a jóhírű ózdi táncosokra: Léka Géza, Szépfalvi Zoltán, Varga Erzsébet az Állami Népi Együttesbe, Bodrogi Zoltán, Csízi Gyula, Vincze Béla a Színművészeti Főiskola koreográfus szakára, Adorján Lajos az MTH központi kultúrosztályára, Szőlősi Miklós a Belügyminisztérium együttesébe távozott. Bikky Jánosra, az új vezetőre várt a feladat, hogy újra felépítse a csoportot. Ezt sikerrel oldotta meg, a következő években a megyei, járási, városi kulturális seregszemléken szerepeltek. Mindezek elismerést jelzi a budapesti fellépés, majd az ajándékként kapott 12-12 pár csizma, 12 garnitúra palóc viselet és egy kirándulás a Magas-Tátrába.9

AZ ELSŐ FÉNYKOR Az 1952-56-os években szakmai téren igen gyors fejlődést indított el Rotter Oszkár koreográfus működése. 1952-ben a Színművészeti Főiskola küldötteként hétvégeken járt le, majd 1953-ban Ózdra is költözött. A fiatal, dinamikus oktató tele volt friss ötlettel, a fiatalok rajongtak érte. Ettől kezdve nem csak magyar, hanem orosz, ukrán és örmény népi táncokat is tanultak, így bontakozott ki gyors ütemben a csoport fénykora, mely 1956-ig tartott. Pompás jelme8 Kováts György: A diósgyőr-vasgyári művelődés története (1885-1965) Miskolc, 2002. 24. o. 9 Adorján Lajos: i. m. 2. o.

16

zek, jó technikai képzés, sok betanult táncszám és ennek megfelelően sok-sok fellépés jellemezte ezt a korszakot. A próbaidő korlátlan volt, a Művelődési Ház minden lehetséges segítséget megadott. Évente a nagy versenyek előtt a bentlakásos edzőtábor segítette a munkát, a táncosok egész napjukat próbákkal, felkészüléssel tölthették, munkahelyük ezt támogatta. Ebben az időben állandósult a zenekar is. Tagjai: Cs. Kőry Erzsébet, Gazsik József, Korényi Lajos, Parizek Ferenc, Maczkó József és Csutorás Sándor voltak – Kisegyüttes - néven kísérték a táncosok programját. Rajtuk kívül hatékonyan segítette a munkát egy lelkes fiatal, Lászlófi György is, aki 15 évig volt az együttes zongoristája. Igen jól játszott harmonikán is, így az akkor divatos köszöntő brigádműsorok nélküle elképzelhetetlenek voltak. Az 1950-55-ös években az üzemekben kiváló eredményt elért dolgozókat a munkahelyén üdvözölték műsorral. Dr Boskó Sándor neves csasztuska-író ötletes, ismert népdalokra szövegeket szerkesztett, ezeket lapról azonnal énekelték a táncosok is. Harminc leány és fiú táncos gyakorolt és vált az állandó szereplés során jó nevű együttessé. Az együttesben igen jó közösségi szellem alakult ki. A tréning is igen erős volt: balett, néptánc, motivika, forgások. Munkájuk elismeréséül, egyben jutalmául a Liszt Ferenc Művelődési Ház vezetősége és a Vállalati Szakszervezeti Bizottság csere vendégszereplést szervezett egy csehszlovákiai együttessel. 1956 június 14-én a Rimaszombati Csehszlovák Kultúregyüttes (CSEMADOK) vendégszerepelt a Liszt Ferenc Művelődési Ház szabadtéri színpadán. Tánccsoportjuk nagy sikerrel adta elő a Gömöri leánykérő című csoporttáncot. Ennek a vendégszereplésnek viszonzására a Művelődési Ház tánccsoportja és népi zenekara Rimaszombatba utazott. Műsorukban a „Cigánytánc” című táncjelenetnek volt legnagyobb sikere. Ebben az időszakban lendületes koreográfiák születtek, amit mindenki nagyszerűen táncolt. A létszám lehetővé tette a dupla szereposztást, amely idővel természetessé vált. Koreográfiák: Sámsoni legényes, Lócás tánc, Inaktelki legényes, Pontozó, Avatás, Moldvai tánc, Tatár tánc, Urali hatos. Jellemző volt ezekre az évekre az is, hogy megindult a gyűjtőmunka. Vasárnaponként járták a falvakat, szokásokat, dalokat, ruhamintákat gyűjtöttek, melyeket később feldolgoztak, így született például: a Tardonai székestánc.10

Az együttes tagjai voltak ebben az időszakban: Leskó Eta, Pálfalvi Gyula, Bari M. Vilma, Maczkó András, Bari K. Katalin, Vásárhelyi Sándor, Fejes Éva, Endrész László, Kulic Katalin, Fehérvári Gyula, Aszalós Anna, Kubancsik János, Koós Éva, Kiss Károly, László Teréz, Kuizs Sándor, Homoly Erzsébet, Saliga Béla, Sárik Edit, Rudi Béla, Papp Ibolya, Durst János,

Pék Margit, Dobó Mária, Sági Margit, Váradi Zoltán, Bereczki István, Tóth Gyula, Fazekas Sándor, Fejes László, Becsei Zoltán, Molnár László, Deklava Tamás.

Az együttes 1956. augusztus 20-án kapta meg először a „Szocialista Kultúráért” kitüntetést, mellyel a Művelődésügyi Minisztérium ismerte el tevékenységüket.11 10 Adorján Lajos: i. m. 4. o. 11 Ózdi Hírlap 1997. szeptember 19. 4. o.

17

ÁTMENETI IDŐSZAK Az 1957-60. közötti évek visszafogottabb munkát hoztak. Bár a régi műsorok előadásai mindig jól sikerültek, egy idő után azonban már rutinmunkát jelentettek. Hiányzott az új koreográfiák tanulásának, előadásának izgalma. A komoly szervező munka, a szereplések sora azonban sohasem torpant meg. Rövid idő után újra igen erős fiatal csoport alakult ki. A 102. sz. Gábor Áron Ipari Szakmunkásképző Intézetből jött fiatalok jelentették a friss utánpótlást. 1959-ben a „Dal a Tanácsköztársaságról” című három tételes táncjáték bemutatása volt a kiemelkedő program. A zenét Vámos József tanár szerezte, illetve állította össze és ő vezényelte a helyi kísérő szimfonikus zenekart és énekkart is. Ezekben az években Vámos József mint a Liszt Ferenc Művelődési Ház művészeti vezetője egy művészegyüttes megalakításán fáradozott. A tánccsoport szakmai munkájának és moráljának nagyon jót tett az 1959-es dunaújvárosi fellépés: a „Vasas Fesztiválon” elért átütő siker nyomán kezdték visszanyerni önbizalmukat. Ez már kamatozódott 1960-ban is, amikor a táncjáték bemutatása méltán érdemelte ki a szűnni nem akaró tapsot. 1960-hoz kötődik a Safarikovói Tánccsoportttal való kapcsolatfelvétel, mely során ózdi szereplésük mindkét csoport számára rendkívül hasznos volt. Adorján Lajos szívós igyekezetének köszönhető, hogy az átmeneti lanyhulások mindenkor rövid ideig tartottak. Hamar megszervezte az utánpótlást és „helyredolgozta” a csoportot. Az 1961-ben bekövetkezett visszaesést már 1962-ben kiigazította. Abban az évben már állandó zenekar kísérte a táncosokat, a zenészekkel kialakult „élő” kapcsolat nagyban elősegítette munkájuk eredményességét. Ettől kezdve a saját népi zenekar külön számaival is szórakoztatta a közönséget. Az 1962. május 13-án tartott „Kulturális Seregszemlén” rendezték meg Ózdon a megyei néptánc bemutatót, melyen 20 együttes vett részt mintegy 500 táncossal. A helyi csoport ez alkalommal is nagy elismerést érdemelt ki. 1960-tól – helyi fiú – Váradi Zoltán indult el sikeres táncos és táncvezetői úton. Az 1950-es évektől táncolt, kiváló tornász volt, aki katonai szolgálat után is hű maradt a néptánchoz. Kiváló érzékkel oktatott, tanított. Vidám természete, türelme, táncszeretete révén meghatározó szerepe lett. Igen sok fiatalt vezetett be a néptánc rejtelmeibe. Munkája elismeréseként „Szocialista Kultúráért” kitüntetést kapott.12 Egy sikeres műsorprogram ebből az időszakból: Kerekes: Nyírségi páros Rábai: Három ugrós Rotter: Inaktelki legényes Rábai: Pontozó Zenekari blokk: Schandlné: Szentistváni táncok Molnár: Bodrogközi táncok Cigánydalok Náfrádi: Pásztortánc Rábai: Üveges tánc Rotter: Székes tánc Cigánytánc. A műsorban Bárdos Piroska, Stefanek Béla működött közre énekszólistaként.

12 Adorján Lajos: i. m. 5. o.

18

Az 1960-as évek elején a működésre kedvezőtlenül hatott a fluktuáció. Az alapítástól 1966-ig közel 500 leány és férfi táncost foglalkoztatott a csoport hosszabb-rövidebb ideig. Ez részben azt is jelentette, hogy ennyi emberben sikerült elültetni az alapművészet – a tánc – szeretetét, de a nagy szám elgondolkodtató volt már akkor is. Ebben az időszakban voltak tagjai az együttesnek: Istók Ildikó, Leskó Etelka, Pállfi Gyula, Buella Mária, Farkas Mária, Koós Éva, Bori Katalin, Hulik Katalin, Váradi Zoltán, Pálfi Gyula, Kubancsik János, Németh Piroska, Katona György, Szabó Erzsébet, Maczkó László, Mészáros Barna, Závoczki Anna, Weisz Péter, Kiss Erzsébet, Török István, Árvai József, Szűcs Ilona, Kiss Gyula, Szaniszló Magdolna, Deklava Tamás. Tudatos volt az a tevékenység is, hogy a csoport tagjai más népművelési területen is segítséget nyújtottak. Tanítottak, átadták tapasztalataikat, mindenhol segítettek, azonban ez nem kis feladat volt az éves 60-70 fellépés mellett. A lelkes, újraépítőmunka, amit a csoport végzett, hamar eredményt hozott. Sikeresen szerepeltek Dunaújvárosban a Vasas Fesztiválon, Szolnokon az I. Alföldi Fesztiválon (vizsgák előtt a Szentistváni táncok). A Vasas Szakszervezet és a VSZB komoly külföldi szereplést bízott az együttesre. 1965. július 14-26. között a Nowa-Hutai Kohászati Kombinát vendégeként turnéztak Dél-Lengyelországban: Nowa-Huta, Krakkó, Roszewicze, Wieliczka. A már megszokott óriási sikerrel szerepeltek mindenütt. Viszonzásul a Nowa-Hutai Népi Együttes augusztus 18-tól 26-ig tartózkodott Magyarországon. Ez alatt az idő alatt a Liszt Ferenc Művelődési Ház vendégeként, több kiránduláson vettek részt. Megtekintették a környék nevezetességeit, fellépéseik során megcsillogtatták tudásukat. Műsoraik Egerben, Putnokon és Budapesten is nagy sikert arattak. Az ózdi táncosok 1965. augusztus 14-15-én már ismét Csehszlovákiában, Füleken szerepeltek. Ebben az évben sokan bevonultak katonának, de a munka színvonala töretlen maradt. Hihetetlen türelemmel tanították a fiatalokat a néptáncra. Váradi Zoltán, aki igen gyorsan rögzített és jól elemzett, hamarosan oktató is lett a megyei tanfolyamokon. Az együttes művészi színvonala gyorsan emelkedett. Jelentős állomás volt a miskolci bemutatón kiérdemelt nagyszerű kritika és a Hajdúságba való meghívás. A „Hortobágyi Folklór Napok”-ra 21 táncos utazott a 10 tagú népi együttes kíséretével. A sikeres fellépések: augusztus 16. Debrecenben, 17-én Hortobágyon és 18-án Hajdúszoboszlón.13 Ugyan személyes jellegű, de nagyon fontos a „csapat” szempontjából, hogy Adorján Lajos elvégezte a felsőfokú táncoktatói tanfolyamot, táncpedagógus képzettséget szerzett – amit addig is zseniálisan de ösztönösen végzett – emellett elsajátította a koreografálás elméletét is. Ennek igazán a csoport látta hasznát, hiszen ezentúl nem csak a régi, ismert táncok rögzítésénél, hanem az új táncok komponálását is tudták rögzíteni. Ebben az évben született meg az együttes egyik legsikeresebb táncjátéka, a Domaházi Ijóbál. Munkája azonban nem szorítkozott kizárólag a saját csoportjára. Foglalkozott a járás összes tánccsoportjával, patronálta, szakmai tanácsokkal segítette azokat. A terület nagysága nem volt érdekes számára, Hangony, Trizs, Dédestapolcsány közel volt, buszon, kerékpárral járta a településeket. Igazi pedagógusként kereste és jó szemmel meg is találta az utánpótlást és mindazokat akik az utánpótlás érdekében bármilyen segítséget nyújthattak. Az utánpótlás nevelése mellett az „öreg” táncosok köréből patronálói rendszert alakított ki. Árvai József a helyi Szakmunkásképző és Bánszállás fiataljai mellett jóformán minden térségbeli csoportot támogatott, Weisz Péter az ózdi József Attila Gimnázium fiataljait segítette. Katona György Hangony község, Váradi Zoltán Arló és Szentsimon községének lelkes patronálója. A hölgyek sem maradtak el, Szaniszló Magda a MÜM csoport, Városi Mária pedig az Úttörőházban folyó munka szervezője volt. A hatvanas évek közepétől a helyi rendezvények nem folyhattak a néptánccsoport fellépése nélkül.14 13 Ózdi Hírlap 1997. szeptember 19. – 4. o. 14 Adorján Lajos: i. m. 7. o.

19

1967-ben Ózdon a népművelésben jelentős változás történt, egyesült a városi és az üzemi szakszervezet közművelődési intézményrendszer, Ózdi Népművelési Intézmények néven. Az összevont intézmények élére Sárközi Ferenc került, aki amellett, hogy kiváló szervező volt, szívügyének tekintette a tánccsoport tevékenységét. Egyik feladatot a másik után adta számukra, ehhez partner volt az együttes, mely bírta az iramot, sőt igényelte az egyre több, igényesebb munkát, s a műsoruk is bővült. Ebből való: Náfrádi László: Végvári Rezső: Szigeti Károly: Kerekes Antal:

Lassan, komótosan Mezőségi táncok Székely forgató Szlovák cséphadarós tánc Pásztor botoló Kalocsai táncok

Még abban az évben május 1-én 80 táncos különböző viseletekben dallal, tánccal köszöntötte az ünneplő vezetőket és a közönséget: Tribüntánc, Menettánc és természetesen egész délután műsort szolgáltattak. Ezt a programot fejlesztették tovább a Parádi Palócnapokra, majd a Debreceni Virágkarnevál ünnepi felvonulására. Csodálatos augusztus 20-át éltek át Debrecenben abban az évben. Sokezer ember tapsa között táncolhatták végig Debrecen főutcáját egészen a Nagyerdei Stadionig. Hazajövet a tarsolyban már ott lapult a Debreceni Együttestől megtanult nagyszerű férfitánc, a Hortobágyi pásztortáncok. A betanítók: Fekete Katalin, Neuwirth Annamária és dr. Béres András voltak. A kiváló csoportnak köszönhetően a néptáncnak valóságos kultusza alakult ki a városban. Fellépéseik állandó teltház előtt zajlottak a Liszt Ferenc Művelődési Házban. Az érdeklődés még inkább megnőtt a „szakma” legnagyobbjának, az Állami Népi Együttes fellépésének alkalmával. Ezt tovább fokozta, hogy 1967. június 28-án a vezető művészegyüttes két kiváló szólistáját Varga Erzsit és Léka Gézát – akik Ózdon kezdték pályafutásukat -, s hazatérve mindenki látni szerette volna őket. A hatalmas siker nem maradt el.15 Az 1967. évi Táncegyüttes: Adorján Lajos vezető, Bánóczi Piroska, Bánóczi Mária, Csépányi Piroska, Mészáros Klára, Nagy Ágnes, Nagymengyi Györgyi, Szabó Erzsébet, Török Istvánné, Váradi Zoltánné, Kelemen Katalin, Kiss Ilona, Árvai István, Birincsik András, Kiss Bálint, Kocsis Albert, Kövér János, Lakatos Mihály, Török István, Varga Árpád, Váradi Miklós, Váradi Zoltán, Bíró Artúr, Kovács István. A táncegyüttes állandó kísérő zenekara, amely 1968 őszétől Kis Együttes néven működött: Cs. Kőry Erzsébet vezető, Adorján István, Adorján József, Csépányi Gyula, Gazsik József, Majtényi György, Maczkó József, Orbán Dezső, Ríz József és Szabó István. Az együttes népi zenekara: Balogh Rudolf vezető, Adorján István, Adorján József, Balázs Árpád, Balázs Géza, Balogh János, Budai József és Putnoki László. A Táncegyüttes zongoristája: Lászlófi György, énekszólistája: Facskó Éva, kelléktárosa Bartók Lászlóné.16 Az 1968-as év további sok-sok sikeres hazai szereplés mellett egy meglepetést keltő külföldi meghívást hozott. Július 27-28-án Csehszlovákiában Király-Helmec, Kistárkány és Nagykapos községekben szerepelt megyei megbízásból az együttes. Igen színvonalas volt a 15 Ózdi Vasas 1967. június 27. – 6. o. 16 A Liszt Ferenc Művelődési Központ Eseménynaplója 1968.

20

szilvásváradi szereplés is a Lovas Napokon, a Csepeli „Csili” Művelődési Házban és a Dunaújvárosi Vasas Fesztiválon. Pompás táncokkal és táncosokkal 1968. október 21-től a Vasasszakszervezet megbízásából a zenekarral és az énekkarral közös műsorra utazott az együttes Lengyelországba vendégszereplésre. Poremba, Skazysko, Kielce, Starahowicze, Radom, Varsó dolgozói tapsoltak az ózdiak előadásának. 1969 a fesztiválok éve volt. Felléptek Szegeden, Debrecenben, Gyöngyösön - ahol különösen nagy sikert arattak. Az együttes első helyezést ért el, Váradi Zoltán pedig szólóban lett „Arany sarkantyús” táncos. 17

A TÁNCEGYÜTTES „KIVÁLÓ EGYÜTTES” LETT Az 1970 és 1975 között már egy jól képzett együttes aratta a sikereit itthon, a megyében és a hazai fesztiválokon. 1970-ben Tímár Sándor felfigyelt a csoportra. Az együttes vezetésének felkérésére elkészítette a Villőzés című táncjátékot, melynek Szegeden volt az ősbemutatója. 1971-ben hatalmas megbízatásnak számított, hogy szerepelhettek a Szovjetunióban. Moszkva, Lipeck, Tula városokban adtak díszműsort. A fiatalok a vendéglátók szervezésében megismerhették az orosz történelem évszázados emlékeit, Moszkva, Tula nevezetességeit. A számos hazai és külföldi szereplésnek köszönhetően a „Kiváló Együttes” kitüntetés birtokosai lettek.18 Az 1972-es év sem múlt el sikerek nélkül. A helyi és térségi fellépések mellett a szeptember hozta a legnagyobb feladatot. Sátoraljaújhely adott otthont az Észak-magyarországi néptánc-fesztiválnak, mely egyben minősítő is volt. Az Együttes Tímár Sándor: Bükkaljai képek, Létai Dezső: Pásztorcsárdás és Székely szvit című táncait mutatta be. A kiválóan sikerült félórás műsor alapján a Budapesti Állami Minősítő Bizottság az együttest arany fokozatúra minősítette. A verseny szakmai értékelése, majd a díjkiosztás után a város három helyén tartottak gálaestet. A következő napot is a színpadon töltötték, a Nyírségi Táncegyüttessel közösen léptek fel Sátoraljaújhelyen, Sárospatakon és Karcsán. 19

Az 1970-es évek közepének kiválóságai: Váradi Zoltán Hegyi Mária Varga Árpád Mixtai Mária Vágó László Mixtai Judit Lipták István Sinka Katalin Kiss József Király Ágnes Koós Árpád Varga Ilona Farkas Zoltán Varga Júlia Adorján Attila Varga Erzsébet Balázs István Bányácski Ildikó Rátonyi Kálmán Kochta Tünde Korompai Katalin Rubint Éva Szabó Katalin Ficzere Anikó

1973-ban ismét egy külföldi turnéra utazott az együttes: autóbusszal Franciaországba. A meghívó fél a C.G.T. francia szakszervezet volt. A 25 tagú táncos keret (12 leány és 13 fér17 Ózdi Vasas 1969. augusztus 8. – 4. o. 18 Ózdi Vasas 1987. október 16. – 4. o. 19 Ózdi Vasas 1972. szeptember 8. – 4. o.

21

fi) és a Zsiday József vezette kilenctagú kisegyüttes heti három próbával készült a nagy feladatra. Az egész estét betöltő program, mely 16 számból állt, hatalmas sikert aratott, Párizs, Orleans ünnepelte őket. Közben nagy elismerést könyvelhettek el egy nemzetközi fesztiválon Auxerre-ben is.20 A külföldi és hazai fellépések mellett az ózdi közönségnek is sok maradandót nyújtott az Együttes. Ennek egyik nagyszerű eseménye volt a negyedszázados jubileumi gála 1973. december 1-én, a Liszt Ferenc Művelődési Ház zsúfolásig megtelt színháztermében. A jó hangulatot teremtő múltidéző (Adorján Lajos előadásában), majd Susányi Éva értékes gondolatai után az együttes az akkori repertoár legsikeresebb darabjait adta elő (Székely szvit, Pásztortánc, Farsang Domaházán). Üde színfoltja volt a programnak a domaházi gyermek citerazenekar fellépése is. A bemutatott program után szűnni nem akaró vastapsot kaptak, amit sok-sok ismétléssel köszöntek meg a lelkes közönségnek.21 1974-ben a sok-sok helybeli, hazai fellépés mellett kedves kötelezettsége is volt a tánccsoportnak, ismerős és kedves vendégként fogadták az auxerrei tánccsoport tagjait. A csoport az ÓKÜ Vállalati Szakszervezeti Bizottsága meghívására látogatott hazánkba, s bonyolítottak le nagyon gazdag programot. Megismerték városunkat, térségünket és számos előadásukon mutatták be kiváló tánctudásukat. Az itt töltött egy hét folyamán felléptek az ózdi Kun Béla Művelődési Házban, Szilvásváradon, a putnoki Művelődési Házban, Lillafüreden a Palotaszállóban, majd Budapesten a Csepeli Munkásotthon, másnapon a MOM Művelődési Ház vendégei voltak. 1974 októberében a csoport sűrű programot bonyolított, melynek szomorú aktualitása volt. A Sajón végigvonult árvíz károsultjainak megsegítésére tíz jótékonysági fellépést tartottak. 1975-ben a fiatal együttes kemény munkát végzett, gazdag repertoárral a tarsolyában már kétórás táncműsorokat adott elő. 18 pár táncolt a nagycsoportban. A zeVarga Ilona partnerével nekar is felnőtt a feladatok20 Ózdi Vasas 1973. november 23. – 4. o. 21 Ózdi Vasas 1973. december 7. – 4. o.

22

hoz. Zsiday József nagy szakértelemmel vezette és tartotta kezében a „Kisegyüttest” Ez évben fellépési csúcsot döntöttek. 59 alkalommal 32 ezer néző tapsolt a táncosoknak, zenészeknek. Az év a szokásos vidéki turnékkal indult. Sajóvelezd, Bükkszenterzsébet, Királd, Bánréve, Tardona szerepelt a programban. A magas szakmai színvonal igazolása volt, hogy Varga Ilona, partnerével „Arany sarkantyús táncos” minősítést szerzett. Az igazi nagy feladatot a júniusi NDK-beli vendégszereplés jelentette. A Riesai Acélés Csőkombinát, valamint az Ózdi Kohászati Üzemek vállalati szakszervezeti bizottságának szerződése alapján a Kohász Táncegyüttes meghívást kapott a társüzem és az ottani szakszervezet 30. évfordulójának programsorozatára. A látogatás gazdag programot kínált az együttes számára. Az előadássorozat mellett megismerkedtek a terület látnivalóival is. Riesán kívül jártak Drezdában, Nünchritzben, Görlitzben, Stauchritzben, Zeithainban. Ez egyben fellépéseket is jelentett, a négy napon közel kétezer ember tapsolt a jól sikerült műsorok után. Még szívélyesebbé vált a kapcsolat, amikor „táncház” jelleggel közös próbákat is tartottak. Az elmaradhatatlan siker nagy örömöt és még nagyobb lelkesedést adott az Együttes tagjainak a további munkához.22 A külföldi sikerek után a csoport a Gyöngyösi Észak-Magyarországi Fesztiválra új műsorszámot is vitt. A tánc ihletése a Sajóvelezden, Borsodszentgyörgyön, Hangonyon és Domaházán gyűjtött néprajzi anyagokhoz kapcsolódott. Így lett a címe: Hangonyvölgyi táncok. A kemény munkára szükség is volt, mert következett egy másik nagy, hazai feladat: július 25-27. között Debrecenben rendezték a VII. kelet-magyarországi néptáncfesztivált. A fesztiválon, melyre 11 együttes nevezett be, az ózdi Kohász Táncegyüttes a zsűri Különdíját nyerte el. Az év krónikájához tartozik, hogy az utánpótlás táncosok, akik a helyi Szakmunkásképző Intézet színeiben indultak a Sárospataki Diáknapokon, „Arany Oklevelet” kaptak. Hasonló elismerést érdemelt ki a másik utánpótlás együttes is, a Bródy Szakközépiskolások csapata. Az 1975-ös év összegzése kapcsán egy nagy egyéniségről is szólni kell: befejezte pályafutását Váradi Zoltán. Az 1950-ben kezdődött negyedszázadban táncosként, oktatóként és vezetőként is maradandót alkotott. Kiváló tánctudása mellett sok fiatalt ismertetett meg a tánc rejtelmeivel, 15 éves irányítói munkájának eredményeként az Együttes egyik fénykorát élte.23 Az 1976-os év első nagy feladata a csehszlovákiai-ostravai turné. Először volt itt az együttes, s a közönséget és a vendéglátókat is meg kellett hódítani. Az ostravai „Kiállítási Park” közönsége, majd a közeli üdülőhely – Kosztelec – nézőközönsége vastapssal hálálta meg a produkciót. Az Együttes fegyelmezetten oldotta meg feladatát, hiszen sok kellemetlen körülménnyel is meg kellett birkóznia (síkos parkett, szűk színpad sőt a szabadtéri színpadon a hirtelen keletkezett vihar). Mindezek ellenére a siker nem maradt el, e mellett igen sok barátot szereztek.24 1976. július 15-16-17-én Szegeden szakmai megmérettetés volt: az arany III. minősítési fokozatot sikerült megőrizni.. Műsorukban a Villő, Tyukodi, Rábaközi, Méhkeréki tánc, Fergeteges és a Hangonyvölgyi táncok szerepeltek.

A HARMADIK NAGYCSAPAT ÉVEI Az együttes mindig tisztelettel hívta és szeretettel fogadta az országos hírnevű koreográfusokat Ózdon. Ők mindig újabb és újabb táncokat hoztak, és művészi színvonalat követeltek meg a táncosoktól. 22 Ózdi Vasas 1975. június 27. – 4. o. 23 Ózdi Vasas 1975. december 12. – 5. o. 24 Ózdi Vasas 1976. július 2. – 4. o.

23

1976-78. között dr. Pálfi Csabát és Stoller Antalt látták vendégül a próbatermekben, akik új számokat tanítottak be. Ekkor már tudta az együttes, hogy szeptember 16-án története legszebb, legizgalmasabb és egyben legkomolyabb egyhetes turnéját kezdi - Portugáliában. Már az utazás is az volt. Váltott repülőgéppel utaztak Budapest – Luxemburg – London – Lisszabon, majd vissza Lisszabon – Madrid – Genf – Budapest útvonalon. Csodálatos országba, sok ezer ember számára vitték el és mutatták be a magyar néptáncot és népzenét. Szerepeltek arénában, sportcsarnokban és minden igényt kielégítő előkelő színházakban. Szereplésük állomásai: Lisszabon, Madeira, Portó, Viena de Castel, Braga, Bovove de Varzim, Penninch, Gaoimbra, Barrelero városa voltak. Igen bensőséges kapcsolat, tisztelet és szeretet vette körül a csoportot. A Portugál Szakszervezet az Intersindical mindent meg akart mutatni hazájából és az akkor frissnek számító szocialista eredményekből.25 Az év végi búcsúklubesten 1976-ról a csoport minden tagja szívesen beszélt. Az 1977-ben televízió-felvétel hozta lázba az együttes tagjait. Emellett sorozatos helyi és vidéki szereplések következtek. Kiemelkedett a miskolci fellépés, az SZMT rendezésében a Csanyik-völgyi programban vettek részt: 4 színpadon egyszerre közös zenére Sosztakovics VII. szimfóniájára tematikus táncjátékot adtak elő. A forradalom témájára Stoller Antal készített koreográfiát. Az előadók a megye élenjáró táncegyüttesei voltak, köztük az ózdi is. Az együttes egyhetes – a többiekhez hasonlóan - közös táborban készült a produkcióra. Megérte, mert egy nagyszerű új táncmű született – A forradalmi tánc. Ez három évig szerepelt az együttes repertoárján. Az év külföldi meghívása Romániába szólt. A Szakszervezetek Országos Tanácsának megbízatása alapján – a Pietra Neumt megyei Szakszervezeti Bizottság meghívására - 1977. augusztus 1-10. között a táncegyüttes Bacau, Roman, Georgeu, Des, Pietra Neamt és Bukarest városokban szerepelt. Közben megismerkedett Moldva középkori emlékeivel, a Békás-szoros és a Gyilkos tó gyönyörű vidékével. A meghívók hamarosan viszonozták a látogatást, augusztus 19-én már Ózdon szerepelt a „Megéneklünk Románia” címmel kitüntetett Román Szakszervezeti Folklór együttes. Sikeres fellépésük nem volt, az egyetlen augusztusban, ugyanis egy héttel később a lengyel-magyar baráti hét keretében városunk vendége volt a katowicei vajdasági „PSZCZYNA” népdal- és táncegyüttes. A zsúfolt program utáni pihenő helyett újabb fellépések következtek augusztus végén.26 A VI. Vasas Néptánctalálkozónak Dunaújváros adott otthont. A résztvevő román folklór együttes mellett népes hazai „mezőny”, a Központi Vasas Művészegyüttes, a csepeli, diósgyőri, dunaújvárosi, győri, a MOM, az ózdi és a salgótarjáni együttes mutatta be tudását. A program érdekessége az volt, hogy a részt vevő együttesek teljesen azonos zeneanyagot kaptak meg jó előre, melyre minden csoport igényének és összetételének megfelelő koreográfiát készített és tanult be. Ilyenformán igényes és élvezetes néptáncvariációk gyönyörködtették nagy sikerrel a bemutató sokezres közönségét. Az év végi 30. éves jubileumra – a kemény őszi munka során – az együttes műsora teljesen kicserélődött. Új számok születtek: a Bábtáncoltató, a Forgató, a Szanyi verbunk, a Zempléni táncok, a Feketelaki csárdás, a Mezőségi táncok, a Rábaközi dús. Nem véletlen, hogy ebben az évben ismét 50 előadást jegyzett a krónika. A zenekar élén ekkor Balogh János tevékenykedett. Az 1978-as év is mozgalmas volt az együttes történetében. Legfőbb feladatuk volt a szegedi minősítő fesztiválon való helytállás. Ehhez igazodott a felkészülés, a művészeti oktató meg25 Vasas 1976. december – 10. o. 26 Ózdi Vasas 1977. augusztus 26. – 4. o.

24

hívása is. Ekkor vált meg egy időre Birincsik András a csoporttól és vette át az asszisztensi feladatokat Adorján Attila. Kiváló szaktekintély segítette az együttes munkáját 1978-tól, Vásárhelyi Sándor táncművész személyében, aki előbb egy-egy tánc erejéig, majd 1979-1980-ban állandó jelleggel lett művészeti oktatója az együttesnek. Új tréningrendszert dolgozott ki, a technikai szint a fiataloknál gyorsan emelkedett. Ekkor Foltin Jolán egy kedves, modern hangvételű lánytánccal ajándékozta meg az együttest, címe: Szerelemkerék. Az 1979-es év nagy egyéni sikerrel indult. Békéscsabán rendezték – január 12-14. között – a IV. Országos Szólótáncversenyt, melyen megyénket és városunkat Adorján Attila képviselte. A verseny 47 indulója kötelező és szabadon választott koreográfiát mutatott be: ez a Magyar verbunk, illetve a Vásárhelyi Sándor Mezőségi lassú magyaros és sűrű tempó című kompozíciója volt. A vastaps és az „Arany sarkantyús táncos” minősítés nem maradhatott el.27 1979-ben is volt igazi nagy turnéja az együttesnek, újra Franciaországban. A francia-magyar baráti társaság meghívása alapján Párizs, Laon, Calais útvonalon emlékezetes szereplések zajlottak. Nagyon sok kedves barátot szereztek. A vendéglátók jóvoltából napokat kirándultak Párizsban, megismerték Észak-Franciaországot. Nagy táncházakat rendeztek francia táncosokkal, oktatókkal. A calais-i II. világháborús erődítmények okozta döbbenetet az esti villanyfények oldották fel, amiket a tengerpartról láttak, mint azok már Angliát, illetve Londont világítják meg.28

A NEHÉZ IDŐSZAK ÉVEI 1980-ban Szegeden még megvédték az „Arany III.” minősítést, azonban az év nagy része inkább a szakmai „erőlködés” jegyében zajlott. Magas technikai szint volt a jellemző de valami mégis hiányzott, a problémák egyre sokasodtak. 1980 decembere már a város peremén lévő Ady Endre Művelődési Házban találta az együttest, mivel megkezdődött a Liszt Ferenc Művelődési Ház felújítása. Tovább nehezítette a körülményeket, hogy az Ady Endre Művelődési Házat is renoválták.

Akik dacoltak a mostoha körülményekkel: Adorján Attila Varga Ilona Bakos Zoltán Varga Júlia Kakas László Józsa Ágnes Polonkai János Kiss Zita Nagy István Tátrai Judit Kótai Ottó Farkas Katalin Baráth Sándor Balyi Ilona Váradi Zoltán Koós Kinga Bereczki László Szepesi Györgyi Érsek Éva

A működés feltételei kedvezőtlenek voltak, Vásárhelyi Sándor fel is adta a küzdelmet, ebben a helyzetben nem látta értelmét Budapest és Ózd közötti ingázásnak. 1981 november 16-án azonban még egy csodás estével ajándékozták meg a város lakosságát, a Kun Béla Művelődési Házban – telt ház előtt – nagyon tartalmas produkcióval léptek fel. 27 Ózd Vasas 1978. január 26. – 4. o. 28 Adorján Lajos: i. m. 10. o.

25

Műsoruk volt: Vavrinecz B. – Vásárhelyi S.: Vujicsics T. – Novák F.: Foltin J.: Pál M. – Tímár S.: Szalai B. – Szabó L.: Czövek L. – Béres A.: Kühner Gy. – Vásárhelyi S.:

Zempléni táncok, Verbunk és dús, Forog a szerelemkerék, Zenekari szám, Feketelaki csárdás, Bábtáncoltató, Zenekari szám, Hortobágyi pásztortánc, Felsőtárkányi táncok.

A Sajóvárkonyon végzett munka nehézzé vált, a távol található próbahelység miatt az utánpótlást a város központjából nem lehetett a peremre hozni. Az utánpótlás szempontjából kedvező volt, hogy megindult a Béke telepi iskolában az úttörő tánc szervezése, majd tanítása. Hátrányosan hatott, hogy a zenekar is megbomlott. Pál Mihály, - a zenekar vezetője - Jászberénybe költözött a Jászság Táncegyütteshez. Nagyon nehéz évek következtek, az arany III. fokozatú együttesből sokan kiváltak, csupán néhány erős hitű táncos a régebbi csapatból és egy lelkes, úttörőcsoport állt rendelkezésre. 1982 februárja kedves színfolt volt az együttes életében, s mintegy bíztató lökést is adott a további munkához. Farsangi mulatságok címmel „öreg” és fiatal táncosok együtt szerepeltek a Kun Béla Művelődési Ház színpadán. Az előcsarnokban az együttes történetét bemutató fotókiállítás kapott helyet, mely megadta a kedvező alaphangot a produkcióhoz. A műsorban vastaps köszöntötte az „öreg” táncosok szereplését, akik mind a harmincan valamikor ebben az együttesben táncoltak. Inkább csak az évek múlása, és néhány fölös kiló jelentett változást, a jókedv, a zene, a tánc szeretete a régi volt.29 1983 őszén Braun Miklós vendégkoreográfus vette át az együttes vezetését a felújított Liszt Ferenc Művelődési Központban. 1984-85 a tanulás, a csapatépítés nehéz két éve volt. A régi repertoár elveszett, így új műsort kellett kialakítani a fiatal táncosok „lábára”. Megszületett a Forgató, a Lakócsai táncok, a Szlavóniai lánytánc, a Magyar verbunk. Az 1985. évi hennigsdorfi (NDK) vendégszereplés reménytkeltő volt a folytatás azonban elmaradt. Az együttes ki- és átalakításának számos feladatával Braun Miklósnak nem sikerült megbirkóznia, a létszám tovább csökkent (14 főre), és ezzel együtt sajnos a színvonal is. 1984. december 31-el megszűnt az ÓNI, s a Liszt Ferenc Művelődési Központ önálló költségvetésű, vállalati fenntartású, szakszervezeti működtetésű jogi személy lett. A Liszt Ferenc Művelődési Központ új vezetője a feltételeket mindenkor és minden vonalon a lehetőségekkel összhangban igyekezett megteremteni. Az intézmény újra Adorján Lajosnak adott bizalmat, felkérték a táncegyüttes vezetésére. Adorján Lajos hatalmas elszántsággal fogott a leendő új „nagy” együttes megalapozásához. Munkája eredményeként a felnőtt mellett újra lett az együttesnek úttörő és utánpótlás csoportja, s megindult az iskolákba kihelyezett táncszakkörök szervezése is. A tartalmi munkába avatott szakemberek (Adorján Attila, Huszárszki László) bevonására került sor, a közösségi szellem pedig tovább erősödött. Mindezek révén a fellendülés jeleit mutatják a következő szereplések is: 1986. őszén Dunaújvárosban, 1986. decemberében a B.A.Z. megyei Gálán, 1987. tavaszán Csepelen, majd nyáron Krasznahorkaváralján, Ostravában jeleskedtek az ózdi Kohász Néptáncegyüttes fiatal táncosai. 29 Ózdi Vasas 1982. február 16. – 4. o.

26

1986-ban a Liszt Ferenc Művelődési Központ létrehozta a néptáncosok Baráti Körét. Ennek nagy többsége fiatal, a néptáncot korábban gyakorló, vagy akkor is szerető férj-feleség. Többségük a néptáncot felkérésre művelte is. 1986. novemberében közös műsorban szerepeltek az akkori fiatalokkal. A 40. éves jubileumi műsorban (1987. december 14.) az első félidőt végig is táncolták. A gála programjának kedves színfoltja volt Adorján Attila – a táncegyüttes korábbi, az Állami Népi Együttes akkori tagjának – pompás bemutatója, és Adorján István dudajátéka.30 A 40. éves jubileumi ünnepség gálaműsora: I. rész Kerekes Antal: Kalocsai táncok Novák Ferenc: Verbunk Rábai Miklós: Üveges tánc Pontozó Létai Dezső: Pásztorcsárdás Czövek-dr. Béres-dr. Varga: Hortobágyi pásztortáncok Foltin Jolán: Szerelemkerék Zenekari blokk Tímár Sándor: Délalföldi ugrós és csárdás Adorján Lajos: Domaházi farsang II. rész Braun Miklós: Huszárszki László: Vásárhelyi Sándor: Sajti-Molnár: Huszárszki László: Braun Miklós: Adorján István: Adorján Attila: Hidas György:

Verbunk és forgatós Kapuvári verbunk Felsőtárkányi táncok Kétbotos tánc Sárközi karikázó Lakócsai táncok Dudanóták Ugrós Magyar verbunk (improvizáció) Szatmári táncok

Az 1980-as évek végére nyilvánvalóvá vált, hogy az Ózdi Kohászati Üzemek egyre mélyülő válsága kedvezőtlenül fog hatni a város életének sok területére, így a kultúrára is. Ennek első és legkedvezőtlenebb jeleként az Olvasó (Liszt Ferenc Művelődési Ház) fenntartásának problémája merült fel. Kiderült, hogy a kohászat már egyedül képtelen felvállalni a ház működési költségeit, így egy önálló gazdálkodó szervezetet kellett létrehozni, melyben még jelen volt az ÓKÜ, de már nem egyedül. Az intézmény megmentésén fáradozók az egyetlen járható utat választották: 1991. január 1-én megalakult az Ózdi Olvasó Egyesület, titkárának Dombóvári Pétert választották. Az Olvasó az országos szakszervezeti intézményhálózat része lett, s e hálózat létrehozott egy országos választmányt, amely az e célra fordítható pénzösszegek felosztásáról döntött. Ekkor az országban 300 intézmény működött a választmány támogatásával, s az ózdi képviselet sikerének könyvelhető, hogy az Olvasó a következő három évben – további helybeli támogatások segítségével – színvonalasan működött.31 30 Ózdi Vasas 1987. december 18. – 1-4. o. 31 Ózdi Hírlap 1997. január 31. – 4. o.

27

A Táncegyüttes próbalehetőségei, fellépései továbbra is rendszeresek voltak, sikereik az elődökéhez hasonlóak. A zenei kíséret terén jelentkezett visszalépés, programjaikat a korábbi élőzene helyett gépzenei aláfestéssel adták elő. 1993. január 22. A Magyar Kultúra Napján kedves program zajlott az Olvasóban. Az Egyesület meghívását elfogadva lenyűgöző előadást mutatott be a Vasas Művészegyüttes. Ízelítőt adtak hatalmas repertoárjukból, magas színvonalú tánctudományukból, méltán arattak nagy sikert a szép számú közönség körében. Az előadás után az együttes művészeti vezetője – Stoller Antal – tájékoztatást adott mindennapjaikról, s meglepő módon gondjaikról. Elmondta, hogy helyzetük nem rózsás, a szakszervezeti vagyon felosztása miatt próbahelyszín gondjaik vannak, költségvetési helyzetük cseppet sem örömteli. A támogatási rendszer változása folytán nem tudják, biztosított lesz-e működésük. Az ózdi Olvasó Egyesület vezetőivel arról állapodtak meg, hogy a Vasas Művészegyüttes oktatói segítik a helyi tánccsoport szakmai fejlődését.32 Az év őszén tagtoborzás indult a művészeti csoportoknál, így az Együttesnél is, de a várt eredmény elmaradt. Meg kell azonban jegyezni, hogy ezen időszakban a város általános iskoláiban jelentős munka folyt a néptáncoktatás terén, tehetséges fiatalok képzése indult, ez biztatónak mutatkozott a hagyományok megőrzése érdekében.33 1996-ban az Olvasó egyre szűkülő gazdasági lehetőségei miatt a művészeti csoportok kritikus helyzetbe kerültek. A nagy multú fúvószenekar a jobb feltételek érdekében a Bükk Művelődési Házba került, működésükhöz szükséges anyagi fedezetet egy időben a bánya biztosította. A néptánc csoport nem talált áthidaló megoldást, így működése gyakorlatilag megszűnt. Az érzelmi kötődés megszűnése mellett egy másik szomorú tényt is konstatálni kell. Értékesítették a több évtized alatt kialakult kelléktárat - mely a magyar népművészet remekeit tartalmazta (ruhák, cipók, csizmák, faragott botok, egyéb felszerelések) úgymond értékesítésére került sor. Ez pótolhatatlan veszteséget jelentett, az életben ilyen kollekció már nem valószínű, hogy ös�sze tudnak állítani. A pontosság kedvéért egy gondolat – a felszámolás során a túlélés érdekében az Olvasó a tánccsoport működésének fenntartásáért megvételre kínálta az Önkormányzatnak az akkori garnitúrát, városunknak akkor nem kellett, Balaton község vásárolta meg. A hasonlóan járt fúvós zenekar az Arló Önkormányzatától hangszereit visszakapta.34

AZ ÚJRAKEZDÉS A tánc az a műfaj, amit nem lehet csak úgy elfelejteni, a tánc szeretete pedig eljut a zsigerekig, azt kiírtani nem lehet. Így volt ezzel az 1996-os kis „csapat” is, akik akkor elfogadták, hogy átmenetileg vége. A mozgásigény, a közösséghez tartozás mind-mind olyan belső mozgató erő, amit kívülálló nem érthet meg igazán. Ők tudomásul vették, hogy időlegesen – szervezett körülmények között - nem működhetnek, de nem adták fel. A Varga lányok – Ica és Juli – a nagy sikerek korábbi átélői, szereplői keresték a lehetőségeket az újrakezdésre. Ebben nem lehetett akadály sem Ózd és Domaháza közötti távolság, sem a szervezett együttes munka időleges hiánya. Itt volt továbbra is a csodálatos Lajos bácsi, aki mint korábban is mozgatóerő lett, s a három pár: Kergyiné Varga Ilona, Elekné Varga Júlia, Penkéné Kiss Zita, Nagy Ferenc, Tóth Zsolt, Radics Aladár. 2000. december 6. a régi-újak számára felejthetetlen dátum, az újrakezdés időpontja Csepelen. Az Öreg táncosok találkozóján, Zsirai Éva – korábbi ózdi táncos – meghívására fellépett az ózdi tánchagyományokat mindenáron megőrző csapat, ugyan már nem Kohász színek32 Ózdi Vasas 1993. január 29. – 4. o. 33 Ózdi Vasas 1993. október 22. – 6. o. 34 Ózdi Közélet 2007. augusztus 17. – 4. o.

28

ben, de ugyan olyan nagy szívvel. A csapat egyik támogatója Sebők Ottó volt, korábban az ÓNI igazgatójaként segítette az együttes munkáját, majd az újrakezdésben is jelen volt. Az önbizalom és a hit visszaszerzéséhez szükség volt erre a fellépésre, s nem is maradt el a siker. Szinte újra kezdődött az 1947-es időszak, hiszen fellépő ruhát kellett találni, zenei anyagot kellett újra és gépzenével összeállítani, de ez nem volt akadály. Gondot az jelentett, hogy a már korábbról ismert táncok alapján három pár fellépése szükségessé vált, s napi gondot jelentett a kellékek kölcsönzése. Meghívás szinte számtalan volt, ízelítőül – helyi borversenyek, szociális otthonok látogatása, az egyre bővülő településrészi rendezvények, s a város Önkormányzata által szervezett egyre gyakoribb rendezvények. A Tánccsoport további működése egyesületi formában folytatódhatott, így a tagok egyöntetű elhatározása alapján létrehozták az Ózdi Néptánc Egyesületet, eleget tettek a jogi procedúrának és ennek eredményeként 2002. február 7-én már ismételten hivatalosan is azt csinálhatták, amit a szívük addig is diktált. Jogi elismerésük a B.A.Z. megyei Bíróságon kicsit elhúzódott, de 2003. szeptember 10-én már bejegyzett csapatként dolgozhattak, próbálhattak és léphettek fel.35

Az együttes tagjai 2003-ban: Adorján Lajos elnök Kergyiné Varga Ilona titkár Szedlák Gáborné Dócs Ferencné Derenkó Istvánné Nagy Lászlóné Elek Zoltánné Farkas Erika Győrffi Katalin Solymosi Zsuzsanna Balog Zoltán Polonkai István Ronyecz Ákos Bagi Roland Molnár György Radics Aladár Túri Judit

Adorján Lajos

2003. az összekovácsolódás éve volt, a kialakult gárda tizenhárom felkérésnek tett eleget, sajnos kis létszámuk miatt több fellépést nem tudtak vállalni. Újra rendszeressé váltak a hagyományos produkciók – más időszak, más rendezvények kapcsán – ilyen a Tánc Világnapja, melyre minden évben új műsorral állnak elő, s ez egy együtt táncolást is jelent a térségi csoportokkal. 2004. április 29-én a Városi Művelődési Központban a Diósgyőri Alapfokú Táncművészeti Iskola ózdi tagozata, a Bolyky Tamás Általános Iskolában és a Vasvár úti Általános iskolában működő tánccsoport fiataljai mellett a varbói fiatal csoport mutatta be tudását. A program zárásaként lépett fel az Ózdi Néptánc Egyesület csoportja. A tánccsoportot az újrakezdés időszakában szerencsére csak „félig” kellett félteni. A félig jelző abból adódott, hogy az anyagiak biztosítottak lesznek-e, ugyanis a művészi színvonal és a lelkesedés kérdése - főleg ha Adorján Lajos áll az egyesület élén – nem lehetett kérdéses. A művészeti munka Balog Zoltán kezében összpontosult,

35 B-A-Z. Megyei Bíróság Kny.63.551/2003-06. sz. végzése

29

aki hatalmas rutinjával újjávarázsolt olyan számokat, mint a Kalotaszegi táncok, vagy a Magyar verbunk.36 A 2004 év vége a táncosok megnyugvását hozta: december 4-én nagy álmuk vált valóra gála keretében mutathatták meg tudásukat a szép számú publikumnak. A Városi Művelődési Központ által szervezett programon, felvonult Ózd minden színvonalas néptánc csoportja, s a siker nem maradhatott el. Ez igazolta az újrakezdés megalapozottságát, s azt, hogy igény van művészi munkájuk megjelenésére.37 A csoport támogatója mai napig Ózd Város Önkormányzata. A korábbi évtizedekhez képest kisebb létszámú csoport tevékenysége megnyugtató. Otthonuk a Bükk Művelődési- és Vendéglátó Ház volt, ahol megfelelő próbalehetőség adódott számukra, s megindulhatott a nagyszerű elődök mintáját alapul vevő munka. A meghívások száma nem csökkent, s újra az országhatáron túl is felléphetett az együttes: 2005. júliusában például Törökországban. Egy fárasztó autóbuszos utazás – nyáron – a Budapesten csatlakozó zenekarral, majd pihenő nélküli fellépések a török északi tengerparton. Kiváló produkció és Kiváló minősítés, melyet a rendező, s nagy népművészeti és fesztivál hagyománnyal rendelkező gökcsebeji polgármester adott át.38 2006 márciusában az átalakulás utáni második gála megszervezését egy, a csapat számára is fontos ünnep tette aktuálissá, Adorján Lajos 80. születésnapja. A közel két órás program felejthetetlen élményt nyújtott a telt házas publikumnak, ehhez Balog Zoltán művészeti vezető és Bagi Roland asszisztens által összeállított program, művészi kivitelezése jelentette az alapot. Kedves színfolt volt az ünnepelt fiának – Adorján Attilának – és egy kedves tanítvány Almási Zoltán produkciója is. Boldog, kipirult arcú táncosok vonultak az öltözőbe, a hatalmas siker és ünneplés még őket is meglepte.39 A 2007-es év is munkás időszak volt, a fellépések sikerei a megszokottak, gondot a csapat kis létszáma jelentett. Továbbtanulás más városokban, munkahelyek változása nem a legkedvezőbb körülmény. Amikor azonban kellett a kis közösség együtt volt. A meghívások, fellépések száma sem csökkent, helyben, a térségünkben és azon túl is sokan tapsoltak a sikeres produkciók után.

Az együttes tagjai a jubileumi 60. évben: Adorján Lajos /elnök/ Kergyiné Varga Ilona /szervező, titkár/ Barta Diána Derenkóné Váradi Ildikó Elekné Varga Julianna Feketéné Török Enikő Győrffi Katalin Némethné Varga Erzsébet Rubint Zsuzsanna Schulcz Zsuzsanna Túri Judit Kovácsné Németh Zsuzsanna Óvári Katalin Holló Krisztina Bartók Boglárka Bagi Roland Balog Zoltán Kovács Gábor Polonkai István Ronyecz Ákos Fórizs István Kovács Árpád Bartók Gábor

36 Ózdi Közélet 2004. január 16. – 4. o. 37 Ózdi Közélet 2004. december 10. – 6. o. 38 Ózdi Közélet 2005. szeptember 2. – 4. o. 39 Ózdi Közélet 2006. március 17. – 8. o.

30

A gálaműsor 2007 vége egy állomás, amikor újra otthonra lelt a csapat az Olvasóban. A nagy elődök színhelyén, a felújított és eredeti szépségét visszanyerő létesítményben dolgozhat a csapat. Mi lehet a legnagyobb ajándék a 60. évfordulón, mint az „öregek” és fiatalok sikeres bemutatója, ami a tánc ünnepe. 2007. december 1. – a jubileumi gála a régi nagy időkre emlékeztetett. Zsúfolásig megtelt színházterem és csodálatos produkció a színpadon. Az öregek Cigánytánca még ekkor is csodálatos volt, a maiak pedig maradandót alkottak. A záró számot az állva tapsoló közönség háromszor újrázta, a siker leírhatatlan volt.40 Az est minden résztvevő számára emlékezetes marad, jól összeállított program, Tóth Veronika – kultúrreferens – személyében kiváló házigazda, s nem kevésbé a remek zenészekből álló „Bekecs” együttes művészi színvonalú kísérete. A Néptánc Egyesület és a néptáncot szerető közönség „Örökös Tag” elismerő díjat alapított, melynek első átadására ezen ünnepi alkalom kapcsán került sor. Az első díjazottak: Adorján Lajos, Elekné Varga Júlia, Kergyiné Varga Ilona. Következhet az újabb 60 esztendő, a várható sikerek záloga, hogy a gála kedves színfoltja volt a „Vadszilvák” gyermek táncegyüttes részvétele és produkciója. A mai sikeres Együttes és a feltörekvő fiatalok az ózdi néptánc méltó továbbfolytatását jelenthetik. 40 Ózdi Közélet 2007. december 14. – 14. o.

31

FÜGGELÉKEK AZ EGYÜTTES VEZETŐI Léka Géza Bodrogi Zoltán Bikky János László Lajos Adorján Lajos Váradi Zoltán Birincsik András dorján Attila Adorján Lajos Tóth Zoltán Adorján Lajos

1947 – 1950. 1947 – 1950. 1950 – 1953. 1952 – 1953. 1953 – 1957. 1957 – 1975. 1975 – 1980. 1980 – 1985. 1985 – 1990. 1990. Balogh Zoltán 1990 – 1993. 2003 –

AZ EGYÜTTES MŰVÉSZETI FEJLŐDÉSÉNEK IRÁNYÍTÁSA Koreográfusok - Oktatók Adorján Attila Adorján Lajos Bagi Roland Balogh Zoltán Dr. Béres András Bodrogi Zoltán Birincsik András Born Miklós Braun Miklós Foltin Jolán Hidas György Huszárszki László Karsai Zsigmond Krizsán Sándor Nagy Albert Novák Ferenc Neuwirth Anna Mária Dr. Pálfi Csaba Rotter Oszkár Stoller Antal Tímár Sándor Tóth Zsolt Váradi Zoltán Vásárhelyi Sándor Végvári Rezső

32

1977 – 1980. 1953 – 1987. 2002 1992 – 1993. 2000 – 2002. 2006 1967. 1948 – 1950. 1975 – 1978. 1983 – 1985. 1978. 1986. 1987 – 1989. 1978. 1947 – 1949. 1975. 1970., 1978. 1978., 1980. 1976 – 1978. 1952 – 1956. 1976 – 1978. 1970. 1984 – 1986. 1960 – 1975. 1978 – 1980. 1965 – 1966.

Vida József Záli Mihály

1977. 1972

ZENESZERZŐK - ZENEKAROK - KÍSÉRŐK Adorján István Cs. Kőry Erzsébet Czenki Imre Daróczi Bárdos Tamás Gulyás László Vavrinecz András Vavrinecz Béla Vámos József Végvári Rezső Ökrök Zenekar Újstílus zenekar Virágvölgyi zenekar Zongorakísérő: Lászlófi György Miskolczi Csaba Énekesek: Stefanek Béla Berki István Facskó Éva Facskó Klára Elek Bertalan Kisegyüttes Gallyas Géza, Balogh Rudolf, Putnoki László, Farkas Elemér, Budai József, Adorján József, Budai József, Balázs Árpád, Balázs Géza. Kisegyüttes Cs. Kőry Erzsébet, Gazsik József, Korényi Lajos, Parizek Ferenc, Maczkó József, Csutorás Sándor. Kisegyüttes Zsiday József vezetésével, Ríz József, Maczkó József, Balogh János, Csépányi Gyula, Csutorás Sándor, Kovács József, Putnoki László, Adorján István. Kisegyüttes Balogh János vezetésével, Balogh Rudolf, Balázs Géza, Putnoki László, Budai József, Adorján István. Kisegyüttes Pál Mihály vezetésével, Balogh Rudolf és népi zenekara. „Bekecs” Együttes Vavrinecz András, Adorján István, Zimber Ferenc, Pénzes Géza. A HÁTTÉRBEN A KELLÉKESEK Válóczi Elekné Kohan Viktória Váradi Zoltánné

Mándi Ferencné Bartók Lászlóné Kiss Miklósné

A 60 ÉV KOREOGRÁFIÁI Mikófalvi kanásztánc Vitnyédi verbunk Kónyi verbunk Dévaványai csárdás 48-as verbunk Széri kör és párostánc Makkfalvi páros Tardonai székestánc Sámsoni legényes Inaktelki legényes

Sámsoni legényes Domaházi Ijóbál Hangonyvölgyi táncok Pontozó Palotás Fergeteges Méhkeréki tánc Nagyecsedi táncok Vasvári verbunk Pásztorcsárdás

33

Tatártánc Moldvai tánc Urali hatos Avatás Cigánytánc Pásztortánc Sarkantyús csárdás Tardonai leánytánc Három ugrós Üvegestánc Nyírségi páros Szentistváni táncok Rábaközi táncok Villő Dal a Tanácsköztársaságról Kalocsai táncok Első szerelem Tyukodi legényes Sárgarózsa Csereháti táncok Lócás tánc Bodrogközi táncok Székely forgató Pásztor botoló Magyar verbunk Verbunk és forgatós Kapuvári verbunk Tavasz Tardonán Gömöri táncok Vajdakamarási táncok Zempléni lánytánc

Székely szvit Hortobágyi pásztortánc Felsőtárkányi táncok Szerelemkerék Forradalmi tánc Bábtáncoltató Mezőségi táncok Feketelaki csárdás Zempléni táncok Szanyi verbunk Forgatós Kalotaszegi legényes Hollókői játékok Szlavóniai lánytánc Lakócsai táncok Szatmári táncok Ugrós Sárközi karikázó Ajaki leánytánc Három ugrós Nyírségi páros Lassan, komótosan Szlovák cséphadarós tánc Kalocsai táncok Délalföldi ugrós és csárdás Kétbotos tánc Bükkaljai képek Szatmári csárdás Györgyfalvi legényes Széki táncok /katonabúcsúztató/ Párhuzam

AZ EGYÜTTES KITÜNTETÉSEI, DÍJAI, MINŐSÍTÉSEI „Szocialista Kultúráért” „Szocialista Kultúráért” „Fesztivál Díjak” /Szeged, Debrecen, Gyöngyös, Dunaújváros, Sátoraljaújhely, Nagykálló, Miskolc, Gökcsebej/ „Kiváló Együttes” „Kiváló Együttes” „Arany III.” minősítés „Arany III.” minősítés „Arany III.” minősítés „Arany III.” minősítés „Arany III.” minősítés „Ezüst I.” minősítés

34

1956. 1974. 1965, 1967, 1968., 1971, 1975., 1977., 1981, 1983., 2005.

1969., 1971., 1972. /Sátoraljaújhely/ 1973. /Szeged/ 1976. /Szeged/ 1978. /Szeged/ 1980. /Szeged/ 1987. /Ózd/

„Elismerő Oklevél” „Kiváló minősítés”

1987. /Ózd/ 2005. /Gögcsebej/

Az ifjúságiak /A Gábor Áron Szakmunkásképző és a Bródy Imre Szakközépiskola csoportjai „Arany Oklevél” 1975. Sárospataki Diáknapok AZ EGYÜTTES TAGJAINAK EGYÉNI KITÜNTETÉSEI, MINŐSÍTÉSEI, DÍJAI Adorján Lajos Adorján Attila Árvai József Farkas Zoltán Kergyiné Varga Ilona, Kiss Bálint Váradi Zoltán Váradi Zoltánné

„Szocialista Kultúráért” 1962., 1974. „SZOT-díj” 1980. „Ózd Város Díszpolgára” 2004. „Arany sarkantyús táncos” 1979. „Szakszervezeti Oklevél” 1974. „Arany sarkantyús táncos” 1975. „Arany sarkantyús táncos” 1975. „Szakszervezeti Oklevél” 1974. „Szocialista Kultúráért” 1967. „Arany sarkantyús táncos” 1969. „Miniszteri Dicsérő Oklevél” 1974. „Szakszervezeti Munkáért” 1974.

AZ EGYÜTTES ÖRÖKÖS TAGJAI Adorján Lajos 2007. Elekné Varga Julianna 2007. Kergyiné Varga Ilona 2007. KÜLFÖLDI FELLÉPÉSEK, TURNÉK Csehszlovákia: Rimaszombat vidéke. 1965. Lengyelország: Nowa-Huta, Krakkó, Wielicka, Roszewiczka. 1965. Csehszlovákia: Fülek. 1968. Csehszlovákia: Kirély-Helmec, Kistárkány, Nagykapos. 1968. Lengyelország: Poremba, Skazysko, Kielce, Starahowicze, Radom, Varsó. 1970. Csehszlovákia: Ostrava. 1971. Szovjetunió: Moszkva, Lipeck, Tula. 1972. Csehszlovákia: Ostrava. 1973. Franciaország: Párizs, Orleans, Auxerre. 1974. Csehszlovákia: Lőcse 1975. NDK: Riesa, Nünchrich, Görlitz, Stauchitz, Zeithain. 1976. Csehszlovákia: Ostrava. 1976. Portugália: Lisszabon, Madeira, Porto, Viena de Castel, Braga, Bovove de Varzim, Penninch, Gaoimbra, Barralero. 1977. Románia: Bakau, Roman, Georgeu-Des, Pietra Neamt, Bukarest. 1979. Franciaország: Párizs, Laon, Calais. 1981. NDK: Hennigsdorf, Berlin, Potsdam. 1985. NDK: Hennigsdorf. 1987. Csehszlovákia: Krasznahorkaváralja, Ostrava.

35

1988. 1990. 2003. 2005. 2007.

NDK: Riesa, Görlitz. Szlovákia: Rozsnyó. Lengyelország: Chorzow. Törökország: Deverek, Gökcsebej. Szlovákia: Tornaalja, Rimaszombat.

FELLÉPÉSEK HAZÁNKBAN Budapest – Csepel, Munkásotthon, „Csili”, MOM Székház Dunaújváros – Vasas Fesztiválok Szolnok – Alföldi Fesztiválok Miskolc – SZMT rendezvények Hortobágyi Művészeti Napok /Debrecen, Hortobágy, Hajdúszoboszló/ Parádi Palócnapok Tiszaszederkény – Megyei Fesztivál Debreceni Virágkarnevál Szilvásváradi Lovasnapok Hajdúszoboszló Leninváros – Néptáncegyüttesek Megyei Találkozója Szeged – Dél-Alföldi Fesztiválok Gyöngyös – Észak-Magyarországi Néptáncfesztivál Nagykálló – Művészeti Fesztivál Debrecen – Kelet-Magyarországi Néptáncfesztivál Miskolc – Csanyik völgyi bemutató Sátoraljaújhely – Észak-Magyarországi Néptáncfesztivál Berekfürdő Lillafüred Mezőkövesd Aggtelek Verpelét Zsóri Sárospatak Fűzérradvány Kál Karcsa Székesfehérvár Veszprém Egerszólát - Bornapok FELLÉPÉSEK A TÉRSÉGBEN Arló Bánréve Bükkszenterzsébet Királd Sajóvelezd Borsodbóta Serényfalva

36

Dédestapolcsány Kazincbarcika Borsodszentgyörgy Domaháza Hangony Trizs Kissikátor

Putnok Borsodnádasd Zabar Cered Tardona Bükkmogyorósd Bánhorváti Bélapátfalva Sajónémeti Dubicsány Vadna Istenmezeje

Kelemér Járdánháza Hét Sajópüspöki Csernely Járdánháza Sajómercse Borsodszentgyörgy Kelemér Kazincbarcika Tarnalelesz Balaton

FELHASZNÁLT IRODALOM Adorján Lajos /1987/: AZ ÓZDI KOHÁSZ NÉPTÁNCEGYÜTTES 1947-1987. Ózd, a LFMK kiadványa, Kováts György /2002/: A diósgyőr-vasgyári művelődés története (1885-1965) Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 11. Miskolc Maácz László /1964/: A MAGYAR ÁLLAMI NÉPI EGYÜTTES TÁNCKARÁMAK KRÓNIKÁJA. TÁNCTUDOMÁNYI TANULMÁNYOK 1963-1964. Budapest Martin György /1995/: Magyar tánctípusok és táncdialektusok. Budapest, Pálmai Zoltán /1970/: Népművelés Ózdon. Ózd, FORRÁS Az Ózdi Népművelési Intézmények, illetve Liszt Ferenc Művelődési Központ Eseménynaplója – Ózd, 1968. /Ózd Városi Múzeum Adattára./ Az Ózdi Néptánc Egyesület alakuló közgyűlésének jegyzőkönyve – Ózd, 2003. 01. 16. Az Ózdi Néptánc Együttes Alapszabálya. Napi- és hetilapok Újság Megjelenés helye Feldolgozott évfolyamok: Észak-Magyarország Miskolc 1974-75. Ózdi Hírlap Ózd 1993-95. Ózdi Közélet Ózd 2001-07. Ózdi Vasas Ózd 1962-93. Szabad Nép Budapest 1950. Vasas Budapest 1976.

37

KOVÁCS BÉLA

A Szentsimoni Katholikus Olvasókör és a Dalárda története 1899-1949 (rövidített változat) „Minden, ami kultúra és műveltség volt a faluban 50 év óta az Olvasókörből indult el 50 éve ” Írta Csomor Ernő egykori szentsimoni esperes, plébános História Domusában ezeket a sorokat, az 1949-es év krónikájánál. Maga az Olvasókör –így nagybetűvel- gyerekkorom óta ismert és mélységesen tisztelt fogalom volt számomra, hiszen anyai nagyapám, aki 1898-ban született, többször említette elbeszéléseiben. Egyébként is valami érdekes misztikum és hagyománytisztelet lengi körül az Olvasókör zászlaját, amely különleges összetartó erőt jelképez. Minden olyan ember temetésére kiviszik a mai napig, aki jelentős, - a mai értelemben vett -„közösségi munkát” végzett a faluban. (Igaz, hogy Szentsimon 1979 óta Ózd város része, de azért ha saját lakóhelyünket emlegetjük, mindig falunak mondjuk Szentsimont) Ennek az írásnak az a célja, hogy tisztelegjünk azok emléke előtt, akik önzetlen munkájukkal létrehozták a Szentsimoni Római Katolikus Olvasókört 110 éve és működtették 50 évig. Személyes érintettségem is van, hiszen dédapám az alapítók egyike, nagyapám (Kovács vergőzse Gyula) pedig egyik vezetője volt az Olvasókörnek. 1949 után nem újult meg ebben a szervezeti formában az olvasókör, mégis ennek mintájára azóta is működtek és a mai napig működnek civil szervezetek Szentsimonban. Példájuk nyomán jobban megérthető, mennyire fontos, közösségformáló és megtartó erő lehet egy kulturális egyesület. Az olvasókör alapításának előzményei A környéken mintaként szolgált az 1884 novemberében alakult Ózdi Gyári Olvasó Egylet. A községekben a helyi értelmiséget a pap, a kántor-tanító, és a jegyző jelentette. Így volt ez az egykori jobbágyfalvakban. Az a néhány kisnemes, amely iskolázottabb volt nem ereszkedett le a pórnéphez, inkább a kisvárosokban, vagy rokoni összejöveteleken töltötte el az idejét, de a mi falunkban nem lakott nemes ember. Őseink jobbágyok voltak. Sok múlott a fent említett falusi értelmiség személyi adottságain, műveltségi szintjén, és kapcsolatrendszerén Szentsimon kivételesen szerencsés volt ebből a szempontból. A lakosság 98 %-ban római katolikus volt ősidők óta. Egyike annak a 3 Gömör-megyei plébániának, aki az 1636-os vizitáció alkalmából megmaradt a római katolikus hiten. (A többi 99 református lett.) Alsó és Felső Hangony, Uraj Susa és Jéne is hozzá tartozott. A rimaszécsi alesperesi kerület legnagyobb plébániája volt 2939 hívővel. Plébánosai nagy műveltségű, nagy tekintélyű emberek voltak. Több közülük filozófiai doktor, az 1814-ben alapított rozsnyói papi szeminárium és papnevelde tanára. A plébánia saját könyvtára 1900 körül mintegy 600 kötet volt, amelyet az itt szolgálatot teljesítő papok hagyatéka mindig szaporított. A plébánosok munkáját fiatal, energikus káplánok, segédlelkészek segítették (a tárgyalt kb. fél évszázad alatt 27 ) , akik közül sok később elismert egyházi méltóság lett. A falusi nép mindenek felett tisztelte és szerette papjait. Az 1854-től 1903-ig megszakítás nélkül Lenner Miklós volt a plébános. Jolsván született 1813-ban. A Pázmáneumban tanult Bécsben. 1839-től tizenöt évig Rozsnyón a kispapok lelkiatyja, teológiai és gimnáziumi tanár volt. Rozsnyó nemzetőr parancsnoka volt. Lehet, hogy ezért helyezték ide?! Tudós társaságok tagja, címzetes kanonok, a Ferenc József rend lovagkeresztjének tulajdonosa. Holtig szolgált. Élete vége felé széken vitték át a templomba misézni a plébániáról. Ekkor már káplánja Mester Károly vezette gyakorlatilag a plébániát. Síremléke a szentsimoni temetőben áll.

39

A Szentsimoni Olvasókör alap javára Hegedűs János ( káplán1893-1898 között) kezdeményezésére két bált is rendeztek összesen 68 forint bevétellel,amelyet sokáig nem használtak fel. Hegedűs utóda „Mester Károly sok szép felolvasásokat tartott, amiket minden alkalommal meg is magyarázott. A fiatalabb embereket szép hazafias dalokra oktatta és tanította, amiben az öreg Vidasits Endre ( kántor-tanító az egyház által fenntartott iskolában 1860-1903) is elősegítette.” Így született meg az olvasókör az 1899.okt.8-án megtartott alakuló közgyűlésen 31 fős taglétszámmal, amiből 13 fős választmányt hoztak létre. Elnöke Mester Károly, alelnöke Kovács Miksa varga, jegyzője Vidasits Endre. (Ahhoz, hogy a mai olvasó el ne keveredjen a nevek között egy kissé eltérve a tárgytól el kell mondani, hogy Szentsimon 1683-ban történt felégetése után az elmenekült lakosságból csak 9 család tért vissza ( 2 Kovács, 2 Bellér, 2 Varga, Kónya, Mák, ? ). Ezért a leszármazottak tapadéknévként főleg annak az udvarnak a nevét kapták, ahol gyermekként születtek. Ez évszázadokon át megkönnyítette az azonosítást, viszont ma néha meg is nehezíti. A könnyebb kezelhetőség érdekében a tapadéknevet mindenhol kisbetűvel kezdtem.) Az alapítás tényéről és a tagok nevéről több forrás is rendelkezésre állt. Fennmaradt 1901-től az Olvasókör pénztárkönyve, és egy visszaemlékezés, amit az 1940-es évek elején írtak. Elsődlegesen a pénztárkönyv adataira hagyatkoztam, idézek a visszaemlékezésből is: „Tagsági díjat szedtek és ebből kis könyvtárat állítottak fel. Nagyon szép és jó könyvek voltak, amiért Mester tisztelendő úrnak tisztelettel és hálával tartozunk. Közben jött az öreg kántor nyugalomba vonulása. (1903) Vajszada Zsigmond tanító úr… legelső teendője volt az volt, hogy dalárdát alakított, amit négy szólamra tanított be. Műkedvelő előadásokat gyakoroltatott, ami mindenkor fényesen sikerült. De nem sokáig vezette hivatását, mert egy pár év működése után rövid szenvedés után meghalt.” (1905) 1903 tavaszán meghalt Lenner Miklós, utódjának Dr. Göbl Mártont nevezték ki Mester Károlyt áthelyezték, Hídvégardó plébánosa lett ( Műveiről, léleképítő munkájáról Béres Gyula hittanár írt kitűnő életrajzot). „Göbl nagyságos úr jött, mint parókiás pap, ami még jobban fellendítette az olvasókört. Könyvtárszekrényt csináltatott, a könyvtárt nagyon kibővítette. A Szent István Társulattól egy egész szekrény könyvet és füzeteket szerzett díjmentesen az olvasókör javára. Az olvasókört miniszterileg engedélyeztette, és az olvasókör Római katolikus olvasókörré alakult át. Kimondták a tagok, hogy a mindenkori plébános legyen az elnöke. Minden olvasóköri esten jelen volt, tőle csak szép és nemes beszédeket lehetett hallani”. ( Göbl előzőleg 17 évig a rozsnyói papnevelde tanára, kettős doktor, Rómában végezte a teológiát. Ugyanolyan elismert ember a vármegyében, mint elődje. Elindítja az új templom építését, és megépítteti az Ózd- Hangony közti köves utat.). Az általa aláírt alapszabály nagy hatáskört biztosít a mindenkori plébánosnak, és egyértelműen egyházi jellegűvé alakítja a korábban politikamentesnek minősített egyesületet. Konzervatív jellegét bizonyítja, hogy kizárólag 18 éven felüli helyben lakó katolikus férfiak lehettek a rendes tagjai. Dr.Göbl Márton elismertségét máig kézzel foghatóan bizonyítja a szentsimoni Olvasókör 1906-ban felszentelt zászlaja, amelynek nyelének díszes szögein 72 név van. Az ózdi gyár igazgatójának felesége Zorkóczy Samuné a zászlóanya. Podraczky rozsnyói püspök, és még 12 pap, ebből 4 kanonok, 4 pap-tanár is szerepel. 5 tanító a környékről. Többen vannak a gyári tisztikarból, de megtalálhatók a környékben lakó nemesek, az ózdi, a hangonyi, a rimaszombati olvasókörök neve is. Néhány nevet nem sikerült azonosítani. Csak 31 név szentsimoni. A nevek kissé átcsoportosítva a következők: Zorkóczy Samuné, Dr.Podratzky István, Fábry Ferenc, Véner Pál, Schelleng Emil, Mester Károly, Marsó Géza, Laczek Gyula, Dr.Fábián Antal, Nagy Antal, Hegedűs János, Dr.Göbl Márton, Bencsik Sándor, Dr.Walner Béla, Dr.Csepela Lajos, Gyürky Gyula, Zorkóczy Samu,

40

Dr.Uthy István, Kablay István, Madarassy Árpád, Stelkovich László, Borsody Béla, Dr.Csák Géza, Mraftsák József, Vajszada Zsigmondné, Gaganetz József, Havasy Alajos, Kath.Kör. Rimaszombat, Ózdi Munkás Olv.Egylet, Hangonyi Kath. Olvasókör, Holló János, Losonczy Kálmán, Horváth József, Dr.Ronay János, Bodenlósz József, Dr.Paeliczky? János, Tornay Gyula, Pájer Erzsébet, Kovács Gyula, Majoros Ferenc, Bellér Mihály, Kovács Viktória, Kovács Gergely, Voda Ábel, Belányi János, Kriston János, Kovács József, Varga g András, Varga András, Kónya Pál alsó, Kovács Gyula, Kovács Miksa, Kovács Viktor, Nagy Ágoston, Varga füst István, Kovács dúl Bálint, Bellér Franciska, Bellér Pál, Balyi Lajos, Kovács András, Kovács Kálmán, Kovács Miksa János, Kis Ágoston, Kis Antal, Bíró Gergely és Pál, Kovács Alajos gazda, Kovács László és Bellér Anna, Kovács Béla, Városi Pál ) Dr.Göbl Mártont 1908-ban kinevezték rektornak Rozsnyóra, 1911-ben feladta kétlaki életét és lemondott a szentsimoni plébániáról. Utóda Szkaupil József lett. A következő mérföldkő az olvasókör életében a saját házának felépítése 1914-ben. „az iskolát el kellett hagyni, mert tovább nem engedélyezte az akkori iskolaszék, így az akkori tagoknak át kellett költözni egy külön bérelt házba. 1912 év őszén itt született meg az a gondolat a tagokban, hogy építsünk egy olvasóköri lakot. 1913-ban el is határozták az akkori tagok, bárhogy kevés pénzzel rendelkeztünk, de minden erőfeszítés mellett felépítik.” Először a községi elöljárósághoz fordultak megfelelő telek biztosítása érdekében, amit főleg Kovács Miksa közbenjárására meg is kaptak. Kis Ágoston építőmester és Kovács lőrinc András asztalos nagy kedvezményt adott, de kaptak a Rima Ózdi gyárától is jelentős kedvezményt a salaktégla árából. Ezen kívül minden segédmunkát a tagok maguk végeztek el. Nyár elejére elkészült a ház. Nem kellett többé teremdíjat fizetni, sőt nekik származott bevétel a bérbeadásból. Sajnos rövidesen kitört az első világháború. „midőn felépült, a világháború majdnem minden tagját fegyverbe szólította, amelyek közül sok hősi halállal halt meg…. Akik később hazatértek láttuk milyen siralmas volt” 1921-22-ben indult meg újra igazán az élet, Havasy Alajos, Bodnár Árpád, Sprincz Viktor, Dévald Vince, Kiss Kálmán, Székely Géza tanítók kiváló munkát végeztek. Ebből az időből származnak a legrégebbi emlékfotók, (pl a Rendületlenül című darabról 1922-ben) amelyeket felkutattam. Sajnos a rajtuk lévő személyek azonosítása nagyon hiányos. Hiszen akiket megkérdeztem, bár most a falu legöregebb emberei, nagyjából akkor születtek, ezért sok arc feledésbe merült. 1924 nyarán belügyminiszteri utasításra létrehozzák a faluban a Levente Egyesületet, amely az ifjúság hazafias nevelése céljából alakult. 1927-ben új iskolát építettek. Mattus Andor akkor lett káplán 3 évre. A kántor-tanító is új lett. Veszelovszky Béla, segítője Darazil Mária és a káplán közreműködése alatt 1927-35 között érte el működésének legszebb, leglátványosabb eredményeit az olvasókör. 1927-ben dalárdát alakítottak, amely két év múlva egyesült a visszafogott működésű olvasókörrel. Sikert sikerre halmoztak. Évente 2-3 három-felvonásos népszínművet adtak elő (20-25 szereplővel), nem számítva az egyfelvonásos darabokat. A legemlékezetesebbek a Sárga csikó; A bor; A vén bakancsos és fia a huszár; a Gyimesi vadvirág. Ezzel bekapcsolták a nőket is az olvasókör életébe, bár tagok nem lehettek! A népszínműveket előadták a környező községekben is ! 1928-ban Fáy István országgyűlési képviselő közbenjárására a Gazdasági Népkönyvtár több mint 100 kötetével jelentősen megnövelték a könyvállományukat. Akkor 375 könyvük volt ! A Szaupil által kieszközölt 1500 pengőnyi államsegélyből felújították és bővítették az épületét és berendezését. 1930-ban a közel 40 fős férfikórus, kategóriájukban megnyerte az ózdi olvasóban rendezett dalosverseny első díját, dr. Bíró Pál országgyűlési képviselő ezüstserlegét. Ezután 1936-ig évente részt vettek a XII. (miskolci) dalos-körzetben rendezett dalosversenyeken.

41

A dalárda első éveiről Veszelovszky Béla ( 1927-1962 között tanított itt) írt részletes, a korszak jellegzetességeit ( az erősödő revansizmust, és az alázatos tekintélytiszteletet) is jól ábrázoló beszámolót. Ennek a hangulatát jól ellensúlyozza a fennmaradt éves közgyűlési és választmányi jegyzőkönyvek száraz adathalmaza. 1931-ben Zadravetz István püspök (Horthy egykori tábori püspöke) bérmált Szentsimonban! 1933-ban azért, hogy a templomban az orgona mellett elférjenek a dalosok kibővíttették és megerősíttették a karzatot az olvasókör költségén. Szerepeltek a Bolyok-Vasvár Polgári kör zászlószentelési ünnepélyén is. Az, hogy mennyire komolyan veszik az alapszabályt abból látszik, hogy 3 tagot közbotrányokozásért kizárnak az olvasókörből. Veszelovszky Béla dalköri visszaemlékezése végén megnevezi a legrégebbi és legpontosabb, leglelkesebb tagokat: Kovács Béla gazda, Kovács Dezső gazda, Kovács Béla felső, Varga máté Bálint. Külön kiemeli Kovács lőrinc Árpád pénztáros munkáját. 1933-tól kezdődően nincsenek visszaemlékező iratok, illetve részletes jelentések, csak a jegyzőkönyvek és a pénztárkönyv adataira támaszkodhattam. 1935-ben miután Szkaupilt eltemették Szentsimonban, a hívek kérésére Mattus Andort nevezte ki a rozsnyói egyházmegye plébánosnak. Ezzel ismét megerősödött a vezetés. Az Országos Magyar Dalosszövetség XII. kerületi dalosversenyen, 49 fős létszámmal szerepelt a dalárda 1935-ben. 113 pontot szerzett a lehetséges 126-ból és ezzel a II.a díjat nyerte el. Az előadott mű Bárdos Lajos: Megütik a dobot című műve. Érdekessége az eseménynek, hogy a fenmaradt jegyzőkönyv szerint Bárdos Lajos is a zsűri tagja volt! 1936-ban átdolgozzák az alapszabályt, de jelentős változtatás nincs benne, csak tovább erősödik az egyházi és a nemzeti jelleg. 1937-ben a tisztújításon megfiatalítják a vezetést, zömmel 40 év körüli az új tisztikar. Pénzügyi fedezetet biztosítanak a községi tagosítási ( földkimérési) eljárás megindításához. 1938 nyár elején egy nagyszabású színdarabot tanulnak be. Címe: A Csácsi puszta. Betanítója Kósa Zoltán tanító. Különlegessége az eleve szabad térre tervezett előadásnak, hogy 16-20 ló is „szerepel”. Az időjárás nem kegyes hozzájuk. A szentsimoni „páston” (focipályán) már folyt az előadás, amikor olyan felhőszakadás jött, hogy minden mozdíthatót elvitt a szél és a réten úsztak a deszkák. Ugyanez pár hét múlva megismétlődött az ózdi focipályán, (a mai Petőfi úti iskola közelében). A visszaemlékezők csak sokatmondóan annyit mondtak róla: valaki megátkozta, hogy vigye el a víz! 1938 nyarának végén megkezdődik a háborúra való felkészülés. A szomszédos Hangonyon a határbiztosító zászlóaljhoz több tíz első világháborút megjárt tartalékost vonultatnak be. ( 38-40 évesek voltak!). 1938. október 5.-én hajnalban (1 hónappal a bécsi döntés előtt!) Felcsíki Gábor százados vezetésével jól megtervezett összehangolt akció indult Domaházáról, Hangonyról és Susáról a Rima völgy falvai felé. Reggelre elfoglalták Velkenye, Rimaszécs, Harmac, Jéne, Dobóca, Darnya és Serke községeket és szabad lett volna az út Rimaszombat irányába. De a támadást nem követték más egységek (pl. az ózdi kaszárnyában elhelyezett zászlóaljak) valószínűleg azért, mert nem volt egyértelmű parancs. Az akcióban Kacagópusztán (Oravka) hősi halált halt 1 tiszt és 7 honvéd. Köztük volt Bellér kata Arzén is ( mák Arzén néven is ismerték), aki az Olvasókör oszlopos tagja volt. Halála után megkapta a „nagyezüst” vitézségi érdemérmet 1938 őszének elejétől a tartalékos honvéd minősítésű olvasóköri tagokat előbb kiképzésre, majd szolgálatra vonultatták be. Részt vettek az első bécsi döntést követően a felvidéki bevonulásban, 1939 elején az Ezüstkalászos Gazdatanfolyam szervezésében a záróvizsgán Kovács Béla, a Kisgazdapárt országos elnökségi tagja is részt vett egy fotó tanúsága szerint. Ezzel párhuzamosan a gazdasszonyoknak főzőtanfolyamot szerveztek.

42

1940-től a mozgósítások miatt alig marad férfi a faluban. Részt vesznek az Észak-erdélyi bevonulásban. A tartalékosokat és a leventéket rendszeresen gyakorlatoztatták. Az 1942-év elején tervezik egy új olvasóköri épület építését. Javasolják, hogy állítsák ös�sze az olvasókör alapító tagjainak névsorát április 1-ig. (Ekkor írhatta valamelyik alapító, vagy építkező tag azt a visszaemlékezést, amelyből jelen pályamunka elején idéztem) Hosszas viták után átdolgozzák az alapszabályt és lehetővé teszik pártoló tagok részére is a felvételt azok részére, akik még nincsenek 18 évesek. Filléres alapon engedélyezik a kártyajátékot is. 1942 nyarán a szentsimoni hadrafogható férfiak többsége a 13. gyalogezred tornaljai zászlóaljának tagjaként kivonult a második magyar hadsereg kötelékében a Don-kanyarba. A Scsucsjei hídfővel szemben volt a zászlóalj első védőkörzete. A hídfő megszüntetését célzó augusztus eleji magyar támadások alatt a zászlóalj fele megsemmisült. Az első halott a faluból Kovács dúl Ágoston. Ezután kissé délebbre Marki község közelében foglalnak állást. Az 1943 január 14.-én a scsucsjei hídfőből induló szovjet támadás átszakítja a frontvonalat és a Márki körzetében védekező 13/III. tornaljai zászlóalj mögé kerülnek. Január 16-ára a zászlóalj maradéka is megsemmisül. (a zászlóalj 470 tagjából 86 fő tért haza,) Kis Gyula, Kovács varga Béla, Doros István tanító úr, vitéz Balyi Kálmán, stb összesen húszan, zömében családos emberek áldozatul esnek a második világháborúban a faluból. A háború megbénítja az olvasókör működését, bár néhány színdarabot még ekkor is betanulnak. 1944. február 27.-én új egyesület alakul, a KALOT. 29 fős tagságának nagyobb része olvasóköri tag is. Vezetője Trizna Béla megbízott plébános, aki Mattus betegsége, majd halála miatt (Rimaszombatban halt meg, 51 éves volt) ideiglenesen ellátja a plébániát. A falu zsidó származású kereskedőit és Grossz Miksa családját Auswitzba szállítják. Csak két ember tér közülük haza. Az év őszén a fél falu a határban ásott bunkerekben bujkál katonaszökevényként. 1944. december 19.-én harc nélkül átvonulnak a falun a szovjet hadsereg első egységei, majd a többször „zabráló” román segédcsapatok. Csomor Ernő az új plébános (1944 végétől 1961-ig). 1944 decemberében megindul a pártok szervezése. A korábban 2 pólusú (kormánypárti és ellenzéki) politizálás helyett sokan keresték a helyüket az új rendszerben. A legjobb szervezéseket a baloldali pártok (MKP és SZDP) tudhatták magukénak. 1945 januárjában a korábbi virilista elvű községi elöljáróság helyett 7 tagú helyi Nemzeti Bizottság alakul. Elnöke:Bellér Kálmán(MKP), titkára Belányi Zoltán(SZDP), tagjai: Füle László(MKP), Kovács Gyula vergőzse (KP),Kovács Béla felső(KP),Veszelovszky Béla és Csomor Ernő. Megindul a földosztás, az egyházi birtok, és Grossz egykori birtoka sérelmére. Az országos politika balra tolódásának első jele, hogy igazoló jelentéseket kér a belügyminiszter az Olvasókörtől is. 1945. augusztus 11.-én a 20.165/1945 B.M.I rendeletre való hivatkozással jelentést készítenek a Belügyminiszter részére az Olvasókör működéséről. Aláírói: Kovács Gyula vergőzse világi elnök és Csomor Ernő egyházi elnök. Mellékelik az alapszabályukat. Közlik, hogy az egyesület politikával nem foglalkozott. Tagjaik földmíves és gyári munkások, akik megértésben dolgoztak az egyesület célkitűzése szerint. Jelentik, hogy könyvtárukat átvizsgálták, és a nem demokratikus irányú könyveket eltávolították. Közlik azt is, hogy választmányukból 5 fő a helyi 7 tagú Nemzeti Bizottságnak is tagja, és helyet adtak a MADISZnak, akik bérelik az olvasóköri épületét. 1946. január 3-án rendkívüli közgyűlést tartottak. 108 tag közül 53 tag jelen volt. Elnök Csomor Ernő plébános. Hitelesítők: Kónya Arzén bótai és Bíró Géza. Az elnök bejelenti, hogy a MADISZ 1 évre bérbe kéri az olvasókör épületét. A választmány már foglalkozott a témával és 13 szavazattal 3 ellenében elutasítólag szavazott. A közgyűlés titkos szavazással döntött a kérdésről. Szavazatszedők: Veszelovszky Béla, Bíró István, Kónya László és Városi Gyula. A szavazás eredménye 48 nem és 5 igen. A Nemzeti Bizottság 1946. január 7.-én kelt

43

határozata szerint a r. k. olvasókört, mivel annak könyvtárában demokráciát sértő könyveket találtak működésétől felfüggeszti, az ügy kivizsgálásáig. Nem lehettek könnyű helyzetben azok, akik egy személyben az Olvasókör vezetői,vagy választmányi tagjai és egyúttal a Nemzeti Bizottság tagjai is voltak. Mindenesetre nagy diplomáciai érzékről tanúskodik, hogy a működés felfüggesztése nem végleges! Csomor Ernő plébános 1945-ben felélesztette a KALOT működését, sőt novembertől megalakul a KALÁSZ is. A Szív Gárda, és a Ferences Harmadrend is működik. Ez egyértelműen akadálya a politikai balra tolódásnak. A „műkedvelő előadásokat” 1946-ban a KALOT-KALÁSZ rendezi, az Olvasókör csak a helyiséget biztosítja. Pl. 1946 januárjában Barta G: Karikagyűrű című zenés darabját, húsvétkor Zilahy Lajos: Süt a nap című életképét adják elő. Júliusban a Belügyminiszter betiltotta a KALOT és a KALÁSZ működését. Az 1946. december 31-ei közgyűlés jegyzőkönyve szerint Csomor Ernő elnökölt. Hitelesítők: Kovács Kálmán és Stubnya Árpád.(ő Veszelovszky mellett új tanító) Az elnök jelenti, hogy 1945-ben nem működött rendesen az olvasókör, mert a helyiségeit különféle célra vették igénybe. Az infláció következtében pénzkészlete megsemmisült. A tagdíjat inkább természetben (tüzelőanyagban) fizették. Ugyanígy voltak 1946 augusztusáig, amíg az új forint be nem jött. 1947 farsangján több színdarabbal készültek: Napsugár panzió, TAKÁCS János: Varga Jóska hazajött. (Hadifogoly történet két képben.), Ligeti József kétfelvonásos régi darabja. Húsvétra a Sárga csikót adták elő. Karácsonykor az ifjúság 3 felvonásos színdarabja: Erdősi K: Ami fönn tart minket került színpadra. Szilveszerkor a tagok részére díjtalan műsoros estet rendeztek. „Március 15-nek 100 éves évfordulóján a misén beszéd s szóló ének (Kovács Olga Varga). Este az Olvasókörben nívós műsoros est. Egyedül mi ünnepeltük meg külön, katolikus alapon. A pártok külön nem rendeztek semmit. A műsoros esten a beszédet az igazgató-kántor mondta. Ingyen előadás volt, óriási zsúfoltság mellett.” Megkezdődik a harc az iskola államosításáért. A községbe bevezetik a villanyvilágítást. Csomor Ernő plébános hozzákezd a műemlék templom festett famennyezetének restauráltatásához. Az utolsó olvasókörre vonatkozó írott feljegyzés Csomor Ernő História Domusában van: „Az Olvasókört 1949 júniusában a Belügyminiszter feloszlatta, s ingatlan és ingó vagyonát lefoglalta. Régóta vártuk, mert kevés ilyen kör működött már az országban. Megokolás : inaktív! (nem működik). Ha működtünk volna, már rég feloszlatták volna! És ez pont az alapítás 50. évében történt” Az épületet 1950-1979 között óvodaként hasznosította a község, majd 1979-től 1980-ig Ózd városa. 1980-1983 között ifjúsági klub működött benne. 1985-ben elbontották. Az Olvasókör működésének 50 évéről kb. 30 fotó, 300 oldalnyi dokumentum és néhány emléktárgy maradt fenn. Ezen felül a 80-85 év közötti adatközlőim egyre fakuló emlékfoszlányai a színpadra vitt 40-45 népszínműről, a közösségről, egy letűnt világról. Az olvasókör közművelődési és közösségformáló jelentőségén túlmenően az első olyan falusi szervezet volt, amely az egyházi elnököt kivéve nem virilista ( birtoknagysági rangsor ) alapján választott vezetőséget, hanem rátermettség alapján. Vezetését 3 évente újraválasztotta, évente beszámoltatta, javaslatokat tett. Mindenképpen a demokrácia alapját jelentette, ugyanakkor információhoz, könyvekhez kulturális élményhez és hasznos szórakozáshoz juttatta tagjait. Legaktívabb tagjai még 1965-ben is szervezőként kiválóra vizsgáznak az Egyháztanács tagjaként –nem is beszélve a Csomor Ernő nevéhez fűződő templomfelújításról. De ez egy másik történet…..

44

Az olvasóköri szellem tovább élt, csak más köntösbe burkolták. A műkedvelő előadások szereplőit átkeresztelték amatőr színjátszókká és az olvasókör épülete helyett az egykori Csáky féle intézőlakból (a harmincas években Grossz lakása) és a mellette levő magtár összeépítésével kialakított kultúrházban folyt a „népművelői”, majd „kulturális” munka. id. Füle Józsefnek a visszaemlékezései alapján 1948 után mintegy 30 amatőr színházi előadást mutattak be 1976-ig. Az általános iskola működéséig (2005) mindig nagy ünnepnek számított a főleg farsangra betanított gyermekszíndarabok bemutatása. De ezek már egy következő fejezetét jelentik Szentsimon történetének….

A „Rendületlenül” című színdarab szereplői 1922.IV.18

A SZENTSIMONI DALÁRDA 1930-ban

45

A Szentsimoni Kath. Olvasókör zászlaja 1906-ból

Az Olvasókör épülete 1950-ben szinte változatlan formában, óvodának hasznosítva

46

GORETITY DÁNIEL – ÓVÁRI GÁBOR:

MAGYAR HŐSÖK EMLÉKEZETE MAGYAR KATONASÍROK A FELVIDÉKEN Szüleimmel igen gyakran látogatjuk a Felvidéket, főképp a gömöri részt. Utazásaink, kirándulásaink során gyönyörű helyekre jutottunk el, sok kedves barátot találtunk. Egyik ilyen utunk során jutottunk el a Krasznahorka várához közeli Várhosszúrétre. Itt ismertük meg Ulman István fafaragó művészt, illetve Emődi István urat. Hamarosan megtudtuk, hogy Emődi úr évek óta foglalkozik a térségben elhunyt magyar katonák eltűnt sírjainak keresésével és gondozásával. Barátommal együtt úgy határoztunk, hogy megírjuk ezt a pályázatot az ottani katonasírokról, miután mindkettőnket érdekel a II. világháború témája. Dolgozatunkkal köszönetünket szeretnénk nyilvánítani Emődi István sok éves munkájáért, melyet önzetlenül végzett. Köszönetet nyilvánítunk Ulman Istvánnak is, aki gyönyörű faragásaival örökíti meg a régmúlt emlékeit, erősíti az itt élők és az ide látogatók magyarságtudatát. Nehéz elmondani, hogy ez mennyit jelent a magyarságnak, hiszen az elhunyt katonák egytől egyig hősi halottak, s jó tudni, hogy határon túli testvéreink annyi viszontagság ellenére is törődnek az elesett harcosokkal. Ez az utókor számára is rendkívül fontos, mi pedig úgy érezzük, hogy tartozunk ezzel a pályázattal az elesetteknek…

Temetés a fronton

I. MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚ IDEJÉN 1. Az országgyarapítás, a háború kezdete, és a vég A Harmadik Birodalom már 1933-ban (Hitler hatalomra kerülésekor) meghirdette az I. világháború végén elfogadott békediktátumok revízióját. A magyar politikai vezetés revíziós szándékát Németország is támogatta a ’30-as évek második felétől. A magyar politikusok leg-

47

A térkép forrása: Gosztonyi Péter: A magyar honvédség a második világháborúban; Európa Kiadó Bp. 1992. 17. o.

A térkép forrása: Gosztonyi Péter: A magyar honvédség a második világháborúban; Európa Kiadó Bp. 1992. 17. o.

48

főbb célja a békés revízió végrehajtása volt. Elrabolt területeink közül először a Felvidék déli részét kaptuk vissza. 1938. november 2-án, az első bécsi döntésnek köszönhetően visszatért az anyaország kebelébe 12000 km2 magyar föld, kb. félmillió honfitársunkkal. A Felvidék déli részének visszaszerzése után 1939. március 15-én a magyar hadsereg önálló akcióval szerezte vissza Kárpátalját. A második bécsi döntés (1940. augusztus 30.) Észak-Erdély és Székelyföld visszacsatolásáról rendelkezett. 1941-ben a német támadás után a délvidéki területek egy részét szerezte vissza az ország. A trianoni országterület szinte kétszeresére gyarapodott, viszont ezt vérrel kellett megfizetnünk: először a németek csak a Volksbund magyarországi megszervezését követelték, és a termény és nyersanyagszállítás fokozását, majd a moszkvai vereség után, a nyári hadműveletekhez a magyar haderő frontra küldését. A magyar vezetőség a 2. magyar hadsereg kiküldéséhez járult hozzá. E hadsereg alakulatait az egész ország területéről állították ki, így felvidéki magyarokat is besoroztak. A hadsereg pusztulása után Magyarország újabb és újabb csapatokat küldött a frontra, ám a hadműveletek hamarosan az ország területén folytak. A háború elvesztése után a bécsi döntések jóvoltából visszakapott országrészeinket ismét elragadták tőlünk, és a honvédséget a szovjethatalom teljes mértékben ellenőrzése alá vonta. A II. világháborút megjárt katonák többségét háborús bűnösnek bélyegezték, ezért börtönbe vetették, internálták, vagy kivégezték őket. A rendszerváltozás után a Legfelsőbb Bíróság többjüket felmentette a háborús bűnök vádja alól (pl.: az SS-Hunyadi páncélgránátos hadosztály katonáit 1992. március 4-én). 2. Harcok a Szilicei – fennsíkon 1944/45 A Szilicei-fennsíkon és környékén komolyabb harcok a II. világháború végén (1944-45) folytak. A terület földrajzi adottságai miatt szinte kizárólag gyalogsági csapatok ütköztek meg egymással; harckocsik és szállítójárművek számára a terep nehezen járható volt, kevés fedezéket nyújtott. Az egykori frontvonal mellett máig megtalálhatók a lövészgödrök és lövészárkok maradványai. A hadműveletek a Jólész (Jovice), Várhosszúrét (Krasnahorká Dlhá Luka) fölötti fennsíkon folytak. A frontvonalat, a magyar és a német hadsereg állásait az alábbi térképen vörös színnel jeleztük. Ezt a területet az I. magyar és VIII. német hadseregek védték. Főleg könnyűfegyverzettel rendelkeztek. Sokáig tartották a frontot, de súlyos veszteségeket szenvedtek, és végtelenül gyenge hadianyag-utánpótlást kaptak. Az itt folyó harcokkal párhuzamosan zajlott Budapest ostroma, és a főváros elestével egy időben törték meg a védők ellenállását a román és szovjet csapatok. A felvidéki és ahhoz közeli területek védelmét az ún. Rózsa-állás látta el. Ez harcászati támpontok rendszere volt. Főleg könnyen tűz alatt tartható területeket zárt le (pl. völgyeket: a Hernád völgye, a Bódva völgye, stb.). Az állást a 2. Ukrán Front 40. szovjet és 4. román hadseregei ostromolták, de a terep adottságai és a szívós magyar-német védelem miatt csak lépésről-lépésre tudták elfoglalni. A 4. román hadsereg hadosztályai 1944. december 20-án érték el a fennsíkot, a Szádellőivölgybe is lejutottak. Itt a német 4. hegyihadosztály csapatai megakadályozták előrenyomulásukat, a románok Szádalmás irányában visszavonultak. Ettől fogva a harcok a fennsík magassági pontjaiért folytak. A frontvonal helyzete szinte napról-napra változott. Erődítményeket nem tudtak kiépíteni a sziklás, erdős táj miatt, lövészárkokat is csak néhány helyen. Védőállásokat csak az 1938-as határrevízió idején felrobbantott cseh erődrendszer maradványai közt

49

Lövészteknő maradványa tudtak kialakítani. Sok szikla tövében találhatjuk meg lövészteknők, géppuskafészkek, tüzérségi állások maradványait. Tábori kórházakat, barakkokat építettek ki olyan módon, hogy mélyedéseket, árkokat takartak le vastagon deszkákkal, faágakkal. A csatákat könnyűfegyverzettel és tüzérségi fedezettel vívták. A magyar és német csapatok főleg német kézifegyverekkel voltak ellátva: Luger P.08, Walther P.38 maroklőfegyverek, MP40 géppisztolyok (az MP38 Schmeisser szériagyártásra tervezett változata; pontos, megbízható fegyver volt, a háború alatt majdnem egymillió példányt gyártottak belőle), akkoriban csúcstechnikának számító Sturmgewehr (StG)44 gépkarabélyok, Panzerfaustok („Páncélököl”, könnyű tankelhárító gránátvető), Mauser karabélyok, MG42 könnyűgéppuskák képezték arzenálukat, de használtak magyar fejlesztésű fegyvereket is (pl. „Király” géppisztoly). A szovjetek fő gyalogsági fegyvere a PPSch-41 géppisztoly volt, amelynek hatalmas tárkapacitása és tűzgyorsasága jókora előnyt jelentett a német-magyar csapatok fegyverzetével szemben. Ezen kívül főleg závárkaros puskákat vetettek be: Moszin-Nagant rendszerű M1938 és M1944 karabélyokat. A legnagyobb károkat a nehéztüzérség okozta, mivel becsapódáskor nemcsak repeszek, hanem szikladarabok, kőszilánkok is szétrepültek, ezek súlyosan megsebesítették a gyakorlatilag fedezék nélkül harcoló katonákat. A honvédeknek szinte minden nap század-, vagy zászlóalj-erejű támadásokat kellett visszaverniük, több elvesztett magassági pontot kellett visszafoglalniuk. Kitartó ellenállásuknak köszönhetően a Felvidék keleti részét feladó magyar csapatok vissza tudtak vonulni anélkül, hogy a szovjet, vagy román erőkkel összecsaptak volna. A német hadvezetés 1945. január 18-án rendelte el a visszavonulást. Az I. magyar hadsereg maradványainak nagy részét (24. és 16. gyaloghadosztály, 5. tartalékhadosztály) a Cseh-Morva Protektorátus területére vonták vissza, hogy feltöltsék állományát és fegyverzetét. Itt szovjet hadifogságba kerültek. Mintegy 22 ezer megmaradt katona német és magyar alakulatokba osztva folytatta a harcot Felvidéken és Sziléziában. Az I. hadsereg parancsnoksága néhány zászlóaljjal 1945. március 9-én visszatért Nyugat-Magyarországra, majd május 5-én Stájerországban amerikai fogságba kerültek.

50

Felhasznált források

Szabó Péter, Számvéber Norbert – A keleti hadszíntér és Magyarország 1943-1945, Puedlo Kiadó, Budapest, 2002. 152 p. Babucs Zoltán – A Magyar Királyi Honvédség a magyarországi hadszíntéren (1944-1945) http://www.bevetes.hu/files/9/775/segedanyag_honvedek_1944_1945_ben.pdf

II. HADISÍRGONDOZÁS A FELVIDÉKEN. BESZÉLGETÉS EMŐDI ISTVÁNNAL Várhosszúréten találkoztunk Emődi Istvánnal, aki évtizedek óta gondozza azoknak a magyar katonáknak a sírját, akiket a Szilicei-fensíkon temettek el. A sírok gondozása mellett hosszú idő óta amatőr történészként foglakozik az itt folyó harcok történetével, gyűjti annak emlékeit Mikor és miért kezdett el hadtörténettel, történelemmel foglalkozni? Gyermekkoromban sokan beszéltek régi történeteket olyanok, akik túlélték a világégést, visszajöttek a Don-kanyartól. Sokan visszatértek. Apám megúszta. Miskolcon volt tüzér, a nehéz tüzérségnél volt. Az Ő hadosztályuk is kikerült a Don-kanyarba, de Ő nem ment velük. Apám korábban ui. 100 pengőt adott egy százaEmődi István dosnak, de az nem tudta neki visszaadni. Egyszer azt mondta apámnak: - Ne haragudjon, de ezt a pénzt én már nem tudom visszaadni, mert megyünk a Don-kanyarba. De maga most volt operálva, esetleg adok magának a 100 pengőbe egy ünnepi ruhát. - Van nekem ünneplő ruhám. – mondta apám. - Hát akkor tudja mit. Teszek magának olyan jót, hogy ha ezt kihasználja, míg él, emlegetni fog engemet. Hazaküldöm magát betegszabadságra, aztán ha esze van, vissza se jön többé. Apám megfogadta a tanácsot, elbújt itthon, de több esetben elkapták, mint katonaszökevényt. Több esetben nehezen úszta meg a dolgot. A századából csak hárman jöttek vissza a Don-kanyarból. Lehet, hogy életet kapott a 100 pengőért cserébe. Beszélték, akik visszajöttek, hogy olyan nagy hó volt, hogy az utak szélén két méter magas hófal volt, az orosz tankok ott taposták el a katonákat, akik a magas hóban nem tudtak letérni onnan. A németek nem engedték felszállni a magyar katonákat az autóikra, puskatussal verték le őket. Azt is beszélték a visszatértek, hogy amikor az oroszokat kiverték egy helyről, otthagyták a Maxim géppuskát, le volt takarva egy köpennyel. De a magyar katonáknak gyanús volt a dolog, ezért egy munkaszolgálatost küldtek oda, hogy vegye le a köpenyt a géppuskáról. A munkaszolgálatos ott halt meg, mert a géppuska alá volt aknázva. Azt mondták a visszatértek, hogy az oroszokkal jó viszonyban voltak, nem volt ellentét a két nép között. Az oroszok úgy laktak ott a Don-kanyar mentén, hogy volt egy helység, és ab-

51

A harcok emlékei (Emődi István gyűjteménye. A kép alján egy Panzerfaust maradványa látható) ban volt nekik a juh, kecske és a család is, egymást melegítették. Ezek félig földbe mélyített házak voltak. Ezek a történetek megragadtak bennem, a történelmet mindig is szertettem. Sok talán meg is lepődik ezen. A fiam leendő apósa múzeumigazgató, és meglepte, hogy én is hozzá tudok szólni a dolgokhoz. Ő ui. is ruszin, én meg elmondtam neki, hogyan kerültek a ruszinok a keleti részre: a tatárjárás után IV. Béla telepítette őket oda a lakatlan részekre. A történelmet az iskolában tanították, vagy a könyvekből is tanult? Az iskolában is tanultam és rengeteg könyvből. Egy hibám van: a neveket és a dátumokat nem tudom észben tartani. Az iskolában igen jó magyartanárunk volt, a lelkéből magyarázott. Ő szeretette meg velem a történelmet. A sírok gondozása hogyan kezdődött? Volt az állami erdészetnél egy magyar erdész, Ő az asszonyokkal rendben tartotta ezeket a sírokat. Kezdetben a sírokon fakeresztek voltak. Amikor Ő meghalt, akkor kezdtük el gondozni a sírokat. Ezek a sírok úgy kerültek oda, hogy például van a körtösi három sír, hogy a háborúban ott volt a katonai kórház. Innen február 12-én vonult el a front, és tavaszig nagy hó volt, a falusi népet meg nem engedték ki a hegyekbe, mert sok román volt még ott. Mire a falusiak kijutottak a hegyre áprilisban, oszlásnak indultak a holttestek, nem lehetett behozni azokat a faluba. Több sírt nehezen találtunk meg az elbeszélések alapján, sőt olyanokat is találtunk, amelyekről nem beszéltek.

52

Azután csináltunk vasból kereszteket, személyautóval kivittük a homokot, cementet, a sisakokat bebetonoztuk itthon, nehogy elvigyék a sírokról a gyűjtők. Ezt titokban csináltuk, mert nem jó szemmel nézték akkoriban ezt. Mindezt 1985-ben csináltuk. Az egész család ezt csinálta. A lakosság kezdetben nem nézte jó szemmel, aztán fordult a helyzet. Ma már a térképeken is rajta van a három sír. Mások segítik-e a sírok ápolásában? Nem. Ezek a sírok nem léteznének, ha mi a családdal meg nem mentjük annak idején, ezelőtt 15 évvel. Önköltségből tettük rendbe a sírokat. Most kijött ez az új törvény, hogy akik gondozzák a sírokat, azokat meg kell honorálni. Ezután a helybeliek kezdték, mintha az ő érdemük lenne. De ez nem igaz. Most egy évre kb. 900 koronát kapunk. A magyar állam nem segít semmit? Lehet, hogy a magyar állam adja Pozsonynak azt a pénzt, amit ők a sírok gondozására adnak, de ezt nem tudom pontosan. De sosem fogják visszaadni azt a pénzben, amit mi a sírok rendbetételébe, gondozásába beleadtunk pénzben, munkában. Mi hordtuk fel a cementet, a vasat, lebetonoztuk a sisakokat, hogy el ne vigyék. Mielőtt rendbetettük a sírokat előfordult, hogy a vadak kitúrták a csontokat, és volt olyan katona is, akit mi azonosítottunk gombokból, halálcédulákból. Leltünk több németet is, amit tudattunk, őket ui. keletre hordják, ott van egy katonai temetőjük. Van egy szervezet, amelyik ezzel foglalkozik, ők 30-40 000 szlovák koronát kapnak egy német katona átszállításáért. Mi meg köszönömért tudattuk velük, hogy német katonák maradványaira bukkantunk. Mit tud a területen folyó harcokról? 1944. decemberében Körtvélyes, Jablonca felől jöttek a románok. Nagyon sokan voltak, többszörös túlerőben voltak. A harcok egy időben zajlottak Budapest ostromával. A területet a magyar katonák mellett egy század német géppuskás védte. Minden németnek volt egy öszvére, azon vitték fel a muníciót a hegyre. A németek szét voltak adva a vonalban, ami kb. 20 km. hosszú volt, végig a fennsíkon. A németek nem nagyon bíztak már a magyar katonákban. A magyar katonák harci kedve alábbhagyott, tudták, hogy a háború elveszett, ezért a németeket úgy osztották el, hogy 10 magyar katona mellett volt egy német géppuskás. A katonák lövészteknőkben voltak, itt nem voltak lövészárkok, így a németek közrefogták a magyarokat. Mikor látták, hogy nem lehet tovább tartani a vonalat, mert nemsokára bombázni fogják, a német egy éjszaka kivonult, és hagyta magukra a magyarokat. Itt a Hárskút felett leventék voltak, itt törtek be a románok, itt találtak lyukat. Úgyhogy harcolt tovább fenn a vonal, a falut azonban már elfoglalták a románok. A falu iskolájának a pincéjében volt a magyar parancsnokság, oda voltak behúzva a telefonok. Az apám meg az öccse elkaptak itt egy románt, bevitték oda. Megadta magát, hogy át akar állni a magyarokhoz, mert éhes volt, tele tetűvel. Mikor bevitték a románt, az apámat is elkapták, mert akkorra odaértek a románok, és elfoglalták a parancsnokságot. Az apámnak az öccsét is vitték hadifogságba, onnan szökött el. Volt egy másik történet is.

53

Itt egy tizedes, tanító volt Budapesten, Rakattyáson van eltemetve. Elszökött, mert született egy kislánya Budapesten, katonaszökevény volt, a nevét nem tudjuk. Elkapták őt a magyar csendőrök és minden nélkülözhető erőt összevontak, majd példát statuáltak, ott végezték ki. Önkénteseknek kellett jelentkezni a kivégzésre. Kapott tíz nap szabadságot, aki részt vett a kivégzésben. A kivégzőosztag egyik tagja nem is élte túl a háborút, mert találatot kapott itt a falu felett. A kivégzett tizedes komája itt volt tüzér, és a mikor vonult be a magyar hadsereg a hegyekből, akkor a sajátját lőtte bosszúból, mert a távcsövön látta, hogy ott vannak a magyar csendőrök, Bosszút állt a komájáért. Lehet, hogy a lánya, vagy a felesége még ma is él. Nem volt a katonáknak élelmük, hideg volt, fáztak. Rimánkodtak karácsonykor is, hogy legalább nyers krumplit adjanak nekik. A harcok mennyire érintették a falu lakosságát? Igen érintették, mert a románoknak a tüzérsége az gyenge volt, ezért az orosz tüzérek segítettek nekik. De nem csak segítettek, mert a román már nem akart harcolni az oroszoknak, és az orosz tüzérség azért is volt a hátuk mögött. A hegy másik oldalán lévő falvak felől jöttek a románok és az oroszok, és ott volt 300 orosz ágyú. A magyar haditerv az volt, hogy a magyar tüzérség átlövi a hegyet reggel kilenckor. Közben bejött egy orosz kém német ruhában és ezt megtudta. ezután az orosz tüzérség Körtvélyes és Jablonca térségéből lőni kezdte a magyar tüzérséget. Azt mind a falu kapta. A faluban nem volt ház, amelyik találatot ne kapott volna. Azt is megcsinálták, hogy éjszaka áthúztak egy telefonvonalat a falu fölé, és ahol füstölt a kémény, a felderítők oda irányították az ágyúk tüzét. Volt itt a faluban egy ember, Burkusnak hívták. Gyerekkorában összeégett az arca. Az anyja rázta ki a pólyát, de az beleakadt a petróleumlámpába, s a forró olaj a gyermek arcára folyt, összeégett az arca. Rettentő nagy fegyvermester volt. Itt állt a front, és ő jelentkezett, hogy megy a románok ellen harcolni. Apámmal jó haver volt, és mondta: ne menj te oda, mert baj lesz. De a német nem is hitt neki, ezért próbára tette. Azt mondta neki, hogy lőjön bele a görcsbe (a fán lévő görcsbe), hát természetes, hogy talált. Amikor kivitték a vonalba, a románok ott fűrészelték a fát a bunkerokra, lelőtt közülük néhányat, mesterlövész volt. Látták a német tisztek, hogy az nem oda való az az ember, elküldték trófeát lőni. Azt mondta apám, hogy lóval húzatta be a trófeát, mert nagy hó volt. A többi német el karta venni tőle a trófeát – nem tudták, hogy meg volt fogadva – majd lelőtték. A szarvas fejét levágták, az összes húst nekik adták. Amikor feltették a sparhertra, akkor történt a nagy tüzérségi támadás, minden repült. A sparhéton nem maradt semmi, még az egérlyukba is bújtak. Kimentek az ólba és ott ástak gödröt, ahová elbújtak. Mikor bejöttek a románok elhajtották őket Breznóba, muníciót szállítani. Breznónál megállították a németek a románokat. Breznóban van egy folyó, a Garam, ott az orosz tüzérség a románokat lőtte, mert nem akartak harcolni. Annyi halott volt, azt mondta apám – ő látta – hogy a híd fel volt robbantva, ott román halottakkal csináltak hidat. Teletömték a folyót román halottakkal, azon jártak át. És ahogy jöttek visszafelé Breznóból, elkapdostak közülük a szlovák partizánok, és agyonlődözték ezeket a magyar embereket. Pedig ezek csak parasztemberek voltak, nem katonák. Voltak-e itt szlovák partizánok? Itt nem, de odébb Pacsán voltak. De itt voltak azok a kozákok, akik átállottak a németekhez, a vlaszisták. A kozák nép igen ügyes harcos volt, ahogy futott a ló, a ló hasa alól lőttek. Azokat küldték ki a németek Pacsa irányába. Ezek a németeknek voltak az elit alakulatai.

54

A harcok emlékei (Emődi István gyűjteménye)

55

A harcok idején hogyan viselkedtek a katonák a falusiakkal? A magyarok a magyarokkal szemben nem követtek el semmilyen erőszakos cselekedetet. A magyar katonákkal családias viszony alakult ki. Kevés orosz volt, azok is inkább tisztek, akik a románokat irányították. Amikor bejöttek a románok, összefogdosták mindjárt a magyar fiúkat, a 15 éves korúakat. Látták a vonalban a leventéket, ezért bosszút álltak a fiatal gyerekeken. A román olyan mocskosak voltak, hogy tele voltak tetűvel, bolhával, nem mosakodtak. Találtak olyan román halottat is a falusiak, hogy 8 ünnepi ruha volt rajta, amit összerabolt. Ők nem spekuláltak azon, hogy mit esznek. Lelőtték az udvaron a parasztnak az állatát, bevitték, megnyúzták, rátették a nyársra, egy kicsit megforgatták, úgy ették meg. Nem volt az megsülve, csak úgy csorgott a szája szélén a vér, így beszélték az öregek. A fát nem aprították össze, hanem a tűzhelybe mindig tolták beljebb a fát, ahogy leégett. Nem érdekelte őket, hogy a padló is kiégett. Nekünk az öreg házban 7 német volt, de betörtek a románok Dernőre, nem jött belőlük vis�sza csak három, de kiverték a románokat. Azok tanult nemzet volt. Kevés olyan német volt, akinek nem volt szakmája. A magyar bakának nem volt szakmája, az paraszt volt. Apáméknak meggyűlt a baja a németekkel, mert volt az ólban két tehenük. Azt kérdezte apám az öccsétől: - Fejted-e már a tehenet, mert nincs teje. - Dehogy fejtem, mondta az öccse. - Te - azt mondta – az a német biztosan jár a tehenet fejni. Megbeszélték, hogy a jászolban vasvillával elbújt az öccse, szénával betakarta magát, apám meg kint ólálkodott. A német bement, ráült a kisszékre a tehén alá, a géppisztolyt az ólajtóba betette, aztán apám kívülről, az öcsém belülről, aztán megverték a németet. A német nem tudta a fegyvert magához venni, no de ordított, mert bajban volt, úgyhogy míg ők itt voltak a faluban, a németek partizánnak nézték őket, nem jöhettek vissza a faluba, mert kivégezték volna őket. Úgyhogy ők menekültek ki a faluból, mert lőttek utánuk. A közelben van a buzgói barlang, ott bújtak meg. Ott a Burkus, az öccse meg apám, hárman voltak ott. De akkor kemény tél volt, nem úgy mint most. Reggel már majd megfagyott. - Megyek ki – azt mondja – hát jön a zergetőn- ahol húzták be a fát – egy szőrös, mocskos román. Hát azt mondja Sztoj! Felderítő volt a román. Apám nem tudta mi lesz, szólt a többieknek, és akkor a román adta meg magát nekik, azt hozták be a faluba. Amikor behozták, már lőttek a tetőn, nagy nehezen bevitték a konyhába, mert megsajnálták, éhes volt. Leült a konyhába, elibe tettek egy fél kenyeret és 5 literes üvegben aludttejet, azt megette, aztán elaludta az asztalnál, mert át volt fagyva, éhezett. Apám mondta az öccsének, hogy vigye fel a románt, mert át akar állni a magyarokhoz, mert ha bejönnek a románok, mindannyiukat agyonlövik, mert azt hiszik, hogy elfogták a román katonát. Az oroszok kevesen voltak. Amikor átment a harc, akkor is inkább románok voltak itt megszállóként. Még volt egy történet két magyar katonáról, akik egymás komái voltak. Ezek katonaszökevények voltak, és itt rejtőztek a faluban. Az istálló melletti ganéban rejteztek. Deszkából csináltak egy bunkert, arra ganét hordtak, volt egy kis rejtekbejáró. De már nem bírták egymást, átvonult a front, apám adott nekik civil ruhát, de még tele volt románnal a környék, mondták,

56

hogy ha hazajutnak, fognak jelezni apámnak. De nem jeleztek, azaz fogságba estek, vagy kivégezték őket. Itt a mi kertünkben 15 magyar katona holtteste volt. Apám azt mondta, hogy bejött hozzá egy magyar katona, hogy adjon neki egy fejszét, mert kitört a szekérből a rúd, abba akart faragni. Egyszer csak nagy zuhanás hallatszott, kiment megnézni a magyar katonát, de akkor az már hason csúszott, lábai nem voltak, odaveszett. Több esetben hoztak be ide németeket gerinclövéssel, szilánkkal. Volt olyan eset is, ezt megint mesélték, hogy ételhordókban hordták ki az élelmet a frontvonalba. Egy fiatal fiú, Szakál nevezetű is vitte ki az ételt, amikor a német elkapta. Hallotta a magyar altiszt, hogy a magyar oldalról és a román oldalról kiabálnak egymásnak a katonák. A román oldalról is magyarul kiabáltak. Az altiszt azt mondta a fiúnak, hogy hasaljon le a földre, ő pedig megkerülte a román oldalról kiabáló katonát és lelőtte. A katonák be is kvártélyozták magukat a faluba, vagy nem? Minden házban voltak katonák. Itt voltak a faluban kb. hat hétig. Például itt volt a szomszédban német konyha, ebben az udvarban volt a magyar konyha. De a magyar konyhán szegénység volt, nem volt élelmiszer, éheztek a magyar katonák. A németeknek meg csokoládé és rum is jutott. Ment át a magyar katona - mint szövetséges – a némethez, de ott ütötték, vágták, nem úgy kezelték, mint szövetségest. A lakosságot bántották? Azt nem lehet mondani, hogy a németek bántották a lakosságot. A románok raboltak, fosztogattak. Ha nem hagyta magát kirabolni a család, akkor bántották, agyon is lőtték. A nőket is bántották. A harmadik faluban feljebb emiatt történt tragédia is, egy asszonyt lelőttek, mert nem volt hajlandó a románnal. Szilicén, a fennsíkon olyan eset volt, hogy egy cigányasszonyt akart elkapni a román, de a cigányok a csűrben agyonverték a románt, és ott temették el. Ott, ahol most az erősítő (TV torony) van, tartott legtovább a küzdelem. A falut már régen elfoglalták, de onnan még mindig lőttek piros rakétákat a magyarok, hogy tüzérségi segítséget kérjenek. Az erősítő helyén volt egy katonai temető, de 1968-ban megsemmisítették, mert annak a helyére építették a tornyot. Pedig ott minimum 10-15 katona feküdt. Ott annyira be voltak szorítva a magyarok, hogy onnan a szikláról ugráltak le a szakadékba, 25-31 méter mélységbe. A magyarok tábori papja is ott ugrott be, az imakönyvét szorította a kezében, amikor leugrott. A tábori pap itt van eltemetve a templomkertben. Voltak olyan egységek is-kevesen, de voltak -, amelyek dezertáltak. Mentek volna fel Poprád irányába, mert arra vonult vissza a hadsereg, de Rozsnyón eltévesztették az utat, és elmentek Csucsom irányába. Bementek olyan helyre, ahol partizánok fészkeltek. Rudnán, ami magyar falu, elkapdosták őket és a régi bánya tárnába belődözték őket. sokáig beszélték, nem volt titok. Matejkonak hívták a partizánok parancsnokát, a ki lelövette őket. A háború után sokáig viselte azt a ruhát, amit a magyar ejtőernyősről levett. Rendes ember nem állt be a partizánok közé. Ők csak éjszak mertek rabolni a falusiaktól. De a hadsereggel nem akartak szembeszállni. Alkalmaztak-e harckocsikat a harcokban?

57

Nem, itt főleg kézifegyverek, ágyúk és aknavetők, néhol sorozatvetők voltak. A magyar hadsereg felszerelése gyenge volt, fagyoskodtak és éheztek, de azt beszélik, hogy a raktárak tele voltak, csak a frontra nem jutott belőlük. A fennsíkon kívül máshol is vannak eltemetve magyar katonák? Persze. A legtöbb katonát a templomkertben temették el tömegsírba. A falusiak elmondása szerint legalább 150 magyar katonát temettek ott el a csata után. A holttesteket szinte teljesen lecsupaszítva tették a sírba, majd az első sorra fenyőágakat tettek, és következett az újabb sor. A holttesteket már nem lehetne azonosítani, hiszen a csontok nagyon összekeveredtek, és a halálcédulák sincsenek meg. Néhány éve egy magyarországi múzeumigazgató találta meg itt az apját, az ő sírja a tömegsír mellett található. A templomkertben német katonák is voltak eltemetve, de őket pár évvel ezelőtt kiszedték, és elvitték keletre. Amikor a sírokat kibontották, a németek pontosan tudták melyik sírban ki fekszik, sőt náluk volt az eltemetett katonák halálcéduláinak a fele is. A sírok helyét ma kereszt jelöli, és egy kopjafákból álló emlékmű, amelyet Ulman István helyi fafaragó készített. A beszélgetés után műhelyében kerestük fel Ulman Istvánt, aki a beszélgetés során elmondta, hogy a közeli Nagyveszverés (Gemerske Poloma) temetőjében is nyugszanak magyar katonák, akik szintén a területért folyó harcokban estek el. Elmondta azt is, hogy a sírokon lévő kopjafát is ő készítette, s a falu szlovák lakossága eleinte nehezen fogadta el az emlékmű létét, de mára ez az ellenérzés elmúlt.

A „háromsír”

58

A Nagyveszverésen eltemetett magyar katonák emlékműve, Ulman István alkotása.

59

ALABÁN PÉTER

30 ÉVE HALT MEG FESZTY MASA

Feszty Masa édesanyjával a Semmelweis utcai lakásukban, 1934 körül Feszty Masa (Mária), a XX. századi magyar vallásos festészet (egyik) elfelejtett alakja, 1895. január 31-én született Budapesten. Édesapja, Feszty Árpád (1856-1914) a monumentális történelmi festészet elismert művésze, aki 1896-ban a millenniumi kiállításra festette a Magyarok bejövetele című hatalmas diorámáját (Feszty-körkép). Édesanyja, Jókai Mór fogadott leánya, a szintén festőművész Jókai Róza (1861-1936) volt, akinek elvesztése (majd a néhány év múlva kitörő második világháború) talán a legnagyobb lelki megrázkódtatást jelentett számára. Feszty Masa művészi tehetsége és ambíciója kicsiny gyermekkorától jelentkezett, világ életében csak festő akart lenni. A művészeti életbe is szülei, egyben első tanárai vezették be, főként édesanyja, mert édesapja egészségi állapota a megfeszített munka miatt megromlott. Az Iparművészeti Főiskolán, 1912-1914 között Szablya-Frischauf Ferenc növendéke volt, majd a müncheni Képzőművészeti Akadémián képezte tovább magát. Az első önálló kiállítását 1922ben Budapesten rendezte az Ernst Szalon kiállítótermeiben, ahol komoly sikereket aratott tájképeivel és portréival. A kiállítás után számos neves ember készíttette el portréját a fiatal és tehetséges művésznővel. Az igazi átütő sikert azonban az 1927. évi kiállítása hozta meg, ez anyagilag biztos hátteret nyújtott a négyéves firenzei tanulmányainak. Életének firenzei évei sorsdöntőnek bizonyultak, itt talált rá saját stílusára. Kritikusai mindig kiemelték az egyéni gazdag színvilágát, aktjainak szemérmes, mégis anatómiai háttérismereteket tükröző vonásait, lágy színhasználatát. Az egyik legtehetségesebb egyházművész volt, képein a belső érzelem világa tükröződött leginkább, miközben a biztos rajz tudás keretében megszólaló csillogó ünne-

61

A Szent Erzsébet trilógia a domaházi templomban pi színek magyarosan dekoratív hangot adtak, amelyek harmonizáltak a kiegyensúlyozott képszerkesztéssel. Firenzében kivilágosodott szín- és képvilága egyre jobban a transzcendens témák felé fordult. Vásznain a biztos rajzosság ünnepélyes színvilággal, dekoratív festői hatással jelent meg. Hazatérése után, 1930-ban festette meg élete első nagyobb vallásos jellegű művét Kis Szent Teréz képét. Hatalmas sikert aratott vele, megrendelések sokaságát kapta, közel száz templom és szerzetesrend számára festett oltárképeket és szentképeket. 1936-ban édesanyja tragikus tűzhalálos balesete miatt teljesen összeomlott, felépülése után teljesen Isten felé fordult, így életereje is visszatért, a szüntelen lelki táplálékot a napi szentmise és a gyakori áldozás nyújtotta. 1939-ben kiállítást szervezett Feszty Árpád, Fesztyné Jókai Róza és saját alkotásaiból, amely egyben életerejének visszatérését jelentette. A háború idején is – a Budai Várban lakva - rengeteget dolgozott (pl.: Szent Margit-oltárképek), s azon kevesek között említhető, akik az államszocialista korban is mertek az egyház számára dolgozni, sokszor minimális bérért vagy akár ingyen is. Élete utolsó éveiben a Borsod megyei Domaházán lelt új otthonra, szerető közösségre. 1975ben elfogadta a helyi plébános, Nagy János felkérését, hogy a helyi templom oltárképét restaurálja, majd a stációképeket is újrafestette. A Keresztút állomásai (1976-1977) mellett elkészült a Megdicsőült Szent Erzsébet című oltárkép (1962-1963), a Pásztorok látomása című freskó (1975), a Szent Erzsébet kiűzetése gyermekeivel és két hű társnőjével Wartburg várából című olajkép (1976), vagy a Szent Erzsébet alamizsnát oszt a szegényeknek című oltárkép (1976). Utóbbi megfestésénél a Szent Erzsébet udvartartásából narancsszínű kendőbe öltöztetett hölgyhöz Kohut Magda (1928-) színművésznő, míg a kosarat tartó, kék ruhás szerzetes nővérhez a helybeli Holló kande Józsefné állt modellt. Főként élő alakokról festett, az arc és a mozdulat ábrázolása volt számára a legfontosabb, az emberi szemeket pedig páratla-

62

nul szépen ábrázolta. A koldusként és barátként is megfestett Holló kande Bertalan, illetve a többi domaházi lakos is tisztelettel, őszinte szeretettel emlékezik rá. A természetet, növényeket, állatokat rendkívüli módon kedvelő művésznő élethűen kívánt mindent megörökíteni. A Betlehem-trilógiánál az állatokat, a mezőről szedett füvet behozatta a szobába, s úgy festette rá a képre. Mindenkihez barátsággal közeledő, szerető, zenekedvelő és magát fáradtságos munkában sem kímélő emberként tartották számon. Több művét ajándékozta oda dedikálva az általa legjobban szeretett domaháziaknak, akikhez való feltétlen ragaszkodása újabb munkák elkészítésére ösztönözte volna. A Betlehem-trilógia elkészítését követően a Jézus megáldja a gyermekeket című kép még elkészült, A tizenkét éves Jézus az írástudókkal című azonban már – betegsége miatt - nem.

Festmény a domaházi templomban Az idős művésznő számára igazi, isteni ajándék, életének koronája volt az a két és fél év, amit Domaházán töltött el. Rövid betegség után 1979. március 1-jén Ózdon hunyt el csendesen, nagy szeretettel körülvéve. Búcsúztatására Domaházán került sor, majd a Kerepesi temetőbe, nagyanyja és édesanyja közös sírjába temették el. Szellemi örökségét Kisbenedek Ernő kántor az alábbiakban fogalmazta meg: „Ha személyesen mindenkinek nem is adott ajándékot, itt maradtak a templomban gyönyörű festményei, munkái. Itt maradt Masa néni kitörölhetetlenül a domaházi emberek szívében, lelkében is, rá mindig szeretettel gondol a falu népe, s remélem az utókor is.” Nevét a helyi iskola-művelődési központ által felvett név (Feszty Masa ÁMK) is őrzi.

63

Válogatott bibliográfia és filmográfia:

Betegek keresztútja. Feszty Masa festményei – Rk. plébánia (Domaháza). Kamiker Kft., é. n. Bikfalvi Géza: Feszty Masa jezsuita tárgyú festményei a pesti Jézus Szíve templomban és rendházban. Web: http://regi.jezsuita.hu/adattar/fesztymasa.htm Farkas Veronika (szerk.): Feszty Masa (1895-1979) festőművész. KT Könyv- és Lapkiadó, Komárno [Révkomárom], é. n. [2002] Feszty Masa: Otthonaim. In: Budapest 1978/2. [Interjú] Feszty Masa festményei a domaházi templomban: Kisbenedek Joachimnéval beszélget Kerékgyártó Mihály. In: Honismeret 1990/5-6. Feszty Masa domaházi alkotóévei. Ózdi Városi Televízió [ÓVTV], 2005. augusztus

Feszty Masa: Keresztút (Domaháza) I. Jézust halálra ítélik Urunk Jézus, lélekben elkísérünk keresztutadon: nem annyira fizikai szenvedésed akarjuk újraélni, hanem üdvözítő kegyelmedért könyörögni valamennyi testvérünk javára. Urunk, kérünk Téged, adj erőt minden rágalmazott vagy elítélt testvérünknek. Hozzád fohászkodunk azokért az öregekért és fogyatékosokért, akik útjában vannak az egészségeseknek. Jézus, fogadd be országodba mindazokat, akiket a földi igazságtalanság száműz vagy elítél. II. Vállára veszi a keresztet Urunk, most azokért imádkozunk, akik önként magukra veszik a keresztet, hogy Téged kövessenek: az édesapákért, édesanyákért, akik vállalják a gyermekáldást és a vele járó gondot, áldozatot, de azokért is, akik a Te országodért lemondanak a házaséletről. Add, hogy minél többen megértsék: csak az lehet tanítványod, aki mindennap felveszi keresztjét. Jézus, növeld hitünket és adj kitartó hűséget! III. Először esik el Urunk, adj erőt azoknak, akik az élet terhe alatt leroskadnak. Adj erőt a szenvedőknek, éhezőknek, a kishitűeknek és csüggedőknek. Add, hogy én magam enyhítsem a szenvedést, kenyeret és reményt adjak testvéreimnek. Segítsd kegyelmeddel felkelni azokat, akik bűnbe estek. Ments meg minket az első eleséstől: add, hogy kerüljük a bűnalkalmat. De ne annyira a félelem, mint inkább a szeretet tartson vis�sza attól, hogy megbántsunk Téged. IV. Találkozik szent Anyjával Mária, Jézus Anyja, aki elkísérted Fiadat a Golgotára, segítsd az édesanyákat, hogy fiaik szenvedését látva le ne roskadjanak a fájdalomtól. Könyörögj azokért az anyákért, akiknek kisgyermekét idő előtt elviszi a halál, és azokért is, akiket gyermekeik szívtelenül magukra hagytak. Ne feledkezz meg azokról sem, akiket azért hagytak el gyermekeik, hogy Istennek és testvéreiknek szolgáljanak! V. Cirenei Simon segít Urunk, világosítsd meg mindazok lelkét, akik valamiképpen – esetleg akaratlanul is – a Te keresztedet segítik vinni az Egyházban; akik minden remény nélkül beletörődnek a kérlelhetetlen sorsba, mert hit híján nem értik, hogy a szenvedésnek megváltó értéke van, ha Veled hordozzuk keresztünket. Add, hogy valamennyien felvegyük a nekünk szánt keresztet: azt, amit a mindennapi élet, hivatásunk rak ránk. VI. Veronika kendőt nyújt Urunk, segítsd azokat, akik félnek az emberi tekintetektől és szégyellik megvallani, hogy Hozzád tartoznak. Áldd meg mindazokat a Veronikákat, akik letörlik a szenvedők verejtékét és könnyeit: a betegápolókat, gondozókat, virrasztó édesanyákat.

64

Jézus, add meg, hogy legkisebb testvérünkben is felismerjünk Téged, és legalább egy bíztató szóval, mosollyal, pohár vízzel tanúskodjunk az életre hívó szeretetről! VII. Másodszor esik el Urunk, második elesésed arra emlékeztet, hogy bűneink súlya sokkal inkább lehúz, mint a kereszt terhe. Irgalmazz azoknak, akik visszaesnek a bűnbe; segítsd azokat, akiket a lelki fájdalom ver le. Add, hogy az elesettek ne mondjanak le végleg a reményről, hanem kegyelmed erejében felálljanak, és Veled tovább vigyék keresztjüket. VIII. Találkozik az asszonyokkal Úr Jézus, add, hogy megfogadjuk szavaidat, amelyeket Jeruzsálem asszonyaihoz intéztél: „Ne miattam sírjatok, hanem önmagatokért és gyermekeitekért…” Szabadíts meg minket a hamis szánalomtól. Add, hogy elsősorban bűneink miatt szomorkodjunk, mert a bűn elválaszt Tőled, az élet forrásától. Élő venyigék akarunk lenni a Szőlőtőkén, Rajtad, és így gyümölcsöt hozni a szeretetben. IX. Harmadszor esik el. Urunk, harmadik elesésedre kérünk, irgalmazz azoknak, akik azért buknak el, mert mások megbotránkoztatják őket, és irgalmazz nekünk is azért, hogy oly sokszor botránykő voltunk másoknak, gyermekeinknek, munkatársainknak, a ránkbízottaknak. Add, hogy tudatosítsuk másokért való felelősségünket; irgalmazz a hitetleneknek, akik miattunk – a mi kishitűségünk és szeretetlenségünk miatt nem ismernek meg és szeretnek Téged. Add, hogy a világ világossága legyünk! X. Megfosztják ruháitól Jézus, az ostorcsapásoktól megsebzett testedről lerángatják ruháidat. Irgalmazz a kegyetlenkedőknek, a másokat kínzóknak! Irgalmazz mindazoknak, akik a szemérmet sértik öltözködésükkel; bocsásd meg világunk meztelenség-kultuszát! Add, hogy soha se legyünk botrány okozója vagy bűnalkalom a másik nem számára! XI. Keresztre feszítik Urunk Jézus, a keresztfáról nézel le most erre a világra, amelyet annyira szerettél, hogy életedet adtad érte. Nézd a mai napon meghalók tömegét: a kórházi ágyakon, a háborús összeütközésekben vagy bármilyen más helyzetben haldoklóknak adj reményt. Te nem magyaráztad a halált, hanem magadra vetted, hogy felragyogtasd nekünk az örök élet reményét. Add, hogy a Te kezedbe ajánljuk magunkat, ha eljön a bizonytalanul biztos óra. XII. Meghal a kereszten Urunk, légy irgalmas azokhoz, akik az elhagyatottságban és reménytelenségben Veled együtt kiáltanak: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem!” Irgalmazz az öngyilkosoknak és gyilkosoknak, akik nem értették meg, hogy az élet és a halál Ura egyedül Te vagy! Add, hogy hinni tudjunk emberszeretetedben, és így a halál ne legyen számunkra semmibe zuhanás, hanem találkozás Veled, aki kimondhatatlan örömet ígértél azoknak, akik kitartanak Melletted. Add, hogy soha, semmi el ne szakítson Tőled! XIII. Leveszik a keresztről Fájdalmas Anya, most öledbe helyezik halott Fiadat; méhednek áldott gyümölcse most megérett. Ezentúl már anyánk vagy, hiszen Fiad Jánoshoz szólva valamennyiünket Reád bízott. Általad jutunk az Üdvözítőhöz, Te vagy minden kegyelem szétosztója. Jézus akarta így. Te vagy az Egyház Anyja, Hozzád kiáltunk Évának számkivetett gyermekei. Mutasd meg, hogy Anyánk vagy! XIV. A sírba teszik Jézus, istenséged mindig egyesülve maradt szent testeddel, és ezért nem látott pusztulást tested. Tudjuk, hogy történeted nem fejeződött be nagypéntekkel: feltámadtál, és egyházadban élsz Lelkeddel. A sírt felváltja a tabernákulum: az Oltáriszentségben Velünk-lakó-Isten vagy. Hisszük, hogy a szentmisében hathatósan jelenvaló lesz egyetlen áldozatod, hogy folytasd a megváltás és megszentelés művét egészen a világ végezetéig. Amen.

65

In memoriam Elhunyt a domaházi „parasztpolgár” „Ne sápadj!” (Vagyis „merj élni”!) – hangoztatta Medve Alfonz a róla készült filmszociográfiákban az 1980-as és 1990-es években. Nevét országszerte a Gulyás testvérek róla készült dokumentumfilmjei tették ismertté, amelyek – részben rajta keresztül – a szlovák határ mentén fekvő település, Domaháza gazdaságát, földművelését, állattartását és lakóinak életmódját mutatták be a rendszerváltozás előtt, majd azután. Közülük a legismertebb, a közel két órás, Nívódíjban részesült „Ne sápadj” című alkotás volt, amely korhű módon ábrázolja a 70-es és 80-as évek fordulóján a szocialista magyar társadalom egyik sajátos embertípusát, a parasztpolgárt. A „Ne sápadj!”című filmben, 1983 Medve Alfonz alakjában a tradicionális paraszti értékrendet megőrző, gazdálkodó, vállalkozó, piaci keretekben gondolkozó gazdát látjuk, aki téesz-elnökként 18 hónapot volt kénytelen börtönben ülni (1971). Vádként jogtalan állami támogatás felvételét határozták meg, valójában „célpontban” a megengedett „határokat” túllépő, az állataival már-már szabadpiaci kereskedelmet bonyolító parasztgazda állt. Belső személyiségét a munkakedv, a szorgalom éppúgy meghatározta, mint a versenyszellem. Talán nem véletlen, hogy a rendszerváltozás előtt bemutatott film egyben nyílt rendszerkritika is, amely rávilágított a falusi társadalmon belüli demokratikus önkormányzatok és a társadalmi szolidaritás hiányára, de a szocialista elképzelések hosszú távú életképtelenségére is. Medve Alfonznál a hagyományok tisztelete és a polgári erények ötvöződtek és mindez egész életén át kitartott: a személyesen vele készített több kazettás interjú 2001-ben is szinte változatlan értékrendet tükrözött benne. Ebben első helyen szerepelt politikai szempontból a Kádár-kor tisztelete, gazdasági szempontból pedig a magyar föld megbecsülése. Érdemeit több elismerés, valamint „Kiváló Miniszteri Kitüntetés” mutatja. Paraszti „agyforgatása” egyben pontos gazdálkodási útmutató is volt; beszélgetésünk során kiemelte: „Magyarul beszélek. Ha nem adunk a földnek, az sem ad nekünk. A trágya vezet. Mi soha nem termeltünk műtrágyával. Minden földre jutott továbbá egy számos állat, még több is. A kommunisták kihasználták a földet, a föld már ki van élve. Forgást kell adni a földnek! Domaházán a pillangós (lóhere, lucerna) után vetettük a búzát, arra jöttek a kapás növények, majd a tavaszi gabona. Ez volt a négyes forgó.” Mindez a tradicionális magyar paraszti mentalitás legfőbb vonását mutatja: a földhöz ragaszkodás és az önálló, sikeres gazdaság megteremtése és megtartása. Medve Alfonz (1927-2008) Az ezredfordulót megélve teljesen hitét vesztett, a politikából kiábrándult, a mindennapi kemény munkába pedig belefáradt emberré vált. Lovait könnyezve adta el, végül csupán néhány baromfit és kecskét tartott meg. Faluja iránti szeretetét, helyhez kötődését jelzi, hogy az 1980as évek végén nyitott új domaházi temetőbe saját pénzen csináltatott keresztet, a 2000. június 10-én tartott aranylakodalmára pedig Lengyelországban öntetett harangot. 50 év házasság után

67

is kevesen mondhatták el rajta kívül, hogy öt pap misézett aranylakodalmán, amelyet Gulyás János és Gulyás Gyula több órás felvétellel szintén megörökítettek. Medve Alfonz 80 éves korában, hosszú betegség után hunyt el, életpályáját Gulyás János filmrendező mindenki számára követendő példaként ajánlotta. Végső búcsúztatására 2008. augusztus 14-én került sor Domaházán, amit még az a helyi önkormányzati képviselő sem tudott megakadályozni, aki a készülő sírgödörbe beállva, testével próbálta akadályozni a sírásókat. Válogatott bibliográfia Medve Alfonzról és a róla készült dokumentumfilmekről ●● Alabán Péter: Gazdálkodás és társadalom Domaházán a XIX-XX. században. Kézirat (szakdolgozat). Miskolci Egyetem, Miskolc, 2002. [Teljes interjú szövegével] Ózdi Városi Múzeum Adattára: lelt. szám: 850-2008. ●● Alabán Péter: Falu a szocializmusban: Domaháza 1945-1989. In: Comitatus [Önkormányzati Szemle] 2003/6. 57-66. o. ●● Andorka Rudolf: Adalékok egy szociográfiához. Gulyás Gyula – Gulyás János: Ne sápadj! In: Filmkultúra 1983/2. 18-24. o. ●● Juhász Pál: Medve Alfonz és a tünékeny magyar gazdasági csoda (A Gulyás testvérek „Ne sápadj” című dokumentumfilmjének reklámszövege, 1979). In: Juhász Pál: Emberek és intézmények. Két zsákutca az agráriumban. Terepmunkák 1. Falu – élet – képek. Jelenkutató Alapítvány – Új Mandátum Könyvkiadó. Budapest, 2006. 276-279. o. ●● Kovács István: Négy éve néma az aranylakodalomra készült harang. In: Ózdi Közélet 2004/28-31. Nyári Magazin. 12. o. ●● Morvay Judit: Domaházi hegyek között… (A néprajzkutató szemével). In: Filmvilág 1980/12. 55-57. o. ●● Ne sápadj! Filmszociográfia Medve Alfonz domaházi parasztpolgárról. Kézirat gyanánt. A MAFILM Társulás Stúdió kiadványa. Budapest, 1983 ●● Örökre elment a domaházi parasztpolgár. In: Ózdi Közélet 2008/33. 9. o. ●● Szilágyi Ákos: A parasztpolgár. Ne sápadj! In: Filmvilág 1983/4. 12-13. o. ●● Online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6751; ill. http://www.filmvilag. hu/xista_frame.php?cikk_id=6751 ●● Török L. Gábor: Domaházi hegyek között (Jegyzetek egy filmszociográfiáról). In: Napjaink 1981/6. 32-34. o. Filmográfia Domaházáról és Medve Alfonzról ●● Gulyás Gyula – Gulyás János: Domaházi hegyek között… I-VI. rész. MTV, 1978-1979. I. Domaházán végigmenni nem merek… (44 perc); II. Domaházi híres legény… (60 perc); III. Domaházi torony, de messzire ellátszik… (54 perc); IV. Domaházán nem jó lakni…(52 perc); V. Az a híres domaházi menyecske… (62 perc); VI. Domaházán kidobolta a bíró…(82 perc) ●● Gulyás Gyula – Gulyás János: Ne sápadj! Filmszociográfia Medve Alfonz domaházi parasztpolgárról (Domaháza, 1978-1981, 116 perc). MIT – MTV, 1983 ●● Gulyás János: Ne kavarj! „Még a feleségemnek se magyaráztam így el…” (Szoció - portré Medve Alfonz domaházi parasztpolgárról) I-IV. rész (Domaháza, 1976-1996). MTV, 19951997. I. Szétzíbolták a mezőgazdaságot (60 perc); II. Bele merek nézni az életem tükrébe (60 perc); III. Akkor már nem lesz szocializmus (60 perc); IV. Örökölték ezt a parasztmód természetemet (60 perc) ●● Gulyás Gyula – Gulyás János: Aranylakodalom [Medve Alfonz és Dolezsár Erzsébet aranylakodalma, kb. 150 perc]. Magánarchívum. Domaháza, 2000. június 10. Alabán Péter

68

SOLTÉSZ JÓZSEFNÉ (1922-2008) Sárváron (Vas megye) született 1922. augusztus 17én. Elemi iskoláit itt végezte, majd a Győri Állami Tanítóképzőben tanult. 1941-ben tanítói oklevelet szerzett. Szegeden, földrajztermészetrajz szakon szerzett diplomát. 1946-ban az ózdi polgári iskolához kapott kinevezést. Férjével együtt a város gimnáziumában tanítottak nyugdíjazásukig. Szakmai felkészültsége kimagasló. Sok tanítvány került ki a kezük alól. Közülük sokan diplomát szereztek. Szigorú pedagógus volt, tisztelte tanítványait ezért követelt tőlük. Férje szakmai előmenetelét a háttérből segítette. Mivel nem volt gyermekük, a hétvégét is a tanítványaikra áldozták. Járták az Ózd környéki falvakat, gyűjtötték a néprajzi tárgyi és szellemi értékeket. Ezeket feldolgozták és publikálták. A néprajzi gyűjtőmunkában aktívan részt vettek. Kiemelkedik a Bakó Ferenc által vezetett Palóc kutatás. A legnagyobb szakmai sikert és elismerést a molnárkalács sütővasak, összegyűjtése hozta meg. Olyan értékes sütővasra leltek, amely a muzeológusok figyelmét is felkeltette. Egy különleges minta eredeti példánya a Nemzeti Múzeumba került. Néprajzi szakkört vezetett az ózdi József Attila Gimnázium diákjai részvételével. Szakköri munkák: Temetkezési szokások Tardonán 1971-1972. Magnóval Csernelyben Falucsúfolók, szokások 1971-1972. Vidróczky történetek Ózd környékén 1972-1973. Magnóval Ózd környékén Játékok, mondókák, dalok 1970-1973. Magnóval Ózd környékén Balladák1970-1973. Kottával, szöveggel, zenei hanganyaggal. Molnárkalács sütés és sütővasak Ózd környékén 1973-1974

69