Varga Imre Lajos Az egyke
A valamikor jobb napokat látott régi úriház hatalmas méretű, elhanyagolt tornácára besütött a reggeli nap. A kövezeten kis színes fényfoltok hevertek, mint odavetett színes papírdarabkák. Kékek és sárgák, szabálytalanok és sokszögűek, elmosódottak, bizonytalan körvonalúak, ahogy leképezte ez a korai fény a légypiszoktól és a portól elhomályosult míves ablakszemeket. Az ablakdeszka felett, félig még az árnyékban, terjedelmes pókháló feszült, senkitől sem háborgatva. Csak egy zölden csillogó potrohú légy volt elég vigyázatlan, és most kétségbeesetten verdesve az egyik szabadon maradt szárnyával, szabadulni igyekezett. A tornác fal felőli sarkában, a nagy barna ajtó mellett , száraz kukoricacsuhé volt felhalmozva, látszólag mindenkitől elfeledten, mert a felső leveleken már jól látható volt a több éves por. A ház hátsó traktusában, a teremnek is beillő hatalmas konyhában, a sparherden, egy jól megtermett fazékban, disznónak való apró krumpli főtt, és átható szagával beterítette a helyiséget. Etus, a család fejének, a kilencvenedik évét taposó nagytiszteletű úrnak távoli rokona és egyben gondviselője, szájában az örökké égő cigarettával, amelyeket esténként maga töltött, a készen vett papírszopókás hüzlibe, finomra vágott szabolcsi dohányból – nagy hangon nógatta a kis mindenest, aki koszt és kvártély fejében segítette az öreg hölgyet házkörüli munkájában. - Ne tátsd már itt a szád! Inkább etess meg!..., krumpli maradt még tegnapról, meg korpa is van a zsákba’. Aztán jó ivós moslékot keverj! A lány csak a fejével biccentett, persze érti ő, az Etus nagyságának mindene a nagy anyadisznó, annak az egészségére még az öreg tiszteletes egészségénél is jobban ügyel. Tavaly is, amikor eljött az ideje, az egész éjszakát ott töltötték az ólban, nagy várakozással. A petroleumlámpa gyér fényénél, hajnalfelé, már vacogva a hirtelen jött hidegtől, számbavették a szaporulatot . Etus nagysága elégedetten vakargatta a kimerült jószág fejét, és örömmel szemlélte a csecsekért ádázul hadakozó utódokat.
- Vess valamit az aprójószágnak is! –szólt még utána, mert a lány már kilépett az ajtón, karján a csörömpölő vödrökkel.
A hátsó udvarra tartott, keresztül a tornác előtt húzódó, az előző napi esőtől még nedves, de a kezdődő ősz piros és sárga színeivel pettyezett, kicsit már hervatag virágoskerten. Az egykor kaviccsal felszórt ösvény, a sok átjárástól kicsit megsüllyedt ,és az apró víztócsákat folyton kerülgetni kellett. Az ól melletti kamrából kihozta a pirosszemű kukoricával félig telt szakajtót , belemarkolt és széles ívben szétszórta a magot. - Pi ,pi, pi ! Pipikém, gyertek, gyertek! – gajdolta a lány, éles, átható hangon. A hívó szóra az udvar hátsó részén, a szalmaboglya körül csipegető, tollászkodó népség, szárnyterjesztve rohant, repült a terítékre. A szóródó mag zajára az ólban heverő koca felütötte a fejét, feltápászkodott és mély hangon röfögni kezdett. A lány a zsák aljáról gyorsan az egyik vödörbe öntötte a korpát, a másik vödörrel vizet mert az akól mellett álló dézsából, rázúdította a korpára, hozzálökte a tegnapi főtt krumpli maradékát és amíg a keverőfával kevergette, kedveskedve nyugtatta a felzaklatott állatot: - Így ni! Gyere csak coca, gyere…! – és a vályúba öntötte a habzó moslékot. A nagy anyadisznó odacammogott, és nyomban szürcsölni kezdte. A lány a kötőjébe törülte a kezét, kiöblítette a vödröt, és szájjal lefelé az ágasfára rakta. A koca addigra végzett a vödör moslékkal, és a vályút nyalogatta. Csak most látszott, ahogy jobban oldalt fordult, hogy a hasa a megduzzadt emlőivel majdnem a földig ér. - E’ is jó tele van! Most még többet fiadzik, mint tavaly,- mondta a minap Maróti szomszéd, a kis mokány parasztember, aki Etus nagysád előtt nagy tekintélynek örvendett, mert fenemód értett a disznókhoz, magának is volt vagy tíz darab, anya meg süldő, vegyesen. A nagy szülésekhez mindig áthívta Etus, megkínálta a szomszédot egy kis házifőzésű pálinkával, meg a maga töltötte papírszopókás cigarettával. Maróti szomszéd felhajtott egy - két kupicával, azután hátraballagott, előkészíteni az ólat. Szép szálas szalmát villázott be, finoman elegyengette, és csendben megvárta míg az anya orrával dúrva, lökdösve az almot, a maga számára célszerűen átrendezi. Csak ezután vette elő a füle mögé dugott cigarettát és gyújtott rá. Tavaly is, amikor tizenkettőt ellet, Etus nagysáddal meg a lánnyal hajnalig virrasztottak a vajúdó állat mellett, vigyázva annak minden mozdulatát. A lány visszament a konyhába, félrehúzta a fazekat amelynek oldaláról a kifutott krumplilé a sparherd platnijára folyt és odaégett. Etus nagysád nem volt a konyhába, az öreg tiszteletesnek vitte be a
reggelijét, megetette az ágyban, felrázta a párnákat visszafektette, hagyta, hagy szunyókáljon még egy keveset.
,azután
- Na mi van? – kérdezte a lánytól – Eszik rendesen? A lány mindenről beszámolt. Etus nagysád figyelmesen végighallgatta ,rágyújtott egy újabb cigarettára, és odahozatta a konyha kredencből a kis fekete füzetét, amelybe minden fontos dolgot jó gazdaasszonyként rendszeresen feljegyzett. Szemüveget kotort elő köténye zsebéből, a kötény sarkával óvatosan megtörülgette, orrára biggyesztette és a füzet tanulmányozásába merült. Délfelé átszalasztotta a lányt a szomszédba Marótiékhoz. Az sokáig zörgette a kaput, de csak a láncravert hatalmas komondor acsarkodott a fekete léckerités mögött. - Nincsenek itthon, hiába zörögtem…-robbant be a konyhába a lány, Majd később újra megpróbálom… Etus ráhagyta. Estére sikerült Maróti szomszéddal összejönni, és a kis ember a porció pálinka elfogyasztása után disznószemlére indult Etus nagysáddal a hátsó udvarba. Sokáig szemlélte az állatot, amely az akólban feküdt, szuszogva az oldalán, fejét is alig mozdítva az ismerős léptekre. - Mi a véleménye Maróti szomszéd? Maga szerint itt az ideje?... - Áh, nem hiszem! Akkor má’ rendezkedne… - mondta a szomszéd, Mer’ látom, hogy mán szalma is van az ólba’…Azt meg nem bántja…Van még egy-két napja Etus nagysád …Majd hónap is átgyüvök… Este, amikor a kis mindenes odaöntötte a vályúba a moslékot,a koca megpróbált felállni, de mintha meggondolta volna magát, visszafeküdt. A lány szólt Etus nagysádnak, aki azonnal hátrament megnézni. Bement hozzá az ólba, megvakargatta a fülét, a hasát símogatta és a jószág hálásan röfögött. Etus nagysád megnyugodva ment vissza a házba, aludni engedte a lányt, ellátta az öreget, azután odahúzott egy széket a konyhaasztalhoz, és sokáig üldögélt ott imára kulcsolt kézzel.
Reggel friss, hűvös szél kerekedett, az éjjel befelhősödött égből szitálni kezdett az eső. A lány sietett át a kerten, egy rossz kabáttal a hátán, amit csak úgy odavetett magára. Sietni akart az etetéssel.
- Fene ezt a cudar időt!...-mormogta – Csupa víz vagyok… A tyúkok a fészerbe húzódtak, egymás mellet ültek az ócska parasztszekér romjain és csak néha káráltak egyet-egyet panaszosan. A vödrök csörömpöltek, készült a reggeli moslék, de az ól csendes volt, gyanúsan csendes. - Biztos alszik, -gondolta a lány, kicsit irigykedve –Ott benn minden jó száraz legalább… Közelebb lépett, és behajolt az alacsony akólkerítés felett, már emelve a vödröt, hogy tartalmát a vályúba öntse, amikor meglátta kocát vérben, mocsokban az akól kövén. Már nem volt benne élet. A lány visítva, mint akit ölnek, rohant át a kerten, be a konyhába: - Etus nagysád! Etus nagysád!...az anyakoca…megdöglött…Jaj Istenem…jaj…jaj…mi lesz most? Az asszony a hírre olyan fehér lett mint a meszelt fal. Felkapta a széken heverő kendőjét, meg se kötötte az álla alatt, csak görcsös kézzel összefogta, és szaladt lélekszakadva a lánnyal együtt az ólhoz. Maróti szomszéd is hallotta a kiabálást, rohant át ahogy a lába bírta. Elébb a konyhába nézett be a nyitvahagyott ajtón át, de mert ott senkit sem talált, az ól felé vette a direkciót. Etus nagysád sírva nézte elpusztult kedvencét, a lány mellette hüppögött és Maróti szomszéd megnézve a tetemet, szakértelemmel, hosszasan, - kimondta szentenciát: - Megszakadt! Biz’ Isten! Etus nagysád…kár érte…bizony,bizony… Nézze csak! Itt vannak e…itt a faránál…kettő,négy,hat…itt is van alatta…ez má’ kilenc,…mind dög ez! Hej az Úristenit neki! Micsoda kár! - Most mit tegyek szomszéd?! Mit kezdjek vele? – tördelte a kezét az asszony.
- Hát be kell jelenteni a községházán! Be kell vinni a passzust is…aztán majd a Lólé Gyurkáék kiviszik a dögkútba…Azok vannak megbízva. Aztán ha elvitték Etus nagysád, az ólat majd én rendbeteszem, ne
legyen vele gondja – mondta Maróti szomszéd csendesen, és ázott kalapját szemébe húzva elköszönt. Ahogy elment a szomszéd, Etus még egy utólsó pillantást vetett megboldogult kedvencére, ahogy ott feküdt félignyitott szájjal és szemmel, Maróti szomszéd által körülrakva a fellelt apró malacdögökkel és keservesen felsóhajtott. Ekkor valami furcsa nesz ütötte meg a fülét. Mint valami szaggatott gyereksírás, gyenge, alig hallható. - Hallod? –fordult a lányhoz.- Az ólból jön…ugorj csak, nézd meg mi az! A lány kireteszelte az ajtót, megkerülte az élettelen testeket és az alacsony ajtón át bebújt a szalmával terített ólba. Kicsit kotorászott a feltúrt szalma közt, érezte valami meleg, élő akadt a kezébe. Ahogy megfogta megnyikkant és lány boldog örömmel kiáltott ki az ól homályából: - Etus nagysád! Egy kismalac…egy élő kismalac - Hozd ki! Gyorsan…vigyázz, meg ne nyomd! Na, add ide már! A lány kimászott az ólból, kezében a malaccal, haja ruhája csupa szalma. Etus gyengéden veszi el a lánytól, bebugyolálja kendőjébe és viszik sietve, futva a jó meleg konyhába. Másnap minden elintéződik, még a községházán is megértőek. A hivatalnok, aki az ügyet intézi, jóakaratú ember. Délután megjönnek Lóléék. A redves szekeret egy pókos lábú sovány gebe húzza. A saroglya hiányzik, a szekérfarban, lábát lógatva ott utazik a három segítő. A fészerből egy régi vendégoldal kerül elő, erre húzzák rá a dögöt.A négy férfi nekigyürkőzik, felemeli és a szekérderékba huppantja. A malackákat rádobálják a tetejére, kiisszák a kis mindenes által odakészített pálinkát, illedelmesen köszönnek, és felugrálnak a kocsira. Lolé Gyurka meglibbenti az ostort, a gebe nekifeszül és a szekér kizörög az udvarból. Etus nagysád a konyhaajtóban áll. Látja, mint megy el a szekér. A karjában, jó, meleg rongyokba pólyálva tartja a kis árvát, a másik kezében cuclisüveg, benne langyos tej maradéka. A kismalac jóllakottan, elégedetten szuszog, és határtalan bizalommal tekint fel rá.
