Az Ószövetségi Tanszék az interkulturális és vallásközi tapasztalatok nyomán Isztanbulban Istanbul… a Boszporusz mentén lévő több mint 14 milliós metropolisz – a világ egyetlen olyan nagyvárosa, amely egyszerre két kontinensen, Európában és Ázsiában található – az egykori Bizánc, görög gyarmatváros - a kelet-rómaiak Új Rómája, Νέα Ῥώμη latinul Nova Roma, közismertebb nevén Konstantinopel (azaz Konstantin városa) – aztán az Oszmán Birodalom fővárosa – napnyugat és napkelet közt feszülő identitás és kultúra - avagy az aktuális török belpolitikai irányultságok, széles spektrumú vallási irányzatok origója. Mindezen történelmi, vallástörténeti előzmények és a Istanbul a Terra-SAR-X 1 dialógusépítés szándéka arra indította a neuendettelsaui radarfelvételén a világűrből Augustana Egyetem Interkulturális Teológiai Tanszékének és a nürnbergi Brücke-Köprü (Keresztények és Muszlimok Találkozási Központja) munkatársait, hogy „Nemzet és vallás Törökországban” címen közös blokkszemináriumot és tanulmányi utat szervezzenek Isztanbulba teológus hallgatók számára 2014. márc. 25. és márc. 31. között, a projekthez az Evangélikus Hittudományi Egyetem öt hallgatója is csatlakozhatott. (Személyes beszámoló – Móricz Nikolett, fotók: Bonnyai Anna)
I.
Az iszlám a XXI. század küszöbén Isztanbulban a legkülönfélébb kultúrák, korszakok, vallási áramlatok és életstílusok szédítő kavalkádja ölt testet, ahol az omladozó bizánci városfal tövében új irodaépületek, bevásárlóközpontok, Dubait idéző modern épületegyüttesek emelkednek, miközben a távolban minarettek sziluettje rajzolódik ki, a bazárokban és a villamoson egymás mellett sorjáznak a farmeros, pólós, öltönyös, kosztümös és a modern öltözetű fejkendőt viselő, avagy tradicionálisan elfátyolozott, napszemüveges járókelők. A távolból imaidőre hív a müezzin, a mecsetekben elkülönített sorokban férfiak és nők ezrei borulnak földre, miközben az éttermek, csemegeüzletek tulajdonosai tovább kínálják portékáikat, egy-egy lassító autóbusz mögött megannyi autó dudálása hallatszik, a félreeső szegletekben szíriai menkültek húzódnak meg, a Galata-híd felől halszagot hoz a szél… Nemzet és vallás viszonya, önmeghatározása 1923/24 óta valamiképpen így ingadozik kozmopolita és partikularista tendenciák, nyugatiasodás és identitásőrzés között. Kemal Atatürk reálisan látta a török köztársaság megalapításakor, hogy a vallást nem lehet marginalizálni, ezért számára instrumentalizált (eszköz) szerepet szánt az újonnan formálódó köztársaságban: ettől kezdve az iszlámot a török Félúton Ázsia és Európa közt kultúra részeként határozták meg és az etnikai, vallási, nyelvi és kulturális különbözőségeket magába olvasztó egységes nemzet koncepciót ösztönözték. Az államalapító nézeteit nagy mértékben hatotta át a pozitivista gondolkodás (Auguste Comte) amely csak az empirikus tudományokon alapuló világértelmezést fogadta el, átfogva a politika és morál területét is, ebben a rendszerben metafizikai, avagy teológiai gondolkodásnak nem volt helye. A bontakozó nacionalizmus keretében az iszlám a társadalmat összefogó, lényegi alkotóelemmé vált. Ennek egyik szimbolikus mozzanata volt a kalifátus megszüntetése, az Hagia Sofia múzeummá alakítása, az arab írás latinra váltása, a gregorián naptár és a vasárnap, mint ünnepnap bevezetése, és a Szúfi Rend folklórrá nyilvánítása, valamint annak az annak körébe tartozó dervis kolostorok bezáratása. A szunnita iszlámhoz való tartozás vált a fiatal köztársaság lényegi identitásjegyévé. A homogenizálási törekvések hatásaként a lakosság mintegy 15-30%-át kitevő alevita1 irányzatot is muszlimként tartották nyilván, ami az alevita csoport önértelmezésének nem felel meg. Atatürk óta az iszlám vallás nem bontakozhatott ki saját önértelmezésének, azaz az iszlám sokszínű teológiáinak és jogiskoláinak megfelelően.
1
síita vallási irányzat
Azok a csoportok, amelyek nem illeszkedtek a szunnita iszlám hivatalos-állami olvasatába, ettől fogva csak folklóregyletként létezhettek. Atatürk Törökországot francia előkép alapján laicista államként szervezte újjá. Mindenesetre a laicizmust Törökországban nem abban az értelemben gyakorolták, ahogyan az a francia forradalomban elgondolásra került, vagyis állam és vallás intézményes szétválasztásaként. Sokkal inkább arról van itt szó, hogy az állam a vallást mindazon politikai aktivitástól távol tartja, amely az állami belátásnak ellentmond. A továbbiakban állam és vallás viszonya a következő képletben határozható meg: A vallást politikailag kontrollálják, hogy az ne váljék politikaivá. A vallási élet megszervezésének intézményes eszközévé a Diyanet vált, a Vallási ügyek Direktóriuma, amelynek feladata, hogy hitkérdések és vallási kultusz dolgában döntést hozzon. Napjainkban a vallási hatóság hatókörébe kb. 80 000 hivatalnok tartozik, szervezete 1961 óta az alkotmányban is helyet kapott. Orhan Pamuk Nobel-díjas török író regényeiben újra és újra hangot ad a török társadalom elhúzódó identitáskrízisének, amely útját Európa és Ázsia közt keresi. „A Kelet és Nyugat, vagy ahogy én szívesebben fogalmazom, hagyomány és modernitás, országom és Európa közt feszülő probléma, mindig összeköttetésben áll egy soha ki nem törölhető szégyenérzettel. Ahol valaki túl büszkén és magabiztosan lép fel, másfelől tudvalevőleg a szégyen és megalázás árnyékában áll. És aki önmagát lealacsonyítva tünteti fel, ott könnyen megmutatkozik a büszke nacionalizmus is2. Az elkövetkezőkben találkozásaink mentén vázolom fel a napjainkban Törökországban jelen lévő főbb politikai tényezőket és vallási irányzatokat:
1. Valláspolitika Ottjártunkkor éppen parlamenti választások zajlottak Törökországban, egy alkalommal szemtanúi lehettünk az aktuális miniszterelnök Recep Tayyip Erdoğan választási kampányának is, amikor felkerestük a város európai részén, az Aranyszarv-öböl közelében található közkeletű zarándokhelyet, az Eyüp Találkozás az AKP sajtóreferenseivel 2
Orhan Pamuk: Eine Schule des Verstehens. Dankesrede zum Friedenspreis des deutschen Buchhandels 2005 (http://www.boersenblatt.net/sixcms/media.php/747/24-33_FRIE%20Dankesrede%20A4.38596.pdf) heruntergeladen: 20.03.2014.
Szultán Mecsetet. A közelben lévő tereken és utcákon hullámzó, éljenző tömegben lelkes aktivisták zászlókat osztogattak a bámészkodó turistáknak is. Az önmagát konzervatívvallásosként azonosító Erdoğan –Kormány 2003 márciusa óta töretlenül van hatalmon az AKP (Igazság és Fejlődés Pártja) képviseletében, az idei március végi választással harmadik ciklusát kezdi meg. A tanulmányút részeként egyik este ellátogatott hotelünkbe az AKP Párt néhány munkatársa, köztük az egykoron sajtóügyekért felelős Ibrahim Yıldırım ügyvezető is. A párt legismertebb lépései közé tartozott a török új líra bevezetése, amely az infláció csökkentését jelentette, a gazdaság élénkülése, egy nagy összegű IMF-hitel elnyerése és az európai uniós csatlakozási tárgyalások megindítása, valamint az ún. fejkendő-törvény eltörlése.3 Sok laicista azonban úgy véli, hogy az intézkedéseknek köszönhetően az iszlám vallás a politikában aránytalanul nagy teret foglalhat el, ami egyenlőre még beláthatatlan következményekkel járhat. Az utóbbi hónapok külpolitikai híradásai pedig a kormányfő és kormányközeli tisztviselők korrupciós botrányaitól és az azokat kísérő tüntetésektől voltak hangosak, válaszként a szólásszabadságot korlátozva az ország területén elzárták a Twitter-t és a Youtube-ot is. Mára, a neve szerint egykoron központi vízelosztó szereppel bíró Taksim Meydanı tér és az azt körülfogó Gezi Park az ellenzéki vonal sokszínű törekvéseinek gyűjtőfogalmává vált, mint a vallásos-nacionalista tendenciák és a széles mértékű társadalmi egyenlőtlenség elleni tiltakozásé, a műemlékvédelmet sértő beruházások elleni fellépésé, illetve a szegregáció ellen színre lépő kozmopolita megmozdulásoké. 2. Főmufti: A vallási törvényben illetékes legfőbb tanácsadó főmuftival, Prof. Rahmi Yaran-nal való találkozásra annak hivatalában került sor a történelmileg nevezetes Süleymaniye mecset közelében. A beszélgetés a vallásközi párbeszéd aktuális kérdéseit, a Törökország területén lévő vallási kisebbségek helyzetét, az aktuális valláspolitikai változásokat és etikai dilemmákat járt körül.
3
Törökországban a köztársaság fennállása óta tilos volt fejkendőt vagy szimbolikus vallási ruházatot viselni állami épületekben, iskolák és egyetemek területén.
Rahmi Yaran főmufti hivatalában
3. Gülen-mozgalom: Világszerte találhatóak szervezetek, amelyek Fethullah Gülen török prédikátor, imám tanításán alapulnak, mindenekelőtt a gazdaság, média és képzés területén sikeresek. Útunk során egy, a Boszporusz ázsiai oldalán lévő képzési központba látogattunk el és folytattunk beszélgetést annak egyik vezetőjével. Az alábbiakban röviden ismertetem a mozgalom hátterét és aktuális helyzetét. A 72 éves 1999 óta önkéntes pennsylvaniai száműzetésben élő Fethullah Gülen egy török-szunnita konzervatív irányultságú, szufizmustól áthatott iszlámértelmezést képvisel. A modern iránti nyitott, sokak által vitatott pragmatikus gondolkodásuk szerint „A másokkal való találkozás során…fontosabb mások értékelképzeléseinek legalább egy részében közbenjárni, mintsem a túlságosan nyitott iszlám fellépés árán az iszlám körökön túlra semmilyen hatást sem kifejteni.” A hálózat az iszlám által inspirált szociális mozgalomként értelmezi önmagát. Ez a fajta pragmatikus rugalmasság és alkalmazkodás nem utolsó sorban eredetkontextusából fakad. Törökországban az iszlámot hosszú ideig kiszorították a közintézményekből és az az államtól független privát szférában lévő párhuzamos struktúrákra szorítkozott. A szekuláris tudományok jórészt vallásellenesként értelmezték magukat, a vallásosak nagy része pedig ennek megfelelően szkeptikus volt a tudományokkal szemben. Ebben a légkörben született meg az ún. Nurculukmozgalom, melynek alapítója, Nursi (1879-1960) nyíltan hirdette a tudomány(ok) és az iszlám összeegyeztethetőségét. A tudomány és gazdaság eszközeivel folytatott dzsiháddal akarták nemcsak a tudatlanságot, szegénységet és viszálykodást legyőzni, hanem a nyugattól való függetlenséget is elérni. Ennek megfelelően a szekuláris képzés az iszlám szempontjából nem csupán elfogadhatóvá, hanem jelentőssé, mitöbb vallási feladattá vált. Fethullah Gülen a természettudomány jelentőségét hangsúlyozza Fetullah Gülen
az iszlám jövője számára. Gülen gyakorta idézett mondása így hangzik: „Alapítsatok iskolákat mecsetek helyett! Fethullah Gülen 1938-ban (vagy 1941-ben) született Törökország északkeleti részén. Imámmá válása után csatlakozott a Nurculuk-mozgalomhoz és mind több embert tudott megnyerni az iszlám kegyességgel átitatott modern szociális mozgalomnak. Gülen könyvei és prédikációi mindenkelőtt a török középrétegre fejtettek ki maradandó hatást. 1980-tól Gülen aktívan látott hozzá a mozgalom felépítéséhez. Tevékenységi körét nemzetközi szintre is kiterjesztette és a vallásközi dialógus irányában nyitott. Miután hazájában puccskísérlettel gyanúsították meg, 1999 márciusában az USA-ba ment és ott is maradt. Mozgalmát a világ minden tájáról finanszírozzák. Az amerikai „Time” magazin a világ 100 legfontosabb személyisége között tartja nyilván. Gülen jó ökumenikus kapcsolatot ápolt II. János Pál pápával, valamint Bartholomaios isztanbuli ortodox patriarchával is. Mások azt vetik fel ellene, hogy voltaképpen egy radikális-iszlám szekta vezetője. Becslések szerint mintegy 7 millió híven van Törökországban, közülük sokan a rendőrségben és igazságszolgáltatásban tevékenyek. Erdoğan miniszterelnök és más kormánypártiak többek közt a Gülen-mozgalom törökországi szimpatizánsait és azok összeesküvését teszik felelőssé az elmúlt hónapokban kirobbant korrupciós botrányokért. A Gülen-mozgalom földrajzi központjai Törökország mellett megtalálhatóak Európa-szerte, az USAban és Közép-Ázsiában is.
4. Szufizmus, dervisek - Fehér virágok örvénylő tengere – A szufi-dervisek táncuk során Isten szeretetét keresik. A nők is fontos szerepet játszanak az iszlám ezen irányzatában. Ez alkalommal a Mevlevi-rend egyik tekke-jét (központját, kolostorát) kerestük fel. A szufi misztikát egészen Mohamedig vezetik vissza, a mai napig meghatározza Törökországban és Indonéziában a tradicionális iszlámot, az iszlám ultrakonzervatív irányzatainak nemtetszésére, amelyek szemében szálka a misztika. Amikor beléptünk a terembe, rögtön három portrét láttunk a falon: Aliét, Mohammed próféta vejéét, akit főként a siíták tisztelnek; a költő és misztikus Djalaledin Rumiét (1207-1273), a rend alapítójáét, valamint Kemal Atatürkét, a modern Törökország megalapítójáét. Az utóbbi meglepő. Hiszen az Oszmán Birodalomban elismertnek és támogatottnak számító Szufirendet (1299-1923) Atatürk az állam ellenőrzése alá vonta és a kolostorokat (tekke) is bezáratta. A hagyományos ruházatot és a vallási címeket törvényben tiltották. A kérdésre, hogy miért függ ott a képe, a következő válasz érkezik: Atatürk gyakran kereste fel Rumi sírját Konya-ban, azonkívül tisztelik, mert Törökországot megújította és egységre vezette. A szertartás órákig tartó imádsággal, meditációval és recitáló énekléssel veszi kezdetét. Látogatóként körben ülünk és kívülről figyeljük a földön külön sorokban térdeplő asszonyokat és férfiakat, akik sokféleképpen élik meg az eseményeket, némelyek
mosolyognak, mások sírnak, a földre borulnak, egy idő után szinte valamennyien módosult tudatállapotba kerülnek. Az Isten nevet recitáló mantrák - a kultúrközi és mentalitásbeli különbségek hatásán keresztül - a látogatók egy részére elidegenítően hatnak, néhányan a szünetben már nem is várják meg a dervisek táncát. A dervisek öltözete a szufi útjára emlékeztet: arra az útra, amelyen az Egonak meg kell halnia, hogy Istenhez juthasson. Süvegük a sírkőre, fekete posztójuk a földre és a testüket borító fehér öltözet pedig a halotti lepelre utal. A dervisek – köztük nők is – lassan lépkednek körbe, majd kabátjukat levetve, megkezdik rituális sema (arabul hallást jelent) kerengő táncukat. A lényeg a középpont megtalálása és annak megtartása. Órákig tartó fájdalmas gyakorlás szükséges ahhoz, hogy a középpontból kiinduló mozgás azon könnyedségét elérjék, amely a saját testtengely körüli állandó körforgást lehetővé teszi. Az öltözet elmossa a különbséget férfiak és nők között, a végén olyanná lesz, mint megannyi fehér virág örvénylő tengere. Csaknem egy óráig tart a szertartás, a végén a dervisek újra felveszik a fekete posztót és egyesével elhagyják a termet. A nők kezdettől fogva fontos szerepet töltöttek be a szufizmus fejlődésében. A hagyomány szerint Fatima (Mohammed próféta lánya és a 4. kalifa, Ali felesége) volt az első szufi misztikusnő. Ugyanakkor a hagyományos történetírás háttérbe szorította a szufi hagyomány későbbi spirituális tanítónőit, de a legtöbb szufi rendben mindig akadt egy női ág, mégha az rejtetten vagy a férfiaktól elkülönülten létezett is. Itt azonban, a Mevlana-rendben a férfiak és nők egyszerre gyakorolják rituális táncukat. A szufizmus iránti érdeklődés 2007-től éledt fel újra, amikor is az Erdoğan-kormány a szufizmust a török kultúra fontos örökségének nyilvánította.
5. Iszlám Tanulmányok Központja (Center for Islamic Studies – ISAM) Az ISAM célja a török történelem, vallás, kultúra és civilizáció tanulmányozása és hiteles megjelenítése a nyilvánosságban. Munkatársai több nemzetközi projektben is részt vesznek közös kutatások, konferenciák, szimpóziumok etc. keretében. Megérkezésünkkor az előadó rögtön kérdéssel indított és egyesével megkérdezett valamennyiünket, mi miért is választottuk a teológiát? Ezt követően rövid betekintést nyerhettünk az ottani teológiai és más képzési rendszerbe, megtekinthettük a több mint 4000kötetes archívumot és könyvtárt is, amelynek egyik ékköve a TDV Encyclopedia of Islam sorozata, melynek angolra történő átültetése folyamatban van. A kötetekben lapozgatva szócikket fedeztünk fel Lutherről és a reformációról is…
II.
Vallási kisebbségként élni Isztanbulban Az elmúlt évtizedben Törökországban zajló valláspolitikai változások élénk hatással vannak az ott élő vallási kisebbségek (zsidóság, keresztények etc.) mindennapjaira is, így a dialógusépítés során figyelemmel kísértük a diaszpóraközösségek helyzetét is.
1. Zsidóság Isztanbulban és Törökországban Isztanbul Beyoğlu nevű városrészében kerestük fel Ishak Haleva főrabbit, aki köszöntőjében rögtön arra buzdította a csoport tagjait, hogy kérdezzenek bátran, különösképpen a fiatalok, mert nekik még igazán lehet hibázniuk…Beszélgetésünk során hosszú utat jártunk be a történelmi gyökerektől kezdve egészen a mai sokszínű zsidó életvilágokig, etikai kérdésekig és a vegyes házasságok, szociális viszonyok témaköréig.
Már a Kr.e. 4. század óta éltek zsidó közösségek az Égei-térségben elszórtan. Ősi zsinagógák maradványait találták többek között Sardis, Miletus, Priene és Phocee térségében és zsidó települések nyomait fedezték fel Bursa közelében, délkeleten és az Égei-, Földközi-és Feketetenger mentén. A 16. században mintegy 44 zsinagógát tartottak számon Konstantinápolyban. A jelenlegi zsidó közösségek alapítói azonban túlnyomórészt a XV. század végén érkeztek a spanyolországi progromok és inkvizíció hatására. II. Bajazid szultán jóváhagyásával és támogatásával több mint 10 ezren telepedtek le; ennek tudható be, hogy a mai Törökország területén nagyrészt szefárd4 gyökerekkel bíró közösségek találhatóak, amely a családneveken (Amado, Ventura) is tükröződik. Az újonnan letelepülők mindenekelőtt a könyvnyomtatás terén tűntek ki. Az oszmán időkben a kisebbségben lévő zsidók és keresztények, mint a „könyv népei” szociális privilégiumokkal (kiváltságokkal) rendelkeztek. Integrációjuk és az interkulturális hatások jól nyomon követhetőek a Zsidó Múzeum egyes kiállítási tárgyain is, például egy minarettet ábrázoló hanukka lámpatartó formájában. Ebben az időszakban a zsidó irodalom is virágzásnak indult. Joseph Caro állította össze az ún. Shulhan Arouh-ot5. Shlomo ha-Levi Alkabes pedig az ún. Lekhah Dodi himnuszt komponálta meg, amellyel szefárd és askenázi rítus szerint fogadják a sabbátot. Akadtak azonban kevésbé pozitív tapasztalatok is: így III. Murád szultán törvényben rendelte el minden zsidó megölését, ez azonban soha nem lépett érvényre. 1702-ben elrendelték, hogy sárga papucsot és fekete bőrből készült ruházatot kell viselniük. 1720-tól pedig mindazon zsidóknak, akik a Valide-mecsetek mellett rendelkeztek lakóházzal, ingatlanaikat a muszlimoknak kellett eladniuk. A II. világháborúig a zsidó lakosság 85%-ának a ladinó6 volt az anyanyelve; manapság ennek csak kevesen vannak birtokában, mindenekelőtt a zsidó folklórban él tovább. 1923-ban vezették be a laicitás elvét Törökországban, ezt követően a vallási hovatartozás kérdése is tabuvá vált. Az egységes Törökországért való fáradozás során a kisebbségekben mindenekelőtt problémát láttak. Miután súlyos adókat vetettk ki a nem-muszlimok számára és sokakat ez anyagilag ellehetetlenített, Izrael Állam megalapítását követően több tízezrek vándoroltak ki Izraelbe. 1948-ban Törökország, mint első – túlnyomórészt muszlim népességgel rendelkező ország – ismerte el az újonnan megalapított Izael Államot. 1991-től az Izraelhez fűződő kapcsolatokat követségi szintre is emelték; viszonzásképpen az izraeliek is támogatják Törökország Európai Uniós csatlakozási törekvéseit. 4
A Szefárd szó Spanyolország héber neve. Kevésbé ismert azonban, hogy Abdiás próféta könyvében a Szefárd (1,20) régió voltaképpen a Sardis környéki területekre utalhat, ahová Jeruzsálem ostromát követően Nebukadnezzar a lakosok egy részét deportálta. Később ezt a nevet alkalmazták Spanyolországra is. Az 1492 után Spanyolországból és 1496 után Portugáliából elűzött zsidókat nevezték szefárdoknak. 5 Magyarul ’Terített asztal’: 16. századi híres könyv, halachikus (életvezetésre) vonatkozó szabályok gyűjteménye. 6 zsidó-spanyol nyelv
1992-ben ünnepelték meg a szefárd zsidóság 500 évvel ezelőtti letelepedését az Oszmán Birodalomban, mindez a nyilvánosságban is nagy teret kapott. Napjainkban kb. 2500 zsidó él Törökországban, túlnyomórészük Isztanbulban, emellett kisebb közösségek találhatóak többek között Ankarában és Izmirben. A törökországi az egyik legnagyobb, muszlim környezetben található zsidó közösség. Jogilag és politikailag is érvényesül az egyenjogúság elve Törökországban, mindezzel párhuzamosan azonban diszkriminatív esetkre is sor kerülhet, valamint az idegenség közvetítésére. Így például egyes médiajelentések a zsidó diaszpórát tették felelőssé a 2013. május végén kezdődő és napjainkig is tartó Gezi-parki tüntetésekért, amelyek az oda tervezett építkezések ellen lépnek fel.7 Az elmúlt évtizedben elrettentő példákra is sor került, így pl. 1986-ban, ill. 2003-ban intéztek támadásokat zsinagógák ellen, amelyek több mint 20 halottal és több sebesülttel is jártak. Ezért mindenütt fokozott biztonsági ellenőrzésekre kerül sor. 2011-ben rendelte el Erdoğan miniszterelnök a korábban elkobozott ingatlanok és szakrális épületek zsidók közöségeknek történő visszaadását. Napjainkban az isztanbuli zsidó közösség két kórházzal, két idősek otthonával és (alap-közép és gimnáziumot magában foglaló) iskolával rendelkezik. Ez utóbbit mintegy 700 tanuló látogatja, az oktatás török nyelven történik, hébert 3-5 órában oktatnak. Galata és Ortaköy városrészben a zsidóság isztanbuli történetének megannyi emlékét követhetjük nyomon, napjainkban azonban a zsidó közösségek Isztanbul különböző városrészei közt elszórtan helyezkednek el. 2. Kereszténység A keresztény élet nyomat első pillantásra nem mindig fedezhetőek fel Isztanbulban, hiszen sok templomot építettek át mecsetté, múzeummá vagy gabonatárolóvá. Csaknem 2000 éve élnek keresztények Törökországban, történetük pedig egy színes, olykor zavarbaejtő mintákból összeszőtt szőnyeghez hasonlatos. Napjainkban a lakosság mintegy 0,2%-a tartozik a sokféle keresztény felekezet valamelyikéhez. A térképre tekintve elszórtan található, apró mozaikpontokból rajzolódik ki több mint 2000 év egyháztörténete. Pál apostolnak római polgárjogát tarsusi születése (ApCsel 21,39) tette lehetővé. A mai Törökország délkeleti részén fekvő Urfa (antik nevén Edessa) területén alapította meg szíriai Efrém a korai kereszténység egyik legjelentősebb teológiai 7
http://www.zeit.de/politik/deutschland/2013-07/tuerkei-atalay-erdogan-proteste-juden-antisemitismus (letöltve: 23.3.2013) 7
iskoláját. Tovább pásztázva a térképet (Efes, azaz Ephesus, Philadelphia, Pisidia, Iconium, Caesarea, Antiochia etc.) szembeötlenek a jól ismert kisázsai bibliai-egyháztörténeti nevek. Nicea, Ephesus, Chalkedon és Konstantinápoly városai, amelyekben a Kr.u. első évszázadokban az ún. ökumenikus zsinatokra sor került, a mai Törökország nyugati részén találhatóak. Eredeti elgondolás szerint a gyorsan növekvő kereszténység (és ezzel együtt a Római Birodalom) egységét voltak hivatottak elősegíteni, mégis szakadásokra is kínáltak lehetőséget. A 451-es kalkedoni zsinat végén jött létre az a három felekezet, amely a keleti keresztény egyházak főbb irányvonalait a mai napig meghatározza: az ókeleti (kelet-szíriai; szír-ortodox; örmény-apostoli) egyházak; az ortodox (görög; arab-melkita) egyházak és a katolikus (kaldeai; szír-katolikus; örmény-katolikus;görög-katolikus; maronita és latin) egyházak. Ezek a korai egyházszakadások éppúgy visszatükröződnek a mai Törökországban élő kereszténységben, miként a nyugati (latin) és keleti egyház közti szkizma, valamint a katolikus és protestáns egyházak töréspontjai. A kelet-szíriai keresztények egészen a századfordulóig Törökország délkeleti részén éltek, mígnem a nagyhatalmi érdekek kereszttüzébe kerültek és csaknem teljesen felörlődtek. Az szintén kelet-szíriai tradícióból származó káldeusok is, akik a 16. század óta Rómához közeledtek, időközben csaknem valamennyien kivándoroltak. Napjainkban a Törökországban élő keresztények több mint felét az örmény-apostoli és a szírortodox (vagy ahogy önmagukat nevezik, ószír) egyház teszi ki. Eredeti értelemben az ún. „Ortodoxokhoz” tartoznak az isztanbuli Ökumenikus Patriarchátus görög-ortodoxai, valamint az antiochiaia patriarchátus arab nyelvű melchita keresztényei. A latin egyház voltaképpen egy „külföldi egyház”. Korábban többségük az ún. levanteiek köréből került ki, napjainkban követőik többsége külföldi, akik csak átmenetileg tartózkodnak az országban. Ugyancsak a katolikus egyházhoz tartozónak vallják magukat az ún. maroniták és az örmény, görög és szíriai egyházak uniált ágai. Az elmúlt évtizedekben mindenekelőtt Nagy-Britanniából és az USA-ból érkező protestáns missziológiai törekvéseknek köszönhetően elszórtan protestáns gyülekezetek is találhatóak. Az alábbiakban tematikusan villantom fel az Isztanbul/Konstantinápolyban jelenlévő kereszténység élő emlékeit, nyomait, aktuális életmegnyilvánulásait:
Hagia Sophia: A metropolisz történelmi centrumából mint alaktalan, homokszínű hegy emelkedik ki, közelebbről szemügyre véve, kupolák, minarettek, támfalak és oldalhajók egymásba ágyazott halmaza tornyosul előttünk. A tér esztétikája belülről tárul fel előttünk teljes monumentalitásában. A párkányokkal és ívekkel szegélyezett félhomályban lévő előtereken és oldalhajókon át jutunk a
fényárban úszó, arányos felépítésű csarnokba, körös-körül díszes oszlopok, oszlopfők, kalligráfiákkal ékesített pajzsok és gyönyörű bizánci ikonográfiai emlékek, mozaikok. A császári középkapu átlépésével bontakozik ki a világ 8. csodájaként számon tartott kupola teljes szépségében: a focipálya nagyságú és alaprajzú több tonnányi súlyú, 56 m magas és 31 m széles kupola lenyűgöző könnyedséggel tör a magasba. A tekintetet önkéntelenül is az ég felé, a boltozatot koszorúzó, 40 ablakon keresztül beáradó fény felé irányítja. Az építési tervek a feledés homályába kerültek, így nem tudhatjuk, hogy az antik kor technikai eszközeivel miként tudták megvalósítani a káprázatos kupolaegyüttest, melynek a római Szent Péterszékesegyház megalapításáig nem akadt párja, és amely a régió valamennyi földrengését (557, 989 és 1346) is sértetlenül állta és keletkezési körülményei sem voltak mindennaposak: 532 januárjában borult lángokba a Bizánci Birodalom fővárosa, Kis-Ázsia, Palesztina, Egyiptom, Itália és a Balkán egyes részeivel együtt. Az indulatok elszabadultak, az utcák a hömpölygő tömeg „Nika!Nika”, „győzz, győzz” üvöltésétől voltak hangosak. Végezetül I. Justinianus császárnak mégis sikerült levernie a felkelést. 30 000 holttest borította a hippodrom8 padlóját, amelyben az uralkodó ellen lázadó nép összegyűlt. A feldúlt arénához hasonlóan, romokban és hamuban hevert vele szemben a Bizánci Birodalom legnagyobb temploma is. A késő antik kor egyik legvéresebb fejezete teremtette meg a művészettörténet egyik leggrandiózusabb alkotásának előfeltételét, Isten házának újraépítését még hatalmasabb, még szebb kivitelezésben, amely a későbbiekben az Hagia Sophia, azaz „szent bölcsesség” néven tesz szert világhírre. A 15. századig a kereszténység leghatalmasabbnak számító templomában koronáztatták meg magukat a bizánci császárok, és mintegy 900 évig tisztelték itt Istent az ortodox keresztények. Miután 1453-ban II. Mehmed elfoglalta Konstantinápolyt, csaknem öt évszázadig térdeltek le az oszmánok Mekka 8
lóversenypálya a görög ’hipposz’( ló) és ’dromosz’ (futás, vágta) szóból ered.
felé fordulva számtalan olajlámpa fényénél a mecsetté alakított templomban. 1934 óta a Hagia Sofia múzeumként működik, az olajlámpákat villanykörtékre cserélték, a patriarcha és a müeezzin éneke is elhalt. Az évente milliók által látogatott, az UNESCO-Világörökség részét képező épületegyüttesben csak elgondolni, megérezni tudjuk, milyen lehetett egy antik keresztény úrvacsora vétele vagy az imám által recitált pénteki ima megélése. Chora-templom: Az Isztanbul Fatih városrészében található Chora (eredeti görög nevén Ἐκκλησία του Ἅγιου Σωτῆρος ἐν τῃ Χώρᾳ) templom és a hozzá tartozó kolostor alapjai az 5-6. századra mennek vissza. Neve a görög Χώρᾳ (föld, vidék) szóra vezethető vissza, melynek eredetéül két lehetséges magyarázat is kínálkozik: 1. a templomot a városfalon kívüli területen alapították 2. Utalás a templomban található mozaikfeliratokra, amelyek Krisztust „az élők földjeként”, Máriát pedig „a végtelen földjeként” jellemzik. A 8/9. századból szír szerzetesek tevékenységéről szóló feljegyzéseket találtak, később a templomot többször is lerombolták, majd újjáépítették. A Latinkorban többször is kifosztották és 1453-ban a Chora-templom az oszmánok által elsőként meghódított templomok, épületek között volt, így rövidesen mecsetté is alakították, ezzel együtt a freskókat és mozaikokat befalazták és a Kariye Camii (falu) nevet kölcsönözték neki. Később több földrengést és összeomlást is átélt. 1948-tól kezdődtek meg restaurálási munkálatai és azóta múzeumként működik. A templom köszübének átléptekor tekintetünk rögtön Krisztus Pantokrátorként való ábrázolására esik, vele szemben a főbejáratnál Mária, mint Istenanya mozaikból kirakva, jelezve, hogy újjászentelésekor a templomot Krisztusnak és Máriának ajánlották. A freskók, ikonográfiai ábrázolások vezérmotívuma az inkarnáció (Isten emberré létele) és az ember megváltása. A sírkápolna freskóinak fő motívumát pedig Krisztus második eljövetele adja.
Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarchátus: A patriarcha a késő antiktól napjainkig juriszdikciós (jogi hatáskörrel rendelkező) egyházi felsőbbség. A szó a görög πατριάρχης („első az atyák között”) szóból ered. Az ortodox patriarchák egykoron a négy ókeresztény patriarchátus (Konstantinápoly, Antiochia, Alexandria és Jeruzsálem) élén álltak. 1991 óta I. Bartholomaiosz a konstantinápolyi pátriárka. Török jog szerint a pátriárkának török állampolgárnak kell lennie, az évtizedek során azonban akadtak kivételek is. Amiként a római püspök Péter apostol utódaként értelmezi önmagát, úgy a konstantinápolyi püspök pedig András apostoléként, akit a város első püspökeként tisztelnek. A II. ökumenikus konstantinápolyi zsinat (381) óta a konstantinápolyi ökumenikus pátriárka az alexandriai, antiochiai és jeruzsálemi pátriárka előtt, az ortodox kereszténységen belüli első helyet tölti be. Ez jut kifejezésre ún. ökumenikus címében, amely ebben az esetben nem interkonfesszionális (felekezetek közötti) hanem I. Bartolomaiosz ökumenikus pátriárka intrakonfesszionális (felekezeten belüli) jelentéssel bír. 1589-ben a konstantinápolyi ökumenikus pátriárka a moszkvai metropolitának is pátriárka címet kölcsönzött. Azóta öt patriarchaszékhely van, illetve a történelem folyamán Szerbiában, Romániában, Bulgáriában és Grúziában is jöttek létre autokefál9 (’saját fejű’) egyházak. Időközben új helyzet állt elő: minden második ortodox keresztény az Orosz Ortodox Egyház tagja, ezzel ellentétben a Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarchátusnak Törökországban mára csak néhány ezer tagja maradt, ugyanakkor világszerte mintegy 3,5 millió tagja van. Legjelentősebb püspökségei Görögországban, Krétán és a Dodekanesszigetcsoportokon, valamint Athosfélszigetén találhatóak, de hatáskörébe tartoznak az ausztriai, magyarországi, közép-kelet európai, belgiumi, argentíniai, kanadai, franciaországi, németországi, hongkongi, koreai, mexikói, közép-amerikai, új-zélandi, szingapúri, svédországi, skandináviai, 9
Hivatalosan nem tartozik másik autoritás alá. Az autokefál egyházak egyben nemzeti egyházak is.
spanyolországi és portugáliai, valamint svájci etc. metropoliták is. Az isztanbuli Szent György-székesegyház a székhelye, melyet ottjártunkkor mi is felkerestünk. Konstantinápoly meghódításáig a Hagia Sophia volt a patriarchátus székhelye. A keleti kereszténység megerősödését és térnyerését segítette elő Nagy Konstantin császár lépése, aki Bizáncot a Római Birodalom második fővárosává tette. Ezentúl „Új Rómának”, Konstantinápolynak nevezték. A 451-es kalcadóni zsinaton Konstantinápolyt Új Rómaként erősítették meg és Róma elsőbbségét feloldották.10 Az 1054-es szkizma a nyugati latin és a keleti görög egyházak hivatalos szakadását jelentette. A nyugati pátriárka (IX. Leó pápa) és a konstantinápolyi pátriárka (I. Mihály) kölcsönösen kiátkozták egymást. Konstantinápoly meghódítása (1453) után a konstantinápolyi pátriárka az iszlám által meghatározott Oszmán Birodalomban is valamennyi ortodox gyülekezet felsőbbsége maradt. A pátriárkák oszmán államhatalommal való összefonódása miatt az egyes népek egyházai függetlenségi mozgalmaik során egymás után váltak ki a konstantinápolyi patriarchátus szervezeti kötelékéből. A XX. században a görögök többségének el kellett hagynia Törökországot. A török hatóságok a pátriárkát (Konstantin VI., 1924-1925) is kiutasították. Ez ellentmondott az ún. lausanne-i (1923) egyezménynek, mely az I. világháború győztes nagyhatalmai és Törökország között köttetett. Ebben az isztanbuli patriarchátus maradását nemzetközi jog szerint biztosították. Ezért Görögország a pátriárka kiutasítását a Népszövetség és a Nemzetközi Törvényszék elé vitte. A vita eredményeként a pátriarkát lemondatták, egyidejűleg azonban a Török Köztársaságnak el kellett ismernie a konstantinápolyi patriarchátust, mint a területén élő görög kisebbségek vallási intézményét. A nyugati és keleti egyház megbékélésének jeleként 1964 januárjában került sor Jeruzsálemben Athinagora pátriárka és VI. Pál pápa találkozójára. Ennek fontos gesztusaként a római pápa visszaadta az ortodox patriarkának András apostol fejét, melyet még keresztesek raboltak el 1204-ben. A következő találkozásra 1967 júliusában került sor Isztanbulban. VI. Pál pápa meglátogatta az Ökumenikus Patriarkát, amelyet az ugyanezen év októberében viszonzott. Ezek az összejövetelek odavezettek, hogy a római-katolikus egyház és az ortodox egyházak képviseletében a konstantinápolyi Ökumenikus Patriarchátus az 1054-es exkommunikációt (kölcsönös kiátkozást) visszavonták. Teológiai képzés: az ortodox papság képzése jelenleg Törökországban nem lehetséges. Mindez a képzett egyházi vezetőség választását is befolyásolja. A Márvány-tengeren található Hercegek-szigetén (gör. Chalki) volt az egyetlen megmaradt görög-ortodox papszeminárium. 1971-ben zárták be, amikor Törökország valamennyi privát egyetemet államosított. Azóta a teológusoknak és a papságnak külföldön kell tanulmányokat folytatniuk. 10
Az ókeleti patriarchák egyházai nem ismerik el a kalcedóni zsinatot. Ide tartoznak t.k. a koptok, nesztoriánusok, örmények etc.
Az Ökumenikus Patriarchátus és a török állam közti viszony alapvetően továbbra is nehéz. Ez egészen a belső egyházi választásokba való befolyásig terjed. Így Athinagoras pátriarka halálát követően a török kormány megvétózta Kalkedóni Meliton metropolita megválasztását. Ezt követően a Szent Zsinat 1972 júliusában egy másik jelöltet, I. Demetrius metropolitát választotta.
2011 augusztusában Erdoğan-miniszterelnök elrendelte a korábban elkobzott ingatlanok és szakrális helyek visszaadását a keresztény kisebbségeknek is. A külső jelek szerint Törökország az ország területén lévő vallási kisebbségek jogi helyzetének javítására törekszik.
Migránsként: Útunk során ellátogattunk az egyik német ajkú katolikus gyülekezetbe is, ahol istentiszteleten vettünk részt, illetve megismerkedtünk a gyülekezet történetével, betekintést nyerhettünk egy migráns keresztény közösség mindennapjaiba. A gyülekezet egyik legfontosabb karitatív tevékenységei közé tartozik a migránsok, menekültek segítése, az ezzel kapcsolatos tevékenységek koordinálása. Többek között tanácsadással, élelmiszeradománnyal, orvosi Sonja Grasmug: A híd segítséggel és képzési lehetőségekkel járulnak hozzá a többezer, főként Ázsiából és Afrikából érkező migránsok integrációjához. Az önkéntes segítők biztonsági okoból szeretnék megőrizni tevékenységük anonimitását, ezért külön kérésüket tiszteletben tartva a gyülekezet nevét nem közöljük.
III.
Építészet Több mecsetben (Kék-mecset; Kücük Aya Sofia; Suleimaniy) is jártunk, amelyek térszimbolikáját, szakrális jelentését és a napjainkban ott folyó vallási élet megnyilvánulásait is tanulmányozhattuk. A mecset (arabul Masijd=leborulás helye) az imádkozás, Istennel való találkozás helye, valamint egyszerre szolgál szociális találkozási pontként is. Fontos elemei közé tartozik a a) külvilágtól való elhatároltság 2.) Kék mecset
a Mekka felé irányultság és a 3.) Kultikus
tisztaság. Ez utóbbi abban nyilvánul meg, hogy a szőnyeggel borított mecsetekbe csak cipő nélküllehet belépni, illetve a nőknek kendővel kell fejüket fedniük. Ennek párhuzamát az Ószövetségben is megtaláljuk Mózes Istennel való találkozásánál a Hóreben: „Isten ekkor azt mondta: Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állasz.” (2Móz 3,5)
Kék mecset
A mekkai Kába-követ tekintik az első mecsetnek. Az iszlám terjedésével az egyes régióknak megfelelően különböző építészeti stílusok fejlődtek ki. Az első századokban főként a meghódított városok templomait alakították át mecsetekké. Első épületeiket ún. spártai módon építették: azaz téglalap alaprajzra árokkal és külső fallal határolva, a tetőt az ún. Qibla-oldalon (imádság iránya) helyezték el, hogy az imádkozókat védjék a viharoktól. Előképként a próféta medinai háza szolgált. Már az első századokban eltolódott a próféta által adott célszerű egyszerűség az uralkodói reprezentáció irányába. Ily módon az építkezésre gyakorta nyomta rá bélyegét a megbízó szociális és politikai irányultsága. A 9/10. századig gyakoriak voltak az oszlopcsarnokkal ellátott mecsetek. A Szeldzsukuralkodók idején kezdték megalkotni az első kupolaépítményeket – a kupola továbbra is a mecset helyét jelölte, ehhez jöttek még a minarettek, akár 50m magasságig. Tipikusnak számítottak az ún. iwane-k is (udvarra nyíló csarnokok).
Különösen sokszínű kavalkád bontakozott ki a mai Törökország területén – ahol gyakorta az egymással versengő udvarok diktálták az építkezés ütemét, stílusát. A 15. századtól alkalmaztak többszörösen festett csempéket dekorációként. A Mamlukok korában az imádság helye került a fókuszba, az udvarok kisebbek lettek. Kórházzal, madrasa-val (iskolával) és mauzóleummal ellátott komplexumokat kezdtek építeni. Miután az Oszmán Birodalom hódításai révén a 16. századra nagyhatalommá vált, az uralkodók fényűző mecseteket kezdtek építeni. A nagyobb mecsetekhez tartozott egy ún. alapítványkomplexum (madrasa-val, fürdővel, a szegények konyhájával és uralkodói mauzóleummal). A mecset fontos elemei
legfontosabb rész az imacsarnok (musalla) az imafülke (mihrab) jelzi az imairányt és akusztikus hatása van, amikor az imám onnan imádkozik a szószékről (minbar) tartják a pénteki imádságot egy karzat (dikka/mahfil) az imámnak és az uralkodónak van fenntartva, a Korán-recitáció helyéül szolgál
Kék mecset
A minarettek nem szükségszerű építészeti részei a mecsetnek, különösképpen az első évszázadokban volt szimbolikus jelentőségük a rituális tisztálkodás helye a nők számára fenntartott karzatok a 20. századtól terjedtek el
Szimbolika:
semmilyen figurális vagy természeti ábrázolás nem megengedett (alapelv: a teremtő erő Istené) Lehetséges díszítések: kalligráfiák ( pl.: Korán-idézetek), arabeszkek, geometrikus formák a 13. századtól helyeznek félholdakat a minarettekre, a motívum története nem tisztázott
Hárem: A háremek falai mögötti világ évszázadok óta felcsigázta a kívülállók és nyugati utazók fantáziáját. A hárem (arabul: ḥarīm , „felszentelt, sérthetetlen hely”) szóval jelölik egy családi lakhely külvilágtól elzárt részét, amelyen a nők fátyolozatlanul tartózkodhatnak. Az iszlám szokást, miszerint a család női tagjait a férfi társaságtól térbelileg is el kell választani, gyaníthatóan a 7. században vették át a bizánciaktól. A Koránban ezt a szigorú elválasztást nem javasolják explicit módon; jóllehet a nők felszólítást kapnak, hogy ne bocsássák magukat s zemlére (Szúra 24,31) A Topkapi palota háreme
Korábban a háremet a ház urának feleségei (a poligámia szabályai szerint 1-4) lányai, vejei, valamint egyéb családhoz tartozók lakták. Ebbe a világba a férjeken, fiakon, kivételes esetekben orvoson kívül kizárólag nőknek volt bejárása. Az uralkodóházak tágasabb háremeit szolgálónők, rabszolganők, ágyasok, adott esetben akár több ezer nő is lakhatta, amelyet eunuchok őriztek. Ennek legismertebb példája a pazar, fényűző uralkodói Topkapi Palota Isztanbulban, melyet mi is megtekintettünk. A hárem világa gyakorta volt terepe véres uralkodói, trónutódlási Haseki Hürrem szultána (Roxelane)
intrikáknak is. Feljegyzések szerint a legnagyobb befolyásra és hatalomra a görög származású Haseki Hürrem háremhölgy, későbbi szultána (Roxelane) tett szert. A hárem ezen f ormája az Oszmán Birodalom széthullásával, illetve a poligámia tiltásával megszűnt. Napjainkban a hárem szó alatt „női- vagy családi lakrészt”, illetve a női lakóházak összességét értik.
