AZ ISTENEK FÖLDJE
Görögország Európa, sőt a világ legkedveltebb idegenforgalmi célpontjainak egyike. Nem véletlenül. A több ezer éves történelmi múlt, a különböző kultúrák építészeti, kulináris hagyatékai az egész országot járva lépten-nyomon éreztetik hatásukat. Az ellentétek harmóniája elvarázsolja az ideérkezőket. Görögország bármely pontján felfedezhetünk egy-egy ókori romot, amelyek békésen megférnek a mellettük álló modern épületekkel. Mindenkit rabul ejtenek a hegyi falvak, a szigetek szűk utcái, a fehér-kék, vagy éppen színes házak. Egy-egy felfedező út közben ki ne pihenne meg szívesen egy igazi, kockás abroszos tavernában, és ki ne kóstolná meg a hűsítő frappét, vagy csillapítaná szívesen éhségét egy igazi muszakával, görög salátával. Ez az ország, ahol mindenki megtalálja az élményekben gazdag vakációjához megfelelő helyet. Legyen az nyüzsgő város, vagy csendes falu, kényelmes apartman vagy luxus hotel, esetleg a napozáshoz homokos, vagy sziklás tengerpart, netalán az aktív pihenésre vágyóknak raftingolásra, hegymászásra alkalmas terület. És még valami, amely biztosan egy kicsit még hozzáad az itt töltött időszak élményeihez. Ez pedig nem más, mint az utánozhatatlan, hamisíthatatlan görög vendégszeretet.
GÖRÖG ÚTICÉLJAINK: Halkidiki, Olimposz Riviéra, Korfu, Kefalonia, Zakintosz, Kréta, Rodosz
UTAZÁS:
Egyénileg • Autóbusszal • Repülővel
www.ibusz.hu
13
ÉSZAK-GÖRÖGORSZÁG
UTAZÁSI LEHETŐSÉGEK: INDULÁSI IDŐPONTOK EGYÉNILEG, AUTÓVAL (szombat) május június július augusztus 12., 19., 26. 2., 9., 16., 23., 30. 7., 14., 21., 28. 4., 11., 18., 25.
N. MOUDANIA
szeptember 1., 8., 15., 29.
INDULÁSI IDŐPONTOK AUTÓBUSSZAL (péntek) május június július augusztus szeptember 11., 18., 25. 1., 8., 15., 22., 29. 6., 13., 20., 27. 3., 10., 17., 24., 31. 7., 14., 21., 28. INDULÁSI IDŐPONTOK BUDAPEST-SZALONIKI-BUDAPEST REPÜLŐJÁRAT június július augusztus szeptember 23., 30. 7., 14., 21., 28. 4., 11., 18., 25. 1., 8.
14
www.ibusz.hu
NIKITI, METAMORFOSI SARTI
SANI KALLITHEA, KRIOPIGI TORONI PARALIA OLYMPIC BEACH PLATAMONAS NEI PORI
PORTO KOUFOS
ÉSZAK- GÖRÖGORSZÁG
FAKULTATÍV KIRÁNDULÁSOK METEORA
Megismerkedhetnek a hatalmas sziklatömbökre épült kolostorok mindennapi életével, régre visszanyúló történeteivel, az ősi mitológia szerint a Tempi-völgy forrásvízéből kortyolgatva megfiatalodunk.
THESSZALONIKI
Buszos városnézés alatt ellátogatunk a Dimitriosz Bazilikába, Fehér-Toronyhoz és a nyüzsgő, görög-orientális agorára.
WATERLAND
A hatalmas élményparkban garantáltan stresszmentessé teheti nyaralását a medencék, csúszdák paradicsomában.
GÖRÖG EST
Zenés-táncos vacsora. További kirándulásaink az Olymposz Riviéráról: Athén, Skiathos, Olymposz, Kalózhajó. További kirándulásaink Halkidikiről: Athos, Blue Lagoon, Robinson, Sithonia kiskörút. A kirándulások a helyszinen EUR-ban fizetendők, további tájékoztatást irodáinkban kaphatnak.
NEVE "LEVEGŐBEN LEBEGŐ"-T JELENT, ITT TALÁLHATÓ A HÍRES VARLAAM-KOLOSTOR Az istenek hírnőke a görög mitológiában, emellett ő volt az utazók védelmezője Az ókor legnépszerűbb jóshelye volt A Halkidiki-félsziget keleti földnyelvén található autonóm kolostorköztársaság (…-hegyi Köztársaság) A kontinentális Görögország keleti és déli partjait ez a tenger mossa Olymposz-hegység eldugott szegletében megbúvó vízesés neve Pallasz Athéné temploma, a világ egyik legismertebb ókori épülete Ennek volt az istene Zeusz és Héra gyermeke, Arész Híres görög saláta uborkával, joghurttal és fokhagymával www.ibusz.hu
15
SARTI
A Sithonia-félsziget dél-keleti oldalán található Sarti valaha egy apró kis halászfalu volt, mára szinte a legismertebb görögországi célpont a magyarok körében. A hosszan elnyúló üdülőfalu alapvetően 2 részre osztható: egy óvárosi és egy újvárosi részre (a határ nagyjából a középen található nagy parkoló, ahová a mi buszaink is érkeznek). Az „Óvárosban” található a templom és a főtér, mely a falu központjának is nevezhető. A főtértől elindulva a főutcán több tavernát, szuvenír boltot és üzletet találunk. Hosszan elnyúló széles tengerpartjának északi része aprókavicsos, hirtelen mélyül, de ahogy déli irányba sétálunk a part mentén fokozatosan változik át homokos, lassan mélyülő partszakasszá.
SPANOS APARTMANHÁZ
/Ár: 268. old./
FEKVÉSE: 2008 tavaszán épült Sarti ófalujának központjától 400 méterre ez a modern, minden igényt kielégítő apartmanház, a homokos tengerparttól mindössze 40 m-re. SZOLGÁLTATÁSOK: Vásárlási, étkezési lehetőségek a közvetlen közelében megtalálhatók. Parkolási lehetőség az utcán az apartman előtt lehetséges.
KLIO APARTMANHÁZ
ELHELYEZÉS: 2 ágyas stúdió: a tengerre és az utcára néző stúdiókban az ágyak és a konyhasarok egy légtérben kaptak helyet. A stúdiók felszereltsége: légkondicionáló (felár a helyszínen fizetendő), TV, konyhasarok, mely a legszükségesebb eszközökkel felszerelt, fürdőszoba hajszárítóval, zuhanyzóval és WC-vel, terasz kerti bútorokkal. ELLÁTÁS: Önellátás, (menü vacsora vagy félpanzió felár ellenében)
/Ár: 269. old./ FEKVÉSE: Sarti ófalujának igazi nyüzsgő életét élvezhetik azok, akik a 2010 tavaszán átadott új, modern stílusban berendezett apartmanházat választják. Az apartmanház kb. 100 méterre található a tengerparttól. SZOLGÁLTATÁSOK: A közelben számos szórakozóhely várja az aktív pihenésre vágyókat, míg a kulináris élvezeteket kedvelők a helyi tavernákban kóstolhatják meg a hamisíthatatlan görög ízeket. Fiataloknak ajánljuk a szálláshelyet, illetve mindazoknak, akiknek a nyaralás elképzelhetetlen zene, tánc nélkül. ELHELYEZÉS: 2-3 ágyas stúdió: az utcára néző, emeleti stúdiókban egy légtérben kapott helyet a franciaágy és egy normál pótágy, valamint a konyhasarok. 3-4 ágyas stúdió: az utcára néző, emeleti stúdiókban egy franciaágy és két normál pótágy találaható, valamint egy konyhasarok. A stúdiók felszereltsége: légkondicionáló (felár a helyszínen fizetendő), Internet, TV, konyhasarok, mely a legszükségesebb eszközökkel felszerelt, fürdőszoba zuhanyzóval és WC-vel, terasz kerti bútorokkal. ELLÁTÁS: Önellátás (menü vacsora vagy félpanzió felár ellenében)
16
www.ibusz.hu
FOTINI APARTMANHÁZ
ségek a közvetlen közelben találhatók. Parkolás az utcán, az apartman előtt, illetve mellette lehetséges. ELHELYEZÉS: 2-3 ágyas stúdió: az utcára néző, emeleti stúdiókban az ágyak és a konyhasarok egy légtérben találhatóak. A stúdiók felszereltsége: légkondicionáló (felár
SOKRATIS APARTMANHÁZ
a helyszínen fizetendő), TV, konyhasarok, mely a legszükségesebb eszközökkel felszerelt, fürdőszoba zuhanyzóval és WC-vel, terasz kerti bútorokkal. ELLÁTÁS: Önellátás, (menü vacsora vagy félpanzió felár ellenében)
/Ár: 269. old./
FEKVÉSE: Sarti ófalujának nyüzsgő életébe csöppenhetnek bele azok, akik ezt a modern kialakítású apartmanházat választják, mely 70 méterre található a tengerparttól. SZOLGÁLTATÁSOK: Recepció, a társalgóban televízió és ingyenes WIFI vehető igénybe, a közelben számos üzlet, bár, kávézó, szórakozóhely várja
ASTERAS APARTMANHÁZ
GÖRÖGORSZÁG - HALKIDIKI
FEKVÉSE: 2009 tavaszán épült ez a kétszintes, mediterrán hangulatú, ízlésesen berendezett, igényes apartmanház. Sarti óvárosának csendesebb részén, a főtértől 100 méterre, a homokos, lassan mélyülő tengerparttól pedig 250 m-re helyezkedik el. SZOLGÁLTATÁSOK: Vásárlási, étkezési lehető-
/Ár: 269. old./
az aktív pihenésre vágyókat. A kulináris élvezeteket kedvelők pedig a helyi tavernákban kóstolhatják meg a hamisíthatatlan görög ízeket. ELHELYEZÉS: 2 és 2-3 ágyas stúdió: az utcára néző emeleti stúdiókban az ágyak és a konyhasarok egy légtérben kaptak helyet. A stúdiók felszereltsége: légkondicionáló (felár a helyszínen fizetendő), TV, konyhasarok, mely a legszükségesebb eszközökkel felszerelt, fürdőszoba zuhanyzóval és WC-vel, terasz kerti bútorokkal. ELLÁTÁS: Önellátás (menü vacsora vagy félpanzió felár ellenében)
/Ár: 269. old./
FEKVÉSE: Az apartmanház Sarti Village-en található, a nagy parkoló közelében, kb. 100 m-re a homokos tengerparttól. SZOLGÁLTATÁSOK: A házban recepció és bár is működik, gyönyörű gondozott kert veszi körül. A közelben rengeteg vásárlási és étkezési lehetőséget találunk, parkolni az utcán a ház előtt lehetséges. ELHELYEZÉS: 2 és 2-3 ágyas stúdió: a kertre néző stúdiók a ház földszint-
jén találhatóak, melyekben az ágyak és a konyhasarok egy légtérben kaptak helyet. A stúdiók felszereltsége: légkondicionáló (felár a helyszínen fizetendő), TV, konyhasarok, mely a legszükségesebb eszközökkel felszerelt, fürdőszoba zuhanyzóval és WC-vel, terasz kerti bútorokkal. ELLÁTÁS: Önellátás, (menü vacsora vagy félpanzió felár ellenében) www.ibusz.hu
17
NIKOS APARTMANHÁZ
/Ár: 269. old./
FEKVÉSE: a 2006-ban épült apartmanház, Sarti homokos tengerpartjától 60 m-re az óváros központjától pedig 200 m-re található. SZOLGÁLTATÁSOK: Az apartmanház közvet-
KYRIAKIS APARTMANHÁZ
/Ár: 269. old./
FEKVÉSE: Az apartmanház az ófaluban található, Sarti sétálóutcájában, kb. 80 m-re a tengerparttól. SZOLGÁLTATÁSOK: A közelben éttermek, kávézók, pékség, szupermarket és ajándékboltok találhatók, parkolni az utcán a háztól kicsit távolabb lehetséges. ELHELYEZÉS: 2-3 ágyas stúdió: a 2. emeleti stúdiók a ház belső udvarára
TRIPHON APARTMANHÁZ
www.ibusz.hu
néznek, melyekben az ágyak és a konyhasarok egy légtérben kaptak helyet. A stúdiók felszereltsége: légkondicionáló (felár a helyszínen fizetendő), TV, konyhasarok, mely a legszükségesebb eszközökkel felszerelt, fürdőszoba zuhanyzóval és WC-vel, terasz kerti bútorokkal. ELLÁTÁS: Önellátás, (menü vacsora vagy félpanzió felár ellenében)
/Ár: 269. old./
FEKVÉSE: Az elegáns kivitelezésű apartmanház közvetlenül a tengerparton helyezkedik el, Sarti Village-en, a focipálya mellett. A homokos tengerparttól mindössze 10 m távolságra van. SZOLGÁLTATÁSOK: Rengeteg étterem, kávézó és ajándékbolt található a közvetlen környezetében. Parkolni az utcán, a ház előtt lehetséges. ELHELYEZÉS: 2-3 ágyas stúdió: a tengerre néző emeleti stúdiókban a franciaágy és a normál pótágy, valamint a konyhasarok egy légtérben találhatók.
18
len közelében rengeteg vásárlási és étkezési lehetőséget találunk. Parkolás az utcán, az apartman előtt megoldható. ELHELYEZÉS: 2 és 2-3 ágyas stúdió: az utcára néző, emeleti stúdiókban az ágyak és a konyhasarok egy légtérben kaptak helyet. 4-5 ágyas apartman: az utcára néző, emeleti apartmanok 2 hálószobával és egy konyhasarokkal rendelkeznek. A stúdiók/apartmanok felszereltsége: légkondicionáló (felár a helyszínen fizetendő), TV, konyhasarok, mely a legszükségesebb eszközökkel felszerelt, kisméretű fürdőszoba zuhanyzóval és WC-vel, terasz kerti bútorokkal. ELLÁTÁS: Önellátás, (menü vacsora vagy félpanzió felár ellenében)
4-5 ágyas apartmanok: a tengerre néző és részben tengerre néző emeleti apartmanokban egy hálószoba és egy nappali található konyhasarokkal, illetve 2 hálószoba külön konyhával. A stúdiók/apartmanok felszereltsége: légkondicionáló (felár ellenében), TV, konyhasarok/külön konyha a legszükségesebb eszközökkel felszerelve, fürdőszoba zuhanyzóval és WC-vel, balkon kerti bútorokkal. ELLÁTÁS: önellátás (menü vacsora vagy félpanzió felár ellenében)
ANESTI APARTMANHÁZ
SARTI BEACH APARTMANHÁZ
FEKVÉSE: Sarti Beach tengerparti sétányára épült medencés aparthotel komplexum, mely egy főépületből és bungaló típusú melléképületekből áll. SZOLGÁLTATÁSOK: A medence körül napernyők/napágyak és egy pool bár található. Az aparthotellel szemben lévő parton térítés ellenében igénybe vehetők az Aqua watersport szolgáltatásai. Vásárlási, étkezési lehetőségek a közelben, parkolni az utcán az apartman előtt, illetve mellett lehetséges. ELHELYEZÉS: 3-4 ágyas bungaló stúdió: bungaló típusú, kertre néző
GÖRÖGORSZÁG - HALKIDIKI
FEKVÉSE: Sarti Beach homokos tengerpartja melletti sétányon helyezkedik el, Sarti központjától kb. 1,5 km-re, csendes környezetben. A felújítás előtt álló apartmanok a tengerre vagy a szomszédos házra néznek.
/Ár: 269. old./
SZOLGÁLTATÁSOK: A közelében éttermek, pékség, kávézó és ajándékboltok találhatóak. Parkolni az utcán az apartman előtt, illetve mellett lehetséges. ELHELYEZÉS: 2-3 ágyas stúdió: az utcára, illetve tengerre néző, földszinti, illetve emeleti stúdiókban az ágyak és a konyhasarok egy légtérben kaptak helyet. 4-5 ágyas apartman: a tengerre néző, földszinti, illetve emeleti apartmanok 2 hálószobával és egy konyhasarokkal rendelkeznek. A stúdiók/apartmanok felszereltsége: konyhasarok, mely a legszükségesebb eszközökkel felszerelt, fürdőszoba zuhanyzóval és WC-vel, terasz kerti bútorokkal. Az apartmanházban nincs TV és légkondicionáló. ELLÁTÁS: Önellátás, (menü vacsora vagy félpanzió felár ellenében)
/Ár: 269. old./
egyszerűen berendezett stúdiók, amelyekben a konyhasarok és az ágyak egy légtérben vannak. 4 ágyas apartman: a tengere néző, emeleti apartmanok 2 hálószobával és egy külön konyhával rendelkeznek. Az apartmanok felszereltsége: légkondicionáló (felár a helyszínen fizetendő), TV, konyha, mely a legszükségesebb eszközökkel felszerelt, fürdőszoba zuhanyzóval és WC-vel, erkély kerti bútorokkal. ELLÁTÁS: Önellátás, (menü vacsora vagy félpanzió felár ellenében)
HOTEL STEFANI ★★ /Ár: 269. old./
FEKVÉSE: A családi vállalkozásban működő hotel Sarti Village-en található, csupán 100 m-re a homokos tengerparttól. Közelében rengeteg étkezési és vásárlási lehetőség áll az utasok rendelkezésére. SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, bár, medence, pool bár, napozó terasz, kert, parkoló ELHELYEZÉS: 2-3 ágyas hegyre néző és tengerre néző szobákban,
melyekben egy franciaágy és egy normál pótágy található. 3-4 ágyas kertre néző családi szobákban, melyekben egy franciaágy és 2 pótágy található, melyek lehetnek normál ágyak vagy emeletes ágy. A szobák felszereltsége: légkondicionáló, TV, WiFi, minibár, fürdőszoba zuhanyzóval és WC-vel, erkély kerti bútorokkal. ELLÁTÁS: reggeli (menü vacsora felár ellenében) www.ibusz.hu
19
METAMORFOSI ÉS NIKITI Metamorfosi a Kassandra-öbölben található tipikus görög tengerparti üdülőfalu a Sithonia félsziget
bejáratánál. A valaha volt kis halászfalu, mára közkedvelt üdülőparadicsommá nőtte ki magát, rengeteg apartmanházzal és szállodával. A gyönyörű fenyvesekkel tarkított tengerpart ideális helyszínt biztosít a pihenésre és a kikapcsolódásra. Tengerpartja homokos, néhol aprókavicsos, lassan mélyülő. Nikitiben a gyönyörű zöld környezet és a hagyományos kőházak rabul ejtik az idelátogatókat. Itt található Görögország egyik leghosszabb strandja, ami kb. 30 km hosszú.
VILLAGE MARE HOTEL ★★★★ /Ár: 270. old./ FEKVÉSE: Metamorfosi városától 1,5 km-re, a tengerparttól pedig csupán 50 m-re található ez a 130 szobával rendelkező négycsillagos all inclusive hotel. A szállodát elsősorban gyermekes családok részére ajánljuk, mert hatalmas családi apartmanokkal és rengeteg gyermek szolgáltatással rendelkezik. Parkolás a hotel területén lehetséges. SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, kávézó, internet szoba, 2 medence - gyermekek számára elkülönített résszel (a medencéknél található napozóágyak és napernyők ingyenesek, de a parton
térítés ellenében vehetőek igénybe), pool bár, mini club és gyermekjátszótér, gyermekfelügyelet, TV és játék szoba, kiságy és etetőszék igényelhető, sportolási lehetőségek: strandröplabda, asztalitenisz, darts, biliárd, vízi sportközpont ELHELYEZÉS: 2-3 ágyas stúdiókban (21 m2), egy franciaággyal és egy kihúzható kanapéval. 2-4 ágyas kétszintes egylégteres szobákban (32-36 m2), a földszinten egy emeletes ággyal, az emeleten pedig egy franciaággyal. 2-4 ágyas apartmanokban (32-35 m2), egy franciaágyas hálószobával és egy nappalival kétszemélyes
kihúzható kanapéval. 2-5 ágyas apartmanokban (42-45 m2), egy franciaágyas hálószobával, egy hálófülkével, melyben 2 külön ágy található és egy kihúzható kanapéval a nappaliban. A szobák alapfelszereltsége: légkondicionáló, SAT TV, telefon, széf, minibár, fürdőszoba hajszárítóval, tusolóval és WC-vel, terasz kerti bútorokkal. Az apartmanokban konyhasarok is található. ELLÁTÁS: all inclusive (reggeli, ebéd és vacsora büfé rendszerben, italok, snack-ek, szendvicsek, fagyi, délutáni kávé és tea)
LILY ANN BEACH HOTEL ★★★ /Ár: 270. old./
FEKVÉSE: Nikititől pár km-re, Elia Beach közelében található ez a háromcsillagos, családias hangulatú hotel. A csendes, nyugodt környezetben található szálloda közvetlenül a tengerparton épült. Fekvéséből és szolgáltatásaiból adódóan kifejezetten családosok számára ajánljuk.
20
www.ibusz.hu
SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, bár, internet szoba, kültéri medence – gyermekek számára elkülönített résszel (a medencéknél található napozóágyak és napernyők ingyenesek, de a parton térítés ellenében vehetőek igénybe), pool bár, mini club ELHELYEZÉS: 2-3 ágyas standard szobákban, egy franciaággyal és egy pótággyal. 2-4 ágyas kétlégteres családi szobákban, 2 hálószobával, az egyikben egy franciaággyal, a másikban 2 normál ággyal. A szobák alapfelszereltsége: légkondicionáló, SAT TV, telefon, minibár, fürdőszoba tusolóval és WC-vel, terasz kerti bútorokkal. ELLÁTÁS: félpanzió (reggeli és vacsora)
ELIA BEACH Sithonia félsziget egyik legnagyobb üdülőközpontjától, Nikititől kb. 10 km-re található, amelynek történelme vissza-
nyúlik az időszámításunk előtti időkre. Változatos tájképe a bőséges olívafa ültetvényekből, a bizánci templomokból, a festői völgyekből és a mélykék tengervízből adódik. Ízletes ételekkel, borokkal, a helyiek vendégszeretetével és nyitottságával bűvöli el az idelátogatókat. Tengerpartja finomhomokos, lassan mélyülő, ezért kis gyerekekkel érkezőknek is szívesen ajánljuk. Az aktív pihenésre vágyók számos vízisport lehetőséget próbálhatnak ki.
GÖRÖGORSZÁG - HALKIDIKI
HOTEL ANTHEMUS SEA ★★★★★ /Ár: 270. old./
FEKVÉSE: Az igényes ötcsillagos, minden igényt kielégítő, mediterrán hangulatú hotel Elia Bech-en helyezkedik el, saját lassan mélyülő fehér homokos tengerparttal rendelkezik. A közelben sok kis romantikus öbölbe látogathatnak el a szálloda vendégei. Az összesen 205 szobával rendelkező szálloda komplexum hatalmas wellness részlegében igazi kényeztetésben lehet részünk. SZOLGÁLTATÁSOK: 3 étterem (az egyik a tengerparton), bár, pool bár, internet szoba, 2 kültéri medence (az egyik jacuzzival), 1 gyermek medence (a medencéknél található napozóágyak és napernyők ingyenesek, de a parton térítés ellenében vehetőek igénybe), 700 m2-es wellness központ (úszómedence, fűtött jacuzzi, szauna, gőzfürdő, relaxációs terem, mas�százsszalon, fitness terem), napközben animációs programok gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, folklórest élőzenével és görög tánccal, mini market, játékterem, mini klub és gyermek animáció 4-12 éveseknek, zárt
parkoló, sport lehetőségek: asztalitenisz, strandröplabda, vízi sporteszközök bérlése. A szolgáltatások közül némelyik térítés ellenében! ELHELYEZÉS: 2 ágyas kertre néző standard szobákban (21-25 m2), egy franciaággyal. 2- 3 ágyas kertre, illetve tengerre néző superior szobákban (27-30 m2), egy franciaággyal és egy kihúzható kanapéval. 3-4 ágyas kertre, illetve tengerre néző junior lakosztályokban (35-40 m2), egy franciaággyal és egy kihúzható kanapéval. Továbbá 3-5 fős kétlégteres deluxe lakosztályok, valamint 3-4 fős kétlégteres wellness lakosztályok is foglalhatók, melyekhez privát medence tartozik. A szobák alapfelszereltsége: légkondicionáló, széf, telefon, TV, minibár, tea- és kávéfőző, internet csatlakozási lehetőség, fürdőszoba tusolóval (a superior szobákban és lakosztályokban hidromasszázs fürdőkád), hajszárítóval és WC-vel, balkon kerti bútorokkal. ELLÁTÁS: büfé félpanzió (büfé reggeli és vacsora)
ATHENA PALLAS VILLAGE ★★★★★ /Ár: 270. old./
FEKVÉSE: Az ötcsillagos luxus hotel közvetlenül Elia Beach finomhomokos tengerpartján található, saját stranddal rendelkezik. A vendégek igazi paradicsomban érezhetik magukat az elegáns kialakítású, ugyanakkor modern berendezésű szállodában, minden igényt kielégítő szolgáltatásokkal. Mind a pihenni vágyók, mind az aktív kikapcsolódás kedvelői megtalálhatják a kedvükre való szórakozási lehetőségeket. SZOLGÁLTATÁSOK: 2 étterem, bár, pool bár, beach bár, internet szoba, 3 kültéri medence, gyermek medencék (a medencéknél található napozóágyak és napernyők ingyenesek, de a parton térítés ellenében vehetőek igénybe), 1200 m2-es wellness központ (fedett medence, jacuzzi, szauna, gőzfürdő, relaxációs terem, masszázsszalon, fitness terem, szolárium), napközben animációs
programok gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, esti showműsorok, mini market, játékterem, mini klub és gyermek animáció 4-11 éveseknek, gyermek felügyelet, mozi, zárt parkoló, sport lehetőségek: minigolf, asztalitenisz, biliárd, bowling. A szolgáltatások közül némelyik térítés ellenében! ELHELYEZÉS: 2-3 ágyas standard szobákban (21 m2), egy franciaággyal és egy kihúzható fotelággyal. 2-4 superior szobákban (28 m2), egy franciaággyal és egy kihúzható kanapéval. 2-6 ágyas kétlégteres családi szobákban (52 m2), egy franciaágyas hálószobával és egy kihúzható kanapéval a nappaliban, valamint 2 fürdőszobával. Továbbá 2-6 fős háromlégteres kétszintes lakosztályokban, 2 franciaágyas hálószobával, egy kihúzható kanapéval és kandallóval a nappaliban.
A szobák alapfelszereltsége: légkondicionáló, telefon, TV, minibár, fürdőszoba tusolóval/ fürdőkáddal, hajszárítóval és WC-vel, balkon kerti bútorokkal. ELLÁTÁS: büfé félpanzió (büfé reggeli és vacsora)
www.ibusz.hu
21
TORONI ÉS PORTO KOUFO Toroni a Sitonia félsziget dél-nyugati részén helyezkedik el. Egy apró kis település, melynek tengerpartja kb. 3 km hosszú aprókavicsos, sziklás öblökkel. Toroni tökéletes helyszín a pihenésre és kikapcsolódásra vágyók számára, a tömegturizmus itt nem jellemző. Nem messze, dél felé található egy másik aprócska halászfalu, Porto Koufo egy védett öbölben. Az ókorban a „Kofos Limin”, azaz „Süket Kikötő” néven emlegették, mert a tenger hullámzása és morajlása az öböl partjáig már nem ér el, így az embernek olyan érzése van, mintha egy tó partján pihenne. A Porto Koufoi-öböl a legnagyobb természetesen kialakult öböl Görögországban, különleges adottságainak köszönhetően a történelem folyamán szinte minden háborúban rejtekhelynek használták.
HOTEL BLUE SEA ★★★+ /Ár: 270. old./
FEKVÉSE: Toroni tengerparti sétányánál 2009ben épült, családi vállalkozásban működő, középkategóriájú szálloda, mely előtt lassan mélyülő homokos tengerpart húzódik. A hotelt a tengerparttól egy kisforgalmi út választja el. Vásárlási és étkezési lehetőségek a szálloda közelében megtalálhatóak. Parkolás a szálloda területén belül lehetséges. SZOLGÁLTATÁSOK: Taverna, kávézó, meden-
ce - gyermekek számára elkülönített résszel (a medencéknél található napozóágyak és napernyők ingyenesek, de a parton térítés ellenében vehetőek igénybe), pool bár, masszázs, hamam, fitnesz terem, jacuzzi, internet sarok, vízi sport eszközök bérlése. ELHELYEZÉS: 2-4 ágyas egylégteres superior szobákban, melyekben egy franciaágy és egy kihúzható kanapé található. 2-4 ágyas
kétlégteres családi szobákban, melyek egy franciaágyas hálószobából és egy kihúzható kanapéval rendelkező nappaliból állnak, melyeket egy elhúzható tolóajtó segítségével el lehet különíteni. A szobák alapfelszereltsége: légkondicionáló, SAT TV, széf, minibár, fürdőszoba tusolóval és WC-vel, balkon kerti bútorokkal. ELLÁTÁS: Büfé félpanzió (büféreggeli és vacsora).
HOTEL PORTO KOUFO ★★★+ /Ár: 270. old./
FEKVÉSE: 2006-ban teljeskörűen felújított, 36 szobával rendelkező, kétszintes, mediterrán hangulatú, gondozott kerttel körülvett szálloda, mely közvetlenül Porto Koufo lassan mélyülő, homokos tengerpartján épült. A családias jellegű, tipikusan görög stílusban kialakított, csendes, nyogodt környezetben lévő hotelt bátran ajánljuk kisgyermekes családok számára is. SZOLGÁLTATÁSOK: panoráma étterem közvetlenül a tengerparton, lobby, kávézó, internet sarok, parkoló. ELHELYEZÉS: 2-3 ágyas standard szobákban, egy franciaággyal és egy
22
www.ibusz.hu
normál ággyal. 3-4 ágyas kétlégteres apartmanokban, egy franciaággyal a hálószobában, valamint egy kihúzható kanapéval és egy konyhasarokkal a nappaliban. A szobák alapfelszereltsége: légkondicionáló, telefon, SAT TV, WiFi, kisméretű hűtő, fürdőszoba tusolóval és WC-vel, terasz kerti bútorokkal. ELLÁTÁS: Büfé reggeli (ebéd, ill. vacsora lehetőséget a szálloda nem biztosít, de a’la carte, házias ételeket fogyaszthatunk el a szemben található tavernában)
KASSANDRA a Chalkidiki félsziget első földnyelve, az Égei tenger egyik legjelentősebb idegenforgalmi célpontja. Kallithea a Kassandra
GÖRÖGORSZÁG - HALKIDIKI
félsziget keleti oldalán a Toroneos öbölben, míg Sani a földnyelv nyugati oldalán, N. Moudania a félsziget bejáratánál, a Thermaikos öbölben található meg. Számos vidékies, partközeli, autentikus görög tavernát, színvonalas éjszakai bárokat, pubokat találhat az idelátogató, de a vízi sportok kedvelői sem fognak unatkozni. Lehetőségük nyílik Kassandra öbleiben búvárkodni /PADI, snorkelling/, Porto Carras-ban golfozni, gyönyörködhetnek az Athos több ezer méteres csúcsainál felkelő napban. A gyerekek kedvence a vízipark, ahol egész nap korlátlanul csúszkálhatnak kedvükre. A kirándulni vágyók ellátogathatnak a Makedónok fővárosába Thessalonikibe, a Meteórákhoz és hajóval a több száz éve elszigetelt Athos szerzetes köztársaságba. Amennyiben csöndre és nyugalomra vágyódnak, békés, eldugott rejtekhelyekből sincs hiány. Kék zászlóval minden évben kitüntetett kristálytiszta vizű, égszínkék tenger, az aranylóan csillogó homokfövenyes partjaival a természet tökéletes harmóniája. Tengerpartjai változatosak, finom homokosak, cask néhol kavicsosak, lassan mélyülnek, ezért kisgyerekkel érkezőknek is szívesen ajánljuk. Erre az üdülőhelyre repülővel és egyénileg tudnak eljutni kedves utasaink. Kassandrára érkező kedves vendégeink a helyszínen, az idegenvezetővel egyeztetve jelentkezhetnek a kirándulásokra.
HOTEL ATHOS PALACE ★★★★ /Ár: 271. old./
FEKVÉSE: A minden igényt kielégítő szálloda, mely a G Hotels szállodalánc tagja. A szálloda saját, közvetlen hófehér-homokos, lassan mélyülő tengerpartján található, egy hatalmas ősfás, gondozott parkban Kallithea városka szélén. (Thesszaloniki reptéri transzfer: kb. 1 óra) SZOLGÁLTATÁSOK: Lobby, recepció, lift, három kültéri, beltéri medence, elkülönített gyerekmedence, játszótér, mozi, diszkó, loby bár, trópusi bár, pool-snack bár, éttermek. Esténként görög est élőzenével, görög táncokkal, kabaré show, musical-ek, napközben változatos animációs és sport programok. Szobaszerviz, Internet, minimarket, ruhatisztítás, ékszerüzlet, butik, videojátékok, orvosi szolgálat térítés ellenében. Gépkocsi bérlés lehetőség, zárt parkoló. Sport, wellness: darts, minigolf, asztali tenisz, strand röplabda, kosárlabda, billiárd, tenisz, aerobic, vizisí, kenu, vitorlázás. Térítés ellenében: sport eszközök, PADI-búvárközpont, masszázsok. Miniklub 4-12 éveseknek, gyerek-diszkó, gyermekülés, babaágy, gyermekfelügyelet. Egyes szolgáltatások felár ellenében vehetők igénybe. ELHELYEZÉS: Tengerre néző 2 ágyas standard 1-2 pótágyas szobában vagy 2-5 fős, 2 légteres, tengerre néző superior suite/ családi lakosztályban, minden szobatípus légkondicionálóval, telefonnal, SAT-TV-vel, rádióval, hűtővel/minibárral széffel, zuhanyzós fürdőszobával WC-vel, hajszárítóval, balkonnal kerti bútorokkal felszerelt. ELLÁTÁS: Büfé félpanzió. Svédasztalos reggeli és vacsora bőséges választékkal, görög és nemzetközi ételspecialitásokkal. All inclusive ellátás felár ellenében: + ebéd büférendszerben, kontinentális reggeli későn kelőknek, különböző nemzetek ételei, snack ételek, kávé/tea, sütemények napköz-
ben, alkoholmentes italok, helyi, valamint néhány import alkoholos ital. Figyelem: egyes éttermekben a dohányzás tilos, ill. néhány éttermében az elegáns öltözéket a szálloda szabályzata előírja. AJÁNLJUK: Wellness szolgáltatásokat, aktív pihenést, romantikát, club jellegű szállodát kedvelő vendégeinknek, kisgyerekes családoknak.
www.ibusz.hu
23
HOTEL SIMANTRO BEACH & SPA ★★★★+ /Ár: 270. old./
FEKVÉSE: A G Hotels szállodalánc tagja, 2008-ban felújított, rusztikus stílusú, minden igényt kielégítő szálloda, Sani nyugalmas környékén, közvetlen saját, hófehér-homokos, lassan mélyülő tengerparton helyezkedik el. (Thesszaloniki reptéri transzfer: kb. 1 óra) SZOLGÁLTATÁSOK: Lobby, recepció, lift, két kültéri és egy beltéri medence, elkülönített gyerekmedence, játszótér, lobby bár, night club, beach és pool bárok, főétterem, elegáns Troulos a’ la carte étterem, Olympos beach taverna, mely önkiszolgáló rendszerben működik. Esténként diszkó, külső és belső színházban fellépések, görög est élőzenével, görög táncokkal, grill ételekkel, napközben változatos animációs programok. Szobaszerviz, kreatív műhely, internet, minimarket, ruhatisztítás, ékszerüzlet, butik, videojátékok, orvosi szolgálat térítés ellenében. Egyénileg érkező vendégeink zárt parkolóba tehetik autóikat. Sport, wellness: fitness terem, darts, minigolf, asztali tenisz, strand röplabda, kosárlabda, billiárd, tenisz, futball, aerobic. Térítés ellenében: vízisport eszközök, vízisíoktatás, búvároktatás, PADIbúvárközpont, masszázsok. Miniklub, gyermekülés, babaágy, esténként gyermekasztal, gyermekfelügyelet. ELHELYEZÉS: 2 ágyas 1-2 pótágyas tenger felé, hegyekre, parkra néző ízlésesen berendezett szobában, mely zuhanyzós fürdőszobával hajszárítóval, hűtővel/minibárral, légkondicionálóval, telefonnal, SAT-TV-vel, széffel, balkonnal vagy terasszal kerti bútorokkal felszerelt vagy tengerre néző 2-5 fős családi suite-ben, mely tágasabb és LCD-s TV és jacuzzis kád is a szoba tartozéka. Lehetőség van továbbá tengerparti szoba foglalására lekéréssel. ELLÁTÁS:Büfé félpanzió. Svédasztalos reggeli és vacsora bőséges büféválasztékkal, görög és nemzetközi ételspecialitásokkal. All inclusive ellátás felár ellenében: + ebéd büférendszerben, kontinentális reggeli későn kelőknek, különböző nemzetek ételei, snack ételek, kávé/tea, sütemények napközben, alkoholmentes italok, helyi, valamint néhány import alkoholos ital. Figyelem: egyes éttermekben a dohányzás tilos, ill. néhány éttermében az elegáns öltözéket a szálloda szabályzata előírja. AJÁNLJUK: Wellness szolgáltatásokat, aktív pihenést, romantikát, club jellegű szállodát kedvelő vendégeinknek, kisgyerekes családoknak
24
www.ibusz.hu
IBUSZ PLUSZ
GÖRÖGORSZÁG - HALKIDIKI
HOTEL OCEANIA ★★★★★ DE LUX CLUB & SPA /Ár: 271. old./
FEKVÉSE: Modern, luxus igényeket kielégítő szálloda komplexum a kiépített homokos tengerpart mellett, ahol akár elvonultan is strandolhatnak kedvükre a párok, ill. a kisgyerekes családok, Nea Moudania központja 20 perces sétával érhető el. (Thesszaloniki reptéri transzfer: kb. 1,5 óra) SZOLGÁLTATÁSOK: Lobby, 24 órás recepció, lift, medencerendszer (egy kültéri medencerendszer elkülönített gyerek és csecsemő résszel, napágyakkal és napernyővel, belső medence), belső- és külső játszótér gyerekeknek, pool-, snack bár, központi étterem, a’la carte éttermek - görög, ázsiai és olasz ételek. Esténként számos szórakozási lehetőség várja a vendégeket: show és musical-ek, élő színházi előadások háromszor egy héten, night club, élő zene a szálloda központi bárjában, mozi. Szobaszerviz, internet-hozzáférés, ajándékbolt és újságos stand, fodrász, ruhatisztítás, or-
vosi vizsgálatok térítés ellenében. Nagyobb csoportok számára bálterem, konferencia- és tárgyalótermek. A szálloda területén ingyenes parkolási lehetőség biztosított. Háziállat nem vihető be a szálloda területére. Sport, wellness: fitness terem, röplabda, kosárlabda, asztalitenisz, 2 teniszpálya, 2 squash pálya, animációs programok, darts, biliárd, kártyajátékok, aerobic. Vízisport-központ: szörf, katamarán, kenu és vizibicikli, mountain-bike, búvároktatás, térítés ellenében: vízisí, jetski, banánozás, könnyűbúvárkodás. A modern és elegáns SPA-központban SPA-fürdő, jacuzzi, szauna, hammam, fitness terem. Térítéssel: kozmetikai kezelések, masszázsok, aromaterápia, hidroterápia. Korosztályok szerinti mini klub, baba telefon, gyerekmenü, illetve etetőszékek az éttermekben, számos animációs program (vetélkedők, kézműves foglalkozások, arcfestés, kincskeresés, indián-és kalóz partik), mini disco, külön gyermekfelügyelet térítés ellenében. AJÁNLJUK: Wellness szolgáltatásokat, aktív pihenést, romantikát, club jellegű szállodát kedvelő vendégeinknek, kisgyerekes családoknak. ELHELYEZÉS: Tengerre néző, 2 ágyas egy főre pótágyazható standard szobában, a tengerre néző 2-4 fős junior vagy 2 légteres suite lakosztály felár ellenében foglalható, melyhez „Oceania Privilege Club” luxus csomag is jár (egy üveg bor, gyümölcskosár érkezéskor a szobában, exkluzív kozmetikai cikkek a fürdőszobában, expressz check-in, ingyenes napozóágy napernyővel a tengerparton). Minden szoba zuhanyzós fürdőszobával, WC-vel, hajszárítóval, minibárral, légkondicionálóval, fürdőköpennyel, telefonnal, SAT-TV-vel, CD-/DVD-vel, internet hozzáférés lehetőségével, kávé-teafőzővel, széffel, balkonnal vagy terasszal kerti bútorokkal felszerelt. ELLÁTÁS: All inclusive. Reggeli, ebéd és vacsora bőséges büféválasztékkal a Thalassa éttermben görög és nemzetközi ételspecialitásokkal. Helyi és nemzetközi alkoholos italok, üdítők, sörök, snack-bár, kávé, édességek, fagyi napközben. A’la carte étkezéseket a különböző éttermekben előre kell jelezni a recepción. Figyelem: egyes éttermekben a dohányzás tilos, ill. néhány éttermében az elegáns öltözéket a szálloda szabályzata előírja. www.ibusz.hu
25
PARALIA Évről évre tapasztalható fejlődésen megy keresztül, ezért mára igazán felkapott üdülőközpont lett. Esténként sokrétű kikapcso-
lódásra, szórakozásra van lehetőség, mivel pubok, diszkók sokasága épült fel az évek során. A görög konyha széles választékát megízlelhetik, hiszen a tengeri halak, herkentyűk, giros, musaka, horiatiki saláta az összes taverna palettáján megtalálható elérhető áron természetesen. A városközponton kívüli tengerpartjai szélesek, lassan mélyülő finom-homokosak, ezért gyermekekkel érkezőknek is szívesen ajánljuk.
ANDROMÉDA APARTMANHÁZ
FEKVÉSE: 2010-ben épült vadonatúj, art deco stílusú, minden igényt kielégítő, háromszintes apartman, mely a központtól 400 m-re, csendes övezetben, a homokos, lassan mélyülő tengerparttól is csak 250 m-re húzódik. Szupermarket és különféle vásárlási lehetőségek is csak 200 m-re. Parkolási lehetőség az utcán az apartman előtt, illetve mellett lehetséges. Reptéri transzfer idő kb. 1 óra. ELHELYEZÉS: 2-3, 3-4 ágyas stúdióban, mely tágas, igényes berendezésű, ahol a konyhasarok és az ágyak egy légtérben vannak, illetve rendelkezik zuhanyzós fürdőszobával, WC-vel, balkonnal, illetve terasz kerti bútorokkal. Amennyiben a 4. fő 2 éves kor alatt van, úgy szülővel egy ágyon 100% ked-
OCEANIS APARTMANHÁZ
FEKVÉSE: Mediterrán hangulatú, háromszintes apartmanház, mely 5 éve kedves utasaink teljes megelégedését szolgálja. Az épület a központtól 400 m-re, csendes övezetben, a Zeusz házzal szemben található, a homokos, lassan mélyülő tengerpart is csak 200 m-re húzódik. Szupermarket és különféle vásárlási lehetőségek is csak 200 m. Parkolási lehetőség az utcán az apartman előtt, illetve mellett lehetséges. Reptéri transzfer idő kb. 1 óra. ELHELYEZÉS: 2-3 ágyas stúdióban, ahol a konyhasarok és az ágyak egy légtérben vannak. Amennyiben a 4. fő 2 éves kor alatt van, úgy szülővel egy ágyon 100% kedvezményt kap. A stúdió fürdőszobás, zuhanyozóval,
26
www.ibusz.hu
/Ár: 271. old./
vezményt kap. A stúdiók mindegyike légkondicionálóval ellátott (használatáért a helyszínen kell fizetni, de nem kötelező: 35 EUR/hét/st), plasma TV, ingyenes internet hozzáférés, igényes konyhasarok: tálaláshoz, főzéshez legszükségesebb eszközökkel felszerelve, elektromos főzőlappal, kisméretű hűtővel. ELLÁTÁS: Önellátás. (menü vacsora felár: 19.900 Ft/fő/hét, menü félpanzió felár: 29.900 Ft/fő/hét, melyet 200 méteren belül található szállodában vagy tavernában szolgálnak fel kedves vendégeinknek) AJÁNLJUK: Gyermekekkel érkezőknek, továbbá azon vendégeinknek, akik szeretik a mozgalmasabb nyaralást, minden korosztály számára.
/Ár: 271. old./
WC-vel, légkondicionálóval (használatukért a helyszínen kell fizetni, de nem kötelező: 35 EUR/hét/st), balkonnal, illetve terasszal kerti bútorokkal, TV-vel, konyhasarokkal ellátott: tálaláshoz, főzéshez legszükségesebb eszközökkel felszerelve, elektromos főzőlap, kisméretű hűtő. ELLÁTÁS: Önellátás. (menü vacsora felár: 19.900 Ft/fő/hét, menü félpanzió felár: 29.900 Ft/fő/hét, melyet 200 méteren belül található szállodában vagy tavernában szolgálnak fel kedves vendégeinknek) AJÁNLJUK: Azon vendégeinknek, akik szeretik a mozgalmasabb nyaralást, minden korosztály számára.
ERMIS APARTMANHÁZ
/Ár: 271. old./
ZEUSZ APARTMANHÁZ
GÖRÖGORSZÁG - OLIMPOSZ RIVIÉRA
FEKVÉSE: A tengerparti sétányra épült, így a homokos part az apartmanház előtt húzódik, a központba is csak 100 métert kell sétálni. 6 éve szerepel az ajánlataink között és utasaink azóta nagyon szeretnek ide visszajárni. Parkolási lehetőség az utcán az apartman előtt lehetséges. Reptéri transzfer kb. 1 óra. ELHELYEZÉS: 2-3 ágyas stúdióban, mely tengerre és tenger felé néző, a konyhasarok és az ágyak egy légtérben vannak, fürdőszoba zuhanyozóval, WC-vel, balkon kerti bútorokkal felszereltek. Amennyiben a 4. fő 4 éves kor alatt van, úgy szülővel egy ágyon 100% kedvezményt kap. 4 ágyas apartmanban, mely tengerre néző, 3 légteres, két hálószoba és egy előtér konyhasarokkal található benne, fürdőszobás zuhanyozóval, WC-vel, balkonos kerti bútorokkal. Amennyiben az 5. fő 2 éves kor alatt van, úgy
szülővel egy ágyon 100% kedvezményt kap. A stúdió/apartman légkondicionált, melynek használatáért a helyszínen kell fizetni, de nem kötelező (35 EUR/hét/st, 70 EUR/hét/ap), TV-vel, konyhasarokkal ellátott: tálaláshoz, főzéshez legszükségesebb eszközökkel felszerelve, elektromos főzőlap, kisméretű hűtő. ELLÁTÁS: Önellátás. (menü vacsora felár: 19.900 Ft/fő/hét, menü félpanzió felár: 29.900 Ft/fő/hét, melyet 200 méteren belül található szállodában vagy tavernában szolgálnak fel kedves vendégeinknek) AJÁNLJUK: Gyermekekkel érkezőknek, továbbá azon vendégeinknek, akik szeretik a mozgalmasabb nyaralást, tenger közelségét, minden korosztály számára.
/Ár: 271. old./
FEKVÉSE: A háromszintes apartmanház évek óta szerepel a kínálatunkban, tavaly felújításon esett át. A központtól kb. 400 m-re, csendes övezetben, a homokos, lassan mélyülő tengerparttól kb. 200 m-re található. A ház tőszomszédságában található az Oceanis és az Aegon apartmanházunk. Szupermarket és vásárlási lehetőségek szintén vannak a közelben. Parkolási lehetőség az utcán az apartman előtt lehetséges. Reptéri transzfer kb.1 óra. ELHELYEZÉS: 2-3-ágyas stúdióban, ahol a konyhasarok és az ágyak egy légtérben vannak, zuhanyzós fürdőszobával, WC-vel, balkonnal, illetve terasszal kerti bútorokkal felszerelt. Amennyiben a 4. fő 2 éves kor alatt van, úgy szülővel egy ágyon 100% kedvezményt kap. 4-5-ágyas apartmanban, amely 3 légteres, azaz két hálószoba és egy előtér konyhasarokkal, zuhany-
zós fürdőszobával, WC-vel, balkonnal illetve terasszal kerti bútorokkal felszerelt. Amennyiben a 6. fő 2 éves kor alatt van, úgy szülővel egy ágyon 100% kedvezményt kap. Minden stúdió/apartman légkondicionált (használatáért a helyszínen kell fizetni, de nem kötelező: 35 EUR/hét/st, 70 EUR/ hét/ap), TV-vel, konyhasarokkal ellátott: tálaláshoz, főzéshez legszükségesebb eszközökkel felszerelve, elektromos főzőlap, kisméretű hűtő. ELLÁTÁS: Önellátás. (menü vacsora felár: 19.900 Ft/fő/hét, menü félpanzió felár: 29.900 Ft/fő/hét, melyet 200 méteren belül található szállodában vagy tavernában szolgálnak fel kedves vendégeinknek) AJÁNLJUK: Gyermekekkel érkezőknek, továbbá azon vendégeinknek, akik szeretik a mozgalmasabb nyaralást, minden korosztály számára.
www.ibusz.hu
27
VILLA AEGEON APARTMANHÁZ
/Ár: 272. old./
FEKVÉSE: A hangulatos háromszintes apartmanház a központtól kb. 350 m-re, csendes övezetben, a homokos, lassan mélyülő tengerparttól 200 m-re, nagyon közel a Zeusz és Oceanis házakhoz. Az apartmanházhoz közel eső széles tengerparti sávon különböző labdasportokra van lehetőség, vízi sporteszközöket is lehet bérelni. Szupermarket és vásárlási lehetőségek is vannak a közelben. Parkolási lehetőség az utcán az apartman előtt, illetve mellett. Ajánljuk: azon vendégeinknek, akik szeretik a mozgalmasabb nyaralást, minden korosztály számára. ELHELYEZÉS: 2-3 ágyas stúdióban, melyben a konyhasarok és az ágyak egy légtérben vannak, zuhanyzós fürdőszobával, WC-vel, balkonnal, illetve terasszal kerti bútorokkal felszerelt. Amen�nyiben a 4. fő 2 éves kor alatt van, úgy szülővel egy ágyon 100% kedvezményt kap. Minden stúdió légkondicionált (használatáért a helyszínen kell fizetni, de nem kötelező: 35 EUR/ hét/st), TVvel, konyhasarokkal ellátott: tálaláshoz, főzéshez legszükségesebb eszközökkel felszerelve, elektromos főzőlap, kisméretű hűtő. ELLÁTÁS: Önellátás. (menü vacsora felár: 19.900 Ft/fő/hét, menü félpanzió felár: 29.900 Ft/fő/hét, melyet 200 méteren belül található szállodában vagy tavernában szolgálnak fel kedves vendégeinknek)
HOTEL EUROPA ★★★+
FEKVÉSE: 2008-ban igényesen felújított, családi vállalkozásban működő szálloda különös figyelmet fordít vendégei teljes kikapcsolódására. Az Ibusz kínálatában már 10 éve szerepel, utasaink közel fele visszatérő vendég, akik évről évre élvezik a szálloda által nyújtott színvonalas szolgáltatásokat. A központhoz közeli, de nyugodt környezetben, gondozott park szomszédságában található szálloda a homokos, lassan mélyülő tengerparttól is csak 150 m-re található. Parkolási lehetőség
28
www.ibusz.hu
/Ár: 272. old./
az utcán a szálloda előtt, illetve mellett. Reptéri transzfer kb. 1 óra. SZOLGÁLTATÁSOK: Recepció, taverna-étterem, lift, tetőterasz pálmákkal körülvett kis medencével és csodálatos kilátással a tengerre, városra, pool-bár, cafe-bár, ingyenes a széf használata, ingyenes WIFI a recepción. A napernyők ingyenesek és levihetők a partra. ELHELYEZÉS: Standard 2 ágyas emeleti szoba egy pótággyal vagy 4 ágyas, két légteres családi szoba, melyek légkondicionáltak, telefonnal,
rádióval, SAT TV-el, hajszárítóval, mini hűtővel, széffel, zuhanyzós fürdőszobával, WC-vel, balkonnal kerti bútorokkal felszereltek. ELLÁTÁS: Félpanzió (bővített kontinentális reggeli, menü vacsora salátabárral). AJÁNLJUK: Gyermekekkel érkezőknek is, továbbá azon vendégeinknek, akik szeretik a mozgalmasabb nyaralást, középkategóriás, családias szállodai szolgáltatásokat, minden korosztály számára.
HOTEL CORALLI ★★★ /Ár: 272. old./
emeleti szobában, mely légkondicionált, telefonnal, SAT TV-vel, hajszárítóval, mini hűtőszekrénnyel, zuhanyós fürdőszobával, WC-vel, balkonnal kerti bútorokkal felszerelt. ELLÁTÁS: Bővített kontinentális reggeli. (menüvacsora felár: 19.900 Ft/fő/ hét a közeli Europa szálloda éttermében) AJÁNLJUK: Azon vendégeinknek, akik szeretik a mozgalmasabb nyaralást és a tenger közelségét is, minden korosztály számára.
HOTEL MEDITERRANEAN PRINCESS SPA ★★★★
FEKVÉSE: Paralia tengerparti sétánya mellé épült 2008-ban ez az ízlésesen berendezett, mediterrán stílusú, igényes szálloda. Csendes környezetben, Paralia központjától 800 méterre, pálmafákkal tarkított, gondozott parkban pihenhetnek a szálloda vendégei. A lassan mélyülő homokos tengerpart 150 m-re húzódik a szálloda előtt több kilométeres hosszúságban. Parkolási lehetőség a szálloda zárt parkolójában. Reptéri transzfer kb. 1 óra. SZOLGÁLTATÁSOK: recepció, étterem, Hibiscus bár/ lounge, pool-bár, kültéri úszómedence, gyerek medence, internet, WI-FI/Wireless LAN, mini market, gyermek játszótér, fitnesz terem. Némelyik szolgáltatás térítés ellenében vehető igénybe!
GÖRÖGORSZÁG - OLIMPOSZ RIVIÉRA
FEKVÉSE: mediterrán stílusú, családias szálloda a központtól 350 m-re, a homokos, lassan mélyülő tengerparti sétány közvetlen közelében 50 m-re. Szupermarket, vásárlási és szórakozási lehetőségek a közvetlen közelben. Parkolni az utcán a szálloda előtt lehetséges. SZOLGÁLTATÁSOK: Recepció, lobby, reggeliző, cafe-bár, ingyenes WIFI. Házi kedvencét szívesen fogadja a szálloda. ELHELYEZÉS: Tengerre néző standard 2 ágyas, pótággyal nem rendelkező
/Ár: 272. old./
ELHELYEZÉS: Standard 2 ágyas, egy főre pótágyazható szobában vagy 2-4 fős VIP-suite lakosztályban, mely két helyiséges, a hálóban franciaággyal, a nappaliban kanapéval, hatalmas erkéllyel és hidromasszázs káddal. 2 év alatt gyerek szülővel egy ágyon ingyenes. A szobák teraszáról fantasztikus kilátás nyílik a tengerre. Minden szoba légkondicionált, LCD-SAT TV-vel, telefonnal, internettel, széffel, minibárral, zuhanyzós fürdőszobával, hajszárítóval, WC-vel, terasszal kerti bútorokkal felszerelt. AJÁNLJUK: Gyermekekkel érkezőknek is, továbbá azon vendégeinknek, akik szeretik a tenger közelségét, minden korosztály számára.
www.ibusz.hu
29
HOTEL MEDITERRANEAN VILLAGE ★★★★★
FEKVÉSE: Közvetlenül a homokos, lassan mélyülő tengerpartra épült, luxus igényeket kielégítő, mediterrán hangulatú, resort jellegű komplexum. Paralia központjától csak 5 perc sétára, csendes környezetben pihenhetnek a szálloda vendégei. Reptéri transzfer kb. 1 óra. SZOLGÁLTATÁSOK: Recepció, lobby, főétterem, a’la carte éttermek, pool és beach bárok, lounge, night club, kültéri/beltéri úszómedence, internet, Wi-Fi/Wireless LAN, konferencia termek, mini market. A medencénél és a tengerparton a napozóágyak, napernyők ingyenesek, a törölközőket deposittal lehet igénybe venni. SPA/wellness: fitnesz terem, kozmetikai szalonszauna, gőzfürdő, jacuzzi, masszázs, motoros és nem motoros vizisport eszközök, bicikli bérelhető. Egyes szolgáltatásokat térítés ellenében vehetnek igénybe. Elkülönített gyermek medencék, gyermekjátszótér, vízen úszó játszóház. ELHELYEZÉS: 2-3 szintes különálló épületekben található tengerre néző 2 ágyas standard, superior egy pótágyas szobában, a junior suite 4 főig, a grand suite 5 főig, a VIP suite 6 főig foglalható tengerre néző lakosztály, mely két különálló szobával, hatalmas erkéllyel, jacuzzival, a VIP suite saját medencével rendelkezik. A szobák teraszáról teljes panoráma nyílik a
/Ár: 273. old./
tengerre. Minden szoba légkondicionált, LCD/SAT-TV-vel, telefonnal, internettel, széffel, minibárral, zuhanyzós fürdőszobával, hajszárítóval, WC-vel, terasszal kerti bútorokkal felszerelt. ELLÁTÁS: Büfé reggeli (a büfé vacsora/görög és nemzetközi specialitásokkal felár ellenében vehető igénybe) Figyelem: egyes éttermekben a dohányzás tilos, ill. néhány éttermében az elegáns öltözéket a szálloda szabályzata előírja. AJÁNLJUK: Wellness szolgáltatásokat, aktív pihenést, romantikát, club jellegű szállodát kedvelő vendégeinknek, kisgyerekes családoknak.
OLYMPIC BEACH Paraliától egy 2 km hosszú tengerparti sétány választja el, mely remek alkalmat ad esténként egy frissítő sétára. Hosszan elnyúló, igen széles, finomhomokos tengerparttal rendelkezik. A víz lassan mélyülő, így kisgyermekes családok részére is kiváló üdülőhely. Tavernák, kisebb hangulatos kávézók, pubok, pizzériák sorakoznak a tengerparti sétányon.
ARETI APARTMANHÁZ
/Ár: 272. old./
FEKVÉSE: Felújított, családias apartmanház gondozott kerttel Olympic Beach csendes kis utcájában, mely 250 m-re van a központtól és 100 m-re a lassan mélyülő homokos tengerparttól. A széles tengerparti sávon különböző labdasportokra van lehetőség, vízi sporteszközöket is lehet bérelni. Éttermek, szupermarket, vásárlási lehetőségek a közvetlen közelben. Parkolási lehetőség az apartman előtt. Reptéri transzfer kb. 1,5 óra. SZOLGÁLTATÁSOK: Recepción ingyenes WIFI. ELHELYEZÉS: 2 ágyas stúdióban, ahol egy légtérben vannak az ágyak a felszerelt konyhasarokkal, zuhanyzós fürdőszobával, WC-vel, balkonnal kerti bútorokkal felszerelt. Amennyiben a 3. fő 2 éves kor alatt van, úgy szülővel egy ágyon 100% kedvezményt kap. 4-5 ágyas apartmanban, amely 3 légteres, ahol, két hálószoba és egy előtér felszerelt konyhasarokkal talál-
30
www.ibusz.hu
ható, zuhanyzós fürdőszobával WC-vel, balkonnal kerti bútorokkal felszerelt. Amennyiben a 6. fő 2 éves kor alatt van, úgy szülővel egy ágyon 100% kedvezményt kap. Minden stúdió/apartman légkondicionált (használatáért a helyszínen kell fizetni, de nem kötelező: 35 EUR/hét/st,ap), TV-vel, konyhasarokkal ellátott: tálaláshoz, főzéshez legszükségesebb eszközökkel felszerelve, elektromos főzőlap, kisméretű hütő. ELLÁTÁS: Önellátás. (menü vacsora felár: 19.900 Ft/fő/hét, menü félpanzió felár: 29.900 Ft/fő/hét, melyet 200 méteren belül található szállodában vagy tavernában szolgálnak fel kedves vendégeinknek) AJÁNLJUK: Gyermekekkel érkezőknek, továbbá azon vendégeinknek, aki szeretik a mozgalmasabb nyaralást, minden korosztály számára.
HOTEL JANNOULIS ★★★
/Ár: 272. old./
GÖRÖGORSZÁG - OLIMPOSZ RIVIÉRA
FEKVÉSE: Parkosított környezetben található középkategóriás, de igényes szállodát 2009ben építették az Olympic Beachet és Paraliát összekötő tengerparti sétányra. Olympic Beach közponjától így 500 m-re, Paraliától 1500 m-re, a lassan mélyülő, homokos tengerparttól mindössze 30 m-re található. Egy rövid sétával megközelíthető a nyüzsgő belváros, ahol boltok, kávézók, tavernák sokasága várja a kikapcsolódni, ízletes vacsorára vágyó vendégeinket. Reptéri transzfer kb. 1,5–2 óra. SZOLGÁLTATÁSOK: Recepció, lobby, lift, étterem/reggeliző, úszómedence, szeparált gyerekmedence, cafe-bár, snack-bár, parkoló, mozgáskorlátozottaknak kialakított szobák. Napernyők, napágyak a tengerparton fogyasztás ellenében ingyenesek, vizisport lehetőség a parton, térítés ellenében vehető igénybe! Bébiágy kérhető. ELHELYEZÉS: Tengerre néző igényesen berendezett standard 2 ágyas 1 pótággyal vagy 4 főig foglalható, Olymposz hegységre néző, családi suite lakosztályban 2 szeparált helyiséggel. (2 év alatt gyerek szülővel egy ágyon ingyenes). Minden szoba légkondicionált, telefonnal, ingyenes internet hozzáféréssel, hajszárítóval, LCD SAT-TV-vel, hűtő/minibárral, széffel/térítéses/recepción, zuhanyzós fürdőszobával, WCvel, balkonnal kerti bútorokkal felszerelt. ELLÁTÁS: Büfé reggeli (ebéd, vacsora nem kérhető a szállodában, de a snack-bárban napközben szendvics, saláta, fagylalt, üdítők, alkoholos italok kaphatók, ill. éttermek 500 méteren belül) AJÁNLJUK: Gyermekekkel érkezőknek, tenger közelségét kedvelőknek, minden korosztály számára.
HOTEL DANAI ★★★★ SUP /Ár: 273. old./
FEKVÉSE: Olympic Beach nyugodt környékére épült 2011-ben ez a minden igényt kielégítő szálloda. A központtól és a tengerparttól is 500 méterre, Paraliától 2,5 km-re pihenhetnek a szálloda vendégei. A lassan mélyülő homokos tengerpart a szálloda előtt húzódik több kilométeres hosszúságban. Parkolási lehetőség a szálloda zárt parkolójában. Reptéri transzfer kb. 1 óra. SZOLGÁLTATÁS: recepció, étterem, bár/ lounge,
pool-bár, kültéri úszómedence, gyermek medence, internet sarok, ruha tisztítás, gyermek felügyelet. SPA: fitnesz terem, belső medence, szauna, masszázs. Némelyik szolgáltatás térítés ellenében vehető igénybe! ELHELYEZÉS: superior 2 ágyas szobák egy pótággyal rendelkeznek, 2 év alatt gyerek szülővel egy ágyon ingyenes (bébiágy kérhető). A szobákból a medencére és az utcára van kilátás.
ELSZERELTSÉG: légkondicionáló, SAT TV, telefon, széf, minibár, fürdőszoba zuhanyozóval, hajszárítóval, WC-vel, terasz kerti bútorokkal. ELLÁTÁS: büfé félpanzió AJÁNLJUK: gyermekekkel érkezőknek is, továbbá azon vendégeinknek, akik szeretik a tenger közelségét, minden korosztály számára.
www.ibusz.hu
31
PLATAMONAS ÉS KÖRNYÉKE Paraliától 35 km-re déli irányban haladva már messziről láthatjuk az Olympos-hegység egy kisebb csúcsára megépített katonai erődítményt. Lenyűgöző körpanoráma tárul elénk a várból a végeláthatatlan mélykék tengerre, Platamonas yachtkikötőjére, továbbá az Olympos több ezer méter magas vonulataira. A hangulatos városka sétáló utcáján bárok, kávézók és tavernák találhatók. Agios Panteleimonas 3,5 km-re helyezkedik el Platamonastól, mely kiváló célpont a nyűzsgés elöl menekülő utasaink számára. Hosszan elnyúló homokos, helyenként aprókavicsos tengerparttal rendelkezik.
HOTEL SUN BEACH ★★★
/Ár: 273. old./
FEKVÉSE: Platamonas központjához közel, a hotel saját, lassan mélyülő, homokos tengerparton, gondozott, hatalmas parkban található. 2010-ben teljesen felújított, középkategóriás szálloda igen népszerű az évek óta vis�szatérő vendégeink körében. Nyugodt környezetében teljes kikapcsolódás vár az itt pihenőkre. Parkolni a szálloda területéhez tartozó parkolóban lehetséges. Esténként egy rövid, kellemes sétával megközelíthető a nyüzsgő belváros, ahol boltok, kávézók, tavernák sokasága várja a kikapcsolódni és vacsorázni vágyó szálló vendégeket. Reptéri transzfer kb. 1,5–2 óra. SZOLGÁLTATÁSOK: Recepció, lift, lobby, taverna-étterem, kávézó, bár, úszómedence, gyermek medence. Napernyők, napágyak a tengerparton fogyasztás ellenében ingyenesek, vizisport lehetőség a parton, térítés ellenében vehető igénybe! ELHELYEZÉS: Standard 2 ágyas, egy pótágyas légkondicionált szobában (2 pótágy kizárólag 12 év alatti gyerekeknek), melyek tengerre és az Olympos-hegy felé néznek, SAT TV-vel, kis méretű hűtővel, telefonnal,
HOTEL OCEANA ★★★
/Ár: 273. old./
FEKVÉSE: Agios Panteleimonas festői környezetében, közvetlenül a lassan mélyülő, homokos tengerpartra épült középkategóriás szálloda. Reptéri transzfer kb. 1,5–2 óra. SZOLGÁLTATÁSOK: Recepció, lift, pool-bár, étterem, széf/térítéssel/recepción. Napernyők, napágyak a tengerparton fogyasztás ellenében ingyenesek, vizisport lehetőség a parton, térítés ellenében vehető igénybe! ELHELYEZÉS: Tengerre és hegyre néző, tágas, kényelmes 2 ágyas standard, pótágyazható szobában vagy 4 főig foglalható családi suite lakosztályban 2 szeparált helyiséggel. Minden szoba légkondicionált, hűtő/minibárral, SAT-TV-vel, ingyenes internet hozzáféréssel, zuhanyzós fürdőszobával, WCvel, hajszárítóval, terasszal kerti bútorokkal felszerelt. ELLÁTÁS: Büfé félpanzió (svédasztalos reggeli és vacsora) AJÁNLJUK: Gyermekekkel érkezőknek, továbbá azon vendégeinknek, akik szeretik a tenger közelségét, minden korosztály számára.
32
www.ibusz.hu
zuhanyzós fürdőszobával, WC-vel, balkonnal kerti bútorokkal feszerelt. ELLÁTÁS: Büfé félpanzió (svédasztalos reggeli és vacsora) AJÁNLJUK: Gyermekekkel érkezőknek, továbbá azon vendégeinknek, aki szeretik a mozgalmasabb nyaralást, minden korosztály számára.
HOTEL ROYAL PALACE RESORT & SPA ★★★★ SUP
ELHELYEZÉS: tengerre néző 2 ágyas standard szobák 1 pótággyal, 2-4 főre foglalható suite lakosztályok elsősorban családok részére (2 légterű, de ajtó nincs a két szoba között) FELSZERELTSÉG: légkondicionáló, hűtő/minibár, TV, DVD, telefon, internet elérhetőség, széf/térítéssel, fürdőszoba tusolóval vagy káddal, hajszárítóval, WC-vel, balkon vagy terasz kerti bútorokkal. ELLÁTÁS: büfé félpanzió AJÁNLJUK: wellness szolgáltatásokat kedvelő vendégeinknek, kisgyerekes családoknak is, minden korosztály számára.
NEI PORI Nei Pori közvetlenül Platamonas alatt található déli irányban, Paraliától 40 km. Évről évre hatalmas fejlődésen átesett üdülő-
városka tengerparti sétányán bárokban, kávézókban és tavernákban élvezhetjük a görög vendégszeretetet. Nagyszerű kirándulásokat tehetünk az ókori istenek hegyén, ahol vízesésekhez, szurdokokhoz is eljuthatunk. Hosszan elnyúló, lassan mélyülő, finom-homokos tengerparttal rendelkezik, ahol fürdés közben az Olympos hegység vonulataiban gyönyörködhetünk. A tenger vízének tisztaságát kék zászlóval tüntették ki. Kisgyermekes családok részére is kiváló üdülőhely, illetve minden korosztály számára ajánlható, akik nyugodtabb pihenésre vágynak.
DIMITRA APARTMANHÁZ
GÖRÖGORSZÁG - OLIMPOSZ RIVIÉRA
FEKVÉSE: Platamonas központjában, a kikötővel szemben találjuk meg ezt az elegáns, 2008-ban épült szállodát. A szállodával szemben homokos-aprókavicsos a tengerpart, de rövid sétával elérhető a homokos part is, ezért kisgyermekkel érkezőknek is bátran ajánljuk. Reptéri transzfer kb. 1,5–2 óra. SZOLGÁLTATÁS: recepció, lift, lobby, külső úszómedence, melynek része egy gyermek medence, , szoba szervíz, a’la carte étterem étel különlegességekkel, pool-bár. SPA/wellness: fitness center, hydro massage, szauna, gőzfürdő, jacuzzi, szolárium, masszázs. Némelyik szolgáltatás térítés ellenében vehető igénybe!
/Ár: 273. old./
/Ár: 273. old./
FEKVÉSE: Felújított kétszintes apartmanház, mely Nei Pori központjában, a tengerparti sétányra épült, ezért a lassan mélyülő, homokos tengerpart csak 30 méter. A közelben gyermek játszótér van, a kávézók, tavernák egymást érik a tengerparti sétányon. Parkolási lehetőség az utcán az apartman közelében lehetséges. Reptéri transzfer 1,5–2 óra. ELHELYEZÉS: 2-3 ágyas stúdióban, ahol a konyhasarok és az ágyak egy légtérben vannak a konyhasarokkal vagy 3-4 ágyas hegyre néző stúdióban, a 4. fő pótágyon tud aludni (2 éves kor alatt gyermek szülővel egy ágyon 100% kedvezményt kap). Minden stúdió légkondicionált, a használatáért
a helyszínen kell fizetni, de nem kötelező (35 EUR/hét/st), zuhanyzós fürdőszobával, WC-vel, TV-vel, ingyenes WIFI lehetőséggel, balkonnal kerti bútorokkal, konyhasarokkal ellátott: tálaláshoz, főzéshez legszükségesebb eszközökkel felszerelve, elektromos főzőlap, kisméretű hütő. ELLÁTÁS: Önellátás. (menü vacsora felár: 19.900 Ft/fő/hét, menü félpanzió felár: 29.900 Ft/fő/hét, melyet 200 méteren belül található szállodában vagy tavernában szolgálnak fel kedves vendégeinknek) AJÁNLJUK: Gyermekekkel érkezőknek, továbbá azon vendégeinknek, aki szeretik a mozgalmasabb nyaralást, minden korosztály számára. www.ibusz.hu
33