Az iskolai zaklatás és következményei

BUDA MARIANN – PÉNTEK ENIKÕ

Csak játszottunk...! Az iskolai zaklatás és következményei

NÉHÁNY SZÓ AZ ISKOLAI ZAKLATÁSRÓL Az iskolai zaklatás a gyerekek közötti erõszakoskodás sajátos formája. A gyerekek – finomabban vagy durvábban – mindig is kakaskodtak, viccelõdtek egymással, ez nagyjából rendben is van mindaddig, amíg a fair play szabályai szerint, oda-vissza alapon mûködik. Sajnos azonban a rivalizálás nem mindig marad meg az elfogadható keretek között. Gyakran elõfordul, hogy a diákok egyedül vagy csoportosan olyan társuk ellen intéznek céltudatos támadást, aki az adott helyzetben képtelen megvédeni magát. A jelenség Dan Olweus munkássága révén vált ismertté, õ kezdte el a téma kutatását a múlt század hetvenes éveinek végén. Bár a fogalom formálódott a kutatói diskurzusban, végül mégis Olweus definíciója vált általánosan elfogadottá.1 Eszerint akkor beszélhetünk iskolai zaklatásról,2 ha 1. jelen van a lelki vagy fizikai károkozás szándéka; 2. a bántalmazás ismétlõdik, és viszonylag hosszabb ideig jelen van;

3. hatalmi egyensúlyhiány áll fenn, az áldozat fizikai vagy lelki értelemben gyengébb, és nem tudja megvédeni magát. Ne feledjük, hogy a zaklatás nem feltétlenül jelent fizikai bántalmazást; gyakran olyan rejtett formát is ölthet, mint a pletykaterjesztés, vagy az, ha valakit egyszerûen levegõnek néznek.3 (Ez utóbbi formákat szokás indirekt zaklatásnak nevezni.) A kutatások a nyolcvanas évek végétõl váltak intenzívvé. Az iskolai zaklatás jelenségét minden kontinensen és minden iskolában megtalálták. Gyakorisága az egyes helyeken nagyon különbözõ, és a vizsgálatokat a módszertani problémák és a kulturális különbségek miatt nem is egyszerû összevetni. Az említett jelenségeket valóban objektív és érvényes módon tanulmányozó, megfigyelésen alapuló vizsgálat viszont kevés van.4 Ha belegondolunk, talán nem is az a legfontosabb kérdés, hogy melyik országban pontosan mi a zaklatók vagy az áldozatok aránya, hanem az, hogy mit jelent mindez a gyerekek számára. Egy békés és toleráns társadalmi közegben ugyanis a zaklatás viszonylag csekély mértéke ugyanolyan szenvedést okozhat és ugyanúgy megmérgezheti egy közösség életét, mint másutt egy komolyabb erõszakoskodás. Fontos szem elõtt tartanunk, hogy a zaklatás nem két ember ügye, hanem alapvetõen társas természetû jelenség. Lényege a dominanciáért való küzdelem; a zaklatót elsõsorban saját csoportbeli státuszának növelése motiválja. Emiatt a zaklatásban fontosak azok a kívülállók is, akik tevõlegesen nem vesznek részt az eseményekben.

1 Olweus, D.: Iskolai zaklatás. Educatio, 1999/4., 717–739. 2 Kezdetben mobbingnak, ma bullyingnak nevezi a nemzetközi szakirodalom. 3 Errõl érzékletes leírást ad Szabó Magda Abigél címû regényében. 4 Minderrõl részletesen írtunk korábbi cikkünkben: Buda M. – Kõszeghy A. – Szirmai E.: Az iskolai zaklatás – az ismeretlen ismerõs. Educatio, 2008/3., 373–386.

EMBERTÁRS 2010 / 3.

1

Rovatcím

„Engem sokszor megvernek vagy kigúnyolnak, és ezért én rosszul érzem magam az iskolában, otthon pedig sírok is. De anyukám azt mondja, ne foglalkozzak az ilyen gyerekekkel, mert õk azt hiszik magukról, hogy okosak, erõsek, vagányak. Fõleg akkor sírok otthon, amikor rotációs kapának hívnak, vagy nagyon megvernek. De még akkor is sírok, amikor egy másik osztályból egy fiú az osztálytársaimmal játszik, én meg nem játszhatok, vagyis kiközösítenek.” (Egy ötödikes fiú)

Rovatcím

Mivel a zaklatás egy dinamikus szociális térben zajlik, a szerepek sem válnak el élesen egymástól. Ritka az olyan áldozat – különösen fiatalabb korban –, aki soha, semmilyen módon nem bántalmaz másokat. Különösen fontos az úgynevezett zaklató áldozatok csoportja, akik mindkét szerepet, illetve viselkedést tartósan produkálják. Mike Eslea munkatársaival elvégezte néhány korábbi, hasonló metodológiával (Dan Olweus világszerte használt kérdõívével) végrehajtott kutatás összevetését.5 Ez hét országban körülbelül negyvennyolcezer felsõ tagozatos (általában tizenegy éves) megkérdezett diákot jelent. Eredményeik szerint a zaklató viselkedés szerinti státuszok (zaklató, áldozat, zaklató áldozat, semleges) közötti különbségek konzisztensek, vagyis ezek a különbségek elég nagyok és erõteljesek a metodológiai gyengeségek és az adatforrások statisztikai „zaja” ellenére is. Jelentõs és nagyjából hasonló hatásokat találtak, ami azt mutatja, hogy a négy kategória megbízhatóan és hitelesen reflektál a gyerekek viselkedésére, tekintet nélkül a nyelvi és kulturális különbségekre. Más szóval a zaklatás az egymástól eltérõ kultúrákban általános jelenség, amelynek következményei hasonlók a különbözõ országokban. A nemzetközi kutatások azt jelzik, hogy a zaklatásba való bevonódás különféle területeken hátrányokkal jár együtt. Az USA-ban a HBSC-vizsgálathoz6 csatlakozva 1998 tavaszán hatodikos–tizedikes diákok 15 686 fõs reprezentatív mintája töltötte ki a kérdõíveket. (Ez a kutatás máig jelentõs hivatkozási alap a szakemberek körében.) Tonja R. Nansel és munkatársai elemzésükben7 megállapították, hogy az elkövetõknek és a zaklatást elszenvedõknek szignifikánsan gyengébb a pszichoszociális

alkalmazkodásuk azokénál, akik kimaradnak a zaklatásból, de az összefüggés mintázata különbözõ a zaklatók és az áldozatok körében. Gianluca Gini és Tiziana Pozzoli online adatbázisok (Embase, Medline, PsychInfo, Scopus) kutatásait nézték át 2008 márciusáig, kapcsolatot keresve a zaklatásba való bevonódás és a pszichoszomatikus tünetek között. A talált tizenkilenc követéses kutatás közül tizenegyet vontak be az elemzésbe. Bizonyítottnak tekintik, hogy mindhárom szerep – a zaklató, az áldozat és a zaklató áldozat státusza – szignifikánsan magasabb kockázatot jelent a pszichoszomatikus tünetek szempontjából, összehasonlítva a nem bevonódó gyerekekkel.8 Riittakerttu Kaltiala-Heino és munkacsoportjának nagymintás finn vizsgálata jelzi, hogy a zaklatásnak olyan pszichés problémákkal is kapcsolata van, mint az evési zavarok. A szerzõk eredményeiket összegezve felhívják a figyelmet, hogy a serdülõkori zaklatás minden szereplõ számára komoly kockázatot jelent a különféle pszichés problémák szempontjából.9 Írásunkban áttekintjük, milyen hatása van a zaklatásnak a szereplõkre és a közösség egészére nézve. Ehhez a nemzetközi kutatási eredményeket és saját vizsgálatunk10 tapasztalatait használjuk fel. KIK AZ ÁLDOZATOK? Bár elvileg bárkibõl lehet áldozat, valójában nem véletlen, kit ér támadás. A zaklatók szeretnek biztosra menni, hiszen egy meghiúsuló akció rombolja a presztízsüket. Nagyobb tehát az esélye annak, hogy olyasvalakit támadnak meg, aki várhatóan kevésbé tanúsít ellenállást. Azok a gyerekek, akiknek érzelmi/pszichés problémáik vannak, gyakran szorongók, dep-

5 Eslea, M. – Menesini, E. – Morita, Y. – O’Moore, M. – Mora-Merchán, J. A. – Pereira, B. – Smith, P. K.: Friendship and Loneliness Among Bullies and Victims: Data From Seven Countries. Aggressive Behavior, 2003/1., 71–83. 6 HBSC: Health Behaviour in School-aged Children: a WHO Cross-National Study (Iskoláskorú gyermekek egészségmagatartása). A négyévenként ismétlõdõ WHO-kutatásban Magyarország is részt vesz. A kérdõívben néhány kérdés az iskolai zaklatásra vonatkozik. 7 Nansel, T. R. – Overpeck, M. – Pilla, R. S. – Ruan, W. J. – Simons-Morton, B. – Scheidt, P.: Bullying Behaviors Among US Youth: Prevalence and Association with Psychosocial Adjustment. Journal of the American Medical Association, 2001/16., 2094–2100. 8 Gini, G. – Tiziana P.: Association Between Bullying and Psychosomatic Problems: A Meta-analysis. Pediatrics, 2009/3., 1059–1065. 9 Kaltiala-Heino, R. – Rimpelä, M. – Rantanen, P. – Rimpelä, A.: Bullying at School: An Indicator of Adolescents at Risk for Mental Disorders. Journal of Adolescence, 2000/6., 661–674. 10 2008-ban 1006 Hajdú-Bihar megyei ötödik és hetedik osztályos tanuló töltötte ki kérdõívünket.


2

Nagyon tanulságos Adrianne Nishina és munkatársainak követéses vizsgálata. Egy éven át 1526 hatodikost követtek. (A diákok tizenegy Los Angeles-i, alacsony szocioökonómiai hátterû, vegyes etnikumú iskolából kerültek a mintába.) A viktimizációt, a pszichoszociális problémákat és a fizikai tüneteket õsszel és tavasszal, önbeszámolós kérdõívekkel; az iskolai mûködést/teljesítményt a tavaszi félév igazolt és igazolatlan hiányzásaival, valamint a tavaszi félév végén nyújtott tanulmányi átlaggal mérték. Az adatok elemzése során megállapították, hogy az õszi pszichoszociális nehézségek növekvõ kockázatot jelentenek a tavaszi viktimizáció szempontjából.14 Ez a gyakorlat nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy a viselkedési vagy érzelmi problémával küzdõ gyerekek nehezebben tudnak megküzdeni a zaklatási helyzettel, ezért nagyobb esélyük van arra, hogy a késõbbiek folyamán rendszeresen zaklatott áldozattá váljanak. KÖVETKEZMÉNYEK AZ ÁLDOZATRA NÉZVE Bizonyos személyiségvonások tehát összefüggnek az önvédelem gyengeségével, az önalávetõ viselkedéssel, ami növeli az áldozattá válás valószínûségét. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a zaklatásnak súlyos következményei is vannak. Az áldozatot támadás éri, és nem tudja megvédeni magát ebben a helyzetben. Ráadásul a zaklatási eseményeknek gyakori eleme a közösség elõtti megalázás is, hiszen az egész történésnek az a célja, hogy a zaklató demonstrálja fölényét és hatalmát. Jelen vannak tehát a társak, de nem védik meg az áldozatot. Ezek az események pedig újra és újra megtörténnek. Mindez komoly distresszt jelent. Az áldozat elégtelennek érzi magát, mert nem tudja a megoldást; nem képes kikerülni a problémát, de védekezni sem tud. Ez már ön-

11 Idézet egy hetedikes lány válaszaiból: „Idõnként mindig más embert fognak ki. Kiközösítik, rugdossák, piszkálják.” 12 Olweus, D.: Bullying at School: What We Know and What We Can Do. Oxford, 1993, Blackwell Publishers. 13 Schwartz, D. – Dodge, K. A. – Coie, J. D.: The Emergence of Chronic Peer Victimization in Boys’ Play Groups. Child Development, 1993/6., 1755–1772. 14 Schwartz, D. – Dodge, K. A. – Coie, J. D. – Hubbard, J. A. – Cillessen, A. H. N. – Lemerise, E. A. – Bateman, H.: Social-cognitive and Behavioral Correlates of Aggression and Victimization in Boys’ Play Groups. Journal of Abnormal Child Psychology, 1998/6., 431–440.


3

Rovatcím

resszívek, szociálisan visszahúzódók. Akik fizikailag gyengébbek az átlagnál, talán introvertáltak is, és könnyen lehet alacsonyabb az önértékelésük. Mindezek a tulajdonságok jelzések a zaklatóknak, hogy a gyerek az õt ért támadásra valószínûleg nem fog asszertívan vagy visszavágással reagálni. Szintén a zaklatót erõsíti az irányában mutatott szubmisszív viselkedés. Megerõsítést (hatalmának, erejének visszaigazolását) jelent a zaklató számára az áldozat érzelmi distreszszének kimutatása is.11 Logikusnak látszik a feltételezés, hogy ha egy gyermek ilyen tulajdonságokkal rendelkezik, nagyobb eséllyel lesz áldozat. Az áldozattá válás folyamatát egy kísérlet során, „in vivo” figyelte meg kollégáival David Schwarz. Hat-nyolc éves fiúkból hoztak létre összesen harminc csoportot, akik negyvenöt perces játékfoglalkozásokon voltak együtt öt egymást követõ napon át. A foglalkozásokat közvetlenül is megfigyelték, és videofelvételek is készültek. Tizenhárom fiút azonosítottak, akiket a társaik krónikusan viktimizáltak. Viselkedésüket elemezve a kutatók megállapították, hogy kevés olyan asszertív viselkedést mutattak, mint például a rábeszélési próbálkozás vagy beszélgetési szándék, és több olyan nem asszertív viselkedést, mint például a társak szándékainak való önalávetés. Az eredmények alapján úgy tûnik, a nem asszertív, önalávetõ viselkedésnek kulcsszerepe van a krónikus áldozattá válásban.12 A vizsgálatot hasonló módon elvégezték nyolcévesekkel is; az eredmények hasonlók voltak. Ebben a vizsgálatban interjúkat is alkalmaztak, így a viselkedés mögött meghúzódó okokra szintén fény derülhetett. A vizsgálat eredménye: az áldozattá válás az önalávetõ viselkedéssel, a veszély attribúciójával, a reaktív agresszióval, az agresszió, illetve az asszertív viselkedés negatív következményeivel várakozásokkal függ össze.13

Rovatcím

magában is szorongáshoz, pszichoszomatikus problémákhoz, majd depresszióhoz vezethet. A zaklatás hatására az áldozat csökkent értékûnek érzi magát, mert társai nem állnak ki mellette. A problémáival megküzdeni képtelen, megalázott gyerek népszerûsége zuhanni kezd, gyakran teljesen kirekesztõdik. Ehhez a folyamathoz maga is hozzájárul azzal, hogy tapasztalatai hatására elõvételezi a társak negatív viselkedését, és egyre inkább visszahúzódóvá válik. A történések fentebb vázolt modelljét a kutatási adatok is alátámasztják. Már a kezdeti vizsgálatok során kimutatták, hogy az áldozati szerep együtt járást mutat számos problémával. A késõbbi kutatások újra meg újra megerõsítették ezeket az eredményeket. A következményeket természetesen az is befolyásolja, hogy az áldozat mennyi ideig és milyen erõs distressznek van kitéve, de a negatív hatás egyértelmû. Az áldozattá válás olyan körfolyamatot indít el, amely pozitív visszacsatolást jelent, azaz önmagát erõsíti. A zaklatás okozta distressz következtében fellépõ (vagy erõsödõ) önértékelési probléma, a szorongás, a depresszió csökkenti a megküzdés esélyeit, így még kiszolgáltatottabbá teszi az áldozatot, aki nagyobb eséllyel válik újra célponttá. Ha nem tud kitörni szerepébõl, helyzete az idõk során egyre nehezebbé válhat. Az elsõ tudósítást az áldozatokról is Dan Olweus készítette. Eszerint a fiúáldozatok15 általában népszerûtlenek, kirekesztettek, szorongóak, gyengék, nem asszertívak, szenzitívek, és alacsony az önértékelésük. Iskolai teljesítményük gyengébb. Szüleik túlvédõek, hajlamosak fiaikat „vattába csomagolni”.16 (Olweus már ebben a korai munkájában is megjegyzi, hogy az áldozatok egy csekély kisebbsége irritálóan, provokatívan, idegesen viselkedik – õket nevezték késõbb zaklató áldozatoknak.) Olweus megvizsgálta azt a felvetést is, hogy talán a másság szerepet játszhat abban, kibõl lesz áldozat. Ezért szisztematikusan tanulmá-

nyozta az áldozatok körében az olyan külsõdleges, szokatlan, illetve eltérõ jegyeknek a gyakoriságát, mint a szemüvegviselés, a fizikai hátrányok, hallásproblémák, beszédbeli vagy nyelvi furcsaságok, kövérség, kis termet, fizikai gyengeség, a kinézet, bõrszín, személyi higiéné, arckifejezés (például grimaszolás), testtartás, ruházat. Véleménye szerint csupán gyenge tendencia jelzi, hogy a fizikai eltérések viktimizációhoz vezetnének. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy bár az egyes eltérések önmagában vett gyakorisága az áldozatok között alacsony, esetleges halmozódásuk már komolyabb szerepet játszhat az áldozattá válásban. (A többszörös elõfordulást Olweus nem vizsgálta.)17 Nem sokkal Olweus kutatásai után a zaklatás finn kutatói vizsgálatuk során megállapították, hogy az áldozatok kevésbé attraktívak, kevésbé intelligensek, viszont depressziósabbak, mint a kontrollszemélyek; népszerûtlenek, fizikailag gyengék, alacsonyabb önértékeléssel és több fizikai eltéréssel rendelkeznek.18 David S. J. Hawker és Michael J. Boulton az 1978 és 1997 között megjelent keresztmetszeti kutatások metaelemzését végezte el. Megállapították, hogy a kortárs viktimizáció a legkülönfélébb adaptációs problémákkal van kapcsolatban (depresszió, magány, általános és társas szorongás, globális és társas önértékelési probléma). Az eredmények azt sugallják, hogy a viktimizáció kapcsolata a depresszióval erõsebb, a szorongással kevésbé erõs. Az áttekintett elemzések alapján nem lehet egyértelmûen eldönteni, hogy a viktimizáció az alkalmazkodási problémák közül a társas vagy a pszichológiai formákkal van-e erõsebb kapcsolatban. Bár a kutatások gyakran ütköztek módszertani nehézségekbe, a legtöbb komplex kutatás egyértelmûen igazolta az áldozat distresszének ártalmas következményeit.19 Ken Rigby és munkatársai áttekintése szerint a kutatások számos országban (például Íror-

15 Nishina, A. – Juvonen, J. – Witkow, M. R.: Sticks and Stones May Break My Bones, But Names Will Make Me Feel Sick: The Psychosocial, Somatic and Scholastic Consequences of Peer Harassment. Journal of Clinical Child and Adolescent Psychology, 2005/1., 37–48. 16 Az elsõ idõkben a zaklatást fiúk közötti interakciónak vélték. 17 Olweus, D.: Aggression in the Schools. Bullies and whipping boys. Washington, D. C., 1978, Hemisphere, 123. 18 Uo. 19 Björkqvist, K. – Ekman, K. – Lagerspetz, K.: Bullies and Victims: Their Ego Picture, Ideal Ego Picture and Normative Ego Picture. Scandinavian Journal of Psychology, 1982/1., 307–313.


4

diákot, hogy maga távolodjon el az iskolától (lásd igazolt vagy igazolatlan hiányzás).23 A magas fokú viktimizáció mindezek mellett gyakoribbá tesz olyan, akár klinikai szintû pszichológiai problémákat, mint a harag, depreszszió, szorongás és disszociáció. A düh és depresszió növeli az önsértõ magatartás kockázatát, de a mások elleni erõszakét is.24 Filippos Analitis és munkatársai cikkükben a 2004-es úgynevezett Kidscreen kutatás néhány eredményérõl számolnak be. A Kidscreen („Screening and Promotion for Health-related Quality of Life in Children and Adolescents – A European Public Health Perspective”) az Európai Unió által finanszírozott, a fiatalok egészségszempontú életminõségének vizsgálatát célzó kutatási program. Tizenegy európai országban 16 210 8–18 éves fiatalt és szüleiket kérdeztek ki. Ez a kutatás is azt állapította meg, hogy a zaklatás erõs kapcsolatban van a mentális egészségi problémákkal és a gyenge szociális támogatással.25 A zaklatás áldozatainak esetében természetesen az a kérdés is felmerül, hogy a kutatások során tapasztalt pszichoszociális, érzelmi és viselkedésbeli problémák valóban következmények-e, vagy inkább a zaklatás okainak tekinthetõk. Ken Rigby, a zaklatás neves ausztrál kutatója a témáról írt összefoglaló könyvében igazoltnak látja, hogy az áldozatok pszichoszociális problémái inkább következményei, mint okai a zaklatásnak.26 Adrianne Nishina és munkatársai már említett kutatásukban azt is megállapították, hogy az õszi kortárs viktimizáció kapcsolatban van a

20 Hawker, D. S. J. – Boulton, M. J.: Twenty Years’ Research on Peer Victimization and Psychosocial Maladjustment: A Meta-analytic Review of Cross-sectional Studies. Journal of Child Psychology and Psychiatry, 2000/41., 441–455. 21 Rigby, K. – Slee, Ph. T. – Martin, G.: Implications of Inadequate Parental Bonding and Peer Victimization for Adolescent Mental Health. Journal of Adolescence, 2007/5., 801–812. 22 Hazler, R. J.: Breaking the Cycle of Violence: Interventions for Bullying and Victimization. Bristol, 1996, Accelerated Development. 23 Gyakran elõfordul, hogy a diákok társukat éppen jó tanulmányi eredményei vagy a tanárokhoz/tanuláshoz való jó viszonya miatt zaklatják. Ebben az esetben elképzelhetõ egy olyan forgatókönyv is, hogy a diák még inkább a felnõttekhez igyekszik kötõdni, mert nem képes (talán már nem is akar) beilleszkedni kortársai közé, és – társai rosszallása ellenére – még jobban fog tanulni. 24 A cikk címe utalás egy mondókára: „Sticks and stones may break my bones but words can never hurt me” (Botok és kövek összetörhetik a csontjaimat, de szavak nem bánthatnak). Ezt a mondókát értelmezhetjük úgy, hogy az angol és amerikai iskolai kultúrában természetesnek tekintik a szavakkal való bántást; a mondóka a felnõttek javaslata erre a helyzetre – ne törõdj vele! 25 Flannery, D. J. – Wester, K. L. – Singer, M. I.: Impact of Exposure to Violence in School on Child and Adolescent Mental Health and Behavior. Journal of Community Psychology, 2004/5., 559–573. 26 Analitis, F. – Velderman, M. K. – Ravens-Sieberer, U. – Detmar, S. – Erhart, M. – Herdman, M. – Silvina, B. – Silvina, A. – Jordi, R. L. & the European Kidscreen Group: Being Bullied: Associated Factors in Children and Adolescents 8 to 18 Years Old in 11 European Countries. Pediatrics, 2009/2., 569–577.


5

Rovatcím

szágban, Norvégiában, Angliában, az USA-ban, Finnországban és Ausztráliában) igazolták, hogy a gyakran zaklatott gyerekeknek viszonylag gyengébb a mentális egészsége, beleértve az önértékelést, a szorongást, a depressziót és az öngyilkossági gondolatokat.20 Ausztrál serdülõknél szignifikáns kapcsolatot találtak a kortárs viktimizáció és a szorongás, a depresszió, a szociális diszfunkció és a különféle testi tünetek között. Sok kutatás jelzi, hogy a viktimizáció korrelál a koncentrációs nehézségekkel, az iskolába menéstõl való félelemmel, sõt az iskolakerüléssel is. Richard J. Hazler arról számol be könyvében, hogy a zaklatott gyerekek 17 százalékának van iskolai teljesítményproblémája. A 4–8. osztályosok 22 százaléka jelezte: az erõszaknak való kitettség nehézségeket okoz számára az iskolai tanulásban. Az áldozattá válás miatti aggodalom negatívan hat a motivációra és a tanulási képességekre, a szocializációra és a felnõttekkel való kapcsolat minõségére is.21 Nishina és munkatársai korábban említett cikkükben megjegyzik, hogy a legtöbb kutatásban az iskolai alkalmazkodást a gyerekek (önbeszámolón alapuló) iskola iránti attitûdjeivel mérték. Ha azonban az iskolai teljesítményt objektíven mérjük, a kapcsolat az iskolai teljesítmény és a viktimizáció között kevésbé erõteljes.22 A szerzõk lehetségesnek tartják, hogy a zaklatás nem direkt módon, hanem a következményként megjelenõ pszichológiai alkalmazkodási nehézségek, a szorongás és visszahúzódás által, közvetett módon rontja az iskolai teljesítményt, például az elmaradó tanulási lehetõségek miatt, vagy mert a zaklatás arra sarkallja a

Rovatcím

tavaszi pszichoszociális alkalmazkodási nehézségekkel és fizikai tünetekkel, amelyek viszont prediktívek a késõbbi gyengébb iskolai teljesítményre, illetve magasabb hiányzásra nézve. Ezek az adatok igazolják a „kortárs zaklatás mint stresszor” modell létjogosultságát. Edward J. Dill és munkatársai kétéves követéses vizsgálatot végeztek 3–5. osztályos diákok körében, annak érdekében, hogy megállapítsák, vajon a szociális visszahúzódás, a kirekesztés, a negatív érzelmek a zaklatás okai, vagy inkább következmények. A minta nem túlságosan nagy – a vizsgálat végére 296 résztvevõ maradt –, az eredmények mégis fontosak. A negatív érzelmek második méréskor tapasztalt megnövekedett szintje (amely a bázisa a negatív pszichés következményeknek) összefügg a két idõszak között megnövekvõ viktimizációval, de a vizsgálat kezdeténél fennálló visszahúzódással is. (Ez ismét egy adalék a negatív következmények önmagukat erõsítõ hatásához.) Ugyanakkor a szerzõk megállapítják, hogy a negatív érzelmek növekedésének legjobb értelmezését a növekvõ viktimizáció és az agresszió iránti megengedõ attitûdök erõsödésének direkt hatása adja. (Lásd az ábrát a .... oldalon.) Érdekes és fontos eredménye a vizsgálatnak, hogy abban az esetben is növekszik a negatív érzések mértéke, ha erõsödik a hit az agresszió jogosságában.27 A szerzõk szerint az attitûdök/ attribúciók lényeges elemei annak az útnak, amely a viktimizációtól a kedvezõtlen következményekhez vezet.28 Azt a jelenséget, hogy az áldozatok gyakran önmagukat hibáztatják a helyzetért, amelybe kerültek, más vizsgálatokból is ismerjük.29 Ez a mechanizmus nagyon megnehezíti a bántalmazással való megküzdést és a trauma késõbbi feldolgozását is. A viktimizáció negatív hatásai hosszan tartók. Dan Olweus kutatásában azt találta, hogy az egykori áldozatok még hét–tíz évvel az esemé-

nyek után is alacsonyabb önértékelést és magasabb fokú depressziót mutattak.30 Más kutatások is megállapították, hogy az áldozatnak felnõttkorában nagyobb esélye lesz olyan érzelmi/pszichés problémákra, mint a szorongás, a depresszió, a szomatizáció és a szociális visszahúzódás.31 Mechthild Schäfer és munkacsoportja összesen 884 spanyol, német és angol egyetemi hallgatót, illetve tanárt vont be vizsgálatába. Az alkalmazott kérdõív tartalmazott retrospektív kérdéseket az iskoláskori zaklatásról, annak rövid távú hatásairól (például öngyilkossági gondolatok, betolakodó emlékek), valamint a felnõttkori zaklatási tapasztalatokról. A felnõttkori kapcsolatok minõségét az önészlelés, a kapcsolati stílus és a barátság minõségében igyekeztek megragadni. Az eredmények igazolják a hosszú távú kapcsolatot az iskolai viktimizáció és a felnõttkori élet mûködésének aspektusai között. Az áldozatok – és különösen a „stabil” áldozatok, akik az alsó és felsõ tagozatban is áldozatok voltak – általában alacsonyabb önbecsülésrõl és nagyobb magányérzésrõl, barátságaikban több nehézségrõl számoltak be, mint a nem áldozatok. Azok, akik a felsõ tagozatban voltak áldozatok, az ellenkezõ nemmel szemben mutattak alacsonyabb önbecsülést, ami gyakran félelemmel járt együtt. Ugyanakkor fontos adalék, hogy az általános kapcsolatot az iskolai áldozattá válás és a késõbbi élet minõsége között erõsen befolyásolja a nem, a foglalkozás és az ország is. A szerzõk beszámolnak arról, hogy sok felnõttnek vannak megrendítõ emlékei az iskolai zaklatásról. Ezek a felnõttek úgy érzik, e tapasztalatok hosszú távon is hatottak az életükre. A szerzõk úgy vélik, e negatív hatás döntõ eleme az a momentum, hogy az önbecsülés a másokkal való kapcsolatban alakul. A zaklatás az áldozat észleletében kevesebb kortárstámogatást jelent, és a mások viselkedésével szembeni negatív vá-

27 Rigby, K.: Bullying in Schools and What to Do About It. ACER Press, 2007. 28 Lehetséges, hogy ez összefügg az áldozatok jellegzetes önhibáztató vélekedésével/magatartásával, amely rendkívül romboló következményekkel jár. 29 Dill, E. J. – Vernberg, E. M. – Fonagy, P. – Twemlow, S. W. – Gamm, B. K.: Negative Affect in Victimized Children: The Roles of Social Withdrawal, Peer Rejection and Attitudes Toward Bullying. Journal of Abnormal Child Psychology, 2004/2., 159–173. 30 Lásd például Herman, J.: Trauma és gyógyulás. Budapest, 2003, Háttér Kiadó – Kávé Kiadó – NANE Egyesület. 31 Olweus, D: Bullying Among Schoolchildren: Intervention and Prevention. In: Peters, R. D. V. – McMahon, R. J. – Quinsey, V. L. (eds.): Aggression and Violence Throughout the Life Span. Newbury Park, 1992, Sage Publications, 100–125.


6

KÖVETKEZMÉNYEK A ZAKLATÓ ÁLDOZATOKRA NÉZVE Olweus korábban provokatív áldozatoknak nevezte ezt a csoportot, és úgy jellemezte õket, hogy a szorongás, az agresszió és a koncentrációs problémák kombinációját mutatják.33 Riittakerttu Kaltiala-Heino és munkatársai szerint – bár egyszerre zaklató és áldozat is – a zaklató áldozat a zaklatótól és az áldozattól is különbözik személyes tulajdonságaiban és családi viszonyaiban. Önmagával szemben a zaklatónál, az áldozatnál és a semlegeseknél ambivalensebb, egyszerre látja magát hatalmasnak és sok negatív tulajdonsággal rendelkezõnek.34

David Schwartz szerint a zaklató áldozatok (akiknek arányát 5 százalékra becsüli) a többi csoporthoz képest magasabb érzelmi distresszt élnek át, és komolyabb társas és viselkedési alkalmazkodási problémákkal küzdenek. Érzelmi és viselkedési szabályozásuk gyenge, teljesítményproblémáik vannak; kortársaik gyakran elutasítják õket.35 Hasonló eredményekre jutottak Petra Hampel és munkatársai. Eredményeik szerint a többiekkel összehasonlítva a zaklató áldozatok mutatták a leggyengébb pszichoszociális funkciókat.36 Robin L. Toblin és munkatársai Los Angelesben rendkívül alaposan, sokoldalúan vizsgáltak 240 gyereket, akiknek az átlagéletkora kilenc és fél év volt. Õk is azt állapították meg, hogy a zaklató áldozatok a többiekénél gyengébb önszabályozással rendelkeznek – viselkedésük inkább a gyenge dühszabályozással és ingerlékenységgel magyarázható, mint célorientált társas stratégiákkal. Nehézségeik vannak az alkalmazkodás különféle területein; olyan problémákkal küzdenek, mint például az érzelmi szabályozási nehézségek, a hiperaktivitás, az alacsonyabb kedveltség, a magasabb depresszió és magányérzet, az alacsonyabb szintû/ritkább asszertivitás és proszociabilitás.37 A kutatási eredmények alapján úgy tûnik, ezek a gyerekek azok, akik az idõ múlásával sem képesek hatékonyabb társas alkalmazkodási stratégiákat elsajátítani. Valószínûsíthetõ, hogy fejlõdésük viszonylag korai idõpontban billen kedvezõtlenebb irányba. A gyenge kontroll, az ingerlékenység kiváltja a többiek elutasítását, ugyanakkor az elutasítás további stresszterhelést jelent. Az agresszióval kapcsolatos negatív attitûd, miközben a gyermek maga is gyakran viselkedik agresszívan, erõsítheti az ambivalenciát az önértékelésben, az önmagához való vi-

32 Hawker, D. SJ – Boulton, M. J.: Twenty Years’ Research on Peer Victimization and Psychosocial Maladjustment: A Metaanalytic Review of Cross-sectional Studies. Journal of Child Psychology and Psychiatry, 2000/41., 441–455. 33 Schäfer, M. – Korn, S. – Smith, P. K. – Hunter, S. C.: Mora-Merchan, J. A. – Singer, M. M. – Van der Meulen, K.: Lonely in the Crowd: Recollections of Bullying. British Journal of Developmental Psychology, 2004/22., 379–394. 34 Olweus, D.: Annotation: Bullying at School: Basic Facts and Effects of a School Based Intervention Program. Journal of Child Psychology and Psychiatry, 1994/35., 1171–1190. 35 Kaltiala-Heino, R. – Rimpelä, M. – Rantanen, P. – Rimpelä, A.: Bullying at School: An Indicator of Adolescents at Risk for Mental Disorders. Journal of Adolescence, 2000/6., 661–674. 36 Schwartz, D.: Subtypes of Victims and Aggressors in Children’s Peer Groups. Journal of Abnormal Child Psychology, 2000/2., 181–192. 37 Hampel, P. – Dickow, D. – Hayer, T. – Petermann, F.: Stressverarbeitung, psychische Auffälligkeiten und Bullying bei Jungen. Praxis der Kinderpsychologie und Kinderpsychiatrie, 2009/2., 125–138.


7

Rovatcím

rakozások kialakulásához vezet, ami felülírja a társas elvárásokat – amelyek alapját lényegében szintén az énrõl szóló hiedelmek adják; a kapcsolatokat veszélyesnek mutatják, és mindez végsõ soron alacsonyabb önbecsülést és gyengébb kapcsolatokat eredményez.32 Saját kutatásunk is megerõsítette az áldozattá válás negatív következményeit. Mintánkban az áldozatok szignifikánsan ritkábban érzik magukat vidámnak, mint a többiek; gyakrabban vannak szomatikus panaszaik (fej-, gyomorfájás), és gyakrabban idegesek. Kevésbé érzik jól magukat az iskolában, társas közérzetük, társaikhoz való viszonyuk is negatívabb. Szignifikánsan kevesebb barátjuk van, mint bármely más csoportnak. Az általunk vizsgált negyvenhat osztály közül huszonhétben lehetõségünk volt szociometriai felvételre is. A szociogramok alapján megállapítható, hogy az ötvenegy áldozat közül tizennyolcnak legfeljebb egyetlen gyerekkel van kölcsönös kapcsolata. Ez azt jelenti, hogy az áldozatok 35 százaléka elszigetelt, népszerûtlen az osztályában.

szonyban, ami szintén kockázati tényezõ. E folyamatokat látva valóban indokolt a kijelentés, hogy ez a legnagyobb kockázatú csoport a négy közül. Saját vizsgálatunkban a zaklató áldozatok válaszai hol a zaklatókéhoz, hol az áldozatokéhoz álltak közelebb. A stresszt és a pszichoszomatikus panaszokat tekintve az áldozatokhoz képest nem mutattak szignifikáns eltérést. A tanárokhoz és a tanuláshoz való viszonyuk a többiekénél szignifikánsan negatívabb. A szociometriával is vizsgált huszonhét osztályban harmincegy zaklató áldozatot regisztráltunk. Közülük tizenegy – azaz az egyharmaduk – tekinthetõ elszigeteltnek az osztályban. Ez valamivel jobb arány, mint az áldozatok esetében, ami azt jelzi, hogy a mi mintánkban nem tapasztaltuk, hogy a zaklató áldozatok lennének a leginkább elutasítottak az osztály közösségében.

Rovatcím

KÖVETKEZMÉNYEK A ZAKLATÓKRA NÉZVE Tonja R. Nansel és munkatársai fentebb már említett cikkükben megállapították, hogy az elkövetõknek és a zaklatást elszenvedõknek szignifikánsan gyengébb a pszichoszociális alkalmazkodása azokénál, akik kimaradnak a zaklatásból, de az összefüggés mintázata különbözõ a zaklatók és az áldozatok körében. Akik gyakrabban zaklatnak másokat, negatívabb attitûdökkel rendelkeznek az iskola iránt, és nagyobb gyakorisággal mutatnak olyan egészségre káros viselkedést, mint például a dohányzás és az alkoholfogyasztás. A versengõ viselkedés és az érzelmi nehézségek is kapcsolatban vannak a zaklatással. A zaklatóra nézve érdekes módon éppen az jelenti a legnagyobb kockázatot, ha zaklató viselkedése sikeres, azaz ha ezzel a társas stratégiával eléri céljait, mert így beszûkül a viselkedésrepertoárja; életének egy fontos és érzékeny idõ-

szakában semmi sem készteti arra, hogy más, eredményes és rugalmas társas stratégiákat sajátítson el, fejlessze szociális képességeit. Ez azzal fenyeget, hogy késõbb, új közösségekben vagy akár a felnõtt életben nehezebben fog boldogulni. Ez a tény önmagában is, de más rizikótényezõkkel összekapcsolódva különösen könynyen sodorhatja a fiatalt egy „deviáns karrier” felé. Nyilvánvalóan az sem közömbös, hogy valaki mennyire tartósan van benne a zaklató szerepében. Igaz ugyan, hogy a gyermekkori szerepek még változékonyak, mégis fontos az az összefüggés, amelyre Frederick J. Zimmerman munkacsoportja bukkant. A National Longitudinal Survey of Youth 1979 (NLSY79) vizsgálat során 12 700 reprezentatívan kiválasztott 14–22 éves személyt követtek, évenkénti vagy kétévenkénti interjúval. 1986 és 2000 között lehetõség nyílt annak a több mint 11 000 gyermeknek a követésére, akik az NLSY79-ben részt vevõ nõk gyermekei.38 Információk vannak fejlõdésük körülményeirõl, családi hátterükrõl, otthoni környezetükrõl, egészségi állapotukról. A Zimmerman vezette kutatás mintájába azok kerültek, akik a 2000-ben felvett interjú idején 6–11 évesek voltak, ez 1266 gyerek. Közülük 641 volt zaklató négyéves korában (az anya elmondása alapján). A vizsgálat idején a gyerekek 13 százaléka, öszszesen 172 fõ zaklató; ebbõl 145 már négyéves korában is zaklató volt. Négyéves kori zaklatás esetén a 6–11 éves kori zaklatás esélyhányadosa 5,94.39 Ezek az adatok arra utalnak, hogy számolnunk kell olyan gyerekekkel, akik a kamaszkor küszöbéig nem képesek kooperatív társas stratégiák elsajátítására. Ami a hosszú távú következményeket illeti, Dan Olweus követéses vizsgálatai már korán jelezték, hogy a zaklatás kapcsolatban van a felnõttkori antiszociális fejlõdéssel.40 Az olyan, gyakran a deviancia elõszobájának tekinthetõ viselkedés nagyobb gyakoriságáról, mint a dohányzás és alkoholfogyasztás, már ejtettünk

38 Toblin, R. L. – Schwartz, D. – Gorman, A. H. – Abou-ezzeddine, T.: Social-cognitive and Behavioral Attributes of Aggressive Victims of Bullying. Journal of Applied Developmental Psychology, 2005/3., 329–346. 39 Ez az úgynevezett NLSY-Child adatbázis. 40 Zimmerman, F. J. – Glew, G. M. – Christakis, D. A. – Katon, W.: Early Cognitive Stimulation, Emotional Support, and Television Watching as Predictors of Subsequent Bullying Among Grade-school Children. Archives of Pediatric Adolescent Medicine, 2005/159., 384–388.


8

mezhetõ jelenség: a hosszú idejû munkanélküliség között.43 KÖVETKEZMÉNYEK A KÖZÖSSÉGRE NÉZVE A zaklatás nemcsak azok számára probléma, akik direkt módon részt vesznek benne. Egy amerikai országos kutatásban a 12–15 évesek legmagasabb százalékban (68 százalék) a csúfolást és zaklatást nevezték meg mint az õ korukbeliek legnagyobb problémáját.44 Mit jelent a gyakori zaklatás egy osztály, egy iskola közösségének? Az iskolai zaklatás a félelem és fenyegetés légkörét kelti, ami nemcsak azokra a diákokra lehet hatással, akik a zaklatás direkt célpontjai, hanem az úgynevezett másodlagos áldozatokra is (vagyis azokra a tanulókra, akik „csupán” tanúi a kortárs viktimizációnak). Milyen folyamatok állnak a jelenség hátterében? Ha egy iskolai osztály életét nyomon követnénk, azt látnánk, hogy kezdetben – alsó tagozatban – gyakoriak az ütközések, szinte mindenki ad és mindenki kap. Mindeközben a gyerekek számos tapasztalatot szereznek a társas viszonyokról és interakciókról. Némelyek megtanulnak kompromisszumokat kötni, mások továbbra sem képesek uralkodni az indulataikon, ismét mások megtanulják, hogy a kiszámított kíméletlenség a legcélravezetõbb, és vannak olyanok is, akik képtelenek megvédeni magukat. Alsó tagozatban még erõsen „mozognak” a szerepek, de a krónikus zaklatót és a krónikus áldozatot már ekkor fel lehet ismerni. Az események sokszor észrevétlenül haladnak egy keményebb, nehezen visszafordítható állapot felé. Ha a gyerekek nem lépnek közbe határozottan, nem állítják le és ítélik el a zaklatót, akkor lé-

41 Olweus, D.: Annotation: Bullying at School: Basic Facts and Effects of a School Based Intervention Program. Journal of Child Psychology and Psychiatry, 1994/35., 1171–1190. 42 Olweus, D.: Bully/Victim Problems Among Schoolchildren: Basic Facts and Effects of a School Based Intervention Program. In Pepler, D. J. – Rubin, K. H. (Eds.): The Development and Treatment of Childhood Aggression. Hillsdale, 1991, NJ: Erlbaum, 411–448.; Olweus, D.: Bullying Among Schoolchildren: Intervention and Prevention. In: Peters, R. D. – McMahon, R. J. – Quinsey, V. L. (Eds.): Aggression and Violence Throughout the Life Span. London, 1992, Sage Publications, 100–125., idézi Nansel, T. R. – Overpeck, M. – Pilla, R. S. – Ruan, W. J. – Simons-Morton, B. – Scheidt, P.: Bullying Behaviors Among U. S. Youth: Prevalence and Association With Psychosocial Adjustment. Journal of the American Medical Association, 2001/16., 2094–2100. 43 Hämäläinen, M. – Pulkkinen, L.: Problem Behavior As a Precursor of Male Criminality. Development and Psychopathology, 1996/2., 443–455. 44 Varhama, L. M. – Björkqvist, K.: Relation Between School Bullying During Adolescence and Subsequent Long-term Unemployment in Adulthood in a Finnish Sample. Psychological Reports, 2005/96., 269–272.


9

Rovatcím

szót. Fontos (norvégiai) adat az is, hogy az egykori zaklatók 35–40 százalékát huszonnégy éves koráig legalább háromszor elítélték; 60 százalékuk legalább egyszer összeütközésbe került a törvénnyel. (Ez utóbbi négyszeres gyakoriságot jelent a nem zaklatókhoz képest.) Ezek az adatok arra utalnak, hogy a zaklatás kriminalitássá eszkalálódhat.41 A kriminalitás és a fiatalkori erõszakos viselkedés összefüggését új megvilágításba helyezte Minna Hämäläinen és Lea Pulkkinen kutatása. Háromszázhetven fiatal fiút követtek közel húsz éven át, 8 és 14 éves kori adatfelvétellel. A huszonhét éves kori súlyos bûnelkövetõket elõre jelezte a nyolcéves korukban mutatott viselkedési probléma és a normaszegõ viselkedés (például engedetlenség, iskolakerülés). Az agresszió önmagában, ha nem társult más problémákkal, nem jelezte a kriminalitást. Azonban az agreszszivitás normaszegõ viselkedéssel együtt erõszakos cselekményeket, gyenge iskolai teljesítménnyel párosulva vagyon elleni cselekményeket jelzett.42 A késõbbi beilleszkedési nehézségekre utaló tényekre bukkantak más kutatások is. Lasse M. Varhama és Kaj Björkqvist a hosszú idejû munkanélküliség és a serdülõkori zaklatás közötti kapcsolatot vizsgálták. Egy munkanélküliek számára szervezett tréningprogram hatvannyolc résztvevõje töltötte ki a kérdõívet. Míg a finnországi országos reprezentatív minta (N=53,398) alapján a finn tanulók 8 százaléka zaklat legalább hetente egyszer, a hosszú ideje munkanélküliek 29 százaléka számolt be arról, hogy serdülõkorában legalább hetente bevonódott a zaklatásba. Ez az eredmény összefüggést mutat a (visszatekintõ, önbeszámolós) serdülõkori zaklatás és egy felnõttkorban jelentkezõ, beilleszkedési problémaként is értel-

Rovatcím

nyegében minden esemény sikert jelent számára. Az „akció” sikeres végigvitele és a többiek figyelme komoly megerõsítés. Egy idõ után a zaklatás valójában már nem más, mint a zaklató hatalmának demonstrálása; olyan – ismétlõdõ – rituálé, amelynek legfontosabb funkciója, hogy az erõviszonyokat tudatosítsa és ismételten megerõsítse a közösségben.45 A zaklatási események a szociális tanulás fontos alkalmai is. Albert Bandura szociálistanuláselmélete szerint a modell követésének akkor van nagyobb esélye, ha a modellnek hatalma van; ha a modell viselkedését elismerik/jutalmazzák (és nem büntetik); és ha a modell hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, mint a modellkövetõ. A fent vázolt folyamatban a zaklató sikeres és hatalma is van, hiszen legtöbbször nem akadályozzák meg, hogy elérje céljait. A zaklatót valószínûleg azok fogják követni, akik hasonlók hozzá, akik hasonló attitûdökkel rendelkeznek a zaklatás és az áldozatok iránt. Egy New Jersey-i felsõ tagozatos diákok között végzett felmérésben a nyolcadikosok szignifikánsan több közömbösséget és kevesebb rokonszenvet mutattak az áldozatok iránt, mint az ötödikesek. Az idõsebb diákok gyakrabban nevezték magukat kívülállóknak vagy a zaklató segítõjének a zaklatási helyzetben. Ha az iskola nem tesz semmit, a tendencia az, hogy kortárs agresszió esetén a szemtanúk egyre kevésbé fognak beavatkozni az áldozat védelmében, és egyre inkább közömbösséget mutatnak az áldozat distressze iránt.46 Ez mindenkire nézve hátrányos, hiszen a helyzet súlyosbodik, a pozitív változtatás esélyei pedig romlanak. Hasonló eredményre jutott Susan Swearer és Paulette Cary is USA-beli követéses vizsgálatában: a zaklatás iránti megengedõ attitûd növekszik a felsõ tagozatban; a nyolcadikosok attitûdjei a legelfogadóbbak a zaklatás iránt.47

Ausztráliában Ken Rigby és Phillip T. Slee korábbi kutatási eredményei szerint a gyerekek többsége szimpatizál ugyan az áldozattal, de van egy jelentõs kisebbség, akik az áldozatot gyengének tartják, felnéznek a zaklatóra, és helyesnek tartják a viselkedését.48 Ken Rigby már idézett összefoglaló munkájában arról számol be, hogy 10–20 százalék között van azok aránya, akik negatívan éreznek az áldozat iránt. Tizenöt százalék körüli a zaklatást támogatók aránya. Tíz százalék szerint „vicces nézni, amikor valaki kiborul, ha ugratják”.49 A korábbi tendenciák nem változtak: a gyerekek felsõ tagozatban hajlamosabbak csodálni a zaklatót; és ez az attitûd a fiúknál gyakoribb, mint a lányoknál.50 Érdekes eredménye Daniel J. Flannery és munkatársai nagymintás vizsgálatának, hogy míg alsó tagozatban a zaklatásnak, erõszaknak való kitettségnek (tanúként, nem áldozatként) még igen erõteljes negatív pszichés hatása van, ez a hatás a fiúknál51 az életkorral csökken. Ez a tény úgy is értelmezhetõ, hogy a fiúk „megszokják” az erõszakot, egy idõ után már nem viseli meg õket. Ez jelenthet deszenzitizációt de a normák megengedõbbé válását is. John D. Coie érdekes elméletet fogalmaz meg a kirekesztéssel kapcsolatban: a korai szocializáció eredménye, hogy a gyerekek a normaszegõ viselkedésre kirekesztéssel válaszolnak.52 Ha így közelítjük meg, a kirekesztés felfogható annak jeleként, mennyire tekinthetõ normaszegõnek az adott gyerekcsoportban egy bizonyos viselkedés. Alsóban a zaklató gyakrabban kirekesztett, mint az áldozat; felsõben megfordul ez a tendencia, és az áldozat válik következetesen kirekesztetté. Ez azt jelzi, hogy a csoportban megváltozik e szerepek értelmezése, illetve a hozzájuk való viszony. A hierarchia alján lévõ, nem kedvelt gyermek elleni támadást

45 Juvonen, J. – Graham, S. – Schuster, M. A.: Bullying Among Young Adolescents: the Strong, the Weak and the Troubled. Pediatrics, 2003/6., 1231–1237. 46 Ezt a módszert – a hatalom demonstrálását ártatlanokon – a diktatúrák és a közösségek zsarnokai mindig is kedvvel és eredményesen alkalmazták. 47 Jeffry, L. R. – Miller, D. – Linn, M.: Middle School Bullying as a Context for the Development of Passive Observers to the Victimization of Others. Journal of Emotional Abuse, 2001/2–3., 143–156. 48 Swearer, S. M. – Cary, P. T.: Perceptions and Attitudes Toward Bullying in Middle School Youth. Journal of Applied School Psychology, 2003/2., 63–79. 49 Rigby, K. – Slee, P. T.: Bullying Among Australian School Children: Reported Behavior and Attitudes to Victims. Journal of Social Psychology, 1991/5., 615–627. 50 Uo. 95. 51 Rigby, K.: Bullying in Schools and What to Do About It. ACER Press, 2007. 52 A lányoknál a depresszió és a szorongás csökken, a harag növekszik. Egy lehetséges magyarázat, hogy a nõi szerepbõl adódó empátia a lányoknál megnehezíti a teljes közömbösséget az erõszakkal szemben.


10

portnorma viszont együtt jár a szabályszegés, a viselkedési problémák nagyobb gyakoriságával és az agresszív interakciókkal.54 Mindez pedig tovább növeli a zaklatás valószínûségét – ez ismét egy negatív spirál, önmagát erõsítõ folyamat. Külön kérdés, vajon van-e különbség a fiúk és lányok barátsága, csoportos viselkedése között. A kutatások szerint a lányok csoportjai érdekes sajátosságokat mutatnak. A lányok barátságai intimebbek és intenzívebbek, mint a fiúkéi, akiknek a barátsága inkább a megosztott aktivitásokon alapul.55 A kapcsolati zaklatás gyakoribb a lányok között, és a kapcsolati agresszor lányok arról számolnak be, hogy ezt a legjobb barátjukkal is gyakran megteszik.56 Vajon miért nem hagyja el az áldozat a csoportot, ahol folyamatosan bántalmazzák? Miért történik ez gyakrabban a lányok, mint a fiúk esetében? Egy lehetséges magyarázat erre, hogy a lányok számára a csoportból való kizárás nagyobb fenyegetettséget jelent. Azt, hogy a társas elfogadás másképp mûködik a fiúk és a lányok esetében, már ötéves gyerekeknél is kimutatták.57 Nicki R. Crick és Jennifer K. Grotpeter kutatásuk nyomán megállapították, hogy a lányok számára a kapcsolatok fontosabbak, mint a fiúknak. A lányok talán ezért is akarnak inkább úgy ártani másoknak, hogy a kapcsolati témát helyezik a középpontba, beleértve más gyerekek barátságának rombolását, a csoportból való kizárást, más gyerekek kontrollálását, a pletykaterjesztést. A lányok, amikor agresszívek, igyekeznek meggátolni kortársaik fontos céljait, azaz szoros személyes kapcsolataik megerõsítését. Lehetséges, hogy a lányok között ezért (is) gyakoribb a kapcsolati agresszió.58 Nagyon érdekes kutatást végeztek Ausztráliában Laurence Owens vezetésével. Céljuk az

53 Coie, J. D.: Towards a Theory of Peer Rejection. In: Asher, S. R. – Coie, J. D. (Eds.): Peer Rejection in Childhood. New York – Cambridge, 1990, University Press, 356–401. 54 Saját kutatásunk eredményei szerint a leggyakoribb helyszín, ahol a zaklatás lezajlik, az osztályterem, a tanár távollétében. Itt valószínûleg többen is jelen vannak egy-egy „akciónál”. 55 Espelage, D. L. – Holt, M. K. – Henkel, R. R.: Examination of Peer-group Contextual Effects on Aggression During Early Adolescents. Child Development, 2003/1., 205–220. 56 Lásd például Eslea, M. – Menesini, E. – Morita, Y. – O’Moore, M. – Mora-Merchán, J. A. – Pereira, B. – Smith, P. K.: Friendship and Loneliness Among Bullies and Victims: Data From Seven Countries. Aggressive Behavior, 2003/1., 71–83. 57 Grotpeter, J. K. – Crick, N. R.: Relational Aggression, Overt Aggression, and Friendship. Child Development, 1996/67., 2328–2338. 58 Braza, F. – Azurmendi, A. – Muñoz, J. M. – Carreras, M. R. – Braza, P. – García, A. – Sorozabal, A. – Sánchez-Martín, J. R.: Social Cognitive Predictors of Peer Acceptance at Age 5 and the Moderating Effects of Gender. British Journal of Developmental Psychology, 2009/27., 703–716.


11

Rovatcím

már kevésbé tartják elítélendõnek – ez a normák változását jelenti, és az áldozat hibáztatását eredményezheti. Végül az egész folyamat a személyes felelõsség „elpárolgásához” vezet. („Ugyan mit tehetnék én egyedül?”) Ez különösen jól megfigyelhetõ a zaklatás jelenségénél, ahol a legtöbbször nem is egy-két, hanem jóval több gyerek van jelen.53 A szociálpszichológiából ismert tény, hogy minél többen vannak jelen, az egyén annál kevésbé hajlamos segíteni vagy beavatkozni, mert mindenki a másikra vár, nem akarván elsõként cselekedni. Különösen így van ez egy olyan gyerekcsoportban, ahol esetleg már kialakult a „hagyomány”, hogy a nézõk nem lépnek közbe. (Erõs visszatartó erõ, ha voltak már rosszul végzõdõ próbálkozások – esetleg maga a védelmezõ is áldozattá vált.) Így történhet meg az, hogy azok sem avatkoznak közbe, akik kényelmetlenül érzik magukat, akik esetleg elítélik a zaklatást, és empatizálnak az áldozattal. Ezzel elérkeztünk a passzív védelmezõ szerepéhez, aki valószínûleg a legnagyobb feszültséget éli át a helyzetben. Ez a belsõ „nyomás” az ismétlõdõ akciók során vagy cselekvéshez (közbeavatkozáshoz), vagy az önbecsülés csökkenéséhez vezet, vagy az elviselhetetlen feszültség itt is beindítja a bûnbakképzést – vagyis elõfordulhat, hogy az áldozat egy idõ után teljesen magára marad. E folyamatokról számtalan szakmai és szépirodalmi beszámolót olvashattunk már, például a koncentrációs táborok kapcsán. A mi témánk természetesen súlyában összehasonlíthatatlanul csekélyebb, de a mûködtetõ mechanizmusok ugyanazok. Többek között ezért is kell figyelnünk a zaklatás jelenségére. Ha nem sikerült leállítani a folyamatot, a csoport egyre kevésbé ítéli el az erõszakoskodást. A zaklatást elfogadó vagy támogató cso-

Rovatcím

volt, hogy kvalitatív módszerekkel feltárják a tizenéves lányok közötti indirekt agresszió természetét és indítékait. Fókuszcsoportos, páros és személyes interjúkat folytattak diáklányokkal és tanáraikkal két iskolában. A beszélgetések feltárták, hogy a lányok gyakran pletykálnak, elárulják a bizalmat, kritizálják egymás ruháját, megjelenését, személyiségét. Ezt a viselkedést a tanárok is szándékosnak, rosszindulatúnak és gyakran nem provokáltnak látják. És bár a lányok is világosan látják, elmondják az indirekt agresszió romboló hatásait – különösen az olyan lányokra, akik olyan vonásokkal rendelkeznek, amelyek áldozattá teszik õket –, nem tartják meggátolhatónak a jelenséget. (Pesszimistán nyilatkoztak a beavatkozás lehetõségeirõl, egyedül a kortárs mediációról vélték úgy, hogy talán elõrevihet.) Úgy tûnik, két tényezõ játszik nagy szerepet az indirekt agresszióban. Az egyik az, hogy a lányok számára kiemelt fontosságú a csoporthoz tartozás. A lányok csoportjaiban a mûködés fontos része a társas információ megosztása, az intimitás kifejezése, megélése a csoportban. A lányok szinte soha nem szegülnek szembe a csoportvéleménnyel, nem kockáztatják a kizárást. Küzdenek, hogy ne egyszerûen csak valamelyik csoporthoz tartozzanak, hanem a legjobbhoz. Ez a csoportok rivalizálásához vezet, és végsõ soron agresszív, kizáró viselkedéshez. („Én bent vagyok, te kint.”) A csoporthoz tartozás kifejezésében fontos a figyelemfelhívás is – „Hé, figyelj rám! Fontos vagyok!” Könnyû belátni, hogy az egész folyamat önmagát gerjesztõ módon mûködik. A másik tényezõ az unalomûzés, a vágy, hogy „történjen valami”, a késztetés arra, hogy „bulit csapjunk”.59 A kutatók szerint a lányok valószínûleg többet unatkoznak, mert a fiúk jobban bevonódnak a sportba és egyéb aktivitásokba. A fiúk a szünetekben tevékenységeket keresnek, a lányok kis csoportokban ácsorognak, és azt figyelik, más lányok mit csinálnak.60

MIT TEHETÜNK? Mint láthattuk, a zaklatás következményei mindenkire nézve súlyosak. Ha a folyamatok elszabadulnak, az áldozatok elszigetelõdnek, és egyre súlyosabb teher nehezedik rájuk. A zaklatók egyre inkább fölénybe kerülnek, hatalmasnak érzik magukat, egyre kevésbé motiváltak az együttmûködésre és szabálykövetésre. A gyermekközösségen úrrá lesz az áldozattá válástól vagy a kirekesztettségtõl való félelem, a zaklató egyre népszerûbb lesz,61 és egyre inkább háttérbe szorulnak az erõszakot, a gyengébb elleni támadást elítélõ attitûdök. Csökken a tolerancia, a szolidaritás, az együttmûködés. A rossz csoportklíma romboló hatása nem szorul bizonyításra. A fentiek fényében nyilvánvalóan mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy elejét vegyük a krónikus zaklatás kialakulásának. Nincs könnyû dolgunk, mert a zaklatás gyakran rejtve marad a felnõttek szeme elõl. (A zaklatott gyerekek 50 százaléka senkinek nem szól a bántalmazásról.) A felnõttek gyakran nem közvetítenek világos és egyértelmû üzeneteket. Elbizonytalanítja õket, hogy helyesen ítélik-e meg a történteket („Ugyan, csak vicceltek!”), szoronganak, mert tehetetlennek érzik magukat, mert nem tudnak használható tanácsokat adni („Õk a buták, ne is törõdj velük”!), talán saját emlékeik miatt is hárítanak. Tanárként sem mindig reagálunk jól: a bagatellizálás, figyelmen kívül hagyás éppúgy veszélyes, mint a túlzott igazságtevõ beavatkozás, azaz a zaklató megbüntetése és az áldozat védelmezése, mert mindez olyan nemkívánatos hatásokkal is járhat, amelyek épp fenntartják a zaklatást. Ahhoz, hogy visszaszorítsuk az iskolai zaklatás jelenségét, a folyamat mély megértésére, valamennyi szereplõ bevonására, rugalmas problémakezelõ stratégiákra és legfõképpen türelmes, kitartó közösségformáló munkára van szükség.

59 Crick, N. R. – Grotpeter, J. K.: Relational Aggression, Gender and Social-psychological Adjusment. Child Development, 1995/3., 710–722. 60 Ez meglepõen hangzik, de figyeljük csak meg a lánycsoportok viselkedését plázákban, buszon, mozik elõtt stb., vagy nézzünk bele bármelyik tinikrõl szóló televíziós sorozatba. 61 Owens, L. – Shute, R. – Slee, P.: „Guess What I Just Heard!”: Indirect Aggression Among Teenage Girls in Australia. Aggressive Behavior, 2000/1., 67–83. 62 Saját kutatásunkban a szociometriával huszonhét vizsgált osztály közül nyolcban találtuk a gyerekek válaszai alapján magasnak az erõszak szintjét. A nyolcból csak kettõben nem regisztráltuk népszerûnek a zaklatókat.


12

Az áldozattá válás negatív hatásai63

Viktimizáció

Kirekesztés / Társas nehézségek

Agresszió iránti attitûdök / Legitimálás

Visszahúzódás

Rovatcím

Negatív hatás

63 Forrás: Dill et all. 2004., 161.


13

Az iskolai zaklatás és következményei

Recommend Documents