Az iskolai motiváció vizsgálat
Készítette: Peltekianné Cseke Otília Pszichológus
2008, Debrecen
A vizsgálat célja: A vizsgálat a Debrecen TISZK Kht. bemeneti mérésének keretén belül zajlott. A vizsgálat céljaként a bemeneti kérdőívet kitöltő döntően kilencedikes, tízedikes tanulók felmérő vizsgálata volt, melyből képet kaphatunk a tanulók iskolával, tanulással összefüggő motivációiról, mely segítséget jelenthet a gyakorlati pedagógiai munkában. A motiváció három dimenzióban (követő, érdeklődő, teljesítő), és dimenziónként 3-3 motívumcsoportban értékeltem ki, melyet tízedikként a presszióérzet kategóriája egészítette ki. Módszertan: Kérdőíves módszerrel vizsgáltam meg az iskolai tanulás motivációs oldalát. A vizsgálathoz Kozéki Béla- Entwistle, N. J.: Tanulási motiváció kérdőívét használtam. A következő dimenziók mentén értékeltem az adatokat: a./ KÖVETŐ: M1: -melegség: a gondoskodás, az érzelmi melegség szükséglete M2: -identifikáció: elfogadottság szükséglete, főleg a nevelők részéről M3: -affiliáció: az odatartozás szükséglete, főleg egykorúakhoz b./ ÉRDEKLŐDŐ: M4: -independencia: a saját út követésének szükséglete M5: -kompetencia: a tudásszerzés szükséglete M6: -érdeklődés: a kellemes közös aktivitás szükséglete c./ TELJESÍTŐ: M7: -lelkiismeret: bizalom, értékelés szükséglete, önérték M8: -rendszükséglet: az értékek követésének a szükséglete M9: -felelősség: önintegráció, morális személyiség és magatartás szükséglete PRESSZIÓ ÉRZET: M10: Egy külön kategóriaként szerepelt, miszerint a nevelők megértés nélkül és teljesíthetetlenül sokat követelnek. Ez az érzés nem motiváló jellegű. Átlagok: Az átlag értékét a szórással együtt tüntettem fel. A két szélső érték azt mutatja, hogy a korosztályban a tanulók minimum, és maximum átlagosan mennyi pontszámot értek el az adott kategóriában, a középső érték pedig a tényleges átlag értéket mutatja. M1: 14,2 – 18,1 - 22 M2: 8,5 – 13,4 – 18,3
M3: 13 – 16,8 – 20,6 M4: 13,2 – 17 – 20,8 M5: 12,1 – 16,2 – 20,3 M6: 10,6 – 15,1 – 19,6 M7: 13,4 – 17,3 – 21,1 M8: 11,1 – 15,6 – 20,1 M9: 14,1 – 17,9 – 21,7 M10: 9,3 – 13,8 – 18,3 A második táblázat egy összefoglalást tartalmaz a három fő kategóriáról (Követő, Érdeklődő, teljesítő). Az átlagok, a szórással a következők: Követő: 40,65 – 50,46 – 60,27 Érdeklődő: 38,79 – 48,98 – 59,17 Teljesítő: 42,42 - 52,92 - 63,42 A továbbiakban a különböző iskolák eredményeit mutatom be: Baross Gábor Szakképző Iskola és Kollégium: 9. a osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban. 9a 30
25
24,11 19,32
21,71
20,54
22,96 20,14
19,50
21,36
22,82
20
16,43
15
10
5
0
M1
M2
M3
M4
M5
M6
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy Az M4-M6-ig, illetve az M10 értékei az átlagban maradnak, míg M1-M3 ig, illetve M7-M9-ig kaptunk átlag feletti értéket. Ez azt jelzi, hogy a tanulókat a követő magatartás, - tehát, a gondoskodás, az érzelmi melegség szükséglete az elfogadottság szükséglete, a nevelők részéről, illetve az odatartozás szükséglete, főleg egykorúakhoz az, - ami a teljesítményüket leginkább motiválja. Emellett a teljesítés lelkiismereti vetülete, az értékek követése is motiválólag hat. Természetesen ebben az életkorban még jelen van az a tényező is, hogy szebbet próbálnak mutatni, igyekeznek a normálhoz igazodni, egy kérdőíves felmérés során.
A második táblázat: 9a
67,14
68
65,14
66 64 62
60,18
60 58 56 KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Láthatjuk, hogy a kapott értékek hasonlóak az előző táblázathoz. A teljesítő kategóriában kaptuk a legmagasabb pontszámot belső lelkiismeret, rendszükséglet még mozgatja a tanulókat. 9. b osztály: 9b 16
14,56
14 12
10,64
9,92
9,72
10
11,60
11,44
11,00 8,36
8,16
7,36
8 6 4 2 0 M1
M2
M3
M4
M5
M6
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy Az M2-M10-ig az értékek az átlag alatt maradnak, szinte csak az M1 kategóriában kaptunk átlag közeli értéket. Ez alapján a vizsgálat kategóriák közül egyik sincs motiváló hatással a tanulókra, kivéve kis mértékben a gondoskodás, az érzelmi melegség szükséglete. Ez az eredmény figyelembe véve, hogy kilencedikes tanulókat vizsgáltunk nem is meglepő, hiszen a tanulás motivációs hátterét inkább az odafigyelés, gondoskodás s nem a belső lelkiismeret, vagy karrierépítési vágy adja.
A második táblázat: 9b
53,36
54 53 52 51 50 49 48 47 46
52,96
49,08
KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Láthatjuk, hogy összességében, a kapott értékek a korosztálytól elvárt átlagot mutatják. Követő kategóriában kaptuk a legmagasabb pontszámot, ami ugyancsak azt támasztja alá, hogy a fiatalok esetében a csoport által nyújtott teljesítmény követése fontosabb, az érdeklődés, a saját kompetencia növelésénél. 9. c osztály: 9c 30
25,48 22,48
25
18,04
20
23,80 20,60
20,80
22,44
23,96
19,80
17,48
15
10
5
0
M1
M2
M3
M4
M5
M6
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy az M1 és M3 az értékek, illetve az M7-M9 ig az átlag felett vannak. A gondoskodás, az érzelmi melegség szükséglete az elfogadottság szükséglete, az odatartozás szükséglete, főleg egykorúakhoz, az, ami a teljesítményüket leginkább motiválja. Emellett a teljesítés lelkiismereti vetülete, az értékek követése is motiválólag hat. Természetesen ebben az életkorban még jelen van az a tényező is, hogy szebbet próbálnak mutatni, igyekeznek a normálhoz igazodni, egy kérdőíves felmérés során. Érdemes megemlíteni, hogy az M10 kategória is átlag feletti, ami jelzi, hogy a tanulók úgy érzik, túl sokat követelnek a tanárok, ami természetesen nem motiváló. Ez az eredmény figyelembe véve, hogy kilencedikes tanulókat vizsgáltunk nem is meglepő, hiszen a tanulás motivációs hátterét inkább a megfelelés, s nem a belső lelkiismeret, vagy karrierépítési vágy adja.
A második táblázat: 9c
75
70,20
70
66,00
65
61,20
60 55 KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Láthatjuk, hogy a kapott értékek a korosztálytól elvárt átlag felettiek. Teljesítő kategóriában magas pontszámot kaptunk, ami jelezi, hogy egy belső lelkiismeret, rendszükséglet még mozgatja a tanulókat. 9. d osztály: 9d 30
25
20
24,48
22,78 19,44
22,52 20,22
19,41
19,41
23,15 20,85 17,11
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy az M1, M2, M3 az értékek, illetve az M7, M9 az átlag felett vannak. A gondoskodás, az érzelmi melegség szükséglete az elfogadottság szükséglete, az odatartozás szükséglete, főleg egykorúakhoz, az, ami a teljesítményüket leginkább motiválja. 15
10
5
0
M1 a teljesítés M2 M3 M4 M5 értékek M6követése M7is motiválólag M8 M9 Emellett lelkiismereti vetülete, az hat.
M10
Természetesen ebben az életkorban még jelen van az a tényező is, hogy szebbet próbálnak mutatni, igyekeznek a normálhoz igazodni, egy kérdőíves felmérés során. Ez az eredmény figyelembe véve, hogy kilencedikes tanulókat vizsgáltunk nem is meglepő, hiszen a tanulás motivációs hátterét inkább a megfelelés, s nem a kompetencia, tudásszerzés szükséglete adja.
A második táblázat: 9d
66,70
68 66 64 62 60 58 56 54
66,52 59,04
KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Láthatjuk, hogy a kapott értékek a korosztálytól elvárt átlag felettiek, kivéve az érdeklődés. Az átlagot leginkább a követő kategória haladta meg, mely alátámasztja az előző eredményt, miszerint a társakhoz való igazodás befolyásolja leginkább a teljesítményt. Beregszászi Pál Szakképző, és Szakiskola: 9. a osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban. 9a 30
24 ,5 6 25
23 ,9 7
23 ,8 1 21 ,0 9
20 ,28
21 ,2 2
23 ,7 2
23 ,5 0
21 ,4 1
20
16 ,0 6
15
10
5
0
M1
M2
M3
M4
M5
M6
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy szinte minden kategóriában az életkortól elvárható átlag felettiek az értékek. Ez azt jelentené, hogy minden kategória motiváló jellegű. Ez azonban téves, így valószínű, hogy átlagban minden kérdésre nagy pontszámmal válaszoltak a tanulók, nem pedig az érzéseik alapján. Így az eredmények nem értékelhetőek.
A második táblázat: 9a
72 70 68 66 64 62 60 58
71,19
69,47 62,91
KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Láthatjuk, hogy a kapott értékek, itt is a korosztálytól elvárt átlag felettiek, alátámasztva természetesen az előző táblázat eredményeit. 9. b osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban.
9b 25
23,45
22,00
21,73 19,70
19,67
20
20,55
20,91
21,94
19,15 16,61
15
10
5
0 M1
M2
M3
M4
M5
M6
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy az M1 – M3-ig, illetve M7 kategóriában átlag felettiek az értékek. Ez azt jelzi, hogy a tanulókat a követő magatartás, - tehát, a gondoskodás, az érzelmi melegség szükséglete az elfogadottság szükséglete, a nevelők részéről, illetve az odatartozás szükséglete, főleg egykorúakhoz az, - ami a teljesítményüket leginkább motiválja. Emellett a bizalom, az értékek követése is motiválólag hat. Természetesen ebben az életkorban még jelen van az a tényező is, hogy szebbet próbálnak mutatni, igyekeznek a normálhoz igazodni, egy kérdőíves felmérés során.
A második táblázat: 9b
64,85
66
64,85
64 62
59,39
60 58 56 KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Magas pontszámot kaptunk a teljesítő kategóriában is, ami jelezi, hogy egy belső lelkiismeret, rendszükséglet még mozgatja a tanulókat. Az érdeklődő kategória átlagos értéke mutatja, hogy nem a kompetencia, tudásszerzés a legmotiválóbb tényező a tanulók életében. 9.1 osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban.
30
25,00 25
23,00 21,04
20
19,44
20,24
21,92
22,00
20,00 17,88
17,76
15 10
5 0 M1
M2
M3
M4
M5
M6
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy az M1, M3, illetve M7- M9-ig kategóriákban átlag felettiek az értékek. Ez azt jelzi, hogy a tanulókat a követő magatartás, - tehát, a gondoskodás, az érzelmi melegség szükséglete az elfogadottság szükséglete, az odatartozás szükséglete, főleg egykorúakhoz az, - ami a teljesítményüket leginkább motiválja. Emellett a teljesítés lelkiismereti vetülete, a bizalom, az értékek követése is motiválólag hat. Természetesen ebben az életkorban még jelen van az a tényező is, hogy szebbet próbálnak mutatni, igyekeznek a normálhoz igazodni, egy kérdőíves felmérés során.
A második táblázat:
66,92
68 66
63,80
64 62
59,68
60 58 56 KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Magas pontszámot kaptunk a teljesítő kategóriában is, ami jelezi, hogy egy belső lelkiismeret, rendszükséglet még mozgatja a tanulókat. Az érdeklődő kategória átlagos értéke mutatja, hogy nem a kompetencia, tudásszerzés a legmotiválóbb tényező a tanulók életében. 9.2 osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban.
30
25
24,09 21,73
20
21,05
22,14 20,41
21,00
21,86
18,32
16,77
15,64
15 10
5 0 M1
M2
M3
M4
M5
M6
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy az M1, M3, M4 illetve M7, M8 kategóriákban átlag felettiek az értékek. Ez azt jelzi, hogy a tanulókat a követő magatartás, - tehát, a gondoskodás, az érzelmi melegség szükséglete az elfogadottság szükséglete, az odatartozás szükséglete, főleg egykorúakhoz az, - ami a teljesítményüket leginkább motiválja. A függetlenedés, saját út követésének szükséglete is meghatározó számukra. Emellett a teljesítés lelkiismereti vetülete, a bizalom, az értékek követése is motiválólag hat. Természetesen ebben az életkorban még jelen van az a tényező is, hogy szebbet próbálnak mutatni, igyekeznek a normálhoz igazodni, egy kérdőíves felmérés során.
A második táblázat:
65,00
66
62,59
64 62
59,77
60 58 56 KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Magas pontszámot kaptunk a teljesítő kategóriában is, ami jelezi, hogy egy belső lelkiismeret, rendszükséglet még mozgatja a tanulókat. Az érdeklődő kategória átlagos értéke mutatja, hogy nem a kompetencia, tudásszerzés a legmotiválóbb tényező a tanulók életében. Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola: 9.1 osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban.
30
25
24,22
19,74
20
23,17
22,83
22,48 17,61
19,22
19,78 17,87
17,35
15 10
5 0 M1
M2
M3
M4
M5
M6
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy csupán az M1, M3, illetve a M7, M9, kategóriákban haladta meg az átlagos értéket. Ez azt jelzi, hogy a tanulókat a követő magatartás, - tehát, a gondoskodás, az érzelmi melegség szükséglete, az odatartozás szükséglete, főleg egykorúakhoz az, - ami a teljesítményüket leginkább motiválja. Emellett a teljesítés lelkiismereti vetülete, a bizalom, az értékek követése is motiválólag hat. Természetesen ebben az életkorban még jelen van az a tényező is, hogy szebbet próbálnak mutatni, igyekeznek a normálhoz igazodni, egy kérdőíves felmérés során. A többi kategóriában az életkorra leginkább jellemző átlagot kaptuk.
A második táblázat:
68 66 64 62 60 58 56 54 52
65,78
64,30 56,83
KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Magas pontszámot kaptunk a követő kategóriában is, ami jelezi, hogy a csoport érték követése, a leginkább meghatározó. Az érdeklődő kategória átlagos értéke mutatja, hogy nem a kompetencia, tudásszerzés a legmotiválóbb tényező a tanulók életében. A teljesítő kategória értéke is magasabb, tehát láthatjuk, hogy egy belső lelkiismeret, rendszükséglet még mozgatja a tanulókat. 9.2 osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban.
30
25
24,21
23,46
20,38
19,42
20
23,08
21,92 20,17
19,71
18,29
17,33
15 10
5 0 M1
M2
M3
M4
M5
M6
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy csupán az M1, M2, M3, illetve a M7, M8, kategóriákban haladta meg az átlagos értéket. Ez azt jelzi, hogy a tanulókat a követő magatartás, - tehát, a gondoskodás, az érzelmi melegség szükséglete, elfogadottság szükséglete, főleg a nevelők részéről, az odatartozás szükséglete, főleg egykorúakhoz az, - ami a teljesítményüket leginkább motiválja. Emellett a teljesítés lelkiismereti vetülete, a bizalom, az értékek követése is motiválólag hat. Természetesen ebben az életkorban még jelen van az a tényező is, hogy szebbet próbálnak mutatni, igyekeznek a normálhoz igazodni, egy kérdőíves felmérés során. A többi kategóriában az életkorra leginkább jellemző átlagot kaptuk.
A második táblázat:
67,08
68 66
64,71
64 62 60 58
58,83
56 54 KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Magas pontszámot kaptunk a követő kategóriában is, ami jelezi, hogy a csoport érték követése, a leginkább meghatározó. Az érdeklődő kategória átlagos értéke mutatja, hogy nem a kompetencia, tudásszerzés a legmotiválóbb tényező a tanulók életében. A teljesítő kategória értéke is magasabb, tehát láthatjuk, hogy egy belső lelkiismeret, rendszükséglet még mozgatja a tanulókat. 9.3 osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban.
30
25
24,42 21,58
20
22,24 19,94
18,09
19,30
20,42
21,79
17,97
17,79
15 10
5 0 M1
M2
M3
M4
M5
M6
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy csupán az M1, M3, illetve a M7 kategóriákban haladta meg az átlagos értéket. Ez azt jelzi, hogy a tanulókat a követő magatartás, - tehát, a gondoskodás, az érzelmi melegség szükséglete, az odatartozás szükséglete, főleg egykorúakhoz az, - ami a teljesítményüket leginkább motiválja. Emellett a teljesítés lelkiismereti vetülete, a bizalom, értékelés szükséglete, önérték is motiválólag hat. Természetesen ebben az életkorban még jelen van az a tényező is, hogy szebbet próbálnak mutatni, igyekeznek a normálhoz igazodni, egy kérdőíves felmérés során.
A többi kategóriában az életkorra leginkább jellemző átlagot kaptuk. A második táblázat:
66 64
64,45
64,09
62 60 58 56
57,21
54 52 KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Magas pontszámot kaptunk a követő kategóriában is, ami jelezi, hogy a csoport érték követése, a leginkább meghatározó. Az érdeklődő kategória átlagos értéke mutatja, hogy nem a kompetencia, tudásszerzés a legmotiválóbb tényező a tanulók életében. A teljesítő kategória értéke is magasabb, tehát láthatjuk, hogy egy belső lelkiismeret, rendszükséglet még mozgatja a tanulókat. 9.4 osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban.
30
25
24,03
23,17 19,47
20
16,73
20,53 18,20
17,90
M5
M6
18,17
19,50
19,37
M9
M10
15 10
5 0 M1
M2
M3
M4
M7
M8
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy csupán az M1, M3, illetve az M10 kategóriákban haladta meg az átlagos értéket. Ez azt jelzi, hogy a tanulókat a követő magatartás, - tehát, a gondoskodás, az érzelmi melegség szükséglete, az odatartozás szükséglete, főleg egykorúakhoz az, - ami a teljesítményüket leginkább motiválja.
Emellett, kicsivel nagyobb pontszámot kaptunk az M10 kategóriában, ami a presszió érzet, miszerint a nevelők megértés nélkül és teljesíthetetlenül sokat követelnek. Ez az érzés nem motiváló jellegű. A többi kategóriában az életkorra leginkább jellemző átlagot kaptuk. A második táblázat:
63,93
66 64 62 60 58 56 54 52 50
58,20 55,57
Követő
Érdeklődő
Teljesítő
Magas pontszámot kaptunk a követő kategóriában is, ami jelezi, hogy a csoport érték követése, a leginkább meghatározó. Az érdeklődő kategória átlagos értéke mutatja, hogy nem a kompetencia, tudásszerzés a legmotiválóbb tényező a tanulók életében. A teljesítő kategória értéke is átlagos szintet mutat. 9.a osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban. 9a 30
25
24,17 22,30
21,26
20,00 20
18,17
16,78
21,13 19,04
18,43
17,13
15 10
5 0 M1
M2
M3
M4
M5
M6
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy csupán az M1, M3, kategóriákban haladta meg az átlagos értéket. Ez azt jelzi, hogy a tanulókat a követő magatartás, - tehát, a gondoskodás, az érzelmi melegség szükséglete az odatartozás szükséglete, főleg egykorúakhoz az, - ami a teljesítményüket leginkább motiválja.
A többi kategóriában az életkorra leginkább jellemző átlagot kaptuk. A második táblázat: 9a
63,26
64 62
61,43
60 58 56 54
55,30
52 50 KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Magas pontszámot kaptunk a követő kategóriában is, ami jelezi, hogy a csoport érték követése, a leginkább meghatározó. Az érdeklődő kategória átlagos értéke mutatja, hogy nem a kompetencia, tudásszerzés a legmotiválóbb tényező a tanulók életében. A teljesítő kategória is átlagos övezetben van, azonban láthatjuk, hogy magasabb, mint az érdeklődő, tehát egy belső lelkiismeret, rendszükséglet még mozgatja a tanulókat. 9. b osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban. 9b 30
24,91
23,61
25
23,06 19,79
20
20,21
21,55
22,82
18,12
17,18
17,27
15 10
5 0 M1
M2
M3
M4
M5
M6
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy csupán az M1, M3, illetve a M7, M8, M9 kategóriákban haladta meg az átlagos értéket. Ez azt jelzi, hogy a tanulókat a követő magatartás, - tehát, a gondoskodás, az érzelmi melegség szükséglete az odatartozás szükséglete, főleg egykorúakhoz az, - ami a teljesítményüket leginkább motiválja.
Emellett a teljesítés lelkiismereti vetülete, a bizalom, az értékek követése is motiválólag hat. Természetesen ebben az életkorban még jelen van az a tényező is, hogy szebbet próbálnak mutatni, igyekeznek a normálhoz igazodni, egy kérdőíves felmérés során. A többi kategóriában az életkorra leginkább jellemző átlagot kaptuk. A második táblázat: 9b
70 68 66 64 62 60 58 56 54 52
67,42
65,70 58,12
KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Magas pontszámot kaptunk a követő kategóriában is, ami jelezi, hogy a csoport érték követése, a leginkább meghatározó. Az érdeklődő kategória átlagos értéke mutatja, hogy nem a kompetencia, tudásszerzés a legmotiválóbb tényező a tanulók életében. A teljesítő kategória értéke is magasabb, tehát láthatjuk, hogy egy belső lelkiismeret, rendszükséglet még mozgatja a tanulókat. 9.c osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban. 9c 30
25,20
23,92
25
19,28
20
23,52
23,16 21,08
20,84 18,56
18,84 14,48
15 10
5 0 M1
M2
M3
M4
M5
M6
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy csupán az M1, M2, M3, illetve a M7, M8, M9, kategóriákban haladta meg az átlagos értéket. Ez azt jelzi, hogy a tanulókat a követő magatartás, - tehát, a gondoskodás, az érzelmi melegség szükséglete, elfogadottság szükséglete, főleg a nevelők részéről, az odatartozás szükséglete, főleg egykorúakhoz az, - ami a teljesítményüket leginkább motiválja.
Emellett a teljesítés lelkiismereti vetülete, a bizalom, az értékek követése is motiválólag hat. Természetesen ebben az életkorban még jelen van az a tényező is, hogy szebbet próbálnak mutatni, igyekeznek a normálhoz igazodni, egy kérdőíves felmérés során. A többi kategóriában az életkorra leginkább jellemző átlagot kaptuk. A második táblázat: 9c
68,40
70
67,76
65
58,24
60 55 50 KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Magas pontszámot kaptunk a követő kategóriában is, ami jelezi, hogy a csoport érték követése, a leginkább meghatározó. Az érdeklődő kategória átlagos értéke mutatja, hogy nem a kompetencia, tudásszerzés a legmotiválóbb tényező a tanulók életében. A teljesítő kategória értéke is magasabb, tehát láthatjuk, hogy egy belső lelkiismeret, rendszükséglet még mozgatja a tanulókat. 9. d osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban. 9d 30
25
24,07
22,77
20
22,60
22,40 20,07
17,33
18,73
19,83 17,80 15,87
15 10
5 0 M1
M2
M3
M4
M5
M6
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy csupán az M1, M3, illetve a M7, M9 kategóriákban haladta meg az átlagos értéket. Ez azt jelzi, hogy a tanulókat a követő magatartás, - tehát, a gondoskodás, az érzelmi melegség szükséglete, az odatartozás szükséglete, főleg egykorúakhoz az, - ami a teljesítményüket leginkább motiválja.
Emellett a teljesítés lelkiismereti vetülete, a bizalom, értékelés szükséglete, önérték, felelősség is motiválólag hat. Természetesen ebben az életkorban még jelen van az a tényező is, hogy szebbet próbálnak mutatni, igyekeznek a normálhoz igazodni, egy kérdőíves felmérés során. A többi kategóriában az életkorra leginkább jellemző átlagot kaptuk. A második táblázat: 9d
64,83
64,17
66 64 62 60 58 56
56,60
54 52 KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Magas pontszámot kaptunk a követő kategóriában is, ami jelezi, hogy a csoport érték követése, a leginkább meghatározó. Az érdeklődő kategória átlagos értéke mutatja, hogy nem a kompetencia, tudásszerzés a legmotiválóbb tényező a tanulók életében. A teljesítő kategória értéke is magasabb, tehát láthatjuk, hogy egy belső lelkiismeret, rendszükséglet még mozgatja a tanulókat. Könnyűipari Szakközép és Szakiskola: 9.1 osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban.
25
22,68
21,64
20,72
20,44
20,60
19,56
19,08
20
22,04
21,72
18,52
15
10
5
0 M1
M2
M3
M4
M5
M6
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy szinte minden kategóriában, kivéve az M4, M5, M8- at, az életkortól elvárható átlag felettiek az értékek. Ez azt jelentené, hogy minden
kategória motiváló jellegű. Ez azonban téves, így valószínű, hogy átlagban minden kérdésre nagy pontszámmal válaszoltak a tanulók, nem pedig az érzéseik alapján. Így az eredmények nem értékelhetőek. Emellett az M10 a presszió érzet kategória is magas, ez alapján a tanulók úgy érzik, hogy a tanárok teljesíthetetlenül sokat követelnek tőlük, ami természetesen nem motiváló jellegű. A második táblázat:
64 63,5
63,40
63,32
63 62,5 62 61,5
61,76
61 60,5 KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Láthatjuk, hogy a kapott értékek, itt is a korosztálytól elvárt átlag felettiek, alátámasztva természetesen az előző táblázat eredményeit. 9.2 osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban.
30
25
24,45 22,50 19,59
20
19,36
20,36
21,95 20,18
19,23
21,23 15,82
15 10
5 0 M1
M2
M3
M4
M5
M6
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy csupán az M1, M2, M3, illetve az M7 kategóriákban haladta meg az átlagos értéket. Ez azt jelzi, hogy a tanulókat a követő magatartás, - tehát, a gondoskodás, az érzelmi melegség szükséglete, elfogadottság szükséglete, főleg a nevelők részéről az odatartozás szükséglete, főleg egykorúakhoz az, - ami a teljesítményüket leginkább motiválja. Emellett a teljesítő kategóriában a bizalom, értékelés szükséglete, önérték, az ami motiválólag hathat. Természetesen ebben az életkorban még jelen van az a tényező is, hogy szebbet próbálnak mutatni, igyekeznek a normálhoz igazodni, egy kérdőíves felmérés során.
A többi kategóriában az életkorra leginkább jellemző átlagot kaptuk. A második táblázat:
66,55
68 66
63,36
64 62 60 58
58,95
56 54 KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Magas pontszámot kaptunk a követő kategóriában is, ami jelezi, hogy a csoport érték követése, a leginkább meghatározó. Az érdeklődő kategória átlagos értéke mutatja, hogy nem a kompetencia, tudásszerzés a legmotiválóbb tényező a tanulók életében. A teljesítő kategória értéke is átlagos szintet mutat. 9.3 osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban.
30
25
24,55
23,36
22,91
22,50 20,64 18,73
20
18,77
22,86
19,36 17,32
15 10
5 0 M1
M2
M3
M4
M5
M6
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy csupán az M1, M3, illetve a M7, M8, M9 kategóriákban haladta meg jelentősebben az átlagos értéket. Ez azt jelzi, hogy a tanulókat a követő magatartás, - tehát, a gondoskodás, az érzelmi melegség szükséglete, az odatartozás szükséglete, főleg egykorúakhoz az, - ami a teljesítményüket leginkább motiválja. Emellett a teljesítés lelkiismereti vetülete, a bizalom, értékelés szükséglete, önérték, felelősség is motiválólag hat. Természetesen ebben az életkorban még jelen van az a tényező is, hogy szebbet próbálnak mutatni, igyekeznek a normálhoz igazodni, egy kérdőíves felmérés során.
A többi kategóriában az életkorra leginkább jellemző átlagot kaptuk. A második táblázat:
75
70,32
70
64,59
65
58,77
60 55 50 KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Magas pontszámot kaptunk a követő kategóriában is, ami jelezi, hogy a csoport érték követése, meghatározó. Az érdeklődő kategória átlagos értéke mutatja, hogy nem a kompetencia, tudásszerzés a legmotiválóbb tényező a tanulók életében. A teljesítő kategória értéke is magasabb, tehát láthatjuk, hogy egy belső lelkiismeret, rendszükséglet még mozgatja a tanulókat. 9.a osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban. 9a 30
25
24,35 19,23
20
21,94
21,81
21,74 18,13
16,32
19,58 17,55
17,06
15 10
5 0 M1
M2
M3
M4
M5
M6
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy csupán az M1, M3, illetve a M7, M9, kategóriákban haladta meg az átlagos értéket. Ez azt jelzi, hogy a tanulókat a követő magatartás, - tehát, a gondoskodás, az érzelmi melegség szükséglete, az odatartozás szükséglete, főleg egykorúakhoz az, - ami a teljesítményüket leginkább motiválja.
Emellett a teljesítés lelkiismereti vetülete, a bizalom, az értékek követése is motiválólag hat. Természetesen ebben az életkorban még jelen van az a tényező is, hogy szebbet próbálnak mutatni, igyekeznek a normálhoz igazodni, egy kérdőíves felmérés során. A többi kategóriában az életkorra leginkább jellemző átlagot kaptuk. A második táblázat: 9a
63,32
62,42
64 62 60 58 56 54 52 50 48
54,42
KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Magas pontszámot kaptunk a követő kategóriában is, ami jelezi, hogy a csoport érték követése, a leginkább meghatározó. Az érdeklődő kategória átlagos értéke mutatja, hogy nem a kompetencia, tudásszerzés a legmotiválóbb tényező a tanulók életében. A teljesítő kategória értéke is átlagos szintet mutat. 9. b osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban. 9b 30
25,62
24,05
23,90
25
21,95 20,05
21,62 19,57
20
21,52
20,95
14,95 15 10
5 0 M1
M2
M3
M4
M5
M6
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy szinte minden kategóriában az életkortól elvárható átlag felettiek az értékek. Ez azt jelentené, hogy minden kategória motiváló jellegű. Ez azonban téves, így valószínű, hogy átlagban minden kérdésre nagy pontszámmal válaszoltak a tanulók, nem pedig az érzéseik alapján. Így az eredmények nem értékelhetőek..
A második táblázat: 9b
72 70
69,48
67,62
68 66 64 62
62,14
60 58 KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Láthatjuk, hogy a kapott értékek, itt is a korosztálytól elvárt átlag felettiek, alátámasztva természetesen az előző táblázat eredményeit. 9. c osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban. 9c 30
24,88 25
22,92 20,72
22,96
21,48 19,64
20
22,32
23,44
18,92 16,40
15 10
5 0 M1
M2
M3
M4
M5
M6
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy szinte minden kategóriában az életkortól elvárható átlag felettiek az értékek. Ez azt jelentené, hogy minden kategória motiváló jellegű. Ez azonban téves, így valószínű, hogy átlagban minden kérdésre nagy pontszámmal válaszoltak a tanulók, nem pedig az érzéseik alapján. Így az eredmények nem értékelhetőek.
A második táblázat: 9c
68,72
68,52
70 68 66 64 62 60 58 56 54
60,04
KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Láthatjuk, hogy a kapott értékek, itt is a korosztálytól elvárt átlag felettiek, alátámasztva természetesen az előző táblázat eredményeit. Irinyi János Gimnázium, Szakközép és Szakiskola: 9.d osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban. 9d 30
25,55
24,38
25
20,93 19,07
20
22,24 20,03
21,28
22,07
19,07 16,55
15 10
5 0 M1
M2
M3
M4
M5
M6
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy csupán az M1, M2, M3, illetve a M7, M8, M9 kategóriákban haladta meg jelentősebben az átlagos értéket. Ez azt jelzi, hogy a tanulókat a követő magatartás, - tehát, a gondoskodás, az érzelmi melegség szükséglete, elfogadottság szükséglete, a nevelők részéről, az odatartozás szükséglete, főleg egykorúakhoz az, - ami a teljesítményüket leginkább motiválja. Emellett a teljesítés lelkiismereti vetülete, a bizalom, értékelés szükséglete, önérték, felelősség is motiválólag hat. Természetesen ebben az életkorban még jelen van az a tényező is, hogy szebbet próbálnak mutatni, igyekeznek a normálhoz igazodni, egy kérdőíves felmérés során. A többi kategóriában az életkorra leginkább jellemző átlagot kaptuk.
A második táblázat: 9d
69,00
70 68 66 64 62 60 58 56 54
65,59 60,03
KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Magas pontszámot kaptunk a követő kategóriában is, ami jelezi, hogy a csoport érték követése, a legmeghatározóbb. Összességében az érdeklődő kategória is kicsivel, az átlagos érték feletti, így a kompetencia, tudásszerzés is motiváló tényező a tanulóknál. A teljesítő kategória értéke is magasabb, tehát láthatjuk, hogy egy belső lelkiismeret, rendszükséglet még mozgatja a tanulókat. 9. e osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban. 9e 30
25,55
24,19
23,74
25
22,06
20,71
22,16
21,55
23,61
19,65
20
15,94 15 10
5 0 M1
M2
M3
M4
M5
M6
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy szinte minden kategóriában az életkortól elvárható átlag felettiek az értékek. Ez azt jelentené, hogy minden kategória motiváló jellegű. Ez azonban téves, így valószínű, hogy átlagban minden kérdésre nagy pontszámmal válaszoltak a tanulók, nem pedig az érzéseik alapján. Így az eredmények nem értékelhetőek.
A második táblázat: 9e
74 72 70 68 66 64 62 60 58 56
71,35
69,97 61,90
KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Láthatjuk, hogy a kapott értékek, itt is a korosztálytól elvárt átlag felettiek, alátámasztva természetesen az előző táblázat eredményeit. 9. f osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban. 9f 30
25,93 25
23,37
23,20 20,50
20,13
20,63
21,80
22,40
20,00
20
16,93
15 10
5 0 M1
M2
M3
M4
M5
M6
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy csupán az M1, M2, M3, illetve a M7, M8, M9 kategóriákban haladta meg jelentősebben az átlagos értéket. Ez azt jelzi, hogy a tanulókat a követő magatartás, - tehát, a gondoskodás, az érzelmi melegség szükséglete, elfogadottság szükséglete, a nevelők részéről, az odatartozás szükséglete, főleg egykorúakhoz az, - ami a teljesítményüket leginkább motiválja. Emellett a teljesítés lelkiismereti vetülete, a bizalom, értékelés szükséglete, önérték, felelősség is motiválólag hat. Természetesen ebben az életkorban még jelen van az a tényező is, hogy szebbet próbálnak mutatni, igyekeznek a normálhoz igazodni, egy kérdőíves felmérés során. A többi kategóriában az életkorra leginkább jellemző átlagot kaptuk.
A második táblázat: 9f
69,27
70 68
67,57
66 64 62 60
61,13
58 56 KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Magas pontszámot kaptunk a követő kategóriában is, ami jelezi, hogy a csoport érték követése, a legmeghatározóbb. Összességében az érdeklődő kategória is az átlagos érték feletti, így a kompetencia, tudásszerzés is motiváló tényező a tanulóknál. A teljesítő kategória értéke is magasabb, tehát láthatjuk, hogy egy belső lelkiismeret, rendszükséglet még mozgatja a tanulókat. 10. c osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban. 10c 30
25,39 25
21,68
20
23,26
23,19 20,81
18,23
20,77
19,58 17,39
15,10 15 10
5 0 M1
M2
M3
M4
M5
M6
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy csupán az M1, M3, illetve a M7, M8, M9 kategóriákban haladta meg jelentősebben az átlagos értéket. Ez azt jelzi, hogy a tanulókat a követő magatartás, - tehát, a gondoskodás, az érzelmi melegség szükséglete, az odatartozás szükséglete, főleg egykorúakhoz az, - ami a teljesítményüket leginkább motiválja. Emellett a teljesítés lelkiismereti vetülete, a bizalom, értékelés szükséglete, önérték, felelősség is motiválólag hat. Természetesen ebben az életkorban még jelen van az a tényező is, hogy szebbet próbálnak mutatni, igyekeznek a normálhoz igazodni, egy kérdőíves felmérés során.
A többi kategóriában az életkorra leginkább jellemző átlagot kaptuk. A második táblázat: 10c
68 66 64 62 60 58 56 54 52
67,23
65,29 57,77
KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Magas pontszámot kaptunk a követő kategóriában is, ami jelezi, hogy a csoport érték követése, meghatározó. Az érdeklődő kategória átlagos értéke mutatja, hogy nem a kompetencia, tudásszerzés a legmotiválóbb tényező a tanulók életében. A teljesítő kategória értéke is magasabb, tehát láthatjuk, hogy egy belső lelkiismeret, rendszükséglet még mozgatja a tanulókat. Povolny Ferenc Szakképző Iskola: 9. b osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban. Pov.9b 30
25,14 25
22,57 20,93
19,50
20
21,21
22,36 20,14
21,79
22,86
16,07 15 10
5 0 M1
M2
M3
M4
M5
M6
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy szinte minden kategóriában az életkortól elvárható átlag felettiek az értékek. Ez azt jelentené, hogy minden kategória motiváló jellegű. Ez azonban téves, így valószínű, hogy átlagban minden kérdésre nagy pontszámmal válaszoltak a tanulók, nem pedig az érzéseik alapján. Így az eredmények nem értékelhetőek.
A második táblázat: Pov.9b
67,21
68 67 66 65 64 63 62 61 60 59
67,00
62,29
KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Láthatjuk, hogy a kapott értékek, itt is a korosztálytól elvárt átlag felettiek, alátámasztva természetesen az előző táblázat eredményeit. 9.c osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban. 9c 30
24,88 25
21,00
23,44
22,25
21,38
20,06
22,81
21,81
21,69
20
17,13
15 10
5 0 M1
M2
M3
M4
M5
M6
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy szinte minden kategóriában az életkortól elvárható átlag felettiek az értékek. Ez azt jelentené, hogy minden kategória motiváló jellegű. Ez azonban téves, így valószínű, hogy átlagban minden kérdésre nagy pontszámmal válaszoltak a tanulók, nem pedig az érzéseik alapján. Így az eredmények nem értékelhetőek.
A második táblázat: 9c
69
68,13
68
66,31
67 66
64,88
65 64 63 KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Láthatjuk, hogy a kapott értékek, itt is a korosztálytól elvárt átlag felettiek, alátámasztva természetesen az előző táblázat eredményeit. 9. d osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban. 9d 30
25
24,06 19,13
20
21,88
20,38
20,69
20,31
19,56
M3
M4
M5
M6
21,75 19,63
19,44
15 10
5 0 M1
M2
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy jelentősebben csupán az M1, M2, M7, illetve az M10 kategóriákban haladta meg az átlagos értéket. Ez azt jelzi, hogy a tanulókat, a gondoskodás, az érzelmi melegség szükséglete, az elfogadottság szükséglete, főleg a nevelők részéről, illetve a bizalom, értékelés szükséglete, az, ami motiválja. Magas pontszámot kaptunk az M10 kategóriában is, mely a presszió érzet kategóriája, miszerint a tanulók érzése, hogy a nevelők megértés nélkül és teljesíthetetlenül sokat követelnek. Ez az érzés nem motiváló jellegű. A többi kategóriában az életkorra leginkább jellemző átlagot kaptuk.
A második táblázat: 9d
63,56
64
63,25
63 62
60,56
61 60 59 KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Magasabb, az átlagtól eltérő pontszámot a követő kategóriában kaptunk, ami jelezi, hogy a csoport érték követése, meghatározó a tanulók számára. Összességében az érdeklődő kategória is kicsivel, az átlagos érték feletti, így a válaszaik alapján, a tudásszerzés is motiváló tényező a tanulóknál. 9.e osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban. 9e 25
21,23 19,62
20
20,69 19,23 17,62
18,77
20,15
20,92 18,92
20,08
15
10
5
0 M1
M2
M3
M4
M5
M6
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy csupán az M2, M6, illetve az M10 kategóriákban haladta meg az átlagos értéket. Ez azt jelzi, hogy a tanulókat az elfogadottság szükséglete, főleg a nevelők részéről, illetve a kellemes közös aktivitás szükséglete motiválja. Magas pontszámot kaptunk az M10 kategóriában is, mely a presszió érzet kategóriája, miszerint a tanulók érzése, hogy a nevelők megértés nélkül és teljesíthetetlenül sokat követelnek. Ez az érzés nem motiváló jellegű. A többi kategóriában az életkorra leginkább jellemző átlagot kaptuk.
A második táblázat: 9e
61
60,08
60,00
60 59 58
57,08
57 56 55 KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Magasabb, az átlagtól eltérő pontszámot a követő kategóriában kaptunk, ami jelezi, hogy a csoport érték követése, meghatározó a tanulók számára. Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakmunkásképző: 9.d osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban. 9d 30
25
24,05
23,52
23,86
21,95 20,14
21,38
22,05 20,33
21,95
20
16,24 15 10
5 0 M1
M2
M3
M4
M5
M6
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy szinte minden kategóriában az életkortól elvárható átlag felettiek az értékek. Ez azt jelentené, hogy minden kategória motiváló jellegű. Ez azonban téves, így valószínű, hogy átlagban minden kérdésre nagy pontszámmal válaszoltak a tanulók, nem pedig az érzéseik alapján. Így az eredmények nem értékelhetőek.
A második táblázat: 9d
72 70
69,52
67,86
68 66 64 62
61,86
60 58 KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Láthatjuk, hogy a kapott értékek, itt is a korosztálytól elvárt átlag felettiek, alátámasztva természetesen az előző táblázat eredményeit. 9.e osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban. 9e 25
22,13 20
21,79
21,50 19,46
18,00
18,13
18,00
M5
M6
19,38
20,25
18,96
15
10
5
0 M1
M2
M3
M4
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy jelentősebben csupán az M1, M3, M7, illetve az M10 kategóriákban haladta meg az átlagos értéket. Ez azt jelzi, hogy a tanulókat, a gondoskodás, az érzelmi melegség szükséglete, az odatartozás szükséglete, főleg az egykorúakhoz, illetve a bizalom, értékelés szükséglete, az, ami motiválja. Magas pontszámot kaptunk az M10 kategóriában is, mely a presszió érzet kategóriája, miszerint a tanulók érzése, hogy a nevelők megértés nélkül és teljesíthetetlenül sokat követelnek. Ez az érzés nem motiváló jellegű. A többi kategóriában az életkorra leginkább jellemző átlagot kaptuk.
A második táblázat: 9e
64
61,92
62
61,13
60 58
55,58
56 54 52 KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Magasabb, az átlagtól eltérő pontszámot a követő kategóriában kaptunk, ami jelezi, hogy a csoport érték követése, meghatározó a tanulók számára. 9.f osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban. 9f 30
25
24,07
22,50
22,00 19,83
18,43
20
18,57
18,97
M5
M6
21,73 19,73
19,30
15 10
5 0 M1
M2
M3
M4
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy jelentősebben csupán az M1, M3, M7, illetve az M10 kategóriákban haladta meg az átlagos értéket. Ez azt jelzi, hogy a tanulókat, a gondoskodás, az érzelmi melegség szükséglete, az odatartozás szükséglete az egykorúakhoz, illetve a bizalom, értékelés szükséglete, az, ami motiválja. Magas pontszámot kaptunk az M10 kategóriában is, mely a presszió érzet kategóriája, miszerint a tanulók érzése, hogy a nevelők megértés nélkül és teljesíthetetlenül sokat követelnek. Ez az érzés nem motiváló jellegű. A többi kategóriában az életkorra leginkább jellemző átlagot kaptuk.
A második táblázat: 9f
64,50
66 64
63,97
62 60 58 56
57,37
54 52 KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Magasabb, az átlagtól eltérő pontszámot a követő kategóriában kaptunk, ami jelezi, hogy a csoport érték követése, meghatározó a tanulók számára. Az érdeklődő kategória átlagos értéke mutatja, hogy nem a kompetencia, tudásszerzés a legmotiválóbb tényező a tanulók életében. A teljesítő kategória értéke is magasabb, tehát láthatjuk, hogy egy belső lelkiismeret, rendszükséglet még mozgatja a tanulókat. Veress Ferenc Szakképző Iskola: 9. c osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban. 9c 25
22,97
22,00
21,26 20
18,74
18,55
19,58
19,19
M5
M6
20,52 19,10
19,00
15
10
5
0 M1
M2
M3
M4
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy jelentősebben csupán az M1, M2, M3, M7, illetve az M10 kategóriákban haladta meg az átlagos értéket. Ez azt jelzi, hogy a tanulókat, a gondoskodás, az érzelmi melegség szükséglete, odatartozás szükséglete az egykorúakhoz, az elfogadottság szükséglete, főleg a nevelők részéről, illetve a bizalom, értékelés szükséglete, az, ami motiválja.
Magas pontszámot kaptunk az M10 kategóriában is, mely a presszió érzet kategóriája, miszerint a tanulók érzése, hogy a nevelők megértés nélkül és teljesíthetetlenül sokat követelnek. Ez az érzés nem motiváló jellegű. A többi kategóriában az életkorra leginkább jellemző átlagot kaptuk. A második táblázat: 9c
62,77
64
61,52
62 60
57,52
58 56 54 KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Magasabb, az átlagtól eltérő pontszámot a követő kategóriában kaptunk, ami jelezi, hogy a csoport érték követése, meghatározó a tanulók számára. Az érdeklődő kategória átlagos értéke mutatja, hogy nem a kompetencia, tudásszerzés a legmotiválóbb tényező a tanulók életében. 9. d osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban. 9d 30
25
24,04 21,35 18,65
20
19,96
21,15
20,35
19,27
18,35
19,85 17,50
15 10
5 0 M1
M2
M3
M4
M5
M6
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy jelentősebben csupán az M1, M2, illetve az M3 kategóriákban haladta meg jelentősebben az átlagos értéket. Ez azt jelzi, hogy a tanulókat, a gondoskodás, az érzelmi melegség szükséglete, az elfogadottság szükséglete, főleg a nevelők részéről, illetve az odatartozás szükséglete az egykorúakhoz, az, ami motiválja.
A többi kategóriában az életkorra leginkább jellemző átlagot kaptuk. A második táblázat: 9d
66
64,04
64 62
60,27
58,65
60 58 56 54 KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Magasabb, az átlagtól eltérő pontszámot a követő kategóriában kaptunk, ami jelezi, hogy a csoport érték követése, meghatározó a tanulók számára. Az érdeklődő kategória átlagos értéke mutatja, hogy nem a kompetencia, tudásszerzés a legmotiválóbb tényező a tanulók életében. 9. e osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban. 9e 25
23,00
22,35 20,90 19,50
19,25
20
19,25
19,00
M5
M6
21,65 20,15 18,05
15
10
5
0 M1
M2
M3
M4
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy jelentősebben csupán az M1, M2, illetve az M3 kategóriákban haladta meg jelentősebben az átlagos értéket. Ez azt jelzi, hogy a tanulókat, a gondoskodás, az érzelmi melegség szükséglete, az elfogadottság szükséglete, főleg a nevelők részéről, illetve az odatartozás szükséglete az egykorúakhoz, az, ami motiválja. A többi kategóriában az életkorra leginkább jellemző átlagot kaptuk.
A második táblázat: 9e
64,60
66
62,70
64 62 60
57,75
58 56 54 KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
Magasabb, az átlagtól eltérő pontszámot a követő kategóriában kaptunk, ami jelezi, hogy a csoport érték követése, meghatározó a tanulók számára. Az érdeklődő kategória átlagos értéke mutatja, hogy nem a kompetencia, tudásszerzés a legmotiválóbb tényező a tanulók életében. 9. f osztály: Az alábbi táblázat az adott osztály eredményeit mutatja a M1- M10-el jelölt kategóriákban. 9f 25
23,75 21,21
21,14 20
19,11
18,07
18,21
18,14
M5
M6
20,18
21,07 17,57
15
10
5
0 M1
M2
M3
M4
M7
M8
M9
M10
Az átlaggal összehasonlítva láthatjuk, hogy jelentősebben csupán az M1, M2, illetve az M7, M8 kategóriákban haladta meg jelentősebben az átlagos értéket. Ez azt jelzi, hogy a tanulókat, a gondoskodás, az érzelmi melegség szükséglete, illetve az elfogadottság szükséglete, főleg a nevelők részéről az, ami motiválja. Emellett motiváló tényező, a bizalom, illetve a rendszükséglet, az értékek követésének a szükséglete Természetesen ebben az életkorban még jelen van az a tényező is, hogy szebbet próbálnak mutatni, igyekeznek a normálhoz igazodni, egy kérdőíves felmérés során. A többi kategóriában az életkorra leginkább jellemző átlagot kaptuk.
A második táblázat: 9f
64 62
62,96
60 58 56 54
62,46
55,46
52 50 KÖVETŐ
Érdeklődő
Teljesítő
O Magasabb, az átlagtól eltérő pontszámot a követő kategóriában kaptunk, ami jelezi, hogy a csoport érték követése, meghatározó a tanulók számára. Az érdeklődő kategória átlagos értéke mutatja, hogy nem a kompetencia, tudásszerzés a legmotiválóbb tényező a tanulók életében.