Országos Rádió és Televízió Testület Irodája Stratégiai Igazgatóság
AZ INTERNETES TARTALOMSZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ SZABÁLYOZÁS AZ EURÓPAI UNIÓBAN ÉS EGYES NEMZETI JOGOKBAN
2001. szeptember 27.
AZ INTERNETES TARTALOMSZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ SZABÁLYOZÁS AZ EURÓPAI UNIÓBAN ÉS EGYES NEMZETI JOGOKBAN
Készítette: az Országos Rádió és Televízió Testület Irodájának Stratégiai Igazgatósága mellett felállított, az internetes tartalomszabályozás kérdéseit vizsgáló szakértői munkacsoport Szerzőként közreműködött: Dr. Kovács Krisztina Dr. Mayer Erika Dr. Kajdi József Dr. Lengyel Márk Szerkesztette: Dr. Béky Zoltán Balázs
2
TARTALOMJEGYZÉK
I. Bevezetés ........................................................................................................................... 4 II. Az Európai Unió jogalkotása és audiovizuális politikája ............................................. 7 1. Az uniós jog ................................................................................................................... 7 2. Az információs társadalmi szolgáltatásokra és az elektronikus kereskedelemre vonatkozó irányelvi szabályozás............................................................................................ 8 2.1. Az Irányelv és relevanciája a tartalomszabályozás szempontjából............................ 8 2.2. A szolgáltatások korlátai ............................................................................................ 9 2.3. A szolgáltatók felelősségének irányelvi szabályai ..................................................... 9 2.4. Az Irányelv egyéb, releváns rendelkezései ................................................................ 9 3. Az uniós tartalomszabályozási folyamat főbb állomásai, dokumentumai ................... 10 3.1. A tartalomszabályozás igénye.................................................................................. 10 3.2. A tartalomszabályozási folyamat és dokumentumainak időrendi áttekintése.......... 10 3.3. A legjelentősebb dokumentumok............................................................................. 13 3.4. A legújabb dokumentumok ...................................................................................... 23 4. A fejezet összegzése..................................................................................................... 24 III. Az Európa Tanács jogalkotása és politikája............................................................ 25 1. Az Európa Tanács jogalkotása ..................................................................................... 25 2. Az Európa Tanács nemzetközi egyezmények szintjén megjelenő jogalkotása............ 25 3. Az Európa Tanács ajánlásai ......................................................................................... 26 4. Az Európa Tanács politikai nyilatkozatai .................................................................... 27 5. A fejezet összegzése..................................................................................................... 28 IV. Az internetes tartalomszabályozás az egyes nemzeti jogokban ................................. 28 1. Az Egyesült Államok ................................................................................................... 28 1.1. Az amerikai szabályozás jelentősége ....................................................................... 28 1.2. A „korai” esetjog...................................................................................................... 28 1.3. A Communications Decency Act ............................................................................. 30 1.4. A vonatkozó újabb jogesetek ................................................................................... 39 1.5. Az amerikai tartalomszabályozási folyamat újabb állomásai .................................. 41 1.6. További gyakorlati eredmények............................................................................... 42 1.7. A Digital Millenium Copyright Act ......................................................................... 43 2. Nagy-Britannia ............................................................................................................. 43 2.1. A brit szabályozás jellemzője................................................................................... 43 2.2. Az internetes kommunikációra is vonatkozó brit jogszabályok............................... 44 2.3. A bírói gyakorlat ...................................................................................................... 45 3. Ausztrália ..................................................................................................................... 46 3.1. Az ausztrál szabályozás sajátosságai........................................................................ 46 3.2. Az Online Services Act 1999 ................................................................................... 46 3.3. A tartalom osztályozása, címkézése......................................................................... 47 3.4. Eljárási szabályok..................................................................................................... 48 4. Németország................................................................................................................. 49 4.1. A német jogi szabályozás......................................................................................... 49 4.2. A német ítélkezési gyakorlat .................................................................................... 63 4.3. Kísérlet a jogsértő tartalom kiszűrésére .................................................................. 64 5. Más európai országok szabályozási és ítélkezési gyakorlata ....................................... 65 V. Összegzés ......................................................................................................................... 68 FELHASZNÁLT IRODALOM ............................................................................................... 69
3
Interneten lehetséges tartalomszabályozás kérdéseit vizsgáló szakértői munkacsoport: AZ INTERNETES TARTALOMSZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ SZABÁLYOZÁS AZ EURÓPAI UNIÓBAN ÉS EGYES NEMZETI JOGOKBAN
I.
Bevezetés
Az Internet szabályozásának vizsgálatához előzetesen tisztázni szükséges e hálózati életviszonyok elsődleges sajátosságát. Az Internet a működését és rendeltetését tekintve elsősorban kommunikációs közegként határozható meg. Technikai szinten számítógépek közötti kommunikációt tesz lehetővé, működésének lényege pedig az egymással összekapcsolt számítógépek és számítógép-hálózatok közötti adatáramlás. E technikai háttér rendeltetése viszont az emberek közötti kommunikáció új lehetőségeinek biztosítása. Legtágabb értelemben magában foglalja a számítógépek közötti, az ember és a számítógép közötti és az emberek egymás közötti kommunikációjának minden típusát. Az alapkérdés az, hogy az internetes kommunikáció minden típusa és minden eleme általában szabályozható-e, illetőleg egyáltalán a szabályozás igénye felmerül-e? Egy biztos, az Internet nem szabályozható kizárólag távközlési eszközként, de nem szabályozható kizárólag tömegkommunikációs eszközként sem. Az Internet mögött álló technikai háttér sem elsősorban a jogi szabályozás tárgyaként, hanem annak korlátjaként illetőleg – egyre inkább – eszközeként jöhet szóba. Az Internet által lehetővé tett emberek közötti kommunikáció egy jelentős része magánjellegű, egyéni kommunikáció, amelyre mindig jellemző a kapcsolatban lévők – létszámtól független – zárt köre és kiválasztásuk egyéni lehetősége. Az egyéni kommunikáció az érintettek magánszférájához tartozik, ezért az államnak ezzel kapcsolatban garantálnia kell e kommunikáció zavartalanságát, tartózkodnia kell az illetéktelen beavatkozástól, sőt meg kell akadályoznia harmadik személyek illetéktelen beavatkozásait is. A hálózati kommunikációnak ez a típusa igényel legkevésbé jogi szabályozást, maximum csak az adatés titokvédelem terén. Lényegében az egyéni kommunikáció egy sajátos vállfaja a jogügyletek kötése Interneten. Ezek a jogügyletek a lényegüket tekintve jogilag releváns kommunikációs aktusok, amelyek mindig az érintettek közötti kommunikáció révén jönnek létre, és jogi relevanciájuk miatt az egyéni, magán kommunikációnál, de még a hagyományos jogügyletekhez képest is részletesebb többletszabályozást igényelnek. E kérdéskör az elektronikus kereskedelem szabályozását jelenti, amivel ez az összefoglaló részletesen nem kíván foglalkozni, ugyanis nem tárgya a vizsgálódásnak.
4
Az tanulmány igazi tárgya az egyéni kommunikációtól jelentősen eltérő, a nyilvánosság felé irányuló kommunikáció, valamint ennek szabályozási alapkérdései, továbbá az ezzel kapcsolatos ítélkezési gyakorlat. Az egyéni és a nyilvános kommunikáció elhatárolási eleme a kommunikáció címzettsége. A legtágabb értelemben vett nyilvános kommunikációra a meg nem határozható összetételű, pontosan nem körülhatárolható befogadói kör a jellemző. E kommunikációtípusra nem használható a tömegkommunikáció fogalma sem, mert a hálózati nyilvános kommunikáció jelentős eltéréseket is mutat a hagyományos tömegkommunikációtól. Technikailag az Internet mindössze egy új kommunikációs infrastruktúra, azonban a nyilvános kommunikációt biztosító szolgáltatásainak társadalmi lehetőségeit alapul véve viszont új médium. Ha a médium e tág - nem csak a hagyományos tömegkommunikációs eszközöket magában foglaló - fogalmát elfogadjuk, akkor a tömegkommunikáció és a hálózati nyilvános kommunikáció közötti különbségek a következőkben határozhatók meg. A tömegkommunikáció olyan periodikus kommunikációs forma, amelyben valamely technikai eszköz közvetítésével nagyszámú befogadó közeg számára ugyanazt az üzenetet egyidejűleg vagy közel egyidejűleg lehet közvetíteni. Mind az üzenet tartalmát, mind a közvetítés idejét egyértelműen a szolgáltató egyoldalúan dönti el. (A digitális televízió műsorszolgáltatás már egyfajta átmenetet képez e téren a „hagyományos” és az „új” média között.) Az Interneten zajló nyilvános kommunikáció alapvetően eltér ettől, hiszen annak nem feltétele a periodicitás, az üzenet azonossága és az egyidejűség. Az Internet legtöbb szolgáltatására az a megoldás a jellemző, hogy a közlő által készített tartalom nyilvánosan elérhető helyen tárolódik, és a felhasználó ahhoz csak kifejezetten erre irányuló cselekményével, tetszőleges időpontban férhet hozzá. A hálózati nyilvános kommunikációnak alapvető jellemzője az interaktivitás. Míg a hagyományos tömegkommunikációban a közlő tartósan egyoldalúan határozza meg a tartalmat, a befogadó közeget ezzel passzív szerepre kényszerítve, addig az interaktivitás a szereplők aktív részvételével zajló kétirányú kommunikációt, folyamatos visszacsatolást jelent. Az Internet átjárhatóvá teszi az egyéni és a nyilvános kommunikáció határait is, ezzel korlátlan számú résztvevőnek teszi lehetővé tetszőleges tartalmak interaktív cseréjét. A nyilvános kommunikációban a „közlő” és a „befogadó” hagyományos szerepei teljesen elmosódnak, és megjelennek helyettük a „résztvevők”. A résztvevők azonban nem rendelkeznek teljes egyenrangúsággal, ugyanis a szerepük különbözőségénél fogva más lesz a jogi helyzetük és ezáltal az esetleges felelősségük megítélése is. Az Internet ma már részét képezi a teljes médiarendszernek. Ez nem csak abban nyilvánul meg, hogy hagyományos folyóiratok, televízió- és rádióműsorok érhetők el a hálózaton keresztül, ugyanis az Internet több, mint egy új terjesztési mód. Onlineszolgáltatásként megjelenve már a hagyományos média is nyújt valamilyen többletet. Egyre gyakoribb pl. meghatározott események élő hálózati közvetítése, továbbá az Interneten a szöveges információk mellett egyre jobb minőségben érhetők el hanganyagok, álló- és mozgóképek. Az Internet napjainkra az információk minden formájának helyt adó multimédiás közegévé vált. A legnagyobb áttörést azonban a nyilvános kommunikáció olyan teljesen új formái jelentik, amelyek nem egyoldalúan meghatározott tartalmat közvetítenek, hanem tetszőleges felhasználói kör részére az aktív véleménycsere kereteit és lehetőségét teremtik meg.
5
A fentiek alapján kijelenthető, hogy az Internettel kapcsolatos szabályozás kérdésén belül elsődlegesen a hálózati nyilvános kommunikáció szabályozhatóságát szükséges megvizsgálni. Az Internet szabályozandóságát alapvetően meghatározza, hogy az elérhető tartalom nagy része magánszemélyektől származik, akik szerkesztői közvetítettség nélkül élnek a szabad szólás jogával. Az Internet révén előtérbe kerül a véleménynyilvánítás szabadságának egyéni, szubjektív jellege. A kommunikáció folyamatából hiányzik az a szervezet, amely az egyoldalúan kialakított üzeneteivel uralja a társadalmi nyilvánosságot. A felhasználó kiválasztja az őt érdeklő információkat és azokra azonnal reagálhat. Más jellegű kérdések merülnek fel az ún. szervező résztvevőkkel kapcsolatban. A jog másként kezeli őket, ha a tartalom szerkesztőjéről van szó, vagy pedig a tartalom egyszerű közvetítőjéről. A tartalom szerkesztőjének ugyanis joga van a neki nem tetsző információk közvetítését megtagadni, ezáltal természetesen felelős a tartalomért. Egyszerű közvetítőként a szolgáltató minden információt közvetíteni köteles, de azokért nem is felel. A jogi helyzetüket tehát az határozza meg, hogy ténylegesen mennyire avatkoznak be a kommunikációs folyamatba. Ezek elsősorban a felelősség kérdésénél lesznek relevánsak. A szabályozhatóság kérdésénél két célt kell alapul venni: az első cél a véleménynyilvánítás szabadságának, lényegében a társadalmi nyilvánosság megfelelő működésének a garantálása, míg a második cél a véleménynyilvánítás szabadságával szemben álló alapjogi értékek védelme. A szakirodalom – a jogi informatikus Kilian fogalmi meghatározásait 1 elfogadva - az Internet szabályozásának három modelljét különbözteti meg, melyek a következők: a „jogi modell”, az „önigazgatási modell” és a „felhasználót védő modell”. A „jogi modell” az Internet teljes nemzetközi és nemzeti szabályozásából indul ki. Alapvető feltétele az Internetet szabályozó normák teljes körűsége és teljes körű érvényesíthetősége. Amennyiben joghézagok keletkeznének, úgy ezeket a már meglévő jogi szabályok analóg módon való alkalmazásával vagy új jogi normák megalkotásával kellene felszámolni. E modellben akár a teljes állami beavatkozás is megengedett, akár oly módon is, hogy pl. az Internetes szolgáltatás állami engedélyhez van kötve. A „jogi modell” megvalósulásának alapvető feltétele az Internetet szabályozó normák érvényesíthetősége, amely viszont az Internet határokon átnyúló jellegével nem igazán egyeztethető össze. E „probléma” kivédésére még a nemzetközi jogsegélyegyezmények minél szélesebb körben történő megkötése sem jelent megoldást, hiszen az egyes államok szabályozása a különbözőségük miatt összeegyeztethetetlen, még viszonyítási alapul sem szolgálhat. Ezt a modellt követi például a kínai és a szingapúri szabályozás. A „jogi modell” ellentéte az „önigazgatási modell”, amely bár lehetőséget kínál az állami (jogi) szabályozáshoz, mégis alapvetően abból indul ki, hogy mind az Internet szolgáltatók, mind a felhasználók együttműködnek egyrészről azért, hogy bizonyos magatartási szabályok fejlődjenek ki, másrészről azért, hogy a meglévő érdekellentétük minimalizálásával elősegítsék az Internet közös használatát. A jogi kötőerővel rendelkező normák helyébe csupán magatartási szabályok lépnének, az ún. „Netiquette”-ek. E modellnek elsősorban angolszász jogterületen van számos elkötelezett hívője. Ezzel a modellel szemben joggal hozzák fel érvként, hogy az Internet szolgáltatók, illetve a felhasználók ellentétes 1
Fritjof Haft Dr. és Jörg Eisele Dr.: A bevezetéshez: az internetes adatforgalommal kapcsolatos jogi kérdések (Magyar Jog / 2001. 7. sz.)
6
érdekeinek összehangolására egy nagyon kifinomult koordinációs rendszerre lenne szükség, melyet azonban csak jogilag kötelező normák révén lehetne megnyugtatóan rendezni. Továbbá vannak olyan területek, mint például a büntetőjogilag releváns Internettel való visszaélés, amely esetében nem elegendő a résztvevők felelősségére csupán csak magatartási szabályokkal apellálni. Ennek ellenére el kell ismerni, hogy az önkontroll-magatartási szabályok és intézkedések alkalmasak lehetnek – kiegészítő elemként – a jogi szabályok biztosítására. A nemzetközi, EU szabályozás is ösztönzi az ilyen magatartási kódexek önkéntes megfogalmazását, ráadásul az európai kontinentális joggyakorlat is részben elmozdult ebbe az irányba. A harmadik, az ún. „felhasználót védő modell” a középutat jelenti, amely a másik két modell mindenkori hátrányait igyekszik kiküszöbölni. Lényegében a kontinentális európai és ezen belül is a német joggyakorlat ezt a modellt követi. E modellben – a piac öntisztulásának elvéből is kiindulva – jogi beavatkozásra csak abban az esetben van szükség, ha az a piaci egyensúlyt hivatott helyreállítani, vagy ha fontos közérdek sérülése várható. Ez utóbbinak a gyakorlatban igen fontos szerepe van pl. a fiatalkorúak védelmének, vagy a bűnözés megelőzésének területén. Természetesen az egyes országok, illetőleg az egyes jogrendszerek (mint például az angol-szász vagy a kontinentális európai jogrendszer) nem mechanikusan tükrözik és követik a jogtudomány által kialakított elvi kategóriákat. Talán csak az elsőként említett „jogi modell” érvényesül viszonylag egyértelműen, viszont ezzel kapcsolatban azt is meg kell jegyezni, hogy ezt a modellt az egész világon csak néhány ország követi. Az országok többségére a másik két modell a jellemző, akár úgy is, hogy azok nem tisztán, hanem vegyesen érvényesülnek. Annak ellenére például, hogy az angolszász joggyakorlatra az „önigazgatási modell” a jellemző, az ehhez a jogrendszerhez tartozó országok esetében is találhatunk arra példát, hogy az állam a jogi szabályozást és különösen az ítélkezési gyakorlatot is igénybe veszi (erre példákat találhatunk akár az USA törvényalkotásában is, de mindenek előtt az ausztrál szabályozást kell megemlíteni). A modellek közötti határok elmosódása a kontinentális európai jogrendszer gyakorlatában is megfigyelhető. Bár az ehhez tartozó országokra jellemzőbb leginkább az Internet állami, jogi szabályozása, ennek ellenére e körben is megfigyelhető a törekvés arra, hogy jogszabályok kiegészítéseként az önrendelkezés elve is érvényesüljön mind a szabályozás, mind a gyakorlat terén.
II.
Az Európai Unió jogalkotása és audiovizuális politikája
1.
Az uniós jog
Az európai jog, mint olyan közösségi jog, amely a tagállamok jogrendszerében közvetlenül alkalmazható, és közvetlen hatállyal bír, a Maastricht óta alkotmányos alapelvként, a tagállami szuverenitásnak az Uniós jogalkotással szembeni korlátjaként emlegetett szubszidiaritás követelményei szerint terjeszkedhet, és vonhat a szabályozás körébe új és újabb területeket. Az Internettel kapcsolatos közösségi jogi lépések is ezen
7
alapelv tiszteletben tartását tükrözik, így értékelésük során is ennek figyelembevételével kell dolgoznunk.
2.
Az információs társadalmi szolgáltatásokra és az elektronikus kereskedelemre vonatkozó irányelvi szabályozás 2.1.
Az Irányelv és relevanciája a tartalomszabályozás szempontjából
Bár az Irányelvnek nem célja az átfogó tartalomszabályozás, tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek e körbe esnek, valamint egyéb rendelkezései olyan szabályokat tartalmaznak, amelyek az internetes kommunikáció céljától, az átvitt információ jellegétől függetlenül alkalmazandóak. Ennek megfelelően az Európai Unió az Internetet érintő egyik legfontosabb jogi normája, az információs társadalmi szolgáltatások szabályozása körében, a tartalommal kapcsolatos kérdéseket is tartalmazó, „2000/31/EK Irányelv az információs társadalomhoz fűződő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem bizonyos jogi kérdéseiről a belső piacon”, (a továbbiakban: Irányelv) amelynek elfogadására 2000. június 8.-án került sor. Az Irányelv az információs társadalomhoz fűződő szolgáltatások tagállamok közötti szabad mozgásának biztosítása érdekében keret-szabályozást kíván nyújtani. A szabályozás a tartalom szabályozásának kérdéseivel foglalkozó, korábban kibocsátott más európai dokumentumok alapgondolatát követve - az Emberi Jogok Európai Egyezményének 10. cikkében biztosított alapvető jog, a véleménynyilvánítás szabadságának biztosításából indul ki. Ez az alapvető emberi jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát, az információk, eszmék megismerésének és közlésének szabadságát országhatárokra tekintet nélkül, illetve anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beleavatkozzon. Az Egyezmény következő pontja azonban tartalmazza azokat a korlátokat is, amelyek e szabadság gyakorlása elé állíthatók: „E kötelezettségekkel és felelősséggel együtt járó szabadságok gyakorlása a törvényben meghatározott olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi sérthetetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas értesülések közlésének megakadályozása, a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából.” A véleménynyilvánítás szabadságának korlátjait a jogalkotás számos tradicionális megoldással garantálja a közjog és a magánjog területén egyaránt. Az Irányelv deklaráltan csak a magánjogi eszközökre összpontosít, azzal, hogy a büntetőjog területére tartozó szabályozást más, elsősorban a tagállami jogi normákra bízza. A véleménynyilvánítás szabadságának és az információs szolgáltatásoknak a belső piacon belül történő akadálymentes áramlását az Irányelv azzal kívánja biztosítani, hogy kategorikusan megtiltja, hogy a tagállamok korlátozzák az információs társadalomhoz fűződő szolgáltatások egy másik tagállamból történő nyújtásának szabadságát, valamint azt, hogy a szolgáltató tevékenység megkezdését vagy folytatását bármilyen előzetes engedélyhez, vagy bármilyen ezzel megegyező hatású követelményhez kössék. Ezzel tehát eleve kizárt egy olyan
8
jogalkotási megoldás, amely kötelező kamarai vagy egyesületi tagsághoz kötné az Internet szolgáltatást, és ilyen alapon bízná önszabályozó kódexekre és a kamara belső eljárására a jogellenes tartalmakkal kapcsolatos védekezést. 2.2.
A szolgáltatások korlátai
A véleménynyilvánítás szabadságának alapvető jogával szemben, mint annak korlátja, kerül felsorolásra az Irányelvben a közrend, különösen a kiskorúak védelme, a faji, vallási vagy nemzeti alapú bármilyen gyűlöletkeltés és a magánszemélyek emberi méltóságának megsértése elleni harc, a közegészség védelme, a közbiztonság, a fogyasztóvédelem, valamint a szerzői jog védelme. Ezen alapvető értékekre hivatkozva indokolhatják adott esetben a tagállamok az információs szolgáltatások szabad áramlását korlátozó intézkedések meghozatalát (3. cikk). 2.3.
A szolgáltatók felelősségének irányelvi szabályai
Az információs szolgáltatás tartalmával kapcsolatos szabályozást az Irányelv nem tartalmaz. Előremutató lépéseket tett azonban a közreműködő Internet szolgáltatóknak a továbbított információért (így annak tartalmáért is) fennálló felelőssége meghatározott esetekben történő kizárásának szabályozása terén. Így nem felel: az a szolgáltató, aki csupán mere conduit, azaz "egyszerű adatátvitel" szolgáltatást nyújt, (a szolgáltatás abból áll, hogy a szolgáltató az információt a hálózaton keresztül továbbítja),valamint a "caching" szolgáltatója (tehát aki az információt az átvitel gyorsítása céljából, annak továbbítása közben automatikusan, közbenső állapotban és átmenetileg tárolja), illetve "a hosting" (ami a szolgáltatás felhasználója által nyújtott információ tárolásából áll) szolgáltatás biztosítója. A szolgáltató akkor nem felel, ha a tevékenység általános szokásai szerint jár el, azaz általában a szolgáltatónak nincs tudomása az illegális tartalomról, az információ továbbítását nem ő kezdeményezte, vagy nem ő választotta ki az információt magát, illetve annak címzettjét, illetve nem módosítja annak tartalmát. Ugyancsak fontos, hogy az Irányelv a közreműködőkre nem ró általános felügyeleti kötelezettséget, vagyis nem kötelesek sem aktívan keresni illegális tevékenységre utaló jegyeket, sem azokat bármilyen módon kontrollálni. Az Irányelv azonban lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a szolgáltatók azonnali tájékoztatási kötelezettségét írják elő az illegális tevékenységről történő tudomásszerzést követően, továbbá kötelezhetik őket arra, hogy a hatóságok részére - azok kérésére - átadják azt az információt, amellyel felhasználóik, akikkel adattárolási megállapodásuk van, azonosíthatókká válnak. 2.4.
Az Irányelv egyéb, releváns rendelkezései
Az Irányelv folyamatosan hangsúlyozza, hogy a tagállami jogalkotásnak is arányosnak kell lennie az elérendő céllal, vagyis az állami beavatkozást csak a szükséges mértékig tartja megengedhetőnek. Az állami jogalkotás mellett azonban kiemelten kívánja ösztönözni az európai szintű együttműködés keretében az önszabályozás kiteljesedését, a szolgáltatók és felhasználók megfelelő csoportjai magatartási (önszabályozási) kódexeinek felállítását, külön szorgalmazva a kiskorúak és az emberi méltóság védelmével kapcsolatos
9
magatartási szabályok elfogadását, és azoknak a Bizottság felé történő önkéntes továbbítását, illetve elektronikus módon hozzáférhetővé tételét. Kívánatosnak tartja, hogy a Bizottság és a tagállamok részére rendszeresen készüljenek a magatartási kódexek eredményességéről szóló értékelések. Ugyancsak prioritást kíván biztosítani az Irányelv a bíróságokon kívüli vitarendezési eljárásoknak, azzal, hogy a tagállamok jogi szabályozásukkal ne akadályozzák a viták bíróságon kívüli elintézését, sőt kifejezetten ösztönözzék ezt a megoldást.
3.
Az uniós tartalomszabályozási folyamat főbb állomásai, dokumentumai 3.1.
A tartalomszabályozás igénye
Az Irányelv elfogadása az Európai Unió informatikai jogalkotásában nem előzmények nélküli, annak megszövegezését hosszas folyamat előzte meg, amelyek során számos olyan jelentős dokumentum kibocsátása történt meg, amelyek az információs társadalom jogának formálódásában mérföldköveket jelentettek. Ezek között nem kevés olyan dokumentum található, amelyek az Interneten található tartalommal kapcsolatban felmerülő teendőkről szól, körvonalazva egy majdani tartalomszabályozás kereteit. 3.2.
A tartalomszabályozási folyamat és dokumentumainak időrendi áttekintése
-
1996. október 16.-án tette közzé a Bizottság az Internet jogellenes és ártalmas tartalmáról szóló Közleményét (COM (96) 487). A közlemény speciális, internettel kapcsolatos kérdések kezeléséhez szükséges olyan rövidtávú intézkedéseket ismertet, melyek túlhaladnak a kiskorúak és az emberi méltóság védelmének területén.
-
A Telekommunikációs Tanács mellett létrehozott munkacsoport 1996. és 1997. során végzett vizsgálata komoly formában foglalkozott az önszabályozás és a felelősség kérdéskörével is, valamint az ezen a területen az egyes tagállamok részéről tapasztalható törekvések értékelésével, illetve az Uniós intézmények lehetőségeivel.
-
1996-ban készült el a Kiskorúak és az emberi méltóság audiovizuális és információs szolgáltatások terén való védelméről kibocsátott ún. Zöld Könyv (COM (96) 483) A Közleménnyel szemben, azt kiegészítve a Zöld Könyv a hosszabb meghatározásai és témakör tárgyalási természete mellett a kiskorúak és az emberi méltóság védelmének speciális témakörét általában az új audiovizuális és információs szolgáltatásokkal kapcsolatban tárgyalja. (Részletesebb bemutatására a 3.3.1. pont alatt kerül sor.), Ezen kívül ehhez a fázishoz köthető a jogtalan és ártalmas kommunikáció elleni Közlemény, továbbá az 1996.-1998-as Akcióterv, amely az információs társadalom nevelési és oktatási kérdései körében ugyancsak érint tartalomszabályozási kérdéseket.
-
A Tanács 1997. február 17.-én elfogadott Határozata az Interneten található illegális és ártalmas tartalmakról (97/C 70/01) a célok mellett már a cselekvés fő irányait is kijelölte. A tagállamokat arra hívta fel, hogy ösztönözzék az
10
Internet szolgáltatók önszabályozó testületeinek megszervezését, majd magatartás kódexek kidolgozását, és segítsék olyan rendszerek kialakítását, amelyek segítségével a hatóságok tudomást szerezhetnek az illegális tartalmú anyagokról. A tagállamoknak ösztönözniük kell a szűrőrendszerek széles körű elterjesztését, és a PICS standard szerinti minősítő rendszerek kidolgozását. -
1997. áprilisában az Európai Parlament a konkrét keretmunka megvalósítására vonatkozó újabb dokumentumot bocsátott ki „Az Interneten található jogellenes és káros tartalom közlése” címen (COM (96) 0487 – C4-0592/96). Ebben az illegális tartalom hatékony szűrésének egyik fő akadályaként a tagállamok büntetőjog-rendszere közötti eltérést tekintik, és ennek egységesítését sürgetik. A Parlament felhívta a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot a szolgáltatók önszabályozásának kereteire vonatkozó európai szintű szabályozásra is. Ismét felmerül a PICS szabványon alapuló közös nemzetközi minősítő rendszer kidolgozása iránti igény, azonban e dokumentum utal arra is, hogy minden ilyen rendszernek figyelembe kell vennie az Európát jellemző kulturális különbségeket.
-
A Tanács mellett a tagállamok távközlési és hírközlési minisztereiből, az Internet szolgáltatók képviselőiből és a civil szféra (NGO) képviselőiből alakult munkacsoport első, 1996.-ban készült jelentését követően 1997. júniusában publikálta második jelentését. Ez a tagállamokban megtett intézkedések átfogó vizsgálata alapján leszögezi, hogy valamennyi tagállam büntetőjoga szankcionálja az Interneten megjelenő jogsértő tartalmakat (különösen a gyermekpornográfiát). Szinte minden tagállamban létrejöttek az Internet szolgáltatók szervezetei, amelyek az önszabályozás keretében törekednek az illegális és káros tartalmakkal szembeni fellépésre, megfelelő magatartás-kódexek kidolgozására. Egyes tagállamokban már hatékonyan működő forró drót rendszerek alakultak ki (pl. Egyesült Királyságban az IWF Internet Watch Foundation, ahol a felhasználók bejelentést tehetnek az általuk illegálisnak vélt tartalomról. A szolgálat ennek megvizsgálását követően dönt arról, hogy értesíti-e a rendőri szerveket. Ehhez hasonló, az Internet szolgáltatók, a titkosszolgálat és az antidiszkriminációs hivatal együttműködésén alapuló két forródrót működik Hollandiában is. Megkezdődött a PICS kompatíbilis rendszerek bevezetésére szóló előkészület is. A legtöbb tagállamban vizsgálják a szűrő és címkéző rendszerek alkalmazhatóságát. A jelentés igen fontos üzenete az illegális és káros tartalmak elhatárolása. Míg az illegális, a jog által üldözendő tartalmak forrásának azonosíthatóságát meg kell teremteni, és ellene hatékonyan fel kell lépni a jog eszközeivel, addig a káros tartalmakkal kapcsolatban elegendő a megfelelő felvilágosító munka, amely a felhasználók figyelmét az ebben rejtőző veszélyekre hívja fel. 2
-
1997. júliusában a Globális információs hálózatok: megvalósítani, ami bennük rejlik címmel rendezett konferencián elfogadott miniszteri deklaráció lényeges gondolata volt az egyes információs szolgáltatások tartalomfüggő besorolása,
2
Dr. Jóri András: A Cybertér pacifikálása, Állami tartalomszabályozási kísérletek a nemzetközi számítógépes hálózatokon. (http://w3.datanet.hu/~jori/cda_cyberter.html)
11
mint a tartalomszabályozás egy lehetséges eszköze. A deklaráció felhívta az európai országokat olyan szűrőrendszerek kialakításának ösztönzésére, amelyek figyelembe veszik Európa nyelvi és kulturális sokszínűségét. -
1997. decemberében az Európai Bizottság a távközlési, a média- és az informatikai szektorok konvergenciájáról és ennek a szabályozásra való hatásáról szóló Zöld Könyvet (COM (97) 623) adott ki. Ennek célja elsősorban a konvergencia folyamata előtt álló akadályok feltérképezése, olyan vita elindítása, amelynek során körvonalazódhat, hogy mely szabályozási mechanizmusok segíthetik elő a fogyasztói bizalom növelését és a fogyasztói választási lehetőségek kiterjesztését. A Zöld Könyv - bár az Internetet a konvergencia vezető platformjának tekinti - a többi, digitális technológián alapuló táv- és hírközlési szolgáltatással is foglalkozik. Az információs társadalom fejlődését hátráltató létező és a potenciális korlátok számbavételekor a dokumentum kitér a tagállamok eltérő szabályozásaiból fakadó bizonytalanságra is.
-
A Tanács 1998. szeptember 24-i Ajánlása szól az európai audiovizuális és információs szolgáltatások versenyképességének oly módon történő fejlesztéséről, hogy az egyes országok szabályozói tegyék összehasonlíthatóvá és hatékonnyá a kiskorúak és az emberi méltóság védelmét (98/560/EC) (E dokumentum részletesebb ismertetésére a 3.3.2. pont alatt kerül sor.)
-
Az Európai Parlament és a Tanács 1999. január 25-i Határozata egy többéves akcióterv elfogadásáról az Internet biztonságosabb felhasználásának elősegítésére, az illegális és káros tartalom visszaszorításával a globális hálózatokon (Decision No. 276/1999/EC). (Részletesebb bemutatására a 3.3.3 pont alatt kerül sor.)
-
Bizottság 1999. december 14.-i, a Tanács, az Európai Parlament, a Gazdasági és Szociális Bizottság és a Régiók Bizottsága részére Elvek és iránymutatás. A közösség audiovizuális politikája a digitális korban címmel készült közleménye.(COM (99) 657) (Részletesebb ismertetésére a 3.3.4. pont alatt kerül sor.)
-
Végül az Internet tartalmának szabályozására vonatkozó európai törekvések sorában a Tanács 2001. június 25.-én tette közzé Ajánlását, amely a fejlett technológiával elkövetett bűncselekmények szűrésére egy 24 órás szolgálat felállítására vonatkozik. (2001/C 187/02) (Részletesebb ismertetésére a 3.4. pont alatt kerül sor.)
A tartalomszabályozási törekvések sorában jól láthatóan különül el két megközelítési mód: egyrészt az illegális tartalmakkal szembeni küzdelem, amelynek elsődleges célja a felkutatás, a bizonyítás és a felelősségre vonás lehetővé tétele, másrészt az ártalmas tartalmak elleni védekezés, amely a kiskorúak és az emberi méltóság védelmére tekintettel az önszabályozási mechanizmusok kialakítását, a szereplők közötti együttműködést, valamint a megfelelő szűrő rendszerek kifejlesztését tekinti céljának.
12
Az általános csoportosítás értelmében a jogellenes tartalom körébe tartoznak a nemzetbiztonsági kérdések (bombák készítéséhez adott segítségnyújtás, illegális kábítószerelőállítás, terrorista tevékenység) a kiskorúak (erőszak, pornográfia, a marketing molesztáló jellegű formái), az emberi méltóság (rasszizmus, a szexuális beállítás, vallás, nemzetiség vagy etnikai származás miatti megkülönböztetés), a gazdasági biztonság (csalás, hitelkártyával kalózkodás, illetve ehhez történő segítségnyújtás), az információbiztonság (rossz szándékú hacker támadás), a magánszféra (személyes adatokkal való visszaélés, elektronikus zaklatás), a személyiség (rágalmazás, meg nem engedett összehasonlító reklám) szellemi tulajdon (a szerzői jog által védett művek, szoftver és zene jogosulatlan terjesztése, nyilvánossághoz közvetítése) védelme, illetve a gyermekpornográfia elleni küzdelem is. Ártalmas tartalom lényegében az, amely ugyan a vélemény nyilvánítás szabadsága keretei között terjeszthető, mégis indokolt hozzáférhetőségét csak bizonyos körben (pl. csak felnőtteknek) biztosítani, míg másokat (kiskorúak) éppen az ő érdekükben a hozzáférésben meg kell gátolni. Az Akcióterv is lényegében ehhez kívánja megteremteni a jogi és technikai feltételeket összeurópai szinten.
3.3.
A legjelentősebb dokumentumok 3.3.1. A Zöld Könyv
1996 októberében látott napvilágot a már említett, Zöld Könyv a kiskorúak és az emberi méltóság védelméről az audiovizuális és információs szolgáltatások területén. A dokumentum abból a felismerésből indul ki, hogy az új szolgáltatások decentralizáltak és közelebb állnak a felhasználóhoz, mint a hagyományos kommunikációs formák. A felhasználó választási lehetősége nem összehasonlítható hagyományos médiumokéval, míg ott a felhasználó passzívan csak abban a kérdésben dönthet, hogy nézi-e az adott adást vagy sem, a hálózaton már interaktívan vehet részt a kommunikációban. A tartalmak hibrid formában is megjelenhetnek, a kép illetve hanganyagon kívül játékokkal vegyesen kerülhetnek a felhasználókhoz. Az új jelenségek inkább nemzetközi, globális jellemzőkkel bírnak, és kevéssé lehet nemzeti szinten kezelni a kérdést. A problémát inkább az új szolgáltatások jellemzőiben látja, mintsem a tradicionális médiával történő tartalmi összehasonlításban. Saját célkitűzését deklarálva a Zöld Könyv minden egyéb rendelkezését megelőzve kinyilvánítja, hogy „akármilyen hangsúlyt is kap a kifejezés-szabadság, a kiskorúak és az emberi méltóság védelme mindig is alapvető szempont volt a médiaszabályozásban. Új médium megjelenése semmilyen módon nem változtatja meg ennek a védelemnek a szükségességét” (I. Fejezet 1. pont). A Zöld Könyv szögezi le először, hogy különbséget kell tenni a különböző természetű tartalmak között, azok között amelyek jogellenesek, és a büntetőjog által is üldözendők, mint a gyermekpornográfia, illetve az olyan tartalmak között, amelyek legálisak, de a kiskorúak fejlődése számára ártalmasak lehetnek, mint például a felnőtt erotikus tartalmak. A Zöld Könyv - mint a többi releváns európai dokumentum, mindenekelőtt az Emberi, és az Alapvető Szabadságjogok Védelméről Szóló Európai Egyezmény- hangsúlyozza a
13
véleménynyilvánítás szabadságának alapelvi szintjét, rögtön megemlítve az e szabadság elé korlátot emelő értékeket, mint az egészség vagy erkölcs, bűnmegelőzés, amelyek biztosítása érdekében lehetősége nyílik a jogalkotásnak a véleménynyilvánítás szabadsága elé korlátot állítani. A korlátozás lehetőségét azonban szigorúan körülhatárolja: a demokratikus társadalomban komolyan meg kell fontolni, hogy az intézkedés valódi társadalmi igénynek fele-e meg és valóban hatásos-e. A kifejezés szabadságának elve „soha nem abszolút érvényű. A kifejezés-szabadságot korlátozhatja az állam, jóllehet az esetleges megszigorításokat nagyon fontos kritérium halmazzal írják körül: Szükségesnek kell tekinteni egy demokratikus társadalomban, hogy az intézkedésnek valós társadalmi igényt kell kielégítenie és hatékonynak kell lennie anélkül, hogy aránytalanokká váljanak az általa megszabott korlátozások. A kiértékeléshez alkalmazni kell az arányossági tesztet” (II: Fejezet 1.1). A másik- témánk szempontjából kiemelt jelentőségű - alapjog a magánélethez való jog. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye, az Európai Emberi Jogi Bíróság gyakorlata és a Közösség alapelvei egyaránt garantálják a magánélethez való jogot. A dokumentum leszögezi, hogy közös európai fellépés szükséges, ha a kiskorúak illetve az emberi méltóság védelme érdekében korlátozni kívánják bármely alapjogot. Hangsúlyozottan mutat rá a dokumentum a tagállamok közötti kulturális és jogalkotási különbségekre. Azonban valamennyi tagállam rendelkezik az emberi méltóság védelmét szolgáló jogszabályokkal, többnyire oly módon, hogy az azt sértő bármilyen anyag gyártását, terjesztését, behozatalát vagy hirdetését tiltják. Valamennyi tagállam üldözi a gyermekpornográfiát, illetve más szélsőségesen pornográf (erőszakos, stb.) anyagokat. A tagállamokban ugyancsak ismertek az obszcén, a közmorál elleni vagy trágár anyagok elleni fellépésre szolgáló jogi megoldások. E területen tehát a szabályozás korábban megszületett, mint ahogy az új technológia által felvetett igény felmerült. Néhány tagállamban a kiskorúak védelmével kapcsolatos jogi megoldások az általános rendelkezések között kerültek szabályozásra, így például tilos kiskorúak részére számukra ártalmas tartalmú anyagok biztosítása, függetlenül attól, hogy milyen úton- módon történik ez. Nem kevés tagállamban büntetőjogi szankciókat jelent e tilalom megsértése. Más tagállamok azonban a médiákra vonatkozó speciális rendelkezéseket alkalmaznak. Minden esetben szükséges azonban, hogy meghatározásra kerüljenek azok az eszközök, amelyek a kiskorúakat elzárják azon számukra ártalmas anyagoktól, amelyekhez a felnőttek hozzájuthatnak. Az új technológiáknak ki kell fejleszteniük az erre megfelelő új megoldásokat, amelyek nagyobb szülői kontrollt tudnak biztosítani mind a hagyományos műsorközlés, mind az online szolgáltatások területén. A nemzeti szabályozásokban adódó különbségek és a korlátozott hatály azonban az európai szintű megoldást sürgeti. Az Európai Unió négy alapelve közül az egyik: a szolgáltatások szabad áramlása feltétlen érvényesülést kíván e terület szabályozásában. Korlátozás csak a közérdekre hivatkozással képzelhető el, de ilyennek minősül a kiskorúak és az emberi méltóság védelme is. A jogellenes tartalmak elleni harc során a tagállamok igazságügyi és belügyi területen történő együttműködése alapvető szerepet játszik, tekintettel az új szolgáltatások nemzetközi jellegére. Ugyancsak fontos a nemzeti hatóságok és a Bizottság közötti együttműködés,
14
valamint az ipari szektor szereplőivel való kapcsolat. Nem annyira kiemelten, mint más dokumentumokban, de már itt is rámutat a szöveg a magatartási kódexek szerepére, a közös előírások és címkéző rendszerek kialakítására, a PICS elterjesztésének előmozdítására. (III. Fejezet) A kiskorúak és az emberi méltóság védelme érdekében a Zöld Könyv célkitűzése, hogy bizonyos tartalmak a felhasználó korától, illetve a használt médium típusától függetlenül, indexre kerüljenek („jogellenes tartalmak”). Ennek érdekében meg kell határozni azokat a tartalmakat, amelyek az emberi méltóságot sértik, így a gyermekpornográfiát, a kegyetlen erőszakot, a rasszizmust, a diszkriminációt. Másodsorban el kell érni, hogy bizonyos anyagok, amelyek fizikai vagy lelki fejlődésükben érinthetik a gyermekeket csak felnőttek számára legyenek hozzáférhetők („kiskorúakra nézve káros tartalmak”). Ezeket az intézkedéseket azonban nem ajánlatos más célú területek szabályozásával keverni, mint pl. a fogyasztóvédelem, amelynek ugyancsak lehet kiskorúak védelmét célzó rendelkezése. A kiskorúak hatékony védelmének alapja, annak biztosítása, hogy a kiskorú ne férhessen hozzá olyan tartalomhoz, amely fizikai vagy lelki fejlődésére károsan hatnak. Ezért ellenőrizni kell a tartalomhoz való hozzáférés lehetőségét. Az ezzel kapcsolatos problémákat a Zöld Könyv az alábbiak szerint fogalmazza meg: „A műsorszolgáltatással ellentétben az online szolgáltatások nem alkalmasak az anyag szétválasztására az adásidő alapján. Minden rendelkezésre álló anyag bármikor megkereshető. Ezenkívül, az anyag egyenkénti alapon (egy adott tétel kiválasztásával) érhető el a felhasználó által kiválasztott időpontban. Ezért tehát ritkán fordul elő véletlen hozzáférés érzékeny anyaghoz. Ebben a speciális kontextusban a kiskorúak védelmének kérdése a következő formában jelentkezik: hogyan kínálható a felnőttek számára a maximális kifejezés-szabadság, miközben biztosítva van, hogy a kiskorúak ne legyenek olyan anyag hatásának kitéve, mely valószínűleg ártalmas a fizikai, mentális vagy erkölcsi fejlődésük számára. A kiskorúak védelmének lehetséges módjai eltérőek lesznek a hálózatok nyitottságának mértékétől függően.” (II. Fejezet, 2.2.1. b) A Zöld Könyv az online szolgáltatások körében megkülönböztet zárt és nyílt láncokat. Zárt láncon a védelem azzal biztosítható, -ha osztályozzák, minősítik a vonatkozó anyagokat tartalmuk szerint, -ha a felhasználónak bizonyítani kell a korát a felhasználás megkezdése előtt, vagy a hozzáférésért arra történő fizetéskor, -az opt out lehetőségének megteremtésével, amikor a felhasználó kérésére bizonyos anyagok hozzáférhetetlenné válnak, -valamint a szülő ellenőrzésre alkalmas felszerelések biztosításával. A nyitott online szolgáltatás esetén sokkal bonyolultabb a védelem biztosítása, e körben az összevont felelősség, nevezetesen a büntetőjogi felelősség általi fenyegetését veti fel a dokumentum. Egyidejűleg szükséges, hogy a kiskorúak védelmére alkalmas eszközök kifejlesztése megvalósuljon. Mindezeket valamennyi működő szintre érvényesnek tekinti: az információ szolgáltatójára, a hozzáférés szolgáltatóra és a felhasználóra.
15
Ugyanakkor ténylegesen hatékonynak azokat az eszközöket tekinti a dokumentum, amelyeket a felhasználók számára fejlesztenek ki. Így a számítógép használatának korlátozásától kezdve, az Interneten történő keresést memóriájában rögzítő programon át az anyagok rendszeres szűrésén keresztül, egyes kiválasztott anyagokhoz való hozzáférés megakadályozásáig terjed a skála. A hatékony szűrés egyik eszköze lehet az anyagok megjelölése, címkézése. A kiskorúak számára ártalmas anyagok címkével történő ellátása előtt a legfőbb akadály a dokumentum értékelésében az, hogy sem a kiskorúak fogalma nem került egységes meghatározásra, sem annak felmérése nem történt meg, hogy pontosan mely tartalmak azok, amelyek a kiskorúak fejlődésére hatással lehetnek. Ennek következtében a nemzeti szintek meglehetősen sokszínű szabályozást produkáltak, amelyek többnyire nem kompatibilisek egymással. Ugyanakkor a szolgáltatások szabad áramlásának alapelve éppen a központi szabályozással ellentétben a decentralizált címkézési rendszer irányába hat, amely a különböző kulturális hozzáállásokat is jobban tükrözi. A dokumentum három szűrési típust, kategóriát említ: - Black list (Fekete lista), ahol a szűrés célja a problémásnak minősített oldalakhoz történő hozzáférés megakadályozása, - White list (Fehér lista), ahol csak az előre meghatározott oldalakhoz történő hozzáférés biztosított, erősen korlátozva az online hálózatok használatát, - Semleges címkézéssel történő szűrés, amely tájékoztatja a felhasználókat az általuk letöltendő anyagokról, rájuk bízva a szelektálást. A dokumentum ezen rendszerek kombinálását tartja alkalmasnak arra, hogy valóban működő környezetet teremtsenek az Internet biztonságos használatához. Ezzel kapcsolatban a Zöld Könyv konkrétan nevesíti a PICS standardot. Végül a II. Fejezet, 2.3. pontja szól az új információs szolgáltatásokra vonatkozó oktatás, ismeretterjesztés kiemelkedő jelentőségéről. 3.3.2. A Tanács 1998-as Ajánlása A vitaindító Zöld Könyv alapvetően elemző megközelítéséhez képest a későbbiekben sokkal konkrétabb dokumentumok láttak napvilágot. 1998. szeptember 24.-i dátummal a Tanács az európai audiovizuális és információs szolgáltatások versenyképességének fejlesztéséről kibocsátott Ajánlása (98/560/EC) alapvető követelményének azt tekinti, hogy az egyes országok szabályozói tegyék összehasonlíthatóvá és hatékonnyá a kiskorúak és emberi méltóság védelmét. Célkitűzéseit a bevezető 6. pontja foglalja össze: „Mivel az audiovizuális és információs szolgáltatások versenyképességének támogatására, és alkalmazkodásuk elősegítésére a technológiai fejlődéshez és a strukturális változásokhoz, az információnyújtás, a tudatosítás és a felhasználók
16
oktatása elengedhetetlenül szükséges; mivel ez egyben feltétele az európai polgár teljes részvételének az információs társadalomban; mivel ezért a kiskorúak védelmét és az emberi méltóságot sértő illegális tartalom elleni küzdelmet célzó intézkedések mellett ösztönözni kell az információs és kommunikációs szolgáltatások felelős használatát, többek között, a szülői ellenőrzési intézkedések gyakorlásán keresztül;” Az Ajánlás - figyelembe véve az európai jogalkotásnak e területen megjelenő előzményeit, - a véleménynyilvánítás szabadságának és a személyes szféra védelmének egymásra tekintettel biztosított védelmét, a tagállamok közötti kulturális sokszínűséget, a szubszidiaritás elvét, javasolja az érdekelt felek részvételével nemzeti szintű önkéntes alapon létrejövő mechanizmusok létrehozását, a kiskorúak védelmére és a felhasználók tájékoztatására alkalmas új eszközök kialakítására kísérletek folytatását, a beérkező panaszok kivizsgálására és hatékony intézkedések megtételére alkalmas együttműködés kialakítását. Javasolja az érintett iparágak és felek együttműködése keretében testületek felállítását, magatartási szabályok kidolgozását, a kiskorúak és az emberi méltóság védelmére, valamint a felhasználók tájékoztatására alkalmas új eszközök fejlesztését, a kiskorúak érdekében olyan intézkedések meghozatalát, amelyek eredményeképpen nagyobb mértékben hozzájuthatnak audiovizuális és információs szolgáltatásokhoz anélkül, hogy ki lennének téve potenciálisan ártalmas tartalmú anyagoknak, valamint együttműködésük keretében a rendszeres megfigyelését és értékelését az országos szintű kezdeményezések megvalósulásának. A nemzeti szintű mechanizmusok kidolgozásának ösztönzésén túl a bevezető 16. pontja megfogalmazza azt is, hogy „mivel a kommunikációs hálózat globális természete szükségessé teszi a kiskorúak és az emberi méltóság audiovizuális és információs szolgáltatásokban érvényesülő védelme kérdésének nemzetközi megközelítését; mivel ebben az összefüggésben egy európai szintű közös keret kialakítása lehetővé teszi mind az európai értékek támogatását, mind pedig a nemzetközi vitához történő döntő hozzájárulást;”. A fentiek alapján az Ajánlás felhívja a Bizottságot, hogy a Közösség rendelkezésére álló pénzügyi eszközökkel segítse elő a nemzeti önszabályozó mechanizmusokat biztosító testületek közötti kölcsönös kapcsolattartást, és ösztönözze az együttműködést az önszabályozást biztosító, valamint a panaszokat elbíráló testületek között, valamint a tagállamokkal együttműködve segítse elő a nemzetközi együttműködést is elsősorban a bevált tapasztalatok egymás közötti cseréjére és értékelésére. Az Ajánlás talán legnagyobb vívmánya, hogy a függelékét képező iránymutatásban megadja az önszabályozó mechanizmussal szemben elvárt tartalmi követelményeket. Ezeket négy alapvető összetevőre bontja: -
az érdekelt felek konzultációja és képviselete, magatartási kódex, országos szintű testületek, amelyek elősegítik a közösségi szintű együttműködést, az önszabályozó mechanizmus országos szintű értékelése.
A cél az, hogy az érdekelt felek, úgymint állami hatóságok, a felhasználók, a fogyasztók és azok a vállalatok, amelyek közvetlenül vagy közvetve részt vesznek az audiovizuális és online információs szolgáltatások iparágában, teljes mértékben vegyenek 17
részt az önszabályozó mechanizmus kialakításában, működtetésében és munkájának értékelésében. Az önszabályozó mechanizmus önkéntessége azt jelenti, hogy annak elfogadottsága és hatékonysága attól függ, hogy az érdekelt felek milyen aktivitással működnek együtt. Az önszabályozó mechanizmus keretein belül olyan alapvető szabályok kerüljenek megfogalmazásra, amelyek arányosak a kitűzött célokkal. Ezeket a szabályokat magatartási kódexekbe kell foglalni, amelyeket az érdekeltek önkéntes alapon fogadnak el és érvényesítenek. A magatartási kódexeknek tekintettel kell lenniük a különböző kategóriájú Internet szolgáltatók illetve az online szolgáltatások környezetének és alkalmazásainak sokszínűségére. A magatartási kódexekbe foglalt szabályozásnak biztosítani kell a véleménynyilvánítás szabadságának érvényesülését, a magánszféra védelmét, a szolgáltatások szabad áramlását az egységes piacon, valamint a technikai és gazdasági racionalitás alapjáról elő kell mozdítania az európai információs társadalom fejlődését. A magatartási kódexek kiemelten foglalkozzanak a következő témákkal: -
Kiskorúak védelme: lehetővé kell tenni a kiskorúak számára, hogy felelős módon használhassák az online szolgáltatásokat, és elkerülhetővé tenni, hogy szüleik vagy tanáraik engedélye nélkül hozzájuthassanak olyan - egyébként törvénybe nem ütköző tartalmú - anyagokhoz, amelyek károsak lehetnek testi, szellemi vagy erkölcsi fejlődésük szempontjából. A cél eléréséhez megfelelő információkkal kell ellátni a felhasználókat. Ösztönözni kell a világháló felelősségteljes használatát, ennek érdekében tájékoztatni kell a felhasználókat bizonyos tartalmakkal együtt járó kockázatokról, biztosítani kell, hogy a felhasználó kaphasson tájékoztatást a lehívott anyag természetéről, a szolgáltatás időigényéről és arról, hogy a szolgáltatás milyen formában történik. A felvilágosítást a legmegfelelőbb alkalmakkor kell megtenni a hardver vásárlástól kezdve a szerződéskötésen át a honlap megnyitásáig. A felhasználókat, különösen a szülőket és tanárokat fel kell világosítani olyan, törvényben nem ütköző anyagok potenciálisan káros hatásairól, amelyek ártalmasak lehetnek kiskorúak számára. Az érintett online szolgáltatóknak a magatartási kódexekben elő kell írni, hogy az a kiskorúak számára potenciálisan ártalmas anyagokat tartalmazó oldalakon figyelmeztetést vagy vizuális jelet helyezzenek el, az anyagot címkézzék vagy kategorizálják, esetleg olyan rendszert alkalmazzanak, amely képes ellenőrizni a felhasználó korát. Egyidejűleg támogatni kell a szülői ellenőrzést egyszerűen használható rugalmas eszközökkel, amelyek oly módon szűrnek meg bizonyos tartalmakat, hogy ahhoz a felnőtt hozzátartozó hozzáférhessen. A szűrő rendszerek lehetnek akár szoftverek, akár olyan szűrő funkciók, amelyeket a felhasználó kérésére a szolgáltató hoz működésbe (pl. letilt bizonyos honlapokat). A hatékony védelemhez a panaszok gyors és eredményes kezelése is hozzátartozik. Ennek érdekében a szolgáltatóknak biztosítaniuk kell olyan segélyvonalak működtetését, amelyek lehetővé teszik a panaszok gyors fogadását, és ki kell alakítani olyan eljárási formákat, amelyek a panaszok megfelelő kezelésére alkalmasak. (Így például a tartalomszolgáltatók illetve az Internet szolgáltatók egymás közötti tájékoztatása, információcsere megfelelő módozatainak kialakítása lehet kívánatos.)
-
Az emberi méltóság védelmének hatékony biztosítása azzal valósítható meg, hogy a felhasználókat, akik egyúttal online tartalomszolgáltatók egyértelműen tájékoztatják az ezzel járó kockázatokról, illetve a hálózatok törvényes és felelősségteljes használatára ösztönözzék őket. Ugyancsak fontos e körben is a panaszok kezelésére alkalmas
18
segélyvonalak működtetése és a panaszok megfelelő kezelése. A szolgáltatóknak továbbá együtt kell működniük a jogi és rendőri szervekkel abból a célból, hogy felléphessenek az emberi méltóságot sértő és törvényellenes anyagok gyártása és közzététele ellen. -
A magatartási kódex megsértése esetén olyan intézkedéseket ajánlatos előírni, amelyek arányban állnak a sérelemmel. Ugyanakkor lehetőséget kell teremteni a sérelmezett intézkedések elleni jogorvoslatra, a fellebbezési eljárás biztosításával. Kívánatos egyéb eljárások kialakítása, pl. közvetítés (mediáció) a vitás felek között.
Országos szintű testületek, amelyek lehetővé teszik a közösségi szintű együttműködést: A tagállamok megfelelő testületei között folyamatos munkakapcsolatot kell kialakítani. Az összes olyan érdekelt felet, amely részt vesz az országos szintű önszabályozó mechanizmus létrehozásában, fel kell kérni, hogy vegyen részt egy országos szintű testület felállításában, amely elősegíti a tapasztalatok és bevált eljárások cseréjét mind nemzeti, nemzetközi, illetve közösségi szinten. Hasonlóképpen kívánatos az együttműködés az országos szintű, a panaszok kezelésével foglalkozó testületek között is. Az önszabályozó mechanizmusok országos szintű értékelése rendszeresen szükséges azért, hogy az értékelésből leszűrt tapasztalatokat az önszabályozó mechanizmus továbbfejlesztése során figyelembe tudják venni. 3.3.3. Az Akcióterv Az előzményekre építve, immár konkrét szabályozási elemeket felmutatva került elfogadásra az Európai Parlament és a Tanács közös határozata (276/1999/EC) az Internet biztonságosabb használatát a globális hálózatok jogellenes és ártalmas tartalmú anyagai elleni harc útján támogató Akcióterv. Az Akcióterv 1999. január 1.-től 2002. december 31.-ig terjedő időszakra vonatkozóan határozza meg azokat a kezdeményezéseket, amely 25 milliós teljes költségvetéssel várnak megvalósításra.(1. cikk) Ezek elsősorban a forró vonalak hálózatát, az önszabályozás ösztönzését és támogatását, a technikai jellegű fejlesztést (szűrő rendszerek kialakítása) és a tájékoztatási kezdeményezéseket foglalják magukba. A program nyitott a közép- és kelet-európai társult országokban, az Európai Gazdasági Térség (EEA) országaiban és Cipruson, valamint más országokban bejegyzett jogi személyek és nemzetközi szervezetek számára is. Utóbbi két esetben azonban csak akkor, ha azok részvétele jelentősen fokozza a program hatékonyságát. (7. cikk) A cselekvési terv célja az Internet biztonságos használatának elősegítése, a káros tartalmak (pl: gyermekpornográfia, emberkereskedelem, rasszizmus, idegengyűlölet) elleni harc, a kiskorúak védelmét célzó szűrőprogramok kifejlesztésének és az ágazat önszabályozásának a támogatása. Ennek megfelelően a 3. cikk szerint az Akcióterv a Közösség pénzügyi támogatását az alábbi intézkedések elősegítésére kívánja fordítani:
19
- az ágazat önszabályozó és tartalomellenőrző rendszereinek előmozdítása (például olyan tartalom kezelése, mint például a gyermekpornográfia, vagy a faji, nemi, vallási, nemzetiségi vagy etnikai származási alapon történő gyűlöletet szító tartalom), - az ipar ösztönzése olyan szűrőeszközök és minősítő rendszerek biztosítására, amelyek lehetővé teszik a szülők és tanárok számára a gondjaikra bízott gyermekek számára megfelelő tartalom kiválasztását, miközben megengedik a felnőtteknek annak eldöntését, hogy ők milyen legális tartalomhoz kívánnak hozzáférni, és amelyek számításba veszik a nyelvi és kulturális sokféleséget, - az ipar által nyújtott szolgáltatások ismertségének növelése a felhasználók, különösen szülők, tanárok és gyermekek körében, úgy, hogy jobban megérthessék és kihasználhassák az Internet lehetőségeinek előnyeit, - olyan intézkedések támogatása, mint például a jogi vonatkozások értékelése, - a nemzetközi együttműködés előmozdítására irányuló tevékenységek a fent felsorolt területeken, - A 2. cikkben meghatározott („az Internet biztonságosabb felhasználásának előmozdítása és az Internet-ipar fejlődéséhez kedvező környezet ösztönzése európai szinten”) célkitűzés előmozdítására irányuló egyéb intézkedések.
E célokat a terv ún. „akciósorozatok” révén kívánja megvalósítani. Ezek az alábbi területekre koncentrálnak: - a szereplők (ipar, felhasználók) ösztönzése megfelelő önszabályozási rendszerek kifejlesztésére és megvalósítására, - a fejlődés előmozdítása a műszaki megoldások bemutatásának támogatásával és alkalmazásának ösztönzésével, - szülők és tanárok figyelmének felhívása és tájékoztatása, elsősorban releváns szervezeteiken keresztül,
20
- együttműködés és tapasztalat, illetve legjobb gyakorlat cseréje európai és nemzetközi szinteken, - koordináció előmozdítása Európában és az érintett szereplők között, - kompatibilitás biztosítása az Európában és másutt hozott megközelítések között.
A kívánatos intézkedéseket négy fő akciósorozatba csoportosítja a dokumentum: 1.) Biztonságos környezet megteremtése ( az ipari önszabályozáson keresztül) Ezt egyrészt a már meglévő telefonos és internetes „forró vonalak” felhasználásával illetve újak létrehozásával egy egész Európát lefedő „forródrót rendszer” kiépítésével és a bűnüldöző hatóságokkal való kapcsolattartás erősítésével kívánja elérni. Ezzel lehetővé válik a jogsértés észlelését követő haladéktalan jelzés, és mielőbbi intézkedés. Másrészt ösztönzi a Viselkedési Kódexek megalkotását. E körben a címkézési módszert külön preferálja. 2.)
Szűrő és besoroló rendszerek kifejlesztése
A felhasználók számára lehetővé kell tenni, hogy különféle eszközök széles választékához jussanak hozzá, és ezekkel az eszközökkel védhessék meg magukat, illetve a kiskorú gyermekeket a nem kívánt tartalmaktól. A cél az ilyen eszközök bemutatása, propagálása, elterjesztésük támogatása, az ezekkel kapcsolatos nemzetközi megállapodások előmozdítása. 3.)
Tudatosító (ismeretterjesztő) akciók ösztönzése
A szülők, tanárok, gyermekek számára ismertté kell tenni a hálózati kommunikáció előnyeit, hátrányait, valamint az e hátrányokkal szembeni védekezés lehetőségeit. Ez az akciósorozat tulajdonképpen az előző kettő szükségképpeni kiegészítője, hiszen az iparág intézkedései, az önszabályozás, a szűrés, valamint minősítés bevezetése csak akkor hozhat eredményt, ha a felhasználók ezeket ismerik. 4.)
Támogató akciók
Ennek egyik részterülete a jogi vonatkozások felmérése, elemzése: az Internet globális jelenség, de a jogrendszerek nemzeti alapon szabályoznak. A terv lehetőséget ad arra, hogy szükség esetén pályázatokat lehessen kiírni a jogi problémák tisztázása érdekében. Az akciósorozat másik részterülete pedig a programnak hasonló nemzetközi kezdeményezésekkel való összehangolása. A dokumentum célszerűnek tartja egy nemzetközi
21
konferencia szervezését, ahol az Európai Unión kívüli érdekeltek kicserélhetik tapasztalataikat a kérdésről. A harmadik részterület pedig az eddigi közösségi intézkedések hatásainak értékelése. 3.3.4. Elvek és iránymutatás. A közösség audiovizuális politikája a digitális korban Bár más megközelítésben, de az Akcióterv által felvetett gondolatmenetbe illeszkedik a Bizottság 1999. december 14.-i, a Tanács, az Európai Parlament, a Gazdasági és Szociális Bizottság és a Régiók Bizottsága részére „Elvek és iránymutatás. A közösség audiovizuális politikája a digitális korban” című Közleménye (COM (99) 657). A Közlemény alapelvi értékek szintén sorolja fel a véleménynyilvánítás szabadságát, és a válaszadás jogát, a pluralizmust, a szerzők és műveik védelmét, a kulturális és nyelvi diverzitás támogatását, a kiskorúak és az emberi méltóság védelmét, valamint a fogyasztóvédelmet. A szabályozási intervenciót csak a kérdéses cél eléréséhez szükséges szinten tartja elképzelhetőnek, és a differenciálás alapján áll. Egyes kérdések, így például a kiskorúak védelme más szabályozást igényelnek a kötött program alapján sugárzott televíziós programok esetében, míg ettől lényegesen különböző szabályozás szükséges például a kódolt adások vonatkozásában. A Bizottság úgy gondolja, hogy a jelenleg folyó változásokat a Közösség meglévő instrumentumaira építve kell kezelni. A szabályozásnak továbbá figyelembe kell vennie az érintett tranzakciók kereskedelmi vagy nem kereskedelmi jellegét, és azt, hogy a felhasználók milyen szinten képesek gyakorolni a választás és ellenőrzés jogát. A Bizottság szerint a kívánatos megoldás, ha a kormányok és állami hatóságok feladata a közérdekű célok, és ezek védelmi szintjére vonatkozó követelmények meghatározása, és a mindehhez szükséges szabályozók elfogadása, a szolgáltatók és felhasználók pedig az általános jogi kereteken belül önszabályozó intézkedéseket alakítanak ki. A szubszidiaritás elvének alkalmazása húzza meg a határokat a nemzeti és közösségi szintű szabályozás között, ennek megfelelően közösségi szinten etikai kódexek kialakítását kell ösztönözni. Elismerve azt, hogy az önszabályozás bizonyos területeken alkalmasabb eszköz az állami normánál, mégis fenntartja ez utóbbi elsőbbségét a szerzői jogok területére, ahol a pénzügyi tétek nagysága miatt a jogok tulajdonosainak védelme továbbra is törvényi szinten indokolt. Az önszabályozás azonban nem vezethet oda, hogy a nagy szolgáltatók a piac többi szereplőjére erőltetve akaratukat, azt saját játékterüknek tekinthessék. A tartalomhoz való hozzáféréssel kapcsolatban az anyag felveti a szociális leszakadás veszélyét, ha bizonyos tartalmak ára miatt kialakul az információszegények és „információgazdagok” elkülönült rétege. E nemkívánatos jelenség megakadályozására alapkövetelmény, hogy a hozzáférésnek megfizethető áron kell történnie. A kiskorúak védelme érdekében ez az anyag is a szűrési és kizárási technológiák szerepének fontosságát hangsúlyozza, ám leszögezi, hogy semmiképpen nem jelentheti a szűrés a programszolgáltatók felelősségének csökkenését, vagy akár bármilyen más érintett fél felelősségének csökkenését. Ugyancsak fontosnak tartja a Bizottság a korhatárok egységes meghatározását. A tájékoztatás fontossága itt is említésre kerül, méghozzá nem csak a szülők, hanem a gyermekek vonatkozásában is. E területen is külön kiemelésre kerül a jogi szabályozás és az önszabályozás viszonya, azzal, hogy „a tapasztalat azt mutatja, hogy az önszabályozás akkor hatékonyabb, ha általános jogi kereteken belül történik” (4.4. pont).
22
3.3.5. Az irányelvi szabályozás Az Akciótervet illetve az ismertetett bizottsági közleményt követte az a két norma, amelyek - bár nem az Interneten megjelenő tartalom szabályozását helyezték középpontjukba, mégis alapdokumentumainak tekinthetők az információs szolgáltatások jogi szabályozásának: a már ismertetett Irányelv az elektronikus kereskedelemről, valamint az elektronikus aláírásról szóló Irányelv. Ezek hatása egyenlőre még nem mérhető fel, de biztosan lehet arra számítani, hogy a szabályozás következtében a cyber tér újabb felhasználási módokat fog kifejleszteni, amelyek ugyancsak új feladatok elé fogják állítani a jogalkotókat. Az online tartalom szabályozására irányuló törekvések azonban - bár a kezdetekhez képest egyre inkább a nem jogi megoldásokat középpontba helyezve, de továbbra is jelen vannak az európai jogalkotásban. 3.4.
A legújabb dokumentumok
Az Internet tartalmának szabályozására vonatkozó európai törekvések sorában a Tanács 2001. június 25.-én tette közzé Ajánlását, amely a fejlett technológiával elkövetett bűncselekmények szűrésére egy 24 órás szolgálat felállítására vonatkozik. (2001/C 187/02) Ebben a tagállamokat arra hívja fel, hogy csatlakozzanak a nemzeti szinteken kiépülő G8 hálózathoz. A G8 hálózat felállítására vonatkozó elképzelés 1997. decemberében született Washingtonban a bel- és igazságügyi miniszterek találkozóján. Utóbb egy akcióterv született egy nemzetközi szintű hálózat kiépítéséről, amelynek keretében a résztvevő államok helyi szintű szolgálatokat állítanak fel, amelyek egymással szoros együttműködésben veszik fel a harcot az Internet vonatkozású bűnözéssel szemben. Az alap ideológiát annak felismerése szolgáltatta, hogy az Internet nagyon gyors és professzionális elkövetési módokat tesz lehetővé, ahol kiemelten fontos, hogy a jogsértő tartalmak az utólagos bizonyításra alkalmas módon elmentésre kerüljenek. Felismerték azt is, hogy ha az első jogi lépések lassúak vagy helytelenek, a teljes büntetőeljárás sikerét tehetik lehetetlenné. Az együttműködés teszi lehetővé azt is, hogy az egy időben a világ több pontján megjelenő jogsértéssel szemben egyszerre lépjenek fel. Jelenleg már 9 uniós tagország csatlakozott az együttműködéshez. Dánia, Finnország, Svédország, Franciaország, Németország, Spanyolország, Olaszország, Hollandia és az Egyesült Királyság. Azok a tagállamok, amelyek nem csatlakoztak a G8 rendszerhez, az Interpol hálózatának (nemzeti központi jelentő pontok rendszere: national central reference point system - NCRP). munkájában vesznek részt, amelynek már több, mint 60 ország a tagja. Ez utóbbi nem biztosít 24 órás szolgálatot, és tevékenységét az Interpol működési elvei szerint végzi. A G8 rendszere ez utóbbival szemben gyorsabb, ott a hangsúly a mielőbbi intézkedésen van. A Tanács és a tagállamok kormányainak képviselői a Tanács 2001. június 28.-i ülésén fogadták el nyilatkozatukat az Interneten megjelenő rasszizmus és az idegengyűlölet szűréséről. Amellett, hogy hangsúlyosan deklarálásra került, hogy az Európai Unió a szabadság, demokrácia, az emberi jogok, az alapvető szabadságok és a jog uralma alapjaira épül, feladatának tekinti, hogy az Interneten megjelenő antidemokratikus hatásokkal szemben felvegye a küzdelmet. Különösen fontosnak tartja a védekezést, mivel a hatások elsősorban a
23
fiatalokat érik, akik természetszerűleg komoly használói az Internetnek. A fiatalok hatékonysága, vállalkozó szelleme és szolidaritása hatékonyan veheti fel a harcot ezekkel az antidemokratikus tartalmakkal szemben. Európának szűrnie kell a rasszista, idegengyűlölet keltésére alkalmas és más hasonló tartalmakat helyi, nemzeti, európai és a világ összessége szintjén. A nyilatkozat hangsúlyozza az iskolák és más hasonló intézmények felelősségét, továbbá a fiatalok szervezeteinek szerepét abban hogy erősítse a fiatalokban a demokratikus értékek védelmét és segítsék megteremteni az értékek védelmének a lehetőségét. Kiemeli, hogy a fiataloknak meg kell ismerniük azokat a jogszabályokat, amelyek az Interneten megtalálható rasszista és idegengyűlölő tartalmakra vonatkoznak, és szükséges az ezekről szóló felvilágosító kiadványok elkészítése. Ugyancsak fontos a tagállamok közötti információ-csere, valamint a hatóságok között a nemzeti és helyi szintű együttműködés. Hangsúlyozottan fontos az Európai Unióban működő Internet szolgáltatók ösztönzése hogy megfelelő eszközöket szolgáltassanak azzal, hogy jelentik, ha ilyen tartalommal találkoznak, valamint egymás közötti együttműködésükkel is segítsék a nem kívánatos jelenség elleni küzdelmet.
4.
A fejezet összegzése
Az Európai Unió a jogi és a jogon kívüli eszközöket egyaránt használja az információs szolgáltatások, és ezen belül különösen a tartalommal kapcsolatos szolgáltatások kereteinek meghatározására, illetve a nem kívánt, jogellenes vagy ártalmas tartalmakkal szembeni védekezésre. Kiemelt jelentőséget biztosít e körben az önmaguk védelmére elég érettséggel még nem rendelkező, de a véleménynyilvánítás szabadsága keretében az Interneten közzétett, jogellenesnek nem minősülő, ám a kiskorúak fejlődésére potenciális veszélyt jelentő tartalmakkal szembeni védekezésnek. A jogi eszközök keretszabályozásként jelennek meg, elsősorban a szolgáltatásban közreműködők felelősségének meghatározására illetve kizárására. Ezen túl valamennyi dokumentum az önszabályozás, a technikai szűrés fejlesztése, a tartalom besorolásának, címkézésének kötelezettsége, az érintettek érdemi felvilágosítása és tájékoztatása, a panaszok gyors kivizsgálása, és a szereplők együttműködése előmozdításával kíván előrelépni. A központi gondolat, hogy az „e-Europe” kezdeményezés keretében biztosítani kell az európai polgárok hozzáférését az audiovizuális tartalmakhoz azok minden formájában, és minden olyan tartalomhoz, amelyik megfelel igényeiknek és tükrözi Európa kulturális és nyelvi diverzitását.
24
III.
Az Európa Tanács jogalkotása és politikája
1.
Az Európa Tanács jogalkotása
Az Európa Tanácsnak az audiovizuális szabályozásban végzett tevékenysége alapvetően nemzetközi egyezmények és ajánlások megalkotásában fejeződik ki. Az egyezmények az azokat elfogadó felek számára a nemzetközi jog szintjén állapítanak meg kötelezettségeket. Az ajánlások ezzel szemben jogilag nem kötelezik az ET tagállamait, azonban az ilyen formában elfogadott elvek megjelennek az ET döntéshozó fórumainak munkájában, sok esetben pedig az ajánlások egyezményekben megjelenő jogalkotás kiindulópontjaként is szolgálhatnak.
2.
Az Európa Tanács nemzetközi egyezmények szintjén megjelenő jogalkotása
Az Európa Tanács munkájának alapját az „Emberi Jogok és az alapvető szabadságjogok védelméről” szóló, Rómában, 1950. november 4.-én kelt egyezmény képezi. (Az egyezmény hazánkban az 1993. évi XXXI. törvénnyel került kihirdetésre.) Az egyezmény 10. cikke rendelkezik a véleménnyilvánítás szabadságáról, megállapítva egyben azokat az érdekeket is, amelyekre figyelemmel az egyes részes államok e szabadságjog gyakorlására nézve törvényben korlátokat állapíthatnak meg. A 10. cikk szerint:
„1. Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és közlésének szabadságát országhatárokra tekintet nélkül és anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhasson. Ez a Cikk nem akadályozza, hogy az államok a rádió-, televízió- vagy mozgókép vállalatok működését engedélyezéshez kössék. 2. E kötelezettségekkel és felelősséggel együttjáró szabadságok gyakorlása a törvényben meghatározott, olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi sértetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas értesülés közlésének megakadályozása, vagy a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából.” A véleményszabadság egyik lehetséges korlátjáról, a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogról az egyezmény külön – 8. cikkében – rendelkezik. Az Európa Tanács további, egyezményi szinten megjelenő jogalkotása is ezekre a rendelkezésekre épül.
25
Kifejezetten az Internet közegét érintő nemzetközi egyezmény mindeddig az ET keretein belül nem került elfogadásra, ezzel együtt említést kíván az a „cyber-bűnözés elleni egyezménytervezet” („Draft convention against cyber-crime”), amely az ET albizottságaiban 1997 óta tartó előkészítő munka eredményeképpen készült el. A tervezet az előzetes várakozások szerint 2001novemberének végén nyílik meg aláírásra. Az egyezmény akkor lép hatályba, ha legalább öt állam – ezek közül legalább három ET tagállam – ratifikálta. Az egyezmény – mivel megalkotóinak szándéka szerint egy globális rendszer alapját képezné olyan államok számára is nyitott, amelyek nem tagjai az Európa Tanácsnak. Az egyezmény elsősorban a részes államok büntetőjogának és büntetőeljárás-jogának összehangolását célozza annak érdekében, hogy a benne nevesített bűncselekmények (a hálózatokon továbbított tartalom tekintetében itt a gyermekpornográfiával és a szerzői- illetve szomszédos jogok megsértésével összefüggésben megállapított tényállások szerepelnek) üldözése nemzetközi szinten összehangoltan, minél hatékonyabban történhessen.
3.
Az Európa Tanács ajánlásai
Az ET által kiadott ajánlások az elektronikus média fogalmát az internetes tartalomszolgáltatásokra is vonatkoztatják. Ennek megfelelően az alapvető szabadságjogok egyensúlyának biztosítását célzó ajánlások - így például az erőszaknak az elektronikus médiumokban történő megjelenítéséről szóló R (97) 19. sz. alatt elfogadott ajánlás is – az Internet közegére nézve is érvényesek. Ennek az ajánlásnak a megállapításai szerint – bár a 10. cikk szerint a véleménnyilvánítás szabadsága magában foglalja az erőszakos tartalmú kommunikáció szabadságát is – az emberi méltóság és a gyermekek és serdülőkorúak védelmét szolgáló intézkedésekkel ez a szabadságjog korlátozható. Az emberi méltóság és a kiskorúak védelmének feladata egyaránt hárul a tagállamokra és az audiovizuális tartalomért felelősséget viselőkre. Ha a tartalomért felelős szereplők e felelősségüknek nem felelnek meg, a tagállamoknak a kiskorúakat veszélyeztető erőszakos tartalmak tekintetében hatékony jogi eszközöket kell igénybe venniük. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által 2001. szeptember 5.-én az „Internetes tartalomra vonatkozó önszabályozásról” („on self-regulation concerning cyber-content”) címmel elfogadott Rec (2001) 8. sz. ajánlás kifejezetten az internetes tartalomszabályozást érinti. Az ajánlás egyik kiindulópontja, hogy az új kommunikációs eszközök használatának szabadsága nem érintheti hátrányosan az emberi méltóságot, mások emberi- és alapvető szabadságjogait, különös tekintettel a gyermekekre. Minderre figyelemmel foglalkozik az ajánlás az – adott esetben egy koregulatív rendszeren belül működő - önszabályozás lehetőségeivel a tartalomszabályozásban. A dokumentum azt ajánlja a tagállamok számára, hogy bátorítsák az ilyen szervezetek létrejöttét, működését, ösztönözzék az ilyen szervezeteket arra, hogy magatartási szabályokat, etikai kódexeket (codes of conduct) dolgozzanak ki, és azokat betartassák. Ugyancsak a
26
tagállamokra nézve fogalmazódik meg ajánlásként az is, hogy az ilyen szervezeteket bevonják a számukra is releváns jogalkotási munkákba. Az ajánlás a fentieken túl a káros tartalmakkal szemben a tagállamok számára konkrét lépések megtételét, eszközök kifejlesztését is javasolja. Így ajánlott, hogy a tagállamok ösztönözzék tartalomminősítő rendszerek, illetve ezekre telepíthető a felhasználó rendelkezésére álló szűrőrendszerek kifejlesztését. Az ajánlás szerint a szűrőrendszerek alkalmazása a felhasználók önkéntes döntésén kell, hogy alapuljon. Hasonló eszközként tartja támogatandónak a kiskorúak számára ártalmas tartalom tekintetében az ajánlás az olyan - személyazonosító szám, jelszó, kódkártya, stb… alapján feltételes hozzáférést nyújtó megoldások használatát, amelyek lehetővé teszik a felhasználó korának ellenőrzését. Ugyanígy kívánatosnak tartja az ajánlás a tartalommal kapcsolatos panaszok kezelésére felállított rendszer kiépítését, az ilyen rendszerekkel szemben támasztott követelmények egységesítését. Az ajánlás a bíróságon kívüli vitarendezés lehetőségeinek megteremtését is ösztönzendőként jelöli meg.
4.
Az Európa Tanács politikai nyilatkozatai
A kötelező és nem kötelező jogi dokumentumok megalkotásán túl az Európa Tanács az audiovizuális szektort érintő politikai természetű dokumentumokat is kibocsát. Az Európa Tanács a médiát érintő jövőbeli tevékenységének legfőbb irányait a 2000ben Krakkóban tartott miniszteri konferencia határozta meg „A holnap médiapolitikája” („A media policy for tomorrow”) címmel kiadott nyilatkozatával. Ebben az Európa Tanács további, a média, így az online média területén is kifejtett munkájához négy alapvető szempontot határozott meg: -
a vélemény- és információszabadság és a más lapvető jogok közti egyensúly biztosításának szükségességét; a médiaszolgáltatások és a tartalom sokszínűségének biztosítását; a társadalmi összetartóerők (social cohesion) fokozását; a média területén végbemenő változásoknak megfelelő szabályrendszer megteremtését.
A nyilatkozat jelentősége abban áll, hogy az itt megállapított szempontok egyben a következő időszak az Európa Tanácsban zajló jogalkotásának szempontjai is.
27
5.
A fejezet összegzése
Az Európa Tanács megközelítését az Európai Unióval szemben elsősorban az emberi jogi és nem a gazdasági szempontok dominanciája jellemzi. Ennek megfelelően az Internetre vonatkozó joganyagának célja is alapvetően a véleményszabadság és az egyéb emberi jogok, így az emberi méltósághoz való jog közti egyensúly megteremtése. Az Európa Tanács dokumentumaiban az online szolgáltatások tekintetében is világosan megfogalmazódik, hogy a véleményszabadság jogának gyakorlása egyben felelősséggel is jár, és e jog az Internet közegében sem abszolút.
IV.
Az internetes tartalomszabályozás az egyes nemzeti jogokban
1.
Az Egyesült Államok 1.1.
Az amerikai szabályozás jelentősége
Az Amerikai Egyesült Államok tekinthető az Internet szülőhazájának, ezért felhasználása is itt terjedt el a leghamarabb és a legszélesebb körben. Ez az oka annak, hogy az Internettel kapcsolatos jogi problémák is itt merültek fel először. Végső soron ebből következett az is, hogy itt született meg az Internet tartalmát érintő első jelentős szabályozási kísérlet is, az 1996-os Communications Decency Act. Az Internet amerikai szabályozásának jellegzetessége, hogy az esetekre (bírói döntésekre) épülő precedensjog és az állami, törvényi szabályozás együttesen, párhuzamosan, kölcsönhatásban fejlesztik az internetes kommunikációra irányadó szabályozást. A fentieken kívül az amerikai szabályozással kapcsolatban azt a tényt is külön ki kell emelni – amely a szabályozási folyamat eddigi aktusaira is határozottan rányomta bélyegét – amely szerint az Egyesült Államok alkotmánya kiemelt jelentőséget tulajdonít szólásszabadságnak és e jog védelmének. 1.2.
A „korai” esetjog
A „kezdetekben”, a kilencvenes évek elején a bírósági gyakorlat a hagyományos médiumok felelősségi viszonyainak analógiájára próbálta rendezni az Internet szolgáltatók felelősségét, azonban hamar kiderült, hogy ez milyen problémákat okoz. Hiszen amíg egy könyv, folyóirat vagy televízió műsor kiadója, szerkesztője minden különösebb nehézség nélkül tudja ellenőrizni a műpéldányok, a műsor, stb. tartalmát, addig az internetes tartalomszolgáltatások esetén ez már koránt sincs így.
28
Ezt példázzák az alábbi esetek is: a)
A Cubby v. CompuServe ügy
A Cubby-ügyben a bíróságnak azt kellett eldöntenie, hogy az Internet szolgáltató a személyhez fűződő jogot sértő közlemény tekintetében inkább a kiadóhoz („publisher”) áll-e közelebb, amely a tartalom ellenőrzésére is képes, avagy a terjesztőhöz („secondary publisher”). Jelen ügyben a bíróság olyan profitorientált könyvtárhoz, könyvesbolthoz hasonlította az Internet szolgáltatókat (jelen esetben a CompuServe-öt), amelyek nem vonhatóak felelősségre az általuk „terjesztett” becsületsértő, rágalmazó kijelentésekért, csak abban az esetben, ha tudomásuk volt az ilyen tartalomról, illetve okuk volt arra, hogy ilyen tartalomra gyanakodjanak. A bíróság azzal érvelt továbbá, hogy az óriási CompuServe cégnek nincs lehetősége arra, hogy az általa továbbított tartalmat állandóan ellenőrizze, sőt mivel szerepe a secondary publisheréhez hasonló, ezért arra nem is köteles. b)
A Stratton Oakmont, Inc. v. Prodigy ügy
Az Internet szolgáltatók öröme azonban úgy tűnt, korai, a Stratton Oakmont, Inc. v. Prodigy Servs. Co. (1995) ítélet ugyanis megállapította a Prodigy Internet szolgáltató tartalomért való felelősségét. Az ügyben eljáró bíró szerint a szolgáltató az e-mail üzeneteket tartalmazó fórumon megjelent becsületsértő üzenetért felel, felelőssége a szerkesztői felelősséghez hasonlítható. A bíró a Cubby-ügyben deklarált mentességet azokra az esetekre korlátozta, amikor a szolgáltató teljesen passzív. Az ügy tárgya az a névtelen Internet-használó által, a Prodigy szerverén elhelyezett információ volt, amely a Stratton nevű céget csalással vádolta. A cég beperelte a Prodigy-t, mondván, az, mint a Money Talk néven futó, az üzleti élet eseményeit feldolgozó Internetes bulletin board-ot üzemeltető szolgáltató, felelős az ott megjelentetett tartalomért. A bíróság a felperes érveit elfogadta és azt hangsúlyozta, hogy a Prodigy automatikusan kiszűrte azokat az üzeneteket, amelyek illetlen, trágár szavakat használtak, és lehetősége volt arra is, hogy az üzenetek tartalmát vizsgálja. (A Prodigy közzétett olyan iránymutatásokat, amelyek a megjelentetett tartalomra vonatkoztak.) Minthogy az Internet szolgáltató „családbarát” hálózatként hirdette magát, aki szerkeszti a tartalmat, a bíróság ebből arra a következtetésre jutott, hogy a szolgáltató nemcsak továbbítja, hanem szerkeszti is az információkat, vagyis felelőssége is szerkesztői. c)
The Cards Inc. v. Fuschetto ügy
Az amerikai bíróságok először 1995-ben szembesültek a becsületsértést és rágalmazást szabályozó normák Internetre való alkalmazásának problémájával. Egy Wisconsin-beli bíróságnak a The Cards Inc. v. Fuschetto ügyben azt kellett eldöntenie, hogy időszaki lapnak minősül-e az Internet szolgáltató ha bulletin boardot, vagyis olyan fórumot tart fenn, amely lehetővé teszi bárki számára, hogy üzenetet küldjön, tegyen közzé. Időszaki lap esetében ugyanis a felperes követelhette volna, hogy a rágalmazást tartalmazó üzenetet a szolgáltató levegye a hálóról. A bíróság szerint az időszaki lap nyomtatott kiadvány, amely időszakosan jelenik meg, és ebbe a meghatározásba a bulletin board nem fér be, ez utóbbi esetében ugyanis esetleges, hogy ki, mikor és milyen üzenetet tesz közzé, ráadásul nem nyomtatás útján terjed.
29
A Kongresszus aztán 1996-ban a CDA megalkotásakor világossá és egyértelművé tette, hogy az Internet szolgáltatók a harmadik személy által készített és feltett információkért nem vonhatóak felelősségre. És bár a szolgáltatók illetlen és pornográf anyagok megjelentetéséért való felelősségét szabályozó CDA nagy részét a Legfelsőbb Bíróság alkotmánysértőnek minősítette, hatályban maradt a CDA-nak a szolgáltatók felelősségét kizáró 230. szakasza - a telekommunikációról szóló törvény 509. szakasza (Telecommunications Act 1996) – amely az alábbiakban még ismertetésre kerül. 1.3.
A Communications Decency Act 1.3.1. A Communications Decency Act alkotmányos alapja
Az Egyesült Államok alkotmányának 1. alkotmány kiegészítése alapján az Internet útján történő kommunikáció is alkotmányos védelemben részesül. Az Egyesült Államok alkotmányának első kiegészítése szerint, „a Kongresszus nem alkothat olyan törvényt […] amely csorbítja a szólás- vagy sajtószabadságot”. Általános esetben tehát bármely a „speech" szó alá vonható megnyilvánulás (amely szóbeli közlésen túl természetesen lehet bármely, kommunikatív tartalmú cselekedet, tehát ábrázolás, „szimbolikus beszéd” (symbolic speech) is), alkotmányos védelemben részesül (constitutionally protected); a védett megnyilvánulások korlátozása pedig csak akkor nem sérti az első kiegészítést, ha bizonyos szigorú követelményeknek eleget tesz 3 . Léteznek azonban a „szólásnak” olyan kategóriái is, amelyeket nem minősülnek alkotmányosan védettnek. Ilyen az obszcenitás (obscenity) kategóriája, „amely általános értelmezés szerint az ún. kemény pornográfiát jelenti” – amint azt az ACLU v. Reno ügy elsőfokú ítéletéhez fűzött indokolás kifejti, valamint az ún. „támadó szavak”. A támadó szavak azok a kifejezések, amelyek mások erőszakos cselekedetét provokálják, ide tartoznak például az egy-egy verekedés kapcsán elhangzó, gyakran trágár, káromkodó szavak. Az obszcenitás fogalma a Legfelsőbb Bíróság gyakorlatában az idők során viszonylag határozott tartalmat nyert. Az e tekintetben a jelenlegi gyakorlatot meghatározó releváns döntés a Miller v. California ügyben született 1973-ban. Ezen ügy kapcsán a bírák három elemből álló teszt segítségével definiálták a fogalmat. E szerint obszcénnak minősül az a tartalom, amely esetén- egy átlagos személy, a kortárs országos vagy helyi közösségi normák szerint ítélve úgy találná, hogy az adott mű egészében véve
3
A vonatkozó jogeseteket, meghatározásokat és jogszabály szakaszokat fordította és idézi Jóri András: Az illetlenség fogalma az amerikai jogban és a CDA – 1996 (http://www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/jog/decency/decency.htm)
30
-
„kéjsóvár érdekekre apellál” („the dominant theme of the material taken as a whole appeals to a prurient interest in sex”), a mű nyilvánvalóan sértő módon ír le vagy ábrázol - az alkalmazandó állami jogszabály által meghatározott - szexuális tevékenységet, és a mű nem rendelkezik komoly irodalmi, művészeti, politikai vagy tudományos értékkel.
A három feltétel konjunktív, vagyis csak akkor minősíthető egy „mű” obszcénnak, ha mindhárom egyszerre megvalósul. Azt már itt érdemes megjegyezni, hogy a definíció megalkotása idején még természetesen nem merülhetett fel az Internetre való alkalmazhatóságának problémája, vagyis, hogy annak globális jellegéből adódóan nem lehet értelmezni például az „országos vagy helyi közösségi normák” meghatározást, ugyanis az Internet világméretű „felhasználói közössége” tagjainak normái – például a művészetekről alkotott nézetei – rendkívül eltérőek. Az alkotmányos védelem alá eső megnyilvánulások körétől még távolabb áll a gyermekpornográfia kategóriája. Míg az obszcén közlések - bár nem részesülnek védelemben - nem feltétlenül tiltottak, a gyermekpornográfiát a törvény az Egyesült Államokban is szigorúan bünteti. Az illetlen tartalmak viszont az obszcén tartalmakkal szemben alkotmányos védelem alá esnek az Egyesült Államokban. Olyan megnyilvánulás minősülhet illetlennek, amely például kéjsóvár ugyan, de van művészeti értéke. A bíróság gyakorlat alapján az illetlen megnyilvánulások esetében lehet indokolt a kiskorúak speciális védelmét célzó korlátozás. Magát az illetlenség fogalmát az FCC (Federal Communications Commission – Szövetségi Kommunikációs Bizottság) definiálta az FCC v. Pacifica rádiós műsorszolgáltató ügy (1978) kapcsán. E szerint illetlen az a közlés, amely „szexuális vagy kiválasztó szerveket vagy tevékenységeket a kortárs közösségi normák szerint nyilvánvalóan sértő módon ír le”. Ugyanakkor az FCC azt is hangsúlyozta, hogy összességében nem az ilyen beszéd tiltásáról, hanem csak korlátozásáról van szó, hiszen a tiltás csak arra a napszakra vonatkozik, amikor a hallgatók között nagy eséllyel gyermekek is vannak. Minden, a törvényhozás által a szólásszabadság korlátozását célzó jogszabály alkotmányosságát a bírói fórumok bírálják el. Ők rajzolják meg azt a kört, amelyen belül a szólás védett, állami beavatkozástól mentes. A bírák a tartalomkorlátozást, vagyis a véleménynyilvánítás, a szólás tartalmi csorbítását az ún. szigorú teszt (strict scrutiny) alapján bírálják el. Ezen követelményt a Legfelsőbb Bíróság (Supreme Court) a Sable Communications v. FCC ügy (1989) kapcsán fektette le. Ennek az a lényege, hogy a szólásszabadságot korlátozó szabály csak akkor minősülhet alkotmányosnak, ha a kormányzat valamely kényszerítő érdeket sorakoztat fel a szabályozás mellett, a korlátozás a cél érdekében szükséges és annak megvalósulását szolgálja, továbbá ha megfelelően szűkre szabott és a lehető legkevésbé korlátozó. Alkotmányos a szabályozás akkor is, ha valamely kifejezés nem védett alkotmányosan, például a már említett obszcén anyagok és a támadó szavak tekintetében.
31
1.3.2. A Communications Decency Act vonatkozó, releváns rendelkezései Az amerikai Kongresszus először 1996-ban tett kísérletet arra, hogy egyes tartalmak Interneten való megjelenítését szabályozza (korlátozza). (Communications Decency Act 1996 - CDA) A törvény, annak ellenére, hogy a philadelphiai első fokú bíróság már a kibocsátás évében, majd a Legfelsőbb Bíróság 1997-ben - a későbbiekben bemutatásra kerülő okok miatt – alkotmányellenesnek nyilvánította (lásd: ACLU v. Reno ügy), jelentős állomása az internetes tartalomszabályozási törekvéseknek. A CDA megtámadott és egyéb releváns rendelkezései az alábbiak: szerint foglalhatók össze: A Communications Decency Act csak egy címe (Title V) az 1996-ban elfogadott telekommunikációs törvénynek (Telecommunications Act of 1996), amely az 1934-es telekommunikációs törvény átfogó módosítása. Az ötödik cím két alcímből áll: „A” - Telekommunikációs eszközök obszcén, zaklató és jogtalan használata; és „B” - Erőszak (A „B” alcím szól azon technológiák kötelező alkalmazásáról, amelyek segítségével a szülők megakadályozhatják, hogy gyermekük erőszakos jeleneteket tartalmazó műsorokat nézhessen a televízióban.) Az „A” alcím „illetlen” és „nyilvánvalóan sértő” kommunikációt büntető szakaszai adják az ACLU v. Reno per tárgyát. A CDA az 1996-os Telekommunikációs törvényben az 501. szakasztól helyezkedik el, a támadott rendelkezéseket az 502. szakasz tartalmazza, ezek a rendelkezések az 1934-es telekommunikációs törvény 223. és 230. szakaszát módosítják ill. egészítik ki. A keresetlevélben a felperesek két törvényhelyet támadnak. Az első a CDA 502. szakaszának azon rendelkezése, amely 1934-es törvény számozása szerinti 223 (a) (1) (B) és (a) (2) albekezdést módosítja: 502. szakasz: Az 1934 évi Kommunikációs törvény hatálya alá tartozó telekommunikációs eszközök zaklatásra irányuló vagy obszcén használata A 223. szakasz (47 U.S.C. 223) így módosul: Az (a) bekezdés hatályát veszti, s a helyébe a következők lépnek: „223. szakasz (a) Bárki, (1) aki államok közötti vagy nemzetközi kommunikáció során (A) [...] (B) távközlési eszköz felhasználásával tudatosan (knowingly) - készít (makes, creates) vagy megrendel (solicits) és - átvitelre kezdeményez (initiates the transmission of) bármely olyan megjegyzést, kérést, javaslatot, ajánlatot, képet vagy más közlést (communication), amely obszcén (obscene), feslett (lewd), buja (lascivious) vagy illetlen (indecent), annak tudatában, hogy a közlés címzettje 18 éven aluli,
32
tekintet nélkül arra, hogy az adott közlés készítője (maker of such communication) kezdeményezte a hívást vagy a kommunikációt; [...] (2) tudatosan lehetővé teszi, hogy bármely ellenőrzése alatt álló távközlési eszközt az (1) bekezdésben tiltott tevékenységekre használjanak, azzal a szándékkal, hogy azt ilyen tevékenységekre használják a United States Code 18. címe alapján pénzbüntetésre, vagy két évet meg nem haladó börtönbüntetésre, vagy mindkettőre ítélendő.” A kereset - és a későbbi dokumentumok - szóhasználata szerint ez az „illetlenségi rendelkezés” (indecency provision). A másik támadott rendelkezés a 502 (2) szakasz azon része, amely a következőképpen egészíti ki a 47 U.S.C. 223 §-t: „223. szakasz (d) Bárki, aki (1) államközi vagy nemzetközi kommunikáció során tudatosan (A) bármely interaktív számítógépes szolgáltatást arra használ, hogy meghatározott 18 év alatti személynek vagy személyeknek küldjön, vagy (B) bármely interaktív számítógépes szolgáltatást arra használ, hogy meghatározott 18 év alatti személy vagy személyek számára elérhető módon mutasson be (display) bármely olyan megjegyzést, kérést, javaslatot, ajánlatot, képet vagy más közlést, amely a kontextust figyelembe véve a kortárs közösségi normák (contemporary community standards) szerint nyilvánvalóan sértő módon (in terms patently offensive) ír le vagy ábrázol szexuális vagy kiválasztó szerveket vagy tevékenységeket, tekintet nélkül arra, hogy a szolgáltatás felhasználója (user of such service) kezdeményezte-e a hívást vagy a kommunikációt; vagy (2) tudatosan átenged bármely telekommunikációs eszközt ilyen személynek arra a célra, hogy azt az (1) bekezdésben tiltott célokra használja fel, azzal a szándékkal, hogy az adott eszközt ilyen célra használják fel, a U.S.C. 18. címe alapján pénzbüntetésre, vagy két évet meg nem haladó börtönbüntetésre, vagy mindkettőre ítélendő.” A kereset és a többi dokumentum mint a „nyilvánvaló sértésről szóló rendelkezésre” (patently offensive provision) hivatkozik a fönti szövegre. Megállapítható, hogy az „illetlen tartalom” definíciója megegyezik a Pacifica ügy kapcsán meghatározott illetlenség fogalommal. A két rendelkezés között tehát egyrészt tárgyuk szerint tehetünk különbséget: az egyik (az indecency provision) a „telekommunikációs eszközökre”, míg a másik (a patently offensive provision) az „interaktív számítógépes szolgáltatásokra” vonatkozik. A 502. § (h) (1) (B) szakasz határozza meg a „telekommunikációs eszköz” kifejezés tartalmát, amely szerint ez „... nem foglalja magában az interaktív számítógépes szolgáltatás használatát”. A törvény 502 (2) § (h) (2) alszakasza szerint az „interaktív számítógépes szolgáltatás” fogalmát a 47. U.S.C. 230 (f) (2) szakasza rögzíti.
33
Az „interaktív számítógépes szolgáltatás” e bekezdés alapján: „bármely információs szolgáltatás, rendszer vagy elérési szoftver ellátó (access software provider) amely több számítógépfelhasználó számára teszi lehetővé egy adott szerverhez történő kapcsolódást, különösen olyan szolgáltatás vagy rendszer, amely az Internethez biztosít hozzáférést, és a könyvtárak vagy oktatási intézmények áltat üzemeltetett ilyen rendszerek valamint nyújtott szolgáltatások.” A felperesek szerint a fenti definíciós kísérletek eredményeképpen „teljesen bizonytalan a számítógépes kommunikációra vonatkozó törvényi tiltások jelentése és hatóköre”. A törvény egyáltalán nem határozza meg a „telekommunikációs eszköz” fogalmát. Bár a szövegezésből nem lehetetlen olyan értelmű következtetést levonni, mely szerint a hálózati kommunikációra csak az „interaktív számítógépes szolgáltatás” fogalmat használó rendelkezés alkalmazható, ez nem így van: mint a bíróság a tárgyalás során megállapította, a modem „telekommunikációs eszköz”, és kimutatható a törvényhozók azon szándéka, hogy ezzel a fogalommal a törvény hatálya alá vonják az Internethez modemmel kapcsolódó felhasználókat. Ezek megállapítása után nem vált a per fontos kérdésévé az, mi pontosan a viszony a két rendelkezés tárgya között. A CDA azonban két olyan rendelkezést is tartalmaz, amely mentesülést biztosít a büntetőjogi felelősség alól: Az CDA 502. szakasza egy (e) (1) alszakaszt fűz az 1934-es telekommunikációs törvény 223. szakaszához, amely szerint „a többi, a jog által biztosított védekezési lehetőség mellett - senki sem vonható felelősségre az (a) vagy a (d) alszakasz megsértése miatt kizárólag azért, mert az adott személy elérést vagy kapcsolatot biztosított valamely olyan szolgáltatásról (facility), rendszerről, hálózatról (vagy szolgáltatás felé, rendszerre, vagy hálózatra), amely felett az adott személy nem gyakorol ellenőrzést; ideértendő az átvitel (transmission), letöltés (downloading) köztes tárolás (intermediate storage), elérési szoftver (access software), ill. az ezekkel kapcsolatos bármely eszköz (capability), amely szükséges az ilyen elérés vagy kapcsolat létesítéséhez, és amely a közlés tartalmának meghatározását nem foglalja magában.” A mentesség másik esetét a 223 (e) (5) alszakaszának új szövege tartalmazza. Erre a szakaszra az hivatkozhat, aki „(A) jóhiszeműen (in good faith), a körülményekre tekintettel ésszerű (reasonable), hatékony (effective) és megfelelő (appropriate) intézkedéseket tesz abból a célból, hogy korlátozza vagy megakadályozza a fiatalkorúak hozzáférését az adott alszakaszokban meghatározott közlésekhez, amely [intézkedés] alatt értendő a fiatalkorúak hozzáférésének korlátozását célzó bármely alkalmas lépés, beleértve a jelenleg rendelkezésre álló technológia által lehetővé tett bármely módszer alkalmazását, vagy (B) ellenőrizhető hitelkártya, folyószámla, elérési kód, felnőtt személyazonosítási szám használatához kötve korlátozza a meghatározott közlésekhez való hozzáférést.
34
Az 223 (e) (6) szakasz felhatalmazza az FCC-t, hogy „meghatározza azokat a lépéseket, amelyek az alszakasz alkalmazásakor ésszerűnek, hatékonynak és helyénvalónak minősíthetők”. 1.3.3. Az ACLU v. Reno ügy A CDA fent idézett szakaszainak alkotmányosságát több magánszemély és civil szervezet is megkérdőjelezte. A szólást tartalma alapján korlátozó és büntetőjogi szankciót alkalmazó törvény alkotmányosságát szigorú vizsgálatnak vetették alá az Egyesült Államok bíróságai. (ACLU v. Reno ügy (1996-1997)) Az ACLU (American Civil Liberties Union) volt az a jogvédő szervezet, amely élére állt a CDA-t támadó irányzatnak, míg Janet Reno az USA igazságügy minisztere volt ekkor. A CDA alkotmányellenességének megállapításával végződő ACLU v. Reno ügy jelentősége, - amellett, hogy az új médium sajátosságait elsőként értékelte átfogóan a jogszolgáltató - abban áll, hogy erre az értékelésre éppen egy ilyen, a hagyományos elektronikus médiák kapcsán szükségesnek ítélt korlátozás kapcsán került sor, s így még nyilvánvalóbbá válhattak az Internet más médiumoktól eltérő és egyes korlátozások szükségességének és arányosságának megítélését befolyásoló tulajdonságai. Az első fokon döntő bírói tanács igen kimerítően elemezte ezeket a sajátosságokat és – többek között - arra a következtetésre jutott, hogy elismerik a gyermekek védelmét, mint legitim célt, ám ezt az állam részéről elsősorban a már létező, obszcenitást és egyéb, hasonló cselekményeket, például a gyermekpornográfiát tiltó szabályok érvényesítésével kell elérni. Utaltak a szülők által igénybe vehető eszközökre is: azokra a szoftverekre, amelynek segítségével a szülők távol tarthatják gyermekeiket a „nem kívánatos anyagoktól”. A CDA alkotmányosságáról első fokon döntő bírói tanács mindhárom tagja alkotmánysértőnek, következésképpen alkalmazhatatlannak tartotta a jogszabályt, igaz mindhárom bíró más-más okból. Sloviter bíró szerint nem volt kényszerítő érdek, amely a jogszabály megalkotását indokolta volna, és a CDA hatóköre szélesebb, mint ahogyan azt a kiskorúak védelme indokolná, az tehát a nagykorúak szólásszabadságát korlátozza. Buckwalter bíró szerint a törvény által használt „illetlen” és „nyilvánvalóan sértő” fogalmak (főleg az internetes kommunikáció viszonylatában) oly mértékben bizonytalanok, hogy az e szakaszok bármelyike alapján történő büntetőjogi felelősségrevonás sértené többek között a méltányosság elvét és a szólásszabadság alapjogát. Dalzell bíró az Internet mint kommunikációs eszköz sajátosságaival magyarázta a CDA alkotmányellenességét. Dalzell bíró szerint az Internetnek a legszélesebb védelmet kell élveznie a kormányzat által előírt, tartalomalapú korlátozásokkal szemben, mert az Interneten zajló kommunikáció könnyen elérhető, az Internetre tartalmat feltevő és az azt olvasó/hallgató pozíciója azonos (néha egybe is esik), ráadásul az esetleges tartalomellenőrzéssel kapcsolatos költségek (a CDA mentesíti a szolgáltatókat a büntetőjogi felelősség alól ha életkor-, hitelkártya-ellenőrzéssel vagy címkézéssel ellenőrzik a tartalmat.) visszatarthatnának bizonyos szervezeteket az Interneten való megjelenéstől, az ottani kommunikációtól. Dalzell
35
bíró következtetése az, hogy az Internet vonatkozásában az állami szabályozás és felügyelet véget ér az első alkotmánykiegészítés által nem védett szólások (az obszcén tartalmak, az ún. támadó szavak) határainál. A gyermekvédelem célja legitim, véli Dalzell bíró, de az államnak a kiskorúak védelmét az obszcenitást és a gyermekpornográfiát tiltó, jelenleg is érvényben lévő normák alkalmazásával és érvényesítésével tartotta megvalósíthatónak. A bíró utal a kiskorúak védelmében a szülők által igénybe vehető eszközökre, a szűrőszoftverekre, és úgy fogalmaz, hogy „társadalmunk hagyományosan a szülő vállára helyezi az ilyen döntések felelősségét.” A bíróság e ponton utalt rá, hogy a központi tartalomszabályozás mellett a felhasználó számára is megteremthetők azok a lehetőségek, amelyekkel az általa hozzáférhető tartalmat a maga és környezete számára szűri. Érdemes megemlíteni, hogy a CDA vitája során annak ellenzői alternatívaként egy olyan törvényjavaslatot nyújtottak be, amely kötelezte volna az igazságügy-minisztert: mérje fel, miként nyújthatna támogatást az állam azon technológiák fejlesztőinek, amelyek a szülők számára biztosítanák a tartalomszűrés lehetőségét, vagyis azt a lehetőséget, hogy ők határozzák meg, gyermekük mely hálózati anyagokhoz férhet hozzá. A Legfelsőbb Bíróság 1997. júniusában 7-2 arányban minősítette alkotmányellenesnek a CDA-t. A többségi döntés általában hasonlóan érvel, mint a philadelphiai bírák: az Internetet illetően nincs szükség olyan mértékű állami ellenőrzésre és szabályozásra, mint például a sugárzás útján továbbított rádió- és televízióadások esetében, hiszen azt sem a véges számban rendelkezésre álló frekvenciák, sem a rádió és televízióadásokra jellemző „mindent átható” jelleg nem indokolja: ritka az, hogy a felhasználó egyes tartalmakba véletlenül ütközik bele. A médium korlátlan, alacsony költségű kommunikációs lehetőséget nyújt; s a törvény bizonytalan fogalmakat használ ahhoz képest, hogy az első kiegészítés által védett jog gyakorlására szolgáló ily hatékony eszköz használatát korlátozza. A CDA által szabályozott terület meghatározatlan, a törvény nem csak üzleti szolgáltatókra ill. üzleti célú kommunikációra vonatkozik, s értelmezés szerint a hatálya alá tartozhat sok pornográfiát nem tartalmazó, komoly oktatási vagy más értékkel bíró anyag is. Ráadásul a „közösségi normák” Internettel kapcsolatos értelmezése azt jelentené, hogy bármely, országosan elérhető tartalmat azok közösség normái szerint kellene megítélni, amelyet leginkább sértene az adott tartalom. Ezeken túl talán az egyik legfontosabb érv az, hogy a Bíróság álláspontja szerint a CDA „a gyakorlatban sok olyan megnyilvánulást korlátoz, amelyet egymáshoz intézni és fogadni a felnőttek alkotmányos joga. A felnőttek szólására rótt teher elfogadhatatlan, ha kevésbé korlátozó alternatívák legalább ugyanolyan hatékonyan segítenék annak a legitim célnak (azaz a kiskorúak ártalmas anyagokhoz való hozzáférésének megakadályozásának) az elérését, amelynek érdekében a törvényt megalkották.” A bíróság arra is utalt, hogy a törvény külföldről származó anyagokkal kapcsolatos alkalmazhatósága érdekes kérdéseket vet fel, ám az ügy eldöntéséhez nem tartotta szükségesnek e kérdések tárgyalását. A Legfelsőbb Bíróság végül is azért találta alkotmánysértőnek a CDA-t, mert: - a törvény hatálya túl széles, tilalmai parttalanok, - az „illetlen” és „nyilvánvalóan sértő” fogalmak általános, meghatározatlan fogalmak, azok alá sok, igen komoly, például oktatási, nem pornográf anyag is besorolható,
36
- a döntés meghozatalakor nem létezett olyan technológia, amely segítségével hatékonyan zárhatta volna el az Interneten küldött üzeneteit a kiskorúak elől úgy, hogy azzal egyszersmind ne korlátozta volna a felnőttek hozzáférését is, - a bíróság nem talált olyan módszert, amellyel a felhasználó életkorát hatékonyan meg lehetett volna határozni, - és mert az amerikai kormányzat nem bizonyította, hogy a CDA-nál kevésbé szigorú rendelkezéssel a cél: a kiskorúak védelme nem lett volna hatékonyan elérhető. Érdemes megemlíteni, hogy a Legfelsőbb Bíróság a kormányzatnak a felelősség alóli mentesülést biztosító, a „címkézést” és az életkor azonosítást előíró, 223. szakasz (e) (5) pontra való hivatkozására válaszul kifejtette, hogy a gyakorlatban a web-site-ot működtető, nem üzleti alapon működő, de egyes profitorientált szervezet számára is megfizethetetlenül sokba kerül felhasználóik korának ellenőrzése. Ráadásul, tette hozzá a Bíróság, [az ítélet időpontjában] nem létezik olyan szűrőrendszer, amely hatékonyan meg tudná állapítani a felhasználók életkorát. Lényeges felvetéseket tartalmaznak az ítélethez, egyes bírók által fűzött különvélemények is. O’Connor és Rehnquist bírók szerint a kormányzati szándék, amely a CDA-t életre hívta, az volt, hogy csak felnőttek által látogatható zónákat (adult zones) hozzanak létre a hálózaton. Ilyen zónák létrehozatala a Legfelsőbb Bíróság egyéb médiumok kapcsán követett gyakorlatát figyelembe véve alkotmányos is lehet, amennyiben nem korlátozza a felnőttek hozzáférését az adott tartalomhoz és a kiskorúaknak valóban nincs az első kiegészítés által védett joguk ahhoz, hogy az ilyen tartalmakhoz hozzáférjenek. Ezen álláspont megfogalmazói szerint mindeddig könnyű volt zónákat kreálni, hiszen az eddigi esetekben a „valós világot” kellett felosztani, ahol a zónák földrajzi helyzet szerint elhatárolhatók voltak, s valamely személy identitását a zónák közötti határon ellenőrizni lehetett. Mivel a „cyberspace”-ben a felhasználók identitásuk felfedése nélkül is közölhetnek, illetve fogadhatnak üzeneteket, nem lehetséges az, hogy valamely tartalmat, identitásuk valamely eleme, mint szempont alapján zárjanak el előlük. A két bíró szerint azonban nincs akadálya annak, hogy a világhálón is kijelöljék a határokat, közelítsék felépítését a valós világéhoz. Ez a folyamat vélekedésük szerint már megindult: a Háló egyes területeire csak meghatározott azonosítási procedúrák után lehet belépni. A Interneten belül ugyan nem alakít ki zónákat, de a felhasználók számára mégis zónákra osztottként teszik érzékelhetővé a hálózatot azok a szűrőprogramok, amelyek segítségével a felhasználó elérhetetlenné teheti például a csak felnőtteknek szánt anyagokat. Megemlítik a Platform for Internet Content Selection (PICS) programot is, s azt olyan vállalkozásként értékelik, amely megkönnyíti majd a zónák kialakítását. 4 A bírák azonban tudomásul veszik, hogy a CDA alkotmányosságát a döntés idején fennálló helyzet szerint kell megítélni, s ebben a helyzetben, az egységes, határok által nem tagolt Internetre alkalmazva a törvényt nagyrészt alkotmányellenesnek tartják.. A döntés ezen része azonban előrevetíti azokat a későbbi vitákat, amelyek a minősítő- és szűrőrendszerek alkalmazása, s az Internetnek e rendszerek segítségével történő esetleges „zónákra osztása” körül folynak. 4
Az eljáró tanácsok tagjainak véleményét idézi Jóri András: A Cybertér pacifikálása, Állami tartalomszabályozási kísérletek a nemzetközi számítógépes hálózatokon. (http://w3.datanet.hu/~jori/cda_cyberter.html)
37
1.3.4. A szolgáltatók felelőssége idegen tartalmak vonatkozásában – a CDA 230. szakasza Bár a szolgáltatók illetlen és pornográf anyagok megjelentetéséért való felelősségét szabályozó CDA nagy részét a Legfelsőbb Bíróság alkotmánysértőnek minősítette, azonban amint már említésre került - hatályban maradt a CDA-nak a szolgáltatók felelősségét kizáró 230. szakasza, azaz a telekommunikációról szóló törvény (Telecommunications Act 1996) 509. szakasza. A 230. (a) szakasz az Internet politikában, oktatásban, kultúrában és a szórakoztatásban betöltött különösen fontos szerepét hangsúlyozza és azt, hogy az Internet megfelelő eszköz a társadalomban meglévő sokféle nézet megjelentetésére. Az Internet – fogalmaz a törvény – valamennyi amerikai javára fejlődik és virágzik, a kormányzat minimális beavatkozása mellett. A 230. (b) szakasz (1) az Egyesült Államok céljait, szabályozási elveit fogalmazza meg: az Internet és más interaktív médium fejlődésének támogatását ), (2) az Interneten meglévő verseny és szabad piac fenntartását, (3) az olyan irányú fejlődés támogatását, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók kontrollálni tudják, mely információk jutnak el családjukhoz, és az iskolákhoz, (4) a tartalomszűrő rendszerek fejlődése és használata akadályainak csökkentését, megszüntetését, hogy a szülők hatékonyan szűrhessék ki a gyermekek hozzáférését az Interneten megjelenő, kifogásolható, trágár (objectionable) és nem illő, nem megfelelő (inappropriate) online anyagokhoz, (5) végül a büntetőjogi szabályok kikényszeríthetőségének elősegítését az obszcenitás, zaklatás számítógépes úton történő elkövetése esetén . Az Interneten információt közlő és megjelentető védelmében szól a törvény a 230. szakasz (c) (1): Sem az interaktív Internet szolgáltató sem annak használója nem tekinthető a tartalom kiadónak vagy eredeztetőjének, ha a tartalom harmadik személytől származik. Ez a szakasz, a „Stratton Oakmond v. Prodigy” ügyre válaszolva, és az abban foglaltakat cáfolva majdhogynem teljes körű védelmet biztosít a szolgáltatók számára, azok felelősségmentességét hangsúlyozva abban az esetben, ha a sérelmezett információ harmadik személytől származik. A 230. szakasz (c) (2) a polgári jogi felelősséget szabályozza. E szerint (A) sem az Internet szolgáltató, sem a felhasználó nem vonható felelősségre olyan, önkéntes és jóhiszemű cselekedetéért, amelynek célja az olyan anyagokhoz való hozzáférés korlátozása, amely a szolgáltató vagy a felhasználó szerint obszcén, erkölcstelen, kéjvágyó, rendkívül erőszakos, zaklató vagy más módon kifogásolható (objectionable), függetlenül attól, hogy a tartalom alkotmányosan védett vagy sem. (B) Nem vonható felelősségre a szolgáltató és felhasználó azért a cselekedetéért sem, amelynek során az Interneten tartalmat szolgáltató vagy mások számára olyan technikai eszközöket tesz elérhetővé, amelyek alkalmasak a fenti tartalmak kiszűrésére. A 230. szakasz (d) pontja végül az Internet szolgáltatók kötelességévé teszi, hogy a felhasználókkal való szerződéskötés, megállapodás alkalmával értesítsék a felhasználót, hogy léteznek már a olyan hardverek, szoftverek és egyéb szűrőrendszerek, amelyek a kiskorúakra káros oldalakhoz való hozzáférést szabályozzák. Az értesítésnek tartalmaznia kell az ilyen szűrőberendezéseket gyártók, forgalmazók nevét.
38
Visszautalva a törvény már említett 230. szakasz (f) (2) pontja alatti definíciójára „interaktív számítógépes szolgáltatás és szolgáltató” az az információs szolgáltatás, rendszer vagy az ún. access software provider, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználó valamely számítógépes szerverhez csatlakozzon, ideértve azt a szolgáltatást is, amely kifejezetten az Internethez való csatlakozást biztosítja. Interaktív számítógépes szolgáltatónak minősülnek a könyvtárak és az oktatási intézmények hasonló rendszerei is. A CDA 230. szakasz (f) (3) alapján tartalomszolgáltatónak minősül minden olyan magánszemély vagy jogi személyiségű, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező társaság, amely részben vagy egészben valamely Interneten, vagy más interaktív számítógépes szolgáltatás útján megjelenő tartalom létrejöttéért, alakulásáért felelős. A törvény külön definiálja az access software providert (230. szakasz (d) (4)). Eszerint „access software provider”-nek minősül minden szoftver-szolgáltató vagy olyan szolgáltató, amely a következő műveletekre alkalmas eszközt nyújt: (A) szűr, enged vagy korlátoz bizonyos tartalmat, (B) kiválaszt, elemez, feldolgoz, (C) közvetít, fogad, megjelenít, továbbít, elrejt, keres, rendez, visszarendez vagy lefordít valamely tartalmat. A fentiekhez kapcsolódóan érdemes még egyszer visszautalni a CDA-nak a ma is hatályban lévő 223. (e) (1) bekezdésére, amely szerint az Internetes hozzáférést biztosító nem felel a tartalomért, ha csupán egy nyitott számítógépes hálózathoz való hozzáférést biztosít, ha szoftvert biztosít a hozzáféréshez, vagy keresőgépet működtet. Ugyanezen szakasz (e) (2) (3) bekezdései azonban azt is nyilvánvalóvá teszik, hogy a mentesség nem érvényes, ha a hozzáférést biztosító „összejátszik” az illegális tartalom készítőjével, tudva annak illegális tartalmát az ahhoz való hozzáférést reklámozza. A harmadik személyek által elhelyezett tartalomért való felelősséget a CDA imént tárgyalt 230. szakasza szabályozza. Ez az a rendelkezés, amely a személyhez fűződő jogokat érintő ügyekben különösen fontos szerephez jut. Az Internet szolgáltatók személyiségi jogsértésekért (és azon belül is elsősorban a becsület, a jó hírnév megsértéséért) való felelősségének kérdése elsősorban akkor merül fel, ha a rágalmazó, becsületet sértő az Interneten névtelenül és azonosíthatatlan módon követ el jogsértést.
1.4.
A vonatkozó újabb jogesetek
A 230. szakasz köré épült esetjog igen következetes.
39
a)
A Zeran v. AOL ügy
Az első, a 230. szakasz (1) pontot értelmező, precedens-értékű jogeset a Zeran v. America Online Inc. (1997) volt, amelyben Kenneth Zeran, a felperes az egyik, ha nem a legnagyobb amerikai Internet szolgáltató, az AOL felelősségének a megállapítását sürgette a becsületsértési ügyben (a mi fogalmaink szerint rágalmazási ügyben, hiszen valótlan tényállításról volt szó), a sérelmezett tartalmat feltevő adatait ugyanis az AOL nem tudta rendelkezésére bocsátani (az AOL nem rendelkezett olyan adatbázissal, amely alapján a szolgáltatást használók azonosíthatóak lettek volna). Zeranról az AOL bulletin board-ján azt a téves információt jelentette meg egy ismeretlen személy, hogy Zeran az oklahomai robbantással kapcsolatos, ízléstelen és támadó szavakat tartalmazó pólókkal kereskedik. Az információt elhelyező azt is tudtára adta az Internetet használóknak, hogy az érdekeltek Zeran telefonszámán jelentkezhetnek. Ezt követően Zeran rengeteg fenyegető telefont kapott, nem egy telefonáló fenyegette meg életveszélyesen a felperest. Zeran ezt követően az AOL-hoz fordult, amely meg is ígérte a tartalom eltávolítását. Másnap azonban az ismeretlen ismételten közzétette a sérelmezett információt, sőt nemcsak pólókat, hanem kulcstartókat és más, ízléstelen, a robbantásra utaló szöveggel ellátott tárgyakat hirdetett. Zeran folyamatosan kérte az AOL-t az üzenet eltávolítására, és az AOL meg is ígérte az információt közlő Internetelőfizetésének megszüntetését. Zeran felelősnek tartotta az AOL-t az ügyben, mert nem távolította el haladéktalanul a tartalmat, miután a tartalom valótlan és sértő mivolta tudomására jutott, nem értesítette előfizetőit a tartalom valótlanságáról, és nem szűrte ki a később megjelent, hasonló tartalmú információt. Zeran szerint a CDA 230. szakasz (1) ugyan mentesítette a szolgáltatókat a kiadói kötelezettségek teljesítése alól, nem mentesítette viszont a terjesztői felelősség alól. A szövetségi kerületi bíróság azonban nem értett egyet Zeran érvelésével, az AOL ebben az ügyben „kiadóként” vett részt, következésképpen nem tartozik felelősséggel a harmadik személy által feltett tartalomért. A kiadói tevékenység része ugyanis annak eldöntése, hogy a szolgáltató mit közöl, mit von vissza, milyen tartalmat módosít, vagy milyen tartalom közlését halasztja el. b)
A Blumenthal v. Drudge ügy
Hasonló következtetésre jutott egy évvel később a Blumenthal v. Drudge (1998) ügyben született döntésében District of Columbia szövetségi kerületi bírósága. Sőt, a fenti döntésen túlhaladva, a 230. szakaszt kiterjesztően értelmezve mondta ki a bíróság, hogy a szolgáltatók akkor sem felelnek a harmadik személy által a hálón elhelyezett tartalomért, ha a szolgáltató aktív szerepet játszott a harmadik személy által készített tartalom közzétételében. A Blumenthal-ügy felperese az amerikai elnök közvetlen munkatársa volt, akiről a pletykákat tartalmazó Internetes „újságot” készítő Matt Drudge azt állította, hogy Blumenthal házasságon belüli erőszak miatt állt már bíróság előtt. Mivel Matt Drudge-nak az American Online Internet szolgáltatóval kötött szerződése alapján az AOL előfizetői egy éven keresztül közvetlenül juthattak hozzá a Drudge-féle pletykákhoz, az ügyben az AOL felelőssége is felmerült. Miután Blumenthal jogi képviselője levélben kérte Drudge-tól az információ Internetről való eltávolítását, Drudge a pletykaújság következő számában bocsánatot kért Blumenthaltól és visszavonta a sztorit, amiről értesítette az AOL-t. Az AOL az értesítés szövegét feltette a szerverére, később pedig a pletykaújság elektronikus archívumából is eltávolította a hírt. Hiába érvelt a felperes, hogy Matt Drudge nem egy névtelen Internethasználó, akinek a szavait az AOL automatikusan továbbítja, hanem egy olyan személy, akivel az AOL szerződéses kapcsolatban áll, a bíróság álláspontja szerint az AOL Internet
40
szolgáltatóként a CDA 230. szakasz (c) (1) alapján mentesül a felelősség alól, mert semmi mást nem tett, minthogy továbbította a Drudge-féle híreket előfizetői számára. c)
A Graham v. Oppenheimer ügy
A Graham v. Oppenheimer (2000) ügy a fentiekhez képest annyiban más, hogy a rágalmazást elszenvedő a rágalmazó ellen indíthatott eljárást, annak kilétét ugyanis hosszabb nyomozást követően sikerült megállapítani. A felperes orvosról valótlan tények jelentek meg a Yahoo vitafórumán, olyan hamis tények, amelyek alkalmasak voltak becsületének csorbítására. Az ügy talán azért jelentős, mert nem az állami szervek, hanem a felperes ügyvédei kutatták fel az alperest, azt a személyt, akivel szemben később megindult a per. d)
A Morrison v. AOL ügy
A Morrison v. America Online, Inc. ügy (2001) felperese szintén egy orvos, akiről az AOL egyik előfizetője helyezett el hamis és a becsületet sértő információt a világhálón. Morrison asszony értesítette az AOL-t erről és minthogy az AOL nem tett meg mindent annak érdekében, hogy a becsületet sértő üzenetek eltűnjenek, bírósághoz fordult. A bíróság a CDA 230. szakaszára, és a köré felépített esetjogra, elsősorban pedig a Zeran ügyre hivatkozva utasította el a felperes kártérítési igényét, mondván az AOL mentesül a felelősség alól, Morrison asszony csupán a tartalmat a hálón elhelyezővel szemben tarthat igényt kártérítésre.
1.5.
Az amerikai tartalomszabályozási folyamat újabb állomásai 1.5.1. A COPA és az ACLU v. Reno II. ügy
A tavalyi évben újabb döntés született ACLU v. Reno II. (2000) címen. Igaz, a döntést nem az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága hozta, de az ügy továbbfolytatódhat majd a Legfelsőbb Bíróság előtt. A törvényhozás ugyanis újabb próbálkozást tett az Interneten folyó kommunikáció tartalmi korlátozására. A pert szintén az amerikai emberi jogi szervezet, az ACLU indította, álláspontjuk szerint ugyanis a gyermekek védelme az Interneten címet viselő törvény (Child Online Protection Act 1998 - COPA) alkotmányellenesen korlátozza a szabad szólást. A törvény ezúttal szűkre szabottabb, csak a kereskedelmi célú és a kiskorúakra káros közléseket fenyegeti büntetéssel, és a kilátásba helyezett szankció is enyhébb a CDA-ban foglaltnál, azért a pénzbüntetés felső határa 150 ezer dollár, valamint hat hónapig tartó szabadságvesztés is kiszabható. A szabály azonban magába foglalta volna és ekképpen büntetéssel fenyegette például a könyvesboltok website-jait, művészeti galériák portáljait vagy például a szexuális tanácsadással foglalkozó oldalakat. Mindezek miatt úgy találta a bíróság, hogy a törvény alkotmánysértő, mert nem eléggé szűkre szabott, olyan „szólásokat” is tilalmaz, amelyek a felnőttek számára alkotmányosan védettek. A szövetségi fellebbviteli bíróság döntése azért is figyelemreméltó, mert a bírák azt hangsúlyozzák határozatukban, hogy az Interneten folyó kommunikáció szabályozása rendkívül nehéz, mert lehetetlen egy olyan közös(ségi) mércét találni, amely a szabályozás alapjául szolgálhatna. A COPA, vagy CDA II-ként is emlegetett törvény alkalmazását a végleges döntés megszületéséig megtiltotta a szövetségi bíróság, ezért nem tudni, hogy valaha is hatályba lép41
e a COPA által a CDA 231. szakaszává lett az a rendelkezés, amely szerint felelősségre vonható az, aki tudatosan, kereskedelmi céllal a World Wide Web útján olyan közlést, tartalmat készít, amely kiskorúak számára hozzáférhető, és amelynek tartalma a kiskorúak számára káros. Ez a felelősségi szabály azonban nem alkalmazandó a hálózatot biztosító, a hozzáférést biztosító, vagy keresőrendszereket üzemeltetők esetében. Mentesülhetnek a felelősség alól azok az előbbi kategóriába nem tartozó Internet szolgáltatók is, akik bizonyítják, hogy olyan szűrőrendszert vesznek igénybe, amelynek célja, hogy a káros tartalmak a kiskorúak számára ne legyenek elérhetők. Ilyennek minősül például, ha az Internet szolgáltató valamely szolgáltatást hitelkártya-használathoz, vagy valamely felnőttet azonosító jelhez köt. 1.5.2. A legújabb vonatkozó törvények és a Multnomah County Public Library v. US ügy 2001. márciusában két non-profit jogvédő szervezet (ACLU, EFF) a gyermekek Internetes védelme (Children’s Internet Protection Act 2000) és a szomszéd gyermekek Internetes védelme (Neighborhood Children’s Internet Protection Act 2000) furcsa nevet viselő törvényeket támadta meg bíróság előtt. A törvény arra kötelezi az egyes szövetségi programokban résztvevő iskolákat és könyvtárakat, hogy bizonyos információkat, megjelenítési módokat kiszűrjenek, „biztonságossá” téve ezáltal az Internetet az azt használó gyermekek számára. A büntetőjogi szankciót ezúttal a szövetségi támogatás elmaradása helyettesíti. A törvény alkotmányellenességét állító non-profit szervezetek szerint a törvény sérti a szólás szabadságát garantáló 1. alkotmány kiegészítést, mert szükségtelenül korlátozza a felnőttek véleményszabadságát, de azt is megakadályozza, hogy a gyermekek olyan információkhoz jussanak, amelyek szükségesek ahhoz, hogy jól informált polgárokká váljanak.
1.6.
További gyakorlati eredmények
A szabályozási törekvések során felmerült, a fentiekben említett problémák azonban követésre méltó, gyakorlati jellegű intézkedések meghozatalát is kikényszerítették. Ezek közül az egyik legfontosabb az, hogy az Egyesült Államok adómentességgel, adócsökkentéssel ösztönzi az Internet szolgáltatókat arra, hogy amikor egy-egy felhasználóval megállapodást kötnek, a szolgáltatók ingyen vagy bizonyos összegért szűrőszoftvert ajánljanak a fogyasztó figyelmébe, amelynek célja a kiskorúak káros tartalmaktól való megóvása. (Internet Tax Freedom Act 1999) A kiskorúak védelmét szolgálja az Egyesült Államokban az a törvényi előírás is, amely (Protection of Children from Sexual Predators Act 1998) szerint bárki (így az Internet szolgáltató is) köteles az ügyészségnek haladéktalanul jelenteni, ha gyermekpornográfiát tartalmazó anyagra bukkan bármely kiadványban. A bejelentés kötelező, ha valaki, e tartalmakról tudva, szándékosan nem értesíti az ügyészséget, az első alkalommal ötvenezer dollárig, a második, illetve további alkalmakkor százezer dollárig terjedő pénzbírsággal sújtható. Ez a szabály, amely az Internet szolgáltatóktól pozitív cselekvést vár el.
42
1.7.
A Digital Millenium Copyright Act
A jogsértő (vagy annak vélt) tartalom esetén az Internet szolgáltatók által követendő eljárás - napjainkra már az Egyesült Államokon kívül is széles körben elterjedt – leginkább működőképesnek tűnő formáját az amerikai digitális szerzői jogi törvény (Digital Millenium Copyright Act 1998 - DMCA) vezette be. Az ún. értesítési-eltávolítási eljárást (notice and takedown) szabályozó rendelkezései jelentősége nem utolsósorban abban áll, hogy ezt az eljárást sokan tartják alkalmazandónak egyéb, nem szerzői jogi jogsértés esetére is, sőt különböző adaptált változatai széles körben meg is jelentek különböző jogi normákban az uniós elektronikus kereskedelemről szóló Irányelvtől kezdve például a hazai Artisjus szerződési feltételéig. A DMCA alapján az Internet szolgáltatónak (ha tárhelyet ad bérbe, gyorsító tárolóba helyezi az adatokat, egyszerű adatátvitelt végez, illetve ha keresőmechanizmusba helyezi az adatokat) a felelőssége korlátozott, ha a jogsértő tartalomról nem tudott, és nem volt tudomása olyan tényekről, körülményekről, amelyek a jogsértést nyilvánvalóvá tették volna, illetve ha a jogsértéssel összefüggésben nem ért el bevételt. Az értesítési-eltávolítási eljárás lényege, hogy a jogaiban sértett az Internet szolgáltatónak értesítést küld. Ebben azonosítania kell a szerzői művet, azt a tartalmat, amely alkalmas volt a szerzői jogsértésre, olyan információkkal ellátnia az Internet szolgáltatót, hogy az azonosítani tudja a tartalmat és a jogsértést elkövetőt, továbbá nyilatkoznia kell arról, hogy jóhiszeműen cselekszik. Az Internet szolgáltató az értesítést követően köteles haladéktalanul eltávolítani tíz napra a jogsértőnek tartott, az érintett panaszos által megjelölt tartalmat, illetve tájékoztatni a tartalom szolgáltatóját. Az értesítésre a tartalom szolgáltatója szintén haladéktalanul köteles válaszolni. Amennyiben a tartalom szolgáltatója elismeri a jogsértést, vagy nem válaszol az értesítésre, azaz hallgat, akkor az Internet szolgáltató véglegesen eltávolítja a sérelmezett tartalmat. Ha a tartalom szolgáltató vitatja a jogsértés megtörténtét és tiltakozik az értesítésben foglaltak ellen az Internet szolgáltató visszahelyezi a tartalmat, kivéve ha a jogaiban megsértett igazolja, hogy pert, vagy más a jog érvényesítését célzó eljárást kezdeményezett a tartalmat szolgáltatóval szemben.
2.
Nagy-Britannia 2.1.
A brit szabályozás jellemzője
Összefoglaló, az Internetre alkalmazandó, átfogó jogszabály nincs Nagy-Britanniában. A már létező, szektorális törvények alkalmazásával próbál a bírói gyakorlat az Internet által felvetett kérdésekre utólag választ adni. Ezen kívül itt is meghatározó szerepe van az angolszász országokra jellemző precedensjognak. (A brit bírák – amerikai kollégáikhoz hasonlóan – nem csupán alkalmazzák a jogot, hanem tovább is fejlesztik azt, precedenst teremtve.)
43
2.2.
Az internetes kommunikációra is vonatkozó brit jogszabályok
Az obszcén tartalmak megjelentetését bűncselekménynek minősíti az erre vonatkozó Obscene Publications Acts 1954 és 1964. A szabály Internetre való alkalmazhatóságáról a bíróság az R. v. Graham Waddon (1999) ügyben határozott, amikor úgy foglalt állást, hogy az Egyesült Királyság területén a hálóra akár feltöltenek, akár ott tárolnak vagy arról letöltenek pornográf tartalmat, a bűncselekmény megvalósul. Az obszcén anyag kiadója és terjesztője akkor mentesülhet a felelősségre vonás alól, ha bizonyítja, hogy a terjesztést, kiadást megelőzően nem vizsgálta, hogy obszcén anyag kerül-e napvilágra, és nem volt ésszerű indoka arra, hogy ilyen anyag terjesztését gyanítsa. A gyermekvédelmi törvény (Protection of Children Act 1978) alapján büntetendő az, aki 16 év alatti gyermekről készült illetlen fotót terjeszt vagy terjesztési céllal birtokban tart. A terjesztő ez esetben is mentesülhet a felelősség alól, ha nem tudott arról, hogy illetlen anyagot terjeszt és nem volt oka arra, hogy ilyen anyag terjesztésére gyanakodjon. E törvény alkalmazását is kiterjesztette már az angol fellebbviteli bíróság az Interneten megjelenő illetlen képek terjesztésére az R v. Fellows (1996) ügyben. A Public Order Act 1986 alapján büntetendő a támadó, gyűlöletre uszító szavak használata, vagy az ilyen szavakat tartalmazó anyagok közzététele, terjesztése. A személyes adatok védelmét biztosító jogszabály (Data Protection Act 1998) 55. szakasza bűncselekménynek minősíti, ha valaki tudatosan vagy gondatlanul személyes adatot hoz nyilvánosságra az adat kezelőjének beleegyezése nélkül. A becsületsértésről szóló törvény (Defamation Act 1996) 1. szakasza mentességet biztosít a felelősség alól, ha a mentességet kérő személy nem az állítólagos becsületsértő állítás szerzője, szerkesztője, kiadója; megfelelő gondosságot tanúsított annak közzététele során; és nem tudta, vagy nem volt oka arra gyanakodni, hogy becsületsértő anyag közzétételében vesz részt, vagy tevékenysége ilyen anyag közzétételét okozza. Az 1. szakasz (3) bekezdés világossá teszi, hogy valamely személy nem tekinthető az állítás szerzőjének, szerkesztőjének, kiadójának, ha csupán az állítás technikai eszközök útján való továbbításában vesz részt, és ennek során szerkesztői feladatot nem végez. E bekezdés (e) pontja még e definíciót is pontosítja azzal, hogy nem tekinthető szerzőnek, szerkesztőnek, kiadónak az, aki működtetője a kommunikációs rendszernek, vagy a kommunikációs rendszerhez való hozzájutást biztosítja, és nem rendelkezik hatékony ellenőrző mechanizmussal a felhasználó tevékenysége felett. Az Internet szolgáltatók felelőssége tehát a becsületsértő, rágalmazó kifejezésekért attól függ, hogy az egyes bíróságok hogyan ítélik meg a perben szereplő szolgáltató feladatát, tevékenységét. Különösen hangsúlyos lehet a jövőben, hogy milyen jelentést tulajdonítanak majd a brit bíróságok a „megfelelő gondosságot tanúsít” kifejezésnek az Internet szolgáltatók vonatkozásában. A fenti 1 szakasz (3) (e) pont tehát nem biztosít teljes mentességet a szolgáltatók számára, ugyanis valószínűleg nem minősülnek szerzőnek, szerkesztőnek vagy kiadónak, de kötelesek lesznek megfelelő gondosságot tanúsítani a becsületsértő, rágalmazó kifejezések esetén. E gondosság feltehetően a szolgáltatóknak azt a kötelességét jelenti majd, hogy a jogsértésről való értesítést követően a sérelmezett tartalmat eltávolítsák szerverükről. Ezt támasztja alá a High Court Godfrey ügyben született ítélete is.
44
2.3.
A bírói gyakorlat a)
A Godfrey v Demon ügy
1997. januárjában az Egyesült Államokban ismeretlen személy a Demon szerverén működő vitafórumon „obszcén, becstelen és becsületet sértő” üzenetet helyezett el, olyan hatást keltve, mintha az üzenet Godfrey úrtól származott volna. Godfrey néhány nappal az üzenet megjelenését követően faxot küldött a Demon Internet szolgáltató képviselőjének, amelyben kérte a hamisított üzenet eltávolítását. A szolgáltató a kérésnek nem tett eleget és szerverén majd két hétig olvasható volt a „becsületsértő” üzenet. Godfrey úr kártérítést követelt attól az időponttól, amikor a szolgáltató tudatában volt a tartalom becsületsértő voltának. Az Internet szolgáltató a Defamation Act 1996 1. cikkében foglaltakkal védekezett. Az 1. cikk c) pontja alapján mentesül a becsületsértés közzétételének felelőssége alól az, aki nem tudott arról, vagy nem volt oka gyanakodni arra, hogy becsületsértő anyag közzétételében vesz részt, vagy ilyen anyag közzétételét eredményezi. A brit bíróság a védekezést nem fogadta el, hiszen Godfrey úr levelét követően az Internet szolgáltató tudatában volt annak, hogy a felperes becsületsértőnek tartja a tartalmat, a tőle elvárható gondosság alapján tehát a tartalmat el kellett volna távolítania. Az angol bíróságok – úgy tűnik – nem biztosítanak olyan széles körű mentességet Internet szolgáltatóik számára, mint az amerikai ítélkező fórumok. Ennek az lehet az oka, hogy az Egyesült Államok – ahogyan azt az előzőekben láttuk - szinte korlátlan védelmet biztosít a szólás szabadságának, illetve az is, hogy az amerikai jogrendszer megkülönbözteti az ún. elsődleges és a másodlagos kiadókat (terjesztőket). Másodlagos kiadói felelősség terheli azokat, akik csupán terjesztik az adott tartalmat, és az amerikai jog ilyen terjesztőnek ismeri el az Internet szolgáltatókat. Az ilyen másodlagos kiadónak, terjesztőnek nem kötelezettsége, hogy ellenőrizze a tartalmat. A terjesztő csak akkor vonható felelősségre, ha tudja, vagy az adott körülmények között tudnia kell, hogy jogsértés történt. Az Internet szolgáltatókat, és általában a terjesztőket még kedvezőbb helyzetbe hozza az az előírás, amely alapján a bizonyítási teher a felperesen van, ő köteles bizonyítani, hogy a szolgáltató nem megfelelően járt el. b)
A Venables and Thompson v. News Group ügy
Az ez év nyarán született bírói döntés (végzés) érdekessége, hogy a bíróság úgy határozott: az Internet szolgáltatók nem tehetők felelőssé azoknak a tevékenységéért, akik szolgáltatásaikat igénybe veszik. Az ügy alapja, hogy az 1993-ban James Bulger meggyilkolásáért felelős két személyt: Venablest és Thomsont feltételesen szabadlábra helyzete a bíróság. Hogy személyüket a támadásoktól megvédje, a bíróság egy 2001. júniusában született végzésében megtiltotta, hogy az elkövetők hollétéről bárminemű információ a médiában (ideértve az Internetet is) megjelenjen. Saját végzését korrigálandó azonban a bíróság egy hónappal később döntését megváltoztatta, mondván az Internet szolgáltató nem tehető felelőssé azért, ha a szerverén valaki információt tesz közzé az elkövetők hollétéről.
45
3.
Ausztrália 3.1.
Az ausztrál szabályozás sajátosságai
Általában az angolszász országok Internet szabályozásának jellegzetessége, hogy nagy hangsúlyt fektet az internetes szolgáltatók önszabályozására. Az önszabályozás lényege, hogy az azt elfogadók magukra kötelezőnek ismerik el az önszabályozó kódexben foglaltakat. Ausztrália speciális helyzetben van, a kódexek és a jogi szabályozás közötti kapcsolat ugyanis ebben az országban különösen szoros. Nemcsak ez a különbség azonban az egyes angolszász országok szabályozási módja között. Az amerikai és az angol szabályozási technikától eltérően ugyanis, ahol adott esetben az egyes speciális jogterületeken (becsületsértésre vonatkozó szabályozás, kiskorúak védelme, magánszféra, személyes adatok védelme) külön-külön jogszabály rendelkezik az Internet szolgáltatók felelősségéről, az ausztrál egy jogi normán belül megpróbál minél több jogterületet lefedni, de nem éri el a szabályozásnak a kontinentális Európában jellemző, átfogó jogalkotásra törekvő szintjét. Az ausztrál szabályozás érdekessége, hogy az Internet szolgáltatók felelősségét nem szabályozza teljes körűen az online szolgáltatásokról szóló törvényben, hanem egy közigazgatási szervre, az Ausztrál Műsorszolgáltatási Hatóságra (Australian Broadcasting Authority) bízza a tiltott tartalmak meghatározását és a szolgáltatók felelősségének megállapítását. 3.2.
Az Online Services Act 1999
Az Ausztrál Képviselőház és Szenátus az ausztrál médiatörvényt (Broadcasting Services Act 1992) módosítva fogadta el az ún. online szolgáltatásokról szóló törvényt 1999ben [Broadcasting Services Amendment (Online Services) Act 1999 (a továbbiakban: OSA)]. A törvény érdekessége, hogy az Interneten szolgáltatást nyújtók önszabályozását és a jogi szabályozást kombinálja. A műsorszolgáltatási hatóság (Australian Broadcasting Authority) az Internetre vonatkozó szabályozó kódexet (Industry Code - IC) alkalmazza abban az esetben, ha az Internetipar rendelkezik ilyen önszabályozó kódexszel és azt a hatóság a jogi előírásoknak megfelelőnek találja. Amennyiben ilyen kódex nem létezik, vagy létezik ugyan, de a hatályban lévő jogi normáknak nem felel meg, a műsorszórási hatóság ún. „Internetstandardok” (Industry Standards - IS) alapján jár el. Jelenleg három ilyen “szabályozott” önszabályozó kódex létezik: Az első szabályzat általában foglalkozik az Internethez való hozzáférés kérdésével. Az Internet szolgáltatókat arra kötelezi, hogy 18 év alattiak számára online hozzáférést csak a szüleik, tanáraik vagy más felelős felnőtt engedélyével tegyenek lehetővé. A szabályzat másik érdekessége, hogy előírja: az Internetre tartalmat feltöltőket az Internet szolgáltatóknak arra kell ösztönözniük, hogy címkézéssel segítsék az eligazodást azokban a tartalmakban, amelyeket az arra illetékes hatóság nem minősített R, X esetleg RC jellel. Az Internet szolgáltatóknak tájékoztatni kell a tartalomszolgáltatókat arról, hogy jogi felelősséggel tartoznak az Interneten elhelyezett tartalomért.
46
A második szabályzat az Ausztrálián kívül az Internetre helyezett tartalmat érinti. A szabályzat előírja, hogy valamely ausztrál Internet szolgáltatóhoz való csatlakozást követően a szolgáltató a felhasználót szűrőrendszerrel látja el, amelynek célja a tiltottnak minősített, vagy vélhetően tiltott tartalmak kirostálása. A harmadik szabályzat az Ausztrálián belül elhelyezett tartalmakkal kapcsolatos kötelezettségeket rögzíti. Az Internetes tartalomnak helyt adó (tároló) szereplőknek arra kell ösztönözniük a tartalomszolgáltatót, hogy címkézze az oldalakat, különös tekintettel a gyermekek számára nem alkalmas tartalmakra (vagyis azokra, amelyek tiltottnak nem minősülnek, de károsak lehetnek a gyermekek számára). A tárolóhelyet biztosítónak folyamatosan tájékoztatnia kell a tartalomszolgáltatót, hogy mely törvények alapján milyen felelősséggel tartozik a megjelentetett tartalomért. Előkészületben van egy új szabályzat is, amelynek célja, hogy azok az ausztrál üzleti érdekeltségek, amelyek személyes adatokat kezelnek az Interneten, biztosítsák ezen adatok megfelelő védelmét. A szabályzat különös hangsúlyt fektet a gyermekektől származó, illetve a rájuk vonatkozó személyes adatok védelmére. A 13 éven aluli gyermekek adatait különleges adatoknak minősíti. (A különleges, vagy szenzitív adatok a magyar jogrendszerben is speciális védelemben részesülnek. Ilyen szenzitív adat például az egészségügyi adatok, a szexuális beállítottságra vonatkozó információk.) A szabályzat szerint minden olyan vállalkozásnak, amely tud arról, hogy a felhasználó gyermek, be kell szereznie a szülő beleegyezését a gyermekre vonatkozó személyes információ begyűjtéséhez. 3.3.
A tartalom osztályozása, címkézése
Minthogy az OSA-t a médiatörvény módosításaképpen fogadták el, a médiatörvény sajátos szabályait az Internetre alkalmazva próbált az ausztrál törvényhozó az új kommunikációs eszközre is irányadó jogot alkotni. Ausztráliában szinte valamennyi irodalmi alkotást és filmet osztályoznak mielőtt az a nagyközönség elé kerülne. Az amerikai gyakorlathoz hasonlóan R betűvel jelölik azokat az alkotásokat, amelyek nem alkalmasak arra, hogy azokat 18 éven aluli személyek megismerjék. R betűjelet kapnak az erősen erőszakos, vagy szexuális erőszakot tartalmazó művek, azok az alkotások, amelyek tettetett szexuális cselekményeket ábrázolnak, illetve amelyek olyan tartalmat ábrázolnak, amely felnőtt perspektívát igényel. X a jele a kifejezett szexuális tartalmat hordozó alkotásoknak, amelyek kizárólag 18 éven felüli személyek számára adható el, tehető közzé. Az osztályozást meg kell tagadni, ha az alkotás pornográf. Ebben az esetben RC, vagyis „az osztályozás megtagadva” jellel látják el a filmet, videokazettát stb. Az RC jelet kapják azok a művek, amelyek gyermekpornográfiát tartalmaznak, Rc, esetleg X jelzést kapnak amelyek szélsőségesen erőszakosak, illetve szexuális erőszakot ábrázolók, azok, amelyek részleteiben mutatják be valamely bűncselekmény, erőszak elkövetésének módját, vagy a kábítószer-használatot, illetve, amely a szexuális aktust a „maga valóságában” ábrázolja. Az 1999-ben elfogadott és 2000 elején hatályba lépett OSA ezt az osztályozási technikát veszi át, megkülönböztetve az ausztrál Internetes tartalmakat a külföldről érkező Internetes tartalmaktól. Az alkotások osztályozását, „címkézését” az ausztrál
47
műsorszolgáltatási hatóság keretein belül működő közigazgatási testület (Australian Classification Board, Classification Review Board) végzi. Amennyiben az Interneten megjelenő tartalmat az ausztrál osztályozó testület (Australian Classification Board) már minősítette és betűjellel ellátta, az osztályozás felülvizsgálatát az ilyen esetekben eljáró szervtől (Classification Review Board) a miniszter, az ausztrál műsorszórási hatóság, az Internet szolgáltató és az osztályozás által érintett személy kérheti. Az az Interneten megjelenő, Ausztráliából származó tartalom, amelyet az arra jogosult szerv X vagy RC jellel látott el, vagy ilyen minősítése valószínű, az OSA 5. szakasz 10. és 11. pontjai alapján tiltott tartalomnak minősül, és semmilyen körülmények között nem tehető közzé. Az R betűjelű ausztrál tartalmak akkor tehetők közzé, ha a szolgáltató megfelelő szűrőrendszerrel biztosítja, hogy a 18 éven aluli gyermekek számára az nem elérhető. Azt, hogy mi minősül megfelelő szűrőrendszernek, az ausztrál műsorszolgáltatási hatóság dönti el. 3.4.
Eljárási szabályok
Amennyiben a műsorszolgáltatási hatóság tudomására jut (akár saját monitoring szolgálata, akár harmadik személy tájékoztatása alapján), hogy Ausztráliából származó, X vagy RC jellel ellátott, tiltott tartalom érhető el a Neten, az OSA 5. szakasz 30 (1) alapján értesíti a tartalomnak helyet biztosító Internet szolgáltatót, hogy az információkat vegye le a világhálóról. (final takedown notice) Ha a tartalmat még nem osztályozta az arra hatáskörrel rendelkező közigazgatási testület, akkor a műsorszórási hatóság egy ideiglenes értesítés küld az Internet szolgáltatónak, amely értesítés akkor válik véglegessé, ha a tartalom végül X vagy RC címkét kap. Az OSA 5. szakasz 37 (1) és (2) alapján az Internet szolgáltató köteles eleget tenni az ideiglenes, illetve a végleges értesítésben foglalt levételi kötelezettségének amilyen gyorsan az lehetséges, de legkésőbb a következő munkanap 18.00 óráig. Amennyiben az Internet szolgáltató nem tesz eleget e kötelezettségének, büntetőjogilag felelősségre vonható. (OSA 5. szakasz 82, 83 (4)) Ha a tiltott, vagy az osztályozás előtt álló, de a valószínűsíthetően tiltott tartalom külföldről származik, és a tartalom közzétételével elkövetett jogsértés súlyos, az ausztrál műsorszolgáltatási hatóság felhívja az ausztrál rendőrség figyelmét a jogsértésre. Ha erre nem kerül sor, akkor a hatóság azokat az Internet szolgáltatókat is értesíti, akik hozzájuttatják előfizetőiket e tartalomhoz. Az értesítésben a műsorszolgáltatási hatóság tájékoztatja az Internet szolgáltatót a tiltott tartalom létéről és felszólítja, hogy tegyen meg minden olyan lépést, amely ahhoz szükséges, hogy e tartalmakhoz kizárólag felnőttek juthassanak hozzá vagy – tiltott tartalom esetében – az senki számára ne legyen elérhető. E felszólításnak az Internet szolgáltatónak meghatározott időn belül eleget kell tennie (OSA 5. szakasz 48 (1)) E kötelezettség elmulasztásának is büntetőjogi szankciói vannak. Nem terheli e kötelezettség az Internet szolgáltatókat, ha felhasználói például olyan szűrőrendszerrel rendelkeznek, amely alkalmas arra, hogy az illegális tartalmakat kiszűrje. Az OSA alapján bárki, aki úgy érzi, hogy valamely tiltott tartalom az Interneten hozzáférhető, az ausztrál műsorszolgáltatási hatósághoz fordulhat. (4. szakasz 22.) Panaszában fel kell tüntetni nevét, címét, a tartalom Internet címét, a sérelmezett tartalom leírását, és azt az okot, amely alapján a panaszos úgy gondolja, hogy a tartalom tiltott.
48
A törvény 5. szakasz 88. pontja mentességet ígér a polgári jogi felelősség alól az Internet szolgáltatóknak, ha a szolgáltatók a kódexek (IC) és standardok (IS) rendelkezései alapján járnak el, illetve, ha az OSA 37. szakasza alapján eltávolítják a tiltott tartalmakat szerverükről. Végül említést érdemel az OSA 91. szakasza, amely megtiltja a tagállamoknak, hogy olyan jogi szabályozást alkossanak, amelyek az Internet szolgáltatók előzetes tartalomszűrési kötelezettségét állapítják meg.
4.
Németország 4.1.
A német jogi szabályozás 4.1.1. A német szabályozás jelentősége
Németország – legalább is Európában – az internetes szabályozás terén úttörő szerepet vállalt, amely sok esetben példaként szolgált a nemzetközi szabályozás vonatkozásában is. Mivel az Internet elterjedése és fejlődése hihetetlenül gyorsan, lényegében az elmúlt néhány év alatt zajlott le, ezzel igazából sem a nemzeti, de a nemzetközi jogalkotás sem tudott lépést tartani. A jogalkotók csak menet közben ismerték fel, hogy az Internet – a kétségtelenül többségben lévő előnyei mellett – veszélyeket is hordoz magában, hiszen a segítségével személyiségi és vagyoni jogokat lehet megsérteni, de akár bűncselekményeket is el lehet követni. Erre való tekintettel, az Internettel kapcsolatos szabályozási igény először nemzeti szinten a kilencvenes évek közepétől, nemzetközi szinten pedig a kilencvenes évek végétől fogalmazódott meg. Az, hogy Németország már 1997-ben elfogadott az ebbe a szabályozási körbe is tartozó törvényeket, egyértelműen igazolják az előző bekezdés első mondatába foglalt megállapítás helytállóságát. Tekintettel arra, hogy az Internet az információhoz való jutás joga gyakorlásának, valamint a véleménynyilvánítás szabadságának eszköze, a német jogi szabályozásnak is mérlegelnie kellett az alkotmányos alapjogokat, és bizonyos szempontok alapján korlátokat kellett felállítania a véleménynyilvánítás szabadsága alkotmányos szintű szabályozása során. A német alkotmány erre vonatkozó rendelkezései alapján a német Alkotmánybíróság értelmezése szerint a gyermekek fejlődésére káros hatással lehetnek az „erőszakot vagy bűncselekményeket dicsőítő, fajgyűlöletet kiváltó, a háborút magasztaló vagy a szexualitást durván, szeméremsértő módon bemutató nyomtatványok, hang- és filmfelvételek”, vagyis ezek vonatkozásában megengedhető a kifejezés szabadságának korlátozása. Emellett Németországban szigorúbb a faji gyűlölet tiltása is, tekintettel a történelmi előzményekre. A szövetségi alkotmány mellett a német médiatörvény is átfogó módon szabályozza a szabad vélemény nyilvánítás jogát, és egyben korlátozza is azt a már nemzetközi szinten is megfogalmazott kritériumokkal, mint pl. a háborúra, kegyetlenségre, egyéb gyűlöletre uszító, gyermekeket és érdekeiket veszélyeztető, sértő, emberi szenvedést, brutalitást, illetve pornográfiát ábrázoló műsorok tilalmának előírásával. A német szövetségi törvényhozás – az európai tagállamok közül elsőként – 1997-ben határozta el a multimédiára vonatkozó egységes, bár keretjellegű szabályozás kidolgozását. A
49
szövetségi multimédia törvény (Gesetz zur Regelung der Rahmenbedingungen für Informations- und Kommunikationsdienste – a továbbiakban: IuKDG, amely az információs és kommunikációs szolgáltatások általános feltételeit és az adatszolgáltatással kapcsolatos szabályokat állapítja meg) és a tartományok államszerződése a médiaszolgáltatásokról (Staatsvertrag über Mediendienste – a továbbiakban: MDStV) a világon először tett kísérletet a Bevezetőben említett jelenségek, kérdések szabályozására és megfelelő keretbe foglalására. 4.1.2. A szabályozás helye a jogrendszerben A német jog a hálózati szolgáltatásokat, mint az új információs és kommunikációs szolgáltatások részét kezeli, és e szabályozást a hagyományos médiumokra és a távközlésre vonatkozó szabályozáshoz igazítja. Az új szolgáltatásokat nem egységesen, hanem két kategóriába sorolva szabályozza. Ennek legfőbb oka a szövetségi állam és a tagállamok jogalkotási hatáskörének ütközése. A német állami berendezkedést figyelembe vevő alaptörvény a törvényalkotási hatásköröket a törvényhozási tárgyak megosztásával határozza meg. Ennek megfelelően a távközlés, teleszolgáltatás a szövetségi állam kizárólagos szabályozási hatáskörébe tartozik (Alaptörvény 73.§-ának 7. pontja), míg a médiaszabályozás a tagállamok jogalkotási hatásköre (Alaptörvény 30. és 70.§-ai). A jelen esetben a hatásköri problémát végül is a kancellár és a tartományi miniszterelnökök megállapodása oldotta fel, mely szerint a multimédia-szolgáltatások egységes keretét egy kétszintű szabályozás, egy szövetségi törvény és egy tartományi államszerződés határozza meg. Az internetes tartalomszolgáltatások egyik – a német csoportosítás szerinti - fő fajtájára, az ún. „távszolgáltatások”-ra vonatkozó rendelkezéseket a szövetségi törvényhozó által 1997. június 13-án elfogadott, az információs- és kommunikációs szolgáltatások keretfeltételeinek szabályozásáról szóló törvénycsomag (Informationsund Kommunikationsdienste – Gesetz, IuKDG), elsősorban pedig az ennek részét képező távszolgáltatásokról szóló törvény (Teledienstgesetz, TDG) tartalmazza. A tartalmak másik fő típusát a „médiaszolgáltatásokat” a tagállamok által kötött államszerződés (MediendienstStaatsvertrag, MDStV) szabályozza, amelyet 1997. június 23-án erősítettek meg törvényben. A szakértők által multimédia-törvénynek is nevezett IuKDG, mint kerettörvény tulajdonképpen három új törvényt, a teleszolgáltatásokról (vagy: távszolgáltatásokról) szóló törvényt (Teledienstegesetz - a továbbiakban: TDG), a teleszolgáltatásokkal kapcsolatos adatvédelemről szóló törvényt (Teledienstedatenschutzgesetz – a továbbiakban: TDDSG), valamint a digitális aláírásról szóló törvényt (Signaturgesetz – a továbbiakban: SigG) foglal magában, és több különböző törvény módosítását tartalmazza. A IuKDG középpontjában a teleszolgáltatásokról szóló törvény (TDG) áll. A törvény hatálya – az EU elvárásaival összhangban technika semlegesen – kiterjed valamennyi elektronikus információs és kommunikációs szolgáltatásra, amelyek kombinálható adatok, úgymint karakterek, képek vagy hangok egyéni kezdeményezésen alapuló felhasználására irányulnak, és amelyek telekommunikációs eszközök útján történő továbbítás alapján vehetők igénybe (teleszolgáltatás). A törvény indokolása szerint ezek nem a nyilvános véleményképzésre alkalmas tömegkommunikációs ellátást, hanem a felhasználó által meghatározható kommunikációt szolgálják.
50
A TDG 5 indokolása értelmében teleszolgáltatások különösen: 1. az egyéni kommunikáció területére eső szolgáltatások pl. banki távszolgáltatások, távmunka, távoktatás, 2. mindazok az információs és kommunikációs szolgáltatások, amelyeknél nem a közösségnek szóló, a véleményképzés befolyásolására irányuló szerkesztett tartalom áll az előtérben, pl. a közlekedési, időjárási, környezeti vagy tőzsdei adatok, árukra és szolgáltatásokra vonatkozó információk, azzal a fontos megszorítással, hogy a szolgáltatásokból hiányzik a nyilvános véleményképzés befolyásolásának szándéka, 3. az Internet vagy más hálózatok használatát lehetővé tevő szolgáltatások, így pl. a Webböngészők és a keresők, 4. távjátékok, 5. elektronikusan lekérhető, árukra és szolgáltatásokra vonatkozó ajánlatok interaktív eléréssel és közvetlen megrendelési lehetőséggel. A távszolgáltatások terjesztési módját a törvény nem korlátozza, így azok elosztott és lekérhető szolgáltatások is lehetnek. A tartományi államszerződés (MDStV) szerint a médiaszolgáltatások viszont a közösség felé irányuló, szövegben, képben, hangban megjelenő olyan információs és kommunikációs szolgáltatások, amelyek terjesztése elektromágneses rezgések felhasználásával vagy vezeték mentén, illetve útján történik. (MDStV 2. § (1)) Médiaszolgáltatások különösen (MDStV 2. § (2)): 1. a nyilvánosságnak szóló közvetlen ajánlat formájában megjelenő elosztott szolgáltatások, amelyek termékek vételére, eladására vagy bérletére, illetve szolgáltatások nyújtására vonatkoznak (teleshopping), 2. azok az elosztott szolgáltatások, amelyekkel mérési eredmények vagy adatközlések szöveges vagy képi terjesztése történik, kísérőszöveggel vagy anélkül, 3. televízió-szöveg, rádiószöveg vagy hasonló szöveges elosztott szolgáltatások, 4. azok a lekérhető szolgáltatások, amelyeknél valamely szöveges, hang- vagy képkínálat kérésre elektronikus tárolóról felhasználás végett továbbításra kerül, a kölcsönös egyéni teljesítést vagy a tiszta adattovábbítást előtérbe állító szolgáltatások és a távjátékok kivételével. Az Interneten elérhető, a tartalomszabályozási koncepció tárgyát képező szolgáltatások tipikusan a 4. pontban felsorolt szolgáltatások, mint például a honlapok. A két, részletesebben is ismertetett jogszabály a hatályuk alá tartozó szolgáltatások sokfélesége miatt többszintű szabályozást valósít meg: A TDG általában szabályozza a távszolgáltatásokat, de ezen belül néhány rendelkezés különböztet az üzletszerű és nem üzletszerű szolgáltatás között. A MDStV a médiaszolgáltatásokra vonatkozó általános szabályoknál szigorúbb követelményeket támaszt az „újságírói-szerkesztői kialakítású” szolgáltatásokkal szemben, amelyek egészben vagy részben időszaki sajtótermékek tartalmát adják vissza szövegben vagy képben, illetve amelyekben periodikus sorozatban szöveg kerül terjesztésre. (MDStV 6. § (2)) Mivel ezek hatásukat tekintve is ténylegesen hasonlítanak a hagyományos sajtóra, szabályozásuk terjedelme megegyezik azzal (pl. impresszum, helyreigazítás). Nem egyértelmű, hogy a periodikus megjelenés a tartalomnak milyen időközönkénti változását jelenti, és lekérhető szolgáltatások esetében a tartalomnak milyen mértékű megváltozása szükséges.
5
A német jogszabályi rendelkezések Polyák Gábor fordítása alapján kerülnek ismertetésre. Polyák Gábor: Az Internet az európai médiaszabályozásban.
51
Egy-egy konkrét szolgáltatás csak az egyik jogi kategóriába tartozhat. A TDG kizárja a hatálya alól azokat a tartalomszolgáltatásokat, amelyeknél a MDStV szerinti, a „nyilvánosságnak szóló, a véleményképzés befolyásolására irányuló szerkesztett tartalom” áll az előtérben. (TDG 2. § (4) 3.) A MDStV nem érinti a TDG meghatározásait. (MDStV 2.§ (1)) A távszolgáltatások és médiaszolgáltatások szabályozása sok ponton azonos (a két jogszabályban sok esetben még a rendelkezések (§, bekezdés) száma is megegyezik és ilyenkor közös hivatkozásuk: TDG/MDStV), de a médiaszolgáltatásokkal szemben többletkötelezettségek állnak fenn. 4.1.3. A teleszolgáltatások és a médiaszolgáltatások elhatárolása A távszolgáltatások meghatározásánál a törvényhozó az egyéni felhasználást nem tartalmi, hanem formális-technikai feltételként határozta meg. A IuKDG indokolása szerint „a felhasználók által az új információs és kommunikációs technológiák útján egyénileg használható szolgáltatások” egyidejűleg a médiaszolgáltatás fogalmának megfelelően „közösség felé irányulóak” is lehetnek. A „közösség felé irányulás ténylegesen csak annyit jelent, hogy az adott szolgáltatás nyilvánosan elérhető, azt bárki igénybe veheti. A szolgáltatást nyújtó szempontjából egyéni felhasználásról akkor lehet beszélni, ha a szolgáltatáshoz egyetlen felhasználó férhet hozzá, ez gyakorlatilag az egyéni kommunikáció esete. A felhasználó szempontjából viszont minden nyilvánosan elérhető információs- és kommunikációs szolgáltatás esetében egyéni felhasználás történik, a televíziós csatorna kiválasztásánál éppúgy, mint egy honlap letöltésénél vagy egy e-mail fogadásánál. Az Interneten elérhető szolgáltatásoknak valamely fogalom alá sorolása jól szemlélteti a felmerülő nehézségeket: A Gopher, Telnet és FTP szolgáltatások használatakor a felhasználó egy parancs kiadásával aktiválja a kliens programot, amely így a szerverről információkat tölt le. A szerveren tárolt adatokhoz mindenki hozzáférhet, ezzel teljesül a „nyilvánosság felé irányulás” feltétele. A szerver tehát ezeket az információkat a MDStV 2. § (2) bekezdés 4. pontjának megfelelően közvetíti. Más megközelítésben a MDStV hatálya alóli kivétel feltételei – „a tiszta adattovábbítás áll az előtérben” – is teljesülnek, így a szolgáltatások a TDG 2. § (2) bekezdés 2. pontjának hatálya alá is sorolhatók. A honlapok elhelyezése a hálózaton lehetővé teszi az elérést a nyilvánosság számára. A honlapok tehát médiaszolgáltatásnak tekinthetők. A felhasználó ugyanakkor a honlap tartalmát annak önkéntes letöltésével egyénileg használja, a Web-szolgáltatások így a TDG hatálya alá is tartozhatnának. Mindenki, aki a hálózathoz hozzáfér, honlapján elvileg közvetíthet a nyilvánosságnak szánt tartalmat, és elvileg minden honlapot egyénileg elérhet. Szorosan összekapcsolódik a nyilvános szolgáltatás az egyéni felhasználással – ugyanazon jelenség két oldaláról van szó. Nehézségeket okoznak az Internet olyan kommunikációs szolgáltatásai, mint a levelezőlisták, a hírcsoportok vagy az IRC (Internet Relay Chat). Figyelembe kell venni, hogy míg az IRC valós idejű kommunikációt biztosít, a hírcsoportok lényegében lekérhető szolgáltatásként működnek. A levelezőlistáknál ez a besorolás sem egyértelmű. A hálózaton elérhető kommunikációs szolgáltatások már a technikai megvalósítás folytán a nyilvánosság felé irányulnak, bárki által elérhetők, tehát médiaszolgáltatásnak minősülnek. Másrészt viszont olyan információs és kommunikációs szolgáltatásról van szó, amelyeknél nincs szerkesztett tartalom, így rájuk a TDG is alkalmazható. Másképp minősülnek ekkor a
52
moderált levelezőlisták, mert a levelek szelekciója a tartalom szerkesztését jelenti. A zártkörű fórumok egyértelműen a TDG hatálya alá tartoznak. A probléma megoldására született módosító javaslat olyan szolgáltatásokat utalna a TDG hatálya alá, melyek adatoknak „különösen a felhasználó érdekében” történő használatát teszik lehetővé „lekérésre vagy a felhasználó és a szolgáltató közötti interaktív dialógus segítségével, és amelyeknél nem a közösségnek szóló, a véleményképzés befolyásolására irányuló szerkesztett tartalom áll az előtérben.” A módosítás az egyéni felhasználást nem technikai követelményként, hanem a szolgáltatás célzott elérését vagy a résztvevők dialógusát hangsúlyozó tartalmi követelményként fogalmazza meg. Ezzel párhuzamosan módosulna a MDStV 2. §-a is, amely így azokat a szolgáltatásokat vonná a törvény hatálya alá, amelyek „nem a felhasználó és a szolgáltató közötti dialóguson alapulnak.” Kivételként médiaszolgáltatásnak minősülnek „azok az interaktív szolgáltatások, amelyeknél a közösségnek, a nyilvánosságnak szóló, a véleményképzés befolyásolására irányuló szerkesztett tartalom áll az előtérben”. Ez a megoldás következetesebb elhatárolást biztosít, és az interaktivitást sem formális követelményként fogalmazza meg. 4.1.4. Az új szolgáltatások és a hagyományos médiumok viszonya A TDG céljaként nem az Internet átfogó jogi szabályozása fogalmazódik meg, éppen ellenkezőleg, a törvény rögzíti a teleszolgáltatásokhoz való hozzáférés szabadságát azáltal is, hogy kimondja a teleszolgáltatás nem engedélyköteles, illetve nem esik nyilvántartásba vételi kötelezettség alá. Sem a TDG, sem a MDStV nem érinti a hagyományos elektronikus médiumokat szabályozó államszerződés (Rundfunk-Staatsvertrag, RfStV) hatálya alá tartozó tevékenységeket (TDG 2. § (4) 2., MDStV 2. § (1)) és a RfStV is tartalmaz ilyen kizáró rendelkezést, az egyértelmű elhatárolás mégis problémákat okozhat. Az új szolgáltatások közül a médiaszolgáltatások mutatnak sok hasonlóságot a tömegkommunikáció hagyományos eszközeivel. A hálózati nyilvános kommunikáció szolgáltatásai (egyre növekvő) társadalmi jelentőségüket tekintve egyre inkább olyanná válik, mint a „hagyományos” médiumok. Ezt a német Alkotmánybíróság is elfogadta, amikor az elektronikus médiumok (a német „Rundfunk” szó jelentése ma már nem csak rádió, hanem ált: „elektronikus médium”) fogalmával kapcsolatban megállapította, hogy az „véglegesen nem határozható meg. Tartalma a GG (azaz az Alkotmány) 5. cikk (1) bekezdésének második mondata alapján védett társadalmi terület tényleges változásai szerint módosul. Ahhoz, hogy a médiaszabadság a gyors technikai változások között is megőrizze normatív tartalmát, a médium fogalmát nem szabad egy már bevezetett technikához kötni. Ellenkező esetben az alapjogi védelem nem terjedhetne ki minden olyan területre, amely, ha új eszközök segítségével is, de szintén a médiumok funkcióit látja el.” Egy másik döntésből az is egyértelműen kiderül, hogy a médiumok alkotmányi védelme nem függ a tartalom terjesztésének technikai megoldásától, az a lekérhető szolgáltatásokra is kiterjed. A médiumok ilyen, a fentieknek megfelelő meghatározása nagyon széles tevékenységi kört foglalhat magába, amelyben nem minden tevékenység igényel azonos szintű beavatkozást. Ez a különbségtétel jelenik meg a MDStV „médiaszolgáltatás”- és a RfStV „média”-fogalmában. A RfStV 2. § (1) bekezdése a hagyományos média normatív fogalmát „tetszőleges formájú programkínálatnak a közösség felé irányuló összeállításaként és terjesztéseként”
53
határozza meg, ami történhet szóban, hangban és képben, elektromágneses rezgések felhasználásával, vezeték nélkül illetőleg vezetékkel vagy segítségével. A fogalom magába foglalja azokat a kínálatokat is, amelyek terjesztése kódolva vagy valamely külön ellenszolgáltatás ellenében történik. A két szolgáltatástípust a jogalkotó nem a hagyományos és új médiumok közötti, korábban vizsgált szempontok szerint különíti el, hanem a vélemények alakításának befolyásolásában betöltött – pontosan nem meghatározható – szerepük alapján. A médiaszolgáltatások esetében az MDStV indokolása szerint hiányzik a hagyományos tömegkommunikáció „kiemelkedő, a nyilvános véleményképzés közvetítőjeként és tényezőjeként jellemezhető szerepe.” A RfStV-ben szabályozott médiumok a médiaszolgáltatásoktól a – normatív fogalomban megjelenő – „programkínálat” csak rájuk jellemző elemében határolhatók el. Ezen keresztül érvényesül széles hatásuk, aktualitásuk és meggyőző erejük, kiemelkedő szerepet biztosítva a társadalmi véleményképzésben. Ez a megkülönböztetés azonban a technikai lehetőségek bővülésével egyre bizonytalanabbá válik. A „programkínálat” fogalom tartalmának pontatlanságát felismerve a jogalkotó a konkrét szolgáltatások valamely jogszabály hatálya alá sorolását kétség esetén a tagállamok médiahatóságaira bízza. Ha az illetékes média-felügyeleti szerv az összes média-felügyeleti szervvel egyetértésben megállapítja, hogy az adott médiaszolgáltatás a hagyományos média fogalma alá sorolható, a szolgáltatónak választása szerint a tudomására jutástól számított hat hónapon belül ennek megfelelő engedélyezési igényt kell benyújtania vagy a médiaszolgáltatást a továbbiakban úgy kell nyújtania, hogy az ne legyen a rádió fogalma alá sorolható. A jogbizonytalanság elkerülése végett médiaszolgáltatások szolgáltatóinak lehetőségük van az illetékes média-felügyeleti szervnél egyértelmű médiajogi helyzetük megállapítására vonatkozó igény benyújtására. (RfStV 20. §) A tagállamok médiahatóságai a következő általános elhatároló ismérveket jelölték meg: A teleshopping és az adattovábbítás szűk tartalmi határai, a szöveges szolgáltatások csekély meggyőző erejük miatt nem rendelkeznek a „programkínálat” elemével. A lekérhető szolgáltatások esetében hiányzik a tartalom egyidejű vételéből származó jelentős befolyásoló hatás (multiplikációs hatás). Gyakran a szolgáltatás aktualitása is hiányzik, és a technikai feltételek mozgóképek esetében sem biztosítják a hagyományos média meggyőző erejét. Az egyes konkrét szolgáltatások jellemzőit, hatásait azonban mindig összességükben kell értékelni, mert adott esetben a MDStV 2. § (2) bekezdés 1-4 pontjának megfelelő szolgáltatás vélemény-befolyásoló ereje a hagyományos médiumokéval azonos lehet. A technikai fejlődéssel egyre gyakoribbá válhat ez az eset. Jó példa erre az Interneten hozzáférhető rádiós- vagy televíziós műsorszolgáltatás, amelyek elérésüket tekintve lekérhető szolgáltatások, az általuk közvetített tartalom viszont a hagyományos médiumokéhoz hasonló. Jelenleg még elfogadható az az álláspont, hogy a hang- és mozgókép-elemek meggyőző ereje az adatátvitel kis sebessége miatt azokét nem éri el. Ennek következtében azonban ugyanazon szolgáltatás a technikai fejlettségtől függően eltérően minősül és eltérő jogi követelményrendszernek van alávetve. Az adatátviteli sebesség és a mozgókép- és hangminőség ezzel összefüggő meggyőző ereje lehet ugyanakkor a két szolgáltatástípus következetes elhatárolásának eleme is. Az érintett jogszabályok átfogó módosításánál a RfStV fogalom-meghatározása kizárná a hagyományos média köréből azokat a szolgáltatásokat, amelyek „1. folyamatos beszéd- vagy videó-adatátvitelt egyáltalán nem tartalmaznak, 2. tartalmaznak audio-adatátvitelt, de az rendszerint a felhasználónkénti 10 Kbit/s adatátviteli sebességet nem lépi át, 3. tartalmaznak
54
videó-adatátvitelt, de az rendszerint a felhasználónkénti 15 Kbit/s adatátviteli sebességet nem lépi át, 4. amelyeknél a szöveges, hang- vagy kép-programkínálat felhasználása egyéni kérésre elektronikus tárolóról történő közvetítéssel lehetséges.” Ez a megoldás kiküszöböli a technikai fejlődésből jelenleg következő jogbizonytalanságot, pontos határokat von az elosztott szolgáltatások típusai közé, és biztosítja, hogy a lekérhető szolgáltatásokkal szemben ne jelenjenek meg túlzott követelmények. 4.1.5. A hálózati kommunikációs viszonyok szereplői A hálózati viszonyok két oldalán a felhasználó és a szolgáltató áll. A felhasználó helyzete egyértelmű, hiszen a felhasználó minden természetes vagy jogi személy, aki a szolgáltatást tetszőleges célból veszi igénybe, különösen információk elérése vagy hozzáférhetővé tétele végett. A szolgáltatók viszont differenciált tevékenységet végeznek, amelyek alapján jogilag sem kezelhetők egységesen. Mivel sem feladataik szerint, sem szervezetileg nem különülnek el egyértelműen, egyes típusaikat nehéz pontos jogi kategóriákba sorolni. A TDG kifejezetten nagy jelentőségű szabályozási eleme az, hogy az Internet szolgáltatókat a tevékenységük alapján kategorizálja, és ehhez igazodva a felelősségüket is meghatározza. Ezzel kapcsolatban megjegyzendő, hogy az EU szabályozás is ezt tekintette mintának. Az általánosnak tekinthető csoportosításnak megfelelően a TDG és az MDStV is az Access Provider-t, az Internet Service Provider-t, valamint a Content Provider-t különbözteti meg. (TDG/MDStV 3. §) Az acces-provider (magyarul: hozzáférés szolgáltató) biztosítja a számítógép-hálózathoz való hozzáférést, lényegében távközlési szolgáltatást végez. Az Internet-service-provider (ISP – magyarul: Internet szolgáltató) nem kizárólag hozzáférést biztosít, hanem például mail- vagy news-szerverén keresztül önálló szolgáltatásokat is elérhetővé tesz, biztosítja a tárolóhelyet. A content-provider (magyarul: tartalomszolgáltató) az ISP szerverén vagy saját számítógépén saját információkat tesz közzé. A nevezett jogszabályok a szolgáltatók átfogó meghatározását is megadják. E szerint: a szolgáltató az a természetes vagy jogi személy, illetve személyegyesülés, aki/amely saját vagy idegen távszolgáltatást/médiaszolgáltatást felhasználásra készenlétben tart, vagy a felhasználáshoz hozzáférést közvetít. (TDG/MDStV 3. § 1.) E meghatározások szükségtelenné teszik a jogrendszer korábbi szabályainak átültetését az új viszonyokra, és megkönnyítik a jogalkalmazó feladatát. 4.1.6. A szolgáltatók felelőssége A TDG 5.§-a rendelkezik az Internet szolgáltatók különböző szintű magatartásának megítéléséről. A szolgáltatók felelőssége alapvetően attól függ, hogy saját vagy idegen tartalmakat tesznek elérhetővé. A jogsértő tartalom előállítója, tehát a tartalomszolgáltató, a TDG és az MDStV 5. § (1) értelmében saját jogellenes magatartása miatt a hálózaton is „az általános törvények szerint felelős”.
55
a) Saját tartalomért fennálló felelősség A jogsértő tartalom előállítója, tehát a tartalomszolgáltató, a TDG és az MDStV 5. § (1) értelmében saját jogellenes magatartása miatt a hálózaton is „az általános törvények szerint felelős”. Ezzel – egy esetleges büntethetőségre tekintettel – az a szabály érvényesül, miszerint ami „offline” büntethető, az „online” is büntetendő. Ezáltal az Internet szolgáltatókat ugyanazok a kötelezettségek terhelik, mint azt, aki saját tartalmat nyomdai szöveg útján hoz nyilvánosságra ( pl. a becsületsértést el lehet követni akár verbálisan akár írásos formában – nyomdai úton vagy az Interneten). A szabályozás a törvényben használt „tartalom” fogalmát nem határozza meg, de a szabályozás céljára tekintettel az nem szűkíthető le csak a – szövegben, képben, hangban – terjesztett kommunikatív tartalmakra. Ez a tartalom tág értelemben értendő, amely magában foglal minden digitalizálható tartalmat, így pl. a szoftvereket is. A törvény indokolása szerint önmagában az a tény, hogy a hálózati tartalom szerzője a szolgáltatótól elkülönült harmadik személy, nem feltétlenül teszi a tartalmat idegenné. A szolgáltatót a saját készítésű tartalommal azonos felelősség terheli a „sajátjává tett” idegen tartalomért is. A szolgáltató az idegen tartalmat sajátjává teszi a szolgáltatásba történő tudatos, a tartalom kiválasztásán alapuló felvételével. A tartalom idegenkénti megítélésében az „átlagos felhasználó” értékelése a döntő. A 2000/31/EK („e-commerce”) Irányelv rendelkezései szerint is a tartalom eredetét nem, csak a szerző és a szolgáltató – egyértelműen meghatározható – viszonyát kell vizsgálni. A szolgáltató a „saját érdekköréből” származó tartalmakért felel. Akkor nem érvényesülnek a kedvezmények, ha a tartalom szerzője a szolgáltató „alá tartozik” – pl. a gazdasági szervezet hierarchiájában – vagy őt a szolgáltató ellenőrzi. (2000/31/EK, 14. Cikk(2)) b) Idegen tartalom készenlétben tartásáért fennálló felelősség Enyhébb megítélés alá esik azon szolgáltató felelőssége, aki saját szerverén idegen tartalmakat tesz elérhetővé a felhasználók számára. A speciális szabályok a már tárgyalt technikai és jogi feltételek figyelembe vételével rendezik e szolgáltatók felelősségét. A TDG/MDStV szerint „tartalomközvetítő” az a szolgáltató, aki szolgáltatásában idegen tartalmakat „felhasználásra készenlétben tart”. (TDG/MDStV 5. § (2)) A „készenlétben tartás” nem jár feltétlenül a szolgáltató aktív magatartásával, csak az adott tárolóhely fölötti – tulajdonosként vagy más jogcímen – rendelkezésre utal, ami megteremti a tartalom törlésének jogi és technikai lehetőségét. (Például Ulrich Sieber álláspontja szerint, a müncheni bíróságnak a Felix Somm ügyben ítéletével ellentétben a leányvállalat nem tartja készenlétben az anyavállalat szerverén tárolt tartalmat, mivel afölött nincs rendelkezése.) Az e-commerce irányelv „Hosting” című cikkének (14. Cikk) megfogalmazása szerint a tartalomközvetítés „az információs társadalom olyan szolgáltatása, amely egy felhasználó által bevitt információk tárolásából áll”. Ez a megfogalmazás az előzővel egyező tevékenységet jelent.
56
A tartalomközvetítő felelősségi helyzete tehát mind a német, mind pedig az uniós szabályozás szerint az általános szabályoknál lényegesen kedvezőbb. A szolgáltató helytállási kötelezettsége harmadik személyek jogsértése esetén csak a jogszabályokban megállapított feltételek teljesülése esetén áll be. Felelősségre vonásnak csak az adott tartalomról tudomással rendelkező azon szolgáltató esetében van helye, aki a kifogásolt tartalomhoz való hozzáférést nem akadályozza meg. (Itt érdemes utalni az amerikai DMCA hasonló szabályozására is.) Tehát a felelősség megállapításának egyik feltétele a harmadik személyek által közzétett információk tartalmára vonatkozó tudomás. Bár csak az Irányelv beszél kifejezetten„tényleges tudomásról”, mindkét jogszabály esetében egyértelmű, hogy kizárólag az ún. pozitív tudomás szolgálhat a felelősség alapjául. A hírcsoportok esetében ez például azt jelenti, hogy nem csak a hírcsoport nevéről (pl. alt.sex), hanem a konkrét jogellenes hozzászólásról is tudomással kell rendelkezni. (Sieber álláspontja szerint a müncheni bíróság a CompuServe ítéletben – tévesen – ezzel ellentétes álláspontot fogadott el.) A felelősségre vonáshoz soha nem elég a jogellenes tartalmak létezésének gondatlan nemtudása, a tárolt tartalmak ellenőrzésének elmulasztása. Ezt a kérdést az elektronikus kereskedelemről szóló Irányelv 14. Cikk (1) a.) pontja szabályozza A felelősség alóli mentesüléshez a szolgáltatónak az ismertté vált jogellenes tartalmat törölnie kell vagy meg kell akadályozni az ahhoz való hozzáférést. A TDG/MDStV ebben a vonatkozásban további kedvezményeket ad a szolgáltatóknak, mivel a tartalom elérhetőségét csak akkor kell megakadályoznia, ha az technikailag lehetséges és a szolgáltatótól elvárható. (TDG/MDStV 5. § (2)) Ezek minden konkrét esetben megvizsgálandó ténykérdések. Egy magatartás elvárhatósága sokkal inkább vitatható, mint e magatartás lehetségessége. Az elvárhatóság igen széles kimentési alapot jelenthet, technikai és gazdaságossági összetevőket egyaránt magában foglal. A szemben álló érdekek, a veszély mértéke és elhárításának valószínűsége alapján a szolgáltatótól általában elvárható az a magatartás, amelynek eredménye arányos a megtételéhez szükséges ráfordítással (pl. elvárható-e a hírcsoport működtetésének teljes megszüntetése egyetlen rágalmazó hozzászólás miatt?). A gyakorlatban az elvárhatóság valószínűleg inkább szolgál majd kivételes kimentési okként, mint a felelősség központi feltételeként. (A Bundesrat állásfoglalása szerint „rendszerint technikailag lehetséges és elvárható, hogy a készenlétben tartott büntethető tartalmak használatát megakadályozza. Eltérő eredmény csak extrém kivételként gondolható el.” - idézi Sieber) A CompuServe ítéletben a bíróság néhány jogellenes hírcsoportbeli hozzászólás és fiatalokra ártalmas játék miatt elvárhatónak minősítette az anyacég és a leányvállalat közötti kapcsolat teljes megszakítását. c) A hozzáférés közvetítéséért fennálló felelősség A TDG 5.§-ának (3) bekezdése szerint egyáltalán nem terheli felelősség azokat a szolgáltatókat (acces provider), akik harmadik személyek számára teszik lehetővé a hozzáférést idegen tartalom megismeréséhez. Az acces provider tevékenysége egy felhasználó által bevitt adatok kommunikációs hálózaton történő továbbításából vagy egy kommunikációs hálózathoz való hozzáférés közvetítéséből áll. A törvénynek e rendelkezése azt a célt szolgálja, hogy a teleszolgáltatások ezen szolgáltatói ne essenek más megítélés alá, mint azok
57
a szolgáltatók, akik az általuk közvetített tartalmat nem ismerik. A mentesség alapja, hogy a közvetített idegen tartalmak a szolgáltatóval semmilyen kapcsolatban nem állnak, a szolgáltató azokat nem befolyásolta. Nem élvez mentességet az a szolgáltató, aki befolyásolja az adattovábbítást, pl. kiválasztja a továbbított adat címzettjét, továbbá kiválasztja vagy módosítja a továbbított információt. A hivatkozott törvényi rendelkezés második mondata szerint az idegen tartalom automatikus és rövid idejű rendelkezésre bocsátása felhasználói lekérdezés céljából a hozzáférés közvetítésének minősül. Hozzáférés-közvetítésnek minősül pl. a levelezőlisták működtetése, de nem hozzáférés-közvetítő a moderált levelezőlisták üzemeltetője. A szolgáltatás minősítését nem befolyásolja az adatok automatikus és rövid idejű átmeneti tárolása, amennyiben kizárólag az adatok továbbítását szolgálja, és kizárólag a továbbításhoz általában szükséges ideig tart, amelyet a törvényi indokolás néhány órában határoz meg.
d) Felróhatóságtól független felelősség A TDG 5.§-ának (4) bekezdése rendelkezik a felróhatóságtól függetlenül fennálló felelősségről, amennyiben bizonyos tartalmat kötelezően el kell zárni a felhasználók elől. Ez a szabály nincs kihatással a büntetőjogi felelősségre, inkább az egyéb típusú (pl. polgári) felelősségre gyakorol hatást. e) A hyperlinkekért viselt felelősség Bár a hivatkozott törvények nem szabályozzák külön a jogellenes tartalomra mutató hyperlinkek esetén viselt felelősséget, ez a kérdés külön problémakört jelent, ezért indokolt ezzel is foglalkozni. A hyperlinkek telepítésével kapcsolatban erősen vitatott, hogy itt saját tartalom felkínálásáról, idegen tartalom készenlétben tartásáról vagy csupán a hozzáférés biztosításáról van-e szó. Egyes vélemények szerint a saját tartalom a TDG 5.§-ának (1) bekezdése alapján csak a közvetlenül elért első link-területet öleli fel, hiszen csak ekkor beszélhetünk tudatos kiválasztási és ellenőrzési döntésről. A kiválasztás értelemszerűen csak a már meglévő WWW-oldalak lehívásának időpontjában fennálló oldalakra vonatkozhat, nem pedig a később keletkezett oldalakra. Ezzel szemben az összes többi link-terület kapcsán megállapítható, hogy az idegen tartalmat csak készenlétben tartották-e, vagy azt rendelkezésre is bocsátották-e. Mindenesetre az megállapítható, hogy ebben az esetben is az ítélkezési gyakorlatra hárul az a feladat, hogy az eredeti tartalom és a link viszonya alapján esetenként eldöntse, hogyan minősíti a hivatkozást. A törvényalkotók törekvése szerint egy előzetes vizsgálat során kell a TDG 5.§-a szerinti szolgáltatói felelősséget megállapítani, majd csak ezután a mindenkori jogterület szabályainak megfelelően a felelősség mértékét. Ezzel az ún. „előszűréses eljárással” szemben számtalan kritika fogalmazódott meg a szakirodalomban, de a gyakorlatban is. Leginkább azt kifogásolják, hogy a törvény által kevésbé definiált felelősség fogalmát kívánja alkalmazni a büntető, a polgári, továbbá a közjogi felelősségre is, márpedig egy bűncselekmény speciálisan büntetőjogi jellemzői nem ültethetők át automatikusan más jogterületek szabályaira. A kritikai megjegyzéseket megalapozottá teszi az a tény is, hogy néhány, a törvényben használt fogalom meghatározása elmaradt (pl. a már említett elvárhatóság), amely jogbizonytalanságot eredményezhet.
58
4.1.7. A jogrendszer általános szabályainak érvényesülése A véleménynyilvánítás alkotmányosan indokolt, általánosan elfogadott határai a hálózati kommunikációra is érvényesek. A hálózati közösség maga is kidolgozta és fejleszti a normális működéshez szükséges szabályokat, de a szabadság végső határait a büntetőjog és a polgári jog, államilag érvényesíthető rendszere határozza meg. A jogérvényesítésnek az Internet globalitásából és technikai feltételeiből következő súlyos nehézségei ellenére a hálózati jogsértő magatartások a hálózaton kívüli magatartásokkal azonos következményeket vonnak maguk után. A MDStV ezt kifejezetten megerősíti: „A szolgáltatásokra érvényes az alkotmányos rend. Az általános törvények előírásait és a becsület védelmére vonatkozó törvényi meghatározásokat be kell tartani.” (MDStV 7. § (1)) 4.1.8. Az „újságírói – szerkesztői jellegű” tartalmak Tekintettel arra, hogy a médiaszolgáltatások – ellentétben a teleszolgáltatásokkal – a közvélemény alakítására is hatással lehetnek, az MDStV számos olyan rendelkezést tartalmaz, amelyeket a sajtóról szóló, illetőleg a médiáról szóló (RfStV) törvények már tartalmaznak, azonban a multimédia-törvény rendelkezésein túlmutatnak. A véleményképző folyamat zavartalansága végett a MDStV „újságírói-szerkesztői kialakítású” szolgáltatások általános tartalmi követelményeként „az elismert újságírói alapelvek” megtartását írja elő. (MDStV 7. § (2)) Ez igen tág mozgásteret hagyó rendelkezés, amely megfelel a szolgáltatást igénybe vevők érdekeinek is. Lényegében a tartalomnak „a körülmények által megkövetelt gondosság” (MDStV 7. § (2) második mondat) szerinti kialakítását jelenti, és külön nevesítés nélkül is magában foglalja a tárgyilagos és sokoldalú tájékoztatás követelményét. Az alapelvek közé tartozik a hírek és tudósítások igazságtartalmának vizsgálata, a tények lehető legteljesebb felderítése, minden érintett lehetőség szerinti meghallgatása, harmadik személyek tényszerű idézése, valamint a magánélet és a személyiségi jogok feltétlen tiszteletben tartása. Az újságírói gondosságnak a tájékoztatás elfogulatlansága, semlegessége is része. Ez a hírek és a hozzájuk fűzött vélemények egyértelmű elkülönítésével garantálható. A MDStV a hagyományos médiajoggal összhangban előírja, hogy a kommentárokat a tudósításoktól érzékelhetően el kell különíteni, és a szerző megnevezése alatt ilyen minőségüket jelezni kell. (MDStV 7. § (2) bek. harmadik mondat) A gondosság részeként a szolgáltatásnyújtó által lebonyolított közvéleménykutatások eredményeinek ismertetésekor közölni kell, hogy azok reprezentatívak-e (MDStV 7. § (3)), azaz tükrözik-e a társadalom egésze vagy adott része által képviselt véleményeket. 4.1.9. Helyreigazítás az Interneten A sajtójog hatásait tükrözik az MDStV további rendelkezései is, mint például a helyreigazítási kötelezettségre, vagy a felvilágosításhoz való jogra vonatkozó szabályok. A helyreigazításnak más személyiségvédelmi eszközökkel szembeni előnyeit felismerve a német jogalkotó megállapította a helyreigazításnak a médiaszolgáltatásokra vonatkozó speciális szabályait.(MDStV 10. §) A helyreigazítás joga nem terjed ki minden
59
médiaszolgáltatásra, az államszerződés azt csak az újságírói-szerkesztői kialakítású médiaszolgáltatások esetében teszi lehetővé. Annak ellenére, hogy az álló- és mozgóképek, illetve a hangok manipulálásával is előállíthatók súlyos érdeksérelmet okozó valótlan tények, helyreigazítás továbbra is csak szöveges közleményekkel szemben igényelhető. A jogalkotó nem vállalta a „multimediális helyreigazítás” megalkotását. A helyreigazítás jogosultja az a tényállítással érintett személy, akinek a helyreigazításhoz jogos érdeke fűződik. (A MDStV 10. § (2) bek. 1. pont a jogos érdek hiányát kizáró tényként értékeli.) A kötelezett a jogszabály szövege szerint nem a tartalom szerkesztője, hanem a szolgáltató. Ez felveti a médiaszolgáltatásokra vonatkozó felelősségi szabályok alkalmazhatóságát. A felelősségi szabályok értelme és célja szerint az idegen tartalmakért helyreigazítási kötelezettség is csak a felelősségi feltételek teljesülésekor áll fenn, ugyanakkor a helyreigazítás intézményének célja és a jogsértés objektív jellege a szolgáltató mindenkori felelősségét is indokolhatja. A helyreigazítás korábbi formáihoz képest a helyreigazító közlemény közzétételének módja és ideje jelenti a legnagyobb eltérést. A hagyományos médiumokban a kifogásolt tényállítás közzététele időben szerkezetileg (rovat, oldalszám, műsorszám) behatárolt, amihez képest pontosan meghatározható a helyreigazítás közzétételének ideje és módja. A hálózati tartalmak ezzel szemben tetszőleges ideig tárolhatók és hozzáférhetővé tehetők, akár a helyreigazító közlemény közzététele után is. Ilyenkor a helyreigazítást a MDStV szerint a tényállítás elérhetőségének időtartama alatt és azzal közvetlen összeköttetésben kell hozzáférhetővé tenni. Közvetlen összeköttetés akkor áll fenn, ha a tényállítás és a helyreigazításra utaló jelzés együtt megtalálhatóak a képernyőn. Ha a tényállítás már nem érhető el, vagy elérhetősége a helyreigazítás felvétele után egy hónapnál korábban megszűnik, akkor a helyreigazítást hasonló helyen addig kell elérhetővé tenni, ameddig ezt az érintett követeli, legfeljebb azonban egy hónapig. (MDStV 10. § (1) bek.) Ez a szabályozás a jogintézmény rendeltetésével ellentétben a helyreigazítást nem köti az ahhoz fűződő érdek fennállásához. A médiaszolgáltatáson belül a „hasonló hely” a tényállítással azonos mértékben feltűnő közzétételt biztosít, a feltétel a képernyőn való elhelyezkedésén kívül az adott tartalom eléréséhez szükséges közbenső lépéseket is magába foglalja. A helyreigazítást minden esetben ingyenesen, hozzáfűzések és elhagyások nélkül, a tényállítással egyező formában kell közzétenni. Az államszerződés biztosítja a válaszadás lehetőségét is, de ez nem befolyásolhatja a helyreigazítás helyreigazító jellegét. A válasznak ezért a tényállításokra kell korlátozódnia, és nem lehet közvetlen összekapcsolásban a helyreigazítással. (MDStV 10. § (1) bek.) A jogintézmény rendeltetése a jogérvényesítés lehetőségének szoros határidőkhöz kötését és a kérelemmel szemben további követelmények állítását teszi indokolttá. A médiaszolgáltatások esetében is jogvesztéssel jár, ha az írásbeli kérelem nem érkezik meg azonnal a sérelmes közlésnek az érintett tudomására jutását követően, legkésőbb hat héttel a kifogásolt szöveg elérhetőségének utolsó napja után. A jogérvényesítés lehetősége a szolgáltatás első megjelenése utáni három hónapon belül minden esetben megszűnik. (MDStV 10. § (2) bek. 4. pont.) A hagyományos médiumokkal ellentétben a hálózati tartalmak megjelenési időpontja nem mindig állapítható meg egyértelműen. Mivel a határidő elmulasztásával a szolgáltató mentesül kötelezettsége alól, és az érintettnek nincsenek megfelelő eszközei a közzététel időpontjának bizonyítására, indokolt a bizonyítás kötelezettségét a szolgáltatóra ruházni. Nem áll fenn a helyreigazítási kötelezettség, ha a kérelem terjedelme aránytalanul meghaladja a kifogásolt tényállítást, illetve ha a kérelem nem korlátozódik tényszerű adatokra vagy tartalma büntetendő. (MDStV 10. § (2) bek. 2. és 3. pont.) A sikertelen helyreigazítási kérelem érvényesítésére továbbra is a bírósági út áll rendelkezésre. (MDStV 10. § (3) bek.)
60
4.1.10. „Megengedhetetlen médiaszolgáltatások” Amint az már említésre került az MDStV 7. § (1) kimondja, hogy „a szolgáltatásokra érvényes az alkotmányos rend. Az általános törvények előírásait és a becsület védelmére vonatkozó törvényi meghatározásokat be kell tartani.” A német jogalkotó úgy találta, hogy a médiaszolgáltatások határait jelentő érdekeket a jogrend általános szabályai mellett kifejezetten, nevesítve is védenie kell. (MDStV Indokolás a 8. §-hoz) Ez azonban egyáltalán nem jelent az Internetre vonatkozó médium-specifikus szabályozást, mindössze megerősíti a hagyományos értékeket az új szolgáltatások területén. Az MDStV a szövetségi büntetőkódex (StGB) vonatkozó tényállásaira való közvetlen utalással megengedhetetlennek minősíti (MDStV 8. § (1) bek. 1-6. pont) azokat a médiaszolgáltatásokat, amelyek a népesség egy része elleni vagy nemzeti, faji, vallási vagy a nemzetisége által meghatározott csoport elleni gyűlöletre uszít, ellenük erőszakos vagy önkényes intézkedéseket követel, vagy mások emberi méltóságát azáltal támadja, hogy a népesség egy részét vagy meghatározott csoportot szidalmaz, rosszindulatúan megvet vagy megrágalmaz. Megengedhetetlen a kegyetlen vagy egyébként embertelen erőszakos cselekmények olyan ábrázolása, amely e tevékenység dicsőítését fejezi ki, vagy amely az esemény kegyetlenségét vagy embertelenségét az emberi méltóságot sértő módon jeleníti meg. A szolgáltatás nem dicsőítheti a háborút. A médiaszolgáltatás nem lehet pornográf, illetve kiskorúak súlyos erkölcsi veszélyeztetésére nyilvánvalóan alkalmas. A haldoklók, illetve a testileg vagy szellemileg súlyosan fogyatékosak ábrázolása nem sértheti az emberi méltóságot. Egy valós esemény emberi méltóságot sértő bemutatása is megengedhetetlen, ha a tudósítás ilyen formájához jelentős jogos érdek nem fűződik. 4.1.11. A kis- és fiatalkorúak védelme Külön említést érdemelnek az MDStV ifjúságvédelmi szabályai, és az ehhez kapcsolódó megoldások, amelyeket ma már az Európai Unió is támogat. Az államszerződés az ifjúság védelme érdekében az utólagos feljelentésre apelláló védelem helyett inkább az előzetes tiltást preferálja. Ezért is határozta meg és sorolta fel azokat a szolgáltatásokat, amelyek az ifjúságra különösen veszélyesek. Az államszerződés szerint a fiatalok testi, szellemi vagy lelki épségét veszélyeztető és lekérhető médiaszolgáltatások csak akkor megengedhetők, ha a szolgáltató vagy egy másik szolgáltató olyan intézkedéseket tesz, amelyek a felhasználónak lehetővé teszik az e tartalmakhoz való hozzáférés korlátozását vagy megakadályozását. (MDStV 8. § (3) bek.) A 8. § (4) értelmében ifjúságvédelmi megbízottat kell alkalmaznia a szolgáltatónak akkor, ha az ifjúságot veszélyeztető tartalmú szolgáltatásokat kíván nyújtani. Az ifjúságvédelmi megbízott kapcsolatot tart a felhasználókkal, és tanácsokat ad a szolgáltatónak. E kötelezettségek önellenőrzési szervezeteken keresztül is teljesíthetők. A tilalmak megszegése esetén a felügyeletet ellátó hivatal messzemenőkig beavatkozhat a szolgáltató működésébe, végső esetben az adott szolgáltatást meg is tílthatja és annak zárlatát rendelheti el. Ezen felül a szándékos vagy gondatlan szabálysértés bírsággal is szankcionálható.
61
4.1.12. Adatszolgáltatási kötelezettség Az MDStV a hatálya alá tartozó valamennyi szolgáltatót arra kötelezi, hogy szolgáltatásukon tüntessék fel a nevüket és címüket, valamint a személyegyesülések és csoportok képviseletére jogosult nevét. Még az általánosnál is szigorúbb, a sajtótermékekre előírt, az impresszumhoz hasonló adatszolgáltatásra kötelezi viszont a törvény az „újságíróiszerkesztői kialakítású szolgáltatások” szolgáltatóit. E szolgáltatóknak az általános adatokon túl egy felelős személyt is meg kell nevezniük nevének és címének megjelölésével együtt. Felelős személyként csak olyan személy nevezhető meg, akinek állandó belföldi tartózkodási helye van, bírói ítélettel nincs eltiltva a közhivatal viselésétől, teljesen cselekvőképes és büntetőjogilag korlátozás nélkül felelősségre vonható. 4.1.13. Az IuKDG egyéb rendelkezései Az IuKDG magában foglal egy másik új törvényt is a teleszolgáltatás nyújtásával összefüggő speciális személyes adatvédelmi szabályozás tárgyában. Ez a törvény többek között kimondja, hogy a teleszolgáltatásokhoz történő hozzáférést a szolgáltató nem kötheti ahhoz a feltételhez, hogy a szolgáltatás igénybevevője járuljon hozzá, hogy adatai a szolgáltatással össze nem függő célra is kezelésre kerüljenek. Az igénybevevő személyes adatai csak a szerződéskötéshez szükséges mértékben kezelhetőek, és az igénybevevőről a szolgáltató által gyűjtött személyes adatok csak a szolgáltatás igénybevevőjének kifejezett jóváhagyásával használhatók fel tanácsadásra, reklámozásra vagy egyéni igények felmérése érdekében történő piackutatásra. A kerettörvényen belüli harmadik új törvény a digitális aláírásról szóló törvény, melynek célja és tárgya azoknak az általános feltételeknek a meghatározása, hogy mely digitális aláírás minősül biztonságosnak, illetőleg azoknak a feltételeknek a meghatározása, amelyek alapján biztonságosan ellenőrizhető a digitális aláírás hamisítása, illetőleg a digitális aláírással ellátott adat megváltoztatása az aláírás óta. (Az eredeti jogszabály egy 2001-es módosítás révén jelentősen megváltozott.) Az IuKDG az eddig említett új törvények megalkotásán túl módosította a szerzői joggal és az ár feltüntetésével kapcsolatos egyes törvényi rendelkezéseket, valamint a büntetőjogról, a fiatalkorúakról és a szabálysértésről szóló törvények egyes szabályait . Megjegyzendő, hogy az IuKDG olyan keretjellegű törvény, amelynek végrehajtása és a tényleges joggyakorlat kialakítása az alacsonyabb szintű jogszabályokra és az ítélkezési gyakorlatra (amelyre röviden az alábbiakban még kitérünk) hárul. A törvényt egyébként a megalkotása óta több komoly szakmai kritika érte, és a szakirodalom – bár elismeri pozitív, előrevivő jellegét – kísérleti jellegű szabályozásnak tekinti, amely mindenképp több, szükséges javításra szorul.
62
4.2.
A német ítélkezési gyakorlat
Az ítélkezési gyakorlat kapcsán két olyan esetet említünk röviden, amely nemcsak Németországban, hanem az egész világon nagy visszhangot váltott ki. a)
A CompuServe-eset
Erre a nagy port felvert ügyre már több utalás történt az előző alcímekben. 1995 nyarán a Müncheni Ügyészség nyomozati eljárást kezdeményezett pornográf iratok terjesztésének gyanúja miatt a német CompuServe cég igazgatója ellen, amely cég egy világszerte működő, ismert amerikai Online-Service-szolgáltató 100%-os leányvállalata volt. Az amerikai cég németországi leányvállalatának szerverén keresztül jutott az adott tartalom a német hálózati közvetítőhelyre, mely az amerikai Ohio tagállambeli szerverről volt lehívható. Ezen kívül pedig Newsgroup-ok ezrei alatt egyéni Internet-használók pornográf tartalmú hozzászólásai voltak még tárolva az amerikai cég News-szerverén. Mivel a rendőrség által kifogásolt tartalom szigorúan Németországra nézve - a német cég technikai alkalmatlansága miatt – nem volt zárolható, ezért az amerikai cég kénytelen volt világszerte zárolni az adatokat a News-szerverein. Az USA-ban tüntetők hada szállt síkra a zárolással szembe, mondván a cég cenzúrát követ el, és súlyosan megsérti a szólás- és sajtószabadságot. Miután a felhasználók többsége számára rendelkezésre bocsátottak egy gyermekvédő szoftvert, a Newsgroup-ok többségénél feloldották a zárolást. A Müncheni Városi Bíróság nagy felháborodást kiváltó ítélete szerint a német cég igazgatóját többek között pornográf iratokhoz való hozzáférés biztosítása miatt két évi szabadságvesztésre ítélték, amelynek a végrehajtását azonban felfüggesztették. A fellebbezési eljárásban viszont a másodfokú bíróság teljesen megalapozottan a TDG vonatkozó rendelkezése alapján megváltoztatta az ítéletet, és a vádlottat felmentette, mert bár a német cég valóban lehetővé tette a kifogásolt tartalomhoz való hozzáférést, azonban a törvény rendelkezései szerint az idegen tartalomért nem felel. A nyomozó hatóság ebben az esetben sem bukkant a tulajdonképpeni szerzőkre, akik a büntetendő tartalmú anyagokat a szerverre feltették. Ezzel kapcsolatban jelentkezett problémaként az, hogy a nemzetközi be nem avatkozás elvére tekintettel a német büntetőhatalom is elérte a határait. Az Internet által elkövetett bűncselekmények esetén a territorialitás elve miatt csak akkor alkalmazhatóak a német jogszabályok, ha az Internet szolgáltató Németországban tevékenykedik, vagy bár külföldön működik, de a tényállási eredmény Németországban következik be. b)
A Zündel-eset
A hálózati bűnözés terén további problémakört jelent a radikális gondolatok terjedése, amely Németországban akár a közösség elleni izgatás bűncselekményi tényállását is megvalósíthatja. 1995 végén Kaliforniában létrehozták a közösség elleni izgatásra alkalmas anyag terjesztésére hivatott Zündel-Weboldalt, amely Ernst Zündel kanadai-német állampolgárnak a holocaust tagadó nézeteit is tartalmazta. Mivel a kaliforniai szerverhez való hozzáférés nem volt lehetséges, ezért a német hatóság eljárást kezdeményezett a német Telekom Online-szolgáltatója ellen közösség elleni izgatásban bűnsegédi minőségben való részvétel alapos gyanúja miatt. Az Online-szolgáltató az ügyészség utasításának eleget téve elzárta a felhasználók elől a kérdéses Internet-szervert, melyen azonban kb. 1500 más hálózati szolgáltató adatai is szerepeltek. Ezzel szemben az amerikai szolgáltatók nem látták okát annak, hogy önként megakadályozzák a kifogásolt tartalmú adatok terjedését, mivel
63
Amerikában nem büntetendő az ilyen tartalmú művek terjesztése. Éppen Amerikában tartották jogtalan cenzúrának a németországi zárolást, és ezért a zárolt információkat egy másik szerverre másolták, így az adatokat továbbra is akadálytalanul le lehetett hívni. 4.3.
Kísérlet a jogsértő tartalom kiszűrésére
A 4.1.-4.2. pontok alatt csak a jogi szabályozásról és joggyakorlatról volt szó, pedig említést érdemel egy, Németországban jelenleg tesztelt, a kísérlet stádiumában lévő, gyakorlatias megoldás is, amely a tiltott tartalom honlapon való megjelenése ellen nyújt jogi és technikai védelmet. A megoldás, amelynek a neve magyarul: „jogvédelmi rendszer”, nem igazán a jogi szabályozásra, hanem a szolgáltatók megállapodására és önkéntes magatartására épül. Ez végül is egy olyan műszaki megállapodás, amely tulajdonképpen egy elektronikus vámfelügyeletet valósít meg. Ahhoz, hogy az Internet szolgáltató adatot továbbítson, az adatokat csomagokra bontják, és azokat különböző útvonalakon juttatják el a célhoz. Az adatcsomagokat ezért meg kell címkézni már csak azért is, hogy az úti célnál összetalálkozzanak. Vagyis az Internet szolgáltató a tárolt és továbbított adatokat műszaki értelemben feldolgozza. Az elképzelés és kísérlet szerint ekkor képzelhető el egy szűrőrendszer beiktatása a folyamatba mégpedig még a feldolgozási fázis előtt. A szűrőrendszer úgy működik, hogy a gyorsító tároló elé beiktatnak egy szűrőt, amely bizonyos, jogsértő tartalmat hordozó honlapok egyedi hozzáférési azonosítóit (URL) tartalmazza. Ez tulajdonképpen egy számkombináció egy szabványos rendszerben, amivel azonosítani lehet a honlapokat. Ha egy honlapon jogsértő tartalom van, ennek az azonosító adata a szűrőbe kerül, és a szűrő megakadályozza, hogy az Internet szolgáltató a jogsértő tartalmat a gyorsító tárolójában elhelyezze. Ebből következően az adott állam területén, jelen esetben Németországban, nem lehet hozzáférni ezekhez a jogsértő tartalmakhoz. A megoldás jellege alapján a módszert egy technikai vámjellegű védelemnek is tekinthetjük. A szolgáltatók a megállapodás alapján önként vállalják a szűrő alkalmazását, részben azért is, mert ez növeli az adatátviteli sebességet is. Egy közhasznú szervezet fogja óránként frissíteni azt a „dobozt”, amelybe azok az azonosító számok kerülnek, amelyek jogsértő honlapokat jelölnek. A kísérletben bízók azt remélik, hogy ezzel – az önkéntességen is alapuló – műszaki megoldással, védelemmel meg lehet akadályozni azt, hogy a bárhonnan elküldött jogsértő tartalomhoz bárki hozzáférhessen. A módszer ma még több megválaszolatlan kérdést is felvet: Ki dönthet arról, hogy egy URL a „tiltott dobozba” kerüljön? Mi történik akkor, ha tévedésből vagy vétkes magatartás folytán válik titkossá a hozzáférés egy honlaphoz? A megoldás teljes sikeréhez minél előbb szükség lesz a válaszok megadására 6 .
6
A „Right Protection System”-ről a WIPO konferencián /WORKSHOP ON SERVICE PROVIDER LIABILITY (Geneva, December 9 and 10, 1999)/ közzétett tájékoztatást ismerteti Faludi Gábor: Az Internet szolgáltatók felelőssége. Külföldi tételes jogi megoldások, példák a bírói gyakorlatból – előadás 2000. május 10. (http://www.szecskay.hu/eloadas4.html)
64
5.
Más európai országok szabályozási és ítélkezési gyakorlata
Mint ahogy már említettük a szabályozás terén Németország jár az élen. Ausztriában és Svájcban lényegében a német szabályozást átvéve történt meg a jogalkotás (Ausztriában jelenleg csak törvény-tervezet szintjén). A svájci ítélkezési gyakorlat is produkált már egy nagy vihart kavaró ítéletet. 1998 végén egy másodfokú svájci bíróság pénzbírságot szabott ki arra az egyetemistára, aki még 1995-ben bukott le tiltott pornográf képek és történetek számítógépes birtoklása miatt. Az akkor 23 éves fiatalember nem kereskedelmi célú számítógépes mail-box szolgáltatást nyitott meg a szerverén, és a közel 1000 tiltott anyagot mások vitték fel a gépére, azoknak ottlétéről ő nem tudott. A svájci jog szerint az a személy is felelősségre vonható pornográfia tiltott terjesztéséért, aki 18 éven aluliak számára a „kemény pornó” kategóriájába eső anyagokat hozzáférhetővé tesz. A bíró nem fogadta el a védő álláspontját, miszerint a vádlottnak nem volt tudomása a tiltott anyagok szerverén való elhelyezéséről. Az ítélet szerint, ha a vádlott nem tudta a szerverén lévő anyagokat ellenőrizni, úgy a szolgáltatással fel kellett volna hagynia. Azzal pedig tisztában kellett lennie, hogy a kellő gondosság elmulasztása büntetőjogi felelősségre vonással járhat. Az európai kontinentális jogalkotási és ítélkezési gyakorlatról szóló Összefoglalóban említést érdemel egy, nem a német nyelvterülethez tartozó, másik jelentős EU tagállam, Franciaország jogalkotási és ítélkezési gyakorlata is. Franciaországban is az információs társadalom kérdése a legmagasabb politikai és állami szinten csak 1997-ben fogalmazódott meg először, mikor is a francia miniszterelnök Lionel Jospin az állami priorítások határköveként határozta meg Franciaország „belépését” az információs társadalomba. Ennek valóra váltására a francia kormány egy akció tervet fogadott el 1998 januárjában. Egy évvel később a miniszterelnök a kormány éves beszámolójában még csak a megteendő intézkedésekről tudott számot adni. 1999 augusztusában a miniszterelnök tekintettel az információs társadalom rohamos fejlődésére, az új információs technológiák kialakulására és az Internet Következő Generációjára („Internet 2”), továbbá a megnövekedett cyber-bűnözésre – bejelentette, hogy a kormány hamarosan lépni fog az információs társadalom jogi szabályozásának terén is, és 2000 tavaszának végével három törvénytervezetet is beterjesztenek a Parlamenthez. A három törvény-tervezet – ha kis csúszással is – elkészült és beterjesztésre került a Parlament számára megvitatás és elfogadás céljából. Az első: az „Információs Társadalomról” szóló törvény tervezete, amely 2001 nyara előtt került benyújtásra. A törvény-tervezet három fő kérdést kíván szabályozni: a jogok és kötelességek tisztázása, az információs társadalomhoz való hozzáférés demokratizálása és végül az elektronikus tranzakciók biztonsága és tisztességessége. A második tervezet: a „Kommunikáció szabadságáról” szóló törvény-tervezet volt, amelyet a Parlament 2000 júliusában már el is fogadott. E törvény egy 1986-os törvényt módosított, és rendelkezéseinek legfőbb célja jelentősen megerősíteni a nyilvánosság szerepét, továbbá meghatározni a törvényes keretét a digitális televízió fejlődésének. A
65
törvény néhány cikkelye – az EU szabályozási törekvésekkel összhangban - foglalkozik az Internettel és e bonyolult hálózat szereplőinek felelősségével is. Végül a harmadik, az elektronikus aláírásokról szóló törvény-tervezetet a Parlament már szintén, mégpedig 2000 februárjában elfogadta. E törvény rendelkezései – figyelembe véve az információs technológiák fejlődését – törvényesnek ismeri el az elektronikus dokumentumokat és aláírásokat. Ez a törvény volt az első lépés a miniszterelnök által bejelentett törvényalkotási programban. A program viszont a közeljövőben folytatódni fog a személyes adatok védelméről szóló törvénnyel, valamint további olyan új törvényekkel, melyeknek rendelkezései szükségesek még Franciaország információs társadalommá válása folyamatának felgyorsításához. Figyelmet érdemel a francia ítélkezési gyakorlat is, már csak azért is, mert nem olyan rég született egy nagy érdeklődést keltő, s vitákat kiváltó precedens értékű ítéletet. A párizsi bíróság 2000 novemberében hozott ítéletet arról, miszerint meg kell akadályozni, hogy a francia böngészők hozzáférhessenek a Yahoo honlapjain náci tárgyakat kínáló árverésekhez. (A Yahoo szerepel a világháló első öt leglátogatottabb weboldala között.) A párizsi ítélet annak nyomán született meg, hogy a Rasszizmus és Antiszemitizmusellenes Nemzetközi Liga és a Franciaországi Zsidó Diákok Szövetsége tiltakozott a Yahooweb-oldalakon eladásra kínált náci relikviák hirdetése és forgalmazása ellen, ugyanis ezt szerintük a francia törvények szigorúan tiltják. A Yahoo ezzel szemben az amerikai szólásszabadságot garantáló törvényt tekintette a magára nézve relevánsnak. Az ítélet világszerte felkavarta nemcsak az Internetes közvéleményt, hanem érzékenyen érintette az üzleti világ szereplőit is. A Yahoo részvények ára ugyanis azonnal 5,8 %-kal esett a New York-i tőzsdén A bírói döntés két nagyon fontos kérdést vetett fel. Az egyik, hogy vajon beleszólhat-e az ítélkezési gyakorlat, s végső soron a politika a gazdasági folyamatokba, és ha igen, akkor milyen mértékben. A másik fontos kérdés pedig a joghatóság kérdése, vagyis hogy van-e joga egy államnak saját törvényeit egy másik állam területén működő üzleti vállalkozásra rákényszeríteni. Ez a precedens értékű ítélet a perek sokaságát indíthatja el a közeljövőben. A párizsi bíróság szerint a szolgáltatónak három hónapon belül olyan szűrési rendszert kell létrehoznia, amely kizárja, hogy a francia internetezők hozzáférjenek a kérdéses weboldalakhoz. Ellenkező esetben a Yahoonak napi százezer frank büntetést kell fizetnie. Szintén Franciaországban született nemrég egy olyan bírósági döntés, amely az internetes körökben nagy figyelmet keltett7 . A bírósági ügy sértettje (felperese) egy modell, akinek a képeit a hozzájárulása nélkül jelentették meg egy honlapon, sőt a megjelentetéshez a kép jogaival rendelkező szervezet hozzájárulását sem kérték. A francia bíróság első fokon felelősnek nyilvánította ki a szolgáltatót annak ellenére, hogy a szolgáltató azzal védekezett, hogy a kérdéses honlap mellett még 47 500 honlapnak biztosított tárhelyet. A bíróság álláspontja szerint a szolgáltató felelőssége a hagyományos polgári jogi elvek alapján a védekezésben előadottaktól függetlenül is megállt.
7
A következő két esetet ismerteti Faludi Gábor: Az Internet szolgáltatók felelőssége. Külföldi tételes jogi megoldások, példák a bírói gyakorlatból – előadás 2000. május 10. (http://www.szecskay.hu/eloadas4.html)
66
A közelmúltban érdekes – az Egyesült Államokból elindult - ítélkezési hullám vonult át egyes nyugat-európai országokon, elsősorban Belgiumon, Franciaországon és Hollandián, amit elsősorban érdekképviseleti szervek kezdeményeztek. A bírósági esetek közös pontja az, hogy szabadúszó újságírók tiltakoztak az ellen, hogy a korábban nyomtatott formában való közzététel céljára készített és átadott műveiket, írásaikat – írásbeli felhasználási szerződés nélkül – az újság internetes verzióján is közzétették. A sajátossága az volt ezeknek az ügyeknek, hogy írásbeli felhasználási szerződés általában nem készült, az átadás –átvétel tényét a cikkért kapott csekk hátoldalán szokták rögzíteni. Az újságok szerkesztőségei úgy gondolták, hogy amikor megvették az írásokat, egyben jogot szereztek arra is, hogy ezeket az újságcikkeket az Interneten is közzétehetik. Meglepő módon a született ítéletek egységesek voltak (még az amerikai ítéletek is ), miszerint a felhasználó még a teljes jogátruházással sem szerez jogot arra, hogy a cél szerint nyilvánvalóan nyomtatási formában történő terjesztésre átadott műveket külön engedély nélkül az Internetre feltegye. Ez alapján kijelenthető, hogy – legalább is ennek a kérdésnek a megítélésében – az EU jelentős részében egységes a joggyakorlat, vagyis egységesen és azonosan ítélik meg azt, hogy még jogátruházás (adásvétel) útján sem lehet automatikusan jogot szerezni a szerződés megkötésekor még a felek által előre nem látott, és ezért számításba sem vett, Interneten történő terjesztésre. A világban – és számos európai országban - egyre elterjedtebb megoldásként alkalmazzák a jogsértő tartalom eltávolítására az ún. értesítési-eltávolítási eljárást, a „notice and takedown”-t. A jogaiban megsértett értesíti az Internet szolgáltatót, amely az értesítés következtében haladéktalanul köteles eltávolítani a jogsértőnek állított tartalmat, ezzel egyidejűleg pedig értesítenie kell a tartalom-szolgáltatót is, ha tudja. Ezt az eljárást szerte a világban, így Európában is sikeresen alkalmazzák. Az értesítési-eltávolítási eljárás terén talán legmesszebb Finnország jutott 8 . Az Artisjus közös jogkezelő szervezet finn partnere a Teosto és a finn hangfelvétel előállító szervezet megállapodást kötött az ottani Telecom Internet szolgáltatóval, amelynek lényege az, hogy a jogosultak helytállnak azért, hogy csak abban az esetben kérnek eltávolítást, hogyha meggyőződtek arról, hogy a tartalom-szolgáltató nem kapott tőlük szerzői jogi és hangfelvételt-előállító engedélyt. Ezt nyilvánvalóan csak akkor lehet megtenni, ha van egy normálisan működő, monopolhelyzetben lévő közös jogkezelő szervezet, amelytől lényegében „egy kézből” meg lehet szerezni a szükséges jogokat. A közös jogkezelő szervezet ugyanis csak ekkor tudja, hogy van-e engedélye a tartalom-szolgáltatónak, a felhasználónak, vagy nincs. Erre az esetre kötelezte magát az ottani Telecom, hogy azonnal eltávolítja a tartalmat, közli azonnal a tartalom-szolgáltató adatait, vagy minden műszaki segítséget megad a tartalom-szolgáltató azonosításához. Cserében a jogosultak megígérték, hogy nem kezdeményezik a finn parlamentnél a szolgáltatók objektív felelősségének törvénybe iktatását, és vagyoni igényeket a szolgáltatóval szemben nem érvényesítenek. Néhány szakértő ezt is csak egy félmegoldásnak tartja, hiszen ez sem képes azon a problémán segíteni, hogy ugyanaz a sérelmes tartalom másutt is feltűnhet. A legnagyobb problémája ennek a „notice and takedown” eljárásnak, hogy bár valóban levételre kerül a sérelmezett tartalom, azonban az eltávolított tartalmak általában 24 órán belül más szerveren újra megjelennek.
8
A finn gyakorlatot ismerteti Faludi Gábor: Az Internet szolgáltatók felelőssége. Külföldi tételes jogi megoldások, példák a bírói gyakorlatból – előadás 2000. május 10. (http://www.szecskay.hu/eloadas4.html)
67
Végül az európai nemzeti szabályozási példák között - a sajátossága miatt - említést érdemel a svéd szabályozás is. Svédországban az Internetre az „elektronikus hirdetőtáblákért” (Electronic Bulletin Boards) viselt felelősségről szóló törvényt alkalmazzák. Ennek alapján a szolgáltató, ha a szolgáltatásában megjelent jogellenes tartalomról értesítést kap, köteles azt törölni. Ennek elmulasztását a törvény igen szigorúan, szabadságvesztéssel szankcionálja. A svéd szabályozás ezen túl a szolgáltatás terjedelmével és céljával arányban álló, továbbá az adott eset körülményeihez igazodó ellenőrzést követel meg. Miután az elektronikus hirdetőtáblák viszonylag szűk felhasználói és szolgáltatói kört érintenek, így e szabályozás még a technikai hasonlóságok ellenére sem teljesen alkalmas az Internet kérdéseinek rendezésére.
V.
Összegzés
Az Internetre vonatkozó szabályozás és joggyakorlat nemzetközi áttekintése során látható, hogy az Internet, mint sajátos médium megjelenése a kilencvenes évek utolsó harmadától kezdve valamennyi vizsgált államban jogalkotást indukált. Ennek a jogalkotásnak a központjában a véleményszabadság és többi emberi jog, elsősorban az emberi méltóság és a gyermekek egészséges fejődéshez való joga közötti egyensúly megteremtésére irányuló szándék áll. Az Európai Unió joga irányelvi szinten olyan keretjellegű szabályozást ad, amely megkívánja, hogy az alapvető emberi jogok az Internet közegében is biztosítottak legyenek, ezzel együtt az ezzel összefüggő jogalkotást a tagállamok kompetenciájába utalja. Az Európai Unió, elsősorban a Bizottság dokumentumai több helyen foglalkoznak az önszabályozás szerepével, az önszabályozással szemben támasztandó követelményekkel, ezzel együtt azonban a megfelelő jogi keretek kialakítását is feladatként fogalmazzák meg. A tanulmányban vizsgált nemzeti jogalkotásokra alapvetően a problémák azonossága, emellett azonban a megoldások sokszínűsége jellemző. E körben a leginkább egységesnek az egyes jogsértő tartalmakért viselt felelősség kérdéskörében bevezetett megoldások mondhatóak. Az Európai Unió az Internet szolgáltatók felelősségének szabályozását irányelvben, valamennyi tagállamára kiterjedő hatállyal végezte el. Ugyanígy elterjedtnek mondhatók az Egyesült Államok Digital Millennium Copyright Act-jében bevezetett mintát követő „notice and takedown” típusú eljárások is. Szintén általánosnak mondhatók az egyes nemzeti jogokban az olyan törvényi rendelkezések, amelyek a kiskorúaknak kifejezetten az online környezetben történő védelmét szolgálják, illetve ennek vonatkozásában a jogellenes és a káros (illegal-harmful; obszcén-illetlen) tartalmak elhatárolására tesznek kísérletet. Az internetes tartalomszolgáltatások hazai jogi kereteinek meghatározása során tehát a jogalkotó a nemzetközi gyakorlatban – anélkül, hogy részleteiben is kizárólagosan követendő, a maga egészében változatlanul adaptálható példára lelne – a létező megoldások sokaságát veheti alapul nemzeti jogunk intézményrendszerének kialakításához.
68
FELHASZNÁLT IRODALOM 1. Aman, Alfred Jr.: Information, Privacy, and Technology: Citizens, Clients, or Consumers? in Freedom of Expression and Freedom of Information Jack Beatson (ed.) Oxford, 2000. 2. Boytha György Dr.: Az Interneten hozzáférhető tartalom jogi védelmének szerteágazó szabályozása ( MIE Közlemények, 41. kötet, 2000. ) 3. Faludi Gábor Dr.: Az Internet szolgáltatók felelőssége. Külföldi tételes jogi megoldások, példák a bírói gyakorlatból. (MIE Közlemények, 41. kötet, 2000., valamint www.szecskay.hu/eloadas4.html) 4. Fritjof Haft Dr. és Jörg Eisele Dr.: A bevezetéshez: az internetes adatforgalommal kapcsolatos jogi kérdések (Magyar Jog / 2001. 7. sz.) 5. Győrfi Tamás Dr.: Szólásszabadság az Interneten (Jogtudományi Közlöny 1998/7-8. sz.) 6. Jóri András Dr.: A Cybertér pacifikálása. Állami tartalomszabályozási kísérletek a nemzetközi számítógépes hálózatokon. (http://w3.datanet.hu/~jori/cda_cyberter.html) 7. Jóri András Dr.: Az illetlenség fogalma az amerikai jogban és a CDA (http://www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/jog/decency/decency.htm) 8. Lassányi Tamás: A véleménynyilvánítás szabadsága az Interneten (szakdolgozat-1999) 9. Lessig, Lawrence: Hogyan szabályozzuk a szólást az Interneten? (Fundamentum, 1999./1. sz.) 10. Luftman, Douglas: Defamation Liability for On-line Services: The Sky is not Falling (George Washington Law Review, 1997.) 11. Miavecz Jenő: A számítógépes hálózatok etikai problémái (http://www.oki.hu/cikk.asp?Kod=internetetika-miavecz-szamitogepes.html) 12. Molnár Péter: Internetjog az USA-ban (tanulmány) 13. Muth, Timothy: Old Doctrines on a New Frontier: Defamation and Jurisdiction in Cyberspace (Wisconsin Lawyer, 1995.) 14. Polyák Gábor: Az Internet az európai médiaszabályozásban (Országos Tudományos Diákköri Konferenciára készült dolgozat, http://www.jogiforum.hu/publikaciok/Polyak_inet_eu_mediaszab.rtf) 15. Sandford, Kiran: Security on the Internet (International Company and Commercial Law Review 2000.) 16. Schauer, Frederick: Internet Privacy and the Public-Private Distinction (Jurimetrics Journal, 1998.)
69
17. Sieber, Ulrich Dr.: Responsibility and Control for Illegal and Harmful Contents in the Internet, Part IV Legal Regulation, Law Enforcement and Self-regulation. 18. Suba Ferenc: A digitalizáció és a jog (szakdolgozat – szerzői példány) 19. Sullivan, Eugene R.: Lost in Cyberspace: A Closer Look at ISP Liability (Entertainment Law Review, 2001.) 20. Verebics János Dr.: Az Internet jogi problémáinak rendszeres áttekintése (előadási segédanyag) 21. Verebics János Dr.: Cenzúra, vagy valami más… (Információs társadalom és jog – Dr. Verebics János oldalai: http://www.extra.hu/verebics/cenzura.html) 22. Verebics János Dr.: Nem várt fordulat az Internet-jog történetében (Információs társadalom és jog – Dr. Verebics János oldalai: http://www.extra.hu/verebics/fordulat.htm) 23. Verebics János Dr.: Ragadozó egy védtelen világban? /Internetről, jogról, felelősségről – a jogász szemével/ (Információs társadalom és jog – Dr. Verebics János oldalai: http://www.extra.hu/verebics/predator.htm) 24. Wu, Timothy: When the Law and the Internet First Met (Green Bag, 2000.) 25. Ítélet a Reno kontra Aclu-ügyben (Fundamentum, 1999./1. sz.) 26. France in the Information Society (http://www.Internet.gouv.fr/english/sommaire.html) 27. Internet Industry Codes Of Practice ( As registered by the Australian Broadcasting Authority on 8 March 2001 ) Online services content regulation (register of industry codes and industry standars http:///www.aba.gov.au/what/online/register_codes.htm) 28. The Digital Millennium Copyright Act of 1998 (U.S. Copyright Office Summary ) 29. Annotated Internet Law and Policy Links (http://www.lawschool.cornell.edu/test/cjlpp/inet.htm) 30. A Compuserve-ítélet – Ulrich Sieber kommentárjával (Fundamentum, 1999./1. sz.)
70
