Dr. Hack Péter: Az igazságszolgáltatás kudarcai1 Vizsgálatok és megoldások az angolszász jogrendszerben
Az igazságszolgáltatás az a tevékenység, amelyen keresztül az állam a legnagyobb mértékben beavatkozik az emberek életébe, az itt hozott döntések alapjaiban változtathatják meg az érintettek életét. Ez igaz általában az igazságszolgáltatásra is, de különösen igaz a büntető igazságszolgáltatásra.
Sokat
elárul
egy
társadalomról,
egy
államról,
illetve
az
igazságszolgáltatás szereplőiről, hogy hogyan viszonyulnak ennek a tevékenységnek a hibáihoz. A magyar büntetőeljárás-jogászok doyenje, Király Tibor akadémikus immár negyvenöt éve megjelent könyvében így ír a büntetőügyről:
„A büntetőeljárás olyan hatalom, amely
embereket törölhet ki az élők sorából, megfoszthatja őket szabadságuktól, vagyonuktól, becsületüktől. A büntetőeljárás útján békeidőben is háborút lehet folytatni. A büntetőeljárás az emberi szenvedélyek ütköző tere. A büntetőeljárásban a bírák rosszindulata, tévedése vagy tudatlansága tragikus következményekkel járhat. Ez a magyarázata annak, hogy büntetőeljárás lefolytatását jogi normák közé szorítják, nem bízzák a mikénti lefolyást kinekkinek a kénye-kedvére. Igyekeznek olyan szabályokat felállítani, amelyek háttérbe szorítják az egyéni elfogultságot, a szenvedélyt, a rosszindulatot, a bosszút és kizárják a tévedést.”2 A büntető igazságszolgáltatást szabályozó normák akkor érik el társadalmi céljukat, ha a bűncselekmények felderítése, és az elkövetők felelősségre vonása mellett azoknak a követelményeknek is eleget tesznek, amelyekről Király ír. Ha a rendszerváltást követő változásokat vizsgálva feltesszük magunknak a kérdést, hogy sikerült-e „olyan szabályokat felállítani” amilyenekről Király beszél, sikerült-e háttérbe szorítani „az egyéni elfogultságot, a szenvedélyt, a rosszindulatot, a bosszút és kizárni a tévedést”, akkor azt mondhatjuk, hogy nem. Természetesen hozzátehetjük, hogy a tévedés kizárása túlzott elvárás lenne az 1
Az előadás elhangzott a Magyar Büntetőjogi Társaság rendezvényén, 2007. április 19-én. Király Tibor: A védelem és a védő a büntető ügyekben. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest, 1962. 121.
2
2 igazságszolgáltatással szemben, és azt is kijelenthetjük, hogy nincs a világon olyan igazságszolgáltatási rendszer, amely teljesen ki tudja zárni a tévedést. Azonban a jogállami igazságszolgáltatással szemben elemi követelmény, hogy a szubjektív befolyást és a tévedés lehetőségét minimumra szorítsa. Az elmúlt évtized néhány nyilvánosságot kapott ügye arra mutat rá, hogy a jogállami igazságszolgáltatás nem mentes a hibáktól. 1994 márciusában a Heves megyei Ivádon megöltek és kiraboltak egy idős asszonyt. A Heves Megyei Bíróság az ügyben megvádolt Pusoma Dénest bűnösnek találta Papp Józsefné sérelmére elkövetett halált okozó testi sértés büntettében és rablás bűntettének kísérletében, ezért halmazati főbüntetésül hat év börtönbüntetésre és mellékbüntetésként öt év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott nem fellebbezett, így az jogerőre emelkedett. Ártatlansága az ítélet letöltésének megkezdése után tizenhárom hónappal derült csak ki. Szabadulását követően sehol nem kapott munkát, családi élete tönkrement. Egy évvel később felakasztotta magát az ivádi erdőben.3 Ragályi Elemér Nincs kegyelem című nemrég bemutatott filmje ezt a történetet dolgozza fel. Idősebb és ifjabb Burka Ferencet, apát és fiát azzal vádolták, hogy 1999 márciusában a Hajdú-Bihar megyei Újszentmargitán megöltek egy embert. A vád szerint az egyik helyi kocsmából távozó Gy. Jánost hazáig követték, majd az otthonában meggyilkolták és kirabolták. Mivel a két Burka valóban az áldozat után pár perccel hagyta el a kocsmát, a faluban hamar híre ment: biztosan ők a tettesek. Utólag úgy tűnik: az őrizetbe vételhez és a letartóztatáshoz a rendőrség és az ügyészség számára elegendőnek bizonyult ez a szóbeszéd. Azzal nem sokat törődtek, hogy a meggyilkolt férfi ujjai között vörös hajszálakat találtak (vagyis elképzelhető, hogy Gy. János dulakodott a gyilkosával), holott a két Burka haja hollófekete. A gyilkosság után pár nappal ifjabb Burka Ferencet vették őrizetbe, tíz nappal később pedig az apját is. 2002 márciusában az ügyükben első fokon eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság mindkettőjük bűnösségét megállapította társtettesként, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében. A fiút 15 évi, az apát 13 évi fegyházra ítélték. 2003 szeptemberében a Szegedi Ítélőtábla – mint felülbírálatra alkalmatlan és megalapozatlan ítéletet – hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság ítéletét és új eljárásra kötelezte a HajdúBihar Megyei Bíróságot. A megismételt elsőfokú eljárásban 2005 januárjában a bíróság
3
Az ügy részleteit ismerteti Görög Márta: Az ártatlanság kora című írásában . Kontroll 01/2003. 128-134.
3 megszüntette az előzetes letartóztatást, de Újszentmargita település közigazgatási területére korlátozott lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el mindkettőjük esetében. Ügyészi fellebbezés következtében a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla a 2005 februárjában a megyei bíróság végzését megváltoztatta, és elrendelte a két férfi házi őrizetét. Végül 2005 júliusában a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság – bizonyítottság hiányában – felmentő ítéletet hozott, ezzel a házi őrizetet is feloldotta. A Debreceni Ítélőtábla pedig – 2006 áprilisában – helybenhagyta a felmentő ítéletet.4 A móri Erste Bank fiókjában 2002. május 9-én fegyveres rablók agyonlőtték a pénzintézet négy alkalmazottját, biztonsági őrét, két ügyfelet, és a velük szerződést kötni akaró biztosítási szakembert. A Fővárosi Főügyészség vádirata és a Fővárosi Bíróság dr. Varga Zoltán vezette tanácsának elsőfokú ítélete szerint Kaiser Ede és Hajdú László részt vettek a cselekmény elkövetésében, ezért Kaiser Edét tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, amely ítélet a jogorvoslatok után jogerőre emelkedett. 2007 februárjában a rendőrség úgy tűnik megtalálta a valódi tetteseket, vagyis feltehető, hogy a korábban hozott, Kaiser esetében már jogerős ítéletek hibásak voltak.5 Mindhárom ügy közös sajátossága, hogy az eljáró hatóságok nyilvánvalóan hibáztak, ugyanakkor az is közös az ügyekben, hogy a hatóságok nem sok hajlandóságot mutatnak az ügyekből adódó következtetések levonására. A Legfelsőbb Bíróság elnöke a móri ügyben először arról nyilatkozott, hogy „a bírák is emberek, tévedhetnek”, illetve a bíró „hozott anyagból dolgozik”.6 Ezen, kevéssé sikerült nyilatkozata után ugyan kijelentette „a móri ügy tanulságait le kell vonni, és nem marad el az őszinte szembenézés a bíróságon, ha valóban téves ítéletről van szó”7, azonban ez a nyilatkozat sem tartalmaz konkrétumokat arról, hogy kik, mit, mikor és hogyan akarnak megvizsgálni.
4
Az ügy részleteiről: http://nol.hu/cikk/423940/ Az ügy részleteiről: http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=11077. Ez az írás azért is figyelmet érdemel, mert az elsőfokú ítéletről beszámoló laikus szerzők egy sor olyan ellentmondásra hívják fel a figyelmet, amelyek a későbbi tények tükrében igazolódni látszanak. Felmerül a kérdés, hogy az eljárás hivatásos résztvevői, az ügyész és a bíró, miért látták ennyire másként az esetet, mint az újságírók. A nyomozás menetéről részletesen nyilatkozik Bolcsik Zoltán a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője http://hetilap.hetek.hu/index.php?cikk=63818 6 Hanák András: Mór megtette kötelességét ÉS. 2007. 51.évf. 10. szám 7 http://www.nol.hu/cikk/438785/ 5
4 Mindhárom ügy indokolta volna azt, hogy a lehető legalaposabb és legrészletesebb vizsgálat tárja fel, hogy milyen tényezők vezettek a hibákhoz. Tisztázásra szorulna, hogy emberi hibák, tévedések, felületesség vezettek-e a hibás ítéletekhez, vagy a rendszer magában hordozza a tévedések kockázatát, esetleg túlzott kockázatát is. Lehet persze arra hivatkozni, hogy ez a három ügy nem reprezentálja azt a többszázezer büntetőügyet, amelyet a rendszerváltás óta eltelt több mint másfél évtized alatt a bíróságok elbíráltak. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ezek az ügyek a közvélemény figyelmét ráirányítják
az
igazságszolgáltatás
működésére,
és
kétségtelenül
befolyásolják
az
igazságszolgáltatás iránti bizalom alakulását.8 Ez a megállapítás különösen igaz a móri ügyre, amely a magyar bűnüldözés történetének egyik legsúlyosabb esete volt, és jelenleg úgy tűnik, hogy a büntető igazságszolgáltatás történetének egyik legkirívóbb fiaskójává is vált. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy mind a Pusoma-ügyben, mind a móri-ügyben inkább a véletlen műve volt, hogy a valódi tettesek előkerültek; a Burka-ügy pozitív kimenetelében pedig úgy tűnik meghatározó szerepe volt annak, hogy a védelmet a Magyar Helsinki Bizottság által megbízott ügyvéd és nem egy kirendelt védő látta el.9 Ezen ügyekben közös, hogy viszonylag nagy publicitást kaptak, de sem a több mint egy évtizede lezárult Pusoma-ügynek, sem a Burka-ügynek a tanulságairól nem sok tudható. Mint ahogyan arról sem, milyen eredménnyel zárultak azok a vizsgálatok, amelyeknek keretében az Országos Igazságszolgáltatási Tanács megbízásából elemezték azokat az ügyeket, amelyekben az Emberi Jogok Európai Bírósága több alkalommal – elsősorban az elhúzódó bírósági
eljárások
miatt
–
elmarasztalta
a
magyar
államot.
Az OIT Hivatal vezetőjének jelentése mindössze annyit közöl, hogy „Az OIT az időszerűség javítása érdekében elrendelte az Európai Bíróság ítéleteinek elemzése kapcsán az öt éve folyamatban lévő ügyek kiemelt vizsgálatát… a bírósági vezetők többsége jelezte, hogy a hosszú pertartamú ügyek tételes áttekintésekor szinte minden esetben tetten érhető valamilyen fokú bírói mulasztás.”10 8
A bíróságok iránti bizalom kérdéséről fontos kérdéseket feszeget Fleck Zoltán: Bízunk-e a bíróságokban? című írásában Élet és Irodalom, 2006. július 21. 9 Ezek a körülmények arra világítanak rá, hogy nem a rendszer önmagától korrigálta magát, ami indokolttá teszi azt a kérdést, hogy hány ember lehet ma ártatlanul börtönben. 10 OIT A HIVATALVEZETŐ 7143/2005. OIT Hiv Beszámolója az OIT részére. Tárgyidőszak: 2003. október 1. - 2004. szeptember 30. 2.4. pont „A beérkezett országos adatok alapján megállapítható, hogy a bírósági vezetők részletesen feltárták az eljárások elhúzódásához vezető okokat…Ehhez kapcsolódóan a bírósági vezetők többsége jelezte, hogy a hosszú pertartamú ügyek tételes áttekintésekor szinte minden esetben tetten érhető valamilyen fokú bírói mulasztás. Másrészt a kollégiumvezetőknek hatékony személyes konzultációkkal és helyi
5
Miközben arról, hogy a magyar igazságszolgáltatás mikor és miért hibázik (és különösen arról, hogy miért hibázhat ilyen nagyokat, mint például az évszázad bűnügyének tekintett móri ügyben) nem sokat tudunk, viszonylag kiterjedt irodalma van annak, hogy az angolszász jogrendszer hogyan reagált az igazságszolgáltatás kudarcaira. A kétségtelenül nagyon más alapokon épülő, és nagyon eltérő jogi környezet ellenére érdemes megvizsgálni, hogy a problémára válaszként milyen megoldások születtek.11 A múlt század elején az Egyesült Államokban még általános és töretlen volt a bizalom abban, hogy az igazságszolgáltatás a bűnösöket elítéli, és az ártatlanokat felmenti. Hand bíró 1923ban még azt írta: „Az eljárásunkat mindig üldözi az a kísértet, hogy ártatlan embert elítélhetünk. Ez irreális álom.”12 Sajnos a bíró tévedett: az évek során viszonylag nagy számban fordult elő az angolszász rendszert követő országokban ártatlan emberek elítélése. A vizsgálatára az igény már a század elején megjelent az Amerikai Börtön Kongresszus Vizsgálata (American Prison Congress Review) 1912-ben körlevelet küldött ki Kanada és az USA börtöneinek azzal a kérdéssel, hogy tudnak-e ártatlanul kivégzettekről, a beérkezett válaszok alapján nem találtak ilyen esetet.13 Még ugyanebben az esztendőben az USA Külügyminisztériuma is foglalkozott a kérdéssel egy dokumentumban (U.S. State Department Document 1912). Ennek keretében Edwin M. Borchard: „Az állam felelőssége a büntető igazságszolgáltatás hibáiért” címmel írt elemzést, amelyben Andrew Toth ügyét mutatta be, akit Pennsylvaniában életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek és 20 év elteltével derült ki ártatlansága, ekkor azonban az amerikai gyakorlat nem ismerte a kártalanítás intézményét, így Toth számára Andrew Carnegie, a híres emberbarát nyújtott havi 40 dolláros kártalanítást a saját vagyonából.14
képzések keretében kell az ügyben eljáró bírák számára szakmai segítséget nyújtani.” http://www.birosag.hu/engine.aspx?page=OITH_Hivatalvezetoibeszamolok 11 2003-ban a Brit Nemzetközösséghez tartozó országok vezető ügyészei az ausztráliai Darwinban, majd Kanadában is értekeztek a témában majd 2005-ben Manitobában tartottak konferenciát a hibás elítélések kérdéskörében elemzésem alapját azok a kutatások képezik, amelyet a konferenciák előkészítéseként, illetve eredményeként elfogadtak, a legátfogóbb anyag megtalálható a http://www.justice.gc.ca/en/dept/pub/hop/p2.html oldalon 12 U.S vs Garson, 291 F.646, 649 (S.D.N.Y.,1923) 13 R.H. Gault: Find No Unjust Hangings, 3 Jourmal of American Istitute of Criminal Law and Criminology 131 (1912-13) 14 A cikket idézi Bruce A. MacFarlane: Convicting the Innocent című tanulmányában www.canadiancriminallaw.com/articles_toc.htm
6 Borchard e vizsgálata után húsz évvel, már a Yale Egyetem professzoraként az első igazán átfogó elemzést végezte el a kérdésben. 1932-ben írt tanulmányában „Az ártatlan elítélése” (Convicting the Innocent) 65 amerikai és brit ügyet mutat be, ahol a vádlottat ártatlanul ítélték el, ezekből 29 emberölési, 23 rablási, és 13 kisebb súlyú ügy szerepelt összesen 25 államból és Angliából.15 Huszonöt évvel később 1957-ben Jerome Frank az USA Fellebbviteli Bíróságának bírája „Nem bűnös” (Not Guilty) címmel jelentette meg könyvét, amely 36 ártatlanul elítélt vádlott ügyét elemezte.16 C.G.L. Du Cann, egy brit ügyvéd 1960-ban „Az igazságszolgáltatás kudarcai” (Miscarriages of Justice) címmel írt könyvet, amelyben a szakmán kívül a közvélemény figyelmét is a hibás döntések kockázatára kívánta terelni17. Inkább publicisztikai, mint elemző tanulmánya azonban elérte célját, a sajtó egyre nagyobb terjedelemben kezdett a kérdéssel foglalkozni. Négy évvel később az USA-ban jelenik meg egy nagyhatású könyv Edward Radin „Az ártatlanok” (The Innocents) címmel, amelyben 80 olyan újabb ügyet mutat be, ahol a vádlottat ártatlanul ítélték el.18 1973-ban Ruth Brandon és Christie Davies brit kriminológusok azoknak az elítélteknek a profilját vizsgálták, akiket ártatlanul ítéltek el.19 Ausztráliában a Chamberlain-ügy20 (vagy más néven a „Dingó baba-ügy”), amelyben 1982ben Alice Lynne Chanberlain-t bűnösnek mondták ki kilenchetes kislányának Azaria-nak a meggyilkolásában. Férjét Michael Leigh Chamberlaint bűnsegédként ítélték el. Miután három és fél esztendőt töltöttek börtönben, az ügy kivizsgálására felállított Királyi Bizottság súlyos kételyeket fogalmazott meg az elítéléssel kapcsolatban. A vádlottak ezután kegyelmet kaptak és 1 millió dollár kártalanításban részesítették őket. Az ügy hatására felállított Királyi Bizottság jelentése a szakértői bizonyítás ellentmondásaira is rávilágított.21
15
Edwin M. Borchard: Convicting the Innocent. Yale University Press 1932. Jerome Frank, Barbara Frank: Not Guilty (Doubleday and Company, Inc., Garden City, New York, 1957 17 C.G.L. Du Cann: Miscarriages of Justice. Frederick Muller Limited, London, 1960. 18 Edward D. Radin: The Innocents. William Mauro and Company New York 1964. 19 Ruth Brandon, Christie Davies: Wrongful Imprisonment. George Allen and Unwin Ltd. London 1973 20 Chamberlain v. the Queen (no.2) (1984) 153 C.L.R.521 (H.C.) 21 Az ügyet és következményeit elemzi MacFarlane im. 13-14. 16
7 Az angolszász igazságszolgáltatást leginkább megrázó kudarcok az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) által elkövetett robbantásos merényleteket követően született ítéletekhez kapcsolódnak. A történetek egy részét irodalmi formában dolgozta fel az Apám nevében című könyv és az abból készült nagyhatású film. Az ártatlanul elítéltek első csoportjába a Guildfordi Négyek tartoztak (Paul Hill, Gerard Conlon, Patrick Armstrong és Carole Richardson), elítélésüket követően 14 évet töltöttek börtönben, mivel a bíróság szerint ők voltak azok, akik 1974. október 5.-én Guildfordban két bombát robbantottak az IRA megbízásából. A Fellebviteli Bíróság 1989-ben mentette fel őket. Öt héttel a guildfordi robbantás után két robbantás történt Birminghamben, amelyek következtében 21 ember meghalt 162-en megsebesültek. Hat ír katolikus férfit (Patrick Joseph Hill, Johm Walker, Robert Gerard Hunter, Noel Richard McIlkenny, Hugh Callagham , William Power), a Birminghami Hatokat vádolták meg a robbantásokkal és elítélték őket. Tizenhat évet töltöttek börtönben, mielőtt a Fellebbviteli Bíróság 1991-ben felmentette őket.22 Annie McGuire-t és családjának hat tagját (a McGuire Heteket) 1976-ban ítélték el robbanószer birtoklásáért, mivel azzal vádolták őket, hogy az IRA számára egy bombagyárat működtettek. 1991. júniusában mind a hét vádlottat felmentették.23 Judith Wardot 1974-ben életfogytiglani börtönre ítélték 12 rendbeli emberölés és három rendbeli robbanás okozása miatt. Tizenhét esztendővel később a belügyminiszter indítványára a Fellebbviteli Bíróság felmentette24. Az események után 1991-ben az Egyesült Királyság kormánya létrehozott egy királyi bizottságot, amelynek hivatalos neve: A Büntető Igazságszolgáltatás Királyi Bizottsága (Royal Commission on Criminal Justice) volt, de a köztudatba csak vezetőjének neve alapján, Runciman Bizottságként vonult be. Két évig tartó vizsgálódás után a Bizottság jelentése részletes javaslatokat tartalmazott a brit igazságszolgáltatási igazgatás reformjára és egy sor további törvény módosítására. A Bizottság javaslatainak eredményeként 1995-ben a Büntető fellebbezési törvényben (Criminal Appeal Act) létrehozták a Büntető Ügyeket Felülvizsgáló Bizottságot (Criminal Case Review Commission), amelynek működéséről később szólunk.25 22
Miscarriages of Justice: The Birmingham Six, www.guardian.co.uk/crime/article/0.2763,634024,0.html McGuire Seven, http://innocent.org.uk/cases/mcguire7 24 R. v Ward, (1993) 2 All E.R. 577 (C.A.) 25 Robert Carl: The Criminak Cases Review Commission as a State Strategic Selection Mechanism. American Criminal Law Review Volume 42 Issue 4. 2005. 12894p. 23
8 Vizsgálóbizottságok és törvényalkotási lépések követték Kanadában is a hibás ítéletek megszületését. Különösen három ügy kapott ebben a folyamatban nagyobb nyilvánosságot. A tizenhét éves indián származású Donald Marshall Jr. és hasonló korú fekete bőrű társa, Sandy Seale 1971. május 28-án a Nova Scotia-ban található Sydney városának egyik parkjában összeszólalkoztak az 59 éves Roy Ebsaryval és annak 25 éves társával, a szóváltást követően Ebsary egy késsel halálosan megsebesítette Seale-t. A rendőrségi vizsgálat mégis azzal az eredménnyel zárult, hogy Marshallt vádolták meg az emberölés elkövetésével, akit a bíróság életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt. Annak ellenére, hogy Ebsary tíz nappal Marshall letartóztatása után már elismerte, hogy ő ölt, csak 1986-ban állapította meg a bíróság, hogy ő a tényleges elkövető.26 Még ugyanezen év októberében bizottságot hoztak létre az ügy kivizsgálására. A háromtagú bizottság a hibák részletes feltárásán túl ajánlásokat is megfogalmazott a törvényhozás és az igazságszolgáltatás számára. Ezen javaslatok között szerepelt egy független felülvizsgáló mechanizmus létrehozása, a büntető jogszabályok változtatása, vagy a súlyos ügyekben kötelezően alkalmazandó magnófelvétel a gyanúsítottak és a legfontosabb tanúk rendőrségi kihallgatásáról.27 A Guy Paul Morin ügyben Morint azzal vádolták, hogy 1984. október 3-án elrabolta és megölte a szomszédban lakó kilenc esztendős Christine Jessopot. 1995-ben az ekkor már alkalmazott DNS-vizsgálat kizárta, hogy ő lett volna a tettes, így felmentették.28 1996-ban Ontario Tartomány vizsgálóbizottságot hozott létre Fred Kaufman korábbi quebec-i fellebbviteli bíró vezetésével. A bizottság mandátuma három részből állt: tényfeltárás vagyis annak tisztázása mi vezetett a hibás döntéshez, ajánlások készítése arra vonatkozóan, hogyan lehet a jövőben elkerülni a hibás ítéleteket, és a közvélemény tájékoztatása az igazságszolgáltatás működéséről általában és a konkrét ügyben. A bizottság a 146 napig tartó meghallgatások során 120 tanút hallgatott meg, áttanulmányozta a korábbi eljárás mintegy százezer oldalas dokumentumait. Az 1998. április 9-én nyilvánosságra hozott 1380 oldalas jelentés 119 ajánlást tartalmazott. Thomas Sophonow ügye némileg eltér a fentiektől. Őt egy 16 éves lány, Barbara Stoppel meggyilkolásával vádolták, de míg az előző ügyek közül a Marshall-ügyben megtalálták és 26
R v Ebsary (1986), 27 C.C.C. (3d) 488 (N.S.S.C. App. Div.) Royal Commission ont he Donald Marshall, Jr., Prosecution (Province of Nova Scotia, 1989) 25. és következő oldalak. 28 Az ügy részletei megismerhetők: The Commission on Proceedings involving Guy Paul Morin (Toronto, Ontario Ministry of Attorney General, 1998) www.attorneygeneral.jus.gov.on.ca/english/about/pubs/morin 27
9 elítélték a tényleges elkövetőt, a Morin-ügyben pedig a DNS-vizsgálat minden kétséget kizáró módon bizonyította ártatlanságát, a Sophonow-ügyben a rendőrség vezetője és a legfőbb ügyész még a felmentő ítélet megszületése után is azon véleményének adott hangot, hogy ő az elkövető.29 A legfőbb ügyész (aki egyúttal az igazságügy-miniszter is), Peter Cory-t a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott bíráját kérte fel az ügy körülményeinek kivizsgálására. A vizsgálat eredményei, összhangban a korábbi amerikai, brit, kanadai vizsgálatokkal
a
szemtanúk
általi
hibás
személykiválasztást,
a
megbízhatatlan
börtönügynökök vallomásait, az eljárást végzők „csőlátását”, nyomozási és vádemelési hibákat tártak fel. A kanadai példák különösen azért fontosak, mert egyrészt bemutatják, hogy minden esetben – legyen az bármennyire is kivételes eset – ha az igazságszolgáltatás hibázott, a kormány kész volt orvosolni a helyzetet nyilvános bocsánatkérés, az ügy teljes kivizsgálása, és megfelelő kártalanítás nyújtása által. Ezt különösen érdekes egybevetni azzal, hogy a magyar példák között említett Pusoma-ügyben az állam hosszú időn keresztül megtagadta a kártalanítást, és a végül rekordösszegűnek számító 45 milliós kártalanítással záródó Burka-ügyben is az állam először elzárkózott a kártalanítás gondolatától. Nyilvános bocsánatkérésre vagy vizsgálatra nem került sor egyik esetben sem. A második tanulság, hogy mindhárom említett kanadai esetben a vizsgálat kiterjedt azoknak a körülményeknek a részletes elemzésére, amik a hibás döntéshez vezettek, illetve arra is, hogy milyen módon lehet a jövőben ezeket a hibákat elkerülni.30 Az USA igazságszolgáltatásának kudarcai azért érdemelnek külön figyelmet, mivel itt sok esetben nem pusztán elítélés, hanem halálbüntetés kiszabása is történt. A hibás halálra ítélések ügyeit magyar nyelven is feldolgozta Badó Attila és Bóka János: Ártatlanul halálra ítéltek – Az amerikai igazságszolgáltatás tévedései című könyve31, de említhető Hugh Bedau és Michael Radelet tanulmánya is, amely 350 ügy elemzése alapján készült.32 A Bloodworthügyben elsőként alkalmazott DNS vizsgálatok alkalmazása óta éppen a napokban 2007. április 23-án született meg az az ítélet, amelyben a bíróság Chicagoban felmentette Jerry
29
Az ügy és a vizsgálat részletes leírását lásd: www.gov.mb.ca/justice/sophonow/toc.html MacFarlen im. 38. 31 Nyitott Könyv Kiadó 2003. 32 Bedau, Radelet: Miscarriages of Justice in Potentially Capital Cases (1987), 40 Stanfort Law Review 21. 30
10 Millert, akit egy 1982-ben elkövetett cselekmény miatt ítéltek el és 25 évet töltött ártatlanul börtönben. Ö a 200. ártatlanul elítélt és később felmentett elítélt.33 Gyakorlatilag
mindegyik
említett
eset,
mindegyik
említett
országban
azzal
a
következménnyel járt, hogy nagyon alapos, nagyon részletes és a hibák jövőbeni elkerülésére is javaslatokat tartalmazó vizsgálatok és jelentések készültek. A vizsgálatok eredményeit az elemzők két csoportba sorolják34: azok a körülmények, amelyek az igazságszolgáltatást hajlamossá teszik a hibás döntésekre (ezeket nevezhetjük közvetett körülményeknek), és a közvetlen körülmények. Az egyes körülmények részletes vizsgálata nélkül, csak felsorolásszerűen említve, az első körbe, vagyis a közvetett körülmények közé sorolják: (1) a közvélemény nyomását. (2) Az a körülményt, hogy a vádlott egy népszerűtlen, esetleg kisebbségi csoporthoz tartozik (példa erre Amerikában a feketék, Kanadában az indiánok, Angliában az írek csoportja), de az ausztrál Chamberlain-ügyben is nagy jelentőséget kapott az a tény, hogy a vádlottak a Hetednapi Adventista Egyház tagjai voltak. (3) A kontradiktórius (tehát a felek vitájára épülő angolszász per) „játszmává válása”, aminek keretében az igazság feltárásának célja helyébe a másik fél minden áron való legyőzésének célja került. (4) A hatóságok „jó szándékú korrumpálódása”, különösen a rendőrség esetén, amikor az eljáró rendőrök úgy érzik, hogy a gyanúsított bűnösségéről való meggyőződésük szentesíti azokat az eszközöket, amiken keresztül, akár törvénytelenül is bizonyítják a vádlott bűnösségét. A hibás elítélésekhez vezető közvetlen körülmények a következők: (1) Szemtanú általi téves felismerés (ez a leggyakoribb ok, ami téves elítélésekhez vezet). (2) A rendőrség hibái illetve törvénysértései. (3) Az ügyész eljárási hibái (bizonyítékok kirekesztésének elmulasztása). (4) Kétes, megbízhatatlan, vagy nem szilárd tudományos alapon álló szakértői vélemények. (5) Bűnözők (börtönügynökök) tanúvallomásának felhasználása. (6) Hiányos, vagy hibás védői munka. (7) Hamis beismerő vallomás. (8) Félrevezető közvetett bizonyítékok. Az alapján, amit eddig tudhatunk a magyar esetekről, feltételezhető, hogy az angolszász jogrendszerekben feltárt hibák jelentős része előfordul a mi jogrendszerünkben is, és nagyon hasonló okok vezettek nálunk is a hibás ítéletekhez. Ismét hangsúlyozva a két jogrendszer eltérő alapjait, az igazságszolgáltatási szervezetek eltérő voltát is érdemes megvizsgálni, hogy 33
Forrás: http://www.innocentproject.org/
11 a lefolytatott vizsgálatok és az azoknak nyomán megszületett ajánlások milyen jogalkotási következményekkel jártak. A legvilágosabb következtetéseket az Egyesült Királyság kormánya vonta le az igazságszolgáltatás kudarcából az IRA vádlottak ügyében. A hibás ítéletek miatti növekvő társadalmi elégedetlenség nyomán született meg Büntető Ügyeket Felülvizsgáló Bizottság (Criminal Cases Review Commission), a brit kormány felállította a Runciman Bizottságot. A Bizottság megállapításainak és javaslatainak hatására az 1995-ben elfogadott Büntető Fellebbezési Törvényben (Criminal Appeal Act) felállították a Büntető Ügyeket Felülvizsgáló Bizottságot, amelynek 10 tagját a Királynő nevezi ki a miniszterelnök javaslatára öt éves időtartamra (a tagok egy ízben újraválaszthatók, de tíz évnél tovább nem lehetnek a Bizottság tagjai, feladataikat fő- vagy részfoglalkozásban látják el). A Bizottság munkájának első hét esztendejében 5.700 kérelem érkezett a Bizottsághoz, ezeknek alapos vizsgálatát követően mintegy 200 ügyben fordultak a Fellebbviteli Bírósághoz és ezen ügyeknek mintegy kétharmada felmentést eredményezett.35 A brit példa nyomán 1997-ben Skóciában is létrehozták a saját hasonló bizottságukat. Kanadában az Igazságügyminisztérium által 1998-ban elkészített tanulmány36 nyomán módosították a Büntető Törvénykönyvet és lehetővé tették a miniszter számára, hogy széleskörű vizsgálati jogkörökkel felruházott megbízottat nevezzen ki a hibásnak vélt büntető ítéletek felülvizsgálatát.37 Másfajta megoldást alkalmaznak Ausztráliában és Új-Zélandon, ahol a „független bírósági vizsgálat” érdekében a kormány nyugdíjas bírákat, vagy vezető igazságügyi tisztviselőket nevez ki vizsgálatok lefolytatására.38 2003-ban fogalmazódott meg Új-Zélandon az ötlet, hogy az Igazságügy-minisztériumon belül hozzanak létre egy független testületet azoknak az ügyeknek a vizsgálatára, amelyekben a téves ítélet gyanúja felmerül39. A különféle megoldásokkal kapcsolatban a következő elvárások fogalmazhatók meg: a bizottság működése és vizsgálata összhangban legyen az alkotmányos rendelkezésekkel,
34
Lásd MacFarlen idézett tanulmányát, vagy Mellemare, Finlayson: Report ont he Prevention of Miscarriages of Justice, FPT HEADS OF PROSECUTIONS COMMITTEE REPORT OF THE WORKING GROUP ON THE PREVENTION OF MISCARRIAGES OF JUSTICE http://www.justice.gc.ca/en/dept/pub/hop/toc.html 35 Newille Trendle: Reviewing Miscarriages of Justice: The Pardon Reincarnated. http://www.isrcl.org/Papers/2004/TrendleJustice.pdf 36 Department of Justice Canada: Adressing miscarriages of justice. Reform possibilities fer section 690 of the Criminal Code (1998) 37 Newille Trendle im. 7. 38 Uo. 39 Newille Trendle im. 8.
12 feleljen meg a pártatlanság követelményének mind az ügyek megfontolása, mind a bírósághoz fordulásról hozott döntés meghozatala során. Az eljárásnak átláthatónak, a bizottsághoz fordulók számára pedig érthetőnek kell lennie. A bizottságnak folyamatosan kapcsolatban kell lennie a hozzá forduló kérelmezőkkel, és számukra megfelelő tájékoztatást kell nyújtania. A bizottság döntéseit indokolt határozatban kell meghoznia és arról késedelem nélkül tájékoztatni kell a kérelmezőt. A bizottság működéséhez megfelelő pénzügyi források kellenek, továbbá a hatékony vizsgálatok lefolytatásához szükséges felhatalmazásokkal is kell rendelkeznie. A bizottság működését olyan módon kell megszervezni, hogy eljárása során meg tudja őrizni a közvélemény bizalmát még bonyolult ügyekben történő eljárása során is.40 A bemutatott megoldások közös célja az igazságszolgáltatás iránti bizalom helyreállítása és megőrzése. Mint azt a bevezetőben említettük, a hibák és a tévedések lehetőségét nem lehet teljességgel kizárni az igazságszolgáltatás működéséből, de lehet alkalmazni és működtetni olyan mechanizmusokat, amelyek meggyőzik a polgárokat arról, hogy az állam mindent megtesz ezeknek a hibáknak a kiküszöbölésére, és ha erre irányuló erőfeszítése kudarcot vall, akkor mindent megtesz a károk enyhítésére. A különféle független testületek működtetésével pedig az állam azt is bizonyítja, hogy az igazságszolgáltatás hibájából ártatlanul elítélteket nem hagyja magukra. Kétségtelen, hogy a magyar jogrendszer lényegesen több rendes és rendkívüli jogorvoslatot tartalmaz, mint a példaként említett angolszász jog. Ugyanakkor az érintettek jelentős hányada számára a jogi lehetőség önmagában semmit nem jelent. Pusoma Dénes nem fellebbezett az őt ártatlanul elítélő bírósági határozat ellen, de nem tette ezt kirendelt védője sem. A jogi lehetőség megfelelő jogi segítség nélkül semmit sem ér, a segítségre pedig leginkább azoknak van szüksége, akik okkal veszítették el bizalmukat abban, hogy az igazságszolgáltatás igazságot szolgáltat.
40
Uo. 8-9.
