2014.07.30.
Az Év Üzletembere 2014
Pályázat példamutató vállalkozók elismerésére. Határidő: 2014. szeptember 30. Kiíró: Ernst & Young Idén tizenegyedik alakalommal rendezik meg az EY Az év üzletembere programot Magyarországon, melyre szeptember végéig jelölhetőek sikeres magyar vállalkozók. A programban azokat a vállalkozókat díjazzák, akik sikeresen és jövőbe mutatóan válaszolnak a gazdasági, társadalmi változásokra, s munkájukkal példát mutathatnak Magyarországnak és a világnak. A díjat ünnepélyes keretek közt, a média jelenlétében adják át év végén, Budapesten, a program győztese pedig részt vesz a verseny nemzetközi döntőjén Monte-Carlóban. Az év üzletembere fődíj mellett három különdíj kerül kiosztásra „Jövő ígérete, Merész újító, Példakép" kategóriákban. A jelöltek közé bekerülni önmagában elismerést jelent, hiszen nemzetközileg felállított kritériumrendszer alapján vizsgálja meg a független bírálóbizottság a vállalkozók által képviselt cégek üzleti teljesítményének megbízhatóságát, valamint fenntarthatóságát. A jelentkezés feltételei
A jelölt által képviselt cég Magyarországon bejegyzett, és legalább két éve működik; A jelölt alapítója és/vagy legalább két éve említésre méltó tulajdoni hányaddal rendelkező tulajdonos-vezetője a cégnek; Tulajdoni hányada révén a jelölt jelentős személyes, gazdasági, vállalkozói kockázatot visel; A vállalkozás kimagasló teljesítménye a jelölt személyéhez köthető; Nem tagja az EY Az év üzletembere díj független bírálóbizottságának; Nem támogatója az EY Az év üzletembere díjnak;
1
2014.07.30.
Nem tartozik az EY Az év üzletembere díj támogatóinak érdekeltségi körébe.
A jelölteket az alábbi fő témakörök mentén bírálják:
Vállalkozói szellem; Pénzügyi eredmények; Személyes integritás/befolyás; Stratégiai gondolkodás; Innovációs készség; Nemzetközi/globális hatás.
A jelentkezés előnyei
Sikerek nemzetközi elismerése; Életre szóló üzleti kapcsolatok; Exkluzív tagság az EY Az év üzletembere Alumni Klubjában; Egyedülálló média megjelenési lehetőség; A márkaérték erősítése.
A jelölési határidő A jelölés határideje 2014. szeptember 30-a. A jelölési szakasz lezárását követően egy független bírálóbizottság választja ki a döntőbe került résztvevőket, illetve a verseny győztesét. A pályázatról bővebben az alábbi linken olvashat. Amennyiben pályázat témában tanácsra van szüksége, kérem, írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.
2
2014.07.30.
Széchenyi Programirodák hálózata A Széchenyi Programirodák országos hálózatát az Új Széchenyi Tervben meghirdetett hatékonyság-növelés érdekében hozta létre a kormány. 2011 és 2014 között összesen 43 új iroda létesült országszerte. A Miniszterelnökség háttérintézményeként működő hálózat feladatai a következőek:
az Új Széchenyi Terv operatív programok forrásainak népszerűsítése és a források elosztásának elősegítése
a potenciális pályázók teljes körű, hiteles és naprakész tájékoztatása térítésmentesen
a pályázók szakmai támogatása a pályázati folyamat teljes tartama alatt
a kis- és középvállalkozások, civil szervezetek és önkormányzatok pályázati rendszerbe történő nagyobb arányú belépésének elősegítése
információgyűjtés, javaslatok a Központi Programiroda felé
A 2014-2020-as időszakra vonatkozóan a feladatkör bővül
határon átnyúló uniós fejlesztések menedzselésével, és
a területi alapú tervezés koordinációjával.
A szervezet célja, hogy a térítésmentes, mégis személyre szabott tájékoztatás a pályázók számának növelését eredményezze. Szakmai segítséggel elkerülhetőek az adminisztrációs hibákból eredő sikertelen pályázatok, a több nyertes pályázat pedig növeli a források hatékonyságát és hozzájárul az ország versenyképességének növeléséhez. Az eddigi 3 év tapasztalatai alapján részarányosan a mikro-vállalkozások fejlesztésére irányuló lehetőségek kapcsán vették a legtöbben (10,34%) igénybe a Programiroda szolgáltatásait. Budapesten működik a Központi Iroda, a Közép-magyarországi régióban pedig további négy helyszínen kérhetünk segítséget a pályázáshoz. A hat konvergencia régióban minden megyeszékhelyen, illetve nagyobb városban is megtalálhatóak a programirodák. Széchenyi Programiroda hálózat keretében létrejött egy Brüsszeli Fejlesztési Kapcsolati Iroda is azzal a céllal, hogy elősegítse a magyar vállalkozások és intézmények közvetlen uniós forrású pályázatokban való nagyobb arányú részvételét. A brüsszeli iroda összekötő kapocskén funkcionál a magyar pályázó közösség és az Unió intézményei között. Feladatai közé tartozik továbbá az információközvetítés és pályázatfigyelés – különös tekintettel a Horizon 2020 programra.
3
2014.07.30.
A www.szpi.hu honlapon minden érdeklődő térképes kereső segítségével megtalálhatja a hozzá legközelebb eső programirodát, valamint tájékozódhat az aktualitásokról. A „Letölthető anyagok” menüpont alatt közérthető összefoglalókat találhatunk például az új operatív programokról, a fejlesztési források intézményrendszeréről, illetve a megyei fejlesztési koncepciókról. Bónusz infók: A budapesti Központi Iroda munkatársai: http://www.szpi.hu/index.php?action=recordView&type=places&category_id=2209&id=32956 Megyei koordinátorok elérhetőségei http://www.szpi.hu/index.php?action=recordView&type=places&categoryid=3572&id=7827 09
EUROSTARS2 program
A program a kutató-fejlesztő KKV-k nemzetközi együttműködésben megvalósuló projektjeit támogatja. Határidő: 2014. szeptember 11. Kiíró: Európai Bizottság
4
2014.07.30.
Az 1,14 milliárd euró költségvetésű Eurostars2 program az Európai Bizottság és a 33 EUREKA tagállam közös kezdeményezése, amely a rendkívül sikeres EUROSTARS program (2007-2013) folytatása. Az Eurostars program az olyan kutatás fejlesztési tevékenységet folytató kis-, és közepes vállalkozásokat támogatja, amelyek innovatív termékeket, eljárásokat és szolgáltatásokat fejlesztenek a versenyelőny megszerzése érdekében. A program transznacionális innovációs projekteket finanszíroz, melyekben létrejövő termékek ill. szolgáltatások azonnal kereskedelmi forgalomba kerülhetnek. A nemzetközi programban két vagy több Eurostars országból származó projekt partnerek vehetnek részt. Ennek a nemzetközi együttműködésnek köszönhetően a KKV-k könnyebben tudnak megjelenni új piacokon. Pályázati feltételek
A projekt vezetője a K + F-tevékenységet végző KKV; A projekt vezetője a 33 Eurostars ország valamelyikéből származik; A projektben legalább két partner működik együtt; A partnerek legalább két Eurostars országból származnak; A projekt időtartama maximum 36 hónap lehet, melyből a piaci bevezetés időtartama maximum 24 hónap; A konzorcium minden résztvevője jogi személynek minősül a fogadó országban.
A pályázás menete A pályázók regisztrációt követően tudnak belépni az Eurostars oldalára, ahol online felületen szükséges kitölteni az angol nyelvű pályázati adatlapot, s csatolni a mellékleteket. A benyújtási határidő előtt minden pályázó kap egy nyilatkozatot, melyet a pályázó szervezet törvényes képviselőjének aláírásával ellátva kell visszaküldeni. Amennyiben ez nem történik meg, a teljes pályázat elutasításra kerül. A pályázatok értékelése kb. 20 hetet vesz igénybe. A pályázat benyújtásának határideje A pályázatokat 2014. szeptember 11-ig lehet benyújtani. A pályázatról bővebben az alábbi linken olvashat. Amennyiben pályázat témában tanácsra van szüksége, kérem, írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.
5
2014.07.30.
Tanúsító rendszer a pályázatírói piacon
A Pályázati Projektmenedzserek és Tanácsadók Országos Szövetsége (PÁTOSZ) úgynevezett "Megbízható tanácsadó" minősítési rendszert működtet a hiteles pályázatírók megkülönböztetésére. A Pályázati Projektmenedzserek és Tanácsadók Országos Szövetsége (PÁTOSZ) 11 éve alakult a pályázatírók szakmai ágazati érdekképviseletére. A jelenleg 150 tagot számlálószövetség célja, hogy tagjai magas színvonalú és eredményes pályázatokat készítsenek. A szövetség tagjai a Pályázatkészítői Etikai Kódex elnevezésű erkölcsi jellegű normagyűjtemény figyelembe vételével tevékenykednek. A 2014-2020-as európai uniós fejlesztési időszakban is szükséges lesz a piaci alapon működő pályázatírókra, tanácsadókra - közölte Maróczi Imre, a szövetség elnöke, aki szerint az előző időszak tapasztalatai mindenképpen indokolják a piac tisztulását, önszabályzó módon is. A PÁTOSZ ezért új minősítési rendszert vezetett be, mely keretében az első 25 szakértőnek a "Megbízható tanácsadó" minősítéssel járó plasztik kártyát és oklevelet a napokban adták át ünnepélyes keretek közt. A szövetség bízik abban, hogy ez a tanúsítási rendszer megtisztítja a pályázatírói piacot, és kiszűri a tisztességtelen tanácsadókat, a minősítés a megbízható pályázatírói munka elismerése, s birtoklója piaci előnyt élvezhet. A szakma által működtetett és felügyelt tanúsítást egy évre lehet elnyerni, amelynek megtartását évente újra kell kérelmezni. Ha egy tanúsítással rendelkező szakértőről panasz érkezik, azt minden esetben megvizsgálja a szövetség, mely akár a minősítés felfüggesztése vagy visszavonása mellett is dönthet.
6
2014.07.30.
Az elnök ismertette továbbá, hogy a minősítési rendszerben úgynevezett autentifikációs eljárásnak vetik alá a jelentkezőket, akikkel szemben minimális elvárás a diplomás végzettség, minimum 5 év tanácsadói tapasztalat, 5 referencia, s kiírás típusától függően 5-15 db pályázat teljes folyamatának menedzsmentjében szerzett jártasság. A jelentkezőket egy szakértőkből álló bizottság bírálja el. A tanúsítványt elnyerő "Megbízható tanácsadó"-k listája a szövetség honlapján bárki számára elérhető. Forrás: MTI, www.patosz.hu
Ingyenes vállalkozói tanácsadás országszerte, a VOSZ-nál A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége regionális tanácsadói TÁMOP 2.5.3.C-13/1 projekt keretében, adózás, jog, pályázat, finanszírozás, munkabiztonság témakörben vállalkozói tanácsadást tartanak az alábbi VOSZ irodákban: dr. Pataki Dezső Közép-magyaroszági régió 06-70/967-4507 1054 Budapest, Hold u. 21. Kedd, Csütörtök 16-18 óra e-mail:
[email protected] László Enikő Észak-alföldi régió 06-70/967-4509 4025. Debrecen, Iskola u. 3. fszt. VOSZ iroda Kedd, Csütörtök 16-18 óra e-mail:
[email protected] Nádasdiné Kenessey Andrea Észak-magyarországi régió 06-70/967-4510 3300 Eger, Balassi B. u. 9. 1 emelet Kedd, Csütörtök 16-18 óra e-mail:
[email protected] Zámbori (Bíró) Tamás Dél-dunántúli régió 06-70/967-4512 7621 Pécs, Király u. 42. Kedd, Csütörtök 16-18 óra e-mail:
[email protected] Hannauerné Szabó Anna Dél-alföldi régió 06-70/967-4504 6726 Szeged, Fürj u. 92/B. Hétfő, Szerda 16-18 óra e-mail:
[email protected] dr. Bednár András Közép-dunántúli régió 06-70/967-4508 8000 Székesfehérvár, Gyümölcs u. 18. Kedd, Csütörtök 16-18 óra e-mail:
[email protected]
7
2014.07.30. dr. Pataki Dezső Nyugat-dunántúli régió 06-70/967-4511 9023 Győr, Magyar u. 8. Hétfő, Szerda 16-18 óra e-mail:
[email protected]
Elindult a hírportál, http://www.vallalkozo.info/ melyet a VOSZ a TÁMOP 2.5.3.C-13/1 pályázat keretében hozott létre. Telefonos ügyfélszolgálat: +36-1/486-1800 Tájékozódjon, kérjen tanácsot, olvassa el, hogy mi érdekli leginkább a vállalkozókat!
A VOSZ Hírlevél a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ingyenes szolgáltatása - kötelezettségvállalásunk nélkül. Az információ-forrásokat nagy körültekintéssel választjuk ki és a legmegbízhatóbb módon kommunikáljuk Önök felé, mégsem kezeskedhetünk az információk célbajutásáért, teljeskörűségéért és valóságtartalmáért. Véleményét kérjük és várjuk a
[email protected] címen. Ha továbbiakban nem tart igényt a Hírlevélre, kérjük azt is jelezze felénk! Reméljük hasznos információkkal szolgáltunk Önnek és kedvét lelte Hírlevelünkben. VOSZ Cím: 1054 Budapest, Hold u. 21. Székhely:1107 Budapest, Mázsa tér 2-6. Tel.: +361-4142181, -82 Fax:+361-4142180 e-mail:
[email protected] www.vosz.hu
8