Az Európai Uniós csatlakozás hatása a Vám- és Pénzügyõrség szervezetére és humán erõforrására

KARD ÉS TOLL 2006/3

Az Európai Uniós csatlakozás hatása a Vám- és Pénzügyõrség szervezetére és humán erõforrására Prukner Attila pénzügyõr százados Miután Magyarország megkötötte az Európai Unióval a csatlakozási szerzõdést, a magyar vámigazgatás számára nyilvánvalóvá vált, hogy szükségszerûen végre kell hajtania még azokat a feladatokat, amelyek a zökkenõmentes integrációhoz szükségesek. Többek között ki kellet dolgoznia az emberi erõforrással kapcsolatos konkrét lépések módját és menetét, (létszámleépítés) és a már elkezdett szervezeti struktúra átalakítását is be kellett fejeznie 2004. május 1-jére. Jelen írásában a cikk szerzõje arra vállalkozik hogy megvizsgálja: miként zajlottak le ezek a változások, és milyen hatásai voltak a szervezet mûködésére. Upon joinig tehe European Union it became apparent for the Hungarian Customs and Finance Guard that there are still necessary steps to be taken for a smooth integration. Among other, the way of reorganization of human resourches need to be worked out the started stuctural reform had to be finished by 1 May, 2004. In the present article the author focuses on procedures, how the reform were fulfilled.

Az elõzményekrõl néhány gondolatot: Hazánk 1994. március 21-én hivatalosan is benyújtotta csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz. A csatlakozási tárgyalások 1998. március 31-én kezdõdtek meg, elsõ alkalommal a külügyi diplomácia vezetõinek találkozójára került sor, majd ezt követõen indultak meg a szakértõi szintû konzultációk, amelyek során az egyes szakterületekhez tartozó közösségi jog harmonizáció menetrendszerûen befejezõdött. Az EU-csatlakozásra történõ felkészülés 1998-ban olyan szakaszba jutott, amely egy új szervezeti egység, Integrációs Hivatal létrehozását tette indokolttá a vám- és pénzügyõrségen belül. Ezen intézmény létrehozásával sikerült eleget tennünk az Európai Bizottság azon elvárásának, amely feladatul határozta meg a csatlakozni kívánó államok vámigazgatásai részére, hogy a csatlakozási folyamat elõsegítésére, hozzanak létre egy teljesen különálló szervezeti egységet. Az Európai Unióhoz történõ csatlakozás elõkészítésében és a végrehajtásában jelentõs feladatok vártak a magyar vámigazgatásra, majdnem hétszáz jogszabályt kellett felülvizsgálni és „összhangba hozni” az EU-s követelményekkel. Valamennyi területen, így elsõsorban az agrárpolitikában, a kereskedelmi intézkedések végrehajtásában is, meg kellett teremteni az összhangot az Európai Unió elõírásival.

93


A felkészülést a Vám- és Pénzügyõrség valamennyi szervezetet, hatóságot megelõzõen kezdte el, jó eredményekkel. A régiós rendszert a közigazgatásban elõször a vámõrség alakította ki 2000-ben. Az ezredfordulóra szervezetünk a csatlakozási folyamatban történelmi mérföldkõhöz érkezett. A közigazgatási rendszer kialakításának, valamint az ésszerû munkaerõ gazdálkodás kihívásainak a „cég” egészének meg kellett felelnie. (Régiók kialakítása, Központi Bûnüldözési Parancsnokság létrejötte stb.) Csatlakozás Az európai uniós csatlakozás, 2004. május 1-je az immár 138 éves múltra visszatekintõ önálló magyar vám- és pénzügyõrség történetében a legdöntõbb jogi, szervezeti változást hozta, túlzás nélkül állítható, hogy történelmi sorsfordulót jelentett. Az Eu csatlakozás idõpontjától a VP jogállását és feladatait a Vám- és Pénzügyõrségrõl szóló 2004. évi XIX. Törvény és az annak végrehajtásáról szóló 24 / 2004. ( IV.23.) PM rendelet szabályozza. A Vám- és Pénzügyõrségnek a vám történetében elõször igazi versenyhelyzetben kell megállnia a helyét. A jelentkezõ kihívásoknak úgy kell megfelelni, hogy a kereskedelem elõsegítése mellett egyszerre kell biztosítani az Unió saját forrásait, a hazai költségvetési bevételeket, a közös fellépést a bûnüldözés terén, a pénzügyõrök és partnereink ismereteinek bõvítését, azok gyakorlati alkalmazásának legjobb megvalósítását, elõsegítését, az ügyintézés gyorsítását. A Magyar Köztársaság csatlakozásával hazánk államhatára teljes hosszából 1104 km az Európai Unió külsõ határává vált, melybõl: az ukrán határszakasz 132 km-t, a román határszakasz 453 km-t, a szerb-montenegrói határszakasz 177 km-t, a horvát határszakasz 342 km-t tesz ki. A csatlakozás következménye közül még pluszban megemlítenék kettõt: – Az EU-s határokon megszûnt a vámellenõrzés, a Vám- és Pénzügyõrség „levonult” a határokról, hisz a négy fontos alapelv közül az áruk, személyek szabad „áramlása” csak ezen a módon lehetséges. – Amit legtöbben nem tudnak, hogy vámbevételeink 25%-a marad itthon, a többi fennmaradó rész 75% az EU közös kasszájába kerül. Ezzel a folyamattal gyakorlatilag az önálló magyar vámpolitika történetének végéhez értünk. Érdeke minden országnak minél több bevételre tegyen szert, hisz így több marad a hazai költségvetésben. Természetesen ennek javítására sok olyan beruházásra, az ügyintézés gyorsítására van szükség, hogy hazánk vonzó vámoltatási hely legyen a külföldiek szemében. Az átállás nem volt zökkenõmentes, néhány hétig akadozott a kérelmek, a beadványok feldolgozása, és az új engedélyek kiadása körül is anomáliák voltak. Azt gondolom, alá lett becsülve az utolsó lépések jelentõsége, hatása, amelyet értelemszerûen csak az uniós csatlakozás kapcsán lehetett megtenni. Valóban egy nagyon hosszú felkészülési idõszakon esett át a testület a csatlakozást megelõzõen, mégis azt érzem, hogy az utolsó évre nagyon sok minden maradt. Hatványozottan fontos technikai változtatást kellett elõkészíteni a csatlakozásra, és úgy tûnik, kevésnek bizonyult az az egy év, amibe ezt a vezetés megpróbálta beszorítani. Nyilván menet közben is adódtak problémák. Egyrészt egyik legnagyobb gond, hogy késett a jogszabályalkotás. Most már lehet látni, hogy na-

94

PRUKNER ATTILA: Az Európai Uniós csatlakozás hatása a VP szervezetére

gyon kevés volt az az idõ, amit ennek a rendszernek a kifejlesztésére fordítottak a felelõsök, hiszen minden szakember azt állítja, hogy egy ilyen rendszer kialakításához legalább tizenhat hónapra van szükség, VP-nek pedig nyolc állt rendelkezésére. Május 20-án a pénzügyminiszter a miniszterelnök társaságában ellátogatott a Dél-pesti Térségi Fõvámhivatalba, hogy közvetlen képet kapjon a kialakult helyzetrõl. Bármennyire is felgyorsították (vagy inkább fel akarták gyorsítani) a munkálatokat, hétvégi mûszakok szervezésével, két mûszakos munkarend bevezetésével, kiderült, hogy nem sikerült minden. Százak heteken át éjjel-nappal dolgoztak, az egész testület összefogott, így végül orvoslásra került a helyzet. Egyébként a velünk egy idõben csatlakozó országoknál hasonló gondokkal küzdöttek, de ez nem szolgál vigaszul hisz a szervezetnek az a dolga, hogy feladatainkat magas szinten oldja meg. (A informatikai feldolgozási rendszer ma már az unió élvonalába tartozik.) A csatlakozás szükségszerû velejárója volt a változás, változtatások. A változás olyan jelenség, amely az életben mind a szervezeten belül, mind kívül állandósult és léptéke felgyorsult az utóbbi években. A változás sokszor nem fájdalommentes folyamat, és gyakran az alkalmazottak ellenállásába ütközik, amikor azok nem osztják a munkaadók nézeteit Az embereknek kételyeik vannak azzal kapcsolatban, hogy képesek lesznek-e megfelelni az új helyzet diktálta követelményeknek, és úgy érzik, hogy ezen tendenciák negatívan befolyásolják jövõbeni állásbiztonságukat és jövedelmüket, amelyhez még hozzájön a kétértelmûséggel és bizonytalansággal befelhõzött jövõtõl való félelem. A fenti jelenség az önbecsüléssel és a teljesítõképességgel kapcsolatos mély pszichés érzéseket kelt, amelyek a motivációt és a teljesítményt is befolyásolják. Fontos a megfelelõ kommunikáció ilyen esetekben, hogy párbeszéd alakuljon ki az alkalmazottakkal, amelynek világosan megindokolják a változás szükségességét. Amennyiben a dolgozók erõsen tartanak a változásoktól a tanácsadás és a szakmai továbbfejlesztés segíthet. A kihívásokhoz történõ alkalmazkodás, a fenntartható fejlõdés biztosításának elengedhetetlen feltétele az egyre magasabb színvonalú szakképzés, mely az egyéni képességek kibontakoztatásával, szakmai karrierek kiépítéséhez, illetve hiányzó készségek megszervezéséhez szükséges tudás biztosításával szolgálják az adott szervezet jövõjét. Az egyik legjelentõsebb erõforrás a szakmailag jól felkészített munkavállaló. Az emberi erõforrás a szervezet legnagyobb tõkéje, és annak érdekében hogy minél hatékonyabban lehessen kamatoztatni, a fejlesztés elengedhetetlen. A munkaerõvel szemben támasztott követelmények egyre magasabb szintûek és egyre rövidebb idõközönként változnak. Fejlesztésére legjobb eszköz a felnõtt képzés, az élethosszig tartó tanulás, hisz a tegnap megszerzett tudás mára elavul, de a ma megszerzett új ismeret sem lesz már holnap alkalmas a feszített tempójú versenyben a helytálláshoz. A testület átlagéletkora 28 év körül van. Ma már egy pénzügyõrnek szinte mindenhez értenie kell. Ez teszi nagyon sok fiatal szemében vonzóvá a testületi szolgálatot, hiszen mindenféle területen sokféle problémával, feladattal találkozhatnak nálunk. Van az éremnek azonban egy másik oldala is, bármennyire is közös a nyelvünk, mégis sok mindent ismerni kell ahhoz, hogy kisebb-nagyobb árulkodó jelbõl felismerjék a munkatársak azokat az árukat, amelyeket alaposabban ellenõrzés

95


alá kell vonni, vagy amibõl következtetni lehet az illegális forgalmazásra. Ez rendkívül nagy kihívás az oktatás számára, hogyan tudjuk ezt biztosítani. Ilyen nagy változásoknál, mint az uniós csatlakozás, különösen érzékelhetõ, hogy az oktatásra komoly feladatok hárulnak. A Pénzügyõrség oktatási bázisa a Vám- és Pénzügyõri Iskola, az alapismereteket ebben az intézményben kell, hogy elsajátítsák a pályakezdõk, illetve ha továbbképzésre, speciális képzésre van szükség. A képzési rendszer korszerûsítése elengedhetetlenül szükséges, készült erre egy stratégia, amelynek megvalósítása el is kezdõdött. A testületbõl, kb. 5000 fõ nem rendelkezik alapfokú nyelvismerettel sem. Tarthatatlan, hogy valaki nem a szakmai hozzáértés alapján vesz részt egy uniós, vagy más tanácskozáson, hanem, hogy ki képes tárgyalni, egyáltalán megszólalni idegen nyelven. A szervezet átalakítása A Vám- és Pénzügyõrségnek az EU-hoz történõ csatlakozással összefüggõ feladatváltozásaival összhangban új szervezeti struktúrát alakított ki, megtartva korábbi hármas tagozódását (felsõ-, közép- és alsó fokú szervek) A vámellenõrzések súlypontja nyugatról és északról keletre és délre helyezõdött át, az EU belsõ határain és a belterületen lényegesen csökkentek a vámfeladatok. Az EU-val való együttmûködés biztosítására új szervezeti egységek létrehozására került sor. A megváltozott feladatok ellátása érdekében az Országgyûlés megalkotta a Vám- és Pénzügyõrségrõl szóló 2004. évi XIX. törvényt, amely szabályozza a VP jogállását, feladatait, szervezeti felépítését, a hivatásos állományú tagjainak intézkedési és szolgálati fellépési jogait és kötelezettségeit. Az új szervezeti egységek illetékességi és hatáskörét a törvény végrehajtásáról szóló 24/2004.(IV. 23.) PM rendelet határozza meg. A szervezet átalakítása két szakaszban valósult meg. Elõször több vámhivatalt is megszüntettek, tekintettel arra, hogy az eddigi határszakaszok „belterületivé” váltak, a megmaradtakat csökkentették, illetve összevonták, és megyeszékhelyi vámhivatalokat hoztak létre. Kialakították a hatósági jogkörrel rendelkezõ regionális, valamint az alsó fokú jövedéki központokat. A VP az átszervezés részeként a vámkezelõhelyek (határvámhivatalok, szolgálati helyek, állandó felügyeletek) számát 300-ról 122-re, a vámudvarok számát pedig 126-ról 56-ra csökkentette. A szervezeti átalakítás második lépcsõjében a VP kialakította a fõvámhivatali rendszert. A fõvámhivatalok alsó fokú szervként mûködnek a megyeszékhelyeken és illetékességi területük az adott megyére terjed ki. Ugyanezen elv alapján kerültek létrehozásra a regionális nyomozó hivatalok is. 2004. május 1-jétõl a PM-tõl a VP szervezetébe integrálódott az OLAF (Európai Csalásellenes Hivatal) Koordinációs Iroda, amely az országos parancsnok közvetlen alárendeltségében, de feladatkörében függetlenül mûködik, sem hatósági jogkörrel, sem önálló jogi személyiséggel nem rendelkezik. A Vám- és Pénzügyõrségrõl szóló 2004. évi XIX. törvény 2 § (4) bekezdésének d) pontja szerint mobil ellenõrzési csoportok alakultak ki, amelyeknek feladata az EU külsõ és belsõ határai mentén úgynevezett mélységi ellenõrzések végzése. Az ellenõrzések jogszabályi felhatalmazását a közösségi vámkódex és a hazai szabályozás együttesen teremtette meg. Ezek alapján a VP-nek lehetõsége van a vámfelügyelet alatt lévõ és egyéb árukat a Magyar Köztársaság területén bárhol ellenõrizni. Felada-

96


tai közé tartozik például: a kábítószerek és pszichotrop anyagok tiltott forgalmának megakadályozása, ellenõrzések foganatosítása; fegyver, lõszer legális és illegális forgalmával kapcsolatos ellenõrzési feladatok végrehajtása; nemzetközi személyforgalom lebonyolításához szükséges okmányok ellenõrzése. Humánpolitikai intézkedések, döntések q Létszámleépítés: Eredetileg az átszervezést a VPOP 240 fõs leépítéssel tervezte. Ezt követõen jelent meg a 1106/2003. (X. 31.) Korm. határozat, amely 808 fõ leépítését határozta meg . Ez megnehezítette az eredeti átcsoportosítási tervek végrehajtását, miszerint a hangsúlyt a jövedéki szakterületre, mélységi ellenõrzésekre, illetve a külsõ határrá váló keleti szakaszra helyezzük, és mindez létszámban is kifejezõdjön. Súlyosbította a helyzetet, hogy már az elsõ kört 2003. december 31-ével le kellett építeni, holott a csatlakozásig még hátravolt négy egész hónap, és gazdálkodók ennek tudatában hatványozták a forgalmukat ez idõ alatt. Ezt a dilemmát végül a regionális parancsnokok oldották meg, mégpedig azzal, hogy rengeteg túlmunka, erõfeszítés mellett felvállalták a forgalom kezelését a kevesebb létszámmal is. A második körben, már nehézséget okoztak a szabadságok, amelyeket a munkavállalók a túlórázás miatt nem tudtak kivenni, a Pénzügyõrségnek viszont nem volt költségvetési fedezete arra, hogy ezeket pénzben megváltsa. Ezeknek az ügyeknek a kezelése mind egyedi, személyes eljárást igányeltek. Kiemelten két súlyos és sok apró gonddal kellett megküzdenie a szervezet humán menedzsmentjének. Igazából nem sikerült megvalósítania a korábbi elképzelését, az úgynevezett „minõségi cserét”, mert a bérkeret tekintetében átlagbér volt meghatározva, és ez 808 fõre kiszámítva. Ennek következtében távoztak olyan magas jövedelmû tisztek is, akikre még szükség lett volna, és maradtak olyan alacsony bérû fiatalok, akitõl egy igazi „minõségi csere” esetén a személyzeti döntést hozók megváltak volna. Azt gondolom, hogy morális, erkölcsi értelemben a legnehezebb feladat a leépítés gyakorlati végrehajtása volt, nagyon nehéz idõszak volt a vezetõk életében, hisz emberek, családok sorsáról kellett dönteni. A középkorosztály távozásával kissé eltûnt a szervezetbõl a szakértelem, fiatalok maradtak többségében. (A jelenlegi 6500 fõbõl hatszázan vannak 40 év felett és kétszázan 45 év felett.) Ez a tény két következtetést von maga után: ha még érintene bennünket leépítés, kevesen maradjanak olyanok, akik 25 éves szolgálati viszonnyal rendelkeznek, másrészt az itt maradottak képzését maximálisan komolyan kellene venni és korszerûen, gyorsan végrehajtani! A leépítések fontos része a nyelvi képzés, hiszen most már nem Kecskemétre kell telefonálni, jelenteni, hanem Hamburgba, Brüsszelbe. Ez a következõ nagy feladat szervezettel szemben. A VP az átszervezést, beleértve a létszámleépítést, összesen 1543 fõ távozásával, 304 fõ felvételével valósította meg. Az üres álláshelyek száma a 2002. december 31-i három fõrõl 2004. augusztus 31-re 442 fõre növekedett. A VP betöltött létszáma a 2003. január 1-jei 7842 fõrõl 2004. augusztus 31-re 6603 fõre csökkent. A létszámváltozásnak ezt a mértékét indokolja, hogy az átszervezés szervezeti egységek (belterületi és határvámhivatalok) megszüntetésével, illetve újak kialakításával járt együtt. Az új

97


státuszok a megerõsített határszakaszokon és az újonnan kialakított szerveknél kerültek létrehozásra. Az egyes szakterületeken a létszámváltozás összhangba került a jogszabályokban meghatározott feladatok arányváltozásaival. A megváltozott feladatok alapján elemzések készültek a munkafolyamat egyes fázisaira, a végrehajtáshoz szükséges munkamennyiségre (technológiai rend), amely alapján elkészült a szervezet állománytáblája és ennek alapján meghatározásra kerültek ez egyes szervezeti szintek, valamint az egyes szakterületek humánerõforrás szükséglete. A folyamatos átszervezés miatt a regionális parancsnokságok csak 2005 májusában tudták aktualizálni állománytábláikat. A vámszakmai feladatok csökkenésével közel 24%-os arányban csökkent a vámigazgatási szakterületen alkalmazottak száma, továbbá a határátkelõhelyek megszûnése a határszolgálati feladatokat ellátók 25%-os létszámcsökkenését eredményezte. A jövedéki szakterületen alkalmazottak közel 3%-os létszámnövekedését a költségvetés jövedéki adóbevételeit biztosító ellenõrzések fokozásának szükségessége indokolja. A 30 fõs létszámnövekedést a vámszakmai területrõl történõ átcsoportosítással, valamint új munkatársak felvételével valósították meg. A nem hatósági, valamint a funkcionális faladatokat ellátók létszáma 16%-kal csökkent, a VP összlétszámához viszonyított arányuk nem változott, továbbra is megközelíti a 26%-ot. Az átszervezés során két országos hatáskörû szervezeti is (Interoperabilitási Központot és a Nemzeti Jövedéki Központot) középfokú szerv vezetõjének irányítása alá soroltak be, éppen a kormányhatározatban a VPOP részére elõírt létszámkorlát figyelembevétele miatt. Amennyiben a VP ezeket a szerveket indokoltan a VPOP szintjére emelné, az ott alkalmazott létszám növelné a VPOP meglévõ létszámát. A VP átszervezés és leépítéssel összefüggõ létszámcsökkentésének költsége összesen 1776,7 M Ft-ot tett ki. Ebbõl a kormányhatározatban elõírt 808 fõ leépítésének költsége összesen 1562,6 M Ft volt, amelybõl 1217,7 M Ft a céltartalékot, 344,9 M Ft a VP költségvetését terheli. A további 735 fõ távozására a VP 214,1 M Ft-ot fordított. Jogi szabályozás A létszám leépítési kötelezettségre vonatkozó kormányhatározat megteremtette a jogi alapját annak, hogy a testülettõl távozó dolgozók szolgálati/közalkalmazotti jogviszonya felmentési jogcímen kerüljön megszüntetésre. A munkaviszony megszüntetésének feltételei: A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. Törvény (Hszt.) 56–58. §-ai tartalmazzák a felmentésre vonatkozó szabályokat. A testületnél végrehajtott létszámcsökkentés az 56. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt elõírások szerint történt – kormány által meghatározott létszámcsökkentés – ezért a felmentés lehetõségét az 56. § (3) bekezdés elõírásai szerint kellett meghatározni. Ezen elõírás szerint akkor szüntethetõ meg a jogviszony felmentéssel, ha a dolgozó számára nem biztosítható olyan beosztás, amely megfelel addigi képesítésének, beosztásának, rendfokozatának, besorolásának, illetve más helységbe, más beosztásba való áthelyezéséhez, vagy átképzéséhez nem járul hozzá. Felmenthetõ az a dolgozó is, akinek alacsonyabb beosztást fel tudnak kínálni, de azt nem fogadja el. Kiemel-

98


ten fontos rendelkezésként tudni kell, hogy alacsonyabb beosztásba helyezés esetén a beosztási illetmény nem csökkenhet. (Kivéve a saját kérelemre, vagy alkalmatlanság, büntetés miatti áthelyezés.) A nyugdíjazás: A felmentési idõ egységesen hat hónap, a dolgozó kérelme alapján lehet rövidebb. Annak volt érdemes élnie a rövidítés lehetõségével, akinél a felmentési idõ letelte után esedékes nyugdíjazási idõpont és a szokásos január elsejei nyugdíjemelés között kicsi a különbség. Például, ha a felmentési idõ július 15-étõl január 14-éig terjed, a nyugdíjba helyezés idõpontja január 15-e lenne, így a dolgozó nem részesülne az év elejei nyugdíjemelésben. Ebben az esetben megéri lerövidíteni a felmentési idõt fél hónappal , tehát július 15-étõl december 30-áig meghatározni az idõszakot, így a nyugdíjemelés már jár a dolgozónak. Általános elvként kimondhatjuk, hogy össze kell hasonlítani a nyugdíjemelés összegét a felmentési idõszak lerövidítése miatt felmentési átlagkereset kiesés összegével és ennek tükrében kell meghozni a döntést. A felmentés idõtartamának felére a munkavégzés alól kötelezõ felmenteni a dolgozót, de a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró hosszabb idõre – akár a teljes felmentési idõre – is mentesítheti a dolgozót a munkavégzés alól. A felmentési idõre – függetlenül a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés idejére – a dolgozónak átlagkereset jár. A havi átlagkereset két részbõl tevõdik össze: kifizetéskor érvényes beosztási, rendfokozati illetmény és illetménykiegészítés összegébõl és a kifizetést megelõzõ négy naptári negyedévben kifizetett pótlékok, jutalom, különjuttatás egyhavi átlagából. A jubileumi jutalom nem képezi az átlagkereset alapját, mivel az nem egy évre, hanem hosszabb idõre vonatkozó – 25, 30, 35, 40 év – „hûségpénz” Felmentési tilalmakat a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló az 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) 58 §-a részletesen taglalja. A VP Független szakszervezetével történõ megállapodásból egy részlet: „A munkáltatói oldal vállalja, hogy a szakmai szempontokon kívül, a kiválasztásnál a szociális szempontok figyelembe vételével, mind a közalkalmazotti, mind pedig a hivatásos állományú munkavállalók tekintetében csak különösen indokolt esetben kerül sor a munkavállaló felmentésére”. Ennek a megállapodásnak a létrejöttével megjelent, a törvényi garanciákon kívül a szociális, humánus elem is. A „teljes” nyugdíjról: Amennyiben indokolt a felmentés, meg kell vizsgálni, és jogviszonyt megszüntetõ parancsban rögzíteni kell a dolgozó további „sorsát”. A szolgálati viszony a felmentés utolsó napján szûnik meg. Amennyiben a felmentési idõ utolsó napján a dolgozó szolgálati nyugdíjra jogosult, kötelezõ õt nyugdíjba helyezni. Amennyibe nem jogosult nyugdíjra a dolgozó, részére végkielégítést kell megállapítani ( Hszt. 63. § ), amelynek mértéke a szolgálati idõtõl függõen egytõl nyolc havi távolléti díj lehet. Tehát nem átlagkereset, mint a felmentésnél, hanem havi illetmény. Az 1996. szeptember 1-je elõtt belépetteknél minden beszámított idõ szolgálati idõnek számít, míg az 1996. szeptember 1-je után belépettek esetében szolgálati idõnek csak a fegyveres testületi szolgálati idõt lehet figyelembe venni. A szolgálati idõ számításánál, 1996. szeptember 1-jétõl kezdõdõen a fokozott igénybevétellel és veszéllyel járó beosztásoknál a Hszt. 325. § (2) bekezdése szerint figyelembe kell venni az 1,2-es szorzót.

99


A szolgálati nyugdíjjogosultságot a Hszt. 182. §-a határozza meg. E szerint szolgálati nyugdíjra az jogosult, aki rendelkezik 25 év tényleges szolgálati viszonnyal. Itt érvényes az a meghatározás, hogy az 1996. szeptember 1-je elõtt belépetteknél minden beszámított idõ szolgálati idõnek számít, az 1996. szeptember 1-je után belépettek esetében szolgálati idõnek csak a fegyveres testületi szolgálati idõt lehet figyelembe venni, és alkalmazni kell az 1,2-es szorzót. (Tíz év szolgálati idõ nem elég, csak az 57 éves korhatárt elérõknél) Amennyiben a 25 év szolgálati viszonnyal rendelkezõ dolgozók jogviszonya felmentéssel szûnik meg, nyugdíjba helyezésük esetén életkoruktól függetlenül teljes nyugdíjra jogosultak, amit részükre a Nyugdíjbiztosítási Alap biztosít. (Alapesetben, saját kezdeményezésû nyugdíjba vonuláskor 50 éves korhatár alatt csak a nyugdíj 50 százalékára jogosult a dolgozó addig, amíg be nem tölti az 50. életévét.) A pályamódosítás megkönnyítése: A vám- és pénzügyõrség vállalta a csoportos létszámcsökkentés jogintézményének alkalmazását. Minden megyében megalakultak a Munkába állást Elõsegítõ bizottságok (MEB), ami azzal az elõnnyel járt, hogy a távozó munkatársak ingyen végezhették el azokat az átképzõ és új szakmát adó tanfolyamokat, amelyekért – ha nem a MEB –on keresztül jelentkeznek – több tízezer forintot kellett volna fizetniük. Arról keveset tudni, hogy az átképzés után milyen arányban sikerült elhelyezkedniük, új állást találniuk volt munkatársainknak. A testület felvette a kapcsolatot a társszervekkel: a rendõrséggel, a határõrséggel, a honvédséggel, a katasztrófavédelemmel és a büntetés-végrehajtással. Utólag megállapítható, hogy nem mutattak túl nagy érdeklõdést a testülettõl távozni kényszerülõk iránt, de mégis több álláshelyet ajánlottak fel, mint ahányra jelentkezõ volt. Konklúzió Mára az átszervezés feladatainak nagy része lezárult, a csatlakozás idõpontjától több mint kettõ év elteltével mérleget lehet vonni a tapasztalatok felett is. Igen nehéz két év áll a vám- és pénzügyõrség valamennyi dolgozója mögött, hiszen minden szervezeti egységet minden dolgozójával érintette az uniós struktúraváltás; a testülettõl távozó munkatársak, barátok hiánya; a megváltozott szakterületi hangsúlyok, a kibõvülõ és új feladatrendszer; a megnövekedett felelõsség egész Európa biztonságáért; valamint a pénzügyi kormányzat hatékonyabb bevételi és költségvetési koncepciója. Lehetõségeink számosak – „határ a csillagos ég” –, de számtalan veszélyt hordoznak magukban, hogy csak párat említsek: a struktúra stabilizálási törekvéseivel szemben az átszervezés negatív következményei; a magasabb színvonalú uniós technológia mellett a takarékosabb költségvetés; a kiterjedt hazai és nemzetközi kapcsolatrendszer mellett a bevételi hatáskörök súlyának bizonyos fokú szûkülése; egy korábban életre szóló hivatás helyett az erõsödõ kontraszelekció. És akkor a belsõ és külsõ kommunikáció fontosságáról, illetve az érdekképviselet szerepérõl még nem is beszéltem. E tényezõk önmagukban is elegendõek ahhoz, hogy egy nagy hagyományú és jó értelemben véve bürokratikus szervezet megérezze és ráérezzen a változás szükségességére. Mert ahogy Vito Tanzi úr az IMF pénzügyi igazgatója mondta: „Azok a vámszolgálatok, amelyek nem tudnak alkalmazkodni, vagy lassan alkalmazkodnak nagyon súlyos károkat okozhatnak. A vámnak alkalmazkodnia és változnia kell.”

100


Az átszervezés során kézenfekvõ megoldásnak tûnt, hogy a belsõ határokon illetve a belterületi vámhivataloknál feleslegessé váló emberek áthelyezésre kerüljenek a leendõ külsõ határokra. Ennek azonban csak akkor lett volna realitása, ha a testület vezetése egy komplex, mobilitást ösztönzõ feltétel-rendszert alakított volna ki. Közismert, hogy a magyar munkaerõ nem mobil, még a jóval kedvezõbb fizetési viszonyokkal is nehezen ösztönözhetõk lakóhelyük megváltoztatására. Az alacsonyabb fokú szerveknél dolgozók kereseti lehetõségei nagyon alacsonyak. Csak kevesen vállalták, hogy ugyanazért a bérért elmennek az ország másik végébe dolgozni. Az áthelyezettek részére plusszjuttatást pedig a jelenlegi jogszabályok szerint nem lehet biztosítani. Másrészrõl komoly bérfeszültséget is okozna, ha a helyben lakók ilyen pluszjuttatásban nem részesülnek. A lakóhely változtatás szociális problémákat is felvetett. A gyengén fejlett keleti régióban a házastársak elhelyezkedési lehetõségei nagyon korlátozottak. Ha pedig csak egy keresõ van a családban a vámtisztviselõk alacsony fizetése nem elegendõ az eddig elért életszínvonal fenntartásához. Az áthelyezést vállalók részére a szükséges elhelyezés megoldása hatalmas anyagi forrásokat vesz igénybe. Szolgálati lakások vásárlására, nagy összegû lakásvásárlási kölcsönök nyújtására lenne szükség. A keleti országhatárról a nyugati országhatár közelében lévõ lakóhelyre az utazási költségek is tetemes forrásokat igényelnek. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a lehetõséget sem, hogy Románia a nem távoli jövõben szintén az Európai Unió tagja lesz. A román–magyar határ belsõ határrá válásával ismét foglalkoztatási problémák jelentkeznének. Az EU különbözõ tagállamaiban végzett felmérésekbõl kitûnik, hogy pl. Németországban a 2500 megkérdezett tisztviselõ közül csak 350 volt az, aki egyáltalán jelzett mobilitási készséget. A csatlakozással a belsõ határon és a belterületi vámhivataloknál felszabaduló munkaerõ keleti és déli határra történõ átcsoportosításának megvalósulása során az alábbi problémákkal kellett szembesülni: A felszabaduló állomány valódi érdekeltség hiányában nem vállalta a szolgálat folytatását, a többséget visszariasztották a lakóhely változással járó szociális nehézségek és a perspektíva hiánya. A fejlett dunántúli régiókban az elhelyezkedés viszonylag kevesebb gondot okoz, ezt alátámasztja, hogy a csatlakozást megelõzõen is ezeknél a vámhivataloknál volt nagyobb a fluktuáció. A külsõ határok megerõsítését meg lehetett oldani a tiszántúli és a Duna–Tisza közén elhelyezkedõ belterületi vámhivatalok létszámfeleslegének átcsoportosításával. A leszerelést választó kollégák a Hszt. által biztosított végkielégítésben részesültek. Tekintettel azonban arra, hogy a felmentésre kerülõk döntõ többsége rövid szolgálati idõvel rendelkezett így alacsony összegû végkielégítésre voltak jogosultak.

FELHASZNÁLT IRADALOM www.vam.hu ÁSZ jelentés (2004. év) a VP-rõl Csepeli György: A szervezkedõ ember. Kiadó: OSIRIS Barakonyi Károly : Stratégiai tervezés. Nemzeti Tankönyvkiadó Rt.

101

Az Európai Uniós csatlakozás hatása a Vám- és Pénzügyõrség szervezetére és humán erõforrására

Recommend Documents