AZ EURÓPAI UNIÓ AGRÁR- ÉS TÁMOGATÁSPOLITIKÁJÁNAK ALAKULÁSA
FVM KÉPZÉSI ÉS SZAKTANÁCSADÁSI INTÉZET BUDAPEST, 2005
AZ EURÓPAI UNIÓ AGRÁR- ÉS TÁMOGATÁSPOLITIKÁJÁNAK ALAKULÁSA
Szerző: Márton András Lektorok: Dr. Vajda László Dr. Nábrádi András
© Márton András
TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezető _______________________________________________________________________ 4 II. Az Európai Unió közös agrárpolitikája ____________________________________________ 5 1. Az integrációs folyamatok _______________________________________________________ 5 2. A Közös Agrárpolitika rendszere__________________________________________________ 5 2.1. A közös agrárpolitika reformjai _______________________________________________ 7 2.2. A Közös Agrárpolitika félidejű felülvizsgálata és a reform legújabb szakasza ___________ 8 III. A közvetlen támogatások rendszere______________________________________________ 10 1. Nemzeti tartalék ______________________________________________________________ 12 IV. Degresszió és moduláció 2005-2013 között ________________________________________ 14 1. A KAP reformja és a Csatlakozási Szerződésben foglaltak összefüggése__________________ 14 2. Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások a csatlakozás után ___________________________ 15 3. Közvetlen agrártámogatások ____________________________________________________ 15 4. Nemzeti kiegészítő támogatások _________________________________________________ 16 4.1. Vidékfejlesztési típusú támogatások __________________________________________ 16 4.2. Nemzeti támogatások ______________________________________________________ 17 V. A közös agrárpolitika pénzügyi háttere ___________________________________________ 19
3
I. BEVEZETŐ Magyarország kellő felkészülés után, fokozatos átmenettel az Európai Unió tagja lett 2004. május elsejével. Már az EU-hoz történő csatlakozási szándék hivatalos kinyilvánítása majd a csatlakozási felkészülés, de főleg a tagság jelentős mértékben meghatározták a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar további fejlődésének útját. A magyar integrációs érdekek érvényesítésének egyik alapvető feltétele az európai irányzatok folyamatos követése, az azokhoz való alkalmazkodás. Ezzel érhető el az a cél, hogy az Unión belülre kerülve, a nemzeti agrárpolitika döntési szabadságának korlátozása idején erős, versenyképes, a követelményekre rugalmasan és sikeresen reagálni képes agrárgazdaságunk legyen. Magyarország EU-csatlakozását követően a nemzeti agrárszabályozás szerepét nagyrészt a Közös Agrárpolitika veszi át, ugyanakkor az egyes tagországokban a nemzeti politikák cél- és eszközrendszerüket tekintve eltérhetnek egymástól. Azoknak a hazai támogatásoknak a tekintetében, amelyeket a közös piaci szervezetek – 100%-os EU-s finanszírozás mellett – teljes mértékben kiváltanak, semmilyen hazai beavatkozási lehetőség nem lesz. Ilye pl. az exporttámogatás vagy az intervenciós támogatás A nemzeti agrárpolitikának jóval nagyobb a szerepe a vidékfejlesztés és az agrárstruktúra átalakítása érdekében igénybe vehető támogatások esetében. E területekre több éves programalkotás keretében, az EU által lefektetett programkészítési szabályok között, a támogatható intézkedésekből a tagállam alakítja ki a fejlesztési programját, annak súlypontjait, finanszírozási arányait. Ezeknél az intézkedéseknél kiegészítő nemzeti forrásra – társfinanszírozásra – van szükség. Az elveiben 1957-től létező Közös Agrárpolitikának (KAP) három fő szabályozási területe van: – A közös piaci szervezetek/termékpálya szabályozás (Common Market Organisation – CMO) révén megvalósított piac- és árpolitika, valamint a harmadik országokkal folytatott agrár-külkereskedelmi politika (1962 óta); – A mezőgazdasági struktúrák modernizálásának (technológiák, üzemméretek, gazdák szakképzése stb.) folyamatát koordináló, 1972-től működő agrárstruktúra-politika; – A közvetlenül a közös piaci szervezetekhez nem tartozó témakörökben a jogszabályok harmonizálása (állat- és növényegészségügy, élelmiszerbiztonság, állatjólét, minőség, termékjelölés, stb.). A Közös Agrárpolitika hatálya az EK Szerződés I. Mellékletében felsorolt termékekre vonatkozik. Bizonyos esetekben (főleg az export- és az importszabályozás területén) egyes további feldolgozott élelmiszerekre is kiterjed. (Ez utóbbiakat „non annex I. termékek”-nek is nevezik.)
4
II. AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZÖS AGRÁRPOLITIKÁJA 1. Az integrációs folyamatok Jelen korunkban az integrációs folyamatok meghatározó szerepet játszanak az országok és az emberek sorsába az egész világon. A világ egyik legsikeresebb integrációs térsége Európa nyugati felén fejlődött ki és terjed át fokozatosan Európa egészén. Az ilyen integráció valamennyi résztvevő számára előnyös lehet, mert a politika stabilizálódik, a gazdaság fejlődik, és az életszínvonal emelkedik. Az integrációs kapcsolatok hosszabb távon épülnek ki és részleteiben eléggé bonyolultak is lehetnek. (A folyamat megértése alapos felkészülést és a társadalom széleskörű tájékoztatását igényli.) Az Európai egyesülési folyamatban a jelenlegi EU közvetlen előzménye az 1952-ben megalapított Európai Szén- és Acélközösség. Az alapító államok (Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, NSZK és Olaszország) nemzetállami hatásköreik egyes elemeit, a névben jelzetten a szén (energia!) és az acél (újjáépítés!) szektorban átruházták a szupranacionális, nemzetek feletti szervezetre a kölcsönös előnyök reményében. Az eredmények láttán a tagállamok elhatározták, hogy az integrációt további területekre is kiterjesztik (ez az a gondolat, amely azóta is számos kompromisszum árán, de eredményesen fejlődik). Ennek megvalósításához 1957. március 25-én aláírták a Római Szerződést, amely megalapította az Európai Gazdasági Közösséget (EGK). A Szerződés rögzítette a közös piac létesítésének szándékát, a személyek, árúk, szolgáltatások és a tőke – az un. "négy szabadság" – szabad mozgását a tagországok között. Létrehozták az integráció intézményeit: a döntéshozó Tanácsot (amely mindig az érintett szakminiszterek Tanácsa), a végrehajtó szervezetet: a Bizottságot, a szerződés megtartására felügyelő Bíróságot és a demokráciát jelző Európai Parlamentet.
2. A Közös Agrárpolitika rendszere A Közös Agrárpolitika (Common Agricultural Policy) – továbbiakban KAP – az Európai Unió egyik legbonyolultabb területe. Az agrártermékek kiemelt kezelését, az élelmiszertermelés stratégiai jelentősége mellett a mezőgazdasági termelés természeti, gazdasági és társadalmi sajátosságainak felismerése, továbbá a piacok stabilizálásához fűződő termelői és fogyasztói érdek indokolta. A Római Szerződés előírta, hogy a mezőgazdaságot és a mezőgazdasági termékekkel való kereskedelmet be kell vonni az integrációba, és hogy a belső piaci viszonyok kialakítását Közös Agrárpolitika kialakításának kell kísérnie. Ennek céljai a 39. cikkely szerint: – a mezőgazdasági termelékenység emelése, – a mezőgazdasággal foglalkozó népesség számára az élet- és jövedelmi színvonal növelése, – az agrárpiacok stabilizációja, – élelmiszerellátás folyamatos biztosítása, – méltányos árszint kialakítása. A Közös Agrárpolitika legfontosabb területe a mezőgazdasági piacok közösségi szabályozása. A tagállamok átmeneti időszak után fokozatosan építették ki a KAP-ot. A Szerződés úgy rendelkezik, hogy a Tanács a KAP céljai elérését szolgáló eszközöket szabadon választhatja meg. A Római Szerződés agrárpolitikai céljainak megvalósításához szabályozási szempontból 3 megoldás jöhetett szóba: 5
– közös versenyszabályok, – egyes államok piaci rendtartásainak kötelező koordinációja, – európai piaci rendtartás kiépítés.
Mindezek a közös piaci szervezetekben (Common market organisations) valósultak meg, amelyek olyan szabályok és mechanizmusok együttese, amelyeknek rendeltetése meghatározott termék vagy termékcsoport piacának szabályozását biztosítani. Minden szervezet három alapvető elv megvalósítására irányul: – a piac egységessége,- a közösségi preferencia, – pénzügyi szolidaritás.
A piac egységessége azt jelenti, hogy a tagországok egységes belső piacot alkotnak, így vámok, más kereskedelmi akadályok, szubvenciók nem terhelik a belső kereskedelmet. A piac egységének megvalósításához közös árak és versenyszabályok bevezetése, a hatósági állat- és növényegészségügyi előírások összeegyeztetése és a stabil valutaárfolyamok fenntartása elengedhetetlen. A piac egysége az Unió egész területén azonos szabályozók alkalmazásából következik. Az Unió gondoskodik a közös piaci rendtartás kialakításáról és működéséről, s nem utolsósorban egységes védelmet is biztosít a közösség határain belül. A közösségi preferencia logikus következménye a közös agrárpiac megalkotásának. A szabályozás kimondja, hogy a tagállamok termékeinek elhelyezése a belpiacon elsőbbséget élvez. A közösségi preferencia ennek értelmében védi az EU tagállamok agrártermékeit az alacsonyabb világpiaci árszinttel és áringadozásokkal szemben. Miután minden közös politika sok pénzbe kerül, ezért a költségeket is következetesen és közösen kell megosztani. A pénzügyi szolidaritás a közös agrárpolitika egyik alappillére, s hogy ez a gyakorlatban is megvalósulhasson, a tagországok egy közös alapot hoztak létre (ez az úgynevezett Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap). Ebből (közösen) finanszírozhatók az agrárpolitika számára fontos kiadások, függetlenül attól, hogy milyen termékre, vagy melyik tagországba irányulnak. A Közösség minden mennyiségi szempontból fontos mezőgazdasági terméke a KAP hatálya alá esik. A tulajdonképpeni mechanizmus bizonyos fokig termékről termékre változó. A piaci szervezetek főbb típusai az alkalmazott eszközök különbségei mellett igazodik az érintett termék (termékek) előállítási, felhasználási, külkereskedelmi, stb. sajátosságaihoz. Az agrárpiaci szervezeteinek lényegében három típusa épült ki. – külső védelem és intervenció – külső védelem intervenció nélkül – árkiegészítés, illetve közvetlen támogatás
Az 1960-as évek végére a legtöbb termék esetében kiépültek azok a közös piaci szervezetek, amelyek olyan védekező és támogató rendszert léptettek életbe, amely lényegében elszigetelte a belső piacot. Ennek költségét főként a fogyasztók viselték, akik a világpiaci szintnél magasabb árakat fizettek a mezőgazdasági termékekért. Az viszont tény, hogy a piaci egyensúlyt szinte minden terméknél megvalósították és a termelők biztosak lehettek abba, hogy amit megtermeltek azt megfelelő áron el tudták adni. Ilyen körülmények között a termelők "szorgalma" és a termelékenység növekedése miatt a mezőgazdasági kibocsátás erőteljesen növekedett. A hetvenes évek végére a Közösség szinte minden mezőgazdasági termékből - a gyümölcsök, növényolajok és a juhhús kivételével többet termelt mint ami az önellátáshoz szükséges volt. Hatalmas készletek halmozódtak fel. Ez és a Közösség költségvetésében a mezőgazdaságra fordított kiadások szintjének alakulása kikényszerítette a KAP reformját, ami azóta is szinte folyamatosan tart. A reform kényszere azért is folyamatos és erős, mert újabb és újabb hatások hatnak ez irányba. Konkrétan: a világkereskedelmi megállapodásból és az EU várható kibővítéséből következő hatások. 6
2.1. A közös agrárpolitika reformjai A KAP reformja először komoly formában tulajdonképpen 1984-ben a tej beszállítási kvóták bevezetésével kezdődött. A túltermelés megállítására a termelhető mennyiség meghatározását választották a drasztikus árcsökkentés helyett. Ezt az elvi megoldást alkalmazták több termék esetében is, amikor 1988-tól "stabilizátorokat" vezettek be a piacszabályozásba. Ezek a termékektől függően változó formában működtek, de általában árcsökkentést, vagy a támogatások csökkentését idézték elő olyankor, ha a Közösség összes termelése az adott termékből meghaladta az un. "maximálisan garantált mennyiség" mértékét. Az 1988-as "stabilizátor" csomagtervnek kulcsfontosságú eleme volt a "művelésből kivont területek" (set-aside) rendszere. Ez akkor 1988-ban még önkéntes eleme volt a szabályozásnak, az 1992-es reform óta azonban kötelező eszköz. Jelenleg is érvényben van. Ennek a lényege az, hogy azok a termelők akik a szántóterületüknek meghatározott %-át minimum 5 évre kivonják a művelésből kompenzációra jogosultak. A kompenzációs elv használatának később, 1992 után nagy jelentőségű lesz. Az 1992. májusában közzé tett és 1993. január 1-vel bevezetett KAP-reform változatlanul hagyta az alapelveket. Legfőbb célnak a termelés és a készletek csökkentését tűzte ki az ár- és jövedelempolitika szétválasztásával, amelynek lényege a termelői árak jelentős csökkentése (közelítése a világpiacéhoz), ugyanakkor a termelők jövedelmének biztosítása az árcsökkentések ellentételezésére adott közvetlen kompenzációs kifizetésekkel. Az 1992-es reform összefoglalva a gyakorlatban az alábbiakat jelenti: Gabona – az intervenciós árat 35 %-kal csökkentették 3 év alatt – ennek ellentételezéseként közvetlen kifizetést (támogatást) kaptak a gazdák – kötelező területpihentetést írtak elő.
Marhahús – az intervenciós árat 15 %-kal csökkentették 3 év alatt – állatsűrűségi kritériumokat, és – külterjes termelést ösztönző támogatás vezettek be
Kísérő intézkedések (ezeket később az AGENDA 2000 is megerősítette) – agrár-környezetvédelmi intézkedések – erdősítés – előnyugdíjazás (55 éves kortól)
Azonban a KAP működésében évek óta tapasztalható feszültségek nem szűntek meg, rövid átmenet után újratermelődtek. A külső és belső hatások miatt elkerülhetetlenné vált az agrárpolitika további reformja. A Bizottság 1997 novemberében az Agenda 2000 részeként közzé tette a reformra vonatkozó elképzeléseit, majd 1999 márciusában megtartott berlini csúcsértekezleten megegyezés született a KAP 2000. január 1-jével kezdődő további reformjára. A reformok a szántóföldi növénytermesztést, valamint a marhahús, a tej, a bor, a dohány és az olíva ágazatot érintették, azáltal, hogy az intervenciós árakat csökkentették és a közvetlen termelői támogatásokat növelték. Végeredményben szervesen folytatódott az 1992-es reform. A piacszabályozással kapcsolatos döntések mellett az AGENDA 2000-ben első ízben fektettek le egy átfogó és következetes vidékfejlesztési politika alapjait. A vidékfejlesztés (rural development) gyakorlatilag a Közös Agrárpolitika második pillére lett, a piacszabályozási intézkedések mellett.
7
2.2. A Közös Agrárpolitika félidejű felülvizsgálata és a reform legújabb szakasza A Közös Agrárpolitika reformjának legújabb állomásához érkeztünk 2003-ban. Az EU államés kormányfői még 1999-ben Berlinben hoztak arról döntést, hogy a 2000-2006. évi költségvetési ciklus félidejében felül kell vizsgálni a KAP-ot. A félidejű felülvizsgálat kiterjesedésének eredménye a KAP legújabb reformja. A félidejű felülvizsgálat elsődleges célja az Agenda 2000-ben meghatározott intézkedések hatásainak felmérése és továbbfejlesztése. Az Európai Tanács megbízta a Bizottságot, hogy: – tekintse át a gabonafélék és az olajos magvak piaci helyzetének alakulását és készítsen erről helyzetjelentést; – kövesse figyelemmel a marhahúspiac helyzetét; – készítsen jelentést a tejkvóta rendszer jövőjére vonatkozóan; valamint – állítson össze beszámolót a mezőgazdasági kiadások alakulásáról. A Bizottság alapvető jelentőségű javaslatokat fogalmazott meg, amelyek céljai a következők: – Az EU mezőgazdasága versenyképességének fokozása. – Piacorientált, fenntartható mezőgazdaság kialakításának elősegítése, fokozatosan áttér-
ve a termékek támogatásáról a termeléstől független közvetlen termelői támogatásra, a korábbi referenciák, valamint az előírt környezetvédelmi, állategészségügyi és élelmiszer-minőségi kritériumok teljesítésének figyelembevételével. – A vidékfejlesztés erősítése
A KAP megreformálására a fentieken túl egyéb nyomós okok is sürgették az Uniót. Ezek közül mindenek előtt az újabb WTO tárgyalási fordulót kell kiemelni, amely az agrártámogatások körének szűkítésére, erőteljes leépítésére törekszik. A KAP reformja nélkül, különösen a termelés és a támogatások elválasztása nélkül, az Unió nehezen képviselhető és védhető pozícióba került volna. A KAP reformjáról még az új tagok felvétele előtt akarták a döntéseket meghozni. A döntéssel lehetővé válik a bővítés pénzügyi feltételeinek biztosítása az agrárkiadások keretein belül, amelyet a francia-német megegyezés alapján a 2006-os szinten 2013-ig befagyasztották, pontosabban évente csak 1%-al nőhet, az inflációt követheti a növekedés. A Közös Agrárpolitika 2003 januárjában nyilvánosságra hozott reformtervezetét a tagállamok ugyan a bizottsági iránymutatást követve, ám több lényeges változtatással fogadták el először politikai (2003. június 26.), majd végrehajtási szinten (2003. szeptember 29.). A reformok legfontosabb intézkedése a MacSharry-féle reformokkal 1992-ben bevezetett közvetlen támogatások függetlenítése a termeléstől (decoupling) és földterülethez/gazdasághoz kapcsolt, történelmi jogosultságra alapozott átalánytámogatási rendszer (eredetileg Single Farm Payment Scheme: SFPS; később egyszerűen Single Payment Scheme: SPS) bevezetése. A bevezetés 2005 január 1-től feltételesen érvényes, megkezdése 2007. január 1-ig eltolható. Miután legkésőbb 2007. január 1-ig valamennyi tagállam (EU-15) bevezette az egységes farmtámogatási rendszert, az Európai Bizottság két éven belül jelentést készít annak működési tapasztalatairól és – amennyiben szükséges – módosító javaslatokat tesz, különös tekintettel a piaci zavarokra és strukturális változásokra. A reform legfontosabb eleme tehát a támogatások – az EU agrárköltségvetésének kétharmadát kitevő közvetlen kifizetések – messzemenő elválasztása a termeléstől (decoupling) és a közvetlen támogatások kötelező átcsoportosítása az általános strukturális támogatások (vidékfejlesztés) céljaira (moduláció). Az egyezség a tagállamoknak a reform sarokpontjainak megvalósításban – a termelés és a támogatások elválasztását illetően – rugalmasságot enged meg, mindenek előtt a két legfontosabb termékkörnél, a gabonánál és szarvasmarhánál. A gazdák termeléshez kötött támogatásának egy része a jövőben többé nem közvetlenül az üzemekbe jut, hanem a vidékfejlesztésre (kötelező moduláció). Ennek során a támogatás mér8
tékét 2007-ig lépcsőzetesen 5%-kal (2005: 3%, 2006: 4%) csökkentik. A befagyasztott eszközök 80%-ig (kivételesen 90%-ig – Németország) a tagállamok nemzeti költségvetésébe folynak vissza és ott strukturális támogatásként a vidéki térség javát szolgálják. A döntés ellentétes a déli tagállamok követelésével, akik ennek a megtakarításnak a szétosztását uniós szinten szorgalmazták. A moduláció csak az évente 5000 eurónál több támogatáshoz jutó üzemeket érinti. A termeléstől függetlenített közvetlen jövedelemtámogatás előnye, hogy rugalmasságot biztosít a termelő számára a termelési szerkezet kialakításához, vagyis a termelő szabadon dönthet a vetésszerkezetről és az állatállományról, ami a piacorientált termelés irányába mutató lépés. A KAP legújabb módosításai várhatóan rugalmasságot biztosítanak a termelést érintő döntésekben, továbbá jelentősen leegyszerűsítik a termelőknek nyújtott támogatás elosztásának módját, a jövedelembiztonság egyidejű garanciája mellett. Elősegíthetik a KAP jelentős egyszerűsítését és hathatósabb védelmét a Világkereskedelmi Szervezetben. Fontos megjegyezni, hogy a termeléstől leválasztott közvetlen támogatások feltehetően WTO-konform zöld dobozos támogatássokká minősülnek át. Összességében elmondható, hogy a reform a gazdaságilag, társadalmilag és politikailag fenntartható és versenyképes európai agrármodell kialakítására törekszik.
9
III. A KÖZVETLEN TÁMOGATÁSOK RENDSZERE A Közös Agrárpolitika által nyújtott közvetlen kifizetések elsődleges célja, hogy az 1992 óta végrehajtott reformfolyamat hatására keletkezett termelői jövedelemveszteségeket lehetőség szerint igazságosan kompenzálják, illetve legalább csökkentsék. A termeléstől független támogatások alapjában véve esélyt adnak arra, hogy a gazdaságok között igazságosabb legyen a kifizetések elosztása és csökkenjen az adminisztrációs és ellenőrzési költség. Az EU agrárköltségvetésének jelenleg több mint 70%-át a termeléstől csak részben független közvetlen támogatások teszik ki (a szubvenciók elnyerésének feltétele a támogatásra jogosult növények vetése és legalább virágzásig történő megőrzése, illetve a támogatásra jogosult állatok tartása). Így kétségtelenül pozitív lépésként értékelhető a közvetlen támogatások termeléstől történő leválasztása, függetlenítése, a termelő ugyanis a piaci kereslet-kínálat függvényében döntheti el, hogy mit és mikor termel. Ez a termékpiacok egyensúlyának javulásához, a túltermelés csökkenéséhez vezethet. A leválasztás nem teljes, egyes szektorokban bizonyos feltételekkel és eltérő mértékig, de továbbra is fennmaradnak a termeléshez csatolt támogatások. A tagországok lehetőséget kapnak arra, hogy a következő támogatásokat az egységes farmtámogatás mellett, a jelenleg érvényes támogatási rendszer szerint folyósítsák: – a növénytermesztési szektorban: • a GOFR-növények területalapú támogatásának legfeljebb 25%-át, vagy • a durumbúzára a tradicionális termesztő körzetekben fizetett területalapú kiegészítő támogatás legfeljebb 40%-át; • a vetőmagvak közvetlen támogatásának 100%-át; – az állattenyésztési szektorban: • a húshasznútehén-prémium 100%-át és a vágási prémium (felnőtt állat) 40%-át, vagy • a vágási támogatás (felnőtt állat) 100%-át, vagy • a speciális vágómarha-prémium 75%-át; a juh (és kecske) után fizetett közvetlen támogatások legfeljebb 50%-át (a kedvezőtlen adottságú területeken nyújtott kiegészítő szubvenciókkal együtt). A termeléstől függetlenített, jelenleg különböző jogcímeken felvehető közvetlen támogatásokat összevonva, úgynevezett egységes farmtámogatásként lehet majd igényelni. Az egységes farmtámogatás összegét a referencia időszakban kapott közvetlen támogatások alapján rögzítik. Referencia időszaknak a 2000-2002 közötti éveket tekintik (egyedül a rostlen és rostkender esetében számolnak a 2001-2002 között felvett közvetlen szubvenciók átlagával). A referencia időszakban kifizetett közvetlen támogatások közül a következőket veszik figyelembe az egységes farmtámogatás megállapításakor: – – – – – – – – – –
GOFR-növények területalapú támogatása; durumbúza kiegészítő támogatásai; rizs területalapú támogatása; hüvelyes növények területalapú támogatása; keményítőburgonya támogatásának 40%-a; szárított takarmányok új, termelői támogatása; vetőmagtermelés támogatása; szarvasmarha-prémiumok; juh- (és kecske-) prémiumok; tejprémiumok
kiegészítésének lehetőségét, ugyanezen szabályok érvényesek. A történelmi jogosultságon alapuló egységes farmtámogatás a termelőnek alanyi jogon jár, így megfelelő jövedelembiztonságot garantál. Annak érdekében, hogy a részleges leválasztás, il10
letve az egységes farmtámogatás későbbi bevezetése ne torzítsa a versenyt, és ne veszélyeztesse a költségvetési keretek betartását, az Európai Bizottság az érintett szektorokra tagállamonként külön határértékeket rögzít, amelyeket sem a standard, sem a termeléstől függetlenített kifizetések esetében nem lehet túllépni. A tagállamok számára nyitott a lehetőség, hogy a brüsszeli forrásból származó termeléshez kapcsolt, illetve termeléstől függetlenített összes közvetlen támogatás legfeljebb 10%-át elkülönítsék, és abból kiegészítő támogatást nyújtsanak a környezeti, minőségi és marketing szempontból kívánatosnak ítélt gazdálkodási gyakorlatot folytató termelőknek. Az egységes farmtámogatás keretében történő közvetlen kifizetések a farmok mezőgazdasági területéhez kötődnek (ültetvény és erdő kivételével), a kifizetések nagyságát pedig a korábban megszerzett támogatási jogosultságot megtestesítő referenciaterületre felvett összegek határozzák meg. A támogatási jog területtel vagy terület nélkül is átruházható, de csak területtel adható bérbe, kizárólag tagországon belül. A támogatás csak a támogatásra jogosult területen történő gazdálkodás esetében jár, de nem kötelező mezőgazdasági termelést folytatni, elegendő a területet jó kultúrállapotban, „helyes mezőgazdasági és környezetvédelmi állapotban” tartani. Az egységes farmtámogatás jogosultsága csak gazdálkodók között ruházható át adott tagországon belül. A tagország döntésének függvénye, hogy a jogosultság adásvétel keretében földdel együtt vagy föld nélkül is átruházható. Földbérlet esetében azonban a támogatási jogosultság átruházása csak a kapcsolódó referenciaterülettel együtt engedélyezett. A termeléstől független támogatások alapjában véve személyhez kötődnek, vagyis a kifizetést az a gazdálkodó kapja, aki közvetlen támogatást vett fel a 2000-2002 közötti referencia időszakban (tejprémiumnál a referenciaidőpont: 2004. március 31.). A támogatási jogosultságok megállapításánál először kiszámítják a gazdaságra jutó támogatási összeget úgy, hogy a referencia időszak átlaga alapján meghatározzák az összes támogatásra jogosult területet, állatlétszámot és tejkvótát, amit megszoroznak a rendeletben előírt egységes támogatási összegekkel. Ily módon számításba veszik azt is, hogy egyes támogatások a 2000-2002. évi referencia időszak után emelkedtek vagy csökkentek, illetve a jövőben emelkedni vagy csökkenni fognak (az Agenda 2000 és a 2003. évi KAP-reform keretében). A kalkulált támogatási összeget elosztják azon hektárok számával, amelyek alapján a 20002002 közötti évek átlagában ezeket a közvetlen kifizetéseket nyújtották (referenciaterület: támogatott szántóföldi növények területe, pihentetett terület és tömegtakarmány-termő terület). Így a referenciaterület minden hektárjára kiszámítják a jövőbeni kifizetéseket megalapozó támogatási jogosultságot. A hektáronkénti támogatási jogosultságok gazdaságonként abban különböznek, hogy a gazdaságok milyen referenciahozamú régióban találhatók, a referenciaidőszakban a GOFR-növényeken kívül milyen egyéb, közvetlen támogatásra jogosult növényeket termesztettek, mennyi prémiumra jogosult állatot tartottak és az állatprémium kalkulálásához mennyi tömegtakarmány-termő terület került beszámításra. A támogatásra jogosult gazdálkodó a birtokában lévő összes támogatási jogosultságára éves kifizetéseket kap, feltéve, hogy gazdasága annyi területtel rendelkezik, és minden egyes támogatási jogosultsággal legalább 1 ha mezőgazdasági terület áll szemben. Az már teljesen mindegy, hogy a területet műveli-e vagy pihenteti a gazdálkodó. Ha a gazda több területet tud igazolni, mint amennyi támogatási jogosultsága van, akkor a részére kifizetésre kerülő támogatás nem emelkedik. Ha kevesebb területet tud igazolni, mint amennyi támogatási jogosultsággal rendelkezik, akkor a prémiumjogosultságok egy része kihasználatlan marad. Az EU jelenlegi támogatási rendszerében a területalapú kifizetések, valamint az állatprémiumok és tejtermelési támogatások nem függetlenek a termeléstől, mivel a támogatások az adott évben tartott állatok számához, a tejkvótához, ill. a prémiumra jogosult szántóföldi növények területnagyságához kötődnek (a támogatás elnyeréséhez tehát kötelező az állattartás, a 11
vetés és növényápolás a virágzásig). A komparatív előnyök érvényesülését hátráltatta és hátráltatja, hogy az 1992. évi KAP-reform során a bázisidőszaki referenciahozam alapján határozták meg az egyes tagországokban (illetve régiókban) a hektáronkénti támogatás mértékét, ami természetesen versenytorzító hatást fejt ki a tagországok között. A gazdag tagországok – pl. Németország, Franciaország – gazdálkodói ugyanis a bázisidőszak (1986-1991) alapján megállapított magasabb referenciahozam miatt hektáronként akár kétszer akkora támogatást élveznek, mint a szegényebb tagországok – pl. Spanyolország, Portugália – mezőgazdasági termelői). A közvetlen kifizetések szétválasztása nagy hatást gyakorolhat a mezőgazdasági termelésre. Az új rendszerben a gazdálkodók abban az esetben is megkapják a közvetlen kifizetéseket, ha a gazdaság teljes területét pihentetik (minimális ápolás mellett). Ez azt jelenti, hogy a gazdálkodók csak abban az esetben fognak termelést folytatni, ha a folyó termelésből (támogatások figyelembe vétele nélkül) nyereség várható. A mezőgazdasági termelésből származó hektáronkénti veszteség tehát nem lehet nagyobb, mint a pihentetett terület előírt ápolásának (18 előírás teljesítése) költsége. A közvetlen támogatások termeléstől való szétválasztása akár nagyobb méretű agrárrégiók területpihentetésével is járhat. Ha a túlzott területpihentetés társadalmilag már elfogadhatatlan irányt vesz, akkor a megfelelő szabályozáshoz igénybe vehető a KAP második pillérének eszköztára, amely a támogatási lehetőségek széles tárházát kínálja a nemkívánatos folyamatok korrigálására (beruházási támogatás, agrárkörnyezet-gazdálkodási programok stb.). Az állattenyésztésre – ha nincs megfelelő területnagyság vagy a 10 ezer eurót meghaladja a hektáronkénti támogatási jogosultság – meghatározott feltételek mellett speciális támogatási jogosultság vonatkozik, mert a támogatási jogosultsághoz nem kötődik földterület.
1. Nemzeti tartalék Az egységes farmtámogatásra és speciális támogatásra (egyéb közvetlen támogatások) nemzeti felső határérték lesz érvényes. Ezen támogatások (referenciaösszeg) 1%-a nemzeti tartalékalapba kerül azon céllal, hogy támogatást nyújtsanak rendkívüli, kivételes helyzetekben, valamint kezdő agrárvállalkozók (ha 2002. december 31. után kezdtek el gazdálkodni, vagy ha 2002-ben kezdtek el gazdálkodni, de nem jogosultak egységes farmtámogatásra) és fiatal farmerek számára. A regionális tartalékalap létesítése nem cél, de a nemzeti tartalékalap szétosztható a régiók között. A nemzeti tartalék tagországi hatáskörben 1%-ról 3%-ra növelhető. A tagországok többsége egyetértett a nemzeti tartalék növelésének lehetőségével, azzal a kiegészítéssel, hogy a nemzeti tartalék képzése a termelői támogatások csökkentését jelenti. Ha a gazdálkodó a nemzeti tartalékból szerez támogatási jogot, azokra korlátozások vonatkoznak. A nemzeti tartalékból csak a regionális átlag szintjéig részesülhet a gazdálkodó, az így szerzett támogatási jogot öt éven belül nem adhatja el. Ha az 5 éves időszak valamely évében nem kerül sor a támogatási jog aktiválására, akkor az visszakerül a nemzeti tartalékba. Ha a tagállam 5 éven keresztül nem használja fel a nemzeti tartalékalap összegét, akkor az számára elveszik. A vis major kategóriába tartozik a gazda halála, vagy a tartós kiesése a munkavégzésből, a természeti katasztrófa, az állattenyésztési épületek (szarvasmarha, juh- és kecske) elpusztulása és az állatállomány betegsége. Ebben az esetben a támogatási jogcím föld nélkül is átruházható, ha a farmer legalább 1 naptári évben a támogatási jogcímek 80%-át kihasználta, vagy a ki nem használt támogatási jogcímeket önkéntesen a nemzeti tartalékba helyezte az egységes farmtámogatási rendszer bevezetésének első évében. További megkötés, hogy az egységes farmtámogatás bevezetése előtti évben (szeptember 1.-je előtt) legalább 10 hónapon keresztül a támogatási jogosultságra bejelentett földterület a gazdálkodó használatában volt vagy azt 2003. május 31-e előtt vásárolta. 12
A közvetlen támogatások új rendszerére Magyarország csak egy átmeneti időszakot követően, várhatóan legkorábban 2007-ben fog áttérni.
13
IV. DEGRESSZIÓ ÉS MODULÁCIÓ 2005-2013 KÖZÖTT A degresszió és moduláció alkalmazására az új tagországokban mindaddig nem kerül sor, amíg a közvetlen támogatások mértéke el nem érik az EU szintjét. Ez azt jelenti, hogy a degresszió és moduláció néhány éven belül nem érinti Magyarországot. A közvetlen jövedelemtámogatások degresszió, illetve a moduláció által (5%-kal) csökkentett szintjét kell figyelembe venni, ami azt jelenti, hogy így a csatlakozási szerződésben megjelölt időpontnál egy évvel korábban érjük el a közvetlen támogatások uniós szintjét. A farmjövedelmek igazságosabb elosztása érdekében vezették be a degressziót és a modulációt. Ennek lényege, hogy az évi 5 ezer eurónál nagyobb közvetlen jövedelemtámogatást élvező gazdaságok esetében a közvetlen jövedelemtámogatásokat fokozatosan csökkentik: 2005-ben 3, 2006-ban 4, 2007-ben 5%-kal, majd pedig 2008 és 2013 között továbbra is évi 5% marad a közvetlen támogatások csökkentése. A csökkentés sem az 5 ezer eurónál kisebb jövedelemtámogatásban részesülő gazdálkodókat, sem pedig a kedvezőtlen adottságú térségekben gazdálkodókat nem érinti, illetve nem vonatkozik a tengerentúli területekre, illetve az Égei-tengeri szigetek termelőire. A modulációból származó megtakarítások elosztásánál szabály, hogy a támogatáscsökkentés 1%-a abban a tagállamban marad, ahol a megtakarítás keletkezett. A fennmaradó hányadot 3 kritérium – az egyes tagországok mezőgazdasági területe, a mezőgazdasági foglalkoztatottak létszáma és az egy főre jutó GDP (vásárlóerő paritáson) – alapján osztják szét a tagállamok között. Összességében az adott tagországban keletkező modulációs alap minimum 80%-át fogja visszakapni vidékfejlesztési célra, és csak 20% kerül a közös alapba. Az önkéntes moduláció egyébként 2005-ig marad érvényben, az Egyesült Királyság és Németország élnek az önkéntes moduláció lehetőségével, Franciaország és Portugália rövid kísérleti időszak után felhagyott a moduláció alkalmazásával.
1. A KAP reformja és a Csatlakozási Szerződésben foglaltak összefüggése A Bizottság javaslata alapján külön előírás rendelkezik a 10 új tagországra, adaptálva átmeneti időszakra a reform döntéseit, összhangot teremtve a csatlakozási szerződéssel. A csatlakozó országok garanciát kaptak arra, hogy a reform kapcsán pénzügyileg nem kerülhetnek a Koppenhágai Megállapodásban rögzítettnél rosszabb helyzetbe. A támogatáscsökkentés, és a reform kapcsán elfogadott egyéb pénzügyi korlátozások nem vonatkoznak rájuk mindaddig, amíg el nem érik a közvetlen kifizetések EU szintjét. A 2003. június 26-ai reformdöntések jelentős mértékben megváltoztatják a csatlakozási tárgyalások alapját képező közösségi vívmányokat. A KAP reformjára vonatkozó döntések nem mindenhol veszik figyelembe a csatlakozási okmányt és tulajdonképpen magát a bővítést sem. Ezért szükséges mind a csatlakozási szerződés, mind a közös agrárpolitika reform döntések csatlakozást megelőző adaptációjára. Konkrétan egyrészt adaptálni kell a csatlakozási szerződés közös agrárpolitikával kapcsolatos mellékleteit, azért, hogy a tárgyalások eredményei összhangba legyenek a közösségi vívmányokkal, másrészt adaptálni kell a közös agrárpolitika reform szövegét, hogy az alkalmazható legyen az új tagállamokra és tartalmazza a tárgyalási eredményeket. A fenti két célkitűzés elérésére a Bizottság két jogszabályt alkotott, melyek az alábbi alapelveket érvényesítik: A Koppenhágában elfogadott csomag alapvető jellegét és alapelveit meg kell őrizni és minden új elemre ezeket kell alkalmazni, vagyis a csatlakozó országok által kialkudott csatlakozási feltételek nem csorbulhatnak.
14
Amennyiben a közös agrárpolitikai reform olyan új elemeket vezet be, amelyek nem kerültek szóba a csatlakozási tárgyalások során akkor az új tagállamokat a jelenlegi tagállamokhoz hasonló elbánásban kell részesíteni, kivéve, ha az ilyen elbánás ellentmond a fenti alapelvnek. A KAP reformja és a Csatlakozási Szerződésben foglaltak közötti összefüggésekről az EU Bizottság illetékeseivel több technikai konzultációra került sor. Ennek során a magyar Kormány hasonlóan az újonnan csatlakozókhoz (kivéve Szlovéniát és Máltát) az egyszerűsített támogatási rendszer bevezetése mellett döntött.
2. Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások a csatlakozás után Az EU csatlakozást követően az Unió közös költségvetéséből, az agrárpiac szabályozásához kapcsolódó mezőgazdasági támogatások Magyarországon is két részből tevődnek össze, egyrészt az ártámogatások (piaci támogatások), másrészt a közvetlen kifizetések (direkt támogatások, közvetlen jövedelempótló támogatások). Ez utóbbiak a csatlakozási tárgyalásokon meghatározásra került két lényeges összetevő alapján kerülnek meghatározásra, egyrészt a termelési kvóták, másrészt a közvetlen kifizetések mértéke, illetve ütemezése alapján. Ami a piaci támogatásokat illeti, a magyar termelők és forgalmazók a tagság első naptól kezdve mindenkire azonosan érvényes feltételekkel vesznek részt a piaci intervenciós intézkedésekben, valamint az exporttámogatásokban. Ugyanazokra a termékekre és teljesen azonos mértékű exporttámogatásban részesedünk, mint a „régi tagok”. Mindezek eredményeként az értékesítési biztonság növekszik, és a jelenleginél sokkal kiszámíthatóbbá válik a mezőgazdasági tevékenység. Ugyanakkor a piaci támogatásoknál semmiféle nemzeti lépésre (kiegészítésre vagy csökkentésre) nincs lehetőség.
3. Közvetlen agrártámogatások A Koppenhágai Megállapodásban felkínált lehetőséget elfogadva Magyarország 2004. május 1-től, legfeljebb hároméves (indokolt esetben kétszer egy esztendővel meghosszabbítható) átmeneti időszakra az egyszerűsített területalapú támogatás mellett döntött. Ennek két része van, egyrészt a brüsszeli forrásból finanszírozott közvetlen agrártámogatások egyszerűsített kifizetése (SAPS), másrészt ezek nemzeti költségvetésből történő kiegészítése (TOP-UP), minden évben max. 30%-kal. Az EU-s agrártámogatások legnagyobb tételét képező közvetlen támogatások fokozatosan, kilenc évig tartó átmeneti időszak alatt kerülnek bevezetésre. (Azt követően, hogy az EU tagországok sokáig vitatták ezen támogatási forma létjogosultságát az új tagok esetében.) A kiegészítéssel az átmeneti időszak 6 évre rövidül. Lényeges szempont, hogy a közösségi jog értelmében nemzeti támogatást közvetlen kifizetés céljára az EU hozzájárulása nélkül egyetlen tagország sem folyósíthat. 1. A közvetlen kifizetések ütemezése az átmeneti időszakban a jelenlegi tagállamoknak járó teljes támogatás %-ában
EU forrás EU + nemzeti forrás
2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 25 30 35 40 50 60 70 80 90 100 55 60 65 70 80 90 100 100 100 100
Forrás: Csatlakozási Szerződés
A magyar termelőknek 2004-ben közvetlen jövedelemtámogatásként kifizethető brüsszeli források összesen 305,81 m€-t tesznek ki. Ezen összeget a 2003. június 30. állapot szerint kultúrállapotban tartott mezőgazdasági területre vetítve az egyszerűsített területalapú támogatás fajlagos összege 70,22 €/ha. E termeléstől függetlenített szubvenció szántó-, ültetvény-, kert- és
15
gyepterületek után egyaránt felvehető, amennyiben a támogatási kérelem legalább 1 ha-t (ültetvények esetében legalább 0,3 ha-t) lefed, és a parcellák nagysága eléri a 0,3 ha-t. 2. Magyarország közösségi költségvetésből finanszírozott közvetlen támogatásai a 2005-2013 közötti időszakban az alábbiak szerint alakulnak. (m€)
Év 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 az EU jogcím %-ában 30 35 40 50 60 70 80 90 100 Összeg 350,8 408,7 495,1 618,5 741,9 865,2 988,6 1.111,9 1.235,3 Forrás: 583/2004/EK tanácsi rendelet
4. Nemzeti kiegészítő támogatások A Koppenhágai Megállapodás rögzíti, hogy az egyes ágazatok nemzeti források felhasználásával megemelt közvetlen támogatása 2004-ben nem lehet magasabb az érvényes acquis szerinti szint 55%-ánál (25%+30%-pont), illetve a tejtermelés esetében a KAP-reform adaptációs tárgyalásán született megállapodás értelmében az acquis szerinti szint 85%-ánál (25%+60%). 4.1. Vidékfejlesztési típusú támogatások Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása után, 2004 májusától jogosulttá vált az EU Strukturális Alapjainak támogatására, melyek elsődleges célja, hogy segítse a tagállamok, valamint a régiók közötti fejlettségi különbségek csökkentését. A Strukturális Alapok igénybevételéhez, Nemzeti Fejlesztési Tervet (NFT) készítettünk, melyben megjelentek a legfontosabb célkitűzések és prioritások. A Bizottság és Magyarország NFT-ről folyó tárgyalásai alapján került kidolgozásra az EU és a magyar fél pénzügyi kötelezettségvállalását tartalmazó Közösségi Támogatási Keretterv 2004-2006 évekre. Ebben a dokumentumban szerepelnek a Strukturális Alapokból társfinanszírozható egyes fejlesztési területekre fordítható összegek. Magyarország Nemzeti Fejlesztési Terve öt Operatív Programot tartalmaz. Ezek közül az egyik az Agrár- és vidékfejlesztés Operatív Program (AVOP), mely az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap (EMOGA) Orientációs Részlegéből, valamint a Halászati Orientációs Pénzügyi Eszközökből (HOPE) támogatható intézkedésekre terjed ki. Az Agrár- és vidékfejlesztés Operatív Programja három fő célt jelöl meg, melyekhez 11 intézkedés társul. 1. Prioritás: A versenyképes alapanyag-termelés megalapozása a mezőgazdaságban a következő intézkedések szerint: – – – – –
A mezőgazdasági beruházások támogatása. Fiatal gazdálkodók pályakezdési támogatása. Szakmai továbbképzés és átképzés támogatása. Erdőgazdálkodás korszerűsítése. A halászat modernizálása.
2. Prioritás: Az élelmiszer-feldolgozás modernizálása – Mezőgazdasági termékek feldolgozásának és értékesítésének fejlesztése. 3. Prioritás: Vidéki térségek fejlesztése a következő intézkedések szerint: – A vidéki jövedelemszerzési lehetőségek bővítése. – Mezőgazdasághoz kötődő infrastruktúra fejlesztése. – Alapvető szolgáltatások a vidéki vállalkozók és lakosság számára. Falufejlesztés és fa-
lufelújítás, a vidék tárgyi és szellemi örökségének védelme és megőrzése. – Közösségi kezdeményezésű programok támogatása (LEADER+). 16
Az AVOP szerves egységet alkot a „Magyarország vidékfejlesztési terve a kísérő intézkedések alkalmazásával” című tervdokumentummal, melynek intézkedései az Alap Garancia Részlegéből támogathatók. A kísérő intézkedések elsősorban arra szolgálnak, hogy elősegítsék, támogassák a szerkezeti (strukturális) változásokat a mezőgazdaságban. Olyan támogatásokról van szó, amelyek igénybevételéhez – a támogatások jellegéből eredően – nincs szükség saját erőre, de csak meghatározott feltételekkel folyósíthatók. Ebbe a körbe a következő intézkedések tartoznak: – Korai (korkedvezményes) nyugdíjaztatás. – Kedvezőtlen adottságú és környezetvédelmi megszorítások alá tartozó térségek támogatása. – Agrár-környezetgazdálkodás. – Mezőgazdasági területek erdősítése. – Félig önellátó gazdaságok támogatása (árutermelő gazdaságok kialakítása). – Termelői csoportok létrehozásának és működtetésének támogatása. – EU előírásoknak (standardoknak) való megfelelés támogatása. – Technikai segítségnyújtás. 4.2. Nemzeti támogatások A Közös Agrárpolitika intézkedései mellett, a vonatkozó EU irányelvekkel összhangban a tagállamoknak lehetőségük van bizonyos nemzeti támogatási intézkedések átmeneti alkalmazására. A vonatkozó EU szabályozás pontosan körülhatárolja azokat a támogatási lehetőségeket, amelyek nemzeti támogatás formájában nyújthatók lesznek. A nemzeti támogatások lehetnek a már a csatlakozást megelőzően is alkalmazott EU-konform támogatások, illetve a taggá válásunk után bármikor kezdeményezhetünk új nemzeti támogatást az uniós elvekkel összhangban, a Bizottság egyetértésével Az Európai Unióhoz való csatlakozást követően a nemzeti támogatások alkalmazása többé nem a tagország belügye, hanem azokról a tagállam kérésére és a Bizottság javaslatára a Tanács dönt. E tekintetben a Római Szerződés Versenyszabályokról szóló fejezetében a 92. illetve a 93. cikkely ad eligazítást. Ezek értelmében, a közös piaccal összeegyeztethetetlen, bármely olyan állami forrásból nyújtott juttatás, amely a verseny torzításához vezet, illetve a tagállamok közötti kereskedelmet befolyásolja. Ezzel szemben a Szerződés a közös piaccal összeegyeztethetőnek ismeri el többek között – a szociális jellegű támogatásokat, – a természeti katasztrófák, rendkívüli események következtében keletkezett károk – – – –
elhárítására nyújtott segélyeket, a szokatlanul alacsony életszínvonalú, vagy jelentős foglalkoztatási gondokkal küzdő területek gazdasági fejlődésére nyújtott támogatásokat, a közös európai célok megvalósítására irányuló támogatásokat, a kultúra és a kulturális örökség megóvására nyújtott támogatásokat, továbbá mindazokat a támogatásokat, amelyeket a Tanács – a Bizottság javaslatára minősített többséggel elfogad.
A csatlakozást követő négy hónapon belül Magyarországnak át kellett adnia egy részletes listát és dokumentációt (regionális és helyi támogatásokat is beleértve) azokról a tisztán nemzeti forrásából finanszírozott támogatásokról, amelyeket tagként is nyújtani szeretne. Ennek a bejelentő listának csak működő, illetve legalább jogszabálytervezet formájában meglévő, támogatási formákat szabad tartalmaznia, és természetesen minden releváns részletet annak érdekében, hogy a Bizottság a támogatás áttekintésekor meg tudja állapítani, hogy az összeegyeztethető-e az EK Szerződéssel. A bejelentett támogatásokat működő támogatásnak tekintik, így azok mindaddig nyújthatóak, amíg a Bizottság ellenkező tartalmú határozatot nem hoz. Ezzel szemben új támogatás addig nem folyósítható, amíg a Bizottság azt nem engedélyezi. Az engedélyezést megelőzően nyúj17
tott új támogatások illegális támogatásnak minősülnek, és a Bizottság a tágállamot a kifizetett összegek utólagos visszafizettetésére kötelezheti. Ha egy működő támogatásként elismert támogatásról később a Bizottság megállapítja, hogy az ellentétes az EK szerződéssel (versenytorzító hatású), akkor megtilthatja annak további folyósítását, de a megelőzően kifizetett összegeket nem terheli visszafizetési kötelezettség.
18
V. A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA PÉNZÜGYI HÁTTERE A közös agrárpolitika kivitelezése pénzbe kerül, amelyet a közös költségvetésből biztosítanak. A költségvetési bevétel 4 forrásból származik: – – – –
Mezőgazdasági vámok Forgalmi adó Tagországi befizetés Az „európai köztisztviselők” személyi jövedelemadója és a „büntetéspénzek”, valamint esetleges maradványok az előző évről
Korábban a mezőgazdasági vámokon keresztül sokkal nagyobb volt, s mivel ez csökkent, így a tagországi befizetéseknek növekedni kell. (Ez az egyik legnagyobb? gondja a költségvetésnek.) A közös költségvetés felső határa a tagországok GDP-jének 1,27%-a. (Ettől többet nem lehet elkölteni.) A kiadásokat kezdetben nagyrészt a KAP-ra fordították. Jó látható ez az alábbi táblázatban, amint az is, hogy milyen dinamikusan növekszik a közös költségvetésre fordított összeg. 3. A közös költségvetésre fordított összeg
Megnevezés Összesen: (milliárd Euro) KAP (milliárd Euro) KAP (%)
1973 4,9 4,0 82
1980 16 11,8 74
1990 44,4 26,6 60
2000 89,6 40,9 46
2013 159,5 55,5 35
Forrás: Európai Bizottság
A Közösségben egyre hosszabb időszakot, több évet átfogó költségvetési ciklusra határozzák meg a kiadásokat. A jelenlegi költségvetési időszak 7 éves, 2000-2006-ig tart. Az alábbi két táblázatban gyűjtöttük ki a tárcánkat, ill. az agrárgazdaságot közvetlenül vagy közvetve érintő költségvetési összegeket. Jól látható, hogy a KAP-ra költhető pénz döntő többsége még mindig a piacszabályozáshoz használható fel. (Piacszabályozás – vidékfejlesztés: 90-10%). 4. EU költségvetés néhány eleme 2000-2006 (milliárd euro)
mezőgazdaság strukturális intézkedések csatlakozás előtti segély új tagországokkal. kapcsolatos költségek teljes
2000 40.920 32.045 3.120
2001 42.800 31.455 3.120
2002 43.900 30.865 3.120 4.140
2003 43.770 30.285 3.120 6.710
2004 42.760 29.595 3.120 8.890
2005 41.930 29.595 3.120 11.440
2006 41.660 29.170 3.120 14.220
89.590
91.070
94.130
94.740
91.720
89.910
89.310
Forrás: AGENDA 2000
KAP 1. pillérének támogatását 2002-ben rögzítették a 2006-2013 közötti időszakra. Ebben az időszakban a támogatás nem haladhatja meg a 2006 évi támogatás összegét (az EU évi 1%-os növekedést engedélyez). Az agrárpiaci támogatások így 2007-2013 között változatlanok, esetleg reálértékben szerény csökkenést mutatnak. A támogatások korlátozása nem vonatkozik a vidékfejlesztési támogatásokra. Az új pénzügyi időszakban (2007-2013) a vidékfejlesztési forrásokat egyetlen alapba vonják össze, így lehet egységes a végrehajtás és ellenőrzés is. Az EU-ban a nemzeti hozzájárulási eddigi plafonját – a bruttó nemzeti jövedelem (Gross National Income: GNI) 1,24%-a – nem használták fel, mert jelenleg a GNI 1,08%-ára rúg a költségvetési előirányzat. Az Európai Bizottság a 2007-2013-as költségvetés időszakban a nemzeti hozzájárulás felső határát a GNI 1,15%-ban javasolja meghúzni. A KAP költségvetése 2013-ban 55,5 milliárd euró körül alakul, amely összegből 42,3 milliárd euró jut a közvetlen és
19
agrárpiaci támogatásokra. A 42,3 milliárd euróból 38,7 milliárd euró jut a közvetlen kifizetésekre. 5. Az EU költségvetése (2007-2013) (milliárd euró) 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 1. Fenntartható gazdasági nö47,582 59,675 62,795 65,800 68,235 70,660 73,715 76,785 vekedés 1a. Versenyképesség, foglal- 80791 12,105 14,390 16,680 18,965 21,250 23,540 25,825 koztatás 1b. Kohézió 38,791 47,570 48,405 49,120 49,270 49,410 50,175 50,960 2. Természeti erőforrások 56,015 57,180 57,900 58,115 57,980 57,850 57,825 57,805 megőrzése és kezelése - KAP 54,279 55,259 55,908 56,054 55,859 55,666 55,853 55,497 - piaci és közvetlen támogatás 43,735 43,500 43,673 43,354 43,034 42,714 42,506 42,293 - vidékfejlesztés 10,544 11,759 12,235 12,700 12,825 12,952 13,077 13,205 3. Állampolgári biztonság, jog 1,381 1,630 2,015 2,330 2,645 2,970 3,295 3,620 4. Nemzetközi kapcsolatok 11,232 11,40 12,175 12,945 13,720 14,495 15,115 15,740 5. Igazgatás 3,436 3,675 3,815 3,950 4,090 4,225 4,365 4,500 Kompenzáció az új tagoknak 1,041 Előirányzat összesen 120,688 133,560 138,700 143,140 146,670 150,200 154,315 158,450 Tényleges kifizetés 114,740 124,600 136,500 127,700 126,000 132,400 138,400 143,100 Kifizetés a GNI százalékában 1,09 1,15 1,23 1,12 1,08 1,11 1,14 1,15 Forrás: http://europa.eu.int/comm/agriculture
Ezen belül az új tagországok közvetlen kifizetése hozzávetőlegesen megnégyszereződik, a 25%-os támogatottsági szint 100%-ra emelkedik. 6. Az EU-10 közvetlen kifizetéseinek plafonja (millió euró) 2005 2006 2007 2008 2009 Csehország 227,90 265,70 342,40 427,80 513,20 Észtország 23,40 27,30 40,40 50,50 60,50 Ciprus 8,90 10,40 13,90 17,40 20,90 Lettország 33,90 39,60 55,60 69,50 83,40 Litvánia 92,00 107,30 146,90 183,60 220,30 Magyarország 350,80 408,70 495,10 618,50 741,90 Málta 0,67 0,78 1,59 1,99 2,38 Lengyelország 724,30 845,00 1098,80 1373,40 1648,00 Szlovénia 35,30 41,40 55,50 69,40 83,30 Szlovákia 97,60 113,60 144,50 180,50 216,60 Forrás: Official Journal of the European Union. 30. 3. 2004.
20
2010 2011 2012 2013 598,5 683,90 769,30 854,60 70,6 80,70 90,80 100,90 24,4 27,80 31,30 34,80 97,3 111,20 125,10 139,00 257,0 293,70 330,40 367,10 865,2 988,60 1111,90 1253,30 2,78 3,18 3,57 3,97 1922,5 2197,10 2471,70 2746,30 97,2 111,00 124,90 138,80 252,6 288,60 324,60 360,60
