PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE
Az EU-csatlakozás hatása a magyar pénzügyi szektorra (tanulmány)
2003. június 10.
Összefoglaló következtetések a.
A magyar pénzügyi szektor az elmúlt mintegy tizenöt évben nagyarányú intézményi, szabályozási és szakmai fejlődésen ment keresztül. Ennek keretében kialakult a pénzügyi szolgáltatásoknak a modern piacgazdaságra jellemző tulajdonosi, intézményi és termékszerkezete, és lezajlott az EU pénzügyi szabályozási normáihoz igazodó jogharmonizáció túlnyomó része. Az így létrejött hazai pénzügyi szektor lényegében már ma is megfelel az EU egységes pénzügyi piaca által támasztott követelményeknek, mind szabályozási, mind pedig versenyképességi követelmények szempontjából. Ezért nagy biztonsággal kimondható, hogy a jövő évi EU-csatlakozást követően a hazai pénzügyi piacon nem várhatóak drámai szerkezeti és üzleti változások.
b.
Az előzőek ellenére bizonyosnak tűnik, hogy a magyar pénzügyi szektor az elkövetkező években – az EU-csatlakozással szoros összefüggésben, de a pénzügyi szolgáltatások általános fejlődése miatt is – nagyarányú és meszsze ható alkalmazkodási folyamat elé néz. Ez a folyamat várhatóan az EU egységes belső piacába történő szerves integráció formájában megy majd végbe, amelynek nagyobbik része a már elvégzett jogharmonizáció hatásainak kiteljesedéseként, kisebb része pedig további intézményi reformok (elsősorban az eurótérséghez történő csatlakozás) folyományaként következik be. Az alkalmazkodás folyamatát várhatóan nagymértékben befolyásolják majd a magyar gazdaság makrogazdasági fejlődése, ezen belül a reál- és monetáris konvergencia folyamatai, valamint a pénzügyi szolgáltatásokat világszerte érintő gyors technológiai fejlődés eseményei.
c.
Az alkalmazkodás várható fő iránya egyrészt a hazai pénzügyi közvetítés méreteinek nagyarányú növekedése, másrészt a pénzügyi szektor, ezen belül elsősorban a bankszektor jövedelmezőségének csökkenése, harmadrészt pedig hosszabb távon az értékpapírpiacoknak, valamint az alapszerű és biztosítási típusú közvetítésnek a bankok rovására történő lassú terjeszkedése lesz. A verseny a legtöbb területen várhatóan fokozódik, új külföldi szolgáltatók „könnyű fogás” reményében történő tömeges beáramlására azonban – a hazai piacon már ma is létező éles verseny miatt – nem látszik lehetőség. Új szolgáltatók, illetve szolgáltatások beáramlása inkább csak a termékkínálat gazdagodásával, illetve a kereslet fokozódásával és differenciálódásával összhangban, szerves folyamatként képzelhető el.
d.
A pénzügyi szektor területén a csatlakozás időpontjával közvetlenül egybeesően egyetlen potenciálisan nagyhatású intézményi reform várható, jelesül az EU pénzügyi szolgáltatóinak a hazai piacon történő szabad megjelenését biztosító „egységes európai útlevél” szabályának érvényesítése. Ez a változás gyakorlatilag a külföldi szolgáltatók hazai fióknyitásának jelenleg útjában álló adminisztratív akadályok lebontását fogja jelenteni. Vizsgálatunk eredményei szerint nem várható a külföldi pénzügyi szolgáltatók hazai operációinak tömeges „elfiókosodása”, mert a hazai pénzügyi piac szerkezeti és versenyjellemzői – a „túlbankosodás”, a nagykereskedelmi piacok hiánya, illetve a kiskereskedelmi ágazatban történő terjeszkedés célszerűsége – ezt nem teszik lehetővé. Ugyanakkor elképzelhető, hogy korlátozott számban új szolgáltatók hazai fiókot nyitnak, már jelenlévő egyes szolgál2
tatók leányvállalataikat fiókokká alakítják, illetve, hogy egyes nagy és kiterjedt hazai tevékenységet folytató szolgáltatók a kettős jelenlét (leányvállalat és fiók) mellett döntenek. e.
A határon keresztül történő közvetlen szolgáltatás jelentősége a jövőben bizonyosan növekedni fog, nem csekély mértékben a technológiai fejlődés (internetes szolgáltatások), a határok fokozódó átjárhatósága, illetve a növekvő munkaerő-mobilitás folyományaként. Külön érdemes megemlíteni a külföldi intézmények közvetlen szolgáltatásként végzett határ menti terjeszkedését (például osztrák intézmények szolgáltatásait a határ közelében lakó, illetve működő hazai háztartások, illetve vállalatok számára). Ez a folyamat akár kétirányú is lehet, tehát hazai intézmények szolgáltatásaikat éppúgy értékesíthetik a határ túlsó oldalán (például a szlovákiai határ közeli régiók magyar nyelvű lakossága, illetve vállalatai részére). Tekintettel a technikai fejlődés gyors ütemére, illetve a politikai integrációnak a munkaerő-mobilitást növelő hatására, a szóban forgó szolgáltatások a hazai megtakarítások piacának hamarosan fontos tényezőjévé válhatnak.
Részletes kifejtés 1. A lehetséges hatások fajtái Magyarország küszöbön álló EU-csatlakozása négy fő módon okozhat változásokat a hazai pénzügyi szektor helyzetében, fejlődésének irányában, illetve ütemében: a. olyan hazai szabályozási változások nyomán, amelyek a jogharmonizációs folyamat keretében a várható 2004. májusi csatlakozásig, a csatlakozással egyidejűleg, illetve – esetleges átmeneti szabályozási kivételek megszűnésekor – a csatlakozást követően következnek be; b. olyan, az Európai Unióban várható szabályozási változások következtében, amelyek előkészítése – az Unió fokozottabb pénzügyi integrációja, vagy egyéb cél érdekében – jelenleg folyamatban van; c. olyan alkalmazkodási folyamat révén, amely a jogharmonizáció keretében már bevezetett hazai szabályozási változások nyomán már megkezdődött, jelenleg is zajlik, de teljes megvalósulása csak a jövőben, további szerves fejlődés keretében várható; továbbá d. olyan szerves fejlődés nyomán, amely az Európai Unió gazdaságának és/vagy pénzügyi szolgáltatásainak növekedése, technológiai, illetve szerkezeti fejlődése, továbbá a hazai gazdaság és/vagy pénzügyi szektor fokozatos felzárkózásának következtében megy végbe. Könnyen belátható, hogy a c. és d. pontokban felsorolt szerves alkalmazkodási folyamatok egymástól elválaszthatatlan módon mennek végbe, és ezért gyakorlatilag csak együtt vizsgálhatók. Az EU jogi és intézményrendszeréhez, illetve piaci folyamataihoz történő magyar alkalmazkodás ugyanis „mozgó célpontra” irányul, mert az Unió pénzügyi rendszere a d. pontban részletezett módon maga is folyamatos fejlődésen megy keresztül.
3
2. Vizsgálandó kérdések Az előzőekben elkülönített hatásfajták vizsgálatához szükségesnek látszik a következő kérdések megválaszolása: a. Hogyan változik a pénzügyi szektor szabályozása az EU-csatlakozásig, illetve annak időpontjában? Lesznek-e a szektort érintő átmeneti szabályozási kivételek, és ha igen, milyen ütemezés szerint várható megszűnésük? b. Milyen, az EU-csatlakozás utáni időszakban várható, de ma már nagy valószínűséggel előre látható jogi, illetve intézményi változások következhetnek be az EU pénzügyi szektorában, amelyhez a magyar pénzügyi szektornak már az Unió egységes piacának részeként kell alkalmazkodnia? c. Hol áll jelenleg a magyar pénzügyi szektor az EU pénzügyi szektorához képest, vagyis milyen irányban kell a hazai pénzügyi szolgáltatásoknak igazodniuk? Mekkora az alkalmazkodás jelenlegi és várható sebessége? Milyen szerves fejlődési folyamatok zajlanak jelenleg (illetve várhatóak a későbbiek során) az EU pénzügyi szolgáltatási szektorában, amelyek módosíthatják a magyar alkalmazkodási folyamat irányát és sebességét? Általános módszertani megjegyzésként célszerű előre bocsátani, hogy az EUcsatlakozás körüli alkalmazkodási folyamat intenzitását, illetve sebességét tekintve a korábbi „kései csatlakozók” (Görögország 1981, Spanyolország, Portugália 1986, Ausztria, Finnország és Svédország 1995) akkori tapasztalatai csupán korlátozott mértékben, illetve érvényességgel nyújthatnak eligazítást. Ez azért van így, mert az említett korábbi csatlakozások mind az EU-t (vagyis akkoriban az Európai Közösséget), mind pedig a csatlakozókat tekintve a maihoz képest lényegesen más gazdasági fejlettség és intézményrendszer, illetve pénzügyi szektorszabályozás mellett következtek be. Így egyrészt a kései csatlakozások első két körének idején nem létezett a mai értelemben vett egységes pénzügyi piac, és a többé-kevésbé elkülönült nemzeti pénzügyi rendszerek a mai magyar feltételrendszertől jelentősen eltérő körülmények (tulajdonviszonyok, intézményi szerkezet, szabályozás és technológia) között működtek – bár az EU-hoz képest mért gazdasági fejlettség tekintetében komoly hasonlóság állt fenn a mai magyar helyzettel. Másrészt a kilencvenes évek közepére az EU pénzügyi szolgáltatási szektorát tekintve lényegében a maival összehasonlítható szabályozási és technológiai feltételek jöttek létre, de az akkor csatlakozott országok – elemzésünk szempontjából sajnálatos módon – hazánknál jóval magasabb általános gazdasági fejlettséget élveztek, ami az alkalmazkodási folyamat szempontjából sarkalatos jelentőségű tényező. Az utóbbi eset a jelenlegi magyar helyzettel azért sem összehasonlítható, mert az 1995-ben csatlakozott három ország már a formális csatlakozást három évvel megelőzően – az Egységes Európai Gazdasági Térség létrehozásakor – gyakorlatilag az EU egységes pénzügyi piacának részévé vált, s az említett országok integrációja már csak ezért is egészen más ütemterv szerint, illetve feltételrendszer mellett következett be. Minderre tekintettel a magyar alkalmazkodási folyamat kilátásait tekintve leginkább a hasonló adottságokkal rendelkező EU-tagok közelmúltbeli teljesítménye, illetve a közelmúlt uniós és magyar szektorfejlődésének összevetése adhat felvilágosítást.
4
3. Változó szabályok és intézményi reform – Magyarországon Az első kérdéscsoporthoz (a. pont) tartozóan úgy látjuk, hogy a jövőre bekövetkező EU-csatlakozással egyidejűleg várhatóan egyetlen jelentős szabályozási változásra, három-öt éven belül pedig egy további, várhatóan nagy horderejű reformra kerül sor. Az említett változások a következők: a. Szolgáltatások: A csatlakozás időpontjától kezdődően Magyarországon is érvényesül a bankok, biztosítók, brókercégek és más pénzügyi szolgáltatók szabad letelepedésének elve, amelynek értelmében az EU bármely országában bejegyzett pénzügyi vállalkozás (bank, biztosító, stb.) a hazai piacon szabadon kínálhatja szolgáltatásait, anélkül, hogy jelentős tőkeigénnyel leányvállalatot kellene erre a célra létrehoznia. Az említett külföldi, de az EU-ban bejegyzett pénzügyi vállalkozás szolgáltatásait részben közvetlenül a határon keresztül, részben pedig a hazai piacon létesített fióktelepeken keresztül értékesítheti. Bár fiókokat külföldiek a jelenlegi hazai jogszabályok szerint is létrehozhatnak, e tekintetben a csatlakozáskor mégis jelentős változás várható, mert a fiókalapítást a gyakorlatban megakadályozó számos kötöttség – elsősorban egyfajta tőkekövetelmény előírása – a belépéssel egyidejűleg meg fog szűnni. b. Valutareform: A pénzügyi szektor uniós integrációjának döntő lépése az európai közös valuta bevezetése lesz, amelyre a kormány jelenlegi tervei szerint 2007 és 2009 között kerülhet sor. (E tekintetben a régóta fennálló bizonytalanság nagy valószínűséggel hamarosan csökkenni fog, a kormánynak ugyanis az elkövetkező hónapokban nyilatkoznia kell, hogy az eurótérséghez mikor kíván csatlakozni, illetve, hogy a csatlakozás feltételeit milyen ütemterv szerint kívánja megvalósítani.) A közös valuta bevezetése elvileg értelmetlenné teszi azokat a tőkekorlátozásokat, amelyek fenntartását döntően a nemzeti valuta stabilitása miatti aggodalom indokolja. A valutakockázat és a valutaváltás költségeinek felszámolása pedig elmozdít egy alapvető fontosságú jogi/intézményi akadályt, amely jelenleg a magyar gazdaság és az eurótérség közötti szolgáltatás- és tőkeáramlás útjában áll. Az előző pontban említett tőkeáramlással kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy az erre vonatkozó adminisztratív korlátozások száma és hatóköre az elmúlt években folyamatosan csökkent, és jelenleg marginálisnak mondható. A korlátozások teljes felszámolásáról azonban elvileg csak abban az esetben lehet beszélni, ha külföldiek bármely, belföldi számára elérhető pénzügyi instrumentumot a belföldiekkel lényegében azonos adminisztratív és üzleti feltételek mellett vásárolhatnak, illetve ha ugyanez a kritérium a belföldiek határon túli pénzügyi eszközökbe történő befektetéseire nézve is megvalósul. Ez a kritérium az EU-n belüli külföldi befektetők és pénzügyi eszközök tekintetében a csatlakozás időpontjától kezdve lényegében érvényesülni fog, nem csekély mértékben azért, mert az előző pontban tárgyaltaknak megfelelően a szolgáltatások szabadsága is érvényesül.
4. Intézményi reform – az Európai Unióban
5
Az EU pénzügyi szolgáltatásait érintő, rövid, illetve középtávon várható belső reformokat csak jelentős bizonytalansággal lehet előre jelezni, mind a változások tartalma, mind pedig azok időzítése tekintetében. Az általános irányt tekintve azonban nagy biztonsággal állítható, hogy a fejlődés egyik fő iránya – a történelmi tendenciát folytatva – a további liberalizáció, illetve a jogi/intézményi egységesítés lesz. Az utóbbi két irányzat közül azonban nagy valószínűséggel az egységesítés lesz meghatározó, mert a belső piacot, illetve tőkemozgást érintő liberalizálás az eddigiek során jórészt már lezajlott. Az EU egységes pénzügyi piaca tehát már létezik, de a számos tekintetben eltérő nemzeti intézmények, illetve eljárások jelenleg még bizonyos szegmentáltságot okoznak, akadályozva az egységes piac tökéletesítését. Ebben a tekintetben várhatóan hosszabb távon fennmarad például a nemzeti adórendszerek különbözősége. Változás várható azonban három fontos tekintetben: a. Középtávon várhatóan jelentősen kibővülnek a jelenleg 12 országot, 300 milliós lakosságot és az EU teljes gazdasági teljesítményének mintegy 75%-át kitevő eurótérség határai. Az Egyesült Királyság, Dánia és Svédország, valamint az EU 2004-ben felveendő új tagországainak csatlakozásával a közös európai valuta használata 25 országra, 450 milliós lakosságra és a jelenlegi EU gazdasági teljesítményének mintegy 110%-ára terjedne ki. b. Ugyancsak középtávon várhatóan megkezdődik az EU tagországai nyugdíjés egészségbiztosítási rendszereinek egységesítése, bár a folyamat kiteljesedése inkább csak hosszú távon várható. Ez a kezdeményezés arra a felismerésre épül, hogy az elkülönült nemzeti társadalombiztosítási rendszerek fenntartása az egyéb tekintetben megvalósult integráció feltételei között nem indokolt, és gazdaságosan nem is megvalósítható. A társadalombiztosítási rendszer egységesítése várhatóan növeli majd a munkaerő mobilitását és élénkíti a tagországok közötti tőkemozgást. c. A jelenlegi várakozások szerint 2006-ban életbe lép a banki tőkekövetelményekre vonatkozó új nemzetközi egyezmény, az ún. Bázel II, amelynek előírásait 2007-től kerülnek majd alkalmazásra. A készülő egyezmény várható hatásairól jelenleg még nem lehetséges a végső szót kimondani, hiszen ahhoz a végleges egyezmény ismeretére volna szükség. Már most kimondható azonban, hogy az egyezmény által felajánlott tőkeszámítási modellek közötti választás lehetősége hatással lehet arra, hogy a hazai piacon működő szolgáltatók – különösen az EU-ban honos külföldiek – milyen intézményi forma (fiók, leányvállalat, illetve közvetlen szolgáltatás) mellett döntenek. Az EU belső gazdasági integrációját szolgáló reformok mellett meg kell emlékezni az EU külső viszonyaiból, illetve általános (globális) irányzatokból adódó várható intézményi változásokról is. Ebben a tekintetben két – potenciálisan már középtávon is jelentős – témakör említése tűnik indokoltnak: a. A WTO keretein belül jelenleg vita folyik a pénzügyi szolgáltatások globális liberalizálásáról. E folyamat keretében elképzelhető, hogy az EU középtávon a jelenleginél jobban megnyitja majd piacait a világ többi részéről származó pénzügyi szolgáltatók előtt, ami a verseny fokozódását eredményezné. b. A felhalmozott pénzügyi vagyon gyors növekedése, illetve a legutóbbi évek hatalmas részvénypiaci veszteségei nyomán világszerte fokozódó mértékben vetődik fel a befektetés-biztonság növelésének igénye. Ez a jelenlegi általános 6
felfogás szerint nagyrészt a prudenciális szabályok és a felügyeleti tevékenység szigorítása, a szolgáltatói termékfelelősség követelményének fokozódó érvényesítése, illetve a fogyasztóvédelmi tevékenység erősítése révén valósul meg. Az elkövetkező években a pénzügyi szolgáltatások szabályozása nagy valószínűséggel ebben az irányban fejlődik majd tovább. Ennek következtében általánosan fokozódnak majd a szolgáltatókkal szembeni hatósági és piaci követelmények és drágulnak a szolgáltatások. Végső soron azonban a befektetéseknek a veszteségek figyelembe vételével számított hozama akár növekedhet is. Az e pontban írtak lényege úgy általánosítható, hogy az EU pénzügyi szolgáltatási szektorának jogi és intézményi kereteit tekintve alapvető, illetve jelentős fordulatot hozó változás rövid- és középtávon nem valószínű. Ebben a körben az előre látható változások sokkal inkább korábbi nagyhatású reformintézkedések kiteljesítését, illetve a jelenleg is zajló fő folyamatok továbbvitelét fogják jelenteni. Ennek megfelelően valószínűnek tűnik az is, hogy az uniós intézményi keretek további reformja ebben az időszakban döntően szerves fejlődési folyamatként, nem pedig ugrásszerű változásokat hozó forradalomként fog megjelenni. 5. Az EU és Magyarország – hasonlóságok Az EU és Magyarország pénzügyi szolgáltatási szektorainak összehasonlítását célszerű az egyáltalán nem csekély mértékű, illetve jelentőségű hasonlóságokkal kezdeni: a. Szabályozás: A hazai gazdaság, illetve a pénzügyi piac és pénzügyi szolgáltatók működésének kereteit adó jogi/szabályozási és intézményi rendszer az elmúlt mintegy tizenöt év strukturális reformjai és jogharmonizációs folyamata következtében igen nagymértékben hasonló, mondhatni csaknem azonos. b. Tulajdonlás: A hazai pénzügyi szektor működtetésében meghatározó a magántőke szerepe; a döntően a kilencvenes évek során végrehajtott privatizációs folyamat során a magántőkére alapozott tulajdoni, intézményi és vállalatirányítási szerkezet lényegében konszolidálódott. Az állami tulajdon a bankszektorban még mindig jelentős szerepet játszik, ez azonban a fejlett gazdaságokkal összevetve egyáltalán nem példátlan: egyes OECD-országok (például Németország) bankrendszereiben az állam tulajdonosi részesedése 50% körülire tehető, vagy erősen megközelíti azt. c. Szereplők: További hasonlóság a piaci szereplők messzemenő azonossága. Ez annak köszönhető, hogy a hazai privatizáció, illetve a piaci szerkezet szerves fejlődése során – ismeretes módon – főként külföldi szakmai befektetők szereztek jelentős pozíciókat. A magyar bankrendszer 70%-a, a biztosítási szektor 80% százaléka ilyen külföldi befektetők kezében van, az egyéb alszektorok közül pedig a befektetési és pénzügyi vállalkozások, a pénztárak, illetve a befektetési alapok jelentős része – pénzügyi csoportok tagjaként – az említett külföldi bankokhoz, illetve biztosítókhoz kapcsolódik. Az említett külföldi bankok és biztosítók túlnyomó részének fő működési területe az EU pénzügyi piaca. Mindennek nem elhanyagolható következménye, hogy a hazai pénzügyi szolgáltatók vállalatirányítási és üzletpolitikai stílusa, illetve gyakorlata nagymértékben csereszabatos az EU pénzügyi piacain megszokottal.
7
d. Stabilitás: A szabályozási környezet, a tulajdonosi háttér, a vállalatirányítás és üzletpolitika hasonlóságából, illetve a hazai gazdaság évek óta tartó kiegyensúlyozott és viszonylag gyors növekedéséből adódik, hogy a hazai pénzügyi szektor stabilitása és fejlődőképessége alapvetően összemérhető az EU pénzügyi szolgáltatóinak hasonló jellemzőivel. Mindez egyaránt vonatkozik a szolgáltatók általános tőkeellátottságára, nem-teljesítő eszközeinek állományának arányára illetve befektetési veszteségeinek mértékére, jövedelmezőségére, illetve növekedési teljesítményére. Más szóval a magyar szolgáltatók oldalán a felsorolt szempontokat tekintve semmilyen drámai mértékű, nagyszabású reformot igénylő lemaradás nem tapasztalható. e. Termékkínálat: A magyar pénzügyi szektorban többé-kevésbé az összes olyan termék, szolgáltatás, illetve szolgáltatói típus megtalálható, amely a fejlett gazdaságok és pénzügyi rendszerek gyakorlatában jelenleg létezik. Itt természetesen nem állíthatjuk, hogy az adott termék, szolgáltatás, vagy piac a hazai gyakorlatban nagy kereskedelmi volumen mellett, érett formában van jelen, hiszen ez számos esetben (például bizonyos derivatívák, a befektetési banki értelemben vett vállalatfinanszírozási tevékenység, a vállalati kötvénypiac, vagy egyes elektronikus banki szolgáltatások tekintetében) egyáltalán nem mondható el. Sokkal inkább azt tartjuk fontosnak, hogy a ma létező igen nagyszámú pénzügyi termék, illetve szolgáltatás szinte kivétel nélkül jelen van a hazai piacon, úgy hogy a szükséges szakmai tudás és gyakorlat, üzleti és infrastrukturális háttér valamilyen szinten létezik, illetve rendelkezésre áll. Következésképpen e szolgáltatások piacát, illetve feltételeit alapvetően nem kell újonnan feltalálni, illetve megteremteni – azok többnyire egyfajta kialakult fejlődési görbén haladnak az érettség felé. f. Technológia: A pénzügyi szolgáltatások erősen függenek a gyorsan fejlődő technológiai feltételektől, utóbbiak azonban döntően a korszerű számítástechnikai (hardware/software) és távközlési infrastruktúra meglétét és folyamatos lépéstartását követelik meg. E tekintetben Magyarország az elmúlt évek során, e területen komoly mértékben felzárkózott: a szolgáltatók a fejlett gazdaságokban megszokott számítástechnikai infrastruktúrához férnek hozzá, a telefonsűrűség tekintetében öt éven belüli, az internetsűrűség tekintetében pedig 5-10 éves lemaradásunk van a legfejlettebb gazdaságokhoz képest. Ehhez érdemes azonban hozzáfűzni, hogy a hazai technológiai háttér bizonyos tekintetben ma is fejlettebb annál, amit a pénzügyi szolgáltatások adott színvonala megkíván. Például a jelenlegi 10,6 millió működő hazai telefonvonal (fix és mobil) több mint elegendő a szolgáltatók infrastruktúrájának, illetve a fogyasztók igényeinek kiszolgálására. 6. Az EU és Magyarország - különbségek Látható, hogy a hazai pénzügyi szolgáltatási szektor – lényegében a nyolcvanas években elindult reformfolyamat keretében, tehát mintegy 15-20 év alatt – számos tekintetben és komoly mértékben felzárkózott a fejlett országok (és ezen belül) az EU pénzügyi szektoraihoz, úgy, hogy az alapvető vonások tekintetében inkább a hasonlóságok, semmint a különbségek tűnnek meghatározónak. Mindennek ellenére nyilvánvalónak tűnik, hogy számos tekintetben igen jelentős különbségek is fennmaradtak. Egyre inkább helytállónak tűnik azonban az a megállapítás, hogy a különbségek alapvetően mennyiségi jellegűek, amelyek a jelenlegi EU-országok és Magyarország
8
gazdasági fejlettségének (jövedelmi és vagyoni szintjének) különbözőségéből, illetve gazdasági rendszer és a pénzügyi szolgáltatások lényegében azonos irányú fejlődési folyamatának időbeli eltolódásából adódóan jelennek meg. a. Jövedelem és vagyon: Magyarország egy főre eső jövedelmi szintje (GDP) összehasonlítható árakon mérve 2002-ben az EU-átlag 54%-a, a fennálló tényleges árakon (illetve piaci árfolyamon átszámítva) azonban az EU-átlag mintegy 30%-a volt. A felhalmozott vagyon (pénzügyi és tárgyi) relatív méreteiről hasonlóan megbízható, átfogó adatok nem állnak rendelkezésre. Nem tévedhetünk azonban nagyot, ha azt állítjuk, hogy a különbség ezen a területen valószínűleg lényegesen nagyobb, mint ami a jövedelmi szintek között áll fenn. Ennek főként azért kell így lennie, mert a közelmúltig uralkodó központi tervezésű gazdasági rendszerben a személyes vagyon felhalmozása szükségtelen és kerülendő törekvésnek számított – a bér-, adó- és szociális rendszer pedig úgy volt beállítva, hogy a háztartások rendszeresen csupán szerény megtakarításokra tehessenek szert. A termelő tárgyi vagyon tekintetében pedig különösen feltűnő Magyarországnak a fejlett gazdaságokhoz viszonyított szegénysége, amelynek egyik fő következménye a hazai munkaerő számottevő alulértékeltsége. Ezért inkább óvatosnak tűnik az a becslés, hogy Magyarország és az átlagos EU-gazdaság egy főre eső felhalmozott vagyona között jelenleg legalább tízszeres különbség áll fenn. b. Szektorméret: Az előzőekben tárgyalt jövedelmi és főleg vagyoni különbségek a pénzügyi szektor által közvetített vagyon relatív méretét is meghatározzák, amint az a következő oldal táblázatának adataiból jól látható. Tekintve, hogy 1999-ben a magyar egy főre eső GDP folyó piaci valutaárfolyamon számítva az EU átlagnak mindössze 21%-a volt, a táblázatból kikövetkeztethetően az egy főre eső hazai közvetített vagyon az EU-átlag 9%-ának, illetve az USAátlag 6%-ának adódik. Ez nagyjából megfelel az előző pontban levezetett, a relatív vagyonra vonatkozó következtetésünknek, függetlenül attól, hogy mindhárom vizsgált esetben a közvetített vagyon jelentős hányada a számítás alapjául szolgáló időpontban külföldi befektetők tulajdonában volt. A pénzügyi közvetítés intenzitása 1999 végén (%, Forrás: OECD)
USA
EU
Magyarország
Bankhitelek/GDP
47,2
101,5
28,3
Kötvények/GDP
160,7
89,6
61,6
Tőzsdei részvények/GDP
188,9
90,2
34,0
Összes/GDP
396,8
281,3
123,9
c. Kiegyensúlyozottság: A hazai pénzügyi szektor egyes szolgáltatásokat tekintve jóval fejlettebb (nagyobb gazdasági súlyú), mint más területeken, ilyen értelemben tehát egyes alszektorainak, illetve üzletágainak fejlettsége kiegyensúlyozatlan. Az egyes pénzügyi szolgáltatások relatív fejlettsége, illetve üzleti súlya tekintetében a fejlett gazdaságok között is vannak jelentős eltérések. Esetünkben azonban arról is beszélhetünk, hogy a egyes üzleti területek fejlődése meglehetősen kezdeti szakaszban jár, míg más szolgáltatási ágak (pl. a legtöbb kereskedelmi banki szolgáltatás) fejlettsége – elsősorban a szolgáltatási
9
volumen és a piac érettsége szempontjából – a fejlett gazdaságok gyakorlatával összevethető. Csupán példákat felsorolva, az alulfejlett területek között találhatunk több befektetési banki szolgáltatást, így a vállalatfelvásárlási és finanszírozási üzletágat, illetve a pénzügyi derivatívák kereskedelmét. Csaknem teljes egészében hiányzik a vállalati kötvénypiac, és részvénypiac is igen kicsi súllyal szerepel a gazdaság finanszírozásában. Az elektronikus banki szolgáltatások (pl. hitelkártya-elfogadás, internet bank) gazdasági súlya az utóbbi évek gyors hazai fejlődése ellenére is nagyságrendi különbséget mutat a fejlett gazdaságok gyakorlatához képest, és hiányzik (vagy még gyermekcipőben jár) számos magas értéktartalmú kiskereskedelmi banki, illetve biztosítási szolgáltatás (például a fogyasztó nevében végzett lakás-ügyintézés). Az említett területek közül több esetben a lemaradás fő oka a gazdaság, illetve a szóba jöhető üzletek, vagy a piac kicsi mérete – ez a helyzet például a befektetési banki szolgáltatások, illetve a részvénypiac esetében. További ismert ok a fejlett gazdaságoktól elmaradó szintű monetáris stabilitás, illetve az ehhez kapcsolódó befektetői bizalomhiány, amely magasan tartja a belföldi forrásköltségeket, ezáltal akadályozva a kötvény- és a részvénypiac fejlődését. Más esetekben, mint például az elektronikus banki szolgáltatások vagy általában a banki kiskereskedelmi szolgáltatások, a lemaradás részben jövedelmi/vagyoni okokból, jelentős részben viszont a szükséges pénzügyi kultúra korlátozott terjedési sebességéből adódik. d. Jövedelmezőség: A magyar pénzügyi szektor jövedelmezősége – a befektetett tőkére vetített eredményeket tekintve – igen magas. 2002-ben az átlagos ROE a bankszektorban 19%-os volt, míg az egyéb alszektorokban 14-27%-os sávon belül mozgott. Hasonló átfogó adat az Európai Unióról jelenleg nem áll rendelkezésünkre, tudjuk azonban azt, hogy a 1990-2001 között a bankszektor átlagos ROE-ja 8-15% közé esett (2001-ben 10,1% volt), tehát az elmúlt három év 2000-2002 magyar szintjének fele-kétharmada körül alakult. Magyar viszonylatban minden bizonnyal a bankszektor tőkejövedelmezősége a meghatározó, hiszen a bankok a pénzügyi szektor által közvetített vagyon mintegy 75-80%-át képviselik, a többi alszektor jövedelmezősége pedig nagy valószínűséggel ennek függvényében alakul. A bankszektor magas hazai jövedelmezőségéből első látásra a pénzügyi szektorban folyó verseny tökéletlenségére lehetne következtetni. Ez azonban csak a történet fele (vagy inkább harmada): amint azt a következőkben bizonyítani igyekszünk, a magas hazai jövedelmezőség jelentős részben makrogazdasági eredetű. A hazai bankrendszer magas jövedelmezősége ugyanis döntően a magas banki kamatrésből adódik, amely viszont a fennálló hazai makrogazdasági viszonyoknak többé-kevésbé egyenes következménye. e. Makrogazdasági környezet: Mint ismeretes, a magyar gazdaság a fejlett gazdaságokhoz (ezen belül az EU-hoz) képest tőkeszegény, vagyis a benne felhalmozott tőkeállomány mennyisége és technológiai színvonala jóval csekélyebb annál, amit a rendelkezésre álló munkaerő hatékonyan működtetni tudna. Ezért a munkaerő olcsó, a tőke pedig drága; vagyis a hazai forrásköltségek magasak, illetve – a befektető szempontjából – a tőke határtermelékenysége magasabb, mint a fejlett gazdaságokban. E helyzet következtében Magyarország nettó tőkeimportőr (vagyis folyó fizetési mérlege deficites), mivel az értékesülési lehetőséget kereső tőke a liberalizált tőkepiacon, mint afféle közlekedőedény-rendszerben, a hazai gazdaság felé áramlik. Hosszú távon a
10
hazai gazdaság tőkeszegénysége, illetve a hazai és nemzetközi forrásköltségek eltérése így felszámolódik, más szóval a fejlett gazdaságokkal szemben reál- és monetáris konvergencia játszódik le. Rövidtávon azonban a fennálló helyzetet konzerválja a kormányzat túlköltekezése (a költségvetési hiány), amely a tőke (és más gazdasági javak) iránt jelentős többletkeresletet generál. E folyamatok eredőjeként a hazai gazdaságban mind az infláció, mind pedig a reálkamat magasabb, mint a fejlett gazdaságokban. Ugyanebbe az irányba hat, hogy a kereslet növekedését az infláció megfékezéséért felelős jegybank fékezni igyekszik, aminek jellemző módja a belföldi forrásköltségek magasan tartása, a hazai magánszféra tőkekeresletének mérséklése érdekében. Az így kialakuló kamatstruktúra szükségszerűen jelentősen különbözik a fejlett gazdaságokban megszokottól, amint azt az alábbi táblázatban szemléltetjük is. 2002. évi átlagadatok %-ban; Forrás: MNB, EKB
Magyarország
Eurótérség
Eltérés
Infláció
5,3
2,1
3,2
Jegybanki betéti kamat
9,0
2,9
6,1
Jegybanki reálkamat
3,7
0,8
2,9
Vállalati hitel (<1 év) kamata
10,2
6,0
4,2
Vállalati betét (<1 év) kamata
7,3
2,8
4,5
Vállalati (<1 év) kamatrés
2,8
3,2
-0,4
Fogyasztási hitel kamata
22,6
9,8
12,8
Ingatlanhitel kamata
14,2
5,3
8,9
Lakossági betét (<1 év) kamata
7,0
2,8
4,2
Fogyasztási hitel kamatrése
15,6
7,0
8,6
Ingatlanhitel kamatrése
7,2
2,5
4,7
Nettó kamatbevétel / összes eszköz (becslés)
4,2
1,5
2,7
f. Forrásköltségek: A fentiekben leírt makrogazdasági történet jól követhető a banki kamatstruktúra alakulásán. A nominális magyar kamatok magasabbak, mint az EU-kamatok, amit részben (3,2%-pont erejéig) a magasabb magyar infláció indokol. Szembetűnő azonban, hogy a jegybanki betéti kamatok közötti különbség az inflációs ráták közötti különbségnek csaknem kétszerese, ami egyértelműen a magyar jegybank egyensúlyteremtő törekvéseinek következménye. A magas jegybanki betéti kamat meghatározó a döntően rövidlejáratú hazai banki eszközök árazása szempontjából, s így egyben a nagyobb hazai banki kamatrést előidéző egyik fő tényezőnek is tekinthető. A jegybanki betéti kamat (sterilizációs ráta) szintjének meghatározása mindazonáltal nem önkényes döntés következménye, hiszen a jegybanknak meg kell oldania a már tárgyalt nagyszabású tőkebeáramlásból keletkező banki likviditás semlegesítését. Ilyen probléma az eurótérségben nem létezik, mert ott a bankrendszerben egyáltalán nincsen szabad likviditás, és így a jegybank nem is a betéti kamaton, hanem a refinanszírozási kamaton keresztül szabályoz.
11
A hazai kamatstruktúrát torzító, illetve az átlagos banki kamatrést növelő, másik fontos tényező a jelzáloghitel kamattámogatása. Ennek a bankok közötti versenyt torzító hatása – a 2002-ben és idén az év első felében érvényes rendszer körülményei között – szélsőségesen nagyarányúnak mondható, mivel a támogatás a bankok számára hatalmas – 9-10%-os – kamatrést biztosít. Az ingatlanhitel úgy rendkívül drága, hogy emellett a legdinamikusabban növekvő banki eszköztétel, tekintettel arra, hogy a költséget nem a hiteladós, hanem az adófizető állja. Ez tipikus példája annak a korábban leírt esetnek, amikor a kormányzati költekezés kamatrés-növelő hatású. Megjegyzendő, hogy az ingatlanhitel kamattámogatása a bankok érdekeltségét jelenleg magasabb szintre emeli, mint amit a bankok nem támogatott ingatlanhitelek nyújtásával a piacon el tudnak érni. Ezért kézenfekvő a következtetés, hogy az ingatlanhitel kamata, illetve az azon elérhető kamatrés akkor fog csökkenni, ha a kamattámogatás is csökken, és a hiteladósnak felszámított költség közelebb kerül a kereskedelminek tekinthető szinthez. Az itt ábrázolt helyzeten igen jelentős mértékben változtat a kormány legutóbbi döntése, amely szerint a kamattámogatás drasztikus csökkentése a közeli jövőben be fog következni. Az említett intézkedés következtében a jelzáloghiteleken realizálható banki kamatrés akár a korábbi szint felére is csökkenhet. g. Verseny: Az előzőekben mondottak természetesen nem jelenthetik azt, hogy a kialakult banki kamatstruktúrának, illetve kamatrésnek semmi köze a spontán piaci verseny intenzitásához. Az előző oldal táblázatában található szembetűnő ellenpélda a rövidlejáratú vállalati hitelek, illetve az azokon realizálható kamatrés mértéke. Első látásra meglepőnek tűnhet, hogy a hazai bankrendszer és az eurótérség között e kamatrés tekintetében alig van különbség, sőt, 2002-ben az eurótérségben realizálható kamatrés ebben a kategóriában valamivel magasabb volt. E jelenségnek az a legvalószínűbb magyarázata, hogy az igazán hitelképes, és nagy hiteligényű nagyvállalatok finanszírozása – ismeretes módon – jelentős részben a határon keresztül történik, igen gyakran úgy, hogy a külföldi anyavállalat adósodik el, és finanszírozza hazai leányvállalatát. Ez a körülmény más szóval annyit tesz, hogy a vállalati hitelezés tekintetében már ma is közvetlen és éles verseny áll fenn a hazai és a külföldi banki szolgáltatók között. A helyzet egészen más a kiskereskedelmi szektorban, ahol például a nem támogatott fogyasztási hiteleken tavaly közel 13%-os kamatrés volt realizálható. Ennek egyik oka mindenképpen az, hogy a hazai lakosság csak kivételes esetben találkozik közvetlenül határon túli banki szolgáltatóval. Érdemes ugyanakkor felfigyelni arra, hogy az ingatlanhitel állami támogatása a hazai fogyasztási hitel költségére is torzítóan hat, mert a bankok természetesnek tekintik, hogy az általánosságban kockázatosabb fogyasztási hiteleken többet keresnek, mint a jobban biztosított jelzáloghiteleken. Ebből ismét csak arra lehet következtetni, hogy a torzító diszkrecionális tényezők (jegybanki sterilizáció és állami kamattámogatás) nélkül a hazai bankrendszerben realizálható kamatrés – továbbá a pénzügyi szektor egészének tőkejövedelmezősége – a jelenleginél lényegesen kisebb lenne. Nem tudhatjuk azonban, hogy a kialakuló kamatrések és tőkejövedelmezőségek az EU pénzügyi szektoránál élesebb, vagy lanyhább versenyhelyzetet eredményeznéneke, mert a mikro- és makrogazdasági hatások (a spontán verseny és az állami/jegybanki beavatkozás) hatásának elkülönítése nem megoldható.
12
h. Banksűrűség: A pénzügyi szektorban fennálló versenyhelyzet értékelése talán jobban megközelíthető az aktuális banksűrűség oldaláról. Ez azért is kézenfekvő, mert végső soron a kérdés úgyis az, hogy az EU-csatlakozással együtt járó további liberalizálás következtében várható-e Magyarországon újabb bankok megjelenése. A válasz a pillanatnyilag jelentősen magasabb hazai bankjövedelmezőség alapján rövid távon eldöntöttnek látszik (igen, várható), középtávon viszont számolni kell a monetáris konvergencia hatásaival, vagyis elsősorban azzal, hogy a rendszerből eltűnik a magyar és az EU rendszer kamatstruktúrájának az eltérő inflációs ráták, illetve az állami/jegybanki torzítás miatti különbözősége. Azonos, vagy nagyon hasonló effektív nettó kamatráta mellett (vagyis, ha az EU-val azonos szintű nettó kamateredmény / öszszes eszköz ráta érvényesülne) pedig – minden egyéb tényező változatlansága mellett – a magyar bankrendszer veszteséges lenne, amint az a következő táblázatból is megállapítható. Banki eredménytételek az összes eszköz %-ában, 2001 Forrás: PSZÁF, EKB
Magyaro./*
EU
Nettó kamatbevétel
3,83
1,51
Nettó jutalékbevétel
1,21
0,70
Devizakereskedelem, árfolyam, nettó
0,53
0,21
Egyéb működési bevétel, nettó
-0,12
0,18
Működési bevételek, összesen
5,45
2,60
Személyi ráfordítások
1,42
0,88
Egyéb ráfordítások
2,05
0,83
Működési ráfordítások, összesen
3,47
1,71
Működési eredmény
1,98
0,89
*/ kereskedelmi bankok
Látható, hogy a kamateredményen kívüli tételeknél (bevétel mínusz ráfordítás) a hazai bankok eredményessége jelentősen elmarad az EU-átlagtól. Új belépők számára ez a kép valószínűleg nem túlságosan vonzó, ha okkal feltételezhető, hogy az effektív nettó kamatráta középtávon közelíteni, illetve igazodni fog az EU-átlaghoz. A fenti okfejtésen kívül rendelkezésünkre áll egy FED-tanulmány1, amely hasonló következtetésre jut, mint ami a bankrendszer eredmény-kimutatásából leszűrhető. E tanulmány szerzői az OECD-országok adatai alapján statisztikai vizsgálatot folytattak. Eredményeik szerint – nem meglepő módon – egy ország bankszektorának mérete (összes eszköz) pozitívan korrelál az egy főre eső GDP-vel, a megtakarítási rátával és a külföldi tartozások arányával, illetve negatívan korrelál a kamatlábak mértékével. A szerzők számításokat végeztek Magyarországra is, és azt az eredményt közölték, hogy a 1995-ben a magyar 1
D. Jaffe- M. Levonian: The Structure of Banking Systems in Developed and Transition Economies, 2000; idézi Zsámboki B.: Az EU-csatlakozás várható hatása a magyar bankrendszer fejlődésére, MNB, 2001
13
bankrendszer összes eszközeinek „OECD-kompatibilis” szintje 69 mrd $ lett volna (az akkori tényleges szint 267%-a), a bankok száma pedig 63, az akkori létszám 144%-a. Korábbi megállapításainkból következik, hogy a rendszer tényleges mérleg-főösszege azért maradt el ilyen jelentősen az „OECDnormától”, mert az összes eszköz állománya alapvetően nem a szerzők által vizsgált GDP-től, hanem a felhalmozott vagyon mértékétől függ, az utóbbi esetben pedig Magyarország lemaradása az OECD mögött lényegesen nagyobb, mint az egy főre eső GDP esetében. Jelen szempontunkból azonban inkább annak van jelentősége, hogy az idézett tanulmány eredményei szerint az átlagos OECD-bank 85%-kal nagyobb eszközállományt mozgat, mint az átlagos magyar bank, a hazai rendszer tehát ebben az értelemben – és hangsúlyozottan a jelen méretei mellett – túl sok bankkal dolgozik. Ez az eredmény azzal a jelenséggel is összhangban van, hogy az utóbbi években a belföldön működő bankok száma nem nőtt, hanem csökkent. i. Fióksűrűség: Az előző pontban idézett tanulmány érdekes megállapításokat közöl a fióksűrűség, és a banki dolgozók létszáma tekintetében is. Eszerint a hazai bankfiókok számának 1995-ben – figyelembe véve a szerzők szerint az OECD-minta által indokolt összes eszközállományt, illetve a népesség méreteit – 1798-nak kellett volna lennie (az akkori tényleges fióksűrűség mintegy kétszerese), a bankok összes foglalkoztatottainak száma pedig el kellett volna, hogy érje a 83 ezer főt (a tényleges létszám 230%-a). Ez egyrészt arra utal, hogy a foglalkoztatottak termelékenységével nincs különösebb probléma, hiszen az „OECD-norma” szerint működő magyar bankrendszerben egy dolgozó csupán 16%-kal több eszközt működtetne. Másrészt azt sugallja, hogy a hazai bankrendszer fiókhálózata még jelentős bővítés előtt áll, amelynek rövidtávon a pillanatnyi eszközállomány korlátozott nagysága (eltartó képessége) képezi a fő akadályát (lásd a 10. oldal táblázatát). Bár a foglalkoztatottak száma 1995 óta csökkent (a termelékenység tehát jelentősen javult), a tanulmány helyesen jósolta meg a fiókhálózatnak a banki eszközállománnyal együtt történő növekedését. 2002 végén a bankok összesen 993 fiókkal rendelkeztek, amely 1998 végéhez képest 27%-os növekedést jelez. 7. Szerves fejlődés az EU pénzügyi szektorában Ebben a pontban néhány olyan folyamatot említünk meg, amely az EU pénzügyi szektorában jelenleg zajlik, és a magyar pénzügyi szektor alkalmazkodására, illetve konvergenciájára nézve is minden valószínűség szerint hatással lesz. a. Növekedés: A pénzügyi szektor által közvetített tőke mértéke folyamatosan növekszik, az általános gazdasági növekedéssel és vagyonfelhalmozással összefüggésben. Egy PWC-tanulmány2 szerint a hüvelykujj-szabály az, hogy a GDP 1%-os növekedése közel 1%-os növekedést okoz a banki mérlegfőösszeg/GDP arányban. A bankrendszer által közvetített tőke tehát jellemzően gyorsabban növekszik, mint a gazdaság egésze, úgy, hogy mennél magasabb az egy főre eső GDP, annál magasabb a bankszektor mérlegén belül a kiskereskedelmi (lakossági) üzletág aránya. Az egyéb pénzügyi közvetítői típusok fajlagos növekedési sebességét tekintve nem rendelkezünk hasonló adatokkal, de az utóbbi 20-30 év dezintermediációs irányzatából kiindulva úgy 2
Idézi Zsámboki B.: Az EU-csatlakozás várható hatása a magyar bankrendszer fejlődésére, MNB, 2001
14
véljük, hogy a nem banki közvetítői csatornákon áramló tőke állománynövekedése még gyorsabb lehet. A közvetített tőke gyors növekedését segítő egyik fő tényező az átlagéletkor emelkedése, a dezintermediáció további kiteljesedését pedig részint ugyanez a folyamat (biztosítás), részint a nyugdíjalapok globális térhódítása fogja kikényszeríteni b. Koncentráció: Az 1993-as magyar bankkonszolidáció tanácsadójának (CSFB) a nemzetközi trendekkel kapcsolatos fő kiindulópontja az volt, hogy a globális banki kapacitások akkoriban mintegy kétszeresen meghaladták az akkori kereslet által hatékonyan (elfogadható nyereségrátával) működtethető szintet. Ez a megállapítás magyarázatul szolgál az azóta is zajló jelentős koncentrációs folyamatra, amely egyaránt jelentkezik nemzeti, regionális, kontinentális és globális szinten. A nemzeti piacokon gyakori jelenség, hogy az öt legnagyobb bank az összes banki eszköz 50-75%-át ellenőrzi. A nagybankok ugyanakkor a dezintermediáció ellen az alternatív közvetítői tevékenységek – biztosítók, vagyonkezelők, brókerek, stb. – fokozódó felvásárlásával reagálnak. c. Verseny: A koncentráció fő hajtóereje a verseny fokozódása, célja pedig végső soron a verseny korlátozása. A liberalizáció globális irányzata nyomán világszerte jelentősen szűkültek a kamatrések, növekedett a foglalkoztatottak termelékenysége, és éles verseny alakult ki a díj- és jutalékszintek tekintetében. Az euró bevezetésével ehhez járult a kamat- és árfolyamkockázatra alapozott üzletágak és a valutaátváltás banki bevételeinek drámai csökkenése. A verseny fokozódása komoly hajtóerő a technológiai fejlődés területén. Az elektronikus szolgáltatások terjedése például fiókokat vált ki, utóbbiak száma az EU-ban jellemzően csökken. Ugyanakkor a szolgáltatók profitbázisának lemorzsolódását gátolja a koncentrációs folyamat nyomán számos területen kialakuló oligopolisztikus verseny. d. Nemzetközi jelenlét: Az EU egységes pénzügyi piacán – a verseny, a koncentráció, a technológiai fejlődés és a közös valuta bevezetése nyomán – növekszik a határon keresztül történő szolgáltatások jelentősége. Eddig azonban elsősorban a határokon keresztüli szolgáltatás főként a nagykereskedelmi ágazatok – bankközi betétek, származékos termékek, befektetési banki szolgáltatások, illetve nagyvállalati hitelezés – tekintetében valósult meg, a kiskereskedelmi szolgáltatások területén az ilyen jellegű terjeszkedés sokkal lassabbnak tűnik. Az EKB adataiból leszűrhetően az EU jelenlegi tagországain belüli külföldi jelenlét egyelőre nem túlságosan kiterjedt, mivel a fogadó országok öszszes banki eszközeinek csupán mintegy 10-15%-át teszi ki. A liberalizált piac szerves fejlődésével, illetve az eurótérség további bővülése nyomán azonban a határon keresztül történő szolgáltatás arányának további jelentős bővülésére lehet számítani. e. Fiók/leányvállalat: Az „egységes európai útlevél” elve szerint az EU pénzügyi szolgáltatói a határokon keresztül háromféleképpen nyújthatnak szolgáltatást: közvetlenül, fiókintézményen keresztül, illetve leányintézmény létrehozásával. A Magyarországra irányuló szolgáltatások tekintetében az EU-tagországok számára formailag mindhárom említett csatorna nyitva áll, gyakorlatilag azonban csak kettő működik. A közvetlen szolgáltatás főként a vállalati hitelezés területén tetten érhető (mint említettük, ezt a szolgáltatási ágat már ma is éles verseny jellemzi), a belföldön letelepedő szolgáltatók azonban a fióknyitás bonyolultsága és költségei miatt gyakorlatilag egyáltalán nem létezik – a külföldi szolgáltatók leányvállalatokat hoznak létre. A csatlakozás után azonban a fi15
óknyitást praktikusan korlátozó szabályok megszűnnek majd, aminek következtében elképzelhető, hogy bizonyos mai leányvállalatok a továbbiakban fiókká alakulnak át. Lehetséges továbbá az is, hogy a fióknyitás egyszerűsödésével, illetve költségeinek csökkenése nyomán olyan új szolgáltatók érkeznek Magyarországra, akiket eddig éppen ennek a lehetőségnek a gyakorlati hiánya tartott vissza a letelepedéstől. Az hogy a két lehetőség közül bármelyik bekövetkezik-e, illetve milyen mértékben, az mind felügyeleti, mind pedig versenyszempontból fontos kérdés. A fiók, vagy leányvállalat kérdés megválaszolásában komoly segítséget nyújthat egy az EKB Bankfelügyeleti Bizottsága által, ez év januárban készített statisztikai felmérés.3 Ez a tanulmány 41 nagy európai bankcsoport külföldi szolgáltatásait mérte fel, amely bankcsoportok 2001. végén az EU-n belüli összes banki eszköz 43%-át adták. E csoportok leányvállalatokon, illetve fiókokon keresztül létesített külföldi eszközeinek részesedése az EU-n belüli fogadó országok összes banki eszközeiből a vizsgált időpontban 11%-os, a magyar bankrendszer összes eszközeiből pedig 39%-os volt. A külföldi részvétel tehát Magyarországon jelenleg sokkal jelentősebb, mint az Unió országainak átlagában. A szóban forgó magyarországi (és más, most csatlakozó országokban fennálló) eszközök szinte kizárólag leányvállalatokon keresztül jöttek létre, tekintettel arra, hogy a helyi szabályozás túlnyomórészt ezt tette lehetővé. Az EU-n belüli külföldi eszközök pedig a keletkeztető intézménytípus tekintetében megoszlottak úgy, hogy fiókokon keresztül az összes eszköz 47%-a, leányvállalaton keresztül pedig 53%-a jött létre. Az átlagos EU-bank tehát valamelyest előnyben részesíti a leánybankokon keresztül történő külföldi terjeszkedést a fiókokkal szemben. Ugyanakkor figyelemre méltó a fiókokon keresztül történő külföldi terjeszkedés az egyik legnagyobb európai bankpiac, az Egyesült Királyság tekintetében, ahol a fiókokon keresztül képzett eszközök aránya 87%. Ennek valószínűleg az a magyarázata, hogy a londoni City a világ legnagyobb nagykereskedelmi és befektetési banki piaca, amely szolgáltatások esetében az anyaintézmény közvetlen részvétele már csak a vállalkozás mérete miatt is fontos, részint irányítási szempontból, részint mert a fiókként felállított telep részesülhet az anyaintézmény kedvező hitelbesorolásának előnyeiből. Az EU fennmaradó 14 országában azonban vizsgált csoportok külföldi eszközeinek csupán 21%-a keletkezett fiókok közreműködése révén, a leányvállalatok iránti preferencia tehát igen erősnek mondható. Itt meg kell jegyeznünk, hogy ezeken a területeken leginkább a kiskereskedelmi bankszolgáltatások, illetve az általános kereskedelmi szolgáltatások területén történt a külföldi terjeszkedés, a vállalatfinanszírozás, az értékpapír-kereskedelem, a vagyonkezelés, a fizetési, ügynöki és lakossági brókertevékenység aránya pedig a külföldi eszközökön belül meglehetősen kicsi. Ez logikusnak is tűnik abból a szempontból, hogy földrajzi szempontból kiterjedt módon a lényegesen kevésbé mobil kiskereskedelmi – lakossági – ügyfélnek érdemes a „helyébe menni”, míg a nagykereskedelmi szolgáltatások tekintetében a határon keresztül történő terjeszkedésnek inkább akkor van értelme, ha az egy kiemelkedő fontosságú nagykereskedelmi piac irányában megy végbe. A fiók kontra leányvállalat kérdésnek mármost itt úgy van jelentősége, hogy a kiskereskedelmi szolgáltatások
3
Mapping of Large European Banking Groups Conducting Significant Cross-Border Activities, ECB, Banking Supervision Committee, January 2003
16
tekintetében a külföldi szolgáltató – az eladhatóság és irányítási szempontok miatt – általában előnyösebbnek tartja a helyi vállalatként történő megjelenést. Magyarország szempontjából mindez többé-kevésbé azt jelenti, hogy a külföldi tulajdonú leányintézmények „elfiókosodásának”, illetve új szolgáltatók fiókokon keresztül történő tömeges megjelenésének az esélye viszonylag csekélynek mondható. Ez azért van így, mert a már ma is rendkívül kompetitív vállalati szolgáltatások területe új befektetők számára nem igazán vonzó, a perspektivikusan jóval dinamikusabb és „lehalászatlanabb” kiskereskedelmi területen pedig az ágazatban uralkodó jelenlegi felfogás szerint a leányvállalati forma előnyösebb. Mint korábban már említettük, az e területtel kapcsolatos következtetéseket módosíthatja az új bázeli tőkeegyezmény tartalma is. Abban az esetben ugyanis, ha a választható olyan modell, amely egy elkülönült hazai leányvállalat számára alacsony tőkekövetelményt ír elő, akkor ez a körülmény meggyőzheti a tulajdonost a leányvállalati forma célszerűségéről. Így például várható, hogy a kiskereskedelmi (lakossági) szolgáltatások területén a tőkekövetelmény az új szabályrendszer szerint kisebb lesz, amely körülmény csökkentené a leányvállalat alapításának költségét. Ellenkező esetekben a tulajdonos könnyebben dönthet más intézményi forma, pl. a fiókon keresztül történő szolgáltatás mellett. 8. Mi várható a csatlakozás után? Az eddigieket összefoglalva: a 2004. május 1.-ére előirányzott EU-csatlakozás a hazai pénzügyi szektor szabályozását tekintve csekély mértékben hoz azonnali változást. Az e területet érintő jogharmonizáció túlnyomó része már lezajlott, további nagyhatású intézményi változásokra pedig csak középtávon, jelesül az eurótérséghez való magyar csatlakozás során, előreláthatólag 2007-2009 között van kilátás. Ennél fogva a hazai szolgáltatók működési feltételeiben a csatlakozást követő azonnali és nagyarányú, mintegy sokkszerűen jelentkező változásokra nem kell számítani. Ugyanakkor várható, hogy az EU egységes pénzügyi piacához való integráció keretében olyan intenzív alkalmazkodási kényszer jelentkezik majd, amely a hazai pénzügyi szektor további fejlődését alapvetően meghatározza. Az említett kényszer által meghatározott alkalmazkodás várhatóan folyamatos lesz, és döntően szerves jellegű fejlődés képében jelenik majd meg. Olyan folyamatról van szó, amely a magyar pénzügyi szektorban több tekintetben már öt-tíz évvel ezelőtt megkezdődött, és amely a csatlakozást követően rövid-, közép-, és hosszú távon is folytatódni fog. Az itt említett alkalmazkodási folyamat fő elemei várhatóan a következők lesznek: Tőkeáramlás: Mint korábban már említettük, Magyarország esetében a tőkeáramlás természetes iránya a nettó tőkeimport, tekintettel a viszonylag szűkösen rendelkezésre álló hazai tőkeállománnyal kombinált hazai munkaerő nagyarányú alulértékeltségére, és ennek következtében a tőke viszonylag magas határtermelékenységére. E területen az aránytalanság annyira jelentős, hogy a szemmel látható kiegyenlítő tendenciák ellenére várhatóan még sokáig fennmarad. (Egységnyi teljesítményért a magyar munkaerő jelenleg az EU-átlag mintegy 40%-át kapja.) Ennek megfelelően nagy valószínűséggel sokáig fennmarad a nettó tőkebeáramlás tendenciája is, mégpedig úgy, hogy a monetáris konvergencia előrehaladtával a beáramló tőke mindin-
17
kább a részvénypiacot, illetve mind kevésbé az államkötvény és valutapiacot veszi célba. A külföldi szolgáltatók kínálatának növekedése persze várhatóan azzal jár majd, hogy a megtakarítások exportja is fölerősödik. Ez azonban a nettó tőkefolyam irányát várhatóan nem befolyásolja, mert a tőkeexport egyúttal a hazai befektetési eszközök áreséséhez vezet, ami viszont a külföldi befektetők keresletét fogja élénkíteni. Növekedés: A pénzügyi szolgáltatások hazai piaca az általa közvetített tőke mennyisége, az (egész népességre vetítve) egy főre jutó jutalékbevételek, illetve a szektor csúcstechnológiáját képviselő elektronikus bankszolgáltatások kiskereskedelmi igénybevétele tekintetében az EU pénzügyi szektorához képest mintegy 10-20szoros lemaradásban van. Ebből következően a hazai piac növekedési potenciálja igen jelentős, az EU pénzügyi piacának növekedési potenciálját jóval meghaladó mértékű. Ismeretes, hogy a piac már ma is igen gyorsan növekszik, hiszen 2002-ban a hazai pénzügyi szektor által közvetített összes tőke mennyisége 26%-kal, a GDP 132%-áról a GDP 146%-ára növekedett. Az e területen jelenleg is zajló és a továbbiakban várható felzárkózás egyrészt az ún. reálgazdasági konvergencia következménye, vagyis abból ered, hogy a hazai jövedelem (GDP) a kiinduló helyzetben szegényes tőkeellátottság javulása következtében gyorsabban növekszik, mint az EUátlag. E folyamat keretében a nominális GDP tekintetében középtávon viszonylag nagy biztonsággal számíthatunk évi 6-9%-os növekedésre, illetve az EU-átlaghoz képest 3-5%-os növekedési ütemkülönbségre. Az uniós fajlagos szektormérethez való közelítés másik eleme lehet a forintnak az euróval szembeni felértékelődése, amely a viszonylag alacsony belföldi termék- és szolgáltatásárak miatt hosszabb távon szükségszerű. Ez a folyamat azonban abszolút értelemben inkább fékezi a hazai pénzügyi közvetítés volumenét, hiszen a forint erősödése leértékeli a külföldi valutában fennálló állományokat. Szerencsére az utóbbi problémával várhatóan csak néhány éven keresztül kell szembe nézni, mivel az euró bevezetése az árfolyammozgás túlnyomó részének véget vet, addig pedig a forint várhatóan legfeljebb 10-15%-kal értékelődik fel az euróval szemben. A pénzügyi szektort érintő további konvergencia forrása lehet, ha a felhalmozott (hazai), illetve befektetett (hazai + külföldi) pénzügyi vagyon gyorsabban növekszik a hazai jövedelmeknél. Ez azonban jelenleg nincs így, és középtávon nem különösebben valószínű, mert a várható gyors és viszonylag kiegyensúlyozott gazdasági növekedés a hazai megtakarítási rátára előnytelenül hat. A folyó fizetési mérleg hiánya következtében a magyar gazdaságban rendszeresen befektetett új külföldi tőke ezen a helyzeten sokat javíthat, de figyelembe kell venni, hogy a monetáris konvergenciakövetelmény által kikényszerített fiskális stabilizáció a folyó hiány mértékét a jövőben erősen korlátozni fogja. A már említett reálkonvergencia forrása pedig amúgy sem a tőkeállomány gyors növelése, hanem a tőke magas hazai határtermelékenysége. Ennélfogva középtávon a hazai gazdaságban befektetett pénzügyi vagyont tekintve inkább a nominális GDP-éhez hasonló növekedési rátára lehet számítani, ami körülbelül a mai helyzetnek felel meg. A vázolt körülmények között a jelenlegi, és várhatóan folytatódó gyors közvetítési volumennövekedés talán legfontosabb forrása a közvetítés intenzitásának fokozódása. Ez világszerte együtt jár az egy főre eső jövedelmi és vagyoni szintek emelkedésével, azzal a korábban már érintett következménnyel, hogy a pénzügyi közvetítés vo-
18
lumene jóval általában jóval gyorsabban nő, mint maga a gazdaság. A közvetítés intenzitása annál gyorsabban nő, mennél sokrétűbb és szofisztikáltabb a pénzügyi közvetítőrendszer intézményi szerkezete és eszköztára. A rendszer sokrétűségének fokozódásával egyre nagyobb mértékben fordul elő, hogy például a lakosság befektetési alapokba fektet, az alapok kötvényeket vásárolnak, amelyek letétkezelt állományként is megjelennek, a kötvényből származó bevétel pedig bankbetétként jelentkezik, vagy további hiteleket finanszíroz, stb. Az így keletkező sokszorozódás hatását, és az ezzel kapcsolatos nemzetközi tapasztalatokat figyelembe véve nem túlzás arra számítani, hogy a pénzügyi közvetítés volumene középtávon évente akár 15-20%-kal is növekedhet. A volumennövekedés fogalmába mind az állományok, mind pedig jutalékbázis növekedése beleérthető. Jövedelmezőség: A fentiekben előre jelzett növekedési ütem mellett a hazai piacon közvetített állományok volumene négy-öt év alatt megkétszereződhet. Erre szükség is lesz, hiszen amint korábban kifejtettük, a hazai pénzügyi szektor jelenlegi kitűnő jövedelmezőségét fenntartó makrogazdasági torzítások ugyanezen időszak alatt többé-kevésbé felszámolásra kerülnek, feltéve, hogy a célul kitűzött monetáris konvergencia megvalósul, illetve az euró Magyarországon is bevezetésre kerül. A jelenlegi hazai banki kamatrés az EU-átlag 2-3-szorosa, de ez a különbség középtávon nagy valószínűséggel teljesen, vagy majdnem teljesen el fog tűnni. Ennek ellenére a banki (és ezzel együtt az egyéb pénzügyi szolgáltatói) eredménytömeg valószínűleg fenntartható lesz, feltéve, hogy a közvetített volumenek, illetve a jutalékbázis az általunk megjósolt módon növekszik. Az egységnyi tőke jövedelmezősége ugyanakkor nyilvánvalóan esni fog, hiszen a nagyobb közvetített volumenhez minden szolgáltatási ágban magasabb tőkekövetelmény tartozik – ennél fogva nem volna meglepő, ha a hazai pénzügyi szektorban realizálható ROE az évtized végéig lényegében az EUban általános szintre esne vissza. A jövedelmezőség természetesen függ a működési költségektől is. Ebben a tekintetben a dologi kiadások gyors növekedésére lehet számítani, mert a pénzügyi szolgáltatás növekvő mértékben technológia- és beruházás-igényes üzletág. A beruházási kiadások az üzletméret eltartó képességének a függvényében növekedhetnek, e tekintetben tehát ugyancsak jelentős, de a közvetített volumen bővülésétől elmaradó ütemű növekedésre lehet számítani (hiszen az utóbbiból származó források egy részét elviszi majd a nettó kamatrés csökkenése). A technológiai beruházásokon túlmenően várhatóan tovább növekszik majd a hazai fiókhálózat, egészen addig, amíg az egyébként nemzetközi tapasztalat szerint csökkenő optimális méreteit el nem éri. (Jelenleg a bankok tekintetében a tényleges és a becsült „optimális” fiókhálózat aránya 60-70% lehet.) Ehhez – a kiskereskedelmi szolgáltatásokkal összefüggésben az alkalmazottak számának növelésére is szükség lesz. A személyi kiadások részint ezért, részint pedig az EU-val szembeni várható bérkonvergencia miatt is növekedni fognak. Mennél magasabbak azonban a személyi kiadások, annál inkább teret fog nyerni az a fejlett gazdaságban tapasztalt tendencia, hogy a drága személyzetet a munkatermelékenységet javító technológia beruházásokkal igyekeznek kiváltani. Hozzá kell azonban tenni, hogy jelenleg a hazai banki alkalmazottak egységköltsége a fejlett gazdaságokhoz képest nem különösen alacsony, ami az e területen várható alkalmazkodás mértékének és sebességének bizonyos mértékig határt szab. 2001 átlagában például a magyar bankok személyi kiadásai egységnyi banki eszközre vetítve 61%-kal haladták meg az átlagos EU-szintet. Az egységnyi eszközre eső nettó
19
jutalékok összege ugyanakkor a magyar bankrendszerben 73%-kal magasabb volt, a bérek egységére tehát valamelyest több nettó jutalékbevétel jutott Magyarországon, mint az EU-ban. Piacszerkezet: A pénzügyi közvetítés szerkezetének várható alakulása először is a szolgáltatói üzletágak, illetve intézménytípusok relatív fejlődése szempontjából fontos. Ebben a tekintetben a jelenlegi helyzet az, hogy a banki közvetítés súlya túlnyomó a részvény- és kötvénypiacokkal szemben csakúgy, mint ahogy a bankok, mint a megtakarításokat összegyűjtő szervezetek súlya túlnyomó – bár csökkenő mértékben - a biztosítókkal, befektetési alapokkal és nyugdíjpénztárakkal szemben. A pénzügyi piacok és szolgáltatási gyakorlat szofisztikáltságának fokozódásával, illetve a pénzügyi vagyon fokozatos felhalmozódásával együtt e tekintetben igen valószínű, hogy a banki közvetítés szerepe folyamatosan csökken az értékpapírpiacok, valamint az alapszerű és biztosítási típusú megtakarítások, illetve közvetítés javára. Az értékpapír ágazaton belül a részvénypiac gyorsabb, illetve a kötvénypiac lassabb fejlődése várható. E tekintetben Magyarország gyakorlata várhatóan közelít az EU-éhoz, éppen úgy, ahogy az EU gyakorlata is várhatóan közelít – ugyanebben az irányban – a gazdaságilag, és a pénzügyi szolgáltatások szempontjából fejlettebb – Egyesült Államokhoz. Az előbbiekből azonban minden bizonnyal korai volna konkrét bankok, vagy a bankokat ellenőrző tulajdonosok háttérbe szorulására számítani. Erősen valószínű, hogy az éles piaci verseny, illetve a hosszú távú üzletági trendek figyelembe vételével a nagyméretű bankok, amelyek jelenleg a pénzügyi szolgáltatási tevékenység központi intézményei, folytatni fogják azt a jelenleg is meghatározó jelentőségű, üzletágak közötti diverzifikációt, amely még nagyobb méretű, több üzletágat átfogó pénzügyi csoportok kialakulásához, illetve végső soron az ugyancsak jellemző koncentrációs folyamat kiteljesedéséhez vezet. Mint egyéb elemzéseink eredményei bizonyítják, a pénzügyi csoportosodás Magyarországon is jelenlévő, sőt alapvető jelentőségű folyamat, amelynek a jövőben további erősödésére lehet számítani. Fiók/leányvállalat: További fontos kérdés, hogy az EU csatlakozást követően számíthatunk-e a hazai pénzügyi szektorban új szolgáltatók jelentős számú megjelenésére. Mint korábban már kifejtettük, közvetlenül a csatlakozás tényéből adódóan ilyen jelenség nem igazán valószínű. A csatlakozás időpontjában egyetlen jelentős szabályozási változás várható, a hazai fióknyitás adminisztratív könnyítése – gyakorlatilag teljes liberalizálása. Az európai bankok gyakorlatának példáján láttuk azonban, hogy a külföldi fióknyitás inkább nagykereskedelmi, illetve vállalati szolgáltatások esetén célszerű. Magyarországon azonban nincsen olyan pénzügyi piaci központ, ahol a kimondott nagykereskedelmi jelleg érvényesülne, a vállalati szolgáltatások tekintetében pedig éppen hogy túlkínálat, illetve a külföldi és hazai szolgáltatók közötti éles verseny a jellemző. Értelmes befektetési célpontot jelentős méretekben inkább a perspektivikusan növekvő jelentőségű kiskereskedelmi terület kínálna, itt azonban a külföldi terjeszkedés esetén az EU-n belül inkább a leányvállalat alapítása jellemző. A jobb eladhatóságot szolgáló helyi vállalati identitás mellett ennek komoly oka a szükséges üzemméret is. A kiskereskedelmi szolgáltatások gazdaságos működtetéséhez ugyanis jellemzően kiterjedt hálózatra van szükség, amely viszont méreteinél és helyi sajátosságánál fogva elkülönült, helyi irányítást is igényel. Hasonló megfontolás vonatkozhat a biztosítási üzletágra is, ahol a szolgáltatások értékesítése még a banki fiókhálózatoknál is kiterjedtebb ügynökhálózat révén történik.
20
Az előzőek ellenére sem biztos azonban, hogy a csatlakozást követően a Magyarországon jelenleg működő, vállalati szolgáltatásokat nyújtó leánybankok egy része nem alakul át fiókká. E leányintézmények egy része ma is a fiókokhoz hasonló módon, korlátozott tevékenységi körrel és felhatalmazással, a központ általi szoros ellenőrzés mellett működik. Amennyiben a fiók-forma nem korlátozza az említett operációk tevékenységét, illetve olcsóbbnak bizonyul, mint a leányvállalati – például a helyben teljesítendő tőkekövetelmény megtakarítása miatt – akkor a leányvállalatból fiókká történő átalakulásra néhány esetben sor kerülhet. Az utóbbi kritérium jelentőségét azonban erősen korlátozza az a tény, hogy a pénzügyi szolgáltatások tőkekövetelményét tekintve a jövőben nem lesz jelentős különbség a helyi, illetve az EU egyéb országaiban történő teljesítés között. További lehetőség azonban egyes szolgáltatók kettős – mind fiók, mind pedig leányvállalat formájában történő – jelenléte, amelynek a célja az egyes intézményi formák előnyeinek kétirányú kihasználása lehet. Itt azonban hátrányt jelent az a körülmény, hogy a kettős jelenlét többletköltséget okoz, és irányítási szempontból bonyodalmas is lehet. Ezért ez a forma csak akkor valószínű, ha a fiók és a leányvállalat együttes fenntartása komoly haszonnal jár. Magyarország esetében azonban – jelentős nagykereskedelmi piac hiányában – a fiók előnyei nem kézenfekvőek abban az esetben, ha ugyanaz a szolgáltató már rendelkezik a hazai piacon leányvállalattal. Verseny: A fiók kontra leányvállalat problémától eltekintve azonban még mindig fennáll a kérdés, hogy rövid-, illetve középtávon várható-e a hazai piacon új szolgáltatók tömeges megjelenése. Véleményünk szerint a válasz egyértelmű nem, hiszen a pénzügyi piac korlátozott méreteit tekintve jelenleg inkább a szolgáltatások túlkínálata, semmint túlkereslete a jellemző. Az EU-ra jellemzőnél kedvezőbb jövedelmezőség főként a bankszektorban fennálló adminisztratív torzításnak (jegybanki sterilizáció és támogatott lakáshitelek) köszönhető, amely azonban középtávon, a monetáris konvergencia kiteljesedésével el fog tűnni. A tőkejövedelmezőség ezért, a piac igen jelentős növekedési potenciálja ellenére is számottevően csökkenni fog, ami kiélezi a szolgáltatók közötti árversenyt. Ez utóbbi folyamatot várhatóan felerősíti majd az euró bevezetése, amelynek következtében eltűnnek majd a szolgáltatók bizonyos fajta jövedelmei (például a valutaváltáshoz, -kereskedelemhez és a valutakockázat fedezetéhez kapcsolódók), miközben az EU-n belüli árstandardizáció a hazai piacon is kibontakozik. Ez a jövőkép nem igazán kedvez új szolgáltatók tömeges megjelenésének, sőt, a jelenlegi helyzethez képest inkább további szervezeti koncentráció várható. Ugyanakkor új, szakosított szolgáltatók megjelenéséhez vezethet a technológiai fejlődés, amennyiben az új szolgáltatások elterjedésével is jár, mint például a korábban már említett elektronikus pénzkibocsátás esetében. Ebben a sajátos esetben az új szolgáltatók nem csak a már itt működő szolgáltatókat, hanem általában a bankokat, mint intézménytípust is komoly versenyre kényszeríthetik. Végezetül, a hazai szolgáltatói piacon nagy valószínűséggel a fokozódó verseny irányában fog hatni a külföldi pénzügyi szolgáltatások közvetlen hazai értékesítése. Ez részint külföldi alapok, biztosítási szolgáltatások, stb. hazai értékesítése révén történhet úgy, hogy az alap, illetve a biztosító Magyarországon intézményes formában nincs jelen, s így az értékesítést valamely hazai szolgáltató szerződés alapján végzi. Ilyen gyakorlatra már ma is van példa, az EU-csatlakozás pedig az értékesítés e formájának elterjedése irányában hathat. Külön említést érdemel a határmenti területeken történő közvetlen értékesítés, amelynek intenzitása a határok könnyebb átjárha-
21
tósága, illetve a munkaerő-mobilitás fokozódása miatt várhatóan növekedni fog. A másik, a jövőben potenciálisan rendkívüli jelentőségű értékesítési csatorna az internet, amely határon keresztül történő szolgáltatás-áramlásra egyszerű és olcsó lehetőséget kínál. Az interneten keresztüli értékesítés ugyancsak jelen van a létező gyakorlatban, nagyobb arányú fejlődése azonban inkább közép- és hosszútávon, az internet-hozzáférés, illetve a hozzá tartozó ügyintézési kultúra tömeges hazai elterjedésével várható.
2003. június
22
