2 SZABAD V A S U T A S
Április végétôl minden, e-szelvény számmal rendelkezô pályázó megtekintheti a foglalási rendszerben található, az Erzsébetprogramban résztvevô üdülôket, turnusokat és az árakat, foglalni viszont továbbra is csak akkor lehet, ha a sikeres pályázó befizette az önrészt, mivel az üdülési támogatás csak így érvényes. Az MNÜA meghosszabbította az önrész befizetésének határidejét, így a pályázók által fizetendô 10 ezer, valamint a nagycsaládosok esetében a gyermekek, illetve a fogyatékossággal élôk esetében a kísérôk után fizetendô 5 ezer forintos önrészt legkésôbb 2012. május 25-ig van teknek befizetni.
A VA S Ú T I D O L G O Z Ó K S Z A B A D S Z A K S Z E R V E Z E T E
A Z E RZSÉBET- U TALVÁNY
FORGALMAZÁSÁBÓL VÁRHAT Ó EREDMÉNY KIZÁRÓLAG KÖZFELADAT ELLÁTÁSÁRA FORDÍTHAT Ó . AZ E RZSÉBET- PROGRAM ELSÔ LÉPÉSEKÉNT 2 MILLIÁRD FORINT ÉRTÉKBEN MEGHIRDETETT SZOCIÁLIS ÜDÜLÉSI PÁLYÁZATÁ N ÖSSZESEN 75 EZER HONFITÁRSUNK , NAGYCSALÁDOSOK , SZO CIÁLIS INTÉZMÉNY DOLGOZÓI , NYUGDÍJASOK ÉS FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLÔK RÉSZESÜLTEK TÁMOGATÁSBAN ÜDÜLÉSI SZOLGÁLTATÁS FORMÁ JÁBAN . A FEBRUÁR VÉGÉN LEZÁRULT KIÍRÁS SIKERES PÁLYÁZÓI MÁRCIUS VÉGÉIG KAPTAK ÉRTESÍTÉST ARRÓL , HOGYAN HASZNÁLHATJÁK FEL AZ ELNYERT TÁMOGATÁST. A Z ELMÚLT IDÔSZAKBAN TAPASZTALTAK , ILLETVE A NYER TES PÁLYÁZÓK ÉS A CIVIL SZERVEZETEK VISSZA JELZÉSE ALAPJÁN A M AGYAR N EMZETI Ü D Ü LÉSI ALAPÍTVÁNY TÖBB O LYAN DÖNTÉST H O Z O T T, AMELY KEDVEZÔEN ÉRINTI A KORMÁNY
LAPJA
Azok a nyertes pályázók, akik az e-szelvény aktiválódását követô 60. napig nem foglalják le üdülésüket, azok számára a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány visszafizeti az önerôt. Az önerô visszafizetése kizárólag írásban, a www.erzsebetprogram.hu oldalon található formanyomtatvány kitöltésével, és annak elektronikus vagy postai úton történô visszaküldésével (e-mail:
[email protected] vagy Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, 1146 Budapest Hermina út 63.) kérhetô.
A nagycsaládosok számára kedvezô döntés, hogy a csatlakozó szülônek nem SZÁMÁRA FONTOS, RÖVIDEBB - HOSSZABB IDEIG 20 ezer, hanem 10 ezer KIEMELT FIGYELEMRE SZORULÓ TÁRSADALMI forintot kell befizetni. A CSOPORTOKAT. Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány ezzel is segíti a lehetôsége az érintetnehéz anyagi helyzetben lévô, több gyermeket nevelô családokat. Azok a nagycsaládosok, akik szeretnék igénybe A befizetést követôen, legkésôbb a 8. munkanavenni a kedvezményt, kérjük, hogy a csatlakozó pon a postai értesítôben szereplô e-szelvény aktiszülô adataival töltsék ki online a 2012. május 4válódik. Ez azt jelenti, hogy ettôl a naptól kezdve tôl elérhetô Kiegészítô pályázati adatlapot legkéa nyertes pályázók lefoglalhatják pihenésüket a sôbb 3 munkanappal az üdülés megkezdése elôtt. www.erzsebetprogram.hu internetes oldalon, az A csatlakozó szülô után fizetendô 10 ezer forinÜdülôk és Szállásfoglalás menüpont alatt az etot lehetôség van kiegyenlíteni banki átutalással szelvény szám és az adóazonosító megadásával. (számlaszám: OTP Bank 117 94 008 – 205 40 498), illetve a www.erzsebetprogram.hu oldalon A támogatottak több turnushossz és üdülô közül 2012. május 4-tôl elérhetô bankkártyás fizetéssel választhatnak. is.
A VASÚTI DOLGOZÓK SZABAD SZAKSZERVEZETÉNEK ÉRDEKVÉDELMI LAPJA F e l e l ô s k i a d ó : G a s k ó István; F ô s z e r k e s z t ô : H u s z t a Krisztián; Te r v e z ô s z e r k e s z t ô : K á r o l y i Marianna Nyomda: www.karolyireklam.hu; A s z e r k e s z t ô s é g c í m e , t e l e f o n s z á m a i : H-1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 27/A. Üzemi telefon: 01+13-29, Tel.: 351-1111, E-mail:
[email protected]; B/SZL/43/91; Megjelenik 15 ezer példányban.
A VA S Ú T I D O L G O Z Ó K S Z A B A D S Z A K S Z E R V E Z E T E
Bér 2013
Bér 2013
Bér 2013
Közös bérkövetelés ELENGEDHETETLEN A REÁLKERESET-NÖVEKEDÉST EREDMÉNYEZÔ BÉRFEJLESZTÉS. A MOSZ, A VSZ ÉS A VDSZSZ SZOLIDARITÁS KÖZÖS BÉRKÖVETELÉST JUTTATOTT EL A MÁV ZRT. ELNÖK-VEZÉRIGAZGATÓJA RÉSZÉRE. A HÁROM SZAKSZERVEZET ÁTLAGOSAN 7%-OS ALAPBÉREMELÉST AKAR ELÉRNI, A KSZ FIX ÖSSZEGÛ JUTTATÁSAINAK IS ENYNYIVEL KELL EMELKEDNIE. „(...) 7 százalékos átlagos bérfejlesztést jelöltünk meg a követelés minimumaként, és hasonló mértékben gondoljuk, hogy a kollektív szerzôdések ún. fix összegû juttatásait is ennyivel célszerû emelnie a MÁV Zrt-nek. Ebbe beleértem azt, ha neadj’Isten a kafetéria-rendszerben szereplô elemeket a tervezett 27 százalékos adóval kellene 2013-ban számolni, akkor értelemszerûen a vásárlóértékének a 7 százalékos emelésére gondoltunk. Ennek valójában nagyobb öszszegû emelést kell jelentenie ennél a tételnél. Úgy véljük, hogy nagyon visszafogott, de reális a bérkövetelés. Azért visszafogott, mert sajnos ilyen országban élünk. Tisztában vagyunk a lehetôségeinkkel, akár azzal, hogy ezt mi módon tudjuk kikényszeríteni a munkáltatótól, és azzal is, hogy az országnak milyen gazdasági környezetben kell teljesítenie. Ebbe beletartoznak egyaránt külsô és belsô problémák, utóbbinál mindenképp megemlíteném a feketegazdaság egyre nagyobb mérvû elôretörését. Hiszen ha csak arra gondolok, hogy 2012-ben több mint 250 ezer emberrel kevesebben fizettek a korábbi évekhez képest jövedelemadót, akkor el lehet gondolkodni azon, amit a feketegazdaságról elôbb mondtam. Úgy vélem, tarthatatlan, hogy az
Szabotázs a MÁV-nál? A SZOLGÁLATI VEZETÔK EGY RÉSZE VALÓSZÍNÛLEG ELSZABOTÁLJA A KSZ-MÓDOSÍTÁST, ÉS NEM HAJLANDÓ APRÓPÉNZRE VÁLTANI AZ ABBAN FOGLALTAKAT: EMIATT EGY ÉVBEN A MUNKAHELYEN TÖLTÖTT IDÔ AKÁR EGY HÓNAPPAL IS MEGNÔHET – MINDENFÉLE ELLENTÉTELEZÉS NÉLKÜL. RÁADÁSUL ÚGY TÛNIK, PÁR HELYEN ISMÉT ELÔVETTÉK A JÓL BEVÁLT MÓDSZERT A NEMKÍVÁNATOS MUNKAERÔ ELTÁVOLÍTÁSÁRA: EZ PEDIG A SORONKÍVÜLI ORVOSI VIZSGÁLAT. „Elég nyögvenyelôsen haladnak a helyi függelék kötések a Pályavasútnál, a Startnál pedig egyáltalán nem. Az alapvetô – és úgy tûnik, antagonisztikus – probléma a felek között a munkaközi szünet rendezésének ügye. Rendkívül elgondolkodtató, hogy még a kollektív szerzôdésekben e kérdésben megegyeztünk, úgy vélem, hogy jó egyezség született, de akkor, amikor aprópénzre kellene váltani, visszatérünk a kályhához. Az kell gondolnom, hogy a szolgálati vezetôk – és itt fôleg a budapestiekre gondolok – mintegy örülnek annak, hogy a jelen helyzet kialakult. Nevezetesen az, hogy a munkaközi szünetet számbavéve úgy tarthatják benn a munkavállalókat szolgálatonként – ha 12 órás szolgálatot tekintünk – plusz negyvenöt perccel, hogy ezért egy fillért nem adnak. Ha pedig készenlétivé minôsítenék a munkakört, akkor értelemszerûen a negyvenöt perc már a munkaidô ré-
SZABAD V A S U T A S
LAPJA
Bér 2013
Bér 2013
összes terhet és nyûgöt azok nyakába varrják, akiknél nincs mód az adó eltitkolására, és akik nem is akarnak ilyet tenni. (...) A hét százalék egyébiránt a várható inflációt fedezi, és természetesen egy nem túl magas, de mégis létezô reálbérfejlesztést. Az elmúlt években – 2011 és 2012-ben – a reálkeresetek drasztikusan estek. Nem titok egyébiránt, statisztikai adatokból minden érdeklôdô utánajárhat, hogy a vasutasok 10 százalék körüli reálkereset-veszteséget voltak kénytelenek elszenvedni. Ez tarthatatlan: gátja a további fejlôdésnek, kilátástalan helyzetbe hozza a vasutas családok sokaságát, nem ösztönzi ôket arra, hogy egyáltalán reménynyel tekintsenek a jövôbe, egyfajta bezárkózást, életuntságot, kétségbeesést eredményez. Azt gondolom, hogy ehhez mi nem tudunk – és nem is akarunk – asszisztálni. A MÁV nem akarja esetleg a Gaskó István, a VDSzSz Szolidaritás elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök között megkötött megállapodás értelmében járó idei évre esô kifizetést betudni bérfejlesztés gyanánt, hogy ezáltal kevésbé terhelje meg a költségvetését? Ezt nem tudhatja be, hiszen nem bérfejlesztés. Akkor lehetne errôl tárgyalni, ha ez beépülne a bérfejlesztésbe, de ez egy egyszeri kifizetés, semmiképp nem tekinthetô bérfejlesztésnek. Ez egy korábbi adósság törlesztése, ha úgy tetszik: nem olyan elem, ami a bérfejlesztés egyik lehetséges szegmense lehetne.” (Bár a VDSzSz Szolidaritás október végén eljuttatta bérkövetelését a munkáltató részére, a MOSZ, a VSZ és a VDSzSz Szolidaritás között kialakult megfelelô együttmûködés jegyében közös bérkövetelés átadására is sor került.)
Bárány Balázs, szakszervezetünk alelnöke a tárgyalás után videóban számolt be a történtekrôl, ennek leiratát olvashattátok a fentiekben. A videó teljes egészében megtekinthetõ honlapunkon, a felvétel november 6-án készült. szeként jelenne meg, és nem kellene ennyivel tovább bennmaradni. Gondoljátok meg, hogy ez havonta egy-másfél szolgálatot jelent, éves szinten pedig ennek a 12-szerese: akár egy hónappal megnövekszik a munkahelyen töltött idô úgy, hogy ezért egy fillér nem jár. Hangsúlyozom, hogy a munkáltatóval a Kollektív Szerzôdésben megegyeztünk viszonylag korrekt módon ennek a kezelhetôségérôl. Nem igazán értem, mi az oka ennek a szabotálásnak, ha csak az elôzô okfejtésem nem igaz. Azt már fel se tételezem, hogy kettôs beszéd van: mást mond nekünk a MÁV vezetése, és mást súg a szolgálati vezetés felé. Ilyet még nem tapasztaltam, úgyhogy ez egyelôre a fantázia kategóriájába tartozik. Azt reméljük, hogy a november 7-i VÉT-en pontot tudunk tenni az i-re, és rendezôdik ez a neuralgikus probléma. Egyébként is gond van a szolgálati vezetôk egy részével – ha nem is a munkaközi szünet kapcsán – ismét elôvették a jól bevált módszert a nemkívánatos munkaerô eltávolítására: nevezetesen a soron kívüli orvosi vizsgálatot. Lásd a Pécsi Csomóponti Fônökségen történt eseményeket, ahol álláspontom szerint teljesen indokolatlanul – hiszen az indokokat csak hosszas követelôzésre, csak utólag volt képes közölni a csomóponti fônökasszony – küldenek el/küldtek el tagunkat pszichológushoz, és azt gondolom, hogy azzal a szándékkal – bár ebben lehet, hogy tévedek – hogy megszabaduljanak a kritikai hangvétellel bíró munkatárstól. Rossz iránynak látom ezt az utat, és megintcsak remélni tudom, hogy ezen a héten szintén tudjuk rendezni ezt a problémát. Az külön sajnálatos, hogy ehhez asszisztál a foglalkozás-egészségügyi orvos, aki ráadásul hatósági jogkörben eljárva teszi mindezt. (Folytatás a 4. oldalon)
3
4 SZABAD V A S U T A S
A VA S Ú T I D O L G O Z Ó K S Z A B A D S Z A K S Z E R V E Z E T E
LAPJA
(Folytatás a 3. oldalról)
Pszichológusokkal már jó ideje nem volt probléma… Most sincs a pszichológusokkal probléma, hiszen odáig nem is fajult a dolog, sôt, a pszichológus volt az egyetlen, aki ebben az ügyben megértônek mutatkozott, és egyetértett a tagtársnônkkel abban, hogy ilyen helyzetben nem tartja reálisnak a pszichológiai vizsgálatot, hiszen olyan idegállapotba került a meghurcolását követôen a hölgy. Ezzel szemben a foglalkozás-egészségügyi orvos és az állomásfônök vállvetve bizonygatják az igazukat: az orvos nem rest hosszas leveleket „tele helyesírási hibával – e-mailen küldözgetni fûnek-fának. Nyilván ezt egyfajta beteljesülésnek érzi, a munkája csúcspontjának.” Bárány Balázs, szakszervezetünk alelnöke a tárgyalás után videóban számolt be a történtekrôl, ennek leiratát olvashattátok a fentiekben. A videó teljes egészében megtekinthetô honlapunkon, a felvétel november 6-án készült.
Munkaközi szünet: kipipálva? A
MUNKAKÖZI SZÜNETEK ÜGYÉBEN VAN ELMOZDULÁS, MÉG A BUDAPESTI CSOMÓPONTOKON IS. DECEMBER ELSEJÉIG MÓDOSULHATNAK A HELYI FÜGGELÉKEK AZ EGÉSZ ORSZÁGBAN. HAMIS PRÓFÉTA AZ, AKI SZERINT EMIATT LÉTSZÁMLEÉPÍTÉS LESZ. BÁRÁNY BALÁZS VIDEÓÜZENETE: MI A HELYZET A MÁV-NÁL? „Minden célzatosság nélkül, de november 7-én került sor az újabb VÉT-ülésre, úgy tûnik, van elmozdulás a régóta megoldásra váró munkaközi szünetek ügyében, hiszen fôleg a budapesti csomópontokon volt ez megoldatlan gond, és több csomóponti vezetô már elmozdult korábbi makacs álláspontjáról, úgyhogy a Kollektív Szerzôdésben foglalt szabályt egyre nagyobb számban tudjuk majd érvényesíteni a vélhetôen pár héten belül mindenütt megkötendô helyi függelékek vonatkozásában. Így december elsejétôl a Kollektív Szerzôdés módosítása mindenütt teljeskörûen mûködni fog. A lényeg az, hogy a 10. sz. mellékletben lévô munkaköröknél a munkaközi szünetet nem jelölik ki, az itt felsorolt munkakörökben a megjelölt szolgálatoknál 700 forint jár szolgálatonként az érintetteknek, és 25 perccel csökkent a munkahelyen töltött idô azáltal, hogy a munkaközi szünetet a felek húsz percben tekintik kiadottnak. Ahol a munkakör nincs besorolva a 10-es mellékletbe, ott a rendelkezésre állás függvényében – amennyiben ez húsz százaléknál magasabb mértékû – lehetôség van a készenléti munkakör alkalmazására: ebben az esetben a munkaközi szünet a munkaidô részévé válik, tehát így negyvenöt perccel kevesebbet kell a munkahelyen tartózkodni. Nyilván két VÉT-ülés között is zajlik az élet, több formális és informális megbeszélést is tartottunk mind a Pályavasút, mind pedig a MÁV Zrt. humánpolitikai vezetésével, hogy próbáljanak érvényt szerezni a Kollektív Szerzôdésben foglaltaknak – ami hosszas vita után alakult. Úgy tûnik, hogy most lett meg az eredménye.
Hangsúlyozom, hogy ez nem azt jelenti, hogy bármely munkakört a MÁV ledegradálna azzal, hogy készenlétivé minôsül, hiszen errôl kifejezetten rendelkezett a Kollektív Szerzôdés: a MÁV-nál az átlagosnál alacsonyabb terheltségû munkakör nincsen. Ezt fontos hangsúlyozni, tehát emiatt senkinek nem kell aggódnia a létszámproblémák miatt. Ha bárki erre hivatkozva ilyet generál, vagy ezt sugallja, az egész egyszerûen hamis próféta. Pont ellenkezôleg: akkor lenne esetleg gond a létszámmal, ha a munkahelyen töltött idô tovább növekedne. Ezt sikerült megakadályozni azzal, hogy a Kollektív Szerzôdést módosítottuk, és remélhetôen a helyi függelékek is ennek mentén módosulnak. A bérkövetelésünket – bár írásban is eljuttattuk – közösen a Mozdonyvezetôk Szakszervezetével és a Vasutasok Szakszervezetével is beadtuk, szóban, jegyzôkönyvben is megerôsítettük a szakszervezetek közös álláspontját a 2013. évi bérkondíciókkal kapcsolatban: 7 százalékos átlagos alapbérfejlesztést követelünk, és a Kollektív Szerzôdés fix összegû juttatásainak ugyanilyen mértékû emelését. Bár ezt a MÁV ZRt-nél jelentettük be a november 7-i VÉT-ülésen, de értelemszerûen – ahogy a bérkövetelésbôl is kitûnik – a többségi MÁV Zrt. tulajdonban lévô társaságok mindegyikére vonatkoztatjuk a követelésünket. Van valami visszajelzést a munkáltatótól, hogy sokallja-e ezt a bérfejlesztési mértéket?... Sokallni nem sokallja, csak gondolom, a szokásos „nincs pénz”-címû monológ kezdôdik majd el, de azt látva és tudva, hogy a Magyar Államvasutaknál két éve nem volt bérfejlesztés, és ennek következtében a reálkeresetek több, mint 10 százalékkal estek, úgy vélem, hogy tarthatatlan, hogy a harmadik év is bérfejlesztés nélkül teljen el. És nemhogy bérfejlesztés nincs, hanem minimális reálkereset-emelkedés sincs a MÁV-nál és társaságainál. Másik gondunk volt, és úgy tûnik, hogy ebben is lesz elôrelépés, a Kollektív Szerzôdés kártérítésre vonatkozó fejezetének az alkalmazása. Van benne egy sajnálatos mondatrész: ha a károsult elháríthatatlan magatartása okozza a balesetet, akkor a munkáltató mentesül a kártérítés alól. Ez korábban is felmerült problémaként, és
A VA S Ú T I D O L G O Z Ó K S Z A B A D S Z A K S Z E R V E Z E T E
Bér 2013
Bér 2013
SZABAD V A S U T A S
LAPJA
Bér 2013
Bér 2013
Bér 2013
Személypénztárak: nem kellenek? A
MUNKÁLTATÓ FELFÜGGESZTI A KSZ HELYI FÜGGELÉKEINEK TÁRGYALÁSÁT AZ SZSZK-K TERÜLETÉN; EMELKEDIK AZ ÜNNEPNAPI TÉRÍTÉS MÉRTÉKE; A JÁRATRITKÍTÁSOK ÁLTAL SÚJTOTT VONALAK MENTÉN LAKÓ MUNKAVÁLLALÓK VISSZAMENÔLEGESEN 90%-OS UTAZÁSI KÖLTSÉGTÉRÍTÉSBEN RÉSZESÜLNEK. DE VAJON BEZÁRJÁK-E A SZEMÉLYPÉNZTÁRAKAT, ÉS LESZ-E LÉTSZÁMLEÉPÍTÉS? ÖSSZEFOGLALÓ A 2012. NOVEMBER 7-I STARTOS VÉT-ÜLÉSRÔL. „A november 7-i Start VÉT-en a munkáltató kötelezettséget vállalt arra, hogy a november 13-án tartandó VÉT-ülésig intézkedik arról, hogy felfüggesszék a személyszállítási központokban a helyi függelék-tárgyalásokat. Reményt látunk arra, hogy azon az ülésen megállapodás szülessen a készenléti jellegû munkakörökrôl, és azok SZSZK-kban történô bevezetésérôl. A másik nagyon fontos témája volt a VÉT-ülésnek a személypénztárak bezárásával kapcsolatos kérdéskör. A munkáltató tájékoztatott minket, hogy annak a kormányrendeletnek a végrehajtásáról van szó, ami elôírja, hogy csak viszonylati jegykiadás lehetséges a MÁV-Start pénztáraiban 2013. január elsejétôl. Ezért felmérik, hogy melyek azok a pénztárak, ahol erre technikai lehetôség kínálkozik. Ahol nincs erre lehetôség, ott ezeket a pénztárakat egy új berendezéssel – TicketAgenttel – látják el, aminek kezelésével kapcsolatban kiképzik majd a munkavállalókat. Vagy megszüntetik a jegykiadást – különösen azokon a területeken, ahol a MÁV Zrt. munkavállalói árulták a menetjegyeket. Ahol ez sem valósul meg, ott valóban felszabadul létszám, de a munkáltató tájékoztatása szerint mindenkit el tudnak helyezni, tehát munkáltatói csoportos létszámleépítésrôl szó sincs. szorgalmaztuk is a Kollektív Szerzôdés megfelelô módosítását – akkor azért nem került erre sor, mert úgy egyeztünk meg a munkáltatóval, hogy (...) a Kollektív Szerzôdés szerint járó kártérítés esetében rugalmasságot tanúsít a munkáltató. Ez sokáig így is volt, az utóbbi idôben azonban egy-két helyen ez a rugalmasság, sajnos, kezd egyre merevebbé válni. Közös az érdek, hogy a Kollektív Szerzôdésben foglaltak ne sérüljenek, teljesüljenek, nehogy kiüresedjen, hiszen a KSZ az egyik legfontosabb munkaviszonyra vonatkozó szabály a munkavállalók és a MÁV között. A napirend elôtti felszólalások között szóba került a ruhaellátás mizériája, amit levélben is már szorgalmaztunk: amennyiben nem adják ki három éven belül a
Sôt, a jövôben bizonyos tevékenységeket még vissza akar integrálni szervezetébe a MÁV Start, így például a call centert – még létszámhiány is keletkezhet. Azt az ígéretet kaptuk, hogy amint megszületnek ezek a döntések, velünk egyeztetve megbeszéljük az országosan maximum húsz fôt érintô létszámfölösleg sorsát: ki, hol helyezhetô el, milyen humán intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy az érintettekre mindez semmilyen negatív hatással ne legyen. Azért országosan húsz fô nem egy borzalmasan magas szám… Ez a pénztárosoknak kevesebb, mint egy százaléka. Közel háromezer pénztáros van, ennek minimális része a húsz fô. Gyakorlatilag a MÁV-Start létszámmozgásában az egyhavi fluktuáció ennyi. A Végrehajtó szolgálatnál, a pénztárosoknak nem kell aggódniuk? Ebben az átalakításban munkahely nem szûnik meg, lehet, hogy másik munkahelyre át kell menni dolgozni egy szomszédos állomásra, de a munkáltató állítása szerint munkaviszony megszüntetésre nem kerül sor. A Kollektív Szerzôdésünkben az a kitétel szerepel, hogy amikor a MÁV Zrt-nél megállapodás születik az ünnepnapi térítés 120%-ra emelésérôl, ezt a MÁV-Start Zrt. is alkalmazni fogja, tehát átvesszük a Kollektív Szerzôdésbe azt a megállapodást, ami a MÁV Zrt-nél köttetett ez ügyben. A Kormány ajánlásának megfelelôen azokon a vonalakon, ahol járatritkítás történt, a munkába járás költségtérítéseként a munkáltató 90%-ot térít az utazási költségekbôl, és ezt már visszamenôlegesen végre is hajtotta, és ezután is minden hónapban kifizeti ezzel a mértékkel.” Halasi Zoltán, szakszervezetünk Startos társasági vezetõ ügyvivõje a tárgyalás után videóban számolt be a történtekrôl, ennek leiratát olvashattátok a fentiekben. A videó teljes egészében megtekinthetô honlapunkon, a felvétel november 7-én készült. munkaruhát – és nem a munkavállaló hibájából – akkor a munkáltató ne védekezzen az elévüléssel, hanem kérésre teljesítse a ruhaigényt. Ebben sem tapasztalok túl nagy ellenállást.” Bárány Balázs, szakszervezetünk alelnöke a tárgyalás után videóban számolt be a történtekrôl, ennek leiratát olvashattátok a fentiekben. A videó teljes egészében megtekinthetô honlapunkon, a felvétel november 7-én készült.
5
6 SZABAD V A S U T A S
Érdekvédelem
A VA S Ú T I D O L G O Z Ó K S Z A B A D S Z A K S Z E R V E Z E T E
Érdekvédelem
LAPJA
Érdekvédelem
Bûn és bûnhôdés a MÁV-nál
Az alapvetô jogok biztosának jelentése egy utazási kedvezmény igazolvány ügyében
FOTÓN LÁTHATÓ ÍRÁSBELI RENDELKEZÉST EGY CARGÓS MOZDONYVEZETÔ KAPTA MISKOLCON: A LASSÚJELEKRÔL ÉRTESÍTETTÉK. HA VALAKI VENNÉ A FÁRADTSÁGOT, ÉS EZEKET KÖTETBE GYÛJTENÉ, TERJEDELEMBEN NAGYON GYORSAN BEÉRNÉ DOSZTOJEVSZKIJT. T OVÁBBI BALESETMENTES KÖZLEKEDÉST KÍVÁNUNK!
„A jelentésben feltárt alkotmányos joggal összefüggô visszásság orvoslása és bekövetkezte lehetôségének jövôbeni megelôzése érdekében az Ajbt. 31. § (2) bekezdése alapján a Biztos felhívja a MÁV START Zrt. vezérigazgatóját, hogy az utazási kedvezményt igazoló igazolványt a panaszos részére ismételten adja ki, valamint vizsgálja felül az utazási kedvezmény visszavonására irányuló intézkedését azon munkavállalók és nyugdíjasok vonatkozásában, akik vasúti szolgálatukat a MÁV-nál kezdték, majd az átalakulások és átszervezések következtében lettek a jogutód vasúti társaságok munkavállalói.”
A
Megállapodást kötött három vasutas szakszervezet A MOZDONYVEZETÔK SZAKSZERVEZETE, A VASUTASOK SZAKSZERVEZETE, ÉS A VASÚTI DOLGOZÓK SZABAD SZAKSZERVEZETE SZOLIDARITÁS MEGÁLLAPODÁST KÖTÖTTEK, HOGY A KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS VALAMINT A MÁV VÁLLALATCSOPORT ÁTEGYÜTTMÛKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Amely létrejött a Mozdonyvezetôk Szakszervezete (1145 Budapest, Bácskai u. 11.), a Vasutasok Szakszervezete (1023 Budapest, Ürömi u. 8.), és a Vasúti Dolgozók Sza bad Szakszervezete Szolidaritás (1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 27/A) – a továbbiakban aláíró felek – között az alulírott helyen és napon az alábbi feltételekkel. 1. Aláíró felek megállapítják, hogy a közösségi közlekedés valamint a MÁV vállalatcsoport (MÁV Zrt.; MÁVSTART Zrt.; MÁV-TRAKCIÓ Zrt. és MÁV-GÉPÉSZET Zrt.) átalakítása, átszervezése során, kölcsönösen érdekeltek az eddigieknél szorosabb együttmûködés kialakításában.
ALAKÍTÁSA, ÁTSZERVEZÉSE SORÁN EGYÜTTMÛKÖDNEK. EZ A MEGÁLLAPODÁS EGY ÚJABB MÉRFÖLDKÔ LEHET A MEGHATÁROZÓ VASUTAS SZAKSZERVEZETEK ÁLTAL LÉTREHOZANDÓ SZÖVETSÉG FELÉ VEZETÔ ÚTON. 2. Az 1. pontban foglalt cél elérése érdekében – elsô lépésként – az aláíró felek megállapodnak, hogy a MÁV vállalatcsoport átszervezése esetén új kollektív szerzôdést vagy kollektív szerzôdés módosítást, illetve egyéb megállapodást csak közös akarattal és elôzetes egyetértés alapján fogadnak el. 3. Az aláíró felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a 2. pont szerinti elôzetes egyetértésüket írásban közlik egymással. 4. Jelen megállapodás minden jogi lépés nélkül hatályát veszti, ha az aláíró felek szakszervezeti szövetséget alapítanak. Budapest, 2012. október 24.
A VA S Ú T I D O L G O Z Ó K S Z A B A D S Z A K S Z E R V E Z E T E
Érdekvédelem
LAPJA
Érdekvédelem
SZABAD V A S U T A S
Érdekvédelem
Kampány az alkoholos állapot ellenôrzésére A
VASÚTON MINDEN RENDBEN VAN. EGY KIVÉTEL VAN: AZ IVÁSZAT. LEGALÁBBIS A FORGALMI FÔOSZTÁLY SZERINT. Ez ellen valamit tenni kell. Hogy mit? Egymás megalázásán keresztüli ellenôrzések elvégzését, amelyre írásban adnak parancsot. Íme: „Tisztelt Munkavállaló! A Forgalmi Fôosztály, valamint a Forgalmi Osztály Pécs vezetôje által kiadott rendelkezésben foglaltak végrehajtására az alábbiak szerint köteles eljárni: (...) az esti szolgálatátadás alkalmával szolgálatképesség ellenôrzést köteles tartani az éjszakai szolgálatba jelentkezô ... forgalmi szolgálattevônél. Az ellenôrzés eredményét dokumentálni kell az alkoholszondás ellenôrzési naplóban. Amennyiben az ellenôrzés eredménye pozitív,
az állomásfônököt (forgalmi koordinátort) azonnal értesíteni kell a szükséges intézkedések megtétele céljából. Az ellenôrzéseket az állomáson készletben levô alkoholszondával kell elvégezni. E rendelkezés végrehajtását a PVTK Forgalmi Osztály ellenôrzésre jogosult munkavállalói szúrópróbaszerûen ellenôrzik, valamint szintén végeznek alkoholos állapot-ellenôrzést. Állomásfônök”
A LEGUTÓBBI EGYEZTETÉSEN A FORGALMI FÔOSZTÁLY VEZETÉSÉNÉL TILTAKOZTUNK AZ ELJÁRÁS ELLEN, ÉS KÉRTÜK, VONJÁK VISSZA AZON RENDELKEZÉST, AMELY CSAK ARRA ALKALMAS, HOGY A VASUTASOK LELKI BÉKÉJÉT OK NÉLKÜL FELDÚLJÁK. Az intézkedést azóta visszavonta a munkáltató.
A VODAFONE-RÉSZLETEKET KERESD A VDSZSZ TERÜLETI IRODÁIN AZ ALÁBBI VASÚTI SZÁMOKON: 01-19-19 Budapest: Dózsáné Bernáth Beatrix ✦ 03-29-75 Debrecen: Nagy Gábor ✦ 04-52-29 Miskolc: Cseh Béla, Farkasfalvi Vilmos ✦ 05-20-81 Pécs: Horváth Gabriella ✦ 06-15-63 Szeged: Veréb Olga, dr. Pusztai Edit ✦ 07-14-43 Szombathely: Derdák Jánosné ✦ 03-33-27 Záhony: Simonné Balogh Emese
7
8 SZABAD V A S U T A S
Érdekvédelem
A VA S Ú T I D O L G O Z Ó K S Z A B A D S Z A K S Z E R V E Z E T E
Érdekvédelem
Ruházati elmaradások: három év alatt elévülnek? TERJED A HÍR, HOGY AZ EGYEN-, FORMA-, ILLETVE MUNKARUHÁZATI ELMARADÁSOK HÁROM ÉV UTÁN ELÉVÜLNEK. LEVELET ÍRTUNK DÁVID ILONA, A MÁV ZRT. ELNÖKVEZÉRIGAZGATÓJA RÉSZÉRE. „A Baross Gábor Oktatási Központ forgalmi tisztképzô tanfolyamán jogi ismeretek oktatása során az elôadó
felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy a különbözô okok miatt át nem adott egyen-forma, továbbá munkaruházati igények ugyanúgy, mint az egyéb munkajogi igények, a követelés érvényesítése hiányában három év alatt elévülnek. Az elôadó által mondottakat nem vitatjuk. Az érintettek körében terjed a hír, hogy a három évet meghaladó idôszak elmaradásait a MÁV Zrt. nem kívánja kiszolgáltatni. Amennyiben a tájékoztatás mögött valóban ilyen szándék húzódik meg, az jogszerû-
LAPJA
Érdekvédelem sége mellett sem lenne etikus. A ruházati ellátásban mutatkozó, évek során felhalmozódott elmaradások okait ismerjük, de ezek egyike sem vezethetô vissza a munkavállalók vétkes közrehatására. VÉT-eken, konzultációkon több alkalommal tájékoztatta a munkáltató az érdekképviseleteket arról, hogy az elmaradt járandóságok kiszolgáltatása rövidesen befejezôdik, vagy már véget is ért. Ezzel szemben nem látni tisztán, hogy mi a valós helyzet.” A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatóját olyan tartalmú nyilatkozat kiadására kérte levelében Bárány Balázs, szakszervezetünk alelnöke, amiben a munkáltató leszögezi: az elmaradt igények kielégítését a munkáltatók az elévülési idôtôl függetlenül teljesítik.
A Marseillaise-t énekelték a bitó alatt NÉGY FÉRFIT VEZETTEK AZ AKASZTÓFA ALÁ 125 ÉVVEL EZELÔTT, 1887. NOVEMBER 11ÉN CHICAGÓBAN. Az elítéltek a Marseillaise-t énekelték, majd az ítélet végrehajtása elôtt egyikük, August Spies azt kiabálta: „Eljön az idô, amikor hallgatásunk a sírban erôsebb lesz, mint a ma elfojtott hangunk!” Igaza lett, részben az ô emlékükre lett május 1. az 1889-es párizsi II. Internacionálé döntése alapján „a munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepe”. A 19. század végének Chicagója a polgárháború vége után robbanásszerûen fejlôdô Amerika jó és rossz arcát is megmutatta. A hihetetlen sebességgel gyarapodó városnak – 1850-ben 30 ezer, 1890-ben már egymillió lakosa volt – jó elhelyezkedésének köszönhetôen lett az Egyesült Államok egyik fô ipari központja. Az egyre-másra épülô gyárak, raktárak és kereskedelmi központok egyeseknek óriási vagyonokat szültek, miközben a kétharmadában friss bevándorlók alkotta munkásság többsége hihetetlen nyomorban élt. A körülmények hatására persze a városban gombamódra szaporodtak a különbözô kommunista, anarchista, szocialista színezetû szervezetek, amelyek talán csak a nyolcórás munkanap és a béremelés követelésében értettek egyet. Az elôbbiért hirdettek 1886. május 1-jére általános sztrájkot a városban. Ez a nap még különösebb incidens nélkül elmúlt, 3-án azonban már egy régebben sztrájkoló üzemnél a munkások és a rendôrök összecsapásában két sztrájkoló meghalt. A következô nap estéjére August Spies, egy anarchista szakszervezeti vezetô tiltakozó gyûlést szervezett a Haymarket térre, ahol rajta kívül három szakszervezetis szólalt fel, de a nagy tömeg elmaradt, néhány ezren gyûltek csak össze. Az eseménynek semmi nyoma nem maradt volna, ha valaki nem hajít egy
dinamitrudat a rendôrök közé. Ezután kitört a pánik és a káosz, lövöldözés kezdôdött – nem lehet tudni, ki lôtt elôször – hatvan rendôr és rengeteg civil megsebesült, nyolc rendôr és négy tüntetô meghalt. A rendôrség persze gyorsan felelôsöket akart találni, nyolc szakszervezeti vezetôt tartóztattak le, köztük Albert Parsonst, August Spiest, Adolf Fischert és George Engelt. Az eset abban is kapcsolódik a szocialista forradalmak történetéhez, hogy az eljárásból olyan koncepciós per kerekedett, amelyet még a késôbbi szovjet mesterek is elismertek volna. A vádlottakat elôször azzal vádolták, ôk szervezték meg a mindent elindító bombamerényletet, késôbb már csak eszmei felbujtás volt a vád, de igazából nem sikerült bizonyítani, hogy bármi közük lett volna a véres eseményekhez. Egy vádlottat 15 évre ítéltek, egy öngyilkos lett a cellájában, a többieket halálra ítélték, közülük végül a képen látható négyest akasztották fel 1887. november 11-én. Temetésükbôl tömegtüntetés lett, a temetôben már 1893-ban szobrot avattak tiszteletükre. A „Haymarketincidens” nemcsak a nemzetközi munkásmozgalom, de az amerikai szakszervezeti mozgalom történetének is mérföldköve lett, ezzel Spies jóslata teljesült. Forrás: BBC History / Litván Dániel
Fotó: Niu.edu
A VA S Ú T I D O L G O Z Ó K S Z A B A D S Z A K S Z E R V E Z E T E
Nemzetközi hírek
SZABAD V A S U T A S
LAPJA
Nemzetközi hírek
9
Nemzetközi hírek
AUSZTRIÁBAN:
Kétoldalú találkozó az osztrák vida szakszervezettel A találkozóra Bécsben került sor. Megtudtuk, hogy Ausztriában nincs sztrájktörvény, a sztrájkhoz a konföderáció, az ÖGB határozatára van szükség. Sztrájk esetén nincsenek még elégséges szolgáltatási szintek megállapítva. A vidának 56 ezer vasutas tagja van. A tagdíj a bruttó bér 1%-a. A vida nemcsak vasutasokat, és egyéb közlekedési ágazathoz tartozó dolgozókat, hanem postai, és különféle szolgáltatásokban dolgozó munkavállalókat is tömörít. A szakszervezeti tagság önkéntes alapon mûködik. Ausztriában a szakszervezeteken kívül munkavállalói kamarák is mûködnek. A tagság automatikus, a tagdíj kb. 0,5%-a a bruttó bérnek. A kamarák állásfoglalásokat készítenek a törvényjavaslatokhoz, a szociálpolitikákhoz, és munkajoggal is foglalkoznak. A szakszervezeteken kívül üzemi tanácsok is mûködnek a vállalatoknál. Az Osztrák Szövetségi Vasúttársaságnak, az ÖBB-nek közszolgáltatási szerzôdése van az Osztrák Szövetségi Állammal. Ennek keretében az ÖBB-nek 470 millió eurós bevétele van a személyszállításból, és további 90 millió eurót kap a RoLa szolgáltatásért, és a veszélyes és egyedi áruk
szállításáért. Az Osztrák Szövetségi Állam 2 milliárd eurót fektet évente az ÖBB-be. Mind a vasúti személyszállítás, mind a teherszállítás volumene nôtt idén. Jelenleg az ÖBB-nek 43 ezer alkalmazottja van, bár 1995-ben 62 ezer fô osztrák vasutas volt. Azóta volt olyan év, hogy a létszám 2500 fôvel csökkent. Az ÖBB 2003-tól konszernként mûködik, 100%-os állami tulajdonban van. A konszernt 4 vasúttársaság alkotja: a holding, ahol az irányítás történik, az infrastruktúra, a személyszállítás és a teherszállítás. Mintegy 1900 szakmunkástanuló szerez végzettséget vasúti gyakornoksága idején. Ezeknek a diákoknak kb. a fele marad alkalmazásban a vasúttársaságnál. Az ÖBB vonalain a diákok, szakmunkástanulók ingyen utazhatnak,
és az idôsek is kedvezménnyel vehetik igénybe a vonatokat. Az átlag osztrák vasutas bér 2300 euró, a legalacsonyabb 1467 euró havonta. A bérek között az életkor, a végzettség, és a munkakör miatt vannak különbségek. A vasutasok továbbá éjszakai mûszakpótlékot, és utazási átalányt is kapnak. Ezeken felül a munkavállalók az üzemi konyhákon kedvezményes étkezést vehetnek igénybe. Az ágazati KSZ megkötése 3 évig tartott, és 2011. január 1-je óta az összes vasúti alkalmazott számára biztosít foglalkoztatási követelményeket. A bértárgyalások nyáron történnek: A cél nem új munkahelyek teremtése, hanem a jelenlegi munkahelyek megtartása. A bérekre vonatkozó megállapodás 12 hónapig érvényes. Ausztriában az infláció 2,7% volt 2012-ben. A bérfejlesztés 2,4%+25 euró volt. Ez kb. 3,2%-os átlagbérfejlesztésnek felel meg. 2003-óta liberalizált az osztrák teherszállítási piac. Ma 23 magánvasút mûködik az ország területén. A vida ellenzi az RCA részvények tôzsdére való kibocsátását, véleményük szerint ezt az elkövetkezô években még meg lehet akadályozni.
Jönnek a nôi mozdonyvezetôk? MEGTÖRTÉNHET, HOGY RÖVIDESEN NEM CSAK A MOZDONYRÓL FÜTTYENTENEK ELISMERÔEN A JÓ NÔKNEK, HANEM MÁR A MOZDONYOK UTÁN IS FOGNAK. Hazánk történetében elôször jelentkezhetnek nôk mozdonyvezetôi tanfolyamra. A MÁV és Gyôr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. ugyanis újfajta mozdonyaihoz már nôi vezetôket is keres – írja a Népszabadság. A hagyományos mozdonyoknál korábban azért nem engedtek nôket a vezetôállásba, mert a szerelvények esetleges össze-, illetve szétkapcsolásához jelentôs súlyt kell emelni. Most viszont, a központi ütközô- és vonókészülékkel felszerelt korszerû motorvonatoknál üzemsze-
rû mûködés közben nincs szükség fizikai munkára, ezért nyitják meg a vasutak ezeket az álláslehetôségeket a nôk számára is. A 2013. januári kezdéssel meghirdetett tanfolyamokon a nôk is elsajátítják a dízel- és villamos motorvonat vezetésével, üzemeltetésével kapcsolatos ismereteket. Amennyiben sikeres vizsgákat tesznek, ôk lehetnek a két vasúttársaság történetének elsô nôi motorvonat-vezetôi. A konkrét állásajánlatok, felhívások a jövô héten jelennek meg a MÁV-Trakció, valamint a GYSEV honlapján, illetve a munkavállalóknak szóló belsô fórumokon.
(Forrás: Népszabadság)
10 SZABAD V A S U T A S
A VA S Ú T I D O L G O Z Ó K S Z A B A D S Z A K S Z E R V E Z E T E
LAPJA
A LIGA Szakszervezetek fotópályázatot hirdet, amelynek célja a munkavállalók életének munkakörnyezetben való bemutatása AZ
ELSÔ HELYEZETT 50 EZER FORINTBAN RÉSZESÜL. MEGÉRI KATTINTANI, NEM? Pályázni két kategóriában lehet. A „szociofotó” kategóriában a pályamûvek az ember és munkája közötti kapcsolatra kérdezzenek rá, az „együtt” kategóriában a munkavállalók egymás közötti kapcsolatait ábrázolják.
PÁLYÁZATI
EGYÉB
FELTÉTELEK:
A Pályázaton részt vehet minden amatôr és hivatásos fotográfus. Pályázni alkotónként maximum 3 képpel lehet, amelyeknek szerzôi jogával alanyi jogon, korlátozás nélkül rendelkezik a Pályázó (A maximum 6 képbôl álló fotósorozat egy képnek számít). A pályázók saját készítésû, máshol meg nem jelent képekkel indulhatnak, amelyeket címmel ellátva, digitálisan kell beküldeni legalább 1024x786 méretben, 300dpi felbontásban. A Pályázóknak nevezési díjat nem kell fizetni. A pályázat kiírója a beérkezett képeket és a Pályázó adatait harmadik félnek nem adja át. A pályázat kiírója fenntartja a jogot, hogy a beérkezett képeket a honlapján, tájékoztató kiadványaiban és Facebook oldalán nyilvánosságra hozza, illetve azokat papír alapon, kiállítás keretében bemutassa. A Pályázaton való részvétel feltétele, hogy a Pályázó elfogadja a nevezési és részvételi feltételeket. A pályadíj mindkét kategória elsô helyezettje számára 50 000 forint, a második díj 30 000 forint, a harmadik díj 20 000 forint. A pályázat kiírója fenntartja a jogot, hogy a díjakat megossza. Technikai feltételek: A kép felbontása legalább 300dpi, formátuma JPG. A megadott méret egyaránt vonatkozik a digitálisan, illetve az analóg módon készített, majd digitalizált képek-
RAJTA VAGYUNK!
re! A pályázati képeknél utómunkák megengedettek, ez azonban kizárólag a részletek és effektusok manipulálását foglalhatja magába, ugyanakkor fantáziakép nem pályázhat.
KIKÖTÉSEK:
A Pályázó a regisztrációval és a kép beküldésével elfogadja azon feltételeket, miszerint a pályázaton csak saját és elsô felhasználásúnak minôsülô fotóval vesz részt. A Pályázaton való indulással szerzôi jogdíj ôket a Pályázaton résztvevô fotókkal kapcsolatban a Pályázat kiíróitól és a Pályázat támogatóitól nem illeti meg. A Pályázó tudomásul veszi, hogy a beadott képek elkészítésével vagy azok nyilvános bemutatásával (kiállításával) okozott személyiségi és szerzôi jogsértésekért minden felelôsség a Pályázót terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkezô anyagi felelôsséget is. A Pályázónak a zsûri esetleges kérésére az eredeti file-t be kell mutatnia. A Pályázó tudomásul veszi, hogy amenynyiben a Zsûri tudomására kerül bármilyen szabálytalanság elkövetése, akkor a Pályázat kiíróinak joguk van a kérdéses kép azonnali kizárására. A Pályázó a regisztrációval hozzájárul személyes adatai rögzítéséhez, nevének és a képek címének valamint a hozzájuk tartozó leírásnak a pályázattal kapcsolatos nyilvánosságra hozatalához. A Zsûri tagjai és hozzátartozóik nem nyújthatnak be pályázatot.
HATÁRIDÔ: A pályázatokat 2012. december 12-ig kell elektronikusan eljuttatni a
[email protected] címre. Fontos, hogy a nyerteseket azon az e-mail címen értesítjük, amelyrôl a pályamûve(ke)t küldte!
www.vdszsz.hu
A VA S Ú T I D O L G O Z Ó K S Z A B A D S Z A K S Z E R V E Z E T E
LAPJA
SZABAD V A S U T A S
11
Utó- és elôszezon: 24 900 Ft/fô/3 éj 29 900 Ft/fô/6 éj (vasárnap-szombat)
Fôszezon: – 30 900 Ft/fô/3 éj – 39 900 Ft/fô/6 éj (vasárnap-szombat) Az ár tartalmazza a félpanziós ellátást plusz egyszeri alkalommal teljes napra szóló Aqua-Palace fürdôbelépôt és az ÁFÁ-t, de nem tartalmazza az IFA-t.
A VDSzSz Szolidaritás tagjai részére az árakból 10% kedvezményt adunk!
Telefon: 06-52/270-432, 06-30/856-4990
Kedves Vasutas Kollégák! SZERETNÉM FIGYELMÜKBE AJÁNLANI AZ ALÁBBI UTAZÁSI, NYARALÁSI LEHETÔSÉGEKET 2012-BEN:
VÁROSLÁTOGATÁSOK: ISZTAMBUL, BARCELONA, PÁRIZS, WALES ÉS ÍRORSZÁG
NYARALÁSOK: MONTENEGRO-SUTOMORE ÉS BUDVA, OLASZORSZÁG – SORRENTO ÉS VICO EQUENSE, SPANYOLORSZÁG – OROPESA ÉS CALELLA VALAMINT A BULGÁR TENGERPART.
Érdeklôdés, bôvebb információ:
[email protected] [email protected] Telefonok: 20/ 9521-300; 70/ 627-1885
12 SZABAD V A S U T A S
A VA S Ú T I D O L G O Z Ó K S Z A B A D S Z A K S Z E R V E Z E T E
LAPJA
ERZSÉBET- U TALVÁNY ható vajdácskai Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda, az ózdi Csépányi Általános Iskola, a vilmányi II. Rákóczi Ferenc Körzeti Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei pusztadobosi Általános Iskola és Óvoda.
A
LEGINKÁBB RÁSZORULÓK ÁLMAI VALÓSULHATNAK MEG Ö T,
AZ ORSZÁG LEGHÁTRÁNYOSABB HELYZETÛ KISTÉRSÉGEIBEN L É V Ô ISKOLÁBAN I D É N, AZ ERZSÉBET- U TALVÁNY BRIKETT SEGÍTSÉGÉVEL JELENTÔS MÉRTÉKBEN KERÜL KEVESEBBE MAJD A F Û T É S. A Z ÍGY M E G S P Ó R O LT KÖLTSÉGEK ÖSSZEGÉNEK MÁR MINDENHOL MEGVAN A HELYE.
L ESZ
HELYE A MEGSPÓROLT PÉNZNEK Az Erzsébet-utalvány brikettel megspórolt összeget várhatóan tanterem-felújításra és taneszközök beszerzésére fordítjuk – mondta Kovácsné Letanóczki Anna, a Csépányi Általános Iskola vezetôje, amikor az ózdi intézmény október végén elsôként átvette az elnyert támogatás elsô részletét, az öttonnányi briketthengert. – Tudatosan kerestük, miként tudjuk csökkenteni fûtési költsé-
A Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. évente körülbelül 70 tonnányi Er zsébet-utalványt semmisít meg. Az ország 47 leghátrányosabb helyzetû kistérségében mûködô oktatási intézményeknek szóló pályázatot szeptemberben írta ki a forgalmazó. A szeptemberben meghirdetett Erzsébet-utalvány brikettpályázattal olyan tanintézmények jutottak támogatáshoz, ahol igen magas a hátrányos helyzetû és a halmozottan hátrányos helyzetû gyermekek aránya. Már a meghirdetés másnapján számos pályázati adatlap érkezett, a legtöbb Borsod-Abaúj-Zemplén megyébôl. A fûtôanyagot végül öten nyerték el a beérkezés sorrendjében: a Békés megyei Zsadányi Református Általános Iskola, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében talál-
Az ózdi Csépányi Általános iskolába megérkezett az Erzsébet-utalvány brikett
geinket – tette hozzá az igazgatónô –, így találtunk rá az Erzsébet-utalvány honlapján a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. kiírására. A Zsadányi Református Iskola is az interneten keresztül értesült a pályázatról. Eszenyiné Fábián Ildikó intézményvezetô úgy látja, óriási lehetôség volt, hogy jelentkezhettek, és nagyon örülnek a fûtôanyagnak. – Picit nagyobb lesz a mozgásterünk – fogalmazott az igazgatónô. Terveik szerint a fennmaradó összeget a napi oktatást segítô taneszközök, könyvek vásárlására, vagy kirándulásra fordítják. Álmuk egy zeneterem kialakítása, amelynek megvalósításához így közelebb kerülhettek. Az Erzsébet-utalvány forgalmazója a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. a szállítás költségeit vállalva, térítésmentesen juttatja el az Erzsébet-utalvány briketteket minden nyertes oktatási intézménybe. Így a pusztadobosi Általános Iskola és Óvoda 10, a vajdácskai Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda 25, a Zsadányi Református Általános Iskola 12, az ózdi Csépányi Általános Iskola 15, a vilmányi II. Rákóczi Ferenc Körzeti Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda 8 tonna papírhulladékból préselt tüzelôanyagot vesz át idén télen.
N OVEMBERTÔL ERZSÉBET- U TALVÁNYBAN
KAPJÁK A RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNYT A RÁSZORULÓK T ERMÉSZETBENI TÁMOGATÁSKÉNT E RZSÉBET- U TALVÁNYBAN KAPJA TÖBB MINT 600 EZER GYERMEK A RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNYT 2012 NOVEMBERÉTÔL.
A természetbeni juttatás célzottan csak készétel, tanszer és ruházat vásárlására használható, a támogatottak így azt kizárólag gyermekükre fordíthatják. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylési feltételei nem változtak, a kérelmeket továbbra is a szülô lakcíme szerinti polgármesteri hivatalnál kell benyújtani, azokról a jegyzô dönt. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény évente két alkalommal adható, melyet korábban pénzben kaptak a rászorulók. Az 5 800 Ft-os támogatást az arra jogosult családok – mintegy
AZ ERZSÉBET- U TALVÁNNYAL T O VÁBBI INFORMÁCIÓKHOZ
600 000 gyermek – idén novemberben elôször már teljes egészében Erzsébet-utalványban kapják. A támogatás igénylési feltételei nem változtak, a kérelmeket továbbra is a szülô lakcíme szerinti polgármesteri hivatalnál kell benyújtani, azokról a jegyzô dönt. Az utalványok igénylésérôl és a jogosultakhoz juttatásáról szintén a települési önkormányzat jegyzôje gondoskodik. Az utalványok igénylésével kapcsolatos technikai teendôkrôl a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) valamennyi települési önkormányzatnak részletes tájékoztató anyagot küldött a múlt hónapban. A tájékoztató anyagok elérhetôk a www.erzsebetutalvany.hu oldalon. www.kormany.hu
ERZSÉBET- PROGRAMMAL KAPCSOLATBAN JUTHAT A www.erzsebetutalvany.hu ÉS A www.erzsebetprogram.hu INTERNETES OLDALAKON. ÉS AZ