2 SZABAD V A S U T A S
Április végétôl minden, e-szelvény számmal rendelkezô pályázó megtekintheti a foglalási rendszerben található, az Erzsébetprogramban résztvevô üdülôket, turnusokat és az árakat, foglalni viszont továbbra is csak akkor lehet, ha a sikeres pályázó befizette az önrészt, mivel az üdülési támogatás csak így érvényes. Az MNÜA meghosszabbította az önrész befizetésének határidejét, így a pályázók által fizetendô 10 ezer, valamint a nagycsaládosok esetében a gyermekek, illetve a fogyatékossággal élôk esetében a kísérôk után fizetendô 5 ezer forintos önrészt legkésôbb 2012. május 25-ig van teknek befizetni.
A VA S Ú T I D O L G O Z Ó K S Z A B A D S Z A K S Z E R V E Z E T E
A Z E RZSÉBET- U TALVÁNY
FORGALMAZÁSÁBÓL VÁRHAT Ó EREDMÉNY KIZÁRÓLAG KÖZFELADAT ELLÁTÁSÁRA FORDÍTHAT Ó . AZ E RZSÉBET- PROGRAM ELSÔ LÉPÉSEKÉNT 2 MILLIÁRD FORINT ÉRTÉKBEN MEGHIRDETETT SZOCIÁLIS ÜDÜLÉSI PÁLYÁZATÁ N ÖSSZESEN 75 EZER HONFITÁRSUNK , NAGYCSALÁDOSOK , SZO CIÁLIS INTÉZMÉNY DOLGOZÓI , NYUGDÍJASOK ÉS FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLÔK RÉSZESÜLTEK TÁMOGATÁSBAN ÜDÜLÉSI SZOLGÁLTATÁS FORMÁ JÁBAN . A FEBRUÁR VÉGÉN LEZÁRULT KIÍRÁS SIKERES PÁLYÁZÓI MÁRCIUS VÉGÉIG KAPTAK ÉRTESÍTÉST ARRÓL , HOGYAN HASZNÁLHATJÁK FEL AZ ELNYERT TÁMOGATÁST. A Z ELMÚLT IDÔSZAKBAN TAPASZTALTAK , ILLETVE A NYER TES PÁLYÁZÓK ÉS A CIVIL SZERVEZETEK VISSZA JELZÉSE ALAPJÁN A M AGYAR N EMZETI Ü D Ü LÉSI ALAPÍTVÁNY TÖBB O LYAN DÖNTÉST H O Z O T T, AMELY KEDVEZÔEN ÉRINTI A KORMÁNY
LAPJA
Azok a nyertes pályázók, akik az e-szelvény aktiválódását követô 60. napig nem foglalják le üdülésüket, azok számára a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány visszafizeti az önerôt. Az önerô visszafizetése kizárólag írásban, a www.erzsebetprogram.hu oldalon található formanyomtatvány kitöltésével, és annak elektronikus vagy postai úton történô visszaküldésével (e-mail:
[email protected] vagy Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, 1146 Budapest Hermina út 63.) kérhetô.
A nagycsaládosok számára kedvezô döntés, hogy a csatlakozó szülônek nem SZÁMÁRA FONTOS, RÖVIDEBB - HOSSZABB IDEIG 20 ezer, hanem 10 ezer KIEMELT FIGYELEMRE SZORULÓ TÁRSADALMI forintot kell befizetni. A CSOPORTOKAT. Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány ezzel is segíti a lehetôsége az érintetnehéz anyagi helyzetben lévô, több gyermeket nevelô családokat. Azok a nagycsaládosok, akik szeretnék igénybe A befizetést követôen, legkésôbb a 8. munkanavenni a kedvezményt, kérjük, hogy a csatlakozó pon a postai értesítôben szereplô e-szelvény aktiszülô adataival töltsék ki online a 2012. május 4válódik. Ez azt jelenti, hogy ettôl a naptól kezdve tôl elérhetô Kiegészítô pályázati adatlapot legkéa nyertes pályázók lefoglalhatják pihenésüket a sôbb 3 munkanappal az üdülés megkezdése elôtt. www.erzsebetprogram.hu internetes oldalon, az A csatlakozó szülô után fizetendô 10 ezer forinÜdülôk és Szállásfoglalás menüpont alatt az etot lehetôség van kiegyenlíteni banki átutalással szelvény szám és az adóazonosító megadásával. (számlaszám: OTP Bank 117 94 008 – 205 40 498), illetve a www.erzsebetprogram.hu oldalon A támogatottak több turnushossz és üdülô közül 2012. május 4-tôl elérhetô bankkártyás fizetéssel választhatnak. is.
A VASÚTI DOLGOZÓK SZABAD SZAKSZERVEZETÉNEK ÉRDEKVÉDELMI LAPJA F e l e l ô s k i a d ó : G a s k ó István; F ô s z e r k e s z t ô : H u s z t a Krisztián; Te r v e z ô s z e r k e s z t ô : K á r o l y i Marianna Nyomda: www.karolyireklam.hu; A s z e r k e s z t ô s é g c í m e , t e l e f o n s z á m a i : H-1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 27/A. Üzemi telefon: 01+13-29, Tel.: 351-1111, E-mail:
[email protected]; B/SZL/43/91; Megjelenik 15 ezer példányban.
A VA S Ú T I D O L G O Z Ó K S Z A B A D S Z A K S Z E R V E Z E T E
Érdekvédelem
LAPJA
Érdekvédelem
SZABAD V A S U T A S
Érdekvédelem
Hat százalék körüli béremelésre lenne szükség JÖVÔRE A BÉREMELÉSNEK AKKORÁNAK KELL LENNIE, HOGY AZ ELMÚLT 6 ÉVBEN BEKÖVETKEZETT REÁLIS POZÍCIÓVESZTÉST LEÁLLÍTSA – MONDTA GASKÓ ISTVÁN. AZ INFLÁCIÓT IS LE KELL GYÔZNIE A BÉREMELÉSNEK, ÉS EGY PICI REÁLKERESET-NÖVEKEDÉST KELL ELÉRNI. A LIGA Szakszervezetek elnöke hozzátette, a minimálbéreknél még ennél is erôsebb béremelésre van szükség, hiszen a minimálbérbôl élô emberek teljesen el vannak lehetetlenülve, nem lehet megélni ennyi pénzbôl. Az MTV „Az este” címû mûsorában elhangzott, hogy a Munkástanácsok Országos Szövetsége 105 ezer forintos minimálbért javasol jövôre, míg a Magyar Szakszerveze-
tek Országos Szövetsége ennél kisebb, 100 ezer forintos minimálbérrel is megelégedne. A munkaadók viszont legfeljebb infláció mértékû emelést tartanak elképzelhetônek. Az utóbbi napokban ismét felkapott hírrel kapcsolatban – mely szerint a LIGA Szakszervezetek szorgalmazná a konföderációk egyesülését – elmondta, hogy vannak olyan törekvések, így a LIGA-nak is, hogy a magyar szakszervezeti mozgalmat össze kell fogni, mert szétaprózódtak az erôk, és elég kicsi a hatékonysága a szakszervezeti mozgalomnak. „Javaslatunk egy ernyôszervezet létrehozása, ahova a 6 konföderáció azokat a kérdéseket viszi be, amiben egyetértés van, amiben különbség van, azt meg megtartja magának” – jelentette ki az elnök. Hozzátette: ez szerves fejlôdést tenne lehetôvé. (Forrás: hirado.hu)
Átlagosan nettó 32 ezer forintot kapnak a vasutasok ÚJABB KÉTMILLIÁRD FORINTOT KAP AZ IDÉN A MÁV-CSOPORT VÁLLALATAINAK MINTEGY 30 EZER DOLGOZÓJA, AMI FEJENKÉNT ÁTLAGOSAN NETTÓ 32 EZER FORINT. A KIFIZETÉS ALAPJA ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖK ÉS GASKÓ ISTVÁN, A VASÚTI DOLGOZÓK SZABAD SZAKSZERVEZETE ELNÖKE ÁLTAL TAVALY NOVEMBERBEN ALÁÍRT MEGÁLLAPODÁS. A kifizetések a vasúttársaságok és a szakszervezetek között megkötendô megállapodás alapján indulhatnak majd meg. A cégek prémiumrendszereinek hatálya alá
tartozó dolgozók, így a vezetôk sem részesülnek a pénzügyi ösztönzésbôl. Az Orbán Viktor miniszterelnök és Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete elnöke által tavaly novemberben aláírt megállapodás alapján három év alatt összesen 5 milliárd forintot fizetnek ki a vasutasoknak. Az érintett munkavállalók az elsô egymilliárd forintot már tavaly decemberben megkapták. A kormány az idei évre esô kétmilliárd forint fedezetét költségvetési átcsoportosítással biztosítja, a maradék kétmilliárd forint a 2013. évi költségvetési törvényjavaslatban szerepel. Az NFM tájékoztatása szerint a pénzügyi ösztönzéssel a kormány a vasutasok helytállását és a vasúti ágazat kiemelt fontosságát ismeri el. (Forrás: MTI)
Tájékoztató a struktúra-átalakítással kapcsolatban ELSÔ LÉPÉSKÉNT A TÁRSASÁGI ELKÜLÖNÜLTSÉG MELLETTI HATÉKONYABB EGYÜTTMÛKÖDÉS JELENTHET MEGOLDÁST, AMELY A MÁV-START ZRT-NEK ADOTT RÉSZLEGES TULAJDONJOG GYAKORLÁSSAL VALÓSUL MEG. RÉSZLETEK UNGVÁRI CSABA, A SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI CÉG VEZÉRIGAZGATÓJA ÁLTAL ÍRT LEVÉLBÔL: „A közforgalmú vasúti személyszállítás és egyes kapcsolódó vasúti szolgáltatások, így különösen a vasúti
vontatási, valamint karbantartási tevékenység szervezeti kereteinek optimalizálása, és ezzel összefüggésben mûködési hatékonyságuk fokozása érdekében a tulajdonosi jogosítványokat gyakorló MÁV Zrt. részérôl felmerült a vasúti személyszállítási folyamatok mélyebb szintû integrációjának terve... A további hatékonyság-javításhoz szükséges átalakítási alternatívák elsô, közös eleme – egyben az integrációs folyamatok alapvetô feltétele – a MÁV-START Zrt. szervezeti struktúrájának átalakítása oly módon, hogy a késôbbiekben – az erre irányuló tulajdonosi döntés esetén – képes legyen a vasúti vontatási és/vagy a vasúti jármûkarbantartási tevékenységek integrálására.”
3
4 SZABAD V A S U T A S
Start
Start
A VA S Ú T I D O L G O Z Ó K S Z A B A D S Z A K S Z E R V E Z E T E
Start
Start
Start
Start
Start
LAPJA
Start
Konzultáció a MÁV Start Zrt-nél KONZULTÁCIÓT FOLYTATTUNK A MÁV START ZRT-NÉL, A TÉMA A MUNKÁBAJÁRÁS KÖLTSÉGTÉRÍTÉSÉNEK ÚJ SZABÁLYOZÁSÁNAK MEGTÁRGYALÁSA, VALAMINT A VASUTAS ARCKÉPES IGAZOLVÁNYOK KISZOLGÁLÁSÁNAK A SZABÁLYOZÁSA VOLT. „A munkábajárás költségtérítésének szabályozásában hosszú vitát folytattunk a munkáltatóval, hogy megszûnjön az évek óta tartó áldatlan állapot: különbözô engedélyezési procedúra után lehetett csak a Kollektív Szerzôdésben lévô jogosultságokhoz hozzájutni. Ez az új utasítás december 10-én a menetrendváltás napján lép hatályba, legfontosabb új eleme, hogy a személyszállítási központokban a vezénylôk és a munkáltatói jogkörgyakorlók fogják helyben eldönteni azt, hogy ki jogosult 50 kilométerig az igénybevételére. Javaslatunk, hogy az 50 és 70 kilométer közötti távolság esetén is illesse meg a munkavállalókat a kilométerenként 28 forintos költségtérítés, ez esetben a munkáltatói jogkörgyakorló lesz felhatalmazva a jogosultság megállapítására. Aki 70 kilométernél messzebbrôl utazik, az a 70 kilométer fölötti részt csak a kormányrendelet alapján számított 9 forinttal tudja igénybe venni. Úgy gondoljuk, hogy az általunk
kezdeményezett eljárási rend jelentôsen megkönnyíti a jogos összegekhez való hozzájutást. A vasutas arcképes igazolvány igénylési rendjérôl szóló utasítás kapcsán pedig kifogásoltuk azt, hogy a munkáltató ki akarja zárni azokat a kollégáinkat a szerzett jogból, akik 2009 elôtt már rendelkeztek elsô osztályon való utazásra jogosító arcképes igazolvánnyal, de ha bármilyen ok miatt munkáltatót kénytelenek váltani a MÁV csoporton belül, csak abban az esetben járna nekik az elsô osztályú arcképes igazolvány, ha elôzô munkahelyükön a 25 év szolgálati idôt megszerezte. Azt javasoltuk a munkáltatónak, hogy gondolja végig ezt a szabályozást, valamint kerüljön be a szövegbe, hogy a munkáltató megváltozása esetén a fentieket ne alkalmazzák. A konzultáció tárgya volt a személyszállítási díjszabás, amihez különbözô javaslatokat tettünk, amelyek a véleményezést követôen remélhetôen beépülnek a szabályozásba. Ilyen például a hamis jegyek kérdése, a nemzetközi utazások kérdése, arcképes igazolvány felhasználása nemzetközi utazás során – ezekkel kapcsolatos javaslatainkról szólt a tárgyalás, ezeket a véleményezés után honlapunkon is meg fogjuk jelentetni.” Halasi Zoltán, szakszervezetünk Startos társasági vezetõ ügyvivõje a tárgyalás után videóban számolt be a történtekrôl, ennek leiratát olvashattátok a fentiekben. A videó teljes egészében megtekinthetô honlapunkon.
ITF Ifjúsági Konferencia 2012. SZEPTEMBERÉBEN, MONTREALBAN RENDEZTÉK MEG AZ ITF (NEMZETKÖZI SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉG) II. IFJÚSÁGI KONFERENCIÁJÁT. A konferencia lehetôséget biztosított a szervezet ifjúsága számára kiemelten az ITF mûködésének és politikájának megismerésére, személyes találkozóra, tapasztalatcserére. A 2012. szeptember 16-án tartott bizottsági ülésen a konferencia elôkészítése zajlott. Az Ifjúsági Bizottság tagjai a konferencia szer vezésében aktívan rész vettek, mind az operatív elôkészítés, mind a lebonyolítás körében. Az ITF Ifjúsági Bizottsága – a szervezet felépítéséhez igazodva – regionális képviselôkbôl, ágazati képviselôkbôl, és a konferenci án választott négy fiatal tagból áll. A régiós képviselôk feladata az adott térség problémáinak becsatornázása a Bizottság munkájába, az ágazati képviselôk fô feladata a saját ágazatukkal való kapcsolattartás, a közvetlenül választott képviselôknek speciális feladata nincs, ôk „csak” az ifjúsági érdekek megjelenítôi. A bizottsági ülésen részt vett David Cockroft, az ITF jelenlegi fôtitkára, aki bejelentette, hogy visszavonulni készül, a következô ciklusra nem jelölteti magát fôtitkári pozícióra. Az ITF szervezete átalakításának elôkészítése továbbra is napirenden van, erre várhatóan a 2014-es kongresszuson kerül majd sor. A kongresszus elôkészítési folyamata gôzerôvel zajlik, a terve zett dokumentumcsomag neve: „From global crisis to global justice – Transport workers fighting back”, amelyet a következôképpen le het fordítani: „a globális válságtól a globális igazságosságig – a szállítmányozási dolgozók visszavágnak”.
A fôtitkár tájékoztatást adott arról is, hogy 2012 végén és 2013ban folyamatosan kerül majd sor az ITF területi szervezeteinek és ágazati szervezeteinek találkozóira, konferenciáira, és kongresszu saira, amely ülések eredményeit az ITF kongresszusának elô készítése során figyelembe fogják venni. Ezen információk ismeretében az Ifjúsági Bizottság döntött arról, hogy a konferencia eredményeit figyelembe véve meghatározza a prioritásait, és javaslatot terjeszt elô azok figyelembe vételére a 2014-es kongresszus elôkészítésének részeként. A javaslat elké szítésének határideje 2013. április, amely egybeesik a következô If júsági Bizottsági ülés idejével. A konferencián 120 fiatal aktivista vett részt 54 szakszervezettôl, és 28 országból. Elôadást tartott Dave Spooner, a Nemzetközi Munkaügyi Intézet (Global Labour Institute) munkatársa a szervezésrôl, David Cockroft, az ITF fôtitkára az ITF tevékenységérôl, átalakításáról, és céljairól, Jonathan Neale, író, és aktivista a klímaváltozásról, és Ingo Marowsky, az ITF referense az ITF globális szervezés elnevezésû projektjérôl. A konferencián csoportmunka is folyt, amelynek keretében az ITF stratégiájába illeszkedô aktuális kérdések (szervezés, kommunikáció, klímaváltozás, stb.) kerültek megtárgyalásra. A legfontosabb eredmény ugyanakkor – az ITF tagjainak rendkí vül eltérô gazdasági helyzete, és a globális minimum, és konszenzusos mûködés igénye miatt – a tapasztalatcsere és a szervezeti kapcsolatépítés volt. A konferencia csak irányvonalakat húzott meg, konkrét akciótervek nem kerültek meghatározásra. dr. Szilágyi Veronika ITF ifjúsági bizottsági tag
A VA S Ú T I D O L G O Z Ó K S Z A B A D S Z A K S Z E R V E Z E T E
Start
Start
Start
Start
SZABAD V A S U T A S
LAPJA
Start
Start
Start
Start
KSZ-módosítást kezdeményeztünk OKTÓBER
ELEJÉN KEZDEMÉNYEZTÜK A HELYI FÜGGELÉKEK MÓDOSÍTÁSÁT A START VEZÉRIGAZGATÓJÁNÁL, MIVEL A HELYI FÜGGELÉKEK MÓDOSÍTÁSÁRA VONATKOZÓ MUNKÁLTATÓI JAVASLATOK MINDEGYIKÉBÔL AZ TÛNT KI, HOGY A KÉSZENLÉTI JELLEGÛ MUNKAKÖRÖK BÔVÍTÉSÉT ELÔSEGÍTÔ KSZ RENDELKEZÉSEKET AZ SZSZK-VEZETÔK NEM KÍVÁNJÁK FIGYELEMBE VENNI.
Mint levelünkben írtuk: „Annak érdekében, hogy a közös akaratunk – amely e vonatkozásban is a munkavállalók érdekeit célozza – minél elôbb tettekre váltható legyen, a KSZ módosítására teszünk javaslatot. A KSZ 30.§ 3. a) pont az alábbiakkal egészül ki: A vasúti személyszállításban a zavartalan közlekedést biztosító munkakörök mindegyike készenléti jellegûnek minôsül.”
EZT
KÖVETÔEN AZ ALÁBBI, BÁRÁNY BALÁZS, SZAKSZERVEZETÜNK ÉRDEKVÉDELMI ALELNÖKE ÁLTAL A TAGTÁRSAKHOZ ÍRT LEVELET JELENTETTÜK MEG HONLAPUNKON: Mindaddig, míg a munkaközi szünetek kiadása körüli vitás helyzetek nem zárulnak le, napról-napra növekszik a munkáltatói jogsértések száma. Az ok egyértelmû: a munkáltató egész egyszerûen képtelen megfelelni a törvény által rárótt kötelezettségeknek. Hogy miért? Mert nem adja ki a munkaközi szüneteket. Errôl már a szóbeli panaszokon túl egyre több eseménykönyvi jelentés is birtokunkban van. És azok, akik a munkáltató iránti lojalitásból nem akarnak eseménykönyvet írni, a fejrovatos naplót rendben vezetik, azokból pedig egyértelmûen látszik a fenti állítás igaza.
Aláírás-stop! TÖBB SZSZK
TERÜLETÉN A MUNKÁLTATÓ HATVAN NAPON TÚL KÍVÁNNÁ AZ ÁLTALA JOGALAP NÉLKÜLINEK TEKINTETT KIFIZETÉSEKET KOLLÉGÁINKKAL VISSZAFIZETTETNI. Felhívjuk a figyelmet, hogy ezt jogszerûen az MT alapján csak hatvan napon belül tehette volna meg – kivéve azt az esetet, amikor a kapott túlfizetés olyan nagymértékben eltér a szokásostól, hogy a munkavállalónak fel kellett volna ismernie a túlfizetést. A MÁV Startnál tárgyalásokat kezdeményeztünk a visszaigénylés felfüggesztésére, a munkáltató humán szervezete pedig ígéretet tett az intézkedés felülvizsgálatára. Ezért nyomatékosan kérünk minden érintettet, hogy további tájékoztatásig semmilyen dokumentumot ne írjon alá ezzel kapcsolatban!
A törvény kimondja: a munkaközi szünet nem minôsül munkaidônek, ebbôl következôen ezen idôszak alatt a munkavállalóknak munkavégzési kötelezettsége nincs. Mivel a munkáltatónak a munkaközi szünetet biztosítani kutya kötelessége, ezért a vasutast nem kötelezheti a munkaközi szünet idôtartama alatti munkavégzésre. Ha adott szolgálati helyen ennek ellenére a munkaközi szünet idôtartama alatt munkavégzés történik – ami akár egy telefon felvételébôl, jelzôkezelésbôl, stb. is állhat – úgy a vasutas munkát végez, tehát NINCS munkaközi szünete. A munkáltató pedig – ahogy már említettem – jogot sért, mégpedig két okból is: egyfelôl nem biztosítja a munkaközi szünetet, másfelôl a munkaközi szünet ideje alatt elvégzett munkáért egy petákot nem fizet. Figyelemmel arra, hogy a munkaidô-beosztás értelemszerûen a munkaközi szünet idôtartamára értelemszerûen nem ír elô munkavégzést, ezért az ezen idô alatt végzett munka rendkívüli munkavégzésnek minôsül. A jogalapról lehet vitázni. Vagy azért, mert az elôzetesen közölt munkaidô-beosztástól eltérô a munkavégzés, vagy azért, mert a havi munkaidôkeretet az érintett kárvallott vasutas óhatatlanul túllépi. Mi következik ebbôl? Az, hogy aki tudja igazolni, hogy a munkaközi szünetet munkavégzéssel töltötte, a legkevesebb, hogy a munkáltató július elsejétôl visszamenôleges hatállyal számára a munkavégzéssel töltött munkaközi szüneteket rendkívüli munkavégzésként tartja nyilván, és eszerint is díjazza. Ennek bizonyítására – ahogy már említettem – a fejrovatos napló megfelelô. Természetesen ebben az ügyben a tájékoztatáson túl, a munkáltató felé is eljárunk a kárpótlás, illetve a tarthatatlan helyzet mielôbbi megváltoztatása érdekében. Üdvözlettel: Bárány Balázs alelnök
MNV: a MÁV Csoport most tájékozódik A MAGYAR NEMZETI VAGYONKEZELÔ ZRT. VÁLASZOLT DR. VÖLNER PÁL RÉSZÉRE ÍRT KORÁBBI LEVELÜNKRE, AMIBEN A VASUTASOKAT ÉRÔ JÖVEDELEMCSÖKKENÉS ELLEN KÉRTÜK AZ ÁLLAMTITKÁR SEGÍTSÉGÉT. A válaszból kiderült, hogy a MÁV Csoport munkáltatói „igyekeznek hiteles képet nyerni az új Munka Törvénykönyve bevezetésébôl adódó változások hatásainak pontos mértékérôl”. Az MNV levele szerint ennek elemzését követôen lehet pontosan megállapítani, mekkora a munkavállalók jövedelmét érintô hatások valós mértéke. Ha ez megvan, a minisztérium bevonásával lehet meghozni a szükséges intézkedéseket – tájékoztatott a Vagyonkezelô fôigazgatója.
5
6 SZABAD V A S U T A S
Start
Start
A VA S Ú T I D O L G O Z Ó K S Z A B A D S Z A K S Z E R V E Z E T E
Start
Start
Start
Start
Start
LAPJA
Start
Késik a megegyezés a munkaközi szünetrôl OKTÓBER ELEJÉN MÉG EGY CSALÓDÁST KELTÔ EGYEZTETÉSBEN VOLT RÉSZÜNK A MÁV-NÁL, PÁR KÉRDÉSBEN AZÉRT KÖZELEDTEK AZ ÁLLÁSPONTOK, ÍGY REMÉLHETÔEN SIKERÜL NÖVELNI A KÉSZENLÉTI JELLEGÛ MUNKAKÖRÖK SZÁMÁT. KÖVETELNI KELL, HOGY A MUNKÁLTATÓI JOGKÖRGYAKORLÓK BIZTOSÍTSÁK A MUNKAKÖZI SZÜNETET. HA EZT NEM TUDJÁK MEGTENNI, FONTOS, HOGY ERRÔL MARADJON VALAMI ÍRÁSOS NYOM.
káltatót olyan helyzetbe hozzuk, hogy ô is képes legyen ebben a dologban, ha úgy tetszik, egy vélt tulajdonosi elvárást leküzdve normális alkut kötni. Tisztségviselôknek mit üzennél, mi az, amire különösképpen oda kellene figyelniük a szolgálati helyeken? Annak érdekében, hogy eredménnyel zárhassuk ezt a több hónapja húzódó neuralgikus kérdést, akár személyes jelenlétükkel bátorítsák, bíztassák az embereket arra, hogy igenis követeljék a munkáltatótól, hogy a munkaközi szünetet biztosítsa részükre, hiszen az jár nekik. Ha ezt bármilyen oknál fogva nem tudja biztosítani, akkor ennek legyen írásos nyoma. Jelezzék a helyi csomóponti fônökök, munkáltatók felé, hogy szakszervezetünk ebben a kérdésben eltökélt, és – ha úgy tetszik – nem igazán akar engedni a huszonegybôl.” (A fentiekben Bárány Balázs videóüzenetének leiratát olvashattátok. A felvétel honlapunkon megtekinthetô.)
„Arról álmodtunk, hogy sikerül a munkaközi szünet kérdésében dûlôre jutnunk, egyelôre csalódást keltô volt az egyeztetés, annak ellenére, hogy pár kérdésben közeHasonló problémákkal vajúdunk a MÁV Startnál is, és ledtek az álláspontok – azt remélem ennek következtéaz október elején megtartott VÉT sem vetett ennek véget: ben, hogy a készenléti jellegû munkakörök számát tuda vágyakozás ellenére a Startnál sem sikerült rendezni a juk növelni a Pályavasútnál mindhárom területen. Ami munkaközi szünetek ügyét, a munkáltató KSZ-módosító még mindig megoldásra vár, hogy azoknál, akik esetében indítványunkat értelmezhetetlen érveket hangoztatva elezt a lehetôséget nem tudjuk alkalmazni, a munkaközi vetette – legalábbis, egyelôre. szünetet mi módon gondolja a munkáltató megváltani: Ebben azt javasoltuk, hogy a pénztárosok és kocsivizsazt a körülményt, hogy ôk nem tudják a törvényben gálók számára is Kollektív Szerzôdés állapítsa meg a kéelôírtaknak megfelelô ütemezésben és idôtartamban kiszenléti jellegû munkakört. Az ok – mint tudjátok – rém venni a munkaközi szünetet. Csak akkor lenne erre töregyszerû: az eddigi helyi függelék-tárgyalások e tárgyban vényes megoldás, hogyha velünk ebben megegyeznének. rendre látványos kudarccal végzôdtek. Nem tudjuk, hogy Azt gondolom, hogy az a minimum, hogy a munkáltató e a munkáltató részérôl ennek mi a háttere, találgatásokvonatkozásban áldoz, és ellentételezi a munkavállalók álba pedig nem kívánunk bocsátkozni. tal hozott áldozatot. Hiszen a törvény kimondja, hogy a Az viszont tény, hogy egyes SZSZK-vezetôk az általunk munkaközi szünet jár, attól a munkavállalót megfosztajavasolt munkakörök mindegyikét elfogadnák készenléti ni nem lehet. Azt is kimondja, hogy – igaz, hogy megállajellegûnek, mások viszont nem. A podás híján a munkáltató jogosult miértjérôl adott hivatalos, illetve a matöbb részletben kiadni a munkaközi EGYES VEZETÔK gánbeszélgetések során adott válaszuk, szünetet – de egy részletet mindenvéleményük, hát bizony némiképp egyképp három és hat óra közötti munAZ ÁLTALUNK JAVASOLT másnak ellentmondó. Javasoltuk a megkavégzés után kell kiadni, legalább MUNKAKÖRÖK MINDEGYIKÉT beszélés folytatását egy újabb VÉT húsz perc idôtartamban. keretében, a vezérigazgató részvételével A MÁV saját kimutatásai szerint ELFOGADNÁK – értelemszerûen a megegyezés reméis ezt a munkáltató nem tudja teljenyében. síteni – fôleg a forgalmi szolgálatnál KÉSZENLÉTI JELLEGÛNEK – a szolgálattevôk, váltókezelôk, MÁSOK VISZONT NEM A munkáltató átadta az utazási költkocsirendezôk esetében erre minségtérítéssel kapcsolatos utasítás-terdenképpen megoldást kell találvezetét, és elfogadta KSZ-módosító indítványunkat, így a niuk, és értelemszerûen nem az a megoldás, hogy a vezetô jegyvizsgálók, jegyvizsgálók jogosultak lesznek munkavállalóknak, a tagjainknak azt mondjuk, hogy meleg, hosszú pamutalsó igénylésére. „gyerekek, tûrjetek békében, majd egyszer változik ez az állapot”. Abban maradtunk, hogy a tárgyalásokat folytatFelhívtuk a MÁV-Start vezetésének figyelmét az egyenlô juk, a véleményeket megismertük, a munkáltató a miénelbánás elvének konzekvens alkalmazására. ket, mi az övékét. Ez a tervezet, amit a munkáltató átEnnek apropója az a Felügyelô Bizottság által is táradott – hangsúlyozom azok részérôl, akiknek a készenlégyalt vizsgálati jelentés, ami a személygépkocsik hasznáti munkakör biztosítható talán rendben is van – a másik latáról készült. Megítélésünk szerint az abban felsoroltak esetben további tárgyalásokat kell folytatnunk a kérdésközül jópár legalább olyan súlyú, vagy súlyosabb, mint ben. Azt javaslom, hogy továbbra is küldjék – és egyre azok a munkavállalói mulasztások, amik miatt bizony a többen küldik – azokat az eseménykönyveket – az a legmunkáltató igen rövid gondolkodás után alkalmazza a praktikusabb megoldás – amiben jelzik, hogy a munkállegsúlyosabb intézkedését. Ennek következménye pedig tató nem tudta biztosítani a törvény szerint járó munkaa munkahely elvesztése. közi szünet kiadását. Úgy vélem, hogy ez mindenképpen hatásos eszköz annak érdekében, hogy a munBBP
SZSZK-
, .
A VA S Ú T I D O L G O Z Ó K S Z A B A D S Z A K S Z E R V E Z E T E
Érdekvédelem
LAPJA
Érdekvédelem
SZABAD V A S U T A S
Érdekvédelem
Szolidaritás a pedagógusokkal SZAKSZERVEZETÜNK SZOLIDÁRIS A PEDAGÓGUSOKKAL, ÉS ELFOGADHATATLANNAK TARTJA A KORMÁNY ÁLTAL BEÍGÉRT BÉREMELÉSÜK EL-
HALASZTÁSÁT, EGYÚTTAL TÁMOGATÁSUNKRÓL BIZTOSÍTJUK A PEDAGÓGUSOK DEMOKRATIKUS SZAKSZERVEZETÉT.
Közel a hideg, távol a szén IVÁNCSÁRA
MÉG MINDIG NEM ÉRKEZETT MEG A FÛTÉSHEZ SZÜKSÉGES SZÉN. A vasutasok fázósan húznák össze magukon formaruha kabátjukat, zakójukat – már ha az elmúlt három évben megkapták volna. Lehet, hogy nem csak Iváncsán van hasonló probléma? Lírikus hangvételû levelet írtunk Kovács Ernô forgalmi igazgató részére.
Bárány Balázs, szakszervezetünk alelnöke reményét fejezte ki, hogy Iváncsa csak „üdítô kivétel” a téli felkészülés pompás folyamatában, és máshol ilyen gondok fel sem merülhetnek. Egyúttal javasolta, hogy a forgalmi igazgató vesse latba tekintélyét a Beszerzési és Logisztikai Igazgatóságnál, hogy a zsákokon feltüntetett súlyú szénkészletek kerüljenek a szolgálati helyekre.
A VODAFONE-RÉSZLETEKET KERESD A VDSZSZ TERÜLETI IRODÁIN AZ ALÁBBI VASÚTI SZÁMOKON: 01-19-19 Budapest: Dózsáné Bernáth Beatrix ✦ 03-29-75 Debrecen: Nagy Gábor ✦ 04-52-29 Miskolc: Cseh Béla, Farkasfalvi Vilmos ✦ 05-20-81 Pécs: Horváth Gabriella ✦ 06-15-63 Szeged: Veréb Olga, dr. Pusztai Edit ✦ 07-14-43 Szombathely: Derdák Jánosné ✦ 03-33-27 Záhony: Simonné Balogh Emese
7
8 SZABAD V A S U T A S
Pályafenntartás
A VA S Ú T I D O L G O Z Ó K S Z A B A D S Z A K S Z E R V E Z E T E
Pályafenntartás
LAPJA
Pályafenntartás
Megnyugtató konzultáció kevés konkrétummal A
PÁLYAFENNTARTÁSI VÉGREHAJTÓ SZOLGÁLATNÁL NEM TERVEZNEK LÉTSZÁMLEÉPÍTÉST. Sor került arra a konzultációra, melyet szakszervezetünk kezdeményezett Pál László általános vezérigazgatóhelyettessel, a pályafenntartási szakszolgálat helyzetének és jövôbeli kilátásainak tárgyában. Ha valaki, akkor Pál László illetékes az ügyben, hiszen vezetôként ma már ritkaság, hogy valaki komoly vasutas múlttal rendelkezik, ami örvendetes módon épp a pályafenntartás végrehajtó szolgálatánál indult. Az általános vezérigazgató-helyettes elôször viszonylag részletes áttekintést adott a MÁV Zrt. szeptember elsejétôl életbelépett Mûködési és Szervezeti Szabályzatáról. Az anyag terjedelme miatt nem térek ki a részletekre, de az megállapíthattuk, hogy a változások döntô többsége a vezérigazgatóság épületében mûködô szervezeteket érintette, ill. kisebb mértékben a területi központokat. Itt is elhangzott az a megnyugtató kijelentés, hogy a végrehajtásnál nem terveznek létszámleépítést. Ha a szervezeti változások miatt valakinek mégis megszûnne a munkaköre, akkor ezen munkavállalókat „felszívja” valamelyik másik egység, hiszen itt-ott bizony állandósult a létszámhiány. A jövôt illetôen viszont konkrétumokkal egyáltalán nem tudott szolgálni a vezérigazgató-helyettes. Tartanak
a pályavasúti társaság létrehozásának elôkészületei, ezek azonban még nincsenek olyan stádiumban, hogy érdemi információkat lehetne közölni róluk, és a megcélzott 2013. január elsejei idôpont már korántsem látszik annyira biztosnak. Kérdésünkre válaszolva elhangzott, hogy a MÁV-FKG. Kft. visszaszervezése jelenleg nincs napirenden. A konzultáción jelen volt Völgyesi Zsolt is, a MÁV Zrt. felügyelô bizottságának elnöke, az FKG. Kft. ügyvezetô igazgatója, aki bizonyos sajtóértesülések szerint a jövôbeni Pályavasúti társaság vezetôi posztjának várományosa is – röviden tájékoztatott minket a terveirôl. Egyelôre a társaságnál nem várható jelentôs átszervezés, viszont bizonyos központi funkciókat Jászkisérrôl a Budapesti telephelyre kíván áthelyezni célszerûségi okok miatt. Kifejtette, hogy aki tud azonosulni a társaság céljaival, és meg tud felelni a nem titkoltan növekvô elvárásoknak, annak nem kell aggódnia a munkahelyéért. Bizonyos kérdésekben azonban (pl. a munkabiztonság) kihirdette a zéró tolerancia elvét. Kifejtette, hogy a munkakörülmények tekintetében komoly erôfeszítéseket fog tenni, és a biztonságos és az egészséget nem veszélyeztetô munkavégzés feltételeit minden munkavállaló tekintetében biztosítani fogja. Úgy legyen! Feledy István pft. tagozati képviselô
Fûtéskorszerûsítés Kaposvár III. ôrhelyen is SZINTE HIHETETLEN: KAPOSVÁR III: ÔRHELY FÛTÉSKORSZERÛSÍTÉSÉRE IS SOR KERÜL AZ IDÉN, TÖBB MÁS SZOLGÁLATI HELLYEL EGYETEMBEN. ELÔBBIT HOSSZÚ ÉVEK ÓTA RENDSZERESEN SZORGALMAZTUK, KEZDEMÉNYEZÉSÜNK VÉGRE BEÉRETT. PÁL LÁSZLÓ, A MÁV ZRT. ÁLTALÁNOS VEZÉRIGAZGATÓ-HELYETTESE VÁLASZOLT LEVELÜNKRE. Mint írta: „A Keleti régióban a fûtéskorszerûsítés két módon zajlik. Az elsô esetben a MÁV Zrt. Ingatlankezelé-
si Szolgáltató Egysége (ISZE) beruházás keretében kétszeri eredménytelen beszerzési eljárást követôen (...) a MÁV Ingatlankezelô Kft-tôl rendelt meg különbözô fûtéskorszerûsítéseket (5 települést érintôen, 9 helyszínen), melyben kiemelten szerepel a Kaposvár III. sz. ôrhely és a debreceni területen Hajdúsámson I-II. ôrhely.(...) Emellett a MÁV Zrt. Ingatlangazdálkodási Igazgatóság Ingatlankezelési Szolgáltató Egység Debrecen Területi Központja a pályavasúti egyeztetéseket követôen adott megrendelést 18 csatlakozási pont kiépítésére szintén a MÁV Ingatlankezelô Kft. felé. Ebben az esetben a fûtôpanelek beszerzését a Pályavasúti Üzemeltetés vállalta. (...)”
A VA S Ú T I D O L G O Z Ó K S Z A B A D S Z A K S Z E R V E Z E T E
LAPJA
SZABAD V A S U T A S
Alulértékeljük a munkahelyi veszélyeket NAGYOBB
veszélyforrásokat – hangsúlyozta a szóvivô. Eszerint az VALÓSZÍNÛSÉGGEL SZENVEDNEK EL uniós átlaghoz képest mindössze tizedakkora arányban SÉRÜLÉSEKET AZOK AZ EMBEREK, AKIKEN TELJEtartják komoly problémának a balesetveszélyt a munkahelyeiken, miközben hazánkban átlagosan, hetente két SÍTMÉNYKÉNYSZER VAN, VAGY FÉLTIK AZ ÁLLÁdolgozó veszti az életét munkavédelmi szabálytalanságok SUKAT – MONDTA GEDEON ANDRÁS, A NEMmiatt. ZETI MUNKAÜGYI HIVATAL A STATISZTIKÁK SZÓVIVÔJE. MINT MONDTA, Az idei elsô félévben összesen 7,5 GYAKORI HIBA, ezer olyan munkabaleset történt ILYENKOR – HIÁBA ÉRZÉKELIK hazánkban, amelynek következtéHOGY EGY ELSZABADULT A VESZÉLYT – NEM MERIK ben a sérült dolgozó legalább háMUNKAGÉPRE – TARGONCA, FELHÍVNI A KOCKÁZATOKRA rom napig nem volt keresôképes – derül ki a Nemzeti Munkaügyi HiTRAKTOR – PRÓBÁLNAK MEG A FIGYELMET, NEM AKARvatal (NMH) legfrissebb statisztiNAK ELLENTMONDANI. MENET KÖZBEN FELUGRANI káiból. Ugyan ez valamivel több, Ugyancsak gyakori veszélyforrás, ha valaki egy új munkahelyre kerül: hiába van több éves munkatapasztalata, az új helyen tapasztalatlannak számít, így a szakmában való járatlanság önmagában is baleseti kockázatnak minôsül – vélte Gedeon. Hasonló a helyzet a fiatal és a – nyugdíjkorhatár kitolása miatt egyre több – idôsödô munkavállalókkal: míg elôbbieknél a tapasztalatlanság, utóbbiaknál a lassuló tempó, illetve a változó teljesítô és érzékelô képességek jelentik a fô veszélyt.
A
LEGGYAKORIBB BALESETEK
A munkahelyeken jellemzôen az elesés, elbotlás okozza a legtöbb sérülést – hangsúlyozta a szóvivô, aki szerint ez leginkább azokat érinti, akik többet közlekednek, vagy anyagmozgatásban vesznek részt. Ugyancsak kiemelte mint okot a nyári idôszakban az öltözködési szokásokat is: sokszor az okozza a balesetet, hogy szandálban, vagy papucsban cipekednek, amiben sokkal könnyebb megcsúszni, de gyakori gond az is, hogy egyszerûen elfelejtik megjelölni a takarítás után síkossá vált felületet. Természetesen nem csak ilyen okok vezetnek balesetekhez, gyakran elôfordul, hogy végig sem gondolják a veszélyeket, vagy nem tudatos a munkavégzés. Elôbbi esetre példaként hozta, hogy a feldolgozóiparban máig állandó probléma a gépekbe való benyúlás, ami szinte mindig súlyos, csonkolásos sérülést okoz – és ez még a jobbik eset. „Nemrég egy hengerelô gépbe nyúlt be egy gumiipari üzemben dolgozó munkás, ám neki megvolt a lélekjelenléte és a szabadon maradt kezével megnyomta a vészleállítót” – mondott egy példát Gedeon, majd hozzátette, hogy ez a munkás még szerencsésnek mondhatja magát, mert sok helyen maga a vészleállító is hiányzik. Gyakori hiba az is, hogy egy elszabadult munkagépre – targonca, traktor – próbálnak meg menet közben felugrani, de olyan esettel is többször találkoztak a munkavédelmi felügyelôk, hogy a balesetet szenvedô nem is lett volna jogosult az adott gépet használni. A szóvivô a nem tudatos munkavégzésre is mondott egy példát, miszerint valaki úgy sérült meg súlyosan, hogy egy csô átvágása közben azt a csôszakaszt vágta le, amiben ô tartózkodott. Hasonló, figyelmetlenségbôl fakadó sérülés volt, amikor egy útszakasz felújításánál egy útjelzô táblát úgy emeltek a helyére, hogy nem vették észre a közelben lévô magasfeszültségû vezetéket és a táblát kezelôt megrázta az áram. „És ô még szerencsés volt, mert sikerült újraéleszteni” – mondta Gedeon András. Ide kapcsolódik egy nemrég készült felmérés, mely szerint a magyarok nagyon alulértékelik a munkahelyi
mint tavaly (7343), de jelentôsen kevesebb, mint két éve (8488), vagy 2008-ban, amikor 10 ezer feletti esetszámot regisztráltak. Halálesetet 31-szer regisztrált az NMH, ami az utóbbi öt év legkisebb száma, ebben az idôszakban 2009 volt a mélypont a maga 53 ilyen esetével. A legtöbb baleset a gépiparban (1438) történt, de nem sokkal van lemaradva a feldolgozóipar (1260) sem. A képzeletbeli dobogó legalját a szállításban, raktározásban, postán, vagy távközlésben dolgozók balesetei jelentik (926), ennek csak a harmadát hozta a köznyelv által legveszélyesebbnek tartott építôipar (325). Igaz, a halálos baleseteket nézve – az összes eset harmadával – már kiemelkedik ez az iparág, de öt-öt végzetes baleset történt a mezôgazdaságban és az elôbb említett szállításban, raktározásban, postán, és távközlésben is, ahogy három halálesettel az oktatás, igazgatás területén is találkozott az NMH. Érdekesség, hogy a bányászoknál mindössze két sérülést regisztráltak, de a nyomozást, biztonsági munkát végzôk is a sor végén állnak a maguk 50 esetszámával és nulla halálesettel.
(Forrás: napi.hu)
9
10 SZABAD V A S U T A S
A VA S Ú T I D O L G O Z Ó K S Z A B A D S Z A K S Z E R V E Z E T E
LAPJA
A LIGA Szakszervezetek fotópályázatot hirdet, amelynek célja a munkavállalók életének munkakörnyezetben való bemutatása AZ
ELSÔ HELYEZETT 50 EZER FORINTBAN RÉSZESÜL. MEGÉRI KATTINTANI, NEM? Pályázni két kategóriában lehet. A „szociofotó” kategóriában a pályamûvek az ember és munkája közötti kapcsolatra kérdezzenek rá, az „együtt” kategóriában a munkavállalók egymás közötti kapcsolatait ábrázolják.
PÁLYÁZATI
EGYÉB
FELTÉTELEK:
A Pályázaton részt vehet minden amatôr és hivatásos fotográfus. Pályázni alkotónként maximum 3 képpel lehet, amelyeknek szerzôi jogával alanyi jogon, korlátozás nélkül rendelkezik a Pályázó (A maximum 6 képbôl álló fotósorozat egy képnek számít). A pályázók saját készítésû, máshol meg nem jelent képekkel indulhatnak, amelyeket címmel ellátva, digitálisan kell beküldeni legalább 1024x786 méretben, 300dpi felbontásban. A Pályázóknak nevezési díjat nem kell fizetni. A pályázat kiírója a beérkezett képeket és a Pályázó adatait harmadik félnek nem adja át. A pályázat kiírója fenntartja a jogot, hogy a beérkezett képeket a honlapján, tájékoztató kiadványaiban és Facebook oldalán nyilvánosságra hozza, illetve azokat papír alapon, kiállítás keretében bemutassa. A Pályázaton való részvétel feltétele, hogy a Pályázó elfogadja a nevezési és részvételi feltételeket. A pályadíj mindkét kategória elsô helyezettje számára 50 000 forint, a második díj 30 000 forint, a harmadik díj 20 000 forint. A pályázat kiírója fenntartja a jogot, hogy a díjakat megossza. Technikai feltételek: A kép felbontása legalább 300dpi, formátuma JPG. A megadott méret egyaránt vonatkozik a digitálisan, illetve az analóg módon készített, majd digitalizált képek-
RAJTA VAGYUNK!
re! A pályázati képeknél utómunkák megengedettek, ez azonban kizárólag a részletek és effektusok manipulálását foglalhatja magába, ugyanakkor fantáziakép nem pályázhat.
KIKÖTÉSEK:
A Pályázó a regisztrációval és a kép beküldésével elfogadja azon feltételeket, miszerint a pályázaton csak saját és elsô felhasználásúnak minôsülô fotóval vesz részt. A Pályázaton való indulással szerzôi jogdíj ôket a Pályázaton résztvevô fotókkal kapcsolatban a Pályázat kiíróitól és a Pályázat támogatóitól nem illeti meg. A Pályázó tudomásul veszi, hogy a beadott képek elkészítésével vagy azok nyilvános bemutatásával (kiállításával) okozott személyiségi és szerzôi jogsértésekért minden felelôsség a Pályázót terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkezô anyagi felelôsséget is. A Pályázónak a zsûri esetleges kérésére az eredeti file-t be kell mutatnia. A Pályázó tudomásul veszi, hogy amenynyiben a Zsûri tudomására kerül bármilyen szabálytalanság elkövetése, akkor a Pályázat kiíróinak joguk van a kérdéses kép azonnali kizárására. A Pályázó a regisztrációval hozzájárul személyes adatai rögzítéséhez, nevének és a képek címének valamint a hozzájuk tartozó leírásnak a pályázattal kapcsolatos nyilvánosságra hozatalához. A Zsûri tagjai és hozzátartozóik nem nyújthatnak be pályázatot.
HATÁRIDÔ: A pályázatokat 2012. december 12-ig kell elektronikusan eljuttatni a
[email protected] címre. Fontos, hogy a nyerteseket azon az e-mail címen értesítjük, amelyrôl a pályamûve(ke)t küldték!
www.vdszsz.hu
A VA S Ú T I D O L G O Z Ó K S Z A B A D S Z A K S Z E R V E Z E T E
LAPJA
SZABAD V A S U T A S
11
Utó- és elôszezon: 24 900 Ft/fô/3 éj 29 900 Ft/fô/6 éj (vasárnap-szombat)
Fôszezon: – 30 900 Ft/fô/3 éj – 39 900 Ft/fô/6 éj (vasárnap-szombat) Az ár tartalmazza a félpanziós ellátást plusz egyszeri alkalommal teljes napra szóló Aqua-Palace fürdôbelépôt és az ÁFÁ-t, de nem tartalmazza az IFA-t.
A VDSzSz Szolidaritás tagjai részére az árakból 10% kedvezményt adunk!
Telefon: 06-52/270-432, 06-30/856-4990
Kedves Vasutas Kollégák! SZERETNÉM FIGYELMÜKBE AJÁNLANI AZ ALÁBBI UTAZÁSI, NYARALÁSI LEHETÔSÉGEKET 2012-BEN:
VÁROSLÁTOGATÁSOK: ISZTAMBUL, BARCELONA, PÁRIZS, WALES ÉS ÍRORSZÁG
NYARALÁSOK: MONTENEGRO-SUTOMORE ÉS BUDVA, OLASZORSZÁG – SORRENTO ÉS VICO EQUENSE, SPANYOLORSZÁG – OROPESA ÉS CALELLA VALAMINT A BULGÁR TENGERPART.
Érdeklôdés, bôvebb információ:
[email protected] [email protected] Telefonok: 20/ 9521-300; 70/ 627-1885
12 SZABAD V A S U T A S
A VA S Ú T I D O L G O Z Ó K S Z A B A D S Z A K S Z E R V E Z E T E
LAPJA
ERZSÉBET- U TALVÁNY ható vajdácskai Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda, az ózdi Csépányi Általános Iskola, a vilmányi II. Rákóczi Ferenc Körzeti Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei pusztadobosi Általános Iskola és Óvoda.
A
LEGINKÁBB RÁSZORULÓK ÁLMAI VALÓSULHATNAK MEG Ö T,
AZ ORSZÁG LEGHÁTRÁNYOSABB HELYZETÛ KISTÉRSÉGEIBEN L É V Ô ISKOLÁBAN I D É N, AZ ERZSÉBET- U TALVÁNY BRIKETT SEGÍTSÉGÉVEL JELENTÔS MÉRTÉKBEN KERÜL KEVESEBBE MAJD A F Û T É S. A Z ÍGY M E G S P Ó R O LT KÖLTSÉGEK ÖSSZEGÉNEK MÁR MINDENHOL MEGVAN A HELYE.
L ESZ
HELYE A MEGSPÓROLT PÉNZNEK Az Erzsébet-utalvány brikettel megspórolt összeget várhatóan tanterem-felújításra és taneszközök beszerzésére fordítjuk – mondta Kovácsné Letanóczki Anna, a Csépányi Általános Iskola vezetôje, amikor az ózdi intézmény október végén elsôként átvette az elnyert támogatás elsô részletét, az öttonnányi briketthengert. – Tudatosan kerestük, miként tudjuk csökkenteni fûtési költsé-
A Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. évente körülbelül 70 tonnányi Er zsébet-utalványt semmisít meg. Az ország 47 leghátrányosabb helyzetû kistérségében mûködô oktatási intézményeknek szóló pályázatot szeptemberben írta ki a forgalmazó. A szeptemberben meghirdetett Erzsébet-utalvány brikettpályázattal olyan tanintézmények jutottak támogatáshoz, ahol igen magas a hátrányos helyzetû és a halmozottan hátrányos helyzetû gyermekek aránya. Már a meghirdetés másnapján számos pályázati adatlap érkezett, a legtöbb Borsod-Abaúj-Zemplén megyébôl. A fûtôanyagot végül öten nyerték el a beérkezés sorrendjében: a Békés megyei Zsadányi Református Általános Iskola, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében talál-
Az ózdi Csépányi Általános iskolába megérkezett az Erzsébet-utalvány brikett
geinket – tette hozzá az igazgatónô –, így találtunk rá az Erzsébet-utalvány honlapján a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. kiírására. A Zsadányi Református Iskola is az interneten keresztül értesült a pályázatról. Eszenyiné Fábián Ildikó intézményvezetô úgy látja, óriási lehetôség volt, hogy jelentkezhettek, és nagyon örülnek a fûtôanyagnak. – Picit nagyobb lesz a mozgásterünk – fogalmazott az igazgatónô. Terveik szerint a fennmaradó összeget a napi oktatást segítô taneszközök, könyvek vásárlására, vagy kirándulásra fordítják. Álmuk egy zeneterem kialakítása, amelynek megvalósításához így közelebb kerülhettek. Az Erzsébet-utalvány forgalmazója a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. a szállítás költségeit vállalva, térítésmentesen juttatja el az Erzsébet-utalvány briketteket minden nyertes oktatási intézménybe. Így a pusztadobosi Általános Iskola és Óvoda 10, a vajdácskai Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda 25, a Zsadányi Református Általános Iskola 12, az ózdi Csépányi Általános Iskola 15, a vilmányi II. Rákóczi Ferenc Körzeti Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda 8 tonna papírhulladékból préselt tüzelôanyagot vesz át idén télen.
N OVEMBERTÔL ERZSÉBET- U TALVÁNYBAN
KAPJÁK A RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNYT A RÁSZORULÓK T ERMÉSZETBENI TÁMOGATÁSKÉNT E RZSÉBET- U TALVÁNYBAN KAPJA TÖBB MINT 600 EZER GYERMEK A RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNYT 2012 NOVEMBERÉTÔL.
A természetbeni juttatás célzottan csak készétel, tanszer és ruházat vásárlására használható, a támogatottak így azt kizárólag gyermekükre fordíthatják. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylési feltételei nem változtak, a kérelmeket továbbra is a szülô lakcíme szerinti polgármesteri hivatalnál kell benyújtani, azokról a jegyzô dönt. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény évente két alkalommal adható, melyet korábban pénzben kaptak a rászorulók. Az 5 800 Ft-os támogatást az arra jogosult családok – mintegy
AZ ERZSÉBET- U TALVÁNNYAL T O VÁBBI INFORMÁCIÓKHOZ
600 000 gyermek – idén novemberben elôször már teljes egészében Erzsébet-utalványban kapják. A támogatás igénylési feltételei nem változtak, a kérelmeket továbbra is a szülô lakcíme szerinti polgármesteri hivatalnál kell benyújtani, azokról a jegyzô dönt. Az utalványok igénylésérôl és a jogosultakhoz juttatásáról szintén a települési önkormányzat jegyzôje gondoskodik. Az utalványok igénylésével kapcsolatos technikai teendôkrôl a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) valamennyi települési önkormányzatnak részletes tájékoztató anyagot küldött a múlt hónapban. A tájékoztató anyagok elérhetôk a www.erzsebetutalvany.hu oldalon. www.kormany.hu
ERZSÉBET- PROGRAMMAL KAPCSOLATBAN JUTHAT A www.erzsebetutalvany.hu ÉS A www.erzsebetprogram.hu INTERNETES OLDALAKON. ÉS AZ