NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Meggyilkolták az orosz nagykövetet Ankarában Hétfő délután megtámadták a törökországi orosz nagykövetet Ankarában. Andrej Karlov egy Oroszország török szemmel című fotókiállítás megnyitóján tartott beszédet, amikor hátba lőtték. A nagykövetetről eleinte olyan hírek érkeztek, hogy súlyos állapotban van, de nem sokkal a támadás után az orosz állami hírforrások közölték, hogy meghalt. Ezt az információt az orosz külügy is megerősítette. A támadót később lelőtte a rendőrség. A Hürriyet twitterére egy fotó is felkerült a támadás utáni pillanatokról. A fegyveres a szíriai Aleppóról beszélt, azt kiabálta törökül, hogy Ne feledjétek Aleppót, ne feledjétek Szíriát! Ezután kiküldte az embereket a teremből, de előtte még azt kibaálta, hogy nem fogja élve elhagyni az épületet, és elhangzott egy Allah akbar is. A Russian Times szerint a férfi több kiállított képet is megrongált.
297/2016 • 2016. DECEMBER 20.
Az ENSZ ellenőrzése alá kerül Aleppó evakuálása
Szörnyű állapotban érkeztek meg az Aleppóból evakuált civilek
Sorban viszik el a kubai ellenzékieket Többtucatnyi ellenzékit állítottak elő Kubában, és a rendőrség megakadályozott két tüntetést, amelyen a politikai bebörtönzöttek szabadon engedését követelték volna, írja az MTI. Ellenzékiek beszámolója szerint vasárnap a fővárosban, Havannában, valamint Santiago de Cubában és Palma Sorianóban összesen 42 ellenzékit gyűjtöttek be a hatóságok. A Kubai Hazafias Unió nevű ellenzéki tömörülés vezetőjét, José Daniel Ferrert elmondása szerint több órán át tartotta fogva a rendőrség Santiago de Cubában. Megfenyegettek, mondta Ferrer telefonon az AFP francia hírügynökségnek. Hozzátette, hogy a hatósági fellépés hátterében az a két beharangozott demonstráció állt, amelyen a politikai foglyok szabadon engedéséért tüntettek volna. Ezek lettek volna az első tiltakozó megmozdulások Fidel Castro volt elnök november 25-i halála óta.
Tizenhárom évet kapott a 101 éves brit pedofil Tizenhárom év börtönbüntetésre ítélték azt a 101 éves brit férfit, akiről pénteken mondta ki a birminghami bíróság, hogy bűnös gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények vádjában, írja a BBC. Ralph Clarke-ot két egykori áldozata jelentette fel még tavaly augusztusban, az 1915-ben született férfi azóta előzetes letartóztatásban volt. Az egykor teherautósofőrként dolgozó férfi a vád szerint 1974-83 között követett el 30 rendbeli szexuális bűncselekményt gyermekkorúak ellen (21-et két kislány, 9-et egy kisfiú ellen). Clarke a tárgyaláson csak a kisfiú esetében ismerte el a bűncselekményeket. Ralph Clarke a legidősebb vádlott, akit valaha bíróság elé állítottak és bűnösnek nyilvánítottak a brit jogtörténetben. A BBC szerint a bottal járó férfi idős kora ellenére képes volt követni a tárgyalást, és nem mutatott megbánást.
Lövöldözés Zürichben, többen megsérültek Az ENSZ Biztonsági Tanácsának hétfői ülésén egyhangúan megszavazták Aleppó evakuálásának ellenőrzési feltételeit, írja a Reuters. A határozat felszólította a feleket, hogy tegyék lehetővé a város keleti feléből történő evakuálás monitorozását az ENSZ tisztségviselői és nemzetközi megfigyelők számára, az ENSZ főtitkárát pedig arra, hogy szervezze meg a megfigyelők kiküldését a város korábban felkelők kezén lévő részére, mégpedig azonnal. A határozat szerint a megfigyelők biztosítanák városban rekedt civilek védelmének biztosítását is, akik a hírek szerint rendszeresen ki vannak téve a szír kormányerők atrocitásainak. A 15 tagú testület elé vasárnap két javaslat került, egy francia és egy orosz, előbbiről Oroszország közölte, hogy nem fogják megszavazni, mert veszélyesnek találják, hogy felkészületlen megfigyelőket küldjenek a vá-
ros keleti felébe. Vasárnap így a szavazás helyett több órás tanácskozáson rettek részt a felek, és sajtójelentések szerint végül a francia terv került átdolgozásra, és mindenki elégedetten állt fel a tárgyalóasztaltól. Samantha Power, Amerika ENSZ-nagykövete azt mondta, egyhangú szavazásra számítanak hétfőn, de Oroszország képviselője is azt mondta, hogy "jó szöveget hoztak össze". Hétfőnezreket mentettek kibuszokkal a város keleti feléből. Az OSDH jelentése szerint 65 busz és két mentőautó indulhatott el, mintegy 3500 emberrel. Az evakuációban részt vevő orvosi csoport egyik tagja azt mondta: az emberek szörnyű állapotban vannak, nem ettek, nem ittak, vécére se mehettek, a gyerekek pedig megfáztak.
Svájci híradásokra hivatkozva azt írja azIndependent, hogy lövöldözés volt Zürichben, egy iszlám imaközpont közelében, ami egyébként a város központi pályaudvarától sincs messze. Az első hírek szerint hárman megsérültek. A lövöldöző elmenekültek, az indítékáról egyelőre nem közölt információt a svájci rendőrség.
Mai időjárás BUDAPEST
1 / 4 °C Várható csapadék: 0 mm
297/2016 • 2016. december 20.
Az Iszlám Állammal álltak kapcsolatban a francia terrorkommandó tagjai Hűséget esküdtek az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek, és szíriai-iraki irányítókkal álltak kapcsolatban annak a hétvégén leleplezett terrorkommandónak a tagjai négy francia és egy marokkói állampolgár -, amely december 1-jén tervezett újabb merényletsorozatot Párizsban - közölte pénteki sajtótájékoztatóján Francois Molins párizsi főügyész. Bernard Cazeneuve belügyminiszter hétfőn jelentette be, hogy a vasárnapi hatósági akcióval, amelynek során hét embert vettek őrizetbe a keletfranciaországi Strasbourgban és a dél-franciaországi Marseille-ben, sikerült elejét venni egy, az ország ellen régóta tervezett terrortámadásnak. A hét gyanúsított közül kettőt kedden szabadon engedtek, öt másik őrizetbe vételét pedig meghosszabbították a hatóságok, kihallgatásuk jelenleg is tart. A négy francia állampolgár 35 és 37 év közötti, a marokkói 46 éves, ellenük várhatóan pénteken emelnek vádat a terrorelhárítási vizsgálóbírók. Az ügyész szerint merénylet előkészítésének céljával létrehozott terrorista bűnszövetkezetben való részvétel lehet ellenük a vád.
Konzultációs mechanizmus lesz az EU és Törökország közt Martin Schultz, az Európai Parlament elnöke a törökországi letartóztatások kritizálása ellenére sem akarja, hogy megszakadjon a párbeszéd Törökországgal, ezért konzultációs mechanizmus létrehozásáról állapodott meg a török miniszterelnökkel. Az Európai Parlament elnöke az újabb törökországi letartóztatási hullám ellenére arra törekszik, hogy ne szakadjon meg a párbeszéd Ankarával - értesült november 4-én, pénteken a dpa német hírügynökség Martin Schulz EP-elnök környezetéből. Schulz Binali Yildirim török miniszterelnökkel folytatott pénteki telefonbeszélgetése alkalmával egy konzultációs eljárás haladéktalan elindításában állapodott meg a török kormány és az Európai Parlament között. A letartóztatottakról is egyeztetnek Az idézett források szerint minél hamarabb tárgyalásokat kell kezdeni Brüsszelben valamint Ankarában, mielőtt még tovább romlana az EU ésTörökország viszonya. Ennek keretében egyeztetnének az egyes letartóztatott török ellenzéki politikusok és újságírók sorsáról is azzal a céllal, hogy mielőbb elérhessék szabadon engedésüket. 2
Most szavaznak hivatalosan is Trumpról az elektorok Az amerikai elnökválasztás óta már lassan másfél hónap eltelt
Az ABC News szerintaz elektori szavazásokról az első eredmények magyar idő szerint délután négy körül futhatnak be, de olyan állam is lehet, ahol csak éjjel egyre végeznek. Az amerikai elnökválasztás óta már lassan másfél hónap eltelt, Donald Trump már lényegébenösszeállította a leendő kabinetjét, márrátaposottKína legérzékenyebb pontjára, de valójában csak hétfőn ül össze az elektori kollégium, amin kőbe véshetik a győzelmét, és hivatalossá tehetik, hogy január 20-án őt iktatják be az Egyesült Államok 45. elnökének. November 8-án nem az összesen leadott szavazat számított, hanem az egyes államok megnyerésével elektorokat szereztek a jelöltek (az elektori rendszer működésérőlitt írtunk bővebben). Ez az összesen 538 ember szavaz most formálisan
December elsején csaptak volna le újra a terroristák Franciaországra Hűséget esküdtek az Iszlám Állam dzsihádista szervezetnek, és szíriai–iraki irányítókkal álltak kapcsolatban annak a hétvégén leleplezett terrorkommandónak a tagjai – négy francia és egy marokkói állampolgár –, amely december 1-jére tervezett újabb merényletsorozatot Párizsban – közölte pénteki sajtótájékoztatóján Francois Molins párizsi főügyész. ernard Cazeneuve belügyminiszter hétfőn jelentette be, hogy a vasárnapi hatósági akcióval, amelynek során hét embert vettek őrizetbe a kelet-franciaországi Strasbourgban és a dél-franciaországi Marseille-ben, sikerült elejét venni egy, az ország ellen régóta tervezett terrortámadásnak. A hét
is Barack Obama utódjáról, de nem egy helyen, hanem párhuzamosan, általában mindenki saját államának helyi törvényhozásában. Az elnökséghez 270 elektorra van szükség, Trump végül 306-ot szerzett, Hillary Clinton pedig 232 elektorral végzett. Az egyértelmű különbség ellenére a feszült kampány, a több fontos államban is szoros eredmény, és az országosan a demokrata jelöltre leadott több szavazat miatt a szokásosnál jóval nagyobb volt a felhajtás az elmúlt másfél hónapban az elektorok körül. Országszerte várhatóak tüntetések is, amikkel az elektorokra akarnak nyomást gyakorolni. gyanúsított közül kettőt kedden szabadon engedtek, öt másik őrizetbe vételét pedig meghosszabbították a hatóságok, kihallgatásuk jelenleg is tart. A négy francia állampolgár 35 és 37 év közötti, a marokkói 46 éves, ellenük várhatóan pénteken emelnek vádat a terrorelhárítási vizsgálóbírók. Az ügyész szerint merénylet előkészítésének céljával létrehozott terrorista bűnszövetkezetben való részvétel lehet ellenük a vád. A Marseille-ben letartóztatott marokkói állampolgárra a portugál társszervek hívták fel Franciaország figyelmét.
A hadsereg elfoglalta Kelet-Aleppó legfontosabb negyedét A szíriai kormányhadsereg heves harcok után elfoglalta Aleppó lázadók ke-
Az alkotmányra hivatkozva adatnák el Trumppal az üzleteit Az előző két amerikai elnök legjobb jogászai is azt állítják, hogy az Amerikai Egyesült Államok elektori kollégiumának vissza kellene utasítania Trump hivatalosan is elnökké választását addig, amíg a milliárdos üzletember ki nem száll a szerteágazó üzleti érdekeltségeiből,írja a thinkprogress.org. (Az államokban az elektorokból álló testület választja meg hivatalosan az USA elnökét, a gyakorlatban persze az országos választás eredménye alapján szavaznak az elnökről, nincs igazán döntési jogkörük. Ha megvan a 270 elektori szavazat az 538-ból, akkor elnök lesz. Trumpnak 306 lett.) Richard Painter, George W. Bush vezető etikai tanácsadója, és Norman Eisen, Barack Obama jogásza szerint, ha Trump december 19-én, amikor találkozik az eketorokkal, továbbra is tulajdonosa marad az üzleteinek, akkor el kell utasítani Trump elnökké választását. Norman Eisen a Thingprogressnek írt levelében az amerikai alkotmányra hivatkozik, amelynek egyik passzusában az áll, hogy az amerikai elnök nem fogadhat el semmilyen külföldről érkező pénzt, jövedelmet. Márpedig Eisen szerint számos üzleti vállalkozásán keresztül kap pénzeket Trump külföldről, külföldi kormányoktól, és ez a tény nyitva hagyja a korrupció lehetőségét. Példaként említette Trump hoteljét Washingtonban, ahol külföldi kormányok fizetnek a hotel használatáért. De a probléma fennáll Trump többi üzleti érdekeltségénél is.
zén lévő keleti felének legnagyobb negyedét. A rebellisek szerint az intenzív légitámadások és a kórházak hiánya miatt omlik össze a frontjuk. A Hanano negyed elfoglalásával a kormányerők közelebb kerültek ahhoz, hogy kettévágják Aleppó keleti felét – írta internetes oldalán az al-Dzsazíra. Az arab hírtelevízió idézte az egyik lázadócsoport név nélkül nyilatkozó illetékesét, aki azt mondta, hogy a hadsereg előrenyomulásáról a kormányhoz hű sajtóban közölt térképek nagyrészt pontosak. Ez a negyed volt az első, amelyet a lázadók 2012-ben elfoglaltak Aleppóban, emlékeztetett aBBC, amely szerint a város visszavétele jelentős győzelem lenne Bassár el-Aszad elnök számára. A lázadók frontja több más helyen is összeomlik Szíriában. Az intenzív bombázás, a heves harcok, a sok halott és sebesült, valamint a kórházak hiánya ennek az oka – mondta a Reutersnek az egyik legnagyobb csoport, a Dzsaba Samíja egyik vezetője.
297/2016 • 2016. december 20.
Matteo Renzi önkritikát gyakorolt, de nem mondott le Nagy bukásnak nevezte a december 4-i alkotmányos népszavazás eredményét Matteo Renzi a referendum miatt lemondott olasz miniszterelnök az általa vezetett balközép Demokrata Párt (PD) vasárnapi országos értekezletén. Matteo Renzi a népszavazás kimenetelét elemezve úgy értékelte, hogy a PD Olaszország déli térségeiben és a fiatalok között veszített szavazatokat. A római parlament átalakításáról és más alkotmányos reformokról szóló népszavazáson a szavazásra jogosult olaszok mintegy hetven százaléka vett részt, és a voksolók hatvan százaléka nemet mondott rájuk. Matteo Renzi, aki a népszavazást saját miniszterelnöki sorsához kötötte, a referendum bukását követően lemondott. "Azt reméltem, hogy 13 millió olasz igennel szavaz, végül 13,5 millióan szavaztak rá, mégsem volt elegendő" - jelentette ki Matteo Renzi a PD Rómában ren-
Obama utasítására vizsgálja a hírszerzés a választási hekkergyanút Barack Obama arra kérte az amerikai hírszerzést, végezzenek teljes felülvizsgálatot az idei amerikai elnökválasztás ügyében, írja aReuters. A jelentésnek még azelőtt el kell készülnie, hogy Obama elhagyja a hivatalát, jelentette be Lisa Monaco belbiztonsági tanácsadó pénteken. Obama rosszindulatú, külföldi beavatkozás ügyében hozta meg döntését, a vizsgálat egyes vélemények szerint akár a 2016-os választás eredményét is megváltoztathatja. Monaco elmondta: a hackertámadások ténye nem újdonság, de az idei elnökválasztás során egészen új szintre emelkedhetett. Októberben az amerikai kormány hivatalosan is azzal vádolta Oroszországot, hogy jogosulatlanul fértek hozzá a Demokrata Nemzeti Bizottság és más politikai szervezetek adataihoz.
dezett találkozóján, amelyen a párt főtitkáraként első alkalommal értékelte a két héttel ezelőtti népszavazás eredményeit. Matteo Renzi szerint hiába lépett a helyébe az új kormányfő Paolo Gentiloni, Olaszországnak előrehozott választásokra kell készülnie. Ezért arra szólította fel az ellenzéki Hajrá Olaszországot (FI), az Északi Ligát és az Öt Csillag Mozgalmat (M5S), hogy egyezzenek meg az új választási törvényben, amely Renzi szerint az 1994-ben és 1996-ban is alkalmazott, úgynevezett Mattarellumválasztási rendszer lehetne. Ez az alkotmányjogász jelenlegi államfőről, Sergio Mattarelláról kapta a nevét.
Bűnös az IMF-vezér
Bűnösnek mondta ki a hanyagság vádjában Christine Lagarde-t, a Nemzetközi Valutaalap főigazgatóját, volt francia gazdasági és pénzügyminisztert hétfőn az illetékes francia bíróság a Bernard Tapie üzletembernek 2008-ban nyújtott nagy összegű kártalanítás ügyében, de mentesítette a büntetés alól.A miniszteri rangú politikusok ügyeivel foglalkozó francia köztársasági bíróság 2014 augusztusban indított előzetes eljárást az IMF-főigazgatója ellen az Adidas
sportszergyártó cég eladása körüli, az államot megkárosító szövevényes kártérítési ügyben, amelyben az állam 403 millió euró (126 milliárd forint) kártérítést fizetett Tapie-nak, a cég korábbi tulajdonosának. A párizsi fellebbviteli bíróság tavaly úgy döntött, hogy az üzletembernek vissza kell fizetnie az államnak a teljes összeget. A kártérítésről Lagarde pénzügyminisztersége (2007-2011) idején született döntés.
Kiégett a hétszáz éves városháza a bajorországi Straubingban Kiégett a történelmi városháza a kelet-bajorországi Straubingban. A 14. században épült épület teteje teljes terjedelmében égett, közösségi médiában megjelent felvételek tanúsága szerint hatalmas, helyenként 15 méteres lángok csaptak föl. A rendőrség lezárta a környéket, a tűzoltók pedig megfeszített munkával igyekeztek megfékezni a lángokat és elejét venni a tűz továbbterjedésének.
3
297/2016 • 2016. december 20.
Kiemelt partnerekkel indította el az első Nyilvános Fiókokat a Viber A Sziget, a Telenor, a Netpincér, a Profession.hu, az Index.hu, a Borháló és a Nosalty indította el elsőként Nyilvános Fiókját a Viber felületén A világ egyik legnagyobb üzenetküldő alkalmazása elindította Nyilvános Fiók (Public Account) és chatbotszolgáltatását, amelynek segítségével cégek, márkák és közéleti szereplők biztonságosan és személyesen kommunikálhatnak vásárlóikkal, ügyfeleikkel, illetve rajongóikkal. Több ismert magyarországi márkával indított együttműködése keretében mutatta be Nyilvános Fiók szolgáltatását idehaza a Viber: mostantól a Sziget, a Telenor, a Netpincér, a Profession.hu, Nosalty, Borháló és Index.hu is elérhető a vezető üzenetküldő alkalmazás közösségi felületén, saját Nyilvános Fiókjukon keresztül. Az új kommunikációs platformon minden eddiginél egyszerűbbé és színesebbé válik a márkák és vásárlóik, ügyfeleik, illetve rajongóik közötti kommunikáció. A Nyilvános Fiókok segítségével világszerte potenciálisan több mint 800 millió, Magyarországon pedig 2,8 millió aktív Viber-felhasználó érhető el, egyetlen közös platformon, a személyes, a közösségi és a tömeges kommunikáció eszközeivel. „Ez a sokrétű, innovatív megoldás mostantól lehetővé teszi, hogy a vállalatok gyorsan és egyszerűen, interaktív és kölcsönös kommunikációt folytassanak célcsoportjaikkal, éppen úgy, ahogy teszik azt a Viber felületén barátaikkal” – mondta Atanas Raykov, a Viber közép-kelet-európai vezérigazgatója. „A Nyilvános Fiókok segítségével a személyes üzenetektől a saját igényekre szabott közösségi felületen át az automatizált funkciókat lehetővé tevő chatbotokig terjed a szolgáltatási paletta, legyen szó akár promócióról, információátadásról, ügyfélszolgálati vagy e-kereskedelmi szolgáltatásokról” – tette hozzá.
2030-ig leállna a szénről Finnország Finnország - ami jelenleg 10 százalékban szénerőművek segítségével fedezi az energiaigényét - 2030-ig függetlenedni akar a szénalapú energiaforrásoktól - derül ki a finn gazdasági minisztériumúj energetikai és klímastratégiájából. A Quartzazt írja, hogy a stratégiából az derül ki, hogy az ország hosszabb távon - konkrétan 2050-ig - teljesen átállna megújuló energiára. 2030-ig az energiamixben 50 százalékkal növeljék a megújuló energiaforrások arányát.
4
Ahol végre nem bűn az édesség A bécsi úti I Love Kex újhullámos süteményei új korszakot alkotnak. Körtés-fekete teás torta, wasabis macaron, almás-fahéjas chia puding, citromos-marcipános keksz, málna-rózsa szörp – csak néhány azok közül az újhullámos édességek közül, amelyek a frissen megnyílt I Love Kex cukrászda kínálatát alkotják. A különleges ízkombinációkkal készült torták, kekszek, cake pop-ok és számos más édesség mintegy fele cukor-, glutén- és laktózmentes. Az elmúlt időszakban a gasztronómia szintem minden területén, így az édességek körében is újabb és újabb trendek figyelhetőek meg. A pohárdesszertek, a különleges ízkombinációkkal készült sütemények és krémek, a magvak felhasználása akár tej formájában, az egészséges édességek, illetve a laktóz, cukor, glutén vagy minden men-
Plusz 222 milliárdnyi hitel jut a magyar cégeknek Összesen 222 milliárd forinttal emelték meg a 10 új európai uniós hitel- és kombinált hitelprogram keretösszegét a legfrissebb hivatalos pályázati menetrendekhez képest – derül ki a Portfolioösszegzéséből. Az Éves Fejlesztési Keret alapján a 10 felhívásra eredetileg 314,71 milliárd forintos keretösszeget terveztek be, de ehhez képest 536,79 milliárd forintos keretösszeggel jelent meg szerdán a pályázati menetrend. Így tehát összesen 222,08 milliárddal több forrás áll a pályázók rendelkezésre, mint amennyit beterveztek a menetrendekben a kkv-k számára. Egyelőre az nem világos, hogy ez a jelentős forrásnövelés milyen egyéb pályázati célok rovására következett be, ez valószínűleg csak az ÉFK újabb frissítéséből derül majd ki. A 222 milliárdos növekedés összesen hét pályázati felhívást érint. Három felhívás esetében nem történt változás a keretösszegek tekintetében. A legnagyobbat, 75 milliárd forintot a kkv-s hitelkereten bővítettek, de az élelmiszeripari komplex beruházásokra is 50 milliárddal több jut majd, a vállalati kutatás-fejlesztéshez pedig 35 milliárdot adtak hozzá, így összesen 105 milliárd jut rá.
LIFESTYLE HOTEL MÁTRA****superior 3233 Mátraháza Telefon: +36 21 300 7200 Fax: +36 21 300 7201
[email protected] www.hotelmatra.hu
Párizsba költözhetnek a londoni nagybankok A francia tőzsdefelügyelet (AMF) főtitkára szerint a brit EU-tagság megszűnése miatt több nemzetközi nagybank is vizsgálja annak lehetőségét, hogy egyes szolgáltatásait Londonból Párizsba telepítse át - írja az MTI. Benoit de Juvigny a BBC-nek azt nyilatkozta, sok Londonban működő pénzügyi szolgáltató "az informális érdeklődésnél tart", de egyes citybeli nagybankok már messze túljutottak ezen, a tervezés előrehaladott szakaszában járnak, "gyakorlati kérdéseket tesznek fel", sőt többen közülük el is végezték az egyes tevékenységi körök áttelepítéséhez szükséges, részletekbe menő vizsgálatokat. A francia felügyelet vezetője kijelentette: Londonban nagyon komoly szakértelem halmozódott fel a pénzügyi szolgáltatásokban, de nem szabad lebecsülni a más országok által kínált szakmai tudást sem. A BBC londoni banki forrásokból származó értesülése szerint Párizs mellett Frankfurt, Dublin, Luxemburg, Amszterdam, Madrid, Pozsony és Málta is aktívan igyekszik átcsábítani Londonban honos pénzügyi szolgáltatási vállalatokat.
Kiadja: Absolut Media Zrt. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu www.amedia.hu
tes termékek egyre nagyobb teret hódítanak. A II és III. határán, a Kolosy téri Buda Entetainment & Gastro bevásárlóközpont utcafrontján nemrég megnyílt I Love Kex éppen ezek köré alakította ki kínálatát, ráadásul úgy, hogy minden desszertet helyben készítenek. A körtés-fekete teás, tokaji sárgabarackos, wasabis, csokis-rozmaringos, áfonya-vaniliás, matcha-fehércsoki-feketeszezámos, chia pudingos és egyéb különleges ízű édességek mellett a hagyományos ízek is megtalálhatóak. A sütemények egy részének elkészítéshez maguk által főzött magtejet használnak, így itt a kávét és a forró csokit is kérhetjük magtejjel (mandula, rizs, kókusz stb.), és ezek a tejek meg is rendelhetők, elvihetők frissen készítve.
Az LG bemutatta legújabb Multi V 5 VRF megoldását
Az új generációs inverter kompresszor és a páratartalmat is mérő kettős érzékelő kiemelkedő teljesítményt, megbízhatóságot és hatékonyságot garantál Az LG Electronics (LG) Magyarországon is bemutatta változó hűtőközeg-áramú (VRF — Variable Refrigerant Flow) megoldásának legújabb generációját, a Multi V 5-öt. A vállalat nagy sikerű Multi V termékeinek legmodernebb képviselőjét olyan, még áramvonalasabb funkcionalitás jellemzi, amely egyszerre optimalizálja az energiahatékonyságot és maximalizálja a felhasználói komfortot. A Multi V 5 különleges új funkciója az a kettős érzékelő (Dual Sensing Control), amely a külső és a belső hőmérséklet mellett a páratartalmat is folyamatosan monitorozza, így hatékonyan képes irányítani a hűtési, illetve fűtési folyamatot. A nagy kapacitású kültéri egységnek és az azt meghajtó, 5. generációs inverter kompresszornak köszönhetően a Multi V 5 valóban erőteljes hűtési és fűtési megoldást jelent. A készülék akár 48 C fokos hőségben is képes 100 százalékos hűtési működést produkálni, és egészen -25 C fokos külső hőmérsékletig tud fűteni. Az LG legújabb VRF-megoldása, a Multi V 5 2017. január 1-től rendelhető a hazai forgalmazóknál.
297/2016 • 2016. december 20.
Lakatos Márk: A nő hétszer Életmód- és stíluskalauz minden korosztálynak, Alexandra Kiadó, 2016.
Lakatos Márk nagyon jól tudja, mire van szükségük a nőknek ahhoz, hogy jól érezzék magukat a bőrükben, legyenek akár 10, 20, 30, 40, 50, 60 vagy 70 évesek. A nő hétszer szakértők segítségével veszi sorra, mire érdemes odafigyelni a különböző életkorokban stílus, öltözködés, táplálkozás, testmozgás, sőt, szexualitás terén, és hasznos tanácsokkal lát el, melyek segítségével minden nő magabiztosabban élheti meg testi-lelki változásait. Nélkülözhetetlen kalauz minden nő számára Magyarország legnépszerűbb stylistjától. Lakatos Márk nők százainak segített már megtalálni a számukra legmegfelelőbb öltözködési stílust, s ezzel visszaadta az önbizal-
mukat, és megmutatta nekik, hogy menynyire fontos jóban lenni önmagukkal. Azonban nemcsak stylistként, hanem jelmeztervezőként, műsorvezetőként, sőt, legújabban kolbászozó bisztró megálmodójaként és üzemeltetőjeként is megcsillogtatja sokoldalú tehetségét. Ebben a könyvében sorra veszi a nők különböző életkorait, a testi és lelki változásokat, a velük járó örömöket és problémákat, persze mindezt a tőle megszokott kedélyességgel és olykor kegyetlen őszinteséggel.
Így ajándékozunk mi! Fagyöngy, fenyő, csengőszó? Ahogy kinyitjuk az adventi naptárunk első ablakát, egyre inkább sürgető kényszerként éljük meg karácsony közeledését. A meghitt ünnepre való várakozást felváltják a sorban állások, a kétségbeesett ajándék-keresgélések és a végén a beletörődés, hogy idén is zoknival lepjük meg a szeretteinket. Számodra is egy nagy kapkodás a karácsonyi vásárlás vagy már fél éve ott lapulnak az ajándékok a szekrényedben? A Springfield legújabb, #TheGiftBox kampánya kapcsán összegyűjtötte azokat az ajándékozó-típusokat, akik között könnyen magunkra ismerhetünk. Az utolsó pillanatos, A magánnyomozó, Dagobert bácsi, A kézműves Akármelyik típusba is tartozunk, ne aggódjunk: még semmivel sem késtünk el. A Springfield legújabb, #TheGiftBox kampánya szerint a legnagyobb érték a közös időtöltés – hamarosan pedig az is kiderülhet, hogy a Cortefiel-csoport márkája mit rejt a saját ajándékcsomagjában. Ami biztos, hogy a divatmárka ezen a télen is előrukkolt egy különleges kollekcióval, így a karácsonyi öltözékünkön már nem kell gondolkodnunk.
ÜNNEP Megjelent a Budapest Bár új lemeze
Rhoda Scott és Varnus Xavér karácsonyi nagykoncert az Arénában Három orgonista-generáció egy színpadon. Két élő legenda, s a nagy felfedezett: Rhoda Scott, Varnus Xavér, és Barknopf Balázs ad nagyszabású közös koncertet ad 2016. december 19-én este fél nyolckor a Papp László Budapest Sportarénában. Ravel világhírű Bolerójában soha a zenetörténelemben nem szólt együtt egyszerre három orgona! Az amerikai gospel zene egyik legautentikusabb képviselője, a világhírű „mezítlábas grófnő” Rhoda Scott a kihívások művésze, szeret kísérletezni a zene területén ugyanúgy mint híres kollégája, Varnus Xavér magyar orgonaművész. A két kivételes tehetség izgalommal várja a karácsonyi koncer-
tet, ahol mély érzelmekkel, dinamikával, izgalmas és egyedi hangzással fűszerezik meg az ünnepi hangulatot. A legszebb klasszikusok és a karácsony ismert dalai várhatók a nagyszabású koncerten, ahol Bárnkopf Balázs orgonaművész vendég lesz, valamint az Art Anzix kamarazenekar is emeli az est fényét. A zene, a szeretet, a tehetség és profizmus jellemzi mindhármójukat, hatalmas tömegeket vonzanak, bárhol is lépnek fel a világban. A koncert a Danubius Music menedzselésével és az Art Anzix Színház szervezésében valósul meg. Igazi ünnepi szuper hangulatot ígérnek a szervezők, akik mindig gondosan figyelnek, hogy minőségi szórakoztatást nyújtsanak a publikumnak.
Lemezbemutató koncert: 2016. december 12. (hétfő), 15.30 és 19.00, MOM Kulturális Központ A napokban jelent meg a Budapest Bár új albuma Ünnep címmel. A (nem csak) karácsonyi hangulathoz illő lemezen 9 – részben magyar, részben angol nyelvű - feldolgozást és 4 új, a Budapest Bár tagjai által írt számot lehet hallani. Az új album dalait élőben 2016. december 12-én – délután és este – a MOM Kulturális Központban rendezendő lemezbemutató koncerteken hallhatják először a rajongók. Ezen a koncerten a Budapest Bár minden énekese és zenésze fellép.
Időjárás
Sze
Cs
P
1/5
-1 / 6
-1 / 7
Magyarország Budapest: Debrecen: Eger:
1/4 2/8 4/6
Kecskemét: Keszthely: Miskolc:
2/7 3/8 2/7
Európa Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:
13/10 1/6 5/8 3/4 8/5 8/5
Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:
-6/4 2/7 5/6 3/8 8/10 4/9
Kultúra
Fabricius Gábor: Más bolygó, regény, Európa Könyvkiadó Fabricius Gábor első regénye egy illúzió- és identitásvesztett nemzedék szakadatlan útkereséséről szól. A Más bolygó októberben jelenik meg az Európa Könyvkiadó gondozásában, melynek igazgatója, a József Attila-díjas műfordító, esszéista M. Nagy Miklós így ajánlja a kötetet: „A Más bolygó az utazás regénye – párhuzamos roadmovie, amelyben valahol mélyen még ott dobog Kerouac szíve. A Más bolygó cinikus és kegyetlen regény: mintha egy magyar Bret Easton Ellis írta volna, ha Ellis lehetne magyar…” Fabricius első regényéből egy olyan nemzedék története rajzolódik ki, amely az illúziói mellett az identitását is elvesztette. A Más bolygó a tulajdonságok nélküli ember, az örök alakváltó, a semmilyenség, és KeletEurópa regénye, amely Nyugattá akart válni, de a kelet-európai jelenre ítéltetett, örökre lekésve a gyönyörűséges, csábító kapitalizmusról. A Más bolygó egyszerre repít a múltba, a jelenbe, a jövőbe, mindig, mindenhol dobog a szív és lüktet a szellem, de a Föld már egyre lassabban forog. Fabricius Gábor designer, filmrende‐
ző, kreatív reklámszakember. Íróként 2009-ben mutatkozott be Puha neon fejlövés c. kötetével. Első regénye, a Más bolygó, 2016 októberében jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozá‐ sában.
5
297/2016 • 2016. december 20.
Új győztese van a 2014-es Boston Maratonnak
A kenyai Rita Jeptoo doppingvétsége és eltiltása miatt az etióp Buzunesh Debát hirdették ki a 2014-es Boston Maraton női győztesének. A szervezők hétfői bejelentése szerint dolgoznak azon, hogy miként tudja majd az új győztes megkapni a 150 ezer dolláros pénzdíjat, valamint az új pályacsúcsért járó 25 ezer dollárt. A versenyt 2:18:57 órás idővel nyerte Jeptoo, akinek viszont a szervezetében eritropoetin (EPO) nyomaira bukkantak az az évben futott Chicago Maraton előtti edzésen. A doppingvétség miatti jogi eljárások csak idén októberben zárultak le a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS). Jeptoo végül négyéves eltiltást kapott, és 2014-től törölték az eredményeit, köztük a bostoni diadalát is. Deba a versenyen 2:19:59 órával ért célba másodikként, de mostantól ez a legjobb női időeredmény a Boston Maraton 1897 óta íródó történetében.
Oroszul írt, halálos fenyegetést kapott az IAAF-elnök Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség brit elnöke közölte, hogy halálos fenyegetéseket kapott az orosz atléták olimpiai kizárása után, írta az MTI. A versenyzőként kétszeres olimpiai bajnok sportdiplomata a New York Times amerikai napilapnak annyiban részletezte a fenyegetéseket, hogy azokat orosz nyelven kapta. A tavaly ősszel kirobbant orosz doppingbotrány következményeként az IAAF kitiltotta az összes orosz atlétát a riói olimpiáról. A nemzetközi Sportdöntőbíróság pedig elutasította a 68 érintett fellebbezését, végül egyedül a távolugró Darja Klisina indulhatott a brazíliai játékokon. Július 18-án hozták nyilvánosságra Richard McLarennek, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség fővizsgálójának a 2014-es szocsi téli olimpiáról készített jelentését, amely államilag irányított doppingolással vádolta Oroszországot. A WADA azt javasolta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, hogy a teljes orosz csapatot zárja ki a riói játékokról. A szervezet végrehajtó testülete azonban úgy döntött, hogy nem így jár el, de a részvételhez az orosz versenyzők mindegyikének egyéni engedélyre volt szüksége sportágának nemzetközi szövetségétől.
Alonso kiszállt? Nem hajt a Mercihez?
A Mercedes-főnök Toto Wolff előbb azt mondta, nem akarja elhozni a McLaren-Hondától Fernando Alonsót, aztán azt, hogy megfontolják a spanyol szerződtetését Nico Rosberg helyére. A pilóta menedzsere, Flavio Briatore utána arról beszélt, kitölti a szerződését a McLarennél, ami jövő év végéig a csapathoz köti. Kedden az Autosport.com arról tudósított, hogy Alonso kiszállt a pozícióért folyó versengésből, amikor a McLaren-gyárban szólt az alkalmazottakhoz. Hiszek ebben a pro-
jektben, eltökélt vagyok, a McLaren-Hondával akarok világbajnok lenni. Ez az egyetlen célom - idézte őt az újság. Ha így van,Valtteri Bottas az abszolút esélyesa helyre, akinek kivásárlásáról állítólag már alkudozik is a Mercedes a Williamsszel. Az első ajánlatot visszadobta a Williams.
Új szövetségi kapitány lesz kajak-kenuban
A Chelsea szimbólumának eljött a vég A legfontosabb, hogy a felnőtt kapitány, Storcz Botond nem is pályázott, úgy értesültünk, nem ért egyet a pályáztatási módszerrel. Posztja semmiképp nem volt biztos, mert ugyan a kajakosnők három aranyat szereztek a riói olimpián, a férfiak sem kajakban, sem kenuban nem tudtak összehozni egy érmet sem. A pályázatokról előre láthatóan jövő hétfőn a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége dönt. Az új elnök, Schmidt Gábor a Digi Sport adásában hétfő reggel arról beszélt, egy héten belül mindenképp meglesznek a kinevezések. 6
AThe Timesinformációi szerint a Chelsea közölte a csapat ikonjával és kapitányával, John Terry-vel, hogy nem ajánlja fel számára szerződésének további egy évvel való meghosszabbítását. Azok után, hogy tavaly előbb elbúcsúztak tőle, majd visszakoztak, és végül csak ráhúztak még egy évet a szerződésére, a klub vezetősége idén hamar elhatározta magát. Ehhez Terry életkorán, egyre szaporodó sérülésein és formáján túl az is nagyban hozzájárult, hogy a helyén játszó,
nyáron visszaigazolt David Luizzal nem nagyon kap gólt a Chelsea háromvédősre átvariált hátsó alakzata, a londoniak a legutóbbi 9-ből 9 meccset nyerve vezetik az angol bajnokságot. Terry az idény első 4 mérkőzését végigjátszotta – nem is szerepeltek vele rosszul: 3 győzelem és egy döntetlen a mérleg –, ám ezután többször is megsérült, és egy hatperces beugrást leszámítva – az Everton ellen – egyáltalán nem vett részt a "nagy menetelésben".