ALAPVETŐ TÉNYEK AZ ENSZ-RŐL

ALAPVETŐ TÉNYEK AZ ENSZ-RŐL

Kiadja a Magyar ENSZ Társaság 2013

1

A mű eredeti címe: Basic Facts about the United Nations Kiadta az ENSZ Tájékoztatási Főosztálya, New York, New York 10017, Egyesült Államok Átdolgozott kiadás Copyright © 2011 United Nations (ISBN: 978-92-1-101235-4) A kiadvány – ha nincs másképp jelölve – 2010. decemberi adatokra épül. Bizonyos adatokat (pl. személyi változások) a szerkesztő a 2013. januári helyzetnek megfelelően frissítette. Hungarian translation © Magyar ENSZ Társaság ISBN: 978-963-89728-0-4 A kiadvány fordítását és megjelentetését a

KÜLÜGYMINISZTÉRIUM támogatása tette lehetővé. A harmadik fejezet fordítását az ENSZ Bécsi Tájékoztatási Szolgálata támogatta. Fordította: Liwa-Horváth Krisztina A fordítást szakmailag ellenőrizte (IV. és VI. fejezetek): Lamm Vanda, Ganczer Mónika és Sulyok Gábor

A magyar nyelvű kiadásért felelős: Dr. Gömbös Ervin, a Magyar ENSZ Társaság főtitkára

2

A FŐTITKÁR ELŐSZAVA Az ENSZ létrehozását az a meggyőződés vezérelte, hogy a világ nemzetei képesek együttműködni, és együtt is kell működniük a konfliktusok békés megoldásában és az emberek életének jobbá tételében. Több mint 65 évvel később, rekordmennyiségű valódi eredmény elérése után változatlanul és teljes mértékben ragaszkodunk ezekhez az elvekhez. Nagyon sok dolog változott meg az ENSZ megalapítása óta. A Szervezet taglétszáma közel megnégyszereződött, miközben a dekolonizáció, a népesség növekedése és a globalizáció mind külön-külön hozzájárultak modern világunk átrajzolásához. A világ fejlődésével együtt gyarapodtak a kihívások is. A technológiai fejlődés mindenkit érint, és mindenkihez kötődik úgy, ahogyan akár egy évtizeddel ezelőtt sem tudtuk elképzelni; pénzügyi, élelmiszer-, egészségügyi és energiaválságok nem voltak tekintettel országhatárokra; továbbá az éghajlatváltozás és más ökológiai veszélyek rávilágítottak arra, hogy a fenntartható fejlődés három egymást kiegészítő pilléren nyugszik: társadalmi fejlődés, gazdasági növekedés és környezetvédelem. E kihívások kezelésére multilaterális együttműködésre van szükség sokkal inkább, mint bármikor, a cselekvés leghatékonyabb helyszíne pedig változatlanul az ENSZ. Csak együttműködve ragadhatjuk meg azokat a lehetőségeket, amelyeket ezek a monumentális változások teremtenek, és kerülhetjük el azokat a kockázatokat, amelyeket ezek felvetnek. Ez a század áttöréssel kezdődött: 2000-ben a millenniumi fejlesztési célok (MDG-k) megvalósítható ütemezésű tervet jelentettek az emberek legégetőbb szükségleteinek a kielégítésére. Ma már igazi eredményeink vannak. A fejlesztési sikertörténetek növekvő számával párhuzamosan – a beiskolázás drámai növekedése, szélesebb körű hozzáférés a tiszta vízhez, a betegségek hatékonyabb kezelése, a zöldtechnológia növekedése – az MDG-k átalakító hatása tagadhatatlan. Ugyancsak mindenütt fontos a hétköznapi emberek olthatatlan vágya arra, hogy lássák: az ENSZ Alapokmányának alapvető értékei megvalósulnak mindennapi életükben. Dél-Szudántól Kelet-Timorig, Tunéziától Kirgizisztánig találkoztunk olyan emberekkel, akik a demokratikus számonkérhetőségre, a szabadságra és az emberi jogokra vágynak. Az ENSZ változatlanul kifejezésre juttatja és kiáll az egyetemes értékek mellett, valamint saját rendszerén keresztül azon dolgozik, hogy beleszője ezeket a nemzeti és nemzetközi élet szövetébe. Az Alapvető tények az ENSZ-ről, amelyet először 1947-ben adtak ki, bemutatja a Szervezet történetét, céljait, struktúráját és a legutóbbi fejlesztéseket. Miután a politikában, a gazdaságban a technológia és az emberi jogok területén is új kihívások keletkeznek, az ENSZ folyamatosan fejlődik, hogy kezelni tudja ezeket. Figyelemre méltó példa az UN-Women 3

létrehozása 2010-ben, amelynek az a célja, hogy segítse előmozdítani a nemek közti egyenlőség és a nők felemelkedésének előnyeit az ENSZ napirendjének teljes spektrumában. Ugyanakkor a menedzsment most zajló változási folyamata az ENSZ-ben segít bennünket abban, hogy többet és hatékonyabban végezzünk. Javasolom ezt a kiadványt mindenkinek, akit érdekel ez az egyedülálló, felbecsülhetetlenül értékes és nélkülözhetetlen Szervezet, egyrészt referenciaként arról, hogy mit ért el eddig, másrészt pedig útmutatóként, hogy milyen feladatok várnak még megoldásra.

Ban Ki Mun az ENSZ főtitkára New York, 2011. április

4

TARTALOM Az ENSZ szervezetei rendszerének magyar nyelvű ábrája itt érhető el: http://www.menszt.hu/tudnivalok_az_egyesult_nemzetek_szervezeterol/az_ensz_szervezet e

A tartalom egy adott sorára kattintva a megfelelő oldal közvetlenül elérhető.

A FŐTITKÁR ELŐSZAVA .......................................................................... 3 TARTALOM ............................................................................................... 5 KIEMELT (VÍZJELLEL ELLÁTOTT) SZÖVEGRÉSZEK .......................... 11 RÖVIDÍTÉSEK ......................................................................................... 13 I. AZ ENSZ ALAPOKMÁNYA, STRUKTÚRÁJA ÉS RENDSZERE.......... 17 Az ENSZ Alapokmánya ....................................................................................... 18 Célok és alapelvek .......................................................................................... 19 Tagság és hivatalos nyelvek ........................................................................... 20 Az ENSZ-struktúra .............................................................................................. 20 Közgyűlés ........................................................................................................ 20 Feladatok és hatáskör ................................................................................. 20 Ülésszakok .................................................................................................. 21 Biztonsági Tanács ........................................................................................... 22 Feladatok és hatáskör ................................................................................. 23 Törvényszékek és bíróságok ...................................................................... 25 Gazdasági és Szociális Tanács (ECOSOC) ................................................... 28 Feladatok és hatáskör ................................................................................. 28 Ülésszakok és alárendelt testületek ............................................................ 28 Regionális bizottságok ................................................................................ 30 Kapcsolatok a nem kormányzati szervezetekkel ........................................ 33 Gyámsági Tanács ........................................................................................... 33 Nemzetközi Bíróság ........................................................................................ 34 Joghatóság .................................................................................................. 34 Tagság ........................................................................................................ 34 Titkárság.......................................................................................................... 35 Főtitkár ........................................................................................................ 36 Főosztályok és hivatalok ............................................................................. 38 Költségvetés .................................................................................................... 47 Az ENSZ szervezeteinek a rendszere ................................................................ 49 Programok és alapok, kutató- és képzőintézetek, valamint egyéb intézmények ........................................................................................................................ 50 Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD) .............. 50 Nemzetközi Kereskedelmi Központ (ITC) ................................................... 51 Az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) .................................................... 52 ENSZ-önkéntesek (UNV) ............................................................................ 52 ENSZ Tőkefejlesztési Alap (UNCDF) ......................................................... 54 Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) ......................................... 54 Az ENSZ Népesedési Alapja (UNFPA) ....................................................... 55

5

Az ENSZ Emberi Települések Programja (UN-HABITAT) .......................... 56 Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) ........................................ 57 Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) ........................................................... 57 Az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatala (UNODC) ................................ 58 Az ENSZ Palesztin Menekülteket Segélyező és Munkaközvetítő Hivatala a Közel-Keleten (UNRWA) ............................................................................. 59 Élelmezési Világprogram (WFP) ................................................................. 60 Az ENSZ Interregionális Bűnügyi és Igazságügyi Kutatóintézete (UNICRI) .................................................................................................................... 60 Az ENSZ Leszerelési Kutatóintézete (UNIDIR) .......................................... 61 Az ENSZ Továbbképző és Kutatóintézete (UNITAR) ................................. 61 Az ENSZ Szociális Fejlesztési Kutatóintézete (UNRISD) ........................... 62 ENSZ Egyetem (UNU) ................................................................................ 62 Közös ENSZ HIV/AIDS Program (UNAIDS) ............................................... 63 Az ENSZ Projektszolgáltatások Hivatala (UNOPS) .................................... 63 Az ENSZ Nemek Egyenlőségével és a Nők Felemelkedésével Foglalkozó Egysége (UN-Women) ................................................................................ 64 Szakosított intézmények és kapcsolódó szervezetek ..................................... 64 Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) ..................................................... 64 Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) ...................... 65 Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO)66 Egészségügyi Világszervezet (WHO) ......................................................... 68 Világbank-csoport ....................................................................................... 69 Nemzetközi Valutaalap (IMF) ...................................................................... 71 Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) ......................................... 72 Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) ................................................ 72 Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) ..................................................... 73 Egyetemes Postaegyesület (UPU) ............................................................. 74 Meteorológiai Világszervezet (WMO) ......................................................... 74 Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) ................................................ 74 Nemzetközi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap (IFAD) ................................... 75 Az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete (UNIDO) ............................................ 76 Idegenforgalmi Világszervezet (UNWTO) ................................................... 77 Az Átfogó Atomcsendszerződés Szervezete Előkészítő Bizottsága (CTBTO) ...................................................................................................... 78 Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) ............................................. 78 Vegyi Fegyverek Betiltásának Szervezete (OPCW) ................................... 79 Kereskedelmi Világszervezet (WTO) .......................................................... 80

II. NEMZETKÖZI BÉKE ÉS BIZTONSÁG ................................................ 81 Biztonsági Tanács ............................................................................................... 83 Közgyűlés ............................................................................................................ 84 Konfliktusmegelőzés ........................................................................................... 85 Békefenntartás .................................................................................................... 85 Kikényszerítés ..................................................................................................... 91 Szankciók ........................................................................................................ 91 Katonai akciók engedélyezése........................................................................ 93 Békeépítés .......................................................................................................... 93 Választási segítségnyújtás .................................................................................. 93

6

A béke építése fejlesztéssel ............................................................................... 95 Akció a békéért ................................................................................................... 95 Afrika ............................................................................................................... 95 Afrika déli része ........................................................................................... 95 A Nagy-tavak vidéke ................................................................................... 97 Nyugat-Afrika............................................................................................. 102 Közép- és Kelet-Afrika .............................................................................. 109 Az amerikai kontinens államai....................................................................... 114 Ázsia és a Csendes-óceáni térség ............................................................... 116 A Közel-Kelet............................................................................................. 116 Afganisztán................................................................................................ 121 Irak ............................................................................................................ 124 India–Pakisztán ......................................................................................... 127 Tádzsikisztán............................................................................................. 128 Kambodzsa ............................................................................................... 129 Mianmar .................................................................................................... 129 Nepál ......................................................................................................... 131 Bougainville / Pápua Új-Guinea ................................................................ 132 Kelet-Timor ................................................................................................ 133 Európa ........................................................................................................... 134 Ciprus ........................................................................................................ 134 Georgia (Grúzia) ....................................................................................... 135 A balkáni országok .................................................................................... 136 Leszerelés ......................................................................................................... 138 A leszerelési mechanizmus........................................................................... 139 Tömegpusztító fegyverek .............................................................................. 142 Atomfegyverek .......................................................................................... 142 Vegyi és biológiai fegyverek .......................................................................... 146 Hagyományos fegyverek, bizalomépítés és átláthatóság ............................. 147 A világűr békés felhasználása .......................................................................... 151 Jogi okmányok .............................................................................................. 152 Világűrügyi Hivatal ........................................................................................ 154

III. GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI FEJLŐDÉS.................................... 156 Fejlesztési tevékenységek koordinálása ........................................................... 158 Gazdasági fejlődés ............................................................................................ 159 Hivatalos fejlesztési segítségnyújtás ............................................................ 160 A fejlődés támogatása világszerte ................................................................ 162 Fejlesztési célú kölcsönzés ........................................................................... 163 Kölcsönzés a stabilitás érdekében ................................................................ 167 Befektetés és fejlődés ................................................................................... 169 Kereskedelem és fejlődés ............................................................................. 170 Mezőgazdaság-fejlesztés .............................................................................. 173 Iparfejlesztés ................................................................................................. 175 Munkaerő ...................................................................................................... 176 Nemzetközi polgári repülés ........................................................................... 178 Nemzetközi hajózás ...................................................................................... 179 Távközlés ...................................................................................................... 181 Nemzetközi postaszolgálat ........................................................................... 182

7

Szellemi tulajdon ........................................................................................... 183 Globális statisztika ........................................................................................ 184 Közigazgatás ................................................................................................. 185 Tudomány és technológia a fejlődés szolgálatában ..................................... 186 Társadalmi fejlődés ........................................................................................... 186 Előrehaladás a millenniumi fejlesztési célok elérésében .............................. 188 A szegénység csökkentése........................................................................... 193 Küzdelem az éhínség ellen ........................................................................... 194 Egészségügy ................................................................................................. 196 Emberi települések ........................................................................................ 201 Oktatás .......................................................................................................... 203 Kutatás és képzés ......................................................................................... 206 Népesedés és fejlődés .................................................................................. 208 Nemek egyenlősége és a nők felemelkedése .............................................. 210 A gyermekek jogainak előmozdítása ............................................................ 212 Társadalmi integráció .................................................................................... 215 Családok ................................................................................................... 215 Ifjúság ........................................................................................................ 215 Idősek ........................................................................................................ 216 Őshonosokra vonatkozó kérdések ............................................................ 217 Fogyatékossággal élő személyek ............................................................. 218 Civilizálatlan társadalom: bűnözés, kábítószer-fogyasztás és terrorizmus... 219 Kábítószer-ellenőrzés ............................................................................... 219 Bűnmegelőzés........................................................................................... 221 Tudomány, kultúra és kommunikáció ........................................................... 222 Természet-, társadalom- és humán tudományok ..................................... 223 Kultúra és fejlődés ..................................................................................... 223 Sport a fejlődésért és a békéért ................................................................ 224 Kommunikáció és információ .................................................................... 224 Fenntartható fejlődés ........................................................................................ 226 A 21. század napirendje ................................................................................ 227 Fenntartható Fejlődési Világcsúcs ................................................................ 228 A fenntartható fejlődés finanszírozása .......................................................... 228 Akció a környezetért ...................................................................................... 229 Éghajlatváltozás és globális felmelegedés ................................................... 232 Az ózonréteg megkárosítása ........................................................................ 235 Kisszigetek .................................................................................................... 236 Fenntartható erdőgazdálkodás ..................................................................... 236 Elsivatagosodás ............................................................................................ 237 Biológiai sokféleség, szennyezés és túlhalászás ......................................... 238 A tengeri környezet védelme......................................................................... 240 Időjárás, éghajlat és víz ................................................................................ 241 Természeti erőforrások és energia ............................................................... 243 Nukleáris biztonság ....................................................................................... 245

IV. EMBERI JOGOK .............................................................................. 248 Emberi jogi okmányok ....................................................................................... 248 Az Emberi Jogok Nemzetközi Törvénye ....................................................... 249 Gazdasági, szociális és kulturális jogok ........................................................ 249

8

Polgári és politikai jogok ................................................................................ 251 További egyezmények .................................................................................. 252 Egyéb szabályok ........................................................................................... 256 Az emberi jogi mechanizmusok ........................................................................ 257 Emberi Jogi Tanács ...................................................................................... 257 Az ENSZ emberi jogi főbiztosa ..................................................................... 259 Az emberi jogok előmozdítása és védelme ...................................................... 260 A fejlődéshez való jog ................................................................................... 262 Az élelemhez való jog ................................................................................... 262 A munkával kapcsolatos jogok ...................................................................... 262 Küzdelem a hátrányos megkülönböztetés ellen ............................................... 265 Apartheid ....................................................................................................... 265 Fajüldözés ..................................................................................................... 266 A nők jogai..................................................................................................... 267 A gyermekek jogai ......................................................................................... 269 Kisebbségek jogai ......................................................................................... 270 Őshonos népek ............................................................................................. 271 Fogyatékossággal élő személyek ................................................................. 272 Migráns munkavállalók .................................................................................. 274 Igazságszolgáltatás ........................................................................................... 275 A jövő prioritásai ................................................................................................ 275

V. HUMANITÁRIUS AKCIÓ ................................................................... 277 A humanitárius segítségnyújtás koordinálása................................................... 279 Humanitárius segítségnyújtás és védelem ....................................................... 281 Menekültek védelme és segítése ...................................................................... 285 Palesztin menekültek ........................................................................................ 289

VI. NEMZETKÖZI JOG........................................................................... 291 A viták bírósági rendezése ................................................................................ 291 A nemzetközi jog fejlesztése és kodifikálása .................................................... 293 Nemzetközi kereskedelmi jog ........................................................................... 295 Környezetjog ..................................................................................................... 295 Tengerjog .......................................................................................................... 298 Az egyezmény hatása ................................................................................... 298 Az egyezmény által létrehozott testületek ..................................................... 299 A részes államok találkozói és a Közgyűlés eljárásai ................................... 300 Nemzetközi humanitárius jog ............................................................................ 301 Nemzetközi terrorizmus .................................................................................... 302 Egyéb jogi kérdések .......................................................................................... 305

VII. DEKOLONIZÁCIÓ ........................................................................... 307 Nemzetközi gyámsági rendszer ........................................................................ 307 Önkormányzattal nem rendelkező területek ..................................................... 309 A gyarmati országok és népek függetlenségének megadásáról szóló nyilatkozat .......................................................................................................................... 309 Namíbia ......................................................................................................... 310 Kelet-Timor .................................................................................................... 311 Nyugat-Szahara ............................................................................................ 312

FÜGGELÉKEK ....................................................................................... 315 Az ENSZ tagállamai .......................................................................................... 315

9

Az ENSZ taglétszámának a növekedése .......................................................... 316 Békefenntartó műveletek: múlt és jelen ............................................................ 320 Dekolonizáció .................................................................................................... 321 ENSZ-emléknapok, emlékhetek, nemzetközi évek és évtizedek ..................... 326 Válogatott ENSZ-honlapok................................................................................ 327

10

KIEMELT (VÍZJELLEL ELLÁTOTT) SZÖVEGRÉSZEK Módosítások az ENSZ Alapokmányához ...............................................................................19 A Biztonsági Tanács jelenlegi tagjai (2013–2014) ................................................................23 A 2005. évi világcsúcs ...........................................................................................................29 Az előző főtitkárok ...............................................................................................................36 Reform és megújulás: békefenntartás és leszerelés ............................................................38 Az ENSZ és a Nobel-békedíj ..................................................................................................51 Az ENSZ-et támogató világ ...................................................................................................53 ENSZ békehírnökök és jószolgálati nagykövetek ..................................................................67 Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) ....................................................................76 A békeépítés struktúrája ......................................................................................................83 Védelmi felelősség ...............................................................................................................86 Ki a békefenntartó műveletek parancsnoka ........................................................................87 ENSZ békefenntartó műveletek* .........................................................................................88 Folyamatban lévő ENSZ politikai és békeépítő missziók* ....................................................92 Afrika: egy ENSZ-prioritás.....................................................................................................96 Az Afrikai Unió és az ENSZ Hibrid Művelete Dárfúrban (UNAMID) ....................................111 Többoldalú leszerelési és fegyverzetszabályozási megállapodások ...................................140 Kétoldalú leszerelési megállapodások ...............................................................................144 Küzdelem a taposóaknák ellen ...........................................................................................149 UNISPACE: a világűr felhasználása a fejlesztés és a segélynyújtás számára ......................155 A globalizáció mindenki érdekét szolgálja ..........................................................................157 Az ENSZ versenyelőnye ......................................................................................................159 Nemzetközi konferencia a fejlesztés finanszírozásáról ......................................................161 Afrika: egy ENSZ-prioritás...................................................................................................164 Külföldi közvetlen befektetés és fejlődés ...........................................................................170 Az méltányos kereskedelem előmozdítása a mindenkit érintő fejlesztésért .....................173 Főbb világkonferenciák 2000 óta .......................................................................................187 Világ-csúcstalálkozó a társadalmi fejlődésről .....................................................................189 millenniumi fejlesztési célok – célok a szegénység, a betegségek, a környezet és a fejlesztés terén ..........................................................................................................191 A gyermekbénulás-mentes világ küszöbén ........................................................................197 Az ENSZ küzd a HIV/AIDS ellen ...........................................................................................199 Malária és tuberkulózis ......................................................................................................200 Ifjúság és iskolák .................................................................................................................205 Academic Impact ................................................................................................................207 Nők világkonferenciái .........................................................................................................211 Gyermekek számára alkalmas világ ....................................................................................214 Civilizációk Szövetsége .......................................................................................................225 Fenntartható fejlődési csúcstalálkozók ..............................................................................229 Változó emberi magatartás ................................................................................................230 Összefoglaló jelentés az éghajlatváltozásról ......................................................................234

11

UN-Water ...........................................................................................................................244 Az egyetemes jogok meghatározása ..................................................................................250 Az ENSZ Demokrácia Alapja ...............................................................................................253 Különleges jelentéstevők és munkacsoportok ...................................................................258 Technikai együttműködési program ..................................................................................263 Fogjunk össze a nők elleni erőszak megszüntetéséért .......................................................268 A 2004. decemberi indiai-óceáni földrengés és szökőár ....................................................278 Haiti újjáépül a 2010. januári földrengés után ...................................................................279 A gyorssegély koordinációja ...............................................................................................280 Gyermekek védelme háborúban ........................................................................................282 A humanitárius munkavállalók védelme ............................................................................284 Menekültek a saját országukban ........................................................................................286 Globális felmelegedés és a környezeti menekültek ...........................................................287 Menekülő emberek ............................................................................................................288 A Nemzetközi Büntetőbíróság ............................................................................................303 Területek, amelyekre a gyarmati országok és népek függetlenségének megadásáról szóló nyilatkozat változatlanul vonatkozik .........................................................................308

12

RÖVIDÍTÉSEK ACABQ AU BT CEDAW

CIS CTBTO

CWC DESA DFS DGACM DM DPA DPI DPKO DSS ECA ECE ECLAC ECOSOC ECOWAS EGB ENSZ ESCAP ESCWA FAO GATT IAEA

Advisory Committee on Administrative and Budgetary Questions (Igazgatási és Költségvetési Kérdések Tanácsadó Bizottsága) African Union (Afrikai Unió) Biztonsági Tanács (Security Council) Committee on the Elimination of Discrimination against Women (Nők Hátrányos Megkülönböztetése Kiküszöbölésével Foglalkozó Bizottság) Commonwealth of Independent States (Független Államok Közössége) Preparatory Commission for the Comprehensive Nuclear-Test-Ban Treaty Organization (Átfogó Atomcsendszerződés Szervezete Előkészítő Bizottsága) Chemical Weapons Convention (Vegyi Fegyverek Konvenciója) Department of Economic and Social Affairs (ENSZ Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztálya) Department of Field Support (Műveleti Területeket Támogató Főosztály) Department for General Assembly and Conference Management (Közgyűlés- és Konferenciamenedzsment Főosztály) Department of Management (Menedzsment Főosztály) Department of Political Affairs (Politikai Ügyek Főosztálya) Department of Public Information (Tájékoztatási Főosztály) Department of Peacekeeping Operations (Békefenntartó Műveletek Főosztálya) Department of Safety and Security (Biztonságossági és Biztonsági Főosztály) Economic Commission for Africa (Afrikai Gazdasági Bizottság) Economic Commission for Europe (Európai Gazdasági Bizottság) Economic Commission for Latin America and the Caribbean (Latinamerikai és Karibi Gazdasági Bizottság) Economic and Social Council (Gazdasági és Szociális Tanács) Economic Community of West African States (Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége) Európai Gazdasági Bizottság (Economic Commission for Europe) Egyesült Nemzetek Szervezete (United Nations Organization) Economic and Social Commission for Asia and the Pacific (Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági és Szociális Bizottság) Economic and Social Commission for Western Asia (Nyugat-ázsiai Gazdasági és Szociális Bizottság) Food and Agriculture Organization of the United Nations (ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete) General Agreement on Tariffs and Trade (Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény) International Atomic Energy Agency (Nemzetközi Atomenergia Ügynökség)

13

IASC IBRD ICAO ICSID ICC ICJ IDA IDPs IFAD IFC ILO IMF IMO IPCC ITC ITU LDCs LICs MDGs MIGA NATO NEPAD NGOs NPT OAS OAU OCHA ODA OHCHR

Inter-Agency Standing Committee (Intézményközi Állandó Bizottság) International Bank for Reconstruction and Development (Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank) International Civil Aviation Organization (Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet) International Centre for Settlement of Investment Disputes (Befektetési Vitákat Rendező Nemzetközi Központ) International Criminal Court (Nemzetközi Büntetőbíróság) International Court of Justice (Nemzetközi Bíróság) International Development Association (Nemzetközi Fejlesztési Társulás) internally displaced persons (lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek) International Fund for Agricultural Development (Nemzetközi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap) International Finance Corporation (Nemzetközi Pénzügyi Társaság) International Labour Organization (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) International Monetary Fund (Nemzetközi Valutaalap) International Maritime Organization (Nemzetközi Tengerészeti Szervezet) Intergovernmental Panel on Climate Change (Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) International Trade Centre (UNCTAD/WTO Nemzetközi Kereskedelmi Központ) International Telecommunication Union (Nemzetközi Távközlési Egyesület) Least Developed Countries (legkevésbé fejlett országok) Low-Income Countries (alacsony jövedelmű orzságok) Millennium Development Goals (millenniumi fejlesztési célok) Multilateral Investment Guarantee Agency (Nemzetközi Beruházásvédelmi Ügynökség) North Atlantic Treaty Organization (Észak-atlanti Szerződés Szervezete) New Partnership for Africa’s Development (Új Partnerség Afrika Fejlesztéséért) Non Governmental Organizations (nem kormányzati szervezetek) Treaty on the Non-Proliferation of Nuclear Weapons (Atomsorompó-szerződés) Organization of American States (Amerikai Államok Szervezete) Organization of African Unity (Afrikai Egységszervezet) Office for the Coordination of Humanitarian Affairs (Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala) Official Development Assistance (Hivatalos Fejlesztési Segítségnyújtás) Office of the High Commissioner for Human Rights (ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága)

14

OIOS OLA OPCW OSAA OSCE SDR UN UNAIDS UNCDF UNCED UNCTAD UNDP UNEP UNESCO UNFPA UN-HABITAT UNHCR UNICEF UNICRI UNIDIR UNIDO UNIFEM UNITAR UNO UNODA UNODC UNOG

Office of Internal Oversight Services (Belső Felügyeleti Szolgáltatások Hivatala) Office of Legal Affairs (ENSZ Jogügyi Hivatala) Organization for the Prohibition of Chemical Weapons (Vegyi Fegyverek Betiltásának Szervezete) Office of the Special Adviser on Africa (Afrikai Különleges Tanácsadó Hivatala) Organization for Security and Cooperation in Europe (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) Special Drawing Rights (különleges lehívási jogok) United Nations (Egyesült Nemzetek Szervezete / ENSZ) Joint United Nations Programme on HIV/AIDS (Közös ENSZ HIV/AIDS Program) United Nations Capital Development Fund (ENSZ Tőkefejlesztési Alap) United Nations Conference on Environment and Development (Környezet és Fejlődés ENSZ-konferencia) United Nations Conference on Trade and Development (ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája) United Nations Development Programme (ENSZ Fejlesztési Programja) United Nations Environment Programme (ENSZ Környezetvédelmi Programja) United Nations Educational, Scientific and Cultural Organization (ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) United Nations Population Fund (ENSZ Népesedési Alapja) United Nations Human Settlements Programme (ENSZ Emberi Települések Programja) Office of the High Commissioner for Refugees (ENSZ Menekültügyi Főbiztossága) United Nations Children’s Fund (ENSZ Gyermekalapja) United Nations Interregional Crime and Justice Research Institute (ENSZ Interregionális Bűnügyi és Igazságügyi Kutatóintézet) United Nations Institute for Disarmament Research (ENSZ Leszerelési Kutatóintézet) United Nations Industrial Development Organization (ENSZ Iparfejlesztési Szervezete) United Nations Development Fund for Women (ENSZ Fejlesztési Alapja a Nők számára) United Nations Institute for Training and Research (ENSZ Továbbképző és Kutatóintézet) United Nations Organization (Egyesült Nemzetek Szervezete) Office of Disarmament Affairs (Leszerelési Ügyek Hivatala) United Nations Office on Drugs and Crime (az ENSZ Kábítószerés Bűnügyi Hivatala) United Nations Office at Geneva (ENSZ Genfi Hivatala)

15

UN-OHRLLS

UNON UNOPS UNOV UNOWA UNRISD UNRWA

UNSSC UNU UNV UN-Women UNWTO UPU WFP WHO WIPO WMO WTO

Office of the High Representative for the Least Developed Countries, Landlocked Developing Countries and Small Island Developing States (A Legkevésbé Fejlett Országok, a Fejlődő Kontinentális Országok és a Fejlődő Kis Szigetországok Főképviselőjének Hivatala) United Nations Office at Nairobi (ENSZ Nairobi Hivatala) United Nations Office for Project Services (ENSZ Projekttámogatási Hivatala) United Nations Office at Vienna (ENSZ Bécsi Hivatala) United Nations Office for West Africa (az ENSZ Nyugat-afrikai Hivatala) United Nations Institute for Social Development (ENSZ Szociális Fejlesztési Kutatóintézet) United Nations Relief and Works Agency for Palestine Refugees in the Near East (ENSZ Palesztin Menekültek Segélyező és Munkaközvetítő Hivatala a Közel-Keleten) United Nations System Staff College (ENSZ-rendszer Személyzeti Kollégiuma) United Nations University (ENSZ Egyetem) United Nations Volunteers Programme (ENSZ-önkéntesek Programja) ENSZ Nemek Egyenlőségével és a Nők Felemelkedésével Foglalkozó Egysége World Tourism Organization (Idegenforgalmi Világszervezet) Universal Postal Union (Egyetemes Postaegyesület) World Food Programme (Élelmezési Világprogram) World Health Organization (Egészségügyi Világszervezet) World Intellectual Property Organization (Szellemi Tulajdon Világszervezete) World Meteorological Organization (Meteorológiai Világszervezet) World Trade Organization (Kereskedelmi Világszervezet)

16

I. AZ ENSZ ALAPOKMÁNYA, STRUKTÚRÁJA ÉS RENDSZERE A békéért folyó küzdelem tartós folyamat. Több mint egy évszázaddal ezelőtt, 1899-ben tartották az első Nemzetközi Békekonferenciát Hágában azzal a céllal, hogy multilaterális okmányokat dolgozzanak ki a válságok békés megoldására, a háborúk megakadályozására és a hadviselés szabályainak kodifikálására. A konferencia elfogadta a Nemzetközi viták békés megoldására vonatkozó egyezményt, és létrehozta az Állandó Választott Bíróságot, amely 1902-ben kezdett működni. Ezt követően 1919-ben az első világháború folyamán, a Versailles-i szerződés értelmében létrehozták a Nemzetek Szövetségét „a nemzetközi együttműködés elősegítése és a béke és biztonság megvalósítása érdekében”. Miután a Nemzetek Szövetsége beszüntette tevékenységét, mert nem tudta megakadályozni a második világháborút, a konfliktusok békés megoldásának szükségessége a nemzetközi együttműködés és párbeszéd keretében tovább fokozódott. Az Egyesült Nemzetek elnevezés az Amerikai Egyesült Államok elnökétől, Franklin D. Roosevelttől származik a második világháború idején. Először az Egyesült Nemzetek 1942. január 1-jei nyilatkozatában szerepelt, amelyben 26 nemzet képviselői tettek ígéretet arra, hogy együtt folytatják a harcot a tengelyhatalmak ellen. Az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Kína és a Szovjetunió képviselői által 1944-ben, Washingtonban folytatott tárgyalások után – a következő évben – 50 ország delegátusai találkoztak San Franciscóban az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Szervezetről tartott konferenciáján. Itt – kifejezve erőteljes elkötelezettségüket, hogy véget vessenek a „háború borzalmainak” – megfogalmazták az Egyesült Nemzetek Alapokmányát, amelyet 1945. június 26-án írtak alá. (Lengyelország nem képviseltette magát a konferencián, később írta alá az Alapokmányt, és ezzel az 51 alapító tagállam egyike lett.) 1 Az ENSZ – New York-i központtal – hivatalosan 1945. október 24-én jött létre, miután az Alapokmányt ratifikálta Franciaország, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Kína, a Szovjetunió és a többi aláíró többsége. A világbéke e történelmi ígéretének emlékére minden év október 24-én ünneplik az ENSZ napját. Dacára azoknak az erős megosztottságoknak, melyekből az ENSZ megszületett a második világháborúban, s amelyek az ezt követő hidegháború idején folytatott számos tárgyalás során jelentkeztek, a jelentős nézetkülönbségek ellenére az ENSZ, hű maradva ehhez az ígérethez, továbbra is fejlődik. Ez egyre lényegesebb a 21. század elején, a hatalmas globális átalakulás közepette, amellyel a világ népeinek szembesülnie kell.

A továbbiakban az Egyesült Nemzetek Szervezete magyar rövidítését, az ENSZ-et használjuk, de a szövegben gyakran előfordul egyszerűen a „Szervezet” rövidítés is. 1

17

Az ENSZ Alapokmánya Az ENSZ Alapokmánya2 az ENSZ alkotmányos okirata, amely megállapítja (www.un.org/en/documents/charter) a tagállamok jogait és kötelezettségeit, létrehozza az ENSZ szerveit és ügyrendi szabályzatát. Az Alapokmány olyan nemzetközi szerződés, amely törvénybe foglalja a nemzetközi kapcsolatok alapelveit – az államok szuverén egyenlőségétől az erő olyan alkalmazásának tilalmáig, amely bármilyen értelmezésben összeegyeztethetetlen az ENSZ céljaival. Az Alapokmány bevezetőből és 19 fejezetbe csoportosított 111 cikkből áll. Ezek közül az I. fejezet kifejti az ENSZ céljait és elveit; a II. fejezet az ENSZtagság kritériumait határozza meg; a III. fejezet megnevezi az ENSZ 6 főszervét; a IV–XV. fejezet meghatározza ezeknek a szerveknek a funkcióit és hatáskörét; a XVI–XVII. fejezet leírja az ENSZ viszonyát a létező nemzetközi joghoz; a XVIII– XIX. fejezet pedig meghatározza az Alapokmány módosításának és ratifikálásának a módjait. Az Alapokmány bevezetője kifejezi mindazoknak a népeknek az eszményeit és közös céljait, amelyeknek a kormányai összefogtak az ENSZ létrehozására: „MI, AZ EGYESÜLT NEMZETEK NÉPEI, ELHATÁROZTUK azt, hogy megmentjük a jövő nemzedékét a háború borzalmaitól, amelyek életünk folyamán kétszer zúdítottak kimondhatatlan szenvedést az emberiségre; újból hitet teszünk az alapvető emberi jogok, az emberi személyiség méltósága és értéke, a férfiak és nők, valamint a nagy és kis nemzetek egyenjogúsága mellett; megteremtetjük azokat a feltételeket, amelyek mellett az igazságosság és a nemzetközi szerződésekből, valamint a nemzetközi jog egyéb forrásaiból eredő kötelezettségek iránti tisztelet fenntartható; előmozdítjuk a szociális haladást és a nagyobb szabadság mellett az életfeltételek javítását; ÉS HOGY EBBŐL A CÉLBÓL türelmet gyakorolunk, és egymással jó szomszédként békességben élünk együtt, egyesítjük erőinket a nemzetközi béke és biztonság fenntartására, az alapelvekben való megegyezés, valamint eljárási módszerek létesítésével biztosítjuk azt, hogy fegyveres erő alkalmazására, hacsak közérdek nem kívánja, sor többé ne kerüljön, és nemzetközi szervezet segítségével előmozdítjuk valamennyi nép gazdasági és szociális előrehaladását; MEGÁLLAPODUNK ABBAN, HOGY E CÉLOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA ERŐFESZÍTÉSEINKET EGYESÍTJÜK. Ennek folytán kormányaink San Francisco városában összegyűlt, jó és kellő formátumú meghatalmazással ellátott képviselőik útján elfogadták az Egyesült Nemzetek jelen Alapokmányát, és ezáltal nemzetközi szervezetet létesítenek, amelynek Egyesült Nemzetek lesz a neve.”

Az Alapokmány magyarul itt érhető el: http://www.menszt.hu/tudnivalok_az_egyesult_nemzetek_szervezeterol/az_egyesult_nemze tek_alapokmanya. 2

18

Célok és alapelvek Az ENSZ céljait az Alapokmány a következőkben határozta meg: a nemzetközi béke és biztonság fenntartása; baráti kapcsolatok fejlesztése, amelyek az egyenjogúság és önrendelkezés elvének a tiszteletben tartásán alapulnak; együttműködés a nemzetközi gazdasági, szociális, kulturális és humanitárius problémák megoldására, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartásának előmozdítására. az ENSZ a nemzetek e közös célok elérése érdekében kifejtett tevékenysége összehangolásának a központjává tétele. Az ENSZ az alábbi alapelveknek megfelelően tevékenykedik: Valamennyi tagjának szuverén egyenlőségén alapul. Minden tagja köteles az Alapokmányban vállalt kötelezettségeit jóhiszeműen teljesíteni. Köteles nemzetközi viszályait békés eszközökkel, a nemzetközi béke és biztonság, valamint az igazságosság veszélyeztetése nélkül rendezni. Nemzetközi kapcsolataiban tartózkodik az erőszakkal való fenyegetéstől vagy az erőszak alkalmazásától bármelyik más állam ellen. Megad minden segítséget az ENSZ bármely, az Alapokmánynak megfelelően folytatott tevékenységéhez. Az Alapokmány egyetlen rendelkezése sem jogosítja fel az ENSZ-et arra, hogy olyan ügyekbe avatkozzon, amelyek alapvetően valamelyik állam belső joghatóságának a körébe tartoznak.

Módosítások az ENSZ Alapokmányához Az ENSZ Alapokmánya a Közgyűlés tagjainak kétharmados szavazatával és az ENSZ tagjainak kétharmados ratifikálásával, beleértve a Biztonsági Tanács öt állandó tagját is, módosítható. Eddig az Alapokmánynak négy cikkét módosították, egyet kétszer is: 1965-ben a Biztonsági Tanács létszámát 11-ről 15-re emelték (23. cikk), a döntéshez szükséges megerősítő szavazatok számát pedig hétről kilencre, beleértve az öt állandó tag egybevágó szavazatát az érdemi – nem eljárási – kérdésekben (27. cikk). 1965-ben a Gazdasági és Szociális Tanács létszámát 18-ról 27-re emelték, majd 1973-ban tovább növelték 54-re (61. cikk). 1968-ban az Alapokmány felülvizsgálatával foglalkozó általános értekezlet összehívásához a Biztonsági Tanácsban szükséges szavazatok számát hétről kilencre emelték (109. cikk).

19

Tagság és hivatalos nyelvek Az ENSZ tagja lehet minden békeszerető nemzet, amely az Alapokmányban foglalt kötelezettségeket vállalja, és e kötelezettségek teljesítésére képes és hajlandó. Új tagállamok felvétele a Biztonsági Tanács ajánlása alapján a Közgyűlés határozatával történik. Az Alapokmány lehetővé teszi olyan tag tagságának a felfüggesztését vagy kizárását, amely megsérti az Alapokmány alapelveit, ám a Szervezet létrejötte óta egyetlen ilyen eset sem történt. Az Alapokmány szerint az ENSZ hivatalos nyelve az angol, a francia, a kínai, az orosz és a spanyol. Az arabot 1973-ban ugyancsak elismerték hivatalos nyelvként.

Az ENSZ-struktúra Az Alapokmány az ENSZ hat főszervét hozta létre: Közgyűlés, Biztonsági Tanács, Gazdasági és Szociális Tanács, Gyámsági Tanács, Nemzetközi Bíróság és a Titkárság. Az ENSZ-család azonban ennél sokkal nagyobb, magában foglal 15 szakosított intézményt, továbbá számos programot és alapot, valamint egyéb szerveződéseket. Az ENSZ szervezetei rendszerének magyar nyelvű ábrája itt érhető el: http://www.menszt.hu/tudnivalok_az_egyesult_nemzetek_szervezeterol/az_ensz_szervezete

Közgyűlés A Közgyűlés (General Assembly – www.un.org/ga) az ENSZ legfőbb tanácskozó testülete. Az összes tagállam képviselőiből áll, ezek mindegyike egy szavazattal rendelkezik. Olyan fontos kérdésekben, mint a békére és biztonságra, új tagok felvételére és költségvetési kérdésekre vonatkozó ajánlások, a döntésekhez kétharmados többségre van szükség. Egyéb kérdésekben a döntések egyszerű szótöbbséggel történnek. Feladatok és hatáskör Az Alapokmány értelmében a Közgyűlés feladatai és hatásköre az alábbiakra terjed ki: Megvizsgálja és ajánlásokat tesz a nemzetközi béke és biztonság fenntartására irányuló együttműködés alapelveire, beleértve a leszerelés és fegyverkezés szabályozásának alapelveit. Megtárgyal bármilyen olyan kérdést, amely a nemzetközi békére és biztonságra vonatkozik, kivéve, amikor egy vitás kérdést vagy helyzetet a Biztonsági Tanács éppen tárgyal, hogy javaslatokat tegyen annak megoldására. A fenti kivételtől eltekintve megtárgyal bármilyen kérdést, amely az Alapokmány hatáskörébe, illetve az ENSZ bármelyik szervének hatás- és feladatkörébe tartozik, és ezekre vonatkozó ajánlásokat tesz. Tanulmányok elkészítését kezdeményezi, továbbá ajánlásokat tesz arra, hogy előmozdítsa a nemzetközi politikai együttműködést, a nemzetközi jog fejlesztését és kodifikálását, az emberi jogok és alapvető szabadságok megvalósítását mindenki számára, valamint a nemzetközi együttműködés

20

elősegítését gazdasági, szociális, kulturális, nevelésügyi és egészségügyi területeken. Ajánlásokat tesz bármelyik olyan helyzet békés rendezésére, tekintet nélkül annak eredetére, amely a nemzetek közötti baráti kapcsolatok gyengítéséhez vezethet. Megkapja és megvizsgálja a Biztonsági Tanácstól és az ENSZ más szerveitől származó jelentéseket. Megvizsgálja és jóváhagyja az ENSZ költségvetését, és meghatározza a tagállamok (tagdíj) hozzájárulásának arányait. Megválasztja a Biztonsági Tanács nem állandó tagjait, a Gazdasági és Szociális Tanács tagjait és a Gyámsági Tanács további tagjait (amikor szükséges); a Biztonsági Tanáccsal együttesen megválasztja a Nemzetközi Bíróság bíráit, és a Biztonsági Tanács javaslata alapján kinevezi a főtitkárt. A Közgyűlés által 1950 novemberében elfogadott Egyesülvén a békéért (Uniting for peace) határozata alapján a Közgyűlés intézkedéseket tehet abban az esetben, ha a Biztonsági Tanács állandó tagjainak egyhangú állásfoglalása hiányzik, s így a testület nem tud lépéseket tenni, amikor úgy tűnik, hogy fennáll a béke veszélyeztetése vagy a békeszegés, illetve agressziós cselekedetek elkövetésének a lehetősége. A Közgyűlésnek felhatalmazása van arra, hogy azonnal megvizsgálja az ilyen ügyeket, és ajánlásokat tegyen a tagállamoknak azokra a kollektív intézkedésekre, amelyek a békeszegés vagy agressziós cselekedet esetén magukba foglalják a fegyveres erő alkalmazását, ha erre a nemzetközi béke és biztonság fenntartásához vagy helyreállításához szükség van. Ülésszakok A Közgyűlés rendes ülésszaka minden év szeptembere harmadik hetének keddjén kezdődik. Az első hétnek az a hét számít, amely legalább egy munkanapot tartalmaz. A rendes ülésszak kezdete előtt legalább három hónappal választják meg a Közgyűlés elnökét, 21 alelnökét és a Közgyűlés hat fő bizottságának elnökét. (Az ENSZ történetében eddig egy magyar elnöke volt a Közgyűlésnek: Hollai Imre, akkori külügyminiszter-helyettes a 37. ülésszakon, 1982/83-ban – a szerk.). Az egyenlő földrajzi képviselet biztosításához a Közgyűlés elnökségét minden évben változtatják a tagállamok öt csoportja: az afrikai, ázsiai, keleteurópai, latin-amerikai, valamint nyugat-európai és más államok csoportja között. A rendes ülésszakon túl a Biztonsági Tanácsnak, az ENSZ tagállamai többségének vagy egy tagállamnak a kérésére is – ha a tagállamok többsége egyetért - össze lehet hívni a Közgyűlés rendkívüli ülésszakát. A Biztonsági Tanács bármelyik kilenc tagjának igenlő szavazata alapján a Biztonsági Tanácsnak, az ENSZ tagállamai többségének vagy egy tagállamnak a kérésére is – ha a tagállamok többsége egyetért - 24 órán belül sor kerülhet a Közgyűlés sürgős rendkívüli ülésszakára. Az egyes rendes ülésszakok kezdetén a Közgyűlés általános vitát tart – gyakran állam- és kormányfők részvételével –, amikor a tagállamok kifejtik nézeteiket a legsürgetőbb nemzetközi kérdésekről. Az ENSZ egész éves munkáját nagyrészt a Közgyűlés mandátumai határozzák meg – ez úgy is értelmezhető, hogy ez a tagállamok többségének az

21

akarata, amely az elfogadott határozatokban és döntésekben jut kifejezésre. Ezt a munkát a következő fórumok végzik: a bizottságok és más testületek, amelyeket a Közgyűlés hozott létre olyan speciális kérdések tanulmányozására és az azokra vonatkozó jelentések készítésére, mint a leszerelés, a békefenntartás, a fejlődés és az emberi jogok; a Közgyűlés által összehívott nemzetközi konferenciák; és az ENSZ Titkársága – a főtitkár és a nemzetközi tisztviselőkből álló személyzete. A legtöbb kérdést a hat főbizottság egyikében vitatják meg: Első Bizottság (Leszerelési és Nemzetközi Biztonsági Bizottság) Második Bizottság (Gazdasági és Pénzügyi Bizottság) Harmadik Bizottság (Szociális, Humanitárius és Kulturális Bizottság) Negyedik Bizottság (Speciális Politikai és Dekolonizációs Bizottság) Ötödik Bizottság (Igazgatási és Költségvetési Bizottság) Hatodik Bizottság (Jogi Bizottság) Néhány kérdést közvetlenül plenáris üléseken tárgyalnak meg, míg másokat e bizottságok valamelyikéhez utalják. Határozatokat és döntéseket, beleértve a bizottságok által javasoltakat, a plenáris ülésen fogadhatnak el – szavazással vagy anélkül – rendszerint a rendes ülésszak év végi szünete előtt, decemberben. A Közgyűlés általában a jelen lévő és szavazó tagok többségének támogató szavazatával fogadja el határozatait és döntéseit. Fontos kérdéseket – ideértve a nemzetközi békére és biztonságra vonatkozó ajánlásokat, bizonyos főszervekbe a tagok megválasztását, valamint a költségvetési ügyeket – kétharmados többséggel kell eldönteni. A szavazás lebonyolítható jegyzőkönyvbe foglalt szavazással, kézfenntartással és név szerinti szavazással. A Közgyűlés határozatainak jogi értelemben nincs kötelező érvényük a kormányok számára, ugyanakkor a világ közvéleményének a súlyát hordozzák, valamint a nemzetközi közösség erkölcsi tekintélyét fejezik ki.

Biztonsági Tanács Az ENSZ Biztonsági Tanácsa3 (Security Council - www.un.org/Docs/sc) – egyik fő megkülönböztető vonása a Nemzetek Szövetségétől az, hogy képes a döntéseit kikényszeríteni – az Alapokmány értelmében elsődleges felelősséggel bír a nemzetközi béke és biztonság fenntartásáért. A Biztonsági Tanácsnak 15 tagja van: 5 állandó – Kína, Franciaország, az Orosz Föderáció, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok –, valamint a Közgyűlés által két évre megválasztott 10 tag. (Magyarország eddig két alkalommal volt a Biztonsági Tanács tagja: 1968/69ben és 1992/93-ban – a szerk.). A BT minden tagja egy szavazattal rendelkezik. Eljárási kérdésekben a határozatokat a 15 tagból legalább kilencnek az igenlő szavazatával hozzák meg. Érdemi kérdésekben kilenc szavazat szükséges a határozathozatalhoz, anélkül, hogy az öt állandó tag bármelyike nemmel szavazna 3

A továbbiakban gyakran használjuk a BT rövidítést .

22

(vétó). Mind az öt állandó tag élt már vétójoggal egy vagy több alkalommal. Ha egy állandó tag nem teljesen ért egyet egy javasolt határozattal, de elfogadását nem akarja vétójával megakadályozni, akkor tartózkodhat – így téve lehetővé a határozat elfogadását, ha az megkapja a szükséges kilenc támogató szavazatot. A Tanács elnöki pozícióját az egyes tagok töltik be havi váltással, ábécé sorrendben.

A Biztonsági Tanács jelenlegi tagjai (2013–2014) Állandó tagok Egyesült Királyság Egyesült Államok Franciaország Kína Orosz Föderáció Nem állandó tagok (a terminus utolsó éve) Argentína (2014) Azerbajdzsán (2013) Ausztrália (2014) Guatemala (2013) Luxembourg (2014) Marokkó (2013) Pakisztán (2013) Koreai Köztársaság (2014) Ruanda (2014) Togo (2013) A Biztonsági Tanács összetétele, valamit eljárási szabályai a Biztonsági Tanács reformjával foglalkozó közgyűlési munkacsoport feladata, különösképpen az állandó helyek bővítése és a nem állandó tagság növelése. A sajátos kérdéssé vált a tagállamok egyenlő képviselete a globális következményekkel járó ügyek megvitatásában. Az ENSZ-tagállamok közül hetvenhárom még sohasem volt a BT tagja, ám az ENSZ minden tagja elfogadja és végrehajtja a Biztonsági Tanács határozatait. Amíg az ENSZ más szervei csak ajánlásokat tesznek a tagállamoknak, addig egyedül a BT rendelkezik azzal a hatalommal, hogy olyan határozatokat hozzon, amelyek végrehajtása az Alapokmány értelmében kötelező a tagállamok számára. Feladatok és hatáskör Az Alapokmány értelmében a Biztonsági Tanács feladata és hatásköre a következő:

23

az ENSZ céljainak és alapelveinek megfelelően a nemzetközi béke és biztonság fenntartása; tervek kidolgozása a fegyverkezés szabályozására vonatkozó rendszer létesítésére; a felek felkérése a viták békés eszközökkel történő megoldására; bármilyen olyan viszály vagy helyzet megvizsgálása, amely nemzetközi súrlódáshoz vezethet, továbbá ajánlattétel az ilyen viták elsimításának módszereire vagy a rendezés feltételeire; a béke fenyegetettségének vagy agressziós cselekmény fennállásának a megállapítása, és ajánlattétel a szükséges lépésekre; az érintett felek felkérése, hogy – amennyire szükséges és kívánatos – alkalmazkodjanak azokhoz az ideiglenes intézkedésekhez, amelyek megakadályozzák a helyzet súlyosbodását; az ENSZ-tagállamok felkérése arra, hogy hozzanak a fegyveres erő alkalmazását kizáró intézkedéseket –például szankciókat – ezzel eleget téve a BT döntéseinek; az erő alkalmazásának igénybevétele és engedélyezése a nemzetközi béke és biztonság fenntartására és helyreállítására; a helyi viták rendezésének regionális megállapodások szerinti ösztönözése, továbbá – a BT felügyelete alatt – az ilyen regionális megállapodások alkalmazása kényszerítő akciókra; javaslattétel a Közgyűlésnek a főtitkár kinevezésére, valamint a Közgyűléssel együtt a Nemzetközi Bíróság bíráinak a megválasztása; a Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleményének kikérése bármilyen jogi kérdésben; ajánlattétel a Közgyűlésnek új tagok felvételére az ENSZ-be. A Biztonsági Tanácsot úgy szervezték, hogy képes legyen folyamatosan működni. Ezért minden tag egy képviselőjének állandóan jelen kell lennie az ENSZ székhelyén. A BT a székhelyén kívül is bárhol ülésezhet. 1972-ben például AddiszAbebában, Etiópiában tartotta ülését, 1973-ban Panamában, Panama Cityben, 1990-ben pedig Genfben ült össze. Amikor egy, a béke fenyegetésével kapcsolatos panaszt a BT elé visznek, általában a BT első tevékenysége az, hogy javaslatot tesz az érintett feleknek: próbáljanak meg békés eszközökkel egyezségre jutni. A BT megszabhatja egy ilyen megegyezés alapelveit. Bizonyos esetekben a BT maga vállalja a vizsgálatot és a közvetítést. Kiküldhet missziót, kinevezhet különmegbízottakat, vagy felkérheti a főtitkárt jószolgálati közreműködésre a vita békés megoldásának érdekében. Ha egy nézeteltérés ellenségeskedésekhez vezet, a BT első dolga az, hogy amilyen gyorsan csak lehet, véget vessen ennek. A BT tűzszüneti irányelveket adhat ki, amellyel elősegítheti az ellenségeskedések kiszélesedésének a megelőzését. A BT katonai megfigyelőket és békefenntartó erőt küldhet ki a célból, hogy segítsék a feszültség enyhítését, távol tartsák egymástól a szemben álló erőket, és létrehozzák azokat a nyugodt feltételeket, amelyek között a békés rendezés elérhető. Ezen túl a BT kényszerítő intézkedések mellett is dönthet, beleértve a gazdasági szankciókat, a fegyverembargót, a pénzügyi büntetést és korlátozásokat, valamint az utazási korlátozásokat, a diplomáciai kapcsolatok megszakítását, a blokádot; sőt a kollektív katonai akciót. A

24

legfőbb feladat az, hogy az akció azokra összpontosítson, akik felelősek azért a politikáért és gyakorlatért, amelyet a nemzetközi közösség elítél, miközben az intézkedések hatását a népesség és a gazdaság más részeire minimalizálja. Az Egyesült Államokat ért 2001. szeptember 11-i terrortámadást követően a BT alárendelt szervként létrehozta a Terrorizmusellenes Bizottságot. A Békeépítési Bizottság, amelyet a BT 2005-ben alapított, a konfliktusból kilábaló országokban a békéért folyó erőfeszítéseket támogatja. A Vezérkari Bizottság az ENSZ katonai intézkedéseinek tervezését és a fegyverkezés szabályozását segíti. Törvényszékek és bíróságok Az elmúlt két évtizedben a BT alárendelt szervként ad hoc, területhez kapcsolódó nemzetközi büntető törvényszékeket hozott létre a volt Jugoszláviában és Ruandában az emberiesség elleni bűncselekményeket elkövetők felelősségre vonásának céljából. Létezik három olyan „hibrid” bíróság is, Kambodzsa, Libanon és Sierra Leone esetében, amelyek jelentős segítséget kapnak az ENSZ-től. E törvényszékek, illetve bíróságok nem állandó fórumok, és munkájuk befejeztével megszűnnek.

Volt Jugoszlávia Nemzetközi Büntető Törvényszék (ICTY) A Volt Jugoszlávia Nemzetközi Büntető Törvényszéket (International Criminal Tribunal for the former Yugoslavia – www.icty.org) a BT 1993-ban hozta létre azzal a feladattal, hogy vád alá helyezze azokat a személyeket, akik 1991 után a volt Jugoszláviában felelősek voltak a népirtásért, a háborús bűnökért és az emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekért. Szervezeti egységei a Kamarák (Chambers), a Jegyzői Hivatal (Registry) és az Ügyészi Hivatal (Office of the Prosecutor). 16 állandó bírája van, valamint 12 ad litem (adott ügyhöz rendelt) bírája (akik közül maximum 12 bírót bármikor behívhatnak; ilyen adott ügyhöz rendelt bíró 2006 áprilisától Dr. Prandler Árpád, magyar diplomata – a szerk.). A Törvényszékhez 1 039 főnyi személyzet tartozik, akik 83 nemzetet képviselnek. A 2010–2011. évi rendes költségvetése 301,9 millió dollár volt. A Törvényszék 161 fő ellen emelt vádat, akiket sok ezer áldozat ellen Horvátországban (1991–1995), Bosznia-Hercegovinában (1992–1995), Koszovóban (1998–1999) és a volt jugoszláv Macedón Köztársaságban (2001) elkövetett bűncselekményekkel vádolnak. Annak következtében, hogy a Törvényszék beosztásukra való tekintet nélkül felelősségre von egyéneket, jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a háborús bűncselekmények elkövetése sehol ne maradjon büntetlenül. Elnök: Theodor Meron (USA) Ügyész: Serge Brammertz (Belgium) Jegyző: John Hocking (Ausztrália) Központ: Churchillplein 1, 2517 JW The Hague, The Netherlands Tel.: (31-70) 512-5000; Fax: (31-70) 512-5355

25

Ruandai Nemzetközi Büntető Törvényszék (ICTR) A Ruandai Nemzetközi Büntető Törvényszéket (International Criminal Tribunal for Rwanda – www.ictr.org) 1994-ben hozta létra a BT azzal a feladattal, hogy vád alá helyezze azokat a személyeket, akik 1994-ben Ruandában felelősek voltak a népirtásért és a nemzetközi humanitárius jog egyéb, súlyos megsértéséért, valamint vád alá helyezze azokat a ruandai állampolgárokat, akik felelősek ilyen jogsértések elkövetéséért a szomszédos államok területén. A három Tárgyaló Kamara és egy Fellebbviteli Kamara 16 független bíróból áll. A bírók nem lehetnek ugyanannak az államnak a polgárai. A Tárgyaló Kamarák három bíróból állnak, a Fellebbezési Kamarában öt bíró kap szerepet, ez utóbbi fórumot megosztják a Volt Jugoszlávia Nemzetközi Büntető Törvényszékkel. 18 ad litem (adott ügyhöz rendelt) bírája van (akik közül maximum 9 bírót bármikor behívhatnak), 2010-ben 693 fős személyzet segítette az ítélkezést, akik mintegy 77 nemzetet képviselnek. A 2010–2011-es költségvetés 245,3 millió dollár volt. 2010 júliusáig az ICTR 51 ügyet zárt le, ám 23 ügy még mindig folyamatban van, és további három tárgyalásra vár. Az elítéltek között található Jean Kambanda, aki a népirtás idején Ruanda miniszterelnöke volt – az első kormányfő, akit letartóztattak, és azt követően népirtás miatt elítéltek. Elnök: Vagn Joensen (Dánia) Ügyész: Hassan B. Jallow (Gambia) Jegyző: Bongani Majola (Dél-Afrika) Központ: Arusha International Conference Centre, P.O. Box 6016, Arusha, Tanzánia Tel.: (255-27) 250 27 4207-4211 vagy (New Yorkon keresztül) (1-212) 963 2850; Fax: (255-27) 250 4000 vagy (New Yorkon keresztül) (1-212) 963 2848;

Sierra Leone-i Különleges Bíróság A Sierra Leone-i Különleges Bíróságot (Special Court for Sierra Leone – www.scsl.org) Sierra Leone és az ENSZ közösen hozta létre 2002-ben a BT 2000-ben kelt felkérésére. Feladata azoknak a személyeknek a bíróság elé állítása, akik 1996. november 30. óta a leginkább felelősek a Sierra Leone területén történt, a nemzetközi humanitárius jogba és a Sierra Leone-i jogba ütköző súlyos jogsértésekért. A Különleges Bíróság három szervezeti egységből áll, a Kamarákból (Fellebbviteli Kamara, Tárgyaló Kamara I. és Tárgyaló Kamara II.), a Jegyzői Hivatalból (beleértve a Védelmi Hivatalt) és az Ügyészi Hivatalból. A Különbíróság az első olyan nemzetközi büntetőtörvényszék, amelyet teljes mértékben kormányoktól származó önkéntes hozzájárulásokból finanszíroznak. 2010-ig az intézmény a világ valamennyi régiójából több mint 40 államtól kapott támogatást. Elnök: Shireen Avis Fisher (Egyesült Államok); Ügyész: Brenda Hollis (Egyesült Államok); Jegyző: Binta Mansaray (Sierra Leone) Központ: Jomo Kenyatta Road, New England, Freetown, Sierra Leone Tel.: (232-22) 297 000 vagy (Olaszországon keresztül) (39) 831-257000; Fax: (232-22) 297 001 vagy (Olaszországon keresztül) (39) 831-257001

26

Rendkívüli Kamarák Kambodzsa Bíróságain (ECCC) A Rendkívüli Kamarák Kambodzsa Bíróságain (Extraordinary Chambers in the Court of Cambodia – ECCC – www.eccc.gov.kh) a Demokratikus Kambodzsa Idején Elkövetett Bűnök Vád alá Helyezéséért egy 2006-ban, Kambodzsa és az ENSZ megállapodását követően alapított nemzeti bíróság. Ennek célja a Vörös Khmerek vezetőinek bíróság elé állítása, az 1975. április 17. és 1979. január 6. közötti időszakban elkövetett azon cselekményekért, amelyek a nemzetközi humanitárius jog és a kambodzsai jog súlyos megsértésének minősülnek, beleértve az emberiesség elleni bűncselekményeket, a háborús bűnöket és a népirtást. A Tárgyaló Kamara öt bíróból áll, közülük három kambodzsai bíró és egy az elnök. A Legfelsőbb Bírósági Kamarának hét bírája van, közülük négy bíró kambodzsai és egy az elnök. A nemzetközi bírákat az ENSZ főtitkárának jelölése alapján a Kambodzsai Legfelsőbb Bírósági Tanács (Cambodian Supreme Council of the Magistracy) nevezi ki. Az ENSZ Segítségnyújtása a Vörös Khmerek Bírósági Tárgyalásaihoz (United Nations Assistance to the Khmer Rouge Trials – UNAKRT – ww.unakrt-online.org) szakmai segítséget nyújt az ECCC-nek. Központ: National Road 4, Chaom Chau Commune, Dangkao District, Phnom Penh, Cambodia Tel.: (855) 23 219814; Fax: (855) 23 219841

Libanoni Különleges Törvényszék (STL) 2005-ben a libanoni kormány arra kérte az ENSZ-et, hogy állítson fel nemzetközi törvényszéket azoknak a személyeknek a bíróság elé állítása céljából, akik feltehetően felelősek a Bejrútban 2005. február 14-én történt támadásért, amelyben meghalt a korábbi libanoni miniszterelnök, Rafiq Hariri és további 22 fő. A BT határozatának megfelelően az ENSZ és Libanon megállapodott a Libanoni Különleges Törvényszékről (Special Tribunal for Lebanon – STL – www.stl-tsl.org). A Különleges Törvényszéket egy újabb biztonsági tanácsi határozatot (2007) követően hozták létre, és hivatalosan 2009-ben kezdte meg működését. Székhelye a Hágához közeli Leidschendam-Voorburg – elsősorban biztonsági okok és pártatlanságának biztosítása miatt nem Libanonban működik. Az első vádemelést az ügyész 2011 januárjában jelentette be. A Különleges Törvényszék Kamaráinak összetétele: egy tárgyalás-előkészítő bíró; a Tárgyalási Kamara (három bíróval: egy libanoni és két nemzetközi, továbbá két pótbíró: egy libanoni és egy nemzetközi); valamint a Fellebbviteli Kamara (öt bíróval: két libanoni és három nemzetközi). A bírókat az ENSZ főtitkára nevezi ki konzultálva a libanoni kormánnyal. Elnök: Sir David Baragwanath (Új-Zéland) Ügyész: Norman Farell (Kanada) Jegyző: Herman von Hebel (Hollandia) Központ: Docter van der Stamstraat 1, 2265 BC, Leidschendam, The Netherlands Tel.: (31-70) 800 3400

27

Gazdasági és Szociális Tanács (ECOSOC) Az ENSZ Alapokmánya a Gazdasági és Szociális Tanácsot (Economic and Social Council – ECOSOC – www.un.org/en/ecosoc) olyan főszervként létesíti, amely koordinálja az ENSZ, valamint a szakosított intézmények és más testületek gazdasági, szociális és kapcsolódó munkáját. A Tanácsnak 54 tagja van, akiket három évre választanak. A tanácsi helyeket földrajzi képviselet alapján osztják el, 14-et az afrikai államoknak, 11-et az ázsiai államoknak, 6-ot a kelet-európai államoknak, 10-et a latin-amerikai és karibi államoknak és 13-at a nyugat-európai és más államoknak. A Tanácsban a szavazás egyszerű szótöbbséggel történik; minden tag egy szavazattal rendelkezik. Feladatok és hatáskör Az ECOSOC feladatai: Központi fórumként működik a nemzetközi gazdasági és szociális kérdések megvitatására, valamint az olyan kérdésekkel kapcsolatos politikai ajánlások kidolgozására, amelyeket a tagállamokhoz és az ENSZ rendszerhez intéznek. Tanulmányokat és jelentéseket készít vagy kezdeményez, továbbá ajánlásokat tesz nemzetközi gazdasági, szociális, kulturális, oktatási, egészségügyi és ezekhez kapcsolódó kérdésekben. Elősegíti az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartását és betartását mindenki számára. Segíti a főbb nemzetközi konferenciák előkészítését és megszervezését gazdasági, szociális és kapcsolódó területeken, továbbá támogatja e konferenciák tevékenységének összehangolt figyelemmel kisérését. Koordinálja a szakosított intézmények tevékenységét a velük folytatott konzultációk, továbbá a részükre és a Közgyűlésnek tett ajánlások keretében. A nemzetközi gazdasági és szociális kérdések megvitatása, valamint szakpolitikai javaslatai révén az ECOSOC kulcsszerepet játszik a nemzetközi fejlesztési együttműködés erősítésében és a tevékenységi prioritások meghatározásában az ENSZ szervezeteinek egész rendszerében. Ülésszakok és alárendelt testületek A Gazdasági és Szociális Tanács rendszerint számos – munkájának a szervezésével foglalkozó – rövid ülésszakot és sok előkészítő találkozót, kerekasztal és panelvitát tart egész évben a civil társadalom tagjainak a részvételével. Egy négyhetes ülésszakra is sor kerül érdemi kérdésekről júliusban, évenként felváltva New Yorkban vagy Genfben. Az ülésszaknak van egy magas szintű szegmense miniszterek és más hivatalos személyek részvételével, amelyen jelentős gazdasági, szociális és humanitárius kérdéseket vitatnak meg.

28

A 2005. évi világcsúcs A világ vezetői 2005 szeptemberében az ENSZ Központjában megtartott csúcstalálkozón elkötelezték magukat arra, hogy a globális kihívások több fontos kérdésében intézkednek, beleértve a következőket: Fejlődés: a millenniumi fejlesztési célok 2015-ig történő megvalósítása; 2010-re évente 50 milliárd amerikai dollár hozzájárulás a szegénység elleni küzdelemhez; a súlyosan eladósodott szegény országok hivatalos multilaterális és kétoldalú adósságának 100 százalékos elengedése. Terrorizmus: a terrorizmus fenntartás nélküli elítélése valamennyi kormány által, „annak minden formájában és megjelenésében, bárki, bárhol, bármilyen célból követi el. Békeépítés, békefenntartás és béketeremtés: olyan Békeépítési Bizottság felállítása, amely segíti az országok sikeres átmenetét a háborúból a békébe, ezt egy hivatal, az alapok és az ENSZ békefenntartó műveleteinek rendőri részlege támogatja. Védelemi felelősség: a kollektív nemzetközi felelősség egyértelmű elfogadása a lakosság védelmének érdekében népirtás, háborús bűnök, etnikai tisztogatás és az emberiesség elleni bűncselekmények esetén. Emberi jogok, demokrácia és jogrend: az ENSZ emberi jogi mechanizmusának megerősítése, az Emberi Jogi Főbiztosság költségvetésének megduplázása; az Emberi Jogi Tanács létrehozása; a demokráciának mint egyetemes értéknek az újbóli megerősítése; az új Demokrácia Alap üdvözlése; a mindent átható, nemi alapon történő hátrányos megkülönböztetés megszüntetése, ideértve az egyenlőtlenség, a nők és a lányok elleni erőszak, valamint a büntetlenség megszüntetését. A csúcs folyamán végzett ratifikálások eredményezték a Korrupcióellenes egyezmény hatálybalépését. Menedzsment reform: az ENSZ ellenőrző kapacitásának megerősítése, a felügyeleti szolgáltatások kiterjesztése további szervezetekre. Környezet: a klímaváltozások által okozott súlyos kihívás felismerése; az ENSZ klímaváltozási keretegyezménye szerinti intézkedések; segítségnyújtás a sebezhető kisszigetek fejlődő államainak; mindenfajta természeti veszélyre vonatkozó globális korai riasztórendszer felállítása. Nemzetközi egészségügy: a HIV/AIDS, a tbc és a malária elleni küzdelem fokozása megelőzéssel, gondozással, kezeléssel és támogatással; az új nemzetközi egészségügyi szabályok maradéktalan megvalósítása, valamint az Egészségügyi Világszervezet járványkitörést jelző globális riasztó-reagáló hálózatának támogatása. Humanitárius segítségnyújtás: a Központi Katasztrófaelhárítási Alap tevékenységének javítása annak érdekében, hogy a katasztrófa bekövetkezésekor a segítség azonnal megvalósuljon; a lakóhelyüket elhagyni kényszerültekre vonatkozó irányelvek elismerése a védelem fontos keretrendszereként.

29

Az Alapokmány korszerűsítése: a Gyámsági Tanács megszüntetése és az Alapokmányban az „ellenséges államokra” történő anakronisztikus hivatkozás törlése. Számos vállalt kötelezettség már megvalósult, számos más megvalósulásban van.

A Tanács együttműködik és bizonyos mértékig koordinálja ENSZ-programok (például az UNDP, az UNEP, az UNFPA, az UN-HABITAT és az UNICEF), továbbá a szakosított intézmények (például a FAO, az ILO, a WHO és az UNESCO) munkáját, amelyek mind a Tanácsnak jelentenek, továbbá ajánlásokat tesznek érdemi kérdésekkel foglalkozó üléseknek. A Tanács évközi munkáját különféle alárendelt és kapcsolódó testületek végzik. Ide tartoznak a következők: Nyolc funkcionális bizottság: olyan tanácskozó testületek, amelyeknek az a szerepe, hogy ajánlásokat vitassanak és fogalmazzanak meg a hatáskörükbe, valamint a szakterületükhöz tartozó kérdésekben Ezek az alábbiak: Statisztikai Bizottság, Népesedési és Fejlődési Bizottság, Szociális Fejlesztési Bizottság, Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottság, Kábítószer-bizottság, Bűnmegelőzési és Büntető Igazságszolgáltatási Bizottság, Fejlődési Tudományos és Technológia Bizottság, Fenntartható Fejlődési Bizottság, valamint az Erdők ENSZ-fóruma is. Öt regionális bizottság: Afrikai Gazdasági Bizottság (ECA, Addisz-Abeba, Etiópia), Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági és Szociális Bizottság (ESCAP, Bangkok, Thaiföld), Európai Gazdasági Bizottság (ECE, Genf, Svájc), Latin-amerikai és Karibi Gazdasági Bizottság (ECLAC, Santiago, Chile), Nyugat-ázsiai Gazdasági és Szociális Bizottság (ESCWA, Bejrút, Libanon). Három állandó bizottság: Program és Koordinációs Bizottság, Nem Kormányzati Szervezetek Bizottsága, Kormányközi Intézményekkel Történő Tárgyalások Bizottsága. Szakértői testületek olyan témákban, mint a földrajzi nevek, a közigazgatás, a nemzetközi adóügyi együttműködés és a veszélyes anyagok szállítása. Egyéb testületek, beleértve az Őshonos Kérdések Állandó Fórumát. Regionális bizottságok Az ENSZ regionális bizottságai a Gazdasági és Szociális Tanácsnak jelentenek, titkárságuk a főtitkár felügyelete alatt áll. Feladatuk olyan intézkedések kezdeményezése, amelyek előmozdítják a gazdasági fejlődést minden egyes régióban, és erősítik a régió országai közötti gazdasági kapcsolatokat mind egymás között, mind a világ más országaival. Költségvetésük részét képezi az ENSZ rendes költségvetésének.

30

Afrikai Gazdasági Bizottság (ECA) Az Afrikai Gazdasági Bizottságot (Economic Commission for Africa – ECA – www.uneca.org) 1958-ban hozták létre. Tevékenységével a kontinens gazdasági és szociális szektorainak növekedését ösztönzi. Olyan politikát és stratégiát támogat, amely növeli az 53 tagország közötti gazdasági együttműködést és integrációt a termelésben, a kereskedelemben, a pénzügyben, az infrastruktúrában és az intézményi területeken. A következő tényezőkre koncentrál: gazdasági és szociális kérdésekre vonatkozó információ és elemzés; élelmiszerbiztonság és a fenntartható fejlődés; fejlesztésmenedzsment; információs forradalom a fejlődés érdekében; regionális együttműködés és integráció. A Bizottság külön figyelmet fordít a nők helyzetének a javítására, fokozza részvételüket és döntéshozatalukat a fejlesztésben, továbbá biztosítja, hogy a nők, valamint a nemek egyenlősége kulcskérdés legyen a nemzeti fejlesztésben. Ügyvezető titkár: Dr. Carlos Lopes (Guinea-Bissau) Cím: P.O. Box 3001, Addis Ababa, Ethiopia Tel: (251-11) 551-7200; Fax: (251-11) 551-0365; Email: [email protected]

Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Az Európai Gazdasági Bizottságot (Economic Commission for Europe – ECE – www.unece.org) 1947-ben hozták létre. (Magyar rövidítése EGB – a szerk.) Északamerikai, európai (ideértve Izraelt) és közép-ázsiai országok gazdasági együttműködése erősítésének fóruma. 56 tagországa van. Az elsőbbséget élvező területek a következők: gazdasági elemzés, környezet és emberi települések, statisztika, fenntartható energia, kereskedelem, ipar és vállalkozásfejlesztés, fakitermelés és szállítás. Céljai elérésére elsősorban politikaelemzés és viták keretében, valamint egyezményekkel, szabályozásokkal, előírásokkal és összehangolással törekszik. Ezek az eszközök segítik a kereskedelmi korlátok megszüntetését, és egyszerűsítik a kereskedelmi eljárásokat a régióban, valamint a világ többi részével. Mások a környezet javítását célozzák. Az ECE ezeknek az eszközöknek az alkalmazásához technikai segítséget nyújt, kiváltképpen az átalakuló gazdaságú országokban. Ügyvezető titkár: Sven Alkalaj úr (Bosznia-Herzegovina) Cím: Palais des Nations, CH-1211 Geneva 10, Switzerland Tel: (41-22) 917-4444; Fax: (41-22) 917-0505; Email: [email protected]

Latin-amerikai és Karibi Gazdasági Bizottság (ECLAC) A Latin-amerikai és Karibi Gazdasági Bizottságot (Economic Commission for Latin America and the Caribbean – ECLAC – www.eclac.org) 1948-ban hozták létre, feladata a térség fenntartható gazdasági és szociális fejlődését elősegítő politika koordinálása. 33 latin-amerikai és karibi ország az ECLAC tagja olyan 11 északamerikai, ázsiai és európai nemzettel együtt, amelyeknek történelmi, gazdasági és kulturális kapcsolata van a régióval. Kilenc nem független karibi terület társult tagja a Bizottságnak. Kiváltképpen a következő területeken tevékenykedik:

31

mezőgazdasági fejlesztés, gazdasági és szociális tervezés; ipari, technológiai és vállalkozói fejlesztés; nemzetközi kereskedelem, regionális integráció és együttműködés; befektetés és finanszírozás; társadalmi fejlődés és igazságosság; nők integrálása a fejlesztésbe; természeti erőforrások és infrastruktúra; környezet és emberi települések; statisztika; igazgatásmenedzsment; demográfia és népesedéspolitika. Ügyvezető titkár: Alicia Bárcena Ibarra (Mexikó) Cím: Avenida Dag Hammarskjöld 3477, Casilla 179-D, Santiago, Chile Tel: (56-2) 210-2000; Fax: (56-2) 208-0252; Email: [email protected]

Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági és Szociális Bizottság (ESCAP) Az 1947-ben alapított Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági és Szociális Bizottság (Economic and Social Commission for Asia and the Pacific – ESCAP – www.unescap.org) a térség gazdasági és szociális kérdéseivel foglalkozik. Az ESCAP az egyetlen, minden ázsiai és csendes-óceáni országot magában foglaló kormányközi fórum. 53 tagországa és 9 társult tagja a világ népességének mintegy 60 százalékát teszi ki. Az ESCAP szakmai segítséget nyújt a kormányoknak a gazdasági és szociális fejlesztés terén. A segítségnyújtás formája a következő: közvetlen tanácsadói szolgáltatás a kormányoknak, tréning és információmegosztás kiadványokon és országok közti hálózatokon keresztül. A Bizottság célja, hogy javítsa a társadalmi-gazdasági feltételeket és a modern társadalom alapjai lerakását a régióban. Négy regionális kutató- és továbbképző intézet működik a felügyelete alatt: mezőgazdasági fejlesztés, mezőgazdasági gépek és technika, statisztika és technológiaátadás. A jelenlegi prioritási területek: a szegénység enyhítése, a globalizáció és a felmerülő szociális kérdések. Ügyvezető titkár: Noeleen Heyzer (Szingapúr) Cím: United Nations Building, Rajadamnern Nok Avenue, Bangkok 10200, Thailand Tel: (66-2) 288-1234; Fax: (66-2) 288-1000; Email: [email protected]

Nyugat-ázsiai Gazdasági és Szociális Bizottság (ESCWA) A Nyugat-ázsiai Gazdasági és Szociális Bizottságot (Economic and Social Commission for Western Asia – ESCWA – www.escwa.un.org) 1973-ban alapították a gazdasági együttműködés és integráció elősegítésének az összehangolására a régió országainak gazdasági és szociális fejlődésének az érdekében. A 13 tagállamot magában foglaló ESCWA az ENSZ-rendszeren belül Nyugat-Ázsia fő gazdasági és szociális fejlesztési fóruma. Fő területei a következők: a fenntartható fejlődés és termelékenység; a szociális fejlődés; a gazdasági fejlődés és a globalizáció; információs és kommunikációs technológiák, statisztika; a nők felemelkedése; konfliktusokkal kapcsolatos kérdések.

32

Ügyvezető titkár: Rima Khalaf (Jordánia) Cím: P.O. Box 11-8575, Riad el-Solh Square, Beirut, Libanon Tel: (961-1) 98-1301, vagy (New Yorkon keresztül) (1-212) 963-9731; Fax: (9611) 98-1510 Kapcsolatok a nem kormányzati szervezetekkel A nem kormányzati szervezeteket (NGO-k – Non Governmental Organizations) az ENSZ fontos partnernek és a civil társadalomhoz kötődő fontos kapcsolatnak tekinti. A közös érdeklődésre számot tartó politikai és programokkal kapcsolatos ügyekben rendszeresen konzultál velük. Szerte a világon, napi szinten mind több NGO működik együtt az ENSZ-közösséggel, segítik céljai elérését. Az ENSZ Alapokmánya értelmében a Gazdasági és Szociális Tanács nemcsak a kormányokkal konzultálhat, hanem azokkal az NGO-kkal is, amelyek a Tanács hatáskörébe tartozó ügyekkel foglalkoznak. 2010 végén 3 051 NGO rendelkezett konzultatív státusszal a Tanácsnál. A Tanács elismeri, hogy ezeknek a szervezeteknek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy kifejtsék véleményüket a Tanács előtt; elismeri továbbá, hogy olyan különleges tapasztalattal vagy szaktudással rendelkeznek, amely értékes a Tanács munkájában. A Tanács az NGO-kat három kategóriába sorolja: az általános szervezetek azok, amelyek a Tanács tevékenységének a legnagyobb részével foglalkoznak (ezzel a státusszal rendelkezik az ENSZ Társaságok Világszövetsége [WFUNA] is, amelynek a Magyar ENSZ Társaság megalakulása, 1947 óta tagja – a szerk.); a speciális szervezetek, amelyek a Tanács érdeklődési körébe tartozó speciális szakértelemmel rendelkeznek; és azok a listán szereplő (roster) szervezetek, amelyek alkalmanként felkérésre képesek segíteni a Tanácsot. A konzultatív státussal rendelkező nem kormányzati szervezetek megfigyelőket küldhetnek a Tanács és az alárendelt testületek nyilvános üléseire, továbbá a Tanács munkájához kapcsolódó írásos nyilatkozatokat nyújthatnak be.

Gyámsági Tanács A Gyámsági Tanácsot (Trusteeship Council – www.un.org/en/mainbodies/trusteeship), eredetileg az Alapokmány hozta létre hét tagállam által igazgatott 11 gyámsági terület nemzetközi felügyeletére, valamint annak biztosítására, hogy megfelelő lépéseket tegyenek a területek önkormányzóvá vagy függetlenné válásának előkészítésére. Ezt a munkát a Gyámsági Tanács 49 évig folytatta. Egy 1994. évi határozattal a Tanács módosította eljárási szabályait, kihagyta az évenkénti üléseket, és megegyezett abban, hogy szükség szerint ül össze, saját vagy elnöke döntése alapján vagy tagjai többségének, a Közgyűlésnek vagy a Biztonsági Tanácsnak a kérésére. Ezt követően 1994. november 1-jén a Gyámsági Tanács Palau függetlenné válása (1994. október 1.) után – amely az utolsó ENSZ gyámsági terület volt – felfüggesztette működését.

33

Nemzetközi Bíróság A Nemzetközi Bíróság (International Court of Justice – ICJ – www.icj-cij.org) az ENSZ legfőbb bírói szerve. Székhelye Hágában, Hollandiában van, a hat főszerv közül az egyetlen, amely nem New Yorkban működik. A Bíróság feladata az államok közötti jogi viták megoldása, továbbá tanácsadó véleményt ad az ENSZnek és a szakosított intézményeknek. A Közgyűlés és a BT a Nemzetközi Bíróságtól bármilyen jogi kérdésben tanácsadó véleményt kérhet. Az ENSZ más szervei és a szakosított intézmények a Közgyűlés felhatalmazásával a tevékenységük körébe tartozó jogi kérdésekben szintén tanácsadó véleményt kérhetnek a Bíróságtól. A Bíróság Alapszabálya az ENSZ Alapokmányának szerves része. A Bíróság nyitva áll minden olyan állam előtt, amely részese az Alapszabályának, ez magában foglalja valamennyi ENSZ-tagállamot. Peres ügyben csak államok léphetnek fel a Bíróság előtt, és csak ezek fordulhatnak ügyükkel a Bírósághoz. A Bíróság előtt peres eljárást nem indíthatnak magánszemélyek, jogi személyek és nemzetközi szervezetek. Polgári törvényszék lévén nincs büntető joghatósága, egyének ellen nem emelhet vádat. Joghatóság A Bíróság joghatósága kiterjed minden olyan kérdésre, amelyet az államok elé utalnak, és minden olyan ügyre, amelyről az ENSZ Alapokmánya vagy nemzetközi szerződések és egyezmények rendelkeznek. Az államok előzetesen elkötelezhetik magukat arra, hogy a Bíróság joghatóságát elfogadják, akár a Bíróság elé történő utalást előíró szerződés vagy egyezmény aláírásával, akár erre vonatkozó nyilatkozattal. A kötelező joghatóságot elfogadó nyilatkozatok gyakran tartalmaznak olyan fenntartásokat, amelyek bizonyos kategóriába tartozó ügyeket kizárhatnak. A Bíróság Alapszabályának megfelelően a benyújtott vitás kérdések eldöntésében az alábbiakat alkalmazza: azokat a nemzetközi egyezményeket, amelyek a vitában álló államok által kifejezetten elismert jogszabályokat állapítanak meg; nemzetközi szokást mint a jog gyanánt elismert általános gyakorlat bizonyítékát; a civilizált nemzetek által elismert általános jogelveket; a bírói döntéseket és a különböző nemzetek legkiválóbb tudósainak a tanítását. Tagság A Bíróság a Közgyűlés és a BT által külön-külön megválasztott 15 bíróból áll, akiket felkészültségük alapján választanak ki. (A Bíróságnak eddigi egyetlen magyar tagja Herczegh Géza akadémikus volt, akit 1993-ban választottak meg 9 évre – a szerk.) Gondoskodnak arról, hogy biztosítsák a világ fő jogi rendszereinek bírósági képviseletét. 2010-ben a bírák földrajzi megoszlása a következő volt: három Afrikából, kettő Latin-Amerikából és a Karib-térségből, három Ázsiából, öt Nyugat-Európából és más államokból, kettő pedig Kelet-Európából származott. Ez megfelel a BT jelenlegi összetételének. Jóllehet egyetlen ország sem jogosult a tagságra, a Bíróságnak mindig voltak tagjai a BT állandó tagjainak országaiból. A Bíróságnak van egy Környezetügyi Kamarája is.

34

Elnök: Peter Tomka (Szlovákia) Jegyző: Philippe Couvreur (Belgium) Központ: Peace Palace, Carnegieplein 2, 2517 KJ The Hague, The Netherlands Tel.: (31-70) 302 23 23; Fax: (31-70) 364 99 28

Titkárság Az ENSZ Titkárság (UN Secretariat – www.un.org/en/mainbodies/secretariat) végzi a Szervezet mindennapi szerteágazó munkáját. A Titkárság apparátusában valamennyi ország képviselve van, az alkalmazottak különböző szolgálati helyeken dolgoznak szerte a világon. Összesen mintegy 44 000 munkatárssal a Titkárság szolgálja ki az ENSZ többi főszervét, irányítja az általuk meghatározott programokat és politikákat. A Titkárság vezetője a főtitkár, akit a BT javaslata alapján a Közgyűlés nevez ki ötéves, megújítható időtartamra. Az ENSZ központja New Yorkban van, de jelentős a jelenléte AddiszAbebában, Bangkokban, Bejrútban, Genfben, Nairobiban, Santiagóban és Bécsben, valamint további hivatalai vannak világszerte. Az ENSZ Genfi Hivatala (United Nations Office at Geneva – UNOG – www.unog.ch) a konferencia diplomáciai központja, valamint a leszerelés és az emberi jogok fóruma. Az ENSZ Bécsi Hivatala (United Nations Office at Vienna – UNOV – www.unvienna.org) a következő tevékenységek központja: nemzetközi kábítószer-ellenőrzés, bűnmegelőzés és büntető igazságszolgáltatás, a világűr békés felhasználása és a nemzetközi kereskedelmi jog. Az ENSZ Nairobi Hivatala (United Nations Office at Nairobi – UNON – www.unon.org) a környezettel és az emberi településekkel kapcsolatos tevékenységek központja. A Titkárság által végzett feladatok ugyanolyan széles körűek és változatosak, mint az ENSZ égisze alatt kezelt problémák és tevékenységek. Ez a békefenntartó műveletek igazgatásától, a nemzetközi vitákban való közvetítéstől és a humanitárius segélyprogramok szervezésétől a gazdasági és társadalmi trendek vizsgálatáig, az emberi jogokra és a fenntartható fejlődésre irányuló tanulmányok elkészítéséig és a nemzetközi egyezmények előkészítéséig terjed. A Titkárság személyzete tájékoztatja a világot – a médiát, kormányokat, NGO-kat, a kutató- és egyetemi hálózatokat, valamint a lakosságot – az ENSZ munkájáról. Globális fontosságú kérdésekről nemzetközi konferenciákat szerveznek; beszédeket tolmácsolnak, és dokumentumokat fordítanak le a Szervezet hivatalos nyelveire; információgyűjtő és -szolgáltató központokat hoznak létre, lehetővé téve a nemzetközi együttműködést a tudomány és a technológia, valamint a kulturális, gazdasági és szociális tevékenységek valamennyi területén. A személyzet tagjai és a főtitkár is – nemzetközi köztisztviselőként – tevékenységükért csak az ENSZ-nek tartoznak felelősséggel, nem pedig valamelyik kormánynak vagy szervezetnek, jóllehet a nemzetek közösségét szolgálják. Esküt tesznek arra, hogy egyetlen kormánytól vagy az ENSZ-en kívül álló hatóságtól sem kérnek vagy fogadnak el utasításokat. Az Alapokmány alapján viszont minden tagállam vállalja, hogy tiszteletben tartja a főtitkár és a tisztviselői kar feladatainak kizárólag nemzetközi jellegét, és tartózkodik attól, hogy befolyásolják őket.

35

Főtitkár A Főtitkári Végrehajtó Hivatal (Executive Office of the Secretary-General) – amelynek tagjai a főtitkár és vezető tanácsadói – általános politikai irányvonalat dolgoz ki, és átfogó útmutatást nyújt a Szervezetnek. A főtitkár (Secretary-General – www.un.org/sg) egyaránt diplomata és aktivista, köztisztviselő és legfőbb igazgatási tisztviselő, az ENSZ eszméinek szimbóluma, a világ népei – kiváltképpen a szegények és a sebezhetők – érdekeinek a szószólója. A nyolcadik főtitkár Ban Ki Mun (Ban Ki-moon az angol helyesírás szerint – a szerk.) a Koreai Köztársaságból, 2007-ben lépett hivatalba. Az Alapokmány szerint a főtitkár a Szervezet „legfőbb igazgatási tisztviselője”, ebben a minőségében tevékenykedik, és egyéb olyan funkciókat is ellát, amelyekkel a BT, a Közgyűlés és a Gazdasági és Szociális Tanács, valamint egyéb ENSZ-szervek megbízzák. Az Alapokmány ugyancsak felhatalmazza a főtitkárt, hogy a BT figyelmét minden olyan ügyre felhívja, amely véleménye szerint a nemzetközi béke és biztonság fenntartását veszélyeztetheti. Ezek az irányelvek egyrészt meghatározzák a hivatala feladatait és hatáskörét, másrészt jelentős cselekvési szabadságot is biztosítanak. A főtitkár mulasztást követne el, ha nem venné körültekintően figyelembe az egyes tagállamok aggályait és szükségleteit, ám akkor is hibát követne el, ha nem védelmezné az ENSZ értékeit és erkölcsi tekintélyét, továbbá nem szólalna meg, és nem tevékenykedne önállóan a békéért – még annak a kockáztatásával is, hogy ugyanazokat a tagállamokat kérdőre vonja, vagy nem ért egyet velük. A főtitkár ez alatt a kreatív feszültség alatt van minden egyes nap, amikor rész vesz az ENSZ-testületek ülésein, valamint konzultációkon a világ vezetőivel, kormánytisztviselőkkel, a civil társadalom képviselőivel, a magánszektor tagjaival és magánszemélyekkel, és amikor a problémák megoldását keresi. Ugyanakkor a főtitkár utazásai lehetővé teszik, hogy kapcsolatot tartson a tagállamok polgáraival, és első kézből értesüljön arról, hogy a nemzetközi napirenden lévő kérdések konkrétan hogyan hatnak az emberek életére bárhol a világon. Az előző főtitkárok Az Alapokmány szerint a főtitkárt a BT javaslatára a Közgyűlés nevezi ki. Ban Ki Mun (Ban Ki-moon) elődei a következők voltak: Kofi Annan (Ghána) 1997 januárjától 2006 decemberéig; Boutros Boutros-Ghali (Egyiptom) 1992 januárjától 1996 decemberéig; Javier Pérez de Cuéllar (Peru) 1982 januárjától 1991 decemberéig; Kurt Waldheim (Ausztria) 1972 januárjától 1981 decemberéig; U Thant (Burma, ma Mianmar), aki 1961 novemberétől ügyvezető főtitkárként szolgált, hivatalosan 1962 novemberében nevezték ki, majd 1971 decemberéig töltötte be a posztot; Dag Hammarskjöld (Svédország), aki 1953 áprilisától 1961 szeptemberéig, hivatalos úton, Afrikában repülőgép-szerencsétlenség során bekövetkezett haláláig látta el a főtitkári teendőket; ő volt az egyetlen főtitkár, aki hivatali ideje alatt halt meg; végül Trygve Lie (Norvégia), aki 1946 februárjától 1952. novemberi lemondásáig volt hivatalban.

36

A főtitkár minden évben kibocsát egy jelentést a Szervezet munkájáról, amely értékeli a tevékenységét, és felsorolja a jövő prioritásait. A főtitkár egyik legfontosabb szerepe a jószolgálati tevékenység – függetlenségére, pártatlanságára és integritására építve tett nyilvános vagy titkos lépések – azért, hogy megakadályozza nemzetközi viták keletkezését, erősödését vagy kiterjedését. Az évek során a főtitkár jószolgálati tevékenysége, ideértve különleges és személyes képviselőit, valamint különmegbízottjait, rengeteg helyzetben bizonyult hasznosnak, például Ciprus, Kelet-Timor, Irak, Líbia, a KözelKelet, Nigéria és Nyugat-Szahara esetében. Minden egyes főtitkár saját szerepét a hivatalban töltött adott időszak viszonyainak megfelelően alakítja ki. Összefoglalóan Ban Ki Mun prioritásai közé tartozik az éghajlatváltozás; a leszerelés; a globális pénzügyi válság és a szegénység elleni küzdelem; a béke és a biztonság; a nők jogai és felemelkedése; a világ minden népének védelme a népirtással, háborús bűnökkel, etnikai tisztogatással és az emberiesség elleni bűncselekményekkel szemben; továbbá az ENSZ reformja. Az ENSZ békefenntartása iránt az elmúlt években példátlanul megnőtt igény tükrében a főtitkár hivatalba lépésének kezdetén alapvető strukturális reformot javasolt, hogy a Szervezet lépést tudjon tartani a követelményekkel. Ennek eredményeként a Közgyűlés elfogadta a Műveleti Területeket Támogató Főosztály (Department of Field Support) létrehozását, amely átvette a békefenntartó műveletek mindennapi irányítását, míg a Békefenntartó Műveletek Főosztálya (Department of Peacekeeping Operations) hatáskörében maradt az általános stratégia, a tervezés és a telepítés. A főtitkár különös hangsúlyt helyez az éghajlatváltozásra, amelyet „korunk meghatározó kérdésének” tart. Ez jó példa arra, hogy korunk félelmetes, határokon átívelő kihívásai legjobban csak kollektíven kezelhetők az ENSZ keretében. A „Fogjunk össze a nők elleni erőszak megszüntetéséért” (UNITE to End Violence against Women) kampányának célja, hogy megakadályozza és megszüntesse a nők és a lányok elleni erőszakot a világ minden részén. A főtitkár továbbá támogatta egy új, hibrid békefenntartó misszió létrehozását Szudánban, valamint szorosabb kapcsolatot teremtett az ENSZ leszerelési mechanizmusa és saját hivatala között azzal, hogy létrehozta az ENSZ Leszerelési Ügyek Hivatalát (United Nations Office for Disarmament Affairs), és kinevezte a leszerelési ügyek főképviselőjét. Ban Ki Mun tevékenysége azokra a korábbi törekvésekre épül, amelyek célja, hogy segítsék az ENSZ alkalmazkodását az új korszakhoz, a globális kérdések kezeléséhez. A Globális Szerződés (Global Compact), amelyet 2000 júliusában indítottak útjára, például egy olyan, hálózatra épülő kezdeményezés, amely a nagy magánvállalatokat összehozza az ENSZ-intézményekkel, a kormányokkal, a szakszervezetekkel és a nem kormányzati szervezetekkel, hogy előmozdítsák az egyetemesen elfogadott elvek érvényesülését az emberi jogok, a munka területén, a korrupció elleni küzdelemben és a környezet vonatkozásában. E projektnek 2010 júliusára több mint 7 700 résztvevője volt, beleértve több mint 5 300 üzleti vállalkozást, valamint nemzetközi és nemzeti szakszervezeteket, továbbá civil szervezetek százait 130 országból, főleg a fejlődő világból. A világ vezetőinek két jelentős összejövetele szintén meghatározta az ENSZ irányvonalát a 21. században.

37

Reform és megújulás: békefenntartás és leszerelés Ban Ki Mun főtitkár 2007-ben, hivatali szolgálatának már az első hónapjaiban számos alapvető reformot javasolt az ENSZ képességeinek megerősítésére azért, hogy a Szervezet teljesíteni tudja küldetését. Ezek a reformok válaszok az ENSZ békefenntartása iránti megnövekvő igényekre, céljuk a Szervezet hatékonyabbá tétele az ilyen típusú műveletek menedzselésében és fenntartásában. Előre látva, hogy az ENSZ békefenntartó műveleteinek személyi állománya iránti igény jelentősen megnő, a főtitkár azt javasolta, hogy hozzák létre a műveleti területeket támogató új főosztályt (DFS), amely a békefenntartó műveletek tervezését, telepítését és támogatását végzi. Az új felállásban a Békefenntartó Műveletek Főosztálya (DPKO) felelős a stratégiai felügyeletért és a műveletpolitikai irányvonalért, míg a DFS feladata a tervezés, a telepítés és a fenntartás. Ugyancsak 2007-ben a Közgyűlés megerősítette a főtitkárnak azt a javaslatát, hogy gyorsítani kell a leszerelési program végrehajtását – kiváltképpen az 1996. évi Átfogó Atomcsend Egyezmény (Comprehensive Nuclear-Test-Ban Treaty) hatályba léptetését – ezért a Leszerelési Ügyek Főosztályát alakítsák át a Leszerelési Ügyek ENSZ Hivatalává, amelyet az a leszerelési főképviselő vezet, aki közvetlenül a főtitkárnak jelent. A 2000. évi millenniumi csúcs megalkotta a Millenniumi nyilatkozatot sajátos céljainak és előirányzatainak sorozatával – beleértve a millenniumi fejlesztési célokat (Millennium Development Goals – MDGs – www.un.org/millenniumgoals) – olyan ügyekben, mint a szegénység és az éhínség, az egyetemes oktatás, a nemek egyenlősége, a gyermekegészségügy, az anyasági egészségügy, a HIV/AIDS, a környezeti fenntarthatóság és a globális partnerség. Ötéves felülvizsgálata, a 2005. évi világcsúcs bölcs döntéseket hozott a fejlesztés, a biztonság, az emberi jogok és az ENSZ reformja terén. A főtitkár első helyettese. A kanadai Louise Fréchette asszonyt nevezték ki 1998-ban először a főtitkár első helyettesévé. 2006-ban őt követte Mark Malloch Brown az Egyesült Királyságból, majd 2007 januárjától Dr. Asna-Rose Migiro asszony Tanzániából. 2012. július 1-seje óta a svéd Jan Eliasson tölti be e posztot. Főosztályok és hivatalok

Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztálya (DESA) Főtitkárhelyettes: Wu Hongbo (Kína) A Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztályának (Department of Economic and Social Affairs – DESA – www.un.org/en/development/desa) az a feladata, hogy mindenki érdekében a fejlődést támogassa. A DESA tevékenysége széles körű, olyan kérdésekkel foglalkozik, mint a szegénység csökkentése, a népesség, a

38

nemek egyenlősége és az őshonos lakosok, személyek jogai, a makrogazdaságpolitika, a fejlesztésfinanszírozás, az állami szektor megújítása, az erdészetpolitika, az éghajlatváltozás és a fenntartható fejlődés. Ebből a célból a DESA tevékenységi körei a következők: Fejlesztési kérdésekre vonatkozó, széles körű adat- és információgyűjtést, -előállítást és -elemzést végez. A nemzetközi közösséget gazdasági és szociális kihívásokkal foglalkozó konferenciákra és csúcstalálkozókra hívja össze. Támogatja a fejlődéspolitikák, a globális előírások és normák kidolgozását. Felügyeli és támogatja a nemzetközi egyezmények végrehajtását. Segíti az államok fejlesztési kihívásainak a kezelését különféle kapacitásfejlesztő kezdeményezések keretében. Munkája során a DESA együttműködik különféle érdekcsoportokkal szerte a világon: nem kormányzati szervezetekkel (NGO-kkal), a civil társadalommal, a magánszektorral, kutatóés egyetemi szervezetekkel, kormányközi szervezetekkel, valamint partnerszervezetekkel az ENSZ-rendszeren belül.

Műveleti Területeket Támogató Főosztály (DFS) Főtitkárhelyettes: Ameerah Haq (Banglades) A Műveleti Területeket Támogató Főosztály (Department of Field Support – DFS – www.un.org/peacekeeping/dfs.shtml) a béke és a biztonság előmozdítása érdekében a békefenntartó missziókat segíti: Ennek során a következő kérdésekkel foglalkozik: pénzügy; logisztika; információs és kommunikációs technológia (ICT), valamint emberi erőforrások és általános igazgatás. A terepen működő missziók támogatásának része az élelemről való gondoskodás a csapatok étkeztetésére, az emberek légi szállítása olyan helyeken, ahol jószerivel semmilyen út vagy infrastruktúra nincs. A BT által meghatározott feladatok ellátásához sokféle készséggel rendelkező, jól képzett személyzetre van szükség. Ehhez a DFS kapcsolatot tart a tagállamokkal és az üzleti partnerekkel. Az ENSZ békefenntartásában az egységes irányítás biztosítására a főosztály vezetője (főtitkárhelyettes – a szerk.), egyedi felállásban, a békefenntartó műveletek főtitkárhelyettesének jelent, és tőle kap útmutatást.

Közgyűlés- és Konferenciamenedzsment Főosztály (DGACM) Főtitkárhelyettes: Jean-Jacques Graisse (Belgium) A Közgyűlés- és Konferenciamenedzsment Főosztály (Department for General Assembly and Conference Management – DGACM – www.un.org/Depts/DGACM) technikai és titkársági szolgáltatásokat nyújt a Közgyűlésnek, a Biztonsági Tanácsnak, a Gazdasági és Szociális Tanácsnak, ezek bizottságainak és más alárendelt szerveiknek, továbbá az ENSZ-központtól távol tartott konferenciáknak. Felelős a központban valamennyi hivatalos dokumentum feldolgozásáért és

39

kiadásáért a Szervezet hivatalos nyelvein, és tolmácsolási szolgáltatást nyújt ezeken a nyelveken a kormányközi ülések alatt. Elkészíti továbbá az ENSZ hivatalos jegyzőkönyveit is, beleértve az ülések összefoglaló és szó szerinti jegyzőkönyveit. A közgyűlés és konferenciamenedzsmentért felelős főtitkárhelyettes felelős az ENSZ konferenciamenedzsment-politikájáért, tanácsokkal látja el a Közgyűlés elnökét a Közgyűlés munkájával kapcsolatos valamennyi kérdésben.

Menedzsment Főosztály (DM) Főtitkárhelyettes: Yukio Takasu (Japán) A Menedzsment Főosztály (Department of Management – DM – www.un.org/en/hq/dm) a Titkárság valamennyi egységének stratégiai iránymutatást és támogatást nyújt három területen: pénzügy, emberi erőforrások és kisegítő szolgáltatások. Ezek az alábbi irodák hatáskörébe tartoznak: Programtervezési, Költségvetési és Könyvviteli Iroda, Emberi Erőforrás Menedzsment és Központi Kisegítő Szolgáltatások – külön-külön. A főosztály felelős a hatékonyabb vezetési politika kidolgozásáért és ennek megvalósításáért a Titkárságon; a személyzet igazgatásáért és továbbképzésért; a programtervezésért, a költségvetésért, a pénzügyi és emberi erőforrás menedzsmentjéért; továbbá a technológiai újításokért. Szakmai szolgáltatást nyújt a Közgyűlés Ötödik (Igazgatási és Költségvetési) Bizottságának, továbbá kiszolgálja a Program- és Koordinációs Bizottságot (Committee for Programme and Coordination). A főosztály vezetője az ENSZ költségvetésének elkészítéséhez irányelvekről, koordinációról és iránymutatásról gondoskodik; a főtitkárt a menedzsmenttel kapcsolatos ügyekben képviseli; figyelemmel kíséri a Titkárságon felmerülő menedzsmentkérdéseket; biztosítja a Szervezet belső igazságszolgáltatási rendszerének hatékony megvalósítását.

Politikai Ügyek Főosztálya (DPA) Főtitkárhelyettes: Jeffrey Feltman (Egyesült Államok) A Politikai Ügyek Főosztálya (Department of Political Affairs – DPA – www.un.org/depts/dpa) központi szerepet játszik az ENSZ konfliktusok megelőzésére és megoldására tett erőfeszítéseiben, valamint a háború utáni béke megszilárdításában. Ebből a célból a DPA a következő tevékenységeket látja el: Figyelemmel kíséri, elemzi és értékeli a politikai fejleményeket az egész világon. Azonosítja azokat a lehetséges és tényleges konfliktusokat, amelyek ellenőrzésében és megoldásában az ENSZ hasznos szerepet játszhat. Ilyen esetekben javaslatokat tesz a főtitkárnak a megfelelő akcióra, és végrehajtja az elfogadott politikát.

40

Támogatja a főtitkár politikai akcióinak a végrehajtását – amelyeket a főtitkár, a Közgyűlés és a BT dönt el – a preventív diplomácia, a béketeremtés, a békefenntartás és a békeépítés területén. Tanácsot ad a főtitkárnak a tagállamoktól érkező választási segítségkérésekben, továbbá az ilyen kérésekre válaszul létesített programokat koordinálja. Tanácsokat ad és támogatja a főtitkárt a tagállamokkal való kapcsolatok politikai vonatkozásait illetően. Kiszolgálja a Biztonsági Tanácsot és annak albizottságait, valamint a Palesztin Nép Elidegeníthetetlen Jogainak Gyakorlásával Foglalkozó Bizottságot és a Gyarmatosítással Foglalkozó 24-ek Különbizottságát. A főosztály vezetője egyebek között konzultációkat és tárgyalásokat folytat a viták békés rendezéséről, továbbá ő az ENSZ választási segítségnyújtásának a központi vezetője.

Tájékoztatási Főosztály (DPI) Főtitkárhelyettes: Peter Launsky-Tieffenthal (Ausztria) A Tájékoztatási Főosztály (Department of Public Information – DPI) az ENSZ tevékenységével és problémáival kapcsolatos globális tudatosságot növeli, és munkájának a megértését segíti. A DPI tájékoztatási programokat és információs kampányokat szervez, híreket és színes cikkeket, rádió- és televízió programokat, sajtóközleményeket, kiadványokat, dokumentum videókat készít, valamint speciális eseményeket szervez a Szervezet üzeneteinek a közvetítésére. A DPI irányítja az ENSZ nemzetközi kampányait; az ENSZ békehírnökeiként prominens személyeket foglalkoztat; kiállításokat, koncerteket, szemináriumokat és más rendezvényeket szervez nemzetközi jelentőségű események alkalmából. Továbbá könyvtári és ismeretmegosztási szolgáltatásokat nyújt. Az ENSZ Központjában lévő személyzete mellett a DPI-nak 63 ENSZ tájékoztatási központja (UNICs) van világszerte (http://unic.un.org), illetve egy regionális központja (UNRIC – UN Regional Information Center) Brüsszelben (www.unric.org/en/). A főosztályt három osztály alkotja. A Stratégiai Kommunikációs Osztály az ENSZ prioritásait támogató kommunikációs stratégiákat és kampányokat alakítja ki. A Hír- és Médiaosztály ENSZ-hírekkel és információkkal látja el a médiát, beleértve a napi sajtótájékoztatókat és a főtitkár Szóvivői Hivatalának nyilatkozatait, az ENSZ honlapjait, a rádióműsorokat és az élő tv-közvetítéseket. A Közszolgálati (Outreach) Osztályához tartozik a Dag Hammarksjöld Könyvtár, továbbá könyveket ad ki, például az ENSZ évkönyvét (Yearbook of the United Nations), valamint folyóiratokat, például az ENSZ-krónikát (UN Chronicle) és az Afrika megújulását (Africa Renewal); együttműködik nem kormányzati szervezetekkel (NGO-k) és oktatási intézményekkel; speciális rendezvényeket és kiállításokat szervez prioritást élvező kérdésekről; éves tréningprogramokat ajánl újságírók számára a fejlődő országokból. Partnerkapcsolatokat épít a magán- és az állami szektor szervezeteivel is az ENSZ céljainak a támogatása érdekében.

41

Békefenntartó Műveletek Főosztálya (DPKO) Főtitkárhelyettes: Hervé Ladsous (Franciaország) A Békefenntartó Műveletek Főosztálya (Department of Peacekeeping Operations – DPKO – www.un.org/en/peacekeeping) felelős azért, hogy támogassa a tagállamok és a főtitkár erőfeszítéseit a nemzetközi béke és biztonság fenntartásában, elérésében és erősítésében. Ezt – a tagállamoktól kapott megbízatásoknak megfelelően – az ENSZ békefenntartó műveleteinek tervezésével, előkészítésével és irányításával végzi. A DPKO ebből a célból a következő tevékenységeket végzi: A lehetséges új békefenntartó műveletek részére az előre nem látott kiadásokat tervezi. A tagállamokkal folytatott tárgyalások alapján biztosítja a megbízatásának végrehajtásához szükséges polgári, katonai és rendőri személyzetet, a katonai egységeket, valamint az eszközöket és szolgáltatásokat. Politikai és vezetési irányelveket, útmutatást és támogatást nyújt a békefenntartó műveletekhez. Kapcsolatot tart a konfliktus résztvevőivel és a BT tagjaival a BT határozatainak a végrehajtása érdekében. Menedzseli azokat az „integrált műveleti csoportokat”, amelyek minden békefenntartó műveletet irányítanak és felügyelnek. Kulcsfontosságú békefenntartási kérdésekben tanácsot ad a Biztonsági Tanácsnak és a tagállamoknak, beleértve a biztonsági szektor reformját, a jogrendet, valamint a volt fegyveresek leszerelését, hazaküldését és a társadalomba történő újbóli beilleszkedését. Elemzi a békefenntartással kapcsolatban felmerülő politikai kérdéseket és a legjobb gyakorlatot, továbbá politikát, eljárásokat és általános békefenntartási elveket alakít ki. A taposóaknákkal kapcsolatos valamennyi ENSZ-tevékenységet koordinálja, békefenntartó és veszélyhelyzetekben aknamentesítési programokat dolgoz ki és támogat. A főosztály vezetője a főtitkár nevében irányítja a békefenntartó műveleteket; műveleti politikát és irányelveket dolgoz ki és tanácsot ad a főtitkárnak a békefenntartással és az aknamentesítéssel kapcsolatos valamennyi kérdésben.

Biztonságossági és Biztonsági Főosztály (DSS) Főtitkárhelyettes: Gregory B. Starr (Egyesült Államok) A Biztonságossági és Biztonsági Főosztály (Department of Safety and Security – DSS – http://dss.un.org/public) gondoskodik az ENSZ biztonságmenedzsment-

42

rendszerének a vezetéséről, műveleti támogatásáról és felügyeletéről, így biztosítja a személyzet és családtagjaik maximális biztonságát, továbbá lehetővé teszi programjainak és tevékenységének a legbiztonságosabb és leghatékonyabb végzését szerte a világon. Ugyanígy felelős az ENSZ-személyzet és -tanácsadók biztonságáért. A DSS-t a Közgyűlés hozta létre 2005-ben az egyesített és megerősített biztonságmenedzsment-rendszer iránti igény kielégítésére. A főosztály három, korábban különálló egységet integrált egyetlen struktúrába: az ENSZ Biztonsági Koordinátorának Hivatalát, a biztonsági szolgáltatásokat a központhoz tartozó helyekről és a Békefenntartó Műveletek Főosztályának civil biztonsági részlegét.

Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA) Humanitárius ügyek főtitkárhelyettese, rendkívüli segélynyújtás koordinátora: Valerie Amos (Egyesült Királyság) A Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (Office for the Coordination of Humanitarian Affairs – OCHA – http://ochaonline.un.org) nemzeti és nemzetközi szereplőkkel együtt mobilizálja és koordinálja a humanitárius akciókat. Célja az emberi szenvedés enyhítése katasztrófák esetén és vészhelyzetekben. Az OCHA területi irodák, humanitárius koordinátorok és országos teamek hálózatának a segítségével biztosítja a segélyműveletek összhangját. Humanitárius koordinátorainak és a segítséget nyújtó ENSZ-intézményeknek az erőfeszítéseit a szükségletek felmérésén, az előre nem látható költségek tervezésén és a humanitárius programok kialakításán keresztül támogatja. Az OCHA a nélkülöző emberek jogainak a szószólója (olyan politikai szerveknél, mint a BT), támogatja a készenlétet és a megelőzést, valamint a politika kidolgozását, továbbá megkönnyíti a humanitárius problémák fenntartható megoldását. A rendkívüli segélynyújtás koordinátora az elnöke az Intézményközi Állandó Bizottságnak (Inter-Agency Standing Committee – IASC). Ez egy olyan ernyőszervezet, amely magában foglalja az összes főbb humanitárius szereplőt – ideértve a Vöröskereszt és a Vörös Félhold Mozgalmat, valamint más nem kormányzati szervezetek konzorciumát. Közös politika, irányelvek és előírások kidolgozásával a Bizottság biztosítja az összehangolt intézményközi reagálást bonyolult vészhelyzetekben, továbbá természeti és környezeti katasztrófák során.

Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága (OHCHR) Főbiztos: Navanethem Pillay (Dél-Afrika) Az ENSZ emberi jogi főbiztosa (United Nations High Commissioner for Human Rights) elsődlegesen a felelős tisztviselő az ENSZ emberi jogi tevékenységéért, feladata a polgári, kulturális, gazdasági, politikai és szociális jogok előmozdítása és mindenki számára elérhető védelme. Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága (Office of the High Commissioner for Human Rights – OHCHR – www.ohchr.org) a Közgyűlés és más politikaformáló testületek kérésére jelentéseket készít, valamint kutatást végez. Együttműködik a kormányokkal, a nemzetközi regionális és nem

43

kormányzati szervezetekkel. Az ENSZ emberi jogi testületi üléseinek titkársága is. Az OHCHR költségvetési igénye 2010–2011-re 399,3 millió dollárt tett ki, amelyből 141,5 millió dollárt az ENSZ rendes költségvetése és 257,8 millió dollárt önkéntes hozzájárulások biztosítottak. Az OHCHR-nak mintegy 960 munkatársa van, négy osztályba tagozódik: Az Emberi Jogi Szerződések Osztálya kilenc emberi jogi szerződésellenőrző szervet (treaty body) és a Kínzások Áldozatainak Önkéntes ENSZ-alapját támogatja. Segíti dokumentumok előkészítését és előterjesztését a független szakértőtestületeknek a felülvizsgálatára, feldolgozza a fakultatív eljárások szerint hozzájuk benyújtott közléseket, nyomon követi a szerződés-ellenőrző szervek ülésein elfogadott ajánlásokat és döntéseket, továbbá segíti a nemzeti kapacitások kiépítését az ajánlásoknak a megvalósítására. Támogatja az egyik szerződésellenőrző szerv – a Kínzások Megakadályozásával Foglalkozó Albizottság – helyi látogatásait. Az Emberi Jogi Tanács és Speciális Eljárások Osztálya az Emberi Jogi Tanácsot és a Tanács egyetemes periodikus felülvizsgálatát, továbbá tényfeltáró és nyomozati mechanizmusait támogatja – ideértve a különleges jelentéstevőket, a különleges képviselőket és a tematikus munkacsoportokat – azzal a céllal, hogy világszerte dokumentálják az emberi jogok megsértését, fokozzák az áldozatok védelmét, és előmozdítsák a jogaikat. A Kutatási és a Fejlődésjogi Osztálya felelős a fejlődéshez való jog előmozdításáért és védelméért. Kutatást végez és támogatja a fejlődéshez való joggal foglalkozó munkacsoportot, továbbá arra törekszik, hogy az emberi jogok beépüljenek a fejlesztési tevékenységekbe. Emellett kiszolgálja az ENSZ Önkéntes Vagyonkezelői Alapját a Rabszolgaság Jelenkori Formái, valamint az ENSZ Önkéntes Alapját az Őshonos Népek számára. A Területi Műveletek és Technikai Együttműködés Osztálya kormányok kérésére tanácsadói szolgáltatásokat és technikai segítségnyújtási projekteket fejleszt, valósít meg, felügyel és értékel. Támogatást nyújt az emberi jogi tényfeltáró misszióknak és nyomozásoknak.

Belső Felügyeleti Szolgáltatások Hivatala (OIOS) Főtitkárhelyettes: Carman L. Lapointe (Kanada) A Belső Felügyeleti Szolgáltatások Hivatala (Office of Internal Oversight Services – OIOS – www.un.org/depts/oios) független, szakszerű és időszerű belső könyvvizsgálatról, felügyeletről (monitoring), felülvizsgálatról, értékelésről és nyomozati szolgáltatásokról gondoskodik. Elősegíti az erőforrások pontos adminisztrációját, a megbízhatóság és átláthatóság kultúráját, valamint a hatékonyabb programvégrehajtást. Az OIOS segítséget nyújt a Szervezetnek és a tagállamoknak az ENSZ vagyontárgyainak védelmében, és biztosítja azt, hogy a programok végrehajtása megfeleljen az előírásoknak, szabályoknak és

44

útmutatásoknak, gondoskodik továbbá az ENSZ tevékenységének hatékonyabb és eredményesebb végzéséért; a csalás, pazarlás, visszaélés, jogsértés és rossz vezetés felismeréséért. A főtitkárhelyettest a főtitkár nevezi ki, és a Közgyűlés hagyja jóvá ötéves időtartamra, amely nem újítható meg.

Jogügyi Hivatal (OLA) Főtitkárhelyettes, jogtanácsos: Patricia O'Brien (Írország) Az ENSZ Jogügyi Hivatala (Office of Legal Affairs – OLA – http://untreaty.un.org/ola) a Szervezet központi jogi szolgálata. Hozzájárul a nemzetközi közjog és kereskedelmi jog progresszív fejlesztéséhez és kodifikációjához. Főbb kötelezettségei között az OLA tevékenysége a következő: Jogi tanácsokat ad a főtitkárnak, a Titkárság főosztályainak és hivatalainak, az ENSZ fő- és alárendelt szerveinek a nemzetközi köz- és magánjog területén. Tartalmi és titkársági funkciókat is ellát olyan jogi szervek részére, amelyek nemzetközi közjoggal, tengerjoggal és nemzetközi kereskedelmi joggal foglalkoznak. Továbbá a főtitkárra, mint a multilaterális szerződések letéteményesére ruházott funkciókat is ellát. Foglalkozik a nemzetközi békéhez és biztonsághoz kapcsolódó jogi kérdésekkel; az ENSZ státuszával, kiváltságaival és mentességével; valamint a tagállamok mandátumával és képviseletével. Nemzetközi egyezmények és megállapodások, az ENSZ-szervek és konferenciák eljárási szabályzatainak és más jogi okiratoknak a tervezeteit készíti el. A nemzetközi magán- és közigazgatási jog kérdéseiben, valamint az ENSZ határozataival és szabályozásaival kapcsolatban jogi szolgáltatásokat és tanácsadást végez.

Afrikai Különleges Tanácsadó Hivatal (OSAA) Különleges tanácsadó: Maged Abdelaziz (Egyiptom) Az Afrikai Különleges Tanácsadó Hivatalt (Office of the Special Adviser on Africa – OSAA – www.un.org/africa/osaa) 2003-ban hozták létre. Az OSAA – képviseleti és elemző munkájának keretében – fokozza Afrika fejlesztésének és biztonságának támogatását; segíti a főtitkárt abban, hogy javítsa az ENSZ-rendszer afrikai támogatásának következetességét és koordinációját; továbbá globális szinten segíti az Afrikával foglalkozó kormányközi tárgyalásokat, különösképpen az új afrikai fejlesztési partnerséget (NEPAD – New Partnership for Africa’s Development). Az OSAA-nak vezető szerepe van az Afrikára és a NEPAD-ra vonatkozó jelentések előkészítésében. A Hivatal hívja össze a főosztályközi Afrikai

45

Ügyek Munkacsoportját azért, hogy javítsa az ENSZ-támogatások összhangját Afrikában.

A Gyermekek és Fegyveres Konfliktusok Főtitkári Különleges Képviselőjének Hivatala (SRSG/CAAC) Különleges képviselő: Leila Zerrougui (Algéria) A Gyermekek és Fegyveres Konfliktusok Főtitkári Különleges Képviselőjének Hivatala (Office of the Special Representative for Children and Armed Conflict – www.un.org/children/conflict) védi és előmozdítja a fegyveres konfliktusok által sújtott minden gyermek jogait. A különleges képviselő a fegyveres konfliktusok által sújtott gyermekek jólétének és védelmének morális és független képviselője; partnerekkel együtt olyan ötleteket és módszereket javasol, amelyek fokozzák a védelmet; fokozza a tudatosságot, és kiemelkedő fontosságot tulajdonít a jogok és a védelem kérdéseinek; a terepen tevékenykedők munkájának megkönnyítésére humanitárius és diplomáciai kezdeményezéseket tesz a fegyveres konfliktustól sújtott gyermekek érdekében.

A Legkevésbé Fejlett Országok, a Fejlődő Kontinentális Országok és a Fejlődő Kis Szigetországok Főképviselőjének Hivatala (UN-OHRLLS) Főtitkárhelyettes, A Legkevésbé Fejlett Országok, a Fejlődő Kontinentális Országok és a Kis Szigetországok főképviselője: Gyan Chandra Acharya (Nepál) A Legkevésbé Fejlett Országok, a Fejlődő Kontinentális Országok és a Fejlődő Kis Szigetországok Főképviselőjének Hivatalát (Office of the High Representative for the Least Developed Countries, Landlocked Developing Countries and Small Island Developing States – UN-OHRLLS – www.un.org/ohrlls) a Közgyűlés 2001ben hozta létre azért, hogy segítse a legkevésbé fejlett országok évtizedéhez kapcsolódó (2001–2010) Brüsszeli nyilatkozat és cselekvési program megvalósítására irányuló nemzetközi támogatás mobilizálását. Támogatja a főtitkárt abban, hogy biztosítsa a nemzetközi támogatás teljes mobilizálását és koordinációját a Brüsszeli cselekvési program és számos más kapcsolódó nemzetközi kötelezettség hatékony végrehajtásához. A Hivatal azért is tevékenykedik, hogy biztosítsa a fejlődő kis szigetországok fenntartható fejlődésével foglalkozó 1994. évi Barbadosi cselekvési program végrehajtását, valamint a barbadosi program végrehajtásával foglalkozó 2005-ös Mauritiusi stratégia megvalósítását. A Hivatal segíti ezeknek a programoknak az ENSZrendszeren belüli koordinációját, támogatja a Gazdasági és Szociális Tanácsot és a Közgyűlést az előrehaladás felmérésében. Az ENSZ-testületekkel, a civil társadalommal, a médiával, a tudományos közélettel és az alapítványokkal együttműködve előmozdítja az ezeket az országokat érintő kérdések globális tudatosságát.

46

Leszerelési Ügyek Hivatala (UNODA) Leszerelési főképviselő: Angela Kane (Németország) A főtitkár azon törekvéseinek részeként, hogy új lendületed adjon az ENSZ leszerelési programjának, a Leszerelési Ügyek Hivatala (Office of Disarmament Affairs – UNODA – www.un.org/disarmament) a nukleáris leszerelésért és az atomsorompóért küzd, valamint más tömegpusztító fegyverekre vonatkozó leszerelési intézkedések megerősítéséért, beleértve a vegyi és biológiai fegyvereket. Támogatja a hagyományos fegyvereknek, kiváltképpen a kézi fegyvereknek – a jelenlegi konfliktusok kedvelt fegyvereinek – a leszerelését. Működési területéhez tartoznak a következők: fegyverek begyűjtésére és felhalmozására vonatkozó menedzsmentprogramok; átláthatóság a katonai ügyekben; beleértve a Hagyományos Fegyverek ENSZ-regiszterét és a katonai kiadásokra vonatkozó szabványosított jelentéseket; a korábbi fegyveresek leszerelése és hazatérése, továbbá a civil társadalomba történő újbóli beilleszkedése; a taposóaknák korlátozása és végezetül leszerelése. Az UNODA érdemi és szervezési segítséget nyújt a leszerelés területén kialakítandó normák kidolgozásában a Közgyűlésnek és az Első Bizottságának, a Leszerelési Bizottságnak, a Leszerelési Konferenciának, valamint más testületeknek. Ösztönzi a regionális leszerelési erőfeszítéseket, beleértve az atomfegyvermentes övezeteket, továbbá a regionális és szubregionális átláthatósági megoldásokat. Az UNODA támogatja az ENSZ leszerelési erőfeszítéseivel foglalkozó oktatási kezdeményezéseket is.

Költségvetés Az ENSZ rendes költségvetését a Közgyűlés hagyja jóvá kétéves időtartamra. A költségvetést eredetileg a főtitkár nyújtja be, amelyet az Igazgatási és Költségvetési Kérdések Tanácsadó Bizottsága (Advisory Committee on Administrative and Budgetary Questions – ACABQ) vizsgál meg. A Tanácsadó Bizottság 16 szakértőből áll, akiket a kormányok javasolnak, és a Közgyűlés választ meg, ám szakértői minőségben dolgoznak. A programokkal kapcsolatos szempontokat a Program- és Koordinációs Bizottság (Committee for Programme and Coordination) tekinti át, amely 34 tagból áll, a tagokat a Közgyűlés választja, ők pedig a kormányaik nézeteit képviselik. A költségvetés a Szervezet fő prioritásait tükrözi, amelyeket a stratégiai keretterve ír elő minden egyes kétéves időtartamra. A kétéves időtartam folyamán az elfogadott költségvetést a Közgyűlés módosíthatja a változó körülményeknek megfelelően. A költségvetés pénzügyi alapjainak fő forrása a tagállamok tagdíjhozzájárulása. Ezt egy bizonyos besorolás szerint vetik ki, amelyet a Közgyűlés határoz meg a Tagdíjbizottság (Committee on Contributions) javaslata alapján. Ez a bizottság 18 tagból áll, a tagok személyes minőségükben dolgoznak, a

47

Közgyűlés választja ki őket az Igazgatási és Költségvetési (ötödik) Bizottság ajánlása alapján. A besorolás a tagállamok fizetőképességén alapul. Ezt úgy határozzák meg, hogy figyelembe veszik viszonylagos részesedésüket a világ teljes nemzeti össztermékében, ezt kiigazítják számos más tényező figyelembevételével, beleértve az egy főre jutó jövedelmet. A tagdíjbizottság minden harmadik évben felülvizsgálja a hozzájárulások mértékét a legutóbbi nemzetijövedelem-statisztika alapján, hogy biztosítsa az igazságos és pontos kivetést. Létezik egy olyan meghatározott maximum, amely bármelyik tagállam esetében a költségvetés 22 százaléka. Az ENSZ kétéves költségvetése, 2010–2011 1. Átfogó politikai vezetés, irányítás és koordináció 2. Politikai ügyek 3. Nemzetközi igazságszolgáltatás és jog 4. Nemzetközi fejlesztési együttműködés 5. Regionális fejlesztési együttműködés 6. Emberi jogok és humanitárius ügyek 7. Tájékoztatás 8: Általános fenntartási szolgáltatások 9. Belső felügyelet 10. Közösen finanszírozott tevékenységek és speciális kiadások 11. Tőkeberuházások 12. Biztonságosság és biztonság 13. Fejlesztési számla 14. Személyzeti kiadások Összesen:

777 439 800 1 248 438 400 96 855 200 526 456 100 526 456 100 301 937 600 186 707 400 577 969 100 39 438 800 25 248 200 61 265 500 239 288 500 23 651 300 517 021 500 5 156 029 100

A 2010–2011-es időszakra elfogadott rendes költségvetés 5 156 029 100 dollárt tett ki, beleértve a speciális politikai missziókat, amelyeket várhatóan meghosszabbítanak vagy elfogadnak a két év folyamán. Az ilyen missziók – amelyeket a BT és/vagy a Közgyűlés hoz létre – költségvetése a 2000. évi 100,9 millió dollárról 2010–2011-re 1 milliárd dollárra nőtt. A költségvetés tartalmazza az ENSZ-programok költségeit is olyan területeken, mint a fejlesztés, a közvélemény tájékoztatása, az emberi jogok és a humanitárius ügyek. A rendes költségvetés nem terjed ki a békefenntartó műveletekre vagy a nemzetközi törvényszékekre, nekik saját külön költségvetésük van. A nemzetközi törvényszékek és a békefenntartó műveletek költségeit illetően a tagállamokra külön kivetést alkalmaznak. A Szervezet rendes költségvetésének a pénzügyi helyzete 2010. október 5-én javulást mutatott az előző évhez képest. A kivetett, de be nem fizetett hozzájárulások 787 millió dollárt tettek ki, 43 millió dollárral kevesebbet, mint az előző évben. Ugyanakkor a 2010–2011. évi költségvetés kevesebb mint egy százalékos növekedést mutatott a 2008–2009. évi költségvetéshez képest. Az elfogadott globális békefenntartási erőforrások a 2001–2002. évi 2,8 milliárd dollárról a 2010–2011-re 7,3 milliárd dollárra növekedtek, jóllehet ez utóbbi összeg egészében véve kevesebb, mint a 2009–2011-re elfogadott 8 milliárd dollár. A növekedés főleg a katonai és rendőri személyzet közel 200 százalékos

48

gyarapodásának az eredménye, a 2001–2002. évi 38 100-ról megközelítően 111 300-ra emelkedett 2010–2011-ben. Ugyanazon időszak alatt a missziók polgári személyzete csak 67 százalékkal növekedett, megközelítően 16 800-ról 28 100-ra. Az ENSZ-misszió a Kongói Demokratikus Köztársaságban és az Afrikai Unió, valamint az ENSZ hibrid művelete Dárfúrban emészti fel a 2010–2011. évi költségvetés nagy részét: 3,2 milliárd dollárt. (Érdemes megjegyezni azt a tényt, hogy az ENSZ békefenntartására évente költött összeg kevesebb, mint a világ éves katonai kiadásainak – több mint 1 trillió dollárnak – az egy százaléka.) A békefenntartási költségvetést a Közgyűlés fogadja el a július 1-jével kezdődő egy évre. A Közgyűlés arányosan felosztja a költségeket a békefenntartásra alkalmazható speciális kivetési skála szerint. Ez a skála számításba veszi a tagállamok viszonylagos gazdasági erejét, a BT állandó tagjai azonban nagyobb mértékben fizetnek sajátos felelősségük miatt a nemzetközi béke és biztonság fenntartására. A kivetett hozzájárulások befizetésének a késése hatással van arra, hogy azoknak a tagállamoknak, amelyek csapatokkal, eszközökkel és logisztikai támogatással járulnak hozzá a békefenntartáshoz, mennyit térítenek vissza. A kivetett, de be nem fizetett hozzájárulások a békefenntartó műveletekhez 2010 októberére elérték a közel 3,2 milliárd dollárt. (Ugyanabban a hónapban közel 50 millió dollár kivetett hozzájárulás nem volt befizetve a nemzetközi törvényszékek esetében, valamint mintegy 84 millió dollár a központi épület régóta esedékes felújítására.) Az ENSZ-alapoknak, hivataloknak és programoknak is – köztük például az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF), az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) és az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) – külön költségvetésük van. Forrásaik nagy részét a kormányok önkéntes hozzájárulásai biztosítják, egy része pedig magánszemélyektől és intézményektől érkezik. Az ENSZ szakosított intézményeinek is – például az UNESCO-nak és a WHO-nak – külön költségvetése van, amelyet az államok önkéntes hozzájárulásai egészítenek ki.

Az ENSZ szervezeteinek a rendszere Az ENSZ szervezeteinek a rendszerét4 (www.unsystem.org) az ENSZ-szervezetek családja alkotja5. Ide tartozik a Titkárság, az ENSZ-alapok és -programok, a szakosított intézmények és egyéb kapcsolódó szervezetek. Az alapok, a hivatalok és a programok a Közgyűlés alárendelt szervezetei. A szakosított intézmények, amelyeket speciális egyezmények kötnek az ENSZ-hez, a Gazdasági és Szociális Tanácsnak és/vagy a Közgyűlésnek jelentenek. A kapcsolódó szervezetek – beleértve az IAEA-t és a Kereskedelmi Világszervezetet – speciális területekkel foglalkoznak, saját jogalkotó testületük és költségvetésük van. Az ENSZ-rendszer családtagjai együttesen a kulturális, gazdasági, tudományos és szociális élet valamennyi területével foglalkoznak. Az ENSZ-rendszer Első Számú Vezetőinek Koordinációs Testülete (United Nations System Chief Executives Board for Coordination – CEB – www.unsystemceb.org) az ENSZ-rendszer legmagasabb szintű koordinációs Az ENSZ szervezeteinek a rendszerét röviden ENSZ-rendszernek is nevezzük. Az ENSZ szervezetei rendszerének magyar nyelvű ábrája itt érhető el: http://www.menszt.hu/tudnivalok_az_egyesult_nemzetek_szervezeterol/az_ensz_szervezet e 4 5

49

mechanizmusa. A főtitkár az elnök, tagjai az ENSZ-rendszer főbb részeinek a vezetői. Célja az ENSZ-rendszer tevékenységének az összehangolása a tagállamok közös céljainak elérése érdekében. Évente kétszer ülésezik, munkáját egy magas szintű programbizottság és egy magas szintű menedzsmentbizottság segíti. A CEB 28 tagja a következő: ENSZ, FAO, IAEA, ICAO, IFAD, ILO, IMF, IMO, ITU, UNCTAD, UNDP, UNEP, UNESCO, UNFPA, UN-HABITAT, UNHCR, UNICEF, UNIDO, UNODC, UNRWA, UNWTO, UPU, WFP, WHO, WIPO, WMO, Világbank és WTO.

Programok és alapok, kutató- és képzőintézetek, valamint egyéb intézmények Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD) Az 1964-ben állandó kormányközi intézményként és a Közgyűlés alárendelt szerveként létrehozott ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (United Nations Conference on Trade and Development – UNCTAD – www.unctad.org) a kereskedelem és a fejlődés, valamint a kapcsolódó pénzügyi, beruházási, technológiai és fenntartható fejlődési kérdések integrált kezelésének a központja az ENSZ-ben. Az UNCTAD fő célja a fejlődő országok és az átalakulásban lévő gazdaságok segítése úgy, hogy a kereskedelem és a befektetés, a fejlődés, a szegénység csökkentése és a világgazdaságba való integráció motorja legyen. Három fő területen tevékenykedik: kutatás és elemzés; konszenzus kialakítása kormányközi tárgyalások keretében, továbbá szakmai együttműködési projektek megvalósítása különféle partnerekkel. Hozzájárul a fejlődő országokkal és a világgazdasággal kapcsolatos kérdések nemzetközi vitájához, fontos jelentéseket, szakmapolitikai összefoglalókat és anyagokat készít a nemzetközi találkozókra. Az UNCTAD legmagasabb szintű döntéshozó testülete a miniszteri konferenciája, amelyen a szervezet 193 tagállama a nemzetközi gazdasági kérdéseket és az UNCTAD megbízatásait vitatja meg. A legutóbbi – tizenkettedik – konferencián, 2008-ban kiemelt téma volt az árupiacok, valamint az az igény, hogy rávilágítsanak a nemzetközi árukereskedelem és a nemzeti fejlesztés, kiváltképpen a szegénység csökkentése közötti kapcsolatokra. A genfi központú UNCTAD-nak 510 munkatársa van, az éves rendes költségvetése megközelítőleg 70 millió dollár. Technikai együttműködési tevékenysége mintegy 36 millió dollárt tesz ki, amelyet költségvetésen kívüli forrásokból finanszíroznak. Több mint 250 technikai segítségnyújtási projekt van folyamatban mintegy 100 országban. Az UNCTAD főbb publikációi a következők: Trade and Development Report, World Investment Report, Economic Development in Africa Report, Least Developed Countries Report, UNCTAD Handbook of Statistics, Information Economy Report és Review of Maritime Transport. Főtitkár: Dr. Supachai Panitchpakdi (Thaiföld) Központ: Palais des Nations, CH-1211 Geneva 10, Switzerland Tel: (41-22) 917-5809; Fax: (41-22) 917-0051; Email: [email protected]

50

Az ENSZ és a Nobel-békedíj Az ENSZ-család és tagjai számos alkalommal kapták meg a Nobel-békedíjat a világbéke ügyéhez való hozzájárulásuk elismeréseként. A Szervezet megalakulása óta az ENSZ-hez kötődő Nobel-békedíjasok listája a következő: Cordell Hull – az Egyesült Államok külügyminisztere, az ENSZ létrehozásában kiemelkedő szerepet játszott (1945). Lord John Boyd Orr – az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) alapító főigazgatója (1949). Ralph Bunche – az ENSZ Gyámsági igazgatója, az ENSZ Palesztin Bizottságának első számú titkára, a közel-keleti tárgyalási erőfeszítések vezetője (1950). Léon Jouhaux – a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet alapítója (1951). Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (1954). Lester Bowles Pearson – az ENSZ Közgyűlés elnöke 1952-ben, a szuezi konfliktus befejezése és a közel-keleti kérdés megoldása érdekében az ENSZ keretében tett erőfeszítései miatt részesült elismerésben (1957). Dag Hammarskjöld főtitkár – az összesen két poszthumusz kitüntetett egyike (1961). Az ENSZ Gyermekalapja (1965). Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (1969). Sean McBride – az ENSZ namíbiai főbiztosa, az emberi jogok harcosa (1974). Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (1981). Az ENSZ Békefenntartó Erői (1988). Az ENSZ és főtitkára, Kofi A. Annan (2001). Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és főigazgatója, Mohamed ElBaradei (2005). Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) és Albert Arnold (Al) Gore Jr., az Egyesült Államok korábbi alelnöke (2007). A lista nem tartalmaz számos Nobel-díjast, akik szorosan együttműködtek az ENSZ-szel, vagy közös céljaik voltak vele, miközben a békéért küzdöttek.

Nemzetközi Kereskedelmi Központ (ITC) A Nemzetközi Kereskedelmi Központ (International Trade Centre – ITC – www.intracen.org) a Kereskedelmi Világszervezet és az ENSZ közös szerve. A kisvállalatok exportfejlesztésének támogatásával az ITC abban segíti a fejlődő és az átalakuló országokat, hogy az export révén fenntartható fejlődést érjenek el. Az ITC-nek két kölcsönösen egymást erősítő funkciója van. A WTO-val való kapcsolata lehetővé teszi, hogy segítse ügyfeleit a WTO által kínált lehetőségek

51

kihasználásában. Az ENSZ fejlesztési szervezeteként az ITC elősegíti a millenniumi fejlesztési célok megvalósítását. Az ITC költségvetése két részből áll: egyrészt a rendes költségvetésből, amelyet a WTO és az ENSZ biztosít egyenlő mértékben, másrészt a költségvetésen kívüli alapokból, amelyeket az adományozók önkéntes hozzájárulásai biztosítanak. Költségvetésen felüli kiadásokban számolva 2009-ben a nettó projektköltségek 33,3 millió dollárról 34,6 millió dollárra nőttek, ezt elsősorban regionálisan strukturált megoldásokra és a globális közjavakra fordították. A szervezet prioritása mintegy 101 olyan ország szükségleteinek a kielégítése, mint a legkevésbé fejlett országok, a fejlődő kontinentális országok és a fejlődő kis szigetországok, valamint a szubszaharai Afrika. 2009-ben az összkiadás ezeken a területeken 15,2 millió dollár volt. Az ITC központjában mintegy 280 munkatárs dolgozik, továbbá 800 konzultáns tevékenykedik a terepen. Ügyvezető igazgató: Patricia Francis (Jamaica) Központ: Palais des Nations, CH-1211 Geneva 10, Switzerland Tel: (41-22) 730-0111; Fax: (41-22) 733-4439; Email: [email protected] Az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) Az ENSZ Fejlesztési Programja (United Nations Development Programme – www.undp.org) az ENSZ globális fejlesztési hálózatát vezeti. Több mint 160 országban tevékenykedve az UNDP szerte a világon azon dolgozik, hogy segítse az országokat fejlesztési céljaik elérésében. Feladata az, hogy együttműködjön az országokkal a szegénység csökkentése, a demokratikus kormányzás elősegítése, a válságok megelőzése és az azokból való kilábalás, a környezet védelme, továbbá az éghajlatváltozás elleni küzdelem érdekében. Az UNDP hálózatának a célja annak biztosítása, hogy a fejlődő országok a millenniumi fejlesztési célok eléréséhez hozzáférjenek az erőforrásokhoz és az ismeretekhez. Az UNDP-t 36 tagú igazgatóság irányítja, amelyben mind a fejlődő, mind a fejlett országok képviselői jelen vannak. Legfontosabb kiadványa, az évente publikált Jelentést az emberi fejlődésről (Human Development Report) kiemelten foglalkozik fontos fejlesztési kérdésekkel, továbbá mérési eszközökről gondoskodik, korszerű elemzéseket közöl, és politikai ajánlásokat tesz. Az UNDP-t teljes mértékben a tagállamok önkéntes hozzájárulásaiból finanszírozzák; éves költségvetése megközelítőleg 5 milliárd dollár. Adminisztrátor: Helen Clark (Új-Zéland) Központ: 1 UN Plaza, New York, NY 10017, USA Tel: (1-212) 906-5000; Fax: (1-212) 906-5364 ENSZ-önkéntesek (UNV) Az ENSZ-önkéntesek (United Nations Volunteers – www.unv.org) programja az ENSZ-rendszer olyan önkéntes szervezete, amely több mint 130 országban támogatja a békét, valamint a segélyezési és fejlesztési kezdeményezéseket. A Közgyűlés 1970-ben hozta létre, az ENSZ Fejlesztési Programja irányítja, az UNDP/ENSZ Népesedési Alap (UNFPA) Igazgatóságának jelent, az UNDP nemzeti irodái keretében tevékenykedik.

52

Az ENSZ-et támogató világ Az egész ENSZ-családnak haszna származik a helyi szervezetek és mozgalmak energiájából és lelkesedéséből, abból, ahogy az ENSZ Alapokmányának magas eszméit segítik a gyakorlatban formába önteni. Az ENSZ-nek haszna származik a civil társadalom különféle tagjainak a partnerségéből, beleértve az üzleti és szakszervezeti közösségeket, valamint a nemzetközi jótékonysági szervezeteket, továbbá az élet minden területéről érkező prominens személyiségek támogatását. A gyermekek „Trick-or-Treat for UNICEF” mozgalmától (gyűjtés az UNICEF számára – a szerk.) a mintegy 5 000 UNESCO-klub oktatási tevékenységéig több mint 120 országban, a sok ezer NGO-ig, az emberek világszerte segítik az ENSZet, hogy a világot élhetőbbé tegyék. ENSZ-társaságok. Az ENSZ Alapokmányának kezdő szavaitól: „Mi a népek…” megihletve 1946-ban, egy évvel magának az ENSZ-nek a megalakulása után, megszületett a „Népi mozgalom az ENSZ-ért”. A több mint 100 országban működő ENSZ-társaságok az emberek százezreinek az erejét és energiáját viszik az ENSZ Alapokmányának céljait és elveit támogató globális hálózatba. Nem kormányzati szervezetek. Az ENSZ Társaságok Világszövetsége (World Federation of United Nations Associations – WFUNA – www.wfuna.org) csak egy, a nem kormányzati szervezetek ezrei közül, amelyek az ENSZ ügyének hívéül szegődtek – beleértve mintegy 3 294 NGO-t konzultatív státusszal a Gazdasági és Szociális Tanácsnál, valamint több mint 1 549 NGO-t erős információs programmal, amelyek partnerként dolgoznak az ENSZ Tájékoztatási Főosztályával. Az NGO-k az ENSZ napirendjén szereplő kérdések széles körével foglalkoznak, beleértve a békeépítést, a leszerelést, a világűrrel kapcsolatos kérdéseket, az AIDS-t, a malária megakadályozását, a mezőgazdaságot, az élelmiszersegélyt, a fenntartható fejlődést, az információs és kommunikációs technológiát, a katasztrófák csökkentését, az elsivatagosodást, az emberi jogokat, a globális kábítószer-problémát és a környezetet – hogy csak néhányat nevezzünk meg. Globális Szerződés (Global Compact). A több mint 7 700 résztvevő, beleértve több mint 5 300 üzleti vállalkozást, valamint nemzetközi és nemzeti szakszervezeteket, továbbá civil társadalmi szervezetek százait 130 országban működnek együtt az ENSZ-szel az egyetemesen elfogadott elvek előmozdításáért az emberi jogok, a munka és a környezet területén. Közösségi jótékonysági szervezetek. Az ENSZ Alapítvány (United Nations Foundation) azoknak a számos közösségi jótékonysági szervezeteknek az egyike, amelyek támogatják az ENSZ munkáját. 1998-ban alapították a vállalkozó/filantrópus Ted Turner – akit Ban Ki Mun a millenniumi fejlesztési célok ügyvédjének nevezett – történelmi 1 milliárd dollár ajándékával az ENSZ ügyének és tevékenységének támogatására. Az ENSZ Nemzetközi Partnerségi Alapja (United Nations Fund for International Partnership – UNFIP) együttműködve az ENSZ-szel koordinálja, irányítja és felügyeli az alapítvány hozzájárulásait.

53

Az UNV, mint önkéntesekre épülő program, egyedülálló az ENSZ-családban és méreteiben is, mint nemzetközi vállalkozás. Segíti az ágazati és közösségi fejlesztési projekteket, a humanitárius segélyakciókat, a menekültekvédelmét, valamint az emberi jogok és a demokrácia előmozdítását. Évente több mint 7 500 önkéntest mozgósít. Az önkéntesek mintegy 80 százaléka fejlődő országokból jön, több mint 30 százaléka pedig az adott országból. Az UNV költségvetése 2008– 2009-ben 427 millió dollárra emelkedett az előző két év 367 milliójához képest. Finanszírozását az UNDP, a partner ENSZ-intézmények és a támogatók hozzájárulásai biztosítják az UNV Speciális Önkéntes Alaphoz. Ügyvezető koordinátor: Flavia Pansieri (Olaszország) Központ: Hermann-Ehlers-Str. 10, 53113 Bonn, Germany Tel: (49-228) 815-2000; Fax: (49-228) 815-2001; Email: [email protected] ENSZ Tőkefejlesztési Alap (UNCDF) Az ENSZ Tőkefejlesztési Alapja (United Nations Capital Development Fund – www.uncdf.org) az ENSZ tőkeberuházási szerve a világ 49 legkevésbé fejlett országában. Új lehetőségeket teremt arra, hogy a szegény emberek és közösségeik fokozottan hozzáférhessenek a mikrofinanszírozáshoz és a befektetési tőkéhez. Az UNCDF Afrikára és Ázsia legszegényebb országaira összpontosít, különleges kötelezettséget vállal a konfliktusból és válságból kilábaló országok esetében. Alaptőkét – adományokat és kölcsönöket –, valamint szakmai támogatást biztosít, segíti a mikrofinanszírozó intézményeket, hogy minél több szegény háztartást és kisvállalkozást támogassanak. Segíti a helyi kormányokat is a tőkebefektetések finanszírozásában – vízvezetékrendszerek, mellékutak, iskolák, öntözési tervek –, amelyek javíthatják a szegények életét. Az UNCDF által támogatott mikrofinanszírozó intézmények ügyfeleinek több mint 50 százaléka nő. Valamennyi UNCDF-támogatás nemzeti rendszereken keresztül érkezik a segélyekre vonatkozó 2005. évi párizsi nyilatkozatnak megfelelően. Az UNCDFprogramokat úgy tervezik, hogy ösztönözze a nagyobb befektetéseket a magánszektorból, a fejlesztési partnerektől és a nemzeti kormányoktól. Az UNCDF-et a Közgyűlés alapította 1966-ban, központja New Yorkban van, az UNDP-hez kapcsolódó autonóm ENSZ-szervezet. 2009-ben az Alap összes bevétele 40 millió dollár körül volt. Az Alap mérlege az év végén megközelítően 53 millió dollár volt. Az UNCDF-nek 150 alkalmazottja van. Ügyvezető titkár: Marc Bichler (Luxembourg) Központ: 2 UN Plaza, New York, NY 10017, USA Tel.: (1-212) 906-6565; Fax: (1-212) 906-6479; E-mail: [email protected] Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) Az 1972-ben alapított ENSZ Környezetvédelmi Programja (United Nations Environment Programme – www.unep.org) vezető szerepet játszik és ösztönzi az együttműködést a környezetvédelemben – lehetővé téve, hogy a nemzetek és népek javítsák életminőségüket anélkül, hogy a jövő generációját veszélyeztetnék.

54

A környezet területén a legfontosabb ENSZ-intézményként az UNEP dolgozza ki a globális környezeti programot, az ENSZ-rendszerben támogatja a fenntartható fejlődés környezeti dimenziójának a megvalósítását, továbbá a globális környezet hivatalos szószólójaként tevékenykedik. 2010–2013-ban az UNEP hat prioritásra összpontosít: Éghajlatváltozás: az országok – kiváltképpen a fejlődő országok – azon képességének az erősítése, hogy az éghajlatváltozásra adott válaszaikat integrálják a nemzeti fejlesztési folyamatokba. Ökoszisztéma-menedzsment: annak biztosítása, hogy az országok holisztikusan („összefüggő egészként”) gondozzák a földet, a vizet és az élő erőforrásokat úgy, hogy az megőrzésüket és fenntartható használatukat eredményezze. Környezetvédelmi kormányzás: annak biztosítása, hogy a környezetvédelmi kormányzás és a kölcsönhatások nemzeti, regionális és globális szinten erősödjenek a környezeti prioritások kezelése érdekében. Ártalmas anyagok és veszélyes hulladékok: minimalizálni kell a környezetre és az emberekre történő hatásukat. Katasztrófák és konfliktusok: minimalizálni kell a környezeti okok és természeti vagy ember által okozott katasztrófáknak az emberi jólétet veszélyeztető következményeit. Erőforrás-hatékonyság: annak biztosítása, hogy a természeti erőforrások előállítása, feldolgozása és fogyasztása környezetileg fenntarthatóbb módon történjék. Az UNEP feladatait és prioritásait a Kormányzó Tanács – a Közgyűlés által, a méltányos regionális képviselet figyelembevételével megválasztott 38 kormányképviselőből álló testület – határozza meg. A 2010–2011-re elfogadott költségvetése 495 millió dollár volt. Az UNEP legfontosabb önkéntes finanszírozási mechanizmusa a Környezeti Alap. További pénzalapok az ENSZ rendes költségvetéséből, valamint az UNEP által mobilizált vagyonkezelői alapokból vagy az elkülönített hozzájárulásokból származnak. Az UNEP-nek globálisan megközelítőleg 1 000 főnyi személyzete van. Ügyvezető igazgató: Achim Steiner (Németország) Központ: United Nations Avenue, Gigiri, P.O. Box 30552, 00100, Nairobi, Kenya Tel: (254-20) 762-1234; Fax: (254-20) 762-4489, 4490; Email: [email protected] Az ENSZ Népesedési Alapja (UNFPA) A Közgyűlés kezdeményezésére 1969-ben alapított ENSZ Népesedési Alapja (United Nations Population Fund – UNFPA – www.unfpa.org) a fejlődő országoknak és az átalakuló gazdaságoknak nyújtandó népesedési támogatás legnagyobb nemzetközileg finanszírozott forrása. Kérésükre segíti az országokat a reproduktív egészségügy és – egyéni választás alapján – a családtervezési szolgáltatások javításában, valamint a fenntartható fejlődés érdekében a népesedéspolitika kialakításában. A Közgyűlés alárendelt szerve, és ugyanaz az igazgatósága, mint az UNDP-nek. Központja New Yorkban van, 129 hivatalból álló

55

globális hálózattal rendelkezik, 2009-ben 155 ország, térség és terület fejlesztési prioritásait támogatta. Bevétele összesen 783,1 millió dollár volt, beleértve a 469,4 milliót kormányoktól és magánadományozóktól származó önkéntes hozzájárulásokból. Ugyanebben az évben az UNFPA 160,9 millió dollárt biztosított a reproduktív egészségügy támogatására – beleértve a biztonságos anyaságot, a családtervezést és a nemi egészségügyet –, hogy finomítsák a serdülőkori reproduktív egészségügy kezelését, csökkentsék az anyasági rokkantságot, például a szülési fisztulát (fekély), foglalkozzanak a HIV/AIDS-szel, és gondoskodjanak a segélyezésről vészhelyzetekben. Az UNFPA 94,6 millió dollárt biztosított népesedési és fejlesztési stratégiákra. Ugyancsak 2009-ben 46,3 millió dollárt biztosított a nemek közti egyenlőségre és a nők felemelkedésére. Az UNFPA decentralizálta a programjait, hogy munkatársait közelebb vigye azokhoz az emberekhez, akiket szolgál. Az 1 119 fős személyzetének több mint 80 százaléka regionális, szubregionális vagy országos szintű hivatalokban dolgozik. Ügyvezető igazgató: Dr. Babatunde Osotimehin (Nigéria) Központ: 220 East 42nd Street, New York, NY 10017, USA Tel: (1-212) 297-5000; Az ENSZ Emberi Települések Programja (UN-HABITAT) Az 1978-ban alapított ENSZ Emberi Települések Programja (United Nations Human Settlements Programme – UN-HABITAT – www.unhabitat.org) a fenntartható emberi településfejlesztést támogatja politikaformálás, kapacitásépítés és az ismeretek bővítésének a keretében, valamint a kormányok és a civil társadalom közötti együttműködés erősítésén keresztül. Az UN-HABITAT segíti a világot, hogy elérjék a millenniumi fejlesztési célok azon célkitűzését, hogy 2020-ra a legalább 100 millió nyomornegyedben élő embernek javítsák az életét, és felére csökkentsék azoknak a számát, akik nem jutnak fenntartható módon egészséges ivóvízhez és alapvető köztisztasági ellátáshoz. A Program együttműködik más intézményekkel, kormányokkal, helyi hatóságokkal, az NGO-kkal és a magánszektorral. Technikai programjainak és projektjeinek a középpontjában olyan kérdések vannak, mint a nyomornegyedek feljavítása, a városi szegénység csökkentése, a katasztrófa utáni újjáépítés, a városi víz- és köztisztasági ellátás, valamint a hazai pénzügyi erőforrások mobilizálása lakások biztosítására. A UN-HABITAT-ot egy 58 tagú Kormányzó Tanács irányítja. 2010–2011-re az elfogadott kiadások összege 356,0 millió dollár volt, amelyből 310,9 millió dollárt (88 százalékot) tartalékoltak programokkal kapcsolatos tevékenységekre, míg a fennmaradó 45,1 millió dollár támogatási tevékenységekre és politikaformáló szervekhez került. A Program két legfontosabb kiadványa: a Global Report on Human Settlements (Globális jelentés az emberi településekről), amely teljes áttekintést nyújt a világ emberi településeinek a helyzetéről, valamint a State of the World’s Cities (A világ nagyvárosainak a helyzete). Ügyvezető igazgató: Dr. Joan Clos (Spanyolország) Központ: P.O. Box 30030, Nairobi 00100, Kenya Tel: (254-20) 762-3120; Fax: (254-20) 762-3477; Email: [email protected]

56

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) Az 1951-ben létrehozott ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (Office of the High Commissioner for Refugees – UNHCR – www.unhcr.org) eredetileg az volt a feladata, hogy segítse a második világháború után otthonától még mindig elszakadt több mint 1 millió embert. Mandátuma eredetileg három évig tartott, amelyet később, 2003-ig ötévenként meghosszabbítottak, amikor is a Közgyűlés a megbízatást „a menekültprobléma megoldásáig” meghosszabbította. Az UNHCR nemzetközi védelmet nyújt a menekülteknek, garantálva alapvető emberi jogaik tiszteletben tartását, beleértve azt a lehetőséget, hogy menedékjogot kérjenek, valamint biztosítja, hogy akarata ellenére senkit se küldhessenek vissza olyan országba, ahol oka van félni bűnvádi eljárástól. Az UNHCR felügyeli, hogy a kormányok betartják-e a nemzetközi jogot, továbbá számos partnerrel együttműködve rendkívüli segélyt és anyagi támogatást nyújt a gondozásában lévőknek. Tartós megoldást keres a menekülteknek önkéntes hazatelepítéssel eredeti otthonukba vagy beilleszkedéssel abba az országba, ahova először kértek menedékjogot, illetőleg egy harmadik országbeli letelepítéssel. 2010 végére az UNHCR mintegy 36,5 millió emberről gondoskodott, beleértve a menekülteket, az országukba visszatérőket, a saját országuk határain belül „lakóhelyüket elhagyni kényszerülteket” (displaced) és a hontalanokat. A UNHCR személyzetének, az ENSZ-önkéntesekkel együtt, 86,7 százaléka a terepen dolgozik. Jelenleg mintegy 6 800 munkatársa van, akik több mint 118 országban tevékenykednek, beleértve a genfi központban dolgozó 900 főt. A Főbiztosság két Nobel-békedíjat kapott: 1954-ben, illetve 1981-ben. Az UNHCR az ENSZ-rendszer keretében működik, számos külső partnerrel dolgozik együtt, ideértve a kormányközi és az önkéntes szervezeteket, valamint a kormányokat is. Végrehajtó Bizottságának 79 tagállam a tagja. Az UNHCR-t majdnem teljes mértékben önkéntes hozzájárulásokból finanszírozzák, amelynek 93,5 százaléka kormányoktól és kormányközi szervezetektől származik. További 3,5 százaléka közös alapba összegyűjtött finanszírozási mechanizmusokból ered, beleértve az ENSZ Központi Katasztrófaelhárítási Alapját, a megmaradó 3 százalék pedig a magánszektorból jön. A Főbiztosság továbbá korlátozott mennyiségű támogatást kap az ENSZ rendes költségvetéséből is igazgatási kiadásokra. Az UNHCR „természetbeni” hozzájárulásokat is elfogad, beleértve olyan segélyezésben használt eszközöket, mint sátrak, orvosság, teherautók és légi szállítás. Költségvetése 2010-ben 3,2 milliárd dollár volt. Főbiztos: António Manuel de Oliveira Guterres (Portugália) Központ: Case Postale 2500, CH-1211 Geneva 2, Switzerland Tel: (41-22) 739-8111; Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) Az ENSZ Gyermekalapját (United Nations Children’s Fund – UNICEF – www.unicef.org) 1946-ban hozták létre abból a célból, hogy rendkívüli élelmiszerés egészségügyi ellátást nyújtson a második világháború által lepusztított országok gyermekeinek. Az Alap hosszú távú humanitárius és fejlesztési segítséget biztosít a gyermekeknek és az anyáknak a fejlődő országokban. Rendkívüli segélyalapból fejlesztési ügynökséggé fejlődött, amely valamennyi gyermeknek az életben

57

maradáshoz, védelemhez és fejlődéshez való jogát hivatott védeni. Az UNICEF együttműködik a kormányokkal, a civil társadalommal és más nemzetközi szervezetekkel azért, hogy megakadályozza a HIV/AIDS terjedését, segíti a fertőzött gyermekeket és családokat, hogy méltóságteljes életet élhessenek. Az UNICEF támogatja a fiúk és a lányok minőségi oktatását. Szószólója a gyermekeket védő környezetnek, kiváltképpen vészhelyzetekben, hogy megakadályozza és reagáljon az erőszakra, a kizsákmányolásra és a visszaélésekre. Az UNICEF Innocenti Kutatóközpontja Firenzében, Olaszországban segíti a gyermek jogairól szóló egyezmény végrehajtását valamennyi iparilag fejlett és fejlődő országban. Az UNICEF-et egy 36 ország delegátusaiból álló igazgatóság irányítja. Az UNICEF-nek több mint 9 000 alkalmazottja dolgozik több mint 150 országban és területen. Az Alapot teljes mértékben önkéntes hozzájárulásokból támogatják; programköltségei 2009-ben 3,14 milliárd dollárt tettek ki. Jóllehet a legjelentősebb támogatás a kormányoktól jön (2009-ben 60 százalék), az UNICEF tekintélyes segítséget kap a magánszektortól és az NGO-któl is – 916 millió dollár –, továbbá mintegy 6 millió személytől is 36 nemzeti bizottságon keresztül. Az UNICEF 1965ben Nobel-békedíjat kapott. A legfontosabb kiadványa A világ gyermekeinek a helyzete (The State of the World’s Children), amelyet évente adnak ki. Ügyvezető igazgató: Anthony Lake (Egyesült Államok) Központ: UNICEF House, 3 United Nations Plaza, New York, NY 10017, USA Tel: (1-212) 326-7000; Fax: (1-212) 888-7465 Az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatala (UNODC) Az ENSZ 1997-ben létrehozott Kábítószer- és Bűnügyi Hivatala (United Nations Office on Drugs and Crime – UNODC – www.unodc.org) az illegális kábítószer és a transznacionális szervezett bűnözés elleni küzdelem egyik globális vezetője. Elkötelezett amellett, hogy mindenkinek biztosítsa az egészséges életet, a biztonságot és az igazságosságot, továbbá jogi és szakmai segítséget nyújt a terrorizmus megelőzéséhez. Portfóliójába tartoznak az összehangolt nemzetközi akciók és a törvényesség megerősítése. Missziója kiterjed: hiteles kutatási és elemző jelentések készítésére; szakmai segítségnyújtásra az államoknak olyan nemzetközi egyezmények ratifikálásához és végrehajtásához, amelyek a kábítószerekre, bűnözésre és terrorizmusra vonatkoznak; ezekkel az egyezményekkel összhangban lévő nemzeti jogalkotás kifejlesztésére; továbbá igazságügyi tisztviselők képzésére. Más fontos területek a megelőzés, a kezelés és az újraintegrálás, valamint a kábítószerek alapjául szolgáló növényeket termesztő farmereknek fenntartható alternatív megélhetés biztosítása. Ezeknek az intézkedéseknek az a célja, hogy csökkentsék az illegális tevékenységek ösztönzőit, és foglalkozzanak a kábítószerekkel való visszaéléssel, a HIV/AIDS terjedésével és a kábítószerekhez kapcsolódó bűnözéssel. Az UNODC-nek több mint 1 500 alkalmazottja van, akik 54 területi és projektirodák hálózatában, valamint az összekötő irodákban, New Yorkban és Brüsszelben dolgoznak. A 2008–2009-re vonatkozó kétéves költségvetéséhez a Közgyűlés 41 millió dollárt juttatott, amely 7,5 százaléka az UNODC teljes bevételének. 2009-ben önkéntes hozzájárulásként 214,2 millió dollárt ajánlottak fel.

58

A 2008–2009-es kétéves költségvetési finanszírozás 491,6 millió dollárt tett ki.

időszakra

az

összes

önkéntes

Ügyvezető igazgató: Yury Fedotov (Orosz Föderáció) Központ: Vienna International Centre, Wagramerstrasse 5, P.O. Box 500, A-1400 Vienna, Austria Tel: (43-1) 26060-0; Fax: (43-1) 263-3389; Email: [email protected] Az ENSZ Palesztin Menekülteket Segélyező és Munkaközvetítő Hivatala a Közel-Keleten (UNRWA) Az ENSZ Palesztin Menekültek Segélyező és Munkaközvetítő Hivatalát a KözelKeleten (United Nations Relief and Works Agency for Palestine Refugees in the Near East – UNRWA – www.unrwa.org) a Közgyűlés 1949-ben hozta létre a palesztin menekültek segélyezésére. 1950 májusában kezdte meg működését. Mivel a palesztin menekültproblémát nem tudták megoldani, megbízatását időszakonként megújítják; legutóbb 2011. június 30-ig. A Hivatal gondoskodik az alapvető szolgáltatásokról – oktatás, egészségügy, segélyezés és szociális szolgáltatások – 4,8 millió regisztrált palesztin menekült számára a Közel-Keleten, beleértve az 58 menekülttáborban élő mintegy 1,4 millió főt Jordániában, Libanonban, Szíriában, valamint a Gáza-övezetben és Ciszjordániában, ideértve Kelet-Jeruzsálemet is. A Hivatal mikrofinanszírozási programot menedzsel, és infrastrukturális munkát is végez a hivatalosan kijelölt táborok területén. 2000 óta az UNRWA gondoskodik a rendkívüli humanitárius segélyezésről, így csökkenti a Gáza-övezetben és Ciszjordániában a folytatódó válság hatásait a legsebezhetőbb menekültekre. 2006 óta foglalkozik a konfliktus által sújtott menekültek rendkívüli szükségleteivel Libanonban. Az UNRWA műveleteit két központ – a gázai és az ammani (Jordánia) – támogatja. A főbiztost, aki közvetlenül a Közgyűlésnek jelent, a 23 tagú Tanácsadó Bizottság segíti, amelynek tagjai: Ausztrália, Belgium, Dánia, Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Egyiptom, Finnország, Franciaország, Hollandia, Írország, Japán, Jordánia, Kanada, Libanon, Németország, Norvégia, Olaszország, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szaúd-Arábia, Szíria és Törökország. Az Európai Unió, az Arab Liga és Palesztina megfigyelők. Az UNRWA-nak több mint 30 000 főnyi helyi és 113 tagú nemzetközi személyzete van. A Hivatal azonban csaknem teljes mértékben az adományozó országoktól jövő önkéntes hozzájárulásoktól függ rendes és rendkívüli műveleteinek az esetében; a jelenlegi kétéves költségvetési igénynek megközelítőleg 2,5 százalékát az ENSZ rendes költségvetése biztosítja. A legtöbb hozzájárulás készpénzben történik, bizonyos mennyiség viszont természetben, amely főleg élelmiszer a szűkölködő menekültek számára. Az UNRWA fő tevékenységeinek a költségvetése 2010-ben 863,9 millió dollárt tett ki, beleértve 262 millió dollárt projektekre. Főbiztos: Filippo Grandi (Olaszország) Központ (Gáza): Gamal Abdul Nasser Street, Gaza City, P.O. Box 61 Gaza City Tel: (972-8) 677-7333; Fax: (972-8) 677-7555 Központ (Amman, Jordánia): Bayader Wadi Seer, P.O. Box 140157, Amman 11814, Jordan Tel: (962-6) 580-8100; Fax: (962-6) 580-83352-6177; E-mail: [email protected]

59

Élelmezési Világprogram (WFP) Az Élelmezési Világprogram (World Food Programme – WFP – www.wfp.org) a világ legnagyobb humanitárius szervezete, az ENSZ elsőszámú szerve a globális éhínség elleni harcban. 1963-as megalapítása óta a WFP a világ több mint 1,6 milliárdnyi legszegényebb emberét táplálta, és több mint 41,8 milliárd dollárt fordított fejlesztésre és rendkívüli segélyre. Az évek során a Program sok százmillió embernek juttatott élelmiszersegélyt több mint 80 országban, a rendkívüli szükségletek kielégítésére, valamint a gazdasági és társadalmi fejlődés támogatására. A WFP-nek állandóan 30 hajója van a tengereken, 70 repülőgépe a levegőben és 5 000 teherautója az utakon, amelyek élelmiszert szállítanak, és más segítséget nyújtanak ott, ahol arra a legnagyobb szükség van. Globális iskolai étkeztetési kampánya keretében a WFP naponta élelmet biztosít közel 22 millió iskolás gyermeknek 60 országban. 2009-ben – amikor a világ éhínségtől szenvedő embereinek a száma több mint egymilliárdra nőtt – a WFP példa nélküli mennyiségű, 4,6 millió tonna élelmet szállított 101,8 millió embernek 75 országban. Ugyanebben az évben a világ rendkívüli élelmiszersegélyének közel 70 százalékáról gondoskodott. A Program történetében a legbonyolultabb rendkívüli műveletet hajtotta végre 2010 januárjában a katasztrofális Haiti földrengés után. Órákon belül juttatott élelmet nagyon veszélyes körülmények között lévő emberek ezreinek. A WFP-t teljes mértékben államok, privát adományozók és magánszemélyek önkéntes adományaiból finanszírozzák. 2009-ben 4,2 milliárd dollár gyűlt össze. 10 200 főnyi személyzetének több mint 90 százaléka a terepen dolgozik. A WFP-t egy 36 tagú igazgatóság irányítja. Szorosan együttműködik két római székhelyű testvérszervezettel, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetével, valamint a Nemzetközi Mezőgazdaság-fejlesztési Alappal. A WFP több min 2 800 NGO-val együttműködve végzi az élelmiszer elosztását. Ügyvezető igazgató: Ertharin Cousin (Egyesült Államok) Központ: Via C.G. Viola 68, Parco dei Medici, 00148 Rome, Italy Tel: (39-06) 65131; Fax: (39-06) 6590632; Email: [email protected] Az ENSZ Interregionális Bűnügyi és Igazságügyi Kutatóintézete (UNICRI) Az ENSZ Interregionális Bűnügyi és Igazságügyi Kutatóintézete (United Nations Interregional Crime and Justice Research Institute – UNICRI – www.unicri.it) akcióorientált kutatást végez, tréningeket tart, és szakmai együttműködési projekteket hajt végre. Támogatja a kormányokat és egészében véve a nemzetközi közösséget a bűnözés által a társadalmi békére, a fejlesztésre és a politikai stabilitásra vonatkozó veszélyek kezelésében, továbbá elősegíti az igazságos és hatékony büntető igazságszolgáltatási rendszer kiépítését. Az 1967-ben alapított UNICRI támogatja a bűnmegelőzési és a büntető igazságszolgáltatási politika fejlesztését és megvalósítását, a nemzeti önrendelkezés előmozdítását, továbbá az intézményi kapacitások fejlesztését. Ily módon elősegíti a bűnözéssel kapcsolatos problémák megértését, támogatja a nemzetközi okmányok és előírások tiszteletben tartását, és megkönnyíti az információcserét, valamint terjesztést; továbbá az együttműködést a nemzetközi rendészetben és jogsegélyszolgálatban.

60

A UNICRI működését teljes mértékben önkéntes hozzájárulásokból finanszírozza. Támogatják a tagállamok, a nemzetközi és regionális szervezetek, a jótékonysági szervezetek és alapítványok, továbbá pénzbeli és természetbeni hozzájárulásokat kap. A 2008–2009-es, kétéves időszakban az UNICRI kiadásai elérték a 23,4 millió dollárt, míg a hozzájárulások és adományok teljes összege az UNICRI Vagyonkezelői Alapjában 18,3 millió dollárt tett ki. Igazgató: Dr. Jonathan Lucas úr (Seychelles) Központ: Viale Maestri del Lavoro 10, 10127 Turin, Italy Tel: (39-011) 653-7111; Fax: (39-011) 631-3368; Email: [email protected] Az ENSZ Leszerelési Kutatóintézete (UNIDIR) Az 1980-ban alapított ENSZ Leszerelési Kutatóintézete (United Nations Institute for Disarmament Research – UNIDIR – www.unidir.org) autonóm intézmény, kutatást végez leszerelési és biztonsági kérdésekben azzal a céllal, hogy segítse a nemzetközi közösség leszereléssel kapcsolatos gondolkodását, döntéseit és erőfeszítéseit. Az UNIDIR kutatási projektjei, kiadványai, összejövetelei és szakértői hálózata támogatják a kreatív gondolkodást és a dialógust a leszerelésről és a biztonsági kihívásokról. Az Intézet kutatja mind a jelen, mind a jövő biztonsági kérdéseit, számos témát vizsgál, például a taktikai atomfegyvereket, a menekültek biztonságát, a számítógépes hadviselést, a regionális bizalomépítő intézkedéseket és a kézi fegyvereket. Szakértői szintű találkozókat és vitákat szervez, kutatási projekteket valósít meg, könyveket, jelentéseket és tanulmányokat publikál mind nyomtatott, mind elektronikus (online) formában, ideértve a negyedéves Leszerelési Fórumot (Disarmament Forum). Az Intézetet elsősorban kormányok és magánalapítványok önkéntes hozzájárulásai finanszírozzák. 2010-ben közel 3,6 millió dollárt kapott: 2 milliót kormányoktól és 1,6 milliót közadományokból. Az Intézet 20 főnyi személyzet mellett vendégprofesszorok és kutatógyakornokok is dolgoznak. Igazgató: Theresa A. Hitchens (Egyesült Államok) Központ: Palais des Nations, CH-1211 Geneva 10, Switzerland Tel: (41-22) 917-3186; Fax: (41-22) 917-0176; Email: [email protected] Az ENSZ Továbbképző és Kutatóintézete (UNITAR) Az 1965-ben alapított autonóm ENSZ-szervezet, az ENSZ Továbbképző és Kutatóintézetének (United Nations Institute for Training and Research – UNITAR – www.unitar.org) az a feladata, hogy kutatás és képzés keretében fokozza az ENSZ hatékonyságát. Képzést és kapacitásfejlesztést végez, hogy segítse a főleg fejlődő és az átalakulóban lévő országokat a 21. század kihívásainak a kezelésében. Kutatásokat végez olyan új képzési és kapacitásépítési, emberközpontú módszerek kifejlesztésében, amelyek tudásátadáson és vezetési támogatáson alapulnak. Az UNITAR 2008–2009-ben több mint 700 tanfolyamot, szemináriumot és műhelyfoglalkozást tartott több mint 73 000 résztvevő számára, akik főleg fejlődő országokból és átalakulóban lévő országokból érkeztek. Mintegy 5 000 gyakornok szintén hasznát vette az e-learning kurzusainak. Az UNITAR-t egy igazgatóság (Board of Trustees) irányítja. Az Intézet teljes mértékben

61

önfinanszírozó, kormányzati, kormányközi szervezetektől származó és alapítványi, valamint más nem kormányzati forrásokból származó önkéntes hozzájárulásokból szponzorálják. Az Intézet tevékenységét genfi központjában, valamint a New Yorki, brasíliai és hirosimai irodáiban végzik. 55 főnyi személyzete van, a költségvetése 50,7 millió dollár. Ügyvezető igazgató: Sally Fegan-Wyles (Írország) Központ: International Environment House, Chemin des Anémones 11-13, CH1219 Châtelaine, Geneva, Switzerland. By mail: UNITAR, Palais des Nations, CH-1211 Geneva 10, Switzerland Tel: (41-22) 917-8400; Fax: (41-22) 917-8047 Az ENSZ Szociális Fejlesztési Kutatóintézete (UNRISD) Az 1963-ban alapított ENSZ Szociális Fejlesztési Kutatóintézete (United Nations Research Institute for Social Development – UNRISD – www.unrisd.org) autonóm intézmény az ENSZ-rendszeren belül. Jelenkori fejlődési kérdések – például a nemek egyenlősége, a szociálpolitika, a szegénység csökkentése, a kormányzás és a politika, valamint a közös szociális felelősség – társadalmi dimenzióira vonatkozó multidiszciplináris kutatást végez. Az Intézet abban segíti az ENSZrendszert, a kormányokat, a fejlesztési ügynökségeket, a civil társadalom szervezeteit és a tudósokat, hogy jobban megértsék: a gazdasági és szociális változásokat elősegítő fejlesztési politikák és folyamatok hogyan hatnak a különböző társadalmi csoportokra. Az UNIRISD tevékenységét teljes mértékben önkéntes hozzájárulásokból fedezi, átlagos éves működési költségvetése megközelítően 4 millió dollár. Az UNRISD költségvetésének és kutatási programjának az elfogadásáért az ENSZ Szociális Fejlesztési Bizottsága által kijelölt és az ECOSOC által megerősített szakértőkből álló testület a felelős. Igazgató: Sarah Cook (Egyesült Királyság) Központ: Palais des Nations, CH-1211 Geneva 10, Switzerland Tel: (41-22) 917-3020; Fax: (41-22) 917-0650; Email: [email protected] ENSZ Egyetem (UNU) Az 1975-ben Tokióban létrehozott ENSZ Egyetem (United Nations University – UNU – www.unu.edu) tudósok nemzetközi közössége, akik kutatással, politikai tanulmányok készítésével, intézményi és egyéni kapacitásfejlesztéssel és ismeretterjesztéssel foglalkoznak az ENSZ céljainak, a békének és a haladásnak az előmozdítása érdekében. Az Egyetemnek 13 kutatási és képzési központból, valamint programokból álló világméretű hálózata van. Célja az, hogy hozzájáruljon az emberiség életben maradásának, fejlődésének és jólétének nyomasztó globális problémái megoldásához, azokhoz, amelyek miatt aggódik az ENSZ, tagállamai és azok népei. Az ENSZ Egyetemet teljes mértékben államoktól, intézményektől, alapítványoktól és magánszemélyektől származó önkéntes adományokból finanszírozzák. Az ENSZ költségvetéséből semmilyen támogatást nem kap, működési költségeit Dotációs Alapja (Endowment Fund) befektetéseinek a jövedelméből fedezi. Az UNU kétéves költségvetése 2008–2009-ben 101,8 millió

62

dollár volt, 559 főnyi személyzete mind a fejlett, mind a fejlődő országokat reprezentálja. Az UNU-nak 24 tagú Kormányzó Tanácsa van. Tagjait az ENSZ főtitkára és az UNESCO főigazgatója nevezi ki hat évre. Publikációs részlege az United Nations University Press. Rektor: Prof. Dr. Konrad Osterwalder (Svájc) Központ: 5-53-70 Jingumae, Shibuya-ku, Tokyo 150-8925, Japan Tel: (81-3) 5467 1212; Fax: (81-3) 3499-2828; Email: [email protected] Közös ENSZ HIV/AIDS Program (UNAIDS) Az 1996 óta működő UNAIDS (www.unaids.org) a HIV elleni világméretű küzdelem élén álló ENSZ-szervezet, támogatja a járvány elleni fokozott, átfogó és globális akciót. Az UNAIDS arra törekszik, hogy megakadályozza a terjedést, biztosítsa a kezelést és a fertőzöttek gondozását, így csökkentse az egyének és a közösségek HIV-fertőződését, és enyhítse a járvány sokoldalú hatásait. Azon tevékenykedik, hogy megakadályozza a járvány súlyos országos járvánnyá válását, és arra törekszik, hogy kiküszöböljön a fertőzöttekkel szembeni mindenféle megkülönböztetést. Az UNAIDS tájékoztatást és szakmai segítséget nyújt az AIDS elleni erőfeszítések irányítására, továbbá nyomon követi, felügyeli és felméri a járványt, valamint az ellene tett intézkedéseket. A Program 10 további ENSZszervezet közös erőfeszítéseit képviseli: ILO, UNDP, UNESCO, UNFPA, UNHCR, UNICEF, UNODC, WHO, WFP, Világbank. Az UNAIDS Titkársággal együtt ezek alkotják a Társszponzori Szervezetek Bizottságát, amely a Program Koordinációs Testületének az állandó bizottságaként működik. Ügyvezető igazgató: Michel Sidibé (Mali) Központ: 20 Avenue Appia, CH 1211 Geneva 27, Switzerland Tel.: (41-22) 791-3666; Fax: (41-22) 791-4187; E-mal: [email protected] Az ENSZ Projektszolgáltatások Hivatala (UNOPS) Az ENSZ Projektszolgáltatások Hivatala (United Nations Office for Project Services – UNOPS – www.unops.org) küldetése az ENSZ-rendszer és partnerei békeépítő, humanitárius és fejlesztési kapacitásának a bővítése, amely a nélkülözéstől szenvedő emberek számára rendkívül fontos. Alapvető szolgáltatásai közé tartozik a projektmenedzsment, a beszerzés, az emberierőforrásmenedzsment, a pénzügyi menedzsment és az ENSZ mindennapi szolgáltatásai. A partnerek támogatásának központi területei a következők: fizikai infrastruktúra, közrend és biztonság, népszámlálás és választás, környezet és egészségügy – ezeken a területeken az UNOPS bővíteni tudja az ENSZ-szervek és más partnerek kapacitásait. Az UNOPS évente közel 6 000 személyt alkalmaz, továbbá partnerein keresztül több ezer munkalehetőséget biztosít a helyi közösségeknek. Az UNOPS Koppenhágában, Dániában lévő központja, öt regionális hivatala, 20 operatív és projekt központot magában foglaló hálózata több mint 60 országban folyó műveleteket irányít. 2009-ben az UNOPS 1,1 milliárd dollár értékű

63

projektmenedzsment-szolgáltatást világszerte.

nyújtott

megközelítően

1 000

projekthez

Ügyvezető igazgató: Jan Mattsson (Svédország) Központ: Midtermolen 3, P.O. Box 2695, DK-2100 Copenhagen, Denmark Tel: (45-3) 546-7000; Fax: (45-3) 546-7508; Email: [email protected] Az ENSZ Nemek Egyenlőségével és a Nők Felemelkedésével Foglalkozó Egysége (UN-Women) Az ENSZ Közgyűlés 2010-ben egyhangúan megszavazta az ENSZ Nemek Egyenlőségével és a Nők Felemelkedésével Foglalkozó Egységének létrehozását (www.unwomen.org). Az UN-Women célja az, hogy felgyorsítsa a nők és a lányok szükségleteit kielégítő előrehaladást világszerte. A nők és a lányok egyenlősége nemcsak alapvető emberi jog, hanem szociális és gazdasági kényszerűség. Ahol a nők képzettek, és felemelkedtek, a gazdaság termelékenyebb és erősebb, a társadalom békésebb és stabilabb. Az UN-Women létrehozása egyesítette az ENSZ-intézmények és -hivatalok eddigi megbízatásait és funkcióit: az ENSZ Fejlesztési Alapja Nők Számára, a Nők Előrehaladásával Foglalkozó Osztály, a Nemek Egyenlőségével Foglalkozó Különleges Tanácsadó Hivatala és Nemzetközi Kutató- és Oktatóintézet a Nők Előrehaladásáért. „A tagállamok azáltal, hogy az ENSZ-rendszer nők ügyeivel foglalkozó négy részlegét összevonták, globális szinten sokkal nagyobb szerepet biztosítottak a nőknek és a nemek egyenlőségének” – jelentette ki Ban Ki-Moon főtitkár az UNWomen megalapításakor. Az egység kezdeti éves költségvetése 500 millió dollár. Támogatja a Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottságot (Commission on the Status of Women) és más kormányközi testületeket a politika kidolgozásában, valamint a tagállamokat a nők ügyével foglalkozó előírások megvalósításában. Az ENSZrendszertől számon kéri a rendszernek a nemek egyenlőségére vonatkozó kötelezettségeit, beleértve az egész rendszerben megvalósuló előrehaladás felügyeletét. Ügyvezető igazgató: Michelle Bachelet (Chile) Központ: 304 East 45th Street, 15th Floor, New York NY 10017, USA Tel.: (1-212) 906-6400; Fax: (1-212) 906-6705

Szakosított intézmények és kapcsolódó szervezetek Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (International Labour Organization – ILO – www.ilo.org) előmozdítja a szociális igazságosságot, valamint az emberi és munkával kapcsolatos jogokat. 1919-ben alapították, 1946-ban az ILO vált az ENSZ első szakosított intézményévé. 1969-ben, ötvenedik évfordulója alkalmából az ILO Nobel-békedíjat kapott. Az ILO nemzetközi politikát és programokat dolgoz ki, segíti a munka- és életkörülmények javítását; olyan nemzetközi munkaügyi előírásokat alkot, amelyek a nemzeti hatóságoknak útmutatásul szolgálnak e

64

politika megvalósításában; széles körű technikai együttműködési programot hajt végre, hogy segítse a kormányoknak az említett politika hatékony gyakorlati alkalmazását; továbbá képzést, oktatást és kutatást végez a fenti törekvések előmozdításáért. Az ILO egyedülálló a világszervezetek között abban, hogy politikája kialakításában a munkavállalók és a munkáltatók képviselőinek a kormányokéival azonos beleszólása van. Három szervből épül fel: A Nemzetközi Munkaügyi Konferencia minden évben összehozza a kormányzat, a munkáltatók és a munkavállalók képviselőit a tagországokból. Nemzetközi munkaügyi előírásokat dolgoz ki, és az egész világ számára fontos szociális és munkaügyi kérdések fóruma. A Kormányzó Tanács irányítja az ILO működését, előkészíti a programot és a költségvetést, továbbá megvizsgálja az ILO-előírások megsértésének eseteit. A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal a Szervezet állandó titkárságaként működik. Továbbá tanulmányok folytatására és képzésre a Nemzetközi Oktató Központban van lehetőség Torinóban, Olaszországban. Az ILO Munkaügyi Tanulmányok Nemzetközi Intézetének (International Institute for Labour Studies) tevékenységi köréhez tartoznak: kutatási hálózatok; szociálpolitikai fórumok; tanfolyamok és szemináriumok, vendégtudósok és ösztöndíjas programok, továbbá kiadványok. Az ILO 2 500 főt alkalmaz genfi központjában és 40 területi irodájában világszerte. 2010–2011-re a költségvetése 594,3 millió dollár volt. Főigazgató: Guy Ryder (Egyesült Királyság) Központ: 4, route des Morillons, CH-1211 Geneva 22, Switzerland Tel: (41-22) 799-6111; Fax: (41-22) 798-8685; Email: [email protected] Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (Food and Agriculture Organization of the United Nations – FAO – www.fao.org) a mezőgazdaság, az erdészet, a halászat és a vidékfejlesztés vezető intézménye az ENSZrendszerben. Az élelmezési világnapot évente október 16-án ünneplik, amely a FAO alapításának 1945-ös dátuma. A FAO azon munkálkodik, hogy enyhítse a szegénységet és az éhínséget a mezőgazdasági fejlesztés, a jobb táplálkozás és az élelmiszerbiztonságra való törekvés révén. Ez a biztonság akkor létezik, amikor bárki bármikor fizikailag és gazdaságilag hozzáférhet megfelelő, biztonságos és tápláló élelemhez, amely kielégíti az aktív és egészséges élethez szükséges táplálkozási igényeit és preferenciáit. A FAO több mint 130 országban van jelen, ahol fejlesztési segítséget ajánl; politikai és tervezési tanácsokat nyújt kormányoknak; információt gyűjt, elemez és terjeszt. Az élelmezési és mezőgazdasági kérdések nemzetközi vitafóruma is. Speciális programok segítik az országok felkészülését rendkívüli élelmiszerválságokra, valamint a programok keretében segélyt is nyújtanak. 2009 folyamán a FAO által támogatott projektek – donorügynökségektől és kormányoktól kapott – 647,1 millió dollárt fordítottak mezőgazdasági és vidékfejlesztési projektekre és vészhelyzetekre. A terepen

65

végzett programok finanszírozásának mintegy 82,1 százaléka származott nemzeti vagyonkezelői alapokból. Ugyanabban az évben maga a FAO 9,2 százalékkal (vagy 66,4 millió dollárral) járult hozzá a terepen végzett programjaihoz. A FAO-t a tagállamok Konferenciája irányítja. 49 tagú, választott Tanácsa a Konferencia két ülése közötti irányító testület. A FAO-nak 3 641 alkalmazottja van, akik a központban és a területen dolgoznak. A kétéves rendes programköltségvetése 2010–2011-ben 1,005 milliárd dollár volt. Főigazgató: José Graziano da Silva (Brazília) Központ: Viale delle Terme di Caracalla, 00153 Rome, Italy Tel: (39-06) 5705-1; Fax: (39-06) 5705-3152; Email: [email protected] Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) Az ENSZ 1946-ban alapított Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (United Nations Educational, Scientific and Cultural Organization – UNESCO – www.unesco.org) azon munkálkodik, hogy feltételeket teremtsen a civilizációk, kultúrák és népek közötti dialógus számára, amely a közös értékek tiszteletben tartásán alapul, és a fenntartható fejlődést, a béke kultúráját, az emberi jogok tiszteletben tartását és a szegénység enyhítését segíti. Az UNESCO tevékenységi körébe tartozik az oktatás, a természettudományok, a társadalom- és bölcsészettudományok, a kultúra, valamint a kommunikáció és az információ. Programjai középpontjában áll: az oktatás elérése mindenki számára; nemzetközi és kormányközi tudományos programokkal támogatja a természet- és társadalomtudományi kutatást; támogatja a kulturális identitás kifejezését; védi a világ természeti és kulturális örökségét, valamint öregbíti hírnevét; támogatja az információ szabad áramlását és a sajtószabadságot, továbbá erősíti a fejlődő országok kommunikációs kapacitását. A szervezetnek két globális prioritása is van: nevezetesen Afrika és a nemek egyenlősége. Az UNESCO 193 nemzeti bizottság rendszerét tartja fenn, a szervezetet mintegy 3 800 UNESCO-társaság, -központ és -klub támogatja. Nem kormányzati szervezetek százaival, egy sor alapítvánnyal és hasonló intézményekkel van hivatalos kapcsolata. 9 000 oktatási intézményből álló hálózattal is együttműködik 180 országban. Az UNESCO irányító testületét – Általános Konferencia (General Conference) – a 193 tagállam alkotja. Az igazgatóság, amely a Konferencia által választott 58 tagból áll, felelős a Konferencia által elfogadott program felügyeletéért. Az UNESCO-nak 2 149 alkalmazottja van mintegy 170 országból – közülük több mint 1 100 az UNESCO 53 területi irodájában, 11 intézetében és központjában dolgozik világszerte, beleértve négy regionális oktatási irodát Bangkokban, Bejrútban, Dakarban és Santiago de Chilében. Elfogadott költségvetési felső határa 2010–2011-re 653 millió dollár volt. Főigazgató: Irina Bokova (Bulgária) Központ: 7, place de Fontenoy, 75352 Paris 07-SP, France Tel: (33) 14568-1000; Fax: (33) 14567-1690; Email: [email protected]

66

ENSZ békehírnökök és jószolgálati nagykövetek Az ENSZ első napjaitól kezdve színészek, művészek, futballisták és teniszezők, tornászok, tervezők, zeneszerzők, balett-táncosok, űrhajósok, vállalkozók, tudósok, írók, énekesek, filozófusok, manökenek és más tehetséges és jószívű nők és férfiak a világ minden részéből kölcsönadták nevüket és közismertségüket az ENSZ-nek egy jobb világért folyó küzdelemhez. Ma 12 ENSZ-békehírnök (Messengers of Peace) tevékenykedik (www.un.org/sg/mop/), akiket a főtitkár nevezett ki. Ezek: Princess Haya Bint Al Hussein, Daniel Barenboim, George Clooney, Paulo Coelho, Michael Douglas, Jane Goodall, Midori Goto, Yo-Yo Ma, Wangari Maathai, CharIize Theron, Elie Wiesel and Stevie Wonder. A mintegy 200 jószolgálati nagykövet (Goodwill Ambassadors) az ENSZrendszer szakosított intézményeinek és alapjainak, hivatalainak és programjainak eszméit és céljait támogatják nyilvános szerepléseikkel, a nemzetközi médiával meglévő kapcsolataikkal és humanitárius munkájukkal: ENSZ: Edward Norton (biodiverzitás) Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO): the Magida Al Roumi, Anggun, Roberto Baggio, Dee Dee Bridgewater, Raoul Bova, Pierre Cardin, Al Bano Carrisi, Margarita Cedeno de Fernández, Celine Dion, Beatrice Faumuina, Deborah Ferguson, Carla Fracci, Gilberto Gil, Raúl González Blanco, the Italian Singers’ SoccerTeam, Mory Kanté, Ronan Keating, Khaled, Rai Singer, Carl Lewis, Gong Li, Gina Lollobrigida, Fanny Lu, Maná, Rita Levi Montalcini, Youssou N'Dour, Noa, Justine Pasek, Maria Gloria Penayo de Duarte, Massimo Ranieri, Lea Salonga, Oumou Sangaré, Susan Sarandon, Chucho Valdés, Patrick Vieira, Dionne Warwick Közös ENSZ HIV/AIDS Program (UNAIDS): Emmanuel Adebayor, Michael Ballack, Toumani Diabaté, Annie Lennox, Lebo M, H.R.H. Crown Princess Mette-Marit, Her Serene Princess Stephanie, Naomi Watts Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF): Lord Richard Attenborough, Amitabh Bachchan, Ismael Beah, David Beckham, Harry Belafonte, the Berliner Philharmoniker, Orlando Bloom, Jackie Chan, Myung-Whun Chung, Judy Collins, Mia Farrow, Danny Glover, Whoopi Goldberg, Maria Guleghina, Angélique Kidjo, Yuna Kim, Tetsuko Kuroyanagi, Femi Kuti, Leon Lai, Lang Lang, Ricky Martin, Shakira Mebarak, Lionel Messi, Sir Roger Moore, Nana Mouskouri, Youssou N'Dour, HM Queen Rania, Vanessa Redgrave, Sebastião Salgado, Susan Sarandon, Maxim Vengerov Az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP): Antonio Banderas, Iker Cassillas, Didier Drogba, Misako Konno, Ronaldo, Maria Sharapova, Marta Vieira da Silva, Zinédine Zidane, Crown Prince Haakon Magnus of Norway Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO): Ara Abramian, Valdas Adamkus, Mehriban Aliyeva, Alicia Alonso, Ivonne A. Baki, Patrick Baudry, Pierre Bergé, Chantal Biya, Montserrat Caballé, Pierre Cardin, Claudia Cardinale, H. R. H. the Princess of Hanover, Esther Coopersmith, Cheick Modibo Diarra, Miguel Angel Estrella, Vigdís Finnbogadóttir, H. R. H. Princess Firyal of Jordan, Christine Hakim, Bahia Hariri, Vitaly Ignatenko, Jean

67

Michel Jarre, Marc Ladreit de Lacharriére, H. R. H. Princess Lalla Meryem of Morocco, Omer Zülfü Livaneli, H. R. H. Princess Maha Chakri Sirindhorn, Jean Malaurie, Nelson Mandela, H. R. H. the Grand Duchess Maria Teresa of Luxembourg, Rigoberta Menchu Túm, Kitin Munoz, Ute-Henriette Ohoven, Cristina Owen-Jones, Kim Phuc Phan Thi, Yazid Sabeg, H. E. Sheikh Ghassan I. Shaker, Madanjeet Singh, ZurabTsereteli, Marianna Vardinoyannis. Az ENSZ Nemek Egyenlőségével és a Nők Felemelkedésével Foglalkozó Egysége (UN-Women): Hon. Mrs. Phoebe Asiyo, Nicole Kidman, H. R. H. Princess Bajrakitiyabha Mahidol, H.R.H. Princess Basma bintTalal Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP): Yann Arthus-Bertrand, Don Cheadle, Gisele Bündchen, Sachin Tendulkar Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR): Giorgio Armani, Julien Clerc, George Dalaras, Muazzez Ersoy, Barbara Hendricks, Adel Imam, Angelina Jolie, Osvaldo Laport, Jesús Vázquez Martínez Az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete (UNIDO): Mansour Cama, Reinosuke Hara, Rajendra K. Pachauri, Peter Sutherland Az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatala (UNODC): Ross Bleckner, Nicholas Cage, Igor Cassina, Mira Sorvino Az ENSZ Népesedési Alapja (UNFPA): Catarina Furtado, Goedele Liekens, Princess Basma Bint Talal, Ashi Sangay Choden Wangchuck Élelmezési Világprogram (WFP): George McGovern Egészségügyi Világszervezet (WHO): Nancy Goodman Brinker, Liya Kebede, Jet Li, Yohei Sasakawa, Vienna Philharmonic Orchestra; Craig David, Luis Figo (társulás a tuberkulózis megállítására)

Egészségügyi Világszervezet (WHO) Az 1948-ban alapított Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization – WHO – www.who.int) az ENSZ-rendszeren belül az egészségügyi irányító és koordináló hatóság. A WHO vezető szerepet játszik globális egészségügyi kérdésekben; formálja az egészségügyi kutatás programját; normákat és előírásokat dolgoz ki; megalapozott politikai opciókat ír elő; szakmai segítséget nyújt az országoknak; továbbá figyelemmel kíséri és értékeli az egészségügyi trendeket. Döntéshozó testülete a közgyűlés – World Health Assembly –, amely évente ülésezik mind a 193 tagállam delegációjának a részvételével. Az igazgatóság (Executive Board) 34 tagú, a tagok egészségügyi szakértők. Több mint 150 országból közel 7 000 ember dolgozik a WHO 145 országos irodájában, a genfi központjában és hat regionális irodában: Brazzaville, Kongó; Washington D.C., USA; Kairó, Egyiptom; Koppenhága, Dánia; Újdelhi, India; és Manila, Fülöpszigetek. A programokra vonatkozó kétéves költségvetése 2010–2011-ben több mint 4,5 milliárd dollár volt, amelyből 928 millió dollárt a tagállamok kivetett tagdíjhozzájárulásaiból származik (rendes költségvetés), míg a fennmaradó összeg önkéntes hozzájárulásokból ered. Főigazgató: Dr. Margaret Chan (Kína) Központ: 20 Avenue Appia, CH-1211 Geneva 27, Switzerland Tel: (41-22) 791-2111; Fax: (41-22) 791-3111; Email: [email protected]

68

Világbank-csoport A Világbank-csoport (World Bank Group – www.worldbankgroup.org) öt intézményből áll: a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (International Bank for Reconstruction and Development – IBRD, 1944); a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (International Finance Corporation – IFC, 1956); a Nemzetközi Fejlesztési Társulás (International Development Association – IDA, 1960); a Nemzetközi Beruházásvédelmi Ügynökség (Multilateral Investment Guarantee Agency – MIGA, 1988); a Befektetési Vitákat Rendező Nemzetközi Központ (International Centre for Settlement of Investment Disputes – ICSID, 1966). A „Világbank” kifejezés az ötből kiváltképpen kettőre vonatkozik: ezek az IBRD és az IDA. A Bank célja az, hogy a szegény országok gazdaságát megerősítse, így csökkentse a szegénységet világszerte; a gazdasági növekedés és fejlesztés révén javítsa az emberek életszínvonalát. A Bank kölcsönügyleteit és kapacitásépítő tevékenységét a fejlesztés két alappilléréhez igazítja: az egyik a befektetést, a munkahelyteremtést és a fenntartható növekedést ösztönző légkör kialakítása; a másik pedig a befektetés a szegény emberekbe és felemelkedésük segítése azért, hogy részt vehessenek a fejlesztésben. A Világbank 187 tagállam tulajdonában van, amelyek a Kormányzó Tanácsot (Board of Governors) alkotják. A mindennapi működtetést egy kisebb csoport, az Ügyvezető Igazgatótanács (Board of Executive Directors) végzi, amelynek az elnöke – az Igazgatótanács elnökeként – a Bank elnöke. A Banknak mintegy 10 000 alkalmazottja van, akik a központban és több mint 100 országos irodában dolgoznak. 2010-ben a Világbank 46,9 milliárd dollárt fordított 303, fejlődő országbeli projektre azzal a céllal, hogy pénzügyileg és/vagy szakértelmével segítse csökkenteni a szegénységet ezekben az országokban. A Bank több mint 1 800 projektben vesz részt gyakorlatilag minden szektorban és minden fejlődő országban. Sokféle projekt létezik: mikrohitel nyújtása Bosznia-Hercegovinában, AIDS-megelőzési tudatosság növelése Guineában, lányok oktatásának támogatása Bangladesben, egészségügyi ellátás javítása Mexikóban és KeletTimor újjáépítésének segítése függetlenségének elnyerése után. A Bank egyik legfontosabb kiadványa a Nemzetközi fejlődési jelentés (World Development Report), amelyet évente ad ki. Elnök: Dr. Jim Yong Kim (Egyesült Államok) Központ: 1818 H Street NW, Washington, D.C. 20433, USA Tel: (1-202) 473-1000; Fax: (1-202) 477-6391; Email: [email protected]

Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (IBRD) A Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (International Bank for Reconstruction and Development – IBRD – www.worldbank.org) a Világbankcsoport eredeti intézménye, célja, hogy a közepes jövedelmű és a hitelképes

69

szegényebb országokban csökkentse a szegénységet oly módon, hogy a fenntartható fejlődést kölcsönökkel, garanciákkal és kockázatkezelő termékekkel, valamint elemzési és tanácsadási szolgáltatásokkal segíti. Az IBRD struktúrája hasonlít egy szövetkezetére: 187 tagország a tulajdonosa, amelyek haszonszerzés céljából működtetik. Legtöbb pénzét a világ pénzpiacain szerzi. A Banknak az évek során felhalmozott jövedelme lehetővé teszi, hogy fejlesztési tevékenységeket finanszírozzon, és biztosítsa pénzügyi stabilitását, amely az alacsony költségen történő kölcsönfelvételt biztosítja, továbbá jó hitelezési feltételeket tud ajánlani ügyfeleinek. A Bankhoz történő csatlakozáskor az országok által befizetett összeg kevesebb, mint az IBRD pénzalapjainak az 5 százaléka, ám megalapítása óta ezt a Bank kölcsönök formájában sok száz milliárdra növelte. A 2010-es pénzügyi évben a Bank új kölcsön-kötelezettségvállalásai 44,2 milliárd dollárra nőttek, amelyek 164 új műveletet finanszíroznak 46 országban.

Nemzetközi Fejlesztési Társulás (IDA) A Nemzetközi Fejlesztési Társulás (International Development Association – IDA – www.worldbank.org/ida) a Világbank pénzügyi alapját jelenti a legszegényebbek számára. A 170 tagállamot számláló IDA a világ egyik legnagyobb segélyforrása, a világ 79 legszegényebb országában nyújt támogatást az egészségügyhöz és az oktatáshoz, az infrastruktúrához és a mezőgazdasághoz, valamint a gazdasági és intézményi fejlesztéshez. Az IDA finanszírozásának körülbelül egyötödét adományként kapják; a maradékot kamatmentes, hosszú távú hitelek formájában. 1960-as alapítása óta az IDA 221,9 milliárd dollár összesített kötelezettségvállalást teljesített. A 2010-es pénzügyi évben a hitelezés közel ötven százaléka, vagyis 7,1 milliárd dollár a 14,5 milliárdból, jutott Afrikának, tükrözvén azt a tényt, hogy az IDA-támogatásra jogosult országok fele azon a kontinensen helyezkedik el. Az IDA pénzügyi alapját minden harmadik évben feltöltik mind a fejlett, mind a fejlődő országok donorai, valamint két másik Világbank-csoporthoz tartozó szervezet – a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank, valamint a Nemzetközi Pénzügyi Társaság. A legutóbbi IDA-feltöltéshez negyvenöt ország járult hozzá mintegy 42 milliárd dollárral.

Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC) A Nemzetközi Pénzügyi Társaság (International Finance Corporation – IFC – www.ifc.org) a legnagyobb globális fejlesztési intézmény, amely a fejlődő országok magánszektorára összpontosít. Finanszírozással segíti, hogy a cégek több embert alkalmazzanak, továbbá alapvető szolgáltatásokat nyújt; tőkét mobilizál a nemzetközi pénzügyi piacokon; tanácsadó szolgáltatásokat biztosít a fenntartható fejlődés biztosításához. A globális gazdasági bizonytalanság idején, a 2010-es pénzügyi évben az IFC befektetései elérték a rekord 18 milliárd dollárt. Az IFC, amelynek 182 tagországa van, a termékeny vállalkozások és hatékony pénzpiacok növekedésének ösztönzésével mozdítja elő a fejlődést. Csak akkor vesz részt egy befektetésben, amikor úgy tud hozzájárulni, hogy az kiegészítse a piaci befektetők szerepét. Katalitikus szerepet is játszik, ösztönzi és mobilizálja a magánbefektetéseket a fejlődő országokban, bemutatva azt, hogy a befektetés ott is jövedelmező lehet. A 2010 közepén végződő pénzügyi év során az IFC 9,5

70

milliárd dollárig rendelkezett kölcsönfelvételi programmal. Össztőkéje 18,4 milliárd dollárt tett ki.

Nemzetközi Beruházásvédelmi Ügynökség (MIGA) A Nemzetközi Beruházásvédelmi Ügynökség (Multilateral Investment Guarantee Agency – MIGA – www.miga.org) külföldi közvetlen befektetéseket támogat fejlődő országokban garancia (politikai kockázati biztosítás) nyújtásával a befektetőknek és a hitelezőknek. Jegyzett tőkéje a 175 tagországából származik. Az ügynökség stratégiájának a középpontjában a befektetések támogatása áll a világ legszegényebb országaiban, továbbá a befektetések a konfliktus sújtotta országokban, komplex ügyletek az infrastruktúrában és a kitermelőiparban, valamint a Dél–Dél befektetések. 1988-as alapítása óta a MIGA több mint 22 milliárd dollár értékű garanciát vállalt több mint 600 projektre 100 fejlődő országban.

Befektetési Vitákat Rendező Nemzetközi Központ (ICSID) A Befektetési Vitákat Rendező Nemzetközi Központ (International Centre for Settlement of Investment Disputes – ICSID – www.worldbank.org/icsid) célja a nemzetközi befektetések áramlásának az előmozdítása. Semleges nemzetközi fórumot biztosít kormányok és külföldi magánbefektetők közötti befektetési viták rendezésére. A mai napig 144 ország tagja az ICSID-nek. Az ICSID békéltetés és választott bírói eljárás alkalmazásával igazgatja az ilyen viták rendezését olyankor, amikor mind a fogadó ország, mind a befektető származási országa tagja az ICSID-nek. Az ICSID foglalkozik kormányok és külföldi állampolgárok közötti, bizonyos típusú eljárásokkal is, továbbá választott bírót nevez ki, és adminisztrálja azokat az eljárásokat, amelyek az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságának a választott bírói eljárásra vonatkozó szabályain alapulnak. A viták rendezésére irányuló tevékenysége mellett az ICSID külföldi befektetésekre vonatkozó jogi publikációs programmal is rendelkezik. Irányító testülete, az Igazgatási Tanács minden egyes ICSID-tagállam egy-egy képviselőjéből áll, elnöke a Világbank-csoport elnöke. Nemzetközi Valutaalap (IMF) A Bretton Woods-i Konferencián 1944-ben létrehozott Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund – IMF – www.imf.org): elősegíti a nemzetközi pénzügyi együttműködést; támogatja az árfolyam-stabilitást és a szabályozott devizamegállapodásokat; segíti a multilaterális fizetési rendszer létrehozását és a devizakorlátozások megszüntetését; pénzügyi források rendelkezésre bocsátásával átmenetileg segíti a tagokat fizetési mérlegük egyensúlyának helyreállításában. Az IMF nemzetközi pénzügyi tartalékokat képezhet, és kihelyezheti a tagokhoz SDR (Special Drawing Rights – különleges lehívási jogok) – az IMF elszámolási egysége – formájában. Az Alap pénzügyi forrásait elsősorban a 187 tagországának jegyzései (a tagok relatív gazdasági nagyságán alapuló formula szerint meghatározott „kvótái”) biztosítják, amelyek 2010 augusztusában 328 milliárd dollárt tettek ki. Az IMF fő feladata a hitelnyújtás

71

fizetésimérleg-problémákkal küszködő országoknak. Ez a pénzügyi segítség lehetővé teszi, hogy ezek az országok újraképezzék nemzetközi tartalékaikat, stabilizálják fizetőeszközüket, az importért továbbra is fizessenek, és megteremtsék az erős gazdasági növekedés feltételeit. Ezzel szemben a Valutaalaptól kölcsönző tagok elfogadják, hogy politikai reformokat vezetnek be, és megoldják azokat a problémákat, amelyek e mögött a nehézségek mögött vannak. A tagok által felvehető kölcsön összegét a kvótájuk határozza meg. Az IMF kedvezményes támogatást is ajánl az alacsony jövedelemmel rendelkező tagországoknak. Az IMF Igazgatótanácsának (Board of Governors) valamennyi tagország a tagja. A mindennapi munkát a 24 tagú igazgatóság (Executive Board) végzi. Az IMF több mint 2 400 főnyi személyzettel rendelkezik több mint 140 országból, amelyet az igazgatóság által választott ügyvezető igazgató (Managing Director) irányít. Igazgatási költségvetése (nettó bevételek) a 2011. április 30-án végződő pénzügyi évben 891 millió dollár volt, a beruházási költségvetés pedig 48 millió dollár. Különféle egyéb tanulmányok mellett az IMF adja ki a Világgazdasági kilátásokat (World Economic Outlook) és a Globális Pénzügyi Stabilitási Jelentést (Global Financial Stability Report). Ügyvezető igazgató: Christine Lagarde (Franciaország) Központ: 700 19th Street NW, Washington, D.C. 20431, USA Tel: (1-202) 623-7300; Fax: (1-202) 623-6278; Email: [email protected] Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (International Civil Aviation Organization – ICAO – www.icao.int) az egész világon támogatja a nemzetközi polgári repülés biztonságát és szabályos fejlesztését. A légi közlekedés biztonságára, védelmére, hatékonyságára és rendszerességére, valamint a környezet védelmére irányuló előírásokat és szabályokat fogad el. A polgári repülés biztonságának és fenntartható fejlődésének eléréséhez a 190 tagállam együttműködésére épít. Az ICAO közgyűlését – a politikacsináló testületet – a szerződő államok delegátusai alkotják, a Tanácsot pedig a közgyűlés által választott 36 állam képviselői. A Tanács a végrehajtó testület, a Közgyűlés irányelveit valósítja meg. A Tanács elnöke: Roberto Kobeh González (Mexikó) Főtitkár: Raymond Benjamin úr (France) Központ: 999 University Street, Montreal, Quebec H3C 5H7, Canada Tel: (1-514) 954-8219; Fax: (1-514) 954-6077; Email: [email protected] Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (International Maritime Organization – IMO – www.imo.org) 1959-ben kezdett működni, és a nemzetközi kereskedelmi hajózás biztonságáért és védelméért, valamint a hajókból származó tengerszennyezés megakadályozásáért felelős. Az IMO segíti a kormányok együttműködését a nemzetközi hajózást befolyásoló szakmai kérdések szabályozásának és gyakorlatának a kialakításában; elősegíti a tengeri biztonságra és a navigáció hatékonyságára vonatkozó leginkább megvalósítható előírások elfogadását; segíti

72

továbbá a tengeri környezet védelmét a hajók által okozott szennyeződés megakadályozásával és ellenőrzésével. Az IMO mintegy 50 egyezményt és szerződést, továbbá mintegy 1 000 jogszabályt és ajánlást fogadott el. 1983-ban, Malmőben (Svédország) alapította Nemzetközi Tengerészeti Egyetemét (World Maritime University), amely ügyintézőknek, oktatóknak és más hajózással foglalkozó magas beosztású személyeknek nyújt felsőfokú képzést. Az IMO Nemzetközi Tengerjogi Intézetét (International Maritime Law Institute, Valletta, Málta) 1989-ben létesítették jogászok nemzetközi tengerjogi képzésére. Az IMO irányító testülete, a Közgyűlés, mind a 169 tagállamból és három társult tagból (Faroe-szigetek, Dánia; Hong Kong, Kína; Makaó, Kína) áll. Megválasztja az IMO végrehajtó szervét, a 40 tagú Tanácsot. Az IMO költségvetése 2011-re 30 860 300 angol font volt. Személyzete mintegy 300 fő. Főtitkár: Koji Sekimizu (Japán) Központ: 4 Albert Embankment, London SE1 7SR, United Kingdom Tel: (44-207) 735-7611; Fax: (44-207) 587-3210; Email: [email protected] Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) A Nemzetközi Távközlési Egyesület (International Telecommunication Union – ITU – www.itu.int) koordinálja a globális távközlési hálózatokat és szolgáltatásokat mind a kormányok, mind a magánszektor vonatkozásában. Az Egyesület a felelős a rádiófrekvencia-spektrum és a műholdak keringési pályáinak menedzsmentjéért. Az ITU éllovasa annak a munkának, amely az információs és kommunikációs technológiák gyors fejlődése közepette a hálózatok és a berendezések biztonságos és megbízható kölcsönös átjárhatóságát (összekapcsolását) kívánja elérni. Elsőbbségként kezeli a távközlés felfejlesztését a fejlődő országokban, ezért politikai és a szabályozási kérdésekre vonatkozó tanácsadást végez, valamint speciális technikai segítségnyújtást nyújt, és tréningeket tart olyan területeken, mint az informatikai biztonság (cybersecurity), a hálózattelepítés és a karbantartás, illetve természeti katasztrófák bekövetkeztekor a korai riasztó és mérséklő rendszerek. Az 1865-ben, Párizsban alapított Nemzetközi Távíró Egyesület (International Telegraph Union) 1934-ben vette fel az ITU jelenlegi nevét, és 1949-ben vált az ENSZ szakosított intézményévé. Az ITU-nak 192 ország a tagja, és több mint 700 ágazati és társult tagja van (tudományos és ipari szervezetek, állami és magánvállalatok, regionális és nemzetközi szervezetek). Az ITU irányító szerve a Meghatalmazotti Konferencia (Plenipotentiary Conference), amely megválasztja a legfelsőbb vezetőket, valamint a világ valamennyi régióját képviselő 46 tagú ITU Tanácsot. A genfi székhelyű ITU-nak körülbelül 850 – mintegy 85 országból származó – alkalmazottja van. Kétéves költségvetése 2010– 2011-ben 332 639 000 svájci frank volt. Főtitkár: Dr. Hamadoun I. Touré (Mali) Központ: Place des Nations, CH-1211 Geneva 20, Switzerland Tel: (41-22) 730-5111; Fax: (41-22) 733-7256; Email: [email protected]

73

Egyetemes Postaegyesület (UPU) A 191 tagállammal rendelkező Egyetemes Postaegyesület (Universal Postal Union – UPU – www.upu.int) a nemzetközi postai szolgáltatásokat szabályozza. 1874ben alapították, 1948-ban lett az ENSZ szakosított intézménye. Az UPU postai szolgáltatásokkal kapcsolatos tanácsadást végez, közvetít, és technikai segítséget nyújt. Céljai közé tartozik a világ valamennyi országát összekapcsoló egyetemes postai szolgáltatás támogatása; a korszerű postai termékek és szolgáltatások biztosításával a postai szállítmányok volumenének a növelése; az ügyfeleknek nyújtandó postai szolgáltatás minőségének a javítása. Az UPU legfelsőbb hatósága az Egyetemes Postakongresszus. Az éves költségvetése megközelítőleg 36 millió dollár. Az UPU nemzetközi irodájában, Bernben (Svájc) mintegy 250 főnyi személyzet dolgozik, több mint 50 országból. Az UPU-nak regionális koordinátorai is vannak: San José, Costa Rica; Harare, Zimbabwe; Kairó, Egyiptom; Castries, Saint Lucia; Cotonou, Benin; Bangkok, Thaiföld; Bern. Főigazgató Bishar A. Hussein (Kenya) Központ: Weltpoststrasse 4, Case Postale 3000, Berne 15, Switzerland Tel: (41-31) 350-3111; Fax: (41-31) 350-3110; Email: [email protected] Meteorológiai Világszervezet (WMO) A Meteorológiai Világszervezet (World Meteorological Organization – WMO – www.wmo.ch) az ENSZ szakosított intézménye 1951 óta, hiteles tudományos információt szolgáltat a Föld atmoszférájának állapotáról és viselkedéséről, az óceánokkal való kölcsönhatásairól, az általa produkált éghajlatról és a vízi erőforrások ennek eredményeként kialakuló eloszlásáról, továbbá a kapcsolódó környezeti kérdésekről. A WMO rendelkezik egy olyan globális megfigyelő rendszerrel, valamint olyan globális, regionális és nemzeti központok hálózatát működteti, amelyek időjárási, éghajlati és hidrológiai előrejelző szolgáltatást nyújtanak. A WMO információs rendszere lehetővé teszi az időjárással, éghajlattal és hidrológiával kapcsolatos gyors információcserét, és támogatja az alkalmazásukat. Főbb programjai alapozzák meg a legtöbb természeti veszélyre való jobb felkészülést és az előre történő figyelmeztetést. A WMO-nak 189 tagja van, amelyek saját meteorológiai és hidrológiai szolgálatot tartanak fenn. A WMO irányító testülete a Meteorológiai Világkongresszus. A WMO személyzete 300 fő körül van. Költségvetése 2008–2011-re (négy évre) 269,8 millió svájci frank volt. Főtitkár: Michel Jarraud (Franciaország) Központ: 7 bis, avenue de la Paix, Casa postale No. 2300, CH-1211 Geneva 2, Switzerland Tel: (41-22) 730-8111; Fax: (41-22) 730-8181; Email: [email protected] Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) A Szellemi Tulajdon Világszervezetét World Intellectual Property Organization – WIPO – www.wipo.int) 1970-ben alapították, 1974-ben lett az ENSZ szakosított intézménye. Feladata a szellemi tulajdon (IP – Intellectual Property) védelmének támogatása a tagállamok közötti együttműködésen keresztül és más nemzetközi

74

szervezetekkel történő együttműködés keretében. Célja egy kiegyensúlyozott és hozzáférhető nemzetközi IP-rendszer kifejlesztése, amely jutalmazza a kreativitást, ösztönzi az innovációt, és hozzájárul a gazdasági fejlődéshez, miközben védelmezi a közérdeket. A WIPO stratégiai céljai közé tartozik: a nemzetközi normatív IP-keretrendszer kiegyensúlyozott fejlődése; az IP-fejlesztésre történő alkalmazásának a megkönnyítése; gondoskodás a globális IP-szolgáltatásról; az IP tiszteletben tartásának megvalósítása; globális IP-infrastruktúra kifejlesztése; az IP-információ világméretű hivatkozási forrásává válása; továbbá az IP kezelése olyan globális politikai kihívásokkal összefüggésben, mint az éghajlatváltozás, a közegészségügy és az élelmiszerbiztonság. A WIPO-nak 184 tagállama van. A WIPO 24 IP-re és szerzői jogokra vonatkozó nemzetközi egyezményt adminisztrál. A WIPO egyedülálló az ENSZ-szervezetek családjában, abban az értelemben, hogy elsősorban önfinanszírozó. A szervezet 2010–2011-re vonatkozó 618 millió svájci frank költségvetésének több mint 90 százaléka ered az iparnak és a magánszektornak nyújtott szolgáltatásaiból származó jövedelemből. A költségvetés fennmaradó része elsősorban a Választott Bírósági és Közvetítő Központja által generált árbevételből származik, valamint publikációinak az eladásából és a tagállamok hozzájárulásaiból. Főigazgató: Francis Gurry (Ausztrália) Központ: 34 chemin des Colombettes, P.O. Box 18, CH-1211 Geneva 20, Switzerland, Tel: (41-22) 338-9111; Fax: (41-22) 733-5428 Nemzetközi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap (IFAD) Az 1977-ben alapított Nemzetközi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap (International Fund for Agricultural Development – IFAD – www.ifad.org) célja a szegénység megszüntetése a fejlődő országok vidéki területein. Az IFAD erőforrásokat mobilizál 165 tagországából azért, hogy alacsony kamatozású kölcsönöket és adományokat tudjon adni a közép- és alacsony jövedelmű tagoknak, hogy a legszegényebb közösségekben finanszírozni tudják a szegénységcsökkentési programjaikat és projektjeiket. Kölcsönök helyett adományokat folyósít az olyan szegény országoknak, amelyek képtelenek az adósság visszafizetésére. Így biztosítja, hogy az alapvetően szükséges pénzügyi támogatás ne okozzon túlságosan nagy pénzügyi nehézséget azoknak, akik leginkább rászorulnak. Megalakulása óta az IFAD együtt dolgozik kormányokkal, más ENSZintézményekkel, nemzetközi pénzügyi intézményekkel, kutatóintézetekkel és a magánszektorral. Szoros kapcsolata van nemzeti partnerekkel is, beleértve a földművesek szervezeteit és a nem kormányzati szervezeteket. Az IFAD-ot kormányok önkéntes hozzájárulásaiból, speciális hozzájárulásokból, kölcsönvisszafizetésekből és befektetési hozamokból finanszírozzák. 1978 óta 11,5 milliárd dollárt fektetett be több mint 800 projektbe és programba, amelyek több mint 350 millió szegény vidéki emberhez jutottak el. A fogadó országokban a kormányok és más pénzügyi források, ideértve a projektek résztvevőit is, 10,1 milliárd dollárral, továbbá multilaterális, bilaterális és más adományozók társfinanszírozásban megközelítőleg további 8,2 milliárd dollárral járultak ehhez hozzá. Az IFAD Kormányzó Tanácsa (Governing Council) a 165 tagállam

75

képviselőiből áll. A 18 tagból és 18 póttagból álló igazgatóság (Executive Board) felügyeli az IFAD működését, és dönt a kölcsönökről, valamint segélyekről. Elnök: Kanayo F. Nwanze (Nigéria) Központ: Via del Serafico 107, 00142 Rome, Italy Tel: (39-06) 54-591; Fax: (39-06) 504-3463; Email: [email protected]

Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change – IPCC – www.ipcc.ch) az éghajlatváltozás felmérésének vezető testülete. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) és a Meteorológiai Világszervezet (WMO) alapította azért, hogy világos tudományos nézetet alakítson ki az éghajlatváltozás helyzetéről, potenciális környezeti és társadalmi-gazdasági következményeiről. Titkársága a WMO genfi központjában van. 2007-ben megosztva kapta a Nobel-békedíjat. Az IPCC megvizsgálja és értékeli a világszerte előállított tudományos, technikai és társadalmi-gazdasági információkat, amelyek az éghajlatváltozás megértéséhez szükségesek. Nem folytat kutatásokat, nem ellenőrzi az adatokat és a paramétereket. Önkéntes tudósok ezrei támogatják. A felülvizsgálat alapvető része a folyamatnak, biztosítva az időszerű információ objektív és teljes értékelését. Az IPCC célja egy sor nézet és szakvélemény tükröztetése. Munkája politikareleváns, ugyanakkor politikasemleges és sohasem politika-előíró. Az IPCC nyitott valamennyi ENSZ és WMO tagország felé. Az államok részt vehetnek a felülvizsgálati folyamatban és az IPCC plenáris ülésein, ahol az IPCC munkaprogramjára vonatkozó fő döntések születnek, valamint a jelentéseket fogadják, értékelik és jóváhagyják. Az IPCC Bürót és az elnököt is a plenáris üléseken választják meg. 2010-ben a titkárságnak 10 főnyi személyzete volt. Ugyanabban az évben 831 szakértőt választottak az ötödik értékelő jelentés elkészítésére. Elnök: Rajendra K. Pachauri (India) Titkárság vezetője: Dr. Renate Christ (Ausztria) Titkárság: c/o World Meteorological Organization, 7 bis, avenue de la Paix, C.P. No. 2300, CH-1211 Geneva 2, Switzerland Tel: (41-22) 730-8208; Fax: (41-22) 730-8025; Email: [email protected] Az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete (UNIDO) Az ENSZ Iparfejlesztési Szervezetének (United Nations Industrial Development Organization – UNIDO – www.unido.org) a feladata az iparfejlesztés és az együttműködés támogatása. Az ENSZ Közgyűlése hozta létre 1966-ban, 1985-ben vált az ENSZ szakosított intézményévé. Az UNIDO segíti az emberek életkörülményeinek a javítását, és előmozdítja a globális haladást. Egyedi megoldásokkal segíti a fejlődő és átalakuló országok fenntartható ipari fejlődését. Együttműködik kormányokkal, üzleti társaságokkal és az ipari magánszektorral olyan ipari kapacitások kiépítésében, amelyek segítik a kihívások kezelését,

76

valamint az ipar globalizációjából származó előnyök kihasználását. Az UNIDO mérnököket, közgazdászokat, valamint technológiai és környezeti specialistákat alkalmaz Bécsben, ezt egészíti ki a Befektetéstámogató Szolgálat és területi irodahálózatának szakértő személyzete. A területi irodák vezetői az UNIDO regionális és országos képviselői. Az UNIDO 173 tagállama az Általános Konferencián találkozik, amely elfogadja a költségvetést és a munkaprogramot. Az Iparfejlesztési Tanács, amelyet 53 tagállam alkot, javaslatokat tesz a program és a költségvetés tervezésére és végrehajtására. 2010-ben az UNIDO-nak 651 munkatársa volt a központban és 11 regionális irodájában, beleértve a törökországi regionális irodát, valamint 37 országos irodáját világszerte. Emellett létezett még 13 Befektetés- és Technológiatámogató Iroda, 43 Nemzeti Tisztább Termelési Központ, 14 Nemzetközi Technológiai Központ, 32 alvállalkozói és partnercsereprogram-iroda, valamint két Dél–Dél Együttműködési Központ. A megelőző évben az UNIDO 139 millió dollár értékű technikai együttműködési programot bonyolított le. Főigazgató: Kandeh K. Yumkella (Sierra Leone) Központ: Vienna International Centre, Wagramerstrasse 5, P.O. Box 300, A-1400 Vienna, Austria Tel: (43-1) 26026-0; Fax: (43-1) 269-2669; Email: [email protected] Idegenforgalmi Világszervezet (UNWTO) Az Idegenforgalmi Világszervezet (World Tourism Organization – UNWTO – www.unwto.org) a fenntartható és egyetemesen hozzáférhető turizmus fejlődésének előmozdításáért felelős vezető nemzetközi szervezet. Az 1975-ben alapított UNWTO 2003-ban vált az ENSZ szakosított intézményévé. Az idegenforgalmi politika kérdéseinek globális fóruma, valamint az idegenforgalmi know-how gyakorlati forrása. Tagjai között található 154 ország, hét terület, két állandó megfigyelő, továbbá több mint 400 társult (affiliate) tag, beleértve a helyi közigazgatási szerveket, az oktatási intézményeket, a turistatársaságokat és a magánszektor cégeit. Az UNWTO célja az, hogy a turizmus révén serkentse a gazdasági növekedést, a munkahelyteremtést és a fejlődést, továbbá előmozdítsa a békét és a nemzetek közötti megértést. Az UNWTO ösztönzi a Turizmus Globális Etikai Kódexének a megvalósítását, amely a nemzetközi turizmus felelős és fenntartható fejlődésének a hivatkozási keretrendszerét szolgáltatja. A kódex célja minimalizálni a turizmus negatív hatásait a környezetre és a kulturális örökségre, miközben maximálja a turistacélpontok lakosainak a hasznát. Az UNWTO Közgyűlését – legfőbb testületét – a rendes és társult (affiliate), valamint egyéb (associate) tagok alkotják, elfogadja a költségvetést és a munkaprogramot, továbbá megvitatja az idegenforgalmi ágazat főbb kérdéseit. Az Igazgatóság – az UNWTO kormányzó testülete – a Közgyűlés által választott 29 teljes jogú tagból, valamint egy állandó tagból, Spanyolországból (fogadó ország) áll. 2010–2011-ben az UNWTO személyzete 106 fő, költségvetése 28 millió euró volt. Főtitkár: Taleb D. Rifai (Jordánia) Központ: Capitán Haya 42, 28020 Madrid, Spain Tel: (34-91) 567-8100; Fax: (34-91) 571-3733; Email: [email protected]

77

Az Átfogó Atomcsendszerződés Szervezete Előkészítő Bizottsága (CTBTO) Az atomcsendszerződést (Comprehensive Nuclear-Test-Ban Treaty) 1996-ban fogadták el, és nyitották meg aláírásra. Az egyezmény mindenféle atomrobbantást megtilt. 2010 végéig 181 állam írta alá a szerződést, közülük 153 ratifikálta is. A 44 nukleáris technológiával rendelkező állam közül – amelyek ratifikációja szükséges a szerződés hatálybalépéséhez – kilenc még nem ratifikálta: Kína, Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK), Egyiptom, Indonézia, India, Irán, Izrael, Pakisztán és az Egyesült Államok. Indiának, a KNDK-nak és Pakisztánnak még alá kell írniuk a szerződést. A bécsi székhelyű Átfogó Atomcsendszerződés Szervezete Előkészítő Bizottságának (Preparatory Commission for the Comprehensive Nuclear-Test-Ban Treaty Organization – CTBTO – www.ctbto.org) a feladata a CTBT ellenőrzési rendszer kiépítése úgy, hogy a szerződés hatálybalépésekor teljes mértékben működőképes legyen. A CTBT ellenőrzési rendszer a földgolyót átívelő, 337 létesítményből álló hálózat, amely nukleáris robbantások jeleit figyeli a Földön; része a feldolgozással és elemzéssel foglalkozó Nemzetközi Adatközpont is; továbbá helyszíni ellenőrzést végez gyanús események esetén azért, hogy a területen bizonyítékokat gyűjtsön. A szervezet költségvetése 2010-ben 115 579 600 dollár volt. Mintegy 260 főnyi személyzetet foglalkoztat 74 országból. Ügyvezető titkár: Tóth Tibor (Magyarország) Központ: Vienna International Centre, P.O. Box 1200, A-1400 Vienna, Austria Tel: (43-1) 26030-6200; Fax: (43-1) 26030-5823; Email: [email protected] Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (International Atomic Energy Agency – IAEA – www.iaea.org) támogatja az atomenergiának az emberiség javára történő békés felhasználását, és védelmezi a katonai célú felhasználás ellen. Az atomenergia békés felhasználásában – a tudományos és technikai együttműködés vonatkozásában – a világ elsőszámú kormányközi fóruma. Egyben a polgári nukleáris programok területén a nukleáris biztonság nemzetközi felügyelősége. Az Ügynökség a nemzetközi erőfeszítések középpontja, segíti a nemzetközi együttműködést a nukleáris biztonság és a biztonsággal kapcsolatos ügyekben. 1957-ben alapították az ENSZ égisze alatt működő autonóm intézményként, 2010 novemberében 151 tagállama volt. Az IAEA technikai segítséget nyújt azoknak a tagállamoknak, amelyek igénylik. A fenntartható fejlődés érdekében, az államok prioritásai szerint a nukleáris tudomány és technológia alkalmazására összpontosít olyan területeken, mint az élelmiszer és mezőgazdasági termelés, az emberi egészségügy, az ipar, a vízmenedzsment, a tengeri környezet javítása, az elektromos áram előállítása, valamint a nukleáris biztonság és védelem. Az IAEA felügyeli és igazolja, hogy az államok betartják-e a terjesztést tiltó kötelezettségeiket a kétoldalú megállapodások és a nemzetközi egyezmények szerint, amelyeknek az a célja, hogy biztosítják: a nukleáris anyagokat és eszközöket nem használják katonai célokra. 2005-ben a Nobel-békedíjat adományozták az IAEA-nak és főigazgatójának, Mohamed ElBaradeinek.

78

Több mint 250 IAEA-ellenőr teljesít felügyeleti szolgálatot több mint 900 berendezésnél és egyéb helyeken, amelyek az IAEA Biztonsági Programja alá tartoznak. Az IAEA irányító testületei a következők: az évente ülésező Általános Konferencia, amelyben valamennyi tagállam képviseli magát, valamint a 35 tagállamból álló Igazgatótanács. Az IAEA-nak 2200 alkalmazottja van több mint 90 országból. Rendes költségvetése 2010-ben 315,4 millió euró volt; a további célként meghatároztak önkéntes hozzájárulásokból a Technikai Együttműködési Alapba 85 millió dollárt. Főigazgató: Yukiya Amano (Japán) Központ: P.O. Box 100, Wagramerstrasse 5, A-1400 Vienna, Austria Tel: (43-1) 2600-0; Fax: (43-1) 2600-7; Email: [email protected] Vegyi Fegyverek Betiltásának Szervezete (OPCW) A Vegyi Fegyverek Betiltásának Szervezete (Organization for the Prohibition of Chemical Weapons – OPCW – www.opcw.org) egy olyan független nemzetközi szervezet, amely szorosan együttműködik az ENSZ-szel. Ellenőrzi a vegyi fegyverek fejlesztését, előállítását, készletezését és használatát tiltó, valamint megsemmisítésükről szóló egyezmény végrehajtását (Convention on the Prohibition of the Development, Production, Stockpiling and Use of Chemical Weapons and on their Destruction). Az 1997-ben életbe lépett egyezmény az első multilaterális leszerelési és terjesztést tiltó egyezmény, amely gondoskodik a tömegpusztító fegyverek teljes kategóriájának globális megsemmisítéséről, szigorú nemzetközi ellenőrzés mellett, meghatározott időn belül. Az OPCW-nek 188 tagállama van. 1997 óta tagállamai igazolhatóan több mint 43 000 tonna vegyi reagenst semmisítettek meg – több mint 60 százalékát az elismert, több mint 71 000 tonnányi mennyiségnek. Az OPCW ellenőrei több mint 4 000 ellenőrzést végeztek katonai és ipari üzemekben, 81 országban. Ezek a missziók biztosítják, hogy a vegyifegyver-előállító berendezéseket inaktiválják és megsemmisítsék, vagy igazolhatóan átalakítják engedélyezett célokra. Az ellenőrök a vegyi fegyverek megsemmisítését jelenlétükkel is igazolják a megsemmisítő berendezéseknél. Az OPCW tagállamainak kötelességük segítséget nyújtani egymásnak, ha vegyi fegyverekkel fenyegetik vagy támadják őket. Az ilyen, előre nem látható esemény kezelésére az OPCW rendszeresen teszteli és fejleszti kapacitásait. Az életek védelme érdekében koordinálja a gyors és hatékony nemzetközi elhárítást, hatékonyan nyomoz a vegyi fegyverek bármilyen állítólagos használata esetén. Az OPCW egy sor nemzetközi együttműködési programot működtet a kémia békés felhasználásának megkönnyítésére. Az OPCW Technikai Titkárságának, amely Hágában működik (Hollandia), több mint 500 alkalmazottja van, akik mintegy 80 nemzetiséget képviselnek. Költségvetése 2010-ben 75 millió euró volt. Főigazgató: Ahmet Üzümcü (Törökország) Központ: Johan de Wittlaan 32, 2517 JR, The Hague, The Netherlands Tel: (31-70) 416-3300; Fax: (31-70) 306-3535; Email: [email protected]

79

Kereskedelmi Világszervezet (WTO) A Kereskedelmi Világszervezet (World Trade Organization – WTO – www.wto.org) 1995-ben lépett az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény (General Agreement on Tariffs and Trade – GATT) helyébe, a nemzetek közötti kereskedelmet irányító multilaterális szabályokkal foglalkozó egyetlen nemzetközi szervezetként. Szorosan együttműködik az ENSZ-szel és annak szerveivel. A WTO segíti a kereskedelem zökkenőmentes áramlását a valamennyi tagja által elfogadott, multilaterális szabályokra épülő rendszerben; segíti a kormányok közötti kereskedelmi viták részrehajlás nélküli megoldását; és fórumot biztosít a kereskedelmi tárgyalások számára. A rendszer középpontjában mintegy 60 WTOegyezmény, -melléklet, -döntés és -megállapodás van, amelyek a nemzetközi kereskedelem és kereskedelempolitika jogi alapszabályait alkotják. Az egyezmények alapjául szolgáló elvek a következők: diszkriminációmentesség (a „legnagyobb kedvezmény” cikk és a nemzeti bánásmódra vonatkozó rendelkezés), nyíltabb kereskedelem, verseny ösztönzése, külön rendelkezések a legkevésbé fejlett országok számára. A WTO egyik célja a fokozatosan nyílt kereskedelem megvalósítása mindenki hasznára. A WTO a fóruma a távközlési, információs technológiai berendezések és pénzügyi szolgáltatások piacának megnyitása érdekében folyó tárgyalásoknak is. Több mint 400 kereskedelmi vita került a WTO viták rendezésével foglalkozó mechanizmusa elé. A WTO folyamatosan figyeli az 1986–1994-es uruguayi forduló világkereskedelmi tárgyalássorozatán elért megállapodások megvalósítását. 2001ben a multilaterális kereskedelmi tárgyalások új fordulóját indította el, amelyet dohai fejlesztési programnak neveznek. Azóta miniszteri viták jelentkeztek, ám nem eredményezték a szükséges áttörést a tárgyalások befejezéséhez. A WTO-nak 153 tagja van. Irányító testülete a Miniszteri Konferencia; a mindennapi munkát az Általános Bizottság (General Council) végzi. A WTO 2010. évi költségvetése 194 millió svájci frank volt. 2009 végén a WTO 621 alkalmazottal rendelkezett, akiket a rendes költségvetésből fizettek. Főigazgató: Pascal Lamy (Franciaország) Közpon: Centre William Rappard, Rue de Lausanne 154, CH-1211 Geneva 21, Switzerland Tel: (41-22) 739-5111; Fax: (41-22) 731-4206; Email: [email protected]

80

II. NEMZETKÖZI BÉKE ÉS BIZTONSÁG Az ENSZ egyik legfontosabb célja a nemzetközi béke és biztonság fenntartása. Létrehozása óta gyakran fordultak az ENSZ-hez azért, hogy akadályozza meg a viták háborúvá történő eszkalációját, győzze meg az ellenségeskedő feleket, hogy inkább a tárgyalóasztalt válasszák a fegyverek helyett. Kérték a béke helyreállítását, miután egy fegyveres konfliktus kirobbant. Az évtizedek során az ENSZ segített véget vetni számos fegyveres konfliktusnak. Gyakran a BT közbelépésével, amely a nemzetközi béke és biztonság kérdéseivel foglalkozó főszerv. A BT, a Közgyűlés és a főtitkár is egymást kiegészítő, fontos szerepet játszanak a béke és a biztonság fenntartásában. Az ENSZ tevékenységi körébe tartozik a konfliktus megelőzés, a béketeremtés, a békefenntartás, a békekikényszerítés és a békeépítés legfontosabb területei (lásd www.un.org/peace). Az ilyen programoknak át kell fedniük egymást, vagy egyidejűleg kell megvalósulniuk ahhoz, hogy hatékonyak legyenek. Az 1990-es évek folyamán a hidegháború befejeződése teljesen új globális biztonsági környezetet teremtett, amelyet inkább az államokon belüli, mint azok közötti háborúk jellemeztek. A 21. században új globális veszélyek alakultak ki. A polgárháborús konfliktusok bonyolult kérdéseket vetettek fel a nemzetközi közösség számára, ideértve azt a kérdést is, hogy a konfliktusokban hogyan lehet a civil lakosságot a legjobban megvédeni. Az Egyesült Államok elleni 2001. szeptember 11-i támadást rémtettek követték: Bali (2002), Madrid (2004), London (2005) és Mumbai (2008). Ezek világosan demonstrálták azt a kihívást, amelyet a nemzetközi terrorizmus jelent. Egyidejűleg más események is fokozták az aggodalmat, például a nukleáris fegyverek terjedése és más nem hagyományos fegyverek veszélye. Az ENSZ azonnal mozgósított a terrorizmus elleni fellépésre. 2001. szeptember 28-án a BT az Alapokmány kényszerítő rendelkezései alapján egy átfogó határozatot fogadott el, hogy megakadályozza a terrorizmus finanszírozását, bűnténnyé minősítette a pénzgyűjtést az ilyen célokra, és azonnal befagyasztotta a terroristák pénzügyi eszközeit. Létrehozott egy Terrorizmusellenes Bizottságot, amely felügyeli a határozat végrehajtását. A BT szankciókat is kivetett az al-Kaida és a Talibán meggyanúsított vezetői ellen. Az ENSZ átalakította és jelentős mértékben megerősítette a rendelkezésére álló eszközöket, az új kihívások kezelésére megerősítette békefenntartó képességeit, fokozottan bevonta ebbe a regionális szervezeteket, és fokozta a konfliktus után alkalmazott békeépítő tevékenységét, továbbá újjáélesztette a preventív diplomácia alkalmazását. A polgárháborús konfliktusok kezelésére a BT komplex és újszerű békefenntartó műveleteket engedélyezett. Ezek időt és teret biztosítottak a fenntartható béke megteremtéséhez, több tucat országban emberek millióinak tették lehetővé a szabad és igazságos választásokon való részvételt, és csupán a múlt évtizedben félmillió volt fegyveres lefegyverzését segítették elő. 1948 óta az ENSZ jelentős szerepet játszott a konfliktusok megoldásában és a megbékélés előmozdításában, ideértve a sikeres missziókat Kambodzsában, El Salvadorban, Guatemalában, Libériában, Mozambikban, Namíbiában, Sierra Leonéban, Tádzsikisztánban és Kelet-Timoron.

81

Más konfliktusokat azonban gyakran jellemezte etnikai erőszak és a biztonságért felelős belső hatalmi struktúra hiánya, például a Kongói Demokratikus Köztársaságban (DRC), Ruandában, Szomáliában és a volt Jugoszláviában az 1990-es évek elején. Ezek új kihívások elé állították az ENSZ béketeremtő tevékenységét és békefenntartását. Az ENSZ alapvető békefenntartó képességét az 1990-es évek végén drámaian megerősítették, mivel a folytatódó válságok a Közép-Afrikai Köztársaságban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Koszovóban, Sierra Leonéban és Kelet-Timoron arra késztették a Biztonsági Tanácsot, hogy öt új missziót hozzon létre. A nagy békefenntartó hullám 2009–2010-ben tetőzött, amikor globálisan több mint 100 000 kéksisakost telepítettek. Az ismétlődő konfliktusok az elmúlt években az ENSZ-et arra késztették, hogy fokozott figyelmet fordítson a békeépítésre. Arra törekedett, hogy csökkentse a kockázatát annak, hogy egy ország konfliktusba kerüljön, illetve később ez megismétlődjön. Ezért megerősítette a konfliktuskezelés nemzeti képességeit, valamint a tartós béke és fejlődés feltételeinek a kialakítását. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a tartós béke megteremtése valamennyi olyan tényező együttműködésén múlik, amelyek segítik a gazdasági fejlődést, a társadalmi igazságosságot, az emberi jogok tiszteletben tartását és a jó kormányzást. Egyetlen más intézmény sem rendelkezik azzal a globális legitimációval, multilaterális tapasztalattal, kompetenciával, koordináló képességgel és pártatlansággal, mint az ENSZ, amely feladatainak végrehajtásakor mindezt fel is használja. Az ENSZ különleges politikai missziókat és békeépítést támogató hivatalokat hozott létre számos országban, ideértve Afganisztánt, Burundit, a Közép-afrikai Köztársaságot, Guinea-Bissaut, Irakot és Sierra Leonét. Az ENSZnek politikai hivatala van Közép-Ázsiában, Libanonban, a Közel-Keleten, Nepálban, Szomáliában és Nyugat-Afrikában. Elkezdett működni a Békeépítési Bizottság kezdett működni, az ENSZ kormányközi tanácsadó testülete, amely kizárólag azzal foglalkozik, hogy az adott országban a háború után segítse a tartós béke megteremtését. Ebbe valamennyi érintett békeépítő szereplőt bevonja, ideértve a nemzetközi donorokat és a pénzügyi intézeteket, a kormányokat, a csapatokat küldő országokat és a civil társadalom képviselőit; átfogó stratégiát javasol a konfliktus utáni békeépítésre és újjáépítésre; segíti a beinduló újjáépítés előre látható finanszírozását és a tartós pénzügyi befektetéseket; meghosszabbítja a nemzetközi közösség részvételét a konfliktus utáni újjáépítésben; gyakorlati tanácsokat ad a politikai, katonai, humanitárius és fejlesztési szereplők közötti együttműködésre. A Közgyűlésnek és a Biztonsági Tanácsnak a Békeépítési Bizottság megalakításáról szóló, egyidejű határozatai alapján létrehozták a Békeépítési Alapot (www.unpbf.org) és a Békeépítést Támogató Hivatalt (www.un.org/peace/peacebuilding). A BT egy évtizedes próbálkozásait követően, 2010-ben létrehozták a konfliktusokban előforduló szexuális erőszakkal foglalkozó különleges képviselői posztját. A cél az, hogy kezeljék és elítéljék a fegyveres konfliktusok idején a civil lakosság, kiváltképpen a nők és gyermekek ellen elkövetett szexuális erőszak minden formáját.

82

Biztonsági Tanács Az ENSZ Alapokmánya – amely nemzetközi szerződés – arra kötelezi a tagállamokat, hogy viszályaikat békés eszközökkel, úgy rendezzék, hogy a nemzetközi béke és biztonság, valamint az igazságosság ne kerüljön veszélybe. Tartózkodniuk kell az erőszakkal való fenyegetéstől vagy az erőszak alkalmazásától bármelyik állam ellen, bármilyen viszályt a BT elé vihetnek. A BT az ENSZ-nek az a szerve, amely a fő felelősséget viseli a béke és biztonság fenntartásáért. Az Alapokmány szerint döntéseit a tagállamok kötelesek elfogadni és végrehajtani. Más ENSZ-testületek ajánlásai nem rendelkeznek a BT határozatainak kötelező erejével, ám – a nemzetközi közösség véleményét kifejezve – hatással vannak az adott helyzetre.

A békeépítés struktúrája Az ENSZ békeépítési struktúrájába tartozik a Békeépítési Bizottság, a Békeépítési Alap és a Békeépítést Támogató Hivatal. Együttműködésük a következő területekre terjed ki: a békeépítési stratégia megtervezése és koordinálása; a konfliktus sújtotta országokban a helyi békeépítési erőfeszítések nemzetközi támogatása révén a béke fenntartása; hatékony támogatás nyújtása a háború után a tartós békére törekvő országoknak. A Békeépítési Bizottság , egy olyan 31 tagú kormányközi testület, amely összefogja a békeépítésben érdekelteket abból a célból, hogy tanácsot adjanak, és integrált stratégiát javasoljanak a konfliktus utáni békeépítésre és helyreállításra. Szervezési állandó bizottsága a BT, a Gazdasági és Szociális Tanács, a Közgyűlés, valamint a legnagyobb donorok, továbbá az ENSZ-missziók katonai személyzete és polgári rendőrsége tagjaiból áll. A Békeépítési Alap a konfliktus utáni békeépítéshez kötődő többéves állandó alap, amelyet önkéntes hozzájárulásokból finanszíroznak, célja pedig az, hogy biztosítsa a békeépítési tevékenységek elindításához szükséges erőforrások azonnali felszabadítását, valamint a helyreállításhoz szükséges megfelelő finanszírozás rendelkezésre állását. Az Alapnak, amely a békeépítéshez kezdőtőkét biztosít, közel 331,5 millió dollárnyi kötelezettségvállalása volt 2010 februárjában a tervezett 250 millió dollárnyi célhoz képest. A következő novemberben, az érdekeltek magas szintű találkozóján az Alap dicséretet kapott, mint a békeépítési kezdeményezések támogatásának gyors, releváns és katalitikus erőforrása a konfliktusból kilábaló országokban. A 2011–2013-as üzleti tervhez 53 millió dollárt ígért 21 tagállam. A Békeépítést Támogató Hivatal segíti és támogatja a Békeépítési Bizottságot, igazgatja a Békeépítési Alapot, és támogatja a főtitkárt az ENSZintézmények békeépítési tevékenységének a koordinálásában.

83

Amikor egy vitát a BT elé visznek, a BT rendszerint sürgeti a feleket, hogy békés eszközökkel rendezzék. A BT ajánlásokat tehet a feleknek a békés rendezésre, külön képviselőket nevezhet ki, felkérheti a főtitkárt jószolgálati misszióra, továbbá vizsgálódást folytathat, és közvetítést végezhet. Amikor egy vita harcokhoz vezet, a BT megkísérli, hogy a lehető leggyorsabban véget vessen ennek. A BT gyakran adott ki olyan tűzszüneti irányelveket, amelyeknek jelentős szerepe volt az ellenségeskedések kiszélesedésének megakadályozásában. A békefolyamat támogatására a BT katonai megfigyelőket vagy békefenntartó erőket vonultathat fel a konfliktus területére. Az Alapokmány VII. fejezete felhatalmazza a Biztonsági Tanácsot, hogy rendszabályokat foganatosítson döntései kikényszerítésére. A kötelezettségek teljesítése érdekében embargót és szankciókat rendelhet el, vagy felhatalmazást adhat erő alkalmazására. Bizonyos esetekben a BT felhatalmazást adhat a tagállamok koalíciójának vagy regionális szervezetek és megállapodások katonai erejének az alkalmazására. A BT ilyen akciót azonban csak végső esetben rendel el, miután a viszály rendezésének békés eszközeit kimerítették, és miután megállapították, hogy a béke veszélyeztetése, a béke megszegése vagy az agresszió ténylegesen létezik. Számos nemrégiben létrehozott békefenntartó műveletekre ilyen módon adott felhatalmazást a BT, ez pedig azt jelenti, hogy a békefenntartók – ha szükséges – feladataik végrehajtásához erőt alkalmazhatnak. Ugyancsak az Alapokmány VII. fejezete szerint a BT nemzetközi törvényszékeket állíthat fel, hogy vád alá helyezze azokat, akiket az emberi jogok és a nemzetközi humanitárius jog súlyos megsértésével vádolnak, ideértve a népirtást is.

Közgyűlés Az ENSZ Alapokmánya 11. cikke felhatalmazza a Közgyűlést arra, hogy „megvizsgálhatja a nemzetközi béke és biztonság fenntartására irányuló együttműködés általános elveit” és „ajánlásokat tehet a Szervezet tagjainak vagy a Biztonsági Tanácsnak vagy mind a Szervezet tagjainak, mind a Biztonsági Tanácsnak”. A Közgyűlés nehéz kérdések esetében a konszenzus keresésének az eszköze, fórum a panaszok előterjesztésére és a diplomáciai eszmecserékre. A béke fenntartása érdekében rendkívüli vagy sürgős rendkívüli ülést tartott már olyan kérdésekről, mint a leszerelés, a palesztinkérdés vagy az afganisztáni helyzet. A Közgyűlés a béke és a biztonság kérdéseivel az Első Bizottságban (Leszerelés és Nemzetközi Biztonság) és a Negyedik Bizottságban (Speciális Politikai és Dekolonizáció) foglalkozik. Az évek során a Közgyűlés a nemzetek közötti békés kapcsolatok előmozdítását a békéről, a viták békés megoldásáról és a nemzetközi együttműködésről szóló deklarációk elfogadásával segítette. A Közgyűlés 1980-ban határozott a Béke Egyeteme (University for Peace) megalapításáról San Joséban, Costa Ricában. Az egyetem speciális nemzetközi intézet a békével kapcsolatos kérdések tanulmányozására, kutatására és az ismeretterjesztésre. A Közgyűlés minden év szeptember 21-ét a béke nemzetközi napjává nyilvánította.

84

Konfliktusmegelőzés Annak megelőzőséhez, hogy a viszályok konfliktussá eszkalálódjanak, és a konfliktusok megismétlődjenek, fő eszközként szolgál a preventív diplomácia és a megelőző leszerelés. A preventív diplomácia olyan akciót jelent, amely megakadályozza a viszályok keletkezését és konfliktussá történő eszkalációját, továbbá – bekövetkezésük után – korlátozza a konfliktusok terjedését. Formája lehet közvetítés, békéltetés és tárgyalás. A korai figyelmeztetés a megelőzés alapvető komponense. Az ENSZ gondos figyelemmel kíséri a fejleményeket világszerte, így észleli a nemzetközi békét és biztonságot fenyegető eseményeket, ezáltal lehetővé teszi, hogy a BT és a főtitkár megelőző lépéseket tegyen. A főtitkár követei és különleges képviselői közbenjárnak, és preventív diplomáciát folytatnak világszerte. Néhány viszály sújtotta helyen egy felkészült diplomatának a puszta jelenléte megakadályozhatja a feszültség súlyosbodását. Ezt a munkát gyakran regionális szervezetekkel együttműködve végzik. A preventív diplomácia kiegészítője a megelőző leszerelés, amely a kézi lőfegyverek számának csökkentésére törekszik a konfliktusok által veszélyeztetett régiókban. El Salvadorban, Libériában, Sierra Leonéban, Kelet-Timoron és máshol ez maga után vonta a harcoló erők leszerelését, valamint fegyvereiknek az összegyűjtését és megsemmisítését az átfogó békeszerződés részeként. A tegnap fegyvereinek a megsemmisítése megakadályozza használatukat a jövő háborújában. A főtitkárnak központi szerepe van a béketeremtésben mind személyesen, mind pedig különmegbízottak és misszió kiküldésével. A megbízottak speciális feladatokat kapnak, ilyenek például a tárgyalások vagy a ténymegállapítás. Az Alapokmány szerint a főtitkár a BT figyelmébe ajánlhat bármilyen ügyet, amely a nemzetközi béke és biztonság fenntartását veszélyeztetheti

Békefenntartás Az ENSZ-békefenntartás (www.un.org/peacekeeping) a nemzetközi közösség alapvető eszköze a béke és a biztonság elősegítésében. Az ENSZ-nek a békefenntartásban játszott szerepét 1988-ban ismerték el, amikor az ENSZ békefenntartó erői Nobel-békedíjat kaptak. Jóllehet az Alapokmányban a békefenntartás kifejezetten nem szerepel, az ENSZ úttörő szerepet játszott 1948ban az ENSZ Közel-keleti Fegyverszüneti Felügyelő Szervezetének (United Nations Truce Supervision Organization in the Middle East) létrehozásával. Azóta összesen 67 műveletet valósított meg. 2011 elején 14 aktív békefenntartó művelet működött. Békefenntartó műveletek telepítését a BT rendeli el a fogadó kormány és/vagy a konfliktus főbb résztvevői beleegyezésével. A békefenntartás hagyományosan elsősorban a tűzszünetet megfigyelő és a csapatokat – államok közötti háború után – szétválasztó katonai modellt jelentett. Mára számos elemből álló komplex modellé fejlődött – katonák, rendőrök és civilek együtt segítik a fenntartható béke alapjainak a lerakását.

85

Védelmi felelősség Szükséges-e a nemzetközi közösségnek közbelépnie, hogy véget vessen az emberi jogok súlyos, rendszeres és széles körű megsértésének egy országban? A nagy vitát kiváltó kérdést 1998-ban Kofi Annan főtitkár tette fel, aki a népirtást, az emberiesség elleni bűncselekményeket és a háborús bűnöket követően KözépAfrikában, a Balkánon és máshol, a civil lakosság védelmére a nemzetközi jog keretében jogszerű és egyetemes megállapodásokért szállt síkra az emberi jogok tömeges megsértése ellen. Ma már többé nem az a kérdés, hogy szükséges-e, hanem az, hogy mikor és hogyan kell a nemzetközi közösségnek beavatkoznia a polgári lakosság ezen bűntettek elleni védelmében. A világ vezetői 2005-ben, New Yorkban, a világcsúcson elfogadott átfogó záródokumentumban (Outcome Document) foglalkoztak a védelmi felelősséggel. Kijelentették: „Minden egyes állam felelős lakosainak megvédéséért a népirtás, a háborús bűnök, az etnikai tisztogatás és az emberiesség elleni bűncselekmények ellen. Ez a felelősség kiterjed az ilyen bűntettek – ideértve az arra való felbujtást is – megelőzésére a szükséges és megfelelő eszközökkel. Elfogadjuk ezt a felelősséget, és eszerint járunk el. Az ENSZ keretében a nemzetközi közösség is felelős a megfelelő diplomáciai, humanitárius és más békés eszközök alkalmazásáért az Alapokmány VI. és VIII. fejezete értelmében azért, hogy segítse a lakosság megvédését [ezektől a bűntettektől].” „Ennek értelmében, az Alapokmány szerint – ideértve a VII. fejezetet – készek vagyunk kellő időpontban megtett, határozott kollektív cselekvésre a Biztonsági Tanácson keresztül, egyedi alapon, szükség szerint együttműködve a megfelelő regionális szervezetekkel, amennyiben a békés eszközök már nem megfelelőek, és a nemzeti hatóságok nem képesek lakosságukat megvédeni a népirtás, a háborús bűnök, az etnikai tisztogatás és az emberiesség elleni bűncselekmények ellen.” Hangsúlyozták annak szükségességét is, hogy segíteni kell az államokat abban, hogy a lakosságnak – az e bűncselekmények elleni – védelméhez szükséges képességeiket kiépítsék, és segítséget kell nyújtani a nehéz helyzetben lévő államoknak is, még mielőtt a válság és a konfliktus kirobban (lásd a Közgyűlés 60/1 és 63/308 határozatait, valamint a BT 1674(2006) és 1894(2009) határozatait, amelyek a civil lakosság védelmével foglalkoznak fegyveres konfliktusban, és megerősítik ezeket az elveket.). Ban Ki Mun főtitkár 2009-ben adta ki „A védelmi felelősség megvalósítása” című jelentését, amely ebből a célból felvázolta a megfelelő elveket. A főtitkár által 2008-ban kinevezett, a védelmi felelősség elvi, politikai és intézményi fejlesztéséért felelős különleges tanácsadó szorosan együttműködik a 2004-ben létrehozott, a népirtás megakadályozásával foglalkozó különleges tanácsadó hivatallal. Az elmúlt években az Alapokmány VII. fejezetének kényszerítő rendelkezései alapján a BT bizonyos békefenntartó műveletek telepítésekor felhatalmazást adott

86

erő alkalmazására, ha szükség van rá, például fizikai erőszakkal fenyegetett civil lakosság védelmében. Hagyományosan az ENSZ-békefenntartók fegyvereiket csak önvédelemre használhatták, ám a sokkal „erőteljesebb” megbízatásuk a VII. fejezet szerint lehetővé teszi számukra erő alkalmazását például a civil lakosság védelmében. A békefenntartó műveletek katonai személyzetét a tagállamok önként bocsátják rendelkezésre, és ők is finanszírozzák a békefenntartási költségvetés szerint. A csapatküldő államokat ebből a költségvetésből kompenzálják egy alapdíjnak megfelelően. Az elfogadott békefenntartási költségvetés a 2010–2011. évekre megközelítően 7,3 milliárd dollár volt, amely a globális katonai kiadások kevesebb, mint 0,5 százalékát jelenti. A műveleteket a békefenntartási költségvetés keretében finanszírozzák. A műveleteket számos ország csapatai alkotják. Ez a világméretű „tehermegosztás” rendkívüli hatékonyságot jelent mind emberi, mind pénzügyi és politikai vonatkozásban.

Ki a békefenntartó műveletek parancsnoka A békefenntartó műveleteket a BT létesíti, és a főtitkár irányítja, rendszerint egy különleges képviselőn keresztül. A missziótól függően a csapatparancsnok felelős a művelet katonai vonatkozásaiért, jóllehet a katonai kontingensek saját nemzeti védelmi hatóságaik felügyelete alá tartoznak. Az ENSZ-nek nincs semmilyen saját katonai ereje, a tagállamok gondoskodnak minden egyes művelethez a szükséges katonai és rendőri személyzetről, míg civil személyzetet toboroznak, vagy azok önként jelentkeznek szerte a világból. A békefenntartók saját országuk egyenruháját viselik az ENSZ kék sisakjával vagy kék svájcisapkájával és jelvényével együtt. 1948 óta több mint 2 800 békefenntartó vesztette életét a szolgálat során. 2011 kezdetén több mint 100 000 főnyi katonai és rendőri személyzet 115 országból szolgált az ENSZ békefenntartó műveleteiben. A konfliktusok ma összetett, vegyes természetű események. Lehet, hogy gyökereik belső problémákból erednek, bonyolítja azonban a helyzetet a határokon át történő beavatkozás, amelyeket államok vagy gazdasági érdekcsoportok vagy más nem állami szereplők követnek el. Az újabb keletű konfliktusok például Afrikában a civil vitáknak és természeti erőforrások – például a gyémántok, coltan (mobiltelefonokban és elektronikus eszközökben használt) és az arany – illegális exportjának a tragikus keveréke volt, amelyek serkentik a fegyvervásárlást, a terrorizmust, a kábítószer-csempészetet, a menekültek áramlását és a környezet rombolását. A válasznak egyaránt többoldalúnak kell lennie. Egy példát említve: a Kimberley Process Certification Scheme-et (KPCS – feldolgozási tanúsítási rendszer) a Közgyűlés vezette be 2000-ben, hogy megakadályozza a gyémánt eladásából származó konfliktusok finanszírozását és az emberi jogok megsértését. A tanúsítási rendszer célja, hogy megakadályozza a „véres gyémántok” bejutását a főbb piacokra. Az ENSZ-műveletek egyetemességük miatt egyedülálló legitimitással rendelkeznek, mint a konfliktusok kezelésének eszközei.

87

ENSZ békefenntartó műveletek* United Nations Truce Supervision Organization (Az ENSZ Fegyverszüneti Ellenőrző Szervezete – UNTSO, létesítve 1948-ban) a Közel-Keleten (150 katonai, 210 civil személyzet) United Nations Military Observer Group in India and Pakistan (Az ENSZ Katonai Megfigyelő Csoportja Indiában és Pakisztánban – UNMOGIP, létesítve 1949-ben) (44 katonai, 71 civil személyzet) United Nations Peacekeeping Force in Cyprus (Az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Ereje – UNFICYP, létesítve 1964-ben) (857 katonai, 69 civil rendőri, 151 civil személyzet) United Nations Disengagement Observer Force (Az ENSZ Csapatszétválasztást Megfigyelő Ereje – UNDOF, létesítve 1974-ben), a szíriai Golán-fennsíkon, (1 037 katonai, 143 civil személyzet) United Nations Interim Force in Lebanon (Az ENSZ Libanoni Ideiglenes Ereje – UNIFIL, létesítve 1978-ban) (11 713 katonai, 966 civil személyzet) United Nations Mission for the Referendum in Western Sahara (Az ENSZ Nyugat-szaharai Népszavazási Missziója – MINURSO, létesítve 1991-ben) (218 katonai, 6 rendőri, 258 civil személyzet és 20 ENSZ-önkéntes) United Nations Interim Administration Mission in Kosovo (Az ENSZ Koszovói Ideiglenes Közigazgatási Missziója – UNMIK, létesítve 1999-ben) (8 katonai, 6 rendőri, 417 civil személyzet és 20 ENSZ-önkéntes) United Nations Mission in Liberia (Az ENSZ Libériai Missziója – UNMIL, létesítve 2003-ban) (9 369 katonai, 1 364 rendőri, 1 429 civil személyzet és 213 ENSZ-önkéntes) United Nations Operation in Côte d'Ivoire (Az ENSZ Elefántcsontparti Művelete – UNOCI, létesítve 2004-ben) (7 385 katonai, 1 169 rendőri, 1 153 civil személyzet és 273 ENSZ-önkéntes) United Nations Stabilization Mission in Haiti (Az ENSZ Haiti Stabilizációs Missziója – MINUSTAH, létesítve 2004-ben) (8 603 katonai, 2 965 rendőri, 1 708 civil személyzet és 193 ENSZ-önkéntes) United Nations Mission in the Sudan (Az ENSZ Szudáni Missziója – UNMIS, létesítve 2005-ben) (9 938 katonai, 665 rendőri, 3 556 civil személyzet és 364 ENSZ-önkéntes) United Nations Integrated Mission in Timor-Leste (Az ENSZ Kelet-timori Integrált Missziója – UNMIT, létesítve 2006-ban) (34 katonai, 1 473 rendőri, 1 261 civil személyzet és 168 ENSZ-önkéntes) African Union/United Nations Hybrid Operation in Darfur (Az Afrikai Unió és az ENSZ Hibrid Missziója Dárfúrban – UNAMID), létesítve 2007-ben) (16 997 katonai, 242 katonai megfigyelő, 4 577 rendőri, 3 750 civil személyzet és 445 ENSZ-önkéntes) United Nations Mission in the Central African Republic and Chad (Az ENSZ Missziója a Közép-afrikai Köztársaságban és Csádban – MINURCAT, létesítve 2007-ben) (1 327 katonai, 20 katonai megfigyelő,

88

109 rendőri személyzet) (A misszió 2010. december 31-én befejezte küldetését.) United Nations Organization Stabilization Mission in the Democratic Republic of the Congo (Az ENSZ Stabilizációs Missziója a Kongói Demokratikus Köztársaságban – MONUSCO, létesítve 2010-ben) (18 461 katonai, 1 224 rendőri, 3 180 civil személyzet és 589 ENSZ-önkéntes) *2010. december 31-én

Egyetemességük és legitimációjuk együttesen korlátozzák a fogadó ország szuverenitását érintő következményeket. A konfliktuson kívül álló békefenntartók előmozdíthatják a háborúzó felek közötti megbeszéléseket, miközben a globális figyelmet a helyi problémákra irányítják, s ezáltal megteremtik a lehetőségeket a béke érdekében teendő kollektív erőfeszítésekhez. Egy művelet sikerének előfeltételei közé tartozik a szembenálló felek részéről az őszinte óhaj nézeteltéréseik békés rendezésére, világos békefenntartói mandátum, a nemzetközi közösség erős politikai támogatása és a művelet céljainak eléréséhez szükséges pénzügyi és emberi erőforrások rendelkezésre állása. A legfontosabb, hogy a békefenntartás egy politikai folyamathoz kapcsolódjon, nem helyettesítheti, és nem is tudja helyettesíteni ezt.

A Békefenntartó Műveletek Főosztálya által irányított missziók

89

A nemzetközi közösség levonta a következtetéseket a korábbi műveletekből, és azon dolgozik, hogy számos területen megerősítse az ENSZ békefenntartó kapacitását. A reform tervezetét a főtitkár békeműveletekkel foglalkozó paneljének 2000. évi jelentése szolgáltatta, amelynek az a célja, hogy lehetővé tegye: évente egy új multidiszciplináris békemissziót indítsanak. Ténylegesen a 2010-ben befejeződött megelőző évtizedben 11 békefenntartó művelet indítottak el vagy bővítettek ki, továbbá egy sor speciális politikai missziót létesítettek, ideértve Afganisztánt és Irakot. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár kezdeményezésére az ENSZ békefenntartási apparátusát 2007-ben jelentősen átszervezték, létrehozták a Műveleti Területeket Támogató Főosztályt (DFS). Míg a Békefenntartó Műveletek Főosztálya (DPKO) és a Politikai Ügyek Főosztálya (DPA) a békefenntartó műveletek és a speciális politikai és békeépítő missziók politikai és ügyvezetési irányítását végzi, külön-külön a DFS célzott támogatást nyújt és irányítja az összes területi ENSZbékeműveletet a pénzügy, a logisztika, az információ, a kommunikáció és a technológia, az emberi erőforrás és az általános adminisztráció területén. 2009ben a DPKO és a DFS bejelentette az „Új horizont” folyamatot abból a célból, hogy felmérjék az ENSZ békefenntartó tevékenysége előtt álló fő politikai és stratégiai problémákat, valamint felélénkítsék az érintett felek közötti dialógust a lehetséges megoldásokról azért, hogy az ENSZ békefenntartó tevékenysége eleget tudjon tenni a jelen és a jövő követelményeinek. A békefenntartó műveletek folyamatosan fejlődnek a változó körülményeknek megfelelően. A békefenntartók által az évek során végzett főbb feladatok a következők: Tűzszünet fenntartása és a haderők szétválasztása: ezáltal időt nyerhetnek, és a felek közötti, nem teljes körű megállapodáson alapuló művelet olyan légkört teremthet, amely tárgyalásokhoz vezethet. Humanitárius műveletek védelme: számos konfliktusban politikai haszonszerzés miatt a civil lakosságot tudatosan célba vették. Ilyen helyzetekben a békefenntartók feladata az volt, hogy gondoskodjanak a humanitárius műveletek védelméről és támogatásáról. Az ilyen feladatok azonban nehéz politikai helyzetbe hozhatják a békefenntartókat, és veszélyeztethetik a biztonságukat. Átfogó békeszerződések kivitelezése: átfogó békeszerződések alapján telepített, bonyolult, többdimenziós műveletek segíthetnek olyan szerteágazó feladatokban, mint a humanitárius segítség nyújtása, az emberi jogok ellenőrzése, a választások megfigyelése és a gazdasági újjáépítés támogatásának a koordinálása. Államok vagy területek átvezetése stabil kormányzás felé való átalakuláson, amely demokratikus elveken, jó kormányzáson és gazdasági fejlődésen alapul. Civil lakosság védelme: azok, akik a harcokban nem vettek részt, a nők és a gyermekek mind túl gyakran voltak közvetlen vagy közvetett áldozatai a közelmúlt konfliktusainak. Együttműködés regionális és kollektív biztonsági szervezetekkel. Az ENSZ fokozódó mértékben működik együtt regionális szervezetekkel, valamint más szereplőkkel és mechanizmusokkal az Alapokmány VIII. fejezetének előírásai

90

szerint. Szorosan együttműködött az Amerikai Államok Szervezetével (OAS) Haitin; az Európai Unióval (EU) a volt Jugoszláviában és a Kongói Demokratikus Köztársaságban; a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségével (ECOWAS) Libériában és Sierra Leonéban; továbbá az Afrikai Unióval (AU) NyugatSzaharában, a Nagy-tavak vidékén és Dárfúrban – hogy csak néhányat említsünk. Az ENSZ katonai megfigyelői együttműködtek regionális szervezetek békefenntartó erőivel Grúziában, Libériában, Sierra Leonéban és Tádzsikisztánban; az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) az ENSZ személyzete mellett dolgozik Afganisztánban és Koszovóban. Ez üdvözlendő fejlemény, hiszen a mai globális igény a békeműveletekre meghaladja bármelyik egyéni szereplő kapacitását, beleértve az ENSZ-et is. A regionális szereplők arra törekednek, hogy saját képességeiket – békeműveletek tervezése, menedzselése és fenntartása – fejlesszék, így bővítik reagálási lehetőségeiket, és rugalmasabb, valamint érzékenyebb rendszert fejlesztenek, amely képes jobban kezelni a belső konfliktus által okozott bonyolult kihívásokat.

Kikényszerítés Az ENSZ Alapokmányának VII. fejezete értelmében a BT kényszerítő intézkedéseket foganatosíthat a nemzetközi béke és biztonság fenntartására és helyreállítására. Ezek az intézkedések a gazdasági szankcióktól a nemzetközi katonai akciókig terjednek.

Szankciók A BT kényszerítő eszközként gazdasági szankciókhoz és embargókhoz folyamodott, amikor a békét veszélyeztették, és a diplomáciai erőfeszítések kudarcot vallottak. Az elmúlt években szankciókat vetettek ki Afganisztánra, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságra, Eritreára, Etiópiára, Haitire, Iránra, Irakra, Libériára, Líbiára, Ruandára, Sierra Leonéra, Szomáliára, Szudánra, az UNITA-erőkre Angolában és a volt Jugoszláviára. A szankciók sorába tartoztak az átfogó gazdasági és kereskedelmi szankciók vagy a még speciálisabb intézkedések, például a fegyverembargó, az utazási és sporttal kapcsolatos tilalom, valamint a pénzügyi és diplomáciai korlátozások. A szankciók lényege a nyomásgyakorlás egy államra vagy szerveződésre azért, hogy kövesse a BT által meghatározott célokat anélkül, hogy erő alkalmazására kerüljön sor. A szankciók fontos eszközök a BT döntéseinek a kikényszerítésére. Az ENSZ egyetemes jellege alkalmassá teszi szankciók bevezetésére és felügyeletére. Ennek ellenére számos állam és humanitárius szervezet aggodalmát fejezte ki a szankciók lehetséges ellentétes hatásai miatt a civil lakosság legsérülékenyebb rétegeire, például az idősekre, rokkantakra, menekültekre és gyermekes anyákra. Aggodalomra adnak okot a negatív hatású gazdasági, szociális, sőt politikai szankciók, amelyek hatással lehetnek egy harmadik vagy szomszédos országra, ahol a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok a szankcionált állammal megszakadnak. Mindinkább elfogadott az, hogy a szankciók tervezését és alkalmazását javítani kell. A szankciók negatív hatása csökkenthető humanitárius kivételek beépítésével a BT határozataiba, illetőleg jobban kell ezeket megcélozni. Az

91

úgynevezett „okos szankciók” – amelyek a népesség egészével szemben inkább a hatalmon lévőket kívánják nyomás alá helyezni, így csökkentve a humanitárius költségeket – egyre több támogatást kapnak. Az okos szankciók például tartalmazhatják a kintlévőségek befagyasztását, valamint annak az elitnek és más politikai szerveződéseknek a tranzakcióinak a megakadályozását, akiknek az illegális tevékenysége váltotta ki elsősorban az akciót.

Folyamatban lévő ENSZ politikai és békeépítő missziók* United Nations Political Office for Somalia (az ENSZ Szomáliai Politikai Hivatala – UNPOS, 1995) (53 civil személyzet) Office of the United Nations Special Coordinator for the Middle East (az ENSZ Közel-keleti Különleges Koordinátorának a Hivatala – UNSCO, 1999) (58 civil személyzet) United Nations Office for West Africa (az ENSZ Nyugat-afrikai Hivatala – UNOWA, 2001) (25 civil személyzet, 4 katonai tanácsadó) United Nations Assistance Mission in Afghanistan (Az ENSZ Afganisztáni Segélymissziója – UNAMA, 2002) (12 katonai megfigyelő, 4 rendőri, 1 973 civil személyzet, 56 ENSZ-önkéntes) United Nations Assistance Mission for Iraq (Az ENSZ Iraki Segélymissziója – UNAMI, 2003) (235 katonai, 818 civil személyzet; engedélyezett létszám: 1 014) United Nations Integrated Office in Burundi (az ENSZ Integrált Hivatala Burundiban – BINUB, 2007) (4 katonai megfigyelő, 347 civil személyzet, 43 ENSZ-önkéntes) United Nations Mission in Nepal (az ENSZ Nepáli Missziója – UNMIN, 2007) (72 katonai megfigyelő, 159 civil személyzet, 19 ENSZ-önkéntes) Office of the United Nations Special Coordinator for Lebanon (az ENSZ Libanoni Különleges Koordinátorának a Hivatala – UNSCOL, 2007) (76 civil személyzet) United Nations Integrated Peacebuilding Office in Sierra Leone (az ENSZ Integrált Békeépítési Hivatala Sierra Leonéban – UNIPSIL, 2008) (66 civil személyzet, 6 ENSZ-önkéntes) United Nations Regional Centre for Preventive Diplomacy for Central Asia (az ENSZ Közép-ázsiai Preventív diplomáciai Regionális Központja – UNRCCA, 2008) (20 civil személyzet) United Nations Integrated Peacebuilding Office in the Central African Republic (az ENSZ Integrált Békeépítési Hivatala a Közép-afrikai Köztársaságban) – BINUCA, 2009) (5 katonai tanácsadó, 6 rendőri, 105 civil személyzet, 4 ENSZ-önkéntes) United Nations Integrated Peacebuilding Office in Guinea-Bissau (az ENSZ Integrált Békeépítési Hivatala Guinea-Bissauban – UNIOGBIS, 2010) (1 katonai tanácsadó, 90 civil személyzet) 2010. december 31-én

92

Katonai akciók engedélyezése Amikor a béketeremtési erőfeszítések sikertelenek, a tagállamok felhatalmazást adhatnak teljesebb fellépésre az Alapokmány VII. fejezete értelmében. A BT a tagállamok koalícióit hatalmazta fel „valamennyi szükséges eszköz” alkalmazására, beleértve a katonai akciót is, az ilyen konfliktus kezelésére – így tett, amikor helyreállította Kuvait szuverenitását az iraki invázió után (1991); biztosította a humanitárius segítségnyújtó műveletek biztonságos környezetét Szomáliában (1992); hozzájárult a veszélyeztetett civil lakosság védelméhez Ruandában (1994); visszaállította a demokratikusan megválasztott kormányt Haitin (1994); megvédte a humanitárius műveleteket Albániában (1997); helyreállította a békét és a biztonságot Kelet-Timoron (1999 és 2006); megvédte a civil lakosságot Líbiában (2011). Ezek az akciók teljes mértékben a részt vevő államok ellenőrzése alatt történtek, jóllehet a BT engedélyezte őket. Ezek nem az ENSZ olyan békefenntartó műveletei voltak, amelyeket a BT létesít, és a főtitkár irányít.

Békeépítés Az ENSZ számára a békeépítés azokat az erőfeszítéseket jelenti, amelyek segítik az országokat és a régiókat a háborúból a békébe való átmenet során, beleértve ezeknek az átmeneteknek a támogatását és megerősítését szolgáló tevékenységeket és programokat. A békeépítési folyamat általában a korábban háborúzó felek által aláírt békeszerződéssel és ennek megvalósítását segítő ENSZ-szereppel kezdődik. Ez magában foglalhatja az ENSZ folyamatos diplomáciai szerepét annak érdekében, hogy a nehézségek megoldását elsősorban tárgyalások, nem pedig fegyveres összecsapások révén biztosítja. Tartalmazhatja még a támogatás különböző fajtáit, például a békefenntartók telepítését; a menekültek visszatérését és a társadalomba történő visszailleszkedését (reintegrációját); a választások felügyeletét; a fegyveresek leszerelését, hazatérését és reintegrációját. A békeépítés középpontjában az a szándék áll, hogy olyan új és legitim államot építsenek, amely rendelkezik képességekkel a viták békés kezelésére, polgárainak a védelmére és az emberi jogok tiszteletben tartásának biztosítására. A békeépítés az ENSZ-rendszer sok szervezetének akcióit foglalja magában, ideértve a Világbankot, a regionális gazdasági bizottságokat, az NGOkat és a polgárok helyi csoportjait. A békeépítés kiemelkedő szerepet játszott az ENSZ-műveletekben Bosznia-Hercegovinában, Kambodzsában, El Salvadorban, Guatemalában, Koszovóban, Libériában és Mozambikban, valamint nemrégiben Afganisztánban, Burundiban, Irakban, Sierra Leonéban és Kelet-Timoron. Az államok közötti békeépítés példája volt az ENSZ-misszió Etiópiában és Eritreában.

Választási segítségnyújtás Az ENSZ 1989-ben úttörő munkát végzett, amikor a Namíbia függetlenségéhez vezető teljes választási folyamatot felügyelte. Azóta az ENSZ kormányzati kérésre a következő országokban segítette a választásokat: Nicaragua (1990), Angola (1992), Kambodzsa (1993), El Salvador, Dél-Afrika és Mozambik (1994), KeletSzlavónia (Horvátország) (1997), Közép-afrikai Köztársaság (1998, 1999),

93

Afganisztán (2004, 2005, 2010), Irak (2005, 2010), Libéria (2005), Haiti (2006, 2010), Kongói Demokratikus Köztársaság (2006) és Elefántcsontpart (2010). 1993ban figyelemmel kísérte a népszavazást Eritreában, szervezte és vezette a nemzeti konzultációt 1999-ben Kelet-Timoron, továbbá 2001-ben és 2002-ben a választásokat, amelyek Kelet-Timor függetlenségéhez vezettek Timor-Lesteként, valamint a 2007. évi választásait. Az ENSZ részvételének mértéke olyan tényezőkön múlik, mint a kormányoktól kapott felkérések, a békeszerződések előírásai, a Közgyűléstől vagy a Biztonsági Tanácstól kapott megbízatások. Az ENSZ különféle tevékenységeket végzett a technikai segítségnyújtástól a választási folyamat tényleges levezényléséig. Bizonyos esetekben az ENSZ koordinálja a nemzetközi megfigyelők tevékenységét. Általában ezek a megfigyelők figyelemmel kísérik a szavazók regisztrálását, a választási kampányt és a szavazás megszervezését. Amikor egy konfliktus után a közbelépését kérték, a Szervezet széles körű feladatokat hajtott végre a békeépítés ezen új formájában. Esetenként a kormányzati hatalom teljes egészét átveszi, miközben a helyi politikai és civil vezetőkkel dolgozik egy önfenntartó kormány felépítésén. 1992 óta az ENSZ a választási segítségnyújtás különféle formáit nyújtotta több mint 100 országban, beleértve a tanácsadói szolgáltatásokat, a logisztikát, a képzést, a civil lakosság oktatását, a számítógépes alkalmazásokat és a rövid távú megfigyelést. A Választási Segítségnyújtási Osztály a Politikai Ügyek Főosztályán a választási ügyek központja (http://www.un.org/wcm/content/site/undpa/main/issues/elections) az ENSZrendszerben.

Folyamatban lévő politikai és békeépítő missziók

94

Az osztályt egyre többen kérik a választási folyamatok támogatására és tanácsadásra, mint az ENSZ közbenjárásával történő béketárgyalások kulcsfontosságú elemét, vagy a békefenntartási és békeépítési erőfeszítésekkel összefüggésben. Az UNDP szakmai segítséget nyújt a választási folyamatban, segíti az országokat a választási struktúra létrehozásában, és gyakran koordinálja az ENSZ választási segítségnyújtását a helyszínen. Az OHCHR segíti a választási tisztviselők képzését, irányelveket dolgoz ki a választási jogszabályok és eljárások megfogalmazásához, és tájékoztatást nyújt emberi jogi és választási kérdésekben.

A béke építése fejlesztéssel Az ENSZ célja a béke megszilárdítása fejlesztési segítségnyújtás keretében. Különféle szervezetek, beleértve az UNDP-t, az UNICEF-et, a WFP-t és az UNHCR-t, kulcsszerepet játszanak a helyreállítási szakaszban, amely kritikus a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyeknek nyújtandó lehetőségek és a bizalom helyreállítása szempontjából a nemzeti és a helyi intézményekben. Az ENSZ segíteni tudja a menekültek hazatelepítését, a taposóaknák felszedését, az infrastruktúra javítását, az erőforrások mobilizálását és a gazdaság talpra állásának ösztönzését. Míg a háború a fejlődés legrosszabb ellensége, az egészséges és kiegyensúlyozott fejlesztés a konfliktusmegelőzés legjobb formája.

Akció a békéért Afrika Afrika az ENSZ tevékenységének központi területe (lásd www.un.org/africa/osaa). A Szervezet innovatívan és a legmagasabb szinten foglalkozott az elhúzódó konfliktusok és a régóta tartó viták által okozott kihívásokkal a kontinensen. Millenniumi nyilatkozatukban, 2000-ben a világ vezetői elhatározták, hogy teljes mértékben támogatják és segítik Afrikát – beleértve a speciális intézkedéseket – a béke és a fejlődés kérdéseit illetően. Afrika déli része Az 1980-as évek végén, amikor a hidegháború kezdett véget érni, az ENSZ erőfeszítései az Afrika déli részét gyötrő háborúk befejezésére hosszú évek után sikerrel jártak. Az apartheid rendszer bukása Dél-Afrikában, mely rezsim befolyása kiterjedt a vele határos frontállamokra, s amely támogatta az ellenzéki erőket Angolában és Mozambikban, jelentős tényezője volt ezeknek az erőfeszítéseknek. 1988-ban Dél-Afrika beleegyezett abba, hogy együttműködik a főtitkárral Namíbia függetlenségének biztosítására. 1992-ben Mozambik kormánya és a Mozambiki Nemzeti Ellenállás (RENAMO) békeszerződést írt alá a hosszú és pusztító polgárháború befejezésére. A szerződés részeként az 1993-ban telepített ENSZ Mozambiki Művelete sikeresen ellenőrizte a tűzszünetet, a haderők lefegyverzését és az ország 1994-ben tartott első többpárti választásait.

95

Afrika: egy ENSZ-prioritás Az évek során az ENSZ afrikai tevékenysége magában foglalta az apartheid elleni kampányt Dél-Afrikában, Namíbia függetlenségének aktív támogatását és mintegy 25 békefenntartó műveletet a kontinens különböző részein. Az afrikai konfliktusok okairól szóló, 1998. évi jelentésében a főtitkár sürgette az afrikai nemzeteket, hogy inkább a politikai, mint a katonai megoldásokra támaszkodjanak; tanulják meg a jó kormányzást, az emberi jogok tiszteletben tartását, a demokratizálódást és a felelősségre vonhatóságot; továbbá iktassanak törvénybe a növekedést előmozdító reformokat. A BT határozatokat fogadott el az illegális fegyverforgalom destabilizáló hatásairól, a fegyverembargókról és a konfliktusmegelőzésről. 2010-ben a BT meghosszabbította az Afrikai Unió missziójának megbízatását Szomáliában; továbbá meghosszabbította az ENSZ-missziók mandátumát többek között Elefántcsontparton, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Guinea-Bissauban, Sierra-Leonéban és Szudánban. Ismételten felhatalmazta az államokat, hogy beavatkozzanak a kalózkodással kapcsolatos eseményekbe Szomália partjainál. A főtitkár és különleges képviselői, tanácsadói és megbízottai teljes mértékben részt vesznek az ENSZ afrikai akciójában. Az ENSZ szorosan együttműködik az Afrikai Unióval, és olyan szubregionális szervezetekkel, mint a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) és a Dél-afrikai Régió Fejlesztési Közössége (SADC – Southern African Development Community). Az Afrikai Különleges Tanácsadó Hivatal (OSAA (www.un.org/africa/osaa) azon dolgozik, hogy fokozza az afrikai fejlesztés és biztonság nemzetközi támogatását, javítsa az ENSZ-rendszer támogatásának koordinációját, és megkönnyítse az Afrikára vonatkozó globális tanácskozásokat, különös tekintettel az afrikai vezetők által 2001-ben elfogadott hosszú távú stratégiai keretrendszerre – Új Partnerség Afrika Fejlesztéséért (NEPAD – New Partnership for Africa’s Development). ) 1975 óta, amióta az ország Portugáliától függetlenné vált, a szakaszos, de pusztító polgárháború Angolában a kormány és a Nemzeti Unió Angola Teljes Függetlenségéért (UNITA) között csapásokkal sújtotta az országot. Az ENSZ aktív szerepet játszott a konfliktus befejezésében, a főtitkár és küldöttei közbenjárásainak, a béketárgyalások szervezésének, valamint a BT által az UNITA-val szemben elrendelt fegyver- és olajembargónak és utazási korlátozásoknak, továbbá a nemzeti választások felügyeletének köszönhetően. A BT számos egymást követő békefenntartó és politikai missziót hozott létre Angolában 1989-től 2003-ig. Az ENSZ és a nemzetközi közösség sok éven át tartó békekezdeményezéseit követően az elhúzódó háború Angolában befejeződött, amikor az UNITA alapítóját és vezetőjét, Jonas Savimbit 2002 februárjában, harc közben megölték. Az UNITA és a kormány ennek az évnek a márciusban megegyezett a tűzszünetben. Augusztusban az ENSZ Angolai Missziója (UNMA) azt a feladatot kapta, hogy segítse a kormányt a választásokban, az emberi jogok előmozdításában, a jogrend erősítésében, a leszerelt katonák reintegrációjának

96

támogatásában és a gazdasági helyreállítás előmozdításában. 2002 decemberében a BT az UNITA-ra kivetett valamennyi szankciót megszüntette. 2003 elejére az UNMA-t feloszlatták, fennmaradó feladataiért a felelősséget átruházták az ENSZ rezidens koordinátorának megerősített hivatalára. A Nagy-tavak vidéke Ruanda. Az ENSZ 1993-ban kezdett foglalkozni Ruandával, amikor Ruanda és Uganda katonai megfigyelők telepítését kérte a közös határ mentén, hogy megakadályozzák: a területet a Ruandai Hazafias Front (Rwandese Patriotic Front – RPF) katonai célokra használja. A BT létrehozta az ENSZ Ugandai–Ruandai Megfigyelő Misszióját (United Nations Observer Mission Uganda-Rwanda – UNOMUR). 1990-ben Ruanda északi részén összetűzések törtek ki a főleg hutukból álló kormány, valamint az Ugandában működő tuszik vezette RPF között. Az 1993. évi békeszerződés rendelkezett az ideiglenes kormányról és a választásokról. A felek kérésére a BT létrehozta az ENSZ Ruandai Segély Misszióját (United Nations Assistance Mission for Rwanda – UNAMIR), hogy segítse a feleket a szerződés megvalósításában. Ám 1994 áprilisában a burundi és a ruandai elnök (mindkettő hutu) repülőszerencsétlenségben történt halála, amelyet rakétatűz okozott, a hutuk által uralt hadsereg és a milíciák által végrehajtott, hetekig tartó kivégzések intenzív és szisztematikus hullámát robbantotta ki, amelynek célja a tuszik és a mérsékelt hutuk megsemmisítése volt. Az UNAMIR megpróbált tűzszünetben megállapodni, ám sikertelenül, és amikor bizonyos országok egyoldalúan visszavonták kontingenseiket, a BT az UNAMIR állományát 2 548-ról 270-re csökkentette. Mindamellett az UNAMIR-nak sikerült ruandaiak ezreit megvédenie. Májusban a BT fegyverembargó alá helyezte Ruandát, az UNAMIR állományát 5 500-ra emelte, hónapok kellettek azonban ahhoz, hogy a tagállamok gondoskodjanak ezekről a pótlólagos csapatokról. Júliusban az RFP-csapatok átvették Ruanda ellenőrzését, befejezve a polgárháborút, és megalakították a széles körű támogatottságot élvező kormányt. A 7,9 milliónyi népességből megközelítően 800 000 embert gyilkoltak meg, mintegy 2 millió más országokba menekült, és közel 2 millió volt az otthonából elüldözött személy. Az ENSZ 762 millió dollárt gyűjtött össze a hatalmas humanitárius kihívás kezelésére. A polgárháború befejezése sok ruandai hutut késztetett arra, hogy KeletZairebe – a mai Kongói Demokratikus Köztársaságba (DRC) – meneküljön. Köztük vannak olyan elemek is, akik részt vettek a népirtásban, és e felfegyverzett csoportok támadásokat kezdtek indítani a szomszédos Ruanda ellen. Uganda és Ruanda biztonsági meggondolásokra hivatkozva közbelépett a Kongói Demokratikus Köztársaságban amiatt, hogy ott menedéket nyújtanak a volt hutu milíciáknak, azoknak, akik felelősek voltak az 1994. évi népirtásért. Intenzív diplomáciai erőfeszítések után az ENSZ, az OAU és a régió részéről aláírták az 1999. évi lusakai tűzszüneti egyezményt. A BT ezt követően létrehozta az ENSZ Misszióját a Kongói Demokratikus Köztársaságban (United Nations Mission in the Democratic Republic of the Congo – MONUC). 2002 júliusában Ruanda és a Kongói Demokratikus Köztársaság megállapodott a ruandai csapatok visszavonásáról a Kongói Demokratikus Köztársaságból és a hutu milíciák lefegyverzéséről. Ez jelentős fordulópont volt a

97

régió békéje és stabilitása felé. 2003-ban a MONUC önkéntesen hazatelepített mintegy 900 ruandai harcost és hozzátartozóikat. Ugyanabban az évben népszavazással új alkotmányt fogadtak el, és megtartották az első többpárti parlamenti választásokat az 1962. évi függetlenné válás óta. A népirtás tízedik évfordulóján a Közgyűlés 2004. április 7-ét az 1994. évi ruandai népirtásra való megemlékezés nemzetközi napjává nyilvánította. A Ruandai Nemzetközi Büntető Törvényszéket (ICTR) a BT létesítette, feladata a vádemelés azok ellen, akik felelősek a népirtásért és háborús bűnökért. 2010 végéig az ICTR 92 személyt helyezett vád alá, 42 ítéletet hozott 52 vádlott esetében. 22 fogvatartott került bírósági tárgyalás alá, kettő tárgyalásra várt, és 10nek az ügye fellebbezés miatt függőben volt; 11 vádlott pedig szabadlábon védekezett. A volt elnököt, Jean Kambandát elítélték, és életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtották. Burundi. Az ENSZ részt vett azokban az erőfeszítésekben, amelyekkel meg akarták oldani a válságot abban az országban, ahol egy hosszan tartó belső konfliktus 1993-ban puccskísérlethez vezetett, amelynek során az első demokratikusan választott hutu elnököt és hat minisztert meggyilkoltak. Mindez szektáns összetűzéseket indított el, amelyben temérdek ember halt meg a következő három évben. 1996-ban a kormány – amelyet a hutu többség és a tuszi kisebbség közötti 1994. évi megállapodás alapján alakítottak – lemondásra kényszerült a tuszik által vezetett katonai puccs miatt. Amint a harc fokozódott, a főleg tuszikból álló hadsereg és a hutu lázadók között, mintegy 500 000 embert erőszakkal áttelepítettek „átcsoportosító táborokba”, miközben 300 000-an Tanzániába menekültek. 1998-ban az ideiglenes – a hutuk és a tuszik közötti politikai partnerségen alapuló – alkotmány elfogadása után ideiglenes kormányt és parlamentet iktattak be 2001 novemberében. 2003 közepére tűzszüneti megállapodást írtak alá három jelentősebb frakciós csoporttal, az AU pedig engedélyezte a 3 500 főnyi Burundi Afrikai Misszió (AMIB) telepítését. Április végére, az átmeneti időszak közepén, a hutu elnök és a tuszi alelnök letette az esküt. Ám a tragikus támadások folytatódtak Bujumburában, Burundi fővárosában. Burundi 17 tartományából 16 ki volt téve a szórványos harcoknak, fosztogatásnak és katonai banditizmusnak, arra kényszerítve az ENSZ-et, hogy kivonja alapvetően nem fontos személyzetét Bujumburából. Dél-Afrika és más régióbeli országok kitartó erőfeszítései 2003 novemberében tűzszüneti megállapodást eredményeztek. Igazi remény volt arra, hogy az egy évtizedes polgárháború után – amely 250 000–300 000 ember halálát okozta – a béke felülkerekedik. Az AMIB jelenléte kulcsszerepet játszott abban, hogy ez lehetővé vált. Az AMIB-nak azonban súlyos pénzügyi és logisztikai támogatási gondjai voltak, ezért az AU azt kérte, hogy az ENSZ vegye át az AMIBot. 2004 májusában a BT – az Alapokmány kényszerítő intézkedései szerint cselekedve – engedélyezte az ENSZ Burundi Műveletének (ONUB) a telepítését, amely kezdetben az AMIB-erőkből állt. Több mint 2 000 AMIB-katonát csoportosítottak át az ENSZ-erőkhöz. 2005-ben népszavazás volt az átmenet utáni burundi alkotmányról, amelyet júniusban helyi választások, majd az ország átmenet utáni első elnökének a választása követett augusztusban. Szeptemberben írták alá azt a tűzszüneti megállapodást, amelyet az ENSZ segített megvalósítani. 2007 januárjában az ONUB-ot az ENSZ Burundi Integrált Hivatala (BINUB) váltotta fel, hogy támogassa a konszolidált békefolyamatot, és segítse a kormányt

98

a nemzeti intézmények megerősítésében, a rendőrség képzésében, a nemzeti véderők professzionálissá tételében, a korábbi fegyveresek leszerelésének és reintegrációjának befejezésében, az emberi jogok védelmében, az igazságügyi és jogi szektor megreformálásában, a gazdasági növekedésnek és a szegénység csökkentésének előmozdításában. 2011 januárjában az ENSZ Burundi Hivatala (BNUB) a BINUB helyébe lépett. Kongói Demokratikus Köztársaság (DRC). Az 1994. évi ruandai népirtást és az új kormány beiktatását követően mintegy 1,2 millió ruandai hutu – beleértve a népirtásban részt vevő elemeket is – menekült a Kongói Demokratikus Köztársasággal (előzőleg Zaire) szomszédos Kivu tartományaiba. 1996-ban ezekben a tartományokban lázadás kezdődött, a Laurent Désiré Kabila által vezetett erők – Ruanda és Uganda támogatásával – harcoltak Mobutu Sese Seko elnök hadserege ellen, 1997-ben megszállták a fővárost, Kinshasát, és átnevezték az országot Kongói Demokratikus Köztársaságra. 1998-ban a Kongói Demokráciamenet (Congolese Rally for Democracy – RCD) által vezetett lázadás kezdődött Kivu tartományokban a Kabila kormány ellen. Heteken belül a lázadók az ország nagy területeit foglalták el. Angola, Csád, Namíbia és Zimbabwe támogatást ígért Kabila elnöknek, a lázadók azonban megőrizték a keleti régiók feletti ellenőrzésüket. Ruanda és Uganda támogatta a lázadók mozgalmát. A BT tűzszünetet és a külföldi csapatok visszavonását kérte. 1999 elején a Kongói Demokratikus Köztársaság Angolával, Namíbiával, Ruandával, Ugandával és Zimbabwével aláírta a lusakai tűzszüneti megállapodást, amely a kongóiak közötti párbeszédet is előírta. Az RCD és a Kongói Felszabadítási Mozgalom augusztusban írta alá. Ezt követően a BT létrehozta az ENSZ Misszióját a Kongói Demokratikus Köztársaságban (MONUC) a megállapodás végrehajtásának az elősegítésére. 2001 januárjában Kabila elnököt meggyilkolták. Őt a fia, Joseph követte. Áprilisban a BT által létrehozott szakértői panel azt jelentette, hogy a konfliktus oka a Kongói Demokratikus Köztársaságban elsősorban az, hogy a külföldi csapatok hozzáférnek az ország gazdag ásványi erőforrásaihoz. Ezek a hadseregek öt fő ásványt – gyémánt, réz, kobalt, arany és coltan (mobileszközökben használt elektronikus lapkák alkotórésze) – aknáztak ki, miközben számos vállalat fegyvert adott el a természeti erőforrásokért. Májusban Joseph Kabila elnök bejelentette, hogy feloldja a politikai pártokra vonatkozó korlátozást, és októberben elkezdődött a kongóiak közötti rég várt párbeszéd Addisz-Abebában, Etiópiában. 2002 júliusában a Kongói Demokratikus Köztársaság és Ruanda megállapodást írt alá a ruandai fegyveresek visszavonásáról a Kongói Demokratikus Köztársaságból. Szeptemberben hasonló megállapodást kötött a Kongói Demokratikus Köztársaság és Uganda is. Októberben azonban a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részében kiújultak a harcok, és ezek az egész ország stabilitását veszélyeztették. Az év végére a konfliktusban részt vevő felek az ENSZ és Dél-Afrika közvetítésével megegyeztek egy ideiglenes kormányban. A BT 8 700-ra növelte a MONUC katonai személyzetét, és jelenlétét kiterjesztette kelet felé, az összetűzések azonban kiújultak Dél-Kivuban, és ezek tömeges menekültáradatot eredményeztek. Végül 2003 májusában a felek tűzszüneti megállapodást írtak alá az Ituri régióra vonatkozóan. A MONUC folytatta Bunia, Ituri tartomány fővárosa, járőrözését, megpróbálta az etnikai feszültségek oldását és a rémült helyi lakosság megnyugtatását. Az etnikumok közötti brutális hatalmi harcot szisztematikus nemi erőszak és gyilkosság jellemezte.

99

A tűzszünet után a BT elrendelte az Átmeneti Rendkívüli Többnemzetiségű Erő (Interim Emergency Multinational Force – IEMF) telepítését Buniában, hogy segítse a helyzet stabilizációját. Ennek az évnek a júniusában a kormány és az ország fő ellenzéki pártjai megállapodást írtak alá katonai és biztonsági intézkedésekről, és ezt követően a hatalmat megosztó ideiglenes nemzeti egységkormányt iktattak be Kabila elnök vezetésével. A BT 10 800-ra növelte a MONUC katonai állományát. Az Alapokmány VII. fejezete szerint eljárva felhatalmazta a missziót erő alkalmazására, hogy eleget tegyen megbízatásának Ituriban, Észak- és Dél-Kivuban. Szeptemberben az IEMF biztonsági felelősségét átruházta a MONUC-ra. Az ország első szabad és igazságos választását 46 év után 2006 júliusában tartották, amikor is a szavazók 500 fős nemzetgyűlést választottak. Az elnöki posztért folyó októberi második választásokat követően Joseph Kabilát nyilvánították győztesnek. A választási folyamat a legbonyolultabb volt, amelyet az ENSZ valaha is segített megszervezni. Az ENSZ a MONUC-on keresztül aktívan próbálkozott Észak-Kivuban a hadsereg és a disszidens erők közötti konfliktus megoldásával. 2007-ben segített tető alá hozni egy megállapodást a Kongói Demokratikus Köztársaság és Ruanda között a régióban, a helyi és külföldi fegyveres csoportok által okozott veszély megszüntetésére. Ezek a csoportok a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részében maradtak, beleértve a korábbi hutu milíciákat („interahamwe”) és a Ruandai Fegyveres Erőket („ex-FAR”). 2008 októberében az RCD erők megszálltak egy jelentős katonai tábort a Goma városához vezető úton, egy stratégiai helyen azért, hogy támadó bázisként használják. Zavargások robbantak ki a gomai ENSZ-tábor körül, amint a nemzeti hadsereg visszavonult az RCD követelései miatt. Felfegyverzett ENSZ-járműveket használtak a lázadók előrenyomulásának a megállítására a városban. A békefenntartókat Gomából áthelyezték Észak-Kivuba. Az ENSZ cselekedett annak érdekében, hogy megakadályozza a népesség bántalmazását. Novemberben a BT egyöntetűen úgy döntött, hogy további 3 085 békefenntartót küld a területre: „a rendkívüli aggodalmat a romló humanitárius helyzet miatt és kiváltképpen a civil lakosság elleni célzott támadásokat, a szexuális erőszakot, gyermek katonák toborzását és a gyorsított kivégzéseket” jelölve meg okként. 2009 végén a MONUC békefenntartókat helyezett ki Sud-Ubangi tartományba a lakosság védelmére, ahol új konfliktus tört ki. A MONUC átalakult az ENSZ Stabilizációs Missziójává a Kongói Demokratikus Köztársaságban (MONUSCO), ez pedig az országban bekövetkezett új időszakot tükrözte. A BT úgy döntött, hogy a MONUSCO-t – civil és jogi komponensei mellett – maximum 19 815 katonai személyzet, 760 katonai megfigyelő, 391 rendőri személyzet és korábbi rendőri egységek 1 050 tagja alkotja. A MONUSCO jövőbeni átalakítását a helyzet változásának megfelelően határozták meg, beleértve a katonai műveletek befejezését Észak- és Dél-Kivuban, valamint Orientale tartományban; a kormánynak a lakosság védelmét szolgáló kapacitása bővítését és az állami hatóságok konszolidációját az egész Kongói Demokratikus Köztársaságban. Közép-afrikai Köztársaság. A Közép-afrikai Köztársaságban a konfliktus kezdetét katonák zendülése jelentette az 1990-es évek közepén. 1998-ban az ENSZ létrehozta az ENSZ Misszióját a Közép-afrikai Köztársaságban (MINURCA) – ez békefenntartó műveletként működött azzal a megbízatással, hogy segítse javítani a biztonságot a fővárosban, Banguiban. Később az ENSZ

100

támogatást nyújtott az 1999. évi elnökválasztásokhoz is. Az ENSZ Békefenntartást Támogató Hivatalát a Közép-afrikai Köztársaságban (BONUCA) 2000 februárjában hozták létre a MINURCA utódaként. 2001 májusában egy puccskísérletet akadályoztak meg. Két évvel később, 2003 márciusában lázadó katonai vezetők megszerezték a hatalmat, és elűzték a megválasztott elnököt. A BT elítélte a puccsot, hangsúlyozva, hogy a Bangui-i hatóságok kidolgoztak egy tervet a nemzeti párbeszédre, beleértve a választások megtartására vonatkozó határidőt. A nemzeti párbeszéd kétfordulós törvényhozói és elnökválasztásokhoz vezetett 2005 márciusában és májusában. Az utolsó fordulóban a puccsot vezető François Bozizé-t a szavazatok 64,6 százalékával választották meg. Az újonnan megválasztott nemzetgyűlés első rendes ülését 2006 közepén tartotta. Az ENSZ-misszió jelentős szerepet játszott a 2008. évi – a kormány és három fő lázadó csoport közötti – Globális Békeszerződés aláírásának az előmozdításában. Elősegítette a 2008. decemberi teljes körű politikai párbeszéd (Inclusive Political Dialogue) megtartását a kormány, a lázadó csoportok vezetői, a száműzetésben lévő politikai ellenzékiek, a civil társadalom és más érdekeltek között. A párbeszéd résztvevői nemzeti egységkormány felállítására szólítottak fel; helyi, törvényhozói és elnökválasztások megtartását kérték; továbbá az Igazság és Megbékélési Bizottság felállítását; a program elindítását a volt fegyveresek leszerelésére, hazatelepítésére és társadalmi beilleszkedésére (reintegrációjára). Az ENSZ Misszióját a Közép-afrikai Köztársaságban és Csádban (MINURCAT) 2007 szeptemberében hozta létre a BT azzal a céllal, hogy segítse a civil lakosság védelmét, előmozdítsa az emberi jogokat, a jogrendet és a regionális békét. 2009 januárjában a BT felhatalmazást adott a MINURCAT katonai komponensének a telepítésére, amely a megbízatását befejező Európai Unió csapatait (EUFOR) követte. (A MINURCAT megbízatása 2010. december 31-én járt le.) Az ENSZ Integrált Békeépítési Hivatala a Közép-afrikai Köztársaságban (BINUCA) pedig a BONUCA-t követte. Az új békeépítési hivatal a folyamatos kihívások közepette – beleértve az erőszak ismétlődő fellángolását az ország északkeleti részén – a különféle megállapodások és kötelezettségek teljesítésének az előmozdítására koncentrál. Nemzetközi konferencia a Nagy-tavak régiójáról. A Nagy-tavak országait érintő konfliktusok fontos regionális dimenziójára tekintettel a BT, az 1994. évi ruandai népirtást követően, a régióval foglalkozó nemzetközi konferencia összehívását kérte. Az 1990-es évek végén létrehozták a Nagy-tavak régiójával foglalkozó főtitkári különleges képviselő hivatalát, amely kulcsszerepet játszott a párbeszéd előmozdításában, továbbá az Afrikai Unióval közös konferenciatitkársági feladatokat is ellátott. Az első nemzetközi konferenciát a Nagy-tavak régiójáról Dar es Salaamban, Tanzániában tartották 2004 novemberében. 2006-ban, az újabb találkozón, a régióból részt vevő 11 állam- és kormányfő – Angola, Burundi, Közép-afrikai Köztársaság, Kongó, Kongói Demokratikus Köztársaság, Kenya, Ruanda, Szudán, Tanzánia, Uganda és Zambia – megállapodást írt alá a Nagy-tavak régiójának biztonságáról, stabilitásáról és fejlődéséről, ezzel befejezve a négyéves diplomáciai folyamatot. A megállapodás az aláíróknak biztosítja, hogy közösen meghatározzák a régió problémáit, és terveket dolgozzanak ki a megoldásukra.

101

A Kongói Demokratikus Köztársaság kormánya és a régió lázadói közötti nagyarányú ellenségeskedés kiújulásakor az ENSZ főtitkára 2008 áprilisában a volt nigériai elnököt, Olusegun Obasanjót nevezte ki a Nagy-tavak különmegbízottjának. Megbízatása az volt, hogy – tárgyalások folytatásával a régió kormányaival, kiváltképp a Kongói Demokratikus Köztársaság és Ruanda kormányával – segítse a válság megszüntetését a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén; érje el a kölcsönös bizalom kialakítását, és segítse a Nagy-tavak országait a béke, a biztonság és a fejlődés kihívásainak a megoldásában. Az ENSZ Politikai Ügyek Főosztálya (DPA) egy olyan hivatalt hozott létre Nairobiban, amely támogatja a különmegbízottat és „társbékéltetőjét”, a korábbi tanzániai elnököt, Benjamin Mkapát, akik azt kapták feladatul, hogy a régió államfői, az Afrikai Unió és az ENSZ nevében ajánlják fel jószolgálatukat a konfliktus megoldásához. A társbékéltető szorosan együtt dolgozott az ENSZ békefenntartó missziójával a Kongói Demokratikus Köztársaságban (MONUSCO), , valamint az Úr Ellenállási Hadserege (Lord’s Resistance Army) által megtámadott területek különmegbízottjával, a korábbi mozambiki elnökkel, Joaquim Chissanóval. A társbékéltetők védnöksége alatt békeszerződéseket írtak alá 2009-ben a Kongói Demokratikus Köztársaság kormánya, az Embereket Védő Nemzeti Kongresszus (CNDP), valamint Észak- és Dél-Kivu kormánya és fegyveres csoportjai között. Ezek lehetővé teszik a CNDP és más fegyveres csoportok átalakítását politikai pártokká, a politikai foglyok kiszabadítását, a nemzeti megbékélés előmozdítását, állandó helyi békéltető bizottságok létrehozását, a menekültek és a lakóhelyüket elhagyni kényszerültek hazatérését, valamint a közszolgálati és biztonsági intézmények reformját. A szerződések sok, de nem minden rendelkezést hajtották végre. A szerződések végrehajtását a Nemzeti Ellenőrző Bizottság (National Follow-up Committee) felügyeli szorosan együttműködve a DPA képviselőivel, a társbékéltetőkkel és a MONUSCO-val. , A különmegbízott a főtitkárnak szóló, 2010. márciusi zárójelentésében foglalt ajánlások alapján nairobi hivatalát 2010 júniusában bezárták. A MINUSCO és a DPA folytatja a szerződések megvalósításának az ellenőrzését. Nyugat-Afrika Az ENSZ intézményközi missziója 11 országot látogatott meg 2001 márciusában Nyugat-Afrikában. Azt javasolta, hogy a nyugat-afrikai országok előtt álló, összefüggő politikai, gazdasági és szociális problémákat integrált szubregionális stratégiával kezeljék az ENSZ és partnerei részvételével. A főtitkár 2001-ben úgy döntött, hogy létrehozza a Főtitkár Nyugat-afrikai Különleges Képviselőjének a Hivatalát (UNOWA) (www.un.org/unowa), amely támogatja az efféle integrált megközelítést. Székhelye Dakar (Szenegál), és 2002-ben kezdett működni. Az UNOWA az ENSZ első regionális békeépítési hivatala a világon. Jószolgálati tevékenységet végez, és speciális megbízásokat teljesít nyugat-afrikai országokban, kapcsolatot tart szubregionális szervezetekkel, és jelent az ENSZközpontnak kulcsfontosságú fejlesztési kérdésekről. A különleges képviselő komoly részt vállalt azokban a nemzetközi erőfeszítésekben, amelyeknek a célja olyan konfliktusok megoldása, mint amilyen Elefántcsontparton és Libériában volt. Az UNOWA is részt vett olyan határokon átnyúló kihívások kezelésében, mint a zsoldosok; a gyermekkatonák; a kézi lőfegyverek terjedése; a biztonsági szektor

102

reformja; a demokratizálás; a gazdasági integráció; a fiatalok munkanélkülisége és a határokon átnyúló együttműködés. Regionális összejöveteleket szervezett azzal a céllal, hogy összehangolják a volt fegyveresek leszerelésének, hazatérésének és társadalmi beilleszkedésének a programjait. A különleges képviselő egyben a Kamerun–Nigériai Vegyes Bizottság elnöke is, amelyet a főtitkár a nigériai és a kameruni elnök kérésére létesített azzal a céllal, hogy a Nemzetközi Bíróság által hozott – a két ország közötti határra vonatkozó – rendelkezés végrehajtásának minden területét áttekintsék. Kamerun és Nigéria közötti kapcsolatok feszültté váltak az 1 600 kilométer hosszú – a Csádtótól a Bakassi-félszigetig nyúló – közös szárazföldi, valamint a Guineai-öbölben lévő tengeri határukkal kapcsolatos viták miatt. A kérdések közé tartozott az olajban gazdag terület és a tengeri védett területek ügye, továbbá a helyi lakosság sorsa. A feszültségek katonai konfrontációvá eszkalálódtak 1993 végén a nigériai katonaság bevonulása miatt az 1 000 négyzetkilométernyi Bakassi-félszigetre. 1994-ben Kamerun a határvitát a Nemzetközi Bíróság elé vitte. 2002 októberében a Bíróság meghozta az ítéletét, és a Vegyes Bizottság decemberben megtartotta első ülését, majd azután kéthavonta ülésezett – felváltva Yaoundé, Kamerun és Abuja, Nigéria között. 2006-ban a két ország elnöke – a főtitkár intenzív közbenjárása után – megállapodást írt alá a Bakassi-félsziget feletti határvita lezárására. Augusztus közepére Nigéria teljes mértékben visszavonta csapatait, és hivatalosan átadta a régió feletti fennhatóságot Kamerunnak. 2007-ben a felek megegyeztek a két ország közötti tengeri határvonal megállapításában, és ezáltal eleget tettek a Bíróság rendelkezésében lévő négy szakasznak. A Vegyes Bizottság felügyelete alatt előrelépés történt a közös szárazföldi határok kijelölésében, és úgy becsülték, hogy a határmegállapítás 2012-re befejeződik. Elefántcsontpart. 1999 decemberében Robert Guei tábornok megbuktatta Elefántcsontpart kormányát. 2000 októberére új elnökválasztást tűztek ki. Guei tudatában volt annak, hogy a választásokon veszíteni fog Laurent Gbagbo, az elefántcsontparti népfront vezére ellen, így október végén azt állította, hogy ő aratott győzelmet. Egy vitatott állampolgársági törvény és a választhatósági feltételek miatt Alassane Ouattarát, a republikánusok demokratikus tömörülésének (Rassemblement démocratique des républicains) vezetőjét kizárták a választásokból. Miközben ezrek tüntettek Abidjanban Guei akciója ellen, Gbagbo elnöknek nyilvánította magát, Guei elmenekült a városból. Erőszakos összecsapásokra került sor Gbagbo támogatói és Ouattara támogatói, valamint a biztonsági erők között, százak halálát okozva. A főtitkár által létrehozott független bizottság később arra a következtetésre jutott, hogy a biztonsági erők szétverték a tüntetéseket, és részesei voltak az öldökléseknek. Nemzeti megbékélési folyamatot jelentettek be a korábbi miniszterelnök, Seydou Diarra vezetésével, majd 2002 augusztusában Gbagbo elnök egy új, széles körű támogatottsággal rendelkező kormányt alakított. Ennek ellenére szeptemberben néhány katona puccsot kísérelt meg, és megszállta az ország északi részét. A megkísérelt puccs eredményeként az ország de facto kettészakadt, a kormány csak a déli részt ellenőrizte. Az összetűzések tömegeket üldöztek el otthonaikból. A Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) békefenntartó erőt hozott létre a kormány és egyik lázadó csoport közötti tűzszüneti megállapodás ellenőrzésére. 2003 januárjában a kormány és a többi lázadó csoport tűzszünetben állapodott meg. Békeszerződést kötöttek, amely előírta

103

nemzeti megbékélési kormány létrehozását. Gbagbo elnök márciusban megalakította a nemzeti megbékélési kormányt, majd két hónap múlva a hadsereg és a három lázadó csoportból álló Új Erők (Forces nouvelles) tűzszüneti megállapodást írtak alá. Ezt követően a BT megalakította az ENSZ Elefántcsontparti Misszióját (MINUCI), amely 76 katonai összekötő tisztből és egy civil részlegből állt. Célja a megállapodás végrehajtásának megkönnyítése volt. Szeptemberben azonban az Új Erők visszautasították, hogy Gbagbo elnök kinevezze a honvédelmi és a belső biztonsági minisztert, majd kivonultak a kormányból. Az ellen is tiltakoztak, hogy Gbagbo elnök nem adott elég hatalmat a miniszterelnöknek és a nemzeti megbékélési kormánynak. A BT – a helyzetre reagálva – 2004 elején létrehozta az ENSZ Elefántcsontparti Műveletét (UNOCI), felkérte a főtitkárt, hogy a MINUCI és az ECOWAS erők hatáskörét ruházza át az UNOCI-ra, és felhatalmazta az országban lévő francia erőket minden szükséges eszköz igénybevételére az új misszió támogatásához, amelynek az engedélyezett maximális létszáma 6 240 fős katonai személyzet volt, és széles körű mandátummal rendelkezett. 2005 áprilisában a kormány és a lázadó Új Erők elkezdték a fegyverek visszavonását a frontvonalról. Ez volt az a terület, amelyet az UNOCIbékefenntartók és az ENSZ által felhatalmazott francia erők ellenőriztek. Júniusban a BT kibővítette az UNOCI-t, hogy így akadályozza meg a helyzet rosszabbodását. Az év vége felé Gbagbo elnök beleegyezett egy hatalommal rendelkező ideiglenes miniszterelnök kinevezésébe, amint azt az AU és a BT ajánlotta. Gbagbo elnök és az Új Erők főtitkára, Guillaume Soro aláírta az „Ouagadougou-megállapodást” 2007 márciusában. Ez előírta egy új ideiglenes kormány kinevezését; a szabad és igazságos elnökválasztást; az Új Erők összevonását a nemzeti erőkkel; a milíciák leszerelését és a kormány által ellenőrzött Délt és a lázadók által ellenőrzött Északot elválasztó úgynevezett bizalmi zóna „zöld vonallal” történő helyettesítését, amelyet ettől kezdve az UNOCI felügyel. Soro lett a miniszterelnök, az ország jelentős politikai pártjai eljárási szabályokat fogadtak el az elnökválasztásokra. 2010 novemberében a Független Választási Bizottság Alassane Ouattarát nyilvánította győztessé, aki a szavazatok több mint 54 százalékát szerezte meg. Az Alkotmányügyi Tanács (Constitutional Council) elnöke azonban azt állította, hogy az eredmények érvénytelenek, és Laurent Gbagbót nyilvánította győztesnek. Mind Gbagbo, mind Ouattara azt állította, hogy győzött, és letették az elnöki hivatali esküt. Az ENSZ, az AU, az ECOWAS, az EU és a legtöbb ország Ouattarát tartotta megválasztott elnöknek, és kérte Gbagbót, hogy lépjen vissza. Gbagbo ezt elutasította, és elrendelte, hogy az ENSZ-békefenntartók hagyják el az országot. A BT 2011. június végéig meghosszabbította az UNOCI megbízatását, és úgy döntött, hogy további 2 000 békefenntartót küld. A Világbank leállította a kölcsönzést az országnak, és utazási korlátozásokat vezettek be Gbagbóa és szövetségeseire. Libéria. Nyolcévi polgárháború után, 1997-ben demokratikusan választott kormányt iktattak be Libériában, és létrehozták az ENSZ Libériai Békeépítést Támogató Hivatalát (UNOL). 1999-ben azonban harcok törtek ki a kormányerők és a Megbékélésért és Demokráciáért Egyesült Libériaiak (Liberians United For Reconciliation and Democracy – LURD) között. 2003 elején egy új fegyveres csoport bukkant fel nyugaton – a Mozgalom a Demokráciáért Libériában (Movement for Democracy in Liberia – MODEL). Májusra a lázadó erők ellenőrizték az ország 60 százalékát. Amikor a felek júniusban, Accrában (Ghánában) az

104

ECOWAS által szponzorált béketárgyalásokat kezdtek, az ENSZ által támogatott Sierra Leone-i Különleges Bíróság bejelentette vádját a libériai elnök, Charles Taylor ellen a 10 éves Sierra Leone-i polgárháborúban háborús bűnök elkövetése miatt. Az elnök felajánlotta saját kivonulását a békefolyamatból. Alig két héttel később a kormány, a LURD és a MODEL tűzszüneti egyezséget írt alá, amelynek az volt a célja, hogy 30 napon belül egyezzenek meg egy átfogó békeszerződésben, továbbá alakítsanak ideiglenes kormányt Taylor elnök nélkül. Az ígéretes fejlemények ellenére a harc eszkalálódott, ennek következtében az ECOWAS úgy döntött, hogy több mint 1 000 fős előcsapatot küld az országba. Az ENSZ és más segélyügynökségek azonnal élelmiszert és orvosi ellátmányt szállítottak több százezer elkeseredett embernek, akik Monrovia utcáin zsúfolódtak össze. Augusztus közepén Taylor elnök lemondott, és az alelnöke, Moses Blah követte őt az ideiglenes kormány élén. Néhány nappal Taylor elnök távozása után a főtitkár különleges képviselője elérte, hogy a felek aláírjanak egy megállapodást, így biztosítva a humanitárius segély akadálytalan és szabad eljutását az általuk ellenőrzött valamennyi területre, és garantálják a segélymunkások biztonságát. A felek átfogó békeszerződést is aláírtak. 2003 szeptemberében a BT létrehozta az ENSZ Libériai Misszióját (UNMIL), -– maximum 15 000 katonai személyzettel és több mint 1 000 polgári rendőrrel – azzal a céllal, hogy átvegye a feladatokat az ECOWAS-erőktől, és felváltsa az UNOL-t. Megbízatásához tartozott: a tűzszünet ellenőrzése; segítségnyújtás valamennyi fegyveres fél leszerelésében, demobilizációjában, reintegrációjában és repatriálásában (DDRR – Disarmament, Demobilization, Reintegration and Repatriation); fontos kormányzati létesítmények és az alapvető infrastruktúra biztosítása; továbbá a humanitárius segély és az emberi jogok támogatása. Az UNMIL-nek az is a feladata volt, hogy segítse az ideiglenes kormányt az intézményei megszilárdítására irányuló stratégia kidolgozásában, azzal a céllal, hogy szabad és igazságos választásokat tarthassanak 2005 októberéig. Ahogy tervezték, 3 500 ECOWAS-katona vette fel újra az ENSZ kéksisakját. Két héten belül a felek kinyilvánították, hogy Monrovia „fegyvermentes övezet”. Októberben beiktatták az ideiglenes nemzeti kormányt, amelynek elnöke Gyude Bryant lett, majd Blah, korábbi elnök nagy mennyiségű fegyvert adott át az ENSZ-békefenntartóknak, kijelentve: „Nem akarunk többé harcolni.”. A DDRR-folyamatot decemberben jelentették be. A következő tizenkét hónap folyamán 100 000 libériai adta le puskáját, lőszerét, rakétával indítható gránátjait és más fegyvereit. 2004 végén Libéria harcoló milíciáit ünnepélyes keretek között, hivatalosan feloszlatták az UNMIL központjában, Monroviában. 2006. február végére több mint 300 000 otthonából elüldözött libériai tért vissza falujába. Tizenöt évi konfliktus után Libéria népe – az ENSZ segítségével – 2005 októberében tartotta a háború utáni első választásokat. Egy későbbi, a két első versengő közötti pótválasztáson Ellen Johnson-Sirleaf asszonyt választották elnökké a szavazatok 59,4 százalékával. Előzőleg az UNDP Afrikai Regionális Irodájának az igazgatói posztját töltötte be. 2006-ban, nem sokkal hivatalba lépése után Johnson-Sirleaf elnök megalakította az Igazság és Megbékélési Bizottságot az ország sebei begyógyítsa céljából. Libéria, jóllehet jelentős kihívások maradtak az ország előtt, kiegyensúlyozottan haladt előre a nemzetté válás és az újjáépítés felé. Jogosulttá vált arra, hogy 2007-ben segítséget kapjon az ENSZ Békeépítési Alapjából. Ezt a

105

pénzt olyan projektekre fordították, amelyek megerősítették a békét, foglalkoztak a bizonytalan biztonsági helyzettel, és előmozdították a nemzet szélesebb értelemben vett fejlődését. A munka ezeken a projekteken 2009-ben kezdődött el. Az UNMIL, változatlanul együtt dolgozik a kormánnyal és az ENSZ-partnerekkel ezeknek a céloknak az érdekében, és előkészíti a 2011-ben esedékes elnökválasztást. Guinea-Bissau. Egy konfliktusos időszak után Guinea-Bissauban a nemzeti egységkormányt 1999 februárjában iktatták be. Márciusban az ENSZ létrehozta az ENSZ Békeépítési Támogató Hivatalát Guinea-Bissauban (UNOGBIS), hogy segítse a demokrácia és a jogrend megvalósítását és előmozdítását, és megkönnyítse a szabad és átlátható választások megszervezését. Májusban a békeszerződés érvényét vesztette, a lázadó csapatok elűzték Joāo Bernardo Vieira elnököt. A következő parlamenti és elnökválasztások – 1999 novembere, illetve 2000 januárja – után az ideiglenes kormány átadta a hatalmat a polgári kormánynak, amelynek vezetője az új elnök, Koumba Yala lett. Habár az UNOGBIS tovább segítette az új kormányt az átmeneti időszakban, a béke és a gazdasági talpra állás megszilárdítását akadályozta a politikai bizonytalanság, ez pedig a donorok segítségnyújtásának korlátozását okozta, és fokozott társadalmi feszültségekhez vezetett. 2002 novemberében Yala elnök feloszlatta a Nemzetgyűlést, és új ügyvivő kormányt nevezett ki. A 2003 májusára tervezett parlamenti választásokat többször elhalasztották. Szeptemberben Yala elnököt egy vérontás nélküli puccsal elűzték. A főtitkár a Biztonsági Tanácsnak küldött jelentésében jelezte, hogy a demokratikusan megválasztott elnök elmozdítása mindenképp elitélendő, ugyanis az alkotmányos normák sorozatos megsértése után történt. A katonai puccsot úgy jellemezte, mint „a tarthatatlan helyzet betetőzése”. Felszólította a nemzetközi közösséget, javasoljon módszereket arra, hogy a konfliktusokat elszenvedett országokban a demokratikusan megválasztott kormányokat miként óvják meg az alapvető kormányzási elvek semmibevételétől. 2003 szeptemberében egy ideiglenes politikai statútumot írt alá a katonaság és a nemzet 24 elismert pártjából 23. Ez ideiglenes civil kormányt írt elő, amelyet egy ideiglenes civil elnök és miniszterelnök vezet; parlamenti választásokat hat hónapon belül kell tartani; elnökválasztásokat az új parlament eskütétele után egy éven belül kell megszervezni. Október elejére valamennyi ideiglenes mechanizmus a helyén volt, és Henrique Perreira Rosa felesküdött mint ideiglenes elnök. A nemzetközi megfigyelők a 2004. márciusi törvényhozói választásokat szabadnak, pártatlannak és átláthatónak ítéltek. 2005 júniusában és szeptemberében kétfordulós békés választáson Joāo Bernardo Vieirát választották elnökké. Habár a pártok közötti politikai feszültség folyamatosan kihívást jelentett a nemzeti megbékélés és a kulcsfontosságú kormányintézmények működése számára, 2007 áprilisában a három fő politikai párt által aláírt nemzeti politikai stabilitási megállapodás Martinho Dafa Cabi miniszterelnök kormányának a beiktatásához vezetett. 2009. március 2-án katonák egy csoportja meggyilkolta Vieira elnököt. A hadsereg ígéretet tett az utódlás alkotmányos rendjének tiszteletben tartására, a Nemzetgyűlés elnökét, Raimundo Pereirát ideiglenes elnökké nevezték ki. A júniusban tartott elnökválasztás után szeptember 8-án Malam Bacai Sanhá,

106

újonnan megválasztott elnökként letette a hivatali esküt. Ugyancsak júniusban az ENSZ az UNOGBIS utódaként létrehozta az ENSZ Integrált Békeépítési Hivatalát Guinea-Bissauban (UNIOGBIS) egy kezdeti 12 hónapos időszakra, 2010. január 1-jétől december 31-ig. 2010 áprilisában ismét zavargások voltak, amikor Carlos Gomes Junior miniszterelnököt katonák rövid ideig fogva tartották a hadsereg vezérkari főnökével együtt. Ban Ki Mun főtitkár helytelenítette a katonai zendülést, amely „jelentős hátráltatása annak a folyamatnak, amelynek a célja a stabilitás megerősítése és a kulcsfontosságú reformok megvalósítása”. Aggodalmát fejezte ki az áprilisi események és a kábítószer-csempészet kapcsolatáról szóló jelentések miatt is. Ebben a kritikus helyzetben az UNIOGBIS folytatta a munkát, segítette az ENSZ Békeépítési Bizottságának sokoldalú tevékenységét Guinea-Bissauban; megerősítette a nemzeti intézmények képességét, hogy fenntartsák az alkotmányos rendet, és tiszteletben tartsák a jogrendet; támogatta az eredményes és hatékony igazságszolgáltatást és büntetőjogi rendszert; támogatta a biztonsági szektorban a reformstratégia megvalósításának a fejlesztését és koordinálását; továbbá elősegítette az emberi jogokat általában, kiváltképpen a nők jogait. Ennek során az UNIOGBIS együttműködik az AU-val, a Portugál Nyelvű Országok Közösségével (CPLP), az ECOWAS-szal, az EU-val és más partnerekkel. Sierra Leone. 1991-ben a Forradalmi Egyesült Front (Revolutionary United Front – RUF) háborút indított, hogy Sierra Leone kormányát megbuktassa, 1992-ben azonban az ország saját hadserege buktatta meg a kormányt. 1995-ben a főtitkár egy különmegbízottat nevezett ki, aki együttműködve az Afrikai Egységszervezettel (OAU) és az ECOWAS-szal megegyezett abban, hogy visszatérnek a civil kormányzáshoz. Az 1996-os elnökválasztást követően, amelyben a RUF nem vett részt, a hadsereg lemondott a hatalomról a győztes, Ahmad Tejan Kabbah javára. A különmegbízott ezután segítette a kormány és a RUF közötti 1996. évi abidjani békeszerződés kidolgozását. 1997-ben, egy katonai puccs után a hadsereg a RUF-fal együtt uralkodó juntát alakított. Kabbah elnök száműzetésbe ment, a BT olaj- és fegyverembargót vetett ki, felhatalmazta az ECOWAS-t az embargó végrehajtására, felhasználva a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége Felügyelőcsoportjának (ECOMOG) csapatait. 1998 februárjában a lázadó és a junta erők támadására válaszul az ECOMOG katonai műveleteket indított, amely a junta összeomlásához vezetett. Kabbah elnök visszatért hivatalába, és a BT megszüntette az embargót. Júniusban a BT létrehozta az ENSZ Megfigyelő Misszióját Sierra Leonéban (UNOMSIL – United Nations Observer Mission in Sierra Leone) azzal a céllal, hogy ellenőrizze a biztonsági helyzetet, a fegyveresek leszerelését és a biztonsági erők átszervezését. A fegyvertelen UNIMSIL-csapatok az ECOMOG védelme alatt dokumentálták az atrocitásokat és az emberi jogok megsértését. A lázadók szövetsége hamarosan ellenőrzése alá vonta az ország több mint felét, és 1999 januárjában lerohanta a fővárost, Freetownt. Még ebben a hónapban az ECOMOG-csapatok visszafoglalták Freetownt, és visszaállították a kormányt. Az összetűzés 700 000 lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyt (IDPs – internally displaced persons) és 450 000 menekültet eredményezett. A különleges képviselő – konzultálva a nyugat-afrikai országokkal – diplomáciai lépéseket tett, hogy párbeszédet kezdeményezzen a lázadókkal. Ezek a tárgyalások vezettek júliusban a loméi békeszerződéshez, a háború befejezéséhez és a nemzeti egységkormány megalakításához.

107

A BT 1999 októberében egy nagyobb misszióval, az ENSZ Misszió Sierra Leonéban (UNAMSIL – United Nations Mission in Sierra Leone) helyettesítette az UNOMSIL-t azzal a céllal, hogy segítse egy megállapodás hatályba léptetését, és segítséget nyújtson mintegy 45 000 fegyveres leszereléséhez, hazatéréséhez és reintegrációjához. 2000 februárjában az ECOMOG bejelentett visszavonulását követően az UNAMSIL létszámát 11 000 katonára növelték. Áprilisban azonban a RUF megtámadta az ENSZ-erőket, négy békefenntartót megölt, és közel 500 főnyi ENSZ-személyzetet túszul ejtett. Májusban egy bilaterális egyezmény értelmében működő brit csapatok lezárták a fővárost és a repülőteret, majd segítettek a RUF vezetőjének, Foday Sankohnak az elfogásában. A hónap végére az ENSZ-túszok mintegy felét elengedték. A BT az UNAMSIL létszámát 13 000-re növelte, hogy segítse a béke helyreállítását, majd júliusban az UNAMSIL kimenekítette a még fogva tartott túszokat. Augusztusban a BT megkezdte egy különleges bíróság felállítását, hogy vád alá helyezze a háborús bűnökért felelősöket. Az UNAMSIL 2001 novemberében befejezte telepítését az ország összes területére, a leszerelési folyamatot 2002 januárjára befejezték. Az elnök- és parlamenti választásokat követően, 2002 májusában, a Misszió arra összpontosított, hogy az állam fennhatóságát az egész országra kiterjessze, továbbá a volt fegyveresek társadalmi beilleszkedésére, a lakóhelyüket elhagyni kényszerültek (IDP-k) és a hazatérők újbóli letelepítésére figyelt. Az IDP-k újbóli letelepítését decemberre befejezték, a mintegy 280 000 Sierra Leone-i menekült hazatelepítését pedig 2004 júliusában. Az Igazság és Megbékélési Bizottság, valamint a Sierra Leone-i Különleges Bíróság 2002 közepén kezdett működni. Amikor az UNAMSIL-t 2005 decemberében visszavonták, az országot a stabilitás erősödése és az alapvető szolgáltatások javulása közepette hagyták el. 2006 januárjában a helyére az ENSZ Integrált Hivatala Sierra Leonéban (UNIOSIL – UN Integrated Office in Sierra Leone) került. Ez volt a béke megszilárdításának támogatására létrehozott első integrált ENSZ-hivatal. 2006 áprilisában a korábbi libériai elnök, Charles Taylor megjelent a Sierra Leone-i Különleges Bíróság előtt, hogy válaszoljon 11 vádpontra háborús bűnök, emberiesség elleni bűncselekmények és más erőszakos cselekmények ügyében. Júniusban a BT elfogadta a Bíróság kérelmét, hogy Hágában helyezzék őt vád alá, mivel állandó jelenléte a régióban „veszélyt jelentett Libéria és Sierra Leone békéjére”. A bírósági tárgyalás 2007 júniusában kezdődött, a szóbeli bizonyításokat 2011 márciusában befejezték. Ugyancsak 2007 júniusában az ENSZ által támogatott Különleges Bíróság meghozta az első ítéleteit, három korábbi lázadóvezért talált bűnösnek több vádpontban: háborús bűnökben és emberiség elleni bűncselekményekben – terrorizmus, öldöklés, nemi erőszak, rabszolgasorba döntés és gyermekek besorozása fegyveres csoportokba. 45 és 50 év közötti börtönbüntetést kaptak. Jelentős előrelépés történt Sierra Leone fejlesztési törekvései nyomán, amikor az ENSZ Békeépítési Bizottsága Burundival együtt kijelölte első tevékenységi területévé. 2007 márciusában a Bizottság javaslatára Ban Ki Mun főtitkár 35 millió dollárt bocsátott Sierra Leone rendelkezésére az ENSZ Békeépítési Alapjából, amelyet az előző hónapban hoztak létre, hogy segítse a konfliktusból kilábaló országokat az újjáépítésben és az ismételt vérontás elkerülésében. 2007 júliusában a Sierra Leone-i elnök- és parlamenti választási kampány elkezdődött. Az UNIOSIL 49 kerületi tisztviselőt képezett ki választási és

108

számlálási eljárásokra, akik így szerzett ismereteiket továbbadják 37 000 választási ügyintézőnek. A választásokat augusztusban tartották jelentős választói részvétellel. Az elnökválasztás utolsó fordulójában Ernest Bai Koromát, a Mindenki Kongresszusa (All People’s Congress) jelöltjét választották a szavazatok 54,6 százalékával, akit november 15-én iktattak be. Koruma elnök azóta - az ENSZ támogatásával - az ország újjáépítésére összpontosít. 2008 augusztusában a BT létrehozta az ENSZ Integrált Békeépítési Hivatalát Sierra Leonéban (UNIPSIL), amely az UNIOSIL-től vette át a feladatokat. Mintegy 70 alkalmazottal az UNIPSIL a béke megszilárdítására tanácsokat ad, támogatást és képzést nyújt a nemzeti rendőrségnek és a biztonsági erőknek. A Hivatal a jó kormányzás előmozdításával és az emberi jogok támogatásával segíti a demokratikus intézmények kiépítését. Közép- és Kelet-Afrika Szudán és Dél-Szudán. Szudánt – amióta 1956. január 1-jétől független lett – évekig tartó civil konfliktus sújtotta. Az 1983-ban kezdődött időszakban a kormány és a Szudáni Népi Felszabadítási Mozgalom/Hadsereg (SPLM/A) – Délen a fő lázadó mozgalom – harcban állt az erőforrásokért, a hatalomért, a vallás szerepéért az országban és az önrendelkezésért. A Kormányközi Fejlesztési Hatóság (IGAD – Intergovernmental Authority on Development) által előterjesztett kezdeményezés – amelyet az ENSZ is támogatott – 2002-ben a „Machakosi jegyzőkönyv” aláírásához vezetett Machacosban, Kenyában. 2004-ben vonultatták fel az Afrikai Unió Szudáni Misszióját (AMIS), amely ellenőrző misszió volt, majd létrehozták az ENSZ Előkészítő Szudáni Misszióját (UNAMIS), hogy előkészítsen egy békeműveletet. Több mint 2 millió ember halt meg, 4 milliót elűztek, és mintegy további 600 000 ember menekült el az országból az Átfogó békeszerződés (CPA – Comprehensive Peace Agreement) aláírásáig, 2005 januárjáig. A békeszerződés tartalmazta a biztonsági szerződést, a hatalommegosztást a fővárosban, bizonyos autonómiát Délen, és az erőforrások még kiegyensúlyozottabb elosztását, beleértve az olaj kérdését is. Rendelkezései szerint ideiglenes intézmények kormányoznának hat és fél évig nemzetközi felügyelet alatt. Azután egy nemzetközileg ellenőrzött népszavazáson az emberek szavaznának a szudáni egységről vagy elszakadásról. 2005 márciusában a BT létrehozta az ENSZ Szudáni Misszióját (UNMIS), azzal a megbízatással, hogy támogassa a békeszerződés megvalósítását; könnyítse meg és koordinálja a humanitárius segélyt, valamint a menekültek és a lakóhelyüket elhagyni kényszerültek önkéntes hazatérését; segítse a taposóaknák felszedését. Ugyancsak feladatul kapta az emberi jogok védelmét és előmozdítását, valamint a civil lakosság – kiváltképpen a sebezhető csoportok – védelmére irányuló nemzetközi erőfeszítések koordinációját. 2005 szeptemberében Nemzeti Egységkormány alakítottak. Jóllehet a felek egészében véve támogatták a békeszerződést, az együttműködés szelleme, a társadalmi integráció és az átláthatóság a reméltnél kisebb volt. A folytatódó válság Dárfúrban ugyancsak negatív hatással volt annak megvalósítására. A népszavazást 2011 januárjában tartották Dél-Szudánban arról, vajon a régió Szudán része maradjon-e, vagy függetlenné váljon. Egyidejű népszavazást terveztek az Abyei területen is arról, hogy a terület Dél-Szudán részévé váljon-e, de ezt elhalasztották határmegállapítási és állampolgársági kérdések miatt. A dél-

109

szudáni Népszavazási Bizottság (SSRC) szervezte a népszavazást, míg az ENSZ technikai és logisztikai segítséget nyújtott a népszavazás előkészítésében. Az AU és az IGAD megfigyelő missziói dicsérték az SSRC-t a népszavazás vezetése kapcsán, amelyet szabadnak és igazságosnak nyilvánítottak. Időközben az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) jelentette, hogy fokozottan segítette a délszudáni emberek tízezreinek a hazatérését. Dárfúr. Etnikai, gazdasági és politikai feszültségek – régóta párosulva a ritka erőforrásokért való versengéssel – szították az erőszakot Dárfúrban. 2003ban a kormány döntött a nemzeti fegyveres erők telepítéséről és a helyi milíciák mozgósításáról a régióban, válaszul a Szudáni Felszabadítási Mozgalom/Hadsereg (SLM/A) és az Igazság és Egyenlőség Mozgalom (JEM) támadására – ez példa nélküli szintre emelte az erőszakot. A szudáni fegyveres erők célzás nélküli légi bombázása, kiegészülve a Janjaweed és más milíciák szárazföldi támadásaival a régió falvait földig lerombolta. A civil lakosság tagjait meggyilkolták, a nőket és a lányokat megerőszakolták, a gyermekeket elhurcolták, az élelem- és vízkészleteket elpusztították. 2004 júliusában az AU támogatni kezdte a szudániak közötti béketárgyalásokat Abujában, Nigériában, miközben 60 katonai megfigyelőt és 310 főnyi véderőt vonultatott fel Dárfúrban, hogy ellenőrizzék a kormány, az SLM/A és a JEM által áprilisban aláírt humanitárius tűzszüneti megállapodást. Közben az ENSZ és a NGO-k masszív humanitárius műveletet indítottak el. 2005 januárjában a BT kérésére létrehozott vizsgálóbizottság (Commission of Inquiry) azt jelentette, hogy jóllehet a szudáni kormány nem folytatott népirtási politikát Dárfúrban, fegyveres erői és a szövetséges Janjaweed milíciák azonban „válogatás nélküli támadásokat hajtottak végre, beleértve civil emberek meggyilkolását, kínzást, erőszakos eltüntetéseket, falvak lerombolását, nemi erőszakot és a szexuális erőszak más formáit, fosztogatást és erőszakos kitoloncolást”. Megállapította, hogy a háborús bűnök és az emberiesség elleni bűncselekmények nem kevésbé förtelmesek, mint a népirtás. A bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a lázadó erők Dárfúrban felelősek voltak a lehetséges háborús bűnökért, beleértve a fosztogatást és a civil emberek meggyilkolását. A BT a hágai Nemzetközi Büntető Bírósághoz (ICC) utalta a bizottság dárfúri jelentését. 2006 májusában, háromévi heves összetűzések után az AU erőfeszítéseinek eredményeként aláírták a dárfúri békeszerződést, amely foglalkozott a hatalommegosztással, a vagyonmegosztással, az átfogó tűzszünettel és a biztonsági megoldásokkal. A konfliktusban részt vevő valamennyi fél jelen volt, ám csak a kormány és az SLM/A írta alá a szerződést. 2006 augusztusában a BT engedélyezte az UNMIS megbízatásának a bővítését, hogy lehetővé tegye Dárfúrba történő telepítését. A szudáni kormány azonban ellenezte az ENSZ-békefenntartók telepítését a régióban, és csak 2006 novemberében döntött úgy, hogy elvben támogatja a hibrid ENSZ–AU-misszió létesítését Dárfúrban. Több hónapos egyeztetések után 2007 júliusában a BT létrehozta az Afrikai Unió és az ENSZ Hibrid Műveletét Dárfúrban (UNAMID), hogy teljes egészében foglalkozhasson a dárfúri helyzettel. Ez az első hibrid haderő, amelyben az ENSZ részt vesz, és ez az ENSZ valaha is véghezvitt legnagyobb békefenntartó művelete.

110

Az Afrikai Unió és az ENSZ Hibrid Művelete Dárfúrban (UNAMID) A BT 2007. július 31-én létrehozta az első hibrid haderőt, amelyben az ENSZ valaha is részt vett – az Afrikai Unió és az ENSZ Hibrid Műveletét Dárfúrban (UNAMID). Székhelye El Fasher, Dárfúr északi részén. Az UNAMID ENSZ-erőket és az Afrikai Unió korábbi szudáni missziójának (AMIS) erőit egyesíti egy széles körű műveletben azzal a céllal, hogy békét teremtsen a világnak ebben a zaklatott térségében. Teljes felhatalmazása esetén az UNAMIS lenne a valaha is legnagyobb békefenntartó művelet. 2010 végén az UNAMID-nak több mint 22 000 egyenruhás tagja volt, 3 762 főnyi helyi és nemzetközi civil személyzete és 454 ENSZönkéntese. 2010-ben az UNAMID azon túl, hogy védte a civil népességet, az is a feladata volt, hogy hozzájáruljon a humanitárius segítségnyújtás biztonságához, ellenőrizze és megvizsgálja a megállapodások végrehajtását, segítse az átfogó politikai folyamatot, segítse elő az emberi jogokat és a jogrendet, valamint ellenőrizze és készítsen jelentést a Csáddal és a Közép-afrikai Köztársasággal közös határokról. Időközben 2007 áprilisában az ICC elfogatóparancsot adott ki egy korábbi belügyminiszter és a Janjaweed milícia vezetője ellen emberiesség elleni bűncselekmények és háborús bűnök miatt. A szudáni kormány állásfoglalása az volt, hogy az ICC-nek nincs joghatósága szudáni állampolgárokat bíróság elé állítani, és nem adja ki a két főt a hágai hatóságoknak. 2008-ban az ICC ügyésze háborús bűnökkel és emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolta meg a szudáni elnököt, és 2009 márciusában elfogatóparancsot adott ki ellene. 2010 júliusában az elnököt további három vádpontban vádolták meg népirtás miatt. A szudáni kormány és a lázadó JEM-csoport tűzszüneti egyezményt írt alá 2010 februárjában egy előzetes megegyezéssel a béke további előmozdítására. Vádaskodások közepette a tárgyalások mégis leálltak, mert a hadsereg váratlanul támadásokat indított és légi csapást mért egy falura, megszegve ezzel a szerződést. A JEM kijelentette, hogy bojkottálják a további tárgyalásokat. Az UNAMID teljes telepítését akadályozta, hogy a kormány nem működött együtt, a csapatok és a rendőrség telepítése késett, valamint hatalmas volt a logisztikai kihívás a területen. 2010 végén az UNAMID-nak továbbra sem volt elegendő csapata, sem szállítási és légi eszköze. Mindamellett, korlátozott erőforrásai ellenére a misszió változatlanul gondoskodik a civil lakosság védelméről, a humanitárius segélyművelet elősegítéséről, és olyan környezetet igyekszik teremteni, amelyben a béke végre gyökeret verhet. 2010 szeptemberében a területi támogatásért felelős főtitkárhelyettes jelezte, hogy közös akciótervet dolgoztak ki a felek között, és havi összejöveteleken foglalkoznak valamennyi napirenden lévő kérdéssel. Miközben elismerte, hogy sok teendő van még hátra, bizonyos fejleményeket azonban tapasztalt. 2010 elején az ENSZ tisztviselői arra figyelmeztettek, hogy a kormányerők és a lázadók közötti

111

megújuló összeütközések, valamint a törzsi összetűzések miatt a humanitárius helyzet romlik. A helyzet súlyosbodott az ENSZ–AU-békefenntartókat ért támadások, valamint az ENSZ-személyzet és a segélymunkások elrablása, valamint a velük való rossz bánásmód miatt. Szomália. Szomália 6,8 milliós népe anarchikus körülmények között élt, amióta 1991-ben Siad Barre elnök kormányát megbuktatták, és polgárháború tört ki felosztva az országot hűbérbirtokokra, amelyeket a rivális hadurak ellenőriztek. A fegyverek, a lőszerek és a robbanóanyagok szabadon áramlottak a határon keresztül megszegve az ENSZ-embargót. Amikor a főtitkár által szervezett tárgyalások tűzszünethez vezettek a fővárosban, Mogadishuban, a BT 1992 áprilisában létrehozta az ENSZ Szomáliai Műveletét (UNOSOM I – United Nations Operation in Somalia), hogy ellenőrizze a tűzszünetet; védelmet és biztonságot nyújtson az ENSZ személyzete, berendezései és ellátmánya számára; és kíséretet adjon a humanitárius ellátmány szállításához. A biztonsági helyzet romlása azonban oda vezetett, hogy a BT decemberben felhatalmazta a tagállamokat, hogy alakítsák meg az Egyesített Haderő (UNITAF – United Task Force), hogy biztosítsák a humanitárius segítségnyújtás biztonságos működtetését. 1993 márciusában a BT létrehozta az UNOSOM II.-t, hogy befejezze az UNITAF-nak a béke helyreállításáért tett erőfeszítéseit, ám a klánok közötti harcok eszkalációja 1995 márciusában az UNOSOM II. kivonásához vezetett. 1995 áprilisában a főtitkár felállította az ENSZ Szomáliai Politikai Hivatalát (UNPOS) (www.un-somalia.org), hogy segítse a béke és a megbékélés előmozdítását, bevonva a szomáliai vezetőket, polgári szervezeteket, valamint az érintett államokat és szervezeteket. Az UNPOS támogatta azt a Djibouti Kezdeményezést, amely 2000-ben az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakításához vezetett, ám fennhatóságát később a szomáliai vezetők délen, a regionális adminisztrációk „Puntlandben”, északkeleten és „Somalilandben”, északnyugaton megkérdőjelezték. 2002-ben a Kormányközi Fejlesztési Hatóság (IGAD – Intergovernmental Authority on Development) által támogatott nemzeti megbékélési konferencia megállapodáshoz vezetett az ellenségeskedések megszüntetéséről, továbbá a nemzeti megbékélési folyamatot irányító struktúrákról és elvekről. Ez a folyamat 2004-ben meghozta gyümölcsét, amikor a szomáliai vezetők megegyeztek egy öt évig hivatalban lévő, ideiglenes szövetségi kormány (TFG – Transitional Federal Government) – Szomália nemzetközileg elismert szövetségi kormánya – és egy ideiglenes szövetségi parlament felállításában (TFP). A TFG-t és a TFP-t mint a kormány két ideiglenes szövetségi intézményét (TFI-k) hozták létre, ahogyan a 2004-ben elfogadott Átmeneti Szövetségi Statútumban meghatározták. A statútum öt évre szóló mandátumot vázol fel, amely egy új alkotmány megalkotásához és a nemzeti választások megtartása után egy népképviseleti kormányzásba való átmenethez vezetne. 2004 októberében „Puntland” elnökét, Abdullahi Yusuf Ahmedet az ideiglenes kormány elnökévé választották. Mind a 25 elnökjelölt megígérte, hogy támogatják őt, és milíciájukat demobilizálják. 2006 májusára azonban a Szövetség a Béke Helyreállításáért és a Terrorizmus Ellen milíciái, valamint a Saria Bíróságok milíciái egymással harcoltak Mogadishuban. Júniusban az ideiglenes kormány és az Iszlám Bíróságok Uniója azt ígérte, hogy kölcsönösen elismerik egymást, a párbeszédet folytatják, és tartózkodnak a feszültséget okozó akcióktól. Júliusban az Iszlám Bíróságokhoz hű erők előrenyomultak Baidoa városa felé.

112

2006 decemberében a BT felhatalmazta az IGAD-ot és az AU tagállamait, hogy állítsanak fel védelmi és oktatómissziót Szomáliában. Megbízatásai közé tartozott az, hogy ellenőrizze: a felek mit tettek a megállapodások megvalósításáért; továbbá a biztonság fenntartásáért Baidoában; a szövetségi intézmények tagjainak és infrastruktúrájának a védelméért és a Szomália megújított nemzeti haderői létrehozásához nyújtott segítségért. Százezrek menekültek a Mogadishuban folyó heves összetűzések elől. A BT 2007 februárjában felhatalmazta az AU-t egy szélesebb körű, AMISOM-ként ismert (Afrikai Unió Szomáliai Missziója) művelet létrehozására. Ez az IGAD-missziót helyettesítette, felhatalmazták minden, a megbízatásának teljesítéséhez szükséges intézkedés megtételére. Célja a biztonságos környezet megteremtése volt. A BT azóta kibővítette az AMISOM-ot, és elfogadta egy 2011-ben kezdődő, vészhelyzetre vonatkozó lehetséges ENSZművelet tervezésének a folytatását. 2009-ben létrehozták az ENSZ AMISOM-ot Támogató Hivatalát (UNSOA) Nairobiban, amely logisztikai és technikai támogatást nyújt az AU-műveletnek. 2010 végéig Ban Ki Mun főtitkár úgy vélte, hogy az adott biztonsági helyzetben egy ENSZ-misszió telepítése se nem reális, se nem életképes lépés. Ezért az ENSZ arra összpontosított, hogy ösztönözze a párbeszédet az ideiglenes kormány és az ellenzéki csoportok között, továbbá megerősítse az AMISOM-ot. 2006-ban az Iszlám Bíróságok Uniója (ICU) Dél nagy részét megszállta. A TFG-nek az etiópiai csapatok és az AU-békefenntartók segítségével sikerült kiűznie az ICU-t, amely ezután frakciókra forgácsolódott szét. Radikális elemek, köztük az Al-Shababot, összefogtak, és felkelést indítottak a TFG ellen, ellenezték az etióp katonaság jelenlétét. 2008-ra Al-Shabab átvette az ellenőrzést a kulcsterületek felett, beleértve Baidoát. 2008 decemberében Abdullahi Yusuf Ahmed elnök lemondott. A következő januárban Sharif Ahmadot elnökké választották, Omar Abdirashid Ali Sharmarke pedig miniszterelnök lett. Ugyanabban a hónapban az etióp csapatok visszavonultak. Az AU-csapatok által támogatott TFG ellentámadást indított 2009 februárjában, hogy a Dél feletti ellenőrzést visszaszerezze. A konfliktus 2010 folyamán egész évben folytatódott a TFG csapatok és az al-Kaidával kapcsolatban álló szélsőségesek között. 2009 végén, az UNHCR felelősségi körében körülbelül 678 000 otthonától erőszakkal elűzött személy volt, akik a világ harmadik legnagyobb menekültcsoportját alkották az irakiak és az afgánok után, külön-külön. Az ország déli részén folyó harcok miatt 2009-ben a becslések szerint 132 000 ember menekült el, és további 300 000-et elüldöztek otthonából. Közben az UNPOS,, a szomáliai vezetők, a civil szervezetek, az érintett országok és szervezetek segítségével továbbra is támogatta a békét és a megbékélést. A konfliktus következtében Szomália partjai mentén fellendült a kalózkodás. A BT határozatot fogadott el a kalózkodás elleni harcról. 2008-ban egy többnemzetiségű koalíció kialakított egy Tengeri Biztonsági Járőrterületet az Ádeni-öbölben. Ezek az intézkedések 2010-ben a kalózkodás csökkenéséhez vezettek, ám a fennálló helyzet változatlanul súlyos veszélyt jelent a hajózás számára ezen a területen. Etiópia–Eritrea. 1991-ben az etióp katonai kormány összeomlása után az Eritreai Népi Felszabadítási Front (EPLF) bejelentette egy ideiglenes kormány megalakítását és egy népszavazást azzal a céllal, hogy felmérjék, mit akar az eritreai nép, és mi a viszonya Etiópiához. A népszavazási bizottság kérésére válaszul a Közgyűlés létrehozta az ENSZ Megfigyelő Misszióját a Népszavazás

113

Ellenőrzésére Eritreában (UNOVER- United Nations Observer Mission to Verify the Referendum in Eritrea), hogy figyelemmel kísérje az 1993. évi népszavazás szervezését és megtartását. A szavazók 99 százaléka részesítette előnyben a függetlenséget. Hamarosan Eritrea kinyilvánította függetlenségét, és csatlakozott az ENSZ-hez. 1998 májusában – vitatott határ menti területek miatt – ellenségeskedések robbantak ki Etiópia és Eritrea között. A BT követelte a konfliktus befejezését, és felajánlotta technikai segítségét a határ megállapításához és kijelöléséhez. Két évvel később az OAU égisze alatt, a szomszédok között tartott tárgyalások után megállapodást kötöttek Algírban az ellenségeskedés beszüntetésére. Ennek megvalósítását segítendő, a BT 2000 júliusában létrehozta az ENSZ Etiópiai és Eritreai Misszióját (UNMEE – United Nations Mission in Ethiopia and Eritrea). Összekötő tiszteket vezényelt mindkét fővárosba, katonai megfigyelőket pedig a határ mentére. A BT maximum 4 200 fős katonai személyzet telepítését engedélyezte az ellenségeskedés beszüntetésének ellenőrzésére és a felek által elfogadott biztonsági kötelezettségek betartásának az elősegítésére. A békefenntartók megérkezésével az etiópiai és az eritreai erőket áttelepítették, és ideiglenes biztonsági zónát (TSZ – temporary security zone) jelöltek ki. Az UNMEE feladata az volt, hogy járőrözze és ellenőrizze a zónát. 2000 decemberében a felek közötti megállapodás előírta a katonai ellenségeskedések végleges befejezését és a hadifoglyok elengedését. Ugyancsak megkövetelte egy független bizottság felállítását a határ megállapítására és kijelölésére. 2002 áprilisában egy semleges Határbizottság végső és végrehajtandó döntést hozott a határ megállapításáról. A BT módosította az UNMEE megbízatását, kiegészítette az aknamentesítéssel a határ kijelölés érdekében, a Bizottság területi irodáinak a támogatásával. Az ezt követő katonai helyzet általánosságban stabilnak tűnt, ám a békefolyamat kritikus szakaszban volt amiatt, hogy Etiópia elutasította a Határbizottság ajánlásait. Mivel a Bizottság döntését nem hajtották végre, Eritrea elkezdte – a főtitkár szavaival – a TSZ „tömeges megsértését az UNMEE munkájának „akadályozásával” együtt, ideértve az ENSZ-helikopterek repülési tilalmát is. 2006-ban az UNMEE engedélyezett csapatlétszámát a kezdeti 4 200-ról 2 300-ra, majd 2007 elején 1 700-ra csökkentették. Ez év novemberében Ban Ki Mun főtitkár aggodalmát fejezte ki a határ menti katonai felvonulás és hadgyakorlatok miatt, a BT pedig mindkét felet felszólította a 2002. évi határmegállapító szabályozás azonnali és feltétel nélküli végrehajtására. A BT arra is kérte a feleket, hogy tartózkodjanak az erő alkalmazásától, nézeteltéréseiket békés eszközökkel oldják meg, és normalizálják a kapcsolataikat. 2008 júliusában a BT visszavonta az UNMEE megbízatását válaszul az Eritrea által a misszióra kivetett korlátozásokra.

Az amerikai kontinens államai Az ENSZ-nek nagy szerepe volt abban, hogy megteremtődött a béke a középamerikai régióban. Ez egyike volt az ENSZ legbonyolultabb és legsikeresebb béketeremtő és békefenntartó tevékenységének. Az ENSZ 1989-ben kezdett szerepet vállalni Közép-Amerikában, amikor Costa Rica, El Salvador, Guatemala, Honduras és Nicaragua segítséget kért a régiót sújtó konfliktusok beszüntetéséhez, a demokratikus választások

114

elősegítéséhez, valamint a demokratizálás és a párbeszéd folytatásához. A BT létrehozta az ENSZ Közép-amerikai Megfigyelő Csoportját (ONUCA – United Nations Observer Group in Central America), hogy ellenőrizze az irreguláris és lázadó erők támogatásának megszüntetésére vonatkozó kötelezettségek teljesítését, és ne engedélyezze, hogy bármelyik ország területét fel lehessen használni egy másik ország elleni támadásra. Nicaragua. Az öt ország abban is megegyezett, hogy tervet készítenek a nicaraguai ellenállási mozgalom leszerelésére, majd a nicaraguai kormány bejelentette, hogy nemzetközi és ENSZ-felügyelet alatt választásokat tart. Az ENSZ Megfigyelő Missziója a Nicaraguai Választások Ellenőrzésére (ONUVEN) figyelemmel kísérte az 1990. évi választások előkészítését és megtartását. Ez volt az első választás, amelyet az ENSZ független országban felügyelt. Segítette megteremteni a feltételeket a „contras” önkéntes leszereléséhez, amelyet 1990-ben az ONUCA irányított. El Salvador. El Salvadorban a főtitkár és személyes képviselője közbenjárásával folytatott tárgyalások betetőzése az volt, hogy a 12 éves – mintegy 75 000 életet követelő – konfliktust befejező, 1992. évi, békeszerződéseket megkötötték. Az ENSZ Megfigyelő Missziója El Salvadorban (ONUSAL) ellenőrizte a szerződéseket, ideértve a fegyveresek demobilizációját, továbbá mindkét fél esetében azt, hogy mennyire tesznek eleget az emberi jogokkal kapcsolatos kötelezettségeiknek. Az ONUSAL olyan reformok bevezetését is segítette, mint az igazságügyi reformok és az új civil rendőri erő létesítése, amelyekre szükség volt ahhoz, hogy a polgárháború eredeti okaival foglalkozzanak. A kormány kérésére az ONUSAL figyelemmel kísérte az 1994. évi választásokat, megbízatása 1995-ben ért véget. Guatemala. A kormány és a Guatemalai Nemzeti Forradalmi Egység (URNG) kérésére az ENSZ 1991-től vett részt azokban a tárgyalásokban, amelyeknek a célja az országban folyó polgárháború befejezése volt. A polgárháború több mint három évtizedig tartott, és mintegy 200 000 ember meggyilkolását vagy eltüntetését eredményezte. 1994-ben olyan egyezségeket kötöttek, amelyek előírták, hogy az ENSZ ellenőriz minden megállapodást, és emberi jogi missziót is létesít. Ennek megfelelően a Közgyűlés létrehozta az ENSZ Guatemalai Emberi Jogi Ellenőrző Misszióját (MINUGUA). 1996 decemberében tűzszünetet kötöttek, és a felek aláírtak egy olyan békeszerződést, amely véget vetett az utolsó és leghosszabb közép-amerikai konfliktusnak. 36 év után először volt béke a régióban. A MINUGUA 2004 novemberéig működött, ellenőrizte a szerződések betartását, míg az ENSZ-intézmények továbbra is foglakoznak a konfliktusok társadalmi és gazdasági gyökereivel az egész régióban. Haiti. Jean-Claude Duvalier, „élete végéig elnök” távozása, továbbá egy sor rövid életű kormány után, 1990-ben Haiti ideiglenes kormánya felkérte az ENSZ-et, hogy kísérje figyelemmel az az évi választásokat. Az ENSZ Megfigyelő Csoportja a Választások Ellenőrzésére Haitin (ONUVEH) felügyelte a választások előkészítését és megtartását, amelynek során Jean-Bertrand Aristide-t választották elnökké. Egy katonai puccs azonban 1991-ben véget vetett a demokratikus kormányzásnak, ám az újonnan megválasztott elnök száműzetésbe ment. Egy közös ENSZ/OAS (Amerikai Államok Szervezete) missziót, a Haiti Nemzetközi Civil Missziót (MICIVIH) 1993-ban telepítették, hogy ellenőrizze az emberi jogi helyzetet, és vizsgálja ki a jogsértéseket. Az alkotmányos kormányzás visszaállításának ösztönzésére a BT olaj- és fegyverembargót rendelt el 1993-ban,

115

majd kereskedelmi embargót 1994-ben. Ezt követően egy nemzetközi erőt hatalmazott fel a demokratikus kormányzás visszaállításának az elősegítésére. Amikor ez az erő éppen be akart avatkozni, az Egyesült Államok és a katonai vezetők megállapodtak abban, hogy elkerülik a további erőszakot, majd az USA vezette nemzetközi erő békésen bevonult az országba. Aristide elnök 1994 októberében visszatért, az embargót megszüntették. 1995-ben az ENSZ békefenntartó missziója vette át a többnemzetiségű erő szerepét, segítette a kormányt a béke és a biztonság fenntartásában, valamint az első nemzeti polgári rendőrség létrehozásában. 2004 januárjában, amikor Haiti a 200. évfordulóját ünnepelte, egy súlyos politikai zsákutca fenyegette az ország stabilitását. A kormány melletti és a kormányellenes milíciák közötti összecsapások egy egyre növekvő erőszakspirálhoz vezetettek, amelyek Aristide elnököt arra kényszerítették – aki 2001 óta második ciklusát töltötte – hogy lemondjon, és elhagyja az országot. A BT elrendelte egy Többnemzetiségű Ideiglenes Erő (MIF – Multinational Interim Force) azonnali telepítését az éppen felesküdött Boniface Alexandre elnök segítségkérésére. Az Egyesült Államok vezette erő azonnal elkezdte telepítését. 2004 áprilisában a BT létrehozta az ENSZ Haiti Stabilizációs Misszióját (MINUSTAH), hogy biztonságos és stabil környezetben támogassa a békés és alkotmányos politikai folyamat folytatását. Az elkövetkező években a MINUSTAH megbízatását, működésének koncepcióját és engedélyezett létszámát a BT számos alkalommal módosította azért, hogy alkalmazkodjon a változó körülményekhez a helyszínen, valamint az uralkodó politikai, biztonsági és társadalmi-gazdasági helyzet által diktált, kibontakozó követelményekhez. 2006 februárjában a haitik a korábbi elnököt, René Prévalt választották új elnöknek. A 2010. januári pusztító földrengést követően a BT növelte a MINUSTAHerő általános szintjét a helyreállítási, az újjáépítési és a stabilitási erőfeszítések támogatásához. A MINUSTAH az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatalával együtt és az ENSZ helyi munkacsoportjaival humanitárius és helyreállítási támogatást nyújtott 2010-ben. Segített a kormánynak az lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek áttelepítésében. Az ENSZ koordinálta a nemzetközi választási segítségnyújtást is, együttműködve más nemzetközi érintettekkel, beleértve az OAS-t is.

Ázsia és a Csendes-óceáni térség A Közel-Kelet Az ENSZ megalapításától kezdve foglalkozott a közel-keleti kérdéssel. Kidolgozta a békés megoldás elveit, különböző békefenntartó missziókat vonultatott fel, és továbbra is támogatja a háttérben lévő politikai problémák igazságos, tartós és átfogó megoldását szolgáló erőfeszítéseket. A közel-keleti kérdés Palesztina státuszának problémájából ered. 1947ben Palesztina – a Nemzetek Szövetségétől kapott megbízatás alapján – az Egyesült Királyság által igazgatott terület volt, mintegy kétmillió lakossal, amelynek kétharmada arab, egyharmada zsidó volt. A Közgyűlés 1947-ben jóváhagyta az ENSZ Palesztinai Különbizottsága által előkészített tervet a terület felosztására. Ez egy arab és egy zsidó állam létrehozását írta elő, míg Jeruzsálem nemzetközi

116

státuszt kapott. A tervet mind a palesztin arabok, mind az arab és más államok is elutasították. 1948. május 14-én az Egyesült Királyság feladta Palesztinára vonatkozó mandátumát, és a Zsidó Ügynökség (Jewish Agency) kikiáltotta az Izrael államot. A következő napon az arab államok által támogatott palesztin arabok háborús cselekményekbe kezdek az új állam ellen. A BT által kért fegyverszünet megállította az ellenségeskedést, a fegyverszünetet a Közgyűlés által kinevezett közvetítő felügyelte. Őt katonai megfigyelők egy csoportja segítette, amely az ENSZ Fegyverszüneti Ellenőrző Szervezeteként (UNTSO) vált ismertté. Ez volt az ENSZ első megfigyelő missziója. A konfliktus eredményeként mintegy 750 000 palesztin arab vesztette el otthonát, megélhetését, és vált menekültté. Megsegítésükre az ENSZ 1949-ben létrehozta az ENSZ Palesztin Menekültek Segélyező és Munkaközvetítő Hivatalát a Közel-Keleten (UNRWA), amely azóta a legfőbb segélynyújtó szervezet és a régió stabilitását szolgáló erő. A konfliktus megoldatlan maradt, az arab–izraeli háború 1956-ban, 1967ben és 1973-ban ismét kitört, a tagállamok mindegyik alkalommal kérték az ENSZ közvetítését és békefenntartó misszióit. Az 1956-os konfliktus esetében az első átfogó hatáskörrel rendelkező békefenntartó erő telepítésére került sor – az ENSZ Rendkívüli Hadereje (UNEF I – United Nations Emergency Force) felügyelte a csapatok visszavonását, hozzájárult a békéhez és a stabilitáshoz. Az 1967. évi háborúban összetűzések voltak Egyiptom, Jordánia, Szíria és Izrael között, ezek során Izrael megszállta a Sínai-félszigetet, a Gázai-övezetet, Ciszjordániát, beleértve Kelet-Jeruzsálemet és a szíriai Golán-fennsík egy részét. A BT tűzszünetet rendelt el, és ezt követően megfigyelőket telepített, hogy felügyeljék a tűzszünet az egyiptomi–izraeli szektorban. A BT 242(1967) számú határozata meghatározta az igazságos és tartós béke elveit, nevezetesen: „az izraeli fegyveres erők visszavonása a jelenlegi konfliktusban megszállt területekről”; és „a hadban állás valamennyi szándékának és állapotának beszüntetése, és a térségben lévő minden állam szuverenitása, területi integritása és politikai függetlensége és azon joguk tiszteletben tartása és elfogadása, hogy békében, biztonságos és elismert határok között fenyegetéstől vagy erőszakos cselekedetektől mentesen éljenek”. A határozat megerősítette a „menekültprobléma igazságos megoldásának” a szükségességét is. Az 1973. évi, Egyiptom, Szíria és Izrael közötti háború után a BT elfogadta 338(1973) számú határozatát, amely megerősíti a 242(1967) számú határozatban foglalt elveket, valamint „igazságos és tartós békét” célzó tárgyalásokra szólít fel. Továbbra is ezek a határozatok az átfogó megállapodás alapjai a Közel-Keleten. Az 1973. évi tűzszünet ellenőrzésére a BT két békefenntartó erőt hozott létre. Az egyik az ENSZ Csapatszétválasztást Megfigyelő Ereje (UNDOF), amelyet az Izrael és Szíria között létrejött csapatszétválasztási megállapodás felügyeletére hoztak létre, még mindig a helyén van a Golán-fennsíkon. A másik művelet az UNEF II. a Sínai-félszigeten. Az elkövetkező években a Közgyűlés ismételten kérte a közel-keleti nemzetközi békekonferencia összehívását az ENSZ égisze alatt. A Közgyűlés 1974-ben meghívta a Palesztin Felszabadítási Szervezetet (Palestine Liberation Organization – PLO), hogy megfigyelőként vegyen részt a Közgyűlés munkájában. A következő évben létrehozta a Palesztin Nép Elidegeníthetetlen Jogainak

117

Gyakorlásával Foglalkozó Bizottságot, amely a Közgyűlés alárendelt szerveként működik, támogatja a palesztin nép jogait és a palesztin kérdés békés rendezését. Az Egyiptom és Izrael közötti kétoldalú tárgyalások – amelyeken az Egyesült Államok közvetített – 1978-ban a Camp David-i megállapodásokhoz és az 1979. évi egyiptomi–izraeli békeszerződéshez vezettek. Izrael visszavonult a Sínaifélszigetről, amely visszakerült Egyiptomhoz. 1994-ben Izrael és Jordánia békeszerződést kötött. Libanon. 1975 áprilisától 1990 októberéig Libanont polgárháború sújtotta. Korábban Dél-Libanon volt az ellenségeskedések színtere, egyrészről a palesztin csoportok, másrészről az izraeli erők és azok helyi libaboni segédcsapatai között. Miután 1978-ban Izrael behatolt Dél-Libanonba egy palesztin kommandó izraeli támadását követően, a BT elfogadta a 425(1978) és a 426(1978) számú határozatokat, amelyek az izraeli csapatok visszavonására szólítottak fel, és létrehozta az ENSZ Libanoni Ideiglenes Haderejét (UNIFIL). Ezt az erőt azért állították fel, hogy megerősítse az izraeli visszavonulást, és helyre állítsa a nemzetközi békét és biztonságot, továbbá segítse Libanon fennhatóságának a helyreállítását a térségben. 1982-ben intenzív tűzharc után Dél-Libanonban és az izraeli–libanoni határon át az izraeli csapatok bevonultak Libanonba, elérték és körbefogták Bejrútot. Izrael 1985-ben visszavonult az ország nagy részéből, ám ellenőrzése alatt tartott egy földsávot Dél-Libanonban, ahol az izraeli erők és a helyi libanoni segédcsapatok maradtak. Ez a földsáv részben átfedi az UNIFIL felvonulási területét. Az ellenségeskedés folytatódott a libanoni csoportok és az izraeli erők között. 2000 májusában az izraeli csapatok a BT 1978. évi határozatainak megfelelően visszavonultak. A BT megerősítette a főtitkár tervét, hogy segítsék helyreállítani Libanon fennhatóságát. A helyzet azonban a „kék vonal” mentén, amely Izrael visszavonulását jelölte Dél-Libanonból, ingatag maradt. A feszültség 2005 februárjában fokozódott, amikor a korábbi libanoni miniszterelnököt, Rafiq Haririt meggyilkolták. Novemberben a BT támogatta egy különleges törvényszék felállítását, hogy vád alá helyezzék azokat, akik feltehetően felelősek a gyilkosságért. Áprilisban az ENSZ ellenőrizte a szíriai csapatok, a katonai eszközök és a hírszerzési műveletek visszavonását Libanonból. Májusban és júniusban parlamenti választásokat tartottak az ENSZ segítségével. A „kék vonal” mentén az erőszakos cselekmények folytatódtak 2005 és 2006 folyamán időnkénti összecsapásokkal Izrael és a Hezbollah között. Amikor 2006 júliusában a Hezbollah két izraeli katonát foglyul ejtett, Izrael légitámadással válaszolt, a Hezbollah ezt rakétatámadással torolta meg. A harcok augusztusban fejeződtek be a BT 1701(2006) számú határozatának a rendelkezései szerint, amely az ellenségeskedések azonnali befejezését kérte, amelyet a libanoni csapatok telepítése, követhet, majd az UNIFIL békefenntartó tevékenységének jelentős bővítése egész Dél-Libanonban; továbbá az izraeli erők visszavonása a térségből. Nagy mennyiségű ENSZ-segélyt küldtek a területre, és megerősítették a békefenntartókat. Az UNIFIL-nek jelentős problémát okozott, hogy a 34 napos háborúból hátramaradt közel 1 millió darab fel nem robban lőszer, amely jelentős veszélyt jelentett. 2007 áprilisában a BT – aggódva fegyverembargójának megsértése miatt a libanoni–szíriai határon – felkérte a főtitkárt, hogy küldjön egy független missziót a határ ellenőrzésének a felmérésére, amely a BT szerint hiányzott. A főtitkár akciókat javasolt a helyzet orvoslására.

118

2007-ben összetűzések robbantak ki egy palesztin tábornál palesztin fegyveresek és a libanoni erők között. Robbanások sorozata rázta meg Bejrútot, közöttük egy megölt egy libanoni parlamenti képviselőt és kilenc más személyt. Egy UNIFIL elleni támadás hat békefenntartó halálát okozta, továbbá rakétákat lőttek Izraelre. 2008-ban összecsapások robbantak ki a kormány melletti és elleni erők között. A Hezbollah lezárta Bejrút nemzetközi repülőterét és az utakat. Az ENSZ valamennyi felet felkért, hogy vegyenek részt a békés párbeszédben. Májusban, Dohában (Katar) egy hatpontos megállapodást fogadtak el a válság megszüntetésére, jóllehet az időnkénti összetűzések folytatódtak az év végéig. Javultak a kapcsolatok Szíriával, 2008 októberében diplomáciai kapcsolatokat létesítettek a két ország között. A főtitkár üdvözölte a parlamenti választások békés lebonyolítását 2009 júniusában, amikor a Saad Hariri által vezetett szövetség többséget szerzett a Parlamentben a Hezbollah koalíciójával szemben. Az újonnan megválasztott Hariri miniszterelnök novemberben nemzeti egységkormányt alakított. 2011 elején az egységkormány összeomlott, miután a Hezbollah és szövetségesei távoztak a kabinetből a Rafiq Hariri és mások 2005-ös meggyilkolásával kapcsolatos vizsgálat körüli viták miatt. Öt nappal később a Libanoni Különleges Törvényszék ügyésze bizalmas vádemelést adott be a Hariri elleni támadással kapcsolatban. A törvényszék jegyzője iktatta a vádiratot, amely az előzetes tárgyalást lefolytató bíróhoz kerül. A közel-keleti békefolyamat. 1987-ben palesztin felkelés (intifada) kezdődött Ciszjordánia és a Gázai-övezet megszállt területein a palesztin függetlenségért és államiságért. A Palesztin Nemzeti Tanács 1988-ban kikiáltotta a palesztin államot, amelyet a Közgyűlés tudomásul vett. A Közgyűlés abban is döntött, hogy a „Palesztina” elnevezést használják az ENSZ-rendszeren belül, amikor a Palesztin Felszabadítási Szervezetre hivatkoznak, a megfigyelői státuszára vonatkozó jogfenntartással. 1993 szeptemberében a madridi tárgyalások és az azt követő, norvég közvetítéssel folytatott megbeszélések után Izrael és a PLO kölcsönösen elismerték egymást, és aláírták az Ideiglenes Önkormányzati Elrendezés Elveiről Szóló Nyilatkozatot. Az ENSZ egy munkacsoportot hozott létre, amely a Gázai-övezet és Jerikó társadalmi és gazdasági fejlődésével foglalkozott. Az ENSZ segítségnyújtásával megbízott különleges koordinátort is kinevezett, akinek a feladatát 1999-ben kibővítették a közel-keleti békefolyamat jószolgálati támogatásával. 1994-ben kezdődött a hatalom átadása Izraeltől a Palesztin Hatóságnak (PA) a Gázai-övezetben és Jerikóban. Egy évvel később Izrael és a PLO egy olyan egyezményt írt alá a palesztin önkormányzatról Ciszjordániában, amely előírta az izraeli csapatok visszavonását és a polgári hatóság átadását Ciszjordániában egy megválasztott Palesztin Tanácsnak. 1996-ban Jasszer Arafatot választották a PA elnökének. 1999-ben egy ideiglenes megállapodás az izraeli csapatok további áthelyezéséhez vezetett Ciszjordániából, valamint megegyeztek a foglyokról, biztonságos folyosót létesítettek Ciszjordánia és a Gázai-övezet között, továbbá felújították a tárgyalásokat az állandó státusz kérdéseiről. Az Egyesült Államok közvetítésével 2000 közepén tartott magas szintű béketárgyalások azonban eredmény nélkül értek véget. A megoldatlan problémák közé tartozott Jeruzsálem státusza, a palesztin menekültkérdés, a biztonság, a határok és az izraeli települések.

119

Ez év szeptemberben újabb erőszakhullám következett. A BT ismételten kérte az erőszak befejezését, és megerősítette a két államról szóló elképzelést: miszerint Izraelnek és Palesztinának biztonságos és elismert határok között kell élnie egymás mellett. A két fél közötti tárgyalásokra irányuló nemzetközi erőfeszítések mindinkább a „kvartett”-mechanizmus keretében történtek, amelynek az összetétele: Európai Unió, Orosz Föderáció, Egyesült Államok és az ENSZ. 2003 áprilisában a kvartett egy olyan „útitervet” mutatott be, amely két államból álló állandó megoldáshoz vezet. A terv pontos szakaszokat és kiindulópontokat tartalmazott, párhuzamos és kölcsönös lépéseket kért mindkét féltől a konfliktus 2005-re történő befejezéséhez. Úgyszintén felvázolta a közel-keleti konfliktus átfogó rendezését is, beleértve a szíriai–izraeli és a libanoni–izraeli övezeteket. A BT a 1515(2003) számú határozatában megerősítette az útitervet, amelyet mindkét fél elfogadott. 2003 második felében azonban az erőszak jelentős mértékben kiújult. A közel-keleti békefolyamat különleges ENSZ-koordinátora kijelentette, hogy egyik oldal sem törődött a másik érdekeivel: Izrael számára a biztonság és a terroristatámadások elkerülése; a palesztinok számára az 1967 előtti határokon alapuló életképes és független állam. A palesztin öngyilkos robbantások folytatódtak, Izrael „válaszfalat” épített Ciszjordániában, ez a Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleménye szerint, amelyet a Közgyűlés igényelt, a nemzetközi joggal ellentétes. 2004 elején az izraeli miniszterelnök, Ariel Sharon bejelentette, hogy Izrael visszavonja katonaságát és településeit a Gázai-övezetből. Novemberben a PA elnöke, Jasszer Arafat meghalt, helyébe – az ENSZ technikai és logisztikai támogatásával 2005 januárjában tartott választások után – Mahmoud Abbas lépett. Februárban Sharon miniszterelnök és Abbas elnök találkozott Egyiptomban, és lépéseket jelentettek be az erőszak megállítására. Júniusban ismét találkoztak, szeptemberre az izraeli visszavonulás befejeződött. A tárgyalásos megoldás felé vezető hiteles folyamat végre lehetségesnek mutatkozott. Ennek az optimizmusnak az ellenére két fontos esemény történt 2006 januárjában, amely megváltoztatta a politikai tájképet: Sharon miniszterelnök szélhűdést szenvedett, és kómába esett, a palesztinok pedig törvényhozói választásokon a militáns Hamász frakciót juttatták hatalomra. A kvartettől és másoktól jövő felhívások ellenére a Hamasz hivatalosan nem ismerte el Izrael létezéshez való jogát. Az izraeli kormány, amelyet ekkor Ehud Olmert vezetett, azt az álláspontot fogadta el, hogy az egész PA terroristaszerveződéssé vált, és befagyasztotta a palesztin adóbevételeket. Az erőszak eszkalálódott, ideértve rakéták indítását a Gázai-övezetből Izraelbe, a válaszként indított jelentős izraeli ellencsapásokat is. A nemzetközi donorok hátráltatták a Hamasz által vezetett kormány finanszírozását mindaddig, amíg nem ítéli el az erőszakot, nem ismeri el Izrael létezéshez való jogát, és nem tartja be az aláírt megállapodásokat. A humanitárius helyzet Ciszjordániában és a Gázaiövezetben romlott. 2007 májusában a palesztinok – a Hamasz harcosai és a Végrehajtó Haderő tagjai, valamint a PA biztonsági erői és a Fatah fegyveres csoportjai – közötti összecsapások következtében 68-an meghaltak, és több mint 200-an megsebesültek. Ennek eredményeként a PA Ciszjordániát, míg a Hamász a Gázai-övezetet ellenőrzi. A rakétatámadások a Gázai-övezetből Dél-Izraelbe fokozódtak, ezt a fegyveresek és a katonai berendezéseik elleni izraeli légi csapások követték. 2008 vége felé a Gázából induló tömeges rakétatámadásokat követően Izrael hadműveletet indított a terület ellen, amely szárazföldi invázióvá

120

fejlődött. 2009 elején a BT 1860(2009) számú határozata azonnali tűzszünetet követelt, amely az izraeli erők visszavonásához vezet Gázából, továbbá elítélte az erőszakot és a terroristacselekményeket. Intenzív diplomáciai erőfeszítések után Izrael egyoldalú tűzszünetet jelentett be január közepén, majd a Hamász ugyanezt tette. Ugyanabban a hónapban az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa a konfliktus vizsgálatát rendelte el, és hamarosan ezután Richard Goldstone-t nevezte ki a vizsgálócsoport élére. Egy szeptemberi jelentés egyebek mellett azt javasolta, hogy a BT ellenőrizze mind Izrael, mind a gázai hatóságok által végzett vizsgálatokat. A jelentés azt a következtetést vonta le, hogy mindkét oldal követett el háborús jogsértéseket. Két hónappal később a Közgyűlés 64/10 számú határozata jóváhagyta a Goldstone-jelentést, és felkérte a főtitkárt, tegyen jelentést a határozat végrehajtásáról „azzal a céllal, hogy további lépéseket vizsgáljanak meg akár a Biztonsági Tanács részéről” is. A kvartett megismételte, hogy a tárgyalásoknak a végső státuszra vonatkozó minden kérdést meg kell oldania, és megállapodáshoz kell vezetnie. 2010 márciusában sürgette Izraelt, hogy fagyasszon be a településekkel kapcsolatos mindenféle tevékenységet, megerősítette, hogy a nemzetközi közösség nem ismerné el az egyoldalú akciót, és hangsúlyozta, hogy Jeruzsálem státusza megoldásra váró kérdés. Szeptemberben az Egyesült Államok bejelentett egy egy éven belüli közvetlen izraeli–palesztin tárgyalást Washington D.C.-ben. A megbeszélések azonban megszakadtak, amikor a ciszjordániai települések építkezésére vonatkozó izraeli részleges moratórium lejárt. A palesztinok elvetik a tárgyalást mindaddig, amíg Izrael nem hosszabbítja meg az építkezések befagyasztását. Afganisztán Az ENSZ afganisztáni tevékenységének a legújabb fejezete 1995 szeptemberében kezdődött, amikor a tálib szekta az afganisztáni polgárháborúban az ország nagy részét megszállta, majd Kabult, a fővárost is. Burhannudin Rabbani elnök elmenekült, és csatlakozott az „Északi Szövetséghez”, amely az ország északi részén területeket ellenőrzött. Az évek során a BT többször hangoztatta aggályait, hogy az afgán konfliktus táptalajt jelent a terrorizmusnak és a kábítószerkereskedelemnek. 1998 augusztusában terrorista bombatámadás érte az Egyesült Államok nairobi (Kenya) és Dar es Salaam-i (Tanzánia) nagykövetségét, amelyek életek százait követelték. 1193(1998) számú határozatával a BT ismét aggodalmát fejezte ki a terroristák folytatódó jelenléte miatt Afganisztánban, majd decemberben 1214(1998) határozatában követelte, hogy a Talibán állítsa le, hogy a nemzetközi terroristáknak és szervezeteiknek menedékhelyet és tréninget nyújtsanak. Hivatkozva a Talibán mulasztására, miszerint nem reagált erre a követelésre, a BT 1999 októberében széles körű szankciókat vezetett be az ENSZ Alapokmánya kényszerítő rendelkezései szerint. A 1267(1999) számú határozatban tudomásul vette, hogy az Egyesült Államok – a nagykövetségi bombázások miatt – megvádolta Osama bin Ladent, és követelte, hogy a tálib frakció – amelyet soha sem ismertek el Afganisztán törvényes kormányának – adja át a megfelelő hatóságoknak, hogy bíróság elé állítsák. Ugyancsak októberben a BT jelentésekre alapozva aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy nem afganisztániak

121

ezrei vettek részt a harcokban a Talibán oldalán. Aggodalmát fejezte ki a polgári lakosság száműzése, azonnali kivégzések, civil emberek megbecstelenítése és önkényes fogva tartása, nők és lányok elleni erőszak és a válogatás nélküli bombázások miatt. A Talibán vallási intoleranciáját széles körben elítélték. 2001 elején két Buddha-szobrot robbantottak fel, amelyeket mintegy 1 300 évvel ezelőtt véstek ki a Bamiyan-völgyben, homokkő sziklafalból, köztük a világ legnagyobb Buddha-szobrát. Ebben az évben, később kormányrendelet követelte meg, hogy a hindu asszonyok – muzulmán társaikhoz hasonlóan – fátyollal takarják el magukat, és valamennyi nem muzulmánnak azonosító címkét kellett viselnie. 2001. szeptember 11-én Osama bin Laden al-Kaida szervezetének a tagjai négy utasszállító repülőgépet térítettek el az Egyesült Államokban, kettő belerepült a Világkereskedelmi Központba, New York Cityben, egy pedig a Pentagonba, az USA fővárosában, a negyedik pedig egy mezőre zuhant, Pennsylvaniában, miközben az utasok megpróbálták megállítani őket. A támadásokban közel 3 000 ember halt meg. A következő napokban az USA kormánya ultimátumot küldött a Talibánnak: adja ki bin Ladent, vessen véget a terroristacselekményeknek Afganisztánban, egyébként masszív katonai támadást kockáztat. A Talibán ezt visszautasította. Októberben az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság erői rakétatámadást indítottak a tálib katonai célpontok és bin Laden kiképző táborai ellen Afganisztánban. A két hétig tartó bombázást amerikai szárazföldi csapatok telepítése követte. Decemberben afgán milicisták amerikai bombázókkal támogatva offenzív csapásokat kezdtek az al-Kaida-erők feltételezett, hegytetőn lévő erődítménye ellen Tora Borában, Kelet-Afganisztánban, közel a pakisztáni határhoz. Ugyancsak a szeptember 11-ét követő hetekben a BT támogatta az afgán népnek a tálib rezsim leváltásáért folytatott erőfeszítéseit, miközben az ENSZ sürgette a párbeszédet az afgán felek között, amelynek célja széles körű támogatással rendelkező, minden oldalt képviselő kormány megalakítása volt. Az ENSZ égisze alatt az afgán politikai vezetők részére Bonnban (Németország) szervezett találkozón december elején megállapodás született egy ideiglenes megoldásról, az állandó kormányzati intézmények újbóli felállításától függően. Első lépésként Ideiglenes Afgán Hatóságot hoztak létre. 2001 decemberében a BT engedélyezte egy Nemzetközi Biztonsági Segélyerő (ISAF – International Security Assistance Force) létrehozását, amely segíti a Hatóságot a biztonság fenntartásában, Kabulban és a környező területeken. Később, ebben a hónapban Rabbani elnök nemzetközileg elismert kormánya átadta a hatalmat az új Ideiglenes Afgán Hatóságnak, amelynek elnöke Hamid Karzai volt, majd az első ISAF–csapatokat telepítették. 2002 januárjában az afganisztáni újjáépítést segítő nemzetközi konferencia több mint 4,5 milliárd dollárnyi felajánlást gyűjtött össze. Bejelentették, hogy egy Rendkívüli Loya Jirgát (az afganisztáni pastu nyelven ’Nagytanácsot’ jelent – a szerk.) – amely törzsi vezetőkből álló, hagyományos fórum a problémák megoldására – alakítanak, ez megválasztja az ideiglenes adminisztráció államfőjét, meghatározza az adminisztráció struktúráját és kulcsfontosságú személyzetét. A BT üdvözölte a Talibán összeomlása után bekövetkezett pozitív változásokat Afganisztánban, az új helyzetnek megfelelően a szankciókat az al-Kaidára és támogatóira irányította. Márciusban a BT létrehozta az ENSZ Afganisztáni Segélymisszióját (UNAMA), amely végrehajtja a bonni megállapodás szerint ráeső feladatokat olyan területeken, mint az emberi jogok, a jogrend és a nemek egyenlőségének a kérdése. A főtitkár különleges képviselője által vezetett misszió támogatja a

122

nemzeti megbékélést is, közben az Ideiglenes Hatósággal és utódjával koordinálva intézi az ENSZ humanitárius tevékenységét. Az UNAMA mandátumát azóta minden évben meghosszabbították. Néhány hónap múlva elkezdődött a tagválasztás a Rendkívüli Loya Jirgába. A kilencnapos tanácskozást júniusban nyitotta meg Zahiz Shah, Afganisztán korábbi királya, aki Hamid Karzait jelölte a nemzet vezetésére. Ezt követően Karzait megválasztották Afganisztán államfőjének, hogy vezesse az ideiglenes kormányt az elkövetkező két évben. 2004 januárjában az Alkotmányozó Loya Jirga megállapodott egy olyan szövegben, amelyet Afganisztán alkotmányaként fogadtak el. Októberben több mint 8 millió afgán járult az urnákhoz, és megválasztotta Hamid Karzait az ország első elnökének. 2005 szeptemberében – a kampány alatti tragikus támadások sorozata ellenére – az afgán emberek Nemzetgyűlésük és az Ideiglenes Tanácsok tagjaira szavaztak. A Parlamentet december végén beiktatták. Kábítószer-ellenőrzés, újjáépítés és fejlesztés. A 1990-es évek végére Afganisztán azzal vált hírhedtté, hogy a világ illegális ópiumának közel 80 százalékát állította elő (amely a heroin alapanyaga). Az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatalának jelentése szerint, 2007-re az ország 3 milliárd dollárnyi ópiumkereskedelme a világ illegális outputjának több mint 90 százalékát tette ki. Termelés főleg délen volt, ahol a Talibán profitált a kábítószer-kereskedelemből. 2008-ban és 2009-ben azonban az ópiumtermelés a jelentések szerint 36 százalékkal csökkent. 2006 januárjában, egy magas szintű csoport találkozóján Londonban bejelentették az afganisztáni szerződést (Afganistan Compact), amely egy ötéves program, a célja a demokratikus intézmények megszilárdítása, a bizonytalanság csökkentése, az illegális kábítószer-kereskedelem ellenőrzése, a gazdaság ösztönözése, a jog érvényre juttatása, alapvető szolgáltatások nyújtása az afgán embereknek és jogaik megvédése. A következő hónapban a BT egyöntetűen megerősítette a szerződést, amely az afgán kormány és a nemzetközi közösség közötti együttműködés keretrendszere. 2008 júniusában Afganisztán támogatására nemzetközi konferenciát rendeztek – társelnöke Afganisztán, Franciaország és az ENSZ –, amelyen 67 ország és 17 nemzetközi szervezet delegációja vett részt. A konferencián mintegy 20 milliárd dollárt ajánlottak fel a szerződés megvalósításának a finanszírozására, beleértve a 2009-ben és 2010-ben tartott választások – amikor Karzai elnököt újra megválasztották – előkészítésének a támogatását. A 2010. szeptemberi választások előtt a Talibán bizonyos területeken elriasztotta a falusiakat a szavazástól, ennek eredményeként a részvétel alacsony volt. A fokozottan feszült légkörben ténylegesen csak 4 millió afgán ment el szavazni. A fejődés fő akadálya változatlanul az, hogy nincs biztonság. Az UNDP azt állapította meg, hogy 6,6 millió afgánnak – a népesség egyharmadának – nem volt elég élelme, míg az öt év alatti gyermekek halandósági rátája és a szülésben életüket vesztő anyák részaránya a legmagasabb a világon. Biztonság. 2007 szeptemberében a BT aggodalmát fejezte ki a fokozott erőszak és a terrorizmus miatt, amikor elfogadta az ISAF bővítését. A helyzetet ismertetve a főtitkár kiemelte, hogy hosszú távon az eredmények fenntartásának a kulcsa a Nemzeti Biztonsági Erők, kiváltképpen a Nemzeti Rendőrség kapacitásának, autonómiájának és integritásának a növelése. E célok elérését nyilvánvalóan akadályozta az erőszak kiújulása és eszkalációja mindvégig 2008-

123

ban és 2009-ben. Az ENSZ kabuli vendégháza elleni tálib támadásban, 2009 októberében öt külföldi ENSZ-alkalmazottat és három afgánt gyilkoltak meg. 2010 januárjában a főtitkár, az afgán elnök és a brit miniszterelnök házigazdái voltak egy Afganisztánról szóló nemzetközi konferenciának, amely rávilágított annak szükségességére, hogy a biztonsági ügyeket 2011-re át kell adni az afgán hatóságoknak. Júliusban egy konferencia – amelynek házigazdája az ENSZ és az afgán kormány volt – megvitatta, hogy a jelenleg ISAF-ellenőrzés alatt álló afgán tartományokat 2014-ig át kell adni a Nemzeti Biztonsági Erőknek. A konferencia foglalkozott még a jó kormányzással, az igazságügyi rendszer pártatlanságával és az emberi jogokkal, valamint a kábítószer-kereskedelem által kiváltott folytonos problémával. A BT 2010 októberében még egy évre megújította az ISAF megbízatását. Irak Az ENSZ reakciója Irak 1990. évi kuvaiti inváziójára és Szaddám Husszein rendszerének 2003-as összeomlása utáni helyzetre illusztrálja azoknak a kihívásoknak a körét, amellyel az ENSZ-nek szembesülnie kell, amikor a nemzetközi béke és biztonság helyreállítására törekszik. A BT 660(1990) és 661(1990) számú határozataiban azonnal elítélte Kuvait megszállását, követelte Irak visszavonulását, és szankciókat léptetett életbe Irak ellen, beleértve a kereskedelmi és olajembargót. Novemberben a BT 1991. január 15-ét jelölte meg, ameddig Iraknak eleget kell tennie a 660(1990) számú határozatnak, és felhatalmazta a tagállamokat „minden szükséges eszköz” igénybevételére a nemzetközi béke és biztonság helyreállítására. 1991. január 16-án a BT által felhatalmazott – de nem az ENSZ által irányított és ellenőrzött – nemzetközi erők katonai műveleteket indítottak Irak ellen. Az ellenségeskedéseket februárban felfüggesztették, miután az iraki erők visszavonultak Kuvaitból. Április 8-án a BT a 687(1991) számú határozattal meghatározta a tűzszünet feltételeit. A BT határozatot hozott, hogy Irak tömegpusztító fegyvereit meg kell semmisíteni, ezért létrehozta az ENSZ Különbizottságát (UNSCOM – United Nations Special Commission) Irak leszerelésére, bejelentés nélküli ellenőrzési hatáskörrel, és hasonló ellenőrzési feladatokkal bízta meg a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget (IAEA) a nukleáris kérdések területén, amelyhez az UNSCOM is segítséget nyújtott. Demilitarizált övezetet is létrehozott az iraki– kuvaiti határ mentén. Ennek ellenőrzésére a 689(1991) számú határozattal felállította az ENSZ Iraki–Kuvaiti Megfigyelő Misszióját (UNIKOM – United Nations Iraq-Kuwait Observation Mission). A BT továbbá létrehozta az Iraki–Kuvaiti Határkijelölő Bizottságot, amelynek a határra vonatkozó döntéseit Irak 1994-ben elfogadta. Megalakította az ENSZ Kártalanítási Bizottságát is, hogy dolgozza fel a követeléseket, és – az iraki olaj eladásából származó haszon bizonyos százalékából – kártalanítsa a kormányokat, az állampolgárokat vagy vállalatokat mindenféle veszteségért és kárért, amelyet Irak kuvaiti inváziója okozott. Eddig a bizottság összesen 52,4 milliárd dollárnyi követelést fogadott el, amelyből 2010 végéig 30,7 milliárd dollárt fizettek ki. A kifizetések feldolgozása folyamatban van, Irak továbbra is befizeti olajból származó jövedelmének 5 százalékát a Kártalanítási Alapba. Aggódván a gazdasági szankcióknak az iraki emberekre gyakorolt súlyos humanitárius hatása miatt, a BT 1995 decemberében elindította az „Olajat élelemért“ programot, hogy bizonyos fokú segélyt nyújtson számukra. A 986(1995) számú

124

határozat létesítette ezt a programot, amelyben ellenőrizték az iraki kormány olajeladásait és azt, hogy élelmiszert és humanitárius ellátmányt vásároljon, továbbá menedzselje az élelmiszer szétosztását az országban. Ez volt az egyetlen megélhetési forrása a 27 millióra becsült iraki népesség 60 százalékának a program befejezéséig, 2003 novemberében. Miután a programmal kapcsolatos bizonyos állítások kezdtek nyilvánossá válni, a főtitkár által kinevezett Független Vizsgálóbizottság Paul Volcker (a Federal Reserve Board [USA] korábbi elnöke) elnökletével megállapította, hogy az Iraki Olajat Élelemért Programiroda vezetője rosszul vezette az irodát. A főtitkár azonnal visszavonta a vezető vád alóli mentességét. Az ENSZ számos menedzsmentreformjavaslatot valósított meg, megerősítette az erkölcsös magatartást, a belső ellenőrzést és számonkérhetőséget, valamint az átláthatóságot, a pénzügyi nyilvánosságot és a szabálytalanságot jelentő személyek védelmét. Az 1990-es években végzett vizsgálatok során az UNSCOM és az IAEA Irak tiltott, nagyarányú fegyverkezési programját és kapacitását fedezte fel, így felszámolta nukleáris, vegyi és biológiai fegyvereit. 1998-ban Irak arra kérte a Biztonsági Tanácsot, hogy szüntesse be az olajembargót, és kijelentette, hogy nincs több tiltott fegyvere. Az UNSCOM viszont kijelentette, nincs bizonyítéka arra, hogy Irak teljes mértékben eleget tesz a 687(1991) számú határozatnak. Októberben Irak felfüggesztette az együttműködést az UNSCOM-mal, amely utolsó misszióját decemberben vezette. Ugyanabban a hónapban az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság légicsapásokat indított Irak ellen. 1999 decemberében a BT 1284-es számú határozatával létrehozta az UNSCOM-ot helyettesítő ENSZ Ellenőrzési, Bizonyítási és Vizsgálati Bizottságát (UNMOVIC – United Nations Monitoring, Verification and Inspection Commission), jelezvén azt a szándékát, hogy felfüggeszti a gazdasági szankciókat Iraknak az UNMOVIC-cal és az IAEA-val való együttműködésétől függően. 2002 novemberében a BT elfogadta 1441-es számú határozatát, amely egy fejlett vizsgálati rendszerről gondoskodott, és lehetővé tette, hogy Irak a határozatainak eleget tegyen. Az ENSZellenőrök visszatértek Irakba, az UNMOVIC ügyvezető elnöke és az IAEA főigazgatója rendszeresen tájékoztatta a Biztonsági Tanácsot, amely azonban megosztott maradt abban, hogyan biztosítsák, hogy Irak teljesítette-e kötelezettségeit. A tárgyalások közepette, a Biztonsági Tanácsot megkerülve, Spanyolország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok 2003. március 17-i határidőt jelölt meg Iraknak a teljes leszerelésre. A katonai akció küszöbön állt, a főtitkár elrendelte az ENSZ nemzetközi személyzetének a visszavonását március 17-én, továbbá valamennyi művelet felfüggesztését. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság vezette koalíció katonai akciója három nappal később elkezdődött. Szaddám Husszein rendszerének összeomlása után májusban a BT elfogadta az 1483(2003) számú határozatát, amely hangsúlyozta az iraki nép jogát arra, hogy politikai jövőjét szabadon meghatározza. Elismerte a Koalíció (a „Hatóság”) fennhatóságát, felelősségét és kötelezettségeit mindaddig, amíg egy nemzetközileg elismert kormány le nem teszi a hivatali esküt. A nemzetközi szankciókat is feloldotta, és elrendelte az ENSZ-műveletek felújítását Irakban. 2003 augusztusában a BT 1500-as határozata létrehozta az ENSZ Iraki Segélymisszióját (UNAMI) azzal a mandátummal, hogy koordinálja a humanitárius és újjáépítési segélyt, segítse azt a politikai folyamatot, amely egy nemzetközileg elismert szuverén iraki kormány megalakításához vezet. Üdvözölte az Iraki Kormányzótanács megalakítását, amely fontos lépés ebbe az irányba.

125

2003. augusztus 19-én a bagdadi ENSZ-központ elleni terrortámadásban 22 fő vesztette életét, és több mint 150 megsérült. A halottak közül 15 ENSZ-alkalmazott volt. Közöttük volt a misszió vezetője, Sergio Vieira de Mello. A támadást követően a főtitkár visszahívta az ENSZ nemzetközi személyzetének nagy részét Bagdadból, csupán csak egy kis csoport maradt, főleg irakiak, akik alapvető humanitárius segítséget nyújtottak – ideértve élelem és víz szállítását, valamint az egészségügyi ellátást országszerte. Októberben a BT felhatalmazott egy egyesített parancsnokság alatt szolgáló többnemzetiségű erőt, hogy tegyen meg minden szükséges intézkedést, amely hozzájárul a biztonság és a stabilitás fenntartásához Irakban, valamint az UNAMI és az Iraki Ideiglenes Adminisztráció intézményeinek a biztonságához. Novemberben az Iraki Kormányzótanács és az Ideiglenes Koalíciós Hatóság (CPA – Coalition Provisional Authority) megegyezett abban, hogy 2004 júniusára helyreállítják az ország szuverenitását. Az Iraki Kormányzótanács és a CPA kérte az ENSZ-et, hogy segítse a szuverenitás helyreállítását. Ezt követően a főtitkár egy választási előkészítő csoportot küldött, hogy felmérje mi szükséges egy hiteles választás megtartásához 2005 januárjában. Ugyancsak felkérte iraki különleges tanácsadóját, aki 2004 áprilisában érkezett Irakba, hogy működjön együtt az irakiakkal e megállapodások végrehajtásában. Májusban az Iraki Kormányzótanács Iyad Allawit nevezte meg miniszterelnök-jelöltnek, és a következő hónapban a BT megerősítette az új ideiglenes kormány megalakítását. 2004. június 28-án a szuverenitás hivatalos letéteményese a CPA helyett az új ideiglenes iraki kormány lett. A 2004 júniusában megalakított Független Iraki Választási Bizottság mindössze 18 hónap alatt – az ENSZ támogatásával – két nemzeti választást és egy alkotmányos népszavazást vezényelt le a kirívóan súlyos biztonsági helyzet ellenére. 2005 elején milliók vettek részt az alkotmány megszövegezéséért felelős ideiglenes nemzetgyűlés megválasztásában. Az ideiglenes nemzetgyűlés első ülését 2005 márciusában tartotta. Az elnöke kérte az ENSZ-et, hogy segítse az ország új alkotmánya körüli konszenzus kialakítását és az alkotmány megszövegezését. Októberben, országos népszavazás keretében az alkotmánytervezetet elfogadták. A parlamenti választásokat decemberben tartották, amelyekben a szavazók milliói vettek részt valamennyi közösségből, továbbá több százezer megfigyelő, ügynök és választási dolgozó. 2006 júniusára az új kormányt megalakították. Az ENSZ segítséget ígért az iraki népnek és kormánynak a nemzeti dialógus és megbékélés elősegítésére. A sikeres politikai átmenet ellenére a biztonsági helyzet romlott, szektáns erőszak és bosszú hullámai söpörtek végig az országon. 2007 végére mintegy 2,2 millió iraki menekült el, és további 2,4 millió lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyt (IDPs – internally displaced persons) lehetett regisztrálni. Az ENSZ vezető szerepet játszott a menekült- és az IDP-helyzettel kapcsolatban. Mindamellett pozitív fejlemények is történtek. 2007 márciusában bejelentették a nemzetközi szerződést Irakkal, amelynek keretében a világ vezetői dollár milliárdokat ajánlottak fel az iraki ötéves béke és fejlesztési terv megvalósításához. Júniusban a BT megköszönte az UNMOVIC és az IAEA „teljes körű hozzájárulását”, és hivatalosan is visszavonta iraki megbízatásukat, különkülön. Augusztusban a BT megújította és kibővítette az UNAMI megbízatását, hogy utat nyisson az ENSZ fokozott szerepének az olyan területeken, mint a nemzeti megbékélés, a regionális párbeszéd, a humanitárius segítségnyújtás és az emberi jogok. 2008 augusztusában az ENSZ és az iraki kormány aláírta az ENSZ

126

iraki segítségnyújtás 2008–2010-re vonatkozó stratégiáját, amely három évre meghatározta az ENSZ támogatását Irak újjáépítéséhez, fejlesztéséhez és humanitárius szükségleteihez. Az UNAMI segítségével parlamenti választásokat tartottak 2010 márciusában, amelyen a szavazati joggal rendelkező lakosság 62 százaléka vett részt. Az iraki Legfelsőbb Bíróság júniusban érvényesítette az eredményeket, a BT felkért valamennyi politikai szereplőt, hogy vegyenek részt egy széles körű bázison alapuló folyamatban, amelynek a célja a képviseleti kormány megalakítása. Novemberben – több hónapos patthelyzet után – Irak főbb politikai pártjai megegyeztek a kormányalakításban, és decemberben a parlament egyhangúan elfogadta Nouri al-Maliki új kormányát. A koalícióban részt vesznek a kurdok, a síiták és a szunniták. Irak és az UNAMI 2010 májusában bejelentette az ENSZ Fejlesztési Segítségnyújtási Keretrendszerét 2011–2014-re, amely támogatja az ország ötéves nemzeti fejlesztési tervét. Augusztusban a BT meghosszabbította az UNAMI megbízatását újabb egy évre. India–Pakisztán Az ENSZ aktívan támogatja a harmonikus kapcsolatokat India és Pakisztán között, amelyeket a Kasmír feletti több évtizedes vita zavart meg. Ez az ügy az 1940-es évekre nyúlik vissza, amikor a Jammu és Kasmír fejedelemség – a felosztási terv és az 1947. évi indiai függetlenségi törvény alapján – szabadon választhatott, hogy Indiához vagy Pakisztánhoz csatlakozik. A főleg muzulmán Jammu és Kasmír hindu maharadzsája aláírta az állam csatlakozási okiratát Indiához. A BT először 1948-ban vitatta meg a kérdést, miután India panaszt tett, hogy a törzsi tagok és mások Pakisztán támogatásával és részvételével behatoltak Jammu és Kasmírba, és összetűzésekre került sor. Pakisztán tagadta a vádakat, és kijelentette, hogy Jammu és Kasmír csatlakozása Indiához törvénytelen. A BT intézkedéseket javasolt a harcok befejezésére, beleértve ENSZ katonai megfigyelők küldését. Létrehozta az ENSZ Indiai és Pakisztáni Bizottságát, amely javaslatokat tett a tűzszünetre és a csapatok visszavonására, továbbá ügydöntő népszavazásra. Mindkét fél elfogadta a javaslatot, ám nem tudtak megegyezni a népszavazás megtartásának a módjában. 1949 óta az ENSZ Katonai Megfigyelő Csoportja Indiában és Pakisztánban (UNMOGIP) ellenőrzi a tűzszüneti vonalat Jammu és Kasmírban. Az 1972. évi megállapodást követően a felek vállalták, hogy békés eszközökkel oldják meg a nézetkülönbségeiket, a feszültség azonban fennmaradt. 2003-ban India miniszterelnöke és Pakisztán elnöke kölcsönös lépések sorozatát kezdték el a kétoldalú kapcsolatok javítására. A főtitkár reményét fejezte ki, hogy a diplomáciai kapcsolatok normalizálása, a vasúti, közúti és légi közlekedési kapcsolatok helyreállítása és bevezetés alatt álló más bizalomépítő intézkedések egy fenntartható párbeszéd újrakezdéséhez vezetnek. Novemberben Pakisztán felajánlotta az egyoldalú tűzszünetet bevezetését az ellenőrzési vonalon Jammu és Kasmírban. India pozitívan válaszolt. Ezek az erőfeszítések végül egy csúcstalálkozóhoz vezettek 2004 elején Iszlámábádban (Pakisztán), Atal Bihari Vajpayee indiai miniszterelnök, valamint Pervez Musharraf pakisztáni elnök és Zafarullah Khan Jamali pakisztáni miniszterelnök között. A 2005-ben indított, mérföldkőnek számító buszjárat a tűzszüneti vonalon át a megbékélés meggyőző gesztusát jelentette, és esély volt a közel 60 éve elválasztott családok egyesítésére. A

127

Delhi-Lahore „barátság expressz” elleni támadás 2007 februárjában azonban 67 ember életét követelte, és közel 20 megsérült. A főtitkár egy nyilatkozatában, amely a Biztonsági Tanácsban is figyelmet keltett, határozottan elítélte a terroristabombázást, és kérte az elkövetők bíróság elé állítását. Megelégedését is kifejezte, hogy az indiai és pakisztáni vezetők – a bombázás nyomán – megerősítették eltökéltségüket a párbeszéd folytatásra. 2008 novemberében koordinált terroristatámadások hulláma söpört végig Mumbaiban, India pénzügyi központjában, amelyet a pakisztáni székhelyű terroristacsoport, a Lashkar-e-Taiba szélsőségesei követtek el. A támadás, amelyet globálisan elítéltek, három napig tartott, legalább 173 embert öltek meg, és több mint 300 sérült meg. Az indiai fegyveres erők műveletében a támadók a Taj Mahal Hotelben meghaltak, egyet pedig élve elfogtak. Noha Pakisztán elítélte a támadásokat, a terroristák által elkövetett rémtettek ismét erősen feszültté tették a két szomszéd közötti kapcsolatokat. A BT és a főtitkár elítélte a támadásokat, és sürgetett minden államot, működjenek együtt Indiával, hogy a terrorista akció elkövetőit, szervezőit, pénzelőit és szponzorait a bíróság elé állítsák. 2010 szeptemberében a főtitkár a kasmíri erőszakos cselekmények azonnali befejezését kérte, mert a jelentések szerint, június óta emberek tucatjait ölték meg ott. A következő hónapban kijelentette, hogy az ENSZ „az erőszakos szélsőségesek kihívásaival szembesülő Pakisztán mellett áll, és segíti az ország demokratikus átalakulását”. Tádzsikisztán A Szovjetunió felbomlása után 1991-ben Tádzsikisztán függetlenné vált. Hamarosan társadalmi és gazdasági válsággal, regionális és politikai feszültségekkel és a világiak (nem vallásosak), valamint az iszlámhű tradicionalisták közötti nézetkülönbségekkel szembesült, az ország polgárháborúba sodródott, amely több mint 50 000 életet követelt. 1994-ben a főtitkár különleges képviselőjének a védnöksége alatt folytatott tárgyalások tűzszüneti megállapodáshoz vezettek; a BT létrehozta az ENSZ Tádzsikisztáni Megfigyelő Misszióját (UNMOT – United Nations Mission of Observers in Tajikistan), amely segíti a megállapodás ellenőrzését. 1997-ben az ENSZ által támogatott tárgyalások békeszerződéshez vezettek. Az UNMOT a Független Államok Közössége (CIS) békefenntartó erejével és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (OSCE) missziójával szoros együttműködésben segítette a szerződés megvalósítását. Az első többpárti parlamenti választásokat 2000 februárjában tartották az országban. Az UNMOT májusban kivonult, helyét a nála sokkal kisebb ENSZ Tádzsikisztáni Békeépítési Hivatala (UNTOP – United Nations Tajikistan Office of Peacebuilding) vette át azzal a megbízatással, hogy segítse a béke megszilárdítását, és mozdítsa elő a demokráciát. Az UNTOP 2007 júliusában fejezte be a munkáját. Alighogy az UNTOP bezárásával az ENSZ közép-ázsiai politikai segítségnyújtásának egy fejezete lezárult, új kezdődött 2007 decemberében az ENSZ Közép-ázsiai Preventív diplomáciai Regionális Központjának a felavatásával. Az Asgabat (Türkmenisztán) székhelyű központot azért alapították, hogy segítse a régió kormányait a számos közös kihívás és fenyegetés békés és együttműködő kezelésében – beleértve a terrorizmust, a kábítószer-kereskedelmet, a szervezett bűnözést és a környezet pusztulását. A központ számos területen ajánl segítséget a kormányoknak, ideértve a kapacitásépítést a konfliktus megelőzéséért; a párbeszéd

128

megkönnyítését és a speciális projektekhez és kezdeményezésekhez a nemzetközi támogatás ösztönzését. A központ szorosan együttműködik az ENSZ-programokkal és szervekkel Közép-Ázsiában, valamint a regionális szervezetekkel. 2009–2011-ben prioritásai között volt található a határon át történő, jogellenes cselekményből eredő veszélyeztetés, például a terrorizmus, a kábítószer-kereskedelem és a szervezett bűnözés, továbbá a környezet romlása, olyan közös erőforrások kezelése, mint a víz és az energia, valamint az ingatag afganisztáni helyzetből eredő következmények. Kambodzsa Az ENSZ által kialkudott 1991. évi Párizsi Békeszerződés megvalósítását megelőzően Kambodzsa egy mély belső konfliktus és a relatív elszigeteltség állapotában volt. A francia gyarmatosításnak az 1950-es évekbeli befejezése óta az ország a vietnami háború átterjedésétől szenvedett az 1960-as és 1970-es években, amelyet pusztító polgári konfliktusok és Pol Pot népirtó diktatórikus uralma követett. A „vörös khmerek” rezsimje alatt, 1975-től 1979-ig közel 2 millió ember pusztult el öldöklés, betegség és éhínség következtében, sokan Kambodzsa hírhedt „gyilkos mezején”. 1993-ban az ENSZ Kambodzsai Átmeneti Hatósága (UNTAC – United Nations Transition Authority in Cambodia) segítségével az ország megtartotta első demokratikus választásait. Azóta az ENSZ intézményei és programjai segítik a kormányt a megbékélés és a fejlesztés megszilárdításában. Az Emberi Jogok Főbiztossága és a főtitkár különleges képviselője segítette azoknak a jogoknak az előmozdítását és védelmét, amelyek a jogrend és a demokratikus fejlődés sarokkövei. 2003-ban az ENSZ megállapodást kötött a kormánnyal egy speciális bíróság felállításáról és működtetéséről, hogy vádat emeljenek a vörös khmerek alatt elkövetett bűnökért. 2005-ben megalapították, bírái és ügyészei a következő évben tettek esküt. Tizenkét hónappal később megegyeztek a belső szabályokról. 2007 júliusában a Rendkívüli Kamarák Kambodzsa Bíróságain ismertették a vádakat az emberiesség ellen elkövetett bűntettekért, és számos vádlottat ideiglenesen fogva tartottak. 2008-ban azok a kambodzsaiak, akik a vörös khmerek uralma alatt szenvedted – ügyvédeik révén – először vettek részt a bírósági eljárásban. Ezt a bíróság Áldozatok Részlege úgy jellemezte, mint „a nemzetközi büntetőjog történelmi napját”. Ieng Sary, Ieng Thirith, Khieu Samphan és Nuon Chea – a Demokratikus Kambodzsai rezsim négy legrangosabb tagja állt a bíróság előtt – akik 2010-ben vád alá kerültek, emberiesség elleni bűncselekményekért – beleértve a gyilkosságot, a rabigába döntést, a kínzást és a nemi erőszakot. Vádolták őket a cham és a vietnami etnikai csoportok ellen elkövetett népirtásért, a genfi egyezmények súlyos megszegéséért, az 1956. évi kambodzsai büntetőjog megsértéséért, beleértve a gyilkosságot, a kínzást és a vallásüldözést. Mianmar Amióta Mianmar katonai vezetése 1990-ben érvénytelenítette a demokratikus választások eredményeit, az ENSZ kereste annak lehetőségét, hogyan segítheti a visszatérést a demokráciához, és hogyan javíthatja az emberi jogi helyzetet egy teljes körű támogatást élvező nemzeti megbékélési folyamat keretében. 1993-ban a Közgyűlés sürgette a gyors visszatérést a demokráciához, és kérte a főtitkárt, hogy segítse a kormányt ebben a folyamatban. Ebből a célból, a főtitkár élve jószolgálati

129

mandátumával, egymást követő különmegbízottakat nevezett ki, hogy párbeszédet folytassanak valamennyi féllel. A Közgyűlés 1993 óta évente meghosszabbította a főtitkár jószolgálati mandátumát. Az ENSZ e megbízatás révén keresi annak a lehetőségét, hogy négy területen előrelépjen: politikai foglyok szabadon bocsátása, minél teljesebb körű politikai folyamat, az ellenségeskedések megszüntetése a határterületeken és a humanitárius segítségnyújtásnak kedvezőbb környezet. 2004 és 2006 között egy idő után semmilyen magas szintű párbeszéd sem volt az ENSZ és a kormány között, így a főtitkár jószolgálati misszióját 2006-ban felújították a politikai ügyekért felelős főtitkárhelyettes kétszeri látogatásával, akit később Ban Ki Mun főtitkár mianmari különleges tanácsadójának nevezett ki. 2007-ben a különleges tanácsadó további két alkalommal utazott az országba, találkozott Mianmar felső vezetésével, valamint a fogva tartott ellenzéki vezetővel, Ang Szán Szu Csível (Daw Aung San Suu Kyi), és pártjának, a Nemzeti Liga a Demokráciáért képviselőivel. A különleges tanácsadó magas szintű konzultációsorozatot folytatott az érdekelt tagállamokkal Európában és Ázsiában. A BT elnöki nyilatkozatot adott ki, amelyben kifejezte „szilárd és rendületlen támogatását” a főtitkár jószolgálati missziója iránt. A BT 2008-ban hangsúlyozta annak szükségességét, hogy a kormány „olyan feltételeket és atmoszférát teremtsen, amely széles körű támogatottságot élvez, és hiteles folyamathoz vezet”. Időközben a katonai irányítással megfogalmazott és általuk elfogadott új alkotmányról ebben az évben népszavazást tartottak, ezt a nemzetközi közösség kritizálta. A főtitkár 2009-ben a kormány meghívására meglátogatta az országot. Érvelt valamennyi politikai fogoly szabadon bocsátása mellett, beleértve Ang Szán Szu Csít, az érdemi párbeszéd felújítása mellett a kormány és az ellenzék között, valamint olyan feltételek megteremtése mellett, amelyek hiteles és törvényes választásokhoz vezetnek. Augusztusban azonban Ang Szán Szu Csít három év kemény kényszermunkára ítélték, amelyet 18 hónapos házi őrizetre enyhítettek. Az ítéletet a főtitkár kritizálta. Az ENSZ különleges jelentéstevője – akit a kormány meghívására neveztek ki a mianmari emberi jogi helyzet ellenőrzésére és jelentés megtételére – megbízatását 1992-ben kapta, utoljára 2010 februárjában látogatta meg az országot. 2010 márciusában a kormány új választási törvényeket fogadott el. A politikai pártok bejegyzésére vonatkozó törvény megtiltotta, hogy a börtönben lévő elítéltek vagy politikai párt tagjai szavazzanak, amely gyakorlatilag megakadályozta, hogy Ang Szán Szu Csí részt vegyen a szavazásokon, kivéve, ha a házi őrizetből kiszabadul. A főtitkár kijelentette, hogy az új választási jogszabályok nem felelnek meg „a nemzetközi elvárásoknak, amelyek meghatározzák, hogy mi is szükséges egy teljes körű részvételt biztosító politikai folyamathoz”. Azután májusban egy ciklon – több tízezer halottat és eltűntet hátrahagyva – letarolta az Irrawaddy deltavidékét. A becslések szerint a katasztrófa 1,2–1,9 millió embert érintett, ennyi ember vált hajléktalanná, és a betegség, valamint a lehetséges éhínség kockázatával szembesült. Az ENSZ-intézmények segítséget ajánlottak, de a kormány csak korlátozott mennyiségű segélyt engedett be, és korlátozta a külföldi segélymunkások mozgását. A főtitkár „mélységes aggodalmát és mérhetetlen csalódottságát” fejezte ki „a súlyos humanitárius válságra adott elfogadhatatlanul lassú reakció” miatt, majd Mianmarba ment, hogy meggyőzze a kormányt, fogadja el a nemzetközi segélyt. A megbeszélések után a kormány beengedte a humanitárius személyzetet, akik június elején érkeztek. Abban is megegyeztek, hogy a segélyezést

130

a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) vezeti. Így jött létre az ASEAN– ENSZ–Mianmar háromoldalú mechanizmus. Később, ebben az évben a Közgyűlés elnöke – miután a különleges tanácsadó tájékoztatta augusztusi mianmari látogatásáról – „a Közgyűlés rendelkezése szerint Mianmarban a nemzeti megbékélés, a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartásának” a folytatását kérte. A főtitkár kijelentette, hogy „Mianmar elkötelezettségének a hiánya mélységesen nyugtalanító”, és „ellenkezik az ENSZszel való, kinyilvánított együttműködési politikájával”. 2010 novemberében a főtitkár úgy jellemezte az akkori választásokat – amelyek 20 év óta az elsők voltak Mianmarban, és csak a harmadik többpárti választás volt több mint 60 év alatt, a függetlenség óta –, hogy „nem eléggé széles körű részvételt biztosító, és nem eléggé átlátható”, és felszólított valamennyi politikai fogoly szabadon bocsátására. Nepál A tíz évig tartó fegyveres konfliktus 2006-ban fejeződött be Nepálban az átfogó békeszerződés előírásai szerint, amelyet politikai pártok kormányzó szövetsége és a maoista lázadók – akik 1996 óta fegyveres harcot vívtak a dél-ázsiai országban – írták alá. A szerződésre hat hónappal azután került sor, hogy a maoistákkal lazán koordináló népi mozgalom véget vetett Nepál tekintélyelvű monarchiájának. Az elsöprő változások és következményeik közepette, Nepál kérésére az ENSZ fontos szerepet játszott, segítette az emberi jogi helyzet javítását és a béke megszilárdítását az országban. Az ENSZ tevékenysége Nepálban, 2005-ben akkor vált kézzelfoghatóvá, amikor az ENSZ emberi jogi főbiztosa egy jókora hivatalt hozott létre az országban. A hivatal kulcsszerepet játszott az emberi jogi kötelezettségek ellenőrzésében, amelyeket a tűzszüneti eljárási szabályok, valamint a békeszerződés emberi jogi rendelkezései tartalmaztak. A hivatal jelentéseivel és nyilatkozataival győzi meg a nepáli biztonsági erőket és a maoistákat, hogy tanúsítsanak mérsékletet, és állítsák le a civil lakosságot ért szándékos támadásokat. Az ENSZ hosszú éveken át tartó politikai törekvéseinek az volt a célja, hogy befejezzék az ellenségeskedést, és ösztönözze a tárgyalásos politikai megoldást. 2006-ban, miután a kormány az ENSZ segítségét kérte, a főtitkár egy előzetes felmérést végző missziót küldött az országba. Ezután a kormány és a maoisták azonos levelet küldtek a főtitkárnak, kérték, hogy az ENSZ segítse a tűzszüneti eljárási szabályok ellenőrzését; kísérje figyelemmel az alkotmányozó nemzetgyűlési választásokat; a civil személyzet bevetését, hogy ellenőrizzék és igazolják a maoista fegyveresek és fegyvereik kényszerű elszigetelését a kijelölt szálláskörzetekben; és ellenőrizze, hogy a nepáli hadsereg a barakkjaiban marad, és nem használja a fegyvereit. Ugyanabban az évben a főtitkár nepáli személyes képviselőjének jelentős szerepe volt abban, hogy a pártok közös elvi síkot találtak a kulcskérdésekben, ideértve az alkotmányozó nemzetgyűlési választások szervezését, a fegyverek és a hadseregek menedzselését, valamint a konszenzus kialakítását az ENSZ szerepéről a békefolyamatban. Amikor a kormány a két oldallal megegyezően kérte az ENSZ segítségét, a BT 1740(2007) számú határozatával létrehozta az ENSZ Nepáli Misszióját (UNMIN). , Az UNMIN számos fronton volt aktív. Fegyverzetellenőrei felügyelték a maoista fegyverek és fegyveresek regisztrációját. Az UNMIN választási szakértői technikai segítséget nyújtottak a nepáli választási bizottságnak az alkotmányozó nemzetgyűlési választások tervezésében, előkészítésében és lebonyolításában.

131

Az UNMIN-től független választási ENSZ-ellenőrök kis csoportja részt vett a választási folyamat minden technikai területének az átvizsgálásában, és jelentést készített a választás lebonyolításáról. Időközben az UNMIN civil ügyekkel foglalkozó tisztjei lehetővé tették, hogy a misszió a Katmandun kívüli közösségeket bevonja, és segítse a békés választásokat biztosító légkör kialakítását. A BT gratulált a nepáli népnek a 2008. évi, nagymértékben békés választásokhoz, és valamennyi pártot sürgetette, hogy tartsák tiszteletben a nép akaratát és a jogrendet. Miután az Alkotmányozó Nemzetgyűlés először összeült, és Nepált köztársasággá nyilvánította, megalakították a kormányt, amelyben mindkét oldal részt vett, a főtitkár 10 millió dollárnyi segélyt engedélyezett Nepál számára az ENSZ Békeépítési Alapjából. A főtitkár 2009-ben, egy nepáli látogatás után azonban törékenynek minősítette a helyzetet, és ez be is bizonyosodott. Politikai patthelyzet állt elő. Mintegy 3 000 korábbi maoista harcos – akikről kiderült, hogy gyermekek – lefegyverzése után – amely egy kulcsfontosságú komponense volt a kormány, a maoisták és az ENSZ által aláírt akciótervnek 2009-ben – az ország szembenálló politikai csoportjai 2010 szeptemberében elfogadták az úgynevezett négypontos megállapodást, amely szerint 2011. január 14-ig megoldják a békefolyamat még hátralévő feladatait. Megegyeztek abban is, hogy a volt maoista fegyveresek társadalmi beilleszkedését és rehabilitációját addig befejezik. A BT viszont 1939(2010) számú határozatával meghosszabbította az UNMIN megbízatását 2011. január 15-ig, ezután a megbízatás véget ért. Bougainville / Pápua Új-Guinea 1998 elején, a Bougainville-sziget függetlensége miatti, egy évtizedes fegyveres konfliktus után Pápua Új-Guinea kormánya és Bougainville vezetői elfogadták a Lincoln Egyezményt, amely megszabta a békefolyamat kereteit. Az egyezmény szerint a regionális fegyverszünet-ellenőrző csoportot – ellenőrök Ausztráliából, Fidzsiről, Új-Zélandról és Vanuatuból – átalakították békeellenőrző csoporttá. A Lincoln Egyezménnyel összhangban Pápua Új-Guinea kormánya kérte és megkapta a Biztonsági Tanácstól az egyezmény megerősítését, valamint egy kisebb ENSZ megfigyelő misszió felállítását. Az ENSZ Bougainville-i Politikai Hivatala (UNPOB – United Nations Political Office in Bougainville) az ENSZ első politikai missziója a Délcsendes-óceáni térségben, ugyanebben az évben kezdett működni. 2001-ben, több mint kétévnyi tárgyalások után, amelyeket az UNPOB támogatott és vezetett, a felek aláírták a bougainville-i békeszerződést, amely gondoskodott a fegyverleadási tervről, az autonómiáról és a népszavazásról. Az UNPOB vezető szerepet játszott a fegyverleadási terv felügyeletében. A terv második szakaszának – az UNPOB által igazolt – befejezése megnyitotta az utat a bougainville-i alkotmány megszövegezéséhez, valamint az autonóm bougainville-i kormány megválasztásának az előkészítéséhez. 2004-ben, a fokozott bougainville-i stabilitás tükrében, az ENSZ egy kisebb misszióval helyettesítette az UNPOB-ot, az ENSZ Bougainville-i Megfigyelő Missziójával (UNOMB – United Nations Observer Mission in Bougainville). Az első autonóm kormány megválasztását Pápua Új-Guinea Bougainville tartományában a következő évben tartották. 2005 júniusában a sziget új autonóm tartományi kormánya, ideértve az elnököt és a Képviselőházat, felesküdött. Az UNOMB munkája ezzel véget ért. A bougainville-i háború nem keltett jelentősebb figyelmet, ám brutális volt, mintegy 15 000 életet követelt az 1980-as és 1990-es évek folyamán. Az ENSZ

132

erőfeszítései sikeresnek bizonyultak: részt vett a tárgyalásokban, közvetített, és elősegítette a konfliktus megoldását. Az ENSZ vállalta mintegy 2 000 fegyver begyűjtését és megsemmisítését, arra ösztönözte a feleket, hogy egyezzenek meg a választások megszervezésében, és elősegítette a választásokat. Kelet-Timor 2002-ben a korábban függésben lévő Kelet-timori Terület Timor-Lesteként kikiáltotta függetlenségét azt követően, hogy az ENSZ-szel sok éven át együttműködött az önrendelkezésért folytatott harcban. Alkotmányozó nemzetgyűlése ezután átalakult nemzeti parlamentté, és szeptemberben Kelet-Timor az ENSZ 191. tagállama lett. A függetlenség kikiáltása után a BT létrehozta az ENSZ Kelet-timori Támogató Misszióját (UNMISET – United Nations Mission of Support in East Timor), hogy segítse a születendő államnak az alapvető adminisztráció kifejlesztését, gondoskodjon az ideiglenes rendészeti szervekről és a biztonságról, felépítse a rendőrséget, és hozzájáruljon a külső és belső biztonság fenntartásához. Az UNMISET 2005-ben befejezte munkáját, helyébe az ENSZ Kelet-timori Hivatala (UNOTIL – United Nations Office in Timor-Leste) lépett, amelynek az volt a célja, hogy támogassa a fontos állami intézmények, a rendőrség és a határőrség felállítását, továbbá gondoskodjon a demokratikus kormányzás oktatásáról és az emberi jogok tiszteletben tartásáról. 2006-ban a fegyveres erők közel 600 tagjának elbocsátása válságot váltott ki, amely májusban tetőzött, és az erőszak haláleseteket is okozott. A kormány kérésére a BT nemzetközi rendőri és katonai erőket vonultatott fel a fontos helyek és berendezések biztosítására. A főtitkár odarendelte különmegbízottját, hogy segítse a válság megszüntetését és a politikai megoldás kidolgozását. A politikai szereplők közötti széles körű tárgyalásokat követően új kormányt alakítottak júliusban. A következő hónapban a BT új, kibővített műveletet hozott létre, az ENSZ Kelet-timori Integrált Misszióját (UNMIT), hogy támogassa a kormányt „a stabilitás megszilárdításában, a demokratikus kormányzás kultúrájának erősítésében és a timori érdekeltek közötti párbeszéd előmozdításában”. Azóta a stabilitást az országban nagymértékben fenntartották, 2007-ben elnök- és parlamenti választásokat bonyolítottak, általánosságban nyugodt, biztonságos légkörben. 2008 elején egy volt katonatiszt által vezetett csoport megtámadta KeletTimor elnökét és miniszterelnökét. A BT elítélte a támadásokat, és valamennyi fél teljes együttműködését sürgette, hogy a felelősöket bíróság elé állítsák. A BT üdvözölte a főtitkárnak azt a szándékát, hogy szakértő missziót küld, amely márciusban felmérte a nemzeti rendőrség szükségleteit és az UNMIT rendőri készségfejlesztő programjának a helyi viszonyokhoz történő igazítását. Az ezt követő jelentés szerint az UNMIT-nek problémái voltak a telepítéssel, a kapacitással, az ellentétes képzési előírásokkal, az erőforrásokkal és a megbízatásához szükséges időkerettel. Egy újabb ENSZ-csoport látogatta meg Kelet-Timort, hogy a jelentésben tett ajánlások megvalósításához kezdjen, ideértve az UNMIT rendőri feladatainak a fokozatos átadását a timori rendőrségnek. Később a BT elfogadott egy elnöki nyilatkozatot, amely dicsérte a timori vezetésnek és intézményeknek a „gyors, határozott és felelős magatartását”, ahogyan reagáltak a támadásokra. Újra megerősítette a biztonsági szektor felülvizsgálatának és reformjának a fontosságát, a nemzetközi közösség tartós támogatásának a szükségességét, amelyek segítik Kelet-Timor intézményeinek a fejlesztését.

133

2009-ben, az ENSZ égisze alatt szervezett – az ország függetlenségéhez vezető – népszavazás évfordulóján a BT elismerését fejezte ki Kelet-Timor népének és kormányának a béke, a stabilitás és a fejlődés érdekében tett erőfeszítéseikért. A következő évben, februárban a BT egy évvel meghosszabbította az UNMIT megbízatását, emellett támogatta a főtitkárnak azt a szándékát, hogy az UNMIT rendőri részlegét átalakítsa, ezáltal segítse a rendőri feladatok fokozatos átadását a nemzeti rendőrségnek.

Európa Ciprus Az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Erejét (UNFICYP), 1964-ben alapították azzal a céllal, hogy megakadályozza a ciprusi görög és török közösségek közötti harc kiújulását, és hozzájáruljon a közrend helyreállításához és fenntartásához, valamint a normális viszonyok visszaállításához. 1974-ben az ország Görögországgal való unióját favorizáló ciprusi görögök és görög elemek puccsát Törökország katonai intervenciója, majd a szigetország tényleges kettészakadása követte. Azóta az UNFICYP felügyeli az 1974. augusztus 16-án hatályba lépett tényleges tűzszünetet, és puffer zónát tart fenn a Ciprusi Nemzeti Gárda, valamint a Török Nemzeti Gárda és a ciprusi török erők frontvonalai között. Mivel politikai megoldás nem jött létre, az UNFICYP továbbra is jelen van a szigeten. A főtitkár, jó szolgálatát felajánlva egy átfogó megoldás kidolgozásában, a két szomszédos ciprusi vezető közötti megbeszélések házigazdája volt 1999-ben és 2000-ben, amelyeket 2002-től közvetlen megbeszélések követtek. Benyújtott egy átfogó javaslatot is a két vezető közötti nézetkülönbség áthidalására, ám nem tudtak megegyezni abban, hogy ezt időben népszavazásra bocsássák mindkét oldalon, így téve lehetővé azt, hogy az újraegyesített Ciprus írja alá a csatlakozási szerződést az Európai Unióval. A megbeszéléseket 2003-ban felfüggesztették. Ebben az évben, áprilisban a ciprusi török hatóságok határátkelőhelyeket nyitottak meg a lakosság átutazására – a ciprusi görögök északra, a ciprusi törökök délre – közel három évtized után először. Az ENSZ mérnökei javították az utakat, a BT hozzájárult ahhoz, hogy bővítsék az UNFICYP rendőri komponensét, és hogy biztosítsák az emberek és a járművek biztonságos és fegyelmezett átkelését. Hét hónap alatt mintegy 2 millió átkelés történt. A főtitkár üdvözölte az új kezdeményezést, ám hangsúlyozta, hogy ez nem helyettesíti az átfogó megoldást. 2004-ben a ciprusi görög és a ciprusi török vezetők – a biztosítékot nyújtó országokkal (Görögország, Törökország és az Egyesült Királyság) együtt – a főtitkár részletes javaslatai alapján felújították a tárgyalásokat New Yorkban. Hatheti tárgyalások után, amikor a megegyezés már közel volt, a főtitkár közbelépett azért, hogy befejezzék „a ciprusi probléma átfogó megoldását”, amely egy Egyesült Ciprusi Köztársaság létrehozására szólított fel – ez a ciprusi görög alkotmányos államból és a ciprusi török alkotmányos államból állna, amelyeket egy szövetségi kormány köt össze. A ciprusi görög népszavazáson a szavazók hetvenhat százaléka ellenezte a tervet, míg ciprusi török népszavazáson a szavazók 65 százaléka támogatta. Mindkét közösség jóváhagyása híján a terv megbukott, így Ciprus megosztott és militarizált szigetként lépett be az Európai Unióba.

134

2006-ban a ciprusi görög és a ciprusi török vezetők személyesen találkoztak az ENSZ politikai ügyekért felelős főtitkárhelyettesének jelenlétében. „Az elvek sorozatát” és a „két vezető döntését” tartalmazó megegyezésben elkötelezték magukat Ciprus egyesítése mellett, amely két övezetből áll, kétközösségű föderáción és politikai egyenlőségen alapul, ahogyan ezt a BT határozatai megállapítják, és kötelezettséget vállaltak egy olyan folyamat mellett, amely ehhez a célhoz vezet. 2007-ben is találkoztak a főtitkár különleges képviselőjének ciprusi rezidenciáján, ahol megegyeztek a folyamat mielőbbi elkezdésének szükségességében. A tárgyalások utolsó fordulóját azután kezdeményezték, hogy 2008-ban a ciprusi görög és a ciprusi török vezetők megegyeztek, és azt is eldöntötték, hogy határátkelő helyet nyitnak a Ledra utcán a régi város, Nicosia központjában, amely hosszú évek óta Ciprus megosztásának a jelképe volt. Később tárgyalások kezdődtek, és a két vezető, képviselőik és szakértőik közös tanulmányokat készítettek, amelyben közzétették a két oldal álláspontját a különböző kérdésekben, és jelezték a közeledés és a széthúzás területeit. Ezek a tárgyalások 2011-ben folytatódtak. Georgia (Grúzia) Az abházok és a grúzok közötti kapcsolat évtizedeken át feszült volt. 1990-ben az abház helyi hatóságok (Abházia grúziai északnyugati régiója) ismételt kísérleteket tett arra, hogy az 1991-ben függetlenné vált Grúziától elszakadjon, és ez fegyveres összetűzésekbe torkollott 1992-ben. Több százan haltak meg, és mintegy 30 000 ember menekült az Orosz Föderációba. A főtitkár 1993-ban kinevezett megbízottja közvetíteni kezdett a felek között, később, ugyanebben az évben tűzszüneti megállapodás született. A BT létrehozta az ENSZ Georgiai Megfigyelő Misszióját (UNOMIG – United Nations Observer Mission in Georgia), hogy ellenőrizze a megállapodás teljesítését. A harcok azonban kiújultak, és polgárháborúvá váltak. 1994-ben a felek moszkvai találkozójukon megegyeztek egy új tűzszünetben, amelyet a Független Államok Közösségének (CIS) békefenntartó ereje ellenőriz. Az UNOMIG ellenőrizte a megállapodás végrehajtását, és figyelemmel kísérte a békefenntartó erő működését. Az évek során a főtitkár egymást követő különleges képviselői folytattak megbeszéléseket, a főtitkár közben hangsúlyozta az átfogó rendezés szükségességét. A feszültség Grúzia és Oroszország között fokozódott, és 2008-ban teljes körű háborúvá eszkalálódott Dél-Oszétia miatt, amelyet az 1994. évi tűzszüneti egyezmény érvénytelenítése követett, majd a CIS-misszió véget ért. Az ellenségeskedések drámai eszkalációja jelentős hatással volt a grúz–abház konfliktuszóna helyzetére és az egész konfliktusrendezési folyamatra. Abházia szeparatista erői második frontot nyitottak, és augusztusban megszállták Grúzia nyugati területét. Az orosz elnök azonnal bejelentette szándékát a katonai műveletek leállítására Grúziában, ám a csapatok Dél-Oszétiában és Abháziában maradtak – amelyet Oroszország „függetlennek” ismert el, Grúzia viszont orosz megszállás alatti területnek. Az UNHCR becslései szerint mintegy 192 000 ember kényszerült elhagyni otthonát a 2008. augusztusi konfliktus folyamán. Az UNOMIG-misszió 2009 júniusában befejeződött, mivel a BT tagjai nem tudtak konszenzust elérni megbízatásának a meghosszabbításáról. Az ENSZ-intézmények azonban továbbra is segítették a konfliktus során elüldözötteket.

135

A balkáni országok A volt Jugoszlávia. A Jugoszláv Szövetségi Köztársaság az ENSZ egyik alapító tagja volt. 1991-ben a szövetség két tagköztársasága – Horvátország és Szlovénia – kinyilvánította a függetlenségét. A horvátországi szerbek – akiket a jugoszláv nemzeti hadsereg támogatott – ellenezték a lépést, és háború tört ki Horvátország és Szerbia között. A BT fegyverembargó alá helyezte Jugoszláviát, és a főtitkár személyes megbízottat nevezett ki, hogy támogassa az Európai Közösség békekezdeményezéseit. A rendezés feltételeinek megteremtéséhez a BT 1992-ben létrehozta az ENSZ Védelmi Erejét (UNPROFOR – United Nations Protection Force) kezdetben Horvátországban. A háború azonban kiterjedt Bosznia-Hercegovinára, amely ugyancsak kinyilvánította függetlenségét. Ezt a lépést a boszniai horvátok és muzulmánok támogatták, a boszniai szerbek viszont ellenezték. A horvát és a szerb hadsereg közbelépett, a BT gazdasági szankciók alá helyezte a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságot, amely akkor már csak Szerbiából és Montenegróból állt. A háború fokozódott, amely a második világháború óta a legnagyobb menekültválságot okozta Európában. Az „etnikai tisztogatásról” szóló, széles körben megjelenő jelentések ismeretében a BT 1993-ban először hozta létre a nemzetközi törvényszéket, hogy a háborús bűnök miatt vádat emeljenek. Bizonyos helyeket „biztonságos területnek” nyilvánított, hogy megkísérelje elszigetelésüket a harcoktól. Az UNPROFOR igyekezett védelmet nyújtani a humanitárius segélyszállítmányoknak Boszniában, továbbá megvédeni a fővárosát, Szarajevót és más „biztonságos területek”-et. A békefenntartó parancsnokok 35 000 katonát kértek, a BT azonban csak 7 600-at engedélyezett. A Szarajevó elleni folytatódó támadások elrettentése érdekében, a főtitkár kérésére az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) 1994ben felhatalmazást adott a légicsapásokra. A boszniai szerb erők mintegy 400 UNPROFOR-megfigyelőt tartottak fogva, némelyeket „emberi pajzsként” használva. 1995-ben az összetűzések fokozódtak. Horvátország jelentős offenzívát indított szerbek lakta területei ellen. A boszniai szerbek Szarajevót ágyúzták, a NATO válasza masszív légicsapás volt. A boszniai szerb erők elfoglalták a „biztonságos területeket” Srebrenicában és Zepában. Srebrenicában mintegy 7 000 fegyvertelen férfit és fiút öltek meg, a második világháború óta a legszörnyűbb európai vérfürdőben. Egy 1999. évi jelentésben a főtitkár elismerte az ENSZ és a tagállamok hibáit, ahogy a Srebrenicában tetőzött etnikai tisztogatási kampányra reagáltak. A tragédia, mondta, „történelmünket örökké kísérteni fogja”. 1995-ben megegyezés született Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Jugoszlávia között a 42 hónapos háború befejezéséről. A megegyezés biztosítása érdekében a BT engedélyezett egy NATO vezette 60 000 főnyi, többnemzetiségű végrehajtó erőt (Implementation Force). A BT létrehozott egy ENSZ nemzetközi rendőri különítményt is. Ez később része lett a nagyobb ENSZ Boszniahercegovinai Missziónak (UNMIBH – United Nations Mission in Bosnia and Hercegovina), amely megkönnyítette a menekültek és a lakóhelyüket elhagyni kényszerültek hazatérését, előmozdította a békét és a biztonságot, segítette felépíteni az állami intézményeket. 1996-ban a BT létrehozta az ENSZ Prevlakai Megfigyelők Misszióját (UNMOP – United Nations Mission of Observers in Prevlaka), hogy ellenőrizze a Prevlaka-félsziget demilitarizálását, amely stratégiai terület Horvátországban, s amelyre Jugoszlávia igényt tart. Az UNMIBH és az UNMOP 2002 végén befejezte a munkáját.

136

2006 májusában Montenegró népe egy népszavazáson Montenegró függetlenségére szavazott, és a következő hónapban az ország kinyilvánította függetlenségét. Montenegró lett az ENSZ 192. tagállama. Ugyanabban a hónapban a montenegrói népszavazás nyomán a szerb parlament kinyilvánította, hogy a Szerb Köztársaság – amely már ENSZ-tagállam volt – Szerbia és Montenegró Állami Uniójának jogutóda. Koszovó. 1989-ben a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság visszavonta Koszovó helyi autonómiáját. A Jugoszlávia déli részén lévő tartomány történelmileg fontos a szerbeknek, lakosságának azonban több mint 90 százaléka albán nemzetiségű. A koszovói albánok más véleményen voltak, az önigazgatást keresték, bojkottálták a szerb állami intézményeket és hatóságokat. A feszültségek fokozódtak, és az 1996-ban fellépő Koszovói Felszabadító Hadsereg (KLA – Kosovo Liberation Army) a függetlenséget fegyveres lázadással akarta megszerezni. Támadásokat indított hivatalos szerb személyek és a velük együttműködő albánok ellen, a szerb hatóságok pedig tömeges letartóztatásokkal válaszoltak. A harcok 1998 márciusában robbantak ki, amikor a szerb rendőrség lerohanta Drenica régiót, állítólag KLA-tagokat keresve. A BT fegyverembargó alá helyezte Jugoszláviát, beleértve Koszovót is, a helyzet azonban rosszabbodott, és nyílt háborúvá vált. 1999-ben, miután figyelmeztették Jugoszláviát, a szerbek koszovói offenzívájának ellensúlyozására a NATO légicsapásokat kezdett Jugoszlávia ellen. A főtitkár szerint tragikus, hogy a diplomácia megbukott. Jóllehet vannak idők, amikor „az erő alkalmazása jogos lehet a békéért folyó küzdelemben”, mondotta, ám a BT részese kell, hogy legyen bármilyen ilyen döntésnek. Jugoszlávia jelentős offenzívát indított el a KLA ellen, és tömegesen kezdte deportálni az albán nemzetiségűeket Koszovóból, amellyel 850 000 menekült példátlan kiáramlását okozta. Az UNHCR és más humanitárius ügynökségek a segítségükre siettek Albániába és a volt Jugoszláv Macedón Köztársaságba. Jugoszlávia elfogadta a nyolcak csoportja (hét iparilag fejlett nyugati ország és Oroszország) által javasolt béketervet. A BT ezt megerősítette, és felhatalmazta a tagállamokat, hogy jelenlétükkel biztosítsák az ellenségeskedések megakadályozását, a KLA lefegyverzését és a menekültek hazatérésének a megkönnyítését. Továbbá felkérte a főtitkárt, hogy létesítsen ideiglenes nemzetközi civil közigazgatást, melyben az emberek érdemi autonómiát és önkormányzatot kaphatnak. A jugoszláv erők visszavonultak, a NATO felfüggesztette a bombázást, és megérkezett az 50 000 fős többnemzetiségű Koszovói Haderő (KFOR – Kosovo Force), hogy biztonságot nyújtson. Az ENSZ Koszovói Ideiglenes Közigazgatási Missziója (UNMIK) azonnal a helyszínre érkezett. Feladata mind bonyolultságban, mind terjedelemben példátlan. A BT az UNMIK-ot Koszovó területe és népe feletti fennhatósággal ruházta fel – beleértve a teljes jogalkotói és végrehajtói hatalmat –, valamint a bírói testület igazgatásával. A háború alatt távozott, megközelítőleg 850 000 menekültből legalább 841 000 visszatért, és a legfontosabb az volt, hogy felkészítsék őket a közelgő zord tél ellen. Ezt megvalósítva az UNMIK jelentős előrehaladást ért el a normális élet visszaállításában és a hosszú távú gazdasági újjáépítés biztosításában. A KLA-t 1999 végére teljesen leszerelték, tagjai integrálódtak a polgári társadalomba. A következő hónapokban mintegy 210 000 nem albán nemzetiségű koszovói elhagyta Koszovót, és Szerbiába vagy Montenegróba távozott, közös bizottság segítette biztonságos áttelepülésüket. Az ottmaradó nem albán kisebbségek elkülönített, beékelt területeken éltek, amelyeket a KFOR őrzött.

137

2001-ben a Volt Jugoszlávia Nemzetközi Büntető Törvényszék vádat emelt a volt jugoszláv elnök, Slobodan Milošević és további négy személy ellen „a koszovói albán civil lakosság ellen irányuló szisztematikus támadások” során elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények miatt,. Amikor a védelem már az ügy vége felé járt, Milošević 2006-ban, fogva tartása alatt természetes halállal elhunyt. 66 rendbeli bűntettel vádolták népirtás, emberiesség elleni bűntett és háborús bűnök elkövetése miatt Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és Koszovóban. Ugyancsak 2001-ben a BT megszüntette a fegyverembargót. Novemberben megválasztották a 120 tagú Koszovói Nemzetgyűlést, amely 2002ben megválasztotta a tartomány első elnökét és miniszterelnökét. Decemberben az UNMIK befejezte feladatainak az átadását a helyi ideiglenes intézményeknek, jóllehet megtartotta az ellenőrzést a biztonság, a külkapcsolatok, a kisebbségi jogok védelme és az energia felett a tartomány végleges státusz meghatározásának a függvényében. 2006 folyamán a főtitkár különmegbízottja négy közvetlen tárgyalássorozatot vezetett a felek között és az első magas szintű találkozót a szerb és koszovói vezetők között, ám Koszovó albán nemzetiségű kormánya és Szerbia hadilábon állt egymással. 2007 februárjában a különmegbízott „kompromisszumos javaslatként” bemutatta végső státusztervezetét, amely nem hatotta meg a feleket. Ezt követően azt jelentette, hogy az egyetlen életképes opció Koszovó számára a függetlenség, amelyet Szerbia következetesen ellenzett. Később a főtitkár üdvözölte a trojka (Európai Unió, Oroszország és az Egyesült Államok) létrejöttéről szóló megállapodást, amely a további tárgyalásokat vezette Koszovó jövőbeni státuszáról; a felek azonban nem tudtak megállapodásra jutni (lásd www.unmikonline.org). 2008-ban a koszovói nemzetgyűlés elfogadta a függetlenségi nyilatkozatot. 2010-ben a Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleményt nyilvánított a nyilatkozatról, amely kimondta, hogy nem sérti a nemzetközi jogot. Szeptemberre a 192 ENSZtagállamból 70 ismerte el független államként Koszovót, miközben Szerbia a saját területe részének tekinti. Ugyanakkor a főtitkár megerősítette az ENSZ készségét ahhoz, hogy hozzájáruljon a Belgrád és Priština közötti párbeszéd folyamatához szoros együttműködésben az EU-val.

Leszerelés Az ENSZ megalapítása óta törekvéseinek központi kérdése volt a multilaterális leszerelés és fegyverzetkorlátozás a nemzetközi béke és biztonság fenntartása érdekében. Az ENSZ a legmagasabb szintű prioritással kezelte a nukleáris (atom-) fegyverek csökkentését és végül felszámolását, a vegyi fegyverek megsemmisítését és a biológiai fegyverek tiltásának az erősítését. Mindezek a legszörnyűbb veszélyt jelentik az emberiség számára. Jóllehet az évek során ezek a célok változatlanok maradtak, a tanácskozások és a tárgyalások hatásköre megváltozott, miként a politikai realitások és a nemzetközi helyzet is átalakult. A nemzetközi közösség most sokkal szorosabban vizsgálja a kézi lőfegyverek és a könnyűfegyverek túlzott és destabilizáló terjedését, és mozgósít a taposóaknák tömeges telepítése ellen. Ez egy olyan jelenség, amely veszélyezteti a társadalmak gazdasági és szociális szerkezetét, polgárokat öl és csonkít meg, közülük túl sok a nő és a gyermek. Megfontolás tárgya

138

a multilaterálisan kidolgozott normák szükségessége is a ballisztikus rakétatechnológia és a háborúból visszamaradt robbanóanyagok terjedése ellen, valamint az új információs és kommunikációs technológiák hatása a nemzetközi biztonságra. A 2011. szeptember 11-i tragikus események az Egyesült Államokban és az azt követő terrortámadások számos országban nyomatékosították a potenciális veszélyét annak, hogy a tömegpusztító fegyverek nem állami szereplők kezébe juthatnak. Az ilyen támadások még sokkal pusztítóbb következményekkel járhattak volna, ha a terroristák képesek lettek volna megszerezni és használni a vegyi, biológiai és nukleáris fegyvereket. E problémákra reagált a Közgyűlés, amikor 2002ben először fogadott el határozatot (57/83) azokról az intézkedésekről, amelyek megakadályozzák, hogy a terroristák tömegpusztító fegyvereket és beszerezzék. 2004-ben a BT először döntött hivatalosan a tömegpusztító fegyverek elterjedésének veszélyéről, kiváltképpen, ha azok nem állami szereplők kezébe kerülnek. Az ENSZ Alapokmány kényszerítő előírásai szerint cselekedve, a BT egyhangúan elfogadta 1540(2004) számú határozatát, amely arra kötelezi az államokat, hogy tartózkodjanak a nem állami szereplők bármiféle támogatásától a nukleáris, vegyi és biológiai fegyverek, valamint az azok célba juttatását szolgáló szállítóeszközök fejlesztését, beszerzését, gyártását, birtoklását, szállítását, átadását és használatát illetően. A határozat messzemenő kötelezettségeket ró az államokra a hazai intézkedések meghozatalában, hogy megakadályozzák a nukleáris, vegyi és biológiai fegyverek, valamint az azok célba juttatását szolgáló szállítóeszközöknek a terjedését, beleértve a megfelelő ellenőrzés megvalósítását a kapcsolódó anyagok felett. Ezt követően a Közgyűlés elfogadta a Nemzetközi egyezményt a nukleáris terrorcselekmények tiltásáról, amely 2007-ben lépett hatályba. A fegyverek tényleges leszerelésében és a leszerelés betartásának ellenőrzésében játszott szerepe mellett az ENSZ alapvető szerepet játszik a multilaterális leszerelésben is azáltal, hogy segíti a tagállamokat új normák kidolgozásában és a létező egyezmények megerősítésében és megszilárdításában. Az egyik leghatékonyabb eszköz arra, hogy a terroristákat visszatartsák a tömegpusztító fegyverek használatától vagy a használattal való fenyegetéstől, hogy megerősítik a már kidolgozott multilaterális szabályozásokat, amelyek betiltják ezeket a fegyvereket, és megakadályozzák terjedésüket.

A leszerelési mechanizmus Az ENSZ Alapokmánya a Közgyűlésre ruházza a fő felelősséget, hogy megvitassa „a nemzetközi béke és biztonság fenntartására irányuló együttműködés általános elveit, ideértve a leszerelést és a fegyverkezés szabályozását irányító elveket” (11. cikk). A Közgyűlés két alárendelt testülete foglalkozik leszerelési kérdésekkel: az Első (Leszerelés és Nemzetközi Biztonság) Bizottság, amely a Közgyűlés rendes ülésszaka folyamán ülésezik, és a Közgyűlés napirendjén szereplő minden leszerelési kérdéssel foglalkozik; továbbá a Leszerelési Bizottság (Disarmament Commission), egy olyan szakosított tanácskozó testület, amely speciális kérdésekkel foglalkozik, és évente három héten át ülésezik.

139

Többoldalú leszerelési és fegyverzetszabályozási megállapodások A fontos nemzetközi leszerelési és fegyverzetszabályozási intézkedések időrendi sora, amelyeket multilaterális és regionális fórumokon fogadtak el, a következő: 1925. évi genfi protokoll (Geneva Protocol): megtiltja vegyi és biológiai fegyverek elsőként történő használatát. 1959. évi Antarktisz-szerződés (Antarctic Treaty): demilitarizálja a kontinenst, és megtiltja bármilyen fegyver kipróbálását a kontinensen. 1963. évi szerződés a légkörben, a világűrben és a víz alatt végzett nukleáris fegyverkísérletek betiltásáról (Treaty Banning Nuclear Weapon Tests in the Atmosphere, in Outer Space and under Water), amelyet részleges atomcsendszerződésnek is neveznek (Partial Test-Ban Treaty): a nukleáris kísérleteket föld alatti helyekre korlátozza. 1967. évi szerződés az atomfegyverek betiltásáról Latin-Amerikában és a Karib-térségben (Treaty for the Prohibition of Nuclear Weapons in Latin America and the Caribbean), röviden a tlatelolcói szerződés: a régió országainak megtiltja atomfegyverek kipróbálását, alkalmazását, gyártását, tárolását vagy beszerzését. 1967. évi szerződés a világűr – beleértve a Holdat és más égitesteket – kutatása és felhasználása során az államok tevékenységét szabályozó alapelvekről (Treaty on Principles Governing the Activities of States in the Exploration and Use of Outer Space, including the Moon and Other Celestial Bodies), röviden világűrszerződés (Outer Space Treaty): elrendeli, hogy a világűrt csak békés célokra lehet használni, és atomfegyvereket nem lehet a világűrbe kihelyezni vagy ott kipróbálni. 1968. évi szerződés az atomfegyverek elterjedésének megakadályozásáról (Treaty on the Non-Proliferation of Nuclear Weapons – NPT), atomsorompó-szerződés: az atomfegyverrel nem rendelkező államok elfogadták, hogy soha nem szereznek be atomfegyvert, cserébe ígéretet kaptak arra, hogy hozzáférhetnek a polgári atomerőműtechnológiához. Az atomfegyverrel rendelkező államok ígéretet tettek tárgyalások folytatására a nukleáris fegyverkezési hajsza megállítása és a nukleáris leszerelés érdekében, továbbá semmilyen módon nem segítik a nukleáris fegyverek átadását azokkal nem rendelkező államoknak. 1971. évi szerződés az atomfegyvereknek és más tömegpusztító fegyvereknek a tenger fenekén, az óceánok mélyén és azok altalajában történő elhelyezésének tilalmáról (Treaty on the Prohibition of the Emplacement of Nuclear Weapons on the Sea-Bed and the Ocean Floor and in the Subsoil Thereof), röviden tengerfenék-szerződés (Sea-Bed Treaty): megtiltja atomfegyverek és más tömegpusztító fegyverek elhelyezését a tenger fenekén vagy az óceánok mélyén. 1972. évi egyezmény a bakteriológiai (biológiai) fegyverekről (Convention on Bacteriological [Biological] Weapons – BWC): megtiltja biológiai és toxikus fegyverek fejlesztését, gyártását és tárolását, továbbá előírja ilyen fegyverek és azok hordozóeszközeinek a megsemmisítését.

140

1980. évi némely hagyományos fegyverre vonatkozó egyezmény (Convention on Certain Conventional Weapons – CCW) megtilt bizonyos hagyományos fegyvereket, amelyek túlzottan ártalmasak vagy összevissza (válogatás nélküli, vak) hatásuk van. Az I. jegyzőkönyv azokat a fegyvereket tiltja be, amelyek olyan darabokra robbannak szét, amelyeket a röntgen nem érzékel az emberi testben. A II. kiegészítő jegyzőkönyv (1995) bizonyos típusú aknák, taposóaknák és más eszközök használatát korlátozza. A III. jegyzőkönyv a gyújtóbombákat tiltja meg. A IV. jegyzőkönyv a vakító lézerfegyverek alkalmazását tiltja meg. 1985. évi szerződés a dél-csendes-óceáni atommentes övezetről (South Pacific Nuclear Free Zone Treaty), a rarotongai szerződés: megtiltja nukleáris robbanóeszközök állomásoztatását, beszerzését és tesztelését, valamint nukleáris hulladék elhelyezését a zónán belül. 1990. évi szerződés az európai hagyományos fegyveres erőkről (Treaty on Conventional Armed Forces in Europe – CFE Treaty): az Atlanti-óceántól az Ural hegységig terjedő zónában korlátozza különféle hagyományos fegyverek számát. 1992. évi nyitottégbolt-szerződés (Open Skies Treaty): a részes államoknak lehetővé teszi, hogy egymás területei felett átrepüljenek, és megfigyeljék azt. Az együttműködés és a nyíltság elvein alapul. Számos fegyverzet-ellenőrzési megállapodás és más ellenőrzési mechanizmusok ellenőrzésére használták. 1993. évi vegyi fegyverekről szóló egyezmény (Chemical Weapons Convention – CWC): megtiltja vegyi fegyverek fejlesztését, gyártását, tárolását és alkalmazását, és megköveteli a megsemmisítésüket. 1995. évi szerződés a délkelet-ázsiai atomfegyvermentes övezetről (Southeast Asia Nuclear-Weapon-Free Zone Treaty), a bangkoki szerződés: a szerződésben részes államok területén megtiltja atomfegyverek fejlesztését és állomásoztatását. 1996. évi szerződés az afrikai atomfegyvermentes övezetről (African Nuclear-Weapon-Free Zone Treaty), pelindabai szerződés: az afrikai kontinensen megtiltja atomfegyverek fejlesztését és állomásoztatását. 1996. évi átfogó atomcsendszerződés (Comprehensive Nuclear-Test-Ban Treaty – CTBT): világszerte – bármilyen környezetben – megtilt mindenféle nukleáris kísérleti robbantást. 1997. évi egyezmény a taposóaknák betiltásáról (Mine-Ban Convention): megtiltja a taposóaknák alkalmazását, készletezését, gyártását és átadását, és elrendeli megsemmisítésüket. 2005. évi nemzetközi egyezmény a nukleáris terrorcselekmények tiltásáról (International Convention for the Suppression of Acts of Nuclear Terrorism) – nukleáristerrorizmus-egyezmény: vázolja a sajátos nukleáris terrorcselekményeket, célja a lehetséges célpontok széles körének a védelme, az elkövetők bíróság elé állítása és az országok közötti együttműködés elősegítése. 2006. évi szerződés a közép-ázsiai nukleáris fegyvermentes övezetről (Central Asia Nuclear-Weapon-Free Zone): öt közép-ázsiai országból (Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán) álló övezetet hoz létre.

141

2008. évi egyezmény a fürtös bombákról (Convention on Cluster Munitions – CCM): megtiltja ilyen fegyverek alkalmazását, fejlesztését, gyártását, beszerzését, tárolását, visszatartását és átadását. 2010. évi közép-afrikai egyezmény a kézi lőfegyverek és könnyűfegyverek ellenőrzéséről (Central African Convention for the Control of Small Arms and Light Weapons) – kinshasai egyezmény: korlátozza a kézi lőfegyverek és könnyűfegyverek gyártását, államok közötti átadását, a civil lakosság általi birtoklását; előírja a fegyverek megjelölését, az ügynöki tevékenységek és az ügynökök szabályozását, az államoknak korlátozniuk kell saját nemzeti területükön a fegyverbeviteli pontok számát. Az egyezmények ratifikálásának helyzetéről lásd: http://unhq-appspub-01.un.org/UNODA/TreatyStatus.nsf http://disarmament.un.org/TreatyStatus,nsf A Leszerelési Konferencia (Conference on Disarmament) a nemzetközi közösség egyetlen multilaterális tárgyalási fóruma a leszerelési megállapodások kezelésére. A Konferencia tárgyalta meg mind a Vegyi fegyverekről szóló egyezményt (Chemical Weapons Convention), mind az Átfogó atomcsendszerződést (Comprehensive Nuclear-Test-Ban Treaty). Mivel olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyek érintik az államok nemzetbiztonsági érdekeit, szigorúan konszenzus alapján működik. Tagsága korlátozott létszámú, 65 állam alkotja, és egyedülálló kapcsolata van a Közgyűléssel. Jóllehet a konferencia határozza meg saját szabályait, és dolgozza ki programját, ám számításba veszi a Közgyűlés ajánlásait, és annak évente jelent. 1997 óta a konferencia nem volt képes elfogadni és végrehajtani egyetlen munkaprogramot sem, mivel tagjai nem tudtak konszenzusra jutni a leszerelési prioritásokról. Az ENSZ Leszerelési Ügyek Hivatala (UNODA) hajtja végre a Közgyűlés döntéseit leszerelési kérdésekben. Az ENSZ Leszerelési Kutatóintézete (UNIDIR) független kutatásokat végez leszerelési és kapcsolódó problémákról, különös tekintettel a nemzetközi biztonság kérdéseire. A Leszerelési Kérdések Tanácsadó Testülete tanácsokkal látja el a főtitkárt a fegyverzetkorlátozással és a leszereléssel kapcsolatos kérdésekben, továbbá az UNIDIR igazgatótanácsaként szolgál. Tanácsot ad az ENSZ Leszerelési Információs Programja ajánlásainak a megvalósítására is.

Tömegpusztító fegyverek Atomfegyverek A nemzetközi közösség hosszan tartó erőfeszítések árán számos multilaterális megállapodást kötött, amelyek célja a nukleáris arzenál csökkentése, kirekesztésük bizonyos régiókból és környezetekből (például a világűr és az tengerfenék), terjedésük korlátozása és a tesztelés megszüntetése. E vívmányok ellenére az atomfegyverek és terjedésük képezik a fő veszélyt a békére, és jelentős kihívást jelentenek a nemzetközi közösség számára. Aggodalomra okot adó problémák ezen a területen többek között az atomfegyverek csökkentésének szükségessége, az atomsorompó-rendszer megvalósíthatóságának a fenntartása, a ballisztikus rakéták és rakétavédelmi rendszerek fejlesztésének és terjedésének a megakadályozása.

142

Kétoldalú megállapodások atomfegyverekről. Noha a nemzetközi törekvések az atomfegyverek korlátozására különböző fórumokon folytatódnak, általában elfogadott az, hogy az atomfegyverrel rendelkező hatalmaknak sajátos felelőssége van a stabil nemzetközi biztonsági környezet fenntartásában. A hidegháború alatt és után a két nagyhatalom megállapodásokat fogadott el, amelyek jelentősen csökkentették az atomháború veszélyét. Többoldalú egyezmények atomfegyverekről és az atomsorompóról. Az atomsorompó-szerződés (NPT – Treaty on the Non-Proliferation of Nuclear Weapons) valamennyi többoldalú leszerelési szerződés közül a legsokoldalúbb, amelyet 1968-ban nyitottak meg aláírásra, és 1970-ben lépett hatályba. Az NPT a globális atomsorompó-szabályozó rendszer sarokköve, és a nukleáris leszerelés kidolgozásának az alapja. Az NTP-ben részes államok 2000. évi felülvizsgálati konferenciája elfogadott egy záródokumentumot, amelyben az atomfegyverrel rendelkező államok „egyértelműen kötelezettséget vállaltak nukleáris arzenáljuk teljes megszüntetésének a megvalósítására”. A konferencia elfogadta a nukleáris fegyverekre vonatkozó képességek fokozott átláthatóságának a szükségességét és a nukleáris fegyverek csökkenő szerepét a biztonságpolitikában. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságnak az a döntése 2003 januárjában, hogy kilép a szerződésből – az első ilyen döntés a szerződés 33 évvel ezelőtti hatálybalépése óta – nagy aggodalomra adott okot a nemzetközi közösségben. A felülvizsgálati konferencia résztvevői 2005-ben azonban nem tudtak érdemi eredményt elérni. Az NTP-ben vállalt kötelezettségek ellenőrzésére a részes államoknak el kell fogadniuk a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) nukleáris biztonsági rendszerét. 2010 végén több mint 170 országban voltak hatályban biztonsági egyezmények. Az NTP mellett a bangkoki, pelindabai, rarotongai és tlatelolcói szerződések megkövetelik a nukleáris fegyverrel nem rendelkező államoktól, hogy alkalmazzák az IAEA biztonsági rendszerét. 1996-ban a Közgyűlés tagjainak túlnyomó többsége elfogadta az átfogó atomcsendszerződést (CTBT), amely megtiltott mindenhol, mindenféle kísérleti atomrobbantást. Eredetileg 1954-ben javasolták, ám négy évtizedbe telt a szerződés elfogadása, amely kiterjesztette az 1963. évi részleges atomcsendszerződést valamennyi környezetre. A CTBT még nem lépett hatályba. A szerződést 1996-ban nyitották meg aláírásra New Yorkban, amikor is 71 ország írta alá, beleértve az akkor nukleáris képességgel rendelkező nyolc ország közül ötöt. 2010 végére 153 ország ratifikálta, és további 29 írta alá, de még nem ratifikálta. A szerződés 180 nappal azután lép hatályba, ahogy a 2. függelékben felsorolt 44 állam ratifikálta. Ezek a 2. függelékben szereplő államok azok, akik részt vettek a CTBT-ről szóló tárgyalásokon 1994 és 1996 között, és akkor rendelkeztek nukleáris áramtermelő reaktorokkal vagy kutatási célú reaktorokkal. 2010-ben kilenc, a 2. függelékben szereplő állam nem csatlakozott még a szerződéshez: Kína, Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, Egyiptom, India, Indonézia, Irán, Izrael, Pakisztán és az Egyesült Államok. A főtitkár, a szerződés letéteményesének minőségében konferenciák sorozatát hívta össze a CTBT hatálybalépésének előmozdítása érdekében: 1999-ben, 2001-ben, 2003-ban, 2005-ben, 2007-ben és 2009-ben.

143

Kétoldalú leszerelési megállapodások Az 1972. évi szerződés a ballisztikus rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról (Treaty on the Limitation of Anti-Ballastic Missile Systems – ABM Treaty) egy rendszerre korlátozza az Egyesült Államok és a volt Szovjetunió ballisztikus rakétaelhárító rendszerének számát mindkét országban. Az 1997. évi „korlátozó” megállapodás az Egyesült Államok és az Orosz Föderáció között különbséget tesz a „stratégiai”, más néven hosszú hatótávolságú ABM-ek, amelyeket betiltottak, és a „nem stratégiai”, más néven rövidebb hatótávolságú ABM-ek között, amelyek nincsenek betiltva. A szerződés 2002. június 13-án hatályát veszítette, amikor az Egyesült Államok elállt tőle. Az 1987. évi Egyesült Államok–Szovjetunió közép- és rövidebb hatótávolságú nukleáris erők szerződése (Intermediate- and ShorterRange Nuclear Forces Treaty – INF Treaty) az atomfegyverek egy teljes osztályát szüntette meg, amelybe beletartozott valamennyi 500-tól 5 500 km hatótávolságú földi ballisztikus és cirkálórakéta. 1996 végére valamennyi, a szerződés előírásai által megsemmisítésre ítélt fegyvert felszámoltak. Az 1991. évi Egyesült Államok–Szovjetunió stratégiai fegyverzetkorlátozási és csökkentési szerződése (Strategic Arms Limitation and Reduction Treaty – START I) 6000-re korlátozza a robbanófejek számát az 1 600 telepített nukleáris rakétákon 2001-re mindkét oldalon, ezáltal az 1991. évi készletet körülbelül 30 százalékkal csökkenti. Az 1992. évi lisszaboni jegyzőkönyv a START I-hez arra kötelezi az Orosz Föderációt, Belorussziát, Kazahsztánt és Ukrajnát, mint a Szovjetunió utódállamait, hogy tartsák be a START I egyezményt; Belorussziának, Kazahsztánnak és Ukrajnának – atomfegyvermentes államként – be kellett tartania az NPT-t. 1996-ra mindhárom ország eltávolított minden atomfegyvert a területéről. Az 1993. évi II. stratégiai fegyverzetkorlátozási és csökkentési szerződés (START II) mindkét felet arra kötelezte, hogy 2003-ra a hosszú hatótávolságú atomrakéták robbanófejeinek számát 3 500-ra csökkentse, és megsemmisítette a MIRV-képességgel rendelkező (multiple independently targetable re-entry vehicle) ICBM-eket (interkontinentális ballisztikus rakéták). Az 1997. évi megállapodás elhalasztotta az indító rendszerek – rakétasilók, bombázók és tengeralattjárók – megsemmisítésének határidejét 2007 végére. 2002-ben az Orosz Föderáció elnöke és az Egyesült Államok elnöke aláírta a stratégiai támadófegyverek csökkentéséről szóló szerződést (Strategic Offensive Reduction Treaty – SORT), amely moszkvai szerződésként ismert, és megegyeztek a telepített stratégiai nukleáris robbanófejek szintjének korlátozásában 1 700 és 2 200 között. A szerződés 2012 decemberéig lesz hatályban, és – a felek megegyezése szerint – meghosszabbítható vagy hatálytalanítható.

144

2011 februárjában az Orosz Föderáció és az Egyesült Államok egy új START szerződést hagyott jóvá, amely arra kötelezi őket, hogy a telepített stratégiai robbanófejek számát hét év alatt legalább 1 550-re csökkentsék – a 2002. évi moszkvai szerződésben meghatározott maximum 30 százalékkal alacsonyabb szintre. Mindkét oldalon 700-ra csökkenti a telepített stratégiai rakétákat és bombázókat, ellenőrzési szabályokat rögzít – amelyek a START I 2009. évi lejárta óta nem léteztek – lehetővé téve, hogy figyelemmel kísérjék egymás arzenálját. A legutóbbi konferencián az államok megegyeztek abban, hogy „fáradságot nem kímélve, felhasználnak minden lehetőséget arra, hogy ösztönözzék a szerződés további aláírását és ratifikálását”. 182 aláíró állam részvételével a bécsi székhelyű Átfogó Atomcsendszerződés Szervezetének Előkészítő Bizottságában (CTBTO PrepCom) – az 1997-ben létesített – Ideiglenes Technikai Titkárságon folyik a munka, hogy biztosítsák a nemzetközi ellenőrző rendszer működését arra az időpontra, amikor a szerződés hatályba lép. Az ENSZ és az Atomcsendszerződés Szervezetének Előkészítő Bizottsága közötti kapcsolatokat szabályozó megállapodást 2000-ben írták alá. Atomfegyvermentes övezetek. Az új regionális fegyverzet-ellenőrzési törekvések előhírnöke volt az a fejlemény, amelynek eredményeként aláírták az atomfegyverek megtiltásáról szóló szerződést Latin-Amerikában és a Karib-térségben 1967-ben (Treaty for the Prohibition of Nuclear Weapons in Latin America and the Caribbean – tlatelolcói szerződés), amely először hozott létre atomfegyvermentes övezetet a világon, lakott területen. Miután 2002-ben Kuba is letétbe helyezte a ratifikációs okmányt, a latin-amerikai és a karibi atomfegyvermentes övezet létrejött, amely a térség minden országára kiterjed. Ezt követően további övezeteket hoztak lére: Dél-Csendes-óceán (rarotongai szerződés, 1985), Délkelet-Ázsia (bangkoki szerződés, 1995), Afrika (pelindabai szerződés, 1996), Közép-Ázsia (szerződés a közép-ázsiai nukleáris fegyvermentes övezetről, 2006). Javasolták atomfegyvermentes övezetek létrehozását Közép-Európában és Dél-Ázsiában, valamint tömegpusztítófegyver-mentes övezetet a Közel-Keleten. Azt az elgondolást, hogy egyetlen ország is lehessen atomfegyvermentes övezet, a nemzetközi közösség 1998-ban elfogadta, amikor a Közgyűlés támogatta, hogy Mongólia önmagát nyilvánította atomfegyvermentes övezetté. Az atomfegyverek terjedésének megakadályozása. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) – www.iaea.org) jelentős szerepet játszik azokban a nemzetközi törekvésekben, amelyeknek célja az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása. Az IAEA a polgári nukleáris programokra vonatkozó nukleáris biztonsági és ellenőrzési intézkedések alkalmazásával foglalkozó nemzetközi felügyelőség. Az államokkal kötött megállapodások értelmében az IAEA ellenőrei rendszeresen látogatják a nukleáris berendezéseket, ellenőrzik a nukleáris anyagok hollétét bemutató jegyzőkönyveket, megvizsgálják az IAEA által beépített eszközöket és ellenőrző berendezéseket, és visszaigazolják a nukleáris anyagok leltárát. Együttesen ezek és más biztosítékok független nemzetközi igazolást adnak arról, hogy a kormányok teljesítik az atomenergia békés felhasználásával kapcsolatban vállalt kötelezettségeiket.

145

A hatályban lévő biztonsági megállapodások végrehajtásának ellenőrzésére az IAEA szakértői mintegy 170 országban több száz ellenőrzést végeznek évente. Céljuk annak bizonyossá tétele, hogy a több tucat országban, mintegy 900 nukleáris berendezésben tartott nukleáris anyagot törvényes, békés célokra használják, nem pedig katonaira. Az éves ellenőrzésekkel az IAEA hozzájárul a nemzetközi biztonsághoz, a fegyverek terjedésének megakadályozását szolgáló erőfeszítésekhez és az atomfegyvermentes világ felé tett lépésekhez. Különféle típusú biztonsági megállapodások köthetők az IAEA-val. Az NPTvel, a létező biztonsági megállapodásokat kiegészítő modell jegyzőkönyvével, valamint a tlatelolcói, a pelindabai és a rarotongai szerződéssel kapcsolatos biztonsági megállapodások az atomfegyverekkel nem rendelkező országoktól megkövetelik, hogy a teljes atomenergia-ciklussal kapcsolatos tevékenységüket alávessék az IAEA biztonsági előírásainak. Más típusú megállapodások egyes berendezések biztonságára vonatkoznak. Az NPT szerinti IAEA biztonsági intézkedések integráns részei az elterjedést megakadályozó nemzetközi rendszernek, továbbá pótolhatatlan szerepet játszanak az NPT szerződés-végrehajtásának a biztosításában. 2010-ben a BT további szankciókat vetett ki Iránra, mert nem tartotta be a BT korábbi – az iráni nukleáris program békés jellegének biztosítására vonatkozó – határozatait. A BT meghosszabbította a fegyverembargót, és szigorított a „az elterjedésérzékeny tevékenységeket” folytató pénzügyi és hajózási vállalatokat érintő korlátozásokon. A BT felkérte a főtitkárt, hogy hozzon létre egy szakértői panelt, amely ellenőrzi a szankciók betartását. 2009-ben a BT hasonló szankciókat vetett ki a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságra, mert föld alatti kísérleti atomrobbantásokat és ballisztikusrakéta-kísérleteket hajtott végre.

Vegyi és biológiai fegyverek A vegyi fegyverekre vonatkozó egyezmény (Chemical Weapons Convention – CWC) hatálybalépésével, 1997-ben egy 1925-ben kezdődött folyamat fejeződött be, amikor a genfi protokoll megtiltotta mérgesgáz-fegyverek használatát. Az egyezmény a nemzetközi fegyverzet-ellenőrzés történetében először hozta létre a szigorú nemzetközi ellenőrzési rendszert (ideértve az információgyűjtést a vegyi berendezésekről és a rutin-globálisellenőrzéseket), hogy felügyeljék az egyezményben részes államok szerződéses kötelezettségeinek a teljesítését. E célból hozták létre Hágában a Vegyi Fegyverek Betiltásának Szervezetét (Organization for the Prohibition of Chemical Weapons – OPCW – www.opcw.org), amely nagyon aktív. 2010 végére a föld népességének 98 százalékát képviselő 188 ország csatlakozott az OPCW-hez. Az OPCW jelentése szerint abban az évben a világon bejelentett 71 194 metrikus tonna vegyi hatóanyag tartalékkészlet 60,58 százalékát, mintegy 43 131 metrikus tonnát megsemmisítettek, továbbá 8,67 millió vegyi lőszer és konténer 45,56 százalékát, 3,95 milliót semmisítettek meg. 1997 áprilisa óta mintegy 4 166 ellenőrzést végeztek 195 vegyi fegyverekhez kapcsolódó és 1 103 ipari helyszínen 81 országban. 2010 végére, világszerte 4 918 ipari berendezést köteleztek ellenőrzésre. Az ENSZ és az OPCW kapcsolatát szabályozó megállapodást 2000-ben írták alá. A CWC-től eltérően, a Biológiai és a toxikus fegyverekre vonatkozó egyezmény (Biological and Toxin Weapons Convention – BTWC vagy BWC –

146

www.opbw.org), amely 1975-ben lépett hatályba, nem gondoskodik ellenőrző mechanizmusról. Bizalomépítő intézkedésként a részes államok minden évben részletes információt cserélnek olyan kérdésekről, mint a magas szintű kockázattal rendelkező biológiai kutató berendezéseik. 2006-ban a biológiai és a toxikus fegyverekre vonatkozó egyezmény részes államainak hatodik felülvizsgálati konferenciája úgy döntött, hogy létrehozza a Végrehajtást Támogató Egységet (Implementation Support Unit), amely segíti a részes államokat az egyezmény végrehajtásában. Az atomsorompó-szerződéstől és a vegyi fegyverekre vonatkozó egyezménytől eltérően – amelyeket külön-külön támogat az IAEA, illetve az OPCW – nincs semmilyen intézmény, amely támogatást nyújtana a biológiai fegyverek tekintetében. Az egység létrehozását 2007-ben jelentették be Genfben, az ENSZ Leszerelési Ügyek Hivatalának részeként, melyet az egyezményben részes államok alapítottak meg. Az egyezményben részes államok rendszeres találkozóit az ENSZben tartják. A BWC és a CWC egyetemessé tétele és teljes megvalósítása, valamint a biológiai és a vegyi fegyverek terjedésének megakadályozása számottevő feladatot jelent a nemzetközi közösségnek. Ezen túlmenően a Közgyűlés által létrehozott kormányzati szakértői panel foglalkozott a rakétakérdés minden területével.

Hagyományos fegyverek, bizalomépítés és átláthatóság Kézi lőfegyverek, könnyűfegyverek és leszerelés a gyakorlatban. A hidegháború befejezése után a nemzetközi közösség a világ számos részén, államokon belüli konfliktusok kirobbanásával szembesült, amelyekben a kézi lőfegyverek és a könnyűfegyverek voltak a leggyakrabban használatos. Jóllehet nem ezek bizonyultak a konfliktus eredeti okainak, ám súlyosbították az erőszakot, megkönnyítették a gyermek fegyveresek alkalmazását, akadályozták a humanitárius segítségnyújtást, és késleltették a konfliktus utáni újjáépítést és fejlesztést. Több százmilliónyi engedélyezett lőfegyver van a világon. Ebből, nagyjából kétharmad van a civil lakosság tulajdonában, míg a többi az állami hadsereg és az igazságszolgáltatás, bűnüldözés kezében van. A kézi lőfegyverek és a könnyűfegyverek egyéb típusainak többségére vonatkozó becslések változatlanul pontatlanok. E fegyverek legális kereskedelme évente meghaladja a sok milliárd dollárt, míg az illegális kereskedelemről úgy vélik, hogy évente egy milliárd dollár felett van. Az illegális fegyverek terjedésének ellenőrzése szükséges lépés abba az irányba, hogy a kézi lőfegyverekkel kapcsolatos minden kérdést jobban ellenőrizzenek nemzetközi, regionális és nemzeti szinten. 2001-ben a kézi lőfegyverek és a könnyűfegyverek illegális kereskedelméről és annak minden területéről nemzetközi konferenciát tartottak az ENSZ-ben. Az elfogadott cselekvési program szerint a tagállamok megegyeztek, hogy biztosítják az engedéllyel rendelkező gyártók a gyártás folyamán megbízható jelzéssel látnak el minden kézi lőfegyvert és könnyűfegyvert; átfogó és pontos regisztrációt vezetnek az ilyen fegyverek gyártásáról, birtoklásáról és átadásáról; fokozzák együttműködési képességüket az ilyen fegyverek illegális kereskedelmének felfedésében és nyomon követésében; továbbá garantálják, hogy az így elkobzott, lefoglalt vagy begyűjtött valamennyi kézi lőfegyvert és könnyűfegyvert megsemmisítenek. Az eredmény roppant nagy előrelépés az

147

üzérkedés elleni kormányzati tevékenységben. A program elfogadását követő öt évben közel 140 ország tett jelentést az illegális fegyverkereskedelemről, míg az összes állam egyharmada erőfeszítéseket tett, hogy begyűjtse a fegyvereket azoktól, akik nem voltak jogosultak a tartásukra. Fokozott együttműködés volt a régiók között és azokon belül is, hogy meggátolják az illegális fegyvermozgást a határokon át. 2006-ban kormányok, nemzetközi és regionális szervezetek és a civil lakosság több mint 2 000 képviselője vett részt egy kéthetes eseményen az ENSZ központjában, hogy áttekintsék a cselekvési program végrehajtását. A cselekvési program következő felülvizsgálati konferenciáját 2012-re ütemezték. Mivel az illegális könnyűfegyverek ellenőrizetlen terjedése az ENSZ munkáját számos vonatkozásban érinti – a gyermekektől az egészségügyön és a menekülteken át a fejlődésig – egy olyan mechanizmust hoztak létre 1998-ban, „a könnyűfegyverekre vonatkozó összehangolt akciót” (Coordinating Action on Small Arms), amely garantálja, hogy az ENSZ-rendszer a könnyűfegyverek ellenőrzésével koordináltan foglalkozik. A könnyűfegyverek veszélyének napirenden tartására a civil társadalom is elindított és fenntartott egy átfogó globális akciót, amelynek az a célja – kutatáson, összehangolt nemzeti akció támogatásán és globális lobbizáson keresztül –, hogy nemzetközi egyezményt fogadjon el a fegyverkereskedelemről. Gyalogsági aknák. A gyalogsági aknák fokozódó elterjedése és szertelen alkalmazása világszerte, különösképpen a figyelem középpontjába került az ENSZ-ben. 1995-ben a Egyes hagyományos fegyverekre vonatkozó egyezmény (Convention on Certain Conventional Weapons – CCW), Embertelen fegyverek egyezményeként is ismert (Inhumane Weapons Convention), felülvizsgálata egy II. kiegészítő jegyzőkönyvet eredményezett, amely 1998-ban lépett hatályba. Megerősíti a taposóaknák bizonyos használatára, átadására és típusaira (önromboló és felismerhető) vonatkozó korlátozásokat. 2010-ben a jegyzőkönyv 96 részes állammal rendelkezett. Az egyezménynek öt jegyzőkönyve van, amelyek a taposóaknák és a robbanócsapdák betiltása mellett a nem érzékelhető repeszgránátokat is tiltják; valamint a gyújtólövedékkel szerelt fegyvereket; a vakító lézereket; a háborúból visszamaradt robbanóanyagokat. Az e téren politikát folytató államok egy csoportja – amely nem volt elégedett a súlyos humanitárius válságra adott, szerintük nem megfelelő válasszal – valamennyi gyalogsági akna teljes betiltására vonatkozó megállapodást dolgozott ki: a Gyalogsági aknák alkalmazásának, készletezésének, gyártásának és átadásának betiltásáról és megsemmisítésükről szóló egyezményt (Convention on the Prohibition of the Use, Stockpiling, Production and Transfer of Antipersonnel Mines and on Their Destruction), amelyet 1997-ben nyitottak meg aláírásra, és 1999-ben lépett hatályba. 2010-ben 156 részes állammal rendelkezett. A két egyezmény végrehajtása vezetett a készletek megsemmisítéséhez, az érintett országok aknamentesítéséhez és kevesebb áldozathoz. Noha 2009-ben még mintegy 3 956 sérülést okoztak az aknák, az elmúlt éveknek a csökkenő trendje folytatódott (lásd www.icbl.org). Háborúból visszamaradt robbanóanyagok (Explosive Remnants of War – ERW) és nem gyalogsági taposóaknák (Mines Other than Anti-Personnel Landmines – MOTAPM). Jóllehet fontos lépések történtek a gyalogsági taposóaknák kezelésével kapcsolatban, egyéb robbanó hadianyagok is sok embert ölnek vagy sebesítenek meg.

148

Küzdelem a taposóaknák ellen Az ENSZ foglalkozik több mint 70 országban a több millió szerteszét lerakott taposóakna által okozott problémákkal. Minden évben emberek százait ölik meg – leggyakrabban gyermekeket, nőket és időseket –, azokat viszont, akiket nem ölnek meg, gyakran súlyosan megcsonkítanak. Évekkel, sőt évtizedekkel a konfliktusok befejezése után is nagy pusztítást végeznek a taposóaknák a polgári lakosság körében. A taposóaknákat ennek ellenére háborús fegyverként használják. Az ENSZ által támogatott embertelen fegyverek egyezményét (1980) 1996-ban megerősítették, most foglalkozik az aknák alkalmazásával belső konfliktusokban, és megköveteli, hogy valamennyi akna érzékelhető legyen. Az 1997. évi, mérföldkőnek számító gyalogsági aknák alkalmazásának, készletezésének, gyártásának és átadásának betiltásáról és megsemmisítésükről szóló egyezmény (aknatiltó egyezmény) betiltotta ezeknek a fegyvereknek a gyártását, alkalmazását és exportját. A terepen 14 ENSZ-intézmény, -program, -főosztály és -alap vesz részt aktívan az aknákkal kapcsolatos szolgáltatásokban. Felkutatják és megsemmisítik a taposóaknákat és háborúból visszamaradt robbanóanyagokat; segítik az áldozatokat; tanítják az embereket arra, hogy hogyan maradhatnak biztonságban az aknásított területeken; megsemmisítik a tartalékokat; és támogatják a nemzetközi megállapodásokat, például az aknatiltó egyezményt. Az ENSZ Aknaakció Szolgálat (United Nations Mine Action Service – UNMAS – www.mineaction.org) koordinál valamennyi aknákkal kapcsolatos tevékenységet az ENSZ-rendszerben. Politikát és előírásokat dolgoz ki, értékeli és ellenőrzi az aknák és a fel nem robbant hadianyagok által okozott veszélyt, információt gyűjt és terjeszt, erőforrásokat mobilizál, és pártfogolja a gyalogsági taposóaknák globális betiltását. Humanitárius vészhelyzetekben és békefenntartó műveletekben aknaakció-segítséget nyújt. Potenciális veszélyt jelentenek a lakosságra, ha figyelmetlenül érintkeznek velük, vagy szándékosan babrálják őket, kiváltképpen, amikor a veszélyt nem értik meg jól. Súlyos károkat okozhatnak még kis számban is, vagy amikor stratégiai helyekre rakják őket, egyetlen akna az egész út lezárását okozhatja, és megzavarhatja a mindennapi tevékenységet. A MOTAPM egyéb lehetséges kiegészítőivel kombinálva, például „aknavédő” eszközökkel (anti-handling devices) és minimális fémtartalommal, humanitárius hatásuk nagyon komoly lehet. A CCW V. jegyzőkönyve szerint fegyveres konfliktusok részes államaitól megkövetelik, hogy végezzék el az ERW-mentesítést, szállítsák el és semmisítsék meg az ERW-ket, és jegyezzék fel, tárolják és adják tovább a robbanó hadianyagok használatára és elhagyására vonatkozó információkat. Szintén kötelesek a legnagyobb elővigyázatossággal eljárni a civil lakosság, valamint a

149

humanitárius missziók és szervezetek érdekében. A részes államoknak – amelyek képesek rá – együtt kell működniük, és segítséget kell nyújtaniuk a robbanóanyagok és aknák megjelöléséhez, mentesítéséhez, elviteléhez, megsemmisítéséhez és az áldozatok megsegítéséhez. Az V. jegyzőkönyv 2006ban lépett hatályba. Hagyományos fegyverek regisztere. Az államok közötti bizalom és biztonság építéséhez járult hozzá a Közgyűlés, amikor 1991-ben létrehozta a hagyományos fegyverek ENSZ-regiszterét. A regisztert az ENSZ Leszerelési Ügyek Hivatala (UNODA) (http://www.un.org/disarmament/convarms/Register/) működteti és tartja fenn. Az önkéntes jelentési rendszer a részt vevő kormányok számára lehetővé teszi, hogy a főbb hagyományos fegyverrendszerek hét kategóriájának exportjáról és importjáról információt szolgáltassanak: csatahajók, beleértve a tengeralattjárókat; harckocsik; páncélozott harci járművek; harci repülőgépek; harci helikopterek; nagy kaliberű tüzérségi eszközök; valamint rakéták és rakétaindítók, ideértve a rövid hatótávolságú hordozható légvédelmi rendszereket. A részt vevő államokat arra is kérik, hogy szolgáltassanak adatokat a kézi lőfegyverek és a könnyűfegyverek átadásáról, a nemzeti gyártáson keresztül történő beszerzéséről és a hadiüzemekről. Ezeket az adatokat az ENSZ összegyűjti, és évente hivatalos ENSZ-dokumentumként publikálja, amely a nagyközönség rendelkezésére áll az ENSZ honlapján keresztül is. A regiszter 1991. évi megnyitásától 2010-ig 173 ország küldött jelentést egyszer vagy többször. 2010-ben az UNODA 69 nemzeti jelentést kapott. A becslések szerint a regiszter a főbb hagyományos fegyverek globális kereskedelmének a 95 százalékát lefedi. A hadikiadások átláthatósága. Egy másik rendszer, amelyet a katonai ügyek átláthatóságára terveztek, az ENSZ szabványosított eszköze a hadikiadásokról (http://www.un.org/disarmament/convarms/Milex/), ez egy 1980ban bevezetett szabványos jelentési rendszer. Az önkéntes eszköz a nemzeti kiadásokat tartalmazza a katonai személyi állományról, műveletekről és fenntartásról, beszerzésről és építkezésekről, valamint kutatásról és fejlesztésről. Az ENSZ gyűjti ezeket az információkat, és közzé is teszi őket. Az eszköz létrejöttétől 2010 végéig mintegy 124 ország küldött jelentést, legalább egyszer. A fegyverkezési verseny megakadályozása a világűrben. A világűrrel kapcsolatos kérdésekkel két külön vonalon foglalkoztak a nemzetközi fórumokon: az űrtechnológia békés felhasználásával kapcsolatos ügyek és a fegyverkezési hajsza megakadályozásával kapcsolatos ügyek ebben a környezetben. Ezeket a kérdéseket megvitatták a Közgyűlésben, a Világűr Békés Felhasználásával Foglalkozó Bizottságban és alárendelt testületeiben, valamint a Leszerelési Konferencián. Ezek a viták hozzájárultak számos – a világűr használatának mind a békés, mind a katonai oldalaival foglalkozó – nemzetközi megállapodás megkötéséhez. A fegyverkezési versenynek a világűrben történő megakadályozását tükrözte a Közgyűlés első rendkívüli ülésszaka a leszerelésről (1978), amely felhívott a kérdés nemzetközi megvitatására. 1982 óta a Leszerelési Konferencia napirendjén szerepelt „A fegyverkezési verseny megakadályozása a világűrben” című napirendi pont, ám eddig csekély előrehaladás történt egy multilaterális megállapodás kidolgozásában a tagállamok közötti folytonos nézetkülönbségek miatt. A leszerelés és a fejlődés közötti kapcsolat. A társadalmi-gazdasági fejlődés előmozdításának kérdését – kiváltképp a legkevésbé fejlett országokban – hatékony nemzetközi ellenőrzési rendszer alatt történő általános leszerelésen

150

keresztül felszabaduló erőforrások felhasználásával régóta vitatják a tagállamok. Végezetül egy konferenciát tartottak 1987-ben a leszerelés és a fejlődés közötti kapcsolatról. A Közgyűlés sürgette a nemzetközi közösséget, hogy a leszerelés és a fegyverkorlátozási megállapodások révén felszabaduló erőforrások egy részét fordítsák gazdasági és társadalmi fejlesztésre, azzal a céllal, hogy csökkentsék a különbséget a fejlett és a fejlődő országok között. A leszerelés regionális megközelítése. Az ENSZ támogatja mind a regionális, mind a szubregionális leszerelési kezdeményezéseket, amelyek előmozdítják a régió országai között a biztonsági és bizalomépítési intézkedéseket. Segíti a Leszerelési Konferencia által 1993-ban elfogadott regionális leszerelési megoldások irányelveinek és ajánlásainak a megvalósítását. A regionális leszerelés előmozdítása érdekében az ENSZ együtt dolgozik kormányzati szervezetekkel és intézményekkel, például az Afrikai Unióval, az Európai Unióval, Euroatlanti Partnerségi Tanáccsal, az Arab L igával, az Amerikai Államok Szervezetével, az Iszlám Konferencia Szervezetével, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet és Dél-kelet Európai Stabilitási Paktummal, valamint nemzetközi, regionális és helyi nem kormányzati szervezetekkel. Leszerelési tájékoztatási és oktatási tevékenységek. Az ENSZ a multilaterális leszerelésre vonatkozó tájékoztatási és oktatási tevékenységeket is végez a leszerelési tájékoztatási program keretében – a leszerelés kérdéseivel foglalkozó kiadványok, speciális események, találkozók, szemináriumok, panelviták, kiállítások és egy átfogó honlap segítségével. A Közgyűlés által 1978ban elindított ENSZ leszerelési ösztöndíjprogram keretében több mint 600 köztisztviselőt képeztek ki, mintegy 150 országból. Sokan közülük ma felelős beosztásban dolgoznak a leszerelés területén saját kormányukon belül. (Az ENSZ további szerepéről az oktatási erőforrások szétosztásáról és a leszerelési tájékoztatásról lásd: www.un.org/disarmament/education és http://cyberschoolbus.un.org) Nemek szempontjai a leszerelésben. A hadviselés képe az elmúlt években megváltozott. A konfliktusok fokozottan hatnak a nőkre és a lányokra mind áldozatként, mind részvevőként. Az ENSZ elősegíti, hogy a nemek egyenlősége a jövőben fontos szerepet kapjon a leszerelés minden területén, akár fegyverek begyűjtéséről és megsemmisítéséről, aknamentesítésről, tényfeltáró missziók vezetéséről vagy a döntéshozatalban és a békefolyamatban való részvételről legyen szó. A kézi lőfegyverek esetében például a nemek szempontjai azt jelentenék, hogy terjedésük hogyan hat különösen a nőkre, és mit lehet tenni negatív hatásuk ellenében.

A világűr békés felhasználása Az ENSZ biztosítani szándékozik azt, hogy a világűrt békés célokra használják, és az űrben végzett tevékenységek eredményét valamennyi nemzet között megosztják. A világűr békés felhasználása az érdeklődés középpontjába került hamarosan azután, hogy a Szovjetunió 1957-ben fellőtte az első műholdat, a szputnyikot. Az érdeklődés fokozódott az űrtechnológia fejlődésével. Az ENSZ fontos szerepet játszott a nemzetközi űrjog kifejlesztésében és az űrtudomány, valamint az űrtechnológia területén a nemzetközi együttműködés elősegítésében.

151

Ezen a területen a fő kormányközi testület a Világűr Békés Felhasználásával Foglalkozó ENSZ-bizottság (United Nations Committee on the Peaceful Uses of Outer Space – www.unoosa.org). Felülvizsgálja a világűr békés felhasználására nézve a nemzetközi együttműködés területeit, programokat tervez, és az ENSZ technikai együttműködését irányítja, továbbá hozzájárul a nemzetközi űrjog fejlesztéséhez. 1959-ben a Közgyűlés hozta létre, 69 tagállam alkotja. Számos nemzetközi szervezetnek, mind kormányközinek, mind nem kormányzatinak megfigyelői státusza van a bizottságnál. Két albizottsága van: a tudományos és a technikai albizottság, amely az űrtechnológiai és tudományos együttműködés központja, továbbá a jogi albizottság, amely az űrbeli tevékenységek gyors technológiai előrehaladásával lépést tartó jogi keretrendszerek fejlesztésén dolgozik. A bizottság és albizottságai évente üléseznek, amikor megvitatják a Közgyűlés által eléjük utalt kérdéseket, a hozzájuk beérkezett jelentéseket és a tagállamok által felvetett ügyeket. A konszenzus alapján működő bizottság ajánlásokat tesz a Közgyűlésnek.

Jogi okmányok A bizottság és jogi albizottsága munkájának eredményeképp a Közgyűlés öt jogi okmányt fogadott el, amelyek mind hatályban vannak: Az 1966. évi szerződés a világűr – beleértve a Holdat és más égitesteket – kutatása és felhasználása során az államok tevékenységét szabályozó alapelvekről (Treaty on Principles Governing the Activities of States in the Exploration and Use of Outer Space, including the Moon and Other Celestial Bodies), röviden világűrszerződés (Outer Space Treaty) előírja, hogy az űrkutatást valamennyi ország előnyére végzik, fejlettségi fokuktól függetlenül. A világűrt az egész emberiség területének tekinti, amelyet bármely állam kutathat és használhat kizárólag békés célokra, és nem lehet tárgya nemzeti kisajátításnak. Az 1967. évi megállapodás az űrhajósok megmentéséről, az űrhajósok visszatéréséről és a világűrbe felbocsátott tárgyak visszatéréséről (Agreement on the Rescue of Astronauts, the Return of Astronauts and the Return of Objects Launched into Outer Space), röviden a „mentési megállapodás” (Rescue Agreement) előírja a segítségnyújtást az űrhajó személyzetének baleset vagy kényszerleszállás esetén, és eljárásokat vezet be az űrobjektumoknak vagy azok komponenseinek a felbocsátó hatósághoz történő visszajuttatásáról, ha azokat a hatóság területén kívül találták meg. Az 1971. évi egyezmény az űrobjektumok által okozott kárra vonatkozó nemzetközi felelősségről (Convention on International Liability for Damage Caused by Space Objects), röviden „felelősségi egyezmény” (Liability Convention) kimondja, hogy a felbocsátó állam felelős az űrobjektuma által okozott kárért a Föld felszínén, repülőkön repülés közben, más állam űrobjektumán vagy az ilyen űrobjektumon lévő személyeken vagy vagyontárgyakon. Az 1974. évi egyezmény a világűrbe felbocsátott objektumok regisztrációjáról (Convention on Registration of Objects Launched into Outer Space), röviden „regisztrációs egyezmény” (Registration

152

Convention) előírja, hogy a felbocsátó államok regisztrációt vezetnek az űrobjektumokról, és információt szolgáltatnak a felbocsátott objektumokról az ENSZ-nek. Az egyezmény értelmében a Világűrügyi Hivatal tartja fenn az ENSZ regiszterét a világűrbe felbocsátott objektumokról. Valamennyi felbocsátó állam és szervezet szolgáltatott már információt. A világűrbe felbocsátott objektumok online kereső katalógusát a Hivatal tartja fenn a honlapján. (www.oosa.unvienna.org) Az 1979. évi megállapodás az államok tevékenységének szabályozásáról a Holdon és más égitesteken (Agreement Governing Activities of States on the Moon and Other Celestial Bodies), röviden „Hold-megállapodás” (Moon Agreement) az 1966. évi szerződésben a Holdra és más égitestekre vonatkozó elveket tovább részletezi, és megalapozza a természeti erőforrások jövőbeni kutatását, valamint kiaknázását ezeken az égitesteken. A bizottság és jogi albizottsága munkájának eredményeképp a Közgyűlés a világűrben végzett tevékenységeket szabályozó alábbi elveket is elfogadta: A Föld-körüli műholdaknak az államok által közvetlen nemzetközi televíziós műsorközlésre történő használatát vezérlő elvek (Principles Governing the Use by States of Artificial Earth Satellites for International Direct Television Broadcasting) (1982) elismerik, hogy az ilyen alkalmazásnak nemzetközi politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális következményei vannak. Az ilyen tevékenységeknek tiszteletben kell tartaniuk az államok szuverén jogait, beleértve a be nem avatkozás elvét, hozzá kell járulniuk az információ és a tudás terjesztéséhez és cseréjéhez, továbbá elő kell segíteniük a fejlődést. A Föld világűrből történő távérzékelésére vonatkozó elvek (Principles Relating to Remote Sensing of the Earth from Outer Space) (1986) kimondják, hogy ezeket a tevékenységeket valamennyi ország előnyére kell folytatni, tiszteletben tartva valamennyi állam és nép szuverenitását a természeti erőforrásai felett, valamint más országok jogait és érdekeit. A távérzékelést a környezet védelmére és a természeti katasztrófák hatásának csökkentésére kell használni. A világűrben atomenergia-források használatára vonatkozó elvek (Principles Relevent to the Use of Nuclear Power Sources in Outer Space) (1992) elismeri, hogy ilyen források alapvetően fontosak bizonyos missziók esetében, ám alkalmazásukat átfogó biztonsági vizsgálatra kell alapozni. Az elvek útmutatást nyújtanak az atomenergia-források biztonságos használatáról és az űrobjektumok hibás működéséről szóló értesítésről, amikor megvan a kockázata radioaktív anyag visszakerülésének Földre . Nyilatkozat a nemzetközi együttműködésről a világűr kutatásában és használatában minden állam előnyére, különös tekintettel a fejlődő országok szükségleteire (Declaration on International Cooperation in the Exploration and Use of Outer Space for the Benefit and in the Interest of All States, Taking into Particular Account the Needs of Developing Countries) (1996) előírja, hogy az államok szabadon meghatározhatják részvételük minden területét az űrbeli nemzetközi együttműködésben,

153

igazságos és kölcsönösen előnyös alapon, továbbá az ilyen együttműködést úgy kell folytatni, hogy az érintett országok számára a leghatékonyabb és legmegfelelőbb legyen.

Világűrügyi Hivatal A bécsi székhelyű ENSZ Világűrügyi Hivatal (United Nations Office for Outer Space Affairs – www.oosa.unvienna.org) a Világűr Békés Felhasználásával Foglalkozó Bizottságnak és albizottságainak a titkársága, segíti a fejlődő országokat, hogy az űrtechnológiát a fejlődés érdekében használhassák. A Hivatal a világűrrel kapcsolatos információt terjeszti a tagállamok körében a nemzetközi világűr-információs rendszeren keresztül, és fenntartja a világűrbe felbocsátott objektumok ENSZ-regiszterét. A világűrbeli alkalmazások ENSZ-programján keresztül a Hivatal arra törekszik, hogy javítsa az űrtudomány és az űrtechnológia felhasználását valamennyi nemzet, kiváltképpen a fejlődő országok, gazdasági és társadalmi fejlődése érdekében. E program keretében technikai tanácsadó szolgáltatást nyújt a kísérleti projekteket folytató tagállamoknak, továbbá képzési és ösztöndíjas programokat szervez olyan területeken, mint a távérzékelés, a műholdas kommunikáció, a műholdas meteorológia, a műholdas navigáció, továbbá az űrtudomány és az űrjog alapjai. A Hivatal együttműködő szerve a „Világűr és a főbb katasztrófák’” nemzetközi statútumának: ez egy olyan mechanizmus, amelyen keresztül az ENSZ-intézmények műholdas felvételeket kérhetnek a katasztrófaelhárítás támogatására. A Hivatal ellátja a globális navigációs műholdrendszerek nemzetközi bizottsága titkársági feladatait is. A bizottság nem hivatalos testület, olyan területeken támogatja az együttműködést, mint a polgári műholdas helymeghatározás, a navigálás, az ütemezési és értéknövelt szolgáltatások, továbbá a globális navigációs műholdrendszerek összehangolhatósága és együttműködési képessége, miközben fokozza használatukat a fenntartható fejlődés érdekében, kiváltképpen a fejlődő országokban. A Világűrügyi Hivatal menedzseli az ENSZ Katasztrófamenedzsment és Katasztrófaelhárítási, Űrből Származó Információs Platformját (UN-SPIDER), amelyet a Közgyűlés hozott létre 2006 decemberében azzal a céllal, hogy valamennyi ország és a megfelelő nemzetközi és regionális szervezetek egyetemlegesen hozzáférjenek az űrből származó mindenféle információhoz és szolgáltatásokhoz, amelyek támogatják a katasztrófamenedzsment teljes ciklusát. Mind több ország nyújt segítséget a világűrből származó információ felhasználásához a katasztrófamenedzsment tervezésében, a kockázat csökkentésében és katasztrófaelhárításban. Tervezi az űrtechnológiák alkalmazáspolitikáját is. A Hivatal technikai segítséget nyújt az űrtudomány és -technológia oktatásával foglalkozó regionális központoknak, valamint az ENSZ-hez kötődő, az űrtudomány és technológia oktatásával foglalkozó hálózatnak. A központok az űrtudomány és technológia területén együttműködnek a tagállamokkal kapacitásaik növelése érdekében. Segítik a tudósokat és a kutatókat is a készségek és az ismeretek fejlesztésében a fenntartható fejlődés érdekében. Négy regionális központ van: két afrikai regionális központ Marokkóban és Nigériában; az ázsiai és

154

a csendes-óceáni térség regionális központja Indiában és egy közös latin-amerikai és karibi központ Mexikóban és Brazíliában.

UNISPACE: a világűr felhasználása a fejlesztés és a segélynyújtás számára Az ENSZ három jelentős konferenciát szervezett a világűr feltárásáról és békés felhasználásáról, valamennyit Bécsben tartották. Az első – 1968-as – konferencia az űrkutatásból és -feltárásból származó gyakorlati hasznot vizsgálta, valamint azt, hogy a világűrrel nem foglalkozó országok, különösen a fejlődő országok milyen mértékben részesülhetnek ebből. A második konferencia (UNISPACE ’82) megmutatta, hogy valamennyi nemzet növekvő mértékben vesz részt a világűrbeli tevékenységekben. Értékelte az űrtudomány és -technológia helyzetét; megvizsgálta az űrtechnológia alkalmazását a fejlődés szolgálatában; és megvitatta a nemzetközi űrbeli együttműködést. Az 1999-ben tartott harmadik konferencia (UNISPACE III) számos feladatot vázolt fel: a globális környezet védelme és a természeti erőforrások menedzselése; a világűr-alkalmazások fokozott használata az emberi biztonság, a fejlődés és a jólét érdekében; a világűr környezetvédelme; a fejlődő országok fokozott hozzáférése az űrtudományhoz és az abból származó előnyökhöz; a képzési és oktatási lehetőségek növelése, főleg a fiatalok számára. Az UNISPACE III kérte, hogy hozzák létre a természeti katasztrófák csökkentésének, a segélyek és a megelőzés menedzselésének globális rendszerét; az oktatási programok és a műholdakhoz kapcsolódó technológia javítását az írástudatlanság felszámolása érdekében és a Föld-közeli objektumokkal kapcsolatos nemzetközi koordináció létesítését. 2004-ben a Közgyűlés ötéves felülvizsgálatot végzett arról, hogy milyen haladás történt az UNISPACE III ajánlásainak a megvalósításában. A Közgyűlés által elfogadott cselekvési terv további teendőket ír elő a világűr felhasználására a fenntartható fejlődés globális napirendjének a támogatásához. Az UNISPACE III ajánlásait különféle mechanizmusokkal valósítják meg. Erőfeszítéseik eredményei közé tartozik az ENSZ Katasztrófamenedzsment és Katasztrófaelhárítási, Világűr Alapú Információs Platformja (UN-SPIDER), továbbá a Globális Navigációs Műholdrendszerek Nemzetközi Bizottsága.

Az űrtechnológiát és alkalmazásait növekvő mértékben használják az ENSZrendszerben. A Világűrügyi Hivatal a világűrbeli tevékenységekkel foglakozó intézményközi találkozónak a titkársági feladatait is ellátja. A találkozót 1975 óta évente tartják, célja az, hogy növelje az ENSZ-testületek közötti, világűrrel kapcsolatos együttműködést, koordinálja a tevékenységeket, építse a szinergiát, és vizsgálja meg az új kezdeményezéseket. A találkozón készítik el a főtitkár számára az ENSZ-rendszer világűrrel kapcsolatos tevékenységeinek a koordinálásáról szóló jelentését, és olyan tájékoztatási anyagokat adnak ki, mint az „Űrmegoldások a világ problémáira: az ENSZ-család hogyan használja az űrtechnológiát a fenntartható fejlődésre” című brosúra. (www.oosa.unvienna.org/pdf/publications/IAM2006E.pdf).

155

III. GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI FEJLŐDÉS Jóllehet a legtöbb ember az ENSZ-et a béke és biztonság kérdéseivel kapcsolja össze, valójában a világszervezet erőforrásainak óriási többségét az Alapokmány azon ígéretének előmozdítására fordítja, amely szerint „elő fogja mozdítani az életszínvonal emelését, a teljes foglalkoztatást, valamint a gazdasági és szociális haladás és fejlődés feltételeit”. Az ENSZ fejlesztési erőfeszítései mélyrehatóan befolyásolták emberek millióinak az életét és jólétét szerte a világon. Az ENSZ törekvéseit az a meggyőződés vezérli, hogy tartós nemzetközi béke és biztonság csak akkor lehetséges, ha az emberek gazdasági és társadalmi jóléte mindenütt biztosítva van. Az 1945 óta globálisan végbement számos gazdasági és társadalmi átalakulás irányát és formáját jelentősen befolyásolta az ENSZ munkája. A konszenzusépítés globális központjaként az ENSZ meghatározta a nemzetközi együttműködés legfontosabb területeit és céljait annak érdekében, hogy segítse az országok fejlesztési erőfeszítéseit, továbbá előmozdítsa a globálisan kedvező gazdasági környezetet. Az 1990-es évek óta az ENSZ – globális konferenciák sorozatának keretében – platformot biztosított a nemzetközi napirenden lévő fontos, új fejlesztési célok megfogalmazásának és megvalósításuk előmozdításának. Világosan megfogalmazta olyan kérdések felvételének a szükségességét a fejlesztési paradigmába, mint a nők felemelkedése, az emberi jogok, a fenntartható fejlődés, a környezetvédelem és a jó kormányzás. Ezt a globális konszenzust a nemzetközi fejlesztési évtizedek sorozata fejezte ki, amelyek közül az első 1961ben kezdődött. Ezek a széles körű fejlesztéspolitikai és fejlesztési célokat megfogalmazó nyilatkozatok – jóllehet minden egyes évtizedben bizonyos, különös figyelmet érdemlő kérdéseket hangsúlyoztak – következetesen kiemelték az előrehaladás szükségességét a fejlődés minden területén, legyen az szociális vagy gazdasági, továbbá annak fontosságát, hogy az iparilag fejlett és a fejlődő országok közötti egyenlőtlenségek csökkenjenek. A huszadik század végére a hangsúly eltolódott ezeknek a kötelezettségeknek integrált és koordinált végrehajtására. A tagállamok 2000-ben a millenniumi csúcstalálkozón elfogadták a Millenniumi nyilatkozatot, amely széles körű célok sorozatát tartalmazza az ENSZ jövőbeli programja számára. A nyilatkozatot egy olyan ütemtervre fordították le, amely 2015-ig elérendő nyolc, határidőhöz kötött és mérhető célt tartalmaz, ezek millenniumi fejlesztési célokként (MDGs – Millennium Development Goals) váltak ismertté. Az MDG-k célja az, hogy véget vessenek a súlyos szegénységnek és az éhínségnek; megvalósítsák a mindenkire kiterjedő alapfokú oktatást; előmozdítsák a nemek egyenlőségét, és segítsék a nők felemelkedését; csökkentsék a gyermekhalandóságot; javítsák az anyai egészségügyet; küzdjenek a HIV/AIDS, a malária és más betegségek ellen, biztosítsák a környezeti fenntarthatóságot; valamint a fejlesztés érdekében globális partnerséget építsenek

156

ki. A nemzetközi közösség a 2005. évi világcsúcson újra elkötelezte magát ezek mellett a célok mellett. 2010 szeptemberében az MDG-kről rendezett ENSZ-csúcs (hivatalosan magas szintű plenáris ülés az MDG-kről) egy olyan globális akcióterv elfogadásával végződött, amelynek a célja a nyolc szegénység elleni törekvés elérése a 2015. évi céldátumig, továbbá jelentős új kötelezettségek bejelentése a nők és a gyermekek egészségügyi helyzetét illetően, a szegénység, az éhínség és a betegségek elleni egyéb kezdeményezések terén. Ban Ki Mun főtitkár felkérte a gazdagabb donor országokat, hogy a költségvetési problémák ellenére folytassák a segélyek nyújtását a szegényeknek. A gazdasági és társadalmi kérdések nemzetközi vitái fokozottan tükrözték a gazdag és a szegény országok közötti érdekközösséget az országhatárokon átterjedő számos probléma megoldásában. Olyan kérdéseket, mint a menekültek, a szervezett bűnözés, a kábítószer-kereskedelem, az AIDS és az éghajlatváltozás, globális kihívásként látják, amelyek összehangolt cselekvést igényelnek. Az egyik régióban jelen lévő folyamatos szegénység és munkanélküliség hatása gyorsan érezhető más régiókban, nem kevésbé a migráción, a társadalmi zavarokon és konfliktuson keresztül. A globális gazdaság korában a pénzügyi egyensúly megbomlása egy országban hasonlóképpen azonnal érezhető a többi ország piacán. Ugyancsak egyre nagyobb a konszenzus a demokrácia, az emberi jogok, a közügyekben való általános részvétel, a jó kormányzás és a nők felemelkedésének a szerepéről a gazdasági és a társadalmi fejlődés előmozdításában. A globalizáció mindenki érdekét szolgálja A 2000. szeptemberi Millenniumi nyilatkozatban a világ vezetői rávilágítottak a nemzetközi közösség előtt álló legfontosabb kihívásra, amely annak biztosítása, hogy a globalizáció mindenki számára pozitív tényezővé váljon. Ahhoz azonban, hogy a globalizáció sikeres legyen – amint azt a főtitkár a millenniumi csúcsra készített, „Mi a népek: az ENSZ szerepe a 21. században” című jelentésében megfogalmazta –, az embereknek érezniük kell, hogy részesei ennek. A globalizáció előnyei – beleértve a gyorsabb növekedést, a magasabb életszínvonalat, továbbá az országok és az egyének új lehetőségeit – nyilvánvalóak, tette hozzá. Ám az előnyök az elosztása egyenlőtlen. A multinacionális vállalatokat a globális „vállalati polgárjogok és kötelezettségek” (corporate citizenship) elve kell, hogy vezérelje, és mindenhol a jól bevált gyakorlatot alkalmazzák: támogatni kell a méltányos munkaügyi előírásokat, tisztelni az emberi jogokat és a környezet védelmét. A millenniumi csúcsot 2005-ben és 2010-ben újabb csúcsok követték, amelyek ismételten megerősítették a 2000. évi nyilatkozatot. Az ENSZ igyekszik összekovácsolni a változás koalícióját, biztosítva a globalizáció számos szereplőjének – civil társadalomnak, magánszektornak, parlamenti képviselőknek, helyi hatóságoknak, tudományos egyesületeknek és oktatási intézményeknek – a részvételét. Az ENSZ annak biztosítására törekszik, hogy a globalizáció mindenki számára előnyt jelentsen, és a lehetőségek nemcsak a kiváltságosok számára létezzenek, hanem valamennyi ember számára.

157

Fejlesztési tevékenységek koordinálása A számos területen megvalósult előrehaladás ellenére mind a vagyon, mind jólét tekintetében nagy egyenlőtlenségek jellemzik a világ gazdasági és társadalmi struktúráját. A szegénység csökkentése, és az egyenlőtlenségek megszüntetése, mind a nemzeteken belül, mind pedig azok között, továbbra is alapvető célja marad az ENSZ-nek. Az ENSZ-rendszer különféle módszereket alkalmaz gazdasági és társadalmi céljai elősegítéséhez: szakpolitikai elemzéseket szolgáltat, foglalkozik a jelenlegi és az új globális kihívásokkal, tanácsot ad a kormányoknak fejlesztési terveikhez és stratégiáikhoz, nemzetközi normákat és előírásokat állít fel, valamint pénzalapokat mobilizál a fejlesztési programokhoz. Különböző alapjainak és programjainak, valamint szakosított intézményeinek a munkája során olyan szerteágazó területeken tevékenykedik, mint oktatás, a repülési biztonság, a környezetvédelem és a munkaügyi feltételek. Az ENSZ munkája mindenhol érinti az emberek életét. 2008-ban az ENSZ-rendszer 18,3 milliárd dollárt költött fejlesztési működési tevékenységekre, amelynek 68 százaléka fejlesztéshez kapcsolódott, míg 38 százaléka humanitárius vonatkozású volt. A Világbank, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Nemzetközi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap (IFAD) évente milliárdokat fordít adományokra és kölcsönökre, hogy segítsék a szegénység megszüntetését, előmozdítsák a fejlődést, és stabilizálják a világgazdaságot. A Gazdasági és Szociális Tanács (ECOSOC – www.un.org/en/ecosoc) az ENSZ és végrehajtó szervei gazdasági és szociális munkájának a legfőbb koordináló testülete. Központi fóruma a nemzetközi gazdasági és társadalmi kérdések megvitatásának, valamint a szakpolitikai javaslatok kidolgozásának. A Tanács felelősségi körébe tartozik: a magasabb életszínvonal, a teljes foglalkoztatottság, a gazdasági és társadalmi haladás előmozdítása; a gazdasági, társadalmi és egészségügyi problémák megoldásának a felismerése; a kulturális és oktatási együttműködés megkönnyítése; valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok egyetemes tiszteletben tartásának az ösztönzése. Az ECOSOC alatt működő – személyes minőségükben dolgozó, 24 szakértőből álló – Fejlődéspolitikai Bizottság a felmerülő gazdasági, társadalmi és környezeti kérdések tanácsadó testületeként működik. Meghatározza annak kritériumait, hogy egy ország mi alapján tekinthető legkevésbé fejlettnek (LDCs – Least Developed Countries), és felülvizsgálja az ebbe a kategóriába tartozó országok listáját. Az ENSZ Fejlesztési Csoportja (www.undg.org) összefogja a Szervezet számára a fejlesztési munka irányításában és koordinálásában szerepet játszó 32 ENSZ-alapot, -programot, -szervet, -főosztályt és -hivatalt. Ez a végrehajtó testület azon munkálkodik, hogy erősítse az együttműködést a döntéshozó egységek és a különböző operatív programok között. A Gazdasági és Szociális Ügyek Végrehajtó Bizottsága (www.un.org/esa/ecesa), amely titkársági testületekből áll, beleértve a regionális bizottságokat is, ugyancsak szakpolitikai eszközként működik a fejlesztés és menedzsment területén. Célja a koherencia és a közös megközelítés kialakítása azok között az ENSZ-entitások között, amelyek a gazdasági és szociális területen normatív, elemző és szakmai munkát végeznek.

158

Az ENSZ Titkárságán belül a Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztálya (DESA – www.un.org/esa/desa) segíti az országokat a gazdasági, szociális és környezeti kihívások kezelésében. Az ENSZ fejlesztési programjaként ismert (development agenda), nemzetközileg elfogadott célok keretében működik, mely alapján a DESA analitikai támogatást nyújt, politikai elemzést és koordinációt végez, továbbá érdemi és szakmai támogatást ad a tagországoknak a szociális, gazdasági és környezeti szférában. Támogatja az országokat normák és előírások kidolgozásában, valamint – a globális kihívásokra válaszul – a közös teendők elfogadásában. A DESA kiemelkedően fontos érintkezési felület a globális politikák, a nemzeti akciók, a kutatási, politikai és operatív tevékenységek között. Az öt regionális bizottság a gazdasági és szociális információk, valamint szakpolitikai elemzések a fentiekhez hasonló cseréjét könnyíti meg az egyes régiókban: Afrika (ECA – www.uneca.org) Ázsiai és Csendes-óceáni térség (ESCAP – www.unescap.org), Európa (ECE – www.unece.org), Latin-Amerika és a Karib-térség (ECLAC – www.eclac.org) és Nyugat-Ázsia (ESCWA – www.escwa.un.org). Számos ENSZ-alap és -program foglalkozik fejlesztési operatív tevékenységekkel a támogatott országokban, továbbá több ENSZ szakosított intézmény támogatja és segíti az országok fejlesztési törekvéseit. A fokozottan korlátozott – mind emberi, mind pénzügyi – erőforrások idején az ENSZ-rendszer különböző ágazatai közötti fokozott koordináció és együttműködés kiemelkedő jelentőségű a fejlesztési célok megvalósítása érdekében.

Az ENSZ versenyelőnye Az ENSZ-rendszer egyedülálló erősségei a fejlesztés támogatásában a következők: Egyetemessége biztosítja, hogy valamennyi országnak van beleszólása a szakpolitikai döntések meghozatalába. Pártatlanságával lehetővé teszi, hogy semmilyen egyedi nemzeti vagy kereskedelmi érdeket nem képvisel, ezért az országokkal és azok népével bizalmon alapuló sajátos kapcsolatokat építhet ki, segítségnyújtása mindenféle feltételtől mentes. Globális jelenléte tükrözi azt a tényt, hogy a világ legnagyobb – fejlesztési segítséget nyújtó – nemzeti irodahálózatával rendelkezik. Átfogó megbízatása felöleli a fejlesztést, a biztonságot, a humanitárius segítségnyújtást, az emberi jogokat és a környezetvédelmet. Elkötelezett „az Egyesült Nemzetek népei” mellett.

Gazdasági fejlődés Az elmúlt évtizedekben a világ hatalmas gazdasági fejlődésnek volt a szemtanúja, ám a vagyon és a jólét megoszlása nagyon egyenetlen volt. Ezek a gazdasági egyenlőtlenségek – gyakorlatilag a világ minden régiójában – láthatóan súlyosbítják az egyébként is komoly szociális problémákat és a politikai instabilitást. A hidegháború vége és a globális gazdaság felgyorsult fejlődése nem

159

oldotta meg a szerfeletti szegénység, az eladósodottság, a fejletlenség és a kereskedelmi egyenlőtlenségek örökös problémáit. Az ENSZ egyik alapító elve az a meggyőződés, hogy a világ valamennyi népe számára a gazdasági fejlődés a legbiztosabb útja a politikai, gazdasági és társadalmi biztonság elérésének. A Szervezet egyik fő gondja, hogy a világnépesség felének – főképp Ázsiában, Afrikában, Latin-Amerikában és a Karibtérségben – naponta kevesebb mint két dollárból kell megélnie. A becslések szerint 2009-ben mintegy 212 millió munkaképes ember volt munkanélküli a világon, míg a „dolgozó szegények” – akik napi 2 dollárnál kevesebbet keresnek – száma 2,1 milliárd volt. Az alultáplált emberek számát a fejlődő országokban megközelítőleg egy milliárdra becsülték 2009-ben, amely 2010-ben csekély mértékben csökkent, 925 millióra. Az ENSZ változatlanul az egyetlen intézmény, amely annak biztosításán munkálkodik, hogy a gazdasági terjeszkedést és globalizációt olyan politikák vezéreljék, amelyeknek az a célja, hogy biztosítsák az emberi jólétet, a fenntartható fejlődést, a szegénység megszüntetését, a méltányos kereskedelempolitikát és a bénító eladósodottság csökkentését. Az ENSZ olyan makrogazdaság-politika elfogadását sürgeti, amely foglakozik ezekkel az egyenlőtlenségekkel, különösen az Észak és a Dél közötti növekvő szakadékkal, a legkevésbé fejlett országok örökös problémáival, továbbá a központosított gazdaságból a piacgazdaságba átalakuló gazdaságok példa nélkül álló szükségleteivel. Az ENSZ segítségnyújtási programjai támogatják a szegénység csökkentését, a gyermekek életben maradását, a környezetvédelmet, a nők előrehaladását és az emberi jogokat. A szegény országokban az emberek millióinak ezek a programok jelentik az ENSZ-et.

Hivatalos fejlesztési segítségnyújtás Az ENSZ-rendszer kölcsönt nyújtó intézményei, politikájuk és kölcsöneik révén, kollektívan, hatalmas befolyást gyakorolnak a fejlődő országok gazdaságára. Ez különösen igaz a legkevésbé fejlett országok (LDCs) esetében, ahova 49 nemzet tartozik, amelyeket rendkívüli szegénységük és eladósodottságuk szorított ki a globális növekedésből és fejlődésből. Ezeknek a nemzeteknek – amelyek közül 33 afrikai – az ENSZ számos segélyprogramjában elsőbbségük van. A kisszigetek fejlődő államai, a tengerparttal nem rendelkező országok és az gazdasági átalakulásban lévő országok is súlyos problémáktól szenvednek, amelyek speciális figyelmet igényelnek a nemzetközi közösségtől. Ezek is elsőbbséget élveznek az ENSZ-rendszer segélyprogramjaiban, valamint a hivatalos fejlesztési segítségnyújtás keretében (ODA – Official Development Assistance) a tagállamok részéről. A világ 33 tengerparttal nem rendelkező országából 16 LDC. A kisszigetek 38 fejlődő állama közül 12 LDC. 1970-ben a Közgyűlés a bruttó nemzeti termék (GNP – gross national product) 0,7 százalékában határozta meg az ODA célját, amelyre most bruttó nemzeti jövedelemként hivatkoznak (GNI – gross national income). (A GDP [gross domestic product] egy nemzet határain belül előállított valamennyi végső termék és szolgáltatás piaci értéke. A GNI egyenlő a GDP plusz a más országokban szerzett elsődleges jövedelem tényleges bevételei.) A Gazdasági Együttműködési

160

és Fejlesztési Szervezet (OECD – Organization of Economic Co-operation and Development) Fejlesztési Segítségnyújtási Bizottsága (DAC – Development Assistance Committee) tagállamainak – jelenleg 33 iparilag fejlett ország – közös erőfeszítései révén az ODA évekig e szintnek a fele körül mozgott. Az 1990-es években az ODA meredeken zuhant. Ám a csökkentett végösszegen belül több segély jutott alapvető szociális szolgáltatásokra – 1995ben az ODA-nak 4 százaléka, míg 2000-ben 14 százaléka (közel 4 milliárd dollár) jutott erre a célra. A segély több mint négyötöde többé nem kötődött termékek és szolgáltatások beszerzéséhez a donor országokban.

Nemzetközi konferencia a fejlesztés finanszírozásáról A nemzetközi konferenciát a fejlesztés finanszírozásáról (www.un.org/esa/ffd) 2002-ben tartották a mexikói Monterreyben. Ezen az alapvető pénzügyi és fejlesztési kérdésekkel foglalkozó ENSZ-konferencián 50 állam- és kormányfő, több mint 200 miniszter, valamint a magánszektor, a civil társadalom és valamennyi főbb kormányközi, pénzügyi, kereskedelmi, gazdasági és pénzügyi szervezet vezetői részt vettek. A konferencia az első négyoldalú eszmecsere a kormányok, a civil társadalom, az üzleti szféra és az intézményi érdekeltek között a globális gazdasági kérdésekről. Több mint 800 résztvevője volt a globális vitának, ahol 12 külön kerekasztal-beszélgetést vezettek a kormányfők, a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) és a regionális fejlesztési bankok első számú vezetői, valamint pénzügy, kereskedelmi és külügyminiszterek. A konferencia végeredménye, az úgynevezett monterreyi konszenzus képet nyújt a fejlesztés finanszírozásának új globális megközelítéséről. Ezt követően a Közgyűlés úgy döntött, hogy 2003-tól kezdődően minden páratlan évben utókonferenciát tartanak. Ez magában foglalja a politikai párbeszédet a konferencia eredményeinek a megvalósításáról, valamint a nemzetközi valutaügyi, pénzügyi és kereskedelmi rendszerek koherenciájáról és konzisztenciájáról a fejlődés támogatása érdekében. 2008-ban Dohában (Katar) tartották a nemzetközi utókonferenciát a fejlesztés finanszírozásáról, amelynek a végeredménye a dohai nyilatkozat lett. A Közgyűlés 2010 márciusában tartotta a negyedik magas szintű párbeszédet a fejlesztés finanszírozásáról. Szeptemberben a Közgyűlés megerősítette a monterreyi konszenzust és a dohai nyilatkozatot, továbbá felkérte a fejlett országokat, hogy tegyenek eleget kötelezettségeiknek a millenniumi fejlesztési célok (MDG-k) elérése érdekében.

Az ODA mértéke az új században emelkedni kezdett. A DAC-tagállamok körében a teljes ODA a kombinált GNI 0,31 százaléka, 119,6 milliárd dollár volt 2009-ben. A mai napig csak öt ország – Dánia, Luxemburg, Hollandia, Norvégia és Svédország – érte el, és tartja meg a 0,7 százalékos ODA-célt. 2010-ben viszont a legnagyobb összeget juttató donor országok az Egyesült Államok, Franciaország, Németország, az Egyesült Királyság és Japán.

161

A fejlesztés finanszírozásával foglalkozó nemzetközi konferencia 2002-ben Monterreyben (Mexikó) arra ösztönözte a főbb donor országokat, hogy első lépésként növeljék az ODA-t az 1990-es évek hanyatlásának visszafordítása érdekében. A konferencia megkísérelte a segítségnyújtás célját eltolni a szegénység csökkentése, az oktatás és az egészségügy irányába. Az ENSZ ODA két forrásból táplálkozik: támogatás az ENSZ szakosított intézményeitől, alapjaitól és programjaitól; támogatás az ENSZ-rendszer olyan kölcsönző intézményeitől, mint a Világbank és az IFAD. A Világbank a 2009-es költségvetési évben 58,8 milliárd dollárnyi kötelezettséget vállalt, amely 54 százalékos növekedést jelent 2008-hoz képest, és rekordmagasságú a szervezet történetében. 1978 és 2010 között az IFAD 11,5 milliárd dollárt fektetett be projektekbe és programokba, amely mintegy 350 millió vidéki emberhez jutott el. A fogadó országokban a kormányok és más pénzügyi források 10,1 milliárd dollárral, a multilaterális, bilaterális és egyéb donorok társfinanszírozóként megközelítően 8,2 milliárd dollárral járultak hozzá a fejlesztési segélyezéshez. 2009-ben az ENSZ operatív fejlesztési tevékenységeihez a teljes hozzájárulás összege, beleértve a humanitárius segítségnyújtást is, elérte a 21,522 milliárd dollárt. Becslések szerint ezeknek a hozzájárulásoknak mintegy 65 százaléka fejlesztésekhez kapcsolódott, míg 35 százaléka a humanitárius segítségnyújtásra összpontosított. Az ENSZ-intézményektől, -alapoktól és programoktól származó ODA-t a szükségben szenvedő számos ország között széles körben osztják szét.

A fejlődés támogatása világszerte Az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP – www.undp.org) kötelezettséget vállalt arra, hogy döntő fontosságú hozzájárulást tegyen: a világ szegénységét 2015-re a felére csökkentse. Az UNDP alapos politikai tanácsadást végez, és segíti az intézményi kapacitások kiépítését, amely méltányos gazdasági növekedést eredményez. A több mint 160 országos irodából álló globális hálózatával az UNDP a terepen nyújt segítséget az arra rászorulóknak. Arra összpontosít, hogy támogassa az országokat olyan kihívások kezelésében, mint a szegénység csökkentése és az MDG-k elérése; a demokratikus kormányzás, beleértve a HIV/AIDS-re adandó válasz irányítását; a válságmegelőzés és a felépülés; továbbá a környezet és a fenntartható fejlődés. Az UNDP e területek mindegyikén hangoztatja az emberi jogok védelmét és a nők felemelkedését. A UNDP fő programforrásainak a többsége azokba az országokba kerül, amelyekben a világ mélyszegénységben élő polgárai laknak. Globálisan a nemzetközi szegénységi küszöb alatt élők száma az 1990. évi 1,8 milliárdról 2005re 1,4 milliárdra csökkent. Az előrehaladás azonban egyenetlen volt a régiókban. A 2009. évi becslések 53 millió (kevesebb, mint napi 1,25 dollár) és 64 millió (napi két dollár alatt) közé teszik a szegénységben élő emberek számának a növekedését, amelyet a gazdasági válság okozott. Az élelmiszerárak – amelyek 2009–2010-ben változatlanul magasak a hazai piacokon – kiegészítve a gazdasági válság hatásaival – a becslések szerint a világ éhező embereinek a számát 1,02 milliárdra növelte 2010-ben.

162

2009-ben az UNDP a becslések szerint 4,1 milliárd dollárt költött fejlesztési tevékenységekre. Az UNDP-nek történő adakozás önkéntes, a világ közel minden kormányától érkezik támogatás. Azok az országok, amelyek az UNDP által adminisztrált segélyt kapnak, a projektköltségekhez személyzettel, berendezésekkel, eszközökkel és készletekkel járulnak hozzá. Ahhoz, hogy a globális fejlesztési erőforrások hatásának maximalizálását biztosítsa, az UNDP az egyes ENSZ-alapokkal és -programokkal, valamint nemzetközi pénzügyi intézményekkel (például a Világbank és az IMF) koordinálja tevékenységét. Az UNDP továbbá igénybe veszi a fejlődő országok állampolgárainak és NGO-inak a szakértelmét. Az UNDP által támogatott összes projekt hetvenöt százalékát a helyi szervezetek valósítják meg. Az UNDP támogatja az integrált megközelítést az ENSZ fejlesztési segítségnyújtásának az ellátásához. Számos fejlődő országban létrehozta az ENSZ Fejlesztési Segítségnyújtási Keretrendszerét (UNDAF – United Nations Development Assistance Framework), amely ENSZ-teamekből tevődik össze a helyi ENSZ rezidens koordinátorának a vezetése alatt, aki sok esetben az UNDP helyi képviselője. A keretrendszer világosan meghatározza a kormányok által az ENSZ számára meghatározott főbb fejlesztési kihívásokra adandó összehangolt választ. Civilizációs katasztrófák, természeti eredetű katasztrófák és bonyolult vészhelyzetek esetében a helyi koordinátorok a humanitárius segítségnyújtás koordinátoraként működnek. Hagyományos programjai mellett az UNDP speciális célú alapokat is igazgat. Az ENSZ Tőkefejlesztési Alapja (UNCDF) a beruházási tőke, a kapacitásépítés és a technikai tanácsadási szolgálat kombinációját ajánlja a mikrofinanszírozás és a helyi fejlesztés támogatására a legkevésbé fejlett országokban. Az ENSZ-önkéntesek (UNV) program (www.unv.org) a hatékony fejlesztés érdekében az önkéntesség támogatásának és kihasználásának ENSZközpontja. 2008-ban mintegy 150 országból több mint 7 700 ENSZ-önkéntes volt bevetve világszerte. Az ENSZ Fejlesztési Alapja Nők Számára (UNIFEM), amely a nők felemelkedésével és a nemek egyenlőségével foglalkozik a fejlesztés tervezésének és gyakorlatának minden szintjén, 2010-ben az újonnan létrehozott entitás, az UN-Women (www.unwomen.org) részévé vált. Az UNDP a Világbankkal és az ENSZ Környezetvédelmi Programjával (UNEP) együtt a Globális Környezeti Alap (Global Environment Facility) igazgatási partnereinek az egyike. Az UNDP az egyik szponzora a Közös ENSZ HIV/AIDS Programnak (UNAIDS) is.

Fejlesztési célú kölcsönzés A két intézményt – a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankot és a Nemzetközi Pénzügyi Társaságot – magában foglaló Világbank (www.worldbank.org) több mint 100 fejlődő országban azon dolgozik, hogy pénzügyi és technikai szakértelmével segítse a szegénység csökkentését. Projektjei lefedik Latin-Amerikát és a Karib-térséget, a Közel-Keletet és ÉszakAfrikát, Európát és Közép-Ázsiát, Kelet-Ázsiát és a Csendes-óceáni térséget, Afrikát és Dél-Ázsiát.

163

Afrika: egy ENSZ-prioritás Az ENSZ, kifejezvén a nemzetközi közösség aggodalmát, a válságos afrikai társadalmi-gazdasági feltételeket figyelme középpontjába állította. Megerősítvén elkötelezettségét a régió fejlesztésének támogatása mellett, speciális programokat dolgozott ki tartós megoldások keresésére, a külső adósságra és az adósságszolgálati problémákra; a külföldi közvetlen befektetések növelésére; a nemzeti kapacitásépítés fokozására, a hazai fejlesztési erőforrások szűkösségének a kezelésére, valamint az afrikai országok nemzetközi kereskedelembe való integrálásának a megkönnyítésére; továbbá a HIV/AIDS kezelésére. A Közgyűlés 1996-ban jelentette be az egész ENSZ-rendszer speciális Afrika-kezdeményezését, amely egy több milliárd dolláros konkrét cselekvési program az afrikai vezetés által megjelölt fejlesztési prioritásokból kiindulva. A kezdeményezést 2002-ben a Közgyűlés felülvizsgálata után befejezettnek nyilvánították, majd a Közgyűlés elfogadta az Új Partnerséget Afrika Fejlesztéséért (NEPAD – New Partnership for Afrika’s Development – www.nepad.org), ez egy olyan afrikai tulajdonban lévő és Afrika által vezetett kezdeményezés, amelyet az Afrikai Egységszervezet (ma Afrikai Unió) jelentett be 2001-ben a nemzetközi erőfeszítések keretében Afrika fejlesztésére. 2008-ban a Közgyűlés egy olyan politikai deklarációt fogadott el az Afrika fejlesztési szükségleteivel foglalkozó magas szintű találkozó alkalmából, amellyel a résztvevők újra megerősítették a NEPAD támogatását, valamint az Afrika fejlesztésére vonatkozó különféle kötelezettségek megvalósítását. Az ENSZ országos, regionális és globális szinten vesz részt ebben olyan erőfeszítéseken keresztül, mint az ENSZ fejlesztési segítségnyújtási keretrendszere, valamint az Afrikai Gazdasági Bizottság által vezetett programok, amelyek keretet szolgáltatnak a fokozott koordinációnak és az együttműködésnek szubregionális és regionális szinteken. Afrikai Különleges Tanácsadó Hivatala (OSAA – www.un.org/africa/osaa) jelentéseket készít az ENSZ-rendszer és a nemzetközi közösség által nyújtott támogatásról, valamint koordinálja a NEPAD támogatásának globális képviseletét. Az OSAA, a NEPAD és az OECD szoros partnerségben dolgozik együtt. A Közös ENSZ HIV/AIDS Program (UNAIDS) fokozta kampányát a HIV/AIDS ellen Afrikában. Az UNAIDS a lehető legszélesebb körben támogatott kampányt szeretne, az úgynevezett nemzetközi partnerség az AIDS ellen Afrikában Csoport keretében összehozta a kormányokat, regionális testületeket, fejlesztési ügynökségeket, NGO-kat és a vállalati szektort, beleértve a gyógyszergyártó vállalatokat. A főtitkár és az ENSZ-intézmények felkérték az iparilag fejlett országokat, hogy könnyítsenek Afrika gazdasági nehézségein, és fogadják el a nagyobb adósságkönnyítést, valamint az alacsonyabb vámtarifákat azok helyett, amelyek büntetik az afrikai exportot, és növeljék a hivatalos fejlesztési segítségnyújtást. Az ENSZ erőfeszítései összekapcsolódnak más fejlesztési vállalkozásokkal, például a tokiói nemzetközi konferenciával az afrikai fejlesztésről, a súlyosan eladósodott szegény országok adósságkezdeményezésével és az Afrikai Iparosítási Szövetséggel.

164

A Világbank jelenleg több mint 1 800 projektben vesz részt gyakorlatilag minden ágazatban és minden fejlődő országban. A világ egyik legnagyobb fejlesztési segítségnyújtási forrásaként a bank támogatja a fejlődő országok kormányainak azokat az erőfeszítéseit, hogy iskolákat és egészségügyi központokat építsenek, vizet és elektromosságot szolgáltassanak, küzdjenek a betegségek ellen, és védjék a környezetet. Ezt olyan kölcsönnyújtás keretében végzi, amelyeket visszafizetnek. 2009-ben a bank 46,9 milliárd dollárt nyújtott 303 projekthez a fejlődő országokban világszerte. Haiti újjáépítését is segítette a 2010. januári pusztító földrengés után, amely lerombolta az országot. Két világbanki kölcsöntípus van. Az első típus a magasabb jövedelemmel rendelkező fejlődő országok számára, amelyek képesek piacközeli kamatlábat fizetni, vagy kölcsönt vehetnek fel kereskedelmi forrásokból. Ezek az országok a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (IBRD) kapnak kölcsönt, amelynek az a célja, hogy csökkentse a szegénységet a közepes jövedelmű és hitelképes szegényebb országokban, a fenntartható fejlődés támogatásával kölcsönök, garanciák, kockázatkezelési termékek, valamint elemzői és tanácsadói szolgáltatások révén. Az IBRD-kölcsönök hosszabb futamidejűek, mint a kereskedelmi bankoktól származók: 15–20 év, három-öt év türelmi idővel a tőke visszafizetése előtt. A pénzügyi alapok speciális programokra nyújtanak kölcsönöket a szegénység csökkentésének, a szociális szolgáltatások biztosításának, a környezetvédelemnek és a gazdasági növekedésnek a támogatására. A 2009-es költségvetési évben az IBRD rekord mennyiségű, 32,9 milliárd dollár kötelezettséget vállalt 126 projektre közepes jövedelmű és hitelképes alacsony jövedelmű országokban – ez 144 százalékos növekedés a 2008. évi 13,5 milliárd dollárral összehasonlítva –, és célkitűzése egy újabb rekord volt, 44 milliárd dollár a 2010-es költségvetési évben. Az AAA hitelminősítéssel rendelkező IBRD közel összes pénzét kötvények eladásával szerzi a világ pénzpiacain. A második típusú kölcsönt a legszegényebb országok kapják, akik rendszerint nem hitelképesek a nemzetközi pénzügyi piacokon, és nem képesek közel piaci kamatlábat fizetni az általuk kölcsönvett pénzre. A Nemzetközi Fejlesztési Társulás (IDA) -– amely része a Világbanknak – kölcsönöz a világ legszegényebb országainak azzal a céllal, hogy csökkentsék a szegénységet adományfinanszírozással és hitelekkel olyan programokra, amelyek fellendítik a gazdasági növekedést, csökkentik az egyenlőtlenségeket, és javítják az emberek életkörülményeit. A „hitelek” ténylegesen kamatmentes kölcsönök 10 éves türelmi idővel és 35–40 éves futamidővel. Az IDA segítségnyújtását főleg 40 gazdag tagállam hozzájárulásaiból finanszírozzák. 2009-ben az IDA kötelezettségei közel 15 milliárd dollárra emelkedtek fejlesztési tevékenységek számára a 79 legkevésbé fejlett országban. A 2010. januári haiti földrengést követően az újjáépítési erőfeszítések részeként mintegy 210 000 gyermek kapott napi élelmet az IDA-n keresztül. Alapszabálya értelmében a bank csak kormányoknak kölcsönözhet, ám szorosan együttműködik a helyi közösségekkel, nem kormányzati szervezetekkel (NGO-kkal) és a magánvállalkozásokkal. Projektjeinek a célja a népesség legszegényebb rétegeinek a segítése. A sikeres fejlődés megköveteli, hogy a kormányok és a közösségek „birtokolják” a fejlesztési projekteket. A bank arra ösztönzi a kormányokat, hogy szorosan működjenek együtt az NGO-kkal és a civil társadalommal azon emberek részvételének növelésével, akiket a bank által

165

finanszírozott projektek érintenek. A kölcsönt felvevő országokban működő NGO-k a projekteknek körülbelül a felében működnek együtt. A Bank arra ösztönzi a magánszektort, hogy támogassa a stabil gazdaságpolitikát, a szilárd kormányzati pénzügyeke, a nyílt, őszinte és megbízható kormányzást. Számos területet támogat, amelyeket a magánszektor fejlesztései előnyben részesítenek – pénzügy, energia, távközlés, információs technológia, olaj és gáz, valamint az ipar. Mivel a bank alapszabálya tiltja a magánszektornak történő közvetlen kölcsönzést, a bank társvállalata – a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC) – kifejezetten azért létezik, hogy elősegítse a magánszektor befektetéseit a nagy kockázatú szektorok és országok támogatásával. A bank másik társvállalata – a Nemzetközi Beruházásvédelmi Ügynökség (MIGA) – politikai kockázati biztosítást (garanciát) nyújt azoknak, akik befektetnek vagy kölcsönt adnak fejlődő országoknak. A Bank sokkal többet tesz, mint csupán a pénzkölcsönzés. Rutinszerűen technikai segítséget is nyújt az általa finanszírozott projektekhez. Tanácsot ad az ország költségvetésének megtervezéséhez, pénzkihelyezéshez, egészségügyi rendelőintézetek felállításához vagy akár útépítéshez. A bank minden évben finanszíroz néhány olyan projektet, amelyek kizárólag szakértői tanácsadást és képzést nyújtanak. Emellett a kölcsönt felvevő országokból arra képez embereket, hogy hogyan hozzanak létre és hajtsanak végre fejlesztési programokat. Az elmúlt évtizedben az IDA több mint 3 millió tanárt képzett ki, és több mint 105 millió gyermeknek biztosított új vagy felújított tantermet. A fenntartható fejlődés területén az IBRD olyan projekteket támogat, mint az újraerdősítés, a szennyezés ellenőrzése és a földhasználat; a víz, a köztisztaság és a mezőgazdaság; valamint a természeti erőforrások megőrzése. A Globális Környezeti Alap (GEF – Global Environment Facility) fő finanszírozója, amely viszont a legnagyobb finanszírozója olyan projekteknek, amelyek javítják a globális környezetet. Az IBRD és az IDA támogatja a súlyosan eladósodott szegény országok (HIPC – Heavily Indebted Poor Countries) kezdeményezést, ennek az a célja, hogy csökkentse a világ legszegényebb, legsúlyosabban eladósodott országainak a külső adósságát. A 2009-es költségvetési évben 76 millió dollár fejlesztési hitelt és 10 millió dollár költséget írtak le adósságkönnyítésként az IDA adósságszolgálatának részleges elengedése keretében, amint ez esedékessé vált. 2005 júliusában a „nyolcak csoportjának” (fejlett országok) vezetői azt javasolták, hogy 100 százalékban írják le a világ néhány legszegényebb – főleg afrikai és latin-amerikai – országának a tartozását az IDA-nak az IMF-nek és az Afrikai Fejlesztési Alapnak. Az adósságkönnyítés a Multilaterális adósság-elengedési kezdeményezés (MDRI – Multilateral Debt Relief Initiative) keretében elérte az 1,1 milliárd dollár fejlesztési hitel leírását a 2010-es költségvetési évben, amint négy ország elérte a HIPC beteljesülési pontjait (megfelelt a HIPC kritériumainak). 2010 júniusáig összesen 34,5 milliárd dollár fejlesztési hitelt írtak le az MDRI keretében.

166

Kölcsönzés a stabilitás érdekében Számos ország fordul a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF – www.imf.org), az ENSZ egyik szakosított intézményéhez, amikor belső vagy külső tényezők súlyosan aláássák a fizetési mérlegük helyzetét, pénzügyi stabilitásukat vagy az adósságszolgálati kötelezettségük teljesítéséhez szükséges kapacitásukat. Az IMF tanácsadást végez, vagy szakpolitikai javaslatokat tesz e problémák megoldására, és gyakran pénzügyi forrásokat bocsát a tagállamok rendelkezésére gazdasági reformprogramok támogatására A fizetési mérleghiánnyal küszködő tagállamok általában igénybe veszik az IMF pénzügyi forrásait oly módon, hogy tartalékeszközöket vásárolnak – más tagállamok fizetőeszközének vagy a különleges lehívási jogoknak (SDR – Special Drawing Rights) a formájában – a saját fizetőeszközükkel megegyező mennyiségben. Az IMF költségekkel terheli ezeket a kölcsönöket, és megköveteli, hogy a tagállamok visszavásárolják saját fizetőeszközüket az IMF-től egy meghatározott időn belül. 2010-ben az IMF felemelte az alacsony jövedelmű országok (LICs – LowIncome Countries) támogatását, tükrözvén a gazdasági viszonyok változó természetét ezekben az országokban és fokozott sebezhetőségüket a globális gazdasági válság hatásai miatt. Több mint kétszeresére, 17 milliárd dollárra emeli a LIC-országok rendelkezésére álló erőforrásokat 2014-ben. Egy tágabb értelemben vett reform részeként az IMF pénzügyi támogatása rugalmasabb és jobban igazodik a LIC-országok szükségleteihez. Az IMF létrehozta a Szegénységcsökkentési és Növekedési Letéti Alapot (Poverty Reduction and Growth Trust), amely három új engedményes hitelablakkal – kiterjesztett, készenléti és gyors hitelkeret – 2010 januárjában lépett hatályba. Az IMF főbb finanszírozási lehetőségei a következők: A készenléti megállapodások (Stand-By Arrangements) átmeneti, rövid távú vagy ciklikus természetű hiány esetén középtávú fizetésimérlegtámogatást nyújt, amelyet a kifizetés után 3¼–5 éven belül kell visszafizetni. A rugalmas hitelkeret (FCL – Flexible Credit Line) rugalmas eszköz hitelrészletekben valamennyi potenciális vagy tényleges fizetésimérlegszükséglet kezelésére, a kifizetés után 3¼–5 éven belül kell visszafizetni. Az elővigyázatossági hitelkeret (PCL – Precautionary Credit Line) válságmegelőzésre célzott hitelkeret, olyan országok szükségleteire tervezték, amelyeknek szilárd gazdasági alapjaik és intézményes szakpolitikai keretrendszereik vannak, mégis bizonyos fokig sebezhetők, és ez meggátolja, hogy az FCL-t igénybe vegyék. A PCL-eket a kifizetés után 3¼–5 éven belül kell visszafizetni. A kiterjesztett hitel-megállapodás (EFF – Extended Fund Facility) hosszú távú vagy makrogazdasági és strukturális problémákból eredő fizetésimérleg-nehézségek esetén hosszú távú segítséget nyújt. Az EFF-et a kifizetés után 4½–10 éven belül kell visszafizetni. A kiterjesztett hitelek (ECF – Extended Credit Facility) új engedményes lehetőség, hosszú távú segítségnyújtás olyan LIC-országok számára, amelyeknek strukturális természetű, mélyen gyökerező fizetésimérlegnehézségeik vannak, a cél pedig a fenntartható szegénységcsökkentés. A

167

finanszírozásra jogosult tagállamok kvótájuk 100 százalékáig (a felhalmozott 300 százalékáig) vehetnek fel kölcsönt hároméves elrendezés szerint. A finanszírozás kamatlába nulla, a visszafizetések a kifizetés után 5½ évvel kezdődnek, és 10 évvel fejeződnek be. A készenléti hitelek (SCF – Standby Credit Facility) új engedményes lehetőséget jelentenek, ez rugalmas támogatást nyújt a LIC-országoknak, amelyeknek – a hazai vagy külső megrázkódtatások vagy politikai késlekedés által okozott – rövid távú finanszírozási és kiigazítási szükségleteik vannak. A finanszírozás kamatlába nulla, a visszafizetések a kifizetés után 4 évvel kezdődnek, és 8 évvel fejeződnek be. A gyors hitelek (RCF – Rapid Credit Facility) új engedményes lehetőséget biztosítanak, amely gyors pénzügyi támogatást nyújt korlátozott feltételességgel, egyszeri előleg kifizetést jelent olyan LIC-országoknak, amelyek olyan megrázkódtatásokból eredő, sürgős fizetésimérlegszükségletekkel állnak szemben, mint a természeti katasztrófák, a nyersanyagárak változása vagy a válságok a szomszédos országokban. Az RCF egymás utáni lehívásokat ajánl konfliktus utáni vagy más törékeny helyzetben lévő országoknak. A finanszírozás kamatlába nulla, a visszafizetések a kifizetés után 5½ évvel kezdődnek, és 10 évvel fejeződnek be. A gyorssegély (emergency assistance) segítség természeti katasztrófával vagy konfliktus utáni helyzettel – például a polgárháborúval, politikai zűrzavarral vagy nemzetközi fegyveres konfliktus utóhatásaival – kapcsolatos fizetésimérleg-nehézségek esetén. A gyors kölcsönök az alap átváltási rátától függnek (néhány ország részére a kamattámogatás – a rendelkezésre álló erőforrások függvényében – biztosítva van), és a kifizetés után 3¼–5 éven belül kell visszafizetni. A súlyosan eladósodott szegény országoknak, amelyek szilárd politikát követnek, az adósságkönnyítés érdekében az IMF és a Világbank közösen nyújtanak kivételes segítséget – a súlyosan eladósodott szegény országok (HIPC) kezdeményezésének a keretében – az arra jogosult országoknak, hogy külső adósságaik terheit fenntartható szintre csökkentsék. Most már ők is csatlakoztak a multilaterális adósságkönnyítési kezdeményezéshez, amelyet a HIPCkezdeményezés kiegészítéseként fejlesztettek ki. A felügyelet az a folyamat, amely szerint az IMF értékeli tagjainak az átváltási árfolyamait minden egyes tag általános gazdasági helyzetét és politikáját összehasonlítva, elemzések keretében. Az IMF felügyeletet gyakorol az egyes országokkal évente folytatott konzultációk során; ezek a következők: multilaterális felügyelet kétszer egy évben; regionális felügyelet regionális csoportosulásokkal folytatott megbeszélésekkel; elővigyázatossági megoldások, fokozott felügyelet és programellenőrzés, amelyek a tagállamnak szigorú IMF-ellenőrzést jelentenek az IMF-erőforrások felhasználásának elmaradása esetén. Az IMF technikai segítséget nyújt tagjainak számos átfogó területen: a pénzügyi és monetáris politika tervezése és megvalósítása; intézményépítés és statisztikai adatok gyűjtése, valamint pontosítása. Az IMF a tagországok hivatalos személyeinek képzést is nyújt a főbb oktatási helyszíneken: az IMF-központban Washington D.C.-ben és a regionális központokban Abu Dhabiban (Egyesült Arab

168

Emirátusok), Brasíliában, Dalianban (Kína), Punében (India), Szingapúrban, Tuniszban és Bécsben.

Befektetés és fejlődés A külföldi közvetlen befektetések (FDI – foreign direct investment) drámai növekedésének következtében, a fejlődő országok fokozottan megnyitották gazdaságukat az ilyen befektetések előtt. Ugyanakkor ők is többet fektetnek be más fejlődő országokban. Az ENSZ-rendszer különféle szervezetei – például az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), az UNDP és az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete (UNIDO) – felügyelik és értékelik a fejlesztéseket, segítik a fejlődő országok kormányait abban, hogy vonzóvá tegyék a befektetést. A Világbank két leányvállalata – a Nemzetközi Pénzügyi Társaság és a Nemzetközi Beruházásvédelmi Ügynökség – segíti a befektetések előmozdítását a fejlődő országokban. A Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC) tanácsadással segíti a kormányokat olyan feltételek megteremtésében, amelyek ösztönzik mind a hazai, mind a külföldi magán megtakarítások és -befektetések áramlását. Ösztönzi a magánbefektetést a fejlődő világban azzal, hogy demonstrálja: jövedelmező ott befektetni. Az IFC rekordösszeget, 18 milliárd dollárt fektetett be a 2010-es költségvetési évben 528 projektbe, 103 országban. A 2010-es költségvetési évig az IFC több mint 75 millió dollárnyi kötelezettséget vállalt saját alapjaiból, és több mint 30 milliárd dollárt juttatott konzorciumokon keresztül több mint 4 000 vállalat számára 142 országban, 1956-os alapítása óta. A Nemzetközi Beruházásvédelmi Ügynökséget (MIGA) a világbank befektetés biztosítási leányvállalata. Célja a fejlődő tagországokba történő produktív célokat szolgáló magánbefektetések áramlásának a megkönnyítése, a befektetőknek felajánlott hosszú távú politikai kockázati biztosítás révén – vagyis biztosítás a kisajátítás, a pénzátutalás, a háború és a polgári zavargások kockázata ellen –, továbbá tanácsadó szolgáltatásokon keresztül. A MIGA promóciós programokat végez, információt terjeszt a befektetési lehetőségekről, és technikai segítséget nyújt ahhoz, hogyan javítsák a nemzeti befektetés támogatási kapacitásokat. A 2010-es költségvetési évben a MIGA 1,5 milliárd dollár befektetési garanciát (biztosítás) adott ki 19 projektre fejlődő országokban. Alapítása, 1988 óta, a MIGA 980 garanciát adott ki projektekre több mint 100 országban, amely 22,4 milliárd dollárt tett ki. Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD) segíti a fejlődő és a gazdasági átalakulásban lévő országokat, hogy előmozdítsák a külföldi közvetlen befektetést, és javítsák a befektetési feltételeiket. Segíti a kormányokat, hogy megértsék az FDI politikai vonatkozásait, és ennek megfelelően alakítsák és valósítsák meg politikájukat. Az UNCTAD elősegíti a befektetés, a kereskedelem, a vállalkozásfejlesztés és a technológiai kapacitásépítés közötti összefüggések megértését, és kutatja a globális FDI-trendeket. Ezeket az évente megjelenő Befektetési világjelentésben (World Investment Report), a Befektetéspolitikai értékelésekben (Investment Policy Reviews), a Nemzetközi Befektetési Címtárban (World Investment Directory) és más tanulmányokban teszi közzé.

169

Kereskedelem és fejlődés Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának (UNCTAD – www.unctad.org) a feladata annak biztosítása, hogy valamennyi ország integrálódjon a globális kereskedelembe. Az ENSZ fejlődéssel kapcsolatos kérdésekkel foglalkozó központi szerve olyan területeken, mint a kereskedelem, a pénzügy, a technológia, a befektetés és a fenntartható fejlődés. Az UNCTAD azon munkálkodik, hogy maximálja a fejlődő országok kereskedelmi, befektetési és fejlődési lehetőségeit, és segítse őket abban, hogy a globalizációból eredő kihívásokat kezeljék, továbbá a világgazdaságba egyenlő alapon integrálódjanak. Külföldi közvetlen befektetés és fejlődés A külföldi közvetlen befektetés (FDI) továbbra is a világgazdaság hajóereje, és a befektetések áramlásának bővülése aláhúzza a transznacionális vállalatok (TNCs – transnational corporations) központi szerepét mind az iparilag fejlett, mind a fejlődő országokban. Az UNCTAD 2010. évi Nemzetközi befektetési jelentése szerint a következők állapíthatók meg: Az FDI beáramlása 2008-ról 2009-re 37 százalékkal csökkent 1,1 billió dollárra, ám 2010 első felében szerény fellendülést mutatott. A globális beáramlás 2010-ben várhatóan eléri az 1,2 billió dollárt, 2011-ben a 1,3– 1,5 billió dollárt és 2012-ben az 1,6–2 billió dollárt. A fejlődő és a gazdasági átalakulásban lévő országokról elmondható – amelyek az FDI fellendülésének a vezetői voltak –, hogy a globális FDIbeáramlásnak a fele hozzájuk került, és a globális kiáramlásnak az egynegyedét ők fektették be, továbbá 2010-ben is az FDI kedvező célpontjai maradtak. A TNC-k jelentős szén-dioxid-kibocsátók és alacsony szén-dioxidbefektetők, ők a problémája és egyben a megoldása is az éghajlatváltozásnak. Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású FDI-projektek negyven százaléka – értéküket tekintve – a fejlődő országokban volt 2003– 2009 folyamán, és megvan az esélye annak, hogy több „zöld” FDI áramoljon a fejlődő országokba. A becslések szerint az alacsony szén-dioxid-kibocsátású FDI fontos szintet ért el, 90 milliárd dollárnyi az áramlás 2009-ben. Nagy múltú TNC-k voltak a főbb befektetők, ám új szereplők bukkantak fel délről és más iparágakból is. A fejlődő és a gazdasági átalakulásban lévő országok adták a külföldi leányvállalatok munkaerejének a többségét, és világszerte a 82 000 TNC 28 százalékát 2008-ban. A TNC-k külföldi foglalkoztatása 2009-ben 80 millió munkásra nőtt. Kettősség kezdett kialakulni a befektetéspolitikai trendekben. Egyrészt jellemzően a további befektetés liberalizálás és -támogatás felé mozdult el, másrészt a befektetés szabályozás közérdekű ellenkezései miatt alakult így.

170

Az UNCTAD a következő eszközöket használja a célok eléréséhez: kutatás, politikaelemzés, kormányközi tárgyalások, technikai együttműködés, továbbá a civil társadalommal és az üzleti szférával való együttműködés. Konkrétan az UNCTAD az alábbiakat teszi: Vizsgálja a globális gazdaság trendjeit, és értékeli hatásukat a fejlődésre. Segíti a fejlődő országokat, különösen a legkevésbé fejletteket, hogy részesei legyenek a nemzetközi kereskedelmi rendszernek, és aktívan vegyenek részt a nemzetközi kereskedelmi tárgyalásokban. Vizsgálja az FDI áramlásának globális trendjeit, hatásukat a kereskedelemre, a technológiára és a fejlődésre. Segíti a fejlődő országokat abban, hogy vonzzák a befektetést. Segíti a fejlődő országokat a vállalatok és a vállalkozói szellem létrehozásában. Segíti a fejlődő országokat és a gazdasági átalakulásban lévő országokat a kereskedelemtámogató szolgálataik hatékonyságának a növelésében.

Az UNCTAD azon dolgozik, hogy segítsen rávilágítani a kereskedelemfejlesztés összefüggéséire vonatkozó trendekre, és formálja az ezzel kapcsolatos gondolkodást és politikát a globalizáció keretei között. Lehetővé teszi, hogy a fejlődő országok hatékonyan részt vegyenek a termékek, szolgáltatások és árucikkek nemzetközi kereskedelmében. Az egyik fő szerzője volt a fejlődő országok különleges és megkülönböztető kezelési eszméjének, és fő szereplője

171

annak, hogy ezt beleépítsék az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezménybe, valamint a Kereskedelmi Világszervezetbe. Az UNCTAD a kereskedelmi logisztika központi szerve az ENSZ-rendszerben. Azáltal, hogy intézményi, jogi és operatív megoldásokkal segíti a tranzakciós költségek csökkentését, és növeli a szállítási összekapcsolhatóságot, javítja a fejlődő országok hozzáférését a világpiacokhoz. Az UNCTAD rendszeres kormányközi megbeszélések és technikai együttműködés keretében támogatja a vállalkozásfejlesztést, különösen a kisés középvállalkozásokat. Az UNCTAD technikai együttműködési tevékenysége megközelítőleg 300 projektet foglal magában közel 100 országban, Ezek közé a tevékenységek közé tartoznak a következők: A vámadatok automatikus rendszere (www.asycuda.org) – a legújabb technológia felhasználásával – segíti a kormányokat, hogy modernizálják a vámeljárásokat és a vámigazgatást. A 2010-ben 89 ország által használt rendszer gyorsan nemzetközileg elfogadott vámautomatizálási szabvánnyá válik. Egyben a gazdasági kormányzás javításának eszköze is. Az EMPRETECH program a kis- és középvállalati fejlesztést segíti. (http://www.unctadxi.org/templates/Startpage____7428.aspx) Ez az információs hálózat a vállalkozóknak lehetővé teszi az üzleti adatbázisok elérését. A Nemzetközi Kereskedelmi Központ UNCTAD/WTO (ITC) (www.intracen.org) az ENSZ-rendszerben a fejlődő országokkal való, kereskedelemtámogató technikai együttműködés központja. Együtt dolgozik a fejlődő országokkal és a gazdasági átalakulásban lévő országokkal a kereskedelmet előmozdító programok felállításában, exportjuk bővítésében és importműveleteik javításában. Az ITC – programjai integráns részeként – sikeres volt az MDG-k kezelésében. Az MDG-k alapvető referenciaértékekként szolgálnak az ITC erőfeszítéseiben a szegénység csökkentése, a vállalkozások versenyképességének fokozása érdekében a szegény közösségekben, így segítve elő az integrációjukat a globális értékláncba. Az ITC-nek hat területen vannak programjai: termék- és piacfejlesztés kereskedelemtámogató szolgáltatások fejlesztése kereskedelmi információ emberierőforrás-fejlesztés nemzetközi beszerzés és ellátás irányítása valamint a kereskedelemtámogató programtervezés és a szükségletek megállapítása. A kereskedelem támogatására irányuló technikai együttműködési projektek megvalósításakor az ITC szakértői szoros kapcsolatban dolgoznak a helyi kereskedelmi tisztviselőkkel. A nemzeti projektek gyakran egy széles körű szolgáltatási csomag formáját öltik az ország exportjának növelése és importműveletek javítása érdekében.

172

Az méltányos kereskedelem előmozdítása a mindenkit érintő fejlesztésért Az UNCTAD égisze alatt folytatott kormányközi tárgyalások, a kutatás és a technikai segítségnyújtás a következő eredményeket hozta: Megállapodás az általános kedvezmény rendszeréről, amelyet az UNCTAD fogadott el 1968-ban, ezáltal a fejlett gazdaságok a fejlődő országokból jövő exportnak jobb piaci elérhetést engedélyeznek. Megállapodás a Kereskedelmi kedvezmények globális rendszeréről a fejlődő országok között, amely 1989-ben lépett hatályba, vámtarifa- vagy tarifamentes kedvezményeket engedélyez a tagjai között. Nemzetközi árumegállapodások, amelyeknek a célja az, hogy stabilizálja a fejlődő országok számára létfontosságú exporttermékek árát, beleértve a kakaót, a kávét, a cukrot, a természetes gumit, a jutát és a jutatermékeket, a trópusi faárut, az ónt, az olívaolajat és a búzát. Általános Árualap, egy olyan kormányközi pénzügyi intézmény, amely támogatja azokat a fejlődő országokat, amelyek árufüggőek, így javítja és teszi változatossá az árutermelést és az árukereskedelmet. A Közgyűlés 1980-ban fogadta el az egyetlen egyetemesen alkalmazható önkéntes jogszabályt a versenyről – az ENSZ multilaterálisan elfogadott méltányos elvek és szabályok sorozata a korlátozó üzleti gyakorlat ellenőrzéséről, amely úgy is ismert, mint A versenyre vonatkozó elvek és szabályok ENSZ-sorozata (UN Set), amelyet ötévente felülvizsgálnak. A kelet-afrikai organikus előírás (élelmiszerek minősítése – a szerk.) létrehozása 2007-ben, amely a második regionális organikus előírás a világon azután, hogy az Európai Unió kidolgozott egyet. A kereskedelemelemzési és információs rendszer egy olyan nemzetközi adatbázis a kereskedelemről, a vámtarifákról és a tarifamentességről szóló intézkedésekről, amelyek a nemzetközi integrált kereskedelmi megoldáson (WITS – World Integrated Trade Solution) érhetők el; honlapja: (http://wits.worldbank.org/wits).

Mezőgazdaság-fejlesztés Az emberek többsége a Földön változatlanul vidéki területeken él, megélhetésük – közvetlenül vagy közvetve – főleg a mezőgazdaságból ered. Az elmúlt évtizedekben a vidéki szegénység bővült és elmélyült, a felgyorsult iparosodás következtében a mezőgazdasági szektor nem rendelkezett elegendő befektetéssel. Az ENSZ különféle módokon foglalkozott ezzel az egyenlőtlenséggel. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO – www.fao.org) a mezőgazdaság, az erdészet, a halászat és a vidékfejlesztés vezető intézménye. Technikai segélyprojektek széles körével nyújt gyakorlati segítséget a

173

fejlődő országoknak. Meghatározott elsőbbsége van a vidékfejlesztés és a fenntartható mezőgazdaság ösztönzésének, amely hosszú távú stratégiát jelent az élelmiszer-termelés és az élelmiszer-biztonság fokozása érdekében, a természeti erőforrások megőrzése és gondozása mellett. A fejlesztési projektek kialakításánál a FAO integrált megközelítésre ösztönöz, figyelembe véve a környezeti, szociális és gazdasági vonatkozásokat. Bizonyos területeken például a termények egy bizonyos kombinációja javíthatja a mezőgazdasági termelékenységet, a helyi falusi lakosoknak tűzifaforrást jelenthet, javíthatja a talaj termékenységét, és csökkentheti az erózió hatását. A FAO több mint 1 000 területi projektet működtet állandóan világszerte az integrált termőföldmenedzsment-projektektől és a katasztrófaelhárítástól kezdve a kormányoknak nyújtandó politikai és tervezési tanácsadásig olyan szerteágazó területeken, mint az erdészet és a marketingstratégiák. A FAO rendszerint háromféle szerep egyikét választja: saját programját valósítja meg más szervek és adományozók részéről hajt végre programot vagy nemzeti projektekhez tanácsot vagy menedzsmentsegítséget nyújt. A FAO Befektetési Központja segíti a fejlődő és a gazdasági átalakulásban lévő országokat a mezőgazdaság- és a területfejlesztési befektetési műveletek kialakításában a nemzetközi finanszírozási intézményekkel (IFIs – international financing institutions) együttműködve. A központ minden egyes évben több mint 700 területi missziót teljesít világszerte. 1964 óta a központ az IFI partnereivel együtt több mint 89 milliárd dollárnyi mezőgazdaság- és területfejlesztési befektetést segített elő. Ebből az összegből az IFI-k több mint 53 milliárd dollárt finanszíroztak. A FAO-nak aktív szerepe van a termőföld és a vízügy fejlesztésében; a növénytermesztésben és az állattenyésztésben; az erdészetben; a halászatban; a gazdasági, szociális és élelmiszer-biztonsági politikában; a befektetésben; a táplálkozásban; az élelmiszerszabványokban és az élelmiszer-biztonságban; valamint a termékekben és a kereskedelemben. Például: 2010-ben a FAO és a Haiti Mezőgazdasági Minisztérium mezőgazdasági segélyt nyújtott 72 000 farmercsaládnak a földrengés sújtotta és vidéki területeken, a létfontosságú tavaszi ültetési szezon idején, amikor Haiti mezőgazdasági termelésének 60 százaléka keletkezik. A segítségnyújtás 360 000 embernek tette lehetővé, hogy saját, helyileg termelt élelmiszert állítson elő és fogyasszon, a többlet eladásával viszont egészségügyi és oktatási kiadásait fedezte. A kenyai kormány 10 éves programjának, a „Njaa Marufuku Kenya”-nak – amelyet a FAO segített kialakítani – az a célja, hogy növelje a rendelkezésre álló élelmiszer mennyiségét, és csökkentse a krónikus éhínséget. Kezdetben a közösségi kapacitásfejlesztésre, az iskolai étkeztetési programokra és a munkáért élelmet akciókra összpontosított, elősegítve a természeti erőforrások megőrzését. 2005 júniusa és 2010 decembere között 89,3 millió dollárnyi segélyt osztottak szét 2 539 közösségi csoportnak, amelyekhez 77 140 mezőgazdasági kistermelő tartozott. Emellett 854, a közösségi csoportokat támogató vezetőt képeztek ki, és a kedvezményezett csoportokhoz rendelték őket a technikai kapacitások kiépítése érdekében.

174

Az 1976. évi létrehozása óta a FAO technikai együttműködési programja (TCP – Technical Cooperation Programme) mintegy 8 800 projektet finanszírozott több mint 1,1 milliárd dollár értékben. Az Edouard Saouma díjat is kezeli, amely a nemzeti és regionális intézményeket tünteti ki a TCP által finanszírozott projekt különösen hatékony megvalósításáért. A Nemzetközi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap (IFAD – www.ifad.org) finanszírozza a mezőgazdasági fejlesztési programokat és projekteket, amelyek lehetővé teszik, hogy a vidéki emberek úrrá legyenek a szegénységen. Az IFAD kölcsönöket és segélyeket nyújt olyan programok és projektek számára, amelyek támogatják a szegény vidéki emberek gazdasági előrehaladását és élelmiszerbiztonságát. Az IFAD által támogatott kezdeményezések lehetővé teszik, hogy ezek az emberek hozzáférjenek a földhöz, a vízhez, a pénzügyi erőforrásokhoz, valamint azokhoz a mezőgazdasági technológiákhoz és szolgáltatásokhoz, amelyekre szükségük van, hogy hatékonyan gazdálkodjanak. Továbbá lehetővé teszik, hogy a piacokhoz és a vállalkozási lehetőségekhez is hozzáférjenek, ezek segíthetik jövedelmük növelését. Azon is munkálkodik, hogy fejlessze a szegény vidéki emberek tudását, készségeit és szervezeteit. Az IFAD által támogatott programok és projektek haszonélvezői a világ legszegényebb emberei: kis farmerek, föld nélküli munkások, nomád pásztorok, kisüzemi halászközösségek, bennszülöttek és – valamennyi csoportban – a szegény vidéki asszonyok. Az IFAD erőforrásainak zöme nagyon kedvezményes feltételek mellett áll a szegény országok rendelkezésére, 40 év alatt kell visszafizetni, beleértve 10 év türelmi időt, és évi 0,75 százalék kezelési költséget. Az alap különösen elkötelezett a millenniumi fejlesztési célok elérése mellett, hogy az éhezők és a mélyszegénységben élő emberek arányát felére csökkentsék 2015-re. Működésének 1978. évi megkezdése óta az IFAD 11,5 milliárd dollárt fektetett be 838 programba és projektbe, eljutva mintegy 350 millió szegény vidéki emberhez több mint 100 országban és területen. Az Alap tevékenységéhez az egyes kormányok és más finanszírozó források a fogadó országokban, beleértve a projektek résztvevőit, 10,1 milliárd dollárral járultak hozzá, míg a multilaterális, a bilaterális és más adományozók további 8,2 milliárd dollárt juttattak társfinanszírozásban. Ez mintegy 29,8 milliárd összbefektetést képvisel, és azt jelenti, hogy minden egyes befektetett IFAD-dollárhoz az Alap képes volt közel kétdollárnyi további erőforrást mobilizálni. Az IFAD 2010 decemberében adta ki a vidéki szegénységről szóló 2011. évi jelentését (Rural Poverty Report, 2011), amely a vidéki szegénység átfogó bemutatása annak globális következményeivel és megszüntetésének a lehetőségeivel.

Iparfejlesztés Az ipar globalizációja példa nélküli ipari kihívásokat és lehetőségeket teremtett a fejlődő és a gazdasági átalakulásban lévő országok számára. Az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete (UNIDO – www.unido.org) az a szakosított intézmény, amely segíti ezeket az országokat a fenntartható ipari fejlődés folytatására az új globális környezetben. Az UNIDO-nak fokozott szerepe van a globális fejlesztési

175

programban, tevékenységét a szegénység csökkentésére és a mindenkit érintő globalizációra, valamint a környezeti fenntarthatóságra összpontosítja. Szolgáltatásai két alapfunkcióra épülnek: globális fóruma és terjesztője az ipari ismereteknek, valamint technikai együttműködő szervként támogatást nyújt, és projekteket valósít meg. Az UNIDO technikai együttműködési programjai a következő három tematikus prioritásra összpontosítanak, amelyek közvetlen válaszok a globális fejlesztési kihívásokra: Szegénység csökkentése produktív tevékenységeken keresztül – számos szolgáltatás nyújtásával: az iparpolitikai tanácsadástól kezdve a vállalkozásfejlesztésig, valamint a kis- és középvállalatok fejlesztéséig, a technológia terjesztésétől a fenntartható termelésig és a mezőgazdasági energia produktív felhasználásáig. Kereskedelmi kapacitásépítés – kereskedelemmel kapcsolatos fejlesztési szolgáltatások és tanácsadás, valamint integrált technikai segítségnyújtás olyan területeken, mint a versenyképesség, a kereskedelempolitika, az ipari modernizáció és felemelkedés és a kereskedelmi előírásoknak, a tesztelési módszereknek, valamint a mértékismeretnek való megfelelés. Környezet és energia – az ipari fogyasztás és termelés fenntartható modelljeinek a támogatása és az ügyfelek segítése a multilaterális környezeti megállapodások megvalósításában, továbbá gazdasági és környezeti céljaik egyidejű elérésében. Az UNIDO a kormányokat, az üzleti szövetségeket és az ipari magánszektort szolgáltatásokkal segíti, amelyek alapfunkcióit és tematikus prioritásait cselekvésre fordítják le. Az UNIDO 13 befektetés- és technológiatámogatási hivatala – amelyeket azok az országok finanszíroznak, amelyekben a székhelyük van – támogatják az üzleti kapcsolatokat az iparilag fejlett országok, valamint a fejlődő és gazdasági átalakulásban lévő országok között.

Munkaerő A fejlődésnek mind a gazdasági, mind a szociális vonatkozásaival foglalkozó Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO – www.ilo.org) azon kevés szakosított intézmények egyike, amely időben megelőzi az ENSZ-et, hiszen 1919-ben alakult meg. Felelős a nemzetközi munkaügyi előírások kidolgozásáért és felügyeletéért, az egyetlen háromoldalú (tripartit) ENSZ-intézmény, amely összehozza a kormányok, a munkáltatók és a munkavállalók képviselőit a politika és a programok kialakítása érdekében, támogatja a tisztességes munkához való hozzáférést mindenki számára. Az ILO fő céljai a munkahelyi jogok előmozdítása, a tisztességes foglalkoztatási lehetőségek ösztönzése, a szociális védelem fokozása és a munkaügyi kérdések dialógusának az erősítése. Az ILO gondoskodott a munkaügyi előírások és irányelvek keretrendszeréről, amelyeket gyakorlatilag valamennyi ország nemzeti jogalkotása elfogadott. Az ILO-t az az elv vezérli, hogy a társadalmi stabilitás és integráció csak akkor tartható fenn, ha azok társadalmi igazságosságon alapulnak, különösen a foglalkoztatottsághoz való jog tisztességes ellentételezésével, egészséges munkahelyeken. Az évtizedek során az ILO olyan védjegyek létrehozását segítette, mint a nyolcórás munkaidő, az anyaság védelme, a gyermekmunkára vonatkozó törvények és egy sorozat olyan irányelv, amelyek a munkahely biztonságát és

176

békés munkaügyi kapcsolatokat támogatnak. Az ILO kifejezetten az alábbiakkal foglalkozik: Nemzetközi munkaügyi politika és programok kialakítása az alapvető emberi jogok támogatása, a munka- és életkörülmények javítása és a foglakoztatási lehetőségek bővítése érdekében. Nemzetközi munkaügyi előírások kidolgozása, amelyek iránymutatásul szolgálnak a nemzeti hatóságoknak a szilárd munkaügyi politika gyakorlati átültetésekor. A haszonélvezőkkel partnerségben kialakított és végrehajtott széles körű technikai együttműködési programok az országok segítésére a munkaügyi politika hatékonnyá tétele érdekében. Képzési, oktatási, kutatási és információs tevékenységek ezen erőfeszítések előmozdítása érdekében. Az ILO fő célja a tisztességes munkaalkalmak támogatása mindenki számára. A szervezetnek négy stratégiai célja van, amelyek ezt a fő célt követik: az előírások, az alapvető elvek és a munkahelyi jogok előmozdítása és érvényesülése; nagyobb esélyek teremtése a nők és férfiak számára a tisztességes foglalkoztatás és jövedelem biztosításához; a szociális védelem mindenki számára történő kiterjesztésének és hatékonyságának a fokozása; a dialógus erősítése a kormányok, a munkaerő és az üzlet között. E célok megvalósítása érdekében az ILO olyan területekre összpontosít, mint a gyermekmunka fokozatos megszüntetése, a munkahelyi biztonság és az egészség; a társadalmi-gazdasági biztonság; a kis- és középvállalatok támogatása; a készségek, az ismeretek és a foglalkoztathatóság fejlesztése; a megkülönböztetés kiküszöbölése és a nemek egyenlősége; az ILO alapvető munkahelyi elvekről és jogokról szóló nyilatkozatának (ILO Declaration on Fundamental Principles and Rights at Work) a támogatása, amelyet a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia (International Labour Conference – ILC) fogadott el 1998ban. Az ILO technikai együttműködési tevékenysége a demokratizálás, a szegénység csökkentésének támogatására koncentrál a foglalkoztatás megteremtésén és a munkavállalók védelmén keresztül. Támogatja az országokat jogalkotásuk fejlesztésében, és olyan ILO-előírások bevezetésében, amelyek elősegítik a foglalkozás-egészségügyi és biztonsági részlegek, a társadalombiztosítási rendszerek és a munkavállalók oktatási programjainak a fejlesztését. A projekteket a fogadó országok, az adományozók és az ILO – amely területi és regionális irodák hálózatát tartja fenn világszerte – közötti szoros együttműködésben valósítják meg. Az ILO-nak több mint 1 000 technikai együttműködési programja van több mint 80 országban. A szervezet az elmúlt évtizedben évente átlagosan 130 millió dollárt költött technikai együttműködési projektekre. Az ILO torinói (Olaszország) Nemzetközi Oktató Központja (www.itcilo.org/en) az állami és magánvállalatok felső és középszintű menedzserei, a munkavállalók és a munkaadók szervezeteinek a vezetői, a kormánytisztviselők és a politikacsinálók részére nyújt képzést. Minden egyes évben több mint 450

177

programot és projektet működtet mintegy 11 000 fő számára több mint 180 országból. A genfi ILO Munkaügyi Tanulmányok Nemzetközi Intézete (www.ilo.org/public/english/bureau/inst) az ILO érdekeltségi körébe tartozó, felmerülő kérdések politikai kutatását és nyilvános vitáját támogatja. A rendszerező téma a kapcsolat a munkaügyi intézmények, a gazdasági növekedés és a szociális igazságosság között. Az intézet a szociálpolitika globális fóruma, nemzetközi kutatóhálózatot tart fenn, és oktatási programokat hajt végre.

Nemzetközi polgári repülés A becslések szerint 2009-ben 2,3 milliárd utas repült mintegy 25 millió járaton, és 38 millió tonna teherárut szállítottak légi úton. A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO – www.icao.int) az ENSZ szakosított intézménye, amely a tagállamok és a világ légi közlekedési közössége közötti együttműködés globális fóruma. Az ICAO állandó feladatának tekinti a globális légi közlekedési rendszer fejlesztését, amely a legmagasabb szintű hatékonysággal, összehangoltan és egységesen működik, továbbá optimális biztonságosságot és biztonságot nyújt, továbbá fenntartható. Az ICAO tevékenységét a 2011–2013. évi stratégiai célok vezérlik, amelyek három fő területre fókuszálnak, nevezetesen a biztonságosságra, a biztonságra, valamint a környezetvédelemre és a légi szállítás fenntartható fejlesztésére. E célok elérése érdekében az ICAO a következőket teszi: Nemzetközi előírásokat és ajánlásokat fogad el, amelyeket a repülőgépek tervezésénél és teljesítményénél, továbbá a legtöbb berendezésénél alkalmaznak, a légitársaságok pilótáinak, repülési személyzetének, légiforgalmi irányítónak, a földi és a karbantartó személyzetnek a teljesítményére és a biztonsági követelményekre, valamint a nemzetközi repülőterek eljárásaira vonatkozóan. Vizuális és műszeres repülési szabályokat, valamint a nemzetközi navigáció által használt repülési térképeket dolgoz ki, továbbá felelős a repülőgépek kommunikációs rendszereiért, a rádiófrekvenciákért és a biztonsági eljárásokért. Arra törekszik, hogy minimalizálja a légi közlekedés hatását a környezetre a repülőgépek gázkibocsátásának csökkentésén és a zajszint korlátozásán keresztül. Megkönnyíti a repülőgépek, az utasok, a személyzet, a csomagok, a teheráru és a postai küldemények mozgását a határokon át a vám, a bevándorlás, a közegészségügy és más formalitások szabványosításával. A nemzetközi polgári légi közlekedés biztonságosságára és biztonságára változatlanul súlyos veszélyt jelentenek az olyan jogellenes beavatkozások, mint a 2001. szeptember 11-i terrortámadás az Egyesült Államokban. Az ICAO olyan politikát folytat és olyan programokat hajt végre, amelyek ezek megelőzését szolgálják. Az ICAO kidolgozott egy légi közlekedési biztonsági akciótervet, beleértve egy univerzális ellenőrzési programot is, amely értékeli a biztonsági előírások megvalósítását, és ahol szükséges, helyreigazító intézkedéseket javasol az ilyen támadásokra válaszul.

178

A 2010 őszén tartott közgyűlésén az ICAO új megállapodásokat és nyilatkozatokat fogadott el a légi szállítás kihívásairól és prioritásairól. A találkozó résztvevői megerősítették az ICAO-nak a kifutópálya biztonságának kezelésére vonatkozó módszereit, és egy történelmi határozatot fogadtak el: csökkentik a repülőgépek gázkibocsátásnak az éghajlatváltozásra történő hatását, mindez a 190 tagállam tevékenységét vezérli ebben a kérdésben 2050-ig. Az ICAO teljesíti a fejlődő országok kéréseit a légi szállítási rendszerek fejlesztésének segítésére, valamint a repülési személyzet képzésére vonatkozóan. Számos fejlődő országban segítette regionális képzési központok létrehozását. Az ICAO segítségnyújtási kritériuma azon alapszik, hogy a polgári légi közlekedés biztonságához és hatékonyságához mire van szüksége az országnak, összhangban az ICAO-előírásokkal és a javasolt gyakorlatokkal. Az ICAO szorosan együttműködik más ENSZ szakosított intézményekkel, például az IMO-val, az ITU-val és a WMO-val. A Nemzetközi Légiforgalmi Társaság, a Nemzetközi Repülőtéri Tanács, a Pilóta Társaságok Nemzetközi Szövetsége és más szervezetek is rész vesznek számos ICAO-összejövetelen.

Nemzetközi hajózás A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO – www.imo.org) 1959-ben, amikor az első közgyűlését tartotta, kevesebb mint 40 tagállammal rendelkezett. Ma 169 tagja van (168 ENSZ-tagállam és a Cook-szigetek), valamint három társult tagja. A világ kereskedelmi hajóflottájának több mint 98 százaléka (tonnatartalom szerint) csatlakozott az IMO által kifejlesztett kulcsfontosságú biztonsági egyezményekhez. Tengerészeti jogszabályok elfogadása az IMO leginkább ismert hatásköre. Az IMO körülbelül 40 egyezményt és jegyzőkönyvet fogadott el – amelyek többsége a nemzetközi hajózásban végbemenő változásokkal kapcsolatos – és mintegy 1 000 szabályzatot és ajánlást a tengeri biztonságra, a szennyezés megakadályozására és a kapcsolódó ügyekre vonatkozóan. Az IMO céljait – a nemzetközi hajózás biztonságának javítása és a hajókról történő tengerszennyezés megakadályozása – kiegészítették a tengeri biztonsággal. A legfontosabb környezeti problémák, amelyekkel foglalkozik, a ballasztvízben (stabilitás céljából elhelyezett teher – a szerk.) lévő ártalmas vízi organizmusok és az üledék tengerbe jutása, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása a hajókról, valamint a hajók újrahasznosítása. Kezdetben az IMO a hajóbiztonságra és a tengerszennyezés megakadályozására vonatkozó nemzetközi megállapodások és más jogszabályok kidolgozására koncentrált. Ma főleg a nemzetközi előírások megvalósítására fókuszál, miközben folytatja a hatályban lévő jogszabályok módosítását és korszerűsítését, valamint a szabályozási keretrendszerben lévő hézagok pótlását. 2010 folyamán az IMO napirendjén a kulcskérdések közé tartozott a reagálás a modernkori kalózkodás veszedelmeire, kiváltképpen a Szomáliától távoli vizeken és az Ádeni-öbölben; foglalkozott a hajókról az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésével és az életbiztonságnak a megőrzésével a tengeren, továbbá az emberi tényezővel: különösen a tengerészek állnak munkájának a középpontjában. A fő IMO-egyezmények a tengeri közlekedésről és a hajók által okozott tengerszennyezés megakadályozásáról világszerte hatályban vannak, ide tartozik:

179

Merülési szintvonaljelzésekről szóló nemzetközi egyezmény, 1966; Tengeren történő ütközések megakadályozására vonatkozó nemzetközi rendelkezések, 1972; Biztonságos konténerekre vonatkozó nemzetközi egyezmény, 1972; Hajók által okozott szennyezés megelőzéséről szóló nemzetközi egyezmény, 1973, a hozzá kapcsolódó 1978. évi jegyzőkönyvvel módosítva; A tengeren az élet biztonságára vonatkozó nemzetközi egyezmény (SOLAS), 1974; A tengerészek képzési, képesítési és őrszolgálati előírásairól szóló nemzetközi egyezmény (STCW), 1978; Tengeri felkutatásról és mentésről szóló nemzetközi egyezmény, 1979. Számos szabályzat – némelyek kötelező érvényűek – foglalkozik speciális kérdésekkel, például a veszélyes áruk szállításával és a nagy sebességű vízi járművekkel. A nemzetközi biztonságmenedzsment szabályzata – amelyet a SOLAS 1994-ben elfogadott módosításai okán kötelezővé tettek – olyan emberekkel foglalkozik, akik hajókat működtetnek és hajóznak. Külön figyelmet fordítottak a személyzeti előírásokra, beleértve az 1978. évi STCW teljes felülvizsgálatát 1995-ben, amely először tette az IMO feladatává az egyezmény betartásának az ellenőrzését. Az élet biztonsága a tengeren az IMO egyik kulcsfontosságú célja maradt. 1999-ben a globális tengeri vészjelző és biztonsági rendszer teljes mértékben működésbe lépett, garantálva – gyakorlatilag bárhol a világon – a veszélyben lévő hajók megsegítését; még akkor is, ha a személyzetnek nincs ideje rádión segítséget kérni, a rendszer az üzenetet ugyanis automatikusan továbbítja. Különféle IMO-egyezmények foglalkoznak a felelősség és a kártérítés kérdéseivel. A legfontosabbak közé tartozik az 1992. évi Jegyzőkönyv az olajszennyezés okozta kár polgári jogi felelősségére vonatkozó nemzetközi egyezményről (1969) és az 1992. évi Jegyzőkönyv az olajszennyezés okozta kár kárpótlására nemzetközi alap létrehozásáról szóló egyezményről (IOPC Fund, 1971), amelyek együttesen kárpótlást nyújtanak az olajszennyezés okozta kár áldozatainak. Az Utasok és csomagjaik tengeri szállításával kapcsolatos athéni egyezmény (1974) megállapítja a hajók utasainak kártérítési korlátait. 2002-ben az IMO elfogadta a hajók és kikötői létesítmények biztonságára vonatkozó nemzetközi szabályzatot, amely megköveteli az új intézkedések betartását, ezek célja a hajózás védelme a terrortámadások ellen. A SOLAS módosításai alapján fogadták el, a szabályzat 2004-ben vált kötelező érvényűvé. A következő évben az IMO módosításokat fogadott el a Tengeri hajózás biztonsága elleni jogellenes cselekmények megakadályozásáról szóló egyezményhez (1988) és a kapcsolódó Jegyzőkönyvhöz, amely bevezeti egy részes állam jogát arra, hogy egy másik részes állam lobogója alatt hajózó hajó személyzetét átvizsgálja, amikor a kérelmező félnek elfogadható okai vannak annak feltételezésére, hogy a hajó vagy a hajón lévő személy részt vett, részt vesz vagy részt fog venni az egyezményben rögzített támadás elkövetésében. Az IMO technikai együttműködési programjának a célja a nemzetközi előírásainak és szabályzatainak a végrehajtása, kiváltképpen a fejlődő országokban, továbbá a kormányok segítése a hajózási ipar sikeres működésében. A hangsúly a képzésen van. Az IMO pártfogása alatt működik a Nemzetközi Tengerészeti Egyetem a svédországi Malmőben, a Nemzetközi Tengerjogi Intézet Máltán és a Nemzetközi Tengerészeti Akadémia az olaszországi Triesztben.

180

Távközlés A távközlés a globális szolgáltatásoknak az egyik kulcstényezőjévé vált. A banki szolgáltatások, a turizmus, a szállítás és az információs ipar mind a gyors és megbízható globális távközléstől függ. A szektort olyan nagy erejű irányzatok forradalmasítják, mint a globalizáció, a dereguláció, a szerkezetátalakítás, az értékkel növelt hálózati szolgáltatások, az intelligens hálózatok és a regionális megállapodások. Ezek a fejlemények átalakították a távközlést, a korábbi közüzem olyan szolgáltatássá vált, amelynek erős kapcsolata van az üzlettel és a kereskedelemmel. A globális távközlési piac várhatóan mintegy 3 billió dollárra emelkedik 2010-ben. A Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU – www.itu.int) a világ legrégebbi kormányközi szervezete, amelyet 1865-ben alapítottak. Az ITU küldetése, hogy lehetővé tegye a távközlésben és az információs hálózatokban a növekedést és a fenntartható fejlődést, továbbá megkönnyítse az egyetemes hozzáférést, hogy az emberek mindenhol részt vehessenek, és hasznot húzhassanak az információs társadalomból és a globális gazdaságból. A kulcsfontosságú prioritás a digitális megosztottság áthidalása, ez a szakadék a digitális és információs technológiához hatékonyan hozzáférő emberek és azok között van, akik nagyon korlátozottan vagy egyáltalán nem férnek hozzá a technológiákhoz. Az ITU a katasztrófamegelőzést és -mérséklést szolgáló vészhelyzeti kommunikáció megerősítésére is koncentrál. Céljai elérése érdekében az ITU koordinálja az állami és a magánszektort a globális távközlési hálózatok és szolgáltatások érdekében. Nevezetesen az ITU a következőket teszi: Szabványokat dolgoz ki, amelyek segítik a nemzeti távközlési infrastruktúrák bekapcsolását a globális hálózatokba, lehetővé teszik az egész világon a zavarmentes információcserét – legyen az adat, fax vagy telefonhívás. Azon munkálkodik, hogy az új technológiát integrálják a globális távközlési hálózatba, figyelembe véve olyan új alkalmazások fejlesztését, mint az internet, az elektronikus posta, a multimédia és az elektronikus kereskedelem. Nemzetközi szabályozásokat és megállapodásokat fogad el, amelyek a rádiófrekvencia-sávok és a műholdak orbitális pozícióinak a kiosztását szabályozzák. Ezek véges természeti erőforrások, amelyeket a berendezések széles köre használja, beleértve a televíziós és a rádiós műsorszórást, a mobiltelefonokat, a műholdas kommunikációs rendszereket, a repülési és tengeri navigációs és biztonsági rendszereket, valamint a vezeték nélküli számítógépes rendszereket; Arra törekszik, hogy a fejlődő világban bővítsék és javítsák a távközlést, ezért szakpolitikai tanácsadásról, technikai segítségről, projektmenedzsmentről és képzési programokról gondoskodik, továbbá előmozdítja az együttműködést a távközlési igazgatás, a finanszírozó ügynökségek és a magánszervezetek között. Az ENSZ információs és kommunikációs technológiai (ICT) szakosított intézményeként az ITU vezető szerepet játszott a Világ-csúcstalálkozón az Információs Társadalomról (World Summit on the Information Society – WSIS),

181

amelyet 2003-ban Genfben és 2005-ben Tuniszban tartottak. A csúcs az elvek nyilatkozatát és akciótervet fogadott el, amelyeknek a célja az emberközpontú, mindenkit magában foglaló és fejlődésorientált információs társadalom építése, ahol az információkat és az ismereteket bárki létrehozhatja, elérheti, használhatja és megoszthatja. A csúcs céljainak megvalósításában vezető szerepet játszó ITU szervezte a Kapcsold be Afrikát elnevezésű csúcstalálkozót Kigaliban, Ruandában 2007-ben, összehozva a kormányokat, a magánszektort és a finanszírozó ügynökségeket azzal a céllal, hogy fektessenek be az afrikai ICT-infrastruktúrába. A résztvevők 55 milliárd dollár kötelezettséget vállaltak arra, hogy 2012-ig valamennyi afrikai nagyvárost bekapcsoljanak. Az ITU tartja fenn a WSIS leltáradatbázisát, amely nyilvánosan elérhető rendszer, információt szolgáltat az ICT-hez kapcsolódó kezdeményezésekről és projektekről hivatkozva a 11 WSIS cselekvési irányvonalra. A WSIS leltárplatformja egyedülálló portál, amely kiemeli az ICT-hez kapcsolódó projekteket és kezdeményezéseket a WSIS megvalósításával összhangban. Az ITU-tagság egyedülálló lehetőséget kínál a kormányoknak és a magánszervezeteknek, hogy hozzájáruljanak a gyorsan átalakuló világ fejlődéséhez. Az ITU tagsága a távközlési és információs technológiai ipar keresztmetszetét képviseli, a világ legnagyobb gyártóitól és távközlési cégeitől a kicsi, innovatív szereplőkig, amelyek az internetprotokoll- (IP) hálózatok területén működnek. A 192 tagállam (191 ENSZ-tagállam és a Szentszék) mellett az ITU-nak több mint 700 ágazati és társult tagja van, amelyek tudományos és ipari vállalkozásokat, nyilvános és magán-telefontársaságokat és műsorszórókat, továbbá regionális és nemzetközi szervezeteket képviselnek. A kormányok és a magánszektor nemzetközi együttműködésének elvén alapuló ITU egy olyan globális fórum, amelynek keretében a kormányok és az ipar konszenzust dolgozhat ki a kérdések széles körében, ezáltal befolyásolja ennek az egyre fontosabb iparnak a jövőjét.

Nemzetközi postaszolgálat Világszerte több mint 5 millió postai alkalmazott évente 435 milliárd – nemzetközi és belföldi – levélpostai küldeményt és 6 milliárd postacsomagot dolgoz fel és továbbít, valamint elektronikus és pénzügyi szolgáltatások széles körét ajánlja. Világszerte több mint 665 000 postaszolgálati elérési pont (postahivatal) van. Az Egyetemes Postaegyesületet (UPU – www.upu.int) az ENSZ szakosított intézménye, amely a nemzetközi postai szolgáltatást szabályozza. Az UPU a levélpostai küldemények kölcsönös cseréjének alkotja az országok közötti egységes postai területét. Mindenegyes tagállam elfogadja, hogy valamennyi más tagállam postai küldeményét a legjobb eszközökkel továbbítja, akárcsak a saját postai küldeményeit is. A nemzeti postaszolgálatok közötti együttműködés elsődleges közvetítőjeként az UPU azon munkálkodik, hogy javítsa a nemzetközi postai szolgáltatásokat, a postai ügyfeleknek minden egyes országban összehangolt és egyszerűsített eljárásokat biztosítson a nemzetközi küldeményeik számára, és modern termékek és szolgáltatások egyetemes hálózatát tegye elérhetővé.

182

Az UPU dolgozza ki a következő tételekre vonatkozó javaslatokat: díjszabás, a maximális és minimális súly- és mérethatárok, valamint a levélpostai tételek elfogadásának a feltételei, amelyek magukban foglalják az elsőbbségi és nem elsőbbségi tételeket, leveleket, táviratokat, képeslapokat, nyomtatványokat és kis csomagokat. Előírja az átmenő forgalmi díjak (levélpostai tételek áthaladása egy vagy több országon) és a végső díjak (a küldemények egyenlőtlensége miatt) számítási és beszedési módszereit. Szabályokat dolgoz ki az ajánlott és légipostai küldeményekre, valamint speciális óvatosságot igénylő tételekre, például a fertőző és radioaktív anyagokra. Az UPU-nak köszönhetően új termékeket és szolgáltatásokat integrálnak a nemzetközi postahálózatba. Ily módon olyan szolgáltatások, mint az ajánlott levél, postai pénzesutalvány, nemzetközi válaszszelvény, kis csomagok, postai csomagok és gyorsított postai szolgáltatások, a világ lakossága nagy részének rendelkezésére állnak. Bizonyos tevékenységekben az ügynökség vezető szerepet játszik, ilyen például az elektronikus adatcsere-technológia alkalmazása a tagállamok postaigazgatóságai által, valamint a postai szolgáltatások minőségének az ellenőrzése világszerte. Az UPU többéves projektekkel nyújt technikai segítséget, amelyek célja a nemzeti postaszolgálat optimalizálása. Rövid projekteket is működtet, amelyek tartalmazhatnak tanulmányutakat, ösztöndíjakat és a fejlesztési tanácsadók szolgáltatásait, akik a helyszínen végeznek képzésre, menedzsmentre és postai műveletekre vonatkozó oktatást. Az UPU a nemzetközi pénzügyi intézményekkel fokozottan tudatosítja a postai ágazatba történő befektetések szükségességét. Szerte a világon a postaszolgálatok határozott erőfeszítéseket tesznek a postai üzletág újjáélesztésére. A kommunikációs piac részeként, amely robbanásszerűen növekszik, alkalmazkodniuk kell a gyorsan változó környezethez – széles körű szolgáltatásokat nyújtva – függetlenné és önfinanszírozó vállalattá kell válniuk. Az UPU vezető szerepet játszik ebben az újjáélesztésben.

Szellemi tulajdon A szellemi tulajdon különböző formákban – könyvek, játékfilmek, művészi performansz, média és számítógépes szoftver – központi kérdéssé vált a nemzetközi kereskedelemi kapcsolatokban. Szabadalmak, védjegyek és védett ipari formatervek milliói vannak érvényben világszerte. A mai tudásalapú gazdaságban a szellemi tulajdon a jólét megteremtésének, valamint a gazdasági, szociális és kulturális fejlődésnek az eszköze. Az ENSZ szakosított intézménye, a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO – www.wipo.int) felelős – az államok közötti együttműködés keretében – a szellemi tulajdon (IP – intellectual property) védelmének előmozdításáért világszerte, továbbá a szellemi tulajdon jogi és közigazgatási vonatkozásaival foglalkozó különféle nemzetközi egyezmények adminisztrációjáért. A szellemi tulajdonnak két fő ága van: az ipari tulajdon, amely főleg újításokat, áruvédjegyeket, ipar formaterveket és eredetiség megjelölést jelent; valamint a szerzői jog, amely főleg irodalmi, zenei, művészi, fényképészeti és audiovizuális munkákra vonatkozik.

183

A WIPO 24 megállapodást adminisztrál, amelyek a szellemi tulajdon minden területét lefedik, némelyek az 1880-as évektől datálódnak. A nemzetközi IPrendszer két oszlopa: a Párizsi Uniós Egyezmény az ipari tulajdon oltalmáról (1883), és a Berni Uniós Egyezmény az irodalmi és művészeti alkotások védelméről (1886). A WIPO tagállamai kötötték meg a Szingapúri Védjegyjogi Szerződést (2006). A WIPO olyan ajánlások – mint a jól ismert márkák (1999), védjegyengedélyek (2000) és márkák az interneten (2001) – elfogadására irányuló politikája kiegészíti a nemzetközi jogi előírások kidolgozásának megállapodásokon alapuló kezelését. A WIPO Döntésbíráskodási és Médiaközpontja segíti az egyéneket és vállalatokat a világ minden részéről vitáik megoldásában, különösen azokban, amelyek technológiához, szórakoztatáshoz és más kérdésekhez kapcsolódnak, és szellemi tulajdonra vonatkoznak. Elsőrendű vitarendező szolgáltatása is van olyan kihívások esetén, mint az internet-tartománynevek (domain) regisztrációjával és használatával kapcsolatos visszaélések („cybersquatting’” az angol megjelölés – a szerk.). Ezt a szolgáltatást nyújtja mind az általános felsőszintű tartományok esetében, mint például a .com, .net, .org és .info, mind bizonyos országkódtartományok esetében. A WIPO vitarendező mechanizmusa sokkal gyorsabb és olcsóbb, mint a pereskedés a bíróságokon; a tartománynévi ügy általában két hónap alatt megoldódik online eljárásokat alkalmazva. A WIPO segít az országoknak megerősíteni a szellemi tulajdonnal kapcsolatos infrastruktúrájukat, intézményeiket és emberi erőforrásukat, miközben támogatja a nemzetközi IP-jog fejlesztését. Fórum a politikák kialakításához, és nemzetközi vitákat lát vendégül az IP-ről tekintettel a hagyományos ismeretekre, a folklórra, a biológiai sokféleségre és a biotechnológiára. A WIPO továbbá szakértői tanácsadást ajánl a fejlődő országoknak, hogy erősítsék kapacitásukat a szellemi tulajdon stratégiai felhasználásához és a gazdasági, szociális és kulturális fejlődésért. Jogi és technikai tanácsadást és szaktudást nyújt a nemzeti jogalkotáshoz és a jogszabályok revíziójához. Képzési programokat szervez politikacsinálók, hivatalos személyek és egyetemi hallgatók részére. A szervezet képzési központja a WIPO Nemzetközi Akadémia (Worldwide Academy – www.wipo.int/academy/en). A WIPO szolgáltatásokat nyújt az iparnak és a magánszektornak, hogy megkönnyítse az IP-jogok megszerzésének a folyamatát több országban egyszerűen, hatékonyan, továbbá költséghatékonyan. Ide tartozó felajánlott szolgáltatásai a következők: Szabadalmi együttműködési magállapodás; A védjegyek nemzetközi regisztrációjára vonatkozó madridi rendszer; Az ipari formatervezés nemzetközi regisztrációjára vonatkozó hágai rendszer; Földrajzi jelzések nemzetközi regisztrációjára vonatkozó lisszaboni egyezmény és A mikroorganizmusok nemzetközi letétbe helyezéséről szóló budapesti megállapodás. E szolgáltatásokból erdő jövedelem adja a WIPO bevételeinek mintegy 95 százalékát.

Globális statisztika A kormányok, a közintézmények és a magánszektor is erősen támaszkodik a releváns, pontos, összehasonlítható és időszerű statisztikára nemzeti és globális szinten. Megalapítása óta az ENSZ a statisztika globális központja.

184

Az ENSZ Statisztikai Bizottsága – amely 24 tagállamból álló kormányközi testület – a legmagasabb szintű döntéshozó testület a nemzetközi statisztikai tevékenységek terén. Felügyeli az ENSZ Statisztikai Osztályának (http://unstats.un.org/unsd) a munkáját, amely globális statisztikai információt gyűjt és terjeszt, a statisztikai tevékenység előírásait és normáit fejleszti ki, továbbá támogatja az országok törekvéseit nemzeti statisztikai rendszerük megerősítésében. Az Osztály megkönnyíti a nemzetközi statisztikai tevékenységek koordinációját, és támogatja a Bizottság működését. A Statisztikai Osztály széles körű szolgáltatásokat ajánl a statisztika készítőinek és felhasználóinak, beleértve a következőket: ENSZ-adatok portálja (http://data.un.org), Statisztikai Évkönyv, Havi Statisztikai Értesítő, Világstatisztikai Zsebkönyv, A millenniumi fejlesztési célok mutatóinak hivatalos adatbázisa, Demográfiai Évkönyv és az ENSZ Kereskedelmi Statisztikája (UN Comtrade). Speciális kiadványai olyan témákkal foglalkoznak, mint a demográfiai, társadalmi és háztartási statisztika, a nemzeti számlák, a gazdasági és szociális osztályozások, az energia, a nemzetközi kereskedelem, a környezeti és térinformatikai információk. Az Osztálynak az is célja, hogy a fejlődő országokban erősítse a nemzeti kapacitásokat technikai tanácsadó szolgálat, képzési programok és műhelyek szervezésével az egész világon különféle témákban.

Közigazgatás Az ország állami szektora vélhetően a nemzeti fejlesztési programok sikeres végrehajtásának a legfontosabb komponense. A globalizáció, az információs forradalom és a demokratizálás által felkínált új lehetőségek drámaian hatottak az államra és annak működésére. Az állami szektor menedzselése a szüntelenül változó környezetben nagy kihívás a nemzeti döntéshozók, a politikaalakítók és a közalkalmazottak számára. Az ENSZ a közigazgatási és pénzügyi programjának a keretében (www.unpan.org/dpadm) segíti a kormányok törekvéseit a kormányzati rendszereik és közigazgatási intézményeik megerősítésében és javításában, valamint a globalizált világ újonnan felmerülő kérdéseinek a kezelésében. A DESA Közigazgatási és Fejlesztésmenedzsment Osztálya által irányított program támogatja a kormányokat annak biztosításában, hogy hatékonyan, felelősen, szegénypárti és demokratikus módon működjenek. A kormányoknak három központi területen nyújtanak segítséget: intézményi és emberi erőforrás kapacitásfejlesztése; e-kormány és mobilkormány fejlesztése; fejlesztésmenedzsment az állampolgárok bevonásával. A program analitikai kutatást végez; továbbá tanácsadói szolgáltatást és technikai segítséget nyújt; képzést folytat, és olyan lehetőségeket ajánl, mint az UNPAN Képzőközpont; és képviselet nyújt, beleértve olyan érdekeltek párbeszédét és az olyan ismeretmegosztó platformokat, mint a közszolgáltatás ENSZ-napjának a díjai és fóruma, továbbá az ENSZ Közigazgatási Hálózata (UNPAN) (www.unpan.org).

185

Tudomány és technológia a fejlődés szolgálatában Az 1960-as évek óta az ENSZ támogatja a tudomány és technológia alkalmazását a tagállamok fejlődéséhez. A 43 tagú Fejlődési Tudományos és Technológia Bizottságot (Commission on Science and Technology for Development – www.unctad.org/cstd) 1992-ben hozták létre a tudományos és technológiai kérdések és fejlesztési vonatkozásaik vizsgálatára; a tudományos és technológiai politikák megértésének előmozdítására a fejlődő országokban; valamint az ENSZrendszeren belüli ajánlások kidolgozására tudományos és technológiai kérdésekben. A Bizottság az anyaszervezete, a Gazdasági és Szociális Tanács központja az információs társadalomról szóló világ-csúcstalálkozó (WSIS) rendszerszintű követésének. 2010. évi ülésszakán a Bizottság ötéves felülvizsgálatot tartott a WSIS megvalósításában elért előrehaladásról. Két prioritást is megvizsgált: „Újítások a létező pénzügyi mechanizmusokban” és „Új és újonnan keletkező technológiák”. A Bizottság érdemi és titkársági támogatását az UNCTAD látja el. Az UNCTAD olyan politikát is támogat, amely előnyben részesíti a technológiai kapacitásépítést, az innovációt és a technológia áramlását a fejlődő országokba. Segíti ezeket az országokat, hogy felülvizsgálják tudomány- és technológiapolitikájukat, támogatja a Dél–Dél tudományos hálózatokat, és technikai segítséget nyújt az információs technológia területén. A FAO, az IAEA, az ILO, az UNDP, az UNIDO és a WMO a sajátos feladatkörükön belül valamennyien foglalkoznak tudományos és technológiai kérdésekkel. A tudomány a fejlődésért szintén fontos eleme az UNESCO munkájának.

Társadalmi fejlődés A gazdasági fejlődéshez nagyon bonyolult módon kötődő társadalmi fejlődés kezdettől fogva az ENSZ munkájának egyik sarokköve volt. Az ENSZ évtizedeken át hangsúlyozta a fejlődés társadalmi vonatkozásait azért, hogy minden ember életfeltételeit javítsák, ez pedig a központi eleme valamennyi fejlesztési erőfeszítésnek. Korai éveiben az ENSZ úttörő munkát végzett a kutatásban és adatgyűjtésben olyan területeken, mint a demográfia, az oktatás és az egészségügy, – gyakran első ízben – megbízható adatokat összeállítva a globális társadalmi mutatószámokra. Emellett erőfeszítéseket tett a kulturális örökség védelmére, az építészeti műemlékektől a nyelvekig, tükrözve azon társadalmak aggályait, amelyek különösen sebezhetők a gyors változások miatt. A Szervezet élére állt az olyan kormányzati törekvések támogatásának, amelyek a társadalmi szolgáltatásokat kiterjesztették minden ember számára az alábbi területeken: egészségügy, oktatás, családtervezés, lakásügy és köztisztaság. Társadalmi programok modelljeinek kifejlesztése mellett az ENSZ segítette integrálni a fejlődés gazdasági és társadalmi vonatkozásait. Állandóan fejlődő politikájában és programjaiban mindig hangsúlyozta, hogy a fejlődés – társadalmi, gazdasági, környezeti és kulturális – összetevői összefüggnek, és nem kezelhetők elszigetelten.

186

A globalizáció és a liberalizáció új kihívásokat jelent a társadalmi fejlődésben. Fokozódik a vágy, hogy a globalizáció hasznát egyenlőbben osszák el. Szociális területen az ENSZ emberközpontú megközelítést alkalmaz, egyéneket, családokat és közösségeket helyez a fejlesztési stratégiák középpontjába. Nagy hangsúlyt fektet a szociális fejlesztésbe, és olyan szociális kérdésekkel foglalkozik, mint az egészségügy, az oktatás és a népesség, vagy olyan sebezhető csoportok helyzetével, mint a nők, a gyermekek és az idősek.

Főbb világkonferenciák 2000 óta Millenniumi csúcs, 2000 (New York) Oktatási világfórum, 2000 (Dakar) Harmadik ENSZ-konferencia a legkevésbé fejlett országokról, 2001 (Brüsszel) Fajgyűlölet elleni világkonferencia, 2001 (Dúrban) és 2009 (Genf) Élelmiszer világ-csúcstalálkozó: öt évvel később, 2002 (Róma) Nemzetközi konferencia a fejlesztés finanszírozásáról, 2002 (Monterrey) és 2008 (Doha, Katar) Második világgyűlés az idősödésről, 2002 (Madrid) Világ-csúcstalálkozó a fenntartható fejlődésről, 2002 (Johannesburg) Tengerparttal nem rendelkező és tranzitországok, valamint a donorországok, továbbá a nemzetközi pénzügyi és fejlesztési intézmények képviselőinek nemzetközi miniszteri konferenciája az átmenő forgalommal kapcsolatos együttműködésről, 2003 (Almaty, Kazahsztán) Katasztrófamegelőzési világkonferencia, 2005 (Kobe, Japán) Világ-csúcstalálkozó az információs társadalomról, 2003 (Genf) és 2005 (Tunisz) Világ-csúcstalálkozó, 2005 (New York) Világkonferencia a párbeszédről, 2008 (Madrid) Élelmiszer-biztonsági világkonferencia: az éghajlatváltozás és a bioenergia kihívásai, 2008 (Róma) Világkonferencia a fenntartható fejlődés oktatásáról: belépés az ENSZévtized második felébe, 2009 (Bonn, Németország) Csúcstalálkozó a millenniumi fejlesztési célokról és 10 éves felülvizsgálat, 2010 (New York) A Közgyűlés rendkívüli ülésszakai áttekintették az öt év után elért előrehaladást a következő találkozók esetében: ENSZ-konferencia a nőkről (2000), Szociális fejlődés (2000), Emberi települések (2001), Gyermekek (2002), a Millenniumi nyilatkozat (2005 és 2010) és a kézi lőfegyverek (2006). Egy további rendkívüli ülésszak a HIV/AIDS problémáiról (2001) 2006-ban lett felülvizsgálva. Az ENSZ arra törekszik, hogy erősítse a nemzetközi együttműködést a társadalmi fejlődés terén, kiváltképpen a szegénység megszüntetése és a produktív foglalkoztatás, az idősek, a fiatalok, a fogyatékossággal élők, az őshonos emberek és mások – akik a társadalomból és a fejlődésből kiszorultak – társadalmi integrációját. Számos globális ENSZ-konferencia koncentrált ezekre a kérdésekre,

187

beleértve az 1995. évi csúcstalálkozót a társadalmi fejlődésről, amely az első alkalom volt, amikor a nemzetközi közösség azért találkozott, hogy fokozza a szegénység, a munkanélküliség és a társadalmi szétbomlás elleni küzdelmet. Az eredmény a Koppenhágai nyilatkozat a társadalmi fejlődésről és 10 kötelezettségvállalás, amelyek globális szinten egy társadalmi szerződést képviselnek. A társadalmi fejlődés szerteágazó kérdései mind a fejlődő, mind a fejlett országok számára egyaránt kihívást jelentenek. Különböző mértékben valamennyi társadalomnak szembe kell néznie a munkanélküliség, a társadalom töredezettsége és a tartós szegénység problémáival. A szaporodó társadalmi problémák – a kényszerű kivándorlástól a kábítószer-fogyasztásig, a szervezett bűnözésig és a betegségek terjedéséig – sikeresen csak összehangolt nemzetközi akcióval kezelhetők. Az ENSZ a Közgyűlésben és a Gazdasági és Szociális Tanácsban (ECOSOC) foglalkozik a társadalmi fejlődés kérdéseivel, ahol az egész rendszerre vonatkozó politikát fogadnak el, és prioritásokat határoznak meg, továbbá megerősítik a programokat. A Közgyűlés hat fő bizottságának az egyike, a Szociális, Humanitárius és Kulturális Bizottság foglalkozik a szociális szektorhoz tartozó napirendi kérdésekkel. Az ECOSOC felügyelete alatt a Szociális Fejlesztési Bizottság (Commission for Social Development – www.un.org/esa/socdev/csd) a társadalomi fejlődési problémákkal foglalkozó fő kormányközi testület. A 46 tagállam képviselőiből álló bizottság társadalompolitikával és a fejlődés társadalmi vonatkozásaival kapcsolatban ad tanácsot az ECOSOC-nak és a kormányoknak. A bizottság 2011. évi ülésszakának a legfontosabb témája a „szegénység megszüntetése” volt. A Titkárságon belül a Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztályának Szociálpolitikai és Fejlesztési Osztálya (www.un.org/esa/socdev) szolgálja ki ezeket a kormányközi testületeket, kutatást, elemzést és szakértői munkát végez. Az ENSZ-rendszerben jelen vannak a szakosított intézmények, alapok, programok és hivatalok, amelyek a társadalmi fejlődés egyes területeivel foglalkoznak.

Előrehaladás a millenniumi fejlesztési célok elérésében Az ENSZ millenniumi csúcstalálkozóján, 2000 szeptemberében, New Yorkban a világ vezetői jóváhagyták a Millenniumi nyilatkozatot, amely elkötelezettséget vállal egy új globális partnerség mellett azért, hogy csökkentse a mélyszegénységet, és egy biztonságosabb, sikeresebb és igazságosabb világot építsen. A nyilatkozatot ütemtervvé fordították le, millenniumi fejlesztési célokként (MDG-k) (www.un.org/millenniumgoals) kijelölve nyolc határidőhöz kötött célt, amelyeket 2015-ig kell elérni. A 2010. évi csúcstalálkozó az MDG-kre vonatkozó globális akcióterv elfogadásával zárult, ennek címe: „Az ígéretet megtartva: összefogunk a millenniumi fejlesztési célok eléréséért”, hogy megvalósítsák a nyolc szegénységellenes célt a 2015. évi céldátumig. Új kötelezettségvállalásokat is bejelentettek a nők és a gyermekek egészsége érdekében, továbbá más kezdeményezéseket is a szegénység, az éhínség és a betegségek ellen. Mélyszegénység és éhínség. 1990-ben több mint 1,8 milliárd ember élt mélyszegénységben, kevesebb mint 1,25 dollárból naponta. 2005-re a számuk 1,4 milliárdra csökkent a „Jelentés a millenniumi fejlesztési célokról, 2010” szerint. Az

188

előrehaladás azonban egyenlőtlen volt. Míg a robusztus növekedés az évtized első felében a fejlődő világban a nagyon szegény emberek számát 46 százalékról 27 százalékra csökkentette, a globális gazdasági és pénzügyi válság, amely ÉszakAmerika és Nyugat-Európa fejlett gazdaságaiban kezdődött 2008-ban, a fejlődő országokban váratlan csökkenést indított el az exportban és a nyersanyagárakban, továbbá csökkentette a kereskedelmet és a befektetést, lelassítva a növekedést. E kedvezőtlen fordulatok ellenére az általános szegénységi arány várhatóan 15 százalékra csökken 2015-re, jelezvén, hogy az MDG-cél – a világ szegény embereinek a számát 2000 és 2015 között felére csökkentik – valójában elérhető. A becslések szerint 2015-re körülbelül 920 millió ember – a 2000. évi szám fele – él a szegénységi küszöb alatt, ám a válság hatásai valószínűleg megmaradnak jóval 2015 után is. A legmeredekebb csökkenést a szegénységben változatlanul Kelet-Ázsiából jelentették. Azok a fejlődő régiók, mint a szubszaharai Afrika, Nyugat-Ázsia, Kelet-Európa és Közép-Ázsia részei változatlanul aggodalomra adnak okot. 1990 óta a fejlődő régiók bizonyos előrehaladást elértek az MDG azon céljában hogy felére csökkentik az éhínségtől szenvedő emberek számát. Az alultáplált népesség részesedése az 1990–1992-es 20 százalékról 16 százalékra csökkent 2005–2007-ben. Az előrehaladás az évtized utóbbi részében leállt, minthogy az élelmiszerárak 2008-ban hirtelen felemelkedtek. Az alultáplált emberek száma 2009-ben meghaladta az 1 milliárdot, ám 2010-ben visszaesett 925 millióra. Világ-csúcstalálkozó a társadalmi fejlődésről A mérföldkőnek számító 1995. évi világ-csúcstalálkozó a társadalmi fejlődésről része volt annak az ENSZ által összehívott globális konferenciasorozatnak, amely célként fogalmazta meg, hogy felkeltsék a figyelmet a főbb kérdésekre a tagállamok közötti együttműködés és a fejlesztés más szereplőinek a részvételével. Mintegy 117 ország állam- és kormányfői, kiegészítve további 69 ország minisztereivel, elfogadta a Koppenhágai nyilatkozatot a társadalmi fejlődésről és a cselekvési programról. A kormányok megígérték, hogy szembeszállnak a világ mélységes társadalmi problémáival, három központi kérdéssel foglalkoznak, amelyek valamennyi országban közösek: a szegénység felszámolása, a teljes foglalkoztatottság előmozdítása és a szociális integráció támogatása, különösen a hátrányos helyzetű csoportok esetében. A csúcstalálkozó jelezte a kollektív eltökéltség kibontakozását, azt, hogy a társadalmi fejlődés az egyik legmagasabb prioritás a nemzeti és a nemzetközi politikákban, és az embert a fejlesztés középpontjába kell helyezni. Öt évvel később a Közgyűlés rendkívüli ülésszaka (Genf, 2000) újra megerősítette ezeknek az elveknek a központi szerepét, és előmozdításukra új kezdeményezéseket fogadott el, beleértve a koordinált nemzetközi foglalkoztatási stratégiát és az állami, valamint magánfinanszírozás innovatív forrásainak a fejlesztését a társadalmi fejlődésért és a szegénység felszámolásáért. Először tűzték ki globális célként a mélyszegénységben élő emberek arányának felére csökkentését 2015-re – ezt a témát később a millenniumi fejlesztési célok átvették.

189

Mindenkire kiterjedő alapfokú oktatás. 2008-ban a fejlődő világban az iskolás korú gyermek 89 százaléka iratkozott be az elemi iskolába szemben az 1999. évi 82 százalékkal. Számos régióban történt előrelépés. Jóllehet a beiratkozás valamennyi régió közül a szubszaharai Afrikában maradt a legalacsonyabb szinten, azonban itt is növekedés volt tapasztalható 1999 és 2008 között 58 százalékról 76 százalékra. Előrehaladást jelentettek Dél-Ázsiából és ÉszakAfrikából is, ahol a beiratkozás 11, illetve 8 százalékponttal nőtt külön-külön az elmúlt évtized alatt. Nemek egyenlősége és a nők felemelkedése. A nemek közötti különbség az iskolába nem járó gyermekek körében csökkent. Az ebbe a csoportba tartozó lányok aránya globálisan 57 százalékról 53 százalékra esett vissza 1999 és 2008 között. Bizonyos régiókban azonban ez az arány nagyobb volt, például Észak-Afrikában, ahol az iskolába nem járó gyermekek 66 százaléka lány. HIV/AIDS, malária és más betegségek. A HIV terjedése stabilizálódott a legtöbb régióban, és több fertőzött ember marad hosszabb ideig életben. Globálisan a HIV terjedése 1996-ban érte el a csúcsot, amikor újonnan 3,5 millió ember fertőződött meg. 2008-ra ez a szám a becslések szerint 2,7 millióra csökkent. Míg az AIDS-szel kapcsolatos halandóság 2,2 millió halálesetet jelentett 2004-ben, 2008-ra 2 millióra csökkent. A járvány a legtöbb régióban stabilizálódott, jóllehet a fertőzöttség növekszik Kelet-Európában, Közép-Ázsiában és Ázsia más részein, az új fertőzések magas aránya miatt. A szubszaharai Afrika marad a legsúlyosabban érintett régió, 2008-ban az összes új HIV-fertőzés 72 százalékával. Jóllehet az új fertőzések száma elérte a csúcsot, a vírussal élő emberek száma változatlanul növekszik, főleg az antiretrovirális kezelés életfenntartó hatása miatt. 2008-ban a becslések szerint 33,4 millió ember élt HIVvel, amelyből 22,4 millió volt a szubszaharai Afrikában. Annak megértése kulcskérdés a fertőzés elkerülése végett, hogy hogyan lehet elkerülni a HIV átvitelét. Ez szerfelett fontos a 15 és 24 év közötti kamaszok és fiatalok esetében, akik 2008-ban az új HIV-fertőzéseknek 40 százalékát tették ki világszerte. A szubszaharai Afrikában és más régiókban a HIV-vel kapcsolatos ismeretek a gazdagabbak és a városban élők körében jobbak. Hasonlóképpen a kondom használata jelentősen növekszik a gazdagabbaknál és a városban élők között. Jelentős előrelépés történt a malária és más lényeges betegségek elleni küzdelemben, amely előkelő helyen szerepel az ENSZ napirendjén. A finanszírozásban számottevő a növekedés és fokozottabb az elkötelezettség a malária ellenőrzésében, meggyorsították a maláriával kapcsolatos beavatkozásokat. Afrika szerte több közösség élvezi az előnyeit az ágyhálós védelemnek, és több gyermeket kezelnek hatékonyan gyógyszerekkel. A szúnyogháló globális gyártása ötszörösére nőtt 2004 óta, ez sok életet ment meg. A tuberkulózis változatlanul a második vezető gyilkos kór a HIV után. 2008-ban mintegy 1,8 millió ember halt meg ebben a betegségben, ennek fele HIV-fertőzött volt. Az elhalálozások nagy részének az antiretrovirális kezelés hiánya az oka a szegénység miatt. A tuberkulózis által okozott globális teher lassan csökken. A 100 000 emberre eső esetek száma 139-re csökkent 2008-ban a 2004. évi 143-as csúcs után.

190

millenniumi fejlesztési célok – célok a szegénység, a betegségek, a környezet és a fejlesztés terén 1. cél: Számolják fel a mélyszegénységet és az éhínséget 1990 és 2015 között csökkentsék felére a napi egy dollárnál kevesebb jövedelemmel rendelkezők arányát és az éhínségtől szenvedők arányát; érjék el a teljes és produktív foglalkoztatottságot, továbbá biztosítsanak tisztességes munkát mindenkinek, beleértve a nőket és a fiatalokat. 2. cél: Valósítsák meg az általános alapfokú oktatást Biztosítsák, hogy 2015-re a gyermekek – fiúk és lányok egyaránt – mindenhol képesek legyenek teljes egészében befejezni az általános iskolát. 3. cél: Mozdítsák elő a nemek egyenlőségét, és segítsék a nők felemelkedését Küszöböljék ki a nemek közötti egyenlőtlenséget az alap- és a középfokú oktatásban lehetőleg 2005-re, és az oktatás valamennyi szintjén nem később mint 2015-ig. 4. cél: Csökkentsék a gyermekhalandóságot Csökkentsék kétharmadával 1990 és 2015 gyermekhalandóság arányát.

között

az

öt

év

alatti

5. cél: Javítsák az anyai egészségügyet Csökkentsék háromnegyedével 1990 és 2015 között a gyermekágyi halandóság arányát; érjék el az általános hozzáférést a reproduktív egészségügyhöz 2015-ig. 6. cél: Küzdjenek a HIV/AIDS, a malária és más betegségek ellen Állítsák meg és fordítsák vissza a HIV/AIDS terjedését 2015-ig; érjék el az általános hozzáférést a HIV/AIDS kezeléséhez mindenki számára, akinek arra szüksége van rá, 2010-ig. Állítsák meg és fordítsák vissza a malária és más súlyos betegségek terjedését 2015-ig. 7. cél: Biztosítsák a környezeti fenntarthatóságot Integrálják a fenntartható fejlődés elveit a nemzeti politikákba és programokba, és fordítsák meg a környezeti erőforrások csökkenését; csökkentsék a biológiai sokféleség veszteségeit a veszteség mértékének jelentős mérséklésével 2010-ig; csökkentsék felére 2015-ig azoknak az arányát, akiknek nincs fenntartható hozzáférése a biztonságos ivóvízhez és az alapvető köztisztasághoz; 2020-ig érjenek el jelentős javulást legalább 100 millió nyomornegyedben lakó életében. 8. cél: Építsenek ki globális fejlesztési partnerséget Fejlesszenek ki nyílt, szabályozott, kiszámítható és megkülönböztetésmentes kereskedelmi és pénzügyi rendszert; foglalkozzanak a legkevésbé fejlett országok (LDC-k), a tengerparttal nem rendelkező országok és a kisszigetek fejlődő országainak sajátos szükségleteivel; foglalkozzanak a fejlődő országok adósságproblémáival; a gyógyszergyártó vállalatokkal együttműködve gondoskodjanak a megfizethető alapvető gyógyszerek hozzáféréséhez a fejlődő országokban; a magánszektorral együttműködve tegyék elérhetővé az új technológia, kiváltképp az információs és a kommunikációs technológia előnyeit.

191

Környezeti fenntarthatóság. Az erdőirtás riasztó sebességgel folytatódik (ez az elmúlt évtizedben évente mintegy 13 millió hektárnyi földterületet jelent, összevetve az 1990-es évek évenkénti 16 millió hektárjával). Az erdőterület nettó fogyása azonban lelassul. Számos országban a faültetési programok indultak, összekapcsolva az erdők természetes terjedésével bizonyos régiókban, több mint 7 millió hektár új erdőt jelentenek évente. Ennek eredményeként az erdők nettó fogyása 2000 és 2010 között 5,2 millió hektárra csökkent évente az 1990 és 2000 közötti évi 8,3 millió hektárról. Az energiafogyasztás a legtöbb régióban hatékonyabbá vált, ám a CO2 (szén-dioxid) kibocsátása globálisan változatlanul növekszik, 2007-ben elérte a 30 milliárd metrikus tonnát. A Montreali jegyzőkönyv – amely gondoskodik az ózonlebontó anyagok (ozone-depleting substances – ODSs) nemzetközileg koordinált ellenőrzéséről azért, hogy megvédje a közegészséget és a környezetet a sztratoszférabeli ózon lebontásának kedvezőtlen hatásaitól – az első olyan megállapodás, amely egyetemes ratifikációt ért el. Következésképpen most valamennyi államnak jogilag kötelessége, hogy az ODS-eket fokozatosan kivonja, és 2010 jelentse a legszélesebb körben használt ODS-ektől gyakorlatilag mentes világ kezdetét. Jóllehet 1,6 milliárddal több ember jutott hozzá biztonságos ivóvízhez 1990 és 2010 között, mintegy 2,5 milliárd ember – a fejlődő országok népességének közel fele – nem rendelkezik megfelelő köztisztasággal az évtizedfordulón. 2010ben, a történelemben először a világ népességének többsége városi térségben lakik, és ez nagyobb népességet jelent a nyomornegyedekben (a becslések szerint 1 milliárdot), továbbá olyan kihívásokat, mint a szélsőséges egészségügyi veszélyek, a gyermekhalandóság, a nemek közötti egyenlőtlenség és az általános írástudatlanság. A nyomornegyedek feljavítása ugyan jelentős, de nem tud lépést tartani a városok bővülésével. A nyomornegyedekben lakó városi népesség aránya a fejlődő világban a 2000-es évekbeli 39 százalékról 33 százalékra csökkent 2010re. Ám a nyomornegyedekben lakók száma a fejlődő világban növekszik. A nyomornegyed feltételei között élő városi lakosok számát 2010-ben mintegy 828 millióra becsülték, összehasonlítva a 657 millióval 1990-ben és a 767 millióval 2000-ben. Globális fejlesztési partnerség. Az elmúlt évtized folyamán a fejlődő országok és a legkevésbé fejlett országok (LDC-k) jobban hozzáfértek a fejlett országok piacaihoz. A fejlett országok importjának (kivéve a fegyvereket és az olajat) aránya valamennyi fejlődő országból – vámmentesen beengedve – elérte a közel 80 százalékot 2008-ban, és ez növekedést jelent az 1998. évi 54 százalékról. Az LDC-k változatlanul hasznot húznak a nagyobb vámcsökkentésekből, különösen mezőgazdasági termékeik esetében. Továbbá az adósságteher is enyhült a fejlődő országok számára, és jóval a történelmi szintek alatt marad. 2009-ben a hivatalos fejlesztési segítségnyújtás nettó kifizetései elérték a 119,6 milliárd dollárt, amely reálértékben enyhe növekedés 2008-hoz képest. Jóllehet a segély továbbra is növekszik, Afrika kevesebbet kapott. Csak öt donorország érte el az ENSZ célját, a bruttó nemzeti jövedelem 0,7 százalékát. A becslések szerint Afrika csak körülbelül 11 milliárd dollárt kap a 2005-ben kitűzött 25 milliárd dollárnyi növekedésből, elsősorban az európai donorok alulteljesítése miatt. Továbbá a gazdaság lelassulása is terheli a fejlett országok kormányainak a költségvetését.

192

A mobiltelefon továbbra is terjed a fejlődő világban, és fokozottan használják mobilbankügyletekre, katasztrófamenedzsmentre és más nem hangátviteli fejlesztési alkalmazásokban. 2009 végére a 100 főre jutó mobil-előfizetések aránya elérte az 50 százalékot. Az ENSZ-rendszer nemzetközi pénzügyi intézményei központi szerepet játszanak számos program finanszírozásában, amelyek a szegénység felszámolásának szociális vonatkozásaira és az MDG-k támogatására fókuszálnak. 2010 szeptemberében például a Világbank ígéretet tett, hogy 35 országra összpontosít, amelyek az MDG-k elérését illetően kihívásokkal néztek szembe, a magas termékenység, a gyermekek és az anyák alultápláltsága és a betegségek miatt. Az MDG-kről szóló 2010. évi ENSZ-csúcstalálkozón bejelentették (www.un.org/en/mdg/summit2010) a globális stratégiát a nők és a gyermekek egészségéért. Az ötéves időtartamra vonatkozó több mint 40 milliárd dollárnyi ígérettel a stratégiának esélye van arra, hogy több mint 16 millió nő és gyermek életét óvja meg; megakadályozzon 33 millió nem kívánt terhességet; megvédjen 120 millió gyermeket a tüdőgyulladástól és 88 millió gyermeket a fejlődésben történő visszamaradástól; előmozdítsa az olyan halálos betegségek ellenőrzését, mint a malária, a HIV/AIDS; és biztosítsa a nők és gyermekek hozzájutását a minőségi berendezésekhez, valamint a képzett egészségügyi dolgozókhoz.

A szegénység csökkentése Az ENSZ-rendszer a nemzetközi napirend első helyére tette a szegénység csökkentését, amikor 1997–2006-ra meghirdette a szegénység felszámolásának nemzetközi évtizedét. 2007 decemberében a Közgyűlés 2008–2017-et a szegénység felszámolásának második ENSZ-évtizedévé nyilvánította, megismételve, hogy a szegénység felszámolása a világ előtt álló legnagyobb globális kihívás, és a fenntartható fejlődés alapvető követelménye, kiváltképpen a fejlődő országokban. A második évtized ENSZ rendszerszintű akciótervének a témája: „Teljes foglalkoztatottság és tisztességes munka mindenki számára”. Az MDG-kről szóló 2010. évi ENSZ-csúcstalálkozón a világ vezetői megújították elkötelezettségüket, hogy 2015-re megvalósítják a célokat, beleértve azt, hogy felére csökkentik azoknak az embereknek a számát, akik kevesebb mint 1 dollárból élnek naponta, és elérik a szegénység és a betegségek elleni küzdelem terén kitűzött célokat. Ezekben az erőfeszítésekben kulcsszereplő az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP), amely a szegénység enyhítését első számú prioritásává tette. Az UNDP azon munkálkodik, hogy erősítse a kormányok és a civil társadalom szervezeteinek a kapacitását, a szegénységet befolyásoló tényezők széles körének kezelésére. Ezek közé tartozik az élelmiszer-biztonság növelése; a munkalehetőségek teremtése; az emberek hozzáférésének bővítése a földhöz, a hitelekhez, a technológiához, a képzéshez és a piacokhoz; a lakhely és az alapszolgáltatások rendelkezésre állásának a javítása; továbbá lehetővé kívánják tenni azt, hogy az emberek részt vehessenek azokban a politikai folyamatokban, amelyek az életüket alakítják. Az UNDP szegénységellenes munkájának a középpontjában a szegények felemelkedése áll.

193

Küzdelem az éhínség ellen Az élelmiszer-termelés példa nélküli mértékben növekedett az ENSZ 1945-ös megalakulása óta, és az 1990 és 1997 közötti időszak folyamán az éhező emberek száma világszerte drámaian csökkent: 959 millióról 791 millióra. Ma azonban a szám megint emelkedett, és megközelítőleg 1 milliárd embernek nincs elegendő élelme. Mindez annak ellenére van így, hogy ma létezik elég élelem a világon minden férfi, nő és gyermek számára ahhoz, hogy egészséges és produktív életet éljenek. A legtöbb éhínség ellen küzdő ENSZ-testületnek fontos társadalmi programjai vannak az élelmiszer-biztonság előmozdítására a népesség szegényebb szektoraiban, különösen a vidéki területeken. Alapítása óta az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO – www.fao.org) azon munkálkodik, hogy könnyítsen a szegénységen és az éhínségen a mezőgazdasági fejlesztés, a jobb táplálkozás és az élelmiszer-biztonságra való törekvés támogatásával. A fizikai és a gazdasági hozzáférés mindenki számára mindenkor elegendő a biztonságos és tápláló élelemhez azért, hogy az aktív és egészséges élethez szükséges táplálkozási és a kedvelt élelemre vonatkozó szükségleteiket kielégítsék. 2009-ben az éhező emberek száma a világon 1 milliárdra nőtt, részben az emelkedő élelmiszerárak, részben a pénzügyi válság miatt. A FAO kampányt indított az erkölcsileg botrányos helyzetre reflektálva. Az „1 milliárd éhező projekt” az online társadalmi médián keresztül jut el az emberekhez, felkérve őket, hogy írják alá az éhínség elleni petíciót (www.1billionhungry.org). A FAO Világ Élelmiszerbiztonsági Bizottsága a felelős a nemzetközi élelmiszer-biztonsági helyzet felügyeletéért, értékeléséért és az erről szóló konzultációért. Elemzi az élelmiszerhiány és az éhínség alapvető okait, értékeli a hozzáférhetőséget és a készleteket, továbbá ellenőrzi az élelmiszer-biztonsági politikát. A FAO Globális Információs és Korai Riasztórendszerén keresztül, meteorológiai és más műholdak segítségével ellenőrzi az élelmiszer-termelésre ható feltételeket, és riasztja a kormányokat, valamint a donorokat az élelmiszerellátást fenyegető bármilyen lehetséges veszély esetén. A FAO élelmiszer-biztonsági speciális programja a zászlóshajója annak a kezdeményezésnek, hogy érjék el azt az MDG-célt, amely szerint 2015-re felére csökkentik a világon az éhező emberek arányát. Projektek keretében több mint 100 országban támogatja a hatékony megoldásokat az éhínség, az alultápláltság és a szegénység kiküszöbölésére. Kétféleképpen kívánják elérni az élelmiszerbiztonságot: segítik a kormányokat a középpontba állított nemzeti élelmiszerbiztonsági programok futtatásával, és regionális gazdasági szervezetekkel dolgozva optimalizálják a regionális feltételeket az élelmiszer-biztonság elérése érdekében olyan területeken, mint a kereskedelempolitika. 1996-ban a FAO által vendégül látott Élelmezési Csúcstalálkozón 186 ország fogadta el a Nyilatkozatot és akciótervet a világ élelmiszerbiztonságáról, amely célul tűzi ki az éhínség felére csökkentését 2015-ig, és felvázolja az egyetemes élelmiszer-biztonság elérésének a módjait. A 2002. évi Élelmezési Csúcstalálkozó résztvevői megújították kötelezettségüket arra nézve, hogy felére – körülbelül 400 millióra – csökkentik az éhezők számát 2015-re. A csúcstalálkozó felkérte a FAO-t, dolgozzon ki irányelveket a nemzeti élelmiszer-biztonság

194

tekintetében a megfelelő élelemhez való jog fokozatos megvalósításának a támogatására. Ezeket az önkéntes irányelveket – amelyek „az élelemhez való jog irányelvei” – 2004-ben a FAO Tanács elfogadta. 2009-ben az élelmiszer-biztonsági világcsúcs elfogadott egy olyan nyilatkozatot, amely szerint valamennyi nemzet elkötelezi magát az éhínség lehető legkorábbi felszámolása mellett. Ígéretet tett a mezőgazdasági segélyek jelentős növelésére a fejlődő országokban, megerősítette azt a célt, hogy az éhínséget a felére csökkentik 2015-re, és megegyeztek abban, hogy szembeszállnak azokkal a kihívásokkal, amelyeket az éghajlatváltozás jelent az élelmiszer-biztonságra. A Nemzetközi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap (IFAD – www.ifad.org) fejlesztési finanszírozást nyújt a vidéki szegénység és éhínség elleni küzdelemhez a világ legszegényebb régióiban. A világ legszegényebb embereinek a többsége – akik kevesebb mint 1 dollárból élnek naponta – a fejlődő országok vidéki területein él, és megélhetése a mezőgazdaságtól, valamint az ahhoz kapcsolódó tevékenységektől függ. Annak biztosítására, hogy a fejlesztési segítségnyújtás ténylegesen azokhoz jusson el, akiknek leginkább szüksége van rá, az IFAD bevonja a vidéki szegény férfiakat és nőket a saját fejlesztési tevékenységükbe, együttműködve velük és szervezeteikkel a lehetőségek kifejlesztésére, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy saját közösségeikben gazdaságilag gyarapodjanak. Az IFAD által támogatott kezdeményezések lehetővé teszik a vidéki szegényeknek a hozzáférést a földhöz, a vízhez, a pénzügyi erőforrásokhoz és azokhoz a mezőgazdasági technológiákhoz és szolgáltatásokhoz, amelyek szükségesek a produktív földműveléshez. Ezek a kezdeményezések biztosítják számukra azt is, hogy elérjék a piacokat és a vállalkozási lehetőségeket. Emellett az IFAD segíti őket tudásuk, készségeik és szervezetük előmozdításában, hogy saját fejlődésüket irányíthassák, és befolyásolják azokat a döntéseket és szakpolitikákat, amelyek hatnak az életükre. Működésének 1978. évi kezdete óta az IFAD 11,5 milliárd dollárt fektetett be 838 projektbe és programba, elérve mintegy 350 millió szegény vidéki embert több mint 100 országban és területen, társfinanszírozásban partnereivel, akik további 18,3 milliárd dollárral járultak hozzá a programhoz. Az Élelmezési Világprogram (WFP – www.wfp.org) az ENSZ első számú szerve a globális éhínség elleni küzdelemben. 2010-ben a WFP élelmiszersegélye több mint 100 millió emberhez jutott el több mint 70 országban. Az adományoknak mintegy fele készpénz, a szervezet az élelmiszer háromnegyedét tudja fejlődő országokból vásárolni. A helyi gazdaságok megerősítésére a WFP több árucikket és szolgáltatást vásárol a fejlődő országokból, mint bármelyik másik ENSZintézmény vagy -program. A WFP légiutas-szállításról is gondoskodik a teljes humanitárius közösség számára az ENSZ Humanitárius Légi Szolgálatán keresztül, amely több mint 200 helyre repül világszerte. A WFP éhínség elleni küzdelme 1962 óta szolgálja a világ éhezőit, s ebben a rendkívüli segítségnyújtásra, a segélyre és a rehabilitációra, a fejlesztési segélyre és a speciális műveletekre koncentrál. Vészhelyzetekben a WFP gyakran az első a helyszínen, élelmiszersegélyt szállítva a háború, a polgári konfliktusok, az aszály, az árvizek, a földrengések, a hurrikánok, a terméselégtelenség és a természeti katasztrófák áldozatai számára. Amikor a vészhelyzet csillapodik, a WFP élelmiszersegéllyel segíti a közösségeket, hogy újraépítsék az életüket és a megélhetésüket. 2010-ben a WFP kiadásainak mintegy 60 százalékát elhúzódó

195

válságokra fordította. Ez demonstrálja a WFP további elkötelezettségét arra, hogy segítse megtörni az éhínség ciklusát ezekben az országokban, a humanitárius segítségnyújtással nemcsak életeket ment meg, hanem kritikus befektetésként is szolgál a hosszú távú élelmiszer-biztonság és fejlődés érdekében. Az élelem és az élelemhez kapcsolódó segítségnyújtás az egyik leghatékonyabb fegyver az éhínség és a szegénység – amely sokakat veszélyes helyzetben tart a fejlődő világban – örökös ciklusának megtörésére irányuló harcban. A WFP fejlesztési projektjei a táplálkozásra koncentrálnak, különösen a nők és a gyermekek esetében, olyan programokkal, mint az iskolai étkeztetés. 2008-ban 22,6 millió lányt és fiút étkeztettek az iskolai étkeztetési programban valamennyi kontinensen. Mintegy 2,7 millió lánynak és 1,6 millió fiúnak adtak plusz hazavihető élelmiszercsomagokat ösztönzésként, hogy a család az osztályterembe küldje őket, ne a mezőre dolgozni. A WFP országon belüli kapacitást és infrastruktúrát is épít, hogy segítse a kormányokat és a népeket számos területen, beleértve a katasztrófamérséklést. Az éhínségciklus megtörése megköveteli, hogy a humanitárius reakciók tartalmazzanak hosszú távú intézkedéseket, amelyek kezelik a válság alapvető okait. E kihívások kezelésére a WFP olyan programokat fejlesztett ki, amelyek a társadalom kiválasztott sebezhető szektoraira összpontosítanak. Ezek közé tartoznak olyan élelmiszer- és táplálkozási programok, mint az iskolai étkeztetés; a megélhetést támogató olyan programok, mint az „élelmet képzésért és élelmet munkáért”; a generációs éhínségciklust kezelő olyan programok, mint az anya és gyermek táplálása; továbbá a HIV/AIDS áldozatok táplálkozási támogatása. A WFP teljes mértékben önkéntes hozzájárulásokra támaszkodik humanitárius és fejlesztési projektjeinek a finanszírozásában. Finanszírozásának fő forrásai a kormányok, ám a WFP vállalati partnerei egyre életbevágóbb hozzájárulásokat tesznek missziója számára. 2010 decemberéig a WFP 3,6 milliárd dollárt kapott 78 finanszírozó forrásból, beleértve 71 donorkormányt. 44 donorkormány esetében a finanszírozási szint magasabb volt a közelmúlt átlagánál, demonstrálva további támogatásukat és fokozott elkötelezettségüket a WFP műveletei iránt. A WFP mintegy 2 840 NGO-val is dolgozik, amelyeknek az átlagemberekkel kapcsolatos és technikai ismeretei felbecsülhetetlenek annak felmérésében, hogy hogyan juttassák el az élelmiszersegélyt a megfelelő emberekhez.

Egészségügy A világ legtöbb részén az emberek tovább élnek, a csecsemőhalandóság csökkent, a betegségeket sakkban tartják, ahogy mind több és több ember fér hozzá az alapvető egészségügyi szolgáltatásokhoz, a védőoltásokhoz, a tiszta vízhez és a köztisztasághoz. Az ENSZ teljes mértékben részese volt ennek az előrehaladásnak, különösen a fejlődő országokban, az egészségügyi szolgáltatások támogatásával, az alapvető gyógyszerek szállításával, a városok egészségesebbé tételével, vészhelyzetekben egészségügyi segítség nyújtásával és a fertőző betegség elleni küzdelemmel. A Millenniumi nyilatkozat mérhető célok (országok által történő) elérését tartalmazza a táplálkozásban, a biztonságos ivóvízhez való hozzáférésben, az anyasági és gyermekegészségügy terén, a

196

fertőző betegségek ellenőrzésében és az alapvető gyógyszerekhez való hozzáférés vonatkozásában 2015-ig. A fertőző betegségek által okozott betegségnek, rokkantságnak és halálnak súlyos társadalmi-gazdasági hatása van. Új betegségek, például a madárinfluenza és a súlyos akut légúti szindróma (SARS – severe acute respiratory syndrome), növelik a sürgős járványellenőrzés szükségességét. Ám a legtöbb fertőzőbetegségnek ismertek az okai és a kezelésük is, a betegség és a halál a legtöbb esetben megfizethető áron elkerülhető. A főbb fertőzőbetegségek a HIV/AIDS, a malária és a tuberkulózis. Átvitelük leállítása és visszafordítása az egyik fontos millenniumi fejlesztési cél. Az ENSZ évtizedeken át a betegségek elleni küzdelem élvonalában volt olyan egészségügy-politika és olyan rendszerek létrehozásával, amelyek az egészségügyi problémák társadalmi dimenzióival foglalkoztak. Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) a gyermekek és az anyák egészségére koncentrál, míg az ENSZ Népesedési Alapja (UNFPA) a reproduktív egészségüggyel és a családtervezéssel foglalkozik. A betegségek elleni globális akciók koordinálásával foglalkozó szakosított intézmény az Egészségügyi Világszervezet (WHO – www.who.int), ambiciózus terveket dolgozott ki az egészséget mindenkinek cél megvalósítására, a reproduktív egészségügy rendelkezésre állására, a partnerség kialakítására, valamint az egészséges életvitel és környezet támogatására. A gyermekbénulás-mentes világ küszöbén 1988-ban, amikor a gyermekbénulás felszámolására irányuló globális kezdeményezést (www.polioeradication.org) bejelentették, világszerte 350 000 megbetegedés volt. Ez a betegség öt kontinensen, több mint 125 országban naponta több mint 1 000 gyermeket bénított meg, Egy összehangolt kampány után, beleértve a nemzeti védőoltási napokat, amikor az öt év alatti gyermekek milliói kaptak védőoltást, ez a szám 1 951 jelentett esetre csökkent, majd 1 606-ra és végül 767-re 2005-ben, 2009-ben és 2010-ben, külön-külön. Csak négy ország maradt, ahol a járvány megmaradt: Afganisztán, India, Nigéria és Pakisztán. A fejlődő világban több mint 5 millió ember – aki egyébként megbénult volna – ma jár, mert kapott védőoltást a gyermekbénulás ellen. Közegészségügyi munkások tízezreit és önkéntesek millióit képezték ki. A kezdeményezés mintegy 22 évvel ezelőtti bejelentése óta több mint 2,5 milliárd gyermek kapta meg a védőoltást világszerte. Ezt a sikert a példa nélküli egészségügyi partnerség tette lehetővé, élén a WHO-val, az UNICEF-fel, az Egyesült Államok betegség-ellenőrzési és megelőzési központjaival és a Rotary Internationallel. A magánszektor legnagyobb donorai, a Rotary, valamint a Bill és Melinda Gates Alapítvány dollárok százmillióival járultak hozzá az erőfeszítéshez. Egészségügyi minisztériumok, donorkormányok, alapítványok, vállalatok, hírességek, filantrópusok, egészségügyi dolgozók és önkéntesek szintén kötelezettséget vállaltak. A gyermekbénulás felszámolásából eredő közegészségügyi megtakarítás a becslések szerint évi 1,5 milliárd dollár lesz, ha egyszer a védőoltások leállnak. A WHO volt a hajtóerő különféle történelmi eredmények hátterében, beleértve a himlő globális felszámolását 1979-ben, amelyet 10 éves kampány után értek el.

197

Partnereivel a WHO felszámolta a gyermekbénulást az amerikai országokban 1994-ben, és továbbra is arra törekszik, hogy teljesen felszámolja a betegséget. Egy másik ENSZ-entitás, a FAO volt a hajtóerő a keleti marhavész felszámolása mögött 2010 októberében. Ez a betegség, amelyet 2001 óta továbbra sem diagnosztizáltak, lesz az első olyan állatbetegség, amelyet valaha is felszámoltak. A marhavész felszámolása az emberi himlő után csak a második eset, hogy egy betegséget világszerte megszüntettek. Az úttörő közegészségügyi megállapodás elfogadása a dohányforgalmazás és -fogyasztás ellenőrzéséről egy másik jelentős eredmény. A WHO dohány-ellenőrzési keretegyezménye tartalmazza a dohány adóztatását, a dohányzás megelőzését és kezelését, az illegális kereskedelmet, a hirdetést, a szponzorálást és a promóciót, valamint a termékszabályozást. A WHO tagállamai egyhangúlag fogadták el 2003-ban, és kötelező érvényű nemzetközi joggá vált 2005-ben. Az egyezmény fontos része annak a globális stratégiának, hogy csökkentsék a dohányzás világméretű terjedését, amely közel 5 millió embert öl meg évente. A WHO-nak vezető szerepe van az elhízottság elleni küzdelemben is, amely egészségügyi probléma, és minden évben egyre több embert érint. 2008ban 500 millió ember volt elhízott. A WHO előrejelzése szerint 2015-re megközelítőleg 2,3 milliárd ember lesz túlsúlyos, és több mint 700 millió elhízott. 1980 és 1995 között az UNICEF–WHO közös erőfeszítése nyomán hat gyilkos betegség – a gyermekbénulás, a tetanusz, a kanyaró, a szamárköhögés, a diftéria és a tuberkulózis – elleni védőoltások globális lefedettsége 5 százalékról 80-ra emelkedett, amely évente mintegy 2,5 millió gyermek életét mentette meg. Hasonló kezdeményezés a Globális Szövetség a Vakcinákért és a Védőoltásokért (GAVI – Global Alliance for Vaccines and Immunization – www.gavialliance.org). 2009 végére a GAVI 5,4 millió várható halált segített megakadályozni rutinvédőoltásokkal a hepatitisz-B ellen, a haemophilus influenzae b-típusa (Hib) és a szamárköhögés ellen, továbbá egyszeri befektetések révén a kanyaró, a gyermekbénulás és a sárgaláz elleni védőoltásokba. Az 1999-ben elindított szövetség, amely a Bill és Melinda Gates Alapítványtól kapta kezdeti pénzalapját, magában foglalja a WHO-t, az UNICEF-et, a Világbankot és magánszektorbeli partnereket. A Guinea-féreg (fonalféreg) betegség előfordulását drámaian csökkentették az új és jobb kezelési módszereknek köszönhetően, és a leprán is úrrá lesznek az ingyenes több gyógyszeres kezelés segítségével. A folyami vakságot gyakorlatilag felszámolták 11 nyugat-afrikai országban, amelyeket egykor érintett. Ez olyan eredmény, amelynek milliók veszik hasznát. A WHO mostani célja az elefántkór (vastagbőrűség) felszámolása, amely közegészségügyi probléma. A WHO prioritásai a fertőző betegségek terén: a malária és a tuberkulózis hatásának csökkentése a globális partnerség révén; a fertőző betegségek kordában tartásának, ellenőrzésének és a rájuk való reakcióknak a megerősítése; a betegségek hatásának csökkentése fokozott és rutinmegelőzés és -ellenőrzés révén; továbbá új ismeretek, beavatkozási módszerek, megvalósítási stratégiák és kutatási képességek kialakítása a fejlődő országokban történő felhasználásra.

198

Az ENSZ küzd a HIV/AIDS ellen Az AIDS-szel kapcsolatos betegségek következtében elhunytak száma 19 százalékkal csökkent 2004 óta az antiretrovirális terápia életmeghosszabbító hatásai miatt, valamint a HIV-megelőzési kampányok és intézkedések okán is, az UNAIDS 2010. évi – a globális AIDS-járványról szóló – jelentése szerint. Jóllehet, a becslések szerint világszerte 33,3 millió embert fertőzött meg a HIV vírus, a járvány lelassult, sőt iránya megfordult. A Közös ENSZ HIV/AIDS Program (UNAIDS – www.unaids.org) reményt keltően jelentette, hogy közel 60 ország stabilizálta vagy jelentős csökkenést ért el az új HIV-fertőzöttek arányában. 2009-ben mintegy 1,2 millió ember kapott először HIV antiretrovirális terápiát, amely egyetlen év alatt szintén 30 százalékos növekedést jelent a kezelésben részesülő emberek számában. A 15 legsúlyosabban fertőzött országban a fiatalok körében a HIV aránya több mint 25 százalékkal esett vissza, ugyanis a fiatalok elfogadják a biztonságosabb szexuális gyakorlatot. A szegényebb országokban jóllehet több mint 5 millió ember – akinek szüksége van életmentő AIDS-gyógyszerekre – megkapta ezeket, másik 10 millió embernek azonban nincs hozzáférése a gyógyszerekhez. A társadalom szélére került csoportoknak, mint a kábítószerezők és a szexmunkások, sokkal kisebb az esélyük arra, hogy segítséget kapjanak, mint másoknak. Megbélyegzés, megkülönböztetés és rossz törvények továbbra is korlátozzák a HIV-vel élő emberek és más, a társadalom szélére szorult személyek esélyeit. Ugyanakkor négy AIDS-szel kapcsolatos halálesetből egyet tuberkulózis és más megelőzhető és gyógyítható betegség okoz. A szubszaharai Afrikában – a HIV és AIDS által leginkább sújtott területen – 2009-ben 1,3 millió AIDS-szel kapcsolatos haláleset történt, és 1,8 millió ember kapott újonnan HIV-fertőzést. A UNAIDS – az AIDS-re adandó válasz vezető képviselője világszerte – 10 ENSZ-intézmény együttes erőfeszítése: ILO, UNDP, UNESCO UNFPA, UNHCR, UNICEF, UNODC, WHO, WFP és a Világbank. Prioritásaik közé tartoznak a következők: vezetés és képviselet; információ-előállítás; a politikai kötelezettségek és a nemzeti reagálás hatékonyságának az értékelése; erőforrások mobilizálása; a globális, regionális és nemzeti partnerség támogatása a HIV-vel élők, a civil társadalom és a nagy kockázatú csoportok között. Tárgyalásokat folytatott a gyógyszergyártó vállalatokkal, a gyógyszerek árának csökkentéséről a fejlődő országokban, és szorosan együttműködik ezekkel az országokkal, hogy segítse őket a HIV megelőzéséhez, gondozásához és kezeléséhez való általános hozzáférésüket. ,)) Az UNAIDS kulcsszerepet játszott a Közgyűlés 2001. évi HIV/AIDS-szel foglalkozó rendkívüli ülésszakán, amely elfogadott egy kötelezettségvállalási nyilatkozatot a HIV/AIDS-ről. Menedzseli az AIDS-világkampányt (worldaidscampaign.info), és kezdeményezte a „globális koalíciót a nők és az AIDS számára” (womenandaids.unaids.org). A világ vezetői a 2000. évi Millenniumi nyilatkozatukban elhatározták, hogy 2015-ig megállítják és visszafordítják a HIV/AIDS terjedését, és segítséget nyújtanak a betegség miatt árvaságra jutott gyermekeknek. A járvány kezdete óta az 1980-as évek elején, több mint 60 millió ember kapott HIV-fertőzést, és közel 30 millió halt meg HIV-vel kapcsolatos okok miatt.

199

A WHO kulcsszereplő az egészségügyi alapellátás támogatásában, az alapvető gyógyszerek eljuttatásában, a nagyvárosok egészségesebbé tételében, az egészséges életmód és környezet előmozdításában és olyan egészségügyi vészhelyzetek kezelésében, mint az Ebola vérzéses láz kitörése. A WHO–UNICEF globális védőoltási víziójának és stratégiájának (2006– 2015) az a célja, hogy csökkentse a kanyaró által okozott haláleseteket globálisan 90 százalékkal, illetve 95 százalékkal, külön-külön 2010-ig, illetve 2015-ig. 1999 óta mintegy 686 millió gyermek kapott védőoltást a programban, és 4,3 millió gyermek életét mentették meg. A WHO évtizedeken át küzdött a malária ellen. A szervezet célja, hogy 2010 végére több mint 700 millió rovarirtó szerrel kezelt ágyhálóról gondoskodjon – ezek felét Afrikában osztja szét; több mint 200 millió gyógyszeradagot biztosítson a hatékony kezeléshez; megvalósítja a házon belüli permetezést mintegy 200 millió otthonban évente és megközelítőleg 1,5 milliárd diagnosztikai vizsgálatot szervez ugyancsak évente. Malária és tuberkulózis A WHO által szponzorált malária-visszaszorítási (RBM – roll back malaria) kezdeményezést (www.rollbackmalaria.org) 1998-ban jelentették be azzal a kinyilvánított céllal, hogy a malária globális terhét 2010-re a felére csökkentik. Finanszírozó partnerei – az UNDP, az UNICEF, a Világbank és a WHO – olyan világ megteremtésén dolgoznak, amelyben a malária már nem az egyik fő oka a halandóságnak, vagy nem akadálya a társadalmi és gazdasági fejlődésnek. Az RBM-partnerség exponenciálisan bővült, maláriajárvánnyal fertőzött országok, bilaterális és multilaterális fejlesztési partnerek, a magánszektor, nem kormányzati és közösségi szervezetek, alapítványok, továbbá kutató- és egyetemi intézetek csatlakoztak. Közel kétmillió ember hal meg évente tuberkulózis (tbc) – amely kezelhető betegség – következtében. A globális „Állítsd meg a tébécét” együttműködés (www.stoptb.org) elnevezésű WHO-kezdeményezés több mint 1 200 partnert fog össze, beleértve a nemzetközi szervezeteket, az országokat, az állami és magánszektor donorait, továbbá a nem kormányzati és kormányzati szervezeteket. Kidolgozta a tbc megállításának globális tervét, amely a DOTS-ként (Directly Observed Treatment, Short-course) ismert egészségügyi stratégián alapuló ötéves terv. Az 1995 és 2009 közötti 15 év alatt mintegy 49 millió tbc-s pácienst kezeltek a DOTS-stratégiának megfelelően – 41 milliót sikeresen. A tbcelőfordulások aránya (100 000 fő esetében) 2004-ben érte el a csúcsot, és azóta minden egyes évben csökkent. 2009-re a globális halandósági arány 35 százalékkal esett vissza az 1990-es bázisévhez viszonyítva. Az elmúlt 15 év eredményeire építve, a tbc megállítására vonatkozó globális tervnek a DOTSkomponense 2011–2015-öt jelölte ki arra, hogy kidolgozzák: a tbc ellenőrzése hogyan javítható tovább, több tbc-s emberhez eljutva és a sikeres kezelések magasabb arányát elérve. A tbc megállításában a globális tervnek az a célja, hogy 1990-es szinthez képest 2015-re felére csökkentse a tbc előfordulását és a haláleseteket. Az AIDS, a malária és a tuberkulózis elleni Globális Alap (www.theglobalfund.org) jelentősen hozzájárul ezekhez a törekvésekhez.

200

Az egészségügyi kutatás motorja. A WHO partnereivel együttműködve az egészségügyi kutatásban adatokat gyűjt a jelenlegi feltételekről és szükségletekről, különösen a fejlődő országokban. Ez az epidemiológiai kutatástól a távoli trópusi erdőkben a genetikai kutatásban megvalósuló előrehaladás ellenőrzéséig terjed. A WHO trópusi betegségek kutatási programja arra összpontosít, hogy milyen a maláriaparaziták ellenállása a leggyakrabban használt gyógyszerekkel szemben, és előmozdítja az új gyógyszerek és diagnózisok fejlesztését a trópusi fertőző betegségek ellen. Kutatása segíti a járványok nemzeti és nemzetközi felügyeletének a javítását, továbbá az új és újonnan kialakuló betegségeket megelőző stratégiák kifejlesztését. Előírások kidolgozása. A WHO biológiai és gyógyszerészeti anyagokra vonatkozó nemzetközi előírásokat is létesít. Az egészségügyi alapellátás alapvető elemeként kifejlesztette az „alapvető gyógyszerek” koncepcióját. A WHO együtt dolgozik az országokkal a biztonságos és hatékony gyógyszerek méltányos ellátásának a biztosításáért, a lehető legalacsonyabb költséggel és a leghatékonyabb felhasználással. Ebből a célból kidolgozta több száz gyógyszer és oltóanyag „modell-listáját”, amelyeket alapvetőnek tartanak az összes egészségügyi probléma több mint 80 százalékának a megelőzésében vagy kezelésében. Mintegy 160 ország saját követelményeihez illesztette a listát, amelyet kétévente frissítenek. A WHO együttműködik a tagállamokkal, a civil társadalommal és a gyógyszergyártó iparral a szegény és közepes jövedelmű országokban a kiemelt egészségügyi problémákhoz szükséges alapvető gyógyszerek kifejlesztésében és a bevált alapvető gyógyszerek gyártásának a folytatásában. Az ENSZ rendelkezésére álló nemzetközi kapcsolatokon keresztül a W HO felügyeli a globális információgyűjtést a fertőző betegségekről, összehasonlítható egészségügyi és betegségstatisztikát állít össze, és nemzetközi előírásokat vezet be a biztonságos élelemre, valamint a biológiai és gyógyszerészeti termékekre. Egyedülálló értékelést nyújt a szennyező anyagok rákokozó kockázatairól, és érvényre juttatja a HIV/AIDS globális ellenőrzésére vonatkozó egyetemesen elfogadott irányelveket.

Emberi települések 1950-ben New York City volt az egyetlen világvárosi terület, amely több mint 10 millió lakossal rendelkezett, továbbá a globális népességnek csak 30 százaléka volt városi. 2010-re 25 „megaváros” lett – hat kivételével mind a fejlődő vagy átmeneti gazdasággal rendelkező országokban –, és a világ 6,9 milliárd emberének több mint fele él városokban és nagyvárosokban. Közel 1 milliárd ember él nyomornegyedekben; a fejlődő országokban valójában a városi népesség több mint egyharmada nyomornegyedekben létezik. Az ENSZ-rendszeren belül az ENSZ Emberi Települések Programja (UN–HABITAT – www.unhabitat.org) az a vezető szerv, amely ezzel a helyzettel foglalkozik. A Közgyűlés által meghatározott feladata a szociálisan és környezetileg fenntartható városok és nagyvárosok támogatása azzal a céllal, hogy mindenki számára megfelelő hajlékról gondoskodjon. Ezért technikai programok és projektek tucatjait valósította meg számos országban, a legtöbbet a legkevésbé

201

fejlett országokban. Az 1996-ban az emberi településekről tartott, Habitat II-ként ismert második ENSZ-konferencián elfogadtak egy olyan globális cselekvési tervet, a Habitat programot, amelyben a kormányok elkötelezték magukat amellett, hogy megfelelő hajlékot kell mindenkinek biztosítani, továbbá a fenntartható városfejlesztés mellett. Az UN-HABITAT a program végrehajtásának a gyújtópontja, értékeli a megvalósítást, valamint ellenőrzi a globális trendeket és feltételeket. A UN-HABITAT két fő világméretű kampányt folytat: globális városigazgatási kampányt és egy globális kampányt a biztonságos birtoklásért: Globális városigazgatási kampány. Sok nagyvárosban a rossz kormányzás és a nem megfelelő politika a környezet állapotának romlásához, fokozott elszegényesedéshez, alacsony gazdasági növekedéshez és társadalmi kirekesztéshez vezetett. Ennek a kampánynak az a célja, hogy növelje a jó városigazgatás helyi kapacitását – amely hatékony és eredményes válasz a városi problémákra, demokratikusan megválasztott és számon kérhető helyi kormányzattal, és partnerként együtt dolgozik a civil társadalommal. Globális kampány a biztonságos birtoklásért. Ez a kampány a biztonságos birtoklásról való gondoskodást támogatja, amely életbevágóan fontos egy ún. fenntartható menedékstratégiához és a lakhatási jogok előmozdításához. Olyan menedékstratégiát vezet, amely a szegények jogait és érdekeit támogatja, kiváltképpen a nők jogait és szerepüket a sikeres menedékpolitikában. Különböző eszközökkel az UN-HABITAT számos kérdésre és speciális projektekre koncentrál, amelyeket segít megvalósítani. A Világbankkal együtt elindított egy nyomornegyed -feljavítási kezdeményezést, ezt Nagyvárosok Szövetségének nevezik (www.citiesalliance.org). Az évek során egyéb kezdeményezések foglalkoztak a konfliktus utáni földhasználattal és az újjáépítéssel háború vagy természeti katasztrófa által letarolt országokban, valamint annak biztosításával, hogy a nők jogait és a nemek egyenlőségi kérdéseit vegyék figyelembe a városfejlesztésben és a menedzsmentpolitikákban. Az ügynökség segíti megerősíteni a vidék-város kapcsolatokat is, valamint az infrastruktúrafejlesztést és a közszolgáltatások biztosítását. A UN-HABITAT programjai közé tartoznak az alábbiak: Legjobb gyakorlati példák és helyi vezetési program – kormányszerveknek, helyi hatóságoknak és a civil társadalom szervezeteinek olyan globális hálózata, amelynek célja a legjobb gyakorlati példák azonosítása és terjesztése az élő környezet javításáért, továbbá a tanulságok felhasználása a politikafejlesztéshez és a kapacitásépítéshez. Lakhatási jogok program – az UN-HABITAT és az ENSZ Emberi Jogok Főbiztosságának a közös kezdeményezése, hogy segítsék az államokat és más érdekelteket a Habitat programban lévő kötelezettségeik teljesítésében, a megfelelő lakhatáshoz való jog teljes és fokozatos megvalósításának a biztosításában, ahogyan ezt a nemzetközi jogi eszközök előírják. Globális Város megfigyelőközpont – ellenőrzi a Habitat program megvalósításának globális előrehaladását, továbbá ellenőrzi és értékeli a városi körülményeket és trendeket. A program célja a világméretű városi tudásbázis javítása a kormányok, a helyi hatóságok és a civil társadalom

202

támogatásával a szakpolitika-orientált városi mutatók, statisztikák és más városi információk fejlesztésében és alkalmazásában. Fenntartható nagyvárások program – közös UN-HABITAT/UNEP kapacitásépítési kezdeményezés a városi környezettervezésben és menedzsmentben. Társprogramjával, a 21. század napirendjének a helyi alkalmazásával jelenleg több mint 30 nagyvárosban működik világszerte. A 21. század napirendjének (Agenda 21) a helyi alkalmazási programja – támogatja az 1992. évi „Földcsúcson” (Agenda 21) elfogadott fenntartható fejlődési globális cselekvési programot, az emberi településekre vonatkozó komponenseinek helyi szintű akciókká történő lefordításával, és közös kezdeményezéseket ösztönöz a kiválasztott középméretű várásokban. Biztonságosabb nagyvárosok program – az afrikai polgármesterek kérésére 1996-ban indított program nagyvárosi szinten stratégiák kidolgozását támogatja a városi bűnözés és az erőszak megfelelő kezelése és végül megakadályozása érdekében. Városigazgatási program – az UN-HABITAT, az UNDP és külső támogató ügynökségek közös erőfeszítése. Több mint 40 vezető és partnerintézmény hálózata 58 országban: 140 várost foglal magában, és azon munkálkodik, hogy megerősítse a fejlődő országokban a nagyvárosok és a városok hozzájárulását a gazdasági növekedéshez, a társadalmi fejlődéshez és a szegénység enyhítéséhez. Víz és köztisztasági program – célja az egészséges ivóvízhez való hozzáférés javítása, az alacsony jövedelmű városlakók millióinak megfelelő köztisztaság biztosítása, továbbá ezen erőfeszítések hatásának a mérése. Támogatja a millenniumi fejlesztési célok azon célkitűzését, hogy 2015-re felére csökkentsék azoknak az embereknek a számát, akiknek nincs fenntartható hozzáférése az egészséges ivóvízhez és az alapvető köztisztasághoz, valamint támogatja a 2002. évi fenntartható fejlődési világcsúcs kapcsolódó célkitűzését.

Oktatás Az elmúlt években hatalmas előrelépés történt az oktatásban, amelyet az iskolás gyermekek számának jelentős növekedése jelez. Mindamellett 2010-ben mintegy 67,4 millió gyermek nem jutott el az elemi oktatásba, és sokan, akik elkezdtek iskolába járni, arra kényszerültek, hogy elhagyják az oktatást a szegénység, a család és a társadalom nyomása vagy valamilyen tradíció miatt. Néhány országban zavargások, terroristacselekmények és felkelés akadályozta meg az iskolába járást. A hatalmas erőfeszítések ellenére, hogy az írni-olvasni tudást növeljék, 796 millió felnőttnek nem volt meg a minimális írni-olvasni tudása, kétharmaduk pedig nő volt. Az ENSZ műveltség (írni-olvasni tudás) évtizede (Literacy Decade, 2003–2012) több figyelmet kíván fordítani erre a nyomasztó kérdésre. A kutatások azt mutatják, hogy az oktatáshoz való hozzáférés szorosan kapcsolódik a jobb szociális mutatókhoz. Az iskoláztatásnak többszörös hatása van a nőkre. Az iskolázott nők rendszerint egészségesebbek, és kevesebb gyermekük van, továbbá jobb eséllyel rendelkeznek a háztartás jövedelmének a növelésére. Gyermekeiknek alacsonyabb a halálozási aránya, jobb a táplálkozása,

203

és általában jobb az egészségi helyzete. Emiatt sok ENSZ-intézmény oktatási programja a lányokra és a nőkre összpontosít. Az oktatásban rejlő sokféle tényező miatt az ENSZ-rendszer jelentős része foglalkozik különféle oktatási és képzési programok finanszírozásával és fejlesztésével. Kezdve az alapfokú képzéstől az emberi erőforrás-fejlesztés szakképzéséig olyan területeken, mint a közigazgatás, a mezőgazdasági és egészségügyi szolgáltatások, valamint az olyan tudatossági kampányokig, mint az emberek oktatása a HIV/AIDS-ről, a kábítószerrel való visszaélésről, az emberi jogokról, a családtervezésről és más kérdésekről. Az UNICEF például éves programkiadásainak több mint 20 százalékát szenteli oktatásra, külön figyelmet fordítva a lányok oktatására. Az oktatás területén a vezető szerv az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO – www.unesco.org). Más partnerekkel együtt azon munkálkodik, hogy biztosítsa: valamennyi gyermeket beírassanak gyermekbarát iskolákba, amelyekben képzett tanárok minőségi oktatást nyújtanak. Az UNESCO a titkársága annak a kampánynak, amelynek a célja az egyetemes, minőségi alapfokú oktatás elérése 2015-re, ez az ENSZ legambiciózusabb intézményközi kampánya, amelyet valaha is indítottak. A kampány célja a több mint 160 nemzet által – az Oktatási Világfórumon, Dakarban, Szenegálban, 2000ben – elfogadott cselekvési keretprogramon alapszik, amelyet a világ vezetői ugyanazon év szeptemberében a Millenniumi nyilatkozatukban megerősítettek. A fórumon a kormányok elkötelezték magukat a mindenkire kiterjedő minőségi oktatás elérése mellett, különös hangsúllyal a lányokra és az olyan csoportokra, mint a dolgozó és a háború által sújtott gyermekek. A donorországok és intézmények ígéretet tettek arra, hogy az alapfokú oktatás mellett elkötelezett egyetlen nemzetet sem akadályozhat ebben az erőforrások hiánya. A fórum hat magas szintű regionális konferenciából és a történelemben legnagyobb, legátfogóbb és statisztikailag precíz oktatási leltárból – a két évig tartó „Oktatás mindenki számára értékelése” – merített. Az UNESCO oktatási részlege a következőkre összpontosít: gondoskodás arról, hogy minden szinten mindenki hozzáférhessen az oktatáshoz; a sajátos szükségletekkel rendelkezők és a társadalom peremére szorult lakosság felemelkedése; tanárképzés; a munkaerő szakértelmének a fejlesztése; siker az oktatás révén; lehetőségek biztosítása a nem formális és az életen át tartó tanulásra; a technológia felhasználása a tanítás és a tanulás erősítésére; valamint az oktatási lehetőségek bővítése. Az UNESCO ezeket a programokat a következők keretében végzi: Dakari cselekvési keretprogram; az ENSZ műveltség (írni-olvasni tudás) évtizede (Literacy Decade, 2003–2012), az ENSZ oktatási évtizede a fenntartható fejlődésért 2005–2014), valamint az „Oktatás és a HIV/AIDS” globális kezdeményezés. Az UNESCO annak az MDG–célkitűzésnek a megvalósításáért is tevékenykedik, amely szerint biztosítani kell, hogy minden fiú és lány befejezze az alapfokú oktatást, és felszámolják az egyenlőtlenséget az alap- és középfokú oktatásban minden szinten 2015-ig. 2010 vége felé 180 országban több mint 8 500 iskola vett részt az UNESCO társult iskolák projekthálózatában (ASPnet – Accociated Schools Project Network), ez a nemzetközi hálózat eszközöket és módszereket dolgoz ki az oktatás szerepének növelésére, az együttélés megtanulására a világ közösségeiben. Több mint 100 országban mintegy 3 700 – főleg tanárokat és diákokat magában foglaló – UNESCO-klub, -központ és -társaság széles körű oktatási és kulturális tevékenységet folytat.

204

Ifjúság és iskolák Az egyetemes alapfokú oktatás kinyilvánítása mellett, amely a második millenniumi fejlesztési cél, az ENSZ sok kezdeményezést jelentett be az oktatás területén. Az ENSZ kiberiskolabusza (cyberschoolbus.un.org) egy olyan díjnyertes ENSZ-honlap, ahol az általános és középiskolás diákok: megismerkedhetnek az ENSZ eredetével, céljával és szervezetével; információt szerezhetnek a tagállamokról; felfedezhetik, mely globális kérdések vannak napirenden, és miért, az emberi jogoktól a békén és a biztonságon keresztül az éghajlatváltozásig; rész vehetnek a globális problémák megoldásának a keresésében; ENSZ-diplomatákkal és -szakértőkkel a kérdések széles körét vitathatják meg élő videocsevegések során; művészeti versenyekben vehetnek részt; követhetik az ENSZ központjában zajló eseményeket, amelyek vonzóak a gyermekek és fiatalok számára. A tanárok óratervet találhatnak a globális kérdések teljes köréről, amely szerint a gyermekeknek ezt a korosztályát oktathatják, és együttműködhetnek a világ körül más osztálytermekkel az ENSZ napirendjén szereplő kérdésekkel foglalkozó oktatási projektekben. A kiberiskolabusz több mint 200 országba és területre jut el világszerte, és rendelkezésre áll angolul, spanyolul, franciául és oroszul. Az ifjúság különleges elsőbbséget élvez az ENSZ-ben, a Szervezet munkáját támogató új generáció. Sok száz modell-ENSZ-konferenciát szerveznek minden évben valamennyi oktatási szinten, az elemi iskoláktól kezdve az egyetemekig többféle konfigurációban, beleértbe a globális ENSZ-modell konferenciáját (www.un.org/gmun). Sok mai vezető a jog, a kormány, az üzleti élet és a művészetek területén vett részt ifjúkorában modell-ENSZ-programokban. A modell-ENSZ-programok lehetővé teszik az ENSZ munkájának a megértését, és lehetőséget adnak a készségfejlesztésre a diplomácia és a konfliktusmegoldás területén, hiszen fiatalok a világ minden részéről ki vannak téve a nemzetközi ügyek útvesztőinek. A diákok külföldi diplomataként cselekednek és vesznek részt az ENSZ Közgyűlés és más ENSZ-rendszerbeli multilaterális testületek szimulált ülésszakain. A felkészülés ezekre a konferenciákra segíti a diákokat az olyan készségek fejlesztésében, mint a vezetés, a kutatás, az írás, a nyilvános beszéd és a problémamegoldás, amelyeket egész életükön át használni fognak. Minden évben videokonferenciát tartanak középiskolások számára négy ENSZ-emléknap alkalmából: a rabszolgaság és transzatlanti rabszolgakereskedelem áldozatainak nemzetközi emléknapja (március 25.), környezetvédelmi világnap (június 5.), a béke nemzetközi napja (szeptember 21.) és az emberi jogok napja (december 10.). Az emléknapok eseményei között a diákok a világ minden részéből videokonferencián vesznek részt, és kapcsolatot teremtenek a fiatal hallgatósággal, valamint az ENSZ-közösségével New Yorkban. Valamennyi eseményt élőben közvetítenek az interneten, így a diákoknak további lehetőségük van kérdéseket és hozzászólásokat küldeni valós időben az ENSZ kiberiskolabusz honlapján keresztül.

205

Kutatás és képzés Számos szakosított ENSZ-szervezet végez akadémiai munkát kutatás és képzés formájában. E munka célja az előttünk álló globális problémák jobb megértése, valamint a gazdasági és társadalmi fejlődéshez, a béke és biztonság fenntartásához szükséges – inkább szakmai szempontok szerinti – emberi erőforrások felnevelése. Az ENSZ Egyetem (UNU – www.unu.edu) kutatással és kapacitásépítéssel járul hozzá azokhoz a törekvésekhez, amelyek célja az ENSZ, az emberek és a tagállamok érdeklődésének a középpontjában lévő, nyomasztó globális problémák megoldása. Az UNU híd az ENSZ és a nemzetközi akadémiai közösség között, szellemi központ az ENSZ-rendszer számára; kapacitásépítő főleg a fejlődő országokban; a dialógus és az új kreatív eszmék platformja. Az UNU partneri viszonyban van több mint 40 ENSZ-szervezettel és együttműködő kutatóintézetek százaival világszerte. Hozzájárulva a globális fenntartható fejlődéshez, az UNU öt területre koncentrál: béke, biztonság és emberi jogok; emberi és társadalmi-gazdasági fejlődés, valamint jó kormányzás; jó egészség, népesedés és fenntartható megélhetés; globális változások és fenntartható fejlődés; tudomány, technológia, újítás és társadalom. A tudományos tevékenységet az UNU Központjában, Tokióban végzik, továbbá oktatóközpontokban és programokban a világ különböző részein. Ezek közé tartoznak a következők: UNU BIOLAC (Biotechnológiai program Latin-Amerikában és a Karibtérségben), Caracas, Venezuela – biotechnológia és társadalom UNU–CRIS (Összehasonlító Regionális Integrációs Tanulmányok Intézete), Bruges, Belgium – helyi és globális kormányzás, regionális integráció UNU–EHS (Környezet és Emberi Biztonság Intézete), Bonn, Németország – környezet és emberi biztonság UNU–FNP (Élelmiszer és Táplálkozási Program az Emberi és Társadalmi Fejlődésért), Ithaca, New York, Egyesült Államok – élelmiszeri és táplálkozási kapacitásépítés UNU–FTP (Halászati Oktatási Program), Reykjavik, Izland – posztgraduális halászati kutatás és fejlesztés UNU–GTP (Geotermikus Oktatási Program), Reykjavik, Izland – geotermikus kutatás, feltárás és fejlesztés UNU/IAS (Felsőfokú Tanulmányok Intézete), Yokohama, Japán – a fenntartható fejlődés stratégiai megközelítése UNU–IIGH (Nemzetközi Globális Egészségügyi Intézet), Kuala Lumpur, Malajzia – az egészségügyi ellátási rendszerek hatékonysága, új és újonnan előforduló betegségek, nem fertőző betegségek és ellenőrzési politika, információs technológia az egészségügyben, továbbá az éghajlatváltozás és az egészség UNU/IIST (Nemzetközi Szoftvertechnológiai Intézet), Makaó, Kína – szoftvertechnológia a fejlődésért UNU/INRA (Afrikai Természeti Erőforrások Intézete), Accra, Ghána – természetierőforrás-menedzsment

206

Academic Impact Az ENSZ Academic Impact programja (www.academicimpact.org/engpage.php) globális kezdeményezés a felsőoktatási intézmények felsorakoztatására az ENSZ mellett tíz egyetemesen elfogadott elv támogatásával olyan területeken, mint az emberi jogok, a műveltség, a fenntarthatóság és a konfliktuskezelés. A felsőoktatás elismert potenciáljára épít azért, hogy előmozdítsa a világbékét és a társadalmi-gazdasági fejlődést. Az Academic Impact Program tíz elvének a formális elfogadásával az intézmények elkötelezik magukat: az ENSZ Alapokmányában foglalt alapelvek mellett – olyan értékek mellett, amelyeket az oktatás ösztönöz, és segít megvalósítani; az emberi jogok, közöttük a tájékozódás-, vélemény- és szólásszabadság mellett; amellett, hogy az oktatáshoz mindenki hozzáférhessen nemre, fajra, vallásra vagy etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül; amellett, hogy minden érintettnek lehetősége legyen az egyetemi tanulmányok folytatásához szükséges készségek és tudás megszerzéséhez; a felsőoktatási rendszerekben világszerte megvalósuló kapacitásépítés mellett; az oktatás révén a globális állampolgárság mellett; az oktatás révén a béke előmozdítása és a konfliktusok megoldása mellett; az oktatás révén a szegénység kérdéseinek a kezelése mellett; az oktatás révén a fenntarthatóság előmozdítása mellett; az oktatás révén a kultúrák közötti párbeszéd és megértés, valamint az intolerancia „mellőzése” mellett. Az Academic Impact azt kéri a részt vevő főiskoláktól és egyetemektől, hogy évente legalább egyszer demonstrálják e kötelezettségek támogatását.

UNU/INWEH (Víz-, Környezet- és Egészségügyi Nemzetközi Hálózat), Hamilton, Ontario, Kanada – víz-, környezet- és egészségügy UNU–ISP (Fenntarthatóság és Béke Intézete), Tokió, Japán – fenntarthatóság, béke és nemzetközi együttműködés UNU–LRT (Termőföld Rehabilitációs Képzési Program), Reykjavik, Izland – fenntartható termőföldmenedzsment és a lepusztult termőföld rehabilitációja UNU–MERIT (Maastrichti Gazdasági és Társadalmi Kutató és oktató Központ az Újítás és Technológia Érdekében), Maastricht, Hollandia – az új technológiák társadalmi és gazdasági hatása UNU/WIDER (Nemzetközi Fejlesztési Gazdasági Kutatóintézet), Helsinki, Finnország – gazdasági és társadalmi fejlődés UN-WDPC (Víz Évtizede Program Kapacitásfejlesztése), Bonn, Németország – az ENSZ-szervezetek és -programok együttműködnek az ENSZ vízügyi szervezetközti mechanizmusának keretében

207

A genfi székhelyű ENSZ Továbbképző és Kutatóintézet (UNITAR – www.unitar.org) megfelelő képzéssel és kutatással az ENSZ eredményességének fokozását segíti. Képzési és kapacitásfejlesztési programokat futtat a multilaterális diplomácia és a nemzetközi együttműködés területén az ENSZ-hez akkreditált diplomaták, valamint nemzetközi kérdésekkel foglalkozó nemzeti tisztviselők részére. Az UNITAR széles körű oktatási programokat irányoz elő a társadalmi és a gazdasági fejlődés, továbbá a béke és a biztonság terén. Az UNITAR minden évben kutatást végez az oktatási módszertan és a tudásrendszerek területén, felölelvén a kapacitásfejlesztést, az e-tanulást és a felnőttképzést. Pedagógiai anyagokat is kifejleszt, beleértve a távtanulási oktatási csomagokat, a munkafüzeteket, a szoftver- és videooktatási csomagokat. Az UNITAR-t teljes mértékben önkéntes hozzájárulásokból támogatják, főleg kormányok, kormányközi szervezetek és alapítványok. A torinói (Olaszország) székhelyű, az ENSZ-rendszer Személyzeti Kollégiuma (UNSSC – United Nations System Staff College – www.unssc.org) az ENSZ-szervezetek személyzetét segíti az ENSZ előtt álló kihívások kezeléséhez szükséges készségek és szakértelem kifejlesztésében. Ezt a szervezetek közötti együttműködés erősítésével valósítja meg; a kohéziós menedzsmentkultúra előmozdításával, a folytonos tanulás és a személyzeti fejlesztés támogatásával, valamint a stratégiai vezetés előmozdításával. Tevékenységének tematikai területei közé tartozik: a vezetés; az országos szintű ENSZ-koherencia; az ellenőrzés és az értékelés; a társadalmi és gazdasági fejlődés; a konfliktusmegelőzés és a békeépítés; a személyzet biztonságossága és biztonsága; a személyzet eligazítása; a tanulási módszerek és a tudásmenedzsment; valamint a gyakorlati közösségek. A genfi székhelyű ENSZ Szociális Fejlesztési Kutatóintézet (UNRISD – www.unrisd.org) a jelenkori fejlődési kérdések szociális dimenzióira vonatkozó multidiszciplináris kutatást végez. Kutatók és intézetek globális hálózatán keresztül működve, az UNRISD a kormányoknak, a fejlesztési ügynökségeknek, a civil társadalom szervezeteinek és a tudósoknak segít abban, hogy jobban megértsék: a fejlesztési politikák és folyamatok hogyan hatnak a különböző társadalmi csoportokra. Legújabb kutatási témái közé tartozik a nemek egyenlősége, a szociálpolitika, a szegénység csökkentése, a kormányzás és a politika, valamit a vállalati szociális felelősség.

Népesedés és fejlődés A fogamzásgátlók fokozott használata miatt sok országban a termékenység jelentősen csökkent. Az ENSZ becslései szerint ennek ellenére az elmúlt öt évben a világ népessége továbbra is nőtt, globálisan évente mintegy 1,18 százalékkal. Még jelentősebb az, hogy a világ népessége várhatóan a 2010-es 6,9 milliárdról több mint 9 milliárdra nő 2050-re, a növekmény nagy része pedig a fejlődő országok népességét illeti. A népesség gyors növekedése erősen megterheli a Föld erőforrásait és a környezetet, gyakran túlszárnyalva a fejlesztési törekvéseket. Az ENSZ sokféleképpen foglalkozott a népesség és a fejlődés közötti kapcsolattal, különös hangsúlyt fektetve a nők jogainak és státuszának az előmozdítására, amely a társadalmi és gazdasági haladás kulcskérdése.

208

A demográfiai struktúra eltolódása új szükségleteket teremt. Például a 60 éves vagy a feletti emberek globális száma – amely a népesség leggyorsabban növekvő szegmense – várhatóan a 2009-es 737 millióról több mint 2 milliárdra növekszik 2050-re, amikor az idősebb emberek száma a történelemben először meghaladja a gyermekek számát. A fejlődő országok népessége azonban még mindig fiatal. Ezért amíg a fejlettebb régiókban a 25 és 59 év közötti, legfontosabb aktív korú népesség várhatóan a következő évtizedben éri el a maximumot, és csak azután csökken, 2050-re 528 millió lesz, addig a legkevésbé fejlett régiókban növekedni fog, 2050-re 3,6 milliárdot ér el. Ugyancsak a történelemben először, a világ népességének ma több mint fele már városokban él. Az ENSZ számos fejlődő országban foglalkozott a népességi trendekkel. A világszervezet különféle részei működtek együtt statisztikai hivatalok felépítésében, népszámlálások végzésében, előrejelzések készítésében és megbízható adatok terjesztésében. Az ENSZ úttörő – kvantitatív és módszertani munkája – különösen a népesség nagyságára és változására vonatkozó hiteles becslései és előrejelzései jelentősen növelték a nemzetek kapacitását ahhoz, hogy előre tervezhessenek, a népesedéspolitikát beépítsék a fejlesztési tervezésbe, és helyes gazdasági és társadalmi döntéseket hozzanak. A 47 tagállamból álló Népesedési és Fejlődési Bizottság feladata az, hogy a népesség változásait és ezeknek a gazdasági és társadalmi feltételekre vonatkozó hatását tanulmányozza, majd mindezekről tanácsot adjon az ECOSOCnak. Elsődlegesen felelős továbbá abban, hogy felügyelje az 1994. évi népesedési és fejlődési nemzetközi konferencia cselekvési programjának a végrehajtását. Az ENSZ Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztályának Népesedési Osztálya (www.un.org/esa/population) a Bizottság titkárságaként szolgál. A nemzetközi közösségnek időszerű, tudományosan objektív információt szolgáltat a népesedésről és a fejlődésről. Tanulmányokat készít a népességi szintekről, trendekről, becslésekről és előrejelzésekről, valamint a népesedéspolitikákról, a népesedés és a fejlődés közötti kapcsolatról. Az osztály jelentős adatbázisokat tart fenn, közöttük van a Népesedési, erőforrás-, környezeti és fejlődési adatbank; a Világnépesedési kilátások; a Világnépesedési politikák; a Nemzetközi urbanizációs kilátások. Továbbá koordinálja a Népesedési információs hálózatot (Population Information Network – POPIN) is, amely az internet használatát támogatja a népesedési információ globális megosztásának a megkönnyítéséért. Az ENSZ Népesedési Alapja (UNFPA – www.unfpa.org) vezeti az ENSZrendszer operatív tevékenységeit ezen a területen, segíti a fejlődő országokat és az átmeneti gazdasággal rendelkező országokat népesedési problémáik megoldásának a keresésében. Segíti az államokat a reproduktív egészségügy és az egyéni választáson alapuló családtervezési szolgáltatások javításában, valamint a fenntartható fejlődést támogató népesedéspolitika kialakításában. A népesedési problémák tudatosságát is támogatja, és segíti a kormányokat ezeknek a kezelésében úgy, hogy az legjobban megfeleljen minden egyes ország szükségleteinek. Küldetésével összhangban az UNFPA „támogatja minden nő, férfi és gyermek jogát arra, hogy egészséges és egyenlő lehetőséget nyújtó életet éljen. Az UNFPA támogatja azt, hogy az országok a népesedési adatokat a politikában és a programokban felhasználják, hogy így csökkentsék a szegénységet, és biztosítsák: minden terhesség szándékos, minden szülés biztonságos legyen, minden fiatal HIV/AIDS-től mentes legyen, továbbá minden lánnyal és asszonnyal méltósággal és tisztelettel bánnak.” Ennek a küldetésnek a

209

megvalósításában elsődleges szerepe a kormányok, az ENSZ-intézmények és az NGO-k által végrehajtott népesedési projektek és programok finanszírozásában van. Főbb programterületei a következők: Reproduktív egészségügy, a kormányok segítése a nemi és reproduktív egészségügyi ellátás biztosításában a nők egész életciklusán keresztül, különös tekintettel az anyasági egészségügy javítására. A nemek egyenlősége, amely szorosan kapcsolódik az anyák és az újszülöttek egészségügyi lehetőségeinek a javításához, valamint a HIV terjedésének csökkentéséhez; a kritikus tényezők közé tartozik a lányok oktatása, a nők gazdasági felemelkedése, a nők politikai részvétele, továbbá a reproduktív és produktív szerepek egyensúlya. Népesedési és fejlődési stratégiák, amelyek segítik az országokat a megfelelő információ gyűjtésében a népesedési dinamikáról és trendekről, amelyek a helyes politika kialakítását és menedzselését támogatják, továbbá a politikai akarat kialakítását abból a célból, hogy foglalkozzanak a jelen és a jövő szükségleteivel, különös tekintettel a migrációra, az öregedésre, az éghajlatváltozásra és az urbanizációra. Az UNFPA semmilyen támogatást nem nyújt az abortuszhoz. Sőt meg akarja akadályozni az abortuszt azzal, hogy a családtervezéshez fokozott hozzáférést biztosít. Foglalkozik a serdülők reproduktív egészségügyi szükségleteivel is, a tizenévesek terhességét megelőző programokkal, a fisztula megelőzésével és kezelésével, a HIV/AIDS és más szexuálisan átvitt fertőzések megelőzésével, az abortusz igénybevételének csökkentésével, valamint a reproduktív egészségügyi szolgáltatásokhoz és információkhoz való hozzáférés javításával. A szülőknek az a képessége, hogy meghatározzák gyermekeik számát és a születésük közötti időszakot, a reproduktív egészségügy alapvető komponense, és nemzetközileg elismert alapvető emberi jog. A becslések szerint legalább 200 millió nő akar biztonságos és hatékony családtervezési módszereket használni, ám képtelen ezt tenni, mert nem férnek hozzá az információhoz és a szolgáltatásokhoz, vagy hiányzik a férjük és a közösség támogatása. Az UNFPA együttműködik a kormányokkal, a magánszektorral és az NGO-kkal a családtervezési szükségletek kielégítése érdekében.

Nemek egyenlősége és a nők felemelkedése A nők és a férfiak közötti egyenlőség és a nők felemelkedésének támogatása az ENSZ munkájának központi eleme. A nemek egyenlősége nemcsak egy saját jogú cél, hanem valamennyi más fejlesztési cél – beleértve a millenniumi fejlesztési célokat – elérésének az alapvetően fontos eszköze. A szegénység és az éhínség felszámolása, az egyetemes alapfokú oktatás és egészségügy mindenki számára biztosított elérése, a HIV/AIDS elleni küzdelem és a fenntartható fejlődés elősegítése mind megköveteli a nők, valamint a férfiak szükségleteinek, prioritásaiknak és hozzájárulásuknak módszeres fegyelembevételét. A világszervezet aktívan támogatja a nők emberi jogait, és azon munkálkodik, hogy felszámolja a nők elleni erőszak veszélyét, mind a fegyveres konfliktusokban, mind az emberkereskedelemben. Az ENSZ globális normákat és előírásokat is elfogad,

210

továbbá támogatja követésüket és magvalósításukat nemzeti szinten, a fejlesztési segítségnyújtási tevékenységek révén is. A Gazdasági és Szociális Tanácsnak (ECOSOC) a Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottsága ellenőrzi azt, hogy a nők negyedik világkonferenciáján, 1995-ben elfogadott cselekvési platform végrehajtásának felügyeletével megvalósul-e az előrehaladás a nemek egyenlőségi kérdésében az egész világon. A Bizottság javaslatokat tesz további intézkedésre azért, hogy előmozdítsa a nők jogait, valamint kezelje a megkülönböztetést és az egyenlőtlenséget minden területen. Nők világkonferenciái A nemzeti nőmozgalmak energiájára építve az ENSZ-konferenciák Mexikóvárosban (1975), Koppenhágában (1980), Nairobiban (1985) és Pekingben (1995) felélénkítették a megértést, az elkötelezettséget és a cselekvést a nemek egyenlőségére és a nők felemelkedésére nézve az egész világon. A nők negyedik világkonferenciáján (1995) 189 kormány képviselői fogadták el a pekingi nyilatkozatot és cselekvési platformot azzal a céllal, hogy foglalkozzanak a megkülönböztetéssel és az egyenlőtlenséggel, valamint biztosítsák a nők felemelkedését a közélet és a magánélet minden területén. A platform 12 aggodalomra okot adó kritikus területet azonosít: a szegénység folyamatos és növekvő terhe a nőkön; nem megfelelő oktatási lehetőségek és egyenlőtlen hozzáférés az oktatáshoz; az egészségügyi helyzet egyenlőtlenségei, nem megfelelő egészségügyi ellátás és egyenlőtlen hozzáférés az egészségügyi ellátáshoz; nők elleni erőszak; konfliktusok hatásai a nőkre; a nők egyenlőtlen részvétele a gazdasági struktúrák és politikák meghatározásában és a termelési folyamatban; egyenlőtlenség a hatalom és a döntéshozatal megosztásában; nem megfelelő mechanizmusok a nők előrehaladásának támogatására; a nők nemzetközileg és nemzeti szinten elismert emberi jogai tudatosságának és az ezek melletti elkötelezettségnek a hiánya; a tömegtájékoztatás nem megfelelő mobilizálása abban, hogy a nők társadalomhoz való hozzájárulását támogassa; a nőknek a természeti erőforrások gondozásához és a környezet védelméhez való hozzájárulása nincs megfelelően elismerve, és hiányzik a támogatottságuk; a lánygyermek problémája. 2010-ben a Peking+15 felülvizsgálat üdvözölte a nemek egyenlősége terén elért haladást, miközben hangsúlyozta a nyilatkozat és a cselekvési platform megvalósításának a szükségességét a nemzetközileg elfogadott fejlesztési célok eléréséhez, beleértve a Millenniumi nyilatkozatban foglaltakat.

211

A 45 tagú Bizottság több mint 60 éves tevékenységének kiemelkedő eredményei közé tartozik a nők négy világkonferenciájának az előkészítése és követése, továbbá a nők emberi jogaira vonatkozó megállapodás kidolgozása: az 1979. évi, a Nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló egyezmény. A Nőkkel Szembeni Hátrányos Megkülönböztetés Kiküszöbölésével Foglalkozó Bizottság (CEDAW – Committee on the Elimination of Discrimination against Women) az egyezmény betartását ellenőrzi. A 23 tagú Bizottság konstruktív dialógust folytat a részes államokkal az egyezmény megvalósításáról, az általuk benyújtott jelentések alapján. Ajánlásai hozzájárultak a nők jogainak és azoknak az eszközöknek a jobb megértéséhez, amelyek biztosítják ezeknek a jogoknak az élvezetét és a nők elleni megkülönböztetés felszámolását. Az UN-Women (www.unwomen.org) az ENSZ Nemek Egyenlőségével és a Nők Felemelkedésével Foglalkozó Egysége, amely az alábbi egységek 2010-es összevonásával jöttek létre: a Nemek Egyenlőségével és a Nők Előrehaladásával Foglalkozó Külön Tanácsadó Hivatal; a Nők Előrehaladásával Foglalkozó Osztály a Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztályán; a Nők Előrehaladásával Foglalkozó Nemzetközi Kutató- és Képzőintézet és az ENSZ Fejlesztési Alapja Nők Számára. Az UN-Women azon dolgozik, hogy felszámolja a nők és a lányok elleni megkülönböztetést, küzd a nők felemelkedéséért, a nők és a férfiak – mint partnerek és haszonélvezői a fejlődésnek, az emberi jogoknak, a humanitárius műveletnek, valamint a béke és biztonságnak – közötti egyenlőség eléréséért. Az UN-Women olyan kormányközi testületeket támogat, mint a Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottság, segíti politikájukat a globális normák és előírások kialakításában; segíti a tagállamokat ezeknek a előírásoknak a megvalósításában megfelelő technikai és pénzügyi támogatással azoknak az országoknak, amelyek kérik, és előmozdítja a hatékony partnerséget a civil társadalommal; továbbá számon tartja, hogy az ENSZ-rendszer eleget tesz-e saját kötelezettségeinek a nemek egyenlősége terén, beleértve az egész rendszer előrehaladásának rendszeres ellenőrzését. A Titkárságon túl az ENSZ-család valamennyi szervezete – politikájában és programjaiban – foglalkozik a nőkkel és a nemekkel kapcsolatos kérdésekkel; a nők felemelkedése továbbá az MDG-k központi kérdése is.

A gyermekek jogainak előmozdítása Közel 10 millió gyermek hal meg minden évben ötödik születésnapja előtt megelőzhető betegség következtében, és további tízmilliók maradnak fizikailag vagy szellemileg fogyatékosak, mert híján vannak annak, ami az életben maradáshoz és az egészséghez szükséges. Akár végzetes betegség miatt, akár a szegénység, a tudatlanság, a megkülönböztetés és az erőszak veszedelmes hatásai miatt történik, ez borzalmas veszteség a családoknak, a közösségeknek, a nemzeteknek és a világnak. A kiskorúság után, a fiatalok olyan erőkkel szembesülnek, amelyek veszélyeztetik életüket és jólétüket. Még sebezhetőbbek, mert jogaikat megtagadják tőlük, beleértve jogaikat az oktatáshoz, a részvételhez a rájuk vonatkozó ügyek eldöntésében és a bántalmazástól való védelemhez. Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF – www.unicef.org) kiemelkedően fontosságúként kezeli a gyermekek jogait az életben maradáshoz, a fejlődéshez és

212

védelemhez. Támogatja a Gyermek jogairól szóló egyezmény teljes végrehajtását a Nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló egyezménnyel együtt. Az UNICEF 191 országban működik együtt a kormányokkal, nemzetközi szervezetekkel, a civil társadalommal és fiatal emberekkel, hogy legyőzze a gyermekek előtt álló akadályokat, beleértve a szegénységet, az erőszakot, a betegséget és a megkülönböztetést. Az UNICEF főbb tevékenységi területei a következők: a gyermekek életben maradása és fejlődése; alapfokú oktatás és a nemek egyenlősége; HIV/AIDS a gyermekek között; a gyermekek védelme; a politika képviselete és a partnerség. Ezek a célok egybevágnak a millenniumi fejlesztési célokkal, valamint a Gyermekek számára alkalmas világban kifejtett célokkal, amely a Közgyűlés gyermekekről szóló, 2002. évi rendkívüli ülésszakának záródokumentuma. A Gyermekalap széles körben foglalkozik a gyermekegészségügy minden dimenziójával, a születés előtti időktől a serdülőkorig. Biztosítja, hogy az állapotos nők hozzáférjenek a terhesgondozáshoz és a szülészeti ellátáshoz, megerősíti a családok azon képességét, hogy a gyerekkori betegségeket otthon kezeljék, és iránymutatást nyújt a közösségeknek a lehető legjobb egészségügyi ellátás eléréséhez. Az UNICEF azon dolgozik, hogy a fiatalok számára csökkentse a HIV/AIDS kockázatát az információk – amelyek biztonságban tartják őket – megosztásával. Külön erőfeszítéseket tesz azért, hogy azok a gyermekek, akik a szüleiket HIV/AIDS miatt vesztették el, ugyanolyan ellátásban részesüljenek, mint társaik. Az AIDS-szel sújtott nőket és gyermekeket abban segíti, hogy életüket méltósággal éljék. Az UNICEF részt vesz a védőoltási erőfeszítésekben világszerte, az oltóanyag megvásárlásától és szétosztásától a biztonságos beoltásig. Az oltóanyag-ellátásban globális vezető, a világ gyermekeinek 40 százalékához jut el. A WHO-val együtt az UNICEF azon dolgozott, hogy megvalósítsák az egyetemes gyermekkori védőoltást a védőoltási bővített program hat oltóanyagával: BCG (tuberkulózis elleni oltóanyag – a szerk.), OPV (gyermekbénulás elleni oltóanyag – a szerk.), diftéria, tetanusz, szamárköhögés és kanyaró. 2008-ban 106 millió, rekordszámú, gyermeket oltottak be; és a globális védőoltási arány is a mindenkori legmagasabb volt (82 százalék ugyanabban az évben). A Gyermekalap a védőoltási alkalmakat kihasználja egyéb életmentő szolgáltatások biztosítására, beleértve a hagyományos A-vitamin-kiegészítőket, rovarirtó szerrel kezelt szúnyoghálókat, amelyek segítenek megvédeni a családokat a maláriától, valamint más megfelelő helyi beavatkozásokat. A különféle kezdeményezésekben – amelyek során oktatják a gyermekeket az iskolaköteles kor előtt kezdve a kamaszkorig – az UNICEF mobilizálja a tanárokat, regisztrálja a gyermekeket, előkészíti az iskolai berendezéseket, és szervezi a tanterveket, néha nulláról építi újjá az oktatási rendszert. Biztosítja, hogy a gyermekeknek lehetősége legyen a játékra és a tanulásra, még konfliktusok idején is, mert a sport és a felüdülés egyaránt fontos a gyermek fejlődésében. Ösztönzi a megfelelő táplálkozást az állapotos anyák számára, valamint a szülés utáni szoptatást. Fejleszti a vízellátást és a köztisztasági berendezéseket az óvodákban és a gyermekgondozó központokban. A Gyermekalap segíti a fiatalokat védő környezet kialakítását. Ösztönzi a jogalkotást, hogy tiltsa meg a gyermekmunkát, elítéli a női nemi csonkítást, és arra törekszik, hogy nehezebbé tegye a gyermekek szexuális és gazdasági célú

213

kizsákmányolását. Az UNICEF taposóakna-tudatossági kampányokat tervez, és segíti a gyermekkatonák leszerelését.

Gyermekek számára alkalmas világ 2002-ben az ENSZ Közgyűlés rendkívüli ülésszaka azért ült össze, hogy áttekintse az 1990. évi Gyermek Világ-csúcstalálkozó óta elért haladást, és lökést adjon a gyermekek jogaival kapcsolatos globális elkötelezettség megvalósításának. A rendkívüli ülésszak mérföldkő volt – az első, amelyet kizárólag a gyermekeknek szenteltek, és az első, amikor a gyermekek hivatalos delegátusként voltak jelen. A rendkívüli ülésszak a Gyermekek számára alkalmas világ című dokumentum elfogadásával végződött – mintegy 180 nemzet aláírásával. A világ gyermekeinek ez az új programja 21 speciális és konkrét célt foglal magában az elkövetkező évtizedre, négy kulcsfontosságú elsődlegességet élvező területre koncentrálva: az egészséges élet támogatása; minőségi oktatás biztosítása mindenki számára; a gyermekek védelme a visszaélés, a kizsákmányolás és az erőszak ellen; küzdelem a HIV/AIDS ellen. A kísérő nyilatkozat kötelezi a vezetőket, hogy fejezzék be az 1990. évi csúcs befejezetlen programját, és valósítsanak meg más célokat és feladatokat is, kiváltképp az ENSZ Millenniumi nyilatkozatában lévőket. Megerősítette a vezetők elkötelezettségét minden egyes gyermek jogainak előmozdítása és védelme mellett, elismerve az 1989. évi Egyezményt a gyermek jogairól és a kiegészítő jegyzőkönyveit. Az akcióterv három szükséges eredményt jelölt meg: a lehető legjobb kezdet a gyermekek életében; hozzáférés a minőségi alapfokú oktatáshoz, beleértve az ingyenes és kötelező elemi oktatást; bőséges lehetőség a gyermekek és a kamaszok számára az egyéni kapacitásuk fejlesztésére. E célok elérése érdekében a terv támogatta az iparilag fejlett országok globális célkitűzését, azt, hogy bruttó nemzeti termékük (GNP) 0,7 százalékát a hivatalos fejlesztési segítségnyújtás (ODA) részére juttassák. 2007-ben a Közgyűlést újra összehívták, hogy áttekintse milyen haladást értek el, tudomásul véve, hogy az eredeti célok elérésének sikertelensége aláássa az ENSZ Millenniumi nyilatkozatában foglalt törekvéseknek a megvalósítására irányuló erőfeszítéseket és a millenniumi fejlesztési célokat. Jelentése fokozott erőfeszítésekre kérte a kormányokat, hogy maximalizálják kapacitásaikat, a nemzetközi közösséget pedig fokozott támogatásra ösztönözte. A főtitkár 2010. évi utólagos jelentésében a 2002. évi rendkívüli ülésszakról kijelentette, hogy a globális gazdasági válság 2009-ben azzal fenyegetett, hogy megállítja vagy visszafordítja az előrehaladást azoknak a céloknak az elérésében, amelyeket a Gyermekek számára alkalmas világban tűztek ki. Ám az alapítványokkal, az NGO-kkal és a globális programokkal megvalósuló együttműködés kibővült, lehetőséget nyújtva arra, hogy a gyerekeke számára világszerte megemeljék a finanszírozást.

214

Társadalmi integráció Számos olyan társadalmi csoport van, amelyeknél az évek során az ENSZ felismerte, hogy speciális fegyelmet érdemelnek, ideértve az ifjúságot, az időseket, az elszegényedetteket, a fogyatékossággal élőket, a kisebbségeket és az őshonos embereket. Gondjaikkal foglalkozik a Közgyűlés, az ECOSOC és a Szociális Fejlesztési Bizottság. E csoportokra vonatkozó speciális programokat a Szociális és Gazdasági Ügyek Főosztályának (www.un.org/esa/socdev) a keretében hajtják végre. Az ENSZ-nek jelentős szerepe volt abban, hogy az ilyen veszélyeztetett csoportok emberi jogait meghatározza és megvédje. Kutatás és adatgyűjtés segítette kialakítani az ezekre a csoportokra vonatkozó nemzetközi normákat, előírásokat, továbbá a politikát és a gyakorlatot illető ajánlásokat, valamint speciális évek és évtizedek kinyilvánításával igyekszik rávilágítani gondjaikra, ezzel is ösztönözve a tudatosságot és a nemzetközi fellépést. Családok Az ENSZ a családot a társadalom alapvető egységének ismeri el. A családok jelentős átalakuláson mentek keresztül az elmúlt 60 évben annak eredményeképpen, hogy struktúrájuk megváltozott (kisebb méretű háztartások, késleltetett házasság és gyermekvállalás, növekvő válási arány és egyedülálló szülők), továbbá a migráció globális trendjei, a demográfiai öregedés jelensége, a HIV/AIDS járvány és a globalizáció hatása miatt. Ezeknek a dinamikus társadalmi erőknek nyilvánvaló hatása volt a családok kapacitásaira, olyan funkciók ellátására, mint a gyermekek szocializálása, valamint a fiatalabb és idősebb családtagok gondozása. A családok nemzetközi napjának, május 15-én, minden évben az a célja, hogy növelje a családdal kapcsolatos kérdések tudatosságát, és megfelelő fellépést ösztönözzön. Az ENSZ családprogramja (www.un.org/esa/socdev/family) érdemi szolgáltatásokat nyújt az ENSZ kormányközi testületeinek a család és a családpolitika terén; előmozdítja a család nemzetközi éve (1994) céljainak a megvalósítását, valamint a családra vonatkozó távlati tervek integrációját a nemzeti, regionális és nemzetközi szakpolitikai döntéshozatalba; szaktudás- és tapasztalatcsere fóruma, információt terjeszt, és támogatja a hálózati kapcsolatokat a családi ügyekben; támogatja a családkutatást és a diagnosztikai vizsgálatokat; ösztönzi és segíti a családpolitikák és -programok koordinációját a kormányokon belül, valamint az ENSZ-rendszerben; technikai segítséget és kapacitásépítési támogatást nyújt a fejlődő országok kormányainak; továbbá kapcsolatot tart a kormányokkal, a civil társadalommal és a magánszektorral a családokkal kapcsolatos kérdésekben. Ifjúság A Közgyűlés számos, konkrétan az ifjúságra – a meghatározás szerint a 15 és 24 év közötti korosztályra – vonatkozó határozatot és kampányt fogadott el, a Titkárság pedig felügyelte a kapcsolódó programokat és tájékoztatási kampányokat. Az ENSZ ifjúságprogramja (www.un.org/youth) az ifjúsági kérdések központi eleme a Szervezeten belül. Célja az, hogy az ifjú emberek

215

globális helyzetét tudatosítsa; előmozdítsa jogaikat és törekvéseiket; fokozza a fiatalok részvételét a döntéshozatalban a béke és a fejlődés eléréséhez. A kormányok a közgyűlési és más ENSZ-tanácskozások delegációiba rendszerint bevesznek fiatal delegátusokat. 1999-ben a Közgyűlés augusztus 12-ét minden évben nemzetközi ifjúsági napnak nyilvánította. Javasolta, hogy nyilvános tájékoztatási akciókat szervezzenek a nap támogatására azért, hogy fokozzák az 1995-ben elfogadott nemzetközi ifjúsági cselekvési programmal kapcsolatos tudatosságot, amely keretrendszerként és gyakorlati irányelvek sorozataként szolgál a nemzeti cselekvésre és a nemzetközi támogatásra a fiatalok helyzetének javítására világszerte. A béke, a szabadság, a haladás és a szolidaritás eszméit támogatva – a fiatalok fejlődése és a millenniumi fejlesztési célok eléréséhez – a Közgyűlés a 2010. augusztus 12-én kezdődő évet az ifjúság nemzetközi évének nyilvánította, amelynek mottója: Dialógus és kölcsönös megértés. Az Ifjúsági Foglalkoztatási Hálózat (www.ilo.org/yen) az ENSZ, az ILO és a Világbank közös kezdeményezése azzal a céllal, hogy tettekké alakítsák a 2000. évi millenniumi csúcson elfogadott kötelezettségeket: „olyan stratégiákat fejlesztünk ki és valósítunk meg, amelyek a fiataloknak mindenhol valódi esélyt jelentenek arra, hogy tisztességes és termékeny munkát találjanak”. Idősek A világ – a csökkenő születési és halálozási arány miatt – a demográfiai átalakulás történelmileg egyedülálló és visszafordíthatatlan folyamatában van, amely mindenhol idősebb népességet eredményez. 2050-re öt személyből egy 60 éves vagy annál idősebb lesz. A világ közössége felismerte a szükségességét annak, hogy a globális öregedés kialakulóban lévő folyamatát a fejlesztés tágabb összefüggésébe integrálja, továbbá a politikát hosszabb „életciklusra” és társadalmi szintű perspektívában tervezze. Az idősödés új „architektúrájának” a létrehozása, majd átvitele nemzetközi szintre és a politikába, az ENSZ idősödési programjának (www.un.org/esa/socdev/ageing) a központi eleme. A globális idősödés kihívásaira és lehetőségeire válaszul az ENSZ számos kezdeményezést tett: Az első idősödési világkonferencia (Bécs, 1982) fogadta el a Bécsi nemzetközi idősödési akciótervet, amely intézkedéseket javasolt olyan területeken, mint a foglalkoztatás és a jövedelembiztonság, az egészségügy és a táplálkozás, a lakásellátás, az oktatás és a társadalombiztosítás. Az idősödő embereket sokféle összetételű és aktív népességcsoportnak tekinti, amely szerteágazó képességekkel rendelkezik, és időnként sajátos egészségügyi ellátási szükségletei vannak. A Közgyűlés által 1991-ben elfogadott Idősekre vonatkozó ENSZ-elvek az idősek státuszára irányuló egyetemes előírásokat létesítettek öt területen: függetlenség, részvétel a rájuk vonatkozó ügyek eldöntésében, gondozás, önmegvalósítás és méltóság. A második idősödési világkonferencia (Madrid, 2002) nemzetközi idősödési politikát dolgozott ki a 21. századra. Elfogadta a Madridi nemzetközi idősödési akciótervet, amellyel a tagállamok cselekvésre

216

kötelezték magukat három elsőbbséggel rendelkező területen: idősek és fejlődés; az egészségügy és a jólét kiterjesztése az időskorra; lehetőséget és támogatást nyújtó környezet biztosítása. Őshonosokra vonatkozó kérdések Több mint 370 millió őshonos ember (bennszülött) él világszerte mintegy 70 országban, ahol gyakran diszkriminációval és a politikai-gazdasági hatalomból való kirekesztéssel szembesülnek. Az őshonos emberek aránya túl nagy a legszegényebbek, az írástudatlanok és a nyomorban élők között a világon. Gyakran lakóhelyük elhagyására kényszerültek háborúk vagy természeti katasztrófák következtében, elmozdították őket ősi földjükről, és megfosztották őket a fizikai és kulturális életben maradásukhoz szükséges erőforrásoktól. Az őshonos emberek tanúi voltak annak is, hogy hagyományos ismereteiket mások vitték piacra, és szabadalmaztatták beleegyezésük vagy részvételük nélkül. Az Őshonos Kérdések Állandó Fóruma (www.un.org/esa/socdev/unpfii), amelyet a Gazdasági és Szociális Tanács hozott létre 2000-ben, olyan őshonosokra vonatkozó kérdésekkel foglalkozik, amelyek kapcsolódnak a gazdasági és társadalmi fejlődéshez, a kultúrához, az oktatáshoz, a környezethez, az egészséghez és az emberi jogokhoz. Szaktanácsadást végez és ajánlásokat tesz a Tanácsnak, ezen keresztül az ENSZ-programoknak, -alapoknak és ügynökségeknek. A cél a tudatosság növelése, az őshonosokra vonatkozó kérdésekhez kapcsolódó tevékenységek integrációjának és koordinációjának a támogatása az ENSZ-rendszeren belül, továbbá információterjesztés az őshonosokra vonatkozó kérdésekről. A fórum azzal is foglalkozik, hogy milyen módon lehet az őshonosokra vonatkozó kérdéseket a leghatékonyabban kezelni a millenniumi fejlesztési célok eléréséhez, figyelembe véve azt a tényt, hogy sok országban az őshonos közösségekre fordított figyelem közvetlenül hozzájárul ahhoz a célhoz, hogy 2015-re felére csökkentik a mélyszegénységet. A Közgyűlés 2005–2015-öt a világ őshonos embereinek a második nemzetközi évtizedévé nyilvánította. Fő céljai a következők: a diszkriminációmentesség támogatása és az őshonos emberek bevonása a törvények, a politika, az erőforrások, a programok és a projektek tervezésébe, megvalósításába és értékelésébe; az őshonos emberek teljes és hatékony részvételének támogatása olyan döntésekben, amelyek befolyásolják életstílusukat, hagyományos földbirtokaikat és felségterületeiket, kulturális integritásukat, kollektív jogaikat és életük bármelyik másik területét; a fejlesztéspolitika újraértékelése, amely eltávolodik a méltányosság víziójától, beleértve az őshonos emberek kulturális és nyelvi sokféleségének tiszteletben tartását; célirányos politikák, programok projektek és költségvetések elfogadása az őshonos emberek fejlődéséhez, beleértve a konkrét referenciaértékeket, különös hangsúllyal az őshonos nőkre, gyermekekre és fiatalokra; erős ellenőrző mechanizmusok kiépítése és a számonkérhetőség fokozása minden szinten a jogi, politikai és működési keretek megvalósításában az őshonos emberek védelmére és életük javítására.

217

2007-ben a Közgyűlés elfogadta az ENSZ nyilatkozatát az őshonos emberek jogairól, megállapítva az őshonos emberek egyéni és kollektív jogait, beleértve a kultúrához, a személyazonossághoz, a nyelvhez, a foglalkoztatáshoz, az egészséghez és az oktatáshoz fűződő jogokat. A nyilatkozat hangsúlyozza az őshonos emberek jogát arra, hogy fenntartsák és megerősítsék az intézményeiket, kultúráikat és hagyományaikat, és saját szükségleteik és törekvéseik megtartásával folytassák fejlesztésüket. Megtiltja a diszkriminációt ellenük, és támogatja teljes körű és hatékony részvételüket minden kérdésben, amely érinti őket, valamint azt a jogukat, hogy elkülönülten éljenek, és gazdasági-társadalmi fejlődésüket saját elképzeléseik szerint folytassák. Fogyatékossággal élő személyek A fogyatékossággal élő emberek kimaradnak a társadalom mindennapi életéből. A megkülönböztetésnek különböző formái vannak, az olyan bántó megkülönböztetéstől kezdve, mint az oktatási lehetőségek megtagadása, a diszkrimináció olyan körmönfontabb formáiig, mint a szegregáció és az elszigetelés a fizikai és társadalmi korlátok terhe miatt. A társadalmat is kár éri, mivel a fogyatékossággal élő személyek óriási potenciáljának elvesztése szegényebbé teszi az emberiséget. Változás a fogyatékosság érzékelésében és fogalmaiban magában foglalja a változásokat az értékekben és a fokozott megértést a társadalom minden szintjén. Az ENSZ létrehozása óta arra törekedett, hogy előmozdítsa a fogyatékkel élő személyek helyzetét, és javítsa az életüket. A Szervezet törődése az ilyen emberek jólétével és jogaival az alapelveiben gyökeredzik, amelyek az emberi jogokon, az alapvető szabadságokon és valamennyi emberi lény egyenlőségén alapulnak. A fogyatékossággal élő személyek három évtizedes képviselete és az előírások felállítása után – egyenlő kezelésük és a szolgáltatásokhoz való hozzáférésük érdekében – a Közgyűlés 2006-ban elfogadta a Fogyatékkel élő személyek jogaira vonatkozó egyezményt és kiegészítő jegyzőkönyveit. Az egyezmény (2008-ban lépett hatályba) emberi jogi okirat, világos szociális fejlesztési dimenzióval, amely az emberi jogok és alapvető szabadságok valamennyi kategóriáját kodifikálja a fogyatékossággal élő személyekre alkalmazva. A következő elveken alapul: a méltóság és az egyéni autonómia tiszteletben tartása; diszkriminációmentesség; a társadalomban való teljes és hatékony részvétel és odatartozás; a különbségek tiszteletben tartása és a fogyatékossággal élő személyek elfogadása az emberi sokféleség részeként; egyenlő lehetőségek; elérhetőség; férfiak és nők egyenjogúsága; a fogyatékossággal élő gyermekek kialakuló kapacitásainak a tiszteletben tartása és joguk arra, hogy azonosságukat megtartsák. Az egyezmény különös figyelmet fordít azokra a területekre, ahol a jogokat megsértették, ahol a védelmet meg kell erősíteni, ahol adaptációra van szükség, azért, hogy lehetővé tegyék: a fogyatékos személyek gyakorolhassák jogaikat. Az államoktól elvárja, hogy ellenőrizzék a végrehajtását nemzeti fókuszpontok felállításával kormányaikon belül, valamint független ellenőrző rendszerek felállításával rendszerint független emberi jogi intézmények formájában. A 18 szakértőből álló, a Fogyatékossággal Élő Személyek Jogaival Foglalkozó Bizottság ellenőrzi az egyezmény végrehajtását. Az egyezmény kiegészítő jegyzőkönyve szerint a részes államok elismerik a Bizottság

218

illetékességét arra, hogy ha az egyezményt a jegyzőkönyvben részes állam állítólagosan megsérti, az erre vonatkozó egyéni panaszokat megvizsgálja.

Civilizálatlan társadalom: bűnözés, kábítószer-fogyasztás és terrorizmus A transznacionális szervezett bűnözés, az illegális kábítószer-kereskedelem és a terrorizmus olyan társadalmi, politikai és gazdasági erővé váltak, hogy képesek egész országok és régiók sorsát megváltoztatni. Az olyan esetek, mint a köztisztviselők nagyarányú megvesztegetése, a „bűnöző multinacionálisok”, az emberkereskedelem és a terrorizmus alkalmazása kis és nagy közösségek megfélemlítésére, valamint a gazdasági fejlődés szabotálása olyan veszélyt jelentenek, amelyek hatékony nemzetközi együttműködést követelnek. A jó kormányzást, továbbá valamennyi állampolgárt érintő társadalmi igazságosságot és törvényességet veszélyeztető kérdésekkel foglalkozva az ENSZ egy globális válasz összehangolásán tevékenykedik. Az ENSZ bécsi székhelyű Kábítószer- és Bűnügyi Hivatala (UNODC – www.unodc.org) a kábítószer-kereskedelem és -használat, valamint a szervezett bűnözés és a nemzetközi terrorizmus – a társadalom „civilizálatlan” elemei – elleni nemzetközi törekvéseket vezeti. A hivatal egy bűnügyi programból – amely foglalkozik a terrorizmussal és annak megelőzésével is –, továbbá egy kábítószerprogramból áll. 21 területi hivatala van, és összekötő irodák New Yorkban. Kábítószer-ellenőrzés Világszerte évente közel 250 millió ember használ illegális kábítószereket, továbbá 16 és 38 millió közötti ember kábítószerfüggő vagy „problematikus felhasználó”. A kábítószerrel való visszaélés felelős az elveszett bérekért, az egészségügyi ellátás emelkedő költségeiért, az összetört családokért és a romló közösségekért. A kábítószer használata az injekció révén fokozza a HIV/AIDS terjedését és a hepatitiszt a világ számos részén. Közvetlen kapcsolat van a kábítószerek, valamint a bűnözés és erőszak növekedése között. A kábítószerkartellek aláássák a kormányokat, és megvesztegetik a legális cégeket. Az illegális kábítószerből származó jövedelem finanszírozza a legszörnyűbb fegyveres konfliktusok némelyikét. A pénzügyi kár megdöbbentő. Hatalmas összegeket fordítanak a rendőrség és az igazságszolgáltatási rendszer megerősítésére, kezelési és rehabilitációs programokra. A társadalmi költség ugyancsak magas: utcai erőszak, bandák közötti háború, félelem, városok romlása és megtört életek. Az ENSZ számos szinten foglalkozik a globális kábítószer-problémával. A Kábítószer Bizottság – az ECOSOC funkcionális bizottsága – a nemzetközi kábítószer-ellenőrzés fő kormányközi politikai döntéshozó és koordináló testülete. 53 tagállamból áll, a kábítószerrel való nemzetközi visszaélés és kereskedelem problémáját elemzi, javaslatokat dolgoz ki a kábítószer-ellenőrzés megerősítésére. Ellenőrzi a nemzetközi kábítószer-ellenőrzési megállapodások végrehajtását, valamint a Közgyűlés által elfogadott irányadó elvek és intézkedések végrehajtását.

219

A Nemzetközi Kábítószer-ellenőrző Testület (INCB – International Narcotics Control Board – www.incb.org) egy 13 tagú, független, kvázi bírói testület, amely ellenőrzi és segíti, hogy a nemzetközi kábítószer-ellenőrzési megállapodásokat a kormányok betartsák. Annak biztosítására törekszik, hogy a gyógyszerek orvosi és tudományos célokra a rendelkezésre álljanak, és megakadályozza, hogy illegális csatornákba térítsék ezeket. A testület tényfeltáró missziókat küld, és technikai látogatásokat végez a kábítószer-problémával érintett országokban. Tréningeket is tart a kábítószer-ellenőröknek, főleg a fejlődő országokbelieknek. Az ENSZ égisze alatt elfogadott megállapodások sorozata elvárja a kormányoktól, hogy ellenőrzést gyakoroljanak a kábítószerek és a pszichotróp anyagok gyártása és elosztása felett; küzdjenek a kábítószerrel való visszaélés és az illegális kereskedelem ellen; és jelentsenek a nemzetközi szerveknek az akcióikról. Az Egységes kábítószer-egyezmény (Single Convention on Narcotic Drugs – 1961) célja a kábítószerek gyártásának, elosztásának, birtoklásának, használatának és kereskedelmének korlátozása kizárólag orvosi és tudományos célokra, és arra kötelezi a részes államokat, hogy tegyenek speciális intézkedéseket bizonyos kábítószerek esetében, mint például a heroin. Az 1972. évi kiegészítő jegyzőkönyve hangsúlyozza a kábítószerfüggők kezelésének és rehabilitációjának a szükségességét. Az Egyezmény a pszichotróp anyagokról (1971) létrehozza a pszichotróp anyagok nemzetközi ellenőrző rendszerét. Az egyezmény válasz a kábítószerspektrum diverzifikálására és bővülésére, és bevezeti számos szintetikus kábítószer ellenőrzését. A Kábítószerek és a pszichotróp anyagok illegális kereskedelme elleni ENSZ-egyezmény (1988) átfogó intézkedéseket foganatosít a kábítószerkereskedelem ellen, beleértve a rendelkezéseket a pénzmosás és a vegyi prekurzorok illegális csatornákba terelése ellen. Az egyezmény a kábítószer-kereskedelem elleni fő nemzetközi együttműködési okirat, amely gondoskodik a kábítószer-kereskedelemből származó jövedelem és vagyon nyomon követéséről, befagyasztásáról és elkobzásáról; a kábítószer-kereskedők kiadatásáról és a büntetőeljárás átadásáról. A részes államok elkötelezik magukat a kábítószer-kereslet felszámolása vagy csökkentése mellett. A UNODC – amely az ENSZ valamennyi kábítószer-ellenőrzési tevékenységét vezeti – többoldalú megközelítést alkalmaz a globális kábítószer-problémára, együttműködve az NGO-kkal és a civil társadalommal, beleértve a közösségekre épülő programokat a megelőzésben, a kezelésben és a rehabilitációban, valamint az új gazdasági lehetőségekről való gondoskodást a tiltott terményektől függő gazdaságok számára. A jobb képzés és technológia a kábítószer-kereskedelem megfékezésére a rendészeti szerveket hatékonyabbá teszi – ahogyan javítja az országok közötti igazságügyi együttműködést is –, miközben a cégeknek és az NGO-knak nyújtott segítség támogatja őket a programok kialakításában az illegális termelés és fogyasztás csökkentésére.

220

Bűnmegelőzés A bűnözés növekszik mind terjedelemben, mind intenzitásában és bonyolultságában. Világszerte veszélyezteti az állampolgárok biztonságát, és akadályozza az országok társadalmi és gazdasági fejlődését. A globalizáció a transznacionális bűnözés új formáit teremtette meg. Multinacionális bűnözőszindikátusok kiterjesztették működési körüket a kábítószer- és fegyverkereskedelemtől a pénzmosásig. A kereskedők illegális migránsok millióit mozgatják minden évben, és milliárdokat profitálnak. Egy korrupció által fertőzött ország valószínűleg kevesebb befektetést vonz, mint egy relatíve nem korrupt ország, ennek eredményeként pedig elveszti gazdasági növekedését. A Bűnmegelőzési és Büntető Igazságszolgáltatási Bizottság (Commission on Crime Prevention and Criminal Justice) 40 tagállamból áll, az ECOSOC egyik funkcionális testülete. Nemzetközi bűnmegelőzési és büntető igazságszolgáltatási politikákat alakít, és koordinálja a tevékenységeket. Bűnügyi programjának a keretében az UNODC a Bizottság által meghatározott feladatokat végez el, a bűnmegelőzésért, a büntető igazságszolgáltatásért és a büntetőjogi reformért felelős ENSZ-hivatal. Különös figyelmet fordít a transznacionális szervezett bűnözés, a korrupció, a terrorizmus és az emberkereskedelem elleni küzdelemre. Az UNODC stratégiája nemzetközi együttműködésre épül, valamint az ezen erőfeszítésekhez történő segítségnyújtás szolgáltatására. Előmozdítja az integritásra épülő kultúrát és a jog tiszteletben tartását, támogatja továbbá a civil társadalom részvételét a bűnözés és a korrupció elleni küzdelemben. A UNODC támogatja a globális bűnözésre vonatkozó nemzetközi jogi eszközök kifejlesztését, beleértve a Transznacionális szervezett bűnözés elleni ENSZ-egyezményt és három kiegészítő jegyzőkönyvét, amelyek 2003-ban léptek hatályba; valamint a Korrupció elleni ENSZ-egyezményt, amely 2005-ben lépett hatályba. Segíti az államokat abban, hogy ezeket az eszközöket foganatosítsák. A hivatal technikai együttműködésről is gondoskodik a kormányok kapacitásának megerősítéséért, hogy modernizálják a büntető igazságszolgáltatási rendszereiket. A Szervezett Bűnözés elleni és Rendészeti Egység segíti az államokat, hogy tegyenek hatékony, gyakorlati lépéseket a Korrupció elleni ENSZ-egyezménnyel összhangban a szervezett bűnözés elleni harcban. Az UNODC elősegíti a bűnmegelőzési és büntető igazságszolgáltatási ENSZ-előírások és -normák alkalmazását, amelyek sarokkövei a humánus és hatékony büntető igazságszolgáltatási rendszereknek – a nemzeti és nemzetközi bűnözés elleni küzdelem alapvető követelményeinek. Több mint 100 ország ezekre az előírásokra építve dolgozta ki a nemzeti jogalkotást és politikát. A hivatal elemzi a bűnözésben és az igazságszolgáltatásban kialakuló trendeket, adatbázisokat fejleszt; globális felméréseket ad ki; információt gyűjt és terjeszt; továbbá országspecifikus igényfelméréseket végez, és korai figyelmeztető intézkedéseket hajt végre olyan kérdések tekintetében, mint a terrorizmus eszkalációja. 2003-ban az UNODC kiterjesztette technikai együttműködési tevékenységét a terrorizmus elleni jogi szabályozás megerősítésére, jogi szakmai segítséget nyújtva az országoknak, hogy az egyetemes terrorizmusellenes eszközöknek részeseivé váljanak, és megvalósítsák őket. Az UNODC együttműködik a Terrorizmusellenes Végrehajtó Különítménnyel (Counter-Terrorism Implementation Task Force), amelyet a

221

főtitkár hozott létre 2005-ben, hogy fokozza az ENSZ-rendszer terrorizmusellenes erőfeszítéseinek koordinációját és összhangját. Ennek a különítménynek a munkacsoportjai 30 nemzetközi entitásból állnak, amelyek munkájuk folytán érdekelve vannak a terrorizmusellenes erőfeszítésekben. Konfliktusok megelőzésével és megoldásával foglalkoznak; támogatják a terrorizmus áldozatait; tömegpusztító fegyvereket alkalmazó terroristatámadások megelőzésével és az erre történő válaszadással foglalkoznak, illetőleg a terrorizmus finanszírozásával, az internet terrorista célokra történő felhasználásának elhárításával, sebezhető célpontok védelmével és a terrorizmus elhárítása közben az emberi jogok védelmével. A Pénzmosás Elleni Globális Program (Global Programme against Money Laundering) abban segíti a kormányokat, hogy szembeszálljanak a bűnözőkkel, akik tisztára mossák a bűnözésből származó bevételt a nemzetközi pénzügyi rendszeren keresztül. Szoros együttműködésben a nemzetközi pénzmosás elleni szervezetekkel, a program pénzmosás elleni rendszerekkel látja el a kormányokat, a rendészeti szerveket és a pénzügyi hírszerzési egységeket; fejlett bank- és pénzügypolitikai tanácsadást végez; továbbá segítséget nyújt a nemzeti pénzügyi nyomozószolgálatoknak. 2007-ben az UNODC bejelentette a globális kezdeményezést az emberkereskedelem elleni harcra (Global Initiative to Fight Human Trafficking – UN.GIFT – www.ungift.org), amelynek az a célja, hogy fordulópontot érjen el e bűncselekmény elleni világméretű mozgalomban. Az ENSZ Interregionális Bűnügyi és Igazságügyi Kutatóintézete (UNICRI – www.unicri.it) olyan interregionális kutatótestület, amely szorosan együttműködik az UNODC bűnügyi programjával, kutatásokat végez és támogat a bűnmegelőzés, az elkövetőkkel való bánásmód és a jobb politikák kialakítása céljából. A Közgyűlés döntése értelmében ötévente ENSZ-kongresszust tartanak a bűnmegelőzésről és a tettesekkel alkalmazandó bánásmódról, amely fórumként szolgál arra, hogy eszmét cseréljenek a politikákról, és ösztönözzék a bűnözés elleni harc fejlesztését. A résztvevők között vannak kriminológusok, büntetésügyi szakértők, magas rangú rendőrtisztek, valamint büntetőjogi, emberi jogi és rehabilitációs szakértők. A tizenkettedik bűnügyi kongresszust 2010 áprilisában tartották Salvadorban, Brazíliában, amelynek a témája „Átfogó stratégiák a globális kihívásokra: bűnmegelőzési és büntető igazságszolgáltatási rendszerek és fejlesztésük a változó világban” volt.

Tudomány, kultúra és kommunikáció Az ENSZ szerint a kulturális és tudományos cserekapcsolatoknak, valamint a kommunikációnak is jelentős szerepe van a nemzetközi béke és fejlődés előmozdításában. Számos ENSZ-szervezet dolgozik ezeken a területeken. Az oktatással kapcsolatos központi munkája mellett az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO – www.unesco.org) a tudomány és kultúra területén is tevékenykedik, előmozdítva a tudás fejlesztését, átadását és megosztását.

222

Természet-, társadalom- és humán tudományok Az UNESCO nemzetközi és kormányközi természettudományi programjai közé tartozik az Ember és a Bioszféra Programja; a Kormányközi Óceanográfiai Bizottság; a társadalmi átalakulási program menedzsmentje; a nemzetközi hidrológiai program; a nemzetközi alaptudományok program és a nemzetközi földtudományi program. A tudomány oktatása és a tudományos kapacitásépítési kezdeményezések keretében az UNESCO segíti a fejlődő országok tudományos kapacitásának a növelését is a fenntartható fejlődés érdekében. Az 1997. évi, az Emberi génekről és az emberi jogokról szóló egyetemes nyilatkozat nyomán – amely a genetikai kutatások és gyakorlat etikájára vonatkozó első nemzetközi dokumentum – az UNESCO közgyűlése 2003-ban elfogadta a Genetikai adatokról szóló nemzetközi nyilatkozatot, 2005-ben pedig a Bioetika és az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát. Azon törekvései érdekében, hogy megkönnyítse az igazságosság, a szabadság és az emberi méltóság egyetemes értékeihez vezető társadalmi átalakulást, az UNESCO a filozófiára és a társadalomtudományokra fókuszál, beleértve a tudomány és technológia etikáját; az emberi jogok és a demokrácia előmozdítását és oktatását; a diszkrimináció valamennyi formája elleni harcot, valamint az olyan betegségekhez kapcsolódóakat, mint a HIV/AIDS; továbbá a nők helyzetének a javítását. Ezekben a kérdésekben az UNESCO munkájának a középpontjában van a társadalmi átalakulások menedzsmentjének kormányközi programja. 2005-ben az UNESCO közgyűlése elfogadta a Doppingszerek használata elleni nemzetközi egyezményt a sportban. Ennek a célja a sportdoppingolás felszámolása, amely lehetséges eszköze az oktatás, az egészség, a fejlődés és a béke előmozdításának. Kultúra és fejlődés Az UNESCO kulturális tevékenységének a középpontjában a következők állnak: a kézzelfogható és immateriális örökség támogatása, a fenntartható fejlődés és a társadalmi kohézió elérésének a segítése; a kulturális kifejezésmódok sokféleségének a védelme és támogatása, valamint a kultúrák közötti dialógus a béke kultúrájának előmozdítása érdekében; továbbá a kulturális tényezőkre alapozó építkezés a konfliktus és a természeti katasztrófa utáni országokban a megbékélésért és az újjáépítésért. 2003-ban az UNESCO közgyűlése elfogadta a Kulturális örökség szándékos elpusztítására vonatkozó UNESCO-nyilatkozatot, elsősorban válaszul a bámijáni Buddhák tragikus lerombolására Afganisztánban, 2001-ben. Az Immateriális kulturális örökség védelméről szóló egyezmény (2003) olyan területekre vonatkozik, mint a szóbeli hagyományok, a szokások, a nyelvek, az előadó-művészet, a társadalmi szokások, a rituálék, a fesztiválok, a hagyományos ismeretek, a hagyományos mesterségek, a veszélyeztetett nyelvek és a nyelvi sokféleség támogatása. A 2005. évi, a Kulturális kifejezésmódok sokféleségének a védelméről és támogatásáról szóló egyezmény az azonosság és az értékek hordozóiként ismeri el a kulturális termékeket és szolgáltatásokat, célja ezek létrehozásának, előállításának, terjesztésének és élvezetének az erősítése, kiváltképpen a kapcsolódó iparágak támogatásával a fejlődő országokban.

223

Sport a fejlődésért és a békéért A genfi székhelyű Sport a Fejlődésért és a Békéért ENSZ-hivatal (United Nations Office on Sport for Development and Peace – UNOSDP – www.un.org/wcm/content/sport/) segíti az ENSZ-főtitkár különleges tanácsadójának a tevékenységét világszerte a sport a fejlődésért és a békéért tárgykörben, mint a társadalmi célú sporttevékenység pártfogója, elősegítője és képviselője. A hivatal összekapcsolja a sport és a fejlődés világát, elsősorban a sportszervezetek, a civil társadalom, a sportolók és a magánszektor bevonásán keresztül. Párbeszéd, ismeretmegosztás és partnerség keretében az UNOSDP ösztönzi valamennyi érdekelt között a többoldalú és interdiszciplináris cseréket, akik érdekeltek a sport oktatási és egészségügyi eszközként megvalósuló felhasználásában. A hivatal és a különleges tanácsadó növeli a fizikai tevékenységek alkalmazásának tudatosságát a fejlődés és a béke előmozdítására, a millenniumi fejlesztési célokon, a nemek egyenlőségének az előmozdításával és a HIV/AIDS elleni küzdelemmel is. Az olyan jelentős globális sporteseményekhez vezető úton és ezek folyamán, mint például a FIFA labdarúgó-világbajnoksága és az olimpiai játékok, az UNOSDP előmozdítja az ENSZ-rendszeren belüli koordinációt és képviseletet. Kommunikáció és információ Az UNESCO támogatja a sajtószabadságot és a pluralista, független médiát. Az eszmék szabad áramlása érdekében tevékenykedik, különösen a fejlődő országok kommunikációs kapacitásainak és az információkhoz, valamint ismeretekhez való hozzáférésüknek a megerősítéséért. Segíti a tagállamokat, hogy médiatörvényeiket a demokratikus előírásokhoz igazítsák, küzd a szerkesztői függetlenségért mind a köz-, mind a magánmédia esetében. Amikor a sajtószabadságot megsértik, az UNESCO főigazgatója közbelép diplomáciai csatornákon vagy nyilvános nyilatkozattal. Az UNESCO kezdeményezésére május 3-án minden évben a sajtószabadság világnapját tartják. A távközlés és az információs társadalom világnapját, az ITU kezdeményezésére, május 17-én ünneplik az emberközpontú, mindenkit érintő és fejlődésorientált információs társadalom víziójának a támogatására. A fejlődő országok kommunikációs infrastruktúrájának és emberi erőforrásainak a megerősítéséért, az UNESCO képzésről és technikai tapasztalatátadásról gondoskodik, valamint segíti nemzeti és regionális médiaprojektek kifejlesztését, kiváltképpen a nemzetközi kommunikációfejlesztési programja keretében. Az új információs és kommunikációs technológiák (ICTs) kibővítik az eszmék szabad áramlásának az elvét az információ-előállítás, -terjesztés és szerzés lehetőségeinek eddig nem látott mértékű megsokszorozásával. Az UNESCO annak biztosítására törekszik, hogy a lehető legtöbb ember húzzon hasznot ezekből a lehetőségekből. További kérdések közé tartozik – amellyel az UNESCO foglalkozik – az ICT társadalmi és kulturális hatása és a kibertérhez kapcsolódó jogi és etikai kérdések politikai megközelítése 2006-ban az ENSZ bejelentette a Globális Szövetséget az Információs és Kommunikációs Technológiákért és a Fejlődésért (www.un-gaid.org). A

224

kormányok, a magánszektor, a civil társadalom, a szakmai és internetközösségek, valamint a tudomány hálózataként, a szövetség válasz volt arra az igényre, hogy legyen egy ágazati határokon átnyúló politikai párbeszédet folytató, mindenkit érintő globális fórum és platform az ICT alkalmazására a nemzetközileg elfogadott fejlesztési célok elérésére, nevezetesen a szegénység csökkentése céljából. A Globális Szövetség céljai közé tartozik a globális ICT-program beépítése az ENSZ tágabb értelemben vett fejlesztési programjába; olyan kulcsfontosságú szervezetek összehozása, amelyek rész vesznek az ICT a fejlesztésért programban (ICT4D) együttműködésük és hatékonyságuk fokozásáért; célként fogalmazható meg a döntéshozók tudatosságának növelése az ICT4D szakpolitikai kérdésekben; sajátos fejlesztési célokra és a kapcsolódó együttműködésre vonatkozó technikai megoldások azonosításának az előmozdítása; esélyt nyújtó környezet és innovatív üzleti modellek létrehozása a szegényeket támogató befektetések és a növekedés, valamint a szegénységben élő emberek felemelése érdekében. Civilizációk Szövetsége 2005-ben Kofi Annan főtitkár egy új kezdeményezést jelentett be, a Civilizációk Szövetségét (Alliance of Civilizations – www.unaoc.org). Eredetileg José Luis Rodrigues Zapatero spanyol miniszterelnök javasolta és Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök szponzorálta. A szövetséget válaszul kezdeményezték arra, hogy szélsőségesek kihasználták az iszlám és a nyugati társadalmak közötti szélesedő távolság észlelését. Koalícióként hozták létre a vallásos meggyőződések és hagyományok kölcsönös tiszteletben tartásának az előmozdításáért és az emberiség fokozódó kölcsönös függésének újbóli megerősítéséért minden területen. A szövetség elkötelezett nemzetközi törekvést képvisel, hogy áthidalja a megosztottságot, és úrrá legyen az előítéleten, a téves eszméken, a félreértéseken és a polarizáción, amelyek veszélyeztetik a világbékét. Eminens személyekből elitcsoportot hoztak létre azért, hogy vezesse a szövetséget, beleértve olyan neves teológusokat, mint a dél-afrikai Desmond Tutu érsek, Karen Armstrong szerző az Egyesült Királyságból, Arthur Schneier rabbi az Egyesült Államokból és Mehmet Aydin professzor Törökországból, továbbá olyan kulturális intézetek ügyvezetői, mint az egyiptomi Biblioteca Alexandrinából Ismail Serageldin. Társelnökök: Mehmet Aydin és Federico Mayor, az UNESCO korábbi főigazgatója. A csoport 2006-ban kiadott első jelentése elemzi a muszlim és a nyugati társadalmak közötti kapcsolatok helyzetét, és számos javaslatot tesz az oktatás, a média, az ifjúság és a migráció területére, hogy hidakat építsenek, és támogassák a tisztelet kultúráját. Egy magas rangú képviselő kinevezését is javasolta, aki segíti azoknak a válságoknak a hatástalanítását, amelyek a kultúra és a politikák kereszteződésénél keletkeznek, lépéseket tesz a közel-keleti békefolyamat újrakezdésére, és ösztönzi a politikai pluralizmust a muszlim országokban. 2007-ben a főtitkár, Ban Ki Mun a volt portugál elnököt, Jorge Sampaiót nevezte ki a Civilizációk Szövetsége első ENSZ-főképviselőjének. 2010-ben a szövetség Rio de Janeiróban tartotta harmadik éves fórumát, amelynek célja a partnerség kifejlesztése volt a kultúrák közötti megértés elősegítésére globális szinten.

225

Az ICT4D-vel kapcsolatos kérdésekben szellemi központként működik, valamint a főtitkár tanácsadó csoportjához tartozik. Az Internet Kormányzó Fóruma (Internet Governance Forum – www.intgovforum.org) összehozza a kormányokat, a magánszektort, az NGO-kat, továbbá a szakmai és tudományos közösségeket az internet kormányzásával kapcsolatos kérdések megvitatására.

Fenntartható fejlődés Az ENSZ első évtizedeiben környezeti aggályok ritkán szerepeltek a nemzetközi napirenden. A témára vonatkozó tevékenysége során a Szervezet nagy hangsúlyt fektetett a természeti erőforrások feltárására és használatára, miközben annak biztosítékát kereste, hogy különösen a fejlődő országok megtartsák ellenőrzésüket saját erőforrásaik felett. A 60-as évek során néhány egyezményt fogadtak el a tengerszennyezésre vonatkozóan, különös tekintettel az olajszivárgásokra. Azóta azonban a környezet globális mértékű romlásának szaporodó bizonyítékainak következtében a nemzetközi közösség fokozódó aggodalommal figyelte a fejlődés hatását a Föld ökológiájára és az emberi jólétre. Az ENSZ az egyik szószólója volt a környezeti problémák tudatosításának, és vezető szerepet vállalt a „fenntartható fejlődési” koncepció kidolgozásában. A gazdasági fejlődés és a környezet romlása közötti kapcsolatot először 1972-ben tűzték a nemzetközi napirendre, az ENSZ emberi környezeti konferenciáján Stockholmban, Svédországban. A konferencia után a kormányok létrehozták az ENSZ Környezetvédelmi Programját (UNEP – www.unep.org), amely a világ vezető környezetvédelmei szervévé vált. 1973-ban létrehozták az ENSZ Szudáni-szaheli Hivatalát – ma az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) az Aszállyal Sújtott Földek Fejlesztésének Központja – amely azoknak az erőfeszítéseknek az élén áll, amelyek az elsivatagosodás terjedését hivatottak megfordítani Nyugat-Afrikában. 1996-ban a Nemzetközi egyezmény a sivatagosodás elleni küzdelemről a súlyos aszállyal és/vagy elsivatagosodással sújtott országokban, különös tekintettel Afrikára hatálybalépése újabb lendületet adott a központ munkájának. Az 1980-as éveket a környezeti kérdésekkel kapcsolatos nemzetközi

tárgyalások fémlejezték, e mérföldkő jelentőségű folyamat eredményei többek között az ózonpajzs védelmére és a mérgező anyagok mozgásának ellenőrzésére vonatkozó megállapodások. A Közgyűlés által 1983-ban létrehozott Környezeti és Fejlődési Világbizottság (World Commission on Environment and Development) új szögbe helyezte az új típusú fejlődés szükségességét és sürgősségét, amely biztosítja a gazdasági jólétet a jelen és a jövő generációinak, miközben védi azokat a környezeti erőforrásokat, amelyektől függ a fejlődés valamennyi aspektusa. A bizottság 1987-ben a Közgyűlésnek készített jelentésében terjesztette elő a fenntartható fejlődés fogalmát, a csupán a korlátlan gazdasági növekedésen alapuló fejlődés alternatívájaként. A jelentés áttekintése után a Közgyűlés kérte a „Környezet és fejlődés” ENSZ-konferencia összehívását – Földcsúcs, 1992, Rio de Janeiro, Brazília. Példa nélküli mind méretében, mind hatókörében és befolyásában: a Földcsúcs a fenntartható fejlődést összekötötte olyan kérdésekkel, mint az emberi jogok, a népesség, a társadalmi fejlődés és az emberi települések.

226

Ma a környezet támogatása és fenntartási szükségességének a tudatossága gyakorlatilag az ENSZ munkájának minden területén tükröződik. A dinamikus partnerség az ENSZ és a kormányok, az NGO-k, a tudományos közösségek és a magánszektor között új ismereteket és speciális intézkedéseket hoz a globális környezeti problémákra. Az ENSZ számára a gazdasági és társadalmi fejlődés szétválaszthatatlanul kapcsolódik a környezet védelméhez. A fenntartható fejlődés elérése megköveteli a gazdasági, környezeti és társadalmi problémák integrációját minden szinten.

A 21. század napirendje A kormányok történelmi lépést tettek a bolygó jövőjének biztosításáért, amikor a Földcsúcs elfogadta a 21. század napirendjét (Agenda 21), amely átfogó globális akciótervként szolgál a fenntartható fejlődés valamennyi területén. Megvalósítását és a kapcsolódó kötelezettségeket megerősítették a fenntartható fejlődési világcsúcson a dél-afrikai Johannesburgban, 2002-ben. A 21. század napirendje meghatározta azon lépéseket, amelyek elmozdítják a gazdasági növekedés fenntarthatatlan modelljét a környezeti erőforrásokat megvédő és megújító növekedési és fejlődési folyamatok irányába. A cselekvési területekhez tartozik: az atmoszféra védelme; az erdőirtás, a termőtalaj elvesztése és az elsivatagosodás elleni küzdelem; a levegő- és vízszennyezés megakadályozása; a halállomány csökkentésének megállítása és a mérgező hulladékok biztonságos kezelése. A 21. század napirendje foglalkozik a fejlődés olyan jelenségeivel is, amelyek negatív hatást gyakorolnak a környezetre, beleértve: a szegénységet és a fejlődő országok külső adósságát; a termelés és a fogyasztás fenntarthatatlan mintáit; a demográfiai nyomást és a nemzetközi gazdaság struktúráját. A cselekvési program módszereket is javasol a főbb csoportok – nők, szakszervezetek, gazdálkodók, gyermekek és fiatalok, őshonos lakosság, a tudományos közösség, helyi hatóságok, üzleti élet, ipar és NGO-k – által játszott szerep megerősítésére a fenntartható fejlődés megvalósításában. Az ENSZ kilátásba helyezte a fenntartható fejlődés koncepciójának integrálását valamennyi stratégiába és programba. A jövedelemgeneráló projektek fokozottan számításba veszik a környezeti következményeket. A nők a korábbiaknál jelentősebb mértékben válnak a fejlesztési segítségnyújtási programok célközönségévé, tekintettel a termékek, a szolgáltatások és az élelmiszerek előállításában, valamint a környezet megóvásában játszott szerepükre. A szegénység enyhítésére vonatkozó erkölcsi és társadalmi követelményeknek a sürgősségét fokozza az a felismerés, hogy a szegénység felszámolása és a környezet minősége összefonódnak. A 21. század napirendje teljes támogatásának érdekében a Közgyűlés 1992-ben létrehozta a Fenntartható Fejlődési Bizottságot. Az ECOSOC funkcionális bizottságaként ez az 53 tagú testület ellenőrzi a 21. század napirendjének és a Földcsúcs, valamint a 2002. évi Fenntartható Fejlődési Világcsúcs egyezményeinek a megvalósítását. Továbbá foglalkozik a fenntartható fejlődés átfogó témáival, beleértve a szegénység felszámolását; a fogyasztás és a termelés változó mintáit; a gazdasági és társadalmi fejlődés természetierőforrás-

227

alapjának a védelmét és a kezelését; a globalizációt; az egészségügyet; a kisszigetek fejlődő országait; Afrikát és az oktatást. Az ENSZ Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztályának Fenntartható Fejlődési Osztálya (www.un.org/esa/dsd) – a bizottság titkársága – technikai szolgáltatásokat nyújt a kapacitásépítéshez a fenntartható fejlődés terén, valamint egyéb elemző és információs szolgáltatásokat végez.

Fenntartható Fejlődési Világcsúcs A 2002. évi Fenntartható Fejlődési Világcsúcsot a dél-afrikai Johannesburgban tartották meg abból a célból, hogy felmérje az 1992. évi Földcsúcs óta elért eredményeket, kihívásokat és az újonnan felmerült kérdéseket. A rendezvény ún. „megvalósítási csúcs” volt, amely a 21. század napirendje céljait, ígéreteit és kötelezettségeit kézzelfogható intézkedésekbe fordította. A találkozó széles körű érdeklődést váltott ki, mintegy 22 000 résztvevő, köztük 100 államfő, továbbá NGO-k, üzleti és más csoportok több mint 8 000 képviselője, valamint 4 000 újságíró volt jelen az eseményen. Legalább ugyanennyien vettek részt a párhuzamos rendezvényeken. A tagállamok elfogadták a Johannesburgi nyilatkozatot a fenntartható fejlődésről, és egy 54 oldalas megvalósítási tervet, amely részletezi a cselekvési prioritásokat. A csúcs megerősítette, hogy a fenntartható fejlődés a nemzetközi tevékenység központi eleme, továbbá előkészítette a néhány legsürgetőbb világméretű kihívással foglalkozó intézkedéseket, hangsúlyozva a gazdasági és a társadalmi fejlődés, valamint a természeti erőforrások megőrzése közötti kapcsolatot. A csúcs nemzetközileg elfogadott kötelezettségeit számos önkéntes kezdeményezés egészítette ki a fenntartható fejlődés előmozdítása érdekében.

A fenntartható fejlődés finanszírozása Az 1992. évi Földcsúcson abban egyeztek meg, hogy a 21. század napirendjének a finanszírozását elsősorban az egyes országok állami és magánszektora végezné. Ám új és pótlólagos külső alapokat tartottak szükségesnek a fejlődő országok erőfeszítéseinek a támogatására a fenntartható fejlődés gyakorlatának megvalósítására és a globális környezet védelmére. Az 1991-ben létrehozott Globális Környezeti Alap (Global Environment Facility – GEF – www.thegef.org/gef) olyan projektek finanszírozásában segíti a fejlődő országokat, amelyek védik a globális környezetet, és támogatják a helyi közösségek fenntartható megélhetését. Az évek során több mint 9,2 milliárd dollár támogatást juttatott, és több mint 40 milliárd dollárt szerzett társfinanszírozásban a kedvezményezett kormányoktól, nemzetközi fejlesztési ügynökségektől, a magánszektorból és az NGO-któl 2 700 projekt támogatására 165 fejlődő és gazdasági átalakulásban lévő országban. A GEF elsődleges eszközei a biológiai sokféleségről, az éghajlatváltozásról, az elsivatagosodásról és a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagokról szóló egyezmények céljai megvalósításának. Ezekkel összhangban – főként az UNDP, az UNEP és a Világbank által végrehajtott – GEF-projektek célja a biológiai sokféleség fenntartható felhasználása és megőrzése; a globális éghajlatváltozás kezelése; a vízszennyeződés visszafordítása; az ózonréteget károsító anyagok

228

kibocsátásának fokozatos megszüntetése; a talajerózió és a szárazság elleni küzdelem; továbbá a környezetben tartósan megmaradó bizonyos szerves szennyező anyagok előállításának és használatának a csökkentése és megszüntetése. A GEF-projektek menedzsmentjéhez és végrehajtásához a következő szervek is hozzájárulnak: az Afrikai Fejlesztési Bank (www.afdb.org), az Ázsiai Fejlesztési Bank (www.adb.org), az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (www.ebrd.org), a FAO (www.fao.org), az Amerika-közi Fejlesztési Bank (www.iadb.org), a Mezőgazdaság-fejlesztési Nemzetközi Alap (www.ifad.org) és az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete ((www.unido.org).

Akció a környezetért Az egész ENSZ-rendszer különféle módokon foglalkozik a környezetvédelemmel. Vezető szerve az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP – www.unep.org). Az ENSZ-rendszer környezeti lelkiismereteként az UNEP értékeli a világ környezetének az állapotát, és azonosítja azokat a kérdéseket, amelyek nemzetközi együttműködést igényelnek. Fenntartható fejlődési csúcstalálkozók A környezeti és fejlődési ENSZ-konferencián (UNCED) (Rio de Janeiro, 1992), amelyet Földcsúcsként is ismernek, elfogadták, hogy a környezet védelme, valamint a társadalmi és gazdasági fejlődés alapvetően fontos a „riói elveken” alapuló fenntartható fejlődéshez. Ennek a fejlődésnek az eléréséhez a világ vezetői elfogadtak egy globális programot, a 21. század napirendjét (Agenda 21). Ez a cselekvési terv elmozdítja a világot a gazdasági növekedés fenntarthatatlan modelljétől a környezeti erőforrások védelmén és megújításán alapuló modell felé. 1997-ben a Közgyűlés rendkívüli ülésszakot tartott (Földcsúcs+5) a 21. század napirendjének megvalósulásáról. Miközben hangsúlyozták a napirend gyakorlati átültetésének a sürgősségét, a tagállamok nem értettek egyet abban, hogy hogyan finanszírozzák a fenntartható fejlődést. Az ülésszak záródokumentuma jogilag kötelező célok elfogadását ajánlotta: csökkentsék az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, amely éghajlatváltozáshoz vezet; történjen erőteljesebb elmozdulás az energia-előállítás, -elosztás és -használat fenntartható mintái felé; összpontosítsanak a szegénység felszámolására, amely a fenntartható fejlődés előfeltétele. A fenntartható fejlődési világcsúcs (Johannesburg, 2002) áttekintette a Földcsúcs óta elért haladást. A Johannesburgi nyilatkozat és az 54 oldalas megvalósítási terv kötelezettségeket tartalmazott a köztisztasághoz tartozó speciális határidőhöz kötött célokról; vegyi anyagok előállításáról és használatáról; a halállományok fenntartásáról és helyreállításáról és a biológiai sokféleség veszteségének a csökkentéséről. Foglalkoztak Afrika és a kisszigetek fejlődő országainak speciális szükségleteivel, valamint olyan új kérdésekkel is, mint a fenntartható termelési és fogyasztási minták, az energia és a bányászat. 2012-ben a fenntartható fejlődési ENSZ-konferenciát vagy a „Rio+20”-at, Rio de Janeiróban tartották.

229

Segíti a nemzetközi környezetvédelmi jog kialakítását és az ENSZ-rendszer társadalmi és gazdasági politikáiba, valamint programjaiba a környezeti megfontolások integrálását. Tevékenységének a mottója a „környezet a fejlődésért”. A konszenzusépítés és a vonatkozó nemzetközi egyezmények kidolgozásának fórumaként a szervezet olyan problémák megoldását segíti elő, amelyeket egyetlen ország sem tud egyedül kezelni. Tevékenységében arra törekszik, hogy fokozza az üzleti élet és az ipar, a tudományos és egyetemi közösségek, az NGO-k, a közösségi csoportok és mások részvételét a fenntartható fejlődés megvalósításában. Az UNEP prioritást élvező hat területe: éghajlatváltozás, katasztrófák és konfliktusok, az ökoszisztéma menedzsmentje, környezeti kormányzás, veszélyes anyagok és az erőforrások hatékonysága. Az UNEP által támogatott és koordinált tudományos kutatás alapján számos jelentés születet a környezet állapotáról. A Globális környezeti kitekintés (www.unep.org/geo) jelentéssorozat jelentősen fokozta a felmerülő környezeti problémákkal kapcsolatos tudatosságot világszerte, és hozzájárult egyes nemzetközi környezetvédelmi egyezmények tárgyalásának elindításhoz. Az UNEP egy sor jelentős központból álló, egyre bővülő hálózattal rendelkezik, beleértve az UNEP Globális Környezeti Megfigyelő Központját; a Globális Erőforrások Információs Adatbázisát; az UNEP Risø-i Energia, Éghajlat és Fenntartható Fejlődés Központját; az UNEP Vízi és Környezeti Együttműködési Központját; a Globális Jelző Rendszerre Vonatkozó Kezdeményezést és a Fenntartható Energia Bázeli Ügynökségét. Az UNEP Technológiai, Ipari és Közgazdaságtani Osztálya (www.unep.org/resources/business/DTIE) aktívan részt vesz az ENSZ azon erőfeszítéseiben, amelyek célja a kormányzati, ipari és üzleti döntéshozók ösztönzése, hogy olyan szakpolitikákat, gyakorlatot és stratégiákat alkalmazzanak, amelyek környezettudatosabbak és biztonságosabbak, hatékonyabban használják a természeti erőforrásokat, és csökkentik a szennyezés kockázatát az emberekre és a természetre nézve. Változó emberi magatartás A fenntartható fejlődés elérése világszerte maga után vonja a termelés és a fogyasztás mintáinak változását – mit termelünk, hogyan termeljük, és mennyit fogyasztunk. Az ENSZ azon munkálkodik, hogy támogassa a szükséges erőfeszítéseket mind a fejlett, mind a fejlődő országokban a megfelelő politikák kialakítására és megvalósítására, a környezettudatosabb termelés támogatására, a tudatosság növelésére és a közösségi, valamint egyéni felelősség fokozására. E kérdések megvitatásába be kell vonni az üzleti életet és az ipart, a kormányokat, a fogyasztói szervezeteket, a nemzetközi testületeket, a tudományos közösségeket és az NGO-kat. Kevesebb erőforrás használata és a hulladék csökkentése gazdasági előnyöket is jelenthet. Pénzt takarít meg, és magasabb profitot hoz, miközben védi a természetet, kevésbé szennyező, ezért biztosítja a fenntarthatóságot a jövő generációi számára.

230

Az Osztály elősegíti a biztonságosabb, tisztább és környezetbarát technológiák átadását, kiváltképpen azokat, amelyeket a város- és édesvízmenedzsmentben alkalmaznak; segíti az országok kapacitásépítését a vegyi anyagok hatékony kelezésében és a vegyi anyagokkal kapcsolatos biztonság javításában világszerte; támogatja az ózonlebontó anyagok kibocsátásának fokozatos megszüntetését a fejlődő és a gazdasági átalakulásban lévő országokban; segíti a döntéshozókat, hogy hatékonyabb energia kiválasztást végezzenek; együttműködik a kormányokkal és a magánszektorral, hogy tevékenységük során figyelembe vegyék a környezetvédelmi szempontokat a különböző termékek és szolgáltatások előállításánál. Az UNEP Vegyi Anyagok (www.chem.unep.ch) – az osztály vegyianyagrészlege –hozzáférést biztosít a tagállamoknak a mérgező vegyi anyagokkal kapcsolatos információkhoz; segíti az országok kapacitásépítését a vegyi anyagok biztonságos előállításában, használatában és ártalmatlanításában; és támogatja a nemzetközi és regionális intézkedéseket a vegyi anyagokkal kapcsolatos kockázatok csökkentésében és felszámolásában. 2001-ben az UNEP elősegítette a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyezőanyagról szóló Stockholmi egyezmény véglegesítését. A dokumentum kilátásba helyezi olyan vegyi anyagok kibocsátásának csökkentését és forgalomba hozatalának megszüntetését, amelyek hosszú időszakon át sértetlenül a környezetben maradnak, földrajzilag széles körben elterjedtek, felgyülemlettek az élőlények szervezetében, és veszélyesek az emberekre, valamint a vadvilágra. Ide tartoznak az élelmiszerláncban aktívan felgyülemlő rovarirtó szerek, valamint az ipari vegyi anyagok és a melléktermékek. Az évek során az UNEP katalizátora volt egyéb jelentős környezetvédelmi nemzetközi egyezmények megtárgyalásának, többek között a történelmi jelentőségű 1987. évi Montreali jegyzőkönyvnek (Montreal Protocol) és az azt követő kiegészítéseinek az a célja, hogy az ózonpajzs megmaradjon a felső atmoszférában. Az 1989. évi Bázeli egyezmény a veszélyes hulladékok országhatárokat átlépő szállításának ellenőrzéséről és ártalmatlanításáról (Basel Convention on the Control of Transboundary Movements of Hazardous Wastes and Their Disposal) csökkentette a mérgező hulladékból származó szennyezés veszélyét. A FAO-val együttműködve az UNEP támogatta a tárgyalásokat és az 1998. évi Rotterdami egyezményt a nemzetközi kereskedelemben forgalmazott egyes veszélyes vegyi anyagok és növényvédő szerek előzetes tájékoztatáson alapuló jóváhagyási eljárásokról (Convention on Prior Informed Consent Procedures for Certain Hazardous Chemicals and Pesticides in International Trade), amely az importáló országok számára lehetővé teszi, hogy eldöntsék milyen vegyi anyagokat fogadnak be, és kizárhatják azokat, amelyeket nem tudnak biztonságosan kezelni. Az 1973. évi, Egyezményt a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről (Convention on International Trade in Endangered Species of Wild Fauna and Flora) elismerten pozitívan járul hozzá a vadvilági termékek kereskedelmének ellenőrzéséhez. Az UNEP segítette az afrikai országokat a vadon élő állat- és növényfajok illegális kereskedelmére irányuló együttműködésen alapuló rendészeti műveletről szóló, 1994. évi Lusakai egyezmény kidolgozásában. Az 1992. évi Egyezmény a biológiai sokféleségről és a 2002. évi Cartagenai kiegészítő jegyzőkönyv a biológiai biztonságról célja az,

231

hogy a földgolyó növényeinek, állatainak és mikroorganizmusainak sokféleségét megőrizzék, és a fenntartható és méltányos használatát ösztönözzék Az UNEP közreműködött az elsivatagosodásról és az éghajlatváltozásról szóló egyezmények megtárgyalásában és megvalósításában is.

Éghajlatváltozás és globális felmelegedés Az ipari kor hajnala óta az üvegházhatást okozó gázok szünet nélküli, mára veszélyesen növekvő felgyülemlése figyelhető meg a Föld atmoszférájában, amely a globális hőmérséklet folyamatos emelkedéséhez vezet. A fosszilis fűtőanyagok energia előállítás céljából történő égetése, illetve az erdőkivágás és faégetés széndioxid kibocsátásával jár. Az üvegházhatást okozó gázok – beleértve a metánt, a kéjgázt és másokat – akkora mennyiségben halmozódnak fel a légkörben, ami már potenciálisan pusztító következményekkel járhat a Föld számára. Az ENSZ-rendszer közvetlenül foglakozik ezekkel a kihívásokkal az éghajlatváltozással kapcsolatban végzett munkája keretében (lásd www.un.org/climatechange). 1988-ban, amikor a rendelkezésre álló legjobb kutatások jelezni kezdték a probléma súlyosságát, két ENSZ-testület – az UNEP és a Meteorológiai Világszervezet (WMO) – összefogott, és létrehozta az Éghajlatváltozási Kormányközi Testületet (Intergovernmental Panel on Climate Change – www.ipcc.ch), hogy összegyűjtse a jelenlegi ismereteket az éghajlatváltozásról és a lehetséges környezeti és társadalmi-gazdasági hatásairól, továbbá felvázolja a lehetséges megoldást. A testület – vezető tudósok és szakértők ezreinek a világméretű hálózata önkéntes hozzájárulásával – felülvizsgálja a kérdésre vonatkozó tudományos kutatásokat azzal a céllal, hogy jogilag kötelező és koordinált megközelítést dolgozzon ki a problémára. Tevékenységének elismeréseként a munkaközösség 2007-ben megkapta a Nobel-békedíjat az Egyesült Államok korábbi alelnökével, ifjabb Albert Arnold (Al) Gore-ral együtt. A tudósok figyelmeztetését világszerte gondosan mérlegelve, a világ országainak képviselői 1992-ben összegyűltek Rio de Janeiróban, hogy aláírják az ENSZ keretegyezményét az éghajlatváltozásról (United Nations Framework Convention on Climate Change – UNFCCC – www.unfccc.int). A mai napig 194 ország csatlakozott ehhez a nemzetközi megállapodáshoz, amely szerint a fejlett országok megegyeztek abban, hogy az 1990. évi szintre csökkentik a szén-dioxid és más üvegházhatást okozó gázok kibocsátását az atmoszférába. Abban is megegyeztek, hogy a fejlődő országoknak átadják a technológiát és információkat, amely ahhoz szükséges, hogy segítsék ezeknek az országoknak az éghajlatváltozás kihívásaira adandó válaszát. 1995-ben az IPCC tudósai által bemutatott bizonyíték világossá tette, hogy az 1992. évi célkitűzés nem elég ahhoz, hogy megakadályozza a globális felmelegedést és kapcsolódó problémáit. Ezért 1997-ben az egyezményt ratifikáló tagállamok képviselői találkoztak Kiotóban, Japánban, és egy kiegészítő jegyzőkönyvet fogadtak el, amelynek értelmében a fejlett országok az 1990. évi szintről 5,2 százalékkal csökkentik hat üvegházhatást okozó gáz együttes kibocsátását 2008 és 2012 között. Jelenleg 192 állam részese a Kiotói jegyzőkönyvnek, amely alapján számos innovatív mechanizmust jött létre azzal a céllal, hogy mérsékeljék a kibocsátás csökkentés költségeit.

232

A kiegészítő jegyzőkönyv 2005-ben lépett hatályba. Célja, hogy a hat gáz közül az atmoszférában természetesen előforduló szén-dioxidot, metánt és kéjgázt ellenőrizze, ám az emberi tevékenységek jelentősen megnövelték a szintjüket. A kén-hexafluorid egy olyan szintetikus gáz, amely pusztító hatással van az atmoszférára (1 kg egyenlő 22 200 kg szén-dioxiddal). A HFC-k (hidrogén-fluorszén vegyülete) és a perfluor-karbonok (PFC-k) szintén szintetikusak, 1 kg bármelyikből – üvegházi felmelegedést okozó hatását tekintve – egyenlő sok tonna szén-dioxiddal. A jegyzőkönyv ún. Tiszta Fejlesztési Mechanizmusán (www.cdmbazaar.net) keresztül az olyan projektek, amelyek csökkentik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását a fejlődő országokban, és hozzájárulnak a fenntartható fejlődéshez, hozzájuthatnak hiteles kibocsátás csökkentési kreditekhez, amelyeket az iparilag fejlett országok megvehetnek, hogy kibocsátás csökkentési kötelezettségük egy részét fedezzék. Amikor az ENSZ a nemzetközi közvéleményt először kezdte mobilizálni, hogy foglalkozzon az éghajlatváltozással okozott veszélyekkel, sokan voltak, akik ezt csupán elméletnek tekintették, amely nincs bizonyítva. A tudományos vélemények különbözősége jóllehet minimális volt, de ezekben a részletekben is komoly viták folytak. Közben az előrejelző modellek készítéséhez szükséges eszközöket folyamatosan tökéletesítették, így 2007 elején a testület, felhasználva az éghajlat modellezésben, továbbá az adatok gyűjtésében és elemzésében elért jelentős haladást, a legfrissebb, szakmailag ellenőrzött tudományos irodalomra alapozva, 90 százalékos bizonyossággal azt jelentette, hogy jelentős globális felmelegedés van folyamatban. Meglátásuk szerint ez az emberi tevékenység által közvetlenül okozott mértékben fokozódik, és ezen folyamatokat kizárólag, amely korrekciós intézkedésekkel lehet megállítani. A testület jelentése – Éghajlatváltozás 2007 – 40 országból származó, éghajlattal foglalkozó tudósok és szakértők konszenzusos megegyezését képviseli, amelyet 113 kormány megerősített. Azt jelzi, hogy az évszázad végére a világ mintegy 3 Celsius-fok átlagos hőmérséklet-emelkedéssel szembesül, ha az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása továbbra is a jelenlegi ütemben növekszik. Ez a növekedés még szélsőségesebb hőmérsékleteket eredményezne, hőhullámokat, új széláramlatokat, súlyosabb aszályokat bizonyos régiókban és több csapadékot másokban, a gleccsereket és a sarkvidéki jég olvadását, továbbá emelkedő tengerszintet világszerte. Míg a trópusi ciklonok (tájfunok és hurrikánok) száma az előrejelzések szerint csökken, az intenzitásuk növekszik, a melegebb óceánvizek miatt magasabb szélsebességgel és intenzívebb csapadékkal jelentkeznek. A Hyogói cselekvési keretrendszer, 2005–2015, amelyet 168 tagállam fogadott el a 2005. évi katasztrófa-megelőzési ENSZ-világkonferencián a japán Kobéban, olyan javaslatokat tartalmaz, amelyek hatékonyak lehetnek az éghajlathoz kapcsolódó veszélyek által okozott katasztrófakockázatok csökkentésében. Végső soron azonban az egyetlen hatékony eszköz a globális felmelegedés hullámzásának a visszafordítására az atmoszféra fenntarthatóságának a helyreállítása: az erre szolgáló eszközöket felvázolták, és megfelelő globális összefogás esetén ez elérhető. Továbbá az egyes nemzetközi megállapodások– mint pl. az Éghajlatváltozási keretegyezmény és a kiotói kiegészítő jegyzőkönyve - által előrevetített intézkedések mellett az ENSZ elismeri, hogy az egyes személyek, a helyi hatóságok, az NGO-k és más testületek valamennyien szerepet játszhatnak ebben. Erre jó példa az UNEP Ültess a

233

földgolyóért egy milliárd fát kampánya – egy 2006-ban bejelentett világméretű faültetési kezdeményezés, amely segíti a szén-dioxid felhalmozódásának a mérséklését – azt eredményezte, hogy 2009 végéig több mint 7,4 milliárd fát ültettek. Összefoglaló jelentés az éghajlatváltozásról Éghajlatváltozás 2007: olyan összefoglaló jelentés, amelyet az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) adott ki, számos fontos megállapítást sorol fel erről a létfontosságú globális kérdésről, ideértve a következőket: „Az éghajlati rendszer felmelegedése egyértelmű, mivel az nyilvánvaló a levegő és az óceánok átlaghőmérsékletének globális emelkedésére, a jelentős hó- és jégolvadásra, valamint az átlagos tengerszint emelkedésére vonatkozó megfigyelésekből…A hőmérsékletemelkedés általános jelenség a földgolyón, a távolabbi északi szélességi körökön nagyobb.” „Az emberi tevékenység következtében az üvegházhatást okozó gázok (GHGk) globális kibocsátása növekedett az iparosodás előtti idők óta, a növekedés 70 százalék 1970 és 2004 között történt…Széleskörű egyetértés alakult ki, továbbá számos bizonyíték van arra, hogy a jelenlegi éghajlatváltozásmérséklő politikák, és a kapcsolódó fenntartható fejlesztési gyakorlat miatt a globális GHG-kibocsátás tovább növekedik a következő néhány évtizedben.” „A folytatódó GHG-kibocsátás a jelenlegi vagy magasabb mértékben további felmelegedést okoz, és számos változást idéz elő a globális éghajlati rendszerben a 21. században… Az antropogén felmelegedés többféle váratlan és visszafordíthatatlan hatást válhat ki.”.” „Új és komolyabb bizonyítékok vannak az éghajlatváltozás megfigyelt hatásaival kapcsolatban az egyedi és sebezhető rendszereire (például a sarki és a magashegyi közösségekre és ökoszisztémákra) a káros hatások növekvő szintjével, ahogy a hőmérsékletek tovább emelkednek.” „Ma már nagyobb az aszályok, a hőhullámok és az árvizek, valamint káros hatásaik növekedésére vonatkozó előrejelzés iránti bizalom.” „Egyre több bizonyíték van arra, hogy speciális csoportok – például a szegények és idősek – sebezhetősége nagyobb, de nemcsak a fejlődő országokban, hanem a világ fejlettebb részében is. Továbbá több bizonyíték van arra is, hogy az egyenlítő tájékán és a legkevésbé fejlett területeken általában nagyobb kockázatnak vannak kitéve, mint a száraz területeken és a nagy ázsiai folyók deltájában… A felmelegedés során a tengerszint emelkedése elkerülhetetlen.” „A kormányok számára a politika és más eszközök széles körű választéka áll rendelkezésére, hogy a kockázatcsökkentő intézkedések ösztönzőit létrehozzák… Széleskörű egyetértés alakult ki abban, és sok bizonyíték létezik arra, hogy az UNFCCC figyelemreméltó eredményei és a Kiotói jegyzőkönyve alapozzák meg az éghajlatváltozásra történő globális választ, ösztönzik a nemzeti politikákat és a nemzetközi szén-dioxid-piac, valamint új intézményi mechanizmusok létrehozását, amelyek alapul szolgálhatnak a jövő kockázatcsökkentési törekvéseinek.”

234

Az ENSZ Alapítvány és a Szigma Khí (Sigma Xi) Tudományos Kutatási Társaság kiadott egy jelentést, a címe: Az éghajlatváltozás kihívásai: a kezelhetetlen elkerülése és az elkerülhetetlen kezelése. Azt a következtetést vonta le, hogy a nemzetközi közösség a következő évtizedekben jelentősen lelassíthatja, majd csökkentheti az üvegházhatást okozó gázok globális kibocsátását a költséghatékony politikák, valamint a jelenlegi és a kialakulóban lévő technológiák kihasználásával. Politikai ajánlásai foglalkoztak a járműhatékonysági előírásokkal, az üzemanyagadókkal, valamint a hatékony és alternatív üzemanyagú járművek vásárlásának támogatásával; irodaházak és lakóépületek továbbfejlesztett tervezésével és hatékonyságával; továbbá energiahatékony beruházások ösztönzésével és finanszírozásával. Felkérte a nemzetközi közösséget, hogy az ENSZ-en és a kapcsolódó multilaterális intézményeken keresztül segítse azokat az országokat, amelyeknek szüksége van az új, energiahatékony technológiák finanszírozására és telepítésére. Szintén 2007-ben az ENSZ Biztonsági Tanácsa egy példa nélküli lépést tett, rávilágítva a sürgős, összehangolt nemzetközi intézkedés szükségességére az éghajlatváltozás problémájának a kezeléséhez, amikor nyílt vitát tartott az energia-, a biztonság- és az éghajlatváltozásról. A vitában felszólaló Ban Ki Mun főtitkár „a legújabb tudományos eredményekkel összhangban, továbbá a gazdasági és társadalmi fejlődéssel összeegyeztethetően hosszú távú globális választ” kért. Az éghajlatváltozást „korunk meghatározó kérdéseként” jellemezve, a legfontosabb prioritásai egyikének nevezte, és számos különmegbízottat nevezett ki a kérdés megvitatására a világ nemzeti vezetőivel.

Az ózonréteg megkárosítása Az ózonréteg egy olyan vékony gázréteg a sztratoszférában, több mint 10 kilométerre (6 mérföld) a Föld felszínétől, amely a Föld felszínét védi a Nap káros ultraibolya-sugaraitól. Az 1970-es évek közepén felfedezték, hogy bizonyos, ember által előállított vegyi anyagok, beleértve a hűtésre, légkondicionálásra és ipari tisztításra használt CFC-ket (klór-fluór-karbonok) rombolják az atmoszféra ózonját, és károsítják az ózonréteget. Növekvő nemzetközi aggodalomra okot adó üggyé vált, mivel fokozott ultraibolya-sugárzásnak kitéve bőrrákot, szürke hályogot és az emberi immunrendszer elfojtását okozza, valamint megjósolhatatlan kárt okoz a globális ökoszisztémában. E kihívásra válaszul az UNEP segítette a kérdés megtárgyalását az 1985. évi történelmi Bécsi egyezménynek az ózonréteg védelméről (Vienna Convention on the Protection of the Ozone Layer), az 1987. évi Montreali jegyzőkönyvvel (Montreal Protocol) és módosításaival együtt. Ezeknek az egyezményeknek az értelmében – amelyeket az UNEP adminisztrál – a fejlett országok betiltották a CFC-k (klór-fluór-karbonok) gyártását és forgalmazását, a fejlődő országoknak pedig 2010-ig kell leállítaniuk a gyártásukat. Ütemtervet fogadtak el az ózonpajzsot károsító más vegyi anyagok fokozatos kivonásáról. Az UNEP Ózon Titkársága (www.unep.org) nyilvánvaló bizonyítékokat dokumentált az ózont károsító anyagok légköri terhének csökkenéséről a közelmúltban az alacsonyabb légkörben és a sztratoszférában, valamint a sztratoszféra várható ózon-helyreállításának korai jeleiről. Ezek szerint az ózont károsító anyagok összes kibocsátásának további

235

felszámolása segíti a globális ózonréteg helyreállítását 2035-re az 1980 előtti szintekre.

Kisszigetek A kisszigeteknek sajátos hátrányai vannak és sajátosan sebezhetők. Ökológiai törékenységük, kis méretük, korlátozott erőforrásaik és a piacoktól való elszigeteltségük korlátozza azt a képességüket, hogy a globalizáció előnyét kihasználják, és ez akadályozza társadalmi-gazdasági fejlődésüket. Mindez a fenntartható fejlődést számukra egyedülálló kihívássá teszi (lásd www.un.org/ohrlls). Jelenleg 51 kisszigeti fejlődő állam és terület van az ENSZ Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztálya által használt listán, a Barbadosi cselekvési program megvalósításának irányába tett haladás ellenőrzése szerint, amelyet 1994-ben fogadtak el a Kisszigetek fejlődő államai fenntartható fejlődéséről szóló globális konferencián. A cselekvési program minden szinten tartalmazza a szakpolitikákat, és az intézkedéseket a fenntartható fejlődés előmozdításáért ezekben az államokban. 2005-ben a nemzetközi közösség Mauritiuson találkozott, hogy a cselekvési program 10 éves felülvizsgálatát elvégezze, és további javaslatok széles körét fogadta el, amely Mauritiusi stratégiaként lett ismert. A stratégia olyan kérdésekkel foglalkozik, mint az éghajlatváltozás és a tengerszint emelkedése; a természeti és környezeti katasztrófák; a hulladékgazdálkodás; a tengerpart, a tengerészet, az édesvizek, a szárazföld, az energia, a turizmus és a biológiai sokféleség erőforrásai; a szállítás és a kommunikáció; a tudomány és a technológia; a globalizáció és a kereskedelmi liberalizáció; a fenntartható termelés és fogyasztás, a kapacitásépítés és az oktatás a fenntartható fejlődés érdekében; az egészségügy; a kultúra; valamint a tudásmenedzsment és a döntéshozatali információk.

Fenntartható erdőgazdálkodás Az erdészeti termékek nemzetközi kereskedelme évente sok száz milliárd dollárt tesz ki. Az erdőktől – különböző mértékben – több mint 1,6 milliárd ember megélhetése függ világszerte. Az erdők a bennszülöttek ismereteinek az alapját jelentik, ezért jelentős szociokulturális hasznot is hoznak. Ökoszisztémaként pedig kritikus szerepet játszanak az éghajlatváltozás hatásainak a mérséklésében és a biológiai sokféleség védelmében. Míg a nettó erdőveszteség mértéke lassul – az új ültetéseknek és a létező erdők természetes növekedésének köszönhetően – minden évben a világ erdőinek mintegy 13 millió hektárnyi területe elvész az erdőirtás következtében, ez viszont az üvegházhatást okozó gázok globális kibocsátásának közel 20 százalékát magyarázza, amely hozzájárul a globális felmelegedéshez. A világ erdői és erdei talajai több mint egybillió tonna szenet tartalmaznak, kétszer annyit, mint amennyi a légkörben található. Az erdőirtás legáltalánosabb okai a fenntarthatatlan fakitermelés, az erdők mezőgazdasági földterületté alakítása, az egészségtelen földhasználati gyakorlat és az emberi települések létesítése. Az ENSZ az 1992. évi Földcsúcs óta – amely elfogadta az erdészeti elvek nem kötelező nyilatkozatát – a fenntartható erdőgazdálkodás szorgalmazásának élharcosa volt.

236

1995-től 2000-ig a Fenntartható Fejlődési Bizottság égisze alatt működő Kormányközi Erdészeti Panel és a Kormányközi Erdészeti Fórum volt az erdészeti politika fejlesztésének két fő kormányközi fóruma. 2000-ben a Gazdasági és Szociális Tanács létrehozta az ENSZ Erdészeti Fórumát (United Nations Forum on Forests – www.un.org/esa/forests), amely magas szintű kormányközi testület, feladata a hosszú távú politikai elkötelezettség erősítése a fenntartható erdőgazdálkodás mellett. 2007-ben a fórum elfogadott egy mérföldkőnek számító megállapodást a nemzetközi erdészeti politikáról és együttműködésről: ez olyan jogilag nem kötelező érvényű okirat valamennyi erdőtípusra, amelyet a Közgyűlés is elfogadott ugyanabban az évben. Jóllehet a megállapodás nem kötelező érvényű, és önkéntes globális finanszírozási mechanizmust is tartalmaz, mindamellett egy olyan erdőgazdálkodási előírást állít fel, amelynek a célja az erdőirtás csökkentése, az erdők degradációjának a megakadályozása, a fenntartható megélhetés támogatása és a szegénység csökkentése valamennyi erdőfüggő ember számára. Az ECOSOC felhívására a megfelelő nemzetközi szervezetek vezetői megalakították a 14 tagú Együttműködésen Alapuló Partnerséget az Erdőkért (Collaborative Partnership on Forests), amely előmozdítja az együttműködést és a koordinációt azért, hogy az ENSZ Erdészeti Fóruma céljait támogassa, és a fenntartható erdőgazdálkodást megvalósítsa világszerte. E célok elérése érdekében tett erőfeszítések támogatása miatt a Közgyűlés 2006-ban az erdők nemzetközi évének nyilvánította 2011-et.

Elsivatagosodás A sivatagok kíméletlen, aszállyal sújtott területek, ahol kevés ember él. Az aszállyal sújtott földek – amelyek a Föld szárazföldi területének mintegy 41 százalékát teszik ki – jellemzője a kismennyiségű csapadék és a nagymértékű párolgás. Több mint 2 milliárd embernek adnak otthont, beleértve az összes szegénységben élőnek a felét világszerte. Ezek közül az emberek közül mintegy 1,8 milliárd él fejlődő országokban, és a fejlődési mutatók tekintetében messze el vannak maradva a világ más részeitől. Az elsivatagosodás talajerózió az aszállyal sújtott, félszáraz és az aszállyal sújtott, kissé nedves területeken különféle tényezők eredményeképpen, beleértve az éghajlat-ingadozásokat és az emberi tevékenységeket. A talajerózió az aszállyal sújtott földeken a biológiai és a gazdasági termelékenység csökkenését vagy elvesztését jelenti ezeken a területeken. A főbb emberi okok közétartozik a túlművelés, a túllegeltetés, az erdőirtás és a kevés öntözés. Az UNEP becslései szerint a földfelszín egyharmadát érinti, és több mint 1 milliárd embert több mint 110 országban. A szubszaharai Afrika, ahol a föld kétharmada sivatag vagy aszállyal sújtott föld, különösen veszélyeztetett. Az elsivatagosodás és az aszály következményei közé tartozik az élelmiszer-biztonság hiánya, az éhínség és a szegénység. Az ezt követő társadalmi, gazdasági és politikai feszültségek konfliktusokat szülhetnek, további elszegényedést és növekvő talajeróziót okozhatnak. A növekvő elsivatagosodás világszerte azzal fenyeget, hogy milliókkal növekszik azoknak a szegény

237

embereknek a száma, akik arra kényszerülnek, hogy új otthont és megélhetést keressenek. Az 1994. évi Nemzetközi egyezmény a sivatagosodás elleni küzdelemről a súlyos aszállyal és/vagy elsivatagosodással sújtott országokban, különös tekintettel Afrikára (United Nations Convention to Combat Desertification in those Countries Experiencing Serious Drought and/or Desertification, Particularly in Africa) (www.unccd.int) célja az, hogy ezt a problémát kezelje. A termőföld termelékenységének a fokozására, a termőföld rehabilitációjára, a termőföld és a vízi erőforrások megőrzésére és menedzsmentjére koncentrál. Az egyezmény hangsúlyozza a lehetőségeket kínáló környezet létrehozását a helyi emberek számára, hogy segítse a talajerózió visszafordítását. Kritériumokat is megállapít nemzeti cselekvési programok előkészítésére az érintett országokban, és példa nélküli szerepet szán az NGO-knak az ilyen programok előkészítésében és végrehajtásában. Az egyezménynek, amely 1996-ban lépett hatályba,193 részes állama van. Sok ENSZ-testület segíti az elsivatagosodás elleni harcot. Az UNDP elsivatagosodás elleni tevékenységeket finanszíroz a nairobi székhelyű Aszállyal Sújtott Földek Fejlesztési Központon (Dryland Development Centre) keresztül (www.undp.org/drylands). Az IFAD több mint 3,5 milliárd dollárt juttatott az elmúlt három évtizedben az aszállyal sújtott földek fejlesztésének a támogatására. A Világbank programokat szervez és finanszíroz, amelyeknek az a célja a gyenge aszállyal sújtott földeket védje, és a mezőgazdasági termelékenységüket növelje. A FAO gyakorlati segítséget nyújt a kormányoknak a fenntartható mezőgazdasági fejlesztéshez. Az UNEP támogatja a regionális cselekvési programokat, az adatértékelést, a kapacitásépítést és a probléma tudatosítását.

Biológiai sokféleség, szennyezés és túlhalászás A biológiai sokféleség – a világ növényi és állati fajainak sokszínű változatossága – alapvetően fontos az emberek életben maradásához. Az állati és növényi lét szerteágazó fajainak és tartózkodási helyének a védelme és megőrzése a célja az 1992. évi ENSZ-egyezménynek a biológiai sokféleségről (United Nations Convention on Biological Diversity) (www.cbd.int), amelynek 193 állam a részese. Az egyezmény arra kötelezi az államokat, hogy őrizzék meg a biológiai sokféleséget, biztosítsák a fenntartható fejlődést, továbbá gondoskodjanak a genetikai erőforrások használatából származó haszon igazságos és méltányos elosztásáról. A biológiai biztonságról szóló Cartagenai kiegészítő jegyzőkönyvnek, amely 2003-ban lépett hatályba, az a célja, hogy biztosítsa a géntechnológiával módosított organizmusok biztonságos használatát. 143 részes állama van. A veszélyeztetett fajok védelmét is megerősíti az 1973. évi Egyezmény a veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelméről (Convention on International Trade in Endangered Species – www.cites.org), amelyet az UNEP adminisztrál. Az egyezmény 175 részes állama rendszeres időközönként találkozik annak a listának a felfrissítésére, amely meghatározza azokat a növényi és állati fajokat, valamint termékeket, például az elefántcsontot, amelyeket kvótával vagy azonnali teljes tilalommal védeni kell. Az 1979. évi Bonni egyezménynek a vándorló vadon élő állatfajok védelméről (Bonn Convention on the Conservation of Migratory Species of Wild Animals – www.cms.int) – a kapcsolódó megállapodások sorozatával

238

együtt – az a célja, hogy megvédje a szárazföldi, a tengeri és a madárfajokat, továbbá természetes élőhelyeiket, kiváltképpen vonatkozik ez azokra a fajokra, amelyeket a kihalás fenyeget. A megállapodásnak 114 részes állama van. Az UNESCO Ember és a Bioszféra Programja (www.unesco.org/mab) a biológiai sokféleség fenntartható használatával és védelmével, valamint az emberek és környezetük közötti globális kapcsolat javításával foglalkozik. A program összekapcsolja a természet- és társadalomtudományokat, a közgazdaságtant és az oktatást, hogy fokozza a természetes ökoszisztémák védelmét, ily módon támogassa a gazdasági fejlődésnek azokat az innovatív megközelítéseit, amelyek társadalmilag és kulturálisan megfelelők, valamint környezetileg fenntarthatók. Az ipari gyártási folyamatokból származó kén-dioxid kibocsátása miatt okozott savas eső jelentősen csökkent Európa és Észak-Amerika nagy részén a Nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló 1979. évi egyezménynek (Convention on Long-Range Transboundary Air Pollution – www.unece.org/env/lrtap) köszönhetően. Az egyezményt, amelynek 51 állam a részese, az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága adminisztrálja. Hatályát nyolc speciális kiegészítő jegyzőkönyv kiterjesztette, és olyan kérdésekkel foglalkozik, mint a talaj közeli ózon, a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyezőanyagok, a nehézfémek, a kénkibocsátás további csökkentése, az illékony szerves vegyületek és a nitrogén-oxidok. Veszélyes hulladékok és vegyi anyagok. Az országhatárokon át terjedő sokmillió tonna mérgező hulladéknak a szabályozására a tagállamok 1989-ben kidolgozták a Bázeli egyezményt a veszélyes hulladékok és azok ártalmatlanításának az ellenőrzéséről (Basel Convention on the Control of Hazardous Wastes and Their Disposal – www.basel.int), amelyet az UNEP adminisztrál. Az egyezményt, amelynek 175 ország a részese, 1995-ben terjesztették ki, amely immár megtiltja a mérgező hulladékok exportját a fejlődő országokba, amelyek gyakran nem rendelkeznek a biztonságos elhelyezéshez szükséges technológiával. 1999-ben elfogadták a Bázeli kiegészítő jegyzőkönyvet a felelősségről és kártalanításról (Basel Protocol on Liability and Compensation), amely a pénzügyi felelősség kérdésével foglalkozik a veszélyes hulladékok illegális elhelyezése vagy véletlen kiömlése esetében. Nyílt tengeri halászat. Számos kereskedelmileg értékes halfajta túlhalászása és majdnem teljes kihalása, valamint a nyílt tengeri illegális, szabályozatlan és be nem jelentett halászat fokozott előfordulása arra késztette a tagállamokat, hogy intézkedéseket kérjenek a halállományok védelmére és fenntartható gondozására, kiváltképpen azokra, amelyek az óceán hatalmas területein át vándorolnak, vagy több ország kizárólagos gazdasági zónái között mozognak. Az 1995. évi megállapodás az 1982. december 10-ei Tengerjogi ENSZegyezmény előírásainak megvalósításáról szól. Ezek az előírások a kizárólagos gazdasági övezeteken túlnyúló halállományokra és hosszú távon vándorló halállományokra vonatkoznak (United Nations Agreement on Straddling Fish Stocks and Highly Migratory Fish Stocks). 2001-ben lépett hatályba, és gondoskodik ezeknek az állományoknak a védelmi és kezelési rendszeréről, azzal a céllal, hogy biztosítsák hosszú távú védelmüket és fenntartható felhasználásukat. Az egyezménynek 78 részes állama van, beleértve az Európai Uniót.

239

A tengeri környezet védelme A part menti és tengeri területek a Föld felszínének mintegy 70 százalékát borítják, és életbevágóan fontosak a földgolyó életfenntartó rendszerének. A tengeri környezet az ENSZ elsődleges, aggodalomra okot adó ügyévé vált, és az UNEP aktívan tevékenykedett, az óceánokra és tengerekre való figyelemfelhívásban. A víz szennyeződésének nagy része ipari hulladékokból, bányászatból, mezőgazdasági tevékenységekből és gépjárművek kibocsátásából származik; a szennyezésnek bizonyos formái akár ezer mérföldekre a szárazföld belsejében történnek. Az UNEP égisze alatt fogadták el 1995-ben a Globális cselekvési programot a tengeri környezetnek a szárazföldi tevékenységtől történő védelmére (www.gpa.unep.org), amelyet mérföldkőnek tekintenek a nemzetközi törekvésekben az óceánok, a torkolati és a parti vizek védelmében. A Regionális Tengerek Programja értelmében, amelybe több mint 140 ország tartozik (www.unep.org/regionalseas), az UNEP foglalkozik a világ óceánjainak és tengerparti területeinek gyorsuló eróziójával a tengeri és tengerparti környezet fenntartható gondozása és használata révén. A program célja az, hogy 13 egyezmény és akcióterv keretében védje a közös tengeri és vízi erőforrásokat. Az UNEP égisze alatt létesített regionális programok a következőkre terjednek ki: Fekete-tenger, Kelet-ázsiai tengerek, Kelet-Afrika, a Tengeri Környezetvédelmi Regionális Szervezet (ROPME) tengeri területe, Mediterráneum, az észak-keleti Csendes-óceán, az észak-nyugati Csendes-óceán, Vörös-tenger és az Ádeni-öböl, Dél-ázsiai tengerek, a Csendes-óceán, a dél-keleti Csendesóceán, Nyugat-Afrika és a tágabb Karib-térség. A nemzetközi hajózás ugrásszerű bővülése ellenére a hajókról származó olajszennyezés mintegy 60 százalékkal csökkent az 1980-as években, és a tendencia azóta is folytatódik. Ez részben a hulladékártalmatlanítás terén a jobb ellenőrzési módszerek bevezetésének köszönhető, részben a nemzetközi egyezmények szerint az ellenőrzés szigorodásának (http://oils.gpa.unep.org). A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO – www.imo.org), az ENSZ szakosított intézménye felelős a hajóktól származó tengerszennyezés megelőzéséért, valamint a nemzetközi hajózás biztonságának javítására irányuló intézkedésekért. Az úttörő Nemzetközi egyezményt a tengerek olajszennyezésének megelőzéséről (International Convention for the Prevention of Pollution of the Sea by Oil) 1954ben fogadták él, és az IMO öt év múlva lett felelős érte. A hatvanas évek végén számos jelentős tartályhajó-baleset további intézkedésekhez vezetett. Azóta az IMO több intézkedést dolgozott ki, hogy segítse a tengeri balesetek és az olajkiömlések megelőzését; minimalizálja a balesetek és az olajkiömlések következményeit, és küzdjön a tengerszennyezés ellen, beleértve azokat, amelyeket a szárazföldi tevékenységek során keletkezett hulladék elhelyezése okozott. Ezen a területen a főbb nemzetközi megállapodások közé tartozik: az 1969. évi Nemzetközi egyezmény a nyílt tengeri olajszennyeződési balesetek esetén történő beavatkozásról (International Convention Relating to Intervention on the High Seas in Cases of Oil Pollution Casualties), az 1972. évi Egyezmény a hulladékok és más anyagok kirakása által okozott tengerszennyeződés megelőzéséről (Convention on the Prevention of Marine Pollution by Dumping of

240

Wastes and Other Matters) és az 1990. évi Nemzetközi egyezmény a felkészültségről, a reagálásról és az együttműködésről olajszennyeződés esetén (International Convention on Oil Pollution Preparedness, Response and Cooperation). Az IMO foglakozott azokkal a környezeti veszélyekkel is, amelyeket olyan rutinműveletek okoznak, mint az olajtartályok tisztítása és a gépházi hulladékok ártalmatlanítása, amelyek tonnában mérve nagyobb veszélyt jelentenek, mint a balesetek. A legfontosabb kapcsolódó intézkedés a Nemzetközi egyezmény a hajók által okozott szennyezés megelőzéséről (International Convention for the Prevention of Pollution from Ships – 1973) és 1978. évi módosító jegyzőkönyve. Az egyezmény nemcsak a baleseti és üzemeltetési olajszennyezésre vonatkozik, hanem vegyi anyagok, csomagolt árucikkek, szennyvíz és szemét által okozott szennyezésre is; egy 1997. évi függelék foglalkozik a hajóktól származó levegőszennyezés megelőzésével. Az Egyezmény 1992-ben elfogadott módosításai kötelezővé teszik valamennyi új tartályhajó felszerelését dupla hajótesttel, vagy olyan felépítést várnak el, amely ugyanolyan szállítmányvédelmet nyújt ütközés vagy zátonyra futás esetén, továbbá előírja a létező egy hajótestű tartályhajók fokozatos kivonását 2010-ig, bizonyos kivételekkel. Két IMO-megállapodás – az 1969. évi Nemzetközi egyezmény a polgári jogi felelősségről olajszennyezés okozta kár esetén és az 1971. évi Nemzetközi egyezmény nemzetközi alap létrehozásáról olajszennyezés okozta károk esetére – olyan rendszert képez, amely gondoskodik azok kártalanításáról, akik a szennyeződés következtében anyagi kárt szenvedtek. Az egyezmények lehetővé teszik, hogy az olajszennyeződés áldozatai sokkal egyszerűbben és gyorsabban kapjanak kártérítést, mint az korábban lehetséges volt.

Időjárás, éghajlat és víz Az időjárás-előrejelzéstől az éghajlatváltozás kutatásáig és a természeti veszélyek előrejelzéséig a Meteorológiai Világszervezet (WMO – www.wmo.int) koordinálja azokat a globális tudományos törekvéseket, amelyek célja az időszerű és pontos információ szolgáltatása a Föld légkörének állapotáról és folyamatairól, az óceánokkal való kölcsönhatásáról, az éghajlatról és a vízi erőforrások elosztásáról. Az ENSZ-rendszerben a WMO szervezi és elősegíti a nemzetközi együttműködést az állomáshálózatok létrehozásában és működtetésében a meteorológiai, hidrológiai és kapcsolódó megfigyelések végzésére. Támogatja a meteorológiai információ gyors cseréjét, a meteorológiai megfigyelések szabványosítását, valamint a megfigyelések és statisztikák egységes publikálását. A meteorológia alkalmazását kiterjeszti a légi közlekedésre, a hajózásra, a mezőgazdaságra és más időjárás-érzékeny társadalmi-gazdasági tevékenységekre; támogatja a vízierőforrás-fejlesztést; és ösztönzi a kutatást és a képzést. A WMO tevékenységének a gerince, a Nemzetközi időjárásjelző program (World Weather Watch) percnyi pontosságú világméretű időjárási információt szolgáltat a tagállamok és a területek által működtetett megfigyelési rendszereken és távközlési kapcsolatokon keresztül, amelyek műholdakat, repülőgépeket, földi megfigyelőállomásokat, hajókon elhelyezett állomásokat, automatikus időjárásjelző állomásokat hordozó lehorgonyzott és úszó bójákat alkalmaznak. Az eredményül kapott adatok, elemzések és előrejelzések mindennap, szabadon és korlátozás

241

nélkül cserélődnek a WMO-központok és minden egyes ország időjárási hivatalai között. Ennek eredményeként az ötnapos időjárás-előrejelzés olyan megbízható, mint a kétnapos volt 20 évvel ezelőtt. A WMO bonyolult nemzetközi megállapodások kidolgozását teszi lehetővé az időjárási előírásokról, kódokról, mérésekről és kommunikációról. A trópusi ciklon program (Tropical Cyclone Programme) segíti a trópusi ciklonok által veszélyeztetett országokat a rombolás és a halálesetek számának minimalizálásában, javítva az előrejelző és figyelmeztető rendszereket, valamint a katasztrófára való felkészültséget. A WMO természetikatasztrófa-megelőző és mérséklő programja biztosítja a különböző WMO-programok integrálását ezen a területen, és koordinációt biztosít a nemzetközi, regionális és nemzeti szervezetek kapcsolódó tevékenységeivel, beleértve a polgári védelmi szerveket, különös tekintettel a kockázatelemzésre, a korai figyelmeztető rendszerekre és a kapacitásépítésre. Tudományos és technikai támogatást is nyújt a WMO katasztrófaelhárításhoz kapcsolódó tevékenységéhez. A Világéghajlati programja keretében (World Climate Programme) éghajlati adatok gyűjtésével és megőrzésével segítik a kormányokat abban, hogy az éghajlatváltozásra vonatkozóan tervezzenek. Az ilyen információ javíthatja a gazdasági és társadalmi tervezést. A program keretében figyelmeztethetik a kormányokat a közelgő éghajlat-változatokról (például az El Niño és El Niña jelenségekről) és hatásukról több hónappal előre, valamint azokról a változásokról – akár természetesek, akár ember okozta őket –, amelyek érinthetik az alapvetően fontos emberi tevékenységeket. Az éghajlatváltozásról rendelkezésre álló valamennyi információ értékelésére a WMO és az UNEP 1988-ban létrehozta az Éghajlatváltozási Kormányközi Testületet (IPCC – www.ipcc.ch). A Légköri kutatási és környezeti program keretében (Atmospheric Research and Environment Programme) a légkör struktúrájára és összetételére, a felhők fizikájára és kémiájára, az időjárás módosítására, a trópusi meteorológiára, az időjárás-előrejelzésre vonatkozó kutatást koordinálják. Segítik a tagállamok kutatási projektjeinek a vezetését, a tudományos információ terjesztését, a kutatások eredményeinek a beépítését az előrejelzésbe és más eljárásokba. A globális légkörmegfigyelés (Global Atmosphere Watch) keretében globális és regionális ellenőrző állomások és műholdak hálózata értékeli az üvegházhatást okozó gázok, az ózon, a radionuklidok, továbbá más gázok és részecskék más nyomait a légkörben. A Meteorológia-alkalmazási program keretében (Application of Meteorology Programme) segítik a meteorológia alkalmazását az élet és a vagyon védelmére, valamint a társadalmi és gazdasági fejlődésre. Célja a közösségi időjárási szolgáltatás javítása; a tengeri utazás és légi közlekedés biztonságának a fokozása; az elsivatagosodás hatásának a csökkentése; valamint a mezőgazdaság és a víz, az energia és más erőforrások menedzsmentjének a javítása. A mezőgazdaságban például a gyors meteorológiai tanácsadás jelentősen csökkentheti az aszályok, a kártevők és a betegségek által okozott veszteségeket. A Hidrológiai és vízi erőforrások programja (Hydrology and Water Resources Programme) a globális vízi erőforrások értékelését, gondozását és megőrzését segíti. Támogatja a globális együttműködést a vízi erőforrások kiértékelésében, a hidrológiai hálózatok és szolgáltatások kifejlesztésében, beleértve az adatok gyűjtését és feldolgozását, a hidrológiai előrejelzést és figyelmeztetést, valamint a meteorológiai és hidrológiai adatok szolgáltatását a

242

tervezési célokra. Ez a program például megkönnyíti az együttműködést az országok közötti vízgyűjtőterületen belül, továbbá specializált előrejelzést nyújt az áradásokra hajlamos területeken, segítve az élet és a vagyon megőrzését. A WMO űrprogramja hozzájárul a nemzetközi időjárásjelző program globális megfigyelőrendszeréhez és más, a WHO által támogatott programokhoz, valamint kapcsolódó megfigyelőrendszerekhez. Az oktatási és képzési program (Education and Training Programme) és a Technikai együttműködési program (Technical Cooperation Programme) ösztönzi a tudományos ismeretek cseréjét, a technikai tapasztalatok fejlesztését és a technológiaátadást.

Természeti erőforrások és energia Az ENSZ régóta segíti az országokat a természeti erőforrásaik használatában. A Közgyűlés már 1952-ben kinyilvánította, hogy a fejlődő országoknak „joguk van szabadon meghatározniuk természeti erőforrásaik használatát”, továbbá ezeket az erőforrásokat – nemzeti érdekeikkel összhangban – gazdasági fejlesztési terveik megvalósítására kell használniuk. Vízi erőforrások. A becslések szerint mintegy 1 milliárd embernek nincs megfelelő vízellátása, és ez azt jelentené, hogy személyenként biztosítható naponta 20 liter víz nem több mint 1 kilométernyi távolságon belül (30 perces odavissza út). Ilyen forrásnak számít a háztartási vízvezeték, a vízvezetéki közkút, a fúrt kutak, a védett ásott kutak, a védett források és az esővízgyűjtők. Az ENSZ régóta foglalkozik a világ vízi erőforrásaira nehezedő – az emberi, a kereskedelmi és a mezőgazdasági, továbbá az alapvető köztisztasági szükségletek kielégítésére vonatkozó – növekvő kereslet által okozott globális válsággal. Az ENSZ vízügyi konferenciája (United Nations Water Conference, 1977), a nemzetközi ivóvízellátási és köztisztasági évtized (International Drinking Water Supply and Sanitation Decade, 1981–1990), a nemzetközi vízügyi és környezeti konferencia (International Conference on Water and the Environment, 1992), az 1992. évi Földcsúcs, mind erre az életbevágóan fontos erőforrásra koncentrált. Az évtizedben mintegy 1,3 milliárd embert segítettek biztonságos ivóvízhez jutni a fejlődő országokban. A nem megfelelő vízellátás okai közé tartozik a nem hatékony használat, a víz szennyeződése, a felszín alatti víztartalékok túlzott kizsákmányolása. A korrekciós intézkedések célja a szűkös édesvízi erőforrások jobb gondozása, különös figyelemmel a keresletre és a kínálatra, a mennyiségre és a minőségre. Az ENSZ-rendszer tevékenységei a mulandó és a véges édesvízi erőforrások fenntartható fejlesztésére koncentrálnak. Ezek az erőforrások fokozódó nyomás alatt vannak a népességnövekedés, a szennyezés és a mezőgazdasági és ipari felhasználás igényei miatt. A víz döntő fontossága – az egészségügy, a fejlődés és a jólét sokféle szempontjából – vezetett speciális, vízzel kapcsolatos célokhoz a mindenki által támogatott millenniumi fejlesztési célokban. A Közgyűlés azért, hogy fokozza az édesvízi erőforrások intelligens fejlesztésének fontosságát és tudatosságát, 2003-at az édesvíz nemzetközi ENSZévének nyilvánította. Ugyanabban az évben az ENSZ-rendszer Első Számú Vezetőinek Koordinációs Testülete (CEB) létrehozta az UN-Watert (www.unwater.org), amely intézményközi mechanizmusként működik az ENSZrendszer akcióinak a koordinálására a Millenniumi nyilatkozat és a 2002. évi

243

fenntartható fejlődési világcsúcs vízzel kapcsolatos céljainak az eléréséhez. A vízzel kapcsolatos MDG-célok megvalósítására tett globális intézkedések további erősítése miatt a Közgyűlés a 2005–2015-ös időszakot a „Víz az életért” akció nemzetközi évtizedének nyilvánította; az évtized 2005. március 22-én kezdődött, amelyről évente a víz világnapjaként emlékezünk meg. 2009-ben az UNESCO a háromévenkénti ENSZ-jelentésének a világ vízügyi fejlesztéséről harmadik kiadását jelentette meg. A jelentés szerint a globális erőfeszítések – az, hogy 2015-re felére csökkentik azoknak az embereknek az arányát, akinek nincs fenntartható hozzáférése a biztonságos ivóvízhez – sínen vannak, ez is része annak az MDG-célkitűzésnek, hogy felére csökkentik azoknak az embereknek az arányát, akiknek nincs hozzáférése az alapvető köztisztasághoz.

UN-Water Az ENSZ 2000. évi Millenniumi nyilatkozatában a nemzetközi közösség elkötelezte magát, hogy felére csökkenti azoknak az embereknek a számát, akik nem jutnak tiszta vízhez, és leállítja a vízi erőforrások fenntarthatatlan kizsákmányolását a vízkezelési stratégiák kifejlesztésével helyi, regionális és nemzeti szinteken, 2015re. A fenntartható fejlődési világcsúcs nyomán bejelentett UN-Water (ENSZ-víz) mechanizmusként szolgált az ENSZ számára valamennyi édesvízi és köztisztasági kérdéssel kapcsolatos előrehaladás ellenőrzésére és nyomon követésére. A millenniumi fejlesztési célok elérése erősen függ a biztonságos, tiszta vízhez való egyetemes hozzáféréstől. Az UN-Water vezető kiadványát – az ENSZ nemzetközi vízügyi fejlesztési jelentését (United Nations World Water Development Report) – háromévente publikálják, ez átfogó elemzést nyújt a világ édesvízi erőforrásainak az állapotáról, és javaslatokat tesz a víz fenntartható felhasználásának a módszereire. A 2003-ban kiadott első jelentés 11 kihívást nevezett meg a jövőbeni intézkedések ellenőrzésének alapjául, beleértve a biztonságos és elegendő víz, valamint a köztisztaság alapvető szükségleteinek a kielégítését, az ökoszisztémák védelmét és hatékony vízügyi igazgatást a fenntartható vízhasználat hosszú távú életképességének az előmozdítására. A második jelentés felbecsülte az édesvízi erőforrásokat szerte a világon, miközben foglalkozott a külső társadalompolitikai tényezők hatásával, például a fokozódó urbanizációval, a népességnövekedéssel és az élelmiszertermeléssel. A harmadik jelentés a millenniumi fejlesztési célok követelményeivel foglalkozott összefüggésben a biológiai sokféleséggel, az éghajlatváltozással, a talajvízzel, a bioüzemanyagokkal és más témákkal. Köztisztaság. A világ vízügyi fejlesztéséről szóló 2009. évi jelentés becslése szerint, míg valamennyi régió jó úton van, hogy elérje a vízre és a köztisztaságra vonatkozó MDG-célt, ahogy az a biztonságos ivóvíz elérésére vonatkozik, 2,4 milliárd embernek nincs hozzáférése az alapvető köztisztasághoz, amelyet a következőképpen határoznak meg: kapcsolódás a szennyvízcsatorna- vagy a szennyvízülepítő rendszerhez, guggolós kézi öblítésű vécé (pour-flush latrine), nem vízöblítéses egyszerű külső udvari vécé (simple pit latrine), illetve szellőztetett vagy továbbfejlesztett külső udvari vécé. Túl a közvetlen, rövid távú egészségügyi

244

előnyökön, a biztonságos ivóvízbe és a köztisztaságba történő befektetésnek gazdaságilag is van értelme. A WHO becslése szerint minden egyes befektetett dollár 3–34 dollárt jövedelmez, a régiótól és a technológiától függően. Az általános gazdasági veszteség – a biztonságos ivóvízhez és az alapvető köztisztasághoz való hozzáférés hiánya miatt – egyedül Afrikában a becslések szerint 28,4 milliárd dollár évente, és mintegy 5 százaléka a GDP-nek. Energia. A világ népességének körülbelül egynegyede él villany nélkül, és ennél még több embernek nincs hozzáférése a modern tüzelőanyagokhoz főzéshez és fűtéshez. Mégis, amíg a megfelelő energiaellátás alapvető a gazdasági előrehaladáshoz és a szegénység felszámolásához, a hagyományos energiarendszerek környezeti és egészségügyi hatásai aggodalomra adnak okot. Emellett az egy főre jutó energia utáni fokozott kereslet, párosulva a növekvő globális népességgel, olyan fogyasztási szinteket eredményez, amelyeket nem lehet fenntartani a jelenlegi energiarendszerek alkalmazásával. Az ENSZ-rendszer energiával kapcsolatos tevékenységei sokféleképpen segítik a fejlődő országokat, beleértve az oktatást, a tréninget és a kapacitásépítést, a politikai reformok segítését és az energiaszolgáltatások biztosítását. Míg azonban erőfeszítéseket tesznek az energia megújítható forrásainak – amelyek sokkal kevésbé szennyezők – a bevezetésére, a fokozódó kereslet még mindig megelőzi az új kapacitások bevezetését. További erőfeszítések szükségesek az energiahatékonyság javításához és a tisztább fosszilistüzelőanyag-technológiák felé történő elmozduláshoz a fenntartható fejlődés átmenete során. 2004-ben a CEB létrehozta az ENSZ-energiát (UN-Energy – esa.un.org/un-energy), amely a szervek közti fő mechanizmusként működik az energia területén. Feladata az, hogy segítse biztosítani az ENSZ-rendszer válaszának az összhangját a 2002. évi Fenntartható Fejlődési Világcsúcsra, valamint a magánszektorból és az NGO-közösségből a főbb szereplők részvételét a csúcs energiával kapcsolatos döntéseinek a megvalósításában.

Nukleáris biztonság Ma 439 atomreaktor állítja elő a világ elektromosságának megközelítőleg 16 százalékát. 9 országban az energiatermelésnek több mint 40 százaléka atomenergiából származik. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA – www.iaea.org) az ENSZ-család egyik tagjaként támogatja az atomenergia biztonságos és békés felhasználásának a fejlesztését. Az Ügynökség kiemelkedő szerepet játszik azokban a nemzetközi törekvésekben, amelyek célja a nukleáris technológia felhasználásának a biztosítása a fenntartható fejlődés érdekében. A jelenlegi vitában, amely – a globális felmelegedéshez hozzájáruló – szén-dioxidkibocsátás megfékezése érdekében javasolt energiafajtákról szól, az IAEA hangsúlyozta az atomenergia előnyeit: olyan energiaforrás, amely nem bocsát ki üvegházhatást okozó vagy egyéb mérgező gázokat. A nukleáris területen az IAEA a világ tudományos és technikai együttműködésének a központi kormányközi fóruma. Központi szerve az információcserének és a nukleáris biztonság területén az irányelvek és normák kidolgozásának. Kérésükre a kormányoknak módszereket ajánl a reaktorok biztonságának növelésére és a belesetek kockázatának elkerülésére.

245

Az Ügynökség felelősségi köre a nukleáris biztonság terén annak következtében növekedett meg, hogy az atomenergia-programok bővültek, és a közvélemény figyelme a biztonsági problémákra irányult. Az IAEA alapvető előírásokat dolgoz ki a sugárvédelemre és olyan kérdésekre, mint a gyakorlatra vonatkozó szabályozások és bizonyos típusú műveletekre vonatkozó törvények, beleértve a radioaktív anyagok szállítását. A Segítségnyújtásról szóló egyezmény a nukleáris baleset vagy radiológiai vészhelyzet esetén (Convention on Assistance in the Case of Nuclear Accident or Radiological Emergency) és a Nukleáris balesetek korai jelzéséről szóló egyezmény (Convention on Early Notification of a Nuclear Accident) értelmében – mindkettőt 1986-ban fogadták el – az Ügynökség sugárzási balesetek esetén megkönnyíti a tagállamoknak nyújtandó gyorssegélyt. Egyéb nemzetközi egyezmények, amelyeknek az IAEA a letéteményese, a következők: az 1987. évi Egyezmény a nukleáris anyag fizikai védelméről (Convention on Physical Protection of Nuclear Material), az 1963. évi Bécsi egyezmény az atomkárokért való polgári jogi felelősségről (Vienna Convention on Civil Liability for Nuclear Damage), az 1994. évi Egyezmény a nukleáris biztonságról (Convention on Nuclear Safety), valamint az 1997. évi Közös egyezmény a kiégett fűtőelemek kezelésének biztonságáról és a radioaktív hulladék kezelésének biztonságáról (Joint Convention on the Safety of Spent Fuel Manegement and the Safety of Radioactive Waste Management). Az IAEA technikai együttműködési programja az adott országok számára a békés célú nukleáris technika alkalmazásában nyújt segítséget projektek, szakértők és képzés formájában. Ezek olyan alapvetően fontos területeken segítik az országokat, mint a vízügy, az egészségügy, a táplálkozás, a gyógyszerek és az élelmiszertermelés. A példák közé tartozik a mutációtenyésztéssel kapcsolatos munka, amelynek keretében hasznos termékfajtákat fejlesztettek ki sugárzáson alapuló technológia alkalmazásával, így javítva az élelmiszer-előállítást. Másik példa az izotóphidrológia alkalmazása a föld alatti víztározók feltérképezésére vagy a talaj- és a felszíni vizek kezelése, a szennyezés érzékelése és ellenőrzése, a gátak szivárgásának és biztonságának a felügyelete, így javítva a biztonságos ivóvízhez való hozzáférést. Egy másik program az orvosi kezelésekre vonatkozik, amelyben az ügynökség sugárterápiás berendezésről és a személyzet képzéséről gondoskodik a rákos betegek biztonságos kezeléséhez a fejlődő és a közepes jövedelmű országokban. Az IAEA információt gyűjt és terjeszt a nukleáris tudomány és technológia gyakorlatilag minden területéről a bécsi Nemzetközi Nukleáris Információs Rendszeren (International Nuclear Information System – INIS) keresztül. Az UNESCO-val együtt működteti a Nemzetközi Elméleti Fizikai Központot (International Centre for Theoretical Physics) Triesztben, Olaszországban (www.ictp.trieste.it), továbbá számos laboratóriumot tart fenn. Az IAEA együttdolgozik a FAO-val az atomenergia-kutatásban, az élelmiszeriparban és mezőgazdaságban, továbbá a WHO-val a sugárzásban, a gyógyszerek és a biológia területén. Az IAEA Tengeri Környezeti Laboratóriuma (Marine Environment Laboratory) Monacóban globális tengerszennyezési tanulmányokat végez az UNEP-pel és az UNESCO-val. Az ENSZ Atomsugárzás Hatásaival Foglalkozó Tudományos Bizottsága (United Nations Scientific Committee on the Effects of Atomic Radiation – UNSCEAR – www.unscear.org), amelyet 1955-ben hoztak létre, az ionizáló sugárzásnak a szintjeit és hatásait értékeli, és jelentést tesz róluk.

246

Kormányok és szervezetek becsléseire támaszkodnak világszerte, a sugárzás kockázati értékelésének tudományos alapjaként, megvalósítva a sugárvédelem és -biztonság előírásait, valamint a sugárforrások szabályozását.

247

IV. EMBERI JOGOK Az ENSZ egyik legnagyobb eredménye az emberi jogok átfogó rendszerének – az emberi jogok egyetemes és nemzetközileg védett katalógusának – a létrehozása, amely minden nemzet számára elfogadható, és amelyre mindenki törekszik (lásd www.un.org/rights). Az ENSZ a nemzetközileg elfogadott jogok széles körét határozta meg, beleértve a polgári, a kulturális, a gazdasági, a politikai és a szociális jogokat. Olyan mechanizmusokat is létrehozott, amelyek előmozdítják és védik ezeket a jogokat, és segítik az államokat kötelezettségeik végrehajtásában. A jogok e rendszerének az alapja az ENSZ Alapokmánya, és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, amelyeket a Közgyűlés fogadott el 1945-ben, illetve 1948-ban. Azóta az ENSZ fokozatosan bővítette az emberi jogokat, amely felöleli a nőkre, gyermekekre, fogyatékossággal élőkre, kisebbségekre és más sebezhető csoportokra vonatkozó speciális követelményeket, akik most már rendelkeznek azokkal a jogokkal, amelyek megvédik őket attól a hátrányos megkülönböztetéstől, amely hosszú ideig gyakorlat volt számos társadalomban. A jogok kiterjesztése a Közgyűlés áttörő döntésein keresztül történt, amely fokozatosan alakította ki egyetemességüket, oszthatatlanságukat és kölcsönös kapcsolataikat a fejlődéssel és a demokráciával. Oktatási kampányokon keresztül fáradhatatlanul tájékoztatták a világ közösségét elidegeníthetetlen jogairól, emellett számos nemzeti bírósági és büntetőrendszer erősödött az ENSZ képzési programjaival és technikai tanácsadásával. Az emberi jogi egyezmények betartását felügyelő ENSZ-mechanizmus figyelemre méltó kohéziót teremtett, és tekintélyt szerzett a tagállamok között. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa azon munkálkodik, hogy megerősítse és koordinálja az ENSZ törekvéseit a világon minden személy valamennyi emberi jogának a védelmében és támogatásában. Az emberi jogok azonban olyan központi téma, amely egységesíti a Szervezet munkáját olyan kulcsterületeken, mint a béke és a biztonság, a fejlődés, a humanitárius segítségnyújtás, valamint a gazdasági és a szociális ügyek. Ennek eredményeképpen gyakorlatilag valamennyi ENSZ-testület és a szakosított intézmények bizonyos fokig részt vesznek az emberi jogok védelmében.

Emberi jogi okmányok A San Franciscó-i Konferencián 1945-ben, amelyen létrehozták az ENSZ-et, mintegy 40 nem kormányzati szervezet (NGO-k), amelyek nőket, szakszervezeteket, etnikai szervezeteket és vallásos csoportokat képviseltek, összefogott – a főleg kisebb országokat képviselő – delegátusokkal, és nyomást gyakorolt az emberi jogok sokkal határozottabb megfogalmazásáért, mint ahogy azt más államok javasolták. Ez az eltökélt lobbizás emberi jogi rendelkezések beépítését eredményezte az ENSZ Alapokmányába, ezzel megvetve az 1945 utáni nemzetközi jogalkotás alapját. Így az Alapokmány bevezetője félreérthetetlenül megerősíti: „újból hitet teszünk az alapvető emberi jogok, az emberi személyiség méltósága és értéke, a férfiak és nők, valamint a nagy és kis nemzetek egyenjogúsága mellett”. Az 1. cikk

248

megállapítja, hogy az ENSZ négy legfontosabb feladatának az egyike „az emberi jogok és az alapvető szabadságok mindenki részére, fajra, nemre, nyelvre vagy vallásra való tekintet nélküli” előmozdítása és támogatása. Más rendelkezések arra kötelezik az államokat, hogy az ENSZ-szel együttműködve tegyenek lépéseket az emberi jogok egyetemes tiszteletben tartásának az elérésére.

Az Emberi Jogok Nemzetközi Törvénye Három évvel az ENSZ alapítása után, a Közgyűlés lerakta a jelenkori emberi jogok alappillérét: az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát (Universal Declaration of Human Rights) „mint azt a közös eszményt, amelynek elérésére minden népnek […] törekednie kell”. 1948. december 10-én fogadták el, azon a napon, amelyet azóta világszerte az emberi jogok napjaként tartanak meg. A nyilatkozat 30 cikke pontosan meghatározza az alapvető polgári, kulturális, gazdasági, politikai és szociális jogokat, amelyeket minden embernek minden országban élveznie kell. Az Egyetemes Nyilatkozat rendelkezéseire a tudomány úgy tekint, mint amelyek a nemzetközi szokásjog súlyával rendelkeznek, mivel széles körben elfogadottak, és az államok értékelésére használják. Számos újonnan függetlenné vált ország idézte az Egyetemes Nyilatkozatot alaptörvényeinek vagy alkotmányának a rendelkezéseiben, vagy beépítette oda. Az ENSZ égisze alatt kidolgozott, legátfogóbb kötelező jellegű emberi jogi egyezmények a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya. Ezek a Közgyűlés által 1966-ban elfogadott egyezmények az Egyetemes Nyilatkozat rendelkezéseit egy lépéssel továbbviszik, lefordítva ezeket a jogokat jogilag kötelező erejűre, miközben szakértőkből álló szerződésellenőrző szervek (Treaty Bodies) felügyelik azt, hogy a részes államok betartják-e a rendelkezéseiket. Az Egyetemes Nyilatkozat, a Nemzetközi Egyezségokmányok és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának első és második fakultatív jegyzőkönyve alkotják az Emberi Jogok Nemzetközi Törvényét (International Bill of Human Rights).

Gazdasági, szociális és kulturális jogok A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (International Covenant on Economic, Social and Cultural Rights) 1976-ban lépett hatályba, és 2010 végén 160 részes állama volt. Az Egyezségokmány által támogatott és védelmezett emberi jogok közé tartozik: az igazságos és kedvező munkafeltételek mellett végzett munkához való jog jog a szociális biztonságra, a megfelelő életszínvonalra, valamint a testi és lelki egészség elérhető legmagasabb szintjére jog a művelődéshez, valamint a kulturális szabadság és a tudományos előrehaladás előnyeinek az élvezetére.

249

Az egyetemes jogok meghatározása Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata a másodok világháború vége óta az évtizedek során alkotott emberi jogi törvények átfogó rendszerének a sarokköve. Az 1. és a 2. cikke kimondja, hogy „minden emberi lény szabadon születik, és egyenlő méltósága és joga van”, továbbá a nyilatkozatban kifejtett valamennyi joghoz és szabadsághoz joga van „bármely megkülönböztetésre, nevezetesen fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra, politikai vagy bármely más véleményre, nemzeti vagy társadalmi eredetre, vagyonra, születésre vagy bármely más körülményre való tekintet nélkül”. A 3–21. cikkek a polgári és a politikai jogokat fejtik ki – amelyek minden emberi lényt megilletnek – beleértve az alábbiakat: jog az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz; mentesség a rabszolgaságtól és a szolgaságban tartástól; mentesség a kínvallatástól, avagy kegyetlen, embertelen vagy lealacsonyító büntetéstől vagy bánásmódtól; jog a törvény előtti egyenlő elismerésre; jog a bírósági jogorvoslatra; mentesség az önkényes letartóztatástól, őrizetbe vételtől és száműzetéstől; jog a méltányos és nyilvános tárgyalásra független és pártatlan bíróság előtt; az ártatlanság vélelme mindaddig, amíg a bűnösséget törvényesen megállapítják; mentesség a magánéletbe, a családi ügyekbe, a lakóhely megválasztásába vagy a levelezésébe történő önkényes beavatkozástól; mentesség a becsület vagy jó hírnév megsértéstől; jog az ilyen sértésekkel szemben a törvény védelmére; szabad mozgáshoz való jog; jog az üldözés elől más országban menedék keresésére; jog az állampolgársághoz; jog a házasságkötéshez és családalapításhoz; jog a tulajdonhoz; a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága; a vélemény és kifejezés szabadsága; jog a békés célú gyülekezésre és egyesülésre; jog a kormányzásban való részvételre és egyenlő feltételek mellett a közszolgálati állásokra. A 22–27. cikkek a gazdasági, szociális és kulturális jogokat fejtik ki – amelyekhez minden emberi lénynek joga van – beleértve az alábbiakat: jog a szociális biztonsághoz; jog a munkához; jog az egyenlő munkáért egyenlő bérhez; jog a szakszervezet alapításához és az ahhoz való csatlakozáshoz; jog a pihenéshez és a szabadidőhöz; jog az egészségnek és a jólétnek a biztosítására alkalmas életszínvonalhoz; jog a neveléshez; jog a közösség kulturális életében való részvételhez. Végezetül a 28–30. cikkek elismerik, hogy minden személynek joga van ahhoz, hogy mind a társadalmi, mind a nemzetközi viszonyok tekintetében olyan rendszer

250

uralkodjék, amelyben a jelen nyilatkozatban kinyilvánított jogok és szabadságok teljes hatállyal érvényesülhessenek; hogy ezek a jogok csak kizárólag mások jogai és szabadságai elismerésének és tiszteletben tartásának az érdekében, valamint a

demokratikus társadalom erkölcse, közrendje és általános jóléte jogos követelményeinek az érdekében vannak alávetve korlátozásnak; továbbá minden személynek vannak kötelességei azzal a közösséggel szemben, amelyikben él. Az Egyezségokmány előírja ezeknek a jogoknak a megvalósítását mindenféle megkülönböztetés nélkül. A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Bizottsága (Committee on Economic, Social and Cultural Rights – http://www2.ohchr.org/english/bodies/cescr/), amelyet 1985-ben hozott létre a Gazdasági és Szociális Tanács (ECOSOC) azért, hogy ellenőrizze: az Egyezségokmányt a részes államok megvalósítják. Ez a 18 szakértőből álló testület tanulmányozza az Egyezségokmány 16. cikkének megfelelően a részes államok által időszakonként benyújtott jelentéseket, és az érintett kormányok képviselőivel megvitatja. A Bizottság ajánlásokat tesz az államoknak jelentéseik felülvizsgálata alapján. Általános magyarázatokat is elfogad, amelyek célja az emberi jogok jelentésének és átfogó kérdéseknek a felvázolása. Jelentős kampányolás után 2008-ban fontos új előrelépés történt az egyéni panaszokkal kapcsolatban. A Közgyűlés ebben az évben egyhangúlag elfogadta az Egyezségokmány fakultatív jegyzőkönyvét, amely feljogosítja a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Bizottságát, hogy kérelmeket fogadjon és vizsgáljon meg. A fakultatív jegyzőkönyvet 2009-ben nyitották meg aláírásra, és 2010 végére 35 aláírója és 3 részes állama volt. Akkor lép hatályba, amikor 10 részes állam ratifikálja.

Polgári és politikai jogok A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (International Covenant on Civil and Political Rights) és a hozzátartozó első fakultatív jegyzőkönyv 1976-ban lépett hatályba. 2010 végére 167 részes állama volt az Egyezségokmánynak. A második fakultatív jegyzőkönyvet 1989-ben fogadták el. Az Egyezségokmány olyan jogokkal foglalkozik, mint a mozgásszabadság a törvény előtti egyenlőség jog az igazságos tárgyaláshoz és az ártatlanság vélelmére a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága a vélemény és a véleménynyilvánítás szabadsága a békés gyülekezés az egyesülés szabadsága, a közügyekben és a választásokban való részvétel és a kisebbségi jogok védelme. Megtiltja az élettől való önkényes megfosztást a kínzást, a kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmódot és büntetést a rabszolgaságot és a kényszermunkát az önkényes letartóztatást vagy fogva tartást; a magánéletbe való önkényes beavatkozást a háborús propagandát; a hátrányos megkülönböztetést és a faji vagy vallási gyűlölet hirdetését. Az Egyezségokmánynak két fakultatív jegyzőkönyve van. Az első fakultatív jegyzőkönyv (1966) panaszjogot biztosít azoknak az egyéneknek, akik azt állítják,

251

hogy az Egyezségokmányban foglalt jogok megsértésének az áldozatai; 2010 végén 113 részes állama volt. A második fakultatív jegyzőkönyv (1989) érdemi kötelezettségeket állapít meg a halálbüntetés megszüntetésére; 2010 végén 72 részes állama volt. Az Egyezségokmány létrehozott egy 18 tagú Emberi Jogi Bizottságot (Human Rights Committee http://www2.ohchr.org/English/bodies/hrc/index.htm), amely megvizsgálja a részes államok által időszakonként benyújtott jelentéseket az Egyezségokmány rendelkezéseinek a végrehajtására tett intézkedésekről. Az első fakultatív jegyzőkönyv részes államai esetében a Bizottság olyan egyénektől származó kérelmeket is fogad és megtárgyal, akik az állítják, hogy az Egyezségokmányban kinyilvánított bármely jog megsértésének az áldozatai. A Bizottság az ilyen kérelmeket zárt ülésen tárgyalja meg; valamennyi beadvány és dokumentum titkos marad. A Bizottság véleményét azonban nyilvánosságra hozza, és feltünteti a Közgyűlés számára készített éves jelentésében. A Bizottság közzéteszi az emberi jogi rendelkezések tartalmának értelmezését, mint „általános magyarázatot”, tematikus kérdésekről és munkamódszeréről.

További egyezmények Az Egyetemes Nyilatkozat volt az ihletője mintegy 80, az ENSZ-en belül elfogadott (http://www2.ohchr.org/english/law/index.htm#instruments) egyezménynek vagy nyilatkozatnak, amelyek a kérdések széles körével foglalkoznak. Ezek közül a legkorábbiak között voltak azok az egyezmények, amelyek már azután felhívták a figyelmet a népirtás bűntettére és a menekültek helyzetére, miután a világ épphogy kiemelkedett a második világháború, a holokauszt és az otthonától elszakított emberek millióinak a borzalmaiból. Ezek továbbra is időszerűek az új században. A Népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezmény (Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide, 1948) közvetlen válasz a második világháború rémtetteire. A népirtás bűntettét úgy határozza meg, mint bizonyos cselekmények elkövetése azzal a szándékkal, hogy egy nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoportot megsemmisítsenek, és arra kötelezi az államokat, hogy az állítólagos elkövetőket állítsák bíróság elé. Az egyezménynek 141 részes állama van. A Menekültek helyzetére vonatkozó egyezmény (Convention Relating to the Status of Refugees, 1951) szintén közvetlen válasz a második világháborúra, a menekültek jogait és kötelezettségeit határozza meg, nevezetesen a jogukat arra, hogy ne küldhessék őket vissza olyan országokba, ahol veszélyeztetésnek vannak kitéve. Továbbá rendelkezéseket tartalmaz mindennapi életüket illetően, beleértve jogukat a munkához, az oktatáshoz, az állami támogatáshoz és a szociális biztonsághoz, valamint jogukat az utazási dokumentumokhoz A Menekültek helyzetére vonatkozó kiegészítő jegyzőkönyv (Protocol Relating to the Status of Refugees, 1967) biztosítja az egyezmény egyetemes alkalmazását, amelyet eredetileg a második világháború menekültjei számára terveztek. Az Egyezménynek és a jegyzőkönyvnek 2010 végén 147 részes állama volt.

252

Az ENSZ Demokrácia Alapja Az ENSZ Alapokmánya rávilágít a demokrácia és a demokratikus értékek fontosságára. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata és számos azt követő nyilatkozat, egyezmény és az Egyezségokmány kifejezi az ENSZ jövőképét és elkötelezettségét ezek mellett az értékek mellett. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában a részes államok kötelezettséget vállalnak a választások, a szólásszabadság, az egyesülés és a gyülekezés, továbbá az egyéb demokratikus elvek tiszteletben tartására. A világ különböző részein végbement alapvető változások a demokráciát az 1990-es évek kulcskérdésévé tették. Az ENSZ-rendszer fokozta az operatív tevékenységét a demokratizálás támogatása terén, és 1992-ben létrehozta a Választási Segítségnyújtási Osztályát. 2000-ben az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) a demokratikus kormányzást a fejlesztési együttműködési programjának középpontjába helyezte. E folyamat következményeként Kofi Annan főtitkár 2005-ben létrehozta az ENSZ Demokrácia Alapját (www.un.org/democracyfund). Célja a demokrácia előmozdítása világszerte olyan projektek támogatásával, amelyek megszilárdítják és megerősítik a demokratikus intézményeket, és elősegítik a demokratikus kormányzást. Ezek kiegészítik az ENSZ erőfeszítéseit a választások, az emberi jogok, a civil társadalom támogatása, a pluralisztikus média és a jogrend terén. Az Alap nem támogat semmilyen egyedi demokráciamodellt. Sokkal inkább a 2005. évi Világcsúcs záródokumentumában kifejezett nézetet tükrözi, hogy „a demokrácia egyetemes érték, amely az emberek szabadon kifejezett akaratán alapszik, hogy meghatározzák saját politikai, gazdasági, szociális és kulturális rendszerüket, továbbá teljes részvételüket életük minden vonatkozásában”. A nemzetközi egyezségokmányokhoz hasonlóan hét egyéb úgynevezett alapvető nemzetközi emberi jogi megállapodás részes államok általi teljesítését ellenőrzik. (http://www2.ohchr.org/english/law/index.htm#core) A következő megállapodások mindegyikénél létrehoztak egy szakértőkből álló bizottságot – amelyre „szerződésellenőrző szervként” (treaty body) hivatkoznak – ez ellenőrzi, hogy a részes államok végrehajtják-e a megállapodás előírásait. E megállapodások némelyikét kiegészíti egy fakultatív jegyzőkönyv, amely speciális problémákkal foglalkozik, beleértve az egyéneknek a lehetőségét arra, hogy panaszt tegyenek, ha véleményük szerint az emberi jogok megsértésének az áldozatai lettek. A Faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló nemzetközi egyezményt (International Convention on the Elimination of All Forms of Racial Discrimination, 1966) 174 részes állam fogadta el. Abból az előfeltételezésből kiindulva, hogy a faji különbözőségen alapuló bármely faji felsőbbrendűségi politika nem igazolható, tudományosan téves, továbbá erkölcsileg és jogilag is elítélendő, meghatározza a „faji megkülönböztetést”, és arra kötelezi a részes államokat, hogy foganatosítsanak intézkedéseket mind a jogrendszerben, mind a

253

gyakorlatban az ilyen megkülönböztetés megszüntetésére. Az egyezmény alapján létrehoztak egy szerződésellenőrző szervet – a Faji Megkülönböztetés Kiküszöbölésével Foglalkozó Bizottságot (Committee on the Elimination of Racial Discrimination) –, amely megvizsgálja a részes államok jelentéseit, és az egyénektől származó, az egyezmény állítólagos megsértésére vonatkozó panaszokat, amennyiben az illető állam elfogadta az egyezménynek ezt a fakultatív eljárását. A Nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló egyezmény (Convention on the Elimination of All Forms of Discrimination against Women, 1979) 186 részes állammal biztosítja a nők törvény előtti egyenlőségét, és intézkedéseket határoz meg a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés megszüntetésére, a politikai és a közélet, az állampolgárság, az oktatás, a foglalkoztatottság, az egészségügy, a házasság és a család tekintetében. A Nőkkel Szembeni Hátrányos Megkülönböztetés Kiküszöbölésével Foglalkozó Bizottság (Committee on the Elimination of Discrimination against Women) az a szerződés-ellenőrző szerv, amely megvizsgálja a részes államok jelentéseit. Az egyezmény 100 részes állammal rendelkező fakultatív jegyzőkönyve (1999) lehetővé teszi, hogy az egyének jogsértésről panaszt nyújtsanak be a Bizottsághoz, és felhatalmazza a Bizottságot arra, hogy vizsgálatot folytasson, ha az információk az egyezmény súlyos és szisztematikus megsértését jelzik. Az Egyezmény a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés ellen (Convention Against Torture and Other Inhuman or Degrading Treatment or Punishment, 1984) 147 részes állammal rendelkezik. A kínzást nemzetközi bűncselekményként határozza meg, a részes államokat felelősnek tartja a kínzás megelőzéséért, és megköveteli, hogy az elkövetőket büntessék meg. Semmilyen kivételes körülményre nem lehet hivatkozni a kínzás igazolására, és a kínzó sem védekezhet azzal, hogy parancs alapján cselekedett. Az egyezmény szerződés-ellenőrző szerve, a Kínzásellenes Bizottság (Committee against Torture). Megvizsgálja a részes államok jelentéseit, olyan egyénektől származó kérelmeket fogad és vizsgál meg, akiknek az állama elfogadta ezt az eljárást, továbbá nyomozásokat kezdeményezhet azokban az országokban, ahol meggyőződése szerint a kínzás súlyos és rendszeres. Az Egyezmény fakultatív jegyzőkönyve (2002) hozta létre a Kínzás Megelőzésével Foglalkozó Albizottságot (Subcommittee on Prevention of Torture), emellett lehetővé teszi az országokon belüli fogvatartási helyek vizsgálatát. A jegyzőkönyv gondoskodik a nemzeti megelőző eljárások létrehozásáról is. 57 részes állama van. Az Egyezmény a gyermek jogairól (Convention on the Rights of the Child, 1989) elismeri a gyermekek különleges sebezhetőségét. A gyermekek számára átfogó védelmet hoz létre az emberi jogok valamennyi kategóriájára vonatkozóan. Az egyezmény garantálja a diszkriminációtól való mentességet, és elismeri, hogy minden cselekményt a gyermek mindenekfelett álló érdeke kell, hogy vezéreljen. Sajátos figyelmet fordít a menekült, valamint a kisebbségekhez tartozó gyermekekre. A részes államoknak garanciát kell nyújtaniuk a gyermekek életben maradására,

254

fejlődésére, védelmére és részvételére a rájuk vonatkozó ügyek eldöntésében. Az egyezmény a legszélesebb körben ratifikált szerződés, 193 részes állammal. Az egyezmény alapján létrehozott Gyermek Jogainak Bizottsága (Committee on the Rights of the Child) felügyeli az egyezmény végrehajtását, és megvizsgálja a részes államok által benyújtott jelentéseket. Az egyezménynek két fakultatív jegyzőkönyve van, az egyik a gyermekek fegyveres összeütközésekben való részvételére vonatkozik, a másik a gyermekkereskedelemre, a gyermekprostitúcióra és a gyermekpornográfiára. A Migráns munkavállalók és családtagjaik jogainak a védelméről szóló nemzetközi egyezmény (International Convention on the Protection of the Rights of All Migrant Workers and Members of Their Families, 1990) alapvető jogokat, valamint intézkedéseket határoz meg – az akár dokumentált, akár nem dokumentált – migráns munkavállalók védelmére a migráció teljes folyamatában. 2003-ban lépett hatályba, 44 részes állama van, szerződés-ellenőrző szerve a Migráns Munkavállalók Bizottsága (Committee on Migrant Workers). A Fogyatékossággal élő személyek jogaira vonatkozó egyezmény (Convention on the Rights of Persons with Disabilities, 2006) törvényen kívül helyezi a világon fogyatékossággal élő személyek elleni diszkriminációt az élet minden területén, beleértve a foglalkoztatást, az oktatást, az egészségügyi szolgáltatásokat, a szállítást és az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést. 2008-ban lépett hatályba, 2010 végén 96 részes állama volt. Szerződés-ellenőrző szerve a Fogyatékossággal Élő Személyek Jogaival Foglalkozó Bizottság (Committee on Rights of Persons with Disabilities). Az egyezmény fakultatív jegyzőkönyve lehetővé teszi, hogy az egyének a Bizottsághoz forduljanak, ha valamennyi nemzeti lehetőséget kimerítettek. A fakultatív jegyzőkönyvnek 2010 végén 60 részese volt. Az Erőszak következtében eltűnt valamennyi személy védelméről szóló nemzetközi egyezmény (International Convention for the Protection of All Persons from Enforced Disapearance, 2006) megtiltja az erőszakos eltüntetés gyakorlatát, és felkéri a részes államokat, hogy nyilvánítsák azt a jogszabály alapján bűncselekménnyé. Megerősíti az áldozatok és családjuk jogát arra, hogy megismerjék az ilyen eltüntetések körülményeit és az eltűnt személy sorsát, valamint jóvátételt követelhessenek. 2010-ben lépett hatályba, és ennek az évnek a végén 21 részes állama volt. Az Egyetemes Nyilatkozat és más ENSZ-okmányok számos olyan regionális egyezmény elfogadását ösztönözték, mint az Emberi jogok európai egyezménye (European Convention on Human Rights), az Emberi jogok amerikai egyezménye (American Convention on Human Rights) és az Emberek és népek jogainak afrikai kartája (African Charter of Human and Peoples’ Rights).

255

Egyéb szabályok Ezek mellett a szerződések mellett az ENSZ számos más, az emberi jogok védelmére vonatkozó előírást és szabályt fogadott el. Ezek a „nyilatkozatok”, „magatartási szabályok”, „elvek” stb. nem olyan megállapodások, amelyeknek az államok részeseivé válhatnak, ám jelentős hatással bírnak, nem kevésbé azért, mert rendszerint az államok ezeket nagy gondossággal fogalmazták meg, és konszenzussal fogadták. A legfontosabbak közül néhány a következő: A Valláson és meggyőződésen alapuló intolerancia és megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló nyilatkozat (Declaration on the Elimination of All Forms of Intolerance and of Discrimination Based on Religion and Belief, 1981) megerősíti mindenkinek a gondolat-, a lelkiismeret- és a vallásszabadsághoz való jogát, valamint azt a jogot, hogy vallási vagy más meggyőződésen alapuló megkülönböztetésnek nem lehet az alanya. A Fejlődéshez való jogról szóló nyilatkozat (Declaration on the Right to Development, 1986) megállapította, hogy ez a jog „elidegeníthetetlen emberi jog, amelynél fogva minden egyes személynek és minden népnek joga van arra, hogy tevőlegesen részt vegyen a fejlődésben, és élvezze a gazdasági, szociális, kulturális és politikai fejlődést, amelyben valamennyi emberi jog és alapvető szabadság teljes egészében megvalósítható”. Hozzáteszi, hogy „a fejlődésre vonatkozóan az egyenlő esély mind a nemzeteknek, mind az egyéneknek a kiváltsága”. A Nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló nyilatkozat (Declaration on the Rights of Persons Belonging to National or Ethnic, Religious and Linguistic Minorities, 1992) kinyilvánítja a kisebbségek jogát saját kultúrájuk élvezetére; saját vallásuk megtartására és gyakorlására; saját nyelvük használatára és bármely ország elhagyására, beleértve sajátjukat is, továbbá a saját országukba való visszatérésre. A nyilatkozat intézkedések megtételét írja elő az államok számára ezeknek a jogoknak a támogatása és védelme érdekében. Az Emberi jogok védelmezőiről szóló nyilatkozat (Declaration on Human Rights Defenders, 1998) célja az emberi jogi aktivisták munkájának elismerése, támogatása és védelme az egész világon. Nagy gondossággal őrzi mindenki jogát arra – egyénileg vagy másokkal társulva –, hogy támogassák és küzdjenek az emberi jogok védelméért nemzeti és nemzetközi szinten, valamint részt vegyenek békés cselekedetekben az emberi jogok megsértése ellen. Az államoknak minden szükséges intézkedést meg kell tenniük, hogy megvédjék az emberi jogok védelmezőit bármilyen erőszak, fenyegetés, megtorlás, kényszer és egyéb önkényes cselekedet ellen. Az Őshonos népek jogairól szóló nyilatkozat (Declaration on the Rights of Indigenous Peoples, 2007) megállapítja az őshonos népek egyéni és kollektív jogait, valamint a kultúrához, a személyazonossághoz, a nyelvhez, a foglalkoztatáshoz, az egészséghez, az oktatáshoz és egyéb előnyökhöz fűződő jogaikat. Hangsúlyozza az őshonos népek jogát arra,

256

hogy fenntartsák és megerősítsék intézményeiket, kultúrájukat és hagyományaikat, valamint fejlődési modelljeiket. Megtiltja az ellenük irányuló diszkriminációt, és támogatja részvételüket a közügyekben. Más fontos, nem megállapodásjellegű előírások közé tartozik az fogvatartottakkal való bánásmódra vonatkozó általános minimumszabályok (Standard Minimal Rules for the Treatement of Prisoners, 1957), a bíróságok függetlenségének alapelvei (Basic Principles on the Independence of the Judiciary, 1985), az ügyvédek szerepére vonatkozó alapelvek (Basic Principles on the Role of Lawyers, 1990) és a letartóztatás vagy a bebörtönzés bármely formája alatt álló valamennyi személy védelmére vonatkozó alapelvek (Body of Principles for the Protection of All Persons under Any Form of Detention or Imprisonment, 1988), számos egyéb mellett.

Az emberi jogi mechanizmusok Emberi Jogi Tanács Az Emberi Jogi Tanács (www.ohchr.org/english/bodies/hrcouncil) az ENSZ emberi jogok és alapvető szabadságok összességének előmozdításáért és védelméért felelős fő kormányközi testülete. A Közgyűlés 2006-ban hozta létre, hogy felváltsa a 60 éves Emberi Jogok Bizottságát (Commission on Human Rights). A Tanács az emberi jogok megsértésével foglalkozik, és megfelelő ajánlásokat tesz. Reagál az emberi jogi vészhelyzetekre, azon dolgozik, hogy megakadályozza a visszaéléseket, általános politikai iránymutatást ad, új nemzetközi normákat dolgoz ki, világszerte ellenőrzi az emberi jogok betartását, és segíti az államokat az emberi jogi kötelezettségeik teljesítésében. Olyan nemzetközi fórum, amelyben az államok (tagok és megfigyelők), a kormányközi szervezetek, a nemzeti emberi jogi intézmények és az NGO-k hangot adhatnak az emberi jogi kérdésekkel kapcsolatos aggályaiknak. A Tanács 47 tagját közvetlenül és egyénenként titkos szavazással az ENSZ Közgyűlés 193 tagjának a többsége választja meg. Hároméves, megújítható ciklusban szolgálnak, és két egymás után következő ciklus után azonnal nem választhatók újra. A tagság a méltányos földrajzi eloszláson alapul. Tizenhárom helyet kap külön-külön az afrikai államok csoportja és az ázsiai államok csoportja; nyolcat a latin-amerikai és a karibi államok; hetet a nyugat-európai és az egyéb államok és hatot a kelet-európai államok. Valamennyi taggal szemben követelmény, hogy megfeleljen az emberi jogok előmozdításával és védelmével kapcsolatos legmagasabb elvárásoknak, és teljes mértékben együttműködjön a Tanáccsal. Az ENSZ-nek mind a 193 tagállamával együtt alá vannak vetve univerzális időszakos felülvizsgálatnak annak biztosítása érdekében, hogy maguk is megfeleljenek azoknak az elvárásoknak, amelyek érvényesítésére törekednek. Tagságuk az emberi jogok súlyos és szisztematikus megsértése miatt felfüggeszthető a Közgyűlés tagjainak kétharmados többségi szavazatával.

257

Különleges jelentéstevők és munkacsoportok Az emberi jogi különleges jelentéstevők (special repporteurs) és munkacsoportok az emberi jogok védelmének frontvonalában vannak. A „különleges eljárásoknak” (special procedures) (http://www.ohchr.org/EN/HRBodies/SP/Pages/Welcomepage.aspx) nevezett tevékenység keretében megvizsgálják a jogsértéseket, illetve beavatkoznak az egyedi esetekben és a vészhelyzetekben. Az emberi jogi szakértők függetlenek. Személyes minőségben szolgálnak maximum hat évig, és nem kapnak fizetést. Az ilyen szakértők száma folyamatosan nőtt az évek során. 2010 végén 31 tematikus és nyolc országspecifikus különleges eljárási megbízatás volt. Az Emberi Jogi Tanácsnak és a Közgyűlésnek szóló jelentések készítése során ezek a szakértők valamennyi megbízható forrást felhasználnak, beleértve az egyéni panaszokat és az NGO-któl származó információkat. „Sürgős cselekvéssel járó eljárásokat” (urgent-action procedures) is kezdeményezhetnek, hogy fellépjenek a kormányoknál a legmagasabb szinten. Vizsgálódásaik jelentős részét a terepen végzik, ahol mind a hatóságokkal, mind az áldozatokkal találkoznak, és helyszíni bizonyítékokat gyűjtenek. Jelentéseiket nyilvánosságra hozzák, így segítve a jogsértések publicitásának biztosítását és a kormányok emberi jogok védelmével kapcsolatos felelősségének hangsúlyosabbá tételét. Ezek a szakértők megvizsgálják, ellenőrzik és nyilvános jelentést készítenek meghatározott országokban az emberi jogok helyzetéről vagy az emberi jogok világszerte tapasztalható súlyos megsértéseiről. Országspecifikus különleges jelentéstevők, független szakértők és képviselők jelenleg a következő országokról jelentenek: Burundi, Kambodzsa, Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, Haiti, Mianmar, az 1967 óta megszállt palesztin területek, Szomália és Szudán. Tematikus különleges jelentéstevők, képviselők és munkacsoportok jelenleg a következőkről jelentenek: megfelelő lakhatás, afrikai származású személyek, önkényes fogva tartás, gyermekkereskedelem, kulturális jogok, oktatás, az emberek erőszakos és akaratukkal ellentétes eltüntetése, önkényes kivégzések, mélyszegénység, élelemhez való jog, a külföldi adósság hatása az emberi jogokra, vélemény- és szólásszabadság, a vallás és a hit szabadsága, fizikai és mentális egészség, az emberi jogok védelmezői (human rights defenders), az igazságszolgáltatás függetlensége, őshonos népek, belső menekültek, zsoldosok, migránsok, kisebbségi kérdések, rasszizmus és faji megkülönböztetés, rabszolgaság, szolidaritás és emberi jogok, terrorizmus, kínzás, mérgező és veszélyes termékek és hulladékok illegális szállítása és elhelyezése, emberkereskedelem, transznacionális vállalatok, víz és köztisztaság, valamint a nőkkel szembeni erőszak. A Tanács egész évben rendszeresen ülésezik. Legalább három ülésszakot tart évente, összességében legalább tíz hétig. Egy tagállam bármikor kérheti rendkívüli ülésszak összehívását, ha a Tanács tagjainak egyharmada ezt támogatja. 2010-

258

ben két rendkívüli ülésszakot tartottak a súlyos januári földrengést követő haiti helyreállítási folyamat támogatása, valamint a novemberi elnökválasztások után kibontakozott elefántcsontparti emberi jogi helyzet megvitatása érdekében. Az Emberi Jogi Tanács leginkább innovatív vonása az univerzális időszakos felülvizsgálat. Ez az egyedülálló mechanizmus mind a 193 ENSZtagállam emberi jogi helyzetének felülvizsgálatát jelenti, amelyre négyévente egyszer kerül sor. A Tanács égisze alatt végzett felülvizsgálat az adott állam által vezérelt, együttműködésen alapuló eljárás, amely minden egyes állam számára alkalmat biztosít arra, hogy bemutassa, milyen intézkedéseket tett, és milyen kihívások elé néz az országban fennálló emberi jogi helyzet javítása és a nemzetközi kötelezettségeinek a teljesítése során. A felülvizsgálatot úgy alakították ki, hogy univerzális és egyenlő bánásmódot biztosítson minden országnak. A Tanács a szakértők és a munkacsoportok széles körének függetlenségére és szakértelmére támaszkodhat. Tényfeltáró missziókat létesíthet az emberi jogok állítólagos megsértéseinek a kivizsgálására, segítséget nyújthat az államoknak, párbeszédet folytathat a kormányokkal a szükséges javító intézkedések megtételéről, és elítélheti a visszaéléseket. Panasztételi eljárásának keretében foglalkozhat az emberi jogok súlyos és szisztematikus megsértéseivel az egyének, a csoportok vagy az NGO-k kezdeményezése nyomán. Az Emberi Jogi Tanács munkáját egy Tanácsadó Bizottság is támogatja. A 18 szakértőből álló bizottság a Tanács szellemi központjaként szolgál, és olyan emberi jogi kérdésekben nyújt szakértelmet és tanácsot, mint az eltűnt személyek, az élelemhez való jog, a leprával kapcsolatos diszkrimináció, továbbá az emberi jogi oktatás és képzés. Feladatai végrehajtásában a Bizottság együttműködik a kormányokkal, a kormányközi szervezetekkel, a nemzeti emberi jogi intézményekkel, az NGO-kkal és a civil társadalom egyéb szerveződéseivel.

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa Az ENSZ emberi jogi főbiztosa elsődleges felelősséget visel az ENSZ emberi jogi tevékenységének a területén. A négy évre kinevezett főbiztosnak számos feladata van, így például: valamennyi emberi jog hatékony élvezetének támogatása és védelme; a nemzetközi emberi jogi együttműködés támogatása; az emberi jogokat érintő cselekvések ösztönzése és összehangolása az ENSZ rendszerén belül; az új emberi jogi előírások kialakításának az elősegítése, valamint az emberi jogi szerződések ratifikálásának az előmozdítása. A főbiztosnak ugyancsak feladata az, hogy az emberi jogok súlyos megsértésére választ adjanak, és megtegyék a megelőző intézkedéseket. A főtitkár irányítása és ellenőrzése alatt a főbiztos jelentést készít az Emberi Jogi Tanácsnak és a Közgyűlésnek. Azért, hogy biztosítsa az emberi jogok tiszteletben tartását és megsértések a megelőzését, a főbiztos párbeszédet folytat a kormányokkal. Az ENSZ rendszerén belül a főbiztos azon munkálkodik, hogy erősítse és egyszerűsítse az ENSZ emberi jogi mechanizmusait, hogy azok minél hatékonyabbak és eredményesebbek legyenek. Az Emberi Jogi Főbiztosság (Office of the High Commissioner for Human Rights – OHCHR – www.ohchr.org) az ENSZ emberi jogokkal kapcsolatos tevékenységének a központja. Az Emberi Jogi Tanács, a szerződés-ellenőrző szervek (szakértői bizottságok az egyezmények betartásának a felügyeletére) és

259

az egyéb ENSZ emberi jogi szervek titkárságaként is szolgál. A terepen is végez emberi jogi tevékenységet, továbbá tanácsadással szolgál, és technikai segítséget is nyújt. A rendes költségvetésén kívül a hivatal némelyik tevékenységét költségvetésen kívüli forrásokból finanszírozza. Az elmúlt években a főbiztos konkrét lépéseket tett az emberi jogokkal foglalkozó egyéb ENSZ-testületekkel való együttműködés és koordináció intézményesítésére, ideértve az ENSZ Gyermekalapját (UNICEF), az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetét (UNESCO), az ENSZ Fejlesztési Programját (UNDP), az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát (UNHCR) és az ENSZ-önkénteseket (UNV). Hasonlóképp a Főbiztosság a béke és a biztonság területén szorosan együttműködik az ENSZ Titkárság megfelelő főosztályaival. A Főbiztosság tagja az Intézményközi Állandó Bizottságnak is (Inter-Agency Standing Committee – IASC), amely a humanitárius vészhelyzetekre adott nemzetközi válaszokat felügyeli.

Az emberi jogok előmozdítása és védelme Az ENSZ az emberi jogok előmozdítása és védelme terén végzett tevékenységének jelentősége és terjedelme folyamatosan nő. A Szervezet központi feladata változatlan: annak biztosítása, hogy az „Egyesült Nemzetek népei” – akiknek a nevében az Alapokmányt írták – emberi méltóságát teljes mértékben tiszteletben tartsák. Az ENSZ számára az oktatás alapvető emberi jog, és az egyik leghatékonyabb eszköz az emberi jogok előmozdítására. Az emberi jogi oktatásnak, akár hivatalos, akár nem hivatalos keretek között, az a célja, hogy innovatív oktatási módszereken, az ismeretek terjesztésén és a hozzáállás megváltoztatásán keresztül előmozdítsa az emberi jogok univerzális kultúráját. Az ENSZ Emberi Jogok Oktatásának Évtizedében (1995–2004) például különös erőfeszítéseket tettek a globális tudatosság fokozására és az emberi jogok egyetemes kultúrájának az előmozdítására. Az évtized számos országot az emberi jogi oktatás támogatására késztetett, a téma iskolai tananyagba történő felvételével és nemzeti cselekvési tervek elfogadásával. A nemzetközi mechanizmusok révén az ENSZ számos területen működik: Globális lelkiismeretként: irányt ad az elfogadható nemzeti magatartással kapcsolatos nemzetközi előírások kialakításához. A nemzetközi közösség figyelmét olyan gyakorlatokra irányítja, amelyek ezen előírások aláásásával fenyegetnek. A Közgyűlés nyilatkozatok és egyezmények széles körével hangsúlyozta az emberi jogi elvek egyetemességét. Jogalkotóként: lendületet ad a nemzetközi jog példa nélkül álló kodifikálásának. A nők, a gyermekek, a rabok, a fogvatartottak és a szellemi fogyatékossággal élő személyek emberi jogai, valamint az olyan jogsértések, mint a népirtás, a faji megkülönböztetés és a kínzás, immár a nemzetközi jog fontos elemei, noha az korábban szinte kizárólag az államok közötti kapcsolatokra koncentrált. Ellenőrként: központi szerepet játszott annak biztosításában, hogy az emberi jogokat ne csak definiálják, hanem meg is védjék. A Polgári és Politikai Jogok, valamint a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok

260

Nemzetközi Egyezségokmánya (1966) a legkorábbi példák azokra a szerződésekre, amelyek nemzetközi testületeket hatalmaznak fel annak ellenőrzésére, hogy az államok mennyiben teljesítik kötelezettségeiket. A szerződés-ellenőrző szervek és az Emberi Jogi Tanács különleges jelentéstevői és munkacsoportjainak mindegyike rendelkezik olyan eljárásokkal és mechanizmusokkal, amelyek segítségével ellenőrizhetik a nemzetközi előírások betartását, és kivizsgálhatják az állítólagos jogsértéseket. Eseti döntéseik olyan erkölcsi súllyal bírnak, amelynek kevés kormány képes ellenszegülni. Idegközpontként: az OHCHR bejelentéseket kap csoportoktól és egyénektől az emberi jogaik megsértésére hivatkozva. Évente több mint 100 000 panasz érkezik. Az OHCHR ezeket a bejelentéseket továbbítja a megfelelő ENSZ-szervekhez és -mechanizmusokhoz, figyelembe véve az egyezmények és a határozatok által létrehozott végrehajtási eljárásokat. A sürgős beavatkozásra vonatkozó kéréseket az OHCHR-hez faxon (41-22917-9008) és e-mailen ([email protected]) is el lehet juttatni. Védelmezőként: amikor egy jelentéstevő vagy egy munkacsoport elnöke arról értesül, hogy az emberi jogok súlyos megsértése – például a kínzás vagy küszöbön álló önkényes kivégzés – fog megtörténni, sürgős üzenetet küldhet az érintett államnak az ügy tisztázását és garanciát kérve arra, hogy az állítólagos áldozat jogait védelemben fogják részesíteni. Kutatóként: az emberi jogi jogalkotás fejlesztéséhez és alkalmazásához nélkülözhetetlen adatokat gyűjtenek. Az ENSZ-testületek kérésére az OHCHR által készített tanulmányok és jelentések utat mutatnak az új politikák, gyakorlatok és intézmények felé az emberi jogok tiszteletben tartásának fokozásához. Fellebbviteli fórumként: a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának első fakultatív jegyzőkönyve, valamint a Faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló nemzetközi egyezmény, a Kínzás elleni egyezmény, a Nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló egyezmény fakultatív jegyzőkönyve, a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény fakultatív jegyzőkönyve és a Személyek erőszakos eltüntetés elleni védelméről szóló nemzetközi egyezmény értelmében az egyének panasszal fordulhatnak olyan államok ellen, amelyek elfogadták az adott eljárásokat, miután minden rendelkezésre álló belső jogorvoslati lehetőséget kimerítettek. A jövőben ugyanez a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya fakultatív jegyzőkönyvének hatálybalépése nyomán is lehetséges lesz. Tárgyalások folynak a Gyermek jogairól szóló egyezmény fakultatív jegyzőkönyvéről is. Ezek mellett az Emberi Jogi Tanács speciális eljárásai foglalkoznak az NGO-k vagy az egyének által évente beadott panaszok sokaságával. Tényfeltáróként: az Emberi Jogi Tanácsnak léteznek mechanizmusai bizonyos típusú visszaélések előfordulásának, valamint egy adott országban zajló jogsértéseknek a kivizsgálására és jelentésére. Ezzel a politikailag érzékeny, humanitárius és gyakran veszélyes feladattal a különleges jelentéstevőket, a képviselőket vagy a munkacsoportokat bízzák meg. Tényeket gyűjtenek, kapcsolatot tartanak a helyi csoportokkal

261

és a kormányzati szervekkel, helyszíni látogatásokat tesznek, ha ezt a kormányok engedélyezik, illetve ajánlásokat tesznek arra, hogy az emberi jogok tiszteletben tartását hogyan lehetne megerősíteni. Diszkrét diplomataként: a főtitkár és az ENSZ emberi jogi főbiztosa bizalmas formában felvethet olyan emberi jogi aggályokat a tagállamoknak, mint a foglyok szabadon bocsátása vagy a halálbüntetések megváltoztatása. Az Emberi Jogi Tanács felkérheti a főtitkárt, hogy lépjen fel, vagy küldjön szakértőt egy adott emberi jogi helyzet kivizsgálására a kirívó jogsértések megelőzésére. A főtitkár a csendes diplomáciát is alkalmazhatja „jószolgálati” tevékenységének gyakorlása során, hogy ekként juttassa kifejezésre az ENSZ megalapozott aggályait, és vessen gátat a visszaéléseknek.

A fejlődéshez való jog A fejlődés egyenlő esélyének elve mélyen gyökerezik az ENSZ Alapokmányában és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában. A Közgyűlés által 1986-ban elfogadott Nyilatkozat a fejlődéshez való jogról fordulópontot jelentett, hiszen a fejlődést elidegeníthetetlen emberi joggá nyilvánította, amelynek értelmében minden személynek és minden népnek joga van arra, hogy a gazdasági, szociális, kulturális és politikai fejlődés részese legyen, ahhoz hozzájáruljon, és azt élvezze. Az 1993. évi Második Emberi Jogi Világkonferencián elfogadott Bécsi nyilatkozat és cselekvési program szintén kiemelte a fejődéshez való jogot, amelyet az ENSZ más jelentős csúcstalálkozóin és konferenciáin létrejött dokumentumokban is felidéztek, beleértve a 2000. évi Millenniumi nyilatkozatot is. 1998-ban az Emberi Jogok Bizottsága munkacsoportot hozott létre, hogy ellenőrizze az előrehaladást, elemezze az akadályokat, és dolgozzon ki stratégiákat a fejlődéshez való jog megvalósítására.

Az élelemhez való jog Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO – www.fao.org) különös hangsúlyt fektet az élelemhez való jogra. E jog előmozdítására a FAO Tanácsa 2004-ben elfogadta a Megfelelő élelemhez való jog nemzeti élelmiszerbiztonság keretében történő fokozatos megvalósításának önkéntes irányelveit. Az „Élelemhez való jog irányelvei” mindazoknak a tevékenységeknek a teljes körét lefedik, amelyeket a kormányok figyelembe vehetnek egy olyan környezet kialakításakor, amely lehetővé teszi, hogy az emberek méltósággal táplálkozhassanak, és biztonsági hálót hozzanak létre azok számára, akik erre nem képesek. Intézkedéseket is ajánlanak a kormányok számonkérhetőségének az erősítésére, továbbá támogatják az emberi jogi dimenzió integrálását az élelmiszerrel és a mezőgazdasággal foglalkozó szervek munkájába.

A munkával kapcsolatos jogok A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO – www.ilo.org) az ENSZ szakosított intézménye, amelynek feladata a munkával kapcsolatos jogok meghatározása és védelme.

262

Technikai együttműködési program Mivel az emberi jogok akkor részesülnek a legjobb védelemben, ha a helyi kultúrában gyökereznek, az ENSZ fokozta erőfeszítéseit ezeknek a jogoknak az előmozdítása és védelme érdekében, nemzeti és helyi szinten egyaránt. A nemzetközi emberi jogi normákat kizárólag akkor lehet alkalmazni, ha a nemzeti jogszabályokba be vannak építve, és a nemzeti intézmények támogatják őket. Nemzeti szinten még mindig számos akadály korlátozza az emberi jogok univerzális élvezetét. Egyes tagállamok nem rendelkeznek olyan infrastruktúrával, amely lehetővé tenné, hogy a polgáraik jogait hatékonyan előmozdítsák és védelmezzék. Ez különösen igaz azokra az országokra, amelyek éppen tragikus polgárháborúkból vagy humanitárius válságokból állnak talpra. Az ENSZ kormányoknak biztosított tanácsadási szolgálatának és technikai együttműködési programjainak az a célja, hogy támogassák a demokráciát, a fejlődést és az emberi jogokat, továbbá erősítsék az államok képességét ezeknek a jogoknak az előmozdítására a jogszabályok és a gyakorlat szintjén. Az Emberi Jogi Főbiztosság által felügyelt Emberi Jogi Technikai Együttműködési Program számos ilyen projektet gondoz. A programot elsősorban hozzájárulásokból, az Emberi Jogok Területén Folytatott Technikai Együttműködés Önkéntes Alapjából finanszírozzák (http://www2.ohchr.org/english/about/funds/coop/). A program ösztönzi a nemzetközi emberi jogi okmányok ratifikálását, és támogatja ezek végrehajtását. Négy központi területre összpontosít: igazságszolgáltatás; emberi jogi oktatás; nemzeti intézmények és nemzeti akciótervek. Különös figyelmet fordít a gazdasági, szociális és kulturális jogokra; a fejlődéshez való jogra; a rasszizmusra; az őshonos népek jogaira; a nő- és gyermekkereskedelemre; a nők emberi jogaira és a gyermek jogaira. Az OHCHR regionális stratégiákat is kidolgozott a kormányközi együttműködés előmozdítására, a tapasztalatok megosztására, valamint a közös politikák és programok kialakítására. Az OHCHR regionális irodái erőforrásközpontokként szolgálnak, az országos szintű igényekre válaszolva. Az ENSZ reformprogramjával összhangban, amely az emberi jogokat az ENSZrendszer tevékenységeinek valamennyi elemét átszövő tényezőnek tekinti, az OHCHR támogatja az emberi jogi elvárások integrációját az értékelésbe és a tervezésbe, valamint a politika és a módszertan alakításába. A háromoldalú Nemzetközi Munkaügyi Konferenciája (International Labour Conference) – amely a kormányok, a munkaadók és a munkavállalók képviselőiből áll – 2010 decemberéig 188 egyezményt és 200 ajánlást fogadott el a munka világának minden területén, ezek alkotják a nemzetközi munkajog rendszerét. A testület ajánlásai iránymutatással szolgálnak a politika, a jogalkotás és a gyakorlat terén, míg az egyezményei kötelező erővel bírnak az őket ratifikáló államok számára. Olyan ügyekben fogadtak el egyezményeket és ajánlásokat, mint a munkaügyi igazgatás, az ipari kapcsolatok, a foglalkoztatáspolitika, a munkakörülmények, a társadalombiztosítás, a munkahelyi biztonság és az

263

egészségvédelem. Ezek némelyikének az a célja, hogy biztosítsák az emberi jogokat a munkahelyen, míg mások olyan kérdésekkel foglalkoznak, mint a nők és a gyermekek foglalkoztatása, vagy olyan különleges kategóriákat érintenek, mint a vendégmunkások és a fogyatékossággal élő személyek (lásd http://www.ilo.org/dyn/normlex/en/f?p=1000:1:1761684959571715). Az ILO felügyeleti eljárása, amely az egyezmények jogszabályi és gyakorlati alkalmazásának biztosítására hivatott, független szakértők objektív értékelésén, valamint az egyes esetek háromoldalú ILO-testületek által végzett vizsgálatán alapul. Létezik egy különleges eljárás is az egyesülési szabadság megsértésére vonatkozó panaszok kivizsgálására (lásd www.ilo.org/global/What_we_do/InternationalLabourStandards/lang-en/index.htm). Az ILO számos, mérföldkőnek számító egyezményt alkotott, például a következőket: A kényszermunkáról (1930): megköveteli a kényszer- vagy kötelező munka valamennyi formájának a megszüntetését. Az egyesülés szabadságáról és a szervezkedési jog védelméről (1948): megteremti a munkavállalók és munkáltatók jogát arra, hogy előzetes felhatalmazás nélkül szervezeteket alakítsanak, és azokhoz csatlakozzanak; garanciákat fektet le az ilyen szervezetek szabad működésére. A szervezkedési jogról és a kollektív szerződésről (1949): gondoskodik a szakszervezettel szembeni megkülönböztetés elleni védelemről, a munkavállalók és a munkáltatók szervezeteinek a védelméről, valamint a kollektív szerződést támogató intézkedésekről. Az egyenlő bérezésről (1951): egyenlő értékű munka esetén egyenlő bért és juttatást ír elő. A megkülönböztetésről (1958): olyan nemzeti politikát ír elő, amely előmozdítja az esélyek és az elbánás egyenlőségét, és felszámolja a munkahelyeken a faj, a bőrszín, a nem, a vallás, a politikai nézet, a származás vagy a társadalmi eredet szerinti hátrányos megkülönböztetést. A minimális korhatárról (1973): a gyermekmunka megszüntetését tűzi ki célul, és kiköti, hogy a foglalkoztatás minimális korhatára ne legyen alacsonyabb, mint a kötelező iskoláztatás befejezésének a kora. A gyermekmunka legrosszabb formáiról (1999): megtiltja a gyermekrabszolgaságot, az adósrabszolgaságot, a prostitúciót és a pornográfiát, a veszélyes munkát és a fegyveres összeütközésbe való bevonásért végzett kényszersorozást. Az anyaság védelméről (2000): előírásokat fogalmaz meg a szülési szabadságra, a foglalkoztatásvédelemre, az orvosi ellátásokra és a szoptatási szünetekre vonatkozóan. 2010-ben az ILO Konferenciája egy úttörő jelentőségű, új nemzetközi munkaügyi előírást fogadott el a HIV/AIDS-ről – ez az első nemzetközi emberi jogi okmány a

264

munka világában, amely kifejezetten erre a kérdésre koncentrál. Diszkriminációellenes intézkedéseket rögzít, és hangsúlyozza a foglalkoztatás és a jövedelemképző tevékenységek fontosságát a HIV-vel élő munkavállalók és emberek számára, különös tekintettel a folyamatos kezelésre. A Közgyűlés ugyancsak számos intézkedést tett a vendégmunkások jogainak védelméért.

Küzdelem a hátrányos megkülönböztetés ellen Apartheid Az ENSZ egyik nagy sikere az apartheid megszüntetése Dél-Afrikában, amely utat mutatott arra, miként lehet véget vetni jelentős igazságtalanságoknak a világon. Az ENSZ gyakorlatilag megalapításától kezdve részt vett az apartheid, vagyis az intézményesített faji elkülönítés és megkülönböztetés rendszere elleni küzdelemben, amelyet a dél-afrikai kormány 1948-tól az 1990-es évek elejéig tartott fent. Amikor 1994-ben az újonnan megválasztott elnök, Nelson Mandela beszédet tartott a Közgyűlés előtt, megemlítette, hogy a Közgyűlés 49 éves történelmében ez volt az első alkalom, hogy olyan dél-afrikai államfő szólal fel, aki az afrikai többségből származik. Üdvözölve az apartheid legyőzését, megjegyezte: „Ez a történelmi változás nem utolsósorban azon jelentős erőfeszítések nyomán következett be, amelyeket az ENSZ fejtett ki az apartheid emberiesség elleni bűncselekményének leküzdése érdekében.” 1966-ban az ENSZ „az emberiesség elleni bűncselekményként” ítélte el az apartheidet, amely összeegyeztethetetlen az Alapokmánnyal és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával. Az apartheid kérdése 1948-tól a megszűnéséig a Közgyűlés napirendjén szerepelt. Az 1950-es évek során a Közgyűlés több ízben felszólította a dél-afrikai kormányt, hogy az Alapokmány elveinek fényében hagyjon fel az apartheiddel. 1962-ben létrehozta az ENSZ Apartheidellenes Különbizottságát (United Nations Special Committee against Apartheid), hogy figyelemmel kísérje Dél-Afrika faji politikáját. A különbizottság az apartheid elleni átfogó cselekvési program támogatására irányuló nemzetközi erőfeszítések központjává vált. A BT 1963-ban önkéntes fegyverembargót vezetett be Dél-Afrika ellen. A Közgyűlés megtagadta Dél-Afrika megbízólevelének elfogadását az 1970 és 1974 közötti rendes ülésszakaira. Ezt a tilalmat követően, dél-afrikai nem vett részt a Közgyűlés munkájában az apartheid 1994. évi befejeződéséig. 1971-ben a Közgyűlés sportbojkottra szólított fel Dél-Afrika ellen, amely jelentős hatást gyakorolt a közvéleményre mind az országban, mind külföldön. 1973-ban a Közgyűlés elfogadta az Apartheid bűncselekményének leküzdéséről és megbüntetéséről szóló nemzetközi egyezményt. 1977-ben a BT kötelezővé tette a Dél-Afrika elleni fegyverembargót, miután megállapította, hogy az ország szomszédjai ellen végrehajtott agressziói, továbbá potenciális nukleáris képessége veszélyezteti a nemzetközi békét és

265

biztonságot. Ez volt az első eset, hogy a BT ilyen intézkedést hozott egy tagállam ellen. 1985-ben a Közgyűlés elfogadta a Sportban alkalmazott apartheid elleni nemzetközi egyezményt. 1985-ben, amikor a dél-afrikai kormány rendkívüli állapotot rendelt el, és fokozta az elnyomást, a BT első alkalommal kérte fel a kormányokat, hogy vezessenek be jelentős gazdasági intézkedéseket Dél-Afrika ellen az Alapokmány VII. fejezete alapján. Az apartheid kormányból a nem faji alapú demokráciába történő átmenetet megkönnyítette a kormány és a főbb politikai pártok közötti nemzeti békemegállapodás 1990-ben, amelyet az ENSZ teljes mértékben támogatott. 1992-ben a BT két határozata hangsúlyozta a nemzetközi közösség részvételét ebben az átmenetben. A békemegállapodás rendszerének megerősítése érdekében, a BT 1992-ben felállította az ENSZ Dél-afrikai Megfigyelő Misszióját (United Nations Observer Mission in South Africa – UNOMSA), amely felügyelte – a nem faji alapú demokratikus kormány létrehozásához vezető – 1994. évi választásokat. Az új kormány beiktatásával, valamint az ország első, nem faji alapokon nyugvó, demokratikus alkotmányának elfogadásával az apartheid véget ért. Fajüldözés 1963-ban a Közgyűlés elfogadta az ENSZ nyilatkozatát a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről (United Nations Declaration on the Elimination of All Forms of Racial Discrimination). A nyilatkozat megerősíti minden ember alapvető egyenlőségét, továbbá azt, hogy az emberek közötti, a szín, a faj, a bőrszín vagy az etnikai eredet alapján történő megkülönböztetés az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában kinyilvánított jogok megsértése, és akadálya a nemzetek és az emberek közötti baráti és békés kapcsolatoknak. Két évvel később a Közgyűlés elfogadta a Faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló nemzetközi egyezményt (International Convention on the Elimination of All Forms of Racial Discrimination), amely kötelezte a részes államokat jogalkotói, bírósági, igazgatási és más intézkedések meghozatalára a faji megkülönböztetés megelőzésére és megbüntetésére. A Közgyűlés 1993-ban meghirdette a fajüldözés és a faji megkülönböztetés elleni harc harmadik évtizedét (1993–2003), és intézkedések meghozatalára kérte a kormányokat a fajüldözés új formái elleni harc érdekében, elsősorban törvényeken, közigazgatási intézkedéseken, oktatáson és tájékoztatáson keresztül. Szintén 1993-ban az Emberi Jogok Bizottsága kinevezett egy különleges jelentéstevőt a fajüldözés és a faji megkülönböztetés, az idegengyűlölet és a kapcsolódó intolerancia jelenkori formáiról. A különleges jelentéstevő feladata a fajüldözés jelenkori formáinak vizsgálata világszerte; a faji megkülönböztetés; az arabok, a muzulmánok, az afrikaiak és az afrikai származású emberek megkülönböztetésének bármilyen formája; az idegengyűlölet; az antiszemitizmus és a kapcsolódó intolerancia kifejezése, valamint a kormányzati intézkedések megszüntetése érdekében.

266

A 2001-ben tartott harmadik világkonferencia a fajüldözésről és a faji megkülönböztetésről, az idegengyűlöletről és a kapcsolódó intoleranciáról gyakorlati intézkedésekre koncentrált a fajüldözés kiküszöbölése érdekében, beleértve a megelőzésre, az oktatásra és a védelemre vonatkozó intézkedéseket; és elfogadta a Durbani nyilatkozatot és cselekvési programot. A 2009-ben tartott durbani felülvizsgálati konferencia egy 143 pontos nyilatkozatot eredményezett a kisebbségek elleni fajgyűlölet és faji megkülönböztetés elleni harc érdekében. Óvta az emberiséget a vallási alapú előítéletektől, és elítélte az antiszemitizmust, az iszlámfóbiát és a keresztényfóbiát.

A nők jogai 1945-ös megalapítása óta az ENSZ tevékenységének a középpontjában volt a nők egyenjogúsága. Az ENSZ vezető szerepet játszott a nők emberi jogainak előmozdításáért és védelméért folytatott globális harcban; a nők elleni diszkrimináció és erőszak minden formájának a kiküszöbölésében és azokban az erőfeszítésekben, amelyek célja az, hogy a nőknek teljes és egyenlő hozzáférése és lehetősége legyen a politikában és a közéletben való részvételhez, beleértve a gazdasági és társadalmi fejlődés és döntéshozatal minden területét.

267

Fogjunk össze a nők elleni erőszak megszüntetéséért „Össze kell fognunk. A nők elleni erőszakot semmilyen vezető és semmilyen kormány nem tűrheti semmilyen formában, semmilyen összefüggésben, semmilyen körülmények között.” „A férfiaknak meg kell tanítaniuk egymást, hogy az igazi férfi nem erőszakoskodik, és nem nyomja el a nőket – és egy nőnek nemcsak az otthonban vagy a mezőn van helye, hanem az iskolákban, a hivatalokban és a tanácstermekben.” Ban Ki Mun főtitkár Az Fogjunk össze a nők elleni erőszak megszüntetéséért (UNiTE to End Violence against Women) kampányt 2008-ban indították el (www.un.org/en/women/endviolence), számos ENSZ-intézményt és hivatalt hoz össze azért, hogy felélénkítse a cselekvést az ENSZ-rendszer egészében a nők és lányok elleni erőszak megakadályozására és a büntetés végrehajtására. Az UNiTE-on keresztül az ENSZ egyesíti az erőit egyénekkel, a civil társadalommal és a kormányokkal, hogy véget vessen a nők elleni erőszak minden formájának, felkéri továbbá a kormányokat, hogy fogadjanak el olyan törvényeket, amelyek bűncselekménynek minősítik a nők elleni erőszakot. A kampány 2015-ig tart. 2015-re az UNiTE törekszik a következő öt cél elérésére minden országban: olyan nemzeti törvények elfogadása és hatálybaléptetése, amelyek a nők és lányok elleni erőszak minden formáját érintik és büntetik; nemzeti akciótervek elfogadása és megvalósítása; az adatgyűjtés megerősítése a nők és a lányok elleni erőszak előfordulásairól; az általános tudatosság és a társadalmi mozgósítás fokozása; foglalkozás a szexuális erőszak konfliktusos elfordulásának a problémájával. 2010-ben a Közgyűlés létrehozta az UN-Women-t (www.unwomen.org), az ENSZ Nemek Közti Egyenlőséggel és a Nők Felemelkedésével Foglalkozó szervezeti Egységét. A lépés része volt az ENSZ-reform programjának, hiszen az erőforrások és a különféle megbízatások összevonása nagyobb hatékonysággal működhet. Az UN-Women célja jelentősen fokozni az ENSZ erőfeszítéseit a nők és a lányok lehetőségeinek a szélesítése érdekében és foglalkozni a diszkriminációval az egész világon. A globális előírások és normák kialakításában való részvétel az UN-Women egyik főcélja. A Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottság nemzetközi irányelveket és törvényeket dolgozott ki a nők egyenlőségéről és megkülönböztetésének kiküszöböléséről, nevezetesen a Nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló egyezményt (Convention on the Elimination of Discrimination against Women) 1979-ben és fakultatív jegyzőkönyvét 1999-ben. A bizottság készítette elő a Nők elleni erőszakos cselekmények kiküszöböléséről szóló nyilatkozatot (Declaration on the Elimination of Violence against Women),

268

amelyet a Közgyűlés 1993-ban fogadott el, ez a dokumentum többek között a nők elleni erőszakot a családban és a közösségben előforduló fizikai, szexuális és pszichológiai erőszakként, valamint az állam által elkövetett vagy megbocsátott erőszakként határozta meg. A Nőkkel Szembeni Hátrányos Megkülönböztetés Kiküszöbölésével Foglalkozó Bizottság (Committee on the Elimination of Discrimination against Women), amely 23 független szakértőből áll, ellenőrzi, hogy az 1979. évi, a Nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló egyezményt a részes államok végrehajtják-e. Megvizsgálja a részes államok által benyújtott jelentéseket, és értékeli – megadott űrlapon – a nők és férfiak egyenlőségének elvében elért előrehaladást. A bizottság egyéni panaszokat is megvizsgálhat, és vizsgálatot folytathat az egyezmény fakultatív jegyzőkönyvének a rendelkezései szerint. Ajánlásokat tesz minden olyan kérdésben, amely érinti a nőket, és amelyekre – véleménye szerint – a részes államoknak figyelmet kell fordítaniuk, ilyen például a nők elleni erőszak kérdése.

A gyermekek jogai Évente gyermekek milliói halnak meg alultápláltság és betegség miatt. További megszámlálhatatlan gyermek válik fegyveres konfliktusok, természeti katasztrófák, HIV/AIDS és az erőszak, a kizsákmányolás, a visszaélés szélsőséges formáinak áldozatává. Az ENSZ Gyermekalapja (United Nations Children’s Fund – UNICEF), valamint az Emberi Jogok Főbiztossága (OHCHR) és más ENSZintézmények arra törekednek, hogy fenntartsák a globális elkötelezettséget a gyermek jogairól szóló egyezmény iránt, amely a gyermekkel szembeni magatartás egyetemes erkölcsi elveit és nemzetközi jogi normáit foglalja magában. A Gyermek Jogainak Bizottsága (Committee on the Rights of the Child) az egyezmény alapján létrehozott 18 független szakértőből álló testület, amely rendszeresen ülésezik, megvizsgálja a részes államok által elért előrehaladást az egyezményben rögzitett kötelezettségek végrehajtásában, ajánlásokat tesz a kormányoknak, miként tehetnek eleget a kötelezettségeiknek. A bizottság az egyezmény rendelkezéseit általános megjegyzések formájában értelmezi. A Közgyűlés 2000-ben az egyezményhez kapcsolódó két fakultatív jegyzőkönyvet fogadott el: az egyik megtiltja a 18 év alatti gyermekek toborzását a fegyveres erőkhöz vagy részvételüket az ellenségeskedésekben; a másik megerősíti a gyermekkereskedelem, a gyermekprostitúció és a gyermekpornográfia tilalmát és büntetését. Jóllehet a Bizottság nem vizsgálhat egyéni panaszokat, az Emberi Jogi Tanács munkacsoportja foglalkozik egy, az egyezményhez kapcsolódó fakultatív jegyzőkönyv kidolgozásának a lehetőségével, amely gondoskodik a beadványokkal és panaszokkal kapcsolatos eljárásról. Egy ilyen rendszer tovább erősítené a gyermekek jogainak a védelmét. A gyermekmunkát illetően az ENSZ célja a gyermekek védelme a kizsákmányolástól és az olyan kockázatos körülményektől, amelyek veszélyeztetik a fizikai és szellemi fejődésüket; célja, hogy biztosítsák a gyermekek hozzáférését a minőségi oktatáshoz, a táplálkozáshoz és az egészségügyi ellátáshoz; továbbá hosszútávon meg akarják szüntetni a gyermekmunkát. A Gyermekmunka megszüntetésére irányuló nemzetközi program – amelyet az ILO

269

kezdeményezett – célja a tudatosság növelése, valamint cselekvésre mozgósítani a technikai együttműködésen keresztül. A közvetlen beavatkozások a gyermekmunka megakadályozására fókuszálnak; továbbá alternatívák keresésére, beleértve a szülők tisztességes foglalkoztatását, valamint a rehabilitációt, az oktatást és a szakképzést a gyermekek számára. Az UNICEF olyan programokat támogat, amelyek oktatást, tanácsadást és gondozást nyújtanak azoknak a gyermekeknek, akik nagyon veszélyes és kizsákmányoló körülmények között dolgoznak, és erőteljesen lép fel jogaik megsértése ellen. Mind a Közgyűlés, mind az Emberi Jogi Tanács sürgette a kormányokat, hogy intézkedjenek a gyermekek jogainak védelme és előmozdítása érdekében, kiváltképpen a nehéz körülmények között élő gyermekek esetében. Felkérték az államokat, hogy olyan programokat és intézkedéseket vezessenek be, amelyek sajátos védelmet és segítséget nyújtanak a gyermekeknek, beleértve az egészségügyi ellátáshoz, az oktatáshoz és a szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférést, valamint (ahol lehetséges) az önkéntes visszahonosítást, a reintegrációt, a család nyomon követését és a családegyesítést, kiváltképp azoknak a gyermekeknek az esetében, akik kísérő nélkül vannak. A két testület felkérte az államokat, hogy elsődleges figyelmet fordítsanak a gyermek érdekeinek leginkább megfelelő megoldásokra. A gyermekkereskedelemmel, a gyermekprostitúcióval és a gyermekpornográfiával foglalkozó különleges jelentéstevő, valamint a főtitkár különleges képviselője, aki a gyermekek elleni erőszakkal, továbbá a gyermekekkel és a fegyveres konfliktusokkal foglalkozik, rendszeresen jelentenek a Közgyűlésnek és az Emberi Jogi Tanácsnak. Ez utóbbi ugyancsak jelent a Biztonsági Tanácsnak. A főtitkár gyermekek elleni erőszakkal foglalkozó különleges képviselőjének a posztját 2007-ben hozták létre a gyermekek elleni erőszak világjelentése nyomán, amelyet az előző évben nyújtottak be a Közgyűlésnek. A jelentés először világított rá a gyermekek elleni erőszak valamennyi formájának iszonyú méretére és hatására, rávilágítva a probléma egyetemességére és nagyságrendjére a különböző helyzetekben: így az otthonban és a családban; az iskolákban; a gondozó és igazságszolgáltatási intézményekben; a munkahelyen és a közösségben. 12 átfogó és számos speciális ajánlása széles körű keretet nyújtott az utána következő cselekvésnek. A főtitkár gyermekek és fegyveres konfliktusokkal foglalkozó különleges képviselőjének a posztját a Közgyűlés 1996ban hároméves időszakra szólóan hozta létre, a megbízatását azonban azóta meghosszabbították, legutóbb 2008-ban, további hároméves időszakra.

Kisebbségek jogai Világszerte mintegy egymilliárd ember tartozik kisebbségi csoportokhoz, számosan közülük ki vannak téve megkülönböztetésnek és kirekesztésnek, és gyakran konfliktusok áldozatai. A nemzeti, etnikai, vallási és nyelvi kisebbségek jogos törekvéseinek a kielégítése megerősíti az alapvető emberi jogok védelmét, megvédi és hozzájárul a kulturális sokféleséghez, és fokozza a társadalomnak mint egésznek a stabilitását. Az ENSZ a kisebbségek jogait a kezdetektől az emberi jogi problémák között fontos helyén szerepeltette. A kisebbségi csoportok tagjai emberi jogainak a védelmét külön is garantálja a Polgári és Politikai Jogok

270

Egyezségokmányának 27. cikke, valamint a megkülönböztetés tagadásának és a részvételnek elvei, amelyek valamennyi ENSZ emberi jogi törvény alapjai. A Közgyűlés által 1992-ben elfogadott Nyilatkozat a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól (Declaration on the Rights of Persons Belonging to National or Ethnic, Religious and Linguistic Minorities) új lendületet adott az ENSZ emberi jogi programjának. A Kisebbségi Ügyek Fórumát 2007-ben hozták létre azért, hogy platformja legyen a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségek ügyeire vonatkozó dialógus és együttműködés előmozdításának, valamint tematikus hozzájárulást és szakértelmet nyújtson a kisebbségi ügyekkel foglalkozó független szakértő munkájához. A fórum azonosítja és elemzi a legjobb gyakorlatot, a kihívásokat, a lehetőségeket és a kezdeményezéseket a nyilatkozat további megvalósításához. Évente két napig ülésezik, ekkor tematikus vitákat folytat. A kisebbségi ügyekkel foglalkozó független szakértő irányítja a fórum munkáját, ajánlásait megküldi az Emberi Jogi Tanácsnak. Az Emberi Jogi Tanács elnöke – a regionális rotáció alapján, a regionális csoportokkal konzultálva – nevezi ki a fórum elnökét minden egyes ülésszakra, akit a kisebbségi ügyek szakértői közül választ.

Őshonos népek Az ENSZ növekvő mértékben foglalkozik az őshonos népek ügyével, akiket a világ egyik leghátrányosabb helyzetben lévő csoportjának tekintenek. Az őshonos népeket első embereknek, törzsi népeknek, őslakónak és bennszülöttnek is nevezik. Legalább 5 000 őshonos nép létezik, amely mintegy 370 millió személyt jelent, több mint 70 országban öt kontinensen. Gyakran nem vehetnek részt a döntéshozatali folyamatokban, sokan a társadalom peremére kerültek, kizsákmányolják, erőszakosan asszimilálták őket, és ki vannak téve elnyomásnak, kínzásnak és gyilkosságnak, amikor jogaik védelmében megszólalnak. Félve az üldözéstől, gyakran menekültté válnak, és néha titkolni kell azonosságukat, feladván nyelvüket, valamint hagyományos életmódjukat. 1982-ben az Emberi Jogi Albizottság létrehozta az Őshonos Népességi Munkacsoportot (Working Group on Indigenous Populations), amely elkészített egy tervezetet az Őshonos népek jogairól szóló nyilatkozatról. Az 1992. évi Földcsúcs meghallgatta az őshonos népek kollektív képviselőit, akik aggodalmukat fejezték ki termőföldjeik, területük és a környezet romló állapotáról. Különböző ENSZtestületek – beleértve az UNDP-t, az UNICEF-et, az IFAD-ot, az UNESCO-t, a Világbankot és a WHO-t – programokat dolgoztak ki egészségük és írni-olvasni tudásuk javítására, valamint ősi termőföldjeik és területeik pusztulása elleni harcra. Ezt követően a Közgyűlés 1993-at a világ őshonos emberei nemzetközi évének nyilvánította, amelyet a világ őshonos embereinek nemzetközi évtizede (1995– 2004), majd a világ őshonos embereinek második nemzetközi évtizede követett (2005–2015) (http://social.un.org/index/IndigenousPeoples/SecondDecade.aspx). Az őshonos kérdésekre vonatkozó fokozott figyelem 2000-ben az Őshonos Kérdések Állandó Fórumának (www.un.org/esa/socdev/unpfii) a létrehozásához vezetett, amely a Gazdasági és Szociális Tanács alárendelt szerve. Ez a 16 – azonos számú kormányzati és őshonos – szakértőből álló fórum tanácsot ad az ECOSOC-nak; segíti koordinálni az ENSZ kapcsolódó

271

tevékenységét; és megvizsgálja a gazdasági és társadalmi fejlődéshez, a kultúrához, az oktatáshoz, a környezethez, az egészségügyhöz és az emberi jogokhoz kapcsolódó őshonos problémákat. Emellett létrehozták az Őshonos Kérdésekkel Foglalkozó Ügynökségközi Támogató Csoportot. 2007-ben fogadta el a Közgyűlés a mérföldkőnek számító Nyilatkozatot az őshonos népek jogairól. A nyilatkozat megállapítja az őshonos népek egyéni és kollektív jogait, beleértve a kultúrához, az identitáshoz, a nyelvhez, a foglalkoztatáshoz, az egészséghez és az oktatáshoz fűződő jogaikat. Hangsúlyozza a saját intézményeikhez, kultúráikhoz és hagyományaikhoz fűződő jogaikat, továbbá saját fejlődésük folytatását saját szükségleteik és törekvéseik szerint. Megtiltja a megkülönböztetésüket, és támogatja részvételüket valamennyi őket érintő ügyben – beleértve a jogukat arra, hogy eltérőek maradjanak, gazdasági és társadalmi fejlődésüket saját jövőképük szerint folytassák. Az OHCHR kulcsszerepet játszott ezekben a fejleményekben, és a nyilatkozat megvalósítása elsőbbséget élvez a Főbiztosságnál. A Főbiztosság aktívan közreműködik az ENSZ Őshonos Kérdésekkel Foglalkozó Ügynökségközi Támogató Csoportjának a munkájában. Képzést folytat az őshonos kérdésekről az ENSZ országteamjei és az OHCHR területi képviselői részére. Az OHCHR kapacitásokat épít az őshonos népek körében. Szolgáltatásokat nyújt az Őshonos Népek Önkéntes Alapja – öt őshonos képviselőből álló – igazgatótanácsának. (Az Alap támogatja az őshonos közösségek és szervezetek képviselőinek a részvételét az Őshonos Kérdések Állandó Fórumának és az Őshonos Népek Jogainak Szakértői Szervezetének [Expert Mechanism on the Rights of Indigenous Peoples éves ülésszakain.) A Főbiztosság segítséget nyújt az őshonos népek emberi jogainak és alapvető szabadságának a helyzetével foglalkozó különleges jelentéstevőnek, és támogatja az Őshonos Népek Jogainak Szakértői Szervezetét. A 2007-ben létesített, öt szakértőből álló szervezet segíti az Emberi Jogi Tanácsot az őshonos jogokkal kapcsolatos kérdésekben. A szervezet 2008. évi, első ülésszakát követően az OHCHR együttműködött vele az őshonos népek oktatáshoz fűződő jogairól készült tanulmányban, amelyet 2009-ben benyújtottak az Emberi Jogi Tanácshoz. A Főbiztosság számos országspecifikus és regionális tevékenységet is végez az őshonos népek jogainak előmozdítására. Támogatást nyújt jogalkotási kezdeményezésekhez, és tematikus munkát folytat olyan kérdésekben, mint a kitermelőipar és az elszigetelt őshonos népek jogai.

Fogyatékossággal élő személyek Mintegy 650 millió személy – a világ népességének megközelítően 10 százaléka, amelynek 80 százaléka a fejlődő világban él – szenved valamilyen fizikai, szellemi vagy érzéki károsodástól. A fogyatékossággal élő személyek kimaradnak a társadalom főáramlatából. A megkülönböztetésnek különböző formái vannak, kezdve az oktatási vagy a munkalehetőségek megtagadásától, a diszkrimináció olyan, körmönfontabb formáiig, mint a szegregáció és az elszigetelés a fizikai és a társadalmi korlátok terhe miatt. A társadalmat is kár éri, mivel óriási potenciáljuk elvesztése szegényebbé teszi a világot. A fogyatékosság megítélésében és fogalmában bekövetkezett változások szükségessé teszik az értékek megváltoztatását és a társadalom részéről a fokozott megértést minden szinten.

272

Az ENSZ létrehozása óta arra törekedett, hogy előmozdítsa a fogyatékossággal élő személyek helyzetét, és javítsa életüket (lásd www.un.org/disabilities). Törődése a fogyatékossággal élő személyek jólétével és jogaival az alapelveiben gyökeredzik, amelyek az emberi jogokon, az alapvető szabadságokon és valamennyi emberi lény egyenlőségén alapulnak. Az 1970-es években a fogyatékossággal élő személyek emberi jogainak a fogalma szélesebb körű nemzetközi elismerést kapott. A Szellemileg visszamaradott személyek jogairól szóló nyilatkozat (Declaration on the Rights of Mentally Retarded Persons, 1971) és a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló nyilatkozat (Declaration on the Rights of Disabled Persons, 1975) elfogadásával a Közgyűlés előírásokat létesített az egyenlő bánásmódról és a szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférésről, ily módon meggyorsította a fogyatékossággal élő személyek társadalmi beilleszkedését. A fogyatékossággal élő személyek nemzetközi éve (International Year of Disabled Persons, 1981) vezetett oda, hogy a Közgyűlés elfogadta A fogyatékossággal élő személyekre vonatkozó globális cselekvési programot (World Programme of Action Concerning Disabled Persons), amely a fogyatékossággal élő személyek jogi előmozdításának szakpolitikai keretrendszere. A program a nemzetközi együttműködés két célját határozza meg: esélyegyenlőség és a fogyatékossággal élő személyek teljes mértékű részvétele a társadalmi életben és a fejlődésben. A fogyatékossággal élő személyek ENSZ-évtizedének (United Nations Decade of Disabled Persons, 1983–1992) jelentős eredménye volt az, hogy a Közgyűlés 1993-ban elfogadta a Fogyatékossággal élő személyek esélyegyelősége elérésének egységes szabályait, amely döntéshozatali eszköz, és a technikai és gazdasági együttműködés alapjául szolgál. Egy különleges jelentéstevő ellenőrzi a szabályok betartását, és évente jelentést tesz a Szociális Fejlesztési Bizottságnak, amely az ECOSOC alárendelt testülete. Az elmebeteg emberek védelmét szolgáló előírások új sorozatát – Az elmebeteg személyek védelmének és az egészségügyi gondozás javításának elveit – 1991-ben fogadta el a Közgyűlés. Három évvel később a Közgyűlés jóváhagyott egy hosszú távú stratégiát a globális cselekvési program megvalósításának az előmozdítására, „egy társadalom mindenki számára” céllal. A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményt (Convention on the Rights of Persons with Disabilities) és a hozzákapcsolódó fakultatív jegyzőkönyvet 2006-ban fogadták el, és 2007-ben nyitották meg aláírásra. 2010 végéig 147 aláíró fél látta el kézjegyével az egyezményt, és 90-en a fakultatív jegyzőkönyvet, 96-an ratifikálták az egyezményt és 60-an a fakultatív jegyzőkönyvet. Ez a legnagyobb szám egy ENSZ-egyezmény aláírásának és ratifikálásának a történetében az aláírásra megnyitástól eltelt idő alatt. Az egyezmény 2008-ban lépett hatályba. A 21. század első átfogó emberi jogi megállapodása és az első emberi jogi egyezmény, amelyet a regionális integrációs szervezetek is aláírhatnak. Az egyezmény paradigmaváltozást jelent a fogyatékossággal élő személyekhez való hozzáállásban és megközelítésben. Új magasságokba emeli a lendületet, az eddig a jótékonyság, az orvosi kezelés és a szociális védelem „tárgyainak” tekintett fogyatékossággal élő személyeket joggal rendelkező állampolgároknak tekinti, akik képesek döntést hozni szabad és informált akaratukra alapozva, továbbá aktív tagjai a társadalomnak. Az egyezmény nemzetközi ellenőrző rendszerének titkársága, beleértve a Fogyatékossággal Élő

273

Személyek Bizottságát, az OHCHR-nél van, míg az ENSZ Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztálya a részes államok számára konferenciát szervez New Yorkban. Az egyre növekvő adatmennyiség azt sugallja, hogy a fogyatékosság kérdéseit a nemzeti fejlesztés összefüggésében kell kezelni, az emberi jogok átfogó keretén belül. Az ENSZ együttműködik a kormányokkal, az NGO-kkal, az egyetemi intézményekkel és a szakmai szövetségekkel, hogy előmozdítsa a tudatosságot, és nemzeti erőforrásokat hozzon létre a fogyatékossággal élő személyek átfogó emberi jogi megközelítésére. Ennek során a fogyatékosság kérdéseit összekapcsolja a nemzetközi fejlesztési programokkal, beleértve a millenniumi fejlesztési célokat. A fogyatékossági akció általános támogatottságának növekedése az információs szolgáltatások, a nyilvánosság és az intézményi mechanizmusok javításának a szükségességére összpontosított, az esélyegyenlőség előmozdítása érdekében. Az ENSZ segíti az országokat nemzeti erőforrásaik megerősítésében, hogy támogassák az ilyen akciót az általános fejlesztési terveikben.

Migráns munkavállalók Több mint 175 millió ember – beleértve a migráns munkavállalókat, a menekülteket, a menedékkérőket, az állandó bevándorlókat és másokat – olyan országban él és dolgozik, amely különbözik szülőhelyétől, és eltér az állampolgársága. Számosan közülük migráns munkavállalók. A „migráns munkavállaló” kifejezést a Migráns munkavállalók és családtagjaik jogainak védelméről szóló nemzetközi egyezmény (International Convention on the Protection of the Rights of All Migrant Workers and Members of Their Families) 2. cikke úgy határozza meg, mint „olyan személy, aki kereső tevékenységet fog folytatni vagy folytatott egy olyan államban, amelynek nem az állampolgára”. Az egyezmény úttörő munkát végez azoknak a jogoknak a meghatározásában, amelyek a migráns munkavállalók és családjaik bizonyos kategóriáira vonatkozik, beleértve a határ menti ingázó munkavállalókat; az idénymunkásokat; a tengeren dolgozókat; a tengeri létesítmények dolgozóit; a vándormunkásokat; a speciális projekten alkalmazott migránsokat és az önálló vállalkozókat. A migráns munkavállalókra vonatkozó egyezményt 1990-ben fogadta el a Közgyűlés 10 évnyi tárgyalás után. Mind a dokumentált, mind a nem dokumentált migráns munkavállalók és családjaik jogait tartalmazza. Törvénytelennek tartja a migráns munkavállalók kollektív alapú kiutasítását vagy személyi dokumentumaik, munkavállalási engedélyük, illetve útlevelük megsemmisítését. A migráns munkavállalókat ugyanaz a bér, ugyanazok a társadalmi juttatások és ugyanaz az egészségügyi ellátás illeti meg, mint az állampolgárokat; csatlakozhatnak szakszervezetekhez, és részt vehetnek azok munkájában; továbbá alkalmazásuk befejezésekor keresetüket, megtakarításaikat átutalhatják, és személyes holmijukat elvihetik. A migráns munkavállalók gyermekeinek joga van a születési anyakönyvezésére és az állampolgárságra, valamint az oktatásra. Az egyezmény 2003-ban lépett hatályba. Végrehajtását a részes államok a Migráns Munkavállalók Bizottságán keresztül ellenőrzik. A Globális Migrációs Csoport egy intézményközi csoport, 14 partnert fog össze (12 ENSZ-intézmény, a Világbank és a Nemzetközi Migrációs Szervezet), előmozdítja a migrációra vonatkozó nemzetközi okmányok és normák

274

alkalmazását, ösztönzi a nemzetközi migráció következetes, átfogó és jobban koordinált megközelítéseinek az elfogadását. 2010-ben a csoport mélységes aggodalmát fejezte ki a nemzetközi migránsok emberi jogai miatt rendhagyó helyzetekben, és felszólított minden államot, hogy biztosítsák: törvényeik és más jogszabályaik megfeleljenek az alkalmazandó nemzetközi emberi jogi előírásoknak és garanciáknak, továbbá mozdítsák elő megvalósításukat a migrációs folyamat valamennyi szakaszában.

Igazságszolgáltatás Az ENSZ elkötelezett amellett, hogy megerősítse az emberi jogok védelmét a bírósági eljárásban. Amikor állami hatóságok egyének után nyomoznak, amikor letartóztatják, fogva tartják, vádolják, bíróság elé állítják vagy bebörtönözik őket, mindig szükséges annak biztosítása, hogy a törvényt az emberi jogok védelmére vonatkozó normák kellő figyelembevételével alkalmazzák. Az ENSZ előírásokat és jogszabálygyűjteményt dolgozott ki, amelyek a nemzeti törvényhozás modelljeként szolgálnak. Olyan kérdéseket érintenek, mint a rabokkal való bánásmód, a fogva tartott fiatalkorúak védelme, a rendőrség fegyverhasználata, a rendfenntartó erők tisztviselőinek a magatartása, az ügyvédek és ügyészek szerepe és a bíróság függetlensége. Ezek közül az előírások közül számosat az ENSZ Bűnmegelőzési és Büntető Igazságszolgáltatási Bizottságán (Commission on Crime Prevention and Criminal Justice) és a Nemzetközi Bűnmegelőzési Központon (Centre for International Crime Prevention) keresztül fejlesztették ki. Az OHCHR technikai segélyprogramja a jogalkotók, a bírák, az ügyvédek, a rendfenntartó erők tisztviselői, a büntetés-végrehajtási tisztviselők és a katonaság emberi jogi képzésére összpontosít. 2010 végén az igazságszolgáltatással 24 nemzetközi okmány foglalkozott. Ezek közé tartoznak a következők: Egységes minimális szabályok a foglyokkal való bánásmódról; Alapelvek a foglyokkal való bánásmódról; A letartóztatás vagy a bebörtönzés bármely formája alatt lévő valamennyi személy védelmére vonatkozó elvek gyűjteménye; ENSZ-szabályok a szabadságuktól megfosztott fiatalok védelmére; Halálbüntetés előtt állók jogainak védelmét garantáló biztosítékok; Magatartási szabályzat rendfenntartó erők tisztviselői számára; Alapelvek az erő és a lőfegyverek alkalmazásáról rendvédelmi erők tisztviselői által, Alapelvek az ügyvédek szerepéről; Irányelvek az ügyészek szerepéről; Alapelvek és irányelvek a jogorvoslathoz és a jóvátételhez való jogról; Erőszak következtében eltűnt valamennyi személy védelméről szóló nemzetközi egyezmény (International Convention for the Protection of All Persons from Enforced Disapearance, 2006). (A teljes listát lásd http://www2.ohchr.org/english/law/index.htm.)

A jövő prioritásai Az ENSZ erőfeszítései ellenére változatlanul széles körben és tömegesen világszerte megsértik az emberi jogokat. Több mint hat évtizeddel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának elfogadása után a híreket változatlanul az emberi jogok széles spektrumának megsértése uralja. Kisebb részben ez az emberi jogokkal kapcsolatos fokozott tudatosságnak és a problematikus területeken

275

végbemenő fokozott ellenőrzésnek köszönhető. Konkrét példák a gyermekekkel kapcsolatos visszaélés, a nők elleni erőszak és olyan visszaélések, amelyeket mostanáig a hagyományos normák szerint elfogadható magatartásnak tekintettek. Ténylegesen az emberi jogok támogatását és védelmét szolgáló intézkedések erősebbek, mint bármikor, és fokozottabban kapcsolódnak a társadalmi igazságossághoz, a gazdasági fejlődéshez és a demokráciához. Az emberi jogok mindent átfogó témává váltak valamennyi ENSZ-politikában és programban. Az OHCHR által tett erőteljes lépések, az ENSZ-partnerek közötti fokozott együttműködéssel és koordinációval együtt, kézzelfogható kifejezései az ENSZ-rendszer megnövekedett lehetőségeinek az emberi jogokért folyó harcban. Az OHCHR 2010–2011-es stratégiai menedzsment tervének prioritásai a következők: diszkrimináció, különösen a faji megkülönböztetés, a nemen, valláson alapuló és a társadalom peremére kerültekkel szembeni diszkrimináció leküzdése; a büntetlenség elleni küzdelem, az elszámoltathatóság, a rule of law és a demokratikus társadalom megerősítése; a gazdasági, szociális és kulturális jogok előmozdítása és harc az egyenlőtlenség, valamint a szegénység ellen, a gazdasági, élelmiszer- és éghajlati válságok összefüggéseiben is; az emberi jogok védelme a migráció összefüggésében; az emberi jogok védelme olyan helyzetekben, mint a fegyveres konfliktusok, az erőszak és a bizonytalanság; az emberi jogi mechanizmusok megerősítése és a nemzetközi emberi jogi normák fokozatos fejlesztése.

276

V. HUMANITÁRIUS AKCIÓ A második világháborút követően, felismerve a háború okozta irdatlan pusztítások, értelmetlenül kioltott emberi életek jelentőségét, az ENSZ egyetemes jellegét tekintve, a nemzetközi közösség lelkiismeretére hivatkozva koordinált humanitárius segélynyújtási akciókat kezdeményezett. Az ENSZ a második világháború óta olyan humanitárius, intézményesült segítségnyújtási hátteret alakított ki, amely hatékony koordinációval tud fellépni a nemzeti képességeket meghaladó természeti és humanitárius katasztrófák kezelése esetében. Ma a Szervezet – elsősorban operatív intézményein keresztül – kormányok és segélyszervezetek hatékony együttműködésének tevőleges ösztönzője, a vészhelyzetek által sújtott emberek védelmezője (lásd www.un.org/ha). Az emberek által előidézett katasztrófák és a természeti csapások az elmúlt néhány évben az emberek millióit űzték el otthonukból. A nemzetközi közösség humanitárius katasztrófaként minősítette az afgán az iraki, a szomáliai, a szíriai helyzetet. Az elmúlt évszázad tíz legszörnyűbb természeti katasztrófája közül háromra az elmúlt évtizedben került sor – a 2004. évi indiai-óceáni szökőár (cunami), a 2008. évi Nargis ciklon Mianmarban és a 2010. évi földrengés Haitin, összesen több mint 600 000 életet követelve. Az időjárás okozta természeti katasztrófák emberek százmillióit sújtják évente. A főtitkár 2009-es nyilatkozata szerint a természeti katasztrófák mintegy 92 százalékát ciklonok, árvizek, földrengések és a szárasság okozza, de a kísérő hőhullámok és erdőtüzek is jelentős emberi szenvedést okoztak. Az elmúlt

évtizedben a természeti katasztrófák 98%-a a fejlődő országokat sújtotta. Ez lesújtó szám, amely azt jelzi, hogy a szegénység, a népesség terhe és a környezet eróziója hogyan súlyosbítja az emberi szenvedést. A konfliktusokkal és a természeti katasztrófák által okozott növekvő emberi veszteséggel, valamint pénzügyi költségeivel szembesülve az ENSZ két fronton fejt ki tevékenységet. Egyrészt azonnali segélyt juttat az áldozatoknak, elsősorban operatív szervein keresztül; másrészt hatékonyabb stratégiát keres a vészhelyzetek kialakulásának a megakadályozására. Katasztrófa bekövetkezése esetén az ENSZ és szervei sürgős humanitárius segítséget nyújtanak. 2009-ben például az Élelmezési Világprogram (WFP) 101,8 millió embert táplált 75 országban, beleértve a világ menekültjeinek és a lakóhelyüket elhagyni kényszerülteknek a többségét. Ezek közül 84,1 millió nő vagy gyermek volt. Pakisztánban 2010 végén a lakóhelyüket elhagyni kényszerültek százezrei maradtak táborokban a nyári áradások után, és további ezrek nem jutottak segítséghez. Az árvizeket követően az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) és partnerei naponta 2,8 millió embert láttak el tiszta vízzel, valamint 1,5 milliót köztisztasági berendezésekkel. Az UNICEF 1 550 ideiglenes oktatási központot is felállított a gyermekek számára. Az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) együtt oltóanyagot juttatott több mint 9 millió gyermeknek, míg az ENSZ Népesedési Alapja (UNFPA) koordinálta azokat az akciókat, amelyeknek a célja a nemi alapú erőszak megakadályozása és elhárítása az érintett népességben. A 2011. márciusi földrengés és szökőár után, amelyek Japánt és a fukushimai atomerőművet sújtották, az ENSZ katasztrófacsapatot küldött a

277

kormány segélyezési munkájának a támogatására. A WFP támogatta a segélyezési anyagok szállítását, az IAEA pedig segítette a sugárzás ellenőrzését az erőmű közelében. Emellett FAO, az IAEA és a WHO az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott. Egyedül 2010-ben, válaszul a vészhelyzetekre, a Központi Katasztrófaelhárítási Alap (Central Emergency Response Fund – CERF), amelyet a Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA) kezel, gyors elhárítási műveletekre 400 millió dollár körüli összeget juttatott. Mintegy 35,5 millió dollárt utaltak Haitinek, válaszul a 2010. januári földrengésre – ez a legnagyobb összeg, amelyet a CERF tevékenysége során valaha is utalt. Az ENSZ más eszközöket is bevet, például a Humanitárius Korai Riasztószolgálatot (Humanitarian Early Warning Service – www.hewsweb.org) és az ENSZ Katasztrófaelhárítási Nemzetközi Stratégiáját (United Nations International Strategy for Disaster Reduction – ISDR – www.unisdr.org), és azon munkálkodik, hogy megakadályozza a humanitárius válságokat, és csökkentse a hatásukat. A FAO ellenőrzi a fenyegető éhínséget, valamint az élelmiszerrel és a mezőgazdasággal kapcsolatos egyéb kérdésköröket, míg a Meteorológiai Világszervezet (WMO) végzi a trópusi ciklonok előrejelzését és az aszály ellenőrzését. Az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) segíti a katasztrófák által veszélyeztetett országokat vészhelyzeti intézkedési tervek és egyéb készenléti intézkedések kifejlesztésében. A 2004. decemberi indiai-óceáni földrengés és szökőár 2004. december 26-án, a korai órákban a Richter-skálán 9,0 fokozatú súlyos földrengés rázta meg Szumátra (Indonézia) északi részének nyugati partjait, és 10 méter magas (33 láb), hatalmas szökőárt idézett elő, amely óránkénti közel 800 kilométeres (500 mérföld) sebességgel vonult át az Indiai-óceánon. A szökőár lerombolta a part menti területeket Indiában, Indonéziában, a Maldív-szigeteken, Mianmarban, a Seychelle-szigeteken, Szomáliában, Sri Lankán és Thaiföldön. Némely ország belsejébe helyenként 2 000 mérföldnyire is behatolt. Halált okozott még olyan távol is, mint Dél-Afrika, a halottak több mint a fele azonban indonéziai volt. A hivatalos lajstromokban egy év alatt 181 516 halálesetet és 49 936 eltüntet jegyeztek fel 12 országban. Több mint 1,7 millió ember veszítette el otthonát, míg 5–6 milliónak volt szüksége élelemre, vízre és egészségügyi ellátmányra. Az ENSZ-rendszer azonnal akcióba kezdett. Valamennyi érintett országban már jelen lévő programok, a hatalmas és gyors ENSZ-reagálás biztosította, hogy az életben maradottak kielégítő módon jutottak élelemhez, menedékhelyhez és orvosi ellátáshoz, így előzve meg a második katasztrófát: a járvány és az éhínség kitörését. 2005. január 5-én egy „villámfelhívást” (flash appeal) adtak ki 977 millió dollárt kérve mintegy 40 ENSZ-intézmény és az NGO-k erőfeszítéseinek a finanszírozására, a nagyarányú humanitárius szükségletek kezelésére – beleértve a mezőgazdaságot, a terméktámogatási szolgáltatásokat, a gazdasági fellendülést és az infrastruktúrát, az oktatást, a családi menedékhelyeket, a taposóaknák felszedését, a biztonságot, az emberi jogok és a jogrend védelmét, továbbá a vizet és a köztisztaságot.

278

A humanitárius segítségnyújtás koordinálása Az 1990-es évektől kezdve a helyi konfliktusok száma és intenzitása megnövekedett, számos humanitárius válságot okozva. A bonyolult és összetett vészhelyzetekben az ENSZ jelentősen növelte kapacitását a gyors és hatékony reagálás érdekében. 1991-ben a Közgyűlés létrehozta azt az Intézményközi Állandó Bizottságot, amely humanitárius veszélyhelyzetekben a nemzetközi reagálást koordinálja. Az ENSZ rendkívüli segélynyújtási koordinátora (United Nations Emergency Relief Coordinator) felelős a koordinálásért. A humanitárius veszélyhelyzetekkel kapcsolatos ügyekben a rendszer fő politikai tanácsadója, koordinátora és szószólója. A rendkívüli segélynyújtás koordinátora vezeti a Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalát (http://ochaonline.un.org), amely humanitárius válságokban koordinálja azokat a segítségnyújtásokat, amelyek meghaladják bármelyik másik szervezet kapacitását és mandátumát. Haiti újjáépül a 2010. januári földrengés után 2010. január 12-én pusztító erejű földrengés rázta meg Haitit, amely 220 000 embert ölt meg, és további 1,5 milliót tett hajléktalanná. Az ENSZ – annak ellenére, hogy 102 munkatársát elvesztette – 72 órán belül felmérte a kezdeti szükségleteket, és négy napon belül mentőcsapatokat küldött a területre. A katasztrófa utáni első négy hónapban az ENSZ és a Haiti Stabilizációs Missziója (MINUSTA) által koordinált segély révén – nemzetközi humanitárius partnerek ezreivel együttműködve – 1,5 millió embernek nyújtottak hajlékot, sok millióan kaptak élelmet és orvosi ellátást, és 1,7 millió ember jutott vízhez és alapvető köztisztasághoz. Donorok finanszírozták a sürgős szükségletek 72 százalékát, amely közel 1 milliárd dollárt tett ki. Több mint 300 000 haiti személyt foglalkoztattak a „Készpénzt munkáért” vagy az „Élelmet munkáért” programokban 2010 februárja és novembere között. 2011 januárjáig mintegy 700 000 ember hagyta el a táborokat, közülük 100 000-et helyeztek el 31 000 ideiglenes szálláson. A becslések szerint 810 000 ember még mindig mintegy 1 150 táborban él. A földrengési zónákban lévő gyermekeknek – akik a rengés előtt iskolába jártak – mintegy 95 százaléka visszatért a tantermekbe. A 2011. évi projektekre mintegy 3 milliárd dollárt fogadtak el, amelyből 1,28 milliárdot már befektettek, és 1,63 milliárdért kötelezettséget vállaltak és elkülönítettek. A sokszereplős nemzetközi közösség – beleértve kormányokat, a nem kormányzati szervezeteket (NGO-k) és az ENSZ-ügynökségeket –, együttes célja az egyidejű reagálás a bonyolult vészhelyzetekben. Az OCHA együttműködik velük, és amikor vészhelyzet következik be, az OCHA koordinálja a nemzetközi reagálást. Meghatározza az akció prioritásait a tagállamokkal és az Intézményközi Állandó Bizottsággal (IASC – www.humanitarianinfo.org/iasc).

279

A gyorssegély koordinációja Az Intézményközi Állandó Bizottság (IASC) fogja össze valamennyi fontosabb humanitárius ügynökséget, mind az ENSZ-en belül, mind azon kívül. Elnöke az ENSZ rendkívüli segélyezési koordinátora. Az IASC alakítja ki a humanitárius politikát, meghatározza a világos felelősségmegosztást a humanitárius segítségnyújtás különféle szakaszaiban, azonosítja és kezeli az elhárításban lévő hiányosságokat, és támogatja a humanitárius elvek hatékony alkalmazását. A humanitárius segítségnyújtás „csoportos megközelítésének” az a célja, hogy magas szintű kiszámíthatósággal, felelősséggel és partnerséggel erősítse a humanitárius elhárítást. Bármely jelentősebb új vagy folyamatban lévő vészhelyzettel a következő csoportosítás szerint foglalkoznak, mindegyik a saját vezető szervével vagy szervekkel és egy sor ENSZ vagy nem ENSZ-beli partnerrel: mezőgazdaság (FAO); táborkoordináció és -menedzsment (UNHCR a konfliktusok során lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek [IDP-k] esetében; a Nemzetközi Migrációs Szervezet katasztrófák esetén); kezdeti helyreállítás (UNDP); oktatás (UNICEF és Save the Children); szükségelszállásolás ((UNHCR és a Vöröskereszt, valamint a Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége); sürgősségi távközlés (WFP); egészségügy (WHO); logisztika (WFP); táplálkozás (UNICEF); védelem (UNHCR a konfliktusok során lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek [IDP-k] esetében és UNHCR/OHCHR/UNICEF katasztrófákban és konfliktusban érintett [nem IDP] személyek esetében); víz, köztisztaság és higiénia (UNICEF). Az OCHA szervezetén belül alakították ki az ENSZ katasztrófafelmérő és koordináló csoportját, amely a természeti katasztrófa vagy a hirtelen fellépő vészhelyzet helyszínére 12–24 órán belül bevethető azzal a feladattal, hogy információt gyűjtsön, felmérje a szükségleteket, és koordinálja a nemzetközi segítségnyújtást. Regionális és területi irodák hálózatán, valamint humanitárius koordinátorokon és országteameken keresztül is funkcionál. A humanitárius koordinátor felelős azért, hogy a terepen biztosítsa a segélyezési akciók összhangját. A szükségletfelmérés, a vészhelyzeti intézkedési tervek és a programok kialakításának összegyűjtésével az OCHA támogatja a humanitárius koordinátort és azokat az operatív szerveket, amelyek a segélyt eljuttatják. Az Intézményközi Állandó Bizottság (Inter-Agency Standing Committee IASC) partnereit és a humanitárius koordinátort is segíti az erőforrások

280

mobilizálásában egyesített intézményközi hozzájárulási felhívások kibocsátása révén. Donortalálkozókat és követő intézkedéseket szervez, ellenőrzi a felkérésére válaszul érkezett hozzájárulások helyzetét, továbbá jelentéseket készít a fejleményekről a donorok és mások tájékoztatására. 1992. óta az OCHA több mint 42 milliárd dollárt gyűjtött gyorssegélyre összesen 330 egyesítet és villám felhíváson keresztül. Az OCHA Központi Katasztrófaelhárítási Alapját (CERF) 2006 márciusában hozták létre az azonnali reagálást igénylő humanitárius katasztrófák hatékony kezelésére. A CERF létrehozása az elmúlt évek azonnali gyorssegélyt igénylő természeti katasztrófák kezelésére hozták létre (2004-es indiai-óceáni szökőár, 2005. évi dél-ázsiai földrengés, 2006. évi Fülöp-szigeteki földcsuszamlás. 2006-ban történt megalapítása óta a CERF több mint 1,8 milliárd dollár kötelezettséget vállalt humanitárius partnerek részére 78 országban és területen. Az OCHA a partnereivel szakpolitikai konszenzust alakít ki, és azonosítja a terepen szerzett operatív tapasztalataiból eredő sajátos humanitárius kérdéseket. A humanitárius kérdések képviselőjeként az OCHA szót emel a válságok csendes áldozataiért, biztosítja, hogy a humanitárius közösség nézetei és aggályai tükröződjenek az átfogó helyreállítási és békeépítési erőfeszítésekben. Ily módon az OCHA előmozdítja a humanitárius normák és elvek tiszteletben tartását, ráirányítja a figyelmet olyan sajátos kérdésekre, mint például hogyan jut valóban célba a humanitárius segély a célzott lakossághoz; a szankciók humanitárius hatása; a gyalogsági aknák telepítése és a kézi lőfegyverek ellenőrizetlen terjedése. A humanitárius érdekképviselet, a szakpolitikai döntéshozatal és a sürgősségi koordináció támogatása érdekében az OCHA az online eszközök hatalmas tárát fejlesztette ki. Az OCHA kezeli a ReliefWeb-et (www.reliefweb.int) – a világ legelső humanitárius honlapját – amelyen a világot sújtó vészhelyzetekről a legfrissebb információ található. Házigazdája az IRIN hírszolgálatnak is (www.irinnews.org), amely pontos és pártatlan jelentéseket és elemzéseket közöl a Szubszaharai Afrikáról, a Közel-Keletről, Ázsiáról és az Amerikai kontinens országairól a humanitárius közösségnek.

Humanitárius segítségnyújtás és védelem Három ENSZ-szerveződésnek – az UNICEF, a WFP és az UNHCR – van elsődleges szerepe abban, hogy humanitárius válságokban védelmet és segítséget nyújtsanak. A menekültek és a lakóhelyüket elhagyni kényszerült (otthonából elüldözött) személyek többsége gyermek és nő. Nehéz vészhelyzetekben az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) más segélyszervezetekkel együtt arra törekszik, hogy segítsék helyreállítani az alapvető szolgáltatásokat, a vízellátást és a köztisztaságot, az iskolák beindítását és a védőoltásokról, orvosságról és egyéb ellátmányról való gondoskodást az otthonától elszakadt lakosság számára. Az UNICEF következetesen sürgeti a kormányokat és a háborúzó feleket, hogy hatékonyabban lépjenek fel a gyermekek védelmében. A konfliktusos zónákban programjai közé tartoznak a tűzszüneti tárgyalások beindítása, hogy megkönnyítsenek olyan kulcsfontosságú szolgáltatásokat, mint a gyermekek védőoltása.

281

Gyermekek védelme háborúban Ma világszerte több mint 30 konfliktusos helyzetben több mint 250 000 18 év alatti fiatalembert használnak ki könyörtelenül katonaként – némelyek közülük csak hétvagy nyolcévesek. A becslések szerint az összes gyermekkatona 40 százaléka lány. Több mint 2 millió gyermeket öltek meg háborúban és polgárháborúban, 6 milliót csonkítottak meg, vagy véglegesen nyomorékká tettek. A lányok ezrei vannak kitéve szexuális erőszaknak és kizsákmányolásnak. Számos fiatalkorú gyermekrablás áldozatává válik, illetve számos gyermeket a háború tesz árvává. A BT célkitűzésként fogalmazta meg a gyermekek katonai alkalmazásának tilalmát, és a gyermekek védelmét a fegyveres konfliktusokban. A békefenntartó műveletek feladatai közé tartozik ma a gyermekek védelme, számos békefenntartó misszióban van civil gyermekvédelmi specialista. Az ENSZ élen járt a gyermekvédelmi normák és előírások kidolgozása területén a fegyveres konfliktusokban (www.un.org/children/conflict): A Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútuma a háborús bűnök közé sorolja a 15 év alatti gyermekek sorozását, behívását és az ellenségeskedésben történő kihasználását. Az Egyezmény a gyermek jogairól kiegészítő jegyzőkönyve 18 éves korhatárt állapít meg a kötelező sorozásra és az ellenségeskedésekben való részvételre, továbbá megköveteli a részes államoktól, hogy emeljék az önkéntes sorozás minimális korhatárát legalább 16 évre. A Biztonsági Tanácsnak hét határozata – 1261(1999), 1314(2000), 1379(2001), 1460(2003), 1539(2004), 1612(2005) és 1882(2009) – foglalkozik a gyermekek védelmével a konfliktusokban. Az ILO 182-es egyezménye a gyermekek katonai szolgálatát úgy határozza meg mint a gyermekmunka egyik legrosszabb formáját, és 18 évben állapítja meg a kényszerű vagy kötelező sorozás minimális korhatárát. A genfi egyezménye, és kiegészítő jegyzőkönyveik kikötik, hogy a gyermekek különleges tiszteletben tartást érdemelnek, a konfliktusok során mindenféle bántalmazástól megvédik őket, és a szükséges gondozást, valamint támogatást biztosítják a számukra. A főtitkárnak a gyermekekkel és a fegyveres konfliktusokkal foglalkozó különleges képviselője azon munkálkodik, hogy fokozza a globális tudatosságot, és mobilizálja a kormányok és a civil társadalom politikai támogatását. A különleges képviselő kulcsfontosságú képviselője azon ellenőrző és jelentéstevő mechanizmusok megerősítésének, amelyek a fegyveres konfliktusokban a gyermekek jogainak megsértésével foglalkoznak; jólétük kérdéseit a békeprogramokba építi; továbbá szükségleteiket a konfliktus utáni helyreállítási programok központi elemévé teszi. A „Nulla 18 alatt” kampányt (http://zerounder18.org) 2010-ben jelentette be a gyermekekkel és a fegyveres konfliktusokkal foglalkozó különleges képviselő hivatala, együttműködve a gyermekek elleni erőszak különleges képviselőjével, az UNICEF-fel, az OHCHR-rel és a Gyermek Jogainak Bizottságával. Célja az, hogy

282

elérje a gyermekek fegyveres konfliktusokban való részvételével foglalkozó kiegészítő jegyzőkönyv egyetemes ratifikálását 2012-re. Az év végéig 139 ENSZtagállam ratifikálta. Azt UNICEF a maga részéről együttműködik kormányokkal és lázadó mozgalmakkal, hogy leszerelje a gyermekkatonákat, újra egyesítse őket a családjukkal, és előmozdítsa a társadalmi integrációjukat. . Ezért az UNICEF elsőként alkalmazta a „gyermekek, mint a béke zónái” fogalmát, továbbá létrehozta a „nyugalom napjait” és a „béke folyosóit” a háború sújtotta régiókban. Speciális programok nyújtanak segítséget nyújtanak a sérült gyermekeknek, és segítik az egyedül lévő gyermekek visszatérését a szüleikhez vagy bővebb családjukhoz. 2009-ben az UNICEF közel 3 milliárd dollárt juttatott humanitárius segélyre vészhelyzetekben. Az Élelmezési Világprogram (WFP) gyors és hatékony segítséget nyújt emberek millióinak, akik természeti vagy ember által előidézett katasztrófák áldozatai, beleértve a világ menekültjeinek és saját hazájukon belül lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyeknek a többségét. A WFP pénzügyi és emberi erőforrásainak a legnagyobb részét ezekre a válságokra áldozza. Egy évtizeddel ezelőtt a WFP által szolgáltatott élelmiszersegély kétharmadát arra használták, hogy segítsék az embereket önállóvá válni. Ma a helyzet a fordítottja áll fenn, a WFP erőforrásainak háromnegyedét humanitárius válságok áldozatai kapják. 2009-ben a WFP segélye – példa nélkül álló 4,6 millió metrikus tonna élelmiszersegély – 101,8 millió emberhez jutott el 75 országban. 2010-ben a WFP több mint 90 millió embernek nyújtott segítséget több mint 70 országban, beleértve saját hazájukon belül a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyeket, menekülteket, az AIDS miatt árvaságra jutott gyermekeket, továbbá konfliktusok és olyan természeti katasztrófák áldozatait, mint az árvizek, az aszály és a földrengések. Amikor a háború és a katasztrófa következik be, a WFP azonnal gyorssegéllyel reagál, és programokat indít a zökkenőmentes és hatékony felépülés elősegítésére, amelynek célja az életek és a megélhetés újjáépítése. A WFP – az UNHCR által vezetett valamennyi nagyméretű menekültélelmezési művelet esetében – élelmiszer- és pénzalapok mozgósításáért is felelős. A fejlődő világban a katasztrófák során a vidéki népesség gyakran a legsebezhetőbb. E közösségek többségének az élelmiszer-biztonsága és megélhetése a mezőgazdaságtól függ. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szakértelme – a gazdálkodás, az állattenyésztés, a halászat és az erdészet terén – életbevágó a gyorssegély és a rehabilitáció folyamán. A FAO segíti az országokat a katasztrófák megelőzésében, enyhítésében és abban, hogyan készüljenek fel, hogyan reagáljanak rájuk. Globális Információs és Korai Riasztórendszere (www.fao.org/giews) rendszeres és naprakész információt szolgáltat a globális élelmezési helyzetről. A WFP-vel együtt a FAO értékeli az élelmezési helyzetet az élelmiszer-ellátásban a nem biztonságos országokban, ember által okozott vagy természeti katasztrófák után. Ezekre az értékelésekre alapozva, rendkívüli élelmiszersegély-műveleteket készítenek elő, és közösen határozzák meg ezeket. A katasztrófa után és a vészhelyzetekben végzett munkája hangsúlyt fektet a mezőgazdasági megélhetés védelmére és rehabilitációjára. A FAO célja az, hogy helyreállítsa a helyi élelmiszer-termelést, ezáltal kilépést biztosítson az élelmiszersegélyből és a segítségnyújtás más

283

formáiból, támogatva az önellátást és csökkentve a segély és a káros alkudozási stratégiák szükségességét. A humanitárius munkavállalók védelme Az ENSZ személyzete és más humanitárius munkavállalók a terepen továbbra is támadásoknak vannak kitéve. Az évek során rengeteget öltek meg, ejtettek túszul vagy tartottak fogva, miközben a konfliktus területén dolgoztak. Az ENSZ személyzete elleni erőszakos események közé tartozik a fegyveres rablótámadás, a lerohanás és a nemi erőszak. Az ENSZ-személyzet fokozott láthatósága – a nemzetközi közösség képviselőjeként – jelentős kockázatot jelent. Ezt bizonyítja a 2003. augusztus 19-ei bagdadi ENSZ-központ elleni terrortámadás, amely 22 halottat és 150 sérültet hagyott maga után. A halottak között volt az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Sergio Vieira de Mello, aki az ENSZ-missziót vezette. A Szervezet történetében ez volt a legpusztítóbb támadás az ENSZ civil személyzete ellen. A 2007. december 11-ei algíri bombatámadás 17 ENSZ-alkalmazott életét követelte, és 40 sérültet hagyott hátra. A főtitkár egy független vizsgálóbizottságot állított fel az atrocitások kivizsgálására, és az ENSZ-alkalmazottak biztonságának javítására kért javaslatot az egész világon. Az 1994. évi Egyezmény az ENSZ és a kapcsolódó személyzete biztonságáról arra kötelezi azokat az országokat, ahol az ENSZ dolgozik, hogy védje meg személyzetét, és vezessen be a gyilkosság és az erőszakos megszöktetés elleni megelőző intézkedéseket. Afganisztántól kezdve Dárfúrig, Szomáliától Pakisztánig azonban még mindig túl sok ENSZ-alkalmazott és kapcsolódó személyzet veszítette életét vagy sérült meg véletlenszerű vagy előre megfontolt támadások sorozatában 2009–2010 folyamán. Ban Ki Mun főtitkár 2009. évi jelentésében aggodalmát fejezte ki a biztonsági események növekvő száma miatt, és „a humanitárius munkavállalók politikai vagy bűnözési indíttatású célpontba állításának trendje miatt, amely a legnyilvánvalóbb Szomáliában, Szudánban és Haitin”. „Mélységesen lesújtó az elveszett életek nagy száma a jelentési időszak folyamán – 63 ENSZ- és humanitárius alkalmazott halála az erőszak következtében – mondotta. – Az ENSZ személyzete rendszeresen szembesül a fegyveres konfliktusok, a terrorizmus, az emberrablás, a zaklatás, a banditizmus és a megfélemlítés fenyegetésével, miközben arra kérik őket, hogy rendkívül nehéz körülmények között dolgozzanak”. „Miközben nem lehet eltekinteni a vendéglátó kormányok felelősségétől, el kell ismerni, hogy az ENSZ-nek időnként olyan területeken kell működnie, ahol a vendéglátó kormányok kapacitása korlátozott” – mondta a főtitkár. Ám felbátorította az a lendület, amellyel a humanitárius közösség magáévá tette a Mentsünk életeket együtt keretprogramot a biztonsági intézkedések javítása érdekében a nemzetközi szervezetek, az NGO-k és az ENSZ körében. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) arra összpontosít, hogy felmérje a vészhelyzetek és a katasztrófák által érintettek egészségügyi szükségleteit, egészségügyi információt szolgáltat, és segíti a koordinációt, valamint a tervezést. A WHO sürgősségi programokat hajt végre olyan területeken, mint a táplálkozási

284

és járványügyi felügyelet, a járványellenőrzés, a védőoltások, az alapvető gyógyszer- és orvosi ellátás menedzselése, a reproduktív egészségügy és a mentális egészség. Külön erőfeszítéseket tesz a gyermekbénulás felszámolására, a tuberkulózis és a malária ellenőrzésére a vészhelyzetekkel érintett országokban. Az ENSZ Népesedési Alapja (UNFPA) szintén gyorsan megmozdul, amikor a vészhelyzet bekövetkezik. A terhességgel kapcsolatos halálozás és a szexuális erőszak felerősödik a felfordulások idején, miközben a reproduktív egészségügyi szolgáltatások gyakran elérhetetlenné válnak. A fiatalok sokkal jobban ki vannak téve a HIV-fertőzésnek és a szexuális kizsákmányolásnak, továbbá sok asszony nem fér hozzá a családtervezési szolgáltatásokhoz. Vészhelyzetekben az UNFPA azon dolgozik, hogy megvédje a válságban lévő közösségek reproduktív egészségét, és továbbra is segítséget nyújt, amint ezek a közösségek túljutnak a válságos szakaszon, és újjáépítésre törekszenek. Az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) a felelős szerv a természeti katasztrófák enyhítését, megelőzését és az arra való felkészülést koordináló tevékenységekért. Számos alkalommal a kormányok kérik fel az UNDP-t, hogy segítse megtervezni a rehabilitációs programokat, és irányítsa az adományozói támogatást. Az UNDP és a humanitárius ügynökségek együttműködnek abban, hogy segélyezési műveleteikbe integrálják a helyreállítási prioritásokat, továbbá az átmeneti és a hosszú távú fejlesztést. Az UNDP támogatja azokat a programokat, amelyek a korábbi fegyveresek leszerelésére vonatkoznak, az átfogó aknamentesítést, a menekültek és a saját hazájukon belül lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek visszatérését és újbóli integrálását, valamint a kormányzati intézmények helyreállítását. A szolgáltatott erőforrások lehető legnagyobb hatásának a biztosítása érdekében minden egyes projektet a helyi és a nemzeti kormány képviselőivel konzultálva hajtanak végre. Az UNDP gyorssegélyt biztosít egész közösségeknek, miközben segíti a tartós béke, a fejlődés és a szegénység enyhítésére a szociális és gazdasági alapok létrehozását. Ez a közösségen alapuló megközelítés segített sürgős, de tartós segélyezésről gondoskodni a háború és a polgári konfliktus áldozatainak a számára. Mára számos konfliktustól szenvedett közösség javított az életszínvonalán az ENSZ által vezetett képzési programoknak, a hitelprogramoknak és az infrastrukturális projekteknek köszönhetően.

Menekültek védelme és segítése 2010-ben az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR – www.unhcr.org) 43,3 millió lakóhelyüket elhagyni kényszerült embert tartott számon a világon – ez a legnagyobb szám az 1990-es évek közepe óta. Közéjük tartozik 27,1 millió saját hazájukon belül lakóhelyüket elhagyni kényszerült személy (internally displaced persons – IDPs), 15,2 millió menekült és 983 000 menedékkérő. A 15,2 millió menekült közül 10,4 millió az UNHCR felelősségi körébe tartozott, 4,7 millió palesztin menekült pedig az ENSZ Palesztin Menekültek Segélyező és Munkaközvetítő Hivatala a Közel-Keleten (UNRWA) hatáskörébe. Több mint 26 millió ember – 10,4 millió menekült és 15,6 millió IDP – részesült az UNHCR védelmében és segélyezésében 2009 végén, egy millióval több, mint 2008-ban. 2010-re az UNHCR mintegy 6,6 millió hontalan személyt

285

azonosított 60 országban. A becslések szerint azonban a hontalan emberek teljes száma világszerte sokkal több lehet, elérheti a 12 milliót. Menekültek a saját országukban A saját hazájukon belül lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek (internally displaced persons – IDPs) azok, akik otthonukból távozásra kényszerültek, hogy megmeneküljenek a háborútól, az erőszaktól, az emberi jogok megsértésétől vagy a természeti és ember által előidézett katasztrófáktól, ám nem léptek át nemzetközi határt. Ezek a személyek a polgárháborúk kíméletlen következményei. Egyes becslések szerint 2010-ben 27,1 millió IDP volt – közel kétszerese a tényleges menekültek számának. Míg a menekültek gyakran találnak biztonságot, élelmet és menedékhelyet egy második országban, és védik őket a jól meghatározott nemzetközi törvények, a saját hazájukon belül lakóhelyüket elhagyni kényszerültek egy folyamatban lévő belső konfliktusban eshetnek csapdába, kitéve a háborúzó felek kényének, amely a segélyezést is veszélyessé vagy lehetetlenné teszi. Az ilyen személyekért elsősorban a kormány felelős, amely azonban gyakran képtelen – vagy nem akar – segíteni, sőt úgy tekintik őket, mint az állam ellenségeit. A menekültekhez hasonlóan az IDP-knek is szüksége van védelemre és a segítségre, valamint olyan hosszú távú megoldásra, mint a hazatérés vagy az áttelepítés. Az UNHCR-t egyre többen kérik, hogy segítse ezeket az embereket a különböző régiókban és országokban. Ide tartozik Kolumbia, Elefántcsontpart, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Irak, Libanon, Szomália, Sri Lanka, KeletTimor, Uganda és mások, amelyek azt kérik, hogy a humanitárius szükségletek alapján nyújtson segítséget, nem pedig a menekültstátusz alapján. A feladat ijesztő. Egyedül Szomáliában a becslések szerint 1,5 millió IDP volt 2010-ben. Pakisztánban a becslések szerint 1,6 millió ember hazáján belül vált üldözötté konfliktus és természeti katasztrófa miatt. Felismerve, hogy segítség nélkül egyetlen ENSZ-intézménynek sincs az IDP-k védelmére és megsegítésére vonatkozó megbízatása és erőforrása, az Intézményközi Állandó Bizottság (IASC) 2005-ben kialakított egy olyan együttműködésen alapuló modellt, amely szerint a humanitárius válságra reagálva az ügynökségek egyesítik erőforrásaikat. Az újító „csoportos megközelítés” szerint az UNHCR gyakorolja a vezetői felelősséget és számonkérhetőséget a tizenegyből három csoport esetében, nevezetesen a védelem; a szükségelszállásolás, a táborkoordináció és a menedzsment. (lásd A gyorssegély koordinációját korábban.) Fejlődő országokban tartják számon a világ menekültjeinek a négyötödét. Az UNHCR érdekeltségébe tartozó személyeknek átlagosan az asszonyok és a lányok képviselték a 49 százalékát. Ők alkották a menekültek és a menedékkérők 47 százalékát, az összes IDP és hazatérők (volt menekültek) felét. A menekültek és a menedékkérők negyvenegy százaléka 18 évesnél fiatalabb gyermek volt. 2009-ben az afgán és az iraki menekültek tették ki közel 50 százalékát az UNHCR felelősségi körébe tartozó összes menekültnek világszerte. A világ minden negyedik menekültje afgán volt (2,9 millió); 71 különböző menedékjogot nyújtó

286

országban helyezték el őket. Az irakiak alkották a második legnagyobb menekültcsoportot, 1,8 millió keresett menedéket elsősorban a szomszédos országokban. A szomáliai menekültek képezték szám szerint a harmadik csoportot: a népesség mintegy 27 százalékának volt szüksége humanitárius segítségnyújtásra. Egy becslés szerint 1,5 millió szomáliai volt saját hazáján belül üldözött, csak 2010-ben egyötödüket üldözték el. A háború utáni történelemben az UNHCR bizonyult az egyik vezető humanitárius ügynökségnek néhány főbb vészhelyzetben: a Balkánon, amely a legnagyobb menekültáradatot produkálta Európában a második világháború után; az Öböl-háború után; az afrikai Nagy-tavak környékén; tömeges elvándorlások voltak Koszovóban és Kelet-Timoron; hazatelepítés Afganisztánban; valamint a legújabb elvándorlás a konfliktus sújtotta Irakból és Dél- és Közép–Szomáliából történik. A menekült olyan személy, aki származási vagy szokásos lakhelyének országán kívül van, mert faji, vallási, nemzetiségi vagy politikai üldözés éri, vagy mert egy üldözött 'társadalmi csoport' tagja. Ide tartoznak azok a személyek is, akik háború vagy egyéb erőszak elől menekülve hagyták el országukat. A menekültek jogi státuszát két nemzetközi szerződés határozza meg: az 1951. évi Egyezmény a menekültek státuszára vonatkozóan és az 1967. évi jegyzőkönyve, amelyek felsorolják jogaikat és kötelezettségeiket. Az Egyezménynek 147 állam a részese. Az UNHCR legfontosabb funkciója a nemzetközi védelem – megpróbálja biztosítani a menekültek alapvető emberi jogainak a tiszteletben tartását, beleértve azt a jogosultságukat, hogy menedéket keressenek, és ezt biztosítani tudják nekik, hogy önkényesen senkit sem térítenek egy olyan országba, ahol oka van az üldöztetéstől való félelemre.

Globális felmelegedés és a környezeti menekültek A tudósok és a nemzetközi szervezetek egyre többet jövendölik azt, hogy világszerte emberek milliói kényszerülhetnek elhagyni a lakóhelyüket a globális felmelegedés miatt, amely emelkedő tengerszinthez, elsivatagosodáshoz, kiszáradt víztározókhoz, az időjárás által előidézett árvizekhez és más súlyos környezeti változásokhoz vezet. A Dél-csendes-óceáni Carteret-szigetek lakói szorult helyzetben vannak, szigeteik eltűnhetnek az óceánban. Ez csak az egyik példája a növekvő problémának. A tokiói székhelyű ENSZ Egyetem (UNU) szerint a környezeti problémák már hozzájárultak az állandó nagy migrációhoz, amely végül emberek százmillióit mozdíthatja el. A környezeti menekülteket azonban még nem nemzetközi jogi kategória. A helyzet rendkívül bonyolult, a globális szervezeteket teljes mértékben leköti az 1951. évi egyezmény szerint meghatározott menekültek szükségleteinek a kielégítése. A nemzetközi közösségnek fel kell készülnie az ilyen típusú menekültek kezelésére is a nemzetközi keretek által biztosított hatékony intézkedésekkel.

287

Egyéb típusú segítségnyújtáshoz tartoznak a következők: segítségnyújtás jelentős vészhelyzetekben, amelyek nagyszámú menekült mozgásával járnak együtt; rendszeres programok olyan területeken, mint az oktatás, az egészségügy és a menedékhelyek ügye; segítségnyújtás a menekültek önellátásának az előmozdításához és integrációjukhoz a fogadó országban; önkéntes hazatelepülés; azoknak a menekülteknek az áttelepítése egy harmadik országba, akik nem térhetnek vissza otthonukba, és egyidejűleg védelmi problémáik vannak abban az országban, ahol először kerestek menedéket. Jóllehet az UNHCR feladata a menekültek védelme és segítése, mindinkább kérik tőle olyan emberek szélesebb körének a megsegítését is, akik a menekültekéhez hasonló helyzetben vannak. Ide tartoznak a saját hazájukon belül lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek (IDP-k), a korábbi menekültek, akiknek szüksége van az UNHCR ellenőrzésére és segítségére, amint hazatértek, a hontalan személyek, továbbá azok, akik ideiglenes védelmet kapnak saját hazájukon kívül, ám nem élvezhetik a menekültek teljes jogi státuszát. Ma a menekültek jelentik az UNHCR érdekeltségébe tartozó emberek második legnagyobb csoportját. Menedékkérők, azok a személyek, akik elhagyták származási országukat, és kérelmezték, hogy ismerjék el őket menekültként egy másik országokban, valamint akiknek a kérelme még függőben van. 2010 elején az UNHCR ebbe a kategóriába tartozó közel 1 millió embernek nyújtott segítséget. Dél-Afrika volt a fő célpontja a menedékkérőknek, mintegy 222 000 új igénybejelentés érkezett 2009ben, ezt követte az Egyesült Államok, Kenya, Franciaország, Kanada, az Egyesült Királyság és Németország. A menedékkérők fő származási országa Afganisztán volt, mintegy 26 800 afgán kért menekültstátuszt 2009-ben – 45 százalékkal több, mint 2008-ban, amikor 18 500 körül volt a kérelmek száma. Menekülő emberek Régió szerint: Afrika Ázsia Európa Latin-Amerika és a Karib-térség Észak-Amerika Óceánia Különféle Összesen

10 636 239 13 624 502 1 087 700 3 898 344 3 934 2 519 207 568 36 460 806

Megjegyzés: A fenti az UNHCR érdekeltségi körébe tartozó emberek listája 2010. január 1-jén, ide tartoznak a menekültek, a menedékkérők, a hazatérők, a saját hazájukon belül lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek és más érintettek. Nem tartalmazza az UNRWA által segélyezett 4,7 millió palesztint. Az UNRWA működési területén kívül élő palesztinok, például azok, akik Irakban és Líbiában tartózkodnak, az UNHCR érdekeltségi körébe tartoznak.

288

Az afgánok képviselték valamennyi benyújtott menedékkérelem mintegy 7 százalékát. Afganisztán után Irak, Szomália, Oroszország és Kína volt a menedékkérők fő származási országa.2009-ben mintegy 2,2 millió IDP tudott hazatérni, ám csak 251 000 menekült tért haza önkéntesen – ez a legalacsonyabb szint 1990 óta. A három fő tartós megoldás a menekültek számára: az önkéntes hazatérés saját országukba biztonságos és méltányos körülmények között; a menedéket nyújtó országban – ahol lehetséges – a helyi integráció; továbbá az áttelepülés egy harmadik országba. Általában az önkéntes hazatérést tekintik az előnyben részesített megoldásnak. Ám ha nagyszámú ember tér vissza váratlanul saját hazájába, ez gyorsan megrendítheti a törékeny gazdasági és szociális infrastruktúrákat. Annak biztosításáért, hogy a hazatérők újjáépíthessék életüket, miután visszatértek, az UNHCR számos szervezettel működik együtt, hogy megkönnyítse az újraintegrálást. Mindez rendkívüli segélyt igényel a nélkülözők számára, tovább fejlesztési programokat a lepusztított területeken és munkahelyteremtő megoldásokat. Emiatt a béke, a stabilitás, a biztonság, az emberi jogok tiszteletben tartása és a fenntartható fejlődés közötti hatékony kapcsolatok fejlesztését mindinkább döntőnek tekintik a menekültprobléma tartós megoldásának az elérésében.

Palesztin menekültek Az ENSZ Palesztin Menekültek Segélyező és Munkaközvetítő Hivatala a Közel-Keleten (UNRWA) 1950 óta gondoskodik oktatásról, egészségügyi ellátásról, segélyről és szociális szolgáltatásokról a palesztin menekülteknek. A Közgyűlés által létrehozott UNRWA mintegy 750 ezer palesztin menekültnek nyújt rendkívüli segélyt, akik az 1948. évi arab–izraeli konfliktus következtében elveszítették otthonaikat és megélhetésüket. 2010 végére az UNRWA 4,7 millió regisztrált palesztin menekültnek nyújtott alapvető szolgáltatásokat Jordániában, Libanonban, Szíriában és a megszállt palesztin területen (amely magában foglalja Ciszjordániát és a Gáza-övezetet). Az elmúlt évtizedben az UNRWA humanitárius szerepe iránti igényt fokozták az ismétlődő konfliktusok a régióban. Az UNRWA tevékenységének a legnagyobb területe az oktatás, amely rendes költségvetésének közel 60 százalékát teszi ki. A Hivatal működteti a legnagyobb iskolarendszert a Közel-Keleten, 691 iskolával, 22 000 oktatási személyzettel, 483 000 beiratkozott tanulóval (49,8 százalék lány), 10 szakképzési központtal, 6 395 képzési helyszínnel, három oktatási természettudományos karral, 900 képzésben részt vevő tanárral és 1 400 diáktanárral. A Hivatal 137 egészségügyi központjának a hálózata 11 millió orvosi vizitet végzett 2009-ben. A környezeti egészségügyi program ellenőrzi az ivóvíz minőségét, gondoskodik a köztisztaságról, továbbá vírushordozó- és rágcsálóellenőrzést tart a menekülttáborokban. 2009-ben a legszegényebb menekültek közül – akik képtelenek önmagukról voltak gondoskodni – mintegy 257 000 kapott sajátos rendkívüli segítségnyújtást, beleértve az élelmet és a menedékhely-rehabilitációt. Időközben, 2009-ben egy jövedelem-előállító program több mint 12 000 kiskölcsönt nyújtott 15 millió dollár értékben veszélyeztetett menekülteknek a megszállt palesztin területen, Jordániában és Szíriában. Ugyanabban az évben mintegy 265 000 ember kapott egyedi rendkívüli segítségnyújtást, amelynek az a célja, hogy

289

biztosítsa a minimális táplálkozási és lakhatási előírásoknak megfelelő ellátást, valamint segítse az önellátást. A jövedelem-előállító program Ciszjordániában és a Gáza-övezetben 3 000 és 75 000 dollár közötti kölcsönöket juttat a kisvállalkozásoknak és a mikrovállalatoknak, a legtöbb haszonélvező nő. A Hivatal folyamatos erőfeszítései segítették az infrastruktúra feljavítását, a munkahelyteremtést és a társadalmi-gazdasági feltételek javítását. Más ENSZintézményektől eltérően, amelyek helyi hatóságokon és végrehajtó ügynökségeken keresztül dolgoznak, az UNRWA szolgáltatásait közvetlenül ezeknek a menekülteknek nyújtja. Saját tevékenységét és projektjeit maga tervezi és maga kivitelezi, berendezéseket épít és igazgat, ilyenek például az iskolák és a klinikák. A nemzetközi közösség az UNRWA-t) stabilizáló tényezőnek tekinti a KözelKeleten. A menekültek maguk úgy tekintenek a programjaira, mint a nemzetközi közösség elkötelezettségének – a palesztin menekültkérdés tartós megoldásának az elérése mellett – a szimbólumára.

290

VI. NEMZETKÖZI JOG Az ENSZ egyik legnagyobb és legszélesebb kört érintő eredményeként említhető meg azoknak a nemzetközi jogi egyezményeknek, szerződéseknek és előírásoknak a kidolgozása, amelyek központi szerepet játszanak a gazdasági és társadalmi fejlődés támogatásában, valamint a nemzetközi béke és biztonság előmozdításában (lásd www.un.org/law). Az ENSZ égisze alatt elfogadott szerződések alkotják azoknak a jogi normáknak az alapját, amelyek a nemzetek közötti kapcsolatokat meghatározzák. Jóllehet az ENSZ munkája ezen a területen nem mindig kap kellő figyelmet, ám nap mint nap, mindenütt hatással van az emberek életére. Az ENSZ Alapokmánya kifejezetten felhívja a Szervezetet, hogy a nemzetközi viták megoldását békés eszközökkel segítse, beleértve a választott bírósági és a bírósági eljárást (33. cikk), továbbá támogassa a nemzetközi jog fokozatos fejlődését és kodifikálását (13. cikk). Az évek során az ENSZ több mint 500 multilaterális megállapodás létrehozásában működött közre, amelyek az államok közös érdeklődésére számot tartó kérdések széles körével foglalkoznak, és kötelezőek az azokat ratifikáló országok számára. Az ENSZ sok területen úttörő jogi munkát végzett, a problémákkal azonnal foglalkozott, mihelyt azok nemzetközi érdeklődésre tarthattak számot. Az ENSZ élharcosa volt azoknak az erőfeszítéseknek, amelyek jogi keretet biztosítanak olyan területeken, mint a környezet védelme, a migráns munkavállalás szabályozása, a kábítószer-kereskedelem megfékezése és a terrorizmus elleni harc. Ez a munka ma is folytatódik, mivel a nemzetközi jognak a kérdések egyre szélesebb körében – beleértve az emberi jogi és a nemzetközi humanitárius jogi kérdéseket – van központi szerepe.

A viták bírósági rendezése A viták megoldásának legfőbb ENSZ-intézménye a Nemzetközi Bíróság (International Court of Justice – www.icj-cij.org). Közismert nevén Világbíróságnak hívják, 1946-ban hozták létre. Alapítása óta mintegy 150 ügyet vizsgált meg, számos ítéletet hozott az államok által elé terjesztett vitákban, és tanácsadó véleményt nyilvánított ENSZ-intézmények kérésére. A legtöbb ügyet a Bíróság teljes ülése tárgyalta, 1981 óta azonban hat jogvitát – az érintett felek kérésére – a Bíróság tagjaiból alakult speciális kamarák döntöttek el. Döntéseiben a Bíróság nemzetközi vitákkal foglalkozik, beleértve a gazdasági jogokat, az áthaladás jogát, az erőszak alkalmazásának a tiltását, az államok belügyeibe való beavatkozás tilalmát, a diplomáciai kapcsolatokat, a túszszedést, a politikai menedékjogot és az állampolgárság jogát. Az államok az ilyen vitákat nézeteltéréseik jogi alapon történő pártatlan megoldásáért terjesztik a Bíróság elé. A békés megoldás elérésével olyan kérdésekben, mint a szárazföldi határok, a tengeri határok és a területi szuverenitás, a Bíróság gyakran segítette megakadályozni a viták eszkalálódását. A területi jogok egyik tipikus esetében a Bíróság 2002-ben egy szuverenitással összefüggő jogvitát oldott meg Kamerun és Nigéria között az

291

olajban gazdag Bakassi-félsziget felett, majd a két ország közötti szárazföldi és tengeri határok egész vonalára vonatkozóan. Ugyanabban az évben szintén egy területi szuverenitással összefüggő kérdést rendeztek, mely Indonézia és Malajzia között merült fel a Celebesz-tengeren lévő két sziget kapcsán, a Bíróság ítéletében a vitatott szigeteket Malajziának juttatta. 2001-ben a Bíróság egy olyan tengeri és szárazföldi területi vitát döntött el Katar és Bahrain között, amely feszültséget okozott a két állam kapcsolataiban. 1999-ben a Bíróság egy meglehetősen kényes határvitát rendezett Botswana és Namíbia között, a testület döntését mindkét állam elfogadta. 1992ben egy El Salvador és Honduras közötti közel száz éve tartó vitaz oldódott meg így, ez a konfliktus egyébként 1969-ben a két állam közötti rövid, de véres háborúhoz vezetett. 1994-ben a Bíróság abban a vitában járt el, amelyet Líbia és Csád közösen terjesztett a testület elé, a döntés értelmében a területi kérdést a Líbia és Franciaország közötti 1955. évi szerződés rendezte. Ennek eredményeként Líbia visszavonta erőit a Csáddal határos déli területéről. Különféle ügyekkel a háttérben jelentkező konfliktusok és politikai feszültségek miatt fordultak a Bírósághoz. 1980-ban az Egyesült Államok teheráni nagykövetsége elfoglalásának és személyzete fogva tartásának az ügyét terjesztette a Bíróság elé. A testület úgy döntött, hogy Iránnak szabadon kell engednie a túszokat, a nagykövetség épületét vissza kell adnia, továbbá kártérítéssel tartozik. A kártérítés mértékéről való döntés előtt azonban az ügyet – a két állam közötti megegyezésre tekintettel – visszavonták. 1989-ben Irán fordult a Bírósághoz, hogy ítélje el az Egyesült Államokat, mert egy amerikai hadihajó lelőtt egy iráni repülőgépet, és mondja ki az Egyesült Államok felelősségét, továbbá azt, hogy fizessen kártérítést Iránnak. Az ügyet 1996-ban lezárták, azt követően, hogy a felek a kártérítésre vonatkozóan megállapodást megkötötték. Bosznia-Hercegovina a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság ellen nyújtott be keresetet a Bírósághoz, a Népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezmény alkalmazása ügyében, többek között az 1995 júliusában Srebrenicában elkövetett kivégzések miatt. A 2007-ben kelt ítéletében a Bíróság kimondta, nem volt megállapítható, hogy a mészárlást a Szövetségi Köztársaság parancsára, ellenőrzése alatt és előzetes tudomásával hajtották volna végre, ezért a nemzetközi jog szerint Belgrád nem követett el népirtást. Mindamellett a Bíróság úgy találta, „lehetetlen, hogy az alperes hatóságai ne tudtak volna a népirtás súlyos veszélyéről, miután a VRS-erők” – a Republika Srpska hadserege – „úgy döntöttek, hogy birtokba veszik a srebrenicai beékelt területet”. A Bíróság szerint ennek a tudatában „az alperes semmit nem tett a srebrenicai mészárlás megakadályozására, azt állítva, hogy tehetetlenek voltak, ami alig felel meg a VRS feletti ismert befolyásuknak”. Ebből következően megsértették a Népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezményben rögzített azt a kötelezettségüket, hogy mindent megtegyenek a népirtás megakadályozása érdekében. A Bíróság 1996-ban elvetette az Egyesült Államoknak a Bíróság joghatóságára vonatkozó kifogását egy 1992-es ügyben, amely azzal az üggyel függött össze, hogy amerikai hadihajók iráni tengeri olajkutakat romboltak le. 2003 novemberében a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az Egyesült Államok akciói nem igazolhatók a nemzetbiztonsági érdekek védelmére hivatkozva; mivel ezek az akciók nem jelentették a kereskedelem szabadságára vonatkozó kötelezettségeknek a megszegését, ugyanakkor Iránnak a helyreállításra

292

vonatkozó igényét is elutasították. Hasonlóképpen nem adott helyt a Bíróság az Egyesült Államok viszontkereseti kérelmének. Az államok gazdasági jogi kérdésekkel is gyakran fordulnak a Bírósághoz. 1995ben egy Kanada és az Európai Unió közötti, a halászati joghatóságról szóló vitával összefüggésben Spanyolország eljárást indított Kanada ellen, miután az a nyílt tengeren lefoglalt egy spanyol vonóhálós halászhajót. Magyarország és Szlovákia környezetvédelmi tárgyú ügyet terjesztett a Bíróság elé a Duna folyón egy vízlépcsőrendszer építésére vonatkozó 1977. évi szerződésük érvényességével összefüggésben. A Bíróság az 1997-ben kelt ítéletében úgy döntött, hogy mindkét állam megszegte jogi kötelezettségeit, és felszólította őket a szerződés végrehajtására. A Bírósághoz elé kerülő ügyek száma jelentősen megnövekedett az 1970es évek óta, amikor évente még csak egy vagy két ügy volt folyamatban. 2011 elején a Bíróság napirendjén 16 ügy volt függőben, ezek közül három már elbírálás alatt, így egy Nicaragua és Columbia közötti szárazföldi és tengeri határvita; a Grúzia és az Orosz Föderáció között, a Faji megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló nemzetközi egyezmény alkalmazására vonatkozó jogvita, valamint Costa Rica és Nicaragua között, a két ország közötti határ melletti területeken Nicaragua által végrehajtott bizonyos cselekményekre vonatkozó ügy kérdése. A Bíróság tanácsadó véleményei többek között az alábbiakkal foglalkoztak: az ENSZ tagállamai közé való tagfelvétel feltételei, az ENSZ szolgálatában elszenvedett károk miatti kártérítés kérdése, Nyugat-Szahara területi státusza. A Közgyűlés és az Egészségügyi Világszervezet kérésére 1996-ban két tanácsadó vélemény látott napvilágot, amelyek a nukleáris fegyverekkel való fenyegetés, illetve azok alkalmazásának törvényességére vonatkozott. 1971-ben a BT által kért tanácsadó véleményben a Bíróság kijelentette, hogy Dél-Afrika folyamatos jelenléte Namíbiában törvénytelen, Dél-Afrika köteles a területről visszavonni közigazgatását és véget vetni a megszállásnak, így a Bíróság 1990 márciusában megnyitotta az utat Namíbia függetlensége felé.

A nemzetközi jog fejlesztése és kodifikálása A Nemzetközi Jogi Bizottságot (International Law Commission – www.un.org/law/ilc) a Közgyűlés 1947-ben hozta létre a nemzetközi jog fokozatos fejlesztésének és kodifikálásának a támogatására. A Bizottság évente ülésezik, 34 tagja van, akiket a Közgyűlés választ ötéves időtartamra. A tagok együttesen a világ fő jogrendszereit képviselik, és egyéni minőségükben szakértőként szolgálnak, nem pedig kormányukat képviselik. Az államok közötti kapcsolatokat szabályozó kérdések széles körével foglalkoznak, gyakran konzultálnak a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságával, a Nemzetközi Bírósággal és a szakosított intézményekkel a vizsgált témáktól függően. A Bizottság munkájának jelentős része a nemzetközi jog területeire vonatkozó tervezetek előkészítése. Egyes témákat a Bizottság választ, míg másokat a Közgyűlés utal hozzá. Amikor a Bizottság egy adott témában befejezi a munkáját, a Közgyűlés esetenként összehívja a meghatalmazottak nemzetközi konferenciáját, hogy a tervezetet egyezménybe foglalják. Ezt követően az egyezményt megnyitják az államok számára, hogy részesévé váljanak – vagyis

293

ezek az államok az előírásnak megfelelően, magukra nézve kötelezőnek fogadják el a rendelkezéseket. Ezek közül az egyezmények közül néhány az államok közötti kapcsolatok szabályozásának alapját képezik. Például: A nemzetközi folyók nem hajózási célú használatáról szóló egyezményt (Convention on the Non-navigational Uses of International Watercourses) a Közgyűlés 1997-ben fogadta el, amely a két vagy több ország által megosztott folyóvizek igazságos és ésszerű használatát szabályozza. Az államok és nemzetközi szervezetek, valamint a nemzetközi szervezetek közötti szerződések jogáról szóló egyezményt (Convention on the Law of Treaties between States and International Organizations or between International Organizations) 1986-ban, Bécsben egy konferencián fogadták el. Az állami vagyonban, levéltárakban és adósságokban való államutódlásról szóló egyezményt (Convention on the Succession of States in Respect of State Property, Archives and Debts) 1983-ban, Bécsben egy konferencián fogadták el. A nemzetközileg védett személyek, köztük a diplomaták ellen elkövetett bűncselekmények megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezményt (Convention on the Prevention and Punishment of Crime against Internationally Protected Persons, including Diplomatic Agents) a Közgyűlés 1973-ban fogadta el. Az szerződések jogáról szóló bécsi egyezményt (Convention on the Law of Treaties) 1969-ben, Bécsben egy konferencián fogadták el. A diplomáciai kapcsolatokról (Convention on Diplomatic Relations) és A konzuli kapcsolatokról szóló szerződéseket (Convention on Consular Relations) egy Bécsben tartott konferenciákon fogadták el 1961-ben, illetve 1963-ban. 1999-ben a Bizottság egy tervezetet fogadott el azzal a céllal, hogy megakadályozza az egyének hontalanná válását egy állam szétválása vagy egy terület elszakadása esetén. Az államfelelősséget a Bizottság az egyik fő témaként tanulmányozta az 1949. évi első ülésszaka óta. 2001-ben befejezte a téma tanulmányozását „Az államok felelőssége nemzetközi jogsértésekért” elnevezésű tervezetének az elfogadásával. A Bizottság szintén 2001-ben fogadta el a veszélyes tevékenységekből eredő, országhatárokon átterjedő károk megelőzésére vonatkozó tervezetet. 2006-ban a Bizottság számos tervezetet fogadott el a diplomáciai védelemről és a veszélyes tevékenységekből eredő, országhatárokon átterjedő károk esetén keletkező veszteségek elosztására vonatkozó elvekről. 2008-ban két tervezetet fogadott el: szerződésekhez fűzött fenntartásokról és az országhatárokon átnyúló víztározókra vonatkozó jogokról. 2009-ben a Bizottság a nemzetközi szervezetek felelősségéről fogadott el egy tervezetet. A Bizottság által jelenleg vizsgált egyéb témák a következők: a fegyveres konfliktusok hatásai a szerződésekre, a külföldiek kiutasítása; a kiadatásra és a vádemelésre vonatkozó kötelezettség és az egyének védelme katasztrófák esetén.

294

Nemzetközi kereskedelmi jog Az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsága (United Nations Commission on International Trade Law – UNCITRAL – www.uncitral.org) a világkereskedelmet segíti elő egyezmények, modelltörvények, szabályok és jogi iránymutatások kialakításával, amelyek célja a nemzetközi kereskedelemi jog harmonizációja. A Közgyűlés által 1966-ban létrehozott UNCITRAL a nemzetközi kereskedelemi jog területén az ENSZ-rendszer központi jogi testülete. Az ENSZ Jogi Ügyek Irodájának nemzetközi kereskedelmi jogi részlege látja el a titkársági feladatokat. A Bizottság 60 tagállami képviselőből áll, akiket a Közgyűlés választ meg. A tagságot úgy alakítják ki, hogy a világ különböző földrajzi régiói, továbbá a fő gazdasági és jogrendszerek képviseltetve legyenek. A Bizottság tagjait hatéves időtartamra választják. A tagok felének megbízatása minden harmadik évben lejár. Az elmúlt 45 évben a Bizottság a jog különféle területein mérföldkőnek számító, széles körben elfogadott szövegeket dolgozott ki. Ezek közé tartozik az UNCITRAL választott bírósági szabályok (UNCITRAL Arbitration Rules – 1976); az UNCITRAL békéltetési szabályok (UNCITRAL Conciliation Rules – 1980); az ENSZ-egyezmény az áruk nemzetközi értékesítésére vonatkozó szerződésekről (United Nations Convention on Contracts for the International Sale of Goods – 1980); az UNCITRAL modelltörvény a nemzetközi kereskedelmi választott bíráskodásról (UNCITRAL Model Law on International Commercial Arbitration – 1985); a modelltörvény az elektronikus kereskedelemről (Model Law on Electronic Commerce – 1996) és az ENSZ-egyezmény az áruk teljesen vagy részben tengeri nemzetközi szállítására vonatkozó szerződésekről (United Nations Convention on Contracts for the International Carriage of Goods Wholly or Partly by Sea – 2008). A Bizottság folytatja munkáját olyan ügyekben, mint a vállalatcsoportok fizetésképtelensége; az UNCITRAL modelltörvénye a beszerzésekről (Model Law on Procurement) és az UNCITRAL választott bírósági szabályokról; továbbá az UNCITRAL-szövegeken alapuló esetjog (Case Law on UNCITRAL Texts – CLOUT) szerkesztésével és publikációjával.

Környezetjog Az ENSZ – jelentős megállapodások elfogadásával – úttörő szerepet játszott nemzetközi környezetjog kidolgozásában, amely mindenütt előmozdította környezetvédelmet. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP www.unep.org) gondozza ezeknek a szerződéseknek a nagy részét, míg fennmaradó részét más testületek kezelik, beleértve a szerződési titkárságokat:

a a – a

Egyezmény a nemzetközi jelentőségű vizenyős területek, különösen a vízimadarak tartózkodási helyéről (Convention on Wetlands of International Importance Especially as Waterfowl Habitat – 1971) arra kötelezi a részes államokat, hogy bölcsen használják a joghatóságuk alá eső vizenyős területeket (az UNESCO támogatja).; Egyezmény a világ kulturális és természeti örökségének védelméről (Convention Concerning the Protection of the World Cultural and Natural Heritage – 1972) arra kötelezi a részes államokat, hogy védjék az egyedülálló természeti és kulturális területeket (az UNESCO támogatja).

295

Egyezmény a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről (Convention on International Trade in Endangered Species of Wild Fauna and Flora – 1973) az életben maradás biztosítása érdekében szabályozza egyes vadon élő állat- és növényfajok vagy termékek nemzetközi kereskedelmét kvótákkal vagy teljes tilalmakkal. A Bonni egyezmény a vadon élő vándorló állatfajok védelméről (Bonn Convention on the conservation of Migratory Species of Wild Animals – 1979) és egy sorozat kapcsolódó regionális és fajspecifikus megállapodás célja a vándorló szárazföldi, tengeri és madárfajok, valamint élőhelyeik védelme. Egyezmény a nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről (savas eső egyezmény) (Convention on Long-range Transboundary Air Pollution) (Acid Rain Convention – 1979) és fakultatív jegyzőkönyvei, amelyeket az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága (ECE) égisze alatt tárgyaltak meg, a légszennyezés ellenőrzését és csökkentését biztosítja Európában és Észak-Amerikában. Az ENSZ tengerjogi egyezménye (United Nations Convention on the Law of the Sea – 1982) átfogóan szabályoz számos tengerészeti témát, beleértve a tengerpart és a tengeri környezet védelmét és megőrzését; a tengerszennyezés megakadályozását és ellenőrzését; jogokat az élő és élettelen erőforrásokhoz; valamint az élő erőforrások gondozását és megőrzését. A Bécsi egyezmény az ózonréteg védelméről (Vienna Convention for the Protection on the Ozon Layer – 1985) és a Montreali jegyzőkönyv (Montreal Protocol – 1987), valamint módosításainak a célja az ózonpajzs – amely az életet védi a Nap káros ultraibolya-sugárzásától – károsodásának a csökkentése. A Bázeli egyezmény a veszélyes hulladékok országhatárokat átlépő szállításának ellenőrzéséről és ártalmatlanításáról (Basel Convention on the Control of Transboundary Movements of Hazardous Wastes and Their Disposal – 1989) és módosításai – a veszélyes hulladékok határokon át történő szállításából eredő felelősségről és kártalanításról szóló 1999. évi fakultatív jegyzőkönyve – arra kötelezi a részes államokat, hogy csökkentsék a veszélyes hulladékok határokon át történő szállítását, és minimalizálják mérgező hatásukat. Megállapodás a Balti és az Északi-tenger kis cetféléinek védelméről (Agreement on the Conservation of Small Ceteans of the Baltic and North Seas – 1991), amelynek célja az, hogy előmozdítsa a felek közötti együttműködést a kis cetfélék és élőhelyeik védelme érdekében. Az Egyezmény a biológiai sokféleségről (Convention on Biological Diversity – 1992) célja a biológiai sokféleség megőrzése, alkotóelemei fenntartható használatának a támogatása, továbbá a genetikai erőforrások hasznosításából származó előny igazságos elosztásának az ösztönzése. A biológiai biztonságról szóló Cartagenai fakultatív jegyzőkönyvnek (2000) az a célja, hogy megvédje a biológiai sokféleséget a géntechnológiával módosított élő szervezetek (LMOs) által okozott potenciális kockázatoktól. Az éghajlatváltozásról szóló keretegyezmény (Framework Convention on Climate Change – 1992) arra kötelezi a részes államokat, hogy

296

csökkentsék az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, amelyek a globális felmelegedést és a kapcsolódó atmoszférikus problémákat okozzák. Az Egyezmény kiotói fakultatív jegyzőkönyve (1997) megerősíti az éghajlatváltozásra adott nemzetközi választ jogilag kötelező kibocsátási célkitűzések megállapításával a 2008–2012-es időszakra vonatkozóan. Nemzetközi egyezmény a sivatagosodás elleni küzdelemről a súlyos aszállyal és/vagy elsivatagosodással sújtott országokban, különös tekintettel Afrikára (International Convention to Combat Desertification in Those Countries Experiencing Serious Drought and/or Desertification, Particularly in Africa – 1994), amelynek célja a nemzetközi együttműködés előmozdítása az elsivatagosodás elleni harcban és a szárazság hatásainak csökkentésében. A Megállapodás a cetfélék védelméről a Fekete-tengeren, a Földközitengeren és a szomszédos atlanti területen (Agreement on the Conservation of Cetaceans in the Black Sea, Mediterranean Sea and Contiguous Atlantic Area – 1996) célja a földközi-tengeri és fekete-tengeri vizekben a cetfélék fenyegetettségének a csökkentése; megköveteli, hogy az államok tiltsák meg a cetfélék szándékos befogását, és létesítsenek védett övezeteket. A rotterdami egyezmény a nemzetközi kereskedelemben forgalmazott egyes veszélyes vegyi anyagok és növényvédő szerek előzetes tájékoztatáson alapuló egyetértési eljárásáról (Convention on Prior Informed Consent Procedures for Certain Hazardous Chemicals and Pesticides in International Trade – 1998) arra kötelezi a veszélyes vegyi anyagok és rovarirtó szerek exportőrjeit, hogy tájékoztassák az importáló államokat ezeknek az anyagoknak a lehetséges veszélyeiről. A stockholmi egyezmény a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyezőanyagról (Stockholm Convention on Persistent Organic Pollutants – 2001) célja bizonyos erősen mérgező növényvédő szerek, ipari vegyi anyagok és melléktermékek, amelyek fokozottan terjednek, és felhalmozódnak a táplálékláncban – ilyen például a DDT, a PCB-k és a dioxin – csökkentése és forgalomba hozatalának a megszüntetése. A kijevi jegyzőkönyv a stratégiai környezeti felmérésről (Kyiv Protocol on Strategic Environmental Assessment – 2003) megköveteli a részes államoktól, hogy értékeljék tervezett céljaik és programjaik környezeti következményeit. Az UNEP regionális tengerek programja (www.unep.org/regionalseas) több mint 140 részt vevő országot segít 13 régióban a világ óceánjai és tengerparti területei felgyorsuló degenerációjának ellensúlyozásában a tengeri és tengerparti környezet fenntartható kezelésével és használatával. Legtöbb esetben hatékony jogi keretek között – az adott problémákra vonatkozó regionális egyezmények és kapcsolódó jegyzőkönyvek segítségével – végzi a munkáját. Az ENSZ partnerei közé tartozik az UNDP, a FAO, az UNESCO Nemzetközi Óceanográfiai Bizottsága, az IMO és az IAEA.

297

Tengerjog Az ENSZ tengerjogi egyezménye (United Nations Convention on the Law of the Sea – www.un.org/depts/los) a világ egyik legátfogóbb nemzetközi jogi okmánya. 320 cikke és kilenc függeléke egy mindent felölelő jogi szabályozást tartalmaz óceánjainkról és tengereinkről, létrehozva azokat a szabályokat, amelyek valamennyi tevékenységet vezérelnek az óceánokon és erőforrásaik felhasználásában, beleértve a hajózást és az átrepülést, az ásványok feltárását és felhasználását, az élő erőforrások megőrzését és a velük való gazdálkodást, a tengeri környezet védelmét és a tengeri tudományos kutatást. Előtérbe helyezi azt az elképzelést, hogy az óceáni térség valamennyi problémája kölcsönös kapcsolatban van egymással, és egészként kell kezelni. Egy okmányban testesíti meg az óceánok használatára vonatkozó hagyományos szabályok kodifikációját, valamint a felmerülő problémákat kezelő új szabályok kidolgozását. Egyedülálló okmány, amelyre úgy is hivatkoznak, mint az „Óceánok alkotmánya”. Ma már majdnem egyetemesen elfogadott, hogy az óceánokon és a tengereken végzett valamennyi tevékenységet az egyezmény előírásaival összhangban kell végezni. Hasonlóképpen más okmányokhoz, tekintélye az elfogadottságában rejlik. 2010 decemberében az egyezménynek 161 részes állama volt, az Európai Unióval és két nem független területtel együtt. Más államok a részessé válása folyamatban van. Szinte minden állam elismeri és betartja a rendelkezéseit.

Az egyezmény hatása Az államok – a nemzeti és a nemzetközi jogalkotáson és a kapcsolódó döntéshozatalon keresztül – következetesen betartják az egyezményt, amely kimagasló nemzetközi jogi okmány ezen a területen. Tekintélye néhány kulcsfontosságú előírásának csaknem egyetemes elfogadottságában rejlik, ideértve a parti tenger 12 tengeri mérföldes külső határát; a parti államokat a legfeljebb 200 tengeri mérföldig terjedő „kizárólagos gazdasági övezetben” megillető szuverén jogokat és joghatóságot; valamint a 200 tengeri mérföldes távolságig vagy bizonyos esetekben ezen a határon is túl terjedő kontinentális talapzaton fennálló szuverén jogokat. Az egyezmény stabilitást hozott a hajózás területén is, létrehozva a parti tengeren való békés áthaladás jogát; a nemzetközi hajózás által használt szorosokon való áthaladás jogát; a szigetközi tengereket átszelő hajózási útvonalakat és a kizárólagos gazdasági övezetben való hajózás szabadságát. Az egyezmény közel egyetemes elfogadottságát segítette elő, hogy a Közgyűlés 1994-ben elfogadta az Egyezmény XI. részének végrehajtásával kapcsolatos megállapodást (Agreement Relating to the Implementation of Part XI of the Convention), amely megszüntetett a tengerfenék zónájára vonatkozó néhány olyan korlátozást, amelyek eddig elejét vették annak, hogy főként az iparosodott országok aláírják az egyezményt. A XI. részről szóló megállapodás most már széles körben elfogadott; 2010 decemberében 140 részes állama volt. Az egyezmény a parti államokat a tengeri tudományos kutatás szabályozásával, engedélyezésével és folytatásával kapcsolatban – a joghatóságuk gyakorlásának a keretében – megillető jogokról és a tengeri

298

környezet szennyezésének megelőzésével, mérsékelésével és ellenőrzésével kapcsolatban terhelő kötelezettségekről szóló, valamint a parti államok kizárólagos gazdasági övezeteiben található élő tengeri erőforrások kiaknázásában való részvétel jogát a tengerparttal nem rendelkező államok számára is biztosító rendelkezései okán is elismerést kapott. Az egyezményt továbbá minden olyan jövőbeni okmány keretének és alapjának tartják, amelyek célja az államok óceánokra vonatkozó jogainak és kötelezettségeinek további tisztázása. Ilyen okmány például a Kizárólagos gazdasági övezeteken túlnyúló halállományokra és a hosszú távon vándorló halállományokra vonatkozó 1995. évi megállapodás (Agreement on Straddling Fish Stocks and Highly Migratory Fish Stocks), amely a megőrzés és a gazdálkodás jogi kereteinek rögzítésével biztosítja az egyezmény ilyen halállományokra vonatkozó rendelkezéseinek a megvalósítását. Együttműködést kíván meg az államoktól olyan intézkedések elfogadásában, amelyek biztosítják a hosszú távú fenntarthatóságukat, és előmozdítják optimális hasznosításukat. Együttműködést kívánt továbbá az államoktól a szóban forgó állományokat érintő olyan intézkedések összhangjának a megteremtésében is, amelyek a nemzeti joghatóság alatt álló területekre és az ezekkel szomszédos nyílt tengerekre vonatkoznak. A megállapodásnak 2010 decemberében 78 részes állama volt.

Az egyezmény által létrehozott testületek Az egyezmény három speciális szervet hozott létre a tengerjog egyes területeinek a kezelésére. A Nemzetközi Tengerfenék-hatóság (International Seabed Authority – www.isa.org.jm) az a szervezet, amelyen keresztül az egyezmény részes államai megszervezik és ellenőrzik a mély tengerfenék ásványi erőforrásaira vonatkozó tevékenységeket a nemzetközi tengerfenék zónájában, a nemzeti joghatóság határain túl. Működését 1994-ben kezdte meg, székhelye Kingstonban, Jamaicában található. 2002-ben a hatóság szabályozást fogadott el a polimetallikus konkréciók felkutatásáról és feltárásáról a zónában (amelyet úgy határoztak meg, mint „a tengerfenék és az óceánfenék, valamint ezek altalaja, a nemzeti joghatóság határain túl”). E szabályzatok elfogadását követően – amelyek standardizált rendelkezéseket is tartalmaznak a feltárási szerződésekhez – 2001-ben aláírták a különböző országokból érkező első regisztrált befektetőkkel a mély tengerfenéken található polimetallikus konkréciók feltárásáról szóló első 15 éves szerződéseket. Ezek az úttörő befektetők állami tulajdonú vállalkozások vagy multinacionális konzorciumok – amelyek az egyezmény elfogadása előtt kutatást végeztek, és gazdaságosan kitermelhető polimetallikuskonkréció-lelőhelyeket találtak a zónában – kedvezményes elbánásban részesültek a termelési engedély kiadásakor más jelentkezőkkel szemben, a „Vállalat” kivételével. A Vállalat a Nemzetközi Tengerfenék-hatóság szerve, amely az egyezményben felsorolt tevékenységeket végzi a zónában, továbbá biztosítja a zónában kiaknázott ásványok szállítását, feldolgozását és forgalomba hozatalát. Ezeket a funkciókat jelenleg a Hatóság Jogi és Technikai Bizottsága látja el. Az 1996 óta működő Nemzetközi Tengerjogi Törvényszéket (International Tribunal for the Law of the Sea – www.itlos.org) azért hozták létre,

299

hogy az egyezmény értelmezéséből és alkalmazásából eredő vitákat megoldja. A részes államok által választott 21 bíróból áll, székhelye a német tengeri kikötővárosban, Hamburgban található. Az első ügyet megindító keresetet 2001ben nyújtották be. 2010 decemberéig 18 ügyet utaltak a Törvényszék elé, ezek többsége az egyezmény állítólagos megszegése miatt feltartóztatott hajók és személyzetük azonnali elengedésére irányult. Néhány ügy, például az Új-Zéland és Japán, valamint az Ausztrália és Japán közötti viták, a déli kékuszonyútonhal-állományok kapcsán, az élő erőforrások megőrzésével foglalkozott. Egy másik, Írország és az Egyesült Királyság közötti ügy egy kiégett nukleáris fűtőanyag újrafeldolgozására tervezett üzemből származó, szárazföldi eredetű szennyezés megelőzésére irányult. A 18 ügyből kettő 2010 végén még mindig a Bíróság listáján volt. Az egyik egy Banglades és Mianmar közötti vita a tengeri határ kijelöléséről a Bengáliöbölben. A másik ügyet Saint Vincent és a Grenadine-szigetek indította Spanyolország ellen egy, a spanyol fél által feltartóztatott hajó miatt. A Kontinentális Talapzat Bizottság (Commission on the Limits of the Continental Shelf – http://www.un.org/Depts/los/clcs_new/clcs_home.htm) célja az, hogy elősegítse az egyezmény végrehajtását a kontinentális talapzat külső határainak kijelölése során akkor, amikor a parti állam szárazföldi területének víz alatti része túlnyúlik a tengerpartjától számított 200 tengeri mérföldön, amely az egyezmény által megállapított minimális jog szerinti távolság. A 76. cikk szerint ilyen esetekben a parti állam adott tudományos és technikai formulák alkalmazásával megállapíthatja a jogi értelemben vett kontinentális talapzatának külső határait. A Bizottság az első ülésszakát az ENSZ központjában tartotta, 1997-ben. Az egyezmény részes államai által választott 21 tagja személyes minőségében teljesít szolgálatot. A tagok a geológia, a geofizika, a hidrológia és a geodézia szakértői. A Bizottsághoz az első részes államtól érkező beadvány, 2001 decemberében, az Orosz Föderációtól érkezett.

A részes államok találkozói és a Közgyűlés eljárásai Jóllehet az egyezmény nem rendelkezik a részes államok időszakos konferenciáiról, az ENSZ főtitkára által összehívott évenkénti találkozók fórumot biztosítanak a problémás kérdések megvitatására. Ez kiegészítésül szolgál a fórumhoz rendelt olyan közigazgatási funkciókhoz, mint a törvényszék és a Bizottság tagjainak megválasztása, továbbá az egyéb költségvetési és közigazgatási teendők. A főtitkár a megállapodás 2001-es hatálybalépése óta, a végrehajtás ellenőrzésére évente összehívja a Halállományokra vonatkozó megállapodás (Fish Stocks Agreement) részes államainak informális tanácskozásait is. A Közgyűlés felügyeleti funkciót is ellát az óceánokat érintő kérdésekkel és a tengerjoggal kapcsolatban. 2000-ben egy nyílt végű, informális konzultációs eljárást hozott létre, hogy elősegítse az ezen a területen végbement fejlődésre irányuló saját éves felülvizsgálatát. Ez az évenként lefolytatott konzultációs eljárás meghatározott kérdésekben javaslatokat tesz a Közgyűlésnek, kiemelve azokat a területeket, ahol a kormányok és az intézmények közötti koordinációt és együttműködést fokozni kell. Ezek közé tartozott a hajózás biztonsága és a sebezhető tengeri ökoszisztéma védelme. A konzultációs eljárást pozitív

300

eredményei miatt ismételt jelleggel meghosszabbították. 2004-ben a Közgyűlés egy nyílt végű, informális, ad hoc munkacsoportot is létrehozott, amely a nemzeti joghatóság alá tartozó területeken kívüli tengeri biológiai sokféleség megőrzését és fenntartható felhasználását tanulmányozza.

Nemzetközi humanitárius jog A nemzetközi humanitárius jog magában foglalja a hadviselés eszközeit és módszereit szabályozó elveket és szabályokat, valamint a polgári lakosság, a beteg és sérült fegyveresek, valamint a hadifoglyok humanitárius védelmét. A főbb okmányok közé tartoznak a háború áldozatainak védelméről szóló 1949. évi genfi egyezmények, és – a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának égisze alatt – 1977ben elfogadott két kiegészítő jegyzőkönyv. Az ENSZ vezető szerepet játszott a nemzetközi humanitárius jog fejlesztésére irányuló törekvésekben. A BT egyre inkább részt vesz a fegyveres összeütközéssel érintett polgári lakosság védelmében, az emberi jogok előmozdításában és a gyermekek védelmében háború idején. A volt Jugoszlávia területén és a Ruandában elkövetett bűncselekményekkel foglalkozó Nemzetközi Büntető Törvényszékek (1993, 1994) létrehozása mind a számonkérhetőség biztosítását, mind a humanitárius jog szélesebb körű alkalmazásának a megerősítését és fokozását szolgálja. Mindez az érintett államok által, de jelentős ENSZ-támogatással létrehozott három bíróságról – a Sierra Leone-i Különleges Bíróságról (2002), a kambodzsai bíróságokon felállított Rendkívüli Kamarákról (2006) és a Libanoni Különleges Törvényszékről (2007) – is elmondható. Ezek az olykor „hibrid” bíróságnak is nevezett testületek, nem állandó fórumok, és munkájuk befejeztével megszűnnek. A Közgyűlés, az ENSZ politikai fórumaként számos olyan okmány kidolgozásához járult hozzá, amelyek jelentősen kiszélesítették a nemzetközi humanitárius jog körét és alkalmazását. Ezek közé tartozik a Népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezmény (Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide – 1948); A háborús bűncselekmények és az emberiesség elleni bűncselekmények elévülésének kizárásáról szóló egyezmény (Convention on the Non-Applicability of Statutory Limitations to War Crimes and Crimes against Humanity – 1968); A mértéktelen sérülést okozónak vagy megkülönböztetés nélkül hatónak tekinthető egyes hagyományos fegyverek alkalmazásának betiltásáról, illetőleg korlátozásáról szóló egyezmény (Convention on the Prohibition and Restrictions on the Use of Certain Conventional Weapons which may be deemed to be Excessively Injurious or to have Indiscriminate Effects – 1980) és öt jegyzőkönyve; A háborús bűncselekmények és az emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésében bűnös személyek fogva tartása, letartóztatása, kiadatása és megbüntetése terén folytatott nemzetközi együttműködés elvei (Principles of International Coopperation in the Detention, Arrest, Extradiction and Punishment of Persons Guilty of War Crimes and Crimes against Humanity), amelyet a Közgyűlés 1973-ban fogadott el; valamint A kazettás lőszerekről szóló egyezmény (Convention on Cluster Munitions – 2008). A Közgyűlés hozzájárult annak a diplomáciai konferenciának az összehívásához is, amely 1998-ban elfogadta a Nemzetközi Büntetőbíróság

301

Római Statútumát (Rome Statute of the International Criminal Court). Ez előtt a korszakalkotó esemény előtt a bíróság előkészítő bizottsága kidolgozta a népirtás, a háborús bűncselekmények és az emberiesség elleni bűncselekmények „tényállási elemeit”, amely jelentős hozzájárulást képez a nemzetközi humanitárius joghoz.

Nemzetközi terrorizmus Az ENSZ folyamatosan foglalkozik a terrorizmus problémájával mind jogi, mind politikai szinten. Maga is a terrorizmus célpontjává vált. Afganisztántól Algériáig, Iraktól Pakisztánig, az ENSZ személyzetének tagjai életüket adták kötelezettségeik teljesítése közben, a béke, az emberi jogok és a fejlődés szolgálatában. Az ENSZ és kapcsolódó testületei – például a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO), a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) – a nemzetközi megállapodások hálózatát hozták létre, ezek alkotják a terrorizmus elleni küzdelem alapvető jogi okmányait. Ezek közé tartoznak a következők: A légi járművek fedélzetén elkövetett bűncselekményekről és egyéb cselekményekről szóló egyezmény (Convention on Offences and Certain Other Acts Committed on Board Aircraft) (Tokió, 1963) A légi járművek jogellenes hatalomba kerítésének visszaszorításáról szóló egyezmény (Convention for the Suppression of Unlawful Seizure of Aircraft) (Hága, 1970) A polgári repülés biztonsága elleni jogellenes cselekmények leküzdéséről szóló egyezmény (Convention for the Suppression of Unlawful Acts against the Safety of Civil Aviation) (Montreal, 1971); A nemzetközileg védett személyek, köztük a diplomáciai képviselők ellen elkövetett bűncselekmények megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezmény (Convention on the Prevention and Punishment of Crime against Internationally Protected Persons, including Diplomatic Agents) (New York 1973) A nukleáris anyag fizikai védelméről szóló egyezmény (Convention on Physical Protection of Nuclear Material), (Bécs, 1980) A nemzetközi polgári repülést szolgáló repülőterek elleni erőszakos jogellenes cselekmények visszaszorításáról szóló jegyzőkönyv (Protocol for the Suppression of Unlawful Acts of Violence at Airports Serving International Civil Aviation) (Montreal, 1988) A tengeri hajózás biztonsága elleni jogellenes cselekmények visszaszorításáról szóló egyezmény (Convention for the the Suppression of Unlawful Acts against the Safety of Maritime Navigation) (Róma, 1988) A kontinentális talapzaton rögzített mesterséges szigetek biztonsága elleni jogellenes cselekmények visszaszorításáról szóló jegyzőkönyv (Protocol for the Suppression of Unlawful Acts against the Safety of Fixed Platforms located on the Continental Shelf) (Róma, 1988) A plasztikus robbanóanyagok megjelöléséről, azok felderítése céljából kötött egyezmény (Convention on the Marking of Plastic Explosives for the Purpose of Detection) (Montreal, 1991)

302

A Nemzetközi Büntetőbíróság Az emberiesség elleni bűncselekmények üldözésére hivatott állandó nemzetközi bíróság gondolatával az ENSZ első ízben az 1948. évi genocídiumegyezmény elfogadásakor foglalkozott. A további fejlődésnek azonban hosszú évekig gátat vetettek a véleménykülönbségek. 1992-ben a Közgyűlés utasította a Nemzetközi Jogi Bizottságot, hogy készítse el egy ilyen statútumnak tervezetét. Ennek szükségességét még inkább sürgetővé tették a Kambodzsában, a volt Jugoszláviában és a Ruandában végbement vérengzések. A népirtás, a háborús bűncselekmények és az emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolt személyek felelősségre vonására joghatósággal rendelkező Nemzetközi Büntetőbíróságot (International Criminal Court – ICC – www.icc-cpi.int) a Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútuma (Rome Statute of the International Criminal Court – http://untreaty.un.org/cod/icc/index.html) hozta létre, amelyet Rómában, 1998. július 17-én fogadott el az ebből a célból összehívott diplomáciai konferencia. A testület joghatósága az agresszió bűncselekményére is ki fog terjedni, mihelyt sikerül megállapodásra jutni ennek a bűncselekménynek a fogalmáról. Az ICC jogilag és funkcionálisan is független az ENSZ-től, és nem része az ENSZrendszernek. A Statútum 2002. július 1-jén lépett hatályba. 2010 decemberében a 114 részes állama volt. Az ENSZ és az ICC közötti együttműködést egy a felek kapcsolatáról szóló különmegállapodás (Negotiated Relationship Agreement) határozza meg. A BT eljárásokat kezdeményezhet az ICC előtt, és az ICC-hez utalhat olyan helyzeteket, amelyek egyébként nem tartoznának a Bíróság joghatóságába. A Bíróságnak 18 bírája van, akiket a részes államok választanak, és legfeljebb kilenc évig teljesítenek szolgálatot – azzal a kivétellel, hogy a bíró a már elkezdett bármilyen tárgyalás vagy fellebbezés befejezéséig hivatalban marad. Két bíró nem lehet ugyanannak az országnak az állampolgára. 2011 februárjában a Római Statútum három részes állama – Uganda, a Kongói Demokratikus Köztársaság és a Közép-afrikai Köztársaság – a Bíróság elé utalta a területükön felmerülő problémákat. A BT, továbbá a Bíróság elé utalta a dárfúri helyzetet, amely nem részes állam, Szudán területén alakult ki. A rendelkezésre álló információk alapos elemzése nyomán az ügyész megkezdte és folytatja a nyomozást ezekben a helyzetekben. Elnök: Sang-Hyun Song (Koreai Köztársaság) Ügyész: Luis Moreno-Ocampo (Argentína) Jegyző: Silvana Arbia (Olaszország) Központ: Secretariat of the Assembly of States Parties, International Criminal Court, Maanweg 174, 2516 AB The Hague, The Netherlands Tel.: (31-70) 515 98 06; Fax: (31-70) 515 83 76

303

A Közgyűlés három további egyezményt alkotott: A túszszedés elleni nemzetközi egyezmény (International Convention against the Taking of Hostages) (1979), amelyben a részes államok megegyeztek abban, hogy a túszejtést megfelelő szankcióval büntethetővé teszik. Emellett megegyeztek még a területükön végzett bizonyos tevékenységek tilalmáról, az információcseréről, továbbá bármely büntető- vagy kiadatási eljárás végrehajtásának a lehetővé tételéről. Ha egy részes állam nem adja ki az állítólagos elkövetőt, akkor az ügyet saját hatóságai elé kell vinnie az eljárás lefolytatásához. Az Egyesült Nemzetek saját és kisegítő személyzetének biztonságáról szóló egyezményt (Convention on the Safety of United Nations and Associated Personnel) (1994) a Közgyűlés a terepen dolgozó ENSZ-személyzet elleni számos olyan támadás nyomán fogadta el, amely sérülést és halált eredményezett. A robbantásos terrorizmus visszaszorításáról szóló nemzetközi egyezmény (International Convention for the Suppression of Terrorist Bombing) (1997) célja a „menedék” megtagadása a terroristarobbantások miatt körözött személyektől azáltal, hogy minden részes államot ezeknek a személyeknek a felelősségre vonására kötelez, ha nem adja ki őket annak a másik államnak, amelyik kiadatási kérelmet terjesztett elő. A terrorizmus finanszírozásának visszaszorításáról szóló nemzetközi egyezmény (International Convention for the Suppression of the Financing Terrorism) (1999) arra kötelezi a részes államokat, hogy vonják felelősségre vagy adják ki a terroristatevékenységek finanszírozásával vádolt személyeket, és megkívánja a bankoktól, hogy tegyenek intézkedéseket a gyanús tranzakciók azonosítására. A nukleáris terrorcselekmények visszaszorításáról szóló nemzetközi egyezmény (International Convention for the Suppression of Acts of Nuclear Terrorism (2005) a válságokban és a válság utáni helyzetekben a cselekmények és a lehetséges célpontok széles körére terjed ki. Felöleli az ilyen cselekmények elkövetésével és az ezekben való részvétellel való fenyegetést és ennek kísérletét, ideértve a bűnrészességet is. Az egyezmény, amely előírja a bűnösök felelősségre vonását vagy kiadását, 2007-ben lépett hatályba. A Közgyűlés 1994-ben fogadta el a Nemzetközi terrorizmus kiküszöbölésére irányuló intézkedésekről szóló nyilatkozatot (Declaration on Measures to Eliminate International Terrorism). 1996-ban, az 1994. évi nyilatkozat kiegészítő nyilatkozatában a Közgyűlés bűncselekményként és igazolhatatlanként ítélt el minden terroristacselekményt és -gyakorlatot, bárhol és bárki követi is el. Sürgette továbbá az államokat, hogy tegyenek intézkedéseket nemzeti és nemzetközi szinten a nemzetközi terrorizmus felszámolására. Egy, a Közgyűlés által 1996-ban létrehozott ad hoc bizottság jelenleg tárgyalásokat folytat a nemzetközi terrorizmus elleni átfogó egyezményről a létező szerződések hézagainak a kitöltésére. Nem sokkal az Egyesült Államok elleni, 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően, még ugyanebben a hónapban a BT létrehozta a Terrorizmusellenes Bizottságot (Counter-Terrorism Committee – www.un.org/sc/ctc). A Bizottság funkciói közé tartozik az 1624(2005) és az

304

1373(2001) számú tanácsi határozatok végrehajtásának az ellenőrzése, amelyek bizonyos kötelezettségeket róttak a tagállamokra. Ezek között szerepel a terrorizmushoz kapcsolódó tevékenységek, köztük a végrehajtásukhoz nyújtott segítség bűncselekménnyé nyilvánítása; a terroristáknak nyújtott pénzügyi támogatás és menedék megtagadása, valamint a terroristacsoportokkal kapcsolatos információk cseréje. 2006-ban, a Közgyűlés egyhangúlag elfogadta, és ezzel kezdetét vette az ENSZ Globális Terrorizmusellenes Stratégiája (lásd www.un.org/terrorism). Azon az alapvető meggyőződésen alapulva, hogy a terrorizmus valamennyi formája elfogadhatatlan, és soha nem igazolható, a stratégia a terrorizmus minden területével foglalkozó nemzeti, regionális és nemzetközi szintű intézkedések sorozatát vázolja fel. 2010-ben, a stratégia második kétéves felülvizsgálatakor a Közgyűlés megerősítette a tagállamok elsődleges felelősségét a végrehajtás terén. A Biztonsági Tanácsban, 2010 szeptemberében elhangzott beszédében Ban Ki Mun főtitkár kiemelten utalt a „Civilizációk Szövetségére”, amelyet úgy írt le, mint „az ENSZ szélsőségekre és intoleranciára adott válaszának központi eleme – egy szükséges, mérsékletre intő hang, amely szembeszáll az izgatással és a gyűlölettel, amelyek olyan fontos részei a terrorizmus forgatókönyvének”.

Egyéb jogi kérdések A Közgyűlés különféle egyéb kérdésekben is fogadott el a nemzetközi közösséget és a világ népeit érintő jogi okmányokat. Ezek közé tartozik A zsoldosok toborzása, alkalmazása, finanszírozása és képzése elleni nemzetközi egyezmény (International Convention against the Recruitment, Use, Financing and Traning Mercenaries, 1989); A fogvatartás vagy bebörtönzés bármely formája alatt lévő valamennyi személy védelmére vonatkozó elvek gyűjteménye (Body of Principles for the Protection of All Persons under Any Form of Detention or Imprisonment, 1988) és A nemzetközi kapcsolatokban az erőszakkal való fenyegetéstől vagy az erőszak alkalmazásától való tartózkodás alapelve hatékonyságának fokozásáról szóló nyilatkozat (Declaration on the Enhancement of the Effectiveness of the Principle of Refraining from the Threat or Use of Force in International Relations, 1987). A Közgyűlés – az általa 1974-ben létrehozott, az ENSZ Alapokmányával és a Szervezet Szerepének Megerősítésével Foglalkozó Különbizottság javaslatára – számos nemzetközi okmányt fogadott el az ENSZ saját munkájára vonatkozóan is. Ezek közé tartoznak Az államok közötti viták egyeztetéses rendezéséről szóló ENSZ-modellszabályok (United Nations Model Rules for the Conciliation of Disputes between States, 1995); Az ENSZ és a regionális megállapodások vagy intézmények között, a nemzetközi béke és biztonság fenntartása terén folytatott együttműködés fokozásáról szóló nyilatkozat (Declaration on the Enhancement of Cooperation between the United Nations and Regional Arrangements or Agencies in the Maintenance of International Peace and Security, 1994); Az ENSZ nemzetközi béke és biztonság fenntartása terén végzett tényfeltáró munkájáról szóló nyilatkozat (Declaration on Fact-finding by the United Nations in the Field of the Maintenance of International Peace and Security, 1991); A nemzetközi béke és biztonság veszélyeztetéséhez vezethető viták és helyzetek megelőzéséről és megszüntetéséről, valamint az ENSZ ezen a téren betöltött

305

szerepéről szóló nyilatkozat (Declaration on the Prevention and Removal of Disputes and Situations which May Threaten International Peace and Security and on the Role of the United Nations in this Field, 1988) és A nemzetközi viták békés rendezéséről szóló nyilatkozat (Declaration on the Peaceful Settlement of International Disputes, 1982). Az ENSZ Alapokmányának 102. cikke értelmében bármelyik tagállam által kötött minden nemzetközi megállapodást az ENSZ Titkárságánál be kell iktatni, és a Titkárságnak ezt közzé kell tennie. Az ENSZ Jogi Ügyek Irodája felelős a szerződések beiktatásáért és közzétételéért. Ez az iroda gondozza az ENSZ szerződési jegyzékét (United Nations Treaty Series), amely több mint 158 000 szerződés szövegét és a kapcsolódó utólagos cselekményeket tartalmazza. Az iroda ellátja továbbá a főtitkár letéteményesi feladatait a multilaterális szerződések tekintetében. Ebben a szerepkörében több mint 500 jelentős multilaterális szerződés státuszát kíséri figyelemmel a Főtitkárnál letétbe helyezett multilaterális szerződések elnevezésű jegyzékben (Multilateral Treaties Deposited with the Secretary-General). Ez a gyűjtemény naponta frissített elektronikus formában elérhető az ENSZ Szerződési Gyűjteményében (United Nations Treaty Collection) az interneten (http://treaties.un.org/), és nyomtatott változatban is rendelkezésre áll.

306

VII. DEKOLONIZÁCIÓ A Szervezet 1945. évi megalakítása óta közel 100 – korábban gyarmati kormányzás vagy gyámsági egyezség alatt lévő – nemzet szuverén független államként csatlakozott az ENSZ-hez. Továbbá számos más terület jutott el – más független államokkal való politikai társuláson vagy integráción keresztül – az önrendelkezésig. Az ENSZ döntő szerepet játszott ebben a történelmi változásban a függésben lévő népek törekvéseinek a bátorításával, a függetlenségük elérésének felgyorsítását szolgáló célok és elvárások meghatározásával. ENSZmissziók függetlenséghez vezető választásokat felügyeltek Togóban (1956 és 1968), Nyugat-Szamoában (1961), Namíbiában (1989) és legutóbb Kelet-Timoron. Az ENSZ dekolonizációs (gyarmatok felszabadítására irányuló) törekvései a „népek egyenlő jogai és önrendelkezése” Alapokmányban lefektetett alapelvéből, valamint az Alapokmány három speciális fejezetéből – XI., XII. és XIII. – erednek, amelyeket a függő népek érdekeinek szenteltek. 1960 óta az ENSZ-et a Közgyűlésnek A gyarmati országok és népek függetlenségének megadásáról szóló nyilatkozata vezérli. A nyilatkozat dekolonizációs nyilatkozatként is ismert, amelyben a tagállamok kinyilvánították a gyarmatosítás gyors megszüntetésének a szükségességét. Az ENSZ-et a Közgyűlés 1960. évi 1541(XV) számú határozata is vezérli, amely három lehetőséget határozott meg az önkormányzattal nem rendelkező területek teljes önkormányzatának az elérésére. A gyarmatosítás megszüntetésére tett jelentős haladás ellenére több mint 1 millió ember él gyarmati uralom alatt. Az ENSZ továbbra is erőfeszítéseket tesz arra nézve, hogy a meglévő, önkormányzattal nem rendelkező területeken segítse az önrendelkezés megvalósítását (lásd http://www.un.org/en/decolonization/).

Nemzetközi gyámsági rendszer Az ENSZ Alapokmány XII. fejezete szerint létrehozott nemzetközi gyámsági rendszer feladata a gyámsági területeknek – az azokat igazgató államokkal kötött egyedi szerződések alapján megvalósuló – felügyelete. A rendszer az alábbi területekre vonatkozik: olyan gyámsági területek, amelyek az első világháború után a Nemzetek Szövetsége által létrehozott mandátum alá tartoznak; a második világháború eredményeként az „ellenséges államoktól” elcsatolt területek; továbbá azok a területek, amelyeket az igazgatásukért felelős államok önként a gyámsági rendszer alá helyeztek. A rendszer célja az volt, hogy előmozdítsa a gyámsági területek politikai, gazdasági és szociális haladását, valamint az önkormányzat és az önrendelkezés irányába tett fejlődésüket. A Gyámsági Tanácsot (Trusteeship Council) az Alapokmány XIII. fejezete alapján hozták létre, hogy felügyelje a gyámsági területek igazgatását, és biztosítsa azt, hogy az igazgatásukért felelős kormányok megfelelő lépéseket tegyenek az Alapokmány céljainak a megvalósítására. Az ENSZ korai éveiben 11 területet helyeztek a gyámsági rendszer alá. Az évek során mind a 11 gyámsági terület független állammá vált, vagy önkéntesen másik államhoz társult. A legutolsó, amely így járt el, a csendes-óceáni szigetek

307

gyámsági területe (Palau), amelyet az Egyesült Államok igazgat. A BT 1994-ben véget vetett az erre a területre vonatkozó ENSZ gyámsági megállapodásának, miután az 1993. évi népszavazáskor a szabad társulást választották az Egyesült Államokkal. Palau 1994-ben lett független, és 185. tagállamként csatlakozott az ENSZ-hez. A gyámsági rendszer – miután egyetlen terület sem maradt a napirendjén – befejezte történelmi feladatát.

Területek, amelyekre a gyarmati országok és népek függetlenségének megadásáról szóló nyilatkozat változatlanul vonatkozik Terület

Igazgatóhatóság

Afrika 1 Nyugat-Szahara Ázsia és a Csendes-óceáni Térség Amerikai Szamoa Guam 2 Új-Kaledónia Pitcairn Tokelau

Egyesült Államok Egyesült Államok Franciaország Egyesült Királyság Új-Zéland

Atlanti-óceán, Karib-térség és a Mediterráneum Anguilla Bermuda Brit Virgin-szigetek Falkland Szigetek (Malvin-szigetek) Gibraltár Kajmán-szigetek Montserrat Saint Helena Turks és Caicos-szigetek Egyesült Államok Virgin-szigetek

Egyesült Királyság Egyesült Királyság Egyesült Királyság Egyesült Királyság Egyesült Királyság Egyesült Királyság Egyesült Királyság Egyesült Királyság Egyesült Királyság Egyesült Államok

1 1976. február 26-án Spanyolország tájékoztatta a főtitkárt, hogy ettől az időponttól megszüntette Szahara területén a jelenlétét, és szükségesnek tartotta ennek jegyzőkönyvbe vételét azért, hogy deklarálja: ettől kezdve a terület irányításával kapcsolatban mentesíti magát minden nemzetközi felelősség alól, tekintettel a terület ideiglenes igazgatásában való részvételének a megszüntetésére. A Közgyűlés 1990-ben megerősítette, hogy NyugatSzahara ügye dekolonizációs kérdés, amelyet Nyugat-Szahara népének kell megoldania. 2 1986. december 2-án a Közgyűlés úgy döntött, hogy Új-Kaledónia önkormányzattal nem rendelkező terület.

308

Önkormányzattal nem rendelkező területek Az ENSZ Alapokmánya foglalkozik egyéb, önkormányzattal nem rendelkező területek kérdésével is, amelyeket nem helyeztek gyámsági rendszer alá. A XI. fejezete – Az önkormányzattal nem rendelkező területekre vonatkozó nyilatkozat – biztosítja, hogy az ilyen területeket igazgató tagállamok elismerik „e területek lakossági érdekei elsőbbségének az alapelvét”, és „magasztos megbízatásnak” tekintik azt a kötelezettségüket, hogy jólétüket előmozdítsák. Ebből a célból az igazgató hatalmak a népek politikai, gazdasági, szociális és oktatási előrehaladásának biztosítása mellett segítik az önkormányzat és a demokratikus politikai intézmények fejlődését. Az igazgató hatalmak kötelesek rendszeresen információt szolgáltatni a főtitkárnak az igazgatásuk alatt lévő területek gazdasági, társadalmi és oktatási helyzetéről. 1946-ban nyolc tagállam – Ausztrália, Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, Új-Zéland, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok – megnevezte az igazgatása alá tartozó, önkormányzattal nem rendelkező területeket. Összesen 72 területet soroltak fel, amelyek közül nyolc 1959 előtt függetlenné vált. A Közgyűlés 1963-ban elfogadta 64 terület módosított listáját, amelyekre az 1960. évi Dekolonizációs nyilatkozatot alkalmazták. Mára 16 ilyen terület maradt, az igazgató hatalmak: Franciaország, Új-Zéland, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok. 2005-ben Tokelau nemzeti képviselő testülete, a General Fono, elfogadott egy szerződéstervezetet, amely Tokelau Új-Zélanddal való szabad társulására vonatkozott, majd egy alkotmánytervezetet. A 2006. évi népszavazáson a regisztrált tokelauiak 60 százaléka a szabad társulásra szavazott, ez azonban nem érte el a szükséges kétharmados többséget. A 2007-ben tartott második népszavazáson a szükséges többség eléréséhez 16 szavazattal volt kevesebb mellette, a 692 leadott szavazatból 446.

A gyarmati országok és népek függetlenségének megadásáról szóló nyilatkozat A függésben lévő területek népeinek az óhaja az önrendelkezés elérésére, továbbá a nemzetközi közösség azon észrevétele, hogy az Alapokmány elvei túl lassan valósulnak meg, a Közgyűlést arra késztette, hogy 1960-ban kihirdesse A gyarmati országok és népek függetlenségének megadásáról szóló nyilatkozatot ((1514(XV) számú határozat). A nyilatkozat megállapítja, hogy a népek idegenek általi leigázása, a felettük való uralom és a kizsákmányolásuk az alapvető emberi jogok megtagadását jelenti; ellentétes az Alapokmánnyal; és akadályozza a világbéke, valamint a nemzetközi együttműködés előmozdítását, Hozzáteszi, hogy „azonnali lépéseket kell tenni azokon a gyámsági és önkormányzattal nem rendelkező területeken, továbbá minden olyan területen, amelyek még nem váltak függetlenné, hogy minden feltétel és korlátozás nélkül minden hatalmat e területek népeinek adjanak át, a szabadon kifejezett akaratuknak és óhajuknak megfelelően fajra, hitvallásra vagy a bőr színére való tekintet nélkül, annak érdekében, hogy teljes mértékben élvezhessék a függetlenséget és szabadságot”. Szintén 1960-ban a Közgyűlés elfogadta az 1541(XV) számú határozatot, amely meghatároz három – teljes önkormányzatiságot nyújtó – törvényes politikai státuszra vonatkozó

309

lehetőséget: független állammal való szabad társulás, a független államba történő integráció és a függetlenség. A Közgyűlés 1961-ben létrehozott egy különbizottságot, hogy vizsgálja meg a nyilatkozat alkalmazását, és tegyen javaslatokat a végrehajtására. Közismert neve a Dekolonizációs Különbizottság, teljes neve a Gyarmati Országok és Népek Függetlenségének Megadásáról Szóló Nyilatkozat Végrehajtásának Helyzetével Foglalkozó Különbizottság. Évente ülésezik, meghallgatja a keresetet benyújtókat és a terület képviselőit, látogató missziókat küld a területre, továbbá évenként szemináriumokat szervez a terület politikai, társadalmi, gazdasági és oktatási helyzetéről. A nyilatkozat elfogadását követő években mintegy 60 volt gyarmati terület, több mint 80 millió lakossal, függetlenség révén nyerte el önállóságát, és szuverén tagként csatlakozott az ENSZ-hez. A Közgyűlés felszólította az igazgató hatalmakat, tegyenek meg minden szükséges lépést annak érdekében, hogy képessé tegyék az önkormányzattal nem rendelkező területek népeit arra, hogy teljes mértékben gyakorolhassák az önkormányzatra és a függetlenségre vonatkozó jogaikat. Arra is felszólította az igazgató hatalmakat, hogy fejezzék be a még ott lévő katonai bázisok visszavonását azokról a területekről, és biztosítsák, hogy semmilyen külföldi gazdasági vagy más érdekből származó tevékenység ne akadályozza a nyilatkozat végrehajtását. Tokelau vonatkozásban Új-Zéland meghosszabbította folyamatos együttműködését a Különbizottsággal. Franciaország 1999-ben kezdett együttműködni a Bizottsággal, azután, hogy aláírtak egy megállapodást ÚjKaledónia jövőjéről. Az elmúlt években két igazgató hatalom hivatalosan nem vett részt a Bizottság munkájában. Az Egyesült Államok fenntartotta, hogy tudatában van az igazgató hatalommal járó szerepének, és továbbra is eleget tesz az Alapokmány szerinti kötelezettségeinek. Az Egyesült Királyság ismételten kijelentette, hogy míg az igazgatása alatt lévő területek többsége a függetlenséget választotta, néhány előnyben részesítette a vele való társulás megtartását. A kolonizáció megszüntetése első nemzetközi évtizedének (1990–2000) a végén a Közgyűlés meghirdette a kolonizáció megszüntetésének második nemzetközi évtizedét (2001–2010), felszólítva a tagállamokat, hogy duplázzák meg erőfeszítéseiket a teljes dekolonizáció elérése érdekében. Bizonyos területek tekintetében, mint például Nyugat-Szahara, a Közgyűlés speciális feladatokkal bízta meg a főtitkárt, hogy az ENSZ Alapokmányával és a nyilatkozat céljaival összhangban mozdítsa elő a dekolonizáció folyamatát.

Namíbia Az ENSZ segítette Namíbia 1990-es függetlenné válását. Ez egy olyan történelmi esettanulmány, amely egy terület békés függetlenné válásának biztosításához szükséges erőfeszítések bonyolultságát tárja fel. A korábban Délnyugat-Afrikaként ismert Namíbia a Nemzetek Szövetsége mandátumrendszere alá tartozó afrikai terület volt. A Közgyűlés 1946-ban arra kérte Dél-Afrikát, hogy a gyámsági rendszer keretében igazgassa a területet. Dél-Afrika ezt elutasította, és 1949-ben tájékoztatta az ENSZ-et, hogy a továbbiakban nem szolgáltat információt a területről, azt állítva, hogy a Nemzetek Szövetsége megszűnésével a mandátum is

310

érvényét vesztette. A Közgyűlés megállapította, hogy Dél-Afrika nem tett eleget kötelezettségeinek, a mandátumot 1966-ban befejezettnek tekintette, és az ENSZ Délnyugat-Afrikai Tanácsa felelősségi körébe helyezte, amelyet 1968-ban átneveztek Namíbiai Tanácsnak. 1976-ban a BT azt követelte, hogy Dél-Afrika fogadja el az ENSZ felügyelete alatti választásokat a területen. A Közgyűlés kijelentette, hogy a függetlenségi tárgyalásokba be kell vonni a Délnyugat-Afrikai Nép Szervezetét (South West Africa People's Organization – SWAPO) – a namíbiai nép egyedüli képviselőjét. 1978-ban Kanada, Franciaország, a Német Szövetségi Köztársaság, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok rendezési javaslatot nyújtott be a Biztonsági Tanácsnak. Ez alkotmányozó nemzetgyűlési választásokat írt elő az ENSZ felügyelete alatt. A Tanács megerősítette a főtitkárnak a javaslat végrehajtására vonatkozó ajánlásait, és kérte, hogy nevezzen ki egy namíbiai különleges képviselőt, továbbá létrehozta az ENSZ Átmeneti Segélyező Csoportját (United Nations Transition Assistance Group – UNTAG). A főtitkár és különleges képviselője által folytatott, évekig tartó tárgyalások és az Egyesült Államok közbenjárása vezetett Afrika déli részén a béke elérését jelentő megegyezésekhez, amelyekben Dél-Afrika vállalta az együttműködést a főtitkárral abban, hogy választásokkal biztosítják Namíbia függetlenségét. A művelet, amely Namíbia függetlenségéhez vezetett 1989-ben kezdődött. Az UNTAG felügyelte és ellenőrizte az egész választási folyamatot, amelyet a Namíbiai hatóságok vezettek. Ellenőrizte a SWAPO és Dél-Afrika közötti tűzszünetet és valamennyi katonai erő leszerelését, biztosította a zökkenőmentes választási folyamatot, beleértve a helyi rendőrség felügyeletét. Az alkotmányozó gyűlési választásokat a SWAPO nyerte meg, amelyeket „szabadnak és igazságosnak” nyilvánított a főtitkár különleges képviselője. A választások után Dél-Afrika még ott lévő csapatait visszavonta. Az Alkotmányozó Gyűlés kidolgozta az új alkotmányt, amelyet 1990-ben fogadtak el, és Sam Nujoma SWAPO-vezetőt választotta meg elnöknek ötéves időtartamra. Márciusban Namíbia függetlenné vált, a főtitkár adminisztrálta Namíbia első elnökének a hivatali esküjét. Még abban az évben, áprilisban Namíbia csatlakozott az ENSZhez.

Kelet-Timor Egy másik sikertörténete az ENSZ-nek az a folyamat, amely Kelet-Timor (TimorLeste, korábban East Timor) függetlenségéhez vezetett. Egy jelentős ENSZművelet felügyelte a függetlenné válását, miután a kelet-timori emberek a függetlenségre szavaztak az ENSZ által 1999-ben vezetett népi konzultáció során. A Timor-sziget Ausztráliától északra fekszik, az Indonéziát alkotó szigetlánc déli részén, középen. Nyugati része holland gyarmat volt, és Indonézia részévé vált, amikor az az ország függetlenné vált. Kelet-Timor portugál gyarmat volt. A Közgyűlés 1960-ban Kelet-Timort az önkormányzattal nem rendelkező területek közé sorolta. 1974-ben Kelet-Timor felismerte jogát az önrendelkezésre, Portugália azonban egy ideiglenes kormány és egy népi gyűlés létrehozására törekedett, amelyek meghatározták Kelet-Timor státuszát. Ám 1975-ben polgárháború tört ki a terület újonnan alapított pártjai között. Portugália

311

visszavonult, kijelentve, hogy képtelen a helyzeten úrrá lenni. Az egyik kelet-timori oldal függetlenséget deklarált önálló országként, míg a másik a függetlenséget és az Indonéziával való integrációt jelentette be. Decemberben indonéz csapatok szállták meg Kelet-Timort, és ideiglenes kormány alakult. Portugália megszakította a kapcsolatokat Indonéziával, és az ügyet a BT elé vitte, amely felkérte Indonéziát csapatai visszavonására, továbbá valamennyi államot sürgetett, hogy tartsák tiszteletben Kelet-Timor népének jogát az önrendelkezésre. 1976-ban az ideiglenes kormány országgyűlési választásokat tartott, amely ezután az Indonéziával való integrációt kérte. Indonézia elfogadott egy olyan törvényt, amely támogatta ezt a döntést, a függetlenségi mozgalom azonban fegyveres ellenállásba kezdett. 1983-ban a főtitkár tárgyalásokat kezdett Indonéziával és Portugáliával, ám csak 1999-ben – a főtitkár jószolgálata révén – fogadtak el olyan megállapodásokat, amelyek utat nyitottak a népi konzultációnak. Ezeknek a megállapodásoknak az alapján az ENSZ Kelet-timori Missziója (UNAMET) szavazói regisztrációt és hivatalos szavazást szervezett és vezetett. 1999 augusztusában azonban, amikor a 450 ezer regisztrált szavazó 78,5 százaléka elutasította az autonómiát Indonézián belül, a függetlenséget ellenző milíciák szisztematikus romboló és erőszakos kampányt kezdtek, sokakat megöltek, és több mint 200 000 kelet-timorit kényszerítettek otthona elhagyására. Intenzív tárgyalások után Indonézia elfogadta az ENSZ által felhatalmazott többnemzetiségű erő telepítését. Szeptemberben az Alapokmány VII. fejezete alapján a BT felhatalmazást adott a Kelet-timori Nemzetközi Erő (International Force in East Timor – INTERFET) telepítésére, amely segített helyreállítani a békét és a biztonságot. Ez után az akció után októberben a BT létrehozta az ENSZ Kelet-timori Ideiglenes Közigazgatását (United Nations Transitional Administration in East Timor – UNTAET), felruházva teljes végrehajtói és jogalkotói hatalommal az ország függetlenné válásának a folyamatában. 2001 augusztusában Kelet-Timor választásra jogosult szavazóinak több mint 91 százaléka járult az urnákhoz, hogy megválassza a 88 tagú alkotmányozó gyűlést, amelynek a feladata az volt, hogy új alkotmányt dolgozzon ki és fogadjon el, továbbá megalkossa a jövőbeni választások keretét, illetőleg biztosítsa a teljes függetlenné válást. 2002 márciusában az alkotmányozó gyűlés hatályba léptette a terület első alkotmányát. A következő hónapban, a szavazatok 82,7 százalékának a megszerzése után, Xanana Gusmāót nevezték ki megválasztott elnöknek. 2002. május 20-án a terület függetlenné vált. Az alkotmányozó gyűlést nemzeti parlamentté alakították át, és az új ország a Timor-Leste nevet vette fel. Szeptemberben az ENSZ 191. tagállama lett. Kelet-Timor sikeres dekolonizációja után az ENSZ továbbra is elkötelezett Timor-Leste független országának a támogatása mellett, megszilárdítva a demokratikus intézményeket és előmozdítva a társadalmi-gazdasági fejlődést.

Nyugat-Szahara Az ENSZ 1963 óta foglalkozik a Nyugat-Szaharával – területe Afrika északnyugati partján fekszik, Marokkóval, Mauritániával és Algériával határos – kapcsolatos folyamatos vitával. Nyugat-Szahara 1884-ben lett spanyol gyarmat. 1963-ban mind Marokkó, mind Mauritánia igényt tartott rá. A Nemzetközi Bíróságnak a Közgyűlés által kért

312

1975. évi tanácsadó véleménye elutasította Marokkó és Mauritánia területi szuverenitásra vonatkozó igényét. Az ENSZ Spanyolország visszavonulása, 1976 óta kereste a megoldást Nyugat-Szaharára, és az azt követő harcok óta Marokkó – amely „újraintegrálta” a területet – és a Saguia el-Hamra, valamint Río de Oro felszabadításáért küzdő népi front (Frente Polisario) között, amelyet Algéria támogatott. Az Afrikai Egységszervezet (OAU) 1979-ben népszavazásra szólított fel, lehetővé téve a terület lakosságának, hogy gyakorolják önrendelkezési jogukat. 1982-re 26 OAUtagállam ismerte el a Polisario által 1976-ban kinyilvánított „Saharawi Arab Demokratikus Köztársaságot (SADR)”. Amikor a POLISARIO az 1984. évi OAUcsúcson helyet kapott, Marokkó kilépett az OAU-ból. A főtitkár és az OAU-elnök közös jószolgálati missziója 1988-ban rendezési javaslathoz vezetett, amely tűzszünetre és népszavazásra szólított fel, hogy válasszanak a függetlenség vagy a Marokkóval való integráció között. A javaslatot mindkét fél elfogadta. A BT 690(1991) számú határozatával hozta létre az ENSZ Nyugat-Szaharai Népszavazási Misszióját (United Nations Mission for the Referendum in Western Sahara – MINURSO) 1991-ben, hogy segítse a főtitkár különleges képviselőjét a nyugat-szaharai emberek önrendelkezésre vonatkozó népszavazásának szervezésével és irányításával kapcsolatos valamennyi ügyben. Minden 18 éves vagy idősebb nyugat-szaharainak, akit 1974-ben a spanyol népszámlálás számba vett, szavazati jogot adtak, akár a területen vagy azon kívül élt. Egy Azonosító Bizottság naprakész állapotba hozta volna a népszámlálási listát, és azonosította volna a szavazókat. A területen kívül élő menekülteket pedig az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága segítségével azonosították volna. 1991 szeptemberében a tűzszünet hatályba lépett. Azóta a MINURSO katonai megfigyelői felügyelik, hogy semmilyen jelentős jogsértés ne történjen. A felek azonban nem értenek egyet a rendezési terv megvalósítását illetően – főként a népszavazásban a szavazók jogosultságával kapcsolatos kérdésben. 1997-ben a főtitkár személyes megbízottja kompromisszumot alkudott ki Nyugat-Szaharára, az azonosítási folyamatot 1999 végére befejezték. Mindazonáltal a folytatódó konzultációk és tárgyalások ellenére a nézeteltérések megmaradtak a terv megvalósítására nézve. 2004-ben Marokkó elutasította a különmegbízott javaslatát, valamint magát a rendezési tervet is. A folytatódó patthelyzet ellenére bizonyos pozitív fejlemények is voltak a következő években, például, hogy a Frente Polisario 2005 augusztusában valamennyi hátramaradt marokkói hadifoglyot szabadon bocsátott, és 2004-ben megvalósították az UNHCR által szponzorált „családlátogatási” programokat Tindoufban, Algériában, táborokban élő nyugat-szaharai menekültek és Nyugat-Szahara területén lévő rokonaik között. Voltak, akik 30 éve nem látták egymást. 2007-ben a főtitkár személyes megbízottja megjegyezte, hogy két lehetőség maradt: a megoldhatatlan helyzet korlátlan meghosszabbítása vagy a közvetlen tárgyalások. A BT előfeltételek nélküli jóhiszemű tárgyalásokra hívott fel. A megbízott ezután találkozókat segített elő a felek között New Yorkban, amelyeken rész vett Algéria és Mauritánia is. A második találkozón a felek tudomásul vették, hogy a status quo elfogadhatatlan, és elkötelezték magukat a tárgyalások jóhiszemű folytatása mellett. A folytatódó nézeteltérések ellenére ez a megújított párbeszéd volt az első közvetlen tárgyalás a felek között több mint hét év után. A harmadik fordulót 2008-

313

ban tartották, és a felek további informális találkozókat szerveztek 2009-ben és 2010-ben. Ám egyetlen találkozó sem hozott semmilyen elmozdulást az alapvető, központi kérdésekben. Időközben a MINURSO folytatta egy sor segélyprogram támogatását a lakóhelyüket elhagyni kényszerült és szétválasztott sahrawi családok számára. Ugyancsak segítette mindkét felet a tűzszünet fenntartásában az ütköző sávon keresztül, amely a vitatott terület teljes hosszán végignyúlik, és elválasztja a Marokkó által igazgatott részt nyugaton a Frente Polisario által ellenőrzött keleti területtől.

314

FÜGGELÉKEK Az ENSZ tagállamai A jelenlegi 193 tagállam listája, amely tartalmazza a tagállamok nevét, tagságuk kezdetét, tagdíjuk nagyságát, valamint népességük számát, itt érhető el: http://www.menszt.hu/informaciok/tagallamok

315

Az ENSZ taglétszámának a növekedése 1945–2011 Év

Létszám

Tagállamok

1945

Eredeti 51

Amerikai Egyesült Államok, Argentína, Ausztrália, 1 Belarusz, Belgium, Bolívia, Brazília, Chile, Costa 2 Rica, Csehszlovákia, Dánia, Dél-Afrika, Dominikai Köztársaság, Ecuador, Egyesült Királyság (Nagy-Britannia és Észak-Írország), 3 Egyiptom, Etiópia, Franciaország, Fülöpszigetek, Görögország, Guatemala, Haiti, Hollandia, Honduras, India, Irán, Irak, Jugoszlávia, Kanada, Kína, Kolumbia, Kuba, Lengyelország, Libanon, Libéria, Luxemburg, 4 Mexikó, Nicaragua, Norvégia, Orosz Föderáció, Panama, Paraguay, Peru, Salvador, SzaúdArábia, Szíriai Arab Köztársaság, Törökország, Új-Zéland, Ukrajna, Uruguay, Venezuela.

1946

55

Afganisztán, Izland, Svédország, Thaiföld

1947

57

Pakisztán, Jemen

1948

58

Mianmar (Burma)

1949

59

Izrael

1950

60

Indonézia

1955

76

Albánia, Ausztria, Bulgária, Finnország, Írország, Jordánia, Kambodzsa, Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság, Líbiai Arab Jamahiriya, Magyarország, Nepál,

5

6

Olaszország, Portugália, Spanyolország, Srí Lanka

Románia,

1956.

80

Japán, Marokkó, Szudán, Tunézia

1957

82

Ghána, Malaysia

1958

82

Guinea

1960

99

Benin, Burkina Faso, Ciprus, Csád, Elefántcsontpart, Gabon, Kamerun, Kongó, Közép-afrikai Köztársaság, Madagaszkár, Mali, Niger, Nigéria, Szenegál, Szomália, Togo, Kongói 8 Demokratikus Köztársaság

316

7

1961

104

Mauritánia, Mongólia, Sierra Leone, Tanzániai 9 Egyesült Köztársaság

1962

110

Algéria, Burundi, Jamaica, Ruanda, Trinidad és Tobago, Uganda

1963

113

Kenya, Kuvait, Zanzibár

1964

115

Malawi, Málta, Zambia

1965

117

Gambia, Maldív-szigetek, Szingapúr

1966

122

Barbados, Botswana, Guyana, Lesotho

1967

123

Demokratikus Jemen

1968

126

Egyenlítői Guinea, Mauritius, Szváziföld

1970

127

Fidzsi-szigetek

1971

132

Bahrain, Bhután, Egyesült Arab Emírségek, Katar, Omán

1973

135

Bahama-szigetek, Német Demokratikus 10 10 Köztársaság, Német Szövetségi Köztársaság

1974

138

Banglades, Grenada, Guinea-Bissau

1975

144

Comore-szigetek, Mozambik, Pápua Új-Guinea, Sāo Tomé és Príncipe, Suriname, Zöld-foki szigetek

1976

147

Angola, Szamoa, Seychelle-szigetek

1977

149

Dzsibuti, Vietnam

1978

151

Dominika, Salamon-szigetek

1979

152

Saint Lucia

1980

154

Saint Vincent és Grenadine-szigetek, Zimbabwe

1981

157

Antigua és Barbuda, Belize, Vanuatu

1983

158

Saint Kitts és Nevis

1984

159

Brunei Darussalam

1990

159

Liechtenstein, Namíbia

1991

166

Észtország, Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, Koreai Köztársaság, Lettország, Litvánia, Marshall-szigetek, Mikronéziai Szövetségi Államok

1992

179

Azerbajdzsán, Bosznia-Hercegovina, Georgia 11 (Grúzia), Horvátország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Moldovai Köztársaság,

9

7

5

11

317

11

Örményország, San Marino, Szlovénia, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán 2

1993

184

Andorra, Cseh Köztársaság, Eritrea, volt Jugoszláv Macedón Köztársaság, Monaco, 2 Szlovákia

1994

185

Palau

1999

188

Kiribati, Nauru, Tonga

2000

189

Szerbia, Tuvalu

2002

191

Svájc, Kelet-Timor

2006

192

Montenegró

2011

193

Dél-Szudán

11

11

1. 1991. szeptember 19-én a Belorussziai Szovjet Szocialista Köztársaság bejelentette az ENSZ-nek, hogy nevét Belaruszra változtatta. 2. Csehszlovákia, az ENSZ alapító tagja 1945. október 24-től, 1990. április 20-án megváltoztatta nevét Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságra. 1993. január 1-jén felbomlott Cseh Köztársaságra és Szlovákiára, 1993. január 19-én mindketten ENSZ tagállammá váltak. 3. Egyiptom és Szíria 1945. október 24-től alapító tagja volt az ENSZ-nek. Az 1958. február 21-én tartott népszavazást követően Egyiptom és Szíria létrehozta az Egyesült Arab Köztársaságot, amely egy tagállammá vált az ENSZ-ben. 1961. október 13-án Szíria visszaszerezte független állami státuszát, és párhuzamosan ENSZ-tagságát is. Nevét Szíriai Arab Köztársaságra változtatta 1971. szeptember 14-én. 1971. szeptember 2-án az Egyesült Arab Köztársaság Egyiptomi Arab Köztársaságra változtatta a nevét. 4. A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége 1945. október 24-től alapító tagja volt az ENSZ-nek. Az Orosz Föderáció elnöke 1991. december 24-én tájékoztatta a főtitkárt, hogy a Szovjetunió a biztonsági tanácsbeli és a többi ENSZ-szervezetbeli tagságát az Orosz Föderáció 11 tagállamának támogatásával folytatja. 5. Jemen 1947. szeptember 30-án lett az ENSZ tagja, a Demokratikus Jemen pedig 1967. december 14-én. 1990. május 22-én a két ország egyesült, és azóta Jemen néven az ENSZ egyik tagállama. 6. 1965. január 20-án kelt levelével Indonézia bejelentette kilépési szándékát az ENSZ-ből: „ezen a ponton a jelen körülmények között”. 1966. szeptember 19-i táviratában bejelentette azt a döntését, amely az „ENSZ-szel történő teljes együttműködésre és a munkájában való részvétel felújítására” irányult. 1966. szeptember 28-án a Közgyűlés tudomásul vette ezt a döntést, és az elnök meghívta Indonézia képviselőit, hogy foglalják el helyüket a Közgyűlésben. 7. A Malájföldi Föderáció 1957. szeptember 17-én lett az ENSZ tagja. 1963. szeptember 16-án a neve megváltozott Malaysiára, azt követően, hogy Szingapúr, Sabah (ÉszakBorneó) és Sarawak csatlakozott az új államszövetséghez (föderációhoz). Szingapúr 1965. augusztus 9-én független állammá vált, és 1965. szeptember 21. óta tagja az ENSZ-nek. 8. A Zairei Köztársaság közölte az ENSZ-szel, hogy neve 1997. május 17-én Kongói Demokratikus Köztársaságra változott. 9. Tanganyika 1961. december 14-től az ENSZ tagja volt, Zanzibár pedig 1963. december 16-tól. Az egyesülési okmány 1964. április 26-i ratifikálását követően Tanganyikai és

318

Zanzibári Egyesült Királyság néven egy tagállammá vált, majd 1964. november 1-jén megváltoztatta a nevét Tanzániai Egyesült Köztársaságra. 10. A Német Szövetségi Köztársaságot és a Német Demokratikus Köztársaságot 1973. szeptember 18-án vették fel az ENSZ tagjai sorába. A Német Demokratikus Köztársaság 1990. október 3-án csatlakozott a Német Szövetségi Köztársasághoz, és a két német állam egy szuverén állammá alakult. Ettől az időponttól kezdve a Német Szövetségi Köztársaság az ENSZ-ben a Németország megnevezést használja. 11. A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság az ENSZ alapító tagja volt, részéről 1945. június 26-án írták alá az Alapokmányt, és 1945. október 19-én ratifikálták. Felbomlása után megalakult Bosznia-Hercegovina, a Horvát Köztársaság, a Szlovén Köztársaság, a volt Jugoszláv Macedón Köztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság, és ezt követően új tagként felvették őket. A Bosznia-Hercegovinai Köztársaságot, a Horvát Köztársaságot és a Szlovén Köztársaságot 1992. május 22-én vették fel az ENSZ tagállamai közé. A Közgyűlés 1993. április 8-án úgy döntött, hogy felveszi az ENSZ tagjai sorába az ideiglenesen – a neve körüli nézetkülönbségek megoldásáig – az ENSZ-en belül minden esetben „volt Jugoszláv Macedón Köztársaságnak” nevezett államot. A Jugoszláv Szövetségi Köztársaságot 2000. november 1-jén vették fel az ENSZ tagállamai közé. A Jugoszláv Szövetségi Köztársaság 2003. február 12-én értesítette az ENSZ-et, hogy nevét 2003. február 4-ei hatállyal Szerbia és Montenegróra változtatta. A Jugoszláv Szövetségi Köztársaság elnöke 2006. június 3-i levelében értesítette a főtitkárt, hogy Szerbia és Montenegró tagságát a Szerb Köztársaság folytatja, miután Montenegró 2006. június 3-án kinyilvánította függetlenségét Szerbiától. Montenegrót 2006. június 28-án a Közgyűlés felvette az ENSZ tagjai sorába.

319

Békefenntartó műveletek: múlt és jelen Az ENSZ békefenntartó műveleteinek a teljes listája itt éerhető el: http://www.menszt.hu/informaciok/bekefenntartas

320

Dekolonizáció A gyámsági és önkormányzattal nem rendelkező területek, amelyek A gyarmati országok és népek függetlenségének megadásáról szóló nyilatkozat elfogadása, 1960. december 14-e óta függetlenné váltak Állam

Az ENSZ-be lépés dátuma

Afrika Algéria

1962. október 8.

Angola

1976. december 1.

Botswana

1966. október 17.

Burundi

1962. szeptember 18.

Comore-szigetek

1975. november 12.

Dzsibuti

1977. szeptember 20.

Egyenlítői Guinea

1968. november 12.

Gambia

1965. szeptember 21.

Guinea-Bissau

1974. szeptember 17.

Kenya

1963. december 16.

Lesotho

1966. október 17.

Malawi

1964. december 1.

Mauritius

1968. április 24.

Mozambik

1975. szeptember 16.

Namíbia

1990. április 23.

Ruanda

1962. szeptember 18.

Sāo Tomé és Príncipe

1975. szeptember 26.

Seychelle-szigetek

1976. szeptember 21.

Sierra Leone

1961. szeptember 27.

Szváziföld Tanzániai Egyesült Köztársaság

1968. szeptember 24. 1

1961. december 14.

Uganda

1962. október 25.

Zambia

1964. december 1.

321

Zimbabwe

1980. április 18.

Zöld-foki szigetek

1975. szeptember 16.

Ázsia Brunei Darussalam

1984. szeptember 21.

Demokratikus Jemen

1967. december 14.

Omán

1971. október 7.

Szingapúr

1965. szeptember 21.

Karib-térség Antigua és Barbuda

1981. november 11.

Bahama-szigetek

1973. szeptember 18.

Barbados

1966. december 9.

Belize

1981. szeptember 25.

Dominika

1978. december 18.

Grenada

1974. december 17.

Guyana

1966. szeptember 20.

Jamaica

1962. szeptember 18.

Saint Kitts és Nevis

1983. szeptember 23.

Saint Lucia

1979. szeptember 18.

Saint Vincent szigetek Suriname

és

Grenadine-

2

1980. szeptember 16. 1975. december 4.

Trinidad és Tobago

1962. szeptember 18.

Európa Málta

1964. december 1.

Csendes-óceán 1970. október 13.

Fidzsi-szigetek

322

Kiribati

-

Marshall-szigetek

1991. szeptember 17.

Mikronéziai Szövetségi Államok

1991. szeptember 17.

Nauru

-

Palau

1994. december 15.

Pápua Új-Guinea

1975. október 10.

Salamon-szigetek

1978. szeptember 19.

Szamoa

1976. december 15.

Kelet-Timor

2002. szeptember 27.

Tuvalu

2000. szeptember 5.

1

A korábban gyámsági terület, Tanganyika, amely 1961 decemberében vált függetlenné, és a korábbi protektorátus Zanzibár, amely 1963 decemberében vált függetlenné, 1964 áprilisában önálló állammá egyesült. 2

A Közgyűlés a 945(X) sz. határozata alapján elfogadta a Suriname-ra vonatkozó információk átadásának megszüntetését tekintettel Suriname, Hollandia és a Holland Antillák közötti kapcsolatokban bekövetkezett alkotmányossági változásokra.

Függőségi viszonyban lévő területek, amelyek A gyarmati országok és népek függetlenségének megadásáról szóló nyilatkozat elfogadása, 1960. december 14-e óta integrálódtak vagy társultak egy független államhoz Jellemzők

Gyarmat

Kamerunok alatt)

(angol

igazgatás

A gyámsági terület északi része 1961. június 1jén a Nigériai Föderációhoz, déli része pedig 1961. október 1-jén a Kameruni Köztársasághoz csatlakozott.

Cook-szigetek

1965. augusztus óta Új-Zélanddal szabad társulásban teljes önkormányzattal rendelkezik.

Ifni

1969 júniusában visszatért Marokkóhoz.

Niue

1974 augusztusa óta Új-Zélanddal szabad társulásban teljes önkormányzattal rendelkezik.

Észak-Borneó

Észak-Borneó és Sarawak 1963-ban csatlakozott a Malájföldi Föderációhoz azzal a céllal, hogy megalakítsák a Malaysiai Föderációt.

323

Sāo Joao Batista de Ajuda

1961 augusztusában államilag Dahomey-vel (ma Benin).

egyesült

Sarawak

Sarawak és Észak-Borneó 1963-ban csatlakozott a Malájföldi Föderációhoz azzal a céllal, hogy megalakítsák a Malaysiai Föderációt.

Nyugat-Új Guinea (Nyugat-Irián)

1963-ban Indonéziával egyesült.

Kókusz-(Keeling-)szigetek

1984-ben integrálódott Ausztráliával.

Gyámsági területek, amelyek kivívták az önrendelkezés jogát Togoföld

(Brit igazgatás alatt) Egyesülve az Aranyparttal (gyarmat és protektorátus), egy olyan önkormányzattal nem rendelkező terület, amelyet az Egyesült Királyság igazgat; 1957-ben megalakítja Ghánát.

Szomáliföld

(Olasz igazgatás alatt) 1960-ban egyesül a Brit Szomáliföldi létrehozzák Szomáliát.

Protektorátussal, és

Togoföld

(Francia igazgatás alatt) Togoként 1960-ban vált függetlenné.

Kamerunok

(Francia igazgatás alatt) Kamerunként 1960-ban vált függetlenné.

Kamerunok

(Brit igazgatás alatt) A gyarmat északi része 1961. június 1-jén csatlakozott a Nigériai Föderációhoz, déli része pedig 1961. október 1-jén a Kameruni Köztársasághoz.

Tanganyika

(Brit igazgatás alatt) 1961-ben vált függetlenné (1964-ben Tanganyika és a korábbi Zanzibár Protektorátus, amely 1963-ban nyerte el függetlenségét, egy állammá alakult Tanzániai Egyesült Köztársaság néven).

Ruanda-Urundi (Belga igazgatás alatt) 1962-ben megszavazták, hogy két szuverén állammá szakadjon, amelyek Ruanda és Burundi. Nyugat-Szamoa (Új-zélandi igazgatás alatt) 1962-ben, mint Szamoa vált függetlenné.

324

Nauru

(Ausztrál igazgatás alatt Ausztrália, Új-Zéland és Nagy-Britannia nevében) 1968-ban vált függetlenné.

Új-Guinea

(Ausztrál igazgatás alatt) 1975-ben egyesülve az önkormányzattal nem rendelkező Pápuával, amely szintén ausztrál fennhatóság alatt állt, független állammá vált Pápua Új-Guinea néven.

Csendes-óceáni szigetek gyámsági területei Mikronéziai Szövetségi Államok 1990-ben teljes önkormányzattal rendelkezővé vált szabad társulásban az Egyesült Államokkal. Marshall-szigeteki Köztársaság 1990-ben teljes önkormányzattal rendelkezővé vált szabad társulásban az Egyesült Államokkal. Észak-Mariana-szigetek Nemzetközössége 1990-ben teljes önkormányzattal rendelkezővé köztársaságaként.

vált az

Egyesült

Államok

Palau 1994-ben teljes önkormányzattal rendelkezővé vált szabad társulásban az Egyesült Államokkal.

325

ENSZ-emléknapok, emlékhetek, nemzetközi évek és évtizedek ENSZ-emléknapok, emlékhetek, nemzetközi évek és évtizedek listája itt érhető el: http://www.menszt.hu/informaciok/emleknapok

326

Válogatott ENSZ-honlapok Az ENSZ-család honlapjainak a címe itt érhető el: http://www.menszt.hu/informaciok/linkek

327