AZ ENERGETIKAI DISZCIPLÍNA
BEVEZETÉS Az Energetikai diszciplína a pszichofizikai energia létrehozásával, mozgatásával és átalakításával foglalkozik. Két energetikai alapelvre támaszkodunk: 1. Ha az energia nincs szétterjesztve, akkor nem tudjuk használni. Ha összpontosul valahol az energia, akkor először szét kell terjeszteni, hogy aztán össze lehessen gyűjteni a test különböző részeiről. 2. Ahhoz, hogy ezzel a diszciplínával dolgozhassunk, fejlesztenünk kell azon képességünket, hogy érzékeljük magunkban a pszichofizikai töltéseket; az idegközpontokat használjuk arra, hogy megtapasztaljuk az energia termelődését és áramlását központról központra. Az energetikai diszciplínában a pszichofizikai energiával dolgozunk, nem bármilyen másfajta energiával. A pszichofizikai energia működését könnyen megérthetjük, például a megjelenítési terünkben feltűnő vizuális képek segítségével. A kép folyamatossága (folyamatos megtartásának képessége) a pszichofizikai energia megőrzésével van kapcsolatban. Ahogy haladunk az álom szintje felé, a folyamatosság csökken; minél fáradtabb valaki, annál nehezebben tudja megtartani a képet. Ahogy a nap folyamán próbáljuk fenntartani a képet, azt tapasztaljuk, hogy hullámzik, a pszichofizikai enegia ciklusainak megfelelően. Ugyanaz történik minden más pszichofizikai tevékenységgel, mint ami a képekkel. A képek fényessége az energia irányításával van kapcsolatban. Fényes képeink az irányítás gyakorlásával lesznek. A fényesség egy fontos jellemzőt mutat meg: az intenzitást. Az intenzitás fontos más energetikai munkákhoz is. Ha nincs meg a szükséges intenzitás, akkor bizonyos munkákat nem fogunk tudni elvégezni a Diszciplína későbbi lépéseiben. Intenzitás, fényesség és folyamatosság. A pszichofizikai energiáról beszélünk és a képeket használjuk példaként.
A pszichofizikai energiával kapcsolatban meg kell értenünk, hogy minden, ami képként mozog, energiaadagokban, -kvantumokban mozog. Ugyanakkor a képek nem csak vizuálisak lehetnek, hanem különböző érzékszervekhez kapcsolódhatnak. Vannak emberek, akiknek bizonyos más érzékszervekhez kapcsolódó képeik erősebbek. Vegyük például az auditív képeket; vannak olyanok, akik annak ellenére, hogy süketek, egy teljes szimfóniát képesek megírni; vagy a szagláshoz kapcsolódó képeket, melyeket a parfümkészítés mesterségén keresztül lehet fejleszteni. Vannak az ízleléshez kapcsolódó képek; az ínyencek az ízlelőbimbóikat használják, majd emlékeznek ezekre az ízleléshez kapcsolódó képekre. A nagy szakácsok is emlékként eltárolt képekkel dolgoznak, melyeket összehasonlítanak azzal, amit érzékelnek. A borász keresheti az eper ízét a különböző borokban, amiket megkóstol, és szinte anélkül, hogy észrevenné, megtalálja az ízt. Egy mintából meg tudja mondani, hogy az nem eper, hanem mogyoró. Mindez képek segítségével működik, melyeket összehasonlítunk az emlékekkel. Általánosságban ez a kizárás elvén működik, és önmagát szabályozza: felidézzük az emlékeket, és összehasonlítjuk őket az érzékelésekkel. Beszéltünk a külső érzékek különböző képeiről. Léteznek olyan képek is, melyek nem a külső, hanem a belső érzékekhez kapcsolódnak. A belső képek megjelenítési erejének fontos szerepe van az energetikai diszciplínában. A képeket, amelyek a külvilágból érkeznek, úgy érzékeljük, mintha a saját testünkön belül lennének. De sok kép forrása a belső világ, ezeket nevezzük cönesztéziás és kinesztetikus képeknek. Az előbbiek a belső környezet változásait, míg a kinesztetikus képek a testhelyzet változásait érzékelik. A képek játéka az érzékelés, a megjelenítés és az érzékszervek között fontos kulcsot ad számunkra a pszichofizikai energia működéséhez. Amikor belső érzékekről beszélünk, akkor olyan képekről beszélünk, melyeket nehezebb érzékelni. Néha a belső érzékek beleszólnak a külső érzékelésbe. Itt arra utalunk, hogy az egyik érzékelés lefordítódik egy másikra. Ezt könnyű felismerni, ha az ízlelésről van szó: „Milyen édes vagy!", „Milyen keserűen vagy savasan beszélsz!". Vagy a szaglás esetében: „Bűzlik ez a helyzet." Számtalan hasonló példát találhatunk a költészetben. Ezek a lefordítások az egyik érzékelésről a másikra szinte fénysebességgel működnek, és az idegáramhoz kapcsolódnak. Impulzusok láncolatáról van szó, melyek az egyik érzékszervből származnak, és átalakulnak egy másikévá. Az érzékelések és a lefordítások elemi egységei az impulzusok. Bontsuk le ezeket, és vizsgáljuk meg az impulzusok tulajdonságait: hogyan alakulnak át, és hogyan haladnak mindig az érzékek - ízlelés, hallás stb. - útvonalain. Ezek az impulzusok idegáramokon keresztül közlekednek. Például egy veszélyes helyzetben adrenalin kerül a véráramba, az idegi tevékenység felgyorsul, az izmok stimulálódnak. A szervezet különböző anyagokat bocsát ki, melyek felgyorsítják vagy lelassítják, és vannak más anyagok, melyek az idegi kapcsolatokat blokkolják vagy lassítják. Az ingerületátadás lassul le, nem a gondolatok. „Toxikus" jelenségek lépnek fel, melyek megakadályozzák az ingerületátvitelt. Az impulzusláncolatok átalakulhatnak és eltorzulhatnak. Ezt a jelenséget világosan megfigyelhetjük droghasználat esetében. A belső érzékekről beszélünk, melyekben anélkül, hogy észrevennénk, előfordulhatnak hőmérsékletingadozások, megváltozhat a savasság vagy a lúgosság, nyomásváltozás
történhet. Sokszor ezek az ingadozások a tudatküszöb alatt történnek, és ahhoz, hogy észrevegyük őket, a tudatküszöb alatti állapotba kell kerülnünk, az érzékelések határára. A belső érzékek sokszor adnak jeleket, de ezek lefordított jelek, így néha nem értjük az eredetüket. Egy másik téma a megjelenítések körforgása. Az érzékelés és az észlelés elválaszthatatlan egységet alkotnak. Az észlelés, az érzékelés és még valami. A strukturált észlelések nem elszigetelt érzékelésekből, hanem strukturált képek láncolataiból jönnek létre. A lefordítások is nagyon fontosak számunkra, mivel az érzékelések strukturálása ellenőrizhető általuk. A struktúrák nagyon fontosak a tudat működtetése szempontjából. Mindig úgy érkeznek, hogy más érzékszervekből származó töltések is hozzájuk kapcsolódnak; ez hihetetlenül bonyolult. Így kicsit komplikált a valóságról beszélni: az észlelés struktúrái a megjelenítés struktúrájává állnak össze bennünk, ami arra késztet minket, hogy ez utóbbit a külvilágnak tekintsük. Ez egyfajta alázatot teremt bennünk, amikor fontolóra vesszük azt, amit az igazság kritériumainak neveznek (ld. ismeretelmélet). Amit látsz, az az, ami; nos, ez nem így van. Ez olyan, mint ami régebben történt, amikor napkeltéről és napnyugtáról beszéltek, mert nem rendelkeztek az égitestekkel kapcsolatos információval. Ma még mindig azt mondjuk, hogy a nap felkel és lenyugszik. Ennek a problémának, miszerint a világról alkotott igazságnak vannak kritériumai, figyelmeztetnie kellene azokat, akik tanulmányozzák ezeket a dolgokat, hogy egy bizonyos szögből, egy bizonyos nézőpontból teszik ezt. Mindez a képek strukturálásának köszönhetően áll össze, de függ az elhelyezkedésünktől, a nézőpontunktól. A képek lefordításának és strukturálásának megértése lehetővé teszi számunkra, hogy a külső tárgyak tulajdonságait „elliptikus" (következtetett), lefordított módon fedezzük fel. Mint amikor úgy számítjuk ki egy tárgy súlyát, hogy nem nyúlunk hozzá. Ezek összetett és érdekes jelenségek, melyeknek következményeik vannak, ha szeretnénk a tudat felépítésével foglalkozni. Számtalan mód van arra, hogy destabilizáljuk a pszichológiai rendszerünket. Hogy befolyásoljuk az idegrendszert. Ez nem csak külső anyagok hatására lehetséges, hanem bizonyos mirigyek is endorfinokat választanak ki ebben a körforgásban, melyek módosulásokat eredményeznek. Tehát lehetséges például, hogy valaki nem fogyasztott bort, mégis különleges dolgok történnek vele. Kétségtelen, hogy ahogy fejleszthetőek bizonyos készségek ezen a területen, lehet gyakorolni bizonyos módszereket is, melyek lehetővé teszik a belépést ebbe a világba. De szükség van az ihlet pillanataira, hogy felszállj erre a vonatra, hogy témába kerülj. Mások elkezdenek matematikával foglalkozni úgy, hogy egy bizonyos cönesztéziás hullámhosszra helyezkednek. Itt a belső érzékekről és az impulzusok lefordításáról van szó. Ez olyan, mintha különböző hullámhosszok léteznének, és beléphetünk egyik vagy másik szintre. Mint a tibetiek, akik különböző „bardókba" lépnek be. Vannak mások, akiknek az egész életük egy bardóhoz kötődik. Egyesek észre sem veszik, hogy különböző hullámhosszok léteznek, és ha azt szeretnénk, hogy kikerüljenek egy bizonyos bardóból, akkor arra van szükség, hogy destabilizálódjanak. A diszciplínával nyakig elmerülünk ebben a témában. Ez a dolgok egy hosszú sorozata, amit nagyon jól meg lehet érteni; nem csak elmélet lesz, különbséget fogunk tenni az érvekből és a tapasztalatból származó tanulás között is. Úgy éreztük, hogy helyes így követni a dolgokat, először a gyakorlat, és nem rögtön fejest ugrani a diszciplínába. Tanulunk, összehasonlítunk dolgokat és elmélkedünk mindezen, dolgozunk az emlékezettel, de a tapasztalattal is. Ezek olyan dolgok, melyeket a mindennapok során
nem tanulmányozunk, van velük tapasztalatunk, de a „furcsaságok birodalmában" maradnak.
MUNKAMÓDSZER Az energetikai diszciplína minden harmadában (melyek egyenként négy lépésből állnak) és minden lépésében napi szinten két részből áll a munka: az önmagunkon való tudatosság állapotában lenni a produktív idegközpontra támaszkodva, valamint a lépések tökéletesítésének gyakorlása a nap valamely szakában. Az első pont: az önmagunkon való tudatosság állapota a produktív idegközpontra támaszkodva, amely a cönesztéziás vonatkozási pont, azaz a test belsejében helyezkedik el. Ezt olyan sűrűn végezzük a napi tevékenységek közben, ahogy csak tudjuk, anélkül, hogy elfeledkeznénk magunkról. Ha elveszítjük ezt az állapotot, akkor kihasználhatunk bármilyen, a produktív központban megjelenő ingert, hogy ismét emlékezzünk rá, és megpróbáljuk fenntartani, anélkül, hogy bármilyen munkát végeznénk az energiával..., pusztán emlékezni. A második pont: a lépések tökéletesítésének gyakorlása a nap valamely szakában.
Lépések az energetikai diszciplínában Első harmad: az energia létrehozása 1º Előkészítés. A megfelelő szellemi környezet létrehozása; egy, a külső feltételektől elszigetelt „térben" helyezzük el magunkat. Nagy jelentősége van annak, hogy megfelelő fizikai környezetet hozzunk létre, amelyet megtisztítunk azoktól a befolyásoló tényezőktől, melyek idegenek a munkától. 2º Akkumuláció. A feszültséget lassan és finoman fokozzuk a vegetatív-szexuális idegközpont körüli izomösszehúzódások segítségével. Innentől erre a központra produktív idegközpontként fogunk hivatkozni. Már a folyamat kezdetén fontos megérteni, hogy nem az idegközpontok állítják elő a pszichofizikai energiát; inkább az érzékelések forrásaként és figyelmi vonatkozásokként használjuk őket. Az idegközpontokkal való munka lehetővé teszi a képek és az érzetek (először vizuális és külső tapintási) mozgását, majd később az érzetek mozgását (belső tapintási és cönesztéziás). Hagyományosan azt a gyakorlatot követték, hogy az energiát „felemelték" a produktív idegközpontból, mozgását végigkövették a háton úgy, hogy a gerincoszlop különböző magasságaiban az idegáram eljutott a test elülső részén elhelyezkedő idegközpontokba.1 1
A tantraizmusban és a tibeti buddhizmusban is ismerik, hogy az energia a produktív idegfonatból indul. Itt helyezkedik el a pszichofizikai energia kiindulási pontja, egy fizikai, de ugyanakkor spirituális helyen. Megfigyeltek néhány csatornát, a csakrákat, melyek idegvégződések és a gerincoszlopban erednek. De az energia nem egyszerűen átmegy a csakrákon, inkább leereszkedik és felemelkedik a nadikon keresztül, melyeket misztikus
Egyes izomösszehúzódások olyan érzetet eredményeznek, amit a produktív idegközpontban lehet érzékelni, és ami borzongásként nyilvánul meg. A produktív idegközpontban, ebben a zónában összpontosul a test általános pszichofizikai energiája, és a feszültség egyre növekszik ebben a pontban. A mi nézőpontunk szerint a produktív idegközpont egy különleges idegi csomópont, amely az életfunkciókhoz és a fajfenntartáshoz kapcsolódik. Érdekes az ingaszerű jellege, azaz hogy egy kondenzátorhoz hasonlóan feltöltődik és kisül. Mi azzal a szándékkal foglalkozunk ezekkel a képességekkel, hogy az energiát másfajta céllal irányítsuk, és ne csak a fajfenntartásra használjuk. Ez az energetikai diszciplína kiindulópontja. Azt is tudjuk, hogy ennek az idegi csomópontnak a kapacitása felerősödik belső és külső anyagok hatására. 3º Szétkapcsolás. Egyrészt az inger fizikai forrásától, másrészt a stimuláló érzékelésektől és képektől. Azzal kezdjük, hogy elválasztjuk a stimuláló képeket az érzetektől, és csak az utóbbit tartjuk meg a pontban (produktív idegközpont). A stimuláló kép eltűnik, és csak a cönesztéziás képet tartjuk meg, amely erősíti az érzetet. 4º Felemelkedés. Az érzeteket idegközpontról idegközpontra emeljük felfelé, miközben akadályokkal találkozunk, melyeket fel kell oldani, míg elérjük a csúcsot, és ott elérkezünk a „fényhez". Az idegközpontokkal való munka lehetővé teszi a képek mozgását, mivel azok információt adnak át a pszichofizikiai energia belső térbeli elhelyezkedéséről. csatornáknak tartanak. Ez az elképzelés később átkerült a nyugati pszichológiába, de sokkal világosabb a tibeti buddhizmusban és a tantraizmusban. Wilhelm Wundt kísérleti pszichológiája, melynek lényege a kísérletezés és a mérés, a következőket tudta megállapítani: Látta, hogy bizonyos szellemi tapasztalatok együtt járnak fizikai jelenségekkel. Például az alanyt elhelyezte egy hordágyon, amely egy tengelyen egyensúlyozott. Mikor az alany szellemi tevékenységet folytatott, pl. matematikai műveleteket végzett, megfigyelte, hogy a vér a feje felé ment, és az ágy abba az irányba lejtett. A hőmérséklettel is végzett vizsgálatokat: az alanyt, aki nagyon érzékeny hőmérőket tartott a kezében, arra kérte, hogy gondolja azt, hogy az egyik kezében forró, izzó szenet tart, a másikban pedig jeget. A hőmérők azt mutatták, hogy az egyik kéz hőmérséklete lassan emelkedett, a másiké pedig csökkent. Ugyanebben az időben J. Randal Brown az Egyesült Államokban elkezdett bemutatókat tartani, melyek során azt állította, hogy olvas a gondolatokban. Figyelemreméltó képességei voltak elrejtett tárgyak megtalálására és feladatok végrehajtására, melyeket a közönsége képzelt el. Brown bemutatóit az tette lehetővé, hogy képes volt a tapintást használva felfedezni belső izommozgásokat, melyeket az alany által elképzelt helyzetek váltottak ki. A töltést hordozó képek a testet az egyik vagy a másik irányba mozdították attól függően, hogy a képet az egyik vagy a másik pontra helyezték Ha a képet a z tengelyre helyezték, akkor kifelé vagy befelé mozdult. Nem csak a test, hanem a belső test is követte a képet. Brown asszisztense, Washington Irving Bishop végül rájött Brown titkára, és riválisává vált a „gondolatolvasó iparban”. Idővel más előadók is felfedezték a titkot, és ez a fajta „gondolatolvasás” különböző neveken vált ismertté. A cumberlandizmus (Stewart Cumberland, Bishop asszisztense után), a hellstromizmus (Alex Hellstrom után) stb. Ez volt az izomtónus felfedezése.
A következő egy jó sorrend lehet az Emelkedés lépésében: A. Az energia létrehozása a produktív idegközpontból. A legfontosabb, hogy megfelelően intenzív töltést hozzunk létre, hogy képesek legyünk azt a különböző idegközpontok felé mozgatni. B. A produktív idegközpontból a köldök alatt található gyomortáji idegközpont felé (általában fokozódó melegként és az energia egész testben való szétáramlásaként érzékeljük); C. A gyomortáji idegközpontból a napfonat (solar plexus) felé (általában feszültségeket és mozgásokat érzékelünk a testben, mivel a motorikus központra hat); D. A napfonatból a szívfonat (plexus cardiacus) felé (általában érzelmi mozgásként, érzelmi hullámokként érzékeljük); E. A szívfonatból a torok idegközpont felé, a nyak közepén, a torok alatt (általában a fej irányába növekvő melegségként érzékeljük ); F. A torok idegközpontból a fej felé, a fej közepe felé, a szemek mögé, a szemeket érezve vonatkozásként (általában fényeket, színeket és képek mozgását érzékeljük). Ha nem sikerül felemelni az energiát, akkor az nem az idegközpontok helytelen működése miatt van, hanem inkább a képek megfelelő irányításának hiánya miatt (ez a képekkel való játékról szól); megpróbáljuk fejleszteni a cönesztéziás képeket, amelyek nagyon elvontak. A feszültség nagy része először fizikai, de később képesek leszünk arra, hogy elválasszuk a cönesztéziás képet a fizikai feszültségtől. Megfelelő töltéssel és minimális gyakorlattal kell rendelkezni ahhoz, hogy elérjük az említett pontot, és hogy a töltés szikrákká, fénnyé alakuljon át. Csak a gyakorlás tökéletesítése révén leszünk képesek arra, hogy felismerjük a különbségeket az egyes idegközpontok között. A harmad befejezésekor az egyes lépések ismétlése helyett az egész harmadot fogjuk folyamatosan, megszakítás nélküli ismételni a napi gyakorlás során. Megjegyzés: Ebben a harmadban azt tapasztaljuk, hogy „felébrednek" a belső érzetek, és megnyílunk egy olyan belső és külső világ felé, amely ösztönzően hat ránk, gazdag értelemmel, nagyobb fényességgel és kiterjedéssel bír.
Második harmad: az energia megszilárdítása 5º Mulandóság. Az érzetek szikrákká alakulnak át, vagy természetes módon elveszítik erejüket, amíg el nem oszlanak. A csúcs aktivizálása, amíg elenyészik a folyamat. Az aktivizálás fent a csúcsban addig tart, amíg el nem enyészik. Ez nem a „fény áramlása", amiről a taoisták beszélnek. A szikrák elveszítik erejüket, és eloszlanak. Megpróbáljuk fenntartani és fokozni ezt az intenzitást, de nem lehetséges. 6º Az energia visszanyerése. A feszültség visszaesése következik be, visszatérünk a produktív idegközponthoz, és összegyűjtünk mindenféle érzetet (új ingerek nélkül az idegközpontban). Az előző lépésben az energia folyamatosan gyengült, és most a feszültség visszaesése következik be. Visszatérünk a produktív idegközponthoz, és mozgásba hozzuk az energiát. Megpróbáljuk összegyűjteni az energia maradványait a testben, annyit, amennyi elegendő ahhoz, hogy ismét felemeljük.
7º Megtartás. Újabb esés következik be az érzetben, ugyanakkor a csúcsban megpróbáljuk megtartani a feszült tónust, amely független a képektől. Ezek tiszta érzetek képek nélkül, vagy pontosabban cönesztéziás és/vagy kinesztetikus képek, a külső érzékszervekből származó képek nélkül. Leesik az érzet a produktív idegközpontig, miközben megtartjuk a csúcsban is. Figyelembe véve, hogy az agy nem képes érzékelni, hogyan lehetséges, hogy egy kép a semmiben áll össze (vö. optikai csalódás)? Folytatjuk a képzelgéseket, fantazmagóriákat. Ezek tiszta érzetek, képek nélkül, cönesztéziás vagy kinesztetikus képek. 8º Összpontosítás. A produktív idegközponton keresztül összegyűjtjük a test valamennyi érzetét (kísérletezünk a világgal a produktív idegközponton keresztül, és az érzetek egyre emelkednek „felfelé"). Jó, ha a teljes folyamatot (az elsőtől a nyolcadik lépésig) 3-4 alkalommal megismételjük minden gyakorlásnál. Fontos, hogy most már ne legyenek „rángások" vagy bármiféle izomfeszültség, hogy a légzés folyamatos és egyenletes lehessen. Az izmok most már csak azért húzódnak össze, hogy „beindítsák" a folyamatot, és a felemelkedésnek nem szabad bevonnia más izmot, illetve fékeznie a légzést. Megfigyelések a 7. és 8. lépéssel kapcsolatban Továbblépve a 7. lépésből (az érzeteket megtartjuk a csúcsban addig, amíg helyesnek érezzük), a 8. lépés a produktív idegközpontba való „leereszkedés" pillanatát jelzi, ahol megvizsgáljuk a különböző érzékszervi lehetőségeket: ezek lehetnek hangok; tapintási érzetek, melyek folyamatosan változhatnak; szaglási érzetek, valamint vizuális érzetek, melyek hatással vannak a produktív idegközpontra. Fontos, hogy a különböző érzetek, melyeket használunk, képesek legyenek arra, hogy mozgósítsák a produktív idegközpontot, és átalakuljanak megjelenítésekké (olyan energiává, melyet az idegközpontokon való áthaladás során fogunk használni). Az érzeteket kiváltó források nagyon különbözőek, nagyon személyesek. Ezen a területen mindenfélével kísérletezünk, és ez lehetővé fogja tenni, hogy megértsük a lefordítási mechanizmusokat, az érzetek pszichofizikai energiává történő lefordításának mechanizmusait. Fontos érzékelni a különböző érzékszervek egymást követő hatását, megfigyelni, hogy hogyan „találnak be", hogyan fordítódnak le a produktív idegközpontban. Amikor úgy tűnik, hogy ezek az érzetek megfelelően lefordítódtak, akkor elkezdjük felemelni ezt az „érzetegyüttest" (anélkül, hogy pontos különbséget tennénk a különböző érzékek között), mint összenergiát a csúcs felé. Ez a töltés ott fog maradni, és feltételezzük, hogy néhány óra múlva eloszlik az egész testben, míg végül minden teljes egyensúlyba kerül, feszültségek vagy felesleges töltések nélkül. A második harmad során a munka arról szól, hogy érzékenyebbé válunk energetikai szempontból, ahogy az első harmadban az energia létrehozásán és irányításán dolgoztunk, míg a harmadik harmad az energetikai átalakulásra fog irányulni. Megjegyzések: Ez a harmad nehéz lélektanilag; tiszta érzetekkel dolgozik, melyek nem alakulnak át képekké. A folyamat elsötétül, a harmad vége felé nem tudjuk, hogy hol
vagyunk, és az érzésekben a sötétség dominál. A tibeti pszichológia azt mondaná, hogy egy bardóban vagyunk, ahol az az érzésünk, hogy nincs kiút. Harmadik harmad: rendelkezés az energia fölött A Cél: A harmadik harmadban, mielőtt elkezdjük a munkát, a Célon elmélkedünk; fokozatosan kialakítjuk, hogy majd irányt adjon az energiának a 12. lépésben. A Cél abban a tartományban hat, ahol az élet transzcendens értelme van; a legmélyebb törekvéseinkhez kapcsolódik, olyasvalami, ami túlmutat az időn és a téren, és az általa kiváltott megindultságról ismerhetjük fel. Fokozatosan alakítjuk ki. Az, hogy hogyan működik a társjelenlétben, az egy „nagy varázslat", a társjelenlétben marad és fejti ki hatását. Nagyon fontos automatizmusokat hoz létre. A Célnak megfelelő érzelmi töltéssel kell rendelkeznie. Nem összpontosított figyelemmel, hanem az automatizmusok által irányítjuk. Feltöltjük és ismételjük, amíg automatikussá válik.2 Bárki, aki edz, sportol, ismeri ezt. Függetlenné válik a figyelemtől, és beindul. Jól el kell ültetnünk magunkban. A társjelenlét automatikus jelenségei az érzékenység fejlesztése által indulnak be. A Célt ismétléssel tudjuk megfelelően elültetni magunkban. A Cél nélküli munka értelmetlen. Mielőtt elkezdjük a napi gyakorlatot, a Céllal dolgozunk, és elkezdjük létrehozni az automatizmust. Ez a harmad épít a 8. lépés Összpontosítására, amely diffúz módon lefordítja a különböző érzékek, a memória és a képzelet impulzusait (a tapasztalat 3 útja), amíg el nem kezdődik a produktív idegközpont feltöltése. A feltöltött produktív idegközponttal kezdődik a 9. lépés, a közvetlen töltéssel történő Második akkumuláció (közben a figyelem megoszlik a produktív idegközpont és a csúcs között). Anélkül, hogy megállítanánk a feltöltést, elkezdjük elválasztani a csúcsban lévő érzeteket azoktól, melyek a produktív idegközpontból jönnek, egészen addig, amíg elengedjük a produktív idegközpontot mint vonatkozást, és csak a csúcsra figyelünk. Így megy végbe az Elválasztás a 10. lépésben. Közeledik a 10. és a 11. lépés közötti ugrás pillanata, amikor elkezdődik az energia átalakulása. Ez az ugrás meg fog történni, ahogy növeljük a töltést és kitoljuk a tűréshatárt. Ha elérkezünk a határhoz, de nem tudunk átlépni rajta, vagy eloszlik a töltés, akkor szétterjesztjük az energiát minden alkalommal, amikor befejezzük ezt a harmadot. 9º Második akkumuláció. A figyelem növekvő megosztása a csúcsban levő érzetek és a produktív idegközpont között.
2
Olyan jelenségekről beszélünk, melyek gyakran előfordulnak a mindennapi életben, olyan jelenségekről, melyek a megfelelő pillanatban kifejeződnek, akkor is, ha az alany figyelme nem összpontosul arra a tárgyra. Ez történik pl. azzal az emberrel, aki eltervezi, hogy elmegy egy helyre, egy adott utcába, a városában. A célt kidolgozta, mielőtt elhagyta a házat. Ebben az esetben azt, hogy az alany milyen irányt választ bizonyos automatizmusok vezérlik, és nem az összpontosított figyelem. Vannak kritikus pillanatok, mikor a cél jobban jelen lesz, és ez akkor történik, ha valami veszélyezteti a célt vagy eltérít az eredeti céltól. A mechanizmus, melyet társjelenlétnek hívunk az alapja mindennapi jelenségeknek, és a legkülönösebbeknek egyaránt. Akkor fordul elő, amikor egy érzelmi töltéssel rendelkező cél addig ismétlődik, amíg az automatizmus függetlenné válik a figyelemtől, és „elszabadul” az előre látott helyzetben.
Lehetséges a figyelem megosztása, ahogy az a 7. lépésben bebizonyosodott.3 Az a szándékunk, hogy egyidejűleg érzékeljük mindkét idegközpontban az érzeteket. Itt a figyelmet végső határáig kényszerítjük. Egyre erősebb lesz a szétválasztás, mintha két aggyal gondolkodnánk. 10º A tiszta érzetek szétválasztása. Eleresztjük lent, és a csúcsban csak tiszta érzetek maradnak. Minden képet eltávolítunk, amely megakadályozza az energia felhalmozódását a csúcsban. Új szikrák és fény. Elengedjük az érzetet a produktív idegközpontban. Csak a csúcsban maradnak meg az érzetek. Ez olyan hatást eredményez, mint egy elengedett gumiszalag vagy rugó. Sok kép törekszik arra, hogy lefordításra kerüljön, hogy átalakuljon, ez az, ahogy általában működik a tudat, a mechanikus elkalandozás, és ezt kell megpróbálni elkerülni a figyelem megerősítésével. Növeljük a feszültséget fent, de nem engedjük a képek átalakulását. Megjelenik egy kép, és eldobjuk, nem vesszük figyelembe, közben a figyelem egyre növekszik. 11º Az energia átalakítása. Változást érzékelünk a szervezet általános energiájában, és megfigyelhetjük a szellemi „tónus" megváltozását. Az erőre jellemző jelenségek. Kísérőjelenségek valamennyi idegközpontban. Az erő irányítása és áramlása. Új szikrák és fény; nincsenek többé képek. Változást tapasztalunk az általános hangulatban. Több oxigén van, a szervezet adrenalint termel. Egyfajta általános, energiával való feltöltöttséget tapasztalunk, mely néhány pillanatig tart. Nem a kép tónusa változik meg, hanem az egész testé – éberebb, energiával feltöltöttebb lesz. Az Erő jelenségei és a fény áramlása. Minden energiával telítődik, sugárzó lesz a helyzet. 12º Az energia kivetítése. Lehetőség arra, hogy belülre irányítsuk vagy kivetítsük a pszichofizikai energiát. Az energia kivetítését vagy belülre irányítását a korábban kialakított Cél vezérli, amely társjelenként hat. Ez olyan, mint amikor kérést csinálunk, és olyan szellemi állapotba helyezzük magunkat, ahol az, amire olyan hevesen vágyunk, olyan kérést eredményez, aminek nagy ereje és intenzitása van. Úgy érezzük, mintha rajtunk kívülre irányulna, mintha valami „kilépne" belőlünk. Vagy amikor megpróbáljuk befelé irányítani az energiát, akkor mintha bevennénk valamit, ami magunk felé irányul. Mintha magunk számára kérnénk, tudást, tisztaságot, magasabb tudati szintet, és erről van egy érzetünk. Az energia belülre irányítását általában nagyon világos állapotként éljük meg, míg az energia kivetítésénél megjelennek a módosult tudatállapotok egyes jellemzői. Megfigyelések a 11. és a 12. lépéssel kapcsolatban Amikor a napi gyakorlás során elkezdjük megtapasztalni a Fény és az Erő áramlásának jelenségeit illetve a kísérőjelenségeket valamennyi idegközpontban, akkor adottak a 3
Már ismerjük a figyelemmegosztás mechanizmusát. Például amikor két szövegre figyelünk, amelyeket egyszerre olvasnak fel. A figyelem megfeszített, nincs hely elkalandozásra, meg van dolgoztatva, és később mindkét szövegről tudunk beszélni.
feltételek ahhoz, hogy elkezdjük fokozni az energiát. Ehhez a tér megteremtésével kezdjük a gyakorlást, és rögtön létrehozzuk a töltést a produktív idegközpontban, miközben az energia felemelkedik a csúcsig. Megkezdődik a 9. lépés, amikor elengedjük a produktív idegközpontot mint vonatkozást, és minden figyelmünk a csúcsban levő tér felé irányul, melyet fokozatosan „irányítási pontként" alakítottunk ki. Adottak a feltételek ahhoz, hogy megtörténjen a Szétválasztás úgy, hogy a határig növeljük a töltést, és így kiterjesztjük a tűréshatárt. Itt kezdődik el a 11. lépés energetikai átalakulása. Miközben figyelmünket az irányítási pontra összpontosítjuk, a feszültség növekedésének létre kell hoznia a „szintbeli áttörést". Így az energia kivetítése a 12. lépésben az irányítási pontból fog megnyilvánulni abban a pillanatban, amikor megtörténik a szintbeli áttörés. Ez azért lehetséges, mivel a gyakorlás megkezdése előtt dolgoztunk az energia kivetítéséhez vagy befelé irányításához kapcsolódó Célon. A jelenség a „szintbeli áttörés" pillanatában fog megnyilvánulni. A szintbeli áttörések a tudat anomáliái. A tudat szokásos működési szintjében való áttörésre utalunk, nem a tudati szintekre. Az erő és a kísérőjelenségek témája a normális működésben történő áttörés jelenségei. Világos, hogy a szilárdan kialakított Cél az energia mozgását nem a figyelem középpontjából (ami az irányítási pontban helyezkedik el), hanem a társjelenlétben hatva fogja irányítani. Módszertani munka az energetikai diszciplínában Akkor lehet ennek a munkának a legfontosabb pontjait megérteni, amikor világos a Cél a teljes gyakorlat megkezdése előtt, és amikor minden lépés gyakorlatait elsajátítottuk. A. Megtisztulás a feszültségektől, hangulatoktól, klímáktól, és a munkát a szétterjesztés felé irányítjuk. B. A szellemi környezet létrehozása. Előkészítés, 1. lépés. C. A 3 utat felhasználva növeljük az általános energetikai hangulatot, de azt még hagyjuk, hogy diffúz maradjon. Fokozatosan megszűnik a szétterjesztés, és a különböző impulzusok helyi energiává alakulnak át, míg elérkezünk a 8. lépés Összpontosításához. D. Elkezdődik a közvetlen feltöltés a produktív idegközpontban, és az energia gyorsan emelkedik az idegközpontokon keresztül a csúcsig. Megosztott figyelemmel elérkezünk a 9. lépés Második akkumulációjához. Folytatódik a feltöltés, miközben elengedjük a produktív idegközpontot mint vonatkozást, és a figyelem a csúcsban összpontosul. A 10. lépés Szétválasztása. Folytatjuk a tűréshatár kitolását, amíg megjelennek az érzetek. A 11. lépés Energetikai átalakítása és a 12. lépés Energetikai kivetítése. E. Eloszlik a töltés, szétterjesztve a feszültségeket, hangulatokat és klímákat.
