HCD16884
Az én hárfám
g u lyá s c s i l l a MyHarp
1. David Watkins: Bolero
(2:41)
A bolerót, e lassú, visszafogott szenvedélyekkel teli spanyol népi táncot Ravel tette először világhírűvé. Méltó hozzá David Watkins angol hárfaművész fantasztikus sodrású Bolerója, melyet eljátszani is kihívás volt, hiszen tele van speciális hárfás effektekkel.
2. Carlos Salzedo: Seguidilla (1:27) Az elfojtott feszültségekkel viaskodó boleró könnyed, játékos rokonát, a seguidillát Carlos Salzedo, a huszadik század egyik legnagyobb hárfása dolgozta fel látványos formában.
3. Carlos Salzedo: Rumba (2:49) A rumba a huszadik század első évtizedeiben vált kubai népi táncból a szalonok kedvencévé. Szerzője, a különc Salzedo pedig mindig is követte a divatot, így került be a rumba is táncfeldolgozásai sorába.
4. Piero Umiliani: Crepuscolo Sul Mare (2:50) Szeretem, ha egy film készítői odafigyelnek és igényesek a zenére, ha valami pluszt, valami tartalmi változást is hoz egy-egy dal. Épp ilyen - az eredetileg gitáron felhanzó - Piero Umiliani „Alkonyi tenger”-e az Ocean’s Twelve című filmben.
5. Maros Rudolf: Toccata (1:31) Nem is olyan rég hétfőnként még nem volt TV adás, s szombat este minden családban felhangosítottuk a készülékeket, hogy meghalljuk, ha felhangzik a „Vers mindenkinek” eltéveszthetetlen dallama. Azóta eltelt pár év, de bárhol játszom Maros Rudolf 1965-ben írt szvitjének Toccata című tételét, mindig felismerik.
6. J. S. Bach: Preludium in C (2:25) Johann Sebastian Bach zenéje nekem az átlátható átláthatatlanságot, a soha meg nem unható egyszerűséget jelenti. Zsenialitásának egyik példája az érzékien tiszta, hivalkodóan egyszerű C-dúr preludium.
7. Tomaso Albinoni: Adagio (3:30) A barokk kor szerzőjének, Tomaso Albinoninak legtöbb műve elveszett a II. világháborúban. Legnépszerűbb darabját, a megejtő erejű és szépségű g-moll Adagiót 1945-ben egy olasz zenetudós rekonstruálta a Drezda romjai alól kiásott, néhány épen maradt ütemből.
8. Astor Piazzolla: Libertango (3:24) Astor Piazzollát a dél-amerikai eredetű, tradicionális tangó megújítójaként tisztelik. Egyik kedvencem a jazz és klasszikus zenei elemekkel fűszerezett Libertango, melyet mi két hárfával és a basszushangzást megerősítő nagybőgővel adunk elő.
9. Yann Tièrsen: La Valse d’Amelie (3:12) Az Amelie film sikeréhez nagyban hozzájárult Yann Tiersen zenéje. Az „Amelie keringőjében” ügyesen ötvözi a klasszikus és könnyűzenei elemeket, s talán ez is az egyik titka a képeket ennyire jól kiegészítő különleges hangulatának.
10. Bernard Andrès: Pavane (3:44) Bernard Andres minden darabjában közelíteni igyekszik egymáshoz a régi korok zenéjének formavilágát az újabbakhoz. Egyik ilyen táncszvitjéből való a Pavane, ez az eredetileg itáliai eredetű udvari tánc, melyet azért szeretek, mert a modern harmóniákkal is megőrizte olaszos dallamosságát és szenvedélyességét.
11. Monika Stadler: On the Water (5:04) Pár évvel ezelőtt hallottam először Monika Stadlert egy koncerten. Azóta is játszom különös hangulatú, ábrándozós, andalító darabjait, melyek egyike az egy tavi csónakázás alkalmával megszülető „On the Water”.
12. Deborah Henson-Conant: New Blues (4:30) A “New Blues” tényleg más, tényleg új, tényleg nem az a megszokottan szomorkás, titokzatos hangulat hatja át, mint amit egy bluestól elvárnánk: a forma és az akkordok fűzése ugyan a bluesra emlékeztet, mégis az egész sokkal gyorsabb és nyitottabb a meglepően mozgékony, játékos fordulatoktól, melyeket a nagybőgő játéka egészít ki.
13. Jakez François: Ragtime (2:16) Hiába készült egy ízig-vérig francia szerző tollából és bizony már a XXI. század elején, a ragtime műfaja nekem akkor is a századforduló Amerikáját, a füstös kocsmák gépzongoráit jelenti... meg persze Paul Newman mosolyát a „Butch Cassidy és a Sundance Kölyök”-ből.
14. René Aubry: Demi Lune (4:40) A hárfa-zongora párosítás talán izgalmasabb és gazdagabb is Rene Aubry eredeti gitár-zongora verziójánál. A Demi Lune (Félhold) egyike azon daraboknak, amelyek előadását nem szabad “túlgondolni”. Mi is igyekeztünk minél egyszerűbben és tisztábban játszani, így lett ilyen ezüstösen áttetsző.
15. Erik Satie: Gymnopedie No.1 (4:06) Eric Satie a századforduló zenei életének egyik kulcsfigurája, aki ugyan kikérte magának, hogy zeneszerzőnek nevezzék és „bútorzenének” hívta saját műveit, de akkor és azóta is az egyik legizgalmasabb szerzőnek tartják. Gymnopédies című, három tételes darabját egy görög váza rajzolata ihlette.
16. Henry Mancini: The Pink Panther (1:54) Az 1963-as filmklasszikus, A Rózsaszín párduc főcímdala Henry Mancini szerzeménye. Olyan jól sikerült, hogy azóta sokan, sokféleképpen feldolgozták. Például Mavis Cauffman jó néhány izgalmas effekttel hárfára, amit mi egy-két ütőhangszerrel még változatosabbá tettünk. Közreműködők: Liebe Nóra - hárfa (8), zongora (14) Póta György - nagybögő (8, 12, 13) Varga Zoltán - ütőhangszerek (2, 3, 16) Zenei rendező: Bárány Gusztáv • Hangmernök: Csintalan László A felvételek a Hungaroton stúdiójában, 2006 júliusában készültek. Fotó: Hajdu András • Booklet: Ujváry Béla István © ℗ 2006 Hungaroton Records Kft. • Manufactured by Sony DADC in Austria. www.gulyascsilla.hu
Őszintén köszönöm zenész barátaim, Liebe Nóra, Póta György és Varga Zoltán önzetlen közreműködését, Bárány Gusztáv, Fischer Edina és Vigh Andrea szakmai és baráti segítségét. Hálával tartozom a Camac Harps-nak és magyarországi képviselőjüknek, Heleen Vandeputte-nek a remek hangszerért; az Alexandra könyvláncnak, a Fotexnetnek, a Hungaroton kiadónak és a Klubrádiónak a médiatámogatásért. Köszönöm Gera Annának, Kenyeres Attilának, Kéri Csabának, Hajdu Andrásnak és Ujváry Bélának, hogy az album nemcsak hangzásában, de külsőségeiben is gyönyörű lett. S végül a legnagyobb, legmélyebb köszönetet családomnak, barátaimnak és tanítványaimnak küldöm.
