Az Én bukott angyalom

JOHANNA LINDSEY

Az Én bukott angyalom Locke család 3.

Gabo Könyvkiadó, 2014 Tartalomjegyzék

2

1. Fejezet Ez hát a Buckingham-palota! Rebecca Marshall még mindig nehezen hitte el, hogy itt fog élni. Már egy hete tudja, mégsem fogta fel. De most itt áll a palota előtt. A tizennyolc éves Rebecca életében eddig ez volt a legnagyobb meglepetés. Viktória királynő udvarhölgye lesz! Az anyja, Lilly nagyon bízott abban, hogy a lánya megkapja ezt az előkelő pozíciót, de nem árulta el Rebeccának, mert nem akarta, hogy csalódjon, ha mégsem sikerül. Pedig Rebecca egyáltalán nem lett volna csalódott. Igazából sosem vágyott erre a tisztségre, de tudta, hogy az anyjának mindig is ez volt az álma. Lilly gyakran mesélt az elszalasztott lehetőségéről, hogy udvarhölgy, illetve a férjhezmenetele után akár a királynő közvetlen szolgálója legyen. A családja megrögzött Tory volt, akárcsak a férje, és a Whig párt kormányzása idején nem juthatott ilyen fontos pozícióhoz. így Lillynek fel kellett adnia az álmát, hiszen a Whigek hosszú ideig hatalmon maradtak. De most a konzervatívoknak is nevezett Toryk visszatértek a hivatalba, és Sir Robert Pell lett az új miniszterelnök. A régi rendszer eltűnt, mindenhol új embereket neveznek ki. Lilly azonnal benyújtott egy kérvényt, hogy Rebecca a királynő udvarhölgye lehessen. Nem volt semmi garancia arra, hogy meg is kapja a pozíciót, mert kevés szabad hely volt, de előző héten megérkezett a levél a palotából, és Rebecca anyja felkiáltott az örömtől, miután elolvasta. Olyan izgatott lett, mint egy kislány, és a lelkesedése átragadt Rebeccára is. Az elmúlt hét egy vásári forgatagnak tűnt. Nem sokkal korábban kezdték tervezgetni Rebecca debütálását, de a téli szezonig több hónap volt hátra, és egyetlen ruha sem készült még el. Rengeteg új

3

varrónőt kellett alkalmazni, és gyors döntéseket hozni. Többször elmentek a közeli Norford városba, előfordult, hogy naponta többször is. Közben persze nagy volt az izgalom, és Lilly állandóan arról beszélt, hogy milyen csodálatos lehetőség ez Rebecca életében. Az apja halála óta ez lesz a legnagyobb változás. Rebecca nyolcéves volt, amikor Ryne grófja meghalt, és Lilly sosem szándékozott újra férjhez menni. A gróf címe az egyik férfirokonára szállt, de az övék maradt a Norford melletti udvarház, ahol Rebecca felnőtt. Az egész életét ott töltötte, még iskolába sem ment el, mint néhány barátnője. Lilly nem szívesen vált volna meg tőle, ezért otthon taníttatta a lányát. Rebecca örült, hogy így alakult az élete, mert sok időt tölthetett az anyjával. Mindketten szerettek lovagolni, és szinte minden nap kilovagoltak, ha az időjárás engedte. Rebeccának ez is hiányozni fog. Sok barátjuk volt Norfordban, és gyakran benézett hozzájuk valaki, vagy ők mentek el egy összejövetelre. Mostantól nélkülöznie kell a barátai és ismerősei társaságát is. Nem lesznek nagyon messze egymástól, mert Norford csak néhány órányira van Londontól, Lilly mégis úgy döntött, hogy Rebeccának először meg kell szoknia az új helyzetét, ezért egy darabig nem fogja meglátogatni. Nem akarta, hogy aggodalmaskodó anyának tűnjön, pedig az volt. Rebecca életében ez a kinevezés tulajdonképpen a második nagyszerű lehetőség, amit az anyjával együtt terveltek ki. Az első öt évvel korábban adódott, amikor mindketten megegyeztek abban, hogy ki legyen Rebecca férje. Nincs szüksége debütálásra a londoni szezonban, ha fel tudja magára hívni az ő figyelmét. Raphael Locke, Norford leendő hercege ráadásul a szomszédjuk volt. Milyen kényelmes lenne, ha hozzá mehetne feleségül! Ám a fiatalember megnősült, mielőtt Rebecca elérte volna azt a kort, hogy megjelenjen a társasági élet színterein. Milyen kár! Pedig örült volna, ha bekerülhet abba az érdekes

4

családba. Preston Locke herceg öt lánytestvére már férjnél volt és máshol élt, de gyakran visszatértek Norfordba, hogy meglátogassák a családot. Lilly sokat mesélt neki azokról az időkről, amikor még a Locke hölgyek is otthon laktak, és a család tagjai a helyi társasági élet kiemelkedő személyiségei voltak. Gyerekkorában Rebecca is részt vett néhány nagy bálon, amelyet Norford Hallban rendeztek. Egyszer már majdnem közelebb került a családhoz, amikor összebarátkozott Amanda Locke-kal, Raphael húgával. Kár, hogy megszakadt a kapcsolatuk, miután Amandát egy drága magániskolába küldték. Azután a herceg már nem sok bált adott, hiszen csak ő és idős anyja élt a nagy házban. A felesége évekkel korábban meghalt, és a környékbeli hölgyek hiába próbálták megkörnyékezni, a férfi özvegy maradt. De most Ophelia Locke megint fellendítette a társasági életet a házban. Ő az a nő, aki rabul ejtette Raphael szívét, mielőtt Rebeccának alkalma lett volna rá. Két lehetőséget is elszalasztott, hogy bekerüljön abba az előkelő családba: nem lehetett Amanda Locke legjobb barátnője, és Raphael Locke felesége. De most itt van ez az új lehetőség. Udvarhölgy lesz Viktória királynő udvarában! Rebecca tisztában volt ennek minden előnyével. Ez a pozíció többet ér a legelőkelőbb iskolánál. Az ország legfontosabb, legbefolyásosabb személyiségeivel kerülhet kapcsolatba, sőt találkozhat az európai uralkodó házak tagjaival is. Nincs értelme a szezonra készülődnie, amikor egy olyan királynő udvarában élhet, aki imád vendégeket fogadni, bálokat és estélyeket adni. Ha Rebeccának szerencséje van, talán maga a királynő fogja kiválasztani a leendő férjét. Bármi lehetséges a palotában. Csodával határos módon, Rebecca ruhatára elkészült, mire indulnia kellett Londonba, és sokkal szebb lett, mintha csak a szezonra készülődne. Lilly nem sajnálta rá a pénzt. Az asszony elkísérte Rebeccát meg Florát, a lánya szolgálóját Londonba. Nem ez volt az első alkalom, amikor Rebecca Londonba látogatott.

5

Többször járt már ott vásárolni. Egyszer egy lóversenyen is részt vett az anyjával, hogy megnézzék Lilly kancájának fedező ménjét. Amikor Lillyt egy régi barátnője meghívta az esküvőjére, természetesen magával vitte Rebeccát. De a lány most látta először közelről a Buckingham-palotát. Korábban nem lett volna értelme odalátogatni, hiszen a királyi család egyetlen tagja sem lakott még ott. Rebecca az anyja és Flora után szállt ki a hintóból, majd lenyűgözve bámulta a hatalmas épületet, amelyben hónapokig, sőt akár évekig élni fog. Sokkal nagyobb volt, mint képzelte. A főbejárat márvány boltíve több emelet magas volt. A palotaőrök a közelükben vonultak el színes egyenruhájukban. Mások is átsétáltak a nagy boltív alatt, amely alatt nemsokára Rebecca is be fog lépni. A lány nem tudott megmozdulni, mert hirtelen elfogta a szorongás. Tudta, hogy Lilly nem fogja bekísérni, de nem állt készen arra, hogy búcsút mondjon az anyjának. Még sosem kellett elbúcsúznia tőle, legalábbis nem ilyen hosszú időre. Lilly megszorította a lánya kezét, mert megértette, mi játszódik le a lelkében. Ezzel az egyszerű mozdulattal akart bátorságot tölteni Rebeccába. – Az apád nagyon boldog lenne, ha ezt megélhette volna. Rebecca az anyjára nézett, és érezte, hogy ez egy jelentőségteljes pillanat. Lilly nagyon örült a lánya sikerének, de most valószínűleg a saját elszalasztott lehetőségeire is gondolt. Ez látszott az arcán, amikor könnybe lábadt szemmel elmosolyodott. – Ugye nem fogtok sírni? – kérdezte Flora panaszos hangon. Lilly felnevetett, és Rebecca is mosolyt erőltetett az arcára. Flóra értett ahhoz, hogyan kell oldani a feszültséget. Sajnos Flora nem fog Rebeccával lakni a palotában. Most is csak addig marad, amíg segít neki berendezkedni. Mindketten tudták, hogy Rebecca nem fog saját szobát kapni, mert nincs elég hely az udvar

6

minden tagjának. Hát még a szolgáknak. Ezért Lilly egy lakást bérelt Florának a közelben, hogy minden nap el tudjon jönni a palotába, rendben tartsa Rebecca ruhatárát, és elvégezze a szokásos teendőit. Lillynek megfordult a fejében, hogy vesz magának egy házat Londonban, amikor Rebecca megkezdi az első báli szezonját. De most Rebecca debütálása egészen más körülmények között kezdődik el, és Lilly elbizonytalanodott. Néhány udvarhölgynek volt lakása a városban, és az éjszakákat ott töltötték, nem a zsúfolt palota közös szobáiban. De Lilly azt akarta, hogy Rebecca megismerje az udvari élet minden részletét, és ennek az a legbiztosabb módja, ha ott is lakik. Ha venne egy házat a városban, nem tudna ellenállni a kísértésnek, és minden este hazamenne. Lilly átölelte a lányát. – Néhány hét múlva találkozunk, kedvesem. Legalábbis megpróbálok addig távol maradni. – Nem kell... – De igen! – vágott a lánya szavába Lilly. – Ez a te időd, nem az enyém. Élvezd ki minden percét. De írjál nekem minden nap, mert a legapróbb részletekről is tudni akarok. – Írni fogok, megígérem. – De az a legfontosabb, hogy érezd jól magad, Becky. Csodálatos dolgok történnek majd veled. Én tudom. Rebecca szerette volna, ha jobban át tudja érezni az anyja lelkesedését, de az ő izgalma teljesen lelohadt most, amikor eljött az elválás pillanata. Ez az anyja álma. Bárcsak Lilly élhette volna át helyette! De a kedvéért vidám mosolyt erőltetett az arcára, még egyszer utoljára megölelte az anyját, majd besietett a palotába.

7

2. Fejezet Szerinted odaérünk még ma? – súgta oda Flora tréfásan Rebeccának, miközben a végtelennek tűnő folyosón követték a libériás szolgát, aki fényesebben volt öltözve, mint némelyik arra haladó nemes. A lány csak viccelt, de az előttük haladó szolga meghallotta a megjegyzését. – A sarkon túl már Lady Rebecca szobája következik – szólt hátra a két nőnek. – Tulajdonképpen közelebb van a fő helyiségekhez, mint sok más hölgy szobája. A királynő emlékezett rá, hogy még gyerekkorában találkozott Ryne grófjával, és ő maga javasolta ezt a szobát Lady Rebeccának. Ez egy igen biztató kezdet, hölgyem. – Flora mosolygott, de Rebecca elpirult. Egy szolgának nem kéne ilyesmiről tudnia. De hát ez a palota! Az itteni szolgák valószínűleg mindenki másnál többet tudnak az udvarbéliek magánéletéről. Az anyja biztosan ezért figyelmeztette még otthon, nehogy leereszkedő legyen velük. – Nem szoktam bosszantani a szolgákat – méltatlankodott akkor Rebecca. – Tudom, de nem lenne jó, ha most kezdenéd el. Az utóbbi héten Lilly már mindenen aggodalmaskodott, és ez a megjegyzés teljesen felesleges volt, hiszen jól ismerhette a lányát. De az asszonyt annyira kimerítette a sok készülődés, hogy már azt sem tudta, mit beszél. Egy kiadós alvás után azonban újra felhozta a témát. – Sok előnyöd származhat abból, ha a szolgák megkedvelnek. Ne feledd, hogy nekik az a megélhetésük, hogy a palotában dolgoznak. Némelyikük részt vesz az udvari intrikákban is, hogy a többiek fölé

8

emelkedhessen. De mindenképpen olyan információknak vannak a birtokában, amelyek hasznosak lehetnek számodra. Ha kedvelnek, akkor ezeket szívesen megosztják veled. Rebeccának most eszébe jutott az anyja tanácsa, és rámosolygott a szolgára. – Köszönöm, kedves... – John Keets, hölgyem. – Köszönöm, John. Jó tudni, hogy megemlékeznek az apámról. A szolga bólintott. A szőke hajú, magas, fiatal férfi meglehetősen jóképű volt, és ha megszólalt, sokkal barátságosabb lett az amúgy kiismerhetetlen arca. Flóra elismerő pillantást vetett rá, amikor meglátta. De Flóra nem fukarkodott a kacér pillantásokkal, és a csinos, fekete hajú, barna szemű lány érdeklődését általában készségesen viszonozták a férfiak. A szolgálólány már hat éve dolgozott Marshalléknál. Csak néhány évvel volt idősebb Rebeccánál, de a saját anyja, aki szintén előkelő házaknál szolgált, már korán kitanította, ezért Florának nem akadt párja a szakmában. A Marshall-ház hölgyeinek sosem volt olyan tökéletes a frizurájuk, mint Flora munkába állása után. John észrevette és viszonozta Flora pillantását, de közben végre elérték a T alakú folyosó végét. A szolga jobbra fordult, és kinyitotta az első ajtót. – Nemsokára behozzák a bőröndöket is – közölte, miközben bekísérte a nőket a kis helyiségbe. – És a kipakolás után el is viszik őket. Elizabeth Marlyval fogod megosztani a szobát, hölgyem. Sajnos a királynő még nem tudja, hogy Lady Elizabeth szeret bizonyos szóbeszédeket terjeszteni. Nem biztos, hogy jóban kell vele lenned. A férfi nem mondott többet, de már így is túl sokat elárult a leendő szobatársáról. Mi az ördögöt jelent az, hogy szeret szóbeszédeket terjeszteni? Valószínűleg Flora is erre gondolt, mert mihelyt az ajtó

9

becsukódott John mögött, Rebeccára nézett. – Ez elég rosszat sejtet. Igaza volt, de Rebecca nem akart elhamarkodott következtetéseket levonni. – Azt is jelentheti, hogy szeret olyasmiről beszélni, ami nem szükségszerűen rossz, csak nem illik a palotába. – Flora kételkedő pillantása láttán hozzátette: – Nos, majd kiderül, ha találkozom vele. Erre előbb-utóbb sor kerül, mivel együtt fogunk lakni. Flora felhorkantott. – Ez a szoba sokkal kisebb, mint gondoltam. Az otthoni gardróbhelyiséged is nagyobb nála! – Nem hiszem, hogy sok időt töltünk a szobában. Valószínűleg csak arra szolgál, hogy itt aludjunk és öltözködjünk – felelte Rebecca. – És közben összeér a könyökötök. Rebecca ezt nem tagadhatta, mert a helyiségben tényleg nem volt sok szabad hely. A nagy részét elfoglalta egy franciaágy, ami nem tűnt túl szélesnek. A két keskeny éjjeliszekrényen álló lámpákon kívül nem látott más világítótestet, és a kandallót is egy kályha helyettesítette, bár erre egy hónapig nemigen lesz szükség. A sarokban, egy paraván mögött megbújt még egy kis kád, egy állványra szereit toalettedény, meg egy kancsó víz és néhány törülköző. A másik sarokban lévő kerek asztalkán elfért egy tálca étel, de csak egy szék állt mellette. Fésülködőasztalból sem fért be kettő. A szoba legfeltűnőbb bútorai azonban a ruhásszekrények voltak, amelyek két és fél fal hosszát foglalták el. Még az ablakot is eltakarták, így csak kevés fény szűrődött a helyiségbe. Flora is a szekrényeket nézte. – Még jó, hogy ennyi hely van a ruháknak. Bár, az igazat

10

megvallva, azt hittem, hogy külön öltözködő-helyiség jár a szobákhoz, még ha meg is kell osztoznotok rajta. Nem gondoltam volna, hogy a szoba lesz az öltöző is egyben. Persze két hölgynek kell is ennyi szekrény. A te ruháid elfoglalják majd ezt a falat. Nagyon remélem, hogy a szekrények fele üres... Flóra bosszúsan csóválta meg a fejét, amikor kinyitotta a legközelebbi ajtót, és látta, hogy a szekrény tele van. Odébb ment néhány lépést, kinyitotta a másikat, de az is tele volt. Úgy tűnt, hogy Lady Elizabeth kisajátította magának ezt a falat. Flóra ahhoz a falhoz lépett, amelyen a letakart ablakok voltak, de az első szekrény itt is tele volt, sőt a következő is. Végre talált egyet, amit csak félig töltöttek meg a ruhák, az utolsó kettő pedig üres volt. A harmadik fal felét elfoglaló szekrényeket is ellenőrizte, de csak egyben nem lógtak ruhák. Flora felnevetett.Talán Lady Elizabeth-t nem figyelmeztették arra, hogy szobatársat kap. – Úgy tűnik – bólintott Rebecca. – Ennek a hölgynek túl nagy a ruhatára – állapította meg Flóra. – Néhány darabtól meg kell szabadulnia, különben mind gyűrött lesz. Ugyanis téged illet a szekrények fele, és erről mindjárt gondoskodom is. Flora nekilátott, hogy átrendezze a ruhákat, és Rebecca segített neki. A szobában nem voltak komódok, bár nem is fértek volna el. Még jó, hogy legalább a nagy szekrények alja fiókos volt, ahol tárolhatott olyan ruhaneműt, amit nem kell felakasztani. Szerencsére Elizabeth ruháit nem kellett durván belegyűrni a saját szekrényeibe. Hiszen az egyikben például mindössze két báli ruhát tartott, egy másikban pedig különféle jelmezek voltak. – Na, így már jobb – jelentette ki Flóra elégedetten. – Neked elég lesz ez a fal, és a hölgynek így is jut még két plusz szekrény. De ennél

11

többre ne tartson igényt. Nem fogsz gyűrött ruhában járni, mert ő túl sok holmit hozott magával az udvarba. – Flora végignézett a fal mentén sorakozó üres szekrényeken, amelyek arra vártak, hogy berámolják Rebecca ruháit. – Miért ne lehetne egy kicsivel több fényt beengedni? Ezeket a szekrényeket nagyon rosszul helyezték el. Miért kell teljesen feleslegesen mindkét ablakot eltakarni? Két irányba elmozdíthatjuk őket, így be tudsz nyúlni közéjük, ha ki akarod nyitni az ablakot. Majd megkérek egy erős férfit, ha megérkeznek a bőröndök. Flora tényleg intézkedett, és az egyik ablakot félig szabaddá tette. A két férfi, aki behozta Rebecca bőröndjeit, nagyon szívesen segített, amikor Flora rájuk mosolygott. A szekrények mögül előbukkant egy piszkosfehér függöny, ami valószínűleg már hónapok óta rejtve volt. Flóra megígérte, hogy másnapra ki fogja mosatni. A szolgálólány nem sokkal később távozott, hogy berendezkedjen a saját lakásában. Az ajtóból még egyszer visszanézett. – Az én szobáim nagyobbak, mint a tiéd – mondta nevetve. Rebecca is elmosolyodott, ám a jókedve nem tartott sokáig. Flóra távozása után rátört a magány, és a kellemetlen tudat, hogy most már egyedül lesz az udvarban. Otthon taníttatták, és még sosem volt távol az anyjától. Egész addigi életében egyetlen napja sem telt úgy, hogy az anyja ne legyen a közelében. Még Flóra is mindig hallótávolságon belül tartózkodott a házban. Ez az udvari kinevezés elvágta a köldökzsinórt, pedig Rebecca még nem állt készen az önállóságra. Ráadásul még férjnél sem volt, hogy lenne kire támaszkodnia. Tudta, hogy rengeteg lehetősége lesz, sok érdekes emberrel találkozhat, és valószínűleg itt fogja megismerni a leendő férjét. De a szíve mélyén Rebecca jobban szeretett volna egy hagyományos debütálást a londoni szezon ideje alatt, ahol az anyja mindvégig vele van. Mégsem akarta elrontani az anyja örömét, és nem vallotta ezt be neki. Pedig köztük nemcsak a

12

hagyományos anya és lánya kapcsolat van, hanem a legjobb barátnők is egyben. Talán mégis beszélnie kellett volna Lillynek a kételyeiről...

13

3. Fejezet A nap hátralévő részében nem volt teendője, Flora ezért hagyta magára, miután kirámolta a bőröndjeit. Rebeccának most csak az a dolga, hogy berendezkedjen, és kipihenje a hét fáradalmait. Viktória királynő anyjához, Kent hercegnőjéhez osztották be, de a hercegnő aznap nem tartózkodott a palotában, és csak másnap várták vissza. Rebecca elnyúlt az ágyon, és eszébe jutott a királynő. Viktória a palotában él, de lehet, hogy sosem találkozik vele, hiszen nem minden udvarbélit mutatnak be a királynőnek. De az is lehet, hogy találkoznak, és jó barátnők lesznek. Minden lehetséges, ha az ember a palotában lakik, gondolta Rebecca, mielőtt álomba szenderült. – Mit műveltél? – riasztotta fel egy éles hang. – Miért húztad el azokat a szekrényeket? Sokáig alszom, és te sem fogsz korán kelni. Semmi szükség arra, hogy a fény a kelleténél korábban felébresszen minket. – Milyen goromba viselkedés, így rárontani egy alvóra! Rebecca álmos szemmel nézett a fiatal nőre, aki belépett a szobába, és mielőtt perelni kezdett vele, meggyújtotta az egyik éjjeliszekrényen álló lámpát. Az alacsony és kissé telt nőszemély idegesen ráncigálta narancssárga nappali ruháját. Sötétszőke haját szoros frizurába tornyozta, csak néhány fúrt keretezte kerekded arcát. Valakinek figyelmeztetnie kéne, hogy nem áll jól neki ez a szín, gondolta Rebecca. Nagyon sápadtnak tűnik benne. Egyébként csinos lenne, ha nem vágna olyan mogorva arcot. – Zöld szemével haragosan méregette a lecsupaszított ablakot. Míg Rebecca aludt, lement a nap, és nem jött be semmi fény a szobába. – Rebecca még félálomban volt, és megfeledkezett az óvatosságról.

14

– Arra való a függöny – vágta rá gondolkodás nélkül. – Függöny? Az semmire se jó! – tiltakozott a hölgy ugyanolyan éles hangon. – A vastag drapériák talán megfelelnének, de nem érjük el a zsinórt, olyan magasan van a függönyrúd. Látod? Egyébként sincs sötétítőfüggönyünk. Rebecca gyorsan felébredt. A hölgy tényleg mérges volt, és nem is próbálta leplezni az ingerültségét. Egy ilyen apróság miatt? Rebecca felült, és a homlokát ráncolva nézett a függönyre, ami ennyi bosszúságot okozott. Ha ez a nő Lady Elizabeth, akkor nem jól kezdődik a megismerkedésük. Márpedig valószínűleg ő az. – Lefekvés előtt felakasztok egy alsószoknyát, és reggel leveszem, mikor felkelek – javasolta. – Sajnálom, de engem még sosem ébresztett fel a nappali világosság, ezért nem tartom kellemetlennek. Ostobaság lámpát gyújtani egy olyan helyiségben, amelyik egyébként világos lehetne. Ezt valószínűleg nem kellett volna hozzátennie, mert a fiatal nő elfordult a szekrényektől, és haragosan rámeredt. – Akkor még sosem aludtál keletre néző szobában. Rebecca halkan felsóhajtott. – Ez igaz. Már mindent értek, és igyekszem helyrehozni a problémát. Rebecca felállt, és amikor kihúzta magát, az alacsony lány fölé magasodott. Akárcsak az anyja, ő is elég magas volt, pontosan százhetvenöt centiméter. Tulajdonképpen majdnem mindenben az anyjára hasonlított. Tőle örökölte vékony, de formás alakját és szőke haját. Bár Rebecca aranyszőke haja állítólag inkább az apjára emlékeztetett, mint Lilly ezüstszőke tincseire. A szeme viszont sötétebb kék volt, mint Lillyé. Rebecca az anyjától örökölte elegáns arcformáját, arisztokratikus orrát és finoman ívelt, határozott állát, aminek nagyon örült, mert az anyját mindenki szép nőnek tartotta.

15

Rebecca elmosolyodott, és megpróbálta újrakezdeni a rosszul sikerült bemutatkozást. – Lady Elizabeth, gondolom. – Igen. Te pedig... A fiatal nő hangja még mindig barátságtalan, sőt gőgös volt. Rebecca sejtette, hogy Elizabeth-t értesítették az új szobatársáról. – Lady Rebecca Anne Victoria Marshall.Miután ezt kimondta, majdnem elpirult, mert nem szokott a teljes nevén bemutatkozni. A családja és a barátai csak Beckynek szólították, és gyerekkorában az anyja Becky Anne-nek nevezte, ha szigorúan rá akart szólni. Rebecca meg volt győződve arról, hogy a szülei egyszerűen nem tudták eldönteni, milyen nevet adjanak neki, ezért lett három keresztneve. De miért sorolta el most mindegyiket a szobatársának? Talán azért, mert már sejtette, hogy nem lesznek jó barátnők. Kár. Hiszen egy ágyban fognak aludni, te jó ég! Mennyivel jobb lenne, ha legalább egy kicsit kedvelnék egymást. – A királynő után neveztek el? Micsoda hízelkedés – jegyezte meg Elizabeth, majd odalépett az egyik szekrényhez, és kinyitotta az ajtót. Rebecca enyhe kárörömmel gondolt arra, hogy az már az ő ruhásszekrénye. – Szó sincs hízelkedésről. Amikor megszülettem, Viktória még nem volt királynő. A te nevedet azonban sok angol királynő hordta már. Ezt is hízelkedésnek tartod? Elizabeth hátranézett. – Nem lett volna szabad a holmimhoz nyúlnod. Ez ne forduljon elő még egyszer! – Nem voltál itt... – Minden úgy volt jó, ahogy volt.

16

Rebecca majdnem elnevette magát ezen a mogorva válaszon. – Bocsánat, de kénytelen vagyok ellenkezni, mert egyáltalán nem volt igazságos. Egyébként még most sem az. Neked két szekrénnyel többet hagytunk. Elizabeth nem tűnt hálásnak, és nem mondott köszönetet. Inkább felvonta a szemöldökét. – Hagytunk? Ki volt a másik? – A szolgálóm és én. – A szolgálód szobát kapott a palotában? – kiáltott fel Elizabeth, és megpördült. – Ezt hogy sikerült elintézned? – Sehogy. Nem kapott itt szobát. Mi csak... – Tehát házad van a városban? – vágott Rebecca szavába Elizabeth. – Az én családomnak nincs, és a szolgálómnak otthon kellett maradnia. De ha házad van Londonban, akkor miért nem azt használod, ahelyett, hogy bezsúfolódsz mellém ebbe a kis szobába? Elizabeth most már egyértelműen a tudomására hozta, hogy nem örül a jelenlétének, bár Rebeccának addig sem voltak kételyei. Rebecca mégsem jött zavarba, mert annál sokkal keményebb fából faragták. Ráadásul, hála John Keetsnek, már ismerte a nő természetét, és tudta, mit kell válaszolnia. – Ezt a szobát a királynő jelölte ki számomra, ami azt jelenti, hogy a fele az enyém. Nem merném megsérteni őfelségét azzal, hogy egy másik szobát kérek tőle. De ha ennyire elviselhetetlennek tartod a helyzetet, akkor neked kell hozzá fordulnod ezzel a kéréssel. Elizabeth zavarba jött, és elpirult. Tényleg azt hitte, hogy el tudja riasztani Rebeccát, vagy bocsánatkérésre kényszerítheti? Csak azért, mert ő költözött be előbb a szobába? – Visszatérve az eredeti kérdésedre... – folytatta Rebecca. – A

17

családomnak nincs háza Londonban, de találtunk a közelben egy lakást a szolgálómnak, így naponta be tud jönni a palotába, hogy ellássa a napi teendőit. – Jó neked – vonta meg a vállát Elizabeth durcás arccal. – Nem mindenki engedheti meg magának ezt a luxust. És hol van most a szolgálód? Most Rebecca is elpirult egy kicsit. Tudta, hogy nem minden nemesi család gazdag. De miért kéne szégyenkeznie, ha ők vagyonosak? Szerencsére Elizabeth már odalépett a fésülködőasztalhoz, amit közösen fognak használni, és nem vette észre a zavarát. Kihúzta az asztal alól a bársonypárnás ülőkét, és leült, hogy szemügyre vegye a frizuráját. Rebecca folytatta a mondanivalóját. – Florának nem kellett itt maradnia, mert ma nincs semmi teendőm, amihez szükségem lenne a segítségére. – A palotában nem mindig figyelmeztetnek minket időben, hogy mi történik legközelebb. Hozzá kell szoknod a váratlan eseményekhez, ha minden eshetőségre fel akarsz készülni. Ez tulajdonképpen hasznos tanácsnak hangzott, bár nem tudta elképzelni, hogy a mogorva leányzó miért akarna segíteni neki. – Talán jóváteheted, hogy az engedélyem nélkül felforgattad a szobámat, ha megkéred a szolgálódat, hogy csinálja meg a hajamat. Lady Jane szolgálóját szoktam igénybe venni, de ő a palota másik szárnyában van elszállásolva. Rebecca sejtette, hogy Elizabeth hátsó szándék nélkül nem osztogat jó tanácsokat. – Nem hiszem, hogy Flora hajlandó lenne a többletmunkára – felelte kitérően. De Elizabeth nem hagyta annyiban a dolgot.

18

– Csak nem akarod elhitetni velem, hogy van ebbe beleszólása? Neked dolgozik, azt csinálja, amit mondasz neki. – Igazság szerint Flóra a családom alkalmazásában áll. Az anyámmal kell megbeszélned, és majd ő eldönti, mi legyen. Elizabeth elhúzta a száját, és legyintett. – Nem érdekes. Akkor továbbra is Lady Jane szolgálójához megyek. Rebecca megcsóválta a fejét. Ha Elizabeth egy kicsit megerőlteti magát, és igyekszik jó viszonyba kerülni vele, akkor megkérte volna Florát. Még egy kis pénzt is adott volna a lánynak a többletmunkáért. Rebecca előhalászta a legvastagabb alsószoknyáját, és kifeszítette a két szekrény között, hogy eltakarja az ablakot. Mielőtt még megfeledkezik róla, és reggel hallgathatja a szobatársa panaszait! – Hoztál jelmezt? – tette fel a váratlan kérdést Elizabedi. – Drina ma estére álarcosbált akar rendezni. – Drina? – Hát a királynő, természetesen. Érthető, hogy Rebecca nem tudta, Elizabeth kiről beszél, hiszen csak a királyi család tagjai hívják Viktória királynőt a gyerekkori becenevén. De nem valószínű, hogy egy királyi rokonnal tették egy szobába. Ám ha mégis, akkor most tiszteletlenül viselkedett vele. Életében először azt kívánta, bárcsak az anyja a szigorúbb hagyománytisztelet jegyében nevelte volna, és nem a rá jellemző kényelmes szabadságban. Ha az apja nem hal meg olyan korán, bizonyára gondoskodott volna arról, hogy ő is hasonló neveltetést kapjon, mint a korabeli nemes lányok. Persze az erénynek és az ártatlanságnak nem volt híján, hiszen tizennyolc éves múlt, és még sosem csókolózott. A zene és az ének terén már voltak hiányosságai. Énekelni tudott, de nagyon ügyetlennek

19

bizonyult, ha valamilyen hangszeren kellett játszania. Négy hangszerrel is próbálkozott, míg végül Lillynek elfogyott a türelme, és mindegyiket kihajította a házból. Két idegen nyelvet nem sikerült ugyan elsajátítania, de folyékonyan beszélt franciául. Kötelességtudó lány volt, és valószínűleg kötelességtudó feleség válik majd belőle. Legalábbis igyekezni fog. Viszont túl meggondolatlan volt, és gyakran tanúbizonyságot tett az éles eszéről. Márpedig ez szöges ellentétben állt a hagyományos nevelés elveivel. – Nem várják el tőlünk, hogy eszesek legyünk, és sokkal jobban járunk, ha leplezzük az értelmünket – avatta be a titokba Lilly. – Ne feledd, lányom, hogy ha ostobának kell tettetni magadat, akkor legyél ravasz, és felelj meg az elvárásoknak. Sajnos egy átlagnemes ezt várja el a feleségétől, de talán neked szerencséd lesz, és a férjed nem lesz átlagos. Esetleg még élvezi is, ha értelmesen elbeszélgethet veled, és nem csak a szolgákról meg a háztartásról. Mert a legtöbb férj azt hiszi, hogy a felesége csak ezeket a dolgokat tudja felfogni, és máshoz nem ért. Ha nem vagy ilyen szerencsés, akkor legyen elég eszed ahhoz, hogy ostoba légy! Ha Lilly a hagyományos módon neveli, akkor Rebecca most valószínűleg sírva kirohan a szobából, annyira zokon veszi Elizabeth haragos szavait. De az anyjával töltött évek bátorságot adtak neki, hogy kiálljon a maga igazáért. Tudta, hogy egy nő sokkal többre képes, mint amit a férfiak elvárnak tőle. Az anyja nevelése nem rontotta el, hanem mindenre felkészítette. Kivéve arra, hogy mit tegyen, ha véletlenül megsértette a királyi család egyik tagját. Ettől a gondolattól teljesen elszörnyedt. – Rokonságban állsz a királynővei? – Honnan veszed ezt? – kérdezett vissza Elizabeth gúnyos hangon. Rebecca már mindent értett. Elizabeth csak dicsekedni akart előtte a tájékozottságával, és nagyon élvezte, hogy megijesztette Rebeccát.

20

Rebecca megkönnyebbült, hogy nem egy királyi rokont sértegetett, ugyanakkor bosszantotta Elizabeth rosszindulata. – Nem értesítettek semmilyen jelmezbálról – jelentette ki bosszús hangon. – Talán csak azért nem szóltak, mert nem voltál itt. Ez igaz. De nem kell részt vennie egy olyan bálon, amelyre nem hívták meg. Ám Elizabeth láthatóan más véleményen volt. – Ugye hoztál magaddal néhány jelmezt, és olyan ruhadarabokat, amelyekből jelmezt lehet csinálni? A királynő nagyon szeret mindenfajta mulatságot, de legjobban az álarcosbált kedveli. És lehet, hogy álarcosbálnak mondják, de biztos lehetsz abban, hogy ilyenkor teljes jelmezben illik megjelenni. Hiszen Viktória még fiatal, alig néhány évvel idősebb nálunk. Miért ne szeretné ugyanazokat a dolgokat, mint mi? – Rebecca érezte, hogy megint elpirul. A jelmezre nem gondoltak az anyjával. Még egy maszkja sem volt, hogy legalább félig-meddig megfeleljen a követelményeknek. Elizabeth kitalálta, mire gondol. – Nos, ez nagy kár. Rosszul indulnak a dolgok, nemde? – tette hozzá kárörvendő hangon, majd így folytatta: – Kölcsönadnék neked egyet... – A lány elhallgatott, és végigmérte Rebeccát. – De nem lenne jó rád. – Akkor egyszerűen ki kell mentenem magam, és... – Ezt csak akkor teheted, ha beteg vagy. Márpedig egyáltalán nem tűnsz betegnek. Elvárják tőlünk, hogy a palota minden rendezvényén részt vegyünk, és emeljük az udvar pompáját. Főleg a meghívott külföldi méltóságok miatt, akik bizonyára táncolni meg társalogni akarnak ma este. A királyság érdeke, hogy jól érezzék magukat. Erre Lilly is felkészítette a lányát, és elmagyarázta, hogy éppen ezért tartják a lehető legjobb debütálásnak az udvari pozíciót. Hiszen

21

találkozni fog több ország legjelesebb ifjú nemesével, ráadásul élvezheti a pompát és a fényűzést, amellyel az udvar le akarja nyűgözni a méltóságokat. Értesítenie kell az anyját, hogy küldjön néhány jelmezt, mert a varrónők már úgyis tudják a méreteit. Ám aznap estére akkor sem tud felöltözni. Nem hibáztathatják, ha egyszer nem tudott róla! – Azt hiszem, kezdem rosszul érezni magam... – Hallgass, és hadd gondolkodjam – intette le Elizabeth. – A többi hölgy, akitől kölcsönkérhetnél, mind alacsony, mint én. Te talán az apádra ütöttél? – Nem, inkább az anyámra. De Elizabeth már nem is figyelt rá. – Nézzük csak, hátha van itt valami, amit használhatsz – mondta, és odalépett az egyik szekrényéhez. Egy darabig kutatott benne, majd felmutatott egy háromszögletű kalapot, ami több évszázaddal korábban volt divatban. Még mosolygott is. Mennyire megváltozott az arca! Mindjárt lágyabb és barátságosabb lett. – A legutóbbi szobatársam hagyta ezt itt. Kár, hogy elvitte a hozzátartozó kabátot meg térdnadrágot, de biztosan találunk majd neked. Néhány udvari szolga elég fényűzően öltözik, ha nem vetted volna észre. Rebecca elgondolkodva ráncolta a homlokát. – És mi lennék ebben a jelmezben? – Hát muskétás! Szerintem senki sem fogja észrevenni, hogy nincs kardod, mert a régimódi kalap a lényeg. Tökéletes jelmez egy nőnek. Ráadásul az egyetlen lehetőség, hogy nadrágot hordjon. Nagyon jó lesz, hidd el! Elizabeth-nek tulajdonképpen igaza volt. Kifejezetten boldognak tűnt, amiért sikerült megoldást találnia Rebeccának, ezért a lánynak nem volt szíve visszautasítani, pedig inkább távol maradt volna az

22

esti mulatságtól, vállalva az udvarbéliek rosszallását, minthogy egy ilyen szedett-vedett jelmezben, férfinak öltözve jelenjen meg a bálon, amiért megint csak elítélhetik. – A hajadat persze el kell rejteni a kalap alatt – magyarázta Elizabeth, miközben Rebecca felé dobta a fejfedőt. – Kár, hogy elküldted a szolgálódat – tette hozzá gunyorosan. Ez a kárörvendő megjegyzés sokkal jobban megfelelt annak, amit Rebecca várt tőle. Az addigi viselkedése alapján érthető, ha nem bízik a szobatársa hirtelen támadt segítőkészségében. De Elizabeth nem várt tőle választ, hanem magának is elővett egy jelmezt a szekrényből. Nem vette fel, csak a karjára tette. – Előbb megcsináltatom a hajam, ami azt jelenti, hogy végig kell vinnem a ruháimat az egész palotán – mondta sóhajtva, majd az ajtó felé menet még hozzátette: – Küldök neked egy kabátot. Rebecca nem számított erre, amikor magára maradva leült az ágyra. Elizabeth megint megemlítette,hogy egy másik hölgy szolgálólányához kell mennie, ha frizurát akar csináltatni magának, ezért biztosan nem fog neki szívességet tenni. De nem sokkal később a szobájába hoztak egy kabátot, alig öt perc múlva pedig egy szolga átnyújtott neki egy hozzá illő rövid-nadrágot. Rebeccának bűntudata támadt, amiért nem bízott Elizabeth Marlyban.

23

4. Fejezet Rebecca elégedetten nézegette magát a tükörben. Hátra kellett lépnie, hogy minden részletet lásson, mert a tükör nem volt elég magas. Épp a magassága miatt lesz meggyőző a jelmeze. A nadrág pont jó rá, ezért úgy döntött, hogy piperkőc lovagnak öltözik. Ha a kabát nem olyan cifra, akár kalóz is lehetne, és akkor nem kéne felkötnie a haját. A hosszú strucctollas kalap mindkét szerepnek megfelelt. Szeretett volna első alkalommal a lehető legtökéletesebb öltözékben megjelenni az udvarban, de ha jelmezbál lesz, akkor kénytelen ő is jelmezt ölteni. Megfordult, hátulról is megnézte magát, és úgy döntött, hogy mindenki férfinak fogja nézni, aki nem látja az arcát. Befejezte a készülődést, és hirtelen elfogta az izgalom. Akárhogy is van, ez lesz az első bálja a palotában! Elizabeth segítsége nélkül kimaradt volna belőle. Majd elnézést kell kérnie, amiért kételkedett benne. Kisietett a szobából, de megtorpant, amikor meglátta maga előtt a hosszú folyosót, és rájött, hogy fogalma sincs, hol lesz a bál. Bizonyára az. egyik fő helyiségben, és a folyosó végén majd talál szolgákat, akiktől útbaigazítást kérhet. – Összekeverted a napokat, öregfiú? – szólalt meg mögötte egy férfihang. – A jelmezbál holnap este lesz. – A férfi futó pillantást vetett rá, miközben elhaladt mellette. Rebecca megtorpant. Ez ő? Mit keres itt? A férfi nem állt meg, hogy megvárja a válaszát, bár a lány egy szót sem tudott volna kinyögni. A magas férfi az öles lépteivel nemsokára eltűnt a folyosó végén. Nem nézte meg alaposan, ezért észre sem vette, hogy nem egy „öregfiú"-val van dolga. De Rebecca jól látta, azonnal felismerte, és most is kábán nézett utána.

24

Mindig Angyalnak nevezte magában, mert túl szép volt, hogy egy közönséges férfi legyen. Magas, izmos termete, mint a fekete párducé. Hosszú, fekete haja a vállát verte, ahogy ruganyosan lépdelt. Rebecca addig azt hitte, hogy halványszürke a szeme, de még sosem látta ilyen közelről. Most, ahogy a férfi egy futó pillantást vetett rá, belenézhetett a gyönyörű világoskék szemébe. Először Norfordban látta meg, és annyira lenyűgözte, mintha egy égi jelenség bukkant volna fel előtte, ezért elnevezte Angyalnak. Ezt az érzést megerősítette a második találkozásuk, amikor a férfi Norford Hall felé lovagolt. A fák ágain áttűző napsugarak mennyei fénybe vonták az alakját, és Rebecca megint ámulva nézett utána. Azt gondolhatta volna, hogy csak képzelődött, de a második alkalommal az anyja is vele volt, és észrevette a reakcióját. – A leendő férjed rokona – közölte Lilly. – Raphael Locke egyik unokatestvére, azt hiszem. Úgy tűnik, a család minden tagja kivételes külsővel van megáldva. Az anyja meg volt győződve arról, hogy a lánya a Locke-örökös felesége lesz, és Rebecca is így gondolta. A jóképű, vonzó Raphael Locke már az első alkalommal elbűvölte az anyja egyik kerti rendezvényén, ezért lelkesen helyeselt, amikor Lilly felvetette, milyen jó férj lenne belőle. Sajnos ez öt évvel korábban történt, és Rebecca még túl fiatal volt a házassághoz, de Raphael már elérte azt a kort, hogy megnősüljön. Rebecca és az anyja aggódott, amikor a férfi Londonba utazott, hogy ott töltse az első szezonját, de a társasági körökben azt rebesgették, hogy még nem keres magának feleséget. Állítólag az anyák nem tudtak ebbe beletörődni, és azt hitték, hogy az ő lányuk majd rabul ejti Raphael szívét. Megpróbálta elriasztani őket, és több rövid viszonyba is belekeveredett, remélve, hogy inkább hírhedt nőcsábásznak fogják tartani, mint megfelelő férjnek a lányuk számára. De a terve nem vált be, és az édesanyák továbbra is rá akarták

25

tukmálni a lányukat. Norford hercegi címének várományosaként túl jó parti volt, és nem voltak hajlandóak lemondani róla. Az erőszakosságukkal a szó szoros értelmében elüldözték Londonból, és Raphael két évig járta Európát. Ez nagy megkönnyebbülést jelentett a Marshall hölgyeknek. Úgy gondolták, hogy így Rebecca kap egy kis haladékot, és lesz ideje felnőni a házassághoz. De amikor Raphael visszatért Angliába, váratlan dolog történt. Az ifjú örökös minden előzetes hír vagy figyelmeztetés nélkül elvette Ophelia Reidet, London leggyönyörűbb és leggonoszabb hölgyét. Leírhatatlan volt a csalódásuk, és Rebecca úgy érezte, hogy céltalan lett az élete. Lilly magát hibáztatta, hogy már akkor a leendő férjéről tárgyalt a lányával, amikor az még nem volt elég érett hozzá. Megfogadta, hogy nem követi el még egyszer ezt a hibát. Továbbra is beszéltek a házasságról, de csak általában, nevek említése nélkül. De most itt volt Raphael unokatestvére, ahol a legkevésbé számított rá. Bár ha jobban belegondol, nem is olyan meglepő, hogy a Buckingham-palotában látja. Hiszen, ha jól emlékszik, ő egy márki. Az anyja egy márkihoz ment feleségül, aztán megözvegyült, és a cím valószínűleg a legidősebb fiára szállt. Most biztosan meghívást kapott a palota egyik mulatságára. Rebecca lassan magához tért az ámulatból, és rádöbbent, hogy most látja először úgy az Angyalt, hogy nem az unokatestvérével való házasság jár a fejében. Azelőtt elfojtotta magában a férfi iránti érdeklődést, mert illetlennek tartotta. Egyébként az Angyalt nem nagyon ismerték Norfordban. Az anyja, a herceg egyik húga, még Rebecca születése előtt férjhez ment, és Londonba költözött. így még a teljes nevét sem tudta, mert mindig csak Raphael kuzinjaként, vagy Julié fiaként emlegették. De neki csak az Angyal maradt. Persze tudta, hogy nem angyal. Olyan híreket hallott róla, hogy megrögzött szoknyavadász, ami a „megátalkodott nőcsábász" enyhébb elnevezése. De ő egy szót sem hitt el ebből. Hogyan lehet kapcsolatba hozni vele ilyen ízléstelenséget?

26

Rebecca észrevette, hogy egyedül áll az üres folyosón, és lassan folytatni kezdte az útját. De néhány lépés után megint megtorpant. Annyira lekötötte a személy, aki figyelmeztette, hogy először fel sem fogta a mondanivalója tartalmát. Nem lesz jelmezbál aznap este? Elizabeth összekeverte a napokat, vagy hazudott neki, hogy nevetségessé tegye? Valóban elég ostobán nézett volna ki, ha így jelenik meg egy összejövetelen. De valami rendezvény mégiscsak lesz, különben Elizabeth nem jött volna elő ezzel a csellel, hogy zavarba hozza mások előtt. Ha tényleg csel volt. Nem szabad elhamarkodott következtetéseket levonni, mondogatta magában Rebecca. Meg kell adni Eíizabeth-nek az ártatlanság vélelmét. Lehet, hogy tényleg segíteni akart, csak tévedett. Ha igaztalanul megvádolná, a végén még ő csinálna bolondot saját magából. Rebecca lassan visszasétált a szobájába, és csak most gondolta át, milyen következményekkel járt volna, ha nem találkozik az Angyallal a folyosón. Mit tenne az anyja? Bárcsak kikérhetné a tanácsát! De Lilly már valószínűleg visszament Londonba. Rebecca becsukta maga mögött az ajtót, és nekitámaszkodott. Nem tudta, mitévő legyen. Feküdjön le, hogy másnap frissen töltse az első teljes napját a palotában, vagy öltözzön át, keresse meg Elizabeth-t, és követeljen tőle magyarázatot? Meglátta az ablakot, amit az alsószoknyájával takart el. Ez volt a háborúság okozója. Nem tudta tovább elfojtani a lelkében feltámadó haragot.

27

5. Fejezet Most elégedett vagy a szobáddal? Rupert St. John, Rochwood márkija hanyag testtartásban hevert a kényelmes fotelban, a lábát az egyik karfán pihentette, a hátát pedig a másiknak támasztotta. Megszagolta a konyakot, amit az idősebb férfi átnyújtott neki, de nem ivott belőle, és nem is válaszolt a kérdésére. Szándékosan volt tiszteletlen vele. Nem kedvelte Nigel Jenningset, és ezt mindketten tudták. Amikor Nigel először kérte meg Rupertet, hogy néhány napig lakjon a palotában, és közelről cserkéssze be az áldozatait, egy olyan szűk szobában szállásolták el a szolgájával együtt, ami még egy cipősdoboznak is kicsi lett volna. De most egy egész lakosztályt kapott, amelyből éppen kiköltözött egy európai ország királya. Ezért nem tartotta fontosnak, hogy válaszoljon a kérdésre. Igazából a másik szoba miatt sem panaszkodott Nigelnek, csak megkérte, hogy ne kelljen még egyszer a Buckingham-palotában laknia, annál is inkább, mert az ottbona alig ötpercnyire van a palotától. De Nigel kötötte az ebet a karóhoz, és nem győzte hangsúlyozni, mennyire fontos a helyszínen tartózkodnia. Rupertet kicsit meg is lepte a mostani szálláshely pompája. Halványkék szemét Nigelre szegezte, miközben az idősebb férfi magának is akart tölteni egy pohár konyakot, de csak félig sikerült. Egy másik üveget kellett keresnie a szekrényben. Az alacsony, szikár, jellegtelen külsejű Nigel mindig észrevétlen tudott maradni, és ez a tulajdonsága még veszélyesebbé tette. Rupertről ezt nem lehetett elmondani, mert senki sem felejtett el egy olyan arcot, mint az övé. Már-már túlságosan jóképű volt, és egyesek kifejezetten gyönyörűnél nevezték, de ez gyilkos indulatokat váltott ki belőle, mert a szépsége

28

miatt került a jelenlegi helyzetbe. Nem mintha nem szeretné, amit csinál. Élvezte a veszélyt, és szinte mámorítónak tartotta. A siker is jóleső érzéssel töltötte el, és nagyon tetszett neki az ismeretlen hős szerepe. Csak azt nem szerette, ahogy az egész elkezdődött. Nigel figyelmét addig lekötötte a konyakosüveg keresgélése, de most Rupertre nézett. – Mit tudtál meg, kedvesem? A becéző megszólítás hallatán Rupert arca megfeszült. – Egyszer valószínűleg meg foglak ölni – közölte kimért nyugalommal. Nigel meglepetten megfordult, mert rájött, hogy mit mondott. – Ezt nem úgy értettem – mentegetőzött, és kicsit elsápadt. – Nem? – Csak vicceltem. Többé nem fog előfordulni. Rupert nem hitt neki. – Sikerült lenyűgöznöd egy fiút, és elhitetted vele, hogy csak ő mentheti meg az országot a végzetétől. Elhitetted vele, hogy csak ezzel az arccal lehet segíteni rajta. – A fiatal férfi az arcára bökött a mutatóujjával. – Tökéletes voltál arra a küldetésre! – erősködött Nigel. – Amikor apáddal György udvarába látogattál, és először megláttalak, teljesen elámultam. Még soha életemben nem találkoztam olyan gyönyörű gyermekkel, és nem felejtettem el a látványt. Évekkel később, amikor szükség volt egy bizonyos feladat elvégzésére, azonnal te jutottál az eszembe. Ezért kutattalak fel. Talán tizennégy évesen még nem érted el a felnőttkort, de ahhoz elég idős voltál, hogy eldöntsd... Rupert úgy folytatta, mintha az idősebb férfi nem szakította volna

29

félbe. – Felbéreltél egy fiút, hogy az országért megtegye azt, amire még gondolnia sem lett volna szabad. És nem rajtad múlott, hogy egy másik megoldást választottam, ami nem szennyezte be az egész életemet. De az a fiú már nincs többé, Nigel. – Az ég szerelmére, Rupert! Csak kiszaladt a számon! – Az érzelmeid szaladtak ki a szádon – javította ki Rupert, majd morogva felkelt a helyéről. – Már megegyeztünk, hogy magadban tartod a kifacsarodott érzelmeidet. A férfi hangja nyers volt, és Nigel arca lángolt a szégyentől. Négy évvel korábban jócskán felöntött a garatra, és véletlenül kiszaladt a száján, hogy szerelmes Rupertbe. Sírva bevallotta, hogy egyszerűen így alakult, és nem tehet róla. De megesküdött, hogy soha többé nem beszél erről, és nem hagyja, hogy ez befolyásolja a munkakapcsolatukat. Egyébként Nigel szexuális érdeklődése nem a férfiak felé irányult. Imádta a feleségét, aki sajnos már meghalt, és több gyermeke született a házasságukból. Nem nősült újra, de szeretőket tartott, ami persze álca is lehetett. Vagy talán mégsem. Rupert tudta, hogy vannak férfiak, akik mindkét irányba hajlanak, de úgy döntött, hogy nem firtatja Nigel hajlamait, különben nem tudott volna tovább dolgozni vele. Rupert felsóhajtott. – Talán túlreagáltam a dolgot. Hagyjuk ezt, rendben? Nigel tisztában volt azzal, hogy a bocsánatkérés terén ennél többre nem számíthat, ezért egy kurta biccentéssel elfogadta a felajánlott békét. Felkapta a fél pohár konyakot, és a szoba legtávolabbi sarkában álló fotelhoz lépett. A helyiség lenyűgöző méretű volt. Nigel most a Buckingham-palotát nevezte otthonának, mert a királynő ott rendezte be a rezidenciáját. A férfinak abban a megtiszteltetésben volt része, hogy már a harmadik uralkodót szolgálhatta. Kémként,

30

királyi ügynökként, vagy aminek éppen nevezték. Nigel dolga volt összegyűjteni minden információt, ami segíthet vagy árthat az országnak. Hiszen a jól értesültség hatalmas előnyt jelent, akár jóra, akár rosszra kell készülni. Néhányan III. György király egyik fattyának tartották Nigelt, és ezzel magyarázták, hogy mindig az uralkodókkal él egy fedél alatt. Egyszerűen nem tudták elhinni, hogy egy ilyen jelentéktelen külsejű fickó kém legyen. Akik neki dolgoztak, nem kaptak fizetséget. A nemeseket az ország érdekeire hivatkozva vonta be a teendőkbe, és a pénzt a csőcseléknek tartogatta, akikben csak akkor lehet megbízni, ha az erőfeszítéseikért néhány érmét csúsztatnak a zsebükbe. Nigel gátlástalan volt, de akadtak jó tulajdonságai is. Például bármire képes lenne az országáért. A kimondatlan bocsánatkérés még ott lebegett a levegőben, amikor Nigel megint feltette a kérdést. – Kiderítettél már valamit? – Azt hiszed, csodákra vagyok képes? Még csak most értem ide. Az idősebb férfi elmosolyodott Rupert gúnyos válaszán. – Csodákra talán nem, de néha bámulatos eredményeket tudsz produkálni. – Még mindig nem értem, miért volt olyan fontos itt megszállnom. A miniszterelnök nem ostoba. Nem fog olyan embert kinevezni a palotában, aki rossz színben tünteti fel. Mivel a Whig párt már hosszú ideje kormányozta az országot, Nigel sok kapcsolatot ki tudott építeni a tagjai között. Időnként még az is előfordult, hogy az udvar némelyik Whig érzelmű hölgyét bízta meg egy kisebb feladat elvégzésével. De most, hogy a Toryk uralták a parlamentet, az élete nehezebb lett. Nem mintha Nigel bármelyik politikai pártot előnyben részesítette volna a másikkal szemben. Az ő munkája ezt nem engedte meg. De most mindent újra kellett kezdenie,

31

hogy új kapcsolatokat építsen ki az udvar hölgyei között. – Természetesen mind jó családból származnak, úgyhogy emiatt nem kell aggódnom, egyelőre – tette hozzá Nigel, – De az én emberem volt az a két hölgy, akiket a királyi hercegnő születése után helyeztek a hercegnő mellé, vagyis amikor kibékült a királynővel. Ők megértették, mennyire fontos jelenteniük minden szokatlan eseményt a hercegnővel kapcsolatban. Miután elveszítettem őket... Rupert legyintett. – Nem hiszem el, hogy még mindig aggódsz Kent hercegnője miatt. Ez egy lerágott csont, és már jóban vannak a királynővel, nem? Elég nagy volt az ellenségeskedés közöttük, amikor a királynő nem engedte meg a saját anyjának, hogy a házában lakjon. Mindez John Conroy, a hercegnő titkára és tanácsadója miatt történt. A férfi állítólag a szeretője is volt, bár ezt nem tudták rájuk bizonyítani. De még Viktória is ezt gyanította. Amikor aztán Conroy arcátlan módon megpróbálta rábeszélni Viktóriát, hogy az ő személyes titkára legyen, a királynőnek elege lett a hatalomra éhes párocskából, és mindkettejüket kitiltotta a háztartásából. Albert herceg, a királynő férje és a hercegnő unokaöccse, végül kibékítette a két nőt, miután előző évben Viktória életet adott az első gyermekének. Az is segítette a békülést, hogy Conroy addigra elhagyta az országot. Rupertet meglepte, hogy Nigel nem rendelte el a férfi meggyilkolását, de biztosan köze volt ahhoz, hogy Conroy az önkéntes száműzetést választotta, bár ezt Nigel sosem ismerte be. Most Nigel egyetértően bólintott. – A hercegnőből szerető nagymama lett, és megint közel állnak egymáshoz Viktóriával. De nem végezném jól a munkámat, ha már nem tartanám szemmel azt a frontot. Főleg, miután Sarah Wheeler helyére nem kerültek Whig udvarhölgyek. Okos nő, nem nyilvánítja ki a politikai hovatartozását.

32

– Kapott egy új pozíciót az átalakulás során? – Hivatalosan nem. De mivel az összes többi hölgy új a palotában, a hercegnő a hozzá beosztott udvarhölgyek fölé emelte. Rupert jól tudta, hogy Nigel azóta gyanakszik Lady Sarah-ra, amióta a nő megérkezett az udvarba. Az elszegényedett nemes hölgy, a családja utolsó sarja, már azelőtt a hercegnő háztartásában élt, mielőtt a királynő a palotába költözött, és tulajdonképpen sosem kapott hivatalos pozíciót. Lady Sarah egyszerűen csak a hercegnő alkalmazásában állt. Az idők során valamiképpen riválisok lettek Nigellel. Igen, abban az évben mintha valósággal versengtek volna egymással. Sarah Wheeler is szeretett információt gyűjteni az udvarbéliekről, de Nigelnek nem sikerült kiderítenie, hogy mihez kezd vele. Biztos volt abban, hogy nem a királynőnél akar érdemeket szerezni, mert Nigel több csapdát is állított neki, és egyikbe sem esett bele. Még Rupert segítségét is igénybe vette, hogy kiderítse a nő szándékait. Nigel persze azt javasolta neki, hogy legyen a nő szeretője, de Rupert ritkán fogadta el Nigel javaslatait. Ráadásul az első pillanattól kezdve ellenszenvesnek tartotta a hölgyet, és ennek nem volt semmi köze Nigelhez, vagy a kéréséhez. Lady Wheeler szerény pozíciójához képest túlságosan szemtelen, sőt gőgös volt. És egyszer gyönyörűnek nevezte Rupertet... De Rupertnek annyit sikerült kiderítenie, hogy nem jelent közvetlen fenyegetést a királyságra. Talán a nő zsarolni akar valakit? Ez majd úgyis kiderül. Rupert visszatért Nigel korábbi kérdésére. – Az eddig érkezett nők felével már megismerkedtem, és nem tartom őket veszélyesnek. Mind jó családból származnak, és nem fognak kellemetlen meglepetéseket okozni a szélsőséges politikai nézeteikkel. A legtöbbjük örül a kinevezésének, bár néhányan aggódnak, mert tudják, hogy a királynő a Whigeket szereti.

33

Nigel felsóhajtott. – Szeretném, ha ez nem lenne ennyire köztudott. Már figyelmeztették, hogy ne levelezzen Lord Melbourne-nel, de ragaszkodik hozzá. Rupert megértette a királynőt. – Engem is bosszantana, ha azt mondanák, hogy többé nem beszélhetek a barátaimmal. Melbourne a hivatala idején nemcsak az egyik legbizalmasabb tanácsadója volt, hanem ő tanította meg mindenre, amit most tud a politikáról. És a királynő trónra lépése óta jó barátok. Megszakítani minden kapcsolatot vele, mert a mostani miniszterelnök egy Tory... – Ne feledd, hogy egy király más szabályok szerint él, mint mi. Szüksége volt Melbourne-re, de most itt van neki Albert herceg, akire támaszkodhat, valamint a saját jó politikai ösztöneire, amelyeket tökélyre fejlesztett. Sokat tanult az elmúlt négy évben, és uralkodóként tudja, hogy nem kedvezhet egy hatalmon kívül lévő pártnak. Rupert elvigyorodott. – Én még emlékszem arra, hogy velem kézbesítetted őfelsége néhány titkos levelét. – Nem akarom kioktatni a királynőt, sem tanácsot adni neki. Ha kér tőlem valamit, azt gondolkodás nélkül megteszem. De ma már legalább titokban csinálja. Tudja, hogy nem kérdőjelezheti meg Peelt másodszor is a közvélemény előtt. Rupert majdnem felnevetett. Az első alkalom négy évvel korábban kezdődött, és a kamarai válságnak nevezték, a királynő hálókamarájára célozva. Melbourne lemondott, és Peel vette át a helyét, de amikor Peel megpróbált Tory feleségeket kinevezni a királynő háztartásába, Viktória nemcsak tiltakozott, hanem egyenesen visszautasította őket. Nem akart lemondani a közvetlen környezetében

34

szolgálatot teljesítő Whig hölgyekről, akik nemcsak az udvar bábjai, hanem a legjobb barátnői is voltak. Ez végül Peel lemondásához vezetett, és Melbourne visszatért a hivatalába. De négy évvel később, Melbourne végleg lemondott, Peel megint megnyerte a választásokat, és Viktória nem követte el másodszor is ugyanazt a hibát. Ráadásul közben férjhez ment Alberthez, akit nagyon szeretett, és többé nem volt olyan nagy szüksége az udvarhölgyei barátságára és társaságára, így aztán a palotában sorra jelentek meg Peel jelöltjei, és Rupert feladata lett, hogy megbizonyosodjon a megbízhatóságukról. A fiatalembernek nem volt semmi kifogása a megbízatás ellen, csak azt nem értette, hogy miért kell ehhez a palotában laknia. Pedig jól tudta, hogy Nigel miért ragaszkodik ehhez. Ha Rupertnek a cél érdekében el kell csábítania egy hölgyet, akkor nem árt, ha van a közelben egy szoba, ahol ezt megteheti.

35

6. Fejezet Az esti rendezvényt a Sárga Szalonban tartották, a palota legtávolabbi részében. Rebecca először rossz irányba indult el, ezért a vártnál jóval tovább tartott, mire megtalálta a helyiséget. Ha a királynő is részt vett az eseményen, akkor már visszavonult, mert Rebecca csak húsz embert látott ott, főleg hölgyeket, akik kis csoportokban álldogálva beszélgettek. A helyiség közepén egy üres pódium állt. Talán versmondás volt az aznapi műsor. Rebecca anyja mesélte neki, hogy a palota hölgyei gyakran rendeznek kisebb előadásokat a saját szórakoztatásukra, amikor nincs olyan hivatalos rendezvény, amelyen meg kell jelenniük. Mivel úgy tűnt, hogy a versmondásnak vége, Rebecca is távozni készült, de ekkor észrevette Elizabeth Marlyt a helyiség másik felében, amint két hasonló korú lánnyal beszélget. Elizabeth persze nem jelmezt viselt, hanem ugyanazt a ruhát, amelyben elhagyta a szobát. Ez megerősítette Rebecca gyanúját, hogy a lány egy kínos jelenetet tervezett számára. Ezért habozás nélkül odament hozzá. Egy udvarias biccentéssel üdvözölte a két másik lányt, majd Elizabeth-hez hajolt. – Miért hazudtál nekem? – súgta a fülébe. Elizabeth kihúzta magát a vád hallatán. Nem is vette a fáradságot, hogy bemutassa egymásnak a hölgyeket, és ő sem búcsúzott el tőlük, csak karon ragadta, és odébb vezette Rebeccát. – Mi ez az ostobaság? Én nem szoktam hazudni – jelentette ki fensőbbséges hangon. – És mégis, mi lenne az a hazugság? – A jelmez, amit annyira rám akartál tukmálni. Már emlékszel?

36

Elizabeth megvonta a vállát, de nem tudta leplezni a kárörömét. – Csak összekevertem a napokat. Könnyen előfordul ebben a nagy forgatagban. – Ha ez igaz, akkor miért nem jöttél vissza, hogy figyelmeztessél? – förmedt rá Rebecca. – Küldtem hozzád egy szolgát, de úgy látszik, nem sietett teljesíteni a feladatot. Tévedsz, ha azt állítod, hogy hazudtam. Rebecca tudta, hogy ez is hazugság. A lány kárörvendő mosolya és gunyoros hangja önmagáért beszélt. Ráadásul egyáltalán nem tűnt bűnbánónak. – Akkor keressük meg azt a szolgát. – O, te jó ég! – csattant fel Elizabeth türelmetlenül. – Tényleg nevetségessé akarod tenni magad? Nincs rajtad jelmez, tehát megtudtad, hogy nem kell felvenned ma este. Egyébként hogy jöttél rá? – Egy angyal figyelmeztetett. Elizabeth felvonta a szemöldökét, majd végül úgy döntött, hogy nem válaszol erre a képtelen megjegyzésre. – Akkor nem történt semmi baj, ugye? De mindketten tudták, hogy történhetett volna, ezért Rebecca haragja nem csitult. Egy bocsánatkérés megenyhítette volna, de már látta, hogy erre nem számíthat. És egyáltalán nem tetszett neki a lány konoksága. Nem gondolta volna, hogy Elizabeth kerek perec letagadja az állítását. Mivel az elejétől fogva goromba volt vele, Rebecca inkább arra számított, hogy kineveti, vagy kigúnyolja a hiszékenységéért. – Ne próbálj meg még egyszer kínos helyzetbe hozni – közölte a lánnyal fagyos hangon. – Nem fogsz örülni a következményeknek. –

37

Majd a biztonság kedvéért hozzátette: – És jobban teszed, ha nem keltesz fel még egyszer, amikor bejössz a szobába. – Különben? – vágott vissza Elizabeth. Ez jó kérdés. Rebeccának gondolkodnia kellett egy pillanatig, mielőtt válaszolt. – Különben mindent elkövetek majd, hogy a nap korán reggel betűzzön a szobába. Rebecca tudta, hogy ez egy elég szánalmas fenyegetés, de legalább a lány tudomására hozta, hogy ha háborúzni akar, ő kész felvenni a kesztyűt. Miután megmondta a magáét, megfordult, hogy távozzon. Ekkor észrevette, hogy a két fiatal nő mosolyogva néz rá. Tehát minden szavát hallották! Rebecca elpirult, és elindult az ajtó felé. Az egyik lány utánament, és mellé szegődött a folyosón. – Itt volt az ideje, hogy valaki megmondja Elizabeth-nek a magáét. Gratulálok – tette hozzá a lány őszinte, vidám mosollyal. – Evelyn DuPree vagyok. És remélem, hogy Lady Rebecca Marshalihoz van szerencsém. – Igen, de honnan tudtad? – Értesítettek, hogy holnap találkozhatunk veled. Te vagy a negyedik udvarhölgy, akit Kent hercegnőjéhez osztottak be. Sajnos Elizabeth Marly is közénk tartozik, úgyhogy nem tudjuk elkerülni, bármennyire is szeretnénk. A világosbarna hajú és szemű Evelyn csinos lány volt, és Rebecca úgy vélte, néhány évvel fiatalabb nála. Nem minden udvarhölgynek kell férjhez menésre alkalmas korban lennie. A kinevezésük legalább négy évre szól, vagy a következő általános választásokig. – Tehát nem én vagyok az egyetlen, akivel nem akar barátkozni? – kérdezte Rebecca, miközben a hosszú folyosón sétáltak.

38

– Nem. Szerintem mindenkit egyformán gyűlöl. Legalábbis úgy tűnik. Ő van itt a legrégebben, és azt hiszi, hogy ezért uralkodhat rajtunk, pedig téved. – Lady Evelyn bosszús arcot vágott. – Nagyon undok volt az előző szobatársához is, és a Sárga Szalonban hallottak alapján úgy vélem, te vagy a következő, aki ebbe a szerencsétlen helyzetbe került. Rebecca szomorúan bólintott. – És nem tehetek ellene semmit. – Dehogynem! – erősködött Evelyn. – Egyszerűen kérj egy másik szobát. Teljesen meg fogja keseríteni az életedet, ha nem szabadulsz meg tőle. Beletelik néhány napba, mire elintézik, de megéri a fáradságot, hogy legalább a nap egy részében ne kelljen látnod a gonosz arcát. – Nem merem megtenni – vallotta be Rebecca, és elmondta Evelynnek, amit a szolgától hallott. – Nos, akkor igazad van – bólintott Evelyn. – Nem lenne jó, ha megkérdőjeleznéd a királynő döntését. – Megteszem, ami tőlem telik – nyugtatta meg Rebecca a lányt. – Most már kiismertem, és nem sétálok megint a csapdájába. De mi történt a másik szobatársával? – A lány megszégyenülten hazament, alig két nappal az érkezése után. Elizabeth kiprovokálta, hogy egy botrányos jelenetet rendezzen. Volt nagy kiabálás, szitkozódás, és szegény lány egész idő alatt zokogott. Még senkit sem láttam olyan zaklatottnak. – Evelyn súgva hozzátette: – Még Lady Sarah-t is sértegette, aki megpróbált közbelépni, és ez nem volt bölcs döntés. – Ő lenne Sarah Wheeler? A hölgy, akinél jelentkeznem kell holnap reggel? – Igen. Ő mondja meg, mikor mit kell csinálnunk, és ennek

39

örülünk, mert ő legalább angol. Tudtad, hogy a hercegnőnek német az anyanyelve? A legtöbben alig értik, amikor angolul próbál beszélni. Rebecca elmosolyodott. – Igen, hallottam. Németül nem tudok, de gondolom, megtanuljuk a nyelvet, amíg itt tartózkodunk. – Isten őrizzen! – tiltakozott Evelyn színlelt rémülettel az arcán. – Ezzel a kinevezéssel sikerült megszabadulnom az iskolától, és szeretném, ha ez így is maradna. Egyébként nem lesz sok dolgunk a hercegnővel, csak a napjaink nagy részét a lakosztályában kell töltenünk. Tanuljanak németül azok a hölgyek, akik a közvetlen szolgálatára lettek beosztva. Mi csak dekoráció vagyunk, ahogy az anyám fogalmazott. Ha van egy olyan ünnepség, amelyen neki is meg kell jelennie, akkor mi leszünk a kísérete, de ezenkívül nem várják tőlünk, hogy a társaságában legyünk, csak ha kifejezetten kéri. Egyébként a legtöbb idejét a királynővel tölti a gyerekszobában. – Evelyn felnevetett. – Annyira imádja a lányunokáját! Folytatták az útjukat, és Rebeccának megint eszébe jutott a szobatársa. Most már megértette John Keets, a szolga figyelmeztetését. – Ha Elizabeth előző szobatársának azért kellett távoznia, mert Elizabeth kiprovokált egy jelenetet, akkor őt miért nem küldték el? – kérdezte Rebecca. – Nem küldtek el senkit. A lány valószínűleg erre számított, ezért még aznap lemondott, és valósággal elmenekült. Lady Sarah úgy döntött, hogy a szőnyeg alá söpri az incidenst. – Evelyn suttogva hozzátette: – Azt mondta, többé ne is beszéljünk róla, de úgy éreztem, kötelességem figyelmeztetni, hátha Elizabeth téged is megpróbál belekeverni egy botrányos jelenetbe. Ma egy pillanatig azt hittem, hogy sikerült neki. Egy pillanatig Rebecca is azt hitte.

40

– Nem sejted, Elizabeth miért ilyen kiállhatatlan? Ha tudjuk az okát, talán tehetünk valamit ellene. Evelyn elgondolkodott. – Irigységre vagy valami rejtett sérelemre gondolsz? – Igen. Evelyn vállat vont. – Fogalmam sincs, mi a baja, de az biztos, hogy mindenért másokat hibáztat. Elég nagy ostobaság, nem? Irigység? Nos, az bánthatja, hogy nincs elég pénze. A családja nem valami vagyonos, és talán rosszul esik neki látni ezt a nagy pompát. Az egyik őse szerencsejátékkal elherdálta a családi vagyont. Biztosan ezért értik meg egymást olyan jól Lady Sarah-val, mert ő is egy elszegényedett nemesi családból származik. De lehet, hogy Elizabeth egyszerűen azért ilyen undok, mert nem szívesen osztja meg a szobáját. Múlt héten egész vidám volt, mert azt hitte, hogy végre egyedül lakhat. Megérkeztek az úti célhoz, ahová Evelyn vezette. A konyha? Evelyn felnevetett, amikor meglátta Rebecca arcán a meglepetést. – Nem vagy éhes? Én mindjárt éhen halok! Ne aggódj, ide bármikor bejöhetünk. Amikor megérkeztem a palotába, az volt az első dolgom, hogy összebarátkoztam a főszakáccsal, és neked is ezt ajánlom. Csodás dolog, ha minden reggel friss péksüteményt visznek a szobádba! Mire a hercegnő lakosztályába kerülnek, ahol általában étkezni szoktunk, már teljesen kiszárad minden. A hatalmas helyiségben még mindig nagy volt a nyüzsgés, pedig későre járt az idő. A konyhalányok az edényeket súrolták, a padlót mosták, a kukták pedig a másnapi ételek alapanyagait készítették elő. Rebeccának tetszett Evelyn ötlete a reggeli süteményekkel kapcsolatban, még akkor is, ha meg kell osztania a friss finomságokat a mogorva szobatársával.

41

– Most, hogy említed, tényleg nem vacsoráztam még – vallotta be Rebecca. – Itt van a szakács? Szeretnék találkozni vele. – Nem, de holnap szívesen visszahozlak, hogy bemutassalak titeket egymásnak. – Köszönöm. Tényleg nagyon hálás vagyok. – Rebecca az új barátnőjére mosolygott. – Sokat segítettél. – Szívesen. Örülök, hogy nem egy újabb Elizabeth-t kaptunk. Belőle egy is bőven elég!

42

7. Fejezet Florának mindig jó ötletei támadtak. Rebecca el tudta mesélni neki az előző napi incidenst, mert Elizabeth Flora érkezése előtt elhagyta a szobát. A szolgálólány egy darabig mérgelődött a szobatárs rosszindulatú viselkedése miatt, majd előállt egy tervvel. – Megcsinálom a haját. Rebecca csodálkozva fordult el a fésülködőasztaltól, ahol Flora éppen a frizuráján dolgozott. – Ez nem kötelességed. – Tudom. De az anyád nem számított arra, hogy egy viperafészekbe kerülsz. Azt akarja, hogy remekül érezd magad, és élvezd ki minden percét ennek a nagyszerű debütálásnak. Ez lehetetlen, ha közben egy boszorkány állandóan azon mesterkedik, hogy te is sírva hazaszaladj, mint az előző szobatársa. – Lehet, hogy az sem fogja meghatni, ha felajánlod, hogy megcsinálod a haját – figyelmeztette a szolgálóját Rebecca. - Ha nem, akkor abbahagyom. De azért megpróbálhatjuk, nem? Flóra mindig derűlátó volt. Egyébként Rebecca is, a mostani helyzettől eltekintve. Szerinte Elizabeth mogorvasága a természetéből fakad, és nem sok reményt fűzött ahhoz, hogy ezen egy békeajándékkal segíteni lehet. De Rebecca tudta, hogy a szolgálójának igaza van. Egy próbát megér. John Keets a hallban várta, hogy a hercegnő lakosztályába vezesse. Rebecca hálás volt neki, és megpróbálta elrejteni a mosolyát, amikor a fiatalember óvatosan Flóra után érdeklődött. Aztán megérkeztek, és Rebecca megilletődötten nézett körül, mert tudta, hogy az ideje legnagyobb részét itt fogja tölteni a többi

43

udvarhölggyel. A hatalmas helyiségeket a legnagyobb pompával rendezték be. Mary Luise Viktória, Kent hercegnője zilált anyagi háttérrel költözött a palotába, de most már a királynő támogatását élvezte. A társalgóban csak Evelyn, és egy Lady Constance-ként bemutatott fiatal nő tartózkodott, amikor Rebecca belépett. Egy alacsony asztalkánál ültek, és hímeztek. Constance egy kicsit idősebbnek tűnt, mint Rebecca, és korban közelebb állhatott a huszonkét éves királynőhöz. De ha elnyerte az udvarhölgyi posztot, akkor még nem lehetett férjnél. Egyáltalán nem volt csúnya, és Rebecca nem értette, miért nem talált még férjet magának. – Min dolgoztok? – érdeklődött Rebecca, amikor helyet foglalt mellettük. Evelyn felemelte a hímzőkeretbe foglalt finom szatént, amelyen levelek és finom virágok díszelegtek. – A hercegnő ötlete volt, és ő dolgozik a takaró nagy négyszögletes közepén. A végén összevarrjuk a darabokat, és ez lesz a királyi hercegnő ajándéka. Ha biztos kezed van, csatlakozz hozzánk. Abban a fiókban találsz még ilyen négyszögletű anyagot meg fonalakat. Evelyn a sarokban álló fiókos szekrény felé intett a fejével, ami néhány fotel meg egy sereg nagyméretű hangszer mellett állt. Rebecca nagyon remélte, hogy sosem kell majd játszania rajtuk. Szeretett hímezni, de a palotában töltött első napján egy kicsit idegesnek érezte magát, és nem mert nekilátni a királyi gyermeknek szánt takaró finom hímzésének. – A hercegnő visszatért már a palotába? – kérdezte a lányokat. – Még nem, de ma délelőttre várják az érkezését. Ne aggódj, nem

44

kell majd beszélgetned vele. Ha a lakosztályában van, inkább a saját nappalijában időzik. Lady Sarah most odabent van, hogy minden rendben legyen, mire megjön. – És valószínűleg terrorizálja a szolgálókat – tette hozzá Constance. – Ugyan már, nem hiszem! – Evelyn elvigyorodott. – Szerinted szavakkal is tudja korbácsolni őket? Rebecca felvonta a szemöldökét. – Van valami, amiről tudnom kéne? – Nem igazán. Talán csak annyi, hogy Sarah nagyon nyersen bánik a szolgákkal. De hallottuk, milyen lusta volt a személyzet, amikor a királynő a palotába költözött, és erről bizonyára Sarah is tudomást szerzett. A palota piszkos volt, és minden csupa korom. De Albert herceg átalakításai segítettek ezen. És nekem úgy tűnik, most már a szolgák is szorgalmasak. Sarah azonban ragaszkodik a tökéletességhez. – Ennél többről van szó, Eve, és ezt te is tudod – tiltakozott Constance. – Még minket is úgy kezel, mintha a szolgái lennénk. És szerintem nem minden feladat helyénvaló, amivel megbíz minket. – Mint például? – kíváncsiskodott Rebecca. Constance válaszolni akart, de aztán zárkózott arcot vágott, és összeszorította a száját. Evelyn felkacagott, és megsimogatta a karját. – Ne aggódj, Rebecca nem Sarah kémje. Elizabeth valószínűleg igen, de nem csoda, amikor olyan jóban vannak. Elizabeth most is Sarah valamelyik feladatát végzi. – Miféle feladatokról beszéltek? – szegezte Evelyn-nek a kérdést Rebecca. – Lady Sarah kiveszi a részét a palotában zajló intrikákból és pletykákból. Elküldte Constance-t, hogy kövesse az egyik

45

nagykövetet, amikor az elhagyja a palotát. Aztán jelentenie kellett, hogy hová ment és mit csinált. Egyébként teljesen ártalmatlan volt a dolog, és nem értettük, miért tartotta olyan fontosnak ezt az információt. Az rendjén van, hogy néha kapunk apróbb megbízásokat, de nem lett volna szabad megkérnie Constance-t, hogy hagyja el a palotát. Ráadásul kísérő nélkül! – Miért nem mondtál neki egyszerűen nemet? – kérdezte Rebecca Constance-tól. – Nem lehet neki nemet mondani! – szörnyedt el Constance. – Csak egy szót szól a hercegnőnek, és máris elveszítjük a hivatalunkat. Ilyen nagy hatalma van felettünk. Rebecca a homlokát ráncolta. – És így visszaél vele? Evelyn felsóhajtott. – Lehet, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítunk neki. Hiszen Lady Sarah a hercegnő alkalmazásában áll. Sosem mondta ezt, de lehet, hogy a hercegnő kérésére gyűjt információt, és végül minden a királynő fülébe jut. Nem merne a saját kénye-kedvére használni minket. Rebecca hajlott arra, hogy egyetértsen Evelynnel. De az anyja figyelmeztette, hogy megpróbálhatják bevonni a palotában folyó intrikákba. Tulajdonképpen izgalmasnak tartotta ezt a gondolatot. Ügy tűnt, E'velynnek is ez járt a fejében. – Többnyire élvezem a feladatokat – mondta, vigyorogva. – Például a ma esti jelmezbálon fel kell magamra hívnom egy bizonyos lord figyelmét, és egy szemtelen kérdéssel kell meglepnem, hogy megfeledkezzen magáról, és ne ravaszságból válaszoljon, hanem az igazat mondja. Sarah rám bízta, hogyan érem el a célomat. Constance megcsóválta a fejét.

46

– Arra célzott, hogy hagyd megcsókolni magad. Evelyn kuncogni kezdett. – Egyébként én is remélem, hogy ez fog történni, hiszen a lord elég jó parti, és olyan jóképű, mint egy földre szállt angyal. Rebeccának eszébe jutott az Angyal, és nagyon remélte, hogy Evelyn nem róla beszél. Mégsem kérdezte meg a lánytól a férfi nevét, hiszen nem tudja, hogy hívják az Angyalt, ezért attól sem lenne okosabb. Hirtelen felbukkant a hölgy, akit emlegettek. Sarah Wheeler a hercegnő nappaliját maga mögött hagyva a társalgóban termett, és sietős léptekkel végigment a helyiségen. Akkor sem állt meg, amikor észrevette Rebeccát. – Gyere az irodámba – szólt oda neki, miközben folytatta az útját, kilépett az ajtón, és eltűnt a folyosón. – Jobban teszed, ha sietsz – javasolta Evelyn. – Különben nem fogod tudni, hová ment. Az irodája az első ajtó a folyosón. Rebeeca bólintott, és gyorsan a nő nyomába eredt. Sarah tényleg eltűnt a szeme elől, de nyitva hagyta az ajtaját. Rebeeca belépett egy keskeny előtérbe, és rájött, hogy a rövid mellékfolyosó a hercegnő szobáihoz vezet. – Itt vagyok! – kiáltotta neki oda Sarah, mielőtt Rebeeca elköveti azt a hibát, hogy folytatja az útját, és belép a hercegnő lakosztályába. Rebeeca balra fordult, és belépett az első helyiségbe, ami alig volt nagyobb egy jókora ruhásszekrénynél. Sarah egy falhoz állított kis asztalnál ült, ami tele volt iratokkal. Az előtte álló két széken nem volt párna. Más bútor nem nagyon fért volna abba az apró lyukba. Ablakok sem voltak, csak egy lámpa égett az asztalon, amitől halvány füstfátyol lengett a szobában. De a tompa világítás jól állt a hölgynek. Rebeeca első látásra csúnyának tartotta Lady Sarah-t, bár nem

47

tagadhatta, hogy érdekes arca van. Jelentéktelen lett volna, ha nem olyan feltűnő a két közel álló, szürke szeme, és a hosszú, vékony arca. Horgas orra arról árulkodott, hogy egyszer eltört, és ez sem javított a megjelenésén. A harmincas évei elején járhatott, bár elég nehéz volt megállapítani a korát. Magas, talán még Rebeccánál is magasabb termete és vézna teste nem tűnt nőiesnek. Ráadásul hollófekete haját túl szoros frizurába fogta. Egy frufru vagy néhány szabadon hagyott tincs meglágyította volna az arcát, és mindjárt csinosabb lenne. Vajon ő ezt nem látja? Vagy egyszerűen nem törődik vele? – Gondolom, te vagy Rebeeca Marshall – szólította meg a hölgy, majd meg sem várta Rebeeca válaszát, és már folytatta is. – Jó, hogy időben megérkeztél a palotába. Sarah Wheeler vagyok. Én fogok ügyelni arra, hogy ne henyélj, vegyél részt minden eseményen, amelyre elvárnak, és mindig készen állj, ha a hercegnő kér tőled valamit. Az itt-tartózkodásod az udvarnak is hasznára válik, és nemcsak a te javadat szolgálja. Remekül megleszünk, ha nem hozol szégyent a megbízásodra, és azt teszed, amit mondanak. – A hölgy barátságos mosolyra húzta a száját, valószínűleg így akarta megnyugtatni Rebeccát. De Lady Sarah mosolyában volt valami furcsa, mintha nem lenne teljesen őszinte. – Talán már értesítettek, hogy ma este jelmezbál lesz. Lehet, hogy a királynő is részt vesz rajta, bár az is érthető lenne, ha távol maradna, hiszen már jócskán benne jár a második terhességében. De neked ott kell lenned. Van jelmezed? – Az anyámmal erről megfeledkeztünk, amikor sietősen készülődtünk, hogy idejében ideérjek. De a szobatársam kisegített, és összeállított nekem egy jelmezt ma estére. – Elizabeth Marlyval laksz együtt? Ő jó lány. Biztos vagyok abban, hogy hasznodra válnak majd a tanácsai. De legközelebb légy jobban felkészülve. Rebecca majdnem elnevette magát, a szobatársát

48

dicsőítő szavak hallatán, de Evelyn már említette neki, hogy Elizabeth és Sarah egy követ fújnak. – Úgy lesz – nyugtatta meg a hölgyet. – Már küldtem egy üzenetet a... – Ami a ma estét illeti – vágott a szavába Sarah, mert nem érdekelte olyasmi, amit nem kérdezett. – Lehet, hogy kérek tőled egy bizonyos feladatot, miután a bál elkezdődött. Ez egy rendkívül komoly ügy, és nem vagyok biztos abban, hogy el tudod majd intézni. – A nő elgondolkodva összeszorította a száját, majd hozzátette: – Azt tudom, hogy ártatlan vagy, mint egy korodbeli ifjú hölgyhöz illik. De vajon teljesen tudatlan is vagy? Intrika! A lányok figyelmeztették, de Rebecca nem számított arra, hogy ilyen gyorsan megbízzák efféle feladattal. Tényleg bele akar keveredni? Van választása? A válasza fogja eldönteni, hogy az országa javát szolgálja, vagy csak egy észrevétlen udvarhölgy lesz belőle, aki sosem találkozik a királynővel... Rebecca elképzelte, hogy hős lesz, és Viktória királynő személyesen fejezi ki neki a háláját, ezért így felelt: – Csak annyira tudatlan, amennyire szükséges. Sarah Wheeler felnevetett. – Tetszik ez a válasz. Azt hiszem, meg fogsz felelni.

49

8. Fejezet Rebecca egyáltalán nem tartotta hősies tettnek, hogy be kell osonnia egy férfi szobájába, és át kell kutatnia a holmiját. Inkább bűnözőnek érezte magát. Mégis ott volt, rövidnadrágban, tarka kabátban, tollas kalappal a fején, egy piperkőc gavallér jelmezében, és különféle fiókokban kotorászott, közben megpróbált nem gondolni arra, hogy mit érezne, ha valaki más tenné ezt az ő szobájában. Még azt sem tudta, mit keressen. Úgy tűnt, Lady Sarah sem tudja pontosan, hogy mit kéne felfedeznie. – Leveleket – említette a hölgy, amikor megbízta a szoba átkutatásával. – Vagy bármit, amit szokatlannak tartasz. De a helyiségben nem volt semmi gyanús vagy szokatlan. Sőt olyan spártai egyszerűséggel rendezték be, hogy először azt hitte, nem is lakik benne senki. – Mindig bezárja a szobáját, ha távozik – mondta Lady Sarah. – Tudom, mert már többször ellenőriztem. De ma nyitva hagyta. Fogalmam sincs, miért. Talán azért, hogy az egyik ügynöke bemehessen, és elvigyen vagy behozzon valamit. Ha ma este még mindig nyitva van, akkor ki kell derítened, mi az. Rebecca szívből remélte, hogy a szoba zárva lesz. Elment a jelmezbálba, de olyan ideges volt, hogy semmi mást nem tudott csinálni, csak Lady Sarah-t figyelni, és várni a biccentésére, amivel megadja a jelet az induláshoz. Akkor kisietett a bálteremből, végigment a Buckingham-palota hosszú folyosóin, a pontos utasításokat követve, míg nem érkezett a szobához, ahová be kell hatolnia. A hölgy nem árulta el neki, ki lakik ott. – Minél kevesebbet tudsz, annál jobb – tanácsolta Lady Sarah. –

50

így ha később találkozol vele, tényleg nem fogod felismerni. Ne kövess el hibát, Rebecca! A királyi palota udvarhölgye vagy, úgyhogy végezd jól a dolgodat. Ez olyan fontos, hogy legszívesebben én magam csinálnám, de nem ismerek senki mást, aki biztosan le tudja kötni az illető figyelmét, amíg átkutatod a szobáját. Én vissza fogom tartani, úgyhogy nem kell attól félned, hogy lelepleződsz. De ne időzz túl sokáig. Tíz perced van, nem több. Amikor Rebecca észrevette, hogy a szoba nyitva van, nem lépett be azonnal. A tíz percből egyet arra pazarolt, hogy az ajtó előtt állva vívódott. Mi lenne, ha azt hazudna Lady Sarah-nak, hogy zárva találta a helyiséget? De a hölgy annyira hangsúlyozta a feladat fontosságát! Lehet, hogy Rebecca segít leleplezni egy összeesküvést a királynő ellen, vagy egy gyarmat ellen tervezett támadást. Esetleg bizonyítékot szolgáltat arról, hogy a szoba lakója egy hazaáruló, aki hamis személyazonossággal tartózkodik a palotában. A kutatás során semmit sem talált. Átnézett minden fiókot, de egyetlen levélre sem bukkant, sőt még csak egy darab papírra sem. A hősies lelkesedés, ami addig hajtotta, kezdett lelohadni benne, és úgy érezte magát, mint egy hitvány tolvaj. Sóhajtva becsukta az utolsó fiókot is, amikor hirtelen meghallotta, hogy az ajtó kinyílik a háta mögött. Nem számított arra, hogy rajtakapják! Erre nem készítette fel Sarah Wheeler. – Ha nem Nigel szeretője vagy, akkor elég sok magyarázattal tartozol – szólalt meg egy mély férfihang. Rebecca félelme egy kicsit alábbhagyott. Tehát nem a szoba lakója toppant be, csak valaki, aki ismeri őt. Ám ekkor egy pisztoly csöve fúródott a hátába, és a félelem újult erővel tört rá. – Hibát követsz el, ha... – Egy nő? – A férfi felnevetett, és zsebre tette a fegyverét. – Hát

51

ez remek! És úgy kell öltöznöd, mint egy férfinak? Ebbe nem is akarok belegondolni. A lány nem értette, miről beszél a férfi, de azt felfogta, hogy ürügyet adott neki az ott-tartózkodására. Mégsem tudta rávenni magát arra, hogy belemenjen a játékba. Úgy döntött, hogy inkább felháborodik a férfi betoppanása miatt. Ez a szoba vonzza a besurranókat? – Neked kéne inkább megmagyarázni, hogy mit... Beszéd közben megfordult, és elnémult, mert összeszorult a torka. Ez ő? Az Angyal? Raphael Locke kuzinja? Negyedszerre is elállt a szava az ámulattól, amikor megpillantotta. A bál miatt ő is egy másik kor ruházatát hordta, de nem volt olyan régimódi, mint Rebeccáé. Piperkőc szalonficsúrnak öltözött, és egy világoskék szaténkabátban meg egy hasonló árnyalatú térdig érő nadrágban feszített, ami mégis sötétebb volt a szeme színénél. A nyakánál és a csuklójánál fehér csipke díszítette a ruházatát. Hosszú fekete haja a vállát verte. Jobban meg kellett volna borotválkoznia ehhez a jelmezhez, mert a cifra úrfit sugalló külsőt hiteltelenné tette az arcát beárnyékoló halvány borosta. A válla is túl széles volt. Rebecca addig ezt észre sem vette, de még sosem volt hozzá ilyen közel. Most is csak állt előtte, és tátott szájjal bámulta. – Ennyire lenyűgöztelek? Ne butáskodj – szólt rá a férfi, enyhe türelmetlenséggel a hangjában. – Az ártatlan ifjú lánykák szoktak így ledöbbenni, de egy ilyen nagyvilági nőtől mást vár el az ember. Vagy tévedek? A lány még mindig kába volt, és nem tudta felfogni a férfi szavait. Dicsfény veszi körűi, vagy éteri ragyogás? Vagy csak elvakította a szemét a fényes szaténkabát? – Meg akarok győződni róla, ha nem bánod – magyarázta a férfi, majd kinyújtotta a kezét, és gyengéden megszorította Rebecca mellét.

52

Rebecca azonnal felébredt a bódulatból. El akarta lökni a férfit, de az gyorsan átkarolta a derekát, és magához vonta. – Gondoltam, hogy ettől magadhoz térsz – nevetett fel a férfi. – Engedj el! – förmedt rá Rebecca, de nehezen tudta kipréselni a hangokat a torkán. A férfi lassan megrázta a fejét. – Ne feledd, hogy te vagy az, akinek nincs itt semmi keresnivalója. – A szavai fenyegetően hangzottak, mégis vigyorgott. – És ha már itt tartunk, hadd nézzem meg alaposabban, mihez vonzódik egy olyan különleges ízlésű férfi, mint Nigel. A férfi megérintette Rebecca arcát. A keze meleg, sőt forró volt, és nem olyan sima, mint egy piperkőcé, inkább egy kicsit kérges, és meglehetősen széles. Az ujjai elindultak felfelé az arcán, és Rebeccát elfogta a szédülés. Lehet, hogy el fog ájulni. Az Angyal öleli őt? Sosem gondolta volna, hogy egyszer ilyen közel kerül hozzá, ráadásul úgy, hogy az egész teste szorosan hozzásimul. Az Angyal keze a homlokához ért, és egy hirtelen mozdulattal lelökte a kalapot a fejéről. A tollas férfikalap a padlóra esett, és előbukkant Rebecca szőke frufruja. Flóra segített neki elrejteni a haját, de előbb elkészítette a szokásos frizuráját. – Nocsak, nocsak – mondta az Angyal, és alaposan szemügyre vette Rebecca arcát, amit már nem rejtett el a kalap széles karimája. A gunyorosan vidám pillantása komoly lett, és már nem tűnt olyan angyalinak. Az Angyal földi teremtmény lett, már csak egy férfi volt, aki talán még veszélyes is. Ez miért jutott az eszébe? A szeme villanása árulta el, vagy az, ahogy még szorosabban magához öleli? – Túl csinos vagy, és túl fiatal... Nigelnek – állapította meg a férfi, és még mindig az arcát fürkészte. – Bár gondolom, a megfelelő ruhában fiatal fiúnak látszol. Annak mindenesetre nagyon örülök,

53

hogy nem hasonlítasz rám. Hadd kérdezzek valamit, drágám: önszántadból veszel részt ebben a parádéban? Rebeccának fogalma sem volt, mivel vádolja most a férfi, de mivel már többször célzott arra, hogy szoros kapcsolatban áll a szoba lakójával, ezért úgy döntött, hogy támadásba lendül. – Nem tudom, ki ez a Nigel, akit állandóan emlegetsz. De egy biztos: inkább neked kéne megmagyaráznod, mit keresel Lady Sarah szobájában. A lady egy sálért küldött ide, és nem hiszem, hogy te is hasonló céllal jöttél. Tehát ki vagy, és mit keresel itt? – Rupert St. John – felelte a férfi szórakozott hangon, és még mindig nem vette le a szemét Rebecca arcáról. Talán arra kíváncsi, hogy hazudik-e? Valószínűleg nem tudta megállapítani, mert megkérdezte: – Tényleg el akarod hitetni velem, hogy tévedésből egy másik szobába mentél be? Most már legalább tudja, hogy hívják az Angyalt. De annyira nem illik hozzá ez a név! Biztosan álnéven mutatkozott be, gondolta bosszankodva Rebecca. – Nem úgy nézel ki, mint Rupert, az éhes farkas – szaladt ki a lány száján, mert eszébe jutott egy gyerekkori kedvenc meséje. A férfi nem nevetett a megjegyzésén, de hirtelen elengedte. – Talán tényleg farkas vagyok – mondta gúnyosan. – De most éppen nem kívánok enni. A lány megértette, hogy az Angyal ezt sértésnek szánta. Miért? Talán eltalálta egy érzékeny pontját? Az jó, mert ő is ezt tette vele! Rebecca hátralépett, összeszedte magát, és felháborodott arccal meg akarta igazítani a szoknyáját. De rájött, hogy rövidnadrágot visel. így még ki sem tudja fejezni a sértettségét! Ezért csak felkapta a kalapot a földről, és ingerült mozdulattal visszatette a fejére. Méghogy nem éhes! Arra céloz, hogy nem felel meg az ízlésének?

54

A férfi karba tette a kezét, és még mindig figyelmesen nézte. A lány észrevette, hogy elállja az ajtóhoz vezető utat. – Nem találtad meg a sálat? – kérdezte. Tehát most megpróbálja sarokba szorítani, és leleplezni a hazugságát? – Nem! De még szinte el sem kezdtem a keresést, amikor berontottál. – Nem is fogsz itt sálat találni. A palota másik szárnyában vagy, ha igaz, amit állítasz. Biztosan Sarah Wheeler bízott meg a feladattal, és Ő nem itt lakik. Rebecca remélte, hogy sikerült ijedt arcot vágnia. – Tehát most én tartozom neked bocsánatkéréssel? – kérdezte sóhajtva, majd így folytatta: – Ez a második napom a palotában, és még nem ismerem ki magam. Tényleg eltévedtem. – Igen? Akkor nem történt semmi baj. De ne lepődj meg, ha azt mondom, hogy most takarodj innen. Rebecca elpirult, bólintott, és elindult az ajtó felé, de a férfi elkapta a karját, amikor el akart osonni mellette. – Ha megint egy olyan helyen találkozunk, ahol semmi keresnivalód, akkor azt feltételezem rólad, ami nekem jobban tetszik. – Tessék? A férfi elengedte Rebecca karját. – Eredj az utadra, kislány. Még túl fiatal vagy ahhoz, hogy ezt megértsd.

55

9. Fejezet Becsülöm a bátorságodat, hogy egy ilyen jelmezben jelentél meg a bálon – jegyezte meg Evelyn, amikor odalépett Rebeccához. – De nem gondoltál arra, hogy egy nadrágos nőt senki sem fog táncra kérni? A táncparkett szélén álltak. A Buckingham-palota bálterme elképesztően nagy volt. A sok csillár ontotta a fényt, és az aranyozott falak is szinte ragyogtak. De Rebecca nem ment messzire a bejárati ajtótól, és egyre azt leste, mikor látja meg Rupert St. Johnt. Közben várta, hogy Lady Sarah befejezze a beszélgetést, és csatlakozzon hozzá. Korábban megpróbált odamenni a hölgyhöz, és közölni vele, hogy megzavarták kutatás közben, de Sarah gorombán elhessegette, így adva értésére, hogy ne zavarja. Rebecca ideges volt, mert tudta, hogy még nincs vége a kalandnak. Rupertet nem fogja tudni egy kézmozdulattal elhessegetni, ha úgy dönt, hogy érdeklődik nála a sál ügyében. Ezért minden áron meg akarta előzni a férfit, hogy előbb beszéljen a hölggyel. – Nem az én ötletem volt ez a jelmez – felelte Rebecca Evelyn megjegyzésére. – Nem tudtam, hogy ilyesmire is fel kell készülnöm. – Hadd találjam ki: Elizabeth javasolta – Rebecca bólintott, és Evelyn megcsóválta a fejét. – Ezek szerint nem beszélt neked a jelmezszobáról. Ott rengeteg holmiból válogathatunk az ilyen alkalmakra. Legalább öt pásztorlánykának való bot lóg a fogasokon – tette hozzá, és nagyot dobbantott a kezében tartott bottal. Rebeccának most még jobban kellett volna haragudnia Elizabeth-re, de annyira ideges volt, hogy semmi mást nem tudott érezni.

56

– Azt hiszem, táncolhatnál velem – kuncogott Evelyn. Rebecca elmosolyodott. Ő sem tudta elképzelni, hogy egy férfi felkérje táncolni, amikor mindketten nadrágot viselnek. Szegény fickó zavarban érezné magát. De most egyáltalán nem érdekelte a tánc. – Nem baj – vonta meg a vállát. – Lesznek még bálok. Egyébként sem bánta, hogy gavallérnak öltözött, mert ebben a jelmezben legalább egyéni volt. A legtöbb vendég néhány jelmez különféle változatát viselte. Míg Evelynnel beszélgetett, két pásztorlányka is eltáncolt mellettük, és legalább négy kalóznak öltözött úriember sétált el a közelben. Rupert még nem érkezett meg. Talán nem is jön el a bálba. Talán csak azért van a palotában, hogy kémkedjen, és kapóra jött neki a jelmezbál, mert így észrevétlenül elvegyülhet a tömegben. Aztán kiverte a fejéből ezt a gondolatot. Rupert a Locke családhoz tartozik, és nem lehet kém. Előző nap is látta a palotában, és akkor rendes ruhát hordott. Kár, hogy ilyen kínos körülmények között találkozott vele először. De vajon Rupert mit keresett annak a férfinak a szobájában? Talán ugyanazt, amit ő? Rebecca elsápadt, mert rájött, hogy milyen komoly vádakat fogalmazott meg Rupert ellen. És mi alapján? Azért, mert azt hitte, hogy ő is hasonló okból járt a szobában. Sarah nem árulta el neki, miért kellett átkutatnia a helyiséget, csak annyit mondott, hogy az ügy nagyon fontos. De kinek fontos? – Beszélhetünk? – nézett rá Sarah, miközben odalépett Rebeccához, és egy biccentéssel elnézést kért Evelyntől a zavarásért. Rebeccának nem sok választása maradt, mert a hölgy belekarolt és elvezette a tömegből. Sarah-n nem volt jelmez aznap este, csak egy fekete álarc a szemén.

57

– Mit tudsz mondani nekem? – csapott le Rebeccá-ra, mihelyt maguk maradtak. – Azt, hogy valaki megzavart. Sarah megtorpant. – Ki? Egy szolga? – Nem. De úgy tűnt, jól ismeri azt a férfit, aki a szobában lakik. Egyébként addigra már átkutattam mindent, és nem találtam semmi érdekeset. Olyan nagy rend volt a helyiségben, hogy lakatlannak hittem volna, ha a fiókos szekrényben nem látom a szépen összehajtogatott ruhákat. Sarah izgatottnak tűnt a hír hallatán. – Ha nem szolga volt, akkor az az ügynök lehetett, akit Nigel várt. Ez megmagyarázza, miért nem hívta az őröket. Mert gondolom, erre nem került sor, ugye? – Amikor Rebecca megrázta a fejét, Sarah bólintott. – Tudnom kell, ki ő. Nem árulta el a nevét? – Nem – vágta rá Sarah gondolkodás nélkül, és egy fikarcnyi bűntudatot sem érzett a hazugság miatt. Akár igazi név a Rupert, akár hamis, akkor sem fogja az Angyalt Nigel ügynökének nevezni. Nem volt teljesen tisztában a kifejezés jelentésével, de érezte, hogy méltatlan hozzá. Csak akkor hajlandó elárulni a kilétét, ha teljesen biztos abban, hogy rosszban sántikál. Hiszen a férfi Norford hercegével áll rokonságban! Nem lehet köze semmilyen áruláshoz vagy becstelenséghez. – Elég, ha leírod nekem, hogy nézett ki. Mint egy angyal, gondolta Rebecca, és elfojtotta a mosolyát. Nem tudta, miért védi ilyen elszántan Rupert St. Johnt, ha egyáltalán ez az igazi neve. – Szeretnék segíteni, Lady Sarah, de jelmezben és álarcban volt,

58

mert ő is a bálhoz öltözött. Azóta figyelem a jelmezeket, hátha látok egy hasonlót, de nem találom. De még ezzel sem mennénk sokra, mert egy kámzsás szerzetesgúnyát viselt, az arcát pedig maszk fedte. A haját elrejtette a kapucni, a szemét beárnyékolta az álarc. Ráadásul középtermetű volt. És mi van, ha közben jelmezt cserélt? Így akkor sem ismerném fel, ha most mellettünk állna. Vagy valaki más is viselheti ugyanazt a jelmezt. Ma este mindenki álruhában van, ezért biztosan úgy gondolta, hogy most a legjobb a palotába jönnie. Sarah morgott valamit, majd ingerülten legyintett. – Tiszta időpocsékolás! Ha használod az eszed, akkor rávetted volna, hogy levegye a maszkot, és most felismernéd, ha meglátnád. Rebecca döbbenten nézett a nőre. – Örülök, hogy kitaláltam valami elfogadható ürügyet, és így megmenekültem a kínos helyzetből. Hogy tehettem volna ilyet? – A női vonzerőddel. Le kellett volna vennie a maszkját, hogy megcsókoljon. Vagy tényleg annyira ártatlan vagy, és nem tudod, hogy egy ilyen csinos lánynak nem okoz gondot ezt elérni? Rebecca nem válaszolt azonnal, mert először elképzelte, hogy az Angyal megcsókolja. Nem volt nehéz, hiszen olyan szorosan ölelte magához. Milyen kár, hogy nem rendelkezik azzal a csáberővel, amiről Sarah beszélt. – Válaszolj! – förmedt rá Sarah. Rebecca elhessegette a gondolatot, és csak most vette észre, hogy Sarah megharagudott rá. De miért? Azért, mert hiányzik belőle egy nagyvilági nő rafináltsága? Hiszen ez így van rendjén! Ezért most benne is feltámadt a harag. A többi udvarhölgyet is így veszi rá, hogy engedelmeskedjen neki? Megfélemlíti őket? Elhiteti velük, hogy elveszítik a pozíciójukat, ha nem úgy táncolnak, ahogy ő fütyül? Pedig inkább Sarah Wheelernek kéne féltenie az állását.

59

Rebeccának az volt az érzése, hogy a nő jócskán túllépi a hatáskörét. – Annyira azért nem vagyok ártatlan. Ugyanis jól tudom, hogy az udvarhölgyi kötelességeim közé nem tartozik az idegenekkel való csókolózás, Lady Sarah. Részletes tájékoztatást kaptam erről a megbízásról, és nem említették, hogy a besurranó tolvaj szerepét is vállalnom kell. Talán a királynő elé kéne vinnünk ezt az ügyet. Sarah arca elsötétült a haragtól. – Most fenyegetni merészelsz? – Fenyegetni? – Rebecca színlelt csodálkozással nézett a nőre. – Bizonyára a királynő engedélyével veszed igénybe az udvarhölgyek segítségét az ilyen feladatokhoz. Akkor miért tekintenéd ezt fenyegetésnek? De talán túlreagáltam a dolgot, és nem hiszem, hogy a királynőt egy ilyen jelentéktelen üggyel kéne zavarnunk. Azt is megértem, hogy a hercegnő nem értene meg, ha beszélnék vele. De... Rebeccának nem kellett tovább magyaráznia, és olyan befolyásos embereket megemlítenie, mint például a miniszterelnök, akit az anyja személyesen ismer. Sarah megértette az üzenetet, és látszott rajta, hogy forr benne a harag. Rebecca úgy érezte, hogy talán túl messzire ment. A hölgy reggel bizonyára el fogja küldeni a palotából, ami csalódást okoz majd Lillynek... Rebecca felsóhajtott. – Csak azért vagyok ilyen ideges, mert ma este úgy éreztem magam, mint egy bűnöző. Elnézést kérek. De ha az ország érdekében kémeket kell alkalmaznod, akkor legközelebb keress egy bátrabb személyt. – Értem – mondta Sarah, és összeszorította vékony ajkát. – Nemcsak ügyetlen, hanem hasznavehetetlen is vagy. De mit várhat az ember egy taknyostól, aki most hagyta el az iskolát? – Pontosan erről van szó – felelte Rebecca merev arccal. A békeajánlatára újabb sértegetés a válasz? – Egyébként, ha valaki ma

60

megkérdezi tőled, hogy egy sálért küldtél-e a szobádba, akkor azt javaslom, hogy mondj igent. – Te jó ég! Csak nem árultad el a nevemet? – kiáltott fel Sarah ijedten. – Nem tudtam kitalálni semmilyen más ürügyet, hogy miért vagyok egy olyan szobában, ahol semmi keresnivalóm. Felháborodást színleltem, és ráförmedtem a jelmezes alakra, hogy mit keres a te szobádban. Aztán beismertem, hogy elvétettem a helyiséget, és így tévedésnek tűnt a jelenlétem. – És ezt tényleg elhitte neked? – Elég meggyőző vagyok, ha felháborodom. Sarah majdnem elnevette magát, mert ezt ő is megtapasztalta. – Nos, rendben. Talán mégsem vagy annyira ügyetlen. De legközelebb... – Nem lesz legközelebb! – vágott a nő szavába Rebecca. – Csak akkor, ha kellően megindokolod, hogy miért kell a parancsodat teljesítenem. Talán most is többet el kellett volna árulnod erről a feladatról. A királynő élete veszélyben forog? Valami összeesküvés készülődik, ami szükségessé tesz egy ilyen szokatlan lépést? Nem tudom elhinni, hogy az országnak nincsenek olyan emberei, akiknek az ilyen helyzetek kezelése a dolguk. – Persze, hogy vannak ilyen emberek, de őket csak nagy horderejű ügyekben lehet igénybe venni. – És ez? – ráncolta a homlokát Rebecca. – Azt állítottad, hogy a feladatom fontos, méghozzá rendkívül fontos. – Nekem fontos! – csattant fel Sarah, és elviharzott. Rebecca megdöbbenve állt a helyén. Tehát a nagy küldetése ráadásul felesleges volt, sőt helytelen? Egy fikarcnyi hősiesség sem

61

volt benne? Egyre kevésbé örült annak, hogy a palotában kell élnie.

62

10. Fejezet Rebecca vissza akart menni arra a helyre, ahol Evelynt hagyta, de útközben megpillantott egy halványkék szaténkabátot. Gyorsan átfurakodott a tömegen, hogy jobban szemügyre vegye. Tényleg Rupert St. John volt az, a ficsúros jelmezében. Bizonyára azalatt érkezett meg, amíg ő Sarah-val beszélgetett. Félig háttal állt, egyik karjával a falnak támaszkodott, de Rebecca így is látta a rendkívül vonzó arcélét. Egy nővel társalgott, mert egy bő szoknya volt a lába mellett. Rupert a hölgy fölé hajolt, akinek Rebecca nem láthatta az arcát, de valószínűleg a falnak támaszkodott, és imádó szemmel nézett fel Rupertre. A férfi felnevetett, majd lehajolt, és a nő fülébe súgott valamit, mire az önfeledten kacarászni kezdett. Tehát Rupert flörtöl vele. Rebecca hallotta már róla, hogy nagy szoknyavadász, és most a saját szemével is meggyőződhetett erről. Az ő szemében már végképp bukott angyal lett. Megfordult, hogy távozzon, de Rupert ekkor kiegyenesedett, levette a falról a kezét, és Rebecca meglátta a nőt, akivel enyelgett. Nem akart hinni a szemének. Elizabeth Marly? Te jóságos ég! A férfi a szobatársával flörtöl? Rebecca sarkon fordult, és nem tudta megállapítani, mi ez az érzés, ami a hatalmába kerítette. Talán düh? Nem. Sértett felháborodás? De mi oka lenne rá? Ugyanakkor nem értette, hogy Rupert St. John miért tart vonzónak egy ilyen gonosz leányzót. Biztosan nem ismeri elég jól. És Elizabeth-nek valószínűleg jól áll az imádó arckifejezés. Rupertet ilyen könnyű megtéveszteni? Rebecca már nem találta ott a barátnőjét, ahol hagyta, mert valakivel táncolt. Rebecca várt néhány percig, hátha vége a zenének,

63

de még javában tartott. Hirtelen rájött, hogy semmi értelme tovább maradnia, mert a jelmeze miatt úgysem fogják táncra kérni. Kicsit magányosnak érezte magát, miközben lassan elindult az ajtó felé. Legalább a zenét élvezhetné még egy ideig. Még sosem hallott ilyen jó zenekart. Nem csoda, hogy kivételesen tehetségesek, hiszen a királyi palotában játszanak. – Máris távozol? Most az egyszer Rebeccának nem állt el a szava az ámulattól, amikor Rupert váratlanul felbukkant előtte. Hiszen csak egy férfi, még ha kivételesen jóképű is. Magas, erős, izmos, és minden szempontból feltűnően tökéletes. De akkor is csak egy férfi. A dicsfénye igencsak megkopott Rebecca szemében, és már nem tartotta angyalnak. – Igen, tényleg távozom – felelte. – Nem érzem jól magam ebben a férfias jelmezben, amit az ismerősöd javaslatára vettem fel. – Nigelről beszélsz? – kérdezte meglepődve a férfi. – Mondtam már, hogy fogalmam sincs, ki az az ember. – Akkor melyik ismerősömről van szó? – Elizabeth Marlyról. – Ja, igen, a kis Beth. Elbűvölően egyszerű lányka, és nem sok tehetsége van az alakoskodáshoz. Elég könnyű kiismerni. Te viszont... A férfi nem fejezte be a mondatot. Megfogta Rebecca kezét, és a táncparkett felé vezette. Táncolni fog vele? Úgy tűnik, mert megfogta a kezét meg a derekát, aztán a keringő magával ragadó ritmusára forgatni kezdte. Milyen merész! Vagy elfelejtette, hogy nadrág van rajta? Nem lehet, hiszen éppen az előbb említette neki. De láthatóan nem zavarta ez a furcsaság.

64

– Így sokkal jobb – mondta, miközben a többi táncoló párra nézett. – Úgyis mindig pletykálnak rólam. A tánc viszont nem okozhat feltűnést, mert számtalan okból sor kerülhet rá, és nem biztos, hogy komoly szándék áll a háttérben. Beletelt egy percbe, mire a lány felfogta a mondanivalója jelentését. – Ha sétálsz velem, azt már a saját akaratodból teszed, mert nem én vonszollak magammal. Míg azt gondolhatják, hogy csak az illendőség és az etikett szabályai miatt kértél fel táncolni. – Pontosan. Tudtam, hogy vág az. eszed, mint a borotva, kedvesem. Örülnie kéne a bóknak? Ez arra utalhat, hogy nem hitte el a korábbi kifogását. Rebeccának megint eszébe jutott a férfi figyelmeztetése, amit a távozása előtt mondott. De akkor miért hagyta mégis elmenni? Úgy döntött, hogy ezt nem fogja megkérdezni tőle. A férfi okosabbnak hiszi, mint amilyen valójában. Lehet, hogy csak azért bókol neki, mert egy megátalkodott szoknyavadász, és el akarja csábítani. – Tehát... – szólalt meg a férfi. Lenézett rá, és találkozott a tekintetük. Rebecca idegesítőnek találta, amikor ilyen figyelmesen nézi. És mit csinál a kezével? Simogatja a derekát? A kabátja alá tette, így senki sem láthatta, hogy nem mozdulatlan, ahogy illendő lenne. Ő viszont érzi, ahogy mozog rajta. Vagy csak képzelődik? A férfi olyan megrögzött nőcsábász, hogy minden nőt önkéntelenül simogatni kezd, akit a karjában tart? A lány testét elárasztotta a forróság. Az arca is forró volt, de nem pirult el. Ez a bukott angyal már nem veszélyes az érzékeire. – A mentorod most a nyakamban fog lihegni? – kezdte a társalgást

65

a férfi. – Amiért nem hagytam, hogy megkeresd a sálját – tette hozzá enyhe gúnnyal a hangjában. Tehát jól tudja, hogy Sarah nem azért küldte abba a szobába. Az is egyértelmű, hogy nem a csábítás miatt kérte fel táncolni. Ez inkább kihallgatás lesz. Nem baj, gondolta Rebecca, minél előbb túl akart esni rajta. – Nem tudja, hogy találkoztunk, mert hazudtam neki. Azt mondtam, hogy alacsony és kövér vagy, és szerzetesruhát viseltél. Rebecca azonnal rájött, hogy ezt nem kellett volna elárulnia. Ezzel beismerte, hogy Sarah érdeklődött utána, és azt is, hogy hazudott neki a szobában. A férfi meglepetten felvonta a szemöldökét, és elmosolyodott. – Tényleg ezt mondtad neki? Rebecca egyelőre csak a férfi vonzerejét tartotta veszélyesnek, ezért nem látta értelmét a hazudozásnak. – A szavaiból úgy vettem ki, hogy a barátoddal együtt bűnözők vagytok. Én viszont szeretném ezt inkább magam eldönteni. – Gondolom, közölted vele a nevemet. – Amikor nem is hittem el, hogy igazi? – Értékelem az őszinteségedet, de mi a bajod a nevemmel? A lány nem válaszolt azonnal, csak megcsóválta a fejét. – Észrevetted, milyen feltűnést keltesz? – A helyiségben minden szem a férfira szegeződött. A férfiak és nők egyformán le voltak nyűgözve a látványától, és néhányan még meg is botlottak a táncparketten, mert nem tudták levenni róla a szemüket. – Szerinted ezt lehet nem észrevenni? – felelte a férfi gúnyosan. – Akkor érted már, hogy mire akarlak rávezetni? – Mire? Nem vagyok gondolatolvasó. Ha nem mutatod meg az

66

utat, honnan tudjam, merre akarsz vezetni? Most tréfálkozik, vagy élcelődik vele? Rebecca nem volt ehhez szokva. Az addigi társasági életében nem nagyon találkozott fiatalemberekkel, ilyen tapasztalt nőcsábászokkal meg végképp nem, mint az ő bukott Angyala. Ráadásul jobban kedvelte az igazi beszélgetéseket az üres szellemeskedésnél, amely sehova sem vezet, és nincs semmi értelme. De ezt nem árulta el, csak vállat vont, igazat adva a férfinak. – Arra gondoltam, hogy jobban illene hozzád egy egzotikus név, ha már a külsőd is olyan. A férfi felnevetett. – Tehát egzotikusnak tartasz? Ez jobb az éhes farkasnál. Most már a lány is elmosolyodott. Talán hozzá tudna szokni az ilyen barátságos élcelődésekhez, ha a férfi lenne a tanára. – Az egész nézőpont kérdése. Egy farkas is lehet különleges – felelte. – Nos, igazat kell adnom neked. Mindig újabb meglepetést tartogatsz számomra. Kezdek egyre kíváncsibb lenni. A lány elpirult. A férfi arcáról hirtelen eltűnt a barátságos kifejezés. – Van még valami közölnivalód a ma esti fiaskóról, mielőtt megint elmondom a fenyegetésemet? A lány meghökkent. Nem mintha megijedt volna, mert nem vette komolyan a férfit. De meglepte a váatlan kérdés. Az előbbi barátságos évődésnek csak az volt a célja, hogy megfeledkezzen az óvatosságról, és gondolkodás nélkül válaszoljon neki? Evelyn is említette nemrég, hogy valakinek el kell terelnie a figyelmét, mielőtt felteszi a komoly kérdését. Már megint úgy érezte magát, mint egy kémtörténet szereplője.

67

De Rebecca már eldöntötte, hogy aznap este csak Sarah Wheeler járt tilosban. A hölgy be is ismerte, hogy a rábízott feladat személyes jellegű volt, és nem politikai. Ezért Rebecca úgy érezte, hogy nyugodtan elárulhatja a férfinak, milyen fontos a hölgynek ez az ügy. – Lady Sarah szerint egy ügyes csellel el kellett volna érnem, hogy vedd le az álarcodat, ami miatt nem tudtalak felismerni. Sikerült megint meglepnie a férfit. Ezt elárulta Rupert arckifejezése és a szeme villanása. – Nagyon izgalmasan hangzik. Csupa szem és fül vagyok. Mutasd meg, milyen cselt eszeltél volna ki. – Nem lettem volna rá képes – ismerte be a lány, és lehajtotta a fejét, mert hirtelen zavarba jött. – Gyere egy kicsit közelebb, kedvesem. ígérem, hagyom magam elcsábítani. A lány felkapta a fejét. – Túlságosan merész vagy, Rupert St. John. A lány tudta, hogy a tánc bármelyik pillanatban véget érhet, ezért rátért a lényegre. – Most én kérdezek, ha nem bánod. Tényleg kém vagy? – Istenem, micsoda naivitás! Szerinted elárulnám, ha az lennék? – felelte a férfi színlelt megrökönyödéssel. – Azt hittem, most őszinték vagyunk egymással. – Nem. Csak te vagy őszinte, és én ezt nagyon élvezem. Rebecca legszívesebben a fogát csikorgatta volna mérgében. A férfinak sikerült kihozni a sodrából. Megállt tánc közben, lerázta magáról a glóriáját vesztett angyal kezét, és faképnél hagyta. De még hallotta, hogy a férfi halkan utána szól: – Várj! Még nem

68

hallgattad meg a figyelmeztetésemet. – Tartsd meg magadnak! – kiáltott vissza Rebecca a válla fölött. – Úgysem hinném el. Jól hallotta, hogy a férfi felnevetett?

69

11. Fejezet Későn feküdtél le? – kérdezte Nigel, és megbökte Rupertet, hogy felébressze, Rupert azonnal felült, és haragudott magára, hogy pont Nigel szobájában nyomta el az álom fényes nappal, miközben a férfira várt. Nem tudta elviselni a gondolatot, hogy Nigel ott állt fölötte, és nézte, ahogy alszik. Mert biztosan ezt tette. Az a baj, hogy túlságosan könnyűnek találja a jelenlegi feladatát, az újonnan érkező hölgyek ellenőrzését. Unalmas rutinmunka, nincsen benne semmi izgalom. A hírneve miatt illik hozzá, de jobban szerette az olyan megbízatásokat, amelyek némi kockázattal járnak. Máskor nem szokott a nap közepén elaludni, amikor mindig ébernek kellett lennie. – Nem – válaszolta Rupert, miután kicsit megnyugodott. – Csak elálmosodtam, mivel egy fél napig üldögéltem itt, a visszatérésedre várva. Talán inkább az éjszaka közepén kéne jelentést tennem, amikor biztosan itt vagy. – És ezért megzavarnád az alvásomat, amikor egyszerűen hagyhatnál egy levelet is? – Hát éppen ez az! Többé nem hagyhatunk semmilyen levelet a szobádban. Rupert ásított egyet, és megrázta a fejét, hogy felébredjen. – És nem tanácsos nyitva hagynod nekem az ajtót. Csak akkor, ha te is itt vagy. – Sok volt a dolgom, különben már megcsináltattam volna azt a pótkulcsot. – Akkor addig tartsd zárva az ajtót. Vagy nem bánod, ha átkutatják a szobádat?

70

Nigel csak azért hagyta nyitva az ajtaját, hogy Rupertnek ne kelljen az előcsarnokban várnia rá, ahol valaki megláthatja. Nem akarta, hogy a palota szolgái bármilyen módon kapcsolatba hozzák őket egymással. Ezt nagyon fontosnak tartotta. És most Rupertnek be kell vallania, hogy valaki mégis ott találta a szobájában. De Nigel elmosolyodott, mert téves következtetést vont le Rupert szavaiból. – Nocsak? Tényleg átkutattad a szobámat? – Ne beszélj ostobaságokat. És jobb lenne minél hamarabb a tárgyra térni, mert a Marly lány a Royal Gardenben vár rám ma délután. Nigel bólintott. – Nekem is van még egy megbeszélésem, úgyhogy nem bánom, ha rövidre fogjuk. Tehát, milyen új következtetésekre jutottál? – Két új lány egyértelműen Sarah táborában van, és mindkettő azt hiszi, hogy szerelmes belém – panaszkodott Rupert, és elhúzta a száját. – Helyes. – Erre számítottál? – Hát persze – bólintott Nigel. – A nők egy nap alatt beléd szeretnek, ezért egyáltalán nem lep meg, hogy most is így történt. Rupert felnevetett. – Azért ez túlzás, nem gondolod? – Egyáltalán nem. Még Sarah Wheeler is beléd habarodott az év elején, amikor kitüntetted a figyelmeddel, és teljesen elbűvölted az utolérhetetlen képességeiddel. – Nigel felnevetett. – Sosem értettem, hogyan tudtad ezt elérni anélkül, hogy lefeküdtél volna vele. – Meggyőztem, hogy más módon tartom ellenállhatatlannak. Nem

71

kell mindig a testi vonzalomra építeni. Sarah-val inkább a barátság felé irányítottam a kapcsolatunkat. Persze egy idő után többet akart. – Rupert legszívesebben hozzátette volna, hogy Nigel biztosan megérti a hölgyet, mert ő is átélte már ezt a helyzetet, és tudja, milyen váratlanul és ellenállhatatlan erővel törnek rá az emberre az érzelmek. – Az a lényeg, hogy a barátok ugyanúgy megnyílnak egymás előtt, mint a szerelmesek. – És mi van a harmadik ifjú hölggyel? – Constance-szal? Neki nincsenek ínyére a Sarah-tól kapott megbízások, ezért nem kedveli a hölgyet. Talán megfelelő jelölt lenne neked. – De? – Mégsem tanácsolnám, hogy használd ki a Sarah iránt érzett ellenszenvét, és próbáld meg átcsábítani a te oldaladra. Nem tűnik túl eszesnek – tette hozzá Rupert, és megkopogtatta a fejét. – Ha tudod, mire gondolok. Ami pedig Lady Elizabeth-t illeti, átkutattam a szobáját, mielőtt új szobatársat kapott. Nem találtam semmit, csak rengeteg ruhát. Valószínűleg újra meg kell ismételnem a kutatást, miután megérkezett a szobatársa. Tegnap este panaszkodott emiatt. – A legújabb udvarhölgy? – Igen. És azt hiszem, már találkoztam is vele. De van még valami Elizabeth-szel kapcsolatban: a távozásom után szemmel kell tartanod. Az állítása szerint botrányt okozott, mert meg akart szabadulni az előző szobatársától, hogy ha akarom, meglátogathassam a szobájában. Lehet, hogy tényleg azért tette, mert szerelmes belém, de az ösztöneim azt súgják, hogy teljesen gátlástalan, és hiányzik belőle az erkölcsi érzék. Sarah-nak dolgozva is bármikor gátlástalan és lelkiismeretlen tettekre ragadtathatja magát.

72

– Megjegyeztem. És mi van az utolsó udvarhölggyel, akivel találkoztál? Miért nem vagy biztos abban, hogy ő Elizabeth új szobatársa? Rupert nem akarta bevallani, hogy a lány elterelte a figyelmét a feladatáról, és elfelejtett megbizonyosodni a nevéről. De nem tudta elképzelni, ki más lehetne, amikor előző este részt vett a bálon, és beismerte, hogy ismeri Sarah-t. A szokatlan jelmeze ellenére meg volt győződve arról, hogy a lány egy igazi nemes hölgy. – Kilencvenkilenc százalékig biztos vagyok abban, hogy ő Rebecca Marshall, akinek az érkezését tegnapra várták. Nem került sor bemutatkozásra, mert eléggé meghökkentettek az első találkozásunk körülményei. Nigel érdeklődve felvonta a szemöldökét. – Ez elég rosszul hangzik. – Igen, mert itt találkoztam vele, amint éppen a szobádban kutatott, Sarah utasítására. Nigel elkomorodott. – Tehát Sarah most már tolvajokat farag az irányítása alatt álló hölgyekből? Hogy merészel ilyesmire vetemedni? – Látom, felháborít a vetélytársad újabb lépése – vigyorgott Rupert. – Ennyire fontosnak tartod a kettőtök versengését? – Szó sincs róla! – horkantott fel Nigel. – De itt már lopásról van szó, és Sarah ezzel túl messzire ment. Rupertnek nevetnie kellett a minden hájjal megkent kém álszentségén. – Te is többször megbíztál már tolvajlással, úgyhogy mi a különbség? – Az mindig a korona biztonsága miatt történik, és később mindig

73

mindent visszaviszel. Ráadásul te szabad ember vagy, és bármikor visszautasíthatsz egy megbízást, ami nincs az ínyedre. De ezek ártatlan fiatal hölgyek, akik nem merik felemelni a szavukat Sarah ellen. – Egyébként a lány talált volna valami kínos információt a szobádban? – Nem. Hacsak te nem hagytál itt valamit az érkezése előtt. Egyébként a szobámban sosem tárolok fontos leveleket vagy iratokat. Még akkor sem, amikor zárva van az ajtó. – Ezt a jelentést is írásban akartam közölni veled, de miután itt találtam a lányt, úgy döntöttem, hogy inkább megvárlak, és szóban adom át. Ez az udvarhölgy okos és ügyes, ezért nem akarom azonnal elítélni. Amikor mentegetőzni kezdett, az ürügye nagyon természetesnek hangzott, és hihetően adta elő. Nigel felsóhajtott. – Tehát kapcsolatba hozott velem. Ha erről Sarah értesül, teljesen használhatatlan leszel a mostani feladatra. Ráadásul biztosan bosszúért liheg majd, amikor rájön, hogy csak színlelted a barátságot, és igazából információt akartál gyűjteni. Rupert az összekulcsolt kezére hajtotta az állát. – Nem biztos, hogy Sarah megtudta. – Viccelsz? – Nem. Rebecca Marshall-lal volt egy figyelemre méltó beszélgetésünk később, a bálban. Azt állítja, hogy hamis leírást adott rólam Sarah-nak, és nem árulta el neki a nevemet. Tudod, hogy túl jól ismernek, és fölösleges lenne álnevet használnom. Ennek csak akkor van értelme, ha külföldön vagyok. – És mivel indokolta, hogy megvédett téged?

74

Rupert meghökkent, és ráncolni kezdte a szemöldökét. – Megvédett? – Ezt tette, ha tényleg igazat mond, és nem árulta el Sarah-nak a személyazonosságodat. – Hát éppen ez az. Ha hihetünk neki. Az előbb mondtam, hogy a lány okos. Mindenre kész azonnal válaszolni, és ez elárulja, hogy sokkal több sütnivalója van, mint a legtöbb korabeli ifjú hajadonnak. Még ahhoz is ért, hogy érzelmeket színleljen, ha kell. Tulajdonképpen tökéletes lenne a céljaidra, ha igazat mondott, és még tényleg pártatlan. – Mit súgnak az ösztöneid? – Most az egyszer fogalmam sincs, mit gondoljak – ismerte be Rupert sóhajtva. – De nem zárom ki, hogy van tehetsége a hazugsághoz és az ármánykodáshoz. Többször is meglepetést okozott nekem, és nem vagyok ehhez szokva. – Akkor mivel magyarázta, hogy nem árult be téged Sarah-nál? – Azért erre nem vennék mérget. Mindenesetre azt állította, hogy Sarah bűnözőknek festett le minket, de ő a saját szemével akar meggyőződni erről. – Tehát megpróbál majd nyomozni? – kapta fel a fejét Nigel. Rupert felnevetett. – Tulajdonképpen jó móka lenne. Nigel megcsóválta a fejét. – Túlságosan hozzá vagy szokva az ilyen fortélyokhoz, mert te is ezt csinálod. De ne feledjük, ki ez a lány, és azt sem, hogy csak most érkezett a palotába. Sarah bevált fogása elhitetni a hölgyecskékkel, hogy mindent az ország javáért tesznek. Közölted vele, hogy ez nem így van?

75

– A beszélgetésünk nem haladt odáig. – Nos, ha csak ennyi történt tegnap este, akkor a kislány valószínűleg azt hiszi, hogy egy nemes tettet hajtott végre, és nem kell komolyan vennünk az akcióját. De mielőtt bármilyen következtetést levonnánk, ellenőrizd a személyazonosságát – tette hozzá Nigel. – És figyeld, hogy továbbra is részt vesz-e Sarah intrikáiban. Szeretném, ha minél előbb megtudnád, hányadán állunk Rebecca Marshall-lal. Ismered a szabályokat: bármi áron! Ha tényleg olyan ügyes és agyafúrt, mint amilyennek leírtad, akkor nem akarom, hogy a palotában legyen. Magam gondoskodom majd az elbocsátásáról. Bármi áron. Rupert teste megfeszült, amikor meghallotta ezt a kifejezést, ami a lehető legrosszabb emlékeket idézte fel benne. Nigel akkor is ezt hangsúlyozta, amikor megkérte őt, hogy segítsen a hazájának. Azért választotta ki, mert a francia tiszt, akitől információt kellett szereznie, egy igazi perverz volt. Nem érdekelték sem a nők, sem a férfiak, csak a csinos fiatal fiúk dobogtatták meg a szívét. Ez a férfi egy olyan összeesküvés középpontjában állt, amelynek az volt a célja, hogy megöljék a francia királyt, majd IV. Györgyöt vádolják a gyilkossággal. Ha sikerül a terv, kitört volna a háború a két ország között. Rupert válaszút elé került, és ez a dilemma mindenkit megviselt volna, hát még egy tizennégy éves fiút. Meghozza az áldozatot, vagy mondjon nemet, és fordítson hátat a hazájának? Képtelen volt megtenni, amit Nigel kért tőle, mégis gyávának tartotta volna magát, ha megfutamodik. Végül kitalálta, hogyan érheti el a célját anélkül, hogy feláldozná magát, mert eszébe jutott az anyja egyik cselédlánya. Nem sokkal korábban, az a nő szinte az őrületbe kergette az érzéki csábításával. Mindig csak incselkedett vele, de soha sem teljesítette az ígéreteit. Tizennégy évesen Rupert még tapasztalatlan volt a szerelem dolgában, és mindenre hajlandó lett volna a nő kedvéért, aki a

76

végletekig felkorbácsolta a szenvedélyét. A nő nem adta oda neki magát, és Rupert az ő példáját követte a feladata elvégzése során. A cselédlány taktikáját használta: mindig csak ígérgetett, de sosem teljesítette, amit ígért. Rupert haragudott magára, hogy megint felmerült benne ez a kellemetlen emlék, ezért felállt, és távozni készült. Nigel mindig azt hajtogatja, hogy a küldetését bármi áron el kell végeznie, de Rupertnek ritkán kellett ehhez az elvhez folyamodnia. Inkább felhasználta a nemesi származását, és a rossz hírét, hogy bolondul a szoknyákért. A nagybátyja, Norford hercege, így szokta emlegetni a nők iránt érzett vonzalmát. Ha egy nő azt várja el tőle, hogy elcsábítsa... Nos, ő nagyon szívesen teljesíti a kívánságát. Nigel már biztosan rájött, hogy Rupert a maga módján végzi a munkáját, és nem úgy, ahogy ő tenné. Rupert nem akarta elárulni a haragját, ezért nyugodt pillantással nézett az idősebb férfira. – Megértem, hogy a haza az első. Mindig megértettem. De a hazát lehet úgy is szolgálni, hogy ne adjuk fel minden tisztességünket. Meg kell találni az egyensúlyt, amit még undor nélkül el tudunk viselni. Használjuk az eszünket, hogy olyan megoldást találjunk, amivel együtt élhetünk, és nem kell a legkézenfekvőbb utat választanunk. Ki fogom deríteni, hogy a hölgy igazat mond, vagy hazudik, de a saját módszeremmel. – Nem tudom, miért dolgozom még mindig veled – morogta Nigel bosszúsan. – Sosem azt teszed, amit mondok! – Mégis mindig sikerrel járok – nevetett fel Rupert az ajtó felé menet.

77

12. Fejezet Rebecca egész éjjel forgolódott az ágyban, mert nem tudta kiverni fejéből az Angyalt. Egy idő után Elizabeth rámordult: – Maradj nyugton! Rebecca ki akarta deríteni, hogy az Angyalt tényleg Rupert St. Johnnak hívják, vagy hamis nevet adott meg neki. Azt is meg kell tudnia, hogy mit keresett Nigel szobájában. Ugyanazt, amit ő? Vagy csak meglátogatta a barátját? És ki volt ez a Nigel, aki után Lady Sarah kémkedett? Reggel nem tudott sokáig aludni, mert Flora megígérte, hogy korán érkezik. Ráadásul Elizabeth is nagy zajt csapott. Bizonyára szándékosan, hogy felébressze. A szobatársa viselkedése egyáltalán nem lett barátságosabb, sőt ha lehet, még mogorvábban viselkedett vele. Elizabeth morgolódott, csapdosta a ruhásszekrények ajtaját, a földre dobálta a ruháit, és egyszer gorombán meglökte Rebeccát, amikor elhaladtak egymás mellett az apró helyiségben. Nemsokára megérkezett Flora, és az volt az első dolga, hogy félrerugdosta Elizabeth ruháit az útból. Rebecca jót mulatott ezen, de Elizabeth meglepő módon egy szót sem szólt. Flora előző nap egyértelműen a tudomására hozta, hogy a haját hajlandó ugyan megcsinálni, de ettől még nem lesz a szolgája. Hála Florának, Elizabeth frizurája sokkal előnyösebb lett. A hölgy Rebeccával továbbra is barátságtalanul viselkedett, és durván beszélt vele, de ha Flóra is a helyiségben volt, akkor visszafogta magát. Rebecca remélte, hogy választ kap a kérdéseire, ha még egy egész napot a palotában tölthet. Vajon Sarah-nak szüksége van valamilyen indokra, hogy elbocsássa? Ha igen, akkor talán nem kéne aggódnia emiatt. Sarah biztosan nem akarja, hogy kiderüljön, mi történt előző

78

nap, Rebecca pedig közölte vele, hogy többé nem fog olyat tenni, amit erkölcsileg helytelennek tart. Egy órával később Rebecca megérkezett a hercegnő lakosztályába, és örült a szerencséjének, amikor látta, hogy csak Evelyn tartózkodik a helyiségben. A lány biztosan válaszolni tud néhány kérdésére, mert régebben él a palotában, mint ő. így hát felkapta az egyik hímzőkeretet, leült Evelyn mellé, és néhány üdvözlő szó után a tárgyra tért. – Tudod, kicsoda Nigel? – Nigel Jennings? Rebecca nem hallotta a férfi vezetéknevét, de bólintott. – Igen. – Vajon hány ilyen nevű férfi lehet a palotában? – Ügy hallottam, hogy egy törvénytelen királyi gyermek, bár nem használja a Fitz Clarence vezetéknevet, mint a többiek. Az idős Williamnek annyi fattya volt attól a színésznő szeretőjétől, hogy számon sem lehet őket tartani. Én még nem találkoztam vele, úgyhogy nem ismerném fel, ha látnám. – Evelyn közelebb hajolt Rebeccához, és suttogva folytatta. – Egyszer hallottam, hogy Lady Sarah nagyon csúnyát mondott róla. Ebből gondolom, hogy nem kedveli. Rebecca csodálkozva pislogott. – Miért nem? Evelyn vállat vont. – A hallottak alapján úgy vélem, hogy a vetélytársának tartja. Mindketten azon vannak, hogy megszerezzék a legjobb pletykákat a királynő számára. Rebecca elképedt. Sarah csak azért sodorta őt egy olyan lealacsonyító helyzetbe, mert pletykát akart gyűjteni? – De nemrég azt mondtad, hogy Sarah megbízásai a palotabéli

79

intrikákkal vannak kapcsolatban – emlékeztette Rebecca a lányt. – Ennek mi köze a pletykákhoz? – Hiszen a kettő egy és ugyanaz, nem? A felderített titkok remek táptalajt nyújtanak a pletykának meg a botránynak. És a királynőnek az az érdeke, hogy csírájában elfojtson minden botrányt. Rebecca még mindig nehezen hitte el, hogy Sarah pletykákra vadászott. Egy ideig némán öltögetett, és amikor megszólalt, igyekezett könnyed hangon beszélni. – Tegnap este láttam Elizabeth-t egy hihetetlenül jóképű férfival, akinek a külseje egy angyalra emlékeztetett. Evelyn kuncogni kezdett. – Vicces, hogy ezt mondod. Szentnek hívják, legalábbis hallottam, hogy néhány hölgy így nevezi. Persze csak tréfából, mert egyáltalán nem szent. Rupert St. Johnnak hívják, és szójátékot űznek a nevéből. Rebecca tudta, hogy itt meg kéne állnia. Most már tudja az Angyal nevét. Tehát a férfi nem hazudott. De még rengeteg kérdése volt, és nem tudta megállni, hogy ne folytassa a kérdezősködést. – Ne legyél szemérmes – mosolygott Evelyn. – Láttalak táncolni vele. Elizabeth is észrevett titeket. Istenem, látnod kellett volna, milyen féltékeny volt! Pedig nagyon ostoba, ha azt hiszi, hogy van esélye nála, amikor a férfi több nő kegyeire is vadászik. Egyébként ezek az ő szavai. Egy újabb utalás az Angyal szoknyavadász hajlamaira. – Tehát mindenkivel egyformán flörtöl? – Igen, még velem is. – Ő az, akinek el kellett terelned a figyelmét a csókkal? – érdeklődött Rebecca. Evelyn elvigyorodott.

80

– Te nagyon jó megfigyelő vagy, Becky! Igen, Sarah tudni akarta, hogy komolyan érdeklődik-e Elizabeth iránt, mert mostanában gyakran látni a társaságában. De nem tudom, Sarah miért nem kérdezte meg tőle, amikor úgy vettem észre, hogy egész jóban vannak. Te jó ég, a férfi és Sarah barátok? Akkor nem csoda, hogy tudta, hol van a szállása a palotában. – És akkor felelte, hogy több nő kegyeire is vadászik, amikor rákérdeztél, hogy udvarol-e Elizabeth-nek? – érdeklődött Rebecca. – Igen. Úgy mondta, mintha tréfálna, de mindenki tudja, hogy ezt teszi a hölgyekkel, ezért nem kételkedtem a szavai igazságában. így az én reményeim is összetörtek, mert a Szent egyetlen nőt sem vesz komolyan. Hadd figyelmeztesselek, Becky! Teljesen érthető, hogy elbűvöl, mert mindenkire ilyen hatással van. Hazudnál, ha azt állítanád, hogy nem tartod vonzónak, hiszen tényleg földöntúlian szép. De ne kövesd el azt a hibát, amit Elizabeth, és ne vedd komolyan a flörtölését. – Megértettem – bólintott Rebecca mosolyogva. – Rendkívül illetlen és merész tud lenni – tette hozzá Evelyn suttogva, és a pirulása elárulta, hogy a személyes tapasztalat beszél belőle. – Úgyhogy ne döbbenj meg nagyon. – Ahogy te? Evelyn komor arccal felsóhajtott. – Minden nővel ugyanúgy bánik, legyen az mosogatólány vagy egy előkelő úri hölgy. Gondolom, a nőcsábászok mind ilyenek, de engem nem készítettek fel arra, hogyan kell viselkedni egy illetlenül közeledő úriemberrel. Rebeccát sem. Rupert St. John tényleg minden nővel olyan merész, ahogy Evelyn állítja? Ekkor eszébe jutott, hogy előző este őt is így

81

kezelte, amikor a mellére tette a kezét. A lány elpirult az emléktől. – Ne haragudj – mondta Evelyn, mert azt hitte, hogy zavarba hozta Rebeccát. – Nem akartam ennyit beszélni a férfi gátlástalanságáról. De jó lenne, ha nem vendégeskedne sokáig a palotában. Elvonja az ember figyelmét minden másról.

82

13. Fejezet Elizabeth egy rendkívül előnyös halványzöld ruhában jelent meg a hercegnő lakosztályában, és az arcát valósággal újjávarázsolta Flora frizurakölteménye. Vajon a zöld ruhát is Flora ajánlotta neki? A szolgálólánynak jó érzéke volt a színekhez. Amikor munkába állt náluk, azonnal eltávolította Rebecca ruhatárából a szürke és ezüstszínű ruhákat, mondván, hogy nem állnak jól neki. Elizabeth is bizonyára elégedett volt a külsejével, mert mosolygott magában, miközben a gondolataiba mélyedve lépdelt. De amikor észrevette, hogy kik tartózkodnak a helyiségben, elkomorodott az arca. Lady Sarah egy másik bejáraton át érkezett, és szinte ugyanabban a pillanatban lépett be a szobába. Barátságosan bólintott Elizabeth felé, majd szólt Evelynnek, hogy kövesse, és megint eltűnt az ajtóban. De előbb Rebeccára nézett, és bosszús arccal felszegte az állát. Nos, ez biztató, gondolta Rebecca. Egy gúnyos mosoly arra utalt volna, hogy Sarah már intézkedett Rebecca elbocsátása ügyében. De a sértett düh elárulta, hogy tehetetlennek érzi magát az ügyben, mert nem akarja, hogy kiderüljenek az üzelmei. Rebecca nagyon remélte, hogy Sarah nem fogja több feladattal megbízni. Addig izgalmasnak tűnt a küldetése, amíg azt hitte, hogy a hazáját szolgálja vele, de már tudta, hogy csak Sarah kisded játékaiban vett rész. Sajnos Evelyn távozása után négyszemközt maradt a mogorva szobatársával. Most már értette, hogy Elizabeth miért nem lett barátságosabb vele Flora önzetlen ajánlata után. A féltékenység még ellenségesebbé tette. Ráadásul egy olyan férfi miatt, akivel Rebecca előző nap beszélt életében először. Ha Elizabeth-t ennyire felbőszítette egy ártatlan tánc, akkor nem lehet túl biztos az állítólagos kapcsolatukban. De nem hallotta még a pletykákat Rupert szoknyavadász természetéről? Csak nem vette komolyan a férfi

83

flörtölését? Rebecca ennél okosabb lenne, miután meggyőződött arról, hogy a férfi több nő kegyeire is vadászik. – Ha meguntad a hímzést, akkor úszhatnál egyet a kerti tóban – szólalt meg Elizabeth. – Talán teszel nekem egy szívességet, és belefulladsz. Rebecca felnevetett, mert viccesnek találta Elizabeth negédes mosolyát, amellyel ezt mondta. – Valószínűleg megfulladnék, mert az otthonom mellett nincsenek tavak vagy folyók, ahol megtanulhattam volna úszni. – Szerinted ez érdekel engem? – csattant fel Elizabeth, és látszott rajta, hogy dühös, amiért nem sikerült Rebeccát felingerelnie. – Csak ne ma délután tedd meg, amikor randevúm van a parkban. Biztosan az Angyallal, gondolta Rebecca, de nem kérdezett rá. – Megpróbáltam kedves lenni hozzád – figyelmeztette a lányt. – De már látom, hogy hiába fáradozom. Nem én bíztam meg Florát, hogy segítsen elkészíteni a frizurádat. Az ő ötlete volt, de azt mondta, hogy ha így sem enyhülsz meg, és nem leszel barátságosabb velem, akkor visszavonja az ajánlatát. Pedig kár lenne, mert így sokkal csinosabb vagy. Rebecca mosolyogva látta, hogy Elizabeth lelkében ellentétes érzelmek dúlnak. Egyrészt örül a bóknak, másrészt fel van háborodva a zsarolás miatt. Mégsem tett semmilyen epés megjegyzést, hanem a sarokba ment, és játszani kezdett az egyik hangszeren, méghozzá elég hamisan. A hegedű nem Elizabeth erőssége, állapította meg Rebecca, és legszívesebben befogta volna a fülét. Constance akkor érkezett meg, amikor felszolgálták az ebédet. Rebecca néhány percig beszélgetett vele az esti bálról, meg a hercegnő hivatalos vacsorájáról, amelyen részt kell venniük. A díszvendég a hercegnő gyerekkori barátnője lesz, aki most a palotában vendégeskedik.

84

Elizabeth nem ült le velük az asztalhoz. Egy óra leforgása alatt legalább fél tucatszor elővette a zsebóráját. Látszott rajta, hogy nem tud enni, mert izgul a randevú miatt. Rebecca nem csodálkozott ezen, hiszen tudta, hogy kivel fog találkozni. Úgy döntött, hogy kellemes délutáni időtöltés lenne egy séta a Royal Gardenben, a palota mögött. Persze nem azért menne arra, mert kémkedni akar a szerelmesek után! Csak látni szeretné a csodálatos kertet, mielőtt hidegre fordul az idő, és már nem szívesen tartózkodik a szabadban.

85

14. Fejezet Rebecca maga sem hitte, hogy megint rosszban sántikál, ráadásul most a saját akaratából. Ilyen mélyre süllyedt? Egyszerűen képtelen ellenállni a kísértésnek, hogy megint láthassa Rupertet, még ha csak távolból is. Meg akarta tudni, hogy tényleg olyan közönyös-e Elizabeth iránt, mint ahogy Evelynnek mondta. Persze semmi köze ehhez, de... mégis csalódottnak érezné magát, ha kiderülne, hogy a férfi komolyan érdeklődik iránta. Mihelyt Elizabeth kirobogott a hercegnő lakosztályából, Rebecca gyorsan odaszólt Constance-nak, hogy beszélnie kell a szolgálójával az estélyi ruhájával kapcsolatban, majd a szobatársa után eredt. Nem volt könnyű lépést tartani vele, mert a lány szinte rohant a parkban, és nagyon hamar eltávolodott az épülettől. Aztán végre megállt egy kis pavilonnál, és Rebecca kénytelen volt lebukni, nehogy észrevegye. Gyorsan távolabb ment Elizabeth-től, és keresett egy helyet, ahol senki sem veszi észre. Nem lenne jó, ha felbukkanna mögötte Rupert, amint éppen ő is a randevúra igyekszik. Rebecca látta, hogy Elizabeth azt az ösvényt figyeli, amelyen jöttek, és közben a pavilonban járkál, többször is a zsebórájára nézve. Elizabeth jött korán, vagy Rupert St. John késik? Akárhogy is van, Rebeccának keresnie kell egy helyet, ahol letelepedhet, és úgy tehet, mintha a tájban gyönyörködne. Egy nagy juharfa alatt állt egy pad, amelyik a tóra nézett. Ez megfelel. A fa széles törzse teljesen eltakarta őt, és ha a pad szélére húzódva egy rövid időre kikukucskált, láthatta a pavilont. De Elizabeth még mindig egyedül volt. Most már biztos, hogy az izgatottsága és a türelmetlensége miatt korábban ért a találka helyszínére.

86

Míg Rebecca Rupert felbukkanására várt, körülnézett, és megcsodálta a szeme elé táruló látványt. Már hallotta, hogy ez a legnagyobb park egész Angliában. Lancelot Brown, a híres kertépítész tervezte, aki rengeteg juhar-, cédrus- és gesztenyefát ültetett. A kertet John Nash varázsolta újjá, amikor a régensherceg hatalmas összeget költött a palota felújítására. Akkor hozták létre ezt a nagy tavat is, és a közeli Hyde Parkban lévő Serpentine-tó vizével töltötték fel. Még csak néhány színes levél bukkant fel a fák lombkoronájában, de nagyon szépen mutatott a sok zöld között. Ki kell majd jönnie ide még egyszer, amikor a kert az ősz színeiben pompázik, és nem tereli el a figyelmét a leselkedés. A levegő egy kicsit hűvösebb volt a megszokottnál, de a nagy sietségben nem vette fel a kabátját. Még a végén megfázik, ha Rupert nem bukkan fel mielőbb. Eltelt fél óra. Elizabeth nem adta fel a reményt, de Rebecca kezdte megunni a várakozást. Felállt, hogy távozzon, amikor a szeme sarkából mozgást látott, és gyorsan leült. Ő az! Még eltakarta egy sövény, néhány fatörzs meg egy szobor, de nemsokára ott lesz a pavilonnál, amilyen öles léptekkel halad. Fekete haja lobogott a széles válla fölött. Aznap egy világosbarna átmeneti kabátot, fehér inget és fekete nadrágot viselt. Amikor a pavilon közelébe ért, Elizabeth odarohant hozzá, és a karjába vetette magát. Rebecca elpirult, és el akart fordulni, de annyit még látott, hogy Rupert nem viszonozza a lány ölelését, sőt távol tartja magától Elizabeth-t. Nem így viselkedik egy szerelmes férfi, gondolta Rebecca, miközben eltűnt a fa mögött. De a szoknyavadász Rupertre sem jellemző, hogy elszalaszt egy ilyen lehetőséget, és nem használja ki Elizabeth rajongását. De akkor is eljött. Tehát Elizabeth vele találkozgatott az utóbbi időben. Egy újabb gyors pillantás elárulta, hogy csak beszélgetnek. Nem is léptek be a pavilonba, ahol

87

valószínűleg egy pad is várná őket. Miért nem használják ki a szerelmesek a pavilon meghitt magányát? Talán Elizabeth téved, amikor azt hiszi, hogy nagy románc alakult ki kettejük között? Rebecca gyorsan leintette magát. Rupert csak most érkezett, és a randevúnak még nincs vége. Megint kilesett a fa törzse mögül. Még mindig beszélgettek. Elizabeth most zaklatottnak látszott. Miért nem talált egy közelebbi rejtekhelyet, ahol hallaná, amit beszélnek? Rupert a lány vállára tette a kezét, de úgy tűnt, mintha csak meg akarná nyugtatni. De miért? – Tehát nemcsak kutatni szeretsz, hanem leskelődni is? Rebecca ijedt kiáltással fordult meg. Egy középtermetű, középkorú, zömök férfi állt előtte, széles gallérú kabátban. Hogyan tudott ilyen észrevétlenül a közelébe kerülni? Látszott rajta, hogy nem kertész. Talán az egyik palotában vendégeskedő méltóság. A megjegyzése azonban elárulta, hogy értesült a korábbi tettéről, amikor besurrant egy idegen szobába. Márpedig az Angyalon kívül csak egyetlen férfi tudhat a Lady Sarah-nak végzett megbízásáról. – Nigel Jennings? – kérdezte meglepődve. A férfi felvonta a szemöldökét. – Találkoztunk már? Egy ilyen csinos hölgyre biztosan emlékeznék. Tehát tényleg olyan okos vagy, mint ő állítja? A lány azon kapta magát, hogy elvörösödik. Jól sejtette, hogy ki áll előtte. Milyen kínos és igazságtalan, hogy Rupert elárulta neki a találkozásuk körülményeit. Ő nem fedte fel a kilétét Sarah előtt! Miért nem tartotta ő is titokban, hogy rajtakapta Nigel szobájában? De Nigel nem akart szemrehányást tenni neki. – Nyugodj meg – mondta a lánynak. – Mivel te már tudod, hogy ki vagyok, szeretném, ha megerősítenéd a gyanúmat. A legújabb

88

udvarhölgyhöz, Rebecca Marshallhoz van szerencsém? A lány szívesen letagadta volna. Milyen udvarhölgy az, aki leselkedik, hazudik és lopáson kapják! Még a királynő fülébe is eljuthat a dolog. Ezért vonakodva bólintott. – Azt mondták, hogy nagy szívességet tettél nekem – folytatta a férfi. Rebecca meglepődött Nigel megfogalmazásán. Hogy lehet a besurranást szívességnek nevezni? – Mivel? – kérdezte csodálkozva. – Azzal, hogy nem árultad el St. John személyazonosságát. Lady Sarah így továbbra sem tud arról, hogy ismerjük egymást Ruperttel, és szeretnénk, ha ez így is maradna. – Értem – válaszolta a lány óvatosan. – És miféle ismeretségről lenne... A férfi felnevetett. – Az nem tartozik rád, ifjú hölgy. De tetszik, hogy információt próbálsz gyűjteni. Csak remélni tudom, hogy saját magadtól teszed, és nem Sarah kért meg rá. Rebecca felsóhajtott. – Köszönöm, hogy nem említetted a történteket, és komolyan szeretnék bocsánatot kérni. Sarah nem sokat árult el a feladatról, amivel megbízott, csak annyit mondott, hogy nagyon fontos. Mivel igen nagy illetlenséget kellett elkövetnem, ezért meggyőztem magam, hogy biztosan életbevágó ügyről van szó, és a királynő miatt kell ekkora áldozatot hoznom. Úgy véltem, hogy téged valami veszélyes árulónak tartanak. A férfi elmosolyodott.

89

– Fogadjunk, hogy hősnek képzelted magad. A lány bólintott. – De amikor beléptem a szobádba, és körülnéztem, rossz érzés fogott el. És ez a rossz érzés nem múlt el később sem. Ezért hazudtam Sarah-nak arról, hogy ki zavart meg, és... – Olyan nagy hatással volt rád Rupert? – vágott a lány szavába Nigel, és komoly arccal nézett a lányra. – Nagy hatással? – Rebecca először értetlenül ráncolta a szemöldökét, aztán felnevetett, mert megértette, mire céloz a férfi. – Azt hiszed, az angyali külseje miatt tartottam ártatlannak? Nem. De tudom, hogy a szomszédomnak, Norford hercegének az unokaöccse, és képtelenség, hogy a herceg egyik rokona valami aljasságra vetemedne. – Igaz. Elárulnád nekem, hogy ma Sarah kérésére vagy itt, vagy csak a saját kíváncsiságod hajtott? Rebeccának sikerült visszatartania a pirulását, de Rupert iránti érdeklődését sem akarta elárulni. Szerencsére eszébe jutott egy remek kifogás. – A szobatársamat figyelem, aki elég nehéz természetű. Tudni akartam, hogy Elizabeth miért volt olyan izgatott ma délelőtt. Nem kell aggódnod, többé nem fogok Lady Sarah kedvéért szimatolni. Tegnap este figyelmeztettem, hogy többé ne próbáljon meg ilyesmire kérni, mert ha szükséges, a feljebbvalója elé viszem az ügyet. – Milyen kár – jegyezte meg Nigel. – Miért? – csodálkozott Rebecca. – Reméltem, hogy egy ilyen okos lány értesíthet arról, ha Sarah megint megbízza valami szokatlan feladattal. A férfi ezt könnyedén mondta, de látszott rajta, hogy komolyan

90

gondolja. – Azt akarod, hogy kémkedjek neked? – Nem, kedvesem. Nem arról beszélek, hogy hallgatózzál, kulcslyukon leskelődjél, vagy olyan helyekre surranjál be, ahol semmi dolgod. Ilyesmiről szó sem lenne. De figyelmeztethetnél, ha Sarah megbízást ad neked. Csak küldj egy levelet a szolgálóddal vagy egy megbízható szolgával. Akár Rupertnek is odaadhatod, mivel a munkám sokszor elszólít a palotából, és ő mindig tudja, hogy hol találhat meg. – Nigel elhallgatott, és megcsóválta a fejét. – Sarah üzelmei többnyire ártatlanok, de az biztos, hogy nem a királynő érdekei vezérlik. Nyomoztam utána, úgyhogy ebben biztos vagyok. Akármit csinál a palotában, azt mindig a saját javára teszi. És eljöhet a nap, amikor túl messzire megy. Ha nem említi Rupertet, Rebecca valószínűleg azonnal nemet mond, és faképnél hagyja a férfit. De csábítónak tartotta a gondolatot, hogy időnként meglátogathatja az Angyalt, és most már ő is sajnálta, hogy Sarah-nál felégetett minden hidat maga mögött. – Nem fog még egyszer megkérni. A ma reggeli találkozásunk során láttam rajta, hogy már teljesen haszontalannak tart. – Számára haszontalan is vagy – bólintott Nigel, és elgondolkodva nézte a lányt. – De nekem hasznos lehetsz. – Rebecca kihúzta magát, mert bosszantotta, hogy a férfi a saját céljaira akarja felhasználni. Ez mennyiben különbözik attól, ahogy Sarah bánt vele? – És hogyan lehetnék a hasznodra? – kérdezte gyanakodva. – Ne nézz rám ilyen bizalmatlanul, kedvesem. Csak arra céloztam, hogy a pozíciód révén sok mindent látsz és hallhatsz, így könnyen hasznos információk birtokába juthatsz. A férfinak teljesen igaza volt. Evelyn például nem tiltakozott Sarah küldetései ellen, és szívesen beszélt is róluk. De Rebecca nem fogja

91

megint elkötelezni magát egy zavaros ügy mellett. Főleg úgy, hogy olyan keveset tud Nigel Jenningsről. – Tehát megállapíthatjuk, hogy Sarah a saját javára munkálkodik, és nem a korona érdekét tartja szem előtt. – Rebecca a férfira nézett, és minden kertelés nélkül nekiszegezte a kérdést: – De te kinek dolgozol? A férfi meglepődött, de az is lehet, hogy csak megjátszotta magát. – Tényleg tudni akarod? A lány bólintott. – A kilétedet titok veszi körül. Akárkit kérdeztem, senki sem tudott rólad semmit, csak különféle szóbeszédeket hallottam. Úgyhogy szeretném... A férfi mosolyogva Rebecca szavába vágott. – Tehát leellenőriztél? – Természetesen. Ki akartam deríteni, hogy a királynő parancsára vagy-e itt. Szerettem volna még több információt nyújtani az anyámnak amit a miniszterelnök elé visz, amennyiben Sarah megpróbál elküldeni a palotából. Egy Marshall nem adja fel harc nélkül. Ha Sarah háborút indít ellenem, akkor könnyen lehet, hogy a végén őt fogják elbocsátani. Nigel meglepetése most már tényleg őszinte volt. – Le vagyok nyűgözve, komolyan mondom. Ez az elszántság ígéretesnek tűnik, és érdemes komolyan elgondolkodnom rajta. De addig is... – Nincs addig! Ne várd el tőlem, hogy vakon higgyek neked. Tegnap este is a naivitásom vezetett tévútra. Akármilyen apróságnak is tűnik, amit kérsz tőlem, előbb bizonyítékra van szükségem, hogy ez az információgyűjtés a királynő érdekeit szolgálja.

92

– Elég, ha közlöm, hogy a királynő törvénytelen nagybátyja vagyok? Rebecca kételkedve felvonta a szemöldökét. – A magad hasznára fordítod a rólad keringő pletykákat? Nem szép tőled, uram. Ennél többre van szükségem. A férfi felnevetett. – Értem. És Rupertnek hinnél, ha igazolna engem? Rebecca tudta, hogy nagyon élvezné, ha beszélhetne Ruperttel, mégis megrázta a fejét. – Biztos vagyok abban, hogy nem keveredik olyasmibe, ami az ország kárára lenne. De mi van, ha sikerült megtévesztened? Nigel mosolygott, pedig most már bizonyára bosszantotta a lány makacssága. – Igazad van. Tulajdonképpen örülök, hogy ilyen elszánt vagy, és nem hagyod magad félrevezetni. Nem fogjuk ezzel terhelni a királynőt, akit úgyis mindig arra kér az orvosa, hogy pihenjen többet a terhessége utolsó hónapjaiban. De a férje időnként ráér. Albert hercegnek hinnél, ha azt mondaná, hogy az ország hűséges szolgája vagyok? Te jó ég! A hercegnek? Hát persze! – Természetesen – vágta rá Rebecca. – Rendben, akkor ma megemlítem neki, mielőtt elmegyek egy fontos megbeszélésre. Beletelik néhány napba, amíg feltűnés nélkül a közeledbe tud kerülni. Ha meggyőződtél a korona iránti elkötelezettségemről, akkor tájékoztathatsz minden feltűnő eseményről, ami a palotában történik. A lány szórakoztatónak találta a férfi magabiztosságát. Ennyire meg van győződve arról, hogy segíteni fog neki, ha a királyi család

93

hűséges szolgájának bizonyul? Nem mintha kifogása lenne ellene, hiszen a férfi nem kér tőle olyat, ami sértené az erkölcsi érzékét, ellentétben Sarah-val. – De ne csúsztass be leveleket az ajtóm alatt, amikor nem vagyok itt. Csak személyesen add át az üzeneteidet. Mostanában be szoktak törni a szobámba – magyarázta Nigel gúnyos mosollyal. – Igazából Rupert lenne a legjobb közvetítő kettőnk között, mivel a hölgyek úgyis meg szokták látogatni a nap minden szakában, sőt még éjjel is. Mert a mai megbeszélésem után lehet, hogy hirtelen távoznom kell az országból. Rebecca elpirult, amikor a férfi egyértelmű célzást tett Rupert népszerűségére, de igyekezett leplezni a zavarát. – Egy rövid útra mész? – kérdezte, hogy elterelje magáról a férfi figyelmét. – Sokszor nem tudom előre megmondani, mennyi ideig leszek távol a palotától. A férfi távozni készült, de előbb kikukucskált a fa törzse mögül. – Elmentek – állapította meg sóhajtva. – Reméltem, hogy Rupertet sikerül egyedül találnom, és most tényleg nincs időm keresgélni őt. – A férfi elővett egy borítékot a zsebéből. – Ezt oda akartam adni a közös barátunknak, de te valószínűleg előbb találkozol vele a palotában, mint én. Nigel távozása után Rebecca halkan felnevetett. Tényleg azt hiszi, hogy nem tudja, mire megy ki a játék? Később meg fogja kérdezni Rupertet, hogy sértetlen volt-e a pecsét. Pedig őt nem érdekli az üzenet, de Sarah valószínűleg szívesen elolvasná. Ez volt a próba. De most már tudja, hogy Mr. Nigel Jennings egy kém, ezért nem hisz el mindent, amit mondanak neki. Bizonyára ő is bizonyítékot akar szerezni az őszinteségéről.

94

Aztán elmosolyodott, mert eszébe jutott még valami. Nigel nemcsak próba elé állította, hanem remek alkalmat adott neki arra, hogy megkeresse Rupertet.

95

15. Fejezet Rebecca korán elhagyta a hercegnő lakosztályát, hogy készülődni kezdjen az esti alkalomhoz. Gyorsan elindult a folyosón, és nem vette észre Rupertet, aki a falnak támaszkodva állt. Rebeccának nem volt túl jó kedve. Azzal áltatta magát, hogy Flora kedvéért vonul vissza ilyen korán a szobájába, mert a lánynak így nem kell kapkodnia, ha mindkettejük haját el akarja készíteni. De igazából azt szerette volna tudni, hogy Elizabeth visszatért-e már a palotába. Amikor Elizabeth nem jött vissza a hercegnő lakosztályába, Rebecca arra gondolt, hogy Ruperttel elmentek valahová, ahol zavartalanul együtt lehetnek, és szeretkezhetnek. Ettől a gondolattól egész délután nyomott lett a kedve. Szerette volna, ha kiderül, hogy téved, és Elizabeth egész idő alatt a szobájukban időzött, méghozzá egyedül. – Téged nehéz megtalálni. A lány majdnem megbotlott a szoknyájában, amikor meghallotta Rupert hangját. Megfordult, és egy pillanatra megint elállt a lélegzete a látványtól. Most már nem volt olyan erős és hosszan tartó ez a hatás, mint az első alkalmakkor, de még mindig nem szokott hozzá az Angyal közelségéhez. Rebecca sejtette, hogy Elizabeth-re várt a hercegnő szobái előtt. Talán mégsem töltötte az egész délutánt a lánnyal? Ez a gondolat egy kicsit felvidította Rebeccát. Egy pillanatig sem hitte, hogy a férfi őt keresi. – Ostobaság – mondta, miközben folytatta az útját a folyosón. – Ha beszélni akarnál velem, kopoghattál volna az ajtón. – Az teljesen kizárt. – Miért?

96

– Ugyanazért, amiért tegnap este csak egyet táncolhattunk. Különben azonnal pusmogni kezdenek az emberek. A lány ezt sem hitte el. Ki tartaná számon a lépéseit, amikor annyi nőnek csapja a szelet? Egyszerűen nem akarja, hogy Elizabeth megtudja. Talán a lány azért volt olyan ideges a randevún, mert előző este táncolni látta Rebeccával. Rebecca a folyosó végén befordult a sarkon. A férfi nem tágított mellőle, és a lányt kezdte izgalomba hozni ez a váratlan találkozás. El akarta terelni a figyelmét a zavaráról, ezért ingerült pillantást vetett Rupertre. – Egy újabb kihallgatás vár rám? Vagy most akarod elsorolni azokat a fenyegetéseket, amelyekről korábban beszéltél? Válasz helyett Rupert hirtelen eléje lépett, és szembefordult vele. Rebecca nem tudott időben megállni, ezért egymásba ütköztek. A gazember persze jól tudta, hogy ez fog történni! A lány meglepődött, de gyorsan ellökte magát a férfitól, aki nem próbálta megállítani, csak kitárta az egyik karját, hogy a falhoz terelje. Aztán mindkét kezét a falnak támasztotta, és így akadályozta meg a továbbhaladását. Rebeccának eszébe jutott az előző este, amikor Elizabeth-szel látta hasonló testhelyzetben. Úgy látszik, a férfi így szokta sarokba szorítani a nőket, ha flörtölni akar velük. Bizonyára mindegyik el van ragadtatva tőle. Hát ő nem! – Máskor a semmiről is sokat tudsz fecsegni – súgta a férfi mély hangon. Rebecca arcát megcsapta a forró lehelete, ahogy egészen közel hajolt hozzá. Szaporábban kezdett verni a szíve, és már nem is bánta annyira, hogy csapdába esett. – Elvitte a cica a nyelved, Becca? Rupert valószínűleg hozzá van szokva, hogy a nőket meglepi a merészsége, és nem háborodnak fel azonnal, ahogy illendő lenne. Ez

97

alól ő sem volt kivétel. Még azt sem tartotta furcsának, hogy a férfi tudja a nevét, amikor be sem mutatkozott neki. – Ne hívj Beccának... – Csak ennyit tudott kinyögni. – Tehát nem Rebecca Marshall vagy? – De igen. Még sincs jogod ilyen bizalmasan nevezni engem, amikor csak nemrég találkoztunk. A férfi felnevetett. – Megint felháborodást színlelsz, kedvesem? Tiszta időpazarlás, mert már rájöhettél volna, hogy nem szoktam a szabályok szerint viselkedni. Minek erőlködjek, ha egyszer ilyen vagyok? – Nem igaz! – tiltakozott a lány hevesen. – Mindennek megvan az illő módja! – Igen, ha unalmas akarsz lenni. El tudsz engem képzelni unalmasan? Egyáltalán nem lenne unalmas, ha rendesen viselkedne, gondolta Rebecca. Nem tudja, hogy a puszta jelenléte is izgalmassá teszi? De a lány megértette a férfi mondanivalójának lényegét. Valószínűleg azt hiszi, hogy a rossz híre miatt a nők botrányos viselkedést várnak tőle. Vagy csak szereti meghökkenteni a hölgyeket, mert így kihasználhatja őket. Akárhogy is van, nem fogja maga előtt mentegetni. Rupert egy igazi gazember, és bizonyára a természetéből fakad a helytelen viselkedés. – Nem hiszem, hogy unalmas tudsz lenni, még ha próbálkoznál is – szaladt ki Rebecca száján, és már nem tudta visszaszívni a szavait. A férfi halványkék szeme tágra nyílt. Tehát meglepődött. De miért? Te jó ég, hiszen most bókolt neki! Rebecca elpirult, de remélte, hogy a férfi nem veszi észre, mert a magas alakja beárnyékolta. – Van valami oka énnek a beszélgetésnek? – kérdezte, hogy témát váltson.

98

A férfi elvigyorodott. – Milyen türelmetlen vagy. Nem akarod élvezni, hogy most csak rád irányul a figyelmem? Ez fáj. A lány megrázta a fejét, és örült, hogy sikerült magához térnie a kéretlen bók után. A férfi viszont most még közelebb hajolt hozzá. – Tényleg azt hiszed, hogy indokra van szükségem, ha egy gyönyörű nővel akarok beszélni? Egyáltalán nem. De eszembe jutott, hogy talán szükséged van a segítségemre. – A segítségről a lánynak eszébe jutott Nigel Jennings, és a feladat, amivel megbízta. Vajon Rupert találkozott már vele, és tudja, hogy ő lesz a közvetítőjük? És nála van a levél, amit át kell adnia neki! – Valóban – bólintott Rebecca, majd így folytatta: – És van nálam egy... – Ha továbbra is azt teszed, amire Sarah kér, akkor egyszer talán el kell csábítanod egy szerencsés fickót – vágott a férfi a szavába. – Hogy eltereld a figyelmét. Tegnap este már említetted ezt, és beismerted, hogy nem tudod, mit kell ilyenkor csinálni. Ezért elhatároztam, hogy felajánlom a segítségemet. A férfi érzéki pillantással nézett rá, és Rebecca nagyon ostoba lett volna, ha nem veszi észre, hogy meg fogja csókolni. Az izgalomtól szinte megbénult, és akkor sem tudott volna megszólalni, ha akar. Még azt sem közölte vele, hogy többé nem fog együttműködni Sarah-val! És a férfi tényleg megcsókolta, nem törődve a távolban járkáló szolgákkal. Rebecca észre sem vette őket. A csók sokkal több volt, mint amire számított. Csodálatosnak találta az érintését, az ízét, a felfedezés örömét. A férfi nem volt erőszakos, de Rebecca készségesen megadta magát az ajka gyengéd unszolásának, ami minden érzékét felajzotta.

99

Kár, hogy az anyja a csókolózásról nem sok említést tett, amikor előző évben rávette magát, hogy elbeszélgessen vele a házasélet rejtelmeiről. Helyes, hogy az egész testével érzi, és részt vesz benne, miközben Rupert szorosan a karjába zárja? Minden csók ilyen izgató? – Mindig új meglepetéseket tartogatsz számomra – mondta a férfi, és az arcát egy rendkívül meghitt mozdulattal Rebecca arcához dörzsölte. Rebecca nehezen tért magához az érzéki bódulatból, ugyanakkor figyelnie kellett, mert szerette volna érteni a férfi minden szavát, egyet sem akart elszalasztani. De őszintétlennek tartotta Rupert megjegyzését, és biztos volt abban, hogy minden nőnek ezt mondja. – Nem kell bevetned a szokásos cseleidet, hogy hízelkedjél nekem. – Szokásos? – A férfi mosolyogva hátrahajolt. – Valóban nagy rajongója vagyok a női nemnek, de hidd el, hogy a hölgyek ritkán okoznak nekem meglepetést. Te viszont mindig tudsz valami újat és váratlant nyújtani. A lány nem tudta elképzelni, mivel lephette meg Rupertet, de ez a megjegyzése már őszintébbnek tűnt. Ugyanakkor még mindig sejtette, hogy a férfi csak azt mondja neki, amit hallani akar. A megrögzött szoknyavadásznak a vérévé vált a hízelkedés, és akkor is így udvarol, ha nem áll szándékában elcsábítani őt? Vagy ez a célja? Milyen jó lenne, ha hihetne neki, és a férfi tényleg különlegesnek tartaná! Még egy férfi iránt sem érzett ilyen erős vonzódást, teljesen lenyűgözte az élmény. Nem volt túl sok tapasztalata e téren, de nagyon felvillanyozta, hogy legalább egy kicsit tetszik Rupertnek. – Miután magadhoz tértél, folytathatjuk a leckét? Miféle leckét? Te jó ég, teljesen megfeledkezett arról, hogy a férfi

100

nemrég felajánlotta a segítségét. Rebecca vörös lett, mint a rák, mert eszébe jutott, hogy mi volt a csók célja. Milyen ostoba, hogy többet képzelt bele, és félreértette a férfi szándékait. Rupert szavai egyértelműen elárulták, hogy mire ment ki a játék. – Nagyon fontos, hogy érzelem nélkül csináld – figyelmeztette a férfi. – Szerintem addig kell gyakorolnunk, amíg annyira megszokottá válik, hogy közben meg tudod őrizni az önuralmadat. Ő is így csinálja? A csókolózás csak egy bevezetés a szeretkezéshez? Rebecca sértve érezte magát, és nem is rejtette véka alá a felháborodását. – Mindkettőnknek jobb lesz, ha többé nem teszel nekem szívességet. Te tényleg egy igazi gazember vagy! – csattant fel dühösen, és elindult a folyosón, hogy minél előbb a szobájába érjen. – Azt hiszed, most elriasztottál? — kiáltott utána nevetve a férfi. A lány nem válaszolt, csak menet közben megfordult, és odadobta neki Nigel levelét. Kár, hogy nem találta el az arcát, és csak a lábához esett. A férfi még vidámabban nevetett, felkapta a borítékot, és meg sem nézte, hanem begyűrte a zsebébe. – Ha meg akartál ütni, jobban illett volna a helyzethez, ha pofon vágsz. Nem gondolod? Bár nagyon meglepődtél volna a válaszlépésemen. Rebecca nem akarta tudni, mit tett volna a férfi. De azért sejtette, mert elég elvetemült arcot vágott. És még a hangját is felemelte, hogy hallja a szavait. Ő elhatározta, hogy nem fog kiabálni. Megint sarkon fordult, és sietős léptekkel folytatta az útját a folyosón. Alig várta, hogy eltűnjön a bukott angyal szeme elől. – Gyáva. – Rupert tényleg ezt sziszegte utána, vagy csak képzelődött?

101

16. Fejezet Kent hercegnője egy ötvenes évei közepén járó, életvidám nő volt, az estélye mégis elég unalmasra sikeredett. Csak az udvarhölgyeket és a női szolgákat hívta meg a barátnője tiszteletére rendezett vacsorára, és bár a legtöbb jelenlévő angol származású volt, meg sem próbált angolul beszélgetni. Ennek eredményeképpen a hölgyek csak felületes dolgokról csevegtek, nehogy a hercegnő kirekesztettnek érezze magát. Rebecca gondolatai többször is elkalandoztak, miközben felidézte a nap eseményeit. Elizabeth sokkal korábban visszatért a szobába, mint ő, és már felöltözött a vacsorához, amikor Rebecca megérkezett. A lány csak egy barátságtalan pillantást vetett rá, majd elviharzott mellette, és távozott a helyiségből. Rebecca felsóhajtott. Vigyáznia kell magára, mert kénytelen egy ágyban aludni a rosszindulatú hölggyel. Akármi is volt az ellenségessége oka, gyűlölete egyre erősödött, mert most már a féltékenység is rontott a viszonyukon. Elizabeth távozása után Rebecca Florához fordult. – Mikor jött vissza? – Alig egy órával azután, hogy betoppant az a fiatalember. – Valaki idejött, és keresett minket? – Nem. Azt mondta, hogy eltévesztette a szobát, majd zavartan kihátrált. Érthető a meglepetése, mert biztosan nem számított arra, hogy itt talál egy szolgálót, aki csak üldögél, és nem csinál semmit. – Most szemrehányást teszel nekem? Nem kell egész nap a szobában maradnod, Flora. Szerintem ebédhez nem fogok átöltözni, elég lesz reggel és este segítened. – Tudom, mi a kötelességem. Az a dolgom, hogy elérhető legyek,

102

amikor szükség van rám, és nem az, hogy tétlenül üldögéljek a lakásomban. Egyébként a váratlanul betoppanó fickó felvidított, mert még sosem láttam olyan jóképű férfit. Valósággal leesett az állam, és egy darabig akkor is tátott szájjal ültem a helyemen, amikor már becsukta az ajtót, és távozott. Rebecca elmosolyodott. Csak egy férfira illett ez a személyleírás. – Hosszú fekete haja és halványkék szeme volt? – Tehát ismered? – kiáltott fel Flora. – Úgy tűnik. Rupert St. Johnnak hívják, és az egyik előkelő szomszédunk, a norfordi herceg unokaöccse. Rupert és Elizabeth... jóban vannak. – Ezt nem hiszem el – ingatta a fejét Flora. – De igen. És ma találkájuk volt, tehát Rupert valószínűleg eltévesztette a helyszínt, ha először idejött. Ez megmagyarázná, miért késett a találkozóról. Tényleg elkövetett volna egy ilyen ostoba hibát? Bizonyára annyi randevúja van, hogy maga sem tudja számon tartani őket. – Akkor nem jól alakult a dolog – vélte Flora. – Milyen dolog? – A mai találkájuk. A hölgy sírva jött vissza a szobába. Aztán nem szólt egy szót sem, csak merev arccal ült a fésülködőasztalnál. Ez meglepte Rebeccát, de nem hitte, hogy Elizabeth Rupert miatt keseredett el. Korábban a pavilonnál is zaklatottnak tűnt, talán valami rossz hírt osztott meg a férfival. – Nos, ez az ő dolguk, nem a miénk – jelentette ki Rebecca. – És annyira azért nem volt bánatos, mert kifelé menet majdnem felnyársalt a tekintetével. Ami pedig az unalmadat illeti, arra gondoltam, hogy holnap bemegyek a városba, és veszek néhány

103

könyvet. A hercegnő lakosztályában is elég lassan telik az idő. Neked is vehetünk néhányat, vagy valami kézimunkaanyagot, ha azt jobban szeretnéd. Flora abbahagyta a panaszkodást, mert örült a bevásárló körútnak. Rebecca is alig várta már, hogy a boltokat járhassák. Az udvarban addig csak a jelmezbál jelentett némi izgalmat, amire nem volt felkészülve, na meg Nigel és Sarah ármánykodásai. Persze még csak néhány napja volt ott. De azt már észrevette, hogy Ruperten kívül elég kevés fiatalember látható a palotában. Ez lenne a „legnagyszerűbb debütálás", amiről az anyja annyit áradozott? Igaz, hogy Rupert jelenléte felér egy sereg unalmas fiatalember legyeskedésével, de akkor is... Vajon az anyja tisztában volt azzal, hogy az udvarba többnyire középkorú hivatalnokok és idősebb méltóságok kapnak meghívást? A város legígéretesebb agglegényei bizonyára csak a szezonban jönnek a Buckingham-palotába. Meg kell várnia a szezont, hogy találkozzon velük? Vagy lehet, hogy akkor sem fogják meghívni őket? Rebecca korán otthagyta a hercegnő estélyét, mert egyre rosszabb lett a kedve. Pedig máskor nem volt rá jellemző ez a szélsőséges hangulatingadozás. Azóta ilyen, amióta találkozott Ruperttel, és meggyőződött arról, hogy egy vérbeli nőcsábásszal van dolga. A férfi túlságosan felzaklatta. Ha nem mutatja meg neki, milyen izgalmakat nyújthat az élet, akkor nem lenne annyira elégedetlen a sorsával, amikor nincs a közelében. Rebecca szeretett volna észrevétlenül távozni a vacsoráról, de az előtérben észrevette Constance-t, aki magában sírdogált. Két zaklatott udvarhölgy ugyanazon a napon? Rupert a kelleténél több hölgynek csapja a szelet? De Rebecca hamar rájött, hogy igazságtalan a férfival szemben. Haragudott rá, amiért megpróbálta őt is becserkészni, méghozzá azzal a képtelen ötlettel, hogy felajánlotta a segítségét.

104

Evelyn korábban már elárulta Rebeccának, hogy Constance három évig várta a vőlegénye visszatérését, ám a férfi felbontotta az eljegyzésüket, amikor hazajött. Constance ezért volt mostanában olyan keserű és borúlátó. – Mi a baj, Constance? Rebecca meglepte az idősebb lányt, aki gyorsan megtörölte az arcát a ruhája ujjával. – Semmi. – Szeretnél beszélni erről a... semmiről? Constance nem tartotta viccesnek a kérdést. – Nem... Illetve igen. Sarah megint megkért, hogy holnap menjek be a városba. Megkérdeztem anyámat, hogy szabad-e ilyesmit csinálnom, de még nem ért ide a válasza. Az első alkalommal annyira féltem! Még sehová sem mentem egyedül. – Akkor most vigyél magaddal egy szolgát. – Én is erre gondoltam, de megemlítettem Sarah-nak, és ő megtiltotta. Nem akarja, hogy valaki meglássa, amikor átadom az üzenetet Lord Albertonnak, a Wigmore Streeten. – Rebecca majdnem elnevette magát, hogy Constance épp most árulta el, amit Sarah titokban akart tartani. Szinte hallotta Sarah panaszkodását, hogy mindent neki kell csinálnia. – Az csak néhány saroknyira van a New Bondtól, nem? – kérdezte Rebecca, mert eszébe jutott, hogy az anyja egyik barátnője ott lakik. – Fogalmam sincs. – Szerintem igazam van. Egyébként holnap én is bemegyek a városba, és a Bond Streeten fogok vásárolni. Nem akarsz velem jönni? – Megállhatunk a Wigmore Streeten?

105

– Persze. És bármikor megkérhetsz, hogy elkísérjelek a városba, ha megint menned kell. Nem bánom, ha néha kiszabadulhatok a palotából, és a szolgálólányom is velünk jöhet. Te jó ég, gondolta Rebecca. Máris eldöntötte, hogy Nigel Jennings kémje lesz?

106

17. Fejezet Rupert örült, hogy Rebecca Marshall volt a következő udvarhölgy a listáján, akit meg kellett vizsgálnia. Még élvezetesebbé tette a feladatot, hogy igazi kihívást jelentett. A többi hölgyet túl könnyű volt kiismerni. Evelyn egy bájos kislány, aki nagyon izgalmasnak találja Sarah intrikáit. Constance egy félénk kisegér, és mindig pontosan azt teszi, amit mondanak neki, bár hamar megutálta Sarah-t. Rá később még lehet számítani, ha egyszer bajba kerül Sarah miatt, és úgy dönt, hogy menti az irháját, és felfedi a rangidős udvarhölgy mesterkedéseit. Elizabeth-t olyan könnyű volt kiismerni és kihasználni, hogy az már szinte nevetséges, de egy idő után kellemetlenné vált a rajongása, ezért előző nap véget kellett vetnie a felszínes ismeretségüknek, amiről a lány azt hitte, hogy egy bimbózó szerelmi kapcsolat. Túlságosan erőszakos volt, és minden áron az ágyába akarta csalni. Rupert ismerte a fajtáját. Ha elfogadja az ajánlatát, egy hónap múlva közli vele, hogy feleségül kell vennie. Nem fog beleesni ebbe a csapdába. Talán figyelmeztetnie kéne Rebeccát, hogy vigyázzon magára. Miután Elizabeth látta táncolni őket a bálon, meggyőződésévé vált, hogy miatta szakított vele. És tudta, hogy Elizabeth sok gonoszságra képes. Egyszer eldicsekedte, hogy az előző szobatársát addig ingerelte, amíg egy kínos jelenetet rendezett, és dicstelenül távoznia kellett a palotából. Most már csak az a gond, hogyan érje el Rebeccát, aki egész délelőtt a hercegnő szobáiban időzött. A többi udvarhölggyel könnyebb volt találkoznia, mert mindig leosontak a konyhába, sétáltak

107

a kertben, nézelődtek a képcsarnokban, vagy Sarah valamelyik megbízását teljesítették. Nem tartotta jó ötletnek, hogy most is a hercegnő lakosztálya előtt várakozzon, mint előző nap. Akkor szerencséje volt, és Rebecca jött ki először, de nem biztos, hogy másodszor is sikerül összefutniuk a folyosón. A lány talán óvatosságból nem jön ki, ha sejti, hogy rá vár. Rupert egyáltalán nem bánta azt a találkozást, és még lefekvéskor is mosolygott magában, mert felidézte a történteket. Nem lepte meg, hogy a lány szinte elolvadt a karjában, mert ehhez hozzá volt szokva. De ahhoz nem, hogy ő is élvezze a csókot. Nem győzött csodálkozni magán, amikor szokatlanul heves vágyat érzett. Hiszen a munkáját végzi! Nem szokta elveszíteni az önuralmát a feladata teljesítése közben. Azt tanácsolta a lánynak, hogy csókolózás közben őrizze meg a hidegvérét, de ezt a figyelmeztetést inkább magának szánta. Ráadásul ürügyet adott neki a csókolózásuk folytatására. Ám a lány sértésnek vette. Milyen vicces! Látszott rajta, hogy szeretett volna valami nehezebbet hozzávágni, de csak egy boríték volt a keze ügyében, benne egy papírral, amelyen egy új Bond Street-i szabó elérhetősége állt. Mit keresett ez a levél nála? Rupert azon kapta magát, hogy nagyon várja a következő találkozásukat, és bosszantotta, hogy nem érheti el olyan gyorsan, mint szeretné. A türelmetlensége kizárólag magántermészetű volt, mivel Nigel nem tartózkodott a közelben, és nem fogja nógatni, hogy minél hamarabb fejezze be a feladatát. Nigelnek váratlanul Hollandiába kellett utaznia, mert az egyik beépített embere figyelmeztette, hogy titokban megint háborúról tárgyalnak az országban. Hollandia nem örült Belgium nemrég megszerzett függetlenségének, és nem ez lenne az első alkalom, hogy egy megszállással megpróbálná visszacsatolni magához az országot. Alig néhány éve írták alá a békeszerződést! Viktória királynő személyesen

108

érintett az ügyben, mert Leopold nagybátyja lett Belgium királya, miután az ország elnyerte a függetlenségét. Nigel remélte, hogy sikerül lecsendesítenie a kedélyeket, mielőtt a szerződést megszegik. Ez hetekbe, sőt talán hónapokba is telhet. Mivel Nigel távozott a palotából, Rebecca pedig valószínűleg egész nap elérhetetlen lesz, Rupert elhatározta, hogy meglátogatja a családját aznap délelőtt. Otthon lakott, ezért a családtagjai mindig észrevették, ha hosszabb időre eltűnt, és az anyja szeretett kérdezősködni. De könnyen kielégítette a kíváncsiságát, ha azt válaszolta, hogy az egyik új szeretőjénél időzött. Ez volt az egyetlen kifogás, amiben az anyja sosem kételkedett. Ám amikor elhagyta a palotát, Rupert csodálkozva látta, hogy Rebecca éppen beszáll egy kocsiba. Nem köszönt oda neki, hanem az istállóhoz rohant, ahová nemrég elküldött egy szolgát, hogy szerszámozza fel a lovát. Szerencséje volt, mert a hátas már készen állt. Rupert gyorsan nyeregbe pattant, és hamar utolérte Rebecca bérelt kocsiját, majd diszkrét távolságból követni kezdte. Amikor a kocsi befordult a Bond Streetre, a férfi elmosolyodott. Tehát mégsem Sarah megbízását teljesíti. Vásárolni megy, és egy ilyen körút akár egész nap eltarthat. Micsoda remek lehetőség, hogy vele töltse a napot! De hamar rájött, hogy elhamarkodott következtetést vont le. A hintó nem állt meg, hanem folytatta az útját az Old Bond Streeten, majd a New Bond Streeten, és elhaladt a boltok mellett. Néhány sarokkal odébb befordult a Wigmore Streetre, ahol Rupert még sosem járt. Az utca közepén a kocsi megállt a járda mellett. Rupert egy néhány házzal odébb várakozó szekér mögé lépett a lovával. Nem volt valami jó búvóhely, de Rebecca csak akkor veszi észre, ha egyenesen feléje néz. A férfi elhatározta, hogy nem próbálja meg még egyszer előre kitalálni, mire készül a hölgy, hiszen rengeteg dolga lehet, amelyeknek semmi közük Sarah-hoz. Talán a családjáé a ház,

109

ami előtt megállt. Vagy csak egy barátnőjét látogatja meg. De Rebecca nem volt egyedül, mint hitte. Nem ő lépett ki a kocsiból, és kopogott be az ajtón, hanem az a szolgálólány, akit Elizabeth szobájában talált előző nap, amikor megvárakoztatta Elizabeth-t a kertben, mert át akarta kutatni a holmiját. Egyáltalán nem bánta, hogy meghiúsult a terve, mert nem hitte, hogy bármi érdekeset talált volna a lány szobájában. Még mindig nem vont le elhamarkodott következtetéseket. Talán csak azért küldték az ajtóhoz a lányt, hogy megtudja, otthon van-e a barátnő. Egy szolga válaszolt a kopogásra. Rebecca szolgálóját nem engedte be a házba, de néhány perc múlva felbukkant a tulajdonos. A lány átnyújtott neki egy levelet, aztán visszasietett a kocsihoz. Rupert úgy érezte magát, mint akit fejbe kólintottak. Ismerte a férfit, nem személyesen, de látásból. Lord Albertonnak hívták, és Nigel előző évben nyomozott utána, miután a fiatal Edward Oxford megpróbálta megölni a királynőt, egy londoni kocsikázása közben. A fiút felségárulásért perbe fogták, de beszámíthatatlannak ítélték, és felmentették. A gyanakvó természetű Nigel azonban nem hitte el, hogy az ügy csupán egy eszelős fiatalember akciója volt. összeesküvést gyanított, ezért mindenkit ellenőrzött, aki bármilyen kapcsolatba került Oxforddal. Az egyik ilyen ismerős volt Lord Alberton, akit korábban láttak beszélgetni a fiúval. Alberton váltig állította, hogy csak vitába keveredett Oxforddal, mert a fiú megpróbálta feltartóztatni a hintóját, Nigel azonban fenntartotta a kételyeit, főleg azért, mert Alberton Tory volt, és akkoriban ellenezte a királynő néhány intézkedését. Nigel megszállottan nyomozott hat hónapon át, és Rupert örült, hogy nem kérte az ő segítségét. Nem szerette az olyan munkát, ami sehová sem vezet, és ez a kutatás végül hiábavalónak bizonyult.

110

Nigelnek nem sikerült bebizonyítania a királynő elleni összeesküvést, de ez nem jelenti azt, hogy az eset nem merénylet volt. Úgy tűnik, Sarah kapcsolatban áll a férfival, ha levelet küld neki. Lehet, hogy ez is csak az egyik hatalmi játéka. Vagy valami egészen másról van szó? Alberton agglegény, és Sarah érdeklődése romantikus természetű is lehet. De Nigelt mindenképpen figyelmeztetnie kell, mihelyt visszatér a palotába. Rupert most már tudta, hogy Rebecca kinek a táborába tartozik. Ezek szerint Sarah elkötelezett híve. Maga is meglepődött, hogy milyen csalódottságot érez. Nagyon rosszulesett neki ez a felfedezés.

111

18. Fejezet A könyvesbolt régimódi volt, tele különféle témájú könyvekkel. Rebecca hamar választott magának olvasnivalót, de Flora nem tudott olyan gyorsan olvasni, ezért tovább tartott, míg eldöntötte, hogy melyik könyvet vegye meg. De nem siettek. Még tizenegy óra sem volt, és ebédre kényelmesen visszaérnek a palotába. Vagy inkább keresnek egy közeli éttermet. Az sokkal jobb lenne, mert nem kéne evés közben Elizabeth savanyú ábrázatát néznie, ami elveszi az étvágyát. Constance-t nem érdekelték a könyvek, de elfogadott egy csésze teát a bolt tulajdonosától, egy barátságos idősebb férfitól, aki rábeszélte a félénk lányt egy kis beszélgetésre, amikor megtudta, hogy udvarhölgyekkel van dolga. Rebecca nem kért teát, inkább bement az utca túloldalán lévő rövidáruüzletbe. A boltban nemcsak ruhaanyagokat és varráshoz való cikkeket, hanem kézimunkafonalat is árultak. Amint kinyitotta az ajtót, és megszólalt a kis csengő, a lány érezte, hogy valaki berántja az üzletbe. Megpördült, dühösen felkiáltott a goromba bánásmód miatt, és Rupert lefegyverző mosolyával találta szemben magát. Nem számított arra, hogy a Bond Streeten találkozik vele. A látványától azonnal feltámadt benne a bizsergő izgalom, de most már nem állt el a szava, és nem bénult le az agya, mint az első alkalmakkor. Egyre könnyebb úgy ránéznie, hogy közben nem felejti el minden gondolatát. Mégis beletelt egy percbe, mire észrevette, hogy a férfi egy bordó szaténkabátot visel a fekete nadrágjához. A fehér ing, a nadrág és a csizma rendben volt. Sőt még azt sem találta meglepőnek, hogy nincs rajta sál. De ez a kabát! Ráadásul délelőtt! Rebecca mégsem vette a bátorságot, hogy ezt szóvá tegye.

112

– Milyen kellemes meglepetés – szólalt meg a férfi gunyoros hangon. Nincs ebben semmi meglepő, gondolta a lány. Valószínűleg követte idáig. Mi másért lenne ott? – Te is szoktál kötögetni? – gúnyolódott Rebecca, miközben elindult a fonalak felé. – Nem. Azon mesterkedem, hogy egyedül találjalak. Kedves tőled, hogy a kezemre játszol. Rebecca kénytelen volt beismerni, hogy a kelleténél jobban örül a férfi válaszának. – Nem vagyok egyedül – figyelmeztette a férfit. – Egyelőre igen. A lány megállt egy asztal előtt, ami tele volt színes gombolyagokkal. A férfi közel hajolt hozzá, és rámutatott egy rózsaszín gyapjúfonalra. – Ez jól állna. Rebecca alig hallotta, amit mond, mert csak azt érezte, hogy a férfi hozzásimul. A közelsége újfajta izgalmat ébresztett benne. A helyiség másik végéből rájuk mosolygott az eladó. Bizonyára szerelmespárnak tartotta őket, mivel együtt jöttek be, és nem csodálkozott azon, hogy ilyen meghitt közelségben állnak egymáshoz, miközben a választékot nézegetik. Rebecca kihasználta az alkalmat, és nem húzódott el Ruperttől. Ez nem volt illendő viselkedés, mert azonnal el kellett volna löknie magától a férfit. De amikor olyan jó volt még egy darabig élvezni az érintését! – Nagyon érdekes szemed van, Becca. Túl sötét, és nem lehet átlátni rajta, ezért titokzatos a pillantásod. A rózsaszín ellensúlyozná

113

ezt a hatást, nem gondolod? Ne kérdezzen tőle semmit, amikor képtelen gondolkodni! Rebecca szíve vadul vert, amikor, a férfi teste még közelebb nyomult a csípőjéhez. – Ha most tényleg egyedül lennénk, azt hiszem, felemelném a szoknyádat. Az érzéki, mély hang, és a felháborító megjegyzés annyira megdöbbentette Rebeccát, hogy mély lélegzetet vett, és meglepetésében majdnem félrenyelt. Köhögni kezdett, és ettől magához tért. Gyorsan megpördült, haragos pillantást vetett Rupertre, és megint egy pimasz vigyorral találta szemben magát. – Most egy gombolyagot vágnál hozzám, ha megcsókolnálak? – kérdezte a férfi, és halványkék szemében furcsa fény villant. A lány megértette, hogy csak viccel vele. Úgy beszél, mintha el akarná csábítani, de ilyet nem merne megtenni egy rövidáru-kereskedésben. A közeledése akkor is illetlen volt. Annyira hozzá van szokva a tapasztalt nőkhöz, hogy elfelejtette, hogyan kell bánni a fiatal, ártatlan lányokkal, akik elalélnak egy ilyen merész közeledéstől? Vagy nem is veszi a fáradságot, hogy különbséget tegyen a nagyvilági nők és az ártatlan szüzek között? Inkább ez utóbbi lehet az igazság, hiszen egy lelkiismeretlen szoknyavadásszal áll szemben. Egyáltalán nincsenek erkölcsi aggályai? Idővel kiderül, hogy tényleg ilyen elvetemült-e. – Nem lesz több csókolózás – jelentette ki határozottan, a férfi kérdésére válaszolva. – Remek tanár voltál, és átmentem a vizsgán. A férfi felnevetett. – Csalódott vagyok – közölte színlelt szomorúsággal a szemében. – Azt reméltem, hogy további korrepetálásra lesz szükséged. Tudd meg, hogy nem mindenkinek ajánlok fel egy ilyen lehetőséget.

114

A lány megcsóválta a fejét. – Dehogynem. Mindenki tudja, hogy szívesen adsz leckéket ebből a tárgyból. Rebecca megint a fonalakkal megrakott asztal felé fordult. Ha a férfit nézi, nem tud tisztán gondolkodni, márpedig Rupert még mindig nem árulta el, hogy mit keres ott. – Tehát csak erre jártál, és észrevettél? – kérdezte a lány könnyed hangon. A férfi megint túlságosan közel húzódott hozzá, és most a karjuk ért össze. Közben úgy tett, mintha ő is a fonalakat tanulmányozná. – Nem – felelte végül, hasonló hangnemben. – Igazából egy csomagot kellett átvennem az utcában, aztán megláttam a kocsidat a Wigmore Streeten, és mivel egy irányban folytattuk az utunkat, sejtettem, hogy a közelben vagy valahol. Egy ismerősödet látogattad meg a Wigmore-on? A lány tudta, hogy a férfi kérdésében nincsen semmi könnyedség. Már megint kihallgatja őt! Pedig azt hitte, hogy ezen már régen túlléptek. Bosszús lett, és úgy döntött, hogy nem elégíti ki a férfi kíváncsiságát. Főleg azért, mert Nigel már bizonyára elárulta neki, hogy felkérte az együttműködésre. Ha Nigel ennyire megbízhatónak tartja, Rupert miért gyanakszik még mindig rá? – Nekem nincsenek barátaim Londonban, de a szolgálómnak igen – közölte szűkszavúan, és vállat vont. Ez tulajdonképpen nem volt akkora hazugság, mint amikor Rupert azt állította, hogy véletlenül látta meg a kocsiját. Flora egyik régi szerelme Londonba költözött, ezért meglátogathatott volna valakit a városban. Bár lehet, hogy Rupert ismeri a ház tulajdonosát, és tudja, hogy nem lehet Flora bizalmas ismerőse? – Neked mi közöd van Nigel Jenningshez? – szegezte Rupertnek a

115

kérdést, mielőtt a férfi megszólalhatott volna. – A szabója vagyok – vágta rá Rupert gondolkodás nélkül. – Ez biztosan nem igaz! Rupert pimasz mosollyal nézett rá. – Azt akartam mondani, hogy ő az én szabóm. A lány elgondolkodó pillantást vetett rá. – Érdekes, hogy hazudsz róla. – A kitérő válasz is válasz. – Ahogy gondolod. – Rebecca majdnem felnevetett, mert egyikük sem válaszolt őszintén a másik kérdésére. Meglepte, hogy a férfi nem erősködött tovább, mintha már nem is érdekelné annyira, hogy mit csinált a Wigmore Streeten. Inkább színlelt érdeklődéssel megtapogatott egy fehér selymet az egyik polcon. – Ebből elfogadnék egy mellényt, ha nincs más ötleted, hogy mit varrj nekem. A lány önkéntelenül elmosolyodott. – Tényleg? Arra célzól, hogy ajándékot... – Fogjuk fel korai karácsonyi ajándékként – vágott a szavába a férfi, és az arca komolynak tűnt. – Nem szoktam ajándékot készíteni egy olyan embernek, akit alig ismerek. – Mi ennél közelebb állunk egymáshoz. – Nem. – Dehogynem. Vagy máskor is csókolózol olyanokkal, akiket alig ismersz? – Te csókoltál meg, nem én kezdtem! – háborgott a lányt.

116

A férfi megint elvigyorodott. – Te is részt vettél benne, Becca. Ne is próbáld tagadni. A lány elpirult, és attól tartott, hogy az arca olyan színű lett, mint a férfi kabátja. – Londonban már délelőtt is rendeznek álarcos bálokat? – kérdezte, mert eszébe jutott a férfi szokatlan öltözéke. – Nem tudok róla. Miért kérdezed? A lány a rikító színű kabátra mutatott. – Egy szaténkabát fényes nappal? Nem tudod, hogy ez a piperkőcös viselet már évtizedekkel ezelőtt kiment a divatból? A férfi felnevetett a gúnyos hang hallatán. – Azért nem olyan régen. De ez a kabát az anyám miatt van rajtam. – Az anyád szereti a harsány színeket? – Biztosan hordana ilyesmit, ha nem félne mások véleményétől. De nem. Azért van rajtam, mert szörnyen felbosszantja, ha szatént hordok. A lány felvonta a szemöldökét. – És ez örömet okoz neked? – De még mennyire. A férfi ezt is vigyorogva mondta, ezért Rebecca nem tudta, komolyan gondolja-e. De a válaszából megértette, hogy ha aznap az anyjával találkozik, akkor hazamegy. Vajon végleg? Rebecca szörnyű csalódottságot érzett. Nem fogja többé látni a palotában? El sem tudta képzelni, milyen lesz nélküle. Végtelenül unalmas! És hogy legyen Nigel közvetítője, ha Rupert nincs a közelében, a palotában? Nem várhatják el tőle, hogy a londoni házában keresse fel! Nem szokott ilyen merész lenni, de ezt most mindenképpen tudnia kellett.

117

– Találkozunk még később a palotában? – Örömmel tölt el ez a mohóság. – A férfi ajka huncut mosolyra húzódott. A lányt bosszantotta, hogy Rupert ezt a következtetést vonta le a kérdéséből. – Csak kíváncsi voltam, mivel úgy értettem, hogy hazamész. Vagy talán tévedtem, és nem is tartozol a palota vendégei közé? – Jelenleg az vagyok, de nem kell vendégnek lennem, hogy odalátogathassak. Máris hiányzom? Valld be, hogy így van. – A lány megcsóválta a fejét a férfi folyamatos gúnyolódása miatt. – Te is tudod, hogy még nem végeztünk egymással, Becca – súgta a férfi mély hangon. Bizonyára csak arra célzott, hogy ő lesz a közvetítője, de Rebecca mégis megborzongott. Már megint képzelődik, és a kelleténél többet képzel a férfi szavaiba.

118

19.Fejezet St. John család mindig városlakó volt, ez egyértelműen kiderül hosszú és előkelő családfájuk történelméből. Eredetileg Old Londonban éltek, amit évszázadokkal korábban elpusztított egy nagy tűzvész. Később szereztek egy vidéki birtokot Plymouth közelében, és innen származik a rochwoodi címük, amit ugyancsak több száz éve kaptak, de sosem terjeszkedtek azon a környéken. Továbbra is Londonban maradtak, és a város növekedésével újabb és újabb ingatlanok birtokába jutottak. Rupert akkor lett Rochwood márkija, amikor az apja, Paul St. John meghalt. Az övé volt a mostani otthonuk is, az Arlington Street-i ház, amit Rupert apai nagyapja épített. A homlokzata hasonlított a legtöbb londoni épületéhez, de a fényűző berendezése különlegessé tette. Az Arlington Street a királyi palotától nem messze, a Green Parktól egysaroknyira helyezkedett el, és már nem volt olyan a csendes utca, mint régen. Amikor Viktória királynő, az angol uralkodók közül először, a Buckingham-palotát nevezte ki hivatalos királyi rezidenciának, a környéken lévő összes utca, még a keskeny sikátorok is, a városlakók másodlagos útvonalává váltak, ha el akarták kerülni a zsúfolt és forgalmas főutcákat, amelyeket a palotába tartó szállítójárművek használtak. Ráadásul a környéken gyakran akadályozták őket az utak, illetve a lakóházak felújítási munkálatai, mert a királyi rezidencia közelsége miatt az egész környék sokkal értékesebb lett. Rupert délben érkezett haza, pont időben, hogy együtt ebédelhessen az anyjával és két fivérével, ha éppen otthon tartózkodnak. Mindig hiányzott neki a családja, ha egy küldetés miatt sokáig távol maradt. Főleg az anyja igyekezete mulattatta, aki még most is megpróbálta ráncba szedni, de Rupert ezeket a kísérleteket

119

inkább mulatságosnak tartotta. Most csak néhány napot időzött a palotában, de az anyja bizonyára panaszkodni fog, hogy elhanyagolja a családját. Avery öccse, aki csak két évvel volt fiatalabb Rupertnéi, már nem élt velük. Mihelyt nagykorú lett, rábeszélte Rupertet, hogy adja neki az egyik londoni bérházát, mert ki akart alakítani ott egy agglegénylakást, ahol szeretőt tarthat, ha sikerül találnia egyet. Rupert képmutató lett volna, ha megtagadja tőle ezt a luxust, bár ő maga sosem vágyott egy ilyen helyre. Olyan sok hálószoba ajtaja nyílt meg előtte, hogy igazából nem volt szüksége, egy saját otthonra. Az anyjuk persze ellenezte, hogy Avery a saját lakásába költözzön. Azt hitte, hogy ha már Ruperttel kudarcot vallott, legalább a két kisebbik fiát sikerül majd kordában tartania. Avery távozása azt bizonyította, hogy a fiú a bátyja nyomdokaiba fog lépni. De Avery nem élt olyan kicsapongó életet, mint Rupert. Nagyon elkeseredett, amikor elveszítette az első ötven fontját a kártyaasztalnál, ezért nem szokott rá a szerencsejátékra. Nagy szenvedélye volt viszont a lóverseny, ahová gyakran benevezte a ménjét, és sokszor győzött is vele. Avery a társadalmi normák keretein belül élte a szerelmi életét. Volt néhány szeretője, de ezek a viszonyok nem tartottak sokáig, és egyik hölgyet sem költöztette be a lakásába. Az életének ezt a részét diszkréten kezelte, mint az ország legtöbb ifjú lordja. Mivel Avery elég közel lakott az Arlington Streethez, legtöbbször a családjával ebédelt és vacsorázott, de úgy tűnt, ma nem fog felbukkanni. Rupert kisebbik öccse, a tizenhat éves Owen még mindig tanult, ezért általában otthon tartózkodott. Julié St. John ugyanabban az évben szülte meg legkisebb gyermekét, amikor megözvegyült, ezért Owen nem ismerhette az apját, mint Rupert és Avery. Owen magasságban nem sokkal maradt el a két bátyjától, de sokkal visszahúzódóbb volt náluk-, és jobban érdeklődött a tanulmányai iránt.

120

Mihelyt Rupert felbukkant az étkező ajtajában, az anyja ráförmedt: – Hol voltál? Rupert leült az anyjával szemben, ravasz pillantást vetett Owenre, így jelezve, hogy kezdődik a háború. – Tényleg tudni akarod? – Ki a nő? – kérdezett vissza Julie. – Nem ismered. Az asszony dühösen fújt egyet. – Mikor hagyod végre abba a hiábavaló enyelgéseket, és szerzel nekem egy rendes menyet? A férfi felnevetett. – Emlékszel, legutóbb mit válaszoltam erre a kérdésre? Szerinted változott a véleményem? Még mindig nagy örömömet lelem abban, hogy becserkésszem az előkelő hölgyeket, és rossz útra csábítsam az ártatlan szüzeket. – Szüzeket? – kiáltott fel az anyja felháborodott arccal. Rupert is meglepődött a saját megjegyzésén, amikor jól ismerte az illendőség határait. De úgy tűnik, még mindig Rebeccán járt az esze, amikor belépett az ajtón. Mielőtt azonban válaszolhatott volna, Julie megfenyegette az ujjával. – Ha nem tudnám, hogy csak tréfálsz, én lőnélek le, mielőtt egy felháborodott apa puffant le. Az anyja sokat panaszkodott a fia szoknyavadász hajlamai miatt, de igazából nem türelmetlenkedett, mert tudta, hogy a fiának van még ideje megnősülni és továbbvinni a St. John család nevét. Mindent a maga idejében. Hiszen még csak huszonhat éves, és rajta kívül van még két fia, akik örökösöket nemzhetnek. Tehát amíg a fia betartja a

121

társadalmi normákat, nem hoz szégyent a családra és nem ront meg ártatlan szüzeket, addig csak némi morgolódással adott hangot a nemtetszésének. A negyvenes éveiben járó Julie Locke St. John még most is feltűnő szépség volt, ami nem csoda, hiszen a Locke család minden tagjára jellemző a vonzó külső. Julié a legtöbb Locke-hez hasonlóan szőke és kék szemű volt, de mindhárom fia az apjuk sokkal világosabb kék szemét és fekete haját örökölte. Julié büszke és konok asszony volt, és a férje halála után nem szaladt haza a családjához Norfordba. Elhatározta, hogy egyedül neveli fel a gyerekeit, és nem megy újra férjhez. Sokszor hangoztatta, milyen szerencsésnek tartja magát, amiért Paul St. John felesége lehetett, és megtalálhatta azt a férfit, akit szeretett. Nem hitte, hogy kétszer is lehet része ilyen nagy szerencsében, ezért nem keresett magának másik házastársat, akárcsak a bátyja, Preston, Norford hercege, aki a feleségét veszítette el. De ez a döntés nehéz feladat elé állította. A fiai egy-, nyolc- és tízévesek voltak, amikor férfi példakép nélkül maradtak, és Julié szerint a férfi tanárok nem feleltek meg a célnak. Ezért a fiúkat gyakran elvitte látogatóba a nagybátyjukhoz, Prestonhoz. Hogy képes legyen mindkét szülő szerepét betölteni a fiai életében, Julié átalakította magát. A változás fokozatosan következett be, de Julie-ból az idők során egy szoknyát viselő határozott férfi lett. A férje ugyan sosem volt mogorva vagy parancsolgató, de Julié így értelmezte a férfias viselkedést, és egész jól elsajátította. A fiait megfelelő mennyiségű szeretettel és érzelmi támogatással látta el, de a hangja és a modora azt tükrözte, ahogy szerinte egy férfi bánna velük. Az ismerősei közül senki sem akarta a tudomására hozni, hogy a gyereknevelési stílusa meglehetősen komikus, ezért az asszony azt hitte, hogy helyesen cselekszik. Rupert ezt mindenki másnál jobban látta, és annál jobban szerette

122

érte az anyját, aki a gyermekeiért hozta ezt a nagy áldozatot. Megfogadta, hogy az anyja sosem fogja hiábavalónak érezni az önfeláldozását. A család széltolójaként célt adott az életének, mert Julie állandóan szükségét érezte, hogy ráncba szedje, és jobb útra térítse. Mi lenne vele, ha nem kéne tovább küszködnie? Az öccsei tudták, hogy a botrányos viselkedése főleg csak színjáték a részéről, és ezért feddte meg őket, ha megpróbálták utánozni. Rupert mindig az ellenkezőjét tette annak, amit az anyja elvárt tőle. Julié azt szerette volna, ha rövid a frizurája, ezért növesztette meg a haját. Az anyja szívesebben látta volna diszkrét öltözékben, de ő néha cifra és feltűnő felöltőkben pompázott, kizárólag az anyja kedvéért. Julie akkor lett volna a legboldogabb, ha Rupert megnősül és megállapodik, de mindketten tudták, hogy igazából nem kell sietnie ezzel. Az asszony mégis bánta, hogy léhaságokra pazarolja az idejét, mert fogalma sem volt a királynőért végzett munkájáról. Azt sem tudta, hogy remekül kézben tartja a család pénzügyeit, és semmit sem hagy a szerencsére. Az apja egyik őse kereskedésbe és más pénzügyi vállalkozásokba fogott, hogy visszaszerezze a családi vagyont, amit egy korábbi márki elherdált. A St. John család későbbi generációi sosem beszéltek róla, mert szégyellték, hogy ilyen alantas munkával bepiszkította a kezét, ezért nem sok történet maradt fenn erről a vállalkozó dédnagyapáról. Rupertet mégis utána nevezték el, és ő mindig büszkén viselte a nevét. Ezért lett ingerült, amikor Rebecca azt hangoztatta, hogy a neve egyáltalán nem illik hozzá. Rupert ostobaságnak tartotta a rokonai megvetését. Azt a férfit inkább hősként kellett volna ünnepelni, ahelyett, hogy a család fekete bárányai között emlegetik. Egyébként ő is inkább a fekete bárányok közé tartozott, ezt jól tudta. Az anyja is így vélte. – Ne idegeskedj, anya. Csak vicceltem – nyugtatta meg az anyját a

123

férfi. – Elég ízléstelen vicc volt – mordult fel az asszony, és dühösen ráncolta a homlokát. – De azért nem szívesen lőnélek le. – Ezt örömmel hallom. Túl sokat aggodalmaskodsz. – Mintha nem adnál rá elég okot – morogta a nő. – Ugyan már, anya! A londoni nőknek még csak a felénél tartok. Egyébként azt hallottam, hogy már feltalálták a kankó ellenszerét. – Akárki mondta, hazudott! – csattant fel Julie. – Igen? Biztos vagy benne? Ha nincs szerencsém, úgyis megtudom, mi az igazság. Owen hahotázni kezdett, de Julié egy megsemmisítő pillantással elhallgattatta. Rupert megvárta, amíg az anyja megint ránéz, aztán kacsintott egyet, és elvigyorodott. Ilyen tréfás hangulatban ebédeltek, ami nem volt szokatlan az otthonukban. Rupertet felvidította a közös étkezés, mert szerette ugratni az anyját. Mivel már felmérte az új udvarhölgyeket, nem volt értelme tovább a palotában maradnia, csak Rebeccával kellett még találkoznia. Ezért megígérte az anyjának, hogy néhány nap múlva hazatér. Ráér akkor jelentést tenni Nigelnek, ha az idősebb férfi visszajön a külföldi tartózkodásából. Nigel bizonyára csalódott lesz, hogy az új udvarhölgyek közül egyik sem alkalmas jelölt a saját céljaira, Rebeccát is beleértve. De Nigel majd értelmezi a helyzetet, ahogy akarja. Rupert arra a következtetésre jutott, hogy Rebecca a legveszélyesebb az egész társaságban, mert meggyőzően tud hazudni. Adott neki esélyt, hogy tisztázza magát, amikor megkérdezte, hogy mit keresett a Wigmore Streeten, de kitért a lehetőség elől. Majd figyelmezteti Nigelt, és a többi az ő dolga. A szíve mélyén azt kívánta, hogy Nigel további nyomozásra kérje Rebecca után. Ő volt a legcsinosabb és a legérdekesebb udvarhölgy,

124

és ez a két tulajdonsága arra csábította, hogy egy darabig még eljátszadozzon vele. Bár szűziesen viselkedik, Rupert sejtése szerint nem olyan ártatlan, mint kéne. Ez először akkor fordult meg a fejében, amikor megcsókolta a folyosón. Bár utána felháborodott, vagy csak úgy tett, de előtte teljes odaadással részt vett a csókban, és ez a végletekig feltüzelte Rupertet. Aztán a fonalüzletben sem tiltakozott, amikor egészen közel állt hozzá, és eléggé egyértelmű módon hozzátapadt. Nem tűnt teljesen ártatlannak, inkább tetszett neki a merész közeledése. Tehát Rebecca Marshallról kiderült, hogy túlságosan is csábító jelenség. Talán itt az ideje, hogy levonja a végső következtetéseket, és befejezze az utána való nyomozást.

125

20. Fejezet – Biztosan meg fognak kérni, hogy énekelj, mert olyan csodálatos hangod van. Ne légy szégyenlős, ez egy isteni ajándék. Legyél rá büszke, és oszd meg másokkal is. Rebecca azt kívánta, bárcsak ne emlékezett volna az anyja szavaira, amikor a városi kiruccanás után visszatértek a palotába Constance-szal, és Sarah azonnal megkérte őket, hogy valamelyikük énekeljen egy nyugtató dalt. A hercegnőnek fájt a feje, és lágy zenét kívánt, ami segít elviselni a szenvedését. Evelyn már zongorázott. Constance a hárfához lépett, és csatlakozott hozzá. Rebecca felismerte a dallamot, és elénekelt néhány versszakot. – Ez jó lesz! – kiáltott fel Sarah, és látszott rajta, hogy tényleg el van ragadtatva. – Mellette ülök, amíg jobban lesz, és majd tudatom veletek, ha abbahagyhatjátok, vagy ha már elaludt. De Sarah nem jött vissza a helyiségbe, és Rebecca a nap egész hátralévő részét énekléssel töltötte, amíg teljesen berekedt. Végül a hercegnő egyik személyes szolgálója odalépett hozzájuk, megköszönte a hölgyeknek a szórakoztatást, és megemlítette, hogy a hercegnő egy órával korábban távozott a szobájából, mert együtt vacsorázik a királynővel. A többi lány nevetett, és azt hitte, hogy Sarah megfeledkezett róluk. Rebecca azonban tudta, hogy a hölgy nem ennyire szórakozott. Sarah egy bosszúálló boszorkány! Aznap este egy szimfonikus zenekar játszott vacsoraidőben, és az udvarhölgyeket is meghívták, hogy élvezhessék az előadást. Rebeccának elege volt a zenéből, de nem tehette meg, hogy nem vesz részt a vacsorán. Már csak azért is, mert úgy hallotta, hogy talán a királyi család is ott lesz. A herceg legalább kihasználhatja a helyzetet, és beszélhet vele Nigel Jenningsről.

126

De nem így történt. Néhány úriembert is meghívtak, és a nyolcfogásos, hivatalos vacsora órákig tartott. A királyi család azonban magában vacsorázott, elég közel, hogy hallják a zenét, mégis elkülönülten a társaságtól. Nigel említette, hogy beletelik néhány napba, mire a herceg beszél vele, és ezt akkor rendben valónak tartotta, mert nem számított arra, hogy hamarosan olyan információ birtokába jut, amit Nigel érdekesnek tarthat. Most azonban fontosnak tűnő közlendője volt. Rebecca elhatározta ugyan, hogy segít Nigelnek, mégsem akart addig bármit mondani neki, amíg a herceg nem áll jót érte. De úgy érezte, hogy az ország dolgait illetően Rupertben megbízhat. Hiszen az apja Norford hercege volt. Ráadásul Rupert, aki Nigel barátjának tűnik, el tudja dönteni, hogy a közlendője valóban olyan fontos-e, hogy mindenképpen továbbítani kell Nigelnek. Rebecca tudta, hogy aznap reggel a Bond Streeten megvolt a lehetősége ezt megkérdezni Ruperttől, de ehelyett megsértődött a férfi bizalmatlan kérdezősködésétől. Azt is be kellett ismernie, hogy kicsit kibillentette a nyugalmából Rupert tapasztalt csábító taktikája. Már bánta az elszalasztott alkalmat, mert most meg kell találnia Rupertet. Még egyszer körülnézett a hatalmas ebédlőben. A férfi nem vett részt az esti koncerten. Lehet, hogy még vissza sem tért a palotába az otthoni látogatása után. Vagy meggondolta magát, és nem is fog visszajönni? Hiszen azt mondta, hogy csak átmenetileg vendégeskedik ott, és bármikor távozhat. Most már komolyan haragudott magára, amiért nem intézte el az ügyet, amíg volt rá lehetősége. Végül úgy döntött, hogy a dolog várhat holnapig. De mi van, ha mégsem? Mi van, ha Sarah olyasmiben mesterkedik Lord Albertonnal, ami azonnali cselekvést igényel, és nincs vesztegetni való idő? Rebecca az egész étkezés alatt az eshetőségeket mérlegelte, és magában vívódott. Amikor vacsora után a szobájába indult, és az ajtóban meglátta John Keetst, aki ott teljesített szolgálatot, valósággal rávetette magát.

127

A férfi készségesen válaszolt a kérdéseire. Nem, a márki még nem költözött ki a palotából. John láthatóan büszke volt a jól értesültségére. Persze, hogy meg tudja mutatni neki az utat Lord Rupert szobájához, de... A szolga kicsit habozott, majd tapintatosan megemlítette, hogy kínos lenne Rebeccára nézve, ha ott találnák őt. Rebecca zavarban volt. Te jó ég, mit gondolhat róla a férfi, hogy ilyesmire kéri őt? Ezért gyorsan megnyugtatta Johnt, hogy nem fog sokáig ott időzni. A férfi felvetette, hogy ilyen korán Rupert talán nincs is a szobájában. Korán? Hiszen tíz óra volt! Vagy John tud valamit, amit nem akart egy ártatlan udvarhölgynek elárulni? Rupert egy nővel enyeleg egy félreeső helyen? Ez megmagyarázná, hogy miért nem volt ott a vacsorán, ha még mindig a palota vendége. Rebecca közölte Johnnal, hogy akkor is megpróbálja, mert az ügy fontos. A szolga figyelmeztette, hogy nem tudja megvárni és visszakísérni, de Rebecca már kiismerte magát a palotában, és minden nehézség nélkül megtalálta a szobáját. Hosszú utat kellett megtenniük Rupert lakosztályáig. Az ajtó alatt kiszűrődő fény azt jelezte, hogy a márki ott tartózkodik, ezért a lány megköszönte Johnnak a segítségét, és a szolga távozása után bekopogott. Semmi. Megint kopogott, de most sem kapott választ. Rupert elaludt, és égve hagyta a lámpát? Többször is kopogott, egyre hangosabban. Kezdte elveszíteni a türelmét. Biztosan odabent van, csak alszik. De nem folytathatja a kopogást ilyen hangosan. A szomszédos szobák lakói vagy egy arra járó szolga meghallhatja, és kínos lenne magyarázkodnia, hogy miért dörömböl egy férfi ajtaján késő este. A csudába! De most már legalább tudja, hogy hol találja. Rebecca megfordult, hogy távozzon, és nagyon bosszantotta, amiért nem tudta aznap este elintézni a feladatát. Persze csalódott is volt, hogy nem látja Rupertet, főleg miután a férfi jelezte, hogy nem sokáig lesz a palota vendége. De leginkább a küldetése fontossága nyomasztotta. Talán később még visszajöhet. Nem, arról szó sem lehet. Ha a szobatársa is otthon van, már nem lesz olyan könnyű elhagynia a

128

szobáját. Az sem lenne jó ötlet, hogy egy levelet csúsztasson be Rupert ajtaja alatt. Nigel figyelmeztette, hogy ne hagyjon üzeneteket. Félúton járt a folyosón, amikor hirtelen megtorpant. Meg sem próbálta, hogy nyitva van-e az ajtó! Pedig ezt megtehette volna. Ha a férfi mélyen alszik, akkor hiába kopog, és jogosan lép be a szobájába, hogy felébressze. Csak néhány pillanatba telik, hogy beszámoljon neki Lord Albertonról, aztán megnyugodva távozhat, mert az ügyet a férfi kezébe tette. Rebecca visszament Rupert szobájához, és elfordította a kilincs gombját. Az ajtó nyitva volt! Tehát ezért nem kapott választ a kopogásra. Milyen hatalmas lakosztály! Volt még egy külön hálószoba is, de onnan nem szűrődött ki fény az ajtó alatt. Mégis kopogott, méghozzá négyszer, mielőtt lenyomta a kilincset, és kinyitotta az ajtót. Sötét volt odabent, annyira sötét, hogy nem is látta az ágyat. Esze ágában sem volt belépni. Magához vette a helyiségben égő egyetlen lámpát, odavitte a nyitott ajtóhoz, és megint ugyanazt a csalódottságot érezte, mint nem sokkal korábban. Az ágy és a szoba is üres volt. – Mért nem vagyok meglepve? – hallatszott egy gúnyos hang a háta mögött. – Hadd találjam ki: megint egy sálat keresel?

129

21. Fejezet Rebecca olyan gyorsan pördült meg, hogy a lámpa megbillent. A másik kezével ösztönösen oda akart nyúlni, és megfogni az üveget, nehogy leessen. Zavarában megfeledkezett arról, hogy megégetné a kezét. Szerencsére az üveg a helyén maradt, és a lány gyorsan letette a lámpát az ajtó mellett álló asztalra. Mire Rupertre nézett, a férfi már elindult feléje, és az arca ugyanolyan ijesztőnek tűnt, mint a hangja. – Meg tudom magyarázni – hadarta Rebecca, de a hangja érzékien mély és rekedt volt a sok énekléstől. A férfi gúnyosan elmosolyodott. – Nincs szükség magyarázatra. Bizonyára eszedbe jutott a figyelmeztetésem, hogy mi fog történni, ha megint ott talállak, ahol semmi keresnivalód. Tudom, hogy erre számítottál. Nem kell mentegetőznöd, kedvesem. Rebeccának fogalma sem volt, hogy miről beszél. Nigel szobájában Rupert valami feltételezésről beszélt. Mi is volt az? „Ha megint egy olyan helyen találkozunk, ahol semmi keresnivalód, akkor azt feltételezem rólad, ami nekem jobban tetszik." Rebecca ijedten nézett a férfira, mert rájött, hogy Rupert valami szexuális jellegű célzást tett aznap este. Komolyan gondolta? Tényleg azt hiszi, hogy azért jött most ide, mert... Azonnal tisztáznia kell magát. – Nevetni fogsz, ha rájössz, hogy eszem ágában... Nem tudta befejezni a mondatot. A férfi két kézzel megfogta az arcát, és magához vonta az ajkát. Az érintése megint sosem tapasztalt,

130

csodálatos érzéseket gerjesztett a lányban. Ezek az érzések csak tovább fokozódtak, amikor a férfi felemelte az állát, hogy elmélyítse a csókot, ami még jobban felkavarta. Most nem tanította, hanem valósággal letámadta. A féktelen szenvedélye azonnal lángra lobbantotta Rebeccát is. Egy hosszú pillanatig átadta magát a csodálatos élménynek, hogy megint a férfi karjában lehet. – Nem szoktam csábítás közben nevetni – súgta a fülébe a férfi, majd olyan szorosan ölelte magához, hogy fel is emelte a padlóról. – Utána majd nevetek veled, ha akarod, kedvesem. De előtte mindent nagyon komolyan veszek. Mit mond? Rebecca szíve olyan vadul vert, hogy alig hallotta Rupert szavait. Még, hogy komolyan veszi? Milyen nevetséges! Olyan megrögzött szoknyavadász, hogy minden nőre ráveti magát, és egyet sem vesz komolyan. A férfi megint megcsókolta, és Rebecca érezte, hogy közben lassan elindul vele az elsötétített hálószoba felé. Rebecca kétségbeesetten elszakította a száját a férfi ajkától, mielőtt elveszíti minden akaraterejét, és nem tudja megállítani. – Tévedsz! Rossz következtetést vontál le! – kiáltotta. – Nincs ebben semmi rossz – rázta meg a fejét vigyorogva a férfi. – Sőt nem is lehetne jobb. Egyébként a tiltakozásoddal pont az ellenkező hatást éred el, ha ilyen szexi hangon mondod. Nagy izgató a hangod, Becca. De gondolom, ezt te is tudod. Rebecca nem akart érzéki rekedtséggel beszélni, de a sok éneklés után a hangja teljesen megváltozott. Ki gondolta volna, hogy a délutáni zenélés lesz a végzete? A következő pillanatban a háta és a lába beleütközött valamibe. Ez nem a fal, hanem az ágy! Rebecca mindkét kezét felemelte, hogy ellökje magától a férfit, de olyan közel volt hozzá, hogy inkább úgy tűnt, mintha át akarná ölelni.

131

– Várj! – kiáltotta ijedten, mielőtt a férfi ajka megint lecsap rá. De mit is akar mondani? Amikor gondolkodni sem tud... Az ágyra hanyatlottak, és Rebecca életében először éke át azt a csodálatos érzést, hogy egy férfitest ránehezedik. Ráadásul nem akármilyen férfié. Az ő testét érezte, az ő szája csókolta szenvedélyesen, ezért eltűnt minden félelme, és a felháborodás helyét átvette a gyönyör bizsergető érzése. Hirtelen minden érzéke felerősödött. Vagy csak a saját vágya hajtja? Ártatlan volt, és nem tudta, mi történik a testével, de ettől még élvezte az új élmény minden pillanatát. – Sejtettem, hogy veszélyes leszel, de nem gondoltam volna, hogy ennyire – mondta Rupert, miközben egy kicsit oldalra fordította Rebeccát, hogy elérje a ruhája hátán lévő kapcsokat. – De még sosem adtam meg magam ennél nagyobb örömmel. Megadja magát? Ez mit jelent? Valószínűleg nem tudja, mit beszél. Hallgatnia kéne, és ezt meg is mondta neki. – Miért nem hallgatsz el? A férfi a korábbi kijelentésével ellentétben elnevette magát. – Igazad van. El is hallgatok. A nyitott vállú sárga ruha dereka már meglazult, és amikor a férfi megint a hátára fektette a lányt, le is csúszott róla. Rebecca egy kicsit zavarban érezte magát, de egy újabb szenvedélyes csók elnyomta az aggodalmát. De a szobát hűvösnek találta. Még nem volt annyira hideg, hogy tüzet gyújtsanak, de azért kellemetlennek tartotta, hogy alsóneműben heverjen az ágyon. Ám minden ellenérzése elmúlt, amikor a férfi gyengéden megszorította az egyik mellét. Rupert őrjítő lassúsággal nekilátott, hogy kigombolja a fűzőjét. Az ujja a csupasz bőréhez ért, és miközben lejjebb húzta a pántot, többször megcsókolta a vállát.

132

Végül végigsimította a lány derekát, és kihúzta az alsószoknyája zsinórját. Aztán egy újabb szenvedélyes csók következett, ami teljesen elaltatta Rebecca ellenkezését. A lány már csak arra tudott gondolni, hogy ő is szeretné látni a férfi csupasz bőrét. Ez így igazságos. A nyitott ajtón elég fény jött be, és a szeme már hozzászokott a félhomályhoz, mégsem merte hangosan kimondani a kívánságát. Ezért kicsit megcibálta a vállán a kabátot, mire a férfi megértette a szándékát, és levette a felöltőjét. Aztán az inget is megrángatta, és a férfi ezt az üzenetet is megértette. Így már sokkal jobb. Rupert folytatta a vetkőzést, pedig a lány még nem állt készen arra, hogy az egész testét lássa. Aztán elállt a lélegzete. Most már nem tudott angyalként gondolni rá, de az előtte lévő gazember csodálatos és lenyűgöző látványt nyújtott. Nem csoda, hogy annyi nőt meghódított. Gyönyörű arc, tökéletes test, vállig érő selymes fekete haj! Már a külseje is maga az ellenállhatatlan csábítás, mielőtt még egy érzéki szót szólna, vagy bevetné a tapasztalt praktikáit. Hihetetlen, milyen vonzó ez a férfi! Létezik olyan nő, aki nemet tud mondani neki? Rebecca feladta a hiábavaló küzdelmet, és elfogadta a sorsát. Itt volt előtte, közelebb, mint egy karnyújtásnyira, és nem tudott betelni az érintésével. Hosszú karja, mint a bársonyos acél, erős nyaka, izmos háta, a kemény bordák az ujja alatt, ahogy végighúzta a kezét az oldalán. Észre sem vette, hogy milyen csodálattal bámulja a férfit. Az arcán tisztán tükröződött minden érzelme, amikor megérintette, és nem is gondolta volna, hogy a pillantása mennyire izgató. Rupert felnyögött, lehajtotta a fejét, és egy újabb mohó csókban forrt össze az ajkuk. Aztán a férfi szája hirtelen lejjebb vándorolt, és a mellére tapadt. Most Rebeccából tört fel egy kéjes nyögés. A férfi teste olyan volt, mint egy kályha, és a forrósága szinte perzselte a bőrét. Rupert türelmetlen mozdulattal felhajtotta Rebecca alsószoknyáját,

133

lerántotta a bugyiját, és megint ránehezedett. A lány egy határozott döfést és egy éles fájdalmat érzett az ölében. Felkiáltott, de a férfi ajka elnémította a sikolyát. Rebecca tudta, hogy ez fog történni, de az izgalma és a felkorbácsolt vágya miatt megfeledkezett a félelemről, ezért a teste nem feszült meg, és a fájdalom sem tartott sokáig. Annyi érzés kavargott benne, hogy szinte alig zavarta. A férfi egy pillanatra mozdulatlanná dermedt, amikor a lány felkiáltott, de aztán óvatosan még mélyebbre hatolt. Rebecca elképzelni sem tudta, hogy ilyen gyönyör létezik a világon. A teste összerándult, az öle lüktetni kezdett, és égy újabb kiáltás tört ki belőle, de most nem a fájdalomtól, hanem a kéjtől. Az érzéki hang hallatán a férfi is azonnal elérte a csúcsot. Fenséges pillanat volt. Istenem, de jó lenne, ha örökké tartana!

134

22. Fejezet – Nagy kellemetlenségtől mentettél meg az első napomon a palotában – mondta Rebecca szégyenlősen. – Amikor közölted, hogy nincs álarcosbál aznap este, pedig Elizabeth elhitette velem, hogy be kell öltöznöm. Még nem is köszöntem meg neked a figyelmeztetést. Rebecca Rupert karjában feküdt, és egy vékony lepedő takarta az összekulcsolt lábukat. A férfi vonta így magához, és ölelte át, amit a lány egyáltalán nem bánt, mert közben gyengéden cirógatta a testét. Rebecca nem szívesen vetett véget ennek a meghitt ölelésnek, de tudta, hogy nemsokára vissza kell térnie a szobájába. – Te voltál az? – válaszolta a férfi. – Hát persze! Emlékeznem kellett volna a kalapra. A gyengédségnek ezzel vége is lett. A kalap miatt. A férfinak bizonyára eszébe jutott a második találkozásuk, Nigel szobájában. A lány azt hitte, hogy ezen már túljutottak, de úgy tűnik, a férfi még nem emésztette meg az esetet. Rupert abbahagyta a cirógatást. Nem lökte el magától, de Rebecca érezte, hogy legszívesebben ezt tenné. A lány halkan felsóhajtott. Minősíthetetlenül viselkedett. Hagyta, hogy egy lelkiismeretlen nőcsábász levegye a lábáról. Nem lett volna szabad ilyen helyzetbe hoznia magát, mégsem bánta a történteket. Most viszont távoznia kell, mielőtt elrontja az egész addigi élete legcsodálatosabb élményét. Felült, és le akarta tenni a lábát az ágyról, de nem tudta. Furcsa módon, az ágy a szoba sarkában volt, de addig ezt nem vette észre, mert Rupert felé fordult. Most viszont egy tömör fallal találta szemben magát, ami elzárta az utat, és csak úgy tudott volna lekecmeregni, ha lecsúszik az ágy lábánál, vagy átmászik a férfin.

135

Rupert szándékosan helyezte el így az ágyat, hogy az elcsábított hölgyek csak akkor távozhassanak, ha ő is ezt akarja? Dehogy, ez ostobaság. Az ágy már valószínűleg akkor is így állt, amikor Rupert beköltözött a lakosztályba, ő pedig nem vette a fáradságot, hogy átrendezze a szobát. A férfi teste már nem melegítette, és Rebeccának eszébe jutott, hogy félig meztelen. A fűzője össze volt gabalyodva a derekán. Hirtelen elszégyellte magát, és felhúzta a fűzőt a mellére. Az alsószoknyája is lecsúszott a csípőjére, és látszott, hogy ha felállna, a kifűződött szalagok miatt azonnal leesne a padlóra, ezért először gyorsan megigazította, majd csúszni kezdett az ágy lába felé. Szerencsére a frizurája a helyén maradt, hála Flora alapos munkájának. Csak néhány hajtűt kellett visszadugnia, és máris tökéletes lett. – Lemondasz egy ilyen remek fegyverről? – szólalt meg á férfi a háta mögött. – Csalódott vagyok, tényleg. A hangja mégsem csalódott volt, hanem gúnyos. Miért ilyen undok, azok után, amit együtt átéltek? Neki kéne haragudnia, hogy elcsábította, ahelyett, hogy meghallgatta volna. De hogyan tudna haragudni egy ilyen csodálatos élmény után, amitől még most is ujjong a lelke? Nem válaszolt a férfi megjegyzésére, csak talpra állt, felkapta a ruháját a padlóról, és nagy üggyel-bajjal beletornászta magát. – Nem tudom, miről beszélsz, de sokszor mondasz olyasmit, aminek szerintem semmi értelme. – Nem hallak. Mit motyogsz? A lány felsóhajtott, mert végre sikerült belebújnia a ruhába. – Milyen fegyvert emlegettél? – kérdezte, és a karját is beledugta a háromnegyedes ruhaujjakba.

136

– A meztelen kebledről, természetesen. Mintha nem tudnád. A figyelemelterelés ügyes eszköze. Már megint a szokásos élcelődés, gondolta Rebecca. Pedig lehetne egy kicsit tapintatosabb is ebben a kényes helyzetben, amikor annyi érzelem kavarog a lelkében. Mind kellemes érzelem volt, de akkor is... Az ember nem minden nap veszíti el a szüzességét, főleg nem egy lelkiismeretlen nőcsábász csapdájába esve... John Keets pont erre akarta figyelmeztetni! Ha valaki megtudja, nemcsak a palotából küldik el, hanem a jó hírének is vége. De a lány gyorsan elnyomta magában a félelmet. Senki sem fogja megtudni, ugyanakkor az esetnek lehet egy még csodálatosabb következménye is... A lány szégyenlős mosollyal fordult a férfi felé, de hamar rájött, hogy nagy hiba volt ránéznie. Rupert kényelmesen elnyúlt az ágyon, és csak egy vékony takaró fedte a csípőjét. Egyik karján könyökölt, a másikat a derekán pihentette. Széles mellkasa, nyúlánk, izmos teste, tökéletes arca és zilált fekete haja láttán a lánynak megint hevesebben kezdett dobogni a szíve. Vajon tudatában van annak, hogy milyen ellenállhatatlan látványt nyújt? – Hagyd abba! – csattant fel a férfi. – Látom, találtál egy másik fegyvert. A lány értetlenül pislogott. Elege volt már a homályos célzásokból, amelyeket nem ért. – Miért lenne szükségem fegyverre? – kérdezte őszinte kíváncsisággal. – Nincs rá szükséged? Hát, talán igazad van. Azt hiszem, elég volt egy ilyen szélsőséges áldozatot hoznod az ügyért. Teljesen lenyűgöz az elszántságod és az elkötelezettséged. Tényleg ennyire kétségbe van esve a hölgy, hogy Nigel elhagyta az országot, és nem tudja kitalálni, mire készül? – A hölgy?

137

– Ne játszd a tudatlant, Becca. Nem áll jól neked. Te is tudod, hogy Sarah-ról beszélünk. A lánynak egy pillanatra elállt a lélegzete, mert kezdte érteni. – Szó sincs ilyesmiről! Ma este több téves és nevetséges következtetést is levontál. Ez egy újabb próba? Vagy így. akarod enyhíteni a bűntudatodat? A férfi felhorkantott. – Miféle bűntudatról beszélsz? Elvettem, amit felajánlottál. Elég időt adtam, hogy menekülj, de nem mozdultál. Szerinted megpróbáltalak volna erőszakkal megállítani? – Információm volt számodra – közölte a lány, és a felháborodástól megremegett a hangja. – Addig nem távozhattam, amíg át nem adom neked. És te nem hagytad, hogy megtegyem! – Talán felpeckeltem a szádat? – Tudod nagyon jól, hogy állandóan félbeszakítottál! – Ostobaság. Sarah küldött ide, hogy megpróbálj kicsikarni belőlem valami információt, méghozzá bármi áron. Tényleg annyira ostobának néztél, és azt hitted, nem jövök rá erre? A lányt nagyon sértette ez a gúnyos hang, és dühbe gurult. – Igenis ostoba vagy! Nigel megbízhatónak mondott, akinek át lehet adni az... – Nigel biztosan nem mondott ilyet – vágott a lány szavába a férfi. – Nagyon jól tudja, hogy a nők terén teljesen megbízhatatlan vagyok. Rebecca nem akart hinni a fülének. A férfi kételkedése annyira felbőszítette, hogy most már nem akart semmi mást, csak eltűnni a szobából, méghozzá minél előbb. Dühösen körülnézett a helyiségben, az utolsó hiányzó ruhadarabját keresve, amit semmiképpen sem szeretett volna ott hagyni.

138

– Ezt keresed? – gúnyolódott a férfi, és meglengette Rebecca bugyiját. A lány egy dühös kiáltással kikapta a kezéből, és megfordult, hogy gyorsan belebújjon. A háta mögött hallotta a férfi csalódott nevetését. Tudta, hogy azért bosszankodik, amiért nem láthatja a csupasz lábát, és ez tovább fokozta a haragját. Már majdnem az ajtóhoz ért, amikor rájött, hogy a ruhája nincs befűzve hátul, és ezt egyedül nem tudja megcsinálni. A fogát csikorgatva visszament az ágyhoz, és leült, háttal a férfinak. – Csináld meg! – förmedt rá ingerülten. A férfi nem játszotta az értetlent. Hogyan is tehetné, amikor a szétnyílt ruháját mutatja neki? De azért bánatosan felsóhajtott, miközben felült az ágyon. – Azt hiszem, kénytelen vagyok. Végül tízszer olyan hosszú időbe telt befűzni a ruhát, mint kigombolni. Ezt szándékosan csinálja, gondolta a lány. De amikor végzett, a férfi egy lágy csókot nyomott Rebecca vállára. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. A lány felpattant, és vörös arccal szembefordult a férfival. – Hogy csinálhattál ebből háborút? Nagyon jól tudod, hogy Nigel segítője lettem. Hiszen átadtam az üzenetét, nem? – Miféle üzenetet? – Miután megcsókoltál a folyosón. -A férfi még mindig értetlen arcot vágott, és a lány végképp elveszítette a türelmét. – Amit hozzád vágtam! A férfin látszott, hogy már emlékszik, de inkább ingerült lett, mint megértő.

139

– Ügyes próbálkozás, kedvesem. De semmi sem bizonyította, hogy azt Nigel küldte volna. – Nem? Nos, akármi is volt a borítékban, ő kért meg rá, hogy adjam át neked. – Ennél nagyobb képtelenséget nem is találhattál volna ki. Valami hihetőbb történettel kéne előállnod. – Tudod, hogy most hazugnak neveztél? – Eddig nem jöttél rá, hogy minek tartalak? Hazugnak, tolvajnak, és most már csábító némbernek is. Hogyan sikerült kifejlesztened magadban ezt a tulajdonságot, miközben ilyen sokáig szűz tudtál maradni? Rebecca megint azt hitte, hogy rosszul hall. Ezt gondolta róla, mégis szeretkezett vele? Milyen aljas gazember! Villámló szemmel nézett a férfira. – Csak azért mondom ezt el, mert a kötelességemnek érzem. Nigel biztosított arról, hogy a herceg igazolni fogja őt. Azt reméltem, hogy erre ma este sor kerül, de sajnos nem így történt. Megszereztem az információt, amit Nigel kért, mégsem akarom addig átadni neki, amíg a herceggel nem beszéltem róla. De yalami rejtélyes okból kifolyólag benned megbíztam, legalábbis feltételeztem rólad, hogy nem tennél semmi olyat, ami kárára van az országnak. És Nigel azt mondta, hogy ha tudomást szerzek valami szokatlan vagy különleges eseményről, akkor neked elárulhatom. Ezért jöttem ide. Úgy gondoltam, te majd eldöntőd, hogy az eset azonnali cselekvést igényel, vagy elég a hírt később továbbítani Nigelnek, amikor jónak látod. – Miféle információról van szó? – Sarah ma reggel a városba küldte Lady Constance-t, hogy kézbesítsen egy levelet. A lány nagyon ideges volt, hogy megint kísérő nélkül kell Londonba merészkednie, mert a megbízás

140

szigorúan titkos. Nem törődött Sarah figyelmeztetésével, és elárulta nekem. Ha Lady Sarah nem hangsúlyozza ennyire a titoktartást, akkor talán nem tulajdonítottam volna neki különösebb figyelmet. De a lányt akkor sem hagyhattam egyedül menni, hiszen annyira félt. Ezért felajánlottam, hogy elkísérem. Ma este közölni akartam veled, hogy Sarah és Lord Alberton üzengetnek egymásnak. Rupert arcán nem látszott sem meglepetés, sem érdeklődés. – Egy ilyen okos lány igazán sejthetné, hogy ezt már én is tudom, mivel láttam ma reggel a kocsidat a lord házánál. De azért gratulálok. Ez tényleg remek magyarázat lenne, és teljesen hihetőnek tűnne. Ám valamiről megfeledkeztél. Amikor ma megkérdeztem tőled, hogy mit kerestél a Wigmore Streeten, még egészen más választ adtál. Vagy beismered, hogy hazudtál, amikor azt mondtad, hogy a szolgálód látogatta meg az egyik barátját? – Csak azt mondtam, hogy vannak barátai a városban, és nem azt, hogy abban az utcában. – De céloztál rá. – Mert megint vallatni kezdtél! – csattant fel Rebecca. – És ezt nagyon sértőnek találtam. – Akkor tisztázzuk a helyzetet. Hazudtál, és nem használtad ki az alkalmat, hogy átadj nekem egy információt, mert hagytad, hogy a felháborodásod felülkerekedjen. Később viszont képes voltál beosonni a szobámba, mert mégis úgy gondoltad, hogy az ügy halaszthatatlan. Ezt kéne elhinnem, kedvesem? – Nem! Illetve igen. De most már elegem van az egészből, mert gyalázatosan viselkedtél velem. Többé nem segítek senkinek semmiben, legalábbis egy olyan embernek nem, aki téged a barátjának nevez. Megmondhatod ezt Nigelnek, és azt is, hogy te vagy a hibás. Jó éjszakát, Sir Gazember! – tette hozzá Rebecca maró

141

gúnnyal. – Megérdemled a címedet. A lány az ajtóhoz viharzott, de szerencsére volt annyi lélekjelenléte, hogy eszébe jutott a korábbi félelme a botrány miatt, és mielőtt kilépett a folyosóra, mindkét irányban körülnézett. Rupert nem próbálta megállítani. Rebecca annyira fel volt dúlva, hogy végül mégis eltévedt, és egy széles lépcsőhöz jutott, ami a királynő folyosójára vezetett. Két királyi szolga gyorsan eltessékelte onnan. Ezek után jobban ügyelt a helyes irányra, és végül épségben elérte a szobáját. Elizabeth horkolása sem zavarta. Vérig volt sértve, és háborgott a lelke, úgyhogy azt sem vette volna észre, ha összedől a palota a feje fölött.

142

23. Fejezet Rebecca nem heverte ki a legutolsó találkozását Rupert St. Johnnal. Hetek teltek el, de nem tudta elfelejteni a fájdalmat és a haragot, amit aznap este érzett. Semmi sem terelte el erről a figyelmét. Talán akkor sikerült egy kicsit kikapcsolódnia, amikor a hercegnővel és a kíséretével elment a színházba. Rebecca élvezte az előadást. Azt is izgalmasnak találta, amikor végre találkozhatott a fiatal királynővel, bár csak egy rövid ideig lehetett a társaságában. Közeledett Viktória szülésének időpontja, és a palotában kevesebb mulatságot rendeztek. Albert herceg végül alkalmat talált egy sietős beszélgetésre, amelyben biztosította Rebeccát, hogy Nigel Jennings már régóta a korona feddhetetlen és hűséges szolgája. De már késő volt. A lányt többé nem érdekelte, hogy Nigel odaadó híve a királynőnek, és a megbízhatóságához nem férhet semmi kétség. Soha többé nem fogja olyan helyzetbe hozni magát, ahol hazugnak nevezhetik, vagy tolvajnak nézhetik. Ezért becsukta a szemét és a fülét, nem törődve Lady Sarah intrikáival. Egyszerűen nem foglalkozott ilyesmivel. A napjai unalmasan teltek, így túl sok ideje maradt magában füstölögni, és a haragját dédelgetni. Rebecca többször is nagy ívben elkerülte Rupertet a rendezvények alkalmával. Miért nem tudta ezt tenni aznap este is? Akkor most nem lenne bajban. Elrejtette a könnyeit, de az indulatainak nem tudott parancsolni, és emiatt néha kínos helyzetbe került. Többé nem viselte el Elizabeth gonoszkodásait, és az egyik összecsapásuk hangos szóváltáshoz vezetett, amire Rebecca egyáltalán nem volt büszke. De a jelenetnek

143

volt egy pozitív eredménye. Elizabeth sebbel-lobbal összepakolta a holmiját, és elhagyta a szobát. Kár, hogy a palotából nem távozott. Rebecca tudta, hogy nem hibáztathatja Rupertet minden érzelmi kitöréséért. Illetve ő tehet arról, hogy előállt egy másik helyzet, ami sokkal fontosabb lett, és nem tehette meg, hogy nem vesz róla tudomást. Az anyja tanácsára volt szüksége, de ehhez haza kellett volna mennie. Illetve azt is az anyjától szerette volna megkérdezni, hogy hazamenjen-e. Nagy bajban van, ha még a tanácshoz is tanácsot kell kérnie! Végül úgy döntött, hogy hazamegy, de előtte három napig győzködte magát, mire fel merte hozni a témát a szolgálója előtt. Flora volt az egyetlen személy a palotában, aki olyan közel állt hozzá, hogy egy ilyen kényes ügyről tárgyalni tudott vele. Megvárta, míg Flora fésülni kezdi a haját. Az öltözködőasztal előtt ült, de nem nézett a tükörbe. Érezte, hogy az arca forrósodni kezd, de számított arra, hogy zavarba fog jönni. – Valamiről szeretnék beszélni veled, Flora. Ha nem bánod. – A babáról? Rebecca szeme tágra nyílt, és a szolgálóra pillantott a tükörben. Floóra felvonta a szemöldökét, és megvonta a vállát. – Honnan tudod? Flora felhorkantott, és folytatta a fésülést. – Ki gondoskodik rólad? Azt hitted, nem veszem észre, hogy az éjjeliedény minden reggel tele van az étellel, amit nem tudsz a gyomrodban tartani? Hiába kértél meg, hogy későbben jöjjek, akkor is látom a bizonyítékot. Rebeccát szörnyű reggeli hányinger gyötörte. Időnként még a hercegnő lakosztályából is ki kellett rohannia, hogy találjon egy nyugodt helyet, ahol kiadhatja magából a reggelijét. De szerencsére a

144

nap hátralévő részében már nem zavarta a rosszullét. – Azt hittem, hogy ezt a szolgák elintézik – nyögte ki a lány, és nagyon kényelmetlenül érezte magát. Flora megint felhorkantott. – Még mit nem! Nem engedem be azokat az öntelt palotaszolgákat a szobádba, hogy itt takarítsanak. Ez az én dolgom. – Ha sejtetted, miért nem szóltál? Flora megvonta a vállát. – Nem álltál még készen arra, hogy beszélj róla. De most már igen. Rebecca felsóhajtott. – Nincs más választásom, öt hét telt el azóta, hogy...Nehezére esett volna kimondani, hogy mit csinált, de Flora megértette, és megelőzte. – És három hete késik a vérzésed – tette hozzá bólintva. – Igen. Tehát már érted, hogy miért nem várhatok tovább. Egy vagy két hónap múlva akár észre is vehetik. – Sok nőnek csak a terhesség késői szakaszában látszik a hasa. – És soknak egyáltalán nincs reggeli rosszulléte. Én nem vagyok ilyen szerencsés. Azt reméltem, segíthetsz nekem eldönteni, hogy mit tegyek. Elmondjam az anyámnak, és hagyjam, hogy ő keressen valamilyen megoldást, ha létezik egyáltalán? Vagy szóljak a gyerek apjának? – Szereted annyira, hogy hozzámenj feleségül? Bizonyára így van, ha hagytad, hogy... – Erről ne beszéljünk, kérlek. Nagy hibát követtem el. És inkább nem mennék hozzá feleségül. Meg vagyok győződve arról, hogy szörnyű férj válnék belőle. És nem tudom, milyen apa lenne.

145

– Nos... Gondolom, sejted, hogy az anyád lehetőségei meglehetősen korlátozottak, ha jó megoldást akar keresni. Vagy lefizet valakit, hogy vegyen feleségül, vagy egy jó otthont kell találnia a gyereknek. – Nem tudom elviselni a gondolatot, hogy idegeneknek adjam oda a kisbabámat! – vágta rá azonnal Rebecca. – Akkor... – De egy lefizetett férjet sem tudnék elképzelni. Flóra megcsóválta a fejét. – Ha már eldöntötted, hogy az apára bízod a dolgot, akkor miért kérsz tanácsot tőlem? – Mert erről szó sincs! Rebecca szemében az Angyal glóriája már igencsak megkopott. Nem volt más, csak egy gazember. És ez a férfi a gyermeke apja? – Akkor akarom látni, amikor a hátam közepét. De arra gondoltam, neked van valamilyen más ötleted. – Elmehetnél Angliából. Nemcsak addig, amíg megszülöd a gyereket, hanem örökre. Külföldön élnél, özvegynek mondanád magadat. Az anyád valószínűleg veled tartana. Rebecca erre még nem gondolt, és nem is akart. Ez a lépés hatalmas változást hozna az életükbe. Hogyan javasolhatna ilyet Lillynek, aki egész életében nem hagyta el Norfordot? Az összes barátja ott volt, és élénk társasági életet élt velük. Lilly annyira szereti a lányát, hogy összepakolna, és elmenne Rebeccával, ha Rebecca ezt a megoldást választaná. De Rebecca nem tudná elviselni a bűntudatot, hogy fenekestül felforgatta az anyja életét. Egyik megoldás sem volt ínyére, de hát mit várhat az, aki letért a rendes útról? Elkövette azt a ballépést, ami a társaság szemében

146

teljességgel megbocsáthatatlan, ezért nem is tudhatja meg senki. – Ezt nem tehetem az anyámmal! – fakadt ki Rebecca. – Tényleg képtelen lennék rá. Flóra néhányszor végighúzta a fésűt Rebecca haján, mielőtt megszólalt. – Akkor is meg kéne mondanod az úriembernek. Mert úriember, ugye? – A származása szerint nemes. – Miért hangsúlyozod ezt? – Az ő esetében a nemesség tényleg csak a származására jellemző. Rebecca ezt olyan keserűen mondta, hogy Flora felkapta a fejét. – Ki ő? Rebeccának nem volt semmi oka, hogy titokban tartsa a kilétét, legalábbis nem a szolgálója előtt. – Elizabeth barátja, aki hetekkel ezelőtt tévedésből benyitott ide, mert azt hitte, hogy itt lesz a titkos találkájuk. És aki annyira lenyűgözött téged. – Tehát Lady Elizabeth nem az egyetlen, akivel... Istenem, Rebecca! ő az? Menj hozzá feleségül! – Nem. – Miért nem akarod? – Mert valószínűleg ő a legmegátalkodottabb nő-csábász, aki valaha erre a világra született. A nők odavannak érte, amit ő gátlástalanul kihasznál, és mindenkit elcsábít! – Mindenkit? – Mindenkit, aki olyan ostoba, mint én voltam.

147

Flora felsóhajtott, és együtt érzően megveregette Rebecca vállát. – Ez már sokkal érthetőbb. Egy olyan vonzó férfi minden nő ellenállását le tudja győzni. – Most ne a különleges képességeivel foglalkozzunk, hanem azzal a helyzettel, amibe miatta kerültem. – Tudod, hogy van még egy lehetőség? – Azért beszélgetünk, hogy számba vegyünk mindent. Melyiket felejtetted el megemlíteni? – Nos, nem mondom, hogy ideális megoldás... De ha tényleg nem akarsz feleségül menni hozzá... – Ezt már leszögeztem. – Pénzen szerzett férjet sem akarsz, és nem szívesen adnád oda a kisbabádat idegeneknek... – Igen? – Akkor add neki. Nem ő lenne az első lord, aki felvállalja a felelősséget, és maga neveli fel a fattyat. Valószínűleg jobban örül majd ennek, mint a házasságnak, ha tényleg olyan megátalkodott, mint mondod. Te pedig a család „barátja" lehetsz, és meglátogathatod, amikor akarod. Bár... – Mi van? – Mégsem hiszem, hogy ez jó ötlet. Fájdalmas lenne, ha túlságosan kötődnél a gyerekhez. Hogyan tudnál távolságot tartani, ha a te babádról van szó? De akárhogy is döntesz, mindenképpen szólnod kell neki, mielőtt hazamész. Ha te nem teszed meg, az anyád keresi majd fel, és biztos vagyok abban, hogy nem fog kesztyűs kézzel bánni vele. Mindenért őt fogja hibáztatni, és igaza is lesz. Valószínűleg követelni fogja, hogy vegyen feleségül. Ha nem akarod, hogy erre sor kerüljön, akkor jobb, ha te beszélsz vele. Talán neki lesznek még

148

olyan ötletei is, amire mi nem gondoltunk.

149

24. Fejezet Rupertet a vártnál nehezebb volt megtalálni. A végzetes este után néhányszor látta a palota rendezvényein, de most azt hallotta, hogy kiköltözött a palotából. Még az ünnepségekre sem tért vissza, miután november elején a királynő megszülte a kis trónörököst. Tudta, hogy Rupert Londonban él, csak azt nem, hogy hol, és nem voltak ismerősei a városban, akiknél érdeklődhetett volna. Több bérkocsist is megkérdezett, hátha valamelyik ismeri Rochwood márkijának a lakáscímét. Nem járt sikerrel. Az egyiket megkérte, hogy vigye egy olyan helyre, ahol tájékozódhat, de azt a választ kapta, hogy csak az úri klubokban tartják számon a nemesek lakcímét. A kocsis hozzátette, hogy egyikük sem léphetne be azoknak az intézményeknek az ajtaján. Megkérdezhette volna Nigel Jenningset, de őt akkor látta utoljára, amikor átvette a levelet, amit Rupertnek kellett adnia. Most nem volt kedve beszélni vele. Rupert biztosan megmondta neki, hogy megbízhatatlannak tartja, és Jennings talán ezért nem kereste azóta. Végül elárulta Florának, milyen bajban van, és a szolgálólány egy órával később visszajött a címmel. Megint John Keets volt a megoldás. Milyen hasznos ez az ember! Rebecca megvárta a másnap reggelt. Korán akart megérkezni Rupert házához, mielőtt a férfi még elmenne otthonról, ha esetleg dolga van a városban. Szólnia kellett volna Florának, hogy ő is a szokásosnál korábban jöjjön a palotába, és kísérje el. De igazából nincs szüksége kísérőre, amikor csak Rupert házához megy, és azonnal visszajön a palotába. Remélhetőleg még a reggeli rosszulléte előtt megjárja az utat. Az Arlington Street sokkal közelebb volt a palotához, mint

150

gondolta. Valószínűleg végez a kényes beszélgetéssel, mielőtt elfogja a hányinger. De mihelyt kiszállt a bérkocsiból, és elindult a ház felé, visszatért az idegessége. Elfojtotta magában, és igyekezett felidézni az okokat, amiért inkább haragudnia kéne. Ez bevált. Mire az ajtó kinyílt, már őszinte felháborodást érzett, de néhány másodperc múlva nagyot kellett csalódnia. A lakáj közölte vele, hogy a márki nincs otthon, sőt nem is tartózkodik már az országban. Azt javasolta a lánynak, hogy térjen vissza néhány hét múlva, talán addigra visszajön Franciaországból, bár ez nem biztos, mivel a hajója, a Merhammer, csak aznap reggel hajózott ki. Rebecca először nagyon megijedt, de amikor ezt meghallotta, feltámadt benne a remény. A hajó talán még a kikötőben van, és a lakáj csak azt hiszi, hogy már kifutott a tengerre. Ezt úgy tudhatja meg, ha azonnal a kikötőbe siet! Rebecca közölte a kocsissal az új úti célt. Kizárt, hogy több hetet várjon Rupert visszatérésére. Nincs annyi ideje! Valakit még aznap utána kell küldenie. Talán John Keetst rá lehetne beszélni, hogy menjen egy kis nyaralásra... – Mi az ördögöt keresel itt? – Én is örülök a találkozásnak – válaszolta Rebecca gúnyosan, majd a fiatal tengerészhez fordult, és megköszönte neki, hogy elvezette Rupert kabinjához. A kikötőbe tartó út során megtapasztalta a félelem és az aggodalom minden formáját. Szerencsére hamar megtudták, melyik dokkban tartózkodik a Merhammer. Rebecca idegessége elmúlt, amikor kiderült, hogy a hajó még nem hagyta el a kikötőt. Nos, annyi feszültség azért maradt benne, hogy felforduljon a gyomra, és belehányjon a Temzébe, mielőtt felszáll a hajóra. Nagy zavarban volt, de a tengerészek, akik szemtanúi lehettek a kínos jelenetnek, nem szóltak egy szót sem. A kikötő környékén

151

szörnyű szaga van a folyónak, és valószínűleg nem ő volt az első, akinek felfordult tőle a gyomra. Rebecca örült a szerencséjének. A Merhammer nem hajózott ki a dagállyal, mert a rakomány egy része még nem érkezett meg. De mihelyt megjön, felszedi a horgonyt, ezért a matrózok figyelmeztették, hogy fogja rövidre a látogatását. Rebecca minden késlekedés nélkül belépett Rupert kabinjába. – Talán el kéne halasztanod ezt az utat – közölte a férfival. Közben nem. nézett Rupert arcára. Már vagy hat hete nem látta, és félt, hogy megint elfogja a régi bűvölet. – Valóban? Talán meg kéne kérdeznem, miért, de mivel nemigen hiszem el, amit mondasz, ezért inkább nem kérdezek semmit. A férfi közben becsukta az ajtót, majd nekitámaszkodott, és keresztbe fonta a karját. Kényelmes kávébarna nadrágot, sötétbarna kabátot viselt, és a nyakánál nyitva hagyta a fehér ingét. Mulatságosnak találta a javaslatát? Rebecca most is elcsodálkozott, hogy Rupert milyen könnyen ki tudja hozni a sodrából. De legalább most már rá tudott nézni, és nem kápráztatta el a férfi külseje. Illetve nem nagyon. – Rendben – közölte merev arccal. – Minél hamarabb döntesz, annál gyorsabban távozhatok. Te csak egy tétel vagy a lehetőségeim listájának legalján, és nem is az én ötletem volt, hogy felvegyelek a listára. Valaki azt tanácsolta nekem, hogy... – Itt abba is hagyhatod, Becca – vágott a szavába ingerült hangon a férfi, és az arca komor lett. Eleget hallottam. Látom, megint be akarod vetni a félrevezető taktikáidat, ezért figyelmeztetlek, hogy veled kapcsolatban már elfogyott minden türelmem. Bökd ki, amit akarsz, vagy távozz. Jelenleg ez az egyetlen lehetőséged.

152

A lány haragtól villámló szemmel nézett rá. – A rokonaiddal is ilyen elviselhetetlen modorban bánsz? A férfin látszott, hogy meglepte a kérdés. – A rokonaimmal? Ez meg hogy jön ide? Egyébként semmi közöd hozzá. – De igen! És ha erre az egyszerű kérdésre nem tudsz válaszolni, akkor nincs több mondanivalóm a számodra. – Remek – mondta a férfi elégedett hangon, és szélesre tárta a lány előtt az ajtót. Rebeccának elállt a lélegzete. Komolyan gondolja? Távozásra szólítja fel, mielőtt megtudná, hogy miért jött ide? Ostoba volt, ha azt hitte, hogy bármit is emberi hangon megbeszélhetnek. Emlékeznie kellett volna, hogy milyen aljas módon bánt vele a szeretkezésük után. Talán minden nőt így kezel, akit elcsábított, majd eldobott. Előtte csupa báj és kellem, utána pedig egy otromba gazember. Mindenesetre igen hatásos módszer, ha az a célja, hogy az áldozatai többé ne akarjanak tőle semmit. Ez a férfi azt semérdemli meg, hogy megmondja neki a véleményét. Rebecca nem tudta leplezni a megvetését, miközben elment mellette. Már majdnem a fedélzetre vezető lépcsőnél járt, amikor a férfi visszarántotta a kabinba. Még be is csapta mögöttük az ajtót, mielőtt elengedte. – Két perced van, hogy elmondd, amit akarsz – morogta bosszúsan. – Két másodperced van, hogy kitérj az utamból – vágott vissza a lány. – Különben? – kérdezte a férfi maró gúnnyal. – Tényleg azt hiszed, hogy el tudsz menni, ha nem akarom? Ez a fensőbbséges magabiztosság volt az utolsó csepp a pohárban.

153

A lány nem tudott tovább uralkodni magán, és tíz körömmel nekiesett a férfinak. Rupert válaszképpen mohón megcsókolta, mindkettejüket alaposan meglepve. Tíz másodperc is eltelt, mire magukhoz tértek, és szinte egyszerre hátraléptek. Rebecca zihált, és megrémült a saját lassú reakciójától. De volt annyi lélekjelenléte, hogy azonnal megtörölje a száját, mintha meg akarna szabadulni a férfi ízétől. Rupert halványkék szeme megvillant. – Ez fáj. Tényleg. – Ne pazarold rám a gúnyos megjegyzéseidet, és állj félre. Többé nem a tiéd a döntés, amit meg akartam beszélni veled, hanem kizárólag az enyém. És köszönöm, hogy segítettél meghozni. Ezért most már nincs több mondanivalónk egymás számára. A férfi dühösen beletúrt a hajába. – Gondolom, tisztában vagy azzal, hogy ez az egyik legősibb trükk? Én is sokszor bevetettem már. Tehát Sarah tényleg a szárnyai alá vett, és személyesen tanít az álnokság fortélyaira? Azelőtt is tehetséges voltál, de most még meggyőzőbb lettél. – Sarah elmehet a pokolba. És te is! Nem fogom rád bízni a gyerekemet! – kiáltotta Rebecca dühösen. – Azért jöttem ide, hogy megkérdezzem, fel akarod-e nevelni a gyereket. Arra gondoltam, talán nem örülnél, ha idegeneknek kéne adnom. De most már nincs más választásom. Bár az is lehet, hogy az anyám sok pénzért szerez nekem egy megfelelő férjet, és akkor mégsem kell lemondanom róla. Úgyhogy egyáltalán nem lett volna jelentősége, hogy mit válaszolsz. Nem is tudom, miért hallgattam arra, aki azt mondta, hogy beszéljek veled, mielőtt értesítem az anyámat az állapotomról, ő valószínűleg követelni fogja, hogy vegyél feleségül, amire te úgysem leszel hajlandó. A férfi lassan felemelte a kezét, és tapsolni kezdett.

154

– Bravó. Tényleg elsajátítottad a manipuláció művészetét. Majdnem meggyőztél. Majdnem olyan, mintha magamat látnám akcióban. Lenyűgöző voltál, egészen addig, amíg mindent elrontottál a házasság említésével. Sosem szabad kimondani, mi a célod. Az áldozatnak azt kell hinnie, hogy neki jutott eszébe, különben nem működik a dolog. A lány ekkor már majdnem nevetett. Rupert tényleg azt hiszi, hogy azért találta ki az egészet, mert el akarja magát vetetni vele? Ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna! Rebecca feleslegesnek tartotta meggyőzni a férfit az igazáról. – Isten veled, Rupert St. John – mondta végtelen megvetéssel a hangjában, majd megint elindult az ajtó felé. De a hajó ebben a pillanatban megbillent, és Rebecca elveszítette az egyensúlyát. Megtántorodott, és érzékeny gyomra nem bírta elviselni ezt a mozdulatot. A szeme tágra nyílt a rémülettől, és öklendezni kezdett.

155

25. Fejezet Rupert attól tartott, hogy Rebecca tényleg a padlóra fog hányni, ezért felkapta a sarokban álló üres éjjeliedényt, és a lány kezébe nyomta. Nem ez lenne az első alkalom, hogy valaki még a kikötőben tengeribeteg lesz, de ez a hajó már felszedte a horgonyt, és elindult a nyílt tenger felé. A szűk kabinnak nem voltak ablakai, de Rupert már elég sokszor átkelt a csatornán és felismerte a jeleket. Még most sem tudta elhinni, hogy Rebecca eljött hozzá. Első gondolata az volt, hogy Nigel küldte. A kémfőnöke hangsúlyozta, hogy egy „feleség" megkönnyítené a mostani küldetését, ezért Rupert úgy tervezte, hogy néhány napot Franciaországban tölt, és keres egy nőt, aki el tudja játszani a házastársa szerepét. Mégis ostobaság volt azt hinni, hogy Rebeccát küldte a feladatra. Nigel jól tudja, hogy Rupert kétszínű cselszövőnek tartja a lányt. Ezt egyértelműen a tudomására hozta a jelentésében, amit Nigel visszatérése után személyesen adott át neki. – Nos, örülök, hogy Rebecca Marshall kézbesítette azt a levelet a szabóról – kezdte a beszélgetést Nigel. – Azt hiszem, rád férne néhány új kabát. Rupert ezt inkább az anyja szájából szokta hallani, és úgy vélte, hogy Nigelnek nem kéne törődnie az öltözködésével. Ráadásul meglepte, hogy Nigel jó véleménnyel van Rebeccáról. – Elolvastad egyáltalán, hogy mit írtam a lányról? – Persze. Csak szerintem túlzott következtetéseket vontál le. Megint utánanézek Lord Albertonnak, de kétlem, hogy Rebecca kettős játszmát játszana. Próbára tettem azzal a levéllel. Egyébként én tanácsoltam neki, hogy hozzád forduljon, ha üzenni akar nekem, mert egy darabig távol leszek a palotától, úgyhogy ebben nem hazudott.

156

– Amikor megkérted erre, lehetőséget adtál neki, hogy félrevezessen minket. – Csak akkor, ha még mindig egy követ fúj Sarah-val, de ezt nem nagyon hiszem. Az ösztöneim azt súgják, hogy megbízhatunk a lányban. Én tulajdonképpen kedvelem a hölgyet. Rupert felhorkantott. – Látod, Nigel? Olyan ügyes ez az álnok nőszemély, hogy még téged is sikerült megtévesztenie. – Ne haragudj, de szerintem nincs igazad. Ha furcsának tartod a viselkedését, akkor gondolj arra, hogy a közeledben minden nő megzavarodik egy kicsit. Nem tudod, hogy ilyen hatással vagy a nőkre? – Ez más! – erősködött Rupert. Nigel a szemöldökét ráncolva nézett rá. – Eddig még nem láttalak ilyen hevesnek. Vajon miért van ez? És pont e miatt a lány miatt. Csak nem bonyolódtál bele érzelmileg? Rupert ezt a megjegyzést válaszra sem méltatta. De a jelentéséből kihagyta azt a részletet, hogy Rebecca milyen helyszínt választott, amikor beszámolt neki Lord Albertonról. Azt sem kötötte Nigel orrára, hogy mi történt utána. Majdnem elárulta neki, de végül úgy döntött, hogy ezt a személyes információt megtartja magának. így viszont nem tudta megmagyarázni, miért van olyan rossz véleménnyel a lányról. Rupert tudta, hogy Rebecca rászedte, méghozzá alaposan. De ez soha többé nem fog megtörténni. Figyelmeztette Nigelt, hogy egyszer s mindenkorra végzett az udvari intrikákkal, és ezt most komolyan gondolta. Nigel bosszúsan fogadta a hírt, de Rupert megmakacsolta magát. Ha megint ilyen nevetséges és ostoba feladattal bízza meg, akkor elválnak az útjaik. Nigel valószínűleg ezért nem kereste meg az

157

utóbbi egy hónapban, egészen mostanáig. Rupert még mindig dühös volt magára Rebecca miatt. Hagyta, hogy a lány manipulálja, érzelmileg befolyásolja, és eljátssza rajta a kisded trükkjeit. És most van mersze idejönni, hogy folytassa a színjátékát? Egész idő alatt ez volt a célja? Csapdába akarta ejteni, hogy elvetesse magát? A férfi egy pillanatig sem hitte el, hogy terhes. Ha így lenne, már korábban szólt volna neki, és nem akkor áll elé a hírrel, amikor a hajója éppen indulni készül. Illetve nem is ő beszélne erről, hanem az anyja rontana rá, és követelné tőle, hogy vegye el Rebeccát. Rupert felsóhajtott, és nem tudta levenni a szemét Rebeccáról. Elfogta a kísértés, hogy a vállára tegye a kezét, de elfojtotta magában az együttérzést. Csak megjátssza magát! Ezt egy pillanatra sem szabad elfelejtenie. A lány abbahagyta az öklendezést, és mélyeket lélegzett. – Milyen kínos – szólalt meg a férfi. – Ezzel akartad bebizonyítani a terhességedet? – Látom, még mindig egy érzéketlen gazember vagy – morogta a lány, és megtörölte a száját. – Most csak a hajó imbolygása miatt lettem rosszul. Tényleg szenvedek a reggeli hányingertől, de a gyomromat már kiürítettem, mielőtt a fedélzetre léptem. A folyó erős szaga teljesen felforgatta. A férfi kénytelen volt elismerni, hogy a lány ügyesen hazudik, és a mondanivalója mindig őszintének tűnik. Olyan jól csinálja, hogy ha nem ismerné, könnyen hinne neki. A kettejük között kialakult párbajt élvezetesnek találta, amíg a lány le nem győzte. Ezért nagyon haragudott magára. Rebecca kihasználta az egyetlen gyengéjét, amin nem tudott uralkodni: az iránta érzett vágyán. És még mindig vágyik rá, pedig egyáltalán nem kedveli. Még sosem találkozott olyan nővel, aki ilyen nagy hatással lenne rá.

158

– Elnézést kell kérnem – mondta a lány, és visszatette az edényt az állványára. – Nem számítottam arra, hogy ez fog történni. De most már megyek, mert többé nincs miről beszélnünk. A férfi felvonta a szemöldökét. – Le akarsz nyűgözni egy újabb különleges tulajdonságoddal? A vízen is tudsz járni? A lány szeme csodálkozva tágra nyílt, aztán bosszús arcot vágott. – Ez egyáltalán nem vicces! – Igazad van. Főleg azért nem, mert ez az egyetlen szabad kabin a hajón. Ez nem utasszállító. A kapitány csak egyetlen kabint tart fenn, vészhelyzet esetére, és nevetségesen magas árat kér a használatáért. Azt hiszem, én adtam neki ezt az ötletet, amikor egyszer sürgősen külföldre kellett utaznom. – Egy szavadat sem hiszem! – jelentette ki a lány, és elindult az ajtó felé. – Nem tudom, miért akarsz itt tartani, és nem is érdekel. Nem fog sikerülni. Viszlát! Rupert leült a helyiségben lévő egyetlen fotelba, és úgy várta a visszatérését. Kényelmes fotel volt. A rendkívül magas bérleti díjért cserébe a kapitány legalább olyan bútorokkal rendezte be a kabint, amelyek megfeleltek egy nemes ember elvárásainak. Az ágy is megfelelő méretű volt. Az ágynemű nem olyan puha, mint amilyenhez otthon szokott, de legalább tiszta. A helyiségben a padlóhoz rögzítettek még egy kis kerek asztalt, ahol étkezni lehetett, ha a vártnál hosszabbra nyúlik az átkelés a csatornán. Rebecca felháborodott arccal tért vissza, és dühösen meredt Rupertre. – Ez elfogadhatatlan! A kikötőben maradt a kocsisom, akit még ki sem fizettem! Azt mondtam neki, hogy nemsokára visszajövök. Rupert közönyösen megvonta a vállát.

159

– Ki kellett volna fizetned. – És ha akkor elmegy, és itt hagy a kikötőben? Biztos akartam lenni abban, hogy megvár, amíg... – Most ez a legkisebb gondod, Becca, úgyhogy hagyd abba a sopánkodást. – Én is tudom, hogy nagyobb a baj! A szolgálóm magánkívül lesz az aggodalomtól, ha nem térek vissza a palotába. Kénytelen lesz értesíteni az anyámat! Rupertet kényelmetlen érzés fogta el a kijelentés hallatán. Még sosem kellett szembenéznie egy felháborodott anyával, a saját anyját kivéve. A kínos gondolat hamar kijózanította, mert eszébe jutott, hogy kezdi elhinni Rebecca színjátékát. Gyorsan megerősítette magát. – Biztosan meg tudod magyarázni, hogy mit kerestél egy hajón, ahol nem volt semmi dolgod. – Tudod mit, Rupert? – nézett rá a lány összehúzott szemmel. – Te új értelmet adsz annak a szónak, hogy „fafejű". – Elárulod, hogy mi vezetett erre a következtetésre? – sóhajtotta a férfi. Legnagyobb csalódására, a lány komolyan vette a kérdését. – Aggódom anyám miatt, aki azt hiszi majd, hogy eltűntem! El tudod képzelni, mit fog érezni? Én vagyok az egyetlen gyermeke, az egyetlen élő hozzátartozója. Meg kell mondanod a hajónak, hogy azonnal forduljon vissza! A férfi igyekezett elfojtani a nevetését de ez nem nagyon sikerült. – Szerintem a hajó nem fog hallgatni rám, hiába beszélnék hozzá. – Tudod, hogy értettem! – kiabálta a lány magából kikelve. – A kapitányt sem fogja meghatni a történeted, kedvesem. De ha közlöd vele, hogy a hajón tartózkodsz, azonnal fizetned kell érte. És

160

csak akkor jöhetsz vissza ezzel a hajóval, ha már eladta a rakományt. Ez egy teherhajó, ahol a rakomány az első, és az utasok vannak a fontossági sorrend legalján. – Megveszem a rakományt! – Ez csak akkor lehetséges, ha magaddal hoztad a bankodat is. Említettem már, hogy a kapitány egy pénzéhes gazember? Ötven fontot kér tőlem egy útért. Tudod, hogy ez milyen felháborító ár? Mégsem érdekli, ha üres kabinnal kel útra, mert a rakomány a szeme fénye, és az élete értelme. A lány felsóhajtott, és megremegett az alsó ajka. Úgy tűnt, mindjárt elsírja magát, ezért Rupert felpattant a székről. – Ne próbálj meg bűntudatot ébreszteni bennem, amikor te hoztad magad ebbe a helyzetbe. Az is elég baj, hogy kénytelen leszek elviselni a társaságodat, de a jeleneteidből nem kérek. A férfi távozott, becsapta maga mögött az ajtót, és úgy döntött, hogy személyesen beszél Overly kapitánnyal. Talán nem kell pisztolyt szorítania a fejéhez, és anélkül is rá tudja venni, hogy fordítsa vissza a Merhammert.

161

26. Fejezet Órákba telt, mire Rebecca valamelyest lecsillapodott. Közben háromszor is az éjjeliedényhez kellett futnia, és ez legalább egy időre elterelte a figyelmét az anyja szenvedéseiről. Úgysem tehet érte semmit! Csak abban reménykedett, hogy Flora nem siet Lillyt értesíteni. Kis szerencsével talán megelőzheti, és visszatérhet Angliába, mielőtt az anyja tudomást szerez az eltűnéséről. Rebecca egy kicsit jobban érezte magát, mert Rupert végre abbahagyta a gúnyolódást. Egyszer még egy nedves rongyot is a kezébe adott, bár ezzel a kedves cselekedettel még nem tette jóvá a korábbi gyalázatos viselkedését. A kabinba visszatérve ugyan még haragosan ráförmedt, de utána többé nem foglalkozott vele, és nem is szólt hozzá. – Franciaországba fogsz menni, és nem beszélünk többet erről! – közölte, amikor a helyiségbe lépett. – Megkérdezted a... – Még azt is megmondtam neki, hogy hajlandó vagy megvenni az átkozott rakományát. Tudta, hogy komolyan veheti az ajánlatot. – A kapitány visszautasította? De miért, amikor így is meglenne a haszna? – Azért utasított vissza, mert megteheti. A jó üzletnél is élvezetesebbnek tartotta, hogy az arcomba nevethet. Tudhattam volna, hiszen ismerem a fajtáját. Gyűlöli az arisztokratákat. Elveszi a pénzemet, de ha a tengeren vagyunk, minden alkalmat megragad, hogy fölényeskedjen, és fitogtassa a hatalmát. Rupertet láthatóan feldühítette a kapitánnyal folytatott párbeszéd, és nem szólt róla többet. A lány nem bánta, mert teljesen lefoglalta a

162

rosszulléte. Most már biztos volt abban, hogy a hányingere nem a szokásos reggeli émelygés miatt van, hanem a hajó hánykolódása okozza. Az ágyon hevert, és csak néha nézett fel, hogy szemmel tartsa a férfit a kabinban. Rupert egy darabig fel s alá járkált, de a lány ezt csak hallotta, és nem nézte, mert ahhoz is rosszul volt, hogy nyitva tartsa a szemét. Amikor a léptei elcsendesedtek, Rebecca a helyiségben lévő egyetlen fotelban pillantotta meg. Kényelmesen elhelyezkedett, egyik lábát a karfán pihentetve, mintha aludni próbálna. Már dél felé járhatott. Nem kellett volna már megérkezniük Franciaországba, ha csak a csatornán keltek át? Sosem hajózott, de még ő is tudta, hogy a két ország közel van egymáshoz. Rebecca most már egy kicsit jobban érezte magát, és felült, hogy választ kapjon a kérdéseire. – Mikor hagyhatjuk el a hajót? – érdeklődött. – Az még odébb van – motyogta Rupert, és ki sem nyitotta a szemét. – Franciaország elég nagy. Azt hitted, hogy csak átugrunk a csatornán? Rebecca pontosan ezt gondolta. – Nem így van? – kérdezte rémülten. – Nem. A rakomány Rouenba tart, úgyhogy a hajó tovább fog menni a part mentén, aztán még legalább húsz vagy harminc mérföldet a Szajna folyón. Az én úti célom a szárazföldön van, még messzebbre, dél felé, úgyhogy mindegy volt, melyik kikötőbe érkezünk. – Hány napról lenne szó? A férfi most kinyitotta a szemét, és ránézett. – Ha valóban annyira kétségbe voltál esve, mint ahogy megjátszottad, akkor miért nem ugortál ki a hajóból, amíg a Temzén

163

jártunk? Úgy kissé ziláltan mentél volna vissza a palotába, de legalább még ma, és nem a jövő héten. – Ez meg sem fordult a fejemben – mondta a lány rémült arccal, és teljesen elsápadt. – Nem tudok úszni. – Nahát! Úgy tűnik, ez az egyetlen készség, amit nem sajátítottál még el. Hogy beszélhet vele ilyen gúnyos hangon, amikor láthatja, hogy mennyire meg van ijedve? – Mikor érünk a kikötőbe? – Ha az időjárás kedvező, akkor holnap. A lány haragos pillantással nézett rá. – Akkor miért mondtad azt, hogy a jövő héten? Szereted látni, ha a nők elájulnak? – kérdezte megvető hangon. A férfi felvonta a szemöldökét. – Ezt is tudod színlelni, anélkül, hogy megsértenéd magad? – Menj a pokolba! – Ez a helyiség már pokollá változott, úgyhogy elég közel vagyok hozzá. – Most az egyszer egyetértünk. Rebecca elhatározta, hogy többé nem szól ehhez az elviselhetetlen emberhez. Ám csak tíz percig bírta a sértett hallgatást. Sajnos a férfi birtokában vannak azok az információk, amelyekre mindenképpen szüksége van. – Tehát holnap reménykedhetek a visszaútban? – kérdezte óvatosan. – A Merhammeren? Nem, mert az továbbmegy dél felé, mielőtt visszatér Londonba. Ha ki tudod fizetni a kabint ilyen hosszú időre,

164

akkor is legalább hat nap utazás vár rád. – De mi van a többi hajóval Rouenban? – Próbálkozhatsz a kikötőben, de ha ennyire könnyű lenne minden előzetes szervezés nélkül útra kelni a tengeren, akkor nekem sem kéne ilyen teherhajókat igénybe venni, mint a Merhammer. De ki tudja, talán szerencsével jársz. – Akkor csak egy kis szerencsére van szükségem – bólintott a lány elszánt arccal. A férfi felnevetett. – Majd meglátjuk. Én általában a calais-i kikötőt szoktam megpróbálni, ahol a hajók csak átkelnek a csatornán Doverbe. Ha nem tudsz kabint szerezni, talán kapsz egy helyet a fedélzeten, mert az út elég rövid. Illetve... – A férfi elgondolkodott. – Egy férfinak biztosan kiadnak ilyen helyet, de nem biztos, hogy egy kísérő nélküli nőnek is. Egyébként sem jó ötlet a fedélzeten utazni az évnek ebben a szakában, amikor gyakran esik vagy havazik. Miért kellett a férfinak megint elkeserítenie? – Te mikor fogsz visszatérni? – Nem olyan hamar, mint szeretnéd. Néhány napot arra kell pazarolnom, hogy keresek magamnak egy megfelelő... feleséget. – A lány szeme tágra nyílt a csodálkozástól. – Azért mész Franciaországba, hogy megnősüljél? – Rupert nem válaszolt azonnal, sőt olyan elgondolkodó pillantással méregette, hogy a lány kezdte kényelmetlenül érezni magát. – Szó sincs erről – válaszolta végre a férfi. – Az anyám bizonyára örülne neki, bár szerintem jobban szeretné, ha egy angol nő lenne a menye. Szerencsére nem kell sietnem, hogy megadjam neki ezt az örömet. Nem igazi feleségre van szükségem, csak egy nőre, aki

165

néhány napig a nejemnek adja ki magát. – Egy álfeleséget keresel? – Pontosan – felelte a férfi titokzatos mosollyal. – De miért? – Ha hajlandó vagy eljátszani a szerepet, akkor beszélgethetünk róla. Egyébként pedig semmi közöd hozzá. – A lány elhúzta a száját, és egy darabig megint elfojtotta a kíváncsiságát. – Akár igazi, akár hamis házasságról van szó, elviselhetetlennek tartom a gondolatot, hogy a feleséged legyek. Tehát a válaszom egyértelműen nem! A férfi vállat vont, lehunyta a szemét, és megint szundikálni próbált. Rebecca visszafeküdt az ágyra, és ő is becsukta a szemét. Tényleg semmi köze a férfi mesterkedéseihez, de el sem tudta képzelni, miért van szüksége egy hamis feleségre. Közben percről percre nőtt az elkeseredettsége. A kíváncsiság riagy úr, de ő nem fog tovább kérdezősködni! Legalább egy óra eltelt, és a lány már majdnem elfelejtette, hogy miről beszéltek. – Valószínűleg hamarabb visszaérsz Londonba velem, mint egyedül – szólalt meg hirtelen a férfi. – Könnyen lehet, hogy egyik kereskedelmi hajó kapitánya sem áll szóba veled, mert nem akarnak felvenni a hajójukra egy hajadont. Nem is olyan régen a tengerészek még úgy tartották, hogy balszerencsét hoz, ha nők vannak a fedélzeten. Rebecca még sosem hallott ilyen ostobaságot, de sejtette, hova akar kilyukadni a férfi.

166

– Megmondtam, hogy nem! Elfelejtetted? – Nem viccelek, Becca. Ha velem van egy nő, aki eljátssza a feleségem szerepét, akkor valószínűleg egy nap alatt végzek a városban, ahová igyekszem. Úgy is utol foglak érni Calais-ban, ha azzal kell töltenem az időt, hogy egy megfelelő társat keressek. Hidd el, hogy sokkal előbb hazaérek, mint te. – Képtelenség. Sietni fogok, ha meg kell tennem azt az utat. – Talán. Ha találsz kocsit, ami olyan messze elvisz. De szerintem kénytelen leszel a közös járműveket igénybe venni, és azok mindig késnek. Csak akkor kelnek útra, ha tele vannak, és minden egyes városban várakoznod kell, amíg újra megtelik a jármű. Ha jobban belegondolok, nem napokig, hanem hetekig tart majd az út. – Rendben! – kiáltotta a lány, mert nem akarta tovább hallgatni az esetleges megpróbáltatásokat. – Ha megígéred, hogy három nap múlva visszajutok Londonba, akkor megteszem. Ha nem, akkor nem akarok többé hallani róla. – Megegyeztünk – bólintott a férfi.

167

27. Fejezet Rebecca nem tudott ebédelni, pedig éhes volt. A kabinban feltálalt étel szagától kiverte a hideg veríték, és csak akkor tudott elmozdulni az éjjeliedény mellől, amikor kivitték a tálcákat. Később az út kevésbé volt viharos, és a vacsoránál már oda tudott ülni a kis asztalhoz, ahol egy leszögezett lábú szék állt. Rupert felajánlotta neki ezt a helyet, míg ő a tányérját a kezében tartva a fotelban étkezett. – Élvezd ki minden falatját ennek az ételnek – mondta a férfi. – öt kemény fontomba került. A lány majdnem félrenyelt, amikor ezt meghallotta, de olyan éhes volt, hogy folytatta az evést. – Ez az ember egy tolvaj – csóválta meg a fejét, a kapitányra célozva. – De nem tudtam, hogy ilyen rosszul állsz anyagilag, és ennyire nagy érvágás neked öt font. Majd visszaadom, ha hazaértem. Rebecca nem akart sértő lenni, de a férfi sokat panaszkodott az utazás költségeire, és ő kezdte azt hinni, hogy szűkösek az anyagi lehetőségei. Bár talán ezt nem kellett volna hangosan szóvá tennie. A férfi szigorú pillantást vetett rá. – Ennek semmi köze ahhoz, hogy az ember megengedheti-e magának, vagy sem. Csupán arról van szó, hogy senki sem szereti, ha kirabolják. De ebben az esetben nem a kapitány a ludas, hanem a szakácsa. Nem örült, amikor közöltem vele, hogy diétás ételt kérek neked, miután sokat fáradozott egy kiadós és ízletes vacsora elkészítésével. A lány ezek után még kínosabban érezte magát. A férfinak ez volt a második kedves cselekedete azon a napon, amire egyikük sem számított.

168

– Sajnálom. A férfi még egy bólintással sem fogadta el a mentegetőzését, így Rebecca arra a következtetésre jutott, hogy megsértette az érzéseit. Ezek után nem is akarta tovább faggatni, pedig még mindig nem tudta meg, hogy miért kell eljátszania a felesége szerepét. Az étkezés hátralévő részében csendben maradt. Miután végzett, visszament az ágyhoz, de nem feküdt le, hanem csak ült, és a padlót nézte. A lelkében kavargó érzések valószínűleg az arcán is tükröződtek, mert a férfi hangja szelídebb volt, amikor megszólalt. – Most min aggodalmaskodsz? – kérdezte. Inkább azt kellett volna kérdeznie, hogy min nem! De a lánynak vacsora közben eszébe jutott a férfi egyik korábbi megjegyzése, hogy miért nem úszott ki a partra, amíg még London közelében voltak. Rebeccának felrémlett, milyen gyászos következményekkel járt volna, ha a vízbe ugrik, és Rupert bizonyára ezt az érzést látta az arcán. – Tényleg hagytad volna, hogy az én állapotomban beugorjak a vízbe, amikor ez ártana a babának is? A férfi bosszúsnak tűnt. – Szögezzünk le valamit, Becca. Egy szavadat sem hiszem, amit a babáról mondtál. Azt viszont tudom, hogy volt valami hátsó szándékod, amikor idejöttél. Nem akarsz könnyíteni magadon, és elárulni, hogy... Betelt a pohár! Már megint hazugnak nevezi! – Szeretném, ha most elhallgatnál, mert ma már eleget sértegettél. – Mindig ez a válaszod, amikor valaki sarokba szorít? – Lehet, hogy ez az ágy is a sarokban van, de elég tágas, úgyhogy

169

nem érzem magam sarokba szorítva. Azt sem tartom már fontosnak, hogy meggyőzzelek. Ezek után egyáltalán nem érdekel a véleményed. Eljátszottad az esélyedet, hogy bármi közöd legyén ehhez a gyerekhez, és most már akkor sem tudnál változtatni a döntésemen, ha akarnál. Istenem, de jó volt ezt az arcába vágni, és nézni a hatást. A férfi viszont inkább csak haragosnak látszott. – Ha tényleg terhes lennél, akkor nem engedtem volna, hogy beugorj a folyóba. De mivel nem vagy az, egy kis hideg víz nem ártott volna, ha valóban olyan kétségbeesetten vissza akartál jutni, mint ahogy eljátszottad. Tehát Rupert azt hiszi, hogy az anyja miatti aggodalmát is csak színlelte? Milyen aljas feltételezés! Nem érdemli meg, hogy még egy szót szóljon hozzá. Rebecca lefeküdt az ágyra. A férfi higgye csak azt, hogy szóra sem méltatja, és elaludt. Végül nem kellett színlelnie az alvást. Végre étel volt a gyomrában, és szinte azonnal elnyomta az álom. Egész nap aggodalmaskodott, így nem csoda, ha kimerült. Rebecca csak egy dologért volt igazán hálás Rupertnek, mielőtt a Merhammer befutott a kikötőbe másnap reggel: a férfi nem követelte vissza az ágyát, és meg sem említette, hogy ki hol fog aludni. Egyszerűen a fotelban töltötte az éjszakát. Másnap reggel Rupert közölte vele, hogy megérkeztek Rouenba, majd felkapta a kézitáskáját, és elhagyta a kabint. Rebecca azonnal az éjjeliedényhez szaladt. A hajó a kikötő közelében vetett horgonyt. Mivel az éjszaka közepén érkeztek, reggel meg kellett várni a kikötőmestert, aki egy dokkba irányította a hajót. Rupertet a fedélzeten találta, a korlátnál állva. A lány azt hitte, hogy rá vár, de a férfi akkor sem mozdult, amikor odaért hozzá. Rebecca nem kérdezte meg, miért nem siet a partra, örült, hogy végre

170

szilárd talaj lehet a lába alatt, és sietős léptekkel elhagyta a hajót. A férfi követte. – Jobban vagy? – kérdezte. – Sokkal jobban – válaszolta a lány, és leült egy közelbe lévő ládára. – A reggeli hányingerhez már hozzászoktam, de ez a tengeribetegség túl sok volt. – Persze – mondta a férfi gúnyos hangon. A lány felsóhajtott. Rupert egyszerűen nem hiszi el, hogy kisbabát vár. Előző este ezt egyértelműen a tudomására hozta. Rossz véleményt alkotott róla a Sarah-féle incidens miatt, ezért azt hiszi, hogy ebben is hazudik. Ráadásul minél többet erőlködik, hogy meggyőzze a tévedéséről, annál inkább azt hiszi, hogy neki van igaza. Az idő sem fogja igazolni őt, mert a mostani ut után valószínűleg nem látja többé. Néhány hónappal később Rupertnek talán majd eszébe jut, hogy érdeklődjön utána, de akkor már túl késő lesz. Vagy külföldön fog rejtőzködni, ahol nem találja meg, vagy valaki más felesége lesz. A lány inkább ez utóbbi felé hajlott. Ha arra gondolt, hogy lemondjon a babáról, akár Rupert javára is, éles fájdalom hasított a szívébe.

171

28. Fejezet Rebecca nem akarta elsírni magát a kikötőben, ezért elhessegette a sötét gondolatait. – Most már mehetünk? – kérdezte. – Mihelyt a hintóm a kikötőben lesz. – Megszervezted, hogy várjon ránk egy kocsi? A férfi nem árult el többet, de a lány most értette meg, hogy miért nem sietett elhagyni a hajót. – Hoztál magaddal egy hintót? – Meg egy kocsist. Ez először fordul elő, mert inkább egy gyors lovat szoktam előnyben részesíteni. De figyelmeztettek, hogy egy „feleség" nem utazik lóháton. Hamarabb bebocsátást nyerek, ha némi pompával és felhajtással érkezem meg az úti célomhoz. Hintót elég nehéz bérelni, még otthon is. Ez igaz volt, de Rebecca még mindig nem tudta meg, hogy miért volt szüksége feleségre és pompára. Elhatározta, hogy folytatja a kérdezősködést, de a férfi megelőzte. – Ne aggódj. Sikerült összekaparnom elég pénzt, hogy a hintómat még a rakomány előtt levegyék a hajóról. A lány elpirult. Úgy tűnik, a férfi sosem fogja megbocsátani azt a meggondolatlan megjegyzését az anyagi helyzetéről. Rebecca úgy döntött, hogy nem kér még egyszer elnézést. – Miről van szó? – kérdezte. – És miért kell neked egy álfeleség? El akarsz csábítani egy szerencsétlen hölgyet, és nősnek tetteted magad, hogy ne kényszeríthessen házasságra? – Nem is rossz ötlet. – A férfi az arcára tette a kezét, mintha

172

fontolóra venné a dolgot. – Elég, ha ennyiben maradunk? – Ha nem folytatod, segíthetek, hogy beugorj a vízbe. A férfi a ládára tette a lábát, Rebecca combja mellé, és egészen közel hajolt hozzá. – Ha végeztél az üres fenyegetésekkel és az értelmetlen gúnyolódással, akkor mindent elmagyarázok. Nem állt szándékomban titkolózni. Azzal bíztak meg, hogy fejezzek be egy több éve tartó nyomozást. Mivel nemrég még iskolapadban ültél, gondolom, tudod, hogy a birodalmunk határai messzire nyúlnak. – Természetesen. – Akkor azt is tudod, hogy ez a terjeszkedés néha emberáldozatokkal és katonai hadműveletekkel járt. Indiában például a félreállított uralkodók gyakran lázadásokat szítanak. De egy támadásnak különös jelentősége volt, mert néhány katonánkat brit puskákkal ölték meg. – Lopták őket? – Igen, de nem a hadsereg indiai készletéből, ahogy az ember gondolná. Majdnem két évbe telt, mire sikerült megállapítani, hogy a nyomok a világnak ebbe a felébe vezetnek, azokhoz a szállítmányokhoz, amelyek még el sem hagyták Angliát. – Miért tartott olyan sokáig? – Mert egyszerre mindig csak egy vagy két ládát loptak el, ezért senki sem vette észre. – Mert az angol hadsereg olyan sok országban van jelen, hogy a puskák sok más helyről is jöhettek volna – vélte a lány. – Pontosan – bólintott a férfi. – De a nyomok Le Mans-hoz vezettek, és remélhetőleg nem kell tovább keresgélnünk. A tolvajt Angliában végül elkapták, és rávették, hogy árulja el a megbízója

173

nevét. – Tehát a franciák megpróbálják visszaszerezni a területeket, amit elvettünk tőlük Indiában, és közben nem akarják felfedni, hogy ők szítják a támadásokat? – Jó sejtés, Becca, de nem erről van szó. Most úgy tudjuk, hogy a lopások értelmi szerzője egy Sámuel Pearson nevű személy, de egy tolvaj szaván kívül több bizonyítékra lenne szükségünk. Ugyanakkor Pearsonnak van indítéka. Egy kisebb angol lord második fia, cím nélküli arisztokrata. A seregben szerzett beosztást, és a katonai karrierje nagy részében Indiában állomásozott. Aztán egy hatalmas botrány közepette elbocsátották, mert kiderültek a keze alatt szolgáló szipojokkal folytatott titkos üzelmei. – Ők azok a bennszülött indiaiak, akik az ottani seregeink legnagyobb részét alkotják? Ruperten látszott, hogy teljesen le van nyűgözve. – Jó tanárod volt az iskolában. – Magántanár – helyesbített a lány. – Anyám otthon taníttatott. De a tanárom valóban sokat utazott, és örömmel megosztotta velem mindazt, amit látott és tanult a világról. – Az anyád megengedte, hogy ilyen széles körű oktatásban részesülj? – csodálkozott Rupert. – Nemcsak megengedte, hanem egyenesen bátorította. Az apám korán meghalt, és az anyám úgy nevelt, ahogy helyesnek tartotta. – Érdekes. Meglehetősen merész hozzáállás egy lánygyermek esetében. De nem ő lenne az első özvegy, aki egy kicsit elveti a sulykot a hirtelen rászakadt szabadságban. Az anyám is ugyanezt tette az apám halála után, csak ő nem a gyerekeit engedte szabadjára, hanem saját magát. Rupert lovait egyenként lehozták a hajóról, ezért a férfi kimentette

174

magát néhány percre, hogy segíthessen. A kikötő nem volt olyan nagy, és Rebecca meglepődve látta, hogy egy darus uszály áll a Merhammer mellé, hogy kiemelje a rakományt. Először a hintót helyezték a rakpartra. Mielőtt Rupert visszatért Rebeccához, a lovakat befogták a hintó elé, és a férfi besegítette a lányt, majd ő is beszállt utána. A tágas járművet sötétbarna bőrrel kárpitozták, a padlója fényesre csiszolt fából készült, és az ablakait vastag függöny védte a kíváncsi tekintetektől. Kívülről is látszott rajta, hogy egy tehetős arisztokrata hintója. Nem volt hivalkodó, de a sötétbarna faborítás szépen hangsúlyozta a St. John család aranyszínű címerét, ezért a megjelenése elég pompát sugárzott. – Készülj fel – mondta Rupert, miután leült Rebeccával szemben, és kényelmesen hátradőlt az ülésen. – Megmondtam a kocsisomnak, hogy siessen, és a fickó mindig engedelmesen követi az utasításokat. Alig fejezte be a mondatot, amikor a hintó nagyot döccent, és Rebecca ugrott egyet az ülésen. A tökéletes időzítéstől mindketten felnevettek. Rebeccának furcsa érzése támadt. Nem kéne a férfival nevetgélnie! Gyorsan kijózanodott, és emlékeztette Rupertet, hogy még nem fejezte be a történetét. – Mi pontosan Mr. Pearson indítéka? – Figyelembe véve, hogy a lopott fegyverekkel az ő korábbi egységét érte a támadás, és nem is egyszer... – Tehát gyilkosságra gyanakszol? – vágott a szavába a lány. – Ez a leglogikusabb következtetés. Komoly sérelmek érték, mert az elbocsátását követő botrány olyan szégyenbe hozta, hogy el kellett hagynia Angliát örökre, és a családjával Le Mans-ban telepedett le. Ezért ott kell körülnéznünk. Bizonyítékra van szükségünk, hogy ő

175

fogadta vagy ő szállította az ellopott fegyvereket Indiába. Egy számla vagy egy fuvarlevél is megteszi. – A szabód kérésére veszel részt ebben a nyomozásban? – Kiről beszélsz? – Mr. Jenningsről. Rupert felnevetett. – Pearson akárkit nem enged be a házába. Nigelnek egy arisztokratára volt szüksége, és én jutottam az eszébe. És mivel éppen ráérek, igent mondtam. – Tehát elárulod Pearsonnak, hogy ki vagy? – Természetesen nem. Álnevet fogunk használni... Lord és Lady Hastings leszünk. – És pontosan mi a terved? – Be kell jutnom a házába. Ha nem lenne olyan nagy családja, egyszerűen beosonnék, és úgy végezném el a dolgom. De sok szolgája van, rengeteg gyereke, sőt még a felesége néhány rokona is nála lakik. Ez legalább harminc embert jelent, és a ház nem olyan nagy. – Arra gondoltál, hogy egyszerűen bekopogsz az ajtón, és bekéredzkedsz? – kérdezte szemtelenül Rebecca. Rupert elmosolyodott. – Te azt tennéd? Egy feleség nélkül esélyem sem lenne bejutni. – De miért? – Pearson egy velejéig romlott alak, aki lopott, és valószínűleg gyilkolt is, de van egy jó tulajdonsága. Szerető apa, aki még a családját is magával vitte Indiába. Olyan fontos számára a család, hogy bizalmatlan minden nőtlen férfi iránt.

176

A lány megcsóválta a fejét. – Hogy lehet valaki ilyen szélsőséges? – Én is ugyanezt mondtam, amikor először meghallottam ezt. De úgy tűnik, ez az igazság. Akárhogy is van, a tervem szerint házaspárként állítunk be hozzá. Azt mondjuk, hogy átutazóban vagyunk a városban, és meghallottuk, hogy lakik ott egy angol úriember. Az európai kőrútunkat járva már régen nem találkoztunk angolokkal, és minden áron meg akartunk vele ismerkedni. Tulajdonképpen a fiatal korod miatt azt is mondhatjuk, hogy egy hosszú nászúton vagyunk. – Tehát szerinted ilyen egyszerű lesz az egész? De akkor is át kell kutatnod a holmiját, hogy megtaláld a bizonyítékot. – Itt kezdődik a te feladatod, mert nem csak dísznek viszlek magammal. Rád bízom, hogy mivel tereled el a figyelmét, amíg én átkutatom a ház néhány fontos helyiségét. De hát ez az erősséged, nem igaz, kedvesem?

177

29. Fejezet Rebecca még sosem találkozott ilyen gunyoros és sértő modorú emberrel, mint Rupert St. John. Vajon a természetéből fakad a gorombasága, vagy csak a nőkkel szemben alkalmazza ezt a taktikát, nehogy beleszeressenek? Persze csak miután az ágyába csalta őket. Úgy viselkedik vele, mintha ő csábította volna el, és ezért haragszik rá! Észre sem veszi, hogy milyen képmutató? De azért figyelmeztethette volna, hogy milyen szerep vár rá ebben a küldetésben. Nem adott semmilyen ötletet vagy tanácsot! Hogyan terelje el a Pearson család figyelmét, amíg Rupert a bűnösség bizonyítékai után kutat a házukban? Azt is csak mellékesen vetette oda, hogy az út nem lesz rövid. – Szerencsések vagyunk, ha sötétedés előtt odaérünk, úgyhogy rengeteg időd lesz kitalálni valamit. Ez igaz volt. Sokkal kellemesebb ezzel tölteni az időt, mint a vele szemben ülő hallgatag férfiról töprengeni. Elhatározta, hogy Sámuel Pearsonra nem egy gyilkosság gyanúsítottjaként fog tekinteni, hanem az egyetlen jó tulajdonságára összpontosít. A férfi szerető családapa. Egy nős arisztokrata, akinek gyermekei vannak... Biztosan talál valami közös hangot ezekkel az emberekkel. Még mindig nagyon furcsállta, hogy felségárulást követhet el és a honfitársai halálát kívánhatja egy olyan férfi, aki szereti a családját. Talán azért rajong annyira a családjáért, hogy így enyhítse a bűntudatát? Vagy ez a tulajdonsága vezette a bűn útjára? Lehet, hogy nem is bűnöző. De hogyan terelje el a figyelmét? Az ájulásról szó sem lehet. Nem fog szándékosan elesni, mert megsértheti a babát. Talán jobb, ha felborít valamit, mondjuk egy vázát. Megjátszhatná a kétbalkezes feleség szerepét. Ha az első balesetével nem is sikerül elterelnie

178

Pearson figyelmét, annyit elérhet vele, hogy azután szemmel fogja tartani, mert a vendége ügyetlensége miatt nem akar elveszíteni egy értékes műtárgyat. Örült, hogy van már egy terve, ezért kényelmesen elhelyezkedett az ülésen, és kinézett az ablakon. A tájat elég unalmasnak találta, mert éppen vidéken haladtak, és szinte csak barna szántóföldeket látott. Rupert szundikált. Kényelmetlen volt neki a fotelban tölteni az éjszakát? Rebecca nem érzett bűntudatot. Rupert tehet arról, hogy most Franciaországban van, és arról is, hogy házasságon kívül született gyermeke lesz. Az is az ő hibája, hogy nem tudja levenni róla a szemét. Mivel a férfi aludt, Rebecca meg sem próbálta elfordítani a tekintetét. Rupert reggel átöltözött, mielőtt Rebecca felébredt. Ő sajnos nem tudott ruhát váltani, de szerencsére elég meleg volt az a halványlila utcai ruha, amelyben előző nap elhagyta a palotát, és nem is gyűrődött össze. Egytalán nem látszott rajta, hogy abban aludt. Rupert mostani ruházatának minden darabja egy dúsgazdag arisztokratáról árulkodott. A szaténmellényt különleges ékköves gombok díszítették, hosszú ujjain drága gyűrűk csillogtak, és a tökéletes szabásvonalak meg a pazar anyagok mind egy igazi divatfi ízlését tükrözték, aki nem kíméli a pénztárcáját, ha eleganciáról van szó. A lány halkan felsóhajtott. Miért van az, hogy egy ilyen angyali külsejű férfi ennyire gonosz? És miért vonzódik hozzá, amikor ezt tudja? Hiszen gyűlölnie kéne, mert gorombán bánt vele! Mégis, amikor a finom vonalú ajkára nézett, eszébe jutott a csókja íze, és az ujjai látványa felidézte az izgalmat, amit a becézése gerjesztett benne. És a... Nem! Rebecca elhatározta, hogy oda nem fog nézni, de a puszta gondolattól felgyorsult a szívverése. Összeszedte minden akaraterejét, és lehunyta a szemét. A férfi nincs is ébren, mégis ilyen nagy hatással van rá. Ez hogy lehetséges? Ebédre csak egy rövid időre álltak meg valahol, mégsem tudták

179

elérni Le Mans-t sötétedés előtt. A régi várost még jóval Gallia római megszállása előtt alapították. Rupert sosem járt ott, és nem gondolta volna, hogy ilyen sokáig tart elérni az úti céljukat. A legutolsó útbaigazítás után a kocsis, Matthew, leszállt a bakról, és kinyitotta a hintó ajtaját. – Még legalább nyolc óra, uram – közölte Rupert-tel. – A lovak nem fogják bírni ezt az iramot. Alvás nélkül én sem. Tehát mégsem fog három nap múlva visszajutni Angliába? Rebecca arcán bizonyára látszott a csalódottság. Rupert rápillantott, majd a kocsishoz fordult. – Nem engedhetünk meg magunknak olyan hosszú késedelmet. Adj nekem néhány órát, hogy aludjak, aztán felülök a bakra, és te fogsz aludni. – Rendben, uram. Matthew talán elfogadhatónak találta ezt a beosztást, de Rebeccát aggasztotta, hogy egy nappal tovább kell távol maradniuk Londontól. – Egész nap aludtál. Miért nem veszed át Matthew helyét most? – Tényleg azt hiszed, hogy tudtam aludni, amikor egész nap majd' felfaltál a szemeddel? A lány arca vörös lett a szégyentől és a haragtól. Tehát csak színlelte az alvást! Ő pedig tényleg egész nap bámulta a férfit. Lehunyt szemmel is fel tudta idézni az arca minden egyes vonalát, és emlékezetből akár le is rajzolhatná. De miért kellett elárulnia, hogy mégsem aludt? Minden áron zavarba akarja hozni? Szerencsére a férfi több szót nem ejtett erről a kínos témáról. A lány már azt hitte, hogy meg is feledkezett róla, amikor elnyúlt az ülésen, és hátat fordított neki. – Te is aludjál! – parancsolt rá Rupert. – Holnap a legjobb formádat kell hoznod.

180

A lány szót fogadott, és ő is lefeküdt a kényelmesen párnázott ülésre. – És ne bámuld a fenekemet – tette hozzá a férfi. Rebecca arca lángolt a szégyentől. Most már biztos, hogy egy szemhunyást sem fog tudni aludni, amíg a férfi a hintóban tartózkodik!

181

30. Fejezet Samuel Pearson egyáltalán nem olyan volt, mint amilyennek Rebecca elképzelte. A harmincas évei végén járó, katonásan délceg férfi végtelen nyájassággal fogadta őket, és a lány gyanakodni kezdett, hogy Rupert hazudott róla, és nem árulta el neki a látogatásuk igazi okát. Korán érkeztek meg Le Mans-ba, így kényelmesen megreggelizhettek, mielőtt a Pearson házhoz mennek. Rebeccának most az egyszer sikerült a gyomrában tartani az ételt, bár szerette volna, ha minél előbb túl van a reggeli rosszulléten, mert az idegességét tovább fokozta az aggodalom, hogy bármelyik percben elfoghatja a szokásos hányinger. Miután John és Gertrude Hastingsként bemutatkoztak, és Rupert előadta a nász-utas történetet, a férfi szívélyes mosollyal behívta őket a házba. Rebecca sejtette, hogy Rupert aljasságból választotta neki ezt a régimódi nevet. Ezzel is borsot akart törni az orra alá! Pearson leültette őket a szalonban, és odahívatta a családja többi tagját is. Pearson kilenc gyermeke közül a legkisebb egy-, a legidősebb kilencéves volt, és úgy tűnt, hogy Mary Pearson még tovább növeli a család létszámát, mert az újabb terhességének hatodik hónapjában járt. A házaspáron látszott, hogy imádják egymást, és a kilenc gyermeküket is. Rendkívül kedves emberek voltak, és azonnal régi barátokként kezelték Rebeccát és Rupertet. Rebecca a legnagyobb rosszindulattal sem tudta elképzelni, hogy a családfő egy gonosztevő, aki bosszúból megölte a régi indiai bajtársait. – Hogy tetszik az élet Franciaországban? – kérdezte Rebecca a kellemes társalgás egyik rövid szünetében. – Az időjárás melegebb – válaszolta Sámuel.

182

– És nem esik olyan sokat – tette hozzá mosolyogva Mary. – Én tulajdonképpen szeretek ebben a városban élni. – És némelyik ember még barátságos is – folytatta Sámuel nevetve. – Bár itt is, mint minden ország nagyvárosában, vannak olyanok, akik inkább maguknak valóak. De a legutóbbi napóleoni háború után több ellenségeskedésre számítottunk, és egészen meglepődtünk, hogy nem találkoztunk ilyesmivel. – Én mondtam a férjemnek, hogy elég sok idő telt el azóta, és már senkit sem foglalkoztat – vette át a szót Mary. – Bár nem az volt az első háború, amit Anglia és Franciaország vívott egymással, össze sem lehet számolni, hány konfliktus volt a két ország között az évszázadok során. – így igaz – bólintott Rupert. – Ha éppen nem az otthoni színtéren harcolunk, akkor az új területek miatt, amelyekre mindkét országnak fáj a foga. De a kereskedelem megint virágzik Anglia és Franciaország között. A pénz mindig összehozza az embereket, nem igaz? – De igen – helyeselt Sámuel, majd gyanakodva megkérdezte: – Esetleg te is foglalkozol kereskedelemmel? Elég nagy tapintatlanság egy ilyen kérdést feltenni egy arisztokratának, még akkor is, ha éppen szóba került a téma. Rebeccát mégis meglepte Rupert válasza. – Én nem, de a nagyapám valósággal belevetette magát. Nem volt más választása, ha nem akarta, hogy a család nincstelenné váljon, miután az apja az egész vagyont elherdálta a kártyaasztalnál. – Nem ritka eset – válaszolta Sámuel megértő arccal. Rebecca meg volt győződve arról, hogy Rupert ezt a történetet is csak kitalálta, de a hazugság megalapozta az esetleges későbbi együttműködését Pearsonnal. Korábban megemlítette, hogy ha nem talál semmilyen bizonyítékot Pearson ellen, akkor üzleti

183

vállalkozásba kezd vele, és úgy folytatja a nyomozást. Persze csak miután visszavitte őt Angliába. Rebecca szeretett volna minél előbb végezni, és a lehető leghamarabb útra kelni. Ezért elérkezettnek látta az időt arra, hogy némi zavart okozzon, és lehetőséget adjon Rupertnek a terve végrehajtására. Megkérdezte, hogy hol tudná felfrissíteni magát, mire három gyerek azonnal felajánlotta, hogy elkíséri a mellékhelyiségbe. A házban nem látott egyetlen vázát sem. Ostobaság is volt erre számítani az évnek ebben a szakában. Ám ekkor észrevett egy legalább fél méter magas szép üvegszobrot, ami az útjában lévő asztalon állt. Rebecca elhatározta, hogy kifelé menet fel fogja borítani. Sikerült is feltűnés nélkül elvégeznie a manővert, de nem számított arra, hogy a szorosan nyomában lépdelő gyerekek közül az egyik ügyesen elkapja, mielőtt a padlóra esik. Nem baj. Akkor is megfordult, és mentegetőzni kezdett a házigazdának. – Elnézést, de amióta rájöttem, hogy terhes vagyok, úgy tűnik, mindent leverek. Nagyon ügyetlen lettem, de remélem, hogy ez gyorsan elmúlik. A férfi felnevetett. – Nem szükséges magyarázkodnod, hölgyem. Mary sok történetet fog majd mesélni, ha visszajöttél, ő inkább kívánós volt, és hiába készültem fel jó előre a kedvenc ételeivel, minden terhessége alatt mást kívánt. Rebecca egy szívélyes mosollyal nyugtázta a férfi humorosnak szánt megjegyzését, bár egyáltalán nem tartotta viccesnek. Könnyen nevet egy férfi, amikor nem ő éli át ezeket a furcsa érzéseket. Lehajolt, hogy a kislánynak is megköszönje az üvegszobor megmentését, és ekkor egy kellemetlen szag ütötte meg az orrát. A gyerek elég kicsi volt ahhoz, hogy előfordulhasson nála egy kis

184

baleset, de Rebecca nem tudta elviselni az illatát. Öklendezni kezdett, és rémülten emelte a szájához a kezét, mert attól tartott, hogy a szalon padlójára fog hányni. Első gondolata az volt, hogy kirohan a helyiségből, de Mary Pearson odasietett hozzá. – Gyere, felviszlek az emeletre, ahol kényelembe helyezheted magad. Rebecca nem hitte, hogy addig vissza tudja tartani a rosszullétét, de végül ez a probléma is megoldódott. Az egyik gyerek a kezébe nyomott egy régi éjjeliedényt, amiről addig azt hitte, hogy egy nagy virágcserép. Miközben siettek fel a lépcsőn, Mary megmagyarázta az edény hirtelen felbukkanásának az okát. – Az első terhességem óta ügyelek arra, hogy a korai hónapokban minden helyiségben legyen egy ilyen edény. Ha hazaértél, talán te is ezt fogod tenni. A hányinger ugyan csak néhány hétig vagy hónapig tart, de addig sem kell aggódni egy ilyen természetes állapot miatt. Milyen jó ötlet! Persze Rebecca csak azért tér vissza a királyi palotába, hogy, összecsomagoljon a hazautazáshoz. De Norfordban könnyen el tudja intézni, hogy minden helyiségben álljon egy üres edény. Az emeleten Mary benyitott néhány szobába, mert egy olyan helyiséget keresett, ami nincs tele a gyerekei kacatjaival. Végre talált egyet, és gyorsan bevezette Rebeccát. – Itt egyedül lehetsz – mondta a hölgy. – És nyugodtan használd az ágyat, ha le akarsz dőlni egy kicsit. Rebecca tudta, hogy csak akkor fogja jobban érezni magát, ha végre kiürítheti a gyomrát, és nem is tartotta tovább vissza magát. Közben hallotta, hogy az ajtó becsukódik mögötte, és a folyosón Mary rászól a gyerekekre, akik mind utánuk jöttek.

185

– Legyetek csendben, és csináljatok rendet a szobákban!

186

31. Fejezet Rupert nem is álmodhatott volna ennél jobb figyelemelterelésről, mint amit Rebecca előadott. Még az összes gyerek is követte a hölgyeket az emeletre. Egyedül maradt a szalonban Samuellel, az asszony nagyapjával, és két idősebb férfi unokatestvérrel. Rupert várt néhány pillanatig, amíg folytatódik a beszélgetés. Aztán aggódó arccal nézegetni kezdett az ajtó felé, ügyelve arra, hogy Pearson észrevegye az idegességét. – Annyira új még nekem ez a sok kellemetlenség, ami a terhességgel jár. Valahogy úgy érzem, hogy az én hibám, és segítenem kell neki. Mindjárt visszajövök. Nem adott alkalmat a házigazdának, hogy visszatartsa, és megnyugtassa, hogy Rebecca jó kezekben van; gyors léptekkel távozott a szalonból. Nem igazán tudta, hogyan viselkedik egy tapasztalatlan férj és leendő apa, de valószínűleg jól játszotta a szerepét, mert csak néhány megértő nevetést hallott a háta mögött. Nem volt vesztegetni való ideje, hiszen a gyerekek bármelyik pillanatban visszarohanhattak a földszintre. A lépcső a hall végében volt, és két helyiség mellett is el kellett haladnia, mielőtt odaért. Mindkettőnek nyitva állt az ajtaja, és látta, hogy az egyik a dolgozószoba, ezért gyorsan besurrant. Azonnal az íróasztalhoz lépett. Tudta, hogy nincs ideje alapos kutatást végezni. Nem szerette a sietséget. Inkább az éjszaka közepén szokott dolgozni, amikor nincs elég fény, viszont rengeteg idő áll a rendelkezésére. Nem merte becsukni az ajtót, mert félt, hogy ezzel felhívja magára a figyelmet. Csupán annyit tehetett, hogy villámgyorsan a zsebébe gyűrt minden elöl heverő iratot, abban a reményben, hogy ha később átnézi őket, megtalálja köztük, amit

187

keresett. Pearson bizonyára észreveszi majd a hiányzó papírokat, és őt fogja gyanúsítani a lopással, de remélhetőleg addigra már félúton járnak a tengerpart felé. Óvatosságból arra utasította Matthew-t, hogy álljon a ház elé a hintóval, de a családi címer az utca felőli oldalon legyen, és a házból ne lehessen látni. Rebecca hibája, hogy most sietnie kell. Az eredeti terv szerint több hetet szánt volna az akcióra, miközben összebarátkozik a családdal, és olyan helyiségekbe is bebocsátást nyer, amelyekbe másképp nem léphetne be, csak miután elnyerte a házigazda bizalmát. De Rebecca minden áron vissza akart jutni Londonba három nap múlva. Mi ütött belé, hogy elfogadta ezt az ostoba feltételt, amikor így kénytelen egyetlen akcióval megszerezni a szükséges bizonyítékokat? Azért, mert nem tudta rávenni magát, hogy egyedül hagyja a lányt egy idegen országban? Tapasztalatból tudta, milyen nagyszerű színésznővel van dolga, és lám, nem is csalódott benne. De hogyan sikerült színlelnie a hányást? Talán az egyik ujját ledugta a torkán, amikor mindkét kezét a szája elé kapta? – Nem kéne itt lenned, uram. – Egy férfi szolga állt az ajtóban, és a szemöldökét ráncolva nézett Rupertre. – Csak egy pillanatra le kell hűtenem magam, mert mindig kiver a veríték, ha a feleségem zavarba hoz a reggeli hányásával – magyarázta Rupert a férfinak. A szolga arca egy cseppet sem enyhült. Még mindig szigorú és gyanakvó pillantással méregette Rupertet. De Rupert magyarázkodás közben elindult felé, és mire az utolsó szót is kimondta, már karnyújtásnyi távolságban volt tőle. Mielőtt arcon ütötte, megragadta az ingét, nehogy a férfi kiessen a folyosóra, vagy túl nagy robajjal érjen földet. Remélte, hogy ezzel sikerül megszabadulnia tőle, mert komolyabb sérülést nem akart okozni neki. Elég, ha leüti, és kidobja

188

az ablakon, hogy egy időre megszabaduljon tőle. A terve félig be is vált. A férfi megtántorodott, és Rupertnek sikerült időben elkapnia, mielőtt elterül a padlón. Még az ablakhoz is könnyen odavitte, de ott megtorpant. Hát ez remek! Az ablakot a hideg hónapokra bedeszkázták, hogy ne jöjjön be a huzat. A pokolba, hiszen még nincs is olyan hideg! Nem voltak nagy bútorok, amelyek mögött elrejthette volna a férfit. Végső megoldásként a folyosóval határos falhoz vonszolta, és az ajtó mögé fektette, hogy ne legyen feltűnő, ha valaki elmegy a helyiség előtt. Rupert ezután felszaladt az emeletre, és ott Mary Pearsonba ütközött, – aki éppen kihátrált az egyik gyerekszobából. Amikor az asszony meglátta, elmosolyodott, és a szomszédos ajtó felé intett. Be volt csukva, és a férfi is becsukta, miután belépett. Rebecca a sarokban térdelt, az éjjeliedény fölé hajolt, és nagyokat nyögött. Az utóbb időben sokszor látta őt ebben a testhelyzetben, és más körülmények között biztosan felizgatta volna a látvány, de a meggyőző hatás miatt előadott hangos öklendezés eléggé lelombozta. – Szép volt, Becca. De most azonnal távoznunk kell. A lány megfordult, megsemmisítő pillantást vetett rá, majd megint az edény fölé hajolt, és nyögdécselni kezdett. A férfi felsóhajtott. – Nem vicceltem. Azt fogom mondani, hogy a friss levegőn jobban leszel, és azonnal mennünk kell. – Amikor a lány még mindig nem kelt fel, gúnyosan hozzátette: – Senki sincs itt, aki értékelné az előadást, úgyhogy... A férfi elhallgatott, mert rájött, hogy a helyiség méretei alapján ez lehet a szülők hálószobája. És volt benne egy íróasztal. Odasietett, és meglátott valamit, ami egy bőrkötéses naptárnak vagy üzleti főkönyvnek tűnt. Kinyitotta, és örömmel látta, hogy

189

tényleg üzleti tranzakciók adatait és dátumát, megvett és eladott áruk mennyiségét, valamint pontos költségelszámolásokat tartalmaz. Sőt ott volt Pearson alkalmazottainak a neve, és az is, hogy milyen szolgálatokért mennyit fizetett nekik. Majdnem felnevetett, amikor észrevette annak a tolvajnak a nevét, aki Pearsont nevezte meg a megbízójának. Úgy döntött, hogy a könyvet sértetlenül fogja megőrizni, és nem tépi ki a szükséges lapokat. – El tudod ezt rejteni a szoknyád alá, amíg kiérünk a házból? – A könyv túl széles volt, és nem fért bele a férfi zsebébe. A lány ránézett, és bólintott. – Persze, de nem fogok semmi... – Ártalmatlanná kellett tennem egy szolgát a földszinten – közölte Rupert türelmetlen hangon. – Bármelyik percben magához térhet, és fellármázhatja a házat. Nincs időnk most bájcsevegni, mert azonnal távoznunk kell. Rupert általában élvezte a kihívást és a kockázatot, de most egészen más volt a helyzet. Rebecca jelenléte miatt furcsa kétségbeesést érzett. A lányt egy idegesítő bajkeverőnek tartotta, mégis kiverte a hideg veríték, ha arra gondolt, hogy baja eshet. És ehhez nem volt hozzászokva. Végül mégsem adta oda neki a számlakönyvet, hanem megragadta a karját, és elindult vele az ajtó felé. Közben a bizonyítékot a nadrágja hátsó felébe dugta, a kabátja alatt. – Akármi történik, ne állj meg, csak menj ki az ajtón, és szállj be a hintóba. Majd én kimentelek a házigazdáink előtt, ha van rá időnk. Vagy kiverekszem magam a házból, ha szükséges. Ez a sápadt arc nagyon meggyőző, továbbra is nézzél így. Rupert már sejtette, hogy Rebecca nem színlel, és rájött, hogy a

190

helyzet veszélyes. De nem volt idő további beszélgetésre vagy győzködésre. Szerencsére Mary Pearson már nem tartózkodott az emeleti folyosón, ezért gyorsan levezette Rebeccát, és a bejárati ajtó felé lökte, míg ő megállt a szalon ajtajában. Nem lepődött volna meg, ha a helyiségben egy sereg rászegezett pisztoly várja, de úgy tűnt, erősebben ütötte meg a szolgát, mint akarta. A férfiak még mindig békésen beszélgettek, és Mary is visszaült a heverőre, a négy legkisebb gyerekével. Rupert sietősen mentegetőzött a hirtelen távozásuk miatt, és felajánlotta, hogy inkább visszajönnek másnap délután, mielőtt folytatják az útjukat. Rebecca még mindig elég sápadt volt, amikor Rupert beült mellé a hintóba. – Ha Pearson nem megy azonnal a dolgozószobájába, akkor egy óra is eltelhet, mire észreveszi a szolgát, akit leütöttem – nyugtatta meg a lányt. – Most már nem lesz semmi baj. De azért sietnünk kell. Irány a tenger! Rebecca nem válaszolt, de az arckifejezése sokat elárult. Valami miatt még mindig mérges volt. Valószínűleg azért, mert ilyen nagy kockázatnak tette ki. Nem hibáztathatta. De a veszély már elmúlt, és Le Mans utolsó épületeit is maguk mögött hagyták. Rupert éppen megnyugodva hátra akart dőlni az ülésen, amikor elhangzottak az első lövések.

191

32. Fejezet Rupert lerántotta Rebeccát a hintó padlójára. Ő is utánavetette magát, és teljes testsúlyával ránehezedett, ami igencsak kényelmetlen volt. Természetesen Rebecca is hallotta a lövéseket, amelyek indokolták Rupert heves mozdulatait, hiszen nem volt süket. Mégis bosszantotta a helyzet. – Tényleg azt hiszed, hogy egy golyó képes átütni egy ilyen erős hintó falát? Amit ráadásul egy mozgó járműből adtak le? Akárki is céloz, egyáltalán nem biztos, hogy eltalál minket. – Lóháton vannak – közölte a férfi. – Az még rosszabb. Te már eltaláltál egy mozgó célpontot, miközben lóháton száguldoztál? – Igen. A lány felhorkantott, mert nem hitt neki. De aztán rájött, hogy mit jelent, ha lóháton üldözik őket. Matthew azonnal a leggyorsabb vágtára fogta a lovakat, de az üldözőik így is hamar utol fogják érni a hintójukat. – Útonállók? – Fényes nappal? – Talán ennyire vakmerőek. Nem lenne kellemes, ha kirabolnák őket, de még mindig jobb ez a lehetőség, mint az, hogy egy felbőszült bűnöző kergeti őket az ellopott értéke miatt. – Ez lenne a logikus következtetés, ha nem most hagytuk volna el egy többszörös gyilkos házát. – Tehát megtaláltad a bizonyítékot, amit kerestél?

192

– A könyvben van, amit oda akartam adni, hogy rejtsd el. A sietős távozásunk után Mary Pearson biztosan megemlítette a férjének, hogy az ő hálószobájába vitt téged, ahová aztán én is beléptem. Sámuel valószínűleg azonnal felsietett, hogy a biztonság kedvéért megnézze, ott van-e a terhelő bizonyítékokat tartalmazó könyv, amit óvatlanul az íróasztalán felejtett. – És látta, hogy eltűnt... – sóhajtott fel a lány. – Ne legyél annyira kétségbeesve. Nem lesz semmi baj. Micsoda nevetséges kijelentés, gondolta Rebecca dühösen. Közben egyre nőtt a rettegése, mert két újabb lövés dördült el mögöttük. Ugyanezt érezte Pearsonék házában is. Mihelyt Rupert közölte vele, hogy leütött egy szolgát, akit bármelyik pillanatban megtalálhatnak, azonnal elmúlt a hányingere. Hihetetlen! Talán a hirtelen támadt félelemtől? Nem mintha ezek után szándékosan keresné a veszélyes helyzeteket, hogy egy kicsit könnyebben viselje a terhességét, de akkor is érdekesnek találta ezt a nem várt hatást. Otthon kipróbálhatja az elméletét, és megkéri Florát, hogy ijesszen rá. Vagy esetleg... Miért töri a fejét olyasmin, ami talán sosem fog megtörténni, mert bármelyik pillanatban meghalhat? – Te egyáltalán nem félsz? – förmedt Rupertre. – Nem igazán. Legalábbis addig nem, amíg a padlón fekve maradsz – válaszolta a férfi könnyedén. – Valószínűleg már azelőtt a nyomunkban voltak, hogy elhagytuk volna a várost. – Akkor miért nem lőttek ránk korábban? – A szemtanúk miatt. Magyarázkodnia kéne, ha fényes nappal lövöldözik az utcán, és nem követhet el gyilkosságot a békés lakosok szeme láttára. Mivel Pearson abban a városban él, nem akarja felhívni magára a figyelmet. Ezért megvárták, amíg elhagyjuk Le Mans-t, és itt, a kihalt úton szabad préda vagyunk.

193

A lány most már nem tudta tovább titkolni a rettegését és a haragját. – Nem értem, ezt miért nem tartod ijesztőnek! A férfi lehajolt, és a fülébe súgta: – Nem hagyom, hogy bajod essen. Ígérem, hogy nem lesz bántódásod. Rupert hangja olyan megnyugtató volt, hogy a lány majdnem hitt neki. Majdnem. – Nagyon gyors lovaim vannak – folytatta a férfi. – Nem lepne meg, ha elérnénk a következő várost, mielőtt olyan közel jutnak hozzánk, hogy átugorhatnának a hintóra. A lány azt kívánta, bárcsak ezt ne mondta volna. Tehát az üldözőik először szegény Matthew-t akarják leteríteni, mert így a hintó azonnal lelassulna, sőt esetleg felborulna és összetörne. De mielőtt tovább kérdezősködhetett volna, Rupert felkönyökölt. – Elnézést egy pillanatra – mondta, és otthagyta Rebeccát a padlón. A lány maga mögé pillantott, és látta, hogy a férfi felemeli az egyik ülés fedelét, és elővesz egy puskát a rekeszből. Rebecca szeme tágra nyílt a döbbenettől. – Meg fogsz ölni valakit? – Szerinted nem érdemelné meg? De nem áll szándékomban gyilkolni. Jó lövő vagyok, és csak segítek neki meghozni a döntést, hogy forduljanak vissza. Csupán ennyit mond? És azt is ilyen tökéletes magabiztossággal? Azt hiszi, hogy viccelhet vele? De ekkor a férfi kinyitotta az ablakot a hintó egyik ajtaján. Letérdelt, mert túl magas volt, hogy felálljon, és kidugta a felsőtestét meg a puskát, ami elég nehéz feladatnak bizonyult. Az ablak széles volt, de Rupert mellkasa még szélesebb. Aztán a férfi felemelte a fegyvert, és célzott.

194

A füle mellett elsütött puska hatalmasat dördült. Rupert halkan szitkozódott, mert a hintó nagyot döccent, és a golyó valószínűleg célt tévesztett. Rebecca mindenesetre a fülére szorította a kezét. Ez nem sokat segített, de a következő öt percben Rupert csak három lövést adott le. Az utolsót a másik ablakból. – Most már felállhatsz. Miután Rebecca felmászott az ülésre, felháborodott arcot vágott, hogy Rupert ne lássa rajta, mennyire meg volt ijedve. Nem is annyira magát, hanem inkább a babát féltette. – Háromszor kellett lőnöd, hogy megváltoztasd Pearson véleményét? Ezek szerint mégsem vagy olyan kiváló céllövő. – Volt vele még két ember. Most mindhárman sérültek. A lány kicsit elpirult, és még mindig hevesen dobogott a szíve az átélt izgalmaktól. A lövöldözésnek ugyan vége lett, de a remegése nem múlt el. Amikor a férfi elmagyarázta, mit fognak csinálni Le Mans-ban, egy szóval sem említette, hogy a végén menekülniük kell, mert meg akarják ölni őket. Rupert visszaült a helyére, karba tette a kezét, és egy darabig némán tanulmányozta Rebecca arcát. – Azt hiszem, ez az első alkalom, hogy egy nővel utazom a hintómban, mégsem próbálom meg az ölembe csalni, hogy kellemesebbé tegyem az utazást. Az anyámtól eltekintve, persze. – Ennek a megjegyzésnek van valami rejtett jelentése? – csattant fel Rebecca. – Azt hiszem, elég egyértelmű voltam – mondta a férfi ravasz mosollyal, miközben kézen fogta a lányt, és az ölébe vonta. – Mit... – Nagyon megijedtél – súgta a fülébe a férfi. Forró lehelete

195

megcsapta Rebecca arcát, és az egész teste libabőrös lett tőle. – Ez majd eltereli a figyelmedet az átélt kellemetlenségekről, nem gondolod? A lány figyelme máris egészen máshol járt. Fogalma sem volt, a férfi miért akarja megnyugtatni, amikor olyan rossz véleménnyel van róla. Rupert nem várt a válaszára, hanem egyik kezével megfogta a tarkóját, és egészen közel hajolt hozzá. A csókjuk egy szempillantás alatt forró és szenvedélyes lett. A halálfélelem mindkettejükben heves érzelmeket keltett, és most minden feszültséget kiéltek a hosszú csókban. Istenem, miért van az, hogy ennyire kívánja? Akkor is vágyik rá, ha csak látja, de most érzi az ízét és a teste melegét! Rebeccának eszébe jutott a szeretkezésük, és jól tudta, hogy mi fog történni. Ám hiába. Nem lenne képes leállítani a férfit. És nem is akarja. Gyengéden beletúrt Rupert selymes hajába. Egyik tincse az arcába hullott, és megcsiklandozta a bőrét, amikor a férfi lefektette az ülésre, és fölé hajolt. Közben nem hagyta abba a csókot. Aztán az egyik keze lassan lejjebb kúszott a mellén, a hasán, majd gyengéden megszorította az ölét. A ruhája már megint útban van! A hintó nagyot döccent. A váratlan huppanás megtörte a csókjukat, így Rebecca egy pillanatra magához tért a kábulatból. Még egyszer meg kéne próbálnia meggyőzni a férfit a babáról, mielőtt hagyja, hogy folytatódjanak az események. Később mindketten bánni fogják, hogy nem tette meg. Vagy talán a férfi így akarja közölni vele, hogy hisz neki? Rebecca Rupert ajkára szorította az ujját, mielőtt folytatta volna a csókot. – Most már hiszel nekem? – kérdezte. – Mit kéne elhinnem? A férfi arca tényleg értetlennek tűnt, mert csak egy dologra összpontosított, a szenvedély még mindig ott lobogott a szemében.

196

– Azt, hogy babát várok – közölte a lány. Ez gyorsan kijózanította Rupertet. Visszatette Rebeccát a saját ülésére, aztán beletúrt a hajába, és közben szigorú pillantással nézett rá. – Pocsék az időzítésed, Becca. Azt hittem, egyértelműen a tudomásodra hoztam, hogy nem fogok belesétálni ebbe a csapdába. Most már Rebeccában is kihunyt a szenvedély lángja. Ha még mindig ezt hiszi róla, akkor nem lett volna szabad megcsókolnia. Igaz, hogy sikerült elterelnie a figyelmét a lövöldözés izgalmáról, de mit ért el vele, ha helyette most bosszúságot és haragot érez? Talán még egyszer utoljára megpróbálhatná meggyőzni, hogy téved vele kapcsolatban. – Tudod, amikor mindketten öregek leszünk, és visszapillantunk az életünkre, csak én emlékszem majd arra a gyerekre, akit együtt nemzettünk. Azt hiszem,akkor szánakozni fogok rajtad. Látszott, hogy a kijelentése érzékenyen érintette a férfit, mert elég sötét arccal nézett rá. Rebecca nem bánta. Csak azt kapta, amit megérdemelt! Rupert hallgatott. Rebecca úgy érezte, hogy túl sokat mondott. Aztán Rupert megrázta a fejét. – Micsoda bolond vagyok, hogy újra és újra hagyom magam becsapni! A manipulálás mestere vagy, Becca. Tehát ennyire hozzám akarsz jönni feleségül? Rendben. Hazafelé menet megkérem a kapitányt, hogy adjon össze minket a tengeren. De nehogy azt hidd, hogy azt kapod, amire számítottál. Ettől még nem fogadlak be a házamba. Csak névházasság lesz, amíg bebizonyosodik, hogy nem vagy terhes, és utána érvénytelenítjük. Természetesen ott kell hagynod a palotát, hiszen egy udvarhölgy elveszíti a beosztását, ha

197

férjhez megy, és gyereket sem szülhet. Úgyhogy most hazamész, és elrejtőzöl. Azt hiszi, hogy ő fogja megmondani, mit csinálhat? Milyen aljas gazember! – Én is úgy terveztem, hogy hazamegyek, mert egyre nehezebb lesz eltitkolni a reggeli rosszulléteimet. Találj ki valami más megoldást, mert eszem ágában sincs hozzámenni London leghírhedtebb szoknyapecéréhez. Ez sosem fog megtörténni! – De igen – jelentette ki a férfi. – Haha! – Nem hiszed? Akkor azt sem bánod, ha a terhességedet közhírré tesszük az újságokban? A lánynak egy pillanatra elállt a lélegzete. – Miért tennél ilyet? – kérdezte, és szinte remegett a dühtől. – Mert sikerült bogarat ültetned a fülembe, és sosem hagynám, hogy a gyerekem idegenek kezébe kerüljön. – Miért nem mész a pokolba?

198

33. Fejezet Hogyan lehetséges ez? Gyűlöli Rupertet, mégis bánja, hogy gorombán beszélt vele, legszívesebben bocsánatot kérne tőle. Közben rájött, hogy valószínűleg Rupertből is csak a harag beszélt, mert igazából nem fogja feleségül vennj őt. Ám mégis ez történt. A lány még mindig nem tért magához a megdöbbenéstől. A kis hajó fedélzetén állt, amit a férfi szerzett az átkeléshez. A hideg szél az arcába csapott, és gyorsan felszárította a könnyeit, ezért nem is tudta, hogy sír. Milyen borzalmas így átélni egy esküvőt! És mindez azért, mert nem tudta kordában tartani a felgyülemlett haragját. Megpróbált belegondolni, mit jelent majd számára ez a házasság, de feladta. Az egésznek nem volt semmi értelme. A lovakat meg a hintót egy nagyobb hajóra tették fel, és Matthew is azon fog utazni. De a nagy hajó csak másnap hagyja el a kikötőt. Ezen a kis hajón még kabin sem volt, de azonnal indult, és ők minél előbb Doverbe akartak érni. A lány csak akkor érezte meg a férfi jelenlétét, amikor odalépett hozzá, és megfogta a korlátot mellette. Nem akart ránézni. A távolban már látszott Anglia partvidéke, ezért inkább arra szegezte a tekintetét. – Hadd közöljek veled néhány dolgot, Becca – mondta Rupert halk, megnyugtató hangon, mintha szívességet tenne neki. – Egy ujjal sem nyúlok többé hozzád. Ez tényleg csak egy névházasság lesz. A lány köszönetet mondott volna, ha meg tud szólalni. Talán jobb is, ha ezek után többé nem áll szóba vele. De a férfinak még volt mondanivalója.

199

– Nem akarom megkockáztatni, hogy tényleg teherbe ess. Ha hajlamos lenne a hisztériára, most biztosan rohamot kapna. A férfi még mindig nem fejezte be, mintha teljesen földbe akarná döngölni az önbizalmát. A hangja ugyan nyugodt maradt, mégis minden szava olyan volt, mint egy pofon. – Nem is fogsz látni, csak ha már elég idő eltelt, és bebizonyosodik, hogy hazudtál a terhességgel kapcsolatban. Sőt talán akkor sem szükséges személyesen felkeresnem téged, elég, ha elküldöm hozzád az egyik öcsémet, hogy nézzen meg. Utána azonnal érvénytelenítem a házasságot. így a jó híred nem szenved csorbát, legalábbis nem én fogom tönkretenni. – Milyen kedves tőled – morogta Rebecca gúnyos hangon. – Hiába játszottad meg magad, és tiltakoztál, jól tudom, hogy egész idő alatt ez a házasság volt a vágyad. De ne örülj, mert senki sem fog értesülni róla. Fogalmazzak világosabban? – Igen! – csattant fel a lány. – Hiszen végtelenül ravasz vagyok, ugyanakkor mérhetetlenül ostoba. Nyugodtan bánjál velem úgy, mint egy gyerekkel. – Semmi okod arra, hogy gúnyolódj. – Dehogynem. Sőt gyerekes dacból továbbra is tiltakozom minden ellen, amit mondasz. Ha gyerekként bánsz velem, én ennek megfelelően fogok viselkedni. A lány még nem nézett fel rá, de látta, hogy a férfi szorosabban markolja a korlátot. Sikerült feldühítenie? Helyes. Miért csak ő haragudjon a szörnyű helyzete miatt? – Rendben, akkor elmagyarázom még egyszer, érthetőbben fogalmazva – mondta a férfi. – Jobb, ha senki sem tud erről a csupán névleg létező házasságról, ami állítólag nem kívánatos számodra, én viszont egészen biztosan tudom, hogy nem akarom.

200

Most fenyegetőzik? Mivel? Csak azzal tudná megrémíteni, ha kijelentené, hogy egész életében a házastársa lesz. Rebecca érezte, hogy kezd elfogyni a türelme. – Az anyádnak persze elmondhatod – folytatta a férfi. – Nem akarom, hogy egy szép napon megjelenjen a házam előtt, és dörömböljön az ajtómon, ha olyan ostoba vagy, hogy megpróbálod őt is meggyőzni a terhességedről. De senki másnak ne beszélj róla, és őt is figyelmeztesd erre. – Igen? És miből gondolod, hogy azt fogom tenni, amit mondasz? – Mert egyelőre törvényesen az enyém vagy, és ez azt jelenti, hogy engedelmeskedsz nekem. A lány majdnem megfulladt a méregtől. – Ebben ne legyél olyan biztos, St. John. Nem érdekel, hogy szerinted milyen jogokkal ruházott fel ez az esküvőnek gúnyolt szertartás, de ami engem illet, te nem is létezel. Kell ennél érthetőbben fogalmaznom? – Nem. Azt hiszem, megállapodhatunk abban, hogy elfeledkezünk egymásról. Szerintem is ez lesz a tökéletes megoldás, csak ne kelljen újra figyelmeztetnem téged arra, hogy a házasságunk idejére otthon kell maradnod. – A fenyegetőzéseid nem ijesztenek meg. A férfi felvonta a szemöldökét. – Nem? Elég furcsa elképzeléseid vannak a házasságról, ha szerinted továbbra is azt tehetsz, amit akarsz. Kérdezd meg anyádat, ha nekem nem hiszel. Rupert otthagyta Rebeccát a korlátnál. A lány nem nézett utána, mert nem érdekelte, hová megy. Férj és feleség voltak, és azok is maradnak, amíg a férfi nem érvényteleníti a házasságukat. Milyen kellemetlen meglepetés éri majd Rupertet három vagy négy hónap

201

múlva!

202

34. Fejezet –

Hol voltál?

Rebecca összerezzent Flora szemrehányó hangja hallatán, bár pontosan erre számított. Olyan sokáig tartott, mire szereztek egy kocsit, és eljutottak Londonba, hogy már majdnem besötétedett. De a szolgálójának nem kéne ilyen hangosan kifejeznie a megkönnyebbülését. – Nem ott, ahol akartam – felelte Rebecca fáradt hangon, és leült az ágyra. – Négy nap telt el! – Szerencsém volt, hogy csak négy – morogta Rebecca. – Tudtad, hogy egyáltalán nem könnyű szerezni egy hajót, ami azonnal indul? Nem? Elmondhatom, hogy én most egy örök életre megtanultam. Flora szeme kikerekedett a csodálkozástól. – Mégis hová mentél, hogy hajóra kellett szállnod? Ráadásul egyedül! Nélkülem! – Nem én akartam így. A hajó elhagyta a kikötőt, míg én közöltem a férjemmel, hogy szó sem lehet köztünk házasságról. – Tehát hozzámentél? Most Rebecca csodálkozott el a szolgálója nyugodt hangján. – Miért nem lep meg? – Mert ez a legkézenfekvőbb megoldás, figyelembe véve a körülményeket. Rebecca lemondóan legyintett, aztán megint feltámadt benne a harag, és talpra ugrott.

203

– Nem! Mert nem is akart elvenni. Azt hiszi, én csábítottam el őt, és meg van győződve arról, hogy hazudok neki a terhességemről. – Akkor... miért vett mégis el? – Mert bogarat ültettem a fülébe. Őő fogalmazott így. – Bogarat? – értetlenkedett Flora. – Igen. Feltámadt benne némi kétely, hogy talán mégis igazam van. – Négy napot töltöttél vele, és egyszer sem hánytál, hogy bebizonyítsd... – Dehogynem. Minden áldott reggel! – Rebecca felsóhajtott. – De azt hiszi, hogy csak megjátszottam magam. Ráadásul egy hajón voltunk, és nemcsak a reggeli hányinger gyötört, hanem tengeribeteg is lettem. Szerintem a szülés előtt már csak a nagy hasam látványa fogja meggyőzni, semmi más. Érvényteleníteni akarja a házasságot, mert meg van győződve arról, hogy az általa elvárt határidőre semmilyen bizonyítékot nem tudok majd felmutatni. – Annál rosszabb lesz neki, ha mégis. – Nem, ez inkább nekem lesz rossz, ő egy lelkiismeretlen gazember, Flora. El sem tudom képzelni, hogyan vonzódhattam hozzá. Igaz, hogy a végzetes éjszaka előtt nem mutatta meg az igazi arcát. De akkor már nem fogta vissza magát, amikor odamentem hozzá a hajón, ami aztán kifutott a kikötőből, mielőtt leszállhattam volna róla. Eszem ágában sem volt hozzámenni feleségül, és ezt meg is mondtam neki. – Látom, nem sikerült érvényesíteni az akaratodat. – Ne próbálj viccelődni ezen a rettenetes helyzeten. Rupert megfenyegetett, hogy nyilvánosan lejárat, ha nem fogadom el a felháborító feltételeit. Rám parancsolt, hogy rejtőzzek el Norfordban, amíg szerinte elég idő eltelt, és véget vethet a színlelt házasságnak.

204

– És mi történik, ha rájön, hogy csak egy botrányos válással teheti semmissé a házasságot? – Ha kiderül, hogy nem hazudtam, akkor nem akarja megszüntetni, és pont ettől félek a legjobban. Csak azért vett feleségül, mert egy kis kétely befészkelte magát az agyába. Nem fogja hagyni, hogy idegenek neveljék a gyerekét, ezt kerek perec kijelentette. Ezért most abban reménykedem, hogy későn jelennek meg rajtam a terhesség egyértelmű jelei, és így megszabadulhatok tőle, mielőtt rájön, hogy tényleg gyereke lesz. – Szerintem ezt nem gondoltad át – jegyezte meg óvatosan Flora. – Most már biztosan tudom, hogy gyűlölöm! – erősködött Rebecca. – Nem erre céloztam, hanem arra, hogy megkaptad, amire szükséged volt, és a gyermeked törvényes lesz. Ha csendben megszüntetitek a házasságot, és senki sem tud róla, akkor megint ott vagy, ahonnan elindultál. Illetve három vagy négy hónap késésben leszel, és a végén tényleg nem marad más választásod, mint hogy titokban megszülöd a gyereket, aztán odaadod valakinek. Rebecca elsápadt. Ez miért nem jutott az eszébe? Azért, mert teljesen lekötötte a Rupert St. John iránt érzett haragja, és minden áron meg akart szabadulni tőle. – Látom, megértetted, miről van szó – tette hozzá Flora, és elégedetten bólintott. – Ez... tűrhetetlen. Nem tudom elviselni a gondolatot, hogy egy olyan férfihoz legyen kötve az életem, aki... – Hagyd abba a sopánkodást – szólt rá Flora szigorúan. – Szerinted akkor is olyan undok lesz hozzád, miután kiderül, hogy az ostoba következtetései mind tévesek voltak? Inkább mindent elkövet majd, hogy jóvátegye a bűnét, és igyekszik megint elbűvölni téged.

205

Rebecca elhúzta a száját. – Nem hiszem. Akkor majd talál valami más okot arra, hogy megvessen és gyűlöljön. Ne feledd, hogy szerinte én csábítottam el, tehát az egész az én hibám! – És tényleg így volt? – kíváncsiskodott Flóra, de Rebecca haragos pillantása láttán gyorsan mentegetőzni kezdett. – Hát persze, hogy nem. Nem is tudom, miért kérdeztem. De gondoltál már arra, hogy hány nő próbálhatta tőrbe csalni? Nem csoda, ha akkor sem hiszi el az igazságot, amikor az orra előtt van. – Ne próbáld mentegetni, Flora. Négy szörnyű napot kellett eltöltenem ezzel az elviselhetetlen emberrel, ezért inkább nem beszélnék többet róla. Flóra bólintott, és felvette a könyvet, amit addig olvasott. – Az anyám mennyi ideje aggódik értem? – kérdezte Rebecca idegesen. Flora arca azonnal együtt érző lett. – Vártam, amíg az idegeim bírták, és csak akkor üzentem neki, amikor már én sem tudtam mire vélni az eltűnésedet. Állandóan azon imádkoztam, hogy egyszer csak betoppansz. Miután két napon és két éjszakán át nem hallottam felőled, nem várhattam tovább. Azóta eltelt még egy nap, és még nem tért vissza a férfi, akit John Keets elküldött az anyádhoz. De biztosan sikerült átadnia az üzenetet. Arra számítottam, hogy Lilly tegnap este beállít, és nem tudom, miért késlekedik. Most már bármelyik pillanatban itt lehet. Rebecca felsóhajtott. Hálás volt, hogy Lilly nem aggódott olyan sokáig, mint gondolta. De most meg ő kezdett el aggodalmaskodni az anyjáért. Miért nem ért még ide? Nem tudta, mit tegyen. Maradjon a palotában, és itt várja az anyját, vagy induljon el hazafelé, és az úton keresse meg? De könnyen elkerülhetik egymást, hiszen már sötétedett.

206

Ráadásul nem állt rendelkezésére a saját hintója, és nem biztos, hogy talál egy olyan bérkocsit, amelyik hajlandó egészen Norfordig elvinni őt az éjszaka közepén. – Azt hiszem, még egy éjszakát itt kell töltenem – sóhajtott fel Rebecca. – Felhozathatnád a bőröndjeimét, és majd segítek berámolni őket, hogy még ma este legyen időd a te lakásodban is összecsomagolni. – Holnap elmegyünk? – Igen, méghozzá korán reggel. Ha ma este találnék valamilyen közlekedési eszközt, akkor már most indulnék. – John biztosan tud segíteni, ha most akarsz útra kelni. – És mi van, ha anya közben megérkezik? – John majd itt lesz, és megmondja neki, hogy nincsen semmi bajod – nyugtatta meg a lányt Flora. – Úgyis ezt akarja tudni, és örülni fog, ha hallja, hogy jól vagy. – Szegény Mr. Keets! Már így is eléggé kihasználtuk az előzékenységét. Majd kitalálom, hogy mivel jutalmazzam meg. – Arra nincs szükség – tiltakozott Flora, és halványan elpirult. – Értem – válaszolta Rebecca, mert értette a lány célzását. Kicsit kényelmetlennek tartotta, hogy Flora szerelmi életéről beszéljenek. – Nos, remélem, nem fog nagyon hiányozni, miután hazamentünk. – Megígérte, hogy meg fog látogatni – vigyorgott Flora. – Méghozzá gyakran. – Rendben. Ha tud kocsit szerezni még ma este, akkor később visszaküldhetünk valakit a poggyászunkért. Lady Sarah-nak magyarázattal tartozom, hogy miért nem látott az utóbbi napokban. Azt is közlöm vele, hogy felmondom az udvarhölgyi pozíciómat. Megyek is, mert minél előbb túl akarok lenni rajta.

207

– Tehát elmondod neki az igazat? – csodálkozott Flora. – Jaj, dehogy! Az a mi titkunk marad. De már kitaláltam, mit fogok mondani Sarah-nak. Nem tudom tovább elviselni az áskálódásait meg az intrikák, s a többi. Azt hazudom majd, hogy az elmúlt napokban otthon voltam, és az anyámat győzködtem, mert itt akarom hagyni az udvart. – Mit akarsz csinálni? – szólalt meg Lilly Marshall az ajtóban.

208

35. Fejezet Lilly most is csodálatosan nézett ki, mert a téli hónapokban mindig kipirult az arca a rendszeres lovaglástól. Rebecca az anyja tanítványa volt, és ő is remekül lovagolt. Odahaza, tanítás előtt minden reggel elkísérte Lillyt. Londonban nagyon hiányzott neki a rendszeres lovaglás, de az anyja társaságát még jobban hiányolta. Majdnem két hónap telt el a látogatása nélkül! – Ne mondd, hogy hiába vettem egy házat Londonban! – kiáltott fel Lilly, miközben belépett a szobába, és szorosan magához ölelte Rebeccát. – Bár biztosan ki tudjuk majd használni, mert közeledik a téli szezon ideje. Hogy vagy, drágám? Kicsit sápadtnak tűnsz. Ugye nem vagy beteg? Ezért akarsz hazajönni? Rebeccának majdnem leesett az álla. Tehát az anyja nem tud a négynapos eltűnéséről! Ezek szerint nem aggódott miatta, és ő fölöslegesen gyötrődött. Az anyja csak az utolsó szavait hallotta, amikor belépett az ajtón, tehát lesz ideje tapintatosan felkészíteni a hírre, és... – Férjhez ment, gyermeket vár, és hazafelé menet mindent el fog mesélni. – Flora! – kiáltott fel Rebecca felháborodott arccal. Lilly szigorú pillantást vetett a szolgálólányra. – Elég ízetlen humorod van, Flora. Ilyesmin nem szoktunk viccelődni. Rebecca megpróbált gyorsan témát váltani. – Mikor döntötted el, hogy veszel egy londoni házat? A leveleidben nem tettél erről említést. – Meg akartalak lepni. Két napja érkeztem Londonba, hogy befejezzem az adásvétellel kapcsolatos ügyintézést, de volt egy kis

209

késlekedés. Akkor is meglepetésnek szántam, ezért ellenálltam a kísértésnek, és nem látogattalak meg, amíg alá nem írjuk a papírokat, és ez csak egy órával ezelőtt történt meg. Nehéz volt visszafogni magam. Még annál is nehezebb, mint otthon ülni, és utánad sóvárogni – tette hozzá Lilly nevetve. – Nem tréfáltam – szólalt meg Flóra a helyiség másik végében. Most már mindkét Marshall hölgy dühös pillantással meredt a szolgálóra, hogy belefojtsa a szót, majd folytatták a társalgást. – De azt mondtad, hogy nem fogsz itt házat venni – emlékeztette az anyját Rebecca. – Igen, így terveztem. Úgy éreztem, el kell vágnom a köldökzsinórt, mert tudtam, hogy többé nem fogsz otthon élni, legalábbis nem hosszú ideig. Aztán végül mégsem bírtam tovább! Akárhol is élsz majd az esküvőd után, nem leszünk távol egymástól. – Nem tréfáltam – jegyezte meg Flora. – Flora, kérlek, hagyd abba! – szólt rá Rebecca. Sajnos Lilly megérezte a lánya hangjában az aggodalmat. Azonnal felkapta a fejét, és ráncolni kezdte a homlokát. – Van valami, amiről tudnom kéne? – szegezte a kérdést a lányának. Rebecca képtelen volt megszólalni, csak némán meredt az anyjára. Érezte, hogy visszatér a hányingere. – Csak nem akarom, hogy sokáig idegeskedj emiatt — folytatta Flora, és látszott rajta, hogy tényleg jót akar. – Nincs szükséged további feszültségekre, éppen elég a reggeli hányingert elviselned. Már így is túl sok izgalomban volt részed. Lilly nem volt ostoba, és elég jól tudott számolni. – Férjhez mentél azon a héten, amikor ideértél? – kérdezte sértett

210

hangon. – És nem szóltál róla, meg sem hívtál az esküvőre? – Az nem úgy volt, anya – sietett Rebecca megnyugtatni Lillyt. – Csak ma reggel mentem férjhez, a tengeren, miközben átkeltünk a csatornán Franciaországból Dover felé menet. – Franciaországból? Rebecca kínosan feszengett. – Mondhatjuk, hogy... egyfajta esküvői út volt. Lilly kezdte érteni a dolgot. – Istenem... Le kell ülnöm. De nem ült le, mert még mindig nem tudott mozdulni a megdöbbenéstől. – Kiő? – Rupert St. John. – De hiszen... Te jó ég, ő Julie jóképű fia? Nos, ez egy kicsit megmagyarázza a helyzetet. Hiszen mindig elkápráztatott, valahányszor megláttad, nem igaz? – Igen, amíg meg nem ismertem – felelte Rebecca, de a következő pillanatban már meg is bánta, hogy ez kicsúszott a száján. Lilly felvonta a szemöldökét. – Van valami baj még azon kívül, hogy férjhez kellett menned? – Szerintem elég nagy bajnak számít, hogy a menyasszony és a vőlegény gyűlöli egymást – kotyogott közbe megint Flora. Lilly most már leült. Mondani akart valamit, aztán meggondolta magát, és becsukta a száját. – Ennek nem lett volna szabad megtörténnie! – fakadt ki végül, majd megcsóválta a fejét, és nagyot sóhajtott. – Kérlek, mesélj el mindent, a lehető legrészletesebben, én pedig igyekszem visszafogni

211

magam, nehogy elmenjek egy pisztolyért. Rebecca tényleg igyekezett mindenről beszámolni, és nem akart semmit sem kihagyni. Az elején kezdte, és elmagyarázta, hogy Sarah Wheeler megpróbálta bevonni az intrikáiba. Felidézte az első találkozását Ruperttel, ami így visszatekintve eléggé vicces volt, főleg azért, mert mindketten sok téves következtetést vontak le. Beismerte, hogy rendkívül vonzónak találta a férfit, annak ellenére, hogy megrögzött szoknyapecér hírében áll. Azt sem hallgatta el, hogy hajlandó volt segíteni Mr. Jenningsnek, és ezért kereste fel Rupertet a szobájában, pedig más körülmények között esze ágában sem lett volna odamenni. Semmit nem hagyott ki, még a férfi szavait is szinte szó szerint idézte. A beszámoló végeztével Rebecca sokkal jobban érezte magát, mintha egy hatalmas kő esett volna le a szívéről. Emlékezhetett volna arra, hogy az anyja hogyan fogadja az élet jó és rossz eseményeit. Lilly sosem duzzogott, és nem dédelgette a sérelmeit. Persze időnként ő is feldühödött valamin, mint mindenki más, de nem volt haragtartó, inkább hamar kiadta magából a mérgét, aztán visszatért a megszokott vidám énje. Rebecca szerette volna, ha ő is ilyen lenne. Már bánta, hogy először nem az anyjához fordult, hanem Flora tanácsát követte, aminek az lett a vége, hogy feleségül ment Ruperthez. Miután Rebecca befejezte a mondókáját, Lilly felállt, és elmosolyodott. A mosolya nem volt felhőtlen, inkább elszánt. – Rendben – mondta. – Semmi szükség arra, hogy azonnal hazaszaladjunk Norfordba. Neked is kivettem egy szobát a szállodában. Arra gondoltam, talán szívesen elszabadulsz a palotából, és eljössz velem vásárolni, hogy berendezzük az új házat. Most még jobban rád fér a kikapcsolódás, hogy egy kicsit megfeledkezz a kialakult helyzetről, örüljünk a találkozásnak, és élvezzük az együttlétet, aztán majd eldöntheted, hogy mit akarsz csinálni. Egyelőre ne gondolj a férjed ostoba előírásaira, amelyeknek

212

amúgy sincs semmi értelmük, mert az ő hamis elképzelésein alapulnak, és nem az igazságon. Nos? Mit szólsz ehhez, drágám? Elmenjünk ebédelni Londonba? Te ugyan nem ihatsz, de én szívesen felhajtok néhány pohárkával, hogy kicsit lecsillapodjak, miután így rám ijesztettél.

213

36. Fejezet Rebecca egyáltalán nem volt ideges, amikor megérkezett Rupert házához. Lilly felajánlotta, hogy elkíséri, de Rebecca nem akarta, hogy az anyja lássa, milyen gúnyos és sértő tud lenni Rupert. Ahogy azt sem, hogy ő is hasonló szintre süllyed, ha a férfi kihozza a sodrából. Úgy döntött, egyedül megy hozzá. Talán a harag vezérelte, de akkor is biztos volt abban, hogy ez a helyes döntés. Minden porcikája tiltakozik ellene, és Rupertnek sem fog tetszeni, de neki a gyermekük érdekeit kell szem előtt tartania. Az anyja is egyetértett vele, sőt ő adta az ötletet. – Ne hagyd, hogy túlságosan beleélje magát az érvénytelenítésbe, amikor úgysem fog rá sor kerülni – figyelmeztette Lilly a lányát. Ugyanaz a lakáj nyitott ajtót, akivel egyszer már találkozott. Az anyja kocsisa már le is emelte az egyik kisebb bőröndjét a hintóról, ezért Rebecca arra számított, hogy a férfi arcán némi meghökkenést lát. Ám a lakáj jól leplezte az érzéseit. – Rebecca St. John vagyok, és azért jöttem, hogy beköltözzek – magyarázta. – Hálás lennék, ha kiküldenél egy szolgát, aki segít bevinni a bőröndöket. És kérlek, vezess a márkihoz. A lakáj nem válaszolt azonnal, a szeme egy pillanatra tágra nyílt. Valószínűleg úgy érezte, hogy értesülnie kellett volna az érkezéséről. Ez jogos elvárás volt, de még senki sem tudott róla a házban. – A márki nem elérhető – felelte a férfi kifürkészhetetlen arccal. – Ilyen későn még alszik? – érdeklődött a lány. – Nem, Lady Rebecca. Korán reggel távozott, még szinte hajnal előtt. Magával vitt egy kis útitáskát, úgyhogy ma már talán nem is jön vissza. Ennyit mondott.

214

A lány erre a hírre nem számított. Heves vitára készült, de a férfi nem volt ott, hogy sort kerítsenek az összecsapásra. – Beszélhetnék az anyjával? – Természetesen. Mutatom az utat. A lakáj nem ment messzire. Megállt az étkező ajtajában, és hangosan bejelentette: – Lady St. John érkezett meg, hölgyem. Rebecca egy ingerült hangot hallott a helyiségből. – Vak vagy, Charles? Itt ülök az orrod előtt. – Az új Lady St. John – helyesbített a lakáj. Úgy tűnt, Charles kifejezetten élvezi, hogy meghökkentheti a ház úrnőjét, de Rebecca tudta, hogy a lakáj nem adhat választ Julie St. John kérdéseire, ezért megkerülte a férfit, és belépett a helyiségbe. – Én vagyok a kérdéses új hölgy, korábban Rebecca Marshall, a norfordi Marshallok közül. A családunk otthona nem messze van a bátyád birtokától, úgyhogy talán ismered... – Lilly Marshall lánya? – vágott a szavába Julie. – Igen. És jelenleg a menyed. Az idősebb nőnek meg kellett volna döbbennie, de Julie St. John csak letette a villáját. – Melyikük vett feleségül? – A legidősebb. Egy rövid szertartás volt, amit múlt héten tartottunk a tengeren. Most viszont Rebecca döbbent meg, amikor az anyósa elmosolyodott. – Ezt nevezem! Sikerült elérned azt, amibe a többi lánynak beletörött a bicskája, őszinte elismerésem.

215

– Nem vagy mérges? – Jaj, dehogy! El vagyok ragadtatva. Mindkét szülődet ismertem. Gyerekkori jó barátok voltak, ezért senki sem lepődött meg, amikor összeházasodtak. De ezt már biztosan mástól is hallottad. Addigra én már elköltöztem otthonról, de tudom, hogy a gróf azt az udvarházat Lilly kedvéért építette, mert közel volt a szülei otthonához. Nagyon romantikusnak tartottam, amikor a bátyám az egyik látogatása során megemlítette. Átkozottul kellemetlen egy olyan házban élni, amit az ember elveszít a férje halála után. Az anyáddal ez legalább nem történt meg. Rebeccának sikerült uralkodnia a vonásain, míg az asszony panaszkodását hallgatta. Pontosan tudta, hogy Julie miről beszél. Korábban is gyanította, hogy Rupert az anyjával él, és a héten ezt meg is említette Lillynek. – Igen, sajnos így van – mondta neki Lilly. – Julie még mindig vele él. Az apja halála után Rupert örökölte a márki minden vagyonát, a címével együtt. Rebecca észrevette, hogy Julie máris más témára váltott. Egyáltalán nem kíváncsi arra, hogy a fia miért nem beszélt neki a nősüléséről? – Örülök, hogy megfelelő feleségnek tartasz a fiad számára, de figyelmeztetnem kell téged, hogy ő nem így érez. Nem a meghívására jöttem, hanem tulajdonképpen kéretlenül beállítottam. – Máris veszekedtek? – csóválta meg a fejét Julie. – Nos, ez nem hangzik túl jól, de tálán megmagyarázza, miért nem tett említést nekem erről a jelentőségteljes eseményről. Mégis le vagyok nyűgözve. Meg voltam győződve arról, hogy a két kisebb fiam jóval Rue előtt fog megnősülni. – Itt a civakodásnál sokkal többről van szó, Lady Julie. Rupert érvényteleníteni akarja a házasságunkat.

216

A hölgy ráncolni kezdte a homlokát. – Azt hiszem, jobb lett volna, ha ezt nem hallom. Tehát nem lesznek unokáim? – De igen. Legalábbis egy – mondta Rebecca szégyenlős mosollyal.

217

37. Fejezet Rupert hamarosan rájött, hogy sokkal könnyebb józanul gondolkodnia Rebeccáról, ha a lány nincs a közelében, és nem zavarja össze, vagy nem dühíti fel. Alig két nappal azután, hogy visszavitte a Buckingham-palotába, és ő is hazatért, a kétely megint befészkelte magát az agyába, és nem hagyta nyugodni. Állandóan arra gondolt, hogy milyen következményekkel járhat, ha a lány az ő gyermekét hordozza a szíve alatt. Mit mondanak majd, ha az emberek megkérdezik, hogy a házasságuk első hónapjaiban miért döntöttek a különélés mellett, ha aztán mégis együtt maradnak? Ez csak akkor okozna gondot, ha Rebecca tényleg terhes, de ez még nincs bebizonyítva. Újabb néhány nap múlva Rupert valóságos lényként kezdett a babáról gondolkodni, és nem úgy, mint Rebecca agyszüleményéről. Még azt is elképzelte, hogy milyen lenne, ha megszületik. Ez nagy hiba volt. Mihelyt arcot adott egy gyereknek, aki talán nem is létezik, azonnal megrohanta egy furcsa, erőteljes érzés, amit nem tudott sem megmagyarázni, sem lerázni magáról. Az ő gyermeke! Csak az övé. Dehogy. Az övék. Ha egyáltalán igaz. Alaposan felöntött a garatra, hogy megfeledkezzen a babáról és Rebeccáról, de a gondolataitól nem tudott megszabadulni. Mégis vissza kell hoznia Rebeccát Londonba. Hiszen amilyen megbízhatatlan, még valami ostobaságot követ el. Tudja egyáltalán, milyen elővigyázatosságra van szüksége? Tisztában van azzal, hogy vannak olyan tevékenységek, amelyek máskor veszélytelenek, de most árthatnak a magzatnak? Rupert gyorsan becsomagolt egy kis kézitáskába, hátha útközben elromlik az idő, és azonnal Norfordba hajtott, hogy magával hozza a

218

lányt. Egyáltalán nem örült, hogy egy fedél alatt kell élnie vele, de csak így tudja figyelemmel kísérni, és ügyelni arra, hogy az elkövetkező hónapokban várandós anyaként éljen. Aztán majd előállnak valami elfogadható magyarázattal, hogy miért éltek együtt, amikor nem is házasok. Mindkettejük anyja ugyanarról a vidékről származik, nemsokára december lesz, és közeledik a téli szezon. Ilyen egyszerű a magyarázat. Meg sem állt Norfordig, és maga is meglepődött, milyen gyorsan odaér, ha nem az anyja lassú hintójával teszi meg az utat. Az aggodalom hajtotta, hogy minél előbb a gondjaiba vegye a meg sem született gyermekét, és nem azért sietett, mert látni akarta Rebeccát. Legalábbis ezt hajtogatta magában a hosszú úton. Amikor nem találta otthon, először csalódottságot érzett, majd útban London felé egyre gyűlt benne a harag. Világosan megmondta neki, hogy menjen haza! Azt hiszi, még mindig a saját feje után mehet? Szándékosan dacol az akaratával. Mivel nem terhes, úgy döntött, hogy megtartja a pozícióját a palotában. Nem fog odamenni, hogy számon kérje tőle az engedetlenséget, mert az biztosan hangos vitához vezetne, és a palotában túl sok a hallgatózó fül meg a pletykás száj. Amikor belépett a háza ajtaján, és meglátta a lányt a szalon előtt, annyira megdöbbent, hogy először meg sem tudott szólalni, csak szigorú pillantással meredt rá. Megkönnyebbült, hogy jól van, de az úton felgyülemlett feszültség nem enyhült, sőt újult erővel tört rá. Érezte, hogy a szeme szikrázik a haragtól, de Rebecca nem rettent meg az arckifejezésétől. Sőt mintha az ő szeme is villámokat szórna. Istenem, milyen bájos ebben a halványlila ruhában... és milyen karcsú a dereka... – Van valami oka annak, hogy itt vagy? – förmedt rá végül Rupert. – Idehoztam a bőröndjeimét – válaszolta a lány könnyedén. –

219

Beköltözöm. – Még mit nem! – Milyen megható, hogy a tőled megszokott, faragatlan modorban üdvözölsz – gúnyolódott a lány. A férfi érezte, hogy az állán megrándul egy izom. Az sem enyhítette a dühét, hogy éppen most jött vissza Norfordból, mert ide akarta hozni Rebeccát. Az az ő ötlete volt, de Rupertet gyanakvással töltötte el, hogy a lány megelőzte. – Ne kezdd újra a mesterkedéseidet – figyelmeztette a lányt. – Válaszolj a kérdésemre. – Miért vagyok itt? Hallani akarod a kézenfekvő választ? Azért, mert valóban terhes vagyok, és ha már feltűnő lesz az állapotom, nem akarom, hogy az emberek kérdezősködni kezdjenek a férjem után, és ne higgyenek nekem, amikor azt mondom, hogy te vagy az. – És mi a nem kézenfekvő válasz? – Annyira feldühítesz, hogy képes vagyok saját magamnak is bosszúságot okozni, csak hogy téged bosszantsalak! – Nem fogsz kényszerhelyzetbe hozni ezzel a hívatlan beköltözéssel, ezt megígérhetem. Beismerem, hogy felébredt bennem némi kétely, de ha mindenkivel el akarod hitetni ennek a házasságnak a valóságosságát, mielőtt a baba valósággá válik... – Ne kezdjük ezt megint, Rupert. Az anyád tudja, az anyám tudja, és ez már elég valóságossá teszi a házasságunkat. Megmondtam, hogy nem akarok a feleséged lenni! Te ragaszkodtál hozzá, úgyhogy most törődj bele. Nekem csak egyvalami fontos: az, hogy a gyerekem törvényes legyen, és most az lesz. Tehát nyugodtan terjesztheted azt a hazugságot, hogy kihasználtalak, és én csábítottalak el. Engem már ez sem érdekel. A férfi igyekezett megőrizni a maradék türelmét.

220

– Miért teszed ezt velem? – sziszegte. – Mert nem hazudok! Utoljára akkor hazudtam neked, amikor azt mondtam, hogy Sarah sálját keresem.

221

38. Fejezet Rebecca kétségbeesetten felsóhajtott. Mindig elveszíti az önuralmát, ha Rupert a közelében van? Elhatározta, hogy otthagyja a férfit, mert semmi értelme beszélni vele. Csak kihozza a sodrából, és olyat mond, amit nem is állt szándékában. De ez az ő háza, úgyhogy joga van utána jönni. És Rupert élt is a jogával. Rebecca nem tudta, hová vitték a bőröndjeit. Ilyen felindult állapotban nem akarta előkeríteni a lakájt, és érdeklődni nála, ezért elkezdte az ajtókat nyitogatni az emeleten. Normális körülmények között nem lenne ilyen tapintatlan, de a mostani érzelmei egyáltalán nem voltak normálisak, és az is idegesítette, hogy Rupert a nyomában liheg. Amikor a hosszú folyosó utolsó előtti ajtajához ért, Rupert megszólalt; – Oda ne... Nem fejezte be a mondatot, mert a lány már benyitott. De megtorpant az ajtóban. Mindketten meglátták a hatalmas helyiségben sorakozó bőröndöket. Rebecca belépett. A férfi követte. – Nem fogsz itt lakni – jelentette ki határozottan. Nagyon szép szoba volt. A bútorokat sötétkék és bordó kárpit borította, a halványkék és krémszínű tapéta kihangsúlyozta a széles képkeretbe foglalt hatalmas festményeket. A cseresznyefából készült heverő és olvasófotel vajszínű párnái éles ellentétben álltak a sötét szőnyeggel. Közöttük egy kecses, faragott lábú asztalka állt, ami egy igazi remekműnek tűnt. A sötétkék függönyöket ezüstszínű hímzés díszítette. A legnagyobb ablaknál Rebecca észrevett egy festőállványt, de nem láthatta a

222

készülő rajzot vagy festményt, mert a fény felé fordították. A könyvszekrények dugig voltak könyvekkel, és mellettük két hatalmas íróasztal terpeszkedett. Az egyik falat teljes hosszában elfoglalta a terebélyes márványkandalló, ami az egész helyiséget be tudta fűteni. A másik oldalon Rebecca két ajtót látott. Valószínűleg a mellékhelyiségbe és a gardróbba vezettek, vagy egy másik hálószobába. Az egész helyiséget pazar eleganciával rendezték be. Amikor Rebecca észrevette a szokatlan módon a sarokba állított ágyat, felébredt benne a gyanú. – Ez a te szobád? – kérdezte, majd a lehető legközömbösebb hangon hozzátette: – Tényleg nem fogok itt lakni. Charles biztosan úgy vélte, hogy az új Lady St. John poggyászát ide kell hozatnia. – Máris a keresztnevükön szólítod a szolgáimat? A lány megfordult, és észrevette, hogy a férfi a festő-állvány elé állt, mintha őrizné. Pedig őt egyáltalán nem érdekli, hogy mit mázolgat! – Csak hallottam, hogy Charlesnak hívják. De rendben van, ezentúl a te lakájodnak fogom szólítani, a házat a te házadnak, azt pedig... – A lány a sarokba mutatott. – A te átkozottul furcsa ágyadnak. – Mi a bajod az ágyammal? – Senki sem helyezi el úgy az ágyát, hogy csak az egyik oldalon tudjon hozzáférni. Esetleg akkor, ha nincs elég helye, de ez a te ágyaid esetében nem igaz. Mégis mind a hármat, amit eddig volt szerencsétlenségem látni, a sarokba állítottad. – Ezt furcsának tartod? Rebeccának elállt a lélegzete, amikor a férfi közelebb lépett hozzá. Rupert érzéki pillantása arra az estére emlékeztette, amikor szeretkeztek.

223

Valószínűleg a férfinak is ez jutott eszébe. – Nem vettem észre, hogy a palotában zavart volna az ágyam elrendezése. Tulajdonképpen alig vetted észre, mert csak velem foglalkoztál. Nem emlékszel? Hogyan is feledhetné! De ezt nem fogja beismerni. Rebecca nem akarta, hogy a pirulása elárulja, ezért gyorsan ellépett a férfitól. – Miért nem kérdezted meg, hogy miért vannak így elrendezve az ágyak, ahelyett, hogy gúnyos megjegyzéseket teszel? – kérdezte Rupert, mire a lány arca még vörösebb lett. – Mert jó okom van rá. Rebecca örült, hogy Rupert már nem a szeretkezésükről beszél. – Rendben, visszaszívom, amit mondtam – vágta rá gyorsan. – Mi az oka? – Tulajdonképpen semmi közöd hozzá, de mivel ennyire foglalkoztat a téma, elárulom neked. Van egy rossz szokásom. Annyit forgolódok álmomban, hogy le szoktam esni az ágyról. Persze ez nem történik meg, ha egy csinos hálótárs fekszik mellettem, mert még álmomban is vonzanak a lágy idomok. De ez itt ritkán fordul elő, és nem akarom felébreszteni az egész családot, amikor a padlóra zuhanok. így inkább egy biztonságos helyet találtam az ágyamnak. A lány nem számított erre a válaszra, és arra sem, hogy a férfi beismeri a gyengeségét. Úgy érezte, hogy bocsánatot kéne kérnie. Maga is meglepődött, amikor bocsánatkérés helyett gúnyos hangon megkérdezte: – A szolgálólányok nem elég csinosak, hogy kísértésbe essél? – Dehogynem. Csak anya nem szereti, ha a házában hajkurászom a cselédeket. – A férfi vállat vont. – És mivel a családommal élek itt, tiszteletben tartom az anyám kívánságát ezen a téren. Rebecca megint elpirult. Miért nem tudott egyszerűen bocsánatot

224

kérni, ahogy illett volna? De még most sem tudta erre rávenni magát. Inkább megfordult, hogy távozzon. Kifelé menet hűvös hangon odavetette a férfinak: – Megkeresem a te lakájodat, és megkérem, hogy azonnal szállíttassa el a bőröndjeimet. – Tisztában vagy azzal, hogy túllépsz minden határon, Becca? Azt javaslom, hogy mostantól legyen egy kicsit békésebb a hozzáállásod. – Különben? – kérdezte a lány, és megtorpant. – Különben itt foglak elszállásolni. A lány megfordult, hogy lássa, komolyan beszél-e. A férfi szeme megvillant. Mi ez? Vágy? Vagy inkább harag? Bizonyára harag. És ő nem haragudhat, amikor Rupert olyasmivel vádolja, amiben teljesen ártatlan? – Aznap este, amikor bementem a szobádba, azt mondtam neked, hogy segítek a barátodnak, Nigelnek, mert megkért rá – emlékeztette a férfit. – Ugye nem vetted a fáradságot, hogy utánanézz ennek? – Mire akarsz kilyukadni? – Sosem mentem volna be a szobádba, ha Nigel nem mondja, hogy te vagy a közvetítőnk. – Beszéltem Nigellel, és megerősítette, hogy engem nevezett meg összekötőnek. De volt más lehetőséged is az információ átadására. Ehelyett minden szabályt megszegve betörtél a szobámba, méghozzá késő este, abban a reményben, hogy az ágyamban leszek. Ezért kerültünk most ebbe az elviselhetetlen helyzetbe. Úgyhogy ne próbáld ártatlannak beállítani magad, amikor mindketten tudjuk, hogy ki a felelős. A lány dühösen megrázta a fejét. – Gondolom, nem lep meg, hogy tiltakozom. Lehet, hogy naiv

225

voltam, de nem akartalak elcsábítani. Olyasmit feltételezel rólam, amiben egyáltalán nem vagyok bűnös, és csak rosszindulatot látsz bennem. Az előítéleteid miatt el sem tudod képzelni, hogy tévedhetsz, amikor megítélsz. Ez a házasság valóban csak névleges lesz, ahogy nemrég te magad is mondtad. – Én azt mondtam, hogy addig lesz látszatházasság, amíg ki nem derül az igazság. Csak nem képzeled, hogy sosem fogok hozzád nyúlni, ha végül mégis házasok maradunk? De addig ne próbálj megkísérteni. Talán az a legújabb terved, hogy beköltözöl ide, és megint elcsábítasz, mert tényleg terhes akarsz lenni? Figyelmeztetlek, hogy nagyon megbánod, ha megpróbálsz behálózni. – Es én még egy angyalhoz hasonlítottalak! Tényleg nem voltam eszemnél! Rebecca ezt már csak maga elé motyogta kifelé menet, de halkan, nehogy a férfi meghallja. A harag hozta ide, és a haragja miatt lett egyre mélyebb a köztük lévő szakadék. De most nem a harag töltötte meg a szívét fájdalommal, és nem azért lábadt könnybe a szeme.

226

39. Fejezet Ez a nő megőrjíti! Rupertnek fogalma sem volt, hogyan fogja elviselni Rebecca közelségét. Hiszen hiába haragszik rá, amiért furfangos módon sikerült lépre csalnia, akkor is vágyik rá és sóvárog utána. Minden pillanatban kísérteni fogja a színlelt ártatlanságával, és a végén eléri majd a célját. Képtelenség ellenállni neki, amikor már most is csábítónak találja, pedig Rebecca még nem is próbálta meg levenni a lábáról. Rupert a szobájában maradt, amíg Rebecca bőröndjeit elvitték, és néhány perc múlva hallotta, hogy a folyosó másik végén becsapódik egy ajtó. Ez a lány ki fogja üldözni a saját házából. De hiába, nem látott más megoldást. Már a lépcsőn járt, amikor hirtelen megtorpant. Mi a csudát művel? Mikor szokta ő a könnyebbik utat választani? Ez a lány tényleg megbolondította, ha ilyen könnyen megfutamodik. Ő sokkal erősebb és ravaszabb nála, ráadásul ismeri a lány aljas terveit! Nem kell hallgatnia az ösztöneire, amelyek azt súgják, hogy meneküljön. Elég, ha ő is kitalál egy tervet, amivel meghiúsítja Rebecca mesterkedéseit. Még mindig a lépcsőn állt, amikor kinyílt a bejárati ajtó, és a kuzinja, Raphael Locke lépett be rajta, oldalán a feleségével, Opheliával. Az átkozott szezon! Megfeledkezett arról, hogy a Locke rokonság ilyenkor mindig megjelenik a városban, és persze felváltva meglátogatják őket. Raphael húga, Amanda is valószínűleg nemsokára felbukkan, mert még mindig férjet keres magának. Jobban szeretett náluk lakni, ahol vele együtt három kísérő is a rendelkezésére áll. A bátyja sosem rajongott a bálokért, és szívesebben marad otthon a feleségével meg a kislányukkal. Raphael és Ophelia megérkezése megerősítette Rupert elhatározását, hogy nem szabad elmennie otthonról. Rebecca könnyen

227

behízelgi magát a családja kegyeibe, ha nincs a közelében, hogy figyelmeztesse őket az álnokságáról. Hiszen olyan bájos és szórakoztató, hogy könnyű megkedvelni. A legtöbb férfinak nem lenne ínyére egy férfiakat megszégyenítő intelligenciájú nő társasága, de a Locke és a St. John család férfi tagjai nem ijedtek meg az okos nőktől. Rupertet a mai napig lenyűgözte Ophelia Locke földöntúli szépsége. Elámult minden találkozásuk alkalmával, mert egyszerűen nem lehetett hozzászokni egy ilyen különlegesen szép arc látványához. Ophelia és Rebecca bizonyára jól megérti majd egymást, mert sok a közös vonásuk. Illetve ez régebben így lett volna, de Ophelia már megváltozott. Azelőtt mestere volt az áskálódásnak, és a hazugságtól sem rettent vissza, ha valamit el akart érni. Akárcsak Rebecca. Ophelia hihetetlenül szép volt, nem akadt párja egész Angliában, a rossz tulajdonságai miatt mégsem kedvelték az emberek. De a Rafe-fel kötött házasság teljesen megváltoztatta. Az új Opheliában, a kuzinja feleségében, senki sem találhatott kivetnivalót. – Nem számítottam rá, hogy itt látlak, öregfiú – szólalt meg Raphael, amikor meglátta Rupertet. Rupert elmosolyodott, és átugrotta a hátralévő lépcsőket, hogy csatlakozzon az előtérben álló párhoz. – Megpróbálom mostanában korlátozni magam, és hetente csak három nőnél alszom. Éppen az egyik szabad napomon kaptatok el. – Abban reménykedtem, hogy egyáltalán nem foglak elkapni – húzta el a száját Raphael. – Egyébként Julie nénikémet jöttem meglátogatni, úgyhogy már mehetsz is a dolgodra. Furcsa módon, Raphael Locke csak félig tréfált. Nem szokott a felesége miatt féltékenykedni, mert biztos volt a szerelmében, Rupert mégis gyakran kiváltotta belőle ezt az érzelmet. Rupert csak tréfából flörtölt Opheliával a házasságuk első hónapjaiban, de Rafe jól

228

ismerte a kuzinja szoknyavadász hajlamait, és egyáltalán nem tartotta viccesnek Rupert érdeklődését. – Arra gondolt, hogy talán még mindig ágyban találunk – mondta Ophelia, megpróbálva elvenni a férje megjegyzésének az élét. – Ne aggódj, drágám – kacsintott Rupert Ophe-liára. – Már megszoktam, hogy félt téged, ha közel vagyok. Raphael bosszúsan felhorkantott, majd elindult a szalon felé, és közben felkiáltott: – Hol vagy, Julie néni? Küldd el ezt a semmirekellőt valahová, amíg itt vagyunk. Ophelia a fejét csóválva nézett Rupertre. – Én tudom, hogy nem gondolod komolyan, és ma már nem próbálsz meg minden adandó alkalommal elcsábítani, mint az elején. De Rafe-nek is a tudtára kéne adnod, hogy csak tréfálsz. – De hiszen csak viccből csaptam neked a szelet, kedvesem. – Ugyan már, ez nem igaz. Csak azért csináltad, hogy bosszantsd az anyádat. – Hát igen, azért is – vigyorgott Rupert. – És a férjemet. – Őt is – nevetett fel Rupert. – Úgyhogy itt az ideje, hogy abbahagyd a bosszantását, nem gondolod? Szeretem meglátogatni a családodat, de napokba telik, mire meg tudom győzni Ra-fe-et, hogy Londonba jöjjünk. És ez miattad van. – Te jóságos ég! – hallották Raphael kiáltását a szomszéd helyiségből. – Mikor történt? Rupert felsóhajtott. – Valami baj van? – érdeklődött Ophelia aggódó arccal. – Igen, de ez csak az én véleményem. Az anyám szerint minden a

229

lehető legnagyobb rendben van. De majd ő elmeséli. Valószínűleg már alig várja. A férfi kitárta a karját a szalon felé. Ophelia bosszús pillantást vetett rá, majd elindult az ajtó felé. Rupert követte. Az anyja tényleg nem várakoztatta meg Opheliát. Mihelyt a lány megjelent az ajtóban, Julie megtette a nagy bejelentést. – Hadd legyek én az első, aki beszámol nektek Rupert házasságáról. Talált magának egy elbűvölő lányt, és máris egy új családtag érkezését várják. Rupert az ajtónak dőlt, és beleverte a fejét az ajtófélfába. Jellemző az anyjára, hogy minden kertelés nélkül belevág a közepébe. Ophelia visszanézett rá, és sértődött arcot vágott. – Szeretem az esküvőket. Miért nem hívtál meg minket? A férfi lehunyta a szemét. – Talán azért, mert még senkinek sem lenne szabad tudnia róla. – Igen, még nekem sem akarta elmondani – tette hozzá Julie, de a mosolyán látszott, hogy ezt egyáltalán nem bánja. – De megbocsátom neki, hiszen mégis megtudtam. Talán ismered is a lányt, Rafe, mert a szomszédotok. Még azt is elárulta, hogy kis híján már évekkel ezelőtt bekerült a családunkba, mert téged szemelt ki jövendőbelijének. – Igen? – szólalt meg Ophelia, és felvont szemöldökkel nézett a férjére. Raphael enyhén elpirult. – Fogalmam sincs, kiről beszél Julie néni, kedvesem. Hiszen még nem árulta el Rupert feleségének a nevét. Rupert szeme tágra nyílt. Hirtelen mindent megértett. Tehát ez volt Rebecca igazi indítéka? Az egésznek nincs semmi köze a palotabéli intrikákhoz, kizárólag a saját számító tervét hajtotta végre. Egész idő

230

alatt azon mesterkedett, hogy így, vagy úgy, de beházasodhasson a. Locke családba. Ő csupán egy ugródeszka volt számára.

231

40. Fejezet Én vagyok az új feleség – szólalt meg Rebecca az ajtóban, mire nagy csend lett a helyiségben. Sikerült pirulás nélkül megtennie ezt a merész bejelentést. De nem látta semmi okát annak, hogy kerteljen, főleg miután elkapta Raphael megjegyzését, miközben a helyiség felé lépdelt. Visszavonulhatott volna, amikor meghallotta a hangokat a szalonban, de nem azért költözött be ebbe a házba, hogy elrejtőzzön. Azért jött, hogy biztosítsa a helyét Rupert családjában, a gyermeke kedvéért. Kell ennél jobb alkalom? A megjegyzése hallatán minden tekintet rászegeződött, Ruperté is. – Elfelejtetted hozzátenni, hogy a buldog feleség, nemde? – sziszegte Rupert a fülébe, amikor Rebecca megállt mellette. Normális esetben tényleg boldognak kéne lennie, de sajnos az ő helyzete egészen egyedi volt. – Valóban – sziszegte vissza, színlelt mosollyal az arcán. – De azt sem mondtam, hogy boldogtalan, pedig a nyelvem hegyén volt. Majd később megköszönheted. A férfi felhorkantott. Rebecca elhaladt mellette, belépett a helyiségbe, és helyet foglalt az anyósa mellett az egyik kényelmes szófán. Julie szívélyes mosollyal fogadta. Raphael is mosolygott, valószínűleg azért, mert felismerte. Csak Ophelia nézett rá zavart pillantással. – Ismerősnek tűnsz, de a neved nem jut eszembe. Találkoztunk már? – kérdezte végül. – Igen, nem sokkal az esküvőtök után. Az anyámmal voltam, amikor meglátogattunk, hogy üdvözöljünk.

232

– Igen, persze! – kiáltott fel Ophelia. – Lilly és Rebecca Marshall. Már emlékszem! És arra is, hogy az anyád mondott valamit, ami felkeltette a kíváncsiságomat. – Igen? – Nem hiszem, hogy nekem szánta, mert nagyon halkan mondta, miután bemutattak minket egymásnak. „Nos, ez mindent megmagyaráz." Talán te is emlékszel, és elárulhatod, mire gondolt. Az volt az érzésem, hogy a megjegyzése rám vonatkozott. Rebeccából kitört a nevetés, mert neki is eszébe jutott a nap, amikor először találkozott Opheliával. Mihelyt megpillantotta a lord újdonsült feleségét, azonnal megértette, hogy Raphael miért vette el Opheliát. A fiatal nő földöntúlian gyönyörű volt, egyszerűen nem lehetett szavakkal leírni a szépségét. Lillynek is ugyanez lehetett a véleménye, mert csak ennyit mondott: „Ez mindent megmagyaráz." – Valóban rólad beszélt – mondta Rebecca mosolyogva. – Sok éven át az anyámmal azt a tervet dédelgettük, hogy Raphael lehetne a férjem. Aztán meghallottuk, hogy szinte minden udvarlás nélkül, egyik napról a másikra elvett valakit feleségül. Nagyon kíváncsiak voltunk, hogy ki rabolhatta el a megrögzött agglegény szívét. Amikor találkoztunk veled, megértettük, hogy bármelyik férfi azonnal örömmel rohanna veled az oltárhoz, ha sikerült elnyernie a kegyeidet. Ophelia elpirult a bók hallatán. – Pedig a megismerkedésünk híre bejárta az egész várost, mivel igencsak szokatlan volt. Phelia egyszer majd elmeséli neked. De a hírek még nem értek el Norfordba, amikor hazavittem az ifjú arámat. – A férfi Rebeccára mosolygott, és így folytatta: – Remélem, nem okoztam túl nagy csalódást? – Nagyon bánatos voltam, legalább egy órán át – mosolygott vissza Rebecca, és mindketten jót kacagtak. – Csupán egy homályos elképzelés voltál. Nem vettem komolyan, inkább csak jó volt

233

tudni, hogy férjhez mehetek, ha nagykorú leszek. De megnősültél, mielőtt elértem volna ezt a kort, és hoppon maradtam. Most már mindnyájan nevettek, kivéve Rupertet, aki olyan komor arcot vágott, hogy úgy gondolta, jobb, ha kimegy a helyiségből, mielőtt valaki észreveszi. De Rebecca meglátta, mielőtt a férje udvariatlan módon egyedül hagyta a családjával. Nem kéne törődnie vele, sőt örülhet, hogy elmesélheti az eseményeket Locke-éknak, mielőtt Ruperttől meghallják az ő rosszindulatú változatát. De Julie-nak már mindent elmesélt, és az asszony továbbadhatja a történetet a rokonainak, ha akarja. Rebecca ezért gyorsan kimentette magát, és inkább Rupert után ment. Nem kellett messzire mennie, mert amikor végignézett a folyosón, látta, melyik szobában tűnt el. Megfogta az ajtót, mielőtt a férfi becsaphatta volna az orra előtt. Rupert ránézett, és majdnem átdöfte a pillantásával. A lány becsukta maga mögött az ajtót. – Milyen jellemző rád, hogy magamra hagysz a bajban. A férfi elhúzta a száját, amiért bajnak nevezte a családját. – Tartogasd a színpadias jeleneteket azoknak, akik hisznek neked. A családom a tenyeredből evett. – Ez okot ad a gorombaságodra, hogy faképnél hagyod a feleségedet? – A családom hozzá van szokva a modortalanságomhoz. És ha nem vetted volna észre, Rafe kifejezetten örült a távozásomnak. Amióta kéjsóvár szemeket meresztettem a feleségére, jobban szereti, ha nem vagyok vele sokáig egy helyiségben. – Ezt nem hiszem el! – kiáltott fel Rebecca. A férfi megcsóválta a fejét. – Dehogynem. Es hidd el, hogy minden férfi ezt akarja csinálni, aki meglátja őt, csak tapintatosan elfojtja az érzéseit. Én csak

234

őszintébb voltam náluk. Rebecca sejtette, hogy a férfi megint fel akarja bosszantani. – Tehát mostantól mindig így lesz? Nem fogsz egy helyiségben maradni velem, amikor a családod meglátogat? A férfi hirtelen a falhoz szorította a lányt. – Ennyire ostobának tartasz, Becca? Ahogy az anyád mondaná. „Ez mindent megmagyaráz." Milyen igaz ez a megállapítás! A lány egy pillanatig nem tudott megszólalni, mert annyira lekötötte a figyelmét a férfi közelsége, hogy fel sem fogta a szavait. Testét elárasztotta a forróság, a gyomra remegni kezdett, és képtelen volt levenni a szemét az ajkáról, ami alig néhány centiméterre volt tőle. – Erre nem készültél fel? Nem tudsz mit mondani? – kérdezte a férfi, és a hangja olyan kemény volt, hogy Rebecca ijedten nézett a szemébe. Sokszor látta már mérgesnek, de ennyire még nem. Az arcán megrándult egy izom. és szinte a bőrén érezte a dühét, ahogy feléje áradt. Mi az ördögöt mondott? Rebecca kétségbeesetten gondolkodott, de egy árva szót sem hallott, amióta a férfi teste ilyen közel került hozzá, és a falhoz szorulva nem tudott elmenekülni tőle. – Mire célzól? – Nem kéne most megint próbára tenni a türelmemet. Mikor döntötted el, hogy bármi áron a családomba furakszol? Az előtt, vagy az után, hogy Rafe lekerült a listád éléről? Nagy hibát követtél el, hogy engem tettél a második helyre, Becca. Nem leszek hűséges férjed, ha folytatódnia kell ennek a komédiának, és együtt maradunk. A lánynak egy pillanatra elállt a lélegzete, amikor rájött, hogy a férfi megint milyen téves következtetésre jutott vele kapcsolatban. – Ugye, most tréfálsz? A kuzinod az egyik legjobb parti volt egész Angliában, nem csak a környéken. Norfordban minden hölgy utána

235

epekedett, miért lettem volna én kivétel? És csak tizenhárom éves voltam, amikor az anyámmal együtt kitaláltuk, hogy jó férjem lenne. Csak néhányszor találkoztam vele, és ő valószínűleg egyik alkalomra sem emlékszik. Ha tudni akarod, akkor is csak tizenhat éves voltam, amikor feleségül vette Opheliát. Kicsit csalódtam, mert három évig úgy gondoltam rá, hogy ő lesz a férjem, de egyáltalán nem estem kétségbe, és nem kezdtem el azon törni a fejem, hogy ki legyen a következő kiszemeltem. Tulajdonképpen azt terveztem, hogy a mostani szezonban debütálok, és elkezdem a férjkeresést, a többi első bálos hajadonnal együtt. De aztán az anyám megszerezte nekem az udvarhölgyi állást a palotában. – Látom, mégis felkészültél egy remek magyarázattal – felelte a férfi maró gúnnyal. Rebecca rájött, hogy akármit mond, Rupert nem fog hinni neki. Meg sem fordul a fejében, hogy esetleg igaza lehet. Bűnösnek tartotta, aki a legősibb csellel csapdába ejtette, és az oltár elé vonszolta. Az sem érdekelte, hogy ő erőltette a házasságot, mert úgy vélte, hogy erre is Rebecca vette rá. Ráadásul a saját vonzerejében sem hisz, amikor azt feltételezi, hogy bármelyik rokonával beérte volna, csak hogy bekerülhessen a családjába. Most is sikerült feldühítenie, és már az ő arca is lángolt a haragtól. Esze ágában sem volt magába fojtani az indulatait. – Ostobaság! – csattant fel. – Miért kéne előre gyártott magyarázatokkal és ürügyekkel élnem? Te magad mondtad, hogy rendkívül agyafúrt vagyok. Szerinted nem tudok rögtönözni, nagyokos? Azzal gyorsan átbújt a férfi egyik karja alatt, amit a falhoz támasztott, hogy sarokba szorítsa. Utána kifutott a szobából, mielőtt Rupert megállíthatta volna. Érezte, hogy megint sírni fog. De miért? Hiszen a férfi már máskor is egyértelműen a tudomására hozta, hogy

236

mi a véleménye róla.

237

41. Fejezet Rebecca kora délutánig várt, és csak akkor ment le ebédelni. Nem volt étvágya, de most nem csak magára kell gondolnia, ha a táplálkozásról van szó. Elég sokáig várt, és remélte, hogy a Locke házaspár már távozott. Nem volt kedve a társalgáshoz, még akkor sem, ha már ő is családtag lett. Csak magához akart venni egy tányért a konyhában, hogy aztán visszamenjen a szobájába, ahol magában boronghat. Ám a tervének csak az első felét tudta elvégezni. Már a lépcsőn járt a tányérral a kezében, amikor kinyílt mögötte a bejárati ajtó. Megfordult, és remélte, hogy Flora érkezett meg a többi bőröndjével. Elfelejtette említeni Julie-nak, hogy a szolgálójának is kell egy szoba. De az előcsarnokban a gyerekkori barátnője, Amanda Locke hámozta ki magát a kabarjából. Amanda azonnal észrevette őt. – Becky? – kiáltott fel izgatottan. – Mit keresel itt? Julie néni fog bevezetni a báli szezonba? De neked nem a palotában kéne lenned? Ez olyan izgalmas! Hallottam, hogy megkaptad a kinevezést. Egy igazi udvarhölgy! Annyira örültem, amikor megtudtam. És egy kicsit féltékeny is lettem – tette hozzá Amanda nevetve. – Sosem gondoltam volna, hogy ilyesmit fogok tenni, de talán a királynőt kéne megkérnem, hogy válasszon férjet nekem, mert eddig nem volt szerencsém. Ez lesz a harmadik szezonom! Legszívesebben elsírnám magam. Rebecca halványan elmosolyodott. Amanda semmit sem változott. Évek óta nem látták egymást, de a szép kislány egy gyönyörű nővé cseperedett, akit Rebecca bárhol azonnal felismert volna. És úgy tűnik, az idők során a természete is ugyanaz maradt. Még mindig

238

képes volt legalább száz szót kimondani percenként, és egyszerre több témáról is beszélni. Gyerekkorukban majdnem a legjobb barátnők lettek. Szomszédok voltak, és Amanda csak néhány évvel volt idősebb nála, ezért nagyon jól megértették egymást, amíg mindkettejüket a gyerekes dolgok érdekelték. Aztán Amandát elküldték ugyanabba a magániskolába, ahová az összes nagynénje is járt, és egy darabig még a nyarat sem tudták együtt tölteni, mert a szünidő nagy részében Amanda az iskolai barátnőit látogatta meg. így eltávolodtak egymástól, és tényleg alig találkoztak. Ráadásul egy idő után a korkülönbség is elválasztotta őket, mert Amanda inkább a társasági élet iránt kezdett érdeklődni, és nem találtak közös témát. Rebecca sokszor bánta, hogy nem újították fel a barátságukat, miután ő is kinőtt a gyerekkorból. Azt sem tudta elárulni a régi barátnőjének, hogy a bátyjához szeretne feleségül menni. Sok éve nem beszéltek egymással. Rebecca lejött a lépcsőn, hogy megpróbálja megmagyarázni a jelenlétét a St. John-házban, anélkül, hogy mindent elárulna. – Férjhez mentem, és el kellett hagynom a palotát. – Te jóságos ég, máris férjhez mentél? – kiáltott fel Amanda, majd siránkozva hozzátette: – Na, most már tényleg elsírom magam! De egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki sírni akar, mert ragyogó mosollyal megölelte Rebeccát. – Végre valaki el tudja mesélni nekem a házasság összes titkát, amit az apám zavarában nem tudott elmondani. – Tényleg nem tudod? – Dehogynem, csak vicceltem. Hiszen öt nagynéném van, és mindegyik rávette magát, hogy megbeszélje velem ezeket a kényes témákat. De tudod, milyenek az idősebb nők. Úgy mondanak el

239

valamit, hogy igazából nem árulnak el semmit, csak célzásokat tesznek erre-arra. – Tehát akkor igazából nem... – De igen – vágott a barátnője szavába Amanda. – Hiszen minden közeli barátnőm férjnél van már. Látod? Én vagyok az egyetlen, akinek még nem sikerült férjet találnia! Rebecca nem értette ennek az okát. Amandát is ugyanolyan vonzó külsővel áldotta meg az ég, mint a Locke család legtöbb tagját. Neki is világosszőke haja, kék szeme és finom vonású arca volt. Nem akadt nála csinosabb első bálozó, aki férjet keresve debütált a báli szezonban. Illetve, két évvel korábban Ophelia volt a vetélytársa, és vele még Amanda sem tudta felvenni a versenyt. De annak már két éve! Érthetetlen, hogy Amanda azóta sem ment férjhez. – Talán az apád címe miatt? Mert ő herceg, és ez esetleg elriasztja... – Nem, nem az a baj. Sok ajánlatot kaptam. Nekem van problémám. Egyszerűen nem tudok dönteni, mert nem érzek itt semmit. – Amanda a szívére mutatott. – Te éreztél itt valamit? Igen, hát persze. Különben miért mentél volna férjhez? Rebecca szívesen elmagyarázta volna, hogy a szerelmen kívül számos ok van még a férjhez menésre, de nem akarta részletezni a helyzetét, amikor Amanda még mindig ártatlan hajadon. A családja majd elárulja neki, ha akarja, de nem biztos, hogy Amandának tudnia kell, hogy sem Rebecca, sem Rupert nem akarta ezt a házasságot. Bár ez úgyis feltűnik majd neki, ha hosszabb látogatásra jött. Szerencsére Amanda megválaszolta a saját kérdését, és Rebecca nem igyekezett helyesbíteni. – Nos, ki a szerencsés fickó? A kérdést olyan mohó kíváncsisággal tette fel, hogy Rebecca egy kicsit elcsodálkozott. Nem is gondol a három kuzinjára, akik a St.

240

John-házban laknak? Az egyik kuzin, Owen, még túl fiatal volt, és Rebecca még nem találkozott Averyvel, a második fiúval. De ha ő is olyan, mint Rupert, akkor Amanda bizonyára mindkettejüket megrögzött agglegénynek tartja. – Én lennék az – felelte Rupert, aki felbukkant Rebecca mögött a hallban. Megállt a lány mellett, és átkarolta a vállát. Rebecca teste megfeszült, de nem lökte el magától, mert Amanda tágra nyílt szemmel figyelte őket. – Te? – Amanda meghökkent pillantást vetett a kuzinjára, majd örömtől sugárzó arccal nézett Re-beccára. – Ez csodálatos! Végre megint a legjobb barátnők lehetünk, Becky! El sem tudom hinni, hogy kimaradtam ebből az izgalmas történetből. Hogyan történt, amikor a szezon még el sem kezdődött? Otthon találkoztatok, vagy itt, Londonban? És mikor... És miért nem hívtatok meg az esküvőre? – Túlságosan türelmetlenek voltunk, és nem tudtuk kivárni a hivatalos esküvőt – magyarázta Rupert. – Elmentetek egészen Skóciáig, hogy ne kelljen kihirdetni az esküvőt? – lelkendezett Amanda. – Milyen romantikus! Rupert egy csókot lehelt Rebecca arcára. – Nem kell tudnia – súgta közben a fülébe. Végre megegyeznek valamiben, gondolta Rebecca. Micsoda meglepetés! Amikor megfordult, hogy ezt elmondja neki, a férfi ajkával találkozott az ajka.

241

42. Fejezet Rebecca jól tudta, hogy Rupert Amanda miatt csókolta meg, és ezért nem húzódott el azonnal. Illetve ezt mondogatta magában, mielőtt az érzékei összezavarodtak, és teljesen megfeledkezett arról, hogy nem szabad élveznie a csókot. Kár, hogy a gazember csókja nem olyan elviselhetetlen, mint a viselkedése. Ez olyan igazságtalan! Íígy nincs semmi, ami figyelmeztetné. Mert Rupert ajkának az íze... Túláradó örömet érez, valahányszor megcsókolja, még most is, amikor a fülében cseng az ígérete, hogy sosem lesz hozzá hűséges. Mégis megszédült az érintésétől, ahogy Rupert megsimogatta a derekát. Nem Amanda törte meg Rebecca kábulatát. A lány csak szégyenlősen mosolygott, és bizonyára arra gondolt, hogy a szerelmesek nem tudják leplezni az érzéseiket. Ám a következő pillanatban Rebecca kezéből kicsúszott a tányér, és összetört a márványpadlón. A csörömpöléstől gyorsan szétrebbentek. Amanda kuncogni kezdett, de Rebecca ijedt arcot vágott, amikor a lába elé nézett, és látta, hogy milyen felfordulást csinált. – Ne aggódj emiatt – nyugtatta meg Amanda, és a szalon felé vonta Rebeccát, – Majd az egyik szolgáló feltakarítja. Mindent hallani akarok erről a csodálatos románcról, ami ennyire magával ragadott mindkettőtöket. – Ez valóban érdekes lehet – szólalt meg a helyiségben Raphael, aki az egyik szófán hevert. – Kíváncsi voltam, miért nem jöttél még vissza a házadba, de nem számítottam arra, hogy még mindig itt időzöl – nézett rá a húga. – Legalább figyelmeztetted Julie nénit, hogy egy darabig nála fogok

242

lakni? – Elfelejtettem megemlíteni, kedvesem – mondta Raphael, és felült. – De biztosan számít rá, mert a múlt szezonban is itt laktál, és mindenkit az őrületbe kergettél a nyafogásoddal, amikor nem sikerült férjhez menned. – Nem szoktam ilyet csinálni! – tiltakozott Amanda. – Akkor többé nem fogsz emiatt siránkozni? Örömmel hallom. A lányt láthatóan felháborította a bátyja gúnyos megjegyzése. – Hol van a feleséged? Túl sokáig éltél vissza Julie néni vendégszeretetével. – Én is pont ezt gondolom – jelentette ki Rupert, aki közben csatlakozott hozzájuk. Raphael felnevetett. – Add fel, öregfiú. Te is beálltal a nős férfiak táborába, és ezzel véget értek a civódásaink. Ha a hölgyeket keresed, felmentek az emeletre, hogy megnézzék, melyik helyiséget lehet átalakítani gyerekszobává – közölte Raphael, a húgának válaszolva. Amanda Rebeccára nézett. – Nem korai ez egy kicsit? – csodálkozott. – Ami azt illeti, nem. – Te jóságos ég, mióta titkoljátok ezt az esküvőt? – Nem elég régen – vetette közbe Rupert, és bosszúsan megcsóválta a fejét. Rebecca érdeklődő pillantást vetett rá. Úgy tesz, mintha egy kicsit szerettek volna egyedül lenni, mielőtt elújságolják a családnak a „jó hír"-t. Ő szívesebben vette volna, ha bevallják az igazat, még akkor is, ha az igazság kellemetlen, kínos, és... Rebecca érezte, hogy megint sírni fog.

243

– Biztosan akkor kerültem el őket, amikor a konyhában voltam. Mindjárt utánuk megyek – hadarta gyorsan. – Bocsánat. Aznap másodszor rohant ki a szalonból. Rupert követte, de Rebecca egyedül szeretett volna maradni. – Most meg mit akarsz? – förmedt a férfira. A folyosón egy szolgáló már fel is takarította a tányér darabjait, meg a földre esett ételmaradékokat. Rupert megfogta a karját, és bevezette a dolgozószobába, hogy négyszemközt beszélhessenek. – Nem kell az egész családnak elárulni, hogy ez a házasság a pokolban köttetett – mondta visszafogott hangon. Ezt Amandával kapcsolatban egyszer megemlítette, de úgy tűnik, Opheliának és Raphaelnek sem akarja elárulni, hogy a házasságukkal nincs minden rendben. De hogyan fogják ezt eltitkolni, amikor képtelenek veszekedés nélkül tartózkodni ugyanabban a helyiségben? – És ezt hogyan fogjuk elérni? A férfi bosszús arcot vágott. – Ne mondd, hogy nehezedre esik, hiszen remek színésznő vagy. Azt javaslom, hogy játsszuk el a boldog ifjú párt, legalábbis a család előtt. Egy sértés és egy békeajánlat egyszerre? Nem, a férfi nem akarja elásni a csatabárdot, csak színlelésre szeretné rávenni. Mert szerinte ő az alakoskodás mestere. A lány legszívesebben felnevetett volna. – Miért ragaszkodsz ehhez, amikor úgy tervezed, hogy a házasságunk csak néhány hónapig tart? – Mert ebben a házban élsz, és bejelentetted a házasságunkat, pedig megmondtam, hogy ne tedd. Vendégként is idejöhettél volna. Én még el is mentem Norfordba, hogy... Mindegy. De miután kitudódott, kénytelenek leszünk jó képet vágni hozzá.

244

– Nem válaszoltál a kérdésemre. Kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva akartad kezdeményezni az érvénytelenítést, de a mostani javaslatod kicsit megnehezíti majd az eljárást, nem gondolod? Miért ragaszkodsz mégis hozzá? – Te már úgyis megnehezítetted, amikor idejöttél, és kényszerhelyzet elé állítottál. Legyen hát, ahogy akarod. Te győztél. Ezek után már csak a válás marad hátra, ha szükség lesz rá. És tényleg érdekel, hogy miért igyekszem fenntartani a látszatot? Amire te is hivatkozol, Becca. A baba kedvéért. Rebecca ezzel nem tudott vitába szállni. Meglepte, hogy a férfi a baba érdekeit helyezi előtérbe. Pedig nem kéne csodálkoznia, hiszen éppen emiatt vette el feleségül. Rebecca felsóhajtott, és igyekezett elfojtani magában minden ellenségességet. Egyelőre. – Rendben – bólintott végül. – De az anyád valószínűleg mond majd egyet s mást a rokonaidnak, ha már nem tette meg. Mert vele őszinte voltam. – A te verziódat adtad elő neki, vagy az enyémet? A lány elpirult haragjában. Milyen rövid volt ez a fegyverszünet! Elvárja tőle, hogy játssza el a boldog ara szerepét, amikor képtelen magában tartani a sértéseit? – Tényeket mondtam neki, és nem feltételezéseket. Figyelmeztetlek, hogy nem fogjuk tudni fenntartani a látszatot, ha minden alkalommal szándékosan provokálsz! A férfi idegesen beletúrt a hosszú hajába. – Elnézést, ez nem volt szándékos. Majd igyekszem tartani a számat, ha társaságban vagyunk. A lány gyanakvó pillantással nézett a férfira. – És ha négyszemközt vagyunk, akkor nem?

245

– A színjáték másoknak szól, és nem magunkat áltatjuk vele. Mi tisztán látjuk a helyzetet. – Ez így van. Én sem hiszem, hogy valóban felhőtlen a kapcsolatunk. De túlbecsülöd a színészi képességeimet, ha azt hiszed, hogy mások előtt őszinte mosollyal tudok rád nézni, amikor dühös vagyok, és legszívesebben megfojtanálak egy kanál vízben. Úgyhogy gondold át még egyszer a helyzetet. A férfi felsóhajtott. – Értem. Mivel még nem tudom az igazat, ezért kérlek, hogy tarts ki, és játszd el a szerepedet. De ígérem, hogy változtatni fogok a viselkedésemen. Ami az anyámat illeti, nem valószínű, hogy bármit is elárulna, amit kínosnak tart. Annyira örül nekünk, hogy foggal-körömmel harcolni fog a házasságunkért. – Akkor már csak neked kell bebizonyítani, hogy képes vagy visszafogni magad. Szeretném, ha a mosolyod nem egy gúnyos vagy rosszindulatú vigyor lenne. A férfit mintha meglepte volna ez a kérés. Pedig Rebecca szerint nem volt benne semmi meglepő. Rupert nem várhatja el, hogy egyedül játssza el ezt az egész színjátékot. Neki is szerepet kell vállalnia benne. De Rebecca nem számított arra, hogy Rupert erre egy olyan ragyogó mosolyt villant rá, mint régen, a végzetes este előtt, amikor végül az ágyában kötött ki. Rebeccának egy pillanatra elállt a lélegzete, és a szíve vadul verni kezdett. Istenem, miért van az, hogy még mindig ilyen hatással van rá ez a gazember? – Nem kell ennyire meggyőzőnek lenned! – csattant fel, és elfordult, hogy ne lássa a férfit. – A csábító mosolyaidat tartogasd a rajongóid tömegének. Én nem vagyok közöttük, úgyhogy nekem elég egy egyszerű barátságos mosoly.

246

– A férfi felnevetett. – Ez egy teljesen szokványos mosoly volt, Rebecca. Ha nem hiszed el, akkor fordulj vissza, és megmutatom a különbséget. – Nem! A csábítás nem tartozik az egyezséghez. – Persze, hogy nem. Ez a boldog házasság csak egy színjáték, és egyszer már megígértem, hogy megtartóztatom magam. Nem emlékszel? – Akkor mostantól a szádat is tartóztasd meg, jó? ~ kiáltotta a lány az ajtó felé menet. – Többé nem lesznek véletlen csókok! – Hallotta a férfi nevetését, mielőtt becsukta maga mögött az ajtót. Istenem, miért ígér ilyesmit, amikor jól tudja, hogy lehetetlen lesz betartani?

247

43. Fejezet De ez csak egy kis bál! Olyan sok bálon vettél részt a palotában, hogy máris meguntad a mulatságokat? – kérdezte Amanda. Rebecca Amandával ült az étkezőasztalnál, és arra gondolt, hogy a barátnője most sem hajlandó tágítani, ha egyszer a fejébe vett valamit. Gyerekkorukban Amanda csak azt a választ fogadta el, amit hallani akart. Ügy tűnik, az évek során ebben semmit sem változott. Húszévesen Amanda még mindig nem tanulta meg, hogyan kell beletörődni a veszteségbe, és belátni, hogy nem kaphatja meg mindig, amit akar. Rebecca azonban már nem volt az a befolyásolható kislány, mint régen, mert az évek során ő is sokkal határozottabb lett. Ezért másodszor is visszautasította a barátnőjét. – Ez nem lenne helyes – jelentette ki, majd hozzátette: – Fiatalabb vagyok nálad. Nem hiszem, hogy én lennék a megfelelő kísérő. – Ostobaság! Azért mondod ezt, mert még nem szoktál hozzá, hogy férjnél vagy. Egy férjes asszony a lehető legtökéletesebb kísérő. És sokkal szívesebben mennék veled, mint Averyvel, aki még ide sem látogatott, hogy felkérhessem. Owen túl fiatal. Rue pedig olyan nagy feltűnést kelt a hölgyek körében, hogy a jelen lévő fiatalemberek mind megsértődnek, és nem hajlandóak táncolni. Legalábbis a bálokon mindig ez szokott történni. Rebecca legszívesebben elmosolyodott volna, mert sejtette, hogy Amanda túloz. Persze Rupert biztosan komoly feltűnést tud kelteni, de hogy mindenki abbahagyja a táncot miatta... Mivel már informálták az ügyben, ezért tudta, mivel hűtheti le Amandát. – Azért költöztél ide a szezon idejére, mert itt több kísérőd van, a nagynénédet is beleértve. És most hirtelen egyik sem elfogadható?

248

Amanda felsóhajtott, és az asztalra ejtette a fejét. Még jó, hogy a desszertes tányérját már elvették. Csak ők ketten maradtak a helyiségben. Julie elvonszolta Owent, hogy számoljon be a heti tanulmányairól. A tizenhat éves fiú még egy kicsit félénk volt, de olyan udvarias! Rupert is távozott, mihelyt befejezte a vacsorát, egy találkozóra hivatkozva. Este? Rebecca meg volt győződve arról, hogy a csábítási listáján szereplő egyik hölggyel van randevúja. De nem fogja hagyni, hogy ez zavarja. Tényleg nem. – Teljesen igazad van – ismerte be Amanda, és a homlokát még mindig az asztalon pihentette. – Szeretném Averyt, és ő is szívesen elkísérne engem, de valószínűleg nem is tudja még, hogy a városban vagyok. Julie néni valahogy elszokott a társasági élettől, miközben a fiait nevelte. Az volt az alapelve, hogy sosem hagyta őket magukra. Ő is elkísérne, de egész este morgolódna, és hidd el, hogy kevés olyan férfi van a világon, aki nem futamodik meg, miután hallotta Julie néni valamelyik gúnyos megjegyzését. – Ha ilyen könnyen megfutamodnak, akkor nem is hozzád valók. Amanda felkapta a fejét. – Erre még nem is gondoltam! Pedig milyen igaz. És most, hogy emlékeztetsz rá, néha én is örültem, amikor egyik-másik fickót elijesztette. De még mindig nem érted, mit akarok mondani. Sokkal, de sokkal szívesebben mennék veled! Olyan jó lenne! És mostanában olyan bölcsnek és higgadtnak tűnsz. Talán adhatnál néhány jó tanácsot, és segíthetnél nekem kiválasztani a leendő férjemet. Mondj igent! Kérlek! Rebecca elmosolyodott, mert még most sem tudott ellenállni a régi barátnője könyörgésének. Nem volt több ellenvetése. – Tehát holnap este lesz?

249

– Igen, és nehogy azt mondd, hogy nincs mit felvenned, amikor most jöttél a palotából! – Nyugodj meg, Mandy – mondta Rebecca nevetve. – Elmegyek veled. Olyan ruháim is vannak, amelyeket még fel sem vettem. Anyával arra számítottunk, hogy a Buckingham-palotában egymást érik majd a bálok, és ennek megfelelő ruhatárral költöztem oda. De nem vettük számításba, hogy a királynő a terhessége vége felé jár, amikor odaérek. Az utolsó hetekben a palota teljesen nyugodt volt. Most már Rebecca is érzett némi izgalmat. Egy igazi bál! Nem egy olyan, amelyen csupa középkorú és idősebb méltóság vesz részt. Itt főleg fiatalemberek lesznek, akik ugyanazon okból jönnek a városba, mint az ifjú hölgyek, és házastársat keresnek maguknak. Annyit táncolhat, amennyit akar, és neki nincs szüksége kísérőre! A rövid álmodozásnak itt vége is lett, és Rebecca legszívesebben elnevette volna magát. De ez keserű nevetés lenne. Elmehet a bálba, de nem valószínű, hogy jól fogja érezni magát. Férjes asszonyként szó sem lehet ártatlan flörtölésről, és jóleső izgalomról, amiért táncolhat valamelyik csinos fiatalemberrel. Nem is lenne illendő táncolnia, hiszen nincs ott a férje, aki megengedné neki. Majdnem meggondolta magát, de Amanda már egészen másról beszélt, és képtelenség volt félbeszakítani. A fiatal nő olyan boldog és izgatott volt, hogy Rebeccának nem lett volna szíve visszautasítani. Elmegy vele, és valószínűleg egész idő alatt bánkódni fog, mert a férje az egyik szerelménél tölti az estét. Ahelyett, hogy elkísérné a feleségét a legelső báljára, táncolna vele, és feltűnést keltene, de most azzal, hogy már nem agglegény. Rupert ezt nem szeretné. Hiszen mindent elkövetett, hogy titokban tartsák a házasságukat. Nos, ez nem fog sikerülni. Mindenkinek el fogja mondani, akivel találkozik, és majd kiderül, mit szólnak a drágalátos szeretői!

250

44. Fejezet Rebecca csodálkozva nézte a saját derekát, és el sem tudta hinni, hogy máris milyen sokat változott a teste.. A báli ruha, amit Flora ráadott, már egészen szűk volt rá, pedig hét hete még tökéletesen állt rajta! Az nem lehet, hogy máris ennyire látszik rajta a terhesség! Flora türelmesen megvárta, míg odamegy a sebtében felállított öltözködő asztalhoz, amit ideiglenesen állítottak össze, amíg vesznek egy újat. Behoztak a folyosóról egy asztalt, és az egyik cselédlány talált egy régi tükröt a padláson, ami csak egy kicsit volt megrepedve a sarkánál. Egyelőre ez is megteszi, mert Rebecca még nem érezte magáénak a szobát. Flora követte Rebecca elgondolkodó pillantását, és felnevetett. – Ez nem az, amire gondolsz Becky. Csak felszedtél magadra néhány kilót, de nem csoda, az adott körülmények között. – Nem igaz! – tiltakozott Rebecca. – Dehogynem. Érthető, amikor a palotában feleannyit mozogtál, mint korábban. Nem lovagoltál ki az anyáddal, nem járkáltál a lépcsőn le és fel naponta tízszer. Ráadásul minden étkezésnél tápláló ételeket szolgáltak fel, nem olyat, amihez otthon hozzá voltál szokva. – De nem tudtam megtartani a gyomromban az ételt, miután elkezdődött a reggeli hányingerem. – A többi étkezésnél viszont pótoltad az elmaradt mennyiséget, főleg ebédnél, amikor éhes voltál a kihagyott reggeli miatt. Rebecca odament a tükörhöz. Nem szerette, hogy Flóra mindent olyan jól meg tud magyarázni. Igaz, hogy ő az utóbbi időben eléggé zaklatott volt, ezért elkerülték a figyelmét ezek a részletek. Bosszantotta ez a szétszórtság! És az is idegesítette, hogy egyre

251

nehezebben tudja féken tartani a fellobbanó érzelmeit. Még jó, hogy ekkor besétált a szobába Amanda. Kopogás nélkül nyitott be, mintha még mindig gyerekek lennének, akiknek nincs szükségük diszkrécióra. Rebecca érezte, hogy elfutja a méreg, de igyekezett türtőztetni magát. Egyre elviselhetetlenebbnek tartotta a hirtelen hangulatingadozásait. Nem örült annak, hogy ilyen lett. De amióta beköltözött Rupert házába, még nehezebben tűrte a megpróbáltatásokat. Előző este is szörnyen érezte magát, amikor az ablaknál ült, és az utcát leste, hogy mikor jön már haza a férje. Végül elaludt a fotelban, mert hiába várta. Aznap csak az ebédnél látta, és el kellett viselnie, ahogy megjátssza a boldog férj szerepét. Rebecca egész idő alatt hallgatott, és elfordította a tekintetét, nehogy jelenetet rendezzen. Amanda persze eleget beszélt mindnyájuk helyett, főleg az aznap esti bálról, így Rupert is tudomást szerzett arról, hogy elkíséri a kuzinját, de csak jó szórakozást kívánt nekik. Persze nem ajánlotta fel, hogy elkíséri őket, pedig egy férjnek illett volna a feleségével tartania. Ennyire azért nem akarja túlzásba vinni a színjátékot, gondolta Rebecca. Amanda már fel volt öltözve. Ragyogóan nézett ki az ezüsthímzéssel díszített tengerkék ruhájában. A nyakában egy nagy, csepp alakú gyöngy függött, gyöngyös karkötő volt a csuklóján, gyöngyös gyűrű az ujján, és még a hajába is gyöngyöket tűzött. Mellette Rebecca fakónak érezte magát a citromsárga selyemruhájában, amelyet egy elefántcsontszínű, csipkés felsőszoknya tett különlegessé, de nagyon szorította a derekát. A ruha hajadonhoz illően halvány volt, pedig férjes asszonyként már hordhatott volna sötétebb és élénkebb színeket is. Még nem szerzett be új holmikat, és fölösleges is lett volna, amikor nemsokára úgyis ki fogja hízni minden ruháját. Amanda az ágyra dobta a szőrmével szegett pelerinjét.

252

– Még mindig ezt a szobát használod? Pedig a nagy háló mellett van egy másik hálószoba, amit kinevezhetnél öltözőhelyiségnek. Rebecca a tükrön tartotta a szemét. Hazudott előző nap, amikor Amanda ebben a szobában találta. Illetve tulajdonképpen nem hazudott, csak nem javította ki a lányt, amikor azt feltételezte, hogy Rebecca csak öltözőhelyiségnek használja, de nem ott alszik. – Úgy döntöttünk, hogy a nagy hálóból nyíló helyiség lesz a gyerekszoba, és Julie nénikéd ebben a hónapban akarja berendezni. Úgyhogy nem volt értelme... – Értem. Legalább nem Rue horkolása kergetett egy másik hálószobába. Rebecca visszafojtotta az ideges nevetését. – Rupert horkol? – Nem? Azt hittem, minden férfi horkol. Rebecca remélte, hogy nem pirult el. – Én mélyen alszom, és nem zavarna. – Akkor ez jó, nem? Mindig emiatt aggódtam., mert hallottam, hogy az apám milyen hangosan horkol. Szinte beleremegnek az ablakok. Ezt hogy viselik el a férjezett asszonyok? – Amanda nem várta meg Rebecca válaszát. – Mikor leszel kész? – kérdezte. – Már idehívták a hintót. – Még néhány perc – válaszolta Flora Rebecca helyett. Amanda bólintott, és lement, hogy a földszinten várja meg a barátnőjét. Floóra Amandára nézett a tükörben, és felvonta a szemöldökét. – Elég szertelen; nem? Rebeccának mosolyognia kellett.

253

– Nem ismerted gyerekkorában. Akkor még izgágább volt. – Egy ilyen lány könnyen ki tud meríteni téged. Ne hagyd, hogy kifárasszon, mert az nem tenne most jót neked. Jó tanács, gondolta Rebecca. Bár ő inkább mulatságosnak találta Amanda folytonos csacsogását, és nem fárasztónak. Legalábbis akkor, amikor nem hozott fel személyes témákat. Rebecca a hallban csatlakozott Amandához. Rupert nem volt ott, hogy kikísérje őket. Legalább nem látja, hogy milyen jelentéktelen a külseje. Nos, ez azért nem igaz. A kis tükör elárulta, hogy csodásan néz ki, még a kicsit szélesebb dereka ellenére is. Ennek ellenére fakónak tartotta magát. Egy újabb kellemeden érzés. Nem elég, hogy mostanában olyan boldogtalan... Most kéne a legboldogabbnak lennie, ő mégis boldogtalan. Más nőknek szerető férjük van, akikkel megoszthatják a gyermekvárás csodáját. Az ő férje azonban egy hűtlen gazember, aki csak szerepet játszik. Az út rövid volt, mert a téli szezon első bálját alig néhány utcával odébb tartották. Rebecca kezdeti izgalma már teljesen elmúlt, és inkább pánikot érzett, amikor rájött, Hogy erre még nincs felkészülve. Addig azt akarta, hogy mindenki tudjon a házasságáról, de csak. azért, hogy kellemetlenséget okozzon Rupertnek. Mégsem volt felkészülve arra, hogy mindenki tudomást szerezzen az esküvőjükről. Ha el kéne viselnie az idegenek jókívánságait, akkor valószínűleg elsírná magát. Az érzelmi állapota túlságosan ingatag volt, és képtelen lett volna eljátszani a boldog ara szerepét annyi ember előtt. A Withers-ház előtt kiszálltak a hintóból, és Rebecca hirtelen odasúgta Amandának: – Ne Rochwood márkinéjaként mutass be. – De miért nem? – Nem akarok magyarázkodni, hogy Rupert miért nincs itt velem.

254

– Ugyan, ez ostobaság! A férfiak csak akkor jönnek el az ilyen alkalmakra, ha semmiképpen sem kerülhetik el őket. Te pedig... – Mandy, kérlek! Mondd azt, hogy a kísérőd vagyok, vagy csak a keresztnevemen mutass be. Nem ismerem ezeket az emberek, és nekik sem kell még megismerniük engem. – Rendben, ahogy akarod. De akkor is ostobaság. Hiába berzenkedett, mégis Amanda volt az, aki megsértődött a lakájra, amikor az majdnem egy teljes percen át bámult Rebeccára, és várta, hogy közölje a címét. – Velem van, és ne várakoztass tovább. Jelents be! A fickó elvörösödött, és engedelmeskedett. Amanda Rebeccába karolt, így mutatta ki, hogy együtt vannak, miközben a bálterembe vezette a barátnőjét. Néhány lépés után Amanda szomorúan felsóhajtott. – Megbántad, hogy olyan keményen beszéltél azzal a férfival? – érdeklődött Rebecca. – Kivel? Jaj, nem. A lakáj udvariatlan volt, és megérdemelte. Csak észrevettem, hogy egyik barátnőm sincs itt, és valószínűleg a szezon többi eseményén sem látom már őket. Mind férjnél vannak, vagy az esküvőjüket tervezik. Néhánynak már gyereke is született. Emma Davis, akivel együtt fejeztük be az iskolát, a második gyermekét várja! Amandának nemcsak a bánatos hangja, hanem a szomorú arca is kifejezte, mennyire el van keseredve. Rebecca a barátnője karjára tette a kezét, és megpróbálta megvigasztalni. – Majd örülni fogsz, hogy vártál, ha felbukkan az igazi férfi az életedben. Képzeld el, mi lenne, ha férjhez mennél valakihez, aztán felbukkanna a nagy Ő.

255

Amanda pislogott néhányat, aztán ragyogó mosoly jelent meg az arcán. – Az tényleg szörnyű lenne, nem? – Borzalmas – bólintott Rebecca, és ő is elmosolyodott. Miután ilyen személyes dologról beszélt Amandával, Rebecca máris kicsit jobban érezte magát. A boldogtalanság tényleg társaságra vágyik, gondolta. Amanda egy csapásra megfeledkezett minden rosszkedvéről, amikor körülvette őket néhány fiatalember, akik észrevették az érkezését. Sokan ismerték már az előző két szezonból, és mindegyik egy táncot akart kérni tőle. Rebecca megrázta a fejét, és hátralépett, amikor néhányan feléje is fordultak. A tánc beszélgetést jelentett, és ő már elhatározta, hogy azt igyekszik elkerülni. – Elég nagy felfordulást okoztál, amikor minden magyarázat nélkül elhagytad a palotát. – Rebecca halkan felnyögött, mert felismerte Elizabeth Marly hangját a háta mögött. Még egy utolsó pillantást vetett Amandára, aki boldogan kacarászott, miközben az egyik fiatalember a táncparkettre vezette, míg a többiek szétszéledtek. Utána az ellensége felé fordult, és felkészült egy kellemetlen beszélgetésre. Majdnem elnevette magát, amikor meglátta Elizabeth harsány narancssárga ruháját, az ormótlan, bő ujjakkal. A lánynak még mindig nem volt érzéke az öltözködéshez. – Jó okom volt rá – felelte Rebecca. – Lady Sarah-nak el is mondtam. Ha úgy döntött, hogy nem osztja meg veletek... – Sarah-t elküldték – vágott a szavába Elizabeth bosszús arccal. – Constance, az az önző tyúk, mindig panaszkodott a kisebb megbízások miatt, amelyekre Sarah megkérte, és ez a hercegnő fülébe jutott. – Ezek szerint a királynő anyja nem tudott Sarah intrikáiról?

256

– Miféle intrikákról? – Elizabeth dacosan felszegte a fejét. – Sarah csak megpróbált mindenről értesülni. Igaz. néha kicsit furcsák voltak a módszerei – tette hozzá Elizabeth, és megvonta a vállát. – De senkinek sem lett baja tőle. Rebecca meglepődött a lány közönyös viselkedésén. – Ezt honnan tudod? – kérdezte. – Te csak egy engedelmes szolgája voltál. Fogalmad sincs, mit csinált az összegyűjtött információval, vagy kinek ártott vele. – Mit számít ez most már? – legyintett Elizabeth durcásan. – A hercegnő dühös volt, és a régi ismeretségük ellenére azonnal elküldte Sarah-t. Nem tűri, hogy a kíséretében álló hölgyek valami botrányba keveredjenek, ami rossz fényt vetne a királynőre. – Tehát botrány volt? – Nem figyelsz rám? Akármi is volt, még csírájában elfojtották. De az udvar olyan unalmas most, miután Sarah elment. – Ezért vagy itt? – Persze. Az örökös még egy hónapos sincs. Diana nem jelenik meg az udvarban, és nem rendez semmilyen mulatságot, legfeljebb a kisfia születését ünnepli. Na és mi volt a magyarázat a távozásodra? Rebecca közölhette volna Elizabeth-szel, hogy semmi köze hozzá, hiszen nem barátnők, sőt egyáltalán nincsenek jó viszonyban. Ezért maga is meglepődött a saját válaszán. – Hozzámentem Ruperthez. Elizabeth arca eltorzult a haragtól. – Ez nem igaz! – Kérdezd meg tőle. A lány szeméből csak úgy sütött a gyűlölet. Kész csoda, hogy úrrá

257

tudott lenni az indulatain, és sikerült közönyösen megvonnia a vállát. – Nem érdekel. Én nem házasságot akartam tőle, mert annyira egyértelmű, hogy nem lenne jó férj belőle. Milyen kár, hogy te ezt nem vetted észre még időben. De egy rövid viszony igencsak kívánatos vele. Igazából hálás vagyok neked, mert a legszebb öröm a káröröm, és majd jót mosolyoghatok rajtad, amikor Rupert megint az ágyamban lesz. Rebecca úgy érezte, hogy mindjárt felrobban. Ellenállhatatlan vágy fogta el, hogy tíz körömmel nekiugorjon Elizabeth-nek, és nem tudott ellenállni neki. Az sem fogja megakadályozni, hogy Elizabeth elviharzott, és ott hagyta a táncparkett szélén. Akkora botrányt fog csapni, amilyet London még nem látott. És nem érdekli, mit szólnak az emberek!

258

45. Fejezet – Számítottam rá, hogy egyedül talállak, de miért álldogálsz itt, távol mindenkitől? Rebecca megpördült. Annyira meglepődött a férje látványán, aki gunyoros mosollyal nézett rá, hogy egy szempillantás alatt elpárolgott a haragja. Rupert remekül festett elegáns, fekete kabátjában és térdnadrágjában. Még a fekete haja is rendezettebben állt, bár most is a vállát verte. A sok fekete még jobban kihangsúlyozta világoskék szemét. A lánynak minden erejét össze kellett szednie, hogy felülkerekedjen a szokásos bűvöleten, ami még most is elfogta. – Mit keresel itt? – Elhagytátok a házat, mielőtt befejeztem volna az öltözködést – mondta Rupert kicsit szemrehányó, mégis könnyed hangon. Rebeccának elkerekedett a szeme a csodálkozástól. – El akartál jönni velünk? Miért nem mondtad? – Meglepetésnek szántam, de sejthettem volna, hogy a kuzinom kiszalad az ajtón, mihelyt elkészültök. Rebecca még mindig kicsit kába volt a haragtól, amit Elizabeth gerjesztett benne, és nem értette Rupert szándékát. – De miért jöttél el egyáltalán? Amandának elég egy kísérő. – Mert arra gondoltam, hogy örülnél a társaságnak. Én is sokszor elkísértem már Mandyt ezekre az eseményekre, és tapasztalatból tudom, hogy a lelkes ifjak egy pillanatra sem hagyják békén. Ezt persze ő egyáltalán nem bánja, de a kísérője kénytelen egyedül malmozni a háttérben.

259

Kedves akar lenni, és megmenti az unalomtól? És ezt higgye ei neki? – Meg sem fordult a fejedben, hogy én is táncolni fogok egész este? – Most már férjnél vagy, úgyhogy nem. Rebecca legszívesebben felnevetett volna. Rupert szerint a házasságban nem lehet semmi jó? Jellemző rá. De a férfi még nem fejezte be a mondanivalóját. – Úgy képzeltem, hogy halálra unod magad, míg a terem végében üldögélsz az öreg matrónákkal meg a csillogó szemű anyákkal. De mivel megemlítetted a táncot, eszembe jutott, milyen ügyes táncos vagy. – Meg sem kérdezte tőle, hogy van-e kedve hozzá, hanem azonnal a táncparkettre vonta. Rebecca összeszedte minden akaraterejét, és igyekezett megőrizni a józanságát. Miért csinálja ezt vele? Pedig milyen könnyű lenne elomlani a karjában... Nem! – Hogyan feküdhettél le Elizabeth-szel? – Kivel? Rebecca rögtön megbánta az elszólását, és zavarba jött, hogy ennyire megfeledkezett magáról. Miért nem tartotta a száját? De a férfi kérdése hallatán megint fellángolt benne a harag. – Mi az, hogy kivel? Az előbb láttad, hogy beszélgetek vele! – Ha volt is veled valaki, amikor megérkeztem, attól tartok, nem vettem észre. Csak téged láttalak. A lány elpirult. Egy szavát sem hitte el, mégis elvörösödött! – Elizabeth Marlyról van szó – emlékeztette a férfit. – Jóságos ég, hogyan is feledkezhettem meg arról az ellenszenves nőszemélyről? Téves következtetést vontál le vele kapcsolatban, kedvesem.

260

– Nem volt szükségem semmilyen következtetésre. Alig néhány másodperccel korábban az ő szájából hallottam. A férfi felvonta a szemöldökét. – Nos, ha így van, akkor nem ez lenne az első alkalom, hogy ilyesmi történik. Hihetetlen, hogy egyes nők képesek még a saját jó hírüket is kockára tenni, és azt állítják, hogy intim kapcsolatba kerültek velem. Féltékenységből vagy kérkedésből? – A férfi megvonta a vállát. – Sosem értettem, mi veszi rá őket erre. De nem szükséges meg is tenni, amire az ember céloz. Ezt már évekkel ezelőtt megtanultam. – Ez meg mit jelentsen? – Azt, hogy Beth-szel mindössze egy kis flörtről volt szó. Csak célozgattam arra, hogy le akarom fektetni, de a végén mégsem került rá sor, mert mindig elodáztam. – Tehát igazából nem is szerepelt az elcsábítandó nők listáján, csak elhitetted vele? Ez szórakoztat téged? – Most helyette sértődsz meg, amikor te sem kedveled jobban, mint én? – A férfi felnevetett. – Akkor ennek megvolt az oka, de már nem fontos. Tudod, mit vettem észre? Úgy beszélsz, mint egy féltékeny feleség. Tényleg féltékeny vagy, drágám? Ezt elég viccesnek tartom, az adott körülmények között. – Ne örülj, mert egyáltalán nem vagyok féltékeny. – Nem? A férfi még mindig vigyorgott, és ez idegesítette Rebeccát. – A te váratlan felbukkanásod is féltékenységnek tűnik, mintha szemmel akarnád tartani a feleségedet. Mégsem vádollak ilyesmivel. – Azt hiszem, éppen most vádoltál meg. A lányt szörnyen bosszantotta a férfi gunyoros modora. Főleg,

261

hogy most is az ő rovására tréfálkozott, mint mindig. Mégis elpárolgott a haragja. Nem mintha hitt volna Rupertnek, inkább azért, mert tudta, hogy Elizabeth a hazudozás nagymestere. Ha lelkileg nem olyan ingatag mostanában, akkor esze ágában sem lett volna elhinni a régi ellensége állítását. De miért foglalkozik ezzel egyáltalán? A férfi egy darabig táncolt vele, majd hirtelen témát váltott. – Nem fáradtál még bele a harcba? Én kezdem kimerítőnek tartani. Még arra is hajlandó vagyok, hogy megadjam neked az ártatlanság vélelmét, ami... – Ne tegyél nekem szívességet! – csattant fel a lány, és elfordította a fejét. – Rá akarsz venni, hogy megint kedvessé és engedelmessé tegyelek? Szerintem igen – jelentette ki Rupert. A lány dühösen meredt a férfira, mert felháborította az ostobasága. Rupert kék szeme vidáman csillogott, és látszott rajta, hogy alig tudja visszatartani a nevetését. Mi az ördögöt művel? Ezt nem mondhatta komolyan! Mégis odahajolt hozzá, és az ajkával gyengéden megérintette az arcát. És mindezt a táncparkett kellős közepén! – Mi a... Rebecca megbánta, hogy hirtelen odakapta a fejét. Most már mindig az lesz a sorsa, hogy véletlenül találkozik az ajkuk? Azonnal elhúzódott, amíg van hozzá akaratereje. De a férfi nem tágított, sőt még közelebb vonta magához, és az ajkával követte a száját. Ez egyáltalán nem volt véletlen! Rebecca érezte, hogy eléri azt a pontot, amikor már nem törődik semmivel. Kétségbeesetten elrántotta a száját Rupert elől. – Botrányt fogsz csinálni! – kiáltott fel. – Szerintem megérné – súgta a férfi a fülébe. – De ez csak egy apró illetlenség, és mindenki megbocsátaná, hiszen a jelenlévők

262

tudják, hogy házasok vagyunk. – Nem tudják. Nem jelentettem be. A férfi hirtelen megállt. Olyan váratlanul hagyta abba a táncot, hogy több pár is beléjük ütközött. – Miért nem? A lány elfordította a tekintetét, mert zavarba jött a férfi szigorú pillantásától. Mivel magyarázhatná ezt meg? Nem szívesen vallotta volna be, hogy inába szállt a bátorsága. Rupert nem várta meg a válaszát, azonnal levezette a táncparkettről. Elkezdett vele járkálni a helyiségben, és odament azokhoz, akik éppen nem táncoltak. Mindenkinek bemutatta Rebeccát mint a feleségét, Rochwood márkinéját. Sietősen haladt egyik csoporttól a másikig, mintha egy feladatot hajtana végre, és a lánynak az a furcsa érzése támadt, hogy meg akarja büntetni. Legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. Sokan először azt hitték, hogy Rupert tréfál, hiszen ismerték, vagy hallották a hírét. A férfi viselkedése egyáltalán nem tűnt megszokottnak. Még egy elfogadható magyarázattal is előállt, hogy miért nem hallott még senki a házasságukról. – Titokban keltünk egybe, mert a nejem édesanyja nem nézte volna jó szemmel, hogy én leszek a veje. Jobb férjet szánt a lányának. De most már nincs értelme tovább titkolózni, mert ő is megtudta az igazat. Rebecca támogathatta volna a férfi előadását, és néhány humoros megjegyzéssel segíthette volna, de annyira meg volt döbbenve, hogy egy szót sem tudott szólni. Amikor végre megint a táncparkettre értek, és Rupert keze még szorosabban fogta a derekát, Rebecca kábán bámult fel rá. – Hogy tehetted ezt?

263

– Nem fogod letagadni, hogy ki vagyok, Becca. Felelősséget érzek a gyermekem iránt, akit talán a szíved alatt hordozol. Úgyhogy most házasok vagyunk, és nagyon értékelném, ha úgy is viselkednél. A lányt ezzel még jobban összezavarta. – A látszat kedvéért? Rebeccának elállt a lélegzete egy pillanatra, mert a férfi hosszan és mélyen a szemébe nézett. Aztán gyorsan elfordította a tekintetét, és azt válaszolta, amit a lány hallani akart. – Igen, a látszat kedvéért. Tényleg ezt akarta hallani? Rebecca furcsa csalódottságot érzett. – De a te szokásaid nem változnak ebben a színjátékban? Vagy azt hiszed, bárki elhitte neked tegnap este, hogy megbeszélésed volt? Ha jól tudom, ezt mondtad az anyádnak, nem? – Megint féltékenykedsz? – nézett a lány szemébe Rupert. – Csak egy merész kérdést tettem fel – válaszolta Rebecca merev arccal. – Ha azt hiszed, hogy csak nekem kell fenntartani a látszatot, akkor jobb, ha most abbahagyjuk. Furcsa módon a férfinak visszatért a jókedve, és széles vigyor jelent meg az arcán. – Mielőtt sárga leszel a féltékenységtől, el kell ismernem, hogy nem a „megbeszélés" a megfelelő szó rá, mert inkább egy időpontom volt az ügyvédemmel. Aki egyébként nem hord szoknyát. A lány nem törődött a férfi nevetséges viccelődésével. – Este? – csattant fel dühösen. A férfi felsóhajtott. – Kényszerűségből. A szokásos nyitvatartási időben már meglátogattam az irodáját, de csak a jövő hétre tudott volna időpontot

264

adni. Én nem akartam addig várni. Mivel öt másik ügyfél várt rá, úgy döntöttem, hogy később a lakásán keresem fel, amikor már biztosan otthon lesz. Szeretném minél előbb elintézni ezt az ügyet. – Mi volt olyan fontos, hogy... – Nem kérdezősködtél még eleget? A tréfálkozás annyira nem illett a jelenethez, hogy Rebecca őszintén meglepődött. De a férfi tényleg csak viccelt, és folytatta a történetet. – Megváltoztattam a végrendeletemet, és belevettem a meg nem született gyermekemet. Tovább tartott, mint gondoltam, főleg azért, mert az ügyvéd megpróbált rávenni, hogy várjam meg a gyerek megszületését. Én azonban meggyőztem, hogy ez nem jó ötlet. – Miért nem? – Mert addig történhet velem valami. Szerencsére ekkor Amanda eltáncolt mellettük. Észrevette őket, odaintett nekik, és lekötötte Rupert figyelmét. De talán így is megérezte, hogy Rebecca tenyere hirtelen nedves lett, mert az egész testét kiverte a hideg verejték. A férfi válasza teljesen érthető volt, Rebeccát mégis páni félelem fogta el, amikor meghallotta. Attól fél, hogy elveszíti? Elment az esze?

265

46. Fejezet Akár az évszázad átverése is lehetett volna a boldog házasságot utánzó színjátékuk, de mivel már több hete zavartalanul folyt, Rebeccának néha meg kellett csípnie magát, mert nem tudta elhinni, hogy igaz. Az Angyal túlságosan jól viselkedett. A Withers-bál estéje óta rendkívül figyelmes volt hozzá. Talán így akarja jóvátenni a korábbi viselkedését? Rebecca nem tudta a választ, de nem fogja megkérdezni tőle. Aznap este többször táncolt vele, és akkor is mellette maradt, amikor elfáradt. Sőt még egyszer körbejárt vele, de most minden vendéget megnevettetett, Rebeccát is beleértve. A jó viselkedése otthon is folytatódott, még akkor is, amikor csak ketten voltak Julie társaságában, aki ismerte az igazi helyzetet, vagy Owennel és Amandával, aki nem. De ennél több is történt. Amikor négyszemközt maradtak, és személyes megjegyzéseket válthattak, Rupert nem zúdította rá a korábbi haragját, ami addig őt is mindig felbőszítette. Rebecca kezdte azt hinni, hogy a férfi tényleg belefáradt a harcba. Akármeddig is tart ez a békesség, elhatározta, hogy kihasználja, és nem tesz semmit, amivel megint felkavarhatná a kedélyeket. Egy este éppen vacsoráztak, amikor végre megjelent Avery, Julie középső fia. Rebecca már észrevette, hogy a St. John fivérek csak abban hasonlítanak egymásra, hogy mindegyiknek fekete a haja, de azért volt néhány közös vonásuk. – Elnézést a hosszú távollétért, anya – mondta Avery egy szék felé menet, és útközben egy pillanatra megállt Amanda mögött, hogy egy csókot nyomjon a feje búbjára. – Volt egy vidéki mulatság, ami a vártnál hosszabbra sikeredett, Millardék birtokán, York mellett. Azt

266

hiszem, ismered őket. – Valóban – felelte Julie felvont szemöldökkel. – És úgy emlékszem, van egy csinos fiatal lányuk, aki egy kicsit még fiatal a debütáláshoz. Avery szégyenlősen elpirult. – Jövő nyáron már elég idős lesz. – A fiatalember most Rebeccára emelte világoskék szemét, és továbbra is őt nézte, miközben az anyjához beszélt. – És ki a gyönyörű vendéged? Azt hiszem, mégis hamarabb haza kellett volna sietnem. – Emiatt nem – mondta Julie mogorván, majd hirtelen büszke mosoly áradt szét az arcán. – Rebecca St. John, ő a középső fiam, Avery. – St. John? – kapta fel a fejét Avery értetlen arccal. – Egy elveszett rokon? – Egy új rokon, akinek még egy csodálatos jövevényt is köszönhetünk a családban. Ő a fivéred felesége. Avery hitetlenkedő pillantást vetett Owenre, aki azonnal elpirult. – Nem az övé, hanem az enyém, te ostoba! – förmedt rá Rupert. Avery erre elnevette magát. – Ügyes próbálkozás, öregem, de engem nem lehet átverni. Te csak akkor fogsz megnősülni, ha csapdába ejtenek, és fegyvert szorítanak a fejedhez. Ezt magad mondtad! – Julie Averyhez vágott egy kanalat. – Mi van? – méltatlankodott a fiú. De közben Rupert is felállt, hogy jól kupán vágja az öccsét. – Mi van? – kiáltotta Avery még hangosabban. – Én nem tréfálhatok, csak nektek szabad? Mi az ördög folyik itt? – Úgy nézek ki, mint aki tréfál? – mordult rá Julie egy megsemmisítő pillantással.

267

– Nos... nem hiszem – ismerte be Avery, és kezdte magát kényelmetlenül érezni. – Pontosan – vágta rá Julié. Avery felállt, és kényelmetlenül feszengeni kezdett. – Elnézést. Szeretnék most visszavonulni, hogy magamhoz térjek egy kicsit. – Ülj le! – szólt rá Rupert, és ő is megint elfoglalta a helyét az asztalfőn. – Nem üzentél neki, anya? Csak nem volt Londonban, hogy megkapja? – Tulajdonképpen arra gondoltam, hogy te szívesebben értesítenéd a jó hírről, ezért visszafogtam magam. Pedig nem volt könnyű! Amanda Rebecca mellett ült, és most a barátnőjére nézett. – Ne pirulj el, Becky. A St. John család már csak ilyen. Majd hozzászoksz. Rebecca egy kicsit zavarban volt, de csodálkozott, hogy Rupert milyen hevesen reagált a „csapda" szóra. Hát persze, mert ez a véleménye a házasságról. De még egy ízetlen tréfa miatt is védelmezőén lépett fel, ahogy egy férjhez illik. – Nos, ne kövessük el ezt a hibát még egyszer – nézett Rupert Julie-ra. – Tedd hírré az esküvőt az újságokban, anya. Tudom, hogy már alig várod. Julié nevetve bólintott, de Amanda felkapta a fejét. – Most már nem szükséges. – Dehogynem! – tiltakozott Julie. – Nem meséltem még el neked, hogy a Withers-bálon Rue mindenkinek személyesen bemutatta Beckyt mint az, újdonsült feleségét? Hidd el, Julie néni, hogy most már mindenki az ő

268

házasságukról beszél. – De remélem, csupa jót beszélnek róluk! Amanda értetlen arcot vágott. – Nos, miért gondolod, hogy... – Aztán a fejéhez kapott. – Hát persze! Mert máris egy kis jövevényt várnak. – Tényleg? – kiáltott fel Avery. – Nos... Nem véletlenül házasodtak össze – válaszolta Amanda a kuzinjának, majd gyorsan mentegetőzni kezdett. – Ezek szerint nem tudtad. Elnézést. De az anyja elől titkolták – magyarázta Amanda, majd felnevetett. – Legalábbis ezt hallottam a bálon. De a bemutatkozások során nem említették a jövevényt. Nincs értelme olyat is elárulni az embereknek, amihez semmi közük. Julie szigorú pillantást vetett Rupertre, de ő ezt nem vette észre, mert gyengéd mosollyal nézte a kuzinját. Rebecca legszívesebben az asztal alá bújt volna, mert még nem szokta meg, hogy ilyen nyíltan beszéljenek a terhességéről. Avery végignézett az asztalnál ülőkön, látta a sokféle arckifejezést, és felsóhajtott. – Azt hiszem, ha legközelebb meghívnak vidékre, inkább itthon maradok. Úgy tűnik, minden izgalmas dolog akkor történik, amikor távol vagyok, és kimaradok az eseményekből.

269

47. Fejezet A bált követő héten sorra érkeztek a délelőtti látogatók Rupert házába, azzal az ürüggyel, hogy az anyjához jöttek. Julie nem volt hozzászokva ennyi vendéghez, Rupert mégsem látta még ilyen szívélyesnek. A mogorva férfias modora eltűnt, most ő volt a szerető anyós, és leendő boldog nagymama, bár ezt nem árulta el a váratlan vendégeinek. Pedig szerette volna, de a fia engedélyére várt, és ő még nem készült fel arra, hogy ezt megadja. Szerencsére Rebecca nem tudta, hogy a látogató nőknek legalább a fele Rupert régi szeretője volt. Az anyja sem sejtette. De a hölgyek egyszerűen képtelenek voltak elhinni, hogy tényleg megnősült, hiába hallották, hogy ő maga állította ezt. Ismerték, ezért érthető volt a kételkedésük a hír hallatán. Személyesen akarták látni, és a saját anyjától hallani. Rupert örült, hogy jó viszonyban vált el azoktól a nőktől, sőt némelyikkel kifejezetten barátságos maradt a kapcsolata. Egyik sem azért jött, hogy bajt okozzon. Furcsa módon, inkább azok a nők érezték sértve magukat, akikkel csak flörtölt, de ennél több nem történt közöttük. Néhányan kifejezetten ellenségesen viselkedtek. Pedig ezek a hölgyek nem voltak fiatal lányok, kivéve Elizabeth Marlyt, de vele inkább a munka miatt foglalkozott, és nem kedvtelésből. Rebecca jól kezelte a társaságot. Nagyon ügyesen bánt az emberekkel, határozott volt, szórakoztató és egyáltalán nem szégyenlős. A férje családja is megkedvelte. Nem tudta még eldönteni, hogy ez jó-e, bár valószínűleg jobb, mintha mindnyájan megvetnék, amiért csapdába csalta. Rupert dühe még nem múlt el, csak eltemette magában, méghozzá

270

olyan mélyre, hogy szinte megfeledkezett a jelenlétéről. Megvolt az oka, hogy miért tartotta féken a haragját. A gyerekét védelmezte. Nem akarta, hogy az ő indulatai felzaklassák a lányt is, mert az rossz hatással lenne a babára. A fegyverszünetnek azonban lett egy nem várt hatása, ami egy újabb dilemma elé állította. Rebecca még csak rövid ideje lakott a házában, mégis úgy tűnt, hogy hozzászokott a jelenlétéhez. Ez a gondolat egyszerűen befészkelte magát a fejébe, és nem tudta kiverni onnan. Ráadásul nem volt ellene kifogása! Pedig ennek nincs semmi értelme. Távozni fog, mihelyt fény derül a legnagyobb hazugságára. De mi van, ha nem? Mi lenne, ha inkább megtartaná magának? Kétségtelen, hogy ha feleséget keresne, akkor ő lenne a legjobb jelölt. Szemet gyönyörködtetően csinos, rendkívül értelmes és sziporkázóan szellemes. Akkor is meg tudja nevettetni, amikor haragszik rá. Ha őszinte magához, be kell vallania, hogy sok mindent csodál benne. A testi vonzalma is túl erős volt. Nem kéne kívánnia egy olyan nőt, aki rászedte. Mégis vágyik rá. Eléggé idegesítőnek találta, hogy két irányba húzzák az érzelmei. A bálon például milyen nevetségesen viselkedett, amikor megtudta, hogy a lány titokban akarta tartani a házasságukat. Miért tört fel belőle a harag és a féltékenység? Rebecca könnyen arra a következtetésre juthat, hogy ki akarja sajátítani magának. Az utóbbi időben többnyire féken tartotta a haragját, és azt mondta neki, hogy belefáradt a küzdelembe. Rebecca azt hiheti, hogy megnyerte a háborút. Pedig erről szó sincs. Kifejezetten örült, amikor Nigel üzent neki, hogy találkozni akar vele. Rupert készen állt bármit elvállalni, csak távol lehessen a házától, és Rebecca állandó jelenlététől. A megadott időben érkezett a palotába, de Nigelre néhány percet várnia kellett. – Pearsont letartóztatták? – kérdezte Rupert.

271

– Nem volt szükséges – mondta Nigel a bárszekrény felé menet. – Konyakot? Rupert kihúzta magát. – Nem. És miért nem volt szükséges? Nem találtad elég meggyőzőnek a bizonyítékot, amit küldtem neked? Nigel a kezében tartotta az italát, és a szokásos kiismerhetetlen arckifejezéssel lehuppant egy fotelba. – Ellenkezőleg, a bizonyíték miatt felakasztották volna, de a golyód megkímélt minket ettől a fáradágtól. Olyan komoly sebet kapott, hogy néhány nap múlva meghalt, miután visszatértél Angliába. – Mi az ördög? Ennél jobban tudok célozni, és nem akartam megölni. Nigel vállat vont. – A beszámolód szerint egy száguldó hintóban döcögtél. Teljesen érthető, ha ilyenkor elvéted a célt. Így elégedettek lehetünk, hogy győzött az igazság. Szép munka volt, fiam. Rupert nem szerette az ilyen váratlanul végződő eseteket. Bosszús arccal rátért a találkozó céljára. – Remélem, nem küldesz el megint az országból. Most szeretnék közel maradni az otthonomhoz. – Valaki beteg? – Nem. Amikor Rupert nem folytatta, Nigel elhúzta a száját. – Sarah végre nincs többé a palotában. – Az ő akaratából? – Nem. Amikor Nigel sem árult el többet, Rupert majdnem felnevetett.

272

Egy-egy. De tudta, hogy Nigel nem hagyja annyiban a dolgot, és igaza volt. – Minden bizonnyal felhagyott az intrikákkal is, mivel többé nem áll a rendelkezésére egy sereg készséges csatlós, aki minden parancsát teljesíti. Férjhez fog menni, és tényleg azt hiszem, hogy felhagy mindenféle ármánykodással. Rupert meglepődött. – Sarah férjhez megy? Ki veszi el? – Lord Alberton. Nem rossz parti, bár a fiatal első balosok talán nem tartják annak, mivel a negyvenes évei vége felé jár. De jó címe van, gazdag és nem visszataszító. – Sarah viszont mindennek éppen az ellenkezője. Mit csinált az a banya? Zsarolással vette rá a lordot? Nigel vállat vont. – Nem. Én már nem hiszem, hogy Alberton kapcsolatban áll azzal a merénylettel. Véletlen egybeesés volt, hogy együtt látták a fiúval, aki rálőtt a királynőre. De a nyomozás során rábukkantam egy másik zűrös ügyére, amikor rövid viszonyt kezdett egy fiatal férjezett hercegnővel. – Szerinted Sarah ezzel tartja sakkban? – El tudom képzelni. Tulajdonképpen kezdem azt hinni, hogy az egész botránygyűjtő akciója azt a célt szolgálta, hogy férjet vegyen magának. Az idők során bizonyára megszedte magát a palotában, de egy jó partit fontosabbnak tartott a pénznél. – Alberton a kora miatt nem igazán jó parti. – Egy Sarah korabeli nőnek igen. És az előkelőségek által oly nagyra becsült feltételeknek Alberton tökéletesen megfelel. – Lehet vele dicsekedni? – vonta fel a szemöldökét Nigel.

273

– Úgy is mondhatjuk. – De ha ez a helyzet, akkor miért várt ilyen sokáig? – Talán olyan ez is, mint a vásárlás? – gúnyolódott Nigel, és elhúzta a száját. – Ki tudhatja, mi jár egy nő fejében? Lehet, hogy megvárta, amíg összegyűjt néhány előkelő címmel rendelkező úriembert, és kedvére válogathat a listában. Akárhogy is van, teljesen biztos akarok lenni abban, hogy felhagyott az olyan információk begyűjtésével, amelyekhez semmi köze. – Már megint őt? Jaj, ne! – nyögött fel Rupert. – Még mindig jóban vagy vele, nem? – Hagytam, hogy a barátságunk kihűljön, úgyhogy nem hiszem. – Nos, mivel már nincs a palotában, akár őszinte is lehetsz, és egyenesen megkérdezheted tőle. Ma estélyt tartanak Alberton házában, hogy bejelentsék az eljegyzésüket. Szereztem meghívót, két személyre. Rupert felsóhajtott, és elvette Nigeltől az összehajtott borítékot. – Gondolom, a feleségem lehet a másik személy. – Ez nem tréfa, Rupert. – A mondatom melyik részét tartod viccesnek? – Megnősültél? – Túlságosan leköt, hogy a dolgok mélyére hatolj, és nem veszed észre azt, ami a felszínen van, az orrod előtt? A városban mindenki erről beszél. Nigel nemcsak döbbentnek tűnt, hanem egyenesen kétségbeesettnek, és ez bizonyára nem azért volt, mert ő tudta meg utoljára. Rupert most az egyszer nem veszítette el a türelmét, amikor arra gondolt, hogy Nigel milyen érzelmekkel viseltetik iránta. Sőt

274

talán egy kicsit jobban meg is értette, mivel őt is olyan érzések tartották fogva, amelyeken nem tudott uralkodni. Nigel ivott egy korty konyakot, és valamelyest magához tért. Legalábbis az arca megint kiismerhetetlen lett. A hangja azonban még mindig remegett, amikor megszólalt. – Azt hiszem, ilyenkor gratulálni szoktak. Rupert igyekezett közömbös hangon válaszolni. – Nincs rá semmi szükség, mert lehet, hogy csak egy átmeneti állapot. De ez csak néhány hónap múlva derül ki. – Tehát erről van szó. Azt hittem, távol tartod magad az ifjú szüzektől. – Ez így igaz, illetve eddig igaz volt. De nem tudtam ellenállni, amikor az egyik leányzó késő este felbukkant a szobámban. A merészsége miatt nem gondoltam volna, hogy tényleg szűz, aztán kiderült, hogy mégis az volt. – Rupert felsóhajtott. – Ki a lány? – Az utolsó udvarhölgy, Rebecca Marshall, aki ifjú ugyan, de már nem szűz lány. Nigel elszörnyedt. – Te jóságos ég, remélem, nem az én hibám volt! Rupert összehúzta a szemét. – Nyugodj meg. Te csak egy jó ürügyet adtál neki, hogy a saját tervén munkálkodjon. Mert az volt a szándéka, hogy valamilyen módon a családomba furakszik. Még mindig ezt hiszi? Rupertnek kezdtek kételyei támadni. Túl sok volt a bizonytalanság Rebeccával kapcsolatban. De ha kiderülne, hogy mindenben ártatlan, akkor be kéne ismernie, hogy ő viszont

275

jócskán túlment a hatáskörén. Ha egy másik vonzó külsejű és érzéki hangú ártatlan hölgyemény bukkant volna fel a szobájában, akkor rémülten kiugrik az ablakon, hogy megszabaduljon egy ilyen egyértelmű csapdából. Tehát az az igazság, hogy egyáltalán nem akart ellenállni Rebeccának. Nigel szakította félbe a gondolatait. – Nekem nem tűnt haszonlesőnek. Rupert majdnem felnevetett, miközben felállt, hogy távozzon. – Az a mi hibánk, hogy a legtöbb nőt üresfejűnek tartjuk, és azt hisszük, hogy az irányításunk nélkül nem képesek semmire. De az a helyzet, hogy ezt ők akarják elhitetni velünk. – Nem mindegyik olyan okos, mint ez a lány. – Persze, hogy nem. Ahogy a férfiak sem mind egyformák. De meglepődnél, ha tudnád, hogy hányan okosabbak, mint mutatják. Rupert már az ajtónál járt, amikor Nigel utánaszólt. – Azért el kell ismernem, hogy illik hozzád. Rupert megtorpant, és dühösen megfordult. – Nehogy megint megpróbáld beszervezni! – Meg sem fordult a fejemben. De sajnáltam, amikor úgy döntött, hogy nem dolgozik nekem. Lehet, hogy igazad van, és nem mindegyik nő üresfejű tyúk, de ritkán talál az ember egy olyan okos lányt, aki képes improvizálni is, ha a szükség úgy hozza. Csak eszembe jutott, hogy kihívásnak tartottad őt, és ezt meg is jegyezted. Szerintem egy férfi hamar ráun a feleségére, ha nincs meg benne ez a tulajdonság. így legalább mindig készenlétben kell állnod, mert sosem lehetsz biztos a dolgodban. Rupert ezt már válaszra sem méltatta. Rebecca tényleg egy nagy kihívás. És neki nincs kedve állandóan készenlétben állni!

276

48. Fejezet Több eseményen is részt vettek még Amanda kísérőiként, de ez volt az első alkalom, amikor Rupert csak Rebeccát vitte el egy estélyre. Nem sokat árult el róla, csak közölte, hogy mikorra legyen kész, és öltözzön fel elragadó feleségként. Rebeccának fogalma sem volt arról, hogy ez mit jelent. Nem is tudta pontosan megmondani, miért lett olyan izgatott miatta. Amanda az emeleten duzzogott, mert Julie összeszidta, hogy betolakodott a házaspár magánéletébe, amikor megkérte őket, hogy csatlakozhasson hozzájuk. Talán ez válthatta ki Rebecca izgalmát. Olyan meghitten hangzott ez a „házaspár magánélete". Talán az is fokozta az izgalmát, hogy a kevés információ miatt olyan volt az egész, mint egy meglepetés. Különös gondot fordított a megjelenésére aznap este, nem törődve azzal, hogy a rózsaszín és halványlila csipkés estélyi ruhája is túl szoros lett az utóbbi időben. Egy csepp formájú ametiszt díszítette a nyakát, arcát bájosan keretezték művészien elrendezett aranyszínű tincsei, és sötétkék szeme úgy ragyogott, mint már régen. Talán azért, mert nem tudja magában tartani az izgalmat? Szinte leszállt a lépcsőn, amikor Flora bejelentette, hogy kész van. Rupertet persze még sehol sem látta. Ezért egy halk sóhajjal csatlakozott Julie-hoz és Owen-hez a szalonban. Anya és fia abbahagyta a kártyázást, és csevegni kezdett vele. Mindketten megjegyezték, milyen csinos. De Julie egy alkalmas pillanatban odasúgta neki: – Ideje beszerezni az új ruhákat, kislányom, mert ezekben már alig kapsz levegőt. Jövő héten elviszlek vásárolni. Rebecca még mindig pirult egy kicsit ezen, amikor Rupert

277

belépett. – Rebecca, miért nem égetted még el a ruháit? – mordult fel Julie, amikor meglátta a fiát. Rebecca megfordult, hogy megnézze, mi váltotta ki az anyósa rosszallását. Nem győzött csodálkozni. A férje egy ízléstelenül harsány narancssárga szaténkabátot viselt, ami inkább egy jelmezbálhoz illett volna. A kabát csuklóján és nyakán rengeteg csipke fodrozódott. Hosszú fekete hajával és simára borotváit arcával nőiesnek tűnt, pedig Rebecca tudta, hogy nem az. Rupert igyekezett megőrizni a komolyságát, amikor válaszolt az anyjának. – Nem fog ilyesmit tenni, mert szereti az öltözködésemet. Az első találkozásunkra emlékezteti. Rebecca továbbra is csak bámult, és az agyában kavarogtak a gondolatok. Úgy hangzott, mintha Rupert tréfálna, de nem volt benne biztos, hogy ez a szándéka. Egyáltalán nem vicces, ha arra céloz, hogy kedves emlékeket őrizhet az első találkozásukról. Mert ez egyáltalán nem. így van. – Ugye nem akarod a féleségedet emberek közé vinni ilyen öltözékben? – folytatta Julié. – Mi a baja a ruhájának? – Nem az övével van baj, te bolond, hanem a tiéddel. Most már nős vagy, és az eddigi ízlésed... – A házasságnak semmi köze az ízléshez, anya – jelentette ki Rupert. – Nos, talán egy kicsit, legalábbis a nők terén. De semmi köze a ruhatárhoz. Mehetünk, drágám? Ezt már Rebeccának mondta, miközben átkarolta, és kivezette a helyiségből. Rebecca csak arra tudott figyelni, hogy Rupert keze a csípőjén nyugszik. De Julie-t nem lehetett olyan könnyen eltántorítani.

278

– Keress magadnak egy új szabót! – kiáltott a fia után. – Szégyent hozol a feleségedre! Rebecca visszafogta magát, és nem nézett a férjére, pedig kíváncsi lett volna, hogy mit szól ehhez a megjegyzéshez. Talán tényleg jelmezbálba mennek, és Rupert csak azért nem említette neki, mert nem akarta, hogy megint férfiruhában jelenjen meg. De azért szólhatott volna. Most már elég sok jelmeze van, és egyik sem nadrág. A címeres hintó a ház előtt várta őket, és Matthew már a bakon ült. Mihelyt beszálltak, és az ajtó becsukódott mögöttük, Rebecca csodálkozva figyelte Rupert gyors átalakulását. A férfi először a harsány narancssárga szaténkabáttól szabadult meg, és letette maga mellé az ülésre. A mandzsettánál a hosszú csipke nem a fehér inghez tartozott, csak a csuklójához volt kötve. Rupert levette a csipkét, és a kabátra dobta. Most a hosszú, lobogó nyakdísz következett, és előbukkant alóla egy vékonyabb, divatosabb sál. Végül a férfi felállt. Nos, nem teljesen, mert ahhoz túl magas volt, de felemelkedett az ülésről. Felemelte az ülés fedelét, betette a levetett ruhadarabokat, és elővett egy másik kabátot, egy ízléses sötétkék felöltőt, amelynek vékony, fekete szaténcsík díszítette a hajtókáját. Rebecca már megértette, legalábbis úgy gondolta, hogy érti. Az öltözékével az anyját akarta bosszantani? Mert Julie volt az egyetlen, aki felháborodott rajta. De miért fárasztja magát ezzel? A hét folyamán ő is észrevette már, hogy Julie mogorva és csökönyös lesz, ha valami nem nyeri el a tetszését, és ez elég gyakran előfordul. Tehát Rupert csak meg akarja tréfálni? De Julié nem tartotta viccesnek a fia viselkedését. – Szégyellted magad? – kérdezte Rupert. Rebecca inkább csodálkozott, de ezt nem akarta bevallani.

279

– Nem igazán. Bár bevallom, azt hittem, hogy jelmezbálba megyünk, csak elfelejtetted megemlíteni. Miért bosszantod az anyádat ilyesmivel? – Azért, mert jó szívem van. – A lány egy szót sem értett ebből. – Célt ad neki, ha azt hiszi, hogy még mindig ostoroznia kell – folytatta a férfi. – Bár azt hiszem, most egy ideig hiába fáradozom. Nehéz kicsikarni belőle bármilyen felháborodást, amikor annyira elégedett velem. A férfi kicsit keserűnek tűnt, amikor ezt mondta. Közben megigazította az öltözékét, hogy tökéletes legyen a megjelenése: meghúzta a kabát ujját, lesimította a gallérját. Rebecca most értette meg Amanda egyik korábbi megjegyzését. A lány a hét folyamán megpróbálta megmagyarázni, hogy Julie erőszakos viselkedése egyáltalán nem a természetéből fakad. – Ezt a tulajdonságát szándékosan fejlesztette ki magában – mondta Amanda. – Úgy érezte, hogy fel kell áldoznia a nőiességét, hogy át tudja venni mindkét szülő szerepét a fiai életében, amíg gyerekek voltak. A család elcsodálkozott a szélsőséges átalakulásán, de nem lehetett lebeszélni róla. Tudod, a családunkra jellemző a konokság. Rebecca elmosolyodott magában, és furcsa gyengédséget érzett a legidősebb fiú iránt, aki még mindig el akarja látni az anyját feladatokkal, nehogy feleslegesnek érezze magát. – Legalább a nadrágot nem kellett átvenned – jegyezte meg. A férfi felkapta a fejét, és mélyen a lány szemébe nézett. – Hogy ez miért nem jutott az eszembe? Akkor rám vetnéd magad? Rebecca erre nem is válaszolt. De nem tudta a fejéből kiverni a képet, ahogy a férfi nadrág nélkül ül a hintóban. Erezte, hogy lángolni kezd az arca.

280

A férfi megszánta, és levette róla az érzéki pillantását. – Nem kell aggódnod emiatt, legalábbis tavaszig nem. Megfogadtam, hogy a téli hónapokban nem fogom kitenni a hátsómat a hidegnek. Pedig nem fázott volna. Az idő elég hűvös volt, de nem fagyos, mert még csak december elején jártak. Ráadásul egy kis kályha kellemes meleget árasztott a hintóban, úgyhogy addig sem kellett kabátba burkolózniuk, amíg kiszállnak, és belépnek a házba. De értékelte a férfi erőfeszítését, hogy egy tréfás megjegyzéssel próbálja enyhíteni a zavarát. A rövid úton Rebeccának sikerült elfordítania a tekintetét. Akármit is viseli, Rupert akkor is feltűnően jóképű, és sajnos túl nagy hatással van rá. Még mindig arra gondolt, hogy nincs rajta nadrág, ezért kifejezetten melege lett, mire elérték az úti céljukat. Bárcsak lenne nála egy legyező! Télvíz idején? Amikor a hintó megállt, és Rebecca kinézett az ablakon, egy csapásra megfeledkezett a melegről, mert felismerte a házat. Lord Alberton háza a Wigmore Streeten. Az volt az első gondolata, hogy Rupert csapdába akarja csalni. A férfi most szeretné bebizonyítani, hogy hazudott, amikor megpróbálta megmagyarázni, miért bukkant fel a szobájában aznap este?

281

49. Fejezet Rebecca dühösen összeszorította a száját, de nem szólt egy szót sem, miközben Rupert odavezette az ajtóhoz, amelyen több héttel korábban szolgálólánya bekopogott Constance kedvéért. A lakáj beengedte őket, majd gyorsan becsukta az ajtót, hogy minél kevesebb hideg jusson be az épületbe. A szalonból beszélgetés és nevetgélés hallatszott, és Rebecca egy kicsit megnyugodott. Tehát csak egy estélyről van szó. Bár még mindig gyanúsnak találta, hogy Rupert pont abba a házba akarta elvinni. Legalább figyelmeztethette volna, mert a titkolózása miatt még érzett némi feszültséget. Mielőtt a társasághoz értek, Rebecca megkérdezte: – Miért jöttünk ide? – Egy eljegyzési ünnepségre hívtak, amit nem utasíthattam vissza. – Ismerek valakit? – Igen. – A férfi csak ennyit mondott, mielőtt a házigazda odajött hozzájuk, hogy üdvözölje őket. Rebecca nem vette alaposabban szemügyre Lord Albertont aznap, amikor segített Constance-nak, mert minél előbb túl akart lenni a küldetésen. De most látta, hogy elég jóképű, és a negyvenes évei közepén járhat. Koromfekete haját, zöld szemét és sportos alkatát egy fiatalabb férfi is megirigyelhette volna. A viselkedését mégis egy kicsit furcsának tartotta, de csak akkor jött rá, hogy mi a baj vele, amikor a férfi az üdvözlő szavak után elfordult tőlük, hogy odamenjen valaki máshoz. – Ő a vőlegény? – kérdezte, majd Rupert bólintása után hozzátette: – Nem tűnik túl boldognak.

282

Rebecca azonnal megbánta, hogy megosztotta a férfival a véleményét. Ezzel felidézte, hogy Rupert is ilyen arccal vezethette őt az oltárhoz. Illetve nem is volt oltár. Csak egy imbolygó fedélzet, erős szél és a borult ég a fejük felett. A rövid szertartásra pedig nem is érdemes visszaemlékezni. És Lord Alberton is olyan arcot vágott, mint Rupert. A házigazdájuk mégis barátságosan üdvözölte őket, pedig úgy tűnt, hogy személyesen nem ismeri Rupertet, csak névről. Ez nem meglepő, hiszen valószínűleg húsz év korkülönbség volt köztük. Rupert bevezette őt a helyiségbe, és odamentek egy házaspárhoz, akiket ismert. Néhány percig mindnyájan beszélgettek, aztán a férje otthagyta, hogy frissítőket hozzon, mert úgy vélte, hogy jó kezekben van. Rebecca tényleg jól érezte magát a barátságos házaspárral, mégis figyelte Rupertet, és látta, hogy egy idősebb nő feltartja. Egy rövid beszélgetés után valaki megint megállította néhány szóra. Nos, ilyen egy estély, gondolta a lány. Ha nincs egy mindenkit érdeklő téma, amely közös beszélgetést gerjeszt, akkor inkább mindenki körbejár, azt remélve, hogy begyűjtheti a legújabb pletykákat. Egy másik házaspár is csatlakozott a csoporthoz, és egy kicsit megint elvonta Rebecca figyelmét. Aztán az első pár továbbment. A második pár nem maradt sokáig, és a lány hirtelen egyedül találta magát. Mosolyogva látta, hogy Rupert még mindig nem jutott el a frissítős asztalig. Elindult, hogy csatlakozzon hozzá, de nem jutott messzire. – Téged ki hívott meg? Rebecca ismerte ezt a hangot, ezért gyorsan összeszedte magát, és igyekezett közömbös arcot vágni, amikor megfordult. – Jó estét, Sarah. Milyen váratlan meglepetés, hogy itt találkozunk. – Nagyon vicces – morogta Sarah barátságtalan hangon, de furcsa

283

módon nem tűnt bosszúsnak. Rebecca igazából nem csodálkozott azon, hogy Sarah Wheelert az estélyen találja. A hölgy ismerte Lord Albertont, hiszen levelezett vele. A külseje viszont meglepte. Egy csinos rózsaszínű ruhát viselt, ami megmutatta, hogy mégis vannak idomai. A frizurája is lágyabb és nőiesebb volt. nem az a szigorú konty, amit régebben hordott. Rebecca már akkor is sejtette, hogy Sarah nem reménytelenül csúnya. A mogorva, türelmetlen modora is megváltozott, de igazából nem ez tette vonzóbbá a megjelenését. Akkor mi? Mintha vidám vagy izgatott lenne, állapította meg Rebecca. Ám Sarah meghazudtolta Rebecca megállapításait, amikor megszólalt. – Te vagy a felelős a bukásomért. A hercegnő elbocsátott az állásomból. – Nem is voltam ott. Hogyan hibáztathatsz? – Veled kezdődött, mert felbátorítottad a lányokat, hogy engedetlenek legyenek, és csak magukra gondoljanak. Még Evelyn is megtagadta, hogy elvégezzen egy olyan feladatot, ami nem a hercegnő ügye. – Ez így is van rendjén – jegyezte meg Rebecca. – Nem volt jogod ahhoz, hogy a fiatal udvarhölgyeket a saját sötét üzelmeidre felhasználd. Sarah legyintett. – Bosszút kéne állnom, és meg is tehetném. Szerinted mit szólnának az emberek, ha megtudnák, hogy a palotában henteregtél St. Johnnal? Rebecca majdnem elmosolyodott. – Szerintem azt mondanák, hogy korábban ott kellett volna hagynom a pozíciómat, mert titokban már a felesége voltam.

284

– Tényleg? Szerintem nem! – csattant fel Sarah. – De semmi kedvem botrányt csapni, és befeketíteni a nevedet. Az elbocsátásomnak olyan következményei is lettek, amelyeket egyáltalán nem bánok. Tulajdonképpen túl sokáig halogattam a távozást, és közben észre sem vettem, hogy eljárt az idő felettem. Sok évet elpazaroltam. Akár azt is mondhatnám, hogy hálás vagyok a közbeavatkozásodért. Ha nem lennél olyan bosszantó, meg is köszönném. Rebecca majdnem felnevetett, mert a hölgy az akarata ellenére is köszönetet mondott. – Milyen következményekről beszélsz? – Ne mutasd magad ennyire ostobának. Tudod nagyon jól, hogy ezt az estélyt az én tiszteletemre adják. Nemsokára én leszek a piruló menyasszony. Sarah önelégült mosollyal odébb libbent, és Rebecca döbbenten bámult utána. Sarah férjhez megy? Ráadásul egy ilyen jóképű férfihoz, mint Alberton? Nos, ízlések és pofonok, gondolta a lány. Vagy a vőlegény nem örül annyira az események alakulásának? Nem ez az első eset, hogy egy jó partinak tartott férfi kénytelen valakit az oltárhoz vezetni... Álszent lenne, ha sajnálná Lord Albertont, amikor ő is ugyanezt tette Ruperttel. Illetve nem! Egyáltalán nem akart feleségül menni hozzá, inkább Rupert erőltette a házasságot. Ő csak abban ludas, hogy a családja tudomására hozta az egybekelésüket. Egy idősebb hölgy csatlakozott hozzá, mielőtt folytathatta volna az útját Rupert felé. Találkoztak már a Withers-bálon, bár Rebecca nem emlékezett a nevére. Sajnos a nő egy igazi pletykafészek volt. Rebecca nem akart goromba lenni, ezért kénytelen volt sok mindent megtudni olyan emberekről, akiket nem ismert, és a hallottak alapján nem is akart megismerni. Aztán felkapta a fejét, mert az idősebb nő

285

megemlítette Amanda nevét. Ezek szerint egyeseknek feltűnt, hogy Amandának két szezon után sem sikerült férjet találnia magának, és néhányan már ezen köszörülik a nyelvüket. Rebecca nagyon remélte, hogy a pletyka nem jutott még a barátnője fülébe. Amanda a legjelentéktelenebb dolgok miatt is felidegesítette magát, és ez az ügy egyáltalán nem volt jelentéktelen. Rebecca tudta, hogy a férje most nem fogja megszabadítani. Sőt talán inkább neki van szüksége segítségre, gondolta, amikor észrevette, hogy most a leendő menyasszony tartóztatja fel.

286

50. Fejezet Milyen csodálatos meglepetés, kedvesem – mondta Rupert Sarah-nak, miközben a helyiség egyik csendesebb felébe vezette a hölgyet, ahol illetéktelenek nem hallhatják a beszélgetésüket. – Ugye? – mosolygott Sarah a férfira. – Már évekkel ezelőtt szerelmes voltam Albertonba, még fiatal lány koromban. De akkor ő még nem állt készen a házasságra. És most sem, tette hozzá Rupert magában. Ha valaki ötven felé közelít, és még sosem volt nős, az azt jelenti, hogy megrögzött agglegény. Vajon Alberton elviseli a házasságot, vagy eldugja Sarah-t valahol vidéken, ahol nem kell foglalkoznia vele? Sarah-nak nem sok beleszólása lenne, mert az esküvő után már nem olyan hatásos az ütőkártyája. Hiszen bármit terjeszt a férjéről, abba ő is belekeveredik. Vajon tisztában van ezzel? Ha tényleg szerelmes volt bele, akkor még egy kis szívfájdalomra is számíthat. De Rupert szerint Sarah inkább azért találta ki ezt a szerelmet, hogy megmagyarázza, miért örül annyira a házasságnak. Sokkal valószínűbb, hogy csak Alberton címére és vagyonára fáj a foga, na meg persze nem akart vénlány maradni. Nigel azt javasolta, hogy legyen kíméletlenül őszinte Sarah-val, és így puhatolózzon a szándékai iránt, de Rupert most is inkább a saját módszereit követte. – Nigel Jennings nemrég megkeresett. Tudja, hogy egy ideje jóban vagyunk, és egy furcsa feladattal bízott meg. Szerinte olyan információkkal üzérkedtél, amelyeket a királynő nem szeretett volna napvilágra hozni. Sarah nem sértődött meg, sőt felnevetett. – Nigel egy ostoba fickó. A fejébe vette, hogy van valami

287

hatalmam az udvarhölgyek között, pedig erről szó sem volt. Rupert felvonta a szemöldökét. – Majdnem mindenki ezt hitte, Sarah. – Igen, tudom – mosolyodott el a hölgy. – És én nem is tagadtam, sőt kihasználtam ezt. De az az igazság, hogy a hercegnőnek egyáltalán nem volt szüksége az udvarhölgyekre, mert nélkülük is remekül megvolt. Még beszélni sem tudott velük! Ezért többnyire nem vett róluk tudomást, és csak azokkal törődött, akik igazán érdekelték, vagyis a lányával meg az unokájával. Tőlem csak annyit kért, hogy ügyeljek a hölgyekre, nehogy belekeveredjenek valamibe, ami rossz fényt vetne rá. – És te mindent megtettél, hogy ez megtörténjen? – csodálkozott Rupert. – Jaj, dehogy! Csak ártalmatlan feladatokkal bíztam meg őket, ami lefoglalta az idejüket, és nem törték huncutságokon a fejüket. – Nigel tudja, hogy mibe keveredtél bele. És ez nem tűnt teljesen ártalmatlannak. – A hölgyeknek nem eshetett baja – válaszolta Sarah, és megvonta a vállát. – Nem volt semmi, ami bajt kevert volna az udvarban. – Akkor mire ment ki a játék? – Egy régi sérelmem újra felszínre került, amikor a hercegnő a palotába költöztetett minket. Nem gondoltam volna, hogy még egyszer olyan közel kerülök hozzájuk, itt, Londonban, de... – Kikhez? – A férfiakhoz, akik fiatal koromban kigúnyoltak. Mindegyiket lehetséges férjjelöltnek tartottam a hasztalan debütálásom alatt – mondta Sarah egy kis keserűséggel a hangjában. – Hiába adtam a tudtukra az érdeklődésemet, még arra sem méltattak, hogy udvariasan

288

visszautasítsanak. Az egyik egyszerűen kinevetett! Ezért bosszút forraltam ellenük, de csak akkor nyílt alkalmam a megvalósításra, amikor megint Londonba kerültem, és megvoltak az eszközeim a kémkedéshez. Nekiláttam olyan részletek után kutatni az életükben, amelyekről senki sem tudott. – Tönkre akartad őket tenni? – Ez csak egy gondolat volt, egy szép gondolat, amivel szívesen eljátszadoztam. Minden pillanatát élveztem, és sokáig lekötött. Aztán elmúlt a varázsa, és a végén ráuntam. – Tehát igazából nem akartad egyiket sem tönkretenni? – érdeklődött Rupert. – Persze, hogy nem. Elég volt a tudat, hogy megtehetném, és hogy ezt ők is tudják. Aztán Nigel Jennings elterelte róluk a figyelmemet az ostoba feltételezéseivel, és elkezdtem megerősíteni benne a téves következtetéseit. Rendkívül szórakoztatónak tartottam a macska-egér játékot vele. De csak erről volt szó. Unaloműzés volt, semmi több. – A feleségemet is ezért bíztad meg, hogy törjön be a szobájába? Ez is a szórakozás része volt? A nő alig tudta visszatartani a nevetését. – Nem kellett volna lebuknia! Istenem, mennyire megijedtem. De akárki is kapta rajta a szobában, nem tett róla említést Nigelnek. Talán egy másik tolvaj volt? Milyen vicces! Két tolvaj ugyanabban a szobában, ugyanabban az időben. De gondolom, elmesélte neked. Elég mérges volt miatta, és kerek perec megtagadta, hogy a jövőben bármit is tegyen nekem. Még ahhoz is volt mersze, hogy megfenyegessen. Pimasz kis fruska, de gondolom, erre már te is rájöttél. Rupert nagyot sóhajtott. Most első kézből kapott választ a legfontosabb kérdésére. Tehát minden igaz volt, amit Rebecca

289

mondott neki! Megérdemelte volna, hogy a lány lepuffantsa, mint egy bűnözőt. Kizárt, hogy valaha megbocsát neki. Legjobb, ha ő lövi le magát. – Látom, most meglepődtél – jegyezte meg Sarah, kizökkentve Rupertet a merengéséből. – Nyugodtan beválthatod. Nem Sarah üzelmei miatt vágott olyan döbbent arcot, bár a nő becsapja magát, ha azt hiszi, hogy az ártatlan lányokat nem tette ki a botrány veszélyének. Hiszen ő is csak hajszál híján menekült meg ettől, és örülhet, hogy a hercegnő nem csapott nagyobb hűhót, amikor kirúgta a palotából. – Inkább az lep meg, hogy Albertont megfelelő férjnek tartottad. Gátlástalan nőcsábász hírében állt, és szerintem mindig az is marad. Egyesek szerint kifejezetten perverz kicsapongásai vannak. A nő szeme izgatottan csillogott. Te jóságos ég, gondolta Rupert. Sarah örül ennek, sőt ebben reménykedik? Sarah végül felnevetett. – Nem volt a listámon. Hiszen több mint tíz évvel idősebb nálam, és valóban elég züllöttnek tartották. De akkor is vonzó volt, legalábbis én annak tartottam. Ahogy téged is, persze csak mielőtt megnősültél. Mióta vagytok házasok? Rupertben feltámadt az óvatosság. – Mit mondott a feleségem? – kérdezte. – Értem – mondta a nő, és felkacagott. – Elnézést, de nehezen vetkőzöm le a régi szokásaimat, és ez igazán élvezetes időtöltés volt. Ha az ember titkok után kutat, egy idő után úgy érzi magát, mint egy kincsvadász, aki sosem tudhatja, hogy mit talál. – Ha Lord Alberton nem volt a férjjelöltek listáján, akkor hogyan sikerült behálóznod egy ilyen megrögzött agglegényt? Mármint zsarolás nélkül?

290

– Istenem, milyen csúnya szavakat használsz – ingatta a fejét a hölgy. – Bár ez nem áll távol tőlem. Mielőtt a hercegnő fülébe jutott, hogy mire használom az udvarhölgyeket, éppen rábukkantam valamire vele kapcsolatban, és ezt közöltem is vele. Nem gondoltam volna, hogy megkéri a kezem. Nem is tudom, mire számítottam, talán csak egy kellemes ismeretségre, mint veled. Beértem volna a barátsággal is egy ilyen izgalmas férfival. De szerintem ő azt hitte, hogy zsarolom, és én annyira örültem az ajánlatának, hogy nem akartam felvilágosítani a tévedéséről. – És mi lesz, ha a házasságodra is ráunsz? Nem fogsz kísértést érezni, hogy visszatérj a régi macska-egér játékhoz Nigellel? – Megint Nigellel? Ugyan már, Rupert! Nigel egy régi nóta. Végeztem vele, és a titkok gyűjtögetésével. – Az asszony a leendő férje felé intett a fejével. – De nézd csak meg őt. Szerinted rá fogok unni valaha? Rupert szívből sajnálta a vőlegényt. A hölgy úgy beszélt róla, mint egy játékszerről, és nem úgy, mint egy férfiról. Lehet, hogy most izgalmasnak találja a kicsapongásokat és a ferde hajlamokat, de nem biztos, hogy akkor is tetszeni fog neki, ha ő is benne van. Bár ki tudja. Talán tökéletesen illenek egymáshoz, és a házasságuk boldog lesz. Bárcsak a saját házasságáról is elmondhatná ugyanezt! Rupert a feleségére nézett. A felesége? Mióta gondol így rá? Rebecca éppen figyelmesen hallgatta egy idős dáma szóáradatát, pedig bizonyára nagyon unta. Igen, mert udvarias. Azonkívül illedelmes, szép és remek a humorérzéke. Tényleg nem is kívánhatna jobb feleséget, aki a gyermekei anyja lesz. Csak akkor növesztett tüskéket, amikor letépte a szirmait. Miért ellenkezik, és miért harcol még mindig vele? Attól fél, hogy elveszíti a változatosságot? Kinek van szüksége rá, amikor egyetlen nő megfelel minden igényének, és több változatosságot nyújt neki, mint bárki és bármi más? Nem volt szükséges tovább maradniuk az estélyen. Megtudta,

291

amiért Nigel elküldte. Biztos volt abban, hogy Sarah igazat mondott. Addig csak Rebecca volt az egyetlen nő, aki becsapta, de most kiderült, hogy igazából nem is csapta be. Ő volt bolond, mert félreértette a cselekedeteit. De egy kicsit sajnálta Lord Albertont, még ha nem is jártak egy cipőben, ezért elhatározta, hogy távozás előtt vált még vele néhány szót. Figyelmeztetnie kéne, hogy feleslegesen nősül, ha csak a zsarolástól való félelmében teszi. De nem valószínű, hogy ezt elárulja neki. Mert Sarah olyan boldognak tűnt. Sosem kedvelte azt a nőt, de akkor sem akarta tönkretenni a boldogságát. Ám minden aggodalma megszűnt, amikor beszélgetni kezdett a vőlegénnyel. – Nem kéne kicsit vidámabbnak tűnnöd a saját eljegyzéseden? – kérdezte Rupert. A férfi felnevetett, bár ettől sem tűnt sokkal vidámabbnak. – Ha ismernél, tudnád, hogy ennél boldogabban nem tudok kinézni. Hadd adjak egy jó tanácsot, fiam. Sose éld ki a fantáziáidat, csak tartsd idebent őket. – Alberton megkopogtatta a fejét. – Jobb, ha ott maradnak. De egyáltalán nincs ellenemre ez a házasság. Furcsa érzés, hogy Sarah ismer engem, mégis szeret. El sem tudod képzelni, milyen kellemes újdonság lesz ez. Rupert el tudta képzelni. Ha a züllött lord is hasonló izgatottságot érez, mint Sarah, amikor szóba kerültek a vőlegénye szokatlan hajlamai, akkor Albertonnak igaza van, és tényleg megtalálta a hozzá illő párt. A szíve mélyén Rupert is tudta, hogy megtalálta a párját. Csak hogyan fogja erről meggyőzni Rebeccát? Hazafelé menet mégsem ezen járt az esze. Képtelen volt levenni a szemét a feleségéről.

292

– Mindig megőrjít, ha egy hintóban utazom veled. Rebecca sötétkék szeme tágra nyílt, de nem tiltakozott, amikor Rupert átült mellé, és a karjába zárta. A lány a meglepetéstől elfelejtett ellenkezni, és a férfi kihasználta a helyzetet. A lány akkor is egy szempillantás alatt lángra lobbantja a szenvedélyét, amikor nem akarja. Elég volt most is megkóstolnia, és azonnal szertefoszlott minden önuralma. – Talán azért, mert majdnem szeretkeztünk ebben a hintóban? – súgta Rebecca ajkába. – Vagy azért, mert nemrég úgy ültél itt, hogy elképzeltél nadrág nélkül? Rebecca fel akart kiáltani, de a férfi lecsapott az ajkára, és a lány már nem tudta megróni a szemtelen megjegyzése miatt. A férfi imádott tréfálkozni vele. Kár, hogy Rebecca ritkán volt megfelelő hangulatban. A felesége mégsem hagyta válasz nélkül az utolsó megjegyzését, igaz, hogy addig várt vele, amíg hazaértek. Akkor azonban elhúzódott tőle, és szigorú pillantást vetett rá. – Nem igaz, hogy nadrág nélkül képzeltelek el – súgta Rupert fülébe.

293

51. Fejezet Rebecca nyomott hangulatban ébredt. Nem értette ennek az okát, de a rosszkedve nem múlt el. Pedig az előző este izgalmasabbnak bizonyult, mint gondolta. Nem maga az estély, mert az elég unalmas volt, hanem az utazás a hintóban... Még most is elpirult, ha eszébe jutott Rupert szemtelen megjegyzése, és a pillantása Albertonék háza felé menet. De úgy érezte, hogy bármelyik női útitársának ugyanezt mondta volna, mert egy igazi szoknyapecér. Tehát a megjegyzés igazából nem neki szólt. Még akkor sem, ha hazafelé menet megint felhozta. Az út során tett további megjegyzései megerősítették ezt az érzését. Csak önmagát adta, és előbújt belőle a megrögzött szoknyavadász, aki minden közelébe kerülő nőt megpróbál elcsábítani. Az ő érzelmei azonban sokkal tovább mentek, és ezért volt most olyan bánatos. Beleszeretett egy férfiba, aki nyilvánvalóan kívánja őt, de sosem fogja azt mondani neki, hogy viszontszereti, és hűséges lesz hozzá. Rebeccát felzaklatta és ingerlékennyé tette ez a felismerés. Legszívesebben egész nap a szobájában maradt volna. Ám mihelyt elmúlt a reggeli hányingere, most is iszonyú éhség tört rá. Lement reggelizni, de nagyon remélte, hogy már mindenki befejezte az étkezést, és nem kell megjátszania a boldog arát, amikor kifejezetten boldogtalannak érzi magát. A késői időpontnak hála, az üres étkezőasztalhoz ülhetett le. Nem akart olyasmire gondolni, amitől még rosszabb lesz a kedve, ezért nem nagyon figyelt arra, hogy mit eszik. Aztán nem győzött szörnyülködni, amikor rádöbbent, hogy egy újabb kolbászt tett a tányérjára, pedig már teljesen tele van a gyomra. Megint többet evett a kelleténél. Nos, ez legalább egy kicsit megnyugtatta, mert már

294

kezdett aggódni, hogy egy természetellenesen nagy babát fog szülni, ha ilyen korán látszódik a terhessége. De ettől sem vidult fel, sőt most még meg is vetette magát a falánkságáért. Nyomott hangulatban hagyta el a reggeliző helyiséget, ezért a lehető legrosszabb volt Rupert időzítése, amikor odalépett hozzá, és a derekára tette a kezét. Egyértelmű, hogy méricskéli, gondolta Rebecca, és elszégyellte magát. – Miben mesterkedsz? – kérdezte a férfi. – Édességgel tömöd magad, hogy minél tovább fenn tudd tartani a feszültséget? A lány nem vette észre a férfi hangján, hogy tréfál, csak annyit szűrt le a megjegyzéséből, hogy még mindig nem hisz neki. – Tehát lebuktam – csattant fel indulatosan. – A végén csak egy nagy süteményt fogok szülni. – Ez nem vicces, Rebecca. – A te ostoba megjegyzésed sem volt az. Szerinted örülök, hogy a testem el fog torzulni? Gyűlölöm a testem, de nem jobban, mint téged! Rebecca elsírta magát, és felszaladt a lépcsőn, hogy minél előbb eltűnjön Rupert szeme elől. Pedig egyáltalán nem gyűlöli a testét. Elfogadta a változásokat, hiszen a babája miatt történtek, akit már most tiszta szívből szeretett. Azt sem gondolta komolyan, amit a férfiról mondott. Sosem gyűlölte őt. Pedig sokszor úgy feldühítette, mint még soha senki más, mégsem tudta meggyűlölni érte. A férfi követte az emeletre, és egy darabig kopogott az ajtaján. A lány nem válaszolt, Rupert pedig nem nyitott be, hogy megnézze, nyitva van-e az ajtó. Amikor végül elment, Rebecca álomba sírta magát, de egy rövid szundikálás után felébredt. Dél volt, és ő megint farkaséhes! Ez már kezd vicces lenni. Ettől kicsit felvidult, és a közös családi ebéd alatt sikerült visszatérnie a boldog ara szerepébe.

295

Rupert most visszafogta magát, és egész idő alatt nem szólt hozzá. A korábbi kitörése után a lányt nem lepte meg a hallgatása. A pillantását azonban sokszor magán érezte, bár az arca teljesen kiismerhetetlen maradt, kivéve, amikor az anyját ugratta. A lány mégis megérzett rajta valamit. Mintha aggódna? Valószínűleg csak kíváncsi, hogy miért reagált olyan hevesen egy ártatlan tréfára. Ami elég ízetlen volt, de a lány tudta, hogy nem gondolta komolyan. Ebéd után a férfi eltűnt, és Rebecca megnyugodott Julie társaságában, a szalonban. Szerette Julie-t. Nehéz lett volna nem szeretnie, amikor az asszony annyira örült neki. És úgy tűnt, hogy Rebecca jó hatással van rá. A napok teltével Julie egyre kevésbé volt goromba és érdes, mintha megint előbújna belőle a nőiesség. Legalábbis addig, amíg Rupert megint nem kezdte ugratni. Rebecca szokásához híven felment az emeletre, hogy átöltözzön a vacsorához. A legtöbb nemesi családban az esti étkezést hivatalosabbnak tartják a többinél, még akkor is, ha nincsenek vendégek a háznál, akiket le akarnak nyűgözni. Pont abban a pillanatban lépett ki a folyosóra, amikor Rupert bement a saját szobájába. A férfi megtorpant, és Rebecca legszívesebben visszaugrott volna a szobája biztonságába. – Egy pillanat, Becca – mondta a férfi, és gyorsan elindult feléje, mintha olvasna a gondolataiban. A lány azonnal gyanakodni kezdett. Nem akart semmilyen kérdésre válaszolni, ami a reggeli ostoba viselkedését firtatja. Mert sejtette, hogy Rupert erről szeretne beszélni vele. Magában már fogalmazni kezdte, hogy mivel fogja megmagyarázni a kitörését. – Holnap üzleti ügyben távol leszek – mondta a férfi. – Azért szólok, mert olyan korán indulok, hogy valószínűleg nem fogunk találkozni. Rebecca nem erre számított, de óvatosságból kicsit

296

távolságtartóan válaszolt. – Nem kell beszámolnod a napirendedről, amikor én csak... Nem tudta befejezni a mondatot, mert a férfi egy csókkal hallgattatta el. Nem is tudta, hogy mit akart mondani. Csak a feleséged vagyok? Vagy a vendéged? A következő pillanatban a férfi átölelte, és Rebecca nem tiltakozott. Miért teszi ezt vele? Egy szempillantás alatt lángra tudja lobbantani! Most már nem ételre, hanem a férje testére éhezett. A tudattól, hogy a férfi ennyire vágyik rá, eltűnt minden kételye, félelme és bizonytalansága. Egyetlen érintésétől elolvadt és megnyugodott. Mert a férfi biztosan akarja, különben nem csókolná meg. Nem igaz? Rebecca is átölelte a férfit, és a lelkében furcsa érzések támadtak. Boldogság és határtalan vágyakozás. Hallotta, hogy a férfi halkan felnyög. Azt hitte, hogy a szenvedélytől, de aztán rájött, hogy tévedett, mert Rupert hirtelen elengedte. – Miért vagy ilyen átkozottul elragadó? – morogta. A lány úgy meglepődött, mintha megütötte volna. Szemére hányja, hogy a külsejével csókra csábítja? Micsoda ostobaság ez? Rebecca sértve érezte magát, és kicsit bosszantotta, hogy egy ilyen kellemes csók így ért véget. – Elnézést. Mindjárt megyek, és sarat kenek az arcomra! – csattant fel ingerülten, azzal ellökte magától a férfit, és sietve elindult a folyosón. – A hátsó udvarban találsz! – kiáltott utána Rupert, és a hangja most már kifejezetten vidáman csengett. – Köszönöm – szólt vissza a lány, de ő egyáltalán nem volt jókedvű. Folytatta az utat a földszintre, bár már elment a kedve a közös

297

vacsorától. Nem akarta aznap este megint látni Rupertet. A jövő héten sem, és soha többé! Meg akarta mondani az anyósának, hogy a szobájában költi el a vacsoráját, és korán visszavonul, de nem számított arra, hogy egy vendéget talál Julie mellett a szalonban. – Anya! Lilly ragyogó mosollyal üdvözölte, és felállt, hogy megölelje a lányát. – Ellenálltam a kísértésnek, amíg tudtam – mondta nevetve az asszony. – Később majd biztosan könnyebb lesz, de most még nagyon nehéz. Nem akarok egy tolakodó anya lenni, aki minden másnap jön ellenőrizni a lányát. – Ne butáskodj – válaszolta Rebecca, és ő is leült a szófára a két nő mellé. – Julieé, mondd meg neki, hogy bármikor szívesen látjuk. – Már megmondtam, kislányom. Az anyja látogatásától Rebecca hangulata egy csapásra megváltozott. Lilly a vigasztalást, a biztonságot és a szeretetet jelentette számára, amit mostanában a legjobban hiányolt. Már nem volt olyan fiatal, hogy azt higgye, az anyja mindent meg tud oldani, de a puszta jelenléte is rengeteget segített. Nagyon élvezték egymás társaságát, mielőtt Rupert csatlakozott hozzájuk. A megérkezése nem tette tönkre a hangulatot, de Rebecca tudta, hogy rosszul érezné magát, ha az anyja előtt is folytatnia kéne a színlelést. Sajnos egy borzalmas citromsárga felöltőben lépett be az ajtón, amivel azonnal kivívta az anyja felháborodását. Tehát még az emeleti csók után is úgy döntött, hogy a vacsoránál tréfából bosszantja az anyját? De az időzítés a lehető legrosszabb volt, mert most az ő anyja is látja! Bár ki tudja, talán jobb is így. Legalább Rebeccát kicsit elszórakoztatja, hogy tudja, miért csinálja ezt a férje. Julie azonban nem fogta vissza magát.

298

– Látom, az ízlésed még mindig túl harsány. Olyan vagy, mint egy páva, Rue – jegyezte meg megvető arccal. A férfi maga mögé nézett. – Pedig azt hittem, hogy sikerült eldugni a tollaimat. Rebecca a szájára szorította a kezét, hogy elfojtsa a nevetését. Julie haragos pillantással méregette a fiát, Lilly pedig nem tudta, mit gondoljon. De mivel most találkozott először hivatalosan az anyósával, a férfi nem is találhatott volna rosszabb alkalmat arra, hogy az öltözködésével bosszantsa az anyját. Ráadásul eljátszotta a szerető férjet! Mielőtt szívélyesen üdvözölte Lillyt, lehajolt Rebeccához, és házastársi csókot nyomott az arcára, ami egy kicsit tovább tartott a kelleténél. Aztán megfogta Lilly kezét, és megcsókolta. – Hadd köszönjem meg, Lilly, hogy egy ilyen különleges lányt neveltél fel nekem – mondta. Rebecca gyanította, hogy az anyját teljesen levette a lábáról ezzel a megjegyzéssel. Lilly büszkén mosolygott, és imádó pillantást vetett Rebeccára, mielőtt válaszolt Rupertnek. – Ugye milyen elragadó? És remélhetem, hogy megfelelően gondoskodsz a lányomról? – Nem olyan gyakran, mint szeretném! Mindhárom nő elpirult a merész válasz hallatán. Ez jellemző rá! De Rupert huncut kacsintása elárulta, hogy csak tréfált, és Lilly annak is vette a megjegyzését. Rebecca mégis jobban örült volna, ha egyszerűen csak udvarias az anyjával az első találkozásuk alkalmával. De amikor Lilly néhány perc múlva közel hajolt hozzá, hogy a fülébe súgjon valamit, a lány önkéntelenül elmosolyodott.

299

– Borzalmas ízlése van, kedvesem. Annyira sajnálom. Ez elég kínos lesz neked. – Ne aggódj, anya. Csak szereti ugratni az anyját, és elhitetni vele, hogy tényleg ilyen az ízlése. Az étkező felé menet Lilly talált rá módot, hogy néhány szót váltsanak. – Nem bírtam már a feszültséget. Tudom, hogy az én javaslatom volt, de nem hittem volna, hogy minden ilyen jól alakul. Rebecca halkan felsóhajtott. Ha az anyja gyorsan távozik, akkor nem is tudná meg az igazat. De Lilly nem akart még távozni, és ott maradt vacsorára. Sajnos az asztalnál Rupert megelőzte Lillyt, és leült Rebecca mellé. A lány azonnal gyanakodni kezdett, és nemsokára kiderült, hogy erre megvolt minden oka. Alig foglaltak helyet, a férfi máris emlékeztetni kezdte a csókra. – Nem találtál sarat? – kérdezte könnyedén, és a lány nem tudta eldönteni, hogy komolyan gondolja-e. – Viselkedjél! – sziszegte dühösen. – Sosem fogok – felelte a férfi vigyorogva. Rebecca elpirult, és feltámadt a korábbi bosszúsága. – Büntetni próbálsz, amiért megkívánsz? Nem fogok részt venni a kisded játékaidban – figyelmeztette. – Te kívánsz engem? Micsoda nevetséges kérdés! Hogyne kívánná? De ezt nem fogja elárulni neki. A férfi kérdése viszont elárulta, hogy aljas szándékai vannak. – Nyugodj meg, Becca – súgta a fülébe Rupert, de aztán olyasmit mondott, amivel ezt lehetetlenné tette. – Nem foglak letámadni itt, az asztalnál, de be-vallom, hogy egész idő alatt erre fogok gondolni.

300

Rebecca úgy érezte, hogy menten elolvad, és lefolyik a székről. Nemcsak azért, mert az arca lángolni kezdett a forróságtól, hanem azért, mert elképzelte, hogy szeretkeznek az asztalon! Most már nem tudott úgy az asztalra nézni, hogy ne erre gondoljon. Istenem... Kész csoda, hogy végig tudta ülni a vacsorát. Alig hallotta, miről beszélgetnek körülötte. Miért csinálja ezt vele? Ez olyan gonosz és aljas! így áll rajta bosszút, amiért megbéklyózta? Persze a férfi aztán úgy tett, mintha nem zaklatta volna fel, és könnyedén társalgott a többiekkel. Még az anyját is többször sikerült megnevettetnie. Lilly vacsora után sem távozott. Négyszemközt akart lenni a lányával, és megkérdezte Rebeccát, hova vonulhatnának félre. Nem volt értelme tovább titkolózni. Rebecca felvitte Lillyt a szobájába, amelyet nem a férjével osztott meg.

301

52. Fejezet Rebecca kinézett az ablakon. Egy hintó haladt el az utcán, és néhány kósza hópehely szállingózott a lámpája körül. Még nem volt elég hideg, és a hó azonnal elolvadt, mihelyt földet ért, de látszott, hogy az időjárás egyre komorabbra fordul. Akárcsak a gondolatai az utóbbi napokban. – Pedig már kezdtem azt hinni, hogy jól vagy – szólalt meg mögötte Lilly, miközben fel s alá járkált a szobában. – Egy darabig sikerült megtévesztened, de jól ismerlek, és nem tudsz sokáig megtéveszteni. Tehát mi volt ez a színjáték odalent? Haragban vagytok? – Mikor nem voltunk haragban? – sóhajtott fel Rebecca, és megfordult. – Nem értem. Az a hír járja, hogy néhány hete Ő maga jelentette be az egybekeléseteket egy bálon. Ha egy férfi ilyet tesz, az azt jelenti, hogy komolyan gondolja. Tehát mégsem igaz a pletyka? – De igen. De azt csak haragjában csinálta, mert megtudta, hogy én nem jelentettem be, amikor megérkeztem a bálba. Aztán a látszat kedvéért békét kötöttünk, még a családja előtt is. Az ő ötlete volt. De miután két hétig olyan kedvesen viselkedett velem, rá kellett jönnöm, hogy... szeretem! Rebecca azonnal sírva fakadt. Lilly rémülten odarohant hozzá, és a karjába zárta. – És ettől vagy ilyen boldogtalan? – kérdezte Lilly óvatosan, miután a lánya zokogása kicsit alábbhagyott. Rebecca kiegyenesedett, és a ruhája ujjával megtörölte a szemét. – Milyen boldogság van a színlelésben? Ráadásul most már nem is

302

olyan kedves. Megint előtört belőle a nőcsábász. Kész csoda, hogy ilyen sokáig el tudta rejteni. – Máris hűtlen hozzád? – háborodott fel Lilly Rebecca helyett is. – Te is erre számítottál? – Nos, nem akart megnősülni, ezért megvolt rá az esély. Főleg, ha a hírét is figyelembe vesszük – ismerte be Lilly egy halk sóhajjal. – Tudom, jól felkészítettél a férfiak gyarlóságára... -Ami csak akkor igaz, ha nem fülig szerelmesek! – javította ki Lilly a lányát. – Márpedig ő nem az. De nem erről van szó. Inkább velem... – Te voltál hűtlen? – kiáltott fel Lilly elszörnyedt arccal. – Rebecca először meghökkent, aztán elnevette magát. – Nem, dehogy. Azt akartam mondani, hogy Rue velem kezdi játszani a nőcsábász praktikáit, pedig megesküdött, hogy nem fog hozzám nyúlni, amíg meg nem győződik a terhességem bizonyítékáról. Lilly el sem pirult, csak legyintett. – Egy házban éltek, és a felesége vagy. Te is számíthattál arra, hogy így fog viselkedni, még ha nem is alusztok egy szobában. Rebecca elpirult. – Nem arra gondoltam. Csak megint túl merész kijelentéseket tesz, és akkor is megcsókol engem, amikor nem akarja! – Nos, bizonyára akarja, ha... – De ő tényleg nem akarja. Még dühös is lesz, amikor megtörténik, mintha nem tudna uralkodni magán. Ahogy mondtam, visszatért a régi énjéhez, a természetes hajlamához, hogy minden szoknyára rávesse magát, még akkor is, ha az a felesége. – Értem. És ettől még boldogtalanabb leszel? – érdeklődött Lilly.

303

– Nem is kedvel, anya! A lány hangjában annyi fájdalom csengett, hogy Lilly összerezzent. Átölelte Rebeccát, az ágy széléhez vezette, és leült vele. Rebecca megpróbált néhány mély lélegzetet venni, de még mindig remegett a hangja. – Én sem tudok uralkodni az érzelmeimen. Olyan hirtelen hangulatváltozásaim vannak, hogy magam sem tudom követni őket, és nem tudom, hogy van-e valami közük Ruperthez. – Ez a baba miatt van. Én a lehető legboldogabb voltam, amikor téged vártalak, mégis sokszor minden ok nélkül összeugrottam az apáddal. És ráadásul még ez a helyzet... – Lilly elhallgatott, és felsóhajtott. – Egy nyugodt és vidám időszakon kéne most átmenned. Legalábbis viszonylag békésen. Elfogadhatatlan, hogy ez nem így van. Sosem gondoltam volna, hogy jobb, ha nem leszel szerelmes. Felelősnek érzem magam, amiért azt javasoltam, hogy gyere ide. Szeretnél eljönni innen? A távolság talán segít, hogy egy kicsit tisztábban lásd ezt a szomorú helyzetet. – És a gyerek? – Ő már védve van, mert Rupert nyilvánosan bejelentette a házasságotokat. Elvégezted, amiért idejöttél. Vagy volt valami más célod is? – Nem! Át akartam hatolni a haragja falán, hogy elfogadja a tényeket. De biztos vagyok abban, hogy még mindig haragszik rám. Ez nem fog soha megszűnni. És sosem fogja elhinni, hogy nem szándékosan ejtettem csapdába. A baba kedvéért jöttem ide, és nem többért. – Akkor ugyanezért az okért maradnál is? – Akkor még nem szerettem. – Rebecca egy darabig a padlót bámulta, és megpróbálta visszatartani a könnyeit. – Most már sokkal

304

nehezebb. Lilly összeráncolta a szemöldökét. – Sokat sírtál emiatt? – Nem. – Becky! – szólt rá az anyja figyelmeztető hangon. – Csak mióta nem tagadom többé, hogy beleszerettem. – Arra nem gondoltál, hogy elmondod neki? Rebecca elszörnyedt. – Azt nem tehetem! Csak a látszat kedvéért van velem. Az első napokban rengeteget veszekedtünk, és ezt nehezen tudtuk titokban tartani. Ezért felajánlotta az átmeneti fegyverszünetet, de azt hiszem, könnyebb volt haragudni rá. Tényleg. – Akkor ezt eldöntöttük – jelentette ki Lilly a. lehető leghatározottabb hangján. – Elviszlek innen. Ez a sok izgalom nem tesz jót a babának. Úgyhogy még ma este pakold össze a holmidat, és reggel érted jövök. Majd én beszélek a férjeddel, ha megpróbál visszatartani minket. – Visszatartani? Valószínűleg ő fogja kinyitni az ajtót előttünk. Rebecca meghallotta a keserűséget a saját hangjában. Lillynek sem kerülte el a figyelmét, és felvont szemöldökkel nézett rá. A szerelme gyűlöletbe fog fordulni, mert nem talál viszonzásra? Jó lenne... – Az az igazság, hogy nem is lesz itthon holnap reggel – jegyezte meg Rebecca. – Ma mondta, hogy korán fog távozni. Véletlen egybeesés, nem gondolod? – Talán.

305

53. Fejezet Rupert csak két nappal később tudott visz-szatérni az üzleti útjáról. Az anyjának meg Rebeccának is küldött üzenetet, és értesítette őket a váratlan késlekedésről. A felesége nem volt ott, hogy megkapja a levelét, és nem hagyott neki üzenetet. Az anyja, Lilly viszont írt neki, és határozott hangon figyelmeztette, hogy hagyja békén a lányát. Rupertben többféle érzés kavargott, amikor megtudta, hogy Rebecca visszament Norfordba, és nemcsak látogatóba, hanem végleg. Dühös volt, döbbent és sértődött. Ezt elegendő indoknak tartotta arra, hogy elmenjen otthonról, és alaposan leigya magát. De előbb elküldte az egyik emberét Norfordba, mert meg akart győződni arról, hogy Rebecca ott marad, amíg ő eldönti, mit tegyen. Előző este nem hozott semmilyen döntést, illetve eszébe jutott néhány dolog, de elég okos volt, hogy részegen ne tegyen olyat, amit kijózanodva megbánhat. Délután felé járt az idő, mire kimászott az ágyból. Még mindig nem volt olyan tiszta a feje, hogy kigondolja, mi legyen a következő lépése. Ahhoz meg végképp nem érezte erősnek magát, hogy szembenézzen az anyjával. De Julie már várta őt, és elég dühösnek tűnt. Mihelyt leért a földszintre, az asszony belökte a szalonba, elállta a kijáratot, és felháborodott arccal ráförmedt. – És én még azt hittem, hogy észhez tértél, amikor tegnap este eltűntél – rikoltotta villámló szemmel. – De a kémeim azt jelentették, hogy nem Norfordba mentél, visszahozni a feleségedet. – Kémeket küldtél rám? – Nem, csak figyeltetem Rebeccát. Ő az unokám anyja. Nem én

306

leszek az utolsó, aki megtudja, ha valami történik vele. Vajon az anyja kémje találkozott az ő emberével az este? És egyáltalán! Mióta gondolkodik úgy, mint az anyja? A férfi leült a heverőre. A kis asztalon már felszolgálták a délutáni teát. Az asszony odalépett, és mindkettejüknek töltött egy csészével. Egyikük sem ivott belőle. – Nem lenne szabad ennyire a szívedbe fogadni egy olyan unokát, aki talán nem is létezik – mondta Rupert. – Te is tudod jól, hogy nagyon gyakoriak az ilyen csapdák. Ezt már sokszor mondta és gondolta, de most ő is érezte, hogy milyen közhelyes az állítása. – Ostobaság! – horkantott fel Julié. – Tudom, hogy te is hiszel a baba létezésében, akárcsak én, úgyhogy ne etess ezzel a maszlaggal. Mire vársz? Már tegnap Rebecca után kellett volna menned, mihelyt megtudtad, hogy elment. – Az anyjától kaptam egy szigorú levelet, amelyben közölte, hogy ki fog herélni, ha nem hagyom békén a lányát a terhessége korai hónapjaiban. – Akkor biztosíthattad volna, hogy itt is békességben lesz. Nem kellett volna ezért elbújnia vidéken. Te pedig inni mentél, ahelyett, hogy visszahoztad volna? Ne próbáld meg elhitetni velem, hogy félsz az anyjától. A férfi felsóhajtott. – Persze, hogy nem. De tekintettel kell lennem Rebecca érzéseire is. Egyértelmű, hogy nem volt itt boldog. – És te mit akarsz? – kérdezte Julié. – Rue, mi ütött beléd? Azelőtt nem voltál ilyen nyámnyila. – Mert még sosem voltam szerelmes. És még sosem mondtam

307

haragomban olyan sok ostobaságot, ami valószínűleg megbocsáthatatlan. Beleástam magam egy gödörbe, és nincs létrám, hogy kimásszak belőle. Az asszony a fiára mosolygott. Nem csoda, hogy elérzékenyült, amikor Rupert nem szokott ilyen személyes érzelmeket megosztani vele. Elhatározta, hogy ad neki egy jó tanácsot. – Miért nem választod az igazságot? Általában elég jó alapot jelent, amire építeni lehet. Ezek a szavak Rupert szívéig hatoltak, ezért azonnal felpattant. De nem jutott az ajtón túl, mert ott hirtelen felbukkant a nagybátyja, akit a lakáj akkor engedett be. Norford hercege megállt előtte, és felháborodott arccal nézett rá. – Tehát itt vagy? – kiáltott fel Preston Locke. – Akkor a feleséged mit keres az én szomszédságomban, ha te itt időzöl? – Örülök, hogy látlak, bácsikám. Nem szoktál gyakran Londonba jönni. Remélem, most nem ezért utaztál ide. – Mivel a húgom és az unokaöcsém nem tartott méltónak arra, hogy értesítsen erről a házasságról, amiről már mindenki tud, ezért kénytelen voltam idejönni. Rupert elpirult, és szörnyű bűntudata támadt. Meg akarta látogatni a nagybátyját Rebeccával, amikor először elment érte. De mivel nem találta Norfordban, visszasietett Londonba, és megfeledkezett Prestonról. – Ez egy hosszú történet – kezdte Rupert. – És én most... – Ülj le! – szólt rá Preston ellentmondást nem tűrő hangon. Rupert nagybátyja hatalmas termetű férfi volt, és Raphael rá ütött. Erről nemcsak a testmagasságuk, hanem a szemük színe is árulkodott. Preston szőke haja a halántékán már őszülni kezdett, de még mindig jó kiállású férfi volt, és amikor a tekintélyt parancsoló hangján

308

megszólalt, a családban senki sem mert ellenkezni vele. Rupert is gyorsan visszaült a helyére. Julié megpróbálta enyhíteni a feszültséget. – Éppen teázunk, Preston. Azt hiszem, meg tudom magyarázni a... – Inkább Ruperttől szeretném hallani. Miért figyelmeztetett Lilly Marshall, akivel a reggeli lovaglása közben találkoztam, hogy a házasságodban lévő problémák váláshoz vezethetnek? – Nem fognak! – jelentette ki Rupert határozottan. – Én is pontosan ezt akartam mondani Lillynek, de a tények ismerete nélkül kénytelen voltam tátott szájjal hallgatni. Nem szeretem, ha tátva marad a szám, Rue. Azt sem, ha másodkézből hallok a családtagjaim esküvőjéről. Azt pedig végképp nem szívesen hallom, hogy a családomat botrány fenyegeti. Ha már elvetted a lányt, miért hiszik azt a Marshall hölgyek, hogy csak a válás jelent megoldást? – Tettem és mondtam néhány ostoba dolgot – ismerte be Rupert. – Te jóságos ég! Máris hűtlen lettél hozzá, és megtudta? Rupert elmosolyodott. – Nem. Szó sincs ilyesmiről. – Ezt örömmel hallom, mert a házasságban az ember félreteszi a korábbi szabados szokásait. Neked is ez a szándékod? – Természetesen. – Akkor mi a probléma? Rupert felsóhajtott. – Még nem álltam készen arra, hogy megbéklyózzanak. Nemcsak úgy éreztem, hogy csapdába ejtettek, hanem komolyan hittem is. – Azt állította, hogy terhes? – érdeklődött Preston, majd Rupert

309

bólintása után hozzátette: – Lilly elfelejtette megemlíteni ezt a részletet. Nem mintha már számítana. Csak az számít, hogy elvetted. Ismerem a Marshall családot. Rebecca egy elragadó kislány. Miért nem akarod őt feleségnek? – Akarom. De nem biztos, hogy meg fog bocsátani nekem, amiért kételkedtem benne. – Nos, addig biztosan nem fog megbocsátani, amíg itt üldögélsz, nem igaz? Rupert felnevetett, és felállt. – Micsoda? A nagybátyád azt mondja, hogy menj, és te mész? – méltatlankodott Julie. – De hát én is... – Már menni készültem, mert meggyőztél, hogy az igazság egy olyan alap, amire építhetünk. Te mindig jó tanácsot adsz nekem. Nem tudom, mit csinálnék nélküled, anya.

310

54. Fejezet - Azt hittem, hogy veled jött a hintóval, de nincs ott. Hol van? Mikor jön? Rebecca az arcától alig néhány centiméterre lévő pisztoly csövébe bámult, és attól tartott, hogy nem fog tudni megszólalni. Még a lélegzete is elállt. A nő iszonyúan mérges volt. A vonásai eltorzultak, a szeme villámlott. Ez a harag azonnali halált jelentett. Rebecca nem merte megnézni, hogy van az anyja, aki a lábánál hevert a padlón. Lilly kísérte be a nőt a helyiségbe, miután Rebecca barátnőjeként mutatkozott be neki. Lilly valószínűleg azt hitte, hogy fel fogja vidítani a látogatása. Nem tudhatta, hogy egy kígyót enged be a házba. De a kilencedik hónapban lévő terhes Mary Pearson olyan ártatlannak tűnt, mint egy bárány. Amíg az arcára ki nem ült a gyűlölet. Rebecca előreugrott, amikor Mary fejbe vágta az anyját a pisztollyal, de Mary az arcának szegezte a fegyvert, és megállította. Lilly azóta nem kelt fel, és egy hangot sem adott ki. Rebecca sejtette, hogy Mary Rupertről beszél, de még nem tudott a válaszán gondolkodni. – Kérlek, hadd nézzem meg, hogy van! Ö az anyám. Te is szeretnéd, ha hasonló helyzetben az egyik gyereked törődne veled, nem? Mary beleegyezően bólintott. Rebecca rájött, hogy talán megtalálta a kulcsot Maryhez. Legjobb, ha az anyai ösztöneire hivatkozik. Gyorsan Lilly mellé térdelt, és óvatosan megvizsgálta a fejét. Nem látott vért, és az anyja lélegzett. Tulajdonképpen teljesen békésnek tűnt. Rebecca egy kicsit megkönnyebbült. – Egy párnát kérek – mondta, és közben fel sem nézett.

311

Mary elment mellőle, hogy hozzon egy kispárnát a szófáról, majd visszajött és átnyújtotta neki. Rebecca az anyja feje alá csúsztatta a párnát. Elhatározta, hogy tovább próbálkozik. – Talán az orvosáért kéne... – Nem! – vágott a szavába Mary. – Nem lesz semmi baja, de neked talán igen. Most pedig válaszolj. Hol a férjed? Rebecca felállt. A pisztoly megint az arca előtt volt, és nem tudott semmi másra figyelni. Vajon azonnal lelőné, ha megpróbálná kiütni a kezéből? Bátorságot gyűjtött, de közben Mary türelmetlenül megszólalt: – Minél előbb be akarom ezt fejezni, hogy hazamehessek a gyerekeimhez! – Mit akarsz befejezni? – Megölni a férjedet. – Nem! – kiáltott fel Rebecca. – De! Sámuel kért meg rá. Felismerte a címert a hintón, emlékezett rá a fiatalabb éveiből, amikor még Londonban élt, és... – Az nem lehet! – De igen – erősködött Mary. – Azt mondta, keressem meg St. Johnt Londonban, és öljem meg, hogy megbosszuljam a halálát. Miatta veszítették el a gyerekeink az apjukat. Az én Samuelem csak így tud nyugodni a sírjában. Rebecca elcsodálkozott. – A férjed meghalt? A pisztoly hideg csöve az arcához ért. – Ne tégy úgy, mintha nem tudnád! – rikoltotta Mary. – Ott voltál, amikor történt. Lehet, hogy te lőttél rá!

312

Rebeccának eszébe jutott az a borzalmas délután Franciaországban, és a vad menekülésük a golyózáporban. – A hintó padlóján feküdtem, nehogy eltaláljon egy lövedék. Nem tudtam, hogy bárki megsebesült. A babámat védtem, nehogy találat érje. Mary először elszörnyedt, de aztán Rebecca hasára tévedt a pillantása, és összeráncolta a homlokát. – Nem látszik rajtad, egy kicsit sem. Nem hiszem, hogy terhes vagy! Rebecca legszívesebben hisztérikus nevetésben tört volna ki. Épp most sikerült megszabadulnia a hasán lerakódott hájtól. Rupert nem volt a közelében, hogy kibillentse a lelki egyensúlyából, és Rebecca többé nem tömte magát fölöslegesen étellel. De most mit mondhat a bizonyíték nélkül? – A férjem sem hiszi. Ezért hidegültünk el egymástól. Szerinte csapdába ejtettem, elvetettem magam, és még mindig nem látszik rajtam a terhesség. És minél tovább késlekedik a bizonyíték, annál jobban gyűlölöm, amiért kételkedik bennem. – Ez nem volt igaz, de Mary olyan érdeklődőnek tűnt, hogy a lány nem akarta abbahagyni. – Egy idő után elegem lett, és elhagytam. Meg sem próbált visszatartani! De azt hittem, hogy Londonban van. Ha nincs ott, akkor nem tudom, hol lehet. És nem is érdekel. Rebeccának nehezére esett az utolsó szavakat kimondania. Majdnem könnyek szöktek a szemébe, de most nem győzhették le az érzelmei. – Akkor mindkettőnk kedvéért fogom megölni – jelentette ki Mary. Rebecca nem kért Mary együttérzéséből, csak jobb belátásra akarta téríteni. – Ö valóban egy gazember, egy igazi szoknyavadász – sóhajtotta.

313

– De nem érdemli meg, hogy ezért meghaljon. Nem tudom, miért akarsz bosszút állni a férjedért, amikor rossz útra tért. Ő szállította a fegyvereket, amelyek a saját embereinket megölték Indiában. Felakasztották volna árulásért, Mary. – Nem! Az háború volt, és egy háborúban mindig vannak veszteségek. Sámuel nem csinált semmi rosszat, azok a bolondok mégis hazudtak, és kirúgatták a seregből. Tönkretettek minket! Rebecca elhallgatott, amikor rájött, hogy Mary mégis ismeri a férje viselt dolgait. Ezután már csak egyetlen módon tudott a lelkére beszélni: ha emlékezteti a gyerekeire. – Sajnálom a veszteségedet, Mary. Még jobban sajnálom a gyerekeidet. Akármilyen bűnöket is követett el Sámuel, csodálatos apa volt, nem igaz? – Nem is lehetett volna nála jobb apát elképzelni – bólintott Mary, és könnyes lett a szeme. – Ez annyira látszott rajta. Szörnyű elveszíteni egy apát, de el sem tudom képzelni, milyen borzalmas lenne nekik, ha az anyjukat is elveszítenék. Ki fogja felnevelni és szeretni őket, ha nem leszel velük? – Hagyd abba! Nem fognak elveszíteni! – De igen, ha ezen az úton haladsz tovább. Túl sok ember tud róla. Mindnyájunkat meg akarsz ölni? – Ha kell, igen! – csattant fel Mary. – Kár volt ezt mondanod – szólalt meg Lilly, és kirúgta Mary alól a lábát. A pisztoly elsült, miközben Mary elesett, de szerencsére a golyó a falba csapódott. Bár a pisztolyban valószínűleg csak egy lövedék volt, Lilly mégis birkózni kezdett a nővel, hogy kivegye a kezéből. De Rebecca nem az anyját nézte, aki éppen halált megvető bátorságról tett tanúbizonyságot, hanem Rupertet bámulta, aki

314

megjelent az ajtóban, és most odarontott a földön verekedő nőkhöz. Eljött! Pedig Rebecca biztos volt abban, hogy nem fog eljönni. És mégis... Mi lett volna, ha egy perccel előbb érkezik? Rebecca elsápadt a gondolattól. Ha akkor lép be a szobába, amikor Mary még ott áll a pisztollyal a kezében... Lehet, hogy már halott lenne. De a férfi néhány másodperc alatt kivette a pisztolyt Mary kezéből, és mindkét nőt talpra segítette. Mary hisztérikusan sikoltozott. Néhány szolga felbukkant a pisztolylövés hangjára, és Rupert megkérte az egyik férfit, hogy vigye Maryt egy másik szobába, és őrizze, amíg a bíró megérkezik. Lilly leporolta a szoknyáját. – Egy kicsit lassú voltál, St. John – jegyezte meg gúnyosan. Rupert a hölgyre mosolygott. – Úgy tűnt, nélkülem is uralni tudtad a helyzetet. Lenyűgöző voltál, Lilly. És én még azt hittem, hogy csak blöfföltél abban a levélben, amit küldtél nekem. Most már nem vagyok benne olyan biztos! Lilly elpirult, a férfi tréfás hangja ellenére. Rebecca felvont szemöldökkel nézett az anyjára. – Miféle levélről beszél? – Csak figyelmeztettem, milyen kellemetlen következményei lehetnek, ha nem hagy békén. Rebecca is elpirult, mert tudta, hogy az anyja elég nyers tud lenni. Biztosan jól ráijesztett Rupertre. – Mégis eljöttél? – Tényleg azt hitted, hogy nem fogok? A lány ezt gondolta, ezért inkább nem szólalt meg. – Az én hibám volt. Most, hogy családos ember lettem, vissza kell vonulnom, és nem segédkezhetek többé a közös barátunknak.

315

Többször nem fordulhat elő ilyesmi. Még az sem segített, hogy egy emberrel figyeltettem a házat. Talán megbocsátható, hogy nem tartotta veszélyesnek Mary Spearsont. – Tudtam az emberedről – vetette oda Rebecca. – Láttam ma reggel rejtőzködni a kertben. Vittem neki egy kis süteményt. Rupert felnevetett. – Igen? Ez nagyon kínos lehetett neki, de az valószínűleg az anyám kémje volt. Az enyém jobban elrejtőzött volna!

316

55. Fejezet Beesteledett, mire válaszoltak a bíró összes kérdésére, és Mary Pearsont elvitték. Miután mindenki távozott, Lilly Ruperthez fordult. – Most már megbeszélhetjük, hogy mit keresel itt? – Persze. Én is éppen ezt akartam tenni, de a lányoddal – válaszolta a férfi, azzal karjába kapta Rebeccát, és kivitte a helyiségből. – Várj egy percet! – hallatszott Lilly tiltakozó hangja mögöttük. Rupert nem állt meg, sőt szinte futva szedte a lépcsőket az emeletre. – Lehet, hogy követni fog minket – figyelmeztette Rebecca. – Nem fog – felelte a férfi magabiztos hangon. – Azt hiszem, én is benyitok minden helyiségbe, hogy megtudjam, melyik a hálószobád. Ahogy te csináltad nálam. A férfi neki is látott, de a lány megállította. – Tőlem is megkérdezheted. Rupert lenézett rá. – Elárulnád? – Mi lenne, ha benéznél ide? – Rebecca arra az ajtóra bökött, amit a férfi éppen ki akart nyitni. Rupert belépett a lány hálószobájába. Flora már ott járt, előkészítette az ágyat, és égve hagyott egy lámpát. A férfi egy pillantást vetett az ágyra, amelyet az egyik falhoz állítottak. Letette Rebeccát, odalépett az ágyhoz, és a sarokba lökte. Rebecca felnevetett. Miért nem lepődik meg ezen? Rupert visszajött hozzá, gyengéden az ágyra helyezte, majd ő is követte, és egy szenvedélyes csókkal bűvölte el. Rebecca átkarolta a

317

férje nyakát, és úgy érezte, mintha lángra lobbant volna a teste. Lehet, hogy a férfi meg akar beszélni vele valamit, de őt már nem érdekelte más, csak a közelsége. Mindig ilyen hatással van rá! Minden ingerültsége és haragja elpárolog, ha az ajkuk összeér. A férfi még egy darabig mélyen, gyengéden, szerelmesen csókolta, majd hátrahajolt, és ránézett. – Meg tudsz bocsátani nekem? – Miért? – Amiért olyan ostoba voltam. Mert kételkedtem benned. És mert... – Várj. – A lány felkönyökölt. – Tehát már elhiszed, hogy terhes vagyok? És fontold meg a válaszodat, mert semmivel sem tudom ezt bebizonyítani neked. – A lány végighúzta a kezét a lapos hasán, hogy odavonzza a férfi tekintetét. – Hiszek neked. – Miért? – Mert szeretlek. A lánynak elállt a lélegzete. A férfi kék szemébe nézett, és majdnem elsírta magát, amikor meglátta a gyengéd pillantását. – Tényleg? – kérdezte súgva. – Sokáig ellenálltam, mert ez a szerelem egy egészen más élet kezdetét jelenti, és nem hittem, hogy készen állok egy ilyen nagy változásra. Már belátom, hogy hibáztam. Túl sokáig gondolkodtam, kifogásokat kerestem, és nem vettem észre, hogy már késő. Már a szívembe zártalak. – És azt hitted, hogy minden rendbe jön, ha elűzöl? – Nem akartalak elkergetni, Becca. Igazából nem is tudom, hogy miért távoztál.

318

– Mert megint előjött belőled a nőcsábász! Megpróbáltál elcsábítani, amikor nem is kívántál... Te jó ég, már értem! – Rebecca elhallgatott, és elpirult. – Komolyan gondoltad! A férfi felnevetett, és magához vonta a lányt. – Te vagy a legcsodálatosabb és legkiismerhetetlenebb nő, akivel valaha találkoztam. De ettől még jobban szeretlek. Igen, megpróbáltam a tudomásodra hozni, mennyire vágyom rád, de úgy viselkedtem, mint egy szoknyavadász, hogy ne kelljen kimondanom a szavakat, amelyektől féltem. De most már csak attól félek, hogy elveszítelek. Úgyhogy most azonnal megmutatom neked, mennyire kívánlak. Rupert először gyengéden megcirógatta Rebecca arcát, majd megint megcsókolta, de ebben a csókban nemcsak vágy volt, hanem sokkal több érzelem. Aztán a férfi ajka lejjebb vándorolt, és lassan a lány hasára fektette az arcát. Rebeccának könnyek szöktek a szemébe. Istenem, mennyire szereti ezt a bukott Angyalt! Rupert óvatosan és gyengéden levetkőztette, közben többször a szemébe nézett. A pillantása érzéki, ugyanakkor yégrelenül gyengéd és szerető volt. A lány tudta, hogy az állapota miatt ilyen óvatos vele. Elárulhatta volna neki, hogy ez még nem szükséges, de élvezte a lassú szeretkezés bódító élményét, és tudta, hogy úgysem fog sokáig ilyen maradni. Mert a férfi arcán már látta a féktelen szenvedélyt és az égő vágyat. Csodálkozott az önuralmán. Látszott, hogy csak az ő kedvéért fogja vissza magát, mert miután lassan és nagy gonddal levette róla a ruhát, a sajátját gyakorlatilag letépte magáról. Aztán az utolsó ruhadarabok is a padlón hevertek, és Rebecca kéjes örömmel elnyúlt az ágyon, míg a férfi tenyere végigvándorolt a testén. Egyetlen porcikáját sem hagyta ki, egy pillanatra még az ölébe is belenyúlt, majd megragadta a mellét. Aztán fölé hajolt, és az ajkával folytatta a becézést. Közben a selymes haja megcsiklandozta

319

az amúgy is érzékeny bőrét, és Rebecca ezt borzongatóan erotikusnak találta. – Tehát kísértésbe estél? – kérdezte a férfi, majd az ajkát Rebecca mellére szorította. A lány felnyögött, és megfeszítette a testét. Hát persze. Most is, és mindig! Aztán kinyitotta a szemét, és meglátta a férfi kíváncsi pillantását. Tehát komolyan kérdezi. Nem biztos benne? – El sem tudod képzelni, mennyire – súgta a fülébe. – Akkor nagy akaraterőd van, szerelmem. Már kezdtem azt hinni, hogy elveszítettem a vonzerőmet. – Szerintem az lehetetlen! – kiáltott fel a lány, és megragadta a férfi haját, hogy az ajkát magához vonja. A csókjuk most vad és szenvedélyes lett. Rebecca sem kívánta már a lassú, óvatos mozdulatokat. Az Angyalt akarta! Most! Rupert még tovább tüzelte a vágyát, és egyik ujját az ölébe csúsztatta. A lány testét hullámokban árasztotta el a gyönyör, és az áradat hamar elsodorta volna, ha hagyja magát. De most feltámadt benne az akaraterő, amit a férfi az előbb említett. – Nem – súgta alig hallható hangon. – De igen. – Nem. Bent akarlak érezni! A férfi felnyögött, és készségesen teljesítette a kívánságát. Rebeccának csak annyi ideje maradt, hogy átkarolja a nyakát, és már érezte is Rupert férfiasságát az ölében. Istenem, ez a forróság, ez a feszítő érzés, ez a mélyre hatoló gyönyörűség! Most már nem tudott tovább várni, és hagyta, hogy magával ragadja a kéj, ami még akkor is ott lüktetett az ölében, amikor a férfi is elérte a beteljesülést.

320

Rebecca szorosan magához ölelte a férjét, az ő Angyalát, a szerelmét. – Bárhol, bármikor, bármit kérhetsz, és én a tiéd vagyok – hallotta a férfi szavait, és álmodozó mosoly jelent meg az arcán. De még nem tért magához az édes kábulatból, ezért képtelen volt válaszolni. A férfi oldalra fordult, hogy ne nehezedjen rá, egyik lábát átvetette a csípőjén, a karjával átölelte, és lágy csókokkal becézte a nyakát. – Tehát nem csak képzelődöm? Te is szeretsz engem? – kérdezte. Rebecca lassan fogta fel a kérdést. Hátrahajtotta a fejét, hogy lássa a férfi arcát. Miért kérdezi ezt tőle, amikor úgyis tudja a választ? Rebecca elhatározta, hogy egy szigorú pillantással elbizonytalanítja. – Nem érdemled meg, hogy kimondjam. – Igazad van – bólintott a férfi, bár látszott rajta, hogy az önbizalma egyáltalán nem csappant meg. A lány még egyszer próbálkozott. – Mi van, ha azt mondom, hogy csak a szép arcodba vagyok szerelmes? Azt hiszem, ez a válaszom. – Istenem, ne csináld ez! – kiáltott fel a férfi, majd felsóhajtott. – Nos, rendben. Megérdemeltem. És te vagy az egyetlen nő, aki ezt mondhatja nekem. De kérlek, legyen ez az utolsó alkalom. Én nem vagyok szép, Becca. Csak a nők szépek. – Nem igaz – rázta meg a fejét a lány, és gyengéd pillantást vetett a férjére. – Az angyalok is szépek. A férfi felnyögött, és megint Rebeccára nehezedett a teste. – Angyal sem vagyok. Az angyaloknak nincsenek ilyen buja gondolataik, mint most nekem. -A férfi egy hosszú csókkal adott nyomatékot a szavainak. A lány többé nem akarta ugtatni. Végre megtapasztalta, hogy

321

milyen csodálatos viták és haragos indulatok nélkül szeretkezni a férfival, amikor a kölcsönös szerelem vezérli a testüket, a gondolataikat, a szívüket, és a legnagyobb, legteljesebb boldogsággal tölti meg őket. Egy kis időbe telt, mire újra szóhoz tudott jutni. – Istenem... Sosem gondoltam volna, hogy egy bukott angyalt fogok szeretni. De azt hiszem, nincs ebben semmi baj, ha az én bukott angyalom vagy,az enyém!

322

Tartalomjegyzék 1. Fejezet 2. Fejezet 3. Fejezet 4. Fejezet 5. Fejezet 6. Fejezet 7. Fejezet 8. Fejezet 9. Fejezet 10. Fejezet 11. Fejezet 12. Fejezet 13. Fejezet 14. Fejezet 15. Fejezet 16. Fejezet 17. Fejezet 18. Fejezet 19.Fejezet 20. Fejezet 21. Fejezet 22. Fejezet 23. Fejezet 24. Fejezet 25. Fejezet 26. Fejezet 27. Fejezet 28. Fejezet 29. Fejezet 30. Fejezet 31. Fejezet 32. Fejezet 33. Fejezet 34. Fejezet 323

35. Fejezet 36. Fejezet 37. Fejezet 38. Fejezet 39. Fejezet 40. Fejezet 41. Fejezet 42. Fejezet 43. Fejezet 44. Fejezet 45. Fejezet 46. Fejezet 47. Fejezet 48. Fejezet 49. Fejezet 50. Fejezet 51. Fejezet 52. Fejezet 53. Fejezet 54. Fejezet 55. Fejezet

324