15 Kik vagyunk, és miért vagyunk itt?
A
z emberi tapasztalás, nos, néha ugye maga lehet a földi pokol. Eriknek feltett most következő néhány kérdésem azt tükrözi, hogy szeretném megérteni, mi is az emberi lét alapja, támasztéka. Kik vagyunk? Miért vagyunk itt? Hogyan működünk? Mi indít be bennünket? Így hát kitartóan tovább kutakodom:
Az emberről Én: Erik! Valójában mik vagyunk? Erik: Egy nagy energiamező részei, energiából létrejött tudat. Ennek a tudatnak vagyunk az egyedi részei, de egyben mi vagyunk az egész is – valahogy úgy, mint a hologram, ami egyszerre lehet valaminek része és egésze. Ha legegyszerűbben akarjuk kifejezni, érző energia vagyunk. [Ebbe korábban már bepillantást engedett, de örültem, hogy felidézte.] 311
312
III. rész: A nagyobb kép
Én: Mi a célunk a tudati mező részeként és egészeként? Erik: Alacsonyabb entrópia felé törekszünk, nemcsak különálló egységként, de az egész részeként is. Azt, amit egyénként teszünk, kivetítjük az egészre. Azért vagyunk itt, hogy fejlődésünk által magasabb szintre jussunk. Én: És az tulajdonképpen micsoda? Azt tudom, hogy az alacsonyabb entrópia kisebb rendetlenség, kisebb káosz, de mit jelent ez a gyakorlatban? Mi a végcél? Erik: Először is, igyekszünk eljutni arra a pontra, amikor a mennyben maradhatunk, hogy másokkal dolgozzunk, olyanokkal, akik még a földi síkon vannak, és igyekeznek fejleszteni önmagukat. Én: Értem, hogy ez az egyes lelkek célja, de mi van az egésszel? Mi a célunk teljes tudatmezőként, ahogy az ös�szes lélek egyesül? Erik: A szeretet után kutatunk – a feltétlen szeretet után – egyénenként is, és úgyis, mint univerzum, ahol minden lélek összefog. Ez a legalacsonyabb entrópia. Ez a végpont. [Ajjaj, időbe fog telni, hogy ezt megemésszem. Lenyűgözőnek tartom ezt az egész „a szeretet egyenlő energia” dolgot, mert amikor feltétel nélkül szeretek valakit, érzem ezt a furcsa rezgést, ami olyan érzés, minta minden határon túl kitágulna a lelkem. Felvillanyoz és energetizál, mintha be lennék dugva valami hatalmas, jóindulatú energiaforrásba.] Én: Hallottam, hogy valaki úgy írt le bennünket, mint tudatot, amely különböző nézőpontokon keresztül tapasztalja meg önmagát.
Kik vagyunk, és miért vagyunk itt?
313
Erik: A francba! Ezt ki írta? Én: Nem emlékszem. Erik: Ez az, anyu. Ezek vagyunk. Mondhatni, fején találta a szöget. Én: Akkor miért sokkal nehezebb kezelni a problémákat a túlvilági életben? Miért előnyösebb itt megoldani őket? Azért kérdem, hogy segítsek azoknak, akik öngyilkosságot fontolgatnak, hogy felismerjék, ha átmennek, a problémáik nem csak velük maradnak, de sokkal nehezebben kezelhetők lesznek. Erik: Anyu! Ez azért van, mert az ügyeket földi síkon oldjuk meg, nem a mennyben. Vagyis ha nem intézel el valamit a földi életedben, akkor várnod kell a megoldással, amíg legközelebb testet öltesz. Én: Na, jó. De a te esetedben… Erik: Várj, még nem fejeztem be! Ha sok [földi] dolgot elvégzetlenül hagyunk, és úgy térünk vissza a túlvilági életbe, amiatt lelkiismeret-furdalásunk lehet, nagyon csalódottak lehetünk, és haragudhatunk magunkra, de addig nem kezdhetünk megoldani semmit, amíg vissza nem térünk a földi síkra. Én: Ez miért van? Erik: A kettősség miatt. A túlvilági életben mindenki teljesen megvilágosodottan működik. Itt a lelkek nagyon is segítőkészek egymással: nagyon szeretők, odafigyelők, és segíteni akarnak a másiknak. Csak a földi síkon feledkezünk
314
III. rész: A nagyobb kép
meg arról, hogy kik is vagyunk, hol voltunk, és mit kellene tennünk. Ez a spirituális amnézia. Vagyis lejutunk [a Földre], és nem emlékszünk arra, hogy kik és mik vagyunk, és mi az a cél, amit lelkileg el kellene érnünk. És amikor lent vagyunk a földi síkon, általában azonnal dolgozni kezdünk a problémákon. Ott, ahol te vagy, az élet nagy kihívás tud lenni ezek miatt a problémák miatt. Én: Nekem mondod? Erik: Vannak, akik belevetik magukat a problémáikba, és elvégzik a feladatot. De a legtöbben alkalmazkodnak a földi síkhoz, és azon kezdenek aggódni, hogy mit gondolnak mások. Jóváhagyásra és elfogadásra vágynak. Senki nem akarja, hogy visszautasítsák. Vagyis az történik, hogy kezdünk megválni egyes darabkáinktól, amíg végül már fogalmunk sincs, ki a fenék vagyunk, és mit kellene tennünk. A fejlődésünkhöz szükséges kihívásokról az a küzdelem gondoskodik, amit ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásáért folytatunk. Önmagunknak ez az újrafelfedezése az, amiért a földi síkon vagyunk. Ez inkább az emlékezésről szól, mint a tanulásról. Én: Valamit valamiért. Értem. De Erik, te a túlvilági életben is fejlődsz, nem? Erik: Igen, de ez főként terápiát jelent, és új koncepciók megtanulását. A terápia hatására megtaláltam az összefüggést legutóbbi földi életem problémái és korábbi életeim eseményei között. De amikor visszamegyek a földi síkra, spirituális amnéziám lesz, és újra meg kell küzdenem ezekkel a kérdésekkel. Azt te nem tudod, anyu, mennyire idegesítő, ha átjössz, és rádöbbensz, hogy még mindig van megoldanivalód. Ez a nagy dolog! Megértheted a problé-
Kik vagyunk, és miért vagyunk itt?
315
máidat – itt, a mennyben értelmet kap minden –, de szükséged van a tapasztalati komponensre ahhoz, hogy valóban megoldd őket, és tökéletesen emlékezz arra, hogy ki és mi is vagy a valóságban. Olyan, mint a szerves kémia: muszáj kísérleteket végezned a laborban, hogy teljesen felfogd. Én: Igen, és még akkor sem… [Erik nevet.] Erik: Na jó, akkor gondold azt, hogy mindent tudni akarsz a brownie-ról, a karamellás brownie-ról, ezért elolvasod a receptet, és azt hiszed, megvan. Hát nem. El kell készítened a brownie-t, megkockáztatva, hogy megégeted a kezedet, amikor kiveszed a sütőből, de aztán megkóstolod, és akkor tényleg, de tényleg tudod, milyen a brownie. Csak ekkor értheted meg a brownie valódi mibenlétét. Én: Na, szuper. Most meg éhes lettem. Pedig igazán jó lenne, ha megkaphatnánk ezt a tapasztalati összetevőt, amíg még lelkek vagyunk. Nekem csak a végszavak kellenének, nem az, hogy benne lehessek a darabban, és megsérüljek az akciójelenetekben. Erik: Az jó lenne, igaz? A francba vele! Csináljuk csak meg itt! Én: Én is arra szavazok. Erik: De anyu, tudod, hogy nem ez a lényeg. A valódi tanulás értelme, célja, hogy legyen egy helyed, ahol tanulhatsz. Gondolj bele: a lelkek nem tanulnak, hanem emlékeznek. Emlékeznek, hogy hogyan juthatnak hozzá az információhoz, és magukba szívják.
316
III. rész: A nagyobb kép
Én: Igen. Erik: A múlt, a jelen és a jövő egységben van. Nem létezik küzdelem vagy kihívás a tanulásban. A kihívás csak az, hogy emlékezzünk. Vagyis a Földön: bingó! Kitörölhetjük bizonyos részeit annak, amire már emlékeztünk. Megtestesülhetünk földi síkon, és a jó és rossz közötti választás küzdelméből tanulhatunk. Jamie: Hűha! Olyan gyorsan beszél, hogy alig tudom követni! Erik: Van valami abban a mondásban, hogy „az ember nem becsüli, amije van, amíg el nem veszíti”. Én: Az igaz. Erik: Amikor lélek vagy, kurvára nem menekülhetsz. Nem menekülhetsz el semmi elől. És a helyzet az, hogy nem is akarsz elmenekülni. Egyszerűen ez vagy. Magába foglal téged, és ez jó érzés. Szóval egy kicsit arról szól, hogy megtanuld tisztelni azt, ahonnan jöttél, és amid van a spirituális tartományban. Ráadásul a Föld olyan hely… [Csend, amíg Jamie figyel.] Jamie: Ó, ez nagyon jó! Ilyet még sosem hallottam. [Miközben megpróbálja átadni Erik mondanivalóját, többször nem sikerül kimondania a szavakat, kacarászik, és azt mondja: „Istenem, most már dadogok!” Erik kedvesen heherészik.]
Kik vagyunk, és miért vagyunk itt?
317
Erik: A Föld olyan hely, ami alacsonyabb dimenzió, s bár a menny többdimenziós, még számos dimenzió létezik. Vagyis vannak más fajok, és tudod, embercsoportok vagy lények, akik más-más dimenziójú szinteken vannak, amelyekhez lélekként nincs hozzáférésünk. Én: Komolyan? Erik: Aha. De amikor testet öltünk a Földön, egy fix dimenziójú síkra inkarnálódunk. Ezért vannak itt emberek a földről, a mennyből, a csillagokról – mi mindannyian összegyűlhetünk egy helyen, a Földön. Ez egy igazi vegyes közösség. Én: Éljen a diverzitás! Jamie: Igazából még sosem gondoltam rá így. Én: Olyasmi, mint egy gyülekezőhely. Jamie: Aha, ettől egy kicsit jobban kedvelem ezt a helyet. Erik: Szóval megérkezünk ide, és más fajok is ugyanezt teszik, mintha megbeszéltük volna: „Jó lenne találkozni, fussunk össze a Földön! Mit szólnátok Párizshoz? Lehetnénk mindannyian ugyanabban a dimenzióban!” Mire a többiek: „Okés. Jöjjünk össze és bulizzunk!” Én: Ez lenyűgöző! Van még valami, amit hozzátennél, kicsim? Jamie: Azt mondja, szívatta a macskát.
318
III. rész: A nagyobb kép
Én: Igen. Ringo [az egyik macskánk] megint az ajtó előtt nyávog. Gondolom, könnyű a macskákkal szórakozni. Erik: Igen, olyan érzékenyek a lelkekre. Annyira muris játszani velük. Én [kikiabálok]: Jaj, maradj már csöndben, Ringo! Most sír. Olyan, mint egy kisbaba, beszari egy macska. Na jó, egy kicsit eltértünk a tárgytól. Erik: A másik ok, amiért a túlvilági életben nem tudsz túlságosan fejlődni, az az, hogy emlékszel arra, hogyan kell hozzáférni az információhoz, és magadba szívni azt. Ez olyan, mint amikor egy diák előre tudja a dolgozat ös�szes kérdését. Úgy hogyan tanulhatsz bármit is? Az ki van zárva. Én: Az igaz. Erik: Itt pedig egységben van múlt, jelen és jövő, így nincs az az ok-okozati hatás, ami a lineáris létezésből adódik. Hogyan tanulhatsz egy hibából, ha nincs hatása? Ez olyan, mintha egyetlen tettednek sem volna semmiféle következménye. Én: Érdekes. Mi, emberek még mindig fejlődünk fizikailag és lelkileg? Milyenek leszünk több ezer vagy több tízezer év múlva? Erik: Először lelkileg és energetikailag fejlődnek az emberek, és ettől fog megváltozni a külsejük. Először a szervrendszerek szűnnek meg, mint az emésztőrendszer. Hogy egyszerűen fogalmazzak, még mindig tüdővel fogunk lélegezni, levegőt lélegzünk. Még mindig lesz szívünk, sze-
Kik vagyunk, és miért vagyunk itt?
319
münk, érzékszerveink, de természetfeletti érzékelésünk is lesz. És megmarad az összes ujjunk. Ööö, és erősebbek lesznek a telepatikus képességeink. Én: Hűha! Erik: Kevesebbet fogunk enni, mert étel helyett energiát fogunk fogyasztani. Én: Nahát, ez elképesztő! [Barátom, Robert Burke azt mesélte, hogy olvasott egy hetvenhét éves férfiról, aki hetven éve nem fogyaszt sem ételt, sem italt. Csak energiát vesz magához. Ezt most állítólag ellenőrzött körülmények között vizsgálják, és huszonnyolc napja nem evett és nem ivott semmit.] Erik: Gondolom, ez sokaknak tetszeni fog. De a fenébe is, én még most is imádom a csokitortát! Én: Nekem tetszik az elképzelés, hogy ezután is sokat egyek, de a combom nem igazán ért egyet velem. Erik: A DNS is változni fog, sokkal inkább fényalapú lesz. Pillanatnyilag csak ennyit tudok. Én: Ezek egészen csodás változásoknak hangzanak. Most, hogy elértem utam végéhez, amelyen közelebb hoztam a világhoz Erikkel közös történetünket, visszatekintve megállapíthatom, hogy nagy utat tettünk meg. Megváltoztam emberként, anyaként és a valamennyiünket összetartó anyag részeként is. Eriknek köszönhetően szélesebb rálátással tudom, hogy ki vagyok, és jobban értem, hogyan illek a világmindenség nagyobb
320
III. rész: A nagyobb kép
képébe és szabályaiba, ami alapján működik. És ami még fontosabb, tudom, miért vagyok itt. Melyik anya, ki az az ember, aki ennél többet akarhat? Ezt az utazást nem élhettem volna túl Erik nélkül, akit én hoztam a világra, akinek gyógyító puszikat adtam a sebeire, akinek letöröltem a könnyeit, akinek átöleltem a szívét, akinek érdekében oly nagyon igyekeztem harcolni a benne lakozó sötétség ellen. Nem is lehetnék ennél büszkébb arra, akivé vált, és a sok jóra, amit a világnak adott, bármennyire is lehetetlennek tűnt.
