AZ EMBER (Človek [ejtsd: Cslovek] )

16.szám

1 / 123

Dunatáj AZ EMBER (Človek [ejtsd: Cslovek] ) Laco Novomesky A szomszédos népek barátságát szolgáló sorozat második darabja

A nagy Duna mentében 2.

Laco Novomesky AZ EMBER című költeményével folytatjuk ismerkedésünket a szlovák irodalommal. Felfedezés ez nekünk magunknak is, mert az ő költészetében mint tükörben magunkat láthatjuk, sorsunkat és – sajnos – hibáinkat is. Laco Novomesky azok közé a külföldi költők közé tartozik, akik egyszerre kívülről és belülről ismertek meg bennünket, és hiába próbáljuk szépíteni magunkat, saját sorsából tudja, milyenek voltunk. Itt született Budapesten, magyar iskolába járt és rokonszenvvel tanulta a magyar kultúrát. Nem ő tehetett róla, ha mégis felszabadulásként élte meg, nem élhette meg másként, Magyarország és Szlovákia kettészakadását, mert csak így valósulhatott meg az, hogy a szlovákok Szlovákiaként szerethessék saját hazájukat, szülőföldjüket. (L.Vörösmarty Mihály: Tót deák dala című költeményét.) Tragikus sorsa volt és ezt a sorstragédiát fejezi ki költészete is. A kor ellentmondásait humanizmusa segített neki elviselni és feloldani, és egyben a kölcsönös megértés és megbocsátás útját egyengetni.

AZ EMBER (ČLOVEK [kimondva: Cslovek] )

Vasléptekkel vonul a történelmen át, s térdre kényszerít minden népet. (Írja egy új mozgalmas dráma vázlatát az eljövendő nemzedéknek.)

Birodalmakat épít, a trónokat úgy taszítja szemétre, mint ócska edényeket, s acélkézzel, büszkén emelt fővel szorítja új formákba a kontinenseket.

És földön kúszik és halálfélelme fojtja, ha ég rikácsol, pokol háborog. Ki tudja, mikor görcsbe görnyed térdre rogyva, menekült-e vagy támadott.

S amint fekszik, bogáncsok közt roncsolt fejével, ahol a golyó oltotta életét, a csenevész bokorágak szánó tenyérrel lefogják merev két szemét.

2 / 123

(Rónay György fordítása)

(Vörösmarty Mihály: Tót deák dala Ha kedvem elborúl, Mert pénzem nincs, vagy nem is volt, Nadrágom, csizmám csupa folt, S kapcám mégis szorúl: Csak rajtad bámulok, S tüstént kigyógyulok, Roppant világ, Dicső világ! Mi szépek tájaid: A hegy, völgy és a nagy terek, Hol dús kalászok rengenek, És zöld borág virít; Mely drága gyűjtemény, És ez mind nem enyém! Oh szép világ, Gazdag világ! Akárhová megyek, - S miért ne mennék? nem tudom Szép városokhoz visz a nyom, Hol megpihenhetek; Pedig látá az ég, Egy házat sem rakék. Oh szép világ, Pompás világ! S ha féktelen vizár, Jég, tűz, vihar pusztítanak, S ház és mező megromlanak: Mi gondom? semmi kár! Az ég be nem szakad, A föld még megmarad. Erős világ, Szilárd világ! S ha itt ott éhezem, Mi baj? van, aki jól lakott, És hány van, aki jót ivott! Ha ezt elképzelem: Étvágyam csöndesűl, A sor majd rám kerűl. Oh jó világ, Boldog világ! S nem ingyen süt-e rám Az isten napja mindenütt? Kivévén, már ha lefeküdt, S akkor sincs éjszakám: A hold leszen napom, Világát bámulom. Arany világ, Ezüst világ! S ha mindezt megunom, Csak tőlem függ, mivé legyek. A legdicsőbb magyar leszek, Mihelyt csak akarom: Hazám naggyá teszem, Ki szólhat ellenem? Dicső világ, Magyar világ! S ha majd nagy úr leszek: Ispán, alispán, potrohos,

3 / 123

Magam, cselédem aranyos, S mind rajtam függenek: Ki hinné: én vagyok, Ki most itt koplalok? Oh szép világ, Dicső világ! [A Világszabadság „Eszmék és eszmények a magyar nemzeti költészet történetében” c. gyűjteményéből.])

Jó szó a magyarokhoz, akiknek van fülük a hallásra Eduard Chmelar A november elején tartott „Hogyan lettünk szegények” című konferencián ismerkedtünk meg a Le Monde diplomatique szlovák kiadásának, a JeToTak internetes lap munkatársaival, és úgy döntöttünk, hogy rendszeresen közlünk tőlük cikkeket. Elsőként a még májusban megjelent „Jó szó a magyarokhoz” című cikket választottuk, hiszen közvetlenül szólít meg minket és kér fel határon átívelő együttműködésre saját soviniszta honfitársaink lármája ellen. Ne maradjunk elszigeteltek, nem vagyunk egyedül. Kezet rá! A http://magyardiplo.hu -ról átvett anyag

Jó szó a magyarokhoz, akiknek van fülük a hallásra

Írta: Eduard Chmelar A november elején tartott „Hogyan lettünk szegények” című konferencián ismerkedtünk meg a Le Monde diplomatique szlovák kiadásának, a JeToTak internetes lap munkatársaival, és úgy döntöttünk, hogy rendszeresen közlünk tőlük cikkeket. Elsőként a még májusban megjelent „Jó szó a magyarokhoz” című cikket választottuk, hiszen közvetlenül szólít meg minket és kér fel határon átívelő együttműködésre saját soviniszta honfitársaink lármája ellen. Ne maradjunk elszigeteltek, nem vagyunk egyedül. Kezet rá!

Drága magyar barátaim! Nyílt levelem címében Michal Miloslav Hodža[1] 1847-ben írt híres pamfletjére utalok, amelyben föl szerette volna ébreszteni az eltunyult (egykedvű) szlovák társadalmat, megpróbált párbeszédet folytatni vele és együttműködésre serkenteni. Akárcsak neki, nekem is fő célom az egyenesség és a jogi egyenlőség. Jó szóval fordulok Önökhöz, mert a jó szó emeli az emberi méltóságot és vitézi rangra emeli a párbeszédet. A jó szóból sohasem elég, és tudom, közös történelmünkben nem gyakran éltünk vele. Pedig ha nem pazarolnánk időnket és energiánkat az elszenvedett sérelmek sorolására, hanem együttélésünk kellemes pillanataira összpontosítanánk, biztosan eszünkbe jutnának kapcsolataink kellemes eseményei is. Lehet, hogy nincs belőlük sok, de ezekre a pozitív példákra lehet alapozni egy optimistább jövőt. Az ellenségesnek tűnő nemzeteknek, mint például az angol és ír, orosz és lengyel, görög és török vagy japán és kínai, el ismerniük: kapcsolataikban nemcsak a viszály és az erőszak volt jelen, hanem voltak fényes pillanatok is, amikor a felszínre kerül a jó, a legjobb, ami bennünk van. Emlékezzünk e szavakra, amikor a nacionalisták mindkét oldalon hangos gyűlöletkoncertet adnak. Senki nem törölheti ki történelmünkből, hogy itt együtt alapítottunk és építettünk városokat, együtt védtük Európát a töröktől, együtt véreztünk ki a népek által támogatott II. Rákóczi Ferenc szabadságharcában. Többet kellene emlékeznünk Matej Bel[2] nagy jelentőségű szlovák tudós üzenetére, aki a 18. század elején erőfeszítéseket tett a két nép kölcsönös megértéséért. Jobban kellene értékelnünk a nagy magyar államférfi, Deák Ferenc tevékenységét, aki a 19. század hatvanas éveiben igyekezett megegyezni a szlovákokkal, de a mindkét oldalon lévő nacionalisták visszautasították elképzeléseit. Új jelképek kellenek az együttműködéshez, és szükség van sokkal több őszinteségre is. Mindig védelmeztem – és védelmezni is fogom – Önöket a nacionalista támadásoktól. Nagyon jól tudom, hogy kisebbségben élni, bármilyenben, bizonyos körülmények között átkozott dolog.

4 / 123

A mi és az Önök (közös) drámaírója, Madách Imre írja Az ember tragédiájában (XI: szín): „… Én társaságot kívánok helyette, Mely véd, nem büntet, buzdít, nem riaszt, Közös erővel összeműködik.” Az olyan „hazafogalom”, amely csak előítéletekből táplálkozik s csupán a szűkkeblűség tart össze, mindig távol állt tőlem. A haza nem kizárólag „egyenes és öntudatos szlovák nők és férfiak konkrét társadalma”, azt nem egyedül „az államalkotó nemzet” képezi, mint ahogy azt botor módon mondta Fico, kirekesztvén Önöket. Vallom: az én hazámnak Önök is részét képezik, Önök is államalkotók, értéket teremtenek és alakítják közös történelmünket. Büszke vagyok arra, hogy a mi országunkban születtek és éltek egymás mellett olyan hatalmasságok, mint Ján Kollár[3], Madách Imre, Milan Rastislav Štefaník[4] és Márai Sándor, Alexander Matuška[5] és Fábry Zoltán. Ők valamennyien identitásom részei. Az Önök szabadsága az én szabadságom is, az Önök gondjai az én gondjaim is, az Önök boldogsága az én boldogságom is. De mindezt már el kellett volna mondania a szlovák köztársasági elnöknek mint államfőnek, valamint a miniszterelnöknek, aki Önöktől lojalitást vár, viszont nem oldja meg az Önök legalapvetőbb, mindennapi életüket és jogaikat érintő kérdéseket. Azok közé az emberek közé tartozom, akik a megértés hídjait igyekeznek építeni a szlovákok és a magyarok között. A híd, amint azt Fábry Zoltán irodalomkritikus szokta mondani, „az etika legmagasabb foka, az emberiesség igaza és szépsége, az emberi találkozások jelképe és valósága”. Polgári kötelességemnek tartom szembehelyezkedni a kormánnyal, amely a 19. század buta nacionalista szavait használva nyílt konfliktusba bocsátkozik a megrettent magyar kisebbséggel. És velem együtt egyre több szlovák érez így, akik elég érettek ahhoz, hogy tudják: aki a mai globalizált világban csak a nacionalizmusra tesz, veszít. Elismerem, hogy a kisebbségnek igénye van – identitásuk megőrzését segítendő – bizonyos dolgokat másként, árnyaltabb módon értelmezni, mint a többségi nemzet tagjainak. Elfogadom, hogy az életérzést nem lehet racionálisan magyarázni. Olyan, mintha azt mondanánk a feleségünknek, hogy ha villában lakik, autóval jár és évente kétszer üdülni megy, nincs joga semmire panaszkodnia, viszonyunk minősége egyáltalán nem fontos. De az, ami engem ma leginkább nyugtalanít, nem a szlovák kormány nacionalista ostorcsattogásának hangja. Hanem az Önök hallgatása, drága magyar barátaim! Mondom, nem szeretem a nacionalizmust, de nem csak a szlovákot. Ellensége vagyok mindenféle nacionalizmusnak. A dogmatizált, az ideologizált, a szenvedélytől elborult, saját magában tetszelgő tekintetű egyéneknek, akik harcra buzdítanak bizonyos célokért anélkül, hogy racionálisan felmérnék a valódi értékeket. Meglepő, hogy eme világszemlélettel az Önök „nemzeti társadalmában” nem tudnak nyíltan szembeszállni. Nem könnyű ellenállni a szenvedélynek. Mint ahogy azt közös írónk, a kassai születésű Márai Sándor írta: a szenvedélynek teljesen mindegy a másik fél hozzáállása, érvényre akar jutni, óhaját beteljesíteni, különben nem szenvedély, hanem okos megegyezés lenne. Egyre több és több szlovák nő és férfi személyesen tapasztalja, milyen a tömeg logikájával szemben menni, kiválni belőle és individuális hangot megütni a nacionalizmus ellen. Ez még mindig hálátlan feladat, ezek az önállóan gondolkodók a gyűlölet céltáblájává válnak. Ők azonban nem vágynak hálára. Saját polgári önérzetük hajtja őket. Ezért sem tudom tovább leplezni csalódásomat, hogy míg ezek a személyiségek önként viszik a bőrüket a vásárra, az Önök oldalán nem látok semmi törekvést arra, hogy kijönnének a kényelmes nemzeti csigaházból és világosan elítélnék vagy legalább nevén neveznék a magyar politika színpadán érvényesülő nacionalista tendenciákat. A saját nacionalistáinkkal nekünk van dolgunk. De ahhoz, hogy közös erőfeszítésünknek megbízható eredménye legyen, szükségünk van az Önök segítségére. Nagyon kevés jelzést kapunk arról, hogy Önök képesek-e és főként hajlandóak-e megzabolázni nacionalistáikat. A szlovák kormány nacionalizmusa nagyon nyugtalanító, de úgy gondolom, a magyar politikai elit nacionalizmusa még előbbre szaladt. A mi országunkat jobban érinti, ezért jobban bántja Robert Fico nacionalizmusa, de nem hunyunk szemet Orbán Viktor nacionalizmusa előtt sem, mert a jövőben még veszélyesebbnek bizonyulhat. Miként lehet, hogy Önök között nem akadt egyetlen magyar értelmiségi sem, aki ezekre a veszélyes tendenciákra nyíltan felhívta volna a figyelmet? Miként lehet az, hogy nem undorodnak attól a szörnyű, 19. századi beszédtől, mely arról hablatyol, hogy csak egy magyar nép van, egy magyar világ van és egy Isten uralkodik a történelem fölött? Mennyire van messze ettől a gondolkodástól az „Ein Volk, ein Reich, ein Führer”? Hova tűntek a magyar liberálisok, akik szembeszállnának ezzel a hamis elképzeléssel és kezébe adnák nemzetüknek a modern Európaiak szótárát? A szlovák értelmiségiek (a többi európai ország elitjéhez hasonlóan) nagyon érzékenyen reagálnak saját kormányuk minden nacionalista túlkapására, a magyar értelmiség azonban Budapest minden lépéséhez ízléstelen lojalitással viszonyul, szemernyi kritika nélkül. Csendben maradtatok, amikor Németh Zsolt azt mondta: „Magyarország saját magával határos”. Úgy csináltatok, mintha nem hallanátok, amikor a magyar parlamentben a Fidesz frakcióvezetője kijelentette: „A történelmi Magyarország él.” Nem találtatok kivetnivaló abban, amikor Sólyom László akkori köztársasági elnök azt hangoztatta, hogy a szlovák állampolgárságú magyar gyerekeknek idegen nyelvként kellene tanulniuk a szlovákot. Végül is nem akarózik Önöknek megbolygatni a nemzeti társadalmukban már történelmileg leegyszerűsített, politikailag átrajzolt Trianon-mítoszt. Az ilyen jelek azt bizonyítják, hogy a magyar politika egész skálája a mai napig nem szabadult meg gyarmatosító gondolataitól, hűen tükrözve déli szomszédunk politikai elitjének beállítottságát. Így viszont nem lehet bizalomra alapozott partnerséget folytatni. Nem érdemes Önöket nyugtatgatni és bagatellizálni a magyar nacionalizmust. Önök már nem gyerekek, és mi az Önök barátai vagyunk. A barátoknak viszont nyitottaknak, őszintéknek kell lenniük egymáshoz. Vegyék tudomásul, kérem, hogy a nem egyértelmű szóhasználat levon barátságuk őszinteségéből és végeredményben Önöknek árt. Amikor egy pozsonyi kávéházban találkozunk vagy egy tudományos konferencián beszélgetünk, nagyon jól megértjük egymást. Csakhogy nekünk nem csak gondolati síkon kell egyetértenünk. Nem elég a vulgáris népieskedőket kifigurázni, megmosolyogni, olcsó kritikával illetni. A szlovák–magyar megbékélés a széles tömegek megnyerése nélkül csak illúzió. Ha azt akarják, hogy segítsük ledönteni az előítéleteket, saját maguknak kell jó példával elöl járni és nem nyújtani alibit a szlovák nacionalistáknak a „zsigeri” összeférhetetlenség okán. Magukban kell önvizsgálatot tartaniuk és az eredményt nem eltitkolni előttünk. A bizalom világítótornyai legyenek azon az úton, amin mi közelítünk Önökhöz. Meg kell tenni ezt a jelentős lépést, barátaim! Nem vagyok egyedül, aki erre a gesztusra vár, hogy összeölelkezhessünk és büszkén kimondhassuk: „Slovensko patrí nám všetkým!” (Szlovákia mindannyiunké!)

Forrás: http://magyardiplo.hu

5 / 123

HÁRMAS HALMON BÉKEGALAMB (Magánlevelezésemből) Értökös - érvelés a megbékélés mellett

HÁRMAS HALMON BÉKEGALAMB (Magánlevelezésemből)

Gyerekkori barátom 1957-ben nyugatra „szakadt”. Hosszú időn át nem volt vagy alig-alig volt kapcsolatunk egymással. Mostanában módunkban áll, hogy egyre gyakrabban találkozzunk a „kibertérben”. Tesszük is. Mivel ő „távol sír e nemzeten`, én meg idegyökereztem, sokszor kerül terítékre közöttünk belpolitikai téma, néha továbbított levelekről, pps-ekről (képsorozatokról) mondok véleményt. … 1. Nem, nem, soha! címmel, „József Attila eltitkolt verséből” összeállított pps-t kaptam tőle. Tényleg nem ismertem ezt a verset, de most, miután meghallgattam Koncz Gábor patetikus előadásában, nem is sajnálom. A 'művészi' színvonala nem ér föl a későbbi József Attila bokájáig sem. Ha név nélkül hallom, egy tehetségtelen Petőfi-epigon fércművének hiszem. Mellékelem kedvenc költőm A Dunánál című versét, csak hogy lásd a különbséget. A fordítás színvonalát nem tudom megítélni, de angolul küldöm, hadd olvassa el az unokád is. By the Danube … I want to work. Enough of conflict goes Into that need which must confess the past. The Danube’s tender ripples which compose Past, present, future, hold each other fast. The battle which our ancestors once fought Through recollection is resolved in peace, And settling at long last the price of thought, This is our task, and none too short its lease. Ami igazán megdöbbentett, az előadó színművész személye. Nem egyszer hallottam verset mondani Kádár-megemlékezésen. Lehet, hogy 'helyezkedik', készül a jobboldali fordulatra? Mi szüksége van az ilyen pálfordulásra?! Látod, hét és fél évtizede élek itt a Kárpát-medencében, és mégis meg tudok ilyenen lepődni! (Én szoktam ám szégyenkezni más helyett.) … 2. Egy Trianon című pps-összeállításhoz megjegyzést fűzött: „Szeretném ezeket a városokat újra magyar fennhatóság alatt látni.” 'Magyar fönnhatóság alatt'? Én az EU-tól azt reméltem, hogy a határok megnyitásával ez többé nem lesz szempont. Egyébként sem érne sokat a magyar fennhatóság, ha azon a vidéken nem lenne (kevés lenne) életképes magyar közösség. Márpedig Trianon óta - vagy már előtte is? - a magyar értelmiség tömegesen hagyja el a szülőföldjét, előbb csak a karrier érdekében, az elszakadás után meg a magyarságával járó előjogainak elvesztése okán. Márpedig a kétnyelvű ember, tetszik, nem tetszik, gyakorlatilag olyan nemzetiségű lesz, amilyen nyelven műveltebb. Erőszakos visszamagyarosítás pedig lehetetlen - próbálnád csak meg a mostani sok hangos hazafit tartósan 90 éve más nép országában tartani, hogy ott a meglevőnél magasabb magyar műveltséget terjesszen. De hamar megszöknének! … 3. Röviddel később a trianoni békeszerződést hibáztató politikusi véleménygyűjteményt továbbított a kedves barátom. Mondtam-e egyszer is, hogy a trianoni diktátum igazságos volt? És akkor? Gyújtsuk-e föl Európát, mert számos magyart 90 éve sérelem ért? Azóta hány embert ért sérelem? Nemzeti hovatartozása, vallása, osztályhelyzete, bőre színe, politikai állásfoglalása, szülei meggyőződése meg isten tudja, még mi minden miatt. Nosza, kezdjünk háborogni, keressük a tettest, álljunk bosszút az elkövetőn, ha már nem él, a gyerekén, unokáján. Mi lesz akkor a

6 / 123

világból?! A minap küldött versből idézek: 'A harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés...' Vagy mégse?! Már mondtam neked, hogy a mi családi címerünkön hármas zöld halmon fehér galamb áll olajággal a csőrében. Úgy érzem, engem ez az örökség kötelez. (Ezért nem fogom be a szám.)

JÓ SZÓ SZLOVÁKNAK, MAGYARNAK Értökös - Gondolatok Chmelár Jó szó a magyarokhoz... c. írása kapcsán

JÓ SZÓ SZLOVÁKNAK, MAGYARNAK

A Le Monde diplomatique magyar kiadásában láttam először E. Chmelár írását: „Jó szó a magyarokhoz, akiknek van fülük a hallásra”. Már a címe fölkeltette az érdeklődésemet, végigolvasva pedig megtapasztaltam, milyen sok gond nehezíti a szlovákok és a magyarság kapcsolatát Szlovákián belül. Saját nacionalistáik érveit nem taglalja a szerző, de abban nagyon igaza van, hogy jó lenne „nem nyújtani alibit a szlovák nacionalistáknak a „zsigeri” összeférhetetlenség okán”. Csak a használt jelzőn, a „zsigeri” melléknéven akadtam föl. Mit is jelent? Talán „az eleve bennünk levő”, újabban „a génjeinkbe kódolt” szókapcsolattal lehetne helyettesíteni. Ha tényleg volna ilyen, aligha lenne megszüntethető bármilyen okos szóval. Minden ember „tiszta lappal” születik, az anyai, szülői, családi, kis- és nagyközösségi kapcsolatok formálják, alakítják ki emberi mentalitását. Nincs tehát sem szlovák, sem magyar „velünk született” ellenségeskedés. Azt rendszerint politikusok szítják saját közéleti karrierjük építése végett, aztán már „magától” mérgezi embertársi, közösségi kapcsolatainkat. Az „ős patkány”, a „meg nem gondolt gondolat” óhatatlanul megfertőzi a Vétlen társat is, végül képtelenség megtalálni a jelenség végső forrását. Irtani ezt a dudvát pedig csak úgy lehet, ha minden gyom gyökerét elvágjuk. Ezért hiányoltam a szlovák nacionalista érvek bírálatát. Követendő példának hozza föl a szerző a közismerten ellenségeskedő nemzetek - angol és ír, orosz és lengyel, görög és török vagy japán és kínai – kapcsolatainak „fényes pillanatait”. Népeink közt azonban eleve egészen más viszony van. Egyrészt a szlovákul beszélő jobbágy és a magyar földbirtokos viszonya egy országon belül nem nemzetiségi, hanem osztályellentét volt, semmiben sem különbözött a magyar jobbágy és földesura kapcsolatától. Másrészt a török hódoltság után tömegesen telepítettek az elnéptelenedett alföldi településekre egyebek mellett szlovákokat, akik zöme azóta elmagyarosodott. Ez okkal – ok nélkül vált ki ellenérzést azokban, akik megőrizhették anyanyelvüket, mert egységes nyelvi tömbben éltek. Pedig ha belegondolunk, a dédnagyanyám szlováknak maradt dédunokája igazán vérrokonom, ha nem is tud rólam, ha nem is érti a nyelvem, ha nem is ugyanazt a történelmet hiszi sajátjának. Vagy nehezteljek-e majd, ha élek, a születendő dédunokámra, mert jobban beszél flamandul, mint magyarul (van rá esély), és nem lelkesíti március tizenötödike? Nem szerencsés dolog, ha valaki különbnek hiszi magát másoknál, pedig milyen jó elhinni! Ezért talál könnyen támogatóra az a politikus, aki erre játszik. Ezzel élt a feudális előjogait megőrizni igyekvő magyar uralkodó osztály az 1867-es kiegyezéstől kezdve. Miközben szlovák kőművesek keze alatt nőtt Budapest világvárossá, a magyar dzsentri büntetlenül mondogathatta, „a kása nem étel, a tót nem ember”. Ilyen mentalitás él ma is honfitársaim egy részében – és nem vagyok büszke rájuk. Chmelárral egyet kell értenem abban, hogy az utóbbi pár évtized jobboldali magyar politikusai - Robert Ficoval és elvbarátaival együtt sokat rontottak a jószomszédi kapcsolatokon, és a baloldalinak mondott kormány sem tett sokat ez ellen. Hazám miniszterelnöke most sem hajlandó szóba állni a két nép baráti együttélésén munkálkodó szlovákiai politikai párt vezetőjével. De mindkét oldalon vannak gondolkodó emberek, közöttük értelmiségiek is, akik a barátság mellett érvelnek. ha minálunk nem is igen hallik ki a hangjuk a harsány politikai handabandából. Aligha hihető, hogy a Híd-Most Párt magyar aktivistái közt ne lennének diplomás emberek. Talán kevésbé az országos politikában, mint inkább a helyi lakossági kapcsolatok javításában jeleskednek. Semmit sem tudok viszont arról, hogy a Szlovákiában élő baloldali magyar értelmiség szót merne emelni a tudománytalan szélsőjobboldali mítoszteremtés ellen a józan ész nevében. Tudom, komoly erkölcsi bátorság kell ahhoz, hogy a maga nemzeti közössége csoportnyomásának ellen tudjon állni az egyén, különösen, ha mindkét oldalról büntetlenül szemére vethetik „divatjamúlt” politikai

7 / 123

meggyőződését. Mégis érdemes érvelni mind a társadalmi különbségek, mind a nemzeti gyűlölködés megszüntetéséért – hogy legyen miért becsülnünk magunkat.

Mi dolgunk a világon? küzdeni Erőnk szerint a legnemesbekért.

(Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban)

8 / 123

Erkölcs és jog (Politikai) replika 2. - Figyelem, nem labdarúgó mérkőzés Elmélkedő Demokritosz A jobboldali politikai "kultúra" bírálata

(Politikai) replika 2. Figyelem, nem labdarúgó mérkőzés!

Hajrá magyarok!!! Ez hangzott el már ki tudja hányadszor az egyik politikai párt Legfőbb Edzőjének a szájából. De hát minden futballpályának két fele van. Ha ezen az oldalon, a mi felünkön vannak a „ magyarok”, akiknek hajrá !, akkor a másik oldalon bárkik vannak is, azok „nem magyarok”. Hottentották, marslakók, majomemberek, de semmi esetre magyarok. Vagy ha mégis magyarok, akkor csak olyan magyarok lehetnek , akik „nem magyar” magyarok, és őket palacsintává kell lapítani, fasírtot kell belőlük csinálni, el kell zavarni őket a pokolba, de legalább az Óperenciás-tengeren túlra . Még ez sem lenne végzetes baj , ha a két csapatnak a mérkőzés végén ahogyan az eredeti szabályok előírják - illene barátságosan kezet fogni, és békésen elvonulni a pályáról. Még mit nem!!! Ha mi, „magyarok” győztünk , akkor mi játszottunk a legjobban, ha vesztettünk , akkor a „nem magyarok” csaltak, és akkor jaj nekik. Valahogy úgy, ahogyan gyermekkoromban volt két szomszédos falu mérkőzésekor. Ha a saját falunkban az ellenfél csapata győzni merészelt, saját falunk szurkolói a szomszédos falu határáig zavarták szőlőkarókkal az ellenfelet és a bírót. Jaj lett volna annak, akit elfognak. Szerencsére ez nem fordult elő, mert a szomszéd falu játékosai mindig elég gyorsan futottak. Mi is csak ebben reménykedhetünk.(?) Elmélkedő Demokritosz

Nyílt levél a Magyar Köztársaság tizenhárom hajléktalan állampolgárától Szerkesztőség A hajléktalan azért hajléktalan, mert semmilyen saját területe nincs. Ha a közterületről is kiűzik , akkor hova menjen?. A világűrbe, a nirvánába vagy a sírba. ? A normális jog szerint a közterület azért közterület , mert a közé, minden magyar állampolgáré azaz a hajléktalanoké is . Ez a törvény megmutatja alkotóinak embertelenségét , mert a megsemmisülésbe akarják kergetni honfitársaiknak ezreit. Furcsa dolog, hogy azok, akik kettős állampolgárságot szavaztak meg a határontúli magyaroknak , minden jogtól meg akarják fosztani honfitársaink tömegét . Az igazi hazafiság a hajléktalanság mgszüntetését , nem pedig üldözésüket követeli meg.

Nyílt levél a Magyar Köztársaság tizenhárom hajléktalan állampolgárától Schmitt Pál Köztársasági Elnök Úrnak

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!

Mi, akik ezt a nyílt levelet írjuk Önnek, mind hajléktalan emberek vagyunk. Hajléktalanok vagyunk, de a magyar nemzet tagjai, és a Magyar Köztársaság állampolgárai. Ezt azért emeljük ki mivel ugyanolyan emberi jogaink vannak mint a lakásban elő embertársainknak.

9 / 123

Ezt az egyenlőségünket és egyenlő méltóságunkat azonban nap mint nap kétségbe vonják. Legutóbb éppen a parlamenti képviselők, azáltal, hogy tegnap este elfogadták az építési törvény módosításáról szóló javaslatot. Az elfogadott törvény 6. §-a meghatározza a közterületek rendeltetését, és felhatalmazza a települési önkormányzatokat, hogy büntessék a közterületek minden olyan használatát, amit ez a meghatározás nem tartalmaz. Ez önmagában is a szabadságjogok indokolatlan és önkényes korlátozását jelentheti, de különösen súlyos problémát jelent a hajléktalan emberek számára. A törvénymódosítás valódi célját ráadásul egyértelművé teszi a törvényjavaslat első változatának indokolása, ami a Belügyminisztérium honlapján jelent meg néhány hete: a cél eszerint az, hogy „a közterületek nem rendeltetésszerű használatának esetkörére (pl. hajléktalanok életvitelszerű ottlakása) az önkormányzatoknak lehetőség legyen szigorúbb közterületi szabályok és szankciók megállapítására helyi rendeletükben pl. a hajléktalanok kitiltására a közterületekről.” Ezt kikérjük magunknak. A hajléktalan ember – azért mert nincs otthona – még nem bűnöző, akit ki lehetne tiltani a közterületekről. A hajléktalanság nem büntetőpolitikai, hanem társadalompolitikai probléma. A hajléktalanságra nem a rendőri zaklatás a megfelelő társadalmi válasz, hanem érdemi szociális lakáspolitika és a lakhatáshoz való jog biztosítása.A törvényjavaslat vonatkozó része ellen a parlamentben az összes ellenzéki párt, és számos civil szervezet is felemelte a szavát. A Belügyminisztérium elé szervezett békés demonstrációval tiltakozott az a többségében hajléktalan emberekből álló önkéntes szerveződés, csoport, aminek mi is tagjai vagyunk. De tiltakozott még az ELTE Társadalomtudományi Kar Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszéke, a Társaság a Szabadságjogokért, a Habitat for Humanity magyarországi szervezete, valamint a budapesti hajléktalanellátó intézményeket tömörítő Tízek Tanácsa is. A törvényjavaslatot sajtóközleményben kritizálta továbbá a hajléktalansággal foglalkozó európai szervezetek brüsszeli székhelyű ernyőszervezete is. Mindezek alapján, arra kérjük Önt, hogy ne írja alá a szóban forgó törvényt, hanem küldje vissza megfontolásra az Országgyűlésnek. Tisztelettel, Bene Géza Balog Gyula Csepregi László Iván Erdősné Mária Fábián Károly Fodorné Orbán Anna Horváth Csilla Kis Tibor Magyar Csilla Némedi Lászlóné Szigeti Adrienn Takács Attila Tót Rajmund István Kapcsolat: Bene Géza, 06202344589 Erdősné Mária, 06702929769 [email protected]

10 / 123

Filozofia A marxi-engelsi nézetrendszer helye a filozófia történetében* Tütö László Megjelent „Der Stellenwert des Marx’schen-Engels’schen Paradigmas” címmel (Annales Universitatis Scieniarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae, Sectio Philosophica et Sociologica, Budapest, 1990.)

A marxi-engelsi nézetrendszer helye a filozófia történetében* Megjelent „Der Stellenwert des Marx'schen-Engels'schen Paradigmas' címmel (Annales Universitatis Scieniarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae, Sectio Philosophica et Sociologica, Budapest, 1990.)

Minden filozófia törekszik a világnak - illetve a világ valamely részének - megértésére, megmagyarázására. A filozófiai nézetrendszerek abból a szempontból is megközelíthetők, hogy a világ mely területeire terjesztik ki a vizsgálódásaikat: mely területeken tekintik magukat illetékesnek. Azok a filozófiák, amelyek az érdeklődésüket a teljes valóságra, a világegészre terjesztik ki, nagyobb magyarázóerővel (jobb megismerési-megértési eséllyel) rendelkeznek, mint azok, amelyek csupán egyes részterületekre, részkérdésekre szorítkoznak. Ez utóbbi bölcseletek eleve leszűkítik a hatókörüket: absztrakcióra, a világegésztől való elvonatkoztatásra alapozzák magukat. Az előbbiek (a totalitásfilozófiák, szintézisfilozófiák) többlete akkor is fennáll, ha egyes feladatokat csak kijelölni tudnak, egyes kérdéseket részlegesen vagy akár tévesen válaszolnak meg, de nyitottak e feladatok későbbi megoldására, illetve nem mondanak le az önkorrekcióról: várjákelvárják éppen adott magyarázataik kiegészítését, helyesbítését.

Ha azt tekintjük feladatnak, hogy egy nézetrendszert komplex módon vizsgáljunk, akkor több speciális problémával is szembe kell néznünk. 1. Ne csupán immanens logikája, belső struktúrája alapján rekonstruáljunk, elemezzünk, hanem történeti összefüggéseket is bevonjunk a vizsgálódásba, nagyobb folyamatok keretein belül értelmezzünk. 2. Minden filozófiai nézetrendszer különböző folyamatok metszéspontjában helyezkedik el, és igen gyakran nemcsak filozófiatörténeti, társadalomtörténeti, tudománytörténeti vonatkozással bír, hanem társadalomfilozófiák, gazdaságelméletek, etikák stb. történetébe is illeszkedik. Ebből következően egy átfogó elemzésnek a felsorolt (és még sorolható) szempontú vizsgálódásokat egyaránt el kell végeznie. 3. Meg kell találnia azt az ábrázolási, kifejtési módszert, amelynek segítségével a vizsgált metszetek, dimenziók szervesen egymásra vonatkoztatva kerülnek bemutatásra. 4. A vizsgált nézetrendszert az „egész' részeként, vagyis különböző genetikai totalitások mozzanataként kell bemutatnia, ami azonban nem oldható meg a társadalomtörténet, filozófiatörténet, tudománytörténet stb. egészének logikailag-metodikailag rendszerezett ábrázolása nélkül. Jelen tanulmány feladatvállalása természetesen jóval szerényebb, mint amit a téma - fenti értelemben vett - tudományosan komplex feldolgozása megkövetelne. Arra szorítkozik, hogy kísérletet tegyen néhány olyan dimenzió vázolására, amely a marxiengelsi gondolatrendszer esetében alapvetőnek mutatkozik.

I. Szakfilozófiai dimenzió: a marxi-engelsi paradigma A filozófiák osztályozhatók abból a szempontból, hogy a világ egészéről kívánnak-e valamilyen képet adni, vagy csupán néhány részterülettel, részkérdéssel foglalkoznak. A világ egészét értelmező filozófiai rendszerek némelyike monista, némelyike pedig duális szerkezetű aszerint, hogy egyetlen, mindent átfogó végső elvvel hozza kapcsolatba a jelenségeket, vagy bennük két eltérő alapelv érvényesülését véli felismerni. A duális struktúrájú filozófiák képviselői közé tartoznak például az eleaták, Platón, Kant (legalábbis „A tiszta ész kritikájá'-ban és „A gyakorlati ész kritikájá'-ban). A monizmus legabsztraktabb változata lényegében megelégszik azzal, hogy megjelöli azt az egyetlen tényezőt, amelyre minden entitás visszavezethető (Thálész, Anaximandrosz, Anaximenész, Hérakleitosz stb.). Összetettebbé válik a kérdés azokban a monista filozófiákban, amelyek regisztrálják az anyagi és a szellemi világ kettősségét, de egyirányú hierarchiát tételeznek fel közöttük, és az egyik mozgásait teljes mértékben visszavezetik az ellentétes terület mozgásaira. A materialisztikus hierarchiában a szellemi-lelki folyamatok oldódnak fel az anyagiakban, Plótinosznál, a középkori filozófiában stb. viszont az anyagi folyamatok jelennek meg az isteni-intellektuális elv puszta származékaiként. Bonyolultabbá válik a helyzet azokban a filozófiai rendszerekben, amelyek elismerik természeti és intellektuális, anyagi és szellemi entitások ellentétét, dualizmusát a világban, de úgy látják, hogy valamilyen magasabb egységben felszámolódik ezek konfliktusa; egy mindkettőjüket átfogó elvben megszűnik az ellentétük. E szintézisfilozófiák között abból a szempontból van különbség, hogy mit tekintenek az ellentéteket közös nevezőre hozó magasabb elvnek. Nem nehéz azonban észrevenni, hogy itt nem csupán formai eltérésekről, hanem az előfeltevések, filozófiai premisszák változásairól, bővüléseiről van szó, és e változások - mondhatni - a filozófiai paradigmák átalakulásait jelzik. Sőt, e paradigmaváltozások fejlődéstörténeti sort képeznek. A szintézisfilozófiák legkorábbi változata olyan szemléleti keretben értelmezi a világot, amely szerint azt - tágan értelmezett - anyagi és szellemi (materiális és formai) erők, elvek kettőssége, feszültsége jellemzi, de ezt a feszültséget egy magasabb szempont, magasabb elv feloldja. Descartes-nál és Geulincxnél a két véges

11 / 123

szubsztancia, a gondolkodó dolog és a kiterjedt dolog dualizmusa Istenben megszűnik. Spinoza szerint ugyanez az alapkonfliktus eleve egyetlen szubsztancián (az Istennel azonos természeten) belül jelentkezik, melynek gondolkodás és kiterjedés csupán attribútumai. Malebranche-nál pedig úgy jön létre az entitások egyetemes összhangja, hogy minden test foglalata a világegyetem, minden intellektualitás foglalata Isten, de maga a világegyetem is benne van Istenben. A korapolgári racionalista szintézisfilozófiák tehát egy logikai aktussal teremtenek harmóniát a tapasztalatilag elváló két tényező, az anyagi világ és a gondolkodás, a test és a lélek között. Az elnevezések különbözőek, de a világkép szerkezete azonos: egy hárompólusú univerzumban a legátfogóbb entitás (Isten vagy a természet) feloldja az empirikusan megjelenő dualizmust. Lényegesen összetettebbé válik a kérdés Hegelnél, aki jelentős történelmi helyzeti előnyéből adódóan a korapolgári filozófiákhoz képest nagyobb elméleti rálátással és problémaérzékenységgel tesz kísérletet arra, hogy a világ jelenségeit egyetlen rendszer mozzanataiként ábrázolja. Azok az ellentétek, melyeket a racionalisták optimizmusa egyetlen szintézisben felold, Hegel számára antagonisztikus ellentétekként jelennek meg. Ebből következően nála szellem és matéria, eszme és természet kibékülése bonyolultabb mozgást feltételez: csak egy hosszú történelmi folyamat révén valósul meg. A szintézist megteremtő elvvé, elemmé egy átfogó genezis, maga a történelem lép elő. A történelmi folyamat végeredménye: a világszellem elsajátította a tágan értelmezett természetet, gondolatilag birtokba vette az egész külső és belső objektivitást. Hegelnél az objektivitás elsajátítása szellemi birtokbavételt jelent; szubjektum és objektum egysége, azonossága egy tudományos jellegű megismerési folyamat végeredménye. Az empirikus szintézis, a gyakorlati elsajátítás emberi lehetőségeit Hegel lényegében nem vizsgálja - pontosabban nem tekinti az előbbitől minőségileg különböző problémának. Marx és Engels viszont éppen azáltal hajt végre újabb paradigmaváltást a hegeli történeti szintézishez képest, hogy az emberi (társadalmi gyakorlatot is bevonják filozófiájuk premisszái, előfeltevései közé. Nézetrendszerük szerint a legalapvetőbb feszültség az objektivitás világa (a tágan vett természet) és az ember között áll fenn. A céltudatos emberi tevékenység, a munkatevékenység azonban azzal a tendenciával bír, hogy - egy lezáratlan történelmi folyamat közvetítésével - megszünteti az objektív valóság idegenségét: a természetet elsajátított természetté teszi. Az így birtokba vett természet az ellentétes erők szintéziseként, „a természeti erők - mind az úgynevezett természetnek, mind az ember saját természetének az erői - feletti emberi uralom teljes kifejlődéseként' (Marx - Engels Művei 46/I. 367.), szubjektum és objektum egységeként értelmeződik. A céltudatos praxis tehát olyan közvetítést valósít meg a szubjektum, vagyis az ember (végső fokon az emberi nem) és az objektum, vagyis a természet között, mely tendenciájában közvetett azonosságukhoz vezet. Ezért írja Marx, hogy „a szubjektum, az emberiség és az objektum, a természet ugyanaz' (MEM 46/I. 13.). A természet, és ennek megfelelően a természetelsajátítás eltérő szintjeiről beszél. Az idegen objektivitáson belül megkülönbözteti a tulajdonképpeni természetet, az ember társadalmi környezetét és az egyén belső természetét. A marxi-engelsi nézetrendszer megalapozása a munkateleológia felől történik. A munkatevékenység során bekövetkezik az objektív (természeti) logikának és az emberi célkitűzések szubjektív logikájának az egyesítése. Teleologikus tevékenysége során az ember - saját természeti erőinek a segítségével - természeti dolgokat természeti törvényszerűségeknek megfelelően alkalmaz; természeti erőket enged (illetve nem enged) hatni, az objektív természetet eszközként felhasználva éri el a céljait. Termékében szubjektum és objektum egysége jön létre: az idegen természet átváltozik az ember szervetlen testévé. Melyek tehát a marxi-engelsi típusú cselekvésfilozófiai, praxisfilozófiai szintézis alappremisszái?

1. Kiindulópontot a tapasztalati valóság képez, amelynek szaktudományosan egzakt feldolgozása szolgáltatja a filozófia számára az empirikus nyersanyagot, tényanyagot. A materiális objektivitásnak ezt a tiszteletét nevezi Engels nézetrendszerük „konzervatív' oldalának. (Ebből a premisszából érthető meg, hogy társadalomfilozófiai, társadalomkritikai tevékenysége során Marx miért kényszerült intenzív szakökonómiai tanulmányokat folytatni.)

2. Az empirikus valóság tudományos megismerése egyfajta filozófiai-metodológiai feldolgozást igényel. Vagyis olyan racionális-intellektuális közvetítést, amelynek révén a közvetlenül adott tapasztalati „tények', jelenségek komplex módon egymásra vonatkoztatott, értelmezett tényekké alakulnak át. (A hegeli rendszer kiindulópontját képező Logika kategóriái, törvényei ennyiben - végső fokon - az egész marxi-engelsi filozófiát átható módszerként, illetve technikai segédeszközökként őrződnek meg.)

3. Az ember teleologikus tevékenység végzésére alkalmas lény (specifikus tevékenysége a munka). Ezáltal képes környezetének formálójává, alakítójává válni; céljait a tágan értelmezett objektivitásban megvalósítani. „A filozófusok a világot csak különbözőképpen értelmezték, a feladat az, hogy megváltoztassuk.' (MEM 3. 10.)

4. Történetiség. Céltudatos tevékenysége révén az ember - jóllehet nem maga választotta körülmények, feltételek között szubjektumává, szerzőjévé válik társadalmi viszonyrendszerének és történelmének. Potencialitásait egy hosszú fejlődési folyamat, a történelemtotalitás során bontakoztatja ki. Ily módon a lehetségesnek (filozófiailag-tudományosan megalapozottnak) tekintett optimális jövő a filozófia immanens kategóriájának számít. Nem nehéz észrevenni, hogy a marxi-engelsi paradigmaváltás következtében keletkezett nézetrendszer hagyományos értelemben nem tekinthető filozófiának. Célkitűzésként és programként ugyanis éppen a filozófia szaktudományoktól és mindennapi gyakorlattól való elválasztottságának a megszüntetését jelöli meg. A marxi-engelsi típusú cselekvésfilozófia annak szükségességét deklarálja, hogy létrejöjjön elmélet és gyakorlat egysége: a tapasztalati valóság elemzése során feltárt és preferált objektív lehetőségek empirikusan realizálódjanak. Ezáltal a filozófia mintegy „átköltözik' a társadalmi életfolyamatokba: működési terepévé a mindennapok gyakorlata válik. A marxi-engelsi típusú filozófia formailag zárt rendszer: szemléleti keretéül az idegen objektivitás - cselekvő szubjektum elsajátított természet (az emberiség szervetlen teste) hármasság szolgál, kifejtési logikája pedig - végső fokon - e hármasság keretein belül jelenik meg. Ugyanakkor tartalmilag nyitott rendszerről van szó: premisszáiból következően semmilyen gyakorlati jelenséget vagy szaktudományos felismerést nem tekinthet a maga számára külsődlegesnek, idegennek; ezeket a saját szerves elemeiként kell értelmeznie és beépítenie, azaz struktúrájába integrálnia. Ily módon valamennyi új elméleti és gyakorlati jelenség a filozófián belülre kerül, amely - tartalmi nyitottsága miatt - mintegy önkorrekciós rendszerként működik. Elvileg zárja ki rendszeridegen tudományos és társadalmi tapasztalatok keletkezését; struktúrája eleve kijelöli az új ismeretek helyét és beépülésének formáját. Mindebből metodikai szükségszerűséggel adódik: minthogy a rendszeren belül értelmeződik minden

12 / 123

empirikus, racionális, történelmi és gyakorlati entitás, ezért a rendszer külső kritikának nincs kitéve az empíria és a gyakorlat felől. Valamennyi innen jövő kritika belső bírálatként funkcionál, amennyiben a rendszer kinyilvánított rugalmasságának megfelelően az új ismeretekhez és fejleményekhez való alkalmazkodást idéz elő. (Filozófiailag megalapozott külső kritika csak olyan szintézisfilozófia részéről fogalmazódhat meg, amely képes az alappremisszáit tovább bővíteni: az empíria, a racionalitás, a történetiség és a praxis mellé újabb szempontot is fel tud venni.)

I. Gazdaságelméleti dimenzió Nyilvánvaló, hogy a marxi-engelsi rendszer nem csupán a filozófiai tradícióra épül, hanem a közgazdaságtani gondolkodáshoz is szorosan kapcsolódik. Volt róla szó, hogy e filozófia egyik alappremisszája a tapasztalati valóságnak történő megfelelés követelménye. Ebből következően Marxnál és Engelsnél a filozófiai tézisek empirikus alátámasztást, vagyis szaktudományos megalapozást igényelnek. Mindez Marxot a politikai gazdaságtan intenzív tanulmányozására készteti. A korabeli kapitalizmusnak ugyanis meghatározó területe a gazdaság, ezért a korszak bárminemű tudományos (azaz immanens) bírálatának gazdasági bírálatként kell megfogalmazódnia. Marx számára metodikai kényszerűség, hogy a társadalmi rendszer elméleti kritikáját gazdasági antagonizmusából kiindulva, az ökonómia „nyelvén', annak logikája és szempontjai alapján tegye meg. A marxi kapitalizmuskritika lényegében humanista motiváltságú: kiindulópontja az adott társadalom emberellenes működésével szembeni tiltakozás. Végső célja is a társadalmi antagonizmusoknak, az egyéni élet ellentétes területekre történő szétdaraboltságának, a termelési folyamat puszta objektumára redukált bérmunkáslétnek, a társadalmi viszonyok eldologiasult jellegének stb. a felszámolása. Ugyanakkor a tőkés rendszer szisztematikus bírálata Marxnál nem ezeknek a humanisztikus fenntartásoknak a mentén, hanem alapvetően ökonómiai kritikaként körvonalazódik. A marxi történelemértelmezés egyik alapmegállapítása, hogy a tőkés formáció valamennyi korábbi társadalomnál nagyobb mértékben fejleszti az emberi erőket; előnyösebb azoknál a termelés és a felhalmozás számára. Működésének - ebből a szempontból - legoptimálisabb alakja a szabad konkurencia. A szabadversenyes kapitalizmus időszakára lényegében megtörténik állam és társadalom szétválasztása: az ökonómia emancipálódik a politikai, vallási stb. kötöttségek alól. Ezáltal a gazdaság önállósult szférája jön létre, amely saját belső törvényszerűségeit, a piac objektív logikáját követi. Sőt, e szféra nem egyszerűen emancipálódik, hanem minden más területnek (jog, erkölcs, politika stb.) fölébe kerekedik: a gazdálkodás és a társadalmi viszonyrendszer egésze tisztán ökonómiai szempontok szerint strukturálódik. Az egyes individuumok - gazdasági lényekké válva felszabadultak a korábbi kötöttségektől (a személyi függőségi viszonyoktól), és homo oeconomicusokként átalakultak önálló magánegyénekké, akiknek társadalmi vonatkozásai a gazdaság szférájában, gazdasági kapcsolataik révén szerveződnek. Ily módon az egyének társadalomszerveződése, társadalmi integrálódása lényegében egységes elv szerint történik: az ökonómiai automatizmusok képezik a döntő társadalomstrukturáló tényezőt. A tőke immanens természete a többletmunka minimalizálását, ezért - a relatív értéktöbblet-termelés időszakában - az egyes áruk költségárának folyamatos csökkenését követeli meg. A szabad konkurencia periódusában elősegíti ezt a törekvést az állandó verseny, a feszített felhalmozás kényszere. A szóban forgó korszakkal kapcsolatban állapítja meg Marx: „Ameddig a tőkén nyugvó termelés a társadalmi termelőerő fejlődése szempontjából a ... legmegfelelőbb forma, addig az egyének a tőke tiszta feltételei közti mozgása mint szabadságuk jelenik meg' (MEM 46/II. 123.). A lényegében politikai beavatkozástól mentes konkurenciaharc - hangsúlyozza - kedvező helyzetet teremt az individuumok közötti versengés, a szabad gazdasági kezdeményezés számára; késztetést jelent a személyes képességeknek - az ökonómia területén való - intenzív mozgósítására. Marx kimutatja, hogy a tőke a termelőerők növekedésének optimális feltétele mindaddig, amíg azoknak „külső ösztökélésre van szükségük'. Gazdasági fegyelme azonban a termelőerők fejlődésének „bizonyos fokán fölöslegessé és terhessé válik', és „mint zablájuk jelenik meg' (MEM 46/I. 303.). Mivel a tőkeértékesülés eszközeként létrehozott erők (termelőerők) szembekerülnek a felhalmozási céllal, ezért a tőkeviszony fenntartása a fejlesztés fékezését követeli meg. Ez azt jelenti, hogy a tőkestruktúra korláttá válik a fejlődés számára: gátolja a termelőerők abszolút forradalmasodását. Marx megállapítása szerint a tőke igyekszik a termelés gazdaságosságát biztosítani, és döntően a termelés tárgyi-technikai elemeinek folyamatos javítására összpontosít, vagyis az önállósult gazdaság immanens logikáját követi: „a termelés célja maga a termelés'. Az ökonómiai haladást ily módon az emberrel szemben, a humán szempontok feláldozásával viszi végbe. „A tőkés termelés ... minden más termelési módnál nagyobb mértékben tékozolja az embereket, az eleven munkát, tékozolja nemcsak a húst és vért, hanem az idegeket és az agyvelőt is. Valóban, csak az egyéni fejlődés legrettenetesebb elherdálásával biztosítják és valósítják meg az emberiség fejlődését' (MEM 25. 87-88.). A tisztán gazdasági motiváltság következtében a dolgozó csupán mint homo oeconomicus, közvetlen munkaerő, azaz mint egy haszonelvű célrendszer realizálásának eszköze, a tőkésítés puszta objektuma jön számításba. Kevéssé számol ezért a kapitalista rendszer azokkal a fejlesztésbeli esélyekkel, amelyek az emberi szempontok figyelembevételében rejlenek. Amikor a munkás egyéni fejlődésével szemben (egészségének, művelődésének stb. rovására) biztosítja a nyereséget, saját - a termelést forradalmasító - alaptendenciájának érvényesülését gátolja: érdeklődésén kívül reked az a gazdálkodásbeli lehetőség, amelyet a szabad öntevékenység, az alkotó emberi energiák társadalmi méretekben történő kibontakoztatása és működési feltételeinek garantálása jelent. A tőke - mint Marx fogalmaz - eleven ellentmondás: „miközben az a tendenciája, hogy a termelőerőket a mértéktelenségig fokozza, ... egyoldalúvá is teszi, korlátozza stb. a fő termelőerőt, magát az embert, ... egyáltalában az a tendenciája, hogy korlátozza a termelőerőket' (MEM 46/I. 309.). Ebben az érvelésben tehát nem azért lesz anakronisztikussá a tőke, mert az emberek ellenében értékesül, hanem mert kihasználatlanul hagyja az alkotó öntevékenységben rejlő lehetőséget: a holt munka szempontjának az abszolutizálása a termelékenység rovására történik. Tisztán ökonómiai racionalitásra való törekvése ennyiben pusztán gazdaságilag tekintve is ésszerűtlenként jelenik meg. Marx elemzései szerint a termelékenység növekedése szempontjából - egy ponton túl - maga a tisztán ökonómiai nézőpont válik gazdaságtalanná; az ökonómiaelvűség szembekerül a gazdaságossággal, amennyiben akadályokat állít a termelőerők bizonyos típusú fejlődése elé. A haszonelvű gazdálkodás alapvető ökonómiai korlátja, belső antagonizmusa (az emberi valamint a közvetlen, rövid távú gazdaságossági szempontok ellentéte) az önállósult gazdaságon kívül, a humán szempontok

13 / 123

bekapcsolódásával, sőt az embernek a gazdálkodás kiindulópontjává és bázisává tételével oldható fel. Ily módon az ökonómiai nézőpont kiterjesztése (átfogó társadalmi gazdálkodással történő felváltása) révén a tisztán gazdasági racionalitás helyébe általános gazdálkodásbeli racionalitás állítható. Ez az alternatíva - miközben szervesen illeszkedik a tőke termelőerő-fejlesztő tendenciájához - felszámolja az ökonómiai szféra elkülönültségét. A gazdaságosság kérdésének szűken gazdaságelméleten belüli kezelését tehát átfogó társadalomelméleti keretek közötti szemlélete váltja fel Marxnál. Ez a nézőpont nemcsak nagyobb termelékenységet tesz lehetővé, hanem a társadalmi gazdálkodás emberi mértékűvé változtatását: a termelés ilyen körülmények között egyidejűleg ökonómiai és humán vonatkozású (gazdaságosságra és emberre vonatkoztatott). A humán szempontok emancipálódása nem csupán az emberekkel szemben önállósult ökonómia visszavételét, elsajátítását jelenti, hanem hierarchiájuk megfordulását, az emberi tényező meghatározóvá válását: a termelés és a fejlődés humán léptéket vesz fel. A „termelés korlátját az egyén összfejlődéséhez való viszonya tételezi' (MEM 46/II. 97.) - vagyis az, hogy az egyes individuumok társadalmilag realizált szükségletei milyenek és mekkorák. A termelés célja közvetlenül az ember: a külső célszerűség diktálta munka az életviszonyok megújításának puszta eszköze. A társadalom szabad teret biztosít valamennyi tagja képességeinek kibontakoztatása és társadalmi működtetése számára. A személyes kvalitások (mint termelőerők) gyarapításának jelentősége túlmutat önmagán: „minden egyes ember szabad fejlődése az összesség szabad fejlődésének feltétele' (MEM 4. 460.). Individuum és közössége között ennyiben egyfajta érdekösszhang jön létre: minthogy az egyéni képességkibontakoztatás közvetlenül általános érdek, ezért indokolt optimális feltételeit megteremteni. Az átfogó társadalmi gazdálkodás a pusztán munkaidővel történő kalkulálás helyébe az egész életidővel való gazdálkodást állítja. Ennek lehetőségét és fölényét Marx a termelékenység kiteljesítésében jelöli meg: itt azonos irányban hatnak a gazdaságossági és a humán szempontok. E változás döntő fontosságú következménye: az ökonómiai korlátok lebontásának mintegy melléktermékeként felszámolódik a társadalmi antagonizmusok alapja. Ebben a levezetésben tehát a tőke gazdasági alapantagonizmusának feloldása szünteti meg a társadalmi ellentmondásokat. Ugyanakkor a gazdaságosság logikáját követő érveléssel párhuzamosan Marx a szubjektív oldal szerepét és jelentőségét szintén hangsúlyozza: az egyének érdekeltek abban, hogy fejlődésüket megszabadítsák az önállósult dologi viszonyoknak való alávetettségtől. A gazdasági, politikai, erkölcsi stb. szféra elkülönülése felparcellázza az individuumot. E társadalmi területek elkülönült önállóságának felszámolása, visszavétele viszont - úgymond - lehetővé teszi az egyén visszatérését az ökonómiából, államból, vallásból, jogból, művészetből, tudományból, morálból, családból egységes társadalmi létezésébe - azaz belsőleg nem feldarabolt életfolyamat kialakítását. Ez a mozgás lényegileg egybeesik a gazdaságosság érvényesítésével és az individuumok felől építkező társadalomalakulat létrehozásával. A marxi „ökonómia' kétszempontúsága (az emberi és a gazdaságossági) megfontolásokat közös alapra helyező jellege) magyarázza, hogy értelmezői általában fordulatnak tekintik a gazdaságtan történetében. Polányi Károly például azt hangsúlyozza, hogy a ricardói típusú ökonomista megközelítésen túllépve egy általános társadalmi nézőpont jutott érvényre Marx gazdaságelméletében. „Az érvelés - fogalmaz Polányi - antropológiai, institucionális és történeti volt. Középpontjában a társadalomnak mint egésznek a képe állott.' (Polányi Károly: Az archaikus társadalom és a gazdasági szemlélet. Budapest, 1976. 221.) Lényegében hasonló következtetéseket tesz Phyllis Dean, aki a közgazdasági gondolatok fejlődését paradigmaváltozások történeteként mutatja be. Marx - állapítja meg Dean - „szándékosan törekedett a klasszikus gondolatrendszer felváltására egy új integrált elméleti, fogalmi rendszerrel és elemzési technikával, azaz egy új diszciplináris mátrixszal.' (Phyllis Deane: A közgazdasági gondolatok fejlődése. Budapest, 1984. 180.) Marx a politikai gazdaságtant az ember társadalmi viselkedéséről szóló tanításnak csupán egyik ágaként fogta fel, és Ricardóval ellentétben döntő figyelmet fordított az ökonómiai mozgások társadalmi követelményeire. „Az eredmény egy újfajta politikai gazdaságtan, amely egy típusában és tiszta magyarázóerejében egyedülálló paradigmához illeszkedik.' (Uo. 185.)

I. Társadalomfilozófiai dimenzió Annak következtében, hogy Marxnál és Engelsnél megtörténik a praxis filozófiai emancipálása, nemcsak új filozófiai paradigma jön létre, hanem bekövetkezik a cselekvésfilozófiai szintézisnek a társadalom területére való adaptálása is. A klasszikus liberális társadalomfilozófiai gondolkodás szerint az egyének a saját érdekeiket követve - spontán módon - az össztársadalmi érdeket szolgálják, valósítják meg. Képviselői ennek megfelelően követelik a gazdasági és társadalmi folyamatokba való mindennemű állami-politikai beavatkozás megszüntetését. A gazdálkodásnak a politikával szembeni emancipálása (a róla történő leválása) nyomán olyan önálló társadalmi szférává válik a gazdaság, amely saját logikát (a piac működése szerinti törvényszerűségeket) követ. A gazdaság emancipálódása azonban egyúttal a magánemberi szempontok, törekvések emancipálódását is jelenti: az egyének gazdasági lényekként, homo oeconomicusokként - piaci közvetítés, pénzkapcsolatok révén - autonóm módon szervezik meg egymáshoz való vonatkozásaikat. Ily módon egy alulról, az egyének felől szerveződő társadalmi mozgás alakul ki: a civil társadalom (société civile, bürgerliche Gesellschaft, civil society) mozgása, amely lényegében nincs alávetve a politikai államnak. A politikai szféra működése - a gazdasági szféráéhoz hasonlóan - ugyancsak önálló teleológiával, saját logikával rendelkezik, és immanens törvényszerűségeket követ. A céltudatos praxis filozófiai emancipálásából adódik a következtetés: az ember képes úgy alakítani a környezetét (természeti, társadalmi és személyes belső környezetét), hogy a kényszerű munkatevékenység minimalizálásával érje el szükségleteinek kielégítését. Elvileg képes tehát arra, hogy - kiküszöbölve a tőkés rendszer ökonómiai alapantagonizmusát (az emberi tényezőben rejlő gazdálkodásbeli lehetőségek kihasználatlanságát) - a gazdaságtalan mozzanatokat felszámoló, szükségleteinek megtakarításcentrikus kielégítésére törekvő (ezáltal a kapitalizmust tagadó és meghaladó) gazdasági társadalomalakulatot hozzon létre. „A valódi gazdaságosság - fogalmaz Marx - : megtakarítás - munkaidő megtakarításában áll (a termelési költségek minimuma és minimumra redukálása); de ez a megtakarítás azonos a termelőerő fejlesztésével... A munkaidő megtakarítása egyenlő a szabad időnek, azaz az egyén teljes fejlődésére szolgáló időnek gyarapításával, amely maga mint a legnagyobb termelőerő megint visszahat a munka termelőerejére. Ez a közvetlen termelési folyamat álláspontjáról úgy tekinthető, mint állótőke termelése; lévén ez az állótőke maga az ember. Hogy egyébként maga a közvetlen munkaidő nem maradhat meg az elvont ellentétben a szabad idővel - ahogy a polgári gazdaságtan álláspontjáról megjelenik -, az magától értetődik.' (MEM 46/II. 174-175.) E megfontolások következtében Marx radikálisan szakít azzal a társadalomfilozófiai paradigmával, amely a

14 / 123

társadalomtotalitás mozgását elkülönült szférák működéseként kezeli. Kimutatja a széttagoltság, feldaraboltság egyidejűleg gazdaságtalan és emberellenes voltát. Az ökonómiai és a társadalmi antagonizmusok feloldása szempontjából a társadalomszerveződés olyan formáját tekinti optimálisnak, amelyben mind a hagyományosan gazdasági, mind a hagyományosan politikai feladatok meghatározása és ellátása közvetlenül az érdekelt egyének hatáskörébe kerül át. Ez lehetővé teszi, hogy az egyes individuumok önkormányzói alapon (későbbi kifejezéssel közvetlen demokráciaként), alulról felfelé szervezzék meg együttélésüket, ezáltal - túllépve a különböző szférákra felparcellázott társadalomalakulaton - megakadályozzák bármiféle „általános érdek' önállósulását és intézményesülését. (A kapitalizmust meghaladó formációban - írja Marx - a munkásság „a régi civil társadalmat [société civile] olyan társulással fogja helyettesíteni, amely kizárja az osztályokat és antagonizmusukat, és akkor nem lesz többé voltaképpeni politikai hatalom' (MEM 4. 173.).) Ennek következtében lehetővé válik, hogy a társult egyének felszámolják a fennhatóságuktól függetlenül működő, öntörvényű gazdaságot, és életfolyamatuk egészét saját irányításuk és ellenőrzésük alatt tartsák. Ily módon megtakaríthatják azokat a kiadásokat, amelyek a politikai állam eltartásából adódnak, illetve megszüntethetik az árutermeléstől, mint csupán közvetetten társadalmi termeléstől elválaszthatatlan, de nem szükségképpeni többletmunkákat (a termelési eszközök monopoltulajdonából fakadó gazdaságtalanság, túltermelés, személyes munkafedezet nélküli jövedelemképződés, egy sor nem termelő tevékenység finanszírozása stb.). Amikor Marx és Engels a tőkés rendszert ökonómiailag meghaladó társadalomalakulat lehetőségéről beszél, következetesen tartózkodik attól, hogy konkrét, részletekbe bocsátkozó hipotézist próbáljon adni róla. Ismételten leszögezik: nem eszmények megvalósításáról, bevezetendő kész utópiák gyakorlati realizálásáról van szó, hanem az adott társadalomban már megfogamzott részelemek kiszabadítását és kibontakoztatását tekintik céljuknak. Ennek megfelelően lényegében arra szorítkoznak fejtegetésük során, hogy valószínűsíthető, előre kikövetkeztethető alapelveket vázolnak fel. Sokszor éppen a bizonytalansági tényezőre helyezik a hangsúlyt: a konkrét formák országonként eltérőek lesznek; az elosztás a termelés valamint a termelőerők fejlődésének függvényében változik majd stb. Ami viszont kétségtelen: a társadalmi szférák elkülönültségét képviselő liberális szemlélethez képest új társadalomfilozófiai paradigmát hoznak létre, melynek specifikuma, hogy átfogó társadalmi életfolyamatban gondolkodik, és ezért a paradigmában a hagyományos gazdasági illetve hagyományosan politikai kérdések általános társadalomelméleti kérdésekként jelennek meg. Egy alapvető mozzanatban azonban folytonosságot mutat a marxi-engelsi nézetrendszer a liberális tradícióval: szintén a civil társadalom autonóm mozgásából indul ki. A lényeges különbség: a civil társadalom - feltételezett - szocialista-kommunista formájában a mozgás nem redukálódik a gazdaság területére; az önkormányzói szerveződés kiterjed a társadalmi életfolyamat totalitására. A marxi-engelsi társadalomfilozófiai paradigma természetesen csupán olyan elméleti lehetőségként jelenik meg, amely gyakorlati kihordást, megvalósítást igényel. E gyakorlati kihordás feladatának két különböző síkon van „címzettje'. Álalános filozófiai síkon megfogalmazva a feldarabolt életfolyamatot élő individuumok érdekeltek abban, hogy önkormányzati alapon szerveződő társadalmat hozzanak létre, és - mint céltudatos tevékenységre képes lények - rendelkeznek is e társadalomátalakítás antropológiai feltételeivel. Egy antagonizmusmentes társadalom megteremtése - a marxi-engelsi elméletben - pusztán létlehetőségként jelenik meg. Tehát ontikusan nem szükségszerű. Ugyanakkor ennek a lehetőségnek a felmutatása - több interpretátor megfogalmazása szerint egyfajta antropológiai optimizmussal kapcsolódik össze: az emberek folyamatosan törekszenek arra, hogy sorsukat számukra kedvezőbbé formálják. Így bekövetkezik az elvont teoretikus lehetőség szubjektumra való vonatkoztatása, ami egyenértékű az új paradigma (előbb vagy utóbb történő) tényleges kihordása, a neki megfelelő formációváltás valamennyi előfeltételének elméleti meglétével. Ennyiben a szóban forgó társadalmi változás nem egyszerűen ontikus lehetőségként, hanem egyúttal logikai-filozófiai szükségszerűségként jön számításba. Az elvont filozófiai síkon túl az ún. középszintű elmélet síkján van „címzettje' a marxi-engelsi teóriában az új társadalomfilozófiai paradigma gyakorlati kihordásának: itt a bérmunkások osztálya jelenik meg szociológiai hordozóként. Marx és Engels - a közismert módon - amellett érvel, hogy a proletariátus mint alávetett társadalmi osztály csak úgy emancipálhatja önmagát, ha egyidejűleg az egész társadalmat emancipálja: különös osztályérdeke ennyiben általános társadalmi érdeket hordoz. Ugyanakkor különbséget tesznek a szociológiai és az elméleti-filozófiai értelemben vett proletariátus között: Marx fogalmilag elhatárolja egymástól a magánvaló és a magáért-való osztályt, Engels pedig végső fokon ugyanezt a kettősséget a közvetlen (ösztönös) munkásszocializmus és az elméletileg következetes proletárszocializmus kategoriális megkülönböztetésével ragadja meg. Rámutatnak, hogy a munkásság nem feltétlenül rendelkezik helyzetével és lehetőségeivel adekvát tudattal, nem szükségképpen van 'elméleti osztálytudata' (MEM 23. 14.), hanem a liberális paradigma keretein belül is gondolkodhat és tevékenykedhet. Ily módon egyértelműen elhatárolódik Marx és Engels elméletében a szociológiai értelemben vett empirikus munkástudat (munkás álláspont) az elméleti-filozófiai értelemben vett proletártudattól (proletár állásponttól). Míg az előbbi a bérharcokra, az elosztásijövedelmi kérdésekre koncentrál, addig az utóbbi radikális struktúrakritikát gyakorol, és egy új termelési mód, valamint ennek megfelelő önkormányzati társadalomszerveződés létrehozását tekinti feladatának. A társadalmi rétegeknek, osztályoknak nincs eleve „hozzárendelt', automatikusan kialakuló egységes tudata. Engels például arról beszél, hogy az angol munkásosztály - feladva önálló politikai arculatát - lényegében felsorakozott a tőkés jellegű elképzelések mögé. A hagyományos szakszervezetek - úgymond - a polgári gazdasági tanok terjesztésének eszközeivé váltak, és véglegesnek tekintik a bérmunkaviszonyt. Másrészt viszont proletárszocialista álláspontra - társadalmi pozíciójuktól függetlenül - munkások és nem munkások egyaránt helyezkedhetnek. (A későbbiekben Lenin éppen azt emeli ki a spontaneitással szembehelyezkedve, hogy az elméletet - elméleti osztálytudatot - kívülről kell bevinni a szociológiai értelemben vett munkások közé.) Nyilvánvaló, hogy a marxi-engelsi paradigma társadalmi-politikai „címzettje' nem egyszerűen a szociológiai, hanem az eszmeifilozófiai értelemben vett munkásság, vagyis mindazok a társadalmi erők, amelyek - társadalmi hovatartozásuktól függetlenül - a filozófiailag meghatározott proletárszocialista álláspontra helyezkednek: az antagonizmusmentes társadalom megvalósításának álláspontjára. Az általános és a középszintű elmélet kérdéskörével kapcsolatban szükséges utalni egy fontos metodológiai összefüggésre. A szociológiai irodalomban uralkodó nézet szerint a középszintű elméletekből kell eljutni az általános szociológiai elmélethez: így őrizhető meg az empíriával való közvetlen kapcsolat. Szintézisfilozófiák esetében azonban fordított viszony áll fenn középszint és

15 / 123

általános elméleti szint között: módszertani alapelvük, hogy az egész határozza meg a részeket, a totalitás struktúrája jelöli ki a kisebb egységek helyét. Ebből következően, itt a középszintű elméletek alkalmazott filozófiaként, az átfogó filozófiai elméletből „dedukált' adaptációkként jelennek meg. Ezért egy filozófiai rendszer valamely alkalmazása, középszintű elmélete érvényét veszítheti anélkül, hogy ez érvénytelenítené a bázisául szolgáló rendszert. Ilyen esetben a teoretikusi feladat: az adott filozófia számára új adaptációs lehetőséget keresni, új középszintű elméletet kidolgozni. Mindezek az összefüggések a marxi-engelsi típusú cselekvésfilozófiára alkalmazva: társadalomfilozófiai paradigmája - végső megközelítésben - nem az empirikus munkásságra, hanem a céltudatos praxis végzésére képes szubjektum, az ember létére épül. Ebből következően e nézetrendszer számára a társadalmi erőviszonyok megváltozása, a munkásság defenzív magatartása stb. nem jelent alapvetően új filozófiai problémát csupán az új helyzettel adekvát közvetítések kidolgozására ad felszólítást. A Marx és Engels által megfogalmazott cselekvésfilozófiai szintézis (amelyet később Antonio Gramsci a gyakorlat filozófiájának, Lukács György pedig gyakorlati elméletnek nevez) egyik alapjellemzője, hogy az elméletet az emberi-társadalmi praxisra vonatkoztatja. A filozófiának gyakorlati irányultságot ad, és a filozófiailag megalapozott praxist a teória szerves elemévé, tartozékává, kiiktathatatlan részévé teszi. Ily módon a gyakorlat a filozófián belülre kerül: az elmélet által felmutatott lehetőség megvalósításának feladata az egyének vállára helyeződik. A lehetőségek realizálásának szubjektuma az elmélettel adekvátan cselekvő ember. A filozófiai hipotézisek igazolódása tehát gyakorlati kihordást feltételez és igényel, ennyiben rá van utalva a céltudatos praxisra: az új társadalomfilozófiai paradigma érvényessége a teleologikus gyakorlathoz kötött. Valójában egy pontosan meghatározott Lukács kifejezésével - elméleti gyakorlathoz kötött: olyan társadalmi praxishoz, amelyet az adott teoretikus célkitűzések orientálnak. Ezáltal azonban - elvi megfogalmazásban - nemcsak a gyakorlat lesz az elmélet része, hanem az elmélet is a gyakorlat szerves mozzanataként jelenik meg: a filozófia a praxison belülre kerül; működési területévé a teleologikus gyakorlat válik. Szó volt arról, hogy Marx és Engels számára metodikai szükségszerűségként jelenik meg: társadalomkritikájukat a megbírált társadalomalakulat belső logikájára, immanens természetére építve fejtsék ki. Ez a feltétele annak, hogy a bírálat empirikus talajon maradjon. Mivel a szabadversenyes kapitalizmus túlsúlyosan gazdasági alapon szerveződik, ezért struktúrakritikáját gazdasági kritikaként kellett megfogalmazni. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a tőkés társadalom működése, újratermelési folyamata nem vezethető le spontán gazdasági mechanizmusok érvényesüléséből: a rendszer gazdaság- és társadalomszerkezete hatalmi-politikai eszközökkel megtámogatott garanciákon nyugszik. Bírálatának ezért nemcsak a gazdaság, hanem a politika „nyelvét' is kell érteni; politikaelméleti valamint gyakorlati politikai dimenzióval is kell rendelkezni. E módszertani megfontolás következtében Marx és Engels behatóan foglalkozik a tőkés állam megdöntésének, a hatalom megragadásának kérdéskörével. Ami mindebből közvetlen összefüggésben áll a cselekvésfilozófiai szintézis társadalomfilozófiai vetületével: az új társadalomfilozófiai paradigmának gyakorlati-politikai programként kell megfogalmazódnia. A filozófiai elméletet politikai program hivatott realizálni, az éppen fennálló társadalom felé gyakorlatilag közvetíteni. Illetve a másik oldalról tekintve: a marxi-engelsi társadalomfilozófiában az antagonizmusmentességre vonatkozó politikai program elméleti rangra emelkedik. Az elmélettel adekvát politika a társadalomfilozófia részeként és célkitűzéseinek realizálási eszközeként jön számításba. Azáltal, hogy a marxi-engelsi típusú filozófia a gyakorlatra vonatkoztatja magát, a cselekvésfilozófiai szintézissel összhangban levő, benne megalapozott gyakorlati jelenségeket a filozófia részének nyilvánítja. Ily módon a társadalmi praxis különböző eseményeit elméleti-filozófiai rangra emelt kérdéseknek tekinti. Mivel a gyakorlat a filozófiai elmélet részének minősül, ezért immanens módon kéri rajta számon a teoretikusan felmutatott lehetőségek realizálását.

Adalék „A tőkén túl” eszmetörténeti helyének behatárolásához Dr. Tütő László Mészáros István új könyvéhez fűzött gondolatok

Dr. Tütő László:

Adalék „A tőkén túl” eszmetörténeti helyének behatárolásához (5 tézis)

16 / 123

Lévén perceim meg vannak számlálva (öt percet kaptam szólásra), mondandómat leírtam és felolvasom. Hangsúlyozom, hogy állításaim – értelemszerűen – pusztán tézisek.

1. tézis

Ismételten visszatérő dilemma az elméleti irodalomban a következő. Hogyan történhet meg a tőkerendszer meghaladása és egy alapvetően más társadalmi rendszer működtetése? A kérdésre – kiélezetten sarkított osztályozásban – két választípus keletkezett. 1. válasz. Csak úgy, ha a munkásság önmagáért cselekszik. A hangsúly azon van, hogy közvetlenül a munkásság cselekszik, és szigorúan saját magáért. 2. válasz. Valamilyen eszmény (embereszmény, társadalomeszmény) megvalósulásaként jöhet létre egy új társadalmi rendszer. A dilemma megtalálható Marx munkásságában, Lukács György munkásságában, lényegét tekintve megismétlődik Lukács tanítványainál. Nem hiányzik az ún. létező szocializmus körüli vitákból. A döntő szemléletbeli különbség: A második esetben a cselekvés valamilyen eszme, eszmény, elmélet szolgálatában, annak alárendelve magát történik. A cselekvés végső alanya az eszmény. Az első esetben viszont maga a cselekvő munkásság az alany. Az a munkásság, amely saját – nem pillanatnyi - érdekéből indul ki. A kérdés megválaszolásának tétje, hogy mit tekintünk a kívánt változások végső szubjektumának: az éppen létező hús-vér embereket, vagy valamilyen erkölcsi eszményt, filozófiai eszmét, általános elvet, tudományosan felépített fogalmat. Hogy az élő emberekre vagy valamilyen elméletre támaszkodunk erősebben. A dilemmára adott válasznak különösen akkor van közvetlen jelentősége, ha gyakorlatilag kerül napirendre a tőkerendszer meghaladására. Egy történelmi kísérlet nagyon eltérő erőket tud mozgósítani, maga mellé állítani, ha csak kevesek belátására és e belátás politikai keresztülvitelére próbál támaszkodni, illetve abban az esetben, ha sokak felismert, sokak által megtapasztalható érdekeltségre épít.

2. tézis

Élete során Lukács György több alkalommal is írt önkritikát. Ezen önkritikák többsége tisztán technikai jellegű, formális. Megírásuknak csupán gyakorlati feladata volt. Nem így a „Történelem és osztálytudat” értelmező bírálatának. Ennek az elméleti funkciójú és jelentőségű önkritikának a lényege: a művet baloldali etika és jobboldali ismeretelmélet együttélése jellemzi. A jobboldali ismeretelméletbe az is beleértendő, hogy érvelését valamiféle fogalmi szükségszerűségre, a proletár osztálytudatra mint a proletariátushoz hozzárendelt-hozzárendelhető tudatra alapozza. Lukács későbbi munkásságában nem viszi végig ezt az önkritikai felismerését, és lényegében belül marad az – úgymond – „jobboldali” módszertani-ismeretelméleti paradigmán. A spekulatív etikai-filozófiai portékát nem elhagyja, hanem újracsomagolja: a nembeliség nem pusztán leíró, hanem normatív funkciójú kategóriájával váltja ki.

3. tézis

Lukácshoz tanítványai két irányból viszonyulnak. Az egyik irány, amelyet lényegében Mészáros István képvisel, következetlenül végrehajtottnak tekintette, ezért kevesellte a „jobboldali ismeretelmélettel” való szakítást. A másik (az ún. Budapesti Iskola néven összefoglalt, és nemcsak Lukács-tanítványokat magába foglaló) irány folytatta, illetve – némi leegyszerűsítéssel – tovább feszítette a társadalomkritika nem „szociológiai” jellegű, hanem morális-eszmei megalapozását.

Ismert megállapítás: bármilyen emberfogalom megfogalmazása normatív tartalommal is bír. Az ember leíró fogalma egyúttal embereszmény is. Kimondatlanul is felszólítást hordoz: ha valóban ember akarsz lenni, ha megalapozottan igényt tartasz az ember megnevezésre, akkor felelj meg a fogalmának! Az emberdefiníció észrevétlenül, de automatikusan átcsap etikába. Ahány emberdefiníció, annyi különböző etikába. Lukácsnál és néhány hazai tanítványánál a magáértvaló nembeliség etikájába.

Az általánosító funkciójú embermeghatározásnak, emberdefiníciónak szükségképpen van valamilyen számonkérő jellege: rámutatás az empirikus egyének fogyatékosságára. A valóságosan létező emberek ellenpontozása az ideálissal. Az ideális, az eszményi felmutatása és morális mérceként való alkalmazása – ahelyett, hogy a figyelmet a konkrét gyakorlati feladatra irányítaná, összpontosítaná: a létező egyének továbbmozdításának, átvezetésének, az adott struktúrán való konkrét túlsegítésének feladatára. Ebből metodikai szükségszerűséggel következik valamiféle értelmiségi arisztokratizmus: az emberek egyfajta lenézése. A különböző plebejus hiányosságok lenézése, amivel párosul egy jól tapintható félelem ezektől az eleven, hús-vér emberektől.

Nem meglepő, hogy az értelmiségi arisztokratizmus életidegen (sőt életellenes) elméleti absztraktsága milyen szabályszerűséggel megy át ellenpólusába: képviselői általában megtérnek a szintén személyiségellenes liberalizmus álláspontjához. (Megjegyzendő, hogy ez a

17 / 123

„Budapesti Iskola” tagjai közül nem vonatkozik a plebejus gyökerű Hegedűs Andrásra.) Hegel ujjongva nyugtázná, hogy az absztrakt filozófiai elvontságok milyen gyönyörű logikai szükségszerűséggel csapnak át látszólagos ellentétükbe.

4. tézis

Mit tud Mészáros, amit nem tud Lukács és a Budapesti Iskola? Mit csinál másként, mint az említettek? Mindenekelőtt azt, hogy a hegeli eredetű módszer mellett következetesen a gazdaságtannal (valamint gazdaságfilozófiával) alapozza meg társadalomelemzését és társadalomkritikáját.

Mészáros nem valamilyen emberfogalomból, hanem az empirikusan létező egyénekből indul ki. Az ő egymásrautaltságon alapuló együttműködésükből vezeti le egy olyan gazdálkodás lehetőségét és fölényét, amely nem áruviszonyokon, hanem alulról szerveződő közvetlen emberi kapcsolatokon nyugszik.

Miközben a magyarországi irányzat az árugazdaság meghaladásának lehetetlenségét próbálja bizonyítani, addig Mészáros arra keresi a választ, hogy miképpen konkretizálható egy nem árukapcsolatokra épülő modern gazdálkodás. Vizsgálódásának eredményeiből két döntő mozzanatot emelnék ki. 1. Az emberek piaci kapcsolatai pusztán mennyiségi alapon szerveződnek. A gazdálkodásban egymással társuló egyének kapcsolatai viszont a személyes minőségekre (az egyedi képességekre és törekvésekre) épülnek. 2. Kulcsszerepet kap a megváltozott tartalmú és funkciójú számvitel, amely puszta segédeszköze annak, hogy az egymással társuló egyének személyes törekvései és képességei társadalmi méretekben összetalálkozzanak a rendelkezésre álló erőforrásokkal. Egy ilyen tartalmú és funkciójú számvitel működése a feltétele annak, hogy áru, pénz, tőke (illetve bármiféle állami tekintély) közvetítése nélkül is gazdaságos (emberléptékűen gazdaságos) lehessen a termelés.

Azok az emberek, akik nem rendelkeznek valamilyen megélhetési tulajdonnal, csak akkor tudnak kilábalni a felhalmozásra beállított tőkerendszerből, ha önmagukért cselekszenek. Nem rövid távú megélhetésükért, hanem a megélhetésnek a társadalmi struktúrán alapuló biztonságáért. Másként fogalmazva: önmagukért, vagyis minden tulajdonnélküli helyzetének a megváltoztatásáért. A gyakorlati nehézség abban áll, hogy az önmagáért cselekvő bérmunkásság (vagyis átfogó értelemben valamennyi, a létfenntartási tulajdont nélkülöző egyén) hogyan biztosíthat mindenki (tehát mind a közel hétmilliárd fő) részére termelési lehetőséget és ezáltal lehetőséget a megélhetésre. Ennél szűkebb célkitűzéssel nem tud a munkásság önmagáért cselekedni.

5. tézis (Lukács védelmében)

„A tőkén túl” részletesen elemzi Lukács kapitalizmuskritikájának, tőkekritikájának módszertani hiányosságát. Miután hangsúlyoztam Mészáros eme fejtegetéseinek alapvető fontosságát, utalnék a megközelítés árnyalásának lehetőségére. Nevezetesen arra, hogy – kiváltképp hazai, magyarországi nézőpontból – Lukácsnak Mészárosétól eltérő olvasata is elképzelhető. Észre kell venni, hogy Lukács számára a társadalomelméleti elemzés funkciója nem pusztán elméleti, hanem gyakorlati. Elsődlegesen nem egy tudományos közösséghez, hanem a változtatás esélyével rendelkező kortársakhoz kíván szólni. Ebből következően: ezekben az írásokban számos olyan elem, fejtegetés, érv található, amely szigorúan korhoz kötött – vagyis lényegében taktikai. Ez Lukács esetében nemcsak hátrány, hanem előny is. Számára – néhány tanítvánnyal ellentétben - ez lehetővé teszi, hogy szemlélete eljusson a hús-vér emberekhez, illetve hogy a plebejus egyéneknél, csoportoknál ne csak a műveltségbeli lemaradást, hanem a többleteket is észrevegye. Rámutat például, hogy bizonyos műszaki problémák megoldásában a munkások a mérnökök előtt járnak. És Lukácsnál filozófusi elméletieskedése mellett jelen van annak igénye is, hogy az emberek önmaguktól szervezzék a társadalmi életüket – bármily jelentéktelennek tűnő korabeli példákkal tudja ezt illusztrálni. Vagyis az emberiség jövőjét nemcsak a nembeli lényeg testetöltésére, hanem egyúttal a társadalmi önszerveződés kiteljesedésére is alapozza. Arra az önszerveződésre, amely kivezetheti az embereket a fennállóból, és túlsegítheti az eldologiasult struktúrákon, az egész tőkerendszeren.

18 / 123

Járjuk körül e problémakör eredetét és alakulását annál a bölcseleti irányzatnál, amelyhez Lukács is sorolódik. Felolvasok egy idézetet: 'a tapasztalat azt mutatja, hogy az a legboldogabb, aki a legtöbb embert tette boldoggá, s maga a vallás azt tanítja, hogy az az eszmény, akit mindenki követni igyekszik, feláldozta magát az emberiségért...” Az idézet Karl Marx érettségi dolgozatából való. A Krisztus-eszményre való hivatkozás a későbbiekben nem ismétlődik meg Marxnál, hanem valamiféle embereszmény veszi a helyét, szerepét. Filozófiai antropológiai elemzései során Marx eljut az emberi lényeg, nembeli lényeg kifejezések használatához. még sokáig kiindulópont marad elméletében, hogy a társadalmi harmónia letéteményese valamiféle 'általános', mely felülemelkedik a partikuláris érdekeken, megosztottságokon. Az egyes társadalmi rétegekben, osztályokban a magánérdekek képviselőit látja, akiknek önző törekvései szükségképpen összeütközésbe kerülnek egymással. Ezért fordul szembe a rendi és a polgári állásponttal éppúgy, mint a proletariátusra hivatkozó kommunista nézetekkel. A különböző partikuláris (így a feudális, polgári, munkás) törekvések tehát nem vezetnek a társadalmi antagonizmusok feloldásához. A sajtó és az állam viszont – úgymond – az általános érdek megtestesülése, az összérdek hordozója. Ezek a különös érdekeken felülemelkedve az 'általános emberi' szempontok nevében és javára tevékenykednek.

ebben az időben a legkiválóbb szocialista írók között tartja számon Benthamot, Helvétiust, Holbachot. (2) E meglepő besorolás magyarázata, hogy mindannyian megkérdőjelezik a politikai értelemben vett általános érdeket. (3) Kiindulópontjuk: kizárólag az egyéni érdekek reálisak; a közérdek csupán elvont kifejezés, ha nem az egyéni érdekek tömegét képviseli. Ezért a társadalom szerveződését a személyes érdekeltségekre kívánják alapozni.

Ezzel is magyarázható, hogy Marx – a szakirodalomban etikai kommunizmusnak is nevezett korszaka után - mindenfajta embereszmény, emberdefiníció, általános emberfogalom helyett az empirikus egyént teszi meg elméleti építkezésének kiindulópontjává. A „Német ideológia” ismert megfogalmazása szerint „a valóságosan tevékeny emberekből indulunk ki” Ezzel az ember bármiféle filozófiai vagy etikai eszménye háttérbe szorul: módszertanilag alkalmatlanná válik az elméleti érvelés megalapozására. E szemléleti fordulatot követően Marx (valamint Engels) éveken keresztül írások özönével bírálja (sőt gúnyolja) az utópikus szocializmusnak azt a változatát (az ún. „igazi szocializmust”), amely csak az ember valamilyen általános fogalmát tudja (próbálja) kritikailag szembeszegezni a korabeli társadalmi valósággal. (Az egyének konkrét élethelyzetei feloldódnak az emberi általánosságokban. Ezzel a gyakorlati változtatás (cselekvés) területe leszűkül az egyéni tudatra, illetve az erkölcsi meggyőződésre. Társadalmi súlyú változtatás helyett pusztán belső önátalakítás. (Önmagunknak az emberfogalom fazonjára igazítása.) (Nem véletlenül hangsúlyozza Marx az erkölcsi-etikai beállítódásról (kapcsolatban): „az egoizmus és az altruizmus ugyanannak …) Nem nehéz észrevenni, hogy az igazi szocialisták bírálata egyúttal önkritika. Amikor egy lényegében súlytalan irányzatot támad ilyen kitartó vehemenciával, akkor egyidejűleg saját közelmúltbeli nézőpontját (kiindulópontját) is bírálja.

Az 1960-as években a kapitalizmuskritikák mind Nyugaton, mind Keleten különböző humán szempontok alapján fogalmazódtak meg. A felhalmozásra orientált gazdaság és az ezen alapuló egyéni önzés bírálata többnyire valamilyen humanizálás szándéka nevében történt. Lényegében ehhez a tendenciához kapcsolódott Lukács és a Lukács-tanítványok többsége (tágabban az ún. Budapesti Iskola). Rámutattak, hogy az ún. „létező szocializmus” gyakorlata nem felel meg az elméleti elvárásoknak-előírásnak. Leegyszerűsítve (végső fokon) a társadalmi valóság filozófiai ellenpontozását adták, és az ebből következő erkölcsi-etikai követelményekre helyezték a hangsúlyt. Míg Marxnál a tulajdonnélküli egyénnek – ha tartós eredményt akar elérni, akkor - önmagáért kell cselekednie. Addig eze irányzat szerint valamilyen erkölcsi-filozófiai kritériumért.(kat ír elő - miatt kell cselekednie)

19 / 123

Hétköznapjaink Utazási impressziók – 3 Kína Szabó László Tibor Kínai élmények

Szabó László Tibor

Utazási impressziók – 3

Kína

Sokan vannak. Mindenütt sokan vannak. Minden műemléknél, palotánál, a Nagy Falon, a Tiananmen téren / Mennyei Béke Kapujának Tere / és a szemlélődő turistáknak legfeljebb csak 4-5 %-a külföldi. A többiek mind kínaiak, hangosak és nyomulnak. Nekünk is nyomulni kell, ha látni akarunk valamit a pénzünkért. Persze nem mindenki hangos, csak egyesek, de az ő hangjukkal tele van minden tér, terem, díszkert. Gyenge idegzettel vállalható egy kínai út, de gyenge fülekkel nem ajánlatos. Egyébként mindig vidámak, jókedvűek és barátságosak a külföldiekhez. Nem egy elnyomott és depressziós nép benyomását keltik. Kedvesek és segítőkészek, csak az a baj, hogy nem nagyon értjük, mit is mondanak. Az európai nyelveket / főleg az angolt / többen is beszélik, de többnyire színtiszta kínai kiejtéssel. Az idegenvezetők szerencsére kivételt képeznek ez alól. Ők többnyire felsőfokú végzettséggel és nyelvtudással vezetik a külföldieket, és ha elfogadható szinten beszéljük a megfelelő nyelvet, akkor jól el lehet velük társalogni. A hat órás időeltolódást azért megérzi a szervezetünk és el kell telnie egy-két napnak, mire „egyenesbe jövünk”. A Hainan kínai légitársaság közvetlen járata vitt minket Pekingbe, és a hajnali érkezés utáni városnézés egy kicsit bizony kikezdte az erőnlétünket. / Mint minden országban, itt is csak 14.00 óra után állnak a szállodai szobák az utasok rendelkezésére. / De a látnivalók kárpótolnak mindenért, még a dermesztő hidegért is. Peking ugyan Ankarával, Calabriával és Madriddal van közel azonos szélességi fokon, áprilisban viszont gyakran hűvös és esős az éghajlata. Ennek okát különböző földrajzi tényezőkben kell keresnünk. Nos, reggel nyolc óra körül a Nyári Palotához érkezve, igencsak didergősre sikerült a belépőnk. De nem is olyan könnyű egy palotába, vagy régi kínai templomba betérni. Először ugyanis egy szellem-küszöbön kell átlépnünk, amely meglehetősen magas. Ez azért készült, hogy a gonosz szellemek kívül rekedjenek. Ők ugyanis nem tudnak ugrani, csak egyenesen haladni. Néhány méterre a magasított küszöbtől mindezek ellenére még egy két-három méter magas fal is utunkat állja. Ezt azért építették, hogy a gonosz szellemek nekiütközzenek, ha mégis sikerült valahogyan a küszöbön túljutniuk. Itt bizony elakadnak, mivel egy szellem nem képes cikk-cakkban mozogni, ő csak egyenesen tud lépegetni. A korábbi évszázadok kínai bölcsei, valamint a paloták és templomok építői valószínűleg előre látták, hogy idővel olyan szellem-mutánsok fognak kialakulni, amelyek mégiscsak képesek lesznek a küszöböt átugrani. Annyi eszük persze nem lesz, hogy a pár méterre álló falat megkerüljék. Mi mindenesetre bejutottunk a palotákba és a templomokba, ami ékes bizonyítéka annak, hogy jó szellemek vagyunk. A látvány mindenütt csodálatos volt. A kínaiak vallásosságáról, a különböző vallások együttéléséről itt nem kívánok írni, hiszen ez messze vezetne az utazási impresszióktól, másrészt pedig már nálam sokkal elhivatottabbak is foglalkoztak ezzel a témával. Nekem elsősorban az tűnt fel, hogy a mai kínaiak milyen profán módon viszonyulnak ezekhez a szent helyekhez. Az Ég Temploma melletti hosszú, fedett folyóson pl. sok idősebb embert láthattunk, akik kis padokon, vagy székeken ülve kártyáztak és dominóztak, valamint egy-egy zeneszerszám vagy zenegép hangjaira táncoltak és énekeltek. A jellegzetes kínai torna sem hiányzott a paloták és templomok melletti kisebb- nagyobb terekről. Legalább hatan-nyolcan mozogtak ritmikusan a felcsendülő zenére. Egyesek idővel kiálltak közülük, mások meg beálltak, és nem zavarta őket, hogy számtalan ember vonul el mellettük, bámulja meg őket. Csak teljesen átszellemült arcuk mutatta, hogy ez egy kicsit több, mint egy egyszerű gimnasztika. Peking jelenleg egy 15 milliós város, már hat széles / kétszer három- vagy kétszer négysávos / körgyűrűn ömlik a forgalom. Autó autó hátán, rengeteg autóbusz. Naponta ezer új járművet léptetnek be a forgalomba. A metró vonalak hossza már 80 km. / ennek a fele a 2008-as olimpiára készült /. Van persze kerékpár sáv is mindkét oldalon, de kerékpárost már alig látni / a belső városrészekben / - mindenesetre kevesebbet, mint Budapesten. Inkább kis mopedek száguldanak az út két, elkerített sávjában. Sokan emlékszünk még azokra a régi filmfelvételekre, amikor a Tiananmen téren zöldre vált a forgalmi jelzőlámpa és megindulnak a kerékpárosok százai – középen néhány autó. Nos, ez már a múlt. A hatalmas téren átmenő óriási forgalom résztvevői elsősorban gépkocsival közlekednek. Modern nyugati, ill. kínai gyártmányú kocsik népesítik be az utakat, taxiból is sok van, szépek, kényelmesek és olcsók. A taxisok meg csak hosszas rábeszélés után fogadnak el némi borravalót / pl. hatvan forintnak megfelelő összeget egy jó félóra taxis száguldás után /. A borravalóról jut eszembe, hogy bort ritkábban isznak a kínaiak, de a sört egyre jobban kedvelik. A sörgyártás modern technológiáját a németek hozták be a XX. század elején – de úgy tűnik, hogy valamit Münchenben felejtettek.

20 / 123

A Peking-opera egy műfaj. Többnyire történelmi témákat, vagy a kínai mitológia egyes történeteit dolgozták fel a produkciókban. Sajátos régi hangszerek kísérik a cselekményt, amelyet elénekelnek / az európai fülnek szörnyűséges, magas fejhangokon /, eltáncolnak, eljátszanak és még egy kis akrobatika is járul mindezekhez. A színészeknek meglehetősen sokoldalúnak kell lenniük – és azok is. Sajátos élményt jelent a Peking-opera megtekintése – a külföldiek teherbírását figyelembe véve, vannak egy-másfélórás előadások is. Érdemes megismerkedni ezzel a műfajjal. A pekingi kacsa is legalább olyan híres és népszerű, mint a Peking-opera. A kacsa különleges ízét állítólag az eredményezte, hogy régebben Peking környékén tenyésztették őket és az állatokat lábon hajtották fel a fővárosba. A hosszú úton leadták a húsukat fedő zsírréteget és így megsütésük után különleges élvezetet nyújtottak a fogyasztóknak. A hagyományt ma is ápolják valamilyen modern megoldással. Egyébként gyakran mondják, hogy a kínaiak mindig esznek. Ez nem igaz. De nagyon sokan vannak, és valaki mindig eszik. Étkezési kultúrájukat látva, viszont hihető az a vélemény, miszerint, ha egy kínai egy kicsit többet keres, akkor egy kicsit többet eszik. Ha még jobban keres, akkor még többet eszik. Ha ennél is jobban keres, akkor mást is vesz magának. Xianban szemlét tartottunk az agyaghadsereg felett. Kínai parasztok kutat akartak ásni, és egy egész hadseregre bukkantak. Minden katonát más-más harcosról mintáztak meg a kor művészei, hiszen egy sincs közöttük, aki hasonlítana a másikra. A császár először egész hadseregét magával akarta vinni a túlvilágra, de tanácsadói meggyőzték, hogy a birodalmat halála után is számos veszély fenyegeti, a Nagy Fal önmagában kevés ahhoz, hogy megvédje az országot, a győztes, harcedzett hadseregre ezután is szükség van. Talán elég lesz az is, ha az élethű szobrok kísérik el az uralkodót hosszú útjára. A feltárás – amely még ma is tart - és a bemutatás legalább annyira lenyűgöző, mint a harcosok megformálása. Egy hatalmas, magasan ívelő csarnokot hoztak létre a szobrok bemutatására, ahol a látogatók százai-ezrei tolakodás nélkül körbejárhatják a leleteket. A bejárattal szemben rögtön láthatják a hadrendben menetelő katonákat, elővéddel és oldalvéddel. Egy kicsit távolabb meg lehet nézni az eldőlt és részben összetört agyagszobrokat, ahogyan kiásták őket / az eredeti tető fa gerendázata néhány száz év elteltével elkorhadt és már nem tudta fenntartani a kívülről ránehezedő súlyt – a földréteget /. Még távolabb megtekinthetjük a restaurátorok csoportját is munka közben, és mellettük a már félig helyreállított szobrokat. Ki tudja, meddig fog még tartani ez az aprólékos munka? A másik oldalon visszafelé jövet pedig tanúi lehetünk, ahogyan néhány régész szakszerűen kiássa, kiemeli a földbe nyomódott katonákat. Sanghajnak jelenleg kereken 20 millió lakosa van, a lakosok fele a belvárosban él mintegy 600 négyzetkilométeren, a többiek pedig a külvárosokban. Míg a belvárost – mint Pekingben is – az 50-60 emeletes toronyházak uralják, a külvárosok szerkezete egy kicsit lazább. A repülőtérről egyébként a világ első mágnes vasútján is be lehet jutni a városközpontba, autóbusszal az út a gyorsforgalmi pályán kb. másfél órát tart. Elkövették ugyanis azt a hibát, hogy a centrum felé közeledve, helyenként csak kétszer háromsávosra építették az utat, és így elég gyakori az autók torlódása. Ezen még a fantasztikusan bonyolult, de nagyvonalú le- és felvezető rendszerek sem tudnak olykor segíteni. Az 50-60 emeletes toronyházak itt olyan átlagosak, mint nálunk a Nagy-körút négy-öt emeletes épületei. Egyes jellegzetes és kiemelt építmények szinte kiugranak a kisebb, hatvan emeletesek tömegéből. És minden ház más formát mutat, ill. három-négy épület ugyan nagyjából egyforma, mintegy építészeti csokrot képezve a házrengetegben. Kimeríthetetlen fantáziával és elég széles helyközökkel építik folyamatosan őket. Az utcák is szélesek, de mit segít ez, ha egyre több az autó. Ez már bizony jócskán a XXI. század – méltó várost választottak a Világkiállítás – 2010 megrendezésére. Utolsó kirándulásunk „Kelet Velencéjébe”, Suzhou-ba / ejtsd Szu-csó / vezetett. Emberemlékezet óta itt van a selyemgyártás talán legfontosabb központja. Hajókázás a csatornákon, a piac meglátogatása – ezek persze a legérdekesebb programok. Itt még találkozhatunk egy igazi, hagyományos kínai piaccal, ami egyébként azt jelenti, hogy több utcán át bolyongunk és figyeljük az itt zajló életet. Van egy mondás, miszerint a kínaiak mindent megesznek, ami él és mozog. Ez bizonyára nem egészen így van, de a látottak alapján a mondás közel járhat az igazsághoz. Gyömbér, többféle mangó-gyümölcs, élő angolnák, kacsabél / tisztítva és megsütve fogyasztják /, sóágyban hetekig érlelt kacsatojás és kopasztott, frissen főtt veréb. Ez utóbbi standnál volt a legélénkebb a forgalom. Kettesével-hármasával vitték nejlon-tasakokban a még párolgó, frissen főtt verebeket csőröstől, lábastól, mindenestől. Suzhou-ban / Szu-csó / még látni valamit a kínai közelmúltból, hiszen ez egy kisváros – két és félmillió lakossal. Ha a külvárosokat is hozzászámítjuk, akkor a lakosság száma persze öt millió. Milyen ország Kína? Fejlett, fejletlen, fejlődő? Ha a városokat vesszük szemügyre, akkor a világ egyik legfejlettebb országának is tekinthetjük. De tudjuk, hogy vidéken, a falvakban, különösen a nyugat-kínai elmaradott területeken egy fejletlen ország képe fogadja a látogatót. Mindezeket figyelembe véve, valószínűleg helyes az a megállapítás, miszerint Kínát a fejlődő országok csoportjába kell sorolnunk. A Kinai Kommunista Párt távlati, 100 éves tervében a fejlett szocializmus felépítése a cél.

Üzenet a Golgotáról Szili Leó Baloldali költők antológiájának bemutatója a József Attila klubban

Üzenet a Golgotáról

Könyvszerető embernek öröm egy új kötet megjelenése, s ha még az irodalmat is szereti, akkor növeli az élményt egy új verses antológia. Különlegessé még is az tette, hogy baloldali költők verseit tartalmazza. Az Üzenet a Golgotáról című kötet bemutatója volt 2010. október hetedikén a József Attila klubban. Simor András az egyik összeállítója és szerzője mutatatta be a közönségnek, emlékezve az 1958-ban megjelent Tűztánc című kiadványra, mely ugyancsak baloldali költők antológiája volt. Hosszú idő telt el azóta, de mégis különösen jelentős, hogy napjainkban erre sor kerülhetett. Ma is vannak költők, akik a magyar irodalom hagyományait követve társadalmi

21 / 123

elkötelezettségüket vállalva fejezik ki lírai hangnemben a jelenleginél jobb-, emberibb társadalom iránti igényüket. A címadó verset Baranyi Ferenc írta, de rajta kívül több más már ismert költő van a szerzők között, s megjelentek az új költőnemzedék versei is. Tizennyolc szerző műveit olvashatja a könyvet kezébe vevő olvasó. A bemutató ünnepélyességét növelte, hogy ismert művészek adtak elő verseket. Öröm volt hallgatni Keres Emil mély átéléssel előadott szavalatait, Pálos Zsuzsa bársonyos hangját, Peczkai Endre értő tolmácsolását. Kassai Franciska az általa megzenésített verseket énekelte gitár kíséretével. Varázslatos hangulatot teremtettek a művészek. Sok ilyen élményre lenne szükségünk! Szili Leó

Az ürge és az ember Szili Leó Egy kirívó társadalmi példáról ellentmondásról az írás

Az ürge és az ember

A címben szereplő ürge szó nem a magyar zsargonban az ember szó helyettesítésére használt kifejezést jelent, hanem azt a prémes kis rágcsálót, melyről még hajdanán az általános iskolában azt tanították, hogy rendkívül kártékony, mert a gabona termést nagy mértékben pusztítja. Ha valaki emlékszik az elmúlt rendszert kifigurázó „A tanú” című filmre, akkor arra is emlékszik, hogy Pelikán József gátőr az aktuális letartóztatásakor állandóan azon izgul, nehogy elszaporodjanak az ürgék, m

ert a gátba fúrt járataikkal növelik az árvízveszélyt, s ezzel emberi értékeket veszélyeztetnek. Valóban az előző rendszerben a vízügyi szakemberek 20 Ft.-ot fizettek – akkori áron számolva – minden egyes elpusztított ürgéért. Miért jut mindez eszembe? Azért, mert az egyik vezető TV-adó fő műsoridőben leadott híradójában arról panaszkodnak, hogy vészesen fogy Magyarországon az ürge populáció. Az egyik nemzeti parkunkban el is fogtak egy illegális ürge vadászt, aki azzal védekezett, hogy a gyermeke éhezik, s ezért fogdossa a szerencsétlen állatot. A vadászat technikája mindenki számára ismeretes, ha máshonnan nem – Petőfi verséből. A mai társadalmi valóság, hogy több százezer gyermek éhezik ma kis hazánkban. Becsületes szociológusok pontos felméréseiben utána lehet nézni az adatoknak. /Ameddig még meg merik írni!/ Mit tehet az a szülő, akinek már régóta nincs jövedelme, s meg akarja etetni éhes gyermekét, s nem akarja tolvajlásra adni a fejét? Elmegy ürgét fogni. Az állat húsa egyébként jóízű, mert régóta sok parasztember tréfálta meg óvatlan vendégét azzal, hogy a mondott csirkecomb hely ürgecombot tálalt fel, s a megtréfált nem jött rá a tévedésére. Lehet az elfogott elkövetőből bűnbakot csinálni! A cím azonban valójában így hangzik: Mi a fontosabb? Az ürge vagy az ember?

Szili Leó

EMLÉKEZÉS HALOTTAKRA "Értökös" - emlékezés hozzátartozókra, elesett katonákra

EMLÉKEZÉS HALOTTAKRA

„Itt van az ősz, itt van újra” - ahogy Petőfi valamikor leírta, és közel van már az az idő, amikor hagyományaink szerint meg szoktuk látogatni elhalt hozzátartozóinkat. Amikor még kicsik voltak, a gyerekeink, később az unokák is, velünk voltak ilyenkor, hadd tudják meg, illik ezzel megtisztelniük azokat, akik nélkül mi sem élnénk. Most már nem jönnek velünk, mert vagy a párjukkal járnak el, vagy még olyan igen el vannak foglalva… Még odébb van a halottak napja, a mindszent, de én nem szeretek tolongani a temetőben. Először a szomszédos településen evangélikus apai nagyapám sírját látogattuk meg. Nagyanyám nagyon fiatalon ment el, talán a szülővároskám már nem használt katolikus temetőjében nyugszik. Gyakran gondolok rá ilyenkor.

22 / 123

A református - ma már vallástól függetlenül használt – temetőben szüleim jól megtervezett-gondozott nyughelyére csak a virágot kellett letennünk, anyai nagyapám sírdombját viszont nem volt könnyű körülkapálni a köré épített betonépítmények között. Hogy nagyanyám hol nyugszik a temető elvadult részében, alig tudtam észrevenni – valahogyan nem került Becző Pál sírja a szemem elé. Azon a soron kell ugyanis továbbmenni. Itt aztán volt mit kapálni, metszeni! Gondozott sír nincs is a közelében, a fejfák düledeznek, a nevek kivehetetlenek. De közvetlenül nagymamám mellett alacsony háromszögletű táblán jól olvasható az évszám: 1944. A két név is majdnem kibetűzhető – egy férfi neve és a feleségé –né végződéssel. Édesanyámtól tudom a történetüket: meghalt az ember. Ez röviddel a front után volt. A felesége jment be a faluba a temetést intézni. Dunaföldvárról átlőttek – ott még németek voltak – a lövedék megölte az asszonyt. Így került egymás mellé a férj és feleség. Eszembe jutott, hogy nem sokkal azelőtt láttam utoljára legidősebb unokatestvéremet, Pista bátyámat. (Az első világháborúban egy nagybátyám halt „hősi halált”.) Késő este váratlanul állított be hozzánk katonaruhában egy tehénkével. Kérte, juttassuk el a családjához, ha nem jönne érte. Nem jött. Az interneten megtaláltam: egy orosz katonakórházban hunyt el, árván hagyva két kis gyerekét, feleségét. Fölötlött bennem egy másik fiatalember emléke is. Akkor ősszel németeket szállásoltak be a faluszéli házakba. A Fehérékhez többet – oda egy kapitány is jutott, birodalmi német - hozzánk csak ötöt, a legmagasabb rangú köztük főhadnagy volt. Kezdetben még szép napos idő járta. Reggelente egy lovas kocsin hozták a faluból a „menázsit”. A derűs kocsis, sapka, zubbony nélkül, fölgyűrt ingujjban, magyarul kiabált be a katonabajtársaknak. (A nálunk lakók közül csak Harman úr beszélt magyarul – kifogástalan köznyelven.) Hamarosan esősre fordult az idő, és már félni kellett az ágyúzástól. Egyszer csak híre jött, hogy a kapitány úr elesett. A katonák azt beszélték (!), hogy a felderítésre indult parancsnokuk megsebesült ugyan az egyik tanyánál, de nem orosz golyó sebezte halálra. Elmondták, hogy egyik társuk – az a bizonyos kocsis – meg akart szökni, már civil ruhát is szerzett magának. Valaki elárulta – a kapitány megásatta vele a sírját és belelövette. A katonatársai álltak rajta bosszút. Hol lehet a sírja? Egyáltalán - kihantolták és tisztességes sírba tették? Szülei hol gyászolták – itthon-e, vagy kitelepítették őket Németországba? Eszébe jut-e még valakinek rajtam kívül? Háború volt, gonosz, embertelen háború. De „Lesz-e nap holnap, mely békét ígér?” – kérdezem rosszkedvűen József Attilával az elhunytakra emlékezve.

VITATKOZOM AZ ESZPERANTÓÉRT Értökös - mert érdemes

VITATKOZOM AZ ESZPERANTÓÉRT

Gyerekkorom óta szeretek vitatkozni – azt hiszem, hogy édesapámtól örököltem ezt a jó tulajdonságot. Úgy van az, hogy vita közben magam számára is tisztább, pontosabb lesz a saját álláspontom. A partneremet is jobban megismerem, megértem közben, tehát emberileg is közelebb kerülök hozzá. Még az is lehet, hogy közben megváltozik az én véleményem is – a belátási képesség is értékes emberi tulajdonság. Sajnos ritkán áll módomban. A mai világban rohanni szokás, egyszerűbb azzal elintézni, hogy „hosszú…”. Amióta a Világszabadság oldalain írogatok, értelmes ügy érdekében folyó hasznos eszmecsere reményében teszem, nem pedig azért, mert „… szeretném magam megmutatni, hogy látva lássanak …” Úgy látszik, hiába. „Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez” – ehhez tartom most magam. A nyelvtanulás babonái címszó alatt egy Lingwing néven írogató blogozót találtam a világhálón, aki számos jó tippel, tanáccsal segíti az angoltanulást, -tanítást. Közben mintha az én, az eszperantó nyelvről kifejtett véleményével velem vitatkozna. „Mi vagyunk a legszomorúbbak - írja, - de ki kell mondanunk: eszperantóul tudni annyit ér, mint belépni egy bélyeggyűjtő hobbiklubba. Barátokat nyilván szerzel vele, de van már egy igazi világnyelvünk, angolnak hívják.” Biztosan joggal beszél többe számban, nem egyedül vélekedik így. Hogy miért épp ők a legszomorúbbak, igazán szeretném tudni, mert Lingwng – és akiknek a nevében szól - szemmel láthatóan kiválóan ért és beszél angolul. Nem hiszem el a szomorúságukat.

23 / 123

Nagyon igaza van, hogy a „remény nyelvével” barátokat lehet szerezni. Hozzáteszem: Alaszkától Új-Zélandig, Finnországtól a Dél-afrikai Unióig. Márpedig idegennyelv-tudás nélkül egy bélyeggyűjtő hobbiklubban sokkal csekélyebb élmény- és ismeretszerzési lehetőségem adódik. „Nyilván szerzel” – ezzel a megengedő határozói szerkezettel a barátszerzés jelentőségét kisebbíti, amivel ismét csak nem értek vele egyet. Szerintem a barátság a legértékesebb emberi „befektetés”. (Kifogásolhatnám az egyes szám második személyű tegező alak használatát általános alany kifejezésére, mondván, „Ne tegezz, nem őriztünk együtt disznót!”) Fölháborodtam, hogy ez a „legszomorúbb” ember 2009. november 3.-i bejegyzésében fölszólítja olvasóját: „Ne tanulj eszperantóul!” Cinikusan - a korábbi fejtegetéséhez hasonlóan – most is azzal kezdi, hogy „Szeretjük az eszperantót”. (Mi ez: „fejedelmi többes szám”?) Majd így folytatja: „Tényleg érdekes kísérlet egy mesterséges nyelv megalkotása azzal a céllal, hogy az egész világ megtanulja, és eljöjjön a népek közti megértés és a világbéke kora”. Szerinte a kísérlet véget ért, és „az eszperantó 120 éves története során nem csak az örök békét nem hozta el, de világnyelvvé sem volt képes válni.” Én úgy gondolom, az egész emberiség tragédiája, hogy nem jött el az örök béke kora. Ez aligha az eszperantón múlott, de ha eljött volna, ma valószínűleg minden ember eszperantóra fordítaná a szót, amikor kikerül anyanyelvi közegéből. Mégis és azóta is számosan tanulják, megtanulják ezt a nyelvet. Ezt lebecsülendő azt állítja, hogy az eszperantó beszélők száma a világon 160 és 300 ezer közé esik (Az angol Wikipédia 1 – 2 milliós becsült adattal kezdi.) Ugyanezzel a hátsó gondolattal .mondja, hogy „aki azt állítja, hogy eszperantóul tudni használható nyelvtudást jelent, hazudik.” Meg kell kérdeznem: mire használható nyelvtudása gondol? Multinacionális cégnél végzett munkához ma még tényleg nem, a barátkozáshoz viszont igen. Használható a nyelvtudása a nagyon gazdag fordítási irodalom megismerésére, még ha a Harry Pottert eddig nem is fordították le a gyors haszon reményében. Ha Lingwing szereti az eszperantót (?!), miért tanácsol el mégis a tanulásától? Tudja, „ma Magyarországon az egyetemi, főiskolai diplomához elfogadják az eszperantó nyelvvizsgát” – tehát a keresett és jól kereső angolnyelvtanárok zsebére megy a játék. Miért is érvelne az eszperantó mellett? Engedje meg kedves fiatal – nálam biztosan fiatalabb – kollégám, hogy meggyőzőbbnek találjam Claude Piron svájci pszichológus egyetemi tanár (korábban az ENSZ és az Egészségügyi Világszervezet tolmácsa) angol nyelven elmondott érvelését az eszperantó használata mellett. (http://www.youtube.com/watch?v=BPq3QAKFBv8). A számos meggyőző „emberi” helyett egyetlen financiális érvét idézem befejezésül: „Francois Grand közgazdász úgy számolta, hogy 25 billió Euró megtakarítást jelentene, ha Európa bevezetné az eszperantót”.

Levelek a pokolból: te senki vagy, csak egy szám Szőnyi Zoltán Mennyit ér egy gépsoron dolgozó gyári munkás, akivel szemben nem támasztanak más követelményt, minthogy egyszerű műveleteket végezzen a lehető leggyorsabban? Így látják egy közép-dunántúli elektronikai nagyüzem alkalmazottai, akik elsőként azt tanulták meg: bármikor lecserélhetők. Egy volt "rabszolga" beszámolóját Szőnyi Zoltán jegyezte le. Forrás: NOL

Levelek a pokolból: te senki vagy, csak egy szám Mennyit ér egy gépsoron dolgozó gyári munkás, akivel szemben nem támasztanak más követelményt, minthogy egyszerű műveleteket végezzen a lehető leggyorsabban? Így látják egy közép-dunántúli elektronikai nagyüzem alkalmazottai, akik elsőként azt tanulták meg: bármikor lecserélhetők. Egy volt 'rabszolga' beszámolóját Szőnyi Zoltán jegyezte le. Szőnyi Zoltán| NOL| 2010. október 26. |77 komment „A gépsorok mellett harminchárom fok van. A víz meleg, de nincs idő inni, mert a munkát nem hagyhatod abba. A hangosban állandóan azt hallod, hogy elsősegélynyújtót kérnek, mert valaki összeesett. Sokszor mentő is jön. Ha beteg leszel, kirúgnak. Ha gondod van, ha bármit is szóvá tennél, készen áll a válasz: ne számíts másra, csak ennyire: akinek nem tetszik, leszámolhat.' Az internetes fórumot ma is megnézem. A közép-magyarországi elektronikai nagyüzem dolgozóinak nagyjából ennyi maradt a szabadságból, méltóságból. A bejegyzések igazak. Tudom, hasonlókat mesélhetek én is. 1997-ben léptem be a céghez, mint forrasztógép-karbantartó. A következő évben megkezdődött a bővítés, kialakítottak egy hatalmas csarnokot. Nyolcezer négyzetméter, tizenkét gyártósor. 1999 tavaszától mindennapossá vált a túlórázás. Az új termelési igazgató kedvenc mondása ez volt: „aki nem akar, annak nem muszáj itt lennie, sorban állnak kint a felvételre váró emberek'. Nem volt érdekes, ki mihez értett. A személyügyes főnök helyére egy hölgy jött, aki szerintem babakocsin kívül még semmit nem vezetett, de hozta magával az ismerőseit is. A személyügyön dolgozott női szabó, fodrász, ápolónő, de HR-es vagy munkaügyis végzettsége egyiknek sem volt, a törvényeket még annyira sem ismerték, mint a dolgozók. A termelési részlegen a területvezető helyettese a felesége lett, a műszakvezető pedig az anyósa. A fórumon azután kiderült, a csarnokban ugyanaz a helyzet, mint az irodában. „Egy éve dolgozom ott, mint hibakereső. Az offline-on lévő mérnökök között van, akinek nincs elektronikai végzettsége, dobozpántolóból került ebbe a pozícióba. A csarnokvezetőség gyakorlatilag egy család. Olyan darabszámokat írnak elő, amit szinte lehetetlen teljesíteni, a panelen már nincs idő mérni, tippelsz egy alkatrészre, és küldöd javításra. És ezek után csodálkoznak, hogy a selejtpanelok összértéke 1,5 millió dollár...' A cég állásajánlata afféle mézesmadzag: tűrhető kereset, szállástámogatás, juttatások. A valóság viszont kegyetlen. Az erkölcsi norma a

24 / 123

múlté. Egy svihák sorvezető a forrasztóknál azt üvöltötte egy ötvenéves nő arcába, hogy a „k.... anyját magának, tanuljon meg gyorsan kapitalista módon dolgozni, mert kirúgom'. Aki nem jött be túlórázni, aki beteg lett, aki egy hét után nem hozta a normát, kirúgták. A munkanélküliek foglalkoztatását támogató rendszer kedvezményei miatt a cég regisztrált állástalanokkal kezdte feltölteni a létszámot. Úgy jöttek-mentek az emberek, mint egy pályaudvaron. Nem egyszer előfordult, hogy éjjel rúgták ki az embereket, köztük akár a műszakvezetőt is. Volt, akinek annyi volt a bűne, hogy visszaszólt a főnökének. Ismertünk olyat, aki a kirúgása után pszichiátriai kezelésre szorult. Korábban soha nem hallottam senkit így beszélni emberekkel, itt a cégnél a „k.... anyját magának' mindennapos volt. Fegyelmit azért is adtak, ha a sor végén a meós (minőségellenőr - a szerk.) talált egy hibás panelt. Olyankor a főnök üvöltött a sorvezetővel, ő pedig kiosztott néhány fegyelmit. Volt, amikor a fél sornak megvonta háromhavi mozgóbérét. Az újságban találtunk egy hírt, hogy ellenőrzéskor megbüntették a céget. A cikket kitettük a hirdetőtáblára. Két nap múlva nyoma veszett a hirdetőtáblának. Az internetes fórum maradt az egyetlen hely, ahol nyugodtan kommunikálhatunk egymással. Biztonságban, névtelenül... „Az emberekkel úgy bánnak, mint a kutyákkal, te senki vagy, csak egy szám. A munkakörülmények akár a börtönben, rácsokkal és gipszkarton-lapokkal elzárt területek, félméterenként kamerák, az őrök állandóan azt lesik, ki mit lop. Öv, melltartó-merevítő, karóra ne legyen rajtad, mert becsipog a detektoros kapunál és testüregvizsgálat a vége.' Kértem a főnöktől, hogy a feleségem kapjon egy széket, mert az övé ülőmunka. Kilencszer volt műtve a lába, nem mindegy, mennyit kell állnia. Az volt a válasza, hogy mondjunk fel, ha nem tetszik. Az éjszakás műszakokban még durvább dolgok is előfordultak. Például a főnök egyszer éjjel részegen bejött, tökig kigombolkozva ordított mindenkivel, majd az alkatrészes kocsiról mindent lesöpört. A raktáros sírva szedte össze a darabokat. Végül engem is kirúgtak. Perre mentem, az ügyem immár nemzetközi bíróság előtt van. Közben lelkileg is, fizikailag is tönkrementem. Az internetes fórumot ma is nézem. Hiába nem járok be, nem enged még el a gyár.

Levelek a pokolból: te senki vagy, csak egy szám Szőnyi Zoltán lejegyzése - munkássors a mai Magyarországon

Levelek a pokolból: te senki vagy, csak egy szám

NOL| 2010. október 26. Mennyit ér egy gépsoron dolgozó gyári munkás, akivel szemben nem támasztanak más követelményt, minthogy egyszerű műveleteket végezzen a lehető leggyorsabban? Így látják egy közép-dunántúli elektronikai nagyüzem alkalmazottai, akik elsőként azt tanulták meg: bármikor lecserélhetők. Egy volt 'rabszolga' beszámolóját Szőnyi Zoltán jegyezte le. „A gépsorok mellett harminchárom fok van. A víz meleg, de nincs idő inni, mert a munkát nem hagyhatod abba. A hangosban állandóan azt hallod, hogy elsősegélynyújtót kérnek, mert valaki összeesett. Sokszor mentő is jön. Ha beteg leszel, kirúgnak. Ha gondod van, ha bármit is szóvá tennél, készen áll a válasz: ne számíts másra, csak ennyire: akinek nem tetszik, leszámolhat.' Az internetes fórumot ma is megnézem. A közép-magyarországi elektronikai nagyüzem dolgozóinak nagyjából ennyi maradt a szabadságból, méltóságból. A bejegyzések igazak. Tudom, hasonlókat mesélhetek én is. 1997-ben léptem be a céghez, mint forrasztógép-karbantartó. A következő évben megkezdődött a bővítés, kialakítottak egy hatalmas csarnokot. Nyolcezer négyzetméter, tizenkét gyártósor. 1999 tavaszától mindennapossá vált a túlórázás. Az új termelési igazgató kedvenc mondása ez volt: „aki nem akar, annak nem muszáj itt lennie, sorban állnak kint a felvételre váró emberek'. Nem volt érdekes, ki mihez értett. A személyügyes főnök helyére egy hölgy jött, aki szerintem babakocsin kívül még semmit nem vezetett, de hozta magával az ismerőseit is. A személyügyön dolgozott női szabó, fodrász, ápolónő, de HR-es vagy munkaügyis végzettsége egyiknek sem volt, a törvényeket még annyira sem ismerték, mint a dolgozók. A termelési részlegen a területvezető helyettese a felesége lett, a műszakvezető pedig az anyósa. A fórumon azután kiderült, a csarnokban ugyanaz a helyzet, mint az irodában. „Egy éve dolgozom ott, mint hibakereső. Az offline-on lévő mérnökök között van, akinek nincs elektronikai végzettsége, dobozpántolóból került ebbe a pozícióba. A csarnokvezetőség gyakorlatilag egy család. Olyan darabszámokat írnak elő, amit szinte lehetetlen teljesíteni, a panelen már nincs idő mérni, tippelsz egy alkatrészre, és küldöd javításra. És ezek után csodálkoznak, hogy a selejtpanelok összértéke 1,5 millió dollár...' A cég állásajánlata afféle mézesmadzag: tűrhető kereset, szállástámogatás, juttatások. A valóság viszont kegyetlen. Az erkölcsi norma a múlté. Egy svihák sorvezető a forrasztóknál azt üvöltötte egy ötvenéves nő arcába, hogy a „k.... anyját magának, tanuljon meg gyorsan kapitalista módon dolgozni, mert kirúgom'. Aki nem jött be túlórázni, aki beteg lett, aki egy hét után nem hozta a normát, kirúgták. A munkanélküliek foglalkoztatását támogató rendszer kedvezményei miatt a cég regisztrált állástalanokkal kezdte feltölteni a létszámot. Úgy jöttek-mentek az emberek, mint egy pályaudvaron. Nem egyszer előfordult, hogy éjjel rúgták ki az embereket, köztük akár a műszakvezetőt is. Volt, akinek annyi volt a bűne, hogy visszaszólt a főnökének. Ismertünk olyat, aki a kirúgása után pszichiátriai kezelésre szorult.

25 / 123

Korábban soha nem hallottam senkit így beszélni emberekkel, itt a cégnél a „k.... anyját magának' mindennapos volt. Fegyelmit azért is adtak, ha a sor végén a meós (minőségellenőr - a szerk.) talált egy hibás panelt. Olyankor a főnök üvöltött a sorvezetővel, ő pedig kiosztott néhány fegyelmit. Volt, amikor a fél sornak megvonta háromhavi mozgóbérét. Az újságban találtunk egy hírt, hogy ellenőrzéskor megbüntették a céget. A cikket kitettük a hirdetőtáblára. Két nap múlva nyoma veszett a hirdetőtáblának. Az internetes fórum maradt az egyetlen hely, ahol nyugodtan kommunikálhatunk egymással. Biztonságban, névtelenül... „Az emberekkel úgy bánnak, mint a kutyákkal, te senki vagy, csak egy szám. A munkakörülmények akár a börtönben, rácsokkal és gipszkarton-lapokkal elzárt területek, félméterenként kamerák, az őrök állandóan azt lesik, ki mit lop. Öv, melltartó-merevítő, karóra ne legyen rajtad, mert becsipog a detektoros kapunál és testüregvizsgálat a vége.' Kértem a főnöktől, hogy a feleségem kapjon egy széket, mert az övé ülőmunka. Kilencszer volt műtve a lába, nem mindegy, mennyit kell állnia. Az volt a válasza, hogy mondjunk fel, ha nem tetszik. Az éjszakás műszakokban még durvább dolgok is előfordultak. Például a főnök egyszer éjjel részegen bejött, tökig kigombolkozva ordított mindenkivel, majd az alkatrészes kocsiról mindent lesöpört. A raktáros sírva szedte össze a darabokat. Végül engem is kirúgtak. Perre mentem, az ügyem immár nemzetközi bíróság előtt van. Közben lelkileg is, fizikailag is tönkrementem. Az internetes fórumot ma is nézem. Hiába nem járok be, nem enged még el a gyár.

Címkék: munkásjogok

Novemberi teendők a házi kertben! Cs. Nagy László A lehullott falevél jelentős mennyiségű tápanyagot tartalmaz, méghozzá olyan összetételben, amelyben a tavaszi újrakezdést minden növénynél a leghatásosabban befolyásolja. Éppen ezért elégetni, avagy elvinni a kertből, mással nehezen pótolható veszteséget jelentene.

Novemberi teendők a házi kertben! A lehullott falevél jelentős mennyiségű tápanyagot tartalmaz, méghozzá olyan összetételben, amelyben a tavaszi újrakezdést minden növénynél a leghatásosabban befolyásolja. Éppen ezért elégetni, avagy elvinni a kertből, mással nehezen pótolható veszteséget jelentene. A legjobb az lenne, ha otthagynánk (mint az erdőkben), mert a lehullajtott levélzet a föld ''kabátja''. Nem engedi meg a talaj kiszáradását s ezzel együtt a talajélet akadályozását, a humusz-képzés leállítását. Akkor járunk el helyesen, ha a kényszerűségből összegyűjtött lombot bekomposztáljuk, avagy olyan helyen terítjük szét, ahová a kora tavasziakat kívánjuk vetni s azok vetéséhez már a talajt is előkészítettük. A szél ellen pedig jól védhetjük bármilyen sűrűbb szövésű hálóval, félig érett komposzttal avagy fenyőágakkal pl. Ne feledjük, hogy a csupasz föld mélyebben átfagy, hamarabb kiszárad és jóval kevesebb nedvességet őriz meg. Nehezebben is melegszik fel, mint a nedves talaj. Párologtatás, mint tapasztalhattuk, még a legnagyobb hidegben is van. / A vizes ruha kb. egy hét alatt megszárad! / A talajpárologtatást csökkenthetjük úgy , hogy fagyos időben rendszeresen öntözzük a talajfelszínt. Ugyanis a képződő jég-kéreg ugyanúgy nem engedi kiszáradni az általa védett talajt, mint a tó jege. Talajtakarásra fóliát ne használjunk, mert az fokozza a talajvíz párologtatását s a talaj kiszáradását! A fa-lombot jól használhatjuk a fagyérzékenyebb díszcserjék és az évelő dísznövények takarítására, legalább 10-15 cm-es vastagságban elterítve és a már említett anyagokkal takarva. Míg az ősszel szórjuk ki a szőlő és a gyümölcsfák alá a zeolitot, amit a takarmányboltokban Zoovit név alatt forgalmaznak, továbbá ha van birtokunkban összeállott, avagy feleslegessé váló cement, oltott mész, valamint ezek felhasználásával készített építési törmelék, mert évenként és négyzetméterenként mintegy két dkg. Mész-veszteséggel kell számolnunk, ugyanis ennyit használnak fel a kerti növények, illetőleg ennyit old ki a lehulló csapadék éves szinten. A mészhiány pedig komoly élettani problémákat eredményez minden élőlénynél. Figyeljünk oda annak a javaslatnak a megvalósítására, melyet a világhírű Görög orvos és természettudós /i.e.450-370/ tett s úgy szól, hogy '' Táplálékod legyen az orvosságod! '' , mert ettől bölcsebb tanácsokat ma sem adhatunk! Ugyanis, ha a szervezet mindent kap úgy a funkcionálása és az ellenálló képessége is magas szinten valósulhat meg, s szükségtelenné válhat bármiféle beavatkozás, illetőleg az csak zavart okozna! A kiszórt mésztartalmú anyagokat nem muszáj bedolgozni, avagy porítani. Az esővizek mindig kioldanak annyit, amennyi szükséges. Ha módunkban áll szórjunk ki fahamut is, az sem baj, ha szenes. A talaj víz-befogadó képességét a beöntő-nyílástól megfosztott üdítőitalos flakonoknak a fák koronája alatti beásásával rendkívül nagy mértékben növelhetjük s ugyanakkor a víz-elfolyást megszüntethetjük. A flakonok közét földdel töltsük kis s a flakonok kissé legyenek lesüllyesztve a talajszint alá. Az így kondicionált talajban a talajélet mindig aktív, a talaj víz-párologtatása minimális és nyári forróságban is kedvezően temperált. Ezek eredményként a növény élettevékenysége, produktivitása és ellenálló képessége is évről-évre javul s igazi bio-termelés valósul meg, különösen akkor, ha a rügyfakadást követően aránylag kevés fólia-takarást is alkalmazunk. / Erről februári teendőink között fogok részletesebben írni./ Novemberben a növényzet már nyugalmi állapotban van, ezért ne háborgassuk semmivel őket! Az őszi ültetésű fákat, cserjéket azonban öntözzük meg hetenként még akkor is, ha kisebb esők lennének. Az elpárologtatott víz mennyisége könnyen ellenőrizhető ha egyenes falú fém dobozt helyezünk le a talajba s amikor a szárazzá válik öntözzük máris, négyzetméterenként 40-50 liter víz felhasználásával kb. egy-két órán belül. Végül, gondoljunk ingyenes segítőtársainkra, a megporzást végző rovarokra is. Az ő számukra helyezzünk ki a kert védettebb részeire búvóhelyül szolgáló nádkévét, szalma köteget, avagy csöves növény szárakból / pl. édeskömény/ készített kis kévét úgy, hogy a bele fészkelő rovarok ne ázhassanak meg. Hálásak lesznek érte! Ugyanúgy az énekes madarak is hálásak lennének, ha a téli ellátásukról gondoskodnánk.

26 / 123

MAGÁNLEVELEZÉSEMBŐL (Kiszely István „megamorvózisáről”) Értökös - Magánvélemény Kiszely István szakmai elsilányosulásáról

MAGÁNLEVELEZÉSEMBŐL (Kiszely István „megamorvózisáről”)

Kedves külföldön élő gyerekkori barátom azzal tisztelt meg a napokban, hogy véleményemet kérte Kiszely István Kolozsvárott mondott beszédéről: http://www.naptemplom.eoldal.hu/cikkek/tanitasok/magyarok-eredete-kiszely-istvan-dr-eloadasa-kolozsvarott

Köszönöm, kedves komám, hogy ilyen jó labdát adtál föl, hát persze, hogy leütöm! Kiszely úr nevét 1979 óta – több mint negyed százada – ismerem. Abban az évben jelent meg A Föld népei – Európa című szép kiállítású könyve, egy több kötetre tervezett embertani enciklopédiája (talán így határozható meg a könyv műfaja). Nagyon örültem neki, antropológiai érdeklődésemnek nagyon megfelelt, igyekeztem is mielőbb beszerezni – hacsak nem a családomtól kaptam meg ajándékba. Tartalmas, jó könyvnek tartom, adatait, noha még a molekuláris genetika előtti időből valók, ma is helytállónak tartom. Természetesen megszereztük a később kiadott Ázsia, Afrika és Amerika című köteteket is. Nincs meg az Ausztrália és Óceánia – igen rossz kritikák jelentek meg róla, de főleg, hogy a könyvek közben alaposan meg is drágultak. Már a Püski (echte ungarische) Kiadó jelentette meg 2004-ben A magyar ember című kétkötetes munkáját, ez is megvan nekünk. De itt már túl vagyunk a „barguzini leletén” (l. http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2004/tv0401/bencze.html), amivel teljesen hiteltelenné tette magát a tudományos közvélemény előtt, viszont a bulvársajtó jóvoltából ismert lett a neve a szenzációra éhes „olvasóközönség” körében. Ezek után mondok véleményt az elolvasásra fölkínált írásáról. Tudósunk már akkor bejárt a kínai követségre, amikor azok még „rossz elvtársaknak” számítottak. Micsoda „bátorság”! Csodálni lehet, hogy nem hurcolták meg azok a mocskos koministák, sőt, módja volt a föntebb említett nagy vállalkozás kivitelezésére. (Talán már akkor is jó helyezkedett?) Tovább olvasva kiderült, mekkora lyuk tátong az ismereteimen: soha nem hallottam, nem olvastam Kiszely úr levéltári kutatásainak nagy leletéről, a bécsi kancellária leiratáról, amelyet osztrák történészeknek címeztek. Pedig – mert ez tudományos körökben úgy szokás – nagy port vert fel, mindenféle pro meg kontra álláspontok ütköztek, és a bulvársajtó mennyit csemegézhetett rajta! (Vagy talán mégsem?!) Szerinte akkoriban – vagy még most is? – azt állították: „Nekünk mindent az oroszoktól, a szlávoktól kellett megtanulnunk: a mezőgazdaságot, az állattartást, a szõlõmûvelést.” Hát hadd idézzek válaszul egy 1974-ben kiadott nyelvészeti ismeretterjesztő könyvből (Szilágyi Ferenc: A magyar szókincs regénye): „… a bor. A szótár szerint ótörök jövevényszó … Továbblapozva a könyvben azt találjuk, hogy a bors meg a borsó is ótörök jövevényszavunk, akárcsak a borjú, a búza, a dara meg a gyümölcs.” További szavak is olvashatók, mint tarló, eke, sarló, boglya, szérű, alma és még sok más. (Ugyan ki mondhatta neki, hogy ez mind szláv – sőt: orosz – jövevényszó?) Ugyancsak nyelvészeti jellegű megállapítása, hogy „163 finnugor szavunk van és 2700 török szavunk.”, ezeket is ötven év alatt vettük át. Korábban tehát nem tudtuk megnevezni legfőbb szervünket, a szívet. Nem volt szavunk a szájra, a kézre, az apára, anyára, fejre, fülre, házra, ágyra. Ismeretlen volt számunkra a csillag, a víz, a tűz, a hó, mert hisz’ nem volt szavunk ezekre. Szerinted ez hihető?! Nem tudom, honnan vette a 163-as számot, én itt nagyjából ezer alapszóról olvasok, és tudom, bármilyen magyar nyelvű szöveg több mint fele (kétharmada) finnugor eredetű. Hát el tudod képzelni, hogy „tudós” szerzőnk ennyire tudatlan? Nem köteles érteni a nyelvészethez. De miért beszél arabusul, aki nem tud arabusul? Azt hiszem, Benedek Elek után új, nagy mesemondó jelent meg a magyar irodalom egén: Kiszely István. Mert ha nem vette titokban hangszalagra annak az olasz kollégájának hosszas fejtegetését, akivel egy pizzériában beszélgetett, mégis szó szerint tudja idézni, elképesztő memóriája lehet. Tapasztalatom szerint ilyen „emlékezőképessége” csak a mesemondásra hajlamos embereknek van. Egy „biológus, orvosember” a genetikához kell, hogy értsen, lássuk hát az ide vonatkozó állításait! „Most végeztük el a nagy mitokondriális DNS vizsgálatot egymillió négyszázezer emberen. Kiderült: a székelyek Attila hunjainak az utódai. Rajta van a világhálón, el lehet olvasni!” Ez aztán a meggyőző szaktudományos érv! Te, aki szoktad használni az internetet, igazán tudod, hogy „nem mind szentírás” amit ott olvashatsz.

27 / 123

„Nem én tettem – írja - a világhálóra a mitokondriális eredményeket, hogy a magyarságnak genetikailag semmi köze a finnugorokhoz, hogy genetikailag legközelebbi rokonaink a belső-ázsiai török népek.” A föld népei Európa-kötetében azt olvasom a ma élő magyarság leggyakoribb típusairól, hogy 20-25 százalék a turáni (dél-szibériai), 5-10 százalék a pamíri, azaz akkor is az úgy nevezett törökös rasszelemeket tartotta a magyarságra jellemzőnek. Jelentősnek tartja még a dinári és a mediterrán típus arányát, jelentéktelennek a kelet-baltiak (finnek és keleti szlávok) és az uráliak (ugorok) előfordulását. Tehát már akkor, 1979 körül úgy találta, hogy embertanilag nem sok közünk van a finnekhez. Miért kell neki most újból felfedeznie a spanyolviaszt? Egy tudós – mit tudós: egy magára valamit adó szakember – aligha vetemedik olyan állításra, hogy „a magyarságot a hunoktól a kunokig számítjuk”, mert ezzel kizárja a magyarságból a honfoglalás előtt és után a Kárpát-medencébe betelepült és itt megüllepedett nem török népeket – a keltákat megelőzőektől a törökdúlás után betelepített és jórészt mára elmagyarosodott nemzetiségekig. „… mi, … az igaz történelmet írjuk, mert egymásnak adjuk át az ismereteket, a kódolt ismereteket a vasárnapi ebédeknél, a kukoricafosztásnál, a beszélgetéseknél” – olvasod ebben az írásban. Úgy értsem, a „génjeinkbe kódolt” ismereteket? Neves szerzőnk ezzel a megállapításával eljutott az ezotériáig, hátat fordítva a valódi tudománynak. Kókler lett, azonos szintre került az oly divatos asztrológusokkal. Csak míg azok egyszerűen bolondítják a hülyülni hajlamos – a mindennapi életben elbizonytalanodott – átlagembert, ez hamis magyar felsőbbrendűség hirdetésével magyart állít szembe magyarral, a magyarságot a szomszédnépekkel, a fiataljainkat a tudománnyal. Mivel magyarázható ez az emberi-tudományos elsilányosulás? A rendszerváltás után, tapasztalva a tudományos munka körülményeinek megnehezülését, magánszponzorban találta meg a boldogulás lehetőségét: a „kazánkirály” Morvai pénzén Petőfi sírját találta meg – elsőre – a szibériai Barguzinban. A magyar tudományos világ egyértelmű elutasítása után meg sem próbálja szakmailag igazolni az állítását, helyette az egész magyar tudományosságot rágalmazza meg: „a 'Magyar' 'Tudományos' Akadémiát … 2000-ben otthagytam. Azt mondtam: nem óhajtok egy olyan testületben lenni, amely hazudik, reggel, éjjel, este”, vagy „a történésznek mindig szüksége van a vajas-kenyerére egy kis szalámira, netán kaviárra. A történész mindig kiszolgálja az adott hatalmat.” Ő bezzeg nem! „Most ötmilliárdba kerül – írja legújabb bizniszéről - megvan a pénzünk: magyar beruházó, ha értelmét látja, akkor ad pénzt. Kocsi Jánossal, a tápiószentmártoni Kincsem Park tulajdonosával közösen építjük.” (Az ötmilliárdból azért neki is csurran-cseppen valami…) Véleményemet Petőfi szavai fejezik ki pontosan: „Nem én tépem le homlokodról, Magad tépted le a babért.”

Októberi teendők a házikertben! Cs. Nagy László Az utóbbi évtizedek legszélsőségesebb időjárása lassan a véghez közeledik. Az általa okozott károk megismétlődésének elkerülése céljából ezúttal is vegyük számba a rajtunk múló lehetőségeket már most, ősszel. Október a gyümölcsfák és a gyümölcstermelő bokrok telepítésének hónapja.

Októberi teendők a házikertben! Az utóbbi évtizedek legszélsőségesebb időjárása lassan a véghez közeledik. Az általa okozott károk megismétlődésének elkerülése céljából ezúttal is vegyük számba a rajtunk múló lehetőségeket már most, ősszel. Október a gyümölcsfák és a gyümölcstermelő bokrok telepítésének hónapja. A nemesítőknek köszönhetően egyre gazdagabb választék áll rendelkezésünkre, szinte minden növény fajból, érési idők szerint is. A bio-termesztés lehetősége, tehát adott, az egyik oldalról míg a tápanyag utánpótlás oldaláról a komposztálás és az Alginit, valamint a zeolit őrlemény felhasználása biztosítja a bio-termesztés megvalósítását. Rajtunk múlik! A kedvezőtlen időjárási viszonyok ellen is sikeresen védekezhetünk a fólia alatti termesztés egyszerűbb módizatainak alkalmazása révén. Így pl. ez évben sem okozott semmiféle károsodást az általam kidolgozott és alkalmazásra javasolt ,,ernyős’’ szőlőművelési módszer, amely vegyszermentes termesztést tesz lehetővé, mindenféle kórokozó és kártevő ellen is. A Növényvédelmi Kutatóintézet egyik, témában tapasztalt szakembere is elismeréssel nyilatkozott a helyszíni szemle alapján. Hasonlóan kiváló eredményeket lehet elérni a különféle gyümölcsfák termésének védelmében is. Ezekről a koratavasz folyamán már részletesebben fogok írni. A zöldségfélék védelmét függönyszerű hálóval is meg lehet oldani. A fóliás védelmet ezúttal azért nem javaslom, mert a fóliák alatt, a talaj nem kívánatos mértékig is fel tud melegedni, másrészt azzal együtt gyorsan kiszárad, s a jelentős vízigényű zöldségfélék ezt megsínylik. A dísz kertek növényzetét is úgy válasszuk meg, hogy azok között ne legyenek betegséget, avagy kártevőket terjesző fajok. Ilyenkor a hószirom, a gyöngyvessző, a hóbogyó, a páfrányfenyő, a douglasfenyő és sok évelő dísznövény, a trombita folyandár, a klematisz, a futó akácok, stb. Most a hónap folyamán készítsük el a talajt a vetéshez az olyan zöldségfélék számára, mint a petrezselyem, a sárgarépa, a borsó, a saláta, a sóska és a spenót, hogy amint a talajállapot megengedi, máris elvethessük ezek növények magjait. A zöldségfélék betakarítását a hónap folyamán végezzük el. A györkérzöldségeket ha szükséges, a fakéssel megtisztítva és megszárítva rakjuk el télire fagymentes helyre, de lehetőleg 2-3 C foknál nem melegebb tárolóba. A szüret ezévben másmilyen gondokat okoz , mint általában. Az alacsony cukortartalmú mustokat fel kell javítani, ha azokból iható bort akarunk nyerni. Erre a célra a legjobb a sűrített must, ha az beszerezhető. A részletesebb tudnivalókat megtaláljuk a ,,Szép szőlőből, jó bort ’’ című szakkönyvben, Dr. Szent-Miklóssy Ferenc szerekesztésében. Cs.Nagy László !

28 / 123

Egy nyugdíjas morgolódásai Pali bácsi K. Pál nyugdíjas tanár - most kereskedelmi viszásságokről

Egy nyugdíjas morgolódásai 3.

Morgolódni okunk van szinte naponta, sőt gyakran naponta többször is. Ha nem akarjuk elégedetlenségünket magunkba fojtani, és tovább rongálni idegrendszerünket, akkor a legokosabb dolog megosztani egymással a véleményünket és közösen kimorgolódni magunkat. A közös morgolódásnak az az előnye is megvan, hogy egy ember hangja nem nagyon hallatszik, a nyugdíjasok többségének morgolódása pedig erősebb lehet a viharos tenger morajlásánál. Morgolódjunk tehát együtt, amikor okunk van rá. Csehov azt mondta, hogy elbeszéléseinek a témája az utcán hever. Mi pedig elmondhatjuk, hogy elégedetlenségünk okai szerteszét hevernek mindenütt, az utcán, az üzletben, a munkahelyen, az intézményekben stb., stb. Röviden mindenütt, mindenütt, mindenütt. Ma „csak” kétszer volt okom morgolódni, de időhiány miatt csak az egyik okról írok. Mindenki tudja, aki valaha evett igazi tejfölt, hogy az a valami, amit tejfölként adnak el nekünk nem–tejföl, hogy mi, azt nem lehet megmondani, mert a tejföl helyét, szerepét foglalta el, tejfölnek hívják, de mégsem az. Vesszük, mert nem kapunk mást. Pár nappal ezelőtt vettem egy eddig számomra ismeretlen nevű és szintén tejfölnek nevezett anyagot, amit ZOTT ( ejtése cott) tejfölnek kereszteltek, és csodálkozásom nem ismert határt. Igazi tejföl volt. Összesen egy rekesznyi mennyiséget tettek ki belőle a polcra. Ezután minden nap megnézem a helyén a Tescoban. Naponta egy-két rekeszt raknak ki a polcra. Ezért lettem mérges. Ha mégis létezik ma is igazi tejföl, akkor miért nem ebből áll a kínálat 90 százaléka, miért tesznek úgy, hogy az a sok tejfölpótló igazi tejföl. A többi póttejfölből elég lenne 10 száléknyi. Mindez nemcsak a tejfölre érvényes. A hasonló póttermékek felsorolását hamarosan folytatom. Pali bácsi K. Pál nyugdíjas tanár

MAGÁNVÉLEMÉNY(?) Értökös - a tisztaság mellett emel szót

MAGÁNVÉLEMÉNY(?)

Panelházban lakom már több mint négy évtizede. Egy nagyon humanista magyar politikus szerint ilyen helyen panelprolik laknak. A napokban viszem le a szemetet. A szeméttároló előtt a földön félbe tépett papírlap hever, rajta frissen választott miniszterelnökünk magabiztos, derűs arcképe és nagybetűs szöveg: HALLGATUNK ÖNÖKRE. (Ez annak a szórólap-levélnek a darabja, amelyet O. V. nevében minden nyugdíjasnak megküldtek.) Nem szeretem az eldobott papírt. Lehajolok érte, hogy a gyűjtőbe dobjam. A portrét nyúlós nyál borítja: ezt bizony leköpték! Valamelyik szomszédom magánvéleménye… Bosszankodom, hogy belenyúltam. Eszembe jut József Attila pár sora:

Ha hitted messziről smaragdnak, csak fogd meg, ujjaid ragadnak.

29 / 123

Hírek A szlovák nyelvtörvényben bekövetkező változások jogászi munkacsoport - A szlovák parlament elé kerülő törvényjavaslat

A szlovák nyelvtörvényben bekövetkező változások

2010. okt. 05. | 11:16 Októberben kerül parlament elé a szlovák nyelvtörvény módosító javaslata. A változások pozitívan fogják érinteni a nemzeti kisebbségi lakosokat, eltörlésre kerül a szankciók nagy része. A törvény bővebb jogi elemzését megtalálják csatolva a lap alján. Lényeges pozitív változások a törvényjavaslatban az előző jogi szabályozással összevetve 1. Már nem lehet a törvény által előírt kötelességek megszegését szankcióval sújtani. Kizárólag abban az esetben szabható ki szankció, ha a nyilvánosságnak szóló olyan jellegű közigazgatási információkról van szó, amely a Szlovák Köztársaság polgárainak életet, egészségét, biztonságát, vagyonát érinti (az érinti szó helyére a veszélyeztetni szó fog kerülni, a szlovák eredetiben ez maradt ki). Ennek a rendelkezésnek a megszegése is csak abban az esetben szankcionálható, ha a vonatkozó írásos figyelmeztetést követően sem szüntetik meg a jogellenes állapotot. 2. Változik azon alanyok köre, akikre a törvény vonatkozik, és a törvényből kikerültek a büntető szankciók az egyéni vállalkozó természetes személyeket és jogi személyeket érintően (a közhatalmi szervek kivételével). A törvény nem tartalmaz szankcionálási mechanizmust a természetes személyekre vonatkozóan sem. A törvényjavaslat pozitív változást jelent a kisebbségi nyelvek használata területén az eddigi szabályozással szemben, részint az 1999-ben módosított törvényhez – mely az MKP kormányban töltött időszakában készült , részint pedig a 2009-es módosításaihoz viszonyítva azzal, hogy lehetővé teszi a kisebbséghez tartozó személyek részére keresztés vezetéknevük használatát a hivatali érintkezésben. Egyben e rendelkezésre nem terjed ki a kulturális minisztérium felügyelete. 3. A közlekedési, postai, távközlési dolgozók az új törvénymódosításnak köszönhetően már nem büntethetők a kisebbségi nyelvhasználatért a hivatalos érintkezésben. 4. A törvényből kikerülnek a kisebbségi nyelvhasználatról szóló, többször módosított 184/1999 sz. törvény rendelkezéseivel ellentétes rendelkezések (eltávolítják a törvények egymásnak ellentmondó rendelkezéseit). 5. A községek kisebbségi nyelven vezetett krónikái nem kell, hogy államnyelvből történő fordítások legyenek, csak tartalmi azonosság várható el. A törvényjavaslat pozitív elmozdulást jelent a kisebbségi nyelvek használata területén az eddigi jogi szabályozással szemben, részint az 1999-ben módosított törvényhez képest – mely az MKP kormányban töltött időszakában készült , részint a 2009-es módosításaihoz viszonyítva. A törvényjavaslat elhárítja a 184/1999 sz. törvénnyel való ellentmondást, amely szerint azon községekben, ahol a SZK nemzeti kisebbséghez tartozó állampolgárai az utolsó népszámlálás adatai alapján a község lakosságának legalább 20%-át alkotják, használhatják kisebbség nyelvét a hivatali érintkezésben, a községi krónika a kisebbség nyelvén is vezethető. Ugyancsak pozitív elmozdulást jelent az is, hogy a krónika kötelező fordítása helyett csak az államnyelvi változattal való tartalmi egyezést írja elő. 6. A kulturális rendezvények kisebbségi nyelven kiadott sajtótermékeit, katalógusait és programját érintően a törvény nem írja elő a tartalmilag azonos, államnyelven feltüntetendő megfogalmazást, csak az alapvető információkat kell államnyelven feltüntetni, nem szankcionálható azonban, ha ennek a rendelkezést nem tartják be. A törvényjavaslat pozitív elmozdulást jelent az államnyelven megkövetelt információk terjedelmét tekintve a kisebbségi nyelven kiadott nyomtatványok, katalógusok és programok esetében, mépgedig részint az 1999-ben módosított törvényhez képest– mely az MKP kormányban töltött időszakában készült , részint a 2009-es módosításaihoz viszonyítva is. Az ilyen anyagok már nem kell hogy tartalmilag egyező változatot tartalmazzanak, elegendő az alapvető információk feltüntetése államnyelven. 7. Bővül azon kulturális rendezvények köre, amelyeket nem kell államnyelven lebonyolítani, a kísérő szövegeknek nem kell először államnyelven elhangoznia. A törvényjavaslat pozitív elmozdulást jelent azon kulturális rendezvények körének bővítése terén, amelyeknek nem kell államnyelven megvalósulniuk, mégpedig részint az 1999-ben módosított törvényhez képest – mely az MKP kormányban töltött időszakában készült , részint pedig annak 2009-es módosításaihoz viszonyítva is. E kulturális rendezvények közé az eredeti nyelven előadott irodalmi művek is besorolásra kerülnek. 8. A községi rendőrség tagjai a szolgálati érintkezés során a nemzeti kisebbség nyelvét is használhatják. A törvényjavaslat pozitív elmozdulást jelent azon szervezetek körét illetően, amelyek tevékenysége során használható a nemzeti kisebbség nyelve, mégpedig részint az 1999-ben módosított törvényhez képest– mely az MKP kormányban töltött időszakában készült , részint pedig annak 2009-es módosításaihoz viszonyítva is. A törvényjavaslat eltörli az államnyelv használatának kötelezettségét a szolgálati érintkezésben a községi rendőrségeknél. 9. Névhasználatkor hivatalokban – kisebbségek névhasználatát külön törvény szabályozza. A törvényjavaslat pozitív változást jelent a kisebbségi nyelvek használata területén az eddigi szabályozással szemben, részint az 1999-ben módosított törvényhez képest – mely az MKP kormányban töltött időszakában készült , részint pedig a 2009-es módosításaihoz viszonyítva azzal, hogy lehetővé teszi a

30 / 123

kisebbséghez tartozó személyek részére kereszt- és vezetéknevük használatát a hivatali érintkezésben. Egyben e rendelkezésre nem terjed ki a kulturális minisztérium felügyelete – nem büntethető. 10. Az iskolákban a további nem pedagógiai dokumentációt elég csak a kisebbségi nyelven vezetni, a pedagógiai dokumentációt pedig két nyelven kell vezetni, ám nem büntethető, ha mégsem teszik azt. A törvényjavaslat pozitív elmozdulást jelent a kisebbségi nyelvek használata területén az eddigi szabályozással szemben, részint az 1999-ben módosított törvényhezképest – mely az MKP kormányban töltött időszakában készült , részint a 2009-es módosításaihoz viszonyítva azzal, hogy kibővíti a további – nem pedagógiai – dokumentáció körét (fel lesz sorolva, hogy milyen dokumentumokat lehet csak a kisebbségi nyelven vezetni), amelyet nem szükséges államnyelven vezetni azon iskolákban és oktatási intézményekben, amelyekben az oktatás és nevelés nyelve a nemzeti kisebbség nyelve. Azt, hogy ez mely dokumentációra terjed ki, a 245/2008 sz. törvény határozza meg és egy további, a kulturális minisztérium által kibocsátott általánosan kötelező érvényű jogszabály bővíti ki. 11. A jelenlegi törvény szabályozás szerint szankcionálható pl. az az egyéni vállalkozó természetes személy, aki alkalmazottjával kapcsolatosan kisebbségi nyelven készít el valamely írásos jogügyletet az azonos tartalmú államnyelvi változat nélkül. Tekintettel arra, hogy e kötelezettség megszegése nem minősül a közigazgatási szervek nyilvánossággal szembeni tájékoztatási kötelezettsége, vagy a polgárok életével, egészségével, biztonságával és vagyonával kapcsolatos tájékoztatás kötelezettsége megsértésének, a törvényjavaslat az ezzel kapcsolatos szankcionálási lehetőséget eltörli. Sőt, a munkaügyi kapcsolatokban az írásos jogi dokumentumok az államnyelv mellett készülhetnek a kisebbség nyelvén is. 12. Az eddigi törvénykezéstől eltérően az egészségügyben akkor is használhatja anyanyelvét, ha tud szlovákul. Az egészségügyi és szociális szolgáltató intézmények személyzete a páciensekkel vagy ügyfelekkel a nemzeti kisebbség nyelvén is kommunikálhat, nem büntethető. 13. Nyilvános tájékoztatást szolgáló feliratok, reklámok, közlemények (20 % felett) fel lehetnek tüntetve először magyarul is. A jelenlegi törvény szabályozás szerint szankcionálható pl. az a válalkozó, aki a nyilvánosság tájékoztatását szolgáló közleményt ad ki, pl. egy kedvező árukínálatról kisebbségi nyelven azonos tartalmú államnyelvi változat feltüntetése nélkül, esetleg nagyobb betűtípussal, mint az államnyelvi szöveg. Tekintettel arra, hogy e kötelezettség megszegése nem minősül a közigazgatási szervek nyilvánossággal szembeni tájékoztatási kötelezettsége, vagy a polgárok életével, egészségével, biztonságával és vagyonával kapcsolatos tájékoztatás kötelezettsége megsértésének, a törvényjavaslat az ezzel kapcsolatos szankcionálási lehetőséget eltörli.

MEGHÍVÓ A Krúdy Gyula Irodalmi Kör és a Kéhli Vendéglő Krúdy Szalonja szeretettel meghívja Önt és kedves családját, ismerőseit 2010. november 11-én -csütörtökön- 16,30 –kor GYIMESI LÁSZLÓ Óbudán élő költő, a Magyar Írószövetség tagja szerzői estjére.

A Gyimesi László

Krúdy Gyula Irodalmi Kör és a

áll a fal

Kéhli Vendéglő Krúdy Szalonja szeretettel meghívja Önt és kedves családját, ismerőseit

pillád rebben

2010. november 11-én -csütörtökön- 16,30 –kor

este van

GYIMESI LÁSZLÓ

tépett madár a versben

Óbudán élő költő, a Magyar Írószövetség tagja

sikolyt se hallasz

szerzői estjére.

áll a fal

*

31 / 123

a láthatatlan kertben

A szerzővel beszélget: Zászlós Levente. * (Helyszín: Kéhli Vendéglő Krúdy Szalonja Óbuda, Mókus u. 22. Megközelíthető: 1-es villamossal, 6-os, 86-os autóbusszal. A belépés díjtalan, támogatást elfogadunk. A helyszínen könyvvásárlás, dedikálás.

Meghívó Gyimesi László önálló estjére Gyimesi Lászó - a Csepeli munkásotthon rendezvénye

A Csepeli Munkásotthon

Tamási Lajos Olvasó Munkás Klubja

(1215 Budapest, Árpád u. 1.)

szeretettel meghívja Önt és kedves barátait

2010. november 30-án 17.00 órakor

Gyimesi László költő

önálló estjére!

Házigazda: Lengyel Géza költő, a Klub vezetője

32 / 123

Az esten bemutatjuk a szerző készülő válogatott kötetét

Szeretettel várjuk!

Nanotechnológia – kinek a szolgálatában? szervezők MEGHÍVÓ

Kedves Barátunk! Tájékoztatjuk az alábbi rendezvényekről. Üdvözlettel a BAL Egyeztető Bizottsága

MEGHÍVÓ A Marx Károly Társaság központi fórumán (a Bp. II. ker. Zsigmond tér 8 alatti helyiségünkben, a Margit hídtól 2. buszmegálló, kapucsengő: 14) 2010. november 19-én, pénteken 16 órakor Dr. SZÁSZ GÁBOR Nanotechnológia – kinek a szolgálatában? címmel tart bevezető előadást ******

A FöldKelte újabb fergetegesnek ígérkező összejövetelt szervez, ezúttal a Tűzraktérben (Bp. VI. Hegedű u. 3.), november 20-21-én. Szombat délelőtt ízelítőt kapunk egy portugál aktivistától GMO témában, délután pedig Carlos Aguirre mexikói történész beszél a Zapatista mozgalom múltjáról és jelenéről. A nemzetközi kitekintést vasárnap helyzetjelentés követi a Földkeltéből kibontakozó kezdeményezésekről, majd a délután folyamán közösségi fórumoknak adunk teret a közvetlen kereskedelem, a városi autonómia, a közösségi kertek és az akciótervezés témakörökben.

A fő programok mellett a kistermekben vasárnap kézműves, jóga és tánc foglalkozásokat tartunk. Szeretnénk továbbá közös elgondolás alapján megtervezni a táborban útjukra indult projektek folytatását.

Mindenkit szeretettel várunk, akit érdekel, hogyan tudna közelebb kerülni a földhöz, embertársaihoz és önmagához, akár itt Budapesten is!

33 / 123

Meghívó kiállításra és könyvbemutatóra Stramszky Márta Magam keresem c. kiállítás, Tükröződő szerelem c. könyv bemutatója

Stramszky Márta MAGAM KERESEM kiállításának megnyitójára 2010. december hónap 3-án 18.00 órakor a Ferencvárosi Művelődési Központban Budapest, Haller u. 27. A megnyitón Stramszky Márta és Szeitz János bemutatják Trstuvwxw yvztz{z| c. kötetüket

M}y~t: K•€yzt L•yv{‚ író, A Hungarovox kiadó vezetője Közreműködnek: Szepes Erika irodalomtörténész B~x~t Pƒ„zt színművész Zzt…~†•‡v Etvyƒˆz„ színművész a KAMMERTON együttes Műsor: Vivaldi: Concerto in D minor Concerto 1. tétel

K•||zt„~… együttes

versek a kötetből

Bodor Péter Zernovácz Erzsébet

Concerto 2. tétel

K•||zt„~… együttes

Előhang a Credo c. vershez Szepes Erika irodalomtörténész Credo, vers a kötetből

Bodor Péter Zernovácz Erzsébet

Concerto 3. tétel

K•||zt„~… együttes A műsor után a szerzők dedikálják a könyvet.

Meghívó A Vámbéry Ármin Keleti Szabadegyetem programjának keretében sor kerül 2010 nov.27-én 16 órától 17,30-ig Erdélyi István ny. egyetemi tanár a MTA doktora, régész valamint Ráduly János rovásírás-kutató A Kárpát-medence rovásfeliratos emlékei…c. művének ismertetésére.

Meghívó

34 / 123

A Vámbéry Ármin Keleti Szabadegyetem programjának keretében sor kerül 2010 nov.27-én 16 órától 17,30-ig Erdélyi István ny. egyetemi tanár a MTA doktora, régész valamint Ráduly János rovásírás-kutató A Kárpát-medence rovásfeliratos emlékei…c. művének ismertetésére. A könyvismertetés helye Bp., II. ker. Zsigmond tér 8.I.emelet 14.lakás ( 14-es kapucsengő). A könyvismertetés előtt dr. Pécsi Ágnes egyiptológus tart rövid bevezetőt, majd Jakócs Dániel ny. egyetemi docens az irodalomtudomány kandidátusa ismerteti a könyvet, amelyet beszélgetés követ Erdélyi István professzorral. A könyv helyszínen megvásárolható, ára 2200Ft.

Demonstráció 2010. december 4-én 11 órakor demonstráció a Roosevelt téren

Két meghívó

35 / 123

Május 1. Társaság, Haladó Erők Fóruma - munkásmozgalom-történeti és ökológiai témakörben

A Május Elseje Társaság, a Marx Károly Társaság, a Kádár János Baráti Kör, a Baloldali Alternatíva Egyesülés MEGHÍVJA ÖNT

A MÁJUS ELSEJE TÁRSASÁG FÁKLYA KLUBJA

A

2010. december 7-én, kedden 16 ÓRAKOR a Bp., II. Zsigmond tér 8.I.1. (kapucsengő:14.) nagytermében tartandó előadásra és vitára. TÉMA: A MAGYAR MUNKÁSMOZGALOM MÁRA SZÓLÓ TANULSÁGAI

ELŐADÓ: DR. KENDE JÁNOS TÖRTÉNÉSZ

TISZTELETTEL VÁRUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT! HOZZA MAGÁVAL BARÁTAIT, ISMERŐSEIT!

**

MEGHÍVÓ

A Haladó Erők Fóruma meghívja Önt

„Az ökológia és ökonómia harmóniájának fontossága és szerepe az általános vízgazdálkodás (hajózás, kertgazdálkodás, öntözés, stb.) az agrártudományok és a természetvédelmi kutatások terén” című tanácskozás-sorozat keretében a harmadik évad, (2010-2011.) második rendezvényére.

Az ökológia helye és szerepe a fenntartható fejlődésben

Előadó: Dr. Nacsa János ökológus

36 / 123

A konferencia napja: 2010. december 7. (kedd) 16 óra

A konferencia helye: A Villányi úti Konferencia Központ

Budapest, Villányi út 11-13.

A konferenciát levezeti: Dr. Ligetvári Ferenc MTA doktor a Szent István Egyetem professzora

Két hír Nagy-Britanniából Socialist Party, UK - Mozgalmi hírek a Socialist Party honlapjáról

Két hír Nagy-Britanniából

'Unity - but not unity of the graveyard', posted on 1 December 2010

What we think

Unity - but not unity of the graveyard Egységet, de nem a temető egységét!!!

On 27 November 100,000 workers took to the streets in Ireland in a gigantic show of opposition to the cuts raining down on them.

Here too, the anti-cuts movement is intensifying. At this stage it is young people who have taken the lead with the magnificent students' strikes, but there is also growing determination among trade unionists to wage an intransigent struggle to defeat the government.

Every Saturday another town is brought to a standstill by an anti-cuts demonstration. From smaller towns to big cities the demonstrations have been the biggest since the early 1990s. Those demonstrations were part of the movement against the poll tax - which succeeded in both defeating the tax and bringing down the Iron Lady herself - Maggie Thatcher.

37 / 123

Today one of the key questions is how to bring together the different elements of the rapidly growing anti-cuts movement in order to create the most powerful possible opposition so that we can once again defeat the Tory government.

The National Shop Stewards Network (NSSN) anti-cuts conference, taking place on 22 January, has the potential to play an important role in this process. The anti-cuts movement inevitably has many different strands - housing campaigners, pensioners' organisations, disability rights campaigns and many more - which all have a potentially valuable role to play. Nonetheless, it is essential that they are linked together. The trade unions are best placed to do this. However, unfortunately right-wing trade union leaders only play lip service to this task. The NSSN, with a record of organising militant trade unionists, therefore has a crucial role to play - not in replacing the trade unions - but in acting as a lever to galvanise the struggle.

It has already shown how it can play this role. The NSSN was the first national organisation of the labour movement to organise a national conference in the wake of chancellor George Osborne's first emergency 'bloodbath budget'.

It then organised the lobby of the TUC conference which received a tremendous response from the growing anti-cuts movement. All activity - demos, meetings etc - to raise awareness is to be welcomed. But the NSSN correctly foresaw that exerting pressure on the leadership of our movement, the trade unions, was the first priority. This paid off when the TUC was forced to respond to the demand for a national demonstration - albeit belatedly for 26 March 2011.

The NSSN has continued the campaign of pressure on the trade unions to act, not least by building the anti-cuts movement on the ground. It has played a key role in founding many of the local anti-cuts unions and in instigating the regional trade union demonstrations against the cuts that took place on 23 October in London, Bristol, Cardiff, Manchester and elsewhere.

Socialist Party members who are officers of the NSSN are proposing

38 / 123

that the conference in January 2011 founds the 'NSSN - all-Britain anti-cuts campaign' under the slogan 'Unions and communities together to save jobs and services'. This proposal will be discussed at the NSSN steering committee taking place on 4 December.

Opposition

Unfortunately but not surprisingly, it will be opposed by members of the Socialist Workers Party (SWP). When the anti-cuts conference was first agreed by the NSSN steering committee (which includes members of the SWP and the Coalition of Resistance) the SWP members voted for it, but then less than 24 hours later announced their own 'Right to Work' conference.

Yet the SWP are now opposing the NSSN conference under the cloak of 'unity'. However, we are not able to take at face value the declarations of the SWP for unity when their actions in practice have been so divisive.

When Chris Bambery of the SWP spoke on behalf of Right to Work at the Coalition of Resistance conference on Saturday 27 November he declared that: 'we do not want different anti-cuts campaigns in the same town or city'. We agree, but just a day later the SWP's party notes again re-emphasise the importance of building separate Right to Work groups in every local area! He also stated that: 'we do not want demonstrations taking place at the same time'. Again we agree, but it was his party that, just weeks ago, knowingly organised a national Unite Against Fascism demonstration on the same day, time and venue as Socialism 2010 - our 1,000 strong weekend of discussion and debate. As a result the UAF demonstration was far more poorly attended than it could have been.

An NSSN officer who is in the SWP comments on our proposal for 'NSSN - an all-Britain anti-cuts campaign' in the Socialist Worker (27 November 2010) saying: 'At the moment no single organisation has any mandate or wide enough support to set itself up as the sole national organisation against the cuts. An attempt by the Socialist Party to railroad the NSSN into proclaiming itself as this national body is a recipe for division and disaster.'

39 / 123

This is to deliberately misrepresent our position. The Socialist Party does not claim that the NSSN's anti-cuts campaign would be the only national organisation against the cuts. Given the existence of the Coalition of Resistance and Right to Work this is clearly not the case. We do, however, think that the NSSN - with its records, roots and fighting programme - is uniquely well placed to begin to bring together the forces that are building the anti-cuts movement on the ground.

We are in favour of the maximum unity and cooperation between the different anti-cuts organisations, and have proposed that the NSSN discusses coordination with the Coalition of Resistance (CoR) and Right to Work. However, unity only strengthens the movement if it is around a fighting programme. If we were all to unite around the programme of passivity put forward by Brendan Barber and the leadership of the TUC we would obviously be dooming our movement to defeat.

At the CoR conference Chris Bambery of the SWP declared that: 'anyone who claims to be the leadership of the movement should be punished'. Yet just a day later the SWP's party notes tell their members: 'In every area SWP members need to not only be involved in local anti-cuts groups but also fighting to lead and shape them.' That is the right of the SWP. No one can currently claim to be the sole leadership of the anti-cuts movement nationally, but every political trend involved in the anti-cuts movement can and should put forward and argue for their strategy for defeating the cuts.

Which strategy is most effective in defeating the cuts, and can therefore win the leadership of the movement, will be tested and decided in the living struggle. This is what happened in the anti-poll tax movement. It was the non-payment strategy of the Socialist Party (then called Militant) which was adopted by 18 million people and led to victory.

Unfortunately, at the CoR conference, there was no opportunity for genuine discussion and debate on how best to defeat the cuts. By contrast, the NSSN conference will be open and democratic with full rights for all trends to put forward their point view.

40 / 123

No strategy

The SWP do not have a strategy for victory. Recently this has been shown by their serious mistakes in the industrial field - both condemning the London FBU firefighters for suspending their strike action, and alienating BA strikers by occupying their talks. The SWP are combining ultra-leftism with increasing opportunism. The latter is indicated by the article by the NSSN officer. Their approach is to 'keep quiet' about cuts by Labour councils, in order to keep Labour Party members on board. This is a strategy for defeat. To build a united movement it is necessary to oppose all cuts in jobs and services, regardless of which party is wielding the axe.

The SWP's approach was shown by their coverage of the magnificent London NSSN-initiated anti-cuts march on 23 October, where they criticised the chair of the rally for asking Jeremy Corbyn MP to call on Labour councillors to oppose cuts, saying: 'In order to build a broad alliance we need to defeat the Tory cuts, we will need to work not only with left wing Labour MPs like Corbyn, but with far more flawed figures on the right of the party.' We agree that we should work with Labour Party members in the anti-cuts movement, including Labour councillors, provided they oppose the cuts. Where they vote for them, they cannot be part of the anti-cuts movement.

Electoral stand

The NSSN officer writing in Socialist Worker states that the Socialist Party's 'proposal to support anti-cuts candidates is also very divisive. It will inevitably mean standing candidates against the Labour Party, and therefore will likely exclude any supporters from the left of Labour.' It is open for debate whether the NSSN anti-cuts conference wants to formally adopt a position of standing anti-cuts candidates at this stage.

However, it is absolutely clear that a major part of the anti-cuts movement across the country is opposing the huge cuts being carried out by Labour councils whether it is workers taking strike action against Ł400 million worth of cuts from Kirklees Labour council or campaigners in Lewisham opposing Ł60 million of cuts by the Labour council in Lewisham - which this week called out the full might of the

41 / 123

riot police against 200 peaceful anti-cuts protestors!

It is right and inevitable that - faced with candidates from the big three pro-cuts parties - anti-cuts campaigners - perhaps even including some who are currently Labour Party members - will want to stand anti-cuts campaigners in elections. To suggest that we do not do so for fear of 'excluding Labour supporters' is to try and take away an important political weapon in the struggle.

The Socialist Party will fight for unity - but for unity around a programme of action capable of defeating the Con-Dem axe men and women.

See also on this site: How can an anti-cuts movement be built? Coalition of Resistance conference report

-------------

Young people lead fight against cuts Fiatalok a lefaragások ellen küzdenek

There is now no doubting the opposition to education cuts amongst young people. Over 50,000 marched in London on the 10 November National Union of Students (NUS) demo. But, students were not willing to leave it at that.

Becci Heagney, Leicester Youth Fight for Education

On 24 November, 130,000 school, college and university students took part in walkouts, protests and occupations up and down the country and the movement is still growing.

What are we demanding? The right to education and a future. The plan to increase tuition fees to Ł9,000 a year will mean that millions will be blocked from going to university. But it is not just this. The billions of pounds that are due to be cut from our teaching budgets,

42 / 123

massive job losses and the complete scrapping of Educational Maintenance Allowance (EMA) in England will inevitably mean students will have to drop out of college and university.

With benefits being slashed, mass youth unemployment and cuts to services like Connexions, young people are being given no future.

The slogans of the protests have made it clear: 'No ifs, no buts, no education cuts!' The argument that cuts are necessary is wearing thin as more and more students are starting to realise that this government wants to create an education system that benefits the rich and 'Con-Dems' the poor.

The cabinet of multi-millionaires who enjoyed free education themselves keep telling us that 'we're all in this together'. But we are seeing cuts to our public services while investment bankers are receiving Ł7 billion in bonuses. We should not have to pay for a crisis that we did not cause!

The huge number of young people taking part in action so far has shocked the government, but it is not over and we can win! EMA has been saved in both Scotland and Wales which is a victory for the protest movement.

The NUS president has been forced by the action of thousands of students to apologise for 'dithering' after not supporting the 24 November protests.

The government is trying to force the decision on tuition fees through before Christmas but it hasn't been made yet. We need to increase the pressure.

On the day that parliament votes - 'Day X' - we should have a complete education shutdown! In order for this to be effective, we need to be organised locally and nationally. Youth Fight for Education is calling for students to be brought together from different areas to take part in coordinated action.

Imagine the effect it would have if there were mass walkouts of every school, college and university at the same time involving students and

43 / 123

education workers!

We should be holding Youth Fight for Education meetings in every town to democratically organise for 'Day X'. We should be leafleting and campaigning to get everyone involved and be putting pressure on local student unions to organise transport to London for a mass demonstration outside parliament.

We should be linking up with anti-cuts groups that exist locally to call on trade unionists and community activists to support us. We can win on this, but not alone.

See pages 6 and 7 for information on Youth Fight for Jobs' Student Defence Campaign.

Come to the launch of Youth Fight for Education, Sunday 5 December, 2pm, Christopher Ingold Building, University College London, Gordon Street, London WC1H 0AJ.

Tuesday 30 November day of action updates

3,000 in London, keen to avoid being 'kettled'!

2,000 in Bristol

150 occupying in Nottingham

400 in Leeds

400 in Liverpool

400 in Sheffield

50 in Hull, excellent mood

100 marching in Southampton shopping centre!

500-strong Newcastle demonstration 'kettled' by police

1,000 in Manchester

44 / 123

Oxford council building occupied

Lloyds TSB occupied in Cardiff

-------------

Socialist Party | http://www.socialistparty.org.uk

PO Box 24697, London, E11 1YD, UK | [email protected] | 020 8988 8777-------------

VIDEO hírek VIDEO hírek a www.socialistparty.org.uk oldalról (angol nyelvüek)

45 / 123

Home

Join us

Publications

Search videos:

Socialist Party videos 19 April 2016

Socialist Party general secretary Peter Taaffe on BBC's Daily Politics show debating with Paul Mason the need for revolutionary politics 18 April 2016

Socialist Party's Judy Beishon makes the Socialis for EU exit 7 April 2016

46 / 123

47 / 123

Művészet Kiszivárogtatás Szabó László Tibor Szabó László Tibor újabb szatírája

Szabó László Tibor

Kiszivárogtatás

Az első berepülés szeptember közepén történt. Galagonya Jenő ügyészségi segédfogalmazó éppen számítógépe előtt ült és meredten bámulta a képernyőt, jóllehet azon csak a már jól ismert reklámok és hirdetések folytak lefelé, majd felfelé. Hirtelen egy budapesti étterem dús kínálata kacsintott vissza rá. Rövid habozás után a tanyasi csirke színe-java mellett döntött, és azt is elhatározta, hogy probiotikus joghurtitalt rendel hozzá. Ujjaival ütemesen dobolta az előző este letöltött zeneszám ritmusát, a komputert tartó asztal pedig megértően remegett hozzá. És ekkor a nyitott ablakon keresztül egy szabványméretű, sűrű sorokkal teleírt géppapír libegett be a szobába, majd komótosan helyet keresve magának, Galagonya Jenő számítógépének billentyűzetére szállt le. Az ügyészségi segédfogalmazó megigazította szemüvegét és olvasni kezdett. Már az első sorok után egyértelművé vált, hogy a Rendészeti Minisztériumnak az Állategészségügyi- és Nyilvántartási Főhatósághoz küldött szigorúan titkos átiratáról van szó. A szövegből az is kiderült, hogy a kormány a Magyarországon adható kutya nevek beszabályozására készül. Kormányrendelet az eb névadás szabályozásáról - hangzott a hivatali stílusnak tökéletesen megfelelő cím. A segédfogalmazó rövid töprengés után felvette könnyű, világosbarna tavaszi kabátját és elindult a kiválasztott étterem felé. Útközben mobiljáról felhívta egykori osztálytársát, Mártont, aki az elmúlt évben az egyik legjelentősebb bulvárlap szerkesztője lett. A közösen megrendelt probiotikus joghurtital alátéteként a Rendészeti Minisztérium rendelettervezetének berepült példánya szolgált. A szerkesztő vele született gyorsolvasási készségét messzemenően kihasználva, vonagló szájjal és egy macskát meghazudtoló dorombolással futotta át az eléje került anyagot. Ez óriási! – kiáltott fel. Végre fogást találtunk a kormányon és persze a kormánypártokon is. Ez a mindenkori ellenzék nemes feladata! Az ügyészségi segédfogalmazó sejtelmesen mosolygott, nem foglalt állást az ügyben, hiszen ő a pártatlanságra esküdött fel és egyébként sem foglalkozott politikával. Ezt fennen hangoztatta mind munkahelyi, mind pedig baráti környezetében. Csupán annyit jegyzett meg volt iskolatársa tágra nyitott szemeibe nézve, hogy őt személyesen nagyon kellemetlenül érintené, ha kutyájának más nevet kellene adnia. De rögtön hozzá is tette, hogy mint törvénytisztelő állampolgár, kénytelen betartani a parlament által elfogadott törvényeket, foglalkozzanak azok akár a hadkötelezettséggel, akár az eb névadás szabályozásával. Másnap a Nemzet Harsonája elnevezésű bulvárlap az alábbi hangzatos címmel jelent meg:

A kormány a magyar kutyák meggyalázására készül!

Szélesre tárják a kapukat az idegen nevek előtt.

Kutyaidők várnak kutyáinkra!

A hír, mint egy tömegpusztító bomba hatott az olvasókra és másnap a legfontosabb újságok, valamint a televíziók hírszerkesztőségei is

48 / 123

kénytelenek voltak a témával foglalkozni, híradásaikba beilleszteni. A legkülönbözőbb pártállású napilapokban rövidesen vezércikkek jelentek meg az eb névadásról, és a legnézettebb TV-csatornák is kerekasztal vitákat iktattak be műsoraikba - többnyire a kulturális programok adásidejének terhére. A hivatalokban, a gyárakban, sőt még a krumpliföldeken is csak egy témát vitattak az emberek: az eb névadás szabályozását, ill. a közeljövőben várható kutyanév törvény megalkotását. A kormányhoz közel álló média úgy próbálta szétmosni a hírt, hogy a kiszivárogtatás és a kiszivárgás közötti finom különbségeket taglalta, egyben a megszületendő kutyanév törvény jelentőségét próbálta kicsinyíteni. Ez persze csak olaj volt a tűzre, és a kutyáikért aggódó emberek száma mértani arányban növekedett. A kormány helyzetét tovább rontotta, hogy sok internetező elektronikus postájában a törvénytervezettel kapcsolatos különféle dokumentumok jelentek meg, amelyek többnyire az egyes minisztériumok és hatóságok belső levelezését tartalmazó bizalmas anyagok voltak. Bár sokan erélyesen tiltakoztak a rájuk zúduló kéretlen információk miatt, a hatóságoknál süket fülekre találtak. Minden hivatalos szerv a törvényjavaslathoz kapcsolódó munkálatokkal volt elfoglalva. Egyes civil szervezetek egy ötszögletű kerekasztal azonnali összehívását követelték, mások széleskörű társadalmi párbeszédet kezdeményeztek, a kormány pedig a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel folyó tárgyalásait határozatlan ideig felfüggesztette. Mozgalom indult az idegen kutyanevek betiltása érdekében, és a kezdeményezők népszavazással fenyegetőztek, amennyiben törekvésüket a fenékig korrupt hatóságok elgáncsolják. Egy újonnan alakult civilszervezet hozzákezdett a kívánatos és nem kívánatos kutyanevek listáinak összeállításához, a parlament pedig kénytelen volt a kérdést soron kívül napirendre tűzni. A következő évi költségvetés megtárgyalását elnapolták. Volt olyan kezdeményezés is, miszerint a kutyák jogainak érvényesülése érdekében kutyaszakszervezetet kellene létrehozni. Mások a bankhitelek feltételeinek az átgondolását tűzték zászlajukra. Céljuk az volt, hogy a magyar kutyaneveket választó eb tulajdonosok könnyebben és kamatmentesen juthassanak kölcsönökhöz. A kormány a készülő névlistával kapcsolatban egyre nagyobb engedményekre kényszerült. A Foxi, Maxi, Aladin, Timur, Nepomuk és hasonló neveket kivették a törvénytervezethez csatolt mellékletből, viszont kiemelt helyekre tették a Töhötöm, Kesző, Soma, Ugocsa és más ilyetén hangzásúakat. Egyes preferált javaslatoknál a névadás célszerűségére is utaltak, ezzel is megkönnyítve a választást. A Kund nevet például elsősorban búvárkutyáknak ajánlották, az Álmost pedig az aluszékonyabbak részére. A parlament a legtöbb népi kezdeményezést napirendjére tűzte. A korábban benyújtott, más törvényjavaslatok- és módosítások közül ezért idő hiányában csak a szociális segélyek felfüggesztésének lehetőségeiről szólót tudták megvitatni. Erre is csak azért szakítottak időt, mert ez jelentős tételt kínált a költségvetési hiány lefaragásához. A kialakult helyzetet tovább súlyosbította, hogy egy újabb népi kezdeményezés a tengerimalac nevek törvénybe foglalását is követelte, és határozottan fellépett annak érdekében, hogy a jelenleg használatos olyan neveket, mint Bömbike, Cucuka, Gügyi, Pucor stb. betiltsák. A tengerimalacok esélyegyenlőségének és méltóságának érdekében kiemelt helyre javasolták az olyan elnevezéseket, mint Arisztotelész, Einstein stb. Érvelésükben az ezzel foglalkozó internetes honlapra támaszkodtak. A hosszan tartó parlamenti viták után végre megszületett az eb névadásról szóló kutyanév törvény. A népi kezdeményezések hatására kormányrendelet helyett tehát törvény jött létre, amelynek végrehajtási utasításában többek között az is szerepelt, miszerint az egyes, választott kutyaneveket az államelnökhöz kell felterjeszteni és ezek csakis az ő egyetértésével lesznek a későbbiekben használhatóak. A parlament mindezek után félévi késéssel a következő év költségvetését is elfogadta, egy másik szavazás eredményeként pedig úgy döntöttek, hogy szociális segélyt csakis azok kaphatnak, akik kutyával rendelkeznek, - egyes indokolt esetekben tengerimalaccal. Helyreállt a társadalmi béke, megvalósult a nemzeti egység és mindenki hálával gondolt Galagonya Jenőre, aki volt olyan bátor és már a kezdetek kezdetén felfedte a mutyizást. A választások után újonnan megalakult országgyűlés az egykori ügyészségi segédfogalmazót érdemei elismeréseként, bátor és önzetlen politikai kiállásáért örökös főügyésznek választotta meg.

Forr a dalom Ágai Ágnes Vers

Ágai Ágnes

FORR A DALOM

Ki fog-e dőlni sarkából a Föld? Tud-e a sarkára állni? Van-e sarka egyáltalán? Ezek sarkalatos kérdések. A semmiből minden leszünk,

49 / 123

és a mindenből újból semmivé. Életünk nem más, mint biológiai forradalmak sorozata. Megsemmisítő csapásokat mérünk önmagunkra és feláldozzuk tegnapjainkat a holnapért vagy holnapjainkat a máért. Forrong a világ, izzó lávát lövell a hegy, habzik a tenger, olajos vízében haltetemek. Menekvő lábak tapodják a Földet, mely nem tud vagy nem akar sarkából kidőlni, nem tudja, mi az, hogy forradalom.

Szigeti Lajos versei Szigeti Lajos Lírai költemények

Szigeti Lajos versei

Igéző

Eget tart a férfierő, játszik vele a gyönge nő. A gyönge nő.

Kitörnél felbőszült bika, orrodban a frászkarika. Frászkarika.

50 / 123

Vadvirágfüzér lesz láncod, pipacspiros szoknya táncol. Szoknya táncol.

Alkonypír tüzeli véred s fönn Hattyú, Szűz ábrándképe. Ábrándképe.

Kitekintés

A túlméretezett világűr, örökmozgó csillagrendszerek, ismeretlen, sötét energiák istenfélelmet ébresztenek.

Távcső pásztáz, kaleidoszkóp rendet rak színjátszó káoszból, mint mikor kapcsol nyíló elme.

Ne nézd, hogy csonkig ég a napvilág, s elvész - habár történelmet csinált „mindennek mértéke: az ember.'

Távolságok

Tíz dimenziós tartományban földön kívüli észlényt keres az emberi értelem -

Hol más az anyag létformája, mértani ábra, számsor, képlet

51 / 123

adhat-e rólunk képet?

Itt a kozmosz középpontjában műtárgy szólít meg, kotta beszél s a vers, a líra zenél.

A vérbíró Szabó László Tibor A vérbíró novella

A vérbíró

Mindenki rettegett tőle. Még azok az államtitkárok vagy nagytekintélyű képviselők is zavartan pislogtak a kamerák felé, akik egyébként nagyvilági eleganciával emelték fel hangjukat a parlamentben. Kaprossy Kázmér sportriporterként indult egy félig-meddig amatőr rádió Minden sarkon gól című adásában. Szép kiejtése és lendületes előadásmódja hamar feltűnt az egyik kereskedelmi televízió programigazgatójának, a sikeres meghallgatás után tv-riporter lett belőle. Fiatalos megjelenése különösen alkalmassá tette Kázmért arra, hogy olyan, rendkívül népszerű adásokban működjön közre, mint pl. a Szomjas bulik vagy A tollászkodók magazinja. Ezek kétségtelenül a legnézettebb műsorok közé tartoztak. Röpke egy év után karrierje tovább szárnyalt, az egyik kereskedelmi adónál egy betelefonálós műsor vezetője lett, majd átkerült az Állami Televízióhoz, ahol rövidesen a politikai műsorok szerkesztőségében landolt. Ekkorra már szakmailag és minden más szempontból is teljesen érett riporterré vált. Ellentmondást alig tűrő hangon érvelt, torkolta le a meghívott vendéget, vágott szavába, ha az hosszabb lére kívánta engedni mondanivalóját, vagy véleménye eltért a műsor vezetőjének álláspontjától. Az Állami Televízió irányítói úgy érezték, hogy megtalálták a megfelelő embert, aki nem hunyászkodik meg a politikusok és a mindenféle zavart elméjű politikai elemzők előtt. Határozott fellépésével, a konfliktusok kiélezésével, kissé érdes, de egyéni sajátosságokat felmutató modorával kellő ellenpontot képez a kereskedelmi tv-k hasonló műsoraival szemben. A nézettség mindenekelőtt! Ez volt a televíziók íratlan bibliájának első mondata. Kaprossy Kázmér pályafutásának egyik csúcsa a Gyermekélelmezés című fórum levezetése volt. A beszélgetés fő műsoridőben zajlott, néhány szakértő mellett jelen volt a Gyermekszociális Ügyek Minisztériumának államtitkára, a nagyobb parlamenti pártok egy-egy szakértője és a Főzzünk Gyerekesen Alapítvány elnöke is. A mindenek felett álló szakértelmet egy magyar ember számára kimondhatatlan angol nevű gyermekélelmezési vállalat főszakácsa biztosította, ugyanis a budapesti gyermekintézmények 69 %-át ez a cég látta el nap mint nap friss ételekkel. Az állami Gyermekellátó Vállalat privatizációja után végre ezen a területen is egészséges piaci viszonyok alakultak ki. A műsorvezető szigorú tekintettel, de korrekten mutatta be az egyes résztvevőket, majd rögtön lecsapott:

- Független szakértői vélemények szerint a gyerekek szinte minden nap csak bramburákot kapnak ebédre, egy kevés főzelék kíséretében. Tudják Önök, hogy mennyi energia halmozódik fel egy szelet bramburákban főzés közben?

A mondatok megformálása közben éles, átható szemekkel meredt a jelenlevő államtitkárra és a kitűnően beállított kamerák, valamint a képek ügyes keverése következtében minden néző láthatta, hogy a kormánytisztviselő először elsápad, majd kivörösödik, végül pedig üveges szemekkel mered a semmibe. Mindaddig azt remélte, hogy Kaprossy nem őt fogja felszólítani a válaszadásra. Tévedett. Az államtitkár bizonytalan hangján egy nemrégen készült felmérésre hivatkozott, amely szerint a gyerekek többség nem szereti a húst. A kormánypárti szakértő ekkor – sajnos, elég meggondolatlanul - belekottyantott az egyre jobban halványuló magyarázkodásba: - Talán sok néző nem is tudja, hogy mi az a bramburák, hogy miről folyik a vita. A brambulák jó magyar fordításban knédlit jelent.

52 / 123

Kaprossy feldúlt arccal fordult a közbeszóló felé, aki az ő engedélye nélkül nyitotta ki a száját és zavarta meg a műsort. Felettébb emelt hangon kiabált rá a szakértőre: - A menzákra szállított, Szlovákiából importált cseh bramburák szállítmányok élelmiszerbiztonsági útja követhetetlen. Legalábbis ez derült ki a napokban az egyik népszerű napilap oknyomozó tudósításából. Ehhez mit szól szakértő úr? Ön, ugyebár, köztisztviselő, a minisztérium alkalmazottja, tehát felelős bizonyos folyamatokért, amelyek végső soron az egész társadalmat érintik! Az adás közbeni felmérések rohamosan megugró nézőszámról tanúskodtak, szinte égtek a telefonvonalak, amikor a litcsi program összeomlása került sorra. A gyermekek egészségesebb táplálkozása érdekében ugyanis a kormány rögtön a választások után úgy döntött, hogy ebből a kisméretű, de vitamindús és kellemes ízű déligyümölcsből a tanítás ideje alatt valamennyi iskolás gyereknek minden órában ingyenesen juttat egy-egy szemet. Egyesek ugyan figyelmeztették az illetékeseket, hogy a tüskés és kemény burok nehézségeket fog okozni a gyümölcs felhasználásakor, de sajnos itt is a voluntarizmus győzött és a program megindulása után az orvosi rendelők kezdtek megtelni az ujjukat megsebző kisdiákokkal. Még a rendkívül szellemes kis szlogen sem segített, amiért pedig a minisztérium több millió forintot fizetett a szerzőnek:

Matek óra - litcsi óra Töri - litcsi - nem is kicsi

Az új választások közeledtével megszaporodtak a politikai vitaestek a magyar televíziókban. Amikor Kaprossy Kornél vezette őket, a nézettség a maximálisra szökött fel, ezt valamennyi közvéleménykutató intézet megerősítette. Az utolsó összecsapás a két esélyes párt vezérei között zajlott, röviddel a kampánycsend kezdete előtt. Kaprossy kimérten, hideg pillantásokkal üdvözölte őket. A fő vitatéma a kormányon levő párt közlekedési koncepciója, valamint a legnagyobb ellenzéki erő azon ígérete volt, miszerint győzelme esetén újra életképessé teszi a nemzeti légitársaságot. Elsőként a kormányzó párt elnöke kapott szót. A kormánypárt vezére kifejtette, hogy a közlekedés jövője a mágnesvasút kiépítése lesz. Amennyiben a következő periódusra is bizalmat kapnak a néptől, azonnal leállítják az egész jelenlegi vasúti közlekedést, és rögtön hozzákezdenek a mágnesvasút hálózatának megvalósításához. A befektetők már türelmetlenül várnak, a hálózat néhány éven belül a legkisebb falvakat is eléri, munkahelyeket teremt, forradalmi módon változtatja meg az emberek életét. Addig persze lesznek bizonyos nehézségek a közlekedésben, de ezeket könnyen át lehet hidalni. Tudnunk kell, hogy egyes fejlett országok már jóval előttünk járnak és készülnek azok a projektek is, amelyek az európai és az amerikai kontinens leghatékonyabb összeköttetését fogják biztosítani az Atlanti-óceán alatt kiépülő mágnesvasúttal. Képzeljék el, hogy néhány év múlva a magyar utazó is kényelmes, panorámaablakos kocsikban száguldhat az Óceán talapzata fölött, úgy mintha egy akváriumba látogatna el - cetek, fehércápák, tonhalak között fog tovasuhanni. Az ellenzéki párt vezére először mély fájdalmát fejezte ki amiatt, hogy a nemzeti légitársaságot privatizálták, bagóért elkótyavetyélték. Kilátásba helyezte, hogy pártja győzelme esetén azonnal megalakítják a NEFAPA – AIR-t (Nemzeti Fapados Légitársaság) és a társaság gépeivel a lehető leggyorsabban megteremtik a légi összeköttetést Budapest, valamint a világ valamennyi jelentős városa között. A repülőjegyekért a magyar állampolgároknak csak igen csekély összeget kell majd fizetniük, maximum egy átlagos színházjegy árát. Természetesen lesznek most nem részletezendő egyéb költségek is, mint pl. a kiszolgálási - és a zajvédelmi díj, a székkoptatási pótdíj, a W.C. üzemeltetési hozzájárulás és más, különféle illetékek. Az árak attól is függnek majd, hogy a gépen ki hova foglal helyet. A csomagtérben való elhelyezkedés esetén pl. 20 % kedvezmény jár. Kaprossy Kázmér szigora az ellenzéki párt elnökével szemben a vita folyamán fokozatosan enyhült. A kormányzó párt vezetőjének nem is adott már szót a műsor hátralévő részben, és a jelenlevő egyik civil szervezet képviselője is csak az első fél mondatig jutott. Az új kormány röviddel megalakulása után létrehozta a Repülőgépgyártási- és Közlekedési Minisztériumot, megalakult a NEFAPA és a Felügyelő Tanács elnökének Kaprossy Kázmér tv-s újságírót nevezték ki. Kaprossy ezek után egyre ritkábban lépett fel a tv-ben, majd jószerével el is tűnt a képernyőről. Fő feladata a nemzeti légitársaság ellenőrzése lett. Szilárd jelleme, kérlelhetetlen szigora, példaképévé vált minden kezdő újságírónak.

Őszi eső Ágai Ágnes Vers

Ágai Ágnes

ŐSZI ESŐ

53 / 123

Őszi eső hullik. Mennyire más, mint a nyári zápor! Az őszi eső savanykás, véget nem érő, maga a szétázottság, a nyálkás utálkozás. Olyan, mint egy lepergett film, egy lerúgott cipő, egy elhasznált fogkefe. Az őszi eső eseménytelen, fáradt és közömbös, esik, mert jobb nem jut eszébe, esik,mert a felhők gyomra összeszükült, esik, mert ősszel esni kell. Az őszi eső szívesen abbahagyná, kiöregedett már az esésből, ha egy friss szellő ráfújna és nyugdíjba küldené, de még tart a munkaideje, ledolgozza. Ennek a Földnek már úgyis mindegy, Nap süt, víz árad, tornádó kavarja. Itt már amúgyis minden hullik és esik darabokra.

Mese, mese, mesketeg Ágai Ágnes Vers

Ágai Ágnes:

Mese, mese, mesketeg

Hol volt, hol nem volt,

54 / 123

egyszer volt, egyszer nem volt, Voltnincs országon, Magyarországban. Meghalt a király, aki sosem élt, és hozzáadta leányát, a világszép Monarchiát egy varangyos békához. Láss csodát, amikor a lány megcsókolta a varangyos békát, az nem változott át, maradt varangyos béka. Így élt szegény Monarchia talpig varangyban, mígnem egyszer szemet nem vetett rá egy daliás, tőkeerős Euróbika. Monarchia boldogan pattant a hátára és hagyta magát elragadni. Igenám, de a bikát a nemzetközi arénában úgy megsebesítették, hogy lábra sem tudott állni. Monarchia megcsókolta, de láss csodát, az varangyos békává változott. Így élnek azóta is a béka ülepe alatt, ha meg nem haltak. De van fel támadás!

Fények és árnyak Ágai Ágnes Vers

Ágai Ágnes

FÉNYEK ÉS ÁRNYAK

Fényben született. Vakító fényben. Napfény, holdfény, lámpafény? Fényözön a párás, nedves sötétség után. .

Tűpárnák a szeme körül, fényakupunktúra. Fénypontok, fénynyalábok.

55 / 123

Ez tehát a világ, gondolta. A világ világossága. Az élet fényben úszik. A fény maga az élet.

A világosság és a sötétség váltakozását csak később figyelte meg. Igy cserél helyett a jó és a rossz? Kisgyerekként meg akarta markolni a napfényt, de az kicsúszott a keze közül. Éjszaka lámpát gyújtott, hogy meggyőződjön róla, ébren van-e? 120 wattos izzóval olvasott.

Csak az ész világít! mondta tanára, a Mester. Másnap tükörbe nézett, de a sötét haj homlokába hullott és a belső fényt, ha volt is, eltakarta. A betűk a papíron szikrákat szórtak, a hangok fényesen rezegtek. A szeretet fénylett, a szerelem sugárzott.

Félt a haláltól, a temetői gödörtől, mert ott mindig sötét van. Nem érezte a sötétség dajkapuhaságát, az éjszaka bársonyát, az árnyék oltalmát, a takaró puha melegét, a homályban rejtező csodákat.

Egyszer a Hold ezüstje beóvakodott a szobába, olyan volt, mintha az arany máz lekopott volna róla. És egyszercsak felvillant a fény, a születéskori fény. Furcsa volt.Közeli és hívogató. Ismerős, dallamos fény. Külső és belső ragyogás. Visszasugározta az éveket, minden fényárnyban úszott, és az élet úgy távolodott, ahogy a fény közelgett. Azt lehet mondani: szép volt.

Egy élet fegyelmezett regénye versekben és a vágyott szabadság 56 / 123

szerelmesversei Szepes Erika Ismertetés Birtalan Ferenc két új könyvéről

Szepes Erika:

Egy élet fegyelmezett regénye versekben és a vágyott szabadság szerelmesversei

Birtalan Ferenc két új könyvéről

Egyszerre jelent meg Birtalan Ferenc két új könyve, a terjedelmesebb Versek regénye és a kis füzetnyi Szökőár után is hazatér a tenger. A szerző nem kötetpárnak tervezte őket, együttesük mégis többet mond egymás mellett olvasva, mint amennyit mondtak volna külön-külön. Sem műfajuk, sem témájuk nem azonos, még a szerzőjük sem egészen: a kisfüzetet Birtalan egy titokzatos Degan Alihastró-val jegyzi együtt. A Versek regénye a költő Birtalan élete versekben és prózában elbeszélve: vegyes műfajú önéletrajz. Ritkaság a maga nemében: valószínűsíthetően első példája Dante Vita nuová-ja, amelyben az életéről szóló verseket megszólalásuk után közvetlenül, prózában elemzi. Kortárs magyar elődeként Szerdahelyi István Chantefable-ját említeném (1996), amelyben a költő az életfolyamba ágyazza be az eseményekről szóló, velük egy időben keletkezett verseket. A sort – az én ismeretem szerint – Makkai Ádám Az erő című kötete folytatja, melynek saját műfaji meghatározását adja az alcímben: „Szabálytalan önéletrajz versben és prózában” (2003). E mű szerkezetében filozófiai elmélkedések adják a prózai anyagot, és egy-egy bölcselkedést zár le egy-egy szonett. A hét évszázados szünet után különös gyorsasággal követik egymást ezek a rendhagyó műfajú önéletírások, jelezvén, hogy zaklatott korunk keresi az önkifejezést: szükségét érzi a tárgyilagos, hűvös leírásoknak, emellett igényli a kor érzelmi zárkózottságából való kitörést, a szubjektív megnyilvánulásokat is, mert a szerzők - korhangulat ide, objektivitás oda – érző lények. Birtalan verses regénye egy jellegzetes huszadik századi család krónikája, családfával, a felmenőkre való emlékezéssel, amelyek olvasása megerősíti azt a kollektív tapasztalatot, hogy minden ember élete olyan hosszú, amennyi élmény van benne. Birtalan élete már eddig is nagyon hosszú volt, sok volt benne az élmény – és nagyon sok a korai halál. Ezek a vesztességek edzették, keményítették fegyelmezetté, szűkszavúvá. Prózáját is szenvtelenné formálja, hogy ne érződjék benne a leírások mögött háborgó lélek. A családon belüli katasztrófák miatt joggal érezhette, hogy kevés figyelem irányul felé, a társadalom pedig – amelynek jelszavában a proletároké volt a hatalom, a gyár, a munka, tehát minden - , egyáltalán nem kényeztette el a továbbtanulás lehetőségétől elzárt munkásfiút; nehezen fogadta be az irodalom, az értelmiségi elit. Állandó létérzékelése az volt, hogy az irodalmi fogadtatás politikai megnyilvánulás, nem esztétikai ítélet kérdése – ez az érzés, nem ok nélkül, máig kíséri pályáját. Életének – és a regénynek is – kiemelkedően fénylő korszaka 1968, az az év, amely az egész világnak különleges pillanat volt: a fiatalság a világ sok pontján egyszerre mozdult valamiféle egymásra hangolt, közös célért: az USÁ-ban a vietnami háború ellen tiltakoztak, jelszavukat, a „flower power”-t az egész világon skandálták, virágkoszorút fűztek hajukba iskolai sapka helyett. A párizsi diáklázadások a fiatalság egyenjogúsítását és a politikába való beleszólás jogát követelték, a „prágai tavasz”-nak nevezett események „emberarcú szocializmussá” szerették volna változtatni a totális diktatúrát. Hazánkban is felforrósodott a levegő: az egyetemisták küldöttségekkel vettek részt a prágai tanácskozásokon, s az addig magukat tehetetlennek, tettvágyukban megbénítottnak érző fiatalok sok irányban keresték a cselekvés lehetőségeit. Az irodalmat új hangok inspirálták: a Ginsberg-féle Üvöltés szelleme kezdett meghonosodni – nem érdektelen, hogy nem a szintén frissen felfedezett, dezilluzionista, majd öngyilkossá lett Sylvia Plath vált idollá, hanem az aktivista beat-irányzatok. Sorra alakultak a beat-együttesek,a költészetben a „Lobogónk Petőfi!” program népies felező nyolcasait elsodorták a parttalanul áradó szabadversek, és egy újfajta közösség-eszmény alakult az ötvenes években kikényszerített kollektivizmus helyett. Birtalan ekkor került kapcsolatba a magát „Nagy Generáció”-ként meghatározó nemzedék költő-író tagjaival, többek közt Verbőczy Antallal, Gyimesi Lászlóval, Hajdú Zoltánnal. Együtt kellett megélniük, hogy megmozdulásaiknak az apák generációja felülről véget vetett, egyesek kisebb megtorlásokat is elszenvedtek. A „Nagy Generáció” életérzése ettől kezdve a hiábavalóság, a fölöslegesség lett,egyre inkább kiszorultak a kispolgáriasuló társadalomból. Lázadásaikból gyakran önpusztítás lett: hatalmas ivászatok, bulizások helyettesítették a valódi cselekedeteket. Leírásaik erről a korszakról hasonló hangulatról tanúskodnak. Birtalan Alkalmi vers-e (prózavers): A halott, a túlélő, a becsapott apák fel nem nőtt, állampolgári jogokkal felruházott gyermekei vagyunk. Mondhatod ezt a

57 / 123

korosztályt a kioktatottak, a rendre utasítottak, a szemérmesen októberi eseményről suttogók, Kogutowitz Manó-féle térképek fölött leselkedők, a mindent készen kapottak seregének. […] nekünk nem volt egy vacak háborúnk, hogy mesélhessük a gyerekeknek… Verbőczy Antal a teljes létérzést mutatja be 1971-ben megjelent, Koordináták és plakátok című versében , melyből egy részletet idéz Birtalan: félünk a nagy szavaktól s ha gallérjainkon látott virágszagú jelvényekre gondolsz hát tűzött oda csillagot is az én atyám a te atyád a mi atyánk.. A világmegváltás ismét elmaradt, de a nemzedéki sérelem apáról fiúra szállt. Így írhatta meg Birtalan fia, Balázs tizenöt évvel később félelmetesen pontos empátiával az alábbi látleletet:

miután bebizonyították megvalósítása lehetetlen kezdett foglalkoztatni a perpetuum mobile elkészítésének problémája (Ecce homo) Birtalan nemcsak a fölöslegesség érzése sújtotta, hanem az irodalompolitika kirekesztő álláspontja is. Szerencsésen talált rá Kárpáti Kamilra, idősebb mentorára, aki igyekezett költői útját egyengetni. Kortársai közül Rózsa Endre szakmai segítsége és embersége hitette el vele, hogy mindennek ellenére – mégiscsak költő. A társadalmi elismertetésért vívott harc mellett meg kellett vívnia a magánélet küzdelmeit is. Felesége veleszületett betegségének vállalása komoly emberi próbatétel volt részéről – eleve bátorság kell egy sérült ember társul választásához -, majd az asszonyon elhatalmasodó kór rombolását és végül a halált megerősített szívvel tudta csak elviselni. (A megerősített szív mindezenközben felfokozottan érzékeny volt, Birtalan sok későbbi betegségének lehetett forrása.) Még együttlétük idején hatalmas erkölcsi vívódással élt meg egy szerelmi háromszöget és annak lezárását. Másodszori nősülése megajándékozta a második, késői gyerekkel, a mesés nevű Zselykével. A kötet - rendhagyó közösségi munka. Nemcsak azért, mert a mindenkori közösségéért szól, és mert a generáció talán legjobbjának, Verbőczy Antalnak a verseit is beleszövi az éppen tárgyalt eseménybe, hanem azért is, mert Birtalan fia tevékeny részt vett a mű alakításában: nemcsak lektorálta, szerkesztette, hanem saját verseivel is gazdagította a Birtalan-életművet. Az országos méretekben és a kisebb közösségekben gondolkodó és alkotó költő műve elsősorban ennek a közösségi tudatnak állít emlékművet.

Az objektívnek szánt, de a tudat alá szorítottságból minduntalan feltörő érzelmekkel felfűtött regény mellett a kis füzet a cím fölött kettős nevet mutat. A könyv mégsem kollektív munka, mégcsak nem is fordítás, hanem a ma nagyon divatos „maszkos” költészet egyik remeke. A „maszkos” irodalomnak két fő fajtája létezik: az első egy valaha élt személy nevében írott művek csoportja (ide tartozik pl. Juhász Gyulának Ovidius és Anakreón nevében történő megszólalásai, Géher István Catullus-a és Anakreóni dalai, Vas Istvánnak szintén az Anakreón bűvöletében született kései „őszikéi” , Kovács András Ferenc egész művelődéstörténeti panoptikuma: Catullus, Caius Licinius Calvus, Jehan d’ Amiens, Kavafisz), illetve a másik csoport, amelyben a költők kitalálnak maguknak egy írótárs-szerepet, és annak „maszkja” mögül beszélnek hozzánk ( a kortárs magyar irodalomból a legismertebb példája Weöres Sándor Psyché-je, majd sorban a többiek: Esterházy Csokonai Lilije, Kovács András Ferenc Lázáry René Sándora és Jack Cole-ja – a sor hosszan folytatható). A maszk szerepe kettős: felszabadít és elrejt. Titkolni kívánt belső életünket elmondhatjuk, feltárhatjuk, hiszen nem mi teszünk vallomást magunkról. Másrészről a jól megválasztott alteregó autentikuságával, már kivívott tekintélyével megerősítheti közléseinket, elfogadhatóvá teszi esetleges váratlanságainkat. Jóváhagyja azt az utat, amin elindultunk. Birtalan különös alteregót választott: a portugál nevű és „eredetiben” portugál nyelven alkotó (Birtalan fordításokként tünteti fel a verseket) Degan Alihastro származására nézve nem is portugál, hanem indián. Ha valaki indián alteregót teremt magának, annak a számára az indián azt jelenti, amit minden Cooper-olvasó gyereknek: erőt, bátorságot, a civilizációtól még mentes romlatlanságot. Az „utolsó mohikán” jelzős összetétel a küzdelem, a szülőföldért vívott harc, a társakért veszélyeztetett élet kulturális metaforája, álmainkban-vágyainkban valamennyien Csingacsgukok vagyunk. S ha úgy vélnék az olvasók, hogy indokolatlanul olvasom bele a tiszta indián képét Birtalan indián-képzetébe, azok számára árulkodó lehet a Versek regényé-nek egy verses részlete, melyben a költő gyermekkorának olvasmányélményeiről számol be: Idővel Andersen s a Grimmek után jöttek egyre többen. Bambi, a debreceni diák, Zéta,

58 / 123

Gergő és a kis Cecey lány. Kevesebbet törődtem magammal. Azonos lettem Mauglival, Csingacsgukkal. Ez a költő már gyermekkorában, még nem tudatosítva társadalmi kivetettségét, a társadalmon kívül élőkkel azonosult. Alihastro is magányos, kivetett: „Magához senki nem fogadott / Szegényes vackomon.” Mit kapott Birtalan Alihastrótól? Elsősorban a megszólalás szabadságát, az érzelmek kinyilvánításának eufóriáját. A civilizáción innen élő indián ősi mágikus imák „survival”-jaival ( maradványaival ) teremti meg világát. A kötetkezdő Indián szonett ember nélküli tájat rajzol, a természetben csak a két szerelmes létezik: teremtés közeli pillanat. A versek szabályosan követik a mágikus költészet előírásait: az isten(ek) megszólítása (vocativus), a kérésre felszólítás (imperativus), valamint a kérő megnevezése: Szélisten Esőisten Hozzatok enyhülést Sebére szívemnek Madáristen Tépd torkomból a jajgatást Szaladj elő ősi hegyekből Leopárdisten Nincs velem az én szeretőm Forró erotika izzik a sorokban, de nem a modern kor pusztán izgatásra szánt szexualitása tombol bennük, hanem két természeti lény egymásra találása, egyesülése a természetben. A hasonlatok is mind természetiek: „Napraforgótányér-mosolyú”, „Tengerszínszemű”, „Kígyóasszony-bőrbe bújt ékkő”, „Mentél szivárványruhában”, „Aranykorongokat ragyogtat melled”. A verssorozat egy búcsúzó imái – Birtalan finoman sejteti, hogy halni készül az indián. („Lassan magukhoz hívnak az istenek”, „Míg átkísér őseinkhez / A gyászba öltöző alkony”). S a búcsúban felragyogtat Birtalan egy archaikus görög grammatikai sajátosságot: a duálist, a kettes számot, amit a görög akkor használ, ha csak két emberre tartozó dologról beszél. Birtalan-Alihastro: „ Vagyunk egymás ajándékai / Együtt éljük haljuk a csendet”. Az indián magányára a duális másik személye hozott feloldást: „Hozzám törleszkedett az ének / Hozott vigaszt nekem / Láthassalak / Mesélhesselek téged”. Alihastro „eredeti” versei rövidsorú szabadversek, 14 ilyen rövid darabot foglal össze a Záróvers, aminek sorai a versek első sorainak epódoszai, utánéneklései. A szerkezet ismerős: a szonettkoszorú épül hasonlóan. És a kötet második felében megszólal a civilizációban élő Birtalan Ferenc az európai kultúra egyik legnevezetesebb – és legszebb – versformájában, a szonettkoszorúban. De nem volna Birtalan a szerző, ha nem variálná meg még ezt a szerkezetet is: a Zárószonett (tulajdonképpen a mesterszonett volna) a megelőző szonettek soraiból épül, de nem szabályos sorrendiségben, hanem úgy illesztve egymás mellé a korábbi szonettek sorait, hogy új, másfajta összefüggéseket hozzanak létre. De ezzel még nem ér véget a szerkesztés szoros, fegyelmezett és nehéz munkája: minthogy Alihastro Birtalan „pogányul tiszta” énje, azonos, vele, és az ő szerelmét – s vele együtt az európai Birtalanét – énekli meg a szonettekben is, ezekben a fegyelmezett, önuralomra intő formákban. Minthogy azonban Alihastro versei erősen erotikusak, bevonul az erotika a Petrarca által művelt, platói ideálokat kergető szonettekbe is, olyannyira, hogy Alihastro pogány sorai tartalmi, olykor szószerinti egyezéssel is megszólalnak Birtalannál. Néhány példa: a 4.számú Alihastro-darabban a szerelmes megszólítása: „Napraforgótányér-mosolyú aranyarcod” , a IV. szonett alcíme: „Napraforgótányér-mosolyú aranyarcod”; az 5. darab negyedik sora: „Gyékényed fölé ne szálljon Denevérasszony”, az V. szonett mottója: „Gyékényed fölé ne szálljon / Denevérasszony”. Alihastro 6.versének zárlata: „Kígyóasszony-bőrbe bújt / Ékkő”, a VI. szonett mottója pedig: „Hajnaltól hajnalig fénylő / Kígyóasszony-bőrbe bújt / Ékkő”. A VIII. szonett mottója: „Billegnek messzi hegyek csúcsán / Áldozati lánykák” és egyik sora: „A Kígyóisten alszik majd veled” magyarázza a 8. vers mágikus-misztikus szövegét, amely egy emberáldozatról tudósít: „Billegnek messzi hegyek csúcsán / Áldozati lánykák.” Alihastro és Birtalan szerelmi hőfoka azonos, beszédjük stílusa a felfűtöttség ellenére díszítetlen, - Birtalan nagyon kevés jelzőt használ. A költői szépséget képei hordozzák: a „Reggelid mellé én voltam kenyér” a legszebb József Attila szerelmesversek tónusa, ugyanebben a versben kétpólusosságra épülő sorai a látásmód differenciáltságát jelzik: „És én voltam a híd hol jött a mély / És én voltam a mély a híd alatt” – mintha a taoizmus bölcsessége vagy Weöres Sándor A teljesség felé beszélője szólna: „ez is én vagyok, az is én vagyok” (a „Tat vam aszi” elve az Upanisádok-ban). Még ugyanebben a versben ( (III. szonett) egy káprázatos kép a szerelmesek vágyáról, mellyel a szeretett lény képét látnák a világban mindenütt: „Víz lennék arcod megsokszoroznám”. Birtalan a két kötet tanúsága szerint ízig-vérig realista regényíró és ízig-vérig szubjektív lírikus. A realista szigorú, pontos látleletet ad megélt életének magyar valóságáról, a lírikus – maszk mögé rejtőzve – felfedi titkokkal teli, forrongó belsejét, vágyteli testét. A maszk: segítség a személyiség gát nélküli artikulálásához. Alihastro révén gazdagodtunk egy sajátos szerelmi lírával, ami egyébként zárvánnyá vált volna Birtalan hallgatag lényében. Mindkét könyv a mai magyar irodalom különlegessége: őszinteségével, bátorságával, a mindenkori közösségért szóló szavával a Versek regénye, forró erotikájával a Szökőár után is hazatér a tenger – Kis indiánkönyv. ( mindkettő: Hungarovox Kiadó, 2010)

59 / 123

Magányosan... Stramszky Marta Egy hatalmas, átlátszó befőttes üveg nehezedik rám, behatárolva az elkövetkezendő napokban elhasználható levegő mennyiségét. Igen, pontosan ez az érzés lett úrrá rajtam. Valószínűleg az, amit most érzek, egy pánikroham előestéje.

Magányosan...

Egy hatalmas, átlátszó befőttes üveg nehezedik rám, behatárolva az elkövetkezendő napokban elhasználható levegő mennyiségét. Igen, pontosan ez az érzés lett úrrá rajtam. Valószínűleg az, amit most érzek, egy pánikroham előestéje. Az oka teljesen hétköznapi - egyedül vagyok. No, egyébként is egyedül vagyok, csak most még az az egyetlen Élőlény sincs a közelemben, akinek lelkierejébe az elmúlt hónapokban kapaszkodhattam. Ez az Élőlény elkényeztetett. Hozzászoktatott ahhoz, hogy mindenben magam mellettem tudhattam. Döntéseket hozott, ha elbizonytalanodtam, megmondta, hogy mit tegyek, és mit ne. Korrigálta, ha butaságot csináltam, finoman figyelmeztetett, ha nem megfelelően öltöztem, nem helyesen viselkedtem, vagy rossz emberekkel barátkoztam. Figyelme olyan alapos és mindenre kiterjedő volt, hogy már nem is döntöttem nélküle. Sőt, lehet, hogy nem is éltem nélküle? És ez az Élőlény most elment. No - remélem - nem örökre, de számomra örökkévalóságnak tűnő időre. Ekkor került rám ez a befőttes üveg. Amikor elköszönt, valami szorongás vett rajtam erőt, riadtan körbetekintettem, s megéreztem az üvegfalat! A rám nehezedő üveg pedig behatárolta azt a levegőmennyiséget, amit az üveg alatt tartózkodás közben fogyaszthatok. Ezért most igyekszem nyugton maradni, kerülöm a hirtelen mozdulatokat vagy hangulatváltozásokat, hiszen azok növekvő levegőfogyasztással járhatnak. De ez nem olyan egyszerű, mert nem vagyok egyedül az üveg alatt! Azt hiszem, magára maradt lelkem meghasadt, s az üveg alá szorulva, most lelkem két darabja, egy Kétségbeesett és egy Magabiztos darab marakodik bennem!

Szegény Kétségbeesett énem megállás nélkül sopánkodik, s azt mondogatja: jaj, mi lesz, ha most történik velünk valami..? A Magabiztos énem pedig azonnal ráripakodik: hagyd már ezt a nyavalygást, mi a fene történhetne? Ám a Kétségbeesett pánikhangulata beindul:...például elvágjuk a kezünket, leesünk a lépcsőn, leforrázzuk magunkat ... No, ebből elég - replikázik a Magabiztos énem -, ha ez történne, akkor majd elmegyünk az orvoshoz. De Kétségbeesett énemet nem lehet ilyen egyszerű válaszokkal lerázni. Igen, de mivel csak pár hónapja lakunk itt, azt sem tudjuk, hogy a környéken hol vannak az orvosok! Jaj, hagyd már - torkolja le a Magabiztos - akkor keresünk orvost a régi lakóhelyünkön!

És ez így megy egész nap. Nem tudok tőlük dolgozni - bár nem is nagyon akarok. Nem tudok sehova elmenni, mert azonnal megjelennek Kétségbeesett énem rémlátomásai. Csak ülök az üveg alatt, összekuporodva, s az ő túlzott fogyasztásuk miatt, legalább én próbálok spórolni a levegővel.

Aztán eljön az este, ami még rosszabb. Mert este végképp egyedül vagyok. Nincsenek kollegák, sem buszon ülő útitársak, sem felhívható barátok. Csak a bennem lakozó két őrült én...

60 / 123

A Kétségbeesett énem már vacsora közben rázendít: borzasztó, hogy az Élőlény már két napja elment, és még hat napig nem jön haza...ne is együnk egyedül! De a Magabiztos magából kikelve rendre utasítja: egy frászt! Az Élőlény még csak két napja ment el, és hat nap múlva már itthon is lesz! És tessék zabálni, mert ha megint lefogysz, majd megnézheted, mit kapsz Tőle! A határozott fellépésre persze megpróbálom Kétségbeesett énem lecsillapítani és a kavicsdarabbá formálódó falatokat könnyeimmel együtt lenyelni. Nem könnyű... Nem is vagyunk éhesek, és egyedül sem enni, sem inni nem jó - találja ki a megfelelő kibúvót Kétségbeesett énem... De a Magabiztos lehengerlő válasza ezúttal sem marad el: Te szerencsétlen, hiszen heti hat alkalommal egyébként sem vacsorázol Élőlénnyel, most miért kell ez a hiszti!

Pattognak az érvek, ellenérvek, kifogások és javaslatok, mint egy páros mérkőzés felgyorsult pingpong labdája. Nem könnyű eldönteni melyik énemnek higgyek, fogadjam el az érveit. Aztán eszembe jut az üveg alatti levegőm behatárolt mennyisége, és elcsendesedek. Nem rémisztgethetem magam, hiszen az, fokozott oxigénfogyasztással jár. Az lesz a legjobb, ha lefekszem, s megpróbálok elaludni. Igen, az lesz a legjobb. Hiszen akkor bárány-számolgatás helyett majd azt mondogathatom szegény Kétségbeesett énemnek, hogy holnap már csak ötöt alszunk...

Magányosan... Stramszky Márta Lírai próza

Stramszky Márta: Magányosan…

Egy hatalmas, átlátszó befőttes üveg nehezedik rám, behatárolva az elkövetkezendő napokban elhasználható levegő mennyiségét. Igen, pontosan ez az érzés lett úrrá rajtam. Valószínűleg az, amit most érzek, egy pánikroham előestéje. Az oka teljesen hétköznapi – egyedül vagyok. No, egyébként is egyedül vagyok, csak most még az az egyetlen Élőlény sincs a közelemben, akinek lelkierejébe az elmúlt hónapokban kapaszkodhattam. Ez az Élőlény elkényeztetett. Hozzászoktatott ahhoz, hogy mindenben magam mellettem tudhattam. Döntéseket hozott, ha elbizonytalanodtam, megmondta, hogy mit tegyek, és mit ne. Korrigálta, ha butaságot csináltam, finoman figyelmeztetett, ha nem megfelelően öltöztem, nem helyesen viselkedtem, vagy rossz emberekkel barátkoztam. Figyelme olyan alapos és mindenre kiterjedő volt, hogy már nem is döntöttem nélküle. Sőt, lehet, hogy nem is éltem nélküle? És ez az Élőlény most elment. No – remélem - nem örökre, de számomra örökkévalóságnak tűnő időre. Ekkor került rám ez a befőttes üveg. Amikor elköszönt, valami szorongás vett rajtam erőt, riadtan körbetekintettem, s megéreztem az üvegfalat! A rám nehezedő üveg pedig behatárolta azt a levegőmennyiséget, amit az üveg alatt tartózkodás közben fogyaszthatok. Ezért most igyekszem nyugton maradni, kerülöm a hirtelen mozdulatokat vagy hangulatváltozásokat, hiszen azok növekvő levegőfogyasztással járhatnak. De ez nem olyan egyszerű, mert nem vagyok egyedül az üveg alatt! Azt hiszem, magára maradt lelkem meghasadt, s az üveg alá szorulva, most lelkem két darabja, egy Kétségbeesett és egy Magabiztos darab marakodik bennem!

Szegény Kétségbeesett énem megállás nélkül sopánkodik, s azt mondogatja: jaj, mi lesz, ha most történik velünk valami..? A Magabiztos énem pedig azonnal ráripakodik: hagyd már ezt a nyavalygást, mi a fene történhetne? Ám a Kétségbeesett pánikhangulata beindul:…például elvágjuk a kezünket, leesünk a lépcsőn, leforrázzuk magunkat … No, ebből elég – replikázik a Magabiztos énem -, ha ez történne, akkor majd elmegyünk az orvoshoz. De Kétségbeesett énemet nem lehet ilyen egyszerű válaszokkal lerázni. Igen, de mivel csak pár hónapja lakunk itt, azt sem tudjuk, hogy a környéken hol vannak az orvosok!

61 / 123

Jaj, hagyd már – torkolja le a Magabiztos – akkor keresünk orvost a régi lakóhelyünkön!

És ez így megy egész nap. Nem tudok tőlük dolgozni – bár nem is nagyon akarok. Nem tudok sehova elmenni, mert azonnal megjelennek Kétségbeesett énem rémlátomásai. Csak ülök az üveg alatt, összekuporodva, s az ő túlzott fogyasztásuk miatt, legalább én próbálok spórolni a levegővel.

Aztán eljön az este, ami még rosszabb. Mert este végképp egyedül vagyok. Nincsenek kollegák, sem buszon ülő útitársak, sem felhívható barátok. Csak a bennem lakozó két őrült én… A Kétségbeesett énem már vacsora közben rázendít: borzasztó, hogy az Élőlény már két napja elment, és még hat napig nem jön haza…ne is együnk egyedül! De a Magabiztos magából kikelve rendre utasítja: egy frászt! Az Élőlény még csak két napja ment el, és hat nap múlva már itthon is lesz! És tessék zabálni, mert ha megint lefogysz, majd megnézheted, mit kapsz Tőle! A határozott fellépésre persze megpróbálom Kétségbeesett énem lecsillapítani és a kavicsdarabbá formálódó falatokat könnyeimmel együtt lenyelni. Nem könnyű… Nem is vagyunk éhesek, és egyedül sem enni, sem inni nem jó – találja ki a megfelelő kibúvót Kétségbeesett énem… De a Magabiztos lehengerlő válasza ezúttal sem marad el: Te szerencsétlen, hiszen heti hat alkalommal egyébként sem vacsorázol Élőlénnyel, most miért kell ez a hiszti!

Pattognak az érvek, ellenérvek, kifogások és javaslatok, mint egy páros mérkőzés felgyorsult pingpong labdája. Nem könnyű eldönteni melyik énemnek higgyek, fogadjam el az érveit. Aztán eszembe jut az üveg alatti levegőm behatárolt mennyisége, és elcsendesedek. Nem rémisztgethetem magam, hiszen az, fokozott oxigénfogyasztással jár. Az lesz a legjobb, ha lefekszem, s megpróbálok elaludni. Igen, az lesz a legjobb. Hiszen akkor bárány-számolgatás helyett majd azt mondogathatom szegény Kétségbeesett énemnek, hogy holnap már csak ötöt alszunk…

A vándor Stramszky Márta Lírai vers a személyes emékekről

Stramszky Márta: A vándor

Utam véget ért – gondolta a Vándor. Most már kipakolok e nehéz tarisznyából. Az első, egy doboz, - hát csak belenézek! Papír ez vagy kacat? - Jé, a régi képek!

És az első, mit meglát: Született egy lányom! Majd újabb házasság

62 / 123

– talán ma is bánom… Lám egy másik élet: Világra jött fiam! Szép szöszke fejével mosolyog rám vígan. Amott a Nagyanyám, kerítést támasztva, Újtemető utca… Hogy juthatnék haza?

Kutyák, macskák, házak, kertek. Évek, amelyek velük teltek. Ezer fakó fotó, - mennyi színes emlék. Kidobjam? Nélkülük tovább hová mennék? A kéz megáll remegve. Tarisznyát felveszi. Legdrágább kincseit oda visszateszi.

A HÓNAP KÉPE 4. Az aradi vértanúk (Barabás Miklós litográfiája) Barabás Miklós -

Barabás Miklós: A 13 aradi vértanú

63 / 123

- az utolsó tényleges magyar király áldozatai

KORTÁRSAM TÖRTÉNETE Szász Benjámin Meglátogatjuk Károly bácsit és családját (Kimozdulunk a Nagymama házából című rész folytatása)

Szász Benjámin:

KORTÁRSAM TÖRTÉNETE

Meglátogatjuk Károly bácsit és családját (Kimozdulunk a Nagymama házából című rész folytatása)

Ez az út is Révfaluba vezetett, Károly bácsi családjával szintén ott lakott akkor, később ők is beljebb költöztek a városba. Számomra ez volt az első látogatás náluk, amelyet azonban több követett, és mindegyik valamilyen élményt hagyott bennem, ezért ezekre még vissza fogok térni. Első meglepetés az volt, hogy ebben a családban két korban hozzám közel álló kislánnyal találkoztam. Rózsika velem egyidős volt, Margitka pedig másfél évvel fiatalabb. A lányok helyesek voltak, és nagyon kedvesen fogadtak, a szülők pedig láthatóan arra törekedtek, hogy megbarátkozzunk. Ezt sikerült is elérniük, de a későbbiekben a barátságból nem lett szerelem akkor, amikor már lehetett volna, pedig mai szemmel már tudom, hogy Margitka különösen szép, Rózsika pedig csak szép volt. Annak is megvolt a maga előnye, hogy kapcsolatunk végig megmaradt gyengéd barátságnak, és nem ment át szerelembe, mert nem árnyékolta be sem féltékenység, sem veszekedés, sem szakítás, amivel gyakran végződnek az ifjúkor nagy szerelmei. A távolság, az élet növekvő nehézségei választottak szét bennünket észrevétlenül magunk számára is. Megérkezésünk után Károly bácsi felesége, Katus néni bennünket külön alacsony asztalhoz ültetett. Társalgásunkba nem avatkoztak bele, teljesen békén hagytak bennünket. Arra, hogy miről beszélgettünk, már nem emlékszem, de nagyon jól éreztük magunkat. A szülők nemzedékét is láthatóan ez jellemezte. Margitkának is különös nap volt ez, mert ilyenkor vasárnaponként találkozott csak testvérével, Rózsikával. Hétköznapokon Rózsika a nagymamánál lakott, és csak vasárnaponként volt együtt a szüleivel és testvéreivel. (Volt még egy egészen kicsi, másfél éves húga is.) Ez a nagymama számomra még sokáig titokzatos lény maradt, akit soha nem láttam, és aki kisajátította magának Rózsikát. Így mind a hárman ünnepi alkalomnak érezhettük, hogy együtt vagyunk, mert újak voltunk egymásnak. A másik meglepő tény az ebédhez felszolgált sör volt. Nálunk otthon soha nem jelent meg szeszesital az asztalon. Szüleim számára a szeszesital maga volt a megtestesült sátán, az antialkoholizmus Apámnak szinte második vallása volt, soha nem fáradt bele az alkohol ártalmainak ecsetelésébe. A teljes és feltétlen tartózkodás híve volt, amit a korabeli orvostudomány is támogatott. A sajátos az ő antialkoholizmusában az volt, hogy a szeszes italok fogyasztását összeegyeztethetetlennek tartotta az igazi evangéliumi hittel, és ezt nyíltan hangoztatta. Ebben a kérdésben tévedett, a keresztyénség soha nem volt ellene a mérsékelt alkoholfogyasztásnak, erről tanúskodik az összes keresztény/keresztyén egyház liturgiája is. Ezt Apámnak is tudni kellett, mégis az ellenkezőjét hitte, mert hinni akarta. Ezért volt számomra nagyon meglepő, hogy Apám nem tartotta meg szokásos alkoholellenes szónoklatát, és nem csak maga megitta a sörét, hanem azt is tűrte, hogy nekünk, gyerekeknek is adtak egy pohár sört. Máig sem értem, hogy miért volt ilyen engedékeny épp itt, talán a barátság kedvéért, de az ilyen alkalmazkodás soha nem volt jellemző rá. Ekkor ittam sört először életemben, és én udvariatlanul megmondtam a lányoknak, hogy nekem nem ízlik, mert keserű. A lányok egyetértettek, és megmondták, hogy nekik sem tetszik, hogy keserű, és hogy ők meg szokták cukrozni. Javasolták, hogy most is cukrozzuk meg. Ezután készségesen megédesítették nekem is. Így már ihatóbbnak találtam, de sörivó sohasem lett belőlem. Az ebéd különben nagyon finom volt a süteményekkel együtt. Katus néni különösen jól tudott sütni-főzni, és szerette is nagyon ezt a munkát. E látogatás után jó barátság alakult ki köztem és a lányok között, amikor a kisebbik felcseperedett, ő is csatlakozott a társasághoz. Amikor Győrben voltunk, mindig meglátogattam őket. Iskoláskorom előtt ténylegesen ők voltak az első barátaim. Hogy mi kötött össze bennünket, azt nehéz megmondani. Egymással soha nem labdáztunk, arra sem emlékszem, hogy ők maguk között babáztak volna. Mit csináltunk, mivel töltöttük el az időt? Csak egyet tudok mondani: beszélgettünk. Az óvodás korú gyerekek is el tudják tölteni ezzel az időt, bár benyomásom szerint ritkábban. Tapasztalatainkat, élményeinket mondtuk el egymásnak, arról beszélgettünk, ami történt

64 / 123

velünk, amit láttunk. Konkrétumokra már nem emlékszem, csak az összbenyomás maradt meg bennem arról a néhány révfalusi évről: nagyon jól éreztük magunkat együtt. Mivel töltötte az idejét Rózsika a hétköznapokon, amikor a nagymamánál lakott, nem tudhatom. Margitkáról sejtem, hogy játékként bekapcsolódott Katus néni háztartási munkájába, vele együtt próbált sütni-főzni, mosogatni. Ezt a szülők ma rendszerint nem szeretik, csak több baj van velük, mint nélkülük. A kislány leejti a kanalat és a villát, eltöri a poharat vagy a tányért, vizes lesz a ruhája stb., és ez igaz is, de ezek a kislányok 13-14 éves korukra egyedül el tudták készíteni az egész családnak az ebédet. Nem voltak még a konyhaművészet nagymesterei, még a nagymama süteménye volt a legjobb, de már az ünnepi háromfogásos ebédhez ők is fel tudták tálalni az almás süteményt, és az tényleg finom volt. Én ezt mint kortársuk tanúsíthatom, és tanúsítom is. Azóta sokszor gondolkodtam azon, hogy miért volt mégis mindig a nagymama süteménye a legjobb. Azt hiszem, megoldottam a rejtélyt: azért, mert náluk nem csak a jó papok, hanem a nagymamák is holtig tanultak. Ezek a nagymamák őrizték meg, fejlesztették tovább, gazdagították és adták át unokáiknak nemzeti kultúránk egyik kincsét: a magyar konyhát. Nagy íróinknak, zeneszerzőinknek, festőinknek szobrot állítottunk. A kitűnő nagymamák sokaságának, akiknek neve csak néhány unoka emlékezetében él, lehetetlenség személyenként szobrot állítani, de talán nem lenne lehetetlen a nagybetűvel írt Magyar Nagymama szobrát megalkotni. Ez nem nacionalizmus, mert csak annak adóznánk elismeréssel, aki eredeti kultúrát alkotott.

A hét képe Jurij Annyenkov Jurij Annyenkov: Trockij

65 / 123

Jurij Annyenkov: Trockij

66 / 123

Két vers és egy műfordítás Koosán Ildikó Szocio-makáma Marin Sorescu: Betegség Meditáció

Szocio-makáma Koosán Ildikó

Rímes próza

Szökve a nagyszavak- forgatagából keresem, melyik utcán, milyen házszám alattnyílik a nagykapun lakat,- s melyik kapualj az, ahol kukák körül- a tegnapok bűze töményen terül;- ajtót, ablakot díszít a rács, mert ez a módi,- lelakott börtön, szinte valódi; -szórt fény csorog szét tehetetlenül a lefolyó fele,- s vele –a szétszabdalt, foltos árnyék;- udvarvégen áll még- a kidobott kályha, -egy kopott virágláda,- színét kiszívta rég a nap;- a körfolyosórész alatta fal felégett bőre hámlik,- mint tébécés vázcsont, pőrén kilátszik- a salétromos tégla,- vakolni kéne, ha lenne rá pénz, még ma-… Mindegy, hogy ide mikor érkezem, valakit otthon találok;- esténként az élők is hazajárnak, kopottas szobákba szorult álmok- terveit írva-átírva élnek,szeretnek, remélnek,- a tél hidege ellen gondhalmazatba merülve álig;- számolgatják, mennyi hiányzik- és mennyi marad, - az utolsó falat kenyérből egy darabnékem is kijár, mert azt, hogy milyen a „nincs” a szegény tudja csak; -ilyenkor érzem, hazaérkezem, -„a jég hátán megélni” apám kedvenc mondása van velem,- és néha- néha mintha ő is; -mert ahogy mohos lesz a kő is,- ha sokáig helyben

67 / 123

marad, -úgy ég belém egyre mélyebben napra nap,- az egyszerűség életben-tartó titka:- az emberség, a tiszta, - filléres vágyaink teljesülése fölötti öröm;csak az életképes e rejtett bűvkörönbelül, akinek e világ saját befogott rabja,- érdemeit önlétén belül kutatja,s fellelni képes;- nem a másoké, személyes szemlélet- mutat irányt; ilyenkor megfoghatatlan- ajándékokkal megrakottan -indulok vissza, mélyebbre kúsznak a gyökerek, -élednek tudatalatti fényterek: - van hely ami befogad, ahová lábadozni, erőt gyűjteni járok,- csak ez az árok – múlt és jelen közt ne lenne olyan meredek……

Szombathely, 2010-

Marin Sorescu Betegség

Doktor, halálos kórt érzek itt, létezésemnek viharvert vidékein, fájnak létfontos szerveim. Nappal az elmúló napok, éjjel a hold, és a csillagok.

Szúrás nyílalt belém a felhős ég felől, amire eddig figyelni nem volt ok, se cél, erra ébredek riadtan, reggelente, mert újdonság nekem a tél.

Hiába kerestem megannyi biztos gyógyszert, vágyódtam, szerettem, olvasni tanultam, ismertem pár okos könyvet is, beszéltem másokkal, s aztán úgy gondoltam, jó voltam, szép, s talán éltem is…

68 / 123

Mindezek jótékony hatása nem ért el hozzám, doktor, bár a rettegés éveit érte megfizettem. A halálos kórt már tudom, ott szereztem, azon a napon, mikor megszülettem.

Koosán Ildikó műfordítása

Meditáció

Koosán Ildikó

Megélt éveim, ha megkeresnek, incselgései új, kegyetlen isteneknek, kísértenek kéklángú lidérces fények, vetítik villanásnyira arcvonásaim kezdettől aki voltam, s majd leszek: elhalt ős, e világra igyekvő gyerek, új láncszem, kapocs, folytatásígéret; költözik belém, s belőlem a lélek, a mozdulat harmóniája, a hang, ütem, az öröm, keservek, tévedés, esély… Mert amit kényeztetek, óvok naponta a test, csupán a forma, az értelem életnyi takarója, gyümölcshéj, s közben a transzcendens, ami, ha lehettem, hajszálréseken szivárog, védhetetlen, feloldódik a végtelen időben.

Szombathely, 2010-

69 / 123

Tizenegy új vers Dr. Szarka István - lírai költészet

TIZENEGY ÚJ VERS SZARKA ISTVÁN TOLLÁBÓL

SZÁRNYALJ VILÁGGÁ

November, maradj ilyen, andalogj, fátyolos nap, cirógass délidőn, Huszonegy Celziusz, mélyre nyelj, lomb-orgia, meg ne vond fertály órám, hunyt szemem, héjadon át élvezd a vér lélegző korongjait, falósejt őrsereg katonatáncát, vetülő álmomat, amint hószakadásban, olvadékvize tükrén

Téltündér tavaszodik s nárciszhagyma lövell szúrólángot s szerelmes hold lebeg a hárs szagában – szárnyalj világgá, hosszú békeidő.

(November 7.)

70 / 123

LOVAKRÚL

A léptető, az ügető időben kedveseink, sétagaloppba föl! Lobogjon pompás napfáklya-sörényetek, fröccsenjen májusi fű! Méneseink, nyargaljatok tovább örök jövő örök gyepüin át, emberség-lóság mítoszában testvériesüljön ez a küzdelmes élet.

Nélkülünk, lovak tágas országa nélkül nincs humanizált világ, együtt jöttünk – milyen emberalatti az akarnokok terelő dühe a lótolvajlás, a korbács, a vágóhidak álságos utain valami ősfasizmus, valami új hűbériség szakadékai felé!

Szégyeneink: a fenyítő lovászok, a lósport-befektetők múltán, harci mént, lódögöt csináló háborúk múltán megköttetik majd az új szövetség, állunk Harmóniához, kánoni könyvek palotái őrzik történetünket.

Lám, tanyavilág emberorvosalódokija nyeregben, homokos égi dűlőn lányszöktető hintó lebeg föl, fülledt kukoricásban fényesedő ekekapával ballagunk délidőig, sírkerti úton szívbeli tompa dobszó adja a ritmusunkat…

A kurta pihenőkön, a szélfogók közt, a tiszta itatóknál,

71 / 123

a nádas tetők menedékében csilinge üllődallam hívogat hozzáértő pedikűröshöz minket, vélünk nyerítő embercsikók szeretetébe, hol mi édes csikóink szopása hallik, ízes zab ropog, jószagú széna zizzen

s lehetünk végre szerelmes-önfeledtek hatalmas képességeinkben, eszméletlen sárlásainkban! Pille lovagom, gyöngéd hajtóm, gyerekember barátom, mesd meg gyönyörű farkam, vonót, csapót csinálj, zendülj, csördíts velem birizga átverés, bögöly-erőszak ellen. Rándul a bőröm: veregess meg meleg tenyérrel.

(Október 31.)

A JEGENYÉK, A TÖLGYEK Kristó Nagy Istvánnak

Szigorú szeretettel helyre tetted soványka könyveinket s elmentél, István, miként ledőlnek a jegenyék, a tölgyek, e messze látszó magányosok, ösvényünk útjelei, illatos korhadással bele a szállásföldi televénybe, idő élővizébe, fölszökellő fiatal fák gyökércsúcsaihoz, hogy az az útkereső hazataláljon mégis egyszer – friss gyász pusztító fénye enyhül,

72 / 123

ösvényemen rőtarany szőnyeg nyargal az őszidőnek, sustorogja, hogy jövünk utánad, tölgyek, jegenyék, ledőlni majd az élő televénybe, a fölszökellők gyökércsúcsaihoz.

(Október 12.)

A FŐLDIEKKEL JÁTSZÓ

Korunk hőse? Ugyan már! Kimosdott bandita csak, hatalmas szenttulajdon szervezett bűne nyomja,

alvállalója, fogdmege,, kikiáltója van neki, megrontó túdora, nyúzó-nyíró-fejő szakembere…

Ő? Természeti öntörvény szerint rabolta-lopta el a világot, hogy eleméssze s minket s magát is véle –

már nincs remény, még nincs remény, csak te meg én, csak a Temegén.

(Október 10.)

FOTÓGALÉRIA A NETRŐL

Égei öblök alant, fehér fal tömkelegében

73 / 123

kék zsalu, kicsiny udvar egén mindenfelé e tovafutók, jószag özönöl, kúszik az életmentő árny, ezerévek szerelmei bolyongnak alvadt sziesztán, balzsamos éjben erre, hérakleitoszi tűzfolyó árapálya lélegzik, nekünk való újult krisztusi eszme, sistergő agyú lezboszi lány, jövendő arcunk – ugye milyen globális, milyen magyar…

(Szeptember 26.)

A FOLTJAID, A HOLDJAID

„Balról arany lángok riadnak, Fenséggel gyúl ki Jupiter…” (Tóth Árpád)

Meglestelek a földközelben, óriás búgócsigánk, Dunám fölött a bársonyon mint ékíted az estét s platánom üde réseiben mint vonulsz tova a hajnal felé. Vártam rád, s immár biztosan tudom, hogy Te Vagy Az, hogy szépséges rejtelmeid mennyire fontosak, s Galileo van vélem Páduából s Pádi a fekvőszékkel tátrai enyhe fagyban…

(Szeptember 25.)

74 / 123

ÍGY-ÍGY

Mi megveszekedettek, afféle költők s mások e két-fél lelkes testet az égi Mással jól kitaláltuk és – megcsináltuk! Működünk! Tán ennyi csak, mi vállalható a múltból, a hihető jövő tán ennyi csak, magunkká-levés haránt- s hosszmetszetében így-így heveréssz, így-így botorkálj vélem.

(Szeptember 3.)

A RÓKA Saint-Exupérynek

Kis herceg, nagy barátom, látó szíveink – hallga – éterben csivitelnek! Barátod, aki benső kozmikus tájaidban cserkel immár örökké, magáról még csak ennyit:

Fekete István-féle mindentudók szerint is

75 / 123

jöttem egykor a rókák szabad népéből, május szülötte, részesülvén gondos neveltetésben, magam is tanulékony, őszre kitűnő vadász, tavaszra apaállat.

Amint kevesen tudják, én főképp egerészem, hajtva a roppant hasznot ostoba kétlábúnak, baromfiudvar-béli dúlásaim mesék csak (némi valóság-maggal) – s kedvelem a gyümölcsöt…

Irigyeld érzékeim, csodáld meg nyargalásom, otthon vagyok a vízben s mászom a fát, ha szükség, a veszélyhelyzeteket legendás leleménnyel, igen intelligensen, jó bátorsággal oldom:

ez bíz’ tökéletesség – kihalna másképp a faj, hisz’ a kétlábú puskás olyan elvakult dühvel rombolja a világot!

Mondottam: szelídíts meg, hozzám szelídülsz akkor s tudva-vigyázva egymást a csillagközi úton, gyorsulhat maga felé, otthonos haza felé hercegem ünneplőben, rókád is ünneplőben…

76 / 123

És csókolom a rózsád!

És csókolom a rózsád…

(Augusztus 3o.)

LÉGIHÍD

Olykor, ha éled a légihíd, és reng a föld is az ég alatt az éjben a Bázisok felől a Bázisok felé (most épp délkelet felé): sejthető, döntöttek ismét a Komplexumok, mert mégsem vallásháború ez, csak válságait telepíti tovább a szörny, hogy megint fizessünk, önként s dalolva, akár az életünkkel, agyad ürítve-töltve-tűzkész s érzékelő ha jelzi vonakodásod, neked annyi, mert vagyunk, mi senkik, többen a kelleténél, és nincsen Isten.

(Augusztus 12.)

HOZZÁÉRTŐ

(Ah, médiákok!) Csúf kis pillanat bábja köpködi a pofámba, hogy „a paláver megint nem működött már, de most a rendcsinálás elhozta ím a te boldogságod, hálás kis hívem, szabadka istenadtám.”

77 / 123

Az aranybikaborjú, s eme ravaszdi rendje, ez a pökhendi gőgű cinikus úrihuncut vitézlik lefele már akárhány oldalával. Te csak vigyázz magadra, meghaladó stratégiáid gondold tovább

s ha élünk még – hisz kétszáz év se kell – a hozzáértő, dolgozó nép okos gyülekezetében találkozol majd vélem.

(Július 24.)

GYAKORI VENDÉG (Szerkesztett szöveg Petőfihez)

Szemöldöködön fehéregyházi porral, véresen jössz az álhalálból, bekopogsz a százhatvan éves éjben, jeges vizet kívánsz, húst sütök hirtelen, míg lecsutakolsz, bontok fogkefét, alszol délig, átéled aztán a hű Aranyt, Adyt, Józsefet, Szarajevót, a Dont, át, mind máig, az árulásokat, és ládd, ez itt az áram, a távhő, a gáz, a mindenféle ketyere meg az infó, fogd a mobilod, szállj be, mert vár a Város, múzeumtól hídig hadd andalogjunk, s Ferihegy tán, hogy harmadnapra meghaladd ezt a szomorú századot.

(Július 15.)

A termékzsugorítási program

78 / 123

Szabó László Tibor - politikai szatíra

Szabó László Tibor:

A termékzsugorítási program

A Nemzeti Termékzsugorító Tanács / NTT / a Kereskedelmi Kamara feloszlatása után alakult meg. A piacvezető cégek arra a következtetésre jutottak, hogy különösen most, ebben a nehéz világgazdasági helyzetben, mindenféle pazarlást meg kell szüntetni, és a felesleges okvetetlenkedéseket is ki kell küszöbölni a termékek szabad áramlása előtt. Az Országos Fogyasztóvédelem kiiktatása is napirendre került. A törvény parlamenti elfogadásától egy-két ellenzéki pártocska népszerűséget hajhászó szólamai sem tartották vissza a felelősségérzetük teljes tudatában szavazó képviselőket. A pazarlás visszaszorítását vállaló cégek ezután egy több ezer oldalas etikai kódexben rögzítették az új kereskedelmi ethoszt, és haladéktalanul hozzáláttak a termékzsugorítások gyakorlati megvalósításához. Reklámkampányok sora indult szerte az országban az új fogyasztói szemlélet kialakításáért. Az újságokban és a televíziós adásokban rövid, jól érthető cikkek, illetve klipek mutatták be a termékzsugorítás előnyeit. Az olvasók és nézők visszaemlékezhettek arra, hogy például a mobiltelefonok megjelenésekor több kilós és három kabátzsebet is betöltő készülékekkel indult a kommunikáció, ma pedig mindössze 2x3 centiméteres nagyságú mobilokkal telefonálunk. A korábbi idegesítő bepetyegtetés is elmaradt, a kívánt szám aktivizálását egyszerű, halk és melodikus fütyüléssel végezzük el. / A fejlesztő mérnökök elismerték, hogy amennyiben a mobilt használó személy protézisét otthon felejti, bizonyos nehézségekkel kell megbirkóznia. / Az előkészítő reklámok a zsugorított mosógép előnyeiről is sok vásárlót meggyőztek. Ennek a zsugorításnak az volt a lényege, hogy a mosógép méretei nem haladhatták meg egy átlagos zsebóra nagyságát, és az elmés szerkezet a használó testén mosta és centrifugálta ki a különböző ruhadarabokat. A dolgozó emberek rengeteg időt takarítottak meg így, és mire munkahelyükre beértek, többnyire meg is száradt rajtuk az öltözék. Az új típusú mosógép vízfelhasználása minimális volt. Már egy-két perces önbefröcskölés is elegendőnek bizonyult egy jelentős mennyiség kimosására. A termékzsugorítás legnagyobb lehetőségei azonban kétségtelenül az élelmiszeriparban és a vendéglátásban mutatkoztak meg. A gyönyörűen becsomagolt élelmiszeradagok egyre kisebbek lettek, áruk viszont többnyire nem változott, sőt egyes alapanyagok beszerzési nehézségei, adóemelés stb. következtében még emelkedett is. A valóban szép és gazdag csomagolás azonban kezdetben mindezt elfeledtette. Rendkívül népszerűvé vált például a szeletelt disznósajt díszdobozban, 30 grammos kiszerelésben. Később áttértek a milligramm használatára, ez viszont már vitathatatlanul a mennyiség csökkenésével járt együtt. De a vásárlók örültek, hogy a választék bővül, és az új csomagolások a megajándékozottak körében egyértelmű sikert arattak. Szinte hetek alatt rendkívüli népszerűséget ért el például a dinsztelt vargánya gomba ezüst fóliában, piros masnival. Olykor persze elhangzottak régi, elavult szlogenek is, miszerint azért olyan drága egy bizonyos árucikk, mert a csomagolást kell megfizetnünk. A szakemberek elismerték, hogy a fajlagos csomagolási költségek kétségtelenül növekedtek, de azt is rögtön kimutatták, hogy ezek egyetlen esetben sem ütköznek a parlament által nagy nehezen szentesített etikai kódex ajánlásaiba. A vendéglátásban is hasonló folyamatok mentek végbe. Egy kis leleménnyel úgy is el lehetett érni a termékzsugorítás céljait, hogy közben a vendég élményekben gazdagabbá váljék. Rendkívül gyorsan elterjedtek a bögrés ételek, mint például sertés csülök, bögrés módon elkészítve. Ez a csülök olyan kisméretűvé történő leapasztását jelentette, hogy körettel együtt beleférjen egy átlagos méretű bögrébe. A méltán kedvelt fatányéros is bizonyos változásokon esett át: ismeretes volt, hogy az etikai kódex, de más előírások is szigorúan szabályozták a fatányéron tálalt húsok mennyiségét, amelyet természetesen minden vendéglátóipari egység be is tartott. A kódex 113. bekezdése viszont lehetővé tette a bruttósítást, vagyis azt, hogy a fatál súlyát is beleszámítsák az adagba. Ez persze a vendég elé kerülő hús mennyiségének bizonyos csökkenését eredményezte. A bruttósítást egyébként a burgonya köretnél is konzekvensen megvalósították, vagyis a gumók héját is beszámították a súlyba. A héjában sült burgonya mindig is a legkedveltebb volt a magyar vendégek körében állapította meg a vendéglátósok szakmai lapja. Az etikai kódex mindenesetre előírta, hogy a héj legfeljebb a súly 60 %-a lehet, és ezt mindig be is tartották. A termékzsugorítás szakmailag megfelelő módon ment végbe a cukrászdákban illetve a vendéglői desszertfélék körében is. A medvetalpból bocstalp lett, kevesebb dióbéllel és több porcukorral, a csúsztatott palacsinták készítésénél pedig a vendégnek azt a hányadot is felszámították, amely sütés közben félrecsúszott és a konyha kövezetén landolt. Kezdetben voltak ugyan viták a csúsztatott palacsinta árkalkulációja körül, de ez is megoldódott az etikai kódex útmutatásai alapján. A vendégnek a rendelés előtt egy nyilatkozatot kellett aláírnia, miszerint tudomásul veszi az esetleges csúsztatásokat. Egyes, nagy múltú vendéglőkben már belépés után, az ajtónál biztosítást lehetett kötni, amely a csúsztatási kockázat felelősségi viszonyait tartalmazta. Ezzel sikerült a biztosítási szektort is fokozottabban bekapcsolni a vendéglátásba, és így kétségtelenül nagyobb eredményeket mutathattak fel a nemzetgazdaság növekedésében is.

79 / 123

A termékzsugorítás folyamata szigorú logikával haladt a teljes megvalósulás, vagyis a termék teljes eltűnése felé. Nemsokára egyre több étterem számolhatott be sikereiről a különböző szakmai konferenciákon. Szalontüdő szalonzenével! A szalonkabátban ülő vendég meredten bámulta az üres tányért, viszont a halkan duruzsoló szalonzene mindenért kárpótolta. Az élelmiszer boltokban már minden felvágott vagy sajtkészítmény csupán néhány milligrammot nyomott, viszont a csomagoló anyagok és dobozok területén még sohasem volt ekkora a választék. Két új gyár is létesült az országban a pepita mintázatú sajtpapírok gyártására, a dobozolás pedig minden második embernek mellékfoglalkozásává vált. A Statisztikai Hivatal jelentése szerint a GDP növekedése csak a honfoglalás korabeli magyar társadalom idején mutatott ilyen dinamikát. A legtöbb étteremben bevezették a virtuális étkezést. A vendégeket leültették a gyönyörűen megterített asztalokhoz, és ezüst kanalak, kések, villák, valamint kínai pálcikák közül választhatták ki maguknak a legalkalmasabbat. Hirtelen, az üres poharak csengése közben képernyővé változott az asztal, és a legválogatottabb, legízletesebb étkek jelentek meg a mohó és éhes szemek előtt. Az ország már egészen közel állt ahhoz, hogy a kereskedelem és a vendéglátás teljes területén megvalósulhasson a virtuális fogyasztás, amikor apró, zavaró jelenségek bukkantak fel. Hajszálrepedések a rendszeren:

Paraszt nénik tűntek fel a Nagykörúton, és fonott kosarukból almát, körtét, szilvát kínáltak. Kezdetben még csak elrohantak mellettük az emberek, de később egyik-másik megállt, vásárolt a gyümölcsből, nekiesett az utcán, köpködte a magokat, s biztatta a többieket, hogy ők is fogyasszanak. Néhány nap elteltével egy idősödő, szikár, csizmás ember jelent meg a Rákóczi úton. Hátán hőszigetelt kuktában forró olaj szortyogott, ebbe dobálta bele a megrendelt és kezében frissen kigyúrt lángos tésztát. Egy anorákba bújt, sovány fiatalember kesztyűben melegített hot-dogot kínált a járókelőknek a csípős őszi alkonyatban, majd megjelentek a házi rétes és almás pite árusok is. Kopott öltözetű férfiak hangos kurjantásokkal próbálták magukra terelni a figyelmet, házi boraikat kínálván. Nem kellett sok idő, és minden utca megtelt gofrisütőkkel, hamburgerárusokkal, s újra divatba jött a birsalmasajt meg a ribizlibor. Az utcákon az emberek ettek, faltak, zabáltak – és nem virtuálisan.

Megbízható források szerint a hatóságok törvényjavaslatot készítenek elő e kóros tendencia drákói szigorral végrehajtandó elfojtására.

Elnökválasztás Szabó László Tibor - időszerű politikai szatíra

Elnökválasztás

Egy demokrácia mindig válságban van. Az emberek összevissza beszélnek, mindenféle pártok alakulnak egymásnak ellentmondó érdekekkel, tüntetnek és felvonulnak, osztogatják az adókból nagy nehezen begyűjtött pénzeket. Egyetlen kiút van ebből a káoszból:

80 / 123

rendet kell teremteni. A legfontosabb persze az, hogy egy erős és karizmatikus politikai személyiség álljon a folyamat élére, tekintélyével maga köré gyűjtve a jobbító szándékú embereket. Egyszerű és világos mondatokkal kell rámutatni a válság okaira, fel kell villantani az egyedül lehetséges kiutat és mindezekhez természetesen a személyi garanciákat is biztosítani kell. A rend és az általános jólét megteremtéséhez erőskezű elnökre van szükség és egy bizonyos hatalomkoncentrációra. Ha ez megvalósul, akkor még néhány ellenzéki pártot és szervezetet is meg lehet tűrni, jóllehet tevékenységük nem akadályozhatja a rend és jólét megteremtésére irányuló politikát, valamint azokat a progresszív törekvéseket, amelyek újra felemelik a szociális téveszmék által legyengített országot. Az embereknek csak két választásuk lehet: kitartani egy lebutított demokráciaeszmény mellett, vagy felsorakozni a rendteremtés erői mögé.

A Rend Párt rendkívüli kongresszusa ellenszavazat nélkül, néhány tartózkodással Tihaméry Tihamért választotta államfő jelöltjének. A delegátusok nem csináltak titkot abból, hogy a párt győzelme esetén, valamint kétharmados parlamenti többség mellett az ország politikai intézményrendszerét egy úgynevezett elnöki rendszerré alakítják át. Ez természetesen az államelnök kompetenciájának rendkívüli kiszélesítését jelenti. Az új szisztémában a rendvédelmi és közbiztonsági feladatok magától értetődően kiemelt jelentőséget kapnának és a jóléti szolgáltatások felülvizsgálata sem maradhatna el.

A választási kampány felpergette az országot, és a politikai harc természetesen a médiában bontakozott ki a legerősebben. Televíziós offenzívák indultak mind az állami, mind pedig a kereskedelmi adókon. Felértékelődött a zuhanyhíradó műfaja is, a nézők ugyanis váratlan zuhanyként kapták a legújabb választási híreket egy-egy film vagy ismeretterjesztő műsor megtekintése közben, a pártok pedig berobbanó kampányhirdetéseikben különböző jutalmak ígéretével próbálták a nézőket mind hosszabb ideig a tv-készülékek előtt tartani. A nyereményeket már másnap be lehetett váltani az egyes pártok irodáiban. A média szakemberek egyszerű és közérthető értelmezése szerint ezek célja csupán az volt, hogy megfelelően kondicionálják a választópolgárok orientációit, ráébresszék őket a rendszerfusztrációra és eltérítsék őket a diszkontinuitást mutató mintáktól. Jó munkát végeztek, hiszen a kapcsolati hozadék a legbefolyásosabb pártok körében egyre erősebben növekedett. A pluralizmus győzelme volt ez, amely képes volt az egyes szubkultúrákba behatolni. A plakátháború már a Rend Párt kongresszusának másnapján megkezdődött. Hatalmas posztereken hívták fel a figyelmet az ellenfél hamis, hazug és katasztrofális politikájára. Kiemelt szerepet kaptak a plakát-hackerek is, az ellenfél plakátjainak átírása, egyes részeinek leradírozása mindennapos üggyé vált. Az internet is kiemelt szerepet kapott a választási küzdelemben. A pártok mindenféle reklámprogramokkal árasztották el a választópolgárok számitógépeit és ezekkel olyan vírusokat telepítettek a komputerekbe, amelyek a konkurens párt programját, felhívásait nevetségessé tették, állításait és ígéreteit az ellenkezőjére fordították. A védekezés sem maradhatott el. Ez volt a vírusirtó cégek virágkora, az antivírus piac jövedelmezősége az egekbe szökött. Persze nem maradhattak el a telefonos üzenetek sem. Ezek fő jellegzetessége az volt, hogy csak az üzenet végén derült ki, melyik pártra kell szavazni. A kampányfőnökök ugyanis megegyeztek abban, hogy kezdetben ugyanazt a szöveget adják, ugyanazokat az ígéreteket mondják el és csak a közlemény utolsó mondatában fedik fel a párt nevét. Csak a notórius visszabeszélők jöttek rá, hogy egy hangszalagra felvett szöveget hallanak. A pártok még csak a választási kampány felénél tartottak, de máris megfigyelhetővé vált a járványszerűen terjedő politikai apátia, egyre több politikai reklám fulladt teljes közönybe. Ebbe az állóvízbe robbant bele a Rend Párt egyedülálló ötlete: a választási kampány utolsó szakaszában el kell rendelni a politikusok doppingvizsgálatát! A gyorsan kidolgozott szempontok szerint feltétlenül diszkriminálni kellett azokat az indulókat, akiknek nem volt tiszta a múltjuk, akik gátlástalan ígéretekkel igyekeztek megnyerni a választókat és akik megválasztásuk esetén nem képesek eleget tenni a szigorú protokoll előírásoknak. A Rend Párt azonnal példát is mutatott és rögtön hozzákezdett képviselőinek, valamint államfő jelöltjének teljes és mindenre kiterjedő átvilágításához. A kibővített Etikai Bizottság hamarosan közzé is tette az államfő jelölt személyéhez kapcsolódó vizsgálódásainak eredményét. Tihaméry Tihamér múltjában csak egy zavaró tényezőt találtak. Gyermekkori problémáról volt szó, Tihamér ugyanis az óvodában egyszer nem volt hajlandó az építőkockákat visszarakni helyükre, és ezzel több óvónő valamint dadus nemtetszését váltotta ki. Az ígéretek inflációjának vádja alól azonnal felmentést kapott, ő ugyanis csak annyit ígért a választási kampányban, hogy rendet teremt az országban, és mindenki egyről a kettőre juthat. A protokolláris előírások teljesítésének kérdésében pedig a grémium rámutatott, hogy míg más pártok vezetői a nyári hőségre hivatkozva olykor ingujjban és nyakkendő nélkül állnak a kamerák elé egy-egy konferencia szünetében, addig a Rend Párt jelöltjéről ilyen képek sohasem kerültek nyilvánosságra, mivel öltöny és nyakkendő nélkül még szűkebb családi körben sem látták megjelenni. Az is köztudomású volt, hogy a nemzetközi fogadásokon, valamint a díszvacsorák alkalmából a pogácsát is késsel és villával eszi. A választásokat a Rend Párt nyerte meg nagy fölénnyel és sikerült magának a parlamentben a kétharmados többséget biztosítania. Ez lehetővé tette az alkotmány átalakítását, valamint az államelnöki hatalom jelentős kibővítését. Az elnök tartotta magát egyetlen ígéretéhez, és hozzákezdett a rendcsináláshoz. Rövidesen ideológia is született a megindult változások alátámasztására: az állampolgárok megtudhatták, hogy az elnök hozzákezdett a posztindusztriális korszak politikai deficitjének felszámolásához, valamint egy posztmodern autentitás kialakításához. A parlament elfogadta a három évre szóló, rugalmasan alakítható költségvetést, amelyben az egyes fejezetekről közvetlenül maga az elnök rendelkezett. A művészeti életben erélyesen fellépett a divathamisítás ellen, privatizálta a Külügyminisztériumot, és erőteljesen visszafogta a jóléti kiadásokat, hogy korrigálja az előző kormányok osztogató politikáját.

81 / 123

A koronázási ünnepségre néhány hónappal elnöki hivatalba lépése után került sor. A köztársasági államforma természetesen megmaradt, és egyébként is az állampolgárok nagy hányada ekkorra már régen megbarátkozott a köztársaság koronás címerével. A parlamenti királyválasztás remekül illeszkedett a történelmi hagyományok ápolását elősegítő törvényhez. A budavári Mátyás templomban tartott koronázáson jelen volt valamennyi parlamenti párt képviselője, az Érdekegyeztető Tanács delegáltjai és természetesen mind a történelmi, mind pedig a kisegyházak püspökei, illetve vallási vezetői. Hatlovas hintó vitte az államelnök-királyt a parlament elé, ahol a különféle fegyveres testületek díszegységei katonai tiszteletadással fogadták. A honvédelmi miniszter egy színaranyból készült buzogányt és egy ősi kacagányt nyújtott át neki, miközben a Nemzeti Gárda tagjai tömött sorokban vonultak el előtte. Végre rend borult az országra, csak a környező mellékutcákból időnként felharsanó Internacionálé dallama zavarta meg az ünnepi aktust.

KORTÁRSAM TÖRTÉNETE - Arcképes igazolványt kapok Szász Benjámin - Újabb folytatás

Szász Benjámin:

KORTÁRSAM TÖRTÉNETE Arcképes igazolványt kapok Rövid eltérés a cselekmény menetétől

Amikor a negyedik születésnapom közeledett, egyre gyakrabban kérdezték a kalauzok Apámtól, hogy hány éves vagyok. Az elején megelégedtek az egyszerű válasszal, később azonban egyre inkább arra célozgattak, hogy a szabályzat szerint bizonyítani kell a gyerek korát. Apám erre fel volt készülve, mindig nála volt a születési anyakönyvi kivonatom, és természetesen mint vasúti dolgozónak a saját arcképes igazolványa is, e nélkül nem is utazhatott volna. Ezzel az ügy le volt zárva, a kalauz udvariasan megköszönte, és távozott. A vasúti dolgozók akkor egymással mindig az átlagosnál barátságosabbak és előzékenyebbek voltak, és én ezt hamar észrevettem. Most, hogy miként van, nem tudom. A helyzet nehezebb lett, amikor betöltöttem a negyedik évet. Ekkor arcképes igazolványt kellett csináltatni a vasutas dolgozók gyermekei számára. A kalauzok az elején még csak nagyon gyengéden figyelmeztették Apámat, hogy már meg kellett volna csináltatni az igazolványt, de elfogadták a mentegetődzést, hogy nem volt idő rá. Három hónap múlva azonban egyre kínosabb lett Apám számára a helyzet, ő is érezte, hogy sokáig nem szabad visszaélni a kollegák jóindulatával, és rászánta magát, hogy elintézi a dolgot. Tulajdonképpen ez egy szabályos vasúti személyi igazolvány volt, ahol az államhatalmi szervek helyett a munkahely, azaz a vasút igazolta pecsétjével az adatokat. A fényképet hivatásos fényképész műteremben kellett készíteni. Előtte Apám elvitt a borbélyhoz, nyakkendőt vett nekem, és így, zakóban, fehér ingben és nyakkendőben felkerekedtünk. Hivatásos fényképész csak a szomszéd faluban volt, ezért vonattal kellett menni, de ez még akkor, a gőzmozdonyos időben sem tartott tovább tizenöt percnél. Április vége lehetett, mert virágoztak a fák, a Rákos patak vize megáradt, és gyorsan hömpölygött medrében, a patak menti fűzfáról pedig gólya szemlélte a tájat. Mindenben az élet ébredése sugárzott a tájból, talán ekkor vettem észre először mélyebben a természet szépségét. Korábban is szerettem a vonatból nézni a tájat, de akkor inkább az új dolgok megismerésének a vágya vezetett. Most az ébredő tavaszi természet színei, fénye és mozgása ragadott meg. Körülbelül negyedórás séta után értünk a fényképész műterméhez. Egy idős hölgy fogadott bennünket. A kölcsönös köszöntésből látszott, hogy Apámmal ismerik egymást. Felkészült a gyermekek fényképezésére, mert a műterem asztalán alma és játékok voltak. Kicsit talán ki is ábrándította, hogy pedagógiai képességeire semmi szükség nem volt, sem a lámpák fénye, sem az a tény, hogy ő fekete lepedő alá rejtőzött, amikor fényképezett, nem zavarta meg nyugalmamat. Csináltam, amit mondott. Ennek ellenére tőle is elhangzott a szokásos figyelemirányító ostoba mondat, hogy „kirepül a kismadár”. Tudtam, hogy semmilyen kismadár nem repülhet ki onnan, ahol nincs. Ettől azonban semmi sem lett sem jobb, sem rosszabb. Gyorsan készen lettünk, és elégedetten búcsúztunk el egymástól. Nyugalmamat az magyarázta, hogy Apám amatőr fényképész is volt, és ugyanolyan lemezes géppel dolgozott, mint a hivatásos fényképészek. Eleinte még maga hívta elő a képeket is, később valószínűleg fényképészhez vitte. Lehet, hogy ezért ismerték egymást. Ez a fényképezőgép az 1950-es évekig megmaradt, Apámnak elfogyott az energiája a fényképezéshez. A gép árván hevert a padláson. Akkor még, bár nehezen, lehetett lemezeket venni. Én kisajátítottam a gépet, és kíváncsiságból készítettem vele néhány fényképet. Később már nem lehetett lemezhez jutni, és valaki a családból a gépet valószínűleg kidobta. Pedig még nekem is elég jó képeket sikerült csinálnom vele. Apám sok képet készíthetett, ha már gépe volt. Nem értem, hova lettek, mert alig maradt belőlük néhány. Kár, hogy Károly bácsiról és családjáról sem maradt egyetlen kép sem. Az igazolványkép hamar elkészülhetett, mert néhány hét múlva már az arcképes igazolvánnyal utaztunk. Az adminisztratív teendőket gyorsan elintézték a műhelyben. Ezután észrevétlenül megnőtt az önérzetem, valami mintha azt súgta volna, hogy csak-csak számítok valamit, ha rólam is külön igazolvány készült.

82 / 123

A HÉT VERSE 6. - Krisztus és korunk Vajda János - Vajda János ma is időszerű verse

Vajda János:

KRISZTUS ÉS KORUNK

Én vagyok, én, ki még imádlak - És egyedül vagyok talán, Ki úgy imádlak, mint ohajtod - Ezernyolc s fél száz év után! Imádlak rég, de titkon eddig, Mert ellened volt a világ. S mit hirdetél, elnyomva még, az Egyenlőség, köztársaság!

Te szenvedél még itt e földön; Oh méltatlan volt rád a nép; Azóta hátra s nem előre Elfolyt tizennyolc század év. Az elv, amelynek hirdetője És vértanúja te valál, Elnyomatott és azok által, Kiket utódokul hagyál.

Hol van tanod s a tanítványok, Jámbor, szegény halászaid? Vészben, nyomorban követőid, Kiket tanod vérpadra vitt? S kik ezek itt e pharizeoRepublicanus övesek? E gőg, e fény tanítni avagy Vakítni vágy a népeket?

Ti szemtelen vak majmolói Olümposz isteneinek!

83 / 123

Ha volna mégis egyszerűség E nagy szerephez bennetek! Ah egyaránt letűnt a hősi, A nagyszerű kényuraság, Letörpült a polgárerény is, S képmutató lett a világ!

- Mit vétkezél te az erénynek Legistenibb áldozata? Hogy meggyaláztak és neved lőn Minden gazságok paizsa? Ah, de közel van végre a kor, Midőn megtudja a világ, Hogy legvadabb rágalmazóid Kik voltak .. a jezsuiták!

Átok fejükre, véghetetlen! Kik vétkezének ellened! És bünbe dönték a világot, Mit hirdetél, a rény helyett. Hol a pokol, mely megtorolja E százados gazságokat? Oh magyarázd meg, bűntetőül Van-e a sírban öntudat?...

Eloltották az égi fáklyát A csábított világ felett: És vezeték a babonának Rémeivel a népeket. Eloltották az ész világát, Mit te hozál le, s elveték Vak hiedelmek mákonyával A tudatlanság éjjelét.

Átok reád, te hét nehéz bűn, Hét halmú Róma - s kárhozat! Órád ütött, hiába véded Bitorlott bűnpalástodat. Eljött az általad kigúnyolt Isten bosszúló szelleme,

84 / 123

És lész a századok bünének Kipusztult Jeruzsáleme!

- S te őskor erkölcs-óriása, Szent és imádott elvrokon, Eszméd óhajtott birodalma Fölépülend e romokon. S a bűnök áldozat-várában Megkeresztelkedett világ Üdvözülten rivalja: éljen A testvérség, köztársaság!

1849

MŰEMLÉKEK A DUNA MENTÉN - 3. Esztergom (Wikipédia) - a város jellegzetes pontjai

ESZTERGOM (Ostrihom, Gran)

A város jellegzetes pontjai:

85 / 123

Esztergom-bazilika-vár

Esztergom vára

86 / 123

Esztergom várkápolna középkori ülőfülke

87 / 123

Esztergom városháza előtte szökőkúttal

Esztergom Mária Valéria híd

88 / 123

A kulcs P. Szabó Mária A kulcs volt minden baj okozója. Meg a két ház. Mindkettő az öregasszonyé. Egyik örökség, a kisebbik. A másik saját építésű, a nagyobbik. Amikor a fia megnősült, a kicsi házban kezdték el az asszonnyal közös életüket. Az asszony nagydarab, nagyhangú. A férfi aprócska, vékonycsontú, csendes ember. Teltek az évek, megszülettek a gyerekek. A férfi még kisebb lett, az asszony még nagyobb. ...

A kulcs

A kulcs volt minden baj okozója. Meg a két ház. Mindkettő az öregasszonyé. Egyik örökség, a kisebbik. A másik saját építésű, a nagyobbik. Amikor a fia megnősült, a kicsi házban kezdték el az asszonnyal közös életüket. Az asszony nagydarab, nagyhangú. A férfi aprócska, vékonycsontú, csendes ember. Teltek az évek, megszülettek a gyerekek. A férfi még kisebb lett, az asszony még nagyobb. Egyszer azután az öregasszony gondolt egy nagyot. „Megöregedtem, magam vagyok, a gyerekek meg egyre többen. Nagy nekem ez a nagyház, elég lenne a kicsi is.” Így azután egy nyári reggelen azt mondta a fiának, „édes fiam, cseréljük el a két házat. Én a kicsiben is elférek, nektek pedig itt lesz ez a tágas, nagy. Sokan vagytok már, könnyebb lesz így.” „Köszönjük édesanyám”, örömködött az ember. Otthon az asszony is örült az ötletnek. „Éppen ideje már, hogy a vénasszonynak eszébe jutott”! Szépen meg is történt a költözés. A legelső estén, a nagyházban, az asszony nem tudott elaludni. Hirtelen felugrott az ágyból, kirohant az előszobába. Mintha kulcszörgést hallott volna. „Te, anyád minden kulcsot ideadott?”, fordult oda az emberhez. „Szerintem nem”, morfondírozott tovább. „Holnap első dolgod lesz, hogy átmész a maradék kulcsért!”, lökte oldalba az embert. Így is történt. „Édesanyám, a kulcsokért jöttem!” „Aztán minek?”, így az öregasszony. „Enyém az a nagyház, egy kulcs nekem is jogos”. Az ember tudta, hogy veszedelem lesz, de nem volt mit tenni, haza ballagott. Otthon az asszony nagy hanggal dörrent rá: „Indulj vissza azonnal. A kulcs nélkül pedig haza ne gyere! A vénasszony! Még hogy neki is jogos!” Az ember visszafordult. A gyomra már diónyi méretűvé zsugorodott az évek során a sok idegtől, most pediglen a dióból is mogyoró lett. Mégis nem volt mit tenni, csak azt lehetett, amit az asszonyok akartak. Az anyja is rikácsolni kezdett: ”Nem adom! Még mit nem, hogy kizárjatok a saját házamból!” Az ember téblábolt egy darabig, azután újra csak haza indult. Próbált volna észrevétlen beoldalogni a házba, de az asszony észrevette. „Mi van, nincs itt a kulcs? Akkor indulás vissza, addig mész, míg ide nem hozod!” Az ember megint visszafordult. Éppen vasárnap volt, imára harangoztak a templomban. Az öregasszony már nem volt otthon. Az ember álldogált egy csöppet az udvaron, majd hátrament a sufnihoz. Ott zümmögött vagy harminc köpő légy. Ugyan utálta a legyeket, főleg a köpő legyeket, de elszánt volt, nem hátrált. Figyelmesen nézett szét a sufniban. Rögtön meg is látta, amit keresett. Ott lógott egy nagy szögön. Gondosan összetekert, igencsak vastag kötél volt. Látszott rajta, régen nem használatos. De ép minden porcikájában. Feladatra kész, villant be az embernek. Köztudottan szorgalmas ember volt. Ha elkezdett valami munkafélét, szép csendesen, komótosan a végére is járt. Így kellett ennek most is lennie. Hallott már arról, hogy az akasztott ember bepisil, vagy éppen a nagy dolgát végzi el. Ezért kiment a kert végén meredező budiba, ott igyekezett mindent kiengedni, amit éppenséggel lehetett. Így lesz rendben. Rágyújtott egy bagóra, az utolsóra, komótosan eregette a füstöt ki a budi elé. Mikor végzett mindennel, megérkezett az utolsó perc. Vett még egy nagy levegőt, szétnézett a sufniban, kirúgta lába alól a hokedlit. A köpő legyek vidáman röpködtek tovább a sufni szűrt fényében. Amikor aztán az asszony észrevette, hogy nincs az ember sehol, elkezdte keresni. De nem volt. Át kellett szaladnia az öregasszonyhoz. Ott sem volt. Gondoltak egyet, hátra néztek a sufnihoz. Hát ott meglátták az embert. Már nem volt benne szusz. Egymásra nézett a két nő és azon nyomban veszekedni kezdtek. „Mert te vagy a hibás, szégyentelen! Még, hogy én? Maga az, vén szipirtyó!” Nem volt mit tenni, el kellett temetni az embert. Az szépen lezajlott. Éppen aratás volt, aranylott a föld a gabonától, tűzött a nap oly erősen, hogy a köpő legyek is megpihentek, melyik itt, melyik ott. Estefelé, mikor már a tor is lezajlott, azt mondta az asszony a legidősebb bátyjának: „Akkor most menj át te a kulcsért. Erős vagy, nagydarab vagy, veled nem mer ellenkezni az öregasszony!”

2010. P. Szabó Mária

Tís Szepes Erika # Nézd, mit hoztam neked! – hajoltam le másfél éves Zsófi unokámhoz, fékezve magam, hogy ne rohanjak rá a gyerekre, mint azok a nagyszülők, akik túláradó szeretetükben szinte ráomlanak az unokákra. Hangomat is fegyelmezett pianóban tartottam: kevés ellenszenvesebb dolog van a játszótereken, utcán gyakran hallható, rikácsolásba átcsapó gügyögésnél.

Szepes Erika

89 / 123

Tís

Nézd, mit hoztam neked! – hajoltam le másfél éves Zsófi unokámhoz, fékezve magam, hogy ne rohanjak rá a gyerekre, mint azok a nagyszülők, akik túláradó szeretetükben szinte ráomlanak az unokákra. Hangomat is fegyelmezett pianóban tartottam: kevés ellenszenvesebb dolog van a játszótereken, utcán gyakran hallható, rikácsolásba átcsapó gügyögésnél. Nézd, ez egy tigris – mutattam a gyerek felé a félméteres, nála alig kisebb, szőrös állatot, a betelepülő Kína játékgyártásának egy remekét, - műszőrméjét ugyanúgy hullatja, ahogyan az eleven állatok vedlenek -; hasából egy gyengéd nyomásra, hasonlíthatatlan hörgés, zörgés, recsegés tört elő. Nyomában semmivé foszlott a vendégváró, vidám napfényes lakásban, a zöldellő növények közt halkan bujkáló Bach-zene, amire lányom altatni szokta a gyereket - gondolom, ezt szánták a zsákmányára lecsapó tigris rémisztő bőgésének. Zsófi pedig valóban elbőgte magát, és sikoltozva ismételgette: - Nem kér, nem kér! Hiába próbálgattam hozzáédesgetni Ázsia szimbólumának kicsinyített másához, nem volt hajlandó előjönni a legbelső szobából. Minthogy mindenáron sikert akartam elérni, rájöttem a megoldásra. Zsófocskám – mondtam neki azzal a becézéssel, amit csak én használok -, nézd, kiveszem a tigris hasából a hangot, és már nem fog ordítani. - Nekiláttam kibelezni a vadonatúj állatot. Ollóval felvágtam a hasán a varrást, kiemeltem egy fémszerkezetet, látom, Zsófi közelebb lopakodik, megmutatom, hogy lássa: ez volt a bűnös, és tüntetőleg kidobom a szemétládába. A gyerek nagy szemekkel néz. A tigrishez még nem közelít, mert az még sérült: hasából kitüremkedik a habszivacs tömés, az állat maga összelappadt. No most figyelj, varázsolni fogok, meggyógyítom a tigrist -, mondtam, a varródoboz felé közeledve. – Úristen, csak nem kezdek el én is gügyögni? – rémültem meg a saját hangomtól. Elhallgattam, és némán bevarrtam a tigris hasát. Zsófocskám, most már megfogod? – nyújtottam a gyereknek a megszelídített játékot. Félénken, de megfogta. – Azt is tudod már, hogy hívják ezt az állatot? – Most meg tanítani akarom -, dühöngtem magamra. Tís – mondta a gyerek határozottan, amit sose értettem volna meg, ha nem tudom, mi van a kezében. Akkortájt kezdett el beszélni, minden szónak csak az elejét mondta, itt még az utolsó hangot is hozzá tette, talán a süvítő tííííís!hangzás kiemeléséért. A tís beköltözése utáni télen – jeges, szürke nap volt -, bundában mentem hozzájuk látogatóba. Korábban ritkán viseltem, féltem bundában közlekedni hétköznap, rögtön körülvettek a cigarettára, kiflire, gyerekholmira csak néhány forintot kérincsélők, azt sejtve, hogy egy bundás hölgytől többet lehet kisírni. Becsöngettem lányomékhoz, ajtót nyitottak, és Zsófi, aki két karját az égnek emelve közeledett – sokáig tartott, amíg rájöttem: nem valami titkos napkultusz hódolójaként jár széttárt karral, hanem első lépéseinek bukdácsolása közben egyensúlyoz így - tágranyílt szemmel mutatott a bundámra: - Tís!- örvendezett. Hát nem éppen tigrisbunda volt, csak rengeteg rókalábból egybeszerkesztett műremek: úgy varrták össze a keskeny darabokat, hogy természetes csíkos szőrme hatását keltsék. Színei is a sötétbarnától a rőtön át egészen a fehérig megegyeztek egy tigris bundázatának csíkjaival és Zsófika félméteres tísének tigrist imitáló műszőrméjével. Tís! – ismételte rajongva, addigra már megszerette a játékot, és miután levetettem magamról, belefúrta a fejét és simogatta. A telefon felé indultam: fel kell hívni anyámat, elújságolni neki, mennyire örül Zsófi a bundának. – Hülye -, állítottam le a reflexet, ami arra indított, hogy azonnal átadjam neki minden örömömet, - három éve nem él, Zsófit már nem is láthatta. Ezt tudatommal pontosan tudom, de a beidegződés mindmáig él bennem. Jóhír, dühös kézlegyintéssel csírájában elfojtott telefonhívás, és annak ismétlődő tudatosítása, hogy most már én vagyok a nagymama. A tís-bunda esete valahogy mégis más volt: ehhez anyámnak még életében köze volt, egy különös viszony, ami az 1999-es év egymást erősítő-kioltó öröm- és bánatzuhatagával zúdult rá erre a ruhadarabra. Ez az érzelmi indulatoktól feledhetetlenül felfokozott tél volt anyám utolsó tele: a haláláig vezető bokatörés ennek az évnek az őszén következett be. Négy hónap alatt hatszor költöztették egyik kórházból a másikba, kórházon belül egyik kórteremből egy másikba. Megviselte a sok ide-oda rángatás, gyengült, fertőzéseket szedett össze. Miközben ő egyre távolodott a külvilágban zajló élettől, lányom már a hasát jótékonyan takaró, bő tunikákat hordott,a tunikák alatt pedig gyermekét, a majdani Zsófit. A gondolatok és a hozzájuk társuló képek mint egy libikóka, hol felemeltek, hol levertek, föl-le, jó- rossz. Órám volt délben az egyetemen, akkor még az egész bölcsészkar együtt élt a Pesti Barnabás utcában, s a környék a Váci utcával, Petőfi Sándor utcával, Kígyó utcával hajdani egyetemi éveim terepe volt, megszoktam, hogy az órákról kilépve kirakatokat bámulok. Ez a reflex is megmaradt: noha az „órám volt” már nem azt jelentette, hogy engem okítottak, hanem azt, hogy én okítok, az útvonalat az évtizedes megszokás szabta meg: Váci utca, Aranykéz utca. Innen tovább is vitt volna, de az Aranykéz utcában megállított egy reklám: „Ma itt minden szőrmére különlegesen kedvezményes kiárusítást tartunk. Fizetés csak dollárban.” Azért ez mégiscsak furcsa volt. Tudtam: EU, tudtam: NATO, de még nem volt eukonform pénzünk, nem volt fizetőeszközünk a dollár. Érdekességet szimatoltam. A boltba belépve molyirtó, szőrme, bőr szaga facsarta meg az orromat, amit a piszkos helyiségben terjengő por még kellemetlenebbé tett. A falakon, szekrényekben, pultokon rengeteg bunda kínálta magát, igazán minőségi és széles volt a választék. Mindig szerettem a feketét, mondogatják is a jóakarók, hogy a sötét öregít, dacolva a közvélekedéssel, itt is először egy földig érő, fényes, fekete nercbunda vonzott ellenállhatatlan csábítással. Torokszorítóan szép volt, - és én éreztem is ezt a szorítást a torkomban, meg a gyomrom felől induló tiltakozást: ne vegyél feketét! Ne vegyél feketét! Próbáltam elhitetni magammal, hogy csak szaporodó éveim intenek a fekete ellen, de biztosan tudtam, hogy én éppen most nem akarok talpig feketét venni. Nincs okom rá. Most még nincs okom rá. Többé már nem foglalkoztam a fekete bundával. Kísérteni kezdett viszont egy csíkos, hétnyolcados darab, fogalmam

90 / 123

se volt, milyen állat külső takarója volt, tigris talán?, fel is próbáltam, miért is ne. Hát ezt a bundát ismeretlen készítője rám álmodta: méretben tökéletes, színben jól áll, csíkos sávjai jól illenek többségükben egyszínű nadrágkosztümjeimhez. Az eladó már rám is szólt, miért tartózkodom olyan sokáig „abban a darabban”. Elég goromba megnyilvánulás volt, de nem is vártam mást ettől a rókaképű, hegyesorrú, zsírosan-korpásan kopaszodó, alacsony férfitól. Rosszul szabott öltönye, zöld csíkos ingéhez felkötött fekete pöttyös lila nyakkendője egyáltalán nem illett ennek a boltnak a kopottságában is hajdani márvány-arany csillogását valamennyire még őrző eleganciájához. Mert tetszik – feleltem egyszerűen, laza nagyvonalúsággal, - és szerintem jól is áll nekem. Száztizenhét dollár – mondta a rókaképű ellentmondást nem tűrően. Csakhogy nekem egyetlen dollárom sincsen – feleltem. Kezdtem kiesni a laza és nagyvonalú szerepből, de közben gyorsan osztottam-szoroztam, a zsákmányt orrontó vadász izgalmával. Ha kétszázötvennel számolom a dollárt, akkor száztizenhét dollár 29250 forint, ez röhejesen kevés ezért a méltóságákra álmodott káprázatért, dehát nekem ennyi sincsen. Ne szórakozzon velem, hölgyem – mondta durván, ingerülten az egyre kelletlenebb eladó. – Nem azért vagyok itt, hogy pénztelen nők szórakozzanak a mi minőségi boltunkban .- Dühös lettem, és ilyenkor az agyam mindig sebesebben dolgozik. Eszembe jutott anyám és az ő százdollárosa, amit mindenhová magával visz mint egyetlen értékét. Bevitte a kórházba is, ott van a párnája alatt, és naponta többször ellenőrzi, nem lopták-e el. Látom sápadt kezét, amint benyúl a párna alá, és látom a kezét, amint átveszi a százdollárost Viktortól. Viktor anyám édes unokatestvére volt, anyja az én nagyanyám nővére, az ügyes kezű, minden rokont saját varrású ruhaneműkkel segítő Hédi néni. A négy gyerek – anyám és nővére, Viktor és húga – együtt nevelkedtek egy Nyitra megyei parasztházban, feketén a kosztól és a napsütéstől, együtt lesték a tyúktojásokat, fintorgó orral kecsketejet ittak, házitúrót ettek, és minden növénynek tudták a nevét. Anyám haláláig őrizte ezeket a szavakat, illatokat, - különösen izgalmas, ízletes ételeit nem ritkán ezekkel a felvidéki növényekkel fűszerezte. Nővére Érsekújváron maradt későbbi férjével és családjával. Viktor a katonai szolgálat elől Amerikába emigrált, - haláláig katonaszökevényként volt kitiltva Csehszlovákiából, - húga, Juci a gázkamra elől Izraelbe menekült. Az Amerikában megtelepedett Viktor úgy gondolta, tartozik anyai nagyanyámnak a gyerekkori jóltartásért, egy kicsit anyja helyett anyját is látta benne, ezért 1956 után, amikor már lehetett, elkezdte támogatásait küldeni a szegény pesti rokonoknak. Ez hol IKKA-csomag formájában érkezett, félig használt vagy divatjamúlt ruhákkal, megbámulni való nylon harisnyákkal, itthon addig még nem látott, pálmafás nyakkendőkkel, vetkőző nőket mutató golyóstollakkal, hol pénzesutalványon – nagyanyám ezt szerette, mert jobban tudott vele gazdálkodni: vehetett rajta nálunk ritka kincsnek számító Nescaffét, amit kizárólag vendéglátáskor vett elő. A nagy pesti családi összejövetelen meg is beszélték, hogy Viktor leáll a csomagküldéssel, és félévente száz dollárral megemeli életminőségünket. Nagyanyám halála után sem szakította meg a jótékonykodást: nagynénje helyett unokatestvérének, anyámnak küldte a csekkeket. Ha visszagondolok rá, fogalmam sincs, mi lett a pénzekkel. Nem is értettem, miért örül anyám ennyire ezeknek a küldeményeknek, amikor mindent tiszta szívből gyűlölt, aminek csak köze is volt Amerikához. Pedig tudta, hogy családunk több tagja ott talált menedéket, apám távoli unokatestvérei is. Valami sehogyan sem volt rendben ezzel az Amerikával. Sokat jártunk moziba, a Sport volt a legközelebb a Cházár András utcában, meg a Marx mozi a Landler Jenő utcában. Mára már nemcsak a mozik tűntek el, hanem velük együtt a sok megszokott név is. Amikor mi moziba kezdtünk járni, még Híradó előzte meg a főműsort, sőt gyakran még kisfilm is. A Híradókban gyakran mutattak jeleneteket a háborúból, lehetett együtt látni a szövetséges hatalmakat: a Szovjetunió mellett Angliát és Amerikát. Emlékszem egy olyan képsorra is, amelyen az egyenruhás, többsoros kitüntetést mellén düllesztő Sztálin beszélgetett a már rokkant kocsiban ülő, térdét kockás pléddel melegítő, elegáns öltönyös Roosevelttel. Akkor jól megjegyeztem, hogy a háborút ők hárman – mellettük több másik tárgyaláson még Churchill is jelen volt- nyerték meg. Kicsit később a háború befejezését ünneplő diadalmenetekben már csak szovjet katonák vonultak, nyakukba záporozó virágesővel, szovjet és munkásmozgalmi indulók kíséretében. A jellegzetes orosz többszólamúságot aláfestő harmonikaszó máig a fülemben van. Amerikáról csak feliratok formájában kaptunk hírt: hol egyik, hol másik ázsiai országban emeltek, vittek, ragasztottak transzparenseket „Amy go home!” felirattal. Anyám lefordította, és csak annyit magyarázott, hogy Amerika behatol békés országokba, és ott háborúkat szít, egymásnak uszítja a népeket. Nem értettem: hol küzd – és győzedelmesen – a háború ellen, hol meg gerjeszti, a fene se fog gondolkodni rajta. Otthon pedig szó nem esett többé a szövetséges Amerikáról, szüleim általában behúzódtak szobájukba, egészen halkan beszélgettek, mi pedig öcsémmel az ajtóra tapasztott füllel – és még a villanyt is lecsavarva, hogy minket se lássanak-halljanak – különös, érthetetlen dolgokat hallottunk: hidegháború, ez hangzott el leggyakrabban, - a szót egyáltalán nem tudtuk értelmezni. Azt is kifüleltük, hogy lesz egy harmadik testvérünk, egy koreai kisfiú, Csu Ling, aki ugyan nem az ő gyerekük, de nekünk testvérünk lesz. Néhány hét után anyám bejött a gyerekszobába, leültetett minket, a konyhai melleskötényt levetette, négyrét hajtogatva egy székre fektette, az asztalon ide-oda tologatta a tárgyakat, majd hátul összefont karokkal felegyenesedett. Gyanúsan szertartásos volt a pillanat, azt meg egészen érthetetlennek éreztük, hogy letett az asztalra három vadonatúj bögrét, tányért és evőeszközt, és meg se várva, hogy megkérdezzük, kié lesz a harmadik, nagyon halkan, tagoltan már mondta is: - Gyerekeim – ez volt a megszólításunk komoly dolgokban -, tudnotok kell, hogy még most is vannak a világon háborúk, ha nem is olyan nagyok, mint amit mi itt átéltünk, de akik ellen irányulnak, azok éppúgy szenvednek, mint a ti születésetek előtt mi .Most például egy nagyon messzi országban, Koreában, ahol sárgabőrű, keskeny, fekete szemű emberek élnek, az ország kétfelé szakadt, a felek egymás ellen fordultak, és a mi fő ellenségünk, Amerika a rossz oldalt támogatja. Nagyon sok koreai halt már meg, nagyon sok gyerek lett árva, éheznek, nincs lakásuk. Az ország jó felének a vezetőjét számunkra furcsa néven szólítják, és ezeket a csellengő gyerekeket pedig az ő gyermekeinek. Ők Kim –ir Szen gyermekei. (Később, mint minden évben, megkaptam a Lányok Könyvé-t, öcsém ugyanennek a fiúk számára készített párját, és emlékszem, volt benne egy elbeszélés, ugyanezzel a címmel: Kim Ir Szen gyermekei.) Mi itt Magyarországon, sokan úgy gondoljuk, hogy segíteni kell rajtuk, és örökbe akarunk fogadni egy koreai kisfiút. Borzasztó érdekes neve van: Csung Li, és egyáltalán nem hasonlít rátok, csak együtt fogunk élni. Még néhány hét, és iderepül. Öcsémmel olyan igazi testvérviszonyban voltunk: szép csendben, néha hangosan, irigykedtünk egymásra, én őrá amiatt, hogy sovány, barna bőrű és fekete szemű, ő meg énrám, mert én születtem először, nekem sikerült először jó gyereknek lennem. Ő, ha különbözni akart, már csak rosszgyerek lehetett. Ő elette előlem a diósbeiglit, én befaltam előle a mákosat, a halványsárga, főtt

91 / 123

vaníliakrém maradékát mindig ő nyalhatta ki a tálból, övé volt a csokigombócból visszamaradt massza is, én viszont a gőzbuktából kaptam a legjobb részt, a közepét, ahol a lekvár volt. Csendes vagy hangos irigykedésünk két esetben szűnt meg: a nyaralás előtti éjszakákon, amikor nem tudtunk elaludni az izgalomtól, és hajnalig beszélgettünk, tervezgettünk. A másik eset a közös ellenség feltűnése volt, akivel szemben azonnal egységfrontba tömörültünk. Szegény Csung Li így lett ismeretlenül az ellenségünk: a feltehetőleg kicsi és vézna gyereket már előre úgy utáltuk, hogy el se jött. Legalábbis mi azt hittük, hogy nekünk sikerült kiutálnunk. Csak felnőtt koromban gondoltam vissza rá, hogy valószínűleg a háború vége tette szükségtelenné az ideköltözését. A három személyes étkészlet darabjait beépítettem a babakonyha kellékei közé, attól fogva ezeket használtam kedvenceim táplálására. Nem drága porcelándarabok voltak, csak egyszerű, zománccal égetett kerámiaedények, barna alapszínüket a szegélyeken végigfutó kék csík élénkítette. Lányommal gyerekkorában ezekből etettük a nagy kaucsukbabákat. A koreai veszély elhárult a fejünk felől, de szüleim Amerikáról továbbra is csak suttogva beszéltek, javarészt érthetetlen dolgokat. Ha nagyritkán, véletlenül el-elcsíptünk egy-egy beszédfoszlányt, azonnal felharsant a „nihtfordémkind” jelszó, ők elhallgattak és átmentek a saját szobájukba, mi pedig tudtuk, hogy valamiből megint ki vagyunk rekesztve. A leghangosabb jelszó akkor hangzott, amikor én meghallottam, hogy valami idegen nevű házaspárról vitatkoznak, hogy bűnösek-e vagy nem , árulók-e, vagy esetleg kémek. Kár volt elvonulniuk, mert az egészből egyetlen szót sem értettem. Amikor első osztályos lettem, a tanító néni egyszer beküldött a tanáriba a fehér alapon piros keresztszemes hímzésű borítóba, a Szülői Munkaközösség saját kezűleg készített ajándékába burkolt osztálynaplóért, az egyik asztalon egy kiterített újságban ezt olvastam – mert szüleim otthon az újságokat is gondosan elrejtették előlünk -: „Villamosszékben kivégezték az amerikai kém-házaspárt, Ethel és Julius Rosenberget, akik – és itt elakadtam, mert nem ismertem a szót – valamilyen titkot kiadtak a Szovjetuniónak.” Megint sok mindent nem értettem. Mi a villamoson utazni szoktunk, de a villamosnak ülése van és nem széke, azzal pedig nem lehet senkit kivégezni. De értetlenségemnek a fő oka mégiscsak az volt, hogy ha együtt harcoltak a németek ellen, milyen titkaik lehetnek egymás előtt? Miközben vittem a lépcsőn fölfelé a naplót, a fülemben zakatolt a két ismeretlen név: Ethel és Julius, Ethel és Julius. Otthon a szokatlan feszültség mintha láthatatlan drótokat húzott volna a levegőbe: bármerre fordultam, mindenütt leállítottak a huzalok, nem közlekedhettem szabadon a lakásban. Szüleim bezárkóztak, nagyanyám a heti mennyiségű szagosbablevest főzte – tarkababból készült, tejföllel, babérlevéllel -, hozzá lángost sütött. Ezeket mind nagyon szerettem, de mintha a konyhába se lehetett volna bemenni, mindenütt áthághatatlan határokat éreztem. Bemenekültem a gyerekszobába, az legalább a mi birodalmunk volt: babarózsaszín bútorok, rajtuk velünk élő, rajztanár anyai nagyapám készítette festett- lombfűrészelt, kicsit rusztikus, kicsit bumfordi mesefigurák: az én szekrényemen a Piroska és a farkas négy szereplője az ajtók keresztlécekkel tagolt részein, öcsémén a Lúdas Matyi alakjai, szintén az ajtónegyedekre szegezve. Gyerekszobának tökéletes volt, de mi itt éltük meg kamaszkorunkat is, és szégyenkezve fogadtuk iskolatársainkat, barátainkat - én később Námbervánt, első és értelmetlen halála miatt máig gyászolt szerelmemet -, akiknek otthon még saját szobájuk sem volt. A bababútor később csodálatos metamorfózison esett át: lekerült a balatoni házba, immáron égszínkékre festve. Szüleim halála után szép lassan lemorzsolódtak az utolsó darabok is, a nagyapa készítette figuráktól öcsém nem tudott megválni:az egyik ajtónegyedet- a Lúdas Matyist - megtartotta, és az egyik szoba sarkába ferdén beállította, csökkentve ezzel a falak bántó, egymásba futó szögletességét. – Feng sui – mondta, de közben elfordult. Elhatároztam, hogy ha valami nagy baj van a világban, - márpedig éreztem, hogy az van -, akkor én rendet rakok a szekrényemben, legalább valami legyen rendben. Olyan csöndben rakosgattam, élre hajtogatva a pulóvereket, fehérneműket, hogy észre sem vették ottlétemet: nyitva hagyták a nagyszoba ajtaját. Valami vasfüggönyről beszéltek, amit nem értettem, mert olyat én csak a Hattyúk tava előadásán láttam, amikor már nagyon tapsolt a közönség – meg is érdemelték, olyan sokáig pipiskedve, lábujjhegyen táncolni, helyben forogni, repkedni hol fölemelve, hol messzire dobva, mindezt rövid, elálló, rózsaszín tüll szoknyácskában, amit persze nagyon irigyeltem, nem lehetett valami könnyű, és mindezt zenére, amire külön is oda kellett figyelni – a sok tapsra a táncosok előjöttek a vasfüggöny mögül, de amiről a szüleim beszéltek, az nem ilyen vasfüggöny volt, hanem valami olyan, ami nem is létezik, csak beszélnek róla. Azon vitatkoztak, ki mondta ki ezt a szót először. Anyám szerint az a Churchill, aki a hármas találkozókon ott pöfékelt, valami „folytoni” beszédében (Fulton- mondta később Námberván, aki mindent tudott), apám szerint már jóval korábban, az első világháború után egy rozzanó filozófus (Rozanov – te hülye, mondta Námberván, amikor ezt az estét elmeséltem neki), akkor ezeknek a szavaknak számomra semmiféle jelentésük nem volt. Az egészből annyit értettem, hogy Amerika és a Szovjetúnió összeveszett. 1953 lehetett. A csodált Amerika, amelynek örökzöld gyermekfilmje, az Oz egy jelenetét anyám még nagyon kislánykoromban így magyarázta: amikor a gonosz nyugati boszorkány - nem repülőgéppel, hanem seprűnyelével – kondenzcsíkot húz a felhők között maga után, a megsebzett égen ez olvasható: „SURROU…”, a szó többi része elvész a felhőkben, akkor a csodált Amerika így küld titkos üzenetet a Szovjetuniónak, mert az SURR a nagy testvéri hatalom nevének angol rövidítése, és azt hozza a közönség tudomására, hogy a szövetség él és győzni fog. Ez az Amerika anyám számára folyamatosan vált eggyé a rettegéssel. A háború alatt a félelem elidegeníthetetlen tartozékává vált, olyan, a halálközelség kialakította létállapottá, aminek mindig okának kellett lennie. Kézzelfogható ellenséget keresett. És amint megtalálta, a világ átrendeződött számára. Amint minden rettegése Amerikában öltött testet. úgy enyhült meg, szinte hihetetlen, megmagyarázhatatlan módon a németekkel szemben. Kezdetben persze csak az NDK fért bele világrendjébe, és ezt a közeledést fokozta apám első, külföldi útja - a háború kitörése óta nem voltak külföldön – 1957-ben Drezdába, ahol egy radiológus kongresszuson előadott és továbbképzésen is részt vett. Számunkra addig a külföld fogalma nem létezett: senki nem lépte át nemcsak az ország, de Budapest határát sem, leszámítva azokat a hónapokat, amelyeken apám a vidéki tuberkulózis felszámolásáért egy röntgenkészülékkel az ország legeldugottabb tájain szűrést végzett. A Drezdáról és a Zwingerről küldött képeslapok felelevenítették anyám fiatalkori élményeit a német kultúráról, irodalomról, és akkor kezdett el mesélni legendás német tanárairól, Turóczy-Trostler Józsefről és Komlós Aladárról. És többször elmormolta maga elé Rilke Párduc-át németül. A németek iránti enyhülést apám egy riasztó élménye egy időre befagyasztotta: esti sétára indult egy drezdai utcán, és hirtelen náci katonák sziluettjét pillantotta meg a sötétben, és a falra vetülő árnyékokon a jellegzetes, felfelé kunkorodó elejű náci sapka volt. Apám nem volt gyáva ember, a háború alatt sokak életét mentette meg, de ez a látvány, több, mint tíz évvel a háború után, sokkolta. A masírozó csapat egy lámpa alá érkezett: ekkor látta apám, hogy NDK-s katonák, csak érthetetlen módon a hadsereg megtartotta a régi egyenruha és a sapka formáját. Sokáig nem tudott szabadulni ettől az emléktől. Anyám Amerika-félelme egyre fokozódott, minthogy tárgyiasított célpontját megtalálta. Balatoni nyaralásaink visszatérő motívuma volt, hogy anyám, megpillantva vagy meghallva valamiféle égi járművet, rögtön rettegni kezdett: - Itt vannak az amerikai felderítő

92 / 123

gépek, valamire készülnek ellenünk! – és pillanatnyi hangulatától függően aggodalmasan tördelte a kezét, vagy éppen öklét rázta feléjük. Hiába győzködtük, hogy ezek a közeli hajmáskéri repülőtérről gyakorlatozni indult magyar gépek, esetleg mezőgazdasági helikopterek, amelyek csak növényvédő szert permeteznek, mindez csak olaj volt a tűzre: egy biológiai, vegyi háborút sejtett mögötte. Gyűlölte a beatzenét, nem tett különbséget Elvis és az angol gombafejűek között, nem nézett amerikai filmet, irtózott az „amerikai kultúrmocsoktól”. Mindemellett könnyes szemmel ölelte magához a nagy családi találkozóra Amerikából hazaérkező Viktort, és továbbra is elfogadta tőle a félévenkénti száz dollárokat. Valamire csak költhette őket, mert nem láttam sehol felhalmozva, lehet, hogy forintra váltva betette az OTP-be, - sokszor hangsúlyozta, hogy az összegyűjtött összeggel a temetési költségeit akarja fedezni, meg az örökösödési adóra is ebből szánt egy összeget. Ezt a korai végrendelkezést apámtól vette át, aki a 70. születésnapjától minden évben felolvasta a végrendeletét. Azóta minden születésnapnak hányingerrel és migrénnel indultam neki, minden intimitását, örömét elvette a Nagy Testamentum kihirdetése. Még anyám varázslatos fogásai sem tudták feledtetni a sír leheletét, a temetők dohszagát. A testamentumi felolvasások alatt anyám is szörnyülködött, próbálta leállítani – sikertelenül, apám halála után pedig maga folytatta ugyanezt. Egyetlen százdollárost őrzött meg: amit Viktor utolsó látogatásakor személyesen tett a kezébe, mert e látogatás után röviddel Viktor meghalt. Keze érintését őrizte a papírpénzen, amit mindenhová magával vitt, még a számos kórházi kezelésre is. Vele volt a lábtörés után is, láttam, amint lesoványodott, fehér kezével ellenőrzi, megvan-e még. Álltam a szőrme, bőr és porszagú Aranykéz utcai üzletben, és eszembe jutott ez a százdolláros. Mivel nagyon tetszett nekem a bunda, merész lépésre szántam el magam. A félkopasz, rókaképűnek lazán, hanyagul ezt mondtam: - Egy órán belül itt vagyok a pénzzel. De siessen, mert nem várok egy perccel se tovább -, morogta, ha lehet, még a fogadtatásnál is barátságtalanabbul. Kismetró, villamos, Amerikai úti kórház. Szeretetotthon felirattal a Pokol előszobája. Berontok a kétágyas szobába, amelyben anyám, ideiglenesen, egyedül fekszik. Anyácskám, ha akarsz nekem valami nagyon szép születésnapi ajándékot, add nekem a százdollárost! – kezdtem rögtön az üdvözlés után, tíz nappal a születésnapom előtt. A Viktor pénzét? – döbbent meg anyám, gyorsan ellenőrizve a párna alá tett bankót. Mire kell az neked? Gyorsan elmeséltem az Aranykéz utcai bolt fantasztikusan kedvezményes akcióját, ecseteltem a kiválasztott bunda szépségét, melegségét, könnyűségét és más, előnyös tulajdonságait. Gyerekem, téged valaki nagyon át akar verni – mondta komolyan, megerősödött hanggal, az anya régi hangján, mintha valóban kisgyerekét akarná megóvni valami visszavonhatatlan őrültségtől. Ennyi pénzért egy szőrmegallért nem adnak, nemhogy bundát! Biztosan műszőrme, csak te nem ismerted fel. Fogadkoztam, esküdöztem, évtizedeim számával erősítve tapasztalataimat és szőrmebeli tájékozottságomat. Anyám belátta, hogy megőrültem, de feltehetőleg azt is belátta, hogy a párna alatt tartott pénz – nem pénz, azt valamibe bele kell fektetni. Vidd, ha olyan nagyon akarod – mondta, már újra erőtlenül, és sápadt kezével előhúzta a százast. Megígértem, hogy amint megvettem, beszaladok hozzá, megmutatni. Rohantam haza, hogy a hiányzó tizenhét dollárnak megfelelő forintmennyiséget magammal vigyem, most járművet váltva a gyorsnak mondott busszal bedöcögtem a Felszabra (ha sietek, sosem jut eszembe, hogy most másképpen hívják), végigrohantam a Váci utcán az Aranykéz utcáig, berontottam a rókaképű eladóhoz, aki kivörösödött fejével igazán rókaszerűvé vált, és letettem elébe a százast meg a forintokat. A francba a forintjaival – mondta dühösen. – Ki van írva, hogy csak dollárt fogadok el! Nincs több dollárom – mondtam megsemmisülten. Hagyja a fenébe ezt az aprót, fogja a bundát és tűnjön el minél hamarébb!

Most már kiabált, és egyre vörösebb lett a feje. Felvettem a bundát, a szövetkabátot hajtogattam össze, és iszkoltam kifelé a boltból. Teljesen világossá vált, hogy az üvöltöző eladó nem normális. Kismetró, villamos, Amerikai út – a Pokol előszobája. December közepe volt, hideg tél és korán sötétedett. Amikor beléptem, dermesztő csönd volt. Alszol?- kérdeztem súgva, nehogy felébresszem. Vagy mégis inkább azt akartam, hogy felébredjen? Dehogy alszom, agyon izgultam magam a hülyeséged miatt, a vérnyomásom is felment –nyöszörögte panaszos hangon. Felkapcsoltam a villanyt. Ott álltam a kórtermi ágy előtt, az izgalomtól és a rohanástól vörösre gyúlt pofával, combközépig rókalábban. Nem is néz ki rosszul – kezdett megenyhülni anyám. – Jó utánzat. Ha ilyen jó utánzat, nem is volt sok érte a száz dollár. Mérges lettem.

93 / 123

Mondom, hogy nem műszőrme. Nézd meg közelebbről! Anyám szaglászta, szimatolta, majd végül jónéhány szőrszálat tépett ki belőle. Adjál gyufát! – szólított fel határozottan. Tudod, hogy sosem dohányoztam – méltatlankodtam. Akkor szerezz a nővérektől! De gyorsan!- rendelkezett. Gyufával a kezemben tértem vissza. Anyám felvette a szemüvegét – a kórházban ritkán viselte, olvasni nem tudott, kiesett kezéből már a Füles is. A kitépett szőrszálakat egy porcelántányérba tette és meggyújtotta. Azonnal sercegni, égni kezdett, és az égés szaga arra emlékeztetett, mint amikor disznót pörzsölnek, vagy ha én megégetem magam sütés közben. Anyám tovább szimatolt, élvezte a bűzt. Te, ez tényleg szőrme! – kezdett ujjongani. – Ez tíz-tizenöt évig bunda marad! Gyerekem, nagyon ügyes voltál! - vette elő ismét a gyermekkori fordulatot. Mutasd magad még, hadd gyönyörködjem benned! – és örömében párás lett a szemüvege. Szép születésnapi ajándékot vettem neked! – hüppögte. – Isten éltessen vele, viseld egészséggel! Hát most 1945 óta először tett jót velünk Amerika! Másnap az újságban hatalmas betűkkel adták hírül, hogy kirabolta munkaadóját, egy szőrmeüzlet tulajdonosát az alkalmazottja, és a bundákért kapott áron Bécsbe menekült. A tulajdonos kára milliós nagyságú összeg, forintban. – Orgazda lettem – gondoltam rémülten, de elhatároztam, hogy én erről az újságcikkről nem tudok, anyámnak meg végképpen nem említem. Két hét múlva meghalt, a kórházban felszedett fertőzés legyőzésére már nem volt ereje. Ezért akartam neki telefonálni, örömömben, hogy Zsófinak tetszik a bundám, hozzádörgölőzik, és azt mondja neki sokszor: - Tís! Tís! A hasfelmetszett tís már valamelyik játékdoboz mélyén lapul, az én bundám még jól tartja magát. Az évtizedekig őrzött száz dollárért jóminőségű szőrmét vásároltam. Egy tíst.

94 / 123

Olvasnivaló Hogyan kezdjünk el ismerkedni Marx műveivel ? Elmélkedö Demokritosz Recenzió Lenin Karl Marxról írt lexikoncikkéről , először megjelent az orosz Granat lexikon 28. kötetében 1915-ben .

Elmélkedő Demokritosz

Hogyan kezdjünk el ismerkedni Marx műveivel ?

Recenzió Lenin Karl Marxról írt lexikoncikkéről , először megjelent az orosz Granat lexikon 28. kötetében 1915-ben .

Lenin : Karl Marx , ( magyarul Lenin Összes Művei 26. kötet)

A jövőben gyakrabban fogunk olvasásra ajánlani olyan műveket, amelyek segítik jobban megérteni a mai nagyon igazságtalan és embertelen társadalmunkat. Magyarországon erre különösen szükség lenne, mert talán sehol sincs akkora elméleti zűrzavar a fejekben mint itt . Egyrészt az ország dolgozó lakosságának abszolút többsége az elmúlt 18 év alatt meggyőződött arról, hogy a kapitalizmus sokkal rosszabb , mint az előző , a szocializmus irányába fejlődő társadalom volt , és ezt baráti beszélgetésekben ki is mondja , másrészt ezt a társadalmat sikeresen lehet riogatni azzal, hogy az előző népi demokratikus társadalmat vissza akarják hozni . ( Az más kérdés , hogy pontosan ugyanazt senki sem akarja , csak ugyanazt , de másként , jobb változatban .) A választ a mai kérdésekre is elsősorban Marx, Engels és Lenin írásaiban lehetne megtalálni . A burzsoá ideológia fizetett képviselői mindent elkövetnek, hogy ezeknek a nagy gondolkodóknak a műveit ne olvassák el. Ez teljesen érthető részükről , mert az a dogozó ember-legyen az szellemi vagy fizikai-, aki Marx , Engels és Lenin műveit elolvassa és meg is érti , a szocializmus tudatos híve lesz. A marxizmust rágalmazó írásokat , mint általában a rágalmazó műveket nem is érdemes elolvasni . A marxizmus klasszikusainak a nézeteit is saját műveikből kell megismerni , minden önállóan gondolkodó ember ezt teszi. Ugyanakkor ez nem könnyű munka . A marxista művek nagy része vitairat, és ez bizonyos mértékben megköveteli vitapartnereik ismeretét is . Nagyon nehézzé teszi megértésüket az is,hogy jól kidolgozott fogalomrendszert és terminológiát használnak és először ezt kell elsajátítani, ehhez viszont bevezető előadásokra és szemináriumokra lenne szükség. Ezért örültem meg , amikor eszembe jutott Leninnek ez a lexikoncikke . Ezt Lenin úgy fogalmazta meg, hogy a marxizmusban járatlan , de művelt közönség számára is érthető legyen , és közben utal arra, hogy az ismertetett marxi gondolatokat , hol lehet megtalálni Marx műveiben. Így Lenin gondolatmenetének nyomvonalán haladva az eredeti művek egy részét el is olvashatjuk , és mélyebben megismerhetjük Marx gondolatrendszerét és módszerét . Ott, ahol a gondolat közérthető kifejezése lehetővé teszi, Lenin

95 / 123

közvetlenül idézi Marxot . Ez a cikk jó alapja lehetne egy Marx műveit tanulmányozó szemináriumnak. Egy ma is aktuális marxi idézettel fejezem be recenziómat : „ A tőkés termelés tehát csak azáltal fejleszti a társadalmi termelési folyamat technikáját és kombinációját , hogy egyúttal aláássa minden gazdagság kútforrásait : a földet és a munkást. „ ( Marx Engels Művei 23. kötet 472 . l. ) A cikk végén Lenin részletes bibliográfiát közöl a marxizmussal foglalkozó nemzetközi irodalomról.

96 / 123

Politika A magyar középosztály programja A MEBAL Gazdaságpolitikai Munkacsoportja forrás: http://mebal.hu A MEBAL Gazdaságpolitikai Munkacsoportjának értékelése a Fidesz 29 pontjáról. Az Orbán-kormány (rögtön a kettős állampolgárság és a Trianon emléknap bevezetése után) kiadta 29 pontos akciótervét. Ez, Orbán Viktor globalizációkritikai hangvétele és a „közös felelősség”, „nemzeti megegyezés” sűrű emlegetése ellenére nem szól a sem a multikról, sem pedig a kisebb-nagyobb szükséget szenvedő szegényekről (hivatalosan 1,2 millió, de Ferge Zsuzsa szerint 3 millió fő). Miről is szól akkor?

A magyar középosztály programja

forrás: http://mebal.hu

A MEBAL Gazdaságpolitikai Munkacsoportjának értékelése a Fidesz 29 pontjáról. Az Orbán-kormány (rögtön a kettős állampolgárság és a Trianon emléknap bevezetése után) kiadta 29 pontos akciótervét. Ez, Orbán Viktor globalizációkritikai hangvétele és a „közös felelősség”, „nemzeti megegyezés” sűrű emlegetése ellenére nem szól a sem a multikról, sem pedig a kisebb-nagyobb szükséget szenvedő szegényekről (hivatalosan 1,2 millió, de Ferge Zsuzsa szerint 3 millió fő). Miről is szól akkor?

1. A társadalmilag megtermelt jövedelemből nagyobb részt juttat a kis- és közepes tőkének. Ezt 8 intézkedés szolgálja. Az 1. (10 %-os társasági adókulcs 500 millió forint adóalapig), a 3. (KKV-kat terhelő 10 kisadó eltörlése), a működésüket feltételeit egyszerűsítő 6., 7., 11. pont, a finanszírozásukat bővítő 12-13. pont, és tulajdonképpen ide sorolható a „szemét” minőségű élelmiszerimport kiszűrését célzó, így a magyar termelőknek kedvező 27. akciópont is. Ez utóbbi jóléti hatása nem értelmezhető a magyar élelmiszertermelés költségigényének figyelembevétele nélkül. Ha egy kormány a hazai agrárium és élelmiszeripar újrafelvirágoztatását akarja elérni, akkor minimális közgazdasági ismeretek birtokában a nagy, termelékeny szervezetek kialakításra kell vennie az irányt például társadalmilag ellenőrzött állami és szövetkezeti gazdaságok és vállalatok kialakítása formájában. Ellenkező esetben nem lesz „szemét”, de a hazai, drágább „jó”-ból a szegényebbek csak kevesebbet tudnak majd vásárolni. Az intézkedések célja a munkahelyteremtés, piacfehérítés. Az Orbán kormány tehát ugyanazt teszi, mint amit tett elődje, csak ő nem a multikra, hanem a hazai kis- és középvállalkozói körre épít: a tőkejövedelmek növelésén keresztül kíván hatni a gazdaságra. A KKV-k tulajdonosainak helyzetbe hozásával az akcióterv a társadalmilag előállított hozzáadott értéket még nagyobb mértékben privatizálja, mint tette azt a tőke szolgálatával (jogosan) vádolt MSZP neoliberális irányvonalat vivő kormánya. Nem véletlen, hogy a vállalkozók lelkesen üdvözölték, a szakszervezetek viszont inkább bírálták az akciótervet. A munkahelyteremtésre vonatkozó elgondolást akkor koronázhatja siker, ha a hazai KKV-szektor mindennek hatására megveti és megerősíti pozícióit a piacon. Ennek sok feltétele van (technológiai fejlődés, termelékenység, minőség, szaktudás stb.), amelyek kifejlődését majd a jövő igazolja vagy cáfolja. Az innováció támogatása mindenesetre elsőrangú fontosságú lenne, amelyről azonban nincs szó az akciótervben, mint ahogy arról sem, mit kezd a kormány a multikat a KKV-kal szemben aránytalan előnybe hozó adókedvezményekkel (ezek kétharmadát a multik kapják) és a beszállítóikkal szemben alkalmazott piaci diktátumokkal. Így egyelőre csak a KKV-tulajdonosok bevételeinek állami (és EU-) pénzből való növekedése várható (ha a kiadások fedezetét is elő tudja teremteni a kormány), de hogy ezek miként válnak majd regisztrált foglalkoztatás-növekedéssé, az a jövő zenéje.

2. A társadalmilag megtermelt jövedelemből nagyobb részt juttat a középosztálynak és a gazdagoknak. Ilyen intézkedés a 2. (egykulcsos személyi jövedelemadó), a 4. (adózás alá nem vont kereset bevezetése), az 5. (öröklés tehermentesítése), a 8. (ingatlan könnyített bérbeadása), a 10. (adományozás áfamentessége). Mindez a legmesszebbmenőkig ellentétes a „közös felelősség” és társadalmi „igazságosság” Orbán által többször emlegetett jelszavaival. A nagyjövedelműek, a cselédet tartók, a háziurak, azok, akiknek még adományra is futja és a gazdag szülők gyermekei tehát jól járnak. Emlékeztetünk rá, hogy 20 millió forintig már 2009. január 1-től illetékmentessé vált az öröklés. Orbán most értékhatár nélkül azzá teszi. Az egykulcsos adóval nemcsak az a baj, hogy a szegényebbeken nem segít, míg a gazdagabbakat tovább gazdagítja, hanem az is,

97 / 123

hogy közvetve a szegények további életszínvonal-csökkenésével fenyeget. Ugyanis egyfelől, ha a büdzséből kiesik a gazdagok adója, kevesebb jut szociális jóléti kiadásokra, másfelől a gazdagabbak jövedelmeinek emelkedése a termelő és szolgáltató szférában a magasabb árfekvésű gazdasági tevékenységek felé tolhatja el az arányt. Röviden: érdemesebb lesz jachtot gyártani, wellness-szállodát nyitni, vagy plasztikai sebészetbe fogni, mint halászcsónakot gyártani, gyermekeket üdültetni, vagy városi sporttelepet üzemeltetni.

3. Visszaszorítja az állami bürokráciát. Ebbe a körbe 10 intézkedés tartozik (14-23.) Az apparátus, a bürokrácia és a pártfinanszírozás túlburjánzását, a vezetői fizetések egekbe szökését, ezzel a társadalmi termék pazarlását ugyan helyes megakadályozni (17., 19., 21.), de ennek örve alatt itt most nem csak erről van szó, az intézkedések fő iránya és hatása nem ez. A FIDESZ, éppen amikor „nemzeti megegyezésről”, „kölcsönös felelősségről” beszél, a nemzeti érdek és közfelelősség foganatosításának legfőbb intézményét, az állami szférát gyengíti. Az állami alkalmazottak elleni kifejezett támadással továbbá a munkaerőpiac legvédettebb szektorát rombolja le. Rontja a „referencia” színvonalát, ami szükségszerűen kihat majd az egész munkaerőpiacra. Ráadásul köztudott, hogy az állami szféra gazdasági stabilizáló hatással bír, hiszen az állami beruházások, az állami alkalmazottak keresete viszonylag biztos piacot jelent. E szféra szűkítése negatív hatást gyakorol a termelésre, különösen válság idején. Az állami szféra megregulázásának vannak más módszerei is. Kínában például már 1995-ban törvényt hoztak az állami intézmények és funkcionáriusok kártérítési felelőségéről, ha nem megfelelően gyakorolják funkciójukat, megsértik az állampolgárok vagy szervezetek alkotmányos jogait. Ilyenre hazánkban is szükség van, javíthatná az apparátus működését. Ha Orbánék a köz szolgálatára hivatott állam működését akarnák javítani, akkor közvetlen társadalmi ellenőrzés alá helyeznék az állami szervezeteket pl. úgy, hogy mindenütt a dolgozói kollektívák döntenének a vezetésről és számoltatnák be azt, hogy teljesen nyilvánossá tenné az intézmények működését, az alkalmazottak fizetését (egyáltalában az egész országban bárki megtudhatná az APEH portálján keresztül ki mennyit keres, és mennyit adózik a „közös felelősség” jegyében, a’la Svédország).

4. Négy intézkedés sorolható a lakástulajdonosok védelmének körébe. A 24. (nemzeti eszközkezelő társaság a bedőlt jelzáloghitel tulajdonosok érdekében), 26. (jelzálog csak forintalapú hitel esetén), 28. (közüzemi díj-moratórium) és 29. (kilakoltatási moratórium). Ezek önmagukban üdvözlendők, de hosszabb távon csak akkor jelentenek megoldást, ha a lakáspiacon a közösségi (társadalmilag ellenőrzött állami, szövetkezeti) tulajdonforma úgy a lakásokat, mind azok közüzemi szolgáltatásait illetően a mainál jóval nagyobb teret nyer. Erről azonban nem szól az akcióterv. Mint ahogy arról sem, hogy egy lakossági megtakarításokat gyűjtő takarékszövetkezeti hálózatot, és egy állami nagybankot kellene létrehozni, amely lakossági és kisvállalkozói hitelezéssel is foglalkozik. Ezek nem profitért, hanem közös gazdasági-társadalompolitikai célok érdekében folytatnák (éppen e célok miatt pénzügyileg kiegyensúlyozott) tevékenységüket. Az ilyen, vagy ehhez hasonló intézkedések nélkül a mostani bajbajutottak mégoly sikeres megsegítésével sem szűnik meg a lakhatás jövőbeni drágulásának, ellehetetlenülésének objektív gazdasági-tulajdoni alapja.

A program fedezetét az Orbán kormány egyetlen lapra teszi fel: a banki adóra (25. pont). Ezzel hatalmas társadalmi támogatottságot szerez, bár nyilvánvalóan leginkább azok körében, akiknek a bankokkal egyáltalán érdemleges dolga (hitele, betéte, folyószámlája) van, vagyis elsősorban a középosztály, illetve a KKV-kör. Az akcióterv teljes költségigényét a 200 milliárdos banki adó talán felerészben fedezné, a többi a költségvetési hiánycél felemelésével, végső soron tehát hitelből (!) lesz finanszírozható. Csakhogy a bankok – mint azt siettek közölni – az extra adóterhet egyszerűen át fogják hárítani ügyfeleikre. Ezt számukra a „hungarikum”, az egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége biztosítja, amit a tavaly aláírt banki magatartáskódex is megerősít. („A pénzügyi intézmény egyoldalúan jogosult a fogyasztóval kötött kölcsönszerződésben, vagy pénzügyi lízingszerződésben a kamat-, illetve költség- és díjtételeinek mértékét megváltoztatni, amennyiben az adott szolgáltatást befolyásoló feltételek módosulnak.”) A kormány tehát a bankok adóztatásával saját bázisát, a KKV-kat, a középosztályt, illetve a lakáshitelesek sújtaná, hacsak nem módosít törvényt. A nagybankokkal szemben csak a tőlük való függetlenedéssel, tehát a fent említett saját állami-közösségi pénzintézmények kialakításával lehet felvenni a kesztyűt.

Egyetlen, de igen népszerű intézkedésről, a pálinkafőzéshez való jogról (9.) itt most nem szóltunk, de további ötleteink is vannak, pl. ismét engedtessék meg a disznókat moslékkal táplálni…

Tisztelettel adózunk az aradi vértanúknak, akik a magyar és világszabadság mártírjai voltak. Aulich Lajos (Ludwig Aulich) Damjanich János (Jovan Damjanić) Dessewfy Arisztid Kiss Ernő Knezić Károly (Karlo Knezić) Lahner György (Georg Lahner) Lázár Vilmos Leiningen-Westerburg Károly (Karl August Graf zu Leiningen-Westerburg) Nagysándor József Poeltenberg Ernő (Ernst Poelt von Poeltenberg) Schweidel József (Joseph Schweidel) Török Ignác Vécsey Károly

98 / 123

Tisztelettel adózunk az aradi vértanúknak, akik a magyar és világszabadság mártírjai voltak. *********

Aulich Lajos (Ludwig Aulich) Damjanich János (Jovan Damjanić) Dessewfy Arisztid Kiss Ernő Knezić Károly (Karlo Knezić) Lahner György (Georg Lahner) Lázár Vilmos Leiningen-Westerburg Károly (Karl August Graf zu Leiningen-Westerburg) Nagysándor József Poeltenberg Ernő (Ernst Poelt von Poeltenberg) Schweidel József (Joseph Schweidel) Török Ignác Vécsey Károly

- magyar és nem magyar sármazású főtisztek, akiket összekötött a magyar és világszabadság eszméje, az önkényuralom gyűlölete

A liberális burzsoák és a burzsoá szocialisták vezette „Demokratikus Koalí

99 / 123

Fekete György Aktuális politikai téma

Fekete György: NEM!!!-NEM!!!-és NEM!!!

A liberális burzsoák és a burzsoá szocialisták vezette „Demokratikus Koalícióra” !

HITEHAGYOTTAK

J'ACCUSE! – Dixi et salvavi animam meam…

Politikai vallomás

Az 1956-os antisztálinista forradalom – 2010-es évfordulója – ajándékkal lepett meg. Végre, két dekáddal a rendszerváltás után, új szintézisbe rendezhettem magam. Erről számolok be a továbbiakban.

Levelet kaptam egy blogközösség tényleg jeles tagjától, Jehutól, aki jelezte, hogy legutóbbi közéleti felismeréseimmel nem ért egyet. Ugyanakkor közvetetten, de egyértelműen, hozzászólásra invitált friss bejegyzéséhez (http://karancs.nolblog.hu/archives/2010/10 /20/56_s_napjaink_ellenforradalma/).

Neki is gyürkőztem kérése teljesítésének, azonban menetközben rájöttem, hogy vonatkozó gondolataim külön blogba formulázást igényelnek. Így kiforrta magát egy bennem már évekkel ezelőtt elkezdődött folyamat, amely a napokban kulminálódott. Végül, a baráti intervenció hatására, számomra komoly produktum keletkezett. Íme.

Mostanában döbbentem tapasztaltam, hogy Ságvári Endrén és Lukács Györgyön való gúnyos poénkodást a baloldalinak elkönyvelt, kapcsolat.hu nevű blogfórum szerkesztői-moderátori stábja félreérthetetlenül támogatja, mégpedig a működtető Táncsics Mihály Alapítvány ügyvezető igazgatójának védőszárnyai alatt. Az egészről hiába küldtem több tiltakozó levelet az alapítványi elnöknek. Sőt az ügyben velem levelezést lefolytató említett igazgató az ezen eljárásra külön is érvényes elnöki felhatalmazására hivatkozott és megerősítette a kapcsolatos méltatlankodó blogjaim és kommentjeim szerinte jogos többszöri kimoderálását. E ponton megrendültem, mert az elnök személye – kicsoda? Nos: Gyurcsány Ferenc. Aztán újraolvastam ez év május 4-i programírását (Röpirat a baloldalhoz, az MSZP-hez), majd több későbbi megnyilvánulását és megértettem.

A volt MSZMP-káder Gyurcsánynak már 'büdösek'a kommunisták, hiszen nyilvánvalóan az MSZP liberális párttá gyúrásán ügyködik: a Tőke és a Munka olyan harmóniáján szorgoskodva, amelynek hirdetésére még a marxizmust opportunistán revideáló szociáldemokrácia se vetemedett. Miután én még az antivilágból származó neveltetésben részesültem, nekem ettől a pálfordulástól túlcsordult a pohár.

100 / 123

Újragondoltam mindazt, amire formációelméleti tanulmányaimból emlékeztem, felidéztem történelemtanári tudásomból az 1930-as évek balra zárásának és jobbra nyitásának magyarországi történéseit-tanulságait, még egyszer értékeltem magamnak a honi politikai állapotokat, és döntöttem – elég.

Azt mondtam magamnak, szembe kell néznem illúzióimmal és nekem szintén kötelességem keresni a módját, hogy miként jusson ki országunk a liberális-globalista és a nacionalista-tekintélyelvű-fasisztoid burzsoázia végzetes öleléséből, a rasszizmusra-populizmusra heccelt tömegek ellenére is.

Rájöttem, igaza van azon barátaimnak, akik szerint azonnali megoldás nincs (sőt, történelmileg gyors sincs!), tudniillik a politikai inga tagadhatatlanul jobbra leng, méghozzá egy egész történeti szakaszra szólóan.

Egyet tehetünk (mi, akik – szívünkkel-értelmünkkel – elvetjük a kapitalista kizsákmányolást mint az anyagi-szellemi javak előállításának és elsajátításának örökké leghatékonyabb, ennél fogva legéletképesebb szerveződését, és éppen ezért tántoríthatatlanul munkálkodunk egyfelől a tőkés hatalom felváltásán önigazgatással-önkormányzatisággal-autonómiával, másfelől a tőkerendszer meghaladásán a társult termelők közösségeibe, s mindezt a civilizációs átmenetet nem a beláthatatlan jövő lehetőségeként érzékeljük, még ha az eredményeként bekövetkező általános átfordulás nem a helyünkbe lépő egy vagy két nemzedék élménye lesz is): elvégezzük korszakunk fő gazdaságitársadalmi-kulturális folyamatainak, változásainak kérlelhetetlenül őszinte és tudományosan igényes elemzését (mind regionálisan, mind egyetemes kitekintéssel), és az így kimunkált ismereteinket újra és újra megjelenítjük, felkínáljuk embertársainknak hasznosításra.

Ugyanakkor a politikai küzdelmektől se tartjuk magunkat távol, ezekben különösen nyílt érdekleleplező módon részt veszünk, fokozottan ügyelve az elvi megalkuvásokkal járó gyakorlati lépések elutasítására.

Nem fogadjuk el, hogy számunkra ma Magyarországon a társadalomról-nemzetről gondolkodás lehetőségét a liberális-komprádor vadkapitalizmus határozza meg, megtestesülve – figurákban fogalmazva – az avíttabb-feudálisabb-provinciálisabb-nacionalistább világot megjelenítő Orbán Viktorban és a globalistábbnak, inkább modernizációpártinak tűnő Gyurcsány Ferencben, meg vazallusi csapataikban, de főleg láthatatlan, ám valóságos nagytőkés osztályos társaikban s multinacionális parancsolóikban.

Tulajdonképpen köszönettel tartozom Gyurcsány Ferenc tömegkommunikációs cselédségének, hogy a pechére kommunistaként antifasiszta mártírral és a nemzetközi megbecsültségnek örvendett marxista filozófussal szemben tiszteletlen, kegyeletet nélkülöző médiamagatartást tanúsítottak. Ezen percemberkék nélkül ugyanis revelációm, katarzisom talán jócskán váratott volna magára.

Akit az itt utalt dolgok közelebbről érdekelnek, böngészhet az alábbi linkek révén elérhető napi aktualitású írásaimban. Amelyek, jelzem, részben átfedik egymást. Viszont, s ez a helyenkénti szövegegyezés haszna, szemléletesen érzékeltetik az egyén „sorseszkalációját” (történetesen az enyémet), a közesemények sodró lendületének individuális megtapasztalását.

Tessék hát a kínálat:

http://kapcsolat.hu/blog/hosunk-e_sagvari_endre

http://mebal.hu/index.php/mebal-blog/862-fekete-gyoergy-gyurcsany-egynemely-munkatarsanak-antifasiszta-tudatossaga

http://www.antifasiszta.hu/hirek/469

http://mentalpedagogus.blogspot.com/2010/10/gyurcsany-ferenc-jelkepei-tovabb.html?spref=tw

http://mebal.hu/index.php/mebal-blog/873-fekete-gyoergy-egy-liberalis-szabadsagarol

http://mentalpedagogus.freeblog.hu/archives/2010/10/20/A_Gyurcsny-hlyog_lehullt_a_szememrl/

101 / 123

A legutóbbi linken elérhető vallomásból külön idézem a leginkább napi aktualitással bíró bekezdést:

A nemzet vonatát szakadékba húzná a gyurcsányi lokomotív, mi meg lapátoljuk bele a szenet, hordjuk hozzá a vizet, de legalábbis éljenezve kendőt lobogtassunk? Mert a kommunisták bűnbakolásával, amit a valamikori MSZMP-káder Gyurcsány tesz (2010. május eleje óta; 'Röpirat a baloldalhoz, az MSZP-hez') – mégpedig irgalmatlan következetességgel – a hazai neonácik felülkerekedése egyre valóságosabb veszéllyé válik. Hiába fog zászlót bontani október 22-én éppen a Szt. István parkban, a budapesti zsidóság vértanúságának egyik színhelyén… (A passzusban Gyurcsány Ferenc „Demokratikus Koalíciójáról” van szó, amely a nép megtévesztésére a „progresszív”, „modernizáló” burzsoá szocialista jelmezű liberális párt /MSZP/ és egyfajta „össznemzeti polgári demokratikus, ám antikommunistán fasizmusellenes mozgalom” öszvérmegoldása. Egy megjegyzést nem lehet nem tenni ide. Az 1930-as évek derekán a becsületes szociáldemokrata teoretikus Mónus Illés tartott a népfronttól, a kommunistákkal szövetkező antifasiszta összefogástól. Azonban neki számolnia kellett Sztálin Európára magasodó árnyával. Ma azonban hol van már a „sztálinizmus”?)

Zárótétel I. (privátan)

Inkább élek szegényen, de szégyen nélkül. Persze minden bizonnyal kisebb lenne a mellényem, s tán az se volna, ha magam is bebuknék a mélyszegénységbe. Még megeshet...

Zárótétel II. (a megkettőződött egyén magáért-valóságában)

Úgy látom, a politikai inga tartós jobbra lengését nem állíthatjuk meg, s amennyiben elvtelenül támogatjuk a liberális burzsoáziát, ha egyáltalán elfogadjuk vezető erőnek ezt az osztályt, még inkább magunk ellen hangoljuk az országot. Ellenben a (BÉR)MUNKA, a tőkés kizsákmányolás áldozatainak érdekvédelmét összekapcsolva az újnácik, no meg a liberális, valamint a nacionalista burzsoázia folyamatos leleplezésével az egyetlen reális esély, hogy valamennyire is társadalmi súlyú presztízst szerezzünk (vissza) a baloldalnak. Másképpen tehetetlennek bizonyulunk, hogy ellensúlyozzuk a jobboldal „baloldali” ízű, szociális demagógiába csomagolt populizmusát és rasszizmusát. Ha ezt megcselekedjük, és a nemzetközi horizontot se uralják el újfasiszta/újnáci színek, akkor túléljük az elkerülhetetlenül ránk váró, regionális méretű, ordas történeti szakaszt. Mi személyeket nem vádolunk. Gyurcsányt se. Személyek ellen nem uszítunk. Értékelünk. Osztályokhoz és politikai képviselőikhez viszonyulást mondunk. Se Gyurcsánnyal, se osztályával, se Orbánnal, se osztályával szövetkezni, mert az még nagyobb katasztrófába torkollana. Minden bérből és fizetésből élőnek ezt tanácsoljuk. Összegezve. A mai helyzetben nincs „demokratikus összefogás”, mert abban feloldódnánk. Osztálypolitikát kell folytatni, ám minél szélesebbet. Így még lehet becsületünk. A valódi baloldalnak. A liberális burzsoák és a burzsoá szocialisták vezette „Demokratikus Koalícióra” – NEM!

[ A fenti írás első szerkesztése lásd: http://navigator.nolblog.hu/archives/2010/10/21/HITEHAGYOTTAK/ ]

Főszerkesztői megjegyzés

Tudjuk,hogy a fent közölt cikk néhány kitételével sokan nem értenek egyet. Azt is tudjuk, hogy a legtöbb olvasó , ha nem ért egyet , másként nem ért egyet, azaz akik így vagy úgy nem értenek egyet , azok egymással sem értenek egyet . Azt pedig elvárni ,hogy csak azt közöljük , ami teljes vagy majdnem teljes helyeslést vált ki ott ,ahol az ilyen egyetértés eleve lehetetlen csak arra vezetne , hogy kikerüljük a lényeges kérdéseket. Mi magunk sem értünk mindenben egyet a fenti vallomás szerzőjével , ugyanakkor nem akarunk a mindenható döntő bírák szerepében tetszelegni. Mivel a fenti vallomás megfelel a Beköszöntőben kifejtett alapelveknek , ezt a cikket tisztelt olvasóink figyelmébe ajánljuk.

102 / 123

Jakócs Dániel

Beszámoló az Európai Szociális fórum jövőjéről foglalkozó tanácskozásról Benyik Mátyás Benyik beszámolója

Benyik Mátyás: BESZÁMOLÓ az Európai Szociális Fórum jövőjével foglalkozó tanácskozásról (Párizs 2010. október 23-24.)

Az Európai Szociális Fórum (ESZF) jövőjével kapcsolatos párizsi tanácskozás összehívásáról az Isztambulban megrendezett 6. ESZF utolsó napján 2010. július 4-én, vasárnap, a Szociális Mozgalmak Közgyűlésén (SZMK) döntöttek. A párizsi helyszín kiválasztása egyben fontos üzenetet is hordozott, nevezetesen arra utalt, hogy az európai szociális mozgalmak feletti ellenőrzést továbbra is a franciák által dominált informális vezetés kívánja kézben tartani. A párizsi tanácskozás tematikája és a résztvevők alacsony száma (kb. 60 fő, köztük 8 kelet-európai) pedig egyértelműen a fórum-mozgalom és/vagy a fórum-folyamat súlyos válságát jelzi.

A fórum hálózatainak megbeszélésére többnyire a szocfórumot előkészítő tanácskozásokat (EPA) megelőző napon szokott sor kerülni, de Párizsban 2010. október 22-én csupán a néhány évvel ezelőtt még sikeresnek és jelentősnek mondható, gyakorlatilag az ESZF „agytrösztjének” szerepét betöltő, az EU Alkotmányával foglalkozó Charta Hálózat tartott csak összejövetelt a Francia Kommunista Párt székházában. A többi hálózat – talán a nők problémáival foglalkozó, illetve a kelet-európaiakat összefogó antifasiszta hálózatot (Prágai Tavasz-2) kivéve - egyáltalán nem volt látható Párizsban. A Charta Hálózat megbeszélésén csak mintegy tucatnyian voltak jelen, zömében persze franciák, a Transform, az Éspace Marx, a Fondation Copernic tagjai. A vita és a hozzászólások két témát érintettek:

1.) A szeptember 29-i megszorítások elleni demonstrációk értékelését, a tapasztalatok cseréjét. Konszenzus volt abban, hogy a brüsszeli kb. 100 ezer fős tüntetéstől eltekintve az ellenállás csak nemzeti szinten folyik, miközben a tőke oldalán állóknak a társadalom elleni támadásai általában európai szinten történnek. Emiatt a fellépéseink elszigeteltek maradnak, s a szociális mozgalom is megosztott. A fő célkitűzés a mozgalmak „európaizálása” vagyis EU szintű integrációja.

2.) Az ESZF mozgalom egyértelmű gyengeségét, a szövetségépítés, a különböző koalíciók létrehozásának szükségességét hangsúlyozták. Az ESZF ma az egyetlen olyan európai tér, ahol a különféle haladó civil mozgalmak, szakszervezetek, egyesületek, helyi csoportok összejöhetnek, s ezért újra napirendre kell tűzni a „fokozott együttműködést” ezekkel az erőkkel a közösen meghatározandófontos európai ügyek mentén.

A Charta Hálózat vezetője, Franco Russo (a Rifondazione vezetőségi tagja, a Transform hálózat tagja ) által a plénum elé terjesztett javaslatok, illetve a megvalósításért felelős személyek a következők:

1.) Új Stabilitási Paktum és költségvetési politika – Elisabeth Gauthier, Chantal Delmas, Marc Mangenot, Franco Russo; 2.) A környezet és a köztulajdon védelme, szociális igazságosság – Judith Delheim, Corrado Oddi (?), Marco Bersani (?), Roberto Musacchio (?), Riccardo Petrella (?), European Alternatives (?), Tommaso Fattori(?); 3.) Szociális és munkajogok, a neoliberális politika visszafordítása – Francine Mestrum, Angela Klein, Michel Rousseau, Leo Gabriel, Herman Dworczak,

103 / 123

Alessandra Mecozzi(?); 4.) Demokrácia minden területen -– Emmanuel Reungoat, Chantal Delmas, Franco Russo, Eliana Capretti, Virgilio Dastoli (?), Nicola Vallinoto (?).

A többi hálózattal és más kezdeményezésekkel való kapcsolattartásra a Charta részéről Michel Rousseau-t (Fondation Copernic) javasolták.

A szociális fórum jövőjével foglalkozó tanácskozásra Párizs külső kerületében, a kommunista vezetésű Montreuil-ben, a polgármesteri hivatal épületében, október 23-án szombaton és 24-én vasárnap került sor. A szombati megbeszélés három időkeretben zajlott:

10-től 13 óráig az európai szociális mozgalmak válságellenes mozgósításairól és akciókról esett szó, részletesen elemezve a szeptember 29-i tüntetések nemzeti tapasztalatait. Sajnos az ESZF mozgósító potenciálja jelenleg rendkívül gyenge, ahol Európában történt valami, abban az ESZF keretein kívül tevékenykedő szervezetek voltak a meghatározóak. Elhangzott, hogy a legerősebb tiltakozások most Franciaországban zajlanak éppen a nyugdíjkorhatár emelése kapcsán, további kiemelkedő - eltérő hevességgel folyó - ellenállást csak Spanyolországban, Görögországban és Romániában figyelhetünk meg. 14,30-tól 17 óráig az összefogás mikéntjéről, szervezési és koordinációs kérdésekről, javaslatokról volt szó. Utóbbiak keretében a közeljövőbenegynapos összeurópai konferenciát kívánnak tartani az adósságválságról, a megszorító intézkedések hatásairól és alaternatív megoldásokról. A konferenciát a CADTM szervezi. Érdeklődésünket jeleztem a szervezőknek. Egy másik javaslat a főleg kelet-európai szervezeteket tömörítő Összeurópai Mozgósítási Bizottság részéről hangzott el: egy jövő tavasszal tartandókétnapos bécsi konferencia összehívására tettünk javaslatot, amelynek tematikája az előbbi konferenciától szélesebb, mert integrálni kívánja a szélsőségek elleni fellépést más kérdésekkel is, pl. a környezetvédelemmel, a női ügyekkel, a migráció, a demokrácia, az oktatás stb. kérdéseivel. (Kvázi mini ESZF-re gondoltunk). 17:15-től 19 óráig az isztambuli ESZF szervezői adtak rövid, rendkívül defenzív értékelést a 6. ESZF-ről, amelyben a maguk részéről visszautasítottak minden kritikát. Hangsúlyozták – és ez is igaz – hogy az ESZF időpontját a nyugatiak kérésére halasztották el a nyári vakáció kezdete utánra: július 1- 4-re, valamint hogy csak későn rendezték le a tolmácsokat (Babels) megillető, Malmö óta húzódó súlyos tartozást. A rendelkezésre álló szűkös anyagi és emberi erőforrásaikhoz képest a törökök szerint a fórum sikeresen zajlott le. A média és a török társadalom részéről megfigyelhető érdektelenségnek ők az objektív okaira hivatkoztak. A jelenlévők többsége viszont élesen bírálta mind a gyenge szervezést, mind az ESZF töténetében példátlanul alacsony részvételt, továbbá a sokszínűség hiányát is. Néhányan (pl. Alexandra Mecozzi és Hermann Dworczak) azonban mindannyiunk közös felelősségére mutattak rá és a tanulságok levonását sürgették . Többen kiemelték, hogy az isztambuli fórum tartalmilag rendben volt, de a jövőben kevesebb szeminárium és műhelyvita talán eredményesebb lenne. Élénk vita kísérte az önkéntes tolmácsok szenvedélyes beszámolóját is, amelynek lényege, hogy a jövőben több empátiára és türelemre kérik a résztvevőket, mivel a tolmácsok többsége nem profi és vannak kezdők is közöttük. Nézetük szerint a tolmácsolás az egyik legfontosabb eszköz az ESZF-ben, s nélkülük a fórum működése lehetetlenné, vagy még belterjesebbé válik. Felhívták továbbá a figyelmet arra, hogy a tolmácsolás az ESZF rendezvények költségvetésében a legnagyobb tétel.

Október 24-én, vasárnap reggel 10-től 12,30-ig tovább folytatódtak az isztambuli fórumot értékelő, zömében negatív hozzászólások. Többen követelték, hogy a török szervezők a kurta szóbeli beszámolón túl részletesen, írásban is tegyék közzé értékelésüket és adjanak választ a vitában felvetett kérdésekre, pl. arra, hogy mi volt a valódi oka a török szervezőbizottság szétszakadásának, illetve a török baloldal gyenge reprezentációjának. Politikai magyarázatot is szeretnénk erről hallani.

Délután 1:30-tól 16 óráig a soron következő lépéseinkről, a különböző, mintegy kéttucat akciójavaslatról, a következő előkészítő tanácskozás helyszínéről és időpontjáról hoztunk döntéseket, amelyeknek fő elemei a következők voltak:

1.) A következő Európai Előkészítő Közgyűlés (EPA) helyszíne BUDAPEST, időpontja: 2011. február vége, vagy március eleje. A technikai lebonyolítással és szervezéssel kapcsolatban 2010. november 4-én, csütörtökön délelőtt a Budapesten tartózkodó Elisabeth Gauthier-vel (az FKP vezetőségi tagja, az Espace Marx igazgatója, a Transform folyóirat főszerkesztője) folytatunk megbeszélést a Kossuth Klubban. 2.) Az Összeurópai Mobilizációs Bizottság feladata kibővül az ESZF egészére, illetve minden lényeges kérdésre kiterjedő koordinációval. A mindenki előtt nyitott, átlátható és elszámoltatható Koordinációs Bizottság igyekszik jobban összehangolni az európai szociális fórummozgalom/folyamat tevékenységét a Szociális Világfórum Koordinációs Bizottságának mintájára. 3.) Minden nemzeti/helyi fórum kiemelkedő képviselői megkeresik a haladó mozgalmak, szakszervezetek, fontosabb baloldali pártok, alapítványokvezetőit, fontos értelmiségieket, híres embereket és tisztázzák velük az ESZF mozgalomba/folyamatba való (újra)bekapcsolódásuk feltételeit (miért maradtak eddig távol a mozgalomtól, mik lennének az igényeik, hogy aktívan részt vegyenek a fórumban, stb.). Ennek a szisztematikus felmérésnek eredményéről a budapesti EPA alkalmával számolnának be. Ezeknek ismeretében közösen kialakíthatók lennének az ESZF újraélesztésének további lépései, a folyamat újradinamizálása.

104 / 123

4.) Az államadóssággal és a megszorításokkal foglalkozó konferencia még ebben az évben Brüsszelben a CADTM (a fejlődő országok adósságának eltörléséért harcoló szervezet) szervezésének a keretében . 5.) Jövő év tavaszán, valószínűleg 2011 április-május tájékán egy konferencia („mini ESZF“) szervezése Bécsben, amelyet az Osztrák Szociális Fórum (Leo Gabriel és Hermann Dworczak) szervez. 6.) A jobboldali szélsőségekkel szemben létrehozott hálózatunk (Prágai Tavasz-2) következő rendezvényére Kievben, jövő tavasszal (esetleg márciusban) kerül sor. 7.) Az ESZF folyamatba illeszkedik az ATTAC Európai HálózatánakFreiburgban (a német-francia-svájci határ közelében) 2011. augusztus 9-14. között megrendezésre kerülő European Network Academy for Social Movements (ENA) – Szociális Mozgalmak Európai Hálózatának Akadémiája.Minden szocfórumost szeretettel várunk. A részletes program (szemináriumok, tematikus fórumok, műhelyek, kulturális események) kialakítása és a szervezési kérdések megbeszélése 2010. november 5-7. között Párizsban lesz a francia ATTAC irodájában.

Végezetül idézem Alexander Buzgalint, aki az ESZF jövöjével kapcsolatban arra figyelmeztet, hogy „inkább kevesebbet csináljunk, de azt jobban“. A jövőben célszerűbb lenne általános akciófórumokat szervezni, beleértve: a.) A jövőbeli tevékenységek eldöntését szolgáló szemináriumokat, a mozgalmak közötti programok előkészítését és konkrét közös akciókat is.

b.) Elméleti és elemző szemináriumokat konkrét javaslatokkal (mit és hogyan csináljunk?), pl. oktatás, Kelet-és Közép-Európa sajátos problémái, aktivisták munkamegbeszélései, stb.

Buzgalin további javaslata, hogy a jövőben a Fórumokat a nagyobb civil szervezetek által rendezett eseményekkel (kongresszus, konferencia, stb.) kellene összehangolni.

A párizsi tanácskozás legnagyobb eredményét abban látom, hogy az 1. ESZF megrendezése után 8 évvel Budapest ad otthont a következő, 7. ESZF-et előkészítő tanácskozásnak és lehetőségünk nyílik Közép- és Kelet-Európa eddig háttérbe szorított problémáinak markánsabb megjelenítésére és a Nyugathoz képest jelentősen marginalizált helyzetünk bizonyos mértékű javítására is.

Budapest, 2010. október 30.

LEGYEN A MOZGALOM NYELVE AZ ESZPERANTÓ! Értökös - Fölhívás eszperantónyelv-tanulási kampányra

LEGYEN A MOZGALOM NYELVE AZ ESZPERANTÓ!

Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek (Ady Endre)

Olvasom az ATTAC Magyarország honlapján Benyik Mátyásnak az Európai Szociális Fórum párizsi tanácskozásáról írt beszámolóját. Nem igazán szívderítő, de őszinte írás.

105 / 123

Én egyetlen nem túl hangsúlyos témakör továbbgondolását kezdeményezem most. Íme. Azt találom, hogy „... csak későn rendezték a tolmácsokat megillető, Malmö óta húzódó súlyos tartozást.” Meg hogy „Élénk vita kísérte az önkéntes tolmácsok szenvedélyes beszámolóját is, amelynek lényege, hogy a jövőben több empátiára és türelemre kérik a résztvevőket, mivel a tolmácsok többsége nem profi, és vannak kezdők is közöttük.” Az egymás kölcsönös megértését akadályozó nyelvi korlátok tehát pénzügyi nehézségeket okoznak annak a mozgalomnak, amely körül nem tolonganak dúsgazdag mecénások. A jó szándékú, de tapasztalatlan fordítók munkája pedig nem a megkívánt módon szolgálja a fontos gondolatok tisztázását. A francia is „világnyelv” jelentős gyarmatbirodalma, az európai művelődésre gyakorolt hatása okán, meg hogy a nemzetközi diplomácia hivatalos nyelve is volt, és mivel „az európai szociális mozgalmak feletti ellenőrzést továbbra is a franciák által dominált – nem hivatalos - vezetés kívánja kézben tartani”, elvárhatná a francia, mint munkanyelv használatát. Másutt, de még Franciaországban is, az angol nyelv ismeretét várják el mindazoktól, akik szülőhazájukon kívül „labdába akarnak rúgni”. Sem a francia, sem az angol, de egyetlen nemzeti nyelv magas szintű elsajátítása sem könnyű feladat. Saját hazájában évekig tanulhatja az ember, mégis csak annyira jut, hogy külföldön nem tudják eladni. A drága intenzív nyelvtanfolyamok jobb eredményt biztosítanak, de angliai, amerikai és ausztrál bentlakásos nyári nyelvi kurzusok nagyon hatékonyak szoktak lenni. Persze pénzbe kerülnek, nem kis pénzbe. Az a szülő, akinek a pénztárcája megengedi, külföldi egyetemre küldi gyerekét, úgy majd viszi is valamire. Hiába, a pénz beszél... Leszögezhetjük, az angol a jómódúak világnyelve. A szociális gondokkal küszködő világ, köztük azok is, akik megoldást keresnek a gondokra, sok más mellett nyelvi hátrányban is vannak. Erre a hátrányra kifogástalan megoldás a könnyen elsajátítható, nemzetsemleges eszperantó használata kell, hogy legyen. Az angol anyanyelvűek és a nyelvtudásuk révén előnyt élvezők köre természetesen szükségtelennek és reménytelennek tartja az eszperantó általános bevezetését, noha már magában az Egyesült Államokban is komolyan szóba került, hogy kezdjék meg az alapiskolai tanítását első idegen nyelvként. Legyen-e nekik igazuk? Elvileg bárki belátja egy közös közvetítő nyelv fontosságát, de tenni érte – az már más! A baloldal elkötelezett híveit nem ez a hozzáállás jellemzi, ugye? Mi magunk akarunk tenni – és teszünk is – minden, az emberiséget, az EMBERT szolgáló jó ügyért. Egy közös nyelvtanulási kampány minden másnál konkrétabb és értékelhetőbb tennivalót nyújthat a baloldali beállítottságú, politikai, társadalmi mozgalmakban részt vállaló embereknek. Hamarosan lehetővé teszi, hogy a nemzetközi együttműködésben közvetlenül, minden nehézkes nyelvi akadályt kikerülve részt vegyen. A számos, ám egymással alig-alig érintkező vagy éppen marakodó csoport a közös tanulás során akaratlanul is közelebb kerül egymáshoz, utóbb pedig a nemzetközi-szomszédközi minden szintű kapcsolat révén új, értékes távlatok nyílnak meg számukra. A megvalósítás módja? Úgy gondolom, egyetértés esetén negyedév szükséges az indulás - internetes tanulókörök - megszervezéséhez, a tananyag, tananyagok összeállításához, a konzultáló tanárok összetoborzásához. Úgy mondják, három hónap alatt meg lehet tanulni az eszperantót. Ha valaki úgymond lemarad a tanulásban, még három hónapot fordíthat tudása bővítésere. Még negyedév a nemzetközi kapcsolatfölvételre, levelezés megkezdésére. Egy év tehát, és új korszakot nyithatunk az egész baloldali mozgalom számára. Bizonyítjuk eközben a „politikai döntéshozóknak” a közöz nyelv gyakorlati hasznát, közelebb hozva annak általános bevezetését. Tudom, a baloldali mozgalmak jelenlegi részvevőinek zöme „túlkoros”. Hajdanán, amikor még nem beszéltünk „oktatási bizniszről”, amikor még évente több tucat ingyenes TIT-tanfolyamot hirdettek meg, élt egy szlogen: TANULNI MINDIG ÉRDEMES, ÉS SOHASEM KÉSŐ. És remélem, elég meggyőzően bizonygattam, most különösen érdemes. .Még egy érvvel szolgálok. Egy kanadai orvoscsoport kutatási eredményeiről szóló beszámoló így végződik:'Nem állítjuk, hogy a kétnyelvűség bármely módon megelőzné az Alzheimer-kórt vagy a szellemi leépülés más formáit, de hozzájárulhat egy olyan kognitív tartalék létéhez az agyban, amely úgy tűnik, meglehetősen hosszú időre elhalasztja az Alzheimer tüneteinek megjelenését' - mondta Fergus Vraik kutatásvezető.

106 / 123

Tudomány Marx Károly revideálja a szlovákok történelmét Ladislav Novomesky A szlovák nacionalisták 1848-as szerepéről

Ladislav Novomesky:

Marx Károly revideálja a szlovákok történelmét

A DAV négy évvel ezelőtt, a szlovákok múltjának néhány mai meghamisítójával polemizálva, akik a legnevetségesebb érvekkel a szlovák polgárság háború előtti és alatti gyáva és megalkuvó magatartását forradalmivá akarták szépíteni, síkraszállt azoknak a legendáknak a revideálásáért, amelyek át-meg átszövik a szlovák burzsoázia egész fejlődéstörténetét keletkezésétől, vagyis a XIX. század derekának forradalmi éveitől kezdve.

Azóta a szlovák történetírás néhány - a terjedelmét tekintve - nagyszabású művel gazdagodott: ezek szerzőik kiváló levéltári munkásságáról tanúskodnak. Nagy mennyiségű anyagot és dokumentumot tartalmaznak arról, hogyan viszonyult a szlovák nemzeti burzsoázia az 1848-49-es éveknek és a forradalmakat követő reakció évtizedének európai eseményeihez. A következtetések azonban, jóllehet a történészeknek megvolt a kellő „történelmi távlatuk”, továbbra is felszínesek. Ama forradalmi korszak egész „bonyolultságából”, amikor a demokratikus törekvések összeütköztek az önkényuralmat gyakorló dinasztiák és uralkodók reakciós hatalmával, csupán a magyarokkal szembeni „szlovák nemzeti érdekek” követelésének igazságos voltát, jogosságát és nyilvánvalóságát látták. Az ily módon értékelt események lényege persze elsikkad, és ez olyan nézet kialakulásához vezet, mintha az 1848-49-es évek szlovák vezéreinek magatartása elősegítette volna a közép-európai viszonyok demokratikus, igazságos elrendezését, s mintha Stur, Hurban és Hodza a szlovákok nemzeti ügyét szolgálta volna, amikor szembehelyezkedett a magyar forradalommal, főképpen pedig, amikor a bécsi abszolutizmus oldalára állt, és az orosz cár irányította tömbhöz csatlakozott.

Az ilyen beállítás teljes egészében hamis!

A szóban forgó időszak történetírói eddig figyelmen kívül hagyták ezeket a kérdéseket, nem tűrték, hogy az ellenforradalmiság gyanújának az árnyéka is essen a szlovák nemzeti burzsoáziára, jóllehet ma már tudjuk, hogy a negyvennyolcas forradalomban ez a polgárság a magyar szabadságharc elleni fegyveres felkeléssel nemcsak segített letörni a közép-európai forradalmat, hanem a Habsburg-abszolutizmus hatalmának megszilárdításával a szlovákok bárminemű nemzeti fejlődését is hosszú időre lehetetlenné tette.

A szegényes szlovák történetírásból nemcsak az effajta távlat hiányzik. A történészek eltüntették, eltitkolták azokat a létező dokumentumokat is, amelyekből nyilvánvaló: 1848-ban a szlovák felkelés vezéreit óvták attól, hogy a Windischgratz –dragonyosok és a cári ezredek oldalára álljanak, és a magyar forradalom ellen lépjenek fel. A szlovák történetírás ez ideig nem publikálta azokat a javaslatokat, amelyek sürgették, hogy a nemzeti mozgalmak – köztük a szlovákok nemzeti mozgalma is – álljanak a magyar, német, lengyel és olasz forradalom oldalára, helyezkedjenek szembe a német feudalizmussal, a bécsi udvar és az orosz cár abszolutizmusával.

Ebben a tekintetben nagy hiányt pótol az a gyűjtemény, amelyet a csehszlovák kommunista párt adott ki Marx Károly halálának 50. évfordulója alkalmából. A gyűjtemény, amely Marx Károlynak és legkiválóbb tanítványainak az osztrák kérdéssel és a cseh nép szerepével kapcsolatos cikkeit, értekezéseit tartalmazza, persze nem ad történelmi áttekintést a XIX. század derekának szlovákiai eseményeiről. A gyűjtemény tanulmányai azonban fontos útmutatóul szolgálnak ahhoz, hogy helyesen értelmezzük az 1848-49-es forradalmi események folyamatát Szlovákiában is, s részben olyan, eddig ismeretlen dokumentumokat tartalmaz, amelyek tájékoztatnak a nemzetközi forradalmárok, - elsősorban Marx és Engels – beavatkozásáról a szlovák felkelés fejlődésébe.

107 / 123

Az sem ismeretes, hogy Marx Károlynak, a tudományos szocializmus megteremtőjének, mint „német forradalmárnak” a tevékenysége kapcsolatban állt a szlovákokkal és a szlovák nemzeti mozgalommal is. Pedig Marx- különösen a Neue Rheinische Zeitungban 1848-49-ben megjelent cikkeiben – gyakran közvetlenül említi a szlovákokat, és részletesen elemzi a szlávok szerepét az európai forradalmi megmozdulásokban.

Rövid cikkünk keretei között nincs lehetőség arra, hogy kimerítően foglalkozzunk a bőséges dokumentumanyaggal, amelyből Marx Károly úgy lép elénk, mint az 1848-as esztendő egyetlen valóban nemzetközi forradalmára, aki éppen olyan világosan tudta értékelni a párizsi munkások hősi harcát, mint a német forradalom kérdéseit, s aki a polgári demokratikus forradalom következetes – talán egyetlen következetes - támogatója volt, tekintettel a közép-európai forradalomban játszott közvetlen szerepére. Csupán nagy vonalakban vázolhatjuk fel, miként értelmezte Marx a forradalmi évek eseményeit, s mint a proletáriátus ideológusa mit akart, amikor kitartóan és nem ok nélkül követelte a polgári forradalmak céltudatos elmélyítését.

II.

1848. Oroszországon kívül az európai kontinens minden országa forradalmi lázban ég. Az angol chartista mozgalom már magában hordja a proletárforradalom csíráit, s az 1848. évi párizsi felkelés, jóllehet a burzsoázia harcol benne a monarchiával, gyors ütemben átnő a proletáriátusnak a burzsoázia elleni harcába. A polgárság azzal nyomta rá bélyegét saját forradalmára, hogy Cavaignac tábornok vérbe fojtotta a proletáriátus szabadságvágyának minden megnyilvánulását.

Egészen másképp fejlődnek a forradalmi mozgalmak Közép-Európában. „Itt a forradalom a kapitalizmus gazdasági fejlődésének nagyon alacsony fokán kezd kibontakozni. A közép-európai forradalom polgári forradalom, s nemcsak hogy nem lép ki e keretek közül, hanem ellenkezőleg, mint az első polgári forradalomnak a burzsoá forradalom legalapvetőbb követeléseiért kell harcolnia. Sok helyütt azonban elveszti burzsoá forradalmi jellegét, és a régi feudális osztályok harcának jellemvonásait mutatja.”

A korabeli szlovák krónikás a forradalmi megmozdulást ezekkel a szavakkal jellemzi: „Ismeretes, mennyire megrázta Európát az 1848-as esztendő; legalább röviden megemlítjük, hogy az emberiség abban az esztendőben mintha újfent megérezte volna a világ Megváltójának jelenlétét, oly nagy hév és lelkesedés fogta el. A „szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszavak villámsebesen végigfutottak Európán, ezrek szívét gyújtották lángra, ezrek kezébe adtak kardot, hogy jogaikba lépve végleg meghonosodjanak az emberiség körében. De számos nép nem ismerte fel ezeknek a mennyei ajándékoknak isteni természetét. A világias szellemű emberek a szabadságban féktelenséget és szabadosságot láttak: az egyenlőségben önzést, gőgöt, mások lebecsülését, a felsőbbség, a fejedelem és uralkodó törvényeinek tagadását: a testvériségben pedig igazságtalan igényeket és az édestestvér jogainak sárba tiprását látták: s mert nem a szent Evangélium szerint magyarázták e szavakat, a háború nyomorát és borzalmait hívták ki maguk ellen, amelyeket a világi módon értelmezett szabadság, egyenlőség és testvériség jelszava zúdít a világra…”

A francia forradalom jelszavainak ekképpen megszelídített értelmezéséből - ahogy azt a szlovák polgárság átvette – a girondisták legreakciósabb szárnyának a hegypártiak elleni kifogásai csendülnek ki! De elsősorban a szlovák nép körében egyre növekvő erőkkel, a szlovák parasztság szociális követeléseivel szembeni aggályok megnyilvánulása volt ez.

III.

Ugyanakkor, amikor a magyarság ki akartra ragadni a hatalmat a bécsi udvar kezéből, a polgári fejlődés belső törvényszerűsége a magyar kisnemesség és polgárság forradalmát a magyarországi kisebbségek elnyomásáért, az egész közélet elmagyarosításáért vívott harcba döntötte. A magyar forradalomnak ez az irányvonala érzékenyen érintette az ébredő szlovák nemzeti törekvéseket.

Egyre inkább háttérbe szorul az egyidejű, összehangolt felszabadítási törekvések gondolata, a szlovákok (és nemcsak a szlovákok, hanem Ausztria és Magyarország összes szláv nemzete) egyre inkább szembefordulnak a magyar forradalommal és a bécsi udvar oldalára állnak. A szlovák nacionalizmus ideológusai a magyar forradalomban nagyobb bajt kezdenek látni, mint amilyen a győztes burzsoázia nemzeti expanziója: a császár és király elárulását. „A magyarok a legkevésbé értették meg 1848 jelenségeit és mozgalmát - írja Dohnány -, holmi féktelenség fogta el őket, amit „liberalizmusnak” neveztek. A vezetők így érveltek: ha a franciák kikiáltották a szabadságot, kikiáltjuk mi is: ha ők kikiáltották a köztársaságot, megpróbáljuk mi is, stb., megfelejtkeztek a megkoronázott király iránti állampolgári hűségükről és saját népükkel szembeni kötelességükről; e népnek, amely felkészületlen és alkalmatlan volt az ilyen dolgokra, kikiáltották, - jobban mondva, vezérük, Kossuth kikiáltotta - a Magyarországon ismeretlen „francia szabdságjogokat.”

108 / 123

Minél jobban közeledik az összecsapás ideje, s minél nyilvánvalóbb a fegyveres harc elkerülhetetlensége, annál több szlovák hazafi gondol elsősorban a Habsburg-udvar védelmére, annál többet látunk közülük az ellenforradalom táborában. Josef Miloslav Hurban a Képekben azt írja, hogy már a februári párizsi harcok idején ez volt a nemzeti vezetők véleménye: „Ha a magyarság a forradalom útján haladva továbbra is korlátozni akarná az uralkodót, fenyegetni a birodalmi kormányt, elnyomni a nem magyar nemzetiségeket, akkor mi a kardra bízzuk sorsunkat, s életre-halálra védeni fogjuk mindnyájunk közös és kegyes uralkodóját éppúgy, mint a saját életünket és jogainkat, amelyeket a császár a márciusi napokban birodalma minden népe számára egyformán biztosított.”

Az ellentétes érdekeknek ebben az összecsapásában, az érdekeknek ebben a kuszaságában, amely az ausztriai és magyarországi szlávok szabadságharcát a börtönőr oldalára és a szlávokat ”mindnyájunk közös és kegyes uralkodója” mellé állította, az egyetlen világosan látó férfiú Marx Károly volt.

IV. A szlovák nemzeti mozgalmat és a későbbi felkelést annak a pánszlávizmusnak egyre szélesedő és egységesítő szándékú eszméje vezette, amelynek fő ereje Oroszország, a cári Oroszország volt. Már ez a tény is világosan jelzi ennek az eszmének az ellenforradalmi jellegét, hiszen miféle szabadságot várhattak attól, aki az önkényuralom legtipikusabb képviselője volt? A pánszlávizmusnak volt forradalmi szárnya is, amelyet a romantikus orosz lázadó, Mihail Bakunyin képviselt, az a Bakinyin, aki demokratikus pánszlávizmusról álmodott. Elmélete türelmes volt a nem szláv népek létével és fejlődésével szemben. Ebben a vonatkozásban két okból is említjük. Először, mert Bakunyin tevékenyen is beavatkozott a szlovák felkelésbe, amikor Stúrt és az 1848. évi prágai szláv kongresszus többi – meg nem nevezett - résztvevőjét arról akarta meggyőzni, hogy a szlávok szabadságának érdekében Bécs ellen kell fordulniuk, és a magyarok oldalára kell állniuk. Másodszor, mert Marx Károly éppen Bakunyin demokratikus pánszláv álláspontjával szemben fejtette ki forradalmi programját, és mutatta meg a népek egymás mellett élésének lehetőségét. Bakunyinnak és a többi – főleg a frankfurti kongresszuson résztvevő, a nemzeti és már akkor gyökeréig burzsoá mozgalmak ellentétes érdekeit tudomásul nem vevő – liberális demokratáknak a vágyálmaival kapcsolatban Marx ezt írta: „Fájdalmas tapasztalatokból megtanultuk, hogy az „európai néptestvériesülés” nem puszta frázisok és jámbor óhajok útján jön létre, hanem csak mélyreható forradalmak és véres küzdelmek útján.”

„Kizárólag a következetes és elszánt közös harc egyesíthette volna a különböző népek mozgalmait, és simíthatta volna el kispolgáraik konkurens és érdekellentéteit, kizárólag ez a következetes harcban való egyesülés győzhette volna le a reakciót.” Marx a nemzetiségi kérdés demokratikus megoldása mellett szállt síkra, amely elhanyagolná a polgári osztályok érdekeit a reakció ellen, a forradalom győzelméért vívott közös forradalmi harcban. A német népnek, amelyet az ébredő európai nemzetiségek és nemzetek szemében kompromittált az egész Dél-és Közép Európát elnyomó német félfeudális abszolutizmus, azt ajánlja, hogy egyesüljön a német önkényuralom ellen felkelő népekkel. Ha röviden akarjuk jellemezni Marxnak a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos programját, idézzük fel a számunkra ismerősen csengő jelszót: „Magyarországot a magyaroknak, Olaszországot az olaszoknak, Lengyelországot a lengyeleknek, Csehországot a cseheknek, s természetesen Szlovákiát a szlovákoknak.” Ez volt Marx nemzeti programja, amelyet kizárólag a következetes demokratikus forradalom valósíthatott volna meg, az egyetlen program, amellyel a forradalom győzhetett volna.

V.

Bakunyin olyan irányú erőfeszítése, hogy a csehek és a szlovákok keljenek fel Bécs ellen, hatástalannak bizonyult. Marxra nem hallgatott senki.

Hurban felajánlotta a szlovák felkelők segítségét Windischgratznek. Még Bécs számára is érthetetlen volt ez a lépés. Windischgratzet bizalmasai nyilván biztosították a szlovák gárdák megbízhatóságáról, ennek ellenére az osztrák ulánusok szétszórták a szlovák önkéntesek első hadtestét. Oda se neki, a kutyát korbáccsal tanítják a hűségre. A szlovák önkéntesek „esküvel kötelezték magukat, hogy hűek lesznek Ferdinánd császárhoz, teljesítik a Nemzeti Tanács parancsait, és bátran fognak harcolni.”

Marx Károly a cseh burzsoáziának a prágai barikádharcokkal szembeni elutasító magatartásával és Jellasicsnak a magyar forradalom elleni támadásával kapcsolatban így értékeli ezt a tényt: „De míg franciák, németek, olaszok, lengyelek, magyarok kitűzték a forradalom zászlaját, a szlávok egy emberként sorakoztak az ellenforradalom zászlaja alá.”

S ez a megállapítás dönti el Marx Károly további magatartását az ausztriai szlávok iránt, a csehek iránt, „akikhez hozzászámítjuk még a morvákat és a szlovákokat is, jóllehet nyelvileg és történelmileg különböznek tőlük,” továbbá az ún. déli szlávok - szlovének, dalmátok, horvátok és sokácok - iránt. Az 1848-as forradalom – írja Marx 1849. február 15-én a Neue Rheinische Zeitungban – az összes európai népeket rákényszeríttette, hogy mellette vagy ellene állást foglaljanak. Egy hónapon belül a forradalomra érett valamennyi nép megcsinálta a maga forradalmát, valamennyi éretlen nép szövetkezett a forradalom ellen. Akkor a kelt-európai népbonyodalom kibonyolítása volt a feladat. „Azon fordult meg a dolog, hogy ott melyik nemzet ragadja meg a forradalmi kezdeményezést, melyik fejti ki a legnagyobb forradalmi energiát, és biztosítja magának ezáltal a jövőt. A szlávok némák maradtak, a németek meg a magyarok, híven eddigi történelmi pozíciójukhoz, az élre álltak. S ez teljességgel az ellenforradalom karjaiba kergette a szlávokat.”

109 / 123

Itt, ebben a sorsdöntő pillanatban látjuk Marx Károlyt a ”szlávok elleni harci álláspontot” képviselő mezben, amit oly szívesen vetnek szemére szláv eredetű bírálói, s ami miatt oly készségesen vádolják hazaárulással német ellenfelei. A cseh Palacky és Havlicek, a szlovák Hurban és Stur, a horvát Jellasics és végül az orosz cár – harcuk nem a magyarok és a németek ellen, hanem a forradalom ellen irányult, nem a szláv népek javát, hanem a Habsburg-dinasztia által képviselt reakciót szolgálta.

Milyen következtetést vonhatott le ebből a radikális helyzetváltozásból egy olyan következetes forradalmár, mint amilyen Marx Károly volt? A nemzeti kérdéssel kapcsolatos korábbi irányvonala, amely szerint a nemzeti kérdést következetesen és demokratikusan kell megoldani, s egységes, hatalmas forradalmi erővé kell egyesíteni a nemzeti felszabadító mozgalmakat és a német forradalmat, meghiúsult, elvesztette minden reális alapját. A konkrét valóság pedig Marx politikai taktikája szempontjából mindig döntő tényező volt. Ebben a helyzetben az egyetlen lehetőség a forradalom megmentésére és győzelmére a forradalmi harc volt a csehek és a többi szláv nemzet ellen, amely – a lengyelek kivételével – hasonló szerepet játszott. Az ellenforradalmi erővé tömörült szlávokkal szembeni forradalmi harcnak ez az irányvonala volt az egyetlen kiút, a nemzeti kérdés egyetlen lehetséges megoldása az adott helyzetben, annak ellenére, hogy a szlávoknak a reakció táborába való átállásával igencsak megcsappantak a forradalom győzelmének kilátásai. Marx, a következetes forradalmár a forradalom védelmét a legmagasabb és egyetlen tartós elvnek tekintette. Ennek az elvnek az alapján minden nemzet teljes szabadságáénak leglelkesebb harcosa volt. Ebből az elvből ered felhívása ”…harc, könyörtelen harc életre-halálra a forradalmat eláruló szlávsággal: irtó hadjárat és kíméletlen terror - nem Németország érdekében, hanem a forradalom érdekében.”

VI.

E cikk utolsó része választ akar adni arra a kérdésre, jogos volt-e – az érintett szlávok nemzeti érdekei szempontjából - az a szörnyű átok, amit Marx a szlávokra szórt? Nem lehetne-e például felvetni: mi közük volt a forradalmakhoz, hisz saját céljaikat követték. De hasznára vált-e az ausztriai szlávok, a mi esetünkben a szlovákok nemzeti ügyének, hogy elárulták és segítettek elfojtani a forradalmat?

A történelem így válaszol: a cári gárdák fejezték be a császári ezredek és a szlovák önkéntes hadtestek munkáját. Az európai forradalmakat leverték. „Mindnyájunk kegyes uralkodója” diadalt ült. A hatalmát megszilárdító reakciónak eszébe sem jutott, hogy lazítson az elnyomás béklyóin, amelyek a szlovákokat is rabláncon tartották. Szlovákia nemcsak hogy nem vívta ki függetlenségét a monarchia keretében, hanem továbbra is Magyarország része maradt. A szlovákok nemzeti életét hosszú évtizedekre elfojtották. A szlovák polgárság tettével saját maga alatt vágta el a fát. Segített leverni a forradalmat, s ezzel magát is porba sújtotta!

Ez a tény és a következő évek eseményei igazolták Marx előrelátását. Az a körülmény, hogy a nép körében is felütötte a fejét az elégedetlenség, hogy a parasztság szociális követelésekkel lépett fel, alaposan megrémítette a szlovák hazafiakat; féltek kezükbe venni a Neue Rheinische Zeitungot, hogy elolvassák benne Marx tanácsait. Az 1848 évi színvakság erősödik, végül teljes vakságba megy át. A szlovák hazafiak továbbra is az uralkodóba vetik reményüket, akinek a „szíve jóságos és akarata nemes”, csupán álnok tanácsadói rontják el őt. A hajbókolás a császár és király előtt, a Habsburgok jóindulatába vetett remények politikája jellemzi a szlovák polgárság egész történetét. Akkor a XIX. század derekán, talán el lehetett mondani – persze bizonyos fenntartással - hogy V. Ferdinánd előtt hódolt az egész szlovák nép: hiszen az osztálydifferenciálódás kezdetleges szakasza lehetővé tette, hogy a szlovák hazafias egyesületek a paraszti tömegek és a kisiparosok akaratát és kívánságait képviseljék.

De azt már nem mondhatjuk, hogy a szlovák nép ma XX. század elején is Ferenc Ferdinándba vetette volna reményét. Ez már csak néhány szlovák polgári politikusra vonatkozott, akiket a nép többségétől - a munkás és paraszttömegektől - az érdekellentétek széles szakadéka választott el! És ez az a tényező, amely lemossa a régi bűnöket. Ez a szlovák nemzedék már teljes terjedelmében átveszi a marxi örökséget és azokat a tanácsokat, amelyeket a szlovák hazafiak egykor elvetettek. Ezt a szlovák nemzetet a szolidaritás hatalmas ereje fűzi a legnagyobb szláv népek diadalmas dolgozó osztályaihoz: az orosz, az ukrán, a belorusz munkásosztályhoz, amely a szláv és nem szláv reakció elleni kíméletlen élethalálharcban, az elszánt terrorért folyó megsemmisítő harcban érvényesítette – nem a szlávság, hanem a forradalom érdekeit!

Az írás magyarul Nagy Judit fordításában Az időszerűség időtlensége című kötetében jelent meg (Madách Kiadó, Bratislava 1989) A szlovák neveket – a megfelelő betűkészlet hiányában – olykor helytelenül írtuk.

Róna Péter interjú a balegyenes rádióban Róna Péter - Artner Annamária 2010.09.29 -en Artner Annamária beszélgetett Róna Péterrel a gazdaságpolitika aktuális kérdéseiről. (mp3 hangaynag)

Róna Péter interjú a balegyenes rádióban

110 / 123

2010.09.29 -en Artner Annamária beszélgetett Róna Péterrel a gazdaságpolitika aktuális kérdéseiről. (mp3 hangaynag)

Meghalgatásához kattints ide: rp_aa.mp3 (m3 lejátszóra van szükség).

Elveszett lehetőségeink dr. Csikai Miklós 2010 febr. 9-én a Villányi úti konferencia központban elhangzott előadás videó felvétele.

111 / 123

Elveszett lehetőségeink dr. Csikai Miklós előadása Az előadás 2010 febr. 9-én hagzott el a Villányi úti konferencia központban. A vide fájlok egyenként kb. 800 MByte méretüek, 20 perc időtartalmúak, letöltésük, elindításuk akár több mint 1 óra időt is igénybe vehet. Megtekintésükhöz a gépre telepített és jól beállított mpg lejátszóra és/vagy böngésző kiegészítőre (pld. windows média player 11 ) van szükség. 1.rész Letölthető mpg file 2.rész Letölthető mpg file 3.rész Letölthető mpg file 4.rész Letölthető mpg file

112 / 123

A kormány és a magánnyugdíj-pénztárak Dr. Nagy András A magánnyugdíj-pénztárak fölszámolását célzó kormányzati intézkedések értelmezése

Dr. Nagy András: A kormány és a magánnyugdíj-pénztárak

A kormány, 'összekötve a kellemetlent a haszontalannal', a fedezetlen választási ígéretei részbeni teljesítése következtében veszélybe kerülő hiánycél-kitűzés úgymond 'megszorításmentes' védelme érdekében intézkedéscsomagot terjesztett elő, amelynek egyik fontos eleme, hogy az APEH által behajtott magánnyugdíj-pénztári befizetéseket nem utalják át az érintett pénztáraknak.

Ezt az első lépést - ahogy azt Orbánéktól már megszokhattuk - gyors ütemben követte annak eszkalációja: megszüntetik a pályakezdők kötelező magánnyugdíj-pénztár választását és a már pénztár tagok számára lehetővé teszik az át/visszalépést az 'állami' rendszerbe (az 'állami' jelzőt nem ok nélkül tettem idézőjelek közé). Ezzel a kormány cáfolja az MSZP vádját, hogy vissza akarja államosítani a magánpénztárakat - nem, ők nem akarják visszaállamosítani, ők szimplán tönkre akarják azokat tenni. A kettő között az a különbség, hogy amíg a visszaállamosítás költségeit az államnak - valójában az adófizetőknek kell viselni, addig a tönkretétel költségeit azok fogják viselni, akik utoljára hagyják el a magánnyugdíj-pénztárak süllyedő (szándékosan meglékelt) rendszerét.

Maga a magánnyugdíj-pénztár egy liberális agyrém. Létrehozói azzal érveltek, hogy a társadalom elöregszik, a 'kirovó-felosztó' rendszer nem képes a nyugdíjakat biztosítani, mert a befizetésekből (amik egyre csökkennek) fizeti a kifizetéseket (amik egyre nőnek) - ezért a dolgon csak az 'öngondoskodás' segít, azaz a magánnyugdíj-pénztárakban felhalmozott személyes tőke hozadékai biztosíthatják a nyugdíj kifizetését.

A bökkenő ott van, hogy a pénzt nem lehet megenni, fűteni se igazán lehet vele (még a papiros anyagú készpénzzel sem), tehát nem a hozadék az érdekes, hanem az, hogy ezért a hozadékért mennyi jószágot vehet majd magának a nyugdíjas. De a jószágokat akkor is az aktív népesség termeli, ha 'kirovó-felosztó' rendszer van, és akkor is, ha 'öngondoskodás'. Vagyis, ha a termelékenység gyorsabban nő, mint ahogy az aktív népesség az inaktívakhoz képest relatíve csökken, akkor - megfelelő szervezés mellett - a 'kirovó-felosztó' rendszer is képes garantálni a nyugdíjakat, ellenkező esetben az 'öngondoskodás' sem.

A különbség mindössze annyi, hogy a 'kirovó-felosztó' rendszer mellett biztosítható egy minimális szolidaritás: a nyugdíjak nagysága a szolgálati időtől és az aktív korszak jövedelmétől függ ugyan, de ha növelni lehet a nyugdíjakat, akkor mindegyik nyugdíj növekszik, ha nem tartható a nyugdíjak vásárlóereje, akkor minden nyugdíj arányosan (vagy szociálpolitikailag korrigáltan) veszít a vásárlóerejéből.

Az 'öngondoskodás' rendszerében viszont a rendszer két (vagy három) lábon állása illuzórikus. Két veszély leselkedik.

Az egyik, hogy amikor sor kerül a tömeges nyugdíj-kifizetésekre, a magánnyugdíj-pénztárak egymás után mennek csődbe (Ez már több, az IMF idevonatkozó elvárását teljesítő országban bekövetkezett).

A másik - ha az első nem következik be - hogy az infláció révén spontán vagyonátcsoportosítás jön létre az állami nyugdíjkassza rovására, és a nagy jövedelemmel nyugdíjba mentek nyugdíja aránytalanul nagyobb lesz a kis jövedelemmel nyugdíjba mentek nyugdíjához képest. Vagyis az aktívak közötti szociális rés a nyugdíjasok között a sokszorosára nő.

Ennyiben azoknak van igaza, akik azt állítják, hogy a liberális magánnyugdíj-pénztár rendszer az önzés és antiszolidaritás rendszere. De abban már nincs igazuk, hogy az Orbán-kormány intézkedése ez ellen hatna. Itt azoknak van igaza, akik azt állítják: ez az intézkedés alig burkolt lopás. Különösen, hogy a kompenzációról csak sejtelmes, minden konkrétumot nélkülöző ígéretek hangzanak el.

Sokatmondó az a tény, hogy a magánnyugdíj-pénztárak ellen indított kormánytámadás levezénylésével ugyanazt a Selmeczy Gabriellát bízták meg, aki annak idején a TB Önkormányzatok visszaállamosítását is levezényelte. Hiszen a feladata lényegében ugyanaz visszaterelni a központi költségvetésbe hatalmas pénzeket, amelyekből egy választás előtt mindig meg lehet finanszírozni jó néhány

113 / 123

szavazatszerző hangulatjavító intézkedést. És egy kellőképpen hazardőr kormányt az kevéssé érdekel, hogy a TB, mint költségvetési fejezet, nagyban növeli a deficitet.

Valójában ismét kiviláglik, hogy a helyes megoldás mind az állami, mind a magánpénztárakon alapuló társadalombiztosítást felváltani egy megfelelő vagyonnal ellátott, széles társadalmi (főképpen dolgozói) ellenőrzés alatt álló TB Önkormányzattal, amely a bevételeiből a vagyonát gondozza/gyarapítja és a vagyona hozamaiból teljesíti kifizetéseit. Vagyis a 'kirovó/felosztó' rendszert nem az egyéni 'öngondoskodás', hanem az önigazgatáson és szolidaritáson alapuló 'társadalmi öngondoskodás' rendszerével kellene felváltani. Ez azonban - Lukács György szavaival - 'egy darabka szocializmus' lenne, és a jelenlegi kormánytól semmi sem áll távolabb ennél.

Az írásbeliség védelmében Dr. Szász Gábor (műszaki-informatikai főiskolai tanár) - az írásbeli kultúra fontosságáról

Dr. Szász Gábor (műszaki-informatikai főiskolai tanár)

Az írásbeliség védelmében

A TÉNYEK ÉS TÉTEK 1999. márciusi számában Kozma Péter fontos cikket írt Nyelvünk védelmében címmel. Én egy másik területre irányítom tisztelt olvasóink figyelmét. A korszerű informatika megteremtette egyre több ember számára az informálódás, a művelődés és az önfeledt szórakozás lehetőségét anélkül, hogy könyvet kellene a kezébe vennie. A multimédia azt is lehetővé teszi a beszéd, a zene és a mozgókép kombinálásával, hogy a számítógép képernyőjéről történő olvasást is mellőzhesse, illetve alacsony szintre redukálja a felhasználó. Nyíri Kristóf: A bölcsészettudományok funkcióváltozása az írásbeliség utáni korban[1] című előadásában idézi a következő kijelentést: 'Mármost a nyomtatott írás az utóbbi évtizedekben éppenséggel elvesztette vezető helyét a kommunikációs médiumok körében.' Később pedig a Platóntól származó gondolatot aktualizálja: 'Végül a filozófia kezdetei ismét az alfabetikus írás első kialakulásának idejébe vezetnek vissza bennünket. A tisztán szóbeli kultúrának nincsen filozófiája; a Nyugat filozófiája eleinte - és mindvégig, egészen a huszadik századig - olyan fogalmi viszonyokról való gondolkodás, amely viszonyok egyáltalán csak a nyelv írásbelivé válásával jönnek létre.'… 'Hogy a platóni gondolatmenet Nietzsche koráig megfellebbezhetetlen maradhatott s tulajdonképpen csak Wittgenstein késői filozófiájának érvei által nyert tartós cáfolatot, nyilván azzal magyarázható, hogy az írott nyelv egészen a 20. századig megőrizte uralkodó helyzetét a Nyugat kultúráján belül.'…'S a múlt század második felére immár az írásbeliség tényleges válságáról beszélhetünk. A válság az adott irodalmi anyag parttalan kiterjedésűvé - s ebből következően áttekinthetetlenné - válásában állt.' És végül egy fontos idézet Nyíri Kristóf előadásából: 'Balázs Bélának Musil által recenzált filmelméleti könyve elveti a szokásos fölfogást. Az új médium, véli Balázs, visszahozza 'a boldog kort', amelyben, szemben a könyvnyomtatás óta tartó időszakkal, még nem a szó volt az 'összekötő híd ... ember és ember között'[2] Ezekhez hasonló gondolatok a műszaki kommunikációval kapcsolatban is fölvetődtek. Vannak ugyanis olyan számítógépes tervező és gyártást támogató programok (CAD/CAM), amelyek nem igénylik a térbeli alakzatok síkvetületeinek elkészítését. Magam is ismerek olyan szakmunkást, aki mintadarab után, vagy saját elképzelése szerint el tud készíteni bonyolult munkadarabokat, de nem képes a térbeli alakzat rekonstruálására a síkvetületekkel megadott műszaki rajz alapján. Ezeket a szakmunkásokat a modern technika kiiktatja a termelésből, vagy pedig számukra is eljön egy új 'aranykor'. A magyarországi roma kisebbség kultúrájának tanulmányozása során Réger Zita nyelvész, aki hosszú időt töltött a vizsgált etnikum településein, megállapította, hogy a gazdag nyelvi, zenei és mozgáskultúra mellől szinte teljesen hiányzik az írásbeli kultúra. Márpedig az írásbeliség fejleszti az elvonatkoztató képességet, a képzeletet és olyan szókinccsel gazdagítja a gyermekeket, amelyet a többségi nemzet gyermekei, pl. a magyar népmesék felolvasásakor, megkapnak. Az iskolában roppant nagy hátrányt jelent a csökevényes írásbeliség. Nyíri Kristóf gondolatmenetéből az a praktikus megoldás következik, hogy a multimédia segítségével, egy 'gyorsítósávon', az írásbeliség kihagyásával is fölzárkóztatható a roma kisebbség a modern termelőerőknek megfelelő színvonalra. Ennek a költséges programnak is utat kell nyitni, hiszen magam is találkoztam nagyon tehetséges roma származású számítástechnikai szakemberekkel, ami némi eséllyel kecsegtet, de nem jelent bizonyosságot. Az írásbeliséget ezek a szakemberek sem nélkülözik, s általában a roma etnikum elitjéhez tartoznak. A reális megoldást az írásbeli kultúra terjesztése és jelentős anyagi eszközökkel való támogatása jelentheti. Annál is inkább, mivel a gazdasági felzárkózás mellett jelentős kulturális és politikai esélynövelést is el lehet így érni. A művészetek közül nem érdemes kihalásra kárhoztatni az irodalmat, hiszen nagyon sok ember személyes tapasztalata, hogy a regény alapján készített film nem olyan jó, mint az eredeti mű. Én is csak egyetlen kivételt tudok említeni: Mihail Solohov Emberi sors c. kisregényét, amelyet eredeti nyelven is olvastam, tehát nem a fordítás az oka annak, hogy a filmfeldolgozást tartom nagyobb művészi teljesítménynek. Általában a képzelet és a fantázia gazdag változatossága teszi lehetővé az olvasó számára, hogy szinte résztvevője lehet az alkotásnak. Ez a közvetettség és kódoltság a gyengén olvasó embernek fáradságos, de mégis megéri, mert lehetővé válik a szellemi fejlődés is, javul a

114 / 123

kifejező készség, a stílus és a szókincs. Az írásbeliség számos vonatkozásban korlátot is szab, de az írás és a multimédia ésszerű kombinálása optimális eredményre vezethet a tanulás és a szórakozás terén. Dr. Szász Gábor (egy műszaki informatikai főiskola tanára)

[1] A könyvtudomány kiemelkedő művelője, Bernhard Fabian professzor emeritálása alkalmából a Münsteri Egyetemen 1996. ápr. 26‑án tartott, A bölcsészettudományok jövőjéről című ünnepi ülésen elhangzott előadás.

[2] Balázs Béla, A látható ember, Budapest: Gondolat, 1984, 18.o.

Meghívó akadémiai székfoglaló előadásra TOLCSVAI NAGY GÁBOR Kognitív egység és funkcionális változás a magyar nyelv történetében

A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA NYELV-ÉS IRODALOMTUDOMÁNYOK OSZTÁLYA

tisztelettel meghívja Önt

2010. november 22-én, hétfőn 15.00 órakor

TOLCSVAI NAGY GÁBOR, az MTA levelező tagja

Kognitív egység és funkcionális változás a magyar nyelv történetében címen tartandó székfoglaló előadására.

A rendezvény helyszíne:

MTA Székház, Felolvasóterem Budapest V., Roosevelt tér 9. I. em.

Meghívó akadémiai székfoglaló előadásra 2. NYOMÁRKAY ISTVÁN Filológia - a nyelvi kapcsolatok kutatásának tudománya Magyar hatás a XVI. századi horvát jogi terminológiában

A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA NYELV-ÉS IRODALOMTUDOMÁNYOK OSZTÁLYA

tisztelettel meghívja Önt

115 / 123

2010. december 6-án, hétfőn 14.00 órakor

NYOMÁRKAY ISTVÁN az MTA rendes tagja:

Filológia - a nyelvi kapcsolatok kutatásának tudománya Magyar hatás a XVI. századi horvát jogi terminológiában

címen tartandó székfoglaló előadására.

A rendezvény helyszíne: MTA Székház, Felolvasóterem Budapest V., Roosevelt tér 9. I. em.

Meghívó könyvbemutatóra Kiss Jenő, Ittzés Nóra, Papp Zoltán az Új magyar tájszótár 5. (utolsó) kötetének bemutatója

AZ MTA NYELV-ÉS IRODALOMTUDOMÁNYOK OSZTÁLYA ÉS AZ MTA NYELVTUDOMÁNYI INTÉZETE

tisztelettel meghívja

az Új magyar tájszótár 5. (utolsó) kötetének bemutatójára,

2010. november 29-én 13.30 órára.

A bemutatót bevezeti Paládi-Kovács Attila akadémikus, az MTA Nyelv-és Irodalomtudományok Osztályának elnöke.

A kötetet bemutatja Kiss Jenő akadémikus, az ELTE egyetemi tanára, Ittzés Nóra, a Nyelvtudományi Intézet Szótári Osztályának vezetője és Papp Zoltán, az Akadémiai Kiadó igazgatója.

116 / 123

Minden érdeklődőt várunk.

A könyvbemutató helyszíne:

Magyar Tudományos Akadémia Budapest V., Székház, III. emeleti előadóterem Roosevelt tér 9.

Rövid szövegelemzések Jakócs Dániel A következő szövegelemzések sorozatával arra teszek kísérletet, hogy az irodalmi szövegek belső összefüggéseinek, ellentmondásainak, változatainak és,- amennyiben van,- különböző fordításainak összehasonlításával közelítsem meg egyre jobban az elemzett mű elhomályosult eredeti értelmét. E módszer elméleti ismertetése helyett először a konkrét alkalmazását akarom bemutatni. Az elméleti kérdésekkel majd később, nagyobb számú elemzés elkészítése után fogok foglalkozni. Mi nem tetszett Luther Mártonnak és Károli Gáspárnak a Mi Atyánk eredeti szövegében?

Jakócs Dániel Rövid szövegelemzések

A következő szövegelemzések sorozatával arra teszek kísérletet, hogy az irodalmi szövegek belső összefüggéseinek, ellentmondásainak, változatainak és,- amennyiben van,- különböző fordításainak összehasonlításával közelítsem meg egyre jobban az elemzett mű elhomályosult eredeti értelmét. E módszer elméleti ismertetése helyett először a konkrét alkalmazását akarom bemutatni. Az elméleti kérdésekkel majd később, nagyobb számú elemzés elkészítése után fogok foglalkozni.

Mi nem tetszett Luther Mártonnak és Károli Gáspárnak a Mi Atyánk eredeti szövegében?

Miután szokásommá vált , hogy a klasszikussá lett kultúrtörténeti szövegeket , ha valamelyik tanulmányom nyelve megkövetelte, megnézem más fordításban is, észrevettem, hogy a Mi Atyánk szövegének egy részlete egészen másként van bolgárul, mint magyarul azt megszoktuk. A bolgár (pontatlan magyar terminológia szerint egyházi szláv) nyelvű biblia első lapján pedig írva van , hogy „helyes és pontos fordítás az eredetiből.”Ezután megnéztem még a Mi Atyánk fordítását angol és orosz nyelven is és az eredeti görög szöveget tudós görög barátom segítségével. (Angolul a fordítás King James változatát oroszul pedig az ún. szinodális fordítást használtam . A bolgár állítás jelentéktelen nyelvtani eltéréstől eltekintve igaznak bizonyult, az angol és orosz fordítás is teljesen megegyezik tartalmilag az eredetivel. A magyar fordítások esetében már más a helyzet attól függetlenül, hogy katolikus vagy protestáns bibliáról van szó. (A magyar nyelvű katolikus fordítások közül a Szent István Társulat új és az eredetiből készült fordítását vettem figyelembe, a Vulgátából készült fordítások mint a fordítás fordításai nem jöhetnek számításba.) Az Újszövetség első mai szempontból is tudományosnak tekinthető fordítását Sylvester János humanista tudós készítette 1541-ben. Később Sylvester János a bécsi egyetem professzora lett. A számunkra fontos hely – Máté 6:12, - nála így hangzik : „ És engedd meg münekünk az mü adósságinkat miképpen mü is megengedjük azoknak az kik münekünk adósok.” Ez tartalmilag teljesen megegyezik a görög eredetivel, legfeljebb a fordító tájszólása lehet kicsit furcsa (a meg igekötő használata el helyett stb.), de ez a megértést nem zavarja. Ez a fordítás teljesen megfelel a görög eredetinek és természetesen az angol, bolgár és orosz fordításoknak. Ennek ellenére ez a fordítás teljesen feledésbe merült. Pedig Sylvester János lelkiismeretesen dolgozott nem csak mint tudós, hanem mint hívő ember is. Fordítása elé írt verses előszavában a következőt írta: „ Az ki zsidóul , és görögül és vígre diákul Szól vala rígen , szól néked itt magyarul.” Azaz a szövegben maga az Isten beszél magyarul, tehát törekedni kell pontosan fordítani, és nem szabad önkényesen megváltoztatni a szöveg értelmét. Ez az előszó más vonatkozásban is Sylvester János korszakalkotó újítása volt. Ez az első időmértékes vers magyarul, amellyel új fejezetet nyitott a magyar verselés történetében. A fentiek ellenére mégis Károli Gáspár 1590-es fordításának változata terjedt el katolikusok és protestánsok között egyaránt. Mindenki ismeri, de éppen ezért is közölni kell pontosan Károli Gáspár fordításában. Csak fekete betűkkelgépelem, ezzel jelölöm, hogy nem felel meg az eredetinek.

117 / 123

„És bocsássad meg az mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, az kik ellenünk vétkeztek.” Tehát az adósságok elengedését Károli a Bűnök bocsánatával váltotta fel. Valószínű, hogy teljesen tudatosan. Régi gyakorlat volt a szentnek tekintett szövegeket a kor és a fordító nézeteihez igazítani. Miről van szó? 1590-re protestánssá lett majdnem az egész ország. Az árutermelésben, az ún. piacgazdaságban érdekelt kisiparos kereskedő és polgárosodó nemesi rétegek azt gondolták volna, hogy még mit nem . Elengedni mások adósságát?! Azt nem !!! Akkor tönkre is lehet menni. A bűnök bocsánata az más. Különösen akkor, ha az Úristen a mi bűneinket is megbocsátja mert hiszen bőven lesz neki mit megbocsátani. Az a fordítási ötlet, hogy az adósságok elengedését felcserélik a bűnök bocsánatával nem Károli Gáspár leleménye volt. Ez a polgárosodó rétegek lelkivilágát jól ismerő Luther Márton bravúros csúsztatása volt. Luther Márton már 1522-re lefordította az Újszövetséget és már ott is a bűnök bocsánatáról van szó a Mi Atyánkban, de Magyarországon csak 1590 óta mondják a Mi Atyánk Máté 6:12 versét elferdítve illetve pontosabban meghamisítva katolikusok és protestánsok egyaránt minden gondolkodás és ellenőrzés nélkül napjainkig. Természetesen azok, akik még imádkoznak. Azt még meglehet érteni, hogy az ógörög nyelvben járatlan tömegek nem vették észre a szöveg önkényes megváltoztatását, de azt már nem , hogy évszázadokon keresztül cinkosan hallgattak azok is mind , akiknek tudnia kellett, hogy ez a fordítás nem felel meg az eredetinek. A későbbiekben látni fogjuk ,hogy ez a rész fontos helyet foglal el az eredeti jézusi tanítás rendszerében.

RÖVID SZÖVEGELEMZÉSEK 1.Mi nem tetszett Luther Mártonnak és Károli Gáspárnak ... Jakócs Dániel - A Miatyánk szövegváltozatainak összevetése

Jakócs Dániel: RÖVID SZÖVEGELEMZÉSEK

A következő szövegelemzések sorozatával arra teszek kísérletet, hogy az irodalmi szövegek belső összefüggéseinek, ellentmondásainak, változatainak és,- amennyiben van,- különböző fordításainak összehasonlításával közelítsem meg egyre jobban az elemzett mű elhomályosult eredeti értelmét. E módszer elméleti ismertetése helyett először a konkrét alkalmazását akarom bemutatni. Az elméleti kérdésekkel majd később, nagyobb számú elemzés elkészítése után fogok foglalkozni.

1.

Mi nem tetszett Luther Mártonnak és Károli Gáspárnak a Mi Atyánk eredeti szövegében?

Miután szokásommá vált, hogy a klasszikussá lett kultúrtörténeti szövegeket, ha valamelyik tanulmányom nyelve megkövetelte, megnézem más fordításban is, észrevettem, hogy a Mi Atyánk szövegének egy részlete egészen másként van bolgárul, mint magyarul azt megszoktuk. A bolgár (pontatlan magyar terminológia szerint egyházi szláv) nyelvű biblia első lapján pedig írva van , hogy „helyes és pontos fordítás az eredetiből. ”Ezután megnéztem még a Mi Atyánk fordítását angol és orosz nyelven is és az eredeti görög szöveget tudós görög barátom segítségével. (Angolul a fordítás King James változatát oroszul pedig az ún. szinodális fordítást használtam .) A bolgár állítás jelentéktelen nyelvtani eltéréstől eltekintve igaznak bizonyult, az angol és orosz fordítás is teljesen megegyezik tartalmilag az eredetivel. A magyar fordítások esetében már más a helyzet attól függetlenül, hogy katolikus vagy protestáns bibliáról van szó. ( A magyar nyelvű katolikus fordítások közül a Szent István Társulat új és az eredetiből készült fordítását vettem figyelembe, a Vulgátából készült fordítások mint a fordítás fordításai nem jöhetnek számításba.) Az Újszövetség első, mai szempontból is tudományosnak tekinthető fordítását Sylvester János humanista tudós készítette 1541-ben. Később Sylvester János a bécsi egyetem professzora lett. A számunkra fontos hely – Máté 6:12, - nála így hangzik : „ És engedd meg münekünk az mü adósságinkat miképpen mü is megengedjük azoknak az kik münekünk adósok.” Ez tartalmilag teljesen megegyezik a görög eredetivel, legfeljebb a fordító tájszólása lehet kicsit furcsa ( a meg igekötő használata el helyett stb.), de ez a megértést nem zavarja. Ez a fordítás teljesen megfelel a görög eredetinek és természetesen az angol, bolgár és orosz fordításoknak. Ennek ellenére ez a fordítás teljesen feledésbe merült. Pedig Sylvester János lelkiismeretesen dolgozott nem csak mint tudós, hanem mint hívő ember is. Fordítása elé írt verses előszavában a következőt írta:

118 / 123

„ Az ki zsidóul , és görögül és vígre diákul Szól vala rígen , szól néked itt magyarul.” Azaz a szövegben maga az Isten beszél magyarul, tehát törekedni kell pontosan fordítani, és nem szabad önkényesen megváltoztatni a szöveg értelmét. Ez az előszó más vonatkozásban is Sylvester János korszakalkotó újítása volt. Ez az első időmértékes vers magyarul, amellyel új fejezetet nyitott a magyar verselés történetében. A fentiek ellenére mégis Károli Gáspár 1590-es fordításának változata terjedt el katolikusok és protestánsok között egyaránt. Mindenki ismeri, de éppen ezért is közölni kell pontosan Károli Gáspár fordításában. Csak fekete betűkkel gépelem, ezzel jelölöm, hogy nem felel meg az eredetinek. „És bocsássad meg az mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, az kik ellenünk vétkeztek.” Tehát az adósságok elengedését Károli a bűnök bocsánatával váltotta fel. Valószínű, hogy teljesen tudatosan. Régi gyakorlat volt a szentnek tekintett szövegeket a kor és a fordító nézeteihez igazítani. Miről van szó? 1590-re protestánssá lett majdnem az egész ország. Az árutermelésben, az ún. piacgazdaságban érdekelt kisiparos, kereskedő és polgárosodó nemesi rétegek azt gondolták, hogy még mit nem… Elengedni mások adósságát?! Azt nem!!! Abba tönkre is lehet menni. A bűnök bocsánata - az más! Különösen akkor, ha az Úristen a mi bűneinket is megbocsátja, mert hiszen bőven lesz neki mit megbocsátani. Az a fordítási ötlet, hogy az adósságok elengedését felcserélik a bűnök bocsánatával, nem Károli Gáspár leleménye. Ez a polgárosodó rétegek lelkivilágát jól ismerő Luther Márton bravúros csúsztatása volt. Luther Márton már 1522-re lefordította az Újszövetséget, és már ott is a bűnök bocsánatáról van szó a Mi Atyánkban, de Magyarországon csak 1590 óta mondják a Mi Atyánk Máté 6:12 versét elferdítve illetve pontosabban meghamisítva katolikusok és protestánsok egyaránt minden gondolkodás és ellenőrzés nélkül napjainkig. Természetesen azok, akik még imádkoznak. Azt még meg lehet érteni, hogy az ógörög nyelvben járatlan tömegek nem vették észre a szöveg önkényes megváltoztatását, de azt már nem, hogy évszázadokon keresztül cinkosan hallgattak azok is mind, akiknek tudnia kellett, hogy ez a fordítás nem felel meg az eredetinek. A későbbiekben látni fogjuk,hogy ez a rész fontos helyet foglal el az eredeti jézusi tanítás rendszerében.

Lukács evangéliumának 4: 18-19 verse görög eredetiben.... Jakócs Dániel Második rövid szövegelemzés Lukács 4:18-19 Károli Gáspár fordítása szerint : Az Úrnak a lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam,hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat. Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét. ....

Jakócs Dániel

Második rövid szövegelemzés

Lukács evangéliumának 4: 18-19 verse görög eredetiben, orosz, magyar, angol fordításban

Λουκάς, 4/18-19:

119 / 123

18 Πνεύμα Κυρίου επ’ εμέ, ου είνεκεν έχρισέ με, ευαγγελίσασθαι πτωχοίς απέσταλκέ με, ιάσασθαι τους συντετριμμένους την καρδίαν, 19 κηρύξαι αιχμαλώτοις άφεσιν και τυφλοίς ανάβλεψιν, αποστείλαι τεθραυσμένους εν αφέσει, κηρύξαι ενιαυτόν Κυρίου δεκτόν.

От Луки, 4/18-19:

18 Дух Господен на Мне; ибо Он помазал Меня благодействовать нищим и послал Меня исцелять сокрущенных сердцем; 19 проповедывать пленным освобождение, слепым прозрения, отпустить измученных на свободу, проповедывать лето Господне благоприятное.

Lukács 4:18-19 Károli Gáspár fordítása szerint :

Az Úrnak a lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat. Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét.

Mai fordítás közvetlenül görögből magyarra, az eredetinek pontosan megfelelő orosz fordítással is összehasonlítva:

Az Úr lelke van rajtam, mert felkent engem arra, hogy a szegényeknek örömhírt hirdessek, elküldött, hogy az összetört szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyok szabadulását, a vakok szemének megnyílását prédikáljam, hogy szabadon engedjem az elnyomottakat. Hogy hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.

(Itt csak magyarul idézem még Jézus megjegyzését, amelyet közvetlenül a prédikáció után mondott: Ma teljesült be ez az írás, amelyet ti hallottatok. - Lukács 4:21 )

St. Luke 4: 18-19 King James Version

The Spirit of the Lord is upon me, because he hath anointed me to preach the gospel to the poor,he hath sent me to heal the brokenhearted, to preach deliverance to the captives, and recovering of sight to the blind, to set at liberty them that are bruised, To preach the acceptable year of the Lord.

Néhány bevezető szó az elemzések szempontjairól

Mielőtt a tényleges elemzésre térnék, célszerűnek látszik néhány szóban utalni arra a két eltérő koncepcióra, amely még a XIX. században kialakult Jézus alakjára, személyiségére vonatkozóan. Az egyik lényege az, hogy Jézust történelmi személyiségnek fogadja el, és vagy teljes egészében, vagy kisebb-nagyobb eltérésekkel, igaznak fogadja el azt az életrajzot, amit a négy evangéliumban olvashatunk. Az ún. történelmi egyházak a kanonizált evangéliumok teljes hitelessége mellett kardoskodnak. A másik koncepció lényege, hogy Jézus, pontosabban Jézus Krisztus történelmileg nem létezett, alakja, életrajza a mítoszalkotás terméke, amelyet úgy alkottak meg, hogy megfeleljen a vallásalapítóról akkor elfogadott elképzeléseknek. Ha a Credo (Hiszekegy) alapvető állításait nézzük, akkor ez a vélemény meggyőzőnek látszik. Aki szűztől született, szent lélektől fogant, akit megöltek és holtából feltámadt, majd rövid földi tartózkodás után testi valóságában felszállt a mennybe, az tényleg tekinthető a mítoszalkotás termékének. Ha azonban teljesen elhagyjuk is ezeket mitologikus elemeket , az új szövetségi könyvekből tőlük függetlenül kibontakozik egy vallási –társadalmi tömegmozgalom képe, amely vezető nélkül nem létezhetett, és nem létezhetett bizonyos erkölcsi – társadalmi elmélet nélkül sem. Ebből a szempontból mindegy, hogy egy vezető volt-e vagy kettő, és alakjukat később egyesítették egy személyben, és az is mindegy, hogy pontosan ki mikor született. Ugyancsak mindegy a társadalmi-erkölcsi tanítás szempontjából, hogy ezt a tanítást túlvilági vagy földi eredetűnek fogjuk-e fel. Az a fontos, hogy a tanítás milyen társadalmi rétegek, illetve osztályok érdekeit, vágyait, eszményeit fejezte ki. Ha pedig e tanításon belül egymást kizáró állításokat, ill. tételeket fedezünk fel, az nem bizonyít mást, mint hogy ez a tanítás mozgásban változásban volt, hogy különböző társadalmi rétegek törekedtek érdekeiket érvényesíteni a tanításon belül anélkül, hogy belülről szétfeszítették volna a tanítás külső kereteit és viszonylagos egységét.

120 / 123

***

Miután visszaállítottuk jogaiba Sylvester János Mi Atyánk-fordítását, célszerűnek látjuk itt megismételni az eredetinek megfelelő szöveget a mai magyar nyelv sajátosságai szerint . A Mi Atyánk földi kérdéseket tartalmazó részeit piros betűkkel szedjük ki.

A Mi Atyánk hitelesnek tekinthető fordítása

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, miképpen a mennyben, úgy itt a földön is. A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. És engedd el nekünk a mi adósságainkat, miképpen mi is elengedjük azoknak, akik nekünk tartoznak. És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség, örökön örökké. Ámen.

***

Most pedig visszatérünk az első elemzés legfontosabb pontjához, az adósságok elengedésének kölcsönös és egyetemes kéréséhez és ígéretéhez (Máté: 4/12), mert ebben a szakaszban a kérést ígéret pontosabban fogadalom követi, az imádkozó megígéri, hogy maga is kérésének megfelelően fog élni. Ez a rész átvezet bennünket egy másik fontos evangéliumi szöveghez, Jézus názáreti prédikációjához. Hogy a Mi Atyánk elemzésével tovább léphessünk, először ennek a prédikációnak legalább bizonyos részét ismertetni és elemezni kell. Később viszonylag nagy kerülővel visszatérünk a Mi Atyánkhoz. A teljes szöveget görög eredetiben, orosz valamint két magyar fordításban már a cikk elején közöltük, de most csak a legfontosabb részével fogunk foglalkozni, mert nem akarunk túl messze kerülni a központi kérdéstől. Jézus názáreti prédikációja, amelyet Lukács 4: 18-19 verseiből ismertünk meg, tulajdonképpen pontos, és egyben szinte szó szerint is pontos fordítás Ézsaiás próféta könyvéből, kivéve Jézus befejező mondatát, a 21. verset. Ézsaiás eredeti szövege héber nyelven jött létre, és valószínűleg Jézus a héber eredetit idézte. A görög nyelven Lukács könyvében fennmaradt szöveg az evangélista fordítói tehetségét dicséri. Ennek kapcsán azonban újabb kritikai megjegyzést kell tenni Károli Gáspár fordítási gyakorlatáról. (Sajnos ez a kritika ebben az esetben az angol fordításra is vonatkozik.) Károlinál az evangyéliom hirdetéséről van szó, és az evangyéliom szót Károli „elfelejtette” lefordítani. Ez a szó görögül örömhírt jelent, amikor Károli Ézsaiást fordította, lényegileg jól fogalmazta meg a magyarul. Miről van szó? 1590-re az evangyéliom szó az Új Szövetség első négy könyvét jelentette az olvasó számára, és ezért eszébe sem juthatott, hogy mi is az az örömhír, amit először Ézsaiás majd Jézus hirdetett. (Az Új Szövetség első négy könyve a názáreti prédikáció idején nem is létezett.) Hasonló a helyzet a „Az Úr kedves esztendejével”. Itt a kedves jelző teljesen sikertelen, a pontos orosz fordítás sem segített ki engem, mert annak sem sikerült megtalálni a rövid és pontos megfelelőjét magyarul. Végül a Zsidó Biblia héber eredetiből készült fordításával, amely tartalmilag biztosan pontos, sikerült megtalálni a megoldást. Ezért a 19. vers így fordítható magyarra: Hogy hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét. Ezután csak azt kell megmondani, hogy mit jelent az „Úr kegyelmének esztendeje.” Erre a tartalmi feleletet Mózes III. könyve 25. fejezetének 8. és 10. verseiből tudhatjuk meg: 8. vers: Számlálj azután hét szombat-esztendőt, hétszer hét esztendőt úgy, hogy a hét szombat esztendőnek az ideje negyvenkilenc esztendő legyen. 10. vers: És szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt és hirdessetek SZABADSÁGOT A FÖLDÖN, annak minden lakójának … és ki-ki kapja vissza az ő birtokát, és térjen vissza ki-ki az ő nemzetségéhez. Tehát ez a tanítás a rabszolga-felszabadítás programja, a tulajdonviszonyok radikális megváltoztatásának, újrarendezésének a programja a dolgozók érdekében. Tulajdonképpen megszűnik a rabszolgatartók osztálya, de a rabszolga nemcsak személyében lesz szabad minden vagyon nélkül, hanem visszakapja minden vagyonát, amit adósság fejében elvettek tőle. Így már világosabbá válik a jelentése annak a kérésnek, hogy engedd el a mi adósságainkat, miképpen mi is elengedjük azoknak, akik nekünk tartoznak.

Folytatása következik.

121 / 123

(Egyetlen elemzésen kívüli megjegyzés: Még Ézsaiás és még inkább Mózes idejében a kegyelem esztendeje nem feltétlenül jelentette a rabszolgaság teljes megszűnését, a hadifoglyok rabszolgákká válhattak. Jézus idejében azonban, amikor Izrael földje teljesen római provincia lett, ez már gyakorlatilag nem volt lehetséges.)

Harmadik rövid szövegelemzés Jakócs Dániel lőször megismételjük a második elemzés végső következtetését. A Máté 6. fejezet 12. versében megfogalmazott kérés és ígéret az adósságok teljes és kölcsönös elengedéséről a belső keletkezésű adósrabszolgaság teljes és végleges megszüntetésének a programját foglalja magába. ...

Jakócs Dániel

Harmadik rövid szövegelemzés

Először megismételjük a második elemzés végső következtetését. A Máté 6. fejezet 12. versében megfogalmazott kérés és ígéret az adósságok teljes és kölcsönös elengedéséről a belső keletkezésű adósrabszolgaság teljes és végleges megszüntetésének a programját foglalja magába. A Mi Atyánknak ez a része szervesen kapcsolódik Jézus názáreti prédikációjához és azon keresztül Ézsaiás próféta könyvéhez. Ezekhez a kérdésekhez ismét vissza kell térnünk, most azonban a Mi Atyánk bevezető szavait fogjuk elemezni nyelvtanilag és a jelentés szempontjából, és csak röviden. Tehát nézzük az imát bevezető megszólítást: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben… Ebben a megszólításban először a többes szám első személyű alakokra akarom felhívni a figyelmet. Az imádkozó nemcsak a maga nevében, hanem egy közösség részeként és nevében fordul az Istenhez. (Most mellőzöm az eredeti szöveg és a fordítások ismertetését, mert a szöveg jelentése mindenhol teljesen ugyanaz.) Csak példaként utalok a közismert 55. zsoltárra (A Psalmus Hungaricus eredeti alapjára), ahol a zsoltáríró egyes szám első személyben így kéri az Urat: „Könyörülj rajtam, Istenem!” A Mi Atyánk többes szám első személye arra utal, hogy van egy közösség, amely meghitt viszonyban van az Istennel. Ezt a meghitt viszonyt még jobban hangsúlyozza a megszólításban használt atya szó jelentése. Itt már az istenfogalom szinonimája nem az úr, nem az örökkévaló, nem a mindenható, hanem a szülő, az apa. Jézus a tanítványai számára az Istent „mennyei Atyának” nevezi. Itt is erről van szó, hiszen az az Atya, aki a mennyekben van az „mennyei Atya”. Tehát a hívő és az Isten kapcsolatának a modellje Jézus és tanítványai számára a szülő és gyermek viszonya. Ha pedig az Isten az Atya, akkor a hívők, a tanítványok közössége az „Isten fiai”. Valószínűnek látszik, hogy tanítványainak, követőinek a közössége az Isten fiainak nevezte magát, tehát nemcsak Jézust tartották az Isten fiának, és természetesen nem biológiai értelemben. Azaz, ha a Jézus-követők maguk beszélnek, akkor Isten a „mi Atyánk”, ha Jézus beszél velük, akkor az Isten a „ti mennyei Atyátok.” A szülő-gyermek modellből Jézus magát sem vonta ki, tehát ő is híveivel együtt az „Isten fiának ” tartotta magát. Azonban itt sem a kitalált és a niceai zsinat által kanonizált szeplőtelen fogantatásról van szó. A zsidó vallási gondolkodásban minőségileg új volt Istent, mint szerető és gondoskodó szülőt értelmezni. Az istenfogalom ilyen felfogása forradalmian új volt a zsidó vallási gondolkodásban, és legalábbis én egyetlen más vallásban sem ismerek ehhez hasonló istenfogalmat. A klasszikus zsidó értelmezés szerint Isten nevét kimondani sem merték ritka kivételektől eltekintve, csak körülírták. Jézus szerint Isten szerető és gondoskodó Atya lett, akitől nem kellett félni, és akit szeretni lehetett. Ez volt a jézusi tanítás sajátossága. Ez nem mondott ellent annak, hogy Isten ugyanakkor továbbra is a természet és a történelmi folyamat korlátlan ura maradt, erről tanúskodnak az ima befejezésének következő szavai: tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség örökön örökké. Ámen. Ez tökéletesen megfelel az ideális apa-gyermek viszonynak, mert melyik gyermeknek nem ad biztonságérzetet az a hit, hogy szerető apja olyan erős és hatalmas, hogy minden veszedelemtől meg tudja védeni. Ez az istenfogalom tökéletesen megfelel az emberiség gyermekkorának. Jézus tanítványairól is el lehet mondani, hogy az emberiség normális gyermekei voltak, csak nagyon nehéz volt a gyermekkoruk. Tehát amint a fentiekből következik a jézusi tanítás a zsidó vallási hagyományok bizonyos irányzatából fejlődött ki, és bizonyos vonatkozásban gyökeresen szakított is velük, de úgy, hogy tovább is fejlesztette azokat. A niceai zsinat által mitologizált és kanonizált kereszténység szakított a jézusi tanítással, így a kanonizált kereszténység nyelvhasználatában nem csak az Isten volt az Úr, hanem Jézusból is Úr Jézus lett. Ezzel a változással azonban csak jóval később fogok foglalkozni.

122 / 123

123 / 123