Az elméleti tudás jelentősége, haszna a járművezetés gyakorlatában

Stressz és konfliktusmegoldó stratégiák I. rész 2007. november 12. hétfő, 12:11

Az elméleti tudás jelentősége, haszna a járművezetés gyakorlatában

A járművezetéshez szükséges elméleti tudás jelentőségéről sokan és sokat vitáznak. Egyáltalán szükséges-e vezetéselméleti ismeret ahhoz, hogy valakiből jó járművezető legyen. Azok, akik nem tartják szükségesnek, példák sokaságát hozzák fel arra, hogy hány olyan, kiváló képességekkel rendelkező járművezető közlekedik a világ útjain, akik, ha agyonvernék őket, akkor sem tudnák megmondani, hogyan számolható ki egy jármű kinetikus energiája, féktávolsága, gumiabroncsainak a tapadása. Még csak nem is sejtik, hogy mit jelent a nyomaték, az aquaplaning vagy a defenzív vezetési taktika stb. Van azonban magukkal hozott „ráérzésük" a vezetésre, és ez a lényeg.

Sokan hegedűvel a kezükben születnek és válnak kiváló muzsikussá anélkül, hogy egy percig is elméletet tanultak volna. A madár sem tanult aerodinamikát, mégis tud repülni, a teknőst sem tanította anyja hidrodinamikára, mégis tud úszni. Igaz, mondják mások, de nem születik mindenki hegedűvel a kezében, és nem mindenki madár vagy teknős, ráadásul ráérzése sincs mindenkinek. Ezért az elmélet és a gyakorlat egymástól elválaszthatatlan, az elméleti tudásban benne rejlik a gyakorlati tudás képessége, csak tudni kell vele élni.

A huszadik század filozófiájának alapvető fölfedezése - Heidegger és Wittgenstein filozófiájának közös gondolata - az a belátás volt, miszerint nem létezik tisztán elméleti tudás, minden tudás egyben gyakorlati is. Nico Stehr a tudást cselekvésre való képességként definiálja, vagyis szerinte a tudás olyan képesség, amely megmutatja, hogy miképpen hozhatók létre, vagy működésbe a dolgok, folyamatok. A ténylegesen tettekre lefordítható cselekvési tudás és a gyakorlati tudás azonban egymástól különbözik. Az első esetben a gyakorlati tudást lehetővé tevő feltételek tudásáról van szó, míg a második esetben annak ismeretéről, hogy miképpen lehet és kell a tudást cselekvéssé lefordítani.

Gilbert Ryle szintén megkülönbözteti a „tudni mit" (knowing that) fogalmát a „tudni hogyan" (knowing how) fogalmától, a ténytudást a tenni tudástól. Arra a következtetésre jut, hogy ténytudás nem lehetséges tenni tudás nélkül, mert a „tudni mit" a „tudni hogyan"-ban oldódik fel. Ryle fanyar megfogalmazásában: „Az elméletalkotás a gyakorlat egy neme."

Nyíri Kristóf professzor az elméleti és a gyakorlati tudásról a következőket vallja: „A gyakorlati

1/6


tudás az elméleti tudás alapja és csúcsa, forrása és célja. A tud ősi magyar szó, eredeti jelentésében merőben gyakorlati cselekedetre utal: érint, tapint, tapogat, tapasztal, hasonlóan ahhoz, ahogyan az ért, felfog ősi jelentése: (el)ér, érint, tapogat, (meg)fog, észlel, érez, megtapint stb."

Minden elméleti ismeretet alá kell támasztani a gyakorlattal, és minden gyakorlati ismeretet a hozzá tartozó elmélettel. A végső cél az önálló, kulturált, balesetmentes járművezetés.

Az idő, távolság és sebesség szerepe a közúti balesetek bekövetkezésében

Aki részt vesz a közúti forgalomban és autót vezet, értenie és ismernie kell(ene) az autóvezetés elméleti alapjait. Az elmélettel szemben érzett ellenszenv minden valószínűség szerint a kötelező iskolai tanulmányokra vezethető vissza. Ahhoz, hogy egy vezetési technikát eredményesen lehessen alkalmazni a gyakorlatban, elengedhetetlen az elméleti összefüggések ismerete.

Normál, de különösen veszélyes helyzetekben a vezetéstechnikai tudás az első lépés - ha kis lépés is - a kilencvenszázalékos biztonsághoz vezető úton. A fennmaradó tíz százalékot, ami a teljes biztonsághoz hiányzik, a világ egyetlen módszertana, szakoktatója sem garantálhatja. Ez csak magasabb szinten biztosítható. Egyesek „szerencsének", mások „védőangyalnak", míg sokan „gondviselésnek" hívják.

Az, hogy a teória nem helyettesítheti a gyakorlati tréninget, nem jelenti azt, hogy nem kell elmélet. Elmélet nélkül ugyanis nincs tudatos gyakorlat. Az elméletet meg kell tanulni, majd a gyakorlat során meg kell tapasztalni a tanultakat, az olyan különleges helyzeteket, amelyeket saját magunk számlájára írhatunk, vagy másoknak, esetleg kedvezőtlen körülményeknek köszönhetünk. Ezek a szükséghelyzetek: a majdnem balesetek, a dynoménák, a hirtelen előgomolygó köd, a feltámadt szél, a váratlanul felbukkanó jegesedés, az aquaplaning, vagy az önfeledten játszó, úttestre szaladó gyerekek. Az ilyen szükséghelyzeteknek se szeri, se száma. A képzés során ezért rendkívül fontos az elméleti és gyakorlati oktatók célra orientált, összehangolt munkája.

Szükséghelyzetekre a vezetés során mindig számítani kell, állandóan készültségben kell állni.

2/6


Meg kell ismerni azokat a „figyelmeztető jelzéseket", amelyek sokszor előhírnökei a váratlan eseményeknek. Egy úttestre guruló labdát nem egyszerűen kikerülni kell, hanem számítani és készülni kell a labda után rohanó gyermekre, a váratlan fékezésre, kormányzásra, a szemből és hátulról érkező többi jármű közeledésére. Nem egyszerű, de nem is megoldhatatlan feladat a balesetek elkerülése. Ahhoz azonban, hogy az ilyen „rendkívüli" helyzetek kezelhetővé váljanak, először fejünkben kell lenni a lehetséges megoldásoknak, hogy agyunk vezérelni tudja kezünket és lábunkat. Először ki kell alakítani a szükséges szenzibilitást, érzékenységet, majd a tanteremben megtanultakat a gyakorlatban kell szimulálni. Az összegyűjtött tapasztalatokat, elsajátított magatartásformákat pedig újra és újra fel kell frissíteni.

Az idő és távolság legyőzésének veszélye

A távolság és az idő legyőzésének vágya nem újdonság az emberiség történetében. A sebesség állandó növelésével ez egyre inkább sikerül is, de a felelőtlen „élményhajszolás" vagy a „minden áron oda kell érni" gondolkodás gyakran súlyos fizetséggel jár. Emberileg persze érthető, hogy mindazt, ami a cél eléréséhez közelebb visz, inkább vállaljuk, mint azt, ami hátráltat abban. Az önmagában is potenciális veszéllyel járó autóvezetés, az „időtényező" feszültségének nyomása miatt sokszor különös stressz-helyzeteket produkálhat, amelyeket mindenki másként érez meg és él át. A stressz a feszültéggel teli helyzetekben erősödik, az általa kiváltott reakció alkat és temperamentum szerint változik. Nézzünk egy példát, egy tanmesét:

Az autós reggel időben felkel, hogy a főnöke által kért időpontra beérjen munkahelyére. A fürdőszobába indul tisztálkodni és borotválkozni. A hajnali vihar miatt az áramszolgáltatás szünetel, a villanyborotva nem használható. Emberünk duzzogni kezd, és mondja a magáét. Feleségét keltegeti, hogy hol találja régi pengés borotváját és a borotvahabot. Az asszony álmos és nyűgös a korai ébresztés miatt, nem nagyon törődik férje problémájával. A férj morogni és dühöngeni kezd, hogy el fog késni, és ez a karrierjébe kerülhet. A pengés borotva megkerül, borotvahab helyett a szappan is megteszi. Fürdés, öltözés következik. A kedvenc ing mandzsettájáról a gomb leszakad, másik inget kell keresni. A férj csapkod, és feleségét okolja a történtekért. Vérnyomása fokozódik, egyre inkább melege van. A feleség eközben nagyokat ásítva reggelit készít, de az idő vészesen fogy, a reggelizésre már nem marad idő.

3/6


A férj köszönés nélkül rohan le a garázsba, de az ajtó az áramszünet miatt nem nyílik. Újabb feszültség, a férj a dühtől izzadni kezd. Az ajtó felnyitása után arca elvörösödik, vérnyomása a kettőszázhoz közeledik, miután észleli, hogy a kapubejáró előtt egy idegen autó parkol. Dudálni, káromkodni kezd, le-föl járkál, ordítozik a hozzá simuló kedvenc kutyájával. A feleség, aki mit sem lát az egészből, fennhangon kérdezi: „Mi van, ennyire ráérsz, hogy a kutyával diskurálsz?" A férj felesége legközelebbijét hozza szóba, majd az előkerülő idegen autóst melegebb éghajlatra küldi. Már csak 30 perce van, hogy a reggeli csúcsforgalomban beérjen munkahelyére. A lakástól az irodáig 25 km a távolság. Emberünk „okos", gyors fejszámolás után megállapítja, hogy 50 km/h-s átlagsebességre van szüksége, tehát pörgetni kell a motort, hogy odaérjen.

Már az első „sarkon" két keréken fordul, a gumi majdnem lefordul a tárcsáról. Az út tiszta, a következő bal kanyarban is próbára teszi a futóművet. Az első 5 kilométeren hozott magán 3 percet, de kétségei, hogy beér-e, nem hagyják nyugton. Az üzemanyagjelző pirosra vált, de nem számít, majd hazafelé tankol. A „zöldhullám" nem jön össze, négy piros lámpa fokozza idegállapotát. Végre lehet menni 80-nal, 100-zal, de később egy útépítés miatt csak araszolni lehet vagy másfél kilométert. Előtte ráérős autósok, akiket rendre előzgetni kezd. A harmadik előzés után a sínekre szorul, elkezdődik az „anyázás". Emberünk tajtékzik, a lehúzott ablakon keresztül is alig jut levegőhöz. Végül egy agresszív mozdulattal és relatív nagy sebességgel bevágódik a sorba, de az előtte megtorpanó autó miatt hirtelen fékezésre kényszerül. A kabát és táska lehurcolkodik a hátsó ülésről, tartalma a padlóra kerül. És ekkor, egy csattanás jelzi hátulról, hogy mindennek vége: ígéretnek, karriernek, autónak egyaránt. Emberünk párducként ugrik ki kocsijából, hogy felfalja a „vétkest". Ordítozás, káromkodás, autórugdosás, izzadás, infarktus közeli állapot és hatalmas dugó jellemzi a helyszínt.

Fel kell hívnom a főnököt, biztosan megérti, hogy a sok „hülye" miatt nem érek be időben - véli. De a telefon otthon maradt, a sok „hülyét" meg nincs képe megkérni egy telefonhívásra.

A történet innen már nem érdekes, az idő szorítása és a leküzdendő távolság miatt kialakult stressz megszülte az eredményt. Történhetett volna másképpen is, de szerencsére, emberünk ezúttal ennyivel megúszta.

A veszélyhelyzetek tanításának szükségessége, a stressz keletkezése és kivédése

4/6


A vezetéselméleti alapokra, és más kapcsolódó elméleti tárgyakra épülő gépjármű feletti uralom „megtanulásának" alapvető feltétele a mozgáskészségek kialakítása és rögzítése, valamint a forgalomban elsajátítható közlekedési helyzetekhez való alkalmazkodás. Ebből törvényszerűen következik, hogy szükség lenne az alapképzés keretein belül, majd később - a „kezdő vezetői" státusz lejártával - a gyakran előforduló konfliktushelyzetek felismeréséhez, megelőzéséhez, illetve elhárításához szükséges elméleti és gyakorlati képzésre, továbbképzésre.

Nem nehéz belátni, hogy az „éles", valós forgalmi viszonyokhoz való alkalmazkodás adekvát módjának elsajátítása nagyon gyakran leküzdhetetlen akadályokba ütközik. A vizsga után magukra hagyott „fiatal" (kezdő) gépjárművezetőkben, az oktató állandó felügyelete mellett, csak igen alacsony szinten fejlődhetett ki a gépjármű feletti uralom sajátos érzete, az alapképzés során csak ritkán átélt (de akkor is oktatói segítséggel megoldott) konfliktushelyzetek kivédéséhez szükséges, az értelem taktikai parancsait követő reflexek.

Ezért megkockáztatható az a megállapítás, hogy egy kezdő gépjárművezetőnek soha akkora igénye nem volt és nem lesz szakoktatói támaszra, mint az eredményes vizsgát követő viszonylag rövid időn belül, amikor „önállósodása" közben kell rádöbbennie saját hibáira, rendkívüli felelősségére.

A (tovább)képzés valódi értéke abban rejlik, hogy a résztvevők minden más elméleti tárgy terhelő nehezékétől felszabadultan, olyan új, a vezetéstechnika elméleti és gyakorlati tudnivalóival ismerkedhetnek meg, amelyek kifejezett célja a minden időben, minden méteren leselkedő veszély felismerése, megelőzése és elhárítása. Ez utóbbi kategória az, amelynek oktatása, tanítása ma nem feladata egyetlen alapképzésnek sem, ugyanakkor az ilyen jellegű elméleti és gyakorlati ismeretek elengedhetetlenül szükségesek a „nem tévedő életmentő döntések" kifejlesztéséhez, éles helyzetben történő tudatos végrehajtásához. Ennek sikere érdekében már az alapképzés keretében fel kell (kellene!) készíteni a vizsgára készülő jelölteket. Veszélyes szituációk modellezésével, bemutatásával és veszélyhez szoktatási gyakorlatok közben kell kialakítani bennük, hogy a váratlanul fellépő szituációktól ne rémüljenek meg, a kialakult helyzetekben a lehető leggyorsabb mérlegelés után találják meg a kiutat, és eredményes vezetéstechnikával végre tudják hajtani a legmegfelelőbb veszélyelhárítási manővert. Cél, hogy az értelmetlen, önműködő izomreflexeknek való engedelmeskedést, az ösztönös cselekvést felváltsa az értelem taktikai parancsainak követése.

A felkészítés egy másik lényeges eleme kell hogy legyen a kormánykeréknél gyakran kialakuló, időleges teljesítményrontó tényezők számbavétele, köztük a stresszé. Anélkül, hogy

5/6


mélyrehatóan elemeznénk a stressz szerkezetét és működését, általánosságban definiálható, hogy a stressz nem más, mint az ember automatikus válaszreakciója a terhelésre és a veszélyre, amely gyakran szélsőséges viselkedési formákban tör felszínre. A közlekedő ember ritkábban kerül a fizikai jellegű fenyegetettség állapotába, amikor a biokémiai és viselkedési reakció folytán a „küzdelmet vagy a menekülést" kell választania. Közlekedés közben az emberek többsége ma az úgynevezett pszichológiai fenyegetettséggel szembesül.

A stressz magában fogalja a tudat és a test kapcsolatát. A vezetés közben érkező információk feldolgozása két úton történhet: tudatalatti és tudatos úton. Az előbbi út fizikai és érzelmi reflexekből áll, amelyek a szervezetet bármely olyan lehetséges reakcióra felkészítik, amelyre a közlekedés során szükség lehet. Az utóbbinál, a tudatos útnál, az érzékelésből, értékelésből és döntéshozásból álló akarati út dönti el, hogy az izgalmi állapot szükséges és hasznos, vagy nem megfelelő és káros. Tetteink, válaszaink ilyenkor tudatosak, de csak akkor következhetnek be, ha érzékeltük és értékeltük a helyzetet.

A gépjárművezetők környezethez való alkalmazkodási folyamatának sokoldalúsága igazolja legjobban, hogy a stressz struktúrájában az endokrinális összetevők mellett a kognitív (gondolati), az emocionális (érzelmi) és a szociális komponensek igen jelentős szerepet töltenek be a feszültségi szint emelkedésében.

Vizsgálatok bizonyítják, hogy a túl alacsony feszültség legalább olyan mértékben gátolja az alkalmazkodóképesség kibontakozását, mint a túl magas, vagyis a stressz - úgynevezett adekvát állapotban - nemcsak ronthatja, de javíthatja is a teljesítőképességet, az éberséget.

GYURIS István okl. közlekedésmérnök

6/6

Az elméleti tudás jelentősége, haszna a járművezetés gyakorlatában

Recommend Documents