AZ ELŐKELŐ POLGÁRI LAKÁS REFLEXIÓK EGY KÖNYVRŐL

AZ ELŐKELŐ POLGÁRI LAKÁS REFLEXIÓK EGY KÖNYVRŐL

IRTA IFj. FÁBIÁN B É L A DR. z előkelő polgári lakás. Egy kicsit idegenül hangzik ez a cím. E háborús években s kivált itt minálunk e kétféle jelző mintha civódna egymással : előkelőség és polgáriasság. Ha tudniillik feltételezzük, hogy az előkelőség a viselkedésben, ízlésben, gesztusban van, a polgáriasság pedig abban a tudatos társadalmi különvalőságban, melynek a múltbeli arisztokratikus kultúrától elütő bélyege van. Előkelő polgári lakás . . . ez a cím a mi burzsoáziánk ismert viszonyaira alkalmazva csak mosolyt fakaszthat az ajkakon. Torzképeket látunk e szavak fogalmának elgondolásakor, egypár szatirikus korképet, melyekről a mai Hogarth ecsetje festhetne csak igazán meggyőző prédikációkat. A pénzerőlködésnek, a képzelőfehetség meddőségének, a nagyotlátásnak jelképes kifejezése minálunk az előkelő polgári lakás. Öt-hat év óta, mióta az Iparművészeti Társulat lakásberendezési kiállításai kényszerűségből megszűntek (fájdalommal és nem szemrehányással írjuk ezt), előkelő polgári lakásokat csak berendezkedő Ismerőseink révén ismertettünk meg és ó borzalom ezekre gondolni. Amíg e kiállítások megvoltak, bizonyára ott is lehetett szeszélyes, feltűnni vágyó,alkalmatlan vagy „protzos" bútorokat látni, de az átlag mégis egy becsületes lakásízlésnek, a bérkaszárnyákkal megalkuvó, a polgári érzésnek nem túlforradalmi levegőjébe szánt szolid munka volt. Kellemes fuvallata európaias ízlésnek,becsületes mesteremberek vágyakozása életünk kényelmes elringatására. De jöttek a háborúelőtfi nagy gazdasági rázkódfatások, jöttek új osztályok, divathóbortok, régiségmajmolás, jöttek snobok, gazdag marhaszállítók, olcsó életművészek, sok bátorsággal bíró műhelyrajzolók és ócska boltok, minden-mindegy-asztalosok és költői álmodozású kárpifoslegények — s eme előkelő polgári lakást emlegetni valakinek lakosztályában annyit jelent, mint a legvastagabb gorombaságot vágni az illetőnek a fejéhez. Körülbelül olyasféle, mintha azt mondanók : szellemtelenség, sok pénz, cifrálkodó vágy, nagyurak hajdani pompájának majmolása,színházban tanult dekoratív képességek, a nászajándék-ízlés tombolása — ez a te előkelőséged és lakásod, ó polgár! A németeknél nem egészen így van. Ezt már sokszor éreztük, láttuk, de most egy Magyar Iparművészet.

2

összefoglaló vallomás tesz róla bizonyságot, egy nagyszabású képeskönyv, melyet az ismert kiadócég, Alexander Koch terjeszt elénk ezen a címen : Das vornehm-bürgerliche Heim. Az utolsó évek aratása a német iparművészeti folyóiratokból a lakásberendezés és felszerelés területén. Kevés szöveg, halk megpendílése néhány egyszerű, józan és finom gondolatnak, — sok muzsika : tarka szőnyegek, enyhe bútorformák, nagy hallok, süppedőszékek, fehérlakkozású, faragott szárnyasajtók, behízelgő hálószobák, komoly cselloszava a férfiszobáknak, egy vidám, kedves allegretto : gyerekjátékokkal, pipereaszfalok kristálykészletekkel,nagyvirágos selymek,pasz tózusan lágy lámpaernyők, tiszta, bizfos jó vonal és matéria mindenben. Német, osztrák, svájci és magyar lakásberendezőművészek gondolafai a legjobb anyagokba átültetve. Ami elsősorban tűnik fel rajtuk az a gondos vizsgálat, a mérlegelés, a pontosság, amellyel a lakásban mindent összehangolnak. Higyjék el — mondja az előszót író Koch Sándor — nem a pénzeszacskó, csakis az érzület teremt értékkülönbségeket. A legdrágább lakás is a tulajdonosa szegénységi bizonyítványává válik egy semmitmondó színes reprodukció használatától, mely aranyos keretben cifrálkodik, míg egy egyszerű otthon, melyet talán csak egy Dürer- vagy Rembrandt-metszet ékesít, szépségtől és lakályosságtól magasztosul fel. Mert mi a legfőbb cél, ami felé törnünk kell? Hogy a lakásom és az egyéniségem eggyé olvadjanak. Hogy az otthonom a tágabb ruhám, a lelkem tükörképe legyen s hozzásimuljon a karakteremhez. Azért van, hogy a fogadó-, a zeneterem, a hall az ünnepélyesség, a komoly előkelőség tartózkodásával engedi hozzánk az idegent, míg a hálószoba, a belső lakóhelyiségek, az ebédlő, az úriszoba vagy a leány otthona az intimitás melegségével tartja össze a családot. Az elyek mindenütt azonosak — világosság, napfény, levegő, sok ablak, könnyű szövetek, becsületes anyagok, célszerűség —, de a hangulat váltakozik a rendeltetés szerint. Tükörképek e szobák, jólélő, villaházban vagy saját gazdaságuk közepette élő, virágoktól körülvett, becsületes, istenfélő, szorgalmas, gyermekimádó és nem forradalmian lázas polgárok tükörképei. Amit csak el lehetett sajátítani a szorgos ősöktől — vagyont, erkölcsöt, otthonosságot — s amivel gazdagodni lehetett a kUlföldi példákon, holland faragóművészeten, angol bútorformákon, francia textilmuslrákon, azt mind átgon-

Haranghy J e n ő : Fejléc.

dolták, átsimították, leszűrték s egy bizonyos jogos önzéssel magukévá tették az előkelő polgári mecénások. Lehet hogy vannak, akiknek ellenszenves ez a nyugalom, megállapodottság, ez a mindenhonnan felszívó, de alapjában eredetiség nélkül való jólét-művészet, a németek esküsznek rá és az évről évre emelkedő bútorkivitelük mutatja, hogy ezidőszerint igazuk van. Egyet nem lehet eltagadni a legkritikusabb szemlélőnek sem : van bizonyos akarat az egyöntetűségre. A késői empirenak modernizált továbbfejlődése egy új stílusalakulat folyamatát mutatja, mely a sokféle részletet, a különböző korok, népek, osztályok bútorművességének tanulságait meglehetős egységre tudja hozni. Simán, erőlködés nélkül, magától értefődőleg evezünk egy berendező-architektura stílusa felé. Minden divatos, felkapott, igazi és nem igazi érték ott van e könyvben. Magyarok közül csak egyre bukkanunk : Kozma Lajosra. Nem is egy, hanem egész sereg bútorával, interieurjével, az ő jólismert, faragásoktól terhes, de arányaikban mindig nemes bútoraival, finom ívelésű ormaival, előkelő hajlású székeivel, gyengéd biedermeierformájú kanapéival, faragott márvány kandallójával, sötéttónusú diófáival, melyekben mint egy pajkos dallam vissza-visszacseng rég látott parasztbútorok faragásainak melódiája. Mindenki büszkén fogja érezni, mennyire idevaló ő, a gazdag és mégis tartózkodó polgáriasságnak e gyülekezetébe, ahol minden bútornak akként kell viselkednie, mint egy új angol peernek, mikor elsőízben megy a felsőházba, a saját ősének kell lenni, ünnepélyesen reprezentálónak kell lenni, mainak és mégis múzeális értékűnek kell lenni. De vájjon nincsenek-e nálunk m á s tervezők is, más jeles művészeink, jónevű asztalosaink s ezeknek polgári nobilitású bútor a i k ? Bizonyos, hogy nehéz volna belőlük egy kötetre valót összegyűjteni, de az is bizonyos, hogy többen vannak, mint ahányat a német kiadó, sőt amennyit a magyar közönség is sejt. Építészeink, lakásberendezőművészeink azonban, sajnos, apró és kicsinyes feladatokban kénytelenek erejüket elaprózni. A tanulóévek, az ifjú névtelenség telve vannak papirosábrándokkal, a pályázati kapkodások, az aranyérem, a kUlföldi utazás ösztön-

E. Haranghy : Buchschmuck.

díjának, a mindenképp való érvényesülésnek lázaival. A férfiévek pedig semmitmondó aprólékosságokkal. Küzdelmek egy közönséggel, mely a bútorcsarnokok ízlésén nőtt fel és a bútort úgy értékeli, hogy hány ajtaja van, elég „ masszív "-e, a huzatja a Wiener VVerkstatteből való-e és a veretek bronzból vannak-e vagy újezüstből. Avagy „kiegészítési" feladatok, a „leánykori" hálószobát kell teljessé tenni, az anyai ebédlőt modernizálni, a nagyapa szunnyadó-bőrszékének párját megteremteni. É s ami az előkelő polgári Ízlésnek legfőbb ismertetőjele: a Teleki-téren összeszedni az ifjú házaspár fogadószalonjáf, azt javíttatni, gyúrni, foldozni, vikszelni, új bőrt varrni rá, szépen elrendezni, parasztkendőket, miseköpenyeket keresni hozzá a Lázárutcában, feszületet, imádkozó zsámolyt tervezni hozzá, egy vitrint is — ah — a bécsi porcellánnak, — mi az iparművész? — régiségek kerítője, báli rendezője a levitézlett kastélybútoroknak, füttyművész, akinek egy szavára táncolni kezdenek a törött lábú székek és felállnak colonneba, ördöngös orvos,aki megcirógatja a nagymama báli ruháját és zongoratakaró lesz belőle. E méltatlan, kulturátlan, „előkelő polgári" szereposztásban nemcsak a mi lakásművészetünk kritikája vagyon benne, hanem az is, hogy miért vannak tehetséges bútorműveseink s miért nincs emlífésremélfó lakásberendezésünk. Ez az érem egyik oldala. De van egy másik oldala is és ezt sem kell elhallgatni, — ha már benne vagyunk az igazmondásban. Most a megrendelő oldaláról nézem a kérdést. Feltételezem, mert így kell lenni, hogy hazai és kUlföldi látnivalók, utazások, kiállítások, folyóiratok, műtörténeti és egyéb tanulságok révén itt is van néhány száz müveit, előkelő polgár, aki ma vagy holnap az ő családi házába vagy tizenkétszobás bérlakásába kifogástalan bútorokat akar. Nem a gyár, a csarnok, az asztaloscég vagy a harmadévi folyóirat szerint készültet, hanem a maga sajátos életigényeiből, hivatásából, ízléséből kialakultat. Tudja mit akar és egy olyan tervezőt keres, aki az ő akaratát az a s z talos, a kárpitos, a cizellőr, a tapétás és ezer más iparos számára könnyen és világosan tudja tolmácsolni. Ki hiszi el, hogy az a művész, akit jó nevéért, hozzáértéseért e fel-

H a r a n g h y J e n ő : Feiléc.

adatra kiszemelt, mindazt tudja, amire e nem jelentéktelen szerepben szükség van ? Hogy az tud szabatos részletrajzokat csinálni és az anyagokhoz ismeri forrásaikat, meg tudja állapítani mi, hol és hogyan hat, nemcsak intarziákat tud papirosra festeni, hanem azt is tudja, hogy melyik fajta csiriznek milyen a ragaszfóképessége, tud őszinte és megbízható lenni, tud iparossal bánni, határidőt megtartani, önállósági törekvésekről lemondani, nem akar mindenáron stukkót a mennyezetre, ércszobrot a hallba, szökőkutat az ebédlőbe, selyemtapétát a hálószobába, nem akar önmagának emlékművet állítani, mikor egy tálalót kellene terveznie és nem hivatkozik Benvenuto Cellinire, mikor az asztalosműhelybe kell mennie. Én értem a mi „előkelő" polgártársunkat is, aki nem lelkesedik a bútorművészért, meri ő a pénzéért kényelmes, egyszerű, tartós és divafszeszélyektől mentes berendezéseket kíván és mivel nem a lakberendezési kiállítás inferieurjében akar lakni, hanem a maga ízlése szerint megkonstruált világban, tehát kikeresi a telefonkönyvből a jónevű asztalosokat és egy félóra alatt megérteti magát valamelyikkel. De nemcsak két oldala van a kérdésnek, hanem egész sereg. A fogyasztó és a termelő közt ott kell lennie még valaminek : a közvetítésnek. Nemcsak az anyagi közvetítőt ériem, a munkaalkalom-szerzőt, hanem még inkább az erkölcsit: a nevelőt. Annak az iparművészeti boltnak s azoknak az elnémult kiállításoknak minél előbb életre kell kelniök, nemcsak mert az vásárlási és megrendelési alkalom, hanem főképpen, mert tanulási alkalom. Ezrek, tízezrek, akikhez könyv, folyóirat, felolvasás szava sohasem jut el, itt egy darab eleven művészetet láthatnak, ízlésformák megvalósulását, melyek számukra annál felfoghatóbbak, mert képzelőtehelségük egy pillanat alatt beléjük helyezi a saját életigényeiket, gondolatokat és vágyakat kelt elméjükben, a tisztán arfisztikus elemeket a sajáfcélú használhatóság kritikai elemeivel köti össze. Ki tudja, hány ezer embert nemesítettek meg az ilyen interieurök, hány finom kedélynek váltak néma nevelőivé, mit feltek a szótalan művészi neveléséri Magyarországon. A fogyasztók ízlésének nevelése — ez a háború utáni

E. Haranghy : Buchschmuck.

magyar iparművészet legfőbb feladata. Németország részben már megcsinálta, részben mostan cselekszi meg. É s sohasem szalaszf el alkalmat az iparművészet valamely úttörője — akár művész az, akár író, akár kiadó —,hogy rövid és szabatos tanulságokkal világosságot ne gyújtson az emberek elméjében a hasznos szépségek iránt. Hadd mondjam el végül, hogy e könyvben is, melynek bevezetése annyi okosságot, képei annyi lakáskultúrát árulnak el, van egy kis epilógus, amellyel már két röpiratban, a kiadócégnek sokféle prospektusán, folyóiratában találkoztam, egy tízparancsolatba foglalt ötletes tudnivaló süldő családalapífók részére. Szóról szóra lefordítom itt, mert meggyőző példája annak, mennyire nevel és nevelve tör előre e népben a művészi életformákhoz való akarat.

Tízparancsolat jegyespárok és mindazoknak,

akik

részére

berendezkednek.

1. Akik házasodni készültök, jókor gondolkozzatok lakásotok bebútorozása felől. Ne az utolsó három hétre vagy az esküvő előtt való hétre hagyjátok a bútorvásárlást. Használjátok fel a jegyesség idejét arra, hogy a modern lakásberendezés széles területén körültekintsetek, — talán az egyetlen eset ez az életetekben, mikor ehhez a kultúrterülethez közel juttok. 2. Gondoljatok arra, hogy jövendő életetek, szerencsétek, jóérzéstek, kedélyetek és jellemetek jórészben attól az állandó környezettől függ, melyben évről évre, napról napra élni fogtok. ízléstek teremti meg a környező világot. De ez a környező világ alakítja vagy semmisíti meg ízlésteket is. A gyermekeitek előtt is felelnetek kell azért a környezetért, melyet számukra megteremtetek: Fejlődésük sokkal inkább függ a ti lakásotok kultúrájától, mintsem hinnétek. 5. Az asszony rendezze be az ő szobáit, a férfi a magáéit. Nem szükséges, hogy minden egyazon arculatú legyen. Még a közös helyiségeket is lehet egyszerre férfiasan határozottakká és nőiesen meghittekké tenni. Nem szükséges,hogy a legcsekélyebb nézeteltérésnél mindjárt felboruljon a mátkaság. 4. Ne vitatkozzatok azon, hogy „modern" vagy „antik" legyen-e a berendezés. Régi, öröklött bútordarabokat nagyon jól ki lehet egészíteni újakkal. De ne vásároljatok hozzá ócska lim-lomokat. Az idők jelszava ez : nem kell ócska, idegen dolgok közé leiepedni, hanem a régi, kipróbált kultúrák motívumait kell újjáteremteni. 1*

17 O

i

m

m • m w 111 in m

5. Mikor a vásárlásra vagy megrendelésre szánt összeget megállapítjátok, ne felejtsétek el, hogy ezzel a berendezkedésetek még nincs elintézve. Hanem kössetek le minden egyes szoba számára egy kicsiny összeget tapéták, ftiggönyök s egyéb olyan dolgok számára is, melyek a teret és a bútordarabokat színben, formában összehangolják és az egészet művészies, nemes egységbe forrasztják. 6. Ne csináltassatok magatoknak fogadószalonokat betakart reprezentáló-bútorokkal, hanem csináltassatok lakószobákat. Ha módotokban van szalont is berendezni, olyanra hangoljátok, hogy benne naponként ünnepélyesen erezhessétek magatokat ; de ne szoruljatok egy szalon kedvéért szűk lakószobában. 7. A hálószoba legyen nagy, szellős és világos. Lakószoba, ebédlő ne legyen íúltömve bútorral, cifrasággal. Kevés jó darab, színben, vonalban nyugodt összhanggal. Semmi esztelenül összehordott, idegennek hozzáférhetetlen sarokdarab ! A gyermekszoba, konyha, fürdő- és leányszoba nem kevesebb gondot igényel, mint a főhelyiségek. Azért mert azokat kevesen látják, nem szabad őket elhanyagolni.

H a r a n g h y Jenő : S z ö v e g k é p . Scott Walter: Ivanhoe.

8. Az asztal — szent ereklye. Szülőknek és gyermekeknek, sőt olykor egész nemzedékeknek hordozza a mindennapi eledelüket. Az ágy egészségetek bölcsője. A szekrény a kultúra műtárgya. Ezért gondoljátok meg, hogy minden bútordarabnak jó formájúnak kell lenni, hogy nektek és övéiieknek örökké jelentős maradjon. 9. Ezért ne vásároljatok gyári holmit. Ne vásároljatok hipermodern vagy modernséget szenvelgő berendezéseket, melyek bár finomaknak látszanak, mégis merőben idegenek. Beszéljetek a cégekkel és a művészekkel s csináltassátok az egyes darabokat saját gondolatotok alapján. Az üzletnek is, a művésznek is szüksége van e gondolatokra. Ti lakjatok a bútorok közt, ne ők. 10. Ha otthonotok alapja megvan, a bútor, szőnyegek, függönyök stb., egy kevés kép és váza, akkor lassan még adjátok hozzá azt, ami az egésznek erős bélyeget ad, egy-egy jó képet, szobrot vagy más egyéb bútordarabot. Ha jól rendezkedtetek be, csakhamar észre fogjátok venni, mily keveset lehet egy kezdettől fogva jól összehangolt lakásba beilleszteni. Ezért adjátok meg mindjárt neki azt, ami szükséges és inkább azután takarékoskodjatok.

E . H a r a n g h y : Illustration. W. S c o t t : I v a n h o e .

Harangrhy J e n ő : S z ö v e g k é p . Z á c h Klára.

E . H a r a n g h y : Illustration. Z á c h Klara.

MŰVÉSZ É S MŰVÉSZET HARANGHY JENŐ MŰVEIHEZ

írta MARG1TAY E R N Ő piktorának szclid fecskéje, ha ma szállana ki a clouxi kastély nyitott ablakán, riadtan suhanna végig a szántás felett, mert gazdájának álma — amelyért vér pergett a földre — valóra v á l t . . . Pedig csak festőnek készült az istenadta . . . Csakhogy azon időben a teremtés ereje gazdag virágzással borított el mindent. Beleoltotfa mindenek szívébe a szép rajongássá fokozott szeretetét, mert azt akarta, hogy mosolygó legyen minden idelent. Nem ilyen, mint most ez a felemás élet, amikor a kultúra szerény munkásainak csöndjét tülekedésnek, fegyvercsörgésnek, pergőtűznek pokoli muzsikája zavarja m e g . . . Jövel hát Giorgio Vasari s avatag lúdtollad nyomán elevenedjék meg a sok-sok betü. Jöjj közibénk s töröld le lelkűnkről a ma minden keservét és lopd vissza írásod erejével a reneszánsz héroszainak idejét, amikor az emberi sors, emberi tülekedés minden iszapjára ráborult a művészet arannyal átszőtt selyemfáfyola. Az a fátyol, amelyen értelem, szív és lélek dolgozik ezer meg ezer esztendő óta, hogy elviselhessük a mocsár fojtó levegőjét. Ama fátyolnak egyformán szerelmese volt a bar-

levegőben gépmadár kering. A motor kattogása behallatszik az ablakon, s ahogy a mennybolt egyre jobban halványuló kékségében a tetők felett lassan lesiklik a láthatárról, az ember önkénytelenül ama milánói középkori teremre gondol, ahol Leonardo da Vinci, az embertitán — saját maga szerint homo minister et interpres naturae — az első repülőgépet építi. Megelevenedik előttünk a bíborpalástos lángelme, ahogy balkezével arabok módjára számok, számítások titokzatos jeleit rója, s a feketeképű, csupa — izom ember: Zoroasztro, a félszemű ciklopsz, ahogy fanatikus meggyőződéssel fujtatja a műhely tüzét, mert ő talán még a folytonosan töprengő, tépelődő mesternél is jobban hiszi, hogy egyszer megnőnek a szárnyak, s az ember, a teremtés koronája megszabadul a r ö g t ő l . . . Századok álma íme megvalósult, s il primo motoré meg a ma légjárója egymásba kapcsolódnak, mint a láncszemek. S a Gioconda

177

langja falára bölény alakját karcoló ősember, a meloszi Afrodité alkotója vagy a Tanagrafigurák készítője, a miniaturisfa barát, az ikonfestő, középkori dómok épílője, a Mózes faragója vagy a Monna Lisa rejtelmes mosolyáriak megörökífője. A szövőszéket sohse hagyták el a takácsok, mert bűvös az ereje. Aki egyszer elébe ült, az ott marad amíg él. Ha lángelme, gyönyörű mintákat varázsol a lenge szövetre, ha kisebb legény, az alapon dolgozik tovább, hogy későbbi óriásoknak legyen min megörökííeniök a szépséget. A kései utód, ha nézi az emberi teremtés eme csodás termését, sohase látja külön a selymet, külön az ékíféséf. Összetartoznak, egymásbaolvadnak mint a szemeik • s amikor azt a szót ejti ki, hogy művészet, nem csupán Leonardóra, Velasquezre, Turnerre, Milletre vagy Székely Bertalanra gondol, de arra, hogy mindezt sokak élete, öröme, fájdalma, de mindig a szívevére fermette tökéletes egésszé. A kontárok kezenyoma nem maradt meg rajta, mert szerető ujjak mindig kibontották, ha avatatlanok nyúltak a vetélőhöz . . . A ma embere tudja azt is, hogy művészet csak egy van s amikor arról beszél, mindegy neki, hogy vésővel, ecsettel, ónnal avagy a toll erejével varázsolták elébe. Mindegy, mert építő, szobrász, fesíő, rajzoló, zenész, költő vagy író egyformán művészetet teremt, ha meg bírja érezni, érteni az életet s ha van ereje ahhoz, hogy alkotásaiban szebbé, tökéletesebbé tegye. Ha tovább teremt. ...Olvasom a könyvet és gondolatban összehasonlítom a Walter Pater Renaissance kötetével s a Mereskovszkij Leonardo da Vin-

178

H a r a n g h y Jenő : Tollvázlat.

E. H a r a n g h y : Federskizze.

cijével. A kortárs Vasari sokkal egyszerűbben — s az az érzésem —, sokkal kevésbbé látta a művészetet, művészeket mint a nagy angol esztéta, vagy a tudósán fantaszta orosz regényíró. A Vasari leírása mind szürke adathalmaz, emezeké csupa tudás, csupa szeretet s mert az, a nyelvük csillog, a fantáziájuk ragyogó, mint Benvenuto Cellini valamelyik ötvösremeke. Mintha ahhoz, hogy valakit igazán megértsünk és szeressünk, időbeli távolság kellene... A kortársaknál az irigység és a gyűlölet vagy legjobb esetben a langyos közömbösség uralkodik. É s századok múlva ébred az emberiség valakinek teljes értékelésére, aki életében is ugyanolyan volt, de meg kellett elébb halnia — hogy feltámadhasson. Igy támadt fel a reneszánsz sok nagy mestere, csupa-csupa uomo universale, akiket ma teljesen és másképp ismerünk, mint elődeink. Másképp, mert a búcsúzó század emberei mintha fáradtak lettek volna, akik a romantikát s a melankóliát szerették : a valódi és kései praeraffaelifákat, a halkan beszélőket, finoman stilizálókat. Mi akaratlanul is az uomo universaleval tartjuk a rokonságot, példa rá egész kultúránk sok-sok jelensége, maga a művészet, amely mindenütt az egyéniség jogát kövefeli. Új reneszánsz, amelynek boldogan vagyunk a fanuságtevői. „... L'ingegno del pitfore vuol essere a similitudine dello s p e c c h i o . . . " A művész lelke tükör kell hogy legyen, amely maga mozdulatlan és tiszta marad, de minden tárgyat, minden mozgást, minden színt visszaad. Leonardo e mondásán sokat vitatkoztak és vitatkoznak, ám egy bizonyos, hogy a művész lelkének mindenre visszhangzónak kell lennie s hogy az lehessen, nem lehet szűk látkörű, közepes műveltségű, mesterségbeli korlátok között vergődő egyén. A ma művészének — ha igazán az akar lenni — minden tárgyat, minden mozgást, minden színt vissza kell adnia, mert ha nem tudja, akkor ama mesébe való fátyolba egyetlen arabeszkdarabkát se szőhet. A ma művészei közül az igazán nagyok regisztere olyan mint az orgonáé. Mindenhez hozzányúlhatnak, mert mindent átölel az egyéniségük ereje, tehnikai tudásuk gazdagsága. A régebben hangoztatott specializálódás keretei a modern művészetben lépten-nyomon áttörnek, s az igazi talentumok, amit a kezükbe vesznek, azt széppé, művészivé, tehát alkotássá teszik. Mert nem elégednek meg szűk mesterségbeli határokkal, de a különböző anyagokkal való elbánás titkait lesik, tanulják, tudván, hogy a művészet egyetlen nagy egység, amelyet mesterségesen szaggattak szét olyanok, akiknek egyedül mozaikdarabokra volt elegendő a gyengeségük. Természetes, hogy ehhez az

II • mi

II

in • H Mi ii a H ii IN ai II i I n II n

n I n I 11 I » II • I II

univcrzálissáváláshoz nemcsak születés, de rengeteg tanulás és küzdés is szükségeltetik, de aki bírja, az komoly, elsőrangú művésszé válik, akit nem lehet észre nem venni, akinek épen ezért sikerei kell hogy legyenek, aki boldogul, ha százszor gáncsot is vet elébe a balsors. Aki ilyen, az egyéniség s annak minden elébe bukkanó jelenségre megvan a befogadó-, feldolgozó- és visszaadóképessége. Látunk építészeket, akik festőknek épp oly kitűnőek, festőket, akik kiváló szobrászok, művészeket, akik, amihez nyúlnak: legyen bár érc, kő, fa avagy textil az anyag, mindenütt művészetet teremfenek. A szemünk előtt szűkül napról-napra a képző- és iparművészet közé ásott szakadék, s önkénytelenül mosoly fakad az emberek ajakán, ha akad valaki, aki ezek különállásán erősködik. Az esztétika örökéletű törvényeit sutba kell dobnunk, mert alighogy meghozták őket, elavultak, keresztülgázolt rajtuk az élet. Ugyan ki az, aki csak azt az egyetlen egy dolgot meg tndná állapítani, hogy mi az a S z é p ? S ha nem tudja a művészi szép alapfogalmát meghatározni, megmondhatja-e a határait s felállíthat-e árnyalatok szerint korlátokat? Emberek tömege a történelem folyamán állandóan elméleteket gyártott és igazságokat kürtölt világgá . . . Ugyan hány maradt meg igazságnak és hány válott h a z u g s á g g á ? Dómot épít valaki s amikor a kupolán levő keresztet is feltették a munkások, nem tűnik el mint képzőművész a teoretikusok parancsára a sülyesztőben, de oltárt, padokat, csillárokat tervez, a kifestés terveit is saját maga készíti, s van aki széles fal mezőket freskókkal ékít. Tehát építész, festő, ötvös, dekoratív piktor, búforművész egy személyben? Nem. Csak művész, és ez az egyetlen szó olyan, mint a napsugár, amely ragyog és éltet s nem tehet róla, ha játékoskedvű öreg gyerekek üvegprizmát tesznek elébe s a szivárvány színeire törik — a tudomány nagyobb dicsőségére. Múzeumok, könyvtárak belsejében, műtermekben, ha halott vagy élő művészek vázlatkönyvei kerülnek a kezünkbe, úgy hatnak ránk, mint egy-egy vallomás. Mennyi minden ötlet, terv van bennük eltemetve annak jeléül, hogy nem a tehetségük, a képességük, de a lehetőség hiányzott ahhoz, hogy repülhessen a lelkük. Az élet — amely megalkuvásokkal és befelé vérző, apró tragédiákkal terhes —, egyedül az élet szorította őket spanyol c s i z m á b a . . . Lehettek volna univerzális művészek s nem ők tehetnek róla, ha nem sikerült. A modern művészet, amely diadalmas küzdelemben törte össze az akadémikusok festett vásznakból épített bástyáit, mint minden forradalom szabadságot hozott, félretolta a történelmi stílusok lelketlen

u n n i I «i II w I — I in II ai I m

• i• m

na

mn

utánzását és lehetővé tette, hogy mindenki szabadon azzá fejlődhessék, amivé akar s amire tud. Az új művészgenerációból vannak jónéhányan, akik ilyenek akarnak és tudnak lenni. Ilyen Haranghy Jenő is, akinek a munkáiból most a Magyar Iparművészet ad ízelítőt a közönségnek. Erős, fiatal és teljesen magyar talentum, akinek a fejlődéséf sokan szerető gonddal és bizalommal figyelik. Pár évvel ezelőtt az Iparművészeti Iskolának növendéke, most ugyanott tanársegéd, aki a képesítő oklevele szerint „csak" grafikus. Ez a grafikus művész azonban sok mindenhez hozzáfog. Üvegablakok, szőnyegek, hímzések, gyermekjátékok tervei kerülnek ki a műterméből, festményei szerepelnek a tárlatokon, amelyeket a kritika hangsúlyozottan dicsér. É s a grafikus művész szobrász is a szabad óráiban és színházi díszleteket, jelmezeket tervez, amellett bútorok, interieurök is tanuságtevői a tudásának. Olyan művész tehát, akit a képző- és iparművészet egyaránt a magáénak vallhat, anélkül hogy művészi színvonala emelkednék vagy sülyedne. Röviden : Haranghy Jenő művész és mert megvan a fehnikai tudása, munkaereje és tehetsége, a fiafalsága életkedvével bejárja a művészet mezejét s ott szakít virágot, ahol kedve tartja . . . Tehnikai tudásról, munkaerőről és tehetségről beszéltem . . . Sorban a tehetség az első, mert anélkül tudással és energiával csak mesterember válhatik a földi halandóból. Akik — és ezek száma állandóan gyarapszik — benyitnak a művész műtermébe, a íehefség jelét állványokon és falakon láthatják. Szokatlanul gazdag fantázia, a tö-

II T I

I

m

II ^ I I I

« M

I ^ I

M »

M

^

H a r a n g h y J e n ő : Exlibris.

II «TT II « I

II

m

II

W

'I

E . H a r a n g h y : Exlibris.

megek bravúros kezelése, erő sugárzik valamennyi képéről-rajzáról. Nincs bennük semmi töprengés, semmi élettől való húzódozás, semmi bátortalanság. A művészete láítára sokan megütődnek a fiatalságán, amely rövid egy-két éven belül rengeteget termelt. A vázlatkönyveiben ezerszámra rejtőznek a rajzok, feljegyzései egy-egy röpke mozdulatnak, íovahaladó alaknak. Polcain rokkant katonák készítette gyermekjátékai sorakoznak, amelyeknél magyarabbakat nem igen látunk. S ez a magyarság a tehetségének főereje. Debreczenben élve magyar levegő ölelte körül, s aki a Hortobágyon napfelkeltét, délibábot, alkonyatot látott, aki kora gyerekségétől akácillattól részegedhetett meg, rejtelmesen suhogó nádasok hullámzását, jegenyék himbáló hajlását figyelhette s nézte, hogy vágtat versenyt a széllel a híres ciframénes, amelyet kieresztett karikással terel a csikós, — az nem lehet más csak magyar. Aki pászfortűznél pusztázó-pusztuló magyarok között üldögélt s mindig mindent megörökíteff a vázlatkönyve lapjain, az csak magyar művésszé válhatott. A Haranghy tehetségének fejlődését nem zavarta meg kapkodás, kUlföldi barangolás, éppen ezért korábban érett meg s az iránya sohasem volt tétovázó. . . . Ez nem csoda. Egyszerűen az történt, hogy egy magyar talentum a saját talajában sokkal hamarabb bontakozott ki, mintha idegen földbe ültették volna át. É s mert egyébként is tanult, olvasott, utazott, a műveltségi foka képessé tette arra, hogy az ízlése is emelje a művészetét. Az ízlés, amely sokaknál — nagyon sokaknál — hiányzik s amelyet a művészi alkotás őszinte vallomás módjára mindig és mindenütt elárul.

180

A tehnikai tudása kifogástalan. Ezt a sebtiben odadobott vázlatai, feljegyzései bizonyítják, a litográfiái, karcai s az a számtalan terve, amelyet kivitelben láthat a közönség. Mindenütt számol az anyaggal való elbánás határaival, s aki a plakátjait, rajzait ismeri, s kezébe kerül olyan magyar könyv, amelynek címlapja, díszei, illusztratív anyaga a Haranghy ecsetje vagy ónja alól kerül ki, az igazat kell hogy adjon nekem. Valamennyi

pedig annak a bizonyítéka, hogy az Iparművészeti Iskola minden valódi tehetséget teljes fegyverzetfel küld ki az életbe s nem rajta múlik, ha a növendékek nem boldogulnak a saját maguk gyengesége miatt. Akiben erő, kitartás lakozik, annak ma már nem kell idegenben elsajátítania a művészetéhez szükséges mesterségbeli fogásokat. Idebent bírjuk, álljuk is a versenyt. Tehetség és tudás mellett minden művésznek a munkaerejétől függ a fejlődése, a jövendője, az élete. Ha ez így van, mint ahogy így van, akkor Haranghynak a művészi pályafutása gyönyörű ívben kell hogy emelkedjék. A munkaereje meglepő. Szakadatlanul dolgozik s a pihenése is munka. Mert mindig vele van a papir és az ón. S figyeli, megrögzíti a nagyvárosi élet ezer apró jelenségét. Ezek a rövid emlékeztetők két szempontból fontosak. Egyrészt végtelen becses adathalmazt jelentenek, másrészt megvesztegetően biztossá teszik a kezet és szemet. A fiatal művésznek ez adatai a kincsesbányája, viszont hogy ez együtt van és állandóan gyarapodik, az munkaerejének a' jele, s határozottan nyereség, hogy ez az erő állandóan fejlődik, intenzitásában egyre növekszik. A Magyar Iparművészetnek az a célja, hogy a már megérkezett művészek munkásságának ismertetése mellett nyilvánosságának meglévő erejével alig megindult, komoly tehetségek útját is egyengesse. Ez nem egyéb mint a művészet pártolása. Mert művészetet csak művészek teremthetnek s ha nehézzé válik az alkotó útja, szenved, sokszor megszűnik a teremtő kedv s gyengévé, hitvánnyá válik a sokat igérő termés. A Haranghy művészetének csupán töredéke, az iparművészet körébe vágó tervei és vázlatai kerültek ezúttal az olvasók elé. De még így is annak a bizonyságai, hogy egy erőtől duzzadó, fejlődő tehetség indult neki a tetőre vezető útnak. S ez a tehetség friss, magyar és dolgos talentum. Amely mentes a turáni átoktól s idehaza maradván, önmagától Is megtanulta, hogy nincs az az istenáldotta művészi hivatottság, amelyet meg ne ölne a tétlenség, töprengés, kishitűség. Az élettől, a küzdéstől való meghátrálás halála a művészetnek. Mert a művészet olyan, mint az Albohacen-penge, amely finom hajlékonyságát aranyötvözéssel izzó tűzben, pörölycsapások súlya alatt kapja. Ez pedig minálunk nem egyéb, mint szilárd hit, szívósság és m u n k a . . . Ha valaki, hát én ismerem az embert s frván róla, vigyázva arra, nehogy túlzásba essem, — ismétlem a Giovanni Boltraffio naplójában olvasható mondást : „L'ingegno del pittore vuol essere a similitudine dello s p e c c h i o . . . "

121

121—122. H a r a n g h y J e n ő : Di'szletvázlatok „ É s Pippa táncol" c. d a r a b j á h o z . Magyar Iparművészet.

G. H a u p t m a n n

121 —122. E. H a r a n g h y : D e k o r a t i o n s e n t w ü r f e zu G. Hauptm a n n s „Und Pippa tanzt". 2

,QÍ l o i

1 8 2

123. H a r a n g h y J e n ő : H á b o r ú s e m l é k l a p vázlata.

123. E . H a r a n g h y : E n t w u r f zu einem

Kriegergedenkblatt.

124. H a r a n g h y Jenő : H á b o r ú s e m l é k l a p v á z l a t a .

124. E. H a r a n g h y : E n t w u r f zu e i n e m

Kriegergedenkblatt. 2*

125. Haranghy Jenő : Gyermekjátéktervek.

125. E. Haranghy : Entwürfe zu Kinderspielzeug.

126 —131. H a r a n g h y | e n ő : J e l m e z v á z l a t o k . 126—127. R o s t a n d : C y r a n o . — 128 —131. O. H a u p t m a n n : „ É s P i p p a t á n c o l " c. darabjához.

126—131. E . H a r a n g h y : K o s t ü m s k i z z e n . 126—127. Zu R o s tand : C y r a n o . — 128—131. G. H a u p t m a n n : „Und Pippa tanzt".

AO r l O D

132—134. H a r a n g h y Jenő : Illusztrációk. 132 — 133. F o n o mimikai A B C - h e z é s 134. e g y m e s e k ö n y v h ö z .

132 — 134. E . H a r a n g h y : Illustrationen. 132—133. Zu einem p h o n o m i m i s c h e n Alphabet. 134. Z u einem M ä r c h e n b u c h .

ÔU

W

135—138. H a r a n g h y Jenő : Illusztrációk Dsungelköny véhez.

^

^

-

Rudyard

J

^

Kipling

135—138. E . H a r a n g h y : Illustrationen zu R u d y a r d Dsungelbuch.

Kiplings

141 139—141. H a r a n g h y Jenő : I p a r m ű v é s z e t i vázlatok. — 139. S u p r a p o r t a . — 140. Ü v e g m o z a i k . — 141. F a l i s z ő n y e g részlete.

139—141. E . H a r a n g h y : K u n s t g e w e r b l i c h e E n t w ü r f e . — 139. S u p r a p o r t a . — 140. Q l a s m o s a i k f e n s t e r . — 141. Teil eines Wandbehanges.

A SZOBRÁSZMUNKA ÚTJA (SIMAY IMRE, O. M. KIR. IPARMŰVÉSZETI ISKOLAI TANÁR DÍSZÍTŐ-SZOBRÁSZATI MÓDSZERÉRŐL)

OKTATÁSI

IRTA LYKA KÁROLY em először vetődik föl a kérdés: milyen a viszony nálunk az iparművészeti oktatás és az élet kívánalmai közi? A kérdés, bármily érdekes volna egész terjedelmében megvizsgálni, most csak egyetlen technika szempontjából fog minket foglalkoztatni s erre a munkáknak egy meglehetősen bő sorozata adott alkalmat, amelyet módunkban volt megtekintenünk. Valamennyi az alkalmazott szobrászat köréből való, néhányat e füzetben reprodukcióban talál az olvasó. E technika oktatása nem új az Iparművészeti Iskolában. Azt kellene tehát hinnünk, hogy mindenütt, ahol nálunk — az utóbbi évtizedekben elég sűrűn — a díszítő szobrászat technikáját igénybe vették építészeink : ennek az iskolának neveltjeivel fogunk találkozni. Ennek a várakozásnak csak részben felelnek meg a fények. Sok éven át ezen a téren csaknem túltengett az idegen, Budapestre munka-alkalmatosságra költözködött elem. Viszont az iskola növendékei közül nem is egy, hanem egész kis csapat, mihelyest befejezte a tanfolyamokat, azonnal mentül sürgősebben hátat fordított az alkalmazott szobrászatnak s minden erejével a képmásra és az emlékműre vetette magát. Egypár jeles nevű szobrászunk került ily módon az Iparművészeti Iskolából oly területre, amelyre előkészíteni tulajdonképpen egy más, külön e célra szervezett iskolánk volna hivatva. Bizonyára senki sem emelhet kifogást az ellen, hogy egy iskola, amelynek feladata az alkalmazott szobrászat (s esetleg a „kisplasztika") terén fölmerülő kereslet kielégítésére képessé tenni a növendékeket, a szobrászai legmagasabb problémáival összefüggő munkára is sikerrel készít elő fiatal embereket. Nem szabad azonban felednünk, hogy éppen a mi viszonyaink közt kellemetlen velejárói is lehetnek az ennyire tágított oktatási rendszernek. Többnyire az a veszedelem fenyeget, hogy az alkalmazott szobrászat maga (tehát az iskola egyik alapvető célja) elsikkad, mert a növendékek valami alacsonyrendűt, nem „úrit", szinte napszámosi munkát kezdhetnek benne látni, amidőn ez a technika úgy van beállítva, hogy a „grand art" felé törekvés ugyanebben az iskolában kivételes rangot jelent. Jól ismerjük a fiatal embereknek ily viszonyok közt Magyar Iparművészet.

gyakran beteges mértékben megnyilatkozó becsvágyát s tapasztalatból tudjuk, hogy a legszerényebb tehetségű is inkább gyötrődik és kínlódik, csak hogy egy az iskolai közvélemény által alacsonyabbrendűnek beállított pályától szabaduljon. A művészprolelárság szaporodása egyéb technikák terén is ily okokra vezethető vissza. Az ily növendékek sohasem fognak eljutni ahhoz, hogy számbavehető képmás- vagy emlékmű-szobrászokká váljanak, miközben pedig erre fordították minden becsvágyukat, nem volt érkezésük az egyszerűbb, kenyeretadó plasztikai munkát megtanulniok. Az ilyen emberek valóban sajnálatraméltók s azon kellene lennünk, hogy számuk gyarapodását semmivel se segítsük elő. Ezzel nem arra akarunk célozni, mintha az alkalmazott szobrászatot valóban valami alacsonyrendűnek tartanók. A mull legkitűnőbb mesterei szinte kivétel nélkül remekeltek ilven feladatok megoldásában is. Az alkalmazott szobrászat fogalma és munkaköre azonban hasonlíthatatlanul tágabb, mint minden más plasztikáé. Oly tág, hogy e terület bizonyos részeiben hasznos és derekas, kenyeret is jól adó munkásságot fejthet ki a közepes, nagyra éppen nem hivatott tehetség is, ha alapos iskolázáson, nevelésen ment ál. A kiváltságos talentum ezt az iskolázást, ha egészséges a rendszer, éppen nem fogja megsínyleni, a kisebb ember pedig nagy művész helyett (ami úgy se lesz belőle) legalább derekas, hasznos polgárrá nevelődik. Ezt elérni, nézetünk szerint, csak műhelyrendszerű oktatással lehet. Hogyan, hát könyvből tanították eddig a szobrászatot ? — kérdhetné valaki. Dehogy is, a baj csak abban rejlik, hogy a legtöbb idevágó iskola nem volt eléggé műhelyszerű. Mintha a filológiai alapokra épített gimnáziális rendszer bizonyos mértékben itt is éreztetné hatását. Legtöbb ily-

3

II

»in •

I I «

in m m »

H

» m • ! in »

II

o

fajfa iskolánk ugyanis évtizedeken át csak éppen az előkészítő-technikákra oktatta a szobrász-fiatalságot. Mintáztak minta vagy élő modell nyomán agyagot. Legtöbbször azonban még odáig sem jutottak el, hogy agyagművüknek terrakottává való égetéséhez vagy gipszbe való öntéséhez értsenek. Arról nem is beszélek, hogy fába faragni, bronzba önteni, kőből faragni sohasem tanultak meg. Iskoláink ifjai a kiszabott tanévek elvégzése után ugyancsak zavarba kerültek volna, ha egy megrendelő azt mondja nekik : tessék itt ez a fakölönc meg ez a kőtömb, szíveskedjék belőle mielőbb egy szupraportof vagy egy virágfartól faragni. A régi időkben az ilyesminek tudása nélkül örökös inassorba maradt volna a szobrász. Elegánsabbnak látszó életrendünkben azonban az anyaghoz való értést szinte megvetéssel nézi a művészkedők kevésbbé intelligens, tehát nagyobbik része. Ne higyjük, hogy az örökös agyagban való dolgozásnak (itt is persze csak a fél-munkának) kedvezőtlen hatása csak éppen azon a területen érzik meg, amelyet az alkalmazott szobrászatának mondhatunk. Kellemetlen különösségei bőven jelentkeznek az ú. n. „grand art"ban is. Ezért vált bronz- és kőszobraink jó része transzponált, tehát se hal, se hús agyagszobrászattá. Innen kellemetlenül tésztás, gyúrt, pötyögős, a felrakás menetét oktalanul éreztető megjelenésűvé. Az agyag már már elvesztette átmeneti jelentőségét s hangosan szól hozzánk a bronz- és kőpalást alól. Az agyagnak ez a felszínre tolakodása a kisebbik baj. Sokkalta nagyobb azonban az a körülmény, hogy a szobrászok hozzászokván az agyag tulajdonságai szerint gondolkodni akkor is, amikor kő vagy bronz a végleges anyag (végleges anyag: ez a fogalom is csak a szobrászat hibás felfogása idején születhetett meg!), nem értvén tehát meg igazi anyagukat, kénytelen-kelletlen lemondanak arról a sokféle lehetőségről, amelyet nekik a kő vagy bronz kínál s így a művészeti előnyök nagy tömegével lesznek szegényebbé. Sok szobrász a maga szobrát csak agyagban látja s el kell utaznia a leleplezés színhelyére, ha végre meg akarja ösmerni, hogy tulajdonképpen mit is csinált.

190

Ha e néhány megjegyzés találó — s mi meg vagyunk győződve róla, hogy az, hisz régi igazságok —, akkor valóban szükségesnek látszik mindenrendű szobrászati oktatásnál az, hogy a növendék jó korán kézbe kapja a „végleges" anyagot is s teljesen megtanulja azt, hogyan kell abból formákat kifejteni, mily lehetőségekre biztat ez meg az az anyag, mily korlátokat szab eléje. Bizony a legteljesebb műhelyszerűség volna itt a legegészségesebb út. S nem ám az oly műhely-

szerűség, amelynél a növendék pár évi kemény agyagminfázás után végül gyorsított eljárásban egy kis fát meg követ is farag. A faragást bizony-bizony azon frissiben kellene megkezdenie. Nem először hangoztatjuk ezeket az elveket, természetesen alig látható eredménnyel, érthető tehát meglepetésünk, midőn az Iparművészeti Iskolában legutóbb a munkák egész során alkalmunk volt efféle egészséges elvek megvalósulását is tapasztalni. Siraay Imre szobrász-tanár keltette ezeket életre, nyilván ő is a mieinkhez hasonló tapasztalafokon okult s anélkül hogy erre az eljárásra tanácsot kért volna bárkifői, a maga sajátos erélyével egyenest a cselekvés terére lépett. Simay oktatási módszerének egyik sajátsága, hogy a növendékekkel úgy faragtatja a faragványokat. A szobrász régibb magyar neve: képfaragó. De mutassanak nekem hamarjában egy lucaf szobrászt, aki képet farag. Simay tehát ezt az új fipust tenyészti ki; a képet faragó képfaragót. Hogy ez a tipus ennyire új, azon, ha az ember gondolkodik, egy kicsit röstelkedhetik is. A munkák menetét vizsgálgatva felötlik, hogy abból az agyag mint „átmeneti anyag" hiányzik. Hiányzik a mintázó-pálcika, hiányzik a tészfa-viríuózkodás. Vannak hiányok, amelyek erényszámba mennek : ezek ilyenek. A növendék faragókésf kap a kezébe. Egyszerű feladatokon kezdi: egy koszorú gipszbe való faragásán például. S az alkalmazott szobrászat majdani munkása mindjárt megösmerkedik azzal is, hogyan lehet egy ily formát adott keretben ízlésesen elhelyezni, hogy lehet hozzá térkitöltő betűket komponálni. Következnek bonyolultabb területkitölíő díszíímények, mindig meghatározott céllal. Alakok, amelyek formáit gipszből vagy fából kell kifaragni. Az agyagon nevelt ember ugyan tétován állna egy ily „végleges" anyag előtt. A kényelmes agyagtechnika, amely minden korrekturát megenged, tehát bő teret ad a va banquenak, tudvalevőn azon alapul, hogy a formákat úgy hozzáadással, mint elvétellel lehet előállítani. Ám adjon hozzá valaki a kőhöz valamit, ha egyszer íúlsőkat vert le róla. Miután ez lehetetlen : a főformáknak, magának az egésznek alapos tanulmányozásán kell kezdeni. Ha fej legyen a kőből, meg kell nézni azokat a nagy síkokat, amelyek a fejet, mint megannyi krisfálylap, legkiállóbb pontjain összekötik. így indulva munkára : értelmet kap a rég bevált szobrász-elv, hogy tudniillik a fősíkokat keressük meg, mint amelyek a lényeget magukba zárják (az agyagmintázásnál az ilyen elv természetesen értelmetlen, mégis gyakran hangoztatják). É s így, mikor a koloncból és tömbből lassankint egy

Haranghy Jenő:

Tollvázlatok.

fej kristályosodik ki, megindulhat a fölösleg lebontásának módszeres munkája. Ezen az úton a nagy talentum akadálytalanul elérkezhefik a P a r n a s s u s legtetejére, a kis ember viszont elérkezik máshova : oly kenyeretadó becsületes pályára, amelyben a jó iskola adta ízlést dekoratív célok szolgálatában terjesztheti. Remélhető tehát, hogy először is elkerüljük a szerencsétlen „művész-proletárok" s z á mának szaporítását, másodszor azt, hogy aki egy ily iskolából kilép, ne érezze magát szárazra veteti halnak. Kész, mesterségét tudó, becsületes szobrász lesz belőle, aki megta-

E. H a r a n g h y : Federskizzen.

lálja a maga munkakörét abból az egyszerű okból, mert megtanulta azt, hogyan kell valamit készen megcsinálni. A tanítás sorrendjét és a munka beosztását vizsgálva azt látjuk, hogy az első éves fanfolyamon főleg a gipsz megmunkálása é s pedig ennek a faragásával járó szakszerű oktatás tölti be a rendelkezésre álló idő java részét. A kezdő növendék a pontozógép teljes mellőzésével és igy mintegy a szabad szemmérték gyakorlásával tartozik feladatát elvégezni, míg másrészt ezzel kapcsolatban kidolgozás tekintetében olyképp kell feladatán dol3»

191

i g m j g ^ a g m g i i • un •

goznia, hogy ezt az idomok fokozatos fejlesztése és megértése céljából egyes főbb fejlődési fokaiban abbahagyja, míg végre munkáját teljesen befejezi úgy, hogy az ily módon elkészüli munkánál a növendék maga előtt látja ennek teljes elkészítési folyamatát. Ezzel oly tapasztalatokra tesz szert, mint aminők csupán az agyagmintázással nem érhetők el. Az idomoknak ilyetén módon való fejlesztése ugyanis nem csupán a formák művészi megérzékelésére, hanem mi több egyben fokozatosan az önálló gondolkodásra és az akarat fegyelmezésére vezet. De az így elkészített munkának a növendék művészi és technikai kiképzésére nézve ínég egyéb nagy előnye van, amennyiben megtanul helyesen bánni a szükséges szerszámokkal ; a tárgy ilyenképpeni megmunkálása közben tisztába jön az anyagszerűség követelményeivel. Aztán a növendék minták után másolgatva a prima faragás elsajátításához vezető gipszfaragászati gyakorlatokat végez és pedig részben természetes, kétszeres, sőt többszörös nagyságban. A második tanfolyam első felében készít a növendék felsőbb tanfolyamok növendékeinek iparművészeti tárgyakat ábrázoló rajztervezetei után, a tervezett tárgyak sokszorosításához alkalmas gipszmintákat prima faragásban, amiáltal egyben ízlését is fejleszti. Közben tartozik házi feladat gyanánt egy-egy díszesebb iparművészeti tárgyról fervezetrajzokat készíteni, hogy ily módon magát a tervezésben is kellőleg gyakorolja. Ezeket a tervrajzokat minden esetben megelőzi a gondolafvázlatok a tanár által való beható elbírálása. Lassan a növendék már odáig jut, hogy saját maga tervezetét agyagban megmintázhatja, a sokszorosításra alkalmasokat pedig gipszben kifaragni képes. Ugyanezen elvek alapján tanítják a felsőbb évfolyamok növendékeit azonban azzal a munkatöbbletet kifévő különbséggel, hogy elméleti építészeti ismereteikhez mérten már ezek felhasználásával nehezebb feladatokat kell megoldaniok és pedig olyformán, hogy előzőleg megmin-

192

Haranghy

Jenő : É r e n i l e r v .

ni • MI •

n • I II » m • mi M

u m

tázzák kisebbített léptékben az architektúrát, ebbe beleillesztik a tervezett dekoratív részeket, ezután gipszbe öntik és készre faragják, ami felette fontos még pedig avégből, hogy ily módon a növendék minden alkalommal átérezze munkájának térbeli hovátartozóságát is. S így készülnek, ezen mód, kő, kerámia, bronz és egyéb anyagú kivitelre szánt figurális, díszífményes, architektonikus és iparművészeti tárgyak. Azok a növendékek, kik a magasabb művészi kiképzésre nem alkalmasok, ezen oktatási módszer alapján már a 3-ik tanfolyam elvégzésével oly általános alapos szakismeretben felkészültségre tehetnek szert, amellyel a gyakorlati életben legalább mint művészi és technikai ismeretekkel bíró segéderők jól és becsületesen megkereshetik kenyerüket. Igy a IV. és V. évi tanfolyamokra csak a tehetségesebb növendékek kerülhetnek, ezért nehezebb, nagyobb igényű dekoratív feladatokkal kell foglalkozniok, hogy alapos felkészültséggel lépjenek az életbe. Ha most azt kérdjük, hogy egy ily iskola mily viszonyban lehet az élet kívánalmaival — s állami intézeteknél ez a szempont sem hanyagolható el —, úgy nézetünk szerint az ily munkára kész embereknek az életbe való bocsátása sokkalta megnyugtafóbbnak látszik, mintha oly emberek hagyják el az iskola falait, akik csak annyit tanultak, hogy hogyan kell a munkához úgy fogni, hogy azt aztán másvalaki folytathassa és befejezze. Az efféle tanítási rendben mi a műhelyszerű munka helyes újraébredését véljük látni. 5 ha szabad e nemrég óta folyó tanulmányi rendből a jövőre következtetni, úgy mindenesetre kedvezőbb eredményt várunk tőle, mint attól a másik, a külföldön is széltében gyakorolt oktatási rendszertől, amely sohasem juttatja el a növendéket odáig, hogy az valamit készen is meg tudjon csinálni. Figyelemmel fogjuk kísérni e fanmenetet s őszintén örvendenénk, ha a hozzá fűzött várakozásunk minden részében valóra válnék.

E . H a r a n g h y : E n t w u r f einer Medaille.*

HÁBORÚS SZERVEZKEDÉS BERLINI LEVEL

Irta RABINOVSKY M Á R I U S émet organizáció, ez a folyton újra és újra hangoztatott jelszó kezdi a háborúban agyonorganizált magyar közönségünknél elveszteni varázshatását. A folytonos külső és belső önfegyelmezés, az egyéni és általános osztályoztafás, erőkihasználás megszüli a maga szellemi ellenhatását, a vágyat a pusztán — lelki után. Egyet azonban nem szabad elfelejteni : a német organizációnak van is mit organizálnia. Megvan az értékes szellemi anyag, melynek szervezése aztán a németek legjelesebb erényei közé tartozik. Igy az iparművészeiben is : a Werkbund hatástalanságra volna kárhoztatva, ha nem teremtődött volna meg az új német iparművészeti stílus. Megteremtődött pedig tudvalevőleg anélkül, hogy valamely műkedvelőtársaság megteremtette volna. Megteremtődött anélkül, hogy a nagy rétegek maguk is érezték volna ; felbukkant sok-sok tarka virágfej, melyet e g y tavasz e g y talaj hordozott. E belső megifjodás külső szervezete csak akkor keletkezett, mikor a rügyek már teljes erejükben fakadásnak indultak, élénken bizonyítva, hogy ez a szervezet a szüret biztosítására, nem valamely melegházi kultúra tenyésztésére született. „Neoklasszicizmus-" nak szokás nevezni a modern stílust, ámbár ez az elnevezés aligha találja el a lényeget. De eléggé jellemző, hogy az iparművészetben és az építészetben „a" stílusról beszélünk, a képzőművészetben már kénytelenek vagyunk az „expresszionizmus-kubizmus-futurizmus" nem is kimerítő körülíráshoz folyamodni. Az iparművészet tehát már megtalálta a maga egységes stílusát. Történelmileg iskolázott értelmünk a múltban keres analógiákat minden új jelenség számára. Igy feltűnő korunk analógiája a quattrocentóval. Ebből azonban nem következik, hogy új reneszánsz, új klasszikus korszak bontakozik ki, ez ellenkezne legbensőbb ösztöneinkkel, melyek világosan érzik korunk gyökeresen új, gyökeresen más voltát. Épp oly kevéssé valószínű, hogy új középkor előtt állunk. Ha sokan e fiatal alkotók közül a teljes benső rokonságot a mi korunk művészi akarásával a népvándorlás művésze-

tében (a középkor e quatfrocentójában) vélik felismerhetni, úgy ez is elsősorban a f o l y a m a t analógiáján nyugszik és tiltakozás egy új „klasszikus" kor ellen. Hogy mi az, ami lényegében oly egységessé teszi az új német iparművészeti stílust, azt, minden ezirányú kísérlet ellenére, egyelőre még lehetetlen megállapítani. „Monumentalitás", „abstrakció", „transzcendencia" „primitivitás" stb. megannyi frázis, melyet senkise venne komolyan, ha a lényegei mindnyájan oly világosan nem éreznők. »Él-e az új stílus? h a t - e ? áthat-e? Igen, ebben a háborús tömeghalálozásban érezzük, hogy él minden fiatal és felfogóképes lélekben. A kezdet kezdetén vagyunk. Aki akarja, ma se lát egyebet romoknál : Ízléstelen öltözéket, kirakatot, lakást. Aki azonban az újnak kibontakozását vizsgálja, minden egyebet hajlandó elfeledni. Az meg fogja látni az egyetlen stílus-akarat hatását körülöttünk ezer tárgyban. Minden magányos és nyilvános tényező kénytelen magát alávetni követelményeinek. Éppen a tömeghasználati cikkek kerülnek művészi formában forgalomba : a könyv, a cigaretta, a keksz. A hatóságok háborús pénzek, érmek, bélyegek, plakátok kiadásánál, emléklapok, szobrok, kutak felállításánál ízléstelenségektől lehetőleg óvakodnak. Ha mégis kivitelre kerül valami ízlésséríő tervezet (pl. a Hindenburg-faszobor a Siegesallee méltó befejezésképp), az egész ország elemi megrökönyödéssel válaszol reá. Az egészséges erőket tehát felmutattuk. Az erők felszabadítása, összefoglalása, függetlenítése: ez a szervezet dolga, a „Werkbund" programmja. A háború furcsa tüneményeket hozott létre, nem utolsó sorban a kiccskereskedelem hallatlan felburjánzását. De ez meg ne tévesszen. Ennek okaira számtalanszor reámutattak már, következményeitől a németeknek félniök nem kell, a Werkbund egészséges szervezete, mely az 1914-i kiállítás széfrobbantásáf, a háborús évek nehézségeit győzedelmesen kibírta, meg fog birkózni egyes körök snobizmusával is. Pozitív, gyakorlati munkáról a háború tartama alatt persze csak korlátolt mértékben lehet szó. Munkaerő, anyag, közlekedési eszközök hiányzanak. A nagy elárusítóhelyek mindjobban kifogynak az utolsó békés évek termékeiből ; most már javarészt csak selejtesebb árú kapható ; maholnap becsukják a

193

boltot, mert újat gyártani lehetetlen. (Különösen a textilárút kapkodja széf a közönség.) A Werkbund háborús hivatását így főleg három irányban teljesíti : a propaganda külföldön; a háborús iparművészeti feladatok megoldását ízléses iparművészekre bízni ; az iparművészek gazdasági érdekeit védeni. Ez utóbbi pontot illetőleg a Werkbund a műtárgyak megadóztatása ellen tiltakozott és nevesebb iparművészeknek a polgári segédszolgálat alól való felmentését biztosította. Propagandát a kiállítások világosan bizonyító eszközével űznek. Jelenleg Svájc különböző városaiban mutatják be a német iparművészet válogatott munkáit; a siker rendkívül kielégítő. A legkülömb pályázatok hirdetését és bírálását a Werkbund részint vagy egészen kezeibe vette : így a háborús emlékek és a kafonaírók o r s z á g o s pályázatát is. Az 1916-i évkönyv ez utóbbi pályázatra beérkezett legjelesebb műveket publikálja. Mindennél fontosabb a puszta tény, hogy a Werkbund szervezete tovább él és tovább hat. A háború után erősebb lesz a vágy a művészet után, mint valaha ; azért s o h a s e lehet elég korán a kellő vezető szervezet megalakításához fogni. Nálunk az iparművészeti szervezetek közös elárusítóhelyének megnyitásával megtörténik majd e téren az első döntő lépés. Most be fogjuk bizonyíthatni, hogy valóban él közöttünk egységes, egészséges, életképes, önálló magyar kultúrszellem.

Haranghy Jenő : Exlibris.

E. Haranghy : Exlibris.

K R Ó N I K A MAGYAR IPARMŰVÉSZET BOLTJÁNAK előkészítésén fáradoznak az O. M. Iparművészeti Társulat, a M. Iparművészek Testülete és a „Kéve" művészegyesület képviselői, kik h o s s z a s és beható tanácskozások után a főváros legelőkelőbb és legforgalmasabb helyén levő igen megfelelő, tágas helyiségnek a bolt céljára való lefoglalásába állapodtak meg. — A bolt ügyét intéző bizottság azon van, hogy jól megalapozott szervezettel biztosítsa a vállalat egészséges fejlődésének feltételeit: a kellő anyagi erőket és a boltnak kifogástalan hazai iparművészeti cikkekkel való bőséges és állandó ellátását. É s e részben — jogosan — számít a bizottság a komoly kulturális törekvések iránt érzékkel bíró jómódú és intelligens magyar társadalom hathatós támogatására épp úgy, mint jelesebb iparművészeink és műiparosaink lelkes és kitartó közreműködésére. A magunk részéről a legmelegebben üdvözöljük a régóta várt iparművészeti bolt létesítése érdekében buzgólkodó bizottságot és teljes sikert kívánunk neki nehéz feladatának megoldásához.

À

T

ALLÓZÁS, A b e r l i n i S e c e s s i o kiállításán, mely egyébként teljesen a modern képzőművészek alkotásainak van szánva, egy kis miniatür-gyüjfemény is van az előcsarnokban, mely mintegy nyolcvan lapot tartalmaz régi imádságos könyvekből a nyolcadik szazadtól a tizenötödikig. Rendkívüli finomság és c s o d á s naivitás ömlik végig ezeken az élénken színezeit lapokon. A legrégebbiek még az antik művészet utánrezgései, erősen modellált alakokkal, a reneszánsz-korabelieken mint halk kísérő zene lép fel a figurális kompozíció mellett a tájkép szépsége is, önálló élettel, mintegy feltárva azt a gyönyört, melyet a természet láttára az áhítatba merült ember is érzeít. Egyébiránt a művészi élet Németországban meglehetősen pang. — A h ő s e m l é k e k kérdése még egyre izgatja a német közvéleményt s bár sok-sok hang hallatszik ama pénzpocsékolás ellen, melyet erre a célra a városok költenek, főképp pedig az időpont elhamarkodottsága ellen, mégis újra egész csomó város hirdet hősök emlékére szánt alkotásokra pályázatot. Egyebek közt Berlin városa is, mely a Wahlheiden hősök ligetét akar létesíteni. LIgy látszik, a sok hősemlék-tervet már maga a kormány is únja, mert nemrégiben maga a porosz hadügyminisztérium küldött tiltakozó rendeletet a közigazgatási hatóságokhoz e tárgyban. — A művészi tárgyak megadóztatása, mely annakidején minálunk is izgalomba hozta

si m iig^cqmog^pemjg^jii m m » c* az érdekelteket, most a németeknél kísért. A tervezett adó bevezetése természetesen ott is erősen sújtaná a művészeket s ezért most a legjobb nevű német festők és szobrászok beadványban fordulnak a birodalmi gyűléshez a tervezett adók ellen. Felemlítik, hogy míg a költő, az író, a zeneszerző semmi különös adót nem fog fizetni, a festőknek és szobrászoknak külön ipari adót kell majd leróniok. A művészek csakúgy mint az állam minden polgára, készek a haza iránt minden kötelezettségüket leróni, de ezt a megterhelést kultúraellenesnek érzik. — A h á b o r ú u t á n i é p í t k e z é s , mely az átmeneti gazdaság legfontosabb szociális és művészi problémájává válik, a németeknél nemcsak a közhatóságokat, hanem a magáncégeket is erősen foglalkoztatja. így például egy nagy cakesgyár, a Bahlsen-cég a háború után építendő ö s s z e s gyárépületeinek tervezésével Hoetgert, a híres építészt bízta meg, akinek pompás modelljei a hannoveri tavaszi kiállításon voltak közszemlére téve. Ez a nagy gyár egyébként is tanúságot telt már művészi hajlandóságairól, mert pár évvel ezelőtt munkásainak össze-* jöveteli helyiségeit Jäckellel festette ki. — P á r i s b a n a kubizmus bevonult a színpadra. Az orosz balettnek egy díszelőadásán, melyet a Nagyoperában tartottak jótékony célra Diagilew részvételével, egy új balettet mutattak be, melynek díszleteit és koszfümjeit a kubizmus útíörője, Picasso tervezte. A díszletekről feljegyezték, hogy csupa szürke nemezpapirból készült kockákból voltak öszszeróva, aminek szépségéhez stílusosan illeszkedett a zenekar játéka, melyben egyébkent három írógép is közreműködött a zenéjével. A jótékony közönség azután a balettet kifütyülte. — L o n d o n b a n egészen komolyan tanácskozások folytak minapában egy a kormány által kinevezett bizottságban arról, miként lehetne a műtárgyaknak ijesztő kivitelét megakadályozni. Ha az amerikai milliomosok továbbra is ilyen szorgosan fogják látogatni Londont, hovatovább teljesen kifosztják a művészi piacot. Megállapították, hogy az utóbbi években Angliából Amerikába 52 Rembrandt, 25 Hals, 21 Rubens, 27 Van Dyck, 4 Raffael került és egyetlen amerikai gyűjtő Henry Frick a háború alatt 8 millió frankot fizetett ki Párisban és Londonban képekért. A fegyverbarátságnak ily túlságos ápolása ellen most maga az angol közvélemény is tiltakozni kezd. Faragó iparművészetünk és iparoktatásunk ügyét nemcsak szóval, tollal és alkotásokkal szolgálja, hanem elismerésreméltó bőkezűséggel is, újabban

rM ' I 'i1 m ' r' W • W ri

L I TI H IFC ' i i m 'IN H x

ismét szép példáját adta ez ügyek iránt való áldozatkészségének. A Hitelbank építése alkalmával azok a műiparosok és vállalkozók, akikkel együtt dolgozott, tiszteletük jeléül egy gyűjtés összegét bocsájtották rendelkezésére tetszés szerint való felhasználás céljából. Faragó Ödön ezt az összeget nyolcezer koronára kerekítette ki és ebből egy alapítványt létesített, melynek kamataiból a lakásberendező-iparnak egy-egy jeles tehetségű növendékét — egyben pedig megrokkant vagy elesett hősök ilyennel foglalkozó gyermekeit — óhajtja felsegíteni. Nemes tetléért a kereskedelemügyi miniszter úr meleghangú elismerését fejezte ki, kiemelve, hogy Faragó Ödön „eddig kifejtett kiváló tanári munkássága mellett újabb bizonyítékát adta az iparoktatás iránli ragaszkodásának és az ifjúság iránt érzett odaadó, meleg szereletének." J BRONZÖNTŐ-ELJÁRÁS. Egy svéd Ú szobrászművésznek, Elmquisf Hugónak éveken át tartó szorgos kutatómunkával sikerült egy olyan bronzöntőeljárást kitalálnia, amelynek segítségével cizellálás nélkül a művész által modellált formának teljesen megfelelő, szinte a művészkéz nyomait ' viselő bronzöntvényt lehet előállítani. A szobrász, aki a dolog tanulmányozásával Franciaés Olaszországban foglalkozott leginkább, először is egy új bronzöntőanyagot fedezett fel, melyet ő „pasfa plastica"-nak nevezett el s amely paraffinnak, gyantának, viasznak, szuroknak vazelinnak meg olajban oldható

É S ELISMERÉS. ÖSZTÖNDÍJ Ödön iparművésztanár, aki

H a r a n g h y J e n ő : Exlibris.

E

H a r a n g h y : Exlibris.

195

• i I iiii I in m 11 h in I

Ii

in

iii

I

I ni

Mi h u

I iii I m

il I ni I •

festéknek keveréke. Ez a massza ellenállás nélkül olvad, mindig sima marad, a felülete nem lesz száradós, „bőrös", úgy hogy ez a bronzöntvénynek viaszolvadásos eljárása számára kitűnően alkalmazható. Ehhez járult azután egy olyan formamasszának a kitalálása, mely likacsos és égetés alkalmával nem zsugorodik össze. Ez az öntés köpenye, melyet egy komplikált eljárással égetnek ki, úgy hogy a forró bronz beöntése alkalmával a levegő e köpeny falain át távozhat, anélkül hogy az eddig használt léghúzócsövecskékre szükség volna. Ehhez járult még egy harmadik találmány is : egy olyan égetőkemence konstrukciója, melynek sajátszerű légáramlása és spirálisan elhelyezett tüzelőútjai vannak. Az új eljárásnak legfőbb előnye abban van, hogy az öntési körfelület teljesen érintetlen marad. Elmquist oly ötvözetet használ, melyben hét százalék tiszta horgany, a többi pedig vörösréz s azt rendkívül m a g a s hőfokon — 1200 foknál önti be a viaszformába. Elmquist feleségének berlini műtermében egész sereg szobron, vázán s apró dísztárgyon mutatta be ama pompás fény- és színhatásokat, melyekkel az új eljárás a kisplasztikában érvényesülhet.

A

196

NAPERNYŐ TÖRTÉNETÉBŐL. A napfény jótékony hatásáról vallott modern nézetek ugyan az utóbbi években kissé visszaszorították a napernyőt a használatból, de azért egészben azt ma is úgy tekintik, mint a ruházatnak s így a nő egész lényének, test- és hajszínének kiegészítőjét, melynek színreflexe és körvonalai finomabbá teszik az arcot. S való igaz, hogy ez optikai benyomás kedvező volta miatt már az ókori nő is szerette a divatnak e kecses, apró jószágát bizonyos kacér formával alakítani. Európában a tizenhetedik századból való olasz bárok divatképeken látjuk legkorábban szerepelni, amikor egy tetőformát alkot, melyet a nő állandóan a bal vállán tart, a jobb kezében pedig még egy pálcát tart és a napernyőt sohasem csukta be, hanem valódi keretnek használta. A tizenkilencedik század elején az úgynevezett „knicker" jön divalba, egy olyan kicsiny és összehajtható ernyőféle, mellyel az ügyes nő mint valami legyezővel úgy bánik. A biedermeier-kornak nevezetes különlegessége a „hegymászóernyő", melynek fogója az ernyő nyelének rövidebb végén volt, hogy az állandóan nyitva hordott napernyő, ha ennél a végénél fogják, selymének szélével a földet ne érje. Minden korban azonban szerették a napernyőnek nemcsak sátoralakját a körvonal szeszélyével változatossá tenni, hanem az ernyőnek színes selyemmel való bélelését is.

i l

il m m

in h »

I

I•

il <m n *

u i» n ia u

n*

i tain ^ n ^ n

Napjainkban főképp a Wiener Werkstätte művészei igyekszenek e régi, volaníokkal, csipkékkel, chinébordürökkel díszített kecses ernyőformákat felújítani és a selyemnek nyomtatott mintáival, főleg pedig áttetsző béléseivel, mely a széleken kacérul kivillan, fokozni annak színhatását. Az ernyő nyelén is érvényesül a divat fényűző kedvtelése : az elefántcsont, a teknősbéka a legdrágább kivitelben, a legkacérabb vonalvezetéssel igyekszenek a toalett raffinementjához simulni. T Á N C O S N Ő AZ IPARMŰVÉSZETBEN.

À Az ókori kisplasztikái emlékek

óta mindmáig igen sokszor és sokféle alkalmazásban találkozunk a táncosnők figuráival mint díszítőelemekkel iparművészeti tárgyakon. A legtöbbet mégis a rokoko foglalkozott a táncosnő kecses mozdulataival s a tizennyolcadik század kerámiájában : Meissen, Rouen, Ó-Bécs porcellánjain csodálhatjuk leginkább a viganóban s tüllszoknyában libegő lábszárak művészetét. Alig is van ballet s a porcellán e nagy századának oly neves táncosnője, aki néhány tucat pózban meg ne lenne örökítve: az arcocska hideg, ragyogó mosolya, a színesen áttetsző kosztüm szinte áhítozik a rózsásan transzparens porcellán anyagára. A nyárspolgáriasan komoly biedermeier-idők s az utánuk következő sivár évtizedek elhanyagolták alakját az iparművészetben: legfeljebb a francia ezüstművességben, egy-egy gyertyatartó vagy kézitükör állványán tértek hozzá vissza, olyan statikai elemen, mely sokkal inkább a nyugalom, mint a mozgás kifejezővonalait kívánja meg. Újabban azonban mind sűrűbben találkozunk a táncosnő finom, lengő silhouettejével az alkalmazott művészetben. Talán a szecessziós stílus adta ehhez az újabb impulzusokat, annak feleltek meg a vonalvezetésnek azok a sajátosan szeszélyes, ezerféle görbültségű s nyugtalan formái, aminők a tánc pillanatnyilag megrögzíthető képeiből kiáradnak. Éppen e stílusnak — ha ugyan így lehet nevezni Grasset, Plumet és társaik törekvéseit — virágzásával röppen fel Loie Fuller, a híres szerpenfintáncosnő alakja a dekoratív ábrázolások egére, hogy bronzszobrocskák, hamutálcák, előzékpapirok s minden egyébnek elmaradhatatlan díszítőmotivuma legyen. Ámde a híres tűztáncosnő, akit az iparművészek s a bazári holmik versengve dicsértek a költőkkel, lassanként megöregedett, talán férjhez is ment vagy éppen megvakult — más idők s más táncosnők váltottak fel, szinte mondhatni : más láncosnő-világnézet terjedt el az iparművészetben. Az utolsó tíz évben a Wiesenthal-lányok, a Barrison Gerírudok alakja, kissé hiperraffinált érzéki-

149

142—149. Szemelvények az Iparművészeti Iskola s z o b r a szati o s z t á l y á n a k munkáiból. T a n á r : S i m a y Imre. I. éves e k k e z d ő gyakorlata. Magyar Iparművészet. 3

142 —149. Königl. K u n s f g e w e r b e s c h u l e B u d a p e s t . Abteilung: Bildhauerei. Prof. E. S i m a y . Übungen der A n f ä n g e r ,

150—152. S z e m e l v é n y e k az I p a r m ű v é s z e t i Iskola s z o b r á szati o s z t á l y á n a k m u n k á i b ó l . T a n á r : S i m a y Imre. III. é v e sek épületszobrászati gyakorlatai.

150—152. König!. K u n s t g e w e r b e s c h u l e B u d a p e s t . A b t e i l u n g : Bildhauerei. Ü b u n g e n f ü r B a u p l a s t i k . P r o f . E . S i m a y . III. Jahrgang.

H B

mmmmmmm

•

S7LKI LV IÁNOS ® (fpifflöt t S mi'

m 153

157 153—158. S z e m e l v é n y e k a z I p a r m ű v é s z e t i I s k o l a s z o b r á s z a t i o s z t á l y á n a k m u n k á i b ó l . T a n á r : S i m a y Imre. III. é v e sek épületszobrászati gyakorlatai.

— 154

158 153—158. Königl. K u n s t g e w e r b e s c h u l e B u d a p e s t . A b t e i l u n g : Bildhauerei. Ü b u n g e n f ü r B a u p l a s t i k . Prof. E . S i m a y . III. Jahrgang. 4*

199

159—160. S z e m e l v é n y e k az I p a r m ű v é s z e t i Iskola s z o b r á szati o s z t á l y á n a k m u n k á i b ó l . T a n á r : S i m a y Imre. 159. III. é v e s n ö v e n d é k é p ü l e t s z o b r á s z a t i t a n u l m á n y a . 160. IV. éves növendék kapukopogtatója.

159 — 160. Königl. K u n s t g e w e r b e s c h u l e B u d a p e s t . Abteilung : Bildhauerei Prof. E. S i m a y . 159. B a u p l a s t i k . III. ( a h r g a n g . 160. T o r k l o p f e r . IV. J a h r g a n g .

*

161. S z e m e l v é n y az I p a r m ű v é s z e t i Iskola s z o b r á s z a t i o s z t á l y á n a k m u n k á i b ó l . T a n á r : S i m a y Imre. IV. é v e s n ö v e n d é k térkitöltési g y a k o r l a t a .

161. Königl. K u n s t g e w e r b e s c h u l e B u d a p e s t . A b t e i l u n g : Bildhauerei. P r o f . : E . S i m a y . Raumltillung. IV. J a h r g a n g .

162

2 0 2

162. S z e m e l v é n y a z I p a r m ű v é s z e t i I s k o l a s z o b r á s z a t i o s z t á l y á n a k m u n k á i b ó l . T a n á r ; S i m a y Imre. V. é v f o l y a m . 5 î e n t Márton. Kőplgsztika.

162. Königl. Bildhauerei. Steinplastik.

Kunstgewerbeschule Budapest. Abteilung: P r o f . E . S i m a y . V. J a h r g a n g . S t . Martin.

163

164 163—164 S z e m e l v é n y e k a z I p a r m ű v é s z e t i Iskola s z o b r á s z a t i o s z t á l y á n a k m u n k á i b ó l . T a n á r : S i m a y Imre, IV—V. éves növendékek térmegoldásai.

163—164. Königl. K u n s t g e w e r b e s c h u l e B u d a p e s t . A b t e i l u n g : Bildhauerei. P r o f . E. S i m a y . D e k o r a t i v e R a u m f t i l l u n g e n . IV—V. J a h r g a n g .

204

165. S z e m e l v é n y az I p a r m ű v é s z e t i Iskola s z o b r á s z a t i o s z t á l y á n a k m u n k á i b ó l . T a n á r : S i m a y Imre. V. é v e s növendéknek bronzöntésre szánt szobormintája.

165. Königl. K u n s t g e w e r b e s c h u l e B u d a p e s t . Abteilung : Bildhauerei. P r o f . E . S i m a y . Modell einer S t a t u e t t e für Bronzguss.

sége ihlette meg inkább a művészeket, az álmodozva lebegő,miszticizmusba vesző vonalak rilmikája, őket zengi az új bécsi porcellán, a müncheni bonbonnière, a grafika ezerféle pacsirtája, a vitrinababák selymes, lenhajú figurineje, — egy új rokokó, mely mint a bécsi dekadens költő, Altenberg Péter, felkapta őket é s tenyerén hordozza. Elvitathatatlan, hogy sok finomságot, mély lirai hangulatokat visznek bele az iparművészetbe, halk emlékekkel dobogtatják meg a szemlélő szívét, — nemes szimbolumok egy kissé feminin hajlandóságú iparművészeti kultúrában.

HÁBORÚS VILÁG 1

• mi i JH. m Ji. » i'i

HŐSÖK EMLÉKÉT MEGÖRÖKÍTŐ ORB I Z O T T S Á G a közel jövőben a már munkában levő é s az ezután még beérkező tervek nyomán készülő hadiemlékekből és katonasíremlékekből kiállítást fog rendezni. Evégből azzal a kéréssel fordult a művészi testületekhez s így az O. M. Iparművészeti Társulathoz is, hogy tagjait újabb vázlatok é s tervek készítésére buzdítsa s őket e munkáiknak f. évi október hó l - i g való beküldésére hívja fel. Amidőn a Társulat vezetősége ezzel az Orsz. Bizottság kérelmének eleget lesz, külön is melegen ajánlja a Társulat kötelékébe tartozó művészeknek a nemes és hazafias ügy felkarolását, hogy a tervezett kiállítás méltó legyen m a g a s z t o s céljához és a magyar művészi kultúrához. — Még megjegyezzük, hogy az Orsz. Bizottság illetékes helyről kapott meghívásra Szófiában is akar kiállítást rendezni a rendelkezésére álló tervekből és mintákból. Kívánatos tehát, hogy ezen a kiállításon tervező-művészeink színe-java mennél méltóbban képviselve legyen.

À SZÁGOS

K

ATONATELEPÍTÉSEK É S KISLAKÁSOK.

Németországban egy olyan szociális törvénnyel akarják a békére való átmenetet előkészíteni, mely ha megvalósul, nagyszerűbb jutalma lesz a népmilliók hősiességének, mint az írott, vésett é s faragott emlékművek ezrei. A mi sajtónkban ez a készülő törvényjavaslat alig keltett visszhangot, pedig a földreform megoldásra váró nagy problémáinak o r s z á gában h a n g o s szóval, társadalmi agitációval kellene követelni a Kriegerheimstatte-törvénynek hasonmását. Ha ez a javaslat csak részben megvalósul is, olyan lakáspolitikát teremtett meg, mely a legragyogóbb angolszász és német eredményeket is messze túl fogja haladni. Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy minden harcosnak joga van olcsó földre, olcsó évjáradékkal törleszthefő kölcsönre, amelyből építkezhet, vagy kis kertészeti é s Magyar Iparművészet.

mezőgazdasági üzemet is rendezhet be m a g á nak, feltéve, hogy az utóbbiakhoz való s z a k értelmét igazolni tudja. Ezen intézkedésekkel az állam a teljesen tőke nélkül szűkölködő hazatérő harcosoknak is módot akar nyújtani, hogy igen olcsó kamat mellett az építési és berendezési költségek teljes összegéig nyújtandó költséggel otthont s esetleg foglalkozást is biztosíthasson magának. Kiszámították, hogy ha ez a javaslat törvényerőre válik, a német népnek mintegy hetvenöt s z á zaléka, akik azelőtt egészségtelen bérlakásokban tengődtek, jó, olcsó é s e g é s z s é g e s c s a ládi házhoz jut, ami a nagyvárosok jövendő fejlődésének legnehezebb problémáit egyszerre s önmagától meg fogja oldani. A nagyarányú szociálpolitikai átalakulás szervezését a német földreformálóknak egy e célra alakult bizotts á g a a „Hauptausschus für Kriegerheimstätfen" intézi, amely valóban megérdemelné, hogy hazai városépítő- és munkástelepítési akciókkal foglalkozó köreink sürgősen érintkezésbe lépjenek vele.

MUZEÁLIS ÜGYEK ~\Z IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM FELADAT A TAIRÓL. Az Iparművészeti Múzeum új igazgatójának intézete hivatásáról írott fejtegetését bátran aláírhatja mindenki, ki az ügy érdemét nézi. Ha azonban elvenni valót nem látok benne, hozzátenni valótalán elképzelhető volna. Az intézet feladatai közé tartozik az oktatás é s nevelés s ezt a hivatását külön kiemelném. Mert meggyőződésem szerint ez a tulajdonképpeni c é l j a minden múzeumnak; a múzeális anyag összegyűjtése, tudományos meghatározása és osztályozása mind csak eszköz a nevelő-cél szolgálatára. Ha így van ez mindenféle múzeumra nézve, az iparművészetek múzeumára nézve leginkább így. Mert az iparművészetek ismereteit csak s z a k iskolákban tanítják, tehát kevesek számára. Eredményesen azonban nem is taníthatják egyebütt, mint ott vagy a múzeumban. Emitt minden érdeklődő kiveheti részét a tanulásból. Már a puszta szemlélés is oktaló hatású. Annál inkább az a jó katalógussal, vagy kisebb méretű kézikönyvvel való szemlélés. Legnagyobb hatású pedig az eleven szóval való nevelés a műtárgyak közölt. Az Iparművészeli Múzeumnak nagyok a feladatai ebben a tekintetben. A múltból ugyan emlékszünk ilyesféle kísérletekre. C s a k h o g y mi nem c o n f é r e n c e - o k r a gondolunk,nem játszva kellemes időtöltésre, elmés csevegésekre, vagy kedvező esetben : részletkérdéseken elaprózódó vagy pedig nagy területen végigszáguldó és egymással ö s s z e nem függő előadásokra, 3

2 0 5

ICH m'•him im hanem valóságos kurzusokra, folyamafos előadás-sorozafokra, melyek egy-egy iparművészeti műfaj egész területén végigvezetik az érdeklődőt és a technikai kérdésekbe épp úgy beavatják, mint az esztétikaiakba. Az ilyenféle előadások közönséget és lelkes barátokat nevelnének a múzeumnak. Közülök válnának ki majdan a gyűjtők is, kik a gyűjtés helyes kritériumainak ismeretével járhatnák be az országot és munkájukkal mintegy megtöbbszörözhetnék a múzeum tevékenységét. Mily szépen lehetne az ilyen előadásokkal irányítani a kormány ízlését és érdeklődését " és ellensúlyozni velük a kereskedők és m á s érdekeltek k á r o s propagandáját egy-egy korstílus é s ízléstelen melléktermékei iránt ! Mennyire fejlesztően tudna hatni a modern iparművészeire is az olyan fölvilágosított közönség, mely az anyag- és a stílus-igazság kérdéseivel tisztában van és már-már ö s z töne szerint irtózik mindentől, ami talmi ! Az olyan közönség, mely megvetéssel fordulna el a p á s t i c h e - e k t ő l , a históriai stílusokat megtévesztő módon utánzó másolatoktól. Mennyire előbbre tudná vinni modern iparművészetünket az olyan közönség, amely a régi művészeinek múzeumbeli alkotásai előtt arra a belátásra jutna, hogy minden kornak a maga művészete a legbecsesebb s hogy az emberiség haladásának meglassitása az, ha a nemzedékek csak visszafordított tekintettel tudnak haladni, csak a múlt alkotásaiban telik gyönyörűségük s ennek a gyönyörűségnek föláldozzák a jelent és kedvéért megrövidítik a jövőt. Épp azért nagyon helyeseljük az új igazgatónak azt az elhatározását, hogy a modern iparművészetnek a régivel egyenlő jelentőségű szerepet juttat intézetében. Hisszük, a múzeum iránt való érdeklődésre sarkalóan hat majd ez a törekvés,

H a r a n g h y Jenő : t o l l v á z l a t .

E. Haranghy : Federskizze.

'i m ^mje^jtfmjg^^r^^tpfcac^ivot^a^w-s^-g^ffi^ie^^c^ajj^fcri modern iparművészetünkre nézve pedig megtermékenyítőén. A múzeum és az eleven élet kölcsönös egymásrahatásának előkészítését látjuk ebben a törekvésben és örülünk neki. Mert benne érezzük a múzeum tulajdonképpeni hivatását, igazi feladatát és minden kisebb méretű céljának foglalatát, a nagy és egyetemes Célt. Elek Artúr.

S

IGERUS EMIL nagyszebeni műbarát értékes iparművészeti gyűjteményét a magyar kultuszkormány megvette az O. M. Iparművészeti Múzeum részére. A gyűjtemény főképpen az erdélyi iparművészet jellemző alkotásainak gazdag sorozatából áll s ezért kétszeres örömmel kell fogadnunk múzeumunk gyarapodását, mert hazai anyagának érzékeny hiányait pótolja a nagy szeretettel és alapos hozzáértéssel egybegyűjtött Sigeruskollekció. Különösen érdekesek a XVII. és XVIII. századi bútorok, melyekből néhány remek példányt gyűjtött Sigerus, ezek mellett szép régi porcellánok, fajanszok, ötvöstárgyak, szőnyegek, miniatűrök stb. hosszú sorozata akad a megvásárolt gyűjteményben, amelyet lapunk egyik közelebbi számában ismertetni akarunk.

KIÁLLÍTÁSOK I P A R M Ű V É S Z E T I KARÁCSONYI VÁSÁR. 1 Iparművészeink és művészi iparosaink figyelmébe ajánljuk az itt következő sorokat : Felhívás ! Az Országos Magyar Iparművészeli Társulat immár negyedszázad óta megszakítás nélkUl rendezi karácsonyi vásárait, melyeket a választékosabb ízlésű közönség megkedvelt és szívesen keres fel, hogy linnepi ajándéktárgyait olt beszerezze. Ez idén is megrendezzük karácsonyi vásárunkat abban a biztos feltevésben, liogy művészi iparosaink és kiválóbb műkedvelőink újabb munkáikkal azon részt vesznek és ezzel biztosítják vállalkozásunk sikerét. A Társulat vezetősége viszont mindent megtesz, hogy idevonzza a közönséget és elősegítse a kiállított tárgyak kelendőségét. A maga részéről ez alkalommal a Társulat 4000 koronát irányzott elő iparművészeti vásárlásokra, amennyiben karácsonyi vásárján szerzi be tárgysorsjátékának nyereménytárgyait. Ezenkívül egyéb nagyobbarányú hivatalos vásárlások is remélhetők. Felkérjük tehát t. iparművészeinket és műkedvelőinket, hogy vegyenek részt a karácsonyi vásáron és jelentsék be, hogy miféle munkákkal rendelkeznek és mekkora terUIetre van szükségük azok elhelyezésére. A bejelentő-íveket kívánatra a Társulat igazgatósága küldi mindenkinek, aki kéri. A jelentkezéseket legkésőbben november hó 5-ig kell beküldeni az igazgatóságnak (IX., Üllői-út 53—37). A tárgyak beküldésének végső határideje f. évi november hó 15-ike. Budapest, 1917. augusztus havában.

Az Orsz. Magyar Iparművészeli elnöksége.

Társulat

R

OKKANTÜGYI KIÁLLÍTÁS látható most a pozsonyi áll. ipariskolában. A kiállítás gazdag anyagából az iparművészeli vonatkozású rész érdekel bennünket közvetlenül, s örömmel állapítjuk meg, hogy sok jó és a magasabb igényeket is kielégítő munka akad a bemutatott holmik között. Különösen jók a kosárárúk és a gyermekjátékok. Utóbbiak java részének terveit az O. M. Iparművészeti Társulat készíttette a rokkantműhelyek számára s ezer meg ezer vevőjük akadt volna az ötletes, kedves játékféléknek, ha a kiállítás szervezői idejekorán elegendő anyagról vagy az elkelt tárgyak pótlásáról gondoskodtak volna. Szó fér a kiállított bútorfélékhez. Anyag és megmunkálás szempontjából kifogástalanok, de formai szempontból bizony nem ütik meg a kívánt mértéket. Kár, hogy a rokkantműhelyekben és iskolákban készülő munkák tervei nem kerülnek e l ő z e t e s e n komoly bírálás elé s így gyakran megesik, hogy egyes művezetők vagy munkások mellőzik az eléjök adott jó tervet s a maguk fogyatékos művészi készségükkel próbálkoznak oly tervezési feladatokkal, amelyek messze túlhaladják erejüket. Ennek elejét kell venni azzal, hogy a tervek előzetes cenzúráját kellő szigorral következetesen alkalmazzuk. Rokkant hőseink ne csinálhassanak olyan munkákat, melyeket kétszeres szánalommal nézhetünk csupán.

V

IRÁGOK É S KIÁLLÍTÁSOK. A Werkbund báseli kiállításáról szóló tudósításban azt olvastuk nemrég, hogy e kiállításon a jeles német virágkötözőnő, Bruck Franciska végezte a termeknek növényekkel való díszítését. Ez a művésznő joggal nevezhető ma a legízlésesebb virágdekorálónak, akinek csak nem régen jelent meg munkáiról egy gyönyörű színnyomatokkal illusztrált könyve Bruckmannál : „Blumen und Ranken "címmel. Ebből a könyvből is látnivaló, mennyire elütnek az ő virágcsoportosításai a kereskedők kirakataiban és a kiállítások asztalain megszokott csokroktól és virágfüzérektői. Nála a pohárba vagy a vázába, kosárba vagy asztalterítőre helyezett pár szál virág mindig képszerű hatást kelt, egy finom csendélet gondos színharmóniájára emlékeztet s hol korai reneszánsz festők, hol flamand genreképek, máskor japán metszetek finom hangulatait varázsolják környezetükbe. A virág tehát sohasem valamely színtömeg, vagy sarlóval összeterelt s egy tetszésszerinfi edénybe szorított tarka növénycsoport benyomását kelti, hanem mindig dekoratív egységbe fonódik a finomvonalú csiszolt pohárral vagy a farka kendővel, melyre egy parasztkosárba dugva reákerül. A virág neki csak egy elem, amelynek pompás kom-

H a r a n g h y Jenő : Tollvázlat.

E. Haranghy : Federskizze.

binációival éri el a kívánt művészi hatást és a legkülönbözőbb s legigénytelenebb növények : egy hervadó lomb vagy egy csomó piros paprika szokták neki a legbátrabb ötleteket sugallani. Látva az ő művészetének e könnyed s kulturált formáit, önkéntelenül is eszünkbe jut, hogy az átlagos virágcsoportosításokban — kereskedőknél, kiállításokon — mily kevés művészet rejlik s mennyire csak a virág organizmusa, nyers vegetatív élete hat, anélkül hogy az ember a maga dekoratív ötletességéből valamit hozzáadna. Sőt tovább menve, egyáltalában kérdésessé válik, hogy előnyös-e a virágok számára külön kiállítások rendezése, melyeken a tizedik-tizenötödik csoport már halálosan unalmassá válik s nem helyesebb-e az ilyen kiállításoknak interieurök között való elhelyezése, mert elvégre a levágott s összekötött virág igazi élete nem a sorakozó poharakban és üvegekben van, hanem a szoba bútorai, ablakai, állványai közt, amelyek keretét alkotják. Aligha csalódunk, ha azt hisszük, hogy a virágköfözésnek új és több ízléskultúrával bíró hajtásai végeredményben azt fogják valóra váltani, hogy a virágkiállítások és az iparművészeti kiállítások elképzelhetetlenek lesznek egymás nélkül.

A

NÉMET WERKBUND SVÁJCBAN. A német iparművészet a maga kiviteli törekvéseit a háborús nehézségek és a külpolitikai akadályok ellenére is szorgalmasan ápolja. A csak félig-meddig is barátságos külföldet szívesen keresi fel, mert a háború után való gazdasági összeköttetések céljából már most meg kell mutatnia, milyen színvonalúak legjobb árúi. Svájcban ezúttal elsőízben szerepel egy nem nagy, de sokoldalú

207

kiállítással a Werkbund s e vándorkiállítását Baselben nyitotta meg. A kiállításnak főleg architektónikus elrendezését dicsérik, amivel Behrens Péter alkotott jeleset. Ugyancsak tőle igen szép szobaberendezés és egyszerűségében is művészies Uvegkészlet van a kiállításon. A jelesebb német tervezők mind felvonulnak e kiállításon, ámde többnyire jelentéktelen, fáradtságról tanúskodó termékekkel. Sok kiállított tárgy pedig éppenséggel kétségeket támaszt az iránt, vájjon egyáltalában látták-e jőítéletű bírálók, mielőtt a közönség elé került. A német művészeti sajtó csakúgy mint a svájci lapok egyrésze is emiatt kemény szemrehányásokkal illeti a Werkbundot, mely ilyen módon a német iparművészet egész hírnevét kockára veti.

SZAKOKTATÁS n i ^ nu

n r i mi i

y

m i rui t

m

m nm

m •

u

m

u

m

MŰVÉSZEK IPARMŰVÉSZETI KÉS Z Ü L T S É G E . Nemrégiben a német művészeti folyóiratok hasábjain tartalmas eszmecserék folytak művészek és esztétikusok közt arról a kérdésről, hogy milyen készültség jobb a képzőművész számára : akadémiai-e vagy pedig valamely iparművészeti iskola alsó osztályát betetőző művésziskolai. Ez a szellemi viaskodás felkeltette egy drezdai műtörténésznek, Seidlitz Waldemarnak a figyelmét, aki mint a szász közoktatásügyi minisztérium előadója nemcsak a megjelent véleményeket gyűjtötte egybe, hanem ennél még tovább is ment: öt kérdőpontban a legnevesebb német művészek véleményét kérdezte meg e tárgyról. A válaszokat közre is adta egy kis füzetben, mely nemrég jelent meg Seemannál Lipcsében ezen a címen: „Die Zukunft der Vorbildung unserer Künstler." A művészek véleménye e kérdésben meglehetősen eltérő. Míg például Klinger határozottan azt kívánja, hogy a képzőművészek számára tartsák fenn az akadémiákat s ne keverjék össze a művészképzést tisztán technikai jellegű iparművészeti neveléssel, addig Liebermann nagyon átgondolt és alapos okfejtéssel amellett tör lándzsát, hogy „az akadémiák helyét szakiskolák foglalják el". Már csak azért is kívánja ezt, mert a fiatal akadémikusról tanulmányainak első éveiben csak a legeslegritkább esetben lehet eldönteni, hogy valódi talentum-e. Az igyekvő ipari rajzolóból lehet nagy történelmi vásznak festője, de az akadémiákból kikerült egyén, akinek tehetségében tanárai csalódtak, iparművésznek is csak szánalmas lehet. Az hogy valaki zseniális, csak az önállósága idején mutatkozik meg. Menzel egészen autodidakta volt mint festő csakúgy mint Leibi is, aki mind-

À

208

m

össze pár hétig tanult Pilotytól. Mindent összevéve Klinger, Liebermann amellett van, hogy festő- szobrász- vagy épífészakadémiára csakis azokat a fiatalembereket bocsássák, akik előzetesen egy iparművészeti iskola alsóbb évfolyamain alapos technikai képzésben részesültek s akik igazi tehetségek valamely képzőművészeti ágban, azok onnan egyenesen egy képzőművészeti főiskolára kerüljenek, melynek alsó évfolyamai ilyenformán teljesen feleslegesekké válnak.

SZAKIRODALOM

fk9<< • » w.iij

cgkjG-Pfc.3 -

m -it; m j'irifcag^oc^acckoc^aw^i.'fitj

Z ORSZ. MAGY. IPARMŰVÉSZETI MÚÉ S GYŰJTEMÉNYE. (Kiadja: az Iparművészeti Múzeum, ára 5 korona.) Ez az ismertető füzet, mely a múzeum egy régi és immár használhatatlan kalauzát volna hivatva pótolni addig is, míg a régóta várt, nagy és teljes tudományos leíró katalógus megjelenik, alkalmas arra, hogy jól megírt kisebb tanulmányaival és főleg gazdag képanyagával szempontokat adjon a múzeum látogatóinak s felkeltse azok érdeklődését, kik gyűjteményeit nem ismerik. A múzeum történeti fejlődését, terveit és rendkívül értékes magyar gyűjteményét annak legalaposabb ismerője, létesítője és szervezője R a d i s i c s J e n ő ismerteti s ezt annál több kegyelettel olvassuk, mert talán ez volt utolsó publikációja az ő élete főművéről. Sorra következnek ezután L a y e r K á r o l y tanulmánya a múzeum külföldi fémművesanyagáról, Csermelyi S á n d o r é a textil- és kerámikai gyűjteményről, P a y r n é Elefánt Olga dr.-é a bútorgyüjteményről és a múzeum páratlan holicsi fajanszairól és végül S z ő n y i L á s z l ó dr. értekezése a könyvtár állományáról és művészi anyagáról. C s á n y i K á r o l y nevével csak pár mentegetőző sorral kapcsolatban találkozunk ; katonai szolgálata vonta el a múzeum e második szervező erejét az ismertető munkában való közreműködéstől. Őt sajnálattal nélkülözzük e füzetből, melyre falán egy kis figyelmességgel azt is rá lehetett volna nyomatni, hogy a benne foglalt képek és ismertetések egytől egyig a Magyar Iparművészetben megjelent cikkek különlenyomata]'.

À ZEUM

A

KORONÁZÁSI ÜNNEPI DÍSZÍTÉSEKET ismerteti az Innen Dekoration augusztusi száma. Tizenkét művészi kép eleveníti föl a december 30-iki nemzeti ünnep csodás látványát, mindegyik egy-egy érdekes jelenete a koronázás szertaríásának úgy elénk állítva, hogy érvényesüljön a díszes keret, amelyet művészeink akkoriban néhány rövid hét alaíl

S c h . - n é T o b l e r Gizella : Divatvázlatok.

Gisela Tobler-Schwemmle : Modeskizzen.

210

Sch.-né Tobler Gizella : Divatvázlafok.

Gisela Tobler-Schwemmle : Modeskizzerl.

teremtettek.Örvendünk,hogy a legelőkelőbb német művészi folyóiratok egyike oly behatóan és meleg rokonérzéssel méltatja felejthetetlen ünnepünk történelmi és művészi vonatkozásait. MŰVÉSZI F É N Y K É P E Z É S . (Pécsi József A Fény kiadása.) ízlés kívül és belül, tartózkodás a mondanivalók megválasztásában és összefoglaló, erőteljes áttekintése a tárgynak, hangsúlyozása a lényegnek s kerülése a mellékesnek, szokatlan gondosság az elrendezésben, — ezek a könyvíró Pécsinek jellemvonásai. Rá lehet ismerni a fényképezőre, aki annyi művészi fotográfiájával öregbítette már itthon és külföldön a fényképezés művészi kultúráját. Könyve abból indul ki, hogy a fotográfus művészetét mint az optika törvényei és kifejezőképességei által determinált grafikát igyekszik megmagyarázni s ezért a fotográfus művészetét — az egyéni ötletesség és mesterségbeli tudás járulékain kívül — elsősorban abban az esztétikai fogékonyságban látja, melyre csak nagy műlörténeti iskolázottság, sok látás, főleg pedig a grafika és a reliefplasztika tömör fogalmazású mondanivalóinak tanulmányával lehet szert tenni. Igen ügyes kis összefoglalást ad tehát elüljáróban a műtörténetnek ama korszakairól, iskoláiról s egyéniségeiről, akiktől éppen művészi látás dolgában tanulhat a kezdő fotográfus. Sorra veszi azután ama képességeket, melyek a művészi kifejezés idiomájának elsajátításához még szükségesek s a képszerű látás kellékeit mélyreható gyakorlati esztétikai érzékkel fejti ki. Eközben a fotografáló praxisnak egyetlen problémáját sem hagyja figyelmen kívül s a beállítástól a felragasztásig,agyermekfelvételtől a tájképig mindenre kiterjeszkedik. Megismerjük a könyvből azt az egész változatos és bonyodalmas fejlődést, melyet a művészi fényképezés Lichíwark hamburgi amatőrkörének kísérleteitől mai nemzetközi s főleg amerikai felvirágzásáig megtett, amelyben Pécsi szerint is főrészük a sokszor megmosolygott, de művészi kultúrában mégis fölényes amatőröknek jutott. Az egész könyvön észrevehető, hogy írója a praxisban nőtt fel, a legjobb értelemben vett fényképezés praxisában, aki mindenekfelett a mesterség becsületes eszközeit sajátította el s a tetszelgésre csábító külsőségeket, a fotográfiái ízlés szurrogátumait mindenkor távol tartotta magától. Nem boncolja sokat azt a meddő kérdést, vájjon művészet, iparművészet vagy csak mesterség-e a fotografálás, hanem úgy fogja fel, hogy az elsősorban hivatás, másodsorban tudás, végül pedig intelligencia kérdése. Ama technikai recepíkönyvek és népszerű útmutatók tömegében, melyek eddig nálunk a fotografálásról szinte kizárólagosan jelentek meg,

À könyve.

ez a művészi katekizmus bizonyára igen jó hatással lesz a dilettánsok és hivatásos fényképezők szakképzésére egyaránt. A szokatlanul finom kiállítású, s több művészi fénykép reprodukciójaival díszített könyvecske azonban nemcsak a fotogramm amatőrjeinek, de minden esztétikai érdeklődésű olvasónak is örömet szerezhet.

H

ÁZÉPÍTÉS MEG MIEGYMÁS. („Hausbau und dergleichen" von Heinrich Tessenow. Berlin, Bruno Cassirer.) Csak ilyen egyszerű és kedélyes ennek a könyvnek a címe. S amilyen a címe, olyan a szövege is, amilyen a szövege, olyanok a képei. Meggyőző, világos, kézzelfogható. Nincs szó benne sem architektúráról, sem stílusokról, sőt mondhatni még házépítésről sem, csak egy okos, logikusfejű ember magyarázza meg nekünk az ipari szerkesztés legegyszerűbb elveit. A legeslegegyszerűbbeket. Ázt, hogy két egymást metsző vonal ezt zajosan, kiegyenlíthetellenül, nyugtalanítóan cselekszi-e, vagy megérezzük-e a csöndes összeilleszkedésüket. A legegyszerűbb példákon : egy szék lábain, támláján, hátán mutatja meg a szerkesztés legfontosabb törvényeit s amikor a legegyszerűbb dolgoktól a nagyobb és komplikáltabb házakhoz fér át, akkor is épp ily világosnak tűnik fel mondanivalója s művészete. Mert evvel illusztrál. Tessenow, az elméletíró Tessenowtól, a helleraui házak zseniális egyszerűségű építőmesterétől kéri kölcsön a példákat. Ezeken mutatja meg, mit ért „formális tisztaság"-on, ami egész könyvének alapvető gondolata. Azt hangoztatja folytonosan, hogy egész környezetünknek ily formális megtisztulásra, benső egyszerűbödésre van szüksége. „Ha egyszerűek vagyunk, éppen annyira kifejezésre juttathatjuk gazdagságunkat, mint ahogy a bonyolultság mögött a legnagyobb szegénység lappanghat." Ez a könyv alapmottója. Egy olyan szellem nyilatkozik meg ebben a munkában, akit nemcsak a mai fiatal osztrák, illetve német építészet egyik legnagyobb tehetségének kell tartani, hanem minden idők egyik legkonstruktivebben gondolkozó egyéniségének. A dolgokat a maguk keletkezésében, kiindulásukban fogja meg, a szemléltetésre szánl képet addig teregeti elénk, addig hámozza, szedi szét részeire, míg végre a tiszta maghoz jutunk, amikor nincs benne többé semmi nyugtalanító, semmi zavaró, csak a színtiszta igazság. Kérlelhetetlen elme, igazi pedagógus-vér, büszke és boldog lehet az a bécsi iparművészeti iskola, melynek ilyen tanára van. S könyvét vagy legalább is annak módszerét minden építészetet, ipari szerkesztést vagy iparművészetet tanító embernek magáévá kellene tennie.

érdemes volt és ha nem írt is rólunk díszkötésű alkotmányjogi műveket, de adott egy használható útikalauzt, egy kellemes és okos baedekerf a kezébe idegennek és — magyarnak.

NÉPMŰVÉSZET C^PwO

H a r a n g h y J e n ő : Fefléc.

E. H a r a n g h y :

Buchschmuck.

C-^D C-»^

T Ó T NÉPMŰVÉSZET. Újabban a csehnemzetiségi és nyelvi törekvésekkel kapcsolatban fokozottabb figyelemben részesül a magyarországi tótok népművészete is, melynek az előbbi két nép művészetével való rokonsága elvitázhafallan. A tót parasztnép régi hagyományaiban a figyelmes szemlélet azonnal észreveszi a régi stílusok befolyását. Míg lent, a lapályokon lakó szlávoknál a bárok hatás tűnik szembe, addig a hegyek s a felvidék népénél egész a középkorig visszamenő stílusok érvényesülését észlelhetjük. A magyar-morva határon élő úgynevezett „erdei parasztok" őrzik házaikban a legrégibb tót művészetet. A fából készült, ékrovással vagy fémberakással díszített használati tárgyak ősrégi pont- és vonalornamenfika törvényeit mutatják. A fonoít tárgyak mustrái pár száz év előtt az egész európai emberközösség tulajdonai voltak. Asztalok, székek, lábasok, üstök középkori formákkal szólnak hozzánk. A lapályosabb, gazdagabb vidékeken legerősebben a bárok építési formák maradtak meg az emberek emlékezetében : a félköríves boltozatú kapubejárat, a párkányok s profilozások legjobban rávallanak erre az épületeken. Még a bútorokon is fel-feltünedezik e stílus, de keveredve az empire és egyéb kései klasszicizáló vonalakkal. A bútorok naiv egyszerűségén belül is szépen érvényesülnek ezek a stílusreminiszcenciák, kivált a jobbmódú parasztok bútorain, melyek közt néha a bárok sekrestyeszekrények oltárszerű felépítésének másait is megtalálhatjuk. A mély vallásosság szelleme egyébként is felötlik iparművészetükben. A falakon gyakoriak az üvegfestmények, a szekrényeken a festett vallásos jelmondatok. A másik feltűnő vonás : a színek szeretete, mely kivált az ornamentumok halmozásában nyilvánul meg. A növények, virágok tarka sokaságban borulnak egymásra e tárgyakon : rózsa, tulipánt, szegfű, liliom, mákvirág a leggyakoribb motívumaik. A bútorokat, falakat, az ablakpárkányokat telefestik ezekkel, még imádságoskönyveken is ott találjuk őket, mert még a tizenkilencedik században is sok volt a tót parasztságnál a kézzel írott s festett könyv a nyomtatott cseh imakönyvek híján. De egyetlen ága sincs a tót nép művészetének, mely színekben, formák-

À tóf-morva

A

212

F E L F E D E Z E T T MAGYARORSZÁG. (Jos. Aug. Lux: Ungarn. Eine mitteleuropäische Entdeckung.) Nem nagyon barátságos cím, de igen szimpatikus tartalom. Pillanatfelvételei egy jószemű és jóhiszemű idegennek a magyar föld szépségeiről, népéről, művészetéről, kultúrájáról, viseletekről, úri és paraszti virtusokról, régi városépítőkről, történelmünk büszke dátumairól, mindenről, amit az idejövő idegennek érdemes tudomásul venni, megszeretni, felköszöntem. Pillanatfelvételek, amelyek néha elmosódó látteref, ködös fátyolt, egy kicsit az igazság rovására menő hizelgően édeskés tónust kapnak. Lux a német és osztrák művészeti és iparművészeti szépségek népszerű ismertetése körül jó névre tett szert, aki, ha kell, verekedni is tud a modern meggyőződéséért, mint a Wagner Ottóról szóló nagy könyve bizonyítja, ha kell, a banalitásig menő népszerűséggel tudja magyarázni a virágtartók és lámpaernyők szerepét a lakásban. Mindenekfelett pedig jótollú író s mind a három tulajdonsága jellemzően kiütközik és kiragyog ebből a könyvéből is. Adatai nem mindig megbízhatóak, de csoportosításuk révén mindig a könnyen felfogható tanulság eszközeivé válnak. Amit például, iparművészeinkről tud, alig több, mint amit egy délelőtt az Iparművészeti Múzeumban pár ó r á s séta alatt megtudhat az ember, meg amit a Nemzeti Múzeum régiségfárában pótlólag megsejt. Itt azt, hogy élő, jeles alkotóművészeink, külföldön elismert értékeink vannak, hírből sem ismeri. Viszont azonban a kis szász városok minden apró-cseprő fafemplomának történetét ismeri és Budapesten minden valamirevaló árúházról és gőzfürdőről tudja, hogy ki tervezte. Legszebb, legmelegebb lapjai mindenesetre azok, melyekben a népi géniuszt a csodálatos magyar ruházat, a mezőkövesdi, a kőrösfői ház művészi környezetében látja felragyogni, meg ahol a szepesi városok romantikáját, sajátos couleur localeját engedi hatni. Itt hálásan gondolunk arra, hogy végre egy olyan felfedező töltött egypár hónapot köztünk, aki nem cigánymuzsikán át, a télikertek Hortobágyában ismerte meg a fala morgánát és a Vaskaput, hanem el is ment oda, ahova

C-Ä^T-GWXTWV?

ban gazdagabb volna, mint kerámiájuk és viseletük. Elég e részben arra a rendkívlil fejlett agyagiparra utalni, mely a mi habán s tót fazekasaink közt élt az elmúlt századokban, amikor egész vármegyék : Nyitra, Trencsén, Liptó, Hont, Zólyom, Gömör, Nógrád é s S z e p e s népe között el volt terjedve a népművészetnek ez az ága és nemcsak edényekkel, hanem kisplasztikái tárgyakkal is elárasztották a piacot: szentek figurái, reliefszerű domborművek, gyertyatartók, szenteltvíztartók mind egy-egy csinos és ízléses iparművészeti tárgy volt. Keleten a Dunamentén a Fekete-tengerig, nyugat felé az Alpesekig terjedt ennek az agyagművességnek világpiaci forgalma. Viseletükből talán legtöbbet semmisített s fertőzött meg a technika szárnyain száguldó idő. S mégis, aránylag ebből ismerik még ma is legjobban a tót nép művészi érzésvilágát a szép hímzések, csipkék barátai. E részben a magyarországi tótok messze felülmúlják morva fajrokonaikat és kompozícióban meg fogalmazásban is sokkal egészebb, lezártabb ornainentumokat adnak.

DIVATMŰVÉSZET i

u >m il •

D

il i

un i

'i m ír m un» i n a nnm

i r t ina i n i -rm

ÍSZMAGYAR NŐI RUHÁK MODERN ALKALMAZÁSBAN. Abban a törekvésben, mely a magyar jellegű divatművészet megteremtésére irányul, érdekes ötlettel próbálkozik az Iparművészeti Iskola textilosztálya. A koronázási ünnepséggel kapcsolatban a Nemzeti Múzeumban rendezett díszruha-kiállítás alkalmából merült fel az a probléma, hogy miként lehetne e régi viseletek felhasználható gondolatait a mai, mindennapi női ruházkodás egyes toalettdarabjain értékesíteni. A Díszítő Művészetnek most megjelent negyedik füzete mutatja be az osztály három növendékének idevágó kísérleteihez készült rajzokat. Nem lehet azt mondani, hogy a feladat meg van oldva s a mai internacionális és időszerű viselet már magába olvasztotta a faji jellegű és történeti momentumokat vagy éppen vonalsajátságokat. A modern francia szabás néhol bizony komikusan hat a magyar sujtásmofivumokkal, de sok helyütt — inkább csak aprólékosságokban, az ujjak vágásán, a prémek menteszerű szegélyén — kedves reminiszcenciák kelnek régi nagyasszonyaink pompázó viselete irányában. Dicséretreméltó az a szorgalom, mellyel a tervező-növendékek a sajátos magyar zsinórozás motívumaiba elmélyedtek, ami igazán akkor fog hasznukra válni, hogyha e motivumkészletet egész dekoratív erejével fogják átélni s nem apró-cseprő részleteiben másolni. Másrészt fogyatkozásuk

H a r a n g h y Jenő : Fejléc.

E. Haranghy : Buchschmuck.

e vázlatoknak, hogy erősen magukon hordják a papirosgondolkozás,a kelmenélküliség bélyegét, minélfogva a legjobb esetben is csak arra lennének alkalmasok, hogy szabónőink fantáziáját kissé ebbe az irányba tereljék, de így még semmiképpen sem adnak a megvalósításra alapot.

LEVELESLÁDA

K -

ISKÁTÉ HADIMILLIOMOSOKNAK. Kedves Szerkesztő úr, engedje meg, hogy becses folyóiratában, amely oly szorgalmasan irtja az ízléstelenség dudváit, egy gyors mentőtanfolyamot indítsak a háborúban hirtelen meggazdagodott szállítók, posztókereskedők, főzelékdrágítók, lánckereskedők, alaptőkeemelők és egyéb oly közgazdasági erők s z á mára, akik többet is akarnak tudni, mint amennyire Molnár Ferenc tanította őket, hogy a páholyban nem illik otthagyni a szalámi héját é s a villával veszedelmes a fejet vakarni. Hadimilliomosokról lévén szó, a gyorsítoít eljárást fogom alkalmazni, avagy hogy stílszerűbben fejezzem ki magam, az enyves hát módszerét. Leragasztom nekik a berendezkedés, a ruházkodás, a fényűzés néhány alapvető igazságát. Ujjlenyomatot készítek velük arról, hogyan kell az előkelő élet külsőségeihez nyúlniok. É s arra való tekintettel, hogy a faiskola elvégzése még nem nyújt biztosítékot a belükkel való ismeretségre, a mondanivalóimat kérdés- és felelet-játék kiskáté formájába öltöztetem, hogy akármelyik társalkodónő, komorna, felolvasónő vagy porkoláb is szabad óráiban, éneklő hangsúlylyal megtaníthassa őket az elemi igazságokra, íme fehát. Mit nem illik az újdonsült milliomosnak az újonnan vett családi házra kiírni ? Nem illik rá kiírni, különböző ö s s z e tett szókat, mint például : Rapaport-kúria ; Breslmann-hitbizomány; Regina-fellegvár stb. Minek nem kell a hallban lenni? Nem kell a hallban lenni t . papiros-ficusoknak ; 2. a nemesi oklevélnek bekeretezve és pecséttel ; 3. a nagymama gyermekkori cipőjének bronzgalvanóval ; 4. katafalkszerű emelvénynek miseköpenyekkel éstemplomi gyertyafartókkal; 5. az illavai fegyházban kenyérbélből készült

kisplasztikái tárgyaknak ; 6. azoknak a festményeknek, melyek a hosszúnapi imádkozó zsidókat ábrázolják és a papa direkt Munkácsytól vette. Minek nem kell a leányszobában lenni? Nem kell a leányszobában lenni mindannak, ami Napoleonra, Jadlowkerre, a a Teleki-térre és Bayrosra és a Grand Magasin du Louvre-ra emlékeztet. Mibe ejtő a shrapnelhilvelyből készült ernyős villanylámpa a zongorán ? Kétségbe. Hova ejtse az ember azt a tintatartókészletet, mely újmeisseni porcellánból készült, cipőüzletet ábrázol és orgonahangokat ad ? Az ajándékozó fejére. Hol nem szabad viselni az antik ékszereket? A vállon, a balmellen, a nap- és a gőzfürdőben, a műtőasztalon és amikor a pap az elítéltnek az utolsó vigasztalást nyújtja. Kibe és mibe nem szabad belekötni ? A szolgabíróba, a nyugalmazott tábornokba, a görög-keleti esperesbe, pelikánbőrbe, Ramzesz király múmiájának a fejbőrébe, Miket gyűjt az ember, ha amatőr lesz belőle ? Mindent kivéve antik egérfogókat, hamisfogakat és parókákat, amelyeknek csekély a pretium affectionisa. Lehet-e élni egy országban, ahol az emberek oly ósdi, elmaradt sablonok szerint gondolkoznak mint minálunk egyesek ? Hát lehet ? Azt hiszem, ezen a fonalon haladva a hadimilliomosok részére érdemes volna külön kézikönyvíárakat és szakiskolákat létesíteni, esetleg egypár kiállítást is rendezni a számukra és megalapítani a hadimilliomos műbarátok egyesületét. Igaz tisztelő híve P. J.

PÁLYÁZAT A

Z ÚJ KIRÁLYARCKÉPES POSTABÉLYEL GEK rajzaira hirdetett pályázatot június hó 30-án döntötte el az illetékes bírálóbizottság. A nagy összegű pályadíjak ellenére meglepően kevés, harminchárom pályaterv érkezett be s alig akadt köztük egynéhány komoly figyelemremélíó mű. Ezek között elsősorban F ö l d e s Imrének terveit méltatta díjazásra a bizottság, amennyiben egy 2000 koronás és egy 1000 koronás díjai ítélt oda Földesnek, sőt a kettéosztott másik 1000 koronás pályadíjnak felél, 500 koronát szintén az egyik pályaműve nyerte el. 500 koronával jutalmazták még Greff Lajos iparművész-had-

214

nagy pályaművét. Valamennyi pályamű nyolc napig volt látható az Iparmű vészeli Múzeumban.

IN M E M Ó R I Á M S

cms c ^ i ^ s e ^ s m j c m ^ r t t j

ZALAY IMRE BÁRÓ +. Július hó 24-én, hetvenegy éves korában, húnyta le szemét örökre báró Szalay Imre, a Nemzeti Múzeum volt érdemes igazgatója és az O. M. Iparművészeti Társulatnak t i z e n k é t éven át volt alelnöke. Nyilvános pályáját 1869-ben a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban kezdte meg, ahol már 1880-ban osztálytanácsosi rangra emelkedett és vezelője lett a művészeti és emberbaráti ügyek igazgatására szervezeit új ügyosztálynak. S z á m o s kiváló intézménynek felállítása fűződik nevéhez. így pl. a Strobl-féle szobrászati mesteriskolának és a Lötz iskolának létesítése jórészben az ő fáradozásának köszönhető. 1894 óta igazgatója a Nemzeti Múzeumnak és ez idő óta munkásságának java részét ennek az orsz. intézetnek, valamint Múzeumok és Könyvtárak orsz. főfelügyelő-helyettesi tisztségével járó feladatoknak szentelte. Az O. M. Iparművészeti Társulatnak alapító- és alapítása óta választmányi tagja volt, míg 1895-ben a Társulat alelnökének választatott meg. Intenzívebb munkásságot a társulatnál Ráth György elnök 1905-ben bekövetkezett halála után fejtett ki, amikor egy évig az árván maradt társulat elnöki teendőit látta el. 1907-ben lemondott az alelnöki tisztségéről s ebből az alkalomból a Társulat választmánya meleghangú irattal köszönte meg a társulat érdekében való fáradozását.

A hangszerek, melyek sokáig voltak nagy mesteiek kezén, valamit megőriznek ebből mindenkorra ; a dallamok, melyektől egy Kreutzer vagy Viotti hegedűje rezgett, mintha lassanként átfinomították volna a kemény fát; ennek tétlen parányai, a mindig összhangzatos rezgésektől általjárva, önmaguktól valami olyan rendbe helyezkedtek, mely őket alkalmasabbakká teszi újból rezdülni a harmónia törvényei szerint: a tisztán gépi eszköz elvégre is egy szervezet-féle lett, melyben a zenésznek művészete megtestesült ; szokásává lett énekelni. Guyau.

HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK A

NÉPJÓLÉTI K Ö Z P O N T iparművészeti osztálya június 30-án megalakult s ezzel egyben megszűnt a Budapesti Központi S e g é l y z ő Bizottság iparművészeti bizottsága, mely 1914 október óta intézíe az Ínségbe jutott iparművészek s családtagjainak t á m o g a t á s á t . E z a bizottság június hó 30-ig 76 iparművésznek mindö s s z e 27706 kor. 75 fillérnyi segélyt, k a m a t m e n t e s kölcsönt é s előleget fizetett ki. Rendelkezésre állott pedig a néhai Ferenc József király által a d o m á n y o z o t t 20.000 k o r o n a és időközi kamatai, a gyűjtés révén befolyt ö s s z e g e k és a Központi S e g é l y z ő Bizottság havi 500 k o r o n á s járulékai, ö s s z e s e n 41.905 kor. 45 fillér. Eszerint a m a r a d v á n y 14.198 kor. 70 fillér volt, mely ö s s z e g e t a Népjóléti Központnak pénzfára vett át azzal, hogy e fölött az ö s s z e g fölött kizárólagosan a most megalakult iparművészeti osztály rendelkezhet. A s z a k o s z t á l y munkarendjét Györgyi Kálmán igazgató előterjesztésére következőkben állapították m e g : A Népjóléti Központ iparművészeti szakosztályának feladata, hogy segítségben részesítse mindazokat az iparművészeket, művészi iparosokat és iparművészeti tanulmányokat végző egyéneket s ezek családait, kik szűkös anyagi viszonyaik miatt segélyre szorulnak s megérdemlik a támogatást. E feladatát a szakosztály a következő módon akarja teljesíteni : 1. K é s z p é n z s e g é l y t ad, mely lehet: a) egyszeri, b) ismétlődő és c) rendszeres (havi) segély. 2. K a m a t m e n t e s k ö l c s ö n t ad, mely készpénz visszafizetéssel, esetleg pedig megfelelő értékű iparművészeti munkák beszolgálásával vagy teljesítésével törleszthető. 3. S z e r s z á m o k a t , m u n k a g é p e k e t adományoz vagy használatra kölcsönöz, amelyekre a segélyzettnek mesterségének űzéséhez szüksége van. 4. A n y a g o k a t a d o m á n y o z vagy ellenértékük törlesztése ellenében átenged, amelyeket a segélyzeit műhelyében feldolgoz. 5. M e g r e n d e l é s e k e t , m e g b í z á s o k a t közvetít, hogy a támogatásra szoruló iparművészek és művészi iparosok keresethez jussanak és érvényesíthessék képességeiket. 6. Közbenjár a kormánynál, fővárosnál vagy más hatóságoknál és intézményeknél pártfogoltjainak érdekében, illetőleg támogatja ezek jogos és méltányos kéréseit. Eszközök. A szakosztály rendelkezésére áll : a) a néhai Ferenc József király által iparművészek segélyezésére adományozott 20.000 koronából, valamint a Magyar Iparművészek gyűjtéséből befolyt pénzekből eddig még fel nem használt összeg (1917 július hó 30-án 14.198 korona 70 fillér) ; b) A Népjóléti Központ által havonkint kiutalt rendes járulék ; c) újabb adakozásokból befolyó pénzek.

A Népjóléti Központ iparművészeti szakosztálya a következő tagokból áll : Elnök : gróf Hadik-Barkóczy Endre. Helyettes elnök : Alpár Ignác. Ügyvezető alelnök : Györgyi Kálmán. T a g o k : Ágotái Lajos, Baumgarten Nándor dr., Glück Frigyes, Helbing Ferenc, Ligeti Miklós, Menyhért Miklós, Szablya Ferenc, Teles Ede, Wildner Ö d ö n dr., Wolfner Gyula. Ezenkívül hivatalból tagja a s z a k o s z t á l y n a k a polgármester, valamint Déri Ferenc alpolgármester, és G s e r g ő Hugó dr., a Népjóléti Központ igazgatója. FELELŐS SZERKESZTŐ :

GYÖRGYI

KÁLMÁN.

A ROVATOKAT

VEZETI:

Dr. N Á D A 1 P Á L .

HIRDETÉSEK felvétetnek a Magyar

Iparművészet kiadóhiva-

talában, Budapesten, IX. ker., Üllői-út 33.

-J

IPARMŰVÉSZETI ® BOLT ® Mindennemű iparművés z e t i m u n K á t , tervet, mint á z á s t v á l l a l és saját :: gyárában Készít ::

LÖCSEY F E R E N C Z i p a r m ű v é s z B u d a p e s t , IV., V á c i - u t c a 5L s z. T e l e f o n : :: J ó z s e f 16—45. :: É K s z e r e K , b r o s s - K e r e t e K, v é s é s e K, domborításoK e l ő n y ö s e n v á l l a l t a t n a K.

F o r d u l j o n m i n d i g Közvetlenül a Készítőhöz!

ZEICHEN-ARCHIV REICH I L L U S T R I E R T E M O N A T S S C H R I F T F Ü R Z E I C H E N - , K U N S T - UND G E S C H M A C K B I L D E N D E N UNTERRICHT UND V E R W A N D T E G E B I E T E .

H E R A U S G E B E R UND S C H R I F T L E I T E R : L. M. K C A P E L L E R , K. P R Ä P A R A N D E N L E H R E R UND G E P R . Z E I C H E N L E H R E R A. D. K. L E H R E R B I L D U N G S A N S T A L T P A S I N G - M Ü N C H E N .

FACHORGAN

GRÖSSTES UND VORNEHMSTES FÜR VOLKS-, FORTBILDUNGS-, FACH-, GEWERBE-, HANDWERKER-, MITTEL-, ZEICHEN-, KUNST- UND KUNSTGEWERBESCHULEN. ORGAN DES

BAYER. S C H U L - A R C H I V S FÜR ZEICHNEN, MÜNCHEN.

P R E I S VIERTELJÄHRLICH 3*50 M.

PSosdurch BAYER. SCHULARCHIV FÜR ZEICHNEN, MÜNCHEN GESCHÄFTSSTELLE : PASING-MÜNCHEN.

IPARMŰVÉSZETI TERVEZÉSEK DÍJSZABÁSA Az O r s z á g o s Magyar Iparművészeti T á r s u l a t é s a Magyar Iparművészek T e s t ü l e t e által a tervek d í j a z á s á r a nézve e l f o g a d o t t ::: s z a b á l y z a t . :::

KISS JÓZSEF BÚTORGYÁRA

B U D A P E S T , VIII., KISFALUDY-UTCA 38. S Z . K É S Z BÚTOROK ÁLLANDÓAN RAKTÁRON.

RÁKOS MANÓ SZOBRÁSZ ÉPÜLET-, MENNYEZET: É S MŰKÖ-MUNKÁKRA :

ÁRA 1 KOR. Ö

B U D A P E S T , VII., B Á L I N T - U . 5. T E L E F O N : 75-60. S Z Á M .

KAPHATÓ A TÁRSULAT IRODÁJÁBAN, BUDAPEST, IX., ÜLLŐI-ÚT 33-37

M

ÜLLER T E S T V É R E K B U D A P E S T , VI. KER., D É V A I - U T C A 21.

S z a k m á j á b a n M a g y a r o r s z á g legnagyobb é s legrégibb vegyészeti g y á r a . L e g j o b b m i n ő s é g . L e l k i i s m e r e t e s k i s z o l g á l á s . Mindenféle tinta, t u s , p e c s é t v i a s z , akvarell, olaj é s t e m p e r a m ű v é s z f e s t é k e k , b r o n z f e s t é k e k , f o l y é k o n y b r o n z é s í r ó g é p s z a l a g o k az ö s s z e s r e n d s z e r ű írógépekhez és minden e szakmába vágó m á s különlegességek.

A Magyar Iparművészet még készletben levő régebbi évfolyamai az 1912. évfolyamig 6 koronáért, az 1913. évfolyamtól kezdve pedig 12 koronáért kaphatók a Magyar Iparművészeti Társulat igazgatósági irodájában, Budapest, IX. kerület, Üllői-út 33. szám. Ugyanitt megvétetnek az 1900. teljes évfolyama, az 1903. évfolyam 1., 4. és 5. füzetei, 1904. évfolyam 1. füzete, 1905. 1-2., 1907. 1., 2., 3., 4., 1908. 1-6., 1912. 1-6. és 1913. 1. füzete.

THÉK ENDRE BÚTOR- ZONGORA- É S ÉPÜLET M U N K Á K G Y Á R A R. T .

BUDAPEST, VIII., ÜLLOI-UT 66. TELEFON : JÓZSEF 5—98.

NAGY V Á L A S Z T É K B E L - É S KÜLFÖLDI FÁBÓL KÉSZÍTETT, MŰVÉSZIES KIVITELŰ BÚTOROK É S ZONGORÁKBAN,MELYEKÉRT A GYÁR A LEGMESZS Z E B B M E N Ő J Ó T Á L L Á S T VÁLLALJA.

Rétay és Benedek

Budapesti

À A s z t a l o s - é s ::

Kárpitosmesterek Kiállítási :: :: Egyesülete :: :: a városligeti Iparcsarnokban állandóan

nagy bútorvásárt tart, amely nyitva van naponkint reggel 9 órától d.u. 6 óráig. A nagyközönségnek alkalma van szép, jó és szolid bútorokat jutányos áron vásárolni.

oltáregyleti szállítók egyházi műipariniézeie, Budapest, IV., Váciutca 59. Miseruhák, zászlók, lobogók, oltárfelszerelvények, csillárok, keresztúti és oltárképek, valamint mindennemű templom- és kápolnaberendezések előállítása. Mindennemű szent szobrok nagy raktára. Oltárépítő és faragó műintézet : Budapest, VIII., Lujza-utca 7. szám. Árjegyzéket, költségvetést, mintákat. tervrajzokat készséggel küldünk

®©®®®®@®®@®®@®®®®®®®@®®©® © ®

I NAGY IMRE császári és királyi udvari szállító

©

virágnagykereskedő Magyarország kereskedése

legnagyobb

élővirág-

Budapest, IV., Fővám-tér a központi vásárcsarnok

átellenében.

© © © © © © © © © © ©

KÁRPITOS* D I S Z I T O IV. KECSKEMÉTI U . 9 TELE FON

1 9 - 2 5

KS?Í>^<§?®@St><S?Í)<S^

RÁTH G Y Ö R G Y N E K A Z O R S Z Á G O S MAGYAR I P A R M Ű V É S Z E T I TÁRSULAT NÉHAI ELNÖKÉNEK E M L É K É R E B E C K Ö . F Ü L Ö P MINTÁJA U T Á N K É S Z Ü L T

PLAKETT K A P H A T Ó A T Á R S U L A T BAZÁRJÁBAN, B U D A P E S T , IX. K E R Ü L E T , ÜLLÓI-ÚT 53-37. S Z Á M .

A PLAKETT NAGYSÁGA 8 5 X 5 2 5 CM. ^ ÁRA BRONZBAN K 8, E Z Ü S T B E N K 25. HOZZÁVALÓ TOK 2 K-ÉRT KAPHATÓ.

: --Jíjí • ^jwír V *

Í ií.v i ja- iV'/yv'/-í • : J/V/V.

1 ;

.fe?'A'Híli/nf

IV A t h e n a e u m Irodalmi é s n v o m d n l r é s z " é n y t â r s u l a t . B u d a p e s t . VII.. R á k ó c z l - ú t 54.