Az elektronikus ügyintézésre vonatkozó hazai keretszabályozás áttekintése 1.1. A szabályozás története, előzményei Az infókommunikációval kapcsolatos jogi szabályozás egyrészt az EU Acquis nagyobb stratégiáinak hatásaihoz, másrészt a kormányzati ciklusok változásához igazodott. 1990-es évek jelentették a kezdeti szakaszt, ezt megelőzően még nem volt érdemi hatás, sem külső, sem belső. Az első igény jogszabályi szinten a közigazgatás informatizálására – a központi államigazgatási szervek fejlesztésére koncentrálva – jelent meg. Ténylegesen e területtel foglalkozó jogszabály volt a központi államigazgatás informatikai koordinációjának továbbfejlesztéséről szóló 1039/1993. (V. 21.) Korm. határozat, valamint a 1106/1995 (IX.9.) Korm. határozat. A szabályozási kör bővülésére egészen 1999-ig kellett várni, mikor is az államigazgatási informatika koordinációjának továbbfejlesztéséről szóló 1066/1999. (VI. 11.) Korm. határozat már olyan kérdések szabályozására is kitért, mint az informatikai fejlesztésekhez tartozó források és felelősök összerendelése. 2000-ben több szempontból volt tapasztalható fellendülés, ennek egyik oka a kormányzati informatikai intézményrendszer átalakulása volt, másik pedig az Európai Unió és Magyarország közötti megállapodás, amely a felzárkózás keretében megkövetelte az információs társadalom kialakításához elengedhetetlenül szükséges jogszabályi környezet megalkotásának tervezését, az erre vonatkozó menetrend kialakítását. Az 1998-2003 közötti időszakban került megalkotásra illetve módosításra az információs társadalom alapjául szolgáló jogszabályi környezet, ezen belül különös hangsúlyt kapott a szerzői jog, a fogyasztóvédelem, az adatvédelem, illetve az elektronikus fizetés. A jogalkotást segítette, hogy Magyarország több jelentősebb, e területre tartozó nemzetközi egyezményhez is csatlakozott, így ezek nemzeti szinten történő rendezése nem volt szükséges, hiszen a nemzetközi egységjogi szabályozás kiterjed ezekre a területekre. Aztán 2001 ismét a jogalkotás éve volt e vonatkozásban. Ekkor kerültek elfogadásra az alábbi jogszabályok: - az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény - a hírközlésről szóló 2001. évi XL. törvény; - az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény. 2004-ben elfogadásra került a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.). Ez különös jelentőséggel bír, hiszen ebben került először kiemelten hangsúlyozásra az ügyfélközpontú szolgáltató állam fogalma, mint társadalmi-politikai célkitűzés, illetve ennek figyelemmel kellett lennie az új elektronikus eljárási rendhez tarozó alapfeltételek (elektronikus aláírás, elektronikus ügyintézés, elektronikus fizetés) létrehozására. A jogalkotó célja az volt, hogy a hagyományos ügyintézéssel egyenrangú szintre emelje az elektronikus ügyintézést, bizonyos kivételek fenntartása mellett. A Ket. az alábbi végrehajtási rendeletek megalkotásával vált a gyakorlatban is alkalmazhatóvá: - 193/2005. (IX.22.) Korm. rendelet az elektronikus ügyintézés részletes szabályairól;
-
-
194/2005. (IX.22.) Korm. rendelet a közigazgatási hatósági eljárásokban felhasznált elektronikus aláírásokra és az azokhoz tartozó tanúsítványokra, valamint a tanúsítványokat kibocsátó hitelesítés-szolgáltatókra vonatkozó követelményekről; 95/2005. (IX.22.) Korm. rendelet az elektronikus ügyintézést lehetővé tevő informatikai rendszerek biztonságáról, együttműködési képességéről és egységes használatáról.
A Ket. hatályba lépését megelőző időszakban az elektronikus eszközök állami használata igen korlátozott mértékű volt. A kezdeti időszakban az e-kormányzat nem kapott önálló stratégiát, hanem legfeljebb egy-egy átfogó információs társadalmi stratégia részeként jelent meg. A Ket. 2004-es elfogadása jelentős előrelépést hozott az informatika közigazgatási alkalmazásában. Általánosságban mondta ki: törvény, kormányrendelet, önkormányzati rendelet eltérő rendelkezése hiányában a hatóság a közigazgatási hatósági ügyeket elektronikus úton is intézi. A Ket. X. fejezete a hatályba lépése óta többször jelentősen átalakult, részben az elektronikus közigazgatás megvalósításának gyakorlati tapasztalatai, valamint – ezzel nagyrészt összefüggésben – a kormányzati e-közigazgatási modellek jelentős változásai eredményeként. A Ket. elfogadását követő centralizálási folyamat lényegében központosította az elektronikus ügyintézést. Az elektronikus közszolgáltatásról szóló 2009. évi LX. törvény (a továbbiakban: Ekszt.) és a hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről szóló 2009. évi LII. törvény (a továbbiakban: Hiektv.) alapján a központi elektronikus szolgáltató rendszer (a továbbiakban: Központi Rendszer) lett az egyetlen csatornája az ügyfél és hatóság, valamint hatóság és hatóság közötti elektronikus kapcsolattartásnak. Ennek a szabályozásnak a célja az ágazati fejlesztések, egyedi megoldások és szolgáltatások felszámolása, az elektronikus ügyintézés központosítása volt. A túlzottan centralizált modell kiütköző problémái miatt azonban 2010-től kezdve új stratégiai irányvonal körvonalazódott. Ennek eredményeként a 2011. évi CLXXIV. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról (a továbbiakban: 2011-es Ket.novella vagy Ket.-novella) a korábbi centralizált modellt megszüntette, és a technológiai jellegű szabályozás helyett magának az eljárásnak a szabályozására fókuszált. Olyan keretjellegű szabályozást teremtett meg, amely lehetőséget nyújt arra, hogy a közigazgatás rugalmasan alkalmazzon a piac által kidolgozott, elfogadott megoldásokat. A Ket. eredeti – 2005-ben hatályba lépett – szövege szerint az elektronikus kapcsolattartás két fő formája a következő volt: a) kapcsolattartás legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással, b) kapcsolattartás a Központi Rendszeren keresztül, elektronikus aláírás nélkül, ügyfélkapun. A törvény elfogadásával egyidejűleg az akkori kormányzat jelentős centralizálási folyamatot indított, amellyel lényegében centralizálták az elektronikus ügyintézést. Az ezredfordulót követő első évtized végén az elektronikus közszolgáltatásokról szóló 2009. évi LX. törvény alapján a Központi Rendszer lett az egyetlen csatornája az ügyfél és hatóság, valamint hatóság és hatóság közötti elektronikus kapcsolattartásnak.
A 2012-től hatályos új szabályozás célja az ágazati fejlesztések, egyedi megoldások és szolgáltatások felszámolása lett, 2012. április 22-én a Szeüsz.-ök kialakításával lényegében megtörtént az alapvető elektronikus ügyintézési szolgáltatások (a továbbiakban: EÜSZ) szabályozási alapjának megteremtése. Célként megjelent, hogy a korábbi - szállítói és fejlesztői oldalon egyaránt - monopolisztikus helyzetet teremtő megoldás helyett az összkormányzati érdeket hangsúlyozottan figyelembe vevő, egyszerűbb és kompatibilitásra, együttműködésre képes modulokból kerüljenek a rendszerek létrehozásra. A prioritások között annyira fontosnak tekintendő a szükséges modularitás kialakítása, hogy ennek megvalósulása érdekében – természetesen ésszerű és indokolható határig – adott esetben többletköltség is felvállalható. A korábbi – mesterségesen létrehozott - nagy központi rendszerek képtelenek voltak kiszolgálni a valós igényeket. Az elsődleges cél jelenleg az, hogy a szolgáltató jelleg és rugalmasság valós legyen, ez azonban nem jár a központi szolgáltatás visszaszorulásával, sőt bizonyos helyeken (ilyen fokozott biztonsági garanciákat igénylő központok, illetve nyilvántartások kezelésének területe) még erősödnek is a korábbi központi rendszerek. Ezzel egyidejűleg a jogszabályi rendezés további változásokat igényelt. A létrejött szabályozás nem tudott valós lehetőséget biztosítani a hatóságok saját kezdeményezéseihez és a szabályozás egyetlen további fejlődési útjának a Központi Rendszerben felvett új szolgáltatások bevezetése mutatkozott. Az informatikai szolgáltatások interoperabilitásának, valamint a források központosított felhasználásának igénye jogi szabályozás szintjén jelentkezett, azonban nem került éles szétválasztásra, hogy valójában mit és miért lehet csak egy helyről nyújtani. Az ebből fakadó problémák idővel egyre sokasodtak, és mindezt csak teljes újraszabályozással, más elvi alapokra, és eltérő modellre helyezéssel lehetett kijavítani. 1.2. Hatályos szabályozási keretek A 2011. évi Ket.-novella a korábbi centralizált modellt megszüntette, mely a technológiai jellegű szabályozás helyett immár az eljárás szabályozására fókuszál. Az új hatályos szabályozás céljai között kiemelhetők a következő alapelvszerű törvényi követelmények: o rugalmasság, a szerv döntési kompetenciája a fejlesztések terén, o az egyedi, ügyfélközpontú fejlesztések engedélyezése, o a bevált piaci megoldások alkalmazása, o az elektronikus eszközök használatának előtérbe helyezése, elsődlegessége, o az ügyfél igényeinek, rendelkezési jogának minél teljesebb érvényesítése. A Ket. rugalmas keretszabályait részletes tartalommal töltik meg a Ket. felhatalmazása alapján kiadott végrehajtási rendeletek, így főként: o a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokról és az állam által kötelezően nyújtandó szolgáltatásokról szóló 83/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Szeüszr.); o az elektronikus ügyintézéshez kapcsolódó szervezetek kijelöléséről szóló 84/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kijelölési rendelet),);
o az elektronikus ügyintézés részletes szabályairól szóló 85/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Eüir.). A szabályozás elsődleges célja 2011. év végén az volt, hogy létrehozza azokat az új jogintézményeket, amelyek a polgárok és a vállalkozások számára eljárási és adatkezelési garanciákat nyújtanak, és amelyek széles körben lehetővé teszik az elektronikus kapcsolattartás igénybevételét. Emellett cél volt a túlszabályozás megszüntetése, a technikai (műszaki) jellegű részletszabályok kiiktatása, a technológia-semleges szabályozás, és a korábbi kormányzati infrastruktúra (Központi Rendszer) monopolizált jellegének megszüntetése. A Ket. értelmében azok az eljárási cselekmények értendők elektronikus ügyintézés alatt, amelyek során az ügyfél vagy az ügyintézést biztosító szerv elektronikus nyilatkozatot tesz, vagy az ügyintézést biztosító szerv, az ügyfél vagy más ügyintézést biztosító szerv nem elektronikus nyilatkozatát elektronikus nyilatkozattá alakítja át, és azt az eljárás során felhasználja. A Ket. elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos alapelvei nemcsak az ügyfél és a közigazgatási hatóság, illetve a közigazgatási hatóságok egymás közötti, hanem a Ket. hatálya alá nem tartozó – eljárások szabályozásánál is irányadónak tekinthetők, így különösen, a bírósági, közjegyzői, bírósági végrehajtói eljárások. : o a kormányzati célú hírközlési, valamint az állam által ingyenesen biztosított szolgáltatás kivételével az elektronikus ügyintézés szabályozásával kapcsolatos jogszabályi rendelkezések nem fogalmazhatnak meg olyan követelményt, amely valamely meghatározott műszaki megvalósítás (megoldás) alkalmazását teszi kötelezővé, a jogszabályok a műszaki megvalósítás módjától független követelményeket kell, hogy tartalmazzanak (technológiasemlegesség); o a hatóság főszabályként nem elektronikus kapcsolattartás esetén is jogosult az eljárást vagy annak eljárási cselekményeit elektronikus ügyintézés keretében lefolytatni, azonban az ügyféllel való kapcsolattartás során ilyen esetben is az ügyfél ügyintézési rendelkezését figyelembe véve köteles eljárni (áttérés joga); o a közigazgatási hatóságnak az ügyfelekkel vagy más szervezetekkel való elektronikus kapcsolattartáshoz a kormányzati célú hírközlési szolgáltatást kell igénybe vennie. A Ket. elektronikus ügyintézésről szóló X. fejezete alapján Szeüsz.-t nyújthat: a) a hatóság saját ügyfelei számára, illetve belső működése körében, b) az a hatóságnak nem minősülő személy, aki a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatását ügyfelek vagy hatóságok számára ingyenesen vagy ellenérték fejében elérhetővé teszi. A jelenlegi szabályok alapján a b) pont szerinti szolgáltató a Szeüsz.-t csak az elektronikus ügyintézési felügyelet (továbbiakban: EÜF) engedélye alapján nyújthat, míg az a) pont szerinti hatóságot bejelentési kötelezettség terheli, melyet elektronikus úton, legkésőbb a szolgáltatás nyújtásának megkezdésével egyidejűleg kell megtenni. A Kormány által kötelezően nyújtandó szolgáltatásokat a Ket. 168. § (1) bekezdése határozza meg. A törvényi rendelkezéseken túl a Szeüsz..-ök nyújtásának részletes szabályait, a bejelentéssel és az engedélyezéssel kapcsolatos részletes szabályokat, valamint az ellenőrzés és felügyelet
szabályait a Szeüszr. -tartalmazza. Az említett jogszabályi rendelkezéseken túl kiemelkedő szerepet kapnak a későbbiekben az EÜF által kiadásra kerülő ajánlások, illetve útmutatók. A Ket. 168.§ (1) bekezdése szerinti Szeüsz.-ök szolgáltatóit a Kijelölési rendelet határozza meg. A Ket. 168.§ (2) bekezdése ehhez hozzáfűzi még, hogy „Jogszabály egyes szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatások nyújtását más szervek számára is előírhatja.” Az elektronizálás alapvetően két területen alakítja át a közigazgatást: egyrészt hatással van a hatóságok belső ügymenetének szervezésére, ezt leginkább az ügymenetek átalakulásában, dokumentumok hozzáférésének megváltozásában, az ügyintézés helyére vonatkozó szabályokban lehet tetten érni; másrészt legalább ennyire fontos a közigazgatás külső folyamatainak, megjelenésének átalakulása is, a távolról, személyes megjelenés nélkül történő ügyintézés lehetőségének kialakítása. A külső kapcsolattartás, információközlés alapját a digitális kommunikáció lehetősége teremeti meg, amelyet a szélessávú, internetes elérést lehetővé tevő hálózatok fokozatos kiépülése és elterjedése biztosít. Az újfajta kommunikáció azonban több tekintetben is kihívás elé állította a szabályozókat, egyrészről megoldásra vártak a felek azonosítása körüli problémák, másrészt az elektronikus dokumentumok hitelességével kapcsolatos gondok. A problémákra a kriptográfia tudományának eredményei adtak megoldást, az aszimmetrikus kulcsú titkosítási rendszerek kialakítása és az ezen alapuló úgynevezett nyilvános kulcsú infrastruktúra ugyanis egyszerre képes a személyazonosításra, valamint az elektronikus dokumentum változatlanságának bizonyítására is. Jogszabályi szinten mindez az elektronikus aláírásról szóló törvényben került szabályozása. Az Eat. rendezi a megfelelő hitelesítéssel rendelkező elektronikus aláírásra vonatkozó szabályokat, az elektronikus aláírások kiadására jogosult hitelesítés szolgáltatók jogállását, felügyeletét és a működésükre vonatkozó alapvető szabályozást. A következő fokozatot a fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott elektronikus dokumentumok képezik. Ha a jogszabály az írásba foglalást írja elő, akkor ennek a követelménynek eleget tesz azzal is a kötelezett, hogy az elektronikus dokumentumot fokozott biztonságú elektronikus aláírással látja el. A harmadik szintet pedig a minősített aláírással ellátott dokumentumok képezik, amely esetében vélelmezni kell, hogy a dokumentum tartalma az aláírás óta nem változott. Így a minősített elektronikus aláírással hitelesített elektronikus dokumentum a papír alapú teljes bizonyító erejű magánokiratnak elektronikus megfelelője. A minősített elektronikus aláíráshoz fűződő joghatások miatt a legtöbb eljárási cselekmény esetében ennek az aláírásnak a használata javasolt, de bizonyos esetekben elég a fokozott biztonságú elektronikus aláírás is. Az elektronikus ügyintézés hatályos szabályozása széles körben épít az elektronikus aláírások használatára. Az elektronizálásnak a közigazgatás belső folyamataira gyakorolt hatása olyan klasszikus tevékenységeket érint, mint az iratok iktatásával kapcsolatos feladatok, az iratok érkeztetése, szignálása, kiadmányozása és irattárazása. A közigazgatás működésében egyáltalán nem hanyagolhatóak el ezek a tevékenységek, mivel sok esetben nem csak szervezeti, működési folyamatokról beszélhetünk, hanem például a kiadmányozás esetében a döntés jogszerű meghozatalának egyik feltételét adja a jogszabályoknak megfelelő eljárás. Jelenleg a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Iratkezelési rendelet) tartalmazza a közigazgatásnak az iratkezeléssel kapcsolatos teendőit, azok feltételeit és szabályrendszerét.
Az elektronikus rendszerek azonban ezt a területet sem hagyják érintetlenül és ebben az esetben is biztosítani kell, az iratkezelés elektronikus alapokra helyezése esetén a hitelességet. Jelenleg ez a rendelet még nem tartalmazza az elektronikusan megtehető közigazgatási cselekményeket, szükséges a modernizálása és a papír alapú iratkezelésben jelen lévő cselekmények megfelelő elektronikus alternatívájának szabályozása. A jogalkotás az iratkezelés egy részének elektronikus alapra helyezését azonban már megteremtette. Alapesetben elektronikus dokumentumot a kiállítójának kell elektronikus aláírással ellátni, mivel az elektronikus aláírása mindig személyhez kötötten bír bizonyító erővel. Így a meglévő papír alapú iratok elektronizálására önmagában az elektronikus aláírás nem nyújt megoldást, ezt azonban a közigazgatás szerepelői speciális szolgáltatás, a papír alapú iratok elektronikus irattá alakításával elérhetik. Ez a szolgáltatás lehetőséget teremt arra, amit az elektronikus aláírások önmagukban még biztosítottak, azaz hogy a hatóság maga intézkedjen iratainak elektronizálásáról oly módon, hogy ezzel egyidejűleg az is igazolható legyen, hogy a hatóság nem manipulálta az iratokat, így azok elektronikus formájukban is képesek megőrizni hitelességüket. Ez a szolgáltatás azonban nem a Ket. végrehajtási rendeletében, a szabályozott ügyintézési szolgáltatások között került részletes kifejtésre, ott csak említés szintjén jelenik meg, hanem egy külön jogszabályban, a papíralapú dokumentumokról elektronikus úton történő másolat készítésének szabályairól szóló 13/2005. (X. 27.) IHM rendeletben (a továbbiakban: Konverziós rendelet). A rendelet részletesen kitér a papír alapú okiratoknak és közokiratoknak az átalakítására, valamint az azzal kapcsolatos feladatokra és a megvalósítás módjára. 1.2. Ügyintézési és szabályozási modell Az elektronikus kormányzat megvalósítása az igazgatás minden szintjét érintő olyan modernizációs folyamat, amelyben a technológiai fejlődésre alapozva végső soron a kapcsolatrendszerek minőségi átalakulása megy végbe.” A fogalomalkotásnak megvan az a lényegéből fakadó problémája, hogy a fogalom által lefedni kívánt kör teljes megragadására kell törekednie. A Ket. 172. § c) pontja szerint „elektronikus ügyintézés: azok az eljárási cselekmények, amelyek során az ügyfél vagy az ügyintézést biztosító szerv elektronikus nyilatkozatot tesz, vagy az ügyintézést biztosító szerv az ügyfél vagy más ügyintézést biztosító szerv nem elektronikus nyilatkozatát elektronikus nyilatkozattá alakítja át és azt az eljárás során felhasználja.”A Ket. tehát egy olyan fogalmat használ, amely egyaránt lefedi az elektronikus közigazgatás front office tevékenységeit, de bevonja az iratkezeléssel kapcsolatos back office tevékenységeket is a nyilatkozatok elektronikus nyilatkozattá alakításával. Tágabb megfogalmazásban a Ket. 172. § d) pontja szerint elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos szolgáltatás: - a hatóság által az elektronikus ügyintézés megvalósítása érdekében kialakított informatikai háttér tekintet nélkül arra, hogy az informatikai háttér biztosítása során harmadik fél szolgáltatásait igénybe vette-e és milyen mértékben, vagy - az előző pontban meghatározott eseten kívül jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet által a hatóság vagy az ügyfél számára az elektronikus ügyintézés megvalósítása vagy használata érdekében ingyenesen vagy ellenérték fejében nyújtott, információs társadalommal összefüggő szolgáltatás. A rendszer működőképességét azonban igazából a
szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatások biztosítják, amelyekre a Ket. 172. § j) pontja annyit tartalmaz, hogy szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatások a tételesen az értelmező rendelkezésben megjelölt szolgáltatások és Szeüszr.-ben meghatározott további szolgáltatások. Ezek lehetővé teszik a kérelem, vagy más beadvány beérkezésétől az irattározásig az elektronikus forma igénybevételének lehetőségét, vagy az ügyfél oldali papír alapú, de ezzel párhuzamosan a hatóság oldali elektronikus alapú ügyintézés hibrid rendszerét. A hibrid rendszer azt jelenti, hogy, ha az ügyféllel papír alapon is történik a kapcsolattartás a közigazgatási szerven belül elektronikus úton valósul meg az iratkezelés és az ügyintézés. A hibrid rendszer alapja a Szeüszr. 86. §-ban szabályozott elektronikus irat hiteles papír alapú irattá alakítása Szeüsz., amely lehetőséget termet arra, hogy a közigazgatási szervek elektronikus irataikat hiteles papír alapú irattá alakítsák/alakítassák át és az ügyfeleknek már a papír alapú iratot küldjék ki. E mellett a Szüszr. 89. §-a szerinti, a papír alapú irat hiteles elektronikus irattá alakítása Szeüsz. azt teszi lehetővé, hogy a papír alapú iratot alakítsák/alakítassák át a közigazgatási szervek hiteles elektronikus irattá, így a beérkező papír alapú beadvány esetén is a belső munkafolyamatokban már elhagyható a papír alapú iratok kezelése, mivel oda az átalakítás utáni elektronikus irat kerül be. A papír alapú irat hiteles elektronikus irattá alakítását inverz hibrid rendszernek nevezzük. A fogalmak differenciáltsága és absztrakciós szintjének változása, az elektronikus ügyintézéstől a szabályozott elektronikus ügyintézéséig haladó konkretizálása módot teremt arra, hogy az elektronikus közigazgatás lényegi működésének biztosítása mellett az innováció és az új megoldások is teret nyerhessenek a hatóságok munkája során és ne csússzon a jogszabály a fogalomalkotással kapcsolatos tipikus hibákba. A szabályozott elektronikus ügyintézésére vonatkozó alapvető szabályok a Ket. X. fejezetében találhatóak meg, ahol részletezésre kerülnek az elektronikus ügyintézés alapelvei, a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatások nyújtásának feltételei, a szolgáltatás nyújtásnak bejelentésére, engedélyezésére vonatkozó szabályok, az ügyintézési rendelkezésre vonatkozó szabályok, az azonosításra vonatkozó szabályok, a szabályozott elektronikus ügyintézési szolágáltatásra vonatkozó, az elektronikus tájékoztatásra és a hatósági szolgáltatásra vonatkozó szabályok. Ezt a rendszert építi tovább a közvetlenül a Ket. végrehajtására kibocsátott rendeletek: a Szeüszr, a Kijelölési rendelet és az Eüir. További szabályokat tartalmaz a papíralapú dokumentumokról elektronikus úton történő másolat készítésének szabályairól szóló Konverziós rendelet. Az elektronikus ügyintézés hazai modellje az állam normál működési modelljéből indul ki, azt az egyszerűsítési elvet követi, hogy az ügyfél áll kapcsolatban az állammal. Az ügyfél lehet természetes személy és jogi személy is, elismert a szervezeti hitelesítés és aláírás, a modell nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy több ügyfél is jelen legyen az eljárásban, a kézbesítésnél a fennálló piaci logikára épülő postafiók modellt alkalmazza. A szabályozott ügyintézési szolgáltatások így könnyen, még az átlagember számára is kézzelfoghatóan felrajzolhatóak a hagyományos ügyintézési folyamat margójára. Az alábbiakban a rendelet szabályai szerint tekintjük át azt, hogy hogyan kapcsolódnak a Szeüsz. szolgáltatások a közigazgatás külső és belső folyamataihoz. A rendelet az alábbi Szeüsz. szolgáltatásokat tartalmazza, amelyek egy része kötelezően nyújtandó az állam
részéről, azonban nagyobb része nem. A későbbiekben a Szeüsz.-ök az itt feltüntetett számuk alapján kerülnek azonosításra és megkülönböztetésre: 1. Az ügyfél időszaki értesítése az elektronikus ügyintézési cselekményekről 2. Az ügyfél adataiban bekövetkező változás átvezetése 3. Azonosítási szolgáltatás 4. Elektronikus dokumentum titkosítása 5. Elektronikus űrlapok kezelése 6. Kézbesítési szolgáltatás 7. Biztonságos kézbesítési szolgáltatás 8. Elektronikus dokumentumtárolási szolgáltatás 9. Hitelesítés-szolgáltatás 10. Elektronikus aláírás ellenőrzési szolgáltatás 11. Nyilatkozattételi jogosultsággal kapcsolatos elektronikus igazolás szolgáltatása 12. A hatóság informatikai rendszeréhez automatikus adatelérési felület (hozzáférés) biztosítása 13. Hozzáférés az elektronikus iratkezelő rendszerhez 14. Hozzáférés biztosítása elektronikus nyilvántartások adataihoz 15. Hozzáférés biztosítása az informatikai rendszer működésével kapcsolatos adatokhoz 16. Elektronikus irat hiteles papír alapú irattá alakítása 17. Papír alapú irat hiteles elektronikus irattá alakítása 18. Elektronikus iratról hiteles elektronikus másolat készítése 19. Elektronikus iratról hiteles, más formátumú elektronikus másolat készítése 20. Elektronikus iratok kezelése 21. Biztonságos elektronikus igazolási szolgáltatás 22. Elektronikus tájékoztatási szolgáltatás 23. Informatikai háttér szolgáltatása Az állam által kötelezően nyújtandó szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatások: 1. Az ügyfél ügyintézési rendelkezésének nyilvántartása 2. Iratérvényességi nyilvántartás 3. Kormányzati hitelesítés-szolgáltatás 4. Kormányzati elektronikus aláírás ellenőrzési szolgáltatás 5. Központi azonosítási ügynök 6. ÁNYK űrlap benyújtás támogatási szolgáltatás 7. Azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítés 8. Elektronikus irat hiteles papír alapú irattá alakítása 9. Papír alapú irat hiteles elektronikus irattá alakítása 10. Elektronikus fizetési és elszámolási rendszer Alapvetően a Szeüsz.-ök esetében a legtöbb elem olyan szolgáltatást takar, amely az eljárás egyes részcselekményeihez kapcsolódhat és a hatóságok számára lehetőséget biztosít a folyamataik elektronizálására. A papír alapú közigazgatásban is megfigyelhető, hogy a közigazgatás front office rendszeréhez képest nagyságrendekkel több feladat és munkafázis
jelenik meg a back office rendszerekben. Ezeknek a folyamatoknak azonban, függetlenül attól, hogy azokkal az ügyfelek közvetlenül találkoznak-e vagy sem, kiemelt fontossága van. Ügyfélszempontból tipikus kapcsolódási pontnak tekinthető a kérelem benyújtásának mozzanata. A korábbi szabályozás kialakította az elektronikus űrlapon történő kérelembenyújtás lehetőségét, amely kevés sikerrel próbálta lekövetni a valóságban lezajlódó folyamatokat. A jelenlegi szolgáltatások között is fennmaradt az űrlapon keresztüli kapcsolattartás, azonban olyan új Szeüsz.-ök is megjelentek, amelyek a „beadványt” (kérelem hatósági eljárás megindítására, igazolás, vagy hatósági bizonyítvány kiadására, stb.) olyan iratként kezelik, amely egy hatósági cselekménysorozatot megindító okirat, ami a hatósági tevékenység egészét végigkíséri és ezek a Szeüsz.-ök elősegítik, hogy ezt a jellemzőjét az elektronikus formában is megőrizze. Így a kérelmezők előtt akár az is lehetőségként állhat, hogy a kérelmüket elektronikus okiratként a saját elektronikus aláírásukkal ellátva nyújtsák be, másrészt az is, hogy a kijelölt Szeüsz. szolgáltató segítségével elektronikus másolatot készítessen és juttasson el a hatóságok részére. Abban az esetben, ha a hatóságok külső szereplőt vesznek igénybe a Szeüsz. megvalósítására, akkor a Szeüsz. szolgáltató és a közigazgatási hatóság között a közjog által nagymértékben meghatározott magánjogi jogviszony jön létre. A közigazgatási szabályozás egyik célja az, hogy megteremtse annak a keretét, hogy a szolgáltatásokat hogyan kell megvalósítani. Ez által biztosítható az, hogy a szabályozott elektronikus szolgáltatások, akár a közigazgatási hatóság, akár Szeüsz. szolgáltató által nyújtottan a jogállami garanciákkal övezve be tudják tölteni társadalmi rendeletetésüket. A közjog így meghatározza a szerződések tárgyát és a teljesítés menetének nagy részét. Mindemellett azonban a felek egymással magánjogi szerződés keretében állapodnak meg a szolgáltatás igénybevételének további feltételeiről és a szolgáltatás díjáról is. A közigazgatás a társadalom legnagyobb szakigazgatási rendszere, az állampolgárok a közigazgatás szervein keresztül lépnek kapcsolatba az állam megannyi szervével, intézik ügyeiket. A Ket. alapelvei között is szerepel az a követelmény, hogy mindezt a tevékenységet a hatóságoknak az ügyfél érdekeit szem előtt tartva, gyorsan és hatékonyan kell megoldaniuk. A Szeüsz. igénybevétele ezt a kapcsolati rendszer helyezik új alapokra, ezért jogos igény merül fel az állam részéről, hogy előre lássa azt, hogy azok a piaci szereplők, akik Szeüsz.-t kívánnak nyújtani, képesek-e arra, illetve rendelkeznek-e a Szeüsz.ök nyújtásához szükséges feltételekkel. Ennek ellenőrzésére, mint lehetséges megoldás az engedélyezés rendszere merült fel, amely garanciát nyújthat arra, hogy a Szeüsz. szolgáltatók az alapvető követelményeknek megfeleljenek. Ha azonban minden Szeüsz. nyújtása engedélyhez lenne kötve, az óriási mértékben hátráltatná az elektronikus közigazgatás kialakulását, fejlődését, tekintettel arra, hogy engedélyezés nagyon költséges és időigényes. A 161. § (1) és (2) bekezdése ezért határt von az engedélyköteles és az engedély nélkül, egyszerű bejelentés alapján nyújtható szolgáltatások között. Engedélyköteles Szeüsz. szolgáltatás Bejelentés alapján nyújtható Szeüsz. szolgáltatás Ha a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltató nem hatóság, vagy a hatóság a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatást más hatóság számára is biztosítja, vagy a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatást nem csak saját ügyfelei számára biztosítja, szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatást a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltató csak az EÜF engedélye alapján nyújthat.
1.3. Az irányadó hazai jogforrások áttekintése Több olyan hatályos jogszabály van, amely valamilyen módon a Ket. szerinti elektronikus ügyintézéshez kapcsolódik. Ez kétféleképpen is megvalósulhat, egyrészt úgy, ha az eljárási törvények átemelik az általuk szabályozott területükre a Ket.-ben található megoldásokat. Másrészt úgy, hogy a Ket. szerinti elektronikus ügyintézést egészítik ki valamilyen rendelkezéssel, intézménnyel, ezzel hozzájárulva az elektronikus ügyintézés működéséhez. Az alábbiakban ezeknek a jogszabályoknak az áttekintésére kerül sor. A 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól és annak végrehajtási rendeletei Az eljárási törvény a hatékony, ügyfélbarát, sok tekintetben szolgáltató, illetve jogállami közigazgatás eszköze és garanciája. A közigazgatási szervek hatáskörébe tartozó ügyek száma óriási, hiszen a közigazgatás látja el az állampolgárokat hatósági igazolványokkal (az útlevéltől a nyugdíjas igazolványig), kiadja a különböző hatósági engedélyeket, kötelezettségeket állapít meg, jogvitákat bírál el, különböző hatósági nyilvántartást vezet, és széles körben végez hatósági ellenőrzést. Alapvető fontosságú tehát, hogy a közigazgatás gyors, egyszerű, az állampolgárok számára is áttekinthető eljárás keretében járjon el. A törvény hatósági ügyként határoz meg minden olyan ügyet, amelyben a hatóság az ügyfelet érintő jogot, kötelezettséget állapít meg, adatot, tényt igazol, illetve jogszabállyal létrehozott nyilvántartást vezet, vagy hatáskörébe tartozó ügyben ellenőrzést végez. Közigazgatási hatósági ügy a tagsági jogviszony létrehozásával és megszüntetésével kapcsolatos ügy is, ha valamely tevékenység vagy foglalkozás köztestületi tagsághoz kötött. Ahogy korábban már említésre került ennek a széles körű tevékenységnek az elektronizálását valósítja meg a Ket. X. fejezete, valamint a Szeüszr., a Kijelölő rendelet, az Eüir. és a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos kormányrendeleteinek módosításáról szóló 82/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet. Ezek a rendeletek meghatározzák egyfelől azt, hogy hogyan kell és lehet megvalósítani az elektronikus kapcsolattartást az ügyféllel, másrészt meghatározzák azt is, hogy a közigazgatás háttérfolyamatait milyen módon lehet elektronikus alapra áthelyezni. Ezt a rendszert fogják kiegészíteni az EÜF által kiadott ajánlások, amelyek részletes eligazítást fognak adni az egyes Szeüsz. szolgáltatások megvalósításával kapcsolatban. Mindez azonban a közigazgatáshoz kapcsolódó back office folyamatok leszabályozását még nem oldotta meg. Ezt a feladatot a Konverziós rendelet valósítja meg. A back office folyamatok egyéb aspektusait pedig az Iratkezelési rendelet tartalmazza, amelyben szabályozva van az irattározás, a szignálás, kiadmányozás rendje is. Ennek a rendeletnek a felülvizsgálata még szükséges, mivel külön az elektronikus közigazgatást kezelő rendelkezései még nincsenek. Ezeken kívül a tárgyalások során elhangzott, hogy az engedélyezési eljárást és az engedélyezésért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjara vonatkozó szabályokat egy később megalkotásra kerülő NFM rendelet fogja szabályozni.
1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról (a továbbiakban: Pp.) A jogszabály elsősorban az általánosan irányadó elveket foglalja össze, majd az eljárási jog ún. statikus szabályait tartalmazza, ezt követik az eljárás egymás után következő szakaszainak lefolyására vonatkozó rendelkezések, végül az egyes különleges eljárások szabályai és a vegyes, illetőleg záró rendelkezések. A törvénynek a köznapi nyelvhez közelebb álló, egyszerűségre és világosságra törekvő szövegezése a perjogi szabályok könnyebb megértését és alkalmazását kívánja előmozdítani. A bíróságnak gondoskodnia kell arról, hogy az eléje vitt jogvitát az anyagi igazságnak megfelelően döntse el és evégből a bíróságnak nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy a feleket a megfelelő tájékoztatással ellássa és mind a pervezetés, mind pedig a bizonyítás körében megtegye mindazokat a rendelkezéseket, amelyek az anyagi igazság kiderítéséhez szükségesek. A törvényben érvényesül a nyilvánosság elve, a szóbeliség, a közvetlenség, az igazmondási kötelezettség, a kétoldalú meghallgatás és a felek egyenjogúságának, valamint a tárgyalás egységének elve is. A Ket. szerinti elektronikus ügyintézési, elektronikus kapcsolattartási szabályozás jelentőségét növeli, hogy utaló szabályok útján jelenleg már számos egyéb eljárási szabályozás, így a Pp. is támaszkodik a Ket. által bevezetett modellre és jogintézményekre. A szabályozás nagy csúszással és folyamatos átmeneti időkkel számolva lépett volna hatályba. Az eredeti koncepció szerint 2010. július 1-től, 2011. július 30-ig tartott volna az átmeneti idő. A végső határidőt kétszer is módosították, míg végül az átmeneti idő végének 2013. április 1.-jét határozták meg. A jogszabály XXVIII. fejezete rendelkezik az elektronikus kommunikáció szabályairól, amely alapján a fél, illetve képviselője a törvényszék elsőfokú hatáskörébe tartozó ügyben beadványát és mellékletét választása szerint elektronikus úton is benyújthatja, ebben az esetben az elsőfokú eljárás folyamán a bírósággal a kapcsolatot elektronikus úton kell tartania és a bíróság is valamennyi bírósági iratot elektronikusan kézbesít a részére. A beadvány és melléklete elektronikus úton való benyújtását az elektronikus úton való kapcsolattartás vállalásának kell tekinteni. Külön szakasz rendelkezik a szakértővel történő elektronikus kapcsolattartásról. Ha a szakértő bejelentette az igazságügyi szakértői névjegyzékbe, hogy vállalja az elektronikus kapcsolattartást, a polgári perben a beadványokat, ide értve a szakvéleményt, az előzetes munkatervet és a díjjegyzéket is elektronikusan kell megküldenie a bíróság részére. A szakértőnek, ha a technikai lehetőségei adottak, a szakvélemény részévé tett mellékleteket digitalizálnia kell. A szakértő ebben az esetben nem kötelezhető arra, hogy a bírósághoz benyújtott beadványt a felek és más perbeli személyek számára papír alapon megküldje. A Pp. 394/F. § (1) bekezdése szerint ahol a Pp. elektronikus kommunikációt említ, ott a Ket. elektronikus kapcsolattartásra vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. A bíróság az ügyfél ügyintézési rendelkezésének nyilvántartása, ideértve a meghatalmazások kezelése Szeüsz.-t, az azonosítási szolgáltatást, a kézbesítési szolgáltatást, ideértve a biztonságos kézbesítési szolgáltatást is, az elektronikus irat hiteles papír alapú irattá alakítását, a papír alapú irat átalakítását hiteles elektronikus irattá, az elektronikus iratról hiteles elektronikus másolat készítését, az elektronikus iratról hiteles, más formátumú elektronikus másolat készítését, a központi azonosítási ügynököt, az összerendelési nyilvántartást akár saját maga is nyújthatja, vagy ezek biztosítására Szeüsz. szolgáltatótól igénybe is veheti.
1996. évi XX. törvény a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról A törvény célja, hogy rendelkezzen a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról, megállapítsa az azonosító kódok képzésének, kezelésének és továbbításának szabályait, rögzítse az adatkezelőknek és az azonosító kódokkal érintett természetes személyeknek az azonosító kódok használatával kapcsolatos jogait és kötelezettségeit. A személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról 1996. évi XX. törvény (a továbbiakban: Szaz.tv.) hatálya a törvényben meghatározott azonosító kódokra, az azonosító kódok használatára feljogosított adatkezelőkre és adatkezelésekre, valamint a velük érintettként kapcsolatba kerülő polgárokra terjed ki. Nem terjed ki azonban a Szaz.tv. hatálya a más törvényben meghatározott személyazonosítási módokra, valamint a kizárólag belső azonosításra szolgáló technikai kódokra. Mivel a 2011.es Ket.-novella az összerendelési nyilvántartás kapcsán a Szaz.tv. rendelkezéseire utal vissza – egyebek mellett azokat egészíti ki egy 10/A.§ és egy 10/B.§-sal – az utóbb említett, más törvényekben meghatározott személyazonosítási módokra tehát az összerendelési nyilvántartás hatálya sem terjed ki. Az összerendelési nyilvántartásra vonatkozó szabályok 2013. július 1-jén lépnek hatályba. 2011. végén kihirdetett Ket. novella általános indokolása szerint „Az interoperabilitás megvalósításához szükséges az összerendelési nyilvántartás”. Ez az Infotv. szabályozására építve feloldja az eddig az elektronikus közigazgatás kiterjesztésének gátját jelentő ellentmondásos helyzetet, és egyszerre biztosítja a személyes adatok megfelelő védelmét és a nyilvántartások közötti jogszerű adatkapcsolatok egyszerű kialakíthatóságát. A jelenlegi gyakorlattal ellentétben, amely sok esetben adatvédelmi szempontból vitatható megoldásra épül, itt a szakrendszeri nyilvántartások által előállított és titkosított kapcsolati kódok összerendelő nyilvántartása biztosítja az összerendelési nyilvántartáshoz kapcsolódó szolgáltatáson keresztül a szabályozott és jogszerű adatcseréhez szükséges azonosító összerendelést. Az összerendelési nyilvántartás ún. ősfeltöltése jelenleg a Szeüszr. 174. §-ban szerepel, amivel kapcsolatban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság annak törvényi szintre emelését kérte, a vonatkozó jogszabályok módosításával. 2001. évi XXXV. törvény az elektronikus aláírásról A törvény szabályai alkalmazhatóak bármely elektronikus aláírásra, az előállításuk során felhasznált technológiától függetlenül. Továbbá a törvény által használt elektronikus aláírás fogalomba beletartozik a mindenfajta technológiai biztonságot nélkülöző eljárás is, ha az aláíró egy elektronikus szöveg végére odaírja a nevét vagy más azonosítóját. Az elektronikus üzenetküldés egyre tömegesebbé válásának egyik következményeként merült fel az igény arra, hogy elektronikus formában joghatást kiváltó üzenet küldéséhez (pl. szerződéses ajánlat, illetve annak elfogadása, teljesítés igazolása) szükséges, hogy az így kapcsolatba kerülő felek hitelesen megállapíthassák, hogy kitől származik az üzenet és annak tartalma nem változott-e a feladás óta. Az elektronikus aláírásról szóló törvény szabályozza többek között az ilyen szolgáltatásokat nyújtó gazdálkodó szervezetekkel szembeni követelményeket, illetve a technológiák használatának joghatásait.
Az elektronikus aláírásnak az eljárásokban való felhasználását a szektorális szabályok tartalmazzák. Ezen a területen mérföldkő volt a cégtörvény, amely kötelezővé tette az elektronikus ügyintézést és ennek keretében az elektronikus aláírás használatát a cégeljárások során. A cégtörvény ennek keretében a teljes elektronikus ügyintézési folyamatot szabályozza. Ezen kívül a fizetési meghagyásos eljárásokban tette a jogalkotó szinte kizárólagossá az elektronikus aláírások használatát. Ha az adózó elektronikus adatcsere rendszert használ, akkor a számviteli és általános forgalmi adókról szóló törvény szerint a számlázás során a fokozott elektronikus aláírás használata biztosítja a számlázás hitelességét. A Pp. is tartalmaz eligazító szabályokat az okirati bizonyítás területén, hogy az elektronikus aláírással ellátott dokumentumok mely papír alapú okiratnak felelnek meg, amely közvetve azt is jelenti, hogy a bizonyítási eljárásban való felhasználás is szabályozva van. Arra vonatkozó külön szabály azonban nincs a Pp.-ben és máshol sem, hogy az elektronikus aláírással ellátott dokumentumot a bíróság, hogyan tárolja. A kapcsolattartás pedig itt is a központi rendszerre van terhelve, bár bevezetése nem az eredeti ütemtervnek megfelelően történt. Az Eat. külön nem tartalmaz arra vonatkozó rendelkezést, hogy az elektronikus aláírással ellátott okiratokat be lehet-e nyújtani a hatósághoz, illetve, ha egy ilyen okirat beérkezne, akkor mit kezdene azzal a hatóság az iratok elektronikus kézbesítésével kapcsolatban nem az elektronikus aláírással ellátott okiratok kézbesítését, hanem az iratoknak a központi rendszeren keresztüli kézbesítését preferálja. Ha tehát az elektronikus aláírás szabályozását vizsgáljuk az állapítható meg, hogy általánosságban az elektronikus aláírás használható, hiszen a papír alapú okiratokkal azonos joghatású okiratokat lehet vele előállítani, de az egyes eljárásokban való felhasználhatóságára és a felhasználás módjára vonatkozó szabályozás hiányában kétséges, hogy egy hétköznapi hatósági eljárásban mit tud kezdeni vele az ügyfél. 2011. évi LXVI. törvény az Állami Számvevőszékről A törvény összefoglalja a Számvevőszék jogállásának lényeges elemeit. Kimondja, hogy a Számvevőszék az Országgyűlés legfőbb pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerve, amely az Országgyűlésnek alárendelve látja el feladatát. A törvény jelentős garanciákat tartalmaz a Számvevőszék függetlenségének biztosítására. A Számvevőszék nem bíróság és nem is hatóság, az ellenőrzöttekkel szemben nincsenek közvetlen szankcionálási jogosítványai. Megállapításai és javaslatai mindhárom klasszikus hatalmi ág tevékenységén keresztül hasznosulnak. A Számvevőszék a közpénzügyekre legszélesebb rátekintéssel rendelkező szervezet, tevékenysége egyaránt szolgálja a központi és az önkormányzati szintet, így hozzájárul a közpénzekkel való gazdálkodás jó minőségéhez és a jól működő állam fenntarthatóságához. A Számvevőszék küldetése, hogy szilárd szakmai alapon álló, értékteremtő ellenőrzéseivel előmozdítsa a közpénzügyek átláthatóságát, rendezettségét, és ezzel járuljon hozzá a „jó kormányzáshoz”. A törvény kiemeli és erősíti a Számvevőszék tanácsadó és segítő szerepét. Rögzíti, hogy a Számvevőszék az ellenőrzési tapasztalatain alapuló magállapításaival, javaslataival, tanácsaival segíti az Országgyűlést, annak bizottságait, és az ellenőrzött szervezetek
munkáját. A törvény széleskörű önállóságot biztosít a Számvevőszék részére az ellenőrzések során alkalmazott módszerek kidolgozásában. 2012. évi II. törvény a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről A társadalomra csekélyebb fokban veszélyes cselekményekkel szembeni védelmet hazai jogrendszerünkben a szabálysértési jog hivatott biztosítani. A törvény meghatározza a szabálysértés fogalmát, mely szerint „szabálysértés az a törvény által büntetni rendelt tevékenység vagy mulasztás, amely veszélyes a társadalomra”. A szabálysértési törvény megalkotásának célja egy olyan költséghatékony szabálysértési eljárási rendszer kialakítása, amely hatékony és gyors eljárási lehetőségeket biztosít az egyes szabálysértési hatóságok számára. A törvény meghatározza a szabálysértésért felelősségre vonható személyi kört, melynek során megállapítja a felbujtói és a bűnsegédi elkövetést is. A szabálysértés miatt indult eljárások eredményes lefolytatása, annak az eljárások rendjének biztosítása érdekében a törvény tételesen meghatározza a kiszabható rendbírság alkalmazhatóságának körét és egyben végrehajtásának módját. A jelenleg hatályos szabályok szerint a szabálysértési hatóságoknak is van lehetőségük arra, hogy elektronikus eszközök igénybevételével hajtsanak végre bizonyos eljárási cselekményeket. Például az ügyész az elővezetést elrendelő határozatba, a szabálysértési eljárás irataiba elektronikus úton tekint be. Továbbá, ha az idő hiánya vagy más nyomós ok indokolttá teszi, elektronikus úton való idézésnek vagy értesítésnek is helye van az eljárás során. A szabálysértési nyilvántartó szerv elektronikus úton, egyedi informatikai alkalmazás igénybevételével közvetlen hozzáférést gyakorló szerv részére haladéktalanul, elektronikus úton továbbítja azokat az adatokat, amelyek tekintetében a jogosultság fennáll. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről A társadalombiztosítás rendszerén belül megkülönböztetjük az egészségbiztosítást és a nyugdíjbiztosítást. A magánnyugdíj, bár az új nyugdíjrendszer egyik eleme, nem része a társadalombiztosítási rendszernek, de kapcsolódik ahhoz. A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvény egységes elvek alapján szabályozza a társadalombiztosítás-, illetőleg a magánnyugdíj ellátásaira, továbbá az egészségbiztosítás ellátásaira és szolgáltatásaira jogosult biztosítottak (hozzátartozók) körét, az egyes ellátások igénybevételét megalapozó járulék (hozzájárulás) fizetési kötelezettség alapját, mértékét, nyilvántartásának, beszedésének (behajtásának) és ellenőrzésének közös szabályait. Meghatározza a kötelező járulékfizetésen alapuló egyes társadalombiztosítási és magánnyugdíj ellátások fajtáit, típusait is, ugyanakkor azok igénybevételének, megállapításának és folyósításának részletes szabályait külön törvények tartalmazzák. Az elektronikus kapcsolattartásra példa, hogy az állami adóhatóság az egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére kötelezett által a hozzá bejelentett adatokat elektronikus úton küldi meg az Egészbiztosítás Alap kezeléséért felelős szerv részére. Továbbá a kötelezett a biztosítási és járulékfizetési kötelezettséggel összefüggő bevallási,
adatszolgáltatási kötelezettségét havonta elektronikus úton teljesíti az állami adóhatóság részére. 1995. évi LXVI. törvény a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Ltv.) - az ügyviteli és a levéltári érdekek együttes figyelembevételével - minden jogi személyre kiterjedő hatállyal bevezette az irattári terv használatán alapuló iratkezelési rendszert. A törvény meghatározza a köziratok kezelésének, védelmének, archiválásra történő előkészítésének és közlevéltárba adásának rendjét, továbbá a közlevéltárak feladatait, fajtáit, s ezek illetékességi körét, valamint az alapításukkal és fenntartásukkal kapcsolatos követelményeket; rendelkezik a közlevéltárakban őrzött anyag kutathatóságáról, illetőleg használatának egyéb módjairól és megállapítja a magánlevéltári anyag védelmének legfontosabb szabályait. A közigazgatási hatósági eljárásokban részletesen szabályozott annak a menete, hogy az érdemben lezárt ügyeket mikor és hogyan kell és lehet levéltárba adni, vagy éppen selejtezni. A levéltárig, vagy selejtezésig eltelt időre vonatkozóan pedig iratkezelési szabályokat állapít meg a 335/2205-ös Korm. rendelet. A levéltárba helyezés csak érdemben lezárt ügyek esetén lehetséges az adott közigazgatási szerv irattárazási terve szerint. Több év is eltelik, amíg egy irat átmeneti irattárban van, majd selejtezik, vagy irattárba adják. Ennek a folyamatnak jelenleg nincs elektronikus alternatívája, hagyományos, papír alapú iratokkal számol. Ezért ennek a felülvizsgálata indokolt, mivel nincs érdemi hatása az elektronikus ügyintézésnek a papírforgalom csökkentésére, ha nem megoldott az elektronikus iratok elektronikus irattározása és levéltári őrzése. Az elektronikus őrzés egyedül a cégnyilvántartás vonatkozásában megoldott. Az elektronikus cégeljárással párhuzamosan a céginformációs rendszer, valamint a cégnyilvántartás elektronizálásának kérdései is rendezésre kerültek a 24/2006. (V. 18.) IM rendelet szabályozásával. A szabályozás rögzíti, hogy ahogy maga az eljárás, úgy az irattár is elektronikus formában működik, biztosítva ezzel a teljes folyamat elektronizálását. Ezen kívül a céginformációs rendszer elérése is elektronikus formára tevődött át. 1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról (a továbbiakban: Be.) A bírósági eljáráshoz való jogot és a bírói út kizárólagosságát a törvény általános, mindenkit megillető jogként határozza meg. Az eljárási feladatok megoszlása az egész büntető eljáráson végighúzódó szabály. A törvény három feladatot, funkciót nevez meg: a vádat, a védelmet és az ítélkezést. A Be. is támaszkodik a Ket. által bevezetett elektronikus ügyintézési, elektronikus kapcsolattartási szabályozási modellre és jogintézményekre. A törvény bizonyos esetekben elektronikus kapcsolattartást rendel el vagy arra lehetőséget biztosít, és az ilyen kapcsolattartásra a Ket-ben meghatározott vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni. A bíróság, az ügyészség, a nyomozó hatóság és a büntetés végrehajtási szervezet egymással az írásbeli kapcsolatot elektronikus úton tarthatja. Ezen kívül a Be. külön nevesít egyes eseteket, ahol az elektronikus kapcsolattartás lehetősége is fennáll: eljárás során keletkezett iratokról másolat kérése, az eljárás során megkeresett szerv válaszadása,
tanúvallomás írásbeli megtétele, stb. esetén. A bíróságok, az ügyészség, a nyomozó hatóság, a büntetés-végrehajtási szervezet közötti elektronikus kapcsolattartás során a hivatalos iratok elektronikus kézbesítését a biztonságos kézbesítési szolgáltatás útján kell végezni. A kapcsolattartó szervezet az erre szolgáló informatikai rendszer alkalmazásával biztosítja, hogy a kézbesítési rendszer útján folyamatosan lehessen kapcsolatot tartani. Az Országos Bírósági Hivatal a bíróság és más kapcsolattartó szervezet közötti elektronikus kapcsolattartás biztosítása céljából jogosult a hozzá érkezett adatok kezelésére. A Be. 69/B § (2) bekezdése alapján a bíróság, az ügyészség, a nyomozó hatóság és a büntetés-végrehajtási szervezet a Ket. szerinti azonosítási szolgáltatást, kézbesítési szolgáltatást, elektronikus irat hiteles papír alapú irattá alakítását, papír alapú irat átalakítását hiteles elektronikus irattá, az elektronikus iratról hiteles elektronikus másolat készítését, az elektronikus iratról hiteles, más formátumú elektronikus másolat készítését, központi azonosítási ügynököt és az összerendelési nyilvántartást akár saját maga is nyújthatja, vagy Szeüsz. szolgáltatótól igénybe is veheti.
