SEBESTYÉN ÉVA
SZERB EGYESÜLETEK PEST MEGYÉBEN A DUALIZMUS IDŐSZAKÁBAN 1
A kiegyezés után kibontakozó fejlődés számos új, vagy újjáéledő elemmel gazdagította a Magyar Korona Országainak gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális életét. Ennek egyik leglátványosabb megnyilvánulása a „civil” szféra aktivizálódása, ezzel párhuzamosan pedig az egyleti élet fellendülése volt. A korszakban nem nagyon találunk olyan községet, ahol a helyi lakosok ne hoztak volna létre valamilyen kört, társulatot, kaszinót vagy szövetséget, melynek keretein belül a közösség a legkülönfélébb célok érdekében tevékenykedett, legyen szó akár önsegélyezésről (pl. temetkezési egyletek), népművelésről (pl. olvasó egyletek) vagy akár politikai aktivizálásról és érdekvédelemről (pl. munkás- és paraszt egyesületek). Jelen tanulmány a Pest megyei szerbek által létrehozott egyleteket vizsgálja egyrészt abból a szempontból, hogy alapszabályuk szerint milyen tevékenységet folytattak és milyen szerepük volt a szerb közösség életében, másrészt pedig a fennmaradt források alapján arra keresi a választ, hogy ezeknek az egyleteknek mennyiben volt politikai jellegű a tevékenységük, vagyis hogy mennyiben és milyen formában kapcsolódtak a szerb nemzeti mozgalomhoz.
Az egyletek létrejötte és működésük jogi keretei a dualizmusban A társadalmi önszerveződés különféle megjelenési formái nem pusztán a 19. századra jellemzőek – elég, ha csak a céhekre vagy a szabadkőműves páholyokra gondolunk. Magyarországon a társadalmi kérdésekkel foglalkozó egyesületek a 18–19. század fordulóján kezdtek megjelenni nagyobb számban, jobbára titkos olvasókörök formájában. Az igazi fellendülés azonban a reformkorra tehető: 1848-ig közel kétszáz kaszinó és olvasókör jött létre. 2 A szabadságharc leverésével és a neoabszolutizmus beköszöntével azonban megtört a lendület. Bach 1950-es rendelete és Ferenc József 1952-es pátense szigorú szabályokat írt elő az egyletalapításhoz, és a már meglevő társulások működését is szűk keretek közé szorította. Az ’50-es évek végétől, és főként
1
Jelen tanulmány a Pest Megyei Levéltár 2011. november 24-ei konferenciáján elhangzott előadás szerkesztett változata. 2 Bezdán Sándor: Egyesülettípusok alakulása Orosházán 1867–1918. In: Szabó Ferenc (szerk.): Tanulmányok a kétszázötven éves Orosháza és vidéke történetéből. Békés Megyei Múzeumok Közleményei, Orosháza, 1995. 323. o. 1
a kiegyezést követően indult csak meg az újabb fellendülés, amely az egyre szaporodó megszorító jogszabályok ellenére töretlenül folytatódott az egész korszakban.3 A dualizmus idején nem született átfogó törvényi szintű szabályozás az egyesületek létrehozására és működésére vonatkozóan, legfeljebb más törvényekben találunk elszórt utalásokat az egyletekről, és rendeleti szinten is csak 1873-tól kezdve foglalkoztak a kérdéssel. A magyarországi nemzetiségek egyesületalapításával kapcsolatban az 1868-as nemzetiségi törvény tekinthető a legfontosabb jogforrásnak. Ez kimondja, hogy a honpolgárok – nemzetiségre való tekintet nélkül, a megfelelő jogi keretek betartásával – társulatokba és egyletekbe tömörülhetnek, melynek nyelvét maguk határozhatják meg.4 Az egyletek létrehozására és működésére vonatkozóan az 1873-as és az 1875-ös rendeletek tartalmazzák a legfontosabb előírásokat. Előbbi Magyarországon elsőként mondta ki az egyesülési szabadságot, az egyletek működését azonban miniszteri engedélyhez kötötte, és a törvényhatóságokat bízta meg felügyeletükkel. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy csak az az egyesület működhetett, melynek alapszabályát a minisztérium jóváhagyta, és amely működése során szigorúan tartotta magát mind a törvényi előírásokhoz, mind saját alapszabályához. Ellenkező esetben a törvényhatóságnak jogában állt feloszlatni az egyesületet. Az 1875-ös rendelet egyrészt tovább pontosította a részletszabályokat, másrészt pedig új, megszorító elemeket vezetett be. Ezek közül témánk szempontjából a legfontosabb, hogy innentől kezdve a nemzetiségek csak irodalmi és közművelődési egyleteket szervezhettek, politikait nem.5
Politikai környezet A jogszabályi keretek mellett érdemes röviden szólni arról is, hogy milyen körülmények befolyásolták a nemzetiségi egyesületek működését, milyen politikai környezetben fejthették ki tevékenységüket. A korabeli felfogás alapvetése az volt, hogy Magyarországon egyetlen politikai nemzet létezik, a magyar. Emellett azonban számos nemzetiséget is elismertek, de nem politikai, hanem pusztán nyelvi-kulturális közösségként. Az 1868-as nemzetiségi törvény is ennek szellemében rendezte a kérdést, vagyis igen széles körű nyelvi és kulturális autonómiát biztosított, deklarálta azonban, hogy politikai közösségként a nemzetiségek nem jöhetnek számításba. 3
Bősze Sándor: „Az egyesületi élet a polgári szabadság…” Somogy megye egyesületei a dualizmus korában. Somogyi Almanach, 53. szám, Kaposvár, 1997. 12. o., 17–18. o. 4 1868. évi XLIV. tc. 26. § 5 Bősze, 17–20. o. 2
Más kérdés, hogy a dualizmus második felétől egyre türelmetlenebbül és erőszakosabban jelentkező magyarosítási törekvések a nyelvi-kulturális jogok érvényesítését is gátolták.6 Ezzel szemben a nemzetiségek törekvéseinek középpontjában épp a kollektív jogok és az önálló politikai intézmények álltak. Kezdetben ezt Magyarország egyfajta föderális átalakításának keretein belül képzelték el, amiről a korabeli hatalom azonban hallani sem akart. A magyar és a nemzetiségi törekvések között feszülő rendkívül éles ellentéteket a kormányzat nem kompromisszumkereséssel, hanem a „kemény kéz politikájával” és a problémák elfojtásával, vagy ahogy Tisza István jellemezte, a „magyar királyi struccpolitikával” próbálta „megoldani”. Mindez ahhoz vezetett, hogy egyre inkább elmérgesedett a viszony a nemzetiségek és a magyarok között, az egymással folytatott párbeszéd helyét pedig a bizalmatlanság és ellenségeskedés vette át.7 Természetesen ez hatással volt a nemzetiségi egyesületekre is, hiszen nagyban korlátozta mozgásterüket és működésüket. A mindenkori hatalom kiemelt figyelmet fordított minden nemzetiségi tevékenységre, hogy elejét vehesse bármiféle olyan szervezkedésnek, amely az ország integritása ellen irányul. Az alapszabály minisztériumi engedélyeztetése és a törvényhatóság felügyeleti joga jelentették az első szűrőt, mellyel a kormányzat megakadályozhatta olyan egyesületek létrejöttét, melyeket veszélyesnek talált. Ez azonban csak korlátozott eszköz volt a hatalom kezében, mivel a törvény adta lehetőségeken nem léphettek túl, így egy-egy alapszabályt csak akkor utasíthattak el, ha valóban nem felelt meg a törvényi előírásoknak, és az egyesületek feloszlatására is csak megalapozott esetben kerülhetett sor. Rendszeresek voltak azonban a titkos megfigyelések, melyek segítségével a törvényhatóság igyekezett tájékozódni arról, hogy valójában milyen tevékenységet folytat az egylet, vagyis hogy tényleg csak nyelvi-kulturális célokért munkálkodik, vagy netán politikai jellegű aktivitást is kifejt. Fentiekből jól látszik tehát, hogy a dualizmus jogi és politikai környezete igen megnehezítette a nemzetiségi egyletek számára, hogy akár érdekérvényesítő, akár politikai funkciót tölthessenek be. Kérdés azonban, hogy mindennek ellenére valóban megmaradtak-e az alapszabályban foglalt céljaik mellett, vagy kisebb-nagyobb mértékben a nemzetiségek politikai törekvéseinek bázisát is képezték. Ennek megválaszolására három Pest megyei szerb egyletet vizsgálok meg közelebbről – a források nyújtotta lehetőségekhez mérten.
6
Ács Zoltán: Nemzetiségek a történelmi Magyarországon. Kossuth Könyvkiadó, 1984. 271–275. o. Szarka László: Nemzetiségi mozgalmak, nemzetiségi politika Magyarországon a dualizmus korában. http://www.nogradhistoria.eu/data/files/186790004.pdf [2011. március 31.] 2–3. o. 3 7
Szerb egyesületek Pest megyében Pomázi Szt. György Temetkezési Egylet A három vizsgált egylet közül minden bizonnyal a Pomázi Szt. György Temetkezési Egylet az, amely a legszorosabban tartotta magát alapszabályában megfogalmazott céljaihoz, vagyis hogy az elhunyt tagot az egyesület költségén temetteti el, és hogy az egyházi szertartásokon való testületi megjelenéssel munkálkodik a vallásosság elősegítésén.8 Ugyanakkor megalakulásának körülményei jól mutatják a nemzetiségi csoportosulásokkal szembeni korabeli bizalmatlanságot. Az egylet már 1906-ban beadta alapszabályát engedélyezésre, mégis csak 1908 novemberében alakulhatott meg. Addig ugyanis a hatóságok nem járultak hozzá létrehozásához. Az 1906-ban beadott alapszabály-tervezet elveszett ugyan, viszont az alispáni bizalmas anyagban fennmaradt iratokból megtudjuk, hogy a szabályzatot a főispánhoz továbbították, aki egyleti ügyekben nem volt ugyan illetékes, nemzetiség elleni izgatás kivizsgálásában azonban igen. A főispán levelében kéri az alispánt, hogy derítsék ki, „vajon ezen egyletet megalakító egyének megbízhatósága elég biztosítékot nyújt-e, hogy ezen egylet a nemzetiségi irányzatot nem fogja erősíteni, s ez által a szükséges magyarosodásnak nem fog-e gátjául szolgálni”.9 Az egylettel szemben tehát politikai kifogások merültek fel, tanulságos azonban, hogy a probléma megoldására a főispán azt javasolta, hogy szükség esetén jogi szempontból kössenek bele a szabályzat támadható pontjaiba.10 Az alispán további intézkedés és információszerzés végett továbbadta az ügyet a főszolgabírónak, aki egy hónap múlva, 1906 decemberében meg is küldte jelentését, amelyben kifejtette, hogy az egyesület leendő elnöke teljesen megbízhatónak tekinthető, azonban a titkár, Stojiky István ismert arról, hogy a szerbek összetartására és aktivizálására törekszik. Emiatt a főszolgabíró „magyar szempontból” nem tartotta kívánatosnak az egylet létrejöttét, és végül az alispán is azt jelentette a főispánnak, hogy a beszerzett információk alapján tanácsos megtagadni az egylet engedélyezését, mivel az erősítené a szerbek összetartozás-érzését, ami „a magyarság érdekeire káros”.11
8
Pest Megyei Levéltár (PML) IV. 477. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye egyesületi alapszabályainak levéltári gyűjteménye. 1888–1944(–1950) A pomázi Szent György temetkezési egylet alapszabálya. Pomáz, 8. sz. 1. f. 9 PML IV. 408-a. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai. 1876–1944(–1949). Bizalmas iratok. 1890–1944. 23/1906. 3. o. 10 „gyanúra az egylet alapszabály-tervezetének 3. § a) pontja ad okot, mely esetleg az 1508/875. B.m. rendelet mellékletének II. fejezete alapján kifogást is képezhet” PML IV. 408-a. 23/1906. 3. o. 11 PML IV. 408-a. 28/1906. 1–3. o. 4
Mint említettem, 1908 novemberéig sikerült elodázni az egylet megalakulását, és csak ekkor fogadták el alapszabályukat, melyben már semmi kifogásolnivalót nem találtak. A szerb vonatkozásra is már csak egyetlen elem utalt: meghagyták, hogy az egylet ingóságai annak megszűnése után a pomázi görögkeleti templomra szálljanak.12 Innentől semmi jele annak, hogy az egyesület „tiltott” tevékenységet folytatott volna, amit az is alátámaszt, hogy 1920-ig probléma és konfliktus nélkül működhetett, és nem feloszlatás, hanem megszűnés vetett véget tevékenységének.13
Javor Olvasókörrel Egybekötött Görögkeleti Szerb Egyházi Dalkör A szentendrei Javor olvasó- és dalkör 1902-ben jött létre, alapszabálya szerint pedig célja az egyházi énekek, a szerb népdalok és a szerb zene fejlesztésének elősegítése, valamint a tagok „szellemi kiképzése” volt. Ezen célok elérése érdekében nyilvános előadásokat és mulatságokat szerveztek, továbbá különböző hírlapokat, folyóiratokat járattak, és könyveket tartottak.14 Az egylet működésével kapcsolatban 1914-ben merült fel először gyanú a hatóság részéről. Július 24-én a vármegyei tiszti ügyész, a szentendrei polgármester és a rendőrkapitány vizsgálatot tartott az egyesület székhelyén, melynek során az ügykezelésre vonatkozó iratokat szerették volna áttekinteni. A jelenlevő egyesületi tagok, Huzsvik Vazul pénztárnok és Terzin Lázár titkár azonban csak a pénztárkönyveket tudták a rendelkezésükre bocsátani, ugyanis állításuk szerint az ülések jegyzőkönyvei és a levelezés az elnök, Csamprág István lakásán voltak, aki akkor éppen nem tartózkodott a városban. A vizsgálat ezen a ponton megrekedt, a jegyzőkönyv azonban zárásként még külön kiemeli – mintegy gyanúra okot adó jelenségként –, hogy az egylet gyűléstermében a falra Dusán cár képét függesztették ki.15 Mindezek után az egylet vezetése úgy döntött, hogy feloszlatja az egyesületet. Hogy ennek hátterében milyen okok álltak, sajnos nem tudjuk pontosan, az minden esetre tény, hogy meglehetősen gyorsan vetettek véget tevékenységüknek. Augusztus 6-án a teljes vezetőség lemondott, és úgy határoztak, hogy ezzel az egyletet megszűntnek nyilvánítják annak ellenére, hogy az alapszabály szerint mindezt csak a tagok kétharmadának javaslatára tehették volna meg, egy külön erre a célra összehívott közgyűlés alkalmával. Az egylet vagyonáról is rendelkeztek, mely szerint az ingóságokat a szentendrei görögkeleti szerb egyházközség örökli, míg 12
PML IV. 477. Pomáz, 8. sz. 4. f. PML IV. 477. 61. kötet. Pomáz. 14 PML IV. 477. Szentendre, 5. sz. 3. f. 15 Dusán cár (1331–1355) a középkori szerb történelem egyik legnagyobb alakja volt, aki uralkodása alatt meghódította a Balkán-félsziget nagy részét, és rövid ideig Szerbiát tette a Balkán vezető hatalmává. 5 13
a takarékbetétet és a készpénzt fele-fele arányban elosztják az Országos Vöröskereszt Egylet és a szentendrei hadbavonultak családtagjai között. A vagyon átadásával sem vártak sokáig: még aznap, augusztus 6-án átvette az egyházközség az összes bútort, könyvet és a hangszereket (egy harmóniumot és egy zongorát), a takarékbetétet és a kézpénzt pedig a polgármesterre bízták további intézkedés végett. Egy nap alatt tehát felszámolták az egész egyletet, amit a belügyminiszter szeptember 4-én „jóváhagyólag tudomásul vett”.16 Hogy a feloszlásban mennyire játszott szerepet egy esetleges alaposabb vizsgálattól való félelem, az a rendelkezésünkre álló iratokból nem derül ki. Ami gyanúra adhat okot, az az egylet hirtelen megszűnése, és vagyonának gyors „átmentése”. Ugyanakkor valószínű, hogy komoly vádak nem merültek fel ellenük, viszont rendszeres összejöveteleket és társasági eseményeket szervező egyesületként a hatóságok kiemelt érdeklődésére tarthattak számot, ami – különösen a világháború szerbellenes légkörében – könnyen kellemetlenségekhez vezethetett, amennyiben a törvényhatóság emberei valamilyen politikai szervezkedés nyomaira bukkantak volna. Azt pedig nehéz elképzelni, hogy egy ilyen típusú társaskör esetében nem merültek fel olyan nézetek és kérdések, melyek a szerbség politikai törekvéseivel álltak összefüggésben, és ezáltal a hatóságok gyanakvását válthatták volna ki.
Lórévi Szerb Ifjúsági Egylet A három vizsgált egyesület közül a Lórévi Szerb Ifjúsági Egylet az, amely egyértelműen olyan tevékenységet folytatott, amely már nemcsak politikai, hanem büntetőjogi szempontból is elítélendő volt. Sajnos a rendkívül rossz forrásadottságok miatt a részleteket nem ismerjük, az azonban látható, hogy működésük minden bizonnyal kimerítette a nemzetiség elleni izgatás korabeli fogalmát. 1914. augusztus 24-én a belügyminiszter felfüggesztette a budapesti szerb ifjúsági kör (Kola Mladik Szrba) működését, és hatósági vizsgálatot rendelt el ellenük. Egyúttal felszólította a megye alispánját, hogy a – tudomása szerint – Lóréven és Szigetcsépen működő hasonló egyleteket is haladéktalanul tiltsák be, irataikat és könyveiket pedig kobozzák el. Négy nap múlva az alispán meg is küldte az erről szóló jelentését, melyben közli, hogy a lórévi egyletet
16
PML V. 373-b. Szentendre város (Tanácsának) polgármesterének iratai. 1883–1944(–1953) Közigazgatási iratok. 1907–1944. 6871/1914. 1–16. o. 6
betiltották, és meg is indult ellenük az eljárás a Ráckevei Kir. Járásbíróságnál. Az alispán jelentése szerint azonban Szigetcsépen ilyen egyesület nem működött.17 Összegezve tehát megállapítható, hogy a vizsgált egyletek többnyire az alapszabálynak megfelelő nyelvi-kulturális-vallási-önsegélyező tevékenységet folytattak, és a szerbség nemzeti identitásának megtartásán fáradoztak. Látható azonban az is, hogy a kormányzat nem ok nélkül gyanakodott arra, hogy ezek a csoportosulások az elfojtani kívánt nemzetiségi politikai mozgalmak bázisát képezhették.
17
PML IV. 408-b. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai. 1876–1944(–1949). Közigazgatási iratok. 1876–1944. 33 323/1914. 1–5. o. 7
Levéltári források PEST MEGYEI LEVÉLTÁR (PML) IV. 408-a. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai. 1876–1944(–1949) Bizalmas iratok. 1890–1944. PML IV. 408-b. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai. 1876–1944(–1949) Közigazgatási iratok. 1876–1944. PML IV. 477. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye egyesületi alapszabályainak levéltári gyűjteménye. 1888–1944(–1950) PML V. 373-b. Szentendre város (Tanácsának) polgármesterének iratai. 1883–1944(–1953) Közigazgatási iratok. 1907–1944.
Egyéb források 1868. évi XLIV. törvénycikk a nemzeti egyenjogúság tárgyában. Forrás: http://1000ev.hu/index.php?a=3¶m=5366 [2011. június 21.]
Felhasznált irodalom ÁCS ZOLTÁN: Nemzetiségek a történelmi Magyarországon. Kossuth Könyvkiadó, 1984. BEZDÁN SÁNDOR: Egyesülettípusok alakulása Orosházán 1867–1918. In: Szabó Ferenc (szerk.): Tanulmányok a kétszázötven éves Orosháza és vidéke történetéből. Békés Megyei Múzeumok Közleményei, Orosháza, 1995. 319–334. o. BŐSZE SÁNDOR: „Az egyesületi élet a polgári szabadság…” Somogy megye egyesületei a dualizmus korában. Somogyi Almanach, 53. szám, Kaposvár, 1997. SZARKA LÁSZLÓ: Nemzetiségi mozgalmak, nemzetiségi politika Magyarországon a dualizmus korában. http://www.nogradhistoria.eu/data/files/186790004.pdf [2011. március 31.]
8
