AZ ÉGHAJLATI ELEMEK IDİBELI ÉS TÉRBELI VÁLTOZÁSAI MAGYARORSZÁGON PÁROLGÁS, LÉGNEDVESSÉG, KÖD, FELHİZET
PÁROLGÁS
A párolgás halmazállapot-változás, amelyhez az energiát a felszín által elnyelt napsugárzási energia biztosítja. Meteorológiai értelemben a nagy kiterjedéső, természetes és mesterséges felszínekrıl a légköbe kerülı vízmennyiség folyamatát nevezzük párolgásnak, evapotranszspirációnak. Az evapotranszspirációnak két összetevıje van: 1. A talaj és a szabad vízfelszínek párolgása (evaporáció). 2. A növények anyagcseréje során a légkörbe juttatott vízmennyiség a párologtatás (transzspiráció). A felületegységrıl idıegység alatt elpárolgott, mm-ben kifejezett vízmennyiséget jelenti, mértékegysége: mm/év.
Az evapotranszspirációnak két fajtája lehet: 1. Az adott éghajlati feltételek mellett elvileg (potenciálisan) elpárologható vízmennyiség a potenciális evapotranszspiráció (PET). 2. Az idıtartam alatt valóban elpárolgó vízmennyiség a tényleges evapotranszspiráció (TET). Minden esetben TET <= PET.
A PET éves dinamikája a hımérséklet menetét követi: minimuma januárban, maximuma júliusban van. Területi eloszlása a sugárzási egyenleghez és a léghımérséklethez igazodik: Alföld: 800-850 mm; Dráva-mellék: 900 mm; a Dunántúl nagy része 700750 mm; hegyvidékeinken 600 mm körüli.
A TET idıbeli menete is hasonló: maximum júliusban, minimum januárban. Átlagos értéke 450-550 mm hazánk területén. Területi megoszlása jelentısen eltér a PET-tıl, mivel nagyságát az adott terület csapadékmennyisége, s a talaj vízkészlete határozza meg. Minimuma az Alföldön van, maximuma a NyDunántúlon és hegyvidékeinken jelentkezik. A PET és a TET egymáshoz viszonyított változására jellemzı, hogy októbertıl májusig a talaj bıséges nedvesség-ellátottságának köszönhetıen a kettı együtt halad. Június és szeptember közt a talaj kiszáradása miatt a TET elmarad a PET értékei mögött. A TET maximumának bekövetkezésében idıbeli eltérések vannak az országon belül, mivel a magas hımérséklet és a nagy csapadékmennyiség bekövetkezésének idıpontjai sem esnek teljesen egybe.
A PET és a TET egymáshoz való viszonya az év során
LÉGNEDVESSÉG
A légnedvesség a levegı vízgıztartamát jelenti. Két forrása van: 1. A felhı- és csapadékelemekrıl, valamint a felszínrıl történı párolgás, párologtatás. 2. Páraadvekció távolabbi vidékekrıl. Az izlandi minimum irányából érkezı tengeri eredető légtömegek +irányú, míg a kontinentális légtömegek –irányú páraadvekciót okoznak. A meteorológiában alkalmazott számos paraméter közül az éghajlattanban a gıznyomás (páranyomás) és a relatív nedvesség használatos.
A páranyomás idıbeli menetére júliusi maximum és januári minimum a jellemzı, mivel a hımérséklet emelkedése fokozza a felszíni párolgást. A nyári páranyomás maximum jelentısen hozzájárul a nyári csapadékmaximum kialakulásához. A relatív nedvesség ezzel ellentétesen december-január során maximális és júliusban minimális. Ez azzal magyarázható, hogy a levegı hımérsékletének növekedésével a telítési gıznyomás is növekszik, alacsonyabb hımérsékleten tehát kisebb vízgızmennyiség nagyobb relatív telítettséget tud elıidézni.
A páranyomás havi és éves átlagértékeiben az ország egész területére meglehetısen egyöntető a kép, ezért ezt térképes formában nem jelenítik meg. A relatív nedvesség már sokkal jobban értelmezhetı területi képet mutat. A téli hónapokban a relatív nedvesség egyöntetően magas az ország egész területén 75 % körüli / fölötti értékekkel. A nyári hónapokban az eltérı páratartalmú óceáni és kontinentális légtömegek betörései miatt a területi kép árnyaltabb. A Dunántúlon Ny-K felé az óceáni hatás gyengülésével párhuzamosan csökkenı 75-60 %-os értékek tőnnek ki. Az Alföldön a medence jellegbıl adódó koncentrikus elrendezıdéssel 55-70%-os értékek jelennek meg. A DK felıl érkezı száraz, mediterrán légtömegek beáramlása esetén nyáron elıfordulhat 10-15 %-os relatív nedvesség is az Alföld DK-i részén.
KÖD
A térfogaton belüli kicsapódás alkalmával a légtömegben egyszerre igen sok apró vízcsepp, vagy jégkristály keletkezik, amelyek az addig átlátszó levegıt elhomályosítják. Ekkor köd vagy felhı keletkezik attól függıen, hogy a folyamat a talaj közeli, vagy a magasabban fekvı légrétegben játszódik le. A kettı között fizikai értelemben tehát nincs különbség: felhınek vagy ködnek nevezzük a légkör olyan összefüggı részét, amelyben az igen kis mérető vízcseppek vagy jégkristályok olyan nagy számban lebegnek, hogy a napfény (napsugárzás) útjában akadályt jelentenek. Ködös napnak tekintjük azt a napot, amikor a látástávolság az elıbbi okból bármennyi idıre 1 km alá csökken
Érintkezés által hől le a levegı, ha nálánál hidegebb felszín (fagyos talaj, hótakaró) fölé áramlik. Ez azonban az ún. áramlási ködöt eredményezi. Nevezik advektív, vagy frontális ködnek is mivel ilyen helyzet frontátvonuláshoz kapcsolódó páraadvekció estén alakul ki. A felszíni kisugárzás következtében az éjszaka lehőlt talaj fölötti levegı is lehőlhet a harmatpontjára, vagy az alá, amelyen a benne lévı vízgız telítetté válik. A kondenzáció ezen a módon általában csak a talaj közeli vékony rétegben megy végbe, tehát kisugárzási köd keletkezik. Keveredéssel úgy következhet be kondenzáció, hogy két különbözı hımérséklető és a telítettséghez közel álló légtömeg keveredik össze. A beálló közös hımérséklet alacsonyabb lesz, mint a melegebb levegıé. Ily módon az vízgız telítetté válik, s keveredési köd vagy felhı keletkezik.
A ködgyakoriság a 100 % körül relatív nedvességtartalom menetéhez kötıdik, a hımérséklettel ellentétesen változik. Legködösebb a december 6-12 (a hegységekben 12-15) ködös nappal. Második az ısz, harmadik a tavasz. A nyár gyakorlatilag ködmentes. A ködgyakoriság napi menete ellentétes a hımérséklet napi menetével: a legködösebb a hajnal; a legkevésbé a déli órák ködösek. A köd területi eloszlására jellemzı, hogy a legkevésbé ködös a legszelesebb Kisalföld és a Duna-Tisza köze (20-30 ködös napi évi átlagban). Az Alföld többi vidékén és a Dunántúli dombságban 40-60 ködös nap jellemzı évente. A legködösebbek hegyvidékeink völgyei: éves átlagban 60-120 ködös nappal.
FELHİZET
A tényleges napfénytartam kialakításában a felhızetnek, a borultságnak alapvetı jelentısége van. Borultság alatt az égboltnak felhık, vagy sőrő köd által való takartságának %-ban, vagy oktában kifejezett értékét értjük. Mőszer nélkül, becsléssel állapítható meg. Az égboltot képzeletben nyolc részre osztjuk föl, és azt állapítjuk meg, hogy abból hány részt takarnak a felhık. A teljesen felhıtlen ég 0 (0%), a teljesen borult ég 8 okta (100 %). Éjszaka a felhızet terjedelmét abból ítéljük meg, hogy az égbolt hány nyolcad része csillagos. A felhızet megfigyelésénél tekintettel kell lenni annak magasságára, fajtájára, mennyiségére és vonulására.
A felhızet évi járására jellemzı, hogy a legderültebb a nyár vége (gyakori anticiklonális helyzetek), A ciklonális helyzetekhez kapcsolódó gyakori ködképzıdés miatt a legborultabb a december. Napi menete sajátos. A legkevésbé felhıs a késı este minden évszakban. A legerısebb borultság idıpontja azonban eltér télen és nyáron. Nyáron az erıs konvektív felhıképzıdés (kumuluszok) miatt a kora délután a legborultabb Télen az éjszakai kisugárzás miatt gyakori köd- és alacsony szintő rétegfelhı képzıdés következtében a hajnal és a délelıtt a legborultabb.
A felhızettel való borítottság %-ban megadott évi átlaga alapján a legkisebb borultság az Alföld középsı részét jellemzi (valamivel 50 % felett), a medence-jellegnek megfelelıen. A peremek felé haladba a borultság fokozatosan nı, az Északi-középhegység D-i elıterének a kivételével, ahol a fın jellegő légmozgások hatására az alföldihez hasonlóan alacsony borultság jellemzı. Legborultabb területünk a nyugat-magyarországi peremvidék, ahol a borultság mértéke eléri a 70%-ot. A borultság jellemzésére alkalmas a derült (felhızöttség < 20 %) és borult (felhızöttség > 80 %) napok száma. Legtöbb a derült nap az Alföld közepén (Kecskemét: 90 nap), a legkevesebb a Zempléni-hegységben és az Alpokalján (Sopron: 40 nap). A borult napok átlagos évi száma 80 (Kecskemét) és 140 (Sopron) között változik.
