…az egész világ megváltásának hajnala és reménye. Ez a nap öröm az égben és Földön. Örvend az ég, mert megjelent a világban Isten legszebb, legcsodálatosabb teremtménye, a föld pedig azért, mert felvirradt rá a megváltás hajnala. Örömünk forrása ez! Gyermekkoromban azt mesélték falun az öregek, ezen a napon meg kell nézni a napfelkeltét. Csendesen, várakozással teli szívvel csodálni a hajnalcsillagot, mely pislákoló mécsesként jelzi, nincs messze a napfelkelte. S amikor eljön a pillanat, s végigtekintünk a horizonton, megpillanthatjuk Máriát a kelő napban. Ő az első fénysugár, ki utat tör a sötétségben Fia fényességének.
2
Eltelt már pár hét, mióta Valerián atya Salgótarjába került káplánként. Gondoljuk csak el, több száz arc és név, mivel meg kell ismerkednie, nem beszélve a helyszínekről, a csoportokról, a feladatokról. Sok víz lefolyik még a Dunán, mire megismerkedésünk kevésbe lesz töredékes. Ezt megelőlegezvén szeretnék közzétenni egy Valerián atyával készült interjút, melyben önmagáról vall, mesél az otthonáról, a családjáról, a szülőföldjéről. Olvassátok szeretettel: Azt már tudjuk, hogy Mihock Valériánnak hívnak, 29 éves moldvai csángó fiatalember vagy. A romániai teológiai éveket követően Magyarországra kerültél, intenzíven tanultad a magyar nyelvet, majd visszatértél tanulmányaidhoz, amelyeket a Váci Egyházmegyében fejeztél be. Szülőföldeden az emberek sajátos, erős kötelékben vannak a Teremtővel. Náluk első helyen Isten áll, minden más Őutána következik, eljárnak a hétközi misékre, minden vasárnap megszentelik az Úr napját, a fiúkat ministránsnak adják. Anyaországunkból eltűnt, emberléptékű, Istenközpontú világ ez, a Te életutadon keresztül most mégis betekintést nyerhetünk. Mesélj kérlek a gyermekkorodról, erről a világról és az elhívásodról. Számomra legkedvesebb vidék a csángóföld. Itt található, egy gyönyörű szép falu, Frumoasa, a szülőfalum. Istenkapcsolatom, és a hivatásom ehhez a faluhoz kötődik. A csángótáj szépsége, az ott élők lelkisége nagyon fontos szerepet játszott életemben, hisz ez az a hely ahol ráeszméltem a világra, ahol elsőször hallottam, hogy van a világnak Teremtője, van Isten, és terve van velem. Az ott élő csángó magyarok meggyőztek arról, hogy élnek a földön olyanok is, akik a törvény mellett a kegyelmet, az ítélkezés mellett a szeretetet, a szenvedély mellett az értelmet is ismerik. 3
Örömet okoz szívemnek így visszatekintve, a hétköznapi dolgok összessége: szüleim egyszerűsége, s törekvése, hogy két gyermeküknek a legjobbat adják, s az életre neveljék, szülőfalum mély, őszinte vallásossága, s ennek a hétköznapi életben való megélése, és volt plébánosaimnak példamutató élete. Az önzetlenséget és a mély hitet a családban kaptam. Nagyanyám mélyen elkötelezett hitélete nagy szerepet játszott a hivatásomban. Ugyanígy édesanyámnak az áldozatos és gyakorló vallásos imaélete is. Gyermekkoromban rendszeresen ministráltam, és már akkor nagyon megtetszett a papi pálya. Ekkor ismerkedtem meg a plébánosommal, aki tekintélyével és bizalmával közelebb segített Istenhez. Már ministrálóként, majd később a papi hivatást választóként sem voltál egyedüli, aki ezt az életutat választotta. Szülőfalumból rengeteg fiatal jelentkezik a papi pályára. Ha a memóriám nem csal, mikor én elkezdtem a szemináriumot, húszan voltunk, nem fértünk a szentélybe a vasárnapi szentmiséken. Idehaza ez elképzelhetetlen, és szenzációs, de nekünk ott levő csángóknak ez nem meglepő. Még egy érdekes adat jutott eszembe. Tavaly a szülőfalumban volt újmisés, az idén kettő volt (jómagam és még egy fiatal csángó) és jövőre is lesz még egy. Sokan kérdeznek, honnan ennyi papi hivatás, ennyi fiatalember, akik el akarnak kötelezni Isten mellet? Erre nincs egyszerű válaszom. Az ott elő lelkiség, az egyszerű és hagyományos élet, a mély imaélet, a döntések az elköteleződésben a papi hivatásra. A papi szemináriumot Moldvába kezdted el. Magyarként azonban számos nehézség állta utad és sok hátrányos megkülönböztetésben volt részed. 2001-ben jelentkeztem az iási szemináriumba, Romániába. Ott töltöttem öt évet. Minden kezdet nehéz- tartja a mondás, ugyanakkor, ha talál az ember nagyszerű, jószívű segítségeket, akik útba igazítják, ez a nehézség is leküzdhető. Sokféle pap megismerésére nyílt lehetőségem. Ezeknek a találkozásoknak végtelenül örülök. A szemináriumi közösség segített abban, hogy megtanuljak figyelni az emberekre, problémáikra és örömeikre. Szép és gyümölcsöző időszakot töltöttem el az iási szemináriumban. 2008 telén Magyarországra kerültem. Fél évet egy virágboltban dolgoztam, 4
Üllőn. 2009 júniusában jelentkeztem a Váci püspöknél, Dr. Beer Miklós atyánál és felvételt nyertem a Váci Egyházmegyébe. 2009 szeptemberében elkezdtem az előkészítő évet Vácon. Ennek az évnek befejezése után a püspök atya elküldött az Egri szemináriumba, hogy befejezem a tanulmányaimat. 2011 júniusában a püspök atya diakónussá szentelt. Ezután következett fél év gyakorlat az újhatvani egyházközségben. 2012. június 23-án püspök atya pappá szentelt. Mit gondolsz, mi lehet napjainkban a hiteles és működőképes katolikus családmodell, hogyan élhetjük meg és adhatjuk át hitünket gyermekeinknek? A mai családok helyzete nagyon lesújtó képet mutat. Leértékelték szerepét, lebecsülték fontosságát, börtönnek tartják. Ráadásul a család – mondják egyesek – elvesztette hagyományos feladatát, meghaladottá vált, mert megköti kezünket az érvényesülés útján, akadályoz szabadságunk kiélésében. Az ellentmondásos kép teljességéhez az is hozzátartozik, hogy még ma is a legtöbb gyermek családban születik, a legtöbb ember a családot a boldogság helyének tartja ma is. A családban tanulja meg az ember, hogy kell szeretetet adni és kapni. A családban az ember megtapasztalja, hogy az élet nem egyszerű versenyfutás az idővel. A gyermekek megszületnek, felnőnek, elhagyják a családot azért, hogy ők is családot alapítsanak. II. János Pál pápa a családot a szeretet hálójának nevezte, melyet nem engedhetünk szétszakadni. A család legnagyobb kincse a társadalomnak és az egyháznak. Az apukám megtanított arra, hogy az élet egy hosszú utazás, és az első lépéstől kell elkezdenem. Hogy sikerüljön az élet, korán meg kell kezdened az utazást. A család ne pokol legyen - ahogyan látjuk, a mai társadalombanahonnan menekülni kell, hanem egy paradicsom, ahonnan az ember nem akar elmenni. Ha egy hiteles és működőképes katolikus családmodellről beszélünk, akkor figyelembe kell vennünk a változó korunk hatásait. A családi életre fel kell készülni: nővé és férfivé kell válni, konfliktusok megoldását kell elsajátítani, tanulni kell a kommunikációt, tudni kell, hogy a hűség, gyermekvállalás micsoda érték! Ha ezeket el tudjuk sajátítani, akkor keresztény gyerekeket tudunk nevelni. 5
Nem különösebb megfigyelői erény észrevenni, mennyire jól és könnyedén megérteted magad a gyerekekkel és milyen megkülönböztetett szeretettel fordulsz feléjük. Hivatásodért mégis meg kellett hoznod a talán legnehezebb lemondást… Vitatott téma sok embernek a cölibátus (a papi nőtlenség) kérdése. Magam is tapasztalom egy-egy beszélgetés alkalmával, hogy újra és újra felteszik nekem a kérdést: hogyan lehet egy életet feleség, gyermekek és szexualitás nélkül elképzelni? Bevallom, hogy ilyenkor nagyon zavarban vagyok, mert bár mindig szembesülök ezzel a kérdéssel, mégsem tudok olyan választ adni, amit a kérdező teljes egészében elfogadna. Hiszen ki ábrándozik olyan életről, amit család nélkül és teljes önmegtartóztatásban kell élni? Minden ember vágyik arra, hogy életét megoszthassa valakivel, hogy legyen kiért élnie, küzdenie az életben. Sokszor akkor látjuk értelmetlennek életünket, amikor elveszítünk egy olyan személyt, akit nagyon szerettünk, aki nélkül nem tudjuk elképzelni életünket. Ennek ellenére azt tapasztaljuk, hogy mégis vannak olyan emberek, akik a cölibátust választják. Tapasztalom az, hogy nem könnyű erre az útra lépni. Lemondani egy olyan állapotról, mely mélyen az emberben gyökeredzik. Erre csak az képes, aki kész teljesen átadni magát valamiért és Valakiért. Ez saját erőfeszítésből nem megy. Egy férfi feleségéhez úgy tud hűséges maradni, ha tudja és érzi, hogy felesége szereti őt. Így a férfi hűsége és szeretete, amit felesége iránt tanúsít, már csak gyümölcse lesz a házasságának. A papságban is hasonló: tudom és érzem, hogy Isten szeret és a szeretet az, ami képes megtartani engem a hűségben. Igazából nem és fáradok, hogy hűséges maradjak hivatásomban. Nem és küzdök, hogy meg tudjam tartani a cölibátust. Sokáig én magam sem értettem… Egyre jobban érzem életemben, hogy ez Isten kegyelme. Egyedül már rég elbuktam vagy feladtam volna. Sokszor tapasztaltam az emberekkel való beszélgetések során: azzal hogy vállalom ezt az életformát jel leszek. Olyan jel, amely sokakat megerősít. Olyan jel, akihez sokszor fordulnak tanácsért, egy jó szóért. Aki meg tudja hallgatni és meg tudja őket erősíteni életük nehézségeiben. Olyan jel, amely Istent közvetíti. Az, hogy ez a jel én lehetek, száz annyit ad nekem, mint amennyiről lemondtam.
6
Az aranymisés Valérián milyen életpályára lenne büszke, mire szeretne visszatekinteni? Jézus által olyan személyes Istenkapcsolatot adatik meg kialakítanunk, amelyet megélni az igaz és mély hit záloga. Mi az ehhez vezető utad? Valamennyien tudjuk, és persze én is, hogy az élet nem egyszerű. Vannak benne buktatók, csúcsok és vannak források. Mindezeknek egy valaki az alapja, akiben reményem, hitem van, és akiből szeretetem fakad. Ez a legnagyobb kihívás az életben, és mennyire jó, hogy ez a kihívás határoz meg, és nem a társadalomban betöltött szerepem, hanem a célom: az Isten. Minden papnak megvan a maga története. Nagyságával, küzdelmével, eredményeivel és eredménytelenségeivel. Mindenkinek megvan a maga története, és bizony az élethez nemcsak az eredmény és a siker tartozik hozzá, hanem az összetörött álmok éppúgy, mint a bekormozott csillagok, a kihalt remények, vagy a bűn, az elesés, de az is, hogy mindig felkelünk, mindig előre megyünk, és mindig újból remélünk. Igazából nem tudom, hol leszek 10, 20, vagy 50 év múlva. Azt akarom, hogy Isten eszköze legyek, Isten közelébe akarok maradni. A tanulás, a szellemi fejlesztés nem fejeződik a papszenteléssel. Ezért tovább is akarom fejleszteni a szürkeállományt. Az én istenkapcsolatom nem egy gyártói, standard recept. Ez az Istenkapcsolat mindig változik, van amikor gyengül, van amikor erősödik. Jézus tudja, hogy nekem minden másnál nagyobb szükségem van az irgalomra és a szeretetre. Jézus eljött közénk, odahajolt hozzánk. Ő is, mint a mennyei Atya, azt szeretné, hogy minden ember boldog legyen, hogy kiteljesedjen, kibontakozzon. Ő, mint Isten nagyon jól látja, hogy nem „babra megy a játék”, a földi életnek hatalmas a tétje, az ember dönthet a végtelen és a semmi között. Számomra csak Isten közelsége tudja megadni a boldogságot. Mellette érzem magam otthon, Ő jelenti nekem az életet! Kérem a kedves olvasókat, imádkozzanak értem, és mindazokért, akiket Isten meghívott a szolgálatára, hogy világító mécsesként és hegyre épült városként jelei lehessünk a mindenható Istennek, és elvezessük a ránk bízottakat a boldog Mennyországra. DGZs 7
Amíg az e havi újsághoz gyűjtöttem az anyagot, szokás szerint felírtam egy lapra a címszavakat, hogy tudjam, milyen múltbeli illetve eljövendő eseményekről kell beszámolnom. Ide írok egy párat, hátha más is észreveszi a hasonlóságot: biciklis zarándoklat, Kisboldogasszony ünnepén zarándoklat Szentkútra, férfizarándoklat, Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén éjszakai zarándoklat…stb. Nos? Igen, a közös pont a zarándoklat. Mégsem a menetelésre szeretném kiélezni most a dolgot, hanem inkább arra, hogy elgondolkodjunk, milyen szerepet tölt be életünkbe a ritmus, hogy meghatározott időközönként bekapcsolódjunk a nagy RENDbe, hogy megszentelt időt fordítsunk a megszentelt térben való jelenlevéshez. Tudniillik a semmittevés és a jelenlevés között látszólag semmi különbség sincsen. A jelenlevés akkor kezdődik, amikor felfedezem, hogy az én saját, személyes hitem alapja, hogy rendszer és szertartás, sőt rítus és ritmus titokzatos összefüggése tesz REND-be az életemet. A minap olvastam egy cikket, melyben különböző nemű, foglalkozású, életkorú és vallású embereket kérdeztek, hogyan tartozik életükhöz a rítus? Kiderült, hogy mindannyian saját, személyes rituálékat alakítottak ki, melyek éppen azt szolgálják, hogy az elvesztett „szent térbe”, „szent időbe” visszavezessék őket. Ezek közül a beszélgetésben kiemelkedett a napkezdő rítusok különleges fontossága. A boldogságot, harmóniát kereső emberek előbbutóbb mind eljutnak arra a felismerésre, hogy kell valamiféle belső rend, rendező erő az életükben. Ami nekem az ima, másnak lehet fohász, mantra, meditáció, vagy akár a reggeli szertartásos kávé, a jógagyakorlat vagy a futás; valami, ami minden reggel ugyanaz, ami segít, hogy a belső alaptól induljunk el, s így megtalálhatjuk a célját, értelmet a napnak. 8
Micsoda ritmus a Mindenható Atyánk színe előtt kezdeni napjainkat! Sőt Vele kezdeni és Vele is végezni! Talán nem véletlen, hogy Jézus egy közös vacsorán adta át a legnagyobb titkot az apostoloknak: önmagát ajánlotta nekik, a vele való kapcsolódás titokzatos lehetőségét. Az ünnepek, melyeken zarándoklatra indulunk – legyen az Kisboldogasszony vagy szent Kereszt felmagasztalása -, különös szépséggel hívnak minket, hogy fedezzük fel újra és újra a keresztények legszebb és legszentebb, személyes és közös rituáléját, a szentmisét és a keresztutat, ahol maga Isten kapcsol össze bennünket egymással és önmagával. DGZs
Amikor győri Bencés diákként a Dunántúlra vittek minket az atyák több napos túrára, még nem voltam 17 sem. Szívtuk a falvak levegőjét, kiizzadtunk minden felesleges gondot, este pedig csak szénaillatú csillagos égre emlékszem. Idősebb fejjel barátaimmal már a Tátrát, Felvidéket és Erdélyt jártuk, megismerve egy olyan valóságot, amit soha sehol máshonnan nem tanulhattunk volna meg. Mindezt csak azért mondom, mert ami akkor összeállt a kamasz fejemben, az a mai napig is kiállta az idő próbáját. Néhány év aztán - nem is tudom hogy bírtam ki - kerékpártúrázás nélkül telt. Úgy ahogy sok másban is itt is a Jó Isten keze nyoma látható, mert hat éve már, hogy újra társakkal járhatom az utat. Ez a csapat nem más, mint egyházközségeink hatpróbás kerékpárturistái. Ha valaki tud örülni annak, hogy barátokkal, kelhet útra egyszerű imádságos légkörben, az én vagyok. Köszönöm, hogy úgy vigyáztok egymásra, hogy teherautót szerezve levezettek 600 km-t ha kell, hogy elintézitek a kedves rokonsággal a szállást, hogy lejöttök utánunk másnap délután is, hogy reggel időben eszetekbe jut hogy defektes a kerék, szóltok, hogy idő van menni kellene, vagy hogy fizettek egy sört. Köszönöm a humort, a lelkivezetői és fotós szolgálatot annak, aki azt már sok éve teszi. Képek a www.st-plebania.com címen a Fotóalbumban. "Kis-Balaton, Nagycsapat" Gyuszi 9
TOLLE ET LEGE Internetböngészés közben mindig az az érzésem támad, valami nincs rendjén a virtuális kommunikációval. A végeláthatatlannak tűnő oldalak egyike átirányít egy másikra, majd egy harmadikra, melyen hasznos vagy kevésbé hasznos információk tonnái hullanak a nyakamba, s már magam sem tudom, mit is akartam keresni?! Könnyűszerrel órák mennek el a kattintgatással, az olvasás már csak a címszavak habzsolásával egyenlő, hiszen nincs idő alaposan megrágni minden szót. Bizony visszasírom az én kedves, öreg, dohos, préselt borítású könyveim aranykorát, melyekkel bekucorogva egy kényelmes fotelbe, egy bögre tea mellett, mindennél szórakoztatóbb időtöltés volt. Csak úgy elevenedtek meg egymás után az alakok és az érzelmek! Talán az elmélyülés hiányzik a legjobban... Egy-egy ilyen jó könyvet csak örökölni lehetett a családban, barátoktól, s a ma oly lealacsonyító „lepasszolt” jelző helyett a kiváltságosság érzése ölelt át, hiszen a megbecsült értékek továbbadásának és szeretetünk kifejezésének egyik legszebb módja, ha kedvenc könyvünket odaajándékozzuk. Épüljön más lelke is tőle, ne csak a miénk! A taizé közösség vezetője, megboldogult Roger testvér írja naplójában: „…lelki olvasmányaidból egyszerre csak keveset olvass! Csukd be a könyvet, ki ne csússzon kezed közül a lényeg….” De hogy lehet az internetet úgy használni, mint egy könyvet?! Nos….igen. Ugyanúgy. Be kell zárni. Hogy kinyithassuk lelkünk kis ajtaját…. Így mielőtt az egérrel a jobb felső sarokban megnyomnám azt a kis x-et, engedjetek meg egy ajánlást: TOLLE et LEGE azaz Vedd és Olvasd! A napokban elindult a Váci Egyházmegyei Könyvtár saját honlapja, melynek egyik rovata a fentebb említett címet viseli. A rovatban egy-egy egyházmegyés lelkipásztor, tanár, könyvbarát ad ötletet ahhoz, mit is emeljünk le könyvespolcunkról. Ebben a hónapban dr. Beer Miklós püspök atya az ajánló: Minél „internetesebb-elektronikusabb” a világunk, én annál boldogabb vagyok, ha elővehetem régi kedves könyveimet és önfeledten, elbújva a világ zaja elől, újra élhetem régi-felejthetetlen élményeimet.
10
Hadd ajánljam: Gárdonyi Géza: Az én falum – ott van a könyvespolcomon és gyakran előveszem. Újra élem a régi falusi élet egy-egy tiszta életképét. Tiszta, érzékeny jellemrajzaival. Féltve Őrzöm Edmondo de Amicis: A szív című könyvét. Egy nagy olasz pedagógus csodálatos és számomra ma is időszerű tanítását. Ha lenne még időm, a Pál utcai fiúkat is újra olvasnám vagy akár diákkorom felejthetetlen Verne-regényeit: A Sándor Mátyást vagy A tizenötéves kapitányt.
Így kedves olvasó nem marad más hátra, mint keresni egy kényelmes fotelt, magunk mellé készíteni egy kis frissítőt, akinek szükséges a szemüveget, azután TOLLE et LEGE azaz Vedd és Olvasd!” www.konyvtar.vaciegyhazmegye.hu
11
„Ha lábad megbotránkoztat, vágd le! Jobb sántán bemenned az örök éltre, mint két lábbal a pokolba kerülnöd.” (Mk 9,45) Megdöbbentő szavak ezek. Jézus azt mondja, hogy vágjuk le lábunkat vagy kezünket, hogy vájjuk ki a szemünket, ha azok bűnre csábítanak. Ezek a szavak, bár tudjuk, hogy nem kell szó szerint értelmeznünk őket, mégis kétélű kard erejével hatnak. Azt fejezik ki ugyanis, hogy késznek kell lennünk inkább mindenről, még a számunkra kedves személyekről vagy dolgokról is lemondani, semhogy teret engedjünk a bűnnek. Máskülönben elveszíthetjük azt, ami igazán értékes: az Istennel való kapcsolatot és az üdvösséget, az örök életet. Az evangéliumok „botránynak” nevezik mindazt, ami Isten és miközénk áll, megakadályozva, hogy az Ő akarata teljesüljön: mint a kerék küllői közé akadt rúd, amely gátolja, hogy Jézus nyomában járjunk; mint egy kelepce, mely bűnbe akar csalni bennünket. Előfordul, hogy a szemünk, a kezünk vagy a lábunk „megbotránkoztat”, vagyis olyan helyzetbe hoz minket, amelylyel megtagadnánk Jézust, elárulnánk, háttérbe szorítanánk Őt. Ez volt Santa Scorese, a dél-olaszországi Bariban élő 23 éves lány meggyőződése is. Inkább vállalta, hogy az őt zaklató fiatalember megölje, mert csak így tudta megőrizni tisztaságát. Neki Isten az életénél is többet ért. „Ha lábad megbotránkoztat, vágd le! Jobb sántán bemenned az örök éltre, mint két lábbal a pokolba kerülnöd.” Ez az életige leleplezi a bennünk élő „régi embert”. A bűn ugyanis nem a dolgokból, kívülről származik, hanem belülről, a szívünkből fakad. Akkor él bennünk, amikor a bűn cselvetésének engedve rossz hajlamainkat ápoljuk: az önzést, a hatalom, a dicsőség vagy a pénz utáni vágyat… A „régi ember” át kell, hogy adja helyét az „új embernek”: a bennünk élő Jézusnak. Meg tudjuk tenni önerőből, hogy gyökerestül kitépjük szívünkből a rendetlen szenvedélyeket, és megszüljük magunkban az isteni életet? Egyedül Jézus képes arra, hogy halálával halálba vigye „régi emberünket”, és feltá12
madása által „új emberré” formáljon bennünket. Ő meg tudja adni nekünk a rossz elleni küzdelemhez szükséges bátorságot és határozottságot, és a jó iránti őszinte és radikális szeretetet. Tőle származik az a belső szabadság, az a béke és kimondhatatlan öröm, amely révén felülemelkedhetünk a világ minden szennyén, és már most megtapasztalhatjuk általuk az elővételezett Mennyországot. „Ha lábad megbotránkoztat, vágd le! Jobb sántán bemenned az örök éltre, mint két lábbal a pokolba kerülnöd.” A bennünk élő „új embert” meg kell védenünk a „régi ember” támadásaival szemben. És mi ebben a mi részünk? 1949-ben így írtam erről: „Sokféle módja van annak, hogy kitakarítsunk egy szobát: Morzsánként felszedegethetjük a hulladékot, használhatunk ehhez egy kis söprűt, vagy egy nagyot, vagy egy hatékony porszívót stb. Vagy pedig azért, hogy tiszta szobában legyünk, egyszerűen átmegyünk egy másikba, és ezzel meg is oldottuk a helyzetet. Így van ez a szenttéválással is. Ahelyett, hogy sokat küzdenénk érte, azonnal félreállíthatjuk önmagunkat, és hagyhatjuk, hogy Jézus éljen bennünk. Ez azt jelenti, hogy a másikban élünk, például abban a felebarátban, aki az adott pillanatban a közelünkben van: éljük az ő életét a maga teljességében.” Szeretni! Ebben áll Jézus minden tanítása. Érzékennyé tenni szívünket, képessé tenni arra, hogy tudjon meghallgatni, azonosulni felebarátaink problémáival és aggodalmaival, osztozni tudjon örömben és fájdalomban; képes legyen ledönteni azokat az akadályokat, amelyek még elválasztanak bennünket egymástól; felül tudjon kerekedni az előítéleteken és kritikákon; ne önmagával foglalkozzon, hanem azok rendelkezésére álljon, akik szükséget szenvednek vagy magányosak; és mindenhol azt az egységet építse, amit Jézus akar. Ha így élünk, Isten egyre bensőségesebb kapcsolatra hív majd meg minket Önmagával, és majdnem teljesen rendíthetetlenné és kikezdhetetlenné tesz bennünket a világ hibáival és csábításaival szemben. „Ha lábad megbotránkoztat, vágd le! Jobb sántán bemenned az örök éltre, mint két lábbal a pokolba kerülnöd.” Jézus azt is kéri tőlünk, hogy határozottan kerüljük el („vágjuk el”) mindazt – tárgyakat, embereket, helyzeteket –, ami botrányra vezethetne 13
bennünket. Ezt jelenti az evangéliumi „tagadd meg önmagad”. A kereszténynek van bátorsága ahhoz, hogy önző hajlamai ellen harcoljon, hogy azok ne válhassanak életstílusává. Ebben a hónapban lépjünk ki önmagunkból, és szeressük azokat, akik mellettünk vannak! Ne ragaszkodjunk semmihez, amit nem kellene szeretnünk; és tisztítsuk meg szívünket mindattól, ami nem oda való! Semmilyen áldozat sem nagy az Istennel való közösségünk megőrzéséért. Minden vágás után kivirágzik majd szívünkben az öröm – az igazi öröm, amelyet a világ nem ismer. Chiara Lubich
Ünnepeink és szentjeink szeptember 8. Szűz Mária születése (Kisboldogasszony) A legkisebb vagy, mégis belőled származik az, aki uralkodik szeptember 14. A Szent Kereszt felmagasztalása Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban szeptember 21. Szent Máté apostol Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket szeptember 24. Szent Gellért Isten próbára tette, és magához méltónak találta őket szeptember 29. Szent Mihály, Gábor és Rafael főangyalok Örvendezzetek mennyek, és ti, akik benne laktok! október 1. Lisieux-i Szent Teréz Annak örüljetek, hogy nevetek fel van írva a mennyben október 4. Assisi Szent Ferenc Pedig csak egy a szükséges október 8. Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya (főünnep) Anyja vagyok én a szép szeretetnek október 15. Avilai Szent Teréz A Szentlélek megtanít benneteket abban az órában, hogy mit kell mondanotok október 18. Szent Lukács evangélista Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásába október 28. Szent Simon és Júdás (Tádé) apostolok Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok 14
Ha nyár, akkor… Már sokéves hagyománynak számítanak egyházközségünk életében az egyhetes nyári táborozások. A kezdet kezdetén még kisgyermekként szaladgáló táborozók az eltelt idő során fiatal felnőttekké cseperedtek. Néhányuk helyett új arcok érkeznek évről évre, de olyanok is vannak, akik minden nyáron izgatottan várják az együttlétet, és ugyanolyan lelkesedéssel vetik bele magukat a játékba, mint kiskorukban. Idén kis csapatunk egészen Esztergomig utazott. A tábor során igyekeztünk megismerni Illés próféta életét. Ennek érdekében színpadra vittük legjelentősebb cselekedeteit, melyeket a Bibliában olvastunk, és hogy számot is adjunk tudásunkról, a hét végéhez közeledve egy hatvan kérdéses totót is kitöltöttünk. Persze a „tanulás” mellett sok más programra is jutott időnk. Egy tábori nap mindig reggeli tornával indult, mert ahogy a mondás is tartja: ép testben ép lélek. Tehát mi először a testünket, majd reggeli után a lelkünket is edzettük, egy kis elmélkedéssel, ki-ki játékosabb, vagy komolyabb formában. A hét folyamán sokfelé sétáltunk, kirándultunk. Esztergom csodálatos belvárosát né-
hányan már első este körbejárták, ők gyönyörködhettek az éjszakai díszkivilágítás fényeiben is. Szerdán együtt látogattunk el a Bazilikába, ahol az egyik kis kápolnában Pici atya szentmisét tartott nekünk. Megnéztük a Főszékesegyházi Kincstárat, sőt, a nemrég felújított kupolába is felmehettünk, ahonnan nagyon szép panoráma nyílik a Dunára és Párkányra. Csütörtökön egy kicsit meszszebbre, Visegrádra utaztunk. A rekkenő hőség ellenére felmásztunk a Fellegvárba, és útközben értettük meg igazán, mire utal a „felleg” szó a nevében. Lógó nyelvvel, szomjasan kerestük az árnyékadó fákat, majd egy kis pihenő után természetesen „birtokba vettük” a várat. Megcsodáltuk a Dunakanyar látképét, majd korgó gyomrunk ösztönzésére gyors léptekkel indultunk lefelé. A finom ebéd után sétahajózásra indult a csapat. Sajnos a hőséget még a menetszél sem csillapította teljesen, de ettől függetlenül mindannyiunknak nagy élmény volt ez a hajókirándulás. Hazaindulás előtt szentmisén vettünk részt a Keresztelő Szent János Templomban, ahol még láthattuk az Úrnapjára készített virágszőnyeget. Pénteken a szokásos progra-
15
mokon kívül egy érdekes vetélkedőt is rendeztünk. Esztergom városához kapcsolódó kérdéssort kaptunk, azt viszont ránk bízták Pici atyáék, hogyan szerezzük meg az információkat a válaszadáshoz. Így volt, aki a Bazilika ajtóit, vagy az épülethez vezető lépcsőket számolta, és olyan is, aki mindent az utca emberétől akart megtudni, kisebb-nagyobb sikerrel. Miután mindenki kifulladva visszaért, még várt ránk egy feladat: Jézus kál-
váriájának stációit kellett háromfős csoportokban, élőszoborként megjelenítenünk, így jártuk végig a keresztutat. A „munka” után a jó időre való tekintettel a keddi nap után másodszor is ellátogattunk a helyi strandra, mert ugye nincs tábor pancsolás nélkül. A szombati nap már nagyrészt a pakolással, a romok eltakarításával telt. Arra azért még volt időnk, hogy értékeljük a hetet. Mindannyian leírtuk egy lapra, hogy mik voltak a legemlékezetesebb dolgok, és egy másikra azt, mit változtatnánk. Érdekes módon erre a lapra nem került semmi… Tehát ismét eltelt egy tábor, sőt, egy egész nyár. Mindig jó érzés visszagondolni ilyenkor az iskolakezdés előtt, mi történt velünk a vakáció alatt. A hittanos táborok pedig mindig a legszebb emlékek között foglalnak helyet. Szerintem ezzel mindannyian így vagyunk, akik részt vettünk a táborok valamelyikén. Biztosan nem én vagyok az egyetlen, aki az átélt pillanatok után azt mondja: Köszönjük! Jövőre megint megyünk! Gréti
Kedves Olvasóink! Egy újságunk önköltségi ára kb. 70-80 Ft. Ezért kérjük, hogy aki teheti, adománnyal segítse megjelentetését. Az adományokat abba a perselybe helyezhetik, ahonnan az újságok is elvehetők. Szeretettel ajánljuk olvasóink figyelmébe honlapunkat: www.st-plebania.com vagy www.salgotarjan.vaciegyhazmegye.hu 16
