AZ ÁTALAKÍTOTT TANÁCSI GAZDÁLKODÁSI RENDSZER MŰ KÖDÉSÉNEK ELSŐ TAPASZTALATAI

Tér és Társadalom 1. évf. 1987/4. 95-102. p.

BUKVA ANNA:

AZ ÁTALAKÍTOTT TANÁCSI GAZDÁLKODÁSI RENDSZER M Ű KÖDÉSÉNEK ELSŐ TAPASZTALATAI

Az 1986-ban életbelép ő új tanácsi gazdálkodási rendszer bevezetésének idejére súlyos feszültségek halmozódtak fel a tanácsi gazdaságban. Az el őző — tizenöt éven át m űködött — rendszert egyre súlyosabb bírálatok érték egyenl őtlen elosztáspolitikája és az eredeti m űködési elveket is sért ő felsőbb beavatkozások, korlátozások elszaporodása miatt. Válságának ezeket a jeleit a tanácsi beruházásoknak a hetvenes évek második felében kezd ődő korlátozása, majd 1981tő l abszolút visszafogása tette nyilvánvalóvá, de hátterükben az 1968-71-es tanácsi reform bels ő és külső (ti. a gazdasági mechanizmus-reform korlátozottságából fakadó) ellentmondásai álltak. Ez utóbbiak változatlansága (a jövedelemelosztás adott, az állami szektor béreit nem adóztató, a helyi adóztatást is kizáró rendszere, az infrastrukturális szolgáltatások névleges árai, illetve ingyenessége) korlátot jelentett akkor is, amikor az 1983-ban meginduló mechanizmus-reform munkálatok lehet ővé tették a tanácsi gazdálkodás rendszerének teljes újragondolását, s esélyt kínáltak egy, az 1968-71 közötti változtatásokhoz hasonló horderej ű reform megvalósítására. Erre azonban nem került sor. A tanácsi gazdaságirányítás ezúttal saját szervezeti-intézményi kereteit is változatlanul hagyva korszer űsítette a tanácsi tervezés és finanszírozás rendszerét. Az új rendszer fő jellemzője az, hogy mechanizmusintézkedésekbe is átültette azt az elosztás-politikai fordulatot, amely a nyolcvanas évek elejét ől — döntően az állami lakásépítés radikális csökkentése révén — a községek javára végbement. Ennek érdekében els ősorban a fejlesztési kiadások tervezésében hozott változásokat, jogilag némileg csökkentve a megyék eszközelosztó szerepét. önállóságot a felhasználói döntéshozatalban ígért, s ennek technológiai feltételét, az egységes pénzalapot létre is hozta. Alig több mint egy év telt el azóta, hogy életbe lépett a korszer űsített tanácsi gazdálkodási rendszer, m űködésének teljeskör ű elemzésére korai lenne még az id ő . De már most elemző megállapításokat tehetünk a tervezés új rendszerének m űködéséről. A tanácsok életében az ötéves tervek készítése mindig az alapvet ő elosztási kérdések többsége eldöntésének az id őszaka volt, s most sincs ez másképp. A következ őkben elemzett, 1986 tavaszán készült VII. ötéves megyei tervjavaslatok azt a pillanatot rögzítik, amikor a megyei tanácsok — túl a koncepciókészítésen, az Országos Tervhivatallal, a Pénzügyminisztériummal és a helyi tanácsokkal való tervegyeztetések sorozatán, pótlólagos állami támogatás ígéretével a tarsolyukban — a tanácsülés elé terjesztették öt évre szóló elképzeléseiket. A tervez őmunka a tanácsüléssel nem fejez ődött be: javaslatukat a főhatóságok még min ősítették és pontosították, s ezután történt meg a helyi tanácsi tervek jóváhagyása is. De aligha tévedek, ha azt állítom: az alapvet ő kérdések már eldőltek. (A továbbiakban elemzett adatok forrása: saját számítás a VII. ötéves megyei tervjavaslatok alapján.) I. Ötéves tervjavaslat — két változatban

A megyei tanácsok 1985 májusában kapták meg középtávú tervük elkészítéséhez a „Kiinduló feltételeket". Ez tartalmazta az állami támogatás összegét évenkénti ütemezésben, az egy főre jutó normatív fejlesztési lehet őség (fejkvóta) évenkénti összegét, a megyei tervezési tartalék vetítési alapját és mértékét, valamint a kiemelt előirányzatok (a béralap és a lakóházjavítás

Bukva Anna:Az átalakított tanácsi gazdálkodási rendszer működésének első tapasztalatai Tér és Társadalom 1. évf. 1987/4. 95-102. p.

96 támogatása) 1986. évi összegét. Saját „el őzetes elgondolásaik"-nak és a f őhatóságok részletes megalapozó számításainak az egyeztetése volt azután a tárgya a júniusban meginduló tervegyeztető konzultációk sorozatának. Érdemes feleleveníteni a „végs ő megegyezésnek" azt a mozzanatát, amelynek folytán a megyei tanácsok végül két variációban készítették el középtávú tervüket. A tanácsok a fő hatósági elvárásoknál jóval kisebb mértékben tervezték a szociális bérlakásépítés támogatását. Ekkor azonban igéretet tettek arra, hogy a további tervez őmunka során bevételeik növelésével, eszközeik átcsoportosításával növelik a lakásellátás tervszámait. „Belátásuk" alapja az volt, hogy az Országos Tervhivatal jelezte: a tervid őszak második felében, megfelel ő népgazdasági feltételek teljesülése esetén további 8 milliárd forint állami támogatással segíti e tevékenységüket (ez a tanácsok összes fejlesztési lehet ő ségeinek csaknem 4 %-át teszi ki), s tervezési tartalékuk egy jelent ő s részét is erre a célra használhatják fel. Ezt a pótlólagos forrást — amelyet dönt ően a lakásépítés céltámogatással való ösztönzésére fognak felhasználni — a megyék egy része elosztotta a települések között (itt dönt ő en a községek kerültek a bizonytalan fels ő sávba), más megyék csak esetleges forrásként, egy összegben vették számításba, de volt, ahol csak az így megnövelt összeg ű céltámogatást osztották el a városok és községek között. (A továbbiakban az elemzés az állami támogatás népgazdasági tervben jóváhagyott alsó határával számol.) A tanácsi tervalkuk mechanizmusának nem egyedi példája ez a mozzanat, egyvalamiben mégis különbözik az eddigi gyakorlattól: a megegyezés olyan igéreten alapszik (a népgazdaság teljesít őképességének egy-két éven belüli lényeges javulásán), amelynek beváltására az ötéves terv els ő évének teljesítménye s a további évek el őrejelzései alapján aligha van reális esély.

II. A m ű ködési és fejlesztési kiadások megyék közötti elosztása A mű ködtetés és a fejlesztés központi irányításának különválása fennmaradt; a m űködtetés kiadásainak tervezését a Pénzügyminisztérium, a beruházásokét pedig az Országos Tervhivatal irányította. A kiadások 75 %-át kitev ő mű ködési kiadások tervezése lényegében változatlan módszerrel, bázisalapon történt. Ám míg eddig gyakorlat volt a hatósági árváltozások részbeni ellentételezése, erre viszont az új rendszerben nem kerülhet sor. A megyei tervjavaslatok többsége szerint így aligha nyújtanak fedezetet a m ű ködtetés — fenntartás elért színvonalának meg őrzésére. A megyék között elosztható összes fejlesztési kiadások volumenét a VII. ötéves népgazdasági terv törzsváltozata határozta meg. A tanácsi és lakossági infrastrukturális beruházások alakulása 1981. évi összehasonlító árakon

I. táblázat

VI. ötéves terv Tanácsok beruházási célú felhasználása (beruházás • beruházási célú átadás) Magánberuházások Együtt

95,3 % 125,0 % 110,1 %

Az új konstrukciónak tehát a tanácsi beruházási lehet ő ségek abszolút csökkenése mellett kell arányosabb településfejlesztést, önállóbb gazdálkodást eredményeznie. A táblázat adatai újból felhívják a figyelmet a lakossági infrastruktúra-fejlesztés többszektorúságára. A VII. ötéves terv már a második, amelyben a beruházások abszolút csökkenését a lakosság fejlesztéseinek növekedése akadályozza meg. De ennek a dinamikus növekedésnek az „elismerése" a szabályozásban még várat magára. A fejlesztési eszközök megyék közötti elosztása során az eszközök 67 %-át az OT az eddigiekhez hasonlóan, a szükségletszámítások némileg módosított rendszerén keresztül osztotta el.


97 Az el őbb ágazatokra „szabdalt" pénz megyék közötti felosztását három szempont befolyásolta leginkább: a VI. ötéves tervid őszakról áthúzódó befejezetlen beruházások nagy, megyénként eltérő aránya és volumene, az alapfokú szükségletek kielégítésének els ődlegessége és — új elemként — a legelmaradottabb megyék felzárkóztatásának sürget ő szükségessége. Fontos változást jelentett a bázisszemlélett ől való részleges elszakadás: a korábbi elosztási gyakorlathoz képest a tervez ők többször vették figyelembe a majdani szükségleteket. Már a tervezés kiinduló feltételeinek meghatározása során szükség volt pótlólagos pénzelosztásra: négy megye (Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest és Szabolcs-Szatmár) külön állami támogatást kapott infrastrukturális elmaradottságának csökkentésére, fejlesztési kiadásaik 4-11 %-át kitevő összegben. A kiinduló feltételekt ől való további eltéréseket okozott azután a tervalkuk (tervegyeztetések) fennmaradó rendszere. A fejlesztési eszközök 33 %-át kitev ő fejkvóta elosztása azonban kikerült a szükségletszámításon alapuló, tervegyeztetéses elosztási mechanizmusból, ezt népességük arányában kapták meg a megyék.

Ill. A megyén belüli elosztás tapasztalatai A megyén belüli elosztásban ennél lényegesebb változásnak kellett bekövetkeznie. A helyi tanácsok ugyanis jogot kaptak egy olyan kiadási szinthez, amely a tervid őszak elején meglévő intézményeik m űködtetésének eszközein és a leírási kulcs szerint képz ődő felújítási eszközökön kívül normatív fejlesztési lehet ő séget (fejkvótát) is biztosít számukra. E „biztonságos gazdálkodási szint" teljesülésére nem vállal garanciát a központi költségvetés, mégis lényeges változás ez, els ő, sorban a tervezés szempontjából. (Ezen felül a megyei céltámogatási pályázatok elnyerésével és saját, úgynevezett egyéb bevételeikb ől juthatnak további fejlesztési forrásokhoz a helyi tanácsok.) A községi és városi tanácsok így meger ősödött pozíciója, az alulról induló tervezés törvénybe foglalt lehető sége, a középtávú tervek több variációban való elkészítésének kötelezettsége módosíthat a megyei tanács és a helyi tanácsok kapcsolatán, s — az adózási kérdésekben való helyi szavazás gyakorlatával kiegészülve — kiindulópontja lehet egy helyi igényeket jobban figyelembe vev ő , demokratikusabb tervezési gyakorlatnak. Mivel a m űködési kiadások települések közötti megoszlását a meglév ő intézményhálózat determinálja, a kérdés az, hogyan osztották el a megyék az összes fejlesztési lehet őség 33 %-át kitevő fejkvótát és a 23 %-át jelent ő céltámogatást a helyi tanácsok között. (A fejlesztési források fennmaradó részét a megyei tanácsok maguk használják föl a közvetlen megyei irányítású intézmények fejlesztésére.)

IV. A fejkvóták differenciálása Minden megyei tanács 5780 Ft normatív fejlesztési lehet őséget kapott egy-egy lakosára. A megyék maguk már településcsoportokat különböztettek meg, amelyek között differenciálták ezt az összeget. Általában öt kategóriába sorolták a településeket, csak Baranya, Fejér, Veszprém (4 kategória) és Hajdú-Bihar megye (3 kategória) nem használta ki az öt településcsoportban való differenciálás lehet őségét. A legnagyobb és a legkisebb fejkvóták közötti különbség a megyék átlagában 3,5-szeres, ez azonban megyénként nagy különbséget takar (a két széls ő érték: Nógrád megye 5,7, illetve Szolnok megye 1,6). A kategóriaképzés és az összeg-meghatározás elvei igen sokszín ű ek. A megyék többségében önálló kategóriát képez a megyeszékhely, de az egy fő re jutó fejkvótájuk igen tág határok között mozog (Szekszárdé 13 150 Ft, míg Szolnok 7345 Ft-ot kapott). A megyeszékhelyek kiemelésen túl már csak hat megye követte szigorúan a közigazgatási hierarchiát a csoportképzésben. Baranya, Csongrád, Hajdú-Bihar, Fejér, Nógrád és Tolna megye osztályozott a hagyományos város-nagyközség-község lépcs ő szerint, amelynek minden bizonnyal van ellátottságbeli különbségeket rejt ő tartalma. Békés, Heves, Komárom, Pest, Somogy, SzabolcsSzatmár, Szolnok, Vas és Veszprém megye különböz ő ismérvek (egy vagy több ellátottsági mutató,


98 vonzáskörzet) alapján képzett csoportokat a városok és községek között. Bács-Kiskun, Gy őrSopron és Zala megye csak a városok között differenciált. Az els ő három kategóriát mindhárom megyében a városok foglalják el, Bács-Kiskunban és Gy őr-Sopronban a megyeszékhelyen kívül másik városnak is van „saját kategóriája"! (Ez mindkét megyében a volt megyeszékhely...) A normativitás kétségességén túl itt az is felvet ődik, hogy a — nyilvánvalóan éget ő egyedi gondok megoldását célzó — város-kategorizálás után fennmaradó két kategória mennyire tudja figyelembe venni a községek közötti ellátottságbeli különbségeket. Külön figyelmet érdemel Borsod megye öt kategóriája. Itt a megyeszékhelyet követ ő három kategóriában egyaránt el őfordulnak városok és községek; azonos fejkvótát kap az 50 ezer lakosú Ózd és az alig több mint 1000 lelket számláló Alsóberecki (7500 Ft-ot), a 20 ezres Sátoraljaújhely és az 5 ezres Tokaj (5500 Ft-ot), a 37 ezres Kazincbarcika és, a 2 ezres Bogács (4000 Ft-ot), majd az „összes többi település" tölti meg az ötödik kategóriát, öt évre jutó fejenkénti 2500 Ft-tal. Vajon milyen „elvi" megfontolás állhat emögött a különös differenciálás mögött? Összességében mégis a megyék többsége a fejkvóták elosztásának erejéig nyíltan vállalt, normatív településpolitikát valósított meg. Abban az értelemben legalábbis — s ez gyökeresen új vonás az eddigi gyakorlathoz képest —, hogy az egyedi alkudozást településcsoportokra egységes szabályok váltották föl, és hogy a csoportképzési variánsok között választó tanácstestületnek számot kell adnia arról: milyen elvek szerint történik a fejkvótás fejlesztési lehet őség elosztása? Vitatott kérdés, hogy indokolható-e az azonos településtípusba tartozó, esetenként hasonló lélekszámú és adottságú települések megyénként eltér ő fejlesztési lehet ősége? Úgy gondolom, igen. Abban a rendszerben, amelyben a lakossági infrastruktúra m űködtetésének színvonalát és fejlesztésének irányait els ősorban nem az igénybevevők fizet őképes kereslete, hanem gazdaságpolitikai megfontolás szabja meg, ahol tehát a feladat egy meghatározott összeg szétosztása, ott ennek az elosztásnak minél inkább helyi szintr ő l kiinduló közmegegyezésen kell alapulnia. Még ha közigazgatási szervezetünk jelenleg nem is képes ennek gyakorlására, ebben a helyzetben sem tartanék hatékonyabbnak és igazságosabbnak egy felülr ől vezérelt, uniformizált fejkvóta-elosztást.

V. A céltámogatások elosztása A céltámogatási rendszer is új intézmény. A támogatásra pályázó helyi tanácsok a megyei tanács által meghatározott feltételek teljesítése esetén juthatnak így fejkvótájukon felüli fejlesztési lehet ő séghez. A megyei pályázatok kiírását megel őző központi elosztás igen nagy különbségeket hozott létre a megyék egy f őre jutó céltámogatásában. (A két széls ő érték: Békés megye 2580 Ft, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén 7020 Ft.) Ezek az adatok azért figyelemre méltóak, mert jól tükrözik a szükségletszámításokon alapuló központi elosztási szándékokat, s ezek képezték a tervegyeztet ő tárgyalások els ődleges tárgyát. A célok tekintetében a VII. ötéves népgazdasági tervr ől szóló törvény azt írta el ő a megyei tanácsok számára, hogy a lakásellátás, az ivóvízellátás, szennyvízelvezetés és -tisztítás, a középfokú oktatás fejlesztéséhez s még két, megyei szinten kiemelt feladat megvalósításához nyújtsanak céltámogatást. Az ágazatok közötti megoszlás összefoglaló adatai:


99 A céltámogatások célok szerinti megoszlása 2. táblázat

'

áthúzódó beruházások lakásellátás oktatás vízgazdálkodás egyéb elmaradott térségek összesen

9 52 21 14 3 1 100

összegének 9 %-át (3,5 milliárd forintot) teszi ki a VI. ötéves tervr ől áthúzódó beruházások befejezésének támogatása, de ez az összeg a tervid őszak első felében — miután 1986-87-re koncentrálódik — a fejlesztési eszközöknek ennél jóval nagyobb hányadát köti le. Somogy megye és a főváros kivételével ez foglalja le a központilag meghatározott feladatok után fennmaradó két szabad cél egyikét. A támogatható célok számának meghatározása nem jelentett szigorú korlátot a megyei tervezés során, hiszen a fölállítható öt f ő célon belül csaknem bármilyen feladat finanszírozható. Az oktatás ágazaton belül támogatható a központilag is ajánlott középiskola, de az az általános iskolai fejlesztés is, amelyre 13 megye és a főváros összesen 2,7 milliárd Ft-ot (az összes céltámogatás 7 %-át) fordította, s amelyet a tömeges igény ellenére még a „Kiinduló feltételek" sem vettek figyelembe a megyék közötti elosztás során! De „belefér" az oktatás ágazatba a számítástechnikai oktatási bázis fejlesztésének támogatása is (igaz, csak egyetlen megyében: Baranyában). Ugyanígy megsokszorozódtak a célok a lakásellátáson belül, ahol (Szolnok megye kivételével) a szociális bérlakásépítésen kívül a magáner ős lakásépítést és a lakáshozjutást is támogatni kívánják. Az ágazati szempontú támogatás mellett területfejlesztési szempontok érvényesülésére alig találunk példát. Csupán 5 megye támogatja (az összes céltámogatás 1 százalékával) az elmaradott térségek felzárkóztatását; közülük is csak kett ő dolgozott ki eddig programot e pénz felhasználására. Baranya megye e célra szánt 36 millió forintjának 85 százalékát az alapellátás fejlesztésére, 15 százalékát iparfejlesztésre fordítja 31 községben. Vas megye 69 település között oszt el 98 millió forintot, ez azonban magában foglalja a vasvári általános iskola fejlesztését, 76 millió forintért! A területfejlesztési szempontú tervezésnek nincsenek nálunk hagyományai, de háttérbe szorulásának az is oka lehetett, hogy az OT külön elképzelést dolgozott ki a gazdaságilag elmaradott térségek fejlesztésére. Az alapvet ően a termel ő tevékenység és az ezt közvetlenül szolgáló termelő infrastruktúra fejlesztését célzó programot a decentralizált alapok (Vízügyi alap, Idegenforgalmi alap stb.) mellett a Területfejlesztési alap finanszírozza 5 év alatt 3 milliárd forinttal, amelynek 1986-ra tervezett nagysága 100 millió forint, és további ütemezése ugyanúgy a népgazdaság teljesítőképességének függvénye, mint a pótlólagos állami támogatásé. Az elmaradott térségek felzárkóztatásának külön, központi programként való kezelése és dönt ően a termelésfejlesztésre alapozása nem ösztönözte a megyei tanácsokat ezen térségek kiemelt fejlesztésére, de még a központi programhoz való kapcsolódásra sem. Az „Egyéb" célok között tanyavillamosítás, úthálózat-, távbeszél őhálózat- és kereskedelem-fejlesztés, valamint „tartalék" szerepel. Az el őbbiek kis arányuk ellenére igazolják, hogy igény van a központitól eltér ő célok meghatározására. Az utóbbi, a tartalékképzés (vagyis a fel nem osztott céltámogatás) azonban a céltámogatások egyik fő elvének, a normativitásnak a megsértését példázza. Ami a céltámogatások feltételeit illeti, az áthúzódó beruházások támogatása bizonyosan hem normatív feltételek alapján történik. Hiszen olyan kötelezettségr ől van szó, amelynek teljesítését nehezen lehetne feltételekhez kötni. A megyei tanácsok közül nem egy ezt az elnevezésében is hangsúlyozza, s a tervjavaslat más-más helyén tárgyalja az „Áthúzódó beruházások támogatását" és a „Normatív céltámogatásokat". Hogy mennyire normatívak az utóbbiak, ez ágazaton-


100

ként különböz ő . A lakásellátás háromnegyedét kitev ő szociális bérlakásépítés támogatásának megyei feltételrendszerei igen változatosak. A szükségleti alapon való tervezés és a normativitás „összehangolását" els ősorban a támogatás összegének meghatározásával, másodsorban a saját er őn kívüli egyéb feltételek „megszorításával" (pl. igényl ők száma, minimálisan megépítend ő lakások száma, lebontandó putrik száma stb.), harmadsorban pedig a települések direkt megkülönböztetésével vagy kiemelésével lehetett elérni. Az éget ő lakásgondok pl. Veszprém, Tolna és Somogy megyét is arra késztették, hogy megyeszékhelyüknek illetve városaiknak magasabb összeg ű céltámogatást juttassanak a többi településnél. De több megye már a „Pályázhatnak" címszó alatt kizárta a községeket a lakástámogatás egyes formáiból. Hasonló a helyzet a magáner ős lakásépítés támogatásának feltételeinél, a lakáshozjutás helyi támogatásának azonban a megyék csak az összegét határozták meg, a feltételek kialakítását a helyi tanácsokra bízták. A középiskolai fejlesztések támogatására eleve nehezen lehetett feltételeket találni. Nehezen lehet ugyanis minden településre érvényes normatív feltételekkel megindokolni egy-egy középiskola bővítésének vagy fejlesztésének szükségességét. Ellentétben az általános iskoláéval, amely tömeges igényként jelent meg a helyi (els ősorban a községi) tanácsoknál. Az igények között a megyei tanácsok egyöntet űen az ellátási színvonal szerint rangsoroltak (amelyet az egy osztályteremre jutó tanulók számával, a váltakozó oktatás mér őszámával és a szükségtantermek arányával, illetve ezek kombinációjával mérték), de néhány megyében szükség volt a feltételek alapos megszigorítására. (Például: VII. ötéves tervi indításra céltámogatásra pályázhat az a helyi tanács, amely fejkvótájának 80 %-át saját er őként e célra fordítja, elfogadja, hogy a céltámogatást csak a VIII.

Egy főre jutó fejkvóta és céltámogatás településdpusonként, 1986-1990 (forintban) 3. táblázat

megye (főváros)

Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-A.-Z. Csongrád Fejér Győr-Sopron Hajdú-Bihar Heves' Komárom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Sz. Szolnok Tolna Vas Veszprém Zala' Budapest

megyeszékhely

városok és városi jogú nagyközségek

községek

fejkvóta

céltámogatás

fejkvóta

céltámogatás

fejkvóta

céltámogatás

8285 12000 12540 11500 9220 12225 9500 7770 10050 9555 11455

7000 7349 6467 5576 4832 5410 7486 5600 8826 7191 9658 9045 7818 9500 6057 8316 5414 7074 7493

3368 3260 2859 6249 5213 3015 4759 3688 — 4958 7573 4632 3915 7642 2686 5778 5030 4049. —

3062 2626 3062 3021 2333 2723 2525 4130 3340 2406 2120 4060 3384 4040 5038 3109 4375 3604 3797

3469 1084 2102 4554 1399 959 1960 890

10715 9500 7345 13150 8304 9000 8185

7505 5784 3396 11975 8067 5682 5914 8459 — 9296 8885 — 8632 8007 6390 5490 2269 9102 —

5779

1554

'tervjavaslatukban nem közölték a céltámogatások elosztásának településenkénti adatait

2334 2049 2232 1216 2369 1494 1506 3740 2242 —


101 ötéves tervben kapja meg, körzeti iskolája 1900 el őtt épült nem oktatási célra, és az 1 tanulócsoportra jutó tanulók száma több, mint 25 — Nógrád megyében 2 községi tanácsra illenek rá ezek a feltételek...) A vízgazdálkodás céltámogatása alapvet ően különbözik az el őzőekt ől. Itt döntő hányadban társulások támogatásáról van szó, amelyeket a lakosság, a tanács és a Vízügyi Alap együtt finanszíroz. Ebben nyílt legnagyobb tere a normativitásnak: a lakossági er ő mozgósítására alapozó, többnyire jól mérhet ő feltételek teljesítése az érintett tanácsok nagy többsége számára elérhető, vagy legalább mérlegelhet ő . Itt a települések megkülönböztetésének is mérhet ő , ellenőrizhető alapja van; általában el őnyben részesülnek az egészségtelen ivóvíz ű települések. A céltámogatás településtípusonkénti egy f őre jutó értékét a fejkvótáéval együtt a 3. táblázat tartalmazza. Adatai azt tanúsítják, hogy a céltámogatás elosztása nem folytatta a fejkvótáéval megkezdett községi részesedésnövelést. S őt: hatása a települések beruházási részesedésének a korábbi arányok felé való nivellálása, a városhálózat veszteségeinek részleges kompenzálása lett. A községek részesedése még így is csaknem 10 százalékponttal n őtt a VI. ötéves tervihez képest.

Az összes fejlesztési kiadás településtípusonkénti megoszlása a VI. és a VII. ötéves tervben % 4. táblázat VI. ötéves terv (tény) megyeszékhely többi város községek összesen

VII. ötéves terv

47,5 32,5 20,0

40,1 31,6 28,3

100,0

100,0

VI. Záró megjegyzések

Összességében a tervezés tapasztalatai arra utalnak, hogy — a városhálózat beruházási veszteségei és a m ű ködtetés-fenntartás általános színvonalcsökkenésének árán — eredményes volt a megyék eszközelosztó szerepének korlátozására, a községek beruházási részarányának növelésére irányuló törekvés. De csak a m űködés tapasztalatai igazolhatják, hogy orvosolja-e az új gazdálkodási rendszer az elmúlt évtized sorozatos beruházás-visszafogási feszültségeit, amelyek a nyolcvanas évek elejére a tanácsi gazdaság nyíltan adminisztratív irányításához vezettek, hogy alkalmas-e a forrásszabályozás az új, igazságosabb és normatívabb kiadástervezés „kiszolgálására"? Az elmúlt egy év tapasztalatai alapján aligha. A kiadások tervezéséhez ugyanis ez a finanszírozási rendszer is olyan forrás-struktúrát rendelt hozzá, amely dönt ően a vállalati-szövetkezeti jövedelmek alakulásának rendeli alá a kiadások teljesülését. A népgazdasági tervvel összhangban jelentős nyereségfelfutásra épített városi és községi hozzájárulás pedig nem realizálódik, és minden, a vállalatoktól, szövetkezetekt ől származó bevétel elmarad a tervezett ől. Az elmúlt évben külön is gondot jelentett a szövetkezetek városi és községi hozzájárulásának szabályozása, amely (a vállalatoktól származó VKH népességarányos elosztásától eltér ően) alanyi jogon illette meg a helyi tanácsokat. Nem-teljesülése miatt több mint 100 — dönt ően községi és kisvárosi — tanács került likviditási zavarba! A szövetkezeti VKH-t „újraszabályozták" (ezután népességarányosan illeti meg a tanácsokat), de az alapvet ő probléma nem oldódott meg. A vállalatoktól-szövetkezetekt ől származó szabályozott bevételek és az állami támogatás várható nem-teljesülése kétségessé teszi az igazságosabb kiadáselosztás megvalósulását. A népgazdaság teljesítményét ől függő „biztonságos gazdálkodási szint" teljesülése is kétségessé vált, a tartalékok nem nyújtanak fedezetet a biztonságos visszavonulásra. Arról van-e szó tehát, hogy az eleve kevés pénz és a bevételi tervek nem-teljesülése fe-


102 lelő s infrastruktúránk igényekt ő l elszakadó fejlesztéséért, romló állapotáért? Úgy gondolom, hogy nem, vagy legalábbis nem csak err ő l. A tanácsok ugyanis nem egyedül végzik a lakossági infrastruktúra fejlesztését és m ű ködtetését. Velük csaknem azonos nagyságrendet képvisel e beruházásokban a lakosság. Ebben az ötéves tervben is a lakosság fejlesztéseinek dinamikus növekedése ellensúlyozza a tanácsi beruházások abszolút csökkenését. Adjuk meg neki a lehet őséget arra, hogy választhasson az infrastruktúra elemeinek fejlesztési és igénybevételi lehet őségei között! Hogy ne „ingyen kapja", hanem valóságos áron igénybevehesse a szolgáltatásokat, hogy így kifejeződő kereslete befolyásolhassa azok fejlesztését! Ehhez persze az ár-, bér- és adózási rendszer radikális átalakítására lenne szükség. A lakossági részvételt segít ő , új társulati, társulási formák keresése és a személyi jövedelemadó-rendszer bevezetése lépés lehet efelé, és alapját adhatja egy, a mainál inkább forrásorientált, helyi adózásra jobban épít ő tanácsi gazdálkodási rendszer kialakításának is.

AZ ÁTALAKÍTOTT TANÁCSI GAZDÁLKODÁSI RENDSZER MŰ KÖDÉSÉNEK ELSŐ TAPASZTALATAI

Recommend Documents