AZ ÁRTÉRI TÁJGAZDÁLKODÁS

Molnár Géza

AZ ÁRTÉRI TÁJGAZDÁLKODÁS

ELMÉLET

ÉS A GYAKORLATI MEGVALÓSÍTÁS TERVE EGY KONKRÉT MINTATERÜLETEN

„A bölcs ember törv énye, hogy a term észet rendje szerint él, cselekszik.” Lao-Ce

Kiadja a BOKARTISZ Kht. Az ártéri tájgazdálkodásról szóló további kiadványaink: Ártéri gyümölcsészet Ártéri erdők kezelése Vizes élőhelyek kezelése az ártéri gazdálkodásban Szántóföldi gazdálkodás az ártéri tájgazdálkodásban A fenti kiadványok elérhetők honlapunkon: http://www.bokartisz.hu Ha kérdése van, kérjük keressen minket: BOKARTISZ Bodrogközi Környezetgazdálkodási és Tájrehabilitációs Közhasznú Társaság. 3963 Karcsa, Petőfi út 11. Tel: 47/542-027; Fax: 47/342-009 Drótposta: [email protected], [email protected] Készült az Európai Unió „Helyi kezdeményezéseken alapuló környezet- és természetvédelem a szlovák-magyar határ mentén (2002/000-604-01)” című Phare CBC programjának támogatásával

Írta: Molnár Géza Szerkesztette: Kajner Péter Tördelés: Horváth Balázs Készült a TIMP Nyomdában, 2005-ben, újrahasznosított papírra. ISBN 963 86904 0 2

Bevezetés E rövid kiadvány célja, hogy áttekintse az ártéri tájgazdálkodás elméletét és egy gyakorlati példán keresztül megmutassa: a természettel együttműködő gazdálkodási rend nem csupán letűnt idők emléke, de ma is megvalósítható. Sőt: hosszabb távon nem is képzelhető el másképpen a fenntartható gazdálkodás. Éppen a Bodrogköz példája mutatja, hogy a természetes adottságoknak nem megfelelő vízrendezés és mezőgazdaság hosszabb távon a táj leépüléséhez vezet. Ez pedig a gazdálkodást is lehetetlenné, veszteségessé teszi, az ott élő emberek jelentős része elveszíti megélhetését. A folyószabályozások kezdete óta elmúlt közel 150 év arra adott bizonyítékot, hogy óriási energia és tőkebefektetés árán sem lehetséges a szántógazdálkodás számára jó feltételeket teremteni a térségben. A vizek elvezetése, a vízfolyások gátak közé szorítása nem tudta jövedelmezővé tenni a szántóföldi gazdálkodást. Túl sokba kerül a vizek elvezetése, a bodrogközi talajok (néhány kivétellel) pedig nem elég jó minőségűek a nyereséges szántóföldi gazdálkodáshoz. Olyan hasznosítási formákat kell találnunk, amelyek jobb megélhetést biztosítanak. Az aszály és az árvizek egyre szélsőségesebb váltakozása arra figyelmeztet, hogy legfőbb kincsünkre, a vízre vigyáznunk kell. Az áradások vizeit tartalékolnunk kell a száraz időszakokra. Az ártéri tájgazdálkodás a természet működési rendjéhez igazodik. A természet erejét hasznosítja, ezért nagyon sok felesleges kiadást megtakarít. A természetes adottságok megváltoztatása helyett azok előnyeit próbálja kihasználni. Bizonyíték lehet arra, hogy az ember képes úgy gazdálkodni, hogy környezetét nem lepusztítja, hanem gyarapítja. Reményeink szerint ebből a kiadványból nem csak a természetvédők, de a gazdálkodók is hasznos ismeretekhez juthatnak. Az ártéri tájgazdálkodás egyes haszonvételi lehetőségeinek (gyümölcsészet, vizes élőhelyek, erdők kezelése, szántógazdálkodás) konkrét megvalósításának lehetőségeivel külön kiadványokban foglalkozunk.

1 GAZDÁLKODÁS VAGY TERMÉSZETVÉDELEM? A természetvédelem – bár a fogalom és a hozzákapcsolódó intézményrendszer az idők folyamán több lényeges változáson ment át – sokak szemében ma is egyfelől a gazdálkodás, az emberi cselekvés értelmetlen korlátozását, másfelől néhány ritka állat vagy növény ideig-óráig történő megóvását jelenti. A természetvédelem elsősorban az adott „természeti érték” mennyisége szerint rangsorol. Minél ritkábban fordul elő egy-egy növény vagy egy-egy állatfaj egyede, annál értékesebb, annál magasabb védettségi kategóriába tartozik. E szemlélet két alapvető mozzanattal

3

képtelen számolni. Egyfelől nem vizsgálja az adott élőlénynek a természetes rendszerekben betöltött szerepét, másfelől nem tud mit kezdeni az emberrel és az emberi gazdálkodással, pontosabban a gazdálkodásnak a természetes rendszerekben betöltött szerepével.

4

jellemző élőhelyek egyre gyorsuló összeomlása lett. Nem véletlenül. Az ártér élőhelyei, ligetes rétjei, erdei, tavakkal, erekkel tarkított mozaikos tájszerkezete elsősorban az emberi beavatkozásnak, az évezredeken keresztül folytatott gazdálkodásnak köszönhették létüket. Megőrzésük, újjáélesztésük elképzelhetetlen e gazdálkodás újjáélesztése nélkül.

Az első mozzanatban rejlő veszélyre példaként egy-egy szentély jellegű holtág megőrzését hozhatjuk fel. Ezek a tavak számos ritka élőlénynek nyújtanak otthont, miért is ezek megóvása – a fajok és a védett egyedek megőrzésén túllépő természetvédelmi szemlélet szerint – kiemelkedő jelentőségű. Csakhogy a tavakban tenyésző védett növények egy jelentős része – mint például a szigorúan védett kolokán (latin név) – szerepe szerint az elmocsarasodó vizek feliszapolódását, feltöltődését gyorsítja, azaz egyre jelentősebb ütemben számolja fel saját élőhelyét, készíti elő a szukcesszió következő lépcsőjének megjelenését. E növények jelenléte tehát egy olyan változás legbiztosabb jele, mely lényege szerint egy-egy tó, nyílt vízfelület felszámolásához, felszámolódásához vezet. Amennyiben tehát egy-egy szentély jellegű – tehát adott állapotában megőrizendő – holtág vizében megjelenik a kolokán, úgy biztosra vehetjük, hogy a holtág nyílt vízfelülete lassan de biztosan zsugorodni fog, s néhány év, esetleg évtized leforgása alatt el is tűnik. A megoldás természetesen a kolokán – és a hasonló szerepet játszó növények – közvetlen avagy közvetett kitermelése volna, melynek segítségével a tó feliszapolódásának folyamata legalábbis mérsékelhető lenne. Ezt az ellentmondást jelenleg képtelenek vagyunk kezelni, éspedig elsősorban azért, mert a természetvédelemből, a természetes élőhelyek kezeléséből kizárjuk a legfontosabb tényezőt: az embert és az emberi gazdálkodást. Ahhoz, hogy a probléma lényegét megértsük, vissza kell tekintenünk a jelenlegi élőhelyek születésének időszakára, meg kell vizsgálnunk azokat a körülményeket, feltételeket, melyek között a jelenlegi élőhelyek, táplálékláncok kialakultak. Tisztán kell ugyanis látnunk: a Kárpát-medence természetes élőhelyei közül egy sincs, mely ne az ember közreműködésével alakult volna ki, melyek létrejöttébe ne játszott volna kisebb-nagyobb szerepet az emberi gazdálkodás.

Az ártéri tájgazdálkodás a Kárpát-medence folyói mentén honos hagyományos gazdálkodási forma volt. A gazdálkodás haszonvételei a vízjáráshoz igazodtak, és nagy szerepük volt az ártér és a folyóvölgy önálló arculatának kialakításában, fenntartásában. A vízrendszer egésze: a mellékágak, az erek, a fokok, az állandó és ideiglenes tavak, rétek, legelők, tájra jellemző ligeterdők, az ún. gyümölcsények e gazdálkodási formának köszönhették létüket, fennmaradásukat, miként folyóink egykorvolt legendás halbőségét is elsősorban az ártéri halászat eredményezte. Ebből következően az ártéri tájgazdálkodás megszervezésére csak ott van lehetőség, ahol elegendő rendszeresen pótolható víz áll rendelkezésünkre, s ahol a folyók egészséges rendszerműködése utánozható vagy helyreállítható. Így elsősorban a folyók mélyebben fekvő árterein, a vízlépcsők visszaduzzasztása által érintett területeken, a nagyobb nyílt ártereken, mint amilyen a Bodrogzug a Tisza, a Gemenc a Duna mellett, illetve a kisebb folyók holtágakkal, mellékvizekkel tarkított még szabályozatlan, avagy kevésbé rendezetett szakaszain így a Rába, a Bodrog, esetleg a Sajó és a Hernád mentén. Részleteiben megvalósítható a folyók hullámterein, nagyobb – esetenként a belvizek tározására használt – tavak, holtágak mentén, ahol a folyóval való állandó vagy részleges kapcsolat biztosítható. Így pl. a Szamos, a Körösök és a Dráva egyes szakaszain. Ugyanakkor az alkalmasságot minden egyes esetben külön is vizsgálni kell.

2 GAZDÁLKODÁS ÉS TERMÉSZETVÉDELEM

3.1 HASZONVÉTELEK

A természet adott állapotának megőrzése össztársadalmi érdek, mely csak abban az esetben érvényesülhet, ha sikerül összekapcsolni a társadalom és a gazdaság folytonosságához és fennmaradásához fűződő érdekviszonnyal. Korlátozásként egy-egy terület rezervátumszerű megvédéseként a természetvédelemnek a Kárpát-medencében nincs esélye. Nincs, mert a Kárpát-medence „természetes” rendszerei – élőhelyei, élelmiszerhálózatai – az ember közreműködésével alakultak ki és maradtak fenn. Ha egy-egy területet az ember ellenében akarunk megvédeni, az éppúgy össze fog omlani, mintha a jelenlegi, a természettől, a természetestől elidegenedett gazdálkodási tevékenységnek tesszük ki, csak az öszszeomlás jellege és iránya lesz más. Igen jó példája ennek a Bodrogzug esete. A terület művelését az 1970. évi árvíz után hagyták fel. Ezt követően az emberi tevékenység a területen fokozatosan csökkent, esetlegessé és jelentéktelenné vált. A folyamat végeredménye azonban a várttal ellentétben nem a természet öngyógyítása, épp ellenkezőleg az ártérre

3 AZ ÁRTÉRI TÁJGAZDÁLKODÁS HASZONVÉTELEI

KIALAKÍTÁSÁNAK

SZEMPONTJAI Az ártéri tájgazdálkodás alapja a folyók természetes légzése, áradása apadása volna, mely egyfelől elviselhető keretek között tartaná folyóink napjainkban tapasztalható szélsőséges vízjárását, másfelől pótolná a szárazabb területek és aszályos időszakok vízhiányát. Ebből fakadóan az ártéri tájgazdálkodás haszonvételeit az egyes rendszerelemek mai szóhasználattal: élőhelyek fenntartásához kell igazítani. Ezeknek az élőhelyeknek a jellegét és működési sajátságait – ebből fakadóan a megszervezhető haszonvételek körét – a vízhez való viszonyuk határozza meg. Az árterek egyes térszintjeit ennek megfelelően az alábbiak szerint különböztethetjük meg:

5



Mélyártér

– a folyók kisvízszintje körüli, mély fekvésű területek, melyek az év nagy részében víz alatt állnak, vagy eláraszthatók. (Előfordulhatnak kisebb, jelentősen nem beágyazódott medrű folyók mentén, vagy a vízlépcsők visszaduzzasztási sávjában)



Alacsonyártér – az évek nagy részében a folyók árvizei alá kerülő elárasztott (hullámtéri) avagy elárasztható (ártéri) területek, ahol a tényleges, vagy a lehetséges vízborítás mértéke meghaladja, meghaladhatja az 1m-t.



Magasártér

– az évek több mint a felében (10 évből legalább 5-6 évben) a folyók árvizei alá kerülő (hullámtéri) vagy elárasztható (ártéri) területek, ahol a tényleges vagy lehetséges vízborítás mértéke ideális esetben 0,7m alatt marad.

A folyók szélsőséges vízjárásának következtében az ártéri tagozódás csak rehabilitált mentett ártereinken tartható, a vízjárás csak itt szabályozható. Mindez azért lényeges, mert jelenlegi tapasztalataink szerint a vízjáték csak egy bizonyos mértéken belül jelentkezik rendszerműködési elemként. E mértéket meghaladva azonban olyan zavaró tényező, mely sokszerűen hat a természetes rendszerekre. A rövid időn belül visszavisszatérő nagy vízszintingadozás a rendszer integritásának megőrzését nehezíti, rosszabb esetben el is lehetetleníti. Sok más tényező mellett ez is oka lehet a hullámtér elvadulásának.

3.1.1 A táj és a táj élőhelyeinek védelme A tájgazdálkodás nem pusztán a meglévő természeti adottságokhoz alkalmazkodó extenzív felé hajló hagyományos mezőgazdálkodás, hanem egy olyan, a megszokott gazdálkodási formáktól eltérő tevékenység, melynek lényege, hogy a táj integritásának megőrzése, a tájban található természetes élőhelyek fenntartása mellett biztosít megélhetést a tájban élő embernek. A gazdálkodás maga tehát elsősorban az élőhelyek védelméhez és fenntartásához köthető. Alapja az az előfeltételezés, hogy amennyiben ezek az élőhelyek együttműködő rendszerré, illetve ilyen rendszerek ugyancsak együttműködő halmazává szervezhető az így kialakuló entitások által az emberi beavatkozás hatására létrehozott biológiai produktum számos haszonvétel, illetve a rá épülő gazdasági vertikum működési feltételeit termeti meg.

6

3.1.2 A gazdálkodás jövedelmezősége A tájgazdálkodás meghatározásakor két fogalmi csapdát kell elkerülni. Az elsőről, miszerint a tájgazdálkodás csupán a valamiféle természeti adottságokhoz igazított, kevésbé intenzív, környezetkímélő elemekkel tarkított hagyományos mezőgazdálkodás, már szót ejtettünk. Ugyanilyen félreértésre ad okot a tájgazdálkodásnak – s főként az élőhelyek fenntartásához kapcsolatos elemeinek – azon megítélése, miszerint itt csu-

pán természetvédelmi kezelésről beszélhetünk, vagy – ami még rosszabb – megfelelő támogatás fejében lemondunk a gazdálkodásról. A tájgazdálkodás alapja ezzel szemben az az előfeltételezés, hogy kialakítható olyan gazdasági tevékenység, amely nem felszámolja, hanem egységes rendszerbe szervezi a táj ma mozaikszerűen létező, és egymástól elkülönülő élőhelyeit. E gazdasági tevékenységnek az alapja éppúgy a hasznok szedése, illetve a jövedelemszerzés, mint bármely más gazdálkodási formánál. Igen jó példa erre a gyümölcsészet, illetve az ártéri erdők gazdálkodásának alapja a szálalás, de a későbbiekben részletezendő halászat is.

3.2 AZ

EGYES

HASZONVÉTELEK

Az egyes haszonvételek szedésének alapja tehát az ártér természetes működésének imitálása. Ennek érdekében szükség van egy, a tájgazdálkodás egészébe bevont terület kialakítására. A gazdálkodás megalapozása során tekintettel kell lennünk arra, hogy ugyanazon a területen a víz pótlásán és megtartásán alapuló tájgazdálkodás, illetve a víz elvezetésén alapuló szántóföldi gazdálkodás egyidejűleg nem alkalmazható. Az ártéri tájgazdálkodás haszonvételeinek tervezése, kialakítása során – a gazdálkodás jellegéből, és az alapelvek rendszeréből is következően – célszerű a természetes élőhelyek fenntartását, az erre irányuló tevékenységet alapul venni. Azokban az esetekben, amelyekben az élőhelyfenntartás gazdasági haszonnal nem jár, vagy a tényleges gazdasági haszon nem a tényleges tevékenység végzőjénél csapódik le, a gazdálkodás jövedelmezőségét az ökológiai szolgáltatások elismerésével és ellentételezésével kell biztosítani.

TÉRSZINT

TÉRSZINT

lebegő és rögzült hínártársulások

hínárosok

üde lombos erdők

zárt száraz és félszáraz gyepek

nyílt száraz gyepek

keményfa ligetek

ÁLTALÁNOS

rendszeres vízpótlása biztosítása, égetés megakadályozása

rendszeres vízpótlás biztosítása, haltelepítési tilalom, megfelelő időszakban történő vágás, kaszálás

rendszeres vízpótlás biztosítása, természetes halszaporulat fenntartása, betelepítési tilalom

ÖSSZESSÉGÉBEN

fűz és nyárligetek

mocsárrétek

kiszáradó kékperjés láprétek

üde és nádasodó rétlápok, láprétek

vízpótlás biztosítása, szukcesszió elősegítése, tájidegen fajok kitermelése

legeltetés, kaszálás

legeltetés, kaszálás

szukcesszió segítése, szálaló vágás, tájidegen fajok kitermelése

ridegállattartás

ridegállattartás

szántó, kert

erdei gyümölcsök, gyümölcsények, erdőgazdálkodás (szálalás, tájidegen fajok kitermelése)

HASZONVÉTELEK

erdei gyümölcsök, gyümölcsények, erdőgazdálkodás (szálalás, tájidegen fajok kitermelése

ridegállattartás

ridegállattartás

ridegállattartás

energiaültetvényt

fűzvessző,

ridegállattartás (alom) szürkemarhatartás

ridegállattartás (alom) és egyes növények (inkább turisztikai célú) étkezési célú felhasználása,

harmatkása (inkább turisztikai célú) étkezési célú felhasználása, dísznövénykertészet

nád, gyékényfelhasználás

víztisztítás, hínárszárítás komposzt-előállítás, sulyom feldolgozás

élőhelyhez nem köthető haszonvételek

szántó, kert

Alföldi gyertyános erdei gyümölcsök, gyümölcsények, tölgyesek és üde szukcesszió elősegítése, szukcesszió elősegítése, erdőgazdálkodás (szálalás, gyöngyvirágos tölgyesek tájidegen fajok kitermelése tájidegen fajok kitermelése tájidegen fajok kitermelése)

évelő nyílt homokpusztai gyepek legeltetés, megfelelő időben történő kaszálás, égetés tilalma, meggátlása alföldi sztyepprétek

élőhelyhez nem köthető haszonvételek

égerligetek

köris-szil-tölgy ligetek

KONKRÉT

szukcesszió segítése, szálaló vágás, tájidegen fajok kitermelése

kaszálás

kaszálás

kaszálás

égetés tilalma, szukcesszió segítése

kaszálás

kaszálás

égetés tilalma

nádvágás, a nádas égetésének tilalma

TERMÉSZETVÉDELMI KEZELÉS ADOTT TÁRSULÁSRA ÖSSZESSÉGÉBEN VONATKOZTATVA

vízpótlás biztosítása, szukcesszió elősegítése, tájidegen fajok kitermelése

rendszeres vízpótlás biztosítása, megfelelő időben történő kaszálás, égetés megakadályozása

HASZONVÉTELEK

vízpótlás, csatornatisztítás, Halászat, rekesztés, horgásztatás, −karbantartás vadászat

ADOTT TÁRSULÁSRA VONATKOZTATVA

TERMÉSZETVÉDELMI KEZELÉS

élőhelyhez nem köthető haszonvételek

bokorfüzesek

égerlápok, égeres mocsárerdők

fűz és nyírlápok

magassásosok

zsombékosok

harmatkásás, tavikákás

ÉLŐHELYEK

puhafa ligetek

üde rétek, rétlápok

bokorfüzesek, láperdők

mocsarak

nyíltvizű tavak

nyílt vízfelület

zárt nádasok, gyékényesek

KONKRÉT

ÁLTALÁNOS

ÉLŐHELYEK

Az egyes ártéri élőhelyeket, és az ártéri gazdálkodás haszonvételeit megalapozó tevékenységet az alábbi táblázatban összegeztük:

MÉLYÁRTÉR ALACSONY ÁRTÉR MAGAS ÁRTÉR ÁRMENTES SZINT

3.3 MÉLYÁRTÉRI

HASZONVÉTELEK

3.3.3 Nádlás Nádasok, gyékényesek fenntartása és hasznosítása. Termékei elsősorban ipari, kézműipari alapanyagok.

3.3.1 Halászat Az ártéri halászat a halak természetes szaporodását elősegítő, a halivadék leválasztásán alapuló halászati módszer. Feltételei mindenütt adottak, hol valamely jelentősebb vízfolyás mellett állóvizek találhatók. A módszer lényege, hogy a folyó mentén sorakozó tavakat ívási időszakban túltöltjük, a szegélyező laposokban halbölcsőket hozva létre. A túltöltésre igénybe vehetők a terület nem szennyezett belvizei is, de ez esetben is szükséges az élővízzel való időszakos kapcsolat a halállomány frissítése érdekében. A túltöltött tavakból a vizet az ívást követően a folyó vagy a folyóval érintkező csatornák felé lehet levezetni. Ilyenkor a tavak leeresztő nyílásait halrácsokkal kell lezárni. A halrácsok nyílásait úgy kell meghatározni, hogy azon a méreten aluli hal és az ivadék visszajuthasson az élővízbe. A tavakban visszatartott halakat elsősorban horoggal, másodsorban varsával, tapogatóval, emelőhálóval vagy kézzel lehet kifogni. Gyalommal, kerítőhálóval halászni csak a jelentősebb 2 ha területű állandó vizű, s a folyóval folytonos kapcsolatban lévő tavakban lehet. Halak betelepítése azonban tilos! A kiapadó tavak vizét kiszáradásuk előtt lehetőség szerint teljes egészében le kell ereszteni. Leeresztés előtt a halrácsokat el kell távolítani. Leeresztéskor a leeresztő csatornákban a halfogás tilos. A le nem ereszthető vizekből az őshonos halfauna méreten aluli állományait vissza kell juttatni az élővízbe, a méreten felüli s a behurcolt halak egyéb korlátozás nélkül hasznosíthatók.

3.3.2 Réti halászat Az elborított laposok, visszamaradó sekély hullámtéri, vagy elárasztott ártéri rétek, erősen feltöltődő tavak, mocsarak, nádasok halászata. Alapja a mély fekvésű területek rendszeres és tartós elárasztása. E haszonvétel ott javasolt, ahol a vízborítás mértéke az évek nagy részében meghaladja a hat hónapot, függetlenül attól, hogy módszerei az elborítás ideje alatt az egy-két hétig víz alatt álló területeken is alkalmazhatók. Az elárasztott területen halcsapda (vész – más néven: vejsze) állítható fel. A csapdákat rendszeresen ellenőrizni kell, mert a fogságba esett hal meleg időben hamar beledöglik, s az ilyen helyeket a többi hal elkerüli, és a vész többet nem fog. A réti halászat eszközei közül megengedett a tapogató használata. 1. ábra: Halfogó vész

3.4 ALACSONYÁRTÉRI

HASZONVÉTELEK

3.4.1 Kaszálás (sarjúszéna-legeltetés) — Mocsárrétek használata Az alacsonyártér rendszeresen elárasztott rétjein a talaj a tavaszi hónapokban nem bírja meg a nagy testű haszonállatokat. Így e területek hosszú távú hasznosítását elsősorban a május-június körüli kaszálásra, majd a sarjadó fű legeltetésére lehet alapozni.

3.4.2 Szálalás és erdei haszonvételek puhafaligetben Az erdőkkel kapcsolatos stratégiát – ideértve a haszonvételek lehetőségét is – a függelékekben mellékeltük.

3.5 A

MAGASÁRTÉR

HASZONVÉTELEI

3.5.1 Legeltetés (sarjúszéna-kaszálás) — Üderétek használata A magasártér térszintjeit tartós vízborítás nem éri. Az itt kialakítható rétek és gyepek a tradíciók szerinti időszaktól kezdve biztonsággal legeltethetők. A mocsárrétek és az üderétek fenntartásával sajátos réti legelőváltás alakítható ki, melynek alapja, hogy tavasszal, koranyáron a magasabban fekvő réteket legeltetik, a mélyebben fekvő mocsárréteket kaszálják, míg nyárvégén a mélyebben fekvő réteket legeltetik, és ha az időjárás engedi a magasabban fekvő rétek sarját kaszálják.

3.5.2 Gyümölcsészet illetve a keményfa-ligetek haszonvételei Gyümölcsfákkal elegyes ártéri erdők, gyümölcsös kertek kialakítása, jellemzően az alacsony- és magasártér peremvidékén. Alapja, hogy a Kárpátmedence éghajlata túl száraz az alma és a körtefajták termesztéséhez, az ártér mikroklímája és vízáramlásai viszont megfelelő nedvességet és párát biztosítanak e gyümölcsöknek.

11

értéke – a térség környezetvédelmi programjainak készítését megalapozó természeti értékleltár szerint 4-5 körüli, tehát a legmagasabb kategóriába esik. Két jellegzetes öblözetre bomlik: a Jóműved gödörre és a Lábszárra (3. ábra)

2. ábra: A mintaterület és tágabb környezete

4 É L Ő H E L Y K E Z E L É S H A SZONVÉTELEI — T E R V E K É S L E H E T Ő S É GEK EGY K O N K R É T P É L D A A L A PJÁN Az élőhelykezelés és a gazdálkodás összefüggéseit egy általunk kiválasztott bodrogközi terület példáján mutatjuk be. Az adott területet persze nem véletlenül választottuk ki. Olyan példát szerettünk volna bemutatni, mely nem csupán egyetlen haszonvétel bemutatására alkalmas, továbbá, melynek segítségével általában jellemezhető az élőhelykezelésen alapuló gazdálkodási forma. Ezen felül ügyeltünk arra is, hogy az adott terület természetvédelmi szempontból is értékes legyen, illetve az itt bemutatott elemek a gyakorlatban is megvalósíthatóak legyenek. Ezért esett a választásunk a Karcsa tó két egymással szemközti öblözetére és annak közvetlen környezetére.

12

A mintegy 80 ha kiterjedésű mintaterület a Karcsa-tó mellett fekszik (2. ábra). Maga a tó az egykori Karcsa folyó maradványa, mintegy 7 km hosszú holtág, mely a Felsőberecki-főcsatorna közvetítésével kapcsolódik a Bodroghoz, részben a Pácin melletti Karcsa holtág és a Szomotori-főcsatorna érintésével a bodrogszerdahelyi szivattyútelepen át, részben pedig a Felsőberecki-főcsatorna torkolatán keresztül. Részben e kapcsolatnak, részben a tavaszi fakadó vizek összegyűjtésének köszönhetően a Karcsató vízszintje évente 1 m körüli ingadozást mutat. A tó legnagyobb vízjátéka, az eddig mért legkisebb és legnagyobb vízállás közötti különbség, pedig megközelítette a 2 m-t. Maga a tó így kifejezetten alkalmas az ártéri körülmények részleges utánzására. A kiválasztott terület a tó felső hányadában fekszik. Természetvédelmi

3. ábra: A mintaterület közvetlen elhelyezkedése

A területet jelenleg nem használják. A jóműved-gödörben csalitos ligetes mocsárrét illetve rekettyés társulások figyelhetők meg, míg a lábszár sásos zsombékos terület.

4.1 A

MINTATERÜLET

ELEMZÉSE

A mintaterület elemzését két oldalról közelítjük meg. Egyfelől vizsgálnunk kell a terület agráralkalmasságát, másfelől hogy milyen jellegű természetes élőhelyek találhatók rajta jelenleg, illetve adottságai milyen élőhelyek kialakítását engedik meg.

4.1.1 Az agráralkalmasság vizsgálata Az agrár alkalmasság vizsgálata során elsősorban a szántóföldi termelésre való alkalmasságot vizsgáltuk. A terület ma részben gyep, részben szántó művelés alá esik, kis részben található rajta erdő besorolású földrészlet, illetve kivett terület. Talaj- és domborzati adottságainál fogva azonban jórészt alkalmatlan a szántóművelésre. Ennek oka, hogy mélyfekvésű területén a talaj kialakulásában jelentős szerepet játszott a víz, miért is itt gyenge termőképességű agyagos réti, illetve lápi talajok képződtek, míg a magasabb területeken homokdombokat találunk, melyek ugyancsak rossz termőképességűek. A kiválasztott mintaterületünk ennek megfelelően igen gyenge, illetve gyenge szántókból áll. Nem véletlen, hogy a nagy részét a szántóművelés alá való besorolás ellenére sem használják. (4.ábra)

13

4. ábra: A mintaterület agráralkalmassága

5. ábra: A mintaterület domborzati jellemzői

Az adott esetben tehát nem arról van szó, hogy a jó vagy kiváló minőségű szántótalajokon szeretnénk valamiféle természetvédelmi kezelést megvalósítani, sokkal inkább arról, hogy a jelenlegi mezőgazdálkodási művelésre kevésbé alkalmas, illetve alkalmatlan területek művelésére keresünk alternatív az adott esetben a szántóföldi művelésnél jövedelmezőbb gazdasági hasznosítást.

A domborzati modellen azonban nem szükségszerűen jelenik meg minden terepalakulat. Ezért nagyon fontos a térképi állományok helyszíni ellenőrzése. Térképünkről az adott esetben az a gát maradt le, amelyik a lábszár öblözetét a Karcsa-tótól elválasztja. (6. ábra)

4.1.2 A természetes élőhelyek vizsgálata A természetes élőhelyek vizsgálata két részből áll. Egyfelől vizsgálni kell, mi található ma a területen, tehát meg kell vizsgálni az aktuális élőhelyeket, és meg kell nézni azt is, hogy mi lehetne a területen, azaz az adottságok milyen élőhelyek kialakításának kedveznek. A területen végzett állapotfelmérés szerint a területen vizes élőhelyek; tavak, nádasok, mocsárrétek, rekettyés mocsárrétek, puhafaliget-maradványok helyezkednek el. Ezek természetességi foka – eltekintve attól, hogy viszonylag csekély alapterületűek – jó, illetve kiváló.

14

A jelenlegi élőhelyszerkezet felvázolása után tekintsük át, milyen lehetne a terület élőhelytérképe, ha a haszonvételeinket az élőhelyek fenntartására alapoznánk. A terület lehetséges élőhelyeinek felvázolásakor kiindulópontunk a domborzat és a vízellátottság. Első lépésként tehát a mintaterület domborzati modelljét kell górcső alá vennünk. Negyedik ábránkon jól láthatóak a mintaterület domborzati jellemzői. Világosan elkülönülnek a mély fekvésű öblözetek, mint a lábszár és a Jóműved-gödör, és az azokat körülölelő homokdombok. A kirajzolódó térszintek jellemzői, hogy a vízellátottságuktól függően más-más növénytársulásnak nyújtanak otthont.

6. ábra: Javított domborzati modell

A javított domborzati modell alapján már összevethető a terület vízellátottsága, illetve annak főbb jellemzői, és beazonosíthatók az egyes térszintek jellemző növénytársulásai is.

15

Kiindulási pontként a Karcsa jellemző alacsony vízállásait kell alapul vennünk. Az eddigi vízállások összesítő adatai szerint a tó vízszintje csak kivételesen száraz években süllyedt 94 mBf. szint alá, így azok a térszintek, melyek ettől alacsonyabban fekszenek állandó vízborítottságúaknak tételezhetők. Itt természetesen figyelembe kell venni a mikro-domborzatból fakadó eltéréseket. Így egy-egy kis hát, vagy épp a Lábszár mélyebb területeit a Karcsától elválasztó gát odavezethet, hogy – az állandó kapcsolat hiánya miatt – a tó vízszintje alatt fekvő területek is kiszáradhatnak. Ez azonban a táji adottságokon és ennek megfelelően a térszinteket elfoglaló növényzet jellegén nem változtat. (7. ábra)

8. ábra: A Karcsa-tó üzemvízszintje alatti területek

A vízellátottság szempontjából figyelemmel kell lenni a tó eddigi legmagasabb szintje aklatt fekvő területekre is. (9. ábra)

7. ábra: 94 alatti területek a mintaterület domborzati modelljén (sötétkékkel jelölve)

A következő szint, amit figyelembe kell vennünk a Karcsa üzemvízszintje, azaz az a vízszint, ameddig a tavat minden évben feltöltik. Ez 95.04 mBf. Az ez alatti térszinteken különböző állandó, vagy hosszúideig fennmaradó rendszeres vízborítottságot feltételező vizes élőhelyek találhatók. (8. ábra)

9. ábra: A karcsa eddigi legmagasabb vízszintje alatt fekvő területek

A domborzati modell és a vízellátottság alapján fellehet vázolni a vizes élőhelyekre jellemző növénytárulásokat. (10. ábra)

17

10. ábra: Nádasok mocsárrétek, rekettyés mocsárrétek illetve láprétek szintjei a mintaterületen

12. ábra: A mintaterület mozaikos tájszerkezete valamennyi szint tárulásaival.

A vízzel közvetlenül nem érintkező térszintek növénytársulásait egyfelől a lehetséges hasznosítási formákból, másfelől a térszinteket jelenleg elfoglaló növényzetből lehet meghatározni. Ennek megfelelően a fennmaradó területen ecsetpázsitos mocsárrétek, üderétek (11. ábra), illetve ligetes erdők váltakozhatnak (12. ábra)

Azt, hogy az adott szinteken milyen társulások maradhatnak fenn, ténylegesen a használat a hasznosítás foka és mértéke dönti el. Megfelelő kezelés híján a terület jellege gyorsan változik. A mély fekvésű területek feliszapolódnak, a magasabban fekvő szárazabb térszintek cserjésednek és beerdősülnek. Az emberi beavatkozás gyorsíthatja, de lassíthatja is ezeket a folyamatokat. Az alábbiakban olyan gazdálkodási rendszer bemutatására törekszünk, melynek célja a folyamatok lassítása.

4.2 A Z

ÉLŐHELYKEZELÉSEN ALAPULÓ GAZDÁLKODÁSI

RENDSZER A MINTATERÜLETEN A mintaterületen a jelenlegi állapotokat alapul véve az alábbi haszonvételek alakíthatók ki 1.

18

2.

11. ábra: mocsárrétek és üderétek térszintjei

Rövidtávon: a.

Halászat

b.

Nádlás

c.

Rét-legelőgazdálkodás (elsősorban kaszálás, másodsorban legeltetés)

Hosszútávon: a.

Erdőgazdálkodás

b.

gyümölcsészet

A mintaterület ezen haszonvételek mellett jelenlegi állapotában is alkalmas egy összetett gazdasági szerkezet kialakítására, meg kell azonban

19

jegyeznünk, hogy néhány apróbb beavatkozás segítségével a helyzet jelentősen javítható.

4.2.1 A gazdasági hasznosítást elősegítő beruházások A terület jellegéből és méretéből fakadóan a haszonvételek tervezése során elsősorban a vizes élőhelyek, tavak, nádasok, mocsárrétek kezelésére kell összpontosítani. Az átalakításokat is e célnak megfelelően kell tervezni. A tavak kezelése – értve ezalatt adott állapotuk megőrzését – elsősorban azon áll vagy bukik, hogy megtudjuk-e akadályozni a meder feltöltődését, feliszapolódását, illetve ezzel párhuzamosan a nyílt vízfelületek elgazosodását. E téren két mozzanatot kell szemelőtt tartani: egyfelől, hogy a tóba jutó hordalék és szerves anyag minimális szinten maradjon, illetve amennyi bekerül, annyi ki is kerülhessen, tehát, hogy a tó anyagforgalma egyensúlyba kerüljön. Nagyon lényeges e tekintetben, hogy megakadályozzuk a túlzott mennyiségű tápanyag beszivárgását. Így nem elég a figyelmünket a vízre és a vízfelületre korlátozni. Legalább ilyen fontos, hogy a tó mellékén ne folytassanak olyan tevékenységet, mely lehetővé teszi nagymennyiségű hordalék (szántókról egy-egy zápor alatt bemosódó talaj), illetve más jellegű szennyezés (műtrágya, trágya, hígtrágya beszivárgás) bejutását. Olyan gazdasági szerkezet kialakítására van tehát szükség, mely kiterjed a tó teljes vízgyűjtőjére. A vízgyűjtőn olyan mozaikos tájszerkezetet kell kialakítani, mely lehetőség szerint megszünteti, de legalábbis jelentős mértékben korlátozza mind a szél-, mind a vízerózió kialakulását. Mindez nem szükségszerűen jelenti a szántóművelés tilalmát, de az összefüggő szántóterületek kiterjedését minimalizálni kell, illetve a táblákat ligetekkel, fasorokkal és gyepsávokkal kell egymástól elválasztani.

20

A tápanyag bekerülésének szabályozása mellett gondoskodni kell arról is, hogy a szerves anyag a lehető legnagyobb mennyiségben kerüljön ki a rendszerből. Amennyiben valamely növény – pl. nád, sás, gyékény – hasznosítható, úgy egyszerűen ezek kitermelésére kell összpontosítani. Legalább ilyen jelentőségű azonban az elszaporodó, vagy elszaporodásra hajlamos növényzet közvetett kitermelése is. Az erdészek és természetvédők körében általánosan ismert, milyen károkat okoz erdeinkben a túltartott vadállomány. Nos a túltartott halállomány legalább ilyen jellegű „pusztítást” tud véghez vinni a vizekben, azzal a kettős feltétellel, hogy a túltartást állandósítani lehet, illetve, hogy a halakat rendszeresen lehalásszák, tehát nem fordulhat elő, hogy nagymennyiségben a vízbe hulljanak el. A táj átalakításának tervezése során tehát elsősorban a halászat érdekeire kell tekintettel lennünk. Ennek megfelelően első lépésként az öblözetek legmélyén ki kell alakítani egy olyan állandó tavat, mely a Karcsa legkisebb vízállásai idején is legalább 0,5-1,5 m-rel a tó vízszintje alatt marad. Ezzel párhuzamosan át kell vágni a Lábszár és a Karcsa-tó közötti gátat. Az újonnan kialakított halastavat ily módon egy állandó kis csatornával köthetjük össze a Karcsa-tóval. (13. ábra)

13. ábra: A lábszárban kialakítandó halastó

A halas tó mellett – a térszintekre, illetve a szükségletekre is tekintettel – váltakozó nagyságrendű nádas kialakítására nyílik lehetőség. (14. ábra)

14. ábra: A halastót övező nádas

A vizes élőhelyek következő csoportját a Karcsa-tó üzemvízszintjéig terjedő mocsárrétek különböző típusai alkotják. (15. ábra)

21

A terület együttes kezelésére a halászat feltételeinek megteremtése jellemző. Itt azonban olyan összetett tevékenység sorra kell gondolnunk, mely a csatorna tisztításától, a nád rendszeres betakarításán át a mocsárrétek kezeléséig mindenre kiterjed. Ezek a munkarészek ugyanis elengedhetetlennek az állandó és biztonságos ívóhelyek fenntartásához. Ezen túlmenően természetesen az egész szűkebb vízgyűjtő gazdálkodása is idetartozik, hiszen csak ennek szabályozása révén lehet elérni, hogy a tó vizébe ne jusson túlzott mennyiségű szerves anyag. (17. ábra)

15. ábra: A vizes élőhelyek összefoglaló képe

E tájszerkezet mellett a halállomány túltartása állandósítható. Az egy méter körüli vízjáték mellett a tavasszal elborított mocsárrétek kiváló ívóhelyet biztosítanak édesvízi halaink számára, a szaporulat pedig a szárazabb időszakokban biztos menedéket talál magának a mélyebb halastóban, illetve a Karcsában. A rendszer két halráccsal egészíthető ki, mely a nagyobb halakat elzárja a Karcsától, így oda csak a kisebb halak és az ivadék térhet vissza. Tekintettel arra, hogy áradás idején a halak az áradó vízzel igyekeznek az ívóhelyekre, e rácsokat a tavaszi vízbőség idején ki kell nyitni, így a halastó utánpótlása természetes úton is biztosítható. (16. ábra)

17. ábra: Összesítő tájhasználati térkép

A fentiekre tekintettel a mintaterületen hosszútávon az alábbi haszonvétel sor alakítható ki: 1. 2. 3. 4. 5. 6.

halászat nád és gyékénytermelés, felhasználás fűzvessző előállítás és felhasználás ridegállattartás (szürkemarha és bivaly) gyümölcsészet erdőgazdálkodás (szálalás és erdeitermékhasznosítás)

Illetve kiegészítő haszonvételként:

22

7. 8. 9.

méhészet vadászat (nagyobb területek bekapcsolás, illetve élőhelyláncok kialakítása és összekapcsolása esetén. idegenforgalom, szakmai turizmus

Az alaphaszonvétel a tavak és vizes élőhelyek kezelésén alapuló és azt biztosító halászat, melyhez közvetlenül kapcsolódik még a rét-legelőgazdálkodás is, a halászat felől az ívóhelyek fenntartásával, a rét- legelőgazdálkodás felől pedig a természetes rét-legelő öntözéssel. A nád és 16. ábra: A halastó-rendszerré alakított mintaterület

23

gyékény felhasználás, továbbá a fűzvessző feldolgozása olyan kiegészítő haszonvétel, mely teljesebbé, gazdagabbá teheti a gazdaság jövedelmezőségét. Az erdőgazdálkodás és a gyümölcsészet hosszú távú hasznosítási lehetőségeket rejtenek, melyek kialakításához az adott körülmények között 10-15 évre is szükség lehet. A kiegészítő haszonvételek közül a méhészet azonnal alkalmazható. A vadászathoz részben nagyobb terület kialakítására, részben több mozaikos élőhely összekapcsolására volna szükség. A legígéretesebb közvetett haszonvételnek az idegenforgalom kínálkozik. A terület vázolt átalakítása után ugyanis az árterek egykor volt természetes élővilágát és a régi idők halászatát bemutató tanösvény kialakítására nyílik lehetőség, melyet további – szállás, illetve étkezőhelyet biztosító – intézmények megjelenése követhet. (18. ábra)

18. ábra: A mintaterületen kialakítható tanösvény

24

5

A BOKARTISZ A BODROGKÖZI ÁRTÉRI TÁJGAZDÁLKODÁSÉRT

A BOKARTISZ Közhasznú Társaságot (Kht.) 12 bodrogközi önkormányzat és 3 civil szervezet hozta létre. Célja, hogy a fenti gondolatokból kiindulva megteremtse az ártéri tájgazdálkodás feltételeit a Bodrogközben. Azért dolgozik, hogy élők számára hosszú távon jó megélhetéshez jussanak és megőrizzék, gyarapítsák a természeti értékeket. A BOKARTISZ nevét a táj meghatározó folyóiról kapta: Bodrog – Karcsa – Tisza. A BOKARTISZ Kht. a tájgazdálkodási rendszer tervezését végzi, tanácsot ad az agrár-környezetgazdálkodással foglalkozó gazdák számára, segítséget nyújt gazdálkodással kapcsolatos pályázatok elkészítésében. Részt vesz a cigánd-tiszakarádi tározórendszer és a hozzá kapcsolódó tájgazdálkodási mintaterület előkészítésében.

AZ ÁRTÉRI TÁJGAZDÁLKODÁSRÓL SZÓLÓ TOVÁBBI KIADVÁNYAINK: Ártéri gyümölcsészet Ártéri erdők kezelése Vizes élőhelyek kezelése az ártéri gazdálkodásban Szántóföldi gazdálkodás az ártéri tájgazdálkodásban

elérhetők honlapunkon: http://www.bokartisz.hu

26