AZ AMERIKAI MAGYAR SZÍNJÁTSZÁS. Doktori tézis. (Kivonat)

1

MINISTERUL EDUCAŢIEI, CERCETĂRII, TINERETULUI ŞI SPORTULUI OKTATÁSI, KUTATÁSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORTMINISZTÉRIUM

UNIVERSITATEA DE ARTE DIN TÂRGU-MUREŞ MAROSVÁSÁRHELYI MŰVÉSZETI EGYETEM

AZ AMERIKAI MAGYAR SZÍNJÁTSZÁS Amerikai magyar kultúrtörténet

Doktori tézis (Kivonat)

Témavezető: Prof. univ. dr. Kovács Levente Doktorandusz: Mendel Melinda Zsuzsánna

TÂRGU-MUREŞ MAROSVÁSÁRHELY 2011

2

TARTALOMJEGYZÉK

Bevezető ........................................................................................................ 4 1. AZ AMERIKAI MAGYAR SZÍNJÁTSZÁS KEZDETEI ................. 7 A kivándorlók színháza .............................................................................. 7 A hivatásos színjátszás úttörői az Egyesült Államokban ........................ 8

2. HIVATÁSOS MAGYAR SZÍNJÁTSZÁS NEW YORKBAN.......... 10 A Jávor–Sárossy-féle Szabadság Színház ............................................... 10 Petri László vándorszínháza .................................................................... 12 A New York-i Fészek Klub és Krencsey Marianne ............................... 13 Dr. Varga László új magyar színháza New Yorkban ............................ 15 A New York-i Kossuth Színpad (Székely M. Melinda) ......................... 16 Magyar kulturális élet New Yorkban az ezredfordulón ....................... 17

3. MAGYAR SZÍNHÁZ KALIFORNIÁBAN ........................................ 19 Los Angeles magyar színészete ................................................................ 20 A Thália Stúdió Los Angeles-i Magyar Színkör..................................... 21

3

4. KANADAI MAGYAR SZÍNHÁZI ÉLET .......................................... 22 Kertész Sándor Művész Színháza ............................................................ 23 Kosaras Vilmos Torontói Magyar Színháza ........................................... 24

5. SZÍNÉSZSORSOK KÉT KONTINENSEN ÁT ................................ 25 Lugosi Béla, az örök vámpír .................................................................... 26 Kabos Gyula, a pesti Chaplin ................................................................... 27 Jávor Pál, a legsármosabb bonviván ....................................................... 27 Szeleczky Zita, filmcsillag díszmagyarban ............................................. 28 Szabó Sándor dupla karrierje .................................................................. 29 Szörényi Éva, a forradalmár bárónő....................................................... 29 Hegedős Györgyi, a „balettpatkány” ...................................................... 30

6. AZ AMERIKAI MAGYARSÁG KULTURÁLIS ÉLETÉNEK FONTOSABB KÉRDÉSEI MA ........................................................... 30 BIBLIOGRÁFIA ....................................................................................... 32

4

Bevezető A csaknem másfél évszázados múltra visszatekintő amerikai magyar színjátszás történetét tanulmányozva kutatásaim során két egymásnak látszólag ellentmondó nehézségbe ütköztem. Egyik a bőség zavara, azaz a több ezer (amatőr, félhivatásos vagy hivatásos produkció, illetve óhazai vendégjáték, vagy éppen egy vendégművész fellépésével létrehozott) előadásról, valamint a körülbelül ezer hosszabbrövidebb életű kulturális egyesület (társulat, színház, egylet, önképzőkör stb.) létéről hírt adó, ránk maradt dokumentumok, feljegyzések, visszaemlékezések, újságcikkek tömege. Másrészt viszont – a fentiekkel ellentétben – az írott anyagok roppant hiányosságai, amelyek a nevezett produkciókról, illetve intézményekről csak töredékesen, olykor évtizedes kimaradásokkal adnak hírt, vagy a precizitást teljességgel nélkülözve tesznek említést. Ehhez járul még a hatalmas észak-amerikai kontinensen új hazára talált magyarság (és így művészeinek, intézményeinek) földrajzi szétszórattatása, akik az egymástól óriási távolságokra lévő nagyvárosokban (jellemzően ipari központokban) igyekeztek megélhetést találni. Végül pedig a társulatok tevékenységének, a produkciók sorsának és a művészek útjának követését megnehezíti a megszámlálhatatlanul sok turné, vendégjáték és ünnepi műsor, amelyek során a társulások a nem kevés költségráfordítással és energiával létrehozott produkcióból igyekeztek legalább annyi profitot kihozni, amennyivel egy esetleges új produkció finanszírozásába kezdhettek. Munkám során komoly segítségnek és megbízható bázisnak bizonyult a Bodó Ibolya többéves szorgos kutatómunkája nyomán megszületett adattár (Amerikai magyar színjátszás 1869–1970, Argumentum Kiadó–Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, 2001), amely száz esztendő amerikai magyar színjátszását térképezi fel rendkívüli precizitással. Ám a kötet, műfajánál fogva a művészi megvalósítás minőségére, a társulatok sorsára vagy a színház művészeinek életére és pályafutására nézve semmilyen támponttal nem szolgálhatott. Ezenkívül relatív átfogó, de nem tudományos igénnyel írt

5

és szerkesztett visszaemlékezések szolgáltak alapot néhány jelentős

társulat

működésének áttekintésére. Így a Jávor–Sárossy, majd később Sárossy Színtársulat, a New York-i Magyar Operettszínház, a Petőfi Színpad történetének néhány jelentős epizódját dolgozza fel Sárossy Szüle Mihály: Miszter Jávor – Az amerikai magyar színjátszás története (Püski-Corvin Kiadó, New York, 1982) című kötete, valamint a kanadai magyar színjátszás, illetve a Torontói Magyar Művész Színház 23 esztendejét térképezi fel Kertész Sándor: Déryné voltam Kanadában című, angol és magyar nyelvű könyve (Toronto, 1981). Túl ezen, az amerikai magyar színjátszás XX. századi történetére utalásokat, illetve adatokat lehet találni a kitelepedett, emigráns művészek élettörténetét feldolgozó könyvekben, ám ezek sokszor hiányos, illetve szubjektív forrásoknak bizonyulnak. A magyar színháztörténeti művek, lexikonok a kommunista éra 40 esztendeje alatt nem vettek tudomást a disszidensek, sőt még a hivatalosan emigrált művészek további sorsáról sem, a legtöbb esetben ezek neve nem szerepel a lexikonokban. Mint ahogy a Los Angeles-i Magyar Színkör Thália Stúdiót megalapító és évtizedekig – mindmáig – működtető Óss Enikő nagyváradi színésznő neve, pályafutása is kimaradt a máig egyetlen kortárs erdélyi magyar színházi lexikonnak tekinthető Színjátszó személyek – A hét évkönyve 1982 című kiadványból. Avagy a hetvenes években ugyancsak Kaliforniában színházat alapító és sok nagy szerepet eljátszó, egykori szolnoki színész, Borvető János pályafutása is „lezárul” a Budapesten, az Akadémiai Kiadó gondozásában 1994-ben (!) napvilágot látott Magyar Színházművészeti Lexikon róla szóló szócikke szerint azzal, hogy: „1970 óta az USA-ban él”. A

diaszpórában

élő

magyarság

kulturális

életének

sajtófigyelése,

dokumentumgyűjtése és archiválása a múlt század utolsó évtizedeiben tehát az éppen aktuális (kedvezőtlen) politikai széljárástól függött. Azonkívül pedig mindmáig meghatározzák bizonyos egyáltalán nem szakmai szempontok. Nevezetesen az erre hivatott intézmények anyagi feltételei (milyen és mennyi külföldi és belföldi sajtóterméket tudnak megrendelni, milyen képzettségű és hány szakember – milyen infrastruktúrával felszerelve – végezheti a munkát), valamint – legyünk őszinték –

6

mindehhez

hozzájárul

a

dokumentálást

és

archiválást

végző

munkatársak

kapcsolatrendszere és lelkiismeretessége is. Szerencsés fordulat a kutató számára, hogy – különösen a rendszerváltás után – nem csupán Magyarországon, de a teljes anyanyelvi területen, sőt a diaszpórában is megnövekedett az életrajzi és önéletrajzi művek kiadása, és áldásos divat lett a visszaemlékezések, önéletrajzok írása a művészek körében is. Ezek közül a kötetek közül több újabb és újabb adalékkal szolgál a magyar anyanyelvi területen kívül, így az Amerikában élő vagy élt és alkotó művészek sorsát illetően. Ugyanakkor komoly segítséget jelent az internetes oldalakon megjelenő információkon túl a naponta megújuló „beszélgetős” oldalak tanulmányozása is, ahonnan a külföldön élő magyarság kulturális eseményeiről, a közösségek, magánemberek ezzel kapcsolatos véleményéről értesülhetünk. Mindezen körülmények és lehetőségek figyelembevételével, dolgozatommal korántsem törekedhettem a teljességre. A szerteágazó, másfél évszázados, igen gazdag és változatos képet mutató amerikai magyar kultúrtörténet semmiképpen sem dolgozható fel egyetlen szakdolgozat keretein belül. Munkámat inkább a különböző forrásokban fellelhető, valamint az általam kikutatott és az utóbbi évek során folyamatosan összegyűjtött dokumentumok összegzésének tekintem, mely azzal a céllal készült, hogy bizonyos általános tendenciákat tárjak fel, ami az anyanyelvi területen kívül élő, Amerika nagy „olvasztótégelyében” új hazára talált magyarság anyanyelvi kultúrája megőrzésének szükségességére mutat rá. Túl ezen, szándékom szerint dolgozatom kiindulópontként is szolgálhat a jövő kutatói számára, akik a magyar színházi életnek ezt a viszonylag ismeretlen területét szeretnék tanulmányozni. Annál is inkább, mert a magyar színházi élet Észak-Amerikában napjainkban is aktuális kérdés, és az oda-vissza utazások megkönnyítésével, a vendégjátékok, vendégművészek szerepeltetésével valóságos vérátömlesztést kapott. Igény van rá, hiszen éppen az évszázados hagyományú magyar kultúréletnek köszönhetően Amerikában másod- és harmadgenerációs magyarok is vannak, akik beszélik anyanyelvüket, és magyar identitástudatukat jól összeegyeztetik az amerikai honpolgárság tudatával. Nekem, aki személyesen is megtapasztaltam, hogy mit jelent Amerikában magyar művészként élni,

7

meggyőződésem, hogy csakis a kulturális és nemzeti identitás megőrzésével lehet „egy szívvel két hazában” létezni úgy, hogy közben megőrizzük lelki egyensúlyunkat.

1. AZ AMERIKAI MAGYAR SZÍNJÁTSZÁS KEZDETEI Az újkori migráció szinte minden esetben politikai okokra vezethető vissza – még akkor is, ha a tömeges kivándorlásnak látszólag gazdasági mozgatórugója van. A magyarság Amerikába való tömeges emigrálása tragikus történelmi sorsfordulóinkhoz kötődik (1848–49, 1920, 1938, 1945, 1956, illetve az 1907-ben csúcsosodó gazdasági válság, valamint – az 1970–80-as évek erdélyi kivándorlóit tekintve – a Ceauşescudiktatúra kiteljesedése). Az első nagy kivándorlási hullám a 48-as szabadságharc bukása után a nagyobb ipari központokba és bányavárosokba sodorta a magyarságot, ahol munkát és megélhetést talált. Cleveland, Chicago, Detroit, New York, Philadelphia, Pennsylvania voltak azok a városok, ahol nagyszámú magyar kolóniák telepedtek le, és itt alakultak az első betegsegélyző egyletek, valamint egyházkerületek, amelyek, mint a közösségi élet központjai, csakhamar a felmerülő kulturális igények kielégítését is elősegítették. Nem véletlen, hogy éppen ezekben a városokban indult útjára az amerikai magyar színjátszás a meglehetősen vegyes korú és társadalmi rétegződésű közönség igényeinek megfelelően, elsősorban népszerű hazai népszínművek előadásával.

A kivándorlók színháza Az első kivándorlási hullámmal zömében bujdosók, vagyis mai értelemben politikai menekültek érkeztek Amerikába, jellemzően angolnyelv-tudás nélkül, olykor mindenüket hátrahagyva. Ez a körülmény erősítette a közösségekbe való tömörülés kényszerét, és nemsokára az óhazából is segítséget kaptak. Eötvös József a dualizmus korának kultuszminisztere mondta ki először, hogy az anyaországnak kötelessége gondoskodni arról, hogy elszakadt fiai és azok gyermekei megtanulják és megőrizzék anyanyelvüket. Papok, tanítók érkeztek a magyar kormány támogatásával az amerikai magyar közösségekbe.

8

Mint mindenkor, ezúttal is a templom mellett a színház bizonyult az anyanyelv és a kultúra megőrzése legfontosabb fórumának. Így már 1969-ből dokumentumaink maradtak fönn az (ez idáig ismert) első amerikai magyar színielőadásról, Szigligeti Ede: A szökött katona című színművéről, amelyet a New York-i Dramatic Hall-ban mutattak be a New York-i Magyar Egylet műkedvelő színjátszói. Hatéves szünet után találunk hírt a következő előadásról, majd sűrűsödik a program, és évente nyomon követhető a nagyobb városokban megtartott magyar előadások egyre növekvő száma. Ezek a közönség összetételére való tekintettel jellemzően népszínművek. 1891-ben azonban már egy, a kivándorlók saját sorsát feldolgozó színdarabot is műsorra tűztek (Clevelandben, 1891-ben), az újságíró Kohányi Tihamér Greenhornok (azaz Zöldfülűek) című színművét mutatták be – lévén a címként használt szó az új hazába érkezettek gúnyneve. Ugyanakkor a század második felétől feltűntek a magyar színjátszó egyesületek műsorain a történelmi múltra emlékeztető ünnepi műsorok, élőképek, verses előadóestek is.

A hivatásos színjátszás úttörői az Egyesült Államokban Az elsősorban mezőgazdasági dolgozókat sújtó nyomor és elszegényedés okán a tömeges kivándorlás tovább tartott a XIX. és XX. század fordulóján, mígnem 1905– 1907 között elérte tetőfokát, és az európai kikötők, valamint az amerikai bevándorlási hivatalok statisztikái szerint a magyar korona országaiból mintegy 1,8–2 millió ember vándorolt ki Amerikába. A magyar egyletek és egyházak égisze alatt működő dalárdák, tánccsoportok és műkedvelő színtársulatok száma ugrásszerűen megnőtt, és az anyanyelvi kultúra kérdése teret kapott a kialakulóban lévő amerikai magyar sajtóban is. Elsőként 1869-ben a rövid életű Amerikai Nemzetőr című lapban Erdélyi Szabó Gusztáv vetette fel egy állandó magyar színház megalapításának, sőt épülete felépítésének gondolatát New Yorkban. A már 1891-ben, Berkó D. Géza főszerkesztésével New Yorkban megalapított – és máig megjelenő – Amerikai Magyar Népszavában pedig a századforduló idején egyre több cikk jelent meg az anyanyelvi színház szükségességéről és fontosságáról.

9

A kivándorlók között hivatásos színművészeket is találunk, ők azok, akik amatőr társulatok rendezői, majd szereplői lesznek, így hozva létre félhivatásos és hivatásos színházakat. Az első félhivatásos társulat, a New York-i Magyar Színtársulat 1905-ben alakul, majd egy év múlva a hivatásos Állandó Magyar Színház (1906–1915) nyitja meg kapuit, Heltai Árpád, az első amerikai magyar színigazgató vezetésével, ahol már neves művészegyéniségek lépnek fel, mint a primadonna Gyenge Anna, a karmester Feleky Károly, vagy a színész és rendező Horváth Lajos és sokan mások. Időközben Clevelandben Magyar Nemzeti Színház születik, majd 1922-ben hivatalos érdekképviseletként az Amerikai Magyar Színészunió alakul meg. És ezekben az évtizedekben már szakosodnak a színházak, műsoraik színesek, változatosak; számos hosszabb-rövidebb ideig működő társulat áll össze. Chicagóban 1928-ban népszínház, ismét New Yorkban kamaraszínház és operettszínház, s a harmincas években a Cleveland-i Magyar Színház. Híres művészegyéniségek, vendégművészek érkeznek az óhazából, akik olykor évekig, vagy véglegesen az Újvilágban telepednek le: Rátkay Márton, Fedák Sári és mások szórakoztatják az immár igényes, hivatásos művészekhez szokott közönséget. Egyesek (mint Fedák–Rátkay és Fedák a 20-as években) visszavisszatérő vendégként, mások (mint Palásthy Sándor) emigránsként játszottak az USAban, hozzászoktatva a magyar közönséget az igényes művészszínház színvonalához. Az új hazában letelepedett művészek általában színtársulatokat szerveztek és rendezői feladatokat is elláttak. A háborút megelőző években, illetve a II. világháború alatt Tóth István Népszínháza,

valamint

Békássy

István

Fészek

Színháza

működött

a

legeredményesebben, s közben elérte Amerikát a zsidóüldözések, valamint a háborús idők menekülthulláma, majd megindult a következő nagy kivándorlási hullám, a békekötést követő társadalmi-politikai változások által elüldözött menekültek áradata. És ezzel sok hivatásos színházi szakember, filmes, író és újságíró, akik az amerikai magyar hivatásos színjátszást az őt megillető rangra emelték. Több hosszabb-rövidebb életű próbálkozás után sikerült olyan együtteseket szervezni, amelyeket már joggal nevezhetünk állandó társulatoknak, és amelyek meghatározták az amerikai magyar kultúréletet. Ezek zöme a keleti part kultúrközpontjában, New Yorkban alakult meg.

10

2. HIVATÁSOS MAGYAR SZÍNJÁTSZÁS NEW YORKBAN Nem véletlen, hogy mind az első amatőr színjátszó előadások, mind a későbbi hivatásos magyar színházak elsősorban New Yorkban létesültek. A keleti part óriás kikötőjébe érkezett ugyanis a legtöbb – emigránsokat is szállító – hajó Európából, és a város a XX. század első évtizedeiben óriási ipari és kulturális központtá nőtte ki magát, ahol a jövevények nagy része (olaszok, lengyelek, csehek és természetesen magyarok) munkát talált és le is telepedett. A New York-i magyarság száma a múlt század közepéig több százezerre gyarapodott, s a sok első generációs magyar család féltve őrizte identitástudatát, anyanyelvét. Túl ezen, éppen New York az a nagyváros, ahol már a század első felére (igaz, először éppen európai mintára, de később több jelentős modern amerikai szerző és színházi szakember működésének köszönhetően is) megújult az amerikai színjátszás. És bár a művészi irányzatokat tekintve ennek nincsen sok köze a magyar nyelvű amerikai színjátszáshoz, mely elsősorban a közönsége másfajta igényeit volt hivatott kiszolgálni, a színházművészet iránti fogékonyság, a (kibérelhető) színházépületek növekvő száma és a potenciális őshonos amerikai támogatók tekintetében ennek mindenképpen jelentősége és hatása volt az itteni magyar színházi élet alakulására.

A Jávor–Sárossy-féle Szabadság Színház Az egyik legjelentősebb hivatásos magyar színjátszó társulat Sárossy Szüle Mihály, az amerikai magyar kultúrélet 1992-ben elhunyt doyenjének nevéhez fűződik. Sárossy vezetésével – és nevével fémjelezve nem is egy, hanem több magyar színtársulat követte egymást az amerikai kontinensen. Az 1947-ben újraindult New York-i Magyar Operettszínháznak,

akkor Bodán–Sárossy néven bemutatkozó

együttesnek neve nagyjából úgy változott, ahogyan a színházvezető Sárossy Szüle Mihállyal társulók váltották egymást az évek során. Működésének talán leghíresebb állomása a korabeli magyar film- és színjátszás legnépszerűbb bonvivánjának, Jávor Pálnak a nevével is jelzett közös vállalkozás, a Jávor–Sárossy-féle Szabadság Színház

11

volt. A társulatot az 1946-ban Magyarországról eredetileg a 16 tagú társulattal egyéves amerikai vendégszereplésre induló – de az elhúzódó turné, valamint a Magyarországon 1946–49 között zajló kommunista hatalomátvétel miatt emigrációba kényszerülő – két művész vitte sikerre. Mégpedig Sárossy kezdeményezésére, aki a húszas-harmincas években hosszabb amerikai tartózkodása alatt már állt szerződésben amerikai magyar színházzal (a Chicagói Magyar Operettszínház tagjaként), és alapítója, valamint vezetője volt New York-i Magyar Operettszínháznak (1930–32 között), így rendelkezett a megfelelő tapasztalatokkal. Jávor és Sárossy együttműködése kezdetben igen sikeres volt, előadásaikkal végigjárták a magyarlakta városokat, településeket. A Jávor–Sárossy-féle színház mégis rövid életűnek bizonyult, mert Jávor Pál New Yorkból Hollywoodba készült szerencsét próbálni. Időközben Sárossy együttese Sárossy Színtársulat néven nemzeti színházi babérokra tört, és a 48-as szabadságharc 100 éves évfordulóján színre állította a Bánk bánt, megszerezvén ezzel azt a szomorú tapasztalatot, hogy az amerikai magyar közönség nem drámát akar látni, hanem nevetni, nótákat hallgatni járna a színházba. 1950-ben búcsúzott Jávor Pál egy nagyszabású turnéval a magyarságtól, lévén, hogy szerződést kapott Hollywoodba a Metro-Goldwin-Mayertől. Ám angolnyelv-tudás híján, súlyosbodó betegségével és kínzó honvágyával nem tudott eleget tenni a várakozásoknak, így egyre inkább perifériára szorult, s kisvártatva szerződését is felbontották. Sárossy Szüle Mihály 1952-ben a komikus színész Heltay Miklóssal társult, és Sárossy–Heltay Magyar Színháza néven futó társulatával mutatkozott be New Yorkban. Két esztendő múltán azonban feleségével, a színésznő Mórocz Gabival együtt Miamiba költözött, és 1955–56-ban létrehozta a Floridai Napsugár Színházat. Jávor Pál pedig feleségével, Landesmann Olgával együtt 1957-ben felkérésre hazajött Magyarországra. Sárossy Szüle Mihály pedig, bár a későbbiekben üzletet nyitott, és abból tartotta fenn magát és családját, gyakorlatilag a nyolcvanas évekig aktív tagja maradt az amerikai színházi életnek, amelynek történetéből is értékes szemelvényeket dolgoz fel Miszter Jávor – Az amerikai magyar színház története című művében (New York, 1982).

12

Petri László vándorszínháza A huszadik század derekán a történelem újabb menekültáradatot indított el Magyarországról Európa nyugati országai és a két amerikai kontinens felé. Az 1956-os forradalom bukása után a megtorlástól vagy a visszarendeződéstől tartva sok tízezer ember hagyta el a szülőföldjét és települt át Amerikába. Közöttük szép számmal akadtak művészek, zenészek, táncosok, színészek, színházi szakemberek, akik vagy szerepet vállaltak odahaza az eseményekben, és a börtön elől menekültek, vagy egyszerűen kihasználták a rövid ideig nyitott vasfüggöny lehetőségeit, és a szabadságot választották a kommunista diktatúra helyett, még annak árán is, hogy hivatásukat valószínűleg fel kell adniuk. A menekültek között volt Petri László, a Győri Kisfaludy Színház művésze is, feleségével az énekes primadonna Petri Marikával együtt. Mivel a Sárossy-féle Magyar Operettszínház, illetve a Sárossy Színtársulat az ötvenes évek végén vezetője üzleti elfoglaltsága miatt már nem működött, és Sárossy Szüle Mihály már csak alkalmanként, felkérésre vállalt egy-egy rendezést vagy fellépést, New York magyar közönségének újra nem volt „saját” színháza. Az igény pedig megmaradt, sőt az újonnan érkező menekültekkel a potenciális közönség gyarapodott. Jó érzékkel ezt a helyzetet használta ki Petri László egy hivatásosokból (Földessy Lilla, Havassi Mimi, Kalló Éva, Bán Tamás, Fónai Rezső, majd később a rendezést

és

újságírást

is

művelő

Dékány

László)

álló

magyar

társulat

összekovácsolására, és már 1957-ben megalapította az új New York-i Magyar Operettszínházat, mint kooperatív, vagyis osztalékos rendszerrel működő együttest. A társulat primadonnája Petri László felesége, a kitűnő szoprán, Petri Marika volt. Az újonnan alakult magyar társulat egy operettszínházhoz szükséges teljes művészszemélyzettel bírt, a színészeken, énekeseken túl volt zenekara, táncosai, koreográfusa. Ilyen körülmények között műsorpolitikája igényes lehetett, és megengedhette magának az olyan nagyoperettek színre állítását, mint első, bemutatkozó premierje, a Csárdáskirálynő volt, illetve színre kerülhetett Eisemann Mihály, Jacobi Viktor több műve, vagy Molnár Ferenc vígjátéka, a Zerkovitz Béla által megzenésített Doktor úr is. A New York-i bemutatókat követően Petri László társulata útra kelt, és az

13

előadással bejárta az Egyesült Államok magyarlakta nagyvárosait (mint Bridgeport, Cleveland, Philadelphia stb.) és kisebb településeit is. A hatvanas évek derekától a magyarországi belpolitikában bekövetkező enyhülés, a „puha diktatúra” adta lehetőségeket kihasználva Petri László még nagyobb népszerűséget szerzett színházának azáltal, hogy vendégszereplésre hívta azokat a hazai hírességeket (Bilicsi Tivadart, Latabár Kálmánt, Sárdy Jánost, Feleki Kamillt, Rátonyi Róbertet, Honthy Hannát stb.), akiket közönsége még a háború vagy a forradalom előtti időkből ismert és rajongásig szeretett. Az énekes gálaesteket a későbbiekben újra teljes nagyoperettek előadása követte: Petri László a kilencvenes évek elején „fiatalított” társulatán. Új sztárt szerződtetett vendégművészként Amerikába: az Operaház magánénekesét, Leblanc Győzőt, akit Budapestről 13 éven keresztül (már mint a Hungarian Music and Stage igazgatója) minden esztendőben többedmagával vitt fellépni Amerika nagyvárosaiba és Kanadába.

A New York-i Fészek Klub és Krencsey Marianne A hatvanas években tovább folytatódott a magyar művészek kivándorlása, és New Yorkban a háborús, illetve az 56-os menekültekkel együtt komoly magyar művészkolónia alakult ki, neves írók, költők (mint Zilahy Lajos, Faludi György), médiaszakemberek (mint dr. Deák Zoltán ügyvéd, a Színházi Élet egykori újságírója), neves színészek (Karády Katalin, Szörényi Éva, Szabó Sándor), rendezők (mint Dékány László) egész tábora. A Petri László szervezte gálaestek, vendégjátékok és a levelek, híradások szabadabb áramlása összeköttetést jelentettek az anyaországi kulturális élettel, s ez, valamint az újonnan érkezettek által hozott szellemiség még jobban összekovácsolta az emigráns művészek táborát. 1966-ban politikai okokból emigrációba kényszerül a korabeli magyar film egyik első számú csillaga, Krencsey Marianne, és férjével, dr. Nemes Gyulával az Egyesült Államokban telepednek le. New York-i otthonuk nemsokára a magyar művészek találkozóhelyévé válik, és a házaspár intenzív kapcsolatot ápol az odahaza élő művészszemélyiségekkel, írókkal, színészekkel is.

14

Időközben (az ötvenes évek végétől) New York-i Magyar Színház néven előbb Dékány László, majd 1963-tól Bogáthy Mihály vezetése alatt prózai társulat is működött New Yorkban, amely művészszínházi igénnyel mutatott be színvonalas produkciókat, olyan neves személyiségek közreműködésével, mint Szörényi Éva, Szabó Sándor és felesége, Bárczy Kató, valamint Fellegi Teri. Bogáthy Mihály kéri fel első amerikai szereplésére a fiatal Krencsey Marianne-t is, és ezzel a művésznő sorsa még szorosabban összekapcsolódik a magyar színházi élettel, amelynek nemcsak tagja, de összetartó személyisége is lesz. A hetvenes évek elejére tehát megérik a helyzet, amikor szükségessé – és megvalósíthatóvá – válik egy állandó művészklub létesítése. Dr. Deák Zoltánnak, felhasználva jogi és újságírói tapasztalatait, sikerül ennek anyagi feltételeit is megteremteni, és 1970. június 4-én megtartott szerzői estjén az American Council for Emigres in the Professions székházában bejelenti a New York-i Fészek Klub megalapítási szándékát. A klub még ebben az esztendőben november 4-i dátummal, Faludy György szerzői estje alkalmából hivatalosan is megalakul, dr. Hertz Otto elnökletével, dr. Deák Zoltán igazgatásával, és kisvártatva az amerikai magyar kulturális élet egyik legfontosabb központjává válik. Igyekszik összefogni az egész világ magyarságának összművészetét (tiszteletbeli tagjai között ott találjuk Márai Sándor írót, Solti György karmestert, Nizsinszky Romola táncművészt). Nagysikerű kulturális előadásokat, képzőművészeti kiállításokat, irodalmi esteket, színpadi produkciókat szerveznek, többek közt gálaestet a Párizsban megjelenő emigráns magyar írók lapja, az Irodalmi újság megmentésére. Az előadók között ott találjuk többek közt Határ Győzőt, Claire Kenneth-et, aztán Ignácz Rózsát Budapestről, Gábor Áront Münchenből, Tábori Pált Londonból, majd később Darvas Ivánt, Házy Erzsébetet, Jancsó Adrienne-t. Sorban a harmadik elnökként az alapító tagnak számító Krencsey Marianne a Fészek Klub fennállásának 50. évfordulóját Budapesten is megünnepelheti 2000-ben, amikor a Duna Televízió „Fészek-Budapest, Fészek-New York” címmel másfél órás filmet sugároz a vállalkozásról.

15

Dr. Varga László új magyar színháza New Yorkban A Sárossy, Dékány, majd Bogáthy neve által fémjelzett társulatok kiöregedése és lassú megszűnése után 1982-ben New York-i Magyar Színház és Művész Egyesület néven újabb állandó társulat alakul az 1948-ban politikai emigrációba kényszerült és 1950-ben Amerikában letelepült dr. Varga László politikus, ügyvéd és színházi szakember vezetésével. A régi gárda tagjaiból (például Dékány László) és az Amerikában élő fiatalabb generáció hivatásos művészeiből (Cserey Erzsi), valamit az ekkor már a Ceauşescu-diktatúra elől Erdélyből kimenekült művészekből (Dukász Anna, Técsy Sándor) alakult, hivatalosan bejegyzett prózai színház igényes művészi színvonalat mondhatott magáénak. Bár a komolyabb, nagy drámai műveket (mint Az ember tragédiáját vagy a Bánk bánt) inkább csak felolvasószínház formájában vihették közönség elé, a társulat szép sikereket aratott az időközben íróként is elismertté vált dr. Varga László tizenhat saját színdarabjával, valamint Heltai Jenő, Molnár Ferenc és Karinthy Frigyes műveivel és egyéb prózai, illetve zenés játékokkal. A magyarországi változó politikai helyzet, a rendszerváltás azonban 1989-ben dr. Varga Lászlót, aki vérbeli politikus alkat maradt, visszacsábítja az óhazába, 1990-től Magyarországon vállal közéleti szereplést a magyar kereszténydemokrata párt tagjaként, ahol 2002–2003 között, 2003-ban bekövetkezett haláláig országgyűlési képviselő. Színháza vezetését New Yorkból való távozásakor Cserey Erzsire bízza. Az 56-os menekült Csereyt, aki Elisabeth de Charay néven Las Vegas-i dizőzként, majd off-Broadway-i színésznőként is ismert, és Hollywood-i filmekben is szerepelt, a színház megalakulásakor maga dr. Varga hozza vissza a magyar színpadra, és távozásakor „Ne add fel!” jelszóval hagyja rá a színház vezetését. Ám az új igazgatónő tevékenysége megosztja a társulat véleményét. Egyesek (így Técsy Sándor) a sajtóban is hangot adnak nemtetszésüknek Cserey Erzsi tevékenységét illetően. Tény, hogy az új igazgatónő élénk, gyümölcsöző kapcsolatokat ápol a magyarországi,

sőt

az

egész

európai

magyar

kulturális

élettel,

és

olyan

művészszemélyiségeket ismertet meg az amerikai közönséggel, mint Pápai Erika, Cserhalmi György, Szíki Károly, vagy a kolozsvári opera fiatal énekesnője, Popovics

16

Mária, de felléptek nála: Eggerth Márta, a New Yorkban élő legnagyobb magyar primadonna, Kovács Nóra, Kossuth-díjas balerina, Lendvay Gabriella, Székely Mendel Melinda, Domján Mária és más neves, profi művészek is. Ugyanakkor Cserey 1995-ben magyarországi vendégszereplésre is elhozta társulatát, a New York-i Magyar Színház részt vett a Határon Túli Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján és az Egri Színházi Fesztiválon is. Fellépésük ellentmondásos fogadtatásban részesült idehaza. Tény azonban az is, hogy Cserey Erzsi, a színésznő szakmai hiúsága, egocentrizmusa

nagymértékben

előrehaladtával

az

meghatározta

igazgató-színművésznő

a nem

társulat volt

működését.

Korának

hajlandó

átigazolni

anyaszerepkörbe, s ez egy professzionális színházhoz méltatlan helyzetet teremtett a társulatban. Példa erre a 2003-ban előadott, Cervantes művéből színpadra adoptált musical, a La Mancha lovagja, amelyben a San Francisco Opera és a Gratz-i Operaház ifjú magánénekese, Horváth Ádám Don Quijote-ja mellett a hetvenes évei felé járó Cserey Erzsi alakította a szerelmes Dulcineát. Cserey 2008. január 10-én bekövetkezett haláláig állt színháza élén. Ezután a színház színészeinek és műkedvelőinek lelkesedése tartja azóta is együtt a társulatot. A művészi vezetés napjainkban Cserey egyik magántanítványára, Kovács Szilviára hárul, aki 1998-ban került kapcsolatba a színházzal, és 2007-ben már megbízott igazgatóhelyettese lett. Első feladataként megszervezte mentora, Cserey Erzsi emlékestjét, és elkötelezettséget vállalt arra, hogy továbbviszi a fáklyát a magyar kultúra szolgálatában. Bevallása szerint szeretné a színházat politikától és vallási hovatartozástól függetlenül működtetni, több fiatalt bevonni, úgy az alkotó munkába, mint a közönség soraiba.

A New York-i Kossuth Színpad (Székely M. Melinda) A nyolcvanas-kilencvenes években a romániai diktatúra elől menekülve egyre több erdélyi emigráns telepedett le Amerikában. Közéjük tartozik az 1995-ben létrejött Kossuth Színpad megalapítója, a Marosvásárhelyen végzett Székely Mendel Melinda és férje, Mendel György színművész, riporter, televíziós szerkesztő is. A New York-i 69.

17

utcai Első Magyar Református Egyház ifjúsági csoportja keretén belül, Kossuth Színpad néven egy olyan irodalmi, előadóművészi kezdeményezés látott napvilágot, amelynek vezetője a New Yorkban és környékén élő magyar és magyar származású fiatalok kulturális igényét akarta kielégíteni. A kezdeményezés nagy visszhangra talált a New York és környéke magyar fiataljainak körében, akik lelkesedéssel segítették Székely Mendel Melinda munkáját – ha szükség volt, díszleteket, kellékeket készítettek, közönséget szerveztek. Irodalmi esteket, zenés szavalóesteket, író-olvasó találkozókat szerveztek. Az előadásokra általában kéthavonként egyszer került sor. Mint minden hasonló kezdeményezés, minden anyagi támogatás nélkül, csak az alapító személy és segítőinek támogatásával jöhetett létre, beleértve a teremdíjakat, a fellépő művészek jutalmazását és ellátását. Kedvcsinálóként táncos teadélutánokat (akár diszkóesteket) is szerveztek, hogy minél több fiatalt tudjanak bevonni ebbe a körbe. A Kossuth Színpad első előadásának (1995. október 7.) meghívottja az emigrációban élő magyarság közkedvelt szórakoztatóművésze, a Kanadában élő Farkas András volt, aki emigrálása előtt a marosvásárhelyi Székely Népi Együttes tagja volt. Ezt több irodalmi est, zenés összeállítás követte, amelyeken felléptek Dukász Anna, Czinkota Mihály aranydiplomás színművész, Philippovich Tamás és felesége, Zsarnai Edina, Pathó István és felesége, Makay Ági és Szász Anna, Mendel György, Székely Mendel Melinda színművészek. Egyik író-olvasó találkozó vendége Czire Dénes erdélyi tanár-író volt, aki akkor megjelent könyvét mutatta be. 1997 augusztusában sor került az akkor Amerikában turnézó Dévai Nagy Kamilla, Liszt Ferenc-díjas előadóművész fellépésére és Batta György Szlovákiában élő költő, műfordító előadóestjére. A Kossuth Színpad 1997-ig, a Mendel házaspár első gyermekének megszületéséig működött.

Magyar kulturális élet New Yorkban az ezredfordulón A huszadik század végére megváltozott az amerikai magyarság összetétele, így kulturális igényei is módosultak. A háború és 56 első generációs menekültjei megfogyatkoznak, kiöregednek – sőt a magyarországi rendszerváltás után sokan

18

visszatelepülnek az óhazába. A fiatalok már nem ismerik a magyarországi színpadok régi nagy sztárjait, akik eddig bevonzották a közönséget a színházba. Felmérések szerint ebben az időszakban az Egyesült Államokban élő, mintegy másfél milliós magyarság tagjai közül mindössze 100–150 ezer ember beszél otthonában is magyarul. Ezenkívül a modern média, a film, a televízió és később az internet egy egészen másfajta, jellegzetesen vizuális kultúrához és felgyorsult, agresszívebb impulzusokhoz szoktatta a fiatal

közönséget.

El

kell

tehát

szakadni

az

alapvetően

verbális

színházi

hagyományoktól, illetve olyan látványos, egyéb műfajokra is koncentrálni kell, amelyek az anyanyelvet nem birtokló, de magyar identitástudatát megőrizni akaró közönségréteg igényeit is kielégíthetik. Illetve a verbális művészeteket (irodalom, versmondás) érdemes önálló zenei vagy képzőművészeti programokkal egybekötni, hogy együtt minden rétegnek művészi élményt jelentsenek. Ugyanakkor be kell törni a magyar kultúrával az új médiaközvetítők világába. Magyarország és a magyarok amerikai megítélése szempontjából egyre fontosabb lett az is, hogy a nem magyar származású érdeklődőkkel is megismertessék a magyar kulturális értékeket. Ezeket a szükségszerűségeket felismerve alapította meg Magyar Kálmán kultúrmenedzser, a New York-i Magyar Kulturális Központ vezetője 1981-ben a New York szomszédságában lévő New Yersey-ben az Amerikai Magyar Múzeumot (Passiac, New Jersey), amely arra hivatott, hogy a magyar kultúra értékeinek széles körű palettáját mutassa be, a népművészettől a kortárs képző- és iparművészetig. Az Amerikai Magyar Múzeum rendezvényei között az előadó-művészetben előtérbe kerül a zene, a tánc, de nem marad ki a magyar irodalom és a színházművészet sem. Kétnyelvű (angol és magyar) szórólapokon toborozzák a közönséget – no meg a lelkes szponzorokat

(hiszen

állami

támogatásra

nem

számíthatnak).

Nem

csupán

Magyarország, hanem a teljes Kárpát-medence magyar értékeinek bemutatására törekednek

(így

az

erdélyi,

marosvásárhelyi

Üsztürü

népzenei

együttes

vendégszereplésére ugyanúgy sor kerül, mint a magyar jazz királyának, Szakcsi Lakatos Bélának a fellépésére). A szervezet lépést tart a hazai kultúra eseményeivel (bemutatják például a Bereményi Géza Széchenyi Istvánról készült filmjét, a Hídembert és főszereplőjének, Eperjes Károlynak verses előadóestjét). A kint élő, fiatalabb generáció

19

művészegyéniségeit is megismertetik a közönséggel (így Székely Mendel Melindát, aki költőként, színészként és képzőművészként is bemutatkozik). Nagy szerepet játszanak a „Múzeum”, illetve a Magyar Ház szervezésében megvalósuló Magyar Bálok, közösségformáló erejük van, és nem utolsósorban itt lehet támogatókra lelni a kultúra számára. Mérföldkő a keleti part kulturális életében az Amerikai Magyar Televízió újraindulása, mely több mint egy évtizednyi szünet után, egy nyolcvanas évek eleji kezdeményezést folytatva 1992. október 4-én ismét megszólal, és vasárnaponként kora délután, heti 30 percben tájékoztatta New York és környéke, valamint Connecticut magyarságát az óhaza eseményeiről. Létrejöttében nagy szerepe van az Erdélyből kiszármazott művész házaspárnak, Mendel Györgynek, aki szerkesztői és bemondói feladatokat vállalt, valamint feleségének, Székely Mendel Melindának, a televízió szervezőjének, bemondónőjének. A vállalkozás sikeresnek bizonyult, 1994 tavaszán ugyanis a Hungarian Radio és az Amerikai Magyar Televízió égisze alatt színvonalas kultúrestet szerveznek, ahol Bárdos Károly, a Magyar Televízió vezetője elmondta, műsora az első és eddig egyetlen nemzetiségi adás, amely műholdas sugárzási lehetőséget kapott, így Kanadától Mexikóig az egész kontinensen látható.

3. MAGYAR SZÍNHÁZ KALIFORNIÁBAN Az USA úgynevezett „magyar városai” között – vagyis ahol számottevő a magyar kolónia – előkelő helyet foglal el a nyugati parton Los Angeles. Ahhoz képest, hogy viszonylag nagyszámú magyar emigráns csoport élt a városban, a magyar színházi élet szegényesnek mutatkozik a század első és középső évtizedeiben. Talán mert az angyalok városába hivatásos színházi szakember általában Hollywood meghódításának céljával érkezett. Ami sok esetben (így például Lugosi Béla, Kertész Mihály, Várkonyi Mihály, Szőke Szakáll és nem utolsósorban a Janovics Jenő keze alatt tanult filmrendező, Korda Sándor esetében) igen sikeresek is mutatkozott, míg többeknek (így Jávor Pálnak, Mály Gerőnek vagy Kabos Gyulának) nem adatott meg, hogy karriert

20

csináljanak az amerikai film fellegvárában. Úgyhogy Los Angeles magyarságának egy ideig nem maradt más, az alkalmankénti műkedvelő előadások, az egyházkerületek által szervezett ünnepségek a történelmi évfordulókon, illetve a különböző vendégjátékok, gálaestek. Mígnem a nyugati parton is megszerveződött egy máig működő állandó színház…

Los Angeles magyar színészete 1928-ból maradt fenn első dokumentumunk a Los Angeles-i magyar színjátszásról, mely meglepő módon – a korabeli népszínművek, zenés-táncos produkciók között – egy valódi, komoly drámai előadásról szól: műkedvelők vitték színre Gorkij Éjjeli menedékhelyét. A következő években operett, majd népszínmű került műsorra a Kaliforniai Műkedvelők néven összeállt társulat előadásában. Egészen a század közepéig kellett várni, míg hivatásos előadásnak tapsolhatott a közönség: 1953-ban, a Kaliforniai Magyar Színház együttese Jávor Pál főszereplésével bemutatta a János vitézt. A hatvanas évektől általában a Wilshire Ebell Theatre ad otthont hivatásos színművészekkel előadott produkcióknak (operettek, vígjátékok, Molnár Ferenc-színművek előadásához), és ugyanekkor megkezdődnek a közönségcsalogató

vendégjátékok

is.

Emigrációban

élő

népszerű

művészek

közreműködnek (Szörényi Éva, Szeleczky Zita, Bársony Rózsi), és ellátogatnak a városba amerikai turnéik során a hazai hírességek: Latabár Kálmán, Bilicsi Tivadar, Petress Zsuzsa, Feleki Kamill stb.). Színház-alapítási próbálkozások születnek és halnak el, műkedvelő csoportok jelentkeznek időről időre. Főleg amatőrökből szervezte alkalmanként fellépő társulatát az 56-ban kivándorolt Lendvay Lajos, a Nemzeti Színház volt művésze. Félig hivatásos, félig amatőr társulat áll össze a hetvenes években, a budapesti Vígszínház és a Fővárosi Operettszínház egykori bonvivánjának, az 1970-ben kivándorolt Borvető Jánosnak a vezetésével, aki művészszínházi ambíciókat dédelgetett, és a hetvenes-nyolcvanas években több igényesebb előadást vitt színre, mígnem 1987-ben nyugdíjba ment, és hazatelepült Magyarországra.

21

Borvető János egyik utolsó nagyszabású vállalkozása a Bánk bán színrevitele volt 1986-ban. A Los Angeles-i magyarság kultúréletét akkor már két Erdélyből 1977ben kitelepült fiatal művész is erősítette: a Marosvásárhelyen végzett és Nagyváradra szerződött színész házaspár, Óss Enikő és Varga Tibor. Mindkettőjüknek két rendes, polgári foglalkozása volt, Enikő profi kozmetikusként, Tibor bankettpincérként, majd szakképzett borászként kereste a kenyerét, de baráti összejöveteleken, hivatalos magyar ünnepeken többször felkérték őket versmondásra, és a nyolcvanas években már a Los Angeles-i magyar társaság központi személyiségévé váltak. Így történt, hogy Borvető János Óss Enikőt kérte fel Melinda szerepére készülő produkciójában.

A Thália Stúdió Los Angeles-i Magyar Színkör Borvető nyugdíjba vonulása után a társulat tagjai, hivatásos színészek és tapasztalt műkedvelők (akik mindannyian a napi munka után vállalták a színházi feladatokat) felkérték Óss Enikőt és Varga Tibort a színházalapításra. A Thália Stúdió Los Angeles-i Magyar Színkör 1987. november 22-én Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül című színművének bemutatásával hivatalosan is megalakult. Évente egy, maximum két produkciót mutatnak be, és ezenkívül ünnepi estek keretében verses-zenés összeállításokkal emlékeznek meg a magyar nemzeti ünnepekről (minden március 15-én és október 23-án, mint egyébként mindegyik amerikai magyar színház vagy kulturális egyesület). A Magyar Ház és a református egyházkerület támogatását is bírják, szponzorokat keresnek, közönséget szerveznek. A próbákat a Magyar Házban tartják, az előadásokat elegáns, bérelt színházakban. A rendezést, a díszlet- és jelmeztervezést ugyancsak az igazgató, Varga Tibor és a művészeti vezető, Óss Enikő vállalják magukra. Műsorpolitikájuk igényes, a magyar klasszikus vígjátékokon túl (például Molnár Ferenc színművei) kortárs magyar drámaírók műveit (mint Szakonyi Károly Adáshibáját, Tabi László Spanyolul tudni kell című darabját, Örkény István Kulcskeresők-jét), illetve világirodalmi műveket is bemutatnak. A világon elsőként szenteltek méltó színpadi megemlékezést a második világháborúban elhunyt magyar

22

katonák emlékére: az 1995-ben színre vitt Gloria Victis – Piavétól a Don-kanyarig című verses összeállítás elesett hőseink, a legyőzöttek drámai emlékműve. A felsorolt teljesítmények egy igényes, művészszínházi rangot biztosítottak a Los Angeles-i Thália Stúdiónak. Ugyancsak művészszínházi sajátosságnak mondható, hogy a Thália Stúdió élő kapcsolatot teremtett a magyarországi, illetve erdélyi magyar színházi élet jeles személyiségeivel. Méghozzá nem a tengerentúli társulatok szokásos eszközével élve – nevezetesen, hogy egy-egy híres sztárt hívnak meg vendégszerepelni, aki mint „húzónév”

bevonzza

a

közönséget

(általában

a

„könnyű

műfaj”

valamely

produkciójára). Hanem a művészi nívó emelése érdekében inkább rendezőket – a kortárs, modern magyar színház elismert képviselőit (a nagyváradi Szombati Gille Ottó, majd Hajdu Géza, a budapesti Márton András) – kértek fel munkára, akik új szellemiséget vittek az előadásokba. 1992-ben a társulat magas művészi színvonalának köszönhetően Kalifornia állam elismeréseként elnyerte a „nonprofit” státust, ami állami dotációval (három éven keresztül évi 2000 dollár támogatással) is járt. Túl ezen, a színház és vezetői számos díszoklevelet kaptak és kitüntetésekben részesültek művészi munkájuk elismeréseképpen. 2006-ban meghal a társulat igazgatója, Varga Tibor. Óss Enikő azonban a várakozások ellenére tovább működteti a színházat, míg 2009-ben visszatelepül Magyarországra. Ám a Thália Stúdió napjainkban, két év szünet után újra bemutatóra készül, Óss Enikőt egykori csapata visszahívta rendezni. Az állandó társulat több mint két évtizedes munkája tehát meghozta gyümölcsét: közönsége igényt tart rá.

4. KANADAI MAGYAR SZÍNHÁZI ÉLET Kanadát a magyarországi menekültek 1957 végére népesítették be, amikor is közel negyvenezren vándoroltak az amerikai kontinens északi országába. Ez a nagyszámú közösség templomokat, kulturális, politikai egyesületet hozott létre. Gyermekeiket magyar iskolákba íratták, magyar cserkészegyesületekbe küldték, így a

23

felnövekvő generáció beszélte szülei nyelvét. Az „ötvenhatosokat” összetartotta a remény is, hogy egyszer Magyarországon megváltozik a rendszer, és ők visszatérhetnek az óhazába (mint ahogyan ezt 1990 után sokan meg is tették). Kanadai felmérések szerint 1987-től 1994-ig zajlott le a magyarok második nagy bevándorlási hulláma, mely számaiban majdnem megközelítette az 1956-ost. Ez a jelenség a kilencvenes évek elején nagyrészt a román diktatúra megdöntésének és az első balkáni háborúnak volt köszönhető, amikor a Magyarországtól elcsatolt területekről érkezett a magyar kivándorlók zöme. A 2001-es népszámlálás adatai szerint csaknem háromszázezer kanadai állampolgár magyar leszármazottnak vallotta magát. Ezeknek többsége az ország öt tartományában él, de közel 50 százalékuk Ontarióban telepedett le. A tartomány fővárosa, Toronto tehát a kanadai magyarság központjának tekinthető.

Kertész Sándor Művész Színháza Az ötvenhatos menekültáradattal családjával együtt hagyta el az országot Kertész Sándor színész és rendező, a fővárosi József Attila Színház akkori főrendezője. Kertész megszállott színházi ember volt, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy a háború ideje alatt hadifogolyként a foksáni fogolytáborban is színházat szervezett… Talán ő volt az egyetlen a diaszpóra színházi szakemberei közül, aki kifejezetten magyar színház alapítási céllal vándorolt ki Kanadába, és aki idegen nyelvi területen magyar színházzal akarta megkeresni a kenyerét. Ami – a diaszpórában egyedülálló módon – harminc kerek esztendőn át sikerült is neki. Kertész tudta, hogy egy színház vezetéséhez, szervezéséhez és működtetéséhez teljes emberre van szükség, így Torontóba érkezésekor nem is kezdett semmi más vállalkozásba. Színházának állandó épületet biztosított a „magyar negyedben”, társulatot verbuvált emigráns színészekből, páratlan szívóssággal összefogásra késztette Toronto magyarságát. A katolikus paptól elkérte a régebbi műkedvelő előadások jelmezeit, a reformátustól a templom alagsorában lévő nagytermet kapta meg próbaterem céljára, a zsidó főrabbi a szervezést, jegyeladást vállalta. Kertész humánus és diplomatikus ember volt, rendkívüli színházi érzékkel. Csakis így sikerülhetett a

24

magyar diaszpórában páratlan teljesítménye: színházának három évtizedes folyamatos működése. A társulat 1958. február 28-án mutatkozott be, Tisztelet a bevételnek című műsoros estjével. 1960-ig Vidám Színpad néven működött, az 1960–61. évadot azonban már Torontói Művész Színház néven kezdte el. Játszottak vígjátékot, kabarét, nagyoperettet, de komoly drámai műfajokat is. Színre vitték oratórium formájában Az ember tragédiáját és bemutatták Molnár Ferenc több darabját, még a Liliomot is, amelyet kifejezetten csak szórakoztatni kívánó műsorpolitikus nemigen szokott elővenni. 15 esztendő alatt 82 bemutatót tartottak. Kertész bérletrendszert szervezett, ezzel biztosította színháza állandó működéséhez a feltételeket, ugyanakkor el is kötelezte magát: előadás nem maradhatott el, hiszen a nézők közül sokan több száz kilométerről jártak a színházba. 1963-ban már a jubileumi 10. előadását ünnepelte a színház, majd a hatvanas évektől egyre magasabb művészi színvonalon játszott, sok neves emigráns művészegyéniség (Szörényi Éva, Bársony Rózsi, Bogáthy Mihály, Szécsi Kató és mások), illetve magyarországi vendégművészek (Bilicsi Tivadar, Latabár Kálmán, Németh Marika, Rátonyi Róbert, később Tolnay Klári, Bárdy György) fellépésével. Maga Kertész Sándor is magas művészi színvonalat képviselt játékával: mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 1977 novemberében a VI. Kanadai Multikulturális Színházi Fesztiválon a legjobb férfialakítás díját nyerte el. A színházalapítás huszadik évfordulóján mégis pesszimistán nyilatkozik Kertész: kihal, kiöregedik a közönsége, a fiatalok nem beszélnek magyarul… Mégis, még tíz esztendeig működteti a színházát, míg 1987-ben nyugalomba vonul.

Kosaras Vilmos Torontói Magyar Színháza 1973-ban települt ki Kanadába Kosaras Vilmos, a Győri Kisfaludy Színház, majd a Kamara Varieté színművésze, és szinte azonnal rátalált Kertész Sándor magyar színházára, amelynek tagja lett. Számos szerepet, köztük főszerepeket is játszott, kezdetben Kertész javaslatára Kosáry néven. A direktor ugyanis arra számított, hogy ez a név – Kosáry Emmire, a nagyszerű primadonnára emlékeztetve a közönséget –

25

behozza a nézőt a színházba. Számítása bejött, sokan hitték azt, hogy Kosaras leszármazottja a magyar és később amerikai magyar színpadok egykori ünnepelt csillagának. Amikor Kertész Sándor 1987-ben becsukta a színházát, Kosaras (közismert becenevén „Pufi”) bejelentette mesterének: folytatni kívánja. Még abban az esztendőben megalapította Torontói Magyar Színház néven saját együttesét, részben Kertész színházának régi tagjaival, részben pedig újakkal. Ekkor már a kanadai magyarság is „vérátömlesztést” kapott az erdélyi és más, Magyarország határain túli területekről kivándorolt magyarság révén. A nyitó darabban, Heltai A néma levente című színművében például a szabadkai magyar színész, Horváth Géza játszotta a címszerepet, a Zilia szerepében vendégként fellépő, budapesti művésznő, Császár Angéla mellett, és Mátyás király szerepét a Kolozsvárról emigrált, gyakorlott amatőr színész, Jakab György alakította. A társulatban többek közt két elismert, profi erdélyi színész, Dukász Anna és Técsy Sándor is játszott. A direktor legtöbbször maga vállalta a rendezés, és olykor a díszlettervezés feladatát is. Operettek, zenés vígjátékok mellett komoly nagyszínpadi drámákat is bemutattak. 1993-ban a társulat részt vett a Határon Túli Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján Arthur Miller Pillantás a hídról című drámájával, és ezúttal Zalaegerszegen is bemutatkozott. A kilencvenes évek vége felé azonban közönsége megcsappant, és anyagi támogatás híján bezárta kapuit. Kosaras Vilmos jelenleg a torontói televíziónál tevékenykedik. Hogy lenne még igény a magyar nyelvű színházra Kanadában, azt a kanadai magyarok internetes beszélgetőfórumáról (http://canadahun.com/forum/) tudjuk. Ugyaninnen származik a hír, hogy az 1983-ban Nyíregyházán született Takács Péter 2007 nyarán EverDance Táncszínház néven együttest alapított Torontóban, melynek produkciói a műfajból adódóan nem igényelnek magyarnyelv-tudást.

5. SZÍNÉSZSORSOK KÉT KONTINENSEN ÁT A magyarság hányattatott sorsát az elmúlt száz év történelmi viharai során történelmi és szociológiai tanulmányok, kötetek egész sora világítja meg. Különös, és

26

az elmúlt rendszer politikai okokból legtöbbször elhallgatott szegmense sok neves, sikeres és elismert művész egyéni sorsa, a tehetségek elkallódása, a jobb sorsra hivatott művészegyéniségek tragédiája, illetve a magyarság számottevő vesztesége, amit nagy művészeinek perifériára sodródása jelentett. Kivándorolt, emigrációba kényszerült művészeink sorsa igen különböző módon alakult: volt, akinek sikerült érvényesülni, volt, akinek nem. Volt, aki magyar színpadokon játszott a diaszpórában, volt, aki angol nyelven aratott sikereket filmen, színházakban. Volt, aki hazatelepült, volt, aki idegenben halt meg. Érdemes megismerni és egymás mellé tenni néhány ilyen idegenbe szakadt, nagy színészegyéniség életét, sorsát – két kontinensen át.

Lugosi Béla – az örök vámpír 1880-ban az erdélyi Lugoson született, Blaskó Béla Ferenc Dezső néven. Kalandos élete során 12 éves korától bányában dolgozik, de 18 évesen már fellép a szabadkai színházban. Őstehetség. Színiiskolai tanulmányokat 1902–1904 között Temesváron szerzett. Vidéki fellépések után 1911-ben Budapestre kerül, Rákosi Szidi színiiskolájában tanul, majd a Nemzeti Színházban játszik. Évente szerződik új társulathoz…, operettbonviván és Ádám Az ember tragédiájában, míg fel nem fedezi a filmipar, a budapesti Star filmgyár több produkciójának főszereplője. Az első világháborúban hadnagyként szolgál az osztrák–magyar hadseregben. 1918–1919-ben politikai szerepet vállal a Tanácsköztársaságban. Ennek bukása után menekülnie kell. 1921-ben Bécs és Berlin után kivándorol Amerikába, ahol magyar színtársulatokkal járja az országot, majd színházat alapít Magyar Nemzetiségi Színház néven. 1926-ban amnesztiában részesül, de nem tér haza. Angol színpadokon játszik sikerrel, majd 1927ben a Boadway-n sajátos magyar akcentusával és hihetetlen szuggesztivitással eljátssza Drakula szerepét. Óriási sikert arat. Ezzel sorsa megpecsételődik, ő lesz a korabeli Hollywood-i filmek „szörnye”: Drakula, Fankenstein, fehér zombi… Ebből a skatulyából élete végéig képtelen kitörni. 1956-ban filmforgatás közben hal meg, szívinfarktusban. Drakula jelmezében temetik el.

27

Kabos Gyula, a pesti Chaplin Budapesten, 1887. március 19-én született meg a magyar hangosfilm utánozhatatlan kisemberfigurája, a hétköznapok tragikomikus „hősének” rendkívüli tehetségű megformálója, Kabos Gyula. Pályafutása a kezdetektől igen változatosnak és rögösnek bizonyult a világot jelentő deszkákon. Volt táncos-komikus, kabarétréfamester, színházalapító és színidirektor, játszott vidéken, Pesten, majd újra vidéken, sikert aratott és megbukott, életre szóló barátságokat kötött és örök ellenségeket szerzett a pályán. Rengeteget dolgozott, mégis mindig anyagi gondokkal küzdött. Elátkozta a hangosfilmet, mert szerinte az elviszi a színházból a közönséget, aztán megkapta a Hyppolit, a lakáj-ban Schneider Mátyás szerepét. Ezután a harmincas évek mozijaiban, ha Kabos-film ment, teli lett a kassza. A Lovagias ügy című filmben elcsattant pofon és Kabos Gyula reakciója Oscar-díjra méltó filmtörténeti pillanatok. És éppen ennek a filmnek kapcsán éri Kabost élete nagy pofonja: a film ellen 1938-ban a nácik által finanszírozott tüntetést szerveznek szélsőjobboldali fiatalok. Kabos a zsidótörvények elől külföldre menekül, 1939-ben az Egyesült Államokban telepedik le. Pályája végén sikertelenség jut osztályrészéül, majd 1941-ben egy angol színpadi próbán rosszul lesz, és kisvártatva meghal. New Yorkban temetik el, földi maradványait, végakarata szerint csupán 1996-ban sikerül hazahozni. Különös fricskája a történelemnek, hogy az ötvenes-hatvanas években a Kabos-filmeket a kommunista diktatúra sem tűrte meg műsoron – mondván, hogy Horthy Magyarországára emlékeztetnek…

Jávor Pál, a legsármosabb bonviván 1902. január 31-én, Aradon látja meg a napvilágot Jávor, illetve valódi nevén Jermann Pál. Az Országos Színészegyesület színiiskolájának elvégzése után vidéki, majd budapesti színházaknál játszik. A harmincas-negyvenes évek magyar filmjeinek első számú sztárja, a nők bálványa, a mulatós, nótázós magyar dzsentri utánozhatatlan megformálója, vagy a pozitív hős, „a lányos mamák álma” ideális megtestesítője. Népszerűsége a csillagokban van, amikor 1944-ben – mivel a náci időkben is hajthatatlanul kitart zsidó felesége, Landesmann Olga mellett – a nyilasok a

28

sopronkőhidai börtönbe hurcolják. Testileg-lelkileg megkínozva tér vissza a budapesti Nemzetibe, ahol viszont az új igazgató, a kemény baloldali Major Tamás nem látja szívesen. Mellőzöttsége miatt feleségével és egy teljes társulattal együtt Amerikába megy vendégszerepelni. Az időközben Magyarországon lezajló politikai események (Rákosi hatalomátvétele) miatt nem térhet vissza hazájába, és amerikai tartózkodása a tervezett 1 évről 11 évre szaporodott. Ezalatt műsoros estekkel végigjárja a kontinens magyarlakta településeit, Sárossy Szüle Mihállyal magyar színházat szervez, majd Hollywoodba megy szerencsét próbálni. Kitűnő megjelenése miatt szívesen fogadják, de Jávor képtelen megtanulni angolul, így (mivel a szinkronizálás még nem volt divat) az amerikai filmipar nem tudta használni. Lelkileg összeomlik, előfordul, hogy a néma statiszták között találjuk, alkoholizmusba menekül. Felesége mosodát üzemeltet, a házaspár abból tartja fenn magát. 1957-ben hivatalosan hazahívják Magyarországra. Jávor szinte azonnal hajóra ül, de itthon csalódás várja: Nemzeti-beli tagságát nem kapja vissza, továbbra is mellőzik, a világ megváltozott. Betegsége (a gyomorrák) egyre inkább eluralkodik rajta, 1959-ben kiábrándultan, méltatlanul elfelejtve hal meg.

Szeleczky Zita, filmcsillag díszmagyarban 1915. április 20-án született Érden, 1937-ben végezte el a budapesti Színművészeti Akadémiát, ezután a Nemzeti Színház szerződtette. 1942-től a Fővárosi Operett Színház, majd 1944-től ismét a Nemzeti Színház tagja. Sokoldalú tehetségét drámai, valamint zenés-táncos műfajokban is bizonyította, és korán felfedezték a film számára is. A 30-as, 40-es években számos nagysikerű hangosfilm szereplője, szépsége, tehetsége lenyűgözi a közönséget. 1945-ben férjét, Haltenberger Gyulát letartóztatja a politikai rendőrség, és a színésznőnek is menekülnie kell. A vád ellene: a rádióban elszavalta Petőfi egyik költeményét, amellyel az oroszok elleni harcra buzdított, ezenkívül „magyarkodik”, esküvőjén díszmagyart viselt. A Népbíróság szemében mindez háborús bűn, Szeleczky Zitát távollétében börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélik. 1945-ben a művésznő elhagyja az országot, és előbb Olaszországba, majd DélAmerikába menekül. 1948-ban már fellép az Argentínai Színjátszó Társaság előadásain,

29

majd 1951-ben megalapítja az Argentínai Magyar Nemzeti Színházat. 1962-ben az Egyesült Államokba települt, és önálló kulturális műsoraival járta az országot, kultúrmissziót teljesített, fellépett a magyar történelmi eseményeket megünneplő előadásokon. 1998-ban hazatelepült, és 1999-ben szülővárosában, Érden halt meg.

Szabó Sándor dupla karrierje Különös, egyedülálló karrier az 1915. április 25-én született Szabó Sándoré. Kétszer épített karriert Magyarországon, és kétszeres karriert futott Amerikában. Szabó Sándor 1937-ben a Színművészeti Akadémia elvégzése után a Nemzeti Színház, a Vígszínház, majd a Művész Színház tagjaként rendkívül jó megjelenésével, kivételes tehetségével szép karriert mondhatott magáénak már ifjúkorában. 1955-ben Kossuthdíjat kapott, de 1956-os forradalmi szereplése miatt jobbnak látta elhagyni az országot. Feleségével, Bárczy Katóval együtt az Egyesült Államokban telepedtek le. Amerikában játszott magyar színpadokon, de kiváló angoltudásával a Broadway-n és Hollywoodban is érvényesült. 1976-ban mégis úgy döntött: hazatelepül. Második magyarországi karrierje várt rá, a Vígszínház, majd a Madách Színház tagja lett, számos színdarabban, filmben és televíziós produkcióban szerepelt. 1991-ben megkapta a második Kossuthdíját, utolsó filmjét halála évében forgatta. 1997-ben halt meg Budapesten.

Szörényi Éva, a forradalmár bárónő Báró Lerch Elvira, aki Szörényi Éva néven lett a Nemzeti Színház, valamint a 30-as 40-es évek magyar filmjeinek ünnepelt csillaga, 1917. május 26-án született Budapesten. 1935-ben végzett a Színművészeti Akadémián, és a Nemzeti Színház tagja lett. Számos nagysikerű színpadi és filmszerep után 1952-ben Kossuth-díjat is kapott. 1956-ban aktív szerepet vállalt a forradalomban, a Nemzeti Színház forradalmi bizottságának tagjaként. Ezért a forradalom bukása után menekülnie kellett, előbb Ausztriába, majd innen az Egyesült Államokba távozott. A színpadi szereplést sohasem hagyta abba, Amerikában számos nagysikerű produkció sztárja volt, és önálló estekkel járta a kontinens magyarlakta településeit. Mindvégig sztár maradt, az igazgatók

30

sikernek könyvelték el, ha sikerült megnyerniük egy-egy szereplésre, a nevére betódult az amerikai magyar közönség a színházba. Fellépett az amerikai magyarság által szervezett ünnepi megemlékezéseken és több ízben Kertész Sándor Torontói Magyar Színházában is. A magyarországi rendszerváltás után hazalátogatott, magas rangú kitüntetésekben részesült. 2009-ben Los Angelesben halt meg.

Hegedős Györgyi, a „balettpatkány” Balett-táncos édesanya és hírlapíró apa gyermekeként 1937. április 30-án született Hegedős Györgyi, aki mindkét szülője tehetségét örökölte, és prózai színészként, valamint énekesnőként is szép sikereket aratott Debrecenben, majd Szolnokon és Budapesten. Vendégszerepelt Finnországban, majd 1972-ben családi okokból Kanadában élő édesapjához ment látogatóba. A látogatásból „disszidálás” lett, Hegedős Györgyi azóta Kanadában él. Pályafutását főként koreográfusként folytatta, de játszott Kertész Sándor Torontói Művész Színházában, rendezett amatőr színjátszó csoportokat és írt önéletrajzi ihletésű könyveket. Élete regényét „Balettpatkány” címmel magánkiadásban jelentette meg. Jelenleg a vancouveri nyugdíjas színészek otthonában él.

6. AZ AMERIKAI MAGYARSÁG KULTURÁLIS ÉLETÉNEK FONTOSABB KÉRDÉSEI MA Általános vélemény a diaszpórában élő magyarságról, hogy „harmadik generációs magyar nincs”. Tény, hogy minden erőfeszítés ellenére a természetes asszimiláció még azokat a kint élő magyar leszármazottakat is érinti, akik szüleiktől, nagyszüleiktől örökölték az anyanyelvhez való ragaszkodást, a magyar nemzeti identitástudatot. A mára már elöregedett első generációs emigránsok megfogyatkozása, lassú kihalása pedig elkerülhetetlen. Éppen ezért a kulturális programok egyik fő feladata kellene hogy legyen a magyar önazonosság és öntudat támogatása, illetve a

31

magyar értékek megismertetése a külhoni magyar származású emberekkel, akik mintegy híd szerepét tölthetik be a kétfajta kultúra között. Ez a mindenkori kormányzat által támogatott kulturális diplomáciát feltételez. A programoknak figyelembe kell venniük a célközönség

igényét,

ízlését,

nyelvi

nehézségeit,

de

mindenkor

a

magyar

identitástudatból kell táplálkozniuk. Széles körben meg kell ismertetni a magyar szellemi és tárgyi értékeket, a teljes Kárpát-medence magyarságát tekintetbe véve.

32

BIBLIOGRÁFIA

KÖNYVEK

A színház világtörténete, Gondolat Kiadó, Bp., 1986. Bános Tibor: Kabos Gyula – Atheneum 2000 Kiadó, Bp., 2001. Bodó Ibolya: Amerikai magyar színjátszás, 1889–1970, Argumentum Kiadó– Országos Széchényi Könyvtár, 2001. Darvay Nagy Adrienne: A kisvárdai fesztivál, Várszínház és Művészetek Háza, Kisvárda, 2009. Enyedi Sándor: Rivalda nélkül, Teleki László Alapítvány, Bp., 1999. Hegedős Györgyi: Balettpatkány, magánkiadás, é.n. Incze Sándor: Színházi életeim, Múzsák, Közművelődési Kiadó, Bp., 1987. Jávor Pál: Egy színész elmondja…, Akadémiai Kiadó, Bp., 1987. Kertész Sándor: Déryné voltam Kanadában, Toronto, magánkiadás, é.n. Krencsey Marianne: Equinox – 2001, 35 év Budapesten, 35 év New Yorkban, Gloria, Bp., 2001. Magyar Színházművészeti Lexikon, Akadémiai Kiadó, Bp., 1994. Óvári Óss Enikő: Zárszámadás, Kráter Kiadó, Pomáz, 2009. Sárossy Szüle Mihály: Miszter Jávor – Az amerikai magyar színház története, New York, 1982. Szabó Sándor: „Országom visszanyertem én…”, Nap Kiadó, 1994. Varga László: A Fecske utca és a Park Avenue sarkán, New York Publishing Co., 1984.

FOLYÓIRATOK, ÚJSÁGOK

American Hungarian Panoráma, havilap, Mediamix Kiadó, Budapest Amerikai Magyar Hírlap, hetilap, Los Angeles

33

Amerikai Magyar Népszava, hetilap, New York Kanadai Magyar Hírlap, online magazin: www.kanadaimagyar.com Magyar Szó – Híd Fórum, New York, 2005 Színház, Budapest, havilap Világszínház, kéthavi folyóirat, Országos Színháztörténeti Intézet, Budapest

INTERNETES FORRÁSOK Amerikai magyar emigráció (New York várostörténete) http://www.urb.bme.hu/segedlet/szakmernoki1/telfejlPDF/KoernerZs100126.pdf Az amerikai magyarságról http://www.magyarhirlap.hu/nemzetegyesites/beszeljuk_meg.html Kanadai magyar emigráció http://www.kmksz.ca/homehaza/articlescikkek/lang/hu/ A kivándorlók színháza http://tbeck.beckground.hu/szinhaz/htm/30.htm New York-i magyar előadások és vendégjátékok http://www.gimagine.com/gimagine/htaa/fotok.htm A Fészek Klub és Krencsey Marianne http://www.hhrf.org/hrfa/web/feszek/tortenet.htm Kosaras Vilmos Torontói Magyar Színháza http://www.terasz.hu/terasz.php//reklamok/download/sajtoanyag/include/include/encikl opedia/terasz.php?id=egyeb&page=cikk&cikk_id=643 Kosaras Vilmos Torontói Magyar Színháza és a jelenlegi helyzet http://canadahun.com/forum/ Bogáthy Mihály http://mek.niif.hu/04000/04038/html/nevmutato.htm Cserey Erzsi http://www.gimagine.com/gimagine/htaa/2003/2003-08-03Az_alom_mit_nem_lattak_meg/default.htm http://www.szineszkonyvtar.hu/contents/a-e/csereyelet.htm

34

Petri László http://operett.network.hu/blog/operett-klub-hirei/leblanc-gyozo http://www.gimagine.com/gimagine/Hungarian_Music_and_Stage/2002-02-23Kallai_Kiss-Nagy_Ibolya/default.htm Szörényi Éva http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%B6r%C3%A9nyi_%C3%89va Szeleczky Zita http://www.szineszkonyvtar.hu/contents/p-z/szeleczkyelet.htm Lugosi Béla http://kultura.halmaz.hu/sztarvilag/lugosi-bela-50-eve-hunyt-el-magyar-vampir.php

EGYÉB FORRÁSOK Amerikai Magyar Múzeum: Passiac, New Yersey: kiadványok, szórólapok, reklámok (magángyűjtemény) Los Angeles-i Magyar Színkör Thália Stúdió: évkönyvek, műsorfüzetek, plakátok, szórólapok (magángyűjtemény) Országos Színháztörténeti Intézet: plakátok, műsorfüzetek, archív dokumentumok