A MAGYAR ÉS AZ AMERIKAI KULTÚRA ÖSSZEHASONLÍTÁSA MODERN KULTURÁLIS SZIMBÓLUMOK

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIA SZAK Alapfokú/Levelező tagozat PR és szóvivői szakirány

A MAGYAR ÉS AZ AMERIKAI KULTÚRA ÖSSZEHASONLÍTÁSA – MODERN KULTURÁLIS SZIMBÓLUMOK

Készítette: Bólyai Katalin Budapest 2010

2

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék ........................................................................................................... 3 Bevezetés ........................................................................................................................ 4 Kultúrák, nemzeti sajátosságok összehasonlíthatósága ............................................ 6 Szimbólumok ............................................................................................................. 10 Globalizáció ............................................................................................................... 16 A nyelv....................................................................................................................... 19 Himnusz ..................................................................................................................... 25 Vallás ......................................................................................................................... 27 Mormonok ................................................................................................................. 28 Szcientológia.............................................................................................................. 29 Golgota gyülekezet .................................................................................................... 29 Ünnepek ..................................................................................................................... 30 Valentin-nap............................................................................................................ 30 Halloween ............................................................................................................... 32 Karácsony ............................................................................................................... 34 Születésnap ............................................................................................................. 34 Prom, érettségi bál ..................................................................................................... 35 Szilveszter............................................................................................................... 36 Reklám, plázák, celebek ............................................................................................ 36 Általános műveltség, oktatás, sport ........................................................................... 41 Magyar szimbólumok Amerikában ........................................................................... 45 Interjúk ........................................................................................................................ 51 Befejezés....................................................................................................................... 63 Felhasznált irodalom .................................................................................................. 64 Mellékletek................................................................................................................... 67 1.számú melléklet ...................................................................................................... 67 2. számú melléklet ..................................................................................................... 68

3

Bevezetés Mit jelent ez a szó, hogy kultúra? Teszi fel a kérdést Boglár Lajos a kulturális antropológia tudományának kiemelkedő magyar képviselője: „Alfred Louis Kroeber és Clyde Kluckhohn 1952-ben megjelent kötetükben elemezték a kultúra fogalmát: 164 meghatározást gyűjtöttek egybe! Érdemes megfigyelni, hogy az antropológia „felnőttéválásával” fokozatosan nőtt a meghatározások száma. Edward Burnett Tylor 1871-es megfogalmazása még egymaga árválkodott 1903-ig. 1903 és 1940 között újabb 57 végül a 40-es években már 100 fölött volt a meghatározások száma… Mindegyikben lehet valami igazság. A mi feladatunk inkább az, hogy meghatározzuk mi a kultúra feladata. Alapvető funkciója, hogy az emberek-népek biológiai eredetű szükségleteit megoldja: s ez minden kultúrában másként történt. Melyek az alapvető, közös és az életben maradáshoz biológiailag szükséges életfeltételek? Az élelemszerzés, a hajlék, a test védelme, a nemi feszültségek levezetése, a gazdasági és társadalmi együttműködés és az ideológia mind együttese. Nem szabad azonban elfeledkeznünk egy társadalom-lélektani funkcióról, mégpedig egyfajta harmónia megteremtéséről, biztosításáról, fenntartásáról: az emberi társadalom hajnala óta működő mechanizmus szerint, ha a közösségben valamilyen módon „megreped” valami, ha a természet és egy embercsoport viszonyában „rés” keletkezik, azt meg kell szüntetni. Ha például fölöslegesen kivágnak egy fát, vagy indok nélkül megölnek egy állatot, megbillenhet az ökológiai egyensúly. Azt pedig helyre kell állítani: többek között ez a kultúra feladata. Azaz az alkalmazkodás folyamatának biztosítása… A kulturális antropológia…különböző kultúrákat, viselkedésmódokat elemez, hasonlít össze.”(1) Dolgozatomban én is erre vállalkoztam, vagyis arra, hogy kísérletet tegyek két kultúra az amerikai és a magyar kultúra összehasonlítására. A téma elsősorban azért keltette fel az érdeklődésemet, mert középiskolás koromban eltölthettem egy tanévet - melynek végén érettségi vizsgát is tettem – az Amerikai Egyesült Államokban, (ezen belül Minessotta államban) úgynevezett cserediákként egy „host-családnál”. Módom volt tehát viszonylag hosszú ideig „résztvevő megfigyelőként” tapasztalatokat szerezni az amerikai szokásokról, viselkedési formákról, gondolkodásmódról az ottani ’way of life’-ról. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy bár kint tartózkodásom alatt jártam nagyvárosokban is 4

(Minneapolis, Denver, Washington, Chicago) mégiscsak az időm nagy részét egy kis településen, egy farmon töltöttem. Amint arra Geertz figyelmeztette a komplex társadalmak kutatóit: „A Jonesville=az Egyesült Államok kicsiben (vagy az Amerika=Jonesville nagyban) modell oly nyilvánvaló téveszme, hogy csak az szorul magyarázatra, miként sikerült egyeseknek elhinniük, s miként feltételezhették, hogy mások elhiszik.” (2) Természetesen nem nevezhetem magam társadalomkutatónak – 16 éves koromban pedig különösen nem voltam az – de úgy gondolom, az ottani (és itteni) élményeimet, tapasztalataimat felhasználva lehet véleményem a „részről” és talán az „egészről „ is az amerikai illetve a magyar kultúrát illetően. Dolgozatom első fele részletesen foglalkozik - jeles tudósok gondolatait idézve – a szimbólumokkal, melyek meghatározó elemei a kultúrának, a globalizációval, amely elősegíti a kultúrák – különösen az egyre inkább dominánssá váló amerikai kultúra terjedését, valamint a kultúrák egy-egy szimbolikus részterületével. A dolgozat második része interjúkat tartalmaz olyan személyekkel, akik igen különböző mértékben ugyan, de kapcsolódnak a magyar és az amerikai kultúrához is.

5

I. rész Kultúrák, nemzeti sajátosságok összehasonlíthatósága Összevethető-e egyáltalán Magyarország az Egyesült Államokkal, azzal az országgal, amelynek területe több mint százszorosa, lakosainak száma több mint harmincszorosa Magyarországénak, amely a világ egyetlen szuperhatalma. Az összehasonlítás nemcsak ebből a két ország közötti óriási területi, népességbeli, politikai, gazdasági erő szempontjából nehéz, hanem azért is, mert nyilvánvalóan nem létezik egységes, általános amerikai kultúrára. (Mint ahogy persze egységes általános magyar kultúra sem) Falkné Bánó Klára írja, hogy az Egyesült Államokban: „a lényeges földrajzi eltérések a különböző vidékeken a kulturális sajátosságban is nagy eltéréseket eredményeztek, a helyi lakosság más és más túlélési stratégiáihoz, eltérő gondolkodásmódokhoz vezettek. Például egy oregoni vagy montanai és egy floridai vagy louisianai ember mentalitása nagymértékben különbözik egymástól, pedig ezek csak regionális kulturális eltéréseket jelentenek az USAban, hasonló nagyságrendű kulturális különbségek Európában a nemzeti kultúra szintjén jelentkeznek, például egy svéd vagy dán, illetve egy spanyol vagy olasz viszonylatában. A különbözőségek ellenére beszélhetünk általános amerikai kulturális sajátosságokról, de ezeket nem szabad abszolút érvényűeknek tekinteni. A nagy változatosságokat mutató regionális kultúrák kialakulásában a földrajzi tényezők mellett természetesen sok más tényező is közrejátszott, így például az ország történelme.” (3) Összehasonlítva a magyar és az amerikai kultúra alapértékeit, a történelem kultúraalakító szerepére és a kultúrák sokszínűségére hívja fel a figyelmet Sandra Hochel is: „A történelem kulturális értékekre gyakorolt hatása nyilvánul meg abban is, hogy mennyire pesszimista vagy optimista egy kultúra. A domináns amerikai kultúra egyik értéke például az optimizmus, míg a magyar kultúrához általában a pesszimizmust társítják. Bár e különbség kialakulásához sok minden hozzájárult, az egyik tényező bizonyára az, hogy hosszú történelme során Magyarországot sokszor foglalta el külföldi hatalom, míg az USA-t (rövid történelme alatt) egyszer sem. Amikor egy-egy ország kulturális mintáiról beszélünk, tudnunk kell azt is, hogy egy országon belül sok kultúra létezhet egymás mellett. Az olyan sokszínű országokban, mint az Egyesült Államok vagy Kanada a lakosok sokféle országból eltérő háttérrel érkeztek. Ugyanakkor a sokszínűségtől függetlenül a legtöbb országban találunk egy 6

nemzeti vagy domináns kultúrát. A domináns kultúrával párhuzamosan más kultúrák is élnek az ország fizikai határain belül. Ezeket alternatív kultúráknak hívják. Az alternatív kultúrák általában osztoznak a domináns kultúra néhány jellegzetességében, de léteznek olyan eltérő értékeik, magatartásaik, meggyőződéseik, normáik és szabályaik, amelyek megkülönböztetik őket attól. Az emberek sokszor egynél több kultúrához tartoznak, és az alternatív kultúrához tartozó egyének közül sokan a dominánsnak is tagjai. … minden kultúra állandóan változik.”(4) Mindezzel összefüggő kérdés lehet az is, hogy létezik-e valamifajta amerikai illetőleg magyar sajátos nemzeti karakter, amelyek egymással összevethetőek lennének? Igaz-e az, hogy az amerikaiak számára az egyéni boldogulás a legfontosabb, mert „az individualista szemlélet az USA történetének már korai szakaszában nagy hangsúlyt kapott: történetileg talán az individualizmus volt az legelső érték, amely az új országban megjelent. Ahogy azt Mc Elroy is megjegyzi: „a saját magukat kiválasztó emigránsok, akik Európát elhagyva Amerikába indultak, már a kivándorlás tényével is individualizmusukat nyilvánították ki. Már akkor individualisták voltak, amikor hajóra szálltak (és Amerikába jöttek). Ez az erős individualizmus a nemzet első politikai képződményeinek kialakulásában is nagy szerepet játszott…) Az alapító atyák célja egy olyan nemzet létrehozása volt, amely a politikai szabadság, a személyes szabadság, a jogállamiság, a társadalmi mobilitás és az egyenlőség eszméjére épül. Ennek eredményeképpen egy olyan kormányzatot alakítottak ki, amely szerkezeténél fogva a gazdasági, vallási és politikai szabadságot mozdítja elő. A természeti erőforrásokban bővelkedő tágas vidék is a (feltétlen individualizmus) megvalósítását ösztönözte, és a kortárs Egyesült Államok társadalmát azóta is a személyes szabadság eszméje fémjelzi.” (5) Vagy olyanok-e az amerikaiak, mint ahogy azt Kurt Lewin a német származású, de az USA-ban nevessé vált szociálpszichológus írta 1936-ban egy tanulmányában: „A hétköznapi életben számomra a segítőkészség és a becsületesség tűnik az amerikaiak leglényegesebb jellemvonásának. A segítőkészség megmutatkozik a jótékonyságban, a vendégszeretetben, az oktatási és egyéb közintézményekre vonatkozó tervekben, valamint a mindennapok legapróbb szolgálataiban. A hétköznapi emberi viszonyokat pedig olyannyira a másik becsületességébe vetett hallgatólagos bizalom uralja, amennyire az az óvatos európaiak számára elképzelhetetlen lenne, s amely bizalom nem fejlődött volna ki, ha nem nyert volna állandó megerősítést. Tegyük mindehhez még hozzá az amerikaiak hálaérzetét és 7

nagylelkűségét, rugalmasságát és őszinteségét, tisztaságát és ártatlanságát, kedélyességét és egyenességét; tekintsük vallásos érzületének elevenségét, a vallásos és metafizikus gondolatok iránti érdeklődését, örökös kíváncsiságát a legfrissebb tudományos eredmények iránt – egyszóval, tekintsünk körül ebben az országban előítéletek nélkül, és kétségtelenül látni fogjuk, hogy az önző, realista rémítő álcája mögött az idealista szíve dobog, akit az etikai értékekbe vetett hit vezérel.” (6) 1939-ben tehát Lewin tanulmányát három évet követően jelent meg Magyarországon egy gyűjteményes kötet „Mi a magyar” címen, amelyben a magyar szellemi élet kiválóságai fejtették ki álláspontjukat a címben feltett kérdésről. Miből is állt ez a kérdés? (Ezt már Szűcs Jenő a kiváló magyar történész tanulmányából idézem) „Megkeresni valahol a történelem mélyében a koroktól, strukturális metamorfózisoktól független esszenciális magyarságot, melyben a nemzeti lét gerincét, folytonosságát, sőt – feltételét igyekeztek megragadni.” Szűcs idézi a kérdésre Babits Mihály által adott választ, mely szerint: „őszintén szólva még megérteni is nehéz, nemhogy felelni rá… Úgy tör föl belőlünk , mint egy létprobléma, korszerűnek látszik és sürgősnek. Soha izgatottabban nem kérdeztük, mint ma. De ha egy kicsit sarokba szorítanak, kiderül, hogy voltaképp magunk se nagyon tudjuk mit kérdeztünk. Hol kapjuk hát a magyarságot – kérdezi tovább Babits, aki egyébként, szinte egyedül a kötetben, nemcsak óv a történelem távoli századaiban való bizonytalan tévelygéstől, hanem azt kritikailag is visszautasítja – tiszta és sajátos állapotban, vagy hogyan tudjuk azt elkülöníteni, mint egy elemet, amely csak vegyületekben fordul elő?” Sajátos a Szűcs által szintén idézett, a két világháború közötti korszak kiemelkedő történésze Szegfű Gyula megközelítése. Ő Bölcs Leó közismert jellemzésében találja meg az öröknek tartott magyar jellemvonásokat. Eszerint a magyarok szabadságszeretők, vitézek és körmönfont politizálók. E kiindulópontnak – írja Szűcs Jenő – enyhén szólva gyengéje ugyan, hogy közismert módon Leó e szavai a „türkökről” szószerinti átvételek Maurikios császárnak a 6.-7. század fordulóján írt Taktikájából, s egyáltalán nem specifikusan a magyarokra vonatkoznak, hanem – végső fokon az ókorig visszanyúló irodalmi toposzok formájában – egy sztereotip, „pusztai lovas – nomád barbár” fogalom állandósult jelzői.” (7) A milyen a magyar kérdéshez kapcsolódóan megemlítem még Karácsony Sándor véleményét, aki a „Magyar észjárás” című könyvében (első kiadása 1939-ben) beszél az úgynevezett magyar bűnökről, melyek: a szalmaláng, széthúzás, a patópáloskodás, sült 8

galambvárás. Ezekről állítja: ha ezeket „az európaiságot ázsiai módon élő magyar lélek szerint tekintjük, nyomban kiderül róluk, hogy magyarok ugyan, de nem bűnök, hanem megannyi magyar magatartás, a magyar megannyi adottsága. Nem erény, nem bűn, hanem egy bizonyosfajta mód, ahogy a bűnök vagy erények egyaránt megnyilvánulhatnak. Majd - ennek némileg ellentmondóan - a következő mondatokkal zárja fejtegetését: ”nem a szalmaláng, a Pató Pálok, a széthúzás és a sült galamb népe a magyar. A végtelenség és örökkévalóság csodaképpen élő lelke ő. Ázsia és Európa öleléséből született lélek. Addig mindenesetre élni fog, mert addig dolga van, míg Ázsia és Európa egyek nem lettek. Még egy ezer évet tehát igencsak. Lehet, többet is. Csoda lesz, ha fel nem őrlődik, de ez a csoda meg fog történni mégis. Elfér a végtelenségben, és telik az örökkévalóságból.” Ezeket a pátosszal telített gondolatokat erős fenntartásokkal kell fogadnunk, mint a szerző számos más állítását is, például azt: „az bizonyos, hogy ma már mi vagyunk Európában a legtárgyilagosabb, a legalkotmányosabb, a legmegértőbb, a leglovagiasabb nép.”(8) Anélkül, hogy ezt a bonyolult kérdést tovább elemeznénk – ez meghaladná a dolgozat kereteit – meg kell válaszolnunk azt a kérdést, hogy léteznek-e bizonyos nemzeti jellemvonások, amelyek összehasonlíthatóak egy más nemzet jellemvonásaival. A válasz igen. Mindig szem előtt kell azonban tartanunk Szűcs Jenő tanulmányának konklúzióját, amelyet szükségesnek tartok részletesen idézni: „S végül, ha van nemzeti jelleg (s ha ezen bizonyos tipikus attitűdök képletét értjük, akkor kétségtelenül van) az nemhogy nem a priori, nem ősi, hanem a korok, történelmi fordulatok retortájában nagyon is változékonynak bizonyul. Voltaire a 18. század első felében az angolok karakterét így jellemzi: változékonyak, forradalmiak, királyokat lefejeznek, elűznek, a fennálló viszonyokkal soha nem békülnek meg, míg a franciák konzervatívok, túlzottan tapadnak a múlthoz, mindenben a tradíciók kötik őket. Nos, nem kellett hozzá száz év sem, s a közkézen forgó jellemzésekben csak a két népnevet kellett felcserélni.…avagy: volt-e lázadóbb, forrongóbb, harciasabb náció a 15. századi Európában a 18. század óta dolgos, szorgalmas, csendes népként nyilvántartott cseheknél? Az efféle metamorfózisokra hosszan lehetne a példákat sorolni, melyek azonban együttvéve sem mondanának többet, mint hogy a „nemzeti karaktert” illetően mindenekelőtt le kell hántani a népszerű karakterológiákról mindazt a kritikátlan általánosítást, látszatot, berögzött előítéletet és – más oldalról – illúziót, ami ezekben mindig túlburjánzik. Ami mag ezután marad, az valóságos történeti képződmény, pszichológiai függvénye egy-egy társadalom sajátos fejlődésvonalának, s 9

konkrét elemzést igényel. Nem „örök”, nem változatlan, nem a nemzeti lét feltétele, hanem az adott nemzeti fejlődés produktuma. Nem történelemformáló faktor, hanem a valóságos történelemformáló faktorok folyton alakuló függvénye. Nem a nemzeti lét kontinuitásának hordozója, hanem a történelmi mozgás derivátuma. Alapjában véve nem „magyaráz meg” semmit egy nép történelméből, hanem maga szorul magyarázatra. Nem valamely nép nemzeti öntudatának titokzatos forrása, hanem ellenkezőleg: mint a nemzeti tudat, maga a nacionalizmus által mesterségesen táplált, propagált, interpretált (s épp ezért sokféleképpen interpretálható) jelenség részben maga is a nacionalizmus forrásából ered.” (9)

Szimbólumok A kultúra értékeket közvetít, amelyek támpontokat adnak jó és rossz elkülönítéséhez; képzeteket és szimbólumokat nyújt, amelyek útmutatók az élethez. A kultúrák tehát nem létezhetnek szimbólumok nélkül. De mik is azok a szimbólumok? Miként a kultúrának, a szimbólumnak is számtalan meghatározásával találkozhatunk. Nem próbálkozom egy újabb megalkotásával, inkább idézek olyan neves szerzőktől, akik segítettek nekem abban, hogy ennek a bonyolult fogalomnak a lényegét megértsem. „A szimbólum, azaz jelkép eredetileg olyan jelölő volt – írja Bagdy Emőke, melyet a görög kultúrában az egymástól távol kerülő, egymást becsülő-szerető emberek adtak egymásnak elváláskor egy (testükön viselhető, nyakban hordható) kép kettétörésével. Felefele, a megfelezett képek jeleivé váltak teljesség megtöretésének. Az összeillesztés, megfeleltetés révén helyreállt az egész egysége, a szerves összetartozás ismét kifejezhetővé vált.

A

fél-darabok

az

egészre,

a

teljesség

hiányára

emlékeztető

jelekként

működtek….Szimbólumokban és a testünkben élünk. Mindkettő természetes, mint a lélegzetvétel.” (10) „A kulturális antropológiának – szinte a kezdetektől fogva – egyik legkedveltebb kutatási területét jelentették a szimbólumok, a szimbolikus akciók és viselkedésformák – írja Nieder Müller Péter. A szimbolikussal való foglalatoskodás antropológiai tudomány történetét – némi leegyszerűsítéssel – három nagy szakaszra lehet felosztani: a, egy nem tudatos szakaszra, amely körülbelül az 1910-es évekig tartott, s amely periódust elsősorban az jellemezte, hogy nem közvetlenül a szimbólumokat, a szimbolikus viselkedést

10

kutatta, hanem egy sor olyan kulturális jelenséget és területet vizsgált, amelyek szoros kapcsolatban álltak a szimbólumokkal és a szimbolikussal (mágikus eljárások, vallási szertartások, a világgal kapcsolatos mitikus elképzelések, stb.) Ezek a megközelítések – közvetve ugyan, de - igen nyomatékosan hívták fel a figyelmet a kultúra szimbolikus dimenzióira, s azok fontosságára b, a következő periódust – amely lényegében egybeesik az antropológia klasszikus korszakával - a szimbólumok/a szimbolikus, mint jelenség(ek) leírása jellemzi. c, az utóbbi évtizedekben kikristályosodott megközelítések, amelyek nem az egyes kulturális jelenségek szimbolikus tartalmait és vonatkozásait vizsgálják, hanem magát a kultúrát tekintik egy szimbolikus konstrukciónak és ennek megfelelően a kultúrát, mint szimbolikus struktúrát elemzik. A szimbólumoknak különböző típusai és formái vannak, úgy mint a, az általános emberi szimbólumok b, az egyes társadalmakhoz kötődő sajátos szimbólumok c, az individuális szimbólumok.” (11) Hofstede szerint a kultúrának négy rétege van, amelyeket „hagyma diagramban” helyezett el. A négy réteg: szimbólumok, hősök, rítusok, értékek. „A szimbólumok szavak, gesztusok, képek és tárgyak, amelyek gyakran összetett jelentéstartalmakat hordoznak, és amelyeket csak az adott kultúra tagjai ismernek fel. Ez lehet a hétköznapi nyelv vagy valamelyik zsargon egyetlen szava, de ebbe a kategóriába tartozhat például a hajviselet, a coca-cola, a zászlók vagy a státusszimbólumok. Nagyon könnyű új szimbólumokat teremteni, miközben a régiek gyorsan eltűnnek; sőt, gyakori, hogy a kulturális csoportok egymástól vesznek át szimbólumokat. Ezért helyeztem a szimbólumokat a hagymamodell legkülső, felszíni rétegébe.” (12) Hankiss Elemér az Emberi kaland című művében írja, hogy könyve „alaphipotézise szerint az emberiségnek mikrouniverzumot kellett teremtenie és szüntelenül újrateremtenie a maga számára egy mostoha és veszélyekkel teli világban, egy „idegen világban”. Története során két stratégiát fejlesztett ki erre a célra. Az elsőt technikai vagy prométheuszi, a másodikat a szimbolikus vagy apollóni stratégiának” nevezi. „A technikai-prométheuszi stratégiának mindenkor az volt a célja, hogy ellenőrzése alá vonja a fizikai világot. Más szóval, hogy a világ erőforrásait kihasználva olyan zárt univerzumot teremtsen, amely oltalmazza és gyarapítja az emberi életet, miközben – amennyire csak lehet – kizár mindent, ami korlátozhatja, sértheti, veszélyeztetheti ezt a mikrouniverzumot és a benne lévő 11

életlehetőségeket. Az emberek körülvették magukat barlangjaik és kunyhóik, házaik és kertjeik,

erődítményeik,

városaik

és

birodalmaik

falával.

Körülvették

magukat

szerszámaikkal, technikáikkal és gépeikkel, hogy ember világukat lakhatóvá, biztonságossá és kényelmessé tegyék egy idegen világon belül. Teljesítményeik s eredményeik ezen a téren különösen látványossá váltak az elmúlt 300 évben… De mindezeknek a nagy teljesítményeknek ellenére, mindezeknek a falaknak és gátaknak,

bástyáknak és

villámhárítóknak, mindezeknek a nagyszerű technológiáknak és gépeknek ellenére ma is kísért minket az az érzés és félelem, hogy egy idegen világban élünk… Szükségünk volt és van egy másik védelmi rendszerre, egy másik stratégiára is.” Ugyanis „a prométheuszi stratégia önmagában nem nyújtott és nem nyújt teljes biztonságot. Sikeresen oldotta meg az élet technikai problémáit, de nem tudta legyőzni a mulandóságot és a halált, nem tudta legyőzni egzisztenciális félelmeinket, a lelkünkben lévő szörnyeket, az emberi élet alapvető bizonytalanságait. Nem tudott választ adni az emberi lét végső kérdéseire… az embereknek nemcsak a fizikai, hanem a lelki, pszichikai, spirituális túlélésért is küzdeniük kellett, és úgy küzdöttek, hogy körülvették magukat szimbólumokkal, szimbólumrendszerekkel. E szimbolikus védőpajzsok fontosságát nem lehet túlbecsülni… ha a szimbólumoknak ez a védőrendszere megsérül, ha a szimbólumrendszerek már nem tudnak értelmes választ adni az emberek kérdéseire és félelmeire, akkor a bizonytalanságnak és a szorongásnak a korszaka következik el az adott társadalomban…. Az emberiség elveszett volna, ha nem lett volna képes szimbólumok bonyolult rendszereivel körbevenni és megvédeni önmagát.” (13) Clifford Geertz szerint „a kultúra a szimbólumokba ágyazott jelentések történetileg átörökített modelljét, szimbolikus formában örökölt eszmék rendszerét jelenti, amelynek a közvetítésével kommunikálnak az emberek, megőrzik önmagukat és kifejlesztik az életre vonatkozó ismereteiket és viselkedésmódjaikat.” (14) Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor: „Résztvevő megfigyelés a saját társadalomban” című tanulmányukban – amelyből szükségesnek tartok az eddigieknél is alaposabban idézni Geertz szimbólum fogalmára építve állítják, hogy „bármi szimbólumnak tekinthető, ami szimbólumként működhet, ami bármely korban, bármely társadalomban, bármely csoport (vagy akár egyén) számára kifejezi, megjeleníti valamely más dolog tartalmát, struktúráját, asszociáció körét. A használt szimbólum összeköti mindazokat, akik számára ezzel a kifejező, megjelenítő, ráutaló jelleggel bír, (és elválaszt azoktól, akik számára nem). Ebből is adódóan 12

érzelmileg telített,…egyszerre szubjektív és ugyanakkor „objektív” is, hiszen használói számára olyan egyezményes jel, amelyet egyértelműen a valóságra (valamely más dologra) utalónak (tehát az objektív valóságra vonatkozónak) ismernek el. Jellemző rá, hogy többrétegű jelentése van; a hozzá kapcsolódó képzetek mindegyike beleépül a tartalmába, és ez az időben is érvényes: a szimbólumok az őket alakító történeti folyamatok nyomait is magukon viselik. Minthogy a szimbólumok önmaguknál sokkal többet jelentenek, megtanulásukra, megszerzésükre „aránytalanul” nagy súlyt fektetnek: a szimbolikus javak, szimbolikus jelek szerepe az emberi társadalom, az emberi kultúra szerveződésében meghatározó

fontosságú.

Éppen

ezért

is

tekinthetők

éppen

a

szimbólumok

a

társadalomelemzés alapegységeinek…. A szerzők a továbbiakban a szimbólumok megfejtéséről, megértéséről szólnak: A „szimbólumfejtés” mindig többlépcsős folyamat. Az első lépés a szimbólum észrevétele; annak észlelése, hogy a világnak ezt vagy azt a jelenségét szimbolikusan (is) lehet értelmezni. Ennek vagy annak a háznak kerítése van: ez nem szimbólum, ez tény. Észlelni lehet azonban, hogy ebben a tényben benne van a szimbolikus értelmezés lehetősége. A térviszonyok (lentfent, kívül-belül, nyitott-zárt stb.) viszonyjellegük folytán eleve emberi – társadalmi viszonyok szimbolizálásának lehetőségét is magukban hordják, s a kerítés – jelenség egyik észlelhető, konkrét eleme (az általa körülzárt térség – udvar, kert, park stb. – elkerítése, védelme) ily módon szimbolikus olvasatok kiinduló pontjává válhat. A szimbolikus jelleg észlelésével megindul a szimbólumfejtés… A szimbólum világszerűsége által e példa esetében is sor kerülhet a mögötte álló társadalom, a mögötte álló létezésvilág viszonyainak feltárulására. A kerítés – szimbólumban kifejezést nyer a privát és nyilvános közti határképzés, a tulajdon, a biztonság értéke az adott társadalomban, az adott társadalmi csoportban vagy az adott egyén kultúrájában; kifejezést nyer a szabadság és a szabadság korlátozottsága, a külvilággal való kommunikáció vagy éppen az agresszió igénye, illetve ennek hiánya, a státus, (kerítés formájában, stílusában) az ízlés, az életérzés, a kulturális identitás típusa, és gyakran számos egyéni vonás is, egészen az olyan, az adott kultúrában eleven közös (olykor archetipikus) asszociációkig, mint mondjuk (a kerítés védte kert esetében) az Édenkert szimbolikája. A szimbólumfejtő mindezeket a képzeteket észlelve a kerítés (szimbolikája) mögött, az értelmezési fázisban úgy veszi sorra a kerítés szimbolika ezen mozzanatait (melyek sora persze még tovább is folytatható), hogy azokat közben azoknak tekinti, amik: az adott társadalom, az adott kultúra fontos alkotórészeinek. A konkrét szimbólum ezáltal és ily módon a társadalom – egész fontos viszonyainak megjelenítőjeként, értelmezési kulcsaként lesz a világ megismerésének eszközévé. 13

A szimbólumok természetükből adódóan több jelentésűek, több síkon értelmezhetők. Képesek különböző korszakok kifejezésére; ennek köszönhető az is, hogy minden egyes ember, minden csoport más olvasatot adhat nekik, de az is, hogy ugyanaz a szimbólum mást jelenthet a mindenkiben benne lévő különböző identitások: egy-egy szubkultúra, a nemzeti kultúra vagy az emberiség kultúrája szempontjából is. Amikor valami önmagán túlmutató súlyra tesz szert, amikor megszerzéséért az emberek nagy erőfeszítéseket tesznek, nagyobb anyagi áldozatokat is vállalnak, akkor rendszerint az adott korra jellemző szimbolikus felértékelődést regisztrálhatunk. Amikor például az ötvenes években a nők jelentős áldozatokat is vállaltak a nylon harisnya vagy a hatvanas évek fiataljai a farmernadrág (lásd Amerika mítosz, szabadságszimbolika, természetességeszmény) megszerzésére vagy amikor a kilencvenes évek emberei szétveretik lakásuk falait, hogy „amerikai konyhájuk” legyen; amikor a kilencvenes évek első felében ezrek vetik rá magukat a mobiltelefonra (amely ekkor a „fontos emberek”, a vállalkozás, a high tech-civilizáció, a mozgékony életforma, az üzleti gyorsaság szimbóluma) akkor a személyes ízlés mellett és mögött a korszak értékrendje, szimbólumvilága is egyértelműen kimutatható. … A szimbólumok természetükből következően mindig nyitva állnak az újabb és újabb értelmezések előtt, s ezek akármelyike érvényes lehet. Ezek az értelmezések szükségképpen szembe is kerülhetnek, ütközhetnek is egymással: a kultúra fejlődése éppen az értelmezések harcában (és persze alapvetően a szimbólumok sokféle társadalmi hasznának folyamatában) halad előre. A szimbólum értelmezés nagyon is eredményes eszközünk lehet a mégoly komplex társadalmak megismerésében is. A szimbólumok egymásra is hatnak. A reklámokban, szappanoperákban megjelenő jólét és harmónia jelképek egyrészt meghatározó hatást gyakorolnak az emberek életformájára, bekerülnek a háztartásokba; ugyanakkor – éppen hatékonyságuk, sikerük folytán – más szimbólumokat is befolyásolnak. Kimutatható például, hogy miképpen jelennek meg politikai kampányfilmekben is a sikeres reklámok egyes kliséi, képi- tárgyi és egyéb elemei.” A szerzők külön szólnak a státusszimbólumokról, amelyek: „azok a lényeges fogyasztási javak, amelyekkel valaki egy társadalmi réteghez vagy osztályhoz tartozását reprezentálhatja. A vélt szükségletek kielégítésére való törekvés egyik fontos témája az, amit presztízsfogyasztásnak nevezünk. Az amerikai életet áthatja a státusszimbólumok rendszere. A státusszimbólumok aránylag gyorsan változhatnak.

14

Az autók hierarchiája például jellegzetes státusszimbólum kifejezés: a Trabant, a Szamara, a Ford és a Chevrolet elhelyezhetők egy négyfokú skálán, amelynek minden tagja egy társadalmi státuszfokozathoz rendelhető. Ugyanakkor az autó választása nemcsak állapot kifejezés, hanem ambíció jelkép is lehet. A keleti autókkal és a használt autókkal szemben csak a nyugati márkák és az új kocsik alkalmasak a dinamikus vállalkozóképesség és az ehhez kapcsolódó tőkeerő érzékeltetésére, és ezen autófajták választásában sokszor egyszerűen az az ambíció fejeződik ki, hogy az illető életét ez a dinamikus vállalkozóképesség jellemezze.” (15) Kissé talán már túllépve a vizsgált témán, de a szimbólumokról alkotott kép még teljesebbé tétele érdekében említést teszek a szimbólumoknak a pszichoanalitikus gondolkodásban betöltött szerepéről is. „A szimbolikus ábrázolást Freud egykori valóságos azonosságok maradványaként, ismertetőjegyekképpen szemlélte. Úgy vélte, hogy a szimbolika nem elsősorban az álom specifikuma, hanem az ember tudattalan képzetalkotásáé, amely a hétköznapi tudatban, a folklórban, mítoszokban, regékben, szólásmondásokban, bölcs mondásokban és szállóigékben testesül meg. Innen kerül át az álomba azért, hogy a lappangó gondolatot burkoltan ábrázolhassa.” – írja Bagdy Emőke (16) Amíg Freud inkább annak tulajdonít jelentőséget, hogy az egyes szimbolikus alakzatok mögött milyen konkrét élettörténeti események húzódnak meg Jung a tudattalan folyamatok másik nagyhatású kutatója – a szimbólumok általános, és minden emberre érvényes jelentéstartalmát kutatta. A szimbólumokkal való foglalkozás szinte áthatja az egész jungi életművet. Jung egyik legsajátosabb találmánya a kollektív tudattalan szimbólumai. Szerinte a tudattalan mélyebb rétegeinek tartalmai nem az egyéni életből nyert szerzemények, hanem a genetikusan öröklött agyi struktúrák képződményei. Közös emberi tulajdonról van itt szó, ezért a pszichikus működések e terrénumát Jung kollektív tudattalannak nevezte el. Azokat az alakzatokat pedig, melyek képszerűen, sokszor perszonifikáltan jelenítik meg a kollektív tudattalan funkcióit, elnevezte archetípusoknak. Ezek a kollektív tudattalan szimbólumai.” - olvashatjuk Paneth Gábor : „A szimbólumok szerepe C. G. Jung analitikius pszichológiájában” című tanulmányában. (17) Miután a szimbólum fogalmát, szerepét, értelmezését úgy gondolom igen alaposan körüljártuk, rátérek a globalizáció kérdésére. A két témakör nyilvánvalóan szorosan 15

összefügg, mert a globalizáció az egyes kultúrák (különösen az amerikai kultúra) és a hozzájuk kapcsolódó különböző szimbólumok terjedésének, keveredésének napjainkban legfőbb kiváltó oka illetve eszköze.

Globalizáció „Maga a fogalom – írja Andor László: Globalizmus és amerikanizmus című tanulmányában - az 1990-es évek elejétől terjedt el a közgazdasági, a társadalomtudományi és a politikai szóhasználatban. Használói körében nincs konszenzus arról, hogy a globalizáció a jelen sajátossága, az emberiség régi törekvése, avagy a jövő zenéje. A tekintetben is megoszlanak a vélemények, hogy a folyamat fő hajtóereje a média, a tudományos-technikai korszakváltás, vagy pedig a pénzügyi liberalizáció. Egyesek (pl. Friedman) szerint a globalizáció a világgazdasági esélykiegyenlítődés szinonimája, mások (pl Artner) szerint viszont a világkapitalizmus centrifugális (differenciáló és elnyomó) hatásainak felerősítője. Andor ugyanakkor megállapítja, hogy a „2001 szeptemberi, az amerikai lakosság ellen elkövetett terrorcselekmények olyan reakciókat váltottak ki a társadalmakból és államokból, amelyek sok tekintetben a bezárkózás, a nemzeti határok megerősítése, bizonyos globalizációs folyamatok visszafordítása felé mutattak.” (18) A globalizáció ellentmondásos voltáról szól - több kutatótól is idézve - Róka Jolán. Ezt a jelenséget „sokan kedvező mások negatív folyamatként értékelik. A bírálók többsége elsősorban az Egyesült Államok által vezetett nyugati világ uralkodó szerepét kifogásolja a globális marketingben, a szórakoztatásban és az információs hálózatokban. E kritikák azon veszélyekre hívják fel a figyelmet, amelyeket a nyugatiasítás (vesternizáció/westernelization) folyamata eredményez számos gazdag nemzeti hagyománnyal rendelkező kultúrában. Gondoljunk például arra, hogyan változtatta meg egyes országok lakosságának étkezési szokásait a Mc’Donalds és a Burger King gyorsétterem láncok globális térhódítása Európától Afrikán át egészen Ázsiáig. Éppen ezért néhány kutató úgy véli, a „globalizációval” szemben az „amerikanizáció” (americanization) kifejezés pontosabban fedi a valóságot, azaz az amerikai életstílus világméretű terjedését. Colin Sparks is kételyeket fogalmaz meg az Egyesült Államok erős globális kulturális jelenlétének előnyeit illetően: e hatalmas piacon megvalósítható méretgazdaságosságot tekintve elmondható, hogy a világkereskedelmet az 16

USA uralja. … még a regionális és egyéb cserék igen jelentős mértéke ellenére is. A globálisan forgalmazott termékek nem „globális” vagy „hibrid” jellegzetességeket mutatnak, hanem elsősorban a hazai piac igényeinek felelnek meg, ami a legtöbb esetben az Államokat jelenti.” (19) A globalizációtól az ellenzők (és itt már Maróti Andor fejtegetéseit idézem): „-legyen szó akár a Föld egészéről vagy csak egy földrészről, mint Európáról – a nemzeti függetlenséget féltik főleg gazdasági és politikai értelemben, olykor kulturális tekintetben is. Az emberiség történelmét figyelve azonban megállapítható, hogy benne az emberi kapcsolatok fokozatosan szélesedtek a helyhez kötött kisebb csoportoktól a nagyobb társadalmi egységeket magukba foglaló nemzetállamokon át a nemzetközi együttműködés formáiig. Igaz, régebben is léteztek nagy területekre kiterjedő hatalmas birodalmak, de az emberek élete ezeken belül mégis szűkebb körre szorult. Ma a nagy távolságokat legyőző közlekedési és elektrotechnikai hírközlő eszközök erősen csökkentik az elzártságot, hozzájárulnak az információk széleskörű cseréjéhez. A táguló világkép fokozza a kultúra nemzetközi jellegét. Azt hogy benne mennyire marad meg egy nemzet kultúrája, és válik egyetemes értékké, az nagy mértékben függ az adott ország polgáraitól. Attól, hogy feladják-e kultúrájukkal együtt az önazonosságukat, vagy követik inkább azt, amit külföldről vehetnek át, és amit divatosnak vélnek. És természetesen függ attól is, hogy más országok polgárai mennyire mutatnak érdeklődést e kultúra eredményei iránt, átvesznek-e belőle értékes elemeket vagy sem. Egyébként ez a probléma már a nemzetté válás idején is megvolt. Akkor is jellemző volt, hogy egyesek azzal akarták kimutatni előkelőségüket, hogy idegen nyelven beszéltek, idegen szokásokat vettek át, és lenézték saját országuk kultúráját. Ez azonban akkor – amennyiben a nemzetté válás folyamata eredményesnek bizonyult – nem vált általánossá, a különcködés múló divat volt. Ma úgy látszik erősebb az idegen kultúra hatása, mert új és tágabb körű érvénye van, ezért a saját nemzet kultúrája veszélyeztetettebb, mint valaha. Tény viszont az is, hogy a teljes elzárkózás a szélesebb körű kulturális hatásoktól elszigetelné, és fejlődésre képtelenné tenné egy ország kultúráját. A történelem tanulságos példákat ad erről. Azok a kultúrák tudtak általában erőteljesen fejlődni, amelyek szintézisbe hozták saját kultúrájukat más népekével. (Példája az ókori görög kultúra). Azok viszont, amelyek kényszer hatására vették át az idegen kultúrát, saját kultúrájuk felbomlásával elvesztették önazonosságukat, és megszűnt kultúrájuk további fejlődése. (Példája az amerikai indián kultúrák szétesése.)” (20) 17

A globalizációval szemben felhozható pro és kontra érvekről szól Császár Zoltán is, aki úgy látja: „Akik a globalizáció mellett vannak, apologetikusan viszonyulnak hozzá; szerintük vannak hátrányai vagy „mellékhatásai” a jelenségnek (úgynevezett „side-effects”), de összességében pozitívan értékelendő a globalizáció. Több iskolája is van a globalizáció mellett kardot rántóknak, abban azonban mindnyájan megegyeznek, hogy egy olyan folyamatról van szó, amely a természeti törvények erejével hat, ezért kikerülhetetlen, determinisztikus; a szocietális evolúció része. Ebből kiindulva – a globalizációt favorizálók szerint legalábbis -, értelmetlen szembeszállni, egyáltalán vitatkozni a globalizációval és mivel természeti törvényről van szó, nem is érdemes feltételezni azt sem, hogy köze van a politikához, a hatalomhoz. A globalizáció kritikusai között már több száz elmélettel találkozhatunk, de az ellenzők közül is kiemelkedik két meghatározó vonulat. Az úgynevezett single issuemozgalmak a globalizáció ökológiai rombolását firtatják egy-egy területen, így például a globális felmelegedést, a túlhajszolt ipari termelést vagy az erőforrások kimerítését. Ha mindezeket figyelembe vesszük, akkor jogosan adódik a kérdés globalizációt népszerűsítők és elfogadók felé, hogy hogyha tényleg természeti törvényszerűség a globalizáció, akkor miért jár(t) ilyen méretű ökológiai pusztítással? A globalizációellenesség másik nagy vonulata a szocietális problémákat helyezi előtérbe. Mind a pro, mind a kontra oldal főleg mennyiségi megközelítésben elemzi a globalizációt. Ehelyett – egy paradigmaváltás útján – a jövőben a tartalmi elemekre kellene helyezni a hangsúlyt.” (21) „A globalizáció negatív hatásai közé sorolják – írja Róka Jolán – az erőszakos filmek és televízió műsorok világméretű elterjedését is. A világ szórakoztató hálózatait minden kétséget kizáróan az USA uralja, így Hollywood mindenütt a világon képes befolyásolni médiafogyasztók

viselkedését,

életmódját

és

gondolkodását.

Sajnálatos

módon

a

Hollywoodban készült filmek és televízióműsorok többségének tartalma erőszakos, ennek köszönhetően szerte a világon az erőszak uralkodik a tévé képernyőkön és filmvásznakon. … Akik üdvözlik a globalizációt, úgy gondolják, hogy a globális gazdaság, de különösen a globális tömegmédia hatására mindannyian „a globális falu” világpolgáraivá válunk majd, ahol megszűnnek a nemzeti és kulturális határok. (Ting-Toomey-Chung) véleményük szerint a globalizációnak köszönhetően az emberek jobban egymásra lesznek utalva, így végül jóval egységesebbek lesznek. Jandt azt hangsúlyozza, hogy támogatói szerint a globalizáció a demokráciát erősíti, ami mindenképp kedvező fejlemény, hiszen mindközül ez a legigazságosabb politikai rendszer. A globalizáció, állítják védelmezői, támogatja a versenyt 18

és a szabad piacok működését, ami hatékonyabbá teszi és növekedésre serkenti a korábban állami irányítás alatt álló nemzetek (mint például Magyarország…) gazdaságát. Szószólói szerint a globalizáció előmozdítja a gazdasági konjunktúrát, főleg a fejlődő országokban, ami végül a források hatékonyabb elosztásához vezet. A gazdasági elméletek is azt sugallják, hogy a szabad kereskedelem az erőforrások jobb megosztását eredményezi, és a résztvevő országok mindegyike számára előnyökkel jár. Mindez végeredményben alacsonyabb árakhoz, több munkalehetőséghez és magasabb életszínvonalhoz vezet.” (22) Jó vagy rossz tehát a globalizáció? Kissé leegyszerűsítve a választ úgy vélem rossz, amennyiben az egyes kultúrák közötti különbségek elmosódását, egyfajta homogén kultúrát eredményez. Ha viszont ezzel éppen ellenkezőleg a sokszínűséget, a más kultúrák megismerésének, elfogadásának esetleg megszeretésének lehetőségét teremti meg, akkor jó és kívánatos. Persze csak akkor, ha a terjedő kultúrának olyan elemeiről van szó, amelyek a tartalmas, értelmes, „emberi” élethez nyújtanak segítséget világszerte. A következőkben néhány fontos magyar és amerikai szimbólumról illetve a kultúra néhány olyan szimbólumokkal telített területéről szólok, amelyeknél kimutatható az amerikai kultúrának a magyar kultúrára gyakorolt hatása.

A nyelv Samovar, Porter, Jandt és az interkulturális kommunikáció más kutatói szerint – írja Róka Jolán – nyelv és kultúra egymástól elválaszthatatlan. „A kultúra hatást gyakorol nyelvhasználatunkra. Sőt, valójában nagy mértékben meghatározza magát a nyelvet és használatának módját. A nyelv, a szó legszűkebb értelmében, egyrészt szimbólumok halmaza (szókincs), amely többé-kevésbé azonos jelentéseket hív elő egy adott népesség körében, másrészt egy szabályrendszer (nyelvtan és szintaxis) e szimbólumok használatára. Legtágabb értelemben véve pedig a nyelv egy nép szimbolikus reprezentációja, amely magában foglalja történelmi és kulturális hátterét, tagjainak élet- és gondolkodásmódját, valamint életszemléletét. Az, hogy mit fejezünk ki szimbólumokkal, és az, amit a szimbólumok képviselnek, valójában a kultúra egy-egy funkciója. Mindannak, amire gondolunk, vagy amit másokkal megbeszélünk, alkalmasnak kell lennie arra, hogy szimbólummá alakítsuk; továbbá

19

annak, ahogyan beszélünk és gondolkodunk valamiről, meg kell felelnie a nyelv használatára vonatkozó szabályoknak. Mivel a szimbólumok és szabályok kulturálisan meghatározottak, mindaz, amiről és ahogyan beszélünk, végeredményben a kultúra egy-egy funkcióját testesíti meg. Azonban a nyelv és a kultúra között fennálló viszony nem egyirányú. Interakció zajlik közöttük - az amire gondolunk, és ahogyan gondolunk rá, hatással van kultúránkra. Jandt szerint: „A nyelv egyik meghatározása szerint nem más, mint egy közösség közös szimbólumkészlete, amelyen keresztül jelentéseket és tapasztalatokat kommunikál. E szimbólumok lehetnek hangok vagy éppen gesztusok, mint például az amerikai jelbeszéd (ASL, American Sign Language). A nyelvnek ily módon közvetlen kapcsolata van a kultúrával.”(23) Egy nyelv szókészlete belső és külső hatások következtében állandó változásnak van kitéve. Szavak, kifejezések alakulnak át, illetve válnak egyre ritkábban használatossá, esetleg végleg kihullnak a beszélt és írott nyelvből az idő rostáján. Mint minden, a magyar (és az angol) nyelv is ilyen. A magyar nyelvre jelenleg valószínűleg az angol gyakorolja a legnagyobb hatást. Vizsgált témánkat itt kicsit kitágítjuk, hiszen nyilvánvalóan nem az Egyesült Államokból érkezik (érkezett) hozzánk minden angol eredetű szó. Van olyan nézet, hogy „az amerikai kötetlenség egyik fő megnyilvánulása maga az angol nyelv is, amely a világ egyik legkötetlenebb nyelve egyszerűen azért, mert az egyes szám második személyt csupán egy szóval a „you”-val fejezi ki. Az amerikainak anyanyelvében tehát nem kell különbséget tennie a „te” és a „maga” között.” (24) Ebben lehet valami, de akkor az angolok miért nem kötetlenek? Nádasdy

Ádám

a

magyar

és

az

angol

nyelv

kiváló

ismerője

írja:

„Ma az angol a közvetítő nyelv, a többi nyelv egyre inkább innen veszi át az új szavakat, és ezt a szaknyelvész regisztrálja is. Ám az“angol eredetű” szavak nagy részét az angol is csak közvetíti, még nagyobb arányban, mint annak idején a német tette. Az angolból való új átvételek elsősorban latin szavak (többnyire a magyaros latinsághoz“hozzáidomítva”): szponzor (nem *szponszor), integráció (nem *intögrésön), szuper, tolerancia, szolárium, videó, mobil, koedukált, mikró (sütő), stb.; néha jönnek idomítatlanul is: kompjúter, imidzs, prodjuszer (én kurucos makacssággal producer-nek mondom); Az “igazi” (latinnak vagy másnak nem tekinthető) angol szavak, tehát az anglicizmusok száma a rendes magyar nyelvhasználatban jóval csekélyebb. A régebbi sport, 20

interjú, bridzs, koksz, stressz mellett az újabbak: lobbi, trend, punk, hotdog, aftershave (áftersév), boxeralsó, intercity, píár, fájl, marketing, biznisz, oké, baconszalonna ('vékonyan szeletelt császárhús'), fíling, szörföl, szoftver, ufó, dresszing ('salátaöntet'), party ('nyilvános rendezvény egy szûk ízléskör számára'), last minute ('utolsó pillanatban lekötött [turistaút]'), email, piercing ('testékszer'), CD, GDP (dzsídípí), AIDS, cool (kúl), stb. Ezekből pár száz lehet, hiszen nem helyes ide venni a nagyon “szakosított” szókincset (ahogy az olasz bel canto vagy fortissimo se tekinthetô magyar szónak, hiába használják a zenészek), például road (ród 'turné műszaki személyzete'), drive (drájv 'késztetés'), shop, pub, sale, cordless ('vezetékes telefon zsinór nélküli kagylója'), mainstream, coleslaw-saláta -- ezeket sokan értik, de nem-szakosított helyzetben nem használják, nem mondják, hogy *Egy shop előtt találkoztam Beával vagy *Üljünk be valahova egy pubba. Az angol hatás egyelőre össze nem mérhető a német vagy latin hatással, és ez nem csak az idő rövidsége miatt van, hanem mert még kevesen tudnak jól angolul. A legjobban ez abból látszik, hogy alig van angol alapú tükörfordítás vagy tükörhasználat: az egész hallgatóságot lefedi ('kiterjed rá', to cover), fókuszál ('vmire összpontosít', to focus), kontaktál ('kapcsolatba lép' to contact), nem igazán (not really). Külön figyelmükbe ajánlom az egérpad kifejezést ('számítógép egere alá való gumilap'), mely az angol mouse pad 'egéralátét' részleges fordítása, az angol pad szó magyarra való átértelmezésével. Ilyen megható hülyeséget a német dominancia évszázadai alatt nem lehetett volna csinálni, mert az emberek tényleg tudtak németül.” (25) A Nádasdy által említetteken kívül természetesen találhatunk még bőven az angolból a nyelvünkbe érkezett szavakat, kifejezéseket. A köznyelvben használatos például: hobbi, celeb szoftver, lízing, lézer, lúzer, (ezeket már szentesítette a magyar helyesírás). A wow, a hi, a bye szavak használata is egyre inkább terjed, miként a különböző angol rövidítések msn-en: LOL (laught of laught – valami nagyon vicces), RE (visszajöttem), OMG (oh my god – tejóég!). A közösségi portálokon, mint például a facebook, ilyen „szörnyszülöttek” forognak: lájkolom, ez nájsz. Ezek az angol szavak, kifejezések tehát megmaradnak eredeti változatukban, illetve részben vagy teljesen átalakulnak. Az is előfordul, hogy egy angol kifejezés szinte szó szerint lefordítva válik a magyar nyelvhasználat részévé. Ilyen például a megfigyelésem szerint csak néhány év óta, de manapság egyre gyakrabban használatos: „Legyen szép napod (napjuk, napja)!” kifejezés, ami nyilvánvalóan a „Have a nice day!” fordítása. A magyar nyelvben – a szer elterjedtsége miatt ma már sajnálatosan közismert extasy szóval kapcsolatban megemlítem, hogy az 1990-es évek elején írt, és akkoriban 21

magyarra fordított „Amerikai pszicho” című regényben az Extázis kapszula elnevezést használja a fordító. Ez a kifejezés azonban nem vált használatossá a magyar nyelvben. (Ezt a regényt egyébként egy részben az amerikai kultúráról szóló dolgozatban hosszan lehetne elemezni, erre azonban itt nincs módom (és képzettségem), de egy kis kitérőt téve idézek a szinte elképzelhetetlen borzalmakkal telített könyv hátoldalán olvasható kritikából: „A 80-as évek második fele óta nemzedékének legjelentősebb írójaként számon tartott Bret Easton Ellis könyvének lapjain az amerikai álom helyébe lidérces rémálom lép: az Amerikai Psycho egy irányt vesztett, erőszakban tobzódó, anyagiasságba fulladó kultúra egyöntetűen sötét, kiutat nem mutató, döbbenetes erejű látomása.”) (26) Külön kell szólnunk a sportnyelvről, amelynek „szavait – írja Kriston Renáta többnyire az angolból vettük át, gyakran minden változtatás nélkül, elhanyagolva a magyar nyelv fő követelményeit (nincs diftongus, illetve w a magyar eredetű szavakban), lásd touchdown. Ezeknek a magyarítása eddig nem történt meg, azaz nem kíséreltünk meg használható magyar megfelelőt találni az idegen szó helyett. Így nagyon megszaporodtak az idegen írásmódú és minden formában az átadó nyelvhez igazodó szavak, mint aerobic, ariel, baseball, bowling, break, derby, diopter, duatlon, expander, faustball, fitness, galondee, grip, ining, ippon, itiner, jetski, karate, kick-box, korfball, minibreak, quadriatlon, rockering, skeet(lövés),

softball,

soling,

standard(puska),

tab,

tatami,

thai-box,

touchdown,

trap(lövészet), trial, triatlon stb. Az idegen szavak mellett a sportnyelvben gyakran jelennek meg idegen szókapcsolatok. Főként a '90-es években hódító új, extrém sportágakban, mint például a BMX-ezés. A BMX-esek a krosszversenyek mellett különböző mutatványokban mérik össze tudásukat és erejüket, minden egyes kunsztnak (szintén az ő szakszavuk) külön elnevezése van. A back flip például a rámpán végrehajtott ugrások egyike, mikor a versenyző a perem fölött hátraszaltót csinál, és sikeresen landol. De sorolhatnám tovább

tail whip, peg

grind, nac nac, mindegyik mögött más-más attrakció rejtőzik, magyar megfelelő nélkül. Jellegzetes elemei az idegen szavaknak a betűszók, ide tartozik a korábban emlegetett BMX és a BASE is. A BASE minden eleme egy-egy angol szó kezdőbetűje, mint Buildings, Antenna tower, Span és Earth. Ezek azok a leggyakoribb helyek, ahonnan az ugrók a mélybe vetik magukat. Ebből adódik, hogy a BASE egymagában nem állhat, a sportág megjelölése is BASE-ugrás. A BASE-ugrás már némileg magyarosult, a szóösszetétel előtagja angol eredetű, az utótagja magyar, így jobban illeszkedik a magyar szókészlet elemei közé. Ez a törekvés más idegen szavaknál (nemcsak betűszóknál) is megmutatkozik, melyek általában magyar alaptaggal bővülnek. Ilyen a bowlingverseny, baseballütő, galondee-ugrás, breaklabda, 22

skeetlövészet, standardpuska, traplövészet. Ritkán, ha a szükség úgy hozza, az idegen elemek magyar toldalékot kapnak: baseballozik, karatézik, squashol (használjuk helyette: fallabdázik), jetskizik.” Kriston szerint: „Nincs szükség az idegen szóra, ha helyette teljes értékű magyar megfelelőt ismerünk. Főként akkor, ha az idegen szó írása és kiejtése is nehézkes: squash – fallabda. A sportnyelv azonban inkább kedveli az angol elnevezést, egyrészt internacionális, másrészt használója "tudását" fitogtathatja vele. Mennyivel jobban hangzik a snowboard, mint tükörfordítása a hódeszka, mondhatjuk ironikusan.” (27) Minek köszönhető az angol nyelv dominanciája? Ted Schwalbe ezt a dominanciát a következőkkel magyarázza: „Tény, hogy az angol félig globális nyelvvé vált, ma a világ közös nyelve. Azokban az országokban, ahol az előző generáció első idegen nyelvként még németet, oroszt, vagy spanyolt tanult, ma az általános és középiskolákban szinte mindenütt az angol nyelv kötelező. Sokan azt gondolják, e jelenség a kulturális és talán a politikai és gazdasági gyarmatosításnak is egy újabb formáját testesíti meg. Mivel a nyelv oly szorosan kötődik a kultúrához, az angol globális használata az angol-amerikai kultúra importját jelenti, amelynek értékei gyakran szemben állnak a többi kultúra értékeivel. Az angol nyelvnek a globális kommunikációban tapasztalható dominanciája három tényezőnek köszönhető: -

a brit birodalom hatalma az ezerhétszázas évektől kezdve a második világháború végéig;

-

az USA felemelkedése gazdasági és politikai nagyhatalomként a második világháborút követően

-

a jelenlegi gazdasági és politikai struktúra, amelynek szüksége van egy közös nyelvre” (28)

A fentebb már idézett Karácsony Sándor állítja, ha arra keressük a választ mi az, ami „magyar”, akkor: „Ilyen valami csak egy van már elegyítetlen eredeti állapotában. A nyelv. A magyar nyelv. De még ez sem a maga teljes egészében. Senki sem hinné el, ha erősködnénk, azt állítva, hogy a magyar szókészlet magyar, annyira köztudomású, milyen sok kölcsönszóval, sőt idegen szóval élünk beszéd közben. Van mégis három sértetlenül átmentett nyelvű elemünk, amelyre jólélekkel rámondhatjuk, hogy annyi idegen hatásnak kitéve és oly sok változás ellenére magyar maradt. Ez a három nyelvi adottságunk: 1. a magyar kiejtés alapja, az ún. artikulációs bázis, 2. a magyar grammatika alapelve, a parataxis, magyar

23

nyelvén mellérendelés és 3. a magyar szavak jelentésének, tehát nyelvünk jelrendszerének alapvető sajátossága: a szemléletesség.” (29) Természetesen mindennek részletes kifejtésébe itt nem megyünk bele, csak jelezni kívántam, hogy még egy olyan tudós is, aki a magyar nyelvet, mintegy örök jellemzőkkel ruházza fel, kénytelen elismerni, hogy sok kölcsönszóval, sőt idegen szóval élünk. A magyar nyelv, a „magyar lélek” illetve a magyarok öngyilkosságra való hajlama (köztudott, hogy bár a helyzet az utóbbi időben valamelyest javult, az öngyilkosságok tekintetében Magyarország még mindig a világelsők közé tartozik) közötti állítólagos összefüggésre hívja fel a figyelmet Péley Bernadett Kézdi Balázsra a kérdés elismert szakemberére hivatkozva. Kézdi szerint „a magyar nyelv illetve a magyar beszélő, szemben más európai nyelvekkel, a hétköznapi beszédben, a tömegtájékoztatásban, az irodalomban előnyben részesíti a tagadó szerkezeteket. A pozitív állításokat is szívesebben fejezi ki tagadással. (nem rossz, ez sem semmi, stb.) Ez nem egyszerűen nyelvhasználati vagy nyelvtani probléma, hanem szemlélet a világhoz való viszony kifejezője. Kézdi nyelvünket a „tagadást igenlő” nyelvnek nevezi. Amikor arról beszélünk, hogy a tagadást igenlő nyelv az öngyilkos életstratégiák áthagyományozásának eszköze, lehetetlen nem gondolnunk, arra, hogy nyelvhasználatban ugyanazok a pusztulástól való szorongások, öndestruktív, bűntudattal terhelt érzések öltenek testet, melyeket a magyarság élménnyel és a nemzeti identitással kapcsolatban megfigyeltek.” (30) Ezek az állítások – miként Karácsony Sándoré is – erősen vitathatóak, erőltetettnek tűnnek. Például a „nem rossz” kifejezés számos más nyelvben is megjelenik, így az angolban is („it’s not bad”) az „ez sem semmi” pedig egy eredetileg tréfásnak szánt, ma már közhelynek számító kifejezés, amit „kultúrember” soha nem használ. Lehet tehát azon vitatkozni, hogy a magyar valóban tagadást igenlő nyelv-e és, hogy emiatt az öngyilkos életstratégiák áthagyományozásának eszköze lenne. Az viszont kevésbé lehet vita tárgya, hogy – amint arról fentebb már szó volt – a magyar kultúrához – eltérően az amerikai kultúrától, amelynek egyik értéke az optimizmus – általában a pesszimizmus társítható és a szorongások, a bűntudattal terhelt érzések a magyar néplélek (ha van ilyen) sajátosságai évszázadok óta.

24

Jól mutatja ezt a Himnusz is, amely egy nemzethez való tartozás egyik legteljesebb, a közösség érzelmet leginkább mozgósító, szimbólumát jelenti. Mielőtt azonban erre a témára rátérnénk, megemlítem még azt az érdekességet, hogy van olyan magyar szó is, amely ma már az amerikai-angol szókincset gyarapítja. Timár György hívja fel arra a figyelmet, hogy tudomása szerint a „Hollywoodban tevékenykedő magyar emigráns filmes gárda tagjaitól lesték el a helybéliek még a harmincas években az itsy-bitsy-t (ici-pici), amely kifejezés az eleve meglévő little bit (kicsikét) további kicsinyítésének hatott. Ezt az itsy-bitsy-t aztán egy híressé vált sláger, az icipici strand bikiniről szóló tette általánossá az angol nyelvterületen.”(31)

Himnusz „Egy nemzethez való tartozást olyan erőteljes szimbólumok is megjelenítenek és erősítenek, mint a nemzeti színek és a Himnusz. A 19. századi és még a 20. századi ember számára is a család mellett az identitás legfontosabb kategóriája a nemzet. A magyar történelmen végigtekintve, hosszú évszázadokon keresztül csak a kiszolgáltatottság, a magárahagyatottság, a szenvedés példái sorakoznak. Ezek hatására olyan nemzeti önértékelés alakulhatott ki, melyben a megmaradás, mint az egyetlen lehetséges és legnagyobb teljesítmény emelkedik ki. A társadalom kevés önállóságot és autonómiát biztosít az egyénnek a döntések meghozatalához, de eleget ahhoz, hogy a döntések súlya az egyént terhelje, és a sikertelenséget a saját személyes kudarcaként könyvelhesse el. Ugyan szeretnénk valami pozitív fordulatot az életünkben, de szembesülünk azzal, hogy a ránk mért sorscsapást megérdemeltük, önsorsrontó életünkért mi is felelősek vagyunk. Ezt az üzenetet rejti magában a

nemzet

egyik

kiemelkedő

szimbóluma,

a

Himnusz

is.”

(32)

Hankiss Elemér „A bűntudatról, mint társadalmi jelenségről” című tanulmányában a következőket írja: „Nincs még egy ország, amelynek himnusza bűntudattal küszködnék, amely olyan komor s már-már reménytelen hangot ütne meg, mint a miénk. Átnéztem száz-egynéhány ország himnuszának szövegét; kardot csörtetnek, felidézik a hajdani szolgaságot és a zsarnok elleni hősi küzdelem emlékeit, zengik a szabadság, a becsület, a diadal dalát (főképp a dél-amerikai országokban) idézik az ősök szellemét, és az istenekhez vagy az uralkodóhoz fohászkodnak (a

25

távol-keleti országokban), zengik a békét, az ország tájainak szépségét, népének szorgalmát és boldogságát (főképp a skandináv és az angolszász országokban) zengik az igazság, a törvény, az egység, a becsület dícséretét (egy-két frankofón országban), kardot csörtetnek, hörgik a gyűlöletet és a harcrakészséget a zsarnok s minden ellenség ellen (nagyon sok országban) – de a magyaron kívül az uruguayi himnusz az egyetlen, amelyben megpendül a bűntudat, és az olaszban s görögben a múlt miatti szégyenkezés motívuma. A magyar himnuszban viszont ez az egyik legfőbb, szinte a himnusz alaphangját meghatározó motívum.” (33) Nem térünk itt most ki arra, hogy mi lehet ennek az oka, hogy a bűntudat valóban jellemzőbb lenne a magyarokra, mint más népekre (ami Hankiss szerint általában nyilvánvalóan nem igaz) hanem csak arra szeretnénk rávilágítani, hogy az amerikai himnusz szövege és zenéje mennyire más életérzést fejez ki, mint a magyar. A „The Star Spangled Banner” 1931 március 3.-a óta az Egyesült Államok hivatalos nemzeti himnusza. A himnusz dallama John Stafford Smith egy 1800 körül népszerű angol bordalából (To Anacreon in Heaven) származik. Szövegét 1814-ben egy amerikai ügyvéd amatőr költő Francis Scott Key írta. A végső simításokat Thomas Carr végezte rajta, amikor összepárosította a melódiát a szöveggel. Az amerikai himnusznak két sajátossága is van. Az egyik, hogy a „legénekelhetetlenebbnek” tartották, a másik pedig, hogy azon ritka himnuszok közé tartozik, melynek szövegében az állam vagy a nép nevéről említés sem esik. Hivatalos alkalmakkor általában csak az első versszakot ismétlik. A harmadik versszak brit ellenes tartalma miatt szinte sohasem hangzik el. (34) Idézzük fel az amerikai himnusz magyarra fordított szövegét: A csillagos-sávos lobogó (A harmadik versszak nélkül) Oh, mondd, látod-e a korai hajnali fénynél Azt, amit oly büszkén üdvözöltünk az alkony utolsó ragyogásánál? Azt, amelynek széles csíkjait és fényes csillagait, a veszélyes csatában A bástyák fölött figyeltünk, hogy oly büszkén lobog És a rakéta vörös fénye, a bombák robbanása Mutatta az éjben, hogy zászlónk még fenn lobog. Oh, mondd, a csillagokkal borított lobogó még ott lobog-e A szabadság országa és a bátrak hona felett? 26

Míg az ellen gőgös hada rettegett csendben pihen. Mi az, amit a szellő a tornyosuló hullámok között Míg fúj, időnként félig rejt, félig fölfed? Most fölragyog a fölkelő nap sugarában És teljes glóriája tündököl a víz tükrében – Ez a csillagokkal borított lobogó! Lobogj a szabadság országa és a bátrak hona felett! És így legyen mindörökké, ha a szabadság hőseinek Kell állniuk szeretett honuk és a háború között: Áldozatuk győzelmet és békét teremt. A Gondviselés Megmentette nép dicsérje a nemzetet mentő Urat, Mert győznünk kell, amikor az ügyünk igazságos. Legyen jelszavunk: Tebenned a bizodalmunk! És ez a csillagokkal borított lobogó győztesen fog lobogni A szabadság országa és a bátrak hona fölött. (35) Szó nincs bűntudatról, arról a komor, szinte reménytelen hangról, mint ami magyar himnuszt hatja át.

Vallás Geertz vallás definíciója szerint: „A vallás szimbólumok rendszere, amely arra szolgál, hogy erőteljes, meggyőző és hosszan tartó motivációkat és lelkiállapotokat hozzon létre az emberekben, miközben kialakítja a létezés állandó rendjének koncepcióit, és ezeket a koncepciókat a tényszerűség olyan aurájába öltözteti, amelyben a lelkiállapotok és motivációk egyedülállóan valóságosnak tűnnek.” (36) Az amerikaiak a Föld legvallásosabb népei közé tartoznak, életükben a vallásnak a lényegesen nagyobb – és némileg más – szerepe van, mint a magyarokéban. Az országban több mint 500 különböző felekezet létezik. Azt mondják az még megtörténhetett, hogy fekete

27

bőrű lett az elnök (bár ezt is ki hitte volna még akárcsak néhány éve), de hogy ateista legyen az kizárt. Hogy a vallás mennyire fontos ott az embereknek magam is tapasztaltam. Ahol én laktam főleg lutheránusok élnek. Bár nem vagyok hívő – főleg vendéglátóim kedvéért – időnként ellátogattam a helyi templomba. Feltűnő volt az ott uralkodó családias, baráti légkör a lelkipásztor közvetlen stílusa. A közösség részének tartva engem is hamar befogadtak maguk közé. Nagyon jól esett, hogy amikor hazautaztam búcsúajándékként egy kézzel varrt gyönyörű takarót kaptam tőlük. A következőkben három, Amerikában hatalmas népszerűségnek örvendő, de Magyarországon is egyre több hívet vonzó egyházról, illetve gyülekezetről – az Utolsó Napok Szentjei Jézus Krisztus Egyházról, a Szcientológia Egyházról és a Golgota Gyülekezetről – szólok röviden.(A kép messze nem teljes, hiszen szólhatnánk még például a szintén amerikai eredetű és Magyarországon is jelen lévő Jehova tanúiról, Krisna tudatú hívőkről, adventistákról és még számos más hasonló szervezetről.)

Mormonok Budapesten az 59-es villamoson utazva gyakran találkozom angolul beszélő, sötét öltönyös, nyakkendős fiúkkal, szolid öltözetű lányokkal. Mint megtudtam ők mormon misszionárusok, a világszerte mintegy 12 millió hívőből álló az Utolsó Napok Szentjei Jézus Krisztus Egyházának tagjai. Ezek a 19-25 év közötti fiatalok önként jelentkeznek másfél-két évig tartó külföldi misszionárusi munkára, melynek helyszínét a mormon egyház jelöli ki. Kiutazása előtt a misszionárus jelölt egy felkészítő központban – ezek közül a legismertebb a Brigham Young Egyetem az Utah állambeli Provóban – három hónapig tanulja a kijelölt ország nyelvét, ismerkedik annak kultúrájával, szokásaival. A misszionárusok a hit terjesztése – lakások ajtaján bekopogva – mellett az angol nyelv oktatásával is foglalkoznak. Magyarországon jelenleg körülbelül száz mormon misszionárus tevékenykedik, nem csak Budapesten, hanem több vidéki városban is. „Nem azért vagyunk itt – mondja egy riporternek Gary Baughman a magyarországi mormon misszió elnöke egy riporternek – hogy más keresztény egyházakat bíráljunk, vagy tőlük híveket hódítsunk el. Ha az itteni keresztények boldogok saját egyházukban, akkor minden jót kívánunk nekik. Hiszen a többi keresztény felekezet is sok jót képvisel. Mi azonban az eredeti tanítást adjuk az embereknek, amit prófétánk, John Smith és követői állítottak helyre, továbbá 28

a Mormon Könyvét, amely mintegy alábástyázza a Biblia tanításait. Ha a magyarok meg szeretnének ismerkedni mindezzel, ha a másutt kapottnál többre vágynak, és ezt nálunk megtalálják, akkor örömmel befogadjuk és megkereszteljük őket.” (37)

Szcientológia L. Ron Hubbard – akinek művei több százmillió példányban keltek el – tanításaira épül a Szcientológia Egyház. Hubbard irányzatát először dianetikának nevezte, amely a felfogás átalakítására utal, majd szcientológiának

(a scientia, tudomány latin szóból), közösségét pedig Scientology

Churchnek, A lélek átprogramozásának gondolatát egybeötvözte a tudományos-fantasztikus irodalom vélt eredményeivel, a lélékvándorlásnak a keleti vallásoktól kölcsönzött eszméjével és a szellemhit modern formáival. Elképzelése arra épül, hogy egy Xenu nevű bolygóról 35 milliárd éve "thetan-elemek", lélekdarabkák kerültek át a földre az emberekbe. A szcientológia ezeket a magvakat ébreszti fel a "tudat átalakításával ". (38) Az egyház tagjai között az Egyesült Államokban olyan hírességek is találhatók, mint John Travolta és Tom Cruise. A számos támadásnak kitett, több országban be is tiltott egyház világszerte egyre népszerűbb. Ellenfelei állításai szerint viszont nem is igazi vallás, hanem egyfajta gazdasági vállalkozás. Magyarországon a 90-es évek eleje óta szerepel a hivatalosan bejegyzett egyházak között. Folyamatosan növekvő híveinek száma ma már több ezerre tehető hazánkban.

Golgota gyülekezet Brian Brodersen – aki akkoriban a kaliforniai Vistában működő Calvary Chapel lelkipásztora volt - 1990-ben missziós útra érkezett Jugoszláviába majd Magyarországra. Az evangelizációs csoporthoz csatlakozott egy magyar ember is, aki meghívta az amerikai Calvary gyülekezetben szolgálókat Magyarországra, hogy az ország déli részén, Baján hirdessék az evangéliumot. Brodersen ezután elindította két misszionárusát, akik nyelvtudás és helyismeret nélkül 1991-ben vették Magyarország felé az útjukat. A kezdetben csak DélMagyarországon működő csoport ma már szinte az egész országban vonzza a híveket. (39)

29

Az egyik rokonom lelkes tagja a Golgota gyülekezetnek. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy szerinte Amerikában illetve Magyarországon miért csatlakoznak az emberek ehhez a közösséghez. Az ő megfigyelése szerint nálunk általában a rossz életkörülmények miatt a csatlakozók szinte rászorulnak arra, hogy egy ilyen gyülekezet tagjai legyenek, mert valamibe kell, hogy kapaszkodhassanak, ami erőt ad nekik nehéz sorsuk elviseléséhez. Ezzel szemben úgy véli - Amerikában a jobb életminőség miatt a „divatkereszténység” a jellemzőbb. Ott nem a megélhetési gondok előli menekülésen van a hangsúly, hanem inkább a közös szórakozáson. Mindebben lehet igazság – ami a rokonomat illeti, bizonyosan van - de az általánosítás itt is kerülendő.

Ünnepek Saját tapasztalataimat illetve az interneten talált leírásokat e téren is felhasználva a következőkben röviden bemutatok néhány, az Egyesült Államokban népszerű ünnepet. Ezek egy része hagyományosan Magyarországon is ünnep - de nem pont úgy tartva, ahogy náluk – más részük – valószínűleg nem kis mértékben a hollywoodi filmek hatására – az utóbbi években kezd hasonlóan Európa más országaihoz, Magyarországon is elterjedni

Valentin-nap „A Bálint-nap, mint a szerelmesek napja Magyarországon csupán egy évtizede vált igazán ismertté. Nálunk nincsenek olyan hagyományai, mint Amerikában, vagy Angliában, itt szinte kizárólag a fiatalok ünnepe, amikor kisebb ajándékokkal (pl. virággal, színes léggömbökkel,

szívekkel)

lepik

meg

egymást.

Míg nálunk új keletű ünnepnek számít a Valentin-nap, addig egyes országokban ősi hagyományokra nyúlik vissza. Valentin személyéről semmi biztosat nem tudunk. Az egyik legenda úgy tartja, hogy II. Claudius császár uralkodása idején élt római pap volt, akit 269. Február 14-én végeztek ki, mert segített az akkoriban üldözött keresztényeknek. A Krisztushitet követők megőrizték emlékét, s február 14-ét ezután Szent Valentin napjaként ünnepelték. A történet egy fiatal, vak lányt is említ, aki a börtönőr gyermeke volt. Valentin megsajnálta és imáival meggyógyította. Kivégzése napján levelet írt a lánynak, melynek végén ez állt: a te Valentinod... 30

Egy másik legenda szerint, mikor Claudius császár nem tudott elég katonát toborozni a hadseregébe, betiltotta az esküvőket és az eljegyzéseket Rómában. Azt gondolta ugyanis, hogy a férfiak azért nem akarnak katonaruhába bújni, mert nem szívesen hagyják magukra kedvesüket. Ám élt a városban egy Valentin nevű pap, aki titokban összeadta a nála jelentkező párokat. Mikor a császár ezt megtudta, börtönbe záratta Valentint, aki a rácsok mögött halt meg, "természetesen" február 14-én. Az utókor számára a szeretet és a szerelem jelképeként

maradt

fenn

az

emléke.

A néphit szerint ez a nap a "madarak menyegzőjének" a napja, ezen a napon szólal meg A

először valentine

szó

a

jelentése

szerető,

madarak kedves,

de

szerelmi valentine-nak

éneke.

hívják

azokat

a

szerelmesleveleket, üdvözlőlapokat is, amelyeket a fiatalok ezen a napon küldenek egymásnak. Amerikában, Angliában nem kizárólag a fiatalok ünnepe a Bálint-nap, az idősebbek is szívesen küldenek egymásnak üdvözlőkártyákat, vagy ajándékozzák meg egymást apró figyelmességekkel. Magyar néphiedelmek is kapcsolódnak a Bálint-naphoz. Egyes vidékeken, pl. a Bálintnapi időjárásból próbálnak következtetni a várható termésre: úgy hiszik, hideg, száraz idő esetén jó termés várható. S ha ezen a napon a vadgalambok visszatérnek, az a közelgő tavaszt jelzi. Debrecenben és vidéken még ma is úgy tartják, hogy e napon választanak párt a verebek.” (40) A Valentin-napot Amerikában ünneplik meg a leglátványosabban. A cukrászok ilyenkor óriási megrendeléseket kapnak marcipán, csokoládé és piskóta szívekre, a boltok tele vannak

giccses,

szíves

ajándékokkal.

Nagy hagyománya van a képeslap, illetve a szerelmes üzenet küldésének is, amelyre 19. században

külön

levélpapírokat

gyártottak.

Az internet megjelenésével, illetve elterjedésével aztán se szeri se száma a piros szívecskéknek, szívecskés üdvözlőlapoknak, animációknak, letölthető videóknak, saját fényképpel továbbküldhető szolgáltatásoknak. Mindezek a szokások az utóbbi években egyre jellemzőbbé válnak Magyarországon is, persze még távolról nem olyan mértékben elterjedve, mint az Egyesült Államokban. Létezik már úgynevezett Anti-Valentin mozgalom is, ami természetesen szintén Amerikából indult Singles Awareness Day (SAD) néven. Az akció aktivistái szerint a Valentin nap elsősorban kereskedelmi igényeket elégít ki, így lassan elkopik belőle eredeti üzenete. 31

Ünnepüket vagy február 13.-án vagy 15.-én tartják. A Singles Awareness Day mozgalmához csatlakozott magányosok ilyenkor összegyűlnek és önmagukat bíztatva, saját maguknak küldetve virágot ünnepelnek, majd Happy SAD!-el köszöntik egymást. (41)

Halloween „Újévi ünnepként kezdte karrierjét a halloween, vagyis mindenszentek előestéje. A kelták ugyanis november elsején ünnepelték az újévet, és úgy tartották, hogy az újesztendő előtti napon az élők és a holtak közötti határ elmosódik, a halottak pedig visszatérnek. Ezért hatalmas tüzeket raktak, majd miután kialudt, hazavittek a parázsból egy-egy darabot, ahol ismét tüzet gyújtottak, és egész éjszaka virrasztottak. A kelta újév a rómaiknál kicsit átalakult, egyrészt feralia, vagyis a holtak emléknapja lett belőle, másrészt Pomonának, a gyümölcstermésért felelős római istenasszonynak ajánlották ezt a napot. Végül a keresztények is alakítottak egy kicsit az ünnepen, így lett a kelta újévből a mindenszentek ünnepe. A nagy kavarodásban néhány információ a fejekben is összemosódott, így sokan azt hiszik, hogy a Magyarországon is elterjedt halottak napja azonos a halloweennel. Pedig a magyar megemlékezésnek is megfelelő „All Soul's Day" - ami tükörfordításban minden lélek ünnepe - nem ugyanaz, mint az All-hallows, tehát a mindenszentek ünnepe, és nem sok köze van a halloweenhez. Nem valószínű ugyan, hogy az Egyesült Államokban pontosan ismerik az ünnep kacsakaringós eredetét, azzal viszont már a legkisebbek is tisztában vannak, mit szokás ilyenkor csinálni. A gyerekek az ünnep estéjén „félelmetes" jelmezt húznak, és hagyományos halloweenzsákocskákkal

járnak

házról

házra.

Ahol ajtót nyitnak nekik, ott jön a bűvös „Trick or treat!"- ami körülbelül annyit tesz: „Ha nem kapunk csokit, akkor megviccelünk téged." Persze a zsákok sosem maradnak üresen, a felnőttek komoly mennyiségű nasival készülnek a játékra. Felvásárolják az édességboltot, és a házat, kertet is feldíszítik - innen tudják a srácok, hová érdemes betérni. Szinte versenyt rendeznek, hogy ki dekorálja ki ötletesebben az otthonát. Mikor pedig a kicsik ágyba bújtak, partikat rendeznek, ahol ők is jelmezbe bújnak. Az ünnepnek megvan a szokásos menüje is, amelynek legfontosabb hozzávalója a sütőtök; olyannyira, hogy ilyenkor még a gyorsétteremben is tökös pitét mérnek az almás helyett. Magyarországon elsősorban még mindig a szomorú megemlkezés dívik, vagyis a halottak napja az elterjedt, egyre többen rendeznek halloween jegyében házibulit. Ezek egyik 32

fontos része a dekoráció: érdemes narancssárgába és feketébe öltöztetni a nappalit, szellemekkel, tökmotívumokkal, „pókhálókkal" díszíteni a buli helyszínt. A menü fontos alkotórésze a tök - levesként, italként, salátaként vagy simán csak sütve -, de egyébként bármilyen „bulikoszt" megteszi. Kötelező a „félelmetes csontzene", ám azért készüljünk néhány könnyebben táncolható számmal is. Persze a jelmez kötelező, akik ezt nem vállalják, legalább

arcfestéssel,

álarccal

készüljenek.

A házibulikkal egy időben a szórakozóhelyek is készülnek az Amerikából bevándorolt ünnepre. A legtöbb helyen érdemes jelmezben megjelenni, mert kedvezményes belépővel vagy ingyen itallal díjazzák a bátorságot.” (42) Egy másik cikkíró szerint „az új szokás nálunk is feljövőben van, a Halloween partik és az iskolai tökfaragás szokásait egyre többen gyakorolják. Nehéz is ellenállni, ilyenkor ugyanis a csapból is a szellemünnep folyik, az interneten mindenhol Photoshop versenyekről, szellemekről és töklámpás alakú tárgyakról olvasni, a mozikban pedig csak horrorfilmet adnak, az élelmesebb rendezők ugyanis erre az időszakra időzítik az összes félős film premierjét. Egy amerikai barátunk tavaly Halloweenkor kísértetkastélyt épített a gyerekeknek a pincében. Az ottani boltokban minden beszerezhető a pókhálótól kezdve a műanyag csontvázig, megspékelve a reneszánszát élő kalóz kultúra tárgyainak minden egyes darabjával. A szülők beöltözve ijesztgettek, a műanyagszagú kísértetpartit pedig imádták a gyerekek. Az ilyen Halloweenezés nálunk egyelőre még ismeretlen. Több fiatal családot is megkérdeztünk, de úgy tűnik, ilyen mélyen még nem adaptálódtunk az ünnephez. Otthoni partit alig néhányan rendeznek a gyerekeknek, sőt a hagyományos "trick or treat" divatja (amikor a jelmezbe öltözött gyerekek csoki szerző körútra indulnak) sem terjedt még el. Persze ami késik, nem múlik, a Valentin nap is beépült a köztudatba, gyanítjuk, nem kell sokáig várni, és nálunk is szellemnek öltözött, csokira éhes fenyegetőző kisgyerekek járják majd a szomszédságot. A boltok mindenesetre már most felkészültek az új divatünnepre. Bár élethű műanyag pókhálót sehol sem találtunk, műanyag bárdokból, csontvázakból és koponyákból nincs hiány nálunk sem.” (43) Kint tartózkodásom alatt egy ízben nekem is lehetőségem volt részt venni ezen a valóban ijesztő ünnepségen. Egy úgynevezett Halloween-parkba mentünk, ahol az egész este folyamán ijesztgettek minket csontváznak, óriásnak beöltözött emberek, láncfűrészesek és más hasonló horror filmbe illő figurák. Végig féltem – sokkal inkább, mint a budapesti 33

Vidámparkban a Szellemvasúton – de mégis nagyon jó éreztem magam. Nem bánnám, ha itthon is ilyen módon ünnepelnénk meg ezt a napot.

Karácsony Talán a legfontosabb ünnep (a Hálaadás Napja mellett) az Egyesült Államokban a Karácsony. Alighogy a Halloweenen már túl vannak, karácsonyi díszben pompázik minden. Ahol én laktam, ott műfát állítottak, és már hetekkel az ünnep előtt a fa alá rakták az ajándékokat. Itt a Télapó (Santa Claus) hozza az ajándékokat Karácsony első reggelén. Az amerikaiak számára nagyon fontos, hogy ezen az ünnepen lehetőleg az egész család megjelenjen, még akkor is ha más, nem egyszer távoli államokból kell utazniuk az összejövetelre. Furcsa, de annál örömtelibb volt számomra, hogy mivel engem is családtagnak tartottak, szinte elleptek – nem is filléres – ajándékokkal, pedig senki sem tartozott a kimondottan gazdagok közé. A karácsonyi díszítés is sokkal nagyobb szabású, mint idehaza – bár néhol már nálunk is kezd hasonlítani az ottanira – de nehéz lenne túlszárnyalni az amerikait. Gyakran giccses, színes házak, a kertekben kivilágított rénszarvasok, télapók, angyalok, díszekkel telezsúfolt óriási fenyőfák,

mindenhonnan

árad

az

érzelmes

muzsikaszó.

Születésnap A Karácsonyhoz hasonlóan úgy tapasztaltam, hogy a születésnapot is általában sokkal jobban megünneplik, mint idehaza. Ezen a napon az ünnepelt a figyelem központjába kerül, rengeteg ajándékot kap. Sajnos nekem pont akkor volt a születésnapom, amikor már hazajöttem, de „host szüleim” megtartották a névnapomat, ami viszont ott egyébként nem ünnep.

34

Prom, érettségi bál A középiskolákban minden évben tartanak, de nem a téli báli szezonban, hanem a tanév végén, egy hasonló rendezvényt, mint nálunk a szalagavató. Ott ezt promnak hívják (szalagot ugyan nem avatnak) de lényegesen nagyobb körülötte a felhajtás, mint itthon. A bált megelőzően mindenki választ magának egy párt – kezdeményező lehet a fiú és a lány is – akit megkér, hogy menjen el vele a rendezvényre. A pároknak különneműeknek kell lenni. (Olvastam egy friss hírt az interneten: a déli Mississippi államban egy leszbikus lány a barátnőjével akart megjelenni a promon, de a tanárok a szülőkkel közösen ezt megakadályozták.) A bál előtt a fiú autóval elmegy a lányhoz, átad neki egy gondosan megkomponált virágcsokrot – ügyelnie kell arra is, hogy a szmokingjának (ez kötelező) gomblyukában ugyanolyan virág legyen, mint amiből a csokor áll - majd következik a vacsora, melynek költségeit – mint a lány báli ruháján kívül mindent – a fiú állja. Vacsora után együtt indulnak az iskolában megtartott bálra, ahová a résztvevők páronként vonulnak be ünnepélyes keretek között. Ott derül ki, hogy a végzősök közül ki lett - a korábban megtartott szavazás alapján – a bálkirály és a bálkirálynő. (Van ahol herceget és hercegnőt is választanak az alsóbb évfolyambeliek közül.) A választásnál nem a jelöltek szépsége a fő szempont, hanem a népszerűségük. A bálon remekül szórakoztam, de nem igazán tetszett ez a királyosdi, úgy tűnt – de lehet, hogy csak nekem – az „alattvalók” frusztrálva érezhetik magukat, önbizalmuk megrendülhet. (Hogy milyen megalázó helyzetek teremtődhetnek egy ilyen bálon eszembe jutott Stephen King könyve illetve az abból készült film: a Carrie. Persze az egy horrorisztikus, a realitás talajától elszakadó, történet, de valahogy mégis eszembe jutott.) Úgy hallom és tapasztalom, hogy a magyar szalagavató bálok is kezdenek kissé hasonlítani a promra, különösen, ami a flancos ruhákat, és az egyre emelkedő költségeket illeti. A diákok már jól félévvel a nagy nap előtt elkezdik próbálni a táncokat és az egyre bővülő repertoárú egyéb műsorszámokat (például lézer show). Nálunk ugyan még nincs király és királynőválasztás, de ki tudja, mikor jön el ennek is az ideje.

35

Szilveszter Meglepő volt számomra, hogy ezt a napot egyáltalán nem tartották meg úgy, mint az nálunk szokásos. Semmi buli; se trombita, se pezsgő, se konfetti, se szerpentin, náluk – legalábbis ott ahol én laktam, de úgy tudom kisebb településeken máshol sem – az óév zárása, az új kezdete nem igazán fontos ünnep. Más lehet a helyzet a nagyvárosokban, New Yorkban például tömegek vonulnak a Time Square-re, hogy óriási tűzijátékkal búcsúztassák az évet.

Reklám, plázák, celebek Az egyes modern kulturális szimbólumok hamis, önbecsapó voltát szépen jellemzi Hankiss Elemér: „A reklámvilág domináns mítosza például a modern Édenkert-mítosz vagy az Olümposzmítosz. Azt sugározza, hogy íme, itt van a boldogság, a harmónia, a szabadság világa. Életelixírként gyöngyöznek az italok és gyöngyözik a nevetés, harmatos gyümölcsöktől roskadoznak a fák, ártatlan szépségű ifjak s lányok járják az angyalok önfeledt táncát, csillog a tavak és tengerek trancendens kékje, patyolatfehérek a szoknyák és a lelkek, smaragdzöld a fű, és a tiltásnak az a bizonyos fája sem áll ott az édenkertben. Itt nem kell választani a jó és a rossz között. Itt nincs szenvedés, itt nem bújkál a fák között a Gonosz, itt nincs kísértés és nincs bűn, itt minden jó és mindenki ártatlan, itt – akárcsak a bibliai Édenkertben – egymással „szelíden elidőz a tigris és a szelíd őz”. A fogyasztói civilizáció megteremtette, s folyamatosan teremti a maga mitológiáját. Megvan a maga Elíziuma vagy Édenkertje (A televíziós reklámok világa), és megvan a maga Olümposza vagy Új Jeruzsáleme (Amerika).”(44) A reklámok áthatják az amerikaiak mindennapi életét (és szerintem sajnos egyre inkább a magyarokét is). Ne felejtsük el, hogy ott szinte az összes médium magánkézben van, amelyek működésüket reklámból finanszírozzák. Globalizáció – amit amerikanizációnak is nevezenek – a reklámok világában is az amerikai modell térhódítását segíti elő. Általában a reklámok világa külön dolgozat témája lehetne, ezért itt csak két ehhez szorosan kapcsolódó témáról; a plázákról és a celebekről szólok (továbbra is, főleg Hankiss Elemér gondolataira támaszkodva) 36

„Az elmúlt néhány évtizedben nagy és jövedelmező iparág alakult ki, amely abból él, hogy újrateremti és megerősíti az emberközpontú világmindenség illúzióját. A sok lehetséges példa közül gondoljunk például a nagy, amerikai típusú, átriumos, csillogó-villogó bevásárlóközpontokra. Önmagukban zárt világok ezek, biztonságosak és teljesek, a szépség és a gazdagság varázsával veszi körül azt, aki ide belép. S ha az ember már bent van, akkor nehéz ellenállnia annak az érzésnek, hogy egy remek és boldog univerzum középpontjában áll. Ez lehet az oka annak, hogy egyenlőre elsősorban Amerikában ezek a vásárlóközpontok egyre inkább a közösségi élet (és az univerzum) központjaivá válnak… (A szövegből kitűnik, hogy a bevásárlóközpont - amit Amerikában egyébként „mall”-nak, nálunk pedig már jó ideje nem vásárlóközpontnak, hanem plázának neveznek – mint annyi más, szintén amerikai eredetű.) Ebben a belső világban nincs hó, és nincs ólmos eső, nincs zivatar, és nincs aszály, nincs tél és nyár, nincs nappal és éjszaka, semmi sem emlékeztet a fájdalmas mulandóságra. Örök tavasz uralkodik itt, virágáradatokkal, szökőkutakkal s az illatos szellők istenével, Zephürosszal (akit itt történetesen és prózaian csak légkondícionálásnak neveznek)… A vásárlóközpont az utópia szelíd és boldogító változata „egy áldemokratikus szürkületi zóna a valóság és a kereskedelmileg előállított képzeletvilág között”, ahol mindenki névtelen, és mindenki egyenlőnek képzelheti magát, ahol nincsenek konfliktusok és viszályok, ahol nincsenek

társadalmi

osztályok,

gazdagok

és

szegények,

nincsenek

gondok

és

kötelességek….A reklámok mágikus hatásának köszönhetően egy új pulóvert olyan értékesnek látunk, mint amilyennek annakidején az argonauták láthatták az aranygyapjút: a tökéletesség és a beteljesülő élet szimbólumának.” (45) Sok igazság lehet ezekben a gondolatokban, bár azzal például vitatkoznék, hogy nincsenek gazdagok és szegények, hiszen tudjuk, hogy sokan járnak plázába – legalábbis Magyarországon – akik szeretnének, de nem tudnak vásárolni. A fogyasztói civilizációnak „megvannak a maga istenei és istennői, félistenei és félistennői héroszai és heroinái. Más szóval a kor meghatározó szimbólumai. A celebrity fogalma és kultusza a 20. században alakult ki. A megfelelő magyar szónak „híresség” nincs meg az a varázsa, mint a „celebritynek”, mert az angol szó a latin „celeber”-ből ered, ami nem egyszerűen csak ismertségre, hírességre utal, hanem arra a pillanatra is, amikor egy nagy tömeg ünnepli, magasztalja, isteníti a hőst… A hagyományos társadalmakban is voltak „hírességek”, emberek, akiket sokan ismertek, s akiket a rang a hatalom a pénz, valami nagy és különös teljesítmény vett körül sugárzó aurával. Gondoljunk például már-már az isteni 37

létszférájába emelkedő héroszokra, később a szentekre, az isten-királyokra, arisztokratákra, pápákra, főpapokra: szokások és a gondosan megszerkesztett ceremóniák sokasága, s végső fokon a mítoszteremtő képzelet vette körül őket, s emelte őket emberfölötti magasságokba. De felemelkedett e magasságokba egy-egy híres hadvezér, hírhedett kalandor, lázadó vagy népi hős is, egy-egy Roland lovag, Jeanne D’Arc vagy Don Juan, Savonarola vagy Tyl Ulenspiegel is. A tömegtársadalomban azonban csak a médiumok: a sajtó, a boulevardsajtó, a rádió és a televízió tudja jelentőségteljesen csillogó celebrytikké, sztárokká, istennőkké és istenekké formálni a kiválasztottakat. Beléjük sűrítenek mindent, ami a mindennapi életben hiányzik az embereknek: gazdagságot, hatalmat, szépséget, tehetséget, gyönyörökkel, izgalommal és égi harmóniával teli, jelentőségteljes életet. Az élet teljességét. Végsőfokon még a halál fölött diadalmaskodó életet. … A Celebryitk a szó szoros értelmében vett Olümposzi világát teremtik meg, és vetítik az emberek százmilliói elé, mint az élet beteljesülésének (és a halál legyőzésének) modelljeit. Folyik a világ újravarázsolása. Természetesen ez a hasonlat is sántít némileg. Mert a mai profán Olümposz istenei vonzó modellek ugyan, de nem istenek abban az értelemben, hogy nincs gondviselő, patrónusi hatalmuk, nem lehet imádkozni hozzájuk, nem szállnak le az égből, hogy – dei ex machina – megmentsenek, megsegítsenek minket. Ámbár egyikük – másikuk már megközelítette ezt az isteni státuszt. Elvis Presley szentélye (Graceland) már rendszeres zarándoklatok szent helye. És az is elgondolkodtató, hogy ma már akkora kereskedés folyik személyes tárgyaikkal, úgymond mágikus erővel rendelkező emléktárgyaikkal, mint annak idején a mártírok maradványaival. De igazi erejük s szerepük abban van, hogy az emberi személyiség diadalát, az élet teljességét, a lét értelmességét, s végső fokon a halál legyőzhetőségét sugározzák.” (46) Hankiss ezen leírása egy társadalom híres embereiről szól. Akiket viszont ma Magyarországon celebeknek nevezünk, ők híresek ugyan, de nem azonosak – bár átfedés lehet - a művészekkel, sztárokkal. Jellemzően ők például - a szintén amerikai eredetű – valóságshowk hősei. A celeb szónak negatív csengése van, úgy érzem egyre inkább a valódi tehetség, tudás nélküli tartalmatlan hírességek megjelölésére szolgál. Alátámasztja ezt a véleményemet több, az interneten olvasott írás, amelyekből – egyetértőleg - idézek néhány gondolatot: „A celebek azok, akik főznek egymásnak, versenyt táncolnak, bogarakat esznek a dzsungelben, veszekszenek a tévében és becsapják őket a Show-ban. Mindig róluk írnak az

38

újságokban és mindig benne vannak a tévében. A celebekről mindenki tudja, hogy mikor van esküvőjük, hogy mikor születik gyerekük és hogy igazi-e a cicijük és az arcuk”. (47) Egy ideje nem sztárjaink, hanem celebjeink vannak. Ha már nem tudtuk csírájában elfojtani a mostanra virágba borult szót, az angol celebrity (híresség, híres ember) magyarosított változatát, le kellene fektetnünk a szabályokat. Tisztázzuk végre, ki a magyar celebrity! Hivatalosan, szakemberek által, nyelvünkbe ágyazva. Amúgy alapos késésben vagyunk vele, hiszen celebjeinkkel (vagy akikre rásütjük) már most Dunát lehetne rekeszteni. Ha az utcán találomra megszólítunk egy személyt, nagy az esély arra, hogy az illető celeb. Vagy ha mégsem az, akkor celeb volt, megkapta már a tizenöt percnyi hírnevet, esetleg celeb lesz. A kereskedelmi televíziókat és a bulvársajtót egyáltalán nem, vagy csak hébe-hóba figyelők egy mostani „kimentegetős”, a celeb szót nyelvünkbe bebetonozó tévéműsorban több ismeretlen fizimiskájú, nevesincs személlyel találkozhatnak. Ők (is) celebek!.. Legalább egy óriási különbség van a nemzetközi és a magyar celebek között. Amíg az elsőknek – akik például részt vesznek a tévéműsor amerikai változatában – nyilván nincsenek megélhetési gondjaik, addig a mi celebjeink jelentős része azért mond igent a tévének, és járatja le magát, hogy jobbik esetben legyen pénze karácsonyra, rosszabbik esetben egy időre előteremtse az anyagiakat

a

villanyszámla

befizetésére”.

(48)

Nézzük először ki is a celeb? Celeb: a celebrity angol szó rövidítése, jelentése ünnepelt

sztár,

ismert

ember.

De Magyarország könyörgöm nem olyan nagy, hogy sztárokról beszéljünk. Ismert emberek vannak,

de

sztárok,

főként

celebek

nincsenek.

De mégis kik azok az emberek, akiket e fenséges megnevezéssel illetünk? Az én és több velem egy véleményen lévő társam olvasatában a celeb nem más, mint az a személy, aki a különböző médiumokból kajánul ránk vigyorog vagy szenvedő arcot vág valahol egy dzsungel vagy szavanna mélyén, épp hol teszik le, de nem tudjuk mit tett azért, hogy ott van ahol….Az szép és jó, hogy mindenkinek kijár az a nyúlfarknyi idő, hogy a hírnévben fürödhessen, de azért jó lenne valamit letenni az asztalra. Nemcsak meztelenül parádézni egy lanttal vagy bármivel a kézben, és hazatérve a fene nagy messzeségből beáztatni a többi \"szenvedő\" alanyt egy ponyva minőségűnek ígérkező könyvvel. Vagy alig túl a 20-on megmondani a frankót a sok, pont a média által sugárzott hamis képtől sérült önképű fiatalnak, hogy hogy legyenek sikeresek. Nem nevetséges, ami itt folyik kérem?! Mikor térünk már észhez? Bekapcsoljuk a varázsdobozt este, mit látunk? A kedvenceink 39

marják egymást, áskálódnak, lehúzzák a sárga földig a másikat. Igazán nagy értékközvetítés folyik itt... Emberségességnek nyoma nincs. Sokszor még gerincnek sem. De nem baj. Mindentől be lehet előbb-utóbb csömölni (sic). Így a semmit érő információáramtól is. Ha van bennünk még egy csepp szépérzék, egy kis kultúrára való éhség (pont aktuális a téma így a kultúra napjához közeledve) akkor álljunk még egy darabig a sarkunkon. Hiába jön az ár, mi akkor

is

ott

maradunk.

De lehet, hogy már nem is ár jön, hanem özönvíz, ami a sok szennyet kimossa? Majd meglátjuk. Addig is olvassunk vagy hallgassunk zenét. Ránk fér egy kis nyugalom. (49)

A celebek után, mert úgy érzem ideillik, említést teszek egy nem rég bemutatott Álom.net című magyar filmről, amely Magyarországon játszódik, de az amerikai tinifilmek világát tárja elénk. A film hemzseg a tökéletesen környezetidegen elemektől (pompon lányok, luxusautókkal iskolába járó gimnazisták, iskolai egyenruhák), a néző nem tudja, hogy paródiát lát-e (annak viszont nem szellemes) vagy a rendező tényleg úgy gondolja, ilyen a magyar valóság. Teljesen egyetértek azokkal a kritikusokkal, akik szerint: „Az Álom.net egy hollywoodi tinivígjáték-klón, amelyet Magyarországon forgattak magyar filmesek, mert állítólag ez kell a magyar kamaszoknak. Most megkapják, amire vágytak, és vele együtt az életre szóló tanulságot is: vigyázz, mit kívánsz, mert a végén még valóra válik!... Sejthető volt, hogy egyszer ez is bekövetkezik, és az Amerikából importált tini álomvilág felüti a fejét a magyar filmben. Fogyasztói elvárás ugyanis nem maradhat kielégítetlen, és a piacon keletkező lyukakat a szemfüles alkotók hamar betömködik. Az Álom.net-et hiánypótló filmnek szánták, de kiderült, hogy a kutyának sem hiányzott. (50) A rendező – írja egy másik kritikus – „ott téved el, amikor azt a célt tűzi ki, hogy egy másik világot importáljon itteni körülmények közé, ahelyett, hogy az itteni körülményekben gondolkodna. Mert filmje attól még nyugodtan maradhatna 'csupán egy érzelmes kis limonádé'” (51)

40

Általános műveltség, oktatás, sport A dolgozat témájához irodalmat keresve az interneten rábukkantam egy „Általános műveletlenség” címmel megjelent írásra, amely az amerikai hétköznapi kultúra állapotáról szóló megdöbbentő adatokat idéz pedagógiai felmérésekből, televíziókban fiatalokkal elhangzott

interjúkból,

kommentárjaiból,

hivatalos

statisztikákból,

szociológusok,

magyar

és

kultúrtörténészek

amerikai

újságok

elemzéseiből.

Nézzünk néhányat ezekből a valóban lehangoló adatokból illetve az azokhoz fűzött megállapításokból (az adatok nem a legfrissebbek, de nem valószínű, hogy egy 2010-es felmérés kedvezőbb képet mutatna). „A fiatalok általános térképolvasási vagy földrajzi tudatlanságára jellemző a National Geographic folyóirat három évvel ezelőtt közölt statisztikai adata: a tizennyolc és huszonnégy év közötti amerikaiaknak csak 13 százaléka képes megmutatni a térképen, hol van Irak! Egy amerikai felmérés eredménye: a megkérdezett diákoknak csupán 30 százaléka tudja, hol van a Csendes-óceán, 83 százalékuk nem tudja, hol van Afganisztán. Kínát is csak minden harmadik fiatal találja meg a földgömbön. Fogalmuk sincs, hogy az Egyesült Államok lélekszáma jelenleg 290 millió körül jár, egyharmad részük azt hiszi, hogy egymilliárd ember él Amerikában. Hasonló adat: egy amerikai rádió (National Public Radio) 1997-es műsorából kitűnik, hogy az amerikai felnőttek 42 százaléka nem tudja megmutatni a térképen Japánt. Egy statisztikai kimutatás még ennél is leverőbb adata: a megkérdezett felnőttek 15 százaléka az Egyesült Államokat sem volt képes felfedezni a térképen! A Gallup Közvélemény-kutató Intézet 2004 tavaszán ezer amerikait kérdezett meg, mit tud az Európai Unióról. A legtöbb megkérdezett elismerte, hogy nem sokat tud a huszonöt európai országból álló nemzetközi szervezetről. 77 százalékuk azt mondta: alig valamit vagy semmit sem

tud

róla.”

Egy Irakban háborús körülmények között dolgozó magyar (nem katona) az amerikai munkaadóikkal kapcsolatos személyes tapasztalatairól egy magyar újságírónak elmondta: „Ha szóba került, honnan jöttünk, százból négyen, ha tudták, merrefelé található Magyarország. De ebből a négyből is hárman Taszáron állomásoztak, mielőtt Irakba kerültek. Meggyőződésem, hogy számukra Amerikán kívül nem létezik világ. Amikor egyiküknek próbáltam elmagyarázni, hogy hazánkat valahol Oroszország és Németország között kell keresni a térképen, akkor meg Németország nevével gyűlt meg a baja. Azt viszont éreztük rajtuk, hogy amerikai katonaként felsőbbrendűnek tartják magukat. S miközben szinte semmit se tudnak a világról, egyre gyakrabban emlegetik, hogy Irak után Kuba következik.” 41

„Nemzedékünk életében a szemünk előtt tűnt el a tanultság egész világa. Már nem várhatjuk, - írja John Simon „Lebutításról (Dumbing Down)” című könyvének előszavában hogy egy mitológiai utalást, egy idegen nyelvű idézetet, egy kimagasló történelmi alakra vagy irodalmi műre való hivatkozásunkat megértsék az olvasók. Legfeljebb egy maroknyi beavatott személyre számíthatunk”. Egy egyetemi tanár, Peter Sacks majdnem elvesztette katedráját, mert a diákok feljelentették egyeteme rektoránál, hogy túl sokat követel, ugyanis tanulásra buzdítja őket! Csak úgy tudott segíteni magán, hogy feladta igényét a minőségi oktatásra, tanítás helyett mulattatja diákjait, és ezzel elérte, hogy azok a fakultás „értékes tagjává” léptették elő jelentéseikben. Mark Edmundson, a Virginiai Egyetem professzora írja: „a tanárok szakmai jövője a diákok „kiértékelő jelentéseitől” függ. „Az amerikai kultúra lényege egyre inkább a szórakozás” Akit szülei beíratnak egy jó hírű egyetemre, és fizetik az évi harmincezer dolláros vagy még annál is magasabb tandíjat, elvárják, hogy gyermekük ezért az összegért diplomát kapjon, akkor is, ha semmit sem tanult. A diákokat megdöbbenti, ha tanárjuk nem hízeleg nekik. „Beszélj arról, ami a diákokat vonzza, ha nem: leléphetsz”. A The New York Times egy 1995-ös kimutatásából kiderül: az amerikai felnőttek 40 százaléka nem tudja, hogy Németország a második világháborúban az Egyesült Államok ellensége volt. Egy 1996-ban nyilvánosságra hozott Roper-kimutatás szerint: az utolsó éves egyetemi hallgatók 84 százaléka nem tudta megmondani, ki volt az Egyesült Államok elnöke a koreai háború idején (Harry Truman). 58 százalékuk egyetlen amerikai újság vezércikkeit se érti. Az Egyesült Államok Közoktatási Minisztériumának adataiból kitűnik, hogy 1995-ben huszonkétezer diák nem hallott a hidegháborúról, és 50 százalékuknak sejtelmük se volt, hogyan jött létre az Egyesült Államok. Az

ENSZ

írástudatlanságról

közzétett

rangsorolásában

az

Egyesült

Államok

a

negyvenkilencedik helyre került. A lakosság 60 százaléka életében még egyetlen könyvet sem olvasott, százhúszmillió amerikai felnőtt írástudatlan, vagy írni-olvasni tudása épp hogy eléri a legalsó elemista szintet. A „Nature” felmérése szerint az ország lakosságának 44 százaléka meg van róla győződve, hogy az Úristen valamikor az elmúlt tízezer év folyamán teremtette az embert, olyannak, amilyen most, és a darwinizmus csak egy elmélet a sok közül. A lakosság egynegyede hisz a boszorkányok létezésében és 40 százaléka az ördögtől való megszállottságban. Az egyetemi diplomával rendelkező amerikai polgároknak mindössze 16 és fél százaléka hajlandó elfogadni, hogy a Homo sapiens Isten külön segítsége nélkül fejlődött ki az évmilliók során. 42

Egy 1999-es Gallup-felmérés eredménye: az amerikaiak 68 százaléka helyeselné, ha az iskolákban a darwinizmussal párhuzamosan a kreacionizmust is tanítanák. (A kreacionisták ragaszkodnak a Biblia szó szerinti értelmezéséhez, így például ahhoz, hogy Isten hat nap alatt teremtette a világot.) Az amerikaiak 70 százaléka arra az álláspontra helyezkedik, hogy a darwinizmus mellett a Teremtésre vonatkozó más elméleteket is tanítani kellene az iskolákban; 40 százalékuk pedig helyeselné, ha az iskolákban a kreacionista teremtési elméletet tanítanák, és a darwinizmust törölnék a tantervből. A Time című amerikai hetilap egyik közvélemény-kutatási statisztikája szerint: az amerikaiak 70 százaléka hisz az angyalok létezésében, 50 százalékuk szerint Földünkön repülő csészealjak láthatók, és más csillagvilágokból érkezett lények élnek közöttünk, de az amerikai kormány titokban tartja ezt a „tényt”. A megkérdezetteknek több mint 30 százaléka azt állítja, hogy érintkezésbe került halottakkal. A tanulmány szerzőjének – Csokits Jánosnak – a jelenre és a jövőre vonatkozó, nem túl

bíztató

konklúziója

a

következő:

„Mindebből úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok lakosságának világszemlélete alig változott a tizenhetedik század óta. Az Egyesült Államok nemzetgazdasága a huszadik században állandóan erősödött, és gyáripara napjainkban szinte már verhetetlennek látszik. Kultúrája ezalatt szüntelenül gyengült. Amerika tudományos-műszaki civilizáció, gazdasági és katonai hatalma ezen áll vagy bukik. De meddig életképes egy ország egészséges nemzeti kultúra nélkül? A kérdés ma már csak az, hogy a kultúra sorvadásával növekvő általános tudatlanság mikorra bénítja meg Amerika nemzetgazdaságát, és változtatja meg gyökeresen a nemzet életét. Soha nem szabad felejtenünk Kenneth Clark, angol művészettörténész figyelmeztetését: „A kultúra, bármilyen bonyolultnak látszik is, valójában igen törékeny, meg lehet semmisíteni.” (52) A tanulmányban írtakat személyes tapasztalataim is megerősítik, különösen, ami a földrajzban való tájékozatlanságot illeti. Osztálytársaimnak nem csak arról nem volt fogalmuk, hogy hol van Magyarország, de Európát is csak hosszas keresés után találták meg a térképen. (Egy idegenvezetőtől hallottam, hogy egyszer egy amerikai turista a Gellért hegyen megkérdezte, hogy lehet-e innen látni Izraelt.) Kicsit rosszul esett, hogy még azok is, akik talán be tudták tájolni hazánkat, abban a hiszemben voltak, hogy abszolút fejletlen, elmaradott ország vagyunk (például tőlem megkérdezték,

van-e

otthon

hűtőszekrényünk). 43

Valószínűleg úgy gondolják, hogy mivel ők a „szuperhatalom”, fölösleges más földrészeket, nemzeteket megismerni. Nemzeti büszkeségük (ami egyébként is olyan jelenség, amelyben a fentebb idézett Szűcs Jenő kifejezésével élve„még oly éles ideológiai sebészkéssel is nehéz szétvagdosni az „egészséges” és „beteg” szövegeket, a „jót” és a „rosszat” (53)) az iskolában is megnyilvánul; minden tanteremben ott van az amerikai zászló és amint azt Árpássy Zoltán – aki ugyanúgy egy évet töltött Amerikában cserediákként, mint én – az élményeiről írt könyvében meséli: „Érdekes volt, hogy reggelente a suliban a tanítás kezdete előtt kis szertartás zajlott, aminek keretében az iskola diákjai felesküdtek az amerikai zászlóra. 8 órakor az iskolarádióban felolvastak egy szöveget. A termekben a diákok felálltak, a falra szögezett zászlóra néztek, jobb kezüket a szívükre tették, és együtt mondták az eskü szövegét a suli rádióval.” (54) Amikor az amerikai kultúrát bíráljuk, ne bízzuk el magunkat, mert hasonló felmérés (például az olvasottságról, történelmi és természettudományos ismeretekről) valószínűleg a magyarokról sem mutatna sokkal jobb képet. Talán a földrajzi tájékozottság terén, de ebben sem vagyok biztos. Vajon a magyarok hány százaléka tudna öt, de legalább három amerikai tagállamot

felsorolni?

Másrészt ne felejtsük el azt sem, amit szinte mindenki észrevesz, aki akár csak egyszer is eljut oda, hogy tán nincs még egy ország, amelyre annyira jellemző valami, és ugyanakkor annak ellenkezője is. Ennek az egyik kirívó példája az, hogy az egészségtelen táplálkozás, mozgásszegény életmód miatt nagy számban lehet rettenetesen elhízott (akár több száz kilós) emberekkel úton útfélen találkozni. Ezzel egyidejűleg valószínű, hogy sehol máshol annyi bio ételeket fogyasztó, egészségmániás, joggingoló, gyalogló, fitness terembe járó, és a legkülönbözőbb egyéb sportokat űző ember nincs, mint az Egyesült Államokban. A sport az iskolákban, egyetemeken is sokkal szervezettebb, mint bárhol másutt. Az én iskolám is, amely egy kis vidéki iskola, széles választékát kínálja a sportágaknak. A röplabdától kezdve az amerikai futballon át a golfon, a teniszen keresztül a kosárlabdáig mindent ki lehet próbálni. Ha viszont valakinek az osztályzata egy bizonyos szint alá süllyed, akkor ameddig nem javít a jegyén, nem vehet részt a sportfoglalkozásokon. Véleményem szerint ez is egy vitatható módszer. Egyrészt helyeselhető, mert ösztönzőleg hathat a tanulásra, másrészt viszont megfosztja az egészséges élet alapját jelentő testmozgástól a rossz tanulót, (még azt is, aki esetleg nem tehet arról, hogy szellemi képességei miatt nem tud megfelelően teljesíteni), és megalázó helyzetbe is hozhatja őt, (amit egy ízben saját bőrömön is tapasztaltam). 44

Az iskolákban általában egyébként sokkal oldottabb a légkör, mint nálunk, ahol még mindig inkább a poroszos stílus az uralkodó. (Bár Budapesten is tudok – jellemzően, amerikai pénzből

támogatott

–

iskoláról,

ahol

nem

ilyen.)

Hosszú ideje amerikai diákokat is oktató magyar professzortól hallottam; a közvetlen hangnem (ezt elősegíti az általánosan használható „you”), a laza viselkedés (zsebre dugott kéz, asztalra feltett láb) – mind a tanárok, mind a diákok részéről –, a nem túl szigorú számonkérés az egyetemekre, főiskolákra is jellemző. (55) Tetszett, hogy – eltérően az itthoni rendszertől - saját magam állíthattam össze az órarendemet és a nem túl nagyszámú kötelező órák mellett olyan tantárgyakat vehettem fel, amelyek igazán érdekeltek. Lehet, hogy az oktatás színvonalasabb Magyarországon, de az biztos, hogy az Egyesült Államokban gyakorlatiasabb, sokkal jobban felkészíti a diákokat arra, hogy egy olyan gyakorlatorientált társadalomban, kultúrában, (minek van értelme? miből lehet pénzt csinálni?), mint az amerikai, érvényesülni tudjanak.

Magyar szimbólumok Amerikában A dolgozat elsősorban az Amerikai Egyesült Államokban ismert szimbólumok, tágabb értelemben az amerikai kultúra magyarországi jelenlétéről szól, ugyanakkor Amerikában is találkozhatunk magyar szimbólumokkal egy sajátos magyar kultúra részeként. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy több mint egy évszázad óta – igen eltérő intenzitással ugyan – de Magyarországról is – hasonlóan számos más országhoz – folyik kivándorlás az Amerikai Egyesült Államokba, ahol ennek következtében igen nagyszámú magyar eredetű népesség él. A Magyarországról történő emigrációnak az ’ígéret földjére’, a ’korlátlan lehetőségek hazájába’ három jelentős hulláma figyelhető meg: „Sok urunk nem volt rest se kába birtokát óvni ellenünk, s kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk.” (56) Ők voltak a magyar emigráció első hullámának képviselői a 19. század végén a 20. század első tizedeiben.

Szegény emberek, többnyire föld nélküli parasztok, akik hamar

beilleszkedtek, mert kétkezű munkásokként tisztes bért kaptak, és az óhazaihoz képest igen jelentős életszínvonal emelkedést értek el. Őket nevezik az „öreg amerikások”-nak (oldtimers. )

45

A kivándorlás újabb nagy hullámát a II. világháború után a többnyire az ’úri magyar középosztályhoz’ tartozó, főleg politikai okokból kivándorlók csoportja jelentette. Őket hívták dipiknek, ami a „displayed persons” elnevezés rövidítése. Nekik nehezebb volt a beilleszkedés, mert Magyarországon szerzett képzettségükkel – ha egyáltalán volt nekik olyan – Amerikában nem sokra mentek. A kivándorlás harmadik nagy hulláma - az igen vegyes összetételű - úgynevezett „56-osok” csoportja, akik az 1956-os forradalmat követően érkeztek az Egyesült Államokba. „Volt idő – írja Hoppál Mihály – amikor az Egyesült Államokat a bevándorolt népek nagy olvasztótégelyének nevezték, és azt tartották, hogy eljön az idő, amikor az egymástól eltérő bőr színű és kultúrájú népcsoportok egy nagy, egységes homogenizált „amerikai” kultúra hordozóivá lesznek. Noha nem lehet tagadni e jóslat részleges megvalósulását – ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy a különböző kultúrájú bevándorlók még két-három nemzedék után sem felejtik el etnikus hovatartozásukat, nem hagyják el ételeiket és különösen erősen őrzik etnikus tudatukat, és az azt erősítő jelképeket.” (57) Az 1970-es-80-as években a „melting pot” koncepció mellett megerősödik a kulturális pluralizmus képviselőinek tábora, a „salad bowl” (salátás tál) felfogás, ami azt fejezi ki, hogy minden népcsoport őrizze meg kulturális sajátosságait, vallását, szokásait és gazdagítsa az amerikai társadalom változatos színskáláját. Ilyen törekvések –persze igencsak eltérő mértékben – megfigyelhetők az USA-ban élő magyarság körében is. (Közbevetőleg megemlítem, hogy egy nem rég készült közvélemény kutatás szerint a bevándorlás megítélésében „markáns életkor szerinti különbségek figyelhetők meg. A 45 és 64 év közötti amerikaiak 41 százaléka, és az annál idősebb amerikaiak 36 százaléka szerint csökkenteni kell a bevándorlást, viszont a 45 évesnél fiatalabbaknak csupán 24 százaléka vélekedik így.”) (58) Hoppál Mihály az 1980-as években végzett terepmunkát egy jellegzetes multietnikus közép-nyugati (Indiana állambeli) amerikai városban South Bendben. Ezen a településen régmúltra visszatekintő jelentős létszámú (több ezer főből álló) magyar közösség él(t). A szerző ebben a közösségben elsősorban a meglévő „etnikus jelképeket” vizsgálva megállapítja: „Az etnikus csoport az embereknek olyan együttese, amely számára az alapvető kulturális értékek közösek, és amelyek azonos formában jutnak kifejezésre, s tegyük hozzá, egy etnikus közösség a jelképek azonosságával is meghatározható, körülhatárolható. Egyre többen 46

felismerték azt, hogy milyen fontos, illetve egyenesen kitüntetett szerepe van a szimbólumoknak az etnicitás által meghatározott szituációkban… Az etnikusan egybetartozó csoportokat a tér közös használata jellemzi, másszóval: jelképesen birtokba vesznek egy területet, és azt mintegy felruházzák a „haza” fogalmával; a terület az óhaza szimbólumává lesz….Az etnikus hovatartozás kifejezése a kultúra szimbolikus szférájába helyeződött át, s a jelképek választása, a múlt, a hagyományok meghatározott részleteinek kiválasztása mindig a tudatos szelekció eredménye. … Napjainkban, a korábbi etnikus szomszédságok felbomlásával, vagyis a fehér népcsoportoknak a társadalmi ranglétrán felfelé irányuló mozgásával az addig természetes összetartó kötelékek, mint a közeli lakhely, közös templom, mindennapi magyar nyelvhasználat, s különösen a vegyes házasságok szaporodásával és a külvárosba való költözéssel az etnikus kapcsolatok is meglazultak. Helyettük, mintegy pótlékként, de egyúttal természetes emberi reakcióként is, a közösségi lét biztonságát adó mindennapjaitól megfosztott egyén a közösségi hovatartozás érzését (éppen annak hiánya miatt) a mindennapi szférából az ünnepi (félig-meddig szakrális) szférába emelte, vagyis az ideológia szintjén éli át az etnikus hovatartozás érzését. Mindehhez jól kiválasztott jelképekre, etnikus szimbólumokra van szükség, amelyek mintegy láthatóvá teszik az érzelmeket. A jelek által – mindegy most, hogy jelvényeknek vagy jelképeknek nevezzük őket – kinyilvánított etnikus hovatartozás nem „social stigma”, hanem egy újfajta büszkeség forrása. A sokféle eredetű népet egybefogó (multietnikus) államok kebelén a kisebbségek számára az etnikus hagyományok továbbvitelének lehetősége ez. A szimbólumok, illetve a szimbolikussá növelt tárgyak, emlékek, gyűjtemények így mintegy alkalmazkodnak az ipari társadalom adta (kényszerítette) lehetőségekhez… Az etnikus érzések ápolásához ezen a fokon még igazi közösségi élet sem szükséges, elég csak néha, ünnepi alkalmakkor összejönni. Továbbá elég a valamikori óhaza kultúrájának néhány elemét átmenteni ahhoz, hogy az új, idegen kulturális környezetben a régi hagyományok jelképeként, mintegy újratermeljék azt.(„szimbolikus etnicitás”)… Az egyén, az idegenbe kivándorolt hazánk fia, amikor részt vesz a közösségi megmozdulásokban, részt vesz a különféle aktivitásokban (a klubéletben, a fesztiválokon, a táncban, a pikniken), akkor megpróbál kialakítani egy sajátos etnikus szimbólumokkal telezsúfolt univerzumot. … A társadalmi rítusok fontos jegye, hogy rendszeresen ismétlődnek, s ez az ismétlődés teszi lehetővé a közösség számára fontos etnikus szimbólumok újratermelését.” A tanulmányozott amerikai magyarok körében rendszeresek voltak a különböző összejövetelek, mint például: szüreti bál vagy ún. magyar vacsorák. Ilyen alkalmakkor – írja Hoppál – „többféleképpen is artikulálni lehetett az esemény „magyar” jellegét – így 47

elsősorban a dekorációval, a ruhaviselettel, az ételekkel, a zenével és a tánccal.” Ezeken az eseményeken a szerző által megfigyelt jelképek (például: piros fehér zöld szalvéták, nemzeti színű szalag a kalácson, a belépőjegy kokárda formájú, piros fehér zöld művirágok) „a társadalmi identitást transzformálják egy rituális helyzetté (és a helyzeteket önazonosítássá!), amelyben morális és esztétikai értékek is megjelennek. Az expresszív szimbólumok arra szolgálnak, hogy az egyéni minőségek összekapcsolódjanak a társadalmi csoportban való tagság tényével. Úgy tűnik, hogy a nemzeti trikolor ilyen, nagyon erős hatású azonosító jelkép. Ezért jelenik meg olyan gyakran, de legfőképpen a ruhán. Lényegében csak női ruhán, annak is ünnepi változatán. A tánccsoportok ünnepi (és szüreti) báli öltözete az ún. „magyar ruha” volt, ami az évtizedek folyamán Amerikában a magyar etnikus tudatosság jelképévé lett…Ha közelebbről megvizsgáljuk ezt az ünnepi ruhát, akkor megállapítható, hogy ez egy soha nem volt, sehol sem hordott népviselet, amely a népszínművek világából került az amerikás magyarok kezére. Megerősítette ezt a tendenciát a harmincas-negyvenes évek magyar kosztümös filmjeiben látott parasztábrázolás is. … Az összetartozás-tudat erősítését tehát jobban szolgálta egy ideáltípus – mondjuk ki – egy álnépviselet, amelyet viszont mindenki elfogadhatott magáénak, vagyis magyarnak.” Az etnikus tudat emocionális karbantartásának – a nyelvhasználat és a ruhaviselet mellett szintén fontos eszköze a hagyományos ételek készítése. A terepmunkát végző kutató megfigyelte, hogy „még a nyelv használatánál is fontosabb a magyar ételek fogyasztása, illetve feltálalása, különösen ünnepi alkalmakkor, vagy éppen vendég érkezésekor. … Az emigránsok körében különösen a családi összejövetelek vagy a közeli barátok és sorstársak meghívása adott alkalmat a hagyományos etnikus ételek készítésére. A rendszeresen megtartott magyar estek, táncmulatságok, a szüreti bál, és különösen a disznótoros vacsorák jól mutatják, hogy az ilyen társadalmi események egyik fő vonzóereje a magyaros ételekből álló menü volt. Ennek két oka is lehetett: egyfelől a hagyományos, illetve magyarnak tartott ételek közös elfogyasztása a csoport minden tagja számára a hagyományokba való bekapcsoltság érzését kölcsönözte (mintegy megerősítette a közösségi érzés szálait), másfelől pedig a kívülállók számára (más etnikus háttérrel rendelkezők számára) az identifikáció jelképei voltak. A paprikás kolbász, a fűszeres hurka és más ételek (különösen a pörkölt és a gulyás – gulash) a magyarokat jelentő sztereotípiákká váltak. Ebben a kulturális folyamatban fontos az, hogy a magyar emigránsok maguk is felvállalták ezeket a sztereotípiákat, sőt közelítették az ételeket az amerikai normákhoz, vagyis kevesebb paprikával készítették a pörköltet, a csirkepaprikásból rántott csirke lett, és

48

így tovább; vagyis az egyszerűsítés folyamán lesz valamiből etnikus jelkép, aminek végsősoron már autentikusnak sem kell lennie.” A kutatásáról szóló tanulmányának utóhangjában Hoppál Mihály leírja, hogy egy szép tavaszi napon sétált South Bend városában a régi magyar negyed egyik utcáján, ahol akkor (1984-ben) már csak „négerek” (újabb példa a nyelv változására, ez a szó ugyanis napjainkban sem magyarul sem angol fordításban a „political correct” beszéd szabályai szerint nem használható) laktak. Az egész utca romosnak tűnt számára, de egyszer csak felfedezett egy házat, ami elütött a többitől. Jobban megfigyelve rájött, hogy azért, mert ennek a háznak a fala fehérek, a lábazata zöld a teteje pedig piros volt: piros, fehér, zöld. „Egyedül állt ez a ház az idegenben, egyedül, mint a gazdája az idegen környezetben.” A házba betérve elbeszélgetett az ott lakó, idős emberrel, aki régi fényképeket, újságokat mutatott neki. Az újságok között rábukkantak a South Bend-i magyar újság a Városi Élet egyik utolsó számára 1953-ból. Ebben az újságban volt olvasható egy vers, amelynek néhány sorát epilógusként idézi Hoppál Mihály. Én is idézem ezt a pár sort, mert jól mutatja azt az életérzést, amelyről a magyar nyelvi sajátosságok, illetve a Himnusz kapcsán fentebb szó esett, és amely valószínűleg – bár a verset még 1944-ben írta Sajó Sándor – ma is ott lebeg nem csak az óhazai, hanem sok amerikai-magyar lelkében is. „Magyarnak lenni tudod mit jelent? Küzdelmet, fájót végtelent, Születni magyarnak, bajban büszke hősnek, De döntő harcban nem elég erősnek! Így teremtődni erre a világra, Hogy mindig vesztünk, de mindig hiába. … S mert vak bajunkat nincs kin megtorolni, Egymást vádolni, egymást marcangolni! … Én népem! Múltba vagy jövőbe nézz, Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!” (59) Hoppál Mihályéhoz sok tekintetben hasonló megállapításokra jut egy másik tanulmány szerzője Huseby-Darvas Éva. Az ő kutatásának helyszíne (szintén az 1980-as években) a detroiti körzethez (Michigan állam) tartozó Delray nevű település volt (a detroiti 49

városi agglomerációnak van egyébként az Egyesült Államokban New York, Los Angeles, Cleveland és Chicago után az ötödik legnagyobb létszámú külföldön született magyar lakossága) ahol az ott élő, magyar származású, középkorú és idős asszonyok tapasztalatait vizsgálta. A kutatáskori Delray képe az erős hanyatlás jeleit mutatta, kifejezetten veszélyes nyomornegyedekkel tarkított településsé vált - különösen a korábbi idillikus, vonzó, virágos, békés településhez képest, amely valaha lehetett - mégis sok délkelet-michigani számára az amerikai-magyar közösség szimbolikus központját jelentette. „A delrayi közösségben a legnagyobb kihívást a magyar szokások, a magyar nyelv átadása jelentette a már Amerikában született gyerekeknek és az, hogy a nagyra becsült kulturális örökséget a kontinuitás biztosítása érdekében továbbadják nekik. Az asszonyok templomi céhei segítettek megszervezni és fenntartani a magyar nyelvű elemi iskolákat, a fiatalok társadalmi, sport, és üdülési tevékenységét és a plébániákon cserkészcsapatokat hoztak létre. A magyar családi és csoporthagyományok, jellegzetességek és minták generációk közötti átadása azonban már a Delray etnikai közösség dinamikus, növekvő korszakában, a két világháború közötti időszakban és azután is súlyos probléma volt. Ahogy a gyerekek bekerültek az állami iskolákba, megismerték, megszerették és a legtöbbször készséggel alkalmazkodtak az amerikai szokásokhoz és az angol nyelvhez. Ez konfliktusokhoz vezetett a bevándorlók és gyermekeik között, és jelezte, hogy a közösség végül szét fog esni… Ha az Amerikában született és Delrayben szocializált gyerekeknél megvizsgáljuk a szimbolikus etnikai hovatartozás megnyilvánulásait és azok jelentőségét például az Allen Park-i Első Magyar Református Egyház mintegy hatvan rendszeresen találkozó „szerdai magyarja” körében, akik kínos gonddal tekerik a fillérnyi nagyságú tojásos tésztát, hogy kialakítsák a „hagyományos magyar” csiga formát, miközben a Delrayben tanult éneket éneklik, és gyakran ismételgetett történeteket, vicceket és anekdotákat mesélnek a gyerekkorukból és ifjúságukból, akkor azt állíthatjuk, hogy a delrayi bevándorolt asszonyok nem csak generatívak igyekeztek lenni, hanem bizonyos mértékig sikerrel „élték túl önmagukat”, és pontosan annyira voltak a tartalmas társadalmi – kulturális kontinuitás hatékony művelői, amennyire azt az általános körülmények és a nagyobb amerikai társadalom húzóereje megengedte…Az asszonyok generatív erőbefektetése, amikor megpróbáltak gyermekeik számára társadalmi és kulturális kontinuitást teremteni, erős, jelképes és tartalmas részletekben gazdag közösségeket teremtett, biztos menedéket, ahol a gyermekek megtanulhatták, mire van szükségük a fennmaradáshoz egy ellenséges és nehéz világban. A belső és külső erők lerombolták az asszonyok erőfeszítésének eredményeit, és végül magukra hagyták őket kiábrándultan, haragosan és nosztalgikusan, de telve találékonysággal és büszkeséggel.” (60) 50

II. rész Interjúk Böröcz József szociológussal, aki az európai gazdasági, kulturális és geopolitikai viszonyok átalakulását, s benne az Európai Unió "keleti bővítését" kutatja, Tillman J.A. készített

interjút.

Az interjúban megfogalmazott gondolatok: a globalizációról, benne az USA szerepéről, az amerikai kultúra terjedéséről, ennek hatásáról a magyar kultúrára teljes mértékben beleillenek dolgozatom témakörébe. Fontosnak tartom ezért, hogy hosszan idézzek a tudós kutatóval készült interjúból. - A KONTINENSEK ÉS KULTÚRÁK KÖZTI ÉRINTKEZÉST KUTATVA - ÉS AZ "ÁTJÁRÁSBAN" KÖZEL KÉT ÉVTIZEDES KÖZVETLEN TAPASZTALATOKAT SZEREZVE - MIBEN LÁTOD A "GLOBALIZÁCIÓ" LEGFŐBB JELLEMZÕIT? - Ha világkapitalizmust értünk globalizáción, akkor az a 16. század óta folyamatosan tart. Igaz, hogy nemrégiben olyan technikák jöttek létre, amelyek révén a világkapitalizmus által keltett áramlások ma sokkal gyorsabban, hatékonyabban, s nagyobb teret átfogva mennek végbe, mint korábban. Újdonságnak inkább az tűnik, hogy a volt gyarmattartó országok, továbbá a centrum azon részei, amelyeknek nem voltak gyarmataik, most közvetlenül, saját területükön szembesülnek a mély kollektív társadalmi élmények szintjén a többségitől elütő társadalmi magatartásmódok, minták, szokások lehetőségével. A gyarmattartó állam hatékonyan tudta szabályozni a gyarmatairól való ki- és beáramlást, és sikerrel zárta el saját területét gyarmatainak nem fehér lakossága elől, egyebek mellett sikerrel tartósítva, sőt mintegy természetesként állítva be a "fehér anyaország - színes gyarmatok" distinkciót csakúgy, mint a homogén nemzetállam fantomját. Ma ez egyre nehezebb. Egyre több helyütt látunk olyan bevándorló csoportokat, amelyek, noha érzékelhetően mások, mint a többség, másságukat a befogadó társadalom érdeklődő, szolidáris, toleráns viselkedése következtében képesek kulturálisan és politikailag sikeresen képviselni a befogadó társadalomban.

51

- A GLOBÁLIS NÉPVÁNDORLÁSNAK MILYEN HOSSZABB TÁVÚ HATÁSAI LÁTSZANAK

KIRAJZOLÓDNI?

- Közismert tény, hogy a világ népessége meredek görbe szerint növekszik, nemkülönben az is, hogy a népességnövekedési ráták társadalmanként és népességcsoportonként nagyon változóak. Ez társadalomkutatóként meg emberként pusztán annyiban érdekel, hogy együtt jár a világnépesség rassz-összetételének átalakulásával. A nemzetközi demográfia egyik politikai alapkonfliktusa ma éppen ez - noha senki sem beszél róla szívesen. A vád körülbelül úgy fogalmazódik meg némely harmadik világbeli politikus szájából, hogy az a családtervezési segély, amelyet a fejlett európai fehér országok a szegény elmaradott harmadik világbeli és nem fehér lakosságú országoknak nyújtanak, azt célozza, hogy mind kevesebb nem fehér gyerek szülessen, s ezáltal lassuljon le a világ rassz-összetételének átalakulása. Akárhogy is, az egészen közeli jövőre vetíthető tendencia szerint a világ népességarányai a rasszok szempontjából át fognak alakulni: a fehér rassz számbeli aránya csökken. Ebben természetesen semmi kifogásolható nincs - mégis, a globális rasszizmus léte és ereje miatt a politikai implikációi igen súlyosak. Olyan jelenség, amellyel jobb lenne minél hamarabb megbarátkozni

az

olyan

sápadt

arcú

országban,

mint

a

mienk.

A globalizációval kapcsolatos áramlások gyorsulásának másik eleme az, hogy növekszik a nemzetközi migráció, a munkaerő migrációja, ami annak a ténynek tudható be, hogy a tőke mobilitása nem tökéletes. Hozzá kell persze tenni, hogy a migrációnak az a sémája, mely szerint az emberek "a szegényebb helyekről mennek a gazdagabb helyekre", nagyon durva elképzelés. Az európai szélsőjobboldali szennylapok karikatúráitól eltekintve ezt sehol sem látjuk. Sokkal pontosabb az a megfogalmazás, hogy a viszonylag szegény, de nem szükségszerűen a legszegényebb országok képzettebb, motiváltabb, vállalkozóképesebb lakóinak töredéke megy a magasabb jövedelmet biztosító országokba. - MIBÕL ERED AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK KULCSSZEREPE E FOLYAMATOKBAN? - A helyzetéből fakad. Az Egyesült Államok gazdasága nagyjából a világgazdaság negyedét teszi ki. Ezen kívül kultúráját jellemzi egy Európából hiányzó, talán Amerika posztkoloniális történelméből fakadó nyitottság és világra tárulkozottság, ami megkönnyíti egy amerikainak, hogy viszonylag önfeledt, magától értetődő módon, a mi számunkra meglepő otthonossággal képzelje el magát a világ bármely pontján. Ugyanakkor megvan az országban az óriási tőke is, ami ahhoz szükséges, hogy bizonyos multinacionális vállalatok világszerte mozogni tudjanak. Ez egy nagy belső piacú gazdaságban, amilyen Amerikáé, jobban összejön, mint egy mégoly 52

jómódú,

ám

kisebb

országban.

Ez két problémát vet fel. Mennyire alkalmas az amerikai kultúra arra, hogy a globális kultúra alapszereplőjévé váljon? Az amerikai közeget bizonyos liberális tolerancia jellemzi. Kétségtelen, hogy ez a könnyed, kissé felszínes habitus alkalmas arra, hogy az emberek nem túl nagy felületen történő érintkezését lehetővé tegye. Ilyen közegben például sokkal jobban, többet és eredményesebben lehet dolgozni, az ember ugyanis azzal foglalkozhat, amivel tulajdonképpen foglalkoznia kell, és nem azt a többszólamú, konfliktusokkal terhes viszonyrendszert kell folyamatosan menedzselgetnie, ami Magyarországon, meg egyebütt is a munkahelyeket jellemzi. Az amerikai vállalatok külföldi jelenléte által teremtett kulturális súrlódások, konfliktusok egyik oka ugyanakkor éppen az, hogy ez a fajta felületes érintkezésmód, amit a multinacionális vállalatok kulturális mintáinak nevezhetünk, sok helyütt nem működik, illetve nem adekvát. Ez egyébként a Magyarországon jelenlévő amerikai vállalatok némelyikénél is tapasztalható. Vagy egyáltalán nem veszik észre, hol húzódnak a konfliktusok, vagy pedig észreveszik, és elemi meglepetéssel vegyes frusztrációval élik meg, hogy a magyar munkás milyen bonyolultan képzeli el egyrészt a munkahely, másrészt a munkafolyamat egészét. Mindez a legkülönfélébb kulturális félreértésekhez, egymás kölcsönös hibbantnak nézéséhez vezet. -MITŐL ILYEN EREDMÉNYES AZ AMERIKAI KULTURÁLIS EXPANZIÓ ? - A véletlen úgy hozta, hogy ebben óriási szerepe van Hollywoodnak. A leegyszerűsítésre való hajlam, melyet immár a harmadik generáció óta ostoroz az európai értelmiség az amerikai tömegkultúrában, nyilvánvaló tény. Rendkívül idegesítő - ugyanakkor a maga terminusai szerint jól működik. Az, hogy az amerikai tartalom uralja a világot, nagyrészt a terjesztő hálózatok fölötti gazdasági ellenőrzésnek tudható be: azon múlik, ki az, akinek elég pénze és erőforrása van ahhoz, hogy a megfelelő műholdakat elhelyezze az égbolt megfelelő pontján, és beterítse a földfelszínt különböző, általa forgalmazott tartalmakkal. Mivel a médiumüzlet lényege, hogy a terjesztő a nézők figyelmét adja el a hirdetőknek, a beetetés, a szoktatás és az addikció a sztenderdizált kultúraterjesztés elemi technikája. Fontos, hogy a hordozott

tartalom

minél

egyszerűbb,

minél

könnyebben

fogyasztható

legyen.

De nemcsak ezzel magyarázható az amerikai hegemónia. Nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy valóban van valami az amerikai kultúrában, különösen a tömegkultúrában, ami alkalmasabbá teszi a világban való terjedésre. Ezen kívül, azt hiszem, van valamiféle érdekessége magának Hollywoodnak is, ahol az elmúlt 10-15 évben megjelent a másság képviselete. Olyan formában, amire talán erős volna azt mondani, hogy tisztelettel viszonyul a 53

másság bizonyos formáihoz, de valamilyen értelemben mindenképpen elfogadja. Nehéz ma már olyan hollywoodi sikerfilmet mondani, ahol ne fehér és fekete szereplők együttműködéséből jönne létre a jó előírásos győzelme, akár a lehető leggiccsesebb módon is. Ha választanom kellene olyan giccs között, amely ilyen mintákat közvetít, meg aközött, amelyben mindig a derék fehér ember arat győzelmet a gonosz fekete fölött, akkor én habozás nélkül az előbbit választom. - ILYEN FELTÉTELEK KÖZEPETTE HOGYAN MARADHAT FENN A KULTURÁLIS SOKFÉLESÉG? MILYEN LEHETŐSÉGEI VANNAK A MAGYAR KULTÚRÁNAK? - Ma jól látszik Hollywood és egyáltalán az amerikai tömegkultúra uralma a kulturális globalizációban, de egyáltalán nem szükségszerű, hogy ez továbbra is így legyen. A médiatechnika változik, megjelent például a tartalom decentralizálódásának tendenciája, amely például az internet szolgáltatás decentralizációjában érhető tetten: ahogy az eszközök és a programok ára csökken (méghozzá zuhanásszerűen), egyre inkább mód lesz arra, hogy mondjuk bármelyik magyarországi, kirgiz vagy más országbeli műszaki főiskola honlapján is a legösszetettebb tartalmak jelenjenek meg. Ez hosszabb távon olyan átalakulást idézhet elő, hogy többé nem egy meghatározott ízlés uralma lesz jellemző, hanem több ízlésdialektus él egymás mellett a világban. Különösen izgalmas és kiélezett lehet majd az ízlésdialektusok versenye és egymásra hatása akkor, amikor a mozgókép is olcsón és jó minőségben lesz elérhető

az

interneten.

Ahogy a 19. századi kapitalizmus nem számolta fel a magyar vagy a francia kultúrát, ugyanúgy a mai globalizáció sem fogja. Ami kissé zavar itthon, az inkább az ironikus távolságtartás és az ellenállás háttérbe szorulása a globalizáció által kínált kulturális sémákkal szemben. Nehéz persze a helyzet, hiszen az általam áhított ironikus távolságtartás mögött is kellene valamiféle intézményrendszer, amely lehetővé tenné az alternatív kulturális magatartásokat és értékeket. Ez pedig ma Magyarországon rendkívül nehéz politikai kérdés. A hollywoodi giccs uralma nyugat-európai nézőpontból kifejezetten káros és aggasztó. Az én problémám ezzel csupán az, hogy végül is az erre adott európai válaszok némelyike egy új, európai magasabbrendűség-retorika létrejöttéhez vezet, amivel már komoly bajok vannak. A másság elfogadására vonatkozó attitűdjei ennek a bizonyos, úgymond "európai" alternatívának nem kimondottan rokonszenvesek. Mi például csak igen feltételes módban és a körülmények

szerencsés

összejátszása

esetén

tartozunk

bele.”

(61)

54

A következő interjúkat már én készítettem e-mail segítségével három, jelenleg az Egyesült Államokban élő, interjúalannyal. Ketten, Gábor és Katalin, magyarok, Alicia amerikai, Minnesota államból. (A nevek valódiak) Gábor pszichológus, a rendszerváltás tájékán, ötven éves korában vándorolt ki és telepedett le Colorado államban. Katalin férjhez ment egy amerikai fiúhoz és körülbelül egy éve él az Egyesült Államokban, azon belül Virginia államban. Tőlük a következőket kérdeztem: -

A kultúra különböző területein milyen hasonlóságokat, illetve különbségeket látsz a két ország között? Például a: vallás, munkához való viszony, karitatív tevékenység, szexualitás, sport (tömegsport, élsport), étkezés, olvasás, színház, mozi látogatás, közlekedés, tolerancia, életfelfogás, humor, politika

-

Mi az, amit nehéz volt megszokni, ami hiányzik illetve, amit jó volt ott megszokni, és ami egyáltalán nem hiányzik a magyar kultúrából? Mi az, amit nem szeretsz Amerikában, mi az, amit igen?

-

Ezen kívül minden, ami eszedbe jut.

Alicia, a már említett, nálam csak néhány évvel idősebb „host-mamám”, aki férjével Taddel együtt öt évvel az Amerikából való hazajövetelem után meghívásomra, Magyarországra látogatott. Tőle az alábbiakat kérdeztem: -

Amikor itt voltál Taddel, milyennek találtátok a magyar kultúrát?

-

Mi lehet a legnagyobb különbség a ti és a mi kultúránk között?

-

Hogyan éreztétek itt magatokat?

-

Mi az, ami tetszett itt, és mi az, ami kevésbé tetszett?

-

Ezen kívül minden, ami eszedbe jut.

A következőkben változtatás nélkül – még a személyes részeket is meghagyva – idézem a válaszokat: Katalin: „Na, végre eljutottam oda, hogy kicsit alaposabban megnézzem a kérdéseket, megpróbálom kifejteni őket, habár elég nehéz lesz, mert anélkül, hogy látná az ember, miről beszélek, elég nehéz

elképzelni,

teljesen

más

világ

ez.

Ami az elsőt illeti, a kulturális különbségeket és hasonlóságokat, nem is tudom pontosan, 55

hogy hogy kezdjem. Talán azzal, hogy az nagyon jó itt, hogy az emberek, még ha idegenek is, beszélnek egymással, megszólítják egymást, és nem ellenségesen néznek egymásra, hanem kedvesek. Szinte kötelező megkérdezni a másiktól, hogy hogy van (választ általában nem nagyon várnak) – ez persze oda vezet, hogy átesnek a ló másik oldalára sokszor, és automatizmussá válik az egész, egymásra sem néznek, csak megkérdezik, hogy “how are you doing”. Szóval az jó, hogy kedvesek és mosolyognak, de néha nagyon mesterkélté válik a szituació emiatt, szóval két oldala van az éremnek. Mégis, inkább pozitivumként fognám föl ezt, mert legalább nem az van, mint otthon, hogy ha bárkire ránézel, már csúnyan néz vissza, hogy

na

ez

meg

mit

akar

tőlem.

A

mosolygást

ne

is

említsük

meg…

Folytathatnám a udvariasság kérdésével. Nekem az otthoni emberek udvariasabbnak tűnnek egy kicsit, habár ezt nehéz megítélni, lehet, hogy amiatt csak, hogy az én családomban udvariasak a férfiak. Ami pedig nem férfiakra vonatkozó dolog, hanem az egész társadalomra, hogy például nem várják meg egymást a kajálással, aki szed, el is kezd enni. Az evésről meg annyit, hogy nagy része az embereknek nem tudja egyszerre használni a kést és a villát, összevágják előre a kaját, és csak villával esznek. Az éttermekben sincs semmilyen felszolgáláshoz kapcsolódó szabályrendszer, össze-vissza szolgálnak fel, aki végzett,annak elviszik a tányérját, stb. És ami fontos, hogy itt nagy kultúrája van a nem otthon evésnek, elég kevesen főznek napi rendszerességgel, kiugranak ide-oda enni, napi kétszer akár. Egy harmadik dolog, amit talán érdemes megemlíteni, a fogyasztói kultúra erőssége. Rémes, hogy mennyit vásárolnak, és a dolgok 60-70 százaléka haszontalan, tömik magukat fagyasztott kajával, konzerves kajával, üditővel, es közben nem túlzok, a lakosság 60 százaléka durvan túlsúlyos. Ugyanakkor nagyon elégedettek a kis életükkel, abszolút nincs meg bennük az az érzés, hogy jaj, talán figyelnem kéne, hogy mit veszek, mennyit eszem. Mindenki elfogad mindenkit, ami jó, csak megint ott a ló túloldala – nem tudom, hogy láttade a Wall-e című filmet, abban van egy rész, amikor ez emberek egy külön bolygón élnek, kocsik szállítják őket, mert az összes olyan kövér, hogy nem tudnak menni. Néha úgy érzem magamat , mintha a filmben lennék… Szerintem nagyon el vannak kényeztetve, legalábbis az országnak ezen a részén (a főváros környéke), megvan mindenük. Persze ez azért általánosítás, nem lehet egységes kultúráról beszelni, hatalmas ország, a belseje teljesen másmilyen.

Én

arról

tudok

írni,

amit

látok.

Ami itt jó, hogy az emberek sokkal jobban törődnek a környezetükkel, rendben tartják a házuk táját. Ugyanakkor rengeteg szemetet termelnek a sok papírpohárral, papírtányérral, papírmindennel es csomagolással. Ehhez kapcsolódik egy kicsit, hogy mindent a szádba rágnak es megtesznek helyetted, például a boltban bepakolnak neked, ami engem idegesít, 56

mert minden vacakot külön zacskóba raknak, mert ha pl. eltörik a tojás, akkor majd visszamész és balhét csinálsz, és bajuk lesz belőle. Még ha viszek zacskót, akkor is ők pakolnak be, engem idegesít sokszor, szeretem magam eldönteni, hogy mit hova tegyek. Meg amúgy is kicsit túl szájba rágósak szerintem, nem engedik, hogy gondolkodjon az ember. És túlzottan prűdek is, nagyon sok rajtuk a korlátozás (pl nem lehet fecskét hordani a strandon, és nem lehet sehol az utcán inni, úgy mint mondjuk nálunk karácsonyi vásárokon forralt bort). Ezzel el is jutottunk oda, hogy mi hiányzik – hát főleg az ilyen apróságok. Meg a piac, ami itt nem nagyon van, ha van is, csak szezonális, áprilistól októberig, akkor is csak heti egyszer általában.

Ami

nem

hiányzik,

az

a

tömegközlekedés,

és

hasonlók.

Ami pedig a férfiak témakörét illeti, nem nagyon tudok mit mondani, soha nem éltem együtt magyarral, CJ az első, akivel együtt élek, és az utolsó is gondolom. Szerintem ez kevésbé függ kultúrától, mint az egyes férfiaktól, otthon is vannak olyan emberek, akikre rá sem bírnék nézni (nem a külsejük miatt), meg itt is, illetve fordítva is igaz. Itt annyi féle ember van, hogy nem lehet általánositani, ez tényleg a személytől függ, meg hát mondom, nem is vagyok/voltam senkivel olyan szoros kapcsolatban eddig, hogy igazi véleményt ki tudjak fejteni. Egyelőre ennyi jut eszembe, persze lehetne oldalakon keresztül fejtegetni sok mindent, összefoglalva talán annyi, hogy a magyar kultúra személyessége hiányzik eléggé, mivel összesen 10 millióan vagyunk, minden valahogy más, az itteni 300 millióval szemben. A másik, hogy szabadok, de mégsem, talán így lehetne a legjobban mondani. Ők meg vannak róla győződve, hogy tök szabadok, de sokkal több szabállyal korlátozzák őket, mint mondjuk minket.” Ez utóbbi két mondattal kapcsolatban megjegyzem, hogy Kurt Lewin a korábban idézett tanulmányának egy másik részében lényegében ugyanezt állítja. (62) Alicia Nagyon tetszett a magyar kultúra. (biztonságban éreztük magunkat, jó volt a vendéglátás, senkit sem izgatott, hogy nem beszéljük a nyelvet, értékeltük a kissé ’lassúbb’ iramot és életstílust.) Úgy éreztem, hogy az egyik legnagyobb különbség a két kultúra között az volt, hogy a magyar emberek nyugodtabbak és úgy tűnik, mintha élveznék az életet.. ez különösen érdekes, mivel a múltban elég sokat szenvedett a nemzet.

57

Nagyon ízlett nálatok az étel.. szerettük a levest, tésztát, kitűnő kávét és sajtokat és az otthon készített süteményeket. És újracsak azt gondolom, hogy az egyik fő különbség a lassítás és az élet élvezése Magyarországon.. valami, amit mi amerikaiak néha ’elfelejtünk’.. Egy másik különbség lehet az, hogy úgy vettük észre, hogy Magyarországon az emberek többféle

húst

esznek,

mint

nálunk

A magyar viselkedés: újracsak azt tudom mondani, hogy egy lassúbb kultúra.. de nem mintha egy ’lemaradt’ kultúra lenne.. példálul a technológia korszerűségével lenne baj, csak úgy tűnt, hogy a magyar kultúra sokkal egyszerűbb, és a magyar emberek tisztában vannak azzal, hogy az élet arra van, hogy élvezzék. Az is tetszett, hogy úgy vettük észre, hogy a magyarok sokkal gyakrabban vásárolnak friss gyümölcsöt és zöldséget, de kis mennyiségben. A friss étel csodálatos! A vendéglátás kitűnő volt.. Köszönjük a friss kávét és sajtokat! Mindig emlékezni fogok a házi túrógombócra! Jaigen! A zenével és művészettel kapcsolatban: több a klasszikus zene és a múzeum. Magyarországon talán nagyobb rájuk az igény, mint nálunk. A főváros tömegközlekedése nagyon szervezettnek tűnt. Úgy éreztük, hogy mindenhova könnyedén el tudtunk jutni. És végül Budapest egy kissé ’amerikanizáltnak’ tűnt emlékezve arra, hogy Subway szendvics boltot

láttam.”

Azon, hogy az ételeink nagyon ízlettek nekik nem csodálkoztam, mert nehezen viseltem az ottani „mű ízeket” (a csak szeletelt, előrecsomagolt kenyeret, a furcsa, nem valódi tej ízű tejet, a túlságosan tömény édességeket és más hasonló rémségeket). Kissé hasonlóan éreztem, mint az a kínai antropológus, aki ezt írja: „Az amerikai kultúrában legkevésbé az ételeket tudom elfogadni. Egy olyan kultúrával szemben, amelyben felnőttem, és amelyben az étkek és ízek változatos skálájában válogathatunk, az amerikai ételeket legfeljebb egyoldalúnak lehet nevezni.” (63) Azon viszont annál inkább meglepődtem, hogy nyugodt, életélvező embereknek tartanak minket. Mi valahogy nem így látjuk magunkat.

58

Gábor „Két

fontos

megjegyzést:

1. Amerikában minden van es mindennek az ellenkezője is van es mind ezekből SOK van. Ezt már lehet, hogy említettem volt máskor is, de nem csak egy "bon mot"-ról van szó, hanem valóban létező jelenség, szinte az élet minden vonatkozásában. Tehát hatalmas heterogenitásról van szó, nem úgy, mint pl. egy európai kis országban, ( pl. Magyarország) ahol meglehetős homogenitás jellemző az életre = nemzeti országok. Ez a heterogenitas több dimenzióban van jelen. Pl. jelentős éghajlati különbségek vannak / Alaska, North Dakota, Minnesota, stb. versus Florida, Luisiana, Dél-Kalifornia,stb./ es 3 órás differenciák vannak különböző államok között. Többféle etnikumhoz, színhez tartozó emberek élnek keveredve, avagy kolóniaszerűen, aminek különböző hatása van a mindennapi életre, ételekre, szokásokra. A vallási különbségekről csak annyit, hogy több mint 500 különböző felekezet létezik, a mega templomoktól (mint egy fedett football pálya) kezdve néhány tucat szektaszerű

társulásokig.

2. Az utóbbi évtizedekben (a két utolsóban személyes tapasztalatokkal rendelkezvén) egyre gyorsulóbb változásokon megy keresztül ez a marha nagy ország, ami ellentmondásosan hat az amerikaiak "önképére"; globalizált viszonyok es hasonlóságok más földrészek népeivel, szokásaival versus hagyományos amerikai értékek, életfelfogások ütközése a hallatlan aktív médiákon és a fejekben. Vegyük a vallást. Az amerikaiak 80 %-a istenhivő. A lakosság túlnyomó többsége keresztény. Az ország alkotmánya judeo-keresztény erkölcsi elvekre épül.

-

Nagy ünnepekkor

(Karácsony, Húsvét, stb) tömegek mennek templomba, de - és ez a különbség például főleg a nyugat-európai országok keresztényeitől - vasárnaponként is teli vannak a templomok. A templomokban nem csak istentiszteleteket es egyéb hasonló "szolgáltatásokat" ajánlanak, (keresztelés, házasság, stb) hanem minden féle szociális programok is vannak. Kirándulás, muzsikálás, játékok, összejövetelek, előadások, koncertek, egymás segítése pl. munkával (házépítés, hasznos tudnivalók bemutatása, tanítása, élelmet visznek a szomszéd beteg néninek ,stb.) szóval, szinte azt mondanám "klubszerű" szerveződésekről beszélhetünk. Sose felejtem el, itt tartózkodásom első évében egyszer egy kollegám a dolgozómból csak úgy meginvitált: "Gábor, gyere látogasd meg a templomunkat holnap, - vasárnap - jól fogod érezni

magadat,

jó

kaja

lesz

meg

minden."

A politikai összefüggésekről nem ejtek szót, de, ha egy elnök (demokrata vagy republikánus) valamilyen beszédet tart, jobb, ha úgy fejezi be, hogy "God bless America". Nekem

hiányzik

a

déli

harangszó. 59

Munka(erkölcs): Az amerikaiak számára a legfontosabb a "job". Más országokban is valószínűleg az első helyen áll az" állás", de itt a munka erkölcsi értéke is baromi fontos. Tehát nem csak arról van szó, hogy (főleg mostanság a hatalmas munkanélküliséggel) jaj, ki ne rúgjanak, hanem JÓL kell dolgozni. Vagyis, az nekem személyesen fontos, hogy jó munkát végezzek. - Amikor a börtönben dolgoztam, szemtanúja voltam a következőnek: két rab tisztította a folyosót egy géppel. A huszonéves hippiszerű fazon túl akart lenni hamar, de az öregebb, 40-50 éves fickó, minden szögletet tökéletesre akart tisztítani es ezt nem félelemből (jobb szó híján) csinálta, hanem "magából" jött. Az emberek büszkék a munkájukra, igyekszenek mindent tudni

róla

és

ezt

magától

értetődőnek

tartják.

Idevágóan, különösen a magasan kvalifikált értelmiségi állások terén nagyon nagy a verseny. Ezt meg a pártdiktatúra idején is tudtuk, de akkor "olyan sloganisztikusan" hatott, de itt húsba vágóan tapasztalni - más dolog. Szóval a munka értéke nagy és a puritán hagyományok révén, no meg az amerikai kemény kapitalizmus nyomásában ez az érték keményen "internalized" (hirtelen

nem

jut

eszembe

magyarul

).

A karitas nagyon intenzív, szintén a vallási hagyományok hatása révén. Kérnek pénzt minden felől, különböző célok érdekében, ami mögött egy rahedli hazugság is van, ezért az emberek mostanság egyre inkább kontrolálják a gyűjtési akciók valódiságát. Csak az egyéni adakozásból, az USA állami segítésétől függetlenül, egy billió dollár jött össze a Haiti földrengés

után.

A szexualitás, az egy külön hatalmasan ellentmondásos terület, amire itt csak röviden térnék ki. A vallásos-puritán hagyományok és a lassan mindent elöntő pornográfia alaposan összekuszálta a fejeket. Az álszentség es a féktelenség roppant hülyén es összekeveredve van jelen. A tökéletlenség, hogy ezen a téren mi OK es mi nem, a legjobban a "legal system" összevisszaságában jelenik meg. Egy gyors példa, amiről konkrét tudomásom volt: Egy pasas késő este ment haza tök részegen, ahol mások is laktak; unokatestvér vagy valakik még. Az este éppen egy baby sitter fiatal lány (16 éves) vigyázott egy kisgyerekre. A részeg, egy idő múlva, anyaszült meztelenül kiment a WC-re es átment a szobán, nem is látva senkit; a fiatal lány megijedt, hívta a rendőrséget, akik kijöttek es letartóztatták az akkor már az ágyában durmoló részeget. Másnap a részeg persze semmire nem emlékezett. A vád: - és ez a poén -

SEXOFFENDER. Egy kalap alá került

a gyerekmegerőszakoló-megfojtó

szörnyetegekkel. Az igazsághoz tartozik, hogy egy fél év múlva, azt hiszem elejtették a vádat. De

az

azonnali,

kapkodó

legális

ugrálás,

amit

itt

kiemelnék.

Amikor összejön egy társaság, akkor a beszélgetési témák: sport, időjárás, ételek, italok, 60

kedveskedés, autók, ruhák,stb. Ez főleg a középosztályban dívik, de általában is jellemző. Mosoly és halál unalom. Talán az ellenpélda kontrasztja jól rávilágít ezekre a helyzetekre: A tipikus izraeli indítása az első találkozáskor: "NU, mi a véleménye a közel-keleti helyzetről?" A népek törvénytisztelők. Egészen a birkaviselkedésig. A jobb sávban hajtanak a sebesség határ alatt 5 mérfölddel, mert vagy 6 mérföld múlva jobbra letérnek majd. Persze a filmeken, videókon

az

üldözéseket,

őrült,

vakmerő

rohanásokat

látjuk.

A törvények, a szabályok "szentsége" a mindennapi viselkedésekre, szokásokra is /szerintem/ bénító hatással van. A munka az komoly /lásd fentebb/, amikor pedig szórakozunk, akkor gyerünk a humorral, mert nevetni akarunk. Rengeteg ökör szintű "humoros" műsor van, amiből talán ti is kaptok egy adagot a TV műsorokon keresztül. Persze vannak igazán jó programok, amik mögött egy hadsereg író, rendező, humorista dolgozik halál komolyan, keményen. Amikor dolgozunk, akkor koncentrálunk, amikor szórakozunk, akkor eleresztjük magunkat, amikor turistáskodunk akkor ámuldozunk, amikor pl. a városi vezetők beszámolóján vagyunk, akkor komolyan védjük az érdekeinket, amikor valami baj van (tűz,stb), akkor vadul segítünk, amikor

eladunk,

akkor

kinyaljuk

a

vevők

fenekét.

A politikai korrektség szörnyűsége megmérgezi a spontán viselkedéseket. (Ez minden bizonnyal nálatok is jelen van.) A lassan növekvő vegyes házasságokkal, kapcsolatokkal együtt és az általános normál fehér-fekete kapcsolatok mögött sokszor ott van valamilyen ki nem

mondott

visszafogó,

érzelmi

kontroll

mindkét

részről.

A sport az nagy-nagy hagyomány. Összefügg az individualizmus és a kapitalizmus versenyre ösztökélésével. Már az elemiben kezdik es borzasztóan fontos. Később a szülők ösztökélése időnként hányingert keltő; gyakran sokkal elvadultabbak, mint a gyerekek. Egyes helyeken (pl. Boulder, Kalifornia) az egészséges életmód révén rengetegen futkároznak, bicikliznek; a Midwest-en

inkább

esznek.

Az úgynevezett élsport az tisztán üzlet. Aki szerencsés és rátermett és edz, mint egy állat, karriert csinálhat es híres lehet (Európában is, nemde bár?). A szurkolás szintén őrült, talán csak az a különbség, hogy nem csupán a menő football csapatok mellett őrjöngnek, hanem a hetedikes

lányok

kosár

meccsén

is

viszonylag

sokan

lehetnek

es

ordibálnak.

Minden nagyobb városban vannak színházak, meg operák is, de a komolyzene, meg kissé a jazz lassan-lassan halódik. (Persze a sok ember és az életszínvonal miatt még mindig van viszonylag jelentékeny piaca.) A mindent elöntő hip-hop, rap sokak számára lassan elviselhetetlenné válik. Vannak "cool" üzletek, ahol csak üvöltve lehet beszélni. 61

Úgy érzem, hogy kissé a negatívot hangsúlyoztam a leírtakban. Talán a szarkasztikus világlátásom

a

bűnös.

És

ne

feledd,

mindenből

van

sok

ellenkező.

Egy biztos: Jól érzem itt magam (pedig nem vagyok se gazdag, se sikeres). Amikor eljöttem Magyarországról, meg amikor vissza-visszajövök akkor úgy érzem, hogy kinyitottam az ablakomat a világra.” Úgy gondolom, hogy ebből az alapos, pesties stílusban megfogalmazott válaszból – amely számos ponton összecseng a dolgozat első részében illetve a másik három interjúban írtakkal - igazán sokat megtudhattunk Amerikáról.

62

Befejezés Az amerikai és a magyar kultúra közötti különbségeket illetve az amerikai befolyás miatti hasonlóságokat elemezve ügyelni kell a túl sok általánosítás, a sztereotípiák, előítéletek elkerülésére. Ez a követelmény természetesen nem kizárólag az amerikai és a magyar, hanem minden a különböző kultúrák összehasonlítására irányuló vizsgálatra vonatkozik. (sőt nemcsak az összehasonlító kutatásokban, hanem a mindennapi gondolkodásban is jó lenne minél kevesebb túlzott általánosítással találkozni). Amikor például az amerikai kultúrát individualista beállítottságúként jellemezzük, akkor ezzel csak azt állíthatjuk, hogy a domináns kultúra tagjainak többségére (de még itt sem mindenkire) ez a fajta gondolkodás, viselkedés a jellemző. Azt is fontos szem előtt tartani, hogy – bár számos bennük a maradandó elem - a kultúrák állandóan változnak. Ennek egyik magyarázata a különböző kultúrák találkozásában rejlik. A kultúrák, ha hasonló erejűek, kölcsönösen hathatnak egymásra, elősegítve így az egyes kultúrákon belüli változást. Ha viszont egy kultúra dominánssá kezd válni, nem csak egy adott országon belül, hanem világszerte, akkor ez a kultúra anélkül idéz elő lényeges változást más kultúrákban, hogy azok különösebben hatnának rá. Köztudomású tény, hogy globalizálódó világunkban már jó ideje, és valószínűleg még igen sokáig, ilyen meghatározó szerepet az amerikai kultúra tölt be. Ennek a kultúrának erőteljes hatása a magyar kultúrára ma már vitathatatlan. A dolgozat írásával az volt a célom, hogy valamifajta képet adjak az amerikai és a magyar kultúráról illetve a domináns amerikai kultúra hatásáról. Természetesen a téma hatalmas terjedelme (és tudásom korlátai) miatt ez a kép messze nem lehet teljes, de talán sikerült valamit felvillantanom. A szimbólumok, a globalizáció, a reklám, a vallás, az ünnepek, az oktatás önmagukban is olyan témák, amelyek egy szakdolgozat tárgyai lehetnének. Sok mindenről lehetett volna még írni (például nem csak érintőlegesen szólni az alkotmányról, politikáról, irodalomról, filmekről) és talán egyes témáknál (például a szimbólumoknál) kevesebb idézet is elég lett volna. (Bár minden idézett mondatot fontosnak éreztem). A dolgozat írása közben újabb és újabb gondolataim támadtak, amelyeknek úgy véltem, feltétlenül szerepelniük kell a „műben”. Ezért is van némi eltérés az eredetileg megadott cím és a dolgozat tartalma között. Az Amerikában élő magyarok körében megfigyelt szimbólumokról szóló rész például egyáltalán nem a modern szimbólumokról szól. Mégis úgy érzem, ennek a résznek is fontos helye van a dolgozatban. A négy interjú, úgy gondolom, jól illeszkedik a dolgozat mondanivalójához. A dolgozat elkészítése – utalva Hankiss Elemér sokat idézett könyvére – számomra a kultúra világába tett igazi „emberi kalandot” jelentett.

63

Felhasznált irodalom (1) Boglár Lajos: Mit jelent a kulturális antropológia in.: A tükör két oldala (Nyitott Könyvműhely Kiadó, Budapest 2005) (2)Geertzet idézi Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor: Résztvevő megfigyelés a saját társadalomban – Korszakok szimbolikája in.: A magyar kulturális antropológia története (Nyitott Könyvműhely, Budapest 2008) (3) Falkné Bánó Klára: Kultúraközi kommunikáció (Perfekt Zrt, Budapest) (4) Sandra Hochel: Kulturális különbségek in.: Interkulturális és nemszetközi kommunikáció a globalizálódó világban (BKF, Budapest 2009) (5) Sandra Hochel: im. (6) Kurt Lewin: Az amerikai és német társadalom közötti szociálpszichológiai különbségekről in.: Nemzetkarakterológiák (Osiris Kiadó, Budapest 2001) (7) Szűcs Jenő: Nemzet és történelem (Gondolat, Budapest 1984) (8) Karácsony Sándor: A magyar észjárás (Magvető Kiadó, Budapest 1985) (9) Szűcs Jenő: im. (10) Bagdy Emőke: Ember a világban – világ az emberben: Testszimbolika – testnyelv in.: Jelbeszéd az életünk II. (Osiris Kiadó, Budapest 2002) (11) Niedermüller Péter: A „szimbolikus” és a kulturális elemzés: megjegyzések a szimbolikus antropológiáról in.: Jelbeszéd az életünk (Osiris - Századvég, Budapest 1995) (12) Hofstedét idézi Róka Jolán: Bevezetés az interkulturális és nemzetközi kommunikációba in.: Interkulturális…(BKF, Budapest 2009) (13) Hankiss Elemér: Az emberi kaland (Helikon Kiadó, 1997) (14) Geertztől származó idézet in.: Hoppál Mihály, Jankovics Marcell, Nagy András, Szemadám György: Jelképtár (Helikon Kiadó, 1997) (15) Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor: im. (16) Bagdy Emőke: Álmaink jelentése nyomában in.: Jelbeszéd az életünk II. (17) Paneth Gábor: A szimbólumok szerepe C.G. Jung analitikus pszichológiájában in.: Jelbeszéd az életünk (18) Andor László: Globalizmus és amerikanizmus. - in: A globalizáció és hatásai, európai válaszok (19) Róka Jolán: im. (20) Maróti Andor: Sokszemszögből a kultúráról (Trefort Kiadó 2005)

64

(21) Csázsár Zoltán: Média és globalizáció – a new york-i World Trade Centert 2001 szeptemberében ért támadás és az azt követő iraki háború eseményeinek tükrében (Kiadó: E11 Bt, Budapest 2005) (22) Róka Jolán: im. (23) Róka Jolán: Kulturális változatok a nyelvhasználatban in.: Interkulturális … (24) Boglár Lajos: im. (25) Nádasdy Ádám: Mi az angol? (Magyar Narancs, 2002/11/14) (26) Bret Easton Ellis: Amerikai Pszicho (Európa Könyvkiadó, Budapest 2008) (27) Kriston Renáta: A sportnyelv http://magyar.fok.hu/nymuhely/ny_ved/krist_6.htm (28) Ted Schwalbe: A globális média in.: Interkulturális és…. (29) Karácsony Sándor: im. (30) Péley Bernadette: Élsport és nemzeti identitás in.: Jelbeszéd az életünk (31)

Timár

György:

Magyar

eredetű

idegen

szavak;

http://www.lib.jgytf.u-

szeged.hu/folyoiratok/edes_anyanyelvunk/9903e.htm (32) Péley Bernadett: im (33) Hankiss Elemér: A bűntudatról, mint társadalmi jelenségről in.: Társadalmi csapdák Diagnózisok (Magvető Kiadó, Budapest 1985) (34) Internet: http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&id=6683 (35)

Internet:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Az_Amerikai_Egyes%C3%BClt_%C3%81llamok_himnusza (36) Geertz definícióját idézi: Papp Richárd: Vallásantropológia in.: Boglár Lajos: A tükör két oldala (37) Kepecs Ferenc: http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=232685 (38) Internet: http://www.lmrkat.hu/szektak.html (39)

Internet:

http://www.golgota.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=19&Itemid=52 (40)

Internet:

http://www.szexualitas.hu/page.php?catid=3&id=14&p=3

(41)

Internet:

http://www.infokapuvar.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1280&Itemid=1 65 (42)

Internet:

http://www.pink.hu/programajanlo/halloween-egy-szellemes-unnep-

amerikabol-2008292/ (43) Internet: http://borsa.hu/20071030/tokre_kattanva/tokre_kattanva/

65

(44) Hankiss Elemér: Legenda profana, avagy a világ újravarázsolása in.: Jelbeszéd az életünk II. (45) Hankiss Elemér: Az emberi kaland (46) Hankiss Elemér: Legenda profana, avagy a világ újravarázsolása (47) Internet: http://matifu39.blogter.hu/311198/celebvilag_magyarorszagon (48) Internet: http://ujszo.com/online/velemeny-es-hatter/2008/11/11/megelhetesi-celebek (49) Internet: http://www.graffiti.hu/szubjektiv/594/nyafogo-celebek-orszaga (50)

Internet:

http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20090416-a-magyar-tinik-is-

megkapjak-a-maguket-alomnet-kritika.html (51)

Internet:

http://magyar.film.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=391&catid=1&Itemi d=4 (52)

Csokits

János:

Amerikai

kultúra,

avagy

a

tudatlanság

kultusza:

http://www.kortarsonline.hu/0502/csokits1.htm (53) Szűcs Jenő: im. (54) Árpási Zoltán János: Hogyan bírjuk ki Amerikát? (Tevan Kiadó, 1998) (55) Szikinger István, alkotmányjogász személyes közlése (56) József Attila: Hazám in.:József Attila összes versei (Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest) (57) Hoppál Mihály: Etnikus jelképek egy amerikai-magyar közösségben in.: Jelbeszéd az életünk (58) Damien Cave, The New York Timesban megjelent cikkét, amelyben ezek az adatok olvashatók a Népszabadság 2010 május 22.-i száma közli (59) Hoppál Mihály: im. (60) Huseby-Darvas Éva: A bevándorló nők, mint a kontinuitás fenntartói Delray amerikaimagyar közösségében in.: A magyar kulturális antropológia története (Nyitott Könyvműhely Budapest 2008) (61)

Tillmann

J.

A.

:

Böröcz

József

http://www.c3.hu/~tillmann/konyvek/ezredkezdet/borocz.htm (62) Kurt Lewin: im. (63) Boglár Lajos: im.

66

Mellékletek

1.számú melléklet

67

2. számú melléklet

68