Pannon Egyetem Nyelvtudományi Doktori Iskola Szaknyelvi kommunikáció: társadalom, politika, gazdaság, kultúra
MOLNÁRNÉ LÁSZLÓ ANDREA
AZ AKARATKIFEJEZİ NYELVI ESZKÖZÖK PÁL APOSTOL VÁLOGATOTT LEVELEIBEN
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS
Tudományos témavezetı: Dr. Mihalovics Árpád
Veszprém 2008. december 2.
-2-
AZ AKARATKIFEJEZİ NYELVI ESZKÖZÖK PÁL APOSTOL VÁLOGATOTT LEVELEIBEN Értekezés doktori (PhD) fokozat elnyerése érdekében *a Pannon Egyetem…................................. Doktori Iskolájához tartozóan*. Írta: Molnárné László Andrea **Készült a Pannon Egyetem, Veszprém, Nyelvtudományi Doktori Iskola, alprogram: szaknyelvi kommunikáció: társadalom, politika, gazdaság, kultúra
Témavezetı
Dr. Mihalovics Árpád Dr. Zsengellér József
Elfogadásra javaslom (igen / nem) (aláírás)** A jelölt a doktori szigorlaton …...96...... % -ot ért el, Az értekezést bírálóként elfogadásra javaslom: Bíráló neve: …........................ …................. igen /nem ………………………. (aláírás) Bíráló neve: …........................ ….................) igen /nem ………………………. (aláírás)
***Bíráló neve: …........................ ….................) igen /nem ………………………. (aláírás) A jelölt az értekezés nyilvános vitáján …..........% - ot ért el. Veszprém/Keszthely,
…………………………. a Bíráló Bizottság elnöke A doktori (PhD) oklevél minısítése…................................. ………………………… Az EDT elnöke
-3-
Megjegyzés: a * közötti részt az egyéni felkészülık, a ** közötti részt a képzésben résztvevık használják, *** esetleges
-4-
TARTALOMJEGYZÉK
Kivonat
-8-
Abstract Abstract
- 10 -
Abstrakt
- 11 -
Bevezetés
- 13 -
Cél
- 17 -
Hipotézisek
- 17 -
A disszertáció módszertani háttere
- 18 -
1.
- 23 -
A beszédaktusokról, illetve a direktívumokról eddig született eredmények – Irodalmi áttekintés - 23 1.1. A kezdetek
- 24 -
1.2. A beszédaktus -elmélet születése
- 25 -
1.3. Performatívum / konstatívum
- 26 -
1.4. A beszédaktusokra általában jellemz boldogulási boldogulási feltételek
- 27 -
1.5 A beszédaktusok osztályozása
- 28 -
1.6 Lokúció, illokúció, perlokúció
- 32 -
1.7. A direktívumok helye a kommunikáció folyamatában
- 34 -
1.8. A direktívum definíciója definíciója
- 37 -
1.9. A direktívumok boldogulási feltételei
- 39 -
1.10. A direktívumokat kifejez nyelvi eszközök
- 41 -
1.11. A direktívumok vertikális osztályzása
- 53 -
1.12.
- 55 -
Az összetett direktívumok direktívumok
1.13. A használatot befolyásoló tényezık tényez k
-5-
- 56 -
2.
- 58 -
A DIREKTÍVUMOK HORIZONTÁLIS VIZSGÁLATA
- 58 -
Bevezetés
- 58 -
2.1. Elsı Els személyő személy direktívumok
- 59 -
2.2. A második személyő személy direktívumok
- 60 -
2.3. Ellentétes direktívumok
- 62 -
2.4. Harmadik személyő személy direktívumok
- 63 -
2.5. Együttes direktívumok
- 66 -
2.6. Általános direktívumok
- 67 -
Összegzés
- 69 -
3.
- 73 -
A DIREKTÍVUMOK VERTIKÁLIS VIZSGÁLATA
- 73 -
Bevezetés
- 73 -
3.1. A nyelvi eszközöket befolyásoló faktorokról született elméletek
- 73 -
3.2. A páli illokúciós erık er k
- 81 -
3.3. Illokúciós erı er megváltoztatására szolgáló nyelvi eszközök
- 98 -
3.4. A fordítási veszteség
- 105 -
Összegzés
- 106 -
4.
- 108 -
A DIREKTÍVUMOK KIFEJEZÉSÉRE ALKALMAS NYELVI ESZKÖZÖK 108 -
-
Bevezetés
- 108 -
4.2. A nyelvi eszközök alapját adó koncepció
- 108 -
4.3. Lexikai szint
- 109 -
4.4. Mondatszint
- 111 -
4.5. Periférikus lexika
- 122 -
4.6. Szövegszint
- 124 -
4.7. Egyéb
- 126 -
4.8. Tiltás
- 129 -
-6-
Összegzés
- 131 -
5.
- 134 -
ÖSSZEFOGLALÁS
- 134 -
FELHASZNÁLT IRODALOM
- 141 -
Nyelvészeti munkák
- 141 -
Hittudományi Munkák
- 144 -
Bibliák
- 146 -
Szótárak, lexikonok
- 146 -
Egyéb
- 147 -
Köszönetnyilvánítások
- 148 -
AZ ÉRTEKEZÉS TÉZISEI
- 150 -
AZ AKARATKIFEJEZİ NYELVI ESZKÖZÖK PÁL APOSTOL VÁLOGATOTT LEVELEIBEN
- 150 -
THESES OF DOCTORIAL DISSERTATION
- 161 -
THE LINGUISTIC MEANS EXPRESSING DIRECTIVES IN THREE LETTERS WRITTEN BY APOSTLE PAUL
- 161 -
-7-
Kivonat Az akaratkifejezı nyelvi eszközök Pál apostol válogatott leveleiben A direktívumok vizsgálata során kiderült, hogy maguk a kutatók sem képviselnek egységes álláspontot a direktív beszédaktusokkal kapcsolatban. Emiatt szükségszerőnek tőnt a direktív beszédaktusok nyelvtudományi elhelyezése, az elméleti keretek megteremtése. Nézeteim szerint a direktívum egy direktív kommunikatív tevékenység része. A saját definícióm értelmében, direktívum nem más, mint az akarat verbális és nem verbális kifejezésre juttatása. Szükségszerő volt a nyelvészek által felsorolt boldogulási feltételeket is pontosítani, és felhívni a figyelmet arra, hogy nemcsak a beszélı szempontjából, hanem a hallgató szemszögébıl is megállapíthatók boldogulási feltételek. Emiatt elkerülhetetlen a lelkiismeret, és az érvényesség bevezetése a boldogulási feltételek közé. A direktívumok vizsgálat közben arra a következtetésre jutottam, hogy több olyan konvencionális, és nem-konvencionális direktívum ismeretes, amely egyetlen megnyilatkozásban több direktívumot is magába sőrít. Ennek négy fajtája különböztethetı meg Clark Carlson eredményén kívül: A. több címzetthez szóló direktívumok (Clark és Carlson eredménye, 1982); B. egymással ellentétes irányú cselekvést kifejezı direktívumok; C. konvencionális és nem-konvencionális tulajdonságokat egyaránt hordozó direktívumok; D. Olyan második személyő direktívum, ahol a cselekvés valódi végrehajtója egy harmadik személy lesz; E. Egynél több cselekvést kívánó direktívum.
-8-
Ennek részletezése után kategorizáltam a direktívumokat mind vertikálisan, azaz a direkítv megnyilvánulás illokúciós ereje alapján , mind pedig horizontálisan, azaz a cselekvést elvégzı személy alapján. Ezt követıen megvizsgáltam azokat a nyelvi eszközöket, amelyeket az Újszövetségben található három Pál apostol által írt (Rómaiakhoz írt, Timóteushoz írt elsı-, Timóteushoz írt második) levél tartalmazott. Azt tapasztalhattuk, hogy az újszövetségi levelek a magyar nyelvi eszközöktıl két módon különbözhetnek: egyrészt nyelv-specifikusan, azaz vannak olyan nyelvi eszközök, amelyek a magyar nyelvbıl hiányoznak, másrészt konvenció specifikusan. Ezalatt azt értjük, hogy használhatnánk ugyan a hétköznapi életben ezeket a formákat, bizonyára vannak is olyan színterek, ahol ezek a nyelvi eszközök gyakrabban használatosak, például szónoklásban, mégis a hétköznapi életbıl gyakorlatilag hiányoznak. Természetesen a legtöbb nyelvi eszközrıl elmondhatjuk, hogy mind a két nyelv ismeri és használja is akarat kifejezésére. Mindezeknek az eredményeknek az alapjául a Novum Testamentum Graece Nestle –Aland görög nyelvő Biblia szolgált, illetve hermeneutikai módszerek alkalmazása tette lehetıvé az interdiszciplináris következtetetések levonását.
-9-
Abstract The linguistic means expressing directives in three letters written by Apostle Paul. In this paper I have attempted to develop the vertical and horizontal categories of the directives. On the other hand it was my aim to examine in greater detail the linguistic means being able to express directives. I have submitted three epistles in the New Testament – epistle to Timothy I, II, and the epistle to Romans- to scrutiny . The language of the analysis was Greek, and Hungarian translation were employed where it was necessary. I have given a definition of directives, introduced validity and conscienc as a felicity condition. While analizing directives I it was necessary to realize, that there are so called “complex” directives being able to utter more than one request. After this general introduction I have examined three Biblical letters on the basis of the illocutionary force, the subject of the future activity expressed in the assertion, and the linguistic means.
- 10 -
Abstrakt Sprachliche Mittel für den Ausdruck des Willens in den gewählten Briefen des Apostel PAulus Jedes Gebiet des Alltagslebens wird durch die Ausdruckskraft des jeweiligen Sprechers durchwoben. Das Hauptanliegen dieser wissenschaftlichen Arbeit ist, diese Thematik aus der Sicht der Sprachwissenschaft bzw. der Theologie zu bearbeiten.Die Verfasserin dieser Arbeit untersuchte drei vom Apostel Paulus geschriebene Briefe( Timoteus1, 2 und den Römerbrief) Die Untersuchung verlief auf griechisch und ungarische, englische bzw. russische Übersetzungen wurden mit einbezogen. Ich klassifizierte die direktiven Gesprächsakten horizontal und vertikal. Aufgrund dieser Klassifizierung kann man behaupten, dass die horizontalen Gesprächsakten auf folgende Varianten ausgerichtet sind erste Person, zweite Person gegensätzlich, gegenseitig dritte Person die Person des Sprechers und des Hörers mit einbeziehend verallgemeinernd (jeder Kommunikationsteilnehmer ist mit einbezogen) Aus der vertikalen Klassifizierung ergab sich Folgendes: Forderung Bitte Vorschlag Warnung - 11 -
Genehmigung Verbot Ein jeder dieser Klassifizierungstypen kann in verschiedene Kategorien eingestuft werden. Die sprachlichen Mittel, welche dem Ausdruck des Willens dienen, habe ich untersucht. Zusammenfassend kann man behaupten, dass es solche sprachliche Mittel gibt, die sowohl im Ungarischen als auch im Altgriechischen vorhanden sind, sie sind die folgenden Mittel: Infinitiv Konjunktiv Präteritum und Plusquamperfekt konstative Gesprächsakt Imperativ Narrative Adverbialbestimmung Die sprachlichen Mittel, die nur im Altgriechischen vorhanden sind, sind die Folgenden: Ellypsis Konjunktiv Präsens und Perfekt Optativus Die sprachlichen Mittel, die für die Bibel charakteristisch sind, sind die Folgenden: Frage-Antwort Was sollen wir nun sagen? Heiligsprüche Zitat Dichterische Frage
- 12 -
"Tudjátok mi a kötelesség? Az, amit
másoktól
elvárunk."
(Alexandre Dumas Fils) "A beszéd - utazás, amelynek célja van, ezért az utat fel kell térképezni. Aki úgy kezdi, hogy nem tart sehová, általában oda is jut." (Dale Carnegie) Bevezetés „Énnek nevezzük a lélektanban az önmagunkról való tapasztalatoknak, ismereteknek a rendszerét: a testünkrıl, képességeinkrıl, élményeinkrıl megırzött tudást. Ez teszi lehetıvé, hogy elkülönítsük önmagunkat a külvilágtól.” (Mérei-Binet, 2001:57) Ahogy az én és a külvilág elkezd egymástól távolodni, úgy tölti be az ént a vágy, illetve az akarat. A vágyvilág az ösztönös szükségletekbıl indul ki, de sokkal gazdagabb és szerteágazóbb, mintsem, hogy kizárólagos ösztöneredetét lehessen feltételezni. Vannak csoportéletre, csoporthelyzetekre, társas viszonylatokra vonatkozó vágyaink is, amelyek az együttes élmény dinamikájából táplálkoznak. (Mérei-Binet, 2001:62) A vágy tehát már egészen kisgyermekkorban megjelenik az emberben, és elkíséri haláláig. Az
idı
haladtával
bekövetkezı
kognitív
és
mentális
folyamatok
bonyolultabbá válása a nyelvi elemek kombinációját, és ezen kombinációk megértését eredményezi, emiatt a beszélı által produkált beszédaktusok egyre több diszciplína tárgyát fogják képezni. A filozófia és a teológia a legısibb tudományok, már kezdetektıl érdeklıdést mutattak az akarat – szabad akarat – predestináció kérdésköre iránt. A szabad akarat kérdése a filozófia egyik legrégebbi, igen közkedvelt témája. A kérdés feltevését a
- 13 -
legtöbb ember érti, és a legtöbb embernek van véleménye róla. Ugyanakkor a több évszázados filozófiai értekezés sem halad a megoldás felé, nem ad választ az alapkérdésekre. Ennek oka valószínőleg az, hogy a kérdés jelentése nem tisztázott, és meglehetısen eltérı vélemények vannak róla. Ezzel ellentétben, az arab nyelvben az iszlám szó az szlm szógyökbıl képezhetı, amelynek jelentése: megadás, alávetés, valamiben való megbékélés. Az iszlám szó jelentése (Isten akaratának való) alávetés. A problémát nem ennyire egyértelmően oldotta meg a kereszténység (amely szót ebben
a
dolgozatban
a
keresztyénséggel
egyenértékően
fogok
használni
„nemzsidóság” jelentéssel, habár ez teológiailag meglehetısen vitatható). A katolikus és a protestáns felfogás különbségének egyik sarkalatos pontja a predestináció – szabad akarat ellentéte, de még a protestáns egyházakon belül is megfigyelhetık különbözı irányzatok ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Hosszú évszázadok óta a szabad akarat, és determináltság ellentéte súlyos morális, etikai, genetikai kérdéseket vet fel. Emiatt az akarat nemcsak a nagy történelmi múlttal rendelkezı tudományok vizsgálati területe lett. Kutatja
a
neveléstudomány több
ága,
valamint
a
politológia,
az
irodalomtudomány, a közgazdaságtan, az orvostudomány – hogy csak a legnyilvánvalóbbakat említsem, és természetesen a nyelvészet. A tudomány – a filozófiát és a hittudományt kivéve – nagyon ritkán használja az akarat terminust. Sokkal
inkább
„álnéven”
jelenik
meg,
például
determinizmusként,
vagy
indeterminizmusként. (Ranschburg, 2004:112) Jómagam is kaptam kritikát az akarat terminusért, mégis ragaszkodom a használatához. Egyfelıl azért, mert a hittudomány azon tudományok egyike, melyek a kutatásban érintettek –, használja, másrészrıl használja a nyelvészet is, habár sokszor a direktívum álnévvel illeti. Az alábbi munka az akarat nyelvészeti, azon belül is leginkább pragmatikai vonatkozásait hivatott vizsgálni. „Az akarat a lelki életnek a gondolkodástól s érzelemtıl különbözı iránya, melyet, mint egyszerő tényt, csak körülírni lehet, definiálni nem, de melyet mindenki belsı tapasztalásból ismer….” (Révai N.L. 1911:114) Ennek ellenére Robert megpróbálta definiálni, és azt a megállapítást tette, hogy „az interperszonális kapcsolatokban az akarat vagy akarás megjelenhet a/egy másik személy cselekvését serkentı vagy azt gátló formában: kényszeríthetjük a másikat valamilyen ésszerő szükséges tettre, vagy erınk megfeszítésével visszatarthatjuk valamilyen helytelen cselekedettıl.” (2002:167)
- 14 -
Szükségszerőnek tartom ennek a definíciónak a pontosítását. Egyrészt egyáltalán nem biztos, hogy a hallgatót ésszerő cselekvésre szeretné rábírni a beszélı, sıt az sem, hogy helytelen cselekedettıl szeretné visszatartani. Gondoljunk csak a kisgyermekek mindent birtokolni és megtenni akaró magatartására, ami cseppet sem nevezhetı ésszerőnek, vagy a zsarnok szülıi attitődre, amelyet szintén nem illethetünk a „helytelen cselekedettıl való visszatartás”-ának terminusával. A másik javításra szoruló sarkpont a „másik személy” terminusa a fenti definícióban. Egyáltalán nem vehetı bizonyosra, hogy a hallgatók száma egy, illetve, hogy a beszélı nem önmagára nézve akar valamiféle vágyat kifejezésre jutatni. A saját definícióm szerint akaratnak tartok minden olyan késztetést, ami arra irányul, hogy a beszélgetéskor vagy írásbeli közléskor fennálló körülmények megváltozzanak, vagy ellenkezıleg, ne változzanak meg. Ennek a (megnem)változtatásnak aktív szereplıje(i) lehet(nek) a hallgató(k), a beszélı, mindkettı együttesen involválva, illetve egy harmadik személy(ek). Az akarat kifejezésre is juthat, de a hallgatóság számára ismeretlen is maradhat. Akaratnak minısítek – több állásponttól eltérıen – mindenfajta változtatási szándékot, beleértve a tanácsot és a parancsot is, ebben egyetértve Searle-lel. Azt gondolom, hogy az ezek közti különbség a nyelven kívüli tényezıkben, fıleg szociológiaiban rejlenek, nem pedig a változtatni akarás belsı késztetésében.1 Az alábbi dolgozat ezt a fajta akaratot kívánja nagyító alá venni, különös tekintettel azokra a nyelvi kifejezı eszközökre, amelyek a beszélıt segítik abban, hogy akaratát verbalizálja. Különbözı kutatók már megvizsgáltak különféle nyelveket abból a szempontból, hogy milyen nyelvi eszközök állnak a beszélı rendelkezésére, amikor akaratát tudatni szeretné hallgatójával. Blum-Kulka (1989) az angol, a francia és az izraeli beszélıket mérte fel, Mihalovics (1998)a francia nyelv adta lehetıségeket vizsgálta, Krékits (1993) az orosz kommunikatív aktusokat elemezte, Szili (2004) magyar nyelven történı megnyilatkozásokra fókuszáló eredményeit publikálta, hogy csak a legismertebbeket említsem. Ebben a dolgozatban az ógörög nyelvrıl teszünk megállapításokat, természetesen nem általánosságban. A vizsgálat tárgyát Pál apostol akaratkifejezı nyelvi eszközei képezték. 1
Nyilvánvaló, hogy egy pszichológus belekötne ebbe a meghatározásba, mondván, hogy nem involválja a tudatalatti akaratot, egy teológus az isteni akaratra való utalást keresné, de azt gondolom, hogy annak a nyelvészeti vizsgálatnak, amelyet a dolgozat kitőzött maga elé megfelel.
- 15 -
Jelen dolgozat egyrészrıl valaminek a folytatása, másrészrıl valaminek a kezdete. Krékits (1996) már vizsgálta az ószövetségi tízparancsolatot pragmatikai szempontból, ebben az értelemben ez a dolgozat ennek a már megkezdett munkának a folytatása, illetve továbbgondolása. Másrészrıl a kezdet szeretne lenni, hiszen a hittudomány az exegézis során meglehetısen kevés figyelmet szentel a pragmatikai eredményeknek. Bolyki „Az újszövetségi írásmagyarázat elvei, módszerei, és példái” c. mindmáig tanított exegetikai alapmővének a nyelvészeti megközelítésrıl szóló fejezetében mindössze a szintaktikai szintig jut el. A nyelvtudományi eredményekbıl mindösszesen a strukturalizmust tárgyalja, fél oldalt szentelve Saussure-nek és Chomskynak. Sajnos a külföldi teológiai szakirodalom se vett még tudomást arról, hogy a nyelvtudomány Chomsky óta sok – a hittudomány számára is releváns – eredményt tud felmutatni. A 2001-ben Osborne tollából megjelent meglehetısen átfogó és részletes hermeneutikai könyv se mutatja be a pragmatikai eredményeket. Ezzel a munkával ezt a hiányt is pótolni kívánom.
- 16 -
Cél Interdiszciplináris megközelítésben az alábbi célok fogalmazhatók meg, amelyeket a dolgozat igyekszik elérni:
A nyelvi kommunikáció alkotó folyamat, amely nem csupán közvetít, de meghatározza, alakítja is az üzenet tatalmát. Elsıdleges célom feltérképezni az antik ember mentális folyamatainak nyelvi reprezentációját, kimutatni az ebben rejlı sajátosságokat.
Több kutatót foglalkoztatott már a kérdés, hogy a mentális tartalom hogyan közvetítıdhet
a
kommunikatív
cselekvések
folyamatában.
Ebben
a
kérdéskörben felhalmozott elméleti kereteket egyrészt össze kívánom foglalni, másrészt ki kívánom egészíteni.
Integrálva két tudományterület – a hittudomány, és a nyelvtudomány – módszereit
és
következtetéseit,
eredményeit,
illetve
adalékokat
kívánok
felhasználva
az
nyújtani
pragmatika/történeti
a
ókortudomány
pragmatika, és az egzegézis számára.
Hipotézisek Abból a ténybıl kiindulva, hogy az egyház az egyik legısibb, és legtartósabb társadalmi szféra, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a Biblia mind az egyén, mind pedig a közösség számára különös jelentısséggel bír. Így volt ez akkor is, mikor még a Bibliát nem kanonizálták, csak papirusztekercseken ırizték. Ebbıl kifolyólag elsıdleges hipotézisünk az, hogy az antik ember mentális folyamatainak nyelvi reprezentációja során használt, és a Bibliában leírt nyelvi eszközök eltérést mutatnak a mindennapokban használt nyelvi eszközöktıl, azaz ki tudunk mutatni Biblia-specifikus nyelvhasználatot. Mindazok ellenére ki tudjuk ezt mutatni, hogy a Biblia nyelve a beszélt nyelvi görög, és nem az emelkedett stílus. Mindezek mellett a nyelvi eszközök vizsgálata során találni fogunk olyan nyelvi eszközöket, amelyek közösek az ógörög és a magyar nyelvben.
- 17 -
Az eddigi kutatások rávilágítottak arra, hogy az emberi elme maga is kommunikatív módon szervezıdik, tudásunk, fogalmi apparátusunk kommunikatív sémákra épül fel. Ebbıl a megállapításból világosan adódik az a ténymegállapítás, hogy a beszélı szándékát kifejezı nyelvi eszköz illokúciós ereje függ a beszélı és a hallgató ismertségétıl, köztük lévı relatív távolságtól, hierarchiától, stb…, és ez nem kor-, vagy kultúrafüggı, hanem univerzális. A második hipotézisünk szerint univerzalisan kimondható, hogy az illokúciós erı a beszélı és a hallgató különbözı skálákon mozgó viszonyának függvényében változik. Az illokúciós erıt vizsgálva elıre láthatóan azt fogjuk tapasztalni, hogy a Timóteushoz írt levélben – a beszélı és a hallgató viszonyából eredıen – több nagy illokúciós erejő direktívum kapott helyet.
A disszertáció módszertani háttere Az alábbi disszertáció több módszer felhasználásával készült, amit egyrészt az interdiszciplináris volta, másrészt a diakrón vizsgálat indokolt.
A. A Direktívumok pontosítása Tekintettel arra, hogy a meglévı szakirodalomból bizonyos részleteket hiányoltam, mint például a direktívumok pontos kategorizálása, szükségesnek éreztem a magyar nyelvet megvizsgálva a direktívumokat nagyító alá venni. Ebben a vizsgálatban a szociolingvisztikai kutatásokban nagy gyakorisággal használt kérdıíves feldolgozás helyett a megfigyelés módszerét alkalmaztam. Tettem ezt azért, mert szerettem volna elkerülni, azt a látszatot hogy csak bizonyos szituációkban lehet megfigyelni az akaratkifejezı nyelvi eszközöket. Ha kérdıívet adtam volna az adatközlıknek, akkor azzal determináltam volna a szituációkat, nevezetesen csak azokat a szituációkat lehetett volna értékelni, amiket a kérdıíven feltüntettem volna. A kérdıívnek másik óriási hátránya az, hogy nem lehetünk biztosak abban, hogy „az ön mit mondana az alábbi szituációban?” típusú kérdésekre a válasz valóban a kérdıíven megjelölt lenne. A kérdıíveken nagyon ritkán fogalmaznak az adatközlık közvetetten, a saját álláspontom szerint sokkal ritkábban, mint a való életben. A tapasztalat azt mutatja, hogy mivel a kérdıív az esetek nagy számában egy beszélt nyelvi helyzetre vonatkozó, de mégiscsak írott szöveg, az adatközlık igyekszenek gyakrabban használni olyan udvariassági
- 18 -
formulákat, amiket valóságban nem tennének. Harmadrészben pedig mindenki elıtt ismeretes az a pszichológiai tény, hogy nagyon gyakran hajlamos az ember elképzelni azt, hogy egy adott szituációban mit mondana vagy tenne, ezzel szemben a valóságos szituációban ezt sose tenné meg. A megfigyeléses módszer ezzel ellentétben az effajta téves adatok felvételét kiküszöböli. Azonban hátrányait sem lehet elvitatni, nevezetesen, hogy az adatgyőjtınek csak bizonyos társadalmi réteg és csak
bizonyos
társadalmi
szituációk
megfigyelésére nyílik
lehetısége.
A
megfigyelést mind aktívan, mind passzívan készítettem, voltak szituációk, amelyben magam is részt vettem, akár hallgatóként, akár beszélıként, és voltak olyanok is, ahol csak mellékszereplı, vagy kihallgató voltam.2 Ennek alapján elmondható, hogy a direktívumok megfigyelése a felnıtt diplomások körében történt. Körülbelül azonos számban vettek részt férfiak és nık. A társadalmi hierarchiát tekintve az adatközlık közt voltak házastársak, barátok, és fınök-beosztott viszonyban lévık. Korukat tekintve 30-50 éves korúak vettek részt a megfigyelésben. A megfigyelt társadalmi színtér az oktatáshoz, az egyházhoz, és a családi élethez kapcsolódott. Ezek alapján az adatgyőjtés gimnáziumban, református gyülekezetekben, és családi otthonokban történt. Az adatközlık létszámukat tekintve körülbelül százan voltak. A megfigyelés és jegyzetkészítés idıtartama fél évre tehetı. Ennek a vizsgálatnak az eredményei az iroadlmi áttekintésben kaptak helyet.
B. Hermeneutikai módszer A beszédaktusok vizsgálata leginkább a beszélt nyelvre fókuszál. Mindössze néhány évtizedes múltra tekint vissza a történeti pragmatika, amely a beszédaktusok diakrón vizsgálatát vállalta magára. A történeti pragmatika rendelkezésére meglehetısen kevés olyan dokumentum áll, amely a beszélt nyelvet lenne képes vizsgálni, ebbıl adódóan leginkább az ı feladata lett az írott nyelv elemzése. A rendelkezésre álló történeti pragmatikai eredményeket felhasználva, kategóriákat
2
Clark és Carlson a Hearers and Spech acts c. munkájában (language, 1982, 58, 332-73)az
alábbi definiciót adja : „ a résztvevık két alhalmazra oszlanak azokra, akik címzettek is, és azokra, akik nem. Ez utóbbit szerencsés mellékszereplınek nevezni. A kihallgatók, akiknek részvétele az illokúciós aktusban nem áll a beszélı szándékában, aki azonban mégis odafigyel.”
- 19 -
alkalmazva jómagam is a történeti pragmatika rendelkezésére álló hermeneutikai módszert alkalmaztam.
C. A felhasznált korpusz A beszédaktusok vizsgálata leginkább a beszélt nyelvre fókuszál. Mindössze néhány évtizedes múltra tekint vissza a történeti pragmatika, amely a beszédaktusok diakrón vizsgálatát vállalta magára. A történeti pragmatika rendelkezésére meglehetısen kevés olyan dokumentum áll, amely a beszélt nyelvet lenne képes vizsgálni, ebbıl adódóan leginkább az ı feladata lett az írott nyelv elemzése. E disszertáció tárgyát három, Pál apostol által írt levél képezi. Kettıt Timóteusnak írt, aki a barátja volt, egyet pedig a Római gyülekezetnek, ami ismeretlen gyülekezet volt számára. Ezen levelek elemzésével egy köztes mőfaj elemzése történik, ami sem az írott, sem a beszélt nyelvhez nem sorolható, illetve mindkettı tulajdonságait magában ötvözi. Az elsı századi ember nem szentelt különösen nagy figyelmet a vizuális indikátoroknak. Ebbıl adódóan a levelek fogalmazása spontán történt. Stílusuk köznyelvi, és meglepıen sok beszélt nyelvi jelenséget tartalmaznak.(közbeékelések, alanyváltások, váratlan bıvítmények, redundancia, hiány, egyeztetési tévedések, nyelvbotlás stb. Sıt az elsı századi levél még központozással sem rendelkezett.) Ugyanakkor a levelek az írott szöveg tulajdonságait is tartalmazzák. Az írott szöveg egyik legszembetőnıbb jellemzıje, hogy permanens, maradandó. A szó elszáll, az írás megmarad, ókori bölcsesség igaznak tőnik, leszámítva azt a tényt, hogy manapság a beszédet is lehet rögzíteni. Míg azonban a beszéd, a beszélés idejében javítható, korrigálható, addig a leírt szöveg megváltoztathatatlan. Ez a Biblia esetében teljes mértékben elmondható. Az írás egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy képes legyızni az idıt és a teret, és szinte eszköztelenül szólhat hozzánk valaki, akinek körülményeit, kontextusát nem ismerjük. Az is egyértelmően írott nyelvi jelenségként kezelhetı az Újszövetségben, hogy a szöveg írója térben és idıben távol van az olvasótól. Az interakció hiánya az, ami szintén az írott szöveg tipikus jellemzıje. Ebben az esetben is meglehetısen kevés háttérinformációval rendelkezünk arról a tényrıl, hogy mire reagált Pál apostol, amikor a vizsgált leveleket megírta, és a levelek perlokúciós aktusáról sincs sok adatunk.
- 20 -
Mind a három levél elemzésének nyelvi alapját Novum Testamentum Graece Nestle –Aland Biblia szövege képezte. A vizsgálat három dimenzióra terjedt ki, egyrészt horizontálisan analizálta a direktívumokat, másrészt nagyító alá vette a direktívumokat illokúciós erejük szerint, harmadrészt a direktívumok kifejezésére használt nyelvi eszközök alapján vette bonckés alá a leveleket. Minden esetben mindegyik fajta direktívumra maximum egy példát soroltunk fel a helyhiány miatt. Minden, a dolgozat szövegtörzsében szereplı példa magyar fordítása is része a dolgozatnak, a magyar fordítást a Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója által 2001-ben kiadott ún. újfordítású Biblia alapján adtuk meg. A Biblia versekre/ igékre osztható. A teológusok nem mondatokat, hanem igéket szoktak vizsgálni, exegetálni. Ezzel a szokásjoggal éltem én is. Ennek következményeként a példák és fordításaik nem minden esetben alkotnak szabályos mondatokat, sokszor egy mondat alá- vagy mellérendelt tagmondataként szerepelnek. Abban az esetben, amikor a különbözı kategóriákat képezı direktívumok megszámlálására került sor az alábbi módszert alkalmaztam:
A direktívumokat igeversenként számoltam nem megnyilatkozás-
példányonként;
Abban az esetben, amikor egy igeversben több azonos típusú, azonos
módon kifejezett direktívum fordult elı, az csak egynek számított. (Pl.: „Az ifjúkori kívánságot kerüld! Törekedj viszont az igazságra, a hitre, a szeretetre, a békességre ….” 2Tim 2:22);
Felsorolás esetében, ha a felsorolás elıtt csak egy felszólító módú ige
állt, a tagmondat többi elemére is ez volt vonatkoztatható, de csak elliptikusan volt jelen, akkor az szintén egynek számított. (pl.: Törekedj viszont az igazságra, a hitre, a szeretetre, a békességre ….” 2Tim 2:22);
A Római gyülekezethez írt levél végén számos köszöntésre vonatkozó
kérés található. Ezekben mindegyikben szerepel a „köszöntsétek” ige, ami akár elliptikus is lehetne, de nem az. Emiatt nem sok értelmét láttam külön direktívumként számolni ıket, az összes köszöntésre felszólító direktívum egynek számított;
- 21 -
Az ellipszis csak abban az estben számított egynek, ha önálló,
direktívumként értelmezhetı megnyilatkozásban jelent meg;
Amennyiben egy igeversben több különbözı fajtájú direktívum
szerepelt, azokat külön számoltam. (pl.: „ezekre emlékeztesd és az Isten színe elıtt bizonyságot téve, kérd ıket: ne folytassanak haszontalan szóharcot a hallgatók romlására.” 2Tim 2:14 – két direktívum). A Római gyülekezethez írt levélbıl származó példák elıtt (Róm) rövidítés áll. A Timóteushoz írt második levélbıl vett példák 2/… ismertetıjelét hordozzák magukon. Azok elıtt az igék elıtt, amelyek elıtt csak két szám van, azok a Timóteushoz írt elsı levélbıl származnak. A megkülönböztetı számok elsı tagja a levél adott fejezetére, a második az igevers számára utal.
D. A dolgozat felépítése A dolgozat elıször az elméleti kereteket ismerteti, összefoglalja a már meglévı eredményeket. Törekedtem arra, hogy ebben az összefoglalóban valóban csak az eddigi eredmények kerüljenek be, és semmiféle nóvum ne kapjon helyet, ezt viszont nem sikerült megvalósítani, mivel a direktívumok nyelvészetben betöltött helyének átgondolásakor megszülettek olyan gondolatok, amelyek logikusan csak itt szerepelhetnek, késıbb már nem tértem vissza rájuk. Tekintettel arra, hogy a direktívumokat egy háromdimenziós tengelyen képzelem el, ezután a levelekben található direktívumokat vizsgáltam a cselekvés majdani végrahajtója- horizontális-; az illokúciós erı – vertikális- ; majd a direktívumok kifejezésére alkalmas nyelvi eszközök – „mélységi szint” - alapján. Az összefoglalás összegzi a dolgozat eredményeit, értékeli a hipotéziseket és elıre mutat a potenciális folytatás felé.
- 22 -
1. A beszédaktusokról, illetve a direktívumokról eddig született eredmények – Irodalmi áttekintés Mielıtt
bemutatásra
kerülnének
azok
az
elméletek,
amelyek
a
beszédaktusokkal kapcsolatban születtek, hadd álljon itt egy példa, ami kellıen szemlélteti a szituáció – beszélı – hallgató – jelentés egymásra való hatását (Mihalovics, 2008). „Fáradt vagyok.” – mondja a mezırıl hazatérı paraszt a feleségének. Ezzel kifejezésre juttatva, hogy aznap is sokat dolgozott. „Fáradt vagyok.” – mondja május közepén, az óraszámnövelések idején egyik tanár a másiknak. Ezzel a megnyilatkozással, nemcsak a saját testi állapotát jellemzi, hanem a tanárokra kedvezıtlenül ható intézkedésekrıl is kritikát fogalmaz meg. „Fáradt vagyok.” – mondja Peti több órás focizás után édesanyjának, aki figyelmezteti a másnapi matekdolgozatra. Ezzel a megnyilatkozással édesanyja tudtára adja, hogy nem akar, és nem is fog másnapra készülni. „Fáradt vagyok.” – mondja a hitvesi ágyban a feleség. Ebbıl a férj érti, hogy a feleség nem akar hitvesi kötelességének eleget tenni. „Fáradt vagyok.” mondja a hitvesi ágyban a férj. Ebbıl a feleség érti, hogy a férj nemcsak nem akar, hanem talán nem is tud házaséletet élni. A nyelvészeti szintekbıl önálló diszciplínává váló pragmatika az, ami képes választ adni arra a kérdésre, hogy mikor mit jelent a „Fáradt vagyok.” megnyilatkozás. A pragmatika, amely a fiatal nyelvészeti diszciplínák közé tartozik, eredetileg a szemiotika, illetve a nyelvfilozófia részét képezte. A „pragmatika” terminust Charles Morris (1938) alkotta meg az általános jelelmélet kidolgozása során. A morrisi meghatározás azonban túl tágnak bizonyult, szinte minden belefért, amivel csak nyelvész foglalkozhat. Ennek felismerése két irányba rendezte a pragmatikával foglalkozókat. Az európai irány, mivel nem tartotta zavarónak, megtartotta ezt a tág értelmezést. Ennek megfelelıen számukra a pragmatika fı
- 23 -
kérdése nem az, hogy mit jelent egy megnyilatkozás, hanem, hogy miért hozták azt létre. A másik irányzat az analitikus filozófiához kötıdve – Angliában, és Amerikában – szőkíteni akarta a pragmatika morrisi definícióját. Ehhez járult az a tény, hogy egyre erısödı igény jelentkezett a 60-as években a nyelv funkcionális vizsgálatára, illetve a hétköznapi nyelvhasználat kutatására. Így az 1970-es évektıl kikristályosodni látszott egy új diszciplína, a nyelvészeti pragmatika. pragmatikában
szétvált két fı
irányzat,
A
a pragmatika tárgyának sokféle
meghatározása, a különbözı pragmatikaelméletek azt mutatják, hogy nem beszélhetünk egységes pragmatikaértelmezésrıl a nyelvészetben. A különbözı pragmatikafelfogások eltérnek egymástól abban, hogy mi a viszonyuk a nyelvelmélethez, ezen belül a grammatikához és szemantikához, a jelhasználathoz, a kommunikációhoz, illetve a megismeréshez. A pragmatika kutatási területei közé tartoznak többek között a deixisvizsgálatok, a beszédaktusok, a szövegbeli implikáció, a társalgás szerkezete, és a preszuppozíció. Természetesen ezek a kutatási témák megjelennek más tudományokban is, például a pszicho-, vagy a szociolingvisztikában. Nehéz éles határt húzni ezen tudományok közé. Tekintettel arra, hogy ez a dolgozat a beszédaktusok vizsgálatát tőzte ki célul, az alábbiakban ennek a bemutatására fog sor kerülni. A beszédaktusok atyjának Austint szokták nevezni, holott érintılegesen már Arisztotelész is foglalkozott a kérdéssel.
1.1. A kezdetek Arisztotelész Herméneutikája az egyszerő kijelentı mondatokkal és ezek logikán belüli szerepével foglalkozik; alapvetı eredményei a tagadásra és a modalitásokra (szükségszerőség, lehetségesség, esetlegesség stb.) vonatkozó megállapítások. Ebben a mővében szerepelnek továbbá a késıbbi eredmények szempontjából alapvetı megkülönböztetések, melyek a kijelentések általánosság és egyetemesség szerinti osztályzásához vezetnek (általános vagy egyedi alanyról szólnak-e, és általánosan vagy részlegesen jelentenek-e ki valamit), továbbá a tagadásokkal kapcsolatban azon észrevételek, melyeket késıbb az ún. logikai négyszög formájában volt szokás összefoglalni. Hosszú szünet után Koschmieder az 1930-as években felvetette a performativitás kérdését. İ ugyan koincidencia néven említi, és az alábbi módon
- 24 -
definiálja: „koincidencián értem s szó és a cselekedet egybeesését olyan formában, hogy a szó, amelyet kiejtünk maga a jelölt cselekvés.” (Koschmieder, 1930:72) A feszültség a filozófusok és a nyelvészek közti disszonanciából eredt, amelyet valamilyen módon meg kellett oldani. A filozófusok állították, hogy az állítás egyetlen feladata a dolgok pillanatnyi állásának leírása, vagy valamilyen tény megállapítása. Ezzel szemben a nyelvtanírók szerint nem minden mondat állítás, felkiáltás. Létezik utasítás, vágy, engedményeket kifejezı mondat is. Elterjedt az a nézet, hogy számos megnyilatkozás, ami messzirıl állításnak tőnik, nem az, mivel nem annak szánták, hogy tényeket közöljön a világról. Még a generatív nyelvészek is a nyelvet csakis a gondolkodtató, a nyelven kívüli világ tényeit leíró funkciójának oldaláról vizsgálják. Chomsky (1965) szerint a nyelv csakis valamilyen gondolkodtató funkciót tölt be, és a kommunikáció egyáltalán nem tartozik a nyelv lényegéhez. A kommunikációs funkciók olyan másodlagos nyelvi jegyek, amelyek csak másodlagosan, használat közben rakódnak a nyelvre. Ha el is ismerték a többi funkciót, mellékes jellegőnek kezelték. Ennek ellenére Chomsky már megfogalmazta azt, hogy nem minden állítás fogadható el minden szituációban. Ennek alapján bevezette a grammatikalitás/ akceptálhatóság fogalompárt. Grammatikalitás alatt azt vizsgálta, hogy S szólánc G grammatika alapján L nyelvnek jól formált mondata-e. Ezzel szemben az akceptálhatóság azt ellenırzi, hogy a beszélık egy performancia helyzetben elfogadják-e érvényes megnyilatkozásnak S láncot.
1.2. A beszédaktus -elmélet születése Austin (1962) analitikus nyelvfilozófusként leírta azt az elméletét, miszerint a nyelvhasználat nem egyszerően a cselekvés irányítója, hanem maga a cselekvés is. Nyelvhasználat nemcsak információátvitel, hanem cselekvés is, amit az információ átvitellel véghezviszünk. Semmi mást nem kell tenni, például a bocsánatkéréshez, mint kimondani, a „bocsánat”, „elnézést”, „ne haragudj”, vagy „bocsáss meg” kifejezéseket. Ezzel tökéletesen ki tudjuk elégíteni a bocsánatkérés aktusát. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy más cselekedetekkel ezt nem lehetne nyomatékosítani, például egy szál virág, vagy egy üveg bor átadásával, de ezek nélkül is teljes a bocsánatkérésünk. A bocsánatkérés tehát akkor történik meg, amikor valaki bocsánatot kér, és nem elıbb. Egyetlen kötelezı feltétele a fent idézett
- 25 -
kifejezések egyikének kimondása. Jól manifesztálható tehát, hogy a „mondás” maga a cselekedet is. Nincs új a nap alatt - le kell szögezni, hogy Austin eme megállapítása sem teljesen újszerő. Érdemes megfigyelni a héber viszonyulást az igéhez: az ige az ókori Izraelben nemcsak a gondolatok kifejezésének eszköze, hanem hatalmas és dinamikus erı. Ahogy azt a Jeremiás könyvében is olvashatjuk: „Nem olyan-e az én igém, mint a tőz -
így szól az ÚR-,
-
vagy mint a sziklazúzó pöröly?”
(Jer. 23, 29) Az Ige nemcsak erıvel teljes, dinamikus dolog, hanem értelmes közlendıt tartalmazó megnyilvánulás is. Az izraeliták nem tesznek különbséget Ige és cselekedetek közt. Sıt, a mai teológiai kutatók is azt az álláspontot képviselik, hogy az Igének teremtı ereje van Azaz interdiszciplináris keretekbe foglalva az Austini vélekedést arra az eredményre jutunk, hogy egymástól függetlenül óriási korokat áthidalva a tudományok ugyanazt a következtetést vonták le. Megnyilatkozásaink egy része a nyelven kívüli világ leírása, tények megállapítása, konstatálása. Ezek a megnyilatkozások igaz vagy hamis jelzıvel illethetıek. Más megnyilatkozásokkal cselekvést, különbözı aktusokat hajtunk végre.
1.3. Performatívum / konstatívum Austin elsıként hívta fel a figyelmet a sokféle funkcióra, amit az interperszonális
kommunikáció
részeként
a
megnyilatkozások
betöltenek.
Megmutatta, hogy nagyon sok megnyilatkozás nem információt közvetít, hanem cselekvés értéke van. Ezek a megnyilatkozások nem „írnak le”, vagy „állapítanak meg” semmit, semmirıl nem számolnak be, nem igazak vagy hamisak. Ezeket a megnyilvánulásokat nevezte Austin performatívumnak, szemben a konstatívummal, ami a leírás, informálás, megállapítás szerepét tölti be. Mindenki számára jól érzékelhetı a funkcionális különbség az „ülj le!” illetve a „magyar gazdaság az elmúlt évben javuló tendenciát mutat” megnyilatkozások között. Az elsı típust Austin performatívumnak, míg a másodikat konstatívumnak nevezte el (Austin, 1990.).
- 26 -
Késıbb Austin is revidiálta nézeteit, és felismerte, hogy a perforamatív megnyilatkozások, csak annyiban különböznek a konstatívoktól hogy bennük a cselekvési erı explicit, másrészt a konstatív megnyilatkozásokkal is valamilyen cselekvést hajtunk végre. Ross szerint minden narratív mondat mélyszerkezetében fellelhetı az „Azt mondom, hogy…. „ formula (Ross 1970). Ami lényegében elmossa a különbséget a konstatív és a performatív megnyilatkozások között. Egyetértve Krékitssel (2006) jómagam is azon az állásponton vagyok, hogy éles különbséget kell tenni performatív és konstatív megnyilatkozások között, azokat összemosni nem szabad. A konstatív beszédaktusban megfogalmazottak a beszélıtıl függetlenül léteznek, a beszélı semmilyen hatással nincs rájuk nézve, sıt akkor is fennállnak, ha megfogalmazásra se kerülnek. Pl. „ A föld forog a Nap körül” megnyilatkozásnak, ha nincs második jelentésszintje, amit a hallgatónak értelmeznie kell a sikeres kommunikáció érdekében, akkor teljes mértékben konstatívnak tekinthetı.
1.4. A beszédaktusokra általában jellemzı boldogulási feltételek Austin hangsúlyozta azt is, hogy bizonyos körülményeknek fenn kell állniuk ahhoz, hogy az adott beszédcselekvés sikeres legyen. Bizonyos feltételeket ki kell elégíteniük. Ezek a boldogulási feltételek. Például a személynek, aki a beszédcselekvést végrehajtja, rendelkeznie kell a szükséges felhatalmazással (Austin, 1969). Nem ítélheti tíz év börtönbüntetésre senki sem a szomszédját, hacsak nem ı a bíró. Egyetlen honvédelmi miniszteri jogkörrel nem rendelkezı állampolgár sem üzenhet hadat egy másik országnak, és egyházi temetést sem celebrálhat senki laikus.3 A sikerességhez szükséges második feltétel a helyes végrehajtás, bizonyos eljárások pontos, és maradéktalan betartása. Erre például, szolgálhatnak bármilyen egyházi liturgikus eljárások. Református templomban Úrvacsorát venni a szereztetési ige elmondása nélkül például lehetetlenség.
3
Ez alól csak azok az egyházak a kivételek, amelyek nem tartanak fenn egyetlen teológiai intézményt sem, például, hazai viszonylatban a Jehova tanúi.
- 27 -
Végül nem szabad megfeledkezni az ıszinteségi feltételrıl. A bocsánatkérés, csak akkor lesz sikeres, ha a beszélı azt ıszintén gondolja. Ezen a területen Austin megkülönböztet érzéseket, gondolatokat, és szándékokat. Ebbıl következik, hogy a „részvétem”, az „azt tanácsolom…”, vagy az „ígérem” csak akkor tölthetik be a beszédaktus funkciójukat, ha fentieken kívül a mögöttük meghúzódó érzések, gondolatok vagy szándékok ıszinték. Ezekhez a boldogulási feltételekhez feltétlen hozzá kell tennünk, hogy ezek mind a beszédaktusokról általában tesznek megállapításoka. Tekinettel azonban arra, hogy a drektívumok sajátos beszédaktusok, mert a .beszélıi szándék nem merül ki abban, hogy a megnyilatkozása cselekvés erejével bírjon, hanem a hallgatótól szintén cselekvı reakciót vár el több boldogulási feltételre van szükség. Ennek leírása a direktívumokról szóló alpontban található.
1.5 A beszédaktusok beszédaktusok osztályozása 1.5.1. Austin szerinti beszédaktusok (1969) Austin a beszédaktusokat öt osztályba sorolta, melyek a következık
ítélkezık (verdictives), végrehajtók (exercitives), elkötelezık (comissives), viselkedık (behabitives), bemutatók (expositives). Az ítélkezık jellegzetes példái azok, amikor egy bíróság, döntnök, sportbíró ítéletet hoz. Az ítéletnek azonban nem kell véglegesnek lennie, lehet becslés, saccolás, felmérés is. Valamilyen tényre vagy értékre vonatkozó eredményt közöl, melynek igazságáról különbözı okoknál fogva nehéz megbizonyosodni. A végrehajtók csoportja hatalmat, jogokat, vagy befolyást gyakorol. Példa erre a kinevezés, szavazás, utasítás, sürgetés, tanácsolás, stb. Az elkötelezıknek jellegzetes esetei elköteleznek valaminek az elvégzésre, de idetartoznak a szándékbejelentések is. A negyedik csoport, a viselkedık csoportja fölöttébb vegyes összetételő, a társas viselkedéssel kapcsolatos megnyilatkozások tartoznak ide. Példa erre a bocsánat kérés, gratulálás, ajánlás, stb. Az ötödik csoportot a bemutatókat maga Austin is
- 28 -
homályosan definiálta.
Azok a megnyilatkozások tartoznak ide, amelyek
megvilágosítják, hogy hogyan illeszkednek a megnyilatkozásaink, egy vita, társalgás menetébe. Mindegyik csoporthoz Austin igéket is rendelt, egyrészt terjedelmi okokból, másrészt mivel nem teljesen relevánsak a dolgozat témáját tekintve, ezekkel csak az említés szintjén kívánok foglalkozni. Az elsı csoporthoz az „elítél, tesz, osztályoz, jellemez…”, a másodikhoz a „kinevez, elvet, követel, megkegyelmez, sürget….”, a harmadikhoz az „ígér, szán, javasol, támogat…”,a negyedikhez a „köszönöm, ellenzem, tisztelem, bírálom….”, az ötödikhez az „állít, tudat, megmond, kérdez, elismer, rátér, lezár,….” igéket rendelte.
1.5.2. Searle osztályzása (1976) Searle, Austin tanítványa, rámutatott mestere gyengéire. Elıször is szerinte Austin nem beszédaktusokat, hanem igéket próbált osztályozni, másodszor arra hívta fel a figyelmet, hogy ezt az osztályzást nem lehet generálni, a nyelvet megváltoztatva a kategóriákat is módosítani kellene. 1976-ban az alábbi kategóriákat publikálta: 1, Reprezentatívumok – azaz a beszélı tagad, beszámol, megerısít. 2, Direktívumok – azaz a beszélı kér, felszólít, parancsol. 3, Komisszívumok – a beszélı különbözı mértékben elkötelezi magát, azaz garantál, esküszik, megfogad. 4, Expresszívumok – a beszélı állást foglal egy tényállással kapcsolatban, azaz bocsánatot kér, sajnálatát fejezi ki, gratulál, megköszön valamit. 5, Deklarációk - a beszélı megváltoztatja egy tárgy, szituáció külsı státuszát pusztán azzal, hogy kimondja „lemondok, megkeresztellek, hadat üzenek…” Ehhez a kategorizáláshoz egyetlen kritikai megjegyzés tétele szükségeltetik. Searle expresszívumnak tartotta a bocsánatkérést. Abból a szempontból a „bocsánat” megnyilatkozás tekinthetı expresszívumnak, hogy a beszélı kifejezi állásfoglalását a fennálló tényekkel kapcsolatosan. Mindezek mellett, ha a beszélı a „bocsáss meg!” kifejezést használja, akkor direktív beszédaktust hajt végre. Ha arra a tényre tekintünk, hogy egyetlen fınév is képes direktív funkcióban állni konvencionális, illetıleg nem konvencionális indirekt módon, abban az esetben arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a „bocsánat” kifejezés is direktív beszédaktusként jelenik meg. Ezt a megállapításunkat azzal is igazolni tudjuk, hogy a „bocsánat” megnyilatkozásra
- 29 -
mint direktívumra az összes direktívumokra érvényes boldogulási feltételt érvényesíteni tudjuk. (lsd. boldogulási feltételek) Searlenél maradva feltétlenül meg kell említeni azt az elgondolását miszerint különbség fedezhetı fel illokúciós cél és illokúciós erı között. A kérés és a parancs illokúciós célja azonos, csak illokúciós erejükben térnek el egymástól. Searle ellentmondott Austinnak a beszédaktus végrehajtásának kérdésében is. Szerinte ez az alábbi tevékenységekbıl épül fel:
Megnyilatkozási aktus
Propozicionális aktus
Illokúciós aktus
Searle érdeme volt az is, hogy teljesebbé tette a beszédaktusok végrehajtásának feltételrendszerét
1.5.3. Récanati (1981) A francia nyelvész tovább finomította Austin illetve Searle osztályzását és négy csoportot különböztetett meg 1981-ben:
Ø – azaz az austini ítélkezıket ı nem tekintette külön kategóriának.
elıírók (Prescriptifts),
ígérkezık ( prommissifs),
bemutatók (non représentatifs),
bejelentık (declaratifs).
Végül ı maga az alábbiak szerint modellezte saját elképzeléseit:
- 30 -
1.ábra A beszédaktusok Récanati felosztásában
1.5.4. Vanderveken (1988) Vanderveken (1988) történelmi kontextusba ágyazva adta elı saját nyelvteóriáját. Igyekezett harmóniát teremteni a klasszikus felfogások és a modern koncepciók között. Ez utóbbi alatt azokat az irányzatokat értette, amelyek a nyelvet nem elszigetelten vizsgálják, hanem mőködésben írják le. Vanderveken (1988) szerint az alábbi osztályokra oszthatók a beszédaktusok:
assertif
directif
engageant
expressif
declaratif
1.5.5. Carlson (1982) Carlson bevezette az informáló illokúciós aktus fogalmát, amikor is a beszélı informálja a beszélgetés összes résztvevıjét valamirıl.
1.5.6. Mihalovics (2005) Mihalovics (2005) a fentieket kiegészítette azzal, hogy léteznek vegyes illokúciós értékkel/erıvel bíró beszédaktusok is mint a direktív-promisszív
- 31 -
beszédaktus. Ezt a Trianoni Békediktátum4 (1920. június 4.) szövegének elemzése kapcsán állapította meg. E szöveg alapján is egyértelmően kimutatható, hogy a háborúban vesztes Magyarország a szövetséges és társult hatalmak kényszere – direktív ereje - hatására kötelezte el magát a szerzıdésben foglaltakra
1.5.7. Egyéb kategorizálások 1.táblázat További elképzelések (Allan szerint) Vendler 1972
Bach – Harnish
Allan 1986
1979 Bemutatók
Állítók
Kijelentık
Elkötelezık
Elkötelezık
Viselkedık
Bevallók
Kifejezık
Kérdezık
Utasítók
Felszólítók
Végrehajtók
Parancsolók
Ítélkezık
Ítélkezık
Befolyásolók
Megvalósítók
1.6 Lokúció, Lokúció, illokúció, perlokúció A beszédaktusok három csoportját különböztethetjük meg, ezek az alábbiak:
Lokúció
Illokúció
Perlokúció
A lokúció nem más, mint egy nyelvtanilag értelmezhetı hangsor. Az illokúció azt a cselekvést jelöli, amit a lokúcióval megteszünk. Ez lehet kijelentés, ígéret, fenyegetés, tiltás, parancs, köszönés. Minden megnyilatkozás egyben lokúció és illokúció. A perlokúció a beszélı mondásának hatása a hallgatóra, azaz meggyızés, megfélemlítés, lelkesítés, megalázás, stb. Ezek közül a leginkább kutatott terület az illokúciós aktus. 4
Ezt, nemcsak a nyelvészetileg használt módszerek bizonyítják, hanem az a tény is, hogy a „békeszerzıdés” helyett napjainkban a „békediktátum” vált konvencionálisan elfogadott terminussá. A dokumnetum nevének megváltoztatása is jelzi a külsı kényszert.
- 32 -
Bach Harnish, Searle, Morgan közvetett és közvetlen illokúciós aktust különböztet meg. Clark - Carlson lineáris és laterális közvetett illokúciós aktusokról beszél függıen attól, hogy kik a hallgatók. Amennyiben a közvetlen és közvetett címzett azonos, akkor lineáris illokúciós aktust hajt végre a beszélı, amennyiben különbözı, akkor laterális illokúciós aktus történik Laterális illokúciós aktus során elıfordulhat, hogy a beszélı látszólag nem a közvetett címzetthez beszél, hanem valaki máshoz. Ahogy azt az alábbi példa jól mutatja: Anya fiához annak barátnıje elıtt: „Kér még egy csésze kávét?” Az anya ebben az esetben közvetve azt mondja a barátnınek, hogy nem áll szóba vele – de ezt nem mondhatja neki egyenesen, mert akkor önmagát hazudtolná meg. Más példákban a beszélı úgy is tehet, mintha lineárisan beszélne, holott elsıdleges illokúciós aktusa laterális: Mama a 3 hónapos fiához: „ nem gondolod, hogy apa tisztába tehetne téged” Mielıtt a direktívumok kerülnének elemzésre hadd álljon itt egy ábra a beszédaktusok ábrázolására: 2. ábra Beszédaktusok Searle ábrázolásában
- 33 -
1.7. A direktívumok direktívumok helye a kommunikáció folyamatában A direktív beszédaktusokat elemzı kutatók eredményei arra a következtetésre engednek jutni, hogy maguk a kutatók sem egységesen értelmezik a direktívumokat. Annak érdekében, hogy belássuk a direktív beszédaktusok értelmezésében megjelenı ellentmondásokat többek között három eddigi megállapítást kell szemügyre vennünk: 1, Mihalovics a direktív beszédaktusokról szóló munkájának ezt a címet adta: Az akarat (volitio) nyelvi kifejezése az interperszonális kapcsolatokban (1998) 2,A legtöbb kutató (Szili, Dobos, Mihalovics, Andor, stb) a beszédaktusok direktív kategóriájának magyarázatát oly módon adják meg, hogy „a beszélı parancsol, kér, tanácsol, javasol a hallgatójának valamit.” 3, Mihalovics a direktív beszédaktusok illokúciós erejében lévı különbségek prezentálására az alábbi listát adta: +12
erıszak
+11
kényszer
+10
parancs - elıírás
+9
rendelkezés
+8
követelés
+7
sürgetés
+6
könyörgés
+5
kérés
+4
buzdítás
+3
ajánlat – tanács - javaslat
+2
sugalmazás
+1
meghatalmazás 0.
megengedés
-1
lebeszélés
-2
akadályozás
-3
tiltás
-4
megtiltás
A fent említett három tény mellé még hozzá kell tennünk azt, hogy maga Searle is szinonim fogalmakként kezeli, ebbıl adódóan nem tesz konzekvensen különbséget a kommunikáció és a beszéd között. A fentiekbıl az alábbi következtetéseket vonhatjuk le: - 34 -
I, Ha a direktívumokat részletezı munka az akarat kifejezése címet kapta, abban az esetben az interperszonális akarat és a direktívum egymással rokonítható fogalmak, abban az értelemben, hogy a kognitív módon létezı beszélıi akarat nyelvi reprezentációja a direktívum. II, Amennyiben ezt elfogadjuk, akkor arra a konklúzióra juthatunk, hogy a 2. pontban lévı direktívumi értelmezés meglehetısen restriktív, hiszen a beszélı nemcsak a hallgatójának parancsol, tanácsol, kér, stb. Teheti ezt úgy is, hogy a cselekvés végrehajtásában önmaga, vagy egy harmadik személy lesz involválva. Ennek
legextrémebb
példája
a
katonai
alaki
foglalkozás
egyik
kötött
megnyilatkozása: „Magamnak vezénylek, magam hajtom végre.” Ezt követıen a beszélı harmadik személyben megszólítja önmagát, parancsol önmagának, majd végrehajtja azt: „Szabó ırmester, balra át!” Abban az esetben, ha elfogadjuk Searle eredményét miszerint a tanács, kérés és a parancs nem kommunikációs funkciójában, hanem illokúciós erejében különbözik egymástól, abban az esetben azt is mondhatjuk, hogy a fenti megnyilatkozás azzal egyenértékő, hogy „be szeretném mutatni, hogy hogyan kell helyesen balra át mozdulatot végezni.”. A beszélı, választott nyelvi eszközöket a konkrét kontextuális tényezık függvényében - katonai környezet - interpretálta ily módon. Ebbıl az következik, hogy a beszélı saját maga által végrehajtandó feladat megfogalmazásakor is direktív beszédaktust hoz létre. Tekintettel arra, hogy a vágy és a parancs közt csak az illokúciós erıben van különbség, minden a beszélı önmagáról szóló vágya is direktívum. Ha elfogadjuk azt a korlátozó definíciót, miszerint direktív beszédaktus esetén a beszélı parancsol, kér, tanácsol a hallgatójának valamit, akkor nem tudjuk kategorizálni az olyan megnyilatkozásokat, mint „lépés indulj!” – amelynek esetében nemcsak a hallgatók, hanem a parancsot kiadó személy is elindul. Vagy bármely kevésbé extrém, a beszélıt is involváló felszólítást, pl. „menjünk moziba!” III, Mihalovics (1998) az illokúciós erı szemléltetésére összeállított listájának 14. pontja szerint a „fıpincér kitaszigálja az ittas vendéget.” Ez valóban tekinthetı erıszaknak. Ez a tény viszont azt a kérdést veti fel, hogy a nemverbális eszközök is tekithetık-e direktívumnak. Elviekben erre a kérdésre tagadó választ kellene adnunk, hiszen a direktívum, beszédaktus, a beszédaktus pedig a beszéd alapegysége, nem pedig a nyelven kívüli eszközöké. Ha azonban az erıszak direktív voltát tagadjuk,
- 35 -
akkor azzal kizárjuk annak lehetıségét, hogy az eredetileg szemiotikából kinövı pragmatika épp a „szülı anyjával” a szemiotikával közös eredményeket mutasson fel. Illetve maga Searle is gyakran beszél kommunikációról, ami nemcsak a beszéd, hanem minden nemverbális eszköz győjtıfogalma is. Ennek a problémának a kiküszöbölésére egy ábrával próbáltam bemutatni a direktív kommunikációs tevékenységet:
3. ábra A direktív kommunikációs tevékenység
beszédaktus /direktívum
írottaktus
A direktív kommunikációs folyamat lehet nyelvi, azaz írott és beszélt. Direktív funkciót tölthetnek be a jelek, például a záróvonal, vagy a jelek és némi írás pl. egy sebességkorlátozó tábla. Jelként kell kezelnünk a repülıgépeknek adott kéz, vagy fényjeleket, vagy a karmesteri jeleket is. A jelekhez hasonlóan a gesztusok is képesek önmagukban, vagy a nyelvi jelekkel– jelen esetben a beszéddel - együtt direktív funkcióban állni, pl. „egy asztalra csapás” a tanórán jelentheti azt, „legyen végre csönd!”, de ezt kísérheti verbális megnyilatkozás is, legextrémebb helyzetben egy káromkodás. Mindezeket átgondolva némi terminológiai eredményeket felhasználva azt kell, hogy megállapítsuk, hogy maga a beszédaktus terminusa is rossz, hiszen nagyon gyakran vizsgálunk írott szövegeket is, amelyek – a kutatási eredményekbıl már tudjuk – egészen sajátos nyelvi eszköztárral rendelkeznek. Célszerőnek mutatkozik tehát különbséget tenni beszédaktus, és írottaktus (szándékosan egybeírva) között.. Ennek a változtatásnak terminológiai okai vannak, a beszédaktus ugyanis azt - 36 -
sugallja, hogy a direktív funkció csak beszédben jelenik meg. Mindazonáltal ennek ellenére a dolgozat további részében a konvenciók miatt a beszédaktus terminust fogom használni.
1.8. A direktívum definíciója Mielıtt a beszédaktusokról szóló szakirodalmat leszőkítenénk és ismertetnénk a direktívumokról napvilágot látott elgondolásokat fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a direktívum definíciója sem tekinthetı tudományosan megalapozottnak. A generatív nyelvészek szerint minden kijelentı vagy kérdı mondat cselekvésre szóló utasításként értelmezhetı, ha az ágens a mi, valaki, vagy nincs ágens, vagy egy olyan tevékenységre utal, ami a címzett kötelességéhez tartozik. Olyan megnyilatkozásokat értelmezünk továbbá direktívum alatt, amelyek megszegik a szövegrelevancia szabályait, vagy szerkezetileg, illetve intonációsan jelöltek, illetve olyan cselekvésre utalnak, amelyek a címzettek számára tilosak vagy kötelezık. Ha a forma nem felel meg a kontextusnak, a megnyilatkozás egyáltalán nem értelmezhetı direktívumként (Terestyéni, 1985). Ez a definíció meglehetısen sok
megkérdıjelezhetı
pontot
tartalmaz.
Nyilvánvalóan
a
direktívumok
meghatározása nem kevés nehézség elé állítja a nyelvészeket, hiszen mindig található olyan kor, kultúra, vagy nyelv, amiben egy – egy megnyilatkozás kivételként fog megjelenni5. Ezt leginkább úgy lehet elkerülni, hogy a legtágabb értelmezést adjuk a direktívumnak. A saját definícióm értelmében, direktívum nem más, a beszélıben kognitív módon megjelenı akarat verbális és nem verbális kifejezésre juttatása. A megnyilatkozásban megfogalmazott tevékenység végrehajtható a beszélı, a hallgató, mindkettıjük, a beszélgetésben részt nem vevı, vagy egy nagyobb populáció által. A kifejezésre szolgáló nyelvi eszközeinek széles tárháza ismeretes nyelvtıl, kultúrától, és kortól függıen. Kódolása csak ritkán sikeres izoláltan, mindig minimálisan szükség van a beszélı, és a hallgató kilétérıl, és a szituációról szóló információkra. A direktívum idejét tekintve az elhangzás pillanatához képest csak jövı idejő lehet. A direktívum meghatározása jelen esetben 5
Ha abból a ténybıl indulunk ki, hogy az egzakt tudományoknak is nem kevés akadályt kell leküzdeni ahhoz, hogy egy – egy jelenséget definiáljanak, akkor ez egyáltalán nem meglepı. Gondoljunk csak arra, hogy a Bolyai-féle g eometria megjelenése teljesen új értelmezést adott az egyenesnek. (a gömbön felvett két pontot összekötı vonalat is egyenesnek tartja). Ehhez hasonló példákat végtelen sokat lehetne felhozni.
- 37 -
nem függ a sikeres perlokúciótól, attól, hogy a beszélıi szándék megvalósul- e vagy se. A direktívumok definíciójának ezen módon történı megadása esetében nem figyeltünk a boldogulási feltételek hiánytalan meglétére.6 Aligha kétséges, hogy az ilyen „laza” módon körül írt fogalmak a rendszerbe ellentmondásokat szoktak szülni. Ahhoz azonban, hogy az összes nyelvi eszközt, az összes nyelvet és kultúrát tanulmányozni tudjuk elkerülhetetlen ez a fajta bı értelmezés. A pontos vizsgálatok esetében pedig igyekeztünk az ellentmondásokat kiküszöbölni
Ezután az értelmezési kitérı után az alábbiakban fel fogjuk sorakoztatni azokat az eredményeket, amelyeket eddig olvashatunk a szakirodalomban. Elıször is a direktívumok sikerességéhez hozzájáruló boldogulási feltételeket, majd a kifejezésére szolgáló nyelvi eszközöket, a direktívumok osztályzási lehetıségeit, majd azokat
a nyelven kívüli tényezıket, amelyek a direktívumok használatát
befolyásolják. Az alábbi felsorolásokban a kategóriák magyarra fordítása talán nem tökéletes. Tekintettel azonban arra, hogy nem jómagam végeztem a fordítást, hanem különbözı szerzık terminusait vettem át (Szili, Terestyéni, Mihalovics, stb.) nem kívántam azokat megváltoztatni. Tettem ezt azért is, mert az általuk kiadott szakirodalomban ezeket a terminusokat így találjuk meg, és szem elıtt kell tartanunk a terminológiai egységességet. Vanderveken 1988-ban (Vanderveken 1988:145) a direktív illokúciós aktusról a következı megállapításokat teszi: - illokúciós cél: direktív ( egy cselekvés végrehajtása) - illokúciós erı: direktív (széles skálát ölel fel) - propozicionális tartalom: a hallgató jövıbeni cselekvése (Q) - elıfeltétel: a hallgató (H) képes (Q) végrehajtására - ıszinteségi feltétel: a beszélı (B) valóban akarja, hogy a hallgató (H) az adott cselekvést (Q) végrehajtsa - szintaktikai megvalósulás: általában felszólító jellegő megnyilatkozások A kéréseknek négy elıfeltétele ismeretes: 6
Emiatt ide soroltuk a nyaggatást is, mint például a kisgyermek szüntelen kérés kifejezésének egyik nyelvi formáját, és nem vizsgáltuk, hogy van- e ehhez joga vagy sem, és a szülınek kötelessége-e a megnyilatkozásban megfogalmazott cselekvés végrehajtása vagy sem.
- 38 -
szükséglet,
képesség,
kötelezettség,
jogok.
Természetesen van olyan megnyilatkozás, amelyikben valamelyik vagy mindegyik hiányzik. Ez utóbbira példa az a meglehetısen extrém kívánás, , hogy „dögölj meg!” – nem szükséges, a hallgató nem képes megtenni, nem köteles így tenni és a beszélınek nincs joga ezt kérni. VAnderveken ezen példáját azonban érdemes kritikával szemlélni, hiszen nem ismeretlen az olyan megnyilatkozás, ami feszólító módú igealakot tartalmaz, mégsem direktívum. A saját terminusom szeint pseudo direktívumnak tekinthetjük az effajta beszélıi megnyilatkozásokat. (lásd lenn.)
1.9. A direktívumok boldogulási feltételei Gordon és Lakoff (1976) a boldogulási feltételeket a direktívumokra vonatkozóan pontosították, és arra a következtetésre jutottak, hogy a fentieken kívül szükség van arra, hogy (i), a beszélı valóban óhajtsa a kérés végrehajtását, (ii), legyen annak biztos tudatában, hogy a hallgató tudja teljesíteni a kérést, végül (iii),a hallgató nem teljesítené az adott tevékenységet a beszélı utasítása nélkül. Konrád 1985-ben ezeket a gondolatokat kiegészítette még azzal, hogy a kérésnek idıben meg kell elızni a végrehajtást, ergo a direktívum csak jövı idejő lehet. Krékits hozzátette (1995), hogy nemcsak elıidejőség, de idıbeli egybeesés is elképzelhetı a kérés és a végrehajtás között. Példának Zorin „Kezdet és vég” c. munkájából idéz: „olvasol és olvass is!” Amely állítás –az idıbeli egybeesésrıl vitatható, hiszen csak a kérés elhangzása után tudja a hallgató, hogy folytatnia kell az olvasást. Fel kell azonban hívni a figyelmet arra is, hogy hallgatói szempontot is figyelembe vehetünk bizonyos boldogulási feltételek meghatározásakor. Így a beszélıi szándék szerint egy megnyilatkozás elképzelhetı, hogy direktív funkciót töltene be, miután azonban a hallgató már teljesítette a tıle elvárt cselekvést már nem érvényes a kérés. A boldogulási feltételek sorába tehát fel kell venni az érvényességet is. Az érvényesség fogalmának bevezetését szükségessé tevı jelenségek arra a következtetésre engednek jutni, hogy három alkategóriája különböztethetı meg az érvényességnek különbözı faktoroktól függıen. Az egyik - 39 -
ilyen faktor lehet a már említett hallgató központú szempont, azaz a megfogalmazott cselekvést a hallgató már beteljesítette. A másik faktor lehet a direktív beszédaktusban
megjelölt
határidı
lejárta.
Egy
törvényre
gondolva
nem
elképzelhetetlen, hogy a törvényben meghatároznak egy határidıt, ameddig a törvény hatálya alá esı személy egy cselekvést egy bizonyos módon köteles végrehajtani. Ezt követıen a direktívum érvényét veszti. A harmadik alkategóriája az érvényességnek, amikor a direktívumban megjelölt másik boldogulási feltétel nem teljesül. Nagyon valószínőnek tartom, hogy különbözı szférákra vonatkozó hatályos rendeletek elıirányoznak olyan boldogulási feltételeket, amelyek hiánya egy direktívum érvénytelenségét eredményezik. Ilyen módon a 2004. évi CV. Honvédelmi törvény a parancsot úgy definiálja, hogy nem mondhat ellen hatályban lévı jogszabályoknak, nem sérthet emberi méltóságot, stb.. Ebben az esetben a parancsot kapó személynek a vonatkozó boldogulási feltételek figyelembevételével, ismeretében kell lennie annak, hogy a parancsban megfogalmazottakat végre kell-e hajtania, vagy sem. Emiatt az alkategória miatt tulajdonképpen levonhatjuk azt a konzekvenciát, a boldogulási feltételek sora közelít a végtelenhez, hiszen minden társadalmi szféra számára elıírt törvény különbözı megkötések mellett lesz csak érvényes. A megfigyelések azt mutatják, hogy az érvényesség az a tényezı, ami egy függı beszédben lévı megnyilatkozás beszédaktusi hovatartozását eldönti. Az alábbi típusú
megnyilatkozások
tartozhatnak
a
konstatív
beszédaktusokhoz,
de
direktívumként is megjelenhetnek „ az igazgató azt mondta, hogy írassuk be az ellenırzıkbe
a szülıi értekezlet idıpontját.” Amennyiben a tanárok ezt már
megtették egy konstatív beszédaktus interpretálását láthatjuk, abban az esetben , ha még nem került erre sor, akkor viszont direktív beszédaktussal állunk szemben. A törvényekrıl visszakanyarodva a Bibliához, a Biblia esetében is létezik hallgató központú boldogulási feltétel, amikor a magát hívınek tartó ember ezt vagy azt a direktívumot tartja irányadónak a racionális megindokolás képessége nélkül. Ebben az esetben a lelkiismeret az, amire a hívı emberek hivatkozni szoktak, tehát bevezethetünk egy Biblia-specifikus boldogulási feltételt, a lelkiismeretet. A történelem bizonyította, hogy nem kis jelentısége van a lelkiismeretnek, gondoljunk csak például az 1948-ban aláírt állam és egyház közti megállapodásra. Maga az egyház sem tudta eldönteni, hogy a két különbözı igevers közül melyiket tartsa önmagára nézve kötelezınek: „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek.” (ApCsel.5;29)
/ „Minden lélek engedelmeskedjék a felettes
- 40 -
hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentıl, ami hatalom pedig van, az az Istentıl rendeltetett.” (Róm.13;1) így magában az egyházban is egymásnak ellentmondó nézetek alakultak ki az aláírással kapcsolatban, amit az akkori vezetés politikai célokra tudott felhasználni. De nemcsak ebben a szélsıséges esetben játszott nagy szerepet a lelkiismeret a bibliai direktívumoknak való engedelmességben. A lelkiismeret az, ami az egyházak gyakorlatát elválasztja egymástól, vagy megkülönbözteti az egyik hívı attitődjét a másiktól. A lelkiismeretre hivatkozva tartják, illetve utasítják el, a szombatot a vasárnap helyett a szombatisták más felekezetekkel szemben, őznek ördögöt egyes katolikus körök, a protestánsokkal ellentétben, stb. A lelkiismeret azonban ugyan Biblia-specifikus boldogulási feltételként is kezelhetı, de a mindennapi életben is találunk arra példát, hogy a lelkiismeret tesz sikeressé egy megnyilatkozást. A mindenkori tapasztalat azt mutatja, hogy vannak olyan direktív megnyilatkozások, amikor minden boldogulási feltétel teljesül a beszélı részérıl, azaz a beszélınek van joga, felhatalmazása kérni, az interpretálása megfelel a mentális, fizikai kontextusnak, a hallgató képes a kérést teljesíteni, stb., a megnyilatkozás mégsem éri el a kívánt perlokúciót, azaz a hallgató nem teljesíti a beszélı kérését. Ebben az esetben is azt állapíthatjuk meg, hogy a lelkiismeret mint boldogulási feltétel nem teljesült, ezért vált sikertelenné a kommunikáció.
1.10. A direktívumokat kifejezı nyelvi eszközök A legtöbb direktívumot kutató tudós megpróbálta összegyőjteni azokat a nyelvi eszközöket, amelyek az adott nyelvben a direktívum kifejezésére alkalmasak. Ezek jobbára angol nyelvi példák és a beszélt nyelvi megfigyelésre épülnek. Az alábbiakban listaszerően felsorolásra kerülnek a leglényegesebb eredmények. A hazai és nemzetközi nyelvészek által megadott nyelvi eszközök felsorolása után olvashatjuk a saját megfigyelésem eredméyneinek összefoglalóját.
1.10.1. Susan Ervin Trip (1976) Szükséglet-kijelentések: „Kellene egy gyufa.” Felszólítások: „Adj egy gyufát!” Beágyazott felszólítások:„Tudnál gyufát adni?” Engedély dírektívum: „Kaphatnék gyufát?” Kérdı direktívum: „Van gyufád?” - 41 -
Célzás: „Elfogyott a gyufa.” Szükséglet kijelentések különbözı rangú emberek közt jelennek meg, fıképp munkahelyen, ahol világos, hogy kinek mi a kötelessége, és a feljebbvaló szükségleteinek kijelentése kötelezettséget jelent az alárendelt számára. Családokban is megjelennek a szükséglet kijelentések, amikor van arra remény, hogy a hallgató reagálni fog. A normától való eltérés társadalmi értelmezést kap, az alázatosság ugyanolyan támadó lehet, mint a durvaság.
1.10.2. Lakoff (1976) Lakoff a direktívumok teljesülésének három maximáját állította fel:
a szükség;
a vágy;
a lehetıség maximája.
Ezen maximák figyelembe vételével osztályozta a direktívumokat: A szükség maximáját elégíti ki a 1. szükség állítása – annak a ténynek a kifejezésre juttatása, hogy a beszédaktus elvégzése szükséges.(„meg kell kérjelek, hogy csukd be az ablakot.”); 2. a szükség megkérdezése. Annak a ténynek a megkérdezése, hogy a beszédaktus elvégzése szükséges -e ( „meg kell kérjelek arra, hogy csukd be az ablakot?”); 3. ekvivalens beszédaktusra való rákérdezés – annak a megkérdezése, hogy valamely ekvivalens beszédaktust már végrehajtottak-e mások. („megkért már valaki arra, hogy vidd ki a szemetet?”); 4. jövıre ható kérdés
- arról való érdeklıdés, hogy valamely szándékolt hatás
megjelenhet- e a beszédaktus nélkül („tervezed, hogy kiviszed a szemetet?”); 5. múltra ható kérdés- arról való érdeklıdés, hogy valamely szándékolt hatás megjelent- e már a beszédaktus nélkül („Kivitted a szemetet?”); A vágy maximáját kielégítı direktívumok 1. a vágy állítása – annak a kifejezésre juttatása, hogy némely kívánatos eredmény elérhetı, vagy nemkívánatos elkerülhetı a beszédaktus elvégzésének eredményeként. („boldogabb lennék ha bebizonyítanád azokat az adatokat.”); 2. ajánlatos kérdés - annak a megkérdezése, hogy némely kívánatos eredmény elérhetı -e, vagy nemkívánatos elkerülhetı-e a beszédaktus elvégzésének eredményeként. („több fény lesz, ha ezt arrébb teszed?”);
- 42 -
3. nem ajánlatos kérdés – annak a megkérdezése, hogy valamely nemkívánatos eredmény elképzelhetı-e a beszédaktus kivitelezése után. („megsértelek, ha kölcsönkérek tıled egy kis pénzt?”). A lehetıség maximája 1. A kérés kifejezésre juttatása („Azt szeretném, ha megöntöznéd a virágokat.”); 2. hallgató orientált kérés („nem akarod becsukni az ablakot?”); 3. jelöletlen kérés- a beszédaktus elıfeltételének témájának jelöletlen kérdése („Most te vagy a soros a mosogatásban?”); 4. jelöletlen állítás
- a beszédaktus elıfeltételének témájának jelöletlen állítása
(„most te vagy a soros a mosogatásban”.); 5. felajánlás – felszólító mód, aminek célpontja a hallgató („vegyél süteményt!”); 6. vegyes kérdés – amikor is a beszélı valamely hallgatóra irányuló tevékenységgel kapcsolatban felelısséget vállal. („elfogadnád, ha elvinnélek a repülıtérre?”).
1.10.3. Gibbs (1981) Gibbs (1981) tizenháromféle megnyilatkozási lehetıséget talált kutatásai során: 1. vágy, akarat kifejezése- „Azt szeretném, hogy…”; 2. képességre vonatkozó kérdés – „Tudnál….?”; 3. konstatív megnyilatkozás – „ez az én labdám.”; 4. engedélykérés- „kinyithatom?”; 5. direkt kérdés – „Mennyi az idı?”; 6. a kívánt cselekvéshez kapcsolódó egyetlen fınév megnevezése – „Ebéd.”; 7. birtoklásra vonatkozó kérdés – „Van tollad?”; 8. direkt felszólítás- „Adj ennem!”; 9. felajánlás –„Nem bánnád, ha….?”; 10. elkötelezés – „lennél szíves…?”; 11. egyedi esetek – „mit szólnál…?”; 12. beágyazás - „kíváncsi lennék megtennéd-e.”; 13. kötelességre figyelmeztetés – „nem kellett volna elmosogatnod?”.
- 43 -
1.10.4. Blum-Kulka (1991) Blum-Kulka (1991) empirikus
úton
történt kutatása alapján
kilenc féle
megnyilatkozást mutatott be: 1, Származtatott mód – „Mosogass el!”; 2, Explicit performatívum – „Arra kérlek, hogy mosogass el.”; 3, Beágyazott performatívum- „El kell, hogy kérjem a tollad.”; 4, Jövı idejő állító mondat – „Ki fogsz menni!”; 5, Akaratnyilvánítás – „Úgy szeretném, ha békén hagynál.”; 6, Javaslattevés – „Mit szólnál egy sétához?”; 7, Hajlandóságra irányuló kérdés – „Nem bánnád, ha ma te mosogatnál?”; 8, Erıs célzás – „Koszosan hagytad a konyhát.”; 9, Enyhe célzás – „Nekem kell itt békét teremtenem.”. Blum-Kulka (1989) ezeket a nyelvi eszközöket besorolja
direkt;
konvencionálisan indirekt;
nem-konvencionálisan indirekt kategóriákba.
Szerinte a direktívumok az alábbi modell alapján mutathatók be:
- 44 -
4.ábra Direktívumok Blum-Kulka szerinti osztályzásban
DIREKTÍVUMOK
direkt
indirekt
nemkonvencionális
konvencionális
pragmalingvisztikai konvenció
nyelvi
formai
jelentésbeli
Blum-Kulka (1989) hangsúlyozta, hogy az indirekt kifejezı eszközök minden esetben magunkban hordoznak egyfajta pragmatikai többértelmőséget. Pl. a sokat idézett „eléred a sót?” megnyilatkozásnak a második jelentésszintjét kell értelmezni a sikeres kommunikáció érdekében, azaz át kell nyújtani a beszélınek a sótartót. Amennyiben az ilyen típusú megnyilatkozásokat szó szerint értelmezzük, abban az esetben vagy humorossá válik a társalgás, vagy konfliktus, esetleg félreértés jön létre a beszélı és a hallgató között. A nem-konvencionális indirektség ezt a többértelmőséget a beszélı jelentés szintjén éri el, emiatt homályos is lehet a hallgató számára. Úgy fogalmazhatnánk, hogy a nem-konvencionális indirekt módon kifejezett direktívumok csak egy kis közösség számára dekódolhatóak egyértelmően, ha
egyáltalán
dekódolhatóak,
ellentétben
- 45 -
a
konvencionális,
indirekt
megnyilatkozásokkal, amelyek egy nagyobb, akár társadalmi szintő közérthetıséget hordoznak magukban.7 Feltétlen meg kell említeni Blum-Kulkának (1991) azt a gondolatmenetét, miszerint a kérést nagyon gyakran valamilyenfajta megszólítás elızi meg, ami a figyelem felkeltés kommunikációs funkcióját szolgálja. Ez leginkább cím, rang, név említésével történik. Ez jobbára a beszélt nyelvben jelenik meg, illetve olyan írottszövegekben, ahol a beszédet „imitálják” pl. a szépirodalom dialógusaiban. Ezt követheti az „elérhetıség” ellenırzése olyan kérdésekkel, mint „ráérsz?”. Ezt követi a fej aktus, amely két dimenziót érint, a stratégia típust és a kilátást.
1.10.5. Krékits (1995/2006) Krékits a direktívumokat pszichológiai szemszögbıl vizsgálta, jobbára a beszélı és hallgatója közti viszonyt elemezte és ehhez rendelte hozzá azokat a nyelvi eszközöket, amelyek realizálhatják az adott direktívumot. Krékits a vizsgálódását orosz nyelven tette meg, ezért a nyelvi eszközöket itt most nem kívánom felsorakoztatni, csak a direktívumok kategorizálására koncentrálnék. Teszem ezt abból az okból, mivel az orosz nyelvben a befejezett és a folyamatos igeszemlélet (совершенный – несовершенный вид), a magyarban csak nehézkesen adható át, hiszen ez a kategória ebben a formában hiányzik a magyar nyelvbıl, (pl. a надо – t követı совершенный вид egyáltalán nem érzékeltethetı) és ebben a dolgozatban ez a kérdés nem is releváns. Krékits tehát az alábbi kategóriákat állította fel:
kérés;
javaslat;
tanács;
ajánlás;
meghívás;
felszólítás;
figyelmeztetés;
7
A közkedvelt példa erre, mikor az édesanya így szól gyermekéhez: „ma apa ideges”. Ez hordozhatja azt a jelentést, hogy „tegyetek be egy Brahms CD-t!”, de azt is, hogy „meneküljetek a nagymamához!” Csak az a szők közösség érti a pontos jelentését. Clark (1996)
- 46 -
intés;
követelés;
utasítás;
megbízás;
tiltás;
engedély.
Krékits felhívta a figyelmet arra, hogy nem verbatim formák is képesek direktív funkcióban állni, pl. „bocsánat”. Itt azonban meg kell jegyeznünk, hogy ezek a formák szinte mindig elliptikus mondatok mint ahogy az elızı példában is látható volt. Ezenkívül, megállapította, hogy a direktívumok explicit, implicit, és hibrid módon kerülhetnek kifejezésre. Hibridnek tartotta a performatív igét és imperativust tartalmazó megnyilatkozást. (pl.: „arra kérem önt, menjen ki”.) Ezt az elnevezést 2006-ban megváltoztatta, és a hibrid performatívum helyett közvetett performatívumot használ. Az illokúciós erı tekintetében Krékits (2006) ezenkívül különbséget tesz belsı és külsı erırıl, attól függıen, hogy a beszélı milyen módón valósítja meg a megnyilatkozás illokúciós célját. Külsı illokúciós erırıl van szó, ha a beszélı külsı hatalommal, belsırıl, ha morális ráhatással próbálja a kívánt perlokúciót elérni. Krékits (2006) éles különbséget fedez fel a prohibitív és a preventív felszólítások között. Prohibitívnek tekinti a tiltást, amikor is a beszélı arra szólítja fel hallgatóját, hogy az tartózkodjon valamilyen nemkívánatos cselekvéstıl, vagy állapottól. Ezzel szemben a preventív figyelmeztetés mindig egyszeri, konkrét szituációra vonatkoztatott negatív eredményre orientált megnyilatkozás. Prohibitív: „Ne dohányozz!” Preventív: „El ne ess!” Krékits felhívta a figyelmet arra, hogy az engedély nem teljesen egyértelmő nyelvi kategória. Ezzel kapcsolatban az alábbi kategóriákat állította fel: 1, feltételes engedély; 2, erıs engedély; 3, hangsúlyos engedély; 4, kérés típusú engedély; 5, javaslat típusú engedély. - 47 -
Ezeket a kategóriákat azonban 2006-ban már elvetette, ezért nem releváns ennek az részletekbe menı tárgyalása. Ekkor beszél 1, közvetlen explicit megengedı alakokról: „ a bíróság engedélyezi a kiáltvány közvetítését.”; 2, autoritárius engedélyrıl : „ Fıbíró: Megengedem Kalmár Sztravriásznak, hogy letelepedjék városunkban.”; 3, gyenge megengedésrıl: „Megengedem, hogy tegezz.”; 4, feltételes megengedésrıl: „ („Telefonálni akar?) Parancsoljon!”; 5, feltétlen megengedésrıl: „Megadom a halasztást.”.
1.10.6. Mihalovics (2005) Mihalovics az elızıekhez hozzátette, hogy az indulatszavak, sıt a nemverbális elemek is képesek meglehetısen nagy illokúciós erıvel bíró direktívumot kifejezni. Természetesen ezek már a nem nyelvi kategóriába tartoznak. Ezt a sort számtalan szemiotikai elemmel ki lehetne bıvíteni, hogy csak egy példát említsünk, a közlekedési táblákkal
Az empirikus tapasztalat azt mutatja, hogy a szóbeli megnyilatkozásokban a direktívumok kifejezésére használt nyelvi eszközök mindig szélesebb skálán mozognak, mint az írott szövegek esetében. Elmondható, hogy minden mőfajnak megvan a maga nyelvi eszköz készlete, amelybıl válogat konkrét szituációkban. Pl. egy államközi megállapodás az alábbi nyelvi eszközökbıl válogathat: -
1, Hat –het alakos többes szám harmadik személyő igék;
-
2, Jelen idı egyes szám harmadik személyő igék;
-
3, Jelen idı többes szám harmadik személyő igék;
-
4, melléknév - köteles;
-
5, segédige - kell;
-
6, szókapcsolat.
1, utazhatnak, tartózkodhatnak, átutazhatnak, meghosszabbíthatja 2, megtagadja, jogosít, ad ki
- 48 -
3, mentesülnek, állítják ki, értesítik, kötelezik 6, hatályát veszti8 Az effajta államközi megállapodásokban nincs jelen a kérdés, felszólítás enyhítı, indulatszó, stb. Ugyanezt figyelhetjük meg bármilyen dokumentum megvizsgálásakor. Vannak bizonyos nyelvi eszközök, amelyek tipikusak, és vannak, amelyek teljes egészében hiányoznak az adott mőfajból. Megállapíthatjuk, hogy minél nagyobb illokúciós erıvel bír az adott dokumnetum, annál szőkebb skálájú a nyelvi eszközök száma. A Trianoni békeszerzıdésben például tulajdonképpen egyetlen kifejezés található: „Magyarország elkötelezi magát….”
1.10.7. Addició az elızıekhez Az alábbi felsorolás a magyar nyelvben megtalálható, a második személyő direktívum kifejezésére alkalmas nyelvi eszközöket mutatja be. Az eredmény egy féléves megfigyelés gyümölcse. Itt nem kívánom megismételni a fenti szerzık által adott nyelvi eszközöket, a szándékom ezeknek a kiegészítése volt. Emiatt nem is térek ki az direkt nyelvi eszközökre, hiszen azokat fenn már bemutattam.
Konvencionálisan indirekt feltételes mondattal: „Én a helyedben kimennék”. A direktívumokat kifejezı feltételes mondatok között kétfélét lehet megkülönböztetni. Az egyik, amikor a beszélı úgy fejezi ki akaratát a hallgatója felé, hogy a megkívánt cselekvést egy ígérettel társítja, megígér valamit, amit ı fog teljesíteni. Például: „ha megírod a leckéd, olvasok neked.”, azaz arra kéri a hallgatóját, hogy írja meg a leckéjét, egyben kifejezésre 8
1,…..érvényes úti okmányok birtokában utazhatnak be, utazhatnak ki, utazhatnak át, illetıleg tartózkodhatnak a másik Szerzıdı Fél államának területén. 2, Mindkét Szerzıdı Fél fenntartja magának azt a jogot, hogy közbiztonsági, közrendi vagy közegészségügyi okokból megtagadja a másik Szerzıdı Fél állama állampolgárainak belépését vagy tartózkodását államának területén. 3, Mentesülnek a vízum beszerzésének kötelezettsége alól Szerbia és Montenegró azon állampolgárai, akik: 4, …….. kötelesek az úti okmány elvesztését a tartózkodási állam illetékes hatóságának bejelenteni, amely bizonylatot ad ki az okirat elvesztésérıl. 5, ) A jelen Cikk (3) bekezdését kell alkalmazni az említett személyek szolgálatának idıtartamára, a velük közös háztartásban élı, a diplomáciai kapcsolatokról Bécsben, 1961. április 18-án aláírt nemzetközi szerzıdés alapján családtagnak minısülıkre is, amennyiben azok a Szerzıdı Felek diplomata vagy szolgálati útlevelével rendelkeznek (a Magyar Köztársaság Kormánya és Szerbia és Montenegró Minisztertanácsa között az állampolgáraik utazásának feltételeirıl 2006)
- 49 -
juttatja, hogy ezt követıen, ı is hajlandóságot mutat valamit a hallgatónak megtenni, adott esetben olvasni. Ennek a típusú feltételes módnak legextrémebb véglete a fenyegetés: ha nem fejezi be, kolléga a jelentést ma délután 4-re, meg kell válnunk egymástól” A második fajta feltételes mondat, ami direktívaként funkcionálhat, az „én nem mennék oda.” típusú megnyilatkozás, amikor is a beszélı tanácsát feltételes mondattal fejezi ki, de ebben az esetben semmilyen feltételt ı maga nem szab.
-hat, -het képzıs igék, látszólag megengedı mondatokban: „Azért te is elmosogathatsz”;
a „szokott” ige mondatba ágyazásával: „Nem szoktunk leves elıtt inni”;
kijelentı mód egyes szám harmadik személyő igével, annak ellenére, hogy a beszélı a hallgatójához beszél: :”Vitay elköszön édesapjától és kimegy.”;
iróniával: „Nem tudnád még hangosabban hallgatni a magnót?”;
a nem kívánt, vagy tiltani kívánt cselekvés következményeire való figyelmeztetéssel: „Ezen az asztalon minden a helyén van, aki bármit is elmozdít az életével játszik;
határozói igenévvel, általában egy imperativus mellett, egy mondatban: „Fennállva kérjük Isten áldását!” ezzel arra buzdítva a lelkész a gyülekezetet, hogy álljon fel, és együttesen kérjék Isten áldását!
Ez
stílusában
kicsit
emelkedett,
a
hétköznapi
beszédhelyzetekben nem gyakori elıfordulása a direktívumoknak. A határozói igenévnek a ragozhatatlanságából következik, hogy csak a mellette álló imperatívusi alak, vagy a kontextus utal arra, hogy ki legyen a cselekvés végrehajtója. A fenti példa esetében csak a kontextusból lehet erre vonatkozólag következtetéseket tenni, hiszen a lelkész, aki a lokúció aktusát végzi, már áll. Így a „fennállva” a gyülekezetre vonatkozik. Beálló melléknévi igenévvel: „Az effajta ügydarabok egy napon belül kézbesítendık”;
- 50 -
Hasonlattal: „úgy ülsz ott, mint macska a köcsögszárítón.” implikálva azt, hogy a hallgató üljön egyenesen.
A kívánt, de még meg nem tett cselekvés megköszönése: „köszönjük, hogy itt megállt.” Ez jobbára írott nyelvben fordul elı, például egy bankban a pénztártól megfelelı távolságra lévı táblán olvasható. A beszélt nyelvben ez a fajta direktivum cinikus is lehet: „köszönöm, hogy elmosogattál!” ezzel azt fejezve ki, hogy „nem bántam volna ha elmosogatsz.”;
Feliratokkal: Az a felirat, hogy „nıi WC” kifejezi a férfiak belépési tilalmát;
Végül érdemes megemlíteni a performatív igéket, azoknak is azt a csoportját, amit nem csak ige, hanem fınév is követhet. Ebbe a kategóriába sorolhatók a „kér”, „ajánl”, „ javasol”, „ vágyódik”, stb. igék. Pl.: „kérek egy kávét”.
Nem-konvencionálisan indirekt mód Közmondással, szólással: „Okos enged, szamár szenved”; Valamilyen idézettel, bölcsességgel: „Jobb gyertyát gyújtani, mint szidni a sötétséget”; Azzal az ugyan felszólító módú mondattal, hogy: „Csinálj, amit akarsz!” szinte mindig a saját akaratunk végrehajtatásának szándékát fejezzük ki; Egy harmadik, a beszélgetésben részt nem vevı személy vagy annak körülményeinek jellemzésével: „ma rossz kedve van” „ma idegtépı napja van” Ha két kolleganı beszélget arról, hogy be kellene menni a fınökhöz és kérni tıle haladékot a munka elvégzésének határidejét illetıleg, és ha az egyik, a fenti mondatot mondja, akkor ez javaslat tétel arra nézve, hogy az adott idıpont erre nézve nem a legaktuálisabb. Adott pillanatban folyamatban lévı cselekvés megnevezésével: „Tárgyalok” Ha a fınök kinéz a szobájából és a hangosan csicsergı
- 51 -
titkárnıknek azt mondja, hogy „tárgyalok”, akkor ez egyértelmően arra való utasítás, hogy maradjanak csendben, vagy halkabban beszéljenek. Narratívával: Abban az esetben, ha valaki tanácsot kér, és erre a partner elmeséli egy hasonló szituációban lezajlott történetét, akkor ezzel irányt is mutat a szerinte kívánatos cselekvés felé. Például, ha valaki arról panaszkodik, hogy a szomszédjának kutyája mindig átjár az ı kertjébe pedig már számtalanszor figyelmeztette a szomszédot, és kéri hallgatóját, hogy adjon erre nézve tanácsot. A beszélgetı partner erre elıadhatja történetét, hogy ı hasonló szituációt élt meg, és egyszerően azt a megoldást választotta, hogy kitett némi patkánymérget a kertbe. Eztán pedig a döglött állatot átdobta a szomszédhoz. Ez az elbeszélés indirekten azt a tanácsot juttatja kifejezésre, hogy a tanácskérı is így cselekedjen. Ez a fajta direktívum használata gyakori a diktatúrák idején írt szépirodalomi mővekben is, amikor a szerzı csak implicit módon fejthette ki akaratát. Egyetlen fınév kiejtésével, ami valamilyen logikai módon kapcsolódik a kívánt cselekvéshez. Például: „Ebéd” Ha délidıben akár az édesanya otthon, akár valamelyik kolléga a munkahelyen kiejti ezt a fınevet, akkor mindenki számára érthetı, hogy azt fejezi ki vele, hogy „menjenek ebédelni”. A megkívánt cselekvéshez valamilyen logikai módon köthetı tárgy létezésére való utalással: „van törvénykönyv” Például az alábbi szituációban: A: - János, légy szíves mondd meg, hogy ebben a helyzetben mit lehet tenni! B:- van egyházi törvénykönyv. Ezzel az egzisztenciális kvantorral rendelkezı megnyilatkozással B azt fejezte ki, hogy A nézzen utána a törvénykönyvben.
Ez a felsorolás természetesen felveti a már annyit vitatott kérdést, a „mondattípus = illokúciós típus” megközelítését. Sadock és Zwicky 1985-ben felhívta a figyelmet
- 52 -
arra,
hogy
bizonyos
mondattípusok
bizonyos
konvenconálisan
elfogadott
beszédaktusok megvalósítására alkalmasak. Risselada ezt elveti, mondván, hogy minden nyelvben megtalálhatóak azok az univerzális nyelvi eszközök, amelyek egyegy konkrét illokúciós célt képesek betölteni. Felhozza még az elmélet ellen azt is, hogy ebben az esetben a mondat típusa meghatározza az illokúciós célt, függetlenül a nyelven kívüli tényezıktıl. Risselada szerint, ha elfogadnánk Sadock álláspontját, akkor csak a szó szerinti értelmezés valósulhatna meg. A saját álláspontom az, hogy egy nyelvet fel lehet térképezni az akaratkifejezı nyelvi eszközei szempontjából is, azaz nem lehet meglepı, ha olyan mondattípus funkcionál direktívumként, ami más nyelvekben nem (például az oroszban a folyamatos – befejezett igeszemlélet más és más direktív funkciót tölthet be), ugyanakkor ennek a feltérképezésnek apró részletességgel ki kell terjednie a nyelven kívüli tényezıkre is.
1.11. 1.11. A direktívumok vertikális osztályzása Mihalovics 1998-ban a direktív beszédaktusok osztályzására tett kísérletet. İ ezt az osztályzást az illokúciós erı alapján tette meg, amelyet saját álláspontom alapján vertikálisnak is lehet nevezni. Mihalovics által adott illokúciós erı skála fentebb olvasható. Ebbıl a felsorolásból jómagam hiányolom a fenyegetést, ami szintén egy volitív-direktív beszédaktus. Nem értek egyet a sürgetés ide sorolásával sem. Amennyiben Mihalovics a sürgetés alatt a „siess már!” megnyilatkozást érti, annyiban úgy vélem ez kérés, tanács, figyelmeztetés, parancs- függıen a beszédhelyzettıl és az intonációtól. Amennyiben a sürgetés a beszélı ismétlıdı próbálkozása arra nézve, hogy a hallgatót rábírja valamilyen akcióra, abban az esetben a tanács-javaslat kategóriáját képezheti. Krékits (1986) csoportosítását alapul véve a direktívumokat vertikálisan – azaz illokúciós erejük alapján – az alábbi módon kategórizáljuk: +4.
követelés
+3.
kérés
+2.
javaslat
+1.
figyelmeztetés
0.
engedélyezés
-1.
tiltás
- 53 -
A matematika jeleivel élve a pozitív számok emelkedı sorrendben a beszélı akaratának erısségét fejezik ki, a megnyilatkozás illokúciós erejét. A nulla az a szint, ahol a beszélı még éppen egyetért a hallgató szándékával, azaz engedélyezi. A negatív elıjel az egyet nem értésre utal, azaz arra, hogy a beszélı megtiltja a megcselekedni kívánt cselekvés végrehajtását. Az alábbi kategóriák számtalan alkategóriát tartalmaznak, amelyeket illokúciós erejük alapján szintén rendszerbe lehet foglalni:
+4 Követelés Erıszak Fenyegetés Parancs Elrendelés Nyaggatás
+3 Kérés Felszólítás Kérlelés Könyörgés Esedezés
+2 Javaslat Tanács Ajánlás Buzdítás
+1 Figyelmeztetés Intés Sugalmazás
0 Engedélyezés Jóváhagyás
- 54 -
-1 Tiltás Megtiltás Akadályozás Lebeszélés Óvás
1.12. Az összetett összetett direktívumok Már Searle is rámutatott arra a tényre, hogy egyetlen megnyilatkozás különbözı illokúciós aktus végrehajtását is alkothatja egy idıben. Clark és Carlson ezt kibıvítette. Ezenkívül még több olyan konvencionális, és nem-konvencionális direktívum ismeretes, amely egyetlen megnyilatkozásban több direktívumot is magába sőrít. Ennek négy fajtája különböztethetı meg Clark Carlson eredményén kívül:
több címzetthez szóló direktívumok (Clark és Carlson eredménye, 1982);
egymással ellentétes irányú cselekvést kifejezı direktívumok;
konvencionális
és
nem-konvencionális
tulajdonságokat
egyaránt
hordozó direktívumok;
Olyan második személyő direktívum, ahol a cselekvés valódi végrehajtója egy harmadik személy lesz;
Egynél több cselekvést kívánó direktívum.
Az alábbiakban a fenti felsorolást részletezzük:
Abban az esetben, ha a feleség egy vendégség alkalmával így szól a férjéhez és egy másik vendéghez: „most már tényleg késıre jár.” Ezzel mind a vendégnek, mind a férjének kijelentést tesz. A vendégnek közvetve használja a kijelentést, hogy ellentmondjon, ezzel szemben a férjéhez közvetve használja, hogy kérjen és/vagy intsen. A vendég tudomására hozza, hogy az ı nézeteivel ellentétben már valóban eljárt az idı, a férjet kéri a távozásra, egyidejőleg inti, hogy rosszul fogja magát érezni másnap. Ez a több címzetthez szóló direktívum.
Egymással ellentétes irányú cselekvést kifejezı direktívumok a ellentétes direktívumok, és a feliratok. A fent már említett „Nıi WC” felirat engedélyezi a nıknek a belépést, és egyúttal megtiltja a férfiaknak
- 55 -
ugyanazt mindazok mellett, hogy a tájékoztatás kommunikációs funkcióját is betölti. Ez a tény számos feliratról elmondható(„Idegneknek belépni tilos”, „igazgatói iroda”, stb.)
Nem ismeretlen az a jelenség, amikor egy megnyilatkozáson belül többféle direktívum is feltőnik. Ha a férj így szól a feleségéhez: „gyere, átölellek”, akkor ez a megnyilatkozás tartalmaz minimum egy elsı és egy második személyő direktívumot. Ezek jól látható, könnyen dekódolható konvencionális direktívumok. Ha kettıjük között ez konvencionálisan a vigasztalást szolgálja, akkor egy harmadik akarat is jelen van, a vigasztalás szándéka. Ez viszont már egy külsı hallgató számára nemkonvencionális jelentés. Ezért ebben a megnyilatkozásban egyszerre van jelen a konvencionális és nem-konvencionális jelentés is.
Érdemes kis figyelmet szentelni a mőveltetı igealakoknak. Imperativusi formában ezek is sorolhatók az öszetett direktívumok közé, hiszen a beszélı a hallgatóját arra biztatja, hogy kérjen meg a lokúciós aktus végrehajtására egy harmadik személyt. Így tehát egyetlen igealak két cselekvésre buzdít: „javíttasd meg a mosógépet!”
Végül a beszédprodukció során elhangozhat olyan direktívum, ami látszólag egyetlen cselekvést kíván, a szituációtól függıen, azonban a végrehajtásához a hallgatónak több cselekvést is meg kell tennie. Például az osztályteremben a tanár szájából elhangzó „ezt írjátok le!” felszólítás hallatán a diákoknak lehet, hogy elı kell venni a füzetet, kinyitni, megkeresni a tollat, és leírni a táblán lévıket. Ennél a direktívumnál érdemes eltekinteni attól a ténytıl, hogy valójában minden direktívum végrehajtásához akár több száz inger fogadása, továbbítása zajlik az agyi idegsejtekben, a végtagokban, illetve a beszédszervekben.
1.13. 1.13. A használatot befolyásoló befolyásoló tényezık Blum-Kulka kutatásai (1989: 127) azt bizonyították, hogy az akaratkifejezı nyelvi eszköz függ a
beszélı és a hallgató közti vertikális és horizontális viszonytól – azaz a hierachikus és az érzelmi távolságtól;
a nemek közti eloszlásról;
a hallgató és a beszélı korától;
- 56 -
a helyszíntıl.
Ervin Tripp (1976) ezt kiegészítette azzal, hogy a nyelvi eszköz kiválasztása függ a feladat szokványosságától is. A saját álláspontom az, hogy mindezekhez hozzá lehet még tenni a beszélı személyiségét. Hiszen számos olyan beszédhelyzet van, amikor is a beszélı több nyelvi eszközbıl választhat, például, ha hierarchiában nem áll a hallgatója fölött, a köztük lévı relatív távolság kicsi, körülbelül egykorúak, és a helyszín nem hivatalos, azaz nem munkahely. Ebben az esetben, hogy milyen nyelvi eszközt választ a beszélı csakis tıle, a szokásaitól, azaz a személyiségétıl függ. Végül meg kell még említeni egy fontos tényezıt, ami az adott nyelvi eszköz kiválasztását determinálhatja, ez pedig nem más, mint a mőfaj. Eddig jobbára a beszélt nyelvi direktívumokat tárgyaltuk, viszont lényeges kitekintést tenni az írott szövegre is. Elsı látásra sok átfedés van, a mőfaj és a színtér között, az írott szövegek esetében azonban ez nem áll fenn. A nyelvi eszköz szempontjából mindegy, hogy a szöveg írója, illetve címzettje hol tartózkodik, sokkal fontosabb, hogy milyen mőfajt választott a szövegnek. A kutatások szerint a mőfaj sok esetben nyomósabb faktor, mint a beszélı illetve olvasójának kora, a köztük lévı horizontális és vertikális kapcsolat, illetve a fent említett többi tényezı. A felmérés, amely a lelkészek közt használatos dírektívumokat vizsgálta (Molnárné 2004) azt az eredményt mutatta, hogy ha egy lelkész a püspökének ír levelet az udvarias formát választja, még abban az esetben is, ha a püspök a saját édesapja. Azaz minden tényezınél fontosabbnak tőnik a mőfaj, ami ebben az esetben a hivatalos levél. De más mőfajú írott szövegeket megvizsgálva is arra a következtetésre jutunk, hogy meglehetısen szők azon nyelvi eszközök skálája, amelyek a direktívumok kifejezésére alkalmasak. Sıt talán az is elmondható, hogy nagyon sok esetben a mőfaj definiálását is meghatározzák a használt direktívumok, illetve illokúciós erejük. A megállapodás például az Értelmezı Kéziszótár szerint a felek közt létrejött nem túl komoly szerzıdés. A „nem túl komoly” valószínőleg azért kerülhetett be a definícióba, mert megvizsgálva bármilyen megállapodást az szőrhetı le, hogy meglehetısen kis illokúciós erıvel bíró direktívumokat tartalmaz.
- 57 -
2. A direktívumok horizontális vizsgálata
Bevezetés Ahogy az az irodalmi áttekintésbıl is kiderült, a legtöbb vizsgálat, amely a direktív beszédaktusok kifejezésére alkalmas nyelvi eszközöket elemzi, vagy egyáltalán csak a direktív beszédaktusokat tekinti vizsgálatának tárgyául, a második személyő direktívumokra fókuszál. Holott, amikor a direktívumokat kívánjuk klasszifikálni, nem szabad szem elıl téveszteni azt a tényt, hogy a csoportosítás alapját többféle tényezı is befolyásolhatja. Ahogy azt a harmadik fejezetben látni fogjuk, a rendszerezés tárgyát képezheti a direktívum által képviselt illokúciós erı, vagy ahogy az a negyedik fejezetben található, az azt megjelenítı nyelvi eszköz. Ha egy képzeletbeli háromdimenziós koordináta tengelyen szeretnénk a direktívumokat elhelyezni, akkor a függıleges tengely az illokúciós erıt, a koordináta rendszer mélysége a direktívum kifejezésére szolgáló nyelvi eszközt jelenítené meg. A vízszintes
tengely
a
horizontális
osztályozásra
szolgálna,
azaz
annak
megkülönböztetésére, hogy milyen viszony van a beszélı és a cselekvés majdani végrehajtója közt. A beszélı lehet aktív szereplıje a majdani cselekvésnek, ki is maradhat belıle, vagy végezheti az általa megfogalmazott cselekvés ellentétét!
Illokúciós erı Nyelvi eszköz
megnyilatkozás
Cselekvés majdani végrehajtója
- 58 -
Az alábbiakban az eddigi vizsgálatok eredményeit alapul véve a dirketívumok horizontális klasszifikációját mutatjuk be, illetve ennek alapján a vizsgált levelekben megtalálható direktívumokat rendszerezzük.
Ahogy azt az irodalmi áttekintésben már láttuk a direktívumok az alapján is rendszerezhetık, hogy ki a cselekvés majdani végrehajtója. Ennek alapján a vizsgálati korpuszban található direktívumkat hat csoportba sorolhatjuk be.
1, elsı személyő direktívum 2, második személyő direktívum 3, ellentétes direktívum 4, harmadik személyő direktívum 5, együttes direktívum 6, általános direktívum
2.1. 2.1. Elsı személyő direktívumok A vizsgálataim alapján az elsı személyő direktívum az a direktív beszédaktus, amikor a cselekvés megfogalmazója és végrehajtója ugyanaz a személy. Például: „ehetnékem van.” Az elsı személyő direktívum azért is tekinthetı különösnek a többivel szemben, mert itt a beszélı és a cselekvés végrehajtója ugyanaz a személy. Ebben az esetben a lokúciós aktus megtétele, azaz a direktívum verbalizálása egész más kommunikációs funkciót tölt be, mint például a második személyő direktívum esetében, hiszen ott ki kell elégíteni azt a boldogulási feltételt, miszerint a hallgató nem teljesítené az adott tevékenységet a beszélı utasítása nélkül. Az elsı személyő direktívum szerepe az, hogy a beszélı informálja hallgatóját belsı vágyairól, akaratáról, illetve némely esetben, ahogy azt a „kívánságnál” fentebb láttuk engedélykérés funkcióját is betöltheti. Ez utóbbi összetett direktívum. Egyrészt informál a belsı vágyakról, másrészt viszont konvencionálisan indirekt második személyő beszédaktus, azaz a beszélı kéri a hallgatót az engedély megadására. Meg kell még állapítsuk, hogy az elsı személyő direktívum nyelvi eszköztára sokkal szőkebb, hiszen a performatív igék közül csak kevés jelenhet meg ebben a lokúciós aktusban. A parancs, felszólítás, tanácsadás, kérlelés, performatív igéi - 59 -
értelmük miatt teljesen hiányoznak. Hiányzik még a szólás, közmondás, az „én a te helyedben…” kezdető mondatok, az irónia, hasonlat, következményekre való figyelmeztetés, határozó igenév, felirat, idézet, stb. Ezek részletes leírása az irodalmi áttekintésben olvasható volt. Az elsı személyő direktívum osztályozható vertikálisan is, ezek a kategóriák szintén eltérnek a többi direktívumi kategóriáktól. Errıl az harmadik fejezetben olvashatunk. Most álljon itt néhány elsı személyő direktívum. Érdemes felhívni
a
figyelmet arra, hogy a vizsgált levelekbıl a római gyülekezethez írt levél több elsıszemélyő direktívumot tartalmaz, mint a Timóteushoz írt levelek. Ennek hipotetikus okáról a fejezet összegzésében olvashatunk. (1) (RÓM)1:11 evpipoqw/ ga.r ivdei/n u`ma/j( i[na ti metadw/ ca,risma u`mi/n pneumatiko.n eivj to. sthricqh/nai u`ma/j( Mert szeretnélek látni benneteket, hogy megerısítésetekre valamilyen lelki ajándékot adjak nektek,
5. ábra Az elsı személyő direktívumok aránya a vizsgált levelekben
2.2. 2.2. A második személyő direktívumok Az elsı személyő direktívummal ellentétben a második személyő direktívum az, ahol a beszélı megfogalmazza elvárásait, javaslatait, tanácsait, parancsait a hallgató felé, ugyanakkor ı ebben a cselekvésben semmilyen módon nem vesz részt. Például, amikor az édesanya azt mondja a
- 60 -
kisgyermeknek ebédkor, hogy „edd meg a spenótot!” A felszólításban, az édesanya akarata a hallgatóra vonatkozóan fogalmazódik meg, a hallgató az, akinek ezt végre kell hajtani, vagy célszerő végrehajtania. Maga a beszélı a megfogalmazott cselekvésben semmilyen módon nem vesz részt. Természetesen ez a direktívum több hallgató esetére is fennáll, akkor is nevezhetı második személyő direktívumnak. Csak úgy, mint a beszédben a beszélı általában ebbıl a direktívumból használ a legtöbbet, a levelekben is szép számmal akadtak második személyő direktívumok: (2) 1:3 Kaqw.j pareka,lesa, se prosmei/nai evn VEfe,sw| poreuo,menoj eivj Makedoni,an( i[na paraggei,lh|j tisi.n mh. e`terodidaskalei/n Amikor Macedóniába mentem, kértelek, hogy maradj Efezusban, és parancsold meg némelyeknek, hogy ne hirdessenek tévtanokat.
A rómaiakhoz írt levélbıl sem hiányzik a második személyő direktívum különbözı nyelvi eszközökkel kifejezve:
(3) (Róm) 2:3 logi,zh| de. tou/to( w= a;nqrwpe o` kri,nwn tou.j ta. toiau/ta pra,ssontaj kai. poiw/n auvta,( o[ti su. evkfeu,xh| to. kri,ma tou/ qeou/ Azt gondolod, te ember, aki ítélkezel azok felett, akik ilyeneket tesznek, holott magad is ugyanazokat cselekszed, hogy akkor te megmenekülsz az Isten ítéletétıl? A (3)–as számmal jelzett példa elsı látásra nem tőnk direktívumnak, ennek egyedüli oka az, hogy indirekt módon kifejezett direktívumok kategóriájába tartozik. Ebben a példában az apostol a „bort iszik vizet prédikál” attitődtıl próbálja visszatartani a hallgatóságot.
- 61 -
6. ábra A második személyő direktívumok aránya a vizsgált levelekben
A második személyő direktívumok aránya a vizsgált levelekben
5 római levél Timóteushoz írt levelek 16
2.2.1. Többes szám második személyő direktívumok Tekintettel arra, hogy a levelek gyülekezeteknek íródtak nem kis számban fordul elı bennük többes számú direktívum.
(4) 2:1 Parakalw/ ou=n prw/ton pa,ntwn poiei/sqai deh,seij proseuca,j evnteu,xeij euvcaristi,aj u`pe.r pa,ntwn avnqrw,pwn( Arra kérlek mindenekelıtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért
2.3. 2.3. Ellentétes direktívumok Az ellentétes direktívum azért került a második és a harmadik személyő direktívumok közé, mert az abban megfogalmazott cselekvés a beszélıre és a hallgatóra egyaránt vonatkozik, mindketten rész vesznek a cselekvésben. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy nem ugyanolyan módon, nem ugyanazt a cselekvést hajtják végre, ebbıl kifolyólag nem azonosítható a többes szám elsı személyő „menjünk moziba!” típusú felszólításokkal. Ebben az esetben a beszélı és hallgató ugyanazt a „menés” aktusát hajtja végre. Ellentétes direktívumok osztályába tartoznak az olyan típusú megnyilatkozások, mint a „fizess most te!” felszólítás, ami elhangozhat egy étteremben az ebéd
- 62 -
elfogyasztása után. Ezzel a megnyilatkozással a beszélı egyszerre közli azt, hogy ı nem szándékozik fizetni, nem akar rész venni a fizetés aktusában, míg kéri hallgatóját, hogy ı tegye ezt meg. Jól érzékelhetı a különbség a második személyő és a ellentétes direktívum között. Míg a második személyő direktívum esetében a beszélı semmilyen szinten nem érintett a cselekvésben, addig az ellentétesben igen. Számtalanszor az ellentétes cselekvés végrehajtásának akaratát fogalmazza meg. A fenti példánál maradva, a beszélı arra kéri hallgatóját, hogy fizesse ki a számlát, egyben megfogalmazza a „nem fizetés” aktusát, amit ı kíván végrehajtani. Erre példát a vizsgált levelekben nem találunk.
2.4. 2.4. Harmadik személyő direktívumok Harmadik személyő direktívumról, akkor beszélhetünk, ha a beszélı által megfogalmazott szándék se nem a beszélıre, se nem a hallgatóra, hanem egy harmadik személyre, esetleg a beszélgetésben részt sem vevı emberre vonatkozik. Erre az „írja meg János a levelet!” típusú felszólítás szolgálhat példaként. Természetesen ennek is lehet többes számú alakja. Mielıtt felsorolnánk néhányat a levelekben elıforduló példák közül, érdemes megemlíteni, hogy a Bibliában található egy Biblia-specifikus harmadik személyő direktívum, ez pedig nem más, mint a teológiai értelemben vett könyörgés. Könyörgés azért, hogy Isten elvégezzen valamit. Például: (Róm) 15:5 o` de. qeo.j th/j u`pomonh/j kai. th/j paraklh,sewj dw,|h u`mi/n to. auvto. fronei/n evn avllh,loij kata. Cristo.n VIhsou/n( A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy kölcsönös egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint.
Ezek a megnyilatkozások egyfajta imádságnak tekinthetık azzal a kitétellel, hogy az imádkozó nem Istenhez szól közvetlenül, nem második személyő direktívumot használ, hanem ahhoz az emberhez intézi szavait, akiért imádkozik. De az akarat kifejezése ettıl függetlenül Isten felé hangzik el.
- 63 -
Harmadik személyő direktívum a vizsgált levelekben:
(5) 3:1 pisto.j o` lo,goj Ei; tij evpiskoph/j ovre,getai( kalou/ e;rgou evpiqumei/ Igaz beszéd ez: ha valaki püspökségre törekszik, jó munkát kíván.
7. ábra A harmadik személyő direktívumok aránya a vizsgált levelekben A harmadik személyő direktívumok aránya a vizsgált levelekben
4
Timóteushoz írt levél rómaiakhoz írt levél
8
2.4.2. Többes szám harmadik személyő direktívumok (6) 2:8 Bou,lomai ou=n proseu,cesqai tou.j a;ndraj evn panti. to,pw| evpai,rontaj o`si,ouj cei/raj cwri.j ovrgh/j kai. dialogismou/ Azt akarom tehát, hogy a férfiak mindenütt bőntıl tiszta kezeket felemelve imádkozzanak harag és kételkedés nélkül.
- 64 -
8. ábra A többes szám harmadik személyő direktívumok aránya a vizsgált levelekben
A többes szám harmadik személyő direktívumok aránya a vizsgált levelekben
5
Timóteushoz írt levél rómaiakhoz írt levél
19
2.4.3. Istenre vonatkozó direktívumok Mielıtt
rátérnénk
az
Istenre
vonatkoztatott
harmadik
személyő
direktívumokra, el kell mondani, hogy léteznek „pseudo harmadik személyő” alakok is. Ezek formailag harmadik személyőek, de a pragmatika szintjén második személyőnek tekinthetık. Ilyen például a „gyülekezet fennállva énekelje a 122. zsoltárt” mondat. Ugyan a gyülekezet harmadik személyő, a mellette álló felszólító igealak szintén, mégis a lelkész kérése többes szám második személyőként értelmezhetı: „fennállva énekeljétek a 125. zsoltárt!” Az Istenre vonatkoztatott harmadik személyő direktívum teológiai kérdéseket vet fel. A hittudományi eredmények szerint Isten mindenütt jelen van, ebben az esetben a könyörgés is „pseudo harmadik személyőként” tartható számon, mert a megnyilatkozás állhatna akár második személyben is, úgy ahogy a közvetlen imádságokban is elıfordul. A következı példa egyfajta könyörgésnek, imádságnak tekinthetı:
(7) 2/1:16 dw,|h e;leoj o` ku,rioj tw/| VOnhsifo,rou oi;kw|( o[ti polla,kij me avne,yuxen kai. th.n a[lusi,n mou ouvk evpaiscu,nqh(
- 65 -
Az Úr legyen könyörületes Onéziforosz háza népe iránt, mert sokszor felüdített engem, és nem szégyellte bilincseimet.
9. ábra Istenre vonatkoztatott direktívumok aránya a vizsgált levelekben
IStenre vonatkoztatott direktívumok aránya a vizsgált levelekben
3
Timóteushoz írt levél rómaiakhoz írt levél
4
Azokban az esetekben, amikor a megnyilatkozásban lévı igealak felszólító módú, de nem direktív beszédaktust testesít meg, hanem például köszönés, illetve búcsúzás kommunikációs funkciójában áll, maga a megnyilatkozás
pseudo
direktívumnak minısül. Mint ahogy azt az alábbi példa is mutatja:
(8) 1:2 Pau/loj avpo,stoloj Cristou/ VIhsou/ katV evpitagh.n qeou/ swth/roj h`mw/n kai. Cristou/ VIhsou/ th/j evlpi,doj h`mw/n Timóteusnak, igaz fiamnak a hitben: Kegyelem, irgalom, békesség Istentıl, a mi Atyánktól és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól
2.5. 2.5. Együttes direktívumok Együttes direktívumnak azt a megnyilatkozást lehet tartani, amikor a beszélı a hallgatóval egyaránt ágense az illokúciós aktusnak. Ebben az esetben a megnyilatkozás mindig két tényezıre bontható fel, az egyik, ami a beszélı akaratát fejezi ki, a másik pedig az, hogy a beszélı kéri a hallgató(i)t, arra, hogy legyen(ek)
- 66 -
társa(i) az adott cselekvésben. Például a „menjünk moziba!” típusú megnyilatkozás. Ebben az esetben a beszélı kifejezi abbéli szándékát, hogy moziba szeretne menni, és egyben kéri a hallgatót, hogy tartson vele. Ilyen típusú direktívumokat csak a római levélben találtunk: (9) (Róm) 1:12 tou/to de, evstin sumparaklhqh/nai evn u`mi/n dia. th/j evn avllh,loij pi,stewj u`mw/n te kai. evmou/ vagyis, hogy együtt bátorodjunk meg közöttetek egymás hite által, a tietek és az enyém által. 10. ábra Az együttes direktívumok aránya a vizsgált levelekben
Az együttes direktívumok aránya a vizsgált levelekben
2 Timóteushoz írt levél rómaiakhoz írt levél 21
2.6. 2.6. Általános direktívumok Az általános direktívum a fentiek összessége az ellentétes direktívum kivételével. A lokúciót a beszélı hajtja végre, aki egyben cselekvıje is az általa óhajtott cselekvésnek, a hallgatóval, és harmadik esetleg jelen nem lévı személyekkel együtt. Ezek a direktívumok leggyakrabban a populáció kisebb – nagyobb csoportjára vonatkozó kötelességeket fogalmaznak meg. Például: „Ebben a gyárban mindenkinek köpenyt kell viselnie.” megnyilatkozás illokúciós aktusát végre kell hajtania a beszélınek, hallgatónak, és a beszélgetésben részt nem vevı dolgozóknak egyaránt.
- 67 -
(Természetesen ez a direktívum csak akkor funkcionál általános direktívumként, ha a hallgató egy a dolgozók közül, és nem egy olyan látogató, aki nem köteles ezt a szabályt betartani.) Sok esetben nem húzható éles határ a harmadik személyő illetve az általános direktívumok közé. Abban az esetben, ha a beszélı kifejezi, hogy kit kíván lokúciós aktusának végrehajtására – mint a fenti példában – akkor egyértelmően harmadik személyő direktívumokról beszélhetünk. Ha azonban erre még utalás sem történik, akkor egy hosszabb következtetési folyamat eredményeképpen lehet csak megállapítani a direktívum fajtáját. Az is elképzelhetı, hogy a megnyilatkozás második személyő direktívumnak tőnik, de valójában általános direktívum. (pl. „hazádnak rendületlenül légy híve ó magyar!” ) Ezekre a problémákra késıbb még kitérünk. Álljon itt egy példa az általános direktívumok közül: (10) 5:9 Ch,ra katalege,sqw mh. e;latton evtw/n e`xh,konta gegonui/a( e`no.j avndro.j gunh, Az özvegyasszonyok közé csak olyat szabad bejegyezni, aki nem fiatalabb hatvan évesnél, aki egy férfi felesége volt.
Mind a hat esetben a szándék kifejezése történhet direkt, indirekt vagy konvencionálisan indirekt módon, amint azt a irodalmi áttekintésben részletesen láttuk is.
- 68 -
11. ábra Az általános direktívumok aránya a vizsgált levelekben
Általános direktívumok aránya a vizsgált levelekben
2 Timóteushoz írt levél Rómaiakhoz írt levél 6
Összegzés A fenti példákat összegezve az alábbi következtetések állapíthatók meg: Pál apostol sokkal kevesebb elsı személyő direktvíumot használ Timóteusnak írt levelében, mint amit a római gyülekezetnek írtban. Az elsı személyő direktívum személyessé, közvetlenebbé teszi a stílust, bepillantást enged
a beszélı
személyiségébe, vágyaiba. Erre szükség lehet abban az esetben, ha a hallgató elıtt nem ismert a beszélı kiléte. Feltételezhetıen ez az oka annak, hogy a római gyülekezethez írt levélben Pál apostol tízszer tesz említést a saját akaratáról, míg csak háromszor a másik két vizsgált levélben. Ugyanilyen nagy eltérés tapasztalható a többes szám második személyő direktívumokban is. A direktívumok kategorizálásakor nem tettünk különbséget az egyes és a többes szám második személyő direktívumok között, ennek egyszerő oka az volt, hogy ennek használata a leggyakrabban a hallgatók számától függ. Azon a véleményen vagyok, hogy ez így helytálló, és csak speciális esetekben érdemes ezt a megkülönböztetést megtenni. Az eredmények azonban azt mutatták, hogy a rómaiakhoz írt levél ilyen speciálisnak tőnik, ebbıl az okból kifolyólag a Timóteushoz írt levélben is külön
- 69 -
vizsgálat tárgyát képezték az egyes és a többes szám második személyő direktívumok. A vizsgálat eredménye azt mutatja, hogy a Timóteushoz írt levélben mindösszesen egy többes szám második személyő direktívum került be, ellentétben a római gyülekezethez írttal, ahol 36 ilyen típusú direktívum számlálható. Ennek hipotetikus oka az alábbiakra vezethetı vissza:
Annak ellenére, hogy Pál apostol tisztában volt azzal a ténnyel, hogy
leveleit az egész közösség elıtt felolvassák, így nemcsak Timóteusnak, hanem a vele együtt lévı keresztyéneknek is szólt, mégis a direktívumait egyes szám második személyben fogalmazta, ha a címzettre vonatkozott, és harmadik személyben, ha a gyülekezet többi tagjára. A római gyülekezetnek írt levél címzettje egy közösség, azaz több személy volt, amit alátámaszt az a tény is, hogy a direktívumok többes szám második személyben találhatók.
Másrészt elképzelhetı, hogy a többes szám második személyő
direktívumok használatával is az illokúciós erıt kívánta az apostol csökkenteni. A Timóteushoz írt levéllel szemben, ami meglehetısen kategorikusnak tőnik, a rómaiakhoz írt levél illokúciós ereje globálisan kisebb. A többes szám második személyő igealakok az illokúciós erı csökkentést szolgálhatják. Találhatunk olyan formailag második személyő direktívumot, ami tartalmilag harmadik személyőnek tekinthetı, például a rómaiakhoz írt levél12,21-ben:
(11) (Róm ) 12:21 mh. nikw/ u`po. tou/ kakou/ avlla. ni,ka evn tw/| avgaqw/| to. kako,n
Az elsı tagmondatban lévı második személyő passzív alak, az alábbi példában is harmadik személyőként értelmezhetı. Az angol és a magyar fordítás ezt jól mutatja:
12:21 Do not be overcome by evil, but overcome evil with good. Ne gyızzön le téged a rossz, hanem te gyızd le a rosszat a jóval
A harmadik személyő direktívumok szintén magyarázatra szorulnak. Egyfelıl nem ritka eset az, hogy a formailag harmadik személyő direktívumok köszönés/áldás kérés kommunikációs funkcióját töltik be. Ez külön kategóriát képezett a harmadik személyő direktívumok között, amit jelöltünk is.
- 70 -
Éles határvonalat kell húzni még az Istenre vonatkozatott harmadik személyő direktívumok és a gyülekezet egyes tagjaira vonatkozó
harmadik személyő
direktívumok között. Az elsı esetben ugyanis a boldogulási feltételek nem teljesülnek maradéktalanul, hiszen az apostol nincs abban a társadalmi pozícióban, hogy Istenre vonatkozóan valamilyenfajta illokúciós aktust kifejtsen várva, hogy a perlokúció ugyanaz lesz, mint egy általa alapított gyülekezetben. Formailag a magyar fordításban ugyanaz a harmadik személyő imperativus található, független a cselekvés végrehajtásának személyétıl. Az eredeti szövegben viszont Pál apostol optativust használ Istennel szemben. Ha ellenben Krisztus, vagy más harmadik személy az ágens, akkor más - pl. imperativusi - igealakkal került a direktívum kifejezésre. Egyik vizsgált levélben sem használt az apostol ellentétes direktívumot. Amint látható volt, a rómaiakhoz írt levél a horizontális direktívumoknak széles spektrumát öleli fel. Egy-két kivételtıl eltekintve azonban, (Róm. 5, 20; Róm. 15, 26-27) elmondható, hogy az összes direktívum a közösség egészére vonatkozik, független a számtól és személytıl, eltekintve az elsı személyő direktvíumoktól. Ezt a legszemléletesebben a 13. rész elsı., második, és harmadik versében találjuk meg, amikor is egy többes szám harmadik személyő direktívummal kezdi az apostol akaratának kifejezését, majd egy általános, végül egy második személyő direktívum zárja a sort.
(12) 13:1 Pa/sa yuch. evxousi,aij u`perecou,saij u`potasse,sqw ouv ga.r e;stin evxousi,a eiv mh. u`po. qeou/( ai` de. ou=sai u`po. qeou/ tetagme,nai eivsi,n 13:2 w[ste o` avntitasso,menoj th/| evxousi,a| th/| tou/ qeou/ diatagh/| avnqe,sthken( oi` de. avnqesthko,tej e`autoi/j kri,ma lh,myontai 13:3 oi` ga.r a;rcontej ouvk eivsi.n fo,boj tw/| avgaqw/| e;rgw| avlla. tw/| kakw/| qe,leij de. mh. fobei/sqai th.n evxousi,an\ to. avgaqo.n poi,ei( kai. e[xeij e;painon evx auvth/j\ Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentıl, ami hatalom pedig van, az az Istentıl rendeltetett Aki tehát ellene szegül a hatalomnak, az az Isten rendelésének áll ellen; akik pedig ellenállnak, azok ítéletet vonnak magukra Mert a jócselekedet miatt nem kell félni az elöljáróktól, hanem csak a rossz miatt. Azt akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicséretet kapsz tıle.
- 71 -
De találhatunk egyetlen versben is erre példát, a rómaiakhoz írt levél14:13 verse együttes direktívummal kezdıdik és
második személyő direktívummal
folytatódik, holott értelmileg a két direktívum teljesen összefügg. Ebbıl is látszik, hogy az apostol inkább a gyülekezetre akarta vonatkoztatni az akaratát, mint önmagára.
(13) 14:13 Mhke,ti ou=n avllh,louj kri,nwmen\ avlla. tou/to kri,nate ma/llon( to. mh. tiqe,nai pro,skomma tw/| avdelfw/| h' ska,ndalon Többé tehát ne ítélkezzünk egymás felett, hanem inkább azt tartsátok jónak, hogy testvéreteknek se okozzatok megütközést vagy elbotlást
Emiatt az a végkövetkeztetés tehetı, hogy ugyan szintaktikai szinten lehet különbséget tenni a rómaiakhoz írt levélben fellelhetı különbözı horizontális direktívumok között, de pragmatikai szinten leginkább második személyőnek tekinthetık. Ez alól csak az egyes szám elsı személyő direktívum a kivétel, illetve az Istenre vonatkoztatott harmadik személyő direktívumok. Végül pedig meg kell említeni azt a tényt, hogy független attól, hogy Pál apostol milyen direktívumokat használt – az egyes szám elsı személyő direktívumok kivételével – jelentését tekintve az idık során mind általános direktívummá formálódott, hiszen mindenkire nézve kötelezı érvényővé vált.
- 72 -
3. A direktívumok vertikális vizsgálata
Bevezetés A hiperbola, a fokozás, az udvariassági maximák, a direktívumok, látszólag összefüggésbe nem hozható nyelvi jelenségek, ennek ellenére legalább egy közös kommunikációs funkció felfedezhetı bennünk. Élve önön tulajdonságaikkal képesek a beszélı megnyilatkozásait hangsúlyosabbá, nyomatékosabbá, tenni, ezzel perlókúciós aktusukat növelni. Már Searle megállapította azt, hogy minden megnyilatkozás egy propozicionális tartalomból és egy illokúciós erı indikátorból áll. Az illokúciós erı megmutatja, hogy a propozició milyen módon legyen alkalmazva. Searle (1969) egy egész sorát állította fel az illokúciós erı kifejezésére szolgáló nyelvi eszközöknek (IFID – Illocutionary Force Indicating Devices), mint például a szórend, az intonációs színezet, központozás, igemód, és az úgynevezett performatív igék szerepeltetése. Jelen fejezet elsı részében bemutatjuk azokat az elveket, amelyek az udvariassággal kapcsolatban láttak napvilágot, a második rész pedig Pál apostol által használt direktívumokat sorakoztatja fel illokúciós erejük alapján. A harmadik rész némiképp átlépi a pragmatika határait, és bepillantást ad egy fordítástudományi kérdésbe, nevezetesen az illokúciós erı és annak fordítási lehetıségeibe.
3.1. 3.1. A nyelvi eszközöket befolyásoló faktorokról született elméletek 3.1.1. A Grice-i maximák (1975) Mivel a hétköznapi társalgásokban elhangzó megnyilatkozások jelentése túlmutat a mondatok jelentésén, Grice egyik legfontosabb feladatának a beszélıi jelentések feltárását tartotta. Grice szerint a társalgások legáltalánosabb és legfontosabb célja a hatékony információcsere.
- 73 -
Az együttmőködési elvben Grice felhívta arra a figyelmet, hogy a beszélı és a hallgató egyaránt felelısek azért, hogy hozzájáruljanak a társalgáshoz, és ez a társalgás olyan legyen, amilyent a beszédhelyzet megkövetel. Az ideális társalgás mindezek mellett négy nagy osztályhoz is alkalmazkodik. Ezt a négy nagy osztályt szokás grice-i maximaként emlegetni. Ezek az alábbiak: A Mennyiség maximája kimondja, hogy a beszélı megnyilatkozása a társalgás pillanatnyi
céljainak
megfelelıen
legyen
elég
informatív,
de
ne
legyen
informatívabb, mint amennyire szükségeltetik. A Minıség maximája alapján a beszélı illokúciós aktusát úgy hajthatja végre, hogy olyan megnyilatkozást nem tesz, amirıl tudja, hogy nem felel meg a valóságnak, illetve, amire nézve nincs elég bizonyítéka A Relevancia maximája azt várja el a beszélıtıl, hogy releváns legyen, mondandóját a beszélgetés tárgyához igazítsa. A Mód maximája arra indítja a beszélıt, hogy legyen tömör, rendezett, kerülje a kétértelmőséget, és a homályosságot. Grice mindezek mellett feltételezi más maximák létezését is, például a „légy udvarias”, amelyeket a társalgásban résztvevık szintén követnek. Ezzel a megfigyelésével, ha impliciten is, de felhívta a figyelmet a felszólítás enyhítık használatának szükségszerőségére. Ez az elmélet feltételezi, hogy a beszélık racionális módon viselkednek a beszélgetés során – ezt általában így is tapasztaljuk. Maga Grice is elismeri, hogy gyakorta a kommunikációban résztvevık megsértik a fenti maximákat. Egyes maximák megsértése nem ugyanolyan következményekkel jár az interakcióra nézve, mint másoké.
3.1.2. Kasher (1976) Grice egyik legkorábbi kritikáját Kasher adta 1976-ban. A racionalitási elv néven ismertté vált gondolat azt mondja ki, hogy „egy kívánt cél eléréséhez minden más szempont egyenlısége esetén válaszd a célt leghatékonyabban és legkisebb áron megvalósító cselekvést.” (1976) A racionalitási elv mögött az az alapfeltételezés húzódik meg, hogy az embereket racionális ágenseknek véljük, akiknek szándékos cselekedetei jól meghatározható célok elérésére irányulnak. Kasher racionalitás elvét már számtalan esetben megcáfolták. Maga az elv sem születhetett alapos megfigyelés eredményeképp, hiszen nem veszi figyelembe egy beszélı közösség által kimunkált udvariassági konvenciókat. - 74 -
3.1.3. Leech udvariassági elve (1983) Grice hatására Leech megfogalmazta a kommunikáció társas aspektusaira vonatkozó másik klasszikus gondolatot, az „udvariassági” elvet. Ez kimondja, hogy a beszélınek a minimális negatív és a maximális pozitív gondolatok kifejezésére kell törekednie az interakcióban fellépı súrlódások csökkentése érdekében. Leech hét maximát állított fel ezzel kapcsolatban: Tapintat – a kommunikációs partner költségének minimalizálását kívánja meg; Nagylelkőség – a kommunikátor költségének maximalizálását írja elı; Jóváhagyás – minél jobban dicsérni kell a partnert, és minél kevésbé leszólni; Szerénység – biztosítja a kommunikációban az öndicséret kerülését; Egyetértés – törekedni kell a partnerrel való egyetértésre, azonos véleményre Rokonszenv – a partner iránti szimpátia kifejezésére, az ellenszenv eltitkolására buzdít; Fatikus maxima- biztosítja a verbális kommunikáció folyamatos voltát, a csend kerülésére buzdít. Leech bevezetett egy másik önálló elvet, az „érdekesség elvét”, (1983) amely kimondja, hogy: „mondj olyat, ami váratlan, ezért érdekes!”. Az érdekesség elve azt a tapasztalatot rögzíti, hogy az érdekes, valamilyen újdonsági értékkel rendelkezı beszélgetéseket az emberek elınyben részesítik, az unalmas, monoton, megszokott társalgási forgatókönyvekkel szemben. A minıség maximája és az érdekesség elve tehát szüntelenül egymásnak feszül.
3.1.4. Brown és Lewinson (1978) A Brown – Lewinson szerzıpáros arcteóriájára épülı elméletben az arc minden egyén önbecsülésének, önképének szimbóluma, mely széteshet, megırzıdhet, fejlıdhet a másokkal folytatott interakciók során. Kétféle alaparcunk van, tartózkodó, önön függetlenséget védı; közelítı, hallgatóval közösségre törekvı; Ennek alapján Brown – Lewinson kétféle udvariassági stratégiát különít el, a tartózkodó és közelítı udvariasságot.
- 75 -
Ebbıl azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az udvariasságnak, a felszólítás enyhítık használatának van egy pszichológiai vetülete is, amely a direktívumok kifejezését szolgáló nyelvi eszköz választását nagyban befolyásolhatja.
3.1.5. Leary (1993) A fenti gondolatmenetet továbbgondolva Leary (1993) a benyomáskeltés három dimenzióját különböztette meg. Ezek az alábbiak:
Benyomásfigyelés;
Benyomásmotiváció;
Benyomásépítkezés.
A benyomásfigyelést az éntudatosság foka határozza meg; minél inkább tisztában van a beszélı az adott helyzetben saját külsı társas képével, annál valószínőbb, hogy valamilyen énmegjelenítési stratégiához fog folyamodni. A benyomásmotiváció három változó függvénye a következı: egyrészt, hogy a táplált benyomás mennyire fontos a cél elérése szempontjából, másrészt, hogy maga a cél mennyire értékes a beszélı szemében, harmadrészt pedig, hogy van-e és ha igen, mekkora az ellentmondás a vágyott illetve a valóság által tükrözött résztvevıi arculat között. A benyomásépítkezés meghatározza, hogy milyen legyen a megfelelı perlokúciós erıvel bíró benyomás. Ezt az énkép és az énideál határozza meg. Összefoglalva a fentieket jól látható, hogy az illokúciós erı csökkentésének okára különbözı elvek, és teóriák születtek. Az illokúciós erı csökkentésére való törekvést pedig az alábbi nyelven kívüli faktorok határozzák meg:
beszélı és a hallgató közti vertikális és horizontális viszonya;
a nemek közti eloszlás;
a hallgató és a beszélı kora;
helyszín;
a feladat szokványossága;
a beszélı arculat védı vagy fenyegetı stratégiája;
a benyomásmotiváció;
a mőfaj;
a beszélı és a hallgató közt lévı konszenzusviszony.
- 76 -
3.1.6. Risselada (1993) Risselada latin nyelvő levelekben vizsgálta a direktívumokat, ezzel is gazdagítva a történeti pragmatika eredményeit. A direktívum vizsgálatának az alábbi, önmaga által készített ábra szolgáltatta az alapot. 12.ábra A direktívumok a beszélı és hallgató viszonyában a kötelezıség és a választhatóság szempontjából
kötelezıség haszon kötelezı
választható
beszélı
parancs
kérés
kívánság javaslat
tanács
felhívás
hallgató
Amint az látható ı a direktívumokat alapjaiban a végrehajtás kötelezısége, illetve a tevékenységbıl származó haszon oldaláról közelítette meg, teljesen újszerő módon, hozzátéve, hogy az engedélyt a beszélınek egyfajta pozitív reakciójaként kezeli, emiatt ebbıl a sorból kihagyta. Véleménye szerint az engedély nem maga a beszédaktus, hanem egy komplexebb interakció része, amelyben a megjelenik.
3.1.7. A direktívumok vertikális osztályzása A direktívumok vizsgálatakor nem kívántam a fenti, Risselada által adott új megközelítést alkalmazni, sokkal inkább egyetértek Searle–lel abban, hogy az illokúciós cél a különbözı direktívumoknál ugyanaz, csak az illokúciós erı mutat
- 77 -
különbözıséget. A beszélı lokúciós aktusában megfogalmazott tevékenység nem mindig a kötelezıség – választhatóság dichotómiáját prezentálja, hiszen a körülményektıl függıen a parancs is lehet nem kötelezı, míg a kívánság is válthat ki kötelezı érvényő perlokúciót. A saját álláspontom szerint a direktívumok illokúciós erejük alapján hat nagy csoportba sorolhatók be, mindegyik csoport azonban különbözı illokúciós erejő „direktívum fajból” áll. A fıcsoportok az alábbiak:
+4.
követelés
+3.
kérés
+2.
javaslat
+1.
figyelmeztetés
0.
engedélyezés
-1.
tiltás
Az alábbi kategóriák számtalan alkategóriát tartalmaznak, amelyeket szintén illokúciós erejük alapján rendszerbe lehet foglalni:
+4 Követelés
Erıszak Fenyegetés Parancs Elrendelés Nyaggatás
+3 Kérés
Felszólítás Kérlelés Könyörgés Esedezés
- 78 -
+2 Javaslat Tanács Ajánlás Buzdítás
+1 Figyelmeztetés Intés Sugalmazás
0 Engedélyezés Jóváhagyás
-1 Tiltás Megtiltás Akadályozás Lebeszélés Óvás A direktívumok fenti kategorizálása kapcsán szükséges felhívni a figyelmet arra, hogy nem minden direktívum osztályozható ilyen módon. Nem kétséges, hogy a beszélık által használt direktívumok legnagyobb részét a második személyő direktívumok alkotják. Ezért ezt lehet a legrészletesebben osztályozni vertikálisan, és ennek kifejezésére áll a legtöbb nyelvi eszköz a beszélı rendelkezésére. Ezzel szemben az elsı személyő direktívumok osztályozása vertikálisan meglehetısen szerény képet mutat. Az alábbi táblázat összefoglalja a horizontális direktívumok vertikális lehetıségeit.
- 79 -
2. táblázat A direktívumok vertikális és horizontális osztályai
Elsı
Második
személyő direk-
Ellentétes
Harmadik
Együttes
Általános
személyőddirdirektívum
személyő
direk-
Direk-
direktívum
direktí-
tívum
tívum
tívum
vum
követelés
-
+
-
+
-
-/+
kérés
-
+
+
+
+
+
javaslat
-
+
+
+
+
+
figyelmeztetés
-
+
-
+
+
+
engedélyezés
-
+
+
+
+
+
tiltás
-
+
+
+
+
+
Az általános direktívum „követelés” kategóriája részben problematikus. Tekintettel arra, hogy az általános direktívum illokúciós aktusában a beszélı is részt vesz, az erıszak és a fenyegetés logikai okok miatt nem lehet jelen ebben a direktívum- fajtában. Nehéz ugyanis elképzelni, hogy a beszélı önmagán is erıszakot akarjon végrehajtani, vagy önmagát is meg kelljen fenyegetnie ahhoz, hogy a megfelelı perlokúciót elérje. Ugyanakkor nem elképzelhetetlen olyan szituáció, amikor a beszélı követeli a hallgatójától, hogy együttesen hajtsanak végre valamit, pl.: „követelem, hogy menjünk ma moziba”. Ez a fajta lokúciós aktus azonban inkább a hallgató, mint a beszélı felé növeli az illokúciós erıt.
3.1.8. Elsı személyő direktívumok Tekintettel arra, hogy a direktívumot tágan értelmeztük, független attól, hogy ki a cselekvés végrehajtója nem szabad megfeledkezni az elsı személyő direktívumokról sem. Ahogy a táblázat is mutatja az elsı személyő direktívumok egyik osztályba sem sorolhatók be. Saját álláspontom szerint, ebben az esetben teljesen külön kategorizálásra van szükség, és mindösszesen hat kategória állítható fel:
+5 Kötelezettség – „El kell fogadnom, hogy igazad van.” +4 Akarat – „el akarok menni moziba.” +3 Kívánság- „szeretnék inni egy csésze kávét.” - 80 -
+2 Vágy – „Arra vágyom, hogy most Cipruson lógathassam a lábam a tengerben.” +1 Hajlandóság- „Hajlandó vagyok elfogadni a feltételeidet.” -1 Megbánás- „Megbántam, hogy nem szóltam neki elıbb.”
Tekintettel arra, hogy az elsı személyő direktívumok esetében a beszélı és a majdani cselekvést végrehajtó személye megegyezik, nem felelne meg az elıkészületi feltételeknek, ha a beszélı engedélyezést, tiltást, vagy erıszakot kívánna magával szemben alkalmazni. Emiatt ezek a lokúciós aktusok hiányoznak. A tiltás helyett viszont megjelenik a megbánás, amikor a beszélı szeretne egy cselekvést meg nem történtté tenni. A kötelezettség esetében a beszélı érzi, hogy valamit külsı, vagy belsı morális okokból meg kell tennie. Az akarat nagy illokúciós erıvel bíró beszédaktus. Ez megjelenhet a többi beszédaktusoknál is. Ebben az esetben a cselekvés végrehajtója maga a beszélı lesz. A kívánság az akaratnál kisebb a vágynál nagyobb erıvel bíró belsı késztetés. Nagyon gyakran az engedélykérés nyelvi eszköze. Például, amikor egy tizenéves a szülei elé áll mondván, hogy „szeretnék elmenni Janival moziba.”, az nem csupán belsı vágyairól való tájékoztatás, hanem egyben engedélykérés is. A vágy sokkal kisebb illokúciós erıvel bír, mint az akarat, és sokszor reális esély sincs a vágyott cselekvés megtételére. A hajlandóság kategóriájába sorolhatók azok a beszédaktusok, amikor a beszélı nem teljes valójával akarja a cselekvés bekövetkezését, de belátja külsı, vagy belsı kényszer hatására, hogy az elkerülhetetlen, és kész azt megtenni. Az is elképzelhetı, hogy valamilyen kompromisszum része a hajlandóság lokúciós aktusa. A megbánás – ahogy fentebb említettük – annak a vágya, hogy a cselekvést a beszélı nem hajtotta volna végre.
3.2. 3.2. A páli illokúciós erık Az alábbiakban Pál apostol által használt diektívumokat állítjuk sorba, illokúciós erejük alapján. Jelen fejezet további része azt vizsgálja, hogy az illokúciós erı vertikális dimenziójában Pál apostol milyen széles skálán mozgott, illetve melyik levélben
milyen
arányú
az
erıs,
illetve
- 81 -
gyenge
illokúciós
erıvel
bíró
megnyilatkozások száma. Ennek meghatározása azonban nem is olyan egyszerő, mint amilyennek látszik. Azokat a megnyilatkozásokat ugyanis, amelyek performatív igét tartalmaztak, ki kellett hagyni a felsorolásból, abból az okból kifolyólag, hogy a performatív igék képviselte illokúciós erı diakrón módon történı meghatározása egyelıre lehetetlen. Ennek oka a fordítói következetlenség. Errıl a fejezet harmadik része ad pontos tájékoztatást. Tekintettel arra, hogy a fejezet célja a direktívumok vertikális osztályozása, a horizontális osztályozás alapján, emiatt elıfordul, hogy egy-egy direktívumi alkategória többször is megjelenik, hol második, hol harmadik személyben, esetleg általános direktívumként.
3.2.1 A második személyő direktívumok vertikális osztályzása a Timóteushoz írt levelekben 3.2.1.1Parancs (14) 1:3 Kaqw.j pareka,lesa, se prosmei/nai evn VEfe,sw| poreuo,menoj eivj Makedoni,an( i[na paraggei,lh|j tisi.n mh. e`terodidaskalei/n Amikor Macedóniába mentem, kértelek, hogy maradj Efezusban, és parancsold meg némelyeknek, hogy ne hirdessenek tévtanokat
Errıl a megnyilatkozásról egészen biztosan tudhatjuk, hogy parancs, hiszen maga az apostol mondja ezt az 5.versben: to. de. te,loj th/j paraggeli,aj evsti.n avga,ph evk kaqara/j kardi,aj kai. suneidh,sewj avgaqh/j kai. pi,stewj avnupokri,tou( A parancs célja pedig a tiszta szívbıl, jó lelkiismeretbıl és képmutatás nélküli hitbıl fakadó szeretet. Hasonló esettel találkozunk az alábbi versben:
(15) 1:18 Tau,thn th.n paraggeli,an parati,qemai, soi( te,knon Timo,qee( kata. ta.j proagou,saj evpi. se. profhtei,aj( i[na strateu,h| evn auvtai/j th.n kalh.n stratei,an Ezt a parancsot kötöm a lelkedre, fiam, Timóteus, hogy a rólad szóló korábbi próféciák alapján harcold meg a nemes harcot.
- 82 -
3.2.1.2. Felszólítás A felszólítás egy közepes illokúciós erıvel bíró direktívum, hiszen gyengébb a parancsnál, de erısebb a javaslatnál, figyelmeztetésnél. A logika azt kívánná, hogy ebbıl legyen a legtöbb a levelekben, hiszen nem várjuk, hogy az apostol parancsoljon, de tekintettel arra, hogy Isten akaratát tolmácsolja, erısebb megnyilatkozásokat feltételezünk, mint a javaslat, vagy figyelmeztetés. A vizsgálat azonban azt mutatja, hogy a Timóteushoz írt levelekben Pál apostol jobbára performatív igékkel fejezi ki beszélıi szándékát. Tekintettel arra a tényre, hogy a performatív igék illokúciós erejük szerint csak nehezen állíthatók sorba, ezért az alábbiakban csak olyan megnyilatkozásokat soroltunk fel, amelyek performatív igéket nem tartalmaznak.
(16) 4: 7 tou.j de. bebh,louj kai. graw,deij mu,qouj paraitou/ gu,mnaze de. seauto.n pro.j euvse,beian\ A szentségtörı és vénasszonyos meséket pedig utasítsd el, inkább gyakorold magad a kegyességben,
3.2.1.3. Kérlelés A kérlelésre a Timóteushoz írt levelekbıl mindösszesen két példát lehet felsorakoztatni. A „Diamartu,romai” igének a fordítások kis illokúciós erıt tulajdonítanak. Emiatt került ez a megnyilatkozás a kérlelés kategóriájába. Jézus Krisztus nevét említve viszont az apostol nyomatékosította ezt a megnyilatkozást. Nem szabad abba a hibába esnünk, hogy elfeledkezzünk arról a tényrıl, hogy kis illokúciós erıvel rendelkezı performatív igék egy konkrét lokúciós aktusba kerülve nem feltétlen képeznek kis illokúciós erıvel rendelkezı megnyilatkozást. A „könyörgöm, hagyjátok abba!” mondat kellı intonációval kiejtve nagy illkocúciós erıvel is rendelkezhet, amit a „könyörög” ige és az intonáció közti illokúciós erı különbség, illetve a különbség okozta kontraszt eredményez. Ennek a megnyilatkozásnak a kapcsán tehát csak azt állíthatjuk biztosan, hogy formailag mindenképp kérlelés beszédaktusába tartozik, gyakorlatilag viszont ennél nagyobb illokúciós erıvel bíró megnyilatkozás is lehet. Ezt csak az intonáció pontos ismerete tudná megcáfolni, vagy alátámasztani. Nehezíti a kategorizálást az is, hogy tau/ta semleges nemő többes számú mutató névmás utalhat elıre (cataphoric) és hátra (anaphoric) is. A megnyilatkozás elıtt ószövetségi idézeteket - 83 -
sorol az apostol, amennyiben ezeket kell megtartani abban az esetben elképzelhetı, hogy a „kérve kérlek” szókapcsolat valóban nagy illokúciós erıt hordozott. Ily módon az apostol a zsidó vallási törvények megtagadását kívánta megelızni. Abban az esetben, ha elıremutató szerepben van a tau/ta névmás, akkor nem zárható ki a kis illokúciós erı, hiszen a kézrátétellel (a mai napig gyakorlat bizonyos egyházi körökben) kapcsolatos kérés, illetve egy közhelynek tőnı kérés követi. („Mások bőnében ne légy részes” – a Timóteusról szóló ismereteink alapján ennek nem sok esélye volt Timóteus életében)
(17) 5:21 Diamartu,romai evnw,pion tou/ qeou/ kai. Cristou/ VIhsou/ kai. tw/n evklektw/n avgge,lwn( i[na tau/ta fula,xh|j cwri.j prokri,matoj( mhde.n poiw/n kata. pro,sklisin Kérve kérlek, Istenre, Krisztus Jézusra és a választott angyalokra, hogy tartsd meg ezeket elıítélet nélkül, és semmit se tégy részrehajlásból. Az alábbi példában szintén megkérdıjelezhetı a Diamartu,romai igével kifejezett megnyilatkozás illokúciós ereje, de itt már jobban valószínősíthetı a nagyobb illokúciós erı, hiszen a második tagmondat, amire vonatkozik csupa nyomatékos felszólítás. Összegezve a fentieket azt kell, hogy megállapítsuk, hogy a Diamartu,romai igének ugyan kis illokúciós erıt tulajdonítanak a fordítók mégis elképzelhetı, hogy a megnyilatkozásban, amelyben részt vesz, nagy illokúciós erıt vált ki.
3.2.1.4. Tanács A tanács, mint beszélıi szándék meghatározása szintén akadályokba ütközik azon okoknál fogva, hogy tanácsot vagy performatív igékkel, vagy „a te helyedben én….”
szerkezettel,
vagy
intonáció
segítségével
juttathatunk
kifejezésre.
Véleményem szerint a vizsgált levelekben csak egy megnyilatkozásról állítható biztosan, hogy az tanács annak tartalma miatt. (18) 5:23 Mhke,ti u`dropo,tei( avlla. oi;nw| ovli,gw| crw/ dia. to.n sto,macon kai. ta.j pukna,j sou avsqenei,aj
- 84 -
Ezután ne csak vizet igyál, hanem - gyomrodra és gyakori gyengélkedésedre való tekintettel - élj egy kevés borral is.
A tanács megállapításának nehézségeirıl késıbb, a rómaikhoz írt levélben található direktívumok elemzésekor, még esik szó. 13.ábra A második személyő direktívumok aránya a Timóteushoz írt levélben
3.2.2. Harmadik személyő direktívumok vertikális osztályzása 3.2.2.1. Elrendelés / felszólítás Megvizsgálva a harmadik személyő direktívumokat azt a következtetést lehet levonni, hogy a két legnagyobb illokúciós erıvel rendelkezı direktívum, az elrendelés, és a felszólítás szinte megkülönböztethetetlen egymástól. Semmi más támpont nem áll rendelkezésre csak a fordítások, illetve a performatív igék, amelyek mint már említettük, meglehetısen kevés segítséget nyújtanak abban, hogy biztos tényeket állapítsunk meg. Ahhoz, hogy teljes biztossággal lehessen megállapítani egy adott direktívumról a beszélıi szándékot, legalább még ismeretében kellene lennünk az intonációnak, tekintettel arra, hogy a kontextus sem ad elég fogódzót ahhoz, hogy bizonyítani tudjuk az illokúciós erıt. Az alábbiakban fel kívánunk sorolni néhány megnyilatkozást, felhívva a figyelmet azokra a tényezıkre, amelyek megnehezítik az illokúciós erı pontos megállapítását. A sor természetesen nem teljes, csak a tipikus megnyilatkozások kerültek ide.
(19) 2:8 Bou,lomai ou=n proseu,cesqai tou.j a;ndraj evn panti. to,pw| evpai,rontaj o`si,ouj cei/raj cwri.j ovrgh/j kai. dialogismou/
- 85 -
Azt akarom tehát, hogy a férfiak mindenütt bőntıl tiszta kezeket felemelve imádkozzanak harag és kételkedés nélkül.
Az „akarom” magyar ige miatt ez a megnyilatkozás akár elrendelés is lehetne. Viszont ha megnézünk a „Bou,lomai” igének más helyen elıforduló és más fordításait, akkor már nem lehetünk annyira biztosak ebben a nagy illokciós erıben. Az angol fordítások (New King James) meglehetısen széles skálájú illokúciós erıket reprezentálnak- will, would, want, desire, be minded, stb. Az alábbi megnyilatkozásban felszólító módú igealakot találhatunk. Ezek egyaránt funkcionálhatnak felszólításként, de akár elrendelésként is.
(20) 2:9 w`sau,twj Îkai. gunai/kaj evn katastolh/| kosmi,w| meta. aivdou/j kai. swfrosu,nhj kosmei/n e`auta,j( mh. evn ple,gmasin kai. crusi,w| h' margari,taij h' i`matismw/| polutelei/( Ugyanígy az asszonyok is, tisztességes öltözetben, szemérmesen és mértékletesen ékesítsék magukat, ne hajfonatokkal és arannyal, gyöngyökkel vagy drága ruhával,
A fentieknél kisebb illokúciós erıvel bíró direktívumok, a felszólítás enyhítıt tartalmazó nyelvi eszközök, illetve a kontextus miatt könnyebben meghatározhatók, mint például az ajánlás, sugalmazás, engedély. Bár Risselada (1993.) nem tartotta az engedélyt külön beszédaktusnak, hivatkozva arra, hogy ez egy tágabb interakció része. Jómagam ezzel nem értek egyet, hiszen minden megnyilatkozás egy szélesebb interakció része, csak ritkán fordul elı, hogy a beszélı izoláltan nyilvánítsa ki akaratát. Egyetértek Mihaloviccsal (1998) abban, hogy az engedély nulla illokúciós erıvel bíró direktívum, amelyben a beszélı jóváhagyását fejezi ki.
3.2.2.2. Ajánlás Krékits (2006) vizsgálatai során arra a megállapításra jutott, hogy az ajánlás leggyakrabban az „ajánl” performatív ige segítségével történik. (azt ajánlom, menjünk kirándulni.”) vagy az „inkább” „jobb lenne” indikátorokkal. („inkább kirándulni menjünk.” / „jobb lenne, ha kirándulni mennénk”) Az Újszövetség vizsgált leveleiben találunk egy másik igét, ami szintén ajánlást képes kifejezni, ez pedig a evpiqumei/ azaz a „kíván” ige.
- 86 -
(21) 3:1 pisto.j o` lo,goj Ei; tij evpiskoph/j ovre,getai( kalou/ e;rgou Igaz beszéd ez: ha valaki püspökségre törekszik, jó munkát kíván.
3.2.2.3. Sugalmazás A sugalmazás meglehetısen impliciten fejezi ki a beszélıi szándékot, nem ritkán konstatív beszédaktus formájában. Erre láthatunk példát az alábbiakban is: (22) 5:8 eiv de, tij tw/n ivdi,wn kai. ma,lista oivkei,wn ouv pronoei/( th.n pi,stin h;rnhtai kai. e;stin avpi,stou cei,rwn Ha pedig valaki övéirıl és fıként háza népérıl nem gondoskodik, az megtagadja a hitet, és rosszabb a hitetlennél.
3.2.2.4. Engedély A fenti beszédaktusokhoz képest az engedély tőnik a legegyértelmőbbnek. Az apostol a „szabad” szóval jelzi, hogy mi az, amit engedélyez. Számát tekintve ebbıl a beszédaktusból is keveset találunk a vizsgált levelekben. (23) 5:9 Ch,ra katalege,sqw mh. e;latton evtw/n e`xh,konta gegonui/a( e`no.j avndro.j gunh,( Az özvegyasszonyok közé csak olyat szabad bejegyezni, aki nem fiatalabb hatvan évesnél, aki egy férfi felesége volt, …
3.2.2.5. Tiltás Az alábbiakban még látni fogjuk, hogy a tiltás különbözı kommunikációs célokat is betölthet, így például nyomatékosíthatja a pozitív elıjelő direktívumot. A tiltás a nyelvi eszközök tekintetében is különbözı lehet. Az alábbi megnyilatkozás többféle direktívumot is tartalmaz, de csak a harmadik személyő a tiltás, ami ebben az esetben kellıképpen egyértelmő. (24) 1:3 Kaqw.j pareka,lesa, se prosmei/nai evn VEfe,sw| poreuo,menoj eivj Makedoni,an( i[na paraggei,lh|j tisi.n mh. e`terodidaskalei/n Amikor Macedóniába mentem, kértelek, hogy maradj Efezusban, és parancsold meg némelyeknek, hogy ne hirdessenek tévtanokat.
A tiltás kifejezhetı az engedély megvonásával is. Erre is láthatunk példát:
- 87 -
(25) 2:12 dida,skein de. gunaiki. ouvk evpitre,pw ouvde. auvqentei/n avndro,j( avllV ei=nai evn h`suci,a| A tanítást azonban az asszonynak nem engedem meg, sem azt, hogy a férfin uralkodjék.
A tiltás beszédaktusának összetettségérıl még a rómaiakhoz írt levélelemzése során szó esik.
3.2.3. A római levél Pál apostol a rómaiakhoz írt levelében mind vertikálisan mind horizontálisan szélesebb spektrumú direktívumokat alkalmazott, mint Timóteushoz írt leveleiben. Tekintettel arra, hogy az elsı személyő direktívumok illokúciós erejük alapján másképp kategorizálhatók, mint a többi direktívum, ezek illokúciós sorba rendezése nem járt különösebb nehézséggel.
3.2.3.1 Elsı személyő direktívumok 3.2.3.2.Vágy A vizsgált levelek jól alátámasztják azt a teóriát, miszerint a vágy kisebb illokúciós erejő beszédaktus, illetve az alábbi példában a lokúciós aktus és annak végrehajtása között egy hosszabb idıintervallum telik el.
(26) 1:11 evpipoqw/ ga.r ivdei/n u`ma/j( i[na ti metadw/ ca,risma u`mi/n pneumatiko.n eivj to. sthricqh/nai u`ma/j( Mert szeretnélek látni benneteket, hogy megerısítésetekre valamilyen lelki ajándékot adjak nektek,
- 88 -
3.2.3.5. Kötelezettség Az elsı személyő direktívumok közt is találhatunk nagy illokúciós erejőt. Ez az, amikor a beszélı elkötelezi magát valamire. Ezt Searle komisszív beszédaktusnak nevezte. Mihalovics (2005) rávilágított már arra, hogy a komisszív és a direktív beszédaktusok közt nem minden esetben húzható éles határ. Vannak esetek, amikor a hallgató a beszélı direktív beszédaktusainak nyomása alatt kötelezi el magát valamire. Itt pedig azt kell látnunk, hogy a kötelezettség a beszélı önmaga irányában kifejezett akarat, olyan beszédaktus, amikor beszélı és az általa megfogalmazott cselekvés végrehajtója ugyanaz a személy. Ebben az esetben külsı kényszerrıl, nyomásról nem beszélhetünk, a beszélı saját morális meggyızıdésébıl kíván megtenni valamit. (27) 1:14 {Ellhsi,n te kai. barba,roij( sofoi/j te kai. avnoh,toij ovfeile,thj eivmi, Görögöknek és barbároknak, bölcseknek és tudatlanoknak egyaránt adósa vagyok. Ebben a példában az apostol kifejezésre juttatja, hogy tisztában van vele, hogy elkötelezettje görögöknek és barbároknak egyaránt.
3.2.3.6. Hajlandóság Ahogy fentebb említettük hajlandóság esetén a beszélı megtesz valamit, amire külsı vagy belsı kényszere indítja. Jelen esetben a hajlandóságnak egy másik fajtájával találkozunk, a beszélı kijelenti, hogy kész valaminek a megtételére, abban az esetben, ha a hallgató igényt tart rá. (28) 1:15 ou[twj to. katV evme. pro,qumon kai. u`mi/n toi/j evn ~Rw,mh| euvaggeli,sasqai Azért szívem szerint kész vagyok az evangéliumot hirdetni nektek is, akik Rómában vagytok.
3.2.4.Második személyő direktívumok
3.2.4.1.Elrendelés / felszólítás Azt figyelhetjük meg, hogy a levelekben többségben lévı – elsı, második, és általános - direktívumok között minden esetben találunk felszólítást, elrendelést, mind a Timóteushoz írt, mind pedig a rómaiakhoz írt levélben. Ahogy azt fentebb említettük, az elrendelés és a felszólítás között szinte lehetetlenség a különbséget meghúzni. Ezzel szembesülhetünk az alábbi példában is:
- 89 -
(29) 6:13 mhde. parista,nete ta. me,lh u`mw/n o[pla avdiki,aj th/| a`marti,a|( avlla. parasth,sate e`autou.j tw/| qew/| w`sei. evk nekrw/n zw/ntaj kai. ta. me,lh u`mw/n o[pla dikaiosu,nhj tw/| qew/| Tagjaitokat se adjátok oda a bőn szolgálatára, hogy a gonoszság fegyvereivé legyenek. Hanem adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. Tagjaitokat is adjátok át az igazság fegyvereiként az Istennek.
3.2.4.2. Kérlelés Amint láttuk a Timóteushoz írt levélben a kérlelés esetében Jézus Krisztus neve szerepel, mintegy nyomatékként, biztosítékként. Itt hasonlót tapasztalunk, de nem Jézus Krisztus, hanem az „Isten irgalma” az, ami ugyanezt a funkciót betölti. Teológiailag könnyen magyarázható ez a váltás, Pál apostol a rómaiakhoz írt levélben még Jézus Krisztus személyét is magyarázni, bizonyítani kénytelen, nem rá, hanem az Istenre kíván hivatkozni. Tekintettel arra, hogy a kérlelés beszédaktusát nem tudtuk bizonyítani a Timteushoz írt levélben, az arányukat nem tüntettük fel, de nagy valószínőséggel a rómaiakhoz írt levél többet tartalmaz, ugyanis a másik vizsgált levélbıl elképzelhetı, hogy teljesen mértékben hiányzik.
(30) (Róm)12:1 Parakalw/ ou=n u`ma/j( avdelfoi,( dia. tw/n oivktirmw/n tou/ qeou/ parasth/sai ta. sw,mata u`mw/n qusi,an zw/san a`gi,an euva,reston tw/| qew/|( th.n logikh.n latrei,an u`mw/n\ Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élı és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek;
3.2.4.3. Tanács Az alábbi megnyilatkozás párbeszédre emlékeztet. Az apostol feltesz egy kérdést, majd válaszol rá. Ez a kérdés tanácskérésként is értelmezhetı, majd a rá adott választ tanácsnak tartjuk. Ezzel a nyelvi eszközzel kifejezett tanácsot többet is találunk a rómaiakhoz írt levélben.
(31) (Róm)13:3 qe,leij de. mh. fobei/sqai th.n evxousi,an\ to. avgaqo.n poi,ei( kai. e[xeij e;painon evx auvth/j\ - 90 -
Azt akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicséretet kapsz tıle.
3.2.4.4. Intés (32) (Róm) 10:9 o[ti eva.n o`mologh,sh|j evn tw/| sto,mati, sou ku,rion VIhsou/n kai. pisteu,sh|j evn th/| kardi,a| sou o[ti o` qeo.j auvto.n h;geiren evk nekrw/n( swqh,sh|\ Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta ıt a halálból, akkor üdvözülsz
3.2.4.5. Sugalmazás A direktívumok vertikális klasszifikációjakor a sugalmazást a javaslat legkisebb illokúciós erıvel bíró megnyilatkozásának tekintettem. A sugalmazás, intés, egymáshoz nagyon közel álló beszédaktusok, minimális illokúciós erı különbséggel. Sugalmazás esetén a beszélı valamilyen cselekvés megtételére kéri hallgatóját, de sokkal implicitebb módon, mint az intésben. (33) (Róm) 2:21 o` ou=n dida,skwn e[teron seauto.n ouv dida,skeij o` khru,sswn mh. kle,ptein kle,pteij Ha tehát mást tanítasz, magadat nem tanítod? Aki hirdeted, hogy ne lopj, lopsz?
3.2.4.6. Tiltás Nem ritka eset, hogy az apostol a tiltásait valamilyen megkívánt lokúciós aktus elvégzésének hangsúlyozásának kifejezésére használta, oly módon, hogy elıször leírta a parancsot/kérést, utána annak az ellentétét tiltás formájában. Ezt látjuk az alábbi példában is: (34) (Róm) 12:14 euvlogei/te tou.j diw,kontaj Îu`ma/j( euvlogei/te kai. mh. katara/sqe Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket; áldjátok és ne átkozzátok!
A követezı példában nem hangsúlyozás volt a kommunikációs szándék, hanem maga a nem kívánt tevékenység megtiltása:
(35) (Róm)12:17 mhdeni. kako.n avnti. kakou/ avpodido,ntej( pronoou,menoi kala. evnw,pion pa,ntwn avnqrw,pwn Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért!
- 91 -
3.2.4.7. Óvás Az óvást a tiltás legkisebb illokúciós erejő megnyilatkozásának tekintem. A beszélı óvja a hallgatóját valamilyen cselekvés végrehajtásától. Az alábbi megnyilatkozásban az apostol még a következményekre is felhívta a hallgatóság figyelmét. (36) (Róm) 2:3 logi,zh| de. tou/to( w= a;nqrwpe o` kri,nwn tou.j ta. toiau/ta pra,ssontaj kai. poiw/n auvta,( o[ti su. evkfeu,xh| to. kri,ma tou/ qeou/ Azt gondolod, te ember, aki ítélkezel azok felett, akik ilyeneket tesznek, holott magad is ugyanazokat cselekszed, hogy akkor te megmenekülsz az Isten ítéletétıl?
3.2.5.Harmadik személyő direktívumok Ahogy az a negyedik fejezetben már említettük, a harmadik személyő és általános direktívum közt a határt nagyon sok esetben nehéz meghúzni.
3.2.5.1. Könyörgés A magyar nyelvben a könyörgés legalább két jelentést hordoz. Köznyelvi értelemben akkor beszélünk könyörgésrıl, ha a beszélı többször egymás után kinyilvánítja akaratát, és mindezt kis illokúciós erıvel teszi. A teológiai szaknyelvben a könyörgés szinonimája az imádságnak. Az itt bemutatott megnyilatkozás ez utóbbi kommunikációs funkciót hordozza.
(37) (Róm)10:1 VAdelfoi,( h` me.n euvdoki,a th/j evmh/j kardi,aj kai. h` de,hsij pro.j to.n qeo.n u`pe.r auvtw/n eivj swthri,an Testvéreim, én szívembıl kívánom, és könyörgök értük Istenhez, hogy üdvözüljenek
3.2.5.2. Tiltás (38) (Róm)14:3 o` evsqi,wn to.n mh. evsqi,onta mh. evxouqenei,tw( o` de. mh. evsqi,wn to.n evsqi,onta mh. krine,tw( o` qeo.j ga.r auvto.n prosela,beto Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik, aki pedig nem eszik, ne ítélje meg azt, aki eszik, hiszen az Isten befogadta ıt.
3.2.6. Általános direktívumok 3.2.6.1.Elrendelés / felszólítás
- 92 -
Krékits
(2006)
autoritárius
felszólításoknak
nevezi
azokat
a
megnyilatkozásokat, amelyek esetében a hallgató a hatalom iránti engedelmesség miatt kényszerül végrehajtani a megkívánt cselekvést. Az alábbi példa ezt jól tükrözi: (39) (Róm) 13:1 Pa/sa yuch. evxousi,aij u`perecou,saij u`potasse,sqw ouv ga.r e;stin evxousi,a eiv mh. u`po. qeou/( ai` de. ou=sai u`po. qeou/ tetagme,nai eivsi,n\ Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentıl, ami hatalom pedig van, az az Istentıl rendeltetett.
3.2.6.2. Tanács Annak ellenére, hogy feljebb azt állítottam, mindösszesen egyetlen megnyilatkozásról tudhatjuk biztosan, hogy az a tanács kategóriáját képezi, mégis úgy vélem érdemes még szót ejteni errıl a beszédaktusról. Hrakovszkij (1986), Krékits (2006), de még Molnár Ferenc is (Az ördög, 153.o) elmélkedik azon, hogy mi is a tanács. Hrakovszkij állítja, hogy a tanács az, amit kérünk, a javaslat, amit a beszélı magától, kérés nélkül ad. Ezzel vitába száll Krékits (2006). İ inkább a helleri nézetet tudja elfogadni, azaz „a tanács nem egyszerő információátadás, hanem meggyızıdés átadás is” (Heller 1970: 295). A tanács illokutív hatását a beszélı meggyızıdése teszi erıteljessé, és hitelessé. A Bibliában ezt kimutatni meglehetısen nehéz, már csak azért is, mert feltételezzük, hogy bármilyen illokúciós erıvel bíró beszédaktust találunk, mindegyik tükrözi a beszélı belsı meggyızıdését. Még egy jelentıs szempontra kell felhívni a figyelmet a tanács esetében. Ez pedig nem más, mint a tanácskérés aktusa. Buda (1993) meghatározta azt a személyiségtípust, akihez szívesen fordulnak tanácsért az emberek. Ez pedig nem más az ı véleménye szerint, mint a kongruens attitőd, azaz az empatikus, ıszinte, bizalommal teljes ember, aki tud azonosulni a címzett érdekivel, nem rendeli magát sem a címzett fölé, sem alá. Pszichológiai szempontból valószínőleg igazat kell adnunk Budának, de nem szabad elfelejtenünk azt a nyelvészeti tényt, hogy a tanácsadás nem minden esetben két bizalmas beszélı közt jön létre, hanem nagyon gyakran a szituáció, a helyszín, a beszélı és hallgató viszonya az, ami a kis illokúciós erıvel bíró megnyilatkozást életre hívja. Gondoljunk csak arra, amikor az egyik kolléga kérni szeretne valamit a fınökétıl, és megkérdi a titkárnıt, hogy „a fınök benn van?” mire ı azt válaszolja hogy :”igen, de ma nagyon ideges”. Ez az indirekt beszédaktus értelmezhetı tanácsként is, arra nézve, hogy nem az adott nap a - 93 -
legideálisabb a kérés tolmácsolására, holott semmiféle tanácskérés nem hangzott el. Sıt, azt is leszögezhetjük, hogy minél liberalizáltabb /demokratikusabb világban élünk, annál több tanács hangzik el, ami régebben felszólításnak, esetleg utasításnak minısült. Gondoljunk csak arra, hogy a tanító néni tanácsot adhat a szülınek, de nem utasíthatja, az orvos szintén tanácsol a betegnek. A tanácsot tehát a nyelvi eszközök (konstatív megnyilatkozás, illokúciós erı növelését elısegítı nyelvi eszköz hiánya) és a tartalom (borivás, ünnepnapok meghatározása) alapján különböztettem meg a többi direktív beszédaktustól. Az itt álló megnyilatkozás meglehetısen kis illokúciós erıvel bír, ezért került a tanács kategóriájába. (40) (Róm)14:5 o]j me.n Îga.r kri,nei h`me,ran parV h`me,ran( o]j de. kri,nei pa/san h`me,ran\ e[kastoj evn tw/| ivdi,w| noi> plhroforei,sqw Ez az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, az pedig egyformának tart minden napot: mindegyik legyen bizonyos a maga meggyızıdésében.
3.2.6.3. Buzdítás A direktívumokat kifejezı nyelvi eszközök tárgyalásakor az irodalmi áttekintésben láttuk, hogy nemcsak egyetlen megnyilatkozás lehet dikretív funkcióban, hanem egy hosszabb szöveg is. Az alábbiakban erre fogunk példát látni. Az apostol egy hosszú ismertetıt ad Ábrahámról. Ez valószínőleg tényszerően nem új a római gyülekezetnek, sokkal inkább fel akarja frissíteni a már meglévı ismereteiket, illetve támaszkodni kíván azokra. Ezután következik a kis illokúciós erıvel bíró felszólítás a feltámadt Jézusban való hitre. Ez a rész a rómaiakhoz írt levél elején található, nyilván ezért ilyen kicsi az illokúciós ereje. Ez egyébiránt megjegyzésre érdemes megfigyelés, hogy a rómaiakhoz írt levél elején nagyon kevés direktív beszédaktus van, és azok is nagyon kis illokúciós erıvel rendelkeznek. Ahogy haladt az apostol elıre az írásban úgy gyarapodtak az akaratkefejezı beszédaktusok, és ezzel egyenes arányosságban nıtt az illokúciós erejük is. (41) (Róm.4, 16-) 16δια τουτο εκ πιστεως ινα κατα χαριν εις το ειναι βεβαιαν την επαγγελιαν παντι τω σπερµατι ου τω εκ του νοµου µονον αλλα και τω εκ πιστεως αβρααµ ος εστιν πατηρ παντων ηµων
- 94 -
17καθως γεγραπται οτι πατερα πολλων εθνων τεθεικα σε κατεναντι ου επιστευσεν θεου του ζωοποιουντος τους νεκρους και καλουντος τα µη οντα ως οντα 18ος παρ ελπιδα επ ελπιδι επιστευσεν εις το γενεσθαι αυτον πατερα πολλων εθνων κατα το ειρηµενον ουτως εσται το σπερµα σου 19και µη ασθενησας τη πιστει κατενοησεν το εαυτου σωµα [ηδη] νενεκρωµενον εκατονταετης που υπαρχων και την νεκρωσιν της µητρας σαρρας 20εις δε την επαγγελιαν του θεου ου διεκριθη τη απιστια αλλ ενεδυναµωθη τη πιστει δους δοξαν τω θεω 21και πληροφορηθεις οτι ο επηγγελται δυνατος εστιν και ποιησαι 22διο [και] ελογισθη αυτω εις δικαιοσυνην 23ουκ εγραφη δε δι αυτον µονον οτι ελογισθη αυτω 24αλλα και δι ηµας οις µελλει λογιζεσθαι τοις πιστευουσιν επι τον εγειραντα ιησουν τον κυριον ηµων εκ νεκρων 25ος παρεδοθη δια τα παραπτωµατα ηµων και ηγερθη δια την δικαιωσιν ηµων
Azért adatott tehát az ígéret a hit alapján, hogy kegyelembıl legyen, és így bizonyos legyen az ígéret Ábrahám minden utóda számára: nem csak a törvény alatt élıknek, hanem az Ábrahám hitét követıknek is. İ mindnyájunk atyja Isten színe elıtt, ahogyan meg van írva: "Sok nép atyjává tettelek." Mert hitte, hogy Isten megeleveníti a holtakat, és létre hívja a nem létezıket. Reménység ellenére is reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz, ahogyan megmondatott: "Ennyi lesz a te magod!" Mert hitében nem gyengült meg, amikor arra gondolt, hogy százesztendıs lévén, elhalt már saját teste, és Sára méhe is elhalt.
- 95 -
Isten ígéretét sem vonta kétségbe hitetlenül, sıt megerısödött a hitben dicsıséget adva Istennek, és teljesen bizonyos volt afelıl, hogy amit Isten ígér, azt meg is tudja tenni Ezért Isten ezt "be is számította neki igazságul". De az, hogy "beszámította neki igazságul", nem egyedül érte van megírva, hanem értünk is, akiknek majd beszámítja, ha hiszünk abban, aki feltámasztotta a halottak közül Jézust, a mi Urunkat; aki halálra adatott bőneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért.
3.2.6.4. Sugalmazás Ljubimov (1984) azt állítja, hogy a tanácsolt cselekvés a beszélı számára nem fontos, ezért viszonya ehhez a cselekvéshez közömbös. Ezzel az állásponttal semmiképp sem érthetünk egyet. Abból kiindulva, hogy a beszélı egyáltalán valamiféle cselekvést elvár a hallgatójától, arra kell következtetnünk, hogy a beszélıt érdekli a hallgató tevékenysége, ha kis mértékben is, de érintve érzi magát, más esetben nem adna még tanácsot sem. Saját véleményem szerint a tanács, vagy sugalmazás az illokúciós erejében különbözik a parancstól, nem a beszélı érdektelenségében (például, amikor egy szülı tanácsol valamit felnıtt gyerekének. Alig elképzelhetı, hogy érdektelen lenne gyermeke sorsában, csak a gyermek kora miatt már nem parancsolhat.). A sugalmazás valójában nem áll messze a buzdítástól és az intéstıl. A sugalmazásnak tekinthetı megnyilatkozások azért kerültek ebbe a kategóriába, mert mindegyiknek az elıkészítı stádiumában arra történik utalás, hogy ezeket a tényeket már megírták a Bibliában, nyilvánvalóan az Ószövetségben. Ebben a pontban különbözik a Timóteushoz írt levelekben található sugalmazás a rómaiakhoz írt levélben találhatótól. Ott ugyanis erre nem találtunk példát a sugalmazás beszédaktusának esetében. Kétségkívül azért tette ezt az apostol, mert egyrészt emlékeztetni akarta a hallgatóságát, másrészt támaszkodott a már eddigi háttérismereteikre egyben bizonyítva azt, hogy ı is birtokában van ezeknek a háttérismereteknek, harmadrészt pedig így kis illokúciós erıvel érhette el a számára kívánatos perlokúciót. (42) (Róm)10:11 le,gei ga.r h` grafh,( Pa/j o` pisteu,wn evpV auvtw/| ouv kataiscunqh,setai Az Írás is így szól: "Aki hisz ıbenne, nem szégyenül meg." - 96 -
3.2.6.5. Tiltás Az angol nyelvben kétféle tiltásról beszél Wierzbicka (1987). Különbséget tesz a „prohibit” és a „forbid” igék között. A „forbid” számára olyan tiltás, amikor a beszélı meg akarja óvni a hallgatót attól, hogy végrehajtson egy tevékenységet, amit enélkül a tiltás nélkül megtenne. Ezzel szemben „prohibit” tiltást csak egy intézmény, állam, vagy egy nagyobb szervezet, de semmiképpen sem egy magán személy rendelhet el. a „forbid” vonatkozhat egy belsı, láthatatlan tevékenységre (pl. „megtiltom, hogy ezt gondold”) míg a „prohibit” csak látható cselekvést tilthat meg (pl. „megtiltjuk, hogy elkéssenek.”) Azonkívül Wierzbicka (1987) felhívja a figyelmet arra is, hogy a tiltás nem azonos a „megkérni valakit, hogy ne tegyen valamit” (order not to) beszédaktusával. Természetesen egyet kell értenünk az olyan érvekkel, amikor Wierzbicka azt hangsúlyozza, hogy vannak olyan szókapcsolatok, amelyekben az „elrendel” /”parancsol” ige szerepelhet, míg ugyanilyen szókapcsolatban a „megtilt” nem fordulhat elı. (pl.: „mit parancsol?”, de * „mit nem tilt meg?) Felhívja arra is a figyelmet, hogy a „megtilt” ige pszichés hatással bír, a hallgató jobban fenyegetve érzi magát, mintha csak megkérik, hogy tartózkodjon valamilyen tevékenység végrehajtásától. Ettıl függetlenül azt gondolom, hogy nem húzhatunk éles ellentétet a „megtiltani” és a „megkérni valakit, hogy ne tegyen valamit” beszédaktusa között. Pál apostolnak a „ne” tiltószóval összekötött direktív beszédaktusait a tiltás kategóriájába soroltuk, már csak azért is, mert az apostol, vagy a Biblia ad akkora tekintélyt, hogy ez hasonló perlokúcióval kell, hogy járjon, mintha a „megtilt” igét is alkalmazta volna. Sıt látni fogjuk azt is, hogy az alábbi példaban a lokúciós aktusok illokúciós ereje meglehetısen kicsi, ennek ellenére tiltásról beszélhetünk, hiszen az apostol nemkívánatosnak tartja a megnyilatkozásban közvetített cselekvést.
(43) (Róm)8:8 oi` de. evn sarki. o;ntej qew/| avre,sai ouv du,nantai Akik pedig test szerint élnek, nem lehetnek kedvesek Isten elıtt.
- 97 -
3.3. 3.3. Illokúciós erı megváltoztatására szolgáló nyelvi eszközök Amint azt az elsı fejezetben már bemutattuk, az akaratkifejezı nyelvi eszköz kiválasztását több tényezı együttese határozza meg. Nemcsak a beszélı és a hallgató vertikális – horizontális kapcsolata, hanem a nemük, koruk, személyiségük, a beszédaktus
lezajlásának
helyszíne,
a
feladat
szokványossága
egyformán
befolyásolhatja a nyelvi eszköz megválasztását. Attól függıen, hogy mennyire ismerik fel a beszédaktusban résztvevık a kontextuális és egyéb tényezıket, annyira növekedhet meg a nyelvhasználatban az udvariassági - vagy az illokúciós erıt növelı elemek száma. Krékits (2006) összegyőjtött néhány magyar példát, amelyek képesek az illokúciós erı növelésére:
csak – „Add ide csak!”
már – „Hagyj már engem!”
hát- „Mondd hát!”
Tekintettel arra, hogy a római gyülekezet némiképp ismeretlen személyek sokaságát jelentette Pál apostol számára, ellentétben Timóteussal, a munkatárssal, baráttal, jogosan elvárható, - amit az elemzés is alátámasztott – hogy kisebb illokúciós erıvel bíró lokúciós aktusokat találunk a rómaiakhoz írt levélben. Az alábbiakban azokat a nyelvi eszközöket soroljuk fel, amelyek az illokúciós erıt növelik, vagy csökkentik.
3.3.1. Timóteushoz írt levél - Illokúciós erı növelés 3.3.1.2.Parancsadás: A fenti - Krékits által (2006) összegyőjtött – partikulák teljességében hiányoznak az Újszövetségbıl. Helyettük az alábbi nyelvi eszközöket találjuk az illokúció növelésére:
Parancs kihangsúlyozása
- 98 -
(44) 1:18 Tau,thn th.n paraggeli,an parati,qemai, soi( te,knon Timo,qee( kata. ta.j proagou,saj evpi. se. profhtei,aj( i[na strateu,h| evn auvtai/j th.n kalh.n stratei,an Ezt a parancsot kötöm a lelkedre, fiam, Timóteus, hogy a rólad szóló korábbi próféciák alapján harcold meg a nemes harcot
Amint azt fentebb megállapítottuk a performatív igék illokúciós erejének meghatározása nem egyszerő, következésképpen nehéz megállapítani a performatív igékbıl képzett fınevek illokúciós erejét is. Ebbıl az következik, hogy a paraggeli,an fınév pontos jelentése, illetve az illokúciós sorban való elhelyezése homályos. Ennek ellenére azt az álláspontot képviselem, hogy az „Tau,thn th.n paraggeli,an parati,qemai, soi( te,knon Timo,qee(„ ”„ ( Ezt a parancsot kötöm a lelkedre, fiam, Timóteus,) tagmondat kommunikációs funkcióját tekintve az illokúciós erı növelését szolgálja, hiszen enélkül is értelmes lenne a megnyilatkozás.
3.3.1.3. „Ez jó és kedves Isten elıtt” (45) 2:1 - 3 2:1 Parakalw/ ou=n prw/ton pa,ntwn poiei/sqai deh,seij proseuca,j evnteu,xeij euvcaristi,aj u`pe.r pa,ntwn avnqrw,pwn(………..tou/to kalo.n kai. avpo,dekton evnw,pion tou/ swth/roj h`mw/n qeou/( Arra kérlek mindenekelıtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket És hálaadásokat minden emberért, ……………Ez jó és kedves a mi üdvözítı Istenünk színe elıtt,
Ebben a példában a performatív ige és az imperativus együttesen elég lenne a beszélı akaratának kifejezésére. A „ tou/to kalo.n kai. avpo,dekton evnw,pion tou/ swth/roj h`mw/n qeou/(„” (Ez jó és kedves a mi üdvözítı Istenünk színe elıtt,) kifejezés nyomatékosabbá teszi az elmondottakat. Természetesen Pál apostol ezt a kifejezést annak tudatában tudja csak nyomatékosítására használni, hogy tisztában van azzal, hogy a levél címzettjének fontos Isten akarata, az hogy mi kedves Istennek.
3.3.1.4. Igaz beszéd ez + konstatív beszédaktus (46) 3:1 pisto.j o` lo,goj Ei; tij evpiskoph/j ovre,getai( kalou/ e;rgou evpiqumei/
- 99 -
Igaz beszéd ez: ha valaki püspökségre törekszik, jó munkát kíván.
A pásztori levelek számos olyan fontos szót és kifejezést tartalmaznak, amelyek igen tipikussá teszik ezeket a leveleket és egyetlen másik páli levélben sem jelennek meg, vagy bárhol máshol az Újszövetségben. Ezek közé tartozik az „igaz beszéd ez” szókapcsolat is. A mondat enélkül is teljes direktívumként funkcionálhatna; „ha valaki püspökségre törekszik, jó munkát kíván”, de ezzel a lexikai egységgel a levél írója elıre felhívja a figyelmet arra, hogy a következıkben írottak igazak, biztosak lesznek. Ezzel a módszerrel az alapjaiban kis illokúciós erıvel bíró konstatív beszédaktus nagyobb illokúciós erıt kap.
3.3.1.5.Idézet (47) 5:18 Bou/n avlow/nta ouv fimw,seij( kai,( :Axioj o` evrga,thj tou/ misqou/ auvtou/ Mert azt mondja az Írás: "Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját", és "Méltó a munkás a maga bérére".
Azzal, hogy Pál apostol az Ószövetségbıl idéz, és erre fel is hívja a figyelmet, nagyobb tekintélyt, hangsúlyt ad a szavainak.
3.3.1.7. Kérve kérlek (48) 5:21 Diamartu,romai evnw,pion tou/ qeou/ kai. Cristou/ VIhsou/ kai. tw/n evklektw/n avgge,lwn( Kérve kérlek, Istenre, Krisztus Jézusra és a választott angyalokra, hogy tartsd meg ezeket elıítélet nélkül, és semmit se tégy részrehajlásból. A diamartu,romai igének általában kis illokúciós erıt tulajdonítanak a fordítások. Azzal azonban, hogy hozzátette az apostol, hogy kinek a nevében fejezi ki lokúciós aktusát, és hogy ez nemcsak Isten, Jézus Krisztus, hanem még a választott angyalokat is felsorolta, ezt a kis illokúciós erejő performatív igét hangsúlyosabbá, nyomatékosabbá tette. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni a fenti dilemma meglétét, azaz azt, hogy valójában nem deríthetı ki a diamartu,romai igének a valódi illokúciós ereje.
3.3.2 illokúciós erı csökkentése - 100 -
3.3.2.1. Határozói igenév (feltételes móddal fordítva) (49) 4:6 Tau/ta u`potiqe,menoj toi/j avdelfoi/j kalo.j e;sh| dia,konoj Cristou/ VIhsou/( Ha ezeket tanítod a testvéreknek, jó szolgája leszel Krisztus Jézusnak, hiszen a hit és az igaz tanítás igéivel táplálkozol, amelynek követıjévé lettél. A u`potiqe,menoj lexéma határozói igenév a görögben, „tanítva” értelemben. Tekintettel arra, hogy ez is az indirekt direktívumi kategóriába tartozik, illokúciós ereje kicsi.
3.3.3. A római levél A Timóteushoz írt levéllel ellentétben a vizsgálatok azt mutatják, hogy az apostol a kis illokúciós erejő megnyilatkozásokat részesítette elınyben, ennek érdekében különbözı nyelvi eszközöket használt. Ebben a levélben ergo sokkal több olyan nyelvi eszköz található, ami az illokúciós erınek a csökkentését szolgálja.
3.3.3.1.Kérdés – felelet (50) (Róm)6:1 Ti, ou=n evrou/men evpime,nwmen th/| a`marti,a|( i[na h` ca,rij pleona,sh| 6:2 mh. ge,noito oi[tinej avpeqa,nomen th/| a`marti,a|( pw/j e;ti zh,somen evn auvth/| Mit mondjunk tehát? Maradjunk a bőnben, hogy megnövekedjék a kegyelem? Szó sincs róla! Akik meghaltunk a bőnnek, hogyan élhetnénk még benne?
A kérdı mondat nem tartozik a nagy illokúciós erejő nyelvi kifejezı eszközök közé, hiszen nem szolgálhat sohasem parancsadásra, de az apostol ezt még azzal is enyhíti, hogy saját kérdı mondatára egy másik kérdı mondattal válaszol.
3.3.3.2. Kérdés (51) (Róm)14:10 su. de. ti, kri,neij to.n avdelfo,n sou Akkor te miért ítéled el testvéredet? Vagy te is, miért veted meg testvéredet?
Catherine
Kerbrat-Orecchioni
szerint
minden
kérdés
egy
direktív
beszédaktus, hiszen a beszélı a hallgatójától választ vár. Vannak azonban olyan esetek, amikor a hallgató hosszabb következtetési folyamat után dekódolja, hogy a
- 101 -
kérdésre a beszélı nem vár választ, hanem a kérdésben megfogalmazott tevékenység felhagyását sugallja. (pl.: „miért bántod, Józsikát?”) Pontosan azért, mert a megértés csak egy hosszabb következtetési folyamat eredménye lehet, a direktívum indirekt módon kerül kifejezésre, ebbıl adódóan illokúciós ereje kicsi. Ezt a nyelvi eszközt használta az apostol a fenti példában is.
3.3.3.3. Konstatív beszédaktus (52) (Róm)13:3 oi` ga.r a;rcontej ouvk eivsi.n fo,boj tw/| avgaqw/| e;rgw| avlla. tw/| kakw/| Mert a jócselekedet miatt nem kell félni az elöljáróktól, hanem csak a rossz miatt.
A magyar fordításban a „kell” segédige a fınévi igenévvel némiképp indikálja a direktívumot, hozzátéve valamennyi illokúciós erıt is. A görögben azonban a segédige hiányzik, a fınévi igenév helyén pedig fınév áll. Körülbelül így lehetne fordítani: a jócselekedetek miatt nincs félelem az elöljáróktól, csak a rossz miatt. Ebben az esetben érezhetı, hogy ez a konstatív beszédaktus mennyire kis illokúciós erıt prezentál.
3.3.3.4. Boldogmondás (53) (Róm)14:22 maka,rioj o` mh. kri,nwn e`auto.n evn w-| dokima,zei\ Boldog, akinek nem kell elítélni önmagát abban, ami felıl döntött.
A boldogmondások a Biblia egyik jól ismert mőfaja. Számos boldogmondás található az Ószövetségben és az Újszövetségben egyaránt. Jézus boldogmondásai a legközismertebbek, de ezenfelül boldogmondásnak nevezhetı minden olyan megnyilatkozás, amely a boldog állapot elérését, mibenlétét fogalmazza meg. A boldogmondásokban közös, hogy két részbıl állnak, egy magatartást jelölı részbıl, és a hozzájuk főzıdı ígéretbıl. Nem mindegyikrıl mondható el azonban, hogy direktív beszédaktusként funkcionál, hiszen pl a. „boldogok, akik sírnak….” jézusi boldogmondás nem Jézus abbéli szándékát fejezi ki, hogy a hallgatóság sírjon. A görög szöveg annyiban különbözik a magyar fordítástól, hogy ott nincs semmiféle segédige, ami az illokúciós erıt növelhetné, ellentétben a magyar „kell” igével. Ebben a megnyilatkozásban a kri,nwn lexéma határozói igenévként tölti be a direktívum kommunikációs funkcióját, ezzel még erıteljesebben csökkentve az illokúciós erıt. - 102 -
3.3.3.5. Többes szám elsı személy (54) (Róm)8:12 :Ara ou=n( avdelfoi,( ovfeile,tai evsme,n ouv th/| sarki. tou/ kata. sa,rka zh/n( Ezért, testvéreim, adósok vagyunk, de nem a testnek, hogy test szerint éljünk.
Pál apostol ebben a példában együttes direktívumot használ, de nyilvánvalóan ebben az esetben a többes szám nem annak a kifejezésére szolgál, hogy a beszélı hangsúlyozza önmaga involválódását a tevékenységben, hiszen ı maga már rég nem a testnek, hanem a léleknek élt. Valószínősíthetı, hogy itt a többes számú alak az illokúciós erı csökkentését szolgálja. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a mondat elsı két szava „Ara ou=n” ugyanazzal a jelentéssel – emiatt, ezért – bír, azaz egy funkció túlbiztosítással állunk szemben. Ez nyomatékosíthatja az ezt követı kis illokúciós erejő direktívumot.
3.3.3.6. Általános direktívum (55) (Róm) 13:1 Pa/sa yuch. evxousi,aij u`perecou,saij u`potasse,sqw ouv ga.r e;stin evxousi,a eiv mh. u`po. qeou/( ai` de. ou=sai u`po. qeou/ tetagme,nai eivsi,n\ Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentıl, ami hatalom pedig van, az az Istentıl rendeltetett.
Jóllehet az apostol itt egy általános direktívumot használ, az elsıdleges szándéka második személyő volt, kérve a hallgatóságot a hatalomnak való engedelmességre.
3.3.3.7. Magyarázkodás (56) (Róm)15:15 tolmhro,teron de. e;graya u`mi/n avpo. me,rouj w`j evpanamimnh,|skwn u`ma/j dia. th.n ca,rin th.n doqei/sa,n moi u`po. tou/ qeou/ Ám, kissé merészebben írtam nektek, mintegy emlékeztetve titeket ama kegyelem alapján, amelyet Isten adott nekem arra,
Meglepı, hogy nyelvileg kimutatható, hogy mennyire kis illokúciós erejő nyelvi eszközöket használt az apostol a számára idegen gyülekezetnek történı - 103 -
lokúciós aktusok kifejezésre jutattásakor, ennek ellenére intuitíve úgy érezhette, hogy így is magas volt az akaratának illokúciós ereje. Emiatt térhetett ki erre, ezzel utólag is enyhítve azt.
3.3.4. Az illokúciós erı növelése a rómaiakhoz írt levélben 3.3.4.1. Nem kedves Isten elıtt (57) 8:8 oi` de. evn sarki. o;ntej qew/| avre,sai ouv du,nantai Akik pedig test szerint élnek, nem lehetnek kedvesek Isten elıtt.
A boldogmondások, és a fenti szókapcsolattal rendelkezı megnyilatkozások egyaránt tekinthetık konstatív beszédaktusnak. Amiért mégis külön nyelvi eszközként tekintjük ıket az nem más, mint az a tény, hogy a Biblia tipikus szófordulatai, illetve az egyházi terminológia megszokott részei. A „nem kedves Isten elıtt” szókapcsolat egyfajta tiltás nem kis illokúciós erıvel, hiszen ouv feltétel nélküli tagadás kifejezésére szolgált.
3.3.4.2. Szám / személy megváltoztatása (58) 14:13 Mhke,ti ou=n avllh,louj kri,nwmen\ avlla. tou/to kri,nate ma/llon( to. mh. tiqe,nai pro,skomma tw/| avdelfw/| h' ska,ndalon …….mh. tw/| brw,mati, sou evkei/non avpo,llue u`pe.r ou- Cristo.j avpe,qanen Többé tehát ne ítélkezzünk egymás felett, hanem inkább azt tartsátok jónak, hogy testvéreteknek se okozzatok megütközést vagy elbotlást………………. Ha pedig atyádfia valamilyen étel miatt megszomorodik, akkor nem jársz el szeretetben. Ne tedd tönkre ételeddel azt, akiért Krisztus meghalt.
Talán a beszélt nyelvi jelenségek közé lehetne sorolni ezt a példát, talán a levél mőfajából adódó kötetlenség engedte meg azt, hogy Pál apostol két mondaton belül háromféle személyő direktívumot használt. Mint láttuk, az apostol több esetben használt többes szám elsı személyő alakot a hallgatóra irányuló akaratának kifejezésére. Ezt tette az elsı tagmondatban is. Utána személyt váltott, de a többes szám második személyő igealak még mindig kis illokúciós erejőnek tőnhetett neki, ezért konkretizálhatta, egyben növelhette felszólításának erejét egyes szám második személyő igealakkal.
3.3.4.3. „Isten irgalmára kérlek” - 104 -
Ahogy az a Timóteushoz írt levélben is tapasztalható volt, Pál apostol akaratát azzal tette nyomatékosabbá, hogy kifejezésre jutatta azt, hogy kinek a kedvéért szeretné, ha a hallgatója az általa kifejezett lokúciós aktusban megnevezett tevékenységet végrehajtaná. Ugyanezzel az eszközzel élt az alábbi példában is. (59) 12:1 Parakalw/ ou=n u`ma/j( avdelfoi,( dia. tw/n oivktirmw/n tou/ qeou/ parasth/sai ta. sw,mata u`mw/n qusi,an zw/san a`gi,an euva,reston tw/| qew/|( th.n logikh.n latrei,an u`mw/n\ Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élı és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek;
3.3.4.4. Idézet Tekintettel arra, hogy az Írások nagy tekintéllyel rendelkeztek az ókori zsidóság körében, azzal, hogy Pál a már meglévı iratokból idéz, nemcsak tudásáról tesz számot, hanem illokúciós erejét is növeli a szándék kifejezésének.
(60) 12:20 avlla. eva.n peina/| o` evcqro,j sou( yw,mize auvto,n\ eva.n diya/|( po,tize auvto,n\ tou/to ga.r poiw/n a;nqrakaj puro.j swreu,seij evpi. th.n kefalh.n auvtou/ Sıt, "ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia; mert ha ezt teszed, parazsat győjtesz a fejére."
A dolgozatnak nem célja fordítástudományi kérdésekbe belebonyolódni, hiszen az végeláthatatlan, parttalan elemzésekhez vezetne, az illokúciós erıvel kapcsolatban azonban mégis szükségszerőnek éreztem kivételt tenni. Fontos ez azért is, mert a fenti részben utalás történt az elrendelés és a felszólítás közti különbségtétel nehézségeire. Ez a rész jobbára erre akar magyarázatul szolgálni. Ahhoz azonban, hogy meggyızı magyarázattal tudjunk szolgálni, a vizsgálatot ki kellett terjeszteni az egész Újszövetségre kilépve csak a levelek vizsgálatából
3.4. 3.4. A fordítási veszteség A fordítástudomány különbözı képviselıi, bármilyen teóriákat is vallanak, abban kivétel nélkül egyetértenek, hogy tökéletes fordítás nem létezik. Egyetlen fordító sem tudott még eredeti nyelvrıl célnyelvre átültetni bármilyen szöveget úgy, hogy a stílus, a hangulat, a hatás, a szószerintiség, a jelentés két szintje a konnotatív, és a dentatív jelentés egyforma mértékben tükrözte volna az eredeti nyelvet.
- 105 -
Nagyrészt, az éppen uralkodói politikai, gazdasági, kulturális divat hatására számos egymásnak mondó nézet született már arra vonatkozólag, hogy egy fordítónak mi az, amit feltétlen át kell adni, és mit könyvelhet el veszeségként, szükségszerő torzításként. Az Újszövetség egészére kiterjesztett vizsgálat azt muttaja, hogy a performatív igék illokúciós ereje a XX. századi
bibliafordítási divathullámban
feltétlen veszteségként könyvelhetı el. Ennek azonban súlyos következményeit a pragmatikai elemzésünkben nem kerülhetjük el, emiatt ugyanis illokúciós erejük alapján nem tudjuk rangsorolni azokat az igeszakaszokat, amelyek performatív igét tartalmaznak. Nem kívánunk mély fordítástudományi elemzésekbe bocsátkozni, egy rövid kitrı azonban feltétlen szükséges ahhoz, hogy bzonyítsuk, az illokúciós erı szerint történı osztályzás szinte legyızhetetlen akadályokba ütközött. Ennek érdekében összevetettük a görög nyelvő Újszövetségben megtalálható performatív igéket a magyar az Új Fordítású Kálvin Kiadó által közzétett, az orosz Szinodal, az angol nyelvő New King James Bibliákban fellelhetı fordításaikkal. Ennek a vizsgálatnak a listázott, fordításokat összevetı eredményét itt nem kívánjuk részletezni. Az eredmények alapján azonban el kell fogadnunk azt a tényt, hogy az a performatív igék illokúció erejének fordítását nem rigorózus szabályok irányítják, hanem a fordítók intuitíve vitték át a célnyelvre, ebbıl kifolyólag az illokúciós erı pontos átadása lehetetlen. Ugyanakkor meg kell állapítanunk, hogy az illokúciós erı fordítási veszteség volta nagy valószínőséggel mőfajfüggı. A direktív beszédaktusok kifejezésre juttatásakor használt nyelvi eszközök ugyanis mőfajfüggık, hiszen egy nemzetközi szerzıdésben fellelhetı nyelvi eszközök sokkal szőkebb spektrumon mozognak, mint egy magánlevélben. Tekintettel arra, hogy a fenti dolgozat csak az Újszövetséget elemezte, nem kizárt az a tény, hogy az illokúciós erı más mőfajokban sokkal nagyobb pontossággal átadható, például a konvenciók miatt.
Összegzés Az harmadik fejezet célja az volt, hogy a vizsgált levelekbıl kigyőjtse azokat a direktív megnyilatkozásokat, amelyek vertikálisan, azaz a jelentésük részét képezı illokúciós erı alapján állíthatók sorrendbe. Számos tanulmány látott már napvilágot, olyanok, amelyek az udvariassági formulákat analizálták, - ezeket felsoroltuk -, olyan azonban csak kevés, amely az illokúciós erı alapján kategorizálta volna a direktív beszédaktusokat. Ezért elkerülhetetlennek éreztem egy ilyen kategória felállítását is.
- 106 -
Ennek alapján került sor a vizsgált levelekben a direktívumok osztályzására. A vizsgálat során derült ki, hogy a performatív igékkel kifejezett direktívumok nem is olyan könnyen helyezhetık be ebbe a sorba, hiszen a performatív igék jelentését képezı illokúciós erı fordítási veszteségnek tőnik. Tekintettel arra, hogy az ógörögnek nincs élı beszélıje, nem lehet kontrollálni, hogy a különbözı illokúciós erıvel lefordított igék közül melyik fordítás a helyes. Emiatt nehéz megállapítani egy lokúciós aktusról annak illokúciós erejét. Hozzá kell tenni, hogy nemcsak a performatív igékkel kifejezésre jutatott beszédaktusoknál történt intuitív módon a megfelelı kategóriába sorolás, hanem néhány esetben a tanács /sugalmazás, azaz a kis illokúciós erıvel rendelkezık esetében is. A feladat tehát sokkal összetettebb, mint amilyennek a fejezet megírásának kezdetén tőnt. Ennek ellenére a kialakult és következetesen végigvitt koncepció alapján történt elemzés summázásaként elmondható, hogy Pál apostol a rómaiakhoz írt levélben sokkal szélesebb spektrumot felölelı direktív megnyilatkozásokat használt, mint a Timóteushoz írt levél esetében. Álláspontom szerint ennek okául nem egyedül a terjedelmi különbségek szolgálnak, hanem a beszélı és a hallgatója közt fennálló viszony is.
- 107 -
4. A direktívumok kifejezésére alkalmas nyelvi eszközök
Bevezetés A második, harmadik fejezet a direktívumok horizontális illetve vertikális elemzésével foglalkozott. Nem lehet azonban kikerülni azt a vizsgálatot, amely direktívumok kifejezésre juttatásának nyelvi eszközeire fókuszál. Ezzel kapcsolatban számos elmélet, kategória látott már napvilágot, amelyek az irodalmi áttekintésben helyet is kaptak. Jelen fejezet már nem tér ki ezekre a részletes elemzésekre, mindösszesen összefoglalja Pál apostol használt görög nyelvi eszközöket.
4.2. 4.2. A nyelvi eszközök alapját adó koncepció A nyelvi eszközök irodalmi áttekintésben olvashtaó kiindulva kiterjesztettük a vizsgálatot a páli levelekben található, a direktívumok kifejezésére szolgáló nyelvi eszközökre. Ez esetben Risselada (1993) kategóriája került alkalmazásra egyrészrıl azért, mert az indirektség konvencionalitása diakrón módon nehezen megállapítható. A másik érv, ami emellett a kategorizálás mellett szólt és elvetette Blum–Kulka (1989) konvencionálisan indirekt –nemkonvencionálisan indirekt dichotómiáját, az volt, hogy Risselada (1993) ókori latin nyelvő levelek hasonló analizálására vállalkozott, azaz az általa és az általam vizsgált mőfaj megegyezett, ellentétben Blum-Kulka (1989, 1991, 1992)
orálisan kifejezésre jutatott nyelvi eszközökre
vonatkozó megfigyelésével. Risselada szükségességérıl
(1993) beszélt,
a
direktívumok
illetve
a
kifejezésére
direktívumok
lexikai
kellékek
kifejezésére
alkalmas
mondattípusokról. A lexikai kellékeket „központi” és „periférikus” alkategóriákba sorolta. Míg a központi lexikai egység kötelezı része a mondatnak, addig a periférikus fakultatív módon lehet jelen, különleges nüanszot adva annak a direktív erınek, amely más módon már kifejezésre került a megnyilatkozásban. A központi lexikai egység meglehetısen explicit módon fejezi ki a beszélıi szándékot. A központi egységeket olyan lexémák alkotják, mint a performatív igék, segédigék,
- 108 -
ugyanakkor periférikus lexémaként jelenhet meg a „légy szíves”, „ha akarsz” kifejezések. A fejezet további része a két vizsgált levelet elemzi ebbıl a nézıpontból. Tekintettel arra, hogy a használt nyelvi eszközök közt sok átfedés van, a két levelet ebben a részben egymással párhuzamos vizsgálatnak vettettük alá, ebbıl kifolyólag az eredményeket is ilyen módon sorakoztattuk fel.
4.3. 4.3. Lexikai szint 4.3. 1.Kötelezı lexika 4.3.1.1. Performatív ige Tekintettel arra, hogy a direkt módon történı akarat megnyilvánulás a legritkábban fordul elı a beszélıközösségekben, az ezt kifejezı nyelvi eszközök spektruma a legszőkebb. Ezzel szemben viszont meglehetısen nagyszámú performatív igébıl választhat a beszélı pl. tanácsol, javasol, akar, kér, kíván, parancsol, elrendel, stb. Egyetérthetünk Searle-lel, aki ezekrıl azt állította, hogy mindegyik a beszélı akaratát fejezi ki, csak más erıvel, amely erıt illokúciós erınek nevezett el.A performatív igével kifejezett direktívum meglehetısen általános a köznyelvben, a vizsgált levelekben azonban mégsem ez mutatkozik meg. Számszerőleg minimális performatív igét használt az apostol a levelek írásakor. A három levélben összesen kilenc különbözı performatív ige található. Az alábbi ezeket vette számba.
3.táblázat A levelekben található performatív igék
Timóteushoz írt levelek
Rómaiakhoz írt levél
parakale,w, (buzdít, kérlel)
parakale,w (buzdít, kérlel)
evpitre,pw (megenged)
qe,lw (akar) le,gw (mond)
bou,lomai (akar, tanácsol)
suni,sthm (ajánl) ovfei,lw (adós)
paragge,llw diamartu,romai
- 109 -
Bár a suni,sthmi - ajánl - ige után fınév következik - Foi,bhn – (Róm. 16,1) emiatt nem tekinthetı tisztán performatív igének, de mégis ebbe a csoportba sorolható azért, mert használhatott volna az apostol imperatív szerkezetet is, pl. „fogadjátok Fıbét szeretettel”. Ebben az esetben a megnyilatkozásának illokúciós ereje nagyobb lett volna, mint a suni,sthmi ige használatával. A másik vitára okot adó ige az ovfei,lw. Azt a jelentést hordozza, hogy „tartozni” valakinek. Ez szintén nem tekinthetı tisztán performatív igének, mivel azonban a kontextusban direktív beszédaktus funkcióját látja el, ide tartózónak vehetjük. „Tartozunk pedig mi az erısek, hogy az erıtlenek erıtelenségeit hordozzuk, És ne magunknak kedveskedjünk.” (VOfei,lomen de. h`mei/j oi` dunatoi. ta. avsqenh,mata tw/n avduna,twn basta,zein kai. mh. e`autoi/j avre,skein) (Róm. 15, 1)
(61) (Róm)1:13 ouv qe,lw de. u`ma/j avgnoei/n( avdelfoi,( Szeretném, testvéreim, ha tudnátok
14. ábra A performatív igék aránya a három vizsgált levélben
- 110 -
4.4. 4.4. Mondatszint
4.4.1.Ellipsis A zéró kopula a mondatokban nem ritka jelenség a koiné görögben. Meglehetısen gyakran tapasztalhatjuk ezt a levelekben is, bár jobbára a harmadik személyő direktívumok esetében.
(62) 3:6 mh. neo,futon( i[na mh. tufwqei.j eivj kri,ma evmpe,sh| tou/ diabo,lou Ne újonnan megtért ember (legyen,)
4.4. 2. Felszólító mondat – imperatívussal A felszólító módú igealak kerülhetett volna a lexikai szintő elemzés eredményeihez is. Amiért nem ez történt annak oka az, hogy felszólító mondatban megjelenhet infinitívus, optatívus, és kötımódban lévı ige is. Ebbıl kifolyólag a felszólító mondat akár infinitívussal, optatívus, vagy kötımódban lévı igével áll a mondatszintő elemzéshez került. A felszólító mód a direktív beszédaktus legismertebb, de nem leggyakoribb fajtája legalábbis ami a mai európai beszédaktusainkat illeti. A görögben azonban egyaránt használatos az alázatos imádság kifejezésére és az ellentmondást nem tőrı parancs kifejezésére is. Jézus ezt az igealakot használta az úri imádságában, illetve amikor a sátán megkísértette, és Jézus távozásra szólította fel. (Ekkor így szólt hozzá Jézus: "Távozz tılem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!") Pál apostol is meglehetısen gyakran használt imperativust, különösképpen, amikor Timóteusnak írt.
(63) 4:7 tou.j de. bebh,louj kai. graw,deij mu,qouj paraitou/ gu,mnaze de. seauto.n pro.j euvse,beian\ A szentségtörı és vénasszonyos meséket, pedig utasítsd el, inkább gyakorold magad a kegyességben,
- 111 -
15.ábra A második személyő imperativusok aránya vizsgált levelekben
4.4. 3. Harmadik személyő imperatívus Érdemes megvizsgálni egy olyan megnyilatkozást, amely alakilag harmadik személyő direktívumot tartalmaz, értelem szerint viszont nyilvánvalóan második személyőként, esetleg kölcsönösként szánta az apostol.
(64) 6:12 Mh. ou=n basileue,tw h` a`marti,a evn tw/| qnhtw/| u`mw/n sw,mati eivj to. u`pakou,ein tai/j evpiqumi,aij auvtou/( Ne uralkodjék tehát a bőn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak
Kétségkívül a bőn csak abban az estben nem tud uralkodni rajtunk, ha nem hagyjuk uralkodni, azaz harcolunk ellene. Ez a direktívum, tehát a bőn elleni harcra szólít.
4.4.3.1. Latin hatás Hitchock véleménye szerint mielıtt Pál apostol Hispániába ment volna evangelizálni, elkezdett latinul tanulni, abból az okból kifolyólag, hogy az ott élı népek csak ezt a nyelvet beszélték. Ennek hatására a pásztori levelekben nem kevés latinizmus fedezhetı fel. Hitchock szerint a Timóteushoz írt második levélben fellelhetı harminc imperatívus egyértelmően a hódító hatást tükrözi, a rövid, tömör egymásra épített mondatokhoz hasonlóan. A latinizmus nemcsak a direktívumok - 112 -
imperativussal történı kifejezıdésében figyelhetı meg, hanem egyéb lexémákban, mondattani jelenségekben is, például a névelı gyakori kihagyásában. Nem kizárt azonban az sem, hogy az értés elısegítésére használt az apostol ilyen nagyszámú direktívumot. Ennek a megértése kívánja ugyanis a legrövidebb következtetési folyamatot. Nem ismeretes, hogy kikbıl állt az a gyülekezet, akikhez Timóteushoz tartozott, de elképzelhetı, hogy ıket is figyelembe vette Pál, mikor ennyi imperatívusi alakot használt.
Az alábbi diagramm a három vizsgált levélben található imperativusok arányát mutatja.
16.ábra A(z egyes szám) második személyő imperativusok aránya a három vizsgált levélben
4.4.4.Segédige Jóllehet a fejezet elején azt mondtuk, hogy csak a második személyő direktívumok nyelvi kifejezı eszközeit sorakoztatjuk fel, mégis nem árt megfigyelni a segédigéket is. Ennek okául szolgál az a tény is, hogy a segédigék a nyelvek többségében gyakran fejeznek ki direktívumot. Meglepı, de az újszövetségi görög szöveg nem bıvelkedik a segédigékben. Egyetlen klasszikus segédigét találunk, ez pedig a dei,,(kell), ami viszont csak egyes szám harmadik személyben fordul elı,
- 113 -
amint az alábbi példa is mutatja. Emiatt nem második, hanem harmadik személyő direktívum kifejezésére szolgál. (65) 3:2 dei/ ou=n to.n evpi,skopon avnepi,lhmpton ei=nai( Szükséges tehát, hogy a püspök legyen feddhetetlen
17. ábra A dei segédige aránya a levelekben
Timóteushoz írt elsı levélben találunk egy ószövetségi idézetet, amely szintén tartalmaz egy segédigét, nevezetesen a Axioj igét, méltó, érdemes jelentéssel.
(66) 5:18 le,gei ga.r h` grafh,( Bou/n avlow/nta ouv fimw,seij( kai,( :Axioj o` evrga,thj tou/ misqou/ auvtou/ Mert azt mondja az Írás: "Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját", és "Méltó a munkás a maga bérére". A Rómaiakhoz írt levélben pedig az apostol az avna,gkh (kell, kénytelen, szükséges) igét használja egy helyen.
(67) (Róm) 13:5 dio. u`pota,ssesqai( ouv mo,non dia. th.n ovrgh.n avlla. kai. dia. th.n sunei,dhsin Ezért tehát engedelmeskedni kell nemcsak a harag miatt, hanem a lelkiismeret miatt is.
- 114 -
Ezt, és a levelekben fellelhetı hasonló példákat megfigyelve azt tapasztaljuk, hogy segédigét az apostol harmadik személyő direktívum kifejezésére használta, holott lehetısége lett volna második személyőt is kifejezni velük.
4.4.5.Határozói igenév A határozói igenév a magyar nyelvben csak ritkán fordul elı direktívumi szerepben, bár, ahogy a fenti felsorolás mutatta az istentiszteleti rendben gyakrabban hallható (fennállva / leülve énekeljük a 125. zsoltárt, stb.). Pál apostol viszont sokkal gyakrabban élt e nyelvi eszköz direktívumi alkalmazásának lehetıségével.
(68) 4:6 Tau/ta u`potiqe,menoj toi/j avdelfoi/j kalo.j e;sh| dia,konoj Cristou/ VIhsou/( Ha ezeket tanítod a testvéreknek, jó szolgája leszel Krisztus Jézusnak, hiszen a hit és az igaz tanítás igéivel táplálkozol, amelynek követıjévé lettél.
4.4.6.. Infinitívussal Infinitívust mind a két levélben találunk, felszólítás és tiltás funkciójában is. (69) 1:4 mhde. prose,cein mu,qoij ne is foglalkozzanak mondákkal
4.4.7. Optativussal Az optativus olyan igealak, amely szintén alkalmas betölteni direktív funkciót, azonban a vizsgált levelekben hasonlóan a dei segédigéhez csak harmadik személyő direktívumokban fordul elı. Mindazonáltal nem a leggyakrabban használt páli nyelvi eszközökhöz tartozik. A Timóteushoz írt második levélben található mindösszesen egy optativusi igealak, illetve a Rómaiakhoz írt levél egyik kedvelt kifejezésében. Nemcsak az apostol nem élt gyakran ezzel a nyelvi kifejezı eszközzel, maga az Újszövetség sem bıvölködik optativusi alakokban. Mindazonáltal érdemes megjegyezni hogy Pál apostol optativust használ Istennel szemben. Ha ellenben Krisztus, vagy más harmadik személy az ágens, akkor a direktívumot más igealakkal fejezte ki. Az optatívus a magyarra fordításkor teljesen eltőnik, csak a görög szövegben látható.
- 115 -
(70) (Róm.) 9:14 mh. ge,noito\ Szó sincs róla! gin, omai ige a létige egyfajta szinonimájaként tekinthetı. Pál apostol a Rómaiakhoz írt levélben nagyon gyakran használja tagadó szóval, optativusi alakban, költıi kérdés után. A magyar fordításban „szó sincs róla” frázisként jelenik meg. Az apostol feltesz egy provokatív kérdést, majd a mh. ge,noito\ szókapcsolattal rögtön meg is adja rá a választ, kifejezésre juttatja, hogy a feltett kérdésre természetesen a nemleges válasz a helyes válasz. A feltett kérdések jelentéstanilag két csoportba sorolhatóak. Egyrészt valamiféle attitődre kérdeznek rá, másrészt pedig dogmatikai témájúak. Ez utóbbi a dolgozat vizsgálati tárgya miatt nem releváns.
Az elıbbire álljon itt egy példa: (71) 6:15 Ti, ou=n a`marth,swmen( o[ti ouvk evsme.n u`po. no,mon avlla. u`po. ca,rin mh. ge,noito Mit tegyünk tehát? Vétkezzünk, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt élünk? Szó sincs róla!
Tekintettel arra, hogy a feltett kérdésekre nemleges válasszal lehet reagálni, ebbıl az következik, hogy a kinyilatkoztatott lokúció a tiltás kommunikációs funkcióját tölti be.
4.4.8. Kérdés – felelet A féléves szóbeli beszédaktusokat vizsgáló megfigyelés alatt egyetlen egyszer sem találtam arra példát, hogy a beszélı kérdés-felelet formájában fejezte volna ki akaratát. Ennek egyik nyilvánvaló oka a társadalmi konvenció is, hiszen ez a nyelvi eszköz tekinthetı emelkedettebb, lírikusabb stílusnak is, ami hiányzik
a
mindennapi beszédbıl. Másrészt ezzel a nyelvi eszközzel jobbára morális tartalmú megnyilatkozás képzelhetı el, ahogy azt látjuk is az apostolnál. Nem konkrét feladatot ad, hanem morálisan int a bőntıl való tartózkodásra. (72) (Róm)6:1 Ti, ou=n evrou/men evpime,nwmen th/| a`marti,a|( i[na h` ca,rij pleona,sh| 6:2 mh. ge,noito oi[tinej avpeqa,nomen th/| a`marti,a|( pw/j e;ti zh,somen evn auvth/| .… Maradjunk a bőnben, hogy megnövekedjék a kegyelem? Szó sincs róla! Akik meghaltunk a bőnnek, hogyan élhetnénk még benne? - 116 -
4.4.9. Mit mondjunk tehát? Ez a kérdı mondat látszólag együttes direktívumot tartalmaz. Elképzelhetı olyan szituáció, amelyben ez a mondat szó szerint értelmezhetı, és a beszélı valóban egy közös állásfoglalást szeretne hallani. Valójában azonban nem szabad szem elıl téveszteni a tényt, hogy egy-egy érvelést a zsidó bölcsek gyakran zártak azzal az arámi mondattal, hogy „ mái ká másmá lán?” „mit mondjunk, tehát?”, ahhoz, hogy ennek a megnyilatkozásnak a pontos funkcióját megállapíthassuk. Azért volt ez egy záró gondolata, mivel minden igaz tanításnak foganatja van a gyakorlatban is. Ezt a kérdést az apostol öt alkalommal ismétli el a Római levélben. Ez a kifejezés azt a célt is szolgálta, hogy elválassza az egyes témaköröket egymástól, az apostolnál azonban ez a költıi kérdés megváltoztatta kommunikációs funkcióját. Minekután a néhány esetben „szó sincs róla” frázist elızi meg, a késıbbiekben megjelenı direktívumokra készíti fel az olvasót, a többi esetben pedig nemhogy az érvelést lezárná, hanem épp ellenkezıleg, bevezeti. Róm. 6;1 Ti, ou=n evrou/men evpime,nwmen th/| a`marti,a|( i[na h` ca,rij pleona,sh| Mit mondjunk tehát? Megmaradjunk a bőnben…?
4.4.10.Feltételes mód A fentiekben láttuk, hogy a feltételes mód kétféleképpen fejezhet ki direktívumot. A cselekvés megtétele vagy vonz maga után valamilyenfajta következményt, vagy nem. A vizsgált levelekben mind a kettıre található példa:
Következményekkel járó feltételes mód (73) 4:6 Tau/ta u`potiqe,menoj toi/j avdelfoi/j kalo.j e;sh| dia,konoj Cristou/ VIhsou/( evntrefo,menoj
toi/j
lo,goij
th/j
pi,stewj
kai.
th/j
kalh/j
didaskali,aj
h-|
parhkolou,qhkaj Ha ezeket tanítod a testvéreknek, jó szolgája leszel Krisztus Jézusnak Ha tehát valaki megtisztítja magát ezektıl, megbecsült, megszentelt edény lesz, az Úrnak is hasznos, és minden jó cselekedetre alkalmas.
Következmények nélküli feltételes mód
- 117 -
A Rómaiakhoz írt levélben arra is találunk példát, hogy egyetlen megnyilatkozás tartalmaz melléknévi igenevet is, ugyanakkor a feltételes módú igealakot is. (74) 12:18 eiv dunato,n to. evx u`mw/n( meta. pa,ntwn avnqrw,pwn eivrhneu,ontej\ Ha lehetséges, amennyire tıletek telik, éljetek minden emberrel békességben
4.4.11. Kötımód+ o[ti A o[ti kötıszó conjuctivusi alakot vonz, de az alábbi esteben nemcsak ez, hanem egy feltételes forma is található a megnyilatkozásban.
(75) (Róm)10:9 o[ti eva.n o`mologh,sh|j evn tw/| sto,mati, sou ku,rion VIhsou/n Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta ıt a halálból, akkor üdvözülsz
4.4.12. Kötımód Annak ellenére, hogy a conjuctivus leggyakrabban kételkedést, fontolgatást kifejezı megnyilatkozásokban fordul elı, nem ritka a direktív funkciója sem. Bár az alábbi példában nem teljesen bizonyos, hogy conjuctivusi alakról van szó, ez az igealak akár imperativ aoristos is lehet.
(76) 5:1 Presbute,rw| mh. evpiplh,xh|j Idısebb férfit ne dorgálj meg!
4.4.13. Kötımód együttes direktívumban Kötımódra nemcsak a második személyő direktívumok esetében találunk példát, hanem az együttes direktívum kifejezésére is alkalmazta az apostol. Itt is azt látjuk, hogy morális szándék kifejezésére használta, hasonlóan a kérdés-felelet nyelvi eszközéhez.
(77) (Róm) 13:12 avpoqw,meqa ou=n ta. e;rga tou/ sko,touj( evndusw,meqa Îde. ta. o[pla tou/ fwto,j Tegyük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.
- 118 -
4.4.14. Költıi kérdés Figyelemre méltó nyelvi eszköz a költıi kérdés. Az apostol egyedül a Rómaiakhoz írt levélben él ezzel a lehetıséggel, talán az általa megtestesített kis illokúciós erı miatt.
(78) (Róm) 2:3 logi,zh| de. tou/to( w= a;nqrwpe o` kri,nwn tou.j ta. toiau/ta pra,ssontaj kai. poiw/n auvta,( o[ti su. evkfeu,xh| to. kri,ma tou/ qeou/ Azt gondolod, te ember, aki ítélkezel azok felett, akik ilyeneket tesznek, holott magad is ugyanazokat cselekszed, hogy akkor te megmenekülsz az Isten ítéletétıl?
4.4.15. Kijelentı mód (harmadik személy) Searle által konstatívként azonosított beszédaktus is képes direktív funkciót betölteni, amelyre találunk is bıven példát az elemzett levelekben. Meg kell azonban jegyezni, hogy bár ez a nyelvi eszköz képes lenne bármely direktív beszédaktus kifejezésére – az elsı személyőtıl az általánosig - a levelekben fıképp harmadik személyőben jelenik meg.
(79) 5:5 h` de. o;ntwj ch,ra kai. memonwme,nh h;lpiken evpi. qeo.n kai. prosme,nei tai/j deh,sesin kai. tai/j proseucai/j nukto.j kai. h`me,raj( A valóban özvegy és magára maradt asszony pedig Istenben reménykedik, és kitart a könyörgésben és imádkozásban éjjel és nappal.
Elıfordul olyan eset is, amikor a konstatív beszédaktusban megjelenı igealak ugyan harmadik személyő, mégis a direktívum általánosnak tekinthetı.
(80) 6:6 e;stin de. porismo.j me,gaj h` euvse,beia meta. auvtarkei,aj Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel.
4.4.16. Idézet Nyelvi eszközét tekintve az idézet semmiben nem különbözik a fent említésre került megnyilatkozásoktól. Mégis azt az álláspontot képviselem, hogy érdemes külön nyelvi eszközként tekinteni. A Pál apostol által használt idézetek kivétel nélkül az ószövetségbıl származnak, ezzel is bízva a sikeres perlokúció elérésében, hiszen - 119 -
az Ószövetség iratai nemcsak szentek, de feltétlen követendı utasítást tartalmazó dokumentumok voltak. Mindezek mellett az apostol az Ószövetség idézésével saját presztízsét is növelte, kifejezésre jutatva azt, hogy ı mint a beszédcselekvés végrehajtója rendelkezik a kellı társadalmi háttérrel ahhoz, hogy akaratát kifejezze. Erre mind a három vizsgált levélben találunk példát. Ezekben az idézetekben jobbára konstatív beszédaktus, illetve imperativus fejezi ki a direktív funkciót.
(81) 5:18 le,gei ga.r h` grafh,( Bou/n avlow/nta ouv fimw,seij( kai,( :Axioj o` evrga,thj tou/ misqou/ auvtou/ Mert azt mondja az Írás: "Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját", és "Méltó a munkás a maga bérére".
4.4.17. Bölcsességirodalom A Bibliában a bölcsességirodalom meglehetısen gyakori. Nem hiányzik sem, az Új- sem az Ószövetségbıl. A legismertebb ószövetségi bölcsességirodalom a Példabeszédek könyvében összegyőjtött, addig ismert tapasztalatok összessége. Számos mőfaji alcsoportot azonosíthatunk az irodalomnak ezen a fajtáján belül. Ahogy az imént említettük, a bölcsességirodalom alapvetı és kiemelkedı formája a példabeszéd, amely nem más, mint az egyetemesen elfogadott igazság rövid kijelentése, amelyet emlékezetes módon fogalmaztak meg. A Példabeszédek könyvén kívül más részekben is elıfordulnak példabeszédek, például Jeremiás 23; 28-ban, 1 Sámuel 10;11-ben Maguknak a példabeszédeknek is több fajtájuk van, így a bölcsességmondás, (Péld. 9;1-6) „A bölcsesség házat épített magának, hét oszlopot faragott hozzá. Levágta vágómarháját, megfőszerezte borát, és megterítette asztalát. Lányokat küldött ki, hogy így kiáltsanak a város magasan fekvı pontjain Aki tapasztalatlan, térjen be ide! Az esztelennek pedig ezt mondja: Jöjjetek, egyetek a kenyerembıl, és igyatok főszerezett boromból! Hagyjátok el az együgyőséget, és éltek, járjatok az értelem útján!”
Számmondás (Péld. 6;16-19) „ Hat dolgot győlöl az Úr, sıt hét dolog utálatos elıtte: A nagyravágyó szemek, a hazug nyelv, az ártatlan vért ontó kezek, - 120 -
a gonosz terveket koholó szív, a rosszra sietve futó lábak, a hazugságot beszélı hamis tanú és a testvérek közt viszályt szító ember.
A példabeszédek természetüknél fogva általánosított kijelentések, így kommunikációs funkciójuk nem a szigorú parancsadás, hanem a tanács. A bölcsességirodalom másik kategóriája a mondás. A mondások gyakran helyi jellegőek, az emberek életének egy konkrét helyzetével kapcsolatosak, és az oktatás célját szolgálják (1 Sámuel 4;20). „És amikor haldoklott, ezt mondták a mellette álló asszonyok: Ne félj, mert fiút szültél!” De ı nem felelt, nem is figyelt oda. Vannak olyan mondások, amelyek csupán megállapítják, hogy valami idınként megtörténik. (Péld. 11;24). „Van, aki bıven osztogat, mégis gyarapszik, más meg szőken méri járandóságot, mégis ínségbe jut.” Ezzel szemben a tanító jellegő mondások: Péld. 17;28. „Még az ostobát is bölcsnek gondolják, ha hallgat, és értelmesnek azt, aki csukva tartja a száját.” Allegória is szerepelhet bölcsességirodalmi funkcióban, tény, hogy az Ószövetségben csak kétszer mutatható ez ki: Péld. 5;15-23, Préd. 12;1-7 A bölcsességhimnusz nem más, mint a bölcsesség magasztalása, és Istennek mint Teremtınek és Megváltónak szóló hálaadás. (Jób 5;9-16) „aki
hatalmas
dolgokat
mővel,
kikutathatatlanul,
csodás
dolgokat,
megszámlálhatatlanul. Esıt ad a föld színére, vizet bocsát a mezıkre. Magasra emeli az alant levıket, a gyászolókat oltalmazza segítsége. Meghiúsítja a ravaszok terveit, nem alkot kezük maradandót. Saját ravaszságukkal fogja meg a bölcseket, és a cselszövık tanácsa megdıl. Nappal is sötétben botorkálnak, tapogatóznak délben is, mint éjjel. Megszabadítja szájuk fegyverétıl, az erıs kezébıl a szegényt. Így lesz reménysége a nincstelennek, a csalárdság pedig elnémul.” A vallomás önéletrajzi jellegő, és másoknak adott példaként alkalmazza azokat a problémákat, amelyeket a bölcs tapasztalt. A Prédikátorok könyve kétségkívül ide sorolható,:Salamon ıszintén megvallja hogyan küszködött a bőnös világban. A bölcsességi felsorolásokat az úgynevezett onomasztiát von Rad munkája óta ismerik el. Von Rad (1955) bemutatta, hogy az Isten által feltett kérdések
- 121 -
sorozata (Jób 38) párhuzamos az egyiptomi bölcsességmővel, Amenemope Onomasztikojával. Az Újszövetségben is találhatók bölcsességmondások, bár tény, hogy az Ószövetség számukat tekintve ebben a mőfajban sokkal gazdagabb. A Rómaiakhoz írt levélben a bölcsesség kifejezése nem - konvencionális indirekt direktívum funkcióját tölti be, azaz csak egy hosszabb következtetési folyamat eredményeként dekódolható. A fenti bölcsességirodalmi kategóriák közül a mondásba sorolható az alábbi megnyilatkozás:
(82) 2:20 VEn mega,lh| de. oivki,a| ouvk e;stin mo,non skeu,h crusa/ kai. avrgura/ avlla. kai. xu,lina kai. ovstra,kina( kai. a] me.n eivj timh.n a] de. eivj avtimi,an\ Egy nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fa- és cserépedények is; amazokat megbecsülik, emezek pedig közönséges használatra valók
4.4.17.1. Boldogmondás A boldogmondás mondatfajtáját tekintve kijelentı mód, azaz akár konstatív beszédaktus is lehetne, egyben a bölcsességirodalom részét képezi. Tekintettel azonban arra, hogy a Bibliában oly gyakran fordul elı, már-már külön mőfajt alkot, ezért szintén érdemes külön nyelvi eszköznek tekinteni.
(83) (Róm) 14:22 maka,rioj o` mh. kri,nwn e`auto.n evn w-| dokima,zei\ Boldog, akinek nem kell elítélni önmagát abban, ami felıl döntött.
4.5. 4.5. Periférikus Periférikus lexika Risselada (1993) szerint a periférikus lexika fakultatív módon lehet jelen, különleges nüanszot adva annak a direktív erınek, amely más módon már kifejezésre került a megnyilatkozásban. A periférikus lexika jelenlétekor a központi lexikai egység meglehetısen explicit módon fejezi ki a beszélıi szándékot. A központi - 122 -
egységeket olyan lexémák alkotják, mint a performatív igék, segédigék, ugyanakkor periférikus lexémaként jelenhet meg a „légy szíves”, „ha akarsz” kifejezések. Annak következtében, hogy a periférikus lexika csak explicit módon kifejezett direktív megnyilatkozásban jelenhet meg, az a következtetés vonható le, hogy a beszélıi szándék direkt módon van megfogalmazva, és értéséhez nem szükségeltetik túl hosszú következtetési folyamat. Emiatt a periférikus lexémának a lehetséges funkciói a szituációtól függıen vagy a nyomatékosítás, az illokúciós erı növelése, vagy pont ellenkezıleg, annak csökkentése. A Biblia a periférikus lexika vonatkozásában tekinthetı egyedinek, hiszen a vizsgálat kimutatta, hogy meglehetısen speciális periférikus lexikai egységeket tartalmaz, ami esetleg beépült a teológiai terminológiába. Tekintettel arra, hogy az elızı fejezetben is tettünk egy fordítástudományi kitekintést, itt is meg kell jegyeznünk, hogy a periférikus lexika fordításakor általában a fordítók szöveghően jártak el, leszámítva a Rómaiakhoz írt levél 14; 16-t amikor a fordító betoldott egy „vigyázzatok” szót, ami jelen esetben lehet periférikus lexika, holott az eredeti szövegbıl ez hiányzik:
(84) (RÓm) 14:16 mh. blasfhmei,sqw ou=n u`mw/n to. avgaqo,n Vigyázzatok, ne káromolják azt a jót, amelyben részesültetek
A vizsgált levelekben a periférikus lexikának több fajtáját is megtalálhatjuk, az alábbiakban ezeket fogjuk felsorolni. A periférikus lexikai elemet a magyar fordításban aláhúzottan jelöltük. Ki kell azonban emelnünk, hogy ezek nem a szó szoros értelemben vett csak egyetlen lexémára kiterjedı elemek, sokkal inkább állandósult szókapcsolatok, vagy rövidebb mondatrészek. Mivel a direktív megnyilatkozásban megjelennek, ugyan nem kötelezı, hanem fakultatív elemként érdemes szemügyre venni ıket.
4.5.1. Magyarázat (85) 4:16 ga.r poiw/n kai. seauto.n sw,seij kai. tou.j avkou,onta,j sou Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is
4.5.2. … mert ez szép és kedves dolog Isten elıtt - 123 -
(86) 5/4 tou/to ga,r evstin avpo,dekton evnw,pion tou/ qeou/ Ha pedig egy özvegyasszonynak gyermekei vagy unokái vannak, ezek tanulják meg, hogy elsısorban a saját házuk népét becsüljék meg, és hálájukat szüleik iránt róják le, mert ez kedves az Istennek (87) 2:3 tou/to kalo.n kai. avpo,dekton evnw,pion tou/ swth/roj h`mw/n qeou/ Ez jó és kedves a mi üdvözítı Istenünk színe elıtt,
4.5.3. Isten irgalmára (kérlek) (88) (Róm) 12:1 Parakalw/ ou=n u`ma/j( avdelfoi,( dia. tw/n oivktirmw/n tou/ qeou/ parasth/sai ta. sw,mata u`mw/n qusi,an zw/san a`gi,an euva,reston tw/| qew/|( th.n logikh.n latrei,an u`mw/n\ Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élı és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek;
4.5.4. Ha lehetséges… (89) (Róm)12:18 eiv dunato,n to. evx u`mw/n( Ha lehetséges, amennyire tıletek telik, éljetek minden emberrel békességben.
4.5.5. igaz beszéd ez + konstatív beszédaktus (90) 3:1 pisto.j o` lo,goj Ei; tij evpiskoph/j ovre,getai( kalou/ e;rgou evpiqumei/ Igaz beszéd ez: ha valaki püspökségre törekszik, jó munkát kíván.
4.6 4.6. Szövegszint Szövegszint 4.6.1 Narratíva Nemcsak egyetlen megnyilatkozás képes direktív funkciót betölteni, hanem egy hosszabb szövegrész is. A diktatúráknak kedvelt mőfaja ez, amikor is az író, hosszan, burkoltan fejezi ki véleményét, beszélıi szándékát, bízva abban, hogy a cenzúra nem veszi észre, illetve nyelvileg kevésbé bizonyítható a direktív szerep. A hosszabb szöveget mindenképp nem-konvencionális indirekt direktívumnak kell tekinteni. Pál apostol nyilvánvalóan nem a cenzúrától féltette gondolatait, hanem az
- 124 -
olvasók háttértudására alapozva, bízott a megfelelı perlokúció elérésében, ezért találhatjuk meg ezt a nyelvi kifejezı eszközt. (91) 16δια τουτο εκ πιστεως ινα κατα χαριν εις το ειναι βεβαιαν την επαγγελιαν παντι τω σπερµατι ου τω εκ του νοµου µονον αλλα και τω εκ πιστεως αβρααµ ος εστιν πατηρ παντων ηµων 17καθως γεγραπται οτι πατερα πολλων εθνων τεθεικα σε κατεναντι ου επιστευσεν θεου του ζωοποιουντος τους νεκρους και καλουντος τα µη οντα ως οντα 18ος παρ ελπιδα επ ελπιδι επιστευσεν εις το γενεσθαι αυτον πατερα πολλων εθνων κατα το ειρηµενον ουτως εσται το σπερµα σου 19και µη ασθενησας τη πιστει κατενοησεν το εαυτου σωµα [ηδη] νενεκρωµενον εκατονταετης που υπαρχων και την νεκρωσιν της µητρας σαρρας 20εις δε την επαγγελιαν του θεου ου διεκριθη τη απιστια αλλ ενεδυναµωθη τη πιστει δους δοξαν τω θεω 21και πληροφορηθεις οτι ο επηγγελται δυνατος εστιν και ποιησαι 22διο [και] ελογισθη αυτω εις δικαιοσυνην 23ουκ εγραφη δε δι αυτον µονον οτι ελογισθη αυτω 24αλλα και δι ηµας οις µελλει λογιζεσθαι τοις πιστευουσιν επι τον εγειραντα ιησουν τον κυριον ηµων εκ νεκρων 25ος παρεδοθη δια τα παραπτωµατα ηµων και ηγερθη δια την δικαιωσιν ηµων Azért adatott tehát az ígéret a hit alapján, hogy kegyelembıl legyen, és így bizonyos legyen az ígéret Ábrahám minden utóda számára: nem csak a törvény alatt élıknek, hanem az Ábrahám hitét követıknek is. İ mindnyájunk atyja Isten színe elıtt,
- 125 -
ahogyan meg van írva: "Sok nép atyjává tettelek." Mert hitte, hogy Isten megeleveníti a holtakat, és létre hívja a nem létezıket. Reménység ellenére is reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz, ahogyan megmondatott: "Ennyi lesz a te magod!" Mert hitében nem gyengült meg, amikor arra gondolt, hogy százesztendıs lévén, elhalt már saját teste, és Sára méhe is elhalt. Isten ígéretét sem vonta kétségbe hitetlenül, sıt megerısödött a hitben dicsıséget adva Istennek, és teljesen bizonyos volt afelıl, hogy amit Isten ígér, azt meg is tudja tenni. Ezért Isten ezt "be is számította neki igazságul". De az, hogy "beszámította neki igazságul", nem egyedül érte van megírva, hanem értünk is, akiknek majd beszámítja, ha hiszünk abban, aki feltámasztotta a halottak közül Jézust, a mi Urunkat; aki halálra adatott bőneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért.
4.7 4.7. Egyéb 4.7.1. Házirendforma Házirendformának azokat a bibliai részeket nevezhetjük, amelyek a magánélethez tartozó felelısség és kötelezettségek teljesítésének ideális formáját írják le. Korábbi kutatások azt állították, hogy a házirendforma nem volt más, mint a sztoikus gondolatok kereszténnyé tétele. Bebizonyosodott azonban, hogy a sztoikusok minimális hatással voltak a kereszténységre, annak ellenére, hogy párhuzamok fedezhetık fel bizonyos arisztotelészi iratok és bibliai (efezusiakhoz, és kolossébeliekhez írt) levelek közt. Verner (1983) felhívta a figyelmet a házirendek sajátos formájára: a) cím; b) felszólítás különbözı nyelvi eszközökkel; c) kiegészítés „nem…….de…….” formában; d) indoklás. A házirendek jobbára egy házban lakók életét voltak hivatottak szabályozni. Ezzel ellentétben a Timóteushoz írt levelek szélesebb társadalmi csoportokat involváltak, mint pl. az özvegyeket, a módosakat, a diakónusokat, a püspököket stb. Az alábbiakban Pál apostol Timóteushoz írt elsı levelében található házirendformát olvashatunk:
- 126 -
(92) 2:8 Bou,lomai ou=n proseu,cesqai tou.j a;ndraj evn panti. to,pw| evpai,rontaj o`si,ouj cei/raj cwri.j ovrgh/j kai. dialogismou/ 9
w`sau,twj Îkai. gunai/kaj evn katastolh/| kosmi,w| meta. aivdou/j kai. swfrosu,nhj
kosmei/n e`auta,j( mh. evn ple,gmasin kai. crusi,w| h' margari,taij h' i`matismw/| polutelei/( 10
avllV o] pre,pei gunaixi.n evpaggellome,naij qeose,beian( diV e;rgwn avgaqw/n…(15.
versig) Azt akarom tehát, hogy a férfiak mindenütt bőntıl tiszta kezeket felemelve imádkozzanak harag és kételkedés nélkül. Ugyanígy az asszonyok is, tisztességes öltözetben, szemérmesen és mértékletesen ékesítsék magukat, ne hajfonatokkal és arannyal, gyöngyökkel vagy drága ruhával, …(15. versig)
4.7.2. Midrás technika Mi sem bizonyítja jobban Pál apostol magas szintő végzettségét annál, hogy számtalan esetben találhatunk nála exegetikai módszerekkel kifejtett részeket. A Rómaiakhoz írt levélben például megtalálhatók a héber iratokból vett idézetek, a midrás technika, és napjai exegetikai hagyományai egyaránt. A midrás héber eredető szó, (a derás gyökbıl) tanulmányozás, nyomozás jelentéssel. Ez a zsidó bibliai exegetika ókori formája. A Biblia értelmezésének tudománya az ószövetségi korokba nyúlik vissza, hiszen már a zsidó írástudók is különbséget tettek peshat és derash között, azaz hezitáltak a képi értelmezés és a szó szerinti jelentés között. Már az elsı századi zsidóság ószövetség értelmezésében két végletes pólus volt nyomon követhetı, a literalizmus és az allegorizmus. A fı hangsúly a Midrásban nem a betőn van, hanem a Biblia szellemében, rejtett tartalmában, melyet a tradícióit tisztelı zsidó tudomány mindig kapcsolatba kívánt hozni a való élettel, a mindenkori jelenkorral, amelyre etikailag alkalmazta. A bető szerinti interpretálás magasabb szintre emelkedik a Midrásban és az értelem megállapítása után, az abból nyert gondolatokat továbbfejlesztette oly módon, hogy az Isten útján járásra ösztökélte a hallgatóságot, késıbb az olvasóközönséget. A Midrás-irodalomban egy-egy fejezetben száz különbözı bibliai idézet is elıfordulhat. Elegendı volt, ha valaki az adott versnek csak a kezdetét idézte és hozzátette „vágómer”, ami annyit tesz, „és így tovább”.
- 127 -
Az a tény, tehát, hogy meglehetısen sok ószövetségi vonatkozás található a Rómaiakhoz írt levélben is, a Midrás technika alkalmazását bizonyítja.
(93) (Róm)9:6 Ouvc oi-on de. o[ti evkpe,ptwken o` lo,goj tou/ qeou/ ouv ga.r pa,ntej oi` evx VIsrah,l ou-toi VIsrah,l\ 7 ouvdV o[ti eivsi.n spe,rma VAbraa,m pa,ntej te,kna( avllV( VEn VIsaa.k klhqh,setai, soi spe,rma …(29. versig) De ezt nem úgy értem, mintha Isten igéje erejét vesztette volna. Mert nem tartoznak mind Izráelhez, akik Izráeltıl származnak, és nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ı utódai, hanem amint meg van írva: "Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni." …(29. versig)
4.7.3. Pseudo-direktívum Végezetül szenteljünk pár gondolatot azoknak a direktívumoknak, amelyek formájukat
tekintetve
direktív
beszédaktusok,
funkciójuk
viszont
jobbára
expresszívumi. Pseudo-direktívumnak azokat a látszólag, alakilag direktívumnak tőnı megnyilatkozások tekinthetık, amelyek konvencionálisan köszönés, áldás, átok stb. funkcióját töltik be. Érdemes felfigyelni arra a mondattani jelenségre, hogy ezek a megnyilatkozások a vizsgált levelekben kivétel nélkül Ø kopulával rendelkeznek.
4.7.3.1.Köszönés (94) 1:2 ca,rij e;leoj eivrh,nh avpo. qeou/ patro.j kai. Cristou/ VIhsou/ tou/ kuri,ou h`mw/n Kegyelem, irgalom, békesség Istentıl, a mi Atyánktól és a Krisztus Jézustól, a mi Urunktól
4.7.3.2. Búcsúzás (95) 6:21 ~H ca,rij meqV u`mw/n A kegyelem veletek! (96) 2/ 4:22 ~O ku,rioj meta. tou/ pneu,mato,j sou Úr legyen a lelkeddel! Kegyelem veletek! - 128 -
4.7.3.3.Ámen Szükségszerőnek tartunk pár szót szentelni az „ámen” szavunknak. Valami oknál fogva ezt a szót már a görögök, punktualizálva a hellenista zsidók is reáliának érezték, vagy valami olyan héber kulcsszónak, aminek nem szándékoztak görög megfelelıt találni. A görög szövegbe illesztéskor a reáliák fordítására vonatkozó lehetıségek közül a fonetikus átírást választották, így a héber ámén szót átírták görög betőkkel. Az Ószövetségben az ámén szót vagy egy állítás ünnepélyes bevezetéseként, vagy egy liturgia befejezéseként az elhangzottak megerısítésére használták. Alakját tekintve felszólító módú igének tekinthetı. Ugyan meg kell, hogy jegyezzük, hogy a nyelvi kategóriákat illetıen a magyar és a héber nyelv óriási különbségeket mutat, a felszólító módot az egyszerőség kedvéért használtuk. Furcsa módon ez a szó az évszázadok alatt a különbözı nyelvő beszélıközösségekben megtartotta reália jellegét, sosem került fordításra, mindösszesen fonetikus átírásra. Ezzel viszont ugyanolyan áldozat lett, mint a többi fonetikusan átírt reália, vesztett a jelentésébıl, hiszen senki sem érzi már igazán az ámen szó illokúciós erejét. Továbbmenve még eredeti igei szófaját is elvesztette, és többnyire az imádságok záró, liturgikus szavává redukálódott. Sıt mi több olyannyira lényegtelen szónak tartják a bibliafordítók, hogy önkényesen beírják olyan igeversekbe is, ahol az eredeti szövegbıl hiányzik, de ık intuitív módon szükségszerőnek érzik a jelenlétét.
4.8 4.8. Tiltás Végezetül ajánlatos egy rövid gondolat erejéig szót ejteni a negatív elıjelő illokúciós erıvel bíró tiltásról, független attól, hogy fennebb már néhány esetben megemlítettük. Tekintettel arra, hogy a nyelvi eszközeit tekintve szinte megegyezik a felszólításokkal, csak felsorolásszerően állnak itt a tiltó beszédaktusok, leszámítva egyet, ami a tiltás kifejezésének speciális módja, ez pedig a „nincs mentséged” frázist tartalmazó megnyilatkozás .
- 129 -
(97) 2:1 Dio. avnapolo,ghtoj ei=( w= a;nqrwpe pa/j o` kri,nwn\ tiltás!! –nincs mentséged! Ezért nincs mentséged, te ítélkezı ember, mert amikor más felett ítélkezel, magadat ítéled el, hiszen magad is ugyanazt cselekszed, miközben ítélkezel!
4.8.1. Kijelentı mód (98) 14:21 kalo.n to. mh. fagei/n kre,a Jó tehát nem enni húst, nem inni bort, és semmi olyat nem tenni, amin testvéred megütközik
4.8.2. Performatív ige (99) 2:12 dida,skein de. gunaiki. ouvk evpitre,pw ouvde. auvqentei/n avndro,j( avllV ei=nai evn h`suci,a| A tanítást azonban az asszonynak nem engedem meg.
4.8.3. Imperativus (100) 4:12 mhdei,j sou th/j neo,thtoj katafronei,tw( Senki meg ne vessen ifjú korod miatt. (101) 4:14 mh. avme,lei tou/ evn soi. cari,smatoj( Ne hanyagold el a benned levı kegyelmi ajándékot. Az esetek döntı többségében, ha a tiltás imperatívussal kerül kifejezésre, jobbára egy tiltó szócska kell, hogy kísérje. Ezzel ellentétben ismerünk olyan tiltást is, ahol alakilag nem jelenik meg a tiltószó, értelemszerően viszont tiltásról beszélhetünk. Az alábbi példa is ezt prezentálja: (102) 2/ 2:22 ta.j de. newterika.j evpiqumi,aj feu/ge. Az ifjúkori kívánságokat pedig kerüld! A görögben két különbözı ige is alkalmas arra, hogy hasonló módon fejezzen ki tiltást, mind a \ perii<sthmi mind pedig a
feu,gw igék „elkerül” értelemben
használatosak, ezzel valójában az utánuk következı cselekvés megtételének megtiltását kifejezve.
- 130 -
4.8.4. Segédige (103) 15:1 VOfei,lomen de. h`mei/j oi` dunatoi. ta. avsqenh,mata tw/n avduna,twn basta,zein kai. mh. e`autoi/j avre,skein Mi erısek pedig tartozunk azzal, hogy az erıtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk. 18. ábra A tiltás aránya a vizsgált levelekben
Összegzés Ebben a fejezetben bemutattuk azokat a nyelvi eszközöket, amelyek a beszélıi szándék kifejezésére alkalmasak. Természetesen nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt, hogy ezek az eszközök magukban nem minden esetben fejeznek ki akaratot, a direktívumi értelem kontextusban jelenik meg. Nem ismételtük meg a dolgozat korábbi fejezetében, jobbára közismert nyelvi eszközök bemutatását,
viszont
részletesen
áttekintettük
a
magyar
nyelvő
beszélı
rendelkezésére álló lehetıségeket. Ezután vizsgáltuk csak meg a görög nyelvi eszközöket. Felvetıdhetne a kérdés, hogy egy XXI. századi magyar beszélt nyelvi megfigyelés mennyivel járulhat hozzá egy elsı századi görög írott nyelvi elemzés jobb megértéséhez. Azt már bebizonyítottuk a korábbi fejezetekben, hogy az Újszövetség formailag sokkal közelebb áll a beszélt, mint az írott nyelvhez. Emiatt állíthatjuk, hogy két beszélt nyelvi elemzést végeztünk. A magyar nyelvi eszközök felsorolása pedig elısegíti kiszőrni a Biblia-specifikus nyelvi elemeket. - 131 -
Annak ellenére, hogy csak a páli leveleket elemeztük, elmondható, hogy a bibliai görög nyelvben is ezek az eszközök fordulnak elı. Két esetre kell még felhívni a figyelmet, ami jelen van az Újszövetségben, de a levelekben nem találkoztunk velük. Ez a példabeszéd – Jézus kedvelt mőfaja, illetve az irónia. Iróniával Jézus egyetlen alkalommal élt, amit meglehetısen nehéz bizonyítani, hiszen az iróniát többnyire a nem-verbális eszközök jelzik, amit írott szövegben diakrón módon nehéz megtalálni. Summázva a fenti vizsgálatot, az a következtetés vonható le, hogy jócskán vannak olyan nyelvi eszközök, amelyek már az ókori ember rendelkezésére is álltak a szándékának kifejezésére, és a mai magyar vagy bármely más európai nyelvben megtalálhatóak, így felszínesen akár univerzálisnak is tekinthetık.
Ilyenek a
segédigék, a performatív igék, az imperativus és a feltételes mód. Meg kell jegyezni, hogy segédigét kevesebbet, imperativust többet találtunk a feldolgozott korpuszban, mint amennyi egy átlagos hétköznapi közlésben manapság elhangzik. Meglepı, hogy az apostol csak harmadik személyő direktívumok esetében használt segédigét. Ezenkívül sokkal több idézetet használt például az apostol a Rómaiakhoz írt levélben, mint ahogy azt manapság tesszük. Valószínőleg ennek retorikai okai vannak, ma ez a meggyızésnek, a kellı perlokúció elérésének ritkábban használt formája. A Rómaiakhoz írt levélben egyszerre kellett az olvasók háttértudására alapoznia, saját mőveltségét, alkalmasságát, felhatalmazottságát bizonyítania, és ezzel egy idıben meggyıznie a címzetteket. Ezeknek a funkcióknak a betöltésére nagyszerően megfelelnek az idézetek, a bölcsesség, és boldogmondások. Ma ezeket hétköznapi beszédben nem gyakran alkalmazzuk, de mint lehetıség megvannak. Szinte ugyanez elmondható a harmadik személyő kijelentı mondatról is. Elvben mondhatnánk, hogy „egy jó diák nem hazudik”, mégis ritkán teszünk ilyen kijelentéseket azzal a céllal, hogy hallgatónkat az igazmondásra szólítsuk fel. A vizsgált levelekben ezzel a nyelvi eszközzel is gyakran találkozhattunk. A nyelvi eszközök vizsgálatát összegezve megállapíthatjuk, hogy azt tapasztalhattuk, hogy az újszövetségi levelek a magyar nyelvi eszközöktıl két módon különbözhetnek: egyrészt nyelv- specifikusan, azaz vannak olyan nyelvi eszközök, amelyek a magyar nyelvbıl hiányoznak, másrészt konvenció-specifikusan. Ezalatt azt értjük, hogy használhatnánk ugyan a hétköznapi életben ezeket a formákat, bizonyára vannak is olyan színterek, ahol ezek a nyelvi eszközök gyakrabban használatosak, például szónoklásban, mégis a hétköznapi életbıl gyakorlatilag
- 132 -
hiányoznak. Természetesen a legtöbb nyelvi eszközrıl elmondhatjuk, hogy mind a két nyelv ismeri és használja is akarat kifejezésére. Közös nyelvi eszközök
Infinitívus
Feltételes mód
Konstatív beszédaktus
Felszólító mód
Narratíva
Határozói igenév
Nyelv specifikus nyelvi eszközök:
Ellipsis
Kötımód
Optativus
Konvenció (Biblia) specifikus nyelvi eszközök
Házirendforma
Kérdés-felelet
Mit mondjunk tehát?
Boldogmondás
Idézet
Költıi kérdés
Sokkal több Biblia - specifikus nyelvi eszközt találunk a periférikus lexikai elemek közt. Ugyan ezeknek a magyar nyelvő részletes elemzésére nem tértünk ki, de számuk nem is olyan jelentıs, hogy külön meg kellene említeni ıket. Jobbára csak a „légy szíves”, „ha akarsz” használatosak. Ezzel ellentétben az Újszövetség meglehetısen széles spektrumát tárta elénk a periférikus lexikai elemeknek, és szinte mindrıl elmondható, hogy Biblia-specifikus megnyilatkozás, abban az értelemben, hogy a mai köznapi életben egyáltalán nem használatosak.
- 133 -
5. Összefoglalás Miután Austin 1955-ben egy elıadássorozatával felhívta a nyelvészek figyelmét a beszéd cselekvıképességére, megalkotva a beszédaktus-elméletet, számos tanulmány látott napvilágot, amelyek központi témája egy nyelv ilyen irányú elemzése volt. Legnépszerőbbnek az ezzel egyidejőleg leginkább kutatott témának a direktív beszédaktusok tőnnek. A direktív beszédaktusokat mind a két pragmatikai irányzat vizsgálja különbözı tudományos metodológiákat alkalmazva, különbözı pragmatika-megközelítésekre támaszkodva. Szem elıtt tartva a tényt, hogy a pragmatika funkcionális perspektívával és erıs szociális relevanciával rendelkezik, ebben a dolgozatban
a hétköznapi
nyelvhasználat vizsgálatát tőztem ki célul egy eddig még ilyen szempontból nem elemzett nyelv, az ógörög nyelv esetében Pál apostol Újszövetségben lejegyzett három levelének (Rómaiakhoz írt, Timóteushoz írt elsı, Timóteushoz írt második) elemzése széles multi-, inter-, illetve transzdiszciplináris alapokon nyugszik, integratív megközelítési módot alkalmazva. Releváns módon két tudományterület – a hittudomány és a nyelvtudomány – és azok tudományágainak
–
dogmatika,
exegetika,
egyháztörténet,
pragmatika,
fordítástudomány – vizsgálati eredményeit használtam fel és vetettem össze a végsı eredmények felállításához. A vizsgálat során egyetlen pragmatikai jelenségre: a beszédaktusokat
képezı
direktívumok
elemzésére
szorítkoztam.
Próbáltam
megválaszolni azt a kérdést, hogy az antik embernek milyen nyelvi eszközök álltak a rendelkezésére annak érdekében, hogy az interpretálása során éreztesse a beszélıhallgató viszonyát.
A direktívumi aspektusokat magába foglaló nézıpontokat
értelmezı kutatók a direktívumokat oly módon definiálják, hogy ennek segítségével a beszélı valamilyen cselekedet elvégzésére szeretné rávenni a hallgatót. Számos, a direktívumokra fókuszáló megfigyelés azonban azt bizonyítja, hogy ez egy meglehetısen korlátozó meghatározás. Azt is állíthatnánk, hogy a direktívum messze fölé emelkedik a beszédaktusokba sorolt többi kategóriának, hiszen minden más kategóriába
tartozó
megnyilatkozás
funkcionálhat
direktívumként
–
kellı
intonációval, illetve meghatározott fizikai, mentális, illetve szociális kontextusban, míg ugyanez a többi beszédaktusról nem mondható el. - 134 -
Mindezek mellett nem érthetünk egyet a fenti, eddig használatban lévı definícióval azért sem, mert nem szőkíthetjük a megnyilatkozásokat csak második személyre. Könnyő belátni, hogy az olyan megnyilatkozás, mint „Menjünk moziba!” is egyértelmően direktív beszédaktus, annak ellenére, hogy nem második személyő igealakot tartalmaz. A második személy tehát meglehetısen nagy mértékő korlátozáshoz vezet, ami gátolja bizonyos megnyilatkozások helyes kategorizálását. A beszédaktushoz való tartozás, azért is meglehetısen leszőkíti a különbözı interpretálások direktívumi szerepét, mert a direktívumok rendkívül gyakran nem beszédben, vagy nemcsak beszédben, hanem írásban is elıfordulnak. A fenti megfontolásokat figyelembe véve direktívumnak tartottam minden belsı akaratot kifejezı verbális megnyilatkozást, számtól és személytıl függetlenül. Arra a kérdésre sem tudunk egyértelmően válaszolni, hogy
verbális
megnyilatkozások közül az írásra vagy a beszédre jellemzı nyelvi elemeket tártuk fel. Az Újszövetség ugyan írott formában áll rendelkezésünkre, ennek ellenére nagyon sok beszélt nyelvi elemet tartalmaz. A nyelvi eszközök és a beszélt illetve írott nyelvre jellemzı specifikus jelenségek alapos megvizsgálása után azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az Újszövetség a beszélt nyelv írott formája elenyészı
számú
írott
nyelvi
jellemzıvel.
A
direktívumok
mibenlétének
problémafelvetése után igyekeztem a már eddig napvilágot látott irodalmat összefoglalni, megalapozva ezzel az elméleti kereteket. Az irodalmi áttekintés magába foglalja azokat az egymásnak ellentmondó, illetve egymást kiegészítı nézeteket, amelyek a kezdetektıl napjainkig születtek a direktívumok osztályozási lehetıségeivel kapcsolatban. A direktívumi vizsgálatok arra a következtetésre vezettek, hogy célszerő minden direktív megnyilatkozást egy háromdimenziós koordináta-tengelyen elképzelve elemezni, ahol a vízszintes tengely a cselekvés majdani végrehajtóját mutatja, a függıleges, a megnyilatkozás által képviselt illokúciós erıt, a harmadik, „mélységi” tengely pedig azt a nyelvi eszközt, amelynek segítségével a megnyilatkozást interpretálták. Az irodalmi áttekintésben igyekeztem nóvumot nem megfogalmazni, jobbára csak a már eddigi ismeretekre szorítkoztam annak érdekében, hogy feltérképezzem a szaktudományi hátteret, illetve feltárjam a pragmatika koncepcionális kérdéseit. Mindazonáltal születettek új fogalmak, amelyeknek ebben a fejezetben történı megjelenését témájuk indokolta. Egyrészrıl szükségszerőnek tőnt a direktív
- 135 -
beszédaktus nyelvtudományi elhelyezését megtenni, másfelıl pedig adni egyfajta defíniciót, amely a dolgozat alapját adta. Direktívum kommunikációban betöltött szerepérıl azt állapíthatjuk meg, hogy semmiképp nem kezelhetjük a gesztusoktól, és a jelektıl teljes mértékben elkülönülten. Ami a direktív beszédaktus definícióját illeti egy tág értelmezést adtam, vállalva annak a kockázatát, hogy ez hosszú távon önellentmondásokhoz vezethet. Saját definícióm értelmében, direktívum nem más, a beszélıben kognitív módon megjelenı akarat verbális és nem verbális kifejezésre juttatása. Austin
(1969)
a
perlokúció
szempontjából
felállította
azokat
a
beszédaktusokra vonatkozó boldogulási feltételeket, amelyek nélkül az interpretálás sikertelen komunikációhoz vezetne. Ezt Gordon&Lakoff (1976), Konrád (1985) és Krékits (1995) kiegészítette, illetve a direktívumokra szorítkozva kiterjesztette, felhívva a figyelmet a speciálisan erre a beszédaktusra jellemzı esetekre. Az austini felfogás és a fenti többi szerzı által megfogalmazott elképzelések közt az az alapvetı különbség tárható fel, hogy míg Austin azt vizsgálta, milyen esetben lehet sikeres a beszédaktus, addig Gordon, Lakoff, (1976) Konrád (1985), és Krékits (1995) arra nézve
tett
megállapításokat,
hogy
milyen
esetben
értelmezhetünk
egy
megnyilatkozást direktívumnak. Ezekre az elméleti keretekre támaszkodva a boldogulási feltételek sorát még kiegészítettem az érvényességgel, ami három alkategóriát involvál. Egyrészt, ha a hallgató már teljesítette a direktív beszédaktusban meghatározottakat, vagy a direktívumban megállapított határidı lejárt, vagy szintén a direktívumban megfogalmazott másik boldogulási feltétel nem teljesült, abban az esetben a direktívum nem lehet érvényes. A megfigyelések során arra a következtetésre jutottam, hogy az érvényességnek van egy másik kardinális pragmatikai szerepe is, ez pedig nem más, mint egy függı beszédben elhangzott megnyilatkozásról eldönteni, hogy az konstatív beszédaktus-e, vagy direktívum. Egy megdöbbentı történelmi példa elemzése kapcsán arra a következtetésre jutottam, hogy a sikeres direktív beszédaktus elengedhetetlen faktora a hallgatói lelkiismeret is. Ez nem tekinthetı tisztán Biblia-specifikus boldogulási feltételnek, hanem általánosítható. A beszédaktusok boldogulási feltételeit ilyen módon mérlegelve azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a direktív megnyilatkozás sokkal komplexebb, mint bármelyik más beszédaktus. Egy promisszív beszédaktus elhangzásakor a
- 136 -
beszélı máris cselekvést hajtott végre. A beszélıi szándék szerint egy, direktív beszédaktus elhangzását hallgatói reakciónak kell követnie. Ha ezt vesszük a sikeres beszédaktus követelményeként, akkor azt mondhatjuk, hogy sokkal több boldogulási feltételre van szükség, és a direktív beszédaktus sokkal kockázatosabb beszédaktus, mint a többi kategóriát képezı más megnyilatkozások. A megfigyeléseim során arra is felfigyeltem, hogy egyetlen megnyilatkozás több cselekvésre is felszólíthat, azaz nem elképzelhetetlen olyan eset, amikor a hallgatónak egyrészt szó szerinti értelmezést, másrészt pedig egy második jelentésszint dekódolását kell végrehajtania ahhoz, hogy helyesen értse a beszélıi szándékot. Ezeket tekintem összetett direktívumoknak. Ezt követıen a dolgozat a fent felvázolt háromdimenziós direktívum elemzésnek struktúráját követi. A cselekvés majdani végrehajtójával kapcsolatos elemzésem summájaként két figyelemre méltó jelenségre kell fókuszálni azon felül, hogy összesített statisztikai adatokkal rávilágítottam arra a tényre, hogy ugyan az apostol a teljes gyülekezetre nézve fogalmazott meg elvárásokat mind a három vizsgált levél esetében, mégis ezt más és más szám/személyő igealakokkal tette. Ez a jelenség azt sejteti, a többes számú megnyilatkozásokat is az illokúciós erı csökkentésére használta az apostol. Egyfelıl a rómaiakhoz írt levélben találunk olyan megnyilatkozást, amely beszélıi szándék szerint nyilvánvalóan második személyőként értelmezhetı, ezzel ellentétben szintaktikailag többes szám elsı személyő, egyes szám harmadik személyő igealakokat, illetve egy esetben általános alanyt tartalmaz. Ezeket a nyelvi eszközöket a levelek írója minden feltételezés szerint az illokúciós erı csökkentése érdekében alkalmazta. Interdiszciplináris aspektusokat figyelembe véve nem szabad megkerülni azt a kérdést miszerint nem vált-e a kor elırehaladtával a legtöbb Újszövetségben található direktívum általánossá, miután a kereszténység elsı számú irányadó fundamentumának a Bibliát tekinti. (Nyilvánvalóan ugyanez a kérdés felmerül a zsidóság és az Ószövetség vonatkozásában.) Ez alól az állítás alól csak az elsı személyő direktívumok, és a szemantikailag kizáró9 megnyilatkozások képeznek kivételt.
9
Erre példának a „Köpenyemet, amelyet Tróászban Karposznál hagytam, hozd el, amikor jösz, hozd el a könyveket is, de fıleg a pergamaneket. ”(2. Tim. 4;13) megnyilatkozás hozható fel.
- 137 -
A horizontális vizsgálatot követte a sokkal problematikusabbnak tőnı vertikális elemzés, amely adatokat kívánt szolgáltatni arra nézve, hogy melyik levél illokúciós ereje nagyobb globálisan. Ezt a feladatot az illokúciós erı megállapítása nehezítette, minekután olyan alapesetek tisztázása is várat még magára, amely egyegy performatív igének az illokúciós erejét meghatározza. Különbözı fordítások különbözı illokúciós erejő célnyelvi performatív igét interpretálnak, emiatt nem lehet irányadó adatunk arra nézve, hogy egy-egy megnyilatkozás a parancs vagy a tanács kategóriájába tartozik-e. Ebben a fejezetben az illokúciós erı fordítási veszteségként való kezelésén kívül nóvumként egy klasszifikációt adtam meg, ami a illokúciós erı alapján különbözteti meg az egymástól eltérı direktív beszédaktusokat. Ennek alapján létezik hat kategória, mindegyik több alkategóriával. A harmadik dimenzió szerinti vizsgálat elsı lépéseként összefoglaltam a magyar nyelvben használatos nyelvi eszközöket, amelyek a direktív beszédaktus interpretálására szolgálhat mind direkt, mind konvencionálisan indirekt, illetve nemkonvencionálisan indirekt módon. Ennek összegyőjtésére Szili (2002, 2004) is tett már kísérletet, az ı eredményeit itt már nem ismertetve listáztam az eddig még nem publikált nyelvi eszközöket. A kutatás az empirikus adatok szerint azt bizonyította, hogy ezt jobbára csak a mindennapi életre nézve lehet kívülállóként megtenni,
hiszen
ahány
társadalmi
szféra,
annyi
nyelvi
eszköz
létezik,
különösképpen, ami a nemkonvencionálisan indirekt módon történı kifejezı eszközöket érinti. Jómagam az egyház és a családi/baráti interpretációk vizsgálatát vállaltam. Ennek a vizsgálatnak az eredményeit összevetve az Újszövetség vizsgált leveleiben megtalálható nyelvi eszközökkel, azt az elıre is várható konklúziót lehet levonni, hogy léteznek Biblia-specifikus nyelvi eszközök, léteznek olyanok, amelyek a görög nyelv grammatikai adottságából adódnak, emiatt nyelvspecifikusként tarthatók számon, illetve utolérhetı olyan nyelvi eszköz, amely mind a magyar, mind az ógörög nyelvben képes betölteni direktív funkciót. A kutatás megkezdésekor és folyamatosan számos nyitott kérdés adódott, amelyek megválaszolása az elemzések során részben megtörtént. Arra a kérdésre, hogy a dolgozat milyen interdiszciplináris távlatokat nyit meg, a kitekintés részben olvasható.
- 138 -
Hipotézisek értékelése A dolgozat írásának megkezdésekor, még sem a célok, sem a hipotézisek megfogalmazásakor nem látszott körvonalazódni az a problémakör, hogy a direktív beszédaktusok elnagyolt definiálásával számos pragmatikai, nyelvtudományi pontosításra lesz szükség, még mielıtt a leveleket vizsgálnánk. Ebbıl fakadóan a dolgozatnak majdnemhogy nem is a levelek vizsgálatából adódó történeti pragmatikai eredmények a legfıbb erénye, hanem a direktív beszédaktusok nyelvtudományi elhelyezése, a boldogulási feltételek kibıvítése, az összetett direktívumok felismerése, illetve a direktív beszédaktusok háromdimenziós kategorizálása. Külöbözı diszciplínák rámutattak arra, hogy a kommunikációs szituációk állandónak tekinthetık, nem változnak korral, kultúrával, nem válnak divat-, vagy technikafüggıvé. Ebbıl következıen a kommunikációs szituációkban, vagy leszőkítve: a direktív beszédaktusokban a nyelvi interpretáció sem válik különbözı divatirányzatok áldozatává, a beszélı által megválasztott nyelvi eszközt tehát mindig befolyásolja a beszélı és a hallgató viszonya. Ez a tény a levelek elemzése során is bizonyítást nyert. Ettıl függetlenül találtunk néhány Biblia-specifikus nyelvi eszközt, de ma már tudjuk, hogy a legtöbb mőfajnak, szaknyelvnek van speciálisan rá vontakozó nyelvi eszköztára, így nem ez a tény, hanem a nyelvi eszközök pontosítása, sorba szedése bír nyelvtudományi értékkel. Megdöbbenésünkre a vártnál sokkal kisebb illokúciós erıbeli különbség mutatható ki a Timóteushoz, illetve a rómaiakhoz írt levelek között. Ennek okát abban látjuk, hogy a performatív igék ilokúciós ereje a különbözı fordítások miatt meghatározhatatlan.
Kitekintés A dolgozat célul tőzte ki, és megpróbált megfelelni annak a szándéknak, miszerint a legtöbb oldalról, a legkülönfélébb tudományok eredményeit felhasználva a legkevésbé leszőkítve áttekintsen az Újszövetségben Pál apostol neve alatt megjelent levelek közül hármat, és azokat a beszélıi direktív szándék szempontjából elemezze. Ez a szándék egyrészrıl teljesült, hiszen nemcsak pragmatikai eredményeink vannak, és a nemcsak a pragmatikában használatos eredményeket mutattunk be. Viszont a sokszínőség hátránya elkerülhetetlennek tőnt ebben az esetben is, nem minden témát fejthettünk ki teljes mélységében.
- 139 -
Szólni lehetett volna még a kapcsolódó beszédaktusokról, azokról az esetekrıl, amikor a direktív beszédaktus csak a második jelentés szintjében értelmezhetı direktívnek, az elsı egészen mást hordoz. Ez a téma szerteágazósága miatt maradt ki, de törekszem arra, hogy ezt is bemutassam a jövıben. Nem kevésbé lényeges lenne megvizsgálni azt, hogy van-e valamilyen összefüggés a jelentés és a nyelvi eszköz között, ergo bizonyítható-e, hogy az élet egyes területeit szabályzó gondolatokat az apostol nagy illokúciós erıvel bíró nyelvi eszközzel fejezte ki, míg másokat kisebbel. Egyes elızetes vizsgálatok ezt megerısíteni látszanak. Pragmatikai célként jelenik meg a magyar nyelvközösség illokúciós erejét növelı, illetve csökkentı nyelvi eszközök feltérképezése, és a göröggel való összevetése. A nemverbális nyelvi eszközök illokúciós erejének vizsgálata, illetve annak tanulmányozása, hogy ezek írásban hogyan jelenhetnek meg, és megjelentek-e a vizuális indikátorokkal mit sem törıdı görög nyelvközösségben. Várat magára még a nem második személyő direktívumok nyelvi eszközeinek vizsgálata. A teológiai exegetika tovább elemezheti a leveleket a fenti szempontok szerint, amely elemzést kiterjeszthet az Ószövetségre és a teljes Újszövetségre egyaránt. Továbbá nem kis kihívást jelentene együtt dolgozni közgazdászokkal, akik a játékelmélet kapcsán tanulmányozzák a fenyegetés lokúciós aktusát. 2005-ben kapott Nobel díjat Schelling, mutatott rá a fenyegetésekkel kapcsolatban a hitelesség kulcsproblémájára. Ez a téma közös alkotóteret jelentene a közgazdászokkal arra nézve, hogy a boldogulási feltételeket, illetve az illokúciós erı nem nyelvi kifejezı eszközeit együtt feltérképezzék. Tekintettel arra, hogy a pragmatika inetrdiszciplináris megközelítési módokat involvál a direktívumok vizsgálata számtalan lehetıséget kínál még, amelyek felsorolását nem folytatom.
- 140 -
Felhasznált Irodalom
Nyelvészeti munkák Allan, K.1986.: Linguistic meaning. Vol. 2 London, Routledge and Kegan Paul. Austin J.L. 1962/1990. Tetten ért szavak.. Budapest, Akadémiai Kiadó. Bach, K- Harnish, R.. 1979. Linguistic communication and speech acts. Cambridge, MA:MIT Press. Bar-Hillel, Y. 1954. Indexical expressions. In: Mind. 63:359-79. Bartha CS. 1999. A kétnyelvőség alapkérdései: Beszélık és közösségek. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó. Blum- Kulka S. – Olshtain E.1992. Reguest and Apologies. Applied Linguistics.3. 37-71. Blum-Kulka, S._ House, J. 1989. Cross-cultural and situational variation in requesting behaviour. In: Blum-Kulka, S, House, J. Kasper, G. (eds.) Cross-cultural Pragmatics. Norwood, Alex Publishing Corporation, 123-153. Blum-Kulka, S. 1991. Interlanguage pragmatics: The case of requests. In R. Phillipson, E. Kellerman, L. Selinker, M. Sharwood Smith, & M. Swain (Eds.), Foreign/second language pedagogy research (pp. 255-272). Clevedon, UK: Multilingual Matters. Brown, P –Lewinson, S Universals in language use: politness phenomena. In Goody, E. N. 1978. Questions and politeness: strategies in social interaction. Cambridge, Cambridge University Press. Buda B. 1981. Beszéd a szavak mögött. Budapest, Tömegkommunikációs kutatóközpont. Crystal, A. 1998. A nyelv enciklopédiája. Budapest, Osiris. Ferguson, Ch. A. Diglosszia. In: Pap Mária – Szépe György (szerk.) 1975. Társadalom és nyelv. Budapest, Gondolat Kiadó. Clark, H. H. –Carlson , T. B.1982. Hearers and speech acts. In: Language 58, 332– 373. Chomsky, N. 1965. Aspects and the Theory of Syntax. Cambridge, MA MIT Press. Chomsky, N. 1975. Reflections on language. London, Temple Smith.
- 141 -
Deme L. 1987. A beszéd és a nyelv. Budapest, Tankönyvkiadó. Ervin – Tripp, S.M. 1976. Is Sybill there? The structure of some American English directives. In: LAnguage and Society. 5. 25-66. Gibbs, J. 1981. Do people always process the literal meanings of indirect request? Journal of Experimental Psychology: Learning, Memory, and Cognition 9 Gósy M.: Pszicholingvisztika. 1999. Budapest, Corvina Kiadó . Grice, H.P.: Presuppositions and Conversational Implicature. In: Cole, P.: Radical Pragmatics. 1981. New York, Academic Press, 183-198. Grice, H.P. 1975.Logic and Conversation. In: Cole, P., Morgan, J. L. szerk., Syntax and semantics, vol. 3. Academic Press, New York, 41—58. Hrakovszkij A 1986. Szemantika i tipologija imperativa. Leningrád, Nauka. Kasher, A.: 1976. Cognitive Aspect of language use. North-Holland, Amsterdam. Kerbrat-Orecchioni, C.2005 személyes beszélgetés. Kiefer F. (ed.): 2006. Magyar Nyelv. Budapest, Akadémiai Kiadó. Konrád Р. 1985 Voproszityelnije nridlázsénija kák kászvennüje recsevüje akti. Vol. 16. Моszkva: Progressz 349 – 384. Kramsh, C.: 1998. Language and Culture. Oxford, Oxford University Press. Krékits J. 1995. Felszólító performatív megnyilatkozások. Szeged, Szegedi Tudomány Egyetem Juhász Gyula Felsıoktatási Kiadó. Krékits J. 1996. A bibliai perspektív performatívumok kérdéséhez. IN: Hipotézisek és realitások a lingvisztikában. Szeged, 67-74. Krékits J 2006.Felszólító performatív beszédaktusok. Budapest, Akadémiai Kiadó. Krékits J. 1989. Semantika i pragmatika vremenno - predel’nych glagolov /Meghatározott idejő igék szemantikája és pragmatikája/. Budapest. Kiss J. 2002. Társadalom és nyelvhasználat. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó. Koschmieder, N 1930.Durchreuzungen von Aspekt – und Tempussystem im Präsens. In: Zeitschrift für salvische Philologie Leipzig, Market-Petters Verlag 341-358. Laczkó M. 2001. Az elszólások spontán beszédbeli használata és megoszlása. In: Magyar Nyelv 2..211-221. Lakoff, R. Language and society. In: Wardhaugh, R. & Brown, H. D. (Eds.), 1976 A Survey of Applied Linguistics. Ann Arbor, University of Michigan Press. Leech, G. N. 1983. Principles of Pragmatics. London, Longman. Lengyel Zs. 1997. Bevezetés a pszicholingvisztikába. Veszprém.
- 142 -
Levelt, W. J.M. 1989., Speaking. Cambridge, MIT Press, Mass. Levinson , R. 1983. Pragmatics. Cambridge, Cambridge University Press. Ljubimov, A. Sz. 1984. Vüszkázübánija – szávétü i ih grammaticseszkije i szemanticseszkije szvojsztva. In: Szemanticseszkije problémü recsevoj dejatelnosztyi. 139-144. Moszkva. Mihalovics Á. 1998. Az akarat (volitio) nyelvi kifejezése az interperszonális kapcsolatokban. Nyíregyháza, Bessenyei György Könyvkiadó. Mihalovics Á 2005. A trianoni békeszerzıdés szövegének pragmatikai elemzése. In: Silye Magdolna (szerk.) Porta-Linga. Debrecen 43-49. Mihalovics
Á 2008 okt. A diplomáciai és a politikai szaknyelv pragmatikai
aspektusai. Egyetemi Mőhely, Veszprém. Molnárné
L.A.
2004.
Szeretnek-e
magázódni
a
református
lelkészek?
Pszicholingvisztikai Nyári Egyetem, Balatonalmádi. Morris, Ch. 1938. Foundation of the theory of signs. Chicago, Chicago University Press. Pléh- Síklaki- Terestyéni 1997. Nyelv- Kommunikáció – Cselekvés. Budapest, Osiris Kiadó. Récanati, F. 1987. Meaning and Force. Cambridge, Cambridge University Press. Risselada:
Imperatives
and
other
directive
expressions
in
Latin.
1993.
Amsterdam,.J.C. Gieben Publisher. J.R. Ross 1970. On declarative sentence. In: Readings in English transformational grammar. Waltham 222-272. Sadock, P. – Zwicky, L. 1985 Speech Act Distinction in Syntax. In: Shopen (ed.) Language typology and syntactic description I: clause structure. Cambridge, Cambridge University Press. Searle, J.R. 1969. Speech Acts: An essay int he philosophy of Language. Cambridge, Cambridge University Press. Searle, J.R. 1976.A classification of illocutionary acts. In: LAnguage in Society. 5. 123. Searle, J.R. 1979.Expression and meaning. Cambridge, Cambridge University Press. Szépe Gy. 1977. Nyelvészeti ismeretek szociológusok számára Szöveggyőjtemény. Budapest, Tankönyvkiadó. Szili K. 2002. A kérés pragmatikája a magyar nyelvben In: Magyar Nyelvır 1. - 143 -
Szili K. 2004. Tetté vált szavak. Budapest, Tinta Kiadó. Terestyéni T. 1985. Kommunikáció, szándék, jelentés. Általános nyelvészeti tanulmányok. XV Budapest, Akadémiai Kiadó. Vanderveken, T: 1988. Les actesde discours. Bruxell, Liege. Vendler, Z. 1972.Res Cogitans New York, Ithaca, Cornell University Press. Verner, R. 1983. The Houshold of God.The Social World of the Pastoral Epistles. SBLDS 71. Chico, CA. Vinográdov,P. 2001.Vvedényije v perebodényije. Obsije i lekszicseszkije voproszü. Moszkva, IOSZO RAO. Wierzbicka, A. 1987. English Speech Act Verbs. Sydney, Australia Academic Press. Wierzbicka, Anna:. Cross-cultural Pragmatics. 1991. Berlin Mouton de Gruyter. Expanded second revision 2003. Wierzbicka, A. 1996. Semantics: Primes and Universals. Oxford, Oxford University Press. Wierzbicka, A. 2003. Russian cultural scripts: the theory of cultural scripts and its applications. In: Ethos. 30(4). 401 – 432.
Hittudományi Munkák A kereszténység krónikája. 1998. Budapest, Officina Nova sorozat, Magyar Könyvklub. AZ Újszövetség könyveinek magyarázata. 2001. Budapest, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat. Benyik Gy. 1996. Az Újszövetségi szentírás keletkezés és kutatástörténete. Pécs, JATEPress. Boman, Th. 1998. A héber és a görög gondolkodásmód egybevetése. Budapest, Kálvin János Kiadó. Bolyki J. 1998. Az újszövetségi írásmagyarázat elvei, módszerei, és példái. Budapest, Kálvin Kiadó. Buber, M1936.. Ich und Du. Berlin. Cseri K. 2000. Pál apostol. Budapest, Kálvin Kiadó. Deissmann, A. 1999. light from the Ancient East. , London, Hodder and Stoughton. Déri B – Hanula G 2000. Újszövetségi görög nyelv Budapest, Argumentum Kiadó.
- 144 -
Erdıs-J. Pongrácz T. 1942. Újszövetségi bevezetés. Pápa, Református.Teológiai Akadémia Fabinyi T. 1998.
A keresztény hermeneutika kérdései és története.
Budapest,
Hermeneutikai Kutatóközpont. Frisch Á. 1906. Szemelvények a Biblia utáni zsidó irodalomból. Budapest, Pallas Kiadó. Donin ,H. H. 1998.. Zsidónak lenni. Budapest, Göncöl Kiadó. Hierzenberg, G. 1974. Thematische Verkündigung- WAs ist das? Wien. Jólesz K .1996. Kincsestár. Budapest, Akadémiai Kiadó. Johnson, P.2001.A zsidók története. Budapest, Európa Kiadó. .Neyrey J. H. 1995. 1. és 2. Timóteushoz és Tituszhoz írt levél, Jakab, Péter 1. és 2. és Júdás levele. Kecskemét, Korda- Bencés Kiadó. Steinbach J 2003 A beszédaktus szerinti prédikáció –felépítési modell. In: Reformátusok Lapja 4. Stott, J. 2000. Timóteushoz írt elsı levél, és a Tituszhoz írt levél. Budapest, Harmat Kiadó. Stott , J. 2000. Timóteushoz írt második levél. Budapest, Harmat Kiadó. Pierson, L. 1995. In the Steps of Timothy. IVP. Osborne, j A hermeneutika spirálisa. 2001. Budapest, Kia Kiadó. Ravasz L. 1991.Az Újszövetség magyarázata II. Budapest, Református Zsinati Iroda. Rózsa H.. 1999. Az Ószövetség keletkezése. Budapest, Szent István Társulat. Santala, R. 2002. Pál apostol Saul rabbi, az ember és a tanító a zsidó források fényében. Budapest, Bridge Mission Society. Saffrey, H.-D. 1991. Pál apostol története. Budapest, Szent István Társulat Könyvkiadó. Sevenster, R. 1968. Do you know Greek? How much Greek Could the First Jewish Cristians Have known? Leiden. Szathmáry S. 1991 .Bibliaismeret II, Újszövetség. Budapest, Református Zsinati Iroda. Takács Gy. 2000. Az Újszövetség Irodalma Budapest, II Paulus Hungarus Kairosz. Takács Gy. 2000. Római levél, exegézis jegyzet Budapest, Kairos Kiadó.
- 145 -
The Jewish People in theFirst Century. 1976. Safrai, S. Stern, M. Flusser, D.. van Unnik, W.C (ed) Philadelphia, Fortress Press. Varga Zs. 2000. Újszövetségi Bevezetés. Budapest, Református Zsinati Iroda. Varga Zs. 1955. Bibliai görög-olvasó és gyakorló könyv. Debrecen, Debreceni Református Teológiai Akadémia. Vladár G. 1996. A Róma 13, 1-7 parainézisének kor-és vallástörténeti háttere. Debrecen., Református Teológiai Akadémia.
Bibliák Bible, New Revised Version. 1987. Calvinist Publishing Company, London. Библия. 2000. Синодальное издание. Biblia. 2001. Kálvin János Kiadó, Budapest. Biblia magyarázó jegyzetekkel. 1996 . Kálvin Kiadó, Budapest. Novum Testamentum Graece Nestle –Aland, 1993. Deutsche Bibelgesellschaft. Szent Biblia. 1590. Fordította Károli Gáspár.
Szótárak, lexikonok An Introduction to the Old Testament in Greek 1968. revised by Richard Rusden Ottley, Ktav, Inc. New York, Publishing House. Theological Dictionary of the New Testament. 2002. szerk.: Gerhard Friedrich Michigan, Eerdams Publishing Company. Révai Nagylexikon. 1911. Budapest, Révai Irodalmi Intézet, 1/234. Bibliai Atlasz. 1999. Budapest, Magyar Bibliatársulat. Bibliai Atlasz. 1993. Aharoni, J. Avi-Yonah, M. (ed) , Budapest, Szent Pál Akadémia. Bibliai Lexikon. 1931. szerk.: Czeglédy S. – Hamar Z.- Kállay F., Budapest, Sylvester Irodalmi és Nyomdai Intézet. Bibliai Fogalmi Szókönyv. 1931. szerk.: Kozma Zs. Kolozsvár, Erdélyi Ref. Egyházkerület. Dictionary of Paul and his letters. 1993. Gerald, F. Hawthorne, R.. Martin, P. G. Reid, D. (ed.) Leicester, InterVarsity Press . Gönczöl, K-Kránitz, L. 2002. Teológusok lexikona. Budapest, Osiris.
- 146 -
Jubileumi kommentár – A Szentírás magyarázata I-III (átdolgozott kiadás) 1995. Budapest,
Kálvin
Kiadó.
Keresztyén Bibliai Lexikon. I. kötet. 2000.Bartha T. (szerk) Budapest, Kálvin Kiadó. The Anchor Bible Dictionary. Bantam Doubleday 1992. New York, Dell Publishing Group. Magyar Katolikus Lexikon. II. kötet Szt. Budapest, István társulat. Ókori lexikon I. 1902. Pecz V. (szerk). Budapest, Franklin Társulat. Zsidó Lexikon. 1929. Újváry P. (szerk.) Budapest.
Egyéb Adamik B. 2000. A Római Birodalom hivatalos nyelvhasználatának történetéhez. In: Antik tanulmányok 1-2 199-212.o. Adamik B. 2006. Nyelvpolitika a Római Birodalomban. Budapest, Tinta Kiadó. Andorka R. 1997. Bevezetés a szociológiába. Budapest, Osiris. Arisztotelész Herméneutika. 1982. Budapest, Gondolat. Heller Á. 1970. A szándéktól a következményig. Budapest, Magvetı Kiadó. J. Kaimio The Romans and the Greek Language. 1979. Helsinki, Societas Scientarium Fennica. Magyar L. A. 2002. A figurae Veneris a görög-Római világban in: Antik tanulmányok 1-2 227-231. T Horváth, Á 2002 A Római birodalom latin nyelvő levelezésének három évszázada. Szeged.
Robert K. M. 2002. Társadalomelmélet és társadalmi struktúra. Budapest, Osiris. Schelling, T 1960. The Strategy of Conflict. Cambridge, Massachusetts, Harvard UniversityPress.
- 147 -
Köszönetnyilvánítások Azt gondolom egy munka mire elkészül legtöbbet azok tőrnek, akik egy fedél alatt élnek a szerzıvel. Ezért legtöbb hálával és köszönettel a családomnak tartozom, a férjemnek – Istvánnak - és két kislányomnak – Jankának és Johannának-, akik csendesen tőrték a hiányomat a kirándulások és egyéb közös programok alkalmával. Szakmai szempontból köszönettel tartozom a Pécsi Alkalmazott Nyelvészeti Doktori Iskolának, akik bizalmat szavazva nekem, elindítottak. Köszönet illeti a Veszprémi Bölcsészettudományi Doktori Iskola Szaknyelvi alprogramjának minden oktatóját különös hangsúllyal Mihalovics Árpád tanár urat, aki munkámat figyelemmel kísérve mindig hasznos segítséggel látott el. Kimondhatatlanul hálás vagyok Klaudy Kinga professzorasszonynak, aki lehetıvé tette, hogy kurzusokat hallgassak a Fordítástudományi Doktori Iskolában, ami szintén meghatározó volt számomra, egyrészt szakmailag, másrészt a kialakult emberi kapcsolatok miatt. Nagyon sok köszönettel tartozom Heltai Pál tanár úrnak, aki a dolgozat utolsó fázisában rengeteg figyelmével, gondolkodásra késztetésével, óriási segítséget nyújtott a dolgozat végsı formába öntéshez. Nemcsak szakmai, de emberi példaképpé is vált a tudományos polemizálásunk alatt. Köszönet illeti a két témavezetıt Zsengellér Józsefet – a Pápai Református Teológiai Akadémia Ószövetségi tanszékének vezetıjét-, és Mihalovics Árpádpt- a Pannon Egyetem francia tanszékének vezetıjét - akik nélkül ez a munka aligha születhetett volna meg. Rengeteg segítséget kaptam a Pápai Jókai Mór Könyvtár, és a Pápai Református Győjtemények dolgozóitól, akik fáradhatatlanul szerezték be számomra a szakirodalmakat. Hálás vagyok azoknak a kutatóknak, hazaiaknak és külföldieknek, akik egyegy segítségkérı emailemre szinte azonnal válaszoltak ismeretlenül is. Köszönet illeti a fınökömet, Korsós Bálintot, Kovács Dánielt, és végül Csanádi Csabát, akik szó nélkül tőrték a kutatással járó elfoglaltságaimat. Közvetlenül nem vett részt, de a szakmai igényességem kialakításában feltétlen része volt Zsolnai tanár úrnak, akinek ezúton szeretnék köszönetet mondani.
- 148 -
Végül szeretném megköszönni a Pápai Református Teológiai Akadémia minden oktatójának a mérhetetlen segítségüket, a munkám iránti érdeklıdésüket, rám szánt felbecsülhetetlen idejüket, megértésüket, a gépterem használatra vonatkozó – direkt a kedvemért módosított –házirendüket, és az ez idı alatt a családom iránt tanúsított végtelen jóindulatukat.
Mindazonáltal; SOLI DEO GLORIA
- 149 -
AZ ÉRTEKEZÉS TÉZISEI AZ AKARATKIFEJEZİ NYELVI ESZKÖZÖK PÁL APOSTOL VÁLOGATOTT LEVELEIBEN
Bevezetés A mindennapi élet minden területét átszövi a beszélı akaratának kinyilvánítása, és a sikeres perlokúcióra való törekvés. Számos tudomány, - így a neveléstudománytól a politológiáig, a nyelvészeten, a fordítástudományon, a marketingen, az irodalomtudományon, a közgazdaságtanon, az orvostudományon át – kutatja, és tesz megállapításokat. A téma tehát nem mellızi az interdiszciplinaritást. Dolgozatommal egy eddig még a témával nem foglalkozó tudományt a hittudományt kívántam bevonni, egyrészt. Másrészt ennek a tudománynak
a bevonásával az eredmények sorát
kívántam bıvíteni a nyelvészet számára is. Ezért alapvetıen a teológiai eredményeken túl nyelvészetiek bıvítésére törekedtem.
Elızmények Austin 1955-ben egy elıadássorozatával letetette a beszédaktus elmélet alapjait. Ezek után mind a nyelvfilozófiát, mind a pragmatikát, szemantikát kutató nyelvészek elıtt széles spektruma nyílt meg a beszédaktus elmélet kutatásának, mind történeti, mind kulturális, mind grammatikai szempontokból.
Cél Interdiszciplináris megközelítésben az alábbi célok fogalmazhatók meg, amelyeket a dolgozat igyekszik elérni: A nyelvi kommunikáció alkotó folyamat, amely nem csupán közvetít, de meghatározza, alakítja is az üzenet tatalmát. Elsıdleges célom feltérképezni az antik ember mentális folyamatainak nyelvi reprezentációját, kimutatni az ebben rejlı sajátosságokat. Több kutatót foglalkoztatott már a kérdés, hogy a mentális tartalom hogyan közvetítıdhet a kommunikatív cselekvések folyamatában. Ebben a kérdéskörben felhalmozott elméleti kereteket egyrészt össze kívánom foglalni, másrészt ki kívánom egészíteni.
- 150 -
Integrálva két tudományterület – a hittudomány, és a nyelvtudomány – módszereit és eredményeit, illetve felhasználva az ókortudomány következtetéseit, adalékokat kívánok nyújtani a pragmatika/történeti pragmatika, és az egzegézis számára. Módszer Az alábbi disszertáció több módszer felhasználásával készült, amit egyrészt az interdiszciplináris volta, másrészt a diakrón vizsgálat indokolt.
A Direktívumok pontosítása Tekintettel arra, hogy a meglévı szakirodalomból bizonyos részleteket hiányoltam, mint például a direktívumok pontos kategorizálása, szükségesnek éreztem a magyar nyelvet megvizsgálva a direktívumokat nagyító alá venni. Ebben a vizsgálatban a szociolingvisztikai kutatásokban nagy gyakorisággal használt kérdıíves feldolgozás helyett a megfigyelés módszerét alkalmaztam. A direktívumok megfigyelése a felnıtt diplomások körében történt. Körülbelül azonos számban vettek részt férfiak és nık. A társadalmi hierarchiát tekintve az adatközlık közt voltak házastársak, barátok, és fınök-beosztott viszonyban lévık. Korukat tekintve 30-50 éves korúak vettek részt a megfigyelésben. A megfigyelt társadalmi színtér az oktatáshoz, az egyházhoz, és a családi élethez kapcsolódott. Ezek alapján az adatgyőjtés gimnáziumban, református gyülekezetekben, és családi otthonokban történt. Az adatközlık létszámukat tekintve körülbelül százan voltak. A megfigyelés és jegyzetkészítés idıtartama fél évre tehetı.
B. Hermeneutikai módszer A beszédaktusok vizsgálata leginkább a beszélt nyelvre fókuszál. Mindössze néhány évtizedes múltra tekint vissza a történeti pragmatika, amely a beszédaktusok diakrón vizsgálatát vállalta magára. A történeti pragmatika rendelkezésére meglehetısen kevés olyan dokumentum áll, amely a beszélt nyelvet lenne képes vizsgálni, ebbıl adódóan leginkább az ı feladata lett az írott nyelv elemzése. A rendelkezésre álló történeti pragmatikai eredményeket felhasználva, kategóriákat alkalmazva jómagam is a történeti pragmatika rendelkezésére álló hermeneutikai módszert alkalmaztam.
- 151 -
C. A felhasznált korpusz A beszédaktusok vizsgálata leginkább a beszélt nyelvre fókuszál. Mindössze néhány évtizedes múltra tekint vissza a történeti pragmatika, amely a beszédaktusok diakrón vizsgálatát vállalta magára. A történeti pragmatika rendelkezésére meglehetısen kevés olyan dokumentum áll, amely a beszélt nyelvet lenne képes vizsgálni, ebbıl adódóan leginkább az ı feladata lett az írott nyelv elemzése. E disszertáció tárgyát három, Pál apostol által írt levél képezi. Kettıt Timóteusnak írt, aki a barátja volt, egyet pedig a Római gyülekezetnek, ami ismeretlen gyülekezet volt számára. Ezen levelek elemzésével egy köztes mőfaj elemzése történik, ami sem az írott, sem a beszélt nyelvhez nem sorolható, illetve mindkettı tulajdonságait magában ötvözi. Mind a három levél elemzésének nyelvi alapját Novum Testamentum Graece Nestle –Aland Biblia szövege képezte. A vizsgálat három dimenzióra terjedt ki, egyrészt horizontálisan analizálta a direktívumokat, másrészt nagyító alá vette a direktívumokat illokúciós erejük szerint, harmadrészt a direktívumok kifejezésére használt nyelvi eszközök alapján vette bonckés alá a leveleket. Minden esetben mindegyik fajta direktívumra maximum egy példát soroltunk fel a helyhiány miatt. Minden, a dolgozat szövegtörzsében szereplı példa magyar fordítása is része a dolgozatnak, a magyar fordítást a Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója által 2001-ben kiadott ún. újfordítású Biblia alapján adtuk meg.
Eredmények tézisszerően
1) A szakirodalmi mélyreható áttekintés után arra a következtetésre jutottam, hogy elkerülhetelen a direktívumok kommunikációs folyamatban lévı helyének elméleti kereteinek pontosítása. A direktívum kommunikációban betöltött szerepérıl azt állapíthatjuk meg, hogy semmiképp nem kezelhetjük a gesztusoktól, és a jelektıl teljes mértékben elkülönülten.
2) Ezek után nélkülözhetetlennek tőnt a direkítvumok definiálása. Ami a direktív beszédaktus definícióját illeti egy tág értelmezést adtam, vállalva annak a kockázatát,
- 152 -
hogy ez hosszú távon önellentmondásokhoz vezethet. Saját definícióm értelmében, direktívum nem más, mint a beszélıben kognitív módon megjelenı akarat verbális és nem verbális kifejezésre juttatása
3) Elemezve a szakirodalomban feltőntetett boldogulási feltételeket azt a konzekvenciát vontam le, ezeket még ki kell egészíteni az érvényességgel, ami három alkategóriát involvál. Egyrészt, ha a hallgató már teljesítette a direktív beszédaktusban meghatározottakat, vagy a direktívumban megállapított határidı lejárt, vagy szintén a direktívumban megfogalmazott másik boldogulási feltétel nem teljesült, abban az esetben a direktívum nem lehet érvényes. A megfigyelések során arra a következtetésre jutottam, hogy az érvényességnek van egy másik kardinális pragmatikai szerepe is, ez pedig nem más, mint egy függı beszédben elhangzott megnyilatkozásról eldönteni, hogy az konstatív beszédaktus-e, vagy direktívum. Egy megdöbbentı történelmi példa elemzése kapcsán arra a következtetésre jutottam, hogy a sikeres direktív beszédaktus elengedhetetlen faktora a hallgatói lelkiismeret is. Ez nem tekinthetı tisztán Biblia-specifikus boldogulási feltételnek, hanem általánosítható. A beszédaktusok boldogulási feltételeit ilyen módon mérlegelve azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a direktív megnyilatkozás sokkal komplexebb, mint bármelyik más beszédaktus. Egy promisszív beszédaktus elhangzásakor a beszélı máris cselekvést hajtott végre. A beszélıi szándék szerint egy, direktív beszédaktus elhangzását hallgatói reakciónak kell követnie. Ha ezt vesszük a sikeres beszédaktus követelményeként, akkor azt mondhatjuk, hogy sokkal több boldogulási feltételre van szükség, és a direktív beszédaktus sokkal kockázatosabb beszédaktus, mint a többi kategóriát képezı más megnyilatkozások.
4) Clark –Carlson eredményeit kiegészítettem arra vonatkozólag, hogy milyen esetei lehetnek még az olyan direktív megnyilvánulásnak, ami egynél több cselekvésre szólítja fel a hallgatót. Ezekben a esetekben a hallgatónak nemcsak a szószerinti elsı jelentést, hanem egy második jelentés szintet is értelmezni kell. Ezeket a direktívum típusokat az összetett direktívumok terminusával illettem. - több címzetthez szóló direktívumok (Clark és Carlson eredménye, 1982); - egymással ellentétes irányú cselekvést kifejezı direktívumok;
- 153 -
- konvencionális és nem-konvencionális tulajdonságokat egyaránt hordozó direktívumok; - olyan második személyő direktívum, ahol a cselekvés valódi végrehajtója egy harmadik személy lesz; - egynél több cselekvést kívánó direktívum
5) Munkám során felfigyeltem arra, hogy nem minden felszólító módú igealakot tartalmazó megnyilatkozás direktívum. Ezeket pseudo – direktívumnak neveztem el. Ebben a kérdésben megkérdıjeleztem Vanderveken állítását miszerint a „dögölj meg!” megnyilatkozás olyan direktívum, ami nem felel meg az alapvetıen szükséges boldogulási feltételeknek. Saját álláspontom szerint ez a megnyilatkozás pseudodirektívum.
6)A nyelvi eszköz megválasztását befolyásoló faktorok sorát is bıvítettem. A saját álláspontom az, hogy a szakirodalomban megjelentekhez még hozzá lehet tenni a beszélı személyiségét. Hiszen számos olyan beszédhelyzet van, amikor is a beszélı több nyelvi eszközbıl választhat, például, ha hierarchiában nem áll a hallgatója fölött, a köztük lévı relatív távolság kicsi, körülbelül egykorúak, és a helyszín nem hivatalos. Ebben az esetben, hogy milyen nyelvi eszközt választ a beszélı csakis tıle, a szokásaitól, azaz a személyiségétıl függ. Végül meg kell még említeni egy fontos tényezıt, ami az adott nyelvi eszköz kiválasztását determinálhatja, ez pedig nem más, mint a mőfaj.
7) A nyelvi eszközök vizsgálatakor feltártam a magyar nyelvben lévı nyelvi lehetıségeket. Az alábbi felsorolás a magyar nyelvben megtalálható, a második személyő direktívum kifejezésére alkalmas nyelvi eszközöket mutatja be. Tekintettel arra, hogy a direkt módon történı direktívum nyelvi kifejezı eszközei közismertek, itt csak a szakirodalomban meg nem jelenı, és indirekt módon történı kifejezésre alkalmas nyelvi eszközöket sorolom:
Konvencionálisan indirekt - feltételes mondattal: „Én a helyedben kimennék. ”;
- 154 -
A direktívumokat kifejezı feltételes mondatok között kétfélét lehet megkülönböztetni. Az egyik, amikor a beszélı úgy fejezi ki akaratát a hallgatója felé, hogy a megkívánt cselekvést egy ígérettel társítja, megígér valamit, amit ı fog teljesíteni. Például: „ha megírod a leckéd, olvasok neked.”, azaz arra kéri a hallgatóját, hogy írja meg a leckéjét, egyben kifejezésre juttatja, hogy ezt követıen, ı is hajlandóságot mutat valamit a hallgatónak megtenni, adott esetben olvasni. Ennek a típusú feltételes módnak legextrémebb véglete a fenyegetés: ha nem fejezi be, kolléga a jelentést ma délután 4-re, meg kell válnunk egymástól” A második fajta feltételes mondat, ami direktívaként funkcionálhat, az „én nem mennék oda.” típusú megnyilatkozás, amikor is a beszélı tanácsát feltételes mondattal fejezi ki, de ebben az esetben semmilyen feltételt ı maga nem szab. -hat, -het alakot viselı igék, látszólag megengedı mondatokban: „Azért te is elmosogathatsz.”; - a „szokott” ige mondatba ágyazásával: „Nem szoktunk leves elıtt inni. ”; - iróniával: „Nem tudnád még hangosabban hallgatni a magnót?”; -
a
nem
kívánt,
vagy
tiltani
kívánt
cselekvés
következményeire
való
figyelmeztetéssel: „Ezen az asztalon minden a helyén van, aki bármit is elmozdít az életével játszik!” ; - határozói igenévvel, általában egy imperativus mellett, egy mondatban: „Fennállva kérjük Isten áldását!” ; - hasonlattal: „úgy ülsz ott, mint macska a köcsögszárítón.” ; - a kívánt, de még meg nem tett cselekvés megköszönése: „köszönjük, hogy itt megállt.” ; - feliratokkal: Az a felirat, hogy „nıi WC” kifejezi a férfiak belépési tilalmát.; - Végül érdemes megemlíteni a performatív igéket, azoknak is azt a csoportját, amit nem csak ige, hanem fınév is követhet. Ebbe a kategóriába sorolhatók a „kér”, „ajánl”, „ javasol”, „ vágyódik”, stb. igék. Pl.: „kérek egy kávét.” .
Nem-konvencionálisan indirekt mód - közmondással, szólással: „Okos enged, szamár szenved.”; - valamilyen idézettel, bölcsességgel: „Jobb gyertyát gyújtani, mint szidni a sötétséget.”; - azzal az ugyan felszólító módú mondattal, hogy: „Csinálj, amit akarsz!” szinte mindig a saját akaratunk végrehajtatásának szándékát fejezzük ki.
- 155 -
- egy harmadik, a beszélgetésben részt nem vevı személy vagy annak körülményeinek jellemzésével: „ma rossz kedve van” „ma idegtépı napja van” Ha két kolleganı beszélget arról, hogy be kellene menni a fınökhöz és kérni tıle haladékot a munka elvégzésének határidejét illetıleg, és ha az egyik, a fenti mondatot mondja, akkor ez javaslat tétel arra nézve, hogy az adott idıpont erre nézve nem a legaktuálisabb. - adott pillanatban folyamatban lévı cselekvés megnevezésével: „Tárgyalok” Ha a fınök kinéz a szobájából és a hangosan csicsergı titkárnıknek azt mondja, hogy „tárgyalok”, akkor ez egyértelmően arra való utasítás, hogy maradjanak csendben, vagy halkabban beszéljenek. - narratívával: Abban az esetben, ha valaki tanácsot kér, és erre a partner elmeséli egy hasonló szituációban lezajlott történetét, akkor ezzel irányt is mutat a szerinte kívánatos cselekvés felé. Például, ha valaki arról panaszkodik, hogy a szomszédjának kutyája mindig átjár az ı kertjébe pedig már számtalanszor figyelmeztette a szomszédot, és kéri hallgatóját, hogy adjon erre nézve tanácsot. A beszélgetı partner erre elıadhatja történetét, hogy ı hasonló szituációt élt meg, és egyszerően azt a megoldást választotta, hogy kitett némi patkánymérget a kertbe. Eztán pedig a döglött állatot átdobta a szomszédhoz. Ez az elbeszélés indirekten azt a tanácsot juttatja kifejezésre, hogy a tanácskérı is így cselekedjen. Ez a fajta direktívum használata gyakori a diktatúrák idején írt szépirodalomi mővekben is, amikor e szerzı csak implicit módon fejhette ki akaratát. - egyetlen fınév kiejtésével, ami valamilyen logikai módon kapcsolódik a kívánt cselekvéshez. Például: „Ebéd.” Ha délidıben akár az édesanya otthon, akár valamelyik kolléga a munkahelyen kiejti ezt a fınevet, akkor mindenki számára érthetı, hogy azt fejezi ki vele, hogy „menjenek ebédelni.”. - a megkívánt cselekvéshez valamilyen logikai módon köthetı tárgy létezésére való utalással: „van törvénykönyv” Például az alábbi szituációban: A: - János, légy szíves mondd meg, hogy ebben a helyzetben mit lehet tenni! B:- Van egyházi törvénykönyv. Ezzel az egzisztenciális kvantorral rendelkezı megnyilatkozással „B” azt fejezte ki, hogy „A” nézzen utána a törvénykönyvben.
8) Ezek után kategorizáltam a direktívumokat mind vertikálisan, mind horizontálisan. Ennek alapján elmondható, hogy a direktív beszédaktusok lehetnek
- 156 -
A. elsı személyőek; B. második személyőek; C. ellentétesek; D. harmadik személyőek; E. együttesek; F. általánosak. A vizsgálataim alapján az elsı személyő direktívum az a direktív beszédaktus, amikor a cselekvés megfogalmazója és végrehajtója ugyanaz a személy. Például: „ehetnékem van.” Ezzel ellentétben a második személyő direktívum az, ahol a beszélı megfogalmazza elvárásait, javaslatait, tanácsait, parancsait a hallgató felé, ugyanakkor ı ebben a cselekvésben semmilyen módon nem vesz részt. Például, amikor az édesanya azt mondja a kisgyermeknek ebédkor, hogy „edd meg a spenótot!” Az ellentétes direktívum azért került a második és a harmadik személyő direktívumok közé, mert az abban megfogalmazott cselekvés a beszélıre és a hallgatóra egyaránt vonatkozik, mindketten rész vesznek a cselekvésben. Ellentétes direktívumok osztályába tartoznak az olyan típusú megnyilatkozások, mint a „fizess most te!” felszólítás, ami elhangozhat egy étteremben az ebéd elfogyasztása után. Ezzel a megnyilatkozással a beszélı egyszerre közli azt, hogy ı nem szándékozik fizetni, nem akar rész venni a fizetés aktusában, míg kéri hallgatóját, hogy ı tegye ezt meg. Harmadik személyő direktívumról, akkor beszélhetünk, ha a beszélı által megfogalmazott szándék se nem a beszélıre, se nem a hallgatóra, hanem egy harmadik személyre, esetleg a beszélgetésben részt sem vevı emberre vonatkozik. Erre az „írja meg János a levelet!” típusú felszólítás szolgálhat példaként. Együttes direktívumnak azt a megnyilatkozást lehet tartani, amikor a beszélı a hallgatóval egyaránt ágense az illokúciós aktusnak. Ebben az esetben a megnyilatkozás mindig két tényezıre bontható fel, az egyik, ami a beszélı akaratát fejezi ki, a másik pedig az, hogy a beszélı kéri a hallgató(i)t, arra, hogy legyen(ek) társa(i) az adott cselekvésben. Például a „menjünk moziba!” Az általános direktívum a fentiek összessége a ellentétes direktívum kivételével. A lokúciót a beszélı hajtja végre, aki egyben cselekvıje is az általa
- 157 -
óhajtott cselekvésnek, a hallgatóval, és harmadik esetleg jelen nem lévı személyekkel együtt. Ezek a direktívumok leggyakrabban a populáció kisebb – nagyobb csoportjára vonatkozó kötelességeket fogalmaznak meg. Például: „Ebben a gyárban mindenkinek köpenyt kell viselnie.”
9) A vertikális osztályzás eredményeképpen az alábbi kategóriákat állíthatjuk fel: +4.
követelés;
+3.
kérés;
+2.
javaslat;
+1.
figyelmeztetés;
0.
engedélyezés;
-1.
tiltás.
A matematika jeleivel élve a pozitív számok emelkedı sorrendben a beszélı akaratának erısségét fejezik ki, a megnyilatkozás illokúciós erejét. A nulla az a szint, ahol a beszélı még éppen egyetért a hallgató szándékával, azaz engedélyezi. A negatív elıjel az egyet nem értésre utal, azaz arra, hogy a beszélı megtiltja a megcselekedni kívánt cselekvés végrehajtását. Érdemes felfigyelni arra, hogy míg a cselekvés végrehajtatásának négy fokozata van különbözı alkategóriákkal, addig a tiltást nem lehet ennyire cizellálni. Az alábbi kategóriák számtalan alkategóriát tartalmaznak, amelyeket illokúciós erejük alapján szintén rendszerbe lehet foglalni:
Követelés Erıszak Fenyegetés Parancs Elrendelés Nyaggatás
Kérés Felszólítás Kérlelés
- 158 -
Könyörgés Esedezés
Javaslat Tanács Ajánlás Buzdítás
Figyelmeztetés Intés Sugalmazás
Engedélyezés Jóváhagyás
Tiltás Megtiltás Akadályozás Lebeszélés Óvás
10) Az illokúciós erejük alapján kategorizált direktívák arányát megvizsgáltam a levelekben. Ez jelentette a legnagyobb nehézséget, hiszen diakrón módon az illokúciós erıt pontosítani lehetetlennek és reménytelennek tőnı vállalkozásra emlékeztetett. A performatív igék fordításai semmiféle támpontot nem adtak az illokúciós erıre vonatkozóan, és a többi nyelvi eszköz is csak sejtetni engedte az illokúciós erı nagyságát. Ezek után megvizsgáltam azokat a nyelvi eszközöket, amelyeket az Újszövetség tartalmazott. Azt tapasztalhattuk, hogy az újszövetségi levelek a magyar nyelvi eszközöktıl két módon különbözhetnek: egyrészt nyelv specifikusan, azaz vannak olyan nyelvi eszközök, amelyek a magyar nyelvbıl hiányoznak, másrészt konvenció specifikusan. Ezalatt azt értjük, hogy használhatnánk ugyan a hétköznapi életben ezeket a formákat, bizonyára vannak is olyan színterek, ahol ezek a nyelvi eszközök gyakrabban használatosak, például szónoklásban, mégis a hétköznapi - 159 -
életbıl gyakorlatilag hiányoznak. Természetesen a legtöbb nyelvi eszközrıl elmondhatjuk, hogy mind a két nyelv ismeri és használja is akarat kifejezésére. Közös nyelvi eszközök: - Infinitívus; - Feltételes mód - Konstatív beszédaktus; - Felszólító mód; - Narratíva; - Határozói igenév.
Nyelv specifikus nyelvi eszközök: - Ellipsis; - Kötımód; - Optativus.
Konvenció specifikus nyelvi eszközök - Házirendforma; - Kérdés-felelet; - Mit mondjunk tehát?; - Boldogmondás; - Idézet; - Költıi kérdés.
12) Végül felvetettünk egy fordítástudományi problémát. Tekintettel arra, hogy a performatív igék fordításánál a fordítások megbízhatatlan illokúciós erıt adtak meg, arra kell következtetnünk, hogy az illokúciós erı is egyfajta fordítási veszteségként kezelhetı.
- 160 -
Theses of Doctorial Dissertation (PhD) The linguistic means expressing directives in three letters written by Apostle Paul. The topic of this dissertation Amalgamating the results of theological and linguistic researches I attempted to submit three Biblical letters in the New Testament to srutiny. Analizing the linguistic means used by antique people is in the focus of this paper on one hand. On the other hand I have added numerous information to the linguistic results maintained by schoolars. The goal The pimary goal was to show the linguistic representation of the antique people’ s mental activity, and demonstrate its speciality. On the other hand my goal was to summarize the literature having been published on directives till now, and give some complementation. Method I have used observation to reveal the Hungarian linguistic means being capable to express directive. This observation lasted for a year and examined adults having been graduated from university. The scene of observation was work place, secondary school, and home. The number of infromant was hundred. On the other hand employing the results and method of historical pragmatics I used hermeneutical method. The text employed by me was Novum Testamentum Graece Nestle –Aland Bible, namely three letters writtem by Apostle Paul, First Epistle to Timothy, Second Epistle to Timothy, and the Epistle to Rome. Results 1) Studying the literature on directives I have came to the conlclusion that it is necessary to give the precise place of directives in communicative action. It seems to be impossible to seperate it from the gestures, and other signs. 2) It is considered to be significant to define the directives. Taking the risk to face to
contradiction I have given a broad definition. According to my
- 161 -
definition, directive is the verbal and nonverbal representation of the speaker’s will. 3) I have called attention to the complexity of felicity condition. After giving some preliminary background on the linguists have presented on this topic till now, I have suggested to introduce the validity and conscience to the felicity conditions. This part offered very important insights into the relation between the hearer’s conscience and their attitude, reaction to the speaker’s directive. It has also been proved that the validity of an assertion is unavoidable to accomplish a directive speech act. Analyzing these felicity conditions it is important to recognize, that one of them depends on the hearer’s morality, but the other is characteristic for the content conveyed by the assertion. It has given me to suppose that there are felicity conditions peculiar to the speaker, to the hearer, or the assertion. 4) Arguing with Vanderevken I have proved the existance of pseudo – directives. These are the assertions containing imperative verb form, but functioning as not directive, but swearing, for example. 5) I have added numerous cases to Clark – Carlson’s result when a simple assertion inolves more than one directive. I suggested to call them complex directive. 6) I have enriched the factors influencing the speaker’s choice of linguistcic means. I highlighted that personality and genre play important role int he choice. 7) I listed the Hungarian linguistic means being capable to to express directive. 8) I have made a horizontal and a vertical category of directives. These are the followings: 1. The horizontal categories of the directives are: First person; Second person; Controrary; Third person; Mutual; General.
- 162 -
2. The vertical categories of the directives are: Order; Request; Suggestion; Warning ; Permission; Probhition.
9) After comparing Hungarian and Greek linguistic means being capable to express directives, I poved that there are mutual, language specific, and Biblie specific means. The linguistic means which can appear both in Hungarian spoken language and in Greek: Infinitive; Conditional; Declerative sentence, Imperative; Adverbial; Narrative. The means, which are language specific, so they are missing from Hungarian: Ellipsis; Subjunction; Conjunction. The means, which are “Bible specific”, that is they could be used even in Hungarian, but it is not common to use them to express speaker’s will: - 163 -
Question- answer form; “What to say?” phrase; Quotation; Beatitudes; Rhetorical questions. 10) The dissertation analysed the three above mentioned epistles on the basis of categories given in the previous points.
- 164 -
