Az adóeljárás 2014. évi változásai Dr. Kovács Ferenc Okleveles adószakértő
Art. 2014. • Ket., mint mögöttes szabály az adóeljárásban: – A Ket. szerint az ügyfél kezdeményezhet ellenőrzést. Ilyen az adóztatásban nem lehetséges, ezért ezt kizárja az Art.
• Képviselet – A belföldön nem letelepedett áfa alanyt külföldi magánszemély, jogi személy, egyéb szervezet is képviselheti az áfa visszatérítési eljárásban – Felszámoló, végelszámoló korábban mentesült a felelősség alól, ha a felszámolás, végelszámolás, kényszertörlés kezdő időpontját megelőzően követték el a jogsértést. 2014-től csak akkor, ha a jogsértés arra vezethető vissza, hogy a volt vezető tisztségviselő a kötelezettségeit elmulasztotta. Ekkor ez utóbbival szemben lehet bírságolni.
Art. 2014. • Egészségügyi szolgáltatási járulék: – Külföldi tartózkodás – Tbj. szerint nem belföldi: kötelezettség megszűnésének napjával törli az adóhatóság a fizetési kötelezettséget – Elhalálozás esetén a halál napjával – Egyes esetekben adatszolgáltatás az E.Alapnak
• Nem kell áfa alanyiságot kérnie Mo.-on annak a külföldinek, aki csak adóraktározási eljárás hatálya alatt lévő terméket értékesít, feltéve, hogy nem kerül ki ez alól a termék, vagy EU-n kívülre kiléptetik.
Art. 2014. • A túlfizetés kiutalásához is szükséges lesz adóazonosító szám (kivéve külföldi magánszemélyek) – ez az adószám törlése miatt fontos! • Ha 1 éven túli adótartozás miatt adószám felfüggesztés: a törlésig felfüggesztve marad az adószám – adóvisszaigénylés nem lehetséges • Adózó által történő bevallásjavítás: lehetséges akkor is, ha választási lehetőség volt és azt módosítaná (és nem módosít adóalapot, adót) • Ha az állam az örökös, nem „mögöttes felelős”. • Bűncselekmény elkövetője megfizeti a hiányt – de már nincs cég, akivel kapcsolatban a bűncselekmény felmerült, a magánszemély kötelezettségekét kell előírni a befizetést.
Art. 2014. • Túlfizetés – Egységes fogalom az Art. 43. § (5) bekezdésében – Csoportos adóalanynál fennálló túlfizetést a csoportos adóalany, vagy bármelyik csoporttag tartozására el lehet számolni – ha van a csoporttagok között erről írásbeli megállapodás – EFER befizetések: nem teljeskörűen rendelkezik a befizetésről – elszámolás hasonlóan, mint a végrehajtásnál (Szja, járulék, esedékesség, arányosan)
Art. 2014. • Önellenőrzés: már nem kivétel a termékimportot terhelő áfa módosítása miatti helyesbítés • Esedékesség előtti önellenőrzés: eredeti esedékesség lesz irányadó az önellenőrzésnél is • Az idegenrendészet kérésre adatot szolgáltat az érintett magánszemélyek adatairól, ideértve a vagyoni, jövedelmi adatokat is • Adatot szolgáltat: KLIK és az önkormányzat – az oktatási intézmény állami fenntartás alá került-e, vagy önkormányzattól eltérő személy, szerv tartja fenn – tárgyhót követő hó 25. napjáig
Art. 2014. • Hagyatéki tárgyalásra a közjegyző az örökös kérésére adatot kérhet az adóhatóságtól az elhunyt személy tartozásáról/túlfizetéséről • Jövedelemigazolás: adónyilatkozat esetén a családi kedvezménnyel nem csökkentett összevont adóalap és külön adózó jövedelem összegét és az szja kötelezettséget tartalmazza
Art. 2014. • Ellenőrzés – Felszámolással kapcsolatos bevallások ellenőrzése: bevallás kézhezvételétől számított 60 (egyszerűsített: 45) napon belül – Megbízólevél elektronikusan is kézbesíthető – Az adóhatóság vizsgálhatja a könyvek, nyilvántartások vezetéséhez, valamint a bizonylatok feldolgozásához alkalmazott szoftvereket is
Art. 2014. • Ellenőrzés: – Mintavétel: adózó ott lehet, adóhatóság kötelezheti a jelenlétre. Mintavételt az adózó is elvégezheti, hatósági kötelezésre vagy saját kérésre. Az adózónál felmerült költségeket mindig az adózó viseli. A fel nem használt mintát az adóhatóság megsemmisíti, vagy kötelezi az adózót a megsemmisítésre. – Az ellenőrzés során az adóhatósággal a kapcsolatot felszámolásnál a felszámoló, végelszámolásnál a végelszámoló tartja, kényszertörlésnél a cégjegyzésre jogosult
Art. 2014. • Ellenőrzés – Az adatgyűjtésre irányuló ellenőrzés kiterjed a könyvek, nyilvántartások vezetéséhez, bizonylatok feldolgozásához alkalmazott szoftverek, informatikai rendszerek, számítások vizsgálatára is
• A meghatalmazott részére szóló adóhatósági irat címzésében fel kell tüntetni az adózó nevét (megnevezését), a meghatalmazott nevét (megnevezését) és meghatalmazotti minőségét • Elektronikus kézbesítés esetén az átvétel napja a KR visszaigazolás napja. Ha nem veszi át, második kísérlet+5 napot követő munkanap
Art. 2014. • Hatósági eljárás – Adó soron kívüli megállapítása miatt nem kell eljárási cselekményeket végezni, ha az állam az örökös.
• Feltételes adómegállapítás – Csak a kérelmet benyújtó adózó vonatkozásában állapít meg adókötelezettséget vagy annak hiányát – Egyfokú eljárás – Határidő 60 napról 75 napra hosszabbodik, sürgősségi esetén 30-ról 45-re. – Díjak: 5mFt, sürgősségi 8mFt, tartós feltételes 8mFt, sürgős tartós feltételes 11mFt – Előzetes szóbeli konzultációt lehet kérni: 100eFt – Bírósági felülvizsgálat kérhető
Art. 2014. • Mögöttes felelős jogorvoslata: – Tag vezető tisztségviselő fellebbezhet az alapul szolgáló határozat (amit a felszámolás során hoztak) vonatkozásában, akkor is ha elévült – A mögöttes határozat során megküldi az alapul szolgáló határozatot és jegyzőkönyvet – A másodfokú adóhatóság először az alapul szolgáló adómegállapítás jogszerűségében dönt. Ha jogszerűtlen, korlátozhatja az adóvégrehajtáshoz való jogot.
Art. 2014. • Végrehajtás – Végrehajtható okirat a bírósági eljárási illeték tárgyában küldött bírósági megkeresés és értesítés – A vámhatóság is folytathat le ingófoglalást adótartozás erejéig. Ilyenkor a vámhatósági alkalmazott végrehajtóként funkcionál – Helyszíni eljárás 6-22 óráig munkanapokon, adóhatósági vezető engedélyével bármikor. Szállítás alatt álló ingóság bármikor lefoglalható – A foglalás hatálya kiterjeszthető az utóbb felmerült tartozásokra, költségekre is.
Art. 2014. • Árverés: speciális szabályok a kizárásra vonatkozóan – Nem árverezhet • Az adóhatóság alkalmazottja, közeli hozzátartozója a foglalkoztató adóhatóság illetékességi területén belül • Az adós
– Alkalmazott akkor mégis árverezhet, ha végrehajtás kérői vagy tulajdonostársi pozíciója van, vagy törvényi elővásárlási joggal rendelkezik
Art. 2014. • Végrehajtás – Kikerült a Vht.-ból a hagyományos ingatlanárverés – De az adóeljárásban továbbra is marad – A részletszabályokat rendezni kell – 156/H. § • • • •
Hol lehet tartani az árverést Mit kell tartalmaznia a hirdetménynek 10% előleg Egyetlen lakóingatlan, tényleges ottlakás min. 6 hónapja – minimum ár 70% • Jegyzőkönyv tartalma • Sikertelen árverés esetén a második 3 hónapon belül, utána 6 hónap múlva
Art. 2014. • Végrehajtási kifogás nem jogosulttól származik, vagy elkésett: érdemi vizsgálat nélkül utasítják el • Végrehajtási eljárás szünetel, ha az adóhatóság polgári peres eljárást kezdeményezett az adótartozás érvényesítése érdekében • Az adó megállapításához való jog elévülése büntetőeljárás esetében annak kezdő időpontjától a jogerős befejezésig nyugszik
Art. 2014. • Mulasztási bírság – Feltöltési kötelezettség nem megfelelő teljesítésénél a bírságalapnál figyelmen kívül kell hagyni az esedékesség és a mérlegfordulónap árfolyam különbsége alapján számított nyereségjellegű árfolyamkülönbözetet – Üzletlezárást helyettesítő bírság pénztárgép szabályok megsértése esetén, ha nincs üzlet – 200e/500e Ft
• Üzletlezárás – 12 napra, ha pénztárgéppel kapcsolatos szabályokat nem tart be
Art. 2014. • NGM rendelet lesz a kezelőszemélyzet nélküli automatákkal kapcsolatos nyilvántartásvezetésről • NGM rendelet lesz a pénztárgépek miatti adatkapcsolat díjáról (hatósági áras díjszabás) • Adókülönbözet fogalma módosult: büntetőeljárás során jogerősen megállapított, és az adóhatóság által megfizetni rendelt adóbevétel csökkenés, vagyoni hátrány
Art. 2014. • Egyéb módosítások – Adóregisztrációs eljárásnál egyértelműsítés: egyszemélyes Gt.nél a tagot kell vizsgálni – Tao. bevallást helyettesítő nyilatkozat benyújtási határideje május 31. – A kiutalási határidőt kitolja, ha az ellenőrzés megkezdése akadályba ütközik – Tao. az Art.-ban: Az üzletvezetés helyére tekintettel belföldi illetőségű adózó a belföldi illetőség megszerzése előtt szerzett immateriális javakat, tárgyi eszközöket– választása szerint – a belföldi illetőség megszerzése napján érvényes piaci értéken veszi nyilvántartásba, feltéve, hogy az eszközökre a belföldi illetőség megszerzése előtt Tao. törvény szerinti értékcsökkenési leírást nem állapítottak meg.
Art. 2014. • Egyéb módosítások – Bírósági eljárási illeték utólagos elszámolásának engedélyével rendelkező adózó bevallása önellenőrizhető – A gépjármű illetékeztetéshez szükség lehet a szerzési okmányokra, ezt a közúti közlekedési nyilvántartásból megkérheti az adóhatóság – Az iratanyag az ellenőrzés befejezéséig az adóhatóságnál maradhat (nem kell erről külön értesítés és vezetői jóváhagyás) – Ismételt felügyeleti intézkedés nem csak NAV ügyekben, hanem helyi adó ügyekben is lehet – Egyéni vállalkozó adók módjára behajtandó köztartozásánál is az önkormányzati adóhatóság jár el
Art. 2014. • Egyéb módosítások – Késedelmes adófizetés miatti inkaszó visszatérítésénél az inkasszótól számítódik a 8 napos határidő – Elektronikus árverés érvényes licit minimum 1000Ft – Ismételt elektronikus árverés 30 napon belül – Külföldi illetőség igazolásánál nem kell kötelezően angol nyelvű irat
Art. 2014. • Egyéb módosítások – Önellenőrzés lehetséges bevallási határnap előtt is – Mögöttes felelősségi határozat ellen felügyeleti intézkedés nem lehetséges – Pénztárgépekkel kapcsolatos mulasztások miatti bírságolás bármilyen ellenőrzés eredményeként lehetséges – Szerződéscsomagra, szerződéstípusra nem lehet feltételes adómegállapítást kérni
KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!