Az 1969-es budapesti nyilatkozat helye az enyhülés időszakában

Az 1969-es budapesti nyilatkozat helye az enyhülés időszakában Kőváriné Ignáth Éva

A

Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének budapesti ülésén 1969. március 17-én, fogadták el az úgynevezett budapesti nyilatkozatot, amely az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlethez (EBEÉ) vezető út fontos állomása volt. Az enyhülés időszakának ezen a kiemelkedő konferenciáján – amelyet 1973. július 3-án nyitottak meg – harminchárom európai ország1, valamint az Amerikai Egyesült Államok és Kanada egy olyan dokumentumot dolgoztak ki, amely megalapozta a nyugati országok és a szocialista blokk közötti folyamatos konzultációt, hiszen egy kétévenkénti utókonferencia rendszer épült rá. Maga a helsinki záróokmány a tíz, az egymás közötti kapcsolatokban érvényesíteni kívánt alapelven2 kívül három olyan, úgynevezett kosarat3 tartalmazott, amely a két blokk közötti kapcsolatok kiemelt területeire vonatkozott. Magát a helsinki záróokmányt 1975. augusztus 1-jén írták alá a részt vevő felek. Jelentőségét tekintve megemlíthető, hogy ez volt az első konferencia a Bécsi Kongresszus (1815) óta4, amelyen Európa államai széles körben tárgyaltak egymással. A kor két szuperhatalmát tekintve, az Amerikai Egyesült Államok a helsinki folyamatban való részvétellel és a záróokmány aláírásával elismerte az európai status quót, a Szovjetunió pedig azt, hogy az Egyesült Államok érdekelt az európai ügyekben5. Magának a détente-nak a korszaka még négy évig, az afganisztáni háború kitöréséig tartott. Az EBEÉ kiemelkedő előzményének számító budapesti felhívás megszületé séig több kezdeményezés is napvilágot látott, amely valamilyen formában európai biztonsági konferencia összehívására buzdított. Jelen írásban a Szovjetunió javaslatai közül tekintünk át néhányat, majd a Varsói Szerződésen belül megfogalmazott bukaresti felhívást is górcső alá vesszük, valamint a későbbi megnyilatkozásokat. A budapesti felhívás tervezetét, az ahhoz fűzött javaslatokat, majd a felhívásra adott reakciókat is áttekinti a tanulmány, a következmények rövid összefoglalása mellett.

2010. nyár

KSz2010_2.indb 175

175

2010.06.29. 23:12:27

Kőváriné Ignáth Éva

Európai konferenciajavaslatok szovjet részről A Szovjetunió részéről az ötvenes években két javaslat látott napvilágot, amely valamilyen formában a keleti és a nyugati blokk közötti konferenciát irányozta elő. Mindkét javaslat közös pontja Németország sorsa volt, amely fontos helyet foglalt el a Kreml Európa-politikájának napirendjén. A második világháború európai lezárását követő első háromhatalmi találkozón, a potsdami konferencián6 a német határok mellett megerősítették, hogy az ország négy zónára történő felosztása ellenére is egységes gazdasági és politikai irányítás érvényesül majd – ennek a megállapodásnak a megvalósulása már a megszállás kezdetén meghiúsult. A négy megszálló hatalom négyféleképpen viszonyult zónájához a világháborút követő első évben. A fordulat az angolszász hatalmak részéről következett be, amikor is 1946-ban az Egyesült Államok és Nagy-Britannia létrehozta Bizóniát az általuk megszállt területen, ehhez csatlakozott Franciaország 1947-ben, megalakítva Trizóniát, amely így a nyugati hatalmak tekintetében egységes gazdasági irányítási rendszert tett lehetővé. A pénzreform, majd a berlini blokád és az azt követően bekövetkezett kettős államalapítás egyre messzebbre taszította Németország egységesítésének tervét. A szovjet kormány 1952. március 10-én javaslatot nyújtott át a három nyugati megszálló hatalomnak, amely a Sztálin-jegyzék egyszerűsített nevet kapta. A dokumentumban foglaltak szerint a két német államot az 1945-ös határok mentén egyesítették volna, össznémet parlamenti választásokat tartottak volna a négy hatalom felügyelete mellett, és ezek alapján jött volna létre az egységes német kormány, amely kötelezettséget vállalt volna arra, hogy Németország semleges marad. A javaslat tartalmazta még egy német nemzeti hadsereg felállítását, valamint az egységes ország ENSZ-be való felvételét kilátásba helyezte.7 Ugyanakkor, a nyugati hatalmak tető alá hozták az úgynevezett Németország-szerződést, amelynek köszönhetően az NSZK-t a nyugati szövetségi rendszerbe integrálták (és újra felfegyverezték). 1954 februárjában találkoztak a négy megszálló hatalom külügyminiszterei Berlinben, hogy Németország sorsáról vitázzanak. A nyugati hatalmak az úgynevezett Edentervet tárták a szovjet külügyminiszter, Molotov elé. E szerint, össznémet választások után megalakuló német kormánnyal kötnék meg a békeszerződést, s ez a kormány teljes külpolitikai szabadságot élvezett volna, beleértve a szövetségi rendszerekhez való csatlakozás szabadságát.8 Ezzel szemben, Molotov garanciákat szeretett volna látni az új, egységes Németország tekintetében, valamint a Kreml feltett szándéka volt, hogy megakadályozza az NSZK nyugati blokkba való integrációját és újra felfegyverzését (vagyis a párizsi szerződések aláírását, és az NSZK NATO-tagságát). A szovjet elképzelések továbbra is egy egységes, de semleges Németországot tartalmaztak. Ugyanakkor Molotov a választásokkal kapcsolatban azt az álláspontot képviselte, hogy az össznémet választásokig ideiglenes kormányt kell létrehozni az NDK és NSZK parlamenti képviselőiből, és egyéb demokratikus szervezetek is szerepet kaptak volna. A szovjet 176

KSz2010_2.indb 176

Külügyi Szemle

2010.06.29. 23:12:27

Az 1969-es budapesti nyilatkozat helye az enyhülés időszakában

külügyminiszter emellett javaslatot tett egy összeurópai kollektív biztonsági egyezmény létrehozására, amely minden európai ország számára nyitva állt volna, s ebben a Szovjetunió, az Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság megfigyelői státust kapott volna. Fenntartotta Molotov azt is, hogy ezt az európai egyezményt egy egységes Németország írja alá.9 Amerika beemelése utalhatott arra, hogy a szovjet vezetés (f)elismerte az európai ügyekhez és a németkérdéshez fűződő amerikai érdekeket, ugyanakkor a későbbi szovjet politika igyekezett csökkenteni az amerikai befolyást. Magát a javaslatot a nyugati hatalmak egyhangúan elutasították, és a berlini konferencia február 18-án véget ért. Az Európai Védelmi Közösség javaslatát 1954 augusztusában maga a francia nemzetgyűlés utasította el, majd végül októberben a párizsi szerződések keretében integrálták az NSZK-t a nyugati országok rendszerébe, fegyverezték fel újra, és kapott az ország meghívást a NATO-ba. A Szovjetunió katonai ellenlépésekkel fenyegetőzött a párizsi szerződések aláírásakor, és az NSZK reintegrációja nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a szovjet blokkon belül 1955-ben létrejött a Varsói Szerződés. A négy nagyhatalom képviselői 1955. július 18. és 23. között találkoztak Genfben, ahol az európai helyzetet vitatták meg. Ezen a találkozón Bulganyin szovjet miniszterelnök a németkérdéssel kapcsolatban a következőt mondta: „Ha Németországról beszélünk, nem feledhetjük, hogy ott most két állam létezik, két parlament és két kormány, s mindkettő álláspontját figyelembe kell vennünk.”10 Emellett, a szovjet miniszterelnök újra előterjesztett egy európai biztonsági egyezmény tervezet, amelyet egy olyan összeurópai konferencia fogadott volna el, amelyen Washington is részt vett volna. Javasolt továbbá egy meg nem támadási (non-aggression) szerződést is a NATO és a VSZ között, és szóban utalt arra, hogy valamikor a jövőben össznémet választásokra kerülhetne sor. Ezt a javaslatot is elutasították a nyugati hatalmak.11 A németkérdés a párizsi szerződések aláírásával egy időre rendeződött. Adenauer NSZK-kancellár még 1955-ben Moszkvába utazott, s megállapodott a diplomáciai kapcsolatok felvételéről, valamint tízezer második világháborús hadifogoly elengedéséről. Ugyanebben az évben hirdette meg az NSZK az úgynevezett Hallstein-doktrínát, valamint az egyedüli képviselet elvét is vallotta, amelyet a nyugati szövetségesek elfogadtak.

A keleti blokk európai biztonsági konferenciára irányuló kezdeményezései a hatvanas években A hidegháború talán legforróbb pontját érte el 1962 októberében a kubai rakétaválság idején, amikor kevés választotta el a világot egy harmadik világháborútól, amelyet nukleáris fegyverekkel vívtak volna. A két nagyhatalom a rakétaválságot követően belátta, hogy az atomarzenállal a kölcsönös megsemmisítés lehetőségét hordozza magában egy konfliktus, amelyben a tét az, hogy melyik fél pusztul el másodikként. 2010. nyár

KSz2010_2.indb 177

177

2010.06.29. 23:12:27


Az októberi tizenhárom napot követően, úgynevezett forró drótot létesítettek a Fehér Ház és a Kreml között, s beköszöntött az enyhülés időszaka. A szovjet blokk államaiból Lengyelország volt az, amely a hatvanas években, a détente időszakában újabb európai biztonsági konferenciára vonatkozó tervezettel állt elő. Adam Rapacki lengyel külügyminiszter az ENSZ Közgyűlése előtt tartott, 1964. decemberi beszédében egy európai biztonságról tartandó konferencia körvonalait vázolta fel, amely elő tudná segíteni egy új európai biztonsági rendszer létrejöttét, amelynek egyik eleme a nukleáris fegyverek csökkentése lenne. Javaslata alapján, bizonyos kijelölt NATO- és VSZ-tagországok lennének a megbízva a fenti konferencia előkészítésével (ebből a szakaszból a javaslat olvasatában kimaradhat az Egyesült Államok, de akár az NDK is).12 A Rapacki-tervet a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének 1965. január 19–20-i varsói találkozóján is érintették. A kiadott kommünikében hosszasan ostorozzák az Egyesült Államok és az NSZK politikáját, valamint a NATO azon törekvését, hogy multilaterális nukleáris ütőerőt hozzon létre. A közlemény élesen bírálta a nyugati törekvések „béke ellen ható lépéseit”. Az NSZK-val kapcsolatban megjelenik az a feltevés, hogy az ország nukleáris fegyverek birtoklására törekszik, veszélyeztetve „Európa és az egész világ békéjét”13. Hosszan taglalja a dokumentum, hogy miért jelent veszélyt, illetve, hogy mely országok érdeke a multilaterális atomütőerő létrehozása – kiemelve itt elsősorban az NSZK törekvéseit. A VSZ érezhetően szeretett volna gátat vetni a fent említett NATO-erő létrehozásának, ám ha mégis létrejött volna – a közlemény megfogalmazása szerint – „a Varsói Szerződés tagállamai, tekintettel azokra a súlyos következményekre, amelyekkel az (a multilaterális atomütőerő – saját beszúrás) Európa békéje és biztonsága szempontjából járna, kénytelenek lesznek biztonságuk érdekében megtenni a szükséges védelmi intézkedéseket.”14 Az éles hangú bírálatok és a (közelebbről nem taglalt) katonai ellenlépéssel való fenyegetés ellenére, a dokumentumban megjelenik az európai biztonság elősegítése melletti hangsúly, amely kapcsán visszaköszön a közép-európai atomfegyvermentes övezetekre vonatkozó lengyel javaslat, valamint az európai biztonságról szóló értekezlet kezdeményezése. Tartalmazza a közlemény a NATO és a VSZ közötti megnemtámadási szerződés ötletét, valamint felbukkan röviden a németkérdés rendezése (ebben az esetben viszont nem jelent meg explicit módon az NDK elismerésének kérdése). Az európai biztonsági konferenciára 1966-ban történtek utalások, egyrészt az NDK részéről, amely hangsúlyozta a részleges leszerelést, valamint az ország elismerését. Ugyanebben az évben, a Szovjetunió Kommunista Pártjának 23. kongresszusán az európai biztonsági konferencia témája valamivel több figyelmet kapott. A központi bizottság jelentésének ismertetésekor Brezsnyev felhívást intézett egy nemzetközi konferencia összehívására, hogy a fegyverzetcsökkentést és egyéb, európai biztonsággal kapcsolatos ügyet megvitassanak. Beszédében az Egyesült Államok és az NSZK politikáját ostorozta, revansistának nevezve az államokat. Gromiko külügyminiszter 1966 178

KSz2010_2.indb 178

Külügyi Szemle

2010.06.29. 23:12:27


áprilisában, Rómában egy sajtókonferencián újfent megismételte az európai biztonsági konferencia összehívására vonatkozó javaslatot. A lehetséges témák között említette a leszerelést és a németkérdés megvitatását.15

A bukaresti nyilatkozat A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete 1966. július 5-én, a bukaresti találkozón fogadta el az európai béke és biztonság megszilárdításáról szóló nyilatkozatot. Nemzetközi körülményeit tekintve, a vietnami háború erősödése, a nyugati szövetségeseken belüli törés (utalva itt arra, hogy Franciaország jelezte a NATO katonai szárnyából való kilépésének szándékát) kiaknázása, valamint az, hogy három év múlva jön el az első alkalom, hogy a NATO tagok elhagyhatják a szövetséget közrejátszott a nyilatkozat születésében. Mindkét német állam beilleszkedett az adott rendszerbe, az NSZK a NATO egyik fontos tagja lett, az NDK belső viszonyai konszolidálódni látszottak. Mindezek alapján a szovjet politika törekvése a hatvanas évek második felére az lett, hogy a német megosztottságot valamilyen európai megállapodás keretében intézményesítse. A szovjet blokkon belül Brezsnyev hatalomra kerülése után igyekezett Moszkva ellen őrzését növelni a szatellit államok felett, mégpedig a katonai együttműködés kiszélesítésével, és a külpolitikai koordináció erősítésével a Varsói Szerződés szervezetén belül – e törekvésnek Románia próbált ellenállni, sok ponton független álláspontot foglalt el.16 Maga a nyilatkozat célként jelöli meg az európai kollektív biztonság megteremtését. Az amerikai politika kapcsán aggályosnak ítéli a vietnami politikát, amelyben bizonyítékot látnak az Egyesült Államok agresszív politikájára. A nyilatkozat kapcsolatot sejtet az amerikai és az NSZK politikai körök között, összefonódásra utal, valamint visszatér újra az NSZK nukleáris fegyver birtoklására való törekvésének kérdése 17– ebben egyrészt a NATO-n belüli kapcsolat érhető talán tetten, valamint a németkérdés rendezetlen volta. A németkérdés kapcsán a nyilatkozat a határok sérthetetlenségének témáját járja körül, megemlítve az NDK, Lengyelország és Csehszlovákia határait. Megjelennek az NSZKval szembeni követelések is, amelyek tartalmazzák az akkori határok elismerését, az erőszak alkalmazásáról való lemondást, a Hallstein-doktrína és az egyedüli képviselet elvének feladását, és a két német állam létének elismerését. Ezek a témák mind kiemelt fontosságúak voltak az említett szocialista országok és a Szovjetunió számára is. A nyilatkozatban megjelenik a gazdasági együttműködés kérdése, amelynek kapcsán egyrészt ecsetelik a nyugat-európai államok érdekeit ebben a tekintetben, másrészt pedig – és ez figyelemre méltó – a kereskedelem, áruforgalom élénkülését, a gazdasági fejlődést összekapcsolja az európai béke és biztonság megvalósulásával, megerősödésével. Felsorol a dokumentum néhány olyan területet, ahol intézkedéseket kell hozni, ezek közül érdekes a két katonai tömbre vonatkozó rész, amely megemlíti, hogy amennyi2010. nyár

KSz2010_2.indb 179

179

2010.06.29. 23:12:27


ben a NATO úgy döntene, hogy felszámolja magát, a VSZ is ugyanezt tenné. Megemlítendő az idegen katonai erő állomásoztatásának kérdése, itt a nyilatkozat az ilyen haderő kivonását követelné – ám itt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy szovjet haderő is állomásozott szatellit országban. Vajon ezen kontingensek kivonásában is gondolkodtak? Megjelent mindezek mellett újra az atomfegyver-mentes övezetek témája is. Az európai biztonsági konferenciát az utolsó pontban tárgyalja a közlemény – egy nyilatkozat elfogadását javasolja, amely egyrészt tartalmazza a viták békés rendezésének kérdését, valamint együttműködést gazdasági, tudományos, műszaki és kulturális területen. A résztvevők körét tekintve beszél a semleges országokról, de a NATO tagállamokról is, nem zárva ki az Egyesült Államok részvételét sem explicit módon. Arról szól a nyilatkozat, hogy a konferencia csak európai ügyekkel foglalkozna, ami elméletileg kizárná Washington részvételét, ugyanakkor úgy is fogalmaz, hogy minden állam számára nyitott.18 1967 tavaszán Karlovy Varyban az európai kommunista pártok vezetői megismételték az európai biztonsági konferenciára vonatkozó javaslatukat. A nemzetközi körülmények bizonyos változásai is abban erősítették meg a szovjet vezetést, hogy továbbra is kitartson az EBK-javaslat mellett. Ilyen esemény volt a francia kilépés a NATO katonai szervezetéből, azzal párhuzamosan, hogy a NATO fennállásának huszadik évfordulója közeledett. A tömbön belül Románia külpolitikai lépése, nevesül az, hogy 1967-ben felvette a diplomáciai kapcsolatot az NSZK-val, zavaró hatással volt a VSZre.19 Az NSZK politikájának változása, amelyet az 1966-ban alakult Kiesinger–Brandtvezetés kezdett el, s amely a későbbiekben az Ostpolitik nevet kapta, megosztotta a VSZ tagállamokat: az NDK és Lengyelország egységes, kemény fellépést szorgalmazott az NSZK-val szemben. Maga a Karlovy Varyban elfogadott nyilatkozat élesen fogalmazott Bonn-nal kapcsolatban, olyan, a bukaresti nyilatkozatban nem szereplő követelést is tartalmazott, mint az NSZK és Nyugat-Berlin, mint különálló politikai entitás közötti kapcsolatok normalizálása, vagy az NSZK kommunista pártjának legalizálása a demokratizálódás jegyében. A találkozón Brezsnyev követelte, hogy vonják ki a Hatodik Flottát a Mediterráneumból, s megismételték a két katonai szövetség feloszlatásának követelését. Az európai biztonsági konferencia kapcsán a résztvevők körével kapcsolatban pontosabban fogalmazott a nyilatkozat, mégpedig úgy, hogy azon az összes európai állam részt venne (tehát az NDK igen, az Egyesült Államok nem).20

A budapesti felhívás A VSZ PTT 1969. március 15. és 17. között lezajlott ülése több szempontból is fontos volt Magyarország számára. Egyrészt, először rendezett ilyen szintű találkozót az ország a VSZ fennállása alatt, másrészt pedig, ekkor fogadták el a budapesti nyilatkozatot, 180

KSz2010_2.indb 180

Külügyi Szemle

2010.06.29. 23:12:27


amely a későbbiekben fontos szerepet játszott a helsinki folyamatban. A magyar külpolitikai mozgástér 1968–69-ben kibővülni látszott, hiszen az ország 1968-tól két évig volt az ENSZ BT nem állandó tagja, s 1969-ben az elnökséget is betöltötte.21 Ezzel az időszakkal kapcsolatban elmondható, hogy a magyar vezetés az ország külpolitikai mozgásterének szélesítését moszkvai jóváhagyással tette.22 Az előzmények tekintetében érdemes egy rövid kitérőt tenni a kádári éra ezen évtizedére. Kádár János, amikor 1956-ban hatalomra került a forradalom leverését követően, nemzetközi elszigetelődéssel kellett, hogy szembesüljön, amely 1963-ra oldódott fel. Hruscsovval jó kapcsolatot ápolt Kádár, így a szovjet pártfőtitkár menesztése és Leonyid Brezsnyev hatalomra kerülése váratlanul érintette. A Kremlben lezajlott döntésről telefonon tájékoztatta Kádárt az új főtitkár – a magyar első titkár pedig nem gratulált a megválasztáshoz.23 Mindezeken kívül, amikor a magyar vezető visszatért lengyelországi útjáról, a Nyugati pályaudvaron mondott beszéde is tovább borzolta a hangulatot.24 Ugyanakkor, a magyar külpolitikai, gazdasági érdekekkel szemben állt az a törekvés, amelyet Brezsnyev 1965-ben fogalmazott meg, és amely alapján a nyugati kapcsolatok fejlesztése helyett a keleti blokknak az egymás közötti kapcsolatait kellene fejleszteni. Magyarország számára a hatvanas évek második felében a gazdasági háttér is fontos külpolitikai érdekcsokorban nyilvánult meg. A kádári korszak úgynevezett gulyáskommunizmusa, amely a társadalmi jólét bizonyos szintjének fenntartására törekedett, mind nagyobb részt emésztett fel a magyar költségvetésből, s ezzel párhuzamosan, 1968-ra a gazdasági reform is küszöbön állt. A gazdasági nehézségek azonban már érezhetők voltak, a fizetési mérleg 1967-ben már mind a keleti blokk mind a nyugati országok viszonylatában deficitet mutatott, az adósság pedig javarészt rövid lejáratú volt. Azért, hogy az adósság kezelését, valamint a gazdasági reform pénzügyi hátterét megteremtsék, már 1967-ben felvetődött, hogy Magyarország tárgyalásokat kezdene az IMF-fel és a Világbankkal, s a tagság is szóba került volna – erről Moszkvát tájékoztatták, de a Kreml nem adta beleegyezését a tagságba. A hatvanas évek végére a tanulmányok írói a magyar gazdaság fellendítését az import növelésében, és hosszú lejáratú hitelfelvételben látták. A felvett hitelekkel a tőkés export bővítését szerették volna megvalósítani.25 Mindez arra sarkallta a magyar külpolitikát, hogy a bezárkózás helyett a keleti és nyugati kapcsolatok fejlesztését tekintse célnak. A nemzetközi helyzet néhány aspektusát tekintve, a NATO, mint rivális katonai szervezet, úgy tűnt, túllépett korábbi belső válságán, és sikeresen tudta összeegyeztetni az enyhülés politikáját a védelem feladatával. A vietnami háborúba egyre jobban belebonyolódó Egyesült Államokban tartott elnökválasztás eredményeként 1969-ben Richard Nixon került hivatalba. A szovjet külpolitikát tekintve, a kínai–szovjet kapcsolatok ebben az évben mélypontra jutottak, miután – éppen a VSZ PTT-vel csaknem egy időben – fegyveres összecsapások történtek az Usszuri-folyónál.26 2010. nyár

KSz2010_2.indb 181

181

2010.06.29. 23:12:27


A Varsói Szerződés Politikai Tanácsadó Testületének budapesti ülése A VSZ PTT budapesti ülésének előkészületeinél nagy hangsúlyt kapott a szervezet katonai struktúrájának átalakítása – alapvetően ez lett volna az egyedüli napirendi pont a találkozón, amely az első volt az 1968-as csehszlovákiai beavatkozást követően. 1969 februárjában, Moszkvában Brezsnyev megemlítette Kádár Jánosnak, hogy a Budapesten megrendezésre kerülő ülésen egy általános politikai deklarációt is el kellene fogadni a nemzetközi helyzettel kapcsolatban.27 Március 7-én28 a szovjet vezetés visszautalt a VSZ PTT előző, 1968 márciusi szófiai ülésén elhangzottakra, jelesül arra, hogy az egyesített fegyveres erők irányítását javítsák, s ennek érdekében az addig eltelt időben milyen lépések történtek – erre hivatkozik a dokumentum, amikor a PTT mielőbbi összehívását sürgette. Az ülés napirendi pontjának javasolta a levél I. I. Jakubovszkijnak, a VSZ egyesített fegyveres erői parancsnokának beszámolóját, s a fegyveres erőkkel kapcsolatos elkészült dokumentumok elfogadását. Az aktuális nemzetközi helyzettel kapcsolatos véleménycserére is utalt Moszkva, valamint arra, hogy az összeurópai konferencia felhívását is meg lehetne ismételni, amely a biztonság kérdését is érintené.29 A tervezet előkészítésével és az előzetes egyeztetéssel a magyar felet bízták meg. Válaszlevelében a magyar vezetés megerősítette mind az ülés időpontját, mind a napirendi pontokat.30

A tervezet, a javaslatok, és a végső dokumentum A VSZ PTT budapesti ülésén elfogadott dokumentumokat már 1969. március 15–16án, a külügyminiszter-helyettesek találkozóján előkészítették, az előzetesen megküldött szöveg alapján – igaz, a tervezet 24 bekezdés közül csupán nyolccal kapcsolatban sikerült egységes álláspontot létrehozni, a többi esetben a román álláspontot nem tudták közelíteni a többi hat VSZ-tagállaméhoz. A feljegyzés tanúsága szerint az egyik vitapont az NSZK-val kapcsolatban volt, ugyanis a román fél nem értett egyet annak elítélésével.31 A PTT üléséről kiadandó közlemény szövegével kapcsolatos javaslatok alapján kitűnik, hogy a VSZ-tagországok közül legaktívabban a román, a lengyel és az NDK-beli küldöttség reagált a tervezet szövegére. Az európai biztonsággal kapcsolatosan a román delegáció felvetette a nem európai csapatok kivonását Európából, valamint minden idegen haderő kivonását más állam területéről, saját határok mögé.32 A csapatok kivonása így nem csupán az Egyesült Államokat érintette volna, de a szovjet kontingenseket is. A román fél felvetette a nukleáris fenyegetés csökkentése kapcsán az atomfegyver-mentes övezetek kérdését is, amely korábban lengyel javaslat volt. Az összeurópai biztonsági értekezlet összehívásával minden VSZ-tagállam egyetértett, és azzal is, hogy erről a felhívást minden európai államnak eljuttassák. Az értekezletre 182

KSz2010_2.indb 182

Külügyi Szemle

2010.06.29. 23:12:27


vonatkozó részhez a román fél a hadgyakorlatokról, mint az erődemonstrálás egyik fajtájáról, valamint a gazdasági, politikai megkülönböztetésről történő lemondást javasolta fűzni, mégpedig minden európai országra vonatkozóan. A lengyel delegáció a NATO államok tekintetében is megerősítette volna a fentiekről való lemondást.33 E két javaslat az európai biztonsági értekezlettel kapcsolatban nyitott maradt a PTT ülésére. A felhívástervezethez a küldöttségek részéről kiegészítő javaslatok is érkeztek. A lengyel delegáció vetette fel a határok kérdését, valamint a két német állam közötti viszonyt, tehát egyrészt az NDK–NSZK-határ, másrészt az Odera–Neisse-határ megerősítését. Ugyancsak ebben a javaslatban szerepelt az egyedüli képviselet elvéről való lemondás követelése, és itt még élesen, a Nyugat-Berlinről való lemondás az NSZK részéről.34 Ezt a követelés halmazt a lengyel küldöttség az „európai helyzet normalizálásának feltételeként”35 jelölte meg – ilyen formában előfeltételként is értelmezhető. Ezt a javaslatot az egyeztetés alatt a román delegáció nem fogadta el, viszont több javaslattal is előállt. Az előkészítő konferenciára való felhívás (amely minden európai országhoz szólt), vagy az értekezlet összehívásában való részvétel a végső dokumentumban is megjelent. A román kiegészítés az erőszakkal való fenyegetéstől való tartózkodást, erődemonstrációról, hadgyakorlatokról, csapatok másik országban való állomásoztatásáról való lemondást is tartalmazta36 – a javaslat szövege más megfogalmazásban épült be a végső felhívásba. A PTT üléséről készült jegyzőkönyv tanúsága szerint, az ülés elnökletét a csehszlovák fél, azaz Dubček látta el. A korábbi egyeztetésnek megfelelően, az ülés első felében Jakubovszkij főparancsnok tartotta meg beszámolóját az egyesített fegyveres erők munkájáról, valamint a szervezeti változásokról. Ugyanakkor magáról a felhívásról már nem vitáztak, csupán a szöveget fogadták el. Ez arra utal, hogy a külügyminiszter-helyettesek ülését követően egyeztetés folyt a tervezetről, illetve a tervezet azon pontjairól, amelyek nyitva maradtak. A megszületett szövegezést összevetve látható, hogy mind a lengyel, mind a román javaslat alapjai megtalálhatóak benne, de sokkal finomabb formában. A lengyel felvetés kapcsán Nyugat-Berlin ügyének éléből vettek le, valamint a két német állam kérdésének rendezését az európai biztonság feltételeként írták le, kerülve azt a megfogalmazást, amely előfeltételre utalna. A román javaslat jó része átkerült a felhívásba, ugyanakkor a haderő csapatainak más országokban való állomásoztatásáról, a hadgyakorlatok kérdéséről például már nem ejtettek szót a végső dokumentumban. A budapesti nyilatkozatot végül 1969. március 17-én fogadták el, és már a dokumentum első bekezdése az európai békéért és biztonságért való együttműködésre hív fel. A felhívás szövegében szó esik Európa megosztottságáról, s arról, hogy a kontinens országai között az együttműködésre hajlandók mellett a széthúzók is jelen vannak (itt felbukkan a német militarizmus kifejezés, amelyet korábban az NDK emlegetett fel többször az NSZK politikája kapcsán), akik hosszabb távú katonai programokkal, fegyverkezéssel nehezítik a békés egymás mellett élést. Az enyhülés légköre mindenképpen érződik 2010. nyár

KSz2010_2.indb 183

183

2010.06.29. 23:12:27


abban, hogy a dokumentum sokszor ismétli a „békés egymás mellett élés” fogalmát, valamint az együttműködést, a tárgyalást. Felmerült a felhívásban a katonai szövetségek feloszlatásának vágya, valamint gazdasági, politikai és kulturális kapcsolatok erősítése. A bukaresti nyilatkozatra hivatkozva ismétli meg a dokumentum az összeurópai értekezlet gondolatát, amely nem került elutasításra 1966-ot követően. Kifejezetten sokszor ismétlődik az európai, összeurópai jelző, amely talán a résztvevők körére lehet utalás – ugyanakkor itt meg kell jegyezni, hogy a résztvevők körének kérdését a dokumentum nyitva hagyta. A határok sérthetetlenségének és a két Németországgal összefüggő kérdések megjelentek ebben a felhívásban is, mégpedig az Odera–Neisse-határ, a két német állam létének elismerése, az egyedüli képviselet elvéről való lemondás, valamint Nyugat-Berlin különleges státusának elfogadása, de nem mint a konferencia összehívásának előfeltételei, hanem az európai biztonsággal összefüggő kérdések.37 A bukaresti nyilatkozattal összevetve, egyrészt a budapesti felhívás jóval rövidebb, ugyanakkor általános dokumentum. Fontos különbség, hogy az 1969-es felhívás nem tartalmaz az összeurópai értekezletre vonatkozó specifikus előfeltételeket, amely kön�nyebbé tette az írás pozitív fogadtatását Nyugaton – bár, ahogyan korábban említésre került, az egyeztetések alatt az NDK sokkal keményebb hangnemben szeretett volna fogalmazni az NSZK kapcsán. Ez azonban, ahogyan arra utalás történt, jócskán megnehezítette volna a dokumentum kedvező fogadtatását a nyugat-európai országokban. A két dokumentum szövegét tekintve, míg az 1966-ban született nyilatkozatban a korra és blokkra jellemző negatív jelzők sorával illették az Egyesült Államokat, az NSZK-t és a nyugati országokat, ezen jelzők megritkultak a budapesti felhívás szövegében. A bukaresti nyilatkozatot olvasva ugyanakkor az enyhülésre utal az, hogy a nyugati országokkal kapcsolatosan megjelennek a pozitív hangok is, jelezve, hogy vannak olyan erők, amelyek a kelet–nyugati együttműködés felé hajlanak. Megmaradt az NSZKNDK kapcsolatokra, a határok sérthetetlenségére vonatkozó álláspont, bár nem olyan hosszan tárgyalta a budapesti felhívás, mint a három évvel korábbi nyilatkozat. A budapesti találkozóról Kádár János tájékoztatást tartott az MSZMP PB előtt 1969. március 24-én. A VSZ PTT tanácskozásáról keményebb hangon nyilatkozott, utalva arra, hogy az egyeztetés nehézkesen ment, de magát az ülést sem jellemezte hízelgőn. A PTT-értekezletet megelőző konzultációról Kádár elmondta, hogy a felhívástervezettel és a politikai kommünikével kapcsolatban a külügyminiszter-helyetteseknek nem sikerült megegyezésre jutniuk, így a szovjet fél kezdett járni egyik küldöttségtől a másikig, hogy megoldást találjon a kialakult helyzetre.38 A magyar kezdeményező szerep és annak szovjet támogatása is megjelent a beszámolóban, tekintve, hogy magyar javaslatra vették le a politikai kommünikét a napirendről, és a házigazda volt az, aki a PTT ülését egy órával korábbra hozatta, ezzel is megpróbálva a megoldást sürgetni. Végül a politikai kommüniké kimaradt a megtárgyalásra szánt dokumentumok közül, míg a felhívástervezet kapcsán sikerült egyezségre jutni mind a lengyel, mind pedig a 184

KSz2010_2.indb 184

Külügyi Szemle

2010.06.29. 23:12:27


román féllel – a fő cél az volt, hogy a PTT előtt már nem alakuljon ki parázs vita a témát illetően. Így maga a hivatalos ülés zökkenőmentesen zajlott le.

A budapesti felhívás fogadtatása A budapesti találkozót követően élénk diplomáciai lépéssorozat kezdődött, amelynek során a magyar diplomácia a lehető legtöbb európai állam külügyminisztériumába vitte el a budapesti felhívást. A nagykövetek a felhívással együtt iránymutatást is kaptak az átadással kapcsolatban, valamint az esetleges kínosnak számító témákra való reagálásra vonatkozóan is tájékoztatást kaptak. A budapesti felhívás átadásakor a diplomatáknak ki kellett térniük arra, hogy a VSZállamok az európai béke és biztonság kérdését fontosnak tekintik. A bukaresti nyilatkozatra is vissza kellett utalni, mint a VSZ-tagországok ezzel kapcsolatos részletes véleményére. A budapesti felhívás pedig ennek a nyilatkozatnak a folytatása, és amint azt a dokumentum is leírja, a VSZ-tagok Európa-politikájának része39. Kihangsúlyozandó volt a történelmi helyzet, amely lehetővé tenné egy összeurópai értekezlet összehívását, amely ellen egy európai állam sem emelt szót. A kényes témák egyike volt a szovjet–kínai viszony alakulása, hiszen a budapesti találkozóval egy időszakban került sor az Usszuri-folyó menti incidensre. Egyik lehetséges elgondolás volt, hogy a budapesti PTT-re azért került sor, hogy a szovjet–kínai viszonyt megvitassák. Erre a témára az iránymutatás az volt, hogy az ülést már 1968 őszétől készítették elő, s amennyiben a kínai kérdés felvetődésére is nemleges választ tartottak indokoltnak. Az előkészítés hosszára vonatkozó kérdés tekintetében az irányadó válasz az volt, hogy nagy jelentőségű intézkedéseket készítettek elő, amely hosszú időt vett igénybe. Az ülés rövidségének indoka pedig az volt, hogy a szövegeket előre leegyeztették, azok elfogadása volt csupán a téma. Érdekes az a téma, amely a román fél oppozíciós magatartására vonatkozott – ebben az esetben a javasolt válasz az volt, hogy az okmányokat egyhangúan fogadta el a PTT. Ez a magatartás arra utal, hogy a tömbön kívül az egység látszatát fenn akarták tartani. Az európai biztonsági értekezleten való részvételre vonatkozó kérdéseket is vizionált a dokumentum. Az Egyesült Államok és Kanada részvételével kapcsolatban nyitva maradt a téma, hangsúlyozva, hogy elsősorban európai államok konferenciájáról van szó – nem tartalmazott sem egyértelmű támogatást, sem elutasítást a javasolt válasz. A két német állam tekintetében azt az álláspontot képviselték, hogy mindkét állam részvétele elengedhetetlen a konferencián. Megjelent, hogy a KGST kérdésével nem foglalkozott a PTT, és az is, hogy minden európai államnak el akarják juttatni a nyilatkozatot.40 A magyar nagykövetségek a felhívás kézhezvételét követően megkezdték tevékenységüket. A fogadtatást tekintve, néhány eset példaként szerepelhet. Az egyik a belga átadás, amikor Harmel külügyminiszter fogadta a magyar nagykövetet, 1969. április 2010. nyár

KSz2010_2.indb 185

185

2010.06.29. 23:12:28


2-án. Az általános követi benyomás a budapesti felhívással kapcsolatban pozitív volt. Harmel külön kiemelte, hogy a NATO soron következő ülésén már tudnak majd foglalkozni a felvetett európai biztonsági értekezlet kérdésével. A belga külügyminiszter utalt arra is, hogy a témák tekintetében minél konkrétabbak, annál jobb.41 A belgiumi nagykövet 1969. április 16-án újra találkozott Harmel külügyminiszterrel, akivel a NATO washingtoni üléséről beszéltek, valamint az európai biztonsági értekezlet lehetőségéről. A belga külügyminiszter elmondta, hogy a konferenciára konkrét napirendre van szükség, amelyet mihamarabb javasolni kellene. Ugyanakkor a budapesti felhívás tartalmazott néhány olyan pontot, amely a nyugati országok számára nem volt elfogadható, az egyik ilyen a németkérdéssel kapcsolatos állásfoglalás, vagy a katonai blokkok egyidejű megszüntetése (ezt belga szemszögből nézve ellenezte).42 A dán követség összefoglalója a budapesti nyilatkozat és a PTT dániai sajtóvisszhangjáról készült. A sajtó sok találgatásba bocsátkozott a VSZ PTT-vel kapcsolatban, például, hogy miért későn tartották, a román fél mennyire volt obstruktív. A kommentárok kevéssé szóltak magáról a budapesti felhívásról, inkább egyéb kérdéseket érintettek, például, hogy miért nem szólt a közös közlemény a szovjet–kínai viszonyról, milyen határozat született Kínával kapcsolatban. Ugyanakkor a jelentés megemlíti, hogy hivatalos állásfoglalás még nem történt, és reményét fejezi ki, hogy amikor kijön, pozitív lesz.43 A konferencia előkészítésére tett hangsúly több ország véleményében is megjelent, így Ausztria is ezen az állásponton volt. Az osztrák reakcióban megjelent a részvétel kérdése is két állam tekintetében, az egyik az Egyesült Államok, a másik az NDK volt. Az ENSZ főtitkára, U Thant üdvözölte a konferencia gondolatát, de rákérdezett arra, hogy milyen álláspontot képvisel a magyar kormány Washington részvételével kapcsolatban. Finn oldalról is pozitív visszhangja volt a budapesti felhívásnak, üdvözölte a finn külügyminiszter az európai konferencia gondolatát, utalt arra, hogy a konferencia előtt a fő kérdéseket a két nagyhatalom, vagy a két katonai tömb képviselőinek meg kellene tárgyalniuk. A külügyminiszter megpendítette, hogy a konferenciára akár Helsinkiben is sor kerülhetne. A részvétellel kapcsolatban a dokumentumban megjelenik, hogy belga oldalról szükségesnek tartják mind az Egyesült Államok, mind Kanada részvételét.44 Egy másik összegzés utal arra, hogy több kis- és közepes méretű ország tartja ez utóbbit előfeltételnek az értekezlet összehívásához. Az NSZK reakcióiról rövid összegzést találunk, amely alapján az ország óvatos a konferenciával kapcsolatban, noha nem utasítja azt el egyértelműen.45 A nagykövetségek visszajelzéseinek tapasztalatai arra indították a Szovjetuniót, és ez jutott el a magyar külügyminisztériumhoz is, hogy bizonyos kérdésekben állást kell foglalni, nem lehet azokat megkerülni, ha a konferenciát sikerre szeretné vinni a VSZ tagállamok csoportja. Az egyik ilyen sarkalatos pont volt az Egyesült Államok és Kanada részvétele az európai biztonsági konferencián, amelyet több nyugat-európai állam kért. A magyar fél álláspontját tekintve, egyrészt megjelent benne az, hogy addig, 186

KSz2010_2.indb 186

Külügyi Szemle

2010.06.29. 23:12:28


bármikor is előkerült az európai biztonsági konferencia kérdése, az csak a kontinens államainak szólt. Az Egyesült Államok kezdetben nem nyilatkozott sem a felhívásról, sem pedig arról, hogy milyen formában és minőségben szeretne részt venni egy ilyen konferencián. A dokumentum megfogalmazása szerint,46 a NATO tagjai, kiemelten a vezető tag, érintettek egy biztonsági konferenciában, így részvétele indokolt, az Egyesült Államok részvétel valamilyen formában. Érdekes, hogy a magyar Külügyminisztérium elemzése rávilágít Washington európai érdekeire, kezdve például a németkérdés megoldásától. Az amerikai részvétel kérdését támasztja alá az is, hogy amennyiben a VSZ beleegyezik, úgy a konferencia támogatóinak a száma is megnövekszik. Ugyanakkor, ameddig nyitva van a kérdés, manőverezési lehetőség rejlik benne. A magyar javaslat a részvételt illetően az volt, hogy a két német állam vegyen részt a konferencián, az Egyesült Államok részvételét az európai államok vizsgálják meg. A magyar diplomáciai aktivitás célországait is felsorolja a dokumentum: Ausztria, Svédország, Finnország, Dánia, Belgium, Hollandia, Törökország és Olaszország.47

A budapesti felhívás utóélete Az összeurópai biztonsági konferencia sikerének, megvalósulásának feltételéül szabták a nyugati országokban, hogy a tárgyalásokhoz csak megfelelő napirenddel kezdjenek hozzá. A témák mellett egy kérdés még nyitva maradt, ez pedig a résztvevők körének területe, hiszen, amint az látható volt a nyugati országok visszajelzéseiből, Kanada és az Egyesült Államok részvételét felemlegették. A budapesti felhívás első értékelését 1969. május 21–22-én tették meg a VSZ külügyminiszter-helyetteseinek berlini találkozóján. Itt kiemelték a kezdeményező szerep fontosságát, megerősítették, hogy maga a felhívás jó időben hangzott el, és néhány olyan pontban is megegyeztek, amely előre mutató volt. Az első, amit ki lehet emelni az az, hogy a találkozóról rögzített dokumentum megerősíti, hogy az európai biztonsági értekezlet megrendezésének nincsen előfeltétele. Az előkészítés megkezdését időszerűnek tartották a találkozón megjelent delegációk. A résztvevők körét tekintve, megerősítették, hogy az NDK és NSZK, mint európai államok, egyenrangú felekként vennének részt, az Egyesült Államok és Kanada részvételének kérdésére nem adtak konkrét választ, azt az európai államok döntésére bíznák.48 A VSZ külügyminiszterei 1969. október 30–31-én tárgyaltak Prágában a budapesti felhívás óta eltelt időszak fejleményeiről.49 Egyrészt, a finn kormány 1969. május 5-i javaslatát kedvezően fogadták, amely szerint Helsinki adna otthont az európai biztonsági értekezletnek. Az értekezlet napirendi pontjait tekintve, a prágai találkozón két témát emeltek ki: 1. az erőszakról és az erőszakkal való fenyegetésről való lemondás az európai államok kapcsolataiban; 2010. nyár

KSz2010_2.indb 187

187

2010.06.29. 23:12:28


2. kereskedelmi, gazdasági, műszaki-tudományos kapcsolatok fejlesztése európai szinten.50 A résztvevők körét tekintve a találkozóról szóló nyilatkozat meglehetősen szűkszavú: a dokumentum végén utalnak arra, hogy az értekezlettel kapcsolatos valamennyi kérdés megoldható, még a résztvevők körére vonatkozó is. A helsinki konferenciához vezető út következő állomása az 1970. június 21–22-i budapesti külügyminiszteri találkozó volt. A memorandum egyrészt kitért arra, hogy az 1969-es prágai javaslatokat a napirendre vonatkozóan kedvezően fogadták. A másik nagy előrelépés az európai biztonsági és együttműködési konferencia felé az volt, hogy a résztvevők körét tisztázták. Így a konferencián részt vesz az NDK is, valamint teljes joggal képviselteti magát az Egyesült Államok és Kanada. Megerősítették a VSZ-tagállamok azt is, hogy nem állítanak előzetes feltételeket a konferencia összehívása elé. A budapesti külügyminiszteri találkozó a napirendi pontok kérdésében is újat hozott: javasolta egy szerv létrehozását, amely az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozna; az együttműködés területeit tekintve pedig az emberi környezet problémáit és a kulturális együttműködést foglalta volna a pontok közé.51 A NATO 1970. decemberi külügyminiszteri találkozója válaszolt a VSZ javaslatára az európai biztonsági konferenciával kapcsolatban. A NATO a Berlinnel kapcsolatos megegyezést előrébb valónak ítélte meg, úgy vélte, hogy előbb azt kell rendezni, mielőtt egy európai konferenciára sor kerülne. Az észak-atlanti szövetség tagországai garanciát akartak arra, hogy a Szovjetunió és az NDK akadálytalanul engedi Nyugat-Berlin elérését, a nyugat-berliniek jobb lehetőségeket kapnak, hogy akár Kelet-Berlinbe, akár az NDK-ba látogassanak; annak elfogadását is szerették volna, hogy kötelék áll fenn Bonn és Nyugat-Berlin között. Szó esett a leszerelésről is, valamint a NATO-tagországok kinyilvánították, hogy a Brezsnyev-doktrínát összeegyeztethetetlennek tartják Európa nemzeti integritásával és biztonságával.52 A kezdeti nézeteltérések ellenére a nemzetközi környezet változása is hozzájárult ahhoz, hogy összeülhetett az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet Helsinkiben. Egyik legfontosabb eleme volt a változásnak a Willy Brandt-kormány hivatalba lépése az NSZK-ban, amely új korszakot nyitott meg a két német állam kapcsolatában. Az Ostpolitik folyamatán belül Bonn kétoldalú szerződéseket kötött a Szovjetunióval, Csehszlovákiával, Lengyelországgal és az NDK-val, amelyek rendezték a határok sérthetetlenségének kérdését többek között, valamint a szerződés megkötésével az NSZK feladta a Hallstein-doktrínát, s ezzel elhárult egy jelentős akadály az EBEÉ elől. Összegezve, a budapesti felhívás finomabb hangvétele s az, hogy nem kötött ki előfeltételeket az európai biztonsági konferenciával kapcsolatban – hozzátéve azt, hogy 1969-re a nemzetközi viszonyokban is kedvező változások történtek – elindította az EBEÉ felé vezető folyamatot. Magyarországnak mindez nagy lehetőség volt, hiszen megnövekedett diplomáciai mozgásteret adott (természetesen bizonyos keretek között) az ország számára. 188

KSz2010_2.indb 188

Külügyi Szemle

2010.06.29. 23:12:28


Jegyzetek 1 Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehszlovákia, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Izland, Írország, Jugoszlávia, Lengyelország, Lichtenstein, Luxemburg, Magyarország, Málta, Monaco, NDK, Norvégia, NSZK, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Spanyolország, Svájc, Svédország, Törökország, Szovjetunió és a Vatikán. 2 Szuverén egyenlőség; tartózkodás az erőszaktól vagy az erőszakkal való fenyegetéstől; határok sérthetetlensége; államok területi épsége; viták békés rendezése; a belügyekbe való be nem avatkozás; az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartása; a népek egyenjogúsága és önrendelkezési joga; államok közötti együttműködés; a nemzetközi jogi kötelezettségek jóhiszemű teljesítése. A tíz alapelv összefoglalója megtalálható: Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet záróokmánya. Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 1975. 3 I. A bizalomerősítő intézkedésekről, valamint a biztonság és leszerelés egyes vonatkozásairól; II. Együttműködés a gazdaság, a tudomány és a technika, valamint a környezetvédelem területén; III. Együttműködés humanitárius és egyéb területeken. A három kosár tartalma bővebben meg található: Uo. 4 Ezen jellemző kiemelése megtalálható például Harold S. Russell cikkében: „The Helsinki Declaration: Brobdingnag or Lilliput?” The American Journal of International Law, Vol. 70. No. 2. (1976); ugyanakkor Kádár János is kiemelte ezt az EBEÉ-n részt vevő magyar küldöttség hazatérése alkalmából a Magyar Televíziónak adott nyilatkozatában (l. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet…, i. m.) 5 Ezeket az aspektusokat emeli ki Fischer Ferenc művében: A kétpólusú világ, 1945–1989. Budapest– Pécs: Dialóg Campus Kiadó, 2005. 6 A potsdami konferencián (1945. július 17.–augusztus 2.) többek között megerősítették Németország új határait, megállapodtak a politikai rendezés elveit illetően, a SZEB feladataiban, a háborús bűnösök felelősségre vonásának kérdésében. Létrehozták a Külügyminiszterek Tanácsát, valamint megerősítették, hogy Németország négy zónára való felosztása ellenére megtartják annak gazdasági és politikai egységét. Bővebben: Világpolitikai lexikon (1945–2005) (szerk. Horváth Jenő). Budapest: Osiris Kiadó, 2005. 7 A bekezdés tényadatainak forrása: Mezei Géza: Németország és a hidegháború. Budapest: Új Mandátum Kiadó, 1999. 8 Uo. 9 A. Ross Johnson: The Warsaw Pact’s Campaign for „European Security”. A Report Prepared for United States Air Force Project Rand. Santa Monica CA: Rand Corporation, 1970. 9. o. 10 Idézi: Mezei: i. m. 218. o. 11 Johnson: i. m. 5. o. 12 Uo. 5. o. 13 „Közlemény a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének varsói üléséről”. A Varsói Szerződés Szervezete, 1955–1980. Dokumentumok. Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 1981. 96. o. 14 Uo. 98. o. 15 Johnson: i. m. 8. o. 16 Uo. 9. o. 17 „A Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testülete bukaresti ülésének nyilatkozata »az európai béke és biztonság megszilárdításáról«”. A Varsói Szerződés Szervezete…, i. m. 101–118. o. 18 Uo. 101–118. o. Nyugati nézőpontból – a már korábban idézett Johnson elemzése szerint – a bukaresti nyilatkozatra úgy kell tekinteni, mint óvatos szovjet erőfeszítésre, melynek célja, hogy 1. az Amerika- és NSZK-ellenes nézeteket erősítse Nyugat-Európában, 2. elősegítse a kelet-európai status quo elfogadását, 3. csökkentse a szovjet szatellit államok független akcióinak lehetőségét a régióban. Johnson: i. m. 19 Johnson: i. m. 12. o.

2010. nyár

KSz2010_2.indb 189

189

2010.06.29. 23:12:28

Kőváriné Ignáth Éva 20 Uo. 12–15. o. 21 Békés Csaba: „A helsinki folyamat hatása a magyar külpolitikai gondolkodásra Az európai biztonsági folyamat előzményei”. In: Magyar külpolitikai gondolkodás a 20. században. A VI. Hungarológiai Kongresszus (Debrecen, 2006. augusztus 22–26.) szimpóziumának anyaga (szerk. Pritz Pál). Budapest: Magyar Történelmi Társulat, 2006; http://mek.niif.hu/05200/05284/05284.htm#10. 22 Fülöp Mihály–Sipos Péter: Magyarország külpolitikája a XX. században. Budapest: Aula Kiadó Kft., 1998. 23 „Kádár a beszélgetést tolmácsoló Barta Istvánné szerint sem válaszolt érdemben Brezsnyev szavaira, de pontosította a beszélgetést oroszra fordító volt budapesti szovjet követségi tanácsost, aki Kádár zárószavait így tolmácsolta: Kádár elvtárs gratulál. Miután Bartáné magyarul elismételte e szavakat, Kádár kérte azok pontosítását: „Nem azt mondottam, hogy gratulálok, hanem köszönöm az információt és tudomásul veszem.” Idézi Huszár Tibor: Kádár János politikai életrajza. 2. kötet. Budapest: Szabad Tér Kiadó – Kossuth Kiadó, 2003. 185. o. 24 A beszéd tartalmáról és hatásáról bővebben l. Uo. 25 Földes György: Az eladósodás politikatörténete: 1957–1986. Budapest: Maecenas Könyvkiadó, 1995. 26 Az eseményekről bővebben: Vojtech Mastny: „Superpower Détente: US–Soviet Relations, 1969– 1972”. GHI Bulletin, Supplement 1 (2004); German Historical Institute, Washington DC, http://www.ghi-dc.org/files/publications/bu_supp/supp1/supp-01_019.pdf. 27 Ezekről az eseményekről bővebben: Csaba Békés: „Hungarian Foreign Policy in the Soviet Alliance System, 1968–1989”. Foreign Policy Review, Vol. 3. No. 1. (2004). 87–128. o. 28 A levelet a levéltári iratok tanúsága szerint március 10-én adta át F. J. Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Magyar Országos Levéltár (MOL) XIX-J-1-j-VSZ-VI-1-001547/56/1969. 29 A levél a levéltár anyagai között megtalálható (MOL KÜM TÜK, MOL XIX-J-1-j-VSZVI-1-001547/56/1969). 30 A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének budapesti ülése. MOL XIX-J-1-j-VSZVI-1-001547/3/1969 (106 d). 31 Feljegyzés a Varsói Szerződés külügyminiszter-helyetteseinek III. 15-én tartott megbeszéléséről. MOL XIX-J1-j-VSZ-VI-1-001547/69/2/1969. 32 Közlemény a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének üléséről. Magyar tervezet. MOL XIX-J-1-j-VSZ-VI-1-001547/63/2/1969. 33 Uo. A román magatartás kapcsán érdemes megjegyezni, hogy Románia nem vett részt sem a prágai tavasz leverésében, sem az ezekben az években folyó hadgyakorlatokban. A gazdasági megkülönböztetésről való lemondás lehet jelzés az erősödő európai integrációra is. 34 A Varsói Szerződés tagállamainak felhívása valamennyi európai országhoz. MOL XIX-J-1-j-VSZVI-1-001547/63/2/1969. 35 Uo. 5. o. 36 Uo. 6. o. 37 „A Varsói Szerződés tagállamainak felhívása Európa országaihoz”. In: A Varsói Szerződés Szervezete…, i. m. 137–141. o. 38 „Jegyzőkönyv a Politikai Bizottság 1969. március 24-i üléséről”. Parallel History Project on Cooperative Security, http://www.php.isn.ethz.ch/collections/colltopic.cfm?q=warsaw+pact&lng=en&id=18017& navinfo=14465 (A Magyar Országos Levéltár dokumentuma). 39 Tervezet. A Felhívás átadásakor kérjük Nagykövet elvtársat a következők kifejtésére… MOL XIX-J-1-j-VSZVI-1-001547/4/1969. 40 A kényes kérdéseket és javasolt válaszokat tartalmazza: Feljegyzés. Javaslat a felhívás átadásával kapcsolatban esetleg felmerülő kérdésekre adandó válaszokra. MOL XIX-J-1-j-VSZ-VI-1-001547/5/1969. 41 Tájékoztató jelentés Harmel külügyminiszterrel 1969. április 2-án folytatott beszélgetésről a budapesti felhívás átadása alkalmából. MOL XIX-J-1-j-VSZ-VI-1-001547/25/1969. 42 Tájékoztató jelentés Harmel külügyminiszterrel 1969. április 16-án folytatott beszélgetésről a NATO washingtoni tanácsüléséről és a budapesti felhívásról. MOL XIX-J-1-j-VSZ-VI-1-001547/27/1969.

190

KSz2010_2.indb 190

Külügyi Szemle

2010.06.29. 23:12:28

Az 1969-es budapesti nyilatkozat helye az enyhülés időszakában 43 A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete budapesti ülésének dániai visszhangja. MOL XIX-J-1-jVSZ-VI-1-001547/5/1969. 44 Kivonat a 001/75 napi jelentésből. Budapest, 1969. április 1. MOL XIX-J-1-j-VSZ-VI-1-001547/13/1969. 45 Jelentés a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testülete budapesti felhívásának eddigi visszhangjáról. MOL XIX-J-1-j-VSZ-VI-1-001547/14/1969. 46 Feljegyzés. Javaslat a budapesti felhívással kapcsolatos további feladatokra. 1969. április 10. MOL XIX-J-1-jVSZ-VI-1-001547/8/1969. 47 Uo. 4. o. 48 Jelentés a Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszter-helyetteseinek Berlinben, 1969. május 21–22. között tartott megbeszéléséről. MOL XIX-J-1-j-VSZ-VI-1-001547/45/1969. 49 A prágai tanácskozást megelőzően, október 17-én Erdélyi Károly találkozott Szemjonov szovjet külügyminiszter-helyettessel. Szó esett a napirendi pontra vonatkozó szovjet javaslatokról: ezeket egyrészt az erőszakról való lemondás, másrészt a gazdasági együttműködés képezte. A VSZ-tagállamok javaslatairól is tárgyaltak a találkozón, itt negatívan ítélték meg az NDK vezetése, a lengyel és a román fél „túlzó” álláspontjait. Erre való tekintettel a szovjet fél arra kérte a magyar külügyminiszterhelyettest, hogy nyújtson segítséget abban, hogy a prágai konferencia sikeres legyen – tehát közvetítő szerepet szánt az országnak. Feljegyzés a Politikai Bizottságnak, MOL, M-KS-288. f. 5/501. ő. e. 50 „A Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszterei prágai ülésének nyilatkozata”. In: A Varsói Szerződés Szervezete…, i. m. 145–147. o. 51 „A Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszterei budapesti ülésének memoranduma”. In: Uo. 159–162. o. 52 Donald Brandon: „European Security Conference”. Worldview Magazine, Carnegie Council, Vol. 14. No. 1. (1971); http://worldview.cceia.org/archive/worldview/1971/01/1901.html/_res/id=sa_File1/ v14_i001_a005.pdf. Meg kell itt említeni, hogy a szerző véleménye szerint Moszkva érdeke volt, hogy elfogadtassa a közép-európai status quót, és ugyancsak érdekében állt, hogy nyugati kölcsönökhöz jusson. A szovjet törekvés hármas céllal bírt: 1. annak bizonyítása, hogy Európának nincs szüksége egy integrációra; 2. hogy az Egyesült Államokat különválassza Nyugat-Európától s 3. hogy finlandizálja Nyugat-Európát.

2010. nyár

KSz2010_2.indb 191

191

2010.06.29. 23:12:28

Az 1969-es budapesti nyilatkozat helye az enyhülés időszakában

Recommend Documents