Augusztus 20-i ünnepélyek. Augusztus 20-i ünnepi felvonulás az 1950-es években

A Maróti Hírek jogutódja

Pilismaróti Hírek Pilismaróti Hírek 2004. augusztus 20

XIII. évfolyam 1 szám

Tartalomjegyzék: Prusinszki István: Hol működtek hajdan a maróti patakmalmok? Vodicska János: Az orosz főszakács éa a kunyhó Versegi József: Kuláksorsok Pilismaróton Az 1956-os forradalmi események Pilismaróton Szikorszki János: Pilismarótiak mondásai, cselekedetei Benkovics István visszaemlékezése: Tréfák a községben Lukácsné Varga Eszter: Munka és szórakozás összekapcsolása Az aratás és cséplés története képekben Ünnepi program

Helytörténeti ünnepi szám Augusztus 20-i ünnepélyek

Augusztus 20-i ünnepi felvonulás az 1950-es években

Tisztelt Olvasóink, ünneplő Pilismarótiak! Hagyományainkhoz hűen az ünnep tiszteletére az idén is megjelentettük ünnepi számunkat (azért nem a külön számot, mert sajnos ebben az évben egyben ez az első Maróti Hírek!). A múlt feltárására, leírására ismét többen vállalkoztak. Írásaik nyomán érdekes részleteket tudhatunk meg településünk múltjáról. Nem marad el természetesen a már ilyenkor megszokott helytörténeti kiállítás sem, amelynek szervezői ebben az évben a négy évszak munkáiról gyűjtöttek össze igen értékes anyagot. Munkájuknak köszönhetően a képek, használati tárgyak révén szinte megelevenednek előttünk a régi pilismaróti ünnepek és hétköznapok. Tovább bővül az idén azoknak a fotóalbumoknak a sora is, amelyeket végig böngészve községünk egykori életéről kaphatunk újabb információkat. Bízva abban, hogy ez a rövid „beharangozó” felkeltette érdeklődésüket a lap cikkeinek elolvasására, és az ünnephez kapcsolódó rendezvényeinken valórészvételre, Szeretettel várjuk Önöket programjainkon Benkovics László polgármester

Pilismaróti Hírek 2004. augusztus 20.

XIII. évfolyam Ünnepi szám

Hol működtek hajdan a maróti patakmalmok? Maróton, akárcsak az ország bármely más pontján, már a középkorban építettek malmokat a Dunán és a patakokon, ám – ha nyomukra szeretnénk bukkanni – írott forrásokra csak a XVIII. századtól kezdve támaszkodhatunk. Az 1750-es, 70-es években minden korábbinál több szőlőt telepítettek, fogadót és sörfőző házat létesítettek Maróton. A falu akkori fejlődésének köszönhetően az őrlő- és kallómalmok száma is növekedett – a földesúr engedélyével, meghatározott pénzösszeg befizetése ellenében építhették fel őket –, s minden jel szerint a faluból és környékéről egyaránt jutott elég őrölnivaló. Napjainkban már kevesen tudják, hogy századokkal ezelőtt mit értettek kallózás alatt: a gyapjú- és posztószövés egyik fontos technikai műveletét. Az anyagot nedves állapotban a vízkerék forgatta, a tüskés főtengelyen lévő, tekintélyes súlyú ütőfejekkel tömörítették, sűrítették. A már az ókorban is ismert művelet elterjedtségét, fontosságát jelzi, hogy a kellő vízi energiát nélkülöző posztógyártó központok messze vidékeken állították fel kallómalmaikat. A malom tulajdonosát, illetve bérlőjét a régebbi századokban különböző kötelezettségek kapcsolták a földesúrhoz. A korabeli források egyike szerint – amely az esztergomi járás malmait írta össze az 1744/45. katonai esztendőben – akadt olyan időszak, amikor három patakmalom is működött a faluban: ebből egy az uraság, egy a falu tulajdonát képezte, egy pedig kallómalomként üzemelt. Az alul-, illetve felülcsapós malmok meghajtására értelemszerűen a malom-völgyi patak vizét használták fel, járatásuk a patak vizének hozamától függött. Így nem egyszer előfordult, hogy télen vagy a nyári szárazságban egy malom sem működött. A levéltári iratokból tudjuk, hogy 1773-ban Benkovics Márton kapott engedélyt új malom építésére: „Marothi Helységünben lakozó Molnár Mester Embernek, Benkovics Mártonnak adtam szabadságot ugyan Marothi határunkban, nevezett szerént a Malom Vőlgyben egy Malomak tulajdon kőltségével léendő felépítésére, melly eránt illyen meg egyezést tettem az emlétett Molnárral.” 1774-ben a malom fel is épült és Szent Mihály napjától már forgott is. Benkovics mellett Glancz Urban is „szorgalmas malomépítő” volt: a vele ugyancsak 1773-ban kötött szerződésből érdekes adalékok tudhatóak meg arról, hogyan állapították meg hajdan a malmok értékét, miként határozták meg, írták le környékét és tartozékait: „A Malomnak pediglen a külső tartozékai ezek: Egy kenderföld, mely 160 qvadrátum öllyes, egy Kukorica föld 470 őles, Szántó föld Alsó Maróthon egy darab 468 öly, más darab 600 öly, Szekrény hegyen egy darab 7020 őles, más darab 1155 őles, Mogyoroson egy darab 2624 őles, kaszáló rétek pedig: az Hamvas keő alatt egy darab, másik darab az Közép hegy alatt, mely két darabban meg terem két szekér széna, az Szén Égetőbe is rét, azokban is hasonló képpen” – olvasható többek között az iratban. A XIX. század az uradalmi vízimalmok sorsát is megpecsételte. Az 1850-es, 60-as években az ország községeinek, köztük Marótnak a legnagyobb gondja a jobbágyfelszabadítás, az úrbérrendezés mielőbbi tető alá hozása volt. A rendezési munkálatok „Pilis-Maróthon” az uradalom kezdeményezésére 1857-ben kezdődtek el (következményeiről részletesen a Pilismarót története című könyvben olvashatnak). Először az alsómalmot szüntették meg, amely a majorkert Dömös felőli sarkánál – a Duna-part felé vezető úttól jobbra – üzemelt úgy, hogy csatornán kapta a vizet a patakból. Ez a csatorna táplálta a közelben lévő halastavat is, amelyet később szintén megszüntettek, napjainkban szántóföldeket találunk a helyén. A falu közepén, a két patak összefolyásánál épült patakmalmot rossz állapota miatt számolták fel. Egy ideig még őrölt a Malomvölgy elején a „felső”, másképpen „kettős malom”, és távolabb, a Hoffmann-kunyhó felé vezető erdei út mellett a Mózer-malom. Később ezeket is felszámolták. A századfordulón egyre többen őröltették gabonájukat a szobi gőzmalomban, bár egy malom még biztosan működött Pilismaróton is: korabeli források tanúsítják, hogy 1917-ben Szabó Józsefnek benzinmotoros malom létesítését engedélyezték a faluban. Napjainkban már aligha tudja bárki is felidézni, hol működtek egykoron Marót patakmalmai. Hiszen legfeljebb a mindenki által ismert patak neve emlékeztet már csupán az ükapáink mindennapjainak részét képező ipari létesítményekre. Prusinszki István



2 



Vodicska János: Az orosz főszakács és a kunyhó 1945 januárjában Pilismarót és Esztergom között, a Búbánat-völgyben (a Kerektónál) a front állóháborúvá alakult. Pilismarótot orosz katonák szállták meg. A velünk szemben lakó Kapornai Istvánékhoz beköltözött a frontot ellátó, élelmezési alakulat. Pár nap múlva kapu nélküli udvarunkba besétált egy húsz-huszonkét év körüli orosz (szovjet) őrmester. Másnap, némi habozás után már be is kopogott hozzánk, majd Zorka néven bemutatkozott. Nagyapám, Bikkes Rafa János első világháborús fogsága alatt szerzett nyelvismerete és némi jelbeszéd segítségével megértettük, hogy ő a szomszédban lévő élelmezési csapat főszakácsa, és a miénkhez hasonló nagy családban él (a miénk 9 tagú volt), és kérte, hogy amikor munkája engedi, bejöhessen hozzánk beszélgetni, otthon érezni magát. Nagyapám borral kínálta, de nem fogadta el, mondta: „Papka, alkohol nyet.” A háború alatt jól tejelő Cifra nevű tehenünk valami isteni csoda folytán elkerülte a tábori konyhák üstjeit. Édesanyám megtöltött egy félliteres cserépbögrét friss tejjel, amit Zorka nagy örömmel fogadott el. Hálásan megköszönte, és elárulta becsületes nevét: Naszvet Lova Ivanovics. Zorka valószínűleg besorolta családunkat csapata létszámállományába, mert rendszeresen kenyérrel, zsírral, szalonnával és liszttel érkezett. Elfogadta a bögre tejet, és néha nálunk ebédelt, kihagyva a finom tábori kosztot. Egy napon nagyon leverten tért be hozzánk. Kérdeztük, mi történt, mire nehezen mondta: „Papka, nagynagy probléma”, s az asztalra borult, és hangosan zokogni kezdett. Később elmondta, hogy az első vonalban lévő katonáknak ebédet szállító tábori konyhájukat kilőtték a németek a faluhoz közel, a Bitóci-völgyben. Elvesztette legjobb barátját, katonatársát lovastul, trénerestül. Ehhez hasonló eset még nyolc-kilenc alkalommal, hetente egyszer-kétszer megismétlődött. Február közepe táján megszűnt a veszély, nyugodtan folyhatott az ebédszállítás. Zorka megnyugodott, az élet a megszokott módon folytatódott. Márciusban a front megindult. Zorka kiegészítette a tartalék élelmiszer-készletünket, majd nagy hálálkodással elköszönt, megígérte, ha élve hazakerül, levélben megkeres minket. A Pálrétje-völgy végén, az erdő mellett volt egy darab földünk, melynek meredek oldalába szőlőt telepítettünk. Nagyapám valamikor, a basaharci cserépedény gyár bontásakor 3 – 4 cm vastag kátránypapír lemezeket szerzett, és a szőlő partoldalába süllyesztve erődítményszerű kunyhót épített. Az volt a célja, hogy szőlőérés idején az öcsém és én nagyapát felváltva éjszakánként ott őrizzük a termést a borzoktól, vaddisznóktól, felszerelkezve vasvillával, kisbaltával, gyufafejes durranószerkezettel. A front elvonulása után, áprilisban nagyapámmal határszemlére indultunk a Bitóci-völgyön keresztül. A diósvölgyi kapaművelésű parcellánk megtekintése után a dombtetőn keresztül a pálrétjei szőlőt akartuk megnézni. Már a dombtetőről láttuk, hogy a kunyhó körül feltűnő, fehér szemétféle hever. Megérkezésünkkor nagy meglepetés ért minket. A kunyhó előtt a barázdában egy feltartott kezű, csizmátlan német katona holtteste feküdt. Személyi száma (a „dögcédula”) a nyakában volt. Levettük róla, és a községházán leadtuk, s kértük, hogy szállítsák el a temetőbe. Két sírásó meg is jelent a szőlőben, s a holttestet lehúzták a szőlő alatt lévő szántóföldre, és ott elásták. Ma is ott nyugszik, jeltelen sírban. A háború már befejeződött Európában. A község a lopások megakadályozására fegyveres mezőőröket alkalmazott. A diósvölgyi földünkön három nagytermésű cseresznyefa állt. A mezőőr a koránérő cseresznyefa ágai között egy tolvajt fedezett fel. Fegyverét előkészítve megközelítette, majd elfogta a fáról lemászó cseresznye tolvajt, egy német egyenruhás, fegyvertelen, elgyötört férfi volt. A mezőőr miután meglepetéséből felocsúdott, bekísérte a községházára. Tolmács segítségével még aznap meghallgatták. Elmondta, hogy hárman SS katonaként, páncélököllel és nagy mennyiségű konzervvel felszerelkezve átszivárogtak az orosz frontvonal mögé. A kunyhót felfedezték, felderítés után berendezkedtek, tartalék konzerv készletüket az erdőben egy általuk ásott veremben helyezték 

3 



el. A kunyhóba telepített támaszpontról jártak át páncélököllel a Bitóci-völgybe kilőni az orosz tábori konyhákat, míg az orosz felderítők rájuk nem találtak. Egyik társuk vállalta, hogy fedezi menekülésüket, megadva magát. Ő – könnyen sebesült másik társával teljes felszereléssel az erdőbe menekült. Még hallották a dobtárnyi sorozatot, melyet fedezésüket vállaló társukba lőtt a szovjet felderítő, az orvul kilőtt tábori konyhák megtorlásaként. A menekülők első napjai rejtőzködéssel teltek, majd megkeresték a konzervtároló vermet és éjszakánként rejtett bunkerrá alakították azt, rókalyuknyi kijárattal. Társa rövid idő múlva eltűnt (..?..), maga pedig beosztotta élelmiszerkészletét, kilesve a vadcsapásokat, még őzeket is ejtett. Vizet a bitóci patakból éjszaka szerzett. Aztán kifogyva élelmiszeréből, vadászati lehetőségéből, gyökereken, bogyókon tengette életét, s a cseresznyefán enyhítette éhségét. Időérzékét elveszítve várta a háború végét. Néhány napi fogvatartás, feltáplálás után a hivatal értesítette a szovjet parancsnokságot, és katonai kísérettel elszállították. További sorsa ismeretlen, mint ahogy Zorka sorsa is, mem kaptunk tőle levelet.

***** Versegi József: Kuláksorsok Pilismaróton Az 1945-ös földosztáskor a parasztgazdaság felső határát 200 kataszteri holdban, az úri birtok felső határát 100 kat. holdban állapította meg a törvény. Pilismaróton ilyen nagyságú parasztbirtok nem volt, itt még a 20 hold is nagynak számított. A 25 hold felettieket már kuláknak mondták az 50-es években, és ilyen kulák ellenes jelszavakat hangoztattak: „A föld azé, aki megműveli!”, „Jó kulák nincs!”vagy „A kenyér árát azért kell felemelni, hogy a kulákok nehogy felvásárolják állataik részére.” 1945 után gyakran járt Maróton Máté György újságíró, a későbbi „Szabad Nép” főszerkesztője. Cikkeket is írt a községről, az egyik címe: „Pilismaróton a fél falu robotosa a nagygazdáknak”. Azt írta: Varga P. János cselédet tart, Fehér József alkalmazza Lik B. Jánost és Erdélyi Máriát. Elmarasztalja Bóldis Jenőnét, mert a korcsmájában tartotta a Kisgazda Párt gyűléseit. Ehhez a társasághoz tartozott még Bárány Szilárd, kisgazdapárti gyógyszerész, „a falu méregkeverője” stb. Valaki rosszul informálta, mert a fentiek nem voltak igazak, nem voltak kulákok. A Dobozi-szobornál egy Mitter nevű esztergomi kőműves szónoklatában arra biztatta hallgatóit, ”hogyha a kulák nem akar rendesen fizetni, akkor még tollat fosztani se menjenek neki”. Lik B János és Fehér József megegyezésre jutottak, hogy az elmaradt munkabér fejében a határ Emerenciásnak nevezett részében (a gáton belül) 1 darab földet kap. A Rákosi rendszerben, az ’50-es évek elején kuláknak minősítették a községben Mócsai Bálintot, Papanecz Sándort, Urbán Lajost, Sáros Mihályt, T. Pintér Jánost. Mócsai Bálint kb. 25 kat. hold földdel, malommal, 2 cséplőgéppel, traktorral rendelkezett, korszerű állattenyésztést folytatott. A Vadásztársaság bérelt 600 kh. közbirtokossági erdőt, s ennek ő is tagja volt. Amikor megalakultak a gépállomások, a cséplőgépek és azokat hajtó traktorok nem maradhattak magántulajdonban, állami kezelésbe kerültek a Bajnai Gépállomásra. A malmot szintén átvette az állam, s így üzemelt mindaddig, amíg ki nem selejtezték. / Lásd az 1 – 2. képet! / A malom gépháza melletti helyiséget malom-műhelynek nevezték. Az államosítás után a mennyezeti gerendába vert szögön papírba csomagolt vadászpuska-töltényeket találtak (!?). Ez akkor nagy bűnnek, lőszer rejtegetésnek számított. Idős Mócsai Bálint akkor már nem élt, mégis ebből tárgyalás, bírósági ítélet születet: Néhai Mócsai Bálint helyett feleségét állították bíróság elé, az ítélet teljes vagyonelkobzás és börtönbüntetés volt. Az ingatlanokat és ingóságokat leltár szerint átvették, a tszcs. használta. Vagyonukat csak 1957-ben adták vissza. Mócsainé Kiss Julianna a Szegedi Csillag Börtönben volt elzárva, de volt Balatonfenyvesen is, egy állami gazdaságban dolgozott rabtársaival: répát kapáltak rövid nyelű kapával,



4 



emiatt a szokottnál is fárasztóbb volt a munka. Hozzátartozói itt meglátogathatták. Hogy mettől meddig tartott büntetése, azt nem tudom, csak azt, hogy 1955 őszén már itthon volt. Ifj. Mócsai Bálint a háború után hadifogságban volt a Szovjetunióban. Hazatérése után hiába kérdezgettük a kinti helyzetről, állapotokról, csak annyit mondott tömören, hogy „sokat tanultam a Szovjetunióban”. Ezt a választ az akkori időkben el lehetett fogadni. Amikor hazakerült még megvoltak a cséplőgépek, de hamarosan hivatalos személyek jöttek hozzájuk Esztergomból cséplőgép ügyben. Azt kérdezték, hogy eladja-e a gépeket? Azt mondta, hogy el, így 1000-1000 Ft-ot adtak a két cséplőgép garnitúráért. Aki nem adta el nekik, azt csak úgy, ingyen vitték el.

1.kép Mócsai Bálint a Vadásztársaság elnöke

2.kép A Mócsai-család traktora és cséplőgépe 1938-ban

Papanecz Sándornak kb. 20 – 25 kataszteri hold földje, 1 cséplőgépe benzinmotorral, egy családi háza az Ady utcában, egy a Dobozi utcában, továbbá a 600 kh-as Közbirtokossági Erdőtársaság elnöke volt. Az ő cséplőgép garnitúráját is a gépállomásra vitték. A Dobozi utcai házát államosították, de megengedték, hogy fia, Papanecz András benne lakjon, amiért havi 100 Ft bérletet fizetett. Később kínálták, hogy vegye meg a házat, de ő már tudta, hogy visszakapja, így nem vette meg. Papanecz Sándor sok zaklatásnak volt kitéve. Ellenőrzések alkalmával minden legkisebb szabálytalanságért büntették. Pl. ha a kötelező tűzoltó vizes-hordótól 2 m távolra volt a vödör, ha a szalmakazal és az istálló között szalma-szóródást találtak, tűzveszélyesnek minősítették, és büntetést szabtak ki rá. Ha a Duna-parton az ökröket nem láncon vezette itatni, hanem csak úgy hajtotta őket, balesetveszélyesnek minősült, szintén büntetést kapott. 1952-ben a rá kirótt kötelező beszolgáltatást nem tudta teljesíteni (még sokan mások sem). Igazolást kért a tanácstól, hogy az Alföldre utazva, ott vásárolhasson gabonát, és a helyszínen beszolgáltathassa. Több mint egy hétig járta az Alföldet, vasútállomásokon aludt, majd visszatért, hogy nem talált eladó gabonát. Felesége halála után annak földjeit szétosztotta 4 gyermeke között. Saját földjével pedig az történt, hogy a tszcs megalakulása után tagosították a tsz-nek a Tagi-dűlőben az egyéni gazdák földjeit, ottani földjét elvették, és Pastinszki által az államnak felajánlott földeket kapta meg csereingatlanként. 1959-ig ezeket maga művelte. Urbán Lajosnak kb. 15 kat. hold földje, vendéglője, mellette lakása volt. Már a háború alatt tervezett egy nagyobb építkezést, de sem akkor, sem utána a bizonytalan tényezők miatt nem mert belekezdeni, ezért megvette a Rákóczi út 62. sz. alatti családi házat. Ő is tagja volt a Vadásztársaságnak. 1950-ben vendéglőjét államosították, ezután a Földműves Szövetkezet használta. A mellette lévő lakóháza használatáért 100 Ft lakbért kellett fizetnie. A Rákoczi úti házát is államosították, de később ő is visszakapta. Építkezésre készülve udvarán nagy mennyiségű tégla és oltott mész, a Dózsa Gy. utcán pedig gerendák 

5 



voltak felhalmozva, ám valahogy ezek elkallódtak. Amíg megvolt a vendéglője a „Szervek” mindig találtak nála hibát, pl. befelé nyílnak az ajtók, nincsenek kapaszkodók stb. Az államosítás után a vendégek egy része úgy bojkottálta az államosítást, hogy a még maszek Sárosvendéglőbe járt, amíg az létezett. Sáros István vendéglője volt az utolsó maszek kocsma Maróton, aztán azt is államosították, és iskolaként használták néhány évig. (Egy osztályt helyeztek ide, noha egyáltalán nem felelt meg erre a célra: Nem volt a gyermekek számára víz, udvar, balesetveszélyes volt, mert közvetlenül az utcához kapcsolódott. Nem volt WC, kénytelenek voltak kísérettel átjárni a református iskolába.) Sáros Mihálynak kb. 25 hold földje, mészárszéke, hentes üzlete és még egy családi háza volt az Esztergomi út 78. sz. alatt. Ő is vadásztársasági tag volt. Két házát államosították. Az Esztergomi út 12.sz. ház felében lakhatott, de évi 1200 Ft bérleti díjat kellett fizetnie. A kapun túli részébe a postahivatalt költöztették (ma is ott működik). A másik házat a rendőrség vette igénybe (ma is ott van). A beszolgáltatást nem tudta teljesíteni, így kénytelen volt földjeiből eladni: 1 holdat a Kismezőben és a Szélesekben. T.(Templomi) Pintér Jánosnak és feleségének együtt két kat. hold földjük volt. Özv. T. Lik Jánosnénak, anyósának részben tulajdonában, részben haszonélvezet címén 25 kh. földje volt. Ez összesen 27 kh, az ehhez tartozó kert és szőlő 5-szörös felszorzóval összesen 36 kh-at, 327,45 aranykoronát tett ki. Egy háztartásban éltek a katolikus templom melletti családi házukban. A Rákóczi út 55. sz. alatt pedig volt egy félig kész házuk. Így lett T. Pintér János „kulák”. Az 1951. évi tagosításkor a kis tszcs betagosította a Tagi-dűlőt a Diósi-torokig, ahol T. Pintéréknek egy tagban volt 6 hold földjük. Helyette csereföldet kaptak 24 darabban, szétszórva a határban, ez nagy hátrányt jelentett.

A képen látható félig kész házat –, melyet 1943-ban kezdtek építeni - az 1952. évi 4.tvc. szerint azzal az indokkal államosították, hogy „kulák”, és nem lakik a házban. Nem lakhatott benne, hiszen az adott időben nem volt lakható állapotban. Hiányoztak az ajtók, ablakok, a vakolás, a padlózat, hiányoztak a mezőgazdasági műveléshez szükséges gazdasági épületek. Erre a célra fel volt halmozva a telken 15.000 db egész tégla, kb. 70 m3 fél tégla és 85 db különböző méretű tölgyfa gerenda. Ezek az anyagok az államosítás alatt elkallódtak. Az államosítást követően a Tanács 65 ezer Ft költséggel az épületet lakhatóvá tette két pedagógus család részére. Berkes Ferenc és Peöcz László laktak itt, amíg saját házuk el nem készült. 1955-ben özv. Lik Jánosné lemondott a földek haszonélvezeti jogáról, s így Pintér János 14,8 kh-on gazdálkodott ’59-ig, a „nagy tsz” megszervezéséig. A „kulák listáról” csak ’56 áprilisában törölte a Tanács. De hiába kérvényezték többször is a ház visszaadását, már csak ők voltak a faluban, akik nem kapták vissza házukat. Arra hivatkoztak, hogy pedagógusok lakják, így nem lehet. A járásnál, a megyénél, sőt B. országgyűlési képviselőnél is jártak. Végül 1968 körül visszakapták a ráköltött 65 ezer Ft lefizetése ellenében. 

6 



Az összes államosított ház és felajánlott föld idővel visszakerült jogos tulajdonosukhoz. Id. Sáros Bálintot is, és özv. Sáros Istvánnét is (a kocsmája miatt) kuláknak minősítették. Mócsai Bálint, T.Pintér Jánosné és Sáros Bálintné szívbetegek voltak. A családok elmondása szerint a sok gazdasági és politikai zaklatás okozta korai halálukat. Az 1950 – 53-as évek voltak a rendszer legsötétebb évei. A kulákokat a rendszer ellenségeinek tekintették, akik szabotálják a munkát, károkat okoznak az államnak, ezért harcolni kell ellenük. Csak Sztálin halála (1953) után enyhült nagyon lassan valamit a helyzet. Az akkori légkör érzékeltetésére elmondok még néhány esetet: Én 1950 – 51-ben katona voltam Aszódon, ezért ezekben az években a községben történtekről csak később szereztem tudomást. De a hadseregnél is tapasztalatokat szerezhettem, hogy a kulákokkal és „osztályidegenekkel” hogyan bántak. A velük szembeni kampány, bizalmatlanság a hadseregnél még erősebb volt az „éberség” és az „osztályharc fokozódása” miatt. A „nem jó káderokat” 1950-től munkaszolgálatra sorozták be, ők nem kaptak fegyvert, hanem dolgoztak. A vöröscsillagos, oroszos „pilotka” sapkát nem viselhették, helyette Bocskai-sapkájuk volt. A községből hárman voltak munkaszolgálatosok: Bérces József, mert az apja csendőr volt, Sáros Sándor, mert apja, S. Mihály kuláknak minősült és Szikorszki László, mert ő a sorozáson azt mondta, hogy bátyja ’45 előtt a Bp-i Őrzászlóaljban testőr volt, ezért megbízhatatlannak minősítették, és munkaszolgálatosnak tették. Aszódon a Kárász-vendéglőbe mi katonák nem mehettünk, tilos volt oda menni. Csak később derült ki számunkra, hogy a hatalom szerint ez a hely a „kulákok szórakozóhelye” volt. A katonák számára tiltott vendéglők Budapesten is, más városokban is voltak, főleg a pályaudvarok környékén, ahol a „szervek” szerint a reakciósok tartózkodtak. Azért nem volt szabad ide betérnünk, nehogy politikailag megfertőzzenek. Még egy eset jellemző: 1950 októberében az Aszódra bevonuló újoncok aknavető századához behívtak egy kulák fiút is – gondolom véletlenül. Már hetek, talán egy hónap is eltelt, a fiút nem osztották be munkára, kivonulnia sem kellett, fegyvert sem kapott, csak ott volt, olvasással töltötte az idejét. Azt gondolom, hogy figyelték. Egyszer megkérdezték tőle, hogy önként elvállalja-e az iroda takarítását. Elvállalta. Csak ezután szerelték fel katonának. A Ludas Matyi című vicclap sokat foglalkozott a reakciósokkal, a kulákokkal. Végezetül idézek belőle: Kulák Dani (rajzsorozat) 1.kép aláírása: „Szárazságban nem jó vetni, szántani, tanácsolja a gyűlésen Kulák Dani. 2.kép aláírása: Esik eső - másképp szaval már Dani -, ki az isten látott sárba szántani. 3.kép aláírása: A rács mögött méltatlankodik Dani, mért nem engedik az embert szántani”.

‫٭٭٭٭٭‬ Az 1956-os forradalmi események Pilismaróton Az alább közzétett szó szerinti szövegrészletek az októberi forradalom után pár hónappal, 1957 márciusában a község vezetői által írt emlékeztetőből valók. Ekkor már a Munkástanácsok által meghirdetett tiltakozó sztrájkok befejeződtek, a Kádár-kormány hatalma kezdett megszilárdulni, s az októberi forradalmi eseményeket, népfelkelést „ellenforradalomnak” minősítették. Ez az „ellenforradalmi” minősítés a hivatalos szóhasználatban a rendszerváltásig megmaradt, de az emberek a mindennapokban, magánbeszélgetésekben továbbra is forradalomnak, felkelésnek nevezték, egyre nyíltabban. 1989 januárjában a felsőbb vezetők közül Pozsgay Imre és reform kommunista társai mondták ki először hivatalosan, hogy jogos népfelkelés zajlott 1956 októberében. Azóta nemzeti ünneppé vált október 23-a. Szó van a szövegben a 16 pontos követelésről. Ezt okt. 22-én a Műszaki Egyetemen tartott egyetemista nagygyűlésen szerkesztették: Ebben új pártvezetőséget, Nagy Imre vezetésével új kormányt követeltek; gazdasági és politikai egyenrangúságon és függetlenségen alapuló új magyar – szovjet viszony kialakítását; a szovjet csapatok kivonását Magyarországról; több párt részvételével titkos nemzetgyűlési választások megtartását; a tervgazdálkodási rendszer felülvizsgálatát, az uránérc magyar hasznosítását; az ipari munkások számára azonnali normarendezést; a beszolgáltatási rendszer felülvizsgálatát, az egyénileg dolgozó parasztok támogatását; a politikai perek felülvizsgálatát, az ártatlanul elítéltek rehabilitálását; nyilvános tárgyalást Farkas Mihály ügyében, Rákosi szerepének kivizsgálását; a Szovjetunióban elítélt, fogva tartott magyarok hazahozatalát; a néptől idegen címer helyett a Kossuth-címer visszaállítását; márc. 

7 



15-ét, okt. 6-át nyilvánítsák nemzeti ünnepnek és munkaszünetnek; az orosz típusú egyenruha helyett új egyenruhát honvédségünknek; teljes vélemény- és sajtószabadságot; a káderanyag nyilvánosságra hozását és eltörlését; a zsarnokság és az önkény jelképének, a Sztálin-szobornak azonnali eltávolítását követelték. Kinyilvánították: egymásért teljes szolidalítás vállalnak, és szolidárisak a lengyel munkásokkal, a lengyel függetlenségi mozgalommal. Az alábbi szövegben – mivel 1957-ben készült – az „ellenforradalom” szóhasználat fordul elő, és a forradalmat leverő hatalom szemszögéből nézi az eseményeket. Kérem a Tisztelt Olvasót, hogy akinek személyes emlékei, fotói vannak az ’56-os községi eseményekről vagy tudnak az emigráltak sorsáról, írják le, vagy mondják el Lukácsné Varga Eszternek.

Részletek az 1957. március 28-i keltezésű összefoglaló hivatalos iratból /Dokumentum közlés/ „Pilismarót község MSZMP ideiglenes Intéző Bizottsága, és a Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága a községünkben történt ellenforradalmi eseményeket az alábbiakban illusztrálja megörökítésképpen a történelem számára. 1956. év október 23-a és 24-e községünkben minden különösebb esemény nélkül zajlott le. Ekkor még jártak az autóbuszok, dolgoztak a munkások, a parasztság ugyancsak szántott, vetett a határban. Csupán annyi változás volt észlelhető, hogy a hangulat élesebbé vált, mivel a rádióból hallott hírek és a Fővárosból, valamint a városokból érkező munkások által hozott hírek miatt beszélgetések, találgatások voltak jellemzőek a hangulatra. Október 25-e is eltelt minden különösebb esemény nélkül, azonban este 8 – 9 óra tájban megérkezett Budapestről egy teherautó felfegyverzett ellenforradalmi csoport, akik ellenforradalmi jelszavakat kiáltoztak, és 16 pontból álló /követelést tartalmazó / röpcédulákat osztogattak. Ennek hatására a helyi földműves szövetkezeti vendéglőben is elkezdtek dalolni a Kossuth-nótákat, és éleződött a hangulat. Október 26-án reggel azonban már nem jöttek sem Esztergomból, sem Szentendre felől az autóbuszok. A munkások azonban várták a buszokat, igen sokan már kora reggel, többek között a Tanácsháza előtti megállóban is. A vendéglő nyitva volt, és tömve volt emberekkel, munkásokkal, parasztokkal. Reggel 8 óra felé a fiatalság is kijött az utcára, majd bejöttek a Tanácsházára, és kérték a tanács dolgozóit, hogy hadd olvassák be a hangos híradó mikrofonjába az előző este szétosztott röpcédulákról a 16 pontos követelést. A községben nem volt sem rendőrség, sem honvédség, így a tanács dolgozói kénytelenek voltak ezt megengedni. Ezek a fiatalok: Lesenszki László, Schmidt József, Göbölös János, és még 15-20 fő, mindnyájan pilismarótiak. A 16 pontból álló követelést Lesenszki László olvasta be a mikrofonba. Ezután Lovas Pintér János ifj. mikrofonon keresztül felhívta a község lakosságát, hogy mindenki gyülekezzen a Tanácsháza előtt, ahonnan az ünnepélyes felvonulást elindítják. Fél óra leforgásán belül kb. 200 főből álló tömeg gyűlt össze a Tanácsháza előtt. Az előbb írt Pintér János felszólítására az általános iskola felső tagozatának diákjai is csatlakoztak a felvonuláshoz Peöcz László iskolaigazgató és Erős István tanító vezetése mellett. Amikor a tömeg elindult a Rákóczi úton lefelé, az iskola előtt megálltak, és Szinicska Mihály, ifj. Nyári István az iskola homlokzatán lévő népköztársasági címert egy rúd segítségével leverték. A címer alatt ott volt a már régebben odahelyezett (ott felejtett) kereszt. Ekkor a tömeg Pribelszki Pál, római katolikus plébános vezetése mellett imádkozni kezdett. Ezután a község összes utcáin át felvonult a tömeg, közben a létszáma erősen megnövekedett, mintegy 800 főre. A tömeg Kossuth-nótákat énekelt, és különböző jelszavakat kiabált, mint ”Magyaroknak magyar ruha, nem kell nekünk gimnasztyorka!” stb. (Gimnasztyorka: orosz katonai ruha, a magyar katonaság öltözéke is ez volt ekkor, és többek között ez is sértette nemzeti önállóságunkat, önérzetünket.) Közben a Tanácsháza homlokzatáról is leverték a 2 db népköztársasági címert, a tanácsit és az anyakönyvit. Erről azonban még jelen pillanatban nincs tudomásunk, hogy ki, vagy kik voltak. A Tanácsháza előtt elhelyezett Dicsőség tábla és Szégyentábla is erre a sorsra jutott. A tömeg hangulata a felvonulás alatt fokozatosan élesedett. Annak érdekében, hogy ezt a hangulatot fokozatosan lecsillapítsa, vette át Somogyi Márton, a Dorogi Járási Tanács VB. dolgozója, mint MDP (Magyar Dolgozók Pártja) tag a tömegben a fegyelem megtartásának megszervezését. Ez a szervezés olyan irányú volt, hogy a tömegből senki ki ne lépjen különböző személyes bosszúk végrehajtására. A tömeg a felvonulást a helyi Dobozi-szobornál lévő térségen fejezte be egy rögtönzött népgyűléssel. 

8 



A Dobozi-szobornál a gyűlés megkezdése előtt elénekelték a Himnuszt. Majd dr. Korpás Pál, volt községi főjegyző felolvasta a 16 pontot, Schmidt József pedig elszavalta a Nemzeti dalt. Magyar László községi református lelkész egy vallásos hangú rövid beszédet mondot, melyben szeretetre és békére hívta fel a tömeg figyelmét. Ezután Pribelszki Pál római katolikus plébános beszélt igen uszító hangon, így az egyébként is forró hangulatot igyekezett mérgesíteni. Többek között a következőket mondotta: "Láttam az éjszaka, hogy a patkányok hogyan menekülnek, de a felelősségre vonás elől nem menekülhetnek meg”. Majd ezután egészen nagy hangon utasítást adott Csesznák Elemér erdészetvezetőnek, hogy az MDP és a Tanács helyiségében a káderanyagot vegye át. Felszólalt még a gyűlésen ifj. Lovas Pintér János is, aki hasonló uszító beszédet mondott. Beszélt még Csesznák Elemér erdészetvezető is, valamint Borsos Lajos az Esztergomi Állami Erdőgazdaság dolgozója, azonban az ő beszédük nem volt uszító jellegű. Közben Kiss András a gyűlésen közbekiabált: „Éljen Korpás főjegyző úr, Korpás főjegyző urat a községházára!” A felvonulás alkalmával pedig másokat uszított arra, hogy gyerünk a tsz udvarba feloszlatni a termelőszövetkezetet. A gyűlés után a tömeg egy része a Tanácsháza tanácstermében gyülekezett a Nemzeti Bizottmány megválasztása céljából. Az elnöki irodában tartózkodott Németh Istvánné tanácselnök férjével, valamint Somogyi Márton, Pribelszki Pál plébános, ifj. L. Pintér János és dr. Korpás Pál volt főjegyző. Pribelszki P., dr. Korpás és ifj. L. Pintér közben vitatkoztak Németh Istvánné akkori VB. elnökkel, verték az íróasztalt, miért nem ment már el nyugdíjba, miért szolgálja ki a Rákosi-rendszert stb. A vita felelősségre vonás szerű és igen éles hangú volt. Itt tartózkodott még Kocsis Jánosné alapszervezeti párttitkár is. Tőle Pribelszki és Lovas Pintér erős hangon követelték, hogy a Párt irattárát adja át. Kocsis elvtársnő átadta a Párt irattárát Újlaki Bálintnak, aki akkor a Párt gazdasági vezetője volt, ő az iratokat a Tanács páncélszekrényébe hozta át. Kocsis Jánosné párttitkár és Németh Istvánné VB. elnök ezután a Tanácsházát elhagyták, mert Somogyi Márton, az akkori Nemzetőrség parancsnoka kérte őket, hogy menjenek haza, dupla őrséget kapnak lakásukon, és semmi bántódásuk nem lesz. Kocsis Jánosné párttitkár ablakát azonban a felvonulás ideje alatt kővel bedobták… A Tanácsterembe összegyűlt nép megválasztotta a Nemzeti Bizottmányt… A választás után már különösebb esemény nem történt, a tömeg és a bizottmány tagjai eltávoztak, haza mentek. Mindenki figyelte a rádiót éjjel-nappal. …Október 27. Ekkor már a karszalagos Nemzetőrség meg volt szervezve, és úgy éjszaka, mint nappal fegyver nélküli szolgálatot teljesítettek… Október 28-án, vasárnap délelőtt a hangos híradón keresztül dr. Korpás P., volt főjegyző és L. Pintér János összehívták a lakosságot a tanácsterembe a végleges Nemzeti Bizottmány megválasztása céljából. Az első Nemzeti Bizottmányt nem helyeselték, mert annak összetételét nem látták megfelelőnek. Amikor a tömeg összejött, nagy viták közepette megválasztották a végleges Nemzeti Bizottmányt… Délutánra az ifjúságot hívták össze, és megszüntették a DISZ szervezetet, majd „Kossuth Ifjúsága” szervezetet hozták létre. Lesenszki László DISZ titkár és Varga Géza vezetőségi tag mondtak beszédet, és lemondtak DISZ vezetői tisztségükről. Utána javaslatba tették 6 tagú jelölőbizottság megválasztását, ebbe az idősebbek is beleszóltak, de az ifjúság visszautasította azzal, hogy itt csak az ifjúság szavaz, senki más. A jelölőbizottság javaslatot tett a vezetőség tagjaira. Ekkor Herédi József felszólalt, hogy vigyázni kell arra, nehogy Rákosi szekértolóit válasszák meg újra. A jelölőbizottság a titkári tisztségre ifj. Herédi Józsefet és Versegi Józsefet javasolta. A tagság nagyobbik része Versegi Józsefre szavazott, de ő a megbízatást nem fogadta el, így Varga Gézát jelölték, illetve választották meg ideiglenesen titkárnak. A gyűlés ezután bezárult. A „Kossuth Ifjúsága” ezen az egy ülésen kívül semmi egyebet nem tevékenykedett. …A fegyveres nemzetőrséget kb. 28-29-én alakították meg. Az első fegyvereket Gesmayer Ferenc pilismaróti lakos hozta a községházára: 4 db hadipuskát, melyeket ismeretlen helyen szerzett. A fegyvereket a nevezett elismervény ellenében átadta Somogyi Márton nemzetőr parancsnoknak. Ettől az időtől kezdve a nemzetőrség fegyveresen látta el szolgálatát… Ezután, okt. 29-e körül egy autó búzát levittek cserélni lisztre Szentendrére, visszafelé jövet hoztak magukkal 4 db géppisztolyt és 6 db hadifegyvert. Ezzel a szállítmánnyal dr. Korpás P., Hártó Pál, Gersmayer F., L. Pintér J. és ifj. Gyurkovits József és még néhányan voltak oda. A nemzetőrség 4 órás beosztással teljesített szolgálatot. Először csak azokat osztották be szolgálatra, akik már katonaviselt emberek voltak, majd később minden háztól egy fiatal férfit, kivéve azokat, akik párttagok voltak. A nemzetőrség parancsnoka Somogyi Márton volt, de hogy kiket lehet beosztani, azt a Nemzeti Bizottmány adta meg, leginkább L. Pintér János. 

9 



Október utolsó napjaiban az egyik bizottmányi ülésen határozatot hoztak, hogy a vadászfegyvereket be kell szedni. Ezt végre is hajtották… Néhány napon belül a vadászfegyvereket visszaadták. … Említésre méltó esemény volt az, hogy két alkalommal gyűjtöttek a községben élelmiszereket, melyből három tehergépkocsival Budapestre, egy másik alkalommal pedig Esztergomba és Dorogra szállítottak élelmiszereket. Még nov. 4-e előtt történt, hogy L. Pintér J., mint a Nemzeti Bizottmány tagja –, aki később disszidált és nem tért vissza - telefonon utasítást adott a helyi postamesternőnek, hogy a „Kádár-féle Kossuth Rádiót” nem akarja tovább hallgatni, és a vezetékes rádióra a „Szabad Európa” adót és a „Szabad Győr” adót kapcsolja be. Ezt az utasítást a postamesternő nem teljesítette, mer nem írásban adta az utasítást. Ugyanezt az utasítást adta a postának Balázs János is, aki ugyancsak disszidált később. Előzőleg még dr. Korpás P-nál „felkelők” jártak, hogy mit tárgyaltak, arról nem szivárogtak ki hírek. Utána dr. Korpás valószínűleg ezek sugalmazására foglalta el a Nemzeti Bizottmány elnöki székét… … A Nemzeti Bizottmány egyik ülésén arról tárgyaltak, hogy mi legyen a Terményforgalmi Vállalat raktárába begyűjtött terménnyel. …Őrizték, majd úgy döntöttek, hogy vetőmagot osztanak ki a rászorulóknak. Első alkalommal 30 q-ról volt szó, a végén azonban 186 q gabonát osztottak ki minden ellenszolgáltatás nélkül. Ezt a kiosztást a Nemzeti Bizottmány rendelte el azzal, hogy majd őszre visszaadják. Közben november 2-án Imre Mátyás és Eichenvalder Erzsébet azzal jelentkeztek a községházán, hogy meg akarnak esküdni. Pergel Istvánné anyakönyv vezető előkészítette a házasságkötéshez szükséges iratokat, azonban Korpás P. a Nemzeti Bizottmány elnöke eskette meg a házaspárt. … Nov. 4-én megjelent Szentendréről egy négytagú felkelő csoport, akik azt az utasítást adták Somogyinak, hogy az erdészeti lőszerraktárban lévő 4 q ekrazittal, melyet a kőbányákhoz használtak, robbantsa föl a dobogókői épületeket, mert azok ÁV. (államvédelmista) fészkek, az odavezető országutat is aknázza alá, és az Esztergomba vezető betonutat is. Szervezzen őrséget, és ha jön az orosz haderő, akkor az őrséggel robbantassa fel, majd menjek az oroszok elé fehér zászlóval, ezzel is időt nyer. Ők, budapesti felkelők biztosítják az utat. Nov. 5-én délelőtt fél 10-re összehívták a Nemzeti Bizottmányt, ahol Somogyi elmondta a robbantási utasításokat, hogy döntsön a bizottság. A bizottság Somogyi és Pribelszki Pál róm. kat. plébános javaslatára úgy döntött, hogy nem robbantanak, a fegyvereket és a 4 q ekrazitot beszállítják Esztergomba a rendőrségre. Közben az ülésen ezzel L. Pintér J. nem értett egyet, mindenkit „lekáderistázott”, magából kikelve kiáltozta, hogy mindenki egyetért a Kádár-kormánnyal, és elrohant… Délben volt vége a Nemzeti Bizottmányi ülésnek, a tagok éppen mentek kifelé, amikor egy tehergépkocsival megjelent a fentebb már említett „felkelő csoport”. Keresték a nemzetőrség parancsnokát. Mindnyájuknál géppisztoly volt. Somogyit mindenféle szemétnek, hazaárulónak stb. lehordták, mert nem hajtotta végre az ő robbantási utasításaikat. Mind a négyen rá fogták géppisztolyukat és elhurcolással, lelövéssel fenyegették. Ekkor a bizottmány tagjai elhagyták a helyiséget, Somogyi és Pribelszki maradtak itt ketten. Pribelszki azt mondta a felkelőknek, hogy ne bántsák Somogyit, mert jó ember, és nem bántott senkit a községben. Ezután leváltották Somogyit a parancsnoki tisztről, és L. Pintér János vette át a parancsnokságot. Somogyit hazaküldték azzal, hogy titkos ülés lesz tartva. A felkelők ezután elhagyták a községet. Közben nap mint nap disszidálók jöttek Budapest felől a községen keresztül. Közben a helyi erdészet elkérte a párthelyiség kulcsát a pártvezetőség egyik tagjától és a párt bútorait iratait kirakták a helyiségből egy másik, hátsó helyiségbe, és az erdészet irodáját költöztették a helyébe. L. Pintér J. 8 – 10 napig volt a nemzetőrség parancsnoka. Ekkor már nem fejtettek ki semmi különösebb tevékenységet, csupán a rend fenntartására szorítkoztak. A községi nemzetőrség december végéig állt fenn, majd feloszlott, a fegyvereket beszállították Esztergomba, a rendőrségre. Nov. 5-én vagy 6-án jöttek be a szovjet páncélosok községünkbe két harckocsival és két teherautó gyalogsággal. Senki nem állt ellen, így tettlegesség nem történt. Ezután a Nemzeti Bizottmány feloszlott, átvette az ügyek vitelét a végrehajtó Bizottság és utána napról napra konszolidálódott a helyzet. Pilismarót, 1957. évi március 28-án.” Közli Lukácsné Varga Eszter

‫٭٭٭٭٭‬ 

10 



Pergel Istvánné, aki akkor tanácstitkár volt, visszaemlékezve a következőket mondta el: Mi, tanácsi dolgozók nem vettünk részt a felvonuláson. Megítélésem szerint a felvonulók az iskolásokkal együtt kb. 300-an lehettek. Ezután is minden nap be kellett járnom dolgozni 8 – 13 óráig, az ügyfelekkel én foglalkoztam, ügyeket intéztem. Nem segített senki, és bele sem avatkoztak a tanácsi munkába, mással foglalkoztak a Nemzeti Bizottságban. A Nemzeti Bizottságnak külön szobája volt, belépni csak engedéllyel lehetett, ki is volt írva. Üléseiken én nem vettem részt. A pártiratok nem voltak a községi páncélszekrényben. Senki nem tudta, hogy kinél vannak. A páncélszekrény kulcsa nálam volt. Amikor a káderanyagot keresték, a plébános úr és többek kérésére kinyitottam a szekrényt, de káderanyag a községi tanácsnál nem volt. A szekrényben a mezőgazdasági munkákról szóló jelentések, egyéb községi anyagok iratai voltak. Megnyugodtak, amikor meglátták. Miután visszaraktam az iratokat, leragasztottuk és lebélyegeztük a szekrényt, a kulcsok továbbra is nálam maradtak.

***** SZÁJHAGYOMÁNYAINK Pilismaróti szólások, adomák A szólások, közmondások sokak által szó szerint használt, állandó jellegű mondások, szóláshasonlatok, mondatok, melyek egy helyzetet, egy igazságot tömören, színesen, szemléletesen fejeznek ki. Az alábbi mondások, szólások, adomák rövid, csattanós vidám történetek, Pilismaróthoz kötődnek, itt keletkeztek, itt értik és használják ezeket – főleg az idősebbek. Keletkezésüket néhányan még ismerik, megtörtént eseményhez, konkrét helyzethez, egy-egy maróti személyhez fűződnek. Csak Pilismaróton használták vagy használják, eltérően az országosan ismert szólásoktól, közmondásoktól. Szikorszki János értékes munkát végzett azzal, hogy összegyűjtötte és leírta ezeket. Köszönjük. Bizonyára mások is tudnak hasonlókat, kérjük, jegyezzék le, vagy mondják el. /Lukácsné/

Szikorszki János: Pilismarótiak mondásai és cselekedetei Mottó: Őseidnek szent hitéhez, nemzetséged gyökereihez és szülőfaludhoz, testvér, ne légy hűtlen soha ! 1. Kutya van a kertben! Az 1800-as évek végén Khimel József községi bíró lakodalmában a segédjegyző a menyasszonytáncban észrevette, hogy terhes az új asszony. – Hé, bíró uram, kutya van a kertben! – adta tudtára a férjnek a kínos állapotot. Az ifjú férj számon kérte kedvesét, mert még nem volt viszonyuk. Az új asszony beismerte áldott állapotát. A lakodalom botrányosan félbeszakadt. A bíró nem nősült újra. A feleség egy hónap múlva szült, és évek múlva újra férjhez ment. Innen a mondás hasonló kínos helyzetekre.

♂♀♂ 2. Beugrok a „doperejbe” ! Ferenc József katonája volt Csitár Lujzi (Alajos). Egyik levelében azt írta haza szüleine, hogy azonnal küldjenek neki pénzt, mert ha nem, beugrik a doperejbe. A szülők nagyon szegények voltak, kértek kölcsön pénzt, és rögtön el is küldték, mert féltek, hogy különben öngyilkos lesz a fiuk. Nem tudták ugyanis, hogy mi a „ doperej”. Valamiféle katonai kifejezés, tovább szolgálatot jelent. Innen a mondás.

‫ﺳﺴﺴ‬ 

11 



3. Ellép, mint Bélik Gyula bácsi Hatvanba. Ha valaki hosszú útra gyalog ment, szokták ezt mondani. –Ellépek Hatvanba – mondta Gyula bácsi, amikor nekivágott gyalog a hosszú útnak. Hatvan Pilismaróthoz csak oda kb. 110 km-re van. A közlekedés ritka és drága lévén, sokan jártak gyalog még nagyobb távolságra is.

∞∞∞ 4. Útba esik, mint az öreg Drüggönynek az Urbán-kocsma. Az öreg Drüggöny akár hol volt, az erdőben, a határban, mindig a falu közepén lévő kocsmában kötött ki. Mindig útba ejtette – jövet is, menet is. A folyton kocsmába járó emberekre mondják ezt a szóláshasonlatot. ▲►▼◄

5. Tied a nadrág, azt csinálsz vele, amit akarsz! H. András iskolás gyerek volt. Szüretkor sok mustot ivott. Megtörtént a „baleset”, elpanaszolta nagyapjának. – Hát Bandika, tied a nadrág, azt csinálsz vele, amit akarsz – mondta neki az öreg.

☻☻ 6. Ahogy adtam, úgy adtam, épp’, hogy kofa maradtam. Annus néni piacozó kofa volt. Maróti „nyakaskörtét” vitt Pestre. Hazafelé jövet kérdezték tőle, mennyiért adta el a körtét, de ő nem mondta meg, csak ezt válaszolta: „Ahogy adtam, úgy adtam, épp’, hogy kofa maradtam.” Rajta maradt a mondás.

₪₪₪

7. Ti se nyertetek, mi se veszítettünk. A református tiszteletes úr találkozott a katolikus plébános úrral, s mondja neki: Egy alvégi katolikus legény elvett egy felvégi református leányt, nemrég adtam őket össze. Mit szól hozzá, plébános úr? A plébános ezt mondta: Ti se nyertetek, mi se veszítettünk. ►◄

8. Valami volt, mert zörgött. A „hegyi” Misi egyszer jött az erdőből, a Basakertből, és azzal dicsekedett, hogy száz szarvast látott. – Te, Misi, nem vót az annyi – mondják neki. – De tíz vót. – Nem vót az tíz se. – De egy vót. 

12 



– Nem vót az egy se. – De valami vót, mert zörgött. Ha valaki bizonytalant állít, ezt szokták mondani.

●◘○ 9. Ha elveszed, legalább lesz vejem. Az 1950-es években N. Mári néni nem tudta kifizetni a kirótt magas adót. Ment hozzá a végrehajtó, de nem talált semmi elvinni valót, csak az egyetlen nőstény kiskecskéjét. Némi tanácstalanság után azt mondta a férfi végrehajtó – Akkor elveszem a kecskéjét adója fejében. Erre Mári néni – Ha elveszed, legalább lesz vejem.

♠♠ 10. Két vállra fekteti, mint Volenszki bognár a cirkuszi medvét. Régen a vándorcirkuszosok minden alkalommal a Dobozi téren állították fel sátrukat. Egyszer a produkciónak az is része volt, hogy egy 170 kg-os barna medvét a marótiak közül ki tudna leteperni. Csak pár forint nevezési díjat kellett a jelentkezőnek lefizetni, de akinek sikerül, és legyőzi a medvét, az 100 Ft jutalmat kap. Volenszki Jani bá’ az egyik cirkuszi alkalmazottat kikérdezte a fortélyról, és neki sikerült az, ami a környéken még senkinek, két vállra fektetni a medvét. Ezt a rendkívül nehéz feladatot megoldotta.

‫ط‬ 11. Magának könnyű. Volenszki bognár mester szemben lévő szomszédja volt Pribelszki plébános úr. A plébános gyakran meglátogatta a mestert műhelyében, és látta, hogy mindig rengeteg fűrészpor, gyaluforgács hever a földön szerteszét. Egyszer szóvá tette, hogy miért nem takarít már ki. A mester rávágta: Magának könnyű, a maga műhelyét takarítják az asszonyok! †‡†

12. Ha a meggy megy, ha nem megy, hát nem megy. Koknya Pista bácsi pincér is volt. Megtörtént, hogy a fogyasztott ételek, italok mellé felszámolt még annyi adag meggykompótot is, ahányan voltak a vendégek. Voltak, akik ezt nem vették észre, és kifizették a meggyet is. Ha rájött a vendég, hogy nem volt meggy és szóvá tette, Pista bácsi könnyedén törölte a számláról mondván: Ha meggy megy, ha nem megy, hát nem megy! 13. Ti majd az Urbán-kocsmában fizettek nekem. Egyszer marótiak fogyasztottak Pista bácsinál egy visegrádi étteremben. Amikor fizetni akartak, Pista bá’ ezt mondta: Ez a részeg külföldi csoport már kifizette helyettetek, ti majd az Urbán-kocsmában fizettek nekem.

♦☺♦ 14. És a tanár itt marad? A maróti buszmegállóban mindig sok utas várakozott. Rendszerint a kalauz leszállt, és csak a diákokat engedte föl a buszra, mert hogy az diákbusz. Koknya Pista bácsi, aki mindig jólöltözött volt, egyszer odaszólt a kalauznak – És a tanár itt marad? – Tessék, tessék csak, tanár úr, jöjjön maga is – így a kalauz. Ezután mások is próbálkoztak ezzel a mondással, de hiába.

?? 

13 



15. Van két emberem, majd azok elvégzik a munkát. Koknya Pista bácsival esett meg az is, hogy az egyik télen, február végén nagyon sok hó hullott. A felesége unszolgatta, dobálja le a havat a kamra tetejéről, mert a nagy súly alatt leszakadhat. – Van két emberem, majd azok elvégzik a munkát – válaszolta Pista bácsi. Pár nap múlva kérdi a felesége – Mikor jönnek már az emberek elvégezni a munkát? –Március 18-án a Sándor, március 19-én a József, majd azok elviszik a havat. Azóta is szólásmondás, ha valaki nemigen akar dolgozni. ☼☼ 16. Villanyoszlop Ugyancsak Pista bácsival történt az ’50-es években, a villamosítás idején a következő eset. Az egyik környékbeli faluban, a pincesoron oszlopokat állított fel egy marótiakból álló brigád. Koknya Pista bácsi volt a brigádvezető. Az egyik pinceajtóban megállt, mert bent látta a tulajdonost. Mérnöknek adta ki magát, és hangos utasításokat adott a brigádnak. – Centrálé, decentrálé, az oszlopnak itt kell állnia! – mutatott a pinceajtó elé. A tulajdonos meghallotta, és kérte, hogy tegyék arrébb az oszlopot. – Hát azt nem lehet csak úgy iderakni, odarakni, rajz szerint kell dolgozni. Végül megegyeztek 10 liter borban és egy sonkában, hogy Pista bácsi módosít a tervrajzon. Az oszlop arrébb került. A gazda örült, hogy el tudta intézni a dolgot, a brigád meg jól érezte magát, éltették az ötletgazdát. Pista bácsi furfangos eszének híre pedig tovább öregbedett. ☺☼☺

17. Hóna alá csapja, mint Motri Sanyi bá’ a kisszéket. Sanyi bácsi minden focimérkőzésre vitte magával az ülő alkalmatosságot. Ha valaki a hóna alatt cipelt valamit, ezt szokták mondani.



18. Dömösről még macskát se, nemhogy asszonyt ! Templomi Róka Jani bácsi szokta ezt mondani, ha a szomszéd faluról, Dömösről vagy a dömösiekről esett szó. Azután mások is átvették a mondást. (A dömösiek és a pilismarótiak gyakran vetélkedtek, ugratták, leszólták egymást.)

ооо 19. Vigyázz, mert fenn akadsz a csikkentyűben! Az öreg Stern bácsi elment az erdőbe gombázni, és felkapta őt az orvvadászok csapdája, amit szarvas vagy őz elfogására készítettek. Stern bácsi egy napig lógott fönn a fán, mire rátaláltak. Az eset után, ha valaki egyedül ment az erdőbe, így figyelmeztették: Vigyázz, mert fennakadsz a csikkentyűben!

‫طئصگ‬ 20. Eszti, megellett a baksi!



14 



Lajos bácsiékhoz a szomszéd nyulat vitt pároztatni. Mind a két nyúl, a nőstény is, a bak is egyforma színű volt. Hamarosan megesett a dolog. A szomszéd tévedésből nem az övét vitte haza. Egy hónap múlva, mikor Lajos bácsi a nyulat etette csodálkozva látta, hogy mi történt, és a feleségének így kiáltott: Eszti, megellett a baksi!

♀?♂ 21. Úgy jártunk, mint Bozs…ék libája. Ha valaki vagy valakik vendégségbe mentek, és csak ennivalóval kínálták, innivalóval nem, azt szokták mondani: Úgy jártunk, mint a Bozs…ék libája. A libát megtömték, de inni nem adtak neki, ezért megdöglött.

 22. Maróti átok Ha valaki rosszat akart ismerősének, rokonának, így átkozódott: Gyepesedjen ki az udvarod! Ami akkor annyit jelentett, hogy ne legyen libád, kacsád, baromfid és más háziállatod.

◊◊◊ 22. Pizsi Julis néni mondásai Úgyis a malacok ették volna meg. Pizsi Julis néni vitt a körzeti orvosnak egy nagy kosár körtét. A doktor úr szabadkozott – Nem kellett volna, Julis néni! Minek fáradozik, úgyis fájnak a lábai. – Ne törődjön vele, doktor úr, van elég körténk, úgyis a malacok ették volna meg.

Julis néni elment a fogorvoshoz. Elmondta, hogy mi a baj, aztán megkérdezte – Doktor úr, egy árban vannak a nagy fogak és a kis fogak? – Igen. – Akkor jó nagyokat csináljon, doktor úr!

☺☻ 23. Hol elkaptak, hol nem. Lámpár Jani bácsit megkérdezték, hogy mitől lett nyomorék. – Nagyon gyönyörű kisbaba voltam, mindenki szeretett, játszott velem, kézről kézre adtak, dobáltak, és hol elkaptak, hol nem.

♥♥♥ 24. Zsivány, betyárok elraboljátok szép Magyarországot ! 1944. december végén az orosz katonák feltörték a hegyi pincéket, és nagy mulatozást csaptak. Pista bácsit is noszogatták, hogy igyon és daloljon velük. Nem volt kedve hozzá, fájt a szíve a borért és az egész országért. Az egyik tiszt addig noszogatta, míg elkezdett dalolni. Ő magyarul, a katonák oroszul. Pista bácsi ilyen dalt talált ki: Zsivány, betyárok, elraboltátok szép Magyarországot! Az egyik tiszt megveregette a vállát – dobre, papa, dobre! A katonák nem értették a magyar szöveget. ♪♫ 

15 



25. Füstöl, mint a pipás nagysága. Krób nénit Budapestről telepítették ki, évekig Maróton élt. Nő létére állandóan pipázott, ami a faluban szokatlan volt. El is nevezték pipás nagyságának. Ha valaki vagy valami nagyon füstölt, szokták mondani.

‫ﻑ‬ 26. Titokban kidobolták a lisztosztást. Amikor jegyre adták az élelmiszert, a kisbíró mindig kidobolta a községben, hogy mikor és hol lehet az élelmiszer-jegyeket beváltani. Egyszer Novák Mári néni panaszt tett a községházán: Titokban kidobolták a lisztosztást, neki, szegény özvegy asszonynak nem szóltak. Jó lesz ez így, elnök úr?!

♦♦♦

27. Keresztények sírjatok, mélyen szomorkodjatok! A tsz. szervezés idején történt, az ’50-es években. Amikor az ura aláírta a tszcs-be a belépési nyilatkozatot, Julis nénit megkérdezték, hogy milyen dalt vagy nótát kér jutalmul, amit a községi hangos bemondóban számára lejátszanának. Julis néni kívánsága volt a „Keresztények sírjatok, mélyen szomorkodjatok! kezdetű katolikus ének.

♣♣

28. Az éjjeli őrt „álva” találták. A tsz. istállójánál az éjjeli őrt gyakran ellenőrizték. a rendőrök. Egy alkalommal Sz. Józsi bácsi, az éjjeli őr elszundított. Jött az ellenőrzés, s a „közeg” beírta az őr-naplóba, hogy „az éjjeli őrt alva találtam.” Hogy ne legyen baj, Józsi bácsi egy vesszőt tett az „alva” szóra. Reggel az elnök elolvasta a beírást: „Az éjjeli őrt álva találtam”, és megdicsérte az őrt.

‫ر•٭ر‬ 29. Én önkéntes rendőr vagyok! Basaharcról, a tsz. betonyűrűket készítő mellék-üzemágából kerékpárral jöttek haza a munkások. Szürkület volt már, a bicikliket ki kellett volna világítani. Egy idegen rendőr megállította a csapatot, és a kivilágítatlan bicikliseket megbüntette fejenként 50 Ft-ra. Az egyik munkás, G. László önkéntes rendőr volt, és erre hivatkozva kérte, hogy ne kelljen fizetnie. De az idegen rendőr azt mondta, hogy akkor ő 100Ft-ot fizessen. ☼



16 



30. Én meg a kádár fia vagyok! A Pilisben gyakran vadászott Kádár János is. Ilyenkor a testőrök a Malomvölgyön és a Miklós deák völgyön senkit nem engedtek az erdőbe. J. András 15 éves fiú a hegygerincen ment ki az erdőbe gombázni, mit sem tudott a tilalomról. Kinn az erdőn gombázás közben megállt fölötte a pártfőnök. –Ismersz engem? – kérdezte –Nem. –Én vagyok Kádár János. –Én meg a kádár fia vagyok, az én apám csinálja a hordókat a faluban. ☼☼

30. Olyan, mint a Citerásék malaca, tavaly még kilátszott a heréből, az idén már nem. 31. Ha valami nem nőtt, arra szokták mondani.

♦ ♦♦

32. Csak a fára nem megy. Egy maróti ember olcsón eladta a lovát. A vételárat kifizették. Kérdezi a vevő, mi baja a lovának, hogy ilyen olcsón adta, most már őszintén megmondhatja. –Nincsen annak semmi baja, csak a fára nem megy föl. –Az nem baj – nyugodott meg a vevő. Vitték a lovat hazafelé, s amikor a Szobi révhez értek, az rá nem ment a kompra az istennek sem, akárhogy próbálták, unszolták. Visszavitték a lovat, mondják a gazdának, hogyan jártak. –Nem megmondtam, hogy csak a fára nem megy föl..

╔╗ 33. A gyári belépő A ’80-as évek elején sok pilismaróti járt Esztergomba, a Műszeripari Művekbe dolgozni. A portán minden reggel fel kellett mutatni a gyári belépő igazolványt. Sipos Pista már nagyon unta ezt, hiszen ismerték őt a portások. Egyik reggel odaér a portához, felemeli a lábát, és mutatja a portásnak a 42-es bakancsát: Itt a gyári belépőm.

‫ٱٱ‬ 34. A virág boltban voltam. A tsz. majorban az elnök nem találta a portást a helyén. Mikor megjött, kérdezte, hogy hol volt. –Csak itt voltam a virágboltban. –Jól van, csak ne a kocsmába menjen. A Muskátli nevű italboltban volt. Azóta is mondják, ha valaki kocsmában vagy büfében járt, hogy a virág boltban volt)

♣♣♣ 

17 



35. Egy kézzel még tanácselnök lehetek. Pintér Feri bácsi szabómester volt. Egyszer Pestről jött haza, pityókás lévén elaludt a vonaton. Szobon a határőrök szedték le és igazoltatták. De nem volt nála igazolvány. Mondta, hogy pilismaróti. A parancsnok telefonált a tanácsházára, hogy igaz-e, amit ez az ember állít. A tanácselnök igazolta őt, s kérte, hogy engedjék el, és jöjjön el hozzá. Feri bácsi meg is jelent az elnöknél, aki összeszidta, hogy részegen ül vonatra, a kocsik alá eshet, megsérül, levágja a kezét a vonat, akkor mihez kezd majd. Egy kézzel még tanácselnök lehetek – mondta a szabó mester. (Az akkori tanácselnök egykezű volt.) ….. A fenti mondás keletkezésének ismert egy másik változata is: Feri bácsi szerette az italt. Annyit dolgozott, hogy abból szerényen megéljen és italra jusson. Semmije sem volt a varrógépén kívül. Az ’50 –60-as években kisiparosnak számított, és annak rendje módja szerint mint maszekot meg is adóztatták. Ő azonban nem fizette be adóját, évről évre nőtt tartozása. Többször hívatta a tanácselnök, megdorgálta, végrehajtóval fenyegette. De Feri bácsi tisztában volt azzal, hogy tőle nem vehetnek el semmit, mert nincs semmije. Egy ismételt behivatás alkalmával csúnyán összevesztek. –Végrehajtóval vitetem el a varrógépét, akkor mit csinál majd?! – kiabált az elnök. –Levágatom az egyik kezemet, egy kézzel még tanácselnök lehetek, de szabó már nem – mondta a gúnyos, cinikus nyugalommal.

☻☻

36. A plébános úr Szamarája A vasárnapi mise után az emberek szokásuk szerint még beszélgettek a templom előtt. Az egyik ember megkérdezte –Hallottátok-e, hogy a plébános úr hozott egy Szamarát? (autó márka név) –Milyen színű? –Szürke. Erre F. Bálint bácsi csendesen megjegyezte – Mondjátok meg a plébános úrnak, ne legyen gondja a szamarára, kaszálok én neki szénát eleget! ◄►

36. Én az Öbölbe nem megyek, mert ott háború van. Bonifert János bácsi lovas kocsis fuvaros volt. Szerette a gyerekeket, szívesen fölengedte őket a kocsira segédhajtónak. A gyerekek örültek, hogy foghatják a gyeplőt, pattogtathatják az ostort. Egyszer a ’90-es években sóderért ment a Duna-parti Öbölhöz. Hívta magával a szomszéd fiút, a hat éves Szikorszki Ádámot. Ádám azonban így válaszolt – Én az Öbölhöz nem megyek, mert ott háború van. A kisfiú nap mint nap hallotta és látta az öbölháborúról szóló híreket és képeket.

☺☺☺



18 



Benkovics István visszaemlékezése: Tréfák a községben Ezek a történetek a ’30 – 40-es években keletkeztek. Régebben egy-egy csavaros észjárású ember vagy a fiatalok igyekeztek kieszelni szelídebb vagy gorombább tréfákat. A kisebb-nagyobb közösségekben jól szórakoztak a viccek, ugratások, „kitolások, marháskodások” kapcsán. Sokáig beszéltek róla a faluban, az idősebbek még ma is emlegetik. Benkovics István több ilyen tréfára emlékszik, sőt maga is részese volt néhánynak. Az alábbiakban az általa elmondottakat ismertetem.

Húsvéti „megöntések” Húsvétkor éjszaka zajlottak. Néhány legény vödör vízzel felszerelkezve elment a kiszemelt házhoz, és megpróbálta kicsalogatni valamilyen ürüggyel a háziakat. - A kanászhoz bezörgetett az egyik legény, hogy jöjjön minél előbb, mert beteg a malacuk, csinálni kellene vele valamit, ő a kanász, ért hozzá. János bácsi ingbe, gatyába kijött a pitarajtóba, és a többiek rázúdították a vizet. - Máshol nagy zörgést. lármát csaptak az udvaron, le-föl hurcolták a fahengert, hogy majdcsak kijön a gazda, de nem jött ki. Erre a pitar ajtó alatt, a küszöbnél öntötték be a vizet a konyhába. - Volt olyan ház, ahol előbb szép csendesen beöntötték a küszöbnél a vizet a konyhába, és azután csaptak lármát. A háziak álmukból felverve a konyhában tocsogtak a vízben, ahol a döngölt föld hamar fölázott, csúszóssá változott. - Gy. Jánost sikerült kicsalni, a konyhaajtóban megöntötték. Csurom vizesen, ingbe, gatyába a kaputámasztó rúddal szaladt az öntözködők után. Talán utol is érte volna az egyiket, ha közben el nem ódzkodik a gatyamadzagja, meg kellett állnia. - A pipás nagysága udvarán is nagy ricsajt csaptak. A nagysága kijött, és leöntötték. A hölgy nagy sivalkodást, kiabálást csapott. Erre az öntözködők vezetője V. Gyuri úgy tett, mintha éppen arra járt volna, vigasztalta a nagyságát, és szidta a gazembereket. Addig társai elszaladhattak.

☻☺ A sügés szekér szétesése Egy maróti gazda gyakran vitt Esztergomba rőzsét, másképpen sügét eladni. Az egyik napon is szépen megrakta a szekerét sügével, hogy reggel korán indulhasson a városba. Éjszaka néhány legény kiszedte a kerékszöget, sőt az egyik kereket jobban is kilazították. Pirkadatkor alig indult el, szétesett a szekér. Rakhatta újra össze.

‫ﭻﷲﻲﻫﻶ‬ Szekér a szalmakazalon Kora ősszel, egy szombat este 5 –6 legény összebeszélt, hogy az egyik gazdát megviccelik. Éjszaka szétszedték a szérűn álló szekeret. Létrát szereztek, és a szalmakazal tetejére – nem kis erőfeszítés árán – fölhurcolták a szekér részeit: tengelyeket, a hidját, kerekeket, rudat, a jármot, az oldalsaroglyákat és még ki tudja, mi mindent. A kazal tetején összerakták. Fölvitték és rátették a szekérre a fogast és a boronát is. A rúdhoz, a járomra odatűzték az ostort. Reggel a háziak nagy meglepetéssel, káromkodások, szidalmak közepette vették tudomásul a szekér ilyetén állását. A templomba menők is tágra nyílt szemmel csodálkoztak, amikor meglátták a kazal tetején a szekeret.

☺☻☺ K. Lajos bácsi, a maróti tréfamester 

19 



Lajos bácsival sok minden megesett, de maga is számtalan tréfát eszelt ki mások megugratására, „csőbe húzására”. Lajos bácsi a fővégi Sáros-kocsma törzsvendége volt. Jókedvében gyakran muzsikáltatott is a cigánnyal. Egy alkalommal ugyancsak mulatós kedvében volt. Egyik nótát a másik után húzatta, és mindegyik nótáért pénzt tett a prímás markába, aki nagyon örült a bőkezű nótapénznek, s betette a nadrágja hátsó zsebébe. De Lajos bácsi nótázás közben innen mindig kicsente a pénzt. A mulatság végén a banda tagjai kérték a részüket a pénzből, ám a prímás egy fillért sem talált a zsebében. A többiek nem hittek neki, összevesztek, összeverekedtek. Lajos bácsi pedig huncutul mosolygott a bajsza alatt.

‫☺סּ‬ Egyszer éjféltájban hazafelé mentek a muzsikus cigányok. Útjuk a katolikus temető mellett vezetett, ahol a Csapás út mellett vizesárok húzódott. Lajos bácsi befeküdt az árokba, amikor a banda tagjai a közelébe értek, kiugrott az árokból, és fehér lepedőben ijesztgette őket.

☻‫ט‬ Máskor lepedő nélkül feküdt az árokba. Amikor a muzsikusok mentek haza, kinyúlt az árokból, és az egyiknek elkapta a lábát. Azt hitték a halál, hanyatt-homlok menekültek haza. Gazsi azt kiabálta: Jula! Jula! Láttam a halált! Adjál gatyát!

☻‫☻ט‬ Máskor Lajos bácsi hóna alatt egy jó nagy libával állított be a kocsmába. –Libát hoztam, jót akarok vacsorázni belőle. Készítsék el belőle a vacsorát, magukat is meghívom, legyenek a vendégeim – mondta a kocsmárosnak. Hozzá is láttak a liba megkopasztásához, feldarabolásához, főzéséhez, sütéséhez. Amikor elkészült a finom vacsora, Lajos bácsival együtt.a vendéglős család jót evett az ízes falatokból. Csak másnap derült ki, hogy Lajos bácsi a kocsmáros libáját főzette meg és etette meg velük, miközben maga is jóllakott belőle. Lejegyezte Lukácsné

☼☼☼ Lukácsné Varga Eszter: Munka és szórakozás Részlet Közművelődés és társas élet Pilismaróton… című tanulmányból A parasztság néhány mezőgazdasági munkát össze tudott kapcsolni vidámsággal: daloltak, meséket, igaz történeteket hallgattak, viccelődtek, tréfáltak egymással. Így szórakozva, jókedvűen végezték dolgukat, gyorsabban telt az idő, fogyott a munka. Egy-egy nagyobb munka befejezésekor szokás volt „áldomást inni”. A részért aratóknak a munka befejeztével a gazdasszony pálinkát, demizson bort, tyúkot adott áldomásra. Kézi, gépi cséplés közben csingerrel (gyenge borral), a végén áldomás-borral kínálták meg a cséplőket. Előfordult, hogy az aratás befejezését bállal, az aratók fölvonulásával ünnepelték meg a faluban. Szüretkor követelmény volt, hogy a lehullott szőlőszemeket gondosan föl kell szedni, a gazda haragudott, ha a bornak való a földön maradt. A községben sok „noha szőlőt” termeltek. Ha ez jól megért, esetleg már a dér is megcsípte, könnyen lehullottak a szemek. A szüretelők gyakran úgy tréfálták meg egymást, hogy a szőlősorban előre osonva észrevétlenül megrugdosták társuk sorában a tőkéket, s a szőlőszemek lehullottak. Amikor a szüretelő odaért, 

20 



hosszasan csipegethette hidegtől elgémberedett ujjakkal a sok szemet. A többitől elmaradt, akkor meg azért cukkolták, vicceltek vele. A kukorica- és tollfosztás is alkalmas viccelődésre, „marháskodásra”. Kukoricafosztáskor férfi vagy női „csutkababát” készítettek, és este hazafelé menet valakinek az ablakába tették. Az illető számára ennek jelzés, üzenet értéke volt. A nagyobbacska gyerekek halálfej formára kivájt tökbe mécsest helyeztek, és a sötétben azzal ijesztgették egymást. Máskor a gyanútlan fosztó arcát „üszkös” (gombabetegség) kukoricával bekenték, s olyan lett, mintha bekormozták volna. Ám a viccelődések, nevetések közepette is járt a kezük, szorgalmasan dolgoztak. Téli estéken, tollfosztáskor a legények a padlások zsúpfedelében lévő fészkekből verebeket szedtek ki, és egy hirtelen ajtónyitással a fosztók közé engedték. A riadtan repdeső madarak szétlebbentették az asztalra kirakott tollat, amit nem volt könnyű összeszedni. Lányok, asszonyok a munka végén a „tollcupkát” kötényükbe szedték, és hazafelé menet a legényes ház kapujában vagy az ablak alatt szétszórták, és a sárba begázolták, hadd fagyjon oda. Sok helyen ott is maradt tavaszig. A disznóöléseken a szűkebb rokonokság segítségével melegbor, boros tea mellett vidáman folyt a munka. Néhol két napig is eltartott, és disznótoros vacsorával, cigányzene melletti nótázással végződött.

Lukácsné Varga Eszter

Aratás, cséplés története képekben

A község határának egy része aratás idején



21 



Aratás kaszával, marokszedés sarlóval

Kévék összehordása, keresztbe rakás

Behordás a szérűre, asztagba rakás 

22 


Kézi cséplés

Fehér Mihály gépe és cséplő brigádja


Cséplőgépet hajtó benzines masina

Mócsai Bálint cséplőgépje és brigádja

Arató-cséplő gép (kombájn) a 60-as években a Tsz-ben



23 



MEGHÍVÓ Szeretettel és tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját, barátait és ismerőseit a 2004. évi

Szent István napi rendezvénysorozatra. Augusztus 15. vasárnap

Augusztus 18. szerda

Augusztus 19. csütörtök

Augusztus 20 péntek

Augusztus 21. szombat

Kultúrotthon 17.00 óra HELYTÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS megnyitója Hétköznapok és ünnepek a négy évszakban tárgyakban és fényképeken bemutatva

Sportcsarnok

Sportcsarnok

10-12 óra

10-12 óra

10.30 óra Ünnepi szentmise a Katolikus Templomban

Dunapart 15.00 óra Gyermek, felnőtt és családi vetélkedők

Kézműves foglalkozások a Sátorban

Kézműves foglalkozások a Sátorban

Agyagozás, korongozás, papírvirág készítés, termésbáb készítés, kosárfonás, gyöngykép készítés

Agyagozás, korongozás, papírvirág készítés, termésbáb készítés, kosárfonás, gyöngykép készítés

A kiállítást megnyitja Dr. Csombor Erzsébet KEM Levéltár igazgató Közreműködik a Nyugdíjas Klub Énekkara

16.00 óra

16.00 óra Íjász bemutató, verseny Vendégünk: Berényi Csaba OB 4. helyezett íjász Bemutató, gyakorlás, verseny, lufi vadászat

Gyere velünk íjászkodni Mindenki számára nyitott díjmentes program Ismerkedés az íjjal, próbalövések 20.30 óra Filmvetítés a sátorban A Minden 6 ó Belépés díjtalan!

11.30 óra Községi ünnepség a Köztársaság téren Ünnepi beszédet mond Benkovics László polgármester Az új kenyér megszentelése, megáldása 20.30 óra Sportcsarnok Filmvetítés a Sátorban A múlt nélküli ember Belépés díjtalan!

20.00 óra Borkóstoló, utcabál a Csarnok előtt Zene: Hermann Jenő

16.30 óra Garamkövesdi CSEMADOK énekkar és néptánc csoport műsora 17.00 Pilismaróti nyugdíjas Klub Énekkarának műsora 17.30 óra Új kenyér megszegése, köszöntő 17.45 óra Esztergomi Carmen tánccsoport bemutatója 18.00 Dunakanyar mazsorett csoport műsora 19.00 óra Filmzenék a SOUNDTRACK együttes előadásában 21.00 óra Tábortűz gyújtás és Nyárbúcsúztató bál Zene: Party Csókák együttes 22.00 óra Zenés Tüzijáték

Augusztus 22. vasárnap 17.00 óra : Katolikus Templom, az esztergomi Strigónium Consort Régi zene együttes koncertje Pilismaróti Hírek Helyi Önkormányzati Időszaki Lap Felelős szerkesztő: Lukács Józsefné Kiadja: Pilismarót Község Polgármesteri Hivatala Szerkesztőség: Pilismarót, Rákóczi u. 15. Tel./fax: (33) 508-170, 508-180



24 

Augusztus 20-i ünnepélyek. Augusztus 20-i ünnepi felvonulás az 1950-es években

Recommend Documents