AZ
ASZÓDI ÁGOSTAI HITV. ETÁM . NÉGYOSZTÁLYÚ
É R T E S ÍT Ő J E I
&Z 1895-1890 ISKOLAI
J S lfJ Ä
KÖZLI
ZALÁNYI JÁNOS IGAZGATÓ,
A S Z Ó D. A K m . ORSZ.
javító -intézet könyvnyomdája .
1 8 9 G.
AZ
ASZÓDI ÁGOSTAI HITV. EVANG. NÉGY08ZTALYQ fe Y lÄ M S I M
Értesítője 1SU5-1S9Ü ISKOLAI
EOUUL.
KÖZLI
ZALÁNYI JANOS IOAZG \TÓ.
A S Z (') I). A K ill. O i l s / . .IA V IT Ó -IN T K Z K T K Ö W V .W O M O Á J A .
1 8 .9 (j
Adatok a gymnasium történetéhez az í895-6-ik iskolai évről. Intézetünkben a tanulók fölvétele szeptember 1-5 napjain történt. A tanév ünnepélyes megnyitása a tanári kar, az iskola bizottsági-tagok, az érdeklő dő szülők és az összes ifjúság jelenlétében szept. G án tartatott m eg; ez ünnepélyen imát mondott Zsolticzky Sámuel hitoktató, megnyitó beszédet az igazgató tartott, munkára és tevékenységre buzdította a tanu ló ifjúságot. A tanítás szeptember 7-én kezdődött, mely a rendes szünetek kivételével junius 13-ig sza kadatlanul folyt. A tanítás menetében irányadóul szolgáltak az idevonatkozó állami törvények és szabályrendeletek, a melyekkel sikerült összeegyeztetni az egyetemes tanügyi bizottságunk intézkedéseit annyival is inkább, mert lényeges kiilömbség nem nehezítette munkánkat Jelen iskolai év történetében is t mii-változásról kell beszámolnunk, a mennyiben a múlt iskolai óv végén két tanár távozott körünkből és pedig: Incze Béla a késmárki ág. h. ev. főgymnásiumlioz, Schmidt Frigyes a karczagi ev. ref. gymnásiumhoz; helyük be Bolla Lajos hajdúnánási és Zubereez Pál szarvasi gymn. tanárok léptek, kik állásukat szept. 1-én fog lalták el. A protestáns vallásoktatással az idén is az ev. segéd lelkész bizatott meg, és pedig okt. 1-ig Zsolticzky Sámuel, az ő eltávozása után az ujonan meg választott Henriczy Béla ág, ev, segédlelkész, ki mfu
ködösét október havában kezdette még intézetünkben. A tornatanitást a lefolyt isk. évben Zuberecá Pál vállalta magára. Az iskolai törvényeket nt. Möravcsik Mihály gymn. bizottsági egyh. elnök nr jelenlétében szept. 29-én hirdettük ki. A tanulók magaviseleté általában jó volt. T a nári tanácskozások u. m. módszeres, osztálytanári és ellenőrző tanácskozások a rendtartásban megszao bott időben tartattak. — Más iskolai ügyben, mint ösztöndíjak kiosztása, kormány - képviselő látogatása alkalmából stb. az év folyamán rendkívüli tanács kozások tartattak. Az ellenőrző tanácskozások ered ményeiről a szülők külön értesítést kaptak, a tanu lóknak az egyes osztályokban az illető osztályfőnö kök hirdették ki az eredményt. Ezenkívül minden időszak végén hivatalos értesítők adattak a tanulók nak, illetve szülőiknek. A mi az egészségi viszonyokat illeti, most is örömmel kell hangsúlyoznunk, hogy Aszód kedvező föd rajzi és klimatikus fekvésénél fogva semmiféle járványos betegség sem fordult elő, a kisebb és csak szórványosan előfordult betegségek aggodalomra nem adtak okot. Különben az intézet derék orvosa. Dr. Grünberg er Adolf űr, éber figyelemmel és nagy szak ismerettel őrködött egészségi állapotunk fölött. A tanári karban csak egy esetben volt szükséges 5 hétig tartó helyettesítés, mely idő alatt a tantárgyak tanítását az igazgató beosztására a szaktanárok végezték. Hazánk ezer éves fennállásának emlékére 1896 május 9-én nagyobb szabású ünnepélyt rendeztünk a gymn. rajztermében, melyen az összes hatóságok képviselői, diszes hölgyközönség s városunk hazafias polgársága vettek részt. Ez ünnepélyes alkalomra a
rajzterem ékesen volt leldiszitvo; nemzeti szinti dra périák, lomb - és virág-füzér fedték be a falat. — Dicsőségesen uralkodó királyink mvz! < körüli diszités emelkedett ki az egészből legjobban. A tanuló ifjúság egyforma nemzeti szinti csokrot viselt. Az ünnepély pontban 10 órakor a tanuló ifjú ság énekével a „Himnusz“-szal kezdődött, mely után bálaadó imát mondott Henriczy Béla hitoktató. Az ünnepély fontosságáról az igazgató emlékezett meg, hazaszeretetre, király iránti hűségre buzdítván a ta nulóifjúságot. Hazánk ezer éves történetét Holla La jos tanár ecsetelte szépen kidolgozott felolvasásában. Közbe Kirchknopf Zoltán IV. o. t. „A magyar nem zet“ Balázs László III. o. t, „A hazáról“ és Murá nyi Miklós IV. o. t. „Előre“ ez. költeményeket sza valták gondos előkészülettel. Az ünnepélyt a tanuló ifjúság éneke a „Szózat,“ zárta be. — A Petőfí-kőr záró ünnepélyét a záró ünepély-. lyel együtt tartotta. (Lásd az V-ik szakaszt) A budapest vidéki tankerület kir. főigazgatója, Dr. Hóman Ottó úr, mint. miniszteri megbízott, inté zetünket, február 24-én szerencséltette látogatásával. Figyelmét a szellemiekre és anyagiakra is kiterjeszt vén, sajnálattal konstant,álta, hogy az ujonan épített rajzterem és könyvtár helyiséget javitás alá kellet vennünk, egyebekben pedig megelégedését, fejezte ki. Főhatóságunktól a következő hivatalos leiratok érkeztek : 1818-1895 sz. Jakocs Béla nagyszebeni ág. h. ev. főreáliskolai VII. oszt,, tanuló az ország összes tanin tézeteiből kizáratott. 1878— 1895 sz. Kemény Dezső IV. oszt. tanuló nak javitó vizsgálati engedély a menynyiségtanból piegadatik. 2164— 1895 sz. makói községi négyosztályű gynin.
— 6 —
az 1895-96 tanévvel megnyílt s a szegedi tankerü letbe osztatott be. 2254— 1895 sz. az intézet men látogatásával és a felügyelet gyakorlásával Héman Ottó kir. főigazgató bizatott meg. 2315 -1895 sz. A középiskolai tanárok önálló mű veinek kiállítására vonatkozólag intézkedik. 2408— 1895 sz. Felhívja a tanár kar figyelmét a ta nulók előadási képességének fokozására. — 2499—1895 sz. A Rőser-íéle algymnásium az 1894— 95 tanévvel megszűnt. 2141—-1898 sz. A kiállításra szánt könyvek Gottermayernél köttetendők Budapesten. — 2194— 1891 A Lahne-féle VII oszt. gymnásiumnak a nyilvánossági jog 3 évre megadatott 5174 1891 sz. Az állami ösztöndijas tanulók nevei fölterjesztendők. 2724— 1895 sz. A határörvidéki tanulmány alapból rendszeresített ösztöndíj pályázati hirdetés küldetik meg. 2755 —1895 sz, A tanulók osztályzatára vonat kozó rendelet közöltetik. 2766 - 1895 sz. A bizonyítványok, oklevelek másodlatainak egyöntetű kiállítására vonatkozó el járás közöltetik. 2761 — 1895 sz. Az orsz. tanári nyugdij-intézetbe belépő tanerők okmányainak bélyegmentessége közöltetik.— 10 —1896 sz. Forschner Juliska III. oszt. tanuló nak a magán vizsgálati engedély megadatik.— 24 —1896 sz. A in.-túri VIII. oszt. gymn.-nak a nyilvános érettségi tartására engedély adatott.— 198 — 1896 sz. A nő tanulók felvételére vonat kozó rendelet közöltetik. 88 — 1896 sz. a. A hajdu-nánási ev, ref. gymn 5 és 6-ik osztályának a nyilvánossági jog megadatik.
-
7 —
195—1896 sz. Az érsek-újvári közs. gymn. 5 és 6-ik osztálynak a nyilvánossági jog megadatik 262-—1896 sz. A tanulmányi kirándulásokra vonatkozó rendelet közöltetik. 649— 1896 sz. A gymnásiumunk rendes tanárai nak létszáma gyarapitandó. 515 1896 sz. a. A gymn. énektanításra csak okleveles ének tani tők alkalmazhatók. 573—1896 sz. a. Muresán János balásfalvi gymn VI. oszt. tanuló az ország összes középiskoláiból ki záratott. 547—1896 sz. a, A katonai nevelő és képzőintézetekbe való felvétel pályázati hirdetménye köközöltetik. 772— 1896 sz. a. Steiner Árminnak megenged tetett, hogy a TU. és IV. oszt.-ból magánvizsgálatot tehessen. 794 1896 sz. a. A millenium emlékére mara dandó emlék állítandó. 959 —1895 sz. a. Vargha István nagyváradi 1 nth. gymn. VII. oszt. tanulója az ország összes kö zépiskoláiból kizáratott. 1095 1896 sz. a. A kiállítás megtekintésére vonatkozó eljárás közöltetik. A tanév végén nyilvános vizsgálatot! tartottunk a következő sorrend szerint: Junius 13-án d. e. az I—IV. osztály vallástan. „
d.
15-én d. „ n
16-án
n
n
n
1’7-én
n
« 18-án
n
n
»
10-én
d.
u. az 1—IV.
„
torna.
o. II. oszt. magyar, IV. oszt, latinnyelv. u. I.
„
latinnyelv. III. oszt. term, földrajz.
d. e. II. oszt. latinnyelv, IV. oszt. magyar nyelvtan. d. u. 1.
„ magyarnyelvtftn, III. o', számtan rajz-geom
d. o. Il „ földrajz, IV. oszt. történelem. e. it. I-
„ földrajz, III-
d. u. II.
„ számtan, IV
d; B; I.
„ számtan rajz;; geom. III o. latinnyelv
„ „
magyarnyelvtan, ném et.
d- e- II- oszt, rajz- geometria IV o- számtan geometria
— 8 „
d, u III. oszt., történelem.
„
20-án d. e. III
„
21-én d* e. az
oszt; német, érdem
IV.
sorozat
oszt. ásványtan
földrajz,
megállapítása;
22 és 23-án magántanulók írásbeli és szóbeli vizsgái. „ 24-én d. e. 10 órakor Petőfi
ünnepély
és az
év
bezárása.
Most pedig hálás köszönet érzelmei között so roljuk fel azok neveit, kik szegény intézetünk iránt jóindulataikat kegyes adományokkal is kifejezték. forint
1. Aszód város évi segélye 600 frt, befizetve 300 — 280 — 2. Aszódi ág. eváng. e g y h á z .................. 3. Pestmegye ev, E sp e re sség ................... 100 —4. Báró Podmaniozky Gféza ö méltósága ál tal adományozott 5 részvény évi osztaléka 90 —• 5. A néh, Prokopius Zsigmond úr által adó 36 — • mányozott 2 részvény évi osztaléka . . 150 és takarékpénztár —6. Az aszódi hitelbank 100 — 7. Az aszódi takarékpénztár . 8. Pilisi eváng. egyház 10 — ' 10 — 9. Kiskőrösi eváng. egyház . 4 — 10. Czeglódi „ „ 7 — 11. Ácsai „ „ 3 — 12. E. Kürti „ 13. Majthényi István 10 évre. 40 frt-v al 7 r. 40 — 14. Morá.vcsik Mihály „ ? 20 „ 8 r. 20 — 20 „ 8 r. 20 — • 15. Bencsik József „ » 10 „ 8 r. 10 — 16. Eisler Sándor „ 10 „ 3 r. 10 — 17. Brünauer Albert „ Y) 18. Schlesinger Flóris „ ?? 10 * 8 r. 10 — 8 r. 5 — * 19- Dögliei Antal „ Y) 5 * 8 r. 5 — 20. Brüll Soma „ 5 „ 8 r, 5 — 21. Hanover Adolf „ 5 „ 5 —6 r. 5 „ 22. Perlusz Adolf „ r5 — 8 23. Bencsók János „ 5 „ 3 — 8 r. 24. Langfelder László „ ? 3 „ 3 —■ 8. r. 25. Markbreit Zsig, „ y> 3 , 5
>5
5
—9 — 20. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36.
2 Farkas János „ „ 2' 5 „ Feuerman József „ „ „ G Hanover Lipót „ „ Fleissig Mór „ ,, 5 n Dobronai Géza „ „ 5 ,i Dr. Deér Endre bizonytalan időre Dr. Grünberger Adolf „ 51 Margócsy Gyula „ 55 Megyesi József „ 55 id Haraszthy Mihály „ 5> br. Podmaniczky Géza adománya
2 _ 8 r, 8 r. 2 50 7 r. 6 — <-8 í . 10 — 6 i-. 5 — évi. 12 — 10 55 15 — 55 5 — 55 3 — 55 200 —
összesen: 1501*50 — Valamenyien fogadják az intézet hálás köszö netét.
- 10
II.
k gymnásiumi elöljáróság a.) Gymnásiumi bizotság. Elnökök : Podmaniczky Gyula báró egyh. felügyelő és Moravcsik Mihály ev. lelkész. Tagok: Podmaniczky Géza báró esperességi felügyelő; Podmaniczky Levente báró Leér Endre dr, Paraszkai János, id. Haraszth Mihály, Krenkó József, Benesók János gondnok, Strompf László ephorus és Zalányi János igazgató. b.) Tanári testület. BOLLÁ LAJOS, oki. rendes tanár, tanári ért. jegy ző, az archeológiái gyűjtemény őre s az I. oszt. főnöke, ta nította az I. oszt.-ban a magyar és a latinnyelvet, szépí rást, a III. és IV. oszt-ban történelmet, hetenként 19 órá ban. DÉVÉNY JÓZSEF, a tanári könyvtár s a rajz szertár őre, a IV. oszt. főnöke;, tanította a II. III. és IV. oszt-ban a latinnyelvet, IV. oszt.-ban a földrajzot, hetenként 18 órá ban. STROMPF LÁSZLÓ, almrrneumi ephorus, a természet tan és fölbra jzi szertárnak őre, a II. őszt- főnöke;, fanitotta az I. II. és IV. oszt. ban a számtant az I. és IV. oszt.-bán ra jzolaó mértani II.-oszt.-ban földrajzot és a III. oszt.-ban természettant földrajzot, hetenként 20 órában.
— 11 ZUBERECZ PÁL, az ifjúsági könyvtár őre, a Petőfi kör vezetője s a III. oszt. főnöke; tanította a II. III. és IV. oszt.-ban a magyarnyelvet, a II. és IV. oszt.-ban a német nyelvet, hetenként 18 órában. ZALÁNYI JÁNOS, oki. rendes tanár, igazgató, a természetrajzi szertár őre, tanította a III. oszt.-ban a szám tant, II. és III. oszt -ban a rajzoló mértant I. oszt.-ban a földrajzot, 1Y. '-szt.-ban az ásványtant, II. oszt.-ban a széphetenként 15 órában. HENRICZY BÉLA, ág. ev. ségéd lelkész, tanította az I.—IV. osztályban a vallástant és egyházi éneket, hetenkint 8 órában* Bejárd hitoktatók: JjÉSKA JÓZSEF, rom. kath- plébános. SCHREIBER JÓSZEF, kér. rabbi. Torna tanító:
ZUBERECZ PÁL, gymn. tanár Rajz tanító: DÉVÉNY JÓZSEF, gymn. tanár. Oym násium i orvos:
DR. GRÜNBERGER ADOLF, t. járás orvos.
— 12 —
III.
Az 1895-96. iskolai évben végzett tananyag 1. O s z t á l y . O s z tá ly f ő n ö k : Bolla Lajos. Vallástan. Heti óraszám 2. — Tankönyv : AVarga Já nos : Bibliaismeret. Tananyag : Az ő-testámentom történe ti, tanítói és prófétai könyveinek ismertetése. A világ te remtése, a bűnbeesés, a pátriarcbák, s Izrael népének története. Tanította: H E N R IC ZY BÉLA. Magyar nyelv. Heti óraszám 6. — Tanykönyv : dr; Szinnyei József: Iskolai magyar nyelvtan I. r. és Lehr Riedl : Magyar olvasókönyv: I. k. — Végzett tananyag: A beszéd- és mondatrészek külön-külön tárgyalva. Az olvas mányok mind elolvastattak és elmondattak. Betanulták a, következő költeményeket: Rákosi szántó a török alatt, A rab gólya, Szüretünk, Katona vagyok én, Hadnagy iiram, Halvány katona, Nyalka huszár, Székely katona. Két hetenkint írásbeli iskolai dolgozat a tananyag köréből. Tanította : BOLLA LAJOS. Latin nyelv. Heti óraszám 0- — Tankönyv : Pirchala Imre latin nyelvtanának és olvasó könyvének I. része. — Végzett tananyag: A névragozás, a melléknevek fokozása, határozók, névmások, a számnevek, cselekvő és szenvedő, igeragozás. Az olvasó könyvből több latin és magyar gya-_
13 — korlat fordítása. Hetenként egy iskolai gyakorlat a tana nyag köréből. Tanította : DOLL A LAJOS. Földrajz. Heti óraszám 4. — Tankönyv: Brózik-Paszlavszky : Földrajz I. rész Európa. Tananyag : általános föld rajzi alapfogalmak ismertetése után a magyar állam és Eu rópa többi részeinek földrajza, természeti viszonyai, külö nös tekintettel a térképen való tájékozottság elsajátításá ra ; a természetrajzi részletek tárgyalásánál pedig a szem léltetésre. Térképrajzolás. Tanította: Z A L Á N Y I JÁNOS. Mennyiségtan. Heti óraszám 3. — Tankönyv : Lut ter : Közönséges számtan. — Tananyag: a tizes számrend szer. Római számok. A négy alapművelet egész számok kal és tizedes törtekkel A mértékek megismertetése. Többnemii számoknak felbontása és visszavezetése. A számok oszthatósága. A legnagyobb közös osztó és legkisebb kö zös többes. A közönséges törtekkel való számolás. Idő számítás. Tanította: STROM PF LÁSZLÓ. Rajzoló geometria. Heti óraszám 2. — Tankönyv: Fodor-Wágner: Rajzoló geometria. — Tananyag: beveze tés a rajzszerek és eszközök használatába. Az egyenes és görbe vonal A szög és az ív. Alapműveletek távolságok kal és szögekkel. A háromszög, négyszög, sokszög és a kör. Kerület és terület számítás. Összeillőség, symmetria, hason lóság és egyenlőség. Szerkesztések és sikdiszitményi raj zok készítése. Tanította: STROM PF LÁSZLÓ Szépirás. Heti óraszám 1. Tanította:
BOLLA LAJOS.
Testgyakorlat. Heti óraszám 2. — Az őszi és tava szi hónapokban csapat- és menetgyakorlatok a tornatéren, a szertornázást mind a négy osztály gyakorolta úgy a nyári tornatéren, mint a téli tornacsarnokban. Tanította: ZUBERECZ PÁL. Szabadkézi-rujz. Az önkéntes jelentkezőknek mind a
— 14 — négy osztályban. Heti óraszám: kezdőknek: 2, haladóknak 2. összesen 4. Tananyag: Geometriai idomok; sík és domború díszítmények; stilizált levelek, virágok és gyümölcsök; táj képek, mintalapok után iróónnal, tussal, vagy festékkel. Részt vett 11 kezdő, 22 haladó. Tanította: D É V É N Y JÓZSEF. II. O s z t á l y .
O sztá ly fő n ö k : Strompf László. Vallástan. Heti óraszám 2. — Tankönyv ; Warga Já nos Bibliaismeret. Tananyag: Az új testámentom történe ti, tanítói és prófétai könyveinek ismertetése. Jézus élete és tanítása. Péter és Pál apostolok téritői munkája. A bib liának különböző nyelvekre lett forditása. A biliának ne vezetesebb magj'ar fordításai. Tanította: HENR1GZY BÉLA. Magyar n y elv : Heti óraszám 5. tankönyv : SzinnyeiIskolai magyar nyelvtan. II. rész Lehr-Riedl: Magyar ol vasókönyv. II. köt. Végzett anyag : A rágós és a návútós határozók. A mondat. Egyszerű és összetett t mondatok. Mellérendelt, alárendelt mondatok. Egyenes és függő be széd- Összevont és rövidített mondatok. A többszörösen összetett mondatok. Röviden a körmondat. Elemezés. Könyvnélkül a következő költemények: Búcsií, A Tisza, Hazám hoz, Az ó-torony, A rab oroszlán, A lengyel anyja, Pál gazda, A puszta télen, A jó öreg kocsmáros, A tudós macskája. Szabad előadás tárgyai voltak: Mit csinál a gó lya? Melyiket a kilencz közül? Katona-dolog. Hajótörés. Keresztútról. Dolgozatok a nyelvtani anyag köréből. Tanította : ZUBERECZ PÁL. Latin nyelv. Heti óraszám: 6. Iskolakönyv: Pirchalf} Imre Latin nyelvtana és Latin olvasó és gyakorlókönyve. Végzett anyag: Az L osztály anyagának ismétlése és kie gészítése. Körülirt igeragozás. A rendhagyó igék. A mássalhangzós igetőből képzett perfectumok és supinumok jegy zéke. Áz igeneves szerkezetek. Az olvasókönyv II. részé ből 12 latin és ugyanannyi magyar gyakorlat fordítása a 3 első latin gyakorlat könyv nélkül is. Hetenként egy is kólái dolgozat. Tani to ti ta : D É V É N Y JÓZSEF.
Földrajz. Heti óraszám 4. — Tankönyv .• VisontayB irhás, Egyetemes földirat II. Ázsia Afrika, Amerika, és Ausztrália földrajza. Az egyes vidékek kiválóbb term, tár gyai. A felfedezések és gyarmatosítások történelme. Tanította : STROMPF LÁSZLÓ. Mennyiségtan. Heti óraszám 4. — Tankönyv: Lutter: Közönséges számtan. — Tananyag : Az I. osztálybeli tan anyag: teljes ismétlése után számolási rövidítések és rö vidített számtani műveletek korlátolt pontossággal. Egy szerű arány aránylat. Egj'szerü liármasszabály. Vonalmódszer. Olasz gyakorlat. Százalékszámolás és alkalmazása. Tanította: STROM PF LÁSZLÓ). Rajzoló geometria. Heti óraszám 2- — Tankönyv: Fodor-Wágner: Rajzoló stereometria. — Tananyag : Az egyenes és a sik térbeli kölcsönös helyzete; alapszög és a testszög. A szögletes és gömbölyű testek leirása s ábrázo lása axonemetria alapján. A felszín és a térfogat kiszám' tás. Hasonló összeillő, egj'enlö és szimetrikus testek. A tár gya.lt testeknek táblapapirból való készítése. Szerkesztések. Sikdiszitményi rajz. Tanította: Z A L Á N Y I JÁNOS. Szépírás. Heti óraszám 1. Német szépírás. Útenyirás. Tan ítóttá : ZA L Á N ) I J. INOS. Testgyakorlat mint az első osztályban. Szabadkézi-rajz, mint az 1. osztályban.
III. O s z t á l y . ' O szlu L jfő n ö k : Zubereez Pál. Vallástan. Heti óraszám 2. — Tankönyv : Raab Ká roly keresztény egyház rövid története. Tananyag: A ke reszténység története a hitjavitásig. Luther élete. Zvin gli Ulrich és Kálvin János. A reformátió Europa országa ihan. A hitjavítás Magyarországban. Tanította : H E N R IC ZY BÉLA. Magyar yelv heti óraszám 3. Tankönyv; Szinnyei József, Renszeres magyar nyelvtan, Lehr-Riedl; Magyar olvasókönyv
IG — III. kötet. Tananyag: Rendszeres magyar nyelvtan : fiangU . szaktan és mondattan. Olvasmányok: A fejedelembe/ gánya. Az első magyar komikus. Körösi Csorna Sándor. Peregrinus. Pipás kántor. Hamis tanú. Tamás vitéz, Sze gén} sszony könyve Mátyás anyja. írásbeli dolgozatok a iái. ig köréből. ámította : ZUBERECZ PÁL. La in nyelv. Heti óraszám: 6 Iskolakönyv: Bartal és Malmon: Latin gyakorlókönyv a mondattanhoz és Laolvasókönyv. Végzett anyag: Az egyszerű és az össze, ,r.t mondat. A mondatrészek a jelző kivételével. A gyah óki nyvből az I. XI. latin és az 1. — 30. magyar gy. korlatok fordítósa. Olvasmány: Livinsból 1. — 21. fejezet, az első 8 könyv nélkül is ; Phaldrustól: Graculus Superbus et pavo. Rano rnpta et bős. Ranae metuentes taurorum proelia. Homo et colubra. A mesék könyv 'nélkül is. Hetenként egy iskolai dolgozat. Tanította: D É V É N Y JÓZSEF. Német nyelv. Heti óraszám 4. Tankönyv: Felsmann J. Német nyelvtan és Német olvasókönyv I. rész. Olvas mány. Der gehörnte Siegfried. Nyelvtan. Hangtan. A be szédrészek. Főnév, mélléknév, számnév, névmás, névelő, kötőszó, ige. Dolgozatok a tananyag teljesebb begyakorlá sára. Tanította: ZUBERECZ PÁL. Történelem. Heti óraszám 3. —- Tankönyv ; Baróti és Csánky „Magyarország története“ — Tananyag: A A magyar nemzet történelme az 1867-iki kiegyezkedésig, különös tekintettel a műveltség fejlődésére. A magyar ál lam jelen viszonyainak rövid áttekintése. Tanította: BOLLA 'IALOS. F i z i k a i f ö l dr a jz . Heti óraszám : 3. Tankönyv \ Schmidt Fizikai földrajz, legújabb kiadás. — Tananyag: Bevezető előismeretek után a fizikai főbb törvényei: a Föld mint világtest, a földgömb száraza, vize és légköre. Tanította ; STROMPF LÁSZLÓ M e n y i s é g t a n . Heti óraszám : 3. — Tankönyv : Lutter, Közönséges számtan. — Tananyag : A II. oszt. tananyagának teljes ismétlése után az összetett aráuylafc összettet hármas szabály. Kamat és határidő számolás.
— 17 Váltókról, a váltók leszámítása. Egyszerű és ös&..etett arányos osztás. Az elegyitési és lánczszabály. A leg nevezetesebb mértékek és pénznemek. Tanította: Z A L Á N Y I JÁNOS. Rajzoló geometria. Heti óraszám 2. Tan könyv; Fodor. W agner: Construetiv planimetria. Végzett ■anyag: A távolság és szög felmérése, ábrázolása. Alap műveletek távolságokkal és szögekkel. A háromszög, négy szög és sokszög felmérése. Á felmért idomok ábrázolásai A háromszög, a négyszög és a sokszög fajai, tulajdonságai. Merölegi sek és egyenlöközűek szerkesztései Hasonlósági A kör. Ni vei lázás szerkesztések. Tanította: Z A L Á N Y I JÁNOS. T e t g y a k o t l á s ; mint az I. osztályban. S z a b a d k é z i - r a j z , mint az I. osztályban. IV. Ő s z t á 1y . O s z t á l y f ő n ö k : DÉVÉNY JÓZSEF. V a l l á s t a n , Heti óraszám 2. — Tankönyv : Bófecz cy Sándor „Keresztény hittan és erkölcstan.“ — Tan anyag : A keresztény vallástan hittani erkölcstani része; Tan irtotta : H E N R IC ZY BÉLA. M a g y a r n y e l v . Heti óraszám 3. Tankönyv :Dengí János dr. „Magyar Stilisztikája1- és„ Olvasmányok a ma gyar Stilistikáliozi“ czimii olvasókönyve. Arany János Toldija (L ehr Albert jegyzetes kiadása. ) — Tananyag; A stílus grámatikai sajátságai. A stilus világossága, sza batossága és magyarossága, a stilus phonetikai sajátságai^ szavak és kifefejezések jóliaugzasa. A stilus aesthetikai sajátságai, az érzelem és képzelem nyiiatkozási formái. Olvas mányok : Az erdeilaK. (Tompa, Herényi és Petőfi költe m ényeié Szülöfö’dem. Az én lakásom. A poLska. (Arany) Regg és est. Petőfi utí levelei. Arany Toldi ja egészen. Az 1. II. III. IV. V.Enek könynélkiil. Ilosvai Z’oldia-. Írásbeli dóig zatoka tan- tananyag köréből, Ta ni tot ta : ZV B E R E C Z PÁL. L a t i n n y e l v - Heti óraszám: 5. Iskolakönyv: ugyanaz, mely a ILI. osztályban. Végzett anyag : A jelző Az összetett mondat. Az ige módok és idők használata. A kötőszók alkalmazása. A gyakorlókönyv 37.-62. magyar gyakorlatainak fordítása. Olvasmány : Liviusból 34.-50: fejezet, az első 7 könyv nélkül is ; Ovidíustól-Ferminalia; melyet be is tanultak. Prosodia és verstan-
Hetenként egy iskolai dolgozat. Tanitotta : D É V É N Y JÓZSEF. N é m e t n y e l v . Heti óraszám 3.-Tanönyv: Felssnann J. Német nyelvtan és Felsmann J. Német olvasó“ könyve. Il.rész.. Az alaktan ismétlése és kiegészítése. A teljes mondattan. Olvasmányok: Die Bürgschaft. Gute Nacht.. Der Jáger Abschied. Rothkäpen. Der Fuchs und der Book» Der ,Fucks und der Babe. Der Lőve und die Müc ke. Siegfried sárkányviadala. Az óriás leány. A nehéz: teher. Egy derék ember története. A szászok eredete. A tél. A reggel. Eri könig. Dolgozatok a tananyag begyakor lására. Tanitotta: ZJJBEBECZ PÁL. T ö r t é n e l e m . Heti óraszám 3. Tankönyv ; Varga f)ttó : Világtörténet I. r. Végzett tananyag: A keletinépek u. m. az egyptomíak, babyloniak, zsidók, assyrokr médek és perzsák történelme, műveltsége,, vallása. A görögök történelme és rómaiak történelme a császárságig. Tanitotta : BOLLA LAJOS., F ö l d r a j z . Heti óraszám : 2 Iskolakönyv: Scholtz A lbert; Földrajz. IY. rész. Végzett anyag; Á magyar birodalom, fizikai, polgári és politikai földrajza. Ausztria földrajza. Az osztrák-magyar monarchia politikai viszonyai: Térképrajzolás. Tanitotta : D É V É N Y JÓZSEF. T e r m é s z e t r a j z. Heti óraszám 3. Tankönyv ; Szterényi H. Ásványtan. — Tananyag: A jelentékenyebbásványok chémiai és fizikai tulajdonságai. A sók és savak Megfelelő ásványokon a kristály rendszerek ismertetése. A, yiz chemiai és mechanikai működése. A vulkanizmus. Egy szerű és összetett kőzetek demustrálva. Szerves vegyületek. geológiai korszakok, a jellemzőbb kövületek bemutatása.. Tanitotta: Z A L Á N Y I JÁNOS. M e nn y i s é g t a n . Heti óraszám 3. — Tankönyv Honig Algebra, I. rész — Tananyag; Összevonás, összadás és kivonás algebrai egész mennyiséggel. A sokszorozd» kiterjesztve a két és. háromtagúnk négyzete és köbére, Qsztás és ennek kapcsán a geometria haladvány összegezési képlete. Alapműveletek törtszámokkal. Elsőfikú egy is meretlennel biró egyenletek s ide vágó tárgyi feladatok, Tanitotta: STROM PF LÁSZLÓ
19 R a j z o l ó g e o m e t r i a . Heti óraszám 2. — ta n könyv : Fodor-Vagner, Constructiv planimetria.— tananyag: ellipsis, I iperbola és parabóla. Sik és téridomok projectiói egy és két síkon. Modern házak tervei és különféle építő stílusok ismertetése. Szerkesztések. tanította: STOM PF LÁSZLÓ testgyakrlás, mint az I. osztályban. Szabadkézi-rajz, mint az I. osztályban.
IV .
A tanszerek gyarapodása, a) Tanári
könyvtár.
A tanári könyvtár az 1895-6. ísk. évben a kö vetkező müvekkel szaporodott : Vétel útján ; Váczy :' Berzsenyi Dániel életrajza. 1 k. — Bárczay : A hadügy fejlődésének története. 2 k. — Bnrckliardt-Bárúezi r A renaissancekori műveltség Olaszországban. 1 k, —- Kisfaludy K.. minden mudkái. 6 k. — Roiti-Czogler r A fizika ele mei. 2 k. — Graber-Tlianhoffer Az állatok mecha nika műszerei. 1 k, — Szinnyey r Magyar tájszótár» 4 f. — U. a z : Magyar írók élete és munkái. 4 f. — Protestáns egyházi és iskolai lap idei évf. —• Orsz. középisk. tanáregyesületi közlöny I. évf. — Magyar paedagogia I. évf. — Természettugományi közlöny a pótfiisetekkel 1. évf. — Irodalomtörténeti közle mények 1 évf, — Magyar nyelvőr 1. évf. Egyete mes filológiai közlöny I. évf. Ajándék útján í Berecz Antal úrtól r Havas: Az értéktőzsde. 1 k, — Novák r Az egyszerű és kettős könyvitel tankönyve. 1 k. F a lb : Sirius VII. B, — M ocnik-Szabóky: Arány számok 1 k. — Berecz Az ó- és újvilág összehasonlítása.. 1 k.. —* N, N. A
21
zabadkömivesség 1 k. — Gáti : A hivatás áldozata, i k. — Gerevieh : A {elfelé menő láneztörtek ana lízise. 1 k. — Koch : Az erdélyrészi medencze har madkori képződményei. 1 r. — Cserni : Tájékozás a csillagos égen. 1 k. -- Sebesztha: Lélektani raj zok. 1 k. — N. N. Wekerle Sándor és kabinetje. 1 k. — Szirbek: Vezérkönyv a közönséges törtek ta li itilsa hoz. 1 k. Ilornischek : A proiectió geometriai tanulmány- 1 k. — Jankó: Torda, Aranvosszék, Toockó magyar népe. 1 k. — Gelléri: Otven év a mag v. ipar történetéből. 1892— 1902, 1 k, Pirchala: Emléklapok az orsz- középisk- tanáregye sület pozsonyi 26 közgyűlése alkalmára. 1 k- — N N. A tápszerekről (kőnyomat) 1. k- — Gonda: La régularisation des Portes de fér- 1 k- — Vájná : A t üdő vész gyógyító módjának mai állasáról. 1 k- — T iir r : La question d’ Orient 1 k. — H artm ann: Uber die Besiedlung des Viirtenberg. Schvarzwalds 1 k. — Regelmann: Abriss einer Geschichte der Wilrtenberg Topographie- 1 k- — Szabó Ferencz plébános ártól : Vigoiiraux ó-Schmi 1t: A biblia- és az újabb felfedezések 4 k- — Czirlmsz : Balbi A. egyetemes földrajza. 2 k- — Deér Endre dr. úrtól G iltay-I)eér: Bevezetés a mikroskopiába- 1 k- A ma gyar tudományos Akadémia Értesítője- 1 k- — Hi vatalos Közlöny- 1 k- — Herkules- 1 k. — K iss: A kolozsvári keresk. akadémia története. 1 k- — Bécsy-Brilisauer: A kaposvári áll- főgymnasium tört 1 k- — Hiinpfner : Az aradi kir- főgymnasium tör ténete- 1 k- — P ák h : Az iglói ág- h- ev- fögvmnasinm története- 1 k. N- N- A Bethlen-kollégium legújabb története- 1 k- — Bajay; A miskolezi kir. kath- gymnasium története- 1 k- — Boros : A nagyszebeni áll- főgymnasium története, 1 k- — Kellem en: A sümegi közs. reál iskola története- 1 k- — Kis : A pápai ev- ref- főiskola története 1 k
_22 ___
— B erkeni; A temesvári áll, főreáliskola története, 1 kötet. — E szerint a tanári könyvtár az idén 54 miivel oírva«/ rapodott G'4 kötetben és 8 füzetben, ide nem számít va az isk- értetitőket, így a jelenlegi állomány : 1013 mű 1737 kötetben és 123 füzetben. j
b) IFJÚSÁGI KÖNYVTÁR. Az ifjúsági könyvtár a lefolyt iskolai évben vé tel utján nem szaporodott, de a befolyt pénzből a könyv-rendelés megtörtént s a jövő isk- év értesítő jébe log bevétctni- — e) ÉREM ÉS RÉGISÉGTÁR. Az érem és régiségtár ez év folyamán csak ta nulóink által ajándékozott külöinbözo századbeli pénzérmekkel gyarapodott és pedig 35 drb.-ald) GEOMETRIAI SZERTÁR. Vétel útján : 2 drb. vonalzó í 1 drb. körzőAjándékozás útján : Zacliár Zoltán III. o- t. egy vonalzóe) A TERMÉSZETRAJZI SZERTÁRVétel útján: 1 drb- Bunse í állvány retorta tar tóval, 1 drb. réz-csiptető, 2 drb. tégely fogó, 3 drb, homok fürdő, 1 drb- epruvetta kefe. 2 drb- borszesz lámpa, 1 drb. lapos reszelő, 1 drb- bároméin resze lő üvegvágásra, 5 drb- liesseni tégely, 2 drb. ka nál phosphor égetésre, 1 drb- üvegharang csiszolt dugóval, 20 drb- epruvetta, 100 drb. parafadugó külömböző na»\-sávban. O./ ~ Ajándékozás útján: Dr. Deér Endre gyógysze rész úr a szükséges kénsav, sósav, salétromsav és
- 23 —
..iuiiomakot bocsátotta rendelkezésre. — Lakner Gyula II- o- t. galenittel gyarapította á szertártf) A TERMESZETT ANI SZERTÁR. Vétel utján nem gyarapodott. Ajándékozás útján Dr- Deér Endre gyógyszerész sir egy MikroskoppalA földrajz — történelmi szertár az idén nem gyarapodott.
t ogadjYik az adakozók az intézet hálás köszönetét
24 —
V.
PETŐFI KÖR A kör czélja: kissebb- leírások, elbeszélések, me sék kidolgozása által őrinél inkább megismerkedni a jó magyar stil kellékeivel, könyebb költemények elszavalása által pedig e’.éadásbeli ügyeséget szerezni.Eze» czélnak igyekezett a kör megfelelni ez évben is és az eredményre! beszámolt a június hó. 24-én tartott Petőfi „ünnep“-en, mely a következő műsorral tarta tott meg : 1., Gályarabok éneke, énekli az ifjúság2., Elnöki megnyitó, tartja Zuberecz P. tanár. 3., Hazámhoz, szav. Lichtenstern B- II. o- t4., Falú végén kurta kocsma, szav- Moravcsik T. IV. o- t. 5., Éji látogatás, szav. Stefánovics A. Ili o. t. 6., Pókainé, szav- Murányi M. III- o- t 7- , Szomjas ember tűn időse, szav- Balázs L FII. o- t. 8- , Szondi két apródja, szav- Kirchknopf Z- VI- o- t. 9- , A hajótörés előadja. Kövér P- 11- o. t10- Eötvös beszéde Körösi felett előadja Fazekas Ji ll I. o- t11- , Felolvasás, tartja Kirchknopf Z. IV. o- t. 12., Obsitos, szav. Murányi M- VI. o- t. 13. Igazgatói évzáró beszéd s a jutalmak kiosztása. 14-, Induló, énekli az ifjúságA Petöfi-kör jutalom díjait — zárthelyen meg ártott versenydolgozat alapján — elnyerték: Kirch-
— 25 —
knöpf Z. IV- o- t- és Stefanovies A- III- o- t. 1— 1 10 kor- aranyat. Murányi M- IV. o- t- és Grün I III. o- t. dicséretet kapott. Szavalatért az első 0 kor. díjat Murányi M- IVo. t a második 4 kor- díjat Balázs L- III. o- t- és Fazekas Istv. jutalom könyvben részesült. VI
Jutalmak és ösztöndíjak. 1, A “Csernyánszky “-féle ösztöndíjra a tanári testület Bartos Pál III- o. t. Straub Gyula IV o- t. és Melczer Dezső IV- o- tanulókat ajánlotta. 2- A Petöfi-kör jutalom-dijait az V- szakaszban ismertetjük. 3, A „Petöfl-Podmaniczky“ alapból Istváníi Ele mér IV- o- t- és Konyáry Ödön II o- t- 12 12 frt ösztöndíjban részesülnek, 4., A „Masznyik“-féle 10-frtos ösztöndíjat Boldis István III. o- t5 , A Földváry“-féle 5 frt-os ösztöndíjat Vladár József III- o- t- kapta6. Az „Aszód-vidéki tanítói kar“ 5 frt-os ösz töndíja ez évben tökésittetik. 7, A junius hó 13-án tartott tornaverseny al kalmával a következők nyertek könyv-jutalmat: Ist váníi Elemér IV- o- t- Boldis István III- o- t- Vladár József III- o. t-, Brankovics György IV- o- t- Mészá ros István I o- t. A szabadkézi rajzból az 1. jutalmdijat (3 frt,) Polner G y-3. 0. t, a 2-ikat (2 frt) Balti. P, 4. o. t. kapja* A kiosztott díjak összege 120 írt. 00 kr.
— 26
vT.
A L U M N E IJ M '. Az 1895-96. isk. évben aluraneumunkban feleke zeti különbség1nélkül 16 tanuló nyert ebédet és vacso rát, ezek közül volt egy félingyenes, kettő pedig évközben ki n a ra d t; 4 vidékről bejárót ebéddel áttunk el. A növendékek naponként 2 tál ételből húsleves és főzelék főtt hússal :) álló ebédet és 1 tál ételből (főzelék) álló vacsorát kaptak. Az évi dij ebédért és vacsoráért 44 frt; a havi dij ebédért 2 frt. 60 kr. Az aluinneum számára adakozás utján befolyt 1. ) Pénzben, supplicátióból: 335 frt. 91 kr. 2. ) Terményekben: Brünauer Albert úr, Chugyik János úr, Hanisch György úr, Nagy István úr é NT a g y Pál úr 2 — 2 zsák burgonyát adományoztak. N így tiszteletű Moravcsik Mihály lelkész úr pedig a névnapján vendégelte meg az alumnstákat. Fogadják a nemeslelkű adományozók hálás köszönetünket!
—
27
—
VIII. ^ TAN U LÓ K N ÉV SO R A . Vallásuk és születési helyük feltüntetésével.
I. Osztály. 1. Bankos Lajos ev. ref Péczel. 2. Diamánt László izr. N. Kartal. 3. Eördögh Tibor ev. ref. Kóka. ismétlő. 4. Faska Lajos ág. ev. Domony. 5. Forschner Ede izr. Aszód. 6. Friedmann Gábor izr. Miskolcz. 7. Hoffer István izr. Versegh. 8. Kottász Géza ág. ev. Bénve. 5). Kövér József ev. ref. P. Mindszent. 10. Lővy Sándor izr. Balassa-Gyarmat 11. Langfelder Pál izr. Aszód. 12. Mátheidesz Kálmán róm. kath. Aszód. 13. Maróthy Emil ág. ev. Vnnvarcz: 14. Mészáros István róm. kath Mátva-Novák 13. Nyulassy Gyula róm. kath. Bécs. 16. Paul Ferencz izr. Budapest. 17. Pászkay László rom. kath. Túra. 18. Plecker Ágoston ág. ev. Gödöllő 19. Poos Lajos róm. kath. Zsámbok. 20. Reichenbach József róm. kath. Torbágy 21. Seffarovkszy Béla ág. ev. Csornád ismétlő 22. Schneller Béla izr. Vanyarcz. 23. Schönthál Márkusz izr. Gödöllő.
— 28 —
24 25. 26. 27. 28. 1. 2. 3. 4.
Sramkó Kálmán ág. ev. Budapest. Schweitzer József izr. Hévíz. Szendíffy Dezső róm. kath. Ősi. Taucher János ág. ev. Aszód. Veiszkopf Vendel róm. kath. Bagh. M agántanulók. Bamberger Andor izr. Puszta-Aranyos Neuspiel Andor izr. Erdő-Kürt. Szeberényi László ág. ev. Fóth Szvoboda Dénes róm. kath. Gödöllő.
É vközben kim aradtak: 1. Gyurik Zoltán izr. Zsámbok. 2. Szuchovszky Pál ág. ev. Kisujfalu 3. Sramko Gyula ág. ev. Bottyán. II. Osztály. 1. Balázs Géza ág. ev. F.-Haraszt. 2. Gebauer Norbert róm. kath. Neuschloss 3. Grósz István ág. ev Hatszeg. 4 Fáy Géza ág. ev. Péczel. 5 Hannover Rezső izr Túra. 6. Holly Jenő rom. kath. Kőbánya. 7. Kaufmann József róm- kath. Aszód. 8 Konyáry Ödön ág. eg. Domony. 9. Kövér Péter ev- ref. Mindenszent ismétlő. 10. Lakner Gyula rom. kath Túra. 11. Lichtenstern Béla izr. Aszód. 12. Márkusz Jenő izr. Aszód. 13. Porubszky József róm. kain. ismétlő. 14. Reiner Dezső izr. Tót-Győrk. l j . Samu Pál róm kath. Péren. 16. Schreiber Dezső izr. Aszód. 17. Swarcz Aladár izr. N. Kartal. 18. Stefanovich Elemér ág. ev. Gyón. 19. Szinberger Dezső izr. Aszód. 20. Veisz Jenő izr. Bagh.
— 29
M agántanulók. Veres Iván ág. ev Szirák. Kimaradt. Neuspiel Hrnő izr. Erdő-Kűri III O s/tály 1. Balázs László róni. kath. t u .a ismékéi. 2. Bartos Pál ág. ev. Mende. 3. Bol.iis István ág. ev Aszód 4. Bottka Dezső ev. ref. R. Keresztúr. 5. Derekas József ev. ref Aszód. 6. Dévai István izr. Gyöngyös 7. Fazekas Istv. rom. kath. Úri. 8 Fekete Károly ev. ref Mező-Kereszres. 9. Fischer Mátyás izr Kéthalom 10. Grün Imre izr. Aszód. 11. Kiss Elemér ág. ev. Budapest. 12. Kossuth Lajos ág. ev Ságh. 13. Kubányi Béla róm. kath. Kis-Ujfaiu. 14. M iróthy Gyula ág. ev. Vanyarcz. 13. Polner Gyula ág. ev. Zsámbok 16. Stefanovich Aladár ág. ev. Gyón. 17. Székely Jenő r. k Rákos-Keresztur isin. 18. Taar Lajos ev. ref. Sződ. 19. Torma János róm. kath Horth. 20. Udvardi János róm. kath. Vácz. 21. Váli Alfréd izr. Sáros-Patak. 22. Váli Imre izr. Jász-K.isér. 23 Veisz Mór izr. Váraszó. 24. Veiner Géza izr. Kis-Ujfalu, 25. Vladár József ág. ev. Budapest. 26. Zachár Zoltán rom. kath. Boldog. M agántanuló: Forschner Juliska izr. Aszód. K im arad tak : 1. Richter József róm. kath. Zsidón. 2. Márky Béla ev. ref Szo’ooszló.
— 30 —
1. 2. 3.
4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.
IV. O sztály : Adler Oszkár izr. Gödöllő. Batta Péter rom. kath. Gödöllő. Bauer Jenő izr. Valkó. Brankovies György ev. ref. Iklad. Hevesi Árpád izr. N. Btítony. Hirschler László izr. Versegh. Hornyánszky Aladár rom. kath. Keszeg. Istvánfi Elemér ág. ev. Bagh. Ivanovich Győző ág. ev. Budapest Kaudl Miksa izr. Iklad. Kirchknopf Zoltán ág. ev. Budapest, isin. Krenko József ág. ev. Aszód Markbreit Ármin izr. Aszód.
14. M e lc z e r D e z s ő ág. ev
15. 16. 17. 18. 19 20 21.
Á c sa i
Micsinai Lajos ág. ev. Zsidón. Moravcsik Tibor ág. ev. Szarvas. Murányi Miklós r. k. N. Kartal ism. Sí raub Gyula ág. ev. Aszód. Schwarcz Ede izr. N. Kartal. Sreiber Izidor izr. Aszód S z ilá rd Z o ltá n ág. ev. F e ls ő - S z e li .sin .
FIGYELM EZTETÉS
A
JÖVŐ ISK O L A I É V ItE
1. Az új iskolai év szeptember 1-jén kezdődik. Au gusztus 29-31-én tartjuk a javitó és felvételi vizsgálatokat. Szeptember bárom első napján történik a tanulók beiratása, 4-én kezdődik a rendes tanítás. 2. A. gymnásium I. osztályába csak oly fiúk vétetnek föl, a kik legaláb 9 évesek s az elemi iskola IV. osztályá nak sikeres elvégzését hiteles bizonyitványnyal tudják igazolni. Ilyenek hiányában fölvételi vizsgálatot tartoznak tenni, a melyér dij nem jár. 3. A gymnásium felsőbb osztályaiban való fölvételre legalább elégséges bizonyítvány kell; ha azonban a bizo nyítvány gyímnésiumi tantervűnk követelményeinek meg nem felel, a tanuló szintén díjtalan fölvételi vizsgálatott köteles kiállani. 4. Fölvételre a tanuló szülei, gyámja, vagy ezek megbízottjai kíséretében személyesen tartozik az igazgató nál jelentkezni s ez alkalommal a megelőző évbeli f tn u lm á n y á r o l szóló iskolai bizonyítványt felmutatni, A más tanintézetből jövő tanulók kötelesek ezenfelül bizonyít vényt felmutatni szü le té sü k id e jé r ő l (a községi vagy körorvos oltási bizonyítványa). 5. Az uj tanuló jelentkezésekor 1 frt. beiratási dijat fizet az igazgatónál ugyanott fizeti minden tanuló beiratáskor a három frt. bizonyítvány-, könyvtár és orvosi dijat és félévi előleges részletekben a tandíjat. A protestáns hely beli tanulók egész évi tandija 20 írt. ti vidékieké pedig 24 frt. a rom katolikusoké és az izraelitáké 30 frt. Az alumneugn dijat 44 irtot, szintén féléves rész letekben előlegesen (a jelentkezéskor és február 1-ig) kell e phorusnál befizetni. 7. Az olyan tanulót, ki az iskolai év végével alapos
— 32 — oknál fogva vizsgálatot nem tellett, a tanári kar pótló vizsgálatra bocsátja. A mely tanuló kettőnél több tárgyból elégtelent kapott, tartozik az osztályt ismételni, A ki két tárgyból elégtelen, augusztus 29—31. napján javíthat, a felekezeti hatóság engedelmével; a ki egy tárgyból elégtelen, javíthat minden elöieges jelentkezés nélkül. 9. A javító vizsgálat dija 2 frt- más intézetből jött tanulók részéről 5 frt. 10. A magántanulók beiratkozásra szintén szeptember első napján jelenkezzenek. Az iskolai év végén az igazgató által kitűzött időben, a magyar, latin és német nyelvből s a számtanból Írásbeli vizsgálatot tesz, és műiben tárgyból szóbelit. Vizsgálatunk díja 40 frt. ezenkivül a rendes beírató bizonyítvány - orvosi-és tandíjat is tartoznak meg fizetni a nyilványos tanulókra nézve kötelező időben. 11 Iskolai bizottságunk kéri a t. szülőket, hogy a ta nulók elszállásolása végett forduljanak először az igazgat tóhoz; különösen, ha mint idegenek jővén Aszódra az itteni viszonyokat nem ismerik. AZ IGAZGATÓSÁG.
f.) Előmenetel szerint
A r e n d e s
tá r g y a k á t I.
• és
v é v e
II.
III.
IV.
p e d ig -
1
Ö s s z es e n
ő s z t á l y 1> ; i n
Minden tárgyból jeles
1
• 4
4
1
10
Minden tárgyból jó
10
5
8
10
33
Minden tárgyból elégséges
10
10
11
10
41
Jígy tárgyból elégtelen
5
—
—
—
5
Két tárgyból elégtelen
3
2
2
1
8
Több tárgyból elégtelen
2
m
-
•
Összesen
31
21
1
3
20
100
I
IX.
S rI'A r. r i S Z T I K A I K IM Ü T A T Á S . 1895—96 tanév végén. a) Os/,tályonkiiit*
Ö
&
x.
L
t\
1
y
Egész év folyamán felvétetett Vizsgálatot tett Megvizsgált ismétlő volt
I.
II.
III.
IV.
Összesen
65 31 1
21 21 2
28 26 1
21 22 3
105 100 7
5 2 6 8
8 3 7 7
9 1 3 9
29 10 25 36
20
26 1
21 —
—
—
97 1 2
b.) Vallásuk szerint.*)
7 4 9 12
Ág hitv. evang. Ev. ref. Róni. kath. Izraelita
c ) Anyanyelv szerint.
30 -— 1
Magyar Tóth Német
—
1
d.) Nyelvismeret szerint.
m
m
23 8
Csupán magyarul magyarul és németül magyarul és francziául magyarul és tótul Összesen:
18 2
—
—
—
—
31
21
16 4 . 1 5
19 3 —
26
11
76 17 1 6
—
100
c.) Életkoruk szerint. A tanulók életkora az év végén osztály I. 11. III. VI. I—IV
10 2 — —
—
2
—
12 8 6 1
—
—
13 6 10 9 4
15
29
11 13 1
14
,
14 2 3 7
15
6
1 6 6
15
14
-
16
17
2 5
1 1
Összesen 31 21 26 22
7
2
100
—
—
—
—
* Ezen — és a következő adatok csak a vizsgálatot tett nyilvános és magántanulókra vonatkoznak Évközben eltávozott 6.