Arbor fuit Benedictus. A Bencés Diákszövetség Almanachja a bencés nevelésről

1

Arbor fuit Benedictus A Bencés Diákszövetség Almanachja a bencés nevelésről 2010–2013

2

Arbor fuit Benedictus A Bencés Diákszövetség Almanachja a bencés nevelésről

2010–2013

4

Arbor fuit benedictus* A Bencés Diákszövetség Almanachja a bencés nevelésről 2010–2013 Egyes szenteknek a „ fa” szerepét szánta az Egyház. Szent Benedekről ezért hirdeti egy márványtáblába vésett felirat a pannonhalmi arborétum vaskapujánál: „Arbor fuit Benedictus”. A bencés szerzeteseknek azzá az új Ádámmá kell válniuk, akik a kertet gondozzák.

*

Borián Elréd OSB „A Paradicsom fái” című írása alapján. A tanulmány elolvasható: Pannonhalmi Szemle 14/4 (2006), 143-147.

Szerkesztők: Deli Gergely Ph98 Kovács Péter Ph05 Lektor: Mester Sándor Ph75 Olvasószerkesztő: Szabó Tibor Zsombor Ph06 Kiadja a Bencés Diákszövetség Felelős kiadó: Kukorelli István Ph70, a BDSZ elnöke Könyvterv-tördelés: Manninger Dániel Ph05 Nyomdai munkálatok:

ISBN: 978-963-08-6697-2

Kollonich László kalocsai érsek 1802-ben így fogalmazta meg a rend új feladatkörét: „Minden fáradozásotok, gondoskodásotok arra fordítsátok, hogy a gondozásotokra bízott ifjúság az igaz hitben erősen, a jó erkölcsökkel, minden erénnyel fölékesítve kerüljön ki kezetek alól. Így adjatok az egyháznak igaz fiakat, így a fejedelemnek hűséges alattvalókat, így a hazának hasznos polgárokat.”

6

Előszó..................................................................................................9 A BENCÉS NEVELÉSRŐL A bencés nevelésről.......................................................................... 14 LUIF OTMÁR Mitől bencés a bencés gimnázium?................................................... 20 Mary Collins, OSB Nevelés a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban és Diákotthonban.. 36 Horváth Dori Tamás OSB Ph67 A pannonhalmi gróf Ciano Galeazzo és Costanzo Gimnáziumnak és Nevelőotthonnak Évkönyve az 1940-41. iskolai évről................... 42 Kováts Arisztid OSB igazgató Alkotni, de hogyan és miért?.............................................................45 Ranschburg Á. Hildegard OSB. obl. II. BENCÉSEK ÉS TANÁROK A Tanár Úr......................................................................................... 60 Ma jor Balázs Az élet tudós tanára........................................................................... 62 Vasvári Gergely Pál Ph 98 Kühár Flóris OSB...............................................................................64 Pesti Ágota A Prefektus Úr................................................................................... 70 Magassy Dániel Gy57 Magaslati levegő................................................................................ 73 Pongrácz József Ph69 Megemlékezés Jordán Sándor Emil atyáról...................................... 77 Kukorelli István Ph70 és Deli Gergely Ph98

7

III. ALMA MATEREK Jáki Sándor Teodóz OSB emlékezete................................................84 Cs. varga István Gy64 Görömbei András emlékezete...........................................................88 Cs. varga István Gy64 Bencés Diákok Kalauza..................................................................... 95 Kemenes Illés OSB Fejezetek az esztergomi bencés gimnázium XIX. századi történetéből....................................98 Szal ai Bél a Ph58 Emlékeim......................................................................................... 119 Szíjártó Gábor Bp48 Tárgyilagosság nélkül a „Kupacról”.................................................128 Kukorelli István Ph70 Diákélet a századelőn a Győri Főgimnáziumban..............................132 Szal ay Kornél Géza Gy96 A Szent Orsolya Rend győri tanintézeteinek és rendházának államosítása.................................................................................... 140 Péter Tamás Gy00 Sine Ecclesia et religione................................................................ 144 Hancz Patrik Gy11 Szent Márton napok.........................................................................156 Bubernik Eszter IV. Diáktársaink Emlékek a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban 1952-ben érettségizettek életéből................................................................... 172

Csill ag L ászló Ph52

1951.................................................................................................. 180 Horváth István Gy51 és Pall a Dénes Gy51

8

Mi 1952-esek.................................................................................... 184 L áng Bél a Gy52 A pesti Bencés Gimnázium cserkészcsapatáról.............................. 190 Simányi Miklós✝ Bp52 Más is él a világon! Beszélgetés Bárány Tamással......................... 194 illés györgy Kacskaringók................................................................................... 198 Born András Ph64 Egy esztergomi bencés diák, aki latin és ógörög nyelven írt verseket........................................... 206 Szoleczky Ferenc Eg46 Szemelvények Boksay György II. osztályos tanuló magyar dolgozataiból, szabad fogalmazásaiból............................................211 Emlékmise Nagy Gáspár költő halálának évfordulójára..................218 Kuminetz Géza Egy osztályújság története.............................................................. 222 Kovács Győző Ph58 Hogyan éltem meg a négy évet........................................................ 230 Kubinyi Márton Ph12 A kötetben Nagy Gáspár, Szabó Marcell, Tóth József és Csergezán László versei szerepelnek. A képeket Orbán Gergely készítette. Borítóterv: Manninger Dániel A DIÁKSZÖVETSÉG HIVATALOS ADATAI................................................... 237

9

Előszó

A

z almanach évszázadok óta a könyvkiadás legszínesebb, legkedveltebb, rendkívül változatos tartalmú kiadványainak egyike. Jó történeti példa erre a hajdani bencés diák, Kisfaludy Károly reformkori, első hazai almanachja az Aurora, amely műhelyt teremtett, nevelt és ízlést alakított. Az almanach műfaja szinte meghatározhatatlan: egyszerre évkönyv, emlékkönyv, pedagógiai regény, irodalom és történelemkönyv, anekdotákat, érdekes történeteket is tartalmazó szórakoztató kalendárium, hallatlan sok információval. Jellemzője, hogy egy-egy intézmény (pl. parlament), szakma (pl. színház), vagy kisebb-nagyobb közösség (pl. egyesületek, nemesi családok, kamarák) állítja össze saját maga identitását is meghatározandó. A jó almanach olyan, mint a heraldikailag szép, hiteles és kifejező címer, amely kifele a közösség egészét jeleníti meg, másrészt tagjainak belső hovatartozását jelzi. Kedves Diáktársaim! Ilyen, műfajilag változatos tartalmú könyvet vehetünk kezünkbe, amelyben rengeteg üzenet rejlik rólunk, nekünk. Rengeteg szeretet van ebben a könyvben, ezért jó dolog kézbe venni és békés időben elolvasni minden sorát. Tematikus almanachnak is tekinthető, amely a bencés nevelés lényegéről szól. Sokan vallanak erről a könyvben. Várszegi Asztrik Főapát Úr a Magyar Nemzetnek adott 1995. augusztus 5-i interjújában a következőket nyilatkozta a bencés nevelésről: „A keresztény nevelés veretet ad az élethez, célt és értelmet ad a tanulásnak, a munkának, és a kudarcoknak is. Végső célunk azonban az, hogy krisztusi embereket neveljünk, akik ismerik Istent és az embert, és így alkalmasak a társadalom és embertársaik szolgálatára.” Szerkezetét tekintve az Almanach folytatja hagyományainkat: azon az úton jár, amelynek alapköveit felejthetetlen emlékű diáktársunk, Könyves

10

Tóth Kálmán rakta le sok éven át. A legutóbb 2009-ben megjelent Almanach már nagyobb időszakot fogott át, ehhez hasonló a mostani 2010-2013-as Almanach is. Kedves Diáktársaim! A Diákszövetségben társak vagyunk egy hosszú úton, amely az ezer éves iskola tradícióiból ered. Nem akármilyen iskola ez: Európa védőszentjének, Szent Benedeknek a nevét viseli. Nem akármilyen, mert megajándékozott bennünket egy kinccsel, a bencés összetartozás tudatával, a bencés szellemiséggel. Jó dolog ezen a jó irányú úton járni és jó dolog tudni azt, hogy nem egyedül járjuk az utunk. S ha néha lesodor erről az útról a sors, vagy gyengeségünk, éppen az útitársak segítenek és figyelmeztetnek rá: vigyázz az irányra! Erre a felelősségre figyelmeztet a mostani Almanach is, amely bencés identitásunk és összetartozásunk kapcsos könyve. Szeretettel ajánlom a könyvet mindenkinek! Budapest, 2013. május

11

Kukorelli István Ph70 a BDSZ elnöke

12

Orbán Gergely: Fa

13

http://orbangergely.hu

I. A bencés nevelésről

14

A bencés nevelésről1 L uif O tmár O S B

A bencés kolostorok Szent Benedek elgondolása szerint a béke szigetei, ahogy valaki fogalmazott, a mai világ szociológiai csodái. A bencés közösségeknek megtartó, megőrző ereje az állhatatosság. Szilárdnak lenni, a választott, megkezdett, Istenhez vezető úton kitartani. Meg kell maradni a választott és vállalt életforma mellett, meghatározott közösségekben és helyeken. A mai ember is csak úgy őrizheti meg önmagát, ha tudja hová tartozik. Ha van hazája, egy védelmet adó emberi közössége, van egy család, amelyben otthon tud lenni, amelyhez hűséges. Van egy út, amelyen jár, van egy hivatás, meghatározott munka, amelyben megtalálja önmagát. A bencés kolostorok, házak, iskolák, miközben őrzik és gyarapítják értékeiket, tágra nyitják kapuikat. Meghallják a világ szavát és válaszolnak is rá. Ma is közvetítik azt a szellemet, amely 1500 évvel ezelőtt Európát megmentette. Átadják annak az üzenetét, aki ma is vigyáz Európára. A bencés közösség ma is jel, kiáltó szó, amely tanúságot tesz, hív, Jézus Krisztus követésére szólít. Négy éven át a bazilika szomszédságában éltél, tanultál. Mint bővizű folyó mellé ültetett fa szívja fel mélyre eresztett gyökereivel az életet, növekedést adó nedveket, úgy fogadtad te magadba itt, Pannonhalmán az igaz emberségnek, a keresztény kultúrának, az ősi bencés múltnak és jelennek, a magyar történelemnek, az igaz magyarságnak szellemét, tudását, sok értékét.

1  A részlet Kőrösi Tamás – Péter Tamás (szerk.): Luif Otmár OSB füveskönyve, GyőrJaurinum 2012 című kiadvány 62-66. oldaláról származik. A másodközlésre a szerkesztők engedélyével került sor.

15

Ahogy a fa leveleivel fogja fel a levegő hasznos anyagait, úgy fogadtad te is be a természetfeletti erőről szóló tudást és hitet. Itt érlelődtél a kamasz- és ifjúkori bizonytalankodás, keresés után keresztény férfivá. Legyen hála Istennek, ennek a bencés helynek, mindazoknak, akik törődtek veled. Tanár és diák között a jó kapcsolat kialakulásának nem kedvez az iskola. A diákok általában nem szeretnek iskolába járni, és erről nem csak ők tehetnek. Nehezen barátkoznak meg azokkal is, kikhez ez a kevésbé szeretett élet kapcsolódik. Így volt ez, azt hiszem mindig és így van ez a világon most is, mindenütt. Végső soron a helyzet adott, és józanabb perceikben a diákok is elismerik, hogy iskolára szükség van, és ha iskolára igen, akkor tananyagra is, és ha tananyagra, akkor tanárra is. És ha a tanár feladata a tanítás, akkor a diáké a tanulás, és hogy munkájuk eredményes legyen, szükséges bizonyos fegyelem és így tovább. Eddig mindenki eljut elméletben, a nehézségek inkább gyakorlati természetűek, vagyis, hogy tanulni kell, a tanulás pedig fáradságos. Ezen szeretne könnyíteni a diák, amibe viszont a tanár nem akar beletörődni és kész a konfliktus. Azon kell fáradoznunk közösen, hogy ezeket a helyzeteket csökkentsük, enyhítsük. Ne úgy, hogy a tanárok leszoknak a számonkérésről, hanem hogy ti szoktok hozzá a komoly munkához. Az egész világon a tanulás és a tudás presztízsének csökkenéséről beszélnek. Arról, hogy a fiatalok kevésbé igénylik a magas szintű tudást, műveltséget, mert nem hajlandók vállalni a tanulás rögös útját. Az órák unalmasak lesznek és a tanulás is az lesz, ha nem lesz igény bennetek, ha nem úgy mentek órára, hogy kérdések vannak bennetek, amire órán szeretnétek választ kapni. Az oktatási órák nem lesznek olyan látványosak, mint a cirkuszi mutatvány, nem lesznek olyan izgalmasak, mint egy jól rendezett krimi. De igenis lehetnek gazdagok, ha az óráknak nem a tanár lesz egyetlen szereplője, hanem mindnyájan résztvevői lesztek. Nagyon szeretném hangsúlyozni azoknak az ismereteknek a fontosságát, amelyek keresztény életünkkel függnek össze. Ha ezt elhanyagoljuk, ha ezt ti nem értékelitek nagyra, küldetésünkből, munkánkból keveset érünk el. Bennünk egy olyan diák képe él, aki céltudatosan dolgozik, akit valami nagy kíváncsiság, szomjúság hajt, hogy megismerje a világ dolgait, de közben

16

maga mellett észreveszi a másik embert is, akiben felismeri sors- és bajtársát, testvérét. Úgy él, hogy neveltségével, kulturáltságával, áldozataival a többiek életét, a közösséget is szolgálja. Nyitott minden érték befogadására, ugyanakkor elkötelezettséget vállalni tudó és akaró, hivatásukért élő emberekre van szükség. Ha ilyen célkitűzéseink vannak, igényeinket nem szállíthatjuk le. Az a nevelés, amely a fiatalságot meg akarja kímélni mindennemű szigortól, munkától és magas követelményektől, elpuhult és züllésre hajlamos nemzedéket nevel, amely nem fog tudni megfelelni az élet és hivatás szabta követelményeknek. Alapelvünk: annyi megkötést, amennyi szükséges és annyi szabadságot, amennyi lehetséges. Diákotthoni prefektusként szoktam mondani diákjaimnak: minden osztály maga nevel magának prefektust. Ha ők igényesek, ha sokat várnak a prefektustól, ha kicsit piszkálják elvárásaikkal, akkor a prefektus, azt hiszem, örömmel tesz eleget kívánságaiknak. Talán a legnagyobb ajándék a tanár és diák, nevelő és növendék viszonylatában: a bizalom. Lesznek alkalmak, amikor nem tudunk minden intézkedést, eljárást megindokolni, de ha kellően jó lesz, bizalmon alapul a kapcsolatunk, azt gondolhatjátok: lehet, hogy igazuk van, jóindulat vezeti őket, értelmük nem homályosult el egészen, akaratuk nem annyira rosszra hajló, hogy ne lehetne követni őket, néha talán kicsit vakon is. Országszerte fájlalóan sokat emlegetik, hogy nem él a diákokban iskolájukhoz való ragaszkodás, az iskolához tartozás tudata. Nem érzik magukénak. Sajnálják, hogy eltűntek az egyes iskolákat megkülönböztető diáksapkák. Nem szívesen hordják iskolájuk jelvényét. Ti az iskolátok megbecsülését, szeretetét nem pajzsra vésve, hanem a szívetekbe rejtve hordjátok. A legnagyobb tisztelet, elismerés és köszönet mindenkinek, aki valamit is tett ezért a hazáért. De ennek a munkának csak akkor volt értelme, ha nem követi esztelen rombolás, ha értékes munkátok nem esik áldozatul minden anyagi és erkölcsi értéket szétbomlasztó pusztításnak. Olyan házban éltetek, amely a találkozások helye volt számotokra. Itt találkoztatok Istennel, az igaz Atyával, aki rátok tekintett és megszeretett benneteket. A felnőtté váló ember hitével és szeretetével fogadtátok be, és ő is a szeretetébe zárt benneteket. Kitörölhetetlen jellel jelölt meg benneteket. Foglyul ejtett mindegyikőtöket. Aranyos nyakörvét helyezte a nyakatokba, jelezve, hogy az övé vagytok, gyűrűt húzott ujjatokra, láthatatlan szent jelét

17

nyomta homlokotokra. Ez a találkozás egész életre szóló találkozás volt. Nem lehet nem megtörténtté tenni. Eltávolodhattok Istentől, jeleit letakarhatjátok, elrejthetitek. Isten többé nem mond le rólatok. Ember emberrel nem találkozhat hiába, ha úgy tetszik, nem találkozhat büntetlenül. Emberek lévén közösségben élünk, tehát adósai vagyunk egymásnak. Ha nem egyébbel, hát kézfogással is, amely egyedül az ember jóságának mindenkori mozdulata. Emlékezzetek azokra, akikkel itt találkoztatok, akikkel együtt éltetek ebben a házban. Emlékezzetek azokra, akik életük napjait beépítették életetekbe. Mélyen hajtsátok meg fejeteket az iskola előtt, az intézet minden dolgozója előtt, akik munkájukkal, idejükkel, minden idegükkel életük egy részét építették be életetekbe. Békét akartunk teremteni bennetek és körülöttetek. Összevarrni a bennetek támadt repedéseket, eltakarítani a közeletekből minden romot, szennyet, eltávolítani mindazt, ami nem méltó az emberhez. Műveltséget terjesztettünk, palléroztunk, az életet tanítottuk. Úgy fogadtunk benneteket, és úgy éltünk köztetek, hogy közben egy pillanatra sem felejtettük: zálogban kaptunk benneteket az Istentől 4 évre vagy egy életre, és vissza kell adni benneteket érettebben, bölcsebben. Egyszerű kis komp akart lenni az iskola, amely négy évvel korábban hátára vett benneteket, hogy biztonságosan átszállítson titeket az egyik kikötőből a másikba, az egyik partról a másikra. Megkopott ez a komp, sok ezer diák koptatta. De kezetek munkája nyomán is egyre szépül, megfiatalodik. Hajósai megfogyatkoztak közben, megfáradtak néha, sokszor elcsigázottak voltak, de mindig képesek voltak megújulásra. Ne feledjétek azt se, hogy nevelésünk alapgondolata az volt, hogy az egész valóságra neveljünk benneteket. Beállítottunk benneteket a valóság egészébe, amely magában foglalja a természetet és a természetfölöttit, időt és örökkévalóságot, embert és Istent, a valóságnak azt a mérhetetlenül nagyobb és jelentősebb felét, amit az isteni, az örök és a természetfölötti jelent. Mi tudjuk, mit jelent embernek lenni, ezért mérhetetlenül tiszteljük és értékeljük az emberi személyiséget. Ezért igyekeztünk mindig tisztelni a ti

18

személyiségeteket is és szolgálni annak kifejlődését, emberi és isteni keretek közötti szabadságát. Kérésem pedig a következő: Sohase legyetek kisebbek magatoknál! Sohase csonkítsátok meg magatokban az egész valóságot, amely nélkül, úgy érezzük, nem méltó az ember az emberi névre, és nem érdemes élni ezen a földön! Ne alkudjatok meg soha, csonka vagy fél emberséggel, sohase érjétek be a legmagasabbnál alacsonyabb eszménnyel! Akarjatok és törekedjetek mindig egész embernek lenni, egész valósággal, akitől semmi emberi és semmi isteni nem idegen! Ne engedjétek csökkenteni magatokban a keresztény jellemnek azt a tisztaságát, szilárdságát és erejét, amelyre mi neveltünk benneteket, és amelynek kidolgozására elindultatok! Ez a nevelés és ez az elindulás kötelez.

19

20

Mitől bencés a bencés gimnázium?

Globalizáció és nevelés: a bencés válasz1 M a r y C olli n s , O S B 2

H

árom téma tárgyalására kell sort kerítenünk a mai előadás keretében: szólnunk kell a globalizációról, a nevelésről, és arról, hogy e kihívásokra mi a bencés válasz. Igen nehéz lesz a három közül bármelyiket is kielégítően tárgyalni, hát még a három jelenséget egy tető alá hozni! Azért vállaltam el ezt a felkérést, hogy e három fontos dolog kapcsolódási pontjait felkutathassam, mert úgy vélem, nincs nagyobb kihívás egy új probléma feltárásánál. Amit ajánlani tudok, az nem több, mint egy első próbálkozás, amelynek célja, hogy adalékul szolgáljon abban az eszmecserében, amelyet a Bencés Nevelés Nemzetközi Bizottsága már két korábbi találkozóján megkezdett. Talán előadásom több új kérdéssel is szembesít mindannyiunkat. A globalizácó: egy jelenség, amelyre nekünk, mint nevelőknek mindenképp reagálnunk kell Az, hogy valaki bencés vagy cisztercita, egyszersmind annyit is tesz, hogy helyhez kötött. Mi mindannyian a helyünkhöz vagyunk kötve. Az a tény azonban, hogy a bencés és cisztercita nevelők, akik egyébként mind saját 1  Az angol nyelvű előadás 2005. november 1-jén hangzott el a III. Bencés Nevelésről Szóló Nemzetközi Konferencián, a New Jersey állambeli Delbartonban található Szent Mária Apátságban. A magyar fordításra és a szöveg közlésére a szerző engedélyével került sor. 2  Mary Collins bencés nővér, az Egyesült Államokbeli Kansas államban, Atchison városban él, a helyi Mount St. Scholastica bencés női perjelség tagja, 1999 és 2005 között a közösség perjelnője. A teológia doktora, a Benedictine College, Atchinson, Kansas és a washingtoni The Catholic University of America volt tanára.

21

helyükhöz kötődnek, itt e helyen összegyűltek, jól mutatja a globalizáció mindannyiunkat érintő, hatalmas erejét. Egy szakértő úgy vélte, hogy jóllehet a globalizáció definiálására számos kísérlet született már, a leginkább lényeglátó megközelítés a globalizáció azon aspektusát hangsúlyozza, amely szerint a földrajzi helyhez kötöttség egyre lényegtelenebbé válik. Ahogy kifejezte, „igen komoly mértékben megnövekedett az olyan társadalmi kapcsolatok száma, amelyek nem gyökereznek a lokalitásban, azaz nem kapcsolódnak egy adott földrajzi helyhez.” Bárhol is élünk a Földön, olyan világméretű folyamat részesei vagyunk, amely kívül áll ellenőrzésünkön. Mi, bencés nevelők biztosan nem vagyunk felelősek azért a napjainkban zajló globális változásért, amely a helyi, a lokális értékét egyre inkább csökkenti. De mi sem hagyhatjuk figyelmen kívül a globalizációt és hatását lakóhelyünkre és az ott élő emberekre. Egy másik megfigyelő arra figyelmeztet bennünket, hogy a nevelés vállalati irányítás alá kerül, és a márkajelzés, a „branding” egyre jelentősebbé válik az oktatás területén is. Már mi is találkozhattunk olyan szülőkkel, akik vállalati módon állnak hozzá ahhoz, amit mi az iskoláinkban teszünk. Ők úgy gondolják, hogy egy szolgáltatást vásárolnak tőlünk, egy bizonyos nevelést a gyermekeik számára. Úgy, mintha épp egy autót vennének, és kezdenék is sorolni azokat az extrákat, amelyeket kérnek a kocsihoz. Ha elfogadjuk, hogy a nevelés csupán egy fajtája a különféle piaci jószágoknak, rögtön látjuk, hogy a „branding” igenis jelen van az iskoláinkban, amikor egyes tevékenységeinket valamilyen vállalat, például a Nike, a Toyota, a Coca-Cola vagy a Pepsi szponzorálja. Mint minden emberi tevékenység, a globalizáció egyszerre építő és romboló hatású is lehet a nagyobb emberi közösségre és a kisebb emberi közösségekre nézve, és ezen építő vagy romboló hatását különféle módokon fejtheti ki. De talán – és itt a talán hangsúlyos – , mi, akiknek hivatása egy közös vállalkozásra szól, nevezetesen, hogy a fiatalokat hagyományos monasztikus felfogásunk alapján neveljük fel, közreműködhetünk abban, hogy a következő generáció, a mi tanítványaink, a globalizációt olyan irányba tereljék, amelyben megőrződik a helyiért, az emberi személyért és a közjóért való aggodalom. A globalizáció hatásai számos irányban egyszerre érezhetőek. Gondoljunk csak a nyolckarú óriáspolipra, vagy a soklábú gépszörnyetegre a Pókember 2-ből, ha képekben szeretnénk megfogalmazni azt a jelenséget,

22

amellyel szemben állunk. Jelen előadás kereteiben csupán annyit tehetek, hogy meghatározom a globalizáció néhány fontos aspektusát, azokat, amelyek életünkre a legnagyobb hatással vannak, és amelyek legsürgetőbben állítanak új teendők elé bennünket, nevelőket. Mindezt azonban csak azért teszem, hogy megalapozzam az előadás lényegi mondanivalóját, a bencés választ. Bárhol is helyezkedik el a világban bencés vagy cisztercita iskolánk, Delbartonban, Chilében, Brazíliában vagy Japánban, már most szerves részei vagyunk a globális piac, a szabad kereskedelem és a munkaerő szabad áramlása új világának. Azoknak a fiataloknak, akiket ma oktatunk, készen kell állniuk erre, és részt kell venniük egy globális, változó gazdaságban, ha tetszik nekünk, ha nem. A fiataljaink felkészítését érő szükségszerű változások megkövetelik tőlünk, hogy oktatási programjainkat átalakítsuk, illetve hogy küldetésünket az új kihívásoknak megfelelően újragondoljuk, annak érdekében, hogy tanítványaink meg tudjanak felelni az őket érő próbatételeknek. Bárhol is vagyunk, Koreában, Ausztráliában vagy a Fülöp-szigeteken, kezelni kell tudnunk az új, globális technológiákat és tudatában kell lennünk, hogy az milyen hatással van a tudás, a javak, a szolgáltatások és a kommunikáció újratermelődésére. Azonban, ha hűek akarunk maradni bencés küldetésünkhöz, nem lesz elegendő azt megtanítanunk tanulóink számára, hogy miképp működtessék ezen új technológiákat, hogy egyszerű számítógép-felhasználók legyenek. Mivel a technológiai termelés nem értékmentes, végzős hallgatóinknak kritikai érzékre van szükségük, amellyel egészséges módon megítélhetik a megtermelt és terjesztett tudás, javak és szolgáltatások értékét. Intézményeinknek, bencés iskoláinknak a technológia kritikus felhasználóinak kell lenniük, ha fel kívánjuk készíteni tanulóinkat arra, hogy a folyamatosan megújuló, új tudást használni legyenek képesek. Bárhol is vagyunk, Ealingben, Glenstalban vagy Mexikóvárosban, a tanulóknak, akiket szolgálunk, érzékenyeknek kell lenniük a Föld ökoszisztémája iránt, a föld erőforrásainak használata, ellenőrzése és megőrzése iránt. A következő generációknak azonban már nem csupán a Földdel kapcsolatos problémákkal kell szembenéznie, de olyan kihívásokkal is, amelyek a galaxisokkal és az egész világegyetemmel való, újszerű viszonyunkból erednek. A kozmoszban mi, emberi lények új dolgokat tanulunk, és a régi dolgokat egyre

23

gyorsuló tempóban tanuljuk újra. Mi, bencés nővérek Szent Skolasztika hegyén, Atchisonban büszkék vagyunk arra, hogy egy évvel ezelőtt Wangari Matthai, egy kenyai származású korábbi tanítványunk nyerte a 2004-es Nobel-békedíjat azért a munkáért, amelyet a Zöld Öv Mozgalom keretében Afrikában végzett. Arra tanította az országában lakó nőket, hogy milyen kiemelkedő gazdasági, társadalmi és politikai haszna lehet egy olyan egyszerű dolognak, mint a fák ültetése. Hasonlóképp büszkének kell lennünk, hogy fiatalemberek olyan új nemzedékeit oktathatjuk, akiknek tudniuk kell, hogy miképp éljenek bölcsen egy állandóan táguló univerzumban. A hagyományos, lokális iránti bencés elkötelezettségnek ki kell bővülnie, hogy magában foglalhassa lokális bolygónk, lokális galaxisunk és a világegyetemmel való kapcsolatunk iránti aggodalmainkat is. Bárhol is élünk, Magyarországon, Németországban, az Egyesült Államokban vagy Kenyában, emberi kapcsolatainknak alkalmazkodniuk kell a globalizáció hatásaihoz. A globalizáció hatással van a politikai ideológiákra és a politikai rendszerekre is, a nemi szerepekre, a nemi identitásra és a házasság intézményére. A globalizáció érezhető a faji és etnikai folyamatokban, a zene, a képzőművészetek, a nyelv, az irodalom és mozi kulturális erőtereiben. A globalizáció ma már befolyásolja a nemzeti és nemzetközi neveléspolitikát és a tanrendeket. A nevelésről manapság úgy beszélnek, mint egy kialakulófélben lévő globális iparágról, ahol a profitszerzés a hagyományos tudásközvetítés és bölcsességátadás felett áll. Bárhol is élünk, a hit, a vallásos rendszerek és nézetek soha nem várt és sokszínű kifejeződésével találjuk magunkat szemben, éppúgy, mint a valóság szekuláris vízióival. A globalizáció jelensége e vonatkozásban is megköveteli, hogy felkészítsük a fiatalokat arra, hogy ismerjék önmagukat. Biztos, hogy nem lesz elegendő számukra egy, a helyi kapcsolatokra épülő önazonosság, hiszen globalizálódó világban élnek. Fel kell készítenünk tanulóinkat arra, hogy nyitottak legyenek a Mással szemben. Ez nem éppen kis kihívás, de csupán a változó valóság egy olyan aspektusa, amellyel a globalizáció megterhel bennünket. A nyugati típusú monasztikus szerzetesség számos változáson ment keresztül akarva-akaratlanul, vagy volt aktív résztvevője az évszázadok folyamán az éppen uralkodó társadalmi rendszerek változásainak. Manapság ehhez

24

képest új, hogy a változások dinamikája globális méretű és időbeliségét tekintve szinte azonnali kihívásokat produkál. A globalizációból eredő kihívások Néhányan Önök közül olyan iskolát vezetnek, amely már most nemzetközi iskolává alakult át. A tanulók különböző országokból érkeznek, és tanrendjük több kultúra bölcsességét próbálja egyszerre közvetíteni. Az iskola nemzetközisége azonban önmagában még nem jelent megfelelő választ a globalizáció általi kihívásokra a nevelés tekintetében. Még a Nemzetközi Alapfokú Tanrend sem vállalja fel, hogy szembenézzen a globalizáció óriáspolipjával, vagy mechanikus szörnyetegével. Egyszerűen kifejezve, a globalizáció saját „tanrendjével” felülírja diákjaink életének és tanulásának megszokott rendjét, minden kontinensen. Ez az új tanrend komoly fenyegetést jelent azokra a hagyományos nevelési elvekre nézve, amelyeket a mi monasztikus és monasztikus jellegű iskoláink jelenleg alkalmaznak. Ez az az új tanrend, amelyre Önöknek, mint vezetőknek fel kell készülniük a tanulók jelenlegi és eljövendő nemzedékei érdekében. A globalizáció kihívásai számosak. Ezek közül csak hármat nevezek meg. Az első és legnagyobb kihívás rögtön a nevelés céljával és természetével kapcsolatos. Ez számos kérdést felvet. Kik azok, akik nevelésre szorulnak? Kivel kell együttműködnünk, hogy a globalizálódó világban neveljük fiainkat? És kinek a javára szolgál a nevelés maga? Kolostorunk ebédlőjében nemrégiben egy vendéggel beszélgettem, aki független nevelési szaktanácsadóként dolgozott, vállalkozó volt a fejlődő „nevelési iparágból”. Ecsetelte nekem, hogy jelenleg az amerikai kormánynak dolgozik és tevékenységét az állam is finanszírozza. Feladata, hogy új típusú madraszákat (az iszlám tanait is oktató iskolákat) hozzon létre Pakisztán szegény, rurális területein. Az a tanrend, amelyet kifejleszt, simulékonyabb a nyugati értékrendhez, mint a hagyományos muszlim madraszák. Megkérdeztem, kinek kell beszámolnia a munkája során, mire azt válaszolta, hogy saját magának, és esetenként pénzügyi beszámolót kell készítenie az amerikai kongresszus szakbizottsága számára. Elgondolkoztam azon, hogy azok a „szegények”, akiknek ez az ember „segít”, vajon tudatában vannak-e segítőkészsége valódi céljának és forrásának.

25

Mi, akik iskolákat működtetünk, hasonlóképpen sebezhetőek vagyunk azokkal szemben, akikkel együttműködünk, különösen, ha vállalati adományozókról van szó. Ki lesz az, aki nevelési programjainkat meghatározza, és hogy fogja az új tanrend befolyásolni azt, amit mi, mint bencés nevelők teszünk? Kiket hívunk meg mi, akik monasztikus közösségekben élünk, hogy dolgozzunk együtt velük a nevelés területén, miközben hivatásaink száma – a szerzetesek, nővérek és testvérek száma – csökkenőben van iskoláinkban? Rendelkezünk-e a bencés nevelés világos felfogásával, vagy ki vagyunk szolgáltatva annak a látszólagosan ártatlan nyomásnak, amelyet olyanok elképzelései alkotnak, akiknek értékrendjét mi nem osztjuk? Egyáltalán, ki számít jól neveltnek a globalizáció korában? A második kihívás, amelyet a globalizáció egyre erősödő „tanrendje” minden nevelő számára jelent, a számítógéphasználat megállíthatatlan terjedése. Ezt a témát már korábban érintettem, most visszatérek hozzá. Ez az újfajta írástudás új készségek megtanulását teszi szükségessé a globalizált világban. De pontosan mi az, amit a fiataljainknak tudniuk kell a számítógépes technológiáról és miért van szükségük erre az ismeretre? Eddig csak néhány oktató figyelt fel arra, hogy a fiatalokban olyan kritikai készségeket kell kifejleszteni, amely alkalmassá teszi őket arra, hogy a technológia társadalmi hatásait helyesen értékeljék a globalizáció korában. Ezen oktatók egyike Sherry Turkle az MIT (Massachusetts Institute of Technology) tanára. Megjegyzi, hogy a számítógép-felhasználók korábbi generációi tudták, hogy mit jelent a számítógép bináris kódja, illetve tisztában voltak annak programozásával, előnyeivel és korlátaival. Még tudták, hogyan programozzák a számítógépet, és hogyan értsék meg, mi folyik a számítógép „belsejében”. Miközben a számítógép-felhasználók száma exponenciálisan megnőtt, a felhasználók nagy része ma már előre programozott szoftverek segítségével dolgozik. Azt tanácsolja, hogy a diákokat meg kell tanítani, miképp ellenőrizzék a számítógépes termékeket, hasonlóképpen ahhoz, ahogy az írott szöveg megértésére is oktatjuk őket. Ajánlása felkeltette érdeklődésemet, talán annak a bencés hagyománynak is köszönhetően, amit a szöveggel való napi találkozás jelent a lectio keretében. Hadd idézzem Turkla aszonyt: „Az írott szövegekhez évszázadok során kialakult olvasási készségek segítségével közeledünk. Mindenesetre megtanultuk, hogy az újságírók

26

klasszikus alapkérdéseivel kezdjük: ki, mit, mikor, hol, miért és hogyan. Ki írta ezeket a szavakat, mi az üzenetük, miért írták őket, hogyan viszonyulnak ahhoz a térhez és időhöz, amelyben születtek, politikai, gazdasági és társadalmi szempontból? Nézetem szerint, a globális médiára vonatkozó írástudás oktatásának alapja az, hogy a diákok a számítógépes szoftvereket hasonló szempontok alapján vonják kérdőre. A kérdések ugyan eltérőek lehetnek, de a szándék ugyanaz: ki kell fejlesztenünk a jól informált és kritikus polgárok olvasói szokásait a szimuláció kultúrájában.” Mit tanítunk mi a fiataloknak ezzel a készséggel kapcsolatban? Atchisoni nővéreink egyike neveléstechnológiából doktorált és kurzust tart számítógépes rendszerekből. Talán mindannyiunkat tanítania kellene, hogy megértsük e technológiai újdonságok ma még kevésbé felmért hatását tantermeinkben és monostorainkban. Többet kellene tudnunk annak a számítógépnek a „belső” működéséről, amelyet mindennap használunk. A technológia megértésével kapcsolatos kihívások sora egy önálló bencés konferencia tárgya lehetne. Itt csupán a kérdés megfogalmazására nyílik mód. A harmadik nagy kihívás, amelyet a globalizáció „tanrendje” generál számunkra, az a kérdés, hogy miképp közvetítsük az identitás, az azonosságtudat változását fiataljaink felé. A gimnáziumi évek különösen fontosak a fiatalok önálló személyiségének kifejlődésében. A stabil helyi közösségeknek számos módjuk van arra, hogy a gyermekkorból a felnőttkorba tartó átmenetet megkönnyítsék. Ám amikor a közösségek mozgásban vannak, az egyébként is normális kamaszkori jelenségek, a kétkedés, az elidegenedés és az ambivalens érzelmek különösen felerősödnek. Ismerjük a világháló azon képességét, hogy a fiatalok számos on-line személyiséget fejleszthetnek ki és virtuális kapcsolatba léphetnek olyanokkal, akiket szüleik és más felnőttek nem is ismernek. Az egységes személyiség elleni ezen támadás fiataljainkat nem hétköznapi veszélynek teszi ki. A bevándorlók és menekültek gyermekei különösen sérülékeny helyzetben vannak, hiszen családjuk is elszakadt kulturális gyökereitől és még inkább védtelenek az alternatív lehetőségekkel szemben, amelyek némelyikét a média erőteljesen támogatja is. A vallásos identitás könnyen elveszik e zűrzavarban. Hogy lehetne valaki valóban nyitott mások felé, ha saját személyisége törékeny? A globalizáció számos kihívást rejt a nevelők számára. Ezek felsorolása azonban csak egyik feladata a mai előadásunknak. A másik teendőnk, hogy

27

végiggondoljuk, hogy mi, bencés nevelők mit tehetünk e kihívásokkal szemben, saját bencés gimnáziumainkban. Milyen rejtett erőforrásokat tudunk megmozgatni a globalizáció korszakában mi, akik Szent Benedek regulája szellemében élünk és oktatunk? A bencés nevelés erőforrásai a 21. században Az elmúlt két évben tagja lehettem egy tizenhárom fős csoportnak, amely apátokból, apátnőkből és bencés gimnáziumok igazgatóiból állt össze. Mivel az érintett gimnáziumok illetve egyetemek vezetőinek több mint fele laikus, és nem bencés, a legfontosabb kérdés az volt számunkra, hogy miképp határozzuk meg nekik, mi a speciálisan bencés egy bencés oktatási intézményben itt és most, Észak-Amerikában, a 21. században. A szerzetesi vezetők az első találkozásra még úgy érkeztek, hogy biztosak voltak abban, hogy létezik a nevelésnek egy külön, sajátságos bencés módja. Azonban a munkacsoport nagyon hamar elbizonytalanodott, amikor meg kellett határozni és el kellett magyarázni azt a nevelési hagyományt, amelynek fenntartását elvárták volna az iskolákban. Így kezdtük el közösen kutatni, vajon miben is áll pontosan a bencés tanintézmények identitása. Hogy ismét a márkajelzések gyakorlatához nyúljak vissza példáért, ha mindenki tudja, mit jelent a Nike, a General Motors vagy a Toyota, nekünk, akik bencés iskolákban oktatunk, képesnek kell lennünk arra is, hogy meghatározzuk, mi a mi bencés „márkajelünk” és miben különbözünk a többi márkától. A Bencés Gimnáziumok és Egyetemek Szövetségénél szerzett tapasztalatok alapján meg szeretném Önökkel osztani az erre a problémára vonatkozó eszmecsere eddigi eredményeit. Tudom, hogy Önök közül már többen folytattak élénk diskurzust arról, hogy mi teszi az iskolákat bencés iskolákká. Újabb beszélgetőpartnerek felvétele az eszmecserébe lehetővé teheti, hogy az intézmények számára tudatosabbá váljanak a bencés iskolák erőforrásai, amelyek segítségével eredményesen nézhetnek szembe a 21. századi globalizáció sokszínű kihívásaival. Mikor a Szövetség által összeállított tíz bencés márkajegyről gondolkoztam, éppen egy másik előadást is írnom kellett a bencés nővérek konferenciája számára. A két különböző lista egybevetésekor rájöttem, hogy létezik egy tizenegyedik márkasajátosság is, és ezennel felhatalmazom Önöket, hogy a most ismertetett új márkajegyet Önök is felhasználják a

28

bencés jellegzetességekről szóló eszmecserében. Most pedig megkezdem a bencés gimnáziumok tíz márkajegyének ismertetését. Szó sincs itt semmiféle isteni kinyilatkoztatásról, vagy isteni bölcsességről. Számos dolgot fognak hallani, melyeket már egyébként is ismertek. Mikor megnevezem az egyes bencés sajátosságokat, „márkajeleket”, arra biztatom Önöket, hogy gondolkozzanak el rajta, milyen tanúsággal szolgálnak azok nevelési programjukra nézve a globalizáció korában és mit tükröznek abból, ahogy Önök és az Önök iskolái oktatnak. Előzetesen szót kell ejtenem arról a sorrendről, amelyben a nevelésről szóló bencés víziónk egyes elemeit ismertetni fogom. A valódi bencés nevelés nem egy sajátságos intellektuális hagyomány, hanem egy sajátságos bölcsességi hagyomány kifejeződése. Az intellektuális fejlődés önmagában nem elegendő az Úr szolgálatának iskoláiban, jóllehet a valódi feladat szerves részét képezi. Az igazi feladat annak az elsajátítása, hogy miképp éljünk, és ennek alapköveit a Szentírás, Szent Benedek Regulája és hagyományunk képezik. Hozzátehetem továbbá, hogy mindezeket a teremtés és az emberré válás misztikuma teszi teljessé, amelyhez az előadás végén még vissza fogok térni. A bencés oktatási intézmények első márkajegye az imádság. Bárki, aki kapcsolatban áll egy bencés intézménnyel, tudja, hogyan kell imádkozni vagy pedig éppen tanulja az ima hagyományát. A mi hagyományunk egy gazdag és élő hagyomány, így az iskolai közösségeknek is meghívást kell kapniuk rá. Új kihívások merülnek fel azonban azáltal, hogy tanáraink és munkatársaink között egyre több olyan férfi és nő található, akik maguk nem bencések, sőt néha nem is katolikusok vagy éppen keresztények. Hogy segítheti az iskola a közösség minden tagját, hogy egymással, egymás mellett vagy egymásért imádkozzon úgy, hogy közben megőrzi saját hagyományait, tiszteli mások ünnepeit és szokásait? Assisiben II. János Pál pápa példát mutatott nekünk, katolikusoknak és az egész világnak, hogy nem kell félnünk azoktól, akik más utakon keresik az istent. Ugyanez a pápa számos monasztikus közösséget bízott meg azzal a feladattal, hogy a vallásközi párbeszéd ügyét előmozdítsa, és számos közösség aktív részesévé is vált ennek a dialógusnak. Ez az eszmecsere többféleképpen keletkezhet. Talán a globalizáció korában nekünk kell nem keresztény diákjainktól újratanulni, hogy hogyan imádkozzunk. Benedek

29

nem tétovázott követőit arra inteni, hogy az a bölcs, aki figyel a fiatalokra. Mindenesetre, mivel bencés iskoláinkban mi mindannyian találkozunk egymással az ima misztériumában, intézményeink a figyelem és a tudatosság tereivé válnak. Az engedelmesség a bencés intézmények második márkajegye, az engedelmesség pedig csak akkor lehetséges, ha az önvizsgálathoz csend és nyugalom áll rendelkezésünkre. A fiataloknak, akiket a modern társadalmak lármás, túlizgatott és kakofonikus közege vesz körül, meg kell tanulniuk, hogy miképp csendesíthetik le magukat. A bencés iskolák képesek lehetnek arra, hogy a csend és a nyugalom alternatív lehetőségét kínálják fel számukra, olyan módon, hogy nem követelnek meg tőlük különösebb aktivitást vagy produktivitást. Ilyenek a lelkigyakorlatos napok és az imádságos közösségekkel való együttlétek. Ez a környezet lehetővé teszi, hogy növekedjünk az engedelmesség erényében, amely minden kényszeren alapuló elfogadást meghalad. A bencés iskolában a fiatalok, akik teret kapnak belső növekedésükhöz, figyelmes szívet fejleszthetnek ki magukban. Amint jobban jelenvalók lesznek önmaguk számára, az élő Isten és az őket körülvevő valóság számára is jelenvalóbbaká válnak. Ahol a belső növekedés szilárd alapján kölcsönös tisztelet uralkodik tanulók és tanáraik között, a tudatosan vállalt alázat az élet nagy ajándékává válik. A bencés intézmények és így a bencés iskolák további jellemzője a stabilitás, különösen a kapcsolatok stabilitása. Még a globalizáció idején is, az uralkodó tendencia ellenére, amely a helyi leértékelődését mutatja, a bencés nevelők elkötelezettek a számukra adott hely és az ott élő emberek felé. Az oktatók és a tanulók bíznak abban a bölcsességben, amit a napi, kiegyensúlyozott életvitelhez való hűség jelent. A ma töredezett világában élő fiataloknak lényeges élmény egy szilárd közösség megtapasztalása, egy olyan közösségé, ahol az elköteleződések és kapcsolatok példája saját életük vonatkozásában is komoly választási lehetőséget jelenthet. Az iskolai kapcsolatok stabilitása a személyes fejlődés biztos alapjává válhat egy olyan helyen, ahol az oktatók ismerik a világot és a kozmoszt, mégis becsülik a helyit és napi rutint. A stabilitás, mint harmadik kritérium vezet át a következő márkajegyre, a rendszerességre. Isten szolgálatának iskoláiban rendszeres napi rutin követésére kötelezzük el magunkat. Mint a fiatalok nevelői, fel kell vállalnunk

30

azt a felelősséget, amit a rendszeresség jelent számukra a gyakorlatban. Amit az osztálytermekben, a kápolnában vagy a focipályán teszünk, mind azért tesszük, hogy profibbakká váljunk a bölcs életvitel területén. Az Úr szolgálatának iskoláiban a rendszeresség a tanulóknak oktatási szempontból is előnyükre válik. A napi rendszeresség tisztelete oktatási és társadalmi szempontból is segíti diákjainkat, hogy megtanulják az önkorlátozás és az önfeláldozás erényeit. Azok a diákok, akik a mindennapi kötelezettségeiket hittel teljesítik, nem csupán a biológiát tanulják meg, hanem a valódi kölcsönösségen alapuló kapcsolatok iránti érzékenységüket is kifejlesztik. A bencés nevelés ötödik márkajegye a bizalom. A szépre való figyelem, a szép szeretete, a dolgokban rejlő tulajdonságok tisztelete, a teremtés jóságának élvezete, mind olyan tulajdonságok, amelyeknek virágozniuk kell az Úr szolgálatának iskoláiban. Ezeket a készségeket nagyon tudatosan kell fejleszteni, hiszen a fiatalok a javak eldobásán alapuló fogyasztói társadalomban nőnek fel, ahol a virtuális átveszi az anyagi helyét. Egy bencés rajztanár mondta nekem, hogy a huszadik század végén, oktatói pályájának vége felé jelentős változást észlelt a tanulóifjúság hozzáállásában. Mivel e fiatalok már úgy nőttek fel, hogy természetes volt számukra a mesterséges technológiák kezelése, közömbössé váltak a dolgok természetes tulajdonságai iránt. Nem érdeklődtek különösebben az iránt, miképp lehet a különféle anyagokkal bánni, hogy mire való az agyag, a fa, az üveg, a szövetek, a különböző fémek és a festék. Komolyan meg kellett küzdenie velük, hogy rávegye őket, piszkítsák be a kezüket, és munkálják meg az anyagokat. Nem voltak ráhangolódva a tapinthatóra, mivel a virtuális valóság manipulációjában töltötték el a gyermekkorukat. Ezzel szemben a teremtett világra való figyelem és a természetes szépség az alapja annak a bencés bizalomnak, amely a teremtett világ szentségét és a természetes dolgokban rejlő azon lehetőséget hirdeti, hogy Isten jelenlétét megtapasztaljuk. Ez a megközelítés az alapja ökológiai felelősségérzetünknek is. A bencés tanintézmények tíz márkajellegzetessége felsorolásának félútján már minden bizonnyal egyértelművé vált, hogy ez a bölcs bencés hagyomány, amelyet most a globális világban másokkal is megosztunk, nem kötődik egyetlen meghatározott helyi kultúrához sem. Az Úr szolgálata iskolájának bölcs jellegzetessége bárhol otthonra lelhet, az Evangéliumhoz hasonlóan, amelyre épül. Ez a bencés hagyomány tovább erősítheti a

31

hagyományos, de a modern és posztmodern kultúrákat is. Jelentős tény, hogy élő hagyományunk bölcsessége alternatív lehetőséget kínál a globalizáció kritikájára és ideológiai gyengeségeinek ellensúlyozására. Ennek figyelembevételével térjünk most vissza a bencés bölcsességhagyomány tíz márkajegyéhez és azok jelentőségéhez a globalizáció korában. Az alázat a hatodik márkajegy. Olyan központi jelentőségű ez a bencés út szempontjából, hogy a Bizottság szerint az alázat a bencés szó a bölcsességre. Az alázat a mindennapokban azt jelenti, hogy mi magunk is gyakoroljuk és tanítjuk fiataljainknak, hogyan fogadják el a valóságot és a felelősségre vonhatóság realitását. A valóság és a felelősség a valódi alázat olyan aspektusai, amelyet rendszerint figyelmen kívül hagynak a globalizáció jelen rendszerében. A kormányok és a vállalatok gyakran megpróbálják manipulálni azokat, akiket szolgálniuk kellene. Ezek az intézmények minden felelősséget tagadni próbálnak és nem állnak helyt hibáikért és megtévesztő magatartásukért. Ezzel szemben a gimnáziumi bencés közösségben az egymással való érintkezés mindenkit arra tanít, hogy ismerje fel gyengéit és gyakorolja a megbocsátás erényét, valamint hogy vállaljon felelősséget azokért a személyes érzelmekért, amelyek kárt okozhatnak a közösségnek. A napi érintkezés bátorítja a közösség tagjait, hogy vállalják fel erősségeiket és ismerjék el mások tehetségét, és hogy együtt fáradozzanak a közösség építésén. A közösség maga a hetedik márkajegy. Magunkat másokkal való kapcsolataink révén ismerhetjük meg, másokkal való kapcsolataink pedig számtalanok. A közösségek közösségében élünk. A bencés és cisztercita szerzetesek mély tapasztalatokkal bírnak arról, milyen közösségként nagyobb közösségek részeként élni. Továbbadtuk az arra vonatkozó tapasztalatokat, hogy miképp találták meg a helyüket a római szerzetesek Angliában, az ír szerzetesek Észak-Itáliában, az angolok Németországban, a franciák Észak- és Nyugat-Afrikában. Végül a németek – Bonifácius és Lioba hatására – bejárják az egész világot: Koreát, Brazíliát, Kelet-Afrikát, Mandzsúriát és az Egyesült Államokat. Mivel a bencés közösség leginkább egymás, illetve az Evangélium szolgálatában teljesedhet ki, azok a tanulóink, akik részt vettek valamely korábbi ifjúsági találkozónkon, már felkészültebbnek számítanak a globalizálódó világ kihívásaival szemben. Több olyan barátra tehettek szert, akik más

32

helyekről és kultúrából származnak, így már nem mint gazdasági tényezőkre, hanem testvérekre és nővérekre tekintenek rájuk. A globalizációban globális méretű közösségi építkezésre van szükség. A vendégszeretet a bencés intézmények, így bencés iskoláink nyolcadik márkajegye. Iskoláink tudatosan ápolják a vendégszeretet erényét a fiatalokban, olyan időszakban, amikor a globalizáció félelmet és ellenségeskedést gerjeszt azáltal, hogy az idegenek, akiket senki sem hívott, hirtelen megjelentek a küszöbünkön. Iskoláink, csakúgy, mint kolostoraink hagyományosan elkötelezettek szűkebb lakóhelyük és az ott élő emberek iránt. Most, mi, iskoláink és tanítványaink arra szorulunk, hogy kiterjesszük vendégszeretetünket az emberek ma újonnan érkező hullámai és az emberi jogok új felfogása irányába. Az a szükséglet, hogy idegeneket fogadjunk be köreinkbe, igen régóta fennáll. Mindannyian tudjuk, hogy az írástudatlanok kétharmada nő, így különösen érzékenynek kell lennünk a lányok és a fiatal nők tanuláshoz való jogával kapcsolatban, és be kell látnunk annak szükségét is, hogy ezeket a nőket ne egyszerűen a betűvetésre és az olvasásra tanítsuk meg, hanem társadalmi vezető szerepekre is felkészítsük őket. Nem minden bencés oktatási intézmény fogad be fiatal lányokat ajándékaikkal és szükségleteikkel egyetemben. Ahol azonban ez már megtörtént, és a nők egyenrangú nevelését értékelik és támogatják, és ahol felnőtt férfiak mutatnak példát a fiatal fiúknak, hogy tiszteljék és értékeljék nővéreiket, ott az élő bencés hagyomány tovább gazdagodott. A bencés vendégszeretet megkísérli, hogy az idegeneket a maguk különös szokásaival szívesen fogadja és bennük fivéreit és nővéreit lássa. 9. A bencés iskolák tíz védjegyének utolsó előtti márkajegye a szeretet, méghozzá a kölcsönös szeretet, amint azt Szent Benedek is meghatározza Regulája utolsó előtti fejezetében. A kölcsönös szeretet a bencés iskolákban nem ismer generációs különbségeket és múlhatatlan. Megbocsátja az emberi gyengeségeket. Az egymással való türelemben nyer kifejeződést. A kölcsönös szeretet jó humora elsimítja a rossz viselkedés és a rend megsértésének kisebb redőit. Az idősebbek szerető, „vak” szeme nem veszi észre a fiatalok apróbb gyengeségeit. Tiszteletteljes beszélgetések helyreállítják az iskolai közösség szeretetteljes harmóniáját. Egy erőszakos világban, a bencés

33

iskolák tudatosan hangsúlyt helyeznek a nem erőszakos kapcsolatokra és megtanítják a konfliktuskezelés és béketeremtés nem erőszakos formáit. 10. A tizedik, és egyben utolsó védjegye a bencés iskoláknak a conversatio, a csaknem lefordíthatatlan valóság. A tudatos conversatio, mint iskoláink egyik védjegye, megköveteli, hogy mindazt, amit iskoláinkban teszünk, a teljesebb emberré válás érdekében tegyük. A ránk jellemző életmód, amelyet tudatosan követünk, nem ér véget az iskola elvégzésekor. Sőt, sokkal inkább tanulóink életre szóló átalakulását szándékozzuk elérni. Megkülönböztető rituálék és szimbólumok révén minden helyi intézmény megpróbálja erősíteni az elköteleződést az iskola iránt még az iskolai évek utáni időszakban is. Az iskola jellegzetes színei segítenek megőrizni a bencés életmódhoz való hűséget, éppúgy, mint a diákkori nóták, az osztálytalálkozók, a liturgia és a lectio divina szeretete, vagy éppen egy-egy jellegzetes kollégiumi étel emlékei. A mi monostorunk konyhája például madárka-formájú süteményeket készít, amelyeket Szent Skolasztika ünnepén fehér, Szent Benedek ünnepén pedig csokoládés mázzal vonnak be: diákjaink alig várják ezeket az alkalmakat. Egy bencés igazgató mondta nekem nemrégiben, hogy diákjaik újabb strófákat költöttek az iskola indulójához, és ehhez meglepően bencés szókészletet használtak. Meglepődött és elgondolkodott azon, vajon nem akarnának-e egy kevésbé helyi, kevésbé bencés nyelvet használni. Most azonban a diákokon volt a sor, és meglepődve azt válaszolták neki, hogy „de hát ez az, amik vagyunk”! Ez az azonosulás azt mutatja, hogy a gimnáziumi években elkezdődő, átalakulásra képes életnek van jövője, és nem veszélyezteti a gyors feladás csábítása. 11. A bencés iskolák tíz, a globalizációra választ adó védjegye magától értetődően kiált egy tizenegyedik felé, hogy identitásunk még nyitottabbá váljon. A tizenegyedik védjegy az igazság megteremtésére való törekvés, amelyet Szent Benedek az isteni igazságosság varázslatos tégelyének nevez, a globalizálódó világban tapasztalható igazságtalanságokkal és kizsákmányolással szemben. Túl a globalizáción: helyünk a világegyetemben E rövid áttekintésből világossá kellett válnia, hogy globalizálódó világunkban a bencés nevelés az életre való felkészülés sajátságos tanulási módját jelenti. A bencés nevelés elsőrangú bölcsesség, amely a kapcsolatokról és

34

a valóságról, a Teremtőről és a teremtett világról szól. A bencés nevelés nem feltétlenül mutatja meg a fizika, a csillagászat, a matematika, a zene, az irodalom vagy művészetek tanításának legjobb módszertanát, és így Önöknek, akik iskolák munkatársai, mindig jól meg kell győződniük arról, hogy minden tanáruk, szerzetesek és világiak szintúgy, jól képzettek és kritikailag érzékenyek a saját szakterületükön. Egy további, eléggé érzékeny dologra is rá kell világítanunk az iskoláinkat vezető és abban oktató személyek teológiai és vallási nevelése kapcsán. A múlt és a jelen problémáitól eltelve csak néhány iskolai vezető képes arra, hogy szemmel kísérje azokat a kihívásokat, amelyeket az egyre bővülő emberi tudásanyag támaszt hitünkkel, a Krisztusban megkeresztelkedettek hitével szemben. Ha egy tudományos elmélet új fejleményeiről hallunk, amelynek részleteit idő hiányában nem értjük meg egészen, megijedhetünk. Többen közülünk azonnal azt képzelhetik, hogy a tudományos megértés vívmányai veszélyt jelentenek az Evangélium üzenete számára. A fiatalok azonban egy globalizálódó világban élnek, amely arra készteti őket, hogy nyitottak legyenek a világegyetem irányába. Szükségük van arra, hogy egy hihető világban éljenek, miközben hitük növekedhet az Evangélium üzenetében. Szükségük van arra, hogy halljanak egy olyan világról, amelyben megérthetik saját emberi természetüket, oly módon, hogy mindeközben felvállalhatják a kapcsolatot a teremtett világ minden más dolgával. Jól tudjuk, hogy nem elegendő egyszerűen a teremtés hét napos történetét ismételgetni fiataljainknak. Azonban, és ez a saját véleményem, az sem segít, ha áltudományos, álapologetikus magyarázatokkal védjük a keresztény hitet, például olyanokkal, mint az intelligens design-ról szóló teória. Katolikus tudósok, közöttük a Vatikáni Csillagvizsgáló vezető tudósai, arra figyelmeztetik az egyházi vezetőket és nevelőket, hogy óvatosan kell fogadniuk a felbukkanó kozmikus szintű kérdéseket. Néha bölcsebb a Szentháromság misztériumára hagyatkozni, mint hirtelen gyors válaszok után kapkodni. Néha nekünk nevelőknek a nem tudás állapotával kell együtt élnünk. A misztériummal szembeni alázat különösen fontos a bencés és ciszterci iskolák természettudományos és hittanóráin. Itt nem a rosszul felkészült hittantanárt vagy természettudományos oktatót védem, akiből hiányzik az érdeklődés, sem az agnosztikus nem tudását. De védelmezem azt a nem

35

tudást, amely abból a tanulásból származik, amelyet keresztény hitünk misztériumában élünk meg. Mennyire jól értelmezik a bencés iskolák a kitárulkozó világegyetem történetét és az emberi faj megjelenését ebben a történetben? Mennyire lesznek képesek együtt ünnepelni a következő generációkkal e történet egyre mélyebb megértését? És képesek vagyunk-e arra, hogy a világegyetem és annak lakói, az emberiség történetének e hosszabb történetébe beleillesszük katolikus hitünk történetét, amely Isten szavának emberré válásáról szól, arról, aki értünk, a mi megváltásunkért küldetett az idők teljességében? Bencés nevelés, mint válasz a globalizációra: egy utolsó megjegyzés A legfontosabb kihívás számunkra, bencés nevelők számára a globalizáció időszakában azon kérdés megválaszolása, hogy miképp vagyunk képesek fenntartani és megerősíteni küldetésünket egy olyan időszakban, amikor a bencés szerzetesek száma iskoláinkban és osztálytermeinkben csökken? Minden további nélkül tudunk jól felkészült tanárokat alkalmazni iskoláinkban, úgy, ahogy egykor felkészítettük közösségeink fiatal tagjait az akadémiai kiválóságra. Bencés bölcsességet azonban nem tudunk vásárolni az oktatási piacon. A bencés bölcsesség a generációk közötti párbeszéd révén jön létre az arra alkalmas helyeken, leginkább monostorainkban. Már most igen sok bencés iskolánk tart fenn olyan iskolákat, amelyek tele vannak kiváló tanárokkal, akik nem éreznek hivatást a bencés és cisztercita életmódra. Azok, akik most laikusként ülnek közöttünk, el tudják mesélni, mi késztette őket arra, hogy az Úr szolgálatának iskolájában oktassanak. A globalizáció kihívásai nélkül is el kell gondolkoznunk azon, hogy a hiteles bencés nevelés vajon túlélhet-e ilyen körülmények között? Mi megtesszük, amit megtehetünk, és a többit Istenre bízzuk. Amit Önök tehetnek e konferencia pár napja alatt, hogy beszélnek egymás között arról, ami az Önök számára a legjobb módszernek tűnik arra, hogy a bencés bölcsesség az Önök bencés iskoláiban tovább erősödjék, és küldetésük végrehajtása még hatékonyabb legyen. Köszönöm a figyelmüket! Fordította: Deli Gergely Ph98

36

Nevelés a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban és Diákotthonban1 H or v áth D o r i Tam á s OS B P h 6 7

A bencés diákotthon nevelésének szellemisége

P

annonhalmán az iskola és a diákotthon kezdettől fogva szorosan kapcsolódik egymáshoz, s ezzel az alapító főapát úr, Kelemen Krizosztom pedagógiai célja valósult és valósul meg mind a mai napig: a diákokkal való együttélés vezethet igazi neveléshez. Ezen felfogás szerint az osztályközösség megmarad a diákotthon alapegységének is. Iskolánkban (gimnázium és diákotthon) sokrétű, erős, kihívásokkal teli, élményekben gazdag életteret szeretnénk biztosítani a ránkbízottaknak. Ezt az ingerszegénynek egyáltalán nem nevezhető, sőt az átlagosnál töményebb, sűrítettebb világot olyan tanári-nevelői közösség formálja, amely minden különbözősége ellenére (hivatás, tehetség, képzettség, egyéniség, rátermettség) meglehetősen egyveretű. Minden különbözőségük ellenére valahol, egy nagyon lényeges ponton, emberségük alakításában, világszemléletükben azonosak. Mindnyájan tudjuk, hogy a nevelés személyek közötti történést, személyek egymásra utaltságát jelenti. E szemszögből nézve egy bizonyos értelemben azonosság állítható fel: maga a nevelő a nevelés. És itt egy semmiképpen sem elhanyagolható tényező kerül előtérbe: iskolánkban a 1  Az előadás elhangzott 1999. október 25–én, a katolikus középiskolai kollégiumok nemzetközi találkozóján. A tanulmány közlésére a szerző engedélyével kerül sor.

37

nevelők nagy többsége állandóan elérhető, megszólítható távolságban van mindenki számára. A bencés nevelés abban látja feladatát, hogy a fiatalt, akinek még nem kész az élete, aki még az útját keresi, útjára vezesse; segítőkészen mellette álljon, hogy felfedezze a saját útját; és arra akarja képessé tenni, hogy szabadon és felelősséggel járja végig azt az Élet útját. Eközben nem szabad az úton való menés fáradságát számára megszüntetni–elvenni, sem őt attól megkímélni. Az ember érdekében folytatott nevelésnek szabadnak és nyitottnak kell maradnia. Basil Hume következőképpen jellemzi a bencés iskola nevelését: „A nevelés művészete egyszerűen körülírható: a felnövekvő fiatalnak meg kell tapasztalnia-tanulnia, hogyan él a felnőtt ember, hogyan imádkozik, hogyan dolgozik, hogyan alakítja életét, hogyan vállal felelősséget, hogyan szomorkodik és örvend, hogyan ünnepel, hogyan viseli el a csalódását. Ebben az élethelyzetben persze nekünk is meg kell tanulnunk néhány dolgot: mennyit hagyhatunk a tanulókra és mennyire kell beavatkoznunk, hogy az egyensúlyt fenntartsuk.” (Basil Hume: Gott suchen) – bizalom: Ez az út alapvetően csak bizalommal járható. Nevelés a bizalom dolga. A bizalom nevel; a nevelés bizalom: a bizalom a felnövekvő fiatal számára, akit a megbízhatatlan világ megijeszt és kiábrándít, azt a szabadító érzést jelenti, hogy létezik emberi igazság. A bizalom nyelvében az ellenállás helyére, amely mindenfajta neveltetés ellen irányul, egy sajátos folyamat lép: a növendék személyként fogadja el a nevelőt. Úgy érzi, hogy bízhat ebben az emberben, hogy ez az ember nem egy ügyet lát benne, hanem részt vesz az életében; hogy ez az ember inkább támogatja, mint befolyásolni akarja. – rend: Aki nem akar elveszni egy úton, annak bizonyos rendre van szüksége. Tudjuk, hogy a rend nem merül ki elsősorban a külsőben és külsőségekben, hanem benne egy lelki és alapvető sajátosság tükröződik vissza. Az ember csak a rend útján jut a dolgok és az élet titkának a nyomába. Maga a rend a teremtett világ pozitív megnyilvánulása és kifolyása. „A rendnek az embert kell szolgálnia, őt magát kell rendbe hoznia. Aki aláveti magát egy külső rendnek, megtapasztalja, hogy ezzel hangulataiba és kedélyvilágába is rendet visz… Tiszta rend tiszta életet tesz lehetővé… E nélkül a belső tájékozódás nélkül senki sem képes tartósan meglenni úgy, hogy ne kelljen haszontalanul elpocsékolni energiáit.” (Grün Szent Benedek lelki üzenete ma) – közösség: Bármennyire is ki-ki a saját útját találja meg és járja azt, végül is nem egyedül teszi; emberekre van szüksége, akik megmutatják neki

38

az utat és kísérik; közösségre van szüksége. A közösség azt jelenti: egymásra figyelünk. Közösség ott létezik, ahol az emberek igazán egymásért vannak és egymással élnek. Egy közösség abból él, hogy az emberek egy részt önmagukból, érdekeikből és lehetőségeikből, életükből és előnyükből – hasznukból átengednek a másik javára. A diákotthonba bekerülő „önző diák”, nagyon gyakran ott találkozik a MÁSIKKAL. Ez megkívánja a kompromisszumra, a beszédre, a bizalomra és a felelősségre való képességet és készséget. A Közösség nem statikus valami: tulajdonképpen történik a közösség; állandó alakulásban van; ott alakul ki, ahol az emberek valóban egymással élnek. Inkább légkör, mint szervezet. Igazi közösség csak akkor létezik, ha az embereknek közös céljuk és közös központjuk van. A diákotthoni közösség sajátos légkört jelenthet, s ebben a légkörben nyílik lehetőség arra, hogy mesterkéltség nélkül a legmélyebb problémákról lehet beszélni. Ebben a közösségben vallanak, vallhatnak hitükről. Ebben a közösségben nincs tabu téma, legbensőbb ügyeikről beszélhetnek. Ha nem is tudok én segíteni, de beszélhet róla. Nevelésünk területei Diákotthoni nevelésünk is az egész embert szólítja meg, nemcsak intellektuális képességeit, hanem emocionális és vallási oldalait, közösségi vonzódását és a természethez való viszonyát. E pedagógiai koncepció teljességet átfogó szempontja megfelel a bencés hagyománynak, amely mindig a teljes embert tartotta szem előtt, és az ő üdvét és gyógyulását akarta. Alkotó képességek és „művészi” készségek fejlesztése A diákotthon lehetőséget és helyet nyújt a más, a hagyományos oktatáshoz kevésbé kötődő készségek felébresztésére és lehetőség szerinti kifejlesztésére is. Fontosnak tartjuk, hogy diákjainknak legyen lehetősége zenetanulásra, s manuális készségüket fejleszthessék. A délutáni órákban helyet és időt biztosítunk a könyvkötészetnek, az agyagozásnak, a barkácsolásnak, a famegmunkálásnak. A tanév végén kiállításon láthatjuk sikerültebb munkáikat.

39

Kulturális életünk Iskolánk kulturális programjainak egyik legmarkánsabb rétegét képezik a péntek esti előadások. Ezen előadások keretében olyan egyetemi oktatókat, tudósokat, írókat, művészeket hívunk meg diákjainkhoz, akik szívesen vállalkoznak arra, hogy saját szakterületük egy-egy témáját kifejtsék az érdeklődőknek. Az írókat felolvasásra, könyvbemutatóra, a muzsikusokat egy-egy ünnepi pillanathoz kapcsolódó koncertre szoktuk megkérni. A mozgókép-program keretében diákjainknak lehetősége nyílik arra, hogy szakember vezetésével dolgozzanak fel egy-egy filmtörténeti korszakot vagy esztétikai problémát. Az itt tárgyalt filmeket előzőleg műsorra tűzi az iskola filmklubja. Az iskola filmklubja szintén hozzájárul diákjaink művelődéséhez. A művészfilmeket megbeszélés követi, hogy a gyerekek a képek mögé láthassanak. Negyedévi rendszerességgel az iskola Galériájába kortárs művészeket hívunk kiállításra. A hagyományos kiállításmegnyitás keretében őket magukat kérdezzük - olykor diákjaink is - művészetük mondandójáról, alkotó módszereik titkairól. A hitre nevelés A hitre nevelésnek különleges helye és értéke van a diákotthonban. Bízunk abban, hogy össze lehet kötni „az időleges és az örök célokat” a felnövekvő ember oktatásában és nevelésében. Tudjuk, hogy a hit nem emberi teljesítmény terméke, hanem Isten ajándéka; a hit elfogadása az egyes személyek szabad beleegyezését feltételezi. De azt is tudjuk, hogy „a hit hallásból ered”, s ezért mindent megteszünk, hogy a hozzánk kerülő fiatalok a Szentíráson keresztül megismerkedjenek a hit elemeivel és az üdvösségtörténettel, hogy felébresszük bennük az igényt Isten keresésére és arra, hogy vágyakozzanak utána. Állandó „igehirdetésünkkel” Istenre irányuló kérdéseikre válaszolunk, személyes beszélgetéseinkkel ösztönözzük, kísérjük és támogatjuk törekvéseiket, és segítséget nyújtunk nekik, hogy meggyökerezzenek a személyesen elfogadott hitben. A Szent Benedek által hangsúlyozott istenkeresés vallásos nevelésünk alapja. A hittanon tanultak életté alakítása szervezett formában a „csendesórákon”, az osztálymiséken, a közös imádságokon és a beszélgetéseken történik.

40

Az évkezdő és a tanévzáró rekollekcióknak, a nagyböjti lelkigyakorlatnak fontos szerepe van a hitre nevelésünk folyamatában. Ezért, hogy minél hatékonyabbak legyenek ezek a csendes napok, próbálunk nekik megfelelő formákat és helyeket keresni. Általános tapasztalatunk, hogy kisebb csoportban könnyebben eléri a Szó a gyerekeket. Az alapvető bibliai és teológiai ismeretek közvetítése mellett fontos helyet kap az imádságba és a szentségi életbe való bevezetés. Ilyen szempontok miatt például csak a végzős diákjainkat készítjük fel a bérmálás szentségének fogadására, s ezzel együtt a tudatosan vállalt, felelős keresztény életre. Az ökumenizmus szellemében nyitottak vagyunk más hitvallású keresztények irányában is. Az iskola szeretne az a hely lenni, ahol a felnövekvő fiatalok megtanulják megismerni a más hitvallású keresztények értékeket közvetítő hitvallását is, s így az egység építésén munkálkodnak, és a keresztény tanításban elmélyülve, hitből fakadó életre találnak. Hagyományaink és ünnepeink szerepe Nevelésünkben meghatározó szerepe és ereje van az ünnepeknek és a hagyományoknak. Bár a felvételinél törekszünk keresztény családok gyermekeit beiskolázni, mégis tudjuk, hogy diákjaink nem azonos szociális, kulturális és keresztény értékeket őrző családból származnak. Továbbá tudjuk, hogy a 12-18. életévükben közénk érkező, velünk élő fiúk olyan változáson mennek át, amely alapvetően formálja személyiségüket, s ezzel együtt gyermekkori hitüket. Éppen ezért iskolánkat és a diákotthont olyan műhelynek tekintjük, amelyben az együttélés során szeretnénk a fiúkat bevezetni az Egyházba és az evangéliumi életalakításba. Hétköznapjainkban is megmutatkozik ez a törekvés: napi imádság - a tanítás kezdetén és végén a tanulók az éppen azt az órát tanító pedagógussal közösen imádkoznak, továbbá minden osztály a prefektusa vezetésével imádsággal kezdi a napot és villanyoltás előtt imádsággal fejezi be. Szombat este csendesórán készülünk a vasárnapi szentmisére, ill. előtte egyházi énekpróbát is tartunk. A vasárnapi diákmisét az iskola közössége együtt ünnepli, emellett alkalmanként az osztályok külön-külön szintén összegyűlnek az Úr asztala körül. Az iskolába érkező új osztályoknak bevezetést tartunk a liturgikus életbe.

41

A biblikus és teológiai tárgyú, egyházi kiadású könyvek vásárlásával folyamatosan bővítjük a diákok rendelkezésére álló kézikönyvtárat. A tanév jeles napjai, az egyházi és az állami ünnepek évről évre visszatérnek. Ünnepeinket a hagyomány és az invenció (a szervező személye és az adott év aktualitása) formálja. Ezek a napok keresztény hitünk és magyarságtudatunk kialakításában jelentős szerepet játszanak. A hétköznapok során újra meg újra beletemetkezünk a munkába, önmagunkba. Az ünnep pedig - tapasztalatunk szerint - kiemel a hétköznapokból, közösséget teremt, élni segít. Itt, az iskolában a gyerekek és közvetve a családok ünneplési kultúráját is formáljuk, hisz megtanítjuk őket az ünneplés esztétikájára, mely megerősíti gyökereinket, ébresztgeti folytonosságtudatunkat, és stabilitást ad. Különös hangsúlyt és jelentőséget kap a szociális érzékenységre nevelésünkben Szent Márton ünnepe (November 11.), amikor példáját követve a társadalom peremén élő emberekben Krisztust próbáljuk felismerni. Az adventi gyertyagyújtások, a karácsonyváró éneklés ébresztgeti az ünnep hangulatát, készíti bennünk az ünnepet. A farsang: a diákkirály-választás nagy napja. Nagyböjt péntekjein „Miserere”, bűnbánati liturgia van a bazilikában. Szerzetesek és diákok közös kórusa énekli az 50. zsoltárt. Március 21-én tartjuk Szent Benedek atyánk ünnepét. E napon egész Pannonhalma együtt ünnepel. Diákotthoni nevelésünkkel is úgy vagyunk mint az a szántóvető, aki a magot szétszórja, és aztán nem történik semmi. Azonban a felszín alatt megmozdul az élet. És amikor elérkezett az idő, a gabonaszár áttöri a földet, kalászt hoz és a kalászban megérik a mag. Azt hiszem, hogy ez az evangéliumi szöveg bennünket, nevelőket sok türelemre int, és sok elkeseredéstől is megóvhat. De ugyanazt mondja Don Bosco is, és ezzel szeretném befejezni mondandómat:”Vessünk csak, és aztán tegyük azt, amit a paraszt tesz, várjunk türelmesen az aratásig.”

42

A pannonhalmi gróf Ciano Galeazzo és Costanzo Gimnáziumnak és Nevelőotthonnak Évkönyve az 1940-41. iskolai évről Részletek az I. Iskolánk belső élete című fejezetből. K ö z z é t e tt e : K o v át s Ari s z ti d i g a z g a t ó

… 3. A fegyelmi állapot a szerencsés adottságok mellett jó volt. A tanulók bentlakók voltak. Pannonhalma szent, magyar levegője áradt állandóan rájuk, a szabad természet romlatlan levegőjén nevelkedtek és gondos prefektusi szeretet őrködött felettük. 10-12 éves fiúk, kikből diákcsaládunk állott, nem is lehetnek rosszak, csak elevenek. Igen sok növendékünkön nagyon meglátszott a gondos fegyelemre szoktató szülői nevelés áldásos következménye. Csak egyesekkel volt baj. Ezek ugyanis eddig csak azt tapasztalták, hogy elkényeztetett, makacs gyermekakaratuk mindig diadalmaskodni szokott az édesanyai túlzott szereteten. A gyermek nagy pszichológus. Mindjárt észreveszi, ha elnézéssel áll szemben, s a „kedvező helyzetet” mindjárt ki is aknázza a maga örömére. Az ilyen helytelen elnéző szeretettel nevelt gyermek kezd perbe szállni nevelőjével, ellenkezik, tiltakozik, kérdi a „miért”-eket és az utolsó szót mindig ő akarja kimondani. A szülő és a nevelő nem alkudozhatik, hanem az „így akarom, így legyen!” elve alapján szeretettel ugyan, de ellentmondást nem tűrően kívánja meg az azonnali és készséges engedelmeskedést: „Az elöljáró parancsa s a tanítványok tökéletes engedelmessége mintegy ugyanazon pillanatban az isteni félelem gyorsaságában egyszerre történjék.” (Szent Benedek Reg. V. fejezet) Kováts Arisztid 4. Az értelmi nevelés. Az utolsó száz esztendőben semmi sem okozott annyi zavart és hibát az oktatásügy szervezésében, mint a műveltség fogalma. A főhiba a kor általános intellektualizmusában található meg, mely a műveltség fogalmát egyoldalúan csak az értelmi műveltségre korlátozta, holott az igazi műveltség a lélek egészségére, élő egységére vonatkozik: tehát nemcsak

43

az értelem kiművelésére, hanem az érzelmi világ és az akarati világ kiművelésére is. […] Kováts Arisztid 5. Az egészségi állapot. A tanulók egészségi állapota az egész iskolai évben igen jónak volt mondható, amennyiben komoly megbetegedés nem fordult elő és a szokásos télvégi influenzás megbetegedések száma is kevesebb volt, mint egyéb intézetekben. A kedvező eredmény egyik oka kétségtelenül az intézet egészséges fekvése és éghajlata, amely a módjával való edzést úgyszólván egész éven át lehetővé teszi, másik oka a tanulók elkülönülése, amely a fertőzési lehetőséget jórészt kizárja. Dr. Farkas József 6. Valláserkölcsi és hazafias nevelés. Pannonhalma neve összeforrott az államalkotó keresztény magyarság történetével. Születése ennek a magyarságnak a születésnapja, a szellemiségét a két, legnagyobbjainkban annyira eggyé vált szellemi érték: hit és magyarság határozza meg. Ebben a szellemi légkörben bontakozik az ősmonostor tövében sarjadt friss hajtás, az olasz intézet is, ötvenfőnyi kisdiák-társadalmával. Fiainkat magyarokká akarjuk nevelni Szent István szellemében. Új kornak az életerős régiből hajtott újszerű magyarjaivá. Mi magyarok arra hivatottunk, hogy államalkotók és életrendezők legyünk a Duna-medencében. Nagyjaink jó példája, de magunk keserű tapasztalatai is, ránevelt arra, hogy nem valósulhat ez meg másképpen, mint krisztusi hittel a szívünkben. Hitünk természetesen az örök dolgokra s nem az előbb-utóbb pusztulásra ítélt, földi értékekre irányul, mégis - s éppen ezért - csak ez a hit teremtheti meg azt a szilárd talajt, amelyben megáll az életépítő magyar férfi jövője, s benne az egyetemes magyarságé is. E hitből új élet fakad: Isten akaratából való, töretlenül tiszta erkölcsi élet. Ez új élet nélkül nincsen jellem, nincsen felelősség, nincsen önzetlen áldozatkészség, nincsen embereket összefogó, építő, nagy szeretet. Intézetünk olasz jellege csak azt bizonyítja, hogy keresztény magyarságunknak európai szemhatára van […]. A hazafias nevelésünk célja az volt, hogy kifejlessze kis növendékeink szívében a magyar haza és a magyar nép okos és cselekvő szeretetét. Innen Szent Márton hegyéről messze ellátni az áldott magyar rónán. […] (Fiainknak...) Tudásukat népük javára, életszínvonalának, műveltségének emelésére kell fordítaniok. Ha az értelmiségi magyar krisztusi szeretettel a

44

szívében egész emberként ott áll a két keze munkájából élő magyar mellett, akkor épül majd kettőjük nemes összefogásából a magyar jövő. Dr. Békés Gellért 7. Művészi nevelés. […] Mert valóban, úgy kell az egész művészetre-nevelő szorgalmat felfogni, mint olyasvalamit, ami nem önmagáért van, hanem eszményibb célokat szolgál, hogy az emberiség megértse, áhítozza és követelje, keresse és átélje a szépet és ezúton is közelebb jusson minden szépség örök forrásához, az Istenhez. […] Középiskolai Utasításaink szerint a magyar irodalmi nevelő-oktatásnak egyik célja az ízlésnevelés. Ennek a jó ízlésnek a kifejlesztésére törekedett intézetünk a magyar irodalmi olvasmányok elemzésével már az alsó fokon is, hogy növendékeink ezeken keresztül megkedveljék az igazi, művészi, magyar szépirodalmat. Gondunk volt tehát az olvasásra is, mert olvasni is tanulni kell. Goethe mondta önmagáról: „Az emberek nem is tudják, mennyi időbe és fáradtságba kerül az embernek, míg megtanul olvasni. Nekem nyolcvan esztendőre volt szükségem hozzá és még most sem mondhatom, hogy célnál vagyok.” […] Első osztályban legszebben olvasnak Bencze József és Gyöngyössy Imre, a másodikban Jáki Sándor és Vizkelety Imre. […] Mindez a művészi nevelő-munka a majdnem ezeréves főapátság minden korok magyar művészetét őrzi szent falai közt, olyan művészi környezetben folyik, amilyent nem tud nyújtani még egy magyar iskola. Linzer Szilárd 8. Játék és sport. A fejlődő gyermek életeleme a mozgás. Ezt az életelemet a szabadtéri játékokban és a sportokban találták meg fiaink. Fontos eszköz a nevelő kezében a játék. A játék közben ismerheti fel a gyermek jellemét, amikor önfeledten elárulja, felfedi igazi énjét. Ilyenkor nevelhetők a fiúk összetartásra, lélekjelenlétre, gyors elhatározásra, önmagunkról való lemondásra a csapat győzelme érdekében, a társak ügyetlenségének türelmes, s az esetleges vereségnek férfias elviselésére. […] Minden délután másfél, szombaton két és fél óra, ebéd és vacsora után fél-fél óra állt erre a célra a fiúk rendelkezésére. Legkedvesebb játékuk volt a labdarúgás. A két osztály az annyira kedvelt harcszerű, számleolvasó játékban is sokszor, szívesen mérte össze erejét. Erre a játékra különösen alkalmas terepet nyújt a főmonostor hatalmas parkja. Dr. Gál Geláz […]

45

Alkotni, de hogyan és miért? Visszatekintés egy pszichológiai műhelymunka tapasztalataira R a n s chbur g Á . H il d e g a r d O S B . obl .

Az úton A vándor

M

ásfél évtizede az országot járó pszichológusként érkeztem Pannonhalmára, egy kreatív személyiségfejlesztő módszer1 és egy erre épülő alternatív iskolamodell társszerzőjeként.2 Carl Gustav Jung vallási dimenzióra alapozott komplex lélektanától induló, a korszak személyiségzavarait megelőzni kívánó kutatómunkánk 1989-ig csak „tűrt” kategóriaként, a szakmák közti határmezsgyében mutathatta fel eredményeit.3 Ezzel a szellemi szamizdattal családunk sok egzisztenciális kitettséget vállalt magára. Azonban a szinte minden korosztállyal és társadalmi réteggel kialakult emberi kapcsolatok sok mindenért kárpótoltak mindannyiunkat. Majd jött a rendszerváltás történelmi „centrifugája”, ami váratlanul új röppályára irányította életemet.

1  Ranschburg Ágnes – Fehér József András, 1982: Kreatív személyiség-integráció fejlesztése, mint a civilizációs elidegenedés prevenciója. In: Országos Pedagógiai Intézet Családgondozói konferencia kiadványa 2  Ranschburg Ágnes, 1990: A Jungiánus Életfa Iskoláról. In: Alternatív iskolák, Alternatív Pedagógiák Magyarországon. „Kutatás közben” – Lukács Péter szerk., Oktatáskutató Intézet 1991. 3  Ranschburg Ágnes—Fehér József András, 1987: Alkotó életmód – Egészséges személyiség. Országos Közművelődési Központ Módszertani Intézete + Gödöllői Művelődési Központ

46

A feladat Ez a sokirányú szakmai tapasztalat bátorított fel arra is, hogy elfogadjam 1992-ben a hazai UNESCO Nevelési Bizottságának munkatársi meghívását. Ennek során hívhattam életre a „Másság-tolerancia és pedagógiai alternatívák” című munkacsoportot a VI. Nevelési Kongresszus keretében,4 azt remélve, hogy az ideológiai béklyókból felszabadult régi és új értékek hordozói majd összeadják erőiket a nevelés elméleti és gyakorlati megújítására. Ám ez az egymásra figyelés igen rövid idejűnek bizonyult… A lehetőség Amikor 1993-ban a Magyar Bencés Kongregációba oblátaként5 (világi rendtagként) felvételt nyerhettem, néhány diák-lelkigyakorlat közreműködőjeként még magam is kerestem, hol lehet majd a helyem e nem mindennapi „menedéket adó vár”6 iskolájában? A kollégiumi élet időkeretébe helyezett fakultatív programként kezdődött meg az a munka, ami fokozatosan közös alkotóműhellyé nőtte ki magát, mindenkit új feladatok elé állítva.7 A vállalt cél ugyanis az volt: olyan pszichológiai ismereteket tenni elérhetővé az érdeklődők számára, ami nem mások manipulálására, hanem önmaguk továbbművelésére készteti őket. Így vált profilunkká a tanítható tanulástechnikák8 mellett az egyéni tanulásmódszerek keresése és fejlesztése is.

4  Ranschburg Ágnes, 1995: A preventív modellkialakítás pszichoszociális szempontjai. In: Másság-tolerancia és pedagógiai alternatívák (Válogatás a VI. Nevelési Kongresszus azonos című szekcióelőadásaiból, szerk. Hunyadi Zoltán) – Budapesti Nevelő, 1, 38–52. 5  Szerzetesi és szerzői nevem azóta Hildegard. 6  70. zsoltár, továbbá a Pannonhalma 1944-es eseményeire visszatekintő „Fórum” film (rendező Siklósi Szilveszter) címe. 7  1998 – A Pannonhalmi Bencés Gimnázium évkönyve 1996–1997. szerk. Borián Elréd, PBG, 107. 8  Melyek közül a legjobbnak bizonyult számunkra Oroszlán Péter: Könyv a tanulásról című tankönyve, amelyet az Alternatív Közgazdasági Gimnázium adott ki 1999-ben. Mára már magánkiadásként érhető el, illetve a rá épített továbbképzések során.

47

A műhelyben A nézőpont Az élet emberré érlelő folyamata hasonló a féldrágaköveket csiszoló fémdob működéséhez. Annál sem tudhatjuk, hogy a belekerülő formátlan-színtelen kődarabok egymáshoz őrlődve milyen rejtett színeket és fényeket tudnak majd felragyogtatni. Mindannyian ilyen rejtett kincsekkel bírunk a Teremtő alkotóképességének ránk bízott rész-ajándéka nyomán. Lehetőségeinket és határainkat az együtt-létezés kölcsönhatásaiban tapasztaljuk meg. Akárcsak adottságainkat, a talentumokat, melyeket a teremtményi együttműködésben tudunk gyümölcsöztetni, netán elsorvasztani. Hogy ilyen módon mit leszünk képesek megalkotni a reánk bízottból, az már nem csupán adottságainktól függ, hanem jelentősen meghatározzák fejlesztett vagy elhanyagolt képességeink, és felismert, vagy lét-bátorság9 hiányában észre nem vett lehetőségeink. Az igazi kérdés ilyenformán az lesz: Hogyan lehet lét-bátorságra, azaz alkotni képes élni akarásra eljutni úgy, hogy az nem mások elől elvett, netán kárukra elért eredményeket és önvagy környezetpusztító gyarapodást hozzon? A tanítvány Az élni akarás bátorságához nélkülözhetetlen a bizalom. A bátorítás, amit kicsik és nagyok az előttük járók példáiból nyerhetnek el. Mert mindenki tanuló és tanár is lesz élete során, - valóban, ahogy ma annyit emlegetik, az „élethosszig tartó tanulás” árán tudjuk csak teljesíteni a ránk váró életfeladatokat. Gyermekként mindannyian nagy tettekről álmodunk, felfedezéseinkről, amelyekkel megváltoztatjuk a világot.

9  Paul Tillich, 2000: Létbátorság. Teológiai gondolkodók sor. 2. Teológiai Irodalmi Egyesület kiadása

48

Ilyenkor megfogadjuk, hogy mi sokkal jobb tanárok leszünk, akik nem kicsinylik diákjaik apró lépésű haladásait, és mi nem fogjuk sutba dobni egyéni meglátásaikat csupán azért, mert nem az az előírt követelmény. Azután, ahogy jönnek az egyre magasabb iskolák, lassan ráeszmélünk, milyen összetett tudást igényel az is, ha csak próbáljuk megfogalmazni a már bevált hagyományokat új oldalról megvilágító észrevételeinket. Mert azzal kell szembesülnünk, hogy ami már megvan, az jól, vagy kevésbé jól, de már működik az aktuális hiány-szükségletek szolgálatában. A mi felfedezésünk hatékonyságának bizonyítására pedig még sok időre van szükség, míg az „éhezőknek” a mai napot kell először túlélniük… Ezért most már az alapvető kérdés úgy tevődik fel: hogyan tanuljunk, hogy majd jól taníthassunk megérlelt tudásunk idején? A mester A játszó gyermek csodálkozásának kiapadhatatlan forrása a természet, aminek elevensége nyomán fantáziájával maga is mindent életre kelt. Az életben helyét kereső diák meglepődésének forrása a kultúra, amiben sok személyes tapasztalás mutatkozik meg átélhető művészi kifejezésmódon. A sokféle tudás pedig kipróbálásra kerülhet a kísérletező és kutatóhelyek többféle műhelyében, ahol sok neves tudós is apai mesterré szelídül. Az ilyen lehetőségek rendkívüli gazdagságát kínálják azok a kultúrateremtő közösségek is, amelyek évszázadok során kikristályosult bölcsességeket őriznek és adnak tovább. Idehaza e történelmi jeles helyek elsője éppen Pannonhalma monostora. Mégis előfordulhat, hogy a lelkesen érkező diákok némelyike elbizonytalanodik a sokféle lehetőség és feladat között. Csak kóvályog az ősi falak között, és mégsem találja mesterét. Ilyenkor nyújthat segítséget minden hely, amely nem megméri, hanem megérti a zavarba kerülőt. A gyakori félreértéssel ellentétben a pszichológia nem a kudarcok mentségének megtalálásában szolgál segítséggel, hanem a zavar lehetséges okainak megtalálását szorgalmazza az érintettel együttműködésben. Az így feltáruló magyarázat tudatosult és tanulható eszközökhöz juttathatja a bajbakerülteket. Ezzel hozzájárul ahhoz, hogy aki keres, adottságainak jobb megismerésével jobban tudjon kérdezni nehézségei során. Aki pedig már kérdez, a

49

megismerés gazdag eszköztárának segítségével saját képességeit is jobban tudja hasznosítani. Mert a tanulás valójában akkor kezdődik, amikor rájövünk, hogy nem tudunk valamit. Amikor beismerjük, hogy az „Ismeretlennel” találkoztunk, ami egyszerre „megrémített és megrendített” bennünket. Mert ráébresztett hiányosságainkra, de egyúttal rámutatott lehetőségeinkre is.10 A legnagyobb ismeretlen persze az Örökkévaló, akivel szemben ez a színtvallásunk a lelkiismereti érzékenység szükséges továbbfejlesztése is. Hiszen csak egy ilyen szintű találkozás szembesülését vállalva ismerhetjük meg az igazi Mester-t. Azt, aki a Jákob-létrán bátran felfelé igyekvőnek új nevet ad új feladata jeléül. A kiindulópontba szükséges visszatéréshez pedig bátorságot kölcsönöz, hogy megvalósíthassa a rábízottakat.11 A tanulás Ahogy az ismeretlen bármely formájába ütközik az egyén, a találkozás okozta helyzetváltozás benne kérdés formájában tudatosul: Mi ez, ami hat? Hogyan hat? Mi a célja? Hová vezet következményeivel és lehetőségeivel? Külső és belső figyelmünk gyakorlottságától függ, hogy mennyire tudjuk ezeket a kérdéseket kihangosítani, azaz tudatosítani. Ha sikerül, előző tapasztalatainkhoz tudjuk kapcsolni őket, mi által az is kiderül, merre kell és hogyan továbblépnünk. Ahogy egy család tagjai ismerik egymás szavajárását, azaz észjárását, úgy mi is sajátos tapasztalatra tettünk szert munkacsapatunkban. Mindannyiunkat jellemzi, mikor és hogyan, miért és meddig teszünk fel kérdéseket egy új szituációban. Ennek a személyesen kirajzolódó profilnak a mentén viszont támpontokat is találunk arra nézve, hogy a kérdező mit szeretne elkerülni, és mit inkább megközelíteni. Ezek nyomán pedig arra is ráláthatunk, milyen

10  A hasonlatot Szent Ágostontól vesszük, aki a Legnagyobb Ismeretlennel találkozott: lásd a Vallomásokban, Aurelius Augustinus, 1987, Budapest, Gondolat kiadó 353 (XI. fej. 11.) 11  Ranschburg Á. Hildegard: Szabadságunk szakrális és profán szükséglethatárok között, 1999. In: A nevelésről, A szabadságról, A szentről. Faludi Akadémia + Katolikus Pszichológusok Baráti Köre, Budapest, 59–86.

50

hiányállapotok és ebből fakadó változtatás-igények motiválják a választott kutatás irányvonalát. Mert a személyiség belső értékrendje egyúttal rejtett eszköztára is kapcsolatfelvételeinek. Tudatossága mértékétől függetlenül vonzza vagy taszítja a személyt a problémahelyzetek megoldása vagy elhárítása felé. A műhely abban nyújthat segítséget, hogy az egyéni keresések és önként vállalt kutatási erőpróbák mentén ki-ki megismerje saját leggyengébb és legerősebb képességeit, de egyúttal hiányzó vagy túlerős ambícióit is. Ezek után már nem nehéz ötleteket találni arra, hogy a külsőleg is szívesen látott tehetségünk hogyan húzhatja ki a bajból a belsőleg inkább letagadott tehetetlenségeinket (a „hátrányos helyzetű kistestvért”). Itt rejtőznek ugyanis váratlan kudarcaink okai, amikről legszívesebben nem vennénk tudomást. Ha sikerül elindulni ezen az erőset és gyengét kölcsönös figyelemre méltató úton, akkor kívül és belül is hamarosan részeseivé válhatunk Dávid és Góliát ősmintaértékű találkozásának. Ahol csak akkor nem szenvedünk vereséget, ha a legkisebbet nem becsüljük le, és a legnagyobbat nem értékeljük túl!

A kulcs A fentiek után talán nem lep meg senkit, hogy ezt a kutatómunkát műhelyünk nem a könyvtárral, hanem a „játéktár”-ral kezdte. Ahol az emberi és tárgyi kapcsolatteremtés alapformáit mintázó népi játékok és modern változataik voltak kísérleti eszközeink. Itt az ügyesek és ügyetlenek, tanárok és diákok egyaránt szívesen elidőztek. Aki hajlandó volt megtapasztalni, hogy ő sem egyformán erős a megoldás, a megértés és a megértetés területein, az jó tanárhoz illően bőven tanulhatott tanítványaitól is. Az a diák pedig, aki lassan indult, de kitartóan próbálkozott, és tapasztalatait rendszerezte, gyakran tovább jutott lendületes, de győzelmi mámort sóvárgó társainál. Közös felfedezésünk pedig az volt, hogy a tréfára és bosszantásra is alkalmas „ördöglakat” elvű játékok kiváló eszközei lehetnek a problémamegoldás szabályait kitartóan firtatóknak. Az igazi meglepetés pedig az lett, amikor különböző utakon keresve kiderült számunkra, hogy itt az azonos és a hasonló, a kiegészítő és a kizáró elemek egésszé rendezésének nemcsak hierarchikus, a fontossági sorrendet

51

meghatározó rendezőelvei vannak, hanem a lépések kombinációi mindig „kereszt”-irányú váltogatással kapcsolódnak. Ezért magunk között átkereszteltük őket „angyal-kulcs”-nak. Aminek jogosultságát azzal is alátámasztottuk, hogy ki-ki a maga tantárgyi vagy szakmai értelmezési területén is megtalálta az alapmintára rímelő statikai, esztétikai, matematikai vagy éppen pszichotipológiai12 szabályokat.

Az üzenetek A csapat Sokféle egyéni és közös kudarc illetve siker okát fejtettük meg, változó ös�szetételű, de mindig friss, vállalkozó szellemű csapatunkkal. Az együttgondolkodó szülőktől is sok segítséget kaptunk, éppen legértékesebb játékunkat is, amit egy festőművész apuka nemes lemondásának köszönhettünk. Ez a Japánból származó, tizenkét részből összeillesztett fagömb a legjobb illusztrációs eszközünk lett a csapatépítő, döntéshozó játékok során. Minden személyiségtípus megtalálta benne a maga értelmezési síkjának szóló törvényszerűségeket. Amiket megosztva a többiekkel lehetővé vált, hogy egy tárgynak egyszerre négy vonatkozási rendszeréből részesedjünk. A cselekvő-konstruáló az építkezés stabilitását csodálta, a gondolkodó-rendszerző a számszerűsíthető rendezőelveket, az átélő-önkifejező a harmóniát és a szembenálló elemek közti feszültségeket érezte. Az intuitív-ötletelő pedig a teremtő teljességet és a tizenkét apostolt vélte benne felfedezni. Mindez a kockázatok nélküli játék nekünk arra is szolgált, amire „nagy testvéreink”-nek, a team-építő tréning-csoportoknak. Mert számunkra is az vált megélhetővé, hogy ha ugyanazt a dolgot ennyire más oldalai felől látjuk, vajon hogyan hangolhatnánk össze elképzeléseinket egy valódi kockázatokkal járó élethelyzetben. Ahol négyféle szükséglet képviselőinek kellene megegyeznie azok ellátásának sorrendjében, és persze kötött idejű kivitelezésében is. Hiszen ilyen feladat elé állnak minden nap a családok, az intézmények és a sokszínű közösségi szerveződések is…

12 

52

Carl Gustav Jung: A lélektani típusok. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1998.

Az egyén Ahol a diák már tisztában van adottságaival, felelősséget vállal képességei fejlesztése terén, még ott is előfordulhat, hogy elakad élethajója valamilyen zátonyon. Ilyenkor – éppen a zátony rejtett természete miatt – az okokat már nem az egyénnél kell keresni, hanem tágabb vonatkozási rendszerben. A történelem, amelynek szövetét egyéni életszálakból csomózzák, korszakos mintázataival sokszor okoz száltörést. Ott keletkeznek az egyéni életeket megtorpedózó zátonyok, ahol a mindig éppen aktuális bűnbakképző előítéletek szélsőségesei mély sebeket ejtenek. Ezek az elhallgatott, mert szörnyűségében el nem mondható, vagy elfojtott, mert letiltott traumák tudattalan módon továbbörökítődnek az utódnemzedékekre is. (Ahogy azt a nemzetközi tudományos kutatások is bizonyítják.13) Amikor a történelemtanulással szembeni ellenállás mögött mutatkozó szkepticizmus okait keresve ilyen hasonló zátonyra találtunk, a felismertetett ellenmotiváció átfordult a megérteni akaró ismerethalmozásba. Az eddig bukásra állt tanuló érettségi szereplése elnöki elismerést nyert… Amikor művészszülők gyereke nem találta helyét a tanulásban, de még nem ismerte fel önkifejező képességeit, akkor kötetlen próbálkozások során leltük fel az ön- és környezetalakítás motivációs forrásait. Mikor az apa műveltsége megalapozását tisztelte Pannonhalmában, nem tudta oldani fia bűntudatát, aki a kollégiumi élet sűrű taccsaitól szenvedett, de mindenáron követni akarta apja példáját. A tanulmányi eredmények romlása és a súlyosbodó allergia miatt mégis választani kellett: vagy a betegség bénító zsákutcájában ragad, vagy vállalja a vélt kisebbértékűséget, és iskolát vált. Végül maga indult el, és bejáróként megkönnyebbülve új helyén mindvégig helyt tudott állni. Most már a szülők örömére is… Egy székelyföldi diákunk sajátos nyelvi fordulatait sokat nevették tanulótársai. Mígnem egyszer egy csoportjátékban kiderült, mi vagyunk azok, akik már elszegényítettebb kifejezésekkel tudunk csak körülírni dolgokat. A legtöbb tanítást viszont mindannyian akkor kaptuk, amikor a Bencés Rend idős tagjaival beszélgethettünk, vagy nagy elődeinek munkásságát kutathattuk. Mert itt már túl kellett lépni az egyéni kérdéseken és válaszokon, 13  Elhúzódó társadalmi traumák hatásának felismerése és gyógyítása – szerk. Virág Teréz. Animula Kiadó, 1997.

53

a megállapításokat be kellett illeszteni egy-egy szakterület már kimunkált értelmezési rendszerébe. Aki ebbe a kísérletbe is belebocsátkozott, az az állítások bizonyító, ok-adatoló, forrás-összehasonlító kötelezettségeinek próbatételeibe is belekóstolt. Ennek gyümölcsei már a középiskolai kereteken túlnőve értek be igazán. Tovább… Ezeknél többet, úgy hiszem, tanár és tanítvány sem kívánhatott, a „hajók” bátran kifutottak az Óceánra… „Mert (a bölcsesség) legbiztosabb kezdete a tanulás utáni vágy; tanulni akarni annyi, mint szeretni (a bölcsességet).14

Útravaló Amit szeretek a világból, azt meg szeretném tartani. Amit nem szeretek a világból, azt át szeretném alakítani. Csak azt tarthatom meg, amit ismerek, és ezért gondját is tudom viselni. Csak azt alakíthatom át, amiben eligazodom, – hogy másokat is el tudjak igazítani. „Gondolkodom, tehát vagyok” – de csak ha gondolataim megvalósítására is képessé váltam. Átélek, tehát vagyok – de csak ha mások érzéseinek a megértésére sem sajnálom az időt. Megsejtem a lehetőségeket, tehát vagyok – csak ha a lehetőségek felhasználási arányára is odafigyelek, tekintettel a többiek igényére. Cselekszem, tehát vagyok – de csak ha nem kisajátítani, hanem gazdagítani akarom a világ eszköztárát. Ha a MUNKA mestere vagyok, tartsak rendet gazdaságom intézményeiben és eszközeiben. És hívjam meg feltétlenül ötletadónak az általam lenézett Fantaszta ismerősömet is. Ha a MŰVÉSZET mestere vagyok, bemutatkozásomra invitáljam meg a kifejezésformák minél több KRITIKUS képviselőjét, és tanítsam azokat is megnyilvánulni, akiket egyébként tehetségtelennek vélek. 14 

54

Bölcsesség könyve 6, 12. Biblia. Szent István Társulat 1992, 739.

Ha a TUDOMÁNY mestere vagyok, ne csak megkülönböztessem az össze nem illő ismereteket, hanem keressek közöttük kapcsolatokat is, hiszen a Világ Egy-ség, amelyet csak az én korlátolt megismerő képességem darabol szét. Az összerakás elfelejtése pedig működésképtelen mű-valóságokat teremt. Ezért, mielőtt egy általánosként felismert Szabály érvényességét törvény-erőre emelném, jó, ha megkérdezem az érintett SZEMÉLYEK erre vonatkozó közérzetét is. Ha egy VILÁGNÉZET keresője vagyok, ne csak magamban keressem a mértéket, mert azt éppen a többiek képviselik számomra. Kíváncsiságomat és bizonytalanságaimat sohasem kell szégyellnem, csak ha mások bizonyossága ellen kívánom felhasználni azokat. Meglepetést se magamnak, se az Úristennek nem okozhatok igazán, hiszen Ő ismer, én meg kénytelen vagyok észrevenni magamat. De mindenkinek okozhatok kellemes meglepetést, ha örülni tudok másságának, annak, amiben ő az ügyes, és nem én. Tanulnom tehát mindig lesz mit, de sohasem kell kétszer ugyanazt megtanulnom, ha a világ is olyan fontos lesz számomra, mint saját magam.

55

56

Szabó Marcell Ph05 Elvágja a két kecske nyakát Elvágom a két kecske nyakát és az úton kivéreztetem őket, mint két halló fülemet a vállak fölött az előre alig belátható zsivajban. Lehet ez is valaminek az ünnepe, csak nem az elme biztonsága, amit úgy talál, hogy botokat párosít össze Ő más helyett főzi a kecskék húsát puhára, én más helyett öltözöm a még véres állatbőrbe. Mi történne velem, öt érzékemmel, ha az elhívás csupán a sötét belsőségekről szólna, a tébolyban világos megismerésről, amit nem én veszek magamra, de nekem tartogatták. Mintha pólyákkal béleltek volna ki, hogy hangom úgy hajoljon, akár a tiéd, és az ételt kínáló szőrös karok mozgása mintha tényleg az engedelmesség próbája és diadala volna. Különben evés és etetés lassú váltakozása most már mindig a csalás egyetlen, nagyobb lélegzetvételében ismétli meg magát, egy aggastyán szájában, mert nem én eszem.

57

Enyv Haladás enyvből, visszarántva egy elégedett ország üdvébe és domborzatába. Nem értem, mi a jellem vonakodása. Torlasza minek és annak hogyan, mennyiben oktalan. A napkorong fölötte, ha a cintányér enyvvel van töltve, akár a sütemények. El fogom ejteni, ha meg is értem, kicsúszik és megrohad ráérősen. A saját fiam lesz alávaló tőlem és mint a vér dorongja, igénytelen. Egyszerűen elejtem. Nem lesz fiam. Csak kívül, belül ez a tág vizenyősség, amely az öröklés maga, és holdat, ivadékot gyűjt hullámaiba.

58

Orbán Gergely: Alvó figura tulipánnal

59

II. Bencések és tanárok

60

A Tanár Úr1 M a j or B a lá z s 2

A

legnagyobb kutatók közül is csak kevés mondhatja el magáról, hogy egyetem alapításában játszik vezető szerepet és bölcsészettudományi kart hoz létre. Szintén kevés ember mondhatja el magáról, hogy egyszerre több tanszéket - kutatói közösséget (görög, latin, arab, Avicenna Intézet) vezet és indít útjára kiváló szakemberek tucatjait. Ugyan jómagam több szempontból is kívülről kaptam meghívást Tanár Úr világába - egyetemi munkaközösségébe (középiskolás koromban esztergomi ferences és nem bencés diák voltam, tanulmányaimat pedig az ELTE-n és nem az akkor induló Pázmányon végeztem), rögtön az első találkozásunkkor teljes jogú kollégaként és nem beosztottként fogadott el, ami, valljuk be, sokszor legalább olyan ritka, mint a fentebbi enumerációban említett érdemek. Maróth Tanár Úr tudományos érdemeiről sokkal részletesebben és objektívebben szól publikációs listája, amiből viszont sajnos nem derül ki, hogy a nemzetközileg is az abszolút élvonalban számon tartott munkásság mellett Tanár Úr mindig példamutatóan és elképesztő odaadással oktatott és nevelt, egymaga cipelve a különböző tanszékek időigényes és cseppet sem szórakoztató adminisztrációs terheit és még azokat az órákat is megtartva, melyen csak egy hallgató ült. És az egyetlen hallgatónak is ugyanolyan lelkesedéssel tartotta az órát, mintha tömött sorokban ülő akadémikusoknak mesélne. Emellett nem találkoztam még professzorral, aki olyan szinten figyelemmel követte volna minden egyes hallgatója (még a gyengébb képességűek) sorsát is, mint Maróth Tanár Úr, aki minden pillanatban azon igyekezett, hogy a hallgatóinknak értelmes és perspektívát kínáló munkát adjon végzés után is.

1 E rövid írással kívánunk erőt, egészséget Maróth Miklós diáktársunknak, a Tanár Úrnak hetvenedik születésnapja alkalmából. 2  PPKE BTK Arab Tanszék, PPKE BTK Régészeti Tanszék

61

Tanár Úr hasonló figyelemmel volt a munkatársak iránt is, például mindig készségesen vállalta el a kollégák helyettesítését, többek közt az én óráimat is. Örökké hálás leszek Tanár Úrnak azért is, hogy akárhányszor csak kértük, mindig készséggel vállalta a hosszú közel-keleti utakat és tárgyalásokat is, hogy egyetemünk és hazánk kinti kapcsolatrendszerét és kutatási programjait segítse akkor, amikor már olyan szinteken zajlottak a tárgyalások, amihez az ő jelenléte kellett. S ha ő ott volt, akkor páratlan kultúra- és helyismerete mindig garantálta a sikert. Megtiszteltetés volt Veled dolgozni Tanár Úr az elmúlt tizenhárom esztendőben, és csak remélem, hogy ez még nagyon hosszú évekig így marad. Téged megismerve csak egyetlen dolgot sajnálok, hogy nem lehettem a kezdet kezdetétől a tanítványod.

62

Az élet tudós tanára V a s v ári G e r g e l y P ál 1 P h 9 8

Ö

römmel fogadtam a felkérést, hogy mint egykori tanítvány, Rékási József Tanár Urat három évtizednyi pannonhalmi munkásságáért köszöntsem. A feladat kicsit úgy ért, mint annak idején egy úgynevezett „extemporale”. Tanár Úr így nevezte a be nem jelentett röpdolgozatokat, ahol az elmúlt órák anyagát „frissítettük fel”. Írólapokra írtuk, ha jól emlékszem 50 db famentes volt egy csomagban, ami a tanév végére el is fogyott. Annyi jegyünk volt, hogy külön osztálynapló készült biológia órára. A rendszeres számonkérés folyamatos tanulásra ösztönzött, sumákolásnak nem volt helye. Ha valaki mégsem készült, inkább ki sem ment a táblához, hanem vallomást tett: „Tanár úr, nem készültem, kérem az elégtelent.” Egyenes beszédre nevelt, de tőle is ezt kaptuk. Követelt, de dicsért is, sőt velünk örült a sikereinknek. És sikerekből jutott bőven: az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második, megyei fordulója amolyan „hazai pálya” volt, és a döntőben is rendszeresen születtek szép helyezések. Ez adott esetben automatikus felvételt jelentett az ország bármely természettudományos egyetemi képzésére! A rendszerváltás előtt köztudottan sok pannonhalmi diák választott ilyen pályát, hisz a humán szakokon egy ideig kifejezetten nemkívánatosnak számított egy pannonhalmi érettségi bizonyítvány.

1 Fül-orr-gégész, allergológus, Heidelberg, Németország.

63

Rékási Tanár Úr szuggesztív személyiség, olyan tudós tanár, aki a tananyagot valóban szemléltetni tudta. Roppant felkészült volt minden tanórán. Sosem felejtem el a folyosói várakozást a biológiaórák előtt. A tablón néztük a „nagyokat”, akiknek már sikerült, akik megcsinálták. A fellelhető statisztikák szerint több mint 300 orvost, fogorvost és gyógyszerészt adott az országnak. Nevükben is mondhatom, hogy olyan útravalót kaptunk, ami sokunknak segített túlélni az első néhány kollokviumot az egyetemi évek során. Megtanított tanulni, de ami talán még fontosabb, megszerettette az élet tudományát. Mindezt keresztény katolikus szellemben, sosem feledve, hogy a legcsodálatosabb faj is a Teremtő műve. Köszönjük, Tanár Úr!

64

Kühár Flóris OSB (1893–1943)

P e s ti Á g ot a 1

„A napsugár, a fény és a levegő éppúgy kell a gyermeknek, mint az Úr Jézus szeretete.” z idén 70 éve annak, hogy a két világháború közti katolikus szellemi élet egyik legkiemelkedőbb alakjától egy ország búcsúzott. A történelem alakulása méltatlanul bánt emlékével, amely az évtizedek során jócskán megfakult. Más korban talán többre méltatták volna, üzenete azonban – földben szunnyadó búzaszemként – kivárja a maga idejét. Kühár Flóris nevét újra emlegetik, mondanivalója újra megszólít, gondolatainak aktualitását újra kezdik felfedezni. Aktualitása van, hiszen ahogy „a nagy szellemek kiváltsága, hogy előre meglátják a jövő fejlődés útját” – ő is meghaladta korát gondolkodásában, eszményeiben és mindabban, ahogyan megvalósította azokat. Aktualitása megmarad, hisz örök értéket képvisel, olyan eszményeket, amelyek kikopni látszanak napjainkból, pedig szívünk mélyén szomjazzuk őket. Flóris atya az egyszerű nép köréből származott. Többgyermekes, földműves családba született 1893-ban, egy akkor még Magyarországhoz tartozó Vas megyei faluban, Pártosfalván. Tíz esztendős lehetett, amikor a kőszegi

A

1  Pesti Ágota szerzetesnővér, a Szent Benedek Leányai Társaság tagja, a Dr. Kühár Flóris OSB. A lelkipásztor című életrajz (Pannonhalmi Füzetek 49.) szerzője

65

bencés gimnáziumban folytatta tanulmányait, ahol a kollégium Szent Benedek-i szelleme és a bencés nevelés szerzetesi, papi hivatást érlelt a lelkében. A tehetséges fiatalember Pannonhalmára került, ahol 1916-ban fogadalmat tett, majd pappá szentelték. Miután teológiai doktorátust szerzett az innsbrucki egyetemen, idehaza először a lelkipásztori szolgálat évei következtek. Celldömölkön 1917-ben nehéz örökséget vett át, a háború okozta sebek: testi-lelki nyomorúság, fájdalom, szegénység fogadta. Ez a tapasztalat elmélyítette érzékenységét, amellyel a szociális kérdések felé fordult. Látta az elmaradott iskolai viszonyokat, a romos helységeket, a rossz levegőt, a zsúfoltságot, pedig tudta, hogy „a napsugár, a fény és a levegő éppúgy kell a gyermeknek, mint az Úr Jézus szeretete”2. Miután leányiskolai igazgató lett, szívügyévé vált az iskolaépítés, amelynek megvalósulása csak 1922-ben, celldömölki működése utolsó évében kezdődhetett el, de addig is gyakran bátorította híveit, hogy ne sajnálják az áldozatot a jövőért, gyermekeik boldogságáért. Oktatói-nevelői munkájának másik fontos felismerése volt ezekben az években, hogy az ifjúság elkallódásának veszélyét az iskolapad és az élet közti kihasználatlan átmeneti idő jelenti, amikor a fiatalok nem találnak megfelelő megtartó közösséget, lelki támaszt. A számukra megfelelő védelmet ezért az egyesületek közösségeiben látta, és szorgalmazta megalakulásukat. Egy prédikációjában így fogalmazott: „Az iskola és az élet közt nagy űr tátong, és sokan vannak, akik bár az iskolát Jézust szerető lélekkel hagyják el, ifjúságuk idején fordulnak el tőle. A kath. ifjúsági egyesületek arra valók, hogy fiaitoknak és leányaitoknak a lelkét óvják a bűntől, neveljék a jóra.”3 Az általa létrehívott egyesületek egyike volt a celldömölki Mária Kongregáció, amelynek tagjai közt olyan lelkek formálódtak, mint Berecz Erzsébet Skolasztikáé, aki az alföldi tanyavilág nagy apostola és szerzetalapítója lett; akinek hivatását és küldetését épp a Kühár Flóris lényéből kisugárzó bencés szellemiség határozta meg. Nagy nevelő- és formáló erő rejlik az eszményekben, a hitelességben. Ezeket Flóris atya saját maga élte a rábízottak elé: „Az én kedves egyesületeim, ha mást nem, azt az egyet láthatták, hogy lelkipásztoruk szeretettel vezette őket és ezt a szeretetet a jó Pásztortól igyekezett megszerezni számukra.” A felnőtt nemzedék 2  Kühár Flóris prédikációjából, 1922. július 30., Pannonhalmi Főapátság, Bencés Kéziratok (=BK) 671. 3 u.o.

66

pedig észrevette hitvalló magatartását az embertpróbáló történelmi időkben: „A kommunizmus alatti bebörtönzései alkalmával hitvalló viselkedésével megmutatta, hogy amit hirdetett szóval, azt kész vérével megpecsételni… E kuszán zavaros, szédülten tántorgó időkben eszménykép lett előttünk.”4 1922 és 1929 között a tanári munka évei következtek Flóris atya számára a pannonhalmi főiskolán. Lelkipásztorkodástant és egyházjogot adott elő, de tudományos és irodalmi tevékenysége, amely ebben az időben virágzott ki, más témákat is felölelt. Nevelői munkája szempontjából figyelemre méltó, hogy pedagógiai, pasztorális és hagiográfiai tanulmányokat is publikált. Létrehívta a Pannonhalmi Szemle folyóiratot azzal a céllal, hogy a nagyközönség számára közvetítse a bencés szellemet, lelkiséget, s amelynek 1929-ig szerkesztője is volt. A kecskeméti bencés obláták igazgatójaként és Berecz Erzsébet révén ezekben az években ismerte meg Flóris atya a magyar Alföldet, azon belül a tanyavilág népének helyzetét, szükségleteit, szegénységét, amelyben bizonyosan visszaköszöntek celli lelkipásztori éveinek tapasztalatai. Meglátta az értéket a hívő tanyai nép lelkében: „Ez a nép még mindig fel tudja építeni a hazát – pedig csak egy hold szőlő az övé belőle. Épít, mert remél; dolgozik, mert hite van; termel, mert az Istennek dolgozik.”5 Gyakorta vett részt népmissziókban, majd közreműködött az erre a missziós szolgálatra szánt női szerzetesközösség alapításában és gondozásában, temploma megépítésében. Flóris atyát 1929-ben Budapesten egyetemi magántanárrá habilitálták, s még ebben az évben a bencések római Szent Anzelm Egyetemén dogmatikatanári kinevezést kapott: a szentségek dogmatikáját és pasztorálisát adta elő. 4  A celli Mária Kongregáció Kühár Flóris halálakor mondott búcsúztató beszédéből, 1943. 5  Kühár Flóris: A lélek szemével, Dom Kiadó, 1930. (Szüret a Tisza mellett)

67

Szigorú tanár volt, de önmagával szemben is igényes volt, így joggal várta el azt növendékeitől is. A római évek professzori munkájának gyümölcse lett többek közt Az örök élet forrásai a hét szentségben című könyve, amelyben könnyű spirituális olvasmány formájában adta elő a szentségek teológiáját. Előszavában ez áll: „Ez a könyv a szentségekről való katolikus tanításnak kifejtésével akarja az életet szolgálni. Az ész hittudománya mellett a szív teológiáját is szeretné megszólaltatni. A katedra tanítása nem maradhat az iskola falai közt. Az igazság: út is, meg élet is kell hogy legyen.” Fontos volt számára, hogy a tudománynak köze legyen az élethez, hiszen azt kell, hogy szolgálja. Az elméleti és gyakorlati életnek ki kell egészíteniük egymást. Nemegyszer hangoztatta az egyoldalú tudományt képviselő körökkel szemben, hogy nem szégyen népszerűsítő munkákat, cikkeket írni, ami mellett valaki még értékes és komoly kutató maradhat. Ugyancsak római tanárságának három éve alatt születtek szép, ma is megragadó „úti naplói”. Magyarországra visszatérve, 1931-ben újra pannonhalmi tanár lett, emellett a területi apátság esperese és tanfelügyelője. Tucatnyi körlevél, papi lelkigyakorlat kézirata jelzi, hogy komolyan vette hivatalát. Esperesként feladata volt, hogy végiglátogassa a főapátság plébániáit, véleményt alkosson róluk és javaslatot tegyen megújításukra. Megbízatása a liturgiától a kántori szolgálaton keresztül az iskolák állapotának megvizsgálására szólt; ezeken kívül papi lelkigyakorlatok és koronák tartására. Rendszeresen szervezett és vezetett tanítógyűléseket az egyházmegyei tanítóság lelki képzésének és elméleti-gyakorlati továbbképzésének előmozdítására, valamint a személyes kapcsolatok építésére. Az Actio Catholica egyházmegyei igazgatójaként, annak programjához kapcsolódva, szorgalmazta az iskolán kívüli népművelést, amelynek feladatát abban látta, hogy az életet kulturális úton segítse, vagyis adjon olyan ismereteket, amelyek vallás-erkölcsi és anyagi hasznot szolgálnak. Ezért a tanítóknak meg kell ismerniük a hatáskörükbe tartozó különböző népművelési tevékenységeket, előadásokat, tanfolyamokat, a könyvtárakat. Egy 1933-as keltezésű levelében hozzáteszi, hogy „a pannonhalmi egyházmegye lelkészei és tanítói eddig is vezető szerepet töltöttek be a megyei és községi népművelési bizottságokban”6. 6  Pannonhalmi Főapátság, Esperesi Levéltár, 114/1933.

68

Flóris atya 1935-ben budapesti házfőnök lett. A ház naplója tanúja annak, milyen mozgalmas éveket élt a fővárosban: a Bencés Gimnázium hittanára volt és egyetemi magántanár is a Hittudományi Karon. Emellett komoly katolikus közéleti tevékenységet folytatott. Az Actio Catholicán kívül részt vett a katolikus magyar egyetemi és főiskolai hallgatók szövetségének, az Emericanának munkájában is, mint a föderáció lelkészi karának vezetője, praelátusa. Programbeszédében meglepő korszerűséggel fogalmaz: „Az Emericana világnézeti és társadalmi szervezeténél fogva az intelligencia és az egyetemi ifjúság lélekgondozását teszi lehetővé, amely műveltségi osztály vezetésre, apostolkodásra, katolikus aktivitásra, laikus papi munkára első sorban hivatott… Mindenben fő elv legyen: bekapcsolódni plébániák működésébe és nem elszakadni a plébániáktól. A katolikus világnézet megalapozására fel kell karolni a katolikus tanárképző, főiskolai tanfolyam, nyári egyetem stb. mozgalmakat.”7 A katolikus nagygyűlések és az Eucharisztikus Világkongresszus előkészítéséből is kivette részét, amelyben kiváló szervezői tehetsége mutatkozott meg. Az irodalmi életbe is bekapcsolódott – Babits Mihály teológiai tanácsadója volt a himnuszfordításokban. És folytathatnánk a sort, mi mindenből vette ki részét a Budapesten töltött nyolc év alatt. Nagy ívű életpályája – a környezete számára – hirtelen, de számára nem készületlenül teljesedett be 1943-ban. Teste az általa épített tiszaújfalui Zárdatemplom kriptájában nyugszik. Flóris atya egyetemes egyéniség volt. Mozgékony, sokoldalú, minden iránt érdeklődő. Életének eszménye volt, melynek követése gyakran új utakra szólította –, de volt bátorsága felfedezni azokat. Radó Polikárp bencés tanár, kortársa, jó ismerője úgy emlékezett barátjára, hogy „sohasem tudott a nagy tömegek által kitaposott úton járni, mindig felfedez valami újat”. És azt is fontosnak tartotta hozzátenni, hogy „a szív embere volt”. A hűség, az elköteleződés a szívből fakad. A keresés útjának bejárásához elengedhetetlen, hogy hűséggel elkötelezzük magunkat eszményeink mellett, ha el akarjuk érni őket. Az ehhez szükséges kitartást, szilárdságot, stabilitást, Flóris atya az alföldi futóhomok megkötésének képével írta le egy 1923-ban kelt levelében: „Futóhomok a ’legmagyarabb’ Alföld talaja és én úgy látom, hogy a magyar szellemi élet, erkölcsi élet talaja is – futóhomokká lett… A (benedeki) lélek

7  A Foederatio Emericana Praelaturájának az 1935-36. akad. évi II. körirata. Az 1935. december 10-i Lelkészi Corona jegyzőkönyve, BK 671.

69

stabilitása, szilárdsága, kitartása a magyar futóhomok talajának rögzítője. Szilárdítani csak az tud, aki maga is szilárd…”8 Az eszmény, bátorság és hűség hármas üzenete bontakozik ki abból az elköteleződésből, amelynek motiválója az Úr Jézus szeretete volt Kühár Flóris atya életében, s amely megalapozta oktatói-nevelői munkáját, istenszolgálatát.

8  Kühár Flóris első körlevele a kecskeméti oblátusokhoz, 1923. március 21.,Szent Benedek Leányai Levéltára, Tiszaalpár, Fasc. VII. 30.

70

A Prefektus Úr Kemény Dózsa OSB

M a g a s s y Dá n i e l G y 5 7

E

rövid, emlékező írás a 2014-es „Almanach”-ba illene inkább Kemény Dózsa születésénel 100. évfordulója okán, de akár minden évi kiadásban is helyet kaphatna. Sokan tudhatják azt is, hogy ugyanezzel a címmel és a lényeget tekintve változatlan tartalommal jelent meg, a 2010/3. sz. „Bencés Hírlevél”-ben, halála 15. évfordulóján, néhány gondolat. Kemény Dózsa példaadó életét, áldozatos ténykedését azonban nem hiábavaló újra meg újra fölidézni és magunkévá tenni! Akik ismerték Őt, egyetértenek. Megszületésekor mindenki kap talentumot, ki többet, ki kevesebbet. Egyesek elássák, mert nem tudnak vele mit kezdeni. Mások ügyesen forgatják önmaguk és embertársaik javára. Ismét mások csak külső segítséggel képesek megfelelően hasznosítani. Kemény Dózsa küldetése az volt, hogy ez utóbbiak mellé álljon, és szerető szigorral elindítsa őket életpályájukon. Olyan magatartást kívánt a rábízottaktól, mely az általánosan elfogadott társadalmi normáknak megfelel, és keresztényi szemléletet hordoz. Nemcsak szavakban ösztökélt, hanem mindennapi munkálkodásával, magatartásával, külső megjelenésével, egész egyéniségével adott példát. Mindezt szerényen, de csorbítatlanul, napról-napra tette. A munkája nem volt eléggé látványos. Nem is kapott magas kitüntetéseket. Nem jutott ilyen-olyan egyházi méltóságra. Nem írt polcokon porosodó könyveket. Korunk sajátos szemlélete miatt ezért nem ünneplik hivatalosan sem a születése, sem a fölszentelése, sem a halála kiemelt évfordulóit. Nem őrzi a nevét intézmény. Ő „csak” szolgált! Szolgált évtizedeken át egy különleges oltár előtt. Ezt az oltárt is maga építette. Mégpedig a rábízott diákjai lelkéből. Sokunkéból. S folyamatosan csiszolta, ékesítette, hogy Istennek tetsző legyen. 1953 és 1957 között laktam a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium konviktusában. Itt volt prefektusunk Kemény Dózsa, kit termete miatt,

71

egymás között, Picinek hívtunk. A Prefektus Úr inkább az atyánk volt atyánk helyett, mint az elöljárónk. Mindegyikünkkel – több, mint hatvanunkkal – külön-külön törődött, de az együttesünknek is gondját viselte. Tudott szinte minden rezdülésünkről, örömünkről éppúgy, mint iskolai vagy egyéb gondjainkról. Ügyelt a cselekedeteinkre, nem fukarkodott sem a dicsérettel, sem a szerető korholással. Ez utóbbi esetben a változás, változtatás szükségességét és annak mikéntjét is megmondta. Gyakran a szobájában, négyszemközt. S nem maradt el a számonkérés sem, ha annak szükségét látta. Mindegyikünkről – pszichológiai teszttel – jellemrajzot készített magának, hogy azt is figyelembe véve, egyéniségünknek megfelelően foglalkozhasson velünk. Naplóban vezette iskolai érdemjegyeinket. Térítés nélkül tanított német és angol nyelvet. Az egyik szobájában könyvkötő műhelyt rendezett be, ahol előbb „inasai” voltunk, majd a „segédei” lettünk. Minden reggel 6 órakor, az Internátus folyosóján kötelező tornát tartott. Télen nem egyszer fagypont alatti hőmérsékleten. Ő is velünk tornászott, miközben fennhangon mondta: „egy-kettő-három-négy…elég”. (A gyakorlatokat ma is tudom, sőt művelem, és közben szeretettel gondolok rá.) Fölügyelt ránk a közös tanulóban – sétálva breviáriumozott. Mégis észlelte az asztalán könyvet tartó, de a fiókjában regényt olvasót, s apró fejbekekkel késztette tanulási kötelezettségére. Figyelt arra is, hogy az ebéd utáni szabadidőt házon kívül, a szabad levegőn töltsük. Nem ismert „rossz időt”! Vasárnap estéken zenei-, irodalmi-, illemtani előadásokat tartott. Olyan dolgokról beszélt, amelyek az iskolai tananyagban nem szerepeltek. Többek között a szerzetesi- és a házasélet mindennapi tudnivalóiról, a bélyeg- és a növénygyűjtés hasznáról és szépségeiről, az élővilág csodáiról. Ez utóbbihoz kapcsolódóan a fényképezés adta örömökről, lévén maga is fotós volt. (Bevezetett a felvételek előhívásának, másolásának, retusálásának titkaiba is.) Feledhetetlen Mikulás-esteket rendezett, melyeken valamelyik iskolatársunk volt a szent püspök. Ezekre – útmutatásai alapján – egymásról írtunk verset, mely nemcsak hibáinkról szólt, hanem erényeinket is megvillantotta. Ennek fölolvasása után ajándékot kaptunk, többen virgácsot. Könnyesre kacagtuk magunkat!

72

Nem tűrte a hazugságot, a pontatlanságot, a fegyelmezetlenséget. A Példabeszédek könyve 23,13-14 alapján vallotta: „Ne sajnáld megfenyíteni a gyermeket, nem hal bele, ha megvered bottal. Te csak bottal vered meg, de lelkét a holtak hazájától mented meg.” Az Ő lelke 1995 óta a mennyekből néz ránk. Hiszem, hogy ma is imádkozik értünk! Földi maradványai, Pannonhalmán a Boldogasszony kápolna kriptájában nyugszanak. Kemény Dózsa 1914. szeptember 24-én született Láziban, földműves családban. Édesapja után a Károly nevet kapta. Az általános iskolából a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumba került. 1935-ben lett bencés és Dózsa, majd 1941-ben áldozópap. 1943-ban kapott magyar-német tanári diplomát. Különböző beosztásokban szolgált Pannonhalmán és Győrött, l981-ig. A nyugdíjas évei Pannonhalmán teltek. 1995. június 9-én hunyt el a győri kórházban. A lelke köztünk, s velünk maradt! Győr, 2013. január 2.

73

Magaslati levegő

Luif Otmár atyára emlékezve szeretettel P o n g rác z J ó z s e f P h 6 9

„Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” (Jn 4, 13-14)

A

nyám harminc zsebkendővel a tarisznyámban, kicsit pityeregve, „hiányozni fogsz itthon, kisfiam” sóhajtással engedett utamra, csaknem tizenöt évesen, 1965. augusztus végén. Apám szótlanul magához ölelt – már majdnem olyan magas voltam, mint ő –, amit bátorításnak szánt, de ez a súlyos ölelés a felvidékről megalázó módon kitelepített, a kisebbségi sors nehézségeivel küszködő makacs ember hajthatatlanságának átruházása volt inkább. Az általános iskolában jól tanultam, családunk rendszeresen járt templomba, évekig ministráltam, a nyolcadik osztályt már úgy kezdtem, hogy papi protekcióval papírom volt róla, felvettek Pannonhalmára. Én akartam odamenni. A hatodik osztály vége felé egy osztálykiránduláson a „meglátni és megszeretni” élményét éltem meg: Pannonhalmán szeretnék tanulni – mondtam otthon, aminek becsvágyó, gyerekeiknek jobb sorsot szánó szüleim rendkívül örültek. A rendszeres fizikai munkák „sokrétűsége” nem nagyon elégített ki, tehénlegeltetés közben arról álmodoztam, hogy „híresember” leszek, és valami hasznosat, sok embernek tetszőt csinálok, olyat, amiért „mindenki” szeret. Gyermeki lelkülettel többre vágytam. Kisgyerekként focista, később csillagász, térképész, de mindenekelőtt gyermekorvos akartam lenni. Észre se vettem, hogy nem fogynak a zsebkendők, anyám csodálkozott rá egy hónap múlva az októberi látogatás alkalmával. Az első kézzelfogható

74

haszna számomra ez volt Pannonhalmának: a magaslati levegőn megszűnt az allergiám. Az Ora et labora „szlogen” ugyan ismeretlen volt számomra, de az ima és a munka nem. A bencés magatartással tehát könnyű volt azonosulnom. Szorgalmas voltam mindig, ráadásul Kupacon azt csinálhattam, amiért odamentem, tanulhattam. Persze ennél jóval többet kaptam, szívtam magamba ösztönösen mindent: kétezer éves hitet, ezeréves történelmet, a könyv szagát, a tavasz illatát, művészeteket, de felejthetetlen a tornatermi áporodott testszag is. Megtanultam kosarazni, tanulni, verset örömmel olvasni, különbséget tenni fontos és halasztható dolgok között, elviselni másokat, élvezettel hallgatni egy madár énekét. Ráéreztem a hetedik nap ünnepi nyugalmára, miközben szelíden lazult a szoros családi kötődés. Először csak örültem, hogy nem kell dolgoznom, később rájöttem, a tanulás is munka, nekem ettől kezdve ez a munkám, és ez a kötelesség nekem öröm. Nekem ez mind nóvum volt, mind bennem van azóta is. Szerettem Dávid atya magyaróráit, élveztem a pipafüstöt, ami akkor nekem a szabadságot szimbolizálta. Nagyon tiszteltem Szulpic atyát, „elvont tudósnak” könyveltem el magamban. Brúnó atya hittanórái inkább filozófia órák voltak, amire kíváncsi kamaszok, vevők voltunk. Tömör, lényegi ös�szefüggésekre rávilágító, gondolatébresztő prédikációihoz hasonlót keveset hallottam. Kilián atya szelíd szeretete, embersége sugárzott, mi, „fiúcskák”, nagy örömmel mentünk a szentként szeretett szerzetes szobájába gregoriánt énekelni. Hildebrand atya megtanított vázlatot írni. Az egyetemen egyszer az egyik vizsgáztató észrevette, hogy vázlatot írok felkészülés alatt. Elkérte, felelnem se kellett. Otmár atyának, osztályfőnökömnek és prefektusunknak azért is hálás vagyok, mert biológiából eredményesen felkészített az egyetemre. A negyedik év végén, mikor már tudta, hogy ki hova jelentkezett, elmondta, hogy ő mit néz ki belőlünk. Nekem azt mondta: Pongi, te jó kutató lennél. Hát az nem lettem, de örültem, talán még büszke is voltam magamra. Tálos Zoli bácsi az egyetlen civil volt akkoriban a tanárok között. Emberségesen volt szigorú. Mindennapi munkám során a testnevelő tanárokkal küszködve gyakran szoktam rá hivatkozni, aki egy fél oldalára csaknem bénult gyereket is féltve-őrizve megtornáztatott a szereken. Az oroszt csak Anaklét atya utálhatta nálunk jobban, gondolom, a fogságban kényszerből megtanult nyelv még önmagában okozhatott volna neki némi

75

élményt, de mi nagyon ellenálltunk. Tudva, hogy nagy Fradi szurkoló, Varga Feri osztálytársunk kitalálta, hogy ő Varga Zoli unokatestvére, aki akkoriban disszidált, és hetente új sztorikat gyártottunk, amivel az oroszórák nagy része el is ment. Ezeréves iskolához tartozni több mint jóérzés, önmagában is rang. Ott, akkor ezt még nem éreztem, de ma már tudom, hogyne tudnám, hiszen a világörökség része vagyok; hogy a mi alma materünk igazi tápláló anya volt, tartást, önbizalmat adott nehéz helyzetekben, tekintélyt, megbecsülést jelentett eddigi életemben. Az otthonról hozott hit és magyarságtudat a tiszta magaslati levegő jótékony hatására – átmeneti gyengélkedést követően – életreszólóan megerősödött bennem. Gyerekkoromban mindig sütöttünk kenyeret. Szerettem nézni, ahogy a kovász dolgozik: csendben, letakarva és mindig eredményesen. A „kovász” szó visszaköszönt a templomban is, ami egy magasabb dimenzióba emelte át mindennapi tapasztalatomat. Valahogy ennek mintájára képzeltem el későbbi munkám. Észrevétlenül, de hatékonyan. Határtalannak tartott, értékzavaros világban élünk, kellenek a biztos fogódzók. Az égre kancsalgó attitűd családi örökség, „a mindenség lankadatlanul működő csillagai” biztos kiindulópontot jelentenek évszázadok óta a Pongrácz családnak. Az ezeréves „Szent Hegy” magaslati levegője a kétezer éves hit transzcendentális erejétől tiszta, hiszen Pannonhalma – Szent István királyunk szándéka szerint is – sziklaszilárd talajra épült, és belőle az örök életre szökellő, szomjoltó vízforrás fakad. Most, 58 évesen, halottak napján – egy hónapja sincs, hogy meghalt Otmár atya –, amikor a negyvenéves érettségi évforduló alkalmából, gyakran elakadva írok bencés identitásomról, úgy gondolom, hogy más ember lett volna belőlem a pannonhalmi évek nélkül. Nem-író emberként a fogalmazás koloncával a nyakamban bukdácsolok sorról sorra, mint az életben napról napra. Kikapcsolódásként, egyben ihletet remélve Pilinszky János egyik aktuális írását olvasom: „A tél küszöbén állunk. A természet álomba merül, csak a mindenség végzi továbbra is változatlanul működését, lankadatlan csillagaival figyelmeztetve, hogy a részletek mulandóságán túl mindig a nagy egészre ügyeljünk.” Bencés diáknak lenni Kecskeméten, a piarista fellegvárban, kisebbségi létet jelent. Úgy látszik, a kovász-kisebbség egész életemen végigkísér. Fiaim,

76

feleségem ellenállhatatlan kérésére, a helyi piarista iskolába jártak. Először ezt úgy éltem meg, mintha a Fradiból átigazoltunk volna a Dózsába. Aztán egyre árnyaltabb lett a kép, olyannyira, hogy ma már, mint lokálpatrióta kecskeméti félig-meddig piarista is vagyok. Végül is a részleteken nagyvonalúan felülemelkedve, az egészre ügyelve, a lényeg szublimálódott át bennem.

77

Megemlékezés Jordán Sándor Emil atyáról1 K ukor e lli I s t v á n P h 7 0 é s D e li G e r g e l y P h 9 8

A

Bencés Diákszövetség országos elnöksége nevében szeretnénk néhány gondolattal csatlakozni a Jordán Sándor Emil atyáról történő megemlékezéshez. A száz éve született bencés szerzetes, tanító és iskolaalapító élete és munkássága számos szempontból irányt mutat nekünk, ma élő bencés öregdiákoknak. E tanúságok közül kettőre szeretnénk figyelmeteket felhívni. Az első és talán legfontosabb erény, amelyben követnünk kell Don Emiliót, az alázat erénye. Kelemen Krizosztom főapát úr hároméves szolgálatot bízott rá a messzi Brazília egyik dinamikusan fejlődő nagyvárosában, Sao Paoloban. E hároméves megbízatásból a második világháború tragédiája következtében mintegy hatvan évre szóló, egy egész életet meghatározó küldetés lett. Az engedelmesség erénye új, ismeretlen világba vezérelte Jordán Emil atyát, aki azonban e nagy terhet nem csak kényszerűen magára vállalta, hanem egész szívével és értelmével magáévá is tette. Alázatos munkájával hozzájárult a tengerentúlon egy „Új Pannonhalma” megalapításához. Ma a Colégio Santo Americo (magyar nevén a Szent Imre kollégium), Jordán Emil atya életének fő műve, tizenkét évfolyamos bentlakásos intézmény, mintegy 1500 diákkal. Az iskola címere a mindannyiunk által jól ismert hegyes pajzs, öt szívvel és a PAX felirattal. Ezt a címert a mai napig mi magyar bencés öregdiákok is büszkén viseljük és viselhetjük a szívünk

1 Elhangzott 2012. november 5-én, a Jordán Sándor atya emlékére rendezett centenáriumi megemlékezésen.

78

felett. Minden bizonnyal sokan közületek a mai napon is kitűztétek kabátotokra együvétartozásunk és közös alázatunk e jelét. A második nagy tanulság, amelyet a mai centenáriumon jól szívünkbe kell vésnünk, az Isten rendeléseinek jó szívvel történő tudomásul vétele. Számtalanszor előfordul életünkben, hogy nem értjük a minket sújtó fájdalmak és nehézségek okát. Isten azonban a legnagyobb tragédiából is képes új életet, új reményt fakasztani. A magyar tragédiából, a második világháború borzalmaiból így lett Brazíliában egy olyan bencés alapítású iskola, amely az új remény kezdetét jelentette számos brazil gyermek számára. Ezen új reménynek köszönhetően a környező munkásnegyed lakói bencés szellemiségű bölcsődébe, iskolába járathatják gyermekeiket, a felnőttek pedig szakmai tanfolyamokon vehetnek részt. Abból a magból, amelyet Jordán Emil atya elültetett, ma olyan fa terebélyesedett, amely mintegy 60.000 katolikus hívő lelki gondozását is ellátja. Végezetül engedjétek meg, hogy felsoroljuk azt a hat pillért, amely ma a sao paoloi bencés iskola pedagógiájának hat tartó oszlopa. Ezen ideákat nem csak a Bencés Diákszövetség Alapszabályában találhatjátok meg, hanem mindennap élő valósággá is válik a ma működő bencés gimnáziumainkban, Győrött és Pannonhalmán. E hat eszme a következő: -------

mély vallásosság tudományos kiválóság művészeti oktatás mindennapi testedzés egész életre szóló, a ma kihívásaitól nem elzárkózó nevelés társadalmi szolidaritás és szociális érzékenység

Istenünk, add, hogy Jordán Emil atya nyomában haladva, mindig hűek maradhassunk a bencés nevelés ezen örökéletű parancsaihoz!

79

80

Csergezán S. László1 Himnusz Magamban meghatódva köszöntöm az Istent, Hozsannázva köszönök Néki mindent, mindent: Az életet, meleg szobámat, kenyerem, Anyámat… Hozsánna Néked Isten, Hozsánna! Fiatal éveim, melyek tovatűntek, Ezernyi vágyam, amik elmerültek A csendes feledés nagy óceánján. Hozsánna Néked Isten, Hozsánna! A jövendő kéklő perspektiváit, Életem várva-várt zengő csodáit, Hugom könyveit, anyám reményét valóra váltva. Hozsánna Néked Isten, Hozsánna! Köszönöm apám tegnapba mult arcát, Szertelen szívem annyi nehéz harcát, Amíg csak élek térdenállva, Hozsánna Néked Isten, Hozsánna!

1  A pannonhalmi bencés gimnázium okleveles rajztanára, festőművész. 1944. április 13án katonai kötelessége teljesítése közben, Győr bombázása alatt halt hősi halált, amikor a biztonságos óvóhelyet elhagyta, hogy sebesült bajtársán segítsen. Pannonhalmán ezekkel a szavakkal emlékeztek meg róla: „Lelke és érzelmi világa magasan szárnyalt az emberi gyarlóság és esendőség felett.”

81

Tünődés Számolom a napokat, Melyek messze tűnnek; Ha majd gond, bánat kerülget, Akkor is magam leszek. Milyen szomorú lesz az így élet, Számolom a napokat, Holnaptalanul, egyedül, ha az Emlékek visszajönnek. Mély férfisírás, Magányos éjszakák, Összetört remények, Vágyak, álmok, Sugaras délibábok Hajómmal együtt elmerülnek. Aztán a szív nagy óceánján Halva libeg egy álom: Az én tegnap meghalt Ifjúságom.

82

Orbán Gegely: Hétköznapjaink

83

IIi. Alma materek

84

Jáki Sándor Teodóz OSB emlékezete C s. Va r g a I s t vá n G y64

Hálaadó szívvel emlékezem Jáki Sándor Teodóz bencés atyára. A Deo gratias jegyében a régi egyházi temetési szertartást idézem: „Venite, exultemus Domino, jubilemus Deo, salutari nostro – Gyertek, örvendezzünk az Úrnak, örvendjünk megváltó Istenünknek!” Határainkon innen és túl, Mária-kegyhelyeken, a kacsikai búcsúban a csángómagyarok élén, az egri fertálymesterek csíksomlyói zarándoklatának lelki vezetőjeként, a soproni bencés öregdiákok honismereti zarándoklatain, a búcsújáróhellyé vált Futásfalván, példát mutatott, hogy fizikai jelenlétünkkel is erősíteni kell hitünket és a magyarság összetartozását. Az igazságban megmutatkozó szeretetben hitt: caritas in veritate. Apostoli buzgósága sokunkat bátorított, hogy merjük megvallani keresztény és nemzeti érzéseinket. Az Ora et labora jegyében létmódját is meghatározó tanári, kórusvezetői, népének-kutatói hivatásához méltó missziót talált. Szolgálata küldetéssé, szerzetesi identitásának részévé vált. Nagy áldás érte a csángókat, amikor Jáki Sándor Teodóz apostoluk lett. 1978-tól járt ki a moldvai csángó falvakba. Gyűjtötte ősi, népi vallásos énekeiket, imádságaikat, fölkarolta a magyar nyelvű szentmiséért folytatott küzdelmüket. Nélküle szegényebb lett volna a remény, hogy szívünkbe fogadhassuk legmostohább sorsú nemzettársainkat. Reményt vitt a csángók földjére, hitet és reményt hozott a Kárpát-kanyaron túlról – Magyarországra. Jókedvéből sugárzott a szeretet. Érezni lehetett: minden jó ügyében vele van a Jó Isten. Eszményképnek tartotta, szívesen idézte Márton Árontól a keresztény misztérium lényegét: az Úr Jézus imádkozott azokért, akik őt megfeszítették, és ’megfeszíti’ azokat, akik Őt szeretik. Mélységesen tisztelte a tragikus sorsú papelődöket, a mártírhalált halt csángókutató krónikást: Petrás Incze Jánost. A megszenvedett jövő reményének tudta a pusztinai Szőcs Magdolna

85

és a trunki dr. Benedek Márton, orvosból lett csángómagyar pap vértanú sorsát. A búcsújáróhelyekre hegyen-völgyön át vezette a csángó keresztaljákat a bukovinai Kacsikába, az erdélyi Futásfalvára, a zarándokokat Csíksomlyóra… Nagyboldogasszonykor minden évben, Nyisztor Ilonkával együtt vezette a magyar nyelvű szentmiséért imádkozó és énekelő pusztinai „Szent István Gyermekei Egyesület” keresztalját Kacsikába, a Moldvában engedélyezett, egyetlen magyar nyelvű búcsúi szentmisére. A Jó Isten áldása, a Szűzanya szeretete kísérte missziós útjain. Virrasztó, őrző lélek volt a strázsán. Szinte tudni sem lehetett, hogy mikor pihen, mikor alszik. Nemcsak idehaza, de az Őrvidéken, Felvidéken (Zoboralján, Mátyusföldön), Délvidéken, Erdélyben és Moldvában küldetése volt a hit és a magyarságtudat erősítése. Áldás tudott lenni az egész magyarság számára. Vigasztalást, örömet vitt mindenhova: Ő maga volt az ajándék. A kunszigeti Krisztus-keresés népszokásának előénekese, organizátor személyisége volt. A felvidéki ostyahordás népszokásáról tanulmányt írt. Ezt a sokaknak örömet szerző lengyel, magyar és szlovák népszokást szívből népszerűsítette. Mindenütt népénekeket, népdalokat, Moldvában és Erdélyben inkább betlehemeseket, a Felvidéken passiókat gyűjtött. A Csángókról, igaz tudósítások című könyve hiteles kordokumentum. Leletértékű a Bálint Sándor által asszonynépünk igen értékes népi imádságának nevezett Aranymiatyánk, melynek nagy áhítattal énekelt, moldvai csángó változatát Teodóz atya Luizikalagorban gyűjtötte, de Klézsén is hallotta, és az összmagyarság számára megmentette. (CD-je is megjelent: Jáki Sándor Teodóz énekel és tanít. Magyar Kultúra Kiadó, Győr, 2004.) Nagy Gáspár a „szürke fejű öreg bácsót” köszöntő versében példaként mutatja fel Teodóz Atyát, akit Bíró László püspök jel-embernek nevezett. Vörösmarty és Arany nyomán a csángók apostolának ajándékozza a „rendületlen szívű vándor” titulust. Küldetést összegez, emberfelmutatást végez: „Domonkos Pál Péter nyomán / rendületlen szívű vándor / ruganyos léptű és bátor / papi ember a javából / családjából épp harmadik / aki Szent Benedek fia / Róla zeng most e krónika / ősi magyar tagolóban / egyszer nyárban másszor hóban / nagy lélekkel reményt szállít…” A három Jáki-testvér közül a 94 esztendős Zénó atya: a jó ember, a helytálló bencés. Szaniszló atya világhírű, Templeton-díjas: a tudós. Azt vallotta, hogy

86

az igazság ügye nem népszerűség függvénye. Találóan jellemzi őt kedves bibliai igehelye: „Mindhalálig küzdj az igazságért, és akkor az Úr, a te Istened harcolni fog érted.” (Sirák 4:33) Teodóz atya a művész, akit hatalmas, lélekvidámító derűvel áldott meg a Jó Isten. Egy lelki értékekre fogékony papi és laikus nemzedékért munkálkodott. Kalkuttai Boldog Teréz anya tanítását váltotta valóra: „A jót, amit teszel, holnap talán elfelejtik: nem számít, tedd a jót!” Missziós útjain az Úr vezette, akkor is, mikor ezeket az utakat a farkasvakságban szenvedők, a verébtávlatban gondolkodók nem érthették. Hitte: a kardnál erősebb a szeretet, a hit; az imádság a legfőbb egységet teremtő erő. Szeretettel emlékezett vissza arra, hogy 1954-ben Sopronba helyezték. Félhivatalosan kántor-káplánként végezte a papi szolgálatot a bencés templomban. Zongorán folytathatta a rendszeres zenetanulást is. Mindvégig erős maradt bene a Civitas Fidelissima és a szorgos soproni hívek iránti fokozott tisztelet. Ismerte Csokonai álmát: „Vajha (…) a csángó magyar is polgártársunk lenne!” Azt hirdette, hogy a csángómagyarok igazságát szent ügyük önnön ereje által, életüket, sorsukat, szenvedésüket láthatóvá tevő imádsággal lehet, szabad és érdemes érvényre juttatni. Szerette idézni Duma-István András fohászát: „Ha nem tü Kárpátok / Keté szakagyatok / Münköt Moldovába / Veszni ne hagyatok”. Iancu Laura, Ki Istent el nem altatta című, Teodóz atyát köszöntő versében a csángósorsról vall: „Két jaj között az emberek, / Szélbe szórt hittel is félnek, / Életük hosszú gyászmenet, / Mégsem magukat siratják, / Gyökeret sem eresztenek, / Elvarrt nyelven is / álmodnak, / Meddő méhekbe életet, / Hitet s Istent a Nyugatnak.” Teodóz atya lélekellátója volt és marad sok-sok hívő magyarnak, köztük e sorok írójának is. Dr. Nádasi Alfonz távozását követően, 15 éven át fogadott tanítványa, számos útján kísérője, ministránsa, előadásainak közreműködője lehettem. Közben irodalmi turistából zarándokká váltam. Megtanultam, hogy a vallásos utazónál mennyivel több a búcsújáró, akinek a legfontosabb a katarzis, a megtisztulás, a szellemi, lelki, fizikai csodák megtapasztalása, a fohászok, kérések, fogadalmak teljesülése. (Zarándoklat: Pilgerschaft; búcsújárás: Wallfahrt). A kegyelet már a római jogban mindent felülírt. Amikor Teodóz atya temetésén a koporsót követő hatalmas gyászmenet elindult a bazilikából, hullni kezdett a hó. A Mindenek útján már havon lépdeltünk. Pannónia

87

behavazott Szent Hegye, a Mons Sacer látványa a Toldi estéjének záró képét idézte: „S elborítá a sírt új havával az ég.” Teodóz atya tanúságtevő, hitvalló életet élt, úgy temették, mint az Úr egyszerű bencés szerzetesét. Úgy búcsúztam Tőle, mint a Jó Isten hűséges szolgájától, korunk leghűségesebb magyarjától. Tudom, az emlékezés fájdalma majd történetté szelídül, hitelét Teodóz atya példája igazolja. Az 1724 óta a Magyar Bencés Rend temetkezőhelyéül szolgáló pannonhalmi Boldogasszony-kápolna kriptájában szívből mondtam: Deo gratias! Χαιρε κύριε διδάσκαλε. Isten áldjon, Tanár Úr! „Áldjon meg az Isten, mind a két kezével.”

88

Görömbei András emlékezete C s. Va r g a I s t vá n G y64

„Segítsd meg, Isten, új lovaddal A régi hű útra-kelőt…” (Ady Endre: Új s új lovat.) A Tisza mellől Győrbe – majd Debrecenbe. Görömbei András irodalomtudós, Kossuth-díjas, akadémikus, a Debreceni Egyetem professor emeritusa, 1945. február 5-én született, a Tisza mellett (Debrecentől 57, Miskolctól 49, Nyíregyházától 51 km-re lévő) Polgáron – az egyetlen katolikus hajdúvárosban. Szívszorító, lélegzetfojtó hír a megváltoztathatatlan tényről: életének 69. évében, 2013. június 30-án érte a halál. Halála a magyarságtudomány nagy vesztesége. (Július 16-án, a Farkasréti-temetőben Korzenszky Richárd, tihanyi perjel végezte a gyászszertartást.) Görömbei édesapja 1956-os tevékenysége miatt börtönbüntetést szenvedett. Fiát nem vették fel világi gimnáziumba, ezért került a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumba, ahol 1963-ban, az amnesztia évében érettségizett. Kivételes tehetségének és szorgalmának bizonyítéka, hogy ’rossz’ káderlapja ellenére, első jelentkezésre felvételt nyert a debreceni Kossuth Tudományegyetem (KLTE) Bölcsészettudományi Karának magyar–orosz szakára. (Az ökumené Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát, Ravasz László református és Ordass Lajos evangélikus püspök által létrehozott hídján és útján jutott el Debrecenbe.) 1968-ban, az alapszigorlat után, az orosz szakot leadva, egyszakos magyarosként szerezte első, középiskolai tanári diplomáját. A hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium tanára lett. (Ott, ahova diáknak nem vették fel.) 1970-ben elvégezte a német szakot is, és ugyanebben az évben megvédte

89

egyetemi doktori disszertációját is. A KLTE Modern Magyar Irodalom Tanszékén kapott tanársegédi állást. Czine Mihály aspiránsaként, 1977ben védte meg kandidátusi értekezését, amelynek témája a csehszlovákiai magyar irodalom volt. 1981-től docensként oktatott a Debreceni Egyetem Magyar és Összehasonlító Irodalomtudományi Intézetében. Akadémiai doktori disszertációját (1991) Nagy László költészetéről írta. Alkotópályája igen küzdelmes, mégis kivételes sikersorozat. 1992-ben kinevezték egyetemi tanárnak és a tanszék vezetésével is megbízták. 1993ban megválasztották az egyetem oktatási rektorhelyettesévé, 1995-ben pedig az egyetem Magyar és Összehasonlító Irodalomtudományi Intézetének igazgatójává nevezték ki. Ezt a tisztségét 2003-ig töltötte be. 1989 és 1992 között a helsinki, 1996 és 1997 között pedig a bécsi egyetem meghívására vendégprofesszorként tanított. 1998 és 2001 között Széchenyi professzori ösztöndíjjal, 2005-ben Szilárd Leó professzori ösztöndíjjal kutatott. A Debreceni Egyetemen 20. századi magyar irodalomtörténetet, illetve irodalomelméletet oktatott. Számos testület és egyesület elnöke, vezetőségi tagja volt. Alelnöke volt a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaságnak, tagja az MTA Doktori Tanácsának, az MTA Könyv- és Folyóiratkiadó Bizottságának, az MTA Irodalomtudományi Bizottságának, az MTA Határontúli Magyar Tudományosság Elnöki Bizottságának. 1992 óta a Hitel című folyóirat főszerkesztő-helyettese. 1992-ben védte meg akadémiai doktori értekezését. Az MTA Debreceni Akadémiai Bizottságának, illetve 1998-ban az MTA Irodalomtudományi Bizottságának lett tagja. 2001-ben az MTA levelező, 2010-ben pedig rendes tagjává választották. A Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnökeként, a Nemzetközi Magyar Filológia Társaság alelnökeként is fontos tevékenységet folytatott. Legfontosabb kutatási területei: az összehasonlító irodalomtudomány és a népi írók, valamint a népi irodalom és az arra épülő mozgalom. A népi írókkal kapcsolatban az általános publikációkon túl könyvet írt Sinka Istvánról, Nagy Lászlóról, Sütő Andrásról, Csoóri Sándorról és Nagy Gáspárról. Jelentősek a határon túli magyar irodalom feldolgozásában elért eredményei. Elsőként dolgozta fel a csehszlovákiai és a romániai magyar irodalom történetét, kísérletet tett a magyar irodalom egységes rendszerének kialakítására. A romániai magyar irodalmat kutatva külön könyvet

90

írt Sütő Andrásról. (Munkásságát számos kiváló tanítvány, például Bertha Zoltán, Jánosi Zoltán és sokan mások eredményesen folytatja.) Főbb munkái: Sinka István (1977); A csehszlovákiai magyar irodalom 1945–1980 (1982); A hetvenes évek romániai magyar irodalma I–II. (Bertha Zoltánnal együtt, 1983); Napjaink nemzetiségi magyar irodalmai (1984); Sütő András (1986); „Ki viszi át a…?” (1986); Nagy László költészete (1992, 2005); Napjaink kisebbségi magyar irodalma (1993); Kérdések és válaszok 17 interjú a hetvenes évekből (1994); Krónika – töredék. Nagy László naplója (1994); A szavak értelme (1996); Kisebbségi magyar irodalmak (1997); Létértelmezések (1999); Nemzetiségi magyar irodalmak az ezredvégen (szerk., 2000); In honorem Tamás Attila (2000); Csoóri Sándor (2003); Irodalom és nemzeti önismeret (2003); Csak az igazat (Tanulmányok Il�lyés Gyula születésének centenáriumán, 2003);Nagy Gáspár (2004, 2009); Azonosságtudat, nemzet, irodalom (2008); Sors és alkalom – Válogatott beszédek és vallomások (2008); Irodalom, nemzet, harmadik út (2012). Kitűntetései: Alföld-díj (1985); József Attila-díj (1987); Csokonai-díj (1988); Tamási Áron-díj (1997); Kossuth-díj (2000); Tiszatáj-díj (2000); Arany János-díj (2004); Szilárd Leó-díj (2005); Czine Mihály-díj (2005); Hídverő díj (2005); Deák Ferenc kutatási díj (2009, Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány); Magyar Örökség-díj (2013) Diákkori emlékek Illő és igazságos, hogy külön is szóljunk Görömbei András bencés kötődéséről, szellemi-szakmai örökségéről. 1960 szeptemberében a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban ismertem meg. Három éven át iskolatársa és az internátusban lakótársa voltam. Gimnáziumi bencés tanáraink elsődlegesen szellemi-lelki közösségben gondolkodtak. Diákotthonban laktunk, tanári felügyelet alatt éltünk, de egy kicsit a rektor úr és prefektusaink, tanáraink, a bencés atyák társaságában is. Az Ora et labora és a Pax et gaudium jegyében tanultunk. Diáksapkánkon a PAX jelszót hordtuk… Bencés tanárairól mindig hálás szeretettel beszélt és írt. Kemény Dózsa rektor úrhoz járt kiscsoportos különórára, németre és angol nyelvre… – a gimnáziumi orosz és latin nyelv tanulása mellett. A legtöbbet Bánhegyi Jób bácsinak és Nádasi Alfonz tanár úrnak köszönhetett. Értékszemléletüket

91

elfogadva vallotta: csak a szellem teljesítmény adhat méltóságot, a „kiművelt emberfő” jelentheti a legnagyobb rangot. Mogyoróhéjban felidézek egy internátusi diáktörténetet. Az 1962/63-as tanévben Görömbei András az internátusban főduktor volt. Emlékszem, a betonnak csúfolt, valóban ízetlen borsófőzelék miatt egyszer sztrájkoltunk. A főduktor az ebédlőben Kemény Dózsa rektor mellett ült az ebédlőasztalnál. A rektor udvariasan kínálta a mellette legközelebb ülő Görömbei Andrást, hogy vegyen a közös nagytálból, de ő udvariasan visszakínálta a rektor urat. A kölcsönös kínálgatás csak időhúzás volt. A főduktor a diáktársaival tartott, nem vett a borsófőzelékből, hiába dicsérte a rektor annak vitamindús voltát. Végül éhesen távoztunk az ebédlőből. Sikeres volt a diáksztrájk, mert a történtek után jobb és ízesebb kosztot kaptunk. Jób bácsi Bánhegyi Jób – Barsi Balázs kifejezésével szólva: stílusos ember volt, fejedelmi habitussal testesítette meg a bencés tanáreszményt. Alapkövetelménynek a rendezett beszédet tartotta. Valami rendíthetetlen bizonyosság érződött benne. Egész lényéből sugárzott, hogy a kegyelem folytonosságában él. Csodáltuk ragyogó intellektusát, stílusának eleganciáját. Szerette franciául idézni és értelmezni Buffon híres definícióját: „A stílus maga az ember”. Buffon megállapítása: „Le style c’ est l’homme même”. Görömbei András Jób bácsi című írásában állított emléket bencés magyartanárának. Bánhegyi Jób nagyszerű nevelő volt, diákjaival sosem éreztette hatalmas tudásbeli fölényét. Meggyőzően tudott szólni költőink, íróink helytállásáról, a magyar literatúrának a kor kihívásaira adott válaszairól. Czuczor Gergelyről imponáló átéléssel beszélt: „1849-ben nem menekült el Windischgrätz elől, mire az vasra verette és haditörvényszék elé állíttatta. Bilincsben eltöltendő hatesztendei várfogságra ítélték, de Görgey csapatai kiszabadították. Sorsát azonban nem kerülhette el. (...) Haynau megvasalva Kufsteinbe vitette. Barátai, a többi között Toldy Ferenc, hiába követtek el mindent kiszabadításáért. Czuczor azután talpig vasban folytatta a nagyszótár szerkesztését.” 1945 után aktív közéleti, irodalomtörténészi, kritikusi tevékenysége megszakadt. A rárakott „méltóságoktól” zokszó nélkül vált meg. Bölcs belátással cserélte fel a házfőnökséget tanári munkára, amikor egyházi és

92

közéleti stallumokból, pódiumokról gimnáziumi katedrára szorult. Ezután már teljesen szerzetesi és tanári hívatásának élt, valóban „nem középiskolás fokon” tanított. Illés Béla és Zalka Máté helyett Illyés Gyulát tanította. Felemelt mutatóujjal figyelmeztetett bennünket: „A fejét veszem annak, aki a két nevet összekeveri!” Szerette, diákjaitól is megkövetelte a fogalmi tisztázást. A „mi a tudomány?” kérdésre adott válasza: „A tudomány igazolt, bizonyított ismeretek rendszere”. Figyelmeztetett bennünket: tudományosnak csak az igazolható, bizonyítható ismereteket fogadjuk el. A Mi az irodalomtudomány? kérdésre adott felelet: „Az irodalomra vonatkozó igazolt, bizonyított ismeretek rendszere”. Tömör, frappáns meghatározásai tovább élnek tanítványaiban, felismerhetők írásaikban: „A művészet a valóság elemeiből a valóság fölé emelt világ”; „A világnézet: állásfoglalás a létrenddel és az értékek rendjével szemben”. A fasizmus definíciója a pártállam idején: „diktatúra egy pártrendszerrel”. (Az idő őt igazolta.) Egy felejthetetlen tanórán Jób bácsi a tankönyvben szereplő Illés Béla helyett Illyés Gyulának a Puszták népét és a Három öreg című remekét elemezte. Illyés az értelmiség társadalmi felelősségtudatát, hívatását tudatosította: erkölcsi kötelesség köt bennünket azokhoz, akiktől és akik közül származunk. Fokozott a felelősségük azoknak, akiket életük szerencséje magasra emelt. Tőle hallhattunk először Németh Lászlóról, kivételes szellemi teljesítményének nevezte a Tanú-vállalkozást. Görömbei András lényeglátóan értékelte Bánhegyi Jób jelentőségét: „Negyedszázados főiskolai tanársággal a háta mögött, komoly szakmai elismerések birtokában (...) gimnáziumban tanított (...) irodalmat és művészettörténetet főiskolákon, egyetemeken is kiemelkedőnek minősíthető színvonalon. Felejthetetlen az, hogy a művészet bonyolult dolgairól milyen tökéletes világossággal, milyen érzékelhető tárgyszerűséggel beszélt. Órái előadások voltak, elemzéseivel úgy világította át a műveket, úgy ragadta meg az író jellegzetes látásmódját, hogy bennünk az olvasmányélmény a létértelmezés távlatait kapta.” Alfonz tanár úr Nádasi Alfonz tanár úr, az etikumra épített minőségeszmény jegyében, a bennünk lévő szellemi „növéstervet” igyekezett kibontakoztatni. Görömbei

93

– a hajdani bencés gimnazista, majd debreceni diák, egyetemi oktató 1975ben a debreceni vasútállomáson fogadta Nádasi Alfonz atyát, és kísérte a Kossuth Lajos Tudományegyetemre. Alfonz tanár úr harminc éven át Kodály Zoltán munkatársa és lelkiatyja volt. A háborút, fogságot megjárt bencés 66 éves korában védte meg Aurelius Augustinus zenei műveltsége. A kérdés filológiai megközelítése című egyetemi doktori disszertációját a debreceni egyetemen, a Borzsák István által vezetett klasszika-filológia tanszéken. Egy Nádasi Alfonzra emlékező levélből idézem Görömbei András sorait: „Gyakran idézzük azt a mondást, hogy tévedni emberi dolog. Számomra Alfonz atya az a tanár volt, aki ezzel az engedékenységgel szembeszegülve arra próbált ránevelni bennünket, hogy nem tévedni is emberi dolog, sőt, az igazán az emberi. Sok kedves bencés tanárom emlékét őrzöm. Ma is hálával gondolok rájuk: ők szerettették meg velem az irodalmat és ők tanítottak meg keményen dolgozni. Az előbbiben Jób bácsi volt a mesterem, az utóbbiban Alfonz atya volt rám legnagyobb hatással. Azok közül a tanárok közül való volt, akiknek az érdemei később világosodnak meg a tanítványok előtt. Óriási műveltségét naponta tapasztalhattuk, de legtöbbünk számára akkor elsősorban a szigorú, rettegett tanár volt ő. Gyűlölte a renyheséget, rendetlenséget, nem tűrte a hitvány munkát. Azzal becsült meg bennünket, hogy legjobb képességeinket, legjobb emberi lehetőségeinket kérte rajtunk számon. Tőle tanulhattuk meg, hogy nagyon sokszor kell ahhoz ismételni az anyagot, hogy biztosan tudjuk. Egy délután a rendház kertjében sétálva tanultam, ismételgettem csendesen az orosz szavakat. Alfonz atya – breviáriummal a kezében – ott is gyorsan rótta a köröket. Még alig haladt el mellettem, s egyszer csak a hátam mögött kiáltott föl: »Hangsúly, fiam!« Igen, a hangsúlyt még a kertben sem volt szabad eltéveszteni. És ma már tudom: a hangsúlyt sehol sem szabad eltéveszteni. Engem is sokszor kitűntetett azzal, hogy amikor huzamos ideig hibátlanul szerepeltem az órán, elküldött az állomásra vonatjegyért. (Gyakran utazott abban az időben Budapestre »Kodály tanár úrhoz«.) De ha csak egy szót is eltévesztettem a feleletben, vagy a röpdolgozatban, hetekig nem engem küldött. Azt ki kellett érdemelni. Később, amikor egyetemistaként, majd egyetemi oktatóként

94

meglátogattam, egy minden iránt érdeklődő, nagyon kedves, közvetlen emberrel találkozhattam. Szigorúsága derűvé, mosollyá változott.” Őrzők a strázsán… Nagy Gáspár Láthatatlan kőre vésem című, Kannás Lajosnak ajánlott verséből idézem: „tudva, hogy bár szavaimnak nem lesz táboruk / de fájó árulások és zajló testvérháborúk / heveny idején kell kimondanom: cáfolhatatlanul / csak a hősöknek és mártíroknak van igazuk!” Ady „Akarom: Tisztán lássatok!” parancsát folytatva üzente Nagy Gáspár: „míg a szem él látni kell fele-Barátaim!...” Görömbei András, a XX. és XXI. században, Európa és a magyarság lét-nemlét állapotában, a ketté, majd számos kánonra és számtalan táborra szakadt magyar irodalomban a debreceni irodalomtudós-iskola nemzedékeket nevelő, Kossuth-díjas, akadémikus professzora volt. Julien Benda, Babits Mihály, Németh László, Nagy László és Sütő András szellemében hitte, értelmezte és képviselte az írástudók felelősségét, a magyar értelmiség hivatását. Ady nyomán útmutatását követve vallotta: „A magyarság szükség és érték az emberiség s az emberiség csillagokhoz vezető útja számára. Tragikusnak látta a magyarság jövőjét, mégis hitet tett a hazaszeretet mellett: „Mit tagadjam? – siratom és szeretem. / Mit tagadjam? – talán ez az igazi / S ez is oktalan, de legszebb szerelem.” A „Mennyi munka maradt végezetlen” fájó szomorúságával búcsúzom a tanár- és kutatónemzedékeket nevelő tudós professzortól, aki nemzeti sorskérdéseink, irodalmunk feladataiból egyedülálló eredményességgel vette ki részét. Ady intelmével fohászkodom: „Őrzők, vigyázzatok a strázsán, Az Élet él és élni akar, (…) Oly szomorú embernek lenni S szörnyűek az állat-hős igék S a csillag-szóró éjszakák Ma sem engedik feledtetni Az ember Szépbe-szőtt hitét S akik még vagytok, őrzőn, árván, Őrzők: vigyázzatok a strázsán.” Nagy Gáspár Litániás ének című versének záró sorait idézem: „Görömbei András: / neve tiszta zengés / hatvan év szelídség / szüntelen virrasztás / másokért lemondás / példával tanítás / megértő figyelem / sistergő türelem / ritka önfegyelem / közöttünk kegyelem.” Requiem aeternam dona ei, Domine! Isten végtelen kegyelmében és örök szeretetében legyen része!

95

Bencés Diákok Kalauza A Katolikus bencés diákok egyesülete1 1933 K e m e n e s I ll é s O S B

A

z aranyos, jókedvű, s bús-szomorú diákévekre való visszaemlékezés több volt bencés diákot arra késztetett, hogy néhai dr. Bárdos Remig pannonhalmi főapáttól kérjék, tegye lehetővé, hogy a volt bencés diákok egyesületbe tömörüljenek. Ez akkor történt, amikor a forradalmak hullámai lecsitultak s a szomorú trianoni „béke” az élni akaró magyarságot arra ösztökélte, hogy ne csak hirdesse, hanem valósítsa is meg a magyar összefogást, s kiaknázza az összefogásban rejlő erőket. Saly Árpád ny. min. osztálytanácsos és Simon Károly, budapesti leánygimnáziumi igazgató, volt győri diákok, voltak kezdeményezői és mozgatói a bencés diákok egyesülésének. Sok tanácskozás folyt e kérdésben. Mindenki megegyezett abban, hogy a szép gondolatot meg kell valósítani, csak a részleteket kellett pontosabban kidolgozni. E megbeszélések lelke a jó néhai főapát volt, akinek munkatársai dr. Strommer Viktorin, dr. Kemenes Illés, és Budapesten Kádár Titusz voltak. Az 1923. év tavaszán az előkészítő bizottság minden olyan bencés diáknak, akinek csak tudta címét, felszólítást küldött, a két legelőkelőbb volt bencés diáknak, József kir. hercegnek és néhai dr. Csernoch János hercegprímásnak aláírásával, melyben csatlakozásra szólították a volt bencés diákokat. A híradás oly lelkes fogadtatásra talált, hogy 1923 júniusában megtartható volt Győrött az alakuló közgyűlés, amelyet egy másik követett 1923 őszén Budapesten. Az elsőre az ország minden részéből jöttek öreg diákok, 1  Jelen írás „A bencés diák kalauza” című, a Pannonhalmi Szemle gondozásában 1933ban megjelent cikk (96-100. oldal) rövidített és nyelvileg némileg korszerűsített változata.

96

a másodikon inkább budapestiek jelentek meg, élükön néhai dr. Vass József miniszterrel, s néhai Rákosi Jenővel, a volt soproni diákkal. A katolikus bencés diákok egyesülete a megalakulás után elkezdte működését Pannonhalma és Budapest központtal s annyi osztállyal, ahány gimnáziuma van a csonka hazában a bencés rendnek. A volt bencés diákok egyesületének az a célja, hogy összekösse a volt diákokat a mai diákokkal s ezeknek támogatásával, még pedig erkölcsi és anyagi támogatásával munkálkodjék a jobb magyar jövőn. A volt diákoknak a nevelését bizonyos értelemben tovább folytatja, a múlt tapasztalatait pedig kamatoztatja a jelen és a jövő számára. A nevelő intézetnek, az alma maternek kultuszával közelebb hozza a volt diákok különböző évfolyamait s valamennyiüket összefogja nevelő és oktató rendjüknek tisztelete, szeretete s az iránta érzett hála. Az említett cél megvalósítása következtében közelebb hozza egymáshoz elsősorban az egy, másodsorban a különböző bencés iskolákba járt, de egy helyen lakó volt diákokat. A gyűléseken kívül ezt szolgálják az immár rendszeressé vált havi összejövetelek, ahol gondtalan vidámságban emlékeznek a régi s boldog diákévekről. Ezen összejöveteleken egymásnak jogos érdekeit is szolgálják a volt diákok s keresnek és kapnak támogatást diáktársaiktól. Célja továbbá az egyesülésnek a mai tanuló nemzedék, akár középiskolás, akár már a főiskolán tanul, erkölcsi és anyagi támogatása, amivel a jobb magyar jövő kiépítésén fáradoznak s gyakorolják a volt diákok az evangélium szellemét. Az egyesület e céljának megvalósításán azzal dolgozik, hogy évenként lelkigyakorlatot tart a volt diákok számára. Minden iskola meghívja az iskola ünnepségeire a helyben lakó volt diákokat, akik évenként gyászmisét hallgatnak a volt társaikért. Az anyagi támogatásnak forrásai a tagsági díjak s az esetleges adományok, amelyeket kamatmentes kölcsönként adnak a főiskolás hallgatóknak egyetemi tanulmányaik alatt azzal, hogy álláshoz jutva azt visszafizessék, s lehetővé tegyék a főiskolásoknak további támogatását. Munkaalkalmak teremtésével is igyekszik a főiskolás és középiskolás diákokon segíteni. E téren házi tanítókul (instructor) való ajánlással van módjában az intézetnek segítenie. Az egyesületnek két központja van: Pannonhalma és Budapest. Annyi osztállyal működik, ahány helyen bencés gimnázium van. Az osztályok

97

főiskolás diákjaiknak támogatását elsősorban a budapesti osztály útján gyakorolják, mert a legtöbb volt középiskolás diák a fővárosi egyetemeket és főiskolákat keresi fel. Az egyesület szervezete a következő: Elnök: a mindenkori pannonhalmi főapát; jelenleg Kelemen Krizosztom, főapáti koadjutor úr. Helyettese Dr. Sárközy Pál perjel. Alelnökök: Dr. Térffy Dezső, Gróf Khuen-Héderváry Károly. Központi ügyvezető igazgató: a pannonhalmi főiskola igazgatója. Főtitkár: Dr. Bánhegyi Jób Pénztárnok: Dr. Mihályi Ernő. Az egyesületbe felvételért vagy annak az iskolának az igazgatójánál kell jelentkezni, ahol az illető lakik, vagy pedig ahol iskolába járt. Az egyesület tagja az is lehet, aki csak egy évet is járt bencés iskolákban, tehát nem szükséges az, hogy ott tett légyen érettségit. Azt sem zárja ki az egyesület, hogy valaki más, hasonló egyesületnek legyen tagja, ha tanulmányait más iskolában is végezte. Az egyesület közgyűlését minden évben az őszi katolikus nagygyűléssel kapcsolatosan tartja meg Budapesten, ahol az egész országnak volt bencés diákjai találkoznak. Az egyetemi városokban a Bencés Diák Egyesületnek megvannak Főiskolás Csoportjai, melyek a főiskolára kerülő bencés diákokat nagy szeretettel várják és mindenben szolgálatukra vannak és útmutatást adnak. Minden bencés diák keresse fel ezen csoportot, melynek magától értetőleg ő is tagja. Hiszen ebben a Főiskolás Csoportban nincsen tagsági díj, hanem csak a Rendhez való ragaszkodás az összekötő kapocs. Így Budapesten a Főiskolás Csoport a Bencés Reálgimnáziumban van: VIII. kerületben a Baross utca 62. szám alatt. Ünnep- és vasárnap a fél 10 órai szentmise után olvasó- és társalgóterem áll rendelkezésükre. Az egyes gimnáziumok csoportjai önállóan működnek. A központi tanácsba két-két delegátust küldenek ki. Pécsett: Dr. Klemm Antal OSB, egyetemi tanár lesz szíves foglalkozni velük. Szegeden: Dr. Várkonyi Hildebrand OSB, egyetemi tanár. Sopronban: Sziklai Jenő bencés igazgató. Debrecenben: Dr. Hanzély Lajos s. tanfelügyelő, volt bencés diák. (Katolikus plébánia.)

98

Fejezetek az esztergomi bencés gimnázium XIX. századi történetéből Szal ai Bél a Ph58

Prológus

E

sztergomban a XVIII. század végén telepedett a Pozsonyból érkezett Feigler Ferenc prímási főépítész. Jómaga vagy negyven évig, népes számú leszármazottja több mint száz évig tartozott Esztergom megbecsült polgárcsaládjai közé. A XIX. században a Feigler család négy nemzedékből valamennyi Feigler fiú, összesen 14 volt az esztergomi bencés gimnázium jobb-rosszabb tanulója. Ebben az írásban párhuzamosan mutatjuk be a bencés gimnázium és Feigler fiúk gimnáziumi éveinek történetét. Az esztergomi gimnázium, az első gimnazista Feiglerek Feigler Ferenc mindhárom fiát gimnáziumban taníttatta tovább. Ez nem jelentett különösebb nehézséget, hiszen Esztergomban volt gimnázium, alig két-háromszáz méterre Feigler Ferenc Buda utcai házától. Esztergom első gimnáziumát Széchenyi György esztergomi érsek 50 ezer forintos alapítványából a jezsuiták állították fel a Vizivárosban, a mai Prímási palota helyén álló épületükben. Működéséről 1697-től kezdve tudunk. A jezsuita rend feloszlatásakor, 1773-ban Mária Terézia a gimnáziumot az Esztergomban lévő ferences szerzetesekre bízta. A Város a ferencesekkel közösen kiharcolta, hogy a gimnázium átkerüljön a királyi városba, ahonnan a diákok többsége volt, és ahol ferencesek éltek kolostorukban.

99

A gimnázium ma is álló épülete1 a Városháza és a Megyeháza között 1779 novemberében készült el. Az új épület a kor iskolai és egészségügyi követelményeinek teljesen megfelelt. Mind az öt osztály külön 4 és fél öl hosszú és 3 és fél öl széles, 3 nagy ablakkal bíró, világos, utcára néző tantermet kapott, új padokkal felszerelve. Pedig ez az építés még II. József-nek az iskolaépületekről szóló rendelkezése előtt történt, mely 1789-ben látott napvilágot. A költségeket a Kincstár Tanulmányi Alapja állta, ám az elkészült épület tulajdonjoga a teljes jövőbeni fenntartási kötelezettséggel a Városhoz került. Az új épületben a Ratio Educationis2 előírásainak megfelelő három grammatikai és két humanitas osztályból álló úgynevezett „nagygimnázium” működött. A csak három grammatikai osztályos gimnáziumokat kis gimnáziumoknak, vagy latin (deák) iskolának nevezték. Az 1790-es évektől a ferences tanárok helyett egyre több világi tanár tanított, az évtized közepétől már csak a hitoktató volt ferences. A gimnázium igazgatója előbb Ádany András majd Andaházy József egykori jezsuita volt. A II. Ratio3 rendelkezéseinek megfelelően 1806-tól a gimnáziumot egy további grammatikai osztállyal kellett kiegészíteni, ami lényegében a korábbi elemi iskola III. osztályának a gimnáziumi oktatás keretébe történő átemelését jelentette. A gimnáziumban szükségessé váló hatodik tantermet a korábbi közös iskolai célokra szolgáló auditóriumból alakították ki. Időközben I. Ferenc az 1802-ben visszaállított Szent Benedek-rendre bízta az esztergomi gimnáziumot. A helyreállítás után sok gonddal, köztük létszámhiánnyal küszködő bencés szerzetesrend azonban csak pár év elteltével volt képes a gimnázium átvételére.4 Az első négy bencés tanár még a korábbi igazgató, Andaházy József vezetése alatt kezdett Esztergomban tanítani 1808-ban. A gimnázium teljes átvételére 1809. december 11-én került sor. A bencések szerződést kötöttek a Várossal, hogy a gimnázium 1  A gimnázium alapkőletétele alkalmából Ádany András igazgató Ode ad primum lapidem címmel írt verse 1779-ben Budán nyomtatásban is megjelent. 2  Mária Terézia által 1777-ben kibocsátott első magyar népoktatási törvény 3  I. Ferenc Ratio publicae… című, 1806-ban életbe lépett, a köznyelvben II. Ratio-nak nevezett új közoktatási rendelete. 4  A bencések gimnázium átvételével kapcsolatos Esztergom városi iratok (Eszkvti. 808.2.119, 808.2.126 és 808.2.139) a Komárom-Esztergom megyei Önkormányzati Levéltárban ma már nem találhatók meg.

100

épületének mindenkori, szükségessé váló átalakítását és annak a tanításhoz nélkülözhetetlen felszereltségét a Város biztosítja. Még Mária Terézia közoktatási rendelete írta elő, hogy a gimnáziumok kötelesek minden tanév végén a tanulók tanulmányi eredményeit rangsor formájában közreadni. A latinul kezdőszavukról Classificationak, magyarul értesítőnek nevezett, kezdetben egylapos, később füzetszerű kiadványokat azonban nem mindegyik gimnázium jelentette meg, így például az esztergomi ferences, majd városi gimnázium sem. A II. Ratio még erősebben követelte meg az értesítők kiadását. Ennek a bencések már a gimnázium első évében eleget tettek, és már az 1809. évi tanévről ismert az első bencés gimnáziumi értesítő.5 A gimnázium elhúzódó átvételét azonban nem csak a feladatra alkalmas bencés tanárok hiánya okozta. Legalább ekkora gondot jelentett a megfelelő lakóhely biztosítása az Esztergomban letelepedő bencés tanárok közössége részére. Többféle lehetőség közül végül a gimnázium épületével szembeni, egykori pálos rendház bizonyult megoldásnak. A Város a tulajdonában lévő, akkor katonai kórházként szolgáló épületet eladta 25000 forintért a Helytartótanácsnak, amely azt átadta a bencéseknek. A ház azonban jelentős átépítés nélkül nem volt alkalmas a tanárok elhelyezésére, amelynek költségei a Szent Benedek-rendet terhelték. Az épület kiürítése, alapos megtisztítása és az alapvető átalakítások után a bencések 1810 augusztusában költöztek be új rezidenciájukba, addig a tanárok magánszállásokon laktak. Ám az igényeknek megfelelő teljes átalakítás még évekig elhúzódott, és

A bencés gimnázium tornyos épülete a Vármegyeháza és a Városháza között 1856-ban 5  Az értesítő egyetlen ismert példánya Juventus regii gymnasii Strigoniensis e studiis et moribus secundi semestris in classes relata anno MDCCCIX. Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár CLE Kvt( 1/ 0)

101

valójában csak a rendház kápolnájának megépítésével, 1830-ban fejeződött be. A korábbi pálos ház átépítési munkáit részben Feigler Ferenc végezte. A Helytartótanács - noha a gimnázium átvételének királyi feltételei között szerepelt - templomot nem tudott adni a bencéseknek, de közbenjárására megegyezés született, hogy a közeli ferences Szent Anna templomot egyaránt használhatták misézésre, és a gimnázium tanulóinak hitéleti céljaira. A gimnáziumban (és a többi iskolában is) a tanév mindig november elsején kezdődött, és a következő év augusztusa végéig tartott. A csütörtök hagyományosan szabadnap volt, és nem volt tanítás kedden délután sem. A többi napokon délelőtt és délután is volt tanítás, megszakítva egy jókora ebédidővel. A délelőtti és délutáni órák időbeosztása változott a nyári és téli időszakban, alkalmazkodva a világos napszakokhoz. A gimnázium oktatásában a II. Ratio előírásának megfelelően a korábbinál jóval nagyobb szerepet kapott a magyar nyelv, a latin és német nyelven kívül minden tárgyat magyarul tanítottak. A latin és német nyelv mellett a grammatikai osztályokban számtant-mértant, alapvető természetrajzi ismereteket (növény-, állat- és ásványtan), Magyarország történetét, földrajzát és a világtörténelem alapismereteit oktatták. A grammatikai osztályok osztálytanáros rendben működtek, vagyis az egyes osztályokban minden tárgyat ugyanaz a tanár tanította. A gimnázium felső tagozatát jelentő két humanitas osztályban előbb a szónoklattan (neve is retorica osztály, Humanitas anno primo), majd a költészettan (neve poetica osztály, Humanitas anno secundo) mellett, ami valójában a görög-római klasszikusok műveinek oktatása volt, a korábban is előfordult tantárgyak kibővített anyagát tanulták a diákok. Így a természettan bizonyos egészségügyi ismeretekkel, a számtan pedig mechanikával bővült. A Humanitas két osztályában „a régi rómaiak erkölcsei és szokásai” elnevezésű tantárgy mellett logikai, sőt jogi alapismeretek is szerepeltek a tananyagban. A korábban kötelező görög nyelvtanítást a II. Ratio eltörölte. Természetesen minden osztályban folyt az egymásra épülő, egyre magasabb szintű hitoktatás is. A diákok minden nap közös szentmisén vettek részt a Szent Anna templomban. A XVIII. század óta a jezsuita és piarista gimnáziumok honosították meg az iskolai színjátszást, amelyeken a diákok első sorban erkölcsnevelő célzatú színdarabokat adtak elő. Ez a hagyomány Esztergomban a bencéseknél is tovább élt, és ezeknek pár nyoma is fennmaradt. 1829. augusztus végén,

102

közvetlenül a tanév vége előtt, a gimnáziumot elhagyó hatodik osztályosok A megcsalatott fösvénység című „mulatságos vígjátékot” adták elő. Az előadásnak a színlapját is kinyomtatták…6 A bencés gimnáziumban nem volt külön énekoktatás. A gimnázium vezetése azonban gondot fordított arra, hogy a diákság az egyházi énekeket, köztük latin nyelvűeket is, gyakorlottan énekelje. Ezért azokat az énekeket, amelyeket a diákok a napi szentmise hallgatás során a ferencesek Szent Anna templomában orgonakísérettel énekeltek, egy-egy zeneértő bencés tanár vezetésével külön is gyakorolták. Van arra is adat, hogy a bencés gimnázium korai időszakában, az 1810-es években az énekek betanításába és gyakorlásába a város kántora, Rantzmajer Leopold is besegített.7 A gimnáziumban a diákoknak tandíjat nem kellett fizetni, de a fűtés, a takarítás és az értesítő kinyomtatásához való hozzájárulás címén kisebb összeget kértek, aminek familiatio volt a neve. A familiatio összege 2-3 forintra rúgott évenként, ám a szegényebb sorsú diákoknak ezt elengedték. A bencés gimnázium első igazgatója Felix Wolfgang volt. A tanári karban kezdetben csak Szeder Fábián volt felszentelt (presbyter) bencés szerzetes. A többi tanár, mutatva a bencések tanár hiányát, Dér Engelbert, Orray Kajetán, Spilák Reginald és Dulnics Norbert még csak bencés

6  Pifkó Péter A katolikus egyház szerepe Esztergom társadalmi- és társas életében a 19. század folyamán LIMES folyóirat Tatabánya 2001. 1-2 k 7  Vojnits Döme: Az esztergomi káptalan iskola és gymnasium története. 1-3. köt. Esztergom, 1897. 243 o.

103

növendék (klerikus) volt. Ebben az évben a hittant is még ferences szerzetes, Tóth Szilván tanította. Feigler Ferenc prímási építésznek három fia járt a bencés gimnáziumba. Legidősebb fia, János 1807-ben már a hatosztályos, de még nem a bencések kezén lévő városi gimnáziumban kezdte el tanulmányait. Feigler János 1812ben fejezte be a gimnázium hatodik osztályát. Nem lehetett különösebben jó tanuló. A gimnázium 1810. évi értesítőjében, mint a IV. Grammatikai osztály tanulójának osztályzat Classis II., vagyis „gyengébb” osztályzattal szerepel (a gimnázium osztályozási rendje azonos volt az elemi iskolákéval). Hasonló teljesítménnyel rukkolt elő iskolatársa, a Petőfi vers nyomán elhíresült Pató Pál úr is. Ugyanebben az értesítőben szerepel, valamivel jobb tanulóként Rimely János, a Mihály szerzetesi néven ismert későbbi pannonhalmi bencés főapát. Két fiatalabb testvére, Ferenc 1811-ben, Miklós 1814-ben lett a gimnázium tanulója. Az 1810-től folyamatosan megjelenő értesítőkből megismerhetjük, milyen tanulók voltak.8 Az ifjabb Feigler Ferenc 1811-ben kezdte a gimnáziumot. Egy ideig osztálytársa volt Czuczor Gergely, a későbbi híres bencés író-költő. Ekkor már betöltötte tizenkettedik életévét, így osztálytársainál egy-két évvel idősebb volt. Késedelmes beiratkozásának okát nem ismerjük. Rossz tanuló volt, és talán életkoránál fogva is, magaviseletével is gondok lehettek. Rögtön az első évben az év végi vizsgáit meg kellett ismételnie, hogy a második osztályba léphessen. Nem szépítve a dolgokat, 1817 nyarán, amikor az ifjabb Feigler Ferenc már hatodik osztályos volt, Velzer Vince osztálytársával együtt nem sokkal a tanév vége előtt „eltanácsolták” a gimnáziumból. Az 1817. évi értesítőben is szerepel: „Emanserunt. Feigler Franciscus”. A fegyelmi vétségük italozás és hazárdjáték: pénzért történő kuglizás volt. Az ügyből kisebb botrány keveredett. Feigler Ferenc fia védelmére kelt. Válaszul erre a gimnázium igazgatója ő ellene is „vádat” emelt, mondván, 8  Az esztergomi bencés gimnázium 1810-1948 közötti értesítői (változó címekkel) szinte hiánytalanul megvannak a pannonhalmi Főapátsági Könyvtár bencés értesítő gyűjteményében és az OSZK gyűjteményében (Ért. 693) is. 1850-től az értesítők az előírásoknak megfelelően a tanulói névsorok és érdemjegyeik valamint az iskola fontosabb évközi eseményeinek felsorolásán túl a tanárok rövidebb tudományos dolgozatait (ha voltak) is közzétették.

104

a vétség Feigler Ferenc házánál történt, tehát ő is felelős a történtekért. Az idősebb Feigler Ferenc rögvest panasszal fordult gróf Szapáry József királyi főtanfelügyelőhöz. Ugyanezt tette Fenix Wolfgang igazgató is. A főtanfelügyelő az ügyet kivizsgálta, az igazgató eljárását helyben hagyta, Feigler Ferencet pedig eljárásáért Muzsai Ferenc esztergomi bíró útján megintette.9 Ám az ifjabb Ferenc pár hónappal később - amikor a gimnáziumnak már Nagy Gáspár volt az igazgatója - újra kezdhette a VI. osztályt, és azt (bizonyára szigorú atyai ráhatásnak is köszönhetően) jeles eredménnyel 1818 nyarán be is fejezte. A Feigler fiúk közül a legkisebb, Miklós volt a legjobb tanuló. Ő 1814ben kezdte gimnáziumi tanulmányait, és szinte végig eminens volt. Az 1810-es években jött divatba, hogy a gimnázium utolsó osztályát a diákok egy része önként megismételte, vagyis kétszer végezte el. A szokás okát nem tudjuk. Lehet, hogy a hat évnél fiatalabban elkezdett iskolába járás miatt nem volt meg az akadémiák megkezdéséhez előírt életkoruk, vagy az arra felkészítő tudásanyagot akarták az évismétléssel megerősíteni. Az ismétlés az értesítőkben „rep.” jelöléssel szerepelt, ami alapja lett a „repes” csúfolódásnak. Az 1820-as évek elején volt arra példa, hogy a VI. osztályban 20 tanuló is ismétlő volt! Feigler Miklós jeles tanuló létére ezek közé az évismétlők közé tartozott. A megismételt VI. osztályt 1820-ban kitűnően végezte el, amikor még nem töltötte be a 18. életévét. Papi pályára készült, és mivel 24 éves életkor előtt akkor még nem szenteltek pappá, így a szemináriumi évek elé még belefért az évismétlés. Még egy Feigler fiú járt ebben az időben a bencés gimnáziumba. Feigler Ferenc 1824-ben magához vette öccsének, a Nagyszombatban élő szabómester Feigler Jánosnak az egyik fiát, Ignácot. Az unokaöcs a nagyszombati, szintén bencés gimnáziumban megkezdett tanulmányait Esztergomban fejezte be kitűnő eredménnyel, később katonai élelmező tiszt lett belőle. A gimnáziumot végzett Feigler fiúk közül Ferenc idegenben telepedett le, Miklós papi pályára lépett, így csak az Esztergomban családot alapított János gyermekei jártak a helyi iskolákba. De addig még hosszú idő telt.

9 

105

Az ifjabb Feigler Ferenc fegyelmi ügye Eszkvti. 817.2.212, 817.2.213

A reformkori bencés gimnázium és Feigler diákjai Az elemi iskolák elvégzése után Feigler János prímási építőmester mind a hét fia, Sándor, Gusztáv, József, János, Miklós, Viktor és Ede az esztergomi bencés gimnáziumban tanult tovább. A bencés gimnázium a kezdeti évek nehézségei után tanári karában, oktatási színvonalában addigra már megerősödött. A gimnáziumban az igazgató mellett hat felszentelt bencés szerzetes tanár tanított, a tanárok között már nem volt növendék. A tananyag érdemben nem változott, maradt az osztálytanári rendszer is. Az iskolai tanév időbeosztása azonban az 1830-as évek elején megváltozott. Az 1831. évi nagy kolerajárvány idején a Vármegye rendelkezésére a tanítást már júliusban befejezték. A kolerajárványt követően az iskolai nyári vakáció egy hónappal eltolódott: a tanév október 1-jével kezdődött, és július végéig tartott. A gimnáziumban a félévi és az év végi záróvizsgák hagyományosan nyilvánosak voltak, sőt, a megjelentek a vizsgakérdésekhez csatlakozva maguk is tehettek fel kérdéseket a vizsgázóknak. A vizsgák időpontját a gimnázium kapujára kifüggesztett hirdetésben tették közzé, és a város fontosabb közszereplőit külön is meghívták.1836-tól kezdve az új igazgató, Jankó Felix rendelkezésére a meghívott vendégeknek kinyomtatott vizsgarendet is szétküldtek. A vizsgák után következő „classificatio” során a tanárok megállapították a tanulók osztályzatait, majd ezekből összeállították és kinyomtatták az éves „érdem szerinti sorozatot”, vagyis a gimnázium értesítőjét. A tanévzáró ünnepségen az igazgató az 1806. évi rendelkezésnek megfelelően járt el, vagyis „.. kihirdeti az érdemjegyek rendjét.”. 1836-ban kinyomtatták Balás Teofil későbbi igazgató,10 a „költészet tanítója” erre az ünnepségre írt versét, amelynek utolsó versszakát idézzük: A’ többit most hallgassuk el. A névkönyvet olvassuk fel. A’ ki tanult hadd örüljön. A’ ki röst volt, szégyenüljön.

10 

106

Balázs Teofilról Kőrösy László: Esztergom Almanach Esztergom, 1887. 255. o.

A vers megjelent nyomtatásban is.11 Ebben szerepel, hogy „Kiadták a TT. Hallgatók jelesbikei magyar lelkesedésből” és „Az olvasóval tudatjuk, hogy e’ magyar dalt, latin Alagya (elégia) és folyó beszéd előzte meg”. A gimnázium épületén kétszer kellett nagyobbnak tűnő átalakítást végezni. 1821-ben Szalóky Konrád igazgató kérte a Várostól, hogy a gimnázium két tantermét, amely a diákok számára már szűknek bizonyult, nagyobbítsák meg. A Város nem kapkodta el a kérés teljesítését. A megoldást az jelentette, hogy az épületen belül lévő lépcsőházat kihelyezték a belső udvarra, az így nyert hellyel növelték a tantermeket. Az átépítést 1823-ban, a nyári szünidőben Feigler Ferenc végezte, aki ugyanezt a lépcső kihelyezési megoldást alkalmazta azokban az években az ideiglenes érseki székház átépítésénél is. 1847-ben Takács Bernardin igazgató fordult a Városhoz, hogy a gimnázium ablakait a szünidőben téli ablakokra cseréljék át. Ez a kérés azonban nem teljesült. A választott tanács Besze János javaslatára július 7-én úgy foglalt állást, hogy „országszerte nem találtatik czélszerűnek az iskolák dupla ablaka”. Az igazgató újabb levelében felhívta a Város figyelmét arra, hogy a bencések idejövetelekor szerződésben vállalta a gimnázium épületének mindenkor szükséges javítását. A Város azonban nem találta az irattárában meg a szerződést, a szünidő közben eltelt, az ügyet a következő évre halasztották.12 Ám akkor kitört a szabadságharc, az öreg ablakok pedig megmaradtak… A gimnázium épülete ezeken túl csak kisebb javításokra, időnkénti kimeszelésre szorult, ezeket a Város a gimnáziumi igazgató kérésére mindig elvégeztette és kifizette. A munkákat a fennmaradt számlák tanúsága szerint Feigler Ferenc, majd halála után Feigler János városi építőmester végezte.13 A legidősebb Feigler fiú, Sándor 1837-ben, Jankó Félix igazgatósága idején lett a grammatikai első osztály tanulója, két év múlva követte Gusztáv, majd egy évvel később József, az ifjabb János pedig 1841-ben kezdett. 11  Balás Teofil Rímes dal az esztergami tanuló ifjúsághoz intézve melyet az iskolai év bevégzésekor… Esztergam, Beimel, (1836) 12  A gimnázium épület téli ablakainak ügye Eszkvtj. 1847/2092 13  A gimnáziumi épületének pár javítása: 1829 Feigler Ferenc a Deák Oskolánál tett munkájáért 36 forint 19 krajcár, 1832 Feigler János építőmesternek a Deák Oskolák kimeszeltetéséért 2 forint 4 krajcár, 1835 Feigler Jánosnak a Deák és nemzeti oskolák megcsinálásáért 32 forint 18 krajcár, stb.

107

Ebben az évben négy Feigler fiú koptatta a gimnázium padjait. Sándor, aki végig kitűnő, vagy jó tanuló volt 1842-ben befejezte a gimnáziumot. Gusztáv rögtön az első évet megismételte, a következő évben egy osztályban volt József öccsével. Ám József is megismételte az első osztályt (nem tudni, miért), attól kezdve végig az ifjabb János osztálytársa volt. Mindketten jó tanulók voltak. Gusztáv az 1842. tanévben a harmadik osztályból kimaradt, édesapja mellett annak mesterségét és a rajzolást tanulta, az egyéb tudományokra pedig magántanítóként Éliás Márton okította. Az 1842/43. tanév második félévéről a gimnázium értesítője már magyar nyelven jelent meg, megelőzve a magyar nyelvű értesítők kiadásának hivatalos elrendelését.14 Az alsó négy osztály magyar elnevezése Nyelvészeti I-IV. osztály, az V. osztályé szónoklati, a VI. osztályé költészeti osztály lett. Ebből a korból is tudunk a gimnáziumi színjátszásról. 1845. nyarán névnapi ajándékként Esztergomból elhelyezett tanáruktól, Schmidt István Szörénytől több énekes színdarab előadásával köszöntek el. A színdarabokat a Majer István kanonok, a később István bácsi néven közismertté váló népnevelő-pedagógus írta, és azok Schmidt Szörénynek ajánlva nyomtatásban is megjelentek. A színdarabban elhangzott dalokat Éliás Márton, a gimnázium későbbi énektanára komponálta és vezényelte.15 Feigler Miklós az 1843/44-es tanévben lett elsős. 1846-ban Takács Bernardin Antal lett az igazgató, Takács Mátyás esztergomi csizmadiamester fia, aki diák korában Feigler János osztálytársa volt a bencés gimnáziumban. Ebben az évben végzett József jelesen és János elsőrendűen. Miklós a következő évben megkezdte a IV. osztályt, ám évközben betegség miatt kimaradt, és többé nem is tért vissza a gimnáziumba. Pór Antal, aki később hosszú ideig volt a város plébánosa, a szabadságharc alatt esztergomi gimnazista volt, akkor még Bauer névvel. A régi Esztergomra visszaemlékezve írta idős korában: „Nagy köszönettel tartozunk sz. Benedek fiainak is, kik a gymnasiumi ifjúságot magyarul és magyar szellemben tanították.”16 Igazolja ezt a már korábban idézett, 1836-ban 14  Az esztergomi kir. gymnasiumban pannonhalmi Sz. benedek rendiek vezérlete alatt tanuló Ifjúságnak hit- magyarnyelv- és egyéb tanulmányok-ból érdem szerinti sorozata 1842/43 év második felében OSZK Ért. 693 15  Majer István Színdarabok az ifjúság számára. Pest, 1846. Éliás Márton kottáival 16  A bencés gimnáziumról Pór Antal A német Esztergám (elhangzott az Esztergom sz.

108

kinyomtatott Balás Teofil vers címlapján a „magyar lelkesedés” szerepeltetése is. Bizonyára ennek a szellemnek is volt köszönhető, hogy 1848-49ben nemcsak egykori diákjai, de többen a felső osztályok tanulói közül is fegyvert fogva csatlakoztak a szabadságharchoz. Közöttük volt négy Feigler fiú is: Sándor, Gusztáv, József és a mindössze 16 éves János. Gimnáziumból kisgimnázium majd főgimnázium Az Entwurf17 – szemben az elemi oktatási iskolarendszer szerkezetének meghagyásával – a középfokú oktatás intézményeit radikálisan megváltoztatta. A korábbi hatosztályos gimnáziumot és a kétéves akadémiai oktatást egyesítve létrehozta a nyolcosztályos, főgimnáziumnak nevezett iskolatípust. A gimnázium korábbi első négy osztályából lehetővé tette önálló algimnáziumok szervezését. A középiskolákban ettől kezdve csak középiskolai tanári oklevéllel rendelkező tanárok taníthattak. Új típusú középiskolaként a reáliskolát hozta létre, elsősorban a technikai-műszaki pályára készülő tanulók részére. A gimnáziumokban az oktatás középpontjában a humán tanulmányok (latin és görög nyelv és irodalom) álltak, mellette szerepelt még egy idegen nyelv és bizonyos reáltantárgyak. Megszüntette az osztálytanári rendszert, ettől kezdve az egyes tantárgyakat arra szakosodott tanárok oktatták. A nyilvános gimnáziumok államilag elismert végbizonyítványt adhattak ki, amelyeket az érettségi vizsga letételével lehetett a nyolcadik osztály végén megszerezni. A középiskolák hivatalos tanítási nyelve a gimnázium székhelyén élő lakosság többségi anyanyelve lett. Az Entwurf gimnáziumi rendelkezései súlyosan érintették a bencések által működtetett gimnáziumokat, köztük az esztergomi gimnáziumot, mivel a többlet két évfolyam tanításához nem rendelkeztek elég szakképzett tanárral. További nehézséget jelentett, hogy a bencés rendet súlyos anyagi veszteségek is érték, mivel elvesztette az eddig neki járó Somogy megyei tizedet és birtokain a korábbi úrbéri javadalmakat, tehát a tanárok ellátása is gondot jelentett. Így a gimnázium az 1850-51-es tanévben már csak kir. városi Kisdedóvó-társulat 1898. évi közgyűlésén) 17  Az 1849 októberében megjelent a népoktatás kérdéseit szabályozó új kormányrendelet, amit kezdőszava után Entwurf néven emlegettek.

109

négyosztályos kisgimnáziumként működött. A kisgimnázium tananyagát az 1851. évi értesítő részletesen tartalmazza. Feigler János még ebben a kisgimnáziumban volt világi rajztanár. Tanítása alatt a második osztályosoknak növényeket, a harmadikosoknak állatokat, a negyedikeseknek technikai rajzokat kellett készíteniük, heti 2-2 órában. A Város viszont minden követ megmozgatott, hogy főgimnáziuma legyen, és a szülőknek ne kelljen gyerekeiket továbbtanuláshoz Pestre, vagy Győrbe küldeni. Törekvésében hathatós segítséget kapott Jagasics Sándor megyefőnöktől. A megoldás elvi lehetőségét azonban végül Scitovszky prímás teremtette meg, aki felajánlotta, hogy a bencésektől átveszi a Nagyszombatban lévő szintén kisgimnáziumukat, ha az ott felszabaduló tanárokkal a bencések Esztergomban létrehozzák a főgimnáziumot. Jagasics Sándor vezetésével egy városi küldöttség 1852. április 18-án felkereste Pannonhalmán az esztergomi származású Rimely Márton főapátot. A Város a főgimnázium érdekében vállalta a gimnázium épületének bővítését és a korábbinál nagyobb létszámú bencés tanár lakhelyének megoldását. Ezek után a főgimnáziumnak létrehozását már csak a királlyal kellett jóváhagyatni. Ferenc JóRimely Mihály főapát levele a gimnázium zsef a Prímás, a Főapát és ügyében Esztergom városához

110

a Város közös kérelmét elfogadta, a bencés rend 1802-ben kelt visszaállítási rendeletét módosította, felmentve a bencéseket a nagyszombati gimnázium továbbvitelének kötelezettsége alól, rájuk bízta a létrejövő esztergomi főgimnáziumot.18 A Város a Városháza balszárnyából adott át helyiségeket további két tanteremre és egyéb oktatási célokra. A szükséges átépítések 1852 nyarán Feigler János tervei szerint és kivitelezésében már elkészültek. A korábbinál több bencéstanár elhelyezésére először a Város azt javasolta, hogy a meglévő bencés rendházért cserébe odaadja a Nagypiacon lévő, jóval nagyobb Fekete Sas vendéglő épületét, a korábbi városházát. Ám ezt a javaslatot az épület rossz állapota miatt a bencések nem fogadták el. A megoldás végül az lett, hogy a Város megvette tizenkétezer forintért a bencések melletti Adámy-házat (felét Scitovszky prímás fizette) és arra emeletet húzva egybeépíttette a bencés rendházzal. Az emeletráépítési tervet Feigler János ellenőrzése után küldték meg jóváhagyásra a Főapátnak. Az építkezés gyorsan megtörtént, kivitelezője Dombach János vízivárosi építőmester volt. Mindez 28.519 forintjába került, amiből a Prímás 6000 forintot magára vállalt. Az építkezés viszont – talán a gyors munkának is köszönhetően – nem bizonyult időtállónak, mert az egybeépített épület hátsó része már 1855-ben szétnyílt, a boltozat beszakadással fenyegetett, és az udvaron lévő jégverem is megtelt szennyvízzel. A helyreállítást Feigler János végezte, akárcsak a később is jelentkező újabb hibák kijavítását.19 1852. október 4-én Scitovszky prímás és Rimely Mihály főapát jelenlétében lezajlott az új bencés főgimnázium megnyitó ünnepsége az épület „gyültermében”, ahol az elsős gimnazisták között ott szorongott Feigler János hatodik fia, Viktor is. Az ünnepségen a köszöntők után „az érseki iroda igazgatója taraczkok ropogása közt kihirdeté a’ magas ministerium 1852 évi Jun. 5-én 5262/685 sz. alatti ide vágó k. k. leiratát, majd a’ zenekar a’ magasztos néphymnust játszá.” Az ünnepélyes Veni Sancte a ferencesek Szent Anna templomában volt, majd két nappal később megkezdődött a tanítás.

18  A főgimnázium létesítése Eszkvtj. 1851/19, 1852/107, 196, 199, 211, 215, 1853/374 és Eszkvti. 852.1.106, 852.1.160 19  Az Adámy ház és a Bencés rendház egybeépítése Eszkvtj. 1852/202, 247, 1853/104, 1854/336, 1855/227 és 1856/589 és Eszkvti. 852.1.109

111

Nyulassy Antal bencés tanárnak a megnyitó ünnepségre írt alkalmi versét nyomtatásban is megjelentették.20 A kibővített épület földszintjén volt a négy alsó, I-IV. osztály, az emeleten az V-VIII. osztály. A tanítás kezdetekor a pedellus mindig meghúzta a gimnázium tornyában lévő kis harangot, amelynek hangjaira a diákok kis verset is komponáltak:21 „Gyertek csak, huncutok, hadd lássuk, mit tudtok” A főgimnázium első igazgatója a magyar irodalom jeles tudósa, amúgy mennyiségtant tanító Ferenczy Jakab (Jákó) lett, a gimnáziumban pedig további 11 bencés tanár tanított. Ferenczy Jakab igazgatósága alatt volt történelemtanár a gimnáziumban Vaszary Kolos, a későbbi hercegprímás. Ferenczy mindent megtett a gimnázium további fejlesztéséért és a diákságért. Az ő kezdeményezésére építtette meg a Város 1853-ban Feigler Jánossal a fizikai szertárat,22 ő szerzi meg a szertár berendezését, ő járt közbe, hogy jelöljenek ki biztonságos dunai fürdőhelyet a diákság részére.23 A gimnáziumban világi tanárok tanították a rajzot és az éneket. A rajzot előbb Móser Sándor városi rajzmester, majd az ő eltávozása után a reáliskola tanára, Kaán János.24 1853-ban a gimnázium első ének-zene tanára Éliás Márton volt, halála után pedig hosszú évekig Hulényi Ferenc, a belvárosi plébániatemplom karnagya. Feigler János legkisebb, hetedik fia, Ede (Edvárd) 1854-ben kezdte meg, immár a főgimnáziumban a gimnazista éveit. Viktor is, Ede is jó tanulók voltak, ám az 1855/56-os tanévben mindketten kimaradtak a gimnáziumból.

20  (Nyulassy Antal) Emlény az esztergomi nagy-gymnasium fölavatásának ünnepére szentelve october 4-én 1852. - Esztergomban Nyomatott Beimel Józsefnél, 1852. 21  Kőrösy László Diákkori naplóm 3. o. (kézirat) Főapátsági Könyvtár Pannonhalma Misc. 2043/5 22  Ferenczy Jákó kéri a fizikaszertár elkészítését Eszkvtj. 1853/472 A később országos hírűvé vált fizika szertárat ismerteti Bányai Mátyás: Az Esztergomi Bencés Gimnázium szertárának rövid története. In: Fizikai Szemle 2003/5. 178.o. 23  Ferenczy Jákó fürdőhely kijelölését kéri a gimnazistáknak Eszkvtj. 1853/ 310 24  Az esztergomi gimnázium tanárainak jegyzékét lásd Vojnits 329-337. o.

112

Viktor innen kezdve már csak zenei tanulmányainak élt, a gyenge szervezetű, betegeskedő Ede kis kihagyással a reáliskolában tanult tovább. Természetesnek tűnhet, hogy a következő nemzedéket jelentő két Feigler fiú, Károly és a gyakran betegeskedő János egyaránt a bencés főgimnáziumban tanult tovább, amely Ferenczy Jákó 20 évig tartó (1852-1872) igazgatósága alatt megerősödött, és az ország egyik legszínvonalasabb főgimnáziuma lett. Ehhez az is hozzájárult, hogy 1862-től a tanároknak, akik nem rendelkeztek akadémiai szintű végzettséggel, egy egyetemi bizottság előtt tanári vizsgát kellett tenniük. A tanárok száma 13-ra emelkedett, az éneket és rajzot pedig továbbra is világi tanárok tanították. 1863-ban rendelte el a Helytartótanács a tanulmányi eredmények új minősítési rendszerét. Ettől kezdve a diákok iskolai teljesítményét nem összevontan, hanem tantárgyanként kellett értékelni. A kezdetben 6, majd hamarosan már csak 4 fokozatú értékelés egyegy minősítést adó jelzővel történt (kitűnő, jeles, jó, elégséges, elégtelen, rossz).25 Ferenczy Jákó levele a fizikaszertár ügyében 25  Az újrendszerű osztályozást a Magyar Kir, Helytartótanács 1863. évi febr. 17-én 10.097. sz. alatt rendelte el

113

Ám az értesítőkben ez a fajta minősítés szinte lehetetlenné tette a tanulmányi eredmények tanulónkénti táblázatos kinyomtatását, ezért már 1867/68-as tanévben áttértek a számjegyekkel való, 1-től 4-ig (jeles, jó, elégséges, elégtelen) terjedő osztályozásra. 1877-től rendelték el, hogy a kettő, vagy annál több tárgyból elégtelen osztályzatú tanulók nem pótvizsgázhatnak, hanem kötelesek osztályt ismételni. 1867-ben kötelező tantárgy lett a testnevelés is. Tornaterem hiányában azonban a téli időben nem voltak tornaórák, a további évszakokban a Város engedélyezte a Fekete Sas kertjében a tűzoltók részére kialakított tornatér használatát, sőt 1870-ben 100 forintért ott egy tornaállványt is felszereltetett, kikötve, hogy azt csak olyankor használhatják a diákok, amikor a tűzoltók nem gyakorlatoznak.26 A gimnáziumban 1864-től a magyar nyelv és irodalom ápolására Önképzőkör működött. Az Entwurf az éneket eleinte külön tárgyként kezelte, és csak az alsó négy osztályban oktatták. Idővel kötelező tárgy lett, sőt a felső osztályok tanrendjébe is bekerült. Az ének tanítását komolyan vették a bencések, már csak annak liturgiai hasznossága miatt is. A bencés gimnáziumban, érezve az idők szelét, Ferenczy Jakab igazgató az ének-zenei élet fejlesztése érdekében már 1865 tavaszán 200 forintért vásárolt Bécsben hangszereket „a kormánya alatti ifjak zenetársulatának”, vagyis az akkor alakult gimnáziumi zenekarnak.27 Rövidesen egyről kettőre emelték a gimnázium világi énektanárainak a számát, közel 10 évig Hulényi Ferenc mellett Bellovics Ferenc volt a második énektanár.28 Hulényi 1868-ban a gimnázium dalárdáját is megszervezi29, amely 1876-tól Dal-egylet néven működött.30

26  Eszkvtj. 1870/3955 27  Esztergomi Újság III. évf. 1865. március 19. 28  Vojnits Döme Az esztergomi káptalan iskola és gymnasium története. 1-3. köt. Esztergom, 1897. 333. o. 29  Értesítő a pannonhalmi Sz. Benedek-rend esztergomi Főgymnasiumáról az 1868/69 és 1879/80. tanév végén OSZK Ért. 693 30  A gimnázium Dalárdája 1868-ban alakult, Hulényi Ferenc vezette. Értesítő a pannonhalmi Sz. Benedek-rend esztergomi Főgymnasiumáról az 1868/69 és 1879/80. tanév végén OSZK Ért. 693

114

A tanulói létszám a kiegyezés körüli években volt a legmagasabb, megközelítette az ötszázat. Az 1870-es években a tanulók száma jelentősen lecsökkent, elsősorban a környező megyékben (Hont, Bars, Nyitra, stb.) nyíló új gimnáziumok következtében, és valahol a háromszázas létszám körül állandósult. A nyári szünidő jelenleg is érvényes idejét, a július-augusztus időszakot 1876-ban vezették be. Kevéssé ismert, hogy a bencés tanárok más esztergomi iskolákban is kisegítettek, ha arra szükség volt. 1859-ben váratlanul elment Pécsre tanítani az alreál iskola egyik tanára, Trampik Károly. Hosszú időbe telt, amíg helyére új tanárt találtak, ez alatt az idő alatt az ő tantárgyait a bencések tanították.31 Tóth Ince a reáliskolában tanított hittant 1874-től. Érdekesebb ennél az, hogy a bencések magániskolákban is tanítottak. Csak néhány példa ezekre: az 1875/76-os tanévben az Eckert-féle iskolában Erődy Dániel bencés gimnáziumi tanár tanított, az 1877/78-as tanévben Lovászy Fanni iskolájában a vallástant, természetrajzot és természettant Bors Mihály, a magyar nyelvet pedig Kapossy Lucián bencés tanította.32 Feigler Károly tízéves korában, 1865-ben kezdte meg a gimnáziumi tanulmányait. Ha nem is valami ragyogó eredményekkel, de a IV. osztályig valahogy elboldogult még a „számtannal” is, ám az V. osztályban már ismétlő vizsgát kellett tennie mennyiségtanból. A VI. osztály kifogott rajta, amelyik tárgyból nem bukott (ez volt a kevesebb) azokból is elégtelen osztályzatot kapott, egy kivétellel. Ez a kivétel az ének volt, amiből végig kitűnő jegyet kapott, sőt a gimnázium Dalárdájának előénekese is volt. Az 1871/72-es tanévben újra belevágott a VI. osztály elvégzésének. Matematika tanára a szigorúságáról közismert Ferenczy Jákó igazgató volt. Károly, akinek a magatartásával és szorgalmával is végig komoly gondok voltak, - talán nem is meglepő módon -, tanév közben örökre kimaradt a főgimnáziumból. A sokat betegeskedő legifjabb Feigler János a főgimnázium első három osztályát 1875-1878 között magánúton végezte el. Ekkor már Fehér Ipoly, a későbbi pannonhalmi főapát volt az igazgató. Úgy látszik, János egészsége kissé javult, mert 1878/79-ben a IV. osztály rendes tanulója. Érthető módon tornából fel volt menve, pár jelese (például latin és rajz) mellett közepes 31  Bencés tanárok a reáliskolában helyettesítenek: Eszkvtj. 1859/565 32  Bencés tanárok Eckert Irma és Lovászi Fanni magán leányiskoláiban tanítanak: Esztergom c. újság, 1876. június 30, 1878. július 10.

115

osztályzatai voltak. Az V. osztályt is elkezdte, de nem fejezte be a tanévet, betegség miatt kimaradt. Egy új gimnáziumi épület szükségessége már egy évtizede felvetődött, mert a korszerű tanítási kívánalmak igényelte újabb helyiségek (a szertárak mellett csak a tornaterem hiányát említjük) a régi épületben már nem fértek el. Az épület immáron 25 éve nem kapott alaposabb felújítást se, az örökös pénzzavarral küzdő Város ezt a kötelezettségét el is hanyagolta. A bencéseknek egyre gyakrabban maguknak kellett megvenni egy-egy szükségessé vált berendezési tárgyat. 1878-ban a már tovább nem halasztható lépcsőház- felújítás költségét, a 300 forintot is a bencések fizették ki, a Városnak erre pénze nem lévén. A gimnázium új épülete a ferencesek telkének a bencés rendház felöli oldalára került. A ferencesek a telekért cserébe megkapták az oly sok városi iskolafejlesztési tervben szereplő korábbi Fehér Bárány telkét és épületét. A gimnázium új épületét az Esztergomban az 1860-as években letelepedett Prokopp János tervezte és költségelte, a kivitelező a szintén esztergomi Kovács Ferenc építőmester volt. Az építkezés 51.574 forintba került, ebből több kisebb-nagyobb adomány mellett 20 ezer forintot a bencések, 5 ezer forintot pedig Simor János prímás vállalt. Az épület a Város tulajdonába került azzal a kikötéssel, hogy csak bencés oktatási intézmény céljára hasznosíthatja. Az épület két év alatt, 1880 őszére készült el, sok építés közbeni műszaki problémával. Az épület berendezésének (erre az elkövetkező években 7 ezer forintot költöttek) és karbantartásának jövőbeni feladatait a bencés rend magára vállalta. 33 Feigler János csak ritkán, elsősorban vizsgázni járt be a főgimnázium új épületébe, mert 1880-tól ismét magántanulóként végezte a VI.-VII. és VIII. osztályt, és így az értesítőkben, 1881-től névváltoztatása miatt immáron Fenyéri János néven. Az érettségit is Fenyéri néven tette le 1884-ben. Érettségikor bejelentette gimnáziumában, hogy jogi pályára készül. Ekkor már 22 éves volt. Ám tervei nem sikerültek, még abban az évben meghalt Budapesten, joghallgatóként. A következő, 1885. évi gimnáziumi értesítőben

33  Fehér Ipoly: Az esztergomi új főgymnasium építése I.-II. In Értesítő a pannonhalmi Sz. Benedek-rend esztergomi Főgymnasiumáról az 1878/79 és 1879/80. tanév végén OSZK Ért. 693

116

szerepel, hogy 61 kötetes könyvtárát egykori iskolája könyvsegélyző alapítványára hagyta.34 A Feiglerek negyedik generációjához tartozó ifjabb Károly akárcsak apja, nagyapja és dédapja, szintén a bencés gimnáziumban tanult tovább. Ő volt a tizennegyedik, s egyúttal az utolsó Feigler diák a nagyhírű gimnáziumban. A bencés főgimnáziumnak viharos 15 éve telt el azóta, hogy Feigler (Fenyéri) János 1884-ben ott leérettségizett. A főgimnáziumban az új épület magasabb üzemeltetési költségei miatt - amelyeket a bencések átvállaltak a Várostól - előbb az éves familiatio összegét emelték meg 8 forintra, majd 1885-ben bevezették a kötelező tandíjat. Ez évi 18 forint volt, ami mellett fizetni kellett még 2 forint beiratkozási díjat, és 50-50 krajcárt az értesítőre, illetve a könyvtár használatára. 1900-ban a díjakat pontosan kétszeresére emelték, a tandíjat 36 koronára, illetve az egyéb fizetendőket 4 és 1-1 koronára. Természetesen, a szegényebb sorsú gyerekek kérhettek tandíjmentességet, vagy csökkentett tandíjat, amelyek elbírálása az igazgató hatásköre volt. Átlagosan a tanulók 15-20%-a részesült valamilyen tandíjkedvezményben. Ez nem sok, ha azt nézzük, hogy a gimnázium Segélyző-egyesülete létrehozásakor, 1877-ben, az alapító Fehér Ipoly igazgató szerint a diákok mintegy fele érkezett szegényebb sorú családokból. Ennek a segélyző-egyesületnek a fiatalon meghalt Fenyéri János édesapja, Feigler Sándor prímási számvevő haláláig, 1893-ig tagja maradt (vagyis évente tagdíjával támogatta). Az 1882-ben igazgatónak kinevezett Villányi Szaniszlónak a legtöbb gondot az új épület okozta. Mi is történt valójában? Az események összefoglalóját egy korabeli dokumentumból idézzük: „Az 1880. évi szeptember hó 8-án ünnepies felavatással rendeltetésének átadott új, impozáns külsejű főgymnasium, melynek helyiségei a legnagyobb kényelemmel és czélszerűséggel voltak berendezve, fájdalom, rövid idő múlva szomorú sorsra jutott. Már fennállásának első éveiben repedések mutatkoztak rajta, később a vakolat kezdett ijesztő módon hullani. Hiába volt az épület minden javítása, erősítése, tatarozása.

34  A főgimnázium Szlávy Éva könyvsegélyző alapítványa és Fenyéri János könyvei: Értesítő a pannonhalmi Sz. Benedek-rend esztergomi Főgymnasiumáról az 1883/84 és 1884/85 tanév végén OSZK Ért. 693

117

Végre bekövetkezett az, a mi már nem volt elkerülhető. A vallás- és közoktatásügyi miniszter, miután az épületet szakértők által tüzetesen megvizsgáltatta, kénytelen volt azt 15 évi használat után az 1895. iskolai év végén, mint közveszélyest bezáratni. A város ekkor az oktatás folytatására ideiglenesen a szt. Ferencz-rendi kolostor második emeletét bérelte ki, az 1896. évi február hó 17., 18. és 20. napján tartott közgyűlésében pedig a düledező főgymnasium teljes lebontását és ugyanazon a helyen alapjából való fölépítését határozta el és mondotta ki. A lebontás az 1899. évi június 19-én kezdődött.” Az idézet a felépítendő új gimnáziumi épület alapkövében elhelyezett alapítólevélből való. A ma is büszkén álló új gimnáziumi épület az esztergomi Eggenhoffer József új tervei alapján gyorsan elkészült. A helybeli Pfalz József építési vállalkozó volt a kivitelező, és 1900 nyarán már megtörtént az új gimnáziumi épület hivatalos átvétele.35 Maga az építés közel 200 ezer koronába került, ebből 10-10 ezret adott a bencés rend és Vaszary Kolos hercegprímás, 88 ezer korona volt az államsegély, a költség többi részét a Városnak kellett kifizetnie. Az 1900/1901-es tanév Veni Sancte-jával összekötött ünnepélyes épületavatásra szeptember 8-án került sor. Az avatást Fehér Ipoly pannonhalmi főapát, a korábbi gimnáziumi igazgató végezte. A Belvárosi plébániatemplomban tartott Veni Sancte után az ünnepség vendégei és a diákság osztályonként, élén az osztályfőnökökkel átvonultak az új épület dísztermébe. Az ünneplő elsőosztályos kisdiákok között ott sorakozott ifjabb Feigler Károly. A sok Feigler fiúból minden ünnepélyes Veni Sanctéra futotta: a főgimnázium első, 1852. októberi Veni Sancte-ján is volt egy elsőosztályos Feigler fiú, Feigler Ede. A gimnázium új épületének építésekor már új igazgató volt, Hollósi Rupert, aki a gimnázium történetét megörökítő Vojnits Dömét váltotta. Feigler Károly osztályfőnöke és latin tanára az I. osztályban a frissen Esztergomba helyezett Serédi Dénes volt. A tanárok között volt Bárdos Remig is, aki később pannonhalmi főapát lett. Károly nem volt nagyon jó tanuló, de eltekintve a német nyelv és a mennyiségtan okozta időnkénti nehézségektől, nem okozott fejfájást tanulmányi eredményeivel szüleinek. 35  A főgimnázium újjáépített székházáról Hollósi Rupert: Az új főgymnasium In Értesítő a pannonhalmi Sz. Benedek-rend esztergomi kath. Főgymnasiumáról az 1900/901. iskolai tanév végén OSZK Ért. 693

118

Az esztergomi új bencés gimnázium épülete Többször szerepelt a gimnáziumi színjátszó kör történelmi előadásaiban, szavalt ünnepségeken (1903-ban az igazgató neve napján Petőfi Sándor: „Füstbe ment terv” című versét mondta el), és eredményesen sportolt (1906-ban rúdugrásban osztálybajnokságot is nyert). Feigler Károly jó rendűen érettségizett 1908-ban, és Budapesten az egyetem jogi karán tanult tovább, idővel Budapest Székesfőváros tiszti főügyésze lett..36

36  Az iskola élete és Feigler Károly tanulmányai az 1901-1908 közötti évek értesítőiben. Még egyszer rámutatunk arra, hogy az 1851-től megjelenő Értesítők rendkívül gazdag forrást jelentenek a gimnázium történetének megismeréséhez. Az értesítők elérhetők az Országos Pedagógiai Központ honlapján is. http://apps.arcanum.hu/opkm

119

Emlékeim

a Budapesti Szent Benedek Gimnáziumról S z í j árt ó Gábor B p 4 8

1. A Gimnázium rövid története

E

z a gimnázium az 1948. évi államosítás áldozata lett, és sajnos ebben a formában – számos katolikus intézménnyel együtt – nem újulhatott meg, ennek okai közismertek. Visszaemlékezésem az „Alma Maternek” szól, amely gyermekkorom legszebb éveit és emlékeit testesítette meg. A Szent Benedek rend jelmondata:”Ora et labora” (Imádkozzál és dolgozzál) szellemében éltek és végezték feladatukat tanáraink, akik formálták, nevelték a reájuk bízott kis „emberpalántákat”, és generációk számára adtak egész életre szóló útravalót, hogy felnőtté válva a tőlük kapott szellemi értékeket vigyék tovább és adják át utódaiknak. Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1923. szept.-1948. jún. 16.: Fenntartója a pannonhalmi Szent Benedek rend volt. A bencések a józsefvárosi r.k. egyházközség hívására jöttek a fővárosba. A gimnázium ideiglenes otthona a VIII. kerületi Mária Terézia tér 8. alatti Pedagógus Szeminárium 3 földszinti helyiségében volt. Végső helye a VIII. ker. Baross u. 62. alatti régi elemi iskola épülete. A Szent Benedek Gimnázium mint a Fazekas Gimnázium elődje (1923–1948) A történetben külön fejezetet érdemel a névadó gimnázium története. A Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium elődjét, Szent Benedek-rend alapítójáról és a nyugati szerzetesek pátriárkájáról

120

elnevezett gimnáziumot 1923 szeptemberében nyitották meg, 56 tanulóval. Az 1924-25. tanévben az 1924. évi XI. tc. értelmében az intézet átalakult reálgimnáziummá. Az első otthona a Mária Terézia tér 8. sz. alatt lévő Pedagógiai Szeminárium volt, mivel a Székesfővárostól átengedett VIII. kerületi Baross utca 62. alatt lévő megszűnt elemi iskolában még menekültek laktak. Ebbe az épületbe az 1925-26. iskolai év elején költözött a gimnázium. 1931. nov. hó 18-án a szomszédos dohányraktár (VIII., Baross u. 58-60. sz.) és a Rigó u. 3. sz. alatti épület is a Szent Benedek-rend birtokába ment át. A nagy Baross utcai telken sportpályákat, teniszpályákat hoztak létre. A Rigó u. 3. sz. alatt működött a Rendház, valamint egy középiskolai és egy főiskolai félinternátus. Az elképzelések szerint a Baross utcai telken épült volna fel egy modern intézet, amelyben középiskolai és főiskolai internátus is működött volna. A szükséges pénzt csak 1939-re sikerült összegyűjteni. A háborús események miatt az építkezéshez nem láttak hozzá. A gimnáziumban magas színvonalú, sokrétű munka folyt, amelyet a tanulók eredményei is bizonyítottak. A tanárok a Szent Benedek-rend neves személyiségei voltak. Néhány tantárgyat világi tanárok tanítottak. Az énekkart Forrai Miklós vezette. Járai Mihály fúvószenekart irányított, emellett kamarazenekar is működött. A háború nehéz éveiben az Iskola elnéptelenedett, 1944 őszén elkezdődött a következő 1944-45-ös tanév, de az egyre gyakoribb és súlyosabb légitámadások, valamint a frontvonalak közeledése miatt az iskola kapuit november első napjaiban be kellett zárni. A légitámadások során az épületet több bombatalálat is érte. A végső statisztika: 7 bomba, 36 tüzérségi lövedék és számtalan akna. A harcok 1945. január 13-án értek az Iskolához. Két nap utcai harc során számtalan tüzérségi lövedék és akna rongálta az épületet, amely a Baross utcai oldalon a pincéig leomlott. Az udvari szárnynak csak az I. emeletig lerombolt csonkja maradt meg. 2. Személyes élményeim a Budapesti Bencés Gimnáziumból Ami azt illeti, nehéz feladatra vállalkoztam, mert több mint hatvan év távlatából konkrét eseményekkel kapcsolatban csak néhány emlékezetes pillanat jut az eszembe.

121

A Szent Benedek rendet ez időben Kelemen Krizosztom Pannonhalmi Főapát vezette, a gimnázium igazgatói 1944 őszéig Horváth Kandid majd Kováts Arisztid szerzetes tanárok voltak. A Bencés Gimnázium létezéséről már jóval hamarabb tudomást szereztem, mivel nálam öt évvel idősebb bátyám bencés diákként naponta mesélte élményeit, dicsekedett latin tudásával, elbűvölt bocskai sújtásos egyenruhájával, bencés jelvénnyel ékesített diáksapkájával, amelyre a nagyobb ünnepeken nagy büszkén tűzte ki a kócsagtollat. Mi öten testvérek egy nagy asztalt körül ülve készítettük házi feladatainkat, és így az általa magolt latin memoritereket már betéve tudtam, fel tudtam sorolni a tizenkét római Főisten versbe foglalt neveit, vele együtt skandáltam a praepozíciókat, a főnevek rendhagyó ragozásait ( „ante, apud, ad, adversus…, vagy -do, -go, -io végzetű” stb.). Mindezek után hatalmas élményt jelentett számomra, amikor Édesapám kézen fogva vezetett be a Baross u. 62. számú épületbe, amelynek főkapuján hatalmas nagy kilincs ékeskedett, amelyet még erős ágaskodással sem tudtam volna felérni. Az első napok heves szívveréssel kísért élményei összemosódnak bennem, arra viszont jól emlékszem, hogy amikor végre egyedül maradtunk szeretett osztályfőnökünkkel, Pénzes Balduinnal (1910-1980), milyen nagy szeretettel üdvözölt minket. Számomra első pillanattól kezdve egész személyisége megnyugtató volt, férfiasan csengő hangja, s ahogy visszaemlékszem kissé „vazsmegyei” accentusa rokonszenvessé tette előttem. Nagyon hamar feloldotta a bennünk levő feszültséget, amely ebben az új helyzetben mindnyájunkon eluralkodott. Jól emlékszem az első latin órára, amikor az első anyagot leadta: „Agricola terram arat, agricola vineam quoque curat, agricolae semper laborant”. Amikor az első lecke magyarázatát befejezte, nagy szeretettel felénk fordult, és teljes őszinteséggel elmondta, hogy a latin nyelv szinte a legnehezebb nyelv, de nagyon szép, és a tananyagot bárki könnyen elsajátíthatja, ha megfelelő szorgalommal minden feladatot megtanul, akkor egy idő után meg fogja szeretni ezt a nyelvet. Ezt a tanulási folyamatot az építkezéshez hasonlította, amikor egyetlen téglát sem szabad kihagyni, mert akkor az egész építmény összedől. Erre azért emlékszem részletesen, mert a többiekkel együtt rettenetesen „lelombozódtam”, s hiába a bátyámtól eddig ismert latin szövegek, ezekkel a nehéz nyelvtani szabályokkal nem tudok megbirkózni. Osztályfőnökünk szavai nyomán úgy éreztem, hogy egyedül

122

az általa felvázolt út a járható. Minden túlzás nélkül mondhatom, a latintanulás egész folyamán ennek az intelemnek igyekeztem megfelelni. Ezen túlmenően osztályfőnökünk atyai szeretettel segített mindenkinek, akiknél a megfelelő szorgalmat tapasztalta. Mondanom sem kell, a latintanulásnak voltak nehéz szakaszai. Ilyenkor mindig átsegített a buktatókon. Sokat keresgéltem emlékeim között, hogy találjak olyan konkrét eseményt, emléket, amellyel jobban be tudnám mutatni osztályfőnökünk egyéniségét, de nem találok olyan történetet, amely olyan rendkívüli lenne, hogy hatvan év elmúltával is élénken emlékeznék rá. Hosszú gondolkodás után rájöttem, hogy azért nem bukkan fel ilyen emlék, mert Ő maga volt a rend, a tekintély a biztonság, egyszóval az állandóság az irántunk való szeretetben. Milyen volt hát Pénzes Balduin, mint osztályfőnök az egykori tanítvány szemében? A vele való találkozás első pillanatától kezdve személyisége bizalomkeltő, aki azonnal kapcsolatot tudott teremteni a mintegy hatvan (!) reá bízott tanulóval. Az arca egyformán tükrözte a tekintélyt és azt a szeretetet, amelyet egész felnőtté válásunkig megkaptunk tőle. Nem fenyített, soha nem emelte fel a hangját, de ha valamivel nem volt megelégedve, még mielőtt megszólalt volna, megrettentünk szigorú tekintetén, s máris a föld alá bújtunk volna szégyenünkben. A magas létszámú osztályban mindegyikünkkel személyes kontaktust tudott tartani. Gondjainkban, bajainkban szinte atyai szeretettel segített a megoldásban, így nem is csoda, hogy többen lelkiatyánknak őt választottuk. Ma is úgy él emlékemben, mint második édesapám. Mint nevelő nagy súlyt helyezett arra, hogy tanítványait dolgos, ugyanakkor életvidám felnőtté nevelje. Egész lénye az egyszerűséget, a munkaszeretetet és az optimizmust sugározta. Modern gondolkodású volt, ez megnyilvánult magyaróráin, amikor olyan költőket is megismertetett velünk, akik akkor indexen voltak – pl. Ady Endrét. A háborús bombázások idején nagy megnyugvást jelentett, hogy az óvóhelyen együtt imádkoztunk és így tanár és diák még jobban összeforrt. Amikor a bombázások egyre gyakoribbá váltak, 1944 őszén felsőbb utasításra az iskolákat be kellett zárni. Az utolsó napra nagyon jól emlékszem: Osztályfőnökünk úgy szólt hozzánk, mint felnőttekhez, elmondta, hogy most olyan idők következnek, amikor mindenkinek meg kell állni a helyét, lehet, hogy soha többet nem találkozunk, de minden

123

megpróbáltatásban, ha csak egy rövid fohásszal is kérjük Isten segítségét. Útravalóul egy Jézus Szent sebeihez szóló imádságra is megtanított minket. Úgy érzem, hogy ez az ima a reménytelenség pillanataiban sokat segített… A háború után egy alkalommal összetalálkoztam vele a pesti utcán, hihetetlen élmény volt ez a találkozás, szerencsére volt rá ideje, hogy egy parkba elvonulva röviden elmondjuk egymásnak élményeinket. Szóba került közben az Új Ember szerkesztése is. Kértem, hogy oszlassa el azokat a kételyeimet, amelyeket az újság iránt éreztem, úgy fogalmaztam, hogy az akkori elnyomó rendszer és a katolikus hit, mint a tűz és a víz nem fér meg egymással, így az ő engedélyükkel hogyan lehet egyáltalán elfogadható katolikus lapot kiadni. Osztályfőnökünk ezután arra kért, hogy türelmesen hallgassam végig ezzel kapcsolatos gondolatait. Elmondta, hogy abban az időben, amikor tűzzel-vassal akarják az emberekből a hitet kiirtani, jó, hogy van egy újság amely még ezekben a nehéz időkben is eljuttatja az emberekhez Jézus tanítását. Ezt a beszélgetést még a későbbiekben is folytattuk, mivel több alkalommal meglátogattam őt a Rókus Kórházban. Egyik látogatásnál azt a kérdést szegezte nekem, hogy nem gondolok-e arra, hogy mennyi idős pap van, akiknek a halálát jelentené, ha nem volna valamilyen konszolidáció az állammal. A beszélgetések során végleg meggyőzött, s igencsak röstellkedtem forrófejűségem miatt. Amikor több érettségi találkozó kihagyása után a harminc évesen részt vettem, nagy szeretettel üdvözölt, maga mellé ültetett, és ezen a nagyon jó hangulatú estén találkoztam vele utoljára… Most a visszaemlékezésem írásakor találkoztam életrajzi adataival először, s bizony megdöbbenve látom, hogy osztályfőnökünk egészen fiatalon, huszonkilenc éves korában lett osztályfőnökünk, két évvel magyar-latin doktori diplomájának megszerzése után az 1939–40-es tanévben. Ez azért is érdekes, mert gyermekfejjel a Vele való első találkozás számomra azt a benyomást keltette, mintha időtlen idők óta állt volna az osztályfőnöki katedrán. Első naptól kedve olyan határozottan , nagy tekintéllyel és a belőle sugárzó szeretettel vett minket „kezelésbe”, hogy nevelési stílusa egyetlen percre sem mutatta a kezdő tanár botladozásait, majd azt a változást, amelyet pár év alatt szereznek meg a kezdő tanárok. Az ő osztályfőnöki és tanári tevékenysége egészen egyenletes utat írt le, a változás csak annyi volt, hogy az évek múlásával a fejlődésünkhöz

124

alkalmazkodó hangot mindig megtalálta. Ez volt az ő egyetlen osztálya, amelyet azokban a nehéz háborús időkben nyolc éven keresztül végigvitt, és nevelte azt a negyedik elemi iskolából ebbe a komoly intézménybe került közel hatvan fős éretlen kis diáksereget, egészen az ifjú felnőtté válásáig. A bevezetőben említett „Ora et labora” bencés életszemléletet, amelyet az érettségi bizonyítvánnyal együtt, mint egész életre szóló útlevelet minden végzős diák megkapott, ő adta át nekünk. Radó Polikárp (1899–1974) halk szavú nagy tudású tanárunk pár évig hittantanárom volt, akinek soha nem kellett fegyelmezni minket, mert órái annyira érdekesek és színesek voltak, hogy szavait mindig feszült figyelemmel követtük. Borbély Kamill tanár úr (1901–1975) több éven át matematikát tanított osztályunkban. Dallamos kedves hangjára még most is emlékszem. Ha valakinek sehogysem ment a matematika, akkor az említett kedves hangján csak ennyit mondott: „Ajánlhatom a fehér ipart”. Kérdésünkre kifejtette, hogy ez azt jelenti, hogy ha valakit nem érdekel a matematika, attól még kiváló pék, vagy cukrász is lehet. Az idézett mondat az évek során igen gyakran elhangzott, s akinek éppen ez a mondat szólt, annak a napja bizony teljesen elromlott. Szigorúsága mellett rendkívül kedélyes volt, a matematika órákat azzal tette kellemessé, hogy minden óra utolsó tíz percében fantasztikus és meseszerű folytatólagos regényt mesélt annyira színesen, hogy már alig vártam a következő matematikaórát. Az egyik ilyen regény „Az árnyék nélküli ember” volt. Valamikor a hatvanas években Balatonfüreden a körtemplomban láttam újra, s amint a szentmisének vége volt, rohantam a sekrestyébe, nagy szeretettel fogadott, s bizony megismert, örömmel ölelt magához, felelevenítettük a régi matematikaórák emlékeit, elmondta, hogy ebben a templomban látja el a lelkészi szolgálatot. Máig is életem egyik nagy emléke ez a találkozás. Szunyogh Xavér Ferenc tanár úr (1895–1980). Arra határozottan emlékszem, hogy az órái felüdülést jelentettek. Sokat mesélt édesanyjáról, akinek tizenkilencedik gyereke volt. Elbűvölt minket humorával, minden óráján énekeltetett minket. Ezek olyan hatással voltak rám, hogy egyik másik dalra még ma is pontosan emlékszem. Volt egy régi katonanóta ös�szeállítása, amelyet minden szünet nélkül kellett énekelni, a pergő ritmusú dalok nem csak szövegben voltak összehangolva, hanem a dallamok is, úgy,

125

hogy minden dal utolsó hangjegye pontosan megegyezett a következő dal kezdő hangjegyével, üteme egyre fokozódott, és ettől vált ez az összeállítás fantasztikusan tüzes, pergő ritmusúvá. A Nádasi Alfonz tanár úr (1909–1997) által alapított énekkarban és ennek kamarakórusában is énekeltem. Rendkívül igényes volt, az igen hosszú próbákon át szigorúan mindaddig gyakoroltatott egy-egy dallamrészletet, míg elégedetten nem nyugtázta az eredményt. Ilyenkor nem fukarkodott a dicséretekkel. A próba vége így nem volt előre kitűzve, s bizony egy-egy próba után teljesen kimerülve, és iskolatársainknál jóval később távoztunk az iskolából. Egy alkalommal a „Budapest 1” rádióban viaszlemezre vettek egy jó félórás műsorunkat, amit később egy déli adásban le is játszottak. Jól emlékszem arra a napra, amikor a gimnáziumtól gyalog mentünk a Sándor utcába. Igen nagy meleg volt, s amikor egy fagylaltárussal találkoztunk, néhányan odarohantak, s már-már majdnem vettek is. Nádasi tanár úr rendkívül vehemensen kiabálva hárította el ezt a szörnyű tettet, mondván, hogy ezzel az egész fellépésünket veszélyeztetik, de mindjárt hozzátette, hogy visszafelé jövet bepótolhatjuk. A stúdióban otthonosan mozgott és, nekem úgy tűnt, hogy jóformán mindenkit ismert. A felvétel után megkérte az akkor híres Radó Sándor bemondót, hogy vezessen körbe a stúdión, ezzel ajándékozta meg sikeres szereplésünket. Nagy élmény volt számomra a hangjátékoknál használt hangkeltő anyagok megtekintése, sőt azok kipróbálása, így pillanatok alatt a lódobogás, a szélvihar és az ajtó nyikorgásának hangjával telt meg a hangjáték stúdió… Szívós Donát tanár úr (1898–1973) engem nem tanított, de az ő személyisége a bencés gimnázium összes hallgatójára maradandó hatást gyakorolt szentmiséken mondott beszédeivel, de különösen az általa vezetett lelkigyakorlatokkal. Rám különösen a lelkigyakorlatok voltak nagy hatással. Beszédei szuggesztív erejűek voltak, szinte egészen más dimenzióban éreztem magam egy-egy ilyen háromnapos lelkigyakorlat alkalmával. Ezeken a napokon tilos volt egymással minden beszélgetés, mégsem éreztem ennek hiányát, a beszédek hatására szinte teljesen kikapcsolódott a környezetem. Nagy Julián tanár úr (1900–1960) a fizikát tanította osztályunknak. Kevés közvetlen emlékem van róla, de arra emlékszem, hogy ezt a nehéz tantárgyat viszonylag könnyen tanultam, óráin nem lehetett oda nem figyelni,

126

annyira érdekesek és szemléltetőek voltak előadásai, hogy (velem együtt) még a fizikához kevésbé vonzódó tanulók is egész könnyen megértették, és egészen jó eredményeket értek el. Fakultatív órákon repülőmodellező szakkört vezetett. Hallgatói szinte megszállottként rajongták körül, és egyegy óra után alig tudott kiszabadulni gyűrűjükből. Sok kérdéssel, problémával ostromolták, s amennyire ideje engedte, türelmesen meghallgatott mindenkit. Havasi Luciusz tanár úr (1901–1966) több éven át történelmet tanított nekünk. Kedélyes, kiegyensúlyozott egyénisége számomra rendkívül imponáló volt, s mivel a történelem kedvenc tantárgyaim közé tartozott, mindig nagy örömmel vártam óráit. Solymos Vendel tanár úr (1893–1950) németre tanította osztályunkat. Vele kapcsolatban nem volt különösebb élményem, de az biztos, hogy precíz és nagy követelményeket támasztó tanításának köszönhetően még napjainkban is, külföldi utazásaim alkalmával, a tőle kapott némettudásommal igen jól boldogulok. Joanelli Béda tanár úr földrajzot tanított nekünk. Úgy emlékszem, hogy Ő volt a legfiatalabb tanárunk, ez megmutatkozott felfokozott vidám és dinamikus egyéniségében. Brunner Emőd tanár úr (1905–1985) egy évig francia nyelvet tanított osztályunkban. Róla Nándor bátyámtól - akinek osztályfőnöke volt - már korábban sokat hallottam, érthető tehát, hogy különös várakozással tekintettem a vele való első találkozásra. Igyekeztem is neki megfelelni, ami egyáltalán nem ment nehezen, mert egész személyisége rendkívül megnyerő volt, különösen azzal, hogy választékos, de mégis kedves modorával felnőttként kezelt minket, s egy év alatt komolyan megszerettette velem a francia nyelvet. Kaposi Gyula testnevelő tanárunk annyira komolyan vette hivatását, hogy órái felértek a hivatásos sportolók edzési óráival.

127

Zászlós István rajztanárunk csendes, halk szavú ember volt, ízes „szögedi” akcentussal. Írásommal az 1948. évben államosítás által erőszakosan megszüntetett egykori Bencés Gimnázium és annak tudós tanárai előtt tisztelgek.

128

Tárgyilagosság nélkül a „Kupacról”1 K ukor e lli I s t v á n P h 7 0

A

húszéves érettségi találkozóra készülve talán már elég tárgyilagos az ember, hogy életének, „szocializációjának” egyik meghatározó szakaszára, a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban eltöltött négy évre emlékezzen. A negyedszázados távlatból készített rövid leltár arra a sokszor feltett kérdésre próbál felelni: mit adott útravalóul az iskola? Egyszerű a válasz: sokat, nagyon sokat. Adott tudást, s állandó, nyugtalan késztetést a tudás megszerzésére. Adott önfegyelmet, s a lelkigyakorlatok segítségével önértékelési, önreflexiós képességet. Adott hitet, rádöbbentett önmagunk világmindenségbeli kicsinységére és nagyságára. Adott emberséget, hogy nem magunkért, hanem használva-segítve éljünk a világban, annak örülve, ha adhatunk. Adott szeretet- és hűségélményt. Megtanított toleranciára, a megbocsátani tudás nagyvonalúságára. S eközben a kamaszodó test fizikumáról, állóképességéről sem feledkezett meg. Ilyen muníció után lehet egyáltalán tárgyilagosnak lenni? Aligha. Nem lehet érzelmek és szép szavak nélkül visszaemlékezni – ahogy magunk között neveztük – a „Kupacra”. A gyermekkor szabadabb és természetesebb világa után nem volt könnyű a kezdet és a beilleszkedés, sokan feladták az első év után. Osztálytársaim az ország minden tájáról, a társadalom különböző rétegeiből jöttek, többségük azonban konszolidált polgárcsalád gyermeke volt. Az osztály másik része a falusi plébániák által kiszemelt jövendő kispapokból, első generációs értelmiségiekből állt. Engemet is szülőfalum köztiszteletben álló tisztelendője, Albert atya ajánlott Pannonhalmára, ahol az egyház és e nagyszerű ember, 1  A szöveg a Magyar Nemzet 1990. május 21-i számában megjelent cikk átdolgozott változata.

129

Albert atya jóvoltából püspöki ösztöndíjjal tanulhattam. Az osztályok – ellentétben más középiskolákkal – országos reprezentációk voltak, mindenkit felvételi beszélgetést követően vettek fel, a felvétel feltétele volt a vallásos neveltetés is. Szinte kivétel nélkül valamennyien kollégisták is voltunk, amely a szegényebb szülők számára nem kis anyagi megterhelést jelentett. A zárt és fegyelmezett egymásrautaltságban nem volt súrlódásmentes a diákközösségek alakulása. A diákkör történetét sokan, sokféleképpen megörökítették már. Személy szerint valami hasonlót éltem át, mint amit Ottlik Géza az Iskola a határon című minden diák elé tükröt tartó, hiteles regényében megírt. A gimnáziumot és a diákotthont körülvevő s bennünket is jelentősen befolyásoló várközösség életébe a korábbi iskolatárs, Maróti Lajos Kolostor című regénye nyújt bepillantást. Minden zárt közösség türelemre és jó emberismeretre nevel. Nem lehet véletlen, hogy a vallásos családokban – és ez osztálytársaim esetében is igaz – nagyobb a gyermekáldás, a békesség és kevesebb a hedonizmus, a válás. Ez az egyházi iskola egyik nagy társadalmi hozadéka. Aligha vitatható, hogy mennyire jelentősek a szocializációs hatások a személyiség kialakulásának talán legnehezebb életszakaszában. Az ekkor közvetített szerepek, értékek hosszú távra meghatározóak. Nem véletlenül rangsoroltam első helyre az útravalók között a tudást. Iskolánk gyakran nehezen elviselhető, fegyelmezett és rendszeres munkára nevelt, s ha kényszerített is, ezt a sikerélmény fejében tette. Szerzetes tanáraink, nevelő atyáink nem tanórákban és tananyagban gondolkodtak. Velünk éltek, bármikor a stúdiumok előtt-után, délutáni-esti séta közben a kertben vagy a várkörön zaklathattuk őket kérdéseinkkel. Tanárpályán tevékenykedve utólag látom, mit jelent valójában a tudás anyagi megbecsültségtől független, önzetlen és elkötelezett átadása. A hivatás lényegét jelenti. Régi közhely, nincs jó iskola szuverén, nagy tanáregyéniségek nélkül, akiknek oly gyakran csak utólag emelünk magunkban szobrot, s már sokaknak nem tudunk köszönetet mondani. Osztályfőnökünk, egyben latin- és történelemtanárunk az Árpád-kori legendák és intelmek, más történelmi dokumentumok kiváló fordítója, történelmi cikkek szerzője, Csóka Gáspár volt. A „főnök” sokunk nevelője, lelki atyja, barátja ma is, akihez jó szóra vissza-visszatérünk, akit elsőként keresünk meg a hegyen. Mindannyian féltük egyik legkeményebb, ám legigazságosabb tanárunkat,

130

az érettségi után hirtelen elhunyt Edvin atyát, akinél senkinek nem voltak előjogai, senki sem volt betáblázva sohasem. Biológia és kémiaórák címén s a szakkörökön megfeledkeztünk az időről is. Énektanárunk a Kodály-tanítvány, örökmosolyú Szigeti Kilián, aki az orgonazene művésze és a régi magyar orgonák közismert kutatója volt. Templomokba betérve ma is hallani vélem, odahaza pedig megnyugvásul hallgatom, az általa kedvelt és a bazilikában gyakran játszott pasztorálokat, prelúdiumokat, tokkátákat és fúgákat. Sorolhatnám tovább – sokakat kényszerűségből kihagyva – Félix atya sziporkázó matematikaóráit, magyartanáraink, Efrém és Flóris atyák memoritereit, vázlatait és verselemzéseit. Tankönyveink, tananyagunk megegyezett az ország valamennyi középiskolájáéval. Ami ettől eltért, az a hittanóra volt. Rossz elnevezés, mert nagy tudású tanárunk, Tarnay Brunó nem hittant, hanem filozófiát, teológiát, életbölcseletet adott elő, egyetemi szinten. Nem szentfazékságra, hanem gondolkodásra tanított. Az általa ajánlott gondolkodók között szerepelt például Teilhard de Chardin, a hit és a vallás egyik századbeli reformere, akinek írásait olvasva jó néhányan „teilhardistákká” váltunk. A hit az emberben című (1947-es) esszéjét azóta is iránytűnek tartom. Például az emberi partikulák közötti, közelítő erőről vallott gondolatait: „Ha egyszer az érdek, vagy a félelem hulláma elvonul, az egység felbomlik anélkül, hogy lelke született volna. Nem a kívülről kényszerített, hanem csupán a belülről fakadó emberi egység lehet tartós és növekedő.” Az emberekben a jót (és nem a rosszat), közöset (és nem azt, ami elválaszt) kell keresni, mondja ez az életfilozófia. Ezeket a gondolatokat fogalmazhattam meg életem egyik nagy személyes élményeként múlt év augusztus 20-án, Esztergomban, hazánk első keresztény templomát éppen Pannonhalmán alapító Szent István királyunk első, szabad, nemzeti ünnepén. S bár a közéletben tett kirándulás után majdnem veszni éreztem (érzem) a hitet az emberben – s magam is a „két urat szolgál” gyanújába keveredtem – a morális inkvizíció korában is vallom az alma matertől kapott életfilozófiát. Az iskola tartást is adott az élet lehúzó erőivel szemben. E tartás nélkül nem lehetne átvészelni az emberi élettel együttjáró vereségkorszakokat, igazságtalanságokat. Bencés diákságomra mindig büszke voltam s vagyok, azt egyetlen életrajzomból sem felejtettem ki. A pártállamban ez nem volt jó pont sem az

131

egyetemi felvételinél, sem a katonaságnál, sem másutt. Akkor nem szégyelltem, ma pedig nem szeretnék kérkedni vele. A bencés diákság hovatartozást is kell, hogy jelentsen, de nem a deklarációk szintjén. Ahhoz az emberi közösséghez való kötődést kell, hogy kifejezze, amelynek tagjai mindennapi életükben, magatartásukban a keresztény erkölcsi értékek szerint élnek. Ezek a ma hirdetett értékek – a szeretet, a türelem, az alázatosság, a mértékletesség, a szelídség, a becsületesség, a szemérmesség – társadalmi méretekben hiányoznak az emberi magatartásokból. Ez a kontraszt az iskolából kikerülve még nagyobbnak látszott. A „Kupac” a külvilágtól hermetikusan elzárt sziget volt, s nem szembesített a tényleges társadalmi-politikai környezettel, amely fogadott bennünket. Ez az iskola nem a pénz értékére tanított meg bennünket. Ebben a helyzetben védtelenné válik az egyén, aki értékei szerint kíván élni, naiv, balek, rászedhető, kihasználható és kizsákmányolható. Ez a megállapítás akkor is igaz, ha társaim túlnyomó többsége megtalálta a helyét az életben s a társadalom hasznos tagjává vált. A tárgyilagosság igényével kezdtem, ám a végén be kell vallanom, elfogult vagyok Pannonhalmával szemben. Mindig öröm, ha ott lehetek a sokorói dombokon, amely szülőföldem is. Mindig örülök annak, ha tanítványaim közül bencés diákok keresnek fel, akik gyakran a lelkiismereti- és vallásszabadságról készítenek évfolyam- vagy szakdolgozatot. Külön elégtétel volt, hogy tagja lehettem a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény kodifikációs bizottságának, amely törvény az egyházi iskolák szabadságáról is rendelkezik. Nem az elfogultság, hanem a meggyőződés mondatja velem: nagy társadalmi haszon származna abból, ha újra életre kaphatnának az egyházi iskolák. Nem lesz könnyű az újraépülés a négy évtizedes elnyomatás (megtűrés) után, s ez társadalmi segítség, önszerveződés nélkül nem sikerülhet. A mai Magyarországon békés rendszerváltás zajlik, szerveződik a többpártrendszer mellett a civil társadalom, amelynek fontos részei az egyházak civil kapcsolatai, az egyházi iskolák diákszövetségei. Figyelemre méltó tény, hogy a rendszerváltozást szimbolizáló új parlamentben közel ötven egyházi iskolát végzett képviselő – közöttük öt pannonhalmi bencés diák – foglal helyet. Valamennyiük (valamennyiünk) erkölcsi kötelessége képességei szerint részt venni ebben a társadalmi haladást és a nemzet felemelését szolgáló újraépülésben.

132

Diákélet a századelőn a Győri Főgimnáziumban1 S z a l a y K or n é l G é z a G y 9 6

A

z 1901 őszén kiadott miniszteri rendelet értelmében, ettől kezdve az ország összes középiskolájában csak délelőtt lesz tanítás2. Ez a döntés jelentősen befolyásolta mind a tanárok, mind a diákok életét, így a délutánt szabadabban oszthatták be a tanulók. Korábban az volt a rendszer, hogy délelőtt három, majd délután két órát tartottak. Az új rendszer nagyobb mozgásteret adott a fakultatív órák és szakkörök idejének beosztására. Kirándulások; a tanításon kívüli programok Az első világégést megelőző években: Az 1900/01-i értesítőben3 már olvashatunk arról, hogy a diákok tanáraik vezetésével kirándulnak. Ekkor még csak Győrhöz közeli helyeket tűztek ki úti célul, amelyet gyalogszerrel is meg lehetett egy nagyobb séta keretében közelíteni. De már látható néhány nagyobbszabású kirándulás is, mint például Pannonhalma megtekintése, amit a VII. osztályosoknak szerveztek. Vagy amit az V. osztályosok: „Czuhavölgyébe” tettek utat. Az 1901/02-i értesítő4 szerint, abban az évben rendkívül kedvezőtlen volt az időjárás, ezért a növény-határozásokon túl csupán az alsó-gallai bánya berendezését tekintették meg.

1  E rövid szemelvény Szalay Kornél: A Győri Főgimnázium XX. századi története (kézirat) című szakdolgozatából származik. A közléshez a szerző hozzájárulását adta. 2  MÉSZÁROS I., A pápai bencés gimnázium, h. n. 1988. 86. o. 3  56. o. 4  131. o.

133

1902/03-i értesítő5 tanúsága szerint: szeptember 23-án 142 tanuló az igazgatóval és 12 tanárral, továbbá több szülővel Pozsonyba kirándultak egy gazdasági kiállítás megszemlélésére. A VII. o. nyárelőn Pannonhalmára látogatott. Ezt követő évben6 a kirándulásokat a Cuha-völgybe és Pannonhalmára, valamint Lébénybe szervezték. A következő (1904/05) év őszén, szeptember 17-én az úti cél Sopron volt. Nem maradt el a lébényi kirándulás, a növényhatározás, és a gyárlátogatás sem.7 Az 1905/06. tanítási évben május 21-én és 22-én 140 diák és az igazgató, valamint 9 tanár kíséretében Visegrádot és Esztergomot tekintették meg az iskolai kirándulás keretei között.8 Alsóbb osztályok Győrhöz közeli vidékeket néztek meg, így Pannonhalmát, mások pedig Lébényt (a szokásokhoz hűen). A növényhatározások miatti kisebb kirándulások sem maradtak el. Az 1906/07. tanévben9 12 tanár vezetésével, több szülő kísérete mellett 160 diák, június 9–11-én háromnapos kirándulást tett a Balaton vidékére. Az első napon a Cuha völgyén át megérkeztek Siófokra. Másnap reggel áthajózott a 200 fős társaság Füredre, ahonnan Tihanyba mentek, majd estére Keszthelyre érkeztek. 11-én reggel Sümegre mentek vonaton, majd onnan vonattal délután vissza Győrbe. Ebben a tanévben sem maradt ki Pannonhalma, illetve a növényhatározások végett tett rövidebb kirándulások sem. Az 1907/08. iskolai évben10 már a Tátrába terveztek egészen nagyszabású kirándulást, amely csak a túl kis létszámú érdeklődés miatt maradt el. Ebben az évben is mentek Pannonhalmára és a Cuha-völgybe. A III. és IV. osztályosok a templomot vették szemügyre Lébényben, amely után az egész társaságot vendégül látta a helyi birtokos, Földes J. úr. Majd még ugyanezen tanévben, 65 tanuló 9 tanár vezetésével tett kétnapos kirándulást június 24-25-én Fraknó várába. Az első nap délutánján már megérkeztek Sopronba, ahol a város és a szép környékének megtekintése után, másnap 5  6  7  8  9  10

134

29-30. o. Értesítő, 1903-04. 35. o. Értesítő, 1904/05. 29-30. o. Értesítő, 1905/06. 36-37. o. Értesítő, 1906/07. 29-30. o. Értesítő, 1907/08. 27-28. o.

reggel indultak Fraknóba. Megnézték az épségben maradt várat, megmászták a Rozália-hegyet, majd ezt követően este érkeztek meg Győrbe. Az 1908/09. évben11 ismét szervezett az intézet az ifjak számára kirándulást. Ezúttal Bécs–Semmering–Grác irányába. Bécsbe főleg az ottani sok magyar vonatkozású látnivaló megtekintése okán, valamint úgy vélték, hogy egy világváros láttán sokat fejlődhet az ifjak látóköre. Közel száz fő vett részt ezen az úton. A Szépművészeti Múzeum gazdag gyűjteményét szakszerű magyarázatok kíséretében nézték meg. Villamossal körbejárták a várost, hogy érzékelhetőek legyenek annak hatalmas arányai. Ebéd után a kapucinusok sírboltját nézték meg, majd Schönbrunnba mentek, ahol megtekintették az állatkertet. Este pedig a városon végighaladva, „a Práter nyüzsgő emberáradatát s látványosságait” mutatták meg a diákoknak. A következő nap még más nevezetességeket is megtekintettek Bécsben, aztán hétórás vonatút után megérkeztek Semmeringbe. A következő nap, hideg fürdőbéli felfrissülés után indultak Schlossbergre, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Mura által kettészelt Grácra. Ott a városban megnézték a dómot, az egyetem régi épületét, azt, amelyben még Pázmány Péter is tanított. Délután a tanulóifjúság jelentős része csónakázott is. Másnap reggel 8 óra körül indultak haza. Szombathelyen keresztül nyolc órás út után érkeztek meg Győrbe. A már hagyományos Győr közelében tett növényhatározásokkal tarkított kiruccanásokat ebben az évben is megtartotta Gallik Oszvald. A következő évben12, 1910. június 7-től 11-ig Budapest, Kassa és a Felvidék keleti részére tett kirándulást az intézmény 45 tanulója 5 tanár vezetésével. Budapesten több nevezetességet és kiállítást is láttak a kirándulók. Így többek között a Mátyás templomot, a Halász-bástyát, a Feszty-körképet; Kassán pedig lerótták tiszteletüket egykori „vezérlő fejedelmünk”, II. Rákóczi Ferenc sírjánál. Jártak a dobsinai jégbarlangban is, valamint több, festői látványt nyújtó patak, folyócska vadregényes völgyében is. A soron következő évben13 Kőszegre, Lékára, Szombathelyre tettek kirándulást. Még hosszasan folytathatnánk a sort, de azt hiszem ebből már jól látszik, hogy mennyire szervezetten és céltudatosan alakították ki a század 11  12  13 

135

Értesítő, 1908/09. 28-29. o. Értesítő, 1909/10. 29-31. o. Értesítő, 1910/11. 35. o.

első évtizedeiben a tanulmányi kirándulásokat. A törést az első világháború hozta, ekkor ugyanis e lehetőségek meglehetősen leszűkültek. „Visszafejlődtek” a századforduló szintjére, illetve még az azt megelőző időre, amikor az intézmény székvárosát alig elhagyó „kirándulásokat” szerveztek csupán, amelyeket akár egy nagyobb sétának is lehetne tekinteni. Az első világháború alatt és után: a háborúnak jelentős kihatása volt az oktatásra, s így az iskolai kirándulásokra is. Az 1917/18. tanév is a háború jegyében folyt –­ olvashatjuk az értesítőből.14 Az épület nem volt lefoglalva kórháznak vagy egyéb háborús célra, tehát a megszokott helyén működhetett az intézet. Azonban az állami tanítóképző-intézetnek és a gyakorló iskolájának, valamint az állami polgári fiúiskolának is újból helyet adott a bencés rend a gimnáziuma épületében. A tanítóképző áprilisban visszakapta helyiségeit, így azokba e hó 24-én vissza is költözött. A szénszünet csupán január 17-ig tartott. A tanári kar világi tagjai, a rajztanár és a tornatanár abban az évben is hadiszolgálatot teljesítettek. A rajzórákat szétosztották a többi tanár között, de a tornára nem volt ilyen megoldás. A rendes tárgyakat sikerült így teljes óraszámmal tanítani, a testnevelés kivételével. A tornatanítást miniszteri rendelet értelmében15 a három felsőbb osztály esetében előkészítő katonai gyakorlattal pótolták. Ennek levezénylésére az igazgatóság kérésére Farkas Pál vadászhadnagyot bízta meg a győri katonai állomásparancsnokság. Az alsóbb osztályok esetében a tornát játékdélutánokkal és kirándulásokkal igyekeztek pótolni, némileg a miniszteri rendelet értelmében is, ezeket általában az osztályfőnökök vezették. A diákok ezen kívül télen korcsolyáztak, valamint tavasszal csónakáztak, eveztek. A tanárok buzdítására, a hazaszeretetre való nevelés következményeként is, rendkívüli mértékű eredménnyel jártak a jótékonysági akciók minden téren. Például a hazánktól távol elesett és eltemetett katonáink sírjának gondozására való gyűjtéskor (191 K), vagy a hadiszolgálatot teljesítő katonáink részére karácsonyi ajándékra való adakozáskor, vagy a hadiárváknak juttatott 756 K esetében, ruhagyűjtéskor, és hadikölcsönjegyzésben is.

14  15 

136

29-30. o. VKM 180391/V./1917. sz. rendelete, in: u. ott, 29. o.

A negyedik háborús tanévben a nyilvános tanulók száma ugyan csökkent, de a magántanulók száma nagyobb növekedést mutatott, így összességében 13 fővel emelkedett a diákok száma az előző évhez képest. 58 fő volt a katona, azonban 37 fő leány magántanulója is volt az iskolának. Az intézet a hadba vonuló tanulóinak sorsát figyelte, kérte azt is, ha bárki bármit tud róluk, jelezze az iskolának. A harmincas években, a nagyobb szabású kirándulások szervezéseknek már nem a háború, hanem a szülők anyagi lehetőségei szabták a határát. A tanulókban megvan a lelkesedés, de amikor az anyagiakról esik szó, sajnos ez a pozitív hozzáállás rögvest változik.16 Éppen ezért a tanárok olyan kirándulásokat szerveztek, amelyek még mindenki számára megfizethetők voltak. Jó szervezés kérdése, hogy a szerényebb anyagi lehetőségekkel is tartalmas, valóban a diákok épülésére váló kirándulást tervezzenek meg. Az 1935/36-os tanévben a kirándulások így alakultak: Az I. A osztályfőnöke vezetésével Győrt nézte meg. A cél: bemutatni Győrt, mint folyamparti, határszéli, ipari és kereskedő várost. A „B” osztály valamivel messzebbre ment: Vénekre látogattak. Cél volt a város környékét bemutatni. A felsőbb éveseknél távolabbi úti célokat találunk (Sopron, Esztergom, Veszprém, Tihany). Szerveződtek még félnapos gyárlátogatások a felsőbb osztályok részére, de nem ez volt a jellemző.17 A második világháború idején: E világháború jelentősen nagyobb hatással volt az iskola életére, mint az első. Magyarország részvételének erősödése, valamint a frontvonal közeledése hátrányosan érintette az iskola működését, hiszen egyre több épületet foglaltak le, vagy használtak a harcokkal összefüggő célokra. Ez a gyakorlatban fizikai, valamint időbeli korlátot támasztott az iskola működésének. Leventeképzés18: Az 1939:2. tc. előírta a leventekiképzést, és azt a magyar ifjúságra egységesen szabályozta is. A középiskolákra is érvényes ideiglenes végrehajtási utasítást a Honvédelmi Minisztérium19 még ugyanezen évben kiadta. A főgimnáziumban heti három óra volt az őszi és a tavaszi leventefoglalkozás, a téli időszakban, november 15-étől csupán két óra. Hétfőn 16  17  18  19 

137

Értesítő, 1935-36. 156. o. U. ott: 156-157. o. Értesítő, 1939-40. 66. o. Honv. Min. 68.042/1939. eln. h. kiv. kik. sz. in: u. ott, 66. o.

délután volt az alsóbb osztályosok (III–V.), kedden pedig a felsőbb osztályok (VI-VIII.) kiképzése. A bencés iskola leventéit nem keverték össze más leventékkel, egész évben elkülönítve foglalkoztak velük. Az intézet tanárai közül senki sem volt beosztva a leventekiképzésre, azonban ezen órákat közülük többen is rendszeresen látogatták. Az iskola tanárai szerint a leventeképzés akkor igazán gyümölcsöző, ha szerves kapcsolatot sikerül teremteni közte és az iskola között. Ebben az esetben egymás munkáját kölcsönösen segítik, kiegészítik. „Ma az a helyzet, hogy a leventeképzés részben azt a munkát ismétli meg, amit az iskola már úgyis elvégzett: ez pedig csak a tanulók felesleges megterhelését eredményezi. Mind gyakoribb a panasz a szülők és a tanulók részéről, hogy a diákok nagyon igénybe vannak véve az iskola és más hivatalos elfoglaltsággal, a tanárok pedig panaszkodnak, hogy a tanulók nem nyújtanak megfelelő teljesítményt. Ha nem sikerül összhangba hozni a leventeképzés célját és a tanterv célkitűzéseit, akkor az igazi túlterhelés ideje csak most kezdődik.”20 Már eddig is meglehetősen túl voltak terhelve a diákok, a tanárok sokszor jelezték ezt a problémát. Ha nem történik meg a kívánt változás, akkor hiába a jó szándék, hiába az igyekezet, mégis visszájára sül el ez a pozitívnak mondható kezdeményezés, a leventeképzés – derül ki a tantestület véleményéből. Erkölcs és fegyelem, hazafias nevelés A gimnázium célja, hogy vallásos alapon álló erkölcsös polgárrá nevelje a rábízott ifjakat. Ezen munkáját több, tudatos módszer révén próbálja elérni. Igyekszik hatni a tanítás anyagával, amit és ahogyan közöl. Hat a tanulmányi és fegyelmi rendjével, szellemével, a vallásos élet gyakorlatával. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a vallásos élet gyakorlatát habitussá kívánja fejleszteni a diákság lelkében, tudatos és rendszeres begyakorlással. A legfontosabb nevelési eszköz ez. Az iskola tudatában van annak is, hogy tanulóit sok nem kívánt, általa kevésbé befolyásolható tényező éri. Az intézményen belül ilyen például az osztályközösség is, amelynek szintén lehetnek, sőt vannak nem kívánt mellékhatásai. Teljesen esetleges, hogy kik kerülnek egymás közelébe, nyilvánvalóan ezen ifjak egymásra nagy hatással vannak. Az iskola 20 

138

U. ott, 66. o.

falain túli hatásokat még kevésbé tudja az iskola befolyásolni. Ilyen az utca, a mozi, vagy akár a színház is. A legtöbb, amit az iskola tehet: igyekszik őket a káros hatásoktól megvédeni, valamint ezekkel szemben ellenállóvá tenni. Az iskola „szövetségese” ebben a nevelésben maga a család, e két tényezőnek: családnak és iskolának, szorosan együtt kell dolgozni a közös cél elérésében, az ifjak javára, a nemzet emelkedésére. Ezen együttműködés első és legfőbb fórumának a szülői értekezletek számítanak, amelyre az iskola mindig nagy hangsúlyt fordított. (A cserkészszülőknek tartottak külön szülőértekezletet is.)21 Érdemes megjegyezni, hogy a korábbi évekhez, évtizedekhez képest a szülők jóval nagyobb aktivitást mutatnak ezen értekezletek, valamint a fogadóórák látogatásában. Ez azért fontos, mert így a tanár jobban megismerheti a diákot, ami elősegítheti a hatékonyabb nevelés és oktatás módszerének megtalálását. Helytelen azon szülő hozzáállása, akinek célja csupán gyermeke tisztára mosása. Ezzel ugyanis hitelét veszíti a szülő a tanár szemében, és így nem tudja használni a tanár a szülőtől megszerzett ismereteket tanítványáról, tanítványa érdekében. Láthattuk, hogy a második világháború kezdetén milyen volt a vallási és az erkölcsi nevelés a bencés főgimnáziumban. Az erkölcs szerepe – amikor a társadalom krízisét éli – hallatlanul felértékelődik. Ennek voltunk az imént tanúi, ez fedezhető fel egy másik történelmi időszakban is: az első világháborúban, annak is leginkább a végén. Gondoljunk csak arra, hogy milyen válságon ment át hazánk, Magyarország. Felbomlóban a Monarchia, az ország területének jelentős hányadát idegenek szállták meg. Az osztrák trónfosztás hatással volt a magyar politikára is, hiszen az elvesztett háború, a legyőzött ország királyának hatalma egyre inkább csak jelképesnek minősült. Teret hódítottak a királyságot ellenző „köztársaságiak”, akiknek árnyékában végül megszerezték a hatalmat a „tanácsköztársaságiak”, akik felszámolandó ellenséget láttak Krisztus Egyházában. A sorscsapások betetőződése volt a román megszállás, majd az 1920. június 4-én aláíratott „Trianoni béke”, amely sokkolta a magyar társadalmat: létében veszélyeztette az új határon kívül került magyarok millióit,

21 

139

Értesítő, 1939-40. 66-67. o.

valamint a területi csonkítást eredményeként megmaradt országot teljesen ellehetetlenítette. Nehéz sors várt tehát a katolikus iskolákra, a keresztény diákokra is. A proletárdiktatúra elsődlegesen a haza fogalmát igyekezett az ifjúság lelkéből kiölni, ezért a tanári kar fokozottan törekedett arra, hogy a diákok lelkében erősebb gyökeret verjen a hazafias érzés és a nemzeti lelkület. E nevelés részét képezte a nemzeti ünnepekről való megemlékezés. Az ifjúság részt vett október 6-án az aradi vértanúkért bemutatott gyászmisén. Majd október 16-án jelen voltak Horty fővezér ünnepi fogadásán, másnap pedig a nemzeti hadsereg díszszemléjén. E témában mindennél kifejezőbbek a következő sorok: „Március 15-ének emlékét szegény, szétdarabolt hazánk felszabadulásáért felajánlott ünnepi szentmisével és hazafias iskolai ünnepekkel ültük meg. Június 4-én, a gyászos magyar béke aláírásának napján, ifjúságunk ’Nem, nem soha!’ felirásu (sic), nemzeti zászló alatt, néma tüntetéssel vonult el a vashonvéd előtt, az emléket virágokkal és zöld galyakkal (sic) szórta tele, majd a Himnusz eléneklése után visszatért az előadás folytatására, ezzel is jelezve, hogy csak a komoly munka és kötelességtudás mentheti meg szeretett hazánkat a végső pusztulástól.”22

22 

140

Értesítő, 1919-20. 5.o.

A Szent Orsolya Rend győri tanintézeteinek és rendházának államosítása (1948–1950)

P é t e r T a má s G y 0 0

A

Szent Orsolya Rend Győrött 1726. július 13-án nyitotta meg rendházát, mely a mai Magyarország első orsolyita alapítású intézménye. Alapítónője Neupauer Anna bécsi nemesasszony, Neupauer Ignác császári és királyi tanácsos özvegye volt. A győri orsolyita nővérek az alábbi iskolatípusokat működtették Győrött az 1948-as államosításig: -- Elemi Népiskola (1726) -- Kisded óvó (1880) -- Polgári Leányiskola (1898) -- Varrótanfolyam (1898) -- Internátus (1908) -- Nőipariskola (1922) -- Szent Orsolya Rendi Tanítóképző (1926) -- Ipari Leányközépiskola (1940) -- Menyasszonyképző Az intézmények meghatározó jellemzője elsősorban a vallásos és erkölcsös nevelés volt! A tanulók egészséges neveléséhez a sportkör, valamint a kézimunka-, ének-, zene- és táncoktatás, a hangverseny- és múzeumlátogatások is mind-mind hozzájárultak. Szent Angéla külön pedagógiai munkát nem írt soha, mégis megvoltak a maga önálló és meghatározott elvei, melyeket rendi leányaira hagyott. Ezen

141

elvek alapozzák meg az orsolyita nevelés szellemét, melyek több száz éve helytállnak: „Igyekeznetek kell minden erőtöket és tehetségeteket felhasználni, hogy kötelességeiteknek megfelelhessetek. Erre mindenekelőtt eltökélt szándék, mindenre kiterjedő akarat szükséges. Arra kérlek benneteket, hogy növendékeitek mindegyikét nagyra becsüljétek, és hogy ne csak elveiket, hanem egyszersmind viszonyaikat, úgyszintén az ő természeti mivoltukat, lelkiállapotukat, indulataikat, szóval mindent, ami lelki gyermekeitekre vonatkozik, szívetekbe bevésve hordozzátok. Ha valamelyik növendéket jelentékeny hibája miatt már háromszor-négyszer rendre utasítottátok és jó tanácsaitok eredmény nélkül maradtak, hagyjátok egy ideig őt magára, talán úgy a szeretet megvonása miatt érzett elhagyatottsága önismeretre vezeti, s hibáját belátva önként a javulás útjára lép. Többet elérhettek szeretetreméltósággal, barátsággal, mint kemény dorgálással. Ezt a végső szükség esetére kell fenntartani, s csak kellő helyen és időben a javítandó kedélyállapotához mérten kell alkalmazni. Éljetek úgy és tanítsatok olyan életmódot, hogy az tükörképül szolgáljon leányaitoknak.” Az orsolyita apácák munkája mindig nagy megbecsülésnek örvendett, és ők a századok folyamán, a nehézségek ellenére több ízben kibővítették iskolájukat, az óvodától a tanítóképzőig minden közbülső osztállyal rendelkeztek. Az orsolyita kedvesnővérek 1948. június 16-ig, az egyházi iskolák államosításáig megszakítás nélkül dolgoztak a leányifjúság lelki- és szellemi nevelésén Győrött. A növendékek száma 1300 körül volt 1948-ban. A Tanítóképzőt az Állami Tanítóképzőhöz csatolták, a többi iskolatípusban pedig állami oktatásban dolgozott tanítók, illetve később szakérettségizettek oktatták a gyerekeket, mivel az apácák nem fogadták el az állami kinevezést. Sorsuk ettől fogva az állandó zaklatás volt! A magyarországi rendtartomány fogadalmat tett Orsolya nővéreinek száma ekkor 330 volt. Az apácák zárdáikban maradtak minden anyagi forrás nélkül. Megélhetésüket nyelvi és zenei magánórákkal, kertészkedéssel, kézimunkával (varrás, hímzés) biztosították. A fent említett életvitel két esztendeje után 1950. június 18-án, az éjszaka leple alatt fegyvert fogtak a kedvesnővérekre, a győri Orsolyita Rendház

142

80 apácáját két leponyvázott teherautón elhurcolták, a Zárda üresen maradt. Senki sem tudta hová viszik őket, végül a Nógrád megyei Szécsénybe kerültek. Szigorú őrizet alatt álltak, s bár az elkövetkező hónapok fizikai és lelki megpróbáltatások között teltek, az Isten nem hagyta el a buzgón imádkozó és reménykedő nővéreket. Így vetett véget az államhatalom egy éjszaka alatt 224 év munkájának és egy szent életformának. Az 1950-es év sötét vonalként húzódik az Orsolyita Rend története felett! Lezárult a szerzetesnővérek életének egy szakasza, a közösségi élet. Nem mintha az 1950 előtti időszak teljesen gondtalan, kényelmes, megerőltetést nem kívánó élet lett volna! A vezetőknek különösen nem volt könnyű, hiszen felelősséggel tartoztak a közösség fenntartásáért, viszont a rendtársak a közösség oltalmazó, szellemet erősítő, összetartó erőit, szeretetét élvezték felelősségteljes munkájuk elvégzése mellett. Három hónapnyi szenvedés és rendőrségi zaklatás után 1950. szeptember 8-án kényszeregyezséget írt alá a püspöki kar és az állam, mely szerint a szerzetesrendeket és közösségeket betiltották! E rendelkezés miatt 2300 férfi és 8000 női szerzetes vesztette el otthonát. Megtiltották számukra: -- a közösségi életet, -- a szerzetesi ruha viselését, -- a hittan tanítását, -- egyesületek szervezését, -- a szerzetes jelöltekkel való rendelkezést. E kényszeregyezség kapcsán az állam három férfiszerzetesrend (bencések, ferencesek, piaristák) és egy apácaközösség (Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek) működését engedélyezte, valamint nyolc egyházi gimnázium továbbra is működhetett, az imént említett szerzetesrendek fenntartásával. Az orsolyita apácák megpróbáltak beilleszkedni a polgári élet keretei közé. A nővérek lassan szétszóródtak, ki erre, ki arra, hogy aztán valami megélhetés után nézzenek. Egyesek munkát kaptak üzemekben, gyárakban, mások a templomokban, mint kántorok vagy sekrestyések dolgoztak. De voltak, akik takarítottak, bolti eladók lettek, patikában dolgoztak. S mint mikor az Úr szétszórta a választott népet, ők is kénytelenek voltak szétszórtan élni tovább, de közben folytatták, amit a Teremtő rájuk bízott. Munkahelyekre, családokba kerülve élték az Evangéliumot. Ezt a nehéz időszakot megkönnyítette, hogy

143

Győrött több kedvesnővér is letelepedett a szétszóratás után, így lehetőség adódott a találkozásra. Ilyenkor a főnöknő felolvasta a vidéken, illetve külföldön élők leveleit, megbeszélték az Egyház ügyeit és imádkoztak. Ezt persze a hatalom nem hagyhatta sokáig, 1967-ben a házkutatások és állandó rendőri zaklatások véget vetettek egy időre a találkozóknak. 1993. július 15-én, 43 évi száműzetés után az akkor 267 éves Rendház visszakerült az Orsolya Rend tulajdonába. A még élő és mozogni tudó nővérek az ország egész területéről újból elfoglalhatták jogos otthonukat, templomukat. A rendszerváltással az Orsolyita Rend visszakapta az Elemi Iskolát az Internátus épületével együtt. Az iskolát a nővérek, koruknál fogva működtetni nem tudták, de a Győri Püspökség segítségével 1993 őszén megnyitotta kapuit a Prohászka Ottokár Római Katolikus Általános Iskola, valamint a nővérek vezetésével megnyílt a Szent Orsolya Lánykollégium is. A rendház felszentelésére 1993. október 21-én, Szent Orsolya napján került sor. Te Deum Laudamus! Kívánom, hogy újra éljen és terjedjen az Istent, Hazát, Városunkat szolgáló és a jövőbe bizakodva néző régi orsolyita szellem. Péter Tamás Gy00 Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár

144

Sine Ecclesia et religione1,2

Az állampolgári jogok érvényesülésének kérdése az 1940-es évek II. felében (részlet) H a n c z P a trik G y 1 1

Bevezetés

T

émaválasztásom azért esett ezekre a vészterhes évekre, mivel úgy vélem, a szakirodalom, mely ezt az időszakot tárgyalja, nem helyez elég nagy hangsúlyt az állampolgári jogok gyakorlásának, érvényesülésének kérdésére, valamint arra, hogy ezen alapvető jogok lényeges tartalma milyen mértékben sérült az adott intézkedések következtében. Egy-egy alapvető jogot állítottam egy-egy rendelkezés mellé, azzal a céllal, hogy rávilágítsak, vajon e jogok sérültek-e vagy sem. Központi kérdés, hogy a lelkiismeret- és vallásszabadság, a rendelkezéseknek köszönhetően, ki tudott-e bontakozni vagy éppen ellentétes eredményt értek-e el. Nem könnyű összeegyeztetni a kommunizmus ateista-materialista ideológiájának azon részét, hogy a vallás a butaság megnyilvánulása, a nép ópiuma, s ez idővel fokozatosan, magától meg fog szűnni, azokkal a kijelentésekkel, melyeket a szocialista politikusok tettek az intézkedések alatt, hogy megnyugtassák a magyar társadalmat. Az utóbbi kérdés megválaszolására úgy gondolom nem elegendők e sorok. A tanulmány eredeti felépítését követve kiemelek néhány pillanatot a tárgyalt időszakból, melyek érintették a bencés rendet, a bencés gimnáziumokat, valamint úgy vélem, ezáltal az egész magyar társadalmat. Az események feltárásakor nagymértékben támaszkodtam a pásztorlevelekre, mivel úgy gondolom, ezek által részletesebb betekintést kapunk a történtekbe az Egyház szempontjából, mint a kiadott törvények és rendeletek segítségével.

1  Egyház és vallás nélkül 2  Jelen tanulmány a szerző hasonló témájú szakdolgozatának egy részlete, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem, Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán, a 2012/13as tanévben készített el.

145

Történeti előzmények Annak érdekében, hogy pontos képet kapjunk a tárgyalt időszakról, tekintsük át az előzményeket. A második világháború Magyarország területén 1945 tavaszán fejeződött be. A legfőbb hatalmat a szovjet, francia, amerikai és angol tagokból felállított Szövetséges Ellenőrző Bizottság birtokolta, melynek elnöke Vorosilov marsall volt. A háború után több párt folytatta munkáját; ezek a következők voltak: Szociáldemokrata Párt, Független Kisgazdapárt, Nemzeti Parasztpárt, Polgári Demokrata Párt és a Magyar Kommunista Párt. Azonban ezek szétaprózódott, gyengébb pártok voltak, a Független Kisgazdapárt és a Kommunista Párt kivételével. 1944 decemberében Debrecenben ült össze az Ideiglenes Nemzetgyűlés. Az összeülést követő napra felállították a Nemzeti Kormányt, melynek programjában szerepelt a vallásszabadság biztosítása, azonban ez nem azt jelentette, hogy visszatérnek a második világháborút megelőző állapotokhoz, és hogy a gazdasági és politikai kiváltságai a Katolikus Egyháznak kifogástalanul megmaradtak volna. A Vigília, amely akkor országos hatókörrel rendelkező katolikus lap volt, írt erről a helyzetről: „a védettség, a biztonság kora lejárt. Az Egyház így a szilárd bástyák mögül, a sokszor kényelemre, tunyaságra kísértő biztos fedezékből Isten szabad ege alá került… állami pártfogás helyett híveinek védelme alá kell húzódnia.”3 A SZEB engedélyével 1945. november 4-re tűzték ki a nemzetgyűlési képviselő-választásokat. A cél természetesen az volt, hogy egy, a nyugatihoz hasonló parlamentáris demokratikus jogállam legyen, több párt jelenlétével a politikai életben. Kezdetben az értelmiségi réteget nem tudta a kommunista párt megszólítani, hiszen annak társadalmi rangjából eredően lehetősége volt nemzetközi szinten, illetve egyéb kommunikációs csatornákon informálódni, hogy milyen helyzet uralkodott a Szovjetunióban, ahol ugyancsak a kommunizmus (bolsevizmus) uralkodott már 1917-től kezdve. Később azonban megváltozott a helyzet, mivel olyan mérvű propaganda kezdődött meg, mellyel befolyásolni tudták még az értelmiségiek véleményét is. 1945 októberében tartották a budapesti helyi önkormányzati választásokat, 3 

146

Gergely Jenő [1985] p. 11.

melyeken a kisgazdák és a szociáldemokrata-kommunista koalíció szerzett mandátumokat jelentősebb számban, ám végül az előbbiek győztek. Ennek a választásnak azért volt jelentősége, mert ebből lehetett következtetni a jövőbeli erőviszonyokra. Mivel a kommunisták győzelemre számítottak, ezt az eredményt vereségnek könyvelték el, s megindult egy mindennél nagyobb horderejű propaganda, megcélozva a szegényebb paraszti rétegeket az anyagi felemelkedés és földosztás ígéretével. A soproni diáktüntetés Az egyházi iskolák államosítását megelőzően került sor egy nagyobb tüntetésre Sopronban. Az Isteni Megváltó Leányai tanítóképző diáklányai Németh Marianna vezetésével elhatározták, hogy az egyházi iskolák védelmében tüntetést szerveznek. Június 7-én gyülekeztek este 7 órakor. A tüntetőkhöz csatlakoztak bencések, diáklányok, szülők is. A tüntetőket próbálták a rendőrök megállítani, ennek érdekében a tűzoltók vízsugarazták őket, illetve a rendőrök levegőbe lőttek fegyverükkel. Több tüntetőt bevittek a rendőrségre, majd június 11-én Győrbe vittek 8 embert, végül elszállították őket a dél-budai internálótáborba. Bírói ítélet nélkül tartották fogva az internálótáborban többek között Polán Gézát is. Kiszabadulásuk után továbbra is rendőri felügyelet alatt tartották őket.4 Június 11-én Sopronból Győrbe küldtek levelet, melyben az elszállítottak felől érdeklődnek, mivel nem kaptak róluk információt. „[…] a hétfői diákfelvonulásból kifolyólag […] és társaikat és még esetleg néhány irg. növendéket és bencés diákokat Sopronból állítólag Győrbe vittek. Telefonon érdeklődtünk az államvédelmi osztályon, de nem kaptunk felvilágosítást Győrből sem.”5 Kutatásom során felkerestem Polán Gézát, szerzetes nevén Hildebrand atyát, aki akkor még bencés öregdiákként vett részt a tüntetésen, és később internálótáborba szállították. Hildebrand atya az esetet követően lépett be a bencés szerzetesrendbe. 1929. április 18-án született Völcsejben, jelenleg Pannonhalmán él. Az apátságban találkoztunk, ahol röviden mesélt nekem a történtekről. Mivel már idős, így mint mondta, nem emlékszik tisztán mindenre. A tüntetés idejére Ő már leérettségizett (19 éves volt), így már 4  5 

147

Mészáros István [2002] GYEL: 1550/1948

nem járt a soproni bencés gimnáziumba. Elmondása szerint a tüntetés békés volt, a rendőri beavatkozásra nem adtak okot a tüntetők. Kisebb provokálások történtek csupán, aminek azonban Ő nem volt a résztvevője. Miután őrizetbe vették, elszállították a Győri Megyei Rendőrkapitányságra, innen pedig a dél-budai internálótáborba vitték a Petőfi Laktanyába. A táborban 4 hétig tartották. Elbocsátása után elrendelték, hogy hetente két alkalommal a kelenföldi rendőrőrsön jelentkezzen. Ez volt a másfél éves rendőri felügyelet követelménye. Ekkor már bencés szerzetes volt. A tüntetés másik kiemelkedő szereplőjét, Németh Mariannát három hónap börtönre ítélték, a vád hivatallal való visszaélés volt, mivel a rábízott fiatalokat felszólította a tüntetésre, melyen részt is vett velük. A gyülekezési szabadság már a XVIII. században megfogalmazódott, mely szerint a polgároknak joga van ahhoz, hogy magán-, vagy közügyek tárgyalására gyűléseket tarthatnak. Ennek legfontosabb korlátja, hogy a polgárok csak békésen és fegyvertelenül vehettek részt rajta. A kialakult helyzet megítélését nehezíti a „ gyűlések bejelentéséről szóló 5159/1945. BM. rendelet”, mivel nem egyértelműek és tisztázottak egyes fogalmak, kiváltképpen, hogy mit sorolnak pontosan a politikai és gazdasági szervezkedés körébe. Emiatt a fogalmi bizonytalanság miatt két értelmezés lehetséges. Az egyik szerint minden politikai és gazdasági jellegű nyilvános népgyűlést, felvonulást és bármilyen más politikai összejövetelt a gyűlés megkezdéséig be kellett jelenteni az illetékes rendőrhatóságnak. A másik oldalról pedig a gyűlés, felvonulás, körmenet, összejövetel, melynek politikai vagy gazdasági szervezkedési jellege, illetve célzata nincs, bejelentés nélkül megtartható volt. Úgy vélem a diáktüntetésnek nem volt politikai jellege, hacsak annyi nem, hogy egy jogtalannak vélt intézkedéssel szemben akarták kifejezni nemtetszésüket. A gyülekezési szabadságot biztosította továbbá az 1946. évi I. törvény, mely azt az állampolgárok természetes és elidegeníthetetlen jogának deklarálta. Véleményem szerint a diáktüntetés feloszlatása sértette a gyülekezési szabadságot, valamint a letartóztatottakkal szemben alkalmazott cselekmények által is sérültek egyes alapvető jogok (személyes szabadsághoz való jog, tisztességes eljáráshoz való jog stb.).

148

Az excommunicatio 1948. június 16-án, tehát egy nappal a törvény elfogadása előtt a Püspöki Kar talán egyetlen eszközét kihasználva, körlevelében figyelmezteti azokat az embereket, akik az államosítást támogatják, hogy kiközösítéssel sújtja őket az Egyház. „… az egyházi törvénykönyv6 2334.7 kánonja értelmében az Apostoli Szentszéknek különlegesen fenntartott kiközösítésbe estek mindazok, akik a katolikus egyház bármelyfokú iskoláit elvevő rendeletet meghozták, akik mint az ország törvényhozó testületének tagjai ilyen törvényt megszavaztak. […] kiközösítéssel sújtjuk azt, aki előzetes figyelmeztetésünk ellenére az Egyház iskoláinak államosítása érdekében kényszertől mentesen, szabad elhatározással gyűléseken, újságokban, rádióban vagy más módon a nyilvánosság előtt agitált, az Egyház iskolái ellen irányuló aláírására bírt, általában mindenkit, aki a jelzett előfeltételek mellett az államosítás ügyében tevőlegesen közreműködött. […] Az excommunicatioval sújtott hívő az Egyházban semmiféle jogot nem gyakorolhat: szentségekhez nem járulhat, tisztségeket (kereszt- és bérmaapaság, egyházközségi képviselőtestületi tagság, kántorság stb.) nem tölthet be, s ha feloldozás nélkül halna meg, egyházi temetésben nem részesülhet. Az excommunicatio alól […] csak az Apostoli Szentszék vagy a megyéspüspök külön felhatalmazása alapján oldozható fel.”8 Az egyházi iskolák államosítása A nem állami iskolák államosításáról szóló törvényt (1948. XXXIII. tc.)9, 10 6  1917-es Egyházi Törvénykönyv 7  „Can 2334. Excommunicatione latae sententiae speciali modo Sedi Apostolicae reservata plectuntur: 1. Qui leges, mandata, vel decreta contra libertatem aut iura Ecclesiae edunt; 2. Qui impediunt directe vel indirecte exercitium iurisdictionis ecclesiasticae sive interni sive externi fori, ad hoc recurrentes ad quamlibet laicalem potestatem.” [(http:// www.jgray.org/codes/cic17lat.html) Letöltve: 2013. február 20.] 8  GYEL: 1588/1948 9  „Nem állami iskolák fenntartásának az állam által való átvétele, az azokkal összefüggő vagyontárgyak állami tulajdonba vétele és személyzetének állami szolgálatba való átvétele tárgyában.” 10  „A parlamentben 362 képviselőből 250 szavazott a javaslat mellett, s mindössze 63 ellene, 69 képviselő pedig tartózkodott a szavazástól. Így raboltak el törvényesen 4885

149

június 16-án fogadták el.11 Az államosítást további több síkon történő propagandista megnyilvánulások előzték meg, illetve követték. Ilyen volt többek között az, hogy a magyar katolikus iskolák korszerűtlenek, demokráciaellenesek stb. 1948 júniusában12 kezdődött meg az átvétel.13 Az Egyháztól több ezer iskolát vettek el, 600 000 tanulóval együtt. Ortutay Gyula14, vallás- és közoktatásügyi miniszter cselhez folyamodott és megkérte a világi személyzetet, hogy folytassák munkájukat. Ennek a lépésnek a célja a külföld megnyugtatása volt, miközben megkezdődött a rendházak és ingatlanok elkobzása is. Nehézségeket okozott az a kérdés is, hogy a szerzetesek és nővérek taníthatnak-e továbbra is az államosított iskolákban. A Püspöki Kar 1948. szeptember 1-i körleve a következőképpen foglal állást. „[…] kérdezzük: szerzetestanár és nővér közreműködhetnek-e ilyen nevelésben? Részt vehet-e az ebben az irányban megszabott, vallástalan nevelés munkájában? Erre minden gondolkodó hívő csak egy választ adhat: nem! Ha pedig ezzel szemben iskoláink államosítói azt vetnék ellen, hogy ilyent a szerzetesektől nem kívántak és nem is kívánnak, hát akkor mi szükség volt iskoláink elvételére?”15 iskolát az egyházaktól, summázta Mindszenty bíboros emlékirataiban.” (http://ujember. katolikus.hu/Archivum/000924/0601.html (Letöltve: 2012-11-10) 11  „Az eddigiek szerint június 18-án kerül országgyűlési tárgyalásra az a törvényjavaslat, amely az Egyház iskolajogát, az ősök áldozatával emelt iskoláinkat, internátusainkat, épületeinket akarja elvonni. Mi aznap reggel 8 órakor az egész országban könyörgő Szentmisére várjuk a híveket, különösen a szülőket és iskolás ifjúságunkat. Azért imádkozunk, hogy a Mindenható kegyelmével, a Nagyasszony és magyar szentjeink közbenjárására mielőbb akadálytalanul érvényesülhessen a szülők és Egyház iskolajoga.” (GYEL: 4110/1948) 12  1948. júniusában Szociáldemokrata Párt és a Magyar Kommunista Párt összeolvadásából létrejött a Magyar Dolgozók Pártja (MDP). 13  A törvény elfogadását megelőzően is több helyen tüntetéseket szerveztek az egyházi iskolák védelmében. Mindszenty bíboros is felszólította a győri püspököt, Papp Kálmánt, 1948. május 22-én kelt levelében: „A püspöki körlevéllel kapcsolatos soraimra való hivatkozással, tisztelettel kérem, méltóztassék a jelzett tiltakozásokat sürgetően megindíttatni, illetőleg folytatni.” (GYEL: 1393/1948) 14  A miniszter az időszak kiemelkedő alakja. Katolikus értelmiségi családból származott, a szegedi piaristáknál végezte a középiskolát (!), ennek ellenére az egyházellenes politika egyik vezéralakja volt. 15  GYEL: 1244/1948.

150

Az egyházi iskolák államosításával kapcsolatosan rémhírek terjengtek a hívők között, akiknek félelme csak erősödött az intézkedések hatására. A rémhírek többnyire a hitoktatás fakultatívvá tétele körül keringtek. E jelentés 1948 júniusában kelt. „Személyt megnevezni nem tudok, de azon hiedelemben voltak az államosítással kapcsolatban, hogy nem bíznak azon ígéretben, hogy megmarad a kötelező hittantanítás s attól félnek, hogy az Isten fogalmát kizárva fogják a gyermekeket tanítani.”16 A hitoktatással kapcsolatban úgy tűnik, már ekkor sejtettek valamit az emberek. A Püspöki Kar újabb körlevelében kifejezi azon véleményét, hogy „a katolikus iskoláknak adott államsegély nem kegyadomány”17. Ha „…a katolikus iskoláinkat kiéheztetni akarják, megvonván tőlük az államsegélyt és mondván: tartsák fenn azokat maguk erejéből a katolikusok, akkor mi erre azt feleljük: a katolikus iskoláknak adott államsegély nem kegyadomány, hanem a katolikus szülők adójának visszajáró része. […] Ha tehát a magyar állam az adókból iskolákat tart fenn, a mi adónkból katolikus iskolákat tartson, vagy legalább hathatósan segélyezzen!”18 Eközben folyamatosan adtak útmutatást a szocialisták a reakció ellen folytatott harchoz. A Politikai Bizottság tagjainak 1948. novemberében átadott „A klerikális reakció elleni harc” című iromány egyértelműen megmutatja a kommunisták céljait, jövőbeli elképzeléseit: „Kiszorítani a reakciós befolyást, elsősorban a munkásság és parasztság köréből. […] Előkészíteni az egyház és az állam különválasztásához. Fokozni a közvetett vallásellenes propagandát. A munkásosztályon belül célul kell kitűzni a klerikális befolyás teljes megsemmisítését. Iskolák. Cél: a klerikális befolyás megsemmisítése a tanulóifjúság körében, úgy az iskolán belül, mint az iskolán kívüli szabadfoglalkozásban. A kötelező hitoktatás eltörlése – első lépésként a dolgozók iskolájában.”19 Ebben a helyzetben vessünk egy pillantást a Bencés Rend gimnáziumaira, melyek a következők voltak: Sopron, Győr, Komárom, Kőszeg, Pápa, Esztergom, Budapest, Pannonhalma, Csepel. Ezekben a gimnáziumokban összesen 3595 diák folytatta tanulmányait. A Pannonhalmi Főapátság alá 16  17  18  19 

151

Pápai Levéltári Osztály GYEL: 1393/1948 GYEL: 1393/1948 Kiszely Gábor [2000] p. 105-108.

tartozó 19 népiskolát is államosították. 1948-ban a Pannonhalmi Szent Gellért Tanárképző és Hittudományi Főiskola működését megszüntették, helyére a Pannonhalmi Hittudományi Főiskola lépett, melyben azonban csak teológiát oktathattak, a tanárképzési jogukat elvették. Nehéz feladat elé került a Bencés Rend, hiszen eleget kellett tennie a létszámkorlátozásnak, ami azt jelentette, hogy 200 szerzetest kellett elbocsátani. „A Rend 1949-ben 25 felszentelt papból, 55 növendékből és 9 laikus testvérből állt.”20 Azokat a szerzeteseket, „akik a renden kívüli életben is hűek maradtak szerzetesi fogadalmukhoz, a Renden belül később egy szójátékkal ”kincések”-nek nevezték.”21 Később a megállapodás után a Bencés Rend kettő gimnáziumot kapott vissza, a győrit és a pannonhalmit. Természetesen egyoldalú források alapján nem lehet általánosítani. Egyes egyházközségek ”agresszívabban” léptek fel az Egyház védelmében (lásd soproni diáktüntetés), más egyházközségek pedig csak tudomásul vették az intézkedést. 1948. szeptember 1-i körlevélben a Püspöki Kar egy vészterhes jövőt vetít a hívek elé. „Ez a tanév egészen más, mint minden eddigi tanév. Ez az első tanévnyitó, amikor azok, akik közel ezer esztendeje álltak a magyar gyermek mellett az iskolában, most már nincsenek ott. Az a kinyilatkoztatásból fakadó nevelési szellem, amely a szorongó szülőket nehéz időkben egyedül nyugtatta meg, az ifjúság számára pedig kipróbált, Egyháznak és hazának a jövő felől biztonság-nyújtó alap volt: iskoláinkban nincs többé”22 A hitoktatás fakultatívvá23 tétele Az Elnöki Tanács 5/1949 sz. törvényerejű rendelete által az iskolai hitoktatás fakultatív lett. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának törvényerejű 20  Szalai Béla [2009] p. 18. 21  U.o. p. 19. 22  GYEL: 1244/1948 23  „A fakultatív hitoktatás kérdése 1947-ben vetődött fel erőteljesebben hazánkban. Akkor a kormányzat a magyarság óriási többségének - nem csak katolikusoknak, hanem másvallásúaknak is - egyöntetű és határozott fellépésére és tiltakozására a kérdést levetette a tárgyalás napirendjéről elismerve, hogy a hitoktatás követelése a magyarság lelke mélyéből fakad. A vezető politikusok az óta - különösen választások előtt is átélten hivatkoztak arra, hogy nálunk a vallásszabadság egyik legkifejezőbb bizonyítéka a kötelező hitoktatás.” Püspöki Kar körlevele (GYEL: 2393/1949)

152

rendelete a vallásoktatás tárgyában kimondja: „1. §. A Magyar Népköztársaság Alkotmányának 54. §-ában foglalt, az állam és az Egyház különválasztására vonatkozó rendelkezésnek megfelelően a vallásoktatás az iskolákban nem kötelező.” A vallás- és közoktatásügyi miniszter pedig a törvényerejű rendelettel kapcsolatban az alábbi végrehajtási utasítást adta ki: „…2. §. Azok a szülők, akik gyermekeik vallásos oktatását kívánják, legkésőbb szeptember hó 15-ig szóban vagy írásban, az iskolában ezt a szándékukat bejelentik.”24 Ezen felül az 54. § (2) bekezdésében olvashatjuk, hogy az állam biztosítja a vallás szabad gyakorlását: „A Magyar Népköztársaság biztosítja az állampolgárok lelkiismereti szabadságát és a vallás szabad gyakorlásának a jogát. A lelkiismereti szabadság biztosítása érdekében a Magyar Népköztársaság az Egyházat különválasztja az államtól.”25 Ha ezt a paragrafust vesszük alapul, akkor egyértelmű, hogy a rendelet a teljes vallásszabadság megvalósulása felé tett lépésként könyvelhető el, ami helyénvaló intézkedés volt egy polgári államban, vagy legalábbis lett volna, ha ezen az úton haladnak tovább. A Magyar Püspöki Kar a hitoktatás kérdésében álláspontját leszögezte már az 1947. április 12-én kiadott közös pásztorlevélben, amikor megállapította: „Az egyházi törvénykönyv (1335. can.)26 a szülőknek és gyámoknak szigorú kötelességévé teszi, amit különben a természetjog is megkíván hogy gyerekeik hitoktatásáról gondoskodjanak. A szülő vagy gyám külön is kötelezi magát a gyermek vallásos nevelésére, amikor azt megkeresztelteti, hisz az Egyház nem keresztel meg olyan gyereket, akinek hitoktatását nem látja erkölcsileg biztosítva. Ezen kötelességét és Isten előtt való nagy felelősségét tagadná meg minden szülő, aki gyerekét a hitoktatástól elvonná.”27 A Püspöki Kar körlevélben szólítja fel a híveket: „Ne féljen közületek senki bejelenteni, hogy gyermeke hitoktatásra jár. A Magyar Népköztársaság Alkotmányának 54. §-a mindenki számára biztosítja a polgárok lelkiismereti szabadságát és a vallás szabad gyakorlásának jogát, a 49. §. 2. pontja pedig 24  GYEL: 2393/1949 25  U. o. 54. § (2) bekezdés 26  „Can 1335. Non solum parentes aliique qui parentum locum tenent, sed heri quoque ac patrini obligatione adstringuntur curandi ut omnes sibi subiecti vel commendati catechetica institutione erudiantur.” [(http://www.jgray.org/codes/cic17lat.html) Letöltve: 2013. február 20.] 27  GYEL: 2393/1949

153

ezt mondja: „A polgárok bármilyen hátrányos megkülönböztetését nemek, felekezetek, vagy nemzetiségek szerint a törvény szigorúan bünteti.” A szülőket tehát semmiféle hátrány nem fenyegeti azért, hogy ők maguk vallásuk törvényeit megtartják és gyermekeiket is vallásos szellemben nevelik, ill. neveltetik.”28 Ekkorra azonban már ez az állampolgári jog nem hordozott magában tartalmat. A szülők a sok feltétel miatt nem merték gyermeküket beíratni az órákra, annak ellenére, hogy „a katolikus szülők személyes és szent kötelességét a gyermeknevelés terén az Egyház két rövid mondatban adja elénk: A szülőkre hárul […] hogy a gyermek vallásos és erkölcsi, testi és polgári neveléséről tőlük telhetőleg gondoskodjanak. […] A szülőknek […] nem csak joga, hanem súlyos kötelessége is a gyermek keresztény nevelése.”29 A szülői jog, melyről a Püspöki Körlevél is szólt, azt tartalmazza, hogy a szülőnek a joga eldönteni gyermekének vallásos neveltetését. Ez a szülői jog azonban korlátozva volt több eszközzel. Például a hitoktatásra való beiratkozásnál egy párttag volt jelen, aki akár a fenyegetéstől sem riadt vissza annak érdekében, hogy a szülő ne írassa be gyermekét. Előírták, hogy 10 fő szükséges, hogy meginduljon a hitoktatás. Ha az előírt számú tanuló összegyűlt, akkor előfordult, hogy áthamisították és kevesebbet írtak be. Ha indult, akkor a tanárokkal figyeltették a hittanra járó gyerekeket, a diákok pedig kiközösítették őket. A szentmiséket is folyamatosan figyelemmel követték a párttagok, és jelentéseket adtak le. „ Jelentem, hogy VI. hó 13-ikán megtartott misén a r.-kat. plébános a templomban felhívta az iskolás gyermekek szüleit, hogy szerdán, tehát június 16-ikán reggel jelenjenek meg gyermekeikkel együtt a római-kat. iskolában, nem a gyermekek beíratása, hanem a jövő tanévre előjegyzés céljából.”30 Mindszenty bíboros szóvá tette, hogy a fent említett alkotmányos jogok biztosítják a vallásszabadságot, és a kiadott rendelet ezzel ellenkezik. A törvényről így vélekedett: „Úton-útfélen halljuk, plakátokon olvassuk: Előbb demokráciát, azután szocializmust. Attól tartunk, hogy a hitoktatás kérdésében is sokaknak ez a szándék: előbb fakultatív hitoktatást, azután semmilyen hitoktatást, végül materialista világnézeti oktatást! Mi úgy 28  29  30 

154

GYEL: 2393/1949 GYEL: 1244/1948 Pápai Levéltári Osztály

érezzük, hogy Istentől reánk ruházott hivatásunk szellemében mindjárt kezdetben fel kell emelnünk szavunkat, nehogy készületlenül találjanak bennünket a további támadások a keresztény nevelés ellen és meginduljunk a lejtőn a hitetlenség felé.”31 Az Alkotmánybíróság 4/1993. határozatában kimondja, hogy az államnak vallási kérdésekben semlegesnek kell lennie. Kiemeli, hogy az állami iskola nem folytathat olyan oktatást, amely a szülők meggyőződése figyelmen kívül hagyásának minősülhetne. Az Alkotmánybíróság is említést tesz a szülői jogról, amelyre a szülők is hivatkoznak a levéltári forrásokban, mely szerint a szülőknek joguk van arra, hogy gyermekük választásuk szerinti egyházi iskolába járjon, továbbá joguk még, hogy megválasszák gyermekük neveltetését. Összegzés Az egységesített iskolarendszert ellátták új tantervvel is, amely már szocialista-kommunista nevelési irányokat fogalmaz meg. Az 1950-es tanterv szerint az általános iskola és a gimnázium feladata a munkára való nevelés, a marxista-leninista világnézet érvényesítése, küzdés a babonák ellen. A kormány minden eszközzel próbálta a materializmust-ateizmust egyeduralkodóvá tenni a fiatalság egész körében, hogy jó kommunista embereket neveljenek belőlük. Emellett „az egyeduralmat gyakorló kommunista párt céljait szolgálta, hogy […] az államhatalom mindenkit megfosztott az iskolaalapítás és iskolafenntartás jogától, s ezt a jogot csakis magának monopolizálta. Ettől kezdve csakis a kommunista pártirányítás alatt álló állami tanügyi hatóság szervezhetett iskolát.”32 Az állampolgári jogok folyamatos sérelme következtében ebben az időszakban kezdődött meg a „joghalál Magyarországon”33. Ellentmondásos helyzet alakult ki. A teljes vallásszabadság megvalósítása volt a szándék, de sine Ecclesia et religione.

31  32  33 

155

Mindszenty József [1989] p. 173. Nemzetközi Iskolatörténeti Konferencia [1994] p. 29. Kahler Frigyes [1993]

Felhasznált irodalom: Gergely Jenő: A Katolikus Egyház Magyarországon, 1944-1971. Kossuth Könyvkiadó, 1985. Gergely Jenő: Katolikus egyház, magyar társadalom, 1890-1986. Tankönyvkiadó, Budapest, 1989. GYEL: Győri Egyházmegyei Levéltár, Püspöki Levéltár: Egyházkormányzati iratsorozat: 1244/1948, 1393/1948, 1550/1948, 1588/1948, 4110/1948, 2393/1949 Halmai Gábor – Tóth Gábor Attila: Emberi jogok. Osiris Kiadó, Budapest, 2003. Kahler Frigyes: Joghalál Magyarországon 1945-1989. Zrínyi Kiadó, 1993. Kiszely Gábor: ÁVH – Egy terrorszervezet története. Budapest, Korona Kiadó, 2000. Mészáros István: Devictus Vincit. Szent István Társulat, Budapest, 2002. Mindszenty József: Emlékirataim. Az Apostoli Szentszék kiadója, Budapest, 1989. Nemzetközi Iskolatörténeti Konferencia. Híres iskolák, neves pedagógusok. Tudományos Füzetek 10. Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Múzeumainak Igazgatósága. Tata, 1994. Sári János – Somody Bernadette: Alapjogok. Osiris Kiadó, Budapest, 2008. Szalai Béla: Mozaik. Pannonhalma, 1956. Szerzői Kiadás, 2009. Szente Zoltán: Európai alkotmány- és parlamentarizmustörténet 1945-2005. Osiris Kiadó, Budapest, 2006. Veszprém Megyei Levéltár, Pápai Levéltári Osztály, 2136. A pápai járási főjegyző elnöki iratai, A. állag: Általános iratok I. doboz, 1945: Felszabadulás előtti és utáni iratok, fond: 1945-1950.

156

Szent Márton napok B ub e r n ik E s z t e r

A

Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Kollégium különösen nagy figyelmet szentel a diákok szociális érzékenységének – szociális kompetenciájának – formálására. Teszi ezt tanórai és tanórán kívüli foglalkozások, előadások, kiállítások, filmvetítések, kulturális és iskolai rendezvények keretein belül, melyek közül kiemelkedik a több mint húsz éve megrendezésre kerülő, az iskolai életükben, ünnepi kultúrájukban rögzült, Szent Márton napok eseménysorozata. Ez az ünnep alkalmat ad – annak liturgikus megélése mellett – egy kötetlenebb, oldottabb együttlétre, aktivitásra a diákok számára, ahol nemcsak egy, a társadalmunkat jelentősen érintő, szociális probléma kerül megvilágításra számtalan aspektusának körbejárásával, hanem lehetőség adódik a Szent Márton-i attitűd tevékeny megélésére. A Szent Márton napok történetének, pedagógiai koncepciójának, felépítésének, strukturális változásainak; egy korábbi, majd a legutóbb megszervezésre került programsorozat eseményeinek feltárása, bemutatása előtt azonban szükséges pontosítani a szociális kompetencia fogalmi tényezőit, hogy rálátást nyerhessünk tartalmi elemeire, valamint az alakulását, fejlődését támogató tényezőkre, ezáltal a Szent Márton napok pedagógiai jelentőségére. „A szociális kompetenciát a szociális megismerés, a szociális motívumok és a szociális képességek, szokások, készségek, ismeretek komplex rendszerének tekintik a szakemberek.”1, Így a szociális kompetencia olyan képesség, amely 1 

157

ZSOLNAI Anikó: A szociális kompetencia fejlettsége serdülőkorban. pp. 188.

szociális viselkedést tesz lehetővé – szervezi, megvalósítja azt – segítve a szociális kapcsolatok pozitív alakulását, a személyközi érintkezések gazdagodását, olyan módon, ami mások érdekeit nem sérti.2 Mivel a szociális kompetencia (Nagy József kutatásai szerint) öröklött és tanult komponensek (szociális motívumok, hajlamok, szokások, készségek, minták, ismeretek) összességéből áll3, lehetőség van a fejlesztésére. Fejlődését az aktív, tevékeny közreműködés mellett segíti a pozitív önértékelés, a másokkal kapcsolatos pozitív attitűd, elfogadás, a megfelelő kommunikációs készség, a fejlett problémamegoldó képesség, a kompromisszumkészség, és a nyitott személyiség.4 Alakulásában tehát jelentős szerepe van annak a szociális környezetnek, amiben felnövünk és élünk, ezért különösen jelentős a gyakoroltatás, tevékenykedtetés szerepe, mert általuk lehetővé válik a szociális kompetencia erősítése. A Pannonhalmi Bencés Gimnázium oktató-nevelő munkájában nemcsak megbízható tudást szeretne diákjai számára nyújtani, hanem egyúttal arra is törekszik, hogy erkölcsös életvitelre, egymás megbecsülésére, szeretetére, megbízhatóságra is nevelje fiataljait. Tanárai legfontosabb céljuknak tekintik, hogy tanulóikat emberségükben, hitükben, tudásukban növeljék és neveljék, és munkájuk gyümölcseként a náluk nevelkedő fiatalok elkötelezzék magukat az Isten és az emberek szolgálatára. Az intézmény pedagógiai feladatai között szerepel a gyermekek együttműködési készségének, szolidaritás-érzésének, empátiájának, és segítőkészségének fejlesztése, a személyiségfejlesztési programjuk részeként pedig az alapvető erkölcsi értékek megismertetése, tudatosítása, meggyőződéssé alakítása, a pozitív szociális szokások kialakulásának, gyarapodásának segítése. A közösség iránt érzett felelősségtudat alakítása, a társas kapcsolatokra vonatkozó értékek (nyitottság, befogadókészség, tisztelet, szolidaritás, szeretet, tolerancia) támogatása, továbbá a tanulók hatékony társadalmi beilleszkedéséhez, az együttéléshez és aktív társadalmi részvételhez szükséges – a Nemzeti alaptanterv által is preferált – szociális és állampolgári kompetenciák tudatos, pedagógiailag 2  ZSOLNAI Anikó: A szociális kompetencia fejlettsége serdülőkorban. 3  NAGY József: XXI. század és nevelés. 4  ZSOLNAI Anikó: Összefüggések a szociális kompetencia egyes komponensei, a tanulási motívumok és az iskolai tudás között.

158

tervezett fejlesztése is.5 Az intézmény tanórán belüli és tanórán kívüli munkájában is igyekszik megvalósítani a szociális kompetencia teljes körű fejlesztését. A tanórai foglalkozások között szerepel az embertan-etika, filozófia, hittan, a tanórán kívüli foglalkozások között pedig az emberismeret szakkör, a csendesórák, a lelkigyakorlatok, melyeknek úgyszintén központi eleme a szociális viselkedés formálása. Az év jeles eseményei között szereplő Szent Márton napok, egy témahét keretein belül kibontva, szintén a szolidaritást, segítőkészséget, toleranciát, egymás elfogadását állítja a középpontba. A Szent Márton napok megszervezése több mint 20 éve része az iskolai életnek. Elindítása Vásárhelyi Anzelm bencés szerzetes nevéhez fűződik. 1990-ig a Szent Márton búcsú leginkább liturgikus ünnepként – ünnepi szentmisével, vesperással, virrasztó imádsággal – volt része a gimnázium életének. 1990 és 1992 között a Szent Márton napok a liturgikus és kulturális programok jelenléte mellett még inkább diáknapként volt jellemezhető, annak formai elemei, játékos programjai, majd a diákkirály választás – némi farsangi szimbolikát őrizve – hagyományának bevezetése miatt. A Szent Márton napok tematikus nap jellegét – ami napjainkra már teljes témahétté fejlődött – akkor nyerte el, amikor a királyválasztás átkerült a farsangi ünnepkörbe. Anzelm testvér elgondolása szerint Szent Márton ünnepe, búcsúja nagyszerű alkalmat teremthet a Szent Márton-i karizma tevékeny megélésére. Mivel Szent Márton személye a segítőkészséget, felebaráti szeretetet is megtestesíti – ahogy a közismert történet elbeszéli: az utolsó ruhadarabjai közül még köpenyét is megosztotta egy didergő koldussal6 – a főmonostor ünnepén, így lehetőségük nyílik szemléletformáló előadások, beszélgetések, vetítések, kiállítások és jótékonysági gyűjtés megszervezésére. Ezzel nyújtott a Szent Márton-i karizma inspirációt a pedagógiai munkában, kiváló alkalmat teremtve a személyes aktivitás tevékeny megélésére. A Szent Márton napok tematikája, felépítése, tartalmi elemei, strukturális változásai a következőképpen alakultak, módosultak az elmúlt 23 év alatt.

5  6 

159

http://phbences.hu/hu/node/329 http://www.martinus.hu/szent_marton_elete

1990 őszén az első kétnapos programsorozaton a diákok az ünnep napjára tanítási szünetet kaptak, az ünnepet megelőző napi rendezvények pedig a tanítást követően, délután bonyolódtak. Az ünnepélyes megnyitót tanár-diák sportvetélkedők, ezt egy képzőművészeti kiállítás megnyitója, vesperás, filmvetítés követték, majd az aznapi programsorozatot játékház zárta. Másnap, november 11-én, az ünnepnapon, az ünnepi szentmisét ünnepi ebéd, a korábban meghirdetésre került Ismerd meg Pannonhalmát pályázat eredményhirdetése, majd pedig kulturális programok és ismételten vesperás zárta. A következő évben már három napra bővült az esemény. Ekkorra több játékos elemmel és a jótékonyság motívumának megjelenésével gazdagodott a programok sora. Az 1991-es Szent Márton napok hangulatát jelentősen meghatározta az ünnep idejére bevezetett diákkirályság intézménye. A diákkirály választást a végzős évfolyam diákjai részvételével pártok szerveződése, azok versengése előzte meg. A megválasztott „uralkodó” egyszemélyben az Ünnepi Játékok Királya lett. Erre az alkalomra agyagpénzt is verettek, amely fizetőeszköze volt a jótékonysági vásárnak, ahol minden osztály az általa kibérelt területen saját kezével gyártott portékáját árusította. A játékos sportvetélkedők, képzőművészeti kiállítások, filmvetítések és a liturgikus ünneplési forma mellett lehetőséget teremtettek egy külföldi bencés apátság vendégapátjával való beszélgetésre. Továbbá zenei koncerttel, Ki mit tud?-dal, éjszakai túralehetőséggel bővült a programkínálat, valamint az Ismerd meg Pannonhalmát pályázaton kívül meghirdetésre került a Szent Márton képzőművészeti pályázat is, melynek témája a szent élete volt. A nevezési díjakból, tombolából, a diákok által működtetett, ötletes kirakodóvásár standjainak bérleti díjából befolyó összeget részben az ünnepi kiadások fedezésére fordították, részben pedig felajánlották az alapítandó diákklub számára, alaptőkét teremtve ezzel a klubhelyiség berendezéseinek megvásárlásához. Így a liturgikus-, kulturális- és játékprogramok mellett megjelent a jótékonyság eleme is a Szent Márton napok történetében. Az 1992-es év programja tartalmi elemeiben nem változott, csak annyiban, hogy a diákkirály választás az ünnep szerves része lett. Az 1993/94-es tanév során az előző években kialakult Szent Márton napi hagyományok némiképpen megváltoztak. Liturgikus-, szellemi-, kulturálisés sportprogramokat terveztek, mellyel fokozottabban tudták az ünnepre

160

készíteni a fiatalokat, a diákkirály választás programsorozatát pedig átrakták a farsangi ünnepkörbe. Így 1993 őszétől a Szent Márton napok programjának szisztémája átalakult, a rendezvény kétnaposra szűkült. Kiemelt programként hirdették meg a Ki mit tud?-ot, valamint képzőművészeti, szépirodalmi, műfordítói pályázatot. A Ki mit tud?-ra több műfajban lehetett jelentkezni: vers és prózamondás, könnyű- és komolyzene, paródia, bűvészmutatvány, színpadi jelenet, tánc, ének és szalonképes viccmondás. Ebben az évben pedig pályázni természeti, iskolai és szabadon választott témájú színes, ill. fekete-fehér fotók készítésével, szabadon választott témájú rajzokkal és festményekkel, valamint versekkel, elbeszélésekkel, riportokkal illetve latin műfordításokkal lehetett. Továbbá a Ki tud többet Pannonhalmáról? hagyományos Szent Márton napi pályázat is meghirdetésre került, kérdőíves formában. Az ünnepnapon kiállítást rendeztek a legjobb képzőművészeti alkotásokból, a költői, prózai, műfordítói pályázatok legjobbjait megjelentették nyomtatásban, és az alkotók közül többen jutalomban is részesültek. Számottevő változást jelentett 1994-ben a jótékonysági vásár megszervezése, melynek jövedelmét Erdélybe, Illyefalvára juttatták. A jótékonysági vásáron, ami alapvető mozzanata lett a Szent Márton napoknak, könyveket, régiségeket, saját készítésű tárgyakat, ételeket, használati tárgyakat, posztereket, tanári relikviákat – bármit, ami értéket képviselhet – árultak az osztályok. Szerveztek tréfás játékokat, ötletes programokat is, melyekkel színesíteni tudták kínálatukat. A befolyt összeget pedig a gyűjtésben legsikeresebb osztály adhatta át a támogatottnak, ezzel további hagyományt teremtettek. 1995-ben a vásárt a sörédi sérült gyerekek nyári táboroztatásának financiális támogatására rendezték meg. A liturgikus-, szellemi-, kulturális- és közösségi sportprogramok mellett tartalmi elemként megjelentek különböző előadások, melyeknek olyan – a gyűjtés középpontjába helyezett gyerekek életének nehézségeihez szervesen kapcsolódó – témái voltak, mint a szegények, Szent Márton, és a beteg, fogyatékos gyermekek. Ezzel a Szent Márton napok szerkezete jelentősen átalakult, az ezt követő években a Ki mit tud?-ot felváltotta a mind tovább bővülő előadások köre, és az ünnepet egyre határozottabban a – diákok által működtetett – jótékonysági vásár, gyűjtés, és az ünnep középpontjába helyezett szociális kérdéshez kapcsolódó szemléletformáló előadások, beszélgetések, kiállítások, pályázatok, filmvetítések határozták meg.

161

Ennek megfelelően a kétnapos rendezvény első napján, a tanítást követően, ünnepi vesperást, majd csendesórát szerveztek, melynek keretein belül bonyolódtak az előadások, kiállítások, beszélgetések, ezeket valamilyen kulturális program (például zenei koncert) követte, majd virrasztás következett a diákok számára. Az ünnepnapon egy egésznapos eseménysorozat zajlott; többek között ünnepi szentmise, jótékonysági vásár, kulturális programok (például színdarab megtekintése), ünnepi ebéd, majd délután sportrendezvények (például teremfutball, tanár-diák kosárlabda mérkőzés), az esti órákban ismételten kulturális programok (például filmvetítés), majd az ünnepet közös esti imádság zárta. 1998-tól a Szent Márton napok a hagyományos jótékonysági vásár megnyitásával kezdődtek, ezzel is hangsúlyt adva a rendezvény egyik komoly törekvésének – a diákok aktív segítőszándékának megnyilvánulásaként – az adománygyűjtésnek, mellyel financiálisan is támogatni tudtak egy arra rászorulót, legyen szó akár egy beteg, elesett gyermekről, egy alapítványról vagy akár egy közösségről. A jótékonysági gyűjtések 1994-től mindig egyegy adott célra történtek (lásd: Melléklet). A támogatottak széles körének sokszínűségét tükrözve például egy felvidéki, beteg fiúnak; a sepsiszentgyörgyi cigánymissziónak; a „Megálló” csoport alkohol-, drog-, és egyéb függőségi problémával küzdő fiatalokat támogató szervezetének; egy siket kislány hallókészülék-vásárlásának támogatására; vagy a Nyolc Boldogság Közösség vezette kabindai, kongói szemészeti klinikának; a devecseri, kolontári vörösiszap-katasztrófa károsultjainak; a Máltai Szeretetszolgálat hajléktalan-ellátásának; a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete kulturális fejlesztésének megsegítésére. A Szent Márton napok tematikus változása, programjainak összetettsége hűen tükröződik azok felépítésén. A számtalan Szent Márton-i programsorozat közül egyet kiemelve, részletesen bemutatva – melynek középpontjában témáját tekintve a csavargók, hajléktalanok, prostituáltak, szenvedélybetegek élete állt – a következőképpen szerveződött. A kétnapos rendezvénysor bevezetését (annak előestéjén) a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében élőkről szóló, Bebukottak című színes, magyar dokumentumfilm vetítése jelentette. Az első nap hagyományosan a jótékonysági vásárral indult, melynek bevételét a komlói Leo Amici Alapítvány, drog- és alkoholfüggő betegeket rehabilitáló és prevenciós tevékenységeket

162

folytató Leo Amici ház kapta. Ezt követően Hargitai Levente bűvész előadása következett. A csendesórán a hajléktanokról a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai, a drog- és alkoholfüggőkről a Leo Amici Alapítványtól érkezők, a prostitúcióról Diósi Pál szociológus, és a prostituáltakról pedig Csapó Emma hitoktató, a Kiút Veled Egyesület Önkéntes Segítségnyújtás a Prostitúció Nélküli Világért munkatársa beszélt. Ezt kérdezz-felelek találkozó követte, amikor a diákok egyéni kérdéseiket tehették fel az előadóknak. Az esti órákban a Csavargók című indiai szociofilm vetítésén, vagy virrasztáson lehetett részt venni. Szent Márton ünnepnapja ünnepi szentmisével kezdődött. A délelőtti órákban sportvetélkedők zajlottak, majd plakátpályázatot hirdettek, ahol a születendő művek az azévi Szent Márton-i témákhoz kellett, hogy kapcsolódjanak, illetve azokra reflektáljanak. Ezt követően A Magyar Plakátművészet / 1919 címmel nyitották meg a Tanácsköztársaság-kori plakátokból rendezett kiállítást, amit a Szent Márton asztala ünnepi ebéd követett. Délután ismételten sportversenyek, majd a Győzelem című mozgásos, zenés színdarab bemutatása következett a Leo Amici Alapítvány Színtársulata közreműködésével, azután pedig személyes beszélgetés a színészekkel. Az ünnepet a Finálé és Lois Viktor és barátai zenei koncertje zárta. A programsorozat összetettségét, annak kibővülését, a Szent Márton napok további strukturális változását a 2008-as év hozta, amikor a Szent Márton napok már egy teljes témahét keretein belül, pedagógiai projektként szerveződött, egy a gyakorlati életből származó komplex téma, probléma feldolgozásához szükséges gazdag tevékenységek, eszközök, differenciált módszerek és eredményeik által. A témahét változatos programjai az ünnepnap kivételével a délutáni, esti órákban zajlottak, lehetőséget teremtve a témakör alapos körbejárására. Felépítettségét, összetettségét és sokszínűségét tükrözi az egyik – A börtön, a rabok világa – témahét bemutatása. Programsorozatát a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön vándorkiállításának, fegyverzeti eszközeinek bemutatása nyitotta meg, ahol még a fogvatartottak által készített legális és illegális tárgyakat, festményeket, és egy élethűen berendezett zárkát is megtekinthettek a diákok. Ezt másnap a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar dékánjának a világ börtöneiről tartott előadása követte. Harmadnap a végzős évfolyam diákjai látogathattak el a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe. Másnap

163

kulturális élményben volt részük a diákoknak komolyzenei koncert keretein belül, majd pedig a Pokoli lecke című filmet tekinthették meg közösen. A témahét következő programja egy kerekasztal-beszélgetés volt, melynek résztvevői az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalából egy szakértő, egy börtönpszichológus és egy plébános atya – az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye börtönmissziós referense. A következő nap délelőttjén rendhagyó osztályfőnöki órákat tartottak a győri börtön parancsnokával, amit a jótékonysági vásár, és a csendesóra követett. Az előadásokat, beszélgetéseket a témában érintett vendégek – a Váci Fegyház és Börtön kórusának tagjai; a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetének néhány lakója, az intézet parancsnoka; a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatának, Felnőttkorú Bűnelkövetők Pártfogó Felügyelői Osztályának vezetője és egykori elítélt pártfogoltja – bemutatkozásuk után különböző helyszíneken tartották. A csendesórát ünnepi vesperás, majd saját osztályprogramok követték. Másnap, az ünnep napján találkozhattak a diákok a montecassinói perjellel, illetve az eichstätti püspökkel, majd ünnepi liturgia, ünnepi ebéd, a jótékonysági gyűjtés zárása, egy tercett-koncert és az ünnep zárása következett. A téma mélyebb feldolgozását természetesen pályázati kiírás is segítette, amelyre tanulmányok, ill. interjúk érkeztek volt elítéltekkel, börtönmisszióban dolgozó atyákkal. A jótékonysági gyűjtés bevételét pedig a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete kulturális életének fejlesztésére adományozták. A témahét láthatóan gazdag tevékenységrepertoárral, differenciált módszertani eszközrendszerrel, széles programskálával szerveződött – melyek általában jellemzik témaheteik felépítését – ezzel kiváló módon segítve az adott – A börtön, a rabok világa – témakör feldolgozását. Egyúttal színvonalas, igényes szellemi, spirituális, kulturális programokkal színesítették a rendezvénysort, mindemellett változatlanul őrizve az ünnep liturgikus mozzanatait. Tehát mint láthattuk, 1990-től napjainkig jelentős változásokon ment keresztül a Szent Márton napok programsorozata. Áttekinthetővé vált, hogy a kezdetektől mára miként szerveződött teljes témahétté, hogyan változott a felépítése, tartalma és milyen módon lett egyre hangsúlyosabbá a Szent Márton-i karizma gyakorlatban történő megvalósítása; általa alkalom teremtődött egy – liturgikus tartalmat is magában hordozó – ünnepnek a

164

diákok részéről is tevékeny együttműködést igénylő megélésére, egy kötetlenebb, oldottabb légkörű közösségi együttlét formájában. A Szent Márton napok témájához kapcsolt szemléletformáló előadások, beszélgetések, vetítések, kiállítások, pályázati kiírások segítségével pedig nem csupán egy sajátos szociális nehézség, probléma került feldolgozásra, hanem a jótékonysági vásárok, gyűjtések megszervezésével egyéb személyes aktivitás is lehetővé vált fiataljaik számára. A Nemzeti alaptanterv által is preferált szociális kompetencia tartalmi elemeit összefoglaló szociális kompetenciaháló (lásd: Melléklet) elemei között is megjelennek a felelősségvállalás, törődés, mások elfogadása, az empátia, kommunikációs készség, együttműködés, a csoporthoz tartozás, szociális érzékenység, szolidaritás, feladatvállalás, önkéntesség, civil kezdeményezőkészség, az információ-, problémakezelés, kritikai gondolkodás, szabályalkotás, szabálykövetés, nyitottság, rugalmasság. A Szent Márton napok pedagógiai jelentősége pedig ezek tudatos, tervezett fejlesztésében rejlik, melyek gyakoroltatással, tevékenykedtetéssel valósulnak meg; ezzel segítve az egyéni és társas szempontból is kiemelkedő szerepű, az intézmény oktató-nevelő munkájában hangsúlyos, továbbá a társadalmi normáknak és a keresztény értékrendnek is megfelelő szociális szokások erősödését, gazdagodását, és támogatva a szociális viselkedés pozitív irányú fejlődését.

165

Felhasznált irodalom GÁDOR Anna (szerk.): Tanári kézikönyv a szociális kompetenciák fejlesztéséhez: 1-12. évfolyam. Budapest, Educatio, 2008. 211. p. KOVÁTSNÉ Németh Mária: Fenntartható oktatás és projektpedagógia. In: Új pedagógiai szemle, 56. évf. (2006). 10. sz. p. 68-74. ISSN 1215-1807 NAGY József: XXI. század és nevelés. Budapest, Osiris Kiadó, 2000. 350. p. ISBN 963-379-769-1 Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Kollégium Pedagógiai Programja [Elektronikus dok.] 2010. URL: http://phbences.hu/hu/node/329 2013. március 24. Szent Márton élete URL: http://www.martinus.hu/szent_marton_elete 2013. március 24. ZSOLNAI Anikó: A szociális kompetencia fejlettsége serdülőkorban. In: Magyar Pedagógia, 98. évf. (1998). 3. sz. p. 187-210. ISSN 0025-0260 ZSOLNAI Anikó: Összefüggések a szociális kompetencia egyes komponensei, a tanulási motívumok és az iskolai tudás között. Szeged, JATE Press, 1999. 115 p. ISSN 1586-7617

166

A jótékonysági gyűjtések támogatottjai és témái Év

167

Jótékonysági gyűjtés

Szent Márton napok fő témája

1994

Illyefalvára, Erdélybe

1995

A sörédi sérült gyerekek nyári táborának támogatására

Anyagi nehézségben, fogyatékkal élők

1996

Egy rászoruló, beteg diák megsegítésére (műtétre váró felvidéki fiúnak)

A szegények élete

1997

A Sepsiszentgyörgyön élő Márkus András atya cigánymissziójának

A romák élete

1998

A komlói Leo Amici Alapítványnak (drog- és alkoholfüggőket kezelő Leo Amici házának)

Csavargók, hajléktalanok, prostituáltak, szenvedélybetegek élete

1999

Szabadkai magyar és szerb irodalmi folyóiratoknak

Közös utakon Európában

2000

A vicei katolikus, magyar általános iskolának

Bebörtönzöttek élete

2001

A „Megálló” csoportnak (alkohol-, drog-, és egyéb függőségi problémával küzdő fiatalokat támogat a szervezet)

A drog

2002

A Karácsfalvi Görögkatolikus Lyceumnak (Kárpátalja)

A missziós tevékenységek

2003

Menekült gyerekek karácsonyi megajándékozására

A menekültügy

2004

A Karácsfalvi Görögkatolikus Lyceum magyar irodalom és történelem könyveinek megvételére (Kárpátalja)

Megmaradni

2005

Siket kislány hallókészülékére

Fogyatékkal élők

2006

Az erdélyi Válaszúti Szórványkollégiumnak

Az erdélyi szórványmagyarság élete, megmaradása

2007

Nyolc Boldogság Közösség vezette kabindai (Kongó) szemészeti klinika javára

Fekete Afrika

2008

Cigánymissziók, két alapítvány: a Szent Márton Caritas Alapítvány és a Szent Erzsébet Alapítvány támogatására

Cigánymisszió

2009

A drogfüggők rehabilitációjával foglalkozó RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat javára

A drog

2010

A devecseri, kolontári vörösiszap-katasztrófa károsultjainak

Vörösiszap-katasztrófa

2011

A Máltai Szeretetszolgálat hajléktalan-ellátására

Hajléktalanság

2012

A tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete kulturális életének fejlesztésére

A börtön, a rabok világa

Szociális kompetenciaháló1 I. Önismerettel összefüggő kompetenciák Érzelmek tudatossága (érzelmeink pontosítása) Önállóság, autonómia Identitás, hitelesség II. Önszabályozás Érzelmek kezelése (sikerkezelés, kudarctűrés, kitartás) Felelősségvállalás Törődés, tekintet másokra Tolerancia (nyitottság, véleményelfogadás, bizalom) III. Énhatékonyság-érzés Pozitív önértékelés (optimista érzések önmagunkkal kapcsolatban) Konstruktív én-érzékelés (egészséges önbizalom, belső kontroll) IV. A szociális kompetenciához szükséges kognitív készségek Információkezelés (információgyűjtés, azok rendszerezése és feldolgozása) Problémakezelés (problémaazonosítás, reális célkitűzés, problémamegoldás) Kritikai gondolkodás Szabályalkotás, szabálykövetés Kreativitás (nyitottság, rugalmasság) V. Társas kompetenciák Empátia Kommunikációs készségek (véleményalkotás, vitakészség) Együttműködés Konfliktuskezelés Segítségkérés Visszautasítás Társadalmi részvétel (csoporthoz tartozás, szociális érzékenység, szolidaritás, feladatvállalás, önkéntesség, civil kezdeményezőkészség)

1  GÁDOR Anna (szerk.): Tanári kézikönyv a szociális kompetenciák fejlesztéséhez: 1-12. évfolyam.

168

Örök ballagás1 1947

Elindultam szép hazámból csók-kulcsos Csodaországból. Mosolyomat Meseország pillangói himporozzák. Ki rám nézett, mosolyos lett, ki hozzámért, himporos lett. De ballagni kényszerültem: szűk lett Liliput körültem. Elindultam kis hazámból, gyönyörű gyerekországból. Megérkeztem diákhonba, könny-harmat hullt himporomba. Ahogy nőtt az emberségem, szürkült lepke-szinességem. Míg a tudományt habzsoltam, elfogyott nagy mese-Holdam. Most indulok kis hazámból, holdas, szép diákországból. Mesét, álmot leporlok majd,

1 

169

férfi-Napnál vándorlok majd. Ismerek tájt, fát, madarat, - a lélek mégis titok marad. Titok-erdőn bús miértek s hősök, szentek is kísérnek. Hősök, szentek így üzennek: „Állj be hősnek, állj be szentnek, kis ország úgy lesz jelentős, ha sok benne a nagy szent, hős. A régi kis görög népet hősök tették világszépnek, s Izrael szent prófétái által tudott naggyá válni. Mindenki a maga posztján hőssé válhat hősök kosztján! Hősök étke: honfi-virtus, szentek étke: Jézus Krisztus. Az a magyar, az a férfi,

A pannonhalmi gimnázium első ballagóinak írta feltehetően Kováts Arisztid igazgató úr 1947-ben.

ki sorsa elől nem tér ki: állj be te is hősnek, szentnek!» Hősök, szentek így üzennek.

fogyni fog a fény mellőlem. Hajh, mi él mind tovaballag, viszik vágyak, sorshatalmak.

Földrengéstől földúlt honban vándorlok majd férfi-gondban. Régi bűnök rejtett gennye felfakadt mint mocsár szennye. Én is hős akarok lenni, hősök dalát énekelni: hitet, Krisztust, égi villanyt, míg mocsarak gőze illan.

Elindulok majd hazámból, mártíros Magyarországból. Ballagdálok este, reggel, patakokkal, csermelyekkel, kis vizekkel, nagy vizekkel, kis népekkel, nagy népekkel, ballagok az óceánba, az örökkévalóságba.

Napom egyszer lemenőben,

170

Orbán Gergely: Süllyedő hajók - a Csodálatos halfogás

171

IV. Diáktársaink

172

Emlékek a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban 1952ben érettségizettek életéből (1950. szeptember - 1952. június) Elhangzott a 60 éves érettségi találkozón, Pannonhalmán C s ill a g L á s z l ó P h 5 2

Bevezető

G

ondolatban a gimnázium földszinti folyosóján állok, az 1952-ben végzettek tablója előtt. A tablóról 24 fiatal arc néz le rám – az én egykori osztályom. Mintha szólnának hozzám: „Milyen jó lenne elmondani az itt tanuló fiataloknak, kik voltunk, honnan jöttünk, hogy éltünk itt, és mi lett belőlünk!” „Itt van – talán az utolsó – alkalom arra, hogy ezt megtegyük” – válaszolom magamnak és elkezdem az írást… Kik voltunk, honnan jöttünk? Az 1950–52 közötti időszak a Rákosi-korszak legsötétebb idejére esik. Előtte két évvel államosították az egyházi iskolákat, néhány hónappal korábban pedig feloszlatták és szétzavarták a szerzetesrendeket. Augusztus végén a bencések, piaristák és ferencesek meg egy apácarend két-két gimnáziuma – a kormánnyal történt megállapodás alapján – visszakerült egyházi kezelésbe. Ilyen rendkívüli események után érthető, hogy ennek az osztálynak is rendkívüli körülmények között kellett 1950. szeptember közepén a tanévet elkezdeni Pannonhalmán. A gimnázium négy évfolyammal indult újra: Az I. és II. évfolyam A és B osztállyal, a III. és IV. évfolyam egy-egy osztállyal – a jelentkezők számának

173

megfelelően. A mi osztályunk, a III. osztály egész különleges összetételű volt. A kb. 29 fős létszámból 7 fő korábban is ott járt az egyházi és állami időszakokban – köztük két lány is volt. 22 főt egyházi intézményekből vettek át: 7 fő a bencések novíciusaiból került ki, 4 fő korábban Zircen a cisztereknél oblátusként (papi előkészítő iskola) magántanuló volt, továbbá 8 verbita, 1 karmelita és 1 kalocsai egyházmegyés kispap jött. A létszám évközben is változott; ketten elmentek, két idősebb társunkat (a karmelitát és egy verbitát) elvitték katonának, de jött 2 iskolából eltanácsolt, illetve kirúgott új (civil) tanuló. A felettünk indult IV. osztályban és az alattunk indult II/a-ban hasonló volt a helyzet, de a II/b-nek a zöme már „civilekből” állt. Az induló I/a-ban volt még néhány „egyházi” gyerek. Az osztályunk összetételéből adódott, hogy az egyes emberek hozott tárgyi tudásszintje rendkívül különböző volt. Többeknek bizony sok verítékébe került, hogy lépést tartson a többiekkel. A követelmények magasak, a tanárok kiválóak és szigorúak voltak, de ugyanakkor türelmesek és segítőkészek. Az elmaradók felzárkóztatásához az is hozzájárult, hogy az osztály fokozatosan közösséggé forrt össze és egymásnak is sokat segítettünk. Így a IV. osztályban és az érettségin már nem volt ilyen gond. Pedig ez utóbbinál nemcsak a tanárok és az egyházi elnök, hanem egy állami kiküldött előtt is kellett tudásunkat bizonyítani, s ez utóbbi különösen árgus szemekkel figyelt. Kik tanítottak? Érdemes megemlékezni külön is néhány tanárunkról. Elsőként említem történelemtanárunkat, Hajdú Lukácsot. Ő rendkívül kényes és nehéz helyzetben volt, hiszen úgy kellett a magyar- és világtörténelmet tanítania, hogy megfeleljen a marxista történelemszemléletnek, de ugyanakkor szíve szerint a diákokat megtanítsa a történelem valós szemléletére és tényeire is. Ezt a lehetetlennek látszó feladatot úgy oldotta meg, hogy egyrészt minden órán kijelölte azokat a részeket a tankönyvből, amiket a marxista követelmények szerint tudni kell – s mellette elmondta, hogy a saját fejünkben még mit raktározzunk el hozzá. Az érettségire minden tételt kidolgozott számunkra, mi pedig írógéppel sokszorosítottuk az egész osztálynak. Azért, hogy az érettségin esetleg feltett rosszindulatú napi politikai kérdésekre is válaszolni tudjunk, Lukács atya rendszeresen olvasta az akkori hivatalos

174

napi sajtót (a „Szabad Nép”-et) és abból számunkra kimazsolázott un. „kafferbivaly” kérdéseket. (Tudnivaló ugyanis, hogy a kafferbivaly, ha első lövésre nem rogy össze, életveszélyes lehet.) Ezeket minden órán visszakérdezte – a felelések bevezetőjeként. Még ma is tudjuk pl. hogy mi az a „kokszagűz” – vagyis „gumipitypang”, amit Békés megyében kezdtek termelni búza helyett, vagy hogy mi az a „Phylaxia”: állati oltóanyag termelő intézet a Kőbányai úton. S valóban, az érettségin ment minden, mint a karikacsapás. Lukács atya egyébként – törékeny alkatával és halk szavával – nagyon szeretni való, tudása szerint pedig bámulatra méltó ember volt (pl. kívülről tudta az Ember tragédiáját). Sajnos hamar, 1960-ban eltávozott közülünk. Másik kiemelkedő tanárunk Vanyó Tihamér volt. Ő jobban ismert személyiség, hiszen 100 éves kort ért meg (2005-ben hunyt el), és a rendszerváltozás után még akadémiai elismerésben is részesült. Nekünk harmadikban földrajzot, negyedikben alkotmánytant tanított. Megjelenése, beszédmódja

175

arisztokratikus, tudása lenyűgöző volt. A tananyagon kívül rengeteg érdekes és hasznos dologról esett szó az óráin. Különösen hasznosnak bizonyult, hogy az „Alkotmánytan” keretében megtanította a marxizmus-leninizmus alapjait; egy olyan nagyszerű jegyzetet is kezünkbe adott, melyet később az egyetemi vizsgákhoz is ragyogóan lehetett használni. Nem kevésbé kiváló ember volt orosztanárunk, Németh József jezsuita atya, akit szinte mindenki csak „ Jozsó atya”-ként emlegetett. Szükségből került Pannonhalmára, hiszen ott nem akadt olyan bencés, aki az orosz nyelvet tanítani tudta volna. Ő egyszerűen egy pedagógiai zseni volt: nem volt ilyen tanári képzettsége – az orosz nyelvet missziós szándékból önerőből tanulta meg – mégis két év alatt csodát művelt velünk. A cirillbetűs írással kezdtük és két év múlva az érettségin folyékonyan fordítottuk Tolsztojt és Gorkijt – oroszul ismertetve rövid életrajzukat is. Mindezt az óráin tanította meg – átgondolt és rendszeres gyakorlás útján – mosolyogva, a diákok iránti végtelen szeretettel és tisztelettel, de a hibákat nem elnézve. S még arra is szakított időt, hogy egy-egy nagyobb egyházi ünnepről az órán megemlékezzünk, vagy egy-egy orosz dalt megtanuljunk. Ő egyébként 1956-ig taníthatott Pannonhalmán, utána Turán kántorkodott, majd utolsó éveit Budapesten töltötte – 1981-ben hunyt el. Negyedikként említjük Kelemen Szulpic atyát, aki a matematikát és fizikát tanította nekünk. Ezekből a tárgyakból voltak a legnagyobb hiányosságok és elmaradások az osztályban, ugyanakkor a tananyag nagy volt, ezért igen nehéz dolga volt tanárnak és diáknak egyaránt. De hála Istennek végül is mindenki rendben leérettségizett. Szulpic atyának szigorú volt az arca, aki azonban ezt a szigorú arcot jobban szemügyre vette, a szemeinek sarkában egy kis huncut mosolyt fedezhetett fel. Hamarosan rájöttünk, hogy benne egy nagy tudású, igazságos, türelmes, a tanítványait tisztelő és szerető, a humort értő és értékelő, de ugyanakkor lényéből fakadóan tekintélyt sugárzó embert ismerhettünk meg, és ezért szerettük és tiszteltük. Tanítási módszere egyszerű volt: az új dolgok világos, egyszerű magyarázata akár ismételten is, és példák minden mennyiségben – az órákon és házi feladatként. A fizikában különösen nagyszerű volt a sok kísérlet bemutatása, továbbá hogy sokat mesélt a modern fizika legújabb eredményeiről. De nemcsak kiváló tanár, hanem példaadó szerzetes pap is volt, akiből sugárzott a belső béke, az imádságos lelkület és az önfegyelem. Ez mély lelki életéből eredt, ezért volt

176

hiteles. A bazilikában gyakran lehetett látni valamelyik padban térdelve, teljesen elmerülve az imádságban. Utoljára 1997-ben, 45 éves találkozónkon beszéltünk vele. 2002-ben hagyott itt minket. Meg kell még emlékeznünk osztályfőnökünkről, Sulyok Efrémről, aki magyart és latint tanított, és a IV. osztályban prefektusunk is volt. Kicsit aggályos, érzékeny lelkű ember volt, mi pedig világmegváltó tervekkel foglalkozó kamaszok, és ez néha kisebb konfliktusokhoz vezetett. Nehezen viseltük ugyanis, hogy beleszól mindennapi dolgainkba, néha a szabadidőben párosával sorakoztatva sétálni visz, stúdium alatt benn ül az osztályban és ellenőrzi, hogy tanulunk-e, stb. Ugyanakkor mi szerettük a mókázást, az apró diákstikliket, vidám összekacsintásokat, a tanárok ártatlan kifigurázását, és ezzel időnként bizony megbántottuk őt és szenvedést okoztunk neki. Utólag most szeretnék mindannyiunk nevében bocsánatot kérni tőle, elismerve hogy ő jó ember, jó tanár volt. Magyarból – amely tárgy a történelemhez hasonlóan át volt szőve a marxista ideológiával és ki voltak belőle zárva az ideológiailag nem megfelelő írók és költők – a tanterven kívül megmutatta az igazi irodalom szépségeit is. Különösen a verseket kedvelte (később tudtuk meg, hogy fiatal korában ő is írt ilyeneket), pl. kétszer is rendezett szavalóversenyt az osztályban. A későbbi évek során megszépültek az emlékek; a 10 éves találkozónkon hosszabb időt töltött el beszélgetve velünk és családtagjainkkal. 1976-ban halt meg. Milyenek voltak mindennapjaink? 1950 őszén bámulatos gyorsasággal beállt a visszakapott diákotthon ma is érvényes napirendje az étkezések, stúdiumok és szabadidők megszabott idejével. Jól éreztük magunkat benne. Csupán két – azokra az évekre jellemző – kellemetlen emlék maradt meg bennem: az egyik az állandó éhség, a másik a téli didergés. Az atyák mindent megtettek a szükséges étel előteremtésére, de szegénység volt akkor az egész országban, s így érthető, hogy mi is gyakran találkoztunk a babbal, borsóval, gyümölcsízzel és teával. Éhségünk enyhítésére délutánonként engedéllyel néhányan lementek a faluba kétkilós kenyerekért, s ezekből a délutáni stúdiumszünetben kiadós zsíros kenyér partikat rendeztünk. A téli hideg ugyancsak az ország szegénységének, nevezetesen a súlyos tüzelőhiánynak tudható be. A tantermek fűtőtestjei reggel és délután még valamennyire melegítettek, de estefelé már bizony kihűltek, a folyosókon pedig egyáltalán semmi fűtés nem volt. Ez

177

ellen nem volt mit tenni – télikabátot csak nem lehetett felvenni – tehát fáztunk. Mégis utólag meg kell állapítanom, hogy – bizonyára a tiszta levegő és az egészséges életmód következtében – e két év alatt alig volt beteg valaki közülünk; sokat sétáltunk, játszottunk a szabadban, a bátrabbak még hajnali várkerületi futásra is rendszeresen sort kerítettek. Nagy volt a jámborság közöttünk, feltehetően a sok egyházi orientációjú gyerek miatt. Sokan közülünk rendszeresen jártak az atyáknak ministrálni (hajnali 5-kor felkelve), a reggel 7 órai szentmisén a kápolna mindig telve volt. Szerettük a hétvégi közös kompletóriumot a bazilikában, a vasárnap délelőtti közös szentmisén – ugyancsak a bazilikában – mindig sok volt az áldozó. Délutánonként, esténként szabad volt felkeresni nemcsak a diákotthoni, hanem a főmonostori atyákat is lelki beszélgetésre, vagy szellemi érdeklődésünk segítésére. Sokan közülünk már zeneértőként jöttek, de még többen itt szerették meg a zenét Szigeti Kilián atya csodálatos vasárnap délelőtti „Collegium Musicum”-jain; nemcsak meghallgathattuk, de az ő lebilincselő magyarázatai nyomán meg is érthettük a legnagyobbak műveit (Bach, Mozart, Beethoven, stb.). Kilián atyának köszönhetjük azt is, hogy – külön szombati foglalkozásként a Teleki teremben – megtanította nekünk a legszebb magyar népénekeket. Végül szeretnék megemlékezni Legányi Norbert atyáról is, aki ugyan nem tanított minket, de ebben a két évben a visszaadott iskola igazgatója volt. Magas, tekintélyt sugárzó alakja, nyugodt derűje és bölcsessége felejthetetlenné tette őt számunkra. Vezetése alatt a viharos, nehéz külső körülmények között is békességben és biztonságban érezhettük magunkat. Ő néhány évvel később − pannonhalmi főapátként – szélesebb körben is ismertté vált, elsősorban bátorságával és megalkuvást nem ismerő magatartásával. Hozzánk való viszonyának jellemzésére itt csak egy kis epizódot elevenítek fel: Korábban említettem a hajnali várkerületi futást. Ide a résztvevők eleinte – a zárt kapu miatt – az alagsori zongoraterem ablakán kimászva jutottak ki. Egyik reggel futás után az ablakot zárva találták. Nagy nehezen – a bástya melletti kapu felett átmászva – jutottak vissza a szobákba. Este a vacsoránál Norbert atya bejelentette: „Tudomásomra jutott, hogy egyesek az ablakon át közlekednek!” A vétkesek erre jelentkeztek és azzal védekeztek, hogy ők sportolnak és a futás az edzésük része. Mire Norbert

178

atya: „Ezt nem gondoltam. Mars!” – és másnap kora reggel már nyitva volt a bejárati kapu… Hogyan alakult további életünk? Nagyon rosszul kezdődött, mert a győri állami szervek nem továbbították az egyetemi jelentkezési lapjainkat. Amikor ez kiderült, a nyári szünetben az Oktatási Minisztériumban kilincseltünk a pótfelvétel ügyében. Ismeretségek révén néhányunknak így mégis sikerült szeptemberben bejutni egyetemre, főiskolára. A következő években aztán lassan javult a helyzet; főként a nem politikus tanár szakokra, ill. a vidéki egyetemekre, pedagógiai főiskolákra sikerült felvételt nyerni. Voltak, akik dolgozni kezdtek és közben szereztek további képesítést. Néhányan közülünk papi szemináriumba jelentkeztek. 1956 számunkra is jelentős változásokat hozott: a forradalom és szabadságharc leverése után többen külföldre távoztak. Ezt konkrétabban, számokra lefordítva: Az 1952-ben végzett 24 diákból öt pap, kilenc pedagógus (közülük később két pszichológus, egy kutató fizikus és egy TV kameraman került ki), hét mérnök, technikus vagy szakmunkás, három egyéb foglalkozású (orvos, könyvtáros, tisztviselő) lett. 1956-ban öten távoztak külföldre (évekkel később egy hazajött). Az eltelt 60 év alatt kilenc diáktársunk hunyt el. A megemlékezést fejezzük be a 102. zsoltárral: „Az emberélet olyan, mint a fű Mint a mezők virága úgy virít, És jő a szél és nincs többé sehol, Még a nevét sem tudja már a rét. Ám áll az Úr kegyelme Az őt félőkön mindörökké áll, Igazsága az unokákra száll…” (Sík Sándor ford.)

179

 

Érettségi előtt.

Ülnek: Illés Ferenc, Bálint Árpád, Dobos Vilmos, Mensáros Béla, Hirth Vilmos, Suhajda Lajos. Állnak (elől): Gereben Zoltán, Fürnstahl János, Faggyas Janka, Hajtman Pál, Sulyok Efrém OSB, Németh Éva, Sándor Róbert, Koncili Vendel, Csillag László. Állnak (hátul): Forrai Sándor, Varga Imre, Becherer András, Adorján József, Budai László, Atlasz Henrik, Vadász Géza, Rihmer Kálmán, Forrai Miklós, Ilniczky József.

180

1951 H or v áth I s t v á n G y 5 1 é s P a ll a D é n e s G y 5 1

Í

gy egy évszám. Élnek még generációk, kiknek vegyes, vagy rossz emlékeket ébreszt. Nekünk, kik az alábbiakban igyekszünk vázlatosan bemutatkozni, az érettségi évszáma. Ide el is kellett jutni! Meg kellett születni, legkésőbb 1933. augusztus végéig, de voltak közöttünk „koraszülöttek” is. A szokásos gyermekbetegségeken átesve, ezzel védetté válva cseperedtünk, kezdtünk figyelni a Világra. Előrebocsájtva, hogy figyeltünk, de megérteni sok mindent csak utólag tudtunk. 1936-ban olimpia volt Berlinben, szép magyar sikerekkel, de ezt például utólag értékeltük. Elértük az iskoláskort 1939-ben, tanultunk írni, olvasni, énekelve magoltuk a szorzótáblát. Sokan még palatáblával, krétával, zsinórra akasztott kis szivaccsal tapostuk a havat, aminek érkezése és távozása még kiszámítható volt. A hó is más volt és sokáig fehér! Aztán sok katonát láttunk. Apák búcsúzkodtak, mentek az ismeretlenbe, mi akkor ezt nem értettük. Levelek, hírek jöttek. Anyáink szorongó félelme érezhető volt, de óvtak, neveltek bennünket. Még nyolc gimnáziumi évfolyam volt. 1943-ban első gimnazisták lettünk. Volt egyensapkánk, amire büszkék voltunk, nem volt nehéz kötelezően hordani. Minden iskolának volt egyensapkája, tudtuk ki kicsoda. Belekezdtünk, de a kegyetlen háború beleszólt. Légiriadók, éjszakai futások, szénszünetek, bombázások, szorongás és félelem. Nevek: Hitler, Horthy, Szálasi, Sztálin, Roosevelt és sok-sok idegen fogalom. Megélhettük hazánk elrabolt területeinek részbeni visszacsatolását, volt, aki először láthatta nagyszüleit, rokonát. Szüleink átélték a Haza barbár feldarabolását, ennek traumáját! Tanultuk és énekeltük annak a kornak dalait. Majd sok félelem és áldozat árán jött egy új hadsereg. Romok, lemondás, sorbanállás alapvető dolgokért. Iskola indult, hideg teremben, fázósan,

181

egyformán nyomorultan. De tanultunk és reménykedtünk. Milliárdosok (is) voltunk! Szüleink elküldtek két kg krumpliért 2,5 milliárd pengővel, mire megkaptuk, már háromért árulták! Majd 1946. augusztus 1-én lenulláztak minket. 1 Ft 50 fillérért ittunk két dl tejet és ettünk egy kiflit. 1946/47-ben jártunk újra teljes évet. Változtak a névsorok, voltak elmaradtak, érkeztek menekülésből, és egyéb okból újak is. Reménytelinek éreztük a következő éveket, újra csak tanulók és gyerekek lehettünk! Bencés diákok, jelvénnyel, sapkával, öntudattal. Valahogy elkezdett a világunk módosulni. Új hangok, politikai lózungok, komorodó szülők, hazaérkező hadifoglyok. 1948. szeptemberben iskolakezdéskor jött a meglepetés, nincsenek paptanáraink, helyettük ismeretlen arcok, komor, oktató stílusú „vezetők”. Megtudtuk, vége a „klerikális” időknek, most nekivágunk a „csodás új világ” felépítésének. Államosítva lettünk, mi éppen a hatodik osztályt kezdtük. Jó világ lett, diák szemmel! Késve érkező, nyugdíjból (is) visszahívott tanár emberek és asszonyok. Fáradt, fogságból, frontról hazajött fiatalabb tanárok. Mi kihasználtuk a „lazulást”, mai fogalmak szerint fegyelmezetlenek voltunk. Tanulással vegyesen eltelt az első állami év. Következő évre jött egy kinevezett rendcsináló, osztályharcos (politikailag). Mi is ilyenek voltunk, de a B osztállyal gondoltuk a harcot állandóan. Az új ember még az első lépésben kirúgott, az ő osztályharcának megfelelően, öt-hat diákot, akik nem átallottak volt katonatiszt, táblabíró, kocsmáros és nagygazda gyerekek lenni. Csend lett! Viszont, később igazolhatóan már állandó és szaktanárokat biztosítottak. Csak kiragadva: Bors Miklós, Federmayer István, Szlavonics Ferenc, Makkos Jenő, Bálint Béla és sokan mások, akik az új, külső körülmények között is tisztességre és haza iránti kötelességtudatra neveltek bennünket! Ebben nem volt törés (pedig kívülről akarták) Holenda Barnabás, Borossay Jusztin, Heckenast Kolos, Maros Cirjék, Bánhegyi Jób, Orbán Dezső, Schmuck Paskal, Pálfy Aurél, tisztelt rendtársaik és az „államiak” között. Aztán 1950. szeptember. Évnyitóra mentünk, utolsó évünkre, a nyolcadikra. Sehol a már elfogadott „zakós” tanárok, csak csend, a díszteremben a színpadon vörös drapéria és vörös asztalborítás. Fal mellett idegen férfiak, és a „rendcsináló” igazgató Valakivel. Közlés: aki építeni akarja azt az új világot, az most énekszóval, zárt sorokban átmegy a Révai Gimnáziumba, ahol már várnak minket! Döbbenet, szülők otthon, akkor ez így volt szokás!

182

A fal mellett állók keményen „beszóltak” a suttogásunkba. Átlődörögtünk, ennyire tellett. Ott zene, üdvözlő dekoráció és a civil Tanáraink. „Ünnepség” után irány haza. Otthon kisebb-nagyobb zavar után döntés: „Fiam mész a bencésekhez, eddig is oda jártál.” Lényeg, az állam, élén a nagy és bölcs R-el, döntött, hogy pár egyházi iskolát visszaad. Reggel a téren ott állnak régi Bencés Tanáraink, nekünk Heckenast és Schmuck Tanár urak. Öröm, kedves beszélgetés, majd megtudtuk: mi tegnap beiratkoztunk a Révaiba, itt a hivatalos névsor! (Rejtve összeíratták, kik voltak ott, ebből csináltak hivatalos papírt! Ki írta alá? Hát a Rendcsináló! Ez nem diktatúra volt, hanem lépések a szocialista szebb jövő irányába!) Leérettségiztünk 1951-ben a Révai Miklós Gimnáziumban! Jó iskolában, jó évet jártunk, jó tanárokkal. Köszönjük! De Bencések maradtunk! Nehéz évek jöttek. Talán annyi szerencsével, hogy képzett emberből hiány volt, erre (utólag tudva meg, kb. 1998-ban) párthatározat volt, hogy az osztályidegen gyerekeket (ezt korábban bemutatták) kivéve mindenkit fel kell venni, elsősorban műszaki pályákra. Forog a történelem kereke! A mi két bencés osztályunkból 26 műszaki diplomás lett! Összesen 57-en érettségiztünk, de – figyelem – 82 volt társunkkal tartottuk és a köztünk levőkkel még ma is tartjuk a kapcsolatot! Tudunk egymásról, figyeljük egymás sorsát és ezt természetesnek tartjuk. Pedig 1956-ban nagyon sokan elhagyták hazánkat, de nem a hazaszeretetüket! Tizennégyen élnek, éltek Venezuelában, Észak-Amerikában, Kanadában, Németországban, Svájcban. Mind megállták a helyüket! Amint az itthon élők mindegyike, választott vagy a körülményeik által diktált életpályájukon tisztességgel és elhivatottsággal végezték munkájukat. Van olimpiai bajnokunk, Melbourn-ben, 1956-ban kardvívásban csapattagként Hámori Jenő! Sikeres tudományos pályát futott be Konczos Géza. Elismert nyelvtanárként dolgozott Dálnoki-Fésűs András, sakknagymesterként Haág Ervin, Amerikában sikeres biokémikus volt Bőröndy Pál. Heizer Károly St-Louis-ban (USA) gyártulajdonosként, ipari védjegyek tucatjaival alapozta meg sikeres vállalkozását, itthon szerzett gépészmérnöki tudásával. Nem volt elveszett ember közöttünk sem „kint”, sem Hazánkban! Orvosok, tanárok, mérnökök, tisztviselők, szakemberek mind megállták helyüket. Egyszerű a magyarázat: munkában nevelkedtünk! Nem volt olyan közöttünk, aki 1948 nyarától, amikor (ugyan nem centizték) már lehetett, ne

183

dolgozott volna napi nyolc órát, legalább egy hónapig a nyárból. Volt hozzá fizikumunk és kitartásunk is. Talán – sőt biztos – büszkék is voltunk, hogy kőművesek mellett, gyári anyagmozgatóként, stb. hasznosnak tartottak minket! Katonák is voltunk, eltérő ideig, de megéreztük a fegyelem, a lemondás (igaz, civil edzés is volt erre), az egymás iránti felelősség érzését. Aki egyetemista volt, annak két nyáron egy-egy hónap kiképzés (állami pénzkidobás), majd diploma után három hónap elteltével alhadnagyi-hadnagyi rang! Hát ezt is kifogtuk, a három hónap utáni leszerelés 1956. október 30-ára esett - volna. Aki mindebben részes volt, visz magában egy kis igazi történelmet! Akik nem itt katonáskodtak, azok az akkori kettő illetve három évet leszolgálták a Vörös Hadsereg árnyékában fejlesztett Magyar Néphadseregben. Ők is mesélhetnének. Mindkét besorolás az akkori „igen praktikus” szovjet mintájú gimnasztyorkában, vászon szárú (bitumennel vízhatlanított) csizmában. Most a nyolcvanas éveinket pörgetjük (na, nem olyan hevesen). Számítógépen pötyögünk és használjuk, nem mindjárt a palatábla után, mert közben volt egy világháború, egy nagyrendszerváltás, Forradalom, visszaváltás, űrbemenet, holdraszállás, rendszerváltás (fazonigazítás?), egy-két árvíz, lemondás, felmondás, családalapítás, szülővé, majd nagyszülővé válás, nyugdíj és elmélkedés. Egyszer egy kisebb fiatalabb társaságban szóba került sorsunk. A „mese” után egy fiatalember reagált: „hát nem semmi, öreg!” Valóban nem semmi volt, de nem csak nekünk, csak most itt mi mondhattuk el. Köszönjük a Jóistennek, hogy megélhettük és mindig mellettünk volt! 2013. január

184

Mi 1952-esek L á n g B é l a Gy52

E

zen iromány létrehozására egy véletlennek látszó esemény késztetett, amely 2007-ben az 55. éves érettségi találkozón történt Győrött. A közös ebédkor egy terembe kerültünk az 50. évesekkel és ekkor szomorúan tapasztaltuk, hogy mi nem ismerjük egymást. Vagyis az a helyzet, hogy mi 1952-ben elmentünk és ők 1953-ban kezdtek. Nem ismertük tehát egymást. Néhány szóval bemutatkoztunk azzal a megjegyzéssel, hogy egy különös sorsú évfolyamról van szó. Ezt szeretném röviden elmesélni, tekintettel arra, hogy sajnos nagyon megfogyatkoztunk és az utolsó fél évben öt kiváló osztálytársunkat veszítettük el. Addig mondjuk el tehát, amíg van hírmondó. Miért is volt a miénk különös sorsú évfolyam? Mi voltunk az utolsó évfolyam, akik a nyolcosztályos gimnáziumi tanterv szerint tanultunk és a többségünk nyolc évig járt ugyanabba az iskolába. 1944-ben kezdtük a tanulmányainkat, és l952-ben érettségiztünk. Ez azt jelenti számunkra, hogy átvonult felettünk a második világháború minden borzalmával és következményeivel. 1944 szeptemberében a Szent Orsolya rend iskolájában délutáni oktatási rendben kezdtük el a tanévet, de mivel az állandósult légiriadók miatt a tanítást rendszeresen abba kellet hagyni, a tanítás nem volt folytatható. Így csak az oroszok bejövetele után, három hónapra rövidített tanévben tudtuk befejezni az első évet. Ekkor bizony sokan le is maradtak egy évvel, elsősorban a bejárók, a közlekedés hiánya miatt. Hozzá kell még tenni, hogy az első hónapban, míg az iskolát ki nem takarították, (előzőleg katonakórház volt) különböző helyszíneken folyt a tanítás. Mi a Rákócziánumban1 kaptunk helyet. A következő év már teljes 1  Rákócziánum egyházi kollégium a középiskolások részére. Az 1944. áprilisi győri bombatámadás alkalmával az egész utca szinte romokban hevert. A kollégium is kapott

185

év volt, szénszünetekkel megszakítva, a világtörténelem talán legnagyobb inflációjával nehezítve. Kezdtek hazaszállingózni a hadifogságból (sajnos csak az amerikaiból) a katonaviselt felsős diáktársaink is, akiknek bizony más volt a véleményük a világról, mint volt bevonulásuk előtt. Volt, aki a magyar irodalom leghasznosabb műveinek Rejtő Jenő könyveit tartotta, mivel azokból tanulta meg, hogyan kell megszökni a fogságból és azért van itt. Bővült még az iskola a Felvidékről kitelepített diákokkal is. A nehézségek ellenére 1946 nyarán volt már cserkésztábor is Bakonyszentlászlón az Ördögárokban. Az élelmet a szülők adták össze. Emlékeim szerint sok babot és krumplit ettünk. Az ezután következő évek az államosításig olyan igazi bencés munkával teltek, amelyek ezután már többé nem ismétlődtek meg. Önképzőkörök, énekkar, zenekar, színelőadások, Mária kongregáció. Mi, cserkészek2 rendbetettük és átalakítottuk cserkészotthonná a Rába parti csónakházunkat. A háború alatt megsemmisült fregattot azonban nem tudtuk pótolni. Így a dunai nagykör és a kiskör vízitúrákat csak a mesékből és a fényképekről ismertük. Néhány kiváló tanárunk emlékét, akikkel az államosítás után már nem találkoztunk (Bánhegyi Jób, Sally Arnulf, Pammer Odiló, Magassy Artúr) máig megőriztük. A Brazíliába távozott volt cserkészparancsnokunkért (Jámbor Mike) pedig az összejöveteleinken imádkoztunk: „Angyalainak parancsoljon felőle, hogy oltalmazzák minden útjain”. Emlékezetes maradt számomra a sopronbánfalvai cserkésztábor utolsó tábortüze és zászlólevonása. „Rakd meg, rakd meg cserkész pajtás azt a tüzet/ Isten tudja látunk-e még egykor ilyent”. Az ezt követő esti imádság pedig életem végéig elkísér. „Immár a Nap leáldozott. Kérünk Teremtőnk tégedet. Maradj velünk kegyelmesen, őrizzed óvjad népedet. A rossz álmok távozzanak és minden éji képzelet. Ellenségünket űzzed el, hogy testünket ne rontsa meg. Add meg kegyelmes jó Atyánk és egyszülöttje add nekünk és Szentlélek vigasztaló, örök felséges Istenünk.”

találatot, de a bomba a pincében egy homokkupacban befulladt és nem robbant fel. Ld. „A pusztulás képei” Győri Múzeum kiadványa 2010.(207; 208 képek). 2  A 35-ös Jedlik Ányos Cserkészcsapat.

186

Az iskola államosítása pedig 1948 szeptemberére történt meg.3 Nem volt feszültségmentes az új tanév. Hiányoztak a régi tanárok, az újaknak pedig nagyon nehéz dolguk volt, mivel mi is sok csibészséget követtünk el, nehezítve az amúgy sem könnyű dolgukat. Bizony voltak kizárások, különböző fegyelmik és a teljes kollektíva előtti megszégyenítések. Igaz, nem mindig valami csibészség miatt, hanem sokszor politikai okokból is. Ez akkor hozzátartozott a mindennapi életünkhöz. A tantárgyak oktatása a magyar és a történelemoktatáson kívül normális mederben folyt, de az említett két tárgynál sok volt a zűrzavar. Magyar irodalomból kizárólag csak a könyvben szereplő dolgokról beszélhettünk, (megkértek rá minket), történelemből pedig visszatértünk a középkorhoz és szép lovagvárakat rajzoltunk a füzetünkbe, majd pedig sürgősen ki kellet tépni őket.4 Voltak azonban tanáregyéniségek, akik kiválóan levezényelték a rájuk bízott feladatokat, és néhány szóval, szigorú következetességgel megfegyelmezték, és rendszeres tanulásra vették rá a rakoncátlan ifjúságot. Megérdemlik, hogy név szerint is említsem őket: Bors Miklós történelem, Búzás József hittanár, Debreceni Elemér matematika, Frank Emilné Rózsika néni német, Horváth Edit latin; orosz, angol, Mikszáth Gyula (ő volt az osztályfőnök), Bálint Béla, Gaál Lajos testnevelés.(60 év távlatából ezek a nevek maradtak meg emlékezetemben.) Ekkor vezették be az orosz nyelv oktatását és a hétjegyű osztályozást is. Az 1950. évi évnyitó jelentős fordulatot hozott életünkbe. Mint mindig, most is a díszteremben gyülekeztünk és vártuk az évnyitó kezdetét. Bejött Csukás István igazgató elvtárs és felolvasta a megállapodás szövegét, amelynek értelmében a Bencés Rend visszakapta az iskolánkat. „Nincs semmi baj” – mondotta az igazgató – „mindenkinek van helye a Révai Gimnáziumban, menjünk!” Távozáskor még megjegyezte: „A szemetje pedig marad!” Nagy mozgolódás támadt a teremben és sokan elmentek a másik iskolába. Az akkor végzős évfolyam szinte teljes létszámmal. ( Az ő történetük külön emlékezést kíván. Részben mi is ismerjük, de ezt nekik kell megírni. Sok tanulsággal szolgál.) 3  Az államosítás előtt megszavaztatták az iskolát, hogy igen vagy nem. Az osztályban két tanuló kivételével mindenki az államosítás ellen szavazott. 4  A történelemfüzetem ma is megvan sértetlenül.

187

Közülünk is eltávozott az évfolyamunk mintegy kétharmada. Jöttek azonban más iskolákból is, és kialakult a kétszer 17 fős humán és reáltagozatos osztály, Kokas Rajmund és Kelemen Atanáz tanár urak főnökletével. Kiváló tanáraink voltak: Kokas Rajmund latin, magyar; Csóka Lajos, Kelemen Atanáz történelem, Korányi Xavér fizika, Mayer Szixtusz biológia, Nádasi Alfonz orosz, hitvédelem, Kiss Nándor testnevelés. Holenda Barnabás Igazgató Úr elbűvölt bennünket: „Fiúk! Érdekel benneteket az űrhajózás? Akkor találkozunk szombaton délután.” És három óra múlva gondolatban elrepültünk a naprendszerből. Korányi tanár úrtól megtanultuk, hogyan kell definíciókat fogalmazni: „Minden legyen benne, ami szükséges, de semmi fölösleges.” Búcsúszavai pedig ma is a fülembe csengenek. „Sok mindenről tanultunk fizikából, de ne feledjétek! Elméletek jönnek, elméletek mennek, de aki azokat alkotta, az ISTEN, AZ ÖRÖK!” Nádasi Alfonz tanár úr egy külön történet. Orosz nyelvi órákon meglehetősen agresszív volt. Egy hangsúly miatt képes volt perlekedni, de ma már belátom, hogy igaza volt. Az érvei pedig, amikkel a nyelv tanulására igyekezett rávenni bennünket ma is megfontolandók: „Lássátok be, hogy szláv népekkel vagyunk körülvéve és a megértésükhöz kell egy közvetítő nyelv. Ez pedig lehet az orosz. Hatalmas nép, és az irodalma Gorkij nyelve, Puskin nyelve, Lermontov nyelve. Tanulni pedig nem ezeknek az ökröknek tanultok, hanem magatoknak.” Neki köszönhetjük, hogy a nevesebb orosz költők és írók életrajzát, és néhány szóval jelesebb műveit még talán ma is tudnánk idézni, természetesen oroszul. A memoritereket pedig még ma is tudjuk. Megjegyezte még: „elvárja, hogy tanuljunk, nehogy az a vád érje a rendet, hogy szabotáljuk az orosz nyelv tanítását.” Hitvédelemből Hegel filozófiájának egyes tételeit, az okság elvét, Isten létének bizonyítását már egy szelíd Alfonz beszélte meg velünk. A fontosabb tételeket lediktálta, vagy stencilen kaptuk meg. Nagy egyéniség volt. Három megjelent könyve a Hadifogolynapló, a Hadinapló, Mire emlékezett Kodály. Az utóbbi sajnos ma nem kapható. A hadifogságban énekkart szervezett, de összetűzésbe került a lágerparancsnoksággal, mert nem volt hajlandó betanítani az Internacionálét, mivel szövegében az egyházra nézve sértő dolgokat talált. Örkény István a „Lágerek népe” című írásában is megemlékezik róla. Pálfi Aurél tanár úr énekkara, a „Scola Benedicta „egy életre szóló zenei indítást adott, amely az életemben hatvan év multával még ma is tart.

188

Mindig emlékezem rá, amikor egy jelentős zenemű kórusában van szerencsém szerepelni (pl: Mozart Requiem Apor Vilmos vértanú püspökért, Nelson mise, Szent Cecília mise, Te Deum, IX. szimfónia, stb.) A kisebb egyházi kórusművekből többet még a Scolában tanultam. Egy ünnepségen általa elszavalt vers részlete még ma is emlékezetes és talán még belefér az emlékezésbe: Csak az tud élni, aki mindig szeret, Kinek lelke az élettől vidám, Kiből kicsordul minden szeretet, Himnusz zeng az élet hajnalán, Ki minden könnyből szivárványt fakaszt, Az élet sínjén győztesen robog, Ki minden szikláról virágot szakaszt, Csak az tud élni, aki mosolyog. Az iskola akkori sportéletéről néhány szóban Labdarúgásban az osztályok közötti bajnokság elmaradt. Kedvtelésből kijártunk ugyan a Postás pályára egy kicsit mozogni. Én a Postás SE játékosa voltam és így ingyen kaptunk játéklehetőséget, sőt labdát is. A vívás oktatása megszűnt, pedig a korábbi évfolyamokból Hámori Jenő diáktársunk később olimpiai bajnok is volt. Atlétikában egyéni versenyzőink voltak, akik az ETO-ban sportoltak. 1952-ben a mi osztályunk nyerte a városi középiskolás bajnokságban 4x400-as váltófutást.(Szabó Ambrus, Környei Tamás, Láng Béla, Szelid László). A legaktívabb sportág a kosárlabda volt. Mindig nagy csatákat vívtunk városunk iskoláival. Mivel a mi tornatermünk volt egyedül alkalmas méretű ehhez a sportághoz, így mi mindig hazai pályán játszottunk. Volt még birkózó, ökölvívó, sőt ejtőernyős diáktársunk is. Mi lett velünk az érettségi után? Az egyenkénti ismertetés nem fér bele egy rövid beszámolóba. Néhány érdekesebb történet azonban említést érdemel, amely jellemző volt az akkori állapotokra. A hatvan éves beszélgetéskor ismertettem a diáktársakkal a fenti történeteket. Megnyílt a nyelvük és elmondták, hogy közvetlen úton

189

nagyon kevesen kerültek be a felsőfokú intézményekbe. Az igazságtalanság az volt, hogy a jelentkezési iratokat már Győrből nem küldték tovább a megjelölt intézménybe. Voltak, akik keresték, és meg is találták az illetékes ügyintézőnél, aki megmutatta, és rá volt írva a vétó. Engem sem hívtak be felvételi vizsgára a Testnevelési Főiskolára, hiába készültem szorgalmasan a felvételin szereplő sportágakból, nem adtak lehetőséget a bizonyításra. Anyám mesélte, hogy voltak nála érdeklődni utánam, és Ő megdicsért, hogy szorgalmas templomba járó gyerek vagyok. Azt már csak egy másik történetből tudtam meg a rendszerváltás után, hogy akkor ilyen életszemlélettel még testnevelő tanár sem lehettem, még akkor sem, ha válogatott sportoló voltam. Ma már tudom, hogy életemet más irányba terelte az ügy, amiért hálás lehetek a Jóistennek. A kiút azonban adott volt. Munkásnak lenni és mint munkás fiatal már felvehető voltam a felsőfokú oktatásba. Jómagam technikusi érettségit tettem a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban, amelynek nyugdíjazásom után tanára is voltam, és így szakmám is lett és szabad út a felsőoktatás felé. Megjegyezni kívánom, hogy a Magyar Postán a főnökeim szintén bencés vagy piarista diákok voltak, akik megadták a kellő támogatást nemcsak nekem, hanem más diáktársainknak is. A negyven éves találkozón, 1992. május 16-án kísérletet tettünk, hogy az 1950-ben szétválasztott társaságot egy közös osztálytalálkozóra összehozzuk. Sokan eljöttek és többen beléptek a Diákszövetségbe is. Búcsúzóul Sík Sándor Te Deum-jának néhány sorával köszönök el: „Téged Isten dicsérlek / és hálát adok mindenért. Hogy megvolt mindig a mindennapim / és nem gyűjtöttem másnapra valót, / hála legyen. Hogy mindig jutott két garasom adni / és magamnak nem kellett kéregetnem, / hála legyen. [...] Hogy ember lehettem akkor is, / amikor az emberek nem akartak emberek lenni, / hála legyen. Hogy megtarthattam a hitet / és megfuthattam a kicsik futását [...] hála legyen, Uram! hála legyen!”

190

A PESTI BENCÉS GIMNÁZIUM CSERKÉSZCSAPATÁRÓL Simá n y i M ikl ó s B p 5 2

Az újonnan megnyitott Bencés Gimnázium első Veni Sanctéja 1923. szeptember 5-én volt Budapest VIII. kerületében. 1925. április 25-én toborzó cserkészgyűlést tartottak az iskolában. November 11-én, Szt. Márton napján indult a 314.sz. Czuczor Gergely cserkészcsapat. Ekkor volt a csapat bejegyzése és az első fogadalomtétel. 1926-ban részt vettek a Bencés Cserkészcsapatok közös táborozásán, Pannonhalmán. Az első önálló nyári tábort 1928. július 4. és 20. között Miklósbereken, a pilisi Annavölgyben rendezték. A tábor létszáma 40 fő volt. A csapatmunka elméleti és gyakorlati munkájára kirándulások, akadályversenyek, hadijátékok rendezése jellemző. Megalakult a cserkész könyvtár, az őrsvezetőképzés. Részt vettek az M.CS. Szövetség központi Őrsvezető táborában is. Minden évben, november 2-án megkoszorúzták Czuczor Gergely sírját a Kerepesi Temetőben. Intenzíven készültek az 1933-as gödöllői jamboree-ra. Többen tettek idegenvezető vizsgát német, angol, francia nyelvből. Farkaskölyök csoport alakult „Szt. Placidus falka” – 1935-től „kiscserkész” raj – néven. Megindult az érettségi utáni korosztályok szenior munkája is. Az 1932/33-as tanévben vízicserkész raj alakult (Római part). 1933. május 20-án fogadalomtétel és csapatzászló szentelés volt. A zászló egyik oldalán Szent György, a másik oldalon cserkész liliom és a magyar bencés címer.

191

1933. évi gödöllői jamboree A 314-esek táborára az egyszerűség volt jellemző. Sok barátság kötődött bel- és külföldi cserkészekkel. Különösen francia, szír és amerikai kapcsolatokra emlékeznek. Megemlékeznek a virágzó népdal kultuszról: „1001 magyar népdal” – „Madárka gyűjtemény”. Regölést is műveltek egyes csapattagok. 1935-ben megnyílt a cserkészotthon a Rigó u. 3-ban, mely 1948-ig működött. 1935-ben hét csónakkal megalakult az óbudai csónakház. A nyári vízitáborban Passautól Óbudáig csorogtak le. – Mariazellben sítáboroztak a vállalkozó szelleműek. Az 1936-os gimnáziumi évkönyvben Havasi Lucius OSB „Cserkészcsapatunk tíz éve” c. emlékezése olvasható. 1937-ben tizenegy cserkész vett részt a Vogelzang város mellett rendezett hollandiai jamboreen. A „Bécsi Döntés” alapján 1938-ban a „magyar-lakta területek visszacsatolására” került sor. Az ókomáromi magyar nyelvű bencés gimnázium „ Jókai Mór cserkészcsapatával” szoros kapcsolat alakult. Számos közös rendezvényt tartottak. A 314-esek tátrai sítáborokban, felvidéki vízi- és kerékpártúrákon vettek részt (1943-ig). 1940. június 9-én az ötvenöt tagú vízicserkészraj nagyparádét rendezett Óbudán. A „flotta”új őrsi csónakkal bővült. A csapat jó kapcsolatot épített – Bodnár Cecil OSB segítségével – a budapesti rádióval. A „cserkész félórát” a rádióban éveken keresztül a 314-esek rendezték – Cecil tanár úr szerkesztésével. A háborús évek tevékenységéről keveset tudok. „Honvédkarácsonyok”-ról, karitatív gyűjtőakciókról, sebesült katonák kórházi látogatásairól hallottam. A 314.sz. Czuczor Gergely cserkészcsapat alapítói, parancsnokai a Gimnázium szerzetestanárai voltak. 1925-45-ig a teljesség igénye nélkül: Dr. Szívós Donát OSB (latin, görög, magyar szakos) az alapítók egyike. Vizicserkész- parancsnok is volt. A katolikus cserkészet rendíthetetlen híve. Dr. Borbély Kamill OSB (matematika, természettan),

192

Dr. Simonyi Kunó OSB (matematika, fizika), Dr. Barabás Ince OSB (hit- és erkölcstan szakos, ifjúsági hitszónok), Cserkésztiszt, a Magyar Cserkészszövetség vezetőségi tagja. Korán elhunyt. Végső nyughelyére, 1947 nyarán, a Kerepesi Temetőben sok száz cserkész sorfala között, a 314-esek részvételével kísértük. Meg kell emlékezni Galambos Ferenc szenior cserkészvezetőről is. Ő az a dr. Galambos Ireneusz OSB, aki rendkívül gazdag életútja végén alsóőrsi pbélánosként magyar cserkészcsapatot szervezett és vezetett. Hetvenéves korában cserkészotthont épített a plébánián. A túrázó cserkészek és diákok részére komfortos szálláshelyet üzemeltetett (Unterwalt-Ausztria). 1945-től újraindult a cserkészmunka, Csizmadia Gerő OSB (történelem, földrajz) fiatal tanárunk vezetésével. Akadályt nem ismerő, kreatív, jó szervező parancsnokunk volt. Tanfolyamok, kirándulások, táborok rendezője, szervezője. Minden korosztállyal jó kapcsolatot tudott teremteni. 1945-ben Pannonhalmán, 1946-ban Bodrogolasziban rendezték a nyári tábort. 1946 őszén lettem cserkész. Nyári táborunk 1947-ben Balatonakarattyán, a bencés üdülő „kampuszán” volt. Ébresztő kürtszóval, reggeli torna, tisztálkodás, zászlófelvonás, napiparancs, reggeliosztás a saját építésű főzőhelynél. Sátorrend az őrsi sátrakban. Én a „Sas” őrs tagja voltam. Sok „cserkészpróbát” teljesítettünk. – Először voltam a Balatonnál. – Megrendezett éjszaki rablótámadás riadóval, kirándulás Tihanyba, sportversenyek, hadijátékok tették színessé a kéthetes időszakot. Egy hatalmas éjszakai vihart is átvészeltünk. Sátrunk eltört gerincrúdját őrsvezetőnk „Vera” (Werowsky Miklós) tartotta, amíg bírta. Jól beáztunk. De a másnapi ragyogó napsütés mindent megoldott. Következő tavasszal részt vettem a vízicserkész alapozó túrákon a szentendrei Szigetcsúcsig. 1948-ban a nyári tábor Eszterházán volt (ma: Fertőszentmiklós). A kirabolt, széljárta kastély egyik gazdasági épületében, kultúrházzá alakított volt grófi istálló fakockás padlóján, szalmazsákokon aludtunk. A hatalmas ablakok alatt húzódó márványvályúban elfértek hátizsákjaink. Az

193

óriási park kiváló volt a cserkészfoglalkozások, játékok megtartására. Izgalmas volt egy éjszakai akadályverseny, mely a kastélyon keresztül indult, ahol „fehérlepedős szellemek” ijesztgették a kis csoportokat. Gerő parancsnok úr elintézte, hogy a szigorúan őrzött határövezetben a határőrség megengedte az éjszaki rendezvény lebonyolítását. Sőt, a katonák vigyáztak arra, hogy ne tévedjünk a határra vagy a mocsárba. Közkívánatra, barackos gombóc főzést is szervezett drága parancsnokunk főzőasszonyok bevonásával. 30 főnél népesebb csapat végezte hajnaltól a segédmunkát. Egyik legvékonyabb cserkésztársam nyerte a „fogyasztási” versenyt. Az utolsó cserkésztábor a Keleti pályaudvaron ért véget, ahol elköszöntünk egymástól. 1948-ban a Rákosi kormány sok más szovjetízű intézkedéssel együtt betiltotta a cserkészmozgalom működését. Néhány cserkészvezető az „én időmből”: Komarik Dénes rajvezető (szenior), Csányi György rajvezető (szenior). Örsvezetők a Gimnázium felsőbb osztályaiból: Heincz János, Rausz Gusztáv, Werowszky Miklós, Pásztorhy György, a későbbi Pásztorhy Valter OSB. Célom a múlt emlékeinek megőrzése. Írásom tartalma biztosan hiányos, ám a csapatmunka lényegét érzékelteti. Az 1946-48-as időszakról írottak saját emlékeim. Forrásként még az alábbi munkákban fellelhető anyagokat használtam: Mészáros István: A budapesti és csepeli bencés gimnáziumok. Bencés Kiadó, 1994. A Budapesti Bencés Gimnázium Évkönyvei. Sólymos Szilveszter: Ezer év száz bencése. Bencés Kiadó, 1997.

194

Más is él a világon!

(Beszélgetés Bárány Tamással [Bp35]) Részletek In: Illés György: Címzett az ifjúság. Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, 1985, 28–31. p.

– Hogyan definiálná az ifjúsági irodalmat? Nem próbáltam még soha… talán most sikerül… Az ifjúsági irodalom két anyának a gyermeke: egyrészt a művészeté, másrészt a pedagógiáé. Én még a felnőtteknek szánt irodalomban is akkor érzem igazán sikeresnek egy író működését, ha annak valamifajta pedagógiai szándéka vagy legalábbis pedagógiai ihletése van. Lehet, hogy földhözragadt lélek vagyok, de ha egy könyvet elolvasok, mindig szeretem tudni, miért olvastam. Ezt nekem a szerző meg szokta súgni, rendszerint kimondatlanul. A jó íróknál érzem, hogy valamire hatni akarnak, vagy rám, vagy a világra. Valamilyen pedagógiai szándék munkál bennük. Ha ez még a felnőttirodalomban is igaz – márpedig így igaz Homérosztól napjainkig –, akkor fokozottan igaz az ifjúságnak szólóban, hisz ők még képlékenyek és formálhatók. Oly módon formálhatók, hogy föl lehet kelteni bennük a szándékot az önnevelés iránt. Ezt a lehetőséget minden tisztességes írónak meg kell ragadnia, és akkor ér el eredményt, ha műveivel alakítani, nevelni tud. Tehát egyik oldalon a művész beszél, a másik oldalon az a gyakorlott pedagógus, aki tudja, hogy pedagógia nincs, hanem csak az önnevelésre való készség kifejlesztése. Ilyen értelemben mégiscsak nevelői szándék: a művész és a pedagógus összefogása hozza létre az ifjúsági irodalmat. – Ifjúsági művei hogyan kapcsolódnak felnőttekhez szóló munkásságához? Úgy érzem, szervesen. Egyik sem rendelésre készül, mindegyik bizonyos mértékig belső kényszerből. Regénytémáim hosszú ideig úszkálnak bennem, amíg megérnek. Regény és regény között nem érzek különbséget. Ahol a hősöm negyvenéves, abból felnőtteknek szóló regény lesz, ahol a

195

hősöm hatvanéves, abból még inkább, ahol pedig húszéves vagy még an�nyi sem, az a dolgok belső logikája szerint ifjúsági regény lesz. Tudniillik nagyon nehéz dolog – és én nem is szorgalmazom – felnőtteknek írni gyerekekről. Ez roppant érdekes, izgalmas műfaj, de nem az én műfajom. Én, ha gyerekekről írok, akkor igyekszem a gyerek olvasóknak írni, ha felnőtteknek, akkor felnőtteknek. Persze ez a két világ az életemben egymásba ér, hiszen gyermekként kezdi mindenki, aztán szülők, nagyszülők leszünk. A generációk ezer szállal kötődnek egymáshoz. Nyilván az az ideális könyv, amelyben valamennyi nemzedék képviselője szerepel. – Lehet-e, és ha igen, hogyan kell kifejezetten az ifjúságnak írni? Régóta kitenyésztettem magamnak egy elméletet, és ezzel a mai napig sikerült magamat megnyugtatnom. Az elmélet a következőképpen szól: adva van egy rádióadó, amely reggeltől éjfélig szórja a műsorát. Ezt a rádióadót különböző helyeken, különböző készülékekkel lehet venni. A budapesti rádió adását Budapesten egy szuperkészülékkel lényegesen kellemesebben és könnyebben, mint mondjuk Salgótarjánban vagy még hátrább, Sátoraljaújhelyen, a hegyek között, egy régimódi, 1946-ban készült kis néprádióval, amelynek esetleg már a lámpái is félig kimerülőben vannak. Egészen nyilvánvaló, hogy a sátoraljaújhelyi hallgató nem ugyanazt veszi az adásból, mint amit a pesti szuperkészülékkel lehet venni. A példázat, azt hiszem, egészen egyszerű. A rádiónak nyilvánvalóan kötelessége a legjobb műsort adnia, amennyire ez az ő lehetőségeitől és képességeitől függ. Ugyanakkor minden további dolog a Jóisten kezében van. Az például, hogy ki hogyan „veszi” ezt a műsort. Persze azért a rádiónak, a rádió műsorszóróinak is ügyelniük kell arra, hogy minden vevőkészüléktől függetlenül valamilyen módon érthető legyen, amit „adni” akarnak. Csakhogy ez az érthetőség és általában a közérthetőség a világ legbonyolultabb fogalma, amivel az elmúlt 20–30 évben küszködtünk. Én úgy gondolom, hogy ifjúsági irodalomról szólván a közérthetőség kötelme még fokozottabb, mint a felnőtteknek szóló irodalom esetében. Magyarán mondva: amit megengedhetek magamnak, ha felnőtt olvasónak írok – amikor is lehetek bonyolultabb, mondván: vegye meg a hallgató a szuperkészüléket, vagy ha nincs szuperkészüléke, nem is fog engem „fogni” –, ugyanezt az ifjú olvasókkal szemben nemigen tehetem meg. Természetesen itt most nem arról van szó, hogy hívjuk vissza Jókai Mórt, ám az erkölcsi kötelességünk, hogy ifjúságnak szánt írásaink

196

közlendője, mondandója és a morális sugallások el is jussanak a címzettekhez. Nyilvánvaló, hogy küldeményeimet csak akkor tudja kézbesíteni a posta, ha az irányítószámot feltüntetem, pontos lakcímet írok. – Ha az ifjúságot korosztályokra bontjuk, ön melyik korosztálynak ír legszívesebben? A húsz év körülieknek! Ez a korosztály gyakorlatilag a legvédtelenebb, és ez a korosztály az, amely az életben elindulván igazában sehonnét sem kap tájékozódási pontokat. Az úttörőkorosztályoknak és a serdültebb 14–15 éves, tehát kamaszodó gyerekeknek kitűnő írók írnak könyveket. Arról nem is beszélve, hogy ezek a gyerekek emellett a támogatás mellett gyakorlatilag a szülői ház és az iskola elfogadott és használt etikai normatívarendszerében élnek. A lázadás később kezdődik, a kamaszkor múltával. A 17–18 éves gyerek az, aki a legnagyobb konfliktusokba kerül. Önmagával, az élettel, a társadalommal. Ebben a korban mindenkinek a kezét elereszti, elsősorban a szülőkét, aztán kiengedi őt az iskola, majd 18 éves korát megérvén az állam már állampolgárnak, felnőtt embernek tekinti, szavazópolgárnak nevezi ki, és a gyerek itt áll telve kaotikus belső kavargással. Tehát annak az irodalomnak, a „felnőtt-ifjúság” irodalmának, amely ezeknek a gyerekeknek próbál valamiféle iránymutatást adni a ködben, nagyon erős és nagyon fontos a hivatása. – Mit szeretne elsősorban tudatosítani a tizenévesekben? Nem is hallották, mi az önnevelés, nem ismerik, mi az önfegyelem. Élnek bele a világba, és ami kell, az legyen meg azonnal, mert ha nincs meg rögtön, akkor üvöltök, rúgok, sikítok!… Szeretném ráeszméltetni a fiatalokat arra, hogy azért a világ középpontja nem az ő személyük. Erre később úgyis rájön a tinédzser, de tudja meg minél előbb. Akár tőlem, mint egy kedves titkot. Minél hamarabb tudatosul ez benne, annál könnyebben fogja az életet elviselni, mert annál kevesebbet megy fejjel a falnak. Amíg azt hiszi: ő csinálta a világot – addig mindig konfliktusba kerül az emberekkel. Én ezektől a konfliktusoktól szeretném megkímélni fiatal olvasóimat. – Gyakran elrettentő negatív példákat állít eléjük. A negatív példa legalább olyan erős, mint a pozitív, sőt van egy kor, amikor erősebb. Úgy gondolom, hogy körülbelül 12 éves korig hat a pozitív példa;

197

utána ez már nagyon nehezen képzelhető el. Később a negatív, az elriasztó példa sokkal hatásosabb. Tehát, ha egy 12 éves gyereknek követendő példát rajzolok, a 18 évesnek már olyat kell, ami elriaszt, amitől igyekszik magát elrúgni. Mindkét esetben azért írok tehát, hogy valamilyen módon pozitív ideálokat próbáljak nekik adni. – Bosszantja-e valami a fiatalok viselkedésében? Az általános és generális neveletlenség. És nem csodálom, hogy neveletlenek, hisz nincs, aki nevelje őket. A szülő éjjel-nappal elfoglalt. Este hétkor hullafáradtan hazatámolyog, nem tudja nevelni a „kölyköt”, aki rendszerint olyankor nincs is otthon. Az iskola nem tudja nevelni, mert boldog a pedagógus, ha a reménytelenül nagy tananyagot valahogy leadja, és ha mód van rá, talán kicsit számon is kéri – erre azonban nem nagyon van lehetőség. De hogy neveljen is, az szinte teljesen reménytelen. Így aztán előállt egy nemzedék, amely… […] – Azt vettem észre, hogy leginkább a céltalanul élő fiatalokért aggódik. Valóban. Az a véleményem, hogy erről a céltalanságról nem is annyira ők, a fiatalok tehetnek, hanem inkább a felnőttek nemzedéke, akiknek zöme szintén ugyanígy teng-leng a világban. Mindenféle cél és értelem nélkül. A világ sok-sok öröméből, amiből válogatni lehet, csalhatatlanul csak az anyagi javakat választják, csak a pohár sört, csak a pálinkát. Az ember ezt látja egy hosszú életen keresztül, következésképpen ettől szeretné megmenteni a fiatalokat. Legalább mondjuk el nekik, hogy több is van a földön, más is van. A sört én is szeretem, de legfeljebb este, amikor egész nap dolgoztam, a kötelességemet teljesítettem. Akkor igen jólesik a pohár sör –, de nem reggel azzal kezdeni a napot! Félreértés ne essék: nem aszketizmust prédikálok. Én arra szeretném rábeszélni a fiatalokat, hogy az élet több részből áll: munkából, kötelességből – és csak azután jöhetnek az élvezetek.

198

Kacskaringók B or n A n d rá s P h 6 4

A

lig múltam ötéves, amikor 1951 nyarán „a hatóság” határozatot hozott, hogy Budapesten tartózkodásom a közrendet veszélyezteti, ezért szüleimmel együtt nem egészen 24 óra elteltével egy alföldi vályogházban találtam magamat rendőrhatósági felügyelet alatt. A fellebbezés nem volt halasztó hatályú, persze el is utasították. Jó félévre rá áttelepítettek minket egy kisvárosba, ahol annak rendje-módja szerint iskolás lettem. Később – bár az osztálynapló akkoriban valamilyen misztérium volt – láttam, hogy annak bal oldalán a személyes adataim mellett, a „Szoc. szárm.” feliratú kalickában két betű áll: XÉ.1 Ez a nyolc év alatt mindvégig így volt, de fel is cserélték a sorrendet, vagy – talán egyszer – az É-t el is hagyták. 1959-ben M. Gy., a városi pártbizottság agitációs és propaganda („agit. - prop.”) vezetőjének nálam egy évvel fiatalabb fia „barátilag”, de magabiztosan odavetette nekem, hogy sohase fogok gimnáziumba járni. Ezt szüleim is sejtették, ezért 1959 augusztusában Pannonhalmán terepszemlét tartottunk. Az ifjú utóbb látnoknak bizonyult, mert 1960. március 12-én őszinte könnyeket hullató osztályfőnöknőm jóvoltából a beiskolázási lapon láttam az ismeretlen személyi összetételű ún. Társadalmi Bizottság nevében az olvashatatlan aláírás 1  Az ún. szociális származásról volt szó: az X „osztályidegent”, az É az „értelmiségit”

jelentette, a kettő együttesénél rosszabb kombinációt nehéz volt elképzelni. Ez a megkülönböztetés elvileg 1962-ig állt fenn, de ténylegesen jóval tovább. (A többi jelölések: DP = dolgozó paraszt, M = munkás, A = alkalmazott, E = egyéb). A besorolás egyébként is önkényes volt; az egyébként is értelem szerint oda tartozó „volt” arisztokratákon, földbirtokosokon és a „Horthy rendszer egyéb kiszolgálóin” stb. kívül könnyen osztályidegenné válhatott az iskolás gyerek, ha szülei vagy azok egyike aktivizálta magát pl. az 1956-os forradalom során. De a „kulák” gyerekét is ide sorolhatták. Hogy ki volt vagy lett „kulák” [1952. évi 2. tvr.] – hasonlóan a náci birodalom pl. Erhard Milch esetében is követett gyakorlatához – zárt ajtók mögött megfellebbezhetetlenül dőlt el.

199

fölötti bejegyzést kb. a következő tartalommal: példás magatartása, kitűnő tanulmányi eredménye ellenére osztályidegen származása miatt semmilyen továbbtanulásra nem javasolva. Osztályfőnöknőm jelzésére anyám berontott az igazgatónőhöz, és végül megkapta az ajánlást tartalmazó perforált rész nélküli beiskolázási lapot. Az egyházi iskolákra az előbb említett tilalom nem vonatkozott, így 1960. augusztus 31-én Pannonhalmán elkezdtem a gimnázium első évét, majd 1964-ben ugyanott leérettségiztem. Előtte beadtam a jelentkezésemet az ELTE Bölcsészettudományi Kara pszichológia-német szakára. Azt korábban sehol sem közölték, hogy magyar nyelvből és irodalomból is tesznek fel kérdéseket, azaz mindkettő része a felvételi vizsgának. Bár így is 19 pontot értem el, „helyhiány miatt nem volt lehetőség” a felvételemre. Igaz: elhangzott az a későbbiekben is kötelezően felbukkanó kérdés is: miért jártam Pannonhalmára. Erre nem mondhattam sem azt, hogy a szüleim bigottériája miatt (amilyenek nem is voltak, bár az egyik piarista diák volt, a másik az orsolyitákhoz járt), de azt sem, hogy közelebb, azaz 200 km-en belül nem volt más gimnázium. Ugyanakkor a valós okot se mondtam meg, hiszen nyilván ők is tudták. Valami olyannal indokoltam, hogy a szüleim „minőségi” gimnáziumba akartak beíratni. Ezzel kapcsolatban nem volt ellenvetésük. A Magyar Néphadsereg előli átmeneti menedékként 1964 őszétől két éven át ipari tanulóként ténykedtem. „A szakma kiváló tanulója” jelvény birtokosaként 1966 júniusában megkaptam a szakmunkás-bizonyítványomat. Közben, tehát 1965-ben sem tétlenkedtem, megismételtem az előző évi jelentkezésemet, ahonnan – immár 20 pontot elérve – a korábbival azonos választ kaptam. 1966-ban kértem, és meg is kaptam az igazgatótól, Kapuy Vitáltól az „elveszett” gimnáziumi tanulmányi értesítőm némileg gondolatébresztő másodlatát.2 Sikeres felsőfokú nyelvvizsgám során az ELTE Idegen

A nyomtatványt az impresszum szerint 1956. július 13-án „látta” P.F., az Oktatási Minisztérium „papírfelelőse”. Az egyes lapok vízjelre emlékeztető háttérnyomatán nem a Rákosi-féle, hanem az ún. Kossuth címer látható. A külső kemény borítóra ragasztott, nyilván egy címert elfedő fehér körcímkén az 1957 májusától 1989ig használt címer ékeskedett. Már 1956. július 13-án tudta valaki, hogy jövőben a Kossuth címer lesz az első számú állami jelkép?

2 

200

Nyelvi Továbbképző Lektorátusa elnevezésre hallgató Rigó utcai intézmény nyelvvizsgabizottsága ajánlotta: jelentkezzem a bölcsészkarra. 1966-ban az eredeti értesítőt csatoltam az ELTE BTK-hoz benyújtott felvételi kérelmemhez, a másodlatot egy másik jelentkezési lappal együtt - a tantárgyak részbeni egyezése miatt - a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolának küldtem meg, bár akkor a többszörös jelentkezés a művészeti főiskolák kivételével tilos volt. Az érettségi bizonyítvánnyal egyszerűbb volt a helyzet, annak eredetijét csak a szóbeli felvételi vizsgán kellett bemutatni, a felvételi kérelem benyújtásánál elég volt a hitelesített másolat. Mindkét felvételi vizsga lefolyása (ideértve az obligát kérdést is) és a végeredmény ugyanaz volt, mint az előző évben. A főiskola az elutasítást meg is indokolta: bizonyítanom kell egyértelmű materialista világnézetemet, és a következő évben az 1966-os eredmény birtokában újabb vizsga nélkül kérhetem a felvételemet. Ugyanezen a nyáron folyt felvételi beszélgetés alapján felvettek a jénai Friedrich Schiller Egyetemre, de nem kaptam tartós kiutazási engedélyt az NDK-ba. Mivel a szolgálathalasztás elteltével a Magyar Néphadsereg egyértelműen tanújelét adta, hogy szeretné, ha mihamarább egymás keblére dőlnénk, girhes, ill. súlyhiányos voltom miatt szerencsére újabb, egy éves szolgálathalasztást kaptam. Közben dolgozni kezdtem. 1967 nyarán – miután évente (volt, amikor kétszer is) idézést kaptam sorozásra – megismételtem az ELTE BTK-n és a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán (ott már vizsga nélkül) az előző évi manővert. Bár közben többször látogattam elmegyógyintézetet és fogyatékos gyerekeket nevelő ún. gyógypedagógiai osztályt, ahonnan jó jellemzéseket kaptam, de a főiskola meghallgatásom nélkül megállapította, hogy „nem kerültem közelebb a fogyatékos gyermekeket nevelő munkához, és azt csak a pszichológiai oldaláról közelítem meg.” Az ELTE BTK által rendezett, felvételi vizsgának nevezett cirkusz forgatókönyve kissé módosult: immár 30 Ft vizsgadíj ellenében két különböző időpontban, tehát már nem egymást követő napokon volt az írásbeli és a szóbeli vizsga. Meglepetéssel is szolgáltak, mert az írásbelin pszichológiából több biokémiai kérdést is feltettek. Egyre még emlékszem: a ribonukleinsav szerkezeti képletét tudakolták. A napokkal későbbi szóbeli „vizsga” érdemel még néhány mondatot: a BTK egy szemináriumi szobájában tartották, ahol a kifüggesztett névjegyzék

201

szerint az első voltam. Természetesen már jóval 9 óra előtt az ajtó környékén sokan toporogtunk. Kijött egy fiatalember, ugyanakkor a szomszédos teremből (ahol a pszichológia - olasz szakpárosítás felvételi vizsgái folytak velünk egyidejűleg) egy másik. Talán másfél méterre tőlem leendő ifjú cenzorom néhány semleges mondat után társának azt mondta: képzeld, van nálunk egy hülye, már negyedszer jelentkezik, osztályidegen, egyházi iskolában végzett, még azt hiszi, hogy fel is vesszük. Majd mindketten rövid időre távoztak, a vizsga rövidesen megkezdődött. Az idegen nyelvvel és a számomra már nem váratlan magyar nyelvi és irodalmi kérdésekkel hamar végeztünk. A bizottság elnöke, Salamon Jenő docens – a megszokottól kissé eltérően – nem az asztalon fekvő, legyezőformájúra szétnyitott tételekből húzatott velem, hanem egyik kezében tartotta őket úgy, hogy egy fityegett az én irányomban, a többi ő felé fordítva. Értelmetlen lett volna a huzakodás, a nekem előkészített tételt vettem el. Milyen véletlen: az idealista és a materialista lélektan kapcsolatát szánta nekem. Amit addig nem tapasztaltam, jóformán egyetlen mondatot sem engedett befejezni, hanem újabb és újabb, tartalmukat tekintve egymástól teljesen eltérő kérdéseket tett fel, amelyekre a válaszokat szintén nem fejezhettem be. Végül a vizsga megkezdése előtt a folyosón már látott, éppen a székével hintázó fiatalember (akiről addigra nyilvánvaló lett, hogy a KISZ delegálta) először az iránt érdeklődött, hogy miért jártam Pannonhalmára, milyen volt ott a közösségi élet és miért nem vagyok KISZ tag stb. Majd Salamon Jenő vonta magához a szót, – számomra szokatlanul – megkérdezve: mi a véleményem, hogy sikerült-e a vizsgám, és fel fognak-e venni? Az első kérdésre igennel, a másodikra nemmel válaszoltam. Az utóbbi látszólag meglepte, és az oka felől érdeklődött. Mivel veszteni valóm nem volt, azt kértem, hogy ezt talán a bizottság legfiatalabbnak tűnő tagjától kérdezze meg. Értetlenkedve vagy azt színlelve hozzá fordult, aki nem válaszolt. Aztán tőlem kérdezte, hogy mi történt. Elmondtam, hogy a fiatalember bőven hallótávolságon belül folytatott a vizsgát megelőzően az ajtó előtt egy, rám nézve nem túl hízelgő tartalmú beszélgetést, amit – ha akartam, ha nem – hallottam, és az elhangzott mondatot visszaidéztem. A KISZ-es elpirult, feszengett, de nem szólalt meg. Némi zavar támadt: a bizottság egy hölgytagja kiment a teremből. Salamon (nevéhez méltóan) úgy nyilatkozott meg, hogy minden osztályzatom jeles,3 az egész csak félreértés lehet, mert ők 3 

202

Ami akkor csak blöff lehetett, mert a két nyelvi vizsgáztató távolabb ült tőle, így nem

javasolni fogják a felvételemet. Mondanom se kell, utóbb ugyanaz lett az érdemi végeredmény, mint az előző években. Annyi haszna volt e négy, főképp az utolsó rendezvénynek, hogy – bár elég későn ugyan, de végül is – rájöttem: a Pesti Barnabás utcában valóban nincs keresnivalóm. 1967 őszén ezért beiratkoztam az ún. különbözeti érettségi lehetőségével kecsegtető közgazdasági technikumba4, amelyet annak ellenére fejeztem be 1969-ben, hogy közben a Magyar Néphadsereg vendégszeretetét élveztem. Ott nem akarták aláírni a jogi karra kiállított jelentkezési lapomat, de valami katonai főiskolára igen, annak ellenére, hogy a nyilvántartó kartonom első oldalán jól láthatóan „KLGS-hez NEM!” jelzés volt.5 A jogi tanulmányok mellett azért döntöttem, mert azok tárgya más megközelítésből ugyancsak valójában az ember. Ez a későbbiekben csak kisebb részben bizonyult valósnak. A történteket megelégelve külföldi rokonaim felajánlották, hogy nyugatnémet egyetemi tanulmányaim költségét magukra vállalják, de nem kaptam útlevelet. Akkor még személyesen nem ismert egyikük – mint utóbb nyíltan elmondta – azt hitte, hogy debilis vagyok, és ezért nem jutok be az egyetemre. 1970-ben a katonai szolgálatot megelőző és követő munkahelyemen – a főnökeimmel kialakult remek kapcsolat ellenére – a jelentkezési határidő utolsó előtti napján még nem kaptam vissza az úgynevezett tömegszervezeti véleményekkel is ellátott jelentkezési lapot. A párttitkár ülve, újságolvasás közben, rám se nézve lakonikusan közölte, hogy amíg tehetséges munkásfiatalok nem jutnak be az egyetemre, én ne is ábrándozzam ilyesmiről. Arra a kérdésemre, hogy másodrendű állampolgárnak tekintsem-e magamat, ugyancsak lakonikus volt a válasz: „az túl jó magának.” A szakszervezeti titkárt nem lehetett megtalálni, de ő egyébként is utált. A jelentkezési határidő immár eredménytelen eltelte után néhány nappal visszakaptam a jelentkezési lapot, amelyre „a Párt” azt vezette rá, hogy „nem tartjuk alkalmasnak az egyetem elvégzésére”. A velem látszatra jó viszonyban lévő szerencsétlen KISZ titkár mértékletesebbnek tűnt, mert indokolás nélkül nem javasolt. Négyszemközt ezt azzal magyarázta-mentegette, hogy őt láthatott rá azok jegyzeteire. A „vizsga” alatt nem beszélgettek egymással, de utóbb az osztályzatokra vonatkozó állítása mégis valósnak bizonyult. 4  A mai közgazdasági szakközépiskola előde. 5  KülönLeGeS alakulathoz, egységhez.

203

köti a pártfegyelem, mert a pártbizottság 6:5 arányban ellenem szavazott. A munkáltatói jogokat gyakorló legmagasabb beosztású főnököm ennek ellenére szívélyes ajánlást adott, bár ő is párttag volt. Az állampolgári jogegyenlőségre és más hasonló naivitásokra hivatkozó beadványomra a fölöttes pártszervezet kb. egy hónappal később a javamra megváltoztatta a vállalati pártbizottság döntését. Ennek abban az évben az időmúlás miatt már nem vettem hasznát.6 Viszont a szakszervezetből kiléptem, amit a történtekkel indokoltam meg. Utána kétszer kerestek meg központi elvtársak, hogy lépjek vissza, illetve be. Nyugatra szóló útlevélkérelmet adtam be, amellyel kapcsolatban – még az útlevél kézbesítése előtt – „a szerv” képviselője megjelölte, hogy kint mire és hogyan kellene figyelnem. Ebből nem lett együttműködés. Tény, hogy ténylegesen alapot is adhattam velem kapcsolatos ellenszenvükre: 1969 nyarán rekkenő hőségben egy alacsony belmagasságú, levegőtlen teremben – valójában erőszakkal – kb. 300 munkavállalót zsúfoltak össze „szabad pártnap” ürügyén. A kötelező részvétel független volt az esetleges párttagságtól. A fejtágító tárgya a Dél-afrikai Köztársaságban a nem fehérbőrűekkel szemben fennálló apartheid és annak kollektív elítélése volt. A közönség többsége természetesen kókadozott vagy egyenesen aludt. Amikor a végén elhangzott a szokásos „Van kérdés, elvtársak? Csak bátran!” felszólítás, valahogy – mert ezt valóban nem kellett volna – elvesztettem a türelmemet, és egyedüliként azt kérdeztem: mi az érdemi különbség az apartheid és az osztályharc között. Miután – némi pusmogást követően – a liturgikus kellékekkel, Lenin szoborral, aszparágusszal és vizes kancsóval ékesített, vörös terítővel letakart asztal mögül a vendégelőadó a nevemet kérte (a címemet nem!), olyasmit mondott, hogy az elvtárs kérdésére a válasz annyira összetett, hogy írásban fogja megkapni. (Nota bene: azóta sem érkezett meg, bizonyára a posta hibájából.) 1971-ben szereztem egy új bélyegzőpárnát és piros bélyegzőfestéket. Két jelentkezési lapot töltöttem ki jóval a jelentkezési határidő előtt: egyet a 6  Ebben az évben a rendőrség először megtagadta a járművezetői engedély kiállításához szükséges közbiztonsági alkalmasságom igazolását. A megyeszékhelyre utazva kiderült, hogy az ok abban rejlett, hogy a nyilvántartás szerint ellenem rendőri kényszerintézkedés volt hatályban. Miután jeleztem, hogy ennek elrendelése idején alig 5 éves voltam, a rendőr-alezredes – akihez az okvetetlenkedésem következtében eljutottam – kegyesnek mutatkozott…

204

Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre, egyet az ELTE jogi karára. Az előbbit a vállalatnál bőven a határidő előtt szabályszerűen benyújtottam. Már a „tömegszervezetek” sem ellenkeztek, sőt viszonylag rövid idő alatt támogató javaslattal együtt a lapot visszakaptam. A másik jelentkezési lapra különféle írógépekkel szó szerint azt másoltam rá, amit a munkáltatóm, annak párt-, szakszervezeti- és KISZ bizottsága az elsőre írt. Ehhez a közgazdasági technikumi kiegészítő érettségi bizonyítványomat és az ottani tanulmányi értesítőmet (magyarul: bizonyítványomat) mellékeltem, mintha 1969-ben érettségiztem volna – első alkalommal. A vállalati központi bélyegzőhöz könnyen hozzájutottam. Egy időre magamhoz vettem egy raktári bélyegzőt, amit gondosan lemosva, és a raktárra utaló szövegrészt kitakarva, a jelentkezési lapot pirossal lebélyegeztem az MSZMP munkahelyi titkára helyett (ő piros körbélyegzőt használt, de olyant nem tudtam felhajtani). A szakszervezet esetében egy szervezeti egység némileg kitakart keretes bélyegzőjét használtam. A KISZ eredeti bélyegzőlenyomatát egy leányzó révén szereztem meg, aztán mindhárom tömegszervezeti funkcionárius és a vállalatvezető aláírását saját kezűleg pótoltam. Nevezzük a nevén: odahamisítottam. A MKKE-hez7 a pannonhalmi érettségi bizonyítványomat és másodlati tanulmányi értesítőmet (közkeletű nevén: bizonyítványomat), míg a közgazdasági technikumi bizonyítványokat az ELTE ÁJK-hoz8 nyújtottam be. Volt némi balsejtelmem, hogy esetleg a MKKE-re „a Párt” – mint más esetben is megtette – mégis „odaszól” talán azért is, mert az előző évi fiaskót nem torolták meg. Eleve el sem akartam menni az ottani felvételi vizsgára, de a vizsgadíjat befizettem, hogy az utolsó pillanatig komolynak tűnjék a jelentkezésem. Mindkét értesítést a felvételi vizsga időpontjáról meg is kaptam. Az írásbeli vizsgák természetesen egy időpontra estek. A jogi karon átestem a felvételi vizsgán; a szóbelin alig volt a vizsgatárgyak tematikájától eltérő kérdezősködés. Ilyenként csak Selye János személyére és munkásságára emlékszem. Úgy látszik, senkinek nem tűnt fel, hogy a kiegészítő érettségi bizonyítvány szerint matematikából, magyarból, történelemből és a fakultatív, negyedik tárgyból nem érettségiztem, ezeket a közgazdasági technikumban 7  8 

205

Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara

se tanultam (vízszintes vonalkával mindenhol ki voltak húzva), pedig a jogi karon éppen e két utóbbi tárgyból kellett felvételizni. Felvettek. Megjegyzem: minden elutasítás után a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségeket kimerítettem. Egy alkalommal az abban az időben maximális 20 pont mellett a művelődésügyi minisztérium azzal az indokolással találta helyben hagyni a rektor elutasító határozatát, hogy „gyengébb vizsgaeredménye miatt nincs lehetőség a felvételére.” Mégis melléfogtam az egyetemi beiratkozáskor: a leckekönyvbe az érettségi bizonyítványt kiállító iskola nevéhez és székhelyéhez – ma sem tudom, mitől vezérelve – a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumot írtam. A cserére törekvés nem tűnt célszerűnek, hiszen a túlnyomó részben már kitöltött, de rontott példány valószínű bevonása mellett feltűnést kelthetett volna. Talán az őrangyalom vagy egy ismeretlen jótevő a Dékáni Hivatalban utóbb egy pipát tett emellé kék golyóstollal. Az első, egyébként sikeres római jogi vizsgámon a cenzor éppen erre a bejegyzésre mutatva – mert a húzott tételt követő utolsó kiegészítő kérdésére nem azonnal, hanem csak később jutott eszembe a válasz, egy latin kifejezés (az ’alieni iuris’) – némi gúnnyal megjegyezte: a kolléga ott végzett, és nem tudja? Mindezek iránt később soha senki közvetlenül nem érdeklődött. A vázoltakra az érettségi után hét évem ment rá. A vigasz: büntethetőségem régen elévült.

206

Egy esztergomi bencés diák, aki latin és ógörög nyelven írt verseket S z ol e c z k y F e r e n c E g 4 6

A

z esztergomi Szent Benedek rendi Szent István Gimnázium 1941-42-es évkönyvét felnyitva, a 63. oldalon egy latin nyelvű verset és annak magyar nyelvű műfordítását találjuk. A verset Etter Jenő írta és Városi István fordította, szeretett tanáruk, Serédi István Dénes OSB aranymiséje alkalmából. Computa annos taciti laboris quinnuies denos, Pater alme, et laetus scandes ad aram animo propenso reddere grates: introvisti iuvenis ad sacra fervidus, aevo ubi fessus adstas ast tui vires animi nitentes usque manebunt! Prospice iam nunc monumenta vitae: agmina pubis bene praeparata, quae tuo exeplo et pietate semper ad meliora ducta sunt, fructus placidaeque mentis, artium dotes animis repostas: instar ardentis radiasti taedae gesta docendo.

207

Addidit lingua probitate largos nescia fuci stimulos iuventae: planta virtutis animo reserta floret in aevum! Post tot emensa documenta iusti intima ardescunt iuvenum senumque, quos tuus fervor renovatos fecit rore salutis. Proferunt omnes pia sensa cordis in diem festum, nitidumque nobis, et Deum, si quid precibus valemus, cuncti rogamus: det tibi vitam meritis adaequam, insciam morbi, placidam quietem, palma coeleste remanente in aevum sis benedictus! Strigonii, a.d. VI. ld. Julias grato animo olim discipulus E.J.

Tízszer öt évét im a csenddel ékes munkaidődnek, Kegyes Atya, számláld, majd örömest menj, hol az oltár hív most hálaadásra: ifjúdad hévvel odavont magához már ama szentély, ahol állsz törődve, ámde a lelked ragyogó erőin nem fog az aggkor! Nézd a művet mely koszorúzza élted: jól nevelt ifjak sereges csapatját, példaadással, kegyes intelmekkel mind magasabbra

208

vitted a lelkük, szelíd ész gyümölcsit: szellemi kincset, szíveket betöltőt: szétsugároztál, magyarázva múltunk, mint csodafáklya. Fedte az ajkad, hamisat kerülvén a csemetéket derekas igékkel: lelkük alomján gyökeres erényük már örökös lesz! Bő e bizonyság az igaznak, erre már az öregje s fiatalja lángol, mind, akiket szent heved megüdített üdv harmatával. Hozza szívének kegyes érzeményit most valamennyi e nagy ünnepünkre és a nagy Istent, ha imánk erős még, így hívogatjuk: érdemeidhez szabja az életed már testi erőkkel csodaszer nyugalmad, várjon a pálma odatúl, örökre légy te megáldott! Esztergom, július 10-én hálás lélekkel az egykori tanítvány: E.J.

Az esztergomi HÍDLAP 2005. október 29-i számában ezt olvashatjuk: „Etter Jenő hős példaképe Esztergomnak. Hosszú évtizedek után rehabilitálódott teljesen az egykori polgármester. Etter Jenő 1941 - 1944 között Esztergom polgármestere. Korábban tiszti főügyészként tevékenykedett a városban. A lengyel menekültek fogadásában, ellátásában már 1939. szeptemberétől bekapcsolódott és amikor 1941-ben polgármester lett, akkor már hivatalosan is fellépett a lengyel menekültek ügyeinek intézésében. Emellett emberséges hozzáállásával az itteni zsidó származású lakosokat

209

sújtó törvények hatását is enyhíteni tudta. Október 25-én Esztergomban emléktáblát avattak Etter Jenő tiszteletére.” Az emléktábla avatáson természetesen én is jelen voltam, ahol ifj. Etter Jenő, aki nemcsak unokatestvérem, de igen kedves barátom, az alkalomhoz illő szép beszédet mondott, mint az Etter család legidősebb tagja. Beszédéből idézek néhány, édesapjára vonatkozó részt és adatot. „Apám ars poeticája volt: félni az Istent, szeretni a hazát, teljesíteni a kötelességet.” Édesapja az esztergomi bencés gimnáziumban 1915-ben hadiérettségit tett, majd önként jelentkezett a 26-os gyalogezredbe. Rövidesen az orosz frontra került. Lengyel földön megsebesült, gyógyulását lengyel parasztoknak köszönhette. Itt kezdődött a lengyelek iránti rokonszenve. Később Magyaróvárott mezőgazdász diplomát, Budapesten jogi diplomát szerzett és letette az ügyvédi vizsgát is. 1925-1941 között Esztergom város főügyésze volt. 1939-ben a városba érkező lengyel menekültek részére kijárta régi katonabajtársánál, az akkori honvédelmi miniszternél, az esztergomi honvédtiszti üdülő használatának lehetőségét. Nemcsak az esztergomi lengyel menekültek szociális ügyeit intézte, hanem elősegítette lengyel katonák külföldre szökését is. Ezek később - hozzávetőlegesen 50.000-en Németország ellen harcoltak. Az Esztergomban maradt lengyelek hatósági védelmet kaptak tőle. 1944-ben, polgármestersége alatt kevés város volt, ahol az üldözött zsidóság nem került gettóba; ilyen város volt Esztergom az ő jóvoltából. Az esztergomi zsidóság nemcsak nem került gettóba, de az ellátásuk a városi hatóság részéről éppúgy biztosított volt, mint a város többi polgárának. Természetesen ezt elsősorban a német Gestapo nem nézte jó szemmel. Feljelentették. Ezért barátai a Honvédelmi Minisztériumnál azonnali behívót kezdeményeztek. 1945 őszén orosz hadifogságból hazatérve még ügyvédi gyakorlatot folytatott, de hamarosan kizárták az ügyvédi kamarából. Egyéb lehetősége nem lévén, az esztergomi kenyérgyár igazgatójának jóvoltából portási állást tölthetett be. (NB. akár Boromisza Gyula a bencés gimnázium tornatanára) 1956. után, mint „veszélyes embert” tartották nyilván és időnként őrizetbe vette a kommunista rendőrség, vagy ahogy akkor mondták: „begyűjtötték”. Ezután visszavonultan élt 1973 őszén bekövetkezett haláláig. Lengyelország hálából és érdemei elismeréseként a legmagasabb katonai kitüntetést, a

210

Virtuti Militari-t adományozta neki. Az emléktábla állításhoz az Esztergom Barátai Egyesület, lengyel és zsidó szervezetek, további egyéni adományok járultak hozzá. Ezzel a rendelkezésemre álló dokumentumokból szerkesztett összeállítással szeretnék tisztelegni nagybátyám, Etter Jenő, Esztergom Szabad Királyi Város volt polgármestere, a kiváló bencés öregdiák emberi nagysága előtt.

211

Szemelvények Boksay György II. osztályos tanuló magyar dolgozataiból, szabad fogalmazásaiból 1940. október 11. A legérdekesebb fiú Klein Jancsi a legérdekesebb fiú az osztályban. Szíve jó. Szereti, ha őt is szeretik. De néha egész más. Ha valaki talán csak véletlenségből valamit tesz neki, rögtön mérges. Néha elkezd bolondozni, de ezt is csak a többiek kedvéért teszi. Jószívű, mert ha valamit kérnék tőle, nehezen tudja megtagadni. Nekem egyik legjobb barátom. 1941. január 10. Levelem egy kis erdélyi diákhoz Kedves Erdélyi Diáktestvérem! Egy magyar diák köszönt téged most. Ez a karácsony volt számotokra az első magyar karácsony. Most lehullott rólatok a rablánc és boldogan vártátok a felszabadító honvédeket. Alig vártuk mi is azt a percet, hogy honvédeink átlépjék a trianoni méltatlan határt. Reméljük, hogy a következő karácsonyt

212

már Nagy-Magyarországban ülhetjük meg. Csak akkor lesz boldog magyar karácsony. Szeretettel üdvözöl: Gyuri

1941. február 21. Legkedvesebb szórakozásaim Nekünk szükség van pihenésre, szórakozásra. Ahhoz, hogy tudjunk tanulni, kell a szabadidő. Ki kell játszani magunkat, hogy jól tudjuk a leckét. Nekem a legkedvesebb játékom a labdarúgás. Itt Pannonhalmán szép nagy pálya áll rendelkezésünkre. Micsoda élvezet ott futni, cselezni a labdával! És még ha gólt lövünk. Micsoda öröm az! Szeretek ezenkívül rajzolni, de nem az iskolában. Én a magam rajzait szeretem. Szeretek még bélyegezni, cserélni. Ez olyan izgi. Ezenkívül még sok más játékot ismerek, de azokat nem szeretem.

213

1941. április 16. Épül már új otthonunk Most itt a hegyen javában folyik a munka. Traktorok dübörögnek, betonkeverők zakatolnak. Amint az ember kilép a nagy kapun, messziről hangzik a kovács vasának csattogása. Amott fürgén rakják a téglát a kőművesek, pontosan kimérve. Járjuk be ezt a helyet! Egy ember foglalatoskodik a vasak elhelyezésével, amelyekre a beton jön. Amott a lejtőn gurítják le a köveket. Szemlélem. Nekem úgy tűnik fel, olyan mint az élet. Állandó versenyfutás, ahol a nagyobbak, erősebbek előre kerülnek hátraszorítva, széttörve a kicsiket, gyöngéket. Így van az életben is. A tanultak, jól neveltek előre jutnak. Ezért kell nekünk is egy vasbeton alap, a vas, ami tartja az egészet, ez az akaraterő; ennek vannak a többiek alávetve. A téglák pedig kis önfegyelmezések, amelyek magukban kicsinyek, de többen bizony nagy tömeg. Adja Isten, hogy én is jól végezzem építő munkámat. 1941. május 2. Amilyen az ifjúság, olyan a jövő Egy ország jövője ifjúságában van. Az ifjúságnak mindig jobbnak kell lennie, és nem elkorcsosodnia. Egy nagypapa ezt unokáiban látja. Az első unokája tud lovagolni, de közben is gondol szenvedő embertársaira, gyógynövényt gyűjt. Amikor eltörik a karja, megtanul balkézzel írni, fejből számolni. Mivel törött a karja, nem megy iskolába, de otthon tanul. A kisebbik nyulakat nevel, eladja őket, az iránt érdeklődik, hogy áll a korona Zürichben. Pénzét beteszi a takarékba és ha sok lesz, vesz egy rézágyút, hogy ő is tudja védelmezni Magyarországot. Német kisasszonya van, de nem téveszti össze, mikor kell jönni és mikor menni használni. Mindkettőnek van gazdasági érzéke is: az ő palántáik, az ő fáik a legszebbek. Ha ilyen hazafias, emberszerető fiúk volnának mind a magyar fiúk, nem kellene félteni hazánkat.

214

Nagy Gáspár Ph67 Álom-appendix a 93-as esztendőhöz „Az ördög meglehetősen fakó jelenség ahhoz az emberhez képest, aki tudja az igazat, a maga igazát.” (E. Cioran) Ahogy vonulgatott egyik erdőtől a másikig ahogy méltósággal vonta maga köré a mennyei fátylat s ahogy rétek zúzmarás arcán által lovagolt egyre sűrűbb szövésű lett és egyre suhogóbb selymű is bár mégis más mint a sors-rendelte hóesés más mint a tél parádézó fehér nagy vásznai amikre majd Cs. K. Tivadar százszor kimosott pemzlijéből is vér spriccel a szétlőtt mosztári híd alatt Isten-szakállú fehér zivatar

215

sem fedheti el ama látványt hunyt szemekkel is látva látám hisz ott remegtem s igen féltem egy forgáccsá lőtt mocsári vén tölgy kráterében két szívdobbanásnyira és félsóhajnyira az egyre közelítő jégvilághoz hová az Idő pimasz-barbárul átkiáltoz majd bolyhaiba mélyült sáncait színültig fújja a Holdról induló szél ezüstlő porral hát kövessétek most már az egyetlen fiú sorsát mert hátha kaszabolhatnékja támad a magabízó Heródiásnak midőn körülvettenek engem szép tétovaságok s könnyűim eredtek mosván az arcz-zománcot hidegre hagyva karácsonyi lángot balkáni bujdosók lettek az 3királ’ok

216

de a síkra mért ütések is jelek okuljatok hát és reszkessetek hisz homorul majd a Föld mielőtt az igazát tudó is leborul Isten előre-küldi harsonás angyalát és a felhőkön túli evidenciákat akkoron késő lesz későre járhat a kapott kulcsokhoz hirtelen keresni zárat és

217

keményen módosít redőnyös mondatán elzuhant éjszakát nappallá fölnevel utolsó békeév??? számolja perceit odakint hóesés idebent árulás királyi térfelén virradtig van jelen bóklászva mintha más éledne fénytelen már csak egy villanás de mégis elvakít utolsó békeév??? szörnyűbb mint ágyúzás keményen módosít redőnyös mondatán

de hagyd meg Uram havadnak álmomban-esését tétova hullását szép vonulgatását erdeid határán hogy mindent takarjon maga világoljon sebesült Földednek egyedül lehessen Menny-bizonyossága add meg Uram add meg ébredésig essen (1993. december havában, Dávid és Szilveszter napján)

218

Emlékmise Nagy Gáspár költő halálának évfordulójára K umi n e t z G é z a 1

A

tudósnak, a művésznek, a tanítónak és a papnak hasonló a sorsa, mivel igen rokon hivatások. Mindegyikben van mindegyikből, csak más arányban és más intenzitással. A tudóst főleg az igazság keresésének és meglelésének öröme és kínja mozgatja. Nevezzük ezt az igazság parancsoló erejének. A művészt az alkotás, vagyis saját szellemének, életérzésének az anyagra való rányomása, az önkifejezés vágya hajtja. Nevezzük ezt a szépség bűvöletének. A tanító rá akarja ébreszteni neveltjét a benne rejlő lehetőségekre, talentumokra és azok kiaknázni akarására próbálja rávenni; főleg személyisége sugalmazó erejével. Nevezzük ezt a jóság vonzásának. A papot pedig mindezek forrása, az istenség titka ihleti; az a vágy hordozza, hogy e titok közelébe kerülhessen és másokat is az isteni titok közelébe vihessen, összekötve így az Eget a Földdel. Nevezzük ezt Mózes csipkebokor élményének, mások e különös tapasztalatban részesítésének. Mindegyikben ott van a megigézettség, a szinte fokozhatatlan szólíthatóság, ahol is a kényszer meg a szabadság immár alig különböztethetők meg egymástól. Ezért e hivatásokat nem is annyira mi választjuk, hanem inkább valami sajátos vonzásnak, hívásnak csak mintegy engedelmeskedünk; így érlelődik a személyiségünk; így lehetünk tartóra tett mécsessé. Gáspár testvérünket, akit eme különös hívás tett költővé, ihlette Krisztus, az Igazság, vonzotta Krisztus, a Jóság és elbűvölte Krisztus a Szépség. Mivel tudta Őt, hát kereste is; mivel hitte Őt, hát rá is talált; mivel rátalált: hát Benne és Belőle élt, éltetett és gazdagított másokat, minket is. E szentmisén ápoljuk, élesztjük örökségét és érette imádkozunk, hogy legyen teljes számára Krisztus, az örök Világosság. 1  A Központi Papnevelő Intézet rektora.

219

Talán egyszer 1. Megvádolnak a csillagok, feszes litánia, csattanó orgonalevél tenyereden, arcod emelnéd - még nem mered bekerít, bekerít tűzszerszámok lajstroma. 2. Pajta: ez itt megfulladás; vasvellák hegyén kecmereg egy lélegzetnyi tiszta levegő, létrafokok alá fordul tüdő, tüdő széna csipetnyi röntgen-negatív fekete klottgatya fűként lángra gyúl.

3. Kirojtosodik a mész ólajtónkon, álomba ringat kerítés melle: csalánvirág, jég temeti Húsvét reggelén a kopasznyakú csibét sírás, nevetés elmarad a dögevés sírás! a föltámadás is kevés! 4. Föl a hegyre visz a spirál szívem-kerekű, lenéz, ahová a légionárius és Árpád vitézei, kovácsolt kapuról leemeli a legszebb címert, lőrésen kihajítja, gurul, gurul gyilok-folyosón ciszternába. 5. Pönög a réztányérban néhány obulus átviszel-é a Túron egykomám Kharon? csáklyádat hagyd a parton keskenyítsék ki az arcod úsztassunk a Tiszára oda verjen gyökeret fejfánk, pogány-öklű!

220

6. Eszterlánci cérna bárki volna virág lenne kiábrándulhatna forduljon föl akárki akárki ugyan ki is bánja cérna eszterlánci volna virág lenne bárki hogy belehalhatna… 7. „Szól az ének utoljára, fölnézek a régi várra, a bánatom búsan lángol” oldd meg szíved el ne ereszd ezt a gyökértelen kezet de előbb még „széttekintek a világon, talán egyszer visszavágyom”

Ha följutunk… Fiúk! Még bilincset sírnak összetett kezünkre, még koszos havat lavináznak fölénk, még vallatnak a rendőr-professzorok, különben a kutya se jön utánunk, a kutya se jön elénk erre a koszos kis állomásra… hová mint a nem tudom mitől űzött csordapásztorok egyakolból, alkoholtól megmaradt pásztorok, gyerekreménnyel, ritka vággyal bepöfögünk Bakony-hónaljú éjszakával, s csak föntről a fény, különben a kutya se jön elénk onnan a hegyről, heggyé vakondolt löszös, agyagos dombról, ahonnan tíz éve szétfeslő gesztenyeként szétgurultunk, harangszó hátán zökögtünk, vidáman-sírva rázkódtunk le hülye utakon, hülyébb utakra. E dombot a szél ezer éve edzi, arcunk löszből parányi időre vagy átszitálja, vagy örökre kimetszi, itt kúszunk fölfelé mi, békés utakat megkerülve, fölfelé valahányan, kocsmák kecskemekegés-himnuszában, páfrányok bársonyhorzsolású erdejében, kúszunk mint a higany, szívünk a mérőműszer, néha még

221

ritka jazzdobos, néha már kihagy, a hegy azért mégsem Tihany, bár itt van alapító levele. Villámok másznak elő a földből, leföldelt tüzek szikrázzák föl a csúcs elektromos harangjait, szavalják összes vérünk a táj bűnbánatlila tribünén, hogy végre Titanikként süllyed elő az isteni ködből s én pihegve várom a földigérő ruhájú embereket, várom a várból a figurákat, szamaraskordét, angyalszárnyú hordót, várom a kimasírozó falra kicsinyített osztályokat, a tanári noteszok irgalmatlan hajráját a túlvilági kapun kifelé, várom a bámész turistákat, akik irigyelnek-sajnálnak minket, várom a levelet, várom a fordítható födelű ládát rothadó körtékkel, otthoni darazsakkal, várom az órák végét, várom a kádfürdőt, várom az éjszakai bogarakat, visszavárom a barlangok tavak mélyéről a holtakat, várom a Te Deumot, várom itt a kapu előtt a többieket, mert fogadtuk egykoron, itt találkozunk, ha följutunk, ha följutunk…

www.nagygaspar.hu

222

Egy osztályújság története K o v ác s G y ő z ő P h 5 8

O

sztályújság? Ma jószerével egy országos hetilapot is alig lehet megtölteni értelmes tartalommal (tisztelet a módfelett ritka kivételnek), a hitelességről nem is beszélve. Ötvenegynéhány éve még bátrabbak voltunk és optimisták. Persze, kellett az inspiráció is: másodikra új osztályfőnök-prefektust kaptunk, Söveges Dávid atyát. Irodalmár volt, hihetetlenül szuggesztív egyéniség. Előző osztálya elindított egy osztályújságot, élt három évet. Folytatására bíztatott bennünket: „Ti sem vagytok ügyetlenebbek.” (Legendásan jó osztály volt. Feszítettünk a megtiszteltetéstől.) Nem csak címét vettük át – Emberek leszünk – hanem a folytonosság jeleként az évfolyam sorszámozását is. Így kezdődhetett a mi lapunk a negyedik évfolyammal. Nem akármilyen időben jelent meg újságunk: 55. szeptemberétől 56. decemberéig havonta, összesen 11 szám, ebből egy elveszett, senkinél nem maradt belőle. Emlékezni vélek egy 12., 57. januári vagy februári számra is, de ennek sem találtuk nyomát. Mai fejjel el se tudjuk képzelni, milyen nehézségek árán született meg egyegy szám. Nemcsak szövegszerkesztő nem volt, de fénymásolásra, sokszorosításra sem volt lehetőségünk. A kor sokszorosító eljárása, a stencil stratégiai fegyver volt, engedély nélküli birtoklása, használata (na, ki kapott engedélyt?) bűncselekménynek számított. Írógéppel, indigóval, egyszerre négy példányt gépelve készült el a harminckét darab. Ha egy betűt a gépelő melléütött, a hiba bennmaradt. Át lehetett ütni, de akkor a másolatokon csak egy nagy fekete plecsni volt látható. Ha több hiba becsúszott, újra kellett gépelni az egész oldalt. A fejlécként kialakított címsort először sablon segítségével festették egyesével, áprilistól x-ekből alakítottak ki nagy méretű betűket a gépelést végzők.

223

Szárnypróbálgatásaink ma már valószínűleg csak családunkat (ha meg merjük mutatni nekik) és közvetlen baráti körünket érdeklik, de az, hogy milyennek láttuk magunkat s a világot ebben az igen izgalmas korban, valószínűleg tanulságos mások számára is. A lapok tartalmát számszerűen a versek uralják. Nem csak a tehetség vagy a magamutogatás szándéka vezette a versírókat, hanem az is, hogy ezt lehetett a leggyorsabban „előállítani.” De ne legyünk igazságtalanok. A sok utánérzés és irodalmi közhely között egy-két gyöngyszem is előbukkan:

Horváth János: Pannonhalmi lég Csendes magány. A környezet Álmos fejét álomra hajtja Felettem paplan a holdas ég Köröttem sötét szentély a lég Halkan rezdül a fáknak rojtja S szikrát szór rám a mennyezet. Engem gyötör az érzelem Körülvesz érzőn a szent hely itt Szent István s Imre itt bolyong Szívük, mint egy aranykorong Lángot, hitet belém vetít S nem kínoz többé félelem. E szent éter testembe száll Elzárja testem sejtjeit Egy szent szó a fülembe szól S e dallam árad ki e szóból: „Halandó, nyisd meg rejtekit Szívednek, mely mint szikla áll”

224

A műfaji változatosság az inspirátort, Dávid atyát dicséri, egy-egy félszóval, utalással szórta ötleteit. A szerkesztő, Hidy Péter jó érzékkel és rámenősen igyekezett bevasalni az írásokat. Munkáját a szerkesztőbizottság másik két tagja, Horváth János és Kecskés László segítette. A gépelést Fogarassy Géza végezte. Ő volt a „kiadóhivatal”. Három cikket, célkitűzést, összegzést, iránymutatást Dávid atya adott az újságnak. Az osztály több mint 40%-ától, 19 osztálytársunktól jelent meg valamilyen írás. Ezzel akár elégedettek is lehettünk volna, de tudtuk már akkor is, hogy sok kiváló adottságú fiú kapcsolódhatott volna még be. Ez nem önhittség, osztályunk tényleg kiemelkedő képességű volt, 4,18-ra érettségiztünk, és hosszabb-rövidebb „ideológiai várólista” után egy kivétellel mindegyikünk egyetemi, főiskolai végzettséget szerzett. Ennek megfelelően széles volt a tematika: A zeneesztétikai fogantatású írásoktól a filmjelenten át a sci-fi-ig, a sportközvetítéstől a legújabb tudományos eredmények és technikai vívmányok ismertetéséig, a közösségfejlődés kínlódásainak boncolgatásától a diákélet eseményein át a viccekig a gondolatok, érzések széles palettája jelent meg a lapban. Álljon itt ennek illusztrálására az 56. márciusi szám tartalomjegyzéke: ------------

Mit, hogyan – gondolatok az elmélkedő, közösségi és csendes magánimáról (Kovács Győző) Mozart gyermekkora – életrajzi töredékek (Glattfelder György) Csupa dal vagyok – vers (Horváth János) Hamisan játszik a zongorista – vers (Kecskés László) A lélek csöndje – vers (Hidy Péter) Gondolatok a nagyböjtről – elmélkedés (Bencze Lóránt) Autókról, általában – ez az a téma, amely minden fiút érdekelt (Ghyczy Péter) Harminc év múlva – mi lesz belőlünk, mi teljesül álmainkból? (Hidy Péter) Az utolsó megfejtés – riport az iskolai irodalmi és zenei fejtörő eredményhirdetéséről (Gólya László) Általános meteorológiai tudnivalók az 1956. évre (Egyöntetű vagy önegytetü időjóslat) {A szójáték nem egészen saját lelemény} (Bende Miklós) Viccek (Szerző nélkül).

Aztán zordabb idők következtek. Hogyan tükröződik az 56-os forradalom az elzárt világban élő pannonhalmi diákok írásaiban? Mennyire foglalkoztatott bennünket, mit tudtunk, mit mertünk megfogalmazni? Az 56. novemberi szám vezércikk helyett a Szózat versszakaival kezdődik:

225

„Szabadság, itten hordozák / véres zászlóidat … Az nem lehet, hogy annyí szív / hiába onta vért …” Illyés Gyula Bartók-versének elemzése közömbös művészeti téma lehetne, ha nem idézné a cikk ezeket a sorokat: „Hazák vesztek el / ki meri siratni verklifutamokkal?” S teljes terjedelmében a versszakot: „Picasso kétorrú hajadonjai, hatlábú ménjei tudták volna csak eljajongani, vágtatva kinyeríteni, amit mi elviselünk, emberek, amit nem érthet, aki nem érte meg, amire ma sincs szó, s tán az nem is lehet már…” S hogy ne lehessen kétségünk, a cikkíró Hidy Péter nem bújik a költő mögé, megfogalmazza saját nevében is: „… Gondolkodj kicsit: Van-e szó arra, amit a magyar szenved?” Aztán egy allegorikus vers, melynek utolsó sora kilép az allegóriából: „De nem lehet! Nem lehet így elnyomni egy nemzetet!” (Kovács Győző) Végül még egy vers: … Tankok dübörögnek… Gondolataink megállnak … … Lélekharang csendül… Imám kettészakad… Csend, csend, csend van… …………. És meghalunk… 56. nov. 4. vasárnap A decemberi számban már többnyire csak burkolt formában esik szó a forradalomról. Más témába ágyazva, de azért csak megjelent ez a mondat: „Amint Izaiás jövendölésében a fazék vörös tartalma elöntötte a földet, Úgy borított be rögtön a ’miért’. Minden miért, miért, miért…” (Szerző nélkül) Végül egy „facsimile” a mégis csak feltörő keserűségről:

226

Pedig akkor már kezdődtek a házkutatások Pannonhalmán… Az átélt és az újságban (is) megörökített emlékek bizonyosan hozzájárultak ahhoz, hogy osztályunk még most, 54 év után is igazi baráti közösség.

227

228

Szabó Marcell Ph05: Ornette Coleman-átiratok (4) Kezdete, vége valami ügyetlenből gyúrtnak. A jelződudák hangja és a fürdőszoba, amit mostantól folyton beszéltetnem kell. El akartam mondani, hogy egy mélyülő zseb lettem, mégis játékautókkal vagyok tele. Bonyolult vergődés, ahogy a reggeli fagy beáll, de később homályos engedményeket tesz. Megfoghatom akármijét, folytathatom a sort délig. Az apró farakás az udvaron, nem megy ki a fejemből, hogy ilyen lehet egy végszó. Aztán, mintha nehéz sisakba néznék, próbálom elképzelni az arcod. Az efféle képekből lesznek a felesleges napok. Állok a nagytükör előtt, erre tartogat ez a test, legalább két, saját tévedésre. Hogy egészen emberszerű, ha engedek neki.

229

Zsuzsanna meglesi a véneket Az ember orsót forgat a saját szemében, vagy más egyszerű tárgyat, és tudja, minden szájkosár kelléke egy fiatal állatnak. A sétány páraködén is átüt a gipszhajók lassú vonulása az anyaöl komolyságú tó két partja között. Micsoda megnyomorított zászló ez az élet és micsoda torz optika benne az én meztelenségem. Különben látnám, amit mások vágynak, hályog nélkül, indokolatlan, nem nőne akkor szemem köre, kucsmaként, a fej előbőre. De ha nem is távoli tulajdonom, azért olyan adottsága ez a kertbe érkezőnek, amely gazdáján áll bosszút, érzékeiért. Meleg bélsár és nehéz avar illata, a délelőtt hideg refluxban a sövényfal szélárnyéka véd meg, Mielőtt messze besétálnánk a tóba, tudni szeretném, mire emlékeztek belőle? Mire emlékeztek az ember neméből? Akár a tőke duruzsolása egy másik kertben, másutt, fiatal férfiak gyűrűjében. Felettünk a hanyatlás sikere és tompa harangszava forgott, ércjátéka idegen tenyereknek.

230

Hogyan éltem meg a négy évet K ubi n y i M árto n P h 1 2

A

z a kérdés foglalkoztat leginkább, vajon hogyan tudom felhasználni a Pannonhalmán megtanult, jól működő struktúrákat egyetemistaként, egy megváltozott környezetben? Amíg Pannonhalmára jártam, mindig nagyon vártam, hogy elkezdhessem az egyetemet. Ebben része volt türelmetlenségnek, idealista várakozásoknak, szakmai érdeklődésnek és a mind nagyobb önállóságra való törekvésemnek egyaránt. A ballagásunkat követő fél évem nagyrészt megfelelt ezeknek az elvárásoknak. Emellett fontos kimondanom, hogy nagyon élveztem a pannonhalmi éveket, szerettem ott lenni, és különösen az utolsó két gimnáziumi évemet nem cseréltem volna, és nem is cserélném el semmire, még az egyetemre sem. Idén ősszel kezdtem tanulni a Budapesti Corvinus Egyetemen közgazdaságtant, és felvételt nyertem egy szakkollégiumba is. Minden nagyon tetszik, amit eddig megtapasztaltam Budapesten. Az egyetemi tanulmányoktól azt kaptam, amit vártam és nagyon sok lehetőséget találok a szakmai fejlődésre. Ilyenek a szakkollégiumi kurzusok, az előadások, konferenciák, tréningek. Egy jó közösséget, ami Pannonhalmán adott volt, részben a kollégiumban sikerült találnom. Emellett pedig tartjuk a kapcsolatot az osztálytársakkal, nehezen tudom elképzelni, hogy ezeknek a kapcsolatoknak egyszer csak vége szakadjon. Főként azért, mert ha időnként el is hanyagoljuk ezeket a barátságokat, a következő találkozás mindent visszaépít – ezt nyilván a közös emlékekből, tapasztalatokból teszi –, és végül minden ugyanott folytatódik, ahol legutóbb abbahagytuk. Annak ellenére, hogy úgy gondolom, középiskolai tanulmányaim befejeztével éppen itt volt az idő a továbblépésre, nem mernék arra vállalkozni, hogy egyetemi életemet, annak minden pozitív elemével együtt, összehasonlítsam a Pannonhalmán töltött évekkel. Az összevetés egyszerűen nem volna helyénvaló. Ezért első, egyetemistaként tett pannonhalmi látogatásomról írok, amiből minden hasonlítgatás nélkül kiderül, mi az, amit

231

magammal viszek abból, amit a bencés iskolától kaptam. Tulajdonképpen azt írom le, hogyan próbálom átültetni Pannonhalmát budapesti életem gyakorlatába. Hétfőn délben érkeztem Pannonhalmára, és aznap ebéd után már találkoztam is Cirill atyával a perjeli irodában. Tanulmányaimról, az egyetemen tanuló öregdiákokról érdeklődött. Valamennyien közgazdaságtan szakkörösök voltunk nála, és kisebb meglepetésemre több oktatómat ismerte a tanári karból. A bencés bálról és borokról esett még szó. Mindössze pár percünk volt, de meglehetősen tartalmas, és jó hangulatú beszélgetés volt. Fél év után először voltam Pannonhalmán, így új környezetemből kilépve kissé váratlanul ért, hogy nem csak a barátaimra, hanem itt mindenkire igaz, hogy felszínes társalgás nélkül, az első perctől fogva úgy beszélhetünk, mint mikor még ide jártunk iskolába. Atyákkal, tanáraimmal, prefektusokkal, a takarító nénikkel, bárkivel. Vendégként ugyanolyan fogadtatást kaptam, mint azelőtt – ami nagyon fontos –, és ez persze részemről kölcsönös volt. Másnap felkerestem volt osztályfőnökömet, Barcza István tanár urat. Délután meghívott egy kávéra a Viator Étterembe, több mint másfél órán át beszélgettünk. Az osztály volt a középpontban, az egymásra való odafigyelés, a közös találkozások. Budapestiként, pannonhalmi öregdiákként, majd budapesti egyetemistaként Barcza tanár úr közel végtelen tapasztalattal tud beszélni arról, hogyan lehet egyben tartani a közösséget, például kulturális programokkal összekötve találkozásainkat. Három dolog van, amire több időt és figyelmet szeretnék fordítani az egyetem alatt. A közösségre, azokra az emberekre, akikkel körülveszem magam, a művészetekre és a lelkiségre. Ezekkel nem volt nehéz dolgunk Pannonhalmán (osztálytársak, szobatársak, kiállítások, koncertek, előadások, felolvasóestek, filmek karnyújtásnyira, kötelező vasárnapi diákmisék, közös imádságok). Annál nehezebb ezeket megvalósítani most, amikor sok minden eltereli az ember figyelmét a fontos dolgokról. Ezt nagyon tudatosan lehet csak megvalósítani, ezért volt nekem nagyon fontos, hogy lássam, hogyan kell jól csinálni mindezt. Az egyszeri alkalmak jól működnek az osztályban (gyertyagyújtás, poharazgatás, közös síelés), sokan összegyűlünk ilyenkor. Emellett a kiállítás, a színház, a koncert vagy a mozi közössé tétele tudná rendszeresíteni ezeket az eseményeket. Érdemes időt szánni a megvalósításra, mert ez mind a három területet érinti, amit tovább szeretnék

232

örökíteni Pannonhalmáról. Már első meggondolásra is megoldást jelenthet az aktív közösség megteremtésére, és a kapcsolataink gondozására, illetve a művészettel való érintkezés gyakorlására és kiterjesztésére. De a közösségen keresztül – és a művészetek által –a harmadik általam kiemelt elemben, a lelkiségben is tartalmasabbá tesz ez a gyakorlat. Természetesen Barcza tanár úrral való beszélgetésünkből kiragadtam egy töredéket, sok másról is esett szó. Tanulmányokról, a kollégiumról, korábban végzett diákokról. Én a tornacsarnokról érdeklődtem, főként a finanszírozást tárgyaltuk, aminek a tanár úr minden szegletét nagyon precízen illusztrálta. Érdekes volt, megtetszett a projekt. Már érkezésem előtt, levélben jeleztem Fidél atyának, hogy szeretnék egy hosszabb beszélgetés erejéig is találkozni vele. Kedden délután ötre mentem hozzá. A beszélgetés nem csak a lelkiségről szólt – amiről persze akartam, hogy szóljon, és szólt is. Inkább egy, az életem mostani szakaszát átfogó egész volt a tárgya, a lehető leggyakorlatiasabb útmutatásokkal. Az egyik fontos dolog, amit itt is érintettünk, az volt, hogy hogyan tudunk Pannonhalmán kívül szervezetten együtt lenni, és hogy ezt mások hogyan csinálták előttünk. Hogy ehhez hol találunk segítséget, vagy hogyan lehet hozzálátni ennek a kiépítéséhez. Az egyetemi félévem egyik legnagyobb kihívása a megfelelő időbeosztás megalkotása volt. Fidél atya nagyon sokat tudott segíteni nekem abban, hogy hol tudom megtalálni azokat az időket egy meglehetősen eseménydús napban, amiket egy kis megállásra, szemlélődésre tudok használni. Ennek nagy szerepe van a spirituális igényeken túl a kiegyensúlyozottság megteremtésében is, ez az idő ugyanis a mindennapok értékeléséről is szól. Erre nagy szükség van az egyetem alatt, amikor az ember nem lát ki a feladataiból és kötelességeiből, illetve az azokkal szemben támasztott elvárásokból. De ugyanez segít a kevésbé mozgalmas napokon megfelelő feladatokat találni, hogy ne vesszen kárba a szabadidő sem. Nagyon érdekes, hogy az életvitel valamennyi praktikus eleméhez hozzátartozik egyfajta szemlélet is, ami a megfelelő értelmezést szolgálja. Így esett szó közgazdasági és aktuálpolitikai kérdésekről, és az eseményekre adott emberi reakciók tudományos megközelítéséről is. Sokakkal találkoztam még látogatásom során: tanáraimmal, prefektusokkal, diáktársakkal, atlétika edzőkkel, egykori diákokkal, akikkel most

233

prefektusként találkoztam, takarító nénikkel és Pannonhalmára visszatérő öregdiákokkal. Óriási élmény volt. Pár nap elég volt ahhoz, hogy megerősödjek abban a gondolatban, hogy a Pannonhalmán megtapasztalt dolgokból magammal akarjak vinni néhányat. Amennyiben ez sikerül, akkor még céltudatosabban és meglehetősen magabiztosan tudok majd új környezetben és új helyzetekben is eredményesen jelen lenni. Több időt fordítva a körülöttem lévő emberekre, a művészetekre és a lelkiségre.

234

Tóth József Ph98: [NYÁRSAL A HOLD…] Nyársal a hold, csillagot csepegtet a föld jóízű karéjára. Figyelem moccanó lelkeink, ahogy felriad a vekker, és józan ébredések illata motoszkál. „Ami szép, az nehéz.” Tonnás könnyedség árnya suhan.

235

Mára ennyi Csúnyán átvágott a lelkem: azt hittem, létezem, holott Isten kése hol itt, hol ott oldalba taszítva elken - ügyesen, hogy le ne essem – egy pirítós kenyéren. Volt már cudarabbul is koholt ez a valóság, de ez sem semmi. Vigyáznom kell, hogy el ne higgyem magamnak: élek. Az Úr még egy kis vajat lel (hiába, ennyi az élet) és bölcsen, mosollyal felel. Fáradtan pihenni térek.

236

237

V. A diákszövetség hivatalos adatai

238

A BDSZ elnöksége Kukorelli István Ph70 elnök Tombor András Gy91 alelnök Deli Gergely Ph98 főtitkár Hortobágyi T. Cirill OSB Ph77 Bischof Péter Ph75 Szalay Kornél Géza Gy96 Benkő Zoltán Gy84 Kemény Gábor Ph98 Péter Tamás Gy00 elnökségi tagok A BDSZ elérhetőségei: Bencés Diákszövetség - Mathias Corvinus Collegium 1518 Budapest Pf. 155. tel.: +36203441134 e-mail: [email protected] web: www.bdsz.hu BDSZ belépés: http://bdsz.hu/a-bences-diakszovetseg/belepes-a-diakszovetsegbe/ BDSZ telefonflotta: [email protected] Bencés Diákok Elektronikus Levelezőlistája: http://bdsz.hu/kapcsolattartas/kozossegimedia/ BDSZ Facebook oldal: https://www.facebook.com/groups/bences/ Ösztöndíj: http://bdsz.hu/tamogatasok/bdsz-osztondij/

239

2013. évben működő területi szervezeteink: Bácskai 20/364-1117 Budapesti 1/266-6750 Délkelet-magyarországi 62/460-288 Egri (Heves megyei) 36/517-209 Északkelet-magyarországi 47/398-118 Fővároskörnyéki 1/277-2186 Győri 20/520-5766 Keszthelyi 83/515-113, 515-110 Komárom–Esztergom megyei 34/334-973, 30/904-0943 Kőszegi 94/361-162 Piliscsabai 1/275-6323 Somogyi 82/577-020, 70/332-8577 Soproni 99/523-766; 30/9373-391 Székesfehérvári 30/97-11-982 Szombathelyi 94/312-594, 30/9472-966 Tolna megyei 74/314-364, 20/9423-517 Veszprém megyei 88/406-670

240

6500 Baja, Liget u. 7. Vancsura László (Ph 84) 1085 Budapest, József krt. 43. Ember Károly (Bp 51) 6791 Szeged, Barátság u. 2/a Atlasz Henrik (Ph 52) 3300 Eger, Hadnagy u. 11. Dr. Hanis Béla (Gy 75) 3907 Tállya, Rákóczi u. 37. Dr. Sója Szabolcs (Ph 58) 1211 Bp., Kossuth L. u. 24. 8/35. Kovács Dezső (Cs 51) 9022 Győr, Széchényi tér 9. ( kémikum) Molnár Zsolt (Gy 85) 8360 Keszthely, Széchenyi u.38. Kiss László sac (Ph69) 2800 Tatabánya, Béla király krt. 20. I.2. Domnanovich Tamás (Kg 49) 9730 Kőszeg, Munkácsy u. 3. Molnár Attila (Gy 71) 1125 Budapest, Mátyás király út 47. Dr. Maróth Miklós (Ph 61) 7523 Kaposfő, Kossuth L. u. 163. Dr. Antal László (Ph 73) 9400 Sopron, Templom u. 1. Szabó Péter (Gy 75) 8000 Székesfehérvár, Távírda utca 2/A. III/9 Dr. Bodnár Zoltán (Ph 94) 9700 Szombathely, Tóth Árpád út 39. Dr. Andor Ferenc (Gy 62) 7100 Szekszárd, Kőrösi Csoma Sándor u. 32. Endrődi István (Ph 63) 8200 Veszprém, Mártírok u. 11. Radó András (Gy 64)

EGYETEMI TAGOZATAINK AZ ORSZÁGBAN: BUDAPESTI EGYETEMI TAGOZAT ELTE: Alföldi András (budapesti tagozat vezetője) 30/464-0222 [email protected] BME: Lázár Levente 20/280-80-58 [email protected] Corvinus Egyetem: Fonai Dániel 30/591-9840 [email protected] PPKE: Kovács Lóránt 30/406-8757 [email protected] SOTE: Pátkai Zoltán 20/852-0374 [email protected]

GYŐRI TAGOZAT: Hancz Patrik 20/5710-738 [email protected] PÉCSI TAGOZAT: Zagorácz Márk 20/917-8912 [email protected] SZEGEDI TAGOZAT: Végi Ádám 20/218-9604 [email protected] VESZPRÉMI TAGOZAT: Bolla Kristóf 20/434-1947 [email protected]

Egyesületünk köszönettel fogadja az 1% felajánlást minden diáktársunktól, pártoló tagunktól. A felajánlott összeget a területi szervezeteink, közösségeink támogatására fordítjuk.

adószám: 19113966-1-08

241

1

%

TAGDÍJ 5.000,- Ft/év az érettségit követő hat év elteltével, az érettségit követő 44. év eléréséig; 1.000,- Ft/év az érettségit követő első hat évben, illetve az érettségit követő 44 év után. A tagdíj befizethető: ----

sárga csekken vagy átutalással a 10403356-33500155-00000000 számlára közvetlen készpénzbefizetéssel a K+H Bank fiókjaiban

Külföldi utaláshoz további adat: K+H Bank Zrt., Győr ; IBAN szám: HU76104-03356-3350-0155-0000-0000; SWIFT kód: OKHBHUHB Kérjük külföldön élő diáktársainkat, hogy minden esetben utalással teljesítsék befizetéseiket. Kérünk mindenkit, hogy a befizetésnél /utalásnál olvashatóan tüntesse fel nevét, érettségije helyét és idejét!

242

a BDSZ tagjai Abért János dr. Ph 1998 Adamovich Károly Ph 2003 Adamovich Károly dr. Ph 1972 Adamovich László dr. So 1940 Adorján József Ph 1952 Akaró Ferenc Ph 1983 Alex László dr Ph 1955 Alföldi András Ph 2009 Alföldi László Ph 1998 Alföldi Péter Ph 2010 Alkér Miklósné Bp 1947 Aller Máté dr. Gy 2003 Almásy László Ph 1975 Almásy Miklós Gy 1984 Altvater Paul dr. Ph 1970 Ambrus Józsefné dr. Ph 1955 Ambrus Zoltán Ph 2007 Ambrusch Dániel Gy 2004 Ámon Ottó Gy 1945 Andor Ferenc dr. Gy 1962 Andor Szabolcs dr. Ph 1992 Andrásfalvy András So 1947 Andrásfalvy Bertalan So 1950 Andrássy Péter Pártoló Tag Andréka Tamás dr. Ph 1998 Andréka Zoltán dr. Ph 2002 Andrónyi Balázs Ph 1989 Andrónyi László Ph 1991 Andrónyi Miklós Ph 1987 Andrónyi Tamás dr. Ph 1958 Andrónyi Tibor dr. Ph 1959 Angyal Ádám Ph 2007 Angyal Ernő dr. Ph 1981 Antal Géza Ph 1966 Antal István Ph 1966 Antal Károly dr. Ph 1975 Antal László dr. Ph 1973 Aporfi László Gy 1951 Aradi László Ph 2006 Árok József Ph 1963 Atkári Gábor Gy 1983 Atlasz Henrik Ph 1952

243

Atlaszné Lénárd Ágnes Pártoló Tag Aurer Tibor dr. Ph 1999 Babán József Cs 1954 Babos János Bp 1945 Bács Aurél So 1951 Bács Tamás So 1954 Bacsik Tamás Gy 1970 Bacsmai László Sac. Gy 1984 Baffi István Sac. Ph 1961 Bagdy György Bp 1948 Bagó Attila dr. Ph 1988 Bagó Ferenc Ph 1960 Bagó György dr. Ph 1963 Bagó Zoltán dr. Ph 1990 Bajkó Ervin Antal Gy 2009 Bajnay László Bp 1948 Bajor Krisztián Ph 1996 Bajor Rezső Bp 1935 Bajzáth Ferenc Tiszteletbeli Tag Bakó Bálint Gy 2006 Bakos Károly dr. Kő 1941 Bakos László Ph 1965 Bakos Péter Kenéz Ph 1989 Bakos Tamás Ph 1960 Bakos Tibor Gy 1980 Balatoni László Gy 1974 Balázs Béla Kő 1950 Balázs József So 1947 Balázs László Pp 1948 Balázs Szilárd Eg 1954 Bálint Árpád Ph 1952 Bálint Bánk Ph 1976 Bálint György Ph 1988 Balogh Ádám Gy 1954 Balogh Bálint dr. Ph 2001 Balogh Béla dr. Cs 1952 Balogh Gergely Ph 1995 Balogh Gyula Ph 1954 Balogh Gyula Gy 1978 Balogh László Pp 1943 Balogh Pál Gy 1962

Balogh Zoltán Ph 1973 Balogh Zoltán dr. Ph 1954 Balthazár Zsolt Ph 1958 Bánréti László Bp 1942 Bánsági-Amend László Bp 1947 Bányai Mátyás Eg 1953 Baracskai András Gy 2006 Baracskay Péter Ph 2002 Baranyai Tamás Ph 2006 Baráth Ákos dr. Gy 1997 Baráth Zoltán Pp 1948 Barkó Gábor Ágoston OSB. Gy 2004 Barok József dr. Ph 1969 Baróthy Béla dr. Ph 1967 Baróthy István Ph 1968 Bartal Ferenc Gy 1945 Bartha Béla Ph 1967 Bartha Gábor Ph 1970 Bartos Béla dr. Ph 1963 Bartosik György Gy 1959 Batkay László Ph 1965 Baumann Tibor dr. So 1950 Beck József István Ph 1957 Bede Máté Gy 2010 Bedő András Ph 1999 Békássy Tamás Ph 1975 Bélik István Gy 1991 Bella Móric Benedek Pártoló Tag Bence Zsolt dr. Ph 2000 Bencze Imre Bp 1948 Bencze Lóránt dr. Ph 1958 Bene Gábor Ph 1962 Bene Lóránt Cs 1952 Bene Márton Gy 2006 Benedek András Ph 2008 Benke Kálmán Ph 1983 Benkő Károly Ph 1965 Benkő Zoltán Gy 1984 Bercsényi L. György Berecz Loránd dr. Ph 1988 Beregi Attila Ph 1981 Berend István Ph 1958 Béres Tamás Sac. Ph 1983 Berta László Gergely Ph 2010

244

Bertalanffy Bock Tibor Ervin dr. Bp 1941 Bertók Szabolcs Ph 2000 Berzsenyi Gyula Ph 1978 Birher Nándor Ph 1991 Bíró Gáspár dr. Ph 1969 Bíró József Gy 1955 Bíró László dr. Ph 1958 Bíró László Mons. Gy 1969 Bíró Sándor Ph 1948 Bíró Szabolcs Ph 1996 Bíró Vilmos dr. Ph 1955 Bíró Zoltán dr. Ph 1966 Bischof Péter Ph 1975 Bizse László dr. Ph 1966 Blaskovics Gyula Ph 1955 Bobók György dr. Ph 1963 Bocsi Sándor Bp 1948 Bocskor Ádám Bp 1950 Boda Gábor Ph 1949 Boda György Ph 1947 Boda István Gy 2008 Boda Károly Gy 1962 Bodnár Zoltán dr. Ph 1994 Bodor István Ph 1957 Bodrogközy László Ph 1948 Boér Miklós dr. Ph 1954 Bogár Gáspár dr. Ph 1966 Bogár István Gy 1965 Bognár András Ph 1986 Bognár Béláné dr. Pp 1940 Bognár Ferenc Cs 1951 Bognár Ferenc Bp 1944 Bognár József Cs 1950 Bogyó Pál Bp 1945 Bohon Tibor Ph 1960 Böjti Péter Pál Ph 2007 Boksay Györgyné Pártoló Tag Bolla Dezső Gy 1947 Bolla Ferenc Gy 1959 Bolla István dr. Pp 1943 Bolla Kristóf Gy 2007 Bontó Ferdinánd Gy 1987 Borbás Dénes Ph 1975 Borbás László Ph 1979

Borbáth Gyögy Bp Borbély Imre Gy Borbély Tamás Gy Borián Bálint Gergely dr. Ph Borián Gellért Elréd dr. OSB. Ph Borián György Ph Borián Marcell Ph Böröcz Ferenc Gy Böröcz László dr. Ph Boromisza Tibor dr. Eg Boros László dr. Ph Boross János Gy Boross Kálmán So Bors András Gy Borsa József Ph Borsányi Balák Pál Bp Borsodi János Ph Borsos József Ph Borsos Tibor dr. Ph Börtetics Sándor Gy Bősze István Kő Botló Sándor Ph Bozó Tamás Ph Bradean Krisztián Gy Breglovics Máté Gy Breglovics Tamás Gy Brezina Péter Ph Brieber László Sac. Gy Bröszt Julianna Brumbauer Antal Ph Budai Imre Ph Budai Zoltánné dr. Cs Budai-Bock László dr. Ph Budavári Zoltán Ph Bűdi Ferenc Gy Bujdosó Géza Gy Bujtás László dr. Gy Bukor Ferenc Ph Bundics Antal Gy Buschbach László Ph Busics György Ph Buttyán Kornél Ph Buzás Antal Ph Cs. Varga István dr. Gy

245

1943 1949 2006 1994 1980 1977 2007 1961 1998 1945 1964 1962 1951 1995 1971 1943 2002 1984 1982 1950 1945 1967 2002 2005 2001 1967 2003 1955 2005 1989 1952 1972 1965 1972 1954 1970 1966 1976 1964 1994 1965 1964 1964

Csaba Attila dr. Ph 2000 Csanády Zsolt Ph 1967 Csanaki Vida István dr. Gy 1979 Csányi György dr. Bp 1946 Csányi Zoltán Gy 1974 Csaplár-Degovics Krisztián Gy 1995 Csapó Tibor Gy 1949 Császár György Ph 1954 Csáthy Tamás Bp 1949 Csatlós István Sac. Ph 1980 Cséfalvay Gyula Ph 1974 Csegezy Miklós Ph 1960 Csengeri Tamás Ph 1969 Csere Márton Ph 2001 Cséri Tamás dr. Ph 1986 Cserta János Ph 1961 Csertán Ferenc Ph 1953 Cséry Viktor dr. Ko 1947 Csiba Ferenc Ph 2008 Csiba Gábor dr. Ph 1974 Csíky Balázs Ph 1997 Csíky Gábor Ph 1969 Csíky Gábor Gy 1994 Csiky Lajos Ph 1968 Csillag Géza Gy 1957 Csillag Kristóf Ph 1978 Csillag László dr. Ph 1952 Csillag Péter dr. Ph 1979 Csillagné Faggyas Janka Ph 1952 Csiz András Ph 1999 Csóka Gábor Ph 1981 Csollány Jenő dr. Gy 1960 Csönge Tamás Ph 2006 Csonka Dénes Ph 1998 Csonka Gábor Ph 1999 Csontos Zoltán Gy 2006 Csordás Ádám Gy 2003 Csornay László Eg 1951 Csősz János Cs 1953 Csősz Sándor Pártoló Tag Csúcs László dr. Ph 1960 Csukás Hilda Ko 1946 Csutorás Csaba Gy 1961 Czákler József Ph 1978

Czakó Károly dr. Ph 1970 Czapáry Miklós Ph 1947 Czappán Elemér Bp 1950 Czeglédy Ferencné dr. Ph 1969 Czeibert Kálmán Ph 2003 Czigány György Gy 1948 Czigler András Ph 1961 Czike Imre dr. Ph 1961 Czinger Csaba Gy 1961 Czingráber András Gy 2003 Czvitkovics Gábor Gy 1987 Dakos László Ph 1979 Damjanovics József Ph 1966 Damjanovics Pál Danielfy Tibor Bp 1949 Danner-Stipkovits Gerhard Ph 1959 Dányi Dezső Bp 1946 Daubner Lóránt Ph 2004 Dax Károlyné Selmeczi Mária Bp 1952 Deák Bálint Ph 2008 Deák Péter Ph 2006 Deák Zsuzsanna Pártoló Tag Dekovics Sándor Pp Deli Ferenc Ph 1972 Deli Gergely dr. Ph 1998 Dely Ernő Gy 1950 Demetrovics Szilárd dr. Gy 1970 Dénes Gyula Ph 1981 Dénes Márton Gy 2012 Dénes Tamás Ph 1958 Dénesfalvy Józsefné So 1943 Derényi Jenő So 1950 Detre Ferenc Ph 1959 Dévényi Norbert dr. Ph 1989 Dezsőfi (Gottl) Tivadar dr. Bp 1943 Dinnyés Tamás Ph 1998 Diós István Ph 1961 Divós Lajos dr. So 1951 Döbörhegyiné Monspart Xenia dr. Cs 1949 Dobos Csaba Gy 1991 Dobos Imre Bp 1938 Dobszay Balázs Ph 2010 Dolinka József Gy 1974 Domán Kornél Gy 2001

246

Domnanovich Tamás Kő 1949 Domokos Zsolt Ph 1985 Dömötör Béla Ph 1977 Dömötör Pál Ph 1966 Donáczi Béla Ph 1974 Doromby Géza Ph 1965 Doroszlay László Gy 1995 Dósa György Ph 1977 Dosztálné Zichy Magdolna Ko 1943 Dragonits Tamás dr. Bp 1942 Draskovits Imre Ph 1955 Dreisziger Miklós Ph 1951 Druskóci József Dukai Miklós Gy 1966 Dukán Gergely Ph 1998 Dukavits István Bp 1953 Durni Sándor Ph 1956 E. Berty Tamás Bp 1949 Éder Zoltán dr. Cs 1950 Egervári Ferenc dr. Ph 1973 Eggenhofer Tamás Pártoló Tag Egri József sac. Gy 1968 Éhmann Róbert Ph 2006 Einbeck József Szo 1952 Elischer Ádám dr. Ph 1998 Elischer Zoltán dr. Ph 1963 Ember Károly Bp 1951 Emődi Sándor dr. Gy 1950 Emszt Mihály dr. Bp 1939 Encsy Balázs Ph 1959 Endrédy István dr. Pártoló Tag Endrődi István Ph 1963 Endrődi József Ph 1966 Endrődi Miklós Gy 1994 Erb Ottó Valér Gy 1966 Erdélyi Attila dr. So 1950 Erdélyi Géza Ph 1962 Erdélyi Iván Ph 1963 Erdélyi Márton Gy 2011 Erdész Ferenc Sac. Gy 1947 Erdődy Imre Ph 1957 Erdődy László Ph 1956 Eszes István dr. Ph 1970 Esztergomi György Gy 1936

Etey Emília dr. Bp Ézsöl György dr. Ph Faber Miklós Bp Fábián József dr. Ph Fábián Péter Ph Fábiánné Csősz Lukrécia Cs Faith Mihály dr. Bp Faltin Henri Ph Farbaky István Farbaky Tamás Ph Farkas Zoltán Farkas Bálint Ph Farkas Géza dr. Ph Farkas János dr. Eg Farkas Jenő dr. So Farkas László Ph Farkas Ramón dr. Ph Farkas Zoltán Gy Fáthné Szauer Margit So Fedina László dr. Cs Fehér Gyula Gy Feil Mihály Gy Feiszt György Gy Feiszt Ottó Gy Fejes Antal dr. Ph Fejes Ferenc Ph Fejes György Ph Fekete László Gy Felber Gyula Ph Félegyházy Megyesy Ágoston Ph Fend Ferenc Ph Fentős Attila Gy Fenyőházi Ernő dr. Bp Ferencz Pál Ph Ferencz Péter dr. Ph Filep Gyula Ph Fischer G. Tamás Fitz Jenő dr. Bp Fodor Attila Ph Fodor György dr. Fodor István Fodor László Ph Fodor Mátyás Fogarasi Gyula dr. Bp

247

1951 1968 1948 1988 2007 1953 1948 1951 2009 2009 2000 1978 1947 1942 1984 1996 2006 1948 1952 1950 1983 1968 1970 1963 1975 1972 1952 1984 1963 1962 1985 1936 1980 1975 1975 1949 1939 1965 1980 2010 1955

Földi Márton Ph Fölsz Attila Bp Fonai László Ph Fonai Tibor Ph Fornet László Ph Forrai István Gy Frang Dezső dr. So Fráter Loránd Ph Fröhlich Károly Szo Fucskó István Ph Füleky Tibor dr. Bp Fülöp István dr. So Fülöp Kálmán Gy Fülöp Tibor dr. Ph Funtek Milán Gy Füredi Mihály Ph Fűvessi József E Füzesi Sándor dr. Gy Füzi Gyula dr. So Füzi Tamás Gaál György dr. Ph Gaál Győző Ph Gaál László Gy Gádory Elemér dr. Ph Gajda Szilárd Cecilián Ph Gál Domokos Gy Gál Imre Ph Gál István Ph Gál László Gy Galántai István Ph Galgóczy László dr. So Galla Ferenc dr. Eg Gallai Dávid Gy Gallyas Ferenc Gy Gallyas László Gy Gánicz Endre Sac. Ph Gara István dr. Gy Gara István dr. Gy Gáspár István dr. Eg Gasztonyi Károlyné dr. Pp Gayer Ferenc Kő Gebauer György Ph Gebauer István Ph Gedeon Miklós Ph

2000 1952 1977 1975 1964 1977 1951 1966 1950 2005 1946 1948 1941 1983 2006 1969 1940 1970 1947 1972 1966 1970 1957 2008 1959 2008 2008 1982 1962 1944 1948 2010 1954 1952 1991 1966 1989 1947 1949 2000 1971 1980

Gelencsér Ferenc dr. Bp 1949 Gelencsér Szabolcs dr. Gy 2000 Gémes Miklós Ottó Gy 2000 Gereben Ferenc dr Ph 1960 Gereben Zoltán Ph 1952 Gerebenics Tamás Gy 1977 Gerendás Gyula Eg 1953 Gergátz Elemér dr. Gy 1960 Gergely Kálmán Ph 1963 Gergelyi András Péter Pártoló Tag Gergelyi Ferenc Ph 1967 Gerzson István Kő 1951 Geszler Ödön Ph 1957 Giczy József Kő 1951 Gigler András Ph 1991 Glóner Csaba Gy 1989 Glóner Márk Gy 2012 Glósz Ferenc Ph 1951 Góczán Bálint Ph 2007 Godó Ferenc Eg 1951 Godóné Németh Borbála Cs 1951 Godzsa József dr Ph 1967 Gőgös Béla vitéz Pp 1943 Gőgös Béla vitéz Ph 1963 Golarits Géza Cs 1954 Golaritsné Kotasek Ibolya Cs 1954 Gönczi Béla Bp 1952 Gönczi Tamás Bp 1949 Göndics János Sac. Gy 1992 Göndics Márton Gy 1996 Gondos Lajos Ph 1957 Görög Gézáné dr Pártoló Tag Gosztonyi Miklós Gy 1974 Gréger Árpád SVD. Kő 1948 Gregosits Balázs Ph 1997 Gregosits Gábor Ph 1995 Grunda János Sac. Gy 1975 Gubicza László dr. Ph 1969 Gudenus János József Ph 1965 Gulácsy Róbert Bp 1953 Guld József Gy 1977 Gulyás Gábor Ph 1976 Guzslován Lajos Ph 1994 Gyárfás Tamás Ph 1964

248

Gyenes Szilárd dr. Ph Gyöngyösi Gábor dr. Ph Gyóni András Gy Győri László dr. Gy Gyulai György Ph Gyulaváriné Lovassy Klára Kő Gyuricza József Ph Gyurkovics István dr. Sac. Ph Gyűrű László So Hack-Handa József Ph Haják Gyula So Hajdu Andor Eg Hajdú János Dezső dr. Ph Hajduné Szendrő Katalin dr. Cs Hajnáczky András Ph Haláchy Lóránd Bp Halász Gábor Gy Halász Lajos SVD. Kő Halmos Imre Gy Halmos Pál dr. Gy Hamság Ernő Bp Hanák Sándor Ph Hancz Dániel Gy Hanis Béla dr. Gy Hansághy Péter Ph Harangozó Bertalan Gy Harkányi Zoltán Ph Harkay Máté Ph Hartai József dr. Gy Háry Dezső Pál Lajos Gy Hatos Iván Ph Hatos László Ph Hauser Péter dr Ph Havas Zsófia Ptl Havris György Ph Haydu Zsolt dr Ph Hedry Béla Ph Hedry Gábor Ph Hedry Zsolt Ph Hegedűs Balázs Ph Hegedűs Gábor Ph Hegedűs Tamás dr. Hegyháti Zsolt Ph Hegyi Adorján Bp

1986 1984 1973 1969 1984 1969 1961 1961 1950 1993 1942 1949 1996 1951 2004 1951 2007 1947 1950 1967 1948 1975 2004 1975 1969 1973 1978 1962 1962 1948 1974 1989 1980 1965 1966 2000 1999 1982 2008 2010 1948

Hegyi Kristóf Ph 2010 Heil Ádám dr. Ph 1978 Heimann Zoltán Tiszteletbeli Tag Heiner István Gy 1995 Heink János Bp 1949 Heinrich Pál Bp 1952 Heintz Pál Bp 1945 Heller György Gy 1940 Heltovics Ede Ph 1996 Hencz Gyula Ph 1981 Héray József Bp 1953 Herbak Elszászer Paula Bp 1953 Herber Endre Ph 1959 Herendi János Sac. Gy 1959 Herkli Ákos Ph 1990 Herkli Antal Ph 1965 Herman Sándor dr. Ph 1971 Herszényi Bálint Ph 1966 Hertai József dr. Gy 1962 Hertelendy László Ph 1978 Hertelendy László dr. Gy 1988 Hess László Gy 1985 Heszky Sándor Gy 1945 Hetyey György Ph 1999 Hevér Zoltán Ph 1981 Hinterdorfer János Gy 1967 Hír József Gyula Ph 1968 Hirka Antal OSB. Ph 1964 Hirth Vilmos Sac. Ph 1952 Hittner Gábor dr. Ph 1970 Hluchány József Gy 1969 Hodász István Ph 1986 Hódi Rezső István Bp 1947 Hoffer Lajos dr. Ph 1958 Holop Géza Eg 1947 Holvay Endre dr. Bp 1936 Honffy Pál dr. Bp 1951 Hoós Flórián Gy 1989 Hoós Norbert Gy 1992 Horányi György Ph 1986 Horányi Márton Ph 1983 Hordós Richárd Gy 2006 Hornung Tamás Gy 1975

249

Hornyák Levente Ph Horony Csaba Gy Hortobágy Antal Eg Hortobágyi Károly Eg Hortobágyi T. Cirill OSB. Ph Horváth Balázs János Ph Horváth Barnabás Ph Horváth Béla Ph Horváth Béla dr. Gy Horváth Ciprián dr. Gy Horváth Endre Ph Horváth Ferenc Ph Horváth Ferenc Ciprián dr. OSB. Gy Horváth Gellért dr. Ph Horváth Gyula dr. Gy Horváth Imre Ph Horváth Imre Ph Horváth Imre Sac. Ph Horváth István Ph Horváth István Gy Horváth István Ph Horváth János Ph Horváth János Gy Horváth János dr. Ph Horváth Jánosné Horváth József dr. Gy Horváth József dr. Gy Horváth Kálmán Gy Horváth Máté Ph Horváth Miklós Ph Horváth Nándor Gy Horváth Ottó Gy Horváth Ottó Boldizsár Ph Horváth Pál Gy Horváth Róbert So Horváth Szilveszter Ph Horváth Tibor Ph Horváth Tibor dr. Ph Horváth Zoltán Ph Horváth Zoltán Ph Horváth Zoltán Ph Horváth-Szalai Zoltán Ph Hritz István Ph Hrotkó Géza Sac. Ph

2008 2006 1951 1941 1977 1990 1997 1966 1966 1970 1957 1969 1957 1998 1978 1989 1989 1968 1965 1942 2011 1955 1985 1958 1971 1976 1932 2002 2007 1971 1975 1980 1966 1945 2007 1975 1951 1958 1967 1980 2006 1995 1953

Huber György Bp 1947 Huber Máté Ph 1959 Hujber József Ph 1955 Hülber Lajos Gy 1962 Hulyák Géza Ph 1969 Hunka Rezső dr. Eg 1943 Hunyadi Géza Gy 1980 id. Schnur Mátyás Gy 1970 Ignácz Péter Ph 1981 Illés Ferenc Ph 1963 Illés Ferenc Gy 1967 Ilniczky József Ph 1952 Ilosvai Gábor dr. Ph 1988 Iski István Gy 1981 Istvánffy Miklós Ph 1985 Istvánffy Miklós dr. Gy 1947 Ivancsics János So 1950 Ivanics István Cs 1952 Iványi Attila Pártoló Tag Iványi Gábor Ph 1966 Iványi László Ptl 1954 Iváskó János dr. Bp 1938 Jaczó Győző Ptl 1958 Jáger Lajos Ph 1989 Jagicza Alajos Ph 1955 Jakab András Ph 2007 Jakab Lajos Ph 2003 Jakab Zoltán dr. Gy 1948 Jakovitz Dezső Cs 1954 Jalcs Jenő Alfréd Cs 1954 Jancsó Alexander Ko 1947 Janka Gábor dr. Sac. Ph 1990 Janka György dr. Sac. Ph 1983 Jankovich László Ptl 1969 Jankovics Marcell Ph 1959 Jantsits Gabriella dr. Ptl 1940 Jantyik Pál Ph 1974 Jász Zsigmond Gy 1950 Jenkei Ede Pártoló Tag Jenvay Lóránt Cs 1951 Jeviczki Ferenc Sac. Ph 1982 Jeviczki Simon dr. Gy 1968 Jezsó Béla Ph 1967 Jobaházi Jenő dr. Bp 1946

250

Jobbágy Lajos dr. Ph John J. Alpar Md. So Jókay László Bp Jórász Zsolt dr. Ph Jordán László dr. Gy Judák László Gy Juhász András Gy Juhász Imre Ph Juhász József dr. Bp Juhász Norbert Ph Kádár Sándor Gy Kaizer Jenő Gy Kajtor János Ph Kakas József Ph Kalapos István Ph Kalapos István Gy Kálmán János Ph Kalmár Ferenc Gy Kalmár Gáspár Gy Kalmár Imre Gy Kálóczi Jenő Kámán Imre Ph Kálmán János dr. ph Kammermann Csaba Ph Kamocsai Ignác Gy Kanta Tamás dr. Ph Kántor József So Kántor Tibor dr. Ph Kapiller Péter dr. Ph Káplár Mihály Ph Káplár Péter Ph Kaposi Ambrus dr. Ph Kaposi András Ph Kapovits Ábel Ph Kapui Ferenc Gy Karacs Kristóf Ph Kardos Dezső Ph Karlovits János So Károlyi György dr. Ph Károlyi Sándor Gy Karosi György Ph Karosi Imre Ph Kárpáti József Eg Karsai Márton Ph

1969 1944 1951 1995 1936 2004 2003 1974 1946 1967 1965 1973 1976 1969 1964 2000 2006 1974 1962 1976 1955 1986 2006 1986 1953 1978 1942 1954 1984 1985 2007 2004 1978 2012 2001 1996 1959 1947 1968 1950 1966 1969 1948 1969

Kása Péter Gy 2006 Kasza Levente Ph 1955 Kátai Antal Eg 1940 Kátai Gergely Gy 1972 Katona Bálint András Ph 2012 Katona Gábor Ph 2008 Katona Gyuláné Ptl 1975 Kauker Dávid Ph 2007 Kauker József Ph 1954 Kavalecz Attila Tamás Ph 1988 Kelényi István dr. Ph 1964 Keller Pál Ph 1973 Keller Péter Ph 1974 Keller Tamás Ph 1999 Kemenes Otto Bp 1939 Kemény Béla Ph 1951 Kemény Gábor Ph 1998 Kemény Krisztián Pártoló Tag Kende György Bp 1952 Kenéz Károly Gy 1988 Keöves Ferenc Ph 1959 Keöves György Ph 1968 Kerék Máté dr. Ph 2002 Kerekes Ferenc Pál Pp 1949 Kerekes László Ph 1956 Kerényi A. Ödön Bp 1937 Kerényi Imre Gy 1961 Keresztes Imre dr. Ph 1948 Keresztes József Ph 1977 Keresztes Péter Ph 1994 Keresztury Imre Ph 1983 Kéri Ferenc Ph 1975 Kéri Gyula Ph 1978 Kéri Vilmos dr. Ph 1975 Kéri Zsombor Csaba Ph 2007 Kertesy Endre dr. Bp 1945 Kertész Imre dr. Bp 1939 Kéry László András Gy 1953 Kiffovics Alajos Gy 1974 Kincses Imre dr. Ph 1982 Király István József Gy 1958 Király László Ph 1977 Király Miklós dr. Ph 1958 Kis Horváth János So 1948

251

Kis István dr. Ph Kis István dr. Ph Kiskéry Lóránd Ph Kisnemes János dr. Sac. Gy Kiss Balázs Ph Kiss Ferenc Ph Kiss György Ph Kiss György dr. Sac. Eg Kiss Gyula Ph Kiss Imre Gy Kiss Imre Eg Kiss József dr. Gy Kiss József Ágoston Gy Kiss Károly Ph Kiss László Ph Kiss László dr. Ph Kiss László Sac. Gy Kiss László Sac. Gy Kiss Nándor dr. Gy Kiss Róbert dr. Ph Kiss Zsolt Gy Kiszel Mihály Sac. Ph Kizman István Ph Klaibán Sándor Ph Knáb János Ph Knáb József Ph Knáb Tamás Ph Knipper Emil Ph Kő József Ph Kobia Helmut Sac. Gy Kóbor András Gy Kóczán István Gy Kóczán Lajos Ph Koczor László Pp Kőhalmi Kornél Ph Kőhalmi Pál Gy Kohányi Balázs Gábor Ph Kokasné Jákóy Zsuzsanna Ko Kókayné Bácsi Éva Cs Kolbert Mátyás Ph Kölcsényi Zoltán Bp Kolonics Gyula dr. Ph Koloszár Gábor Gy Koloszár József Ph

2005 2005 1953 1957 2006 1979 1967 1949 1966 1945 1951 1966 1969 1986 1954 1960 1985 1969 2001 1985 1986 1963 1974 1974 1983 1988 2009 1970 1975 1957 2003 1957 1975 1934 1995 1950 1981 1943 1953 1955 1953 1961 2005 1963

Koltai Jenő Gy 1962 Komán Béla Eg 1941 Komárik Dénes dr. Bp 1947 Komáromi Zsolt dr. Ph 1998 Komáromy Balázs Péter Gy 2008 Kőmíves Pál So 1949 Komlós Ferenc Bp 1951 Komlóssy Attila dr. Ph 1968 Kommenda Lajos Kő 1944 Komorczy Béla Ph 1956 Kőmüves János Gy 1966 Koncz Otto dr. Ph 1956 Kondor István Kő 1938 Kondora László Ph 2009 Kondora Zoltán Ph 2007 Konkoly Manriko dr. Ph 1996 Könnyid Krisztián Gy 2004 Könözsi Béla Eg 1953 Kontos Elemér dr. So 1946 Könyves Tóth Kálmánné Gabi Pártoló Tag Koór Sándor dr. Ph 1965 Kopeczky Lajos Bp 1954 Koppány András Ptl 1994 Körmendi Dezső Ph 1963 Körmendi Gábor Gy 2005 Körmendi Tamásné Pártoló Tag Körmendy Szabolcs dr. Ph 1989 Körmöczi László Gy 1985 Korner Viktor Kő 1942 Kornfeld Ákos Gy 2006 Környei Miklós dr. Gy 1985 Kőrösi Kálmán Ph 1951 Kőrösi Péter Ph 1965 Kőrösi Tamás dr. Ph 1973 Korzenszky Emőd dr. Ph 1966 Korzenszky Richárd OSB. Ph 1959 Kósa András 1949 Kotek Balázs Ph 2003 Kovács Albert Kovács András Ph 2008 Kovács Attila Ph 2004 Kovács Attila dr. Gy 1983 Kovács Attila dr. Ph 1955 Kovács Balázs dr. Ph 2002

252

Kovács Bence Ph 2004 Kovács Dezső Cs 1951 Kovács F. László Ph 1960 Kovács Ferenc dr. Ph 1957 Kovács Géza Ph 1996 Kovács Győző Ph 1958 Kovács Imre Pártoló Tag Kovács István dr. Ph 1977 Kovács János Gy 1992 Kovács József Ph 1963 Kovács József Gy 1974 Kovács József Ph 1971 Kovács József László So 1951 Kovács László Gy 1981 Kovács Lóránt Ph 2009 Kovács Olivér István Gy 2007 Kovács Péter Ph 2005 Kovács Péter Ph 2004 Kovács Tibor Gy 1988 Kovács Tibor Gy 1971 Kovács Tibor dr. Ph 1984 Kovács Tibor dr. Gy 1950 Kőváry György dr. Ph 1969 Kováts Attila dr. Ph 1970 Kováts Ferenc Bp 1950 Kováts György Gy 1950 Kováts Lajos Ph 1960 Kövécs László Ph 1979 Kövér Ferenc Gy 1972 Kovordányi Krisztián Ph 1991 Kozma Bognár Tamás Gy 1995 Kozma Imre OH Sac. Gy 1958 Kozma Ottó dr. Ph 1965 Kozma Rikárd dr. Bp 1940 Kozma-Bognár János Kozma-Bognár Tamás Gy 1995 Kozmon László dr. Ko 1939 Krámli Péter Gy 1982 Krassói Kornélia Krein Péter Gy 1990 Krempl Ferenc vitéz Eg 1948 Krénusz Ákos Ph 2010 Kreutzer Richárd Gy 1996 Kricsfalusy Mihály dr. Ph 1975

Kriller Norbert dr. Gy 1993 Kriván Miklós Gy 1952 Kröll Miklós Gy 1967 Krulik Zoltán Ph 1970 Kubinszky Mihály dr. Bp 1945 Kubovich István Eg 1948 Kukor Gyula dr. Ph 1975 Kukorelli István dr. Ph 1970 Kún Józsefné Sz. Fürcht Mária Cs 1951 Kundermann Jenő Ph 1955 Kungl György Tamás Ph 2006 Kuntz Zoltán Ph 1974 Kurcz Ferenc Gy 1985 Kurucz Mihály dr. Gy 1950 Kuslits Alajos Kuslits Béla dr. Bp 1951 Kuslits Ferenc Gy 1969 Kutas István Ph 1991 Kuti István Eg 1949 Kuti József Ph 1973 Kuti Pál Ph 1957 L. Kecskés András Ph 1960 Lábady Miklós dr. Ph 1960 Laborfalvi László Ákos Gy 2006 Labricz István Gy 1967 Laczus Géza Ph 1958 Laczus Péter Gy 1989 Lakatos Lajos Kő 1940 Laki Tamás dr Gy 1992 Lambert Zoltán Sac. Ph 1960 Lámfalussy Sándor dr. So 1947 Lánczky László Ph 1964 Láng András Gy 1967 Láng Bálint Gy 2010 Láng Béla Gy 1952 Láng Dezső dr Gy 1947 Lang Ferenc Gy 2000 Láng István Ágoston Ph 1981 Langer Ágnes Pártoló Tag Laskai Dávid Gy 2006 László Ferenc dr. Ko 1941 László Kristóf dr. Gy 1999 Látits György dr. Ph 1957 Laurinyecz Mihály dr. Gy 1981

253

Lázár János Gy 1970 Lázár Levente Ph 2009 Léber Mihály dr. Sac. Ph 1966 Léber Miklós Sac. Ph 1958 Leé Máté Gy 2006 Légár Béla Ph 1957 Lei Attila dr. Ph 1984 Leitner Jenő Gy 1941 Lékai Róbert Bp 1948 Lendvai Ernő Gy 1982 Lendvai Gyula Ph 2010 Lengyel Attila Ph 2005 Lengyel Ervin Sac. Ph 1998 Lengyel Gyula dr. Sac. Ph 1973 Lepenye Oszkár Bp 1950 Lepp Pál Ph 1988 Lippay Istvánné Bp 1933 Lipták József dr So 1959 Liszkay Nagy Miklós Ph 1951 Locsmándi László Ph 1971 Lóderer Zoltán dr. Ph 1993 Lohr Ferencné Pártoló Tag Lomnici Lajos dr. Cs 1953 Lonkay Géza dr. Ph 1965 Lőrincz Balázs Bendegúz dr. Ph 1992 Lőrincz György dr. Ph 1965 Lőrincz József Pál OSB. Ph 1977 Lovas Róbert Eg 1943 Lövey György dr. Bp 1953 Lucskai Péter Gy 1972 Ludvig Rezső Bp 1952 Lukács Ferenc dr. Ph 1967 Lukács Menyhért Ph 2007 Lukovich Istvánné Sas Piroska dr. Cs 1952 Macho István Gy 1962 Mácsai András Ph 1976 Madarász György Ph 1959 Magassy Dániel dr. Gy 1957 Magyar András Gy 2003 Magyar Balázs Szabolcs Gy 2005 Magyar Béla dr. B 1956 Magyar Endre Lénárd Ph 1999 Magyar Ferenc Gy 1984 Magyaros Ferenc dr. Ph 2001

Magyaros László Ph 2010 Magyaros Tibor Ph 2011 Májer Ferenc dr. Ph 1991 Major Zsolt Ph 1977 Majsa József Gy 1945 Makláry Ákos Sac. Ph 1990 Makó Zsolt Gy 1987 Makovi Gyula 1961 Märcz Ferenc So 1948 Marek Tamás Gy 2006 Márfi Gyula dr. Mons. Ph 1962 Marincsák László dr. Ph 2003 Markó János Ph 1963 Markó Máté Ph 2002 Markovics Róbert Márkus István Ph 1972 Marossy Otto Eg 1942 Marosvölgyi László Bp 1948 Maróth Miklós dr. Ph 1961 Maróti Lajosné Gy 1951 Marton István Sac. Ph 1963 Marx Gyula dr. So 1949 Mátrai Árpád Eg 1941 Matuz Károlyné Pártoló Tag Maurer György Gy 1983 May Zsolt dr. Ph 1987 Máyer Ferenc dr. Ph 1991 Mayer János dr. Ko 1943 Mayer Miklós Mecséri István Sac. Gy 1958 Medgyesi Mihály Ph 1956 Medveczky Miklós Ph 1969 Meggyes Gábor Ph 1960 Meggyes Tamás dr. Ph 1959 Megyeri Sándorné Ph 1972 Megyery Pál Ph 1957 Megyesi Róbert dr. Gy 1997 Méhes Károly Ph 1983 Méhes Miklós dr. Bp 1940 Melegh István Máté Mensáros Tamás Ph 1974 Mentsik Győző Bp 1948 Menyhárt Károly dr. Ph 1989 Mercz Ferenc Ph 1954

254

Mercz László Ph Merényi András Ph Mersei Gyula Pp Mester Sándor dr. Ph Mészáros István Ph Mészáros István dr. Eg Mészáros János Ph Mészáros József Cs Mészáros József Ph Mészáros Károly dr. Gy Mészáros László Eg Mészáros Máté Gy Mészáros Péter Balázs Gy Mészárovits Tamás Bp Meszéna György dr. Ph Meszes Márton Ph Mezey Árpád Eg Mező Imréné dr.-né Bp Mezriczky László Ph Mihaletzky Vilmos dr. Bp Mihalik Szabolcs Ph Mihálkovics Tivadar Bp Mihályi Ferenc dr. Eg Mihályi Géza Ph Mihályi Levente Ph Mihályi Norbert Jeromos OSB. Gy Mihócza Zsolt Ph Miklósfalvi Gusztáv Ph Miklósy Dezső Bp Mikó Dávid Ph Mikó Márton Ph Mikófalvy Bertalan dr. Eg Miló Miklós Sac. Ph Mischinger Ferenc Sac. Ph Mischinger Pál Ph Misefay Tibor dr. Bp Miskei Antal dr. Ph Miszlai József Ph Mitterer Ákos Ph Módos Tibor Ph Mogyorós Miklós Kő Mohácsi Péter Ph Mohay József dr. Ph Mohi György Eg

1958 1981 1946 1975 1963 1945 1969 1953 1970 1973 1948 2012 2000 1954 1949 2010 1946 1950 1958 1937 2002 1951 1948 1948 1994 2005 1985 1971 1939 2008 2006 1947 1968 1983 1975 1953 1986 1964 1975 1966 1951 1979 1984 1944

Mohilla Rezső dr. Gy Mohos László Ph Moldovai Márton Álmos Ph Molnár Antal dr. Ph Molnár Attila Bp Molnár Attila Gy Molnár Bence Ph Molnár Benedek Gy Molnár Ferenc Gy Molnár Gábor Ph Molnár Gábor dr. Ph Molnár Gergely Gy Molnár György dr. Ph Molnár István Ph Molnár Jenő Gy Molnár Lajos dr. Ph Molnár László Ph Molnár László dr. Ph Molnár Márton Ph Molnár Mihály Pp Molnár Miklós Bp Molnár Tamás dr. Ph Molnár Zsolt Ph Molnár Zsolt Gy Mondovits István Gy Monostori Péter Gy Monostori Rezső Bp Morandini Tamás Ph Móricz Béla Ph Morvay Pál dr. Bp Mosolygó Marcell dr. Sac. Ph Mosolygó Péter Ph Mosonyi Richard dr. Ph Mozsolits Imréné So Mugits Károly dr. Gy Müller Ferenc Müller Imre Ph Murányi Gyula Ph Nagy Ádám Kristóf Ph Nagy Alexander Ph Nagy Álmos István dr. Gy Nagy András Gy Nagy András Gy Nagy Béla dr Ph

255

1949 1977 2002 1988 1949 1971 2004 2004 2003 1989 1967 2010 1978 1964 1980 1982 1967 1958 2007 1944 1945 1980 1993 1985 1950 1981 1948 1952 1962 1935 1972 1992 1981 1951 1971 1969 1960 1967 2007 2005 1985 1989 2001 1961

Nagy Dávid Gy Nagy Dávid Nagy Dénes Gy Nagy Ferenc Ph Nagy Gábor Gy Nagy Gergő Ph Nagy István Bp Nagy János dr. Kő Nagy Jenő László Gy Nagy Károly Ph Nagy Károlyné Kurucz Emma dr. Cs Nagy László Ph Nagy László id. Gy Nagy Mihály dr. Cs Nagy Miklós Nagy Olivér Ph Nagy Pál János dr. Ph Nagy Sándor Ph Nagy Tamás Ph Nagy Tihamér Gy Nagygyőry Elemér Ph Nagygyőry Szilveszter Ph Nánai László Eg Nedeczky Árpád dr. Ph Nedeczky Ferenc Ph Néher András Gy Nelhiebel Gyula Eg Nelhiebel József dr. Eg Nemcsics Antal dr. Sac. Pp Nemcsik János dr. Ph Nemes Ákos Ph Nemes Gábor Ph Nemes Zoltán Ph Németh Ádám Gy Németh Ádám Gábor Ph Németh András Németh Áron Gy Németh Attila Eg Németh Balázs Gy Németh Bence Márton Ph Németh Csaba Gy Németh Csaba dr. Gy Németh Ferenc Gy Németh Gábor Gy

2009 2005 1985 2009 2006 1952 1952 1986 1966 1953 2008 1965 1954 1952 2006 1959 1957 1989 1970 1960 1965 1946 1970 1971 2006 1949 1946 1945 1995 2008 1980 1977 2005 2005 2007 1947 2006 2003 1984 1989 2007 2006

Németh Gábor András 2003 Németh Gábor dr. So 1947 Németh Gergely Gy 1993 Németh György Gy 1966 Németh György dr. Ph 1952 Németh Imre Gy 2009 Németh István Ph 1961 Németh István Ph 1978 Németh Isván dr. Gy 1974 Németh János dr. Sac. Ph 1969 Németh Jenő 1948 Németh József dr. Sac. So 1944 Németh Lajos Ph 1979 Németh László Ph 1984 Németh László Ph 1954 Németh Márton Ph 2008 Németh Máté Gy 2013 Németh Nándor Gy 2005 Németh Ottó Pártoló Tag Németh Péter Gy 2003 Németh Szabolcs Gy 1996 Németh Szilárd dr. Ph 1981 Németh Tamás dr. Ph 1992 Németh Tihamér Ph 1978 Németh Viktor Ph 2008 Németh Zoltán Sac. Gy 1973 Neszmélyi András dr. Gy 1996 Niederlend Vilmos dr. Gy 1948 Niszler László Sac. Eg 1948 Nobilis Márió Sac. Ph 1984 Nógrádi László Ph 1966 Nónay Tamás Bp 1944 Novák Antal Gy 1950 Novák Árpád Ph 1980 Novák Jenő Ph 1954 Novák Péter István Gy 1996 Nyikes Nándor Ph 2006 Nyíry István Ph 1970 Oberling Ádám Gy 2012 Oberling Antal Gy 1983 Oberling János dr. Gy 1979 Ócsai Antal dr. Ph 1970 Odhiambo Raymond Ph 1994 Oláh András Ph 1982

256

Oláh György Ph Oláh János dr. Kő Ölbei László Ph Olofsson Károly Placid dr. OSB. Bp Ónody Béláné Mihály Ágnes Ph Orbán Aladár dr. So Örkényi György Ph Ormai Lóránt Ph Orosz Károly Ph Orosz Péter dr. Ph Osztie György Bp Pacher Pál dr. Gy Pácz Gábor Gy Pajor Zoltán dr. Ph Paksa István dr. Ph Pakucs János dr. Gy Palásthy Lajos Bp Palásty István Ph Pálffy-Józsa Kristóf Ph Pálfy Aladár dr. So Pálhidai Rezső Pp Pálinkás Attila Ph Palka Gergely Sándor Ph Palkovics Szilárdné Legeza Jolán Cs Pálla Péter Ph Pálla Péter Ph Pállinger Ottóné Thierry Éva Cs Pallós Lajos Ph Pálmai Péter Godofréd OSB. Bp Palotai Károlyné Solymár Klára Ph Palotás Árpád Ph Pálvölgyi Attila dr. Ph Pálvölgyi Zoltán Ph Pánczél Bence Ph Panek Ödön Bp Papanek Ernő Ph Papp Géza Ph Papp István Ph Papp János dr. Ph Papp Károly Ph Papp László Gy Papp Miklós Sac. Ph Pardavi Patrik Zoltán Gy Pári András Ph

1961 1945 1976 1933 1956 1949 1983 1964 1981 1971 1951 1962 1978 1948 1965 1958 1951 1985 2000 1947 1942 1980 2007 1951 2010 2010 1953 1961 1943 1957 1965 1989 1993 2004 1939 1983 1991 1950 1960 1962 1974 1979 2008 2000

Pataki András Ph Pataky László Ph Patonai Attila dr Ph Pattantyús-Ábrahám Ádám Ph Pattantyús-Ábrahám Tamás Gy Pátzay József dr. Gy Paulik Dezső So Paulovits Imre Bp Péch Béla Ph Péch Kálmán Ph Péczely Tibor Bp Peidl Balázs Ph Peidl Balázs Ph Pekk Antal Ph Péley Iván dr Ko Perczel Béla Gy Peresztegi Gyula Ph Perger Gyula dr. Gy Perlaki Ferenc So Pesztenlehrer István dr. Gy Pete-Pikó Pál Gy Petényi Márk Ph Petényi Mirkó Gy Péter Béla dr. Ph Péter Máté Gy Péter Károly Ph Péter Tamás Gy Pethő István Ph Pethő Szilveszter dr. Gy Petik Ferenc dr. Gy Pető László Bp Petri László Ph Petrits Péter Gy Petrits Szilveszter Gy Petro Kálmán Ph Petróczy Gábor Gy Pettkó-Szandter Aladár Gy Pfeffer Imre Ferenc Ph Piatrd Antal Eg Pihokker Róbert Gy Piliskó Ferenc Ph Pinezich Ákos So Pintér Gábor Gy Pintér Péter Ph

257

1975 1989 1986 1947 1951 1985 1953 1951 1961 1957 1951 2000 2000 1958 1947 1976 1976 1995 1940 1958 1980 2000 2004 1947 2003 1961 2000 1965 1942 1947 1946 1954 1993 1992 1958 1962 1961 2000 1947 2010 1967 1950 1991 1980

Pintér-Povázsán Balázs József Gy Pirisi Péter Gy Pirisi Tibor Ph Plochmann Pál Gy Plósz Béla Ph Podlovics Péter Ph Podruzsik Szilárd dr. Ph Pogány András Gy Pogátsa Gábor dr. So Pogátsa-Murray József dr. Gy Pogátsnik Olivér Ph Polgár Károly Eg Polgár Kornél Gy Pólik Marcell Ph Pólik Sándor Ph Polinczky József Ph Polniczky Zsolt Gy Pölöskei Gergely Gy Pompéry Béla dr. Bp Pongrácz József dr. Ph Pór Gábor Gy Posgay György So Póta György Ph Pótsa-Róbert Emil Eg Pottyondy Ákos Ph Povázsay Károly Gy Prácser István Ph Prajda Zoltán Ph Pregun István dr. Ph Pregun Tamás dr. Ph Preszter Géza Gy Prokopp László dr. Bp Prokopp Sándor Bp Prónay Aladár Bp Prugberger Emil dr. Puhr Károly Ph Pulsfort Edwárd Ph Pup Vilmos Gy Pusker Imre Ph Rab Attila dr Ph Rabi István Gy Rácz Csaba Gy Rácz Gergely dr. Ph Rácz György dr Gy

2007 1979 1988 1958 1959 1984 1990 1961 1950 1947 1984 1947 1943 2009 1998 1955 1986 2006 1936 1969 1984 1946 1964 1943 1999 1950 2006 1977 1989 1988 1987 1949 1946 1948 1957 1978 1981 1966 1974 1960 1982 1959 2005 1985

Rácz László Ph 1995 Radda István Ph 1957 Radics Domonkos dr. Ph 2002 Radics Ottó Ph 2009 Rádics Tamás Ph 1997 Radnai Bertalan Ph 1977 Radnai Imréné Pártoló Tag Radó András Gy 1964 Radó Illés Kő 1952 Raffay Tamás Gy 2006 Rajczy András Cs 1950 Rakusz Zoltán Ko 1941 Raskó György dr. Ph 1970 Ráti József Ph 1969 Rédly Elemér dr. Sac. Ph 1953 Rédly László Bp 1951 Rednik András dr. Ph 1960 Reicharrdt Ákos Ph 1973 Reinthaller Ferdinánd Gy 2006 Rékási Zoltán dr. Ph 1980 Rémai Dániel Ph 2006 Reményi Viktor So 1946 Répási Erik Zoltán Ph 2007 Répássy Attila Ph 1959 Rész Albert dr. Ko 1943 Révész Bence dr. Ph 2000 Révész Zoltán Gy 2007 Révfalvi Gergely dr. Ph 1999 Révteleki László Ph 1961 Ribb Péter Ph 2009 Ribiánszky Péter Ph 2008 Richter Vladimir Bp 1937 Ricsóy Béla Bp 1940 Rigó Bálint Ph 2004 Rimai János Ph 1974 Ripszám János Gy 1976 Risányi Mária 1962 Róka László Gy 1988 Roll István Ph 1960 Roll Kristóf Ph 2009 Rónaszéki Benedek Gy 2006 Ropos Márton Gy 1970 Rórh Péter Ph 1998 Rosenstingel Antal Ph 1962

258

Rosta Máté Tivadar Gy Rostás Ákos Ph Rovni István Ph Rozsonits István Gy Rudan Péter dr. Ph Ruff Flórián dr. Ph Ruff János Ph Ruman Elenóra Ko Ruttmayer Imre Gy Ruzicska Béla dr. Bp Rybach László So Sághi Zoltán Pp Sági Ádám Sági László dr. Ph Said Dávid Gy Salamon Adnrás Ph Sallai Géza Gy Samodai Imre Gy Samu László Ph Sándor Márk Ph Sándor Péter Károly Gy Sándor Zoltán József Gy Sánta Bendegúz Ph Sánta Szabolcs Ph Sára Attila Ph Sára Levente dr. Ph Sára Mihály Ph Sárdy Attila Bp Sárdy Csaba Ph Sárdy László dr. Ph Sárfi András Ph Sárfi Péter Ph Saruga Gábor Ph Sasvári Géza Gy Sasvári László dr. Bp Satmári-Satmer Ferenc Gy Schamschula György dr. Ph Schannen Miklós dr. Ph Schauer Gáspár Ph Schauer József Ph Scheiling Antal dr. Bp Schell Gergely Ph Schell Tamás Ph Scherer Norbert dr. Bp

2006 1957 2004 1971 1957 1981 1966 1946 1950 1942 1953 1939 1976 2011 1985 1998 1969 1990 2010 2006 2000 2003 1984 1994 1969 1952 1983 1978 2008 2003 1988 1961 1939 1947 1962 1965 1969 1984 1951 2005 2002 1948

Schindler József dr Ph Schindler Mátyás Ph Schlemmer Tamás Ph Schmidt Balázs András Gy Schmidt István Ph Schmidt Lajos dr. Bp Schmidt Péter Gy Schmidt Péter dr. Gy Schmidt Péter Ferenc Gy Schnur László Ph Schnur Mátyás Gy Schönberger Rajmund Ph Schönberger René Ph Schramkó Péter Ph Schreindorfer István Ph Schreindorfer Károly Ph Schrenk Gyula Ph Schulz Gyula Ph Schumacher István Ph Schwanner Endre Bp Scitovszky Tamás Bp Sebestény István Bp Sebestyén Balázs Gy Sebő Imre Ph Sedlmayr Tamás So Seffer József Gy Seleznik Tibor Gy Serédi Béla Eg Serfőző Péter Gy Seszták Oszkár Gy Siegler András Ph Siegler Péter Ph Sillinger Tamás dr. Gy Simay Pál Bp Simó István Ph Simon Endre Gy Simon Ferenc Gy Simon Ferenc dr. Gy Simon György dr. Gy Simon József Eg Simon László Ph Simon Miklós dr. Ph Simon Tamás István dr. Ph Singlovics Béla Ph

259

1981 1977 1947 2003 1977 1938 2006 1970 2001 2010 1998 2011 1982 1973 1975 1970 1988 1973 1946 1940 1952 1992 1967 1948 1950 1968 1948 1997 1983 1960 1958 1983 1951 1992 1970 2003 1968 1948 1946 1971 1980 1987 1964

Sipos László Ph 1967 Siposs Klára Ko 1946 Siska Gábor Ph 1982 Smeller László Tibor dr. Ph 1977 Smuk János Gy 1964 Smuk Péter Ph 1995 Sodro László Géza So 1950 Sója Kenéz Ph 1962 Sója Szabolcs dr. Ph 1958 Sója Szabolcs Péter dr. Ph 1998 Soltész János dr Ph 1976 Solti Endre Cs 1954 Sólymos Istvánné Pártoló Tag Solymosi Attila Ph 1998 Sólyom Jenő Gy 1954 Somody Endre 1953 Somogyi György Gy 1965 Sonnevend Imre dr. Pártoló Tag Soós Géza Ph 1981 Sötét Máté Ph 2010 Sőth Ervin Pp 1948 Sprincsics Lajos Ph 1989 Springer Miklós Bp 1946 Srádi Péter Ph 2002 Staindl László Bp 1945 Stánicz Rudolf dr. Gy 1982 Stankovics Károly Gy 1977 Stark Ferenc dr. Bp 1951 Steiner Attila Ph 2001 Steiner Mátyás Ph 1980 Stekovics József Kő 1946 Stemler Dániel Ph 2009 Sterl József Gy 1967 Sticzay Rezső Cs 1954 Stift László Gy 1955 Stipsicz István Ph 1956 Stipsicz József Ph 1957 Stöckert Dávid Ph 2000 Stolczenberger Róbert Ph 2005 Subert Péter Ph 1981 Suhai Ferenc Imre Gy 2006 Sükösd József Gyula Pártoló Tag Süle Lajos Sac. Gy 1971 Sumbszky Gábor Ph 1994

Surányi Ábel Ph 2010 Surányi Béla dr. Ph 1961 Surányi Tamás Ph 1999 Surányi Tibor Gy 1999 Suskó Mihály dr. Ph 1981 Súth Tamás Ph 2007 Suti József Ph 1963 Szabadi László Gy 1957 Szabados László Gy 2003 Szabadváry László dr. Szabadváry Lászlóné Szabó Ákos Ph 1998 Szabó Ambrus dr Gy 1952 Szabó András Ph 1983 Szabó András Ph 2009 Szabó Balázs Ph 1976 Szabó Balázs Ph 1974 Szabó Barnabás György Ph 2000 Szabó Béla Gy 1952 Szabó Csaba Ph 1997 Szabó Dezső Gy 1985 Szabó Endre Gy 1949 Szabó Ferenc Ph 1979 Szabó Gergely Csanád Ph 1993 Szabó György Eg 1952 Szabó Gyula Sándor Ph 1995 Szabó István Gy 1968 Szabó János Pártoló Tag Szabó Jenőné Krifaton Julianna Cs 1952 Szabó József Gy 1957 Szabó József Gy 1975 Szabó József Kő 1946 Szabó József Cs 1950 Szabó József Béla Sac. Ph 1964 Szabó Kálmánné So 1963 Szabó László Ph 1978 Szabó László dr. Ph 1959 Szabó László dr. Gy 1969 Szabó Márton Ph 2010 Szabó Péter Szabó Sóki István Eg 1945 Szabó Tamás dr. Gy 1970 Szabó Tibor Ph 2006 Szabó Zsolt Gy 1992

260

Szabó Zsolt Ph 1989 Szakács Áron Imre Ph 1999 Szakolczai György dr. Bp 1946 Szalai Attila Sac. Gy 1992 Szalai Béla Ph 1958 Szalai Sailer Mihály Kő 1951 Szalay Kornél Géza dr. Gy 1996 Szalay Miklós Ph 1969 Szalay Szabolcs Gy 1993 Szalczer Lajos dr. Ph 1975 Szalka Béla Ph 1955 Szántay Ferenc dr. Ph 2001 Szapáry György dr. Ph 1957 Szaplonczay Máté Ph 2008 Szapolczay Miklós Sac. Ph 1980 Szarka István Ph 1956 Szarka László dr. Ph 1953 Szatmári Ferenc Gy 1947 Szauer Tibor Bp 1953 Szebedy Örs Ph 1975 Szécsi András Ph 2009 Szederkényi Károly Ph 1977 Szegedy Lujza Cs 1952 Szeghalmi Elemér dr. Bp 1947 Székely István dr. Ph 1970 Szekendy Alajos Ph 1964 Szekendy Szaniszló So 1948 Szekér Aladár Ph 1958 Szekér Miklós Gy 1969 Szekmay Szaniszló So 1948 Szekrényes András Gy 1969 Szél Adrienn Ptl Szele Imre Ph 1981 Szele Zsolt Ph 1987 Szeleczky Józsefné dr. Pp 1929 Szelestei Gábor dr. Ph 1988 Szelestei Tamás dr. Pártoló Tag Széll Kálmán Ph 1957 Szelle Zoltán Ph 1947 Szemerjay Tamás 1966 Szende Béla dr. Bp 1954 Szendrő Péter Kő 1948 Szendrői Pál Kő 1951 Szenes Márk Ph 2002

Szenftner József Gy 1950 Szent-Iványi Kristóf Ph 1973 Szentfülöpi Antal dr. Bp 1945 Szentirmai István dr. Bp 1950 Szentirmay István Ph 1970 Szentmihályi Szabó Péter Ph Szép Ferenc Ph 1960 Szepes László Bp 1946 Szerdahelyi Endre dr. Kő 1943 Szerencsi Péter Ph 1972 Szergényi István dr. 1952 Szeyffert Ödön Ph 1966 Szí Vince dr. Ph 1993 Szidonya László dr. Ph 1995 Szigecsán Pál Tamás Ph 1966 Szigecsán Tamás Zsolt dr. Ph 1989 Szigeti Béla Bp 1940 Szígyártó Gusztáv Bp 1952 Szijártó Gábor Ph 2006 Szijártó Ottó Ph 1979 Szijártó Zoltán Ph 1982 Szikora József Ph 1967 Szilágyi Ákos Gy 1989 Szilágyi Imre Gy 1959 Szilveszter Péter dr. Ph 1976 Szirányi Jánosné So 1935 Szirbik Albert Ph 1998 Szita András Ph 1964 Szita János Ph 1976 Szőke Attila Ph 1958 Szőke Géza Ph 1983 Szokolay Sándor Tiszteletbeli Tag Szoleczky Ferenc Eg 1946 Szomor Iván Eg 1954 Szovák Kornél dr. Ph 1981 Sztaics István Bp 1936 Sztankó István dr. Ph 1964 Szuchentrunk József Sac. Gy 1951 Szűcs Csaba Ph 1986 Szűcs Lászlóné Ph 1974 Szűcs Máté dr. Ph 2000 Szűcs Miklósné Bp 1943 Szulyovszky Dávid Ph 2006

261

Szűts János Bp Takács András Takács Béla Gy Takács Ernő dr. Eg Takács Gyula dr. Ph Takács István dr. Eg Takács Jenő Gy Takács Lajos Gy Takács László Gy Takács Márton Ph Takács Norbert dr. Ph Takács Pál Takáts István Sac. Ph Takáts János So Tálos János Gy Tamás Ferenc Gy Tamás László Ko Tarczay Tibor Bp Tarnóy Egon Bp Taródi István Gy Tatár József Eg Temesi Balázs Ph Tenk László dr. Ph Ternyák Csaba dr. Mons. Gy Ther Balázs Gy Thomay László Kő Thuránszky László Bp Tibold Ferenc Gy Tielber János Tihanyi Kristóf Ph Till István Eg Till Johann dr. Ph Tímár Előd Gy Timár Lajos dr. Gy Timko Balázs Gy Tirnitz Tamás Gy Tittel Oszkár Bp Tobiás Ervin Bp Tokai György Bp Toldi Gergely Ph Tölgyesi Béla Ph Tölgyesi József Gy Tölgyesi Zoltán Ph Tolnay Lajos dr. Gy

1944 1966 1946 1965 1939 1961 1950 1963 2008 1975 1991 1950 2003 1989 1941 1943 1951 2000 1950 1971 1995 1972 2002 1953 1938 1950 2008 1951 1960 2007 1951 2006 1990 1954 1952 1948 2004 1962 1963 1988 1951

Töltl Zoltán Gy Tombor András Gy Tomcsányi Gábor Ph Tomka Emil Ph Tomka Ferenc Ph Tömördi Sándor Viktor OFM. Gy Tomozi Gábor Gy Tompos Imréné Ph Torbágyi László Ph Torbágyi Pál Ph Torbágyi Zoltán Ph Torda István dr. Ph Töreky Iván Ph Torma József Ph Torma Péter Gy Torma Tamás Ph Tornóci József dr. Gy Török Attila Ph Török Istvánné Wolf Magdolna Ph Török József dr. Ph Török Péter dr. Ph Török Szabolcs dr. Ph Török Tamás Gy Török Vince Csaba Ph Toron János dr. Bp Tóth Ambrus Ph Tóth András Tóth Árpád Ph Tóth Béla Ph Tóth Bence Gy Tóth Csaba Bence Ph Tóth Csaba dr. Ph Tóth Elek Sac. Ph Tóth Ernő Kő Tóth Frigyes dr. Ph Tóth Gergely Ph Tóth Gergely dr. Ph Tóth Imre Ph Tóth István Ph Tóth Károly Ph Tóth László Bp Tóth László Gy Tóth László Ph Tóth László Ph

262

1985 1991 1988 1962 1960 1975 2006 1965 1965 1975 1975 1967 1957 1967 2006 1984 1940 2008 1955 1956 1988 1989 1948 2007 1942 1988 1985 1981 2006 2007 2003 1984 1947 1959 2008 1997 1958 1969 1956 1947 1958 1977 1963

Tóth László Ph 2010 Tóth László dr. Ph 1974 Tóth Márk Ph 2008 Tóth Máté Gy 2007 Tóth Richárd Gy 1995 Tóth Róbert Ph 2008 Tóth Sándor Lajos Kő 1947 Tóth Tamás dr. Pp 1947 Tóth Viktor 1951 Tóth Zsolt dr. Ph 1986 Tóthné Szauer Margit Pártoló Tag Tötl János Ph 2008 Tótmárton Balázs Ph 1969 Tótmárton Tamás Ph 1971 Tótszöllősy Géza dr. Ph 1969 Trabert György dr. Ph 1963 Tremmel János Ph 1955 Treuer Sebestyénné Kő 1949 Tringer László dr. Ph 1957 Trinitz Józsefné Pártoló Tag Truka Vajk Gy 2004 Tuba Gyula Gy 2006 Tuba Jenő Ph 1965 Tuboly József Gy 1974 Tulner Gábor Gy 2006 Tulok András Ph 1953 Turczer Géza Ph 1968 Turi György dr. Ph 1999 Turner Lajos Sac. Gy 1969 Tüske József Sac. Gy 1964 Ugron András Ph 1966 Ugron Béla Ph 1964 Uhereczky Klára Ko 1952 Uhlár László dr. Pp 1947 Uhlár Tivadar dr. Pp 1947 Ujfalussy Balázs Ph 2000 Újfalussy Balázs dr. Ph 1983 Ujfalussy Béla Bp 1945 Ujváry György Ph 1977 Ulrik Ferenc Gy 1972 Unger László Gy 1985 Üpető László Bp 1946 Urban Tibor Ph 1984 Üregi Sándor Ph 1978

Úrvölgyi György dr. Eg 1948 Úsz Illés Ph 1999 V. Nagy Aladár 1942 Vácity József dr. Ph 1977 Vajda Ádám Ph 2002 Vajta Dénes Ph 1964 Valler József Ph 1974 Vámos László Gy 1978 Vámos Sándor Ph 1986 Vámosi Antal Gy 1952 Vanay-Skody Tamás dr. Gy 1986 Vancsura László Ph 1984 Vancsura Miklós Pártoló Tag Váradi Szabó László Ph 1966 Varga Álmos Ph 2000 Varga Attila István Ph 1987 Varga B. Tamás Ph 1984 Varga Barnabás Gy 1981 Varga Benedek Ph 2009 Varga Bertalanné dr. Pártoló Tag Varga Dávid Gy 2006 Varga Dezső Ph 1977 Varga Előd Ph 2002 Varga Endre Gy 1983 Varga Gábor Ph 1986 Varga Gábor Sac. Gy 1972 Varga Gyula István Ph 1977 Varga István László Ph 1983 Varga Istvánné Varga József dr. Ph 1979 Varga József dr. Gy 1975 Varga Károly Ph 1980 Varga Károly dr. Gy 1948 Varga Kende Lőrinc Ph 2007 Varga Lajos dr. Ph 1954 Varga László Gy 1966 Varga László dr. Sac. Gy 1970 Varga Ottó dr. Ph 1969 Varga Péter Pius Ph 1979 Varga Tibor Ph 1984 Várhelyi Endre dr. Ph 1981 Varjú József Ph 1973 Várkonyi Balázs Gy 1967 Várnai László Sac. Ph 1973

263

Várpalotai Viktor dr. Ph 1993 Varró Szilárd Gy 2006 Várszegi Asztrik dr. OSB. Ptl 1964 Varvasovszky János Gy 1959 Vas (Wanek) László So 1954 Vásárhelyi János Gy 1978 Vasas András Gy 1979 Vaszary László Gy 1954 Vattay László Pp 1943 Vedrődi Károly dr. Ko 1939 Végh László dr. Bp 1949 Veiland László Pp 1939 Veisz Richárd Miklós Gy 2012 Venesz Péter László Gy 2003 Verdes Sándor Ph 1967 Vereskuti Bálint Gy 1997 Veress Péter Ph 1958 Verő József dr. So 1951 Vértessy Péter Ph 1960 Vértesy László dr. Ph 1956 Vida Imre dr. Ph 1974 Vida László Ph 1957 Vida Sándor dr. Bp 1942 Víg Gergő Ph 2005 Világosi Gábor dr. Ph 1974 Virág Mária Kő 1956 Virágh Andor Ph 2006 Viski Kornél Ph 2007 Visnyovszky Roland Eg 1948 Vissy László dr. Gy 1937 Vitéz Zoltán Gy 1971 Vizi E. Szilveszter dr. Bp 1955 Vizkelety András dr. Gy 1944 Vizkelety György Gy 1970 Volf Kálmán Gy 1969 Volf Péter Ph 2004 Völgyi Balázs dr. Ph 1989 Volkai Miklós Gy 1968 Völner Pál dr. Ph 1981 Vörös Balázs Pártoló Tag Vörös Kálmán Ph 1974 Vörös Norbert Gy 2006 Vöröskői István Ph 1975 Wacha Imre Gy 1950

Wáczek Frigyes dr. Ph Wéber András Bp Weibl Elemér Pp Werner Péter Ph Wiesner Jenő Bp Wilhelm Gyula Wimmer Károly Ph Zabó Attila Ph Zachár Gyula So Zagorácz Márk Ph Zágorhidi Czigány Ákos Gy Záhonyi Tamás Ph Zalay Buda Ph Zamadits Péter dr. Ph Zambó István Ph Zavetz József Ph Zichy Mihály Ph Zilahy Szabó Tibor Ph Zobay András Ph Zoltai György Ph Zoltai Mihály Ph Zoltai Zsolt Zolván Tamás Gy Zsámboki Sándor Ph Zsedrovits Tamás Ph Zseli Miklós dr. Ph Zsinkó Gábor Ph Zsók István Gy Zsolczer András Ph Zsoldos Gábor Gy

1967 2004 1949 1986 1945 1955 1981 1951 1980 1992 1958 1957 1969 1967 1956 1977 1954 1990 1962 1960 2009 1953 2004 1994 1975 2001 2008 2006

A tagnyilvántartással kapcsolatos észrevételeidet az

[email protected]

e-mailcímre írhatod meg.

264

265

266

267

268

269

270

271

272

273

274

275