Debrecen
Arany János és a zene – Arany János A magyar nemzeti vers-idomról címő tanulmányának zenei hatástörténete – „Zenénk alapja a népdal.” (Szénfy Gusztáv) „a valódi nemzeti poézis eredeti szikráját a köznépi dalokban kell nyomozni” (Kölcsey Ferenc)
Arany János költészete és tanulmányai a mai irodalmi kánon alapját képezik. Azonban napjainkban a szakirodalom általában – ha meg is említi, mégis – figyelmem kívül hagyja azt a mozzanatot, hogy Arany zenei jártassága és érdeklıdése mind lírájában, mind értekezéseiben igen fontos szerephez jut. Összegyőjtve a zene szerepét hangsúlyozó kritikákat, dolgozatomban arra vállalkozom, hogy Arany és a zene viszonyát a hatástörténet felıl próbáljam megvilágítani.1 Ha a megértést a gadameri hermeneutika felıl gondoljuk el, akkor a hatástörténet a mőalkotás megértéséhez szorosan kapcsolódik. „A megmutatkozás és a megértettség nemcsak öszszetartozik, úgyhogy az egyik átmegy a másikba, s a mőalkotás és annak hatástörténete, a történetileg öröklött hagyomány és megértésének jelene egy.”2 Dolgozatom középpontjába az Arany verstanát – így leginkább A magyar nemzeti vers-idomról címő tanulmányt – hivatkozó írásokat állítom. Ez azonban igen széles távlatot nyit meg, így szándékosan nem szeretnék kitérni verstanunk legfıbb kidolgozóira – így Horváth Jánosra és Négyesy Lászlóra –, mivel ık a zenei vonalat kevéssé méltatták figyelemre. Így arra keresem a választ, hogy mennyiben jutunk közelebb Arany költészetének megértéséhez a költı zenei hatástörténetét tanulmá-
1
Jelen dolgozat a 2007. november 10-én Síkfıkúton megrendezett Zene és irodalom konferencián tartott elıadás szerkesztett szövege. 2 GADAMER, Hans-Georg, Igazság és módszer, Egy filozófiai hermeneutika vázlata, ford. BONYHAI Gábor, Bp., Gondolat, 1984, 330.
17
boncasztal
Szkholion 2008/1
Dezsı Kinga
Dezsı Kinga: Arany János és a zene nyozva. Egyáltalán, hogyan értették Arany tanulmányaiban és költészetében a zene szerepét az ıt követı zene-, nyelv- és irodalomtudósok? Arany mővészetének zenei vonatkozásai sokak számára ismeretesek, leggyakrabban az 1860-ban Szemere Pálhoz írt levelének részletét idézik: „Kevés számú lírai darabjaim közül most is azokat tartom sikerültebbeknek, amelyek dallamát hordtam már, mielıtt kifejlett eszmém lett volna, – úgy hogy a dallamból fejlıdött mintegy a gondolat. Sıt balladáim fogamzásakor is az elsı, még homályos eszme felködlésénél már ott volt a ritmus, a dallam, rendszerint nem eredeti, hanem valamely régi népdalhang, mely nem tudom micsoda szimpátiánál fogva éppen a szülemlı eszméhez társult.” Az errıl szóló dolgozatok száma azonban igen kevés, és többnyire nem is keres kapcsolatot Arany zenei jártassága és lírája, illetve líraelmélete között. Pedig Arany Népdalgyőjtemény-e, A magyar népdal az irodalomban (1861) és A magyar nemzeti vers-idomról (1856) címő tanulmányai egyértelmő zenei érdeklıdést és indíttatást mutatnak. Az alábbiakban olyan kutatók értekezésit használom fel a hatástörténeti vonal megrajzolásához, akik Arany munkásságában fontosnak tartották a zenei elemeket is kiemelni. Már Arany János barátjának, Bartalus Istvánnak is tulajdonítanunk kell némi érdemet abban, hogy felhívta a figyelmet a költı zenei adottságaira. Tudjuk, hogy amikor Bartalus népdalgyőjtésbe kezdett, Arany, viszszaemlékezve élete dallamaira, saját kezőleg lejegyzett népdalokkal lepte meg barátját. Ennek a zenetudós nagyon örült, és több darabját is közölte saját kiadványában, a Magyar Népdalok Egyetemes Győjteményé-ben, jelölve természetesen, melyeket közli „Arany János után” (sıt – mint késıbb kiderült – sok olyan dalt is így jelölt, melyeknek semmi közük Arany győjteményéhez és dalismeretéhez). A teljes anyag ismertetésére azonban még igen sokáig kellett várni az érdeklıdıknek. Ellenben Bartalus szerepe nemcsak ebben áll. Arany halála elıtt megmutatta barátjának az addig féltve ırzött saját szerzeményeit is, melyeket Bartalus kevéssel a költı halála után, 1884-ben megjelentetett – Arany János dalai címmel – saját feldolgozásában, énekre és zongorára. Az elıszóban méltatja a dalokat, a költészet és zene kapcsolatáról azonban nem ír érdemlegeset. „Nemzetiségünk elvesztett benne egy nagy nemzeti zeneköltıt, s kárpótolva lett egy nagy nemzeti szóköltıben. Egészen felhagyott a zenével, de ismétlem: zenetanulmányai ugy meglátszanak hangzatos liráján, mintha minden költeményét dalolva irta volna.”3 Az elsı tanulmány, mely Arany zenei vonatkozásait állítja középpontba, Révfy Géza zeneszerzıtıl származik, aki a Nagykırösi Arany Já3
Arany János dalai, Dobrowsky és Franke, 1884, 1988, Bp., 11.
18
boncasztal nos Társaság tagjaként az Évkönyv 1928–29-es kötetében közölte írását. Tanulmányában Bartalus elıszavából olvashatunk mondatokat. A dolgozat jelentısége abban áll, hogy elsıként veszi sorra Arany zenével való érintkezésének összetettségét (hangszeres tanulmányairól, zenei képzettségérıl, népdalgyőjtésérıl, saját dalairól, és mőveinek megzenésítésérıl is ír). 1917-ben került elı az Arany-kézirat,4 kiadását pedig a Kisfaludy Társaság a költı születésének 100. évfordulójára tervezte (1917). A kiadás azonban ekkorra még nem készült el a világháború okozta nehézségek miatt; majd a szerkesztéssel megbízott Sebestyén Gyula és a zenei gondozást felügyelı Sztankó Béla halála okán tovább tolódott a teljes győjtés megjelentetése, ami immár a Nagyszalonta népdalkincsét feltáró Kodály Zoltán feladata lett. (Az irodalmi gondozás feladatát a korábban kijelölt Gyulai Ágost láthatta el.) Sztankó Béla azonban tanulmányban is szól Arany zenei érdemeirıl. A Zene címő folyóirat 1931-es évfolyamában olvasható néhány oldalas értekezés szerkezete és ismereti anyaga nem tér el a Révfyétıl. Írásának egyedüli jelentısége abban áll, hogy felveti a zene és a költészet kapcsolatának kérdését Arany életmővében. Felvetését több oldalról is igazolja. Egyrészt kiemeli elméleti munkájának zenei töltetét (A magyar nemzeti vers-idomról), majd a népdaloknak Arany költészetére gyakorolt hatására hívja fel az olvasó figyelmét („ezek adtak néha formákat sok változatú verselési technikájához, elannyira, hogy nemcsak önkényt érezzük népdal-formában írt költeményein a magyar népdal ritmusait, de egy-egy költemény élén (például a »Betyár« címő dalciklusban), minden egyes dalnál ı maga jelöli meg azt a népdalt, melynek »dallamára« írta a ciklus egyes darabjait.”5). Értekezését a következı sorokkal zárja: „Voltak régebben is költıink, kik a szóköltészet mellett, vagy annak kapcsolatában szintén áldoztak a zene múzsájának: Tinódi, Balassa, Verseghy, P. Horváth Á., Kisfaludy S.”6. Sztankó tehát Aranyt ebbe a sorba állítja be. Ez a fajta besorolás azonban nem pontos, a felsorolt költık mővei különbözıképpen viszonyulnak a zenéhez. Arany A magyar népdal az irodalomban címő tanulmányában maga is „négy mozzanatot” különít el „a magyar dal irodalmi történetében” (1. az öntudatlan népiesség korát; 2. a nemzeti dal megindult fejlıdését; 3. a népdal mint genre, irodalmi mővelését; 4. a nemzeti mődal kifejtésére irányzott törekvéseket a 4
Bartalus István ezt a címet írta a kéziratra: „Régi népdalok, melyeket népdalgyőjteményem számára Arany János gyermekkori emlékeibıl sajátkezőleg írt le hangjegyekkel. 1874.” 5 SZTANKÓ Béla, Arany János, A Zene, XIII. évf. (1931), 180. 6 Uo., 181.
19
Dezsı Kinga: Arany János és a zene népdal alapján),7 és magát a negyedik szakaszba sorolja. (Balassiról pedig így ír: „az a mit lantja zeng, csak széles értelemben vehetı dalnak, de nem látszik, hogy különösebben a dal belformája után törekednék”). Mivel a mő töredékes, sajnos nem tudjuk pontosan, Arany hogyan fejtette volna ki zene és költészet kapcsolatát ebben az utolsó mozzanatban, de ránk maradt mővei segítségünkre lehetnek. Mielıtt a népdalgyőjtemény kiadásáról szólnék, szeretnék megemlíteni néhány nevet a századfordulóról, melyek zenei szempontból fontosak lehetnek. Ábrányi Kornél vaskos könyvet jelentet meg 1900-ban A magyar zene a 19-ik században címmel. A mő a következı tanulsággal szolgál számomra: bár Arany Jánosról nem emlékezik meg a szerzı, de az egyik fejezet Petıfi zenénkre gyakorolt hatásáról szól. Ennek jelentıségét akkor érthetjük meg, ha tudjuk, hogy Arany népdaltanulmányában Petıfit nevezi meg mint az új törekvés elindítóját, amely törekvés a népdal alapján hozza létre a nemzeti mődalt. Azt azonban mégsem feltételezem, hogy Ábrányi ismerte volna Arany népdaltanulmányát, hiszen Aranyt egy másik helyen méltatja bár, ám csupán verstanáról és költeményeirıl szól. A századforduló másik két zenetudósa között vita robbant ki a magyar népdal zenei fejlıdése kapcsán. Fabó Bertalan könyve „a magyar népdal elsı, összefoglaló monographiája”-ként mutatja be magát. Erre még ugyanebben az évben (1908) megszületik Seprıdi János két részben közölt kritikája az Erdélyi Múzeum folyóirat hasábjain. Bár Fabó Arany Jánosról kiemelten elsısorban mint zeneköltırıl ír, elsı fejezetében az alapfogalmak tárgyalásakor sőrőn hivatkozik elméleti munkáira is. (Seprıdi: „Fabó Bertalan, úgy a magyar verstan általános tételeit, mint az ısi nyolczast illetıleg, az Arany Jánostól 1856-ban lerakott alapokon áll.”8) Fabó nagyszabású munkájához tanulságos Seprıdi kritikája felıl közelíteni. Fabó Arany nézeteire alapozott állításait Seprıdi éppen Aranyra hivatkozva semmisíti meg. A mő és kritikája kapcsán csak az Arannyal foglalkozó részekre térnék ki. Az elsı fejezet kritikájának érvelése szinte végig Aranyra épít. Seprıdi felrója Fabónak, hogy a népdal zenei fejlıdéséhez nem zenei, hanem szövegritmikai úton közelít. (Arany János „teljes tudatában volt, minı fontos szerepe van a szöveg ritmikai megállapításaiban a zenének, sıt kétségtelenül elárulja, hogy ritmikai formáinak megállapításakor egyenesen a dallamból indul ki és nem a szövegbıl.”9) Seprıdi példákkal illusztrálja, hogy miként tér el népdalaink ritmizálása a két szempont érvényesítésekor, sıt arra is hoz példát, hogyan változik a rit7
ARANY János, A magyar népdal az irodalomban = ARANY János, Tanulmányok és kritikák, szerk. S. VARGA Pál, Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 1998, 88. 8 SEPRİDI János, A magyar népdal zenei fejlıdése, Erdélyi Múzeum, 1908/5–6., 295. 9 Uo., 297.
20
boncasztal mizálás, ha más dallam kerül ugyanarra a szövegre. („[K]ét külön mővészet ritmusáról van szó: egyik a zenéé, másik a szóköltészeté. Ez a kettı az énekelt dalban frigyre lép egymással. Az egyesülés mindkét félre nézve következményekkel jár, de az állandóbb, változatlanabb formát a dallam mutatja.”10) Ezeknek a mőveknek nagy jelentıségük van abban, hogy megpróbálják Arany elméleti mőveit zenei oldalról értelmezni, és erre támaszkodva alkotnak elméletet a népdal fejlıdésérıl. Szénfy Gusztáv igen elıkelı helyet kapna ebben a sorban, hiszen A magyar zene rendszere címő nagy lélegzető munkájának egyik ihletıje éppen Arany verselmélete volt. Ábrányi Kornél azt írja: „2000 külömbözı nemzetiségü népdalt győjtött össze, s azok egybehasonlitásából vonta le azt a rendszert, a mely szerinte alapját képezi a magyar népdaloknak.”11 A mő a szerzı életében nem jelent meg, hiába támogatta a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Gr. Dessewffy Emil, a bíráló bizottság tagjai pénzhiányra hivatkozva elutasították. Kecskés András rámutat az elutasítás hihetıbb magyarázatára: „ellenfelei egyfelıl a zenei kifejezésmód nemzeti jellegét vonták kétségbe, másfelıl a dallamritmusnak a szövegritmussal szembeni elsıdlegességét”,12 tehát éppen azokat a nézeteket vitatták bírálói, melyek Arany gondolkodásában is központi szerephez jutottak. Az Ábrányi Kornél által szerkesztett Zenészeti Lapok-ban azonban néhány tanulmány napvilágot látott. (Szénfy és Arany elméleteinek kapcsolatát részletesebben egy másik dolgozatomban kívánom bemutatni, ahol majd Greguss Ágost verstanának kritikájáról is szólnék.) Sonkoly István Arany János és a zene címő tanulmánya A Nagykırösi Arany János Társaság Évkönyvé-nek tizennegyedik kötetében (1938– 39) jelent meg, majd ennek különlenyomata is készült. Az írásnak csupán egyharmada szól Arany zenei tevékenységérıl – és sajnos nem hoz újat Révfy, Bartalus és Sztankó írásaihoz képest –, a többi Arany mőveinek megzenésítését öleli fel. A tanulmány nem mutat rá összefüggésekre, nem von le következtetéseket, csupán felsorolását adja az eddig megjelent írásokból tudható tényadatoknak. A következıkben három olyan szerzırıl szeretnék szólni (Ponori Thewrewk Emil, Hodossy Béla, László Zsigmond), akik számára központi kérdés volt a ritmika a zenében és költészetben, ennek tanulmányozása során pedig, aligha feledkezhettek meg Arany Jánosról. Ponori Thewrewk Emil több tanulmányának is témája a zene és költészet viszonyának tár10
Uo., 299. Vö. ÁBRÁNYI Kornél, A magyar zene a 19-ik században, Bp., Pannonia nyomda, 1900, 285. 12 KECSKÉS András, A magyar verselméleti gondolkodás története a kezdetektıl 1898ig, Bp., Akadémiai kiadó, 1991, 310. 11
21
Dezsı Kinga: Arany János és a zene gyalása. A költészet és dallam kapcsolatát úgy képzeli el, hogy a zene az elsıdleges, és a költészet ritmusa csak a dallam felıl nyerhet értelmet. „A vers törvényét a zenei rhytmus ismerete nélkül meg nem fejthetni; sıt hogy épen a zene az, mely a nemzeti rhytmust a legtökéletesben mutatja.”13 (A magyar zene rhytmusa) „A minı rhytmusi képleteket mutatnak szavaink, ép olyanokat találunk zenénkben is. Következéskép nemcsak a choriambust, hanem az ép oly jellemzı úgynevezett szökı-lejtit, a magyar diiambust, amphibrachyst és anapæstust is ide kell sorolnunk.”14 (A magyar zene tudományos tárgyalása) A két mő egyikében sem találunk konkrét utalást Aranyra, de egyértelmő a nézeteik közti kapcsolat. Ponori Thewrewk rávilágít, hogy a verslábak megértéséhez is a zenéhez kell fordulnunk. Arany A nemzeti vers-idomról címő tanulmányában néhány évtizeddel korábban ugyanezt a problémát járja körül: „csupán azt kell kifejteni, melyik ütem milyen mértéket vehet föl, a magyar zene törvényei szerint. [...] [h]a a példakép idézendı dalszöveg nem adna tiszta mértéket, az mitsem tesz, miután a mérték nem is abból, hanem a dallamból vonatott el.”15 Ponori A dallam és szöveg kongruencziája címő (a Zenevilág-ban folytatásokban megjelent) tanulmányában legfıbb hivatkozási alapnak Aranyt tekinti, úgy mint elméletalkotót, és mint verselıt is. (Ennek részletezése jelen dolgozatban nem áll módomban.) Érdekes lehet megemlíteni, hogy Ponori monográfusa, Ritoók Zsigmond bemutatva Ponori Thewrewk zenei fogantatású verstanát, szükségesnek érzi megjegyezni, hogy a zenei közelítésmód már az 1880-as években elavultnak tekinthetı.16 Nagyrészt ennek következménye, hogy ma sem tudnak irodalmáraink és zenetudósaink értı olvasóivá válni Arany verselméleti munkáinak, hiszen a zenei mozzanat leértékelése egészen más értelemhez vezet(ett). Hodossy Béla könyve A magyar nemzeti ritmus (A magyar vers és a magyar zene ritmusa) címmel 1940-ben jelent meg. Elıszavának már elsı mondatában Aranyt idézi, majd mondanivalóját így foglalja össze: „A magyar nemzeti ritmust, miként Arany János megkezdette, s ahogy Ponori Thewrewk Emil szerette volna: zenei alapon, a vers és a dallam egymásra vonatkoztatása, szoros összefüggése kapcsán fejtegetem.”17 A mő legtöbb idézete Aranyhoz kötıdik, sokszor nevét már nem említi, csak kur13
PONORI THEWREWK Emil, A magyar zene rhytmusa, Bp., Franklin-Társulat Könyvnyomdája, 1881, 9. 14 PONORI THEWREWK, A magyar zene tudományos tárgyalása, Bp., Magyar Tudományos Akadémia, 1890, 21. 15 A magyar nemzeti vers-idomról, i. m., 333. 16 RITOÓK Zsigmond, Ponori Thewrewk Emil, Bp., Akadémia Kiadó, 1993, 167–168. 17 HODOSSY Béla, A magyar nemzeti ritmus (A magyar vers és a magyar zene ritmusa), nyomtatta Kisfaludy László a Ref. Fıiskola betőivel, Sárospatak, 1940, 4.
22
boncasztal zívval jelöli a szó szerinti közlést. A könyv hangsúlyos részei mind Aranytól indulnak el, és többnyire az ı verstani nézeteit igyekeznek bizonyítani. (A mő a ritmus, a hangsúly és az ütem fogalmai köré épül.) Egy eltérést azonban Hodossy is kiemel: Arany a hangsúly jelentıségét másban látja. Míg Hodossy elkülöníti az értelmi hangsúlyt és a szóhangsúlyt, és az utóbbit teszi meg ritmusképzınek, mert „minden esetben csak az elsı tagra esik a szóhangsúly”,18 addig Arany nem választja el a kettıt, szoros egységként képzeli el közöttük: „a folyóbeszédet rhythmus váltja fel, mely bensı és külsı egyszersmind: szabályozza, kiméri, párhuzamos tagokra osztja fel úgy a gondolatot, mint a beszéd külsı alakját s e kettıt egymással legszorosb összhangzatba teszi, csaknem azonosítja”.19 (Késıbb: „e csoportosulása a gondolat- és szóknak minden ütemben egy góc, a hangsúlyos tag körül”.20) László Zsigmond Ritmus és dallam címő könyvének központi fogalma – a ritmus mellett – a versdallam. A mő ennek szerepére kívánja felhívni a figyelmet, mert a szerzı szerint verstudományunkban erre kevés figyelem esett. László Zsigmond nem verstani munkát készült írni, mőve inkább tekinthetı olyan tanulmánykötetnek, amelynek darabjai hasonló fogalmak köré épülnek. A Magyar vers, ritmus, dallam címő írásának alapgondolatai Arany verselméletébıl indulnak ki. „E tanulmánynak nem célja valamely költeménynek vagy éppen egy költıegyéniségnek »dallamképletét« felvázolni, elemezni. Célunk, a versmelódiának mint fontos verstényezınek a magyar vers struktúrájában való szerepét, e szerep törvényszerőségeit megkeresni, kimutatni.”21 A versmelódia fogalmát Eduard Sievers elgondolásai alapján így értelmezi: „A nyelvmelódia, legtágabb értelemben, a mindnyájunk beszédében fellépı és felismerhetı hangmagassági viszonyok és változások összessége, a zenei dallam rögzített, abszolút viszonylataival szemben a hangok határozatlanabb, átmenı, sikló elemekbıl összetevıdı relatív, mintegy lebegı rendszere.”22 Ez azonban olyan jelenség, amelyet az írásos forma nem rögzít, vizsgálata megfoghatatlansága miatt igen nehézkes. Arany zene és költészet kapcsolatát más módon gondolta el, a népdal elsıdlegességét hirdette a költészettel szemben. A továbbiakban a 20. század három olyan jeles zenetudósáról szólnék (Kodály Zoltán, Szabolcsi Bence és Vargyas Lajos), akik – mivel ze18
Uo., 17. A magyar nemzeti vers-idomról, i. m., 312. 20 Uo., 319. 21 LÁSZLÓ Zsigmond, Ritmus és dallam, A magyar vers és ének prozódiája, Bp., Zenemőkiadó Vállalat, 1961, 23. 22 Uo., 20. 19
23
Dezsı Kinga: Arany János és a zene nei és irodalmi végzettséggel egyaránt rendelkeztek – kellı kompetenciával láttak neki zene és költészet viszonyának feltárásához. Mindhárman felismerték a határterület vizsgálatának hiányosságait, és igyekeztek pótolni a hézagokat. Éppen ezért nem mélyülhettek el egy részprobléma kutatásában, nagyobb szükségét látták annak, hogy rámutassanak a hiányosságokra és azok mértékére. Szabolcsi Bence írásai közül a Vers és dallam címmel megjelent tanulmánykötetét emelném ki, melynek tartalomjegyzékében is felfedezhetjük a sokoldalúságot. Az írásokban különféle szerzık mőveivel találkozunk a Halotti Beszéd-tıl József Attiláig. Arany János Népdalgyőjteménye címő tanulmánya nem egyszerően a népdalok összeírásának körülményeivel foglalkozik, mint azt korábban tették. Szabolcsi – Kodályt hívva segítségül – rámutat azokra az összefüggésekre Arany népdalemlékezete, elméleti munkái, költıi mővei és emberi lénye között, melyeket sem addig, sem azóta nem méltatott figyelemre a zene- és irodalomtudomány. A Népdalgyőjtemény kapcsán Szabolcsi megállapítja: „Arany Jánost, a költıt ezentúl nem ismerhetjük meg hitelesen és teljesen e kiadvány nélkül. Aminthogy nem adhatunk választ nélküle irodalmunknak egy ma is égetı kérdésére: arra, hogy miképpen és mennyire intenzíven van jelen a nemzeti dallam- és ritmuskincs mindenfajta nemzeti igényő költészet gyakorlatában.”23 Zenei megközelítésbıl Kodály Zoltán nevét kapcsolhatjuk legszorosabban Aranyéhoz. Nemcsak a Népdalgyőjtemény kiadása, hanem annak jegyzetelése és kommentálása miatt is, és ezen kívül sokat köszönhetünk a tanulmányaiban kifejtett összefüggéseknek is. Arany és Kodály kapcsolatáról önálló tanulmányt lehet írni (Rudasné Bajcsay Márta meg is tette), én most csupán néhány jelentıs mozzanatot emelek ki. Kodály feladata a népdalok anyagának rendezése, kommentálása volt, de rámutatott arra is, hogy Aranyt Népdalgyőjtemény-e nélkül nem érthetjük meg. Szerinte a győjtemény „valóságos zenei önéletrajz”,24 amely által nemcsak koráról tudhatunk meg többet, hanem ezzel Arany „kezünkbe adta verselésének titkát”. Majd így folytatja: „ilyen verselésig csak az a költı jut el, aki a ritmus zenei részének legapróbb elemeit is tudatossá tudja tenni magában, a kótaírás útján”.25 Kodály Arany saját szerzéső dalainak is nagy jelentıségét tulajdonít, de nem zenei értékük miatt, mint Bartalus tette. „Rendkívüli jelentıségük más: világosan megmutatják, hogyan értelmezte, tagolta Arany a megzenésített vers ritmusát. […] Mert bizonyára élı 23
SZABOLCSI Bence, Vers és dallam, Tanulmányok a magyar irodalom körébıl, Bp., Akadémiai kiadó, 1972, 179. 24 KODÁLY Zoltán, A győjtemény jelentısége = KODÁLY-GYULAI, Arany János népdalgyőjteménye, Bp., Akadémiai kiadó, 1952, 9. 25 Uo., 11.
24
boncasztal hangos elıadásban, sıt, ahol lehet, megzenésítésben látta a vers igazi életét.”26 Kodály tanulmányai közül csupán az Árgirus nótája címet viselı írást említem most, melyben a szerzı Árgirus históriájának egy nótáját vizsgálva Tinódi melódiájához fordul. A tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy a 16. századi tizenketteseink olvasva meglehetısen döcögısnek tőnnek, de ha eredeti elıadásmódjukat alkalmazzunk, „az énekben […] eltőnnek a kifogásolt darabosságok, tökéletlenségek”.27 Kodály fejtegetésének kiindulási pontjaként Aranyt idézi: „Gyakran gondolkodtam – írja Arany János (A magyar nemzeti vers-idomról, VI.) – minı mértéket adhattak vissza azon dallamok, a melyek szerint régi hegedıseink az epicai költeményt éneklették. […] Vajha mielıbb bírhatnók uj kiadásban Tinódi dallamait, hogy azokból is a magyar, fıleg eposzi versidomra valamit elvonhatnánk!”28 Vargyas Lajos A magyar vers ritmusa címő mővében egy olyan új verstani elképzelést mutat be, mely különbözı tudományterületek elméleteit foglalja össze, egységes szemléletet alkotva. Megállapítja, hogy Arany versidomtanulmánya sokrétő verstani kutatást indított el, s bár a kutatók igen eltérı eredményekhez jutottak, mégis mindnyájan Arany nézeteivel próbálják álláspontjaikat igazolni. Ez a megállapítás rámutat arra, hogy a tudósok Aranyban sokszor csak a tekintélyre hivatkozás lehetıségét látták. Az ellentmondásos kánon azt erısíti, hogy Arany verstana különbözı értelmezéseket tesz lehetıvé. Vargyas szöveg és dallam viszonyát Kodálylyal szemben épp az ellentétes oldaláról közelíti meg. Könyvének alaptétele: „Az egész népzene tehát, minden korszakban azt mutatja, hogy nem a zene ritmusa hat a szövegre, hanem a szöveg ritmusa a zenére. Dallamban fogant vers tehát nem jelentheti azt, hogy a nyelvi ritmus a zenétıl örökli törvényszerőségeit, hanem csak annyit, hogy egy-egy dalszöveg a zenére gondolva születik, a zene-adta lehetıségek között, de a nyelv törvényei szerint.”29 Aranyétól azonban nem csak ebben térnek el nézetei. A másik jelentıs különbség az ütemhez kapcsolódik. Arany így ír: „nem szükség, hogy a hangsuly mindenkor az ütem elejére essék, de igen, hogy mindenik ütem egy hangsúlyos tag által legyen kiemelve”,30 míg Vargyas szerint a magyarban kizárólag szólamhangsúlyról beszélhetünk: „kötelezı, hogy az ütemek a beszéd szólamaiból alakuljanak ki bizonyos idıbeli határokon belül”, „az ütemalakulás mélyén tempójelenség rejtızik”.31 26
Arany János saját szerzéső dallamai = KODÁLY-GYULAI, i. m., 181. KODÁLY Zoltán, Árgirus nótája = K. Z., Visszatekintés, Összegyőjtött írások, beszédek, nyilatkozatok II., Bp., Zenemőkiadó Vállalat, 1974, 88. 28 Uo., 81–82. Vö. A magyar nemzeti vers-idomról, i. m., 337. 29 VARGYAS Lajos, A magyar vers ritmusa, Bp., Akadémiai Kiadó, 1952, 48. 30 A magyar nemzeti vers-idomról, i. m., 316. 31 VARGYAS, i. m., 67. 27
25
Dezsı Kinga: Arany János és a zene Kisebb eltérések még akadnak, de e két pont határozza meg leginkább Vargyas verselméletét. Mit is mondhatunk napjaink Arany kutatásáról zenei téren? Arany összes mőveinek kritikai kiadása folyamatban van. A tervezett 21. kötet a Népdalgyőjtemény lesz, ennek szerkesztését Rudasné Bajcsay Márta és Csörsz Rumen István végzik. Arany és a zene kapcsolatának jelentıségét ma tudósaink leginkább a Népdalgyőjtemény-ben látják. Verstani tanulmányaink során fontos állomás Arany, és kivétel nélkül építenek is elgondolásaira a kutatók. Kérdés marad azonban, hogyan tudnánk a rendelkezésünkre álló zenei és elméleti anyagot összekapcsolni és felhasználni ahhoz, hogy megértsük Arany költészetét és az azt vezérlı elveket. A mottókról azért csak a záróbekezdésben szólok, mert egy olyan elemzési szempontot kívánok elıtérbe állítani, mely egy elkövetkezendı értekezésem nyitányát adná. A két idézet természetesen a zenei hatástörténet irányát is elıre kívánta vetíteni. A mottók összefüggése egyben megoldási javaslatot is kínál Arany költészetének zenei indíttatású értelmezéséhez. Arany elméleti mőveibıl következik, hogy annak megértése végett a népdalok vizsgálatához kell fordulnunk, ez azonban a különféle dalértelmezések miatt újabb eltérésekhez vezetett, és néhol nemhogy közelebb vitt volna, de eltávolított Arany megállapításaitól. Az sem egyértelmő, hogy Arany mőveiben mit értsünk a dal fogalmán (zenei vagy költészeti meghatározás lehet-e, esetleg mindkettı, s a különbözı szövegkörnyezetben más jelentéssel is bírhat a szó), és ez a probléma vezethetett el ahhoz, hogy Arany munkásságának értelmezése kétféle irányt vett. A zenei megközelítés azonban nemcsak napjainkban, de már a századelın is háttérbe szorult. Mindenképp érdemes ezt az elfeledett szempontot elıtérbe állítani és bevonni a vizsgálódásokba, hiszen a két megközelítés együttesen árnyaltabb képet adhat Arany verselméletérıl és lírájáról is.
26
