ÁRA: 500 Ft. A családbarát gyülekezet április ~ XI. évf. 1. szám. ~ ~ április XI. évf. 1. szám

ÁRA: 500 Ft „...van Szószólónk” (1Jn2,1)

A családbarát gyülekezet

2015. április ~ XI. évf. 1. szám

www.refmenthet.hu

~ ~

2015. április XI. évf. 1. szám

Legalábbis néhányan ~ gyülekezetünk bátrabb tagjaival egy péntek este „kiszabadulós” játékon voltunk.

...ha csak kíváncsi vagy, de nem akarsz közénk tartozni...

A visszajelzések alapján – de mi magunk is így szeretnénk élni – a gyülekezetünk rendkívül nyitott, családias közösség. Ha eljössz az istentiszteletre, ne lepődj meg, ha 10.00 óra előtt a már ott lévők kötetlenül beszélgetnek, ha kisgyermekek szaladgálnak, vagy ha a gyülekezeti terem hátsó szegletében egy gyermeksarokkal találkozol. A közösségünkben nagyon fontosak a gyermekek, és törekszünk arra, hogy szem előtt tartsuk az ő szükségleteiket. Ezért előfordul, hogy a kicsik közöttünk maradnak az istentiszteleten, néha még szaladgálnak is, de már arra is volt példa, hogy az egyik kisgyermek felkéredzkedett a lelkipásztor karjába, miközben ő prédikált. Nálunk ez nem szokatlan, de semmiképpen sem a „lazaság” jele. Mindössze arról van szó, hogy komolyan veszszük, hogy ők is közénk tartoznak. Kérünk, ezt te is fogadd el! Ha a gyermekeiddel jössz, egy pillanatig se gondold, hogy ők bárkit zavarnának. Örülünk, ha közöttünk vannak. De ha neked úgy kényelmesebb, a baba -mamahelyiségben együtt lehetsz a kisgyermekeddel,

A négynapos lelkigondozói tréningen az ún. „forgatókönyveinkkel” dolgoztunk, azokkal az ismétlődő történeteinkkel, amelyekkel nem tudunk, és nem is akarunk azonosulni, mégis újra és újra felütik a fejüket az életünkben. Próbáltuk úgy megfigyelni a saját működésünket (és persze azokét, akik „szerepet” kaptak a „forgatókönyvírótól” ezekben a „drámáinkban”), mintha kívülállóként tekintettünk volna rá egy furcsa, izgalmas, bonyolult színpadi drámára… A tréning helyszíne Kemence volt, ahol egy rendkívül színvonalas konferenciaházban töltöttük el a lelkikgondozói napokat. www.refmenthet.hu

~2~

A Terror Házában jártunk, ahol a múzeum megtekintése után a 90 éves Regéczy-Nagy Laci bácsival beszélgethettünk, aki maga is forradalmár volt, s nem mellékesen a Bibóper harmadrendű vádlottja. 2015. április XI. évf. 1. szám

ahol egy képernyőn keresztül követheted az istentiszteleten zajló eseményeket. A nagyobbak az istentisztelet során kimennek a gyermekistentiszteletre. De ha gyermeked idegenkedik ettől, ne erőltesd! Nem zavar, ha közöttünk marad, bár számukra a gyermek-istentisztelet mindenképpen élményszerűbb. Ha megérkezel, valószínűleg a gyülekezetből valaki majd megszólít téged. Tőle bármit megkérdezhetsz, és ha kéred, segít, hogy ne érezd magad idegenként közöttünk. Lehet, hogy először furcsának fog tűnni a távolságtartó pátosz hiánya, a személyesség, közvetlenség. Mi úgy éljük a mindennapjainkat, mint egy nagy család. Nem törekszünk arra, hogy másnak látszódjunk. Sok hibánk is van, és egyáltalán nem vagyunk tökéletesek. Ha a tökéletes gyülekezetet keresed, nem mi leszünk a neked megfelelő közösség. Az istentiszteleten nem nagyon fogsz találkozni a jól megszokott (ám leggyakrabban félreértett) vallásos kifejezésekkel. Ehelyett a mindennapokban is használt szavakat hallhatsz majd a prédikációban is. De ez ne téveszszen meg. A közösségünkben kifejezetten komolyan akarjuk venni mindazt, amit az Isten közelében megértünk. Ugyanakkor kerülni akarunk mindent, ami gátja lehet annak, hogy tovább tudjuk adni a ránk bízott üzenetet. Alapvetően kis létszámú gyülekezet vagyunk. Először talán meglepődsz, hogy mindössze 40-50 embert látsz. Mi azt gondoljuk, hogy ez teszi lehetővé a személyességet, amit nagyon fontosnak gondolunk. Ezért nem is törekszünk arra, hogy a létszámunkat minden áron növeljük. Nem a mennyiségi növekedés a célunk, hanem az értékeink megélése. Ezért nem is fogsz olyanokkal találkozni, akik győzködnének, vagy akik rá akarnának venni arra, hogy közénk tartozz. Ugyanis a gyülekezethez való tartozásnak – ha minimális is, de – feltételei vannak. Ugyanakkor az is igaz, ha másképp gondolkozol Istenről vagy az egyházról, akkor sem nézünk ki magunk közül. Szívesen beszélgetünk veled. Ha pedig valódi kérdéseid vannak Istenről, minden dilemmádat komolyan vesszük. Ugyanis mi is mindnyájan ilyen vagy ehhez hasonló kérdésekkel, bizonytalanságokkal indultunk el.

RÉZSÓ VINCE (hírszerkesztő, Hír TV) Azért járunk pici családommal a hetényegyházi gyülekezetbe, mert itt egy nagyobb család tagjai lehetünk. Rékával, feleségemmel sok kapaszkodót kapunk ahhoz, hogy hogyan tereljük csemetéink útját Isten felé. Gyermekeink, Kata és Hanga pedig pótpapákra, pótmamákra és játszótársakra találhatnak, ha már a szülőket unják. DR. OPRIS MIKLÓS (aneszteziológus) Nekem fantasztikus élmény Hanna lányunk visszajelzése. Ő nagyon szeret járni a gyülekezetbe. Úgy fogalmazott, hogy a hetényegyházi gyülekezet gyermekistentiszteletein sokkal jobban érzi magát. A különbség okát nem mondta el, de az első ittlétünk után már a másodikat is nagyon várta. Ilyet addig, amíg nem kezdtünk el ide járni, egyszer sem mondott. Olyat már igen, hogy menjünk el a McDolnad’s-ba, de hogy templomba menjünk... Ilyet itt mondott először. Azóta már kifejezetten várja a vasárnapokat, hogy itt lehessen a közösségben. Ez nagyon nagy dolog. De én is hasonlóan érzem itt magam… TELEKES TAMÁS (tanár) A hétköznapokban mindig rohanok, és alig jut idő másokra vagy önmagamra. Engem kifejezetten felemel, hogy a hetényegyházi gyülekezet közösségében lehetek. Itt mindnyájan egy közös cél felé tudunk fordulni. A pünkösdhétfő olyan kivételes alkalom, amely lehetőséget ad a kötetlen beszélgetésekre, ahol jobban megismerhetünk másokat, és mások is jobban megismerhetnek bennünket, illetve azt az értékvilágot, amit mi képviselünk. www.refmenthet.hu

~3~

TARTALOM Mit üzen a gyülekezetfejlesztési kérdőív? A kopt mártírok családjainak támogatása Közös pont: bűnüldözés A gyümölcsaszalástól az istentiszteletig Bizonyságtétel Félelemtől a bizalomig Árpád-kori templom Hetényegyházán TEMATIKUS ROVATUNK

4 6 7 8 10 11 11

Őt vagy szerették vagy utálták Ilyen volt az édesapám Pista bácsiból Papa Lelkész, aki mentes volt a közhelyektől A misszió igehirdetője Úgy láttam őt, mint keresztelő Jánost

12 13 14 16 18 20

Tetszett Gyülekezettámogatási program Misszió a nemzetközi színtéren Isten missziójában Isten missziója (igehirdetés-sorozat) Lélekbúvár tréning Gyülekezeti kirándulás a Terror Házában

21 22 22 23 27 28 29

Gyülekezeti házigazdák

30

Áttörés háza

30

Épületbővítés

31

Bibliaórák

32

MINIFI ~ egy gyerek gonoldatai

33

NYELVŐR~ Romlik vagy fejlődik a nyelvünk?

33

SÓSZÓRÓ Magonyné Marikával ~ Sváb ételek

34

A dietetikus tanácsai

35

Édesmindegy? A cukurbetegség

36

Hagyomány & történelem

37

Hagyományőrzés és az egyházak

39

FERENCZI VIRÁG (középiskolás) Én egészen kisgyermekkorom óta vagyok itt a gyülekezetben. A mi családunkban természetes, hogy vasárnap istentiszteletre megyünk, beszélgetünk Istenről, nem titkoljuk a hitünk örömeit és nehézségeit. De csak most kezdem igazán megérteni, hogy az Isten útja sokkal komolyabb, mint azt azelőtt gondoltam. Az én életemben ez az elköteleződés most bontakozik ki. Ebben vált fontossá a közösségünk. Nekem nagyon sokat jelent, hogy itt nem kell „vallásosnak” lenni, nem kell szebbnek, jobbnak mutatni magunkat. Őszintén beszélhetünk magunkról, a bizonytalanságainkról, örömeinkről. Ez pedig megerősít abban, hogy ide tartozom.

2015. április XI. évf. 1. szám

Kis Ilona ~ gondnok

Az elmúlt év decemberében kértük a gyülekezet tagjait, hogy töltsék ki a gyülekezetfejlesztési kérdőívünket. Célja egyrészt az volt, hogy lássuk, azt a közös látást, amit Isten előtt igyekeztünk megérteni és stratégia formájában megfogalmazni, mennyire tudtuk megfelelően kommunikálni a gyülekezetünk többi tagjával. Másrészt az is fontos kérdés volt, hogy vajon azon az úton járunk-e, amelyen látásunk szerint járnunk kell. Ehhez nagyon fontos mind a gyülekezeten kívüli, mind a közösségünkből érkező visszajelzés. Ahogyan ugyanis megértettük a Biblia alapján, egy keresztyén gyülekezetnek Isten nem engedte meg, hogy csak úgy, a maga elképzeléseit valósítsa meg. A mi gyülekezetünknek is azt kell megértenie, hogy az egyház Ura és gyülekezetünk Pásztora merre akar vezetni bennünket. Ezért nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy Isten előtt leborulva a lehető legtisztábban értsük meg ezt. Mivel a gyülekezetépítés minden esetben a gyülekezet egészének szolgálata és feladata, ezért köszönjük mindenkinek, aki kitöltötte, s visszajuttatta részünkre a kérdőívet. Fontos megemlítenünk, hogy a kérdőív elkészítésében és értékelésében Mózes Áron vezetési és szervezetfejlesztési tanácsadó is segítségünkre volt. Köszönjük a munkáját!

Lássuk a kérdőív kérdéseinek elemzését! Öröm volt tapasztalni, hogy a kérdőívet kitöltők életkora igen széles skálán mozgott. Mivel idén lehetővé tettük, hogy gyülekezetünk gyermekei is kitölthessék a kérdőívet, néhány 12 év alatti kérdőív is visszaérkezett, aminek mi nagyon örülünk. Ugyanis kifejezetten szeretnénk megerősíteni azt a gondolatot, hogy a gyerekek épp olyan értékes résztvevői a közösségünknek, mint bárki más. Persze a gyermekek más látásmóddal, kompetenciákkal rendelkeznek, nekünk mégis fontos az ő szavuk, hangjuk. Másrészt fontosnak látjuk, hogy ezáltal lassanként bevezessük őket a felelős gyülekezeti élet világába. A visszaérkezett kérdőívek jól mutatják gyülekezetünk korfáját: a legtöbb kitöltő a 30-55 évesek sorából került ki, és döntő többségében nők voltak. Az mindenesetre öröm volt, hogy minden generáció képviselte magát. A kitöltők ötöde egy éven belül, illetve másik ötöde 5-10 éve tartozik közénk. 1/3-1/3 arányban voltak, akik 5 éven belül, illetve akik több, mint 10 éve tagjai közösségünknek. Ez az eloszlás nagyon kedvező a gyülekezeti életünkre való látás szempontjából, mert vannak olyanok, akiknek nagyobb rálátásuk van a gyülekezeti élet változásaira, de vannak, akik a frissesség szempontjait tudták visszatükrözni a kérdőívben. Ez meg is jelent a véleményekben. Leginkább két módon gyarapodott gyülekezetünk száma. Az idekerülők közel fele családja révén lett a gyülekezetünk tagja, harmada egy gyülekezeti tag invitálása által. Hosszú távon helyes volt tehát az az elgondolás, hogy gyülekezetünket családcentrikus közösséggé változtassuk, és úgy tűnik, kezdenek beigazolódni a missziói elképzeléseink is. Nagyon fontos volt látni, hogy a gyülekezeti élet aktivitására vonatkozó kérdésre válaszolók 100%-a lehetőség szerint minden vasárnap eljön istentiszteletre és 73,9%-uk valamely bibliaórai csoport tagja. Az általában megszokott statisztikai szemlélettől (pl. a keresztelések és konfirmációk,

www.refmenthet.hu

~4~

választói névjegyzék, presbitérium számának minden áron történő növelése) eltávolodva úgy látjuk, sokkal erősebb közösség hozható létre, ha egy gyülekezet kisebb létszámú, de nagyon elkötelezett bázissal rendelkezik, mintha egy nagy létszámú, de mindössze névleges tagságot tudhat maga mögött. A gyülekezeti szolgálatok fontosságának sorrendjére a következő válaszok születtek (az összes gyülekezeti szolgálatunk közül mindössze 10 területet lehetett megjelölni):  istentisztelet,  vasárnapi gyermek-istentisztelet,  gyülekezeti bibliaórák,  nyári gyülekezeti családos hét,  Minifi,  személyes lelkigondozás,  barangoló istentiszteletek,  Tini,  Szószóló,  vendégváró istentiszteletek. Korábban sokat küszködtünk a kommunikációnkkal. Láttuk, hogy ezen a területen sok hiányossággal rendelkezünk. Most úgy tűnik, az információmegosztás jó eszközének bizonyult a Hírmail (gyülekezetünk elektronikus levelezőlistája), amelyet a válaszadók 75%-a olvas rendszeresen. A kérdőív alapján több új igény is mutatkozott arra, hogy az illető bekerüljön a címlistába. Arra kérjük gyülekezetünk azon tagjait, akik szeretnének Hírmailt kapni, a persely mellett található gyülekezeti tagságra vonatkozó „felvételi kérelmet” kitöltve dobják a perselybe! (Mint arról korábban már volt szó, bárki minden feltétel nélkül csatlakozhat gyülekezetünk közösségének sorába. Akik megfelelnek a református egyház törvényeiben szabályozott szempontoknak, azoknak a presbitérium megajánlja, hogy a választói névjegyzék – tehát a gyülekezet ügydöntő – tagjai lehessenek. A liturgusi, lekcióolvasó stb. szolgálatot a kitöltők több, mint 80%-a kifejezetten fontos református értéknek tartja, míg közel 20%-a egyedi sajátosságként tekint rá. Amikor a gyülekezeti életünkben való részvétel főbb motivációt kellett megfogalmazni, a következő válaszok érkeztek: 2015. április XI. évf. 1. szám

     

Számomra fontos ez a közösség (65,2%) Jól érzem itt magam. (56,2%) Szolgálni akarom Istent (52,1%) Úgy érzem, itt sokat tanulok. (52,1%) Úgy érzem, itt épülök a hit dolgaiban (47,8%) Kifejezetten azonosulok a gyülekezet értékvilágával (43,4%) Nagyon fontos, hogy közelít az 50%-hoz azoknak a száma, akik a gyülekezet értékvilágával azonosulni tudnak. Ez azért is fontos, mert egyre jobban megerősödünk abban a bibliai gyülekezetképben, amelyben Isten az egyház normális működésében elsősorban a gyülekezet közösségének ad látást. Egyének (pl. próféták) csak rendkívüli esetben (pl. amikor az egyház jelentősen eltér az Isten útmutatásától) kapnak felhatalmazást ettől eltérő szolgálatra. A gyülekezet megítélése esetén két válasz kapott prioritást: kifejezetten büszke vagyok arra, hogy ehhez a gyülekezethez tartozom, és azonosulok az értékeivel (82,6%), illetve nekem fontos ez a közösség (69,5% Ezek a számok megerősítik az előző kérdésben született válaszokat. Amikor arra kérdeztünk rá, hogy a gyülekezet tagjai milyen külső visszajelzésekkel találkoznak a leggyakrabban, akkor a befogadó, családias, tudatos jelleg, a kiemelkedő színvonalú újság, a minőségi szolgálat és a pezsgő gyülekezeti élet került megfogalmazásra. A gyülekezeti életre vonatkozó konkrét kérdések kapcsán különösen fontos volt számunkra az istentiszteletek és bibliaórák értékelése. A válaszadók szerint (több válasz is megjelölhető volt):  A zenekarnak szerintem fontos szerepe van (71,4%)  a prédikációk általában megszólítanak, építenek (57,1%)  A prédikációvázlatok fontosak (47,6%)  A prédikációkat mindig értem, és épülök belőle (33,3%)  Előfordul, hogy a prédikáció nehezen érthető (14,2%)  A prédikációk általában nehezen érthetőek (14,2%)  A prédikációk túl hosszúak (4,7%) A bibliaórákra (Gyülekezeti bibliaóra, ifjúsági csoportok, Alapozó bibliaóra, Mesterképzés) vonatkozólag a következőket láttuk:  A bibliaórák témái többnyire érdekelnek (66,6%)  A bibliaórákon mélyebb bibliaismeretre teszek szert (57,1%)  A bibliaóra valódi közösségélményt jelent (52,3%)  A bibliaórákon fejlődöm az önismeretemben (47,6%)  A közös gondolkodás kifejezetten inspiráló (42,8%)  Nem mindig érzem jól magam a bibliaórákon (9,4%) Végül 5% alatt voltak, akik úgy érezték, nem tudják követni a bibliaórát, nem mindig épülnek azokból, a bibliaórák túl hosszúak. A válaszadók közel egy tizede jelezte, hogy nem jár bibliaórára. Mivel kértük ennek indokát, ilyen válaszok születtek: frusztrál,hogy nem tudok hozzászólni, illetve hogy nem tudom hova tenni a gyermekeimet. Kíváncsiak voltunk arra is, mit gondol a gyülekezetünk arról, hogy a presbiterek, munkatársak mennyi időt töltenek el a gyülekezeti szolgálattal és mit csinálnak ez idő alatt. Korábban azt tapasztaltuk, hogy sok gyülekezeti tag nem látja ezt. Több ponton ez köszönt vissza a kérdőívből is. Egyfelől néha úgy érezzük, hivalkodó lenne mindenről beszámolni, másrészt azonban egyre fontosabbnak látszik, hogy az apróbb www.refmenthet.hu

részleteket is megismertessük közösségünk tagjaival. A válaszadók harmada úgy gondolja, hogy presbiterek és munkatársak összességében átlag heti 5-10 órát, közel ötödük azt válaszolta, 10-15 órát, illetve 20 óránál is többet, szintén harmadrészben kaptunk olyan választ, amely 2-5 órát jelölte meg. Közösségünk 2/3-a úgy ítéli meg, tisztában van a presbitérium tevékenységével, ám ötödük számára a presbitérium tevékenysége homályos, míg 14%-a nem is látja azt. Következtetésünk alapján a gyülekezet nem látja még jól, hogy milyen tevékenységeket végez a presbitérium, ezért a tevékenységéről több információt kell elmondanunk. Ugyanakkor azt is szem előtt kell tartanunk, hogy ebben a kérdésben a gyermekek (9,5%) is válaszoltak. Azok az emberek, akik tisztában vannak a presbitérium munkájával, elégedettek vele. A gyülekezetépítés folyamatával kapcsolatban úgy látszik, hogy a gyülekezet nagytöbbségének fontos, hogy legyen stratégiánk. Közel 50% azt érzékeli, hogy e mentén épült a gyülekezet az elmúlt 10 évben. Az adakozással kapcsolatosan az alábbi kép bontakozott ki.  Havonta 20.000 Ft felett adakozom. 4,5%  Havonta 15-20.000 Ft között adakozom. 0%  Havonta 10-15.000 Ft között adakozom. 13,6%  Havonta 5-10.000 Ft között adakozom. 18,1%  Havonta 2-5.000 Ft között adakozom. 27,2%  Havonta 2.000 Ft alatt adakozom. 9%  Általában nem adakozom. 27,6% Fontosak volt az adakozás minőségére vonatkozó válaszok is, ugyanis egyfelől az adakozás mennyisége, másfelől annak minősége fontos mutatója egy gyülekezet spirituális elkötelezettségének. Itt is több válasz volt megjelölhető. A válaszok alapján örömmel és hálaadással adakozik 59%, fontosnak tartja az adakozást 54,5%, és 4,5% törekszik a tized fizetésére. Ugyanennyien válaszolták azt, hogy a gyülekezetnek más forrása is van. (Az adatok között az öt gyermek válasza is szerepel.) Úgy tűnik, hogy adakozásunk nagy része hálából fakad, és ez fontos visszajelzés. A gyülekezetépítési stratégiánk egyes elemeire külön kérdeztünk. Az Áttörés háza programot a gyülekezet masszív többsége átlátja, de nem kevesen voltak, akiknek csak nagy vonalakban vannak információik a mélyszegénységben élők közötti programunkról. A gyülekezetünk által szervezett képzések (pl. a Holnap Gyülekezete Fórum), tréningek (pl. Ki írja a történetem…?) és a konferenciák (pl. Generáció konferencia) vonatkozásában a válaszadók fele látja át, mi is történik ezekben a szolgálatainkban, míg többen csak nagy vonalakban látják ezeket a programokat, és 5%-uknak egyáltalán nincs információja ezekről. A diakóniai szolgálatunk tekintetében a válaszadóknak csak szűk fele látja mélyebben gyülekezetünk diakóniáját, közel ennyien csak nagy vonalakban, és 10%-uknak csak homályos információjuk van erről, vagy egyáltalán nincs. A számok alapján elmondható, hogy a gyülekezet tagjaiban legkevesebb információ a diakónia területéről van. Ez nem meglepő, hiszen még formálódóban van ez a terület. A válaszadók a gyülekezetünk erősségei közé sorolták (az azonos megfogalmazások számának arányában) a: családiasságot, az igehirdetések minőségét, a nyitottságot, a közösségi életet, a szolgáló közösséget, a lelkipásztor személyét, a stratégia alapján működő gyülekezetet, a biblikus értékek képvi~5~

2015. április XI. évf. 1. szám

seletét, a diakóniai szolgálatot, az innovációt, a gyülekezet belső képzéseit, a többgenerációs és családbarát gyülekezeti jelleget, valamint az istentiszteleteket, a munkatársi közösséget, az aktív gyülekezeti életet, a lelkigondozást, a bibliaórai közösségeket. Ezeken túl megemlítésre került mint erősség a tenniakarás, szervezettség, folyamatos önvizsgálat, vendégszeretet, a gyermekek és fiatalok közösségi élete, a családos hét, a fiatal értelmiségiek jelenléte, az aktív középkorú nők jelenléte, a kor kihívásaira teológiai választ kereső folyamatok és a gyülekezet közösségének összetartozása, illetve megemlítésre került a Szószóló

is. Gyülekezetünk gyengeségeiként tartják számon a következőket: a kis létszám és a sok feladat, a belső kommunikáció, a határidők tartása, az idősek közti szolgálat és diakónia, harangszó hiánya, lehetőségeinkhez képest túl nagy feladatok tervezése. Az egyéb megjegyzések között a következőket találtuk: hívogassunk többet, bibliaórákon foglalkozzunk többen Jézus tanításaival, foglalkozzunk többet a szeretettel, mert Isten szeretet.

Ma úgy áll a dolog, hogy nekünk Európában Afrikából, a távol-keleti országokból és a közel-keleti népektől kell „visszatanulnunk” mit jelent keresztyénnek lenni...

Egyre többször hallunk arról, hogy a világ számos pontján azért halnak meg emberek tömegei, mert Jézus Krisztust Úrnak vallják, és hitüket nem akarják megtagadni. Az egyik ilyen ismert közelmúltbeli esemény az egyiptomi kopt keresztyének mártírhalála volt, akiket az Iszlám Állam terrorszervezet végzett ki. Gyülekezetünk közösségében azt ismertük fel, hogy nem tekinthetünk közömbösen az ő hitvalló életükre és mártírhalálukra. Közösséget akarunk vállalni ezekkel a családokkal azzal, hogy a mártírhalált halt hitvalló keresztyének gyermekei számára adományt gyűjtünk, és azt célzottan el is juttatjuk. Gyülekezetünk eddig 359.000 Ft-ot gyűjtött össze erre a célra. Mindezt azzal a szándékkal tettük, hogy azon gyermekek számára, akik édesapja a Krisztusban megélt hitéért halt meg, legalább enyhíthető legyen az anyagi hiány vagy nélkülözés, amely a keleti világban még súlyosabb az édesapa halála esetén. Nagyon megdöbbentő szembenézni azzal, hogy amíg a világnak ebben a szegletében, Európában a keresztyénség, az Isten követése, Jézus Krisztus dicsőítése nevetség, irónia tárgya, addig a világ többi részében, a Távol- és Közel-Keleten, Afrikában döbbenetes méretet ölt a krisztuskövető gyülekezetek növekedése. Már a gyülekezetünkben is hallhattunk olyan indiai gyülekezetről, amely – egyetlen gyülekezet! – évente több, mint ezer új keresztyén közösséget hoz létre. Ami ezentúl még megdöbbentőbb, hogy mindezt teszik úgy, hogy ezeknek az országoknak a többségében, ha valaki keresztyén hitre tér, nagyon súlyos következményekkel kell számolnia (megvonják az élelmiszert, munkát, ivóvizet, kiközösítik az illetőt a faluból, vagy akár az életével kell fizetnie ezért. Ezt vállalták azok a mártírok is, akik Líbiában vendégmunkásként dolgoztak. Amíg a mi kultúránkban az istentisztelettől való távolmaradásunkat hol a jó, hol a rossz idő, egyszer a sok munka, mászszor a kevés munka, valamikor a rokonok érkezése, aztán meg az egyedüllétünk indokolja, addig Boko Haram naponta akár ezreket is kivégez Nigériában a keresztyén hitük miatt, Kínában nyilvános kivégzéseket tartanak, Észak-Koreában koncentrációs táborokat hoztak létre a keresztyének számára, az iszlámhitű országokban a közvetlen hozzátartozók gyilkolják vagy gyilkoltatják meg szeretteiket, de Ázsiában sem különb a helyzet. Ennek ellenére döbbenetes ébredést látunk a világnak ezen a részén. Megdöbbentő volt látni az egyik bibliaórán a hozzátartozó családok eleven hitét a gyászukban, és azt az elkötelezettséget, amit mi az ún. „keresztyén kultúrában” már rég elfewww.refmenthet.hu

lejtettünk. Ma úgy áll a dolog, hogy nekünk Európában Afrikából, a távol-keleti országokból és a közel-keleti népektől kell „visszatanulnunk” mit jelent keresztyénnek lenni... Az adományok eljuttatásáról először Angelosz kopt püspökkel akartunk egyeztetni, de ő nem válaszolt a levelünkre. Ezt követően Ramez Atallahhal vettük fel a kapcsolatot, aki kanadai üzletemberként utazott vissza ősei földjére – maga mögött hagyva az üzleti karriert. Ő most misszionáriusként az egyiptomi bibliatársulat igazgatója. Ő a Focus on the Family segélyszervezethez irányított bennünket. Sami Yacoubbal, a szervezet vezetőjével leveleztünk. Jelenleg Sami Yakub és munkatársai szervezik az átutalás biztonságos lehetőségét, illetve azt, hogy az adományaink a lehető leghasznosabban kerüljenek szétosztásra. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, ahogy a beérkező adományok 100%-át eljuttatjuk a családoknak (a járulékos költségeket is mi finanszírozzuk), és az összeggel tételesen elszámolunk el minden adakozó felé. Tervezzük, hogy megfelelő feltételek esetén a mártír családok gyermekeit tanulmányaikban támogatjuk, vagy számukra megszervezünk egy magyarországi nyári tábort. Az adakozás lehetősége hamarosan lezárul, és a pénzt – amint arra lehetőség nyílik – átutaljuk. Aki szeretne kapcsolódni az adományozókhoz, kérjük, érdeklődjön programunkról, és ha még van lehetőség az adakozásra, mielőbb utalja át adományát, vagy fizesse azt be a gyülekezet pénztárosánál.

Gyülekezetünk új bankszámlaszámot nyitott a CIB Banknál. Így mostantól minden banki tranzakció (a flottás telefonok átutalása, csakúgy, mint a tizedünk és egyéb adományok befizetésének lehetősége) ezen a számlaszámon végezhető.

10700103-68916943-51100005 ~6~

2015. április XI. évf. 1. szám

...volt bennem egy hatalmas űr, amit nem is tudtam beazonosítani BESZÉLGETÉS BÁLINT LEVENTE R. ALEZREDES, ALOSZTÁLYVEZETŐVEL ÉS DR. SIMON TÜNDE ORVOS EZREDESSEL ST: Az első férjem révén kerültünk ide a gyülekezetbe. Ők kérdeztek rá egy alkalommal Leventénél, hogy járunk-e valamilyen gyülekezetbe, mert már régóta kerestünk magunknak közösséget. De már korábban is hallottunk a közösségi életről. A lányaink, akik Attiláékkal jártak közétek többször is beszámoltak az élményeikről, a gyülekezeti hetekről. Nagyon jól érezték magukat a gyülekezetben, az istentiszteleteken… Így aztán karácsonykor voltunk először közöttetek. BL: Igen, nekem ez volt az első alkalom, amikor itt Magyarországon otthon éreztem magam egy gyülekezetben. Én Székelyföldről származom, és számomra alapvetően meghatározó volt az ottani egyházi légkör. Én itt is azt az érzést kerestem, ami gyerekkoromtól szinte belém ívódott, de nem találtam meg sehol. Pedig több gyülekezetben is voltunk. Erről többekkel is beszélgettem, és – mivel jó viszonyban vagyunk Tünde első férjével és az ő feleségével – valószínűleg ezért került szóba a hetényi gyülekezet. Szószóló: Érdekes, hogy azt mondod, hogy itt találtad meg azt az elveszített érzést, amit magad mögött hagytál. Pedig a tradicionális erdélyi egyházi kultúra nagyban különbözik a magyarországi gyülekezetekétől, vagy éppen családias, közvetlen, személyes hangvételű hetényi közösségi élettől. Nem? BL: Én itt túlzottan nagy szabadsággal találkoztam: az istentiszteleten szinte bármi előfordulhat, egy-egy igehirdetésben mindenről lehet hallani. A mi gyülekezetünkben az első, amit megtapasztaltam, hogy a gyülekezetben megtapasztalható szabadság nem jelent keretek nélküliséget, nem folynak el a gondolatok, a liturgia és a tartalom egymást erősítik. Amit otthon élhettem meg, az a biztonság, nyugalom és stabilitás volt. Nekem

nagyon sokat jelentett az istentiszteletek rendje, liturgiája. Hetényben valahogy a gyülekezet szolgálata révén ezt megkaptam, és ezenfelül a legelejétől kezdve teljesen érthetőek voltak az igehirdetések. Nagyon tetszett a prédikációk világos, átlátható felépítése. Ez nagyon új élmény volt. Pedig nem volt könnyű megélni, mert az itteni istentiszteleteken szembe kellett néznem azzal, hogy rengeteg dolgot meg kell még tanulnom a Bibliával kapcsolatban. Korábban egy százas skálán 50-60 körül értékeltem volna magam a tudásomat illetően. Most ha őszinte vagyok, visszaestem valahol a 10-es érték környékére. Szószóló: Nyomasztó lehet itt közöttünk… BL: Azért nem, mert ugyanakkor a közösségben ez nagyon motiválóan hat rám, és jövőképet is kapok, tudok hosszú távra tervezni. ST: Nekem nem jelentett ilyen visszaesést a gyülekezeti élet. Én tudom, hogy keveset tudok, keveset éltem meg a vallásból. Nekem nem okozott meglepetést, hogy bizony van még fejlődnivalóm. Én azt hiszem, hogy kis lépésekben fogok aha-élményeket megélni, egy-egy istentiszteleten, bibliaórán vagy az olvasmányaim során. Levente nagyon hamar képes lelkesedni egy ügyért. Én sokkal kevésbé. Én inkább hosszú távon vagyok kitartó. Azt gondolom, ebbe az útba nagyon sok erőt és energiát kell fektetni. Amikor karácsonykor kimentünk Heténybe, bennem volt egy hatalmas űr, amit nem is tudtam beazonosítani, hogy mi az, mert nagyobb baj nem volt velem. De azt éltem át, hogy az igehirdetés kitöltötte ezt az ürességet. Őszintén szólva teljesen a sírásig meg voltam hatódva.

www.refmenthet.hu

~7~

Szószóló: És mi lett az űrrel? ST: Nem mondom, hogy teljesen kitöltődött, de jó érzés azt tudni, hogy mivel tudom kitölteni. Amikor az Alapozó bibliaórán az a kép hangzott el, hogy az „életünk fiókos szekrényében” a legfelső fiókot Istennek kell kiüríteni, akkor értettem meg, mennyi mindennel próbáltam kitölteni ezt az űrt, és mégsem éreztem, hogy ez jó lenne egy életen át. Levente szokta mondani, hogy nagyon nehezen találok kapaszkodókat és nagyon nehezen tudok bízni. Nyilván ez a családi hátteremnek is köszönhető. Nekem nagyon fontos felismerés volt, hogy nem az emberekben, szakmában, pénzben kell kapaszkodókat keresni, hanem van egy biztos kapaszkodónk. Szószóló: Jól értem, ez egyfajta fordulatot jelentett az életedben? ST: Igen, bár én nem vagyok a szavak embere… Ez nem úgy indult, hogy tudatosan eldöntöttem, hogy majd ha én hinni fogok, akkor majd elindulok egy másik úton, hanem megtapasztaltam azt, amit korábban másoktól hallottam, hogy milyen is az, amikor elkezd kibontakozni bennük a hit. Én akkor értettem meg, hogy ez mekkora dolog, és mekkora erőt is ad nekem, amit nem tudsz sehonnan összeszedni. BL: Ahogy visszatekintek az én hitbeli fejlődésemre, ma úgy látom, mi ott egy kicsit „dogmatikusan” hittünk. Az itteni igemagyarázatok viszont egészen más összefüggéseket, mélységeket és árnyalatokat tárnak fel előttem, ami nagyon inspirál engem. Nekem nagyon nehéz össze2015. április XI. évf. 1. szám

hasonlítani ezt a két utat. A régi út még nagyon erős bennem. Az új utat még nem ismerem teljesen. Elkezdtem olvasni a Bibliát. Na, meg próbálom úgy csinálni, hogy ne business legyen a hitéletem – ahogy el szokott hangzani a gyülekezetben. Szószóló: Akkor az elmúlt rövid időben nagyon sok minden változott a hitéletetekben… BL: Igen. Bennem sokkal érthetőbbé, teljesebbé vált az Istennel való kapcsolat. Egy bezárt skatulyából kibontakozott valami új. És nyitva van… Én nem bántom a zárt skatulyámat sem, mert ez szerves része az én múltamnak, én innen indultam el, ez képezi a magját szinte mindennek, de azt érzem, hogy itt az ideje, hogy egy lépéssel előrébb lépjek. Szószóló: Mind a ketten magas beosztású rendőrök vagytok. Korábban a rend-

őrség volt az egyetlen olyan szervezet, amelynek falain belül tilos volt a vallásgyakorlás. Hogy van ez ma? ST: Ma már valójában ez senkit nem érdekel.

Szószóló: Ezt hogy tolerálják egy olyan szervezetben, amely működését a parancsok és az engedelmesség biztosítja? BL: Nem rúgtak még ki… De sokan vannak, akik ezt nem így gondolják.

BL: Legfeljebb különcnek tartják. Én azért meg szoktam kapni a renitens jelzőt. De hála Istennek, van elég olyan szakmai eredmény a munkám mögött, amely miatt nincs jelentősége annak, ha valaki így gondol rám. Most a közelmúltban pl. Kiskunhalason volt egy rendezvény, ahol jóval magasabb rendfokozattal is voltak rendőrök. Az előadásom úgy alakult, hogy ott mindenki előtt elmondtam, hogy templomba járok, és hogy sok mindent tudok már Istenről, és már azt is tudom, hogy nem néz ki: az Isten nem két lábon jár, nincs vállapja és nem Budapesten székel.

Szószóló: De azért vannak keresztyén rendőrök, nem? BL: Igen, persze, vannak. ST: Szerintem ez nem téma a rendőrségen. Én ugyan nem csinálok belőle titkot, de különösen nem viszem be a munkámba. BL: Ugyanakkor szerintem az fontos, hogy felmutassuk az emberek előtt ezt az utat, hogy próbálják ki. Azt hiszem, fontos lenne lebontani azokat a falakat, amelyek elválasztják az embereket az Isten közelségétől. Azt gondolom, ha többen élnének keresztyénként, akkor nekünk is kevesebb munkánk lenne.

a szüleim bejelentett lakcíme), de valóban Beregszászon jöttem világra. Orosz tannyelvű középiskolában érettségiztem, az első diplomámat a kárpátaljai magyar nyelvű tanítóképző főiskolán szereztem. A Szalézi Szent Ferenc díjat 2014-ben kaptam meg Kecskeméten. Szószóló: Egyszer csak megjelentetek itt. Hogy történt ez? TI: Hat évvel ezelőtt gyümölcsaszalással kísérleteztem. Netti ebben segített. Váltottunk néhány levelet, amiben szakmai tanácsokat adott. A teológia előtt ugyanis élelmiszermérnöknek tanult, és a diplomamunkáját is ebből a témakörből írta. Ő invitált a gyülekezetbe. De akkortájt nem volt időm eljönni. PZS: Imre nagyon szerény, jámbor ember. Szívesen kiegészíteném. Imre Lajosmizsén élt egy tanyán, és ő még tanyasi iskolába járt. Szűk, kerek világban élt. Családjával rendszeresen jártak templomba. Szerintem ezekből ered a természetszeretete, a környezet iránti tisztelete.

BESZÉLGETÉS POPOVICS ZSUZSA ÚJSÁGÍRÓVAL ÉS TÓTH IMRE VILLANYSZERELŐVEL, A MAGYAROK SZÖVETSÉGE KECSKEMÉTI CSOPORTJÁNAK KORÁBBI ELÖLJÁRÓJÁVAL

Szószóló: Imre református családban nőttél fel? TI: Nem, Zsuzsa református, én katolikus vagyok. PZS: Imre villanyszerelő, és válóban bármit meg tud szerelni. Kettőnkről annyit érdemes tudni, hogy két éve ismerkedtünk meg. Imre épp válás után volt, én már régebben elváltam. Az én lányom és Imre nagyobb fia egyidősek. A kisebbik fia hetedikes. Mindnyájan tanulnak.

Szószóló: Nem egyszerű, amikor az ember egy újságíróval készít interjút. Próbáltam utánanézni a pályafutásodnak. Ha jól tudom, Beregszászban születtél, oroszul tanultál, pedagógus lettél, és megkaptad a Szalézi Szent Ferenc díjat… PZS: Majdnem… Hivatalosan Ungváron születtem (ott volt www.refmenthet.hu

~8~

2015. április XI. évf. 1. szám

Szószóló: Nem volt nagy törés eljönni Kárpátaljáról? PZS: Előbb édesanyám jött el a húgommal, aztán édesapám a lányommal. Én otthon elvégeztem a főiskolát, dolgoztam újságíróként, majd ezzel párhuzamosan elvégeztem a szegedi egyetemet, szociológia szakon. S csak ezután jöttem el én is. Anyukámék 2001-ben, én 2007-ben költöztem Kecskemétre. Számomra valóban nagy törés volt az áttelepülés. Szószóló: Hogy tudtál beilleszkedni? PZS: Nagyon sokáig kerestem a helyem a Kecskemétkörnyéki világban. Most, hogy egymásra találtunk, és alakítjuk közös otthonunkat, újra azt érzem, hogy jól vagyok. Szószóló: Te Kárpátalján is jártál templomba? PZS: Most, hogy eljárunk hozzátok, feltört bennem soksok elfelejtett otthoni emlék. Például, hogy huszonöt évesen keresztelkedtem és konfirmáltam. Születésemkor édesanyám frissen végzett matematika szakos tanár volt, és nem merte bevállalni azt, hogy a KGB-ügynök iskolaigazgató mellett engem elvisz megkeresztelni. Aztán, amikor a családom már Magyarországon élt, én pedig egyedül odahaza, nagyon nyomasztó érzés volt. Így kezdtem eljárni a falum református gyülekezetébe. Így került sor arra, hogy az egyik vasárnap megkeresztelt a lelkész, a másik vasárnap más felnőttekkel együtt konfirmáltam. Az életemnek ez a része el is felejtődött. Csak amikor olvastuk a Szószólót, akkor jutott megint eszembe mindez. Ugyanis Imre megvette a Szószóló több számát; az írásokon keresztül igyekezett jobban megismerni benneteket. Szószóló: Na, ez egészen meglepő. PZS: Igen, Imre rendkívül lelkiismeretes. Több cikket ő olvasott fel nekem is. TI: Igen, mert ez tényleg színvonalas újság, tele jó cikkekkel. Van, amelyiket többször is át kell olvasnom. De öszszességében nagyon igényesnek látom a Szószólót. PZS: Így tudtuk meg például, hogy ki lehet egyháztag, ki úrvacsorázhat az egyházközségben. Ennek kapcsán kérdezett rá Imre, hogy „na és te konfirmáltál”? Akkor jutott eszembe, hogy tényleg, igen. PZS: Imre nagy szerepet vállalt a Magyarok Szövetségének megszervezésében. A bösztörpusztai Magyarok Országos Gyűlését is mind a munkájával, mind anyagilag támogatta. Mostanság újra hiányzott neki egy jó közösség. Így kezdtünk el keresgélni. TI: Több helyen is megfordultunk. Voltunk egy-két katolikus templomban, a belvárosi református gyülekezetben. De ezekben nem találtunk lelki otthonra, és az igemagyarázatok sem voltak mindig érthetőek. Itt viszont nagyon színvonalas igehirdetéseket hallottunk. Szinte kézzel fogható a gyülekezet közösségének befogadó jellege. Megkapó volt az a hangulat, amely először fogadott bennünket. Biztonságot adott egy illat, amit megéreztünk: a szeretet és megértés illata. Ez egészen más volt, mint amit máshol érzékeltünk. Akikkel találkoztam itt, nagyon jó fejek voltak. Meglepett, hogy milyen elit társaság gyűlt össze ebben az egyházközségben. Szószóló: Érdekes, mert nekünk úgy tűnik, hogy a mi közösségünkben a magasan képzettől a szakmunkásig, az idősektől a kisgyermekig mindenki megtalálható… TI: Igen, de Hetényegyháza átlagához viszonyítva itt egészen más minőséget találtam. Sokkal több tanulni akaró, www.refmenthet.hu

felelősen gondolkodó emberrel találkoztam. Azt gondolom, nagyon jó lenne a hetényi átlagot közel hozni az itt tapasztalható minőséghez. Ha jól értem, ez lenne a misszió lényege. Azt gondolom, egy ilyen közösségnek fontos küldetése lenne, hogy magához emelje az egyszerű hetényi embereket. Gondolom, hogy az Áttörés Háza is ezt szolgálná. PZS: Ez vitatéma is volt közöttünk. Mert mit is tehet a hetényi gyülekezet? Házaljon? Nyilvánvaló, hogy aki keresi az Istent vagy az egyházat, azelőtt mindig nyitva áll az ajtó, bármikor bejöhet. Hiszen sem az istentisztelet, sem a bibliaóra nincs lezárva senki elől. Szószóló: Ez régi vita… Mi úgy ismertük fel, hogy akiben Isten elkezd munkálkodni, az keresi azt az utat, amelyen Vele találkozhat, és fordítva is, aki tudatosan keresi az Istennel és az Ő népével való találkozás lehetőségét, abban már ott látható Isten Lelke munkájának gyümölcse. A mi látásunk szerint ez az egyház elsődleges célcsoportja. Azt hiszem, ha egy gyülekezet tisztán akarja látni a küldetését, akkor nem akar mindent csinálni és mindenkit elérni, hanem ott akar szolgálni, ahol arra felhatalmazást kapott, és azt akarja tenni, ami a feladata. PZS: Igen, azt hiszem, valahogy ez érezhető, amikor az ember eljön közétek. Nekem például nagyon szembetűnő itt, hogy nem a lelkész áll a gyülekezeti élet középpontjában, nem minden az ő vállán van, nem akar mindent egymaga elvégezni. Én otthon egy egészen másmilyen gyülekezetet láttam, és máshol is hasonlót tapasztaltam. Itt még az istentiszteleteken való szolgálatokat is felosztják egymás között a gyülekezet tagjai. Azt, hogy nem csak a lelkész imádkozik az istentiszteleteken, kifejezetten fontos értékének tartom a gyülekezetnek. Egészen más lesz hangsúlyos a lelkész és egy másik gyülekezeti tag imádságában, és ez egészen más viszonyulást tesz lehetővé a különböző gyülekezeti tagok számára. Úgy érzem, ennek rendkívül erős közösségépítő ereje van. A másik, ami szembetűnő, hogy sokkal több a nő, mint a férfi a gyülekezetben. TI: De ezt nem csak itt láttuk, máshol is ugyanezt tapasztaltuk. PZS: Lehet, de mivel ez egy kicsi gyülekezet, talán szembetűnőbb. Számomra ez azért hangsúlyos kérdés, mert én hosszú ideig voltam egyedülálló édesanya. Amióta összekerültünk Imrével, nagyon tudatosan igyekszem fejlődni a női szerepeimben. Úgy látom, hogy a férfinak kellene vezetnie a családot – a hit dolgaiban is. Ellenkező módon is lehet, de akkor nem kell csodálkozni azon, ha a világ elmegy egy másik irányba. Aztán a beszélgetés után kiderült, hogy Zsuzsa és Imre tapasztalt túrázók, akik kitűnően ismerik a környék természeti és kulturális nevezetességeit, lenyűgöző szépségű tájait. Ígéretük szerint egy alkalommal el is kalauzolnak tágabb lakóhelyünk valamely kevésbé ismert környékére. Várjuk! Az interjút készítette: Ferenczi Zoltán

MUNKATÁRSI NAPOK 2015. október 23-25. Téma: gyülekezeti folyamataink értékelése, missziói szolgálatunk teológiai áttekintése, Áttörés háza ~9~

2015. április XI. évf. 1. szám

Magony Dezsőné Marika Református családban születtem két testvéremmel. Tanyán éltünk, és összevont iskolába jártunk egy távoli majorságba. Még ma is hasznát veszem mindazoknak, amit az önellátó család tanított. Hála ezért szüleimnek, nagyszüleimnek. Mindig meghatározó élmény volt, amikor templomba mentünk a családommal keresztelőre, esküvőre, temetésre. 1961-ben konfirmációt előkészítő órákra jártunk, és a következő év pünkösdjén konfirmáltunk. Közép- és főiskolás tanulmányaim, majd a tanári hivatásom első évtizedeiben nem figyeltem Istenre. Időközben férjemmel Hetényegyházán telepedtünk le. Munkahelyet kaptam, két gyermekünk lehetett. A hetényi gyülekezetről először a véradások szervezése kapcsán hallottam. A hittanosait terelgető tiszteletes asszony az iskolában megszólított, beszélgettünk, kedvesen invitált istentiszteletre. Kezdetben csak nagyobb ünnepeken mertem templomba menni. Majd a változások során órarendbe kerültek a hittanórák. Gyermekeim eldönthették, hogy apai katolikus vagy anyai református felkészítést választanak. Így részesültek református keresztelésben, majd fogadalmat tettek a gyülekezetünkben. Az ő készülésükkel én is felelevenítettem egykori ismereteimet. Ekkortól már gyakrabban jártam a közösségbe, ahol ismerős szülők kedvesen fogadtak. Bibliaismereti hiá-

nyosságaimat szégyelltem, és nehezen tudtam értelmezni az Írás régies nyelvezetét. Ez bizonytalanságot és félelmet szült bennem. Kezdetben úgy éreztem, hogy a szép igemagyarázatok meghatnak. De cipeltem fájdalmas vesztességeket, amit nehéz volt feldolgozni: édesapám korai balesetben való halálát, édesanyám súlyosbodó betegségét, ápolását, majd az ezredfordulón férjem gyors elvesztését. Azt érzetem, hogy magamra maradtam egy hatalmas űrben. Menedéket jelentett akkoriban a munka, de esténként a sírás és a gyász fájdalma szakadt rám. Megnyugvásra és gyógyulásra vágytam. Kapaszkodót, biztos pontot kezdtem keresni. Ekkor döntöttem úgy, hogy rálépek az Istenhez vezető útra. De ahogy az nagyon sok más esetben is, az indulásomat ütközések és akadályok nehezítették. Teltek az évek, közben unokáim születtek, hamarosan nyugdíjba mehettem. A családomnak akartam élni. De nem sokáig lehettem boldog nagymama. Ők Angliába röpültek, fiam is önálló életet kezdett. Ebben a magányban az Úr és a gyülekezet maradt a legközelebbi mentsváram. Belső késztetés indít vasárnaponként istentiszteletre, bibliaórára, és egy ideje a szolgálatra is. Az elindulásomban nagy segítséget jelentettek Zoltán igemagyarázatai, amelyek sorra megszólítottak. A bibliaórai közösségben is sokat tanultam, és háttérismereteim (a Biblia összefüggéseiről, az egyház kibontakozó hitének fejlődéséről, a Biblia korának szokásairól stb.) egyre bővültek. Ma már érzékelem az Úr mindenható hatalmát, szeretettel teremtő erejét. Megértettem Jézus golgotai kereszten vállalt áldozatvállalásának lényegét. Egyre jobban akarok figyelni Isten törvényeire és az Ő igazságára. Ebben a belső fejlődésemben egy-

www.refmenthet.hu

~ 10 ~

re tisztábban hallom meg a kijelentéseit, ígéreteit és figyelmeztetéseit, amelyek határt szabnak tévelygéseimnek. Múltamra visszatekintve ma már látom, hogyan terelgetett Isten. Ám hívása egészen személyessé két évvel ezelőtt vált, amikor elmélyülten tanulmányoztam az egyik igehirdetésvázlatot. Ekkor értettem meg szív szerint is, hogy az Úrra bízhatom magam, mert az Ő kezében van már az életem. Tudatosan akarok Rá figyelni. Ennek hatására tehetem meg azt is, hogy a múltamból elengedhetem mindazt, amit már nem kell őrizgetnem. Megváltozott gondolkodásom, önismeretem is bővült, engedelmességet tanultam, nyitottabb lettem. A Jézus közelében megtapasztalt szabadítás, az Ő ereje és vezetése, a megtapasztalt reménység nagy ajándékká lett az életemben. Minden nap keresem az Úr akaratát. Hálát adok neki, hogy megtalálhattam az általa elkészített utamat, és ahogy láthatom, miként rendezi az életemet. Mindebben nagyon fontos volt számomra ez a gyülekezet. Kezdetben a Szószóló olvasásával egyre jobban megismerhettem ennek a közösségnek a küldetését, céljait, értékrendjét. Ma már én is szolgáló tagjaként dicsérhetem az Urat. A gyülekezethez való tartozásom kibontakozásában meghatározó fontosságú volt a tavalyi családos hét, amely délelőttjein lelki mélységeket és magasságokat megjárva a gyülekezet tagjai még közelebb kerülhettek egymáshoz – hozzám is. De sokat jelentett számomra a balesetemben nyújtott segítségetek. Köszönöm. Megtisztelő számomra, hogy szolgálhatok ebben a gyülekezetben, és tehetem ezt az Isten dicsőségére. Köszönöm a bizalmat, és hogy köztetek lehetek. 2015. április XI. évf. 1. szám

„Amikor megszólított, nem ismertem fel…”

FERENCZI VIRÁG

Van egy nagyon kedves, ezoterikus ismerősöm, akinek jó néhány évvel ezelőtt egy beszélgetés alkalmával elmondKis Ilona tam, hogy szeretném megtalálni Istent. Ő azt válaszolta, hogy ha keresed, biztos megtalálod. Nem volt igaza, mert nem én találtam meg Őt. Isten szólított meg engem. Máig sem értem pontosan miért esett rám a választása, de hálás vagyok a kegyelméért. Miért akartam megtalálni Istent? Abban az időszakban nem voltam krízisben, nem voltam olyan helyzetben, amikor Ő jelentette volna számomra az utolsó szalmaszálat, de mégis szükségem volt Rá. Valamiféle hiány volt bennem. Később hallottam a Pascaltól származó gondolatot: minden emberekben van egy „Isten alakú űr”. Ma azt gondolom, ezt kezdtem egyre tisztábban érzékelni, és ezért kerestem Istent. Amikor megszólított, nem ismertem fel. Nagyon erős, szinte félelmet keltő magány érzését éltem át, amit életkörülményeim nem indokoltak. Kellett a lelkipásztor segítsége ahhoz, hogy megértsem mi történik bennem. Ugyanakkor voltak az életemben olyan nagyon erős impulzusok, jelek, amelyek – főleg

visszatekintve – mutatják, hogy Isten már akkor is munkálkodott bennem. Abbahagytam a dohányzást. Ráadásul szinte szenvedés nélkül. Meggyógyított a szenvedélybetegségemből, és tudom, hogy ez ott és akkor az én erőmből lehetetlen lett volna. Amikor megértettem a Golgota lényegét, erős hálaérzet lett bennem Isten iránt. Ekkor kezdtem el adakozni. Rálátásom lett az életem egy pici, de fontos részére: ráismertem a bűneimre, pedig előtte azt gondoltam, hogy én jó ember vagyok. Összességében kezdett megváltozni a gondolkodásmódom, és egyre gyakrabban eszembe jutott egy-egy döntés előtt, hogy megkérdezzem Istent is. Azonban ha őszinte vagyok, azt is el kell mondanom, hogy hullámvölgyet jelent számomra, amikor a mindennapi élet ritmusa, a rohanás eltávolít Isten tanításaitól. Próbálok nagyon tudatosan figyelni arra, hogy rendszeresen meglegyen az ideje az Istennel való személyes beszélgetésnek, az imának, a kontemplációnak, de ez nem mindig sikerül. Ma is visszacseng a szívemben Ézsaiás egyik gondolata: Én, az Úr, vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami a javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell (Ézs 48, 17). Számomra ez nagyon fontos ige. Arra hív, azt erősíti bennem, hogy feltétel nélkül bízzak Istenben, hogy elfogadjam. Ő tudja mire van szükségem, s azt meg is adja. Igyekszem erősíteni a hitemet, az Istennel való kapcsolatomat, hogy felismerjem pontosan a nekem szánt utat, hogy el tudjam fogadni, és az Úr akarata szerint tudjak élni, cselekedni. Ezt még nem tudom igazán jól csinálni. Az viszont erőt ad, hogy a gyülekezetben segítséget kapok a hitem erősítéséhez, s ahhoz is, hogyan ismerhetem fel Isten akaratát.

Kevesen tudják, de Hetényegyháza külső részei tele vannak kincsekkel, s köztük egy Árpád-kori templomrom is található. A rom biciklivel is könynyen megközelíthető. Békés, nyugodt hely. Nemrég padok, asztalok és egy emlékmű is került oda, így pihenőhelynek is rendkívül jól szolgál. E helyen az Árpád-korban egy kisméretű plébániatemplom állt, melynek alapfalai a 80-as évek elején folyatott ásatás során kerültek napvilágra. Ez a hetényegyházi templom az eddigi adatok alapján Kecskemét környékének legkorábbi egyházi épülete. Építésének ideje a 11. század második felére vagy végére tehető. A templom minden bizonynyal az 1240-1242. évi tatárjárás idején pusztult el. A keresztyénség fokozatos terjesztésekor a 11. századi királyaink erélyes egyházszervező tevékenysége következtében a Duna-Tisza közén is sorra épültek egyszerű alaprajzú, egyhajós, többnyire félköríves szentélyzáródású, kisméretű falusi templomok. Ezek általában a vízjárta területekből kiemelkedő dombokon vagy földhátakon, döngölt agyagalapozáson vannak. A templomokat helyben égetett téglából vagy közelben bányászott réti mészkőből építették. Belső terüket többnyire színes falfestés díszítette. A templom felépítését követően, a 11-12. század fordulójától kezdték temetésre használni a templom körüli területet. A templom belsejében és az alapfalakon kívül eddig 46 sír került feltárásra. A halottakat a hosszúkás téglalap alakú sírgödörbe nyújtott, háton fekvő helyzetben, többnyire mindenféle ékszer nélkül temették el a www.refmenthet.hu ~ 11 ~ 2015. április XI. évf. 1. szám feltárások szerint. Mindössze néhány hajkarika került elő.

Prof. Dr. Nagy István, vagy ahogy mindnyájan ismertük, Pista bácsi életének utolsó szakaszát közöttünk töltötte. Itt volt vasárnapról vasárnapra, velünk együtt énekelt, imádkozott, vagy ha úgy alakult prédikált. Soha nem flancolt azzal, hogy nagytiszteletű úrnak szólítsa valaki. A neki kijáró főtiszteletű megszólítással talán senki nem is próbálkozott. Irtózott a fölösleges és a lényeget eltakaró sallangoktól. Pista bácsi volt. Egy keresztyénné lett ember, aki — mint ahogy doktori disszertációjában Walter Lüthit, a híres igehirdetőt idézi — nem tudott elég jól menekülni az Isten elől. Jóllehet többen vannak a gyülekezetünkben, akiket a főiskolán vagy az egyetemen tanított, sokan nem is tudták, egyházunknak milyen maghatározó alakja ment el közülünk. Ahogy megismerhettük őt a gyülekezetben, a maga nemes egyszerűségében soha nem igényelte a szép szavakat. A mostani rovatunk is kerülni kívánja a sallangokat, fölösleges protokollt. Nem is törekszünk a teljességre. Úgy szeretnénk most is visszaemlékezni rá, ahogyan közöttünk volt a gyülekezetben. Pista bácsiként, emberként, az édesapaként, nagypapaként, lelkipásztorként, férjként, hozzátartozóként, tanárként, kollegaként. Így akarjuk felvillantani munkásságát, emléket állítani mindannak, amit Isten elvégzett benne, s amire az ő itt létében ma is tanítani akar bennünket személyes beszámolókon, visszaemlékezéseken keresztül. Tesszük ezt az Írás tanítását szem előtt tartva .

Dr. Nagy István (1946-2015)

RÉZSÓ-NAGY RÉKA

Nagyon nehéz a gyászomban összeszedni a gondolataimat apáról,

milyennek is láttam Őt. Egyben pedig nagyon jó érzés, vissza nem térő lehetőség arra, hogy emlékezzem, rendezzem a gondolataimat, érzéseimet, és esetleg másokhoz is közelebb vigyem, hogy milyen is volt ő. Azért is nehéz feladat ez, mert nagyon sokan ismerték, szerették, tisztelték őt. Sokak előtt volt példa. Többek Pista bácsija és Nagy Istvánja volt, sokaknak volt apjuk helyett apjuk. De nekem ő az édesapám volt. Én láthattam gyengeségeit is, amit mások nem biztos, hogy láttak, vagy nem biztos, hogy úgy láttak. Hogy milyen is volt Ő? Néhány dolgot megpróbálok megfogalmazni, hogy melyek azok a dolgok, amelyek maradandóan bevésődtek az én életembe is, és ezáltal a részemmé váltak. Neki a Biblia a szó szoros értelmében a szent írás volt. Igazhitű, egyenes és gerinces ember volt. Talán ennek volt köszönhető, hogy őt vagy szeret-

ték vagy utálták. De az biztos, hogy mindenkiben hagyott valamilyen lenyomatot. Azt hiszem az volt nagyságának az egyik titka, hogy amit mondott, azt úgyis gondolta, sőt mi több, aszerint is élt, azaz „elé élte” a hitét az őt körülvevőknek. Egy másik titka volt az alázatosság. Alázatos volt az egyházához, a hivatásához, a felsőbb vezetéshez és az Úr Istenhez is. Ha valahol az egyházban nagy galiba volt, és rendet kellett csinálni, őt mindig megtalálták, és engedelmesen, alázatosan el is végezte ezt a feladatot. Ez az alázatosság számomra a hivatásában volt a legmeghatározóbb. Ő mindig, minden helyzetben felkészült a prédikációira, legyen az egy áhítat vagy vasárnapi szolgálat. Ez „szent idő” volt az ő életében, a családunk életében, sőt az unokái életében is. Ilyenkor csendnek kellett lennie. Minden prédikációját az elejétől a végéig leírta. Rengeteg kommentárt elolvasott, de megnézett más prédikációkat, verseket is, hogy az igehirdetés minél professzionálisabb, tökéletesebb legyen. Az ő mércéje a hivatásában nagyon magas volt. Még saját magával szemben is. Szenvedélyesen szerette és vé-

www.refmenthet.hu

~ 12 ~

gezte ezt a szolgálatot egész életén keresztül. Csak nagyon indokolt esetben mondott nemet egy felkért szolgálatra. Azt gondolom, nem túlzás kimondanom, hogy nagyszerű prédikátor volt, aki ismerte, tudta a „prédikáció gyártás és írás” minden fortélyát. Édesanyám mellett pedig megadott neki az, hogy a hivatása lehetett a hobbija is. Minden szabadidejét erre fordította. Kutatott, olvasott, jegyzeteket, könyveket írt.

Őt érdekelték a gyülekezetének tagjai, a diákjai, a munkatársai. Mindenkit számon tartott, figyelemmel kísért. Sokuk életét, baját, örömét ismerte és tudta. Azért, mert közöttük élt. Nem egy megközelíthetetlen főigazgató, dékán vagy professzor volt, hanem egy hús-vér ember, aki mindig kíváncsi volt a diákjaira, munkatársai2015. április XI. évf. 1. szám

ra. Ebből kifolyólag nekünk sokszor kellett őt nélkülöznünk, ami sokszor nem volt könnyű. Betegségének utolsó hónapjáig azt hittem, hogy vannak néhányan a diákok közül, akik tényleg szerették Őt, és ennyi. Meg kellett szégyenülnöm, amikor éreztem és láttam, hogy menynyien érdeklődnek felőle, mennyien szerettek volna elbúcsúzni Tőle. Akkor jöttem rá, hogy valóban milyen sok „testvérem” van még szerte a világon. Sokszor bántottam őt, amikor azt kellett tapasztalnom, hogy nála mindenek előtt a hivatása állt. Mondtam olyat is, hogy majd kíváncsi leszek, ha egyszer meghal, akkor hányan jönnek el ezek közül az emberek közül a temetésére. Itt is meg kellett szégyenülnöm, mert rengetegen kísérték Őt az utolsó útján. S talán azokban a napokban, életemben először önzetlenül és harag nélkül tudtam osztozni bárkivel az édesapámon. Az ő ajtaja mindig nyitva volt

mindenki előtt. Legyen az az irodája vagy a lakása. Apa igazi társasági ember volt. Nem is nagyon szerette a magányt, az egyedüllétet. Ő azt szerette, ha emberek vették körül. Szeretett játszani, legyen az kidobó, foci vagy társasjáték. A kedvenc kártyajátéka a kanaszta, a 66ozás és a zsír volt. Sokat kártyáztunk. Ami még róla feltétlenül tudni kell, hogy számára nagyon fontos volt a hazája. Nemcsak a határon belül, hanem azon kívül is. A legkeményebb és legnehezebb időkben is járta Erdélyt, Kárpátalját, küzdött az ottani magyarságért. Fontos volt neki hazájának is a sorsa, a politika állása, változása. Még egy szenvedélye volt ezeken kívül, a futball. Nem volt olyan focimeccs, amit ne nézett volna meg, ha

ideje engedte. De egy csapat meccsét sohasem hagyta volna ki. Ez pedig a Loki volt. Mióta nincs közöttünk mások a mindennapjaink, a vasárnapjaink, az ünnepeink. Mióta nincs velünk, nem telik el úgy nap, hogy a lányaink, az ő unokái ne emlegetnék. Mióta nincs közöttünk, nem telik el úgy hét, hogy ne halljak róla valami emléket, amikor találkozom valakivel, aki idegen vagy éppen ismerős. Legyen az egy vonatút, vagy intézménylátogatás vagy egy találkozás. Ilyenkor mindig láthatom az ő életművét és hagyatékát, lenyomatát másokban. Én pedig büszke vagyok, hogy ennek a Nagy Istvánnak a lánya lehetek.

Napok óta készülök rendszemélyesen is találkoztunk, miután kiderült, hogy alig 120 szerezni a gondolataimat, és km-re lakunk egymástól. Nagyon jó volt megismerni őket, az érzelmeim kavalkádjából beszélgetni és meghallgatni őket, ahogy apáról emlékeztek. kihámozni és papírra vetni A szomorúságomban mégis örömteli volt, hogy anya itt van valamit abból, ami bennem nálunk most, így ő is részese lehetett, és neki is, azt hiszem, munkálkodik apával kapcsonagyon jó volt ismét bizonyságot szerezni a lányok beszálatban. Milyen molójából, hogy milyen értékes volt az a is volt az édesmunka, amit apával a főiskolán végeztek. NAGY JUDIT apám? IgyekAz ottlétünk alkalmával az az első gonszem megosztani azokat az érzéseim és gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy dolataim, amik most felszínre törtek. apa öröksége országokat átívelő. A legfrissebb élményemmel szeretném Nekem sokszor küzdelmes és nehéz kezdeni, amivel kapcsolatban nagy szomorúvolt megérteni és elfogadni azt a tényt, ságom, hogy ezt már vele nem tudom neki hogy sokakkal kellett „osztoznunk” rajta, elmesélni. Nyáron volt egyik főiskolai évfohiszen neki a szolgálata az élete volt. Így lyamának a 15 éves találkozója. Onnan Szárvégezte a kiskunhalasi szolgálatát, és így szóra visszaérkezve elővett egy cetlit, amin éltünk Nagykőrösön is. Mindig nyitott két e-mail cím volt felírva. Kislányom, ők is ajtókkal és odafigyelve gyülekezeti tagokkint élnek Németországban, vedd fel velük a ra, majd Kőrösön diákokra, akik bármikor, kapcsolatot, biztos örülnek majd neki, mesélbármilyen helyzetben megkereshették őt, tem rólad nekik, és várják, hogy jelentkezz. őket. Apa odafigyelő, féltőn szerető ember Eltettem gondosan a cetlit, aztán szeptembervolt. Olyan, aki tudta és merte is kifejezni ben visszajöttem Németországba. A papírlaaz érzéseit. Sajátos humora volt, személyipot egészen január közepéig őrizgettem polsége mégis tekintélyt parancsoló. Főként, comon, amikor apa temetéséről visszaérkezha Isten ügyéről volt szó. Abban nem isve, a kezembe vettem, és leültem a gépem mert kompromisszumot sem otthon sem elé. Először meditáltam, hogy mivel és homáshol. gyan kezdjem a mondandóm. De aztán csak Ha számba veszem miket kaptam örökírtam és írtam, ami eszembe jutott. Néhány ségül Tőle, akkor azok a szavak és kifejenap múlva érkeztek a válaszok, és múlt héten zések jutnak az eszembe, hogy hit, féltőn A kiskunhalasi templom www.refmenthet.hu

~ 13 ~

2015. április XI. évf. 1. szám

szeretés, odaadás, lojalitás, hazaszeretet, lehajlás és odafigyelés embertársainkra. Ezeket az értékeket igyekszem őrizni és továbbadni a kislányomnak is. Tulajdonképpen a halálos ágyán tárult elém és világosodott meg bennem, hogy ki és milyen ember is volt az édesapám. Megdöbbentő volt számomra az a rengeteg ember, akik szinte egymásnak adták a kilincset. Sokszor szinte úgy zarándokoltak el hozzá az utolsó hetekben. A diákok vallomásai, visszaemlékezései és hálája által kaptam választ a nagy kérdéseimre, és nyert értelmet a róla való lemondás és nél-

RÉZSÓ VINCE Azon töröm a fejem, hogy mikor találkoztam először Pista bácsival. Ha jól emlékszem, valamikor 2002 nyarának végén, augusztus-szeptember fordulóján, Nagykőrösön, a Kossuth Lajos utcai házban. Azért mentem oda, mert a Magyar Honvédség igényt tartott a szolgálataimra, én meg nem akartam a végóráit járó sorállományú katonaság egyik utolsó bakája lenni. Ezért úgy döntöttem, hogy inkább polgári szolgálaton töltöm ki a katonaidőt. Barátom és munkatársam, Nagy Zoltán ajánlotta, hogy a nagykőrösi főiskolán lenne hely, édesapja, a főigazgató tud írni hivatalos papírt. Na ezért utaztam le Kőrösre… A polgári szolgálatot végül 2003. február 1-jén kezdtem meg. Pista bácsitól kapott eposzi jelzőm a Honvéd Úr volt a kezdetekben. Csináltam mindent azalatt a 11 hónap alatt, amit ő rám bízott. Bontottam Bielefeldben nővérszállót, válogattam gyógyszeradományt, és nem utolsósorban voltam a sofőrje is vagy 3 hónapig, mert az előző sofőr lelépett, és én épp kapóra jöttem. Azalatt a pár hónap alatt belekóstolhattam az ő vándorló életébe. Akár több száz kilométert is megtettünk

külözés időnként rendkívül nehéz és fájdalmas megélése. Úgy érzem, hogy azokban a napokban értettem meg apa valódi és igazi lényét. Az ő mesterműve az a sok ezer diák, akik az általa kapott szellemi és erkölcsi örökséget viszik és adják tovább a világban. Ha röviden kellene összegeznem, hogy milyen ember is volt az édesapám, akkor úgy tudnám megfogalmazni, hogy elsősorban EMBER. Egy különleges ember, aki hiányzik és még nagyon sokáig hiányozni fog nekem.

naponta. Volt olyan is, hogy a Budapest-Nagykőrös távot kétszer is megjártuk egy napon belül. Nem arról volt híres, hogy kímélte magát… Közben rengeteg cigarettát elszívott az autóban, aminek „áldásait” én is élvezhettem. Sajnos az antinikotin-harcban alulmaradtam, bár annyit elértem nála, hogy a végén már csak a hivatali kocsiban gyújtott rá, a család autóit és az utasokat megkímélte. Múlt hónapban ültem a szolgálati Jettában az anyósülésen, ahol mindig utazott, és eszembe juttatta őt a C-oszlop kiégetett kárpitja… Láncdohányos volt, amiről egy időre csak azért szokott le, mert vacakolt a szíve, és szívkatéterezésre is esélye volt. Durván 3 hónapig nem gyújtott rá, ha jól emlékszem, ez 2009 tavaszán lehetett. Hiába magyaráztam neki, hogy a nehezén már túl volt az addikció elleni küzdelemben, a nikotin végül győzött. A sors fintora, hogy amikor már igazán elhatalmasodott rajta a kór, a cigarettát sem kívánta. A Berzsenyi utcai dolgozó szobája volt a kijelölt dohányzóhely a lakásban, de amikor megszületett Kata, már nem gyújtott rá a lakásban, csak a teraszon. Az unokái egészségére jobban vigyázott, mint a magáéra.

www.refmenthet.hu

~ 14 ~

De térjünk vissza kettőnk kapcsolatára! Sofőrből aztán vőjelölt lettem, mert 2003 márciusában beleszerettem nagyobbik lányába, Rékába. Máig emlékszem a napra, amikor megkértem a kezét. Bent ültek a dolgozószobájában Ilonkával. Cigarettáztak, amikor bejelentettük az elhatározásunkat. Ez már valamikor 2004 őszén lehetett, tehát akkor már másfél éve együtt jártunk Rékával. Ráadásul én ott is laktam náluk az egyik szobában. Mégis meglepődött. Pista bácsi általában azokat a dolgokat nem vette észre, amik épp a szeme előtt zajlottak. Amikor pedig valaki erre ráébresztette, akkor gyermeki naivitással tudott ezekre rácsodálkozni. A szó szoros és átvitt értelmében is tudott szórakozott professzor lenni!

2015. április XI. évf. 1. szám

Miután letelt a polgári szolgálat, én visszatértem a média világába, de esténként minden áldott nap találkoztunk. Rengeteget beszélgettünk. Ha jó volt az idő, grilleztünk. Rettentően szeretett jókat enni, főleg, ha ehhez társaság is volt. A Berzsenyi utcai, esti sütögetéseknél volt, hogy 20-25en is körülültük a kőasztalt… Jó volt vele beszélgetni, s nyilván mások is így voltak ezzel, hiszen mindig összejött körülötte egy kisebbnagyobb társaság, ilyen vagy olyan apropóval. Mindenhez hozzá tudott szólni, és mindenkihez. Még az ellenségeihez is volt jó szava. A munkája, a szolgálat és az igehirdetés a hobbija volt. Ezenkívül csak a futball érdekelte, azon belül is a Loki. Sokszor mesélt róla, hogy anno Debrecenben gyerekként járt ki a meccsekre. A DVSC szeretete élete végéig megmaradt. A számítógépe böngészőjében a leglátogatottabb honlap is a dvsc.hu volt. Ha

a Loki Kecskeméten játszott, akkor a meccsre is kiment. Volt, amikor én is vele tartottam. Elég furcsán nézett ki a debreceni ultrák közt fehér ingben és vasalt nadrágban… Külföldi csapatok közül a Real Madridért és a Bayern Münchenért rajongott. Most hétvégén, amikor e sorokat írom, játszott éppen az El Classico. Ezt mindig együtt néztük. Ő a Realnak, én a Barcanak drukkoltam. Ez volt az első alkalom az utóbbi 12 évben, hogy egyedül néztem meg. Jó meccs volt, de a hangulat nem volt az igazi… Majdnem annyi időt töltöttem el vele az életemben, mint az édesapámmal. De vele szerintem sokkal többet beszélgettem. Félig-meddig apám helyett apám volt. Ehhez nyilván hozzájárult az is, hogy hasonló közegből indultunk. Mind a ketten tiszántúli parasztcsalád ivadékai vagyunk. Értette a tájnyelvi megjegyzéseimet, amit anyósom és Réka nem mindig.

Ugyanazokat a nehéz, zsíros ételeket szerette. Tudta, mi a különbség a háztáji tyúk és a robbantott csirke között. Az volt a megragadó benne, hogy teológiai professzorként is két lábbal állt a földön. Nem volt benne semmi fellengzősség. A hatalmas tudásával soha nem kérkedett, pedig nem mindennapi talentuma volt. Igehirdetéseiben is az volt a nagyszerű, hogy a teológiai szakzsargont kerülte, úgy prédikált, hogy az ige eljusson a legegyszerűbb emberhez is. Nem egyszer voltam vele, amikor teológus hallgatók gyakorlóprédikációt hallgattuk valamelyik gyülekezetben. Nem volt túl hízelgő a leendő lelkészek számára, ha azt mondta a prédikációról, hogy ez „papos” volt. Apósom Pista bácsiból az unokák megszületésével vált papává. Mivel az én édesapám már nem él, így Katának és Hangának ő volt a Papa, így nagybetűvel… és a gyerekek után mi is így szólítottuk.

Született: Debrecen, 1946. június 29. Meghalt: Kecskemét, 2015. január 3.

SZAKMAI ÉLETÚTJA 1970 1970-71 1971-72 1972-74 1974-92 1990-1992 1992-2005 1994-98 1994-2015 1994-2015 1998-2001 2000-2015

TANULMÁNYAI 1952-1960 elemi iskola, Debrecen 1960-1964 Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma, 1964-1966 Debreceni Református Teológiai Akadémia, 1967-1970 Budapesti Református Teológiai Akadémia, Budapest, 1984-1985 Külföldi ösztöndíj, Bern

2001-02 2003-15 2003-15 2005-15

segédlelkész, Cece segédlelkész, Budapest-Fasor beosztott lelkész, Cece beosztott lelkész, Kiskunhalas lelkipásztor, Kiskunhalas önkormányzati képviselő, Kiskunhalas Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kar főigazgatója és főiskolai tanára, Nagykőrös önkormányzati képviselő, Nagykőrös Soli Deo Gloria elnöke Nagykőrösi Tanítványok Alapítvány elnöke Károli Gáspár Református Egyetem rektorhelyettese Magyar Akkreditáció Bizottság Hit- és Vallástudományi Bizottság tagja Károli Gáspár Református Egyetem megbízott rektora Doktorok Kollégiuma Gyakorlati Teológiai Szekciójának elnöke Filó Lajos Alapítvány elnöke Károli Gáspár Református Egyetem Gyakorlati Teológiai Tanszék tanszékvezető professzora

KITÜNTETÉSEI 1998 2005

Pro Scolae Halasiensis, Kiskunhalasi Református Gimnázium Pro Universitas, Károli Gáspár Református Egyetem

Egyéb külföldi tanulmányok München (1982), Frankfurt (1988) Utrecht (1992, 1993) Bétel (többször) www.refmenthet.hu

~ 15 ~

2015. április XI. évf. 1. szám

Hős Csaba református lelkipásztor Szószóló: Mikor találkoztál először Pista bácsival? HCS: 1989 szeptemberének első hetében egy keddi napon találkoztunk. Reggel 8 óra volt. Ekkor kezdődött a hittanóra az újrainduló Fasori Evangélikus Gimnáziumban. Oda nyertem felvételt mint református diák. Az akkori püspök rendelte fel őt Kiskunhalasról, hogy hetente két alkalommal lássa el ezt a szolgálatot. Friss volt annak ellenére, hogy hajnali fél ötkor kelt, hogy nyolcra beérjen Halasról. Ahogy mindig később is, az óráját egy öt perces igemagyarázattal kezdte, a napi ige alapján, mely egyszerűségében is mély tartalmat hordozott, döbbenetesen logikus felépítésű volt, s hihetetlen szemléletes példával tette gyakorlativá az ige üzenetét. Engem lenyűgözött ez az öt perc. Szószóló: Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen nagy múltú és nevű iskolában sok ehhez hasonló élménye lehet egy diáknak. HCS: Éles kontraszt volt Pista bácsi áhítata és azok között a többnyire semmitmondó, közhelyektől és kegyes frázisoktól hemzsegő beszédek között, melyeket addig szószékekről hallottam. Felütéssel indított tehát, s megfogalmazódott bennem: erre az emberre érdemes odafigyelni. De ő is odafigyelt ránk. Nemcsak annyiban, hogy komolyan vett bennünket és minőségi hittanórákat tartott, ahol a kognitív, átadandó ismeretanyag sohasem nyomta el az igei üzenetet, hanem kérésünkre heti egyszer délutáni bibliaórát is tartott az iskolában. Furcsán hatott, hogy egy evangélikus iskolában egy református lelkész köré

Éles kontraszt volt Pista bácsi áhítata és azok között a többnyire semmitmondó, közhelyektől és kegyes frázisoktól hemzsegő beszédek között, melyeket addig szószékekről hallottam. … Végtelenül távol állt tőle minden kérkedés, gőg. Sőt irtózott minden felhajtástól. Egyszerűen ember maradt. Így tekintett másokra és magára is, függetlenül pozíciótól, rangtól, címtől… Annak az embernek nem torzul a személyisége a hatalom súlya alatt, aki naponta térdre tud esni a Hatalom előtt. szerveződnek a hívő, kereső fiatalok. De hát ilyen vonzereje volt a személyiségének. Ezeken a magánéleti, hitéleti, személyes és közösségi problémákon át rendszerváltás idejének politikai kérdéseiig sok mindenről szó esett az ige fényében. Nagyon sokat köszönhetek neki ismeretségünk első évéből is. Az előbbieken túl még két dolgot mindenképpen: Egyfelől szembe menve az iskola vezetésével megóvott a kirúgástól, mikor kamaszos és frissen hitre jutott hévvel, egy alkalommal nyilvánosan, s nem elég megfontoltan bíráltuk diáktársaimmal az egyházi iskola üres formalizmusát. Másfelől ekkor érett meg bennem, hogy lelkész leszek. Hiszen a sok negatív példa és hiteltelen pap-iparos után személyében jött valaki, akinek minden megmozdulása azt üzente: lehet ezt a szakmáthivatást jól is csinálni.

láthatatlant. S talán ez adott szeretetteljes bájt még a legkeményebb szavainak is. Kicsit ellentmondásos talán, de mikor diákkorunkban valami nagy gazemberséget követtünk el, s a mindenre figyelő tekintete ezt észrevette, akkor is úgy hangsúlyozta szavait, (pl. „menjetek a víz alá”), hogy elolvadtunk. Ugyanakkor népszerűségéhez talán az is hozzájárult – visszatérve kérdésedhez – , hogy széteső világunkban, a szavak bábeli zűrzavarában, a kegyes és kegyetlen hazugságok világában, a gyakran őszintétlen egyházi kommunikációban azért sokan sóvárogják az egyszerű, őszinte, világos beszédet. Az övé ilyen volt. S talán sokszor, sokak helyett mondott ki sarkos igazságokat, amiket többen magukénak éreztek ugyan, de ezeket nem tudták, nem merték, vagy nem akarták kimondani.

Szószóló: Pista bácsi rendkívül szókimondó ember volt. Mégis rengetegen szerették őt. Mit gondolsz, mi volt az ő titka? HCS: Nemcsak szókimondó volt, hanem bizonyos tekintetben nagyon kemény is. Tanárként mindenképpen. Később nagykőrösi diákként magam is rettegtem a vizsgáin. Kíméletlenül vasalta be az anyagot, de évek múltán kíméletlenül bírálta igehirdetéseimet is, ha például nem volt mögöttük ott a helyes exegézis, vagy felszínes maradtam. Véleményének mindig hangot adott, néha nagyon karakteresen és sarkosan, de úgy hogy a mögül kiérződött a féltő szeretet. A titka talán az volt, hogy meglátta az események mögött az embert, az az ügyet, Krisztus ügyét, a látható mögött a

Szószóló: Különös, hogy nagyon komoly beosztásokban is ember tudott maradni. Egyszerre volt közvetlen, de ez mégsem torzult leereszkedő bratyizássá. Jó humora volt, mégsem bántott meg senkit. Sziklaszilárd, megrendíthetetlen véleménye volt, mégis tudott alázatos lenni. Te hogy láttad? Miként fér meg egy emberben ennyi ellentétes tulajdonság? HCS: Azt gondolom ez csoda. A Krisztusba oltott ember életének csodája. Ott van az emberi életben megannyi genetikusan öröklött tulajdonság, és a személyiség seregnyi apró árnyalata, ami a szocializáció által, ill. az évek hosszú sora alatt lesz az ember sajátjává. Ezek között számtalan ellentétes, látszólag egymást kioltó motívum van. A csoda

www.refmenthet.hu

~ 16 ~

2015. április XI. évf. 1. szám

az a hitre jutott ember életében, hogy az Úristen ezeket kezébe veszi, s évek hosszú sora alatt harmonizálja, becsatornázza. S a seregnyi ellentétes dolog, jellemvonás nem őröli fel a személyiséget egymás ellentéteként, hanem egymással vállvetve Isten szolgálatába áll, aki mellett az ember elkötelezte magát. Szószóló: Pista bácsi soha nem kérkedett a pozícióival, beosztásaival. Nem lehetett látni rajta, hogy ő főigazgató, dékán vagy professzor. Miközben nagyformátumú embereket is látunk a hatalom súlya alatt súlyosan torzulni, mit tanulhatunk tőle? Hogyan lehet elkerülni a hatalom személyiségromboló ártalmait? HCS: Minden bizonnyal már a szülői házban megtanulta, s gyakran idézte az ősi bölcsességet: „csak az üres kalász hordja fenn a fejét.” Ő ezt komolyan vette. Végtelenül távol állt tőle minden kérkedés, gőg. Sőt irtózott minden felhajtástól. Egyszerűen ember maradt. Így tekintett másokra és magára is, függetlenül pozíciótól, rangtól, címtől. Hogy miért tudott ember maradni? Nem szeretném elkegyeskedni a dolgot,

de meggyőződésem, hogy ez megint mélyen összefügg a személyes kegyességgel. Akinek van mindennapos igeés imaélménye (nem tudása, hanem élménye), azt tudja, hogy kié az ország, az egyetem, az egyház, a hatalom és a dicsőség. Pista bácsinak volt imaélete. Mivel rendszeresen esett térdre, tudta kié a hatalom. Ugyanakkor – és elég szubjektív benyomás – nagyon szerencsés volt, hogy olyan felesége volt, aki nem adta alá a lovat, ahogy ez lenni szokott, azokban a kapcsolatokban, ahol egy asszony a férje hatalmán keresztül teljesedik ki és sütkérezik a hatalom fényében. Ilonka néni ennél sokkal egészséges visszajelzésekkel segítette őt. Ez is minden bizonnyal nagyban segítette őt abban, hogy ne torzuljon a legnagyobb pozíciókban sem. Szószóló: Ha röviden össze kellene foglalni az ő örökségét, amit maga után hagyott, mi volt az? HCS: Teológiai szakmai öröksége több ezer prédikációban, publikációk tucatjaiban feldolgozásra vár, bár ez a munka elkezdődött. Lelki öröksége ott él mindazokban, akik szolgálata nyomán

Az Újszövetség könyveinek ismertetése Az Újszövetség kulcsfogalmai Helyesen hasogatni az igazság beszédét Walter Lüthi prédikációinak szemléletessége Hogyan készüljünk a prédikációra? A kazuáliák homiletikuma Jubileumi évkönyv Homiletika Az Ószövetség könyveinek ismertetése Szemelvények a keresztyén prédikáció történetéből Így szól hozzám az Úr igéje Diakónika A lelkipásztor hihetetlenül sokoldalú tevékenységet kénytelen folytatni a gyülekezetben. Ez azonban nagy veszélyt hordoz magában, mert a sokféle feladat közepette ideje és ereje is elaprózódik, és fennáll a veszélye, hogy éppen a legfontosabb marad el. A kommunizmus ideje alatt az egyház gettósításával együtt járt az egyszemélyes lelkipásztori munka kialakulása is. Nyilvánvaló, hogy így szinte törvényszerű lett a legfontosabb lelkészi tevékenység elhanyagolása: azaz az ige szolgálata háttérbe szorult. www.refmenthet.hu

hitre jutottak. Szellemi örökségét pedig azok őrzik, testesítik meg, akik Ausztráliától Kárpátaljáig, Erdélytől Brüszszelig nemcsak azt tudják elmondani, hogy „Nagy István tanítvány” vagyok, hanem el tudják mondani azt is, mit tanultak tőle az életről és az Életről. Sokan vagyunk ilyenek. Szószóló: Mire tanított ő téged? Mit viszel tovább ebből a kapcsolatból? HCS: Felsorolhatatlan. A mi kapcsolatunk nemcsak azért volt különös, mert két és fél évtizedre nyúlik vissza, hanem mert kilenc éven keresztül mindennapos közelségben éltünk és dolgoztunk Nagykőrösön, a főiskolán. Idővel aztán családjaink is közel kerültek egymáshoz. Az a ritka kiteljesedett kapcsolat volt ez, amely a tanárdiákviszonyból atya-fiúi közösséggé lett, mígnem barátsággá nemesült. Hiszem, hogy lesz folytatása is, majd egykor odaát. Talán az életemben az egyik legfontosabbat Pista bácsinak köszönhetem: ő tanított meg igét hirdetni. S még ma is tanít…

(1995) Nagykőrös (1999) Nagykőrös (2002) Nagykőrös (2003) Nagykőrös (2004) Nagykőrös (2005) Budapest (2006) Nagykőrös (2006) Budapest (2008,09,11) Nagykőrös (2009) Budapest (2012) Miskolc (2012) Budapest A lelkipásztor ugyanis mindenekelőtt verbi divini minister [Isten igéjének szolgája—a szerk.]. Erről akkor sem mondhat le, ha a sokirányú gyülekezeti munkára máról holnapra nem talál megfelelő munkatársat. Az ApCsel 6,4 minden lelkipásztor számára nagy figyelmeztetés: „Mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett. részlet Nagy István: Walter Lüthi prédikációinak szemléletessége című könyvéből (105. oldal) ~ 17 ~

2015. április XI. évf. 1. szám

A keresztyén életet nem abban a hagyományos formában látta, hogy valakit megkeresztelnek a családban, és ez által megkapja helyét a gyülekezetben, református lesz, hanem abban, hogy keresztyénnek lenni az újjászületés által lehet. Az egyháztagság alapja nem az a hagyományos szemlélet, ami az egyházban volt, hanem amit az ébredés hirdetett. A Krisztusban való megtérésre, új életre van szükség. Ebből következett, hogy a gyülekezeti szolgálatot a misszióban látta, ezt tekintette az egyház legfőbb feladatának.

BESZÉLGETÉS Prof. Dr. Szathmáry Sándor ny. egyetemi professzorral Szószóló: Hogyan kezdődött a kapcsolatuk Pista bácsival? Mesélne nekünk a megismerkedésükről? SzS: 1958-tól kezdve Debrecenben, a Széchenyi-kerti gyülekezetben voltam lelkipásztor. Ebben az évben egyetlen fiú jelentkezett konfirmációra, Nagy István. A konfirmációjának ünnepén igen érdekes módon a talentumokról szóló példázatot kaptam. Erre egész életünkben mindketten úgy emlékeztünk vissza, mintha jel lett volt arra, hogy ez az ember talentumos ember lesz majd, aki a talentumát úgy fogja forgatni, gazdagítani, ahogyan a bibliai példázat mondja. Ebben a példázatban jelképesen Nagy István élete már benne volt. Szószóló: Hogyan emlékszik vissza Pista bácsi fiatalkori éveire? SzS: Konfirmációja után is járt hozzánk a gyülekezetbe. Persze közben a tanyasi iskolában végezte az elemit. A szülei szerették volna, ha gimnáziumba megy, de abban az időben erre természetesen nem volt lehetőség. Akkoriban a tanyasi iskolából gimnáziumba nem vettek fel senkit, azt gondolván, hogy úgysem tudja megállni a helyét. A szülők hozzám fordultak segítségért. Beszéltem a gimnázium igazgatójával, akivel jó barátságban voltam, és mondtam, hogy vállalom ezért a rendkívüli képességekkel megáldott fiúért a felelősséget. Felvették a gimnáziumba, ahol kiválóan tanult. Továbbra is járt az istentiszteletekre, szívesen hallgatta, fogadta lelkébe az igét. Elérkezett a gimnázium vége, és szeretett volna továbbtanulni.

Szószóló: A gimnázium elvégzése után Rögtön teológus szeretett volna lenni? SzS: Igen. A felvételire való felkészülés idejében egyszer csak azzal a meglepő gondolattal állt elő, hogy szeretne teológiára menni. Elmondta, hogy befogadta Krisztust, és mindenképpen szeretne felvételizni. Fel is vették a debreceni teológiára, ám két év múlva szeretett volna a budapesti akadémiára átmenni. Minden professzornak levelet írtam, és ismét csak annyit mondtam, hogy vállalom érte a felelősséget. Így került István Pestre, és itt került kapcsolatba Réz Tamással, aki a fasori gyülekezetnek volt a lelkésze. István ehhez a közösséghez csatlakozott. Hitélete ugyancsak ebben a közösségben teljesedett ki. Ő maga is átélte a Krisztussal való közösséget, az újjászületést. A lelkében bekövetkezett változás tovább segítette őt a tanulás útján, most már nemcsak úgy, mint aki érdeklődik a teológia iránt, hanem úgy, mint aki belső világából kiindulva szenvedélyesen, Krisztus követéséből akarja a teológiát tanulni. Szószóló: Önnek megadatott, hogy végigkísérhette az ő életét. Hogyan kezdődött a lelkészi szolgálata? SzS: Kiskunhalasra került, ahol lelkipásztorrá választották. Ott voltam a beiktatásakor. Én is köszöntöttem őt. A missziót nagyon sokra tartotta, és jelentőségét az egyházban első helyre tette. A keresztyén életet nem abban a hagyományos formában látta, hogy valakit megkeresztelnek a családban, és ez által megkapja helyét a gyülekezetben, református lesz, hanem abban, hogy keresztyénnek lenni az újjászületés által lehet. Az egyháztagság alapja nem az a hagyományos szemlélet, ami az egyházban volt, hanem amit az ébredés hirdetett. A Krisztusban való

www.refmenthet.hu

~ 18 ~

megtérésre, új életre van szükség. Ebből következett, hogy a gyülekezeti szolgálatot a misszióban látta, ezt tekintette az egyház legfőbb feladatának. Prédikációiban éltette Krisztust, éltette az igét. Igehirdetéseiből az élet áradt. Szószóló: Ugye jól tudom, hogy egész életen keresztül szoros kapcsolatban álltak? Hogyan alakult ez ki? SzS: A beiktatása után azt gondoltam, hogy a kapcsolatunk ott be is fejeződik, de Istennek hála a barátságunk folytatódott. Néhányszor találkoztunk Kiskunhalason és szolgálatra, legtöbbször evangélizációra kért. Nagyonnagyon meleg barátság volt közöttünk. Belső lelki közösségben voltunk, és ugyanúgy gondolkoztunk az egyházról mindketten. A könyveket, amelyeket írtam mindig megküldtem neki, ő pedig ezeket elolvasta. E könyvek révén a teológiai gondolkodása fejlődött, a barátságunk pedig tovább mélyült. Sőt ő maga is kezdett könyveket írni. Szószóló: Aztán doktorált is. Az is emlékezetes esemény volt... SzS: Igen, de annak még előzménye volt. Ugyanis a tanulmányi osztály feladata volt, hogy a doktori vizsgához opponenst küldjön, aki elsőrendű vitapartnere a doktorandusznak. Megérkezett a Zsinathoz Boross Géza profeszszor kérése, hogy küldjek opponenst a Budapesti Református Teológiára egy doktori vizsgához. Belenéztem az iratba és legnagyobb meglepetésemre láttam, hogy Nagy István a vizsgázó. Azt mondtam a professzornak, hogy én magam megyek ki opponensnek, aminek nagyon megörültek. Egy órán keresztül kérdeztem Istvánt, vitatkoztunk. Ez egy figyelemre méltó szellemi tűzijáték volt, amit ott együtt átélhettünk, és a jelenlévők is nagyon élvezték, ugyanis nyilvános volt a dispu2015. április XI. évf. 1. szám

ta. Amit átéltem, számomra azért volt megdöbbentő, mert én nem tudtam, hogy neki ilyen mély tudása van. Az tudtam ugyan, hogy a hite Krisztusban biztos, mert újjászületett, de azt nem tudtam, hogy a teológiai tudása már ekkora, mint ahogy ez a vizsga mutatta. Walter Lüthiről írt doktori disszertációt, amelyben megírta saját gyakorlati teológiai elképzelését. Ezt a jövőben aztán meg is tudta valósítani. Én ezt le is írtam a véleményemben, és azt mondta Pista, hogy jól láttam, hogy nemcsak Lüthiről írt, hanem önmagáról is. Arról, hogy ő hogyan képzeli el az igehirdetést, a gyakorlati teológiát, a katechetikát, homiletikát, liturgikát. Abban a pillanatban láttam, hogy ebből az emberből tanár lesz, mert a vérében van a tanítás, a tanítás utáni vágy. Meg aztán tud is, szeret is tanítani. Nemsokára úgy is történt, ahogy képzeltem. Szószóló: Mit jelentett ez a mindennapokban. Pista bácsi olyan ember hírében áll, aki nem finomította az álláspontját a felettesei előtt sem? SzS: Úgy tűnik, ez az ő esetében jót tett az előmenetelének bizonyos küzdelmek árán ugyan. Igen, a harcai megvoltak olykor az egyházi felsőbbséggel szemben is, mert szókimondó ember volt, és véleményét nem rejtette véka alá. Volt bátorsága megmondani a véleményét. Aztán hamarosan a nagykőrösi főiskola élére került, annak igazgatója lett 20 éven keresztül. Itt talált igazán önmagára. Élvezte, hogy taníthat. Szószóló: A diákjaival is ilyen szókimondó volt? Sokunk számára úgy tűnt, őt kifejezetten szerették a tanítványai. SzS: Pistának megvolt az a nagyszerű képessége, hogy a tanítás mellett nevelni is tudott. Ehhez pedig határozottságra van szükség, na meg empátiára. Neki mindkettő megvolt. Nagyon meleg szeretettel fogadott mindenkit. Nem elégedett meg fél élettel, hanem teljes életet kívánt a diákoktól is, hogy adják át Krisztusnak életüket. Evangélizált és misszionált. Azt fogadta el, ha valaki Krisztusnak átadott élettel akar szolgálni. A fegyelmezett életet is megkívánta. Sokat találkoztunk a nagykőrösi évtizedek alatt, ugyanis többször én voltam a főiskolai

vizsgákon a vizsgaelnök, a vizsgáztató professzor. Ekkor láthattam bele a munkájába, és láthattam, hogyan végezte azt. Nagy Pista kitűnő tanárnak bizonyult, nagyszerű eredményeket ért el a tanításban. Ehhez hozzátartozott az is, hogy valami egészen különös képessége volt arra, hogy ne csak tanítson, ne csak neveljen, hanem egyben lelkigondozzon is. Mindenki lelkéhez közel volt, mindenkit személyesen ismert, és persze mindenki elmondhatta neki a problémáját. Tanítványait saját gyermekeiként kezelte, szenvedélyesen szerették őt...

„Azt mondta, oda szeret menni, ahol élő gyülekezet van, és Hetényegyházán ezt megtalálta. Nagyon szeretett odamenni és hallgatni a jó prédikációkat.”

Szószóló: ...és a betegségében? SzS: Számomra már az hihetetlen döbbenetes és váratlan volt, amikor megtudtam, hogy melanómája van. Ugyanis ebből egyszer már kilábalt. 2014 őszén kemoterápiára kellett mennie. Nagyon féltettem őt, mert saját magam is végigjártam ezt az utat, és tudtam mit jelent, mivel jár a rák. Nekem erőtlenséget, rossz közérzetet okoztak a kezelések. Megdöbbenve hallottam tőle, hogy neki ezek a kezelések nem jelentettek semmilyen rossz közérzetet. Emellett nyugodtan tudott tanítani, vizsgáztatni egészen az utolsó időkig. Szószóló: Az utolsó napjaiban is találkozott Pista bácsival. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra? SzS: December 27-én Ilonka felhívott és mondta, hogy Pista Kecskeméten fekszik kórházban. Két napra rá elmentem hozzá. Nagyon gyenge állapotban találtam, de ő még nem gondolt arra, hogy hamarosan meg fog halni. A betegágyán is a vizsgáztatásra gondolt. Azt tervezgette, hogyan fogja majd lezárni a félévet. Eszembe jutott a régi beszélgetésünk. Arra készültünk

www.refmenthet.hu

~ 19 ~

mindketten, hogy én fogom őt eltemetni. Ezekben a napokban azért imádkoztam nagyon intenzíven, hogy ne húzódjon tovább a szenvedése, hanem történjen meg a csoda, hogy Krisztus kiragadja őt a szenvedéséből. Nagykőrösön is imádkoztak érte minden nap. Élete utolsó napján este 9 órakor is imaközösséget tartottak érte a főiskolán, és 9 óra 2 perckor halt meg. Imádságot meghallgatva kapta meg a szabadulást abból a szenvedésből, amiben volt. Az utolsó kívánsága az volt, hogy Hős Csabával ketten temessük el. Hős Csaba mondta a temetési igét, én pedig a beszédet, melyben kitértem az ő szellemi örökségére, amit nekünk hagyott ajándékba. Biztos vagyok abban, hogy Krisztus felkészítette, és biztos vagyok abban is, hogy nagyon jó helyen van, a Krisztus ölében. Nekem személy szerint nagy fájdalom volt, mert nemcsak tanítványomat, hanem a legjobb barátomat veszítettem el. Senki nem állt hozzám olyan közel, mint ő. Sajnálom, hogy nem volt alkalmunk mélyreható lelki beszélgetést folytatnunk egymással az utolsó időszakban. Szószóló: Hogyan formálta Isten az ő személyiségét fiatal korától a haláláig? SzS: Fiatal korában tanyasi gyerek volt. Egy szegényebb sorsú családban nőtt fel. A gimnáziumban érett meg a szellemisége, hogy tovább tudjon haladni, de a Krisztusban való újjászületés, megtérés formálta a lelkét teljesen át. Krisztus az ő életében élő valóságként volt jelen. Az életet jelentette számára a Biblia, a teológia pedig annak a csodálatos isteni világnak a megismerését, amely hihetetlen szorgalommal, szenvedéllyel töltötte el. Tálentumai teológuskorában kezdtek kibontakozni. Először a lelkipásztori képességeire lehetett felfigyelni. Ekkor született meg a prédikáló Nagy István. Ezt követően pedig a tanító Nagy Istvánt ismerhettük meg, aki képes átadni mindazt, ami benne van. A fejlődésének következő nagy állomása a nevelő volt, aki képes tanítani és nevelni egyszerre, majd a lelkigondozó Nagy István, aki mindenkit magához enged, és empátiával viseltetik a másik iránt. Sokak gondját, terhét vette magára. Végül a professzor és a könyvet író Nagy István 2015. április XI. évf. 1. szám