Apáczai ÓVODA és ÁMK Művelődési Ház „Minősített Közművelődési Intézmény”
MUNKATERVE 2016. ÉVRE Dombi Erzsébet Lívia Művelődési Ház Igazgató
Tevékenységünket meghatározó alapelvek:
A Nemzeti Köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény rendelkezéseinek megfelelően 2013. január 1-jétől a köznevelési feladatok nagy része állami hatáskörbe került. Intézményünket ez úgy érintette, hogy az addig egységesen működő nagy ANK két részre; egy állami és egy önkormányzati részre tagolódott.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatához tartozó ÁMK egységei: óvoda, könyvtár, művelődési ház és sportegység.
Intézményünk az Apáczai Óvoda, Művelődési Ház, Könyvtár és Sportegység közművelődési intézményegységeként működik.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának elvárásként az eseti kapcsolódásokon túl intézményünk rendszeresen, tervezetten és rendszerszinten együttműködik a többi intézményegységgel. A Művelődési Ház ezen elvárásnak megfelelően tevékenykedik már esztendők óta, hisz az eredeti integrált intézmény küldetésnyilatkozata is erről szólt és szól ma is.
A Művelődési Ház közművelődési tevékenységét, szolgáltató munkáját a nevelési intézmény részeként változatlan tartalommal és változatlan célcsoportot szolgálva végzi. Szolgálja a közoktatási - köznevelési intézményeket, szolgálja a nagyszámú lakótelepi lakosságot, szolgálja a várost és a régiót.
Az intézményegység vezetője egyben a városi fenntartású ÁMK vezetőjeként az Apáczai Óvoda, Művelődési Ház, Könyvtár és Sportegység igazgatója is /Óvoda, Sportegység, Könyvtár és Művelődési Ház/.
1
A 2016. évi munkát az intézményi feladatrendszerre, a tágabb és szűkebb környezeti elvárásokra válaszolva terveztük. Tevékenységünket jelentős mértékben meghatározza az elmúlt évben elnyert „Minősített Közművelődési Intézmény Cím” elvárásainak való megfelelés, a rendszeres és folyamatos minőségbiztosítás a kultúra területén. Nagy büszkeség és természetesen nagy felelősség is, hogy Pécsett, sőt a megyében is elsőként vehettük át ezt a kitüntető elismerést. Művelődési Házunk, ahogy eddig is, továbbra is elkötelezettje a minőségi kultúra ápolásának, központja az összes „apáczais” intézménynek. Kiemelt elvárás velünk szemben a dokumentumaink aktualizálása, a törvényes, szabályos működés fenntartása, a zavartalan szolgáltatási rendszer biztosítása, költségtakarékosság, rendezvényeinknél kreatív megoldások keresése, a kevesebb kiadással, nagyobb bevétellel járó programok szervezése. Szükség van átgondoltságra, folyamatszabályozásra, intézményegységeink közötti együttműködés és kommunikáció fejlesztésére mivel az iskolák külön nem rendelkeznek színházteremmel, kiállítóterekkel - kulturális eseményei, ünnepségei, versenyei, bemutatói, kiállításainak nagy része a művelődési ház terein valósul meg. A meglévő intézményi dokumentumok, szabályzatok és egyéb közös tevékenységünket segítő anyagok minden kolléga számára könnyen elérhetővé tétele érdekében rendszerbe állítottunk egy intézményi szervert, melyen a fenti dokumentumok tárolása mellett lehetőség nyílik a gyors és hatékony kommunikációra, a közös projektek technikailag egyszerűbb megvalósítására, az igazi csapatmunka végzésére is. Fontos továbbra is, hogy a nagy lélekszámú, 50 ezres lakótelep kulturálisszabadidős központja vagyunk, hisz integrált intézményünk számos területén tudja szolgálni az itt élő embereket. Helyszíne, otthona és szakmai támasza vagyunk továbbra is a helyi társadalom közösségi életének, az amatőr alkotók, öntevékeny közösségek, a hobby csoportok, egyéb szabadidős tevékenységet folytató civil csoportoknak. Segítjük a kü2
lönböző korosztályok és kultúrák közötti párbeszédet, reagálunk a társadalmi folyamatokra, segítjük a környezetünkben élőket mindennapi problémáik megoldásában, az információhoz jutásban, kapcsolatteremtésben, ingyenes tanácsadó szolgálattal, életmód napokkal, egészségügyi szűrésekkel, életesélyüket és életminőségüket javító programok biztosításával. A közművelődését, kultúráját közművelődési könyvtár, művelődési ház, valamint egy különálló családi házban a művelődési ház telephelyeként a régi kertvárosi övezetben működő közösségi ház szolgálja.
KÖZÖSSÉGI HÁZUNK a Tolsztoj utca 10. alatt
3
SZAKMAI MUNKA
Tevékenységünket változatlanul különböző szegmensek számára szervezzük.
Tanórák a művelődési ház területén (bázis, torna, balett, számítástechnikai terem, színházterem, Apáczai terem stb.).
Tanórához kötött vagy tanórán kívüli, de oktatáshoz, neveléshez kapcsolódó események, rendezvények szervezése, kiszolgálása, rendhagyó órák, vetélkedők, filmvetítések, kiállítások, koncertvizsgák, fesztiválok, kulturális bemutatók, bemutató órák, alapítványi események, munkaközösségi rendezvények, bálok, diszkók, diák önkormányzati rendezvények, a művelődési ház színterein, a művelődési ház dolgozóinak szervezésével.
2016. év ANK-val közös szervezésű nagyrendezvényei:
SNI országos szépíró verseny megyei döntő
2016. február
ANK Tehetségnap
2016. április 5.
Apáczai Szakmai Napok
2016. április 4-8.
Kertvárosi Iskolák 2. osztályosainak Matematika Versenye
2016. április 5.
Német mesevetélkedő
2016. április 12.
Pedagógusnap
2016. május 27.
XIX. Apáczai Táncfesztivál
2016. május 7.
Kollégiumi színjátszó találkozó
2016. április 20.
Apáczai Nemzetközi Matematika verseny
2016. április 8.
Pogányi iskola 25 éves
2016. június 3.
4
A Művelődési Ház saját szervezésű, illetve részben saját szervezésű programjai:
Gyermek és felnőtt színház jellegű programok, kiállítások, Nyitott kapuk programsorozat, Irodalmi Kávéház, szabadtéri fesztivál Honvéd Téri Napok, Régi kertváros közösségeinek programjai, nyári táborok, játszóházak, táncházak, musical és operett műsorok, pedagógus nap, Kismotoros találkozó-családi nap, KERTVÁROS NAP, télapó ünnepség, regionális borverseny, Márton-napi ünnepség, konferenciák és ankétok. Közösségek beindítása, a régiek működtetése, gondozása, fejlesztése. Közművelődési csoportjaink nagyrendezvényeinek menedzselése. Kiemelkedő projekteket valósítunk elsősorban a Kertvárosi iskolák diákjai számára:
2016. Március ANIMÁCIÓS FILMEK FESZTIVÁLJA 4 napos program Tükörben a világ- fenntartható fejlődés szellemisége jegyében rendezett interaktív rendezvénysorozat 3 napos program 2016.Április Hulladékakadémia- Tudatosan élni -projekt 10 napos sorozat, kiállítás, előadások, játszóházak a diákság részére 2016. szeptember Országis népzenei találkozó és verseny felnőtt és ifjúsági korosztály részvételével Országos hastáncverseny XI. Honvéd Téri Napok
5
2016. évben is a művelődési ház alkalmazottai szervezik a Tolsztoj utcai Közösségi Házban folyó programokat is. Folytatjuk a népszerű IRODALMI KÁVÉHÁZ sorozatunkat.
Külső szervek rendezvényei intézményünkben (bérleti megállapodással): Minden alkalommal az önköltségszámítás szerinti bérleti díjtáblázatot alkalmazva állapodunk meg. Szalagtűző ünnepségek, versenyek, alapítványi bálok, művészeti bemutatók, színházi produkciók, komoly- és könnyűzenei koncertek, országos kiállítások, konferenciák, tanácskozások, termékbemutatók, vásárok, filmvetítések, filmforgatás, eseti előadások, lakossági fórumok, rendezvények, előadások, képzések
Személyi feltételek: A Művelődési Házban összesen 26 fő közalkalmazott státuszú kolléga dolgozik:. 4 fő az igazgató, kincstárnok, munkaügyi főelőadó és titkárságvezető ÁMK szintű feladatellátó a művelődési házas munkával együtt, a művelődési ház állományában. 2 fő részmunkaidőben dolgozó rehabilitációs járadékos munkatárs, 2 fő kulturális közfoglalkoztatott, valamint 3 fő kisegítő közfoglalkoztatott. Ezen kívül 12 fő önkéntes klub és egyéb csoportvezető segíti munkánkat.
6
A Művelődési Ház állománya: 6 fő szakképzett közművelődési szakember, népművelő az igazgatóval és helyettesével együtt. Mindegyik közművelődési szakembernek tanári végzettsége is van. Ebből 4 egyetemi végzettségű és 2 főiskolai diplomával rendelkező. Egyéb alkalmazott: 20 fő 1 fő informatikus 1 fő kincstárnok 1 fő titkárságvezető 1 fő munkaügyes 3 fő ügyviteli munkatárs 2 fő információs szolgálatos 2 fő technikus 1 fő asztalos szakmunkás 2 fő rakodó - technikai segédmunkás 5 fő takarító (ebből 1 fő 4 órás foglalkoztatott) 1 fő udvaros (7 órás foglalkoztatott)
Nyitvatartásunk változatlan:
ANK Művelődési Ház Hétköznap (hétfőpéntek)
700 - 2100
Szombat Vasárnap
1000 - 1700 rendezvényekhez igazodva
7
Tolsztoj utcai Közösségi Ház 13-19.00- illetve rendezvényekhez igazodva rendezvényekhez igazodva
Munkarend, ügyeleti rend
A Művelődési Ház és a Közösségi Ház munkatársai napi, illetve hétvégi ügyeletet látnak el az alábbi rend szerint:
Munkarend (hétfőpéntek) Szakalkalmazott 800-1600
Alkalmazott
Ügyeleti rendje hétköznap 1300 - 2100 Közösségi házban 1300 - 1900 hétköznap rendezvényekhez igazodva
8.00-16.00 illetve 500-1300 vagy 13002100
hétvégén rendezvényekhez igazodva hétvégén 1000-1700 és rendezvényekhez igazodva
A Művelődési Ház nyilvántartott működő csoportjai: Csoport neve Nyugdíjas klub
Foglalkozás időpontja csütörtök 14:00-16:00
ANK Nyugdíjasok a hónap második szerdája klubja 14:00-16:00 Break kedd, szerda, csütörtök 17:00-19:00 ANK Baranya kedd 14:00-15:30 Bokréta Népdalkör Internetező Nagyik szerda 14:00-16:00 klubja ANK Bacchus a hónap utolsó szerdája 16 Borklub órától ANK Madárpók- hónap első szombat 10:00és hüllőtartók 14:00 klubja "Kerti" Babapáratlan hét kedd 9:30-11:00 Mama klubKözösségi Ház
8
Vezető neve Hényel Zoltánné Varga Katalin Fülöp Szilárd Radnóti Adél Nieblné Kati Nyaka Lajos Nagy Gábor
Horváthné Antos Ágnes
Nevkó BabaMama klub
páros hét kedd 9:30-11:00
Horváthné Antos Ágnes
Ifi klub
naponta 13:00-16:30
Szakács Barbara
Jelnyelv
kéthetente kedden 14.00-17.30 Kissné Földesi Lívia
Ezüst Gyűszű Foltvarró KörKözösségi Ház KertÉsz CsapatKözösségi Ház Diabétesz KlubKözösségi Ház
szerda 14:00-16:30
Réti Miklósné
Kéthetente szerda 15:00-18:30 Ölbei László, P. Kovács Éva Minden hónap első hétfő Babus Árpádné, 14:30-16:30 Barnaki Judit
Kertészeti beszél- Minden hónap második kedd Buzás László getések-Közösségi 17:00-18:00 Ház Step aerobik hétfő 18:30-19:30 Móróné Böhm Valéria Gyermek aerobik októbertől hétfő és szerda Móróné Böhm Valé17:00-18:00 ria Jobb Veled a Világ Minden hónap utolsó hétPalkó-Hoffecker IldiBoldogság Klub fő17:00-19:00 kó Hortobágyi Baráti Minden hónap utolsó kedd Kör-Közösségi Ház Irodalmi Kávéház- Minden hónap 3-dik kedd Közösségi Ház 17:00-18:00
Kengyel Tiborné
Néptánc gyerekek- hétfő és szerda 15:30-16:30 nek
Radák János
9
Kovács Márk, Bertalan János
Egyedi terembérleti szerződéssel az alábbi csoportok működnek rendszeresen a Művelődési Házban:
Csoport neve Sport aerobik
Foglalkozás időpontja kedd, csütörtök 16:30-18:00
Vezető neve Vecseyné Kieffer Andrea
Kung-fu
hétfő, szerda 18:30-20:00
Szabó Edina
Softball
kedd, csütörtök 18:15-19:15
Szabó Mónika
Tolsztoj u. Senior Torna
hétfő 18:00-19:00
Nagy Szilvia
Tolsztoj u. Árkádia Kör Klub
havonta egy alkalommal szerda Kása Zsolt 17:00-19:00
Tárgyi feltételek A 2016-os évben is kiemelt feladatunk az állami és a városi intézményeink közművelődési intézményi háttérrel való teljes körű kiszolgálása illetve az hatékonyságának megőrzése együttműködve minden szereplővel.
A belső terek használata A teret használó A használt tér tuintézményegység lajdonosa Művészeti Iskola
Művelődési ház
1. Sz. Ált. Iskola
Művelődési ház
A használt termek száma, megnevezése 1 – balett terem 1 – tornaterem 1 – aula és színházterem 1 – galéria 1 – tornaterem 1 – balett terem 1 – SDT oktató terem 1 – aula és színházterem
10
Megállapodás készült a használat rendjéről Egyedi programokra, eseményekre rendezvénylapok készülnek. Egyedi programokra, eseményekre rendezvénylapok készülnek.
1 – galéria 1 – bázis iskola terme 1 – tornaterem 1 – balett terem 1 – kerámia 1 – SDT oktató terem 1 – aula és színházterem 1 – galéria 1 – Apáczai terem 1 – aula és színházterem 1 – galéria 1 – 2. terem 1 – aula és színházterem 1 – galéria
2. Sz. Ált. Iskola
Művelődési ház
Gimnázium
Művelődési ház
Kollégium
Művelődési ház
Óvodák
Művelődési ház
1 – színházterem 1 – galéria 1 – 2. terem
Könyvtár
Művelődési ház
1 – színházterem 1 – galéria
Egyedi programokra, eseményekre rendezvénylapok készülnek.
Egyedi programokra, eseményekre rendezvénylapok készülnek. Egyedi programokra, eseményekre rendezvénylapok készülnek. Egyedi programokra, eseményekre rendezvénylapok készülnek. Egyedi programokra, eseményekre rendezvénylapok készülnek.
Közös tereink A Művelődési Ház vezetése saját tereinek használatát szabályozta. Az egységek által használt termek időbeosztását az órarendek tartalmazzák. A változás, a változtatás a tanév során az újonnan felmerülő igények alapján, a lehetőségekhez igazodva történik. A közös tereink használatánál a művelődési házban található eseménynaplóba való előzetes bejegyzések, igénybejelentések irányadóak, valamint a rendezvénylap kitöltése szükséges. Közös terünk az agóra. Felújított külső környezetünk, a felújított tér gondozásába illetve óvásába a művelődési ház is bekapcsolódik.
11
Az év legfontosabb céljai: A Művelődési Ház a fennmaradó szabad időben a művelődési folyamatokhoz, a közösségi kapcsolatokhoz, a tevékenységi formák sokaságát vonultatja fel. Az egyetemes, helyi és kisebbségi kultúra értékeinek közismertté tétele a különböző korú, nemű, érték és érdekrendű csoportok művelődési és közéleti szükségleteihez életképességének és alkalmazkodni tudásának fejlesztéséhez szeretnénk hozzájárulni a különböző közművelődési formákkal, amint a fentiekből is látszik.
Tovább szélesítjük a közművelődési együttműködést városi intézmények és civil csoportok, nonprofit szférát illetően A minőségbiztosítási elvárásoknak való megfelelés Pályázatok írása és gondozása, támogatók keresése, programok biztosítása, rendezvények, kiállítások szervezése. A szolgáltatások bővítése, elsősorban a lakótelepi népesség számára. Színes fénymásolás és nyomtatás, több gép az internet szolgáltatásban, életpálya tanácsadás, rendszeres ingyenes egészségügyi szűrések szervezése, számítógépes ismeretek tanítása, képzések Képzések szervezése Igényes szabadidős programok biztosítása Alkotó közösségek, szabad idős csoportok működésének biztosítása
A Művelődési Ház nem rendelkezik olyan forrásokkal, melyek lehetővé tennék fesztiválok és nagyobb volumenű akár országos jellegű programok szervezését. Így saját forrásaira, nagyon széles körű kapcsolatrendszerére építve mégis sokféle profillal képes a városban színes-értékes kulturális intézményként működni. Külső partnerek terembérletes előadásaival, kockázati minimummal szolgálja ki a közönségét, klienseit. 12
2016-os év kiemelt feladatai:
A folyamatszabályozás aktualizálása, további területekre való kiterjesztése, a tevékenység és a dokumentumok következetes ellenőrzése A belső szakmai együttműködés erősítése, megállapodások kötése Szakmai együttműködés erősítése, fejlesztése az Elszámolóházzal Új programok bevezetése az ifjúság számára Folyamatos, napi együttműködéssel a segítő szervezetekkel, hatóságokkal
Igényes kulturális programok, színházi előadások szervezése
A minőségfejlesztési tevékenység megerősítése A minőségbiztosítási követelmények betartása A külső szakmai országos és regionális együttműködések fejlesztése Belföldi-külföldi partnerekkel további kapcsolatépítés Városi-önkormányzati szervezetekkel való együttműködés fejlesztése Az SZMSZ és a Pedagógiai Művelődési Program egyeztetése a többi intézményegységgel, aktualizálás
A Művelődési Ház szolgáltatásai:
Internet-szolgáltatás Informatikai képzések biztosítása időskorúaknak Az aulában az információs bázis korszerűsítése Alkalmi vásárok, bemutatók, kiállítások lehetőségének biztosítása Nyári táborok szervezése gyermekeknek Büfék és kávéautomata működtetése Terembérlési lehetőség Városi programokról információnyújtás, illetve belépőjegyek árusítása
13
Felnőtt és gyermek szabadidős programok Közösségekbe, klubokba, szakkörökbe való bekapcsolódás lehetősége, a szabadidő hasznos eltöltésének lehetőségei – a kínálat bővítése az igényeknek megfelelően Rendezvényszervezés Nyomtatás és fénymásolás szolgáltatás. A Művelődési Ház nagyrendezvényei a 2016-os évre:
2016. február 26
HAFLA hastáncos találkozó
2016. március 1- 4.
AniMá(r)cius program
2016. március 8 – 10.
„Tükörben a világ” c. ÖKO kiállítás
2016. március 11 – 13. Ifjúsági hétvége 2016. március 18.
Regionális Kistermelői Borverseny
2016. március 19.
Nyugdíjas regionális „Ki Mit Tud”
2016. április 1.
Regionális Kistermelői Borverseny díjkiosztó
2016. április 2.
Országos hastáncos verseny
2016. április 5.
Tehetségnap „Ablak…” (NTP pályázat)
2016. április 6 – 7.
Apáczai Szakmai Napok
2016. április 7.
Bánki Beni fellépése
2016. április 11 – 21.
„Hulladék Akadémia” c. kiállítás
2016. április 16.
Nyugdíjas műveltségi vetélkedő döntője
2016. április 21.
II. Regionális Bábos Szakmai Műhely és Konferencia (NKA pályázat)
2016.június 2.
Regionális Tehetségnap „Ablak…” (NTP)
2016. augusztus 13.
II. Kismotoros Találkozó Kisgyermekes Családi Nap
2016. augusztus 20.
Kertvárosi Családi Nap
14
2016. szeptember 3-4:
XI. Honvéd Téri Napok
2016. szeptember 24.
Országos hastáncverseny
2016. november 11.
Szent Márton napi ünnepség
2016. december 2.
IV. Pécs Battle országos breakverseny
A szakalkalmazottak közötti munkamegosztás: Dombi Erzsébet – intézményegység-vezető, Művelődési Ház igazgató Közművelődési szakember A szakmai munka irányítása, tervezés, szervezés, ellenőrzés. A gazdálkodás részben az Elszámolóház által megszabott rend szerint. A munkaerő gazdálkodási feladatok részbeni ellátása A csoportok, klubok, szakkörök munkájának segítése – a tervezéstől a megvalósításig A csoportok, klubok, szakkörök animálásának ellenőrzése. Kiemelkedő kiállítások szervezése. A rendezvények, programok tervezése, szervezése. A Honvéd Téri Napok rendezvénysorozat szervezése. A konferenciák, szakmai napok programjai kiszolgálásának megszervezése. Az együttműködő szervezetekkel, civil csoportokkal való kapcsolattartás, munkájuk segítése. A pályázatírás, innováció. Tehetséggondozás. A munkafolyamatok ellenőrzése. A szolgáltatási terület gondozása, fejlesztése
15
A Tolsztoj utcai Közösségi Házban a programok és csoportok gondozásának nyomon követése, közösségfejlesztő munka támogatása Civil kapcsolatok gondozása. A Tehetségpont művelődés házbeli kiszolgálása.
Kapcsolattartás: Kulturális Központok Országos Szövetsége Népművelők Egyesület ZSOLNAY NEGYED Nemzeti kulturális Alap Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft. Tett-Hely Hálózati Tanács Sophiana Örökség Nonprofit Kft. Esélyek Háza Tudásközpont KLIK Kertváros-Ért Egyesület Magyar Színjátékos Szövetség Magyar Drámapedagógiai Társulat PTE-Felnőttképzési KAR KÉK Egyesület Művészetek és Irodalom Háza Pécs Kulturált Közlekedéssel a Gyerekekért Alapítvány Kertvárosi Családsegítő központ Dél-Dunántúli Filharmónia Polgárőrség Társadalmi Szervezetek Szövetsége Civil közösségek Háza 16
Budapesti Művelődési Központ Mozgássérültek Baranya Megyei Szervezete Indít Közalapítvány Kertészek és Kertbarátok Baranya Megyei Szövetsége Pellérdi kertbarát Kör Kertvárosi plébánia Megyei Bokszszövetség Pécsi Kulturális Központ Pécsi Nemzeti Színház Mosolymanó Egyesület TEMI Pécs-Mecsek Borút Egyesület
Pavlovics Attila Művelődési Ház igazgatóhelyettes Közművelődési szakember A szakmai munka irányítása, tervezés, szervezés, ellenőrzés, Az igazgató akadályoztatása esetén szakmai ügyekben képviseli az intézményt, Heti munkarend beosztása, Napi ügyelet ellátása, szervezése Minőségbiztosítási feladatok ellátása, A törvényi változások figyelemmel kísérése, Intézményi dokumentumok folyamatos ellenőrzése, szükség esetén aktualizálása, A csoportok, klubok, szakkörök munkájának segítése, Kiállítások szervezése, A rendezvények, programok tervezése, szervezése, A Honvéd Téri Napok rendezvénysorozat szervezése,
17
Kapcsolattartás közművelődési intézményekkel, együttműködő szervezetekkel, civil csoportokkal, munkájuk segítése, A munkafolyamatok ellenőrzése, A szolgáltatási terület figyelemmel kísérése, A Tolsztoj utcai Közösségi Házban a programok és csoportok gondozásának nyomon követése, közösségfejlesztő munka támogatása, Civil kapcsolatok gondozása.
Kapcsolattartás: Kulturális Központok Országos Szövetsége, Nemzeti Művelődési Intézet, Népművelők Baranya megyei Egyesülete, Zsolnay Negyed, Művészetek és Irodalom Háza Pécs, Civil közösségek Háza, Pellérdi ÁMK, Pécsi Kulturális Központ,
Csoportok, klubok animálása Néptáncegyüttes
Rendezvények szervezése, koordinálása. Honvéd Téri Napok előkészítése és szervezése, Animárcius program szervezése
18
Kövesi Mária – közművelődési szakember
Közösségi koordinátor
Kiállítás rendező
A csoportok, klubok animálása
Bacchus Borklub
Nyugdíjas Klub
ANK Nyugdíjas Klub
ANK Break Klub
Sportaerobik és Sportgimnasztika Egyesület
Bokréta Népdalkör
Baranya Megyei Madárpók - és Hüllőtartók Klubja
A rendezvények szervezése, koordinálása.
Felnőtt és gyermekszínházi és mozi előadások szervezése
Bacchus Bornapok
Vince nap, Szent Márton napi rendezvénysorozat és egyéb boros ünnepek és programok rendezése, gondozása
Régiós Borverseny lebonyolítása és díjátadó gálaműsor szervezése
Honvéd Téri Napok előkészítése és szervezése
Gyermekmotoros találkozó
Apáczai Napok
Élményműhely
Bábos Szakmai Műhely
Kiállítások szervezése (mellékletben: 2013. évi kiállítási terv)
Napi ügyelet ellátása
19
Konferenciák, előadások, bemutatók előadások kiszolgálása, szervezése
A Tolsztoj utcai Közösségi Házban program, kiállítás szervezés, ügyelet ellátása
A szakmai kapcsolatok ápolása: Népművelők Baranya Megyei Egyesülete Pécsi Kulturális Központ Önkormányzati képviselők PMJV Közgyűlése Kertészek és kertbarátok Országos Szövetsége PTE Borászati kutató intézet Pellérdi Kertbarát Klub Pogányi Kertbarát kör
A civil kapcsolatok gondozása: Kulturált Közlekedéssel a Gyermekekért Alapítvány Határon túli Magyarok Szövetsége Kertvárosiak az Élhető Kertvárosért Egyesület Társadalmi Szervezetek Baranya Megyei Szövetsége Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége
Ölbei László – közművelődési szakember
Pályázatok figyelése, írása, gondozása.
A Honvéd Téri Napok rendezvénysorozat szervezése.
A Családi Mikulás szervezése
Az éves intézményi statisztika készítése.
Önköltségszámítás készítése. 20
KertÉSZ Civil Közösség gondozása
Bábos Szakmai Műhely
Mackó Kiállítás szervezése, rendezése
A Tolsztoj utcai Közösségi Házban programok és csoportok gondozása, ügyelet ellátása.
Napi ügyelet ellátása
Nyári táborok szervezése, lebonyolítása
Rendezvények szervezése, koordinálása:
Játszóházak (karácsonyi, húsvéti, gyermeknapi)
„Koós Lajos” bábok renoválása, a kiállítás gondozása
A szakmai kapcsolatok ápolása: Népművelők Baranya Megyei Egyesület NKA A civil kapcsolatok gondozása: Lakótelepi Népfőiskola Kertváros - Ért Egyesület Pécsi Kulturális Központ
Az ANK egészségnevelési programjában aktív közreműködés Prevenciós programok szervezése, szociológiai interaktív beszélgetések szervezése a diákság számára
A szakmai kapcsolatok ápolása: A városi védőnői hálózat Vöröskereszt Pécsi Kulturális Központ Térségi Diagnosztikai Központ PTE Szociólógiai Tanszék
21
A civil kapcsolatok ápolása: Zsebibaba Első Pécsi Vasútmodellező Klub Kertész Civil Közösség programjainak szervezése Kovács Márk - közművelődési szakember
Mikulás napi program, gyermeknapi programsorozat szervezése
Heti, havi programfüzetek szerkesztése, intézményi marketing tevékenység szervezése
Forráskeresés, pályázatírás, támogatók keresése
A Honvéd Téri Napok rendezvénysorozat szervezése
A felnőtt és a gyermek rendezvények szervezése
Intézményi honlap gondozás
Rendezvények plakátjainak, meghívóinak szerkesztése
Kerámia foglakozások vezetése óvodásoknak és iskolásoknak
Alapfokú számítógépes tanfolyam vezetése
Jelnyelvi szakkör gondozása
Irodalmi Kávéház programsorozat gondozása
A Közösségi ház programjainak gondozása, kiszolgálása
Nyári táborokban játszóház vezetése
Képzőművészeti kiállítások szervezése
Fotózás, meghívó és plakáttervezés
Napi ügyelet ellátása
A szakmai kapcsolatok ápolása: Helyi média Pécsi Kulturális Központ 22
PTE Rátkay Andrea– közművelődési szakember
Tanfolyamok, képzések tervezése, szervezése, gondozása, elszámolása
Iskolai és szülői programok szervezése
Intézményi minőségfejlesztési feladatok.
Ismeretterjesztő előadássorozatok szervezés, Távhő- Zöld nap, Pécsi Játéknap, Bababörze, Társasjátékok éjszakája, Baba-mama Klub
Felnőtt és gyermekszínházi és mozi előadások szervezése
A Honvéd Téri Napok rendezvénysorozat szervezése.
A családi játszóházakban való részvétel.
A Tolsztoj utcai Közösségi Házban programok és csoportok gondozása, ügyelet ellátása.
Iskolai-közművelődési közös programok tervezése
Családi és női programok innoválása, szervezése, rendezése
Forráskeresés
Médiával való kapcsolattartás
Intézményi marketing tevékenység
A kapcsolatok gondozása: Városi közoktatási, köznevelési, kulturális intézményekkel való kapcsolattartás. Művészeti alapítványokkal, egyesületekkel, egyéb formációkkal való folyamatos kapcsolattartás.
23
24