APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA
HÁZIRENDJE
2013.
1
TARTALOMJEGYZÉK A házirend célja, feladata, hatálya , nyilvánossága
3
Az iskola elvárt viselkedési szabályai
5
A tanulók jogai
6
A tanulók közösségei
8
A tanulók, a szülők tájékoztatása és véleménynyilvánítása
10
Az iskola működési rendje
11
Egyéb (tanórán) kívüli foglalkozások
13
A napközi otthonra és a tanulószobára vonatkozó szabályok
18
A tanulók egészségének, testi épségének megőrzését szolgáló szabályok
20
A tanulók tantárgyválasztása
22
A tanulmányok alatti vizsgák szabályai
23
A tanulók saját feladatai saját környezetük rendben tartásában, a tanítási órák, az iskolai rendezvények előkészítésében
25
A tanulók mulasztásának igazolása
26
A tanulók jutalmazása
27
A tanulókkal szembeni fegyelmező intézkedések
28
Térítési díj és tandíj befizetése, visszafizetése
30
A szociális támogatás megállapításának és felosztásának elvei
31
A tankönyvkölcsönzéssel kapcsolatos szabályok
31
Az iskolai tanuláshoz nem szükséges dolgok behozatala az iskolába
33
A helyhiány miatt nem teljesített felvételi, átvételi kérelmek közötti sorsolás lebonyolításának szabályai
34
A házirend elfogadásának és módosításának szabályai
36
A HÁZIREND ELFOGADÁSÁRA ÉS JÓVÁHAGYÁSÁRA
38
VONATKOZÓ ZÁRADÉKOK
38
Melléklet: Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei
40
2
AZ APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE mely a tanulói jogok gyakorlásának, illetve a kötelezettségek végrehajtásának módját, továbbá az iskola által elvárt viselkedés szabályait tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján.
A házirend célja és feladata 1. A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az iskola munkarendjével kapcsolatos rendelkezéseket. 2. A házirendbe foglalt előírások célja biztosítani az iskola törvényes működését, az iskolai nevelés és oktatás zavartalan megvalósítását, valamint a tanulók iskolai közösségi életének megszervezését. A házirend hatálya 1. A házirend előírásait be kell tartania az iskolába járó tanulóknak, a tanulók szüleinek, az iskola pedagógusainak és más alkalmazottainak. 2. A házirend előírásai azokra az iskolai és iskolán kívüli, tanítási időben, illetve tanítási időn kívül szervezett programokra vonatkoznak, melyeket a pedagógiai program alapján az iskola szervez, és amelyeken az iskola ellátja a tanulók felügyeletét. 3. A tanulók az iskola által szervezett iskolán kívüli rendezvényeken is kötelesek betartani a házirend előírásait. 4. Ez a házirend 2013. év 09. hó 01. napján lépett hatályba.
3
A házirend nyilvánossága 1. A házirend előírásai nyilvánosak, azt minden érintettnek (tanulónak, szülőnek, valamint az iskola alkalmazottainak) meg kell ismernie. 2. A házirend elolvasható az iskola honlapján. Az iskolai honlap internet címe: www.taktaisk.hu 3. A házirend egy-egy példánya megtekinthető az iskola irattárában; az iskola könyvtárában; az iskola nevelői szobájában; az iskola igazgatójánál; az iskola igazgatóhelyettesénél; az iskolai szülői munkaközösség vezetőjénél; az iskola fenntartójánál. 4. A házirend egy példányát – a közoktatási törvény előírásainak megfelelően – az iskolába történő beiratkozáskor, valamint a házirend módosításakor a szülőnek át kell adni. 5. Az újonnan elfogadott vagy módosított házirend előírásairól minden osztályfőnöknek tájékoztatnia kell: a tanulókat osztályfőnöki órán; a szülőket szülői értekezleten. 6. A házirend rendelkezéseinek a tanulókra és a szülőkre vonatkozó szabályait minden tanév elején az osztályfőnököknek meg kell beszélniük: a tanulókkal osztályfőnöki órán; a szülőkkel szülői értekezleten. 7. A házirendről minden érintett tájékoztatást kérhet az iskola igazgatójától, igazgatóhelyettesétől, valamint az osztályfőnököktől a nevelők fogadó óráján vagy – ettől eltérően – a pedagógussal előre egyeztetett időpontban.
4
Az iskola által elvárt viselkedés szabályai Az iskolánkba járó tanulóktól elvárjuk, hogy betartsák a jogszabályok, az iskolai házirend, illetve más intézményi szabályzat rendelkezéseit, tartsák tiszteletben az intézményben dolgozó pedagógusok és más felnőttek, valamint tanulótársainak emberi méltóságát, senkivel szemben ne használjanak hangos, trágár, sértő beszédet, senkivel szemben ne legyenek agresszívek, senkit ne bántalmazzanak, ne verekedjenek, törekedjenek szeretetteljes emberi kapcsolatok kialakítására társaikkal, a nevelőkkel és az iskolában dolgozó más felnőttekkel, viselkedjenek mindenkivel szemben udvariasan, kulturáltan, legyenek a felnőttekkel szemben tisztelettudóak, előzékenyek, köszönjenek a felnőtteknek előre a napszaknak megfelelően vagy a felnőtt által megengedett formában, tartsák be a nevelők és az iskolában dolgozó más felnőttek utasításait, becsüljék meg az emberi szorgalmat, a tudást és a munkát, igyekezzenek megismerni nemzeti kultúránk és történelmünk eseményeit, kiemelkedő személyiségeit és hagyományait, ismerjék meg iskolánk névadójának életét, munkásságát, vegyenek részt az iskola hagyományainak ápolásában, óvják, ápolják a természet, a környezet értékeit, vigyázzanak egészségükre, eddzék testüket, legyenek nyitottak, érdeklődők, iskolai kötelezettségeiknek folyamatosan tegyenek eleget, vegyenek részt az osztályközösség és az iskola rendezvényein, működjenek együtt társaikkal, rendszeres munkával és fegyelmezett magatartással tegyenek eleget tanulmányi feladataiknak, fegyelmezetten, aktívan vegyenek részt az iskolai foglalkozásokon, az iskolai foglalkozásokon magatartásukkal ne zavarják társaikat a tanulásban, 5
az iskola helyiségeit, eszközeit tanári felügyelet mellett használják, az iskolai foglalkozásokról csak indokolt esetben hiányozzanak, ne késsenek el, távolmaradásukat az iskolai foglalkozásokról a házirend előírásai szerint igazolják, a tanuláshoz szükséges felszerelést minden órára hozzák magukkal, az elméleti tanulnivalókat minden órára tanulják meg, írásbeli házi feladataikat minden órára készítsék el, segítsenek társaiknak a tanulnivaló elsajátításában, az iskolai feladatok megoldásában, ellenőrzőjüket
minden
nap
hozzák
magukkal,
érdemjegyeiket
abban
naprakészen vezessék, szüleiknek minden nap adják át láttamozásra, védjék az iskola felszereléseit, létesítményeit, a kulturált környezetet, ügyeljenek környezetük tisztaságára, ne szemeteljenek, és erre másokat is figyelmeztessenek, az iskolában tiszta, ápolt, kulturált külsővel, az iskoláshoz illő öltözékben jelenjenek meg (ne viseljenek feltűnő nagyméretű ékszert; hajuk, körmük, arcuk ne legyen kifestve), az iskolai ünnepélyeken ünnepélyes, az alkalomhoz illő ruhában (fehér ing vagy blúz, illetve sötét nadrág vagy szoknya) jelenjenek meg, ne hozzanak az iskolába olyan dolgokat, eszközöket, amelyek nem szükségesek a tanuláshoz, tartsák be a házirendben szereplő, a tanulók egészségének és testi épségének megőrzését szolgáló szabályokat, és erre másokat is figyelmeztessenek, ne hozzanak az iskolába, ne fogyasszanak egészségre ártalmas szereket (elsősorban dohányárut, szeszesitalt,energiaitalt), az iskola területén talált gazdátlan eszközöket, felszerelést, egyéb dolgokat adják oda valamelyik nevelőnek, vagy adják le az iskola-titkári irodában, ne végezzenek az iskolában kereskedelmi tevékenységet (adás-vétel, csere), ne folytassanak az iskolában politikai célú tevékenységet. A tanulók jogai A tanulói jogok kiemelt iskolai területei: 6
tájékozódáshoz való jog (Kiterjed a tanulókat érintő összes kérdésre.);
kérdés intézésének joga (A tanuló a személyét és tanulmányait érintő valamennyi ügyben kérdést intézhet az iskola vezetőihez, pedagógusaihoz, a diákönkormányzathoz.);
érdemi válaszhoz való jog (A tanulónak a kérdésére legkésőbb a megkereséstől számított tizenöt napon belül – érdemi választ kell kapnia.);
tájékozódási jog (A tanulónak joga van tájékoztatást kapni a személyét és tanulmányait érintő valamennyi kérdésről.);
véleményezési jog (Kiterjed a tanulókat érintő összes kérdésre. A tanuló egyénileg vagy valamely tanulóközösségen keresztül élhet ezzel a jogával.);
részvételi jog (Kiterjed az iskolában működő tanulóközösségekre, valamint az iskola által szervezett tanórai és tanórán kívüli foglalkozásokra.);
választójog (A tanuló választó és választható minden tanulóközösségi tisztség esetében.);
kezdeményezési jog (A tanuló kezdeményezheti diákönkormányzat vagy diákkör létrehozását, valamint kezdeményezéssel élhet saját ügyeivel kapcsolatosan.);
javaslattevő jog (Kiterjed a tanulókat érintő összes kérdésre. A tanuló egyénileg vagy valamely tanulóközösségen keresztül élhet ezzel a jogával.);
használati jog (Kiterjed az iskola létesítményeinek, helyiségeinek, berendezéseinek és eszközeinek használatára.);
szociális támogatáshoz való jog (A tanuló egyéni körülményei alapján – kérelmére – jogszabályi előírásoknak megfelelően szociális támogatásban részesülhet, amennyiben az ilyen jellegű támogatásra a fedezet az iskola költségvetésében rendelkezésre áll.);
jogorvoslathoz való jog (A tanuló jogai megsértése esetén – jogszabályban meghatározottak szerint – jogorvoslati eljárást indíthat.);
nyilvánossághoz való jog (A tanuló jogai megsértése esetén igénybe veheti a nyilvánosságot.);
7
vallásgyakorlással összefüggő jog (A tanuló szabadon gyakorolhatja vallását a nem állami és nem önkormányzati fenntartású oktatási intézményekben is.).
Az iskola tanulói az iskola életével kapcsolatos jogaikat egyénileg vagy a tanulók közösségein keresztül gyakorolhatják.
A tanulók közösségei Az osztályközösség 1. Az
azonos
évfolyamra
járó,
közös
tanulócsoportot
alkotó
tanulók
osztályközösséget alkotnak. Az osztályközösség élén – mint pedagógus vezető – az osztályfőnök áll. 2. Az osztály tanulói maguk közül – az osztály képviseletére, valamint közösségi munkájának szervezésére – az alábbi tisztségviselőket választják meg: osztálytitkár, képviselő az iskolai diákönkormányzat vezetőségébe, A diákkörök 1. Az iskolában a tanulók a neveléssel-oktatással összefüggő közös tevékenységük megszervezésére, a demokráciára, közéleti felelősségre nevelés érdekében – a házirendben meghatározottak szerint – diákköröket hozhatnak létre. A diákkör lehet: szakkör, érdeklődési kör, önképzőkör, énekkar, művészeti csoport stb. 2. A diákkörök létrehozására javaslatot tehet az iskola igazgatójának az adott tanévet megelőző tanév végéig bármely tanuló, szülő, nevelő, illetve a diákönkormányzat, a szülői munkaközösség iskolai vezetősége. A javasolt diákkör létrehozásáról
minden tanév elején – az adott lehetőségek
figyelembevételével – a tantárgyfelosztás, valamint az éves munkaterv elfogadásakor a nevelőtestület dönt.
8
3. A diákköröket vezetheti nevelő, vagy az iskola igazgatója által felkért nagykorú személy. 4. A diákkörökbe a tanulóknak a tanév elején kell jelentkezniük, és a diákkör tevékenységébe a tanév végéig részt kell venniük. Az iskolai diákönkormányzat 1. A tanulók és a tanulóközösségek érdekeiknek képviseletére, a tanulók tanórán kívüli, szabadidős tevékenységének segítésére az iskolában diákönkormányzat működik. 2. Az iskolai diákönkormányzat tevékenységét az osztályokban megválasztott küldöttekből álló diákönkormányzati vezetőség irányítja. 3. A
diákönkormányzat
tevékenységét
az
iskola
igazgatója
által
–
a
diákönkormányzat javaslatára –megbízott nevelő segíti. 4. Az iskolai diákönkormányzat képviseletét az iskolai diákönkormányzatot segítő nevelő látja el. A diákönkormányzatot megillető javaslattételi, véleményezési és egyetértési jog gyakorlása előtt diákönkormányzatot segítő nevelőnek ki kell kérnie az iskolai diákönkormányzat vezetőségének véleményét. Az iskolai diákközgyűlés 1. Tanévenként legalább egy alkalommal iskolai diákközgyűlést kell összehívni. 2. A diákközgyűlés összehívásáért minden tanév október hónapjában az iskola igazgatója a felelős. 3. Az iskolai diákközgyűlésen minden tanulónak joga van részt venni. 4. A diákközgyűlésen a diákönkormányzatot segítő nevelő,
valamint a
diákönkormányzat gyermekvezetője beszámol az előző diákközgyűlés óta eltelt időszak munkájáról, valamint az iskola igazgatója tájékoztatást ad az iskolai élet egészéről, az iskolai munkatervről. 5. Rendkívüli diákközgyűlés összehívását az iskolai diákönkormányzat vezetője kezdeményezheti. A rendkívüli diákközgyűlés napirendi pontjait a közgyűlés megrendezése előtt tizenöt nappal nyilvánosságra kell hozni. 9
A tanulók, a szülők tájékoztatása és véleménynyilvánítása 1. A tanulókat az iskola egészének életéről, az iskolai munkatervről, az aktuális tudnivalókról az iskola igazgatója o az iskolai diákönkormányzat vezetőségi ülésén legalább félévente, o
a diákközgyűlésen tanévenként legalább egy alkalommal,
o az aulában elhelyezett hirdetőtáblán keresztül folyamatosan tájékoztatja, valamint az osztályfőnökök az osztályfőnöki órákon folyamatosan tájékoztatják. 2. A tanulót és a tanuló szüleit a tanuló fejlődéséről, egyéni haladásáról a nevelők folyamatosan szóban és a tájékoztató füzeten (ellenőrző könyvön) keresztül írásban tájékoztatják. 3. A tanulók a jogszabályokban, valamint az iskola belső szabályzataiban biztosított jogaiknak az érvényesítése érdekében – szóban vagy írásban, közvetlenül vagy választott képviselőik, útján – az iskola igazgatóságához, az osztályfőnökükhöz, az iskola nevelőihez, a diákönkormányzathoz fordulhatnak. 4. A tanulók kérdéseiket, véleményüket, javaslataikat szóban vagy írásban egyénileg vagy választott képviselőik, útján közölhetik az iskola igazgatóságával, nevelőivel, a nevelőtestülettel. 5. A szülőket az iskola egészének életéről, az iskolai munkatervről, az aktuális feladatokról az iskola igazgatója o a szülői szervezet munkaközösség választmányi ülésén minden félév elején, o az aulában elhelyezett hirdetőtáblán keresztül folyamatosan tájékoztatja, az osztályfőnökök: o az osztályok szülői értekezletein tájékoztatják. 10
6. A szülőket a nevelők a tanulók egyéni haladásáról az alábbi módon tájékoztatják: szóban: o egyéni megbeszéléseken, o a családlátogatásokon, o a szülői értekezleteken, o a nevelők fogadó óráin, o a nyílt tanítási napokon, o a tanuló fejlesztő értékelésére összehívott megbeszéléseken, írásban a tájékoztató füzetben (ellenőrző könyvben). 7. A szülői értekezletek és a nevelők fogadóóráinak időpontjait tanévenként az iskolai munkaterv tartalmazza. 8. A szülők a tanulók és a saját – a jogszabályokban, valamint az iskola belső szabályzataiban biztosított – jogaiknak az érvényesítése érdekében szóban vagy írásban, közvetlenül vagy választott képviselőik útján az iskola igazgatóságához, az adott ügyben érintett tanuló osztályfőnökéhez, az iskola nevelőihez, a diákönkormányzathoz fordulhatnak. 9. A szülők kérdéseiket, véleményüket, javaslataikat szóban vagy írásban egyénileg vagy választott képviselőik útján közölhetik az iskola igazgatóságával, nevelőivel. Az iskola működési rendje 1. Az iskola épületei szorgalmi időben hétfőtől péntekig reggel hét órától délután tizenhét óráig vannak nyitva. 2. Az iskolában tartózkodó gyermekek felügyeletét az iskola reggel 7.30. órától a tanítás végéig, illetve az egyéb (tanórán kívüli) foglalkozások idején biztosítja. 3. Az iskolába a tanulóknak reggel 7.30 óra és 7.45 óra között kell megérkezniük. 4. Az iskolában a tanítás reggel 8.00. órakor kezdődik. Ettől eltérően az első tanítási órát („nulladik órát”) 7.15 órától kezdve is meg lehet tartani az iskolai szülői szervezet, valamint az iskolai diákönkormányzat véleményének kikérésével. Az iskolai szülői szervezet és az iskolai diákönkormányzat
11
véleményét minden tanév elején, a tantárgyfelosztás összeállításakor kell kikérni. 5. A tanítási órák ideje negyvenöt perc. 6. Az iskolában a tanítási órák és az óraközi szünetek rendje a következő: TANÍTÁSI ÓRA SZÁMA
AZ ÓRA IDŐPONTJA
0. óra
7.15 – 7.50
1. óra
8.00 – 8.45
2. óra
8.55 – 9.40
3. óra
9.55 – 10.40
4. óra
10.50 – 11.35
5. óra
11.45 – 12.30
6. óra
12.40 – 13.25
7. óra
14.00 – 14.45
8. óra
14.55 – 15.40 15.50 – 16.35
9. óra
7. A tanulóknak az őszi és a tavaszi hónapokban (szeptember, október, március, április, május) reggel 7.30 óra és 7.45 óra között, valamint az óraközi szünetekben – kivéve a második szünetet – az udvaron kell tartózkodniuk. Rossz idő esetén az ügyeletes nevelő utasítása alapján a tanulók ezekben a hónapokban is a tantermekben, illetve a folyosón maradhatnak. 8. A második óraközi szünet a tízórai szünet. Ekkor a tanulók a tantermekben étkezhetnek. 9. A tanulóknak – órarendjüktől függően a tanítási órák vagy az egyéb (tanórán kívüli) foglalkozások között – a 11.45. óra és 14.20. óra közötti időben – legalább hatvan perc szünetet kell főétkezésre (ebédre) biztosítani. 10. A tanítási órák kezdete előtt az osztályoknak az udvaron sorakozniuk kell, majd az ügyeletes nevelő utasítása szerint osztályonként kell az osztálytermekbe vonulniuk.
12
11. A tanuló tanítási idő alatt az iskola épületét csak a szülő – személyes, vagy írásbeli – kérésére az osztályfőnöke vagy a részére órát tartó szaktanár írásos engedélyével hagyhatja el. 12. Rendkívüli esetben – szülői kérés hiányában – az iskolából való távozásra az igazgató vagy az igazgatóhelyettes írásban adhat engedélyt. 13. A tanulók távozását az iskola épületéből a nevelők csak írásos kilépővel engedélyezhetik. A kilépőt a tanulóknak távozáskor a portán le kell adniuk. 14. Tanítási napokon a hivatalos ügyek intézése az iskolatitkári irodában történik 8.00. óra és 15.30 óra között. 15. Az iskola a tanítási szünetekben a hivatalos ügyek intézésére külön ügyeleti rend szerint tart nyitva. Az ügyeleti rendet az iskola igazgatója határozza meg, és azt a szünet megkezdése előtt a szülők, a tanulók és a nevelők tudomására hozza. 16. A tanulók az iskola létesítményeit, helyiségeit csak valamelyik nevelő felügyeletével használhatják. Ez alól felmentést csak az iskola igazgatója adhat. 17. Az iskola épületében az iskolai dolgozókon és a tanulókon kívül csak a hivatalos ügyet intézők tartózkodhatnak, illetve azok, akik erre az iskola igazgatójától engedélyt kaptak. 18. Az iskola épületébe érkező szülők, illetve idegenek belépését a hivatalsegéd ellenőrzi és nyilvántartja. 19. Az iskola épületeit, helyiségeit rendeltetésüknek megfelelően kell használni. Az iskola helyiségeinek használói tanulók és felnőttek felelősek: az iskola tulajdonának megóvásáért, védelméért, az iskola rendjének, tisztaságának megőrzéséért, a tűz- és balesetvédelmi, valamint a munkavédelmi szabályok betartásáért, az iskola szervezeti és működési szabályzatában, valamint a tanulói házirendben megfogalmazott viselkedési szabályok és előírások betartásáért. Egyéb (tanórán kívüli) foglalkozások 1. Az iskola a tanulók számára – a tanórai foglalkozások mellett –az alábbi 13
tanórán kívüli foglalkozásokat szervezi: Napközi otthon, tanulószoba. Amennyiben a szülők igénylik – az iskolában tanítási napokon a délutáni időszakban az első-nyolcadik évfolyamon napközi otthon, illetve tanulószoba működik. A tanítási szünetekben a munkanapokon – igény esetén – összevont napközis csoport üzemel, ha ezt olyan tanulók szülei igénylik, akiknek otthoni felügyelete nem megoldott. Hagyományőrző tevékenységek Az iskola fontos célkitűzései közé tartozik a nemzet, a lakóhely, valamint iskolánk múltjának megismerése, megbecsülése; az iskola hagyományainak ápolása. Ennek érdekében végzett egyéb (tanórán kívüli) tevékenységek: az iskola névadója emlékének ápolása; az iskolai ünnepségek, megemlékezések. Diákönkormányzat.
A
tanulók
és
a
tanulóközösségek
érdekeinek
képviseletére, a tanulók tanórán kívüli, szabadidős tevékenységének segítésére az iskolában diákönkormányzat működik. Az iskolai diákönkormányzat munkáját az 5-8. osztályokban megválasztott küldöttekből álló diákönkormányzati vezetőség irányítja. A diákönkormányzat tevékenységét az iskola igazgatója által megbízott pedagógus segíti. Diákétkeztetés. A tanulók számára – igény esetén – napi háromszori étkezést (tízórai, ebéd, uzsonna) vagy ebédet (menzát) biztosítunk. Az étkezési térítési díjakat az iskola által a házirendben meghatározott módon kell befizetni. Tehetséggondozó és felzárkóztató foglalkozások. Az egyéni képességek minél jobb kibontakoztatását, a tehetséges tanulók gondozását, valamint a gyengék felzárkóztatását az egyes szaktárgyakhoz kapcsolódó tanórán kívüli tehetséggondozó és felzárkóztató foglalkozások segítik. Az 1-4. évfolyamon az egyes tantárgyakból gyenge teljesítményt nyújtó tanulók
képességeinek fejlesztésére
heti
két
felzárkóztató
órát
szervezünk. A 8. évfolyamon a továbbtanulás, a középiskolai felvétel elősegítésére a gyenge eredményt elérő tanulók részére felzárkóztató, a jó eredményt
14
elérő tanulók részére képesség fejlesztő órákat tartunk heti egy órában magyar nyelv és matematika tantárgyakból. További tehetséggondozó és felzárkóztató foglalkozások indításáról – a felmerülő igények és az iskola lehetőségeinek figyelembe vételével – minden tanév elején az iskola nevelőtestülete dönt. A felzárkóztató foglalkozások sajátos formái az egyéni foglalkozások. Az egyéni foglalkozásokon a köznevelési törvény előírása alapján heti két órában elsősorban azok a tanulók vesznek részt, akiknek az első-negyedik évfolyamon az eredményes felkészülése ezt szükségessé teszi, illetve azok, akik második vagy további alkalommal ismétlik ugyanazt az évfolyamot. Képesség-kibontakoztató felkészítés és integrációs felkészítés. Az iskola – amennyiben a feltételek adottak a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló miniszteri rendeletben szereplő előírásoknak – a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók szociális helyzetéből és fejlettségéből eredő hátrányainak ellensúlyozása céljából képesség-kibontakoztató és integrációs felkészítést szervez. A képesség-kibontakoztató és integrációs felkészítés keretei között a tanulók egyéni képességének, tehetségének kibontakoztatása, fejlődésének elősegítése, a tanuló tanulási, továbbtanulási esélyének kiegyenlítése folyik. A képesség-kibontakoztató felkészítésben részt vevő tanulók nevelése-oktatása, tudásának értékelése az oktatásért felelős miniszter által kiadott program alkalmazásával történik. Iskolai sportkör. Az iskolai sportkör foglalkozásain részt vehet az iskola minden tanulója. Az iskolai sportkör a tanórai testnevelési órákkal együtt biztosítja a tanulók mindennapi testedzését, valamint a tanulók felkészítését a különféle sportágakban az iskolai és iskolán kívüli sportversenyekre. Szakkörök. A különféle szakkörök működése a tanulók egyéni képességeinek fejlesztését szolgálja. A szakkörök jellegüket tekintve lehetnek művésziek, technikaiak, szaktárgyiak, de szerveződhetnek valamilyen közös érdeklődési 15
kör, hobbi alapján is. A szakkörök indításáról – a felmerülő igények és az iskola lehetőségeinek figyelembe vételével – minden tanév elején az iskola nevelőtestülete dönt. Szakkör vezetését – az igazgató beleegyezésével – olyan felnőtt is elláthatja, aki nem az iskola dolgozója. Versenyek, vetélkedők, bemutatók. A tehetséges tanulók továbbfejlesztését segítik a különféle (szaktárgyi, sport, művészeti stb.) versenyek, vetélkedők, melyeket az iskolában évente rendszeresen szervezünk. A legtehetségesebb tanulókat a pedagógusok az iskolán kívüli versenyekre is felkészítik. Tanulmányi kirándulások. Az iskola nevelői a tantervi követelmények eredményesebb teljesülése, a nevelőmunka elősegítése céljából a tanulók számára gyalogos vagy kerékpáros tanulmányi kirándulásokat szerveznek a lakóhely
és
környékének természeti,
történelmi,
kulturális értékeinek
megismerése céljából. Osztálykirándulások.
Az
iskola
nevelői
a
tantervi
követelmények
eredményesebb teljesülése, a nevelőmunka elősegítése céljából az osztályok számára
évente
egy
alkalommal
osztálykirándulást
szerveznek.
Az
osztálykiránduláson való részvétel önkéntes, a felmerülő költségeket a szülőknek kell fedezniük. Az iskola nevelői a pályázati lehetőségek minél jobb kihasználásával törekednek arra, hogy ezeken a programokon a nehezebb szociális körülmények között élő családok – elsősorban halmozottan hátrányos helyzetű – gyermekei is részt tudjanak venni. Erdei iskolák, táborozások. A nevelési és a tantervi követelmények teljesítését segítik a táborszerű módon, az iskola falain kívül szervezett, több napon keresztül tartó erdei iskolai foglalkozások, melyeken főleg egy-egy tantárgyi téma feldolgozása történik, illetve az iskolai szünidőkben szervezett táborozások. Az erdei iskolai foglalkozásokon és a táborozásokon való részvétel önkéntes, a felmerülő költségeket a szülőknek kell fedezniük. Az iskola nevelői a pályázati lehetőségek minél jobb kihasználásával törekednek arra, hogy ezeken a programokon a nehezebb szociális körülmények között élő
16
családok – elsősorban halmozottan hátrányos helyzetű – gyermekei is részt tudjanak venni. Múzeumi, kiállítási, könyvtári és művészeti előadáshoz kapcsolódó foglalkozás.
Egy-egy
követelmények
tantárgy
teljesítését
néhány
szolgálják
témájának a
feldolgozását,
különféle
a
közművelődési
intézményekben, illetve művészeti előadásokon tett csoportos látogatások. Az e foglalkozásokon való részvétel – ha az költségekkel is jár – önkéntes. A felmerülő költségeket a szülőknek kell fedezniük. Az iskola nevelői a pályázati lehetőségek minél jobb kihasználásával törekednek arra, hogy ezeken a programokon a nehezebb szociális körülmények között élő családok – elsősorban halmozottan hátrányos helyzetű – gyermekei is részt tudjanak venni. Szabadidős foglalkozások. A szabadidő hasznos és kulturált eltöltésére kívánja a nevelőtestület a tanulókat azzal felkészíteni, hogy a felmerülő igényekhez és a szülők anyagi helyzetéhez igazodva különféle szabadidős programokat szervez (pl.
túrák,
kirándulások,
táborok,
színház-
és
múzeumlátogatások,
klubdélutánok, táncos rendezvények stb.). A szabadidős rendezvényeken való részvétel önkéntes, a felmerülő költségeket a szülőknek kell fedezniük. Az iskola nevelői a pályázati lehetőségek minél jobb kihasználásával törekednek arra, hogy ezeken a programokon a nehezebb szociális körülmények között élő családok – elsősorban halmozottan hátrányos helyzetű – gyermekei is részt tudjanak venni. Iskolai könyvtár. A tanulók egyéni tanulását, önképzését a tanítási napokon látogatható iskolai könyvtár segíti. Az iskola létesítményeinek, eszközeinek egyéni vagy csoportos használata. A tanulók igényei alapján előzetes megbeszélés után lehetőség van arra, hogy az iskola létesítményeit, illetve eszközeit (pl. sportlétesítmények, számítógép stb.) a tanulók – tanári felügyelet mellett – egyénileg vagy csoportosan használják. Hit- és vallásoktatás. Az iskolában a területileg illetékes, bejegyzett egyházak – az iskola nevelő és oktató tevékenységétől függetlenül – hit- és vallásoktatást 17
szervezhetnek. A hit- és vallásoktatáson való részvétel a tanulók számára önkéntes. 2. A délutáni egyéb (tanórán kívüli) foglalkozásokat az iskola nevelői a 7-8-9. órában – 14.00 óra és 16.45 óra között – szervezik meg. Ettől eltérni csak az igazgató beleegyezésével lehet, de ilyen esetben a szülőket előre értesíteni kell. 3. Az egyéb (tanórán kívüli) foglalkozásokra való tanulói jelentkezés – a felzárkóztató foglalkozások, valamint az egyéni foglalkozások kivételével – önkéntes. A tanórán kívüli foglalkozásokra a tanulónak az adott tanév elején kell jelentkeznie, és a jelentkezés egy tanévre szól. 4. A felzárkóztató foglalkozásra, valamint az egyéni foglalkozásra kötelezett tanulókat képességeik, tanulmányi eredményeik alapján a tanítók, szaktanárok jelölik ki. A tanulók részvétele a felzárkóztató foglalkozásokon, valamint az egyéni foglalkozásokon kötelező, ez alól felmentést csak a szülő írásbeli kérelmére az iskola igazgatója adhat. 5. Az egyéb (tanórán kívüli) foglalkozásokról történő távolmaradást is – a házirendben előírt módon – igazolni kell. A tanórán kívüli foglalkozásokról ismételten igazolatlanul mulasztó tanuló az igazgató engedélyével a foglalkozásról kizárható. 6. Az iskolai könyvtár a tanulók számára a tanítási napokon ( hétfő – csütörtök) 12.30 órától 15.00 óráig tart nyitva. A könyvtár szolgáltatásait csak az iskolai könyvtárba beiratkozott tanulók és iskolai dolgozók vehetik igénybe. A beiratkozás minden tanév elején egyénileg történik, és egy tanévre szól. A napközi otthonra és a tanulószobára vonatkozó szabályok 1. A napközi otthonba és a tanulószobai foglalkozásra történő felvétel a szülő kérésére történik. 2. A napközi otthonba tanévenként előre – a tanévet megelőző augusztus hónapban – kell jelentkezni. Indokolt esetben a szülő tanév közben is kérheti gyermeke napközi otthoni elhelyezését. 3. A tanulószobai foglalkozásra a tanév elején, augusztus hónapban lehet jelentkezni. 18
Indokolt esetben a tanuló tanulószobai felvétele tanév közben is lehetséges. 4. Az iskola a napközi otthonba és a tanulószobára minden hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű, valamint felügyeletre szoruló tanulót felvesz. 5. Amennyiben a napközis vagy tanulószobai csoportok létszáma meghaladná a közoktatási törvényben előírt maximális csoportlétszámot, a felvételi kérelmek elbírálásánál előnyt élveznek azok a tanulók, akiknek mindkét szülője dolgozik, akik nehéz szociális körülmények között élnek. 6. A napközis foglalkozások a délelőtti tanítási órák végeztével – a csoportba járó tanulók órarendjéhez igazodva – kezdődnek és délután 16.00 óráig tartanak. Szülői igény esetén a napköziben az iskola a tanulók számára 16.00 óra és 16.30 óra között felügyeletet biztosít. 7. A tanulószobai foglalkozás a délelőtti tanítási órák végeztével – a tanulószobára járó tanulók órarendjéhez igazodva – kezdődik és délután 15.30 óráig tart. 8. A napközis és a tanulószobai foglalkozásról való hiányzást a szülőnek igazolnia kell. 9. A tanuló a napközis vagy a tanulószobai foglalkozásról csak a szülő személyes vagy írásbeli kérelme alapján távozhat el. Rendkívüli esetben – szülői kérés hiányában – a tanuló eltávozására az igazgató vagy az igazgatóhelyettes engedélyt adhat. 10. A napközis csoportokban az alábbi tanulói felelősök működnek: osztályonként egy-egy tanulmányi felelős, nemenként egy tisztaságfelelős. egy játékfelelős. két napos (terítő). 11. A tanulmányi felelősök megbízatása egy tanévre szól. A tanulmányi felelősök feladatai: gondoskodnak a leckefüzetről, azt vezetik, illetve minden nap az 19
osztálytanító és a napközis nevelő asztalára készítik, figyelik a csoport tagjainak tanulmányi előmenetelét, figyelmeztetik a napközis nevelőt az esetleges tanulással kapcsolatos problémákra, segítenek a házi feladatok ellenőrzésében. 12. A tisztaságfelelősök megbízatása egy tanévre szól. A tisztaságfelelősök feladatai: felügyelnek a napközis terem, valamint a mosdók rendjére, tisztaságára, ellenőrzik a kézmosás, tisztálkodás rendjét, a tanulás végén letörlik a táblát. 13. A játékfelelősök megbízatása egy tanévre szól. A játékfelelősök feladatai: a
nevelőnek
segítenek
a
játékfoglalkozások
szervezésében,
lebonyolításában, segítenek a játékok kiosztásában és összeszedésében, felügyelnek a csoport játékainak megóvására, rendet tartanak a csoport játékszekrényében. 14. A naposok (terítők) megbízatása egy hétre szól. A naposok feladatai: segítenek a konyhai dolgozóknak az étkezések lebonyolításában, megterítenek étkezés előtt, segítenek a tálalásban, ellenőrzik az ebédlő rendjét, tisztaságát. A tanulók egészségének, testi épségének megőrzését szolgáló szabályok 1. A tanuló kötelessége, hogy: óvja saját maga testi épségét, egészségét; óvja társai testi épségét, egészségét; elsajátítsa és alkalmazza az egészségét és a biztonságát védő – az iskolai védő-óvó – ismereteket; betartsa, és igyekezzen társaival is betartatni az osztályfőnökétől, illetve a nevelőitől hallott, a balesetek megelőzését szolgáló szabályokat; azonnal értesítse az iskola valamelyik dolgozóját, ha saját magát, társait vagy másokat veszélyeztető helyzetet, tevékenységet; illetve valamilyen 20
rendkívüli eseményt (pl.: természeti katasztrófát, tüzet, robbantással történő fenyegetést) vagy balesetet észlel; azonnal jelentse az iskola valamelyik nevelőjének – amennyiben ezt állapota lehetővé teszi –, ha rosszul érzi magát, vagy azt, ha megsérült; megismerje az iskola épületének kiürítési tervét, és részt vegyen annak évenkénti gyakorlatában; rendkívüli esemény (pl.: természeti katasztrófa, tűz, robbantással történő fenyegetés) esetén pontosan betartsa az iskola felnőtt dolgozóinak utasításait, valamint az épület kiürítési tervében szereplő előírásokat. 2. A testnevelési órákra, edzésekre (a sportfoglalkozásokra) vonatkozó külön szabályok: a tanuló a tornateremben csak pedagógus felügyeletével tartózkodhat; a sportfoglalkozásokon a tanulóknak – az utcai (iskolai) ruházat helyett – sportfelszerelést
(tornacipő,
edzőcipő,
póló,
trikó,
tornanadrág,
tornadressz, melegítő) kell viselniük; a sportfoglalkozásokon a tanulók nem viselhetnek karórát, gyűrűt, nyakláncot, lógó fülbevalót. 3. A tanulók rendszeres egészségügyi felügyeletét és ellátását az iskolában az iskolaorvos és az iskolai védőnő biztosítja. Az iskolaorvos és/vagy az iskolai védőnő heti egy
alkalommal rendel az iskolában tanévenként meghatározott
napokon és időpontban. 5. Az iskolaorvos elvégzi – vagy szakorvos részvételével biztosítja – a tanulók egészségügyi állapotának ellenőrzését, szűrését az alábbi területeken: fogászat: évente két alkalommal, szemészet: évente egy alkalommal, általános szűrővizsgálat: évente egy alkalommal, a tanulók fizikai állapotának mérése: évente egy alkalommal, a továbbtanulás, pályaválasztás előtt álló tanulók vizsgálata a hetedik évfolyamon. 6. Az iskolai védőnő elvégzi a tanulók higiéniai, tisztasági szűrővizsgálatát havonta 21
egy alkalommal, illetve az osztályfőnökök jelzése alapján szükség esetén. A tanulók tantárgyválasztása 1. Az iskola helyi tanterve a tanulók számára a választható órakeret terhére az alábbi tantárgyak tanulását biztosítja az alábbi óraszámokban:
ÉVFOLYAM
Melyik tantárgy óraszáma lett megnövelve a szabadon tervezhető órák óraszámából?
Hány órával lett megnövelve a szabadon tervezhető órák óraszámából?
Magyar nyelv és irodalom Magyar nyelv és irodalom Matematika Magyar nyelv és irodalom Matematika Magyar nyelv és irodalom Matematika Környezetismeret Magyar nyelv és irodalom Vizuális kultúra Magyar nyelv és irodalom Matematika Vizuális kultúra Magyar nyelv és irodalom Matematika Földrajz Informatika Magyar nyelv és irodalom Matematika Fizika Vizuális kultúra
1. évfolyam 2. évfolyam 2. évfolyam 3. évfolyam 3. évfolyam 4. évfolyam 4. évfolyam 4. évfolyam 5. évfolyam 5. évfolyam 6. évfolyam 6. évfolyam 6. évfolyam 7. évfolyam 7. évfolyam 7. évfolyam 7. évfolyam 8. évfolyam 8. évfolyam 8. évfolyam 8. évfolyam
2 óra 1 óra 1 óra 2 óra 1 óra 1 óra 1 óra 1 óra 1 óra 1 óra 0,5 óra 1,5 óra 0,5 óra 1 óra 1 óra 0,5 óra 0,5 óra 0,5 óra 1,5 óra 0,5 óra 0,5 óra
2. Iskolánk az ötödik évfolyamon választható Dráma és tánc, illetve Hon- és népismeret tantárgyak közül a Hon- és népismeret tantárgyat tanítja.
3. Az
iskola
igazgatója
minden
tanév
áprilisában
az
osztályfőnökök
közreműködésével szülői értekezleteken, illetve osztályfőnöki órákon értesíti a szülőket és a tanulókat a következő tanévben választható tantárgyakról, az azt tanító nevelőkről. 22
4. Kiskorú tanuló esetén a szülő, a tizennegyedik életévét betöltött tanuló esetén a szülő és a tanuló közösen minden év május 20-ig írásban adhatja le a tantárgyválasztással kapcsolatos döntését az osztályfőnöknek. 5. Az iskolába újonnan beiratkozó tanuló esetében a szülő, illetve a szülő és a tanuló a beiratkozáskor írásban adhatja le a tantárgyválasztással kapcsolatos döntését az iskola igazgatójának.
A tanulmányok alatti vizsgák szabályai 1. Az iskolában az alábbi tanulmányok alatti vizsgák tehetők le: osztályozó vizsga, pótló vizsga, javítóvizsga. 2. Osztályozó vizsgát kell tennie a tanulónak a félévi és a tanév végi osztályzat megállapításához, ha a tanórai foglalkozásokon való részvétel alól fel volt mentve, engedély alapján egy vagy több tantárgy tanulmányi követelményének egy tanévben vagy az előírtnál rövidebb idő alatt tehet eleget, ha a tanulónak egy tanítási évben az igazolt és igazolatlan mulasztása együttesen a kétszázötven tanítási órát meghaladja, és a nevelőtestület döntése alapján osztályozó vizsgát tehet, ha a tanulónak egy tanítási évben az igazolt és igazolatlan mulasztása együttesen egy adott tantárgyból a tanítási órák harminc százalékát meghaladja, és a nevelőtestület döntése alapján osztályozó vizsgát tehet. 3. Pótló vizsgát tehet a tanuló, ha valamely vizsgáról neki fel nem róható okból elkésik, távol marad, vagy a megkezdett vizsgáról engedéllyel eltávozik, mielőtt a válaszadást befejezné, és ezt igazolja. 4. Javítóvizsgát tehet a tanuló, ha a tanév végén – legfeljebb három tantárgyból – elégtelen osztályzatot kapott.
23
5. A tanulmányok alatti vizsgákat a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet előírásaiban szereplő szabályok szerint kell megszervezni. 6. A vizsgák időpontját, helyét és követelményeit az érintett tanulók szülei -
osztályozó vizsga esetén a vizsgák időpontja előtt legalább két hónappal,
-
javítóvizsga esetén a tanév végén (bizonyítványosztáskor)
tudják meg. 7. A tanulmányok alatti vizsgákon az alábbi tantárgyakból kell írásbeli, szóbeli vagy gyakorlati vizsgarészeket tenniük a tanulóknak: 8. TANTÁRGY Magyar nyelv Magyar irodalom Idegen nyelv Matematika Erkölcstan Környezetismeret Ének-zene Vizuális kultúra Életvitel és gyakorlat Testnevelés és sport Magyar nyelv Magyar irodalom Idegen nyelvek Matematika Erkölcstan Történelem Természetismeret Fizika Kémia Biológia Földrajz Ének-zene Hon- és népismeret Vizuális kultúra Informatika
ÍRÁSBELI
SZÓBELI VIZSGA ALSÓ TAGOZAT ÍRÁSBELI SZÓBELI ÍRÁSBELI SZÓBELI ÍRÁSBELI SZÓBELI ÍRÁSBELI SZÓBELI SZÓBELI ÍRÁSBELI SZÓBELI SZÓBELI
GYAKORLATI
GYAKORLATI GYAKORLATI GYAKORLATI GYAKORLATI
FELSŐ TAGOZAT ÍRÁSBELI SZÓBELI ÍRÁSBELI SZÓBELI ÍRÁSBELI SZÓBELI ÍRÁSBELI SZÓBELI ÍRÁSBELI SZÓBELI SZÓBELI ÍRÁSBELI SZÓBELI ÍRÁSBELI SZÓBELI ÍRÁSBELI SZÓBELI ÍRÁSBELI SZÓBELI ÍRÁSBELI SZÓBELI ÍRÁSBELI SZÓBELI SZÓBELI SZÓBELI 24
GYAKORLATI GYAKORLATI GYAKORLATI
Technika, életvitel és gyakorlat Testnevelés és sport
GYAKORLATI GYAKORLATI
Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei az 1. Mellékletben szerepelnek. A tanulók feladatai saját környezetük rendben tartásában, a tanítási órák, az iskolai rendezvények előkészítésében 1. Az iskola épületeit, helyiségeit rendeltetésüknek megfelelően kell használni. Az iskola helyiségeinek használói felelősek: az iskola tulajdonának megóvásáért, védelméért, az iskola rendjének, tisztaságának megőrzéséért, a tűz- és balesetvédelmi, valamint a munkavédelmi szabályok betartásáért, az iskola szervezeti és működési szabályzatában, valamint a házirendben megfogalmazott előírások betartásáért. 2. Minden tanuló feladata, hogy az iskola rendjére, tisztaságára vigyázzon, ne szemeteljen, erre társait is figyelmeztesse, maga és társai után az iskola udvarán és helyiségeiben rendet hagyjon. 3. Az iskolában az alábbi tanulói felelősök működnek: osztályonként két-két hetes, folyosói /udvari tanulói ügyeletesek, tantárgyi felelősök. 4. A hetesek megbízatása egy-egy hétre szól. A heteseket az osztályfőnök jelöli ki. A hetesek feladatai: gondoskodnak a tanterem megfelelő előkészítéséről a tanórákra (tiszta tábla, kréta stb. az órát tartó nevelő utasításai szerint); a szünetben a termet kiszellőztetik; a szünetben a tanulókat az udvarra kiküldik; 25
a szünetben az egyik hetes a tanteremben marad, a másik az osztállyal az udvarra megy, és felügyel az osztály rendjére a sorakozónál; az óra kezdetén a nevelő megérkezéséig felügyelnek az osztály rendjére, a fegyelmezetlen tanulókat figyelmeztetik; az órát tartó nevelőnek az óra elején jelentik a hiányzó tanulókat; ha az órát tartó nevelő a becsöngetés után öt perccel nem érkezik meg a tanterembe, értesítik az igazgatóságot; az óra végén a táblát letörlik, és ellenőrzik a tanterem rendjét, tisztaságát. 5. Az ötödik és a nyolcadik évfolyamos tanulók – külön beosztás szerint – reggel 7.30. és 8.00. óra között, valamint az óraközi szünetekben az udvaron, valamint folyosókon tanulói ügyeletet látnak el. A tanulói ügyeleteseket az osztályfőnök osztja be. A tanulói ügyeletesek a nevelők utasításai alapján segítik az ügyeletes nevelők munkáját, felügyelnek az udvar, a folyosók és a mosdók rendjére, tisztaságára, valamint a tanulók helyes magatartására. 6. Az egyes tanítási órákon – a tanulók önkéntes jelentkezése alapján – különféle tantárgyi felelősök segítik a tanórai munka lebonyolítását, a tanulók felszerelésének és házi feladatának ellenőrzését, az órához szükséges eszközök előkészítését. Ilyen tantárgyi felelős lehet: leckefelelős, szertáros, térképfelelős. 7. Az
egyes
tanórán
lebonyolításában,
kívüli
lezárásában
iskolai a
rendezvények
rendezvény
előkészítésében,
megszervezéséért
felelős
tanulóközösség tagjainak – a rendezvény lebonyolításával megbízott pedagógus utasításai alapján – közre kell működniük. A tanórán kívüli iskolai rendezvényekért felelős tanulóközösségeket és pedagógusokat az iskola éves munkaterve határozza meg.
A tanulók mulasztásának igazolása 1. A tanuló hiányzását (távolmaradását, illetve késését) az iskolai foglalkozásokról
26
– tanítási órákról, valamint az egyéb (tanórán kívüli) foglalkozásokról – igazolni kell. 2. A szülő egy tanév folyamán gyermekének három nap hiányzását igazolhatja. Ez alól mentesítést – indokolt esetben – csak az iskola igazgatója adhat. 3. A tanuló a szülő előzetes engedélykérése nélkül csak indokolt esetben maradhat távol az iskolától. A szülő ilyen esetben is köteles a lehető leghamarabb bejelenteni a mulasztás okát az osztályfőnöknek. 4. A mulasztó tanuló iskolába jövetelének első napján, de legkésőbb három tanítási napon belül három napig terjedő mulasztás esetén – egy tanévben egy alkalommal – szülői, egyéb esetben pedig orvosi vagy egyéb hivatalos igazolással igazolhatja mulasztását. Mulasztás esetén az igazolást az osztályfőnöknek kell bemutatni. 5. A tanuló órái igazolatlannak minősülnek, ha az előírt határidő alatt nem igazolja távolmaradását. 6. Amennyiben a tanuló elkésik a tanítási óráról, az órát tartó nevelő a késés tényét, a késés idejét, valamint azt, hogy a késés igazoltnak vagy igazolatlannak minősül-e az osztálynaplóba bejegyzi. Több késés esetén a késések idejét össze kell, adni, és amennyiben a késések idejének összege eléri a negyvenöt percet, az egy tanítási óráról történő hiányzásnak minősül. A tanulók jutalmazása 1. Azt a tanulót, aki képességeihez mérten példamutató magatartást tanúsít, vagy folyamatosan jó tanulmányi eredményt ér el, vagy az osztály, illetve az iskola érdekében közösségi munkát végez, vagy az iskolai, illetve az iskolán kívüli tanulmányi, sport, kulturális stb. versenyeken, vetélkedőkön, vagy előadásokon, bemutatókon vesz részt, vagy bármely más módon hozzájárul az iskola jó hírnevének megőrzéséhez és növeléséhez 27
az iskola jutalomban részesíti. 2. Az iskolában – a tanév közben – elismerésként a következő dicséretek adhatók: szaktanári dicséret, osztályfőnöki dicséret, igazgatói dicséret, nevelőtestületi dicséret. 3. A dicséreteket minden esetben írásba kell foglalni, és azt a szülő tudomására kell hozni. 4. Az egész évben példamutató magatartást tanúsító és kiemelkedő tanulmányi és közösségi munkát végzett tanulók a tanév végén: szaktárgyi teljesítményért, példamutató magatartásért, kiemelkedő szorgalomért, példamutató magatartásért és kiemelkedő szorgalomért dicséretben részesíthetők. A dicséretet a tanuló bizonyítványába be kell jegyezni. 5. Az a nyolcadik osztályos tanuló, aki nyolc éven át kitűnő tanulmányi eredményt ért el oklevelet és könyvjutalmat kap, melyet a tanévzáró ünnepélyen az iskola közössége előtt vehet át. 6. Az iskolai szintű versenyek első három helyezettje oklevelet kap, melyet az iskola közössége előtt vehet át. 7. Az iskolán kívüli versenyeken, vetélkedőkön, illetve előadásokon, bemutatókon eredményesen szereplő tanulók igazgatói dicséretben részesülnek. 8. A kiemelkedő eredménnyel végzett együttes munkát, az egységes helytállást tanúsító tanulói közösséget csoportos dicséretben és jutalomban lehet részesíteni. A tanulókkal szembeni fegyelmező intézkedések 1. Azt a tanulót, aki tanulmányi kötelezettségeit folyamatosan nem teljesíti, vagy a tanulói házirend előírásait megszegi, 28
vagy igazolatlanul mulaszt büntetésben lehet részesíteni. 2. Az iskolai büntetések formái szaktanári figyelmeztetés, osztályfőnöki figyelmeztetés, osztályfőnöki intés, osztályfőnöki megrovás, igazgatói figyelmeztetés, igazgatói intés, igazgatói megrovás, tantestületi figyelmeztetés, tantestületi intés, tantestületi megrovás. 3. Az iskolai büntetések kiszabásánál a fokozatosság elve érvényesül, amelytől indokolt esetben a vétség súlyától függően el lehet térni. 4. A tanuló súlyos kötelességszegése esetén a büntetési fokozatok betartásától el kell tekinteni, s a tanulót azonnal legalább az „osztályfőnöki megrovás” büntetésben kell részesíteni. Súlyos kötelességszegésnek minősülnek az alábbi esetek: az agresszió, a másik tanuló megverése, bántalmazása; az egészségre ártalmas szerek (energia ital, dohány, szeszesital, drog) iskolába hozatala, fogyasztása; a szándékos károkozás; az iskola nevelői és alkalmazottai emberi méltóságának megsértése; ezeken túl mindazon cselekmények, melyek a büntető törvénykönyv alapján bűncselekménynek minősülnek. 5. A büntetést minden esetben írásba kell foglalni, és azt a szülő tudomására kell hozni.
29
6. A tanuló gondatlan, vagy szándékos károkozása esetén a tanuló szülője a magasabb jogszabályokban előírt módon és mértékben kártérítésre kötelezhető. A kártérítés pontos mértékét a körülmények mérlegelése után – az iskolai diákönkormányzat véleményének figyelembe vételével – az iskola igazgatója határozza meg. 7. Ha a tanuló a kötelességeit vétkesen és súlyosan megszegi, ellene a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény rendelkezései alapján fegyelmi eljárás indítható. A tanuló a fegyelmi eljárás alapján, írásbeli határozattal fegyelmi büntetésben részesíthető. Térítési díj és tandíj befizetése, visszafizetése 1. Az iskola pedagógiai programja alapján a térítési díj és a tandíj ellenében szervezett iskolai foglalkozásokat minden tanév elején az iskola munkaterve határozza meg. 2. Az iskolában – a köznevelési törvény előírásai alapján, az iskola fenntartója által megállapított szabályok szerint – fizetendő térítési díjak és tandíjak mértékéről, illetve az esetleges kedvezményekről tanévenként az iskola igazgatója dönt. A döntés előtt kikéri az intézményi tanács, az iskolaszék, a nevelőtestület és a szülői munkaközösség véleményét. 3. A térítési díjakat és a tandíjakat minden hó 15. napjáig előre kell befizetni készpénzben az iskola titkárnál vagy utalni az iskola számlájára. Indokolt esetben az igazgató engedélye alapján a befizetési határidőtől el lehet térni. 4. Az előre befizetett térítési díjak és tandíjak visszafizetéséről postai úton az iskolatitkár gondoskodik, ha a tanuló tanulói jogviszonya az iskolában megszűnik, vagy ha az iskolából tartósan két hónapot igazoltan hiányzik, illetve akkor, ha a térítési díjas foglalkozáson önhibáján kívül nem tud részt venni. Az előre befizetett térítési díj visszafizetéséről az iskola igazgatója dönt. 5. Az iskola fenntartója által megállapított étkezési térítési díjat havonta előre, legkésőbb az adott hónap 15. napjáig kell befizetni. A tanév első hetére az iskolában csak annak a tanulónak tudunk étkezést biztosítani, aki a szeptemberi étkezési díjat legkésőbb szeptember első hetében előre befizeti. 30
6. Az iskola az igénybe nem vett étkezésekre előre befizetett díjat túlfizetésként a következő hónapra elszámolja, vagy ha ez nem lehetséges, a szülő részére visszajuttatja, amennyiben ilyen esetben az étkezést a szülő vagy a tanuló 1 nappal előre a napközi konyhán (378-055) lemondja. A szociális támogatás megállapításának és felosztásának elvei 1. A tanulók részére biztosított szociális támogatások odaítéléséről – amennyiben erre az iskola jogosult – a gyermekvédelmi felelős és az osztályfőnök véleményének kikérése után a nevelőtestület dönt. 2. A szociális támogatások odaítélésénél – amennyiben erre az iskola jogosult – előnyt élvez az a tanuló, aki hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű, akinek egyik vagy mindkét szülője munkanélküli, akit az egyik szülő egyedül nevel, akinél a család egy főre jutó havi jövedelme nem éri el a mindenkori minimálbér 30 százalékát, akinek magatartási és tanulmányi munkája megfelelő.
A tankönyvkölcsönzéssel kapcsolatos szabályok 1. A tankönyvkölcsönzéssel kapcsolatos szabályok azokra a kiadványokra vonatkoznak, melyek az iskolai tankönyvrendelési listán szerepelnek. 2. Az iskola igazgatója – az osztályfőnökök, valamint a gyermek- és ifjúságvédelmi felelős közreműködésével – minden tanév végén tájékoztatja a szülőket azokról a tankönyvekről, tanulmányi segédletekről, taneszközökről, ruházati és más felszerelésekről, amelyekre a következő tanévben az iskolában szükség lesz, az
iskolától
kölcsönözhető
tankönyvekről,
felszerelésekről, 31
taneszközökről
és
más
arról, hogy az iskola milyen segítséget tud nyújtani a szülői kiadások csökkentéséhez, arról, hogy a következő tanévben kik jogosultak normatív kedvezményre. 3. Az iskola a szülők jelentkezése alapján minden tanév végén felméri, hogy a tanulók közül a következő tanévben kik lesznek jogosultak ingyenes tankönyv – normatív kedvezmény – igénybevételére. Ehhez a szülőknek az ingyenes tankönyv iránti igényüket a jogszabály által előírt igénylő lapon jelezniük kell. Ennek benyújtásával együtt az iskola gyermek- és ifjúságvédelmi felelősének be kell mutatniuk az ingyenes tankönyvre – a normatív kedvezményre – való jogosultságot igazoló iratokat is. 4. Az ingyenes tankönyvre jogosult tanulók a tankönyveket tanév elején az iskolai könyvtárból
kapják
meg
átvételi
elismervény
ellenében
egy
tanévre,
szeptembertől júniusig tartó időszakra. A több tanéven keresztül használt tankönyveket az iskola annak a tanévnek a végéig biztosítja a tanulók számára, ameddig a tanulónak tanulmányai során szüksége van rá. 5. A tanulók az iskolától kapott ingyenes tankönyv használatára addig jogosultak, ameddig a tanulói jogviszonyuk iskolánkban fennáll. A tanulói jogviszony megszűnésekor az ingyenesen kapott tankönyveket vissza kell adni az iskola könyvtárába. 6. Az iskolától kölcsönzött tankönyv elvesztésével, megrongálásával okozott kárt a szülőnek az iskola részére meg kell térítenie. A kártérítés összege megegyezik a tankönyvnek az adott tanévi tankönyvjegyzékben feltüntetett fogyasztói árával. Nem kell megtéríteni a tankönyv, munkatankönyv rendeltetésszerű használatából származó értékcsökkenést. 7. Az iskola biztosítja, hogy a napközis és a tanulószobai foglalkozásokon megfelelő számú tankönyv álljon a tanulók rendelkezésére a tanítási órákra történő felkészüléshez. 8. A tankönyv vásárlásához biztosított – nem alanyi jogon járó – állami támogatás tanulók közötti szétosztásának módjáról és mértékéről évente a nevelőtestület 32
dönt. Amennyiben e támogatás a szociális elvek figyelembevételével kerül odaítélésre, a döntésnél a szociális támogatás megállapításának – házirendben szereplő – elveit kell figyelembe venni. 9. Amennyiben az iskolai könyvtár állományában több tankönyv található, mint amennyire az ingyenes tankönyvre jogosult tanulók számára, illetve a napközis és a tanulószobai foglalkozásokon szükség van, úgy a könyvtárban maradt példányokból egy tanévre azok a tanulók is kölcsönözhetnek tankönyveket, akik nem jogosultak ingyenes tankönyvekre. 10. Az iskolai könyvtár állományában levő tankönyveket a szülők és a tanulók a megjelenéstől számított ötödik tanév után az eredeti ár huszonöt százalékáért megvásárolhatják. Az iskolai tanuláshoz nem szükséges dolgok behozatala az iskolába 1. A tanulók az iskolába a tanuláshoz szükséges eszközökön, felszerelésen túl más dolgot csak akkor hozhatnak magukkal, ha azt előre valamelyik nevelővel megbeszélik, vagy a tanítás kezdetén az órát tartó nevelőnek bejelentik. Az órát tartó nevelő utasítására a tanuláshoz nem szükséges dolgot a tanulók kötelesek leadni megőrzésre az iskolatitkári irodában. 2. Nagyobb értékű tárgyat (ékszert, mobiltelefont, értékes órát, laptopot stb.) valamint nagyobb összegű pénzt a tanulók az iskolába csak a szülő engedélyével – rendkívül szükséges esetben – hozhatnak. Ilyen esetben az iskolába érkezéskor a nagyobb értékű tárgyat a tanulók kötelesek leadni megőrzésre az iskolatitkári irodában. 3. Amennyiben a tanuló előzetes engedély vagy bejelentés nélkül hoz az iskolába a tanuláshoz nem szükséges dolgot, vagy azt a tanítás kezdetén nem jelenti be, illetve a nagyobb értékű tárgyat (ékszert, mobiltelefont, értékes órát stb.), pénzt az iskolába érkezéskor nem adja le az iskolatitkári irodában, az iskolába hozott tárgy, érték megrongálódásából vagy elvesztéséből bekövetkezett kárért az iskola nem tud felelősséget vállalni.
33
4. Amennyiben a tanuló előzetes engedély vagy bejelentés nélkül hoz az iskolába a tanuláshoz nem szükséges dolgot, és ez a tanítási idő alatt kiderül, a tanuló köteles az engedély vagy bejelentés nélküli dolgot leadni a nevelőnek megőrzésre a tanítás végéig. Első alkalommal az engedély vagy bejelentés nélkül az iskolába hozott dolgot a tanuló a tanítási nap végén visszakapja, a további esetekben azonban ezeket a dolgokat az iskola csak a szülőnek adja át. 4. A tanulók az iskolába kerékpárral csak a szülő írásbeli engedélyével járhatnak. Az engedélyt az iskola igazgatójának be kell mutatni. A kerékpárt az iskola területén csak tolni lehet, és azt az udvar kijelölt részén kell tartani. A helyhiány miatt nem teljesített felvételi, átvételi kérelmek közötti sorsolás lebonyolításának szabályai 1. A nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló rendelet előírásai alapján iskolánk minden iskolánkba jelentkező tanulót felvesz, aki a fenntartó által meghatározott kötelező beiskolázási körzetben lakik. 2. Amennyiben iskolánk ezek után további felvételi (átvételi) kérelmeket is teljesíteni tud, először az iskolába jelentkező halmozottan hátrányos helyzetű tanulókat veszi fel. A halmozottan hátrányos helyzetű tanulók közül előnyben kell részesíteni azokat, akiknek a lakóhelye iskolánk településén vagy kerületében található. 3. Amennyiben iskolánk ezek után is tud még felvételi (átvételi) kérelmeket teljesíteni, ezt – a felvételi (átvételi) kérelmek benyújtására rendelkezésre álló időszak első napja előtt legalább tizenöt nappal – nyilvánosságra kell hozni. 4. A halmozottan hátrányos helyzetű tanulók felvételi (átvételi) kérelmének teljesítése után a jelentkezők közül először a sajátos nevelési igényű tanulókat vesszük fel, majd azokat, akiknek ezt különleges helyzete indokolja. Különleges helyzetnek minősül, ha a tanuló szülője, testvére tartósan beteg vagy fogyatékkal élő, testvére iskolánk tanulója munkáltatói igazolás alapján a szülő munkahelye az iskola beiskolázási 34
körzetében található, az iskola a tanuló lakóhelyétől (tartózkodási helyétől) számítva egy kilométeren belül található. 5. A sajátos nevelési igényű és sajátos helyzetű gyermekek felvételének teljesítése után a szabad férőhelyekre az iskola további felvételi kérelmeket is teljesít. Ha ilyenkor több felvételi kérelem érkezik az iskolába, mint a felvehető tanulók száma, akkor a felvételről az iskola sorsolás útján dönt. 6. A sorsolás lebonyolításának szabályai: A sorsolás nyilvános. A sorsolásra a felvételi kérelmet benyújtó szülőket meg kell hívni. A meghívónak tartalmaznia kell a sorsolás helyszínét, a sorsolás időpontját, a sorsolásban érintett tanulók számát, valamint a felvehető tanulók számát. A sorsolás helyszíne az iskola épülete. A sorsolást a felvételi kérelmek benyújtására rendelkezésre álló időszak utolsó napja után tizenöt napon belül le kell bonyolítani. A sorsolást az ez alkalomra létrehozott sorsolási bizottság szervezi meg és bonyolítja le. A sorsolási bizottság tagjai: az alsós munkaközösség vezetője, az intézményi tanács és a szülői szervezet képviselője, a leendő első osztályos tanítók, az iskola igazgatóhelyettese, a jegyzőkönyvvezető. A sorsolási bizottság elnöke: az iskola igazgatóhelyettese. A sorsolás elején a megjelent szülőkkel ismertetni kell a sorsolás menetét és a sorsolási bizottság tagjait. A felvételi kérelmeket jelölés nélküli, zárt borítékban a jelenlevők előtt kell behelyezni a sorsolási urnába. Az urnából a sorsolási bizottság egyik tagja veszi ki egyesével a borítékokat, majd mindenki számára jól hallhatóan felolvassa a borítékban levő tanuló nevét. Az egymás után kihúzott tanulók nevét a jegyzőkönyvvezető a kihúzás sorrendjében azonnal rögzíti a jegyzőkönyvben. 35
A sorsolás eredményeképpen minden jelentkezőt rangsorolni kell. A sorsolás menetéről a sorsolás közben jegyzőkönyvet kell felvenni. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a sorsolás időpontját, a sorsolás helyszínét, a sorsolási bizottság tagjainak nevét, a felvételi kérelmet benyújtó szülők és tanulók nevét, a felvehető tanulók számát, a kihúzás sorrendjében a tanulók nevét, a sorsolás eredményeképpen az iskolába felvett és az elutasított tanulók nevét, a keltezést, valamint a sorsolási bizottság elnökének és a jegyzőkönyvvezetőnek az aláírását. Az elkészült jegyzőkönyvet a sorsolás végén a jelenlevőkkel ismertetni kell. 7. A sorsolás után az iskola igazgatója – sorsolás eredményének megfelelően – a felvételről, illetve a felvétel elutasításáról határozatot hoz, melyet hivatalos formában eljuttat a felvételi kérelmet benyújtó szülőknek. A házirend elfogadásának és módosításának szabályai 1. A házirend tervezetét a nevelők, a tanulók és a szülők javaslatainak figyelembevételével az iskola igazgatója készíti el. 2. A házirend tervezetét megvitatják a ötödik-nyolcadik évfolyamos osztályok és véleményüket küldötteik útján eljuttatják az iskolai diákönkormányzat vezetőségéhez. A diákönkormányzat vezetősége a véleményeket összesíti, és erről tájékoztatja az iskola igazgatóját. 3. A
házirend
tervezetét
megvitatják
a
nevelők
munkaközösségei,
és
véleményüket eljuttatják az iskola igazgatójához. 4. A házirend tervezetéről az iskola igazgatója beszerzi az iskolai szülői munkaközösség véleményét. 5. Az iskola igazgatója a tanulók, a nevelők, a szülők, véleményének figyelembevételével elkészíti a házirend végleges tervezetét. A házirend elfogadása előtt az iskola igazgatója beszerzi az iskolai szülői szervezet, valamint
a
diákönkormányzat
véleményét
kapcsolatban.
36
az
elkészített
tervezettel
6. Az iskola igazgatója a házirend azon rendelkezéseinek érvénybelépéséhez, amelyekből a fenntartóra többletkötelezettség hárul, beszerzi a fenntartó egyetértését. 7. A házirendet a nevelőtestület fogadja el. 8. Az érvényben levő házirend módosítását kezdeményezheti az iskola fenntartója, illetve – bármely nevelő, szülő vagy tanuló javaslatára, ha azzal egyetért – az iskola igazgatója, a nevelőtestület, a diákönkormányzat iskolai vezetősége vagy a szülői szervezet iskolai vezetősége.
37
A HÁZIREND ELFOGADÁSÁRA ÉS JÓVÁHAGYÁSÁRA VONATKOZÓ ZÁRADÉKOK
38
1. MELLÉKLET:
AZ OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TANTÁRGYANKÉNTI, ÉVFOLYAMONKÉNTI KÖVETELMÉNYEI ALSÓ TAGOZAT Magyar irodalom 1. osztály I. Témakör: Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése, értelmezése és alkotása aktív szókincs bővítése/ szógyűjtés tematikus képről/
Mondatalkotás eseményképről/ 2-3 mondat/
Szavak, szópárok, szókapcsolatok helyes ejtése / hangsúly, hanglejtés /
II. Témakör: Az olvasás jelrendszerének elsajátítása: hang és betű felismerési gyakorlatok
betűk összeolvasása bővülő elemszámmal
egy adott hang keresése, szóban elfoglalt helye
III. Témakör: Olvasás, szövegértés, irodalom Szavak, szókapcsolatok, rövid mondat megértésének bizonyítása: o rajzzal o cselekvéssel IV. Témakör: Társadalmi ismeretek: család feladata
családtagok megnevezése
bemutatkozás
V. Témakör: Tánc és dráma Versek, mondókák érzékelése tapssal, mozgással, lépéssel VI. Témakör: Memoriter Az tanév folyamán tanult, szabadon választott mondóka, nyelvtörő, kiszámoló elmondása Továbbhaladási követelmény: Érthető, tagolt beszéd.
Egyszerű utasítások megértése.
Szókincse életkorának megfelelő.
Válaszadás rövid kérdésekre.
Kialakult betűismeret- és betűbiztonság
Magyar nyelv 39
1. osztály I. Témakör: Az irás jelrendszerének ismerete: a betűk helyes alakítása és kapcsolása
nyomtatott és írott betűk egyeztetése
3-4 betűs szavak másolása írott és nyomtatott mintáról
Továbbhaladási követelmény: A magyar abc kisbetűinek ismerete, írása.
Írásképe esztétikus, rendezett, olvasható
Tájékozódás a vonalrendszerben
Magyar irodalom 2. osztály I. Témakör: Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése, értelmezése és alkotása Mindennapi élmények elmondása összefüggő mondatokkal.
Helyes hangképzés/ a hangok időtartamának érzékeltetése/
II. Témakör: Olvasás, írott szöveg megértése, irodalom Rövid mese, elbeszélés feldolgozása: o szereplő megnevezés o események megnevezése o új cím adása III. Témakör: Olvasástechnika Szavak, szócsaládok, mondatok helyes hangsúllyal történő olvasása
Pontos olvasás, olvasási hibák elkerülése /szavak, szószerkezetek, mondatok/
A kijelentő és kérdő mondatok helyes hangsúlyozása
IV. Témakör: Társadalmi ismeretek Társas viselkedés szabályainak ismerete: o köszönés o bemutatkozás o tudakozódás, érdeklődés V. Témakör: Tánc és dráma Improvizációs / szituációs /játék: o könyvtári beiratkozás o könyvkölcsönzés o utazás, jegyvásárlás o telefonálás VI. Témakör: Memoriter Petőfi Sándor: Anyám tyúkja / 1-2. vsz/
József Attila: Altató / 1-2. vsz/ 40
találós kérdés / 2 db/
Továbbhaladási követelmény: Egyszerű szóbeli közlések megértése.
Válaszadás kérdésekre
Pontosságra törekvő folyamatos hangos olvasás
Rövid szövegből információ kiemelése
Aktív részvétel a szituációs játékokban
Magyar nyelv 2. osztály I. Témakör: Íráskép Szavak, szószerkezetek, 2-3 mondat másolása
Nagybetűk használata: válogató másolás
Tollbamondás: 5 szó, 1 mondat
II. Témakör: Ismeretek az anyanyelvről, helyesírás A magyar abc ismeret
Betűrend
Magán- és mássalhangzó megkülönböztetése, csoportosítása
A kijelentő és kérdő mondat felismerése szövegben.
Mondat szavakra tagolása
A magán- és mássalhangzók időtartamának pontos jelölése
Egyszerű szavak szótagolása, elválasztása.
A j/ly hang jelölése a begyakorlott szókészletben / 10-15 leggyakrabban használt szó/
Továbbhaladási követelmény: Egyéni, jól olvasható lendületes írás.
Az abc használata
A hangok hosszúságának helyes jelölése a begyakorolt szókészlet körében
j-ly helyes jelölése /10-15 szó/
Az elválasztás szabályainak alkalmazása egyszerű szavak írásakor.
A tanult helyesírási szabályok alkalmazása begyakorolt esetekben.
Magyar irodalom 3. osztály I. Témakör: Beszédkészség, szóbeli szövegek alkotása és megértése Megadott képről 2-3 összefüggő mondat alkotása. 41
Ismert mese elmondása tömören (tartalom)
II. Témakör: Olvasás, az írott szöveg megértése, irodalom o szereplők megnevezése o helyszín felismerése o események időrendje o mesefajták III. Témakör: Olvasástechnika IV. Témakör: Memoriter Nagy László: Dióverés /1-2. vsz./
Gárdonyi Géza : Éjjel a Tiszán/1-2 vsz./
Vörösmarthy Mihály: Szózat/1-2 vsz./
Tavaszi szél vizet áraszt
V. Témakör: Tánc és dráma VI. Témakör: Írásbeli szövegek alkotása VII. Témakör: Társadalmi ismeretek A magyar nemzet jelképeinek ismerete
Családi és nemzeti ünnepek ismerete
Az évfolyamon tanult 1-1 történelmi esemény, személy megnevezése.
Továbbhaladási feltételek: Egyszerű szerkezetű mesék tartalmának megértése, elmondás, összefüggő mondatok alkotása.
A szöveghez kapcsolódó feladatok megoldása.
A feldolgozott szöveg hangsúlyos felolvasása, felkészülés után.
Részvétel a drámajátékban.
Legalább egy vers elmondása a megadott címek közül. Magyar nyelv 3. osztály
I. Témakör: Íráskép 3 perces másolás nyomtatott szövegről
Tollbamondás: 10 szó, 3 mondat
II. Témakör: Ismeretek az anyanyelvről, helyesírás A mondatfajták megnevezése, a mondatvégi írásjelek helyes használata.
A tanult szófajok felismerése, megnevezése. o főnév o ige o melléknév 42
A j/ly hang jelölése a begyakorlott szókészletben / 20-25 leggyakrabban használt szó/
Továbbhaladási követelmény: Egyéni, jól olvasható lendületes írás.
Az évfolyamon tanult szófajok / főnév, ige, melléknév / felismerése, megnevezése.
j-ly helyes jelölése
A tanult helyesírási szabályok alkalmazása begyakorolt esetekben.
Magyar irodalom 4. osztály I. Témakör: Beszédkészség, szóbeli szövegek alkotása és megértése Megadott eseményképről 4-5 összefüggő mondat alkotása.
Mindennapi élmények elmondása összefüggő mondatokkal.
II. Témakör: Olvasás, az írott szöveg megértése, irodalom Egy megadott mese, ismeretterjesztő szöveg feldolgozása, megadott szempontok szerint:
A népköltészet, műköltészet jellemzőinek felismerése: o népköltészeti alkotások megnevezése o mesék jellemzői o mesefajták
III. Témakör: Olvasástechnika Szöveghű olvasás. IV. Témakör: Írásbeli szövegek alkotása Rövid üzenet megfogalmazása (SMS)
Állatról vagy egy egyszerű tárgyról leírás készítése, 5-10 mondatban.
Meghívó készítése ünnepi alkalomra.
V. Témakör: Társadalmi ismeretek A magyar nemzet jelképeinek ismerete
Családi és nemzeti ünnepek ismerete
Az évfolyamon tanult 1-1 történelmi esemény, személy megnevezése.
VI. Témakör: Memoriter Kölcsey Ferenc: Himnusz /1-2 vsz./
Petőfi Sándor: Csata dal /1-2 vsz./
Elindultam szép hazámból /1-2. vsz/
Prózai szövegrész: Zrínyi Ilona levélének részlete
VII. Témakör: Tánc és dráma Továbbhaladási követelmény: Érthető, folyamatos beszéd a mindennapi kommunikációban. 43
A szöveghez kapcsolódó feladatok lényegének megértése, megoldása. o Erkölcsi értékek felismerése.
A feldolgozott szöveg hangsúlyos felolvasása, felkészülés után.
Aktív részvétel a drámajátékban.
Legalább egy memoriter elmondása a megadott címek közül. Magyar nyelv 4. osztály
I. Témakör: Íráskép 5 perces másolás nyomtatott szövegről.
Tollbamondás: 10 szó, 5 mondat
V. Témakör: Ismeretek az anyanyelvről, helyesírás A tanult szófajok felismerése szövegben, megnevezése konkrét példákban.
A határozott és határozatlan névelő alkalmazása hiányos szövegben.
A j/ly hang jelölése a begyakorlott szókészletben /25-30 szó/
Továbbhaladási követelmény: Egyéni, jól olvasható lendületes írás.
Az évfolyamon tanult szófajok felismerése szövegben.
A tanult helyesírási szabályok alkalmazása begyakorolt esetekben.
A szótő és toldalékok megkülönböztetése.
j-ly helyes jelölése Angol 4. osztály
Témakör Új barátok
Emberek
Otthon
Nyelvtan –köszönések –Mi a neved? –Hány éves vagy? –Ki ez? Mi ez? –személyes névmások –létigék –kérdés alkotása létigével, rövid válaszok – can segédige – kérdés, tagadás a cansegédigével – birtoklást kifejező segédige (havegot/has got) – kérdés, tagadás a (havegot/ has got)segédigével 44
Szókincs –köszönések –számok 1–10-ig –színek –iskolai tárgyak –állatok – foglalkozások – külső tulajdonságok – érzések – cselekvések – testrészek – család – szobák – bútorok – játékok
A városban
– egyszerű jelen idő (PresentSimple) – I like/I don’t like –Douyoulike? – Óra – Mennyi az idő? – there is/thereare szerkezet – többes szám – folyamatos jelen idő (PresentProgressive)
– ételek – idő – hangszerek – számok 20-ig – ruhák – hét napjai – időjárás
Német 4. ÉVFOLYAM-HETI 3 ÓRA
LECKE
SZÓKINCS
NYELVTAN
Szóbeli bevezető szakasz 1-2. lecke alapján: Ich höre und lese; Hallo, das bin ich
Köszönési formák találkozásnál és búcsúzásnál Ich bin/heiße … Néhány alapvető személyi adat utáni érdeklődés Kérdések Megválaszolása
Igeragozás: Präsens Indikativ, 1. Person Singular Személyes névmások: ich Igeragozás: Präsens Indikativ, 2. Person Singular Személyes névmások: du Kérdőszavak: Wer? Wie? Mondatalkotás: egyenes és kérdőmondati szórend Hónapnevek időhatározók: im+Monat Igeragozás: Präsens Indikativ Singular Kérdőszó: Was? Személyes névmások er/sie Tőszámnevek 0-10 Mondatalkotás: eldöntendő kérdés, igenlés, tagadás Igeragozás: Präsens Indikativ Singular Von a birtoklás kifejezésére Határozott névelők alanyesetben: der/die/das Birtokos névmások: mein(e), dein(e) Mondatalkotás: Névmás: das (ist/sind) … Birtokos névmások: mein(e), dein(e) Határozatlan névelő alany esetben : ein(e)
Das mache ich gern 3. lecke
Időben való tájékozódás alapvető nyelvi eszközei (hónapok nevei) Tevékenységek leírása Tőszámnevek 0-10 Ki és mit csinál szívesen, nem szívesen Az egyszerű levélírás formulái
Das ist meine Familie 4. lecke
Családtagok megnevezése, rokonsági fokok néhány használati tárgy és házi állat neve
45
Daher komme ich 5. lecke
Németország, Ausztria és Svájc német neve Német, osztrák és svájci nagyvárosok neve Szabadidős tevékenységek neve Tőszámnevek 11-20 Telefonálás nyelvi formulái Tőszámnevek 21-100 Számtani alapműveletek Tőszámnevek 0-100 Német, osztrák és svájci nagyvárosok neve
Kérdőszó: Wo? Tőszámnevek 11-20 Tőszámnevek 21-100 Elöljárószó: aus
Matematika 1. osztály I. Témakör: Számtan, algebra Számfogalom a húszas számkörben o
Természetes számok ismerete 0-20-ig.
o
Halmazok összehasonlítása elemszámuk szerint: több, kevesebb, ugyanannyi
viszonyok megállapítása „becsléssel” és az elemek egy-egyértelmű megfeleltetésével (párosítással) o
Számok írása, olvasása.
o
Páros és páratlan számok felismerése.
o
A számok szomszédainak ismerete.
o
Számok helye a számegyenesen, a számsorban.
o
Növekvő és csökkenő számsorozatok képzése adott szabály alapján.
Műveletek
o
Összeadás, kivonás műveleteinek végzése.
o
Képről művelet lejegyzése.
o
Számok bontása két szám összegére, pótlások.
II. Témakör:Állítások, szövegek, szöveges feladatok Egyszerű szöveges feladatok értelmezése, megoldása tevékenységgel.
Számfeladatról, egyszerű nyitott mondatról szövegalkotás, feladatmegoldás,
válaszadás. III. Témakör:Sorozatok, relációk, függvények Tárgy- és rajzsorozatok folytatása megadott szabály alapján.
Számsorozatok képzése ( növekvő, csökkenő) adott szabály alapján, a sorozat
folytatása. 46
IV. Témakör Geometria, mérés
Sík- és térbeli alakzatok szétválogatása tulajdonságaik alapján.
Mérhető tulajdonságok összehasonlítása ( hosszúság-szélesség, magasság-mélység,
vastagság-körméret) V. Témakör Statisztika, valószínűség, kombinatorika
Matematikai játékok: tevékenység formájában, egyszerű logikai fogalmak
használatával( biztos, lehetséges, de nem biztos, lehetetlen) Követelmény: Legyen biztos számfogalma a 20-as számkörben.
Tudja 20-es számkörben a számjegyeket írni, olvasni.
Ismerje fel a páros és páratlan számokat.
Tudja megnevezni a számok szomszédait, jelölje helyüket a számegyenesen, a
számsorban.
Legyenek elemi ismeretei térbeli helyzetekről, nagyságbeli viszonyokról, és annak
szóbeli megfogalmazásáról
Legyen jártas az összeadás, kivonás elvégzésében.
Értse az szóbeli utasításokat, feladatok tartalmát.
Tudjon egyszerű szöveges feladatokat értelmezni tevékenységgel, rajzzal, tudja a
tevékenységet műveletté alakítani, megoldani.
Legyen képes egyszerű állítások igazságtartamát megitélni.
Tudjon csökkenő és növekvő számsorozatot felismerni és folytatni adott szabály
alapján.
Térbeli és síkbeli alakzatokat tudjon azonosítani és megkülönböztetni. Matematika
2. osztály I. Témakör: Számtan, algebra Számfogalom a százas számkörben o
Természetes számok ismerete 0-100-ig.
o
Halmazok összehasonlítása elemszámuk szerint: több, kevesebb, ugyanannyi
viszonyok megállapítása „becsléssel” és az elemek egy-egyértelmű megfeleltetésével (párosítással) o
Számok írása, olvasása, tulajdonságai.
o
Páros és páratlan számok felismerése. 47
o
A számok egyes, tízes szomszédainak ismerete.
o
Számok helye a számegyenesen, a számsorban.
o
Növekvő és csökkenő számsorozatok képzése adott szabály alapján.
Műveletek
o
Összeadás, kivonás műveleteinek végzése.
o
Képről művelet lejegyzése.
o
Az összeadás, kivonás kapcsolata.
o
Számok bontása két szám összegére, pótlások..
o
Nyitott mondatok megoldása.
o
Állítások igazságtartalmának megítélése.
o
Szorzás, osztás, maradékos osztás műveleteinek végzése tevékenységgel, lejegyzésük.
o
Szorzó- és bennfoglalótáblák megtanulása.
II. Témakör: Állítások, szövegek, szöveges feladatok Egyszerű szöveges feladatok értelmezése, megoldása tevékenységgel.
Szöveges feladathoz, nyitott mondat választása.
Számfeladatról, egyszerű nyitott mondatról szövegalkotás, feladatmegoldás,
válaszadás.
A megoldás helyességének ellenőrzése.
III. Témakör: Sorozatok, relációk, függvények Tárgy- és rajzsorozatok folytatása megadott szabály alapján..
Számsorozatok képzése ( növekvő, csökkenő) adott szabály alapján, a sorozat
folytatása.
Egyszerű szabályjátékok (gépjátékok) felismerése, folytatása, táblázat kiegészítése.
IV. Témakör Geometria, mérés
Testek, alakzatok összehasonlítása.( azonosság, különbözőség ).
Síkidomok néhány geometriai tulajdonságának felismerése (csúcs, oldalak száma,
oldalak egyenlősége).
Mérhető tulajdonságok összehasonlítása ( hosszúság-szélesség, magasság-mélység,
vastagság-körméret) V. Témakör Statisztika, valószínűség, kombinatorika
Matematikai játékok: tevékenység formájában, egyszerű logikai fogalmak
használatával(biztos, lehetséges, de nem biztos, lehetetlen, valószínű) Követelmény: Legyen biztos számfogalma a 100-as számkörben. 48
Tudja 100-as számkörben a számjegyeket írni, olvasni.
Ismerje fel a páros és páratlan számokat.
Tudja megnevezni a számok szomszédait, jelölje helyüket a számegyenesen, a
számsorban.
Legyen jártas az összeadás, kivonás, szorzás, osztás (bennfoglalás, részekre osztás)
elvégzésében.
Értse az szóbeli utasításokat, feladatok tartalmát.
Tudjon egyszerű szöveges feladatokat értelmezni tevékenységgel, rajzzal, tudja a
tevékenységet műveletté alakítani, megoldani.
Legyen képes egyszerű állítások igazságtartamát megítélni.
Tudjon csökkenő és növekvő számsorozatot felismerni és folytatni adott szabály
alapján.
Térbeli és síkbeli alakzatokat tudjon azonosítani és megkülönböztetni.
Matematika 3. osztály I. Témakör: Számtan, algebra Számfogalom a százas számkörben o
Természetes számok ismerete 0-1000-ig.
o
A számfogalom a 1000-es számkörben
o
Elemek összehasonlítása, válogatása, rendezése, csoportosítása, halmazok képzése
közös tulajdonságok alapján o
Halmazok összehasonlítása elemszámuk szerint: van olyan, egyik sem, nem mind
kifejezések használata, viszonyok megállapítása „becsléssel” és az elemek egy-egyértelmű megfeleltetésével (párosítással) o
Számok írása, olvasása, tulajdonságai.
o
Páros és páratlan számok felismerése.
o
A számok egyes, tízes, százas szomszédainak ismerete.
o
Számok helye a számegyenesen, a számsorban, helyi érték táblázatban.
o
Növekvő és csökkenő számsorozatok képzése adott szabály alapján.
Műveletek
o
Összeadás, kivonás műveleteinek végzése.
o
Az összeadás, kivonás kapcsolata. 49
o
Hiányos művelet kiegészítése.
o
Nyitott mondatok megoldása.
o
Állítások igazságtartalmának megítélése.
o
Szorzás, osztás műveleteinek végzése.
o
Műveltek közötti kapcsolatok: összeadás és kivonás kapcsolata, szorzás és osztás
kapcsolata. o
Írásbeli műveletek végzése: összeadás, kivonás, egyjegyűvel való szorzás írásban.
II. Témakör: Állítások, szövegek, szöveges feladatok Állítások igazságtartalmának eldöntése (tagadás).
Egyszerű szöveges feladatok értelmezése, megoldása művelettel.
Szöveges feladathoz, nyitott mondat választása.
III. Témakör: Sorozatok, relációk, függvények Adott szabályú sorozat folytatása.
Sorozatok szabályainak felismerése, folytatása, szabály ellenőrzése..
Egyszerű szabályjátékok (gépjátékok) felismerése, folytatása, táblázat kiegészítése.
IV. Témakör Geometria, mérés
Testek, síkidomok válogatása (egy és két tulajdonság szerint), építés szabadon és
modell alapján.
Testek, alakzatok összehasonlítása. (azonosság, különbözőség )
Sík- és térbeli alakzatok szétválogatása tulajdonságaik alapján.
Síkidomok (négyzet, téglalap) néhány geometriai tulajdonságának felismerése (csúcs,
oldalak száma, oldalak egyenlősége).
Testek (téglatest, kocka) tulajdonságai: lapok száma, alakja, élek és csúcsok száma.
Mértékegységek használata a gyakorlatban: m, dm, cm,kg, dkg, hl, liter, dl.
Az idő mértékegységei: év, hónap, hét, nap, óra, perc..
V. Témakör Statisztika, valószínűség, kombinatorika
Adatok megfigyelése, gyűjtése, rögzítése, rendezése, ábrázolása, elemzése.
Követelmény: Legyen biztos számfogalma az 1000-es számkörben.
Tudja 1000-es számkörben a számjegyeket írni, olvasni.
Tudja a számokat helyi érték szerint bontani.
Ismerje fel a páros és páratlan számokat.
Tudja megnevezni a számok szomszédait, jelölje helyüket a számegyenesen, a
számsorban. 50
Legyen jártas az összeadás, kivonás, szorzás, osztás elvégzésében.
Értse az szóbeli utasításokat, feladatok tartalmát.
Tudjon egyszerű szöveges feladatokat értelmezni tevékenységgel, rajzzal, tudja a
tevékenységet műveletté alakítani, megoldani.
Legyen képes egyszerű állítások igazságtartamát megítélni.
Tudjon csökkenő és növekvő számsorozatot felismerni és folytatni adott szabály
alapján.
Térbeli és síkbeli alakzatokat tudjon azonosítani és megkülönböztetni.
Legyen ismerete az idő fogalmáról: év, hónap, hét, nap, napszak, óra, perc.
Ismerje fel és használja a m, dm, cm, kg, dkg, hl, l, dl szabvány mértékegységeket. Matematika 4. osztály
I. Témakör: Számtan, algebra Számfogalom a százas számkörben o
Természetes számok ismerete 0-10 000-ig.
o
A számfogalom a 10 000-es számkörben
o
Halmazok összehasonlítása elemszámuk szerint: van olyan, egyik sem, nem mind,
legalább, legfeljebb kifejezések használata, viszonyok megállapítása „becsléssel” és az elemek egy-egyértelmű megfeleltetésével. o
Számok írása, olvasása, tulajdonságai.
o
Számok bontása, képzése a számjegyek alaki, helyi, valódi értékének értelmezésea 10
000-es számkörben. o
A számok egyes, tízes, százas, ezresszomszédainak ismerete.
o
Számok helye a számegyenesen, a számsorban, helyi érték táblázatban.
o
Növekvő és csökkenő számsorozatok képzése adott szabály alapján.
o
Törtek összehasonlítása nagyságuk szerint tárgyi megjelenítés alapján.
Műveletek
o
Összeadás, kivonás műveleteinek kiterjesztése a 10 000es számkörben.
o
Az összeadás, kivonás kapcsolata.
o
Állítások igazságtartalmának megítélése.
o
Szorzás, osztás, maradékos osztás műveleteinek végzése.
o
Írásbeli műveletek végzése: összeadás, kivonás, egyjegyűvel való szorzás, osztás
írásban. 51
II. Témakör: Állítások, szövegek, szöveges feladatok Látott helyzetről állítások megfogalmazása.
Állítások igazságtartalmának eldöntése, állítások tagadása.
Egyszerű szöveges feladatok megértése.
Szöveges feladathoz, nyitott mondat választása.
Számfeladatról, egyszerű nyitott mondatról szövegalkotás, adatok lejegyzése,
feladatmegoldás, válaszadás, ellenőrzés. III. Témakör: Sorozatok, relációk, függvények Adott szabályú sorozat folytatása.
Sorozatok szabályainak felismerése, folytatása, szabály ellenőrzése.
Számsorozatok képzése ( növekvő, csökkenő) adott szabály alapján, a sorozat
folytatása.
Egyszerű szabályjátékok (gépjátékok) felismerése, folytatása, táblázat kiegészítése.
IV. Témakör Geometria, mérés
Testek, síkidomok válogatása (egy és két tulajdonság szerint), építés szabadon és
modell alapján.
Testek, alakzatok összehasonlítása. (azonosság, különbözőség )
Sík- és térbeli alakzatok szétválogatása tulajdonságaik alapján.
Síkidomok (négyzet, téglalap, háromszög, kör) néhány geometriai tulajdonságának
felismerése (konvex, nem konvex síkidomok).
Testek (téglatest, kocka) tulajdonságai: lapok száma, alakja, egybevágóság, kölcsönös
helyzetük, élek és csúcsok száma.
Mértékegységek használata a gyakorlatban: m, dm, cm, kg, dkg, hl, l, dl.
Az idő mértékegységei: év, hónap, hét, nap, óra, perc.
V. Témakör Statisztika, valószínűség, kombinatorika
Adatok megfigyelése, gyűjtése, rögzítése, rendezése, ábrázolása, elemzése.
Követelmény: Legyen biztos számfogalma az 10 000-es számkörben.
Tudja 10 000-es számkörben a számjegyeket írni, olvasni.
Ismerje a számok helyi-, alaki- és valódi értékét.
Tudja megnevezni a számok szomszédait, jelölje helyüket a számegyenesen, a
számsorban.
Legyen képes az összeadás, kivonás, szorzás, osztás elvégzésére.
Értse az szóbeli utasításokat, feladatok tartalmát. 52
Tudjon egyszerű szöveges feladatokat értelmezni, adatokat lejegyezni, megoldási
tervet készíteni, ellenőrizni.
Legyen képes egyszerű állítások igazságtartamát megítélni.
Tudjon csökkenő és növekvő számsorozatot felismerni és folytatni adott szabály
alapján.
Térbeli és síkbeli alakzatokat tudjon azonosítani és megkülönböztetni.
Legyen ismerete az idő fogalmáról: év, hónap, hét, nap, napszak, óra, perc.
Ismerje fel és használja a km, m, dm, cm, kg, dkg, hl, l, dl
szabványmértékegységeket. Környezetismeret 1. osztály I. Témakör: A megismerési módszerek alapozása
Összehasonlítás, csoportosítás a tanulók közvetlen környezetében lévő tárgyak,
élőlények érzékelhető tulajdonságai körében.
A tapasztalatok kifejezése élőszóban, rajzban tanítói segítséggel.
A tanuló közvetlen környezetében élőlények megnevezése tanító irányításával.
Anyagok, tárgyak, képek, szókártyák csoportosítása tetszőleges és megadott szempont
szerint. II. Témakör: Tájékozódás az élettelen természetről: A nap időtartama, a napszakok váltakozása, jellemzői.
Az évszakok jellemző időjárása
Az évszakok sorrendje, a hónapok neve és sorrendje.
Napszakok, hónapok, évszakok sorba rendezése időrend alapján.
III. Témakör: Tájékozódás az élő természetről Az élő és az élettelen közötti különbség.
A tanulók közvetlen környezetében természetes és mesterséges élőhelyeken előforduló
emlősállatok, madarak, ízeltlábúak kültakarója, a testrészek és érzékelhető tulajdonságainak (alak, szín, felületi tulajdonságok, illat, hang).megnevezése.
A tapasztalatok kifejezése életkornak megfelelően élőszóban, rajzban, írásban tanítói
segítséggel.
A valóságban megtapasztalt tulajdonságok alapján a vizsgált növény, állat, vagy a
hozzá hasonló felismerése képen, rajzon.
Elemi ismeretek a növénygondozásról (magvetés, ültetés, öntözés)
IV. Témakör: Az ember és egészsége 53
A gyermeki és felnőtt (önmaguk, osztálytársuk, szülők, testvérek, tanító) emberi test, a
testtájak és részei érzékelhető tulajdonságainak megnvezése.
Az évszaknak és az időjárásnak megfelelő öltözködés.
Alapvető testápolási, étkezési, öltözködési, valamint higiéniás (tisztálkodási)
tennivalók. V. Témakör: Tájékozódási térben és időben Helyes irányok meghatározása önmagához viszonyítva (előtte, mögötte, mellette, fölötte, alatta, jobbra, balra).
A település (településrész) neve. A tanuló lakóhelyének pontos címe
Továbbhaladási feltételek: Tudjon megfigyeléseiről, tapasztalatairól a tanuló szóban beszámolni tanítói kérdések alapján.
Rögzítse tapasztalatait tanítói segítséggel.
Ismerje fel a tanult jelenségeket rajzról, képről.
Csoportosítson megadott szempont szerint ismert témakörben.
Használja helyesen a napszakok nevét.
Nevezze meg az évszakok jellemző időjárási jelenségeit
Sorolja fel az évszakokat és a hónapokat helyes sorrendben.
Tájékozódjon jól saját testén.
Környezetismeret 2. osztály I. Témakör: A megismerési módszerek alapozása
Megfigyelés, leírás, összehasonlítás, csoportosítás, vizsgálódás a tanulók közvetlen
környezetében lévő tárgyak, élőlények érzékelhető tulajdonságai körében.
A tapasztalatok kifejezése élőszóban, rajzban, írásban tanítói segítséggel.
II. Témakör: Tájékozódás az élettelen természetről Megmérhető és nem megmérhető tulajdonságok.
A tanulók mindennapi életével kapcsolatban keletkezett hulladékok, szemetek helyes
kezelésével, tárolásával kapcsolatos helyes viselkedési szokások, szabályok felsorolása.
A tapasztalatok lejegyzése, rendezése tanítói segítséggel.
III. Témakör: Tájékozódás az élő természetről Növényi táplálékaink: gyümölcsök, zöldségek szerepe az egészséges táplálkozásban.
A vadon élő és a tenyésztett, kedvtelésből vagy társként tartott állatok élete közötti
különbség. 54
Az élőlények változásának megfigyelése az időben (növekedés, fejlődés, pusztulás).
Élőlények csoportosítása a jellemző jegyek alapján (pl. növény, állat, fás szárú,
lágyszárú, egy évig élő, több évig élő; emlős, madár). IV. Témakör: Az ember és egészsége: Életműködéseink főbb jellemzői (mozgás, táplálkozás, légzés, fejlődés)
A környezet szervezetünkre gyakorolt leggyakoribb ártalmas hatásai (pl. napsugárzás,
hő, zaj, szennyezett levegő, víz, talaj, erős fény, a képernyő hatása, vérszívó élősködők).
A helyes napirend.
V. Témakör: Tájékozódás térben és időben Az iskola környékének nevezetes épületeinek, természeti formáinak megnevezése, sorba rendezése.
Veszélyhelyzetek felismerése, megnevezése az iskola megközelítésekor
eseményképről.
A település jellemző természeti formáinak megfigyelése (síkság, dombok, hegyek,
völgyek, patakok, folyók) elnevezése, felismerése. Továbbhaladási feltételek: Megfigyeléseiről, tapasztalatairól a tanuló tudjon szóban beszámolni tanítói kérdések alapján.
Legyen képes méréseket végezni, használja helyesen a választott mérőeszközöket.
Használja helyesen a napszakok nevét.
Sorolja fel az évszakokat és a hónapokat helyes sorrendben.
Nevezze meg a tanult élőlényeket, azok fő testrészeit, sorolja fel jellemző
tulajdonságaikat, jegyeiket.
Tájékozódjon jól saját testén.
Tudja útba igazítani az idegent lakóhelyén.
Környezetismeret 3. osztály I. Témakör: A megismerési módszerek alapozása
Megfigyelés, leírás, összehasonlítás, csoportosítás, vizsgálódás, egyszerű kísérletek
végzése a tanulók közvetlen környezetében lévő tárgyak, élőlények érzékelhető tulajdonságai körében II. Témakör: Tájékozódás az élettelen természetről A hőmérséklet változása.
Az időjárási jelenségek és az anyag tulajdonságainak változása. 55
A halmazállapot-változások a mindennapi életben.
Éghető és éghetetlen anyagok.
Az égés, mint veszélyforrás. Veszélyre figyelmeztető jelek, jelzések.
Teendők tűz (pl. épülettűz, erdőtűz, ruhatűz) esetén.
III. Témakör: Tájékozódás az élő természetről A környezet változásainak (pl.: fény, talaj, időjárás, szennyező anyagok) hatása a növények életére.
A magok csírázásának és a növények fejlődésének feltételei.
Az állatok életéhez nélkülözhetetlen környezeti feltételek vizsgálata.
A környezet változásainak hatása az állatok életére. Az állatok évszakok szerinti
viselkedése.
Különböző állatok viselkedésének, életmódjának, az élőhelyükhöz és más
élőlényekhez fűződő kapcsolataiknak megnevezése.
A növények és állatok kapcsolata, egymásrautaltsága.
IV. Témakör: Az ember és egészsége: Egészséges életmód. Helyes napirend. Az egészség és a sport.
A betegség tünetei (rossz közérzet, láz, fájdalom, hasmenés, hányás, vérzés
A beteglátogatás, betegápolás szabályai.
V. Témakör: Tájékozódás térben és időben A valóság térképi ábrázolása jelekkel-felszíni formák, vizek jelölése térképen.
A négy fő világtáj. Az iránytű.
Élet a fővárosban és az ország más vidékein.
A főváros nevezetes és a gyerekek szempontjából érdekes épületeinek,
létesítményeinek, megnevezése. Továbbhaladási feltételek: Nevezze meg az anyag halmazállapotait, azok néhány jellemzőjét
Nevezzen meg példákat közvetlen környezetéből a halmazállapot-változásra.
Használja helyesen az oldódás, olvadás szavakat
Ismerje a mentők, tűzoltók, rendőrség telefonszámát, értesítésük módját.
Nevezzen meg a környezetéből néhány fontosabb jellemző élőlény fajt. Sorolja fel az
élőlények életfeltételeit.
Ismerje, hogyan kerülhetők el a betegségek. Tudja megkülönböztetni az egészséges és
a beteg állapotot.
Nevezze meg a fő világtájakat. 56
Környezetismeret 4. osztály I. Témakör: A megismerési módszerek alapozása
A tapasztalatok lejegyzése, rendezése, elemzése tanítói segítséggel.
Önálló mérés a gyakori szabvány mértékegységek alkalmazásával
II. Témakör: Az otthon tisztasága, szennyező forrásai. A környezet szennyeződése miatt kialakuló veszélyhelyzetek felismerése, megnevezése az önvédelem lehetőségének felsorolása.
Szelektív hulladékgyűjtés fontossága
III. Témakör: Tájékozódás az élő természetről Az erdő, a füves és vizes élőhelyek néhány gyakori, jellemző növény- és állatfajának jellemzői (mérete, testfelépítése, jellemző részei, szervei, táplálkozása, szaporodása, változása illetve viselkedése, alkalmazkodása)
A lakóhelyen megfigyelhető néhány lágy- és fás szárú növény, valamint néhány
emlős, madár, gerinctelen állat tulajdonságainak rendszerezése, ezek táplálékláncba sorolása.
A természetvédelem fontossága.
A helyi védett természeti értékeink, helyink megnevezése.
IV. Témakör: Az ember és egészsége: Az ember életkori szakaszai.
Helyes és helytelen szokásaink. Az egészséget károsító szokások (dohányzás,
alkoholfogyasztás, kábítószerezés) kialakulása, veszélye, felkészülés az elutasításukra. V. Témakör: Tájékozódás térben és időben A domborzat és a vízrajz ábrázolása a térképen.
Különböző domborzatú tájak, legnagyobb folyóink, tavaink felismerése Magyarország
domborzati és vízrajzi térképén.
Magyarország nagytájainak felismerése jellemző képek, leírások alapján.
VII. Témakör: Országismeret: Hazánk természeti szépségei, kulturális emlékei, értékei képekben. Településtípusok (város, falu, tanya) Továbbhaladási feltételek: Mutasson be egy-egy ismert növényt, emlőst, madarat és gerinctelen állatot a lakóhely környezetéből. Nevezze meg az életükhöz szükséges környezeti feltételeket.
Nevezzen meg a környezetéből környezetszennyező forrásokat, ismerje azok
egészségkárosító hatásait. Legyen képes méréseket végezni a tanult körben az emberi testen.
Tudja, hogyan őrizheti meg egészségét, és mi veszélyezteti azt leginkább. 57
Ismerje a domborzat jelölését a térképen.
Találja meg lakóhelyét, nagytájainkat Magyarország domborzati térképén.
Nevezzen meg veszélyhelyzeteket járművel való közlekedés, kerékpározás közben. Ének-zene 1. osztály
I. Témakör: Interpretáció
Éneklés szöveggel emlékezetből
Dalok, mondókák ritmusának hangoztatása
II. Témakör: Improvizáció Énekes és ritmikus variációs játék elemi ritmusértékek felhasználásával
Mozgás ritmusra és dallamra
III. Témakör: Zenehallgatás Dinamikai ellentétpárok (halk- hangos) megkülönböztetése
Alapvető tempókülönbségek (gyors- lassú) összehasonlítása
Emberi hangfajták hallás utáni megkülönböztetése (gyermek- női- férfi)
Hangszerek felismerése hangzás és kép alapján (ritmushangszerek, metallofon,
furulya, zongora, hegedű)
Tárgyi, környezeti zajok, zörejek
IV. Témakör: Zenei hallás és kottaismert
Egyenletes lüktetés, motívumhangsúly- ütemsúly, kettes ütem, elemi ritmusértékek
(negyed és szünetjelek, páros nyolcad)
Dallami elemek ismerete
Magas- mély képzet, pentaton dallamelemek, szolmizációs hangok (szó-mi, lá-szó-mi)
A vonalrendszer ismerete, tanult pentaton dallamelemek, szolmizációs hangok (kézjel,
betűkotta, hangjegy); elhelyezés vonalrendszerben
Hangos - halk, piano - mezzoforte - forte (p-mf-f), tempó (gyors- lassú) felismerése
Továbbhaladási feltételek: Legyen képes 4-5 szabadon választott dal eléneklésére
Legyen képes dalok, mondókát ritmusának megszólaltatására, hangoztatására
Ismerjen ünnepkörhöz tartozó dalt ( Mikulás, Karácsony)
Ismerje fel a környezete zajait, zörejeit ( állatok hangjai, gépe hangja)
Legyen képes egyszerű dallamsor elhelyezésre a vonalrendszerben, nevelői segítséggel
Legyen képes egyszerű ritmusok megszólaltatására tapssal, kopogással.
58
Ének-zene 2. osztály I. Témakör: Interpretáció Éneklés szöveggel emlékezetből
Dalok, mondókák ritmusának hangoztatása
Magyar népi mondókák, népi gyermekjátékok
Magyar és rokon népek dalai
Műdalok (az életkornak megfelelően válogatva)
Ünnepkörök dalai (Farsang, iskolai ünnepek)
II. Témakör: Improvizáció Énekes és ritmikus variációs játék elemi ritmusértékek felhasználásával
Irányított improvizáció a zenei kérdés-felelet formájára
Olvasógyakorlatok
Ritmus és dallammotívum variálása
III. Témakör: Zenehallgatás
Ünnepkörökhöz tartozó, életkorhoz igazodó szemelvények (vokális- hangszeres)
Magyar, tanult kisebbségi és rokon népek népzenei felvételei
Gyermekdalok és magyar népzene, feldolgozásokban
Cselekményes zenék
IV. Témakör: Zenei hallás és kottaismert
Félértékű ritmus és szünetjel
Pentaton dallamhangok (lá- szó- mi / ré- dó- lá,)
Első alsó pótvonal
Pentaton hangkészlet elhelyezése különböző magasságokban az öt vonalon
Olvasógyakorlatok
Pentaton fordulatok, kézjel, betűkotta, hangjegy
Hangos - halk, piano - mezzoforte – forte
Ritmushangszerek; gyermek-, női-, férfihang; metallofon, zongora, hegedű, furulya
Továbbhaladási feltételek: Tudjon, népi játékot, népdalt, műdalt énekni emlékezetből
Gyerekdalokhoz tartozó játékok ismerje, játssza el
Tudjon egyenletes lüktetéshez alkalmazkodóan járni, táncolni.
Ismerjen fel néhány vokális és hangszeres hangszínt 59
Különböztesse meg a vonós és fúvós hangszerek hangszínét
Tudja megszólaltatni kottaképről a tanult ritmusértékeket (negyed, negyed szünet,
páros nyolcad, félérték és szünetjele) nevelői segítséggel.
Tudjon tájékozódni a vonalrendszerben. Ének-zene 3. osztály
I. Témakör: Interpretáció
Táncos mozgáselemek összekapcsolása énekes gyermekjátékokkal.
Több versszakból álló népdalok előadása emlékezetből.
Ritmushangszerekkel kísért éneklés.
Ünnepkörök dalai (regölés, tavaszi népszokások
II. Témakör:Improvizáció
Játékok a dinamikával, tempóval, ismert és gyakorolt dalokban.
Hiányzó ritmus- vagy dallammotívum pótlása, dallam kiegészítések, új
dallamvariánsok alkotása.
Olvasógyakorlatok
III. Témakör: Zenehallgatás
Tanult dalok felismertetése vokális vagy hangszeres feldolgozásokban.
Hangulatok, előadásmódok megnevezése
Hangfajták (nőikar, férfikar), kórustípusok hallás utáni megnevezése.
Hangszerek hallás utáni megfigyelése (fuvola, kürt, üstdob).
IV. Témakör: Zenei hallás és kottaismeret
Az eddig tanult ritmusok leírása és olvasása, felismerése kottaképről.
Önálló nyolcadhang és szünetjele, szinkópa ritmusképlet.
Felső dó, alsó szó megismerése, kézjele és elhelyezése a vonalrendszerben.
Magyar népdalok, nemzetiségek és etnikai csoportok dalai.
Életkornak megfelelő műdalok.
Önálló nyolcadhang és szünetjele, szinkópa ritmusképlet.
Új ritmusmotívumok és dallammotívumok leírása tanári irányítással.
Továbbhaladási feltételek: Tudjon érzelmeket dalokat énekelni emlékezetből.( tempó,dinamika)
Számoljon be a szempontokkal irányított zeneműrészletek megfigyeléseiről
Ismerje fel és nevezze meg az évfolyamon tanult hangszereket, és kórustípusokat 60
Tudjon dallammotívumokat lejegyezni vonalrendszerbe, nevelői segítséggel
Szólaltassa meg az évfolyamon tanult ritmus motívumokat.
Előkészítés mellett tudjon dalokat énekelni kézjelről. Ének-zene 4. osztály
I. Témakör: Interpretáció
Szolmizált éneklés kézjelről, kottaképről.
Táncos mozgáselemek összekapcsolása énekes játékkal
Ritmusjátékok, ritmusgyakorlatok az eddig tanult ritmusértékekkel és -képletekkel, a
tanult ütemformákban
Európai népdalok.
Jeles napok, ünnepkörök dalai (betlehemes játékok).
A magyar Himnusz.
II. Témakör: Improvizáció
Mozgással kísért improvizáció (néptáncos elemekkel)
Tanult ritmikai, dallami elemek.
Olvasógyakorlatok.
Ritmuskíséret rögtönzése ismert dallamhoz az újonnan tanult ritmusokkal.
Mozdulatrögtönzés a zenehallgatáshoz.
III. Témakör: Zenehallgatás
Zenei együttesek (vonós, fúvós, ütős hangszerek) és karakterdarabok megfigyelése.
Gyermek-, női-, férfikórusok felismerése.
Hangszerismeret bővítése (klarinét, cselló). A zeneművekben felismert hangszerek megnevezése. IV. Témakör: Zenei hallás és kottaismeret
Az eddig tanult ritmusok leírása és olvasása, felismerése kottaképről
Dal éneklés kézjelről és betűkottáról
Daléneklés emlékezetből/ az évfolyamon tanult dalok/
Dallamolvasás fá és ti hangokkal
Öt- és hétfokú olvasógyakorlatok
Pontozott félkotta és szünetjele, nagy éles-nyújtott ritmus, a váltakozó ütem fogalma
Klarinét, cselló; a vegyeskar szólamai 61
Továbbhaladási feltételek: Tudjon érzelmeket dalokat énekelni emlékezetből.( tempó,dinamika)
Tudja énekelni a Himnuszt pontos szöveggel, tiszteletadással.
Ritmussor rögtönzése a tanult ritmikai elemekkel.
Ismerje fel a tanult népdalokat, számoljon be annak tartalmáról.
Tudja a rövid dalrészleteket kottába írni, nevelői segítséggel.
Tudja a tanult ritmusértékeket, ritmusképleteket megszólaltatni kottaképről, 3-as
ütemben. Rajz és vizuális kultúra 1. osztály I. Témakör: Megismerő és befogadóképesség
Közvetlen tapasztalás útján szerzett élmények feldolgozása
o
Látványok megfigyelése, leírása (formák, arányok, színek, felületek).
o
Elemi térviszonyok megfigyelése (lent-fent, jobbra-balra, elől-hátul).
Ismeretszerzés, tanulás, térbeli tájékozódás
o
A természeti és a mesterséges formák közötti különbségek és hasonlóságok
megfigyelése, elemzése.
Kommunikációs képességek
o
Jelek, ábrák gyűjtése, válogatása, csoportosítása a közlés rendeltetése szerint (pl.
közlekedési jel, kereskedelmi márka). II. Témakör: Kreativitás Alkotóképesség o
Élmények személyes hangú kifejezése rajzokban, festményekben, szobrokban (pl.
emberekhez, állatokhoz, növényekhez kötődő vagy családi, iskolai témák). o
Szépirodalmi téma (pl. meseélmény) megjelenítése síkban
o
Új technikák kipróbálása.
Ceruza-, filctoll-, kréta- és ecsetrajz.
Vízfestés (pl. ecsettel, újjal), vegyes technikák (pl. kréta és festék keverése).
Problémamegoldó képesség
o
Formák, vonalak és színek szerepének megnevezése.
III. Témakör: Önismeret, önértékelés, önszabályozás Vizuális nyelv és esztétikai élmény érvényre juttatása az alkotótevékenységben: formaalakítás, kompozíciók, kifejezésmód Továbbhaladási feltételek: Legyen képes egyszerű kompozíció létrehozásában. 62
Legyen képes megkülönböztetni és megnevezni színeket.
Legyen képes vonallal, folttal képet alkotni.
Legyen képes különbséget tenni a természeti és mesterséges formák között.
Legyen képes ábrák, jelek válogatására.
Legyen képes meseillusztráció készítésére a tanult technikákkal.
Rajz és vizuális kultúra 2. osztály I. Témakör: Megismerő és befogadóképesség
Közvetlen tapasztalás útján szerzett élmények feldolgozása
o
Élőlények, tárgyak ábrázolása közvetlen szemlélet és emlékezet alapján.
o
Egyszerű vonal-, folt-, tömeg- és színritmusok készítése.
Ismeretszerzés, tanulás, térbeli tájékozódás
o
A díszítés mintáinak, elemeinek megfigyelése.
o
Tárgyak készítése könnyen alakítható anyagokból (pl. játékhoz, ünnephez, meséhez).
Kommunikációs képességek
o
Egyszerű, mindennapi magyarázórajzok, jelek értelmezése, megfejtése (pl. tankönyv
ábrái). o
Saját információközlő jelek létrehozása (pl. a tornazsák, az öltözőszekrény
megjelölésére). II. Témakör: Kreativitás Alkotóképesség o
Elképzelt jelenet ábrázolása rajzban, festményben, szoborban.
o
Ceruza-, filctoll-, golyóstoll-, kréta- és ecsetrajz. Vízfestés és vegyes technikák.
o
Formálás agyagból, papírhajtogatás. Papírvágás, ragasztás.
Problémamegoldó képesség
o
Mimika, grimasz tanulmányozása, utánzása.
o
Változások tudatosan megfigyelt vizuális jellemzőinek megjelenítése (pl. évszak,
időjárás). III. Témakör: Önismeret, önértékelés, önszabályozás Vizuális nyelv és esztétikai élmény érvényre juttatása az alkotótevékenységben: formaalakítás, kompozíciók, kifejezésmód, színkeverés Továbbhaladási feltételek: A tanulók legyenek képesek kifejezni élményeiket.
Tudjanak megrajzolni egyszerű helyzeteket, változásokat. 63
Tudják elrendezni a képelemeket,
Tudjanak elkészíteni egyszerű tárgyakat.
Több színárnyalatot is használjanak,
Legyenek képesek mintaképzésre, soralkotásra. Rajz és vizuális kultúra 3. osztály
I. Témakör: Megismerő és befogadóképesség
Közvetlen tapasztalás útján szerzett élmények feldolgozása
o
Térviszonyokat és mozgást kifejező ábrázolások.
o
Egyszerű természeti vagy mesterséges tárgy ábrázolása látvány szerint, valamint elöl-
és oldalnézetből.
Ismeretszerzés, tanulás, térbeli tájékozódás
o
A használati tárgyak megjelenése, jelentése, ennek kifejezőeszközei (alak, szín,
anyag). o
Csomagolás készítése minta után és egyéni elképzelés alapján (papírból, textilből).
Kommunikációs képességek
o
Egyszerű összefüggések ábrázolása magyarázó rajzzal.
o
A folt a felület betöltésének eszköze. A folt mint a forma jele (pl. árnykép).
o
Történés sorrendjének értelmezése fázisrajzok alapján (pl. képregény).
II. Témakör: Kreativitás Alkotóképesség o
Egyéni és közös élmények (pl. szépirodalmi) feldolgozása, színben, rajzban,
plasztikában. o
Rajzolás rosttollal, krétával, ceruzával.
Problémamegoldó képesség
o
Események, történetek ábrázolása egy képben és képsorozatokban (
III. Témakör: Önismeret, önértékelés, önszabályozás Vizuális nyelv és esztétikai élmény érvényre juttatása az alkotótevékenységben: formaalakítás, kompozíciók, kifejezésmód, színkeverés o
Anyaghasználat.
o
Formaalakítás.
o
Téralakítás.
o
Színkeverés. 64
o
Kompozíció.
o
Kifejezésmód.
Továbbhaladási feltételek: Legyen képes a jellegzetes formákat ábrázolni, színeket visszaadni, magyarázó rajzot készíteni, rendeltetésszerű tárgyat konstruálni.
Tudja megfogalmazni műélményét, ismerje lakóhelyének néhány nevezetes épületét,
szobrát Rajz és vizuális kultúra 4. osztály I. Témakör: Megismerő és befogadóképesség
Közvetlen tapasztalás útján szerzett élmények feldolgozása
o
Képzőművészeti alkotások elemzése: téma, kompozíció, szín, forma, tér, anyag,
tartalom, kifejezőerő szempontjából. o
A sötét-világos, hideg-meleg színkontrasztok figyelemfelhívó jellege.
Ismeretszerzés, tanulás, térbeli tájékozódás
o
A rendeltetés, az anyag, a forma és a méret összehangolása, célnak megfelelő
megválasztása.
Kommunikációs képességek
o
Sík- és térformák geometriai és hangulati jellemzői.
o
Színismeretek összefoglaló áttekintése.
o
Jelalkotás forma-, vonal- és színredukcióval.
II. Témakör: Kreativitás Alkotóképesség o
Ellentétek, színkontraszt, vonalkontraszt. A színek hangulati hatása.
o
Új technikák kipróbálása.
Kollázs és montázs.
Fonás (pl. madzagszövés), gyöngyfűzés.
Problémamegoldó képesség
Képek, tárgyak jelentésmódosítása formaátírással, átszínezéssel, megszemélyesítéssel.
III. Témakör: Önismeret, önértékelés, önszabályozás Vizuális nyelv és esztétikai élmény érvényre juttatása az alkotótevékenységben: formaalakítás, kompozíciók, kifejezésmód, színkeverés
Formaalakítás.
Téralakítás. 65
Színkeverés.
Kompozíció.
Továbbhaladási feltételek: Élményeinek kifejezéséhez legyen képes önállóan megoldást választani, motívumai legyenek egyre változatosabbak.
Legyen jártas a műalkotások közös elemzésében, önálló véleményt formáljon, tudja
tetszésítéletét megindokolni.
Rendelkezzék alapvető színismeretekkel, színhasználati jártassággal.
Alkalmazza a vizuális kommunikációt a tanulásban, tájékoztatásban. Legyen képes
megalkotni egyszerű képi közléseket. Technika és életvitel 1. osztály I. Témakör: Ember és környezete
Ismerkedés a természetes és mesterséges környezettel.
II. Témakör: Anyagok megmunkálása és felhasználása Ismerkedés a természetes anyagokkal, például agyag, fa, termések, levelek, szalma, nád, és a feldolgozott (átalakított) anyagokkal, például papír, fonal, textília
Az anyagok alakítása (például agyag gyúrása, lapítása, gömbölyítése, formázása; fa
tördelése; papír tépése, nyírása, hajtogatása; fonal sodrása, csomózása, bojtolása) III. Témakör: Mérés, műszaki ábrázolás Becslés, mérés, egymás mellé rendezés, méretazonosság megállapítása, méretre alakítás. IV. Témakör: Tervezés, építés
Építés szabadon, egyéni elképzelések alapján.
Egyszerű makett készítése.
V. Témakör: Közlekedési ismeretek
A gyalogos közlekedés szabályai.
Az utazással kapcsolatos magatartásformák
VI. Témakör: Életvitel, háztartástan
A család szerepe.
Házimunkák, munkamegosztás.
Az egészséges táplálkozás és öltözködés.
Helyes vásárlási szokások bemutatása.
Továbbhaladási feltételek: 66
Ismerje a természetes és mesterséges környezetet.
Ismerje a természetes anyagokat ( fa, termés stb) és a feldolgozott anyagokat( fonal,
papír)
Ismerje az anyagok alakíthatóságát
Építsen szabadon saját elképzelés alapján
Ismerje a gyalogos közlekedés szabályát a lakóhelyen
Tudjon felsorolni házimunkát, egészséges ételeke, ruházatot. Technika és életvitel 2. osztály
I. Témakör: Ember és környezete
A lakóhely szűkebb földrajzi környezetének bemutatása. A környezet káros
hatásainak felismerése és a védekezés módjainak felsorolása (pl. öltözködés, kunyhóépítés, házépítés). II. Témakör: Anyagok megmunkálása és felhasználása A természetes és az ember alkotta környezet megkülönböztetése, jellemzőik elmondása
Az egyszerű alapanyagok alakítása kézzel, egyszerű eszközökkel
A fához kötődő mesterségek megismerése, megfigyelése (fafaragó, faesztergályos).
Különböző papírfajták megismerése anyagvizsgálat és megmunkálás során.
III. Témakör: Mérés, műszaki ábrázolás Körvonalrajzok készítése.
A kicsinyítés és a nagyítás fogalma.
IV. Témakör: Tervezés, építés
Építés térben egyéni elképzelés alapján építőelemekből.
V. Témakör: Közlekedési ismeretek
A veszélyhelyzetek felismerése, elemzése és elkerülésük módjainak megnevezése.
Jelzőtáblák, jelzőlámpák, gyalogátkelőhelyek.
Vasúti átjáró, sorompó, fénysorompó.
VI. Témakör: Életvitel, háztartástan
A házimunkák fajtái.
Az egészséges táplálkozás ismeretei.
A ház körüli teendőkben való részvétele.
Az egészséges táplálkozás, a helyes és a helytelen étkezési szabályok ismeretei.
67
Továbbhaladási feltételek: Ismerje a természetes és feldolgozott anyagokat, azok tulajdonságait.
Ismerje az anyagok alakíthatóságát.
Tudjon egyszerű eszközöket használni.
Építsen szabadon térben egyéni elképzelések alapján építőelemekből.
Csoportosítsa a házimunkákat, tudja felsorolni a családi munkamegosztást.
Tudjon egészséges ételeket kiválasztani, választását indokolja. Technika és életvitel 3. osztály
I. Témakör: Ember és környezete
A környezet tárgyainak anyagai és eredetük megismerése.
II. Témakör: Anyagok megmunkálása és felhasználása Természetes anyagok (fa és a természet kincsei), és feldolgozott (átalakított) anyagok (papír, fonal, textil) alakítása.
A népművészet hagyományaihoz kapcsolódó tárgyalakítás. Kézzel megcsinálható
egyszerű tárgyak készítése.
Fához kötődő mesterségek megismerése, (például ács, asztalos).
III. Témakör: Mérés, műszaki ábrázolás A lakás szerkezete.
Alaprajzkészítés.
IV. Témakör: Tervezés, építés Egyszerű épület makettek irányított és önálló tervezése, építése.
Népi építészet.
Alaprajzkészítés.
V. Témakör: Közlekedési ismeretek A kerékpáros közlekedési eszközök használatának szabályai.
Magatartási szabályok betartása tömegközlekedési eszközön.
Közlekedési veszélyhelyzetek felismerése képről, elhárításának lehetőségei.
VI. Témakör: Életvitel, háztartástan A háztartást megkönnyítő eszközök megnevezése és használatuk felsorolása.
A balesetveszélyek felismerése és megelőzése a háztartásban.
A korszerű táplálkozás szabályai.
A testápolás alapvető szabályai.
Továbbhaladási feltételek: 68
Jelenítse meg az anyag, , a forma, a funkció és az esztétikum kapcsolatát saját
tevékenységében( tárgykészítés )
Használja szakszerűn és biztonságosan a szerszámokat.
Mérés centiméter pontossággal.
Készítsen nevelői segítséggel egyszerű alaprajzot szabadon választottan közvetlen
környezetéből ( tanterem, lakóhelyiség)
Ismerje a kerékpáros közlekedés szabályait, jelzőtábláit.
Sorolja fel a helyes viselkedési szabályokat a tömegközlekedési eszközök
igénybevételekor. Technika és életvitel 4. osztály I. Témakör: Ember és környezete A városi és falusi élet összehasonlítása és vélemény megfogalmazása II. Témakör: Anyagok megmunkálása és felhasználása A technológiai lépések helyes alkalmazása, önálló tervezés és kivitelezés
A munkahely rendje, tisztasága
III. Témakör: Mérés, műszaki ábrázolás A forma, a funkció és a méret közötti összefüggések megállapítása és felhasználása a tervezés során. IV. Témakör: Tervezés, építés A műveletsor önálló megalkotása és végrehajtása.
Műveleti algoritmus leolvasása, értelmezése segítséggel, használata a
tárgykészítésben. V. Témakör: Épített környezet A szín, a forma és a harmónia kapcsolata a mesterséges környezetben.
Az ember környezet átalakító szerepe
VI. Témakör: Közlekedési ismeretek A modern közlekedés eszközei. Szárazföldi, vízi és légi közlekedés.
A közlekedési eszközök ismerete, csoportosítása.
Közlekedési helyzetek elemzése, értelmezése, információk, jelzések a közlekedésben.
A gyermekbalesetek okai, forrásai, megelőzésük.
VII. Témakör: Életvitel, háztartástan
Szabadidős programok összeállítása.
Balesetmentes szabadidőtöltés és játék.
69
Az egészsége életmód kritériumai, az egészséges életmódhoz szükséges szokásrend(
öltözködés, tisztálkodás, táplálkozás) Továbbhaladási feltételek: Hasonlítsa össze a városi és falusi élet jellemzőit.
Nevezze meg azok különbségei.
Legyen képes munkaműveleteinek megtervezésére, kivitelezésére.
Tudjon tisztán, pontosan dolgozni.
Legyen képes algoritmus alapján egyszerű maketteket, modelleket elkészíteni.
Készítsen dísztárgyat szín,forma, harmónia összefüggéseiben.
Nevezze a gyermekbalesetek veszélyforrásait, legyen véleménye a balesetek
megelőzésére, elkerülésére.
Tervezze meg szabadidejének tartalmas eltöltésének lehetőségeit.
Informatika tantárgy 4. osztály I. Informatikai alapismeretek Mi is az az informatika? A számítógép be- és kikapcsolása. Ismerkedés a számológéppel és a számítógép részeivel. Különböző hibaüzenetek esetén segítség kérése, megoldása. II. A szövegszerkesztés alapjai Ismerkedés a billentyűzettel és egy egyszerű Editorral. - Kis és nagy betűk közötti váltás, grafikus karakterek beírása. III. Adatkezelés, fájlkezelés Ismerkedés egy egyszerű Matematikai Oktató Programmal, Fájl- és mappakezelés: létrehozás, mentés, megnyitás. Algoritmus fogalmával való ismerkedés. IV. Grafikai alapismeretek Egyszerű rajzprogrammal való ismerkedés: beállítások, vonalak, (szabályos) alakzatok rajzolása V. Internet alapismeretek Ismerkedés a könyvtár felépítéséve és az internettel, böngészőprogrammal, internet címekkel, oldalakkal A továbbhaladás feltételei A tanuló ismerje fel és nevezze meg a számítógép fő részeit. Legyen képes kezelni a billentyűzetet és az egeret, használatukkal a számítógéppel „kommunikálni”, és életkorának megfelelő oktatási célú programokkal tevékenykedni. Elakadás, hibaüzenet esetén tudjon segítséget kérni. Ismerje a mindennapi életben leginkább elterjedt digitális eszközöket/adathordozókat, ezek funkcióit, alkalmazási területeit. Ismerje meg egy szövegszerkesztő és rajzoló szoftver alapvető szolgáltatásait, alkalmazásukkal tudjon egyszerű szöveges dokumentumot létrehozni, illetve ábrát, rajzot, illusztrációt készíteni. Legyen képes egyszerű, hétköznapi, illetve térbeli tájékozódási képességet fejlesztő algoritmusokat értelmezni, illetve végrehajtani. Tudjon tájékozódni az iskolai könyvtár szabadpolcos állományában és innen dokumentumot választani. Legyen képes a választott dokumentum legfontosabb adatainak megnevezésére. 70
Ismerje az információhordozók mindennapi életben leggyakrabban használt típusait. Legyen képes olvasmányairól röviden, szóban beszámolni. Testnevelés 1. osztály I.Témakör: Rendgyakorlatok Egy-soros vonal, fordulatok helyben, mozgás körben és különböző mozgásútvonalon. II.Témakör: Előkészítő gyakorlatok és gimnasztika Bemelegítő és levezető gyakorlatok egyénileg, , eszközök felhasználásával vagy eszköz nélkül.
Tudatos izomfeszítés, nyújtás és ernyesztés, légző gyakorlatok. Alapvető tartásos és
mozgásos szakkifejezések megismerése, elsajátítása és végrehajtása.
Ízületi mozgékonyságfejlesztés, aktív és passzív, dinamikus és statikus nyújtó
gyakorlatokkal. Koordinációfejlesztő finommotoros gyakorlatok különféle eszközökkel.
Utánzó gyakorlatok helyes tartással.
III.Témakör: Járások, futások, ugrások, dobások, versenyek Utánzó mozgások.
Járás, futás, oldalazás, szökkenés, szökdelés egy és két lábon.
Helyváltoztató mozgások egyszerűbb akadálypályán.
Célba dobások álló célra.
Támasz-, függés- és egyensúly-gyakorlatok Egyensúlyi helyzetek megtalálása lassú hely- és helyzetváltoztató mozgásokból.
Mászókötélen, bordásfalon „vándormászás” függőállásban vagy függésben.
Karhajlítások és nyújtások támaszhelyzetekben.
Haladás kéztámaszos helyzetekben (utánzó mozgásokkal is): talajon, különböző
irányokba, sebességgel, mozgásútvonalakon, mozgásirányokba; szerekre fel, szerekről le, szereken át; lépegetések kézzel és lábbal különböző támaszhelyzetekben; csúszások, kúszások, mászások, átbújások; talicskagyakorlatok; fel-, le-, átmászások eszközökre. Labdás gyakorlatok-játékok, versenyek, mérkőzések Egy- és kétkezes labdagörgetések talajon és a testen, labdaterelések, gurítások és dobások: különböző technikával; kiinduló helyzetekből; távolságra; célra; többféle anyagú, méretű, formájú, súlyú labdával. Alsó, felső, mellső dobások.
Guruló, pattanó és levegőben érkező labdák és egyéb eszközök elkapása egyénileg,
párban és csoportban, helyben, haladással. Gurítások, dobások és elkapások egyéb feladatokkal.
Álló, guruló labda rúgása álló helyzetből, lassú mozgásból szabadon, társhoz, célra. 71
Labdaérzékelő gyakorlatok helyben, járás, futás és irányváltoztatás közben.
Labdapattintások; labdavezetés: helyben és haladással testrészek körül; különböző kiinduló helyzetekben, irányokba és mozgásútvonalakon, magasságban; fokozódó sebességgel; ritmustartással és ritmusváltással egyénileg, párban, csoportban.
Labdavezetés közben megállás, megindulás.
Torna Torna-előkészítő mozgásanyag (gurulóátfordulás előre, hátra; tarkóállás; bátorugrás; lebegő- és mérlegállás; kézállást előkészítő gyakorlatok).
Ugrások, támaszugrások és rávezető gyakorlataik
Testnevelési- és sportjátékok Egyszerű testnevelési játékok, sor- és váltóversenyek szerek nélkül és szerekkel (labda), küzdő feladatok párokban a természetes mozgások alkalmazásával, versengések a gyors reagálás, helyzetfelismerés, a helyzetnek megfelelő cselekvésbiztonság.
A játékszabályok fokozatos bevezetése a játéktevékenység során.
Továbbhaladás feltétele: Legyen képes az alapvető tartásos és mozgásos elemek felismerésére, pontos végrehajtására.
Legyen képes a gyakorláshoz szükséges térformák felismerésére gyors és célszerű
kialakítására.
Legyen képes betartani a testnevelésórák alapvető rendszabályait, a legfontosabb
veszélyforrásait, balesetvédelmi szempontjait felismerni.
Legyen képes a fegyelmezett gyakorlásra és odafigyelni a társakra, célszerű
eszközhasználatra.
Legyen képes az alapvető hely- és helyzetváltoztató mozgások folyamatos
végrehajtására.
Legyen képes a játékszabályok és a játékszerepek, illetve a játékfeladat alkalmazására.
Legyen képes a labdát megfogni, görgetni, vezetni helyben és lassú haladás közben. Testnevelés 2. osztály
I. Témakör: Rendgyakorlatok Egy-soros vonal, fordulatok helyben, mozgás körben és különböző mozgásútvonalon. II. Témakör: Előkészítő gyakorlatok és gimnasztika 72
Bemelegítő és levezető gyakorlatok egyénileg, párban és társakkal, eszközök
felhasználásával vagy eszköz nélkül.
Tudatos izomfeszítés, nyújtás és ernyesztés, légző gyakorlatok. Alapvető tartásos és
mozgásos szakkifejezések megismerése, elsajátítása és végrehajtása.
Ízületi mozgékonyságfejlesztés, aktív és passzív, dinamikus és statikus nyújtó
gyakorlatokkal. Koordinációfejlesztő finommotoros gyakorlatok különféle eszközökkel. Testséma- és testérzékelés-fejlesztő játékos gyakorlatok.
Egyszerű 1-4 ütemű kéziszer (labda, babzsák)-, társas-, bordásfal-, padgyakorlatok.
Utánzó gyakorlatok, játékok helyes tartással.
III. Témakör: Járások, futások, ugrások, dobások, versenyek Járások saját ritmusban és ritmustartással, szituációs formában (menetelés, dobogás, trappolás, lopakodás …stb) is.
Rövid távú gyors futások, futás saját tempóban (400-1000 m).
Utánzó mozgások.
Járás, futás, oldalazás, szökkenés, szökdelés egy és két lábon.
Helyváltoztató mozgások egyszerűbb akadálypályán.
Szökdelések egy, váltott, páros lábon meghatározott távolságig.
Szökdelések kötéláthajtással.
Távolugrás helyből és nekifutással.
Támasz-, függés- és egyensúly-gyakorlatok Egyensúlygyakorlatok különböző testhelyzetekben stabil és egyenetlen felületen; talajon, vonalon és különböző eszközökön.
Egyensúlyi helyzetek megtalálása lassú hely- és helyzetváltoztató mozgásokból.
Karhajlítások és nyújtások támaszhelyzetekben.
Haladás kéztámaszos helyzetekben (utánzó mozgásokkal is): talajon, különböző
irányokba, sebességgel, mozgásútvonalakon, mozgásirányokba; szerekre fel, szerekről le, szereken át; lépegetések kézzel és lábbal különböző támaszhelyzetekben; csúszások, kúszások, mászások, átbújások; talicskagyakorlatok; fel-, le-, átmászások eszközökre.
Helyváltoztatás vízszintes és rézsútos padon utánzó mozgásokkal is.
Kúszások, mászások vízszintes és rézsútos padon, hason- és hanyattfekvésben.
Labdás gyakorlatok-játékok, versenyek, mérkőzések
73
Egy- és kétkezes labdagörgetések talajon és a testen, labdaterelések, gurítások és
dobások: különböző technikával; kiinduló helyzetekből; távolságra; célra; többféle anyagú, méretű, formájú, súlyú labdával.
Alsó, felső, mellső dobások.
Gurítások, dobások és elkapások egyéb feladatokkal.
Labdavezetési kísérletek lábbal: álló, guruló labda rúgása álló helyzetből, lassú
mozgásból szabadon, társhoz, célra.
Labdavezetés közben megállás, megindulás.
Torna Gurulóátfordulás előre guggoló támaszból, terpeszállásból zsugor- és terpeszülésbe.
Tarkóállás.
Ugrások, támaszugrások kéztámasszal különböző szerekre és leugrás.
Testnevelési- és sportjátékok Egyszerű testnevelési játékok, szerekkel (labda), küzdő feladatok párokban a természetes mozgások alkalmazásával.
A játékszabályok fokozatos bevezetése a játéktevékenység során.
Úszás Előkészítő gyakorlatok szárazföldön.
A vízhez szoktatás alapgyakorlati (vízbe fújás, vízben mozgás, víz alá merülés … stb).
Továbbhaladás feltétele: Ismerje fel az alapvető tartásos és mozgásos elemeket, pontos végrehajtásukat.
Tartsa be a testnevelésórák alapvető rendszabályait.
Ismerje
fel
a
testnevelésórák
legfontosabb
veszélyforrásait,
balesetvédelmi
szempontjait.
Ismerje az alapvető hely- és helyzetváltoztató mozgások folyamatos végrehajtását.
Tartsa be a játékszabályokat és a játékszerepeket.
Tudja a labdát megfogni, görgetni, eldobni, elkapni, pattintani, átadni társnak, vezetni
helyben és haladás közben.
Tudjon előre gurulóátfordulást végrehajtani.
Tudjon függőleges és vízszintes álló célba doni.
Tudjon kúszni, mászni vízszintes és rézsútos padon.
Tudjon tarkónállást végrehajtani.
Tudja az uszodai szabályokat, azokat tartsa be.
Tudjon kötelet hajtani. 74
Testnevelés 3. osztály I. Témakör: Rendgyakorlatok Órakezdés, öltözőrend, gyakorlóhely rendjének kialakítása. II. Témakör: Előkészítő gyakorlatok és gimnasztika Bemelegítő és levezető gyakorlatok egyénileg, , eszközök felhasználásával vagy eszköz nélkül.
Ízületi mozgékonyságfejlesztés, aktív és passzív, dinamikus és statikus nyújtó
gyakorlatokkal. Koordinációfejlesztő finommotoros gyakorlatok különféle eszközökkel. Testséma- és testérzékelés-fejlesztő játékos gyakorlatok.
Keringésfokozó és testtartásjavító játékok.
1-8 ütemű egyszerű szabadgyakorlati alapformájú gyakorlatok.
Utánzó gyakorlatok, játékok helyes tartással.
III. Témakör: Járások, futások, ugrások, dobások, versenyek Járások saját ritmusban és ritmustartással, szituációs formában (menetelés, dobogás, trappolás, lopakodás …stb) is.
Járások hátrafelé, ütem- és lépéshossz-szabályozással, oldalirányban keresztlépéssel.
Tartós futások.
Ugrások egy-, váltott-, páros lábon 5-30 mp-ig.
Távolugrás nekifutással ugrósávból.
Futások,
ugrások,
szökdelések,
dobások
alkalmazása
egyéni,
sor
és
váltóversenyekben, testnevelési játékokban. Támasz-, függés- és egyensúly-gyakorlatok Egyensúlygyakorlatok különböző testhelyzetekben stabil és egyenetlen felületen; talajon, vonalon és különböző eszközökön, labdakezelés közben is változatos téri tájékozódással.
Vízszintes függeszkedés bordásfalon.
Helyváltoztatás vízszintes és rézsútos padon utánzó mozgásokkal is.
Kúszások, mászások vízszintes és rézsútos padon, hason- és hanyattfekvésben.
Egyensúlyozó járás és fordulatok pad merevítő gerendáján.
Labdás gyakorlatok-játékok, versenyek, mérkőzések
75
Labdás ügyességfejlesztés, mint az előző évfolyamokon,valamint labdavezetés jobb,
bal kézzel helyben és továbbhaladással, egy lábon, szökdeléssel, szlalom útvonalon, labdavezetés lábbal.
Célzás álló és mozgó tárgyra, vízszintes és függőleges célirányokat képezve.
Torna Gurulóátfordulás előre-hátra különböző testhelyzetekből indulva és érkezve.
Tarkóállás.
Fejenállás és kézenállási kísérletek.
Ugrások, támaszugrások kéztámasszal különböző szerekre, függőleges repülés.
Akadálypályák leküzdése a változatos térirányok, magasságokhoz, mélységekhez,
felületekhez alkalmazkodó mozgás cselekvéssekkel. Testnevelési- és sportjátékok Eszközhasználatú sportági technikák tanulása (labda, karika, szalag,… stb) a gyermek méreteihez és erejéhez igazodó szersúly kiválasztásával.
Sportágat előkészítő játékok tanulása.
Úszás Siklás hason, háton.
Vízbeugrás.
Továbbhaladás feltétele: Ismerje fel az alapvető tartásos és mozgásos elemeket, pontos végrehajtásukat.
Tudja alkalmazni a gyakorláshoz szükséges térformákat.
Ismerje
fel
a
testnevelésórák
legfontosabb
veszélyforrásait,
balesetvédelmi
szempontjait.
Tudja a labdát megfogni, görgetni, eldobni, elkapni, pattintani, átadni társnak, vezetni
helyben és haladás közben.
Tudjon egykezes átadásokat végezni.
Tudjon előre-hátra gurulóátfordulást végrehajtani.
Tudjon függőleges és vízszintes álló, mozgó célba doni.
Tudjon közlekedni, pontosan feladatokat végrehajtani akadálypályán.
Tudjon tarkónállást végrehajtani.
Tudjon mászó kulcsolással kötélen haladni.
Tudjon kötelet hajtani.
Tudja az uszodai szabályokat, azokat tartsa be.
Tudjon biztonságos viselkedni mellmagas vízben. 76
Testnevelés 4. osztály I. Témakör: Rendgyakorlatok Órakezdés, öltözőrend, gyakorlóhely rendjének kialakítása. II. Témakör: Előkészítő gyakorlatok és gimnasztika Bemelegítő és levezető gyakorlatok egyénileg, , eszközök felhasználásával vagy eszköz nélkül.
Ízületi mozgékonyságfejlesztés, aktív és passzív, dinamikus és statikus nyújtó
gyakorlatokkal. Koordinációfejlesztő finommotoros gyakorlatok különféle eszközökkel. Testséma- és testérzékelés-fejlesztő játékos gyakorlatok.
Keringésfokozó és testtartásjavító játékok.
1-8 ütemű egyszerű szabadgyakorlati alapformájú gyakorlatok.
Egyszerű 1-8 ütemű kéziszer társas-, bordásfal-, padgyakorlatok.
Utánzó gyakorlatok, játékok helyes tartással.
III. Témakör: Járások, futások, ugrások, dobások, versenyek Járások saját ritmusban és ritmustartással, szituációs formában (menetelés, dobogás, trappolás, lopakodás …stb) is.
Járások hátrafelé, ütem- és lépéshossz-szabályozással, oldalirányban keresztlépéssel,
járás behunyt szemmel előre, hátra és oldalra.
Rövid távú gyors futások, gyors futások irányváltoztatással.
Tartós futások (2-3000m, 4-5000m), futás feladatokkal.
Sorozatugrások egy és páros lábon.
Távolugrás, magasugrás nekifutással.
Helyből magasugrás.
Futások,
ugrások,
szökdelések,
dobások
alkalmazása
egyéni,
sor
és
váltóversenyekben, testnevelési játékokban. Támasz-, függés- és egyensúly-gyakorlatok Haladás kéztámaszos helyzetekben (utánzó mozgásokkal is) komplex akadálypályán, nehezített feltételek mellett.
Ugrások, lépegetések kézzel („támlázás”) és lábbal különböző támaszhelyzetekben.
77
Egyensúlygyakorlatok különböző testhelyzetekben stabil és egyenetlen felületen;
talajon, vonalon és különböző eszközökön, labdakezelés közben is változatos téri tájékozódással.
Vízszintes függeszkedés bordásfalon.
Karhajlítások és nyújtások különböző testhelyzetekben.
Helyváltoztatás vízszintes és rézsútos padon utánzó mozgásokkal is.
Kúszások, mászások vízszintes és rézsútos padon, hason- és hanyattfekvésben.
Egyensúlyozó járás és fordulatok pad merevítő gerendáján.
Társas egyensúlygyakorlatok a közös súlypont megtalálásával.
Labdás gyakorlatok-játékok, versenyek, mérkőzések Labdás ügyességfejlesztés, mint az előző évfolyamokon.
Labdavezetés mindkét kézzel kis területen, társhoz igazodva.
Gurítások, dobások és elkapások egyszerű cselekkel és egyéb feladatokkal
kombinálva.
Labdaátadások játékhelyzetekben.
Kapura dobások talajról.
Labdás koordinációs gyakorlatok labdavezetéssel különböző alakzatokban.
Torna Gurulóátfordulás előre-hátra különböző testhelyzetekből indulva és érkezve.
Tarkóállás.
Fejenállás és kézenállási kísérletek.
Ugrások, támaszugrások kéztámasszal különböző szerekre, függőleges repülés.
Akadálypályák leküzdése a változatos térirányok, magasságokhoz, mélységekhez,
felületekhez alkalmazkodó mozgás cselekvéssekkel. Testnevelési- és sportjátékok Eszközhasználatú sportági technikák tanulása (labda, karika, szalag,… stb) a gyermek méreteihez és erejéhez igazodó szersúly kiválasztásával. Úszás Siklás hason, háton.
Vízbeugrás.
Továbbhaladás feltétele: Ismerje fel az alapvető tartásos és mozgásos elemeket, pontos végrehajtásukat.
Ismerje
fel
a
testnevelésórák
legfontosabb
szempontjait. 78
veszélyforrásait,
balesetvédelmi
Tudjon alapvető tartásos és mozgásos elemeket önállóan bemutatni.
Ismerje az alapvető hely- és helyzetváltoztató mozgások folyamatos végrehajtását.
Tudjon részben önállóan tervezett 3-6 tornaelemet összekötni.
Tudja nyújtott karral történő támaszt a támaszugrások során
Tudja a labdát megfogni, görgetni, eldobni, elkapni, pattintani, átadni társnak, vezetni
helyben és haladás közben.
Ismerje és alkalmazza a tanult labdaátadásokat.
Tudjon előre-hátra gurulóátfordulást végrehajtani.
Tudjon függőleges és vízszintes álló, mozgó célba doni.
Tudjon közlekedni, pontosan feladatokat végrehajtani akadálypályán.
Tudjon tarkónállást végrehajtani.
Tudjon mászó kulcsolással kötélen haladni.
Tudjon kötelet hajtani.
Az uszodai rendszabályok természetessé válása.
Tudjon biztonságos viselkedni mellmagas vízben.
Ismerje a 3 lépéses dobóritmust.
79
FELSŐ TAGOZAT 5. évfolyam Témakörök magyar irodalom Az osztályozó vizsga formája: szóbeli Általános feladatok: 1. Gyakorlatok az életkorban elvárható tempójú, folyamatos hangos és néma olvasás fejlesztésére, különböző témájú művek fölkészülés utáni értelmes felolvasása. Memoriterek kifejező előadása. 2.
A
kreativitás
megbeszéléssel,
fejlesztése
átalakítással,
válogató
kiegészítéssel.
olvasással, A
előremondással
leírás,
a
jellemzés
(jóslással), különféle
kifejezőeszközeinek megfigyelése szépirodalmi és nem irodalmi művekben. 3.
Különféle műfajú, változatos ritmikájú alkotások értelmezése, irodalmi szövegek
kreatív, játékos feldolgozása, ritmika gyakorlatok. 4.
Az olvasott művek alapján néhány alapvető irodalmi téma, motívum fölismerése
epikai, lírai művekben, népköltészeti és műköltészeti alkotásokban. 5.
Látott, hallott, elképzelt élmények önálló megfogalmazása, elsősorban szóban.
Erkölcsi választások indoklása, beszélgetés érzelmekről: szeretet, együttérzés, segítőkészség, félelem, bizalom, hála stb. Témakörök: Népdalok, mesék (Mesevilág) (Magyar népdalok)
Négy-öt népdal; (Erdő nincsen zöld ág nélkül, Amerre én járok, Aki dudás akar lenni, Hej, halászok, halászok, Tizenhárom küllő van a kerékbe,…) mesék a klasszikus és a mai magyar irodalomból és a világirodalomból: (Fehérlófia, Jean de La Fontaine: A holló meg a róka, Tündérszép Ilona és Árgyélus, Csalimese, A feltámadt leány) A nép- és műmesék jellemzői motívumai, fordulatai, hőstípusai. Gyakori mesetípusok: állatmese, varázsmese, tündérmese, tréfás mese.
Petőfi Sándor: János vitéz (Bojtárból tündérkirály)
Mese és valóság az elbeszélésben. A szerkezet és a megjelenítés eszközei, a hős, a kaland, az erkölcsi választások. Az ütemhangsúlyos verselés. Költői képek, kifejezőeszközök: (hasonlat, megszemélyesítés, metafora, költői kérdés, ismétlés, felkiáltás) Az epikus műszerkezet, Az elbeszélő költemény műfaja.
Természet, táj, szülőföld; család, szülők, gyerekek („Nem mese az gyermek”)
Mitológiai és bibliai történetek. (Odüsszeusz harca az egyszemű óriással, A teremtés könyve, Négyezer ember megvendégelése, A Kalevela teremtésmondája, Arany János: Rege a csodaszarvasról) Petőfi Sándor: Az Alföld, Egy estém otthon, A négyökrös szekér; Arany János Családi kör című verse, valamint más, a témához 80
(Eredetről, teremtésről, mítoszokról)
kapcsolódó - különböző korokból származó - változatos hangulatú és formanyelvű szépirodalmi és egyéb szövegek.(Jókai Mór: Melyiket a kilenc közül?, Fekete István: A tölgyfa, Lázár Ervin: Szamárfül)
Élethelyzetek, emberi kapcsolatok elbeszélő művekben (Olvasni jó!)
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk, valamint más kapcsolódó szépirodalmi művek és egyéb (pl. publicisztikai) művek. A barátság, ellentét, felelősség, közösség élethelyzeteinek, konfliktusainak ábrázolása az irodalomban. A hosszabb prózai elbeszélés jellemzői: szerkezet, szereplők, helyszínek, a szereplők közti kapcsolatok.
Memoriter Petőfi Sándor: János vitéz I. fejezet IV. fejezet: 6-10. versszak XVIII: fejezet: 9-11. versszak XXVII. fejezet: 6-11. versszak Arany János: Családi kör (1-3. versszak) Petőfi Sándor: Az alföld Petőfi Sándor: Egy estém otthon Arany János: Rege a csodaszarvasról (1-3. és 36-37. versszak) Erdő nincsen zöld ág nélkül (népdal) Hej, halászok, halászok (népdal) Fogalmak: Szövegértés, szövegalkotás, irodalom: népdal, mesetípusok, elbeszélő költemény, tájleíró vers, elbeszélés, regény; epikai művek szerkezete: kiindulási pont, bonyodalom, tetőpont, megoldás; cselekmény, helyszín; a szó szerinti és a metaforikus jelentés; képiség, ritmus, ismétlés, fokozás, párhuzam, ellentét, fokozás; hasonlat, megszemélyesítés, metafora; ütemhangsúlyos verselés, ütem, felező tizenkettes. A továbbhaladás feltétele: Az élőbeszéd tempójával egyező, folyamatos hangos és néma olvasás. A tanult irodalmi és egyéb szövegek szerkezetének, tartalmának bemutatása. Az olvasott művekben néhány alapvető irodalmi téma fölismerése. Az epikai és lírai művek, a nép- és műköltészet jellemző vonásainak ismerete: a cselekmény részei, a szereplők, a szerkezet, a képiség, a zeneiség eszközei, az ütemhangsúlyos verselés. Személyes és olvasmányélmény egyszerű megfogalmazása szóban. Történetmondás mindennapi személyes élményről, olvasmányról szóban. Témakörök: Magyar nyelv Az osztályozó vizsga formája: írásbeli Általános feladatok: 1. A mindennapi érintkezés kommunikációs helyzeteinek, szereplői, tényezői és szóhasználata. Szituációs játékok az udvarias nyelvi viselkedés formáinak gyakorlására. 2.
Feladatok a szöveg tagolására, a lényeg kiemelésére, a szöveg tömörítésére.
3.
Az írástechnika továbbfejlesztése: másolás, tollbamondás, emlékezet utáni írás. Leíró
fogalmazás készítése: megfigyelés, azonosságok, különbségek összevetése, lényeges és 81
lényegtelen vonások elkülönítése. Tájleírás készítése valóságos vagy elképzelt tájról, lakókörnyezetről különféle szerkezeti megoldásokkal (egész - rész, közel - távol, részletező egybenlátó). A szemléletesség nyelvi eszközeinek alkalmazása. Történetmondás mindennapi személyes élményről, olvasmányról rövid fogalmazásban (különböző elbeszélő szerepében, mesei és valóságos helyzetekről, önállóan vagy megadott témák, motívumok alapján). 4.
Vázlatkészítés
5.
A korábban tanult
nyelvtani (hangtani,
alaktani) és helyesírási ismeretek
rendszerezése, az ismeretek biztonságos alkalmazása különféle feladatokban. 6.
Egyjelentésű, többjelentésű, hangutánzó, hangulatfestő, azonos, hasonló alakú, rokon
és ellentétes értelmű szavak felismerése. Témakörök: Eligazodás a mindennapi élethelyzetekben
Alapismeretek a kommunikáció tényezőiről. A hangsúlyozás, dallam, tempó és szünettartás szerepe a beszédben. A nem nyelvi kifejezőeszközök (testbeszéd) fő formái, szerepük a kommunikációban és kapcsolatuk a nyelvi kifejezőeszközökkel. Mindennapi beszédhelyzeteink: kapcsolatfelvétel, véleménynyilvánítás, kérdés, kérés, beszélgetés. Az elemi udvariassági formák ismerete és használata.
A beszélt nyelv
A beszédhangok, a hangképzési folyamat, a magán- és a mássalhangzótörvények. A szótag és az elválasztás. A nyelv zeneisége, a hangutánzó és hangulatfestő szavak. A mondatfonetikai eszközök (hangsúly, dallam, szünet, tempó) szerepe a beszédben, alkalmazásuk és megértésük a mindennapi kommunikációban, a történetmesélésben. Cselekményismertetés, beszámoló, tömörítés, szövegkiegészítés.
Az írott nyelv
Az élőszó és az írott szöveg azonos és eltérő jellemzői (szövegszerkesztés, nyelvi forma, szövegtagolás) néhány gyakori műfajban: elbeszélés, leírás, jellemzés. A felelet és az írásos beszámoló. A mássalhangzótörvények helyesírási kérdései: hasonulás, összeolvadás, rövidülés. Helyesírásunk alapelvei.
A szavak jelentése és A hangalak és a jelentés viszonya: egy- és többjelentésű szavak, rokon és ellentétes jelentésű, azonos alakú és hasonló alakú, szerkezete hangutánzó, hangulatfestő szavak. Szólások, szóláshasonlatok, közmondások. Fogalmak: Kommunikáció, nyelvtan, nyelvhasználat: Kommunikáció tényezői, beszédhelyzet, nem nyelvi kifejezőeszközök: arcjáték, gesztus, testhelyzet, távolságtartás. A beszéd hangzása: hangsúly, dallam, tempó, szünet. Magán- és mássalhangzó-törvények: hangrend, illeszkedés, hasonulás, összeolvadás, 82
rövidülés. Zöngés és zöngétlen mássalhangzó. Szójelentés, szóhangulat, egyjelentésű, többjelentésű szó, rokon- és ellentétes értelmű szó, hangutánzó, hangulatfestő szó. Szólás, szóláshasonlat; szó, szóelem. A továbbhaladás feltétele: A kapcsolatfelvétel, megszólítás, köszönés, kérdés illemszabályainak ismerete és helyes alkalmazásuk. Képesség a másolás, tollbamondás és emlékezet utáni írásra, önálló írásbeli feladatok megoldására. Leírás készítése tárgyról, személyről, tájról. A hang, a szó és szóelem megkülönböztetése. Az igealak szóelemeinek fölismerése. Alapismeretek a hangok képzéséről, tulajdonságairól. Rokon és ellentétes jelentésű szavak, hangutánzó szavak, valamint szólások, közmondások jelentésének értelmezése.
6. évfolyam Témakörök magyar irodalom Az osztályozó vizsga formája: szóbeli Általános feladatok: 1. Folyamatos hangos és néma olvasási képesség és szövegértés bizonyítása kérdésekre adandó válasszal, rövid szóbeli beszámolóval, különböző témájú és műfajú művek értelmes felolvasásával, memoriterek kifejező előadásával. Feladatok a szövegelemzés bővítésére: a téma önálló megállapítása, lényegkiemelés, adatkeresés, kérdésekre adandó válaszként részletek kiemelése, időrend, ok-okozati összefüggés fölismerése. A műfaji eltérések megfigyelése, a stiláris különbségek megállapítása (például mese és dokumentum, lírai költemény és epikai alkotás, monda és ballada), a tanult műfaji jellemzők megnevezése. 2.
Mindennapi élmények, olvasmánytartalmak összefüggő elmondása, időrendben,
logikai rendben, más hangnemben, más nézőpontból többféle hallgatósághoz igazodva. 3.
Önálló véleménynyilvánítás mindennapi helyzetekről, olvasmányélményekről.
4.
Az olvasott művek alapján néhány alapvető irodalmi téma, motívum fölismerése és
bemutatása (pl. gyerekek és felnőttek, próbatételek, szeretet, féltés, hősiesség) a tanult anyag kiegészítése egyéni olvasmányokból. Azonos témák más-más műfajú megjelenítése, például elbeszélés vagy párbeszéd formájában; azonos motívumok megfigyelése és összevetése különböző művészeti ágakban. A cselekmény, a helyzetek, a szereplők megfigyelése, megnevezése, jellemzése elbeszélő művek olvasása és dramatizált alkotások, színdarabok, 83
tévéjátékok megtekintése alapján. Érzelmek, gondolatok megjelenítésének megfigyelése irodalmi művekben, a tapasztalatok megbeszélése, a vélemények összehasonlítása különféle műfajú olvasmányélményekkel kapcsolatban. 5.
Drámajátékok helyzetek megalkotásával, dramatizálással, improvizációval, utánzással.
Témakörök: Monda, rege, ballada
Arany János: Toldi
Hősök a történetmondás műfajában Képek és formák a költészetben
Három-négy magyar történeti monda (Lázár Ervin: Lehel kürtje, Lázár Ervin: Szent László legyőzi a tatárokat, Lázár Ervin: A kovács, Szép Ernő: A lebbencs) Népballadák: Kőmíves Kelelemen, Júlia szép leány Műköltészeti alkotások: Vörösmarty Mihály: Szép Ilonka, Arany János: A walesi bárdok, Vörösmarty Mihály: A buvár Kund. A ballada műfaji jellemzői. Emberi kapcsolatok, konfliktusok, lélekábrázolás. A főszereplő összetett jelleme: próbatételek, bűn és megtisztulás. A jellemzés eszközei. Szerkezeti, előadásmódbeli, nyelvi sajátosságok. A Toldi műfaja, formája (verselés, rímelés) Fazekas Mihály: Lúdas Matyi; Gárdonyi Géza: Egri csillagok; Helyzetek, kalandok, konfliktusok, a korszakot felidéző írói eszközök, ismétlődő motívumok. Jellemek és sorsok. A prózai és a verses elbeszélés különbsége. Az időmértékes verselés. Legalább tíz lírai alkotás elemzése különböző korokból.(legalább négy-öt a XX. század magyar költészetéből).A lírai formanyelv sokfélesége: változatok a képiségre, zeneiségre, szerkezetre. (Művek: Ady Endre: Karácsony, József Attila: Betlehemi királyok, József Attila: Mama, Ady Endre: A föl-földobott kő, Radnóti Miklós: Bájoló, Janus Pannonius: Pannónia dicsérete, Balassi Bálint: Egy katonaének, Csokonai Vitéz Mihály: Tartózkodó kérelem, Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez, Arany János: A walesi bárdok) Egyszerűbb dialogikus formák, dramatikus népszokások.
Memoriter: Arany János: Toldi (Előhang, I. ének/1-2. vsz., II. ének/13., III. ének/7. vsz., IV. ének/4. vsz., VIII. ének/13-15. vsz., XI. ének/16. vsz., XII. ének/19-20. vsz.) Megrakják a tüzet (népdal) Arany János: A walesi bárdok Janus Pannonius: Pannónia dicsérete Balassi Bálint: Egy katonaének 5. vsz. Csokonai Vitéz Mihály: Tartózkodó kérelem, A Reményhez Gárdonyi Géza: Egri csillagok Az egriek esküje Fogalmak: műnemek: líra, epika, dráma; monda, rege, ballada; konfliktus, epizód, motívum, nézőpont, cselekményszál; allegória, alliteráció, figura etimologica, metonímia; időmértékes verselés, hexameter; rímelhelyezkedés főbb fajtái. A továbbhaladás feltételei: Különböző témájú és műfajú szövegek értő olvasása, értelmes felolvasása. Olvasmánytartalmak összefüggő ismertetése az időrend, az ok-okozati összefüggések bemutatásával, a műfaj és a téma megállapítása. Rövid tárgyszerű beszámoló a feldolgozott 84
művekről: szerző, cím, téma, műfaj. Az epikai művekről néhány fontos adat megnevezése: a helyzet, a helyszín, a szereplők, a főhős életútjának állomásai, a cselekmény menete. Lírai művek formanyelvének (verselés, képiség) felismerése. A személyes élmény néhány mondatos megfogalmazása az olvasott irodalmi művek szereplőinek jellemével, a műben megjelenített élethelyzetekkel, érzelmekkel kapcsolatban. Témakörök: Magyar nyelv Az osztályozó vizsga formája: írásbeli Általános feladatok: 1. A nyelvi és nem nyelvi kifejezőeszközök helyes alkalmazása és értelmezése. 2.
Az írásmód tempójának és rendezettsége, a helyesírás biztonsága.
3.
Szövegalkotási feladatok írásban: elbeszélés adott téma, szempont alapján és
terjedelemben (pl. tetőpontos, időrendi szerkezetben); leírás készítése megfigyelt tárgyakról, jelenségekről; jellemzés készítése családtagokról, ismerősökről, irodalmi hősökről. Külső és belső tulajdonságaik, kapcsolataik, cselekedeteik, indítékaik megfigyelése alapján értékelő vélemény megfogalmazása. Kreatív írás “mi lenne, ha” szerkezetben. 4.
A szövegértési feladatok kiterjesztése a vizuális információkra (illusztrációk,
tipográfiai eszközök, szövegtagolás), értelmezésük, szerepük megvilágítása a szöveg jelentésének gazdagításában, próbálkozás a szöveg és a vizuális lehetőségek együttes felhasználására saját fogalmazásaikban. 5.
A nyelvi rendszerről szerzett tudás alapján a szövegben előforduló szavak szófajának
fölismerése, megnevezése, jellemző jegyeik összegyűjtésével magyarázat (definíció) készítése közösen és/vagy tanári segítséggel. Szókincsgyakorlatok a nyelv állandóságának és változásának
megfigyelésére,
megkülönböztetése,
jelentésük
a
szavak,
szólások
értelmezése,
,
megfelelő
állandósult
szókapcsolatok
alkalmazásuk
a
saját
nyelvhasználatban. A szófajra, szóalakra, szóképzésre vonatkozó ismeretek megfogalmazása. Gyakorlatok az egyes szófajok helyesírásának biztonságossá tételére, a szóelemzés alkalmazása a nehezebb helyesírási esetekben. A tanult nyelvtani, nyelvhelyességi és helyesírási ismeretek tudatos alkalmazása, önkontroll és szövegjavítás fokozatos önállósággal. Fogalmak: a szófaj, alapszófajok: az ige alakrendszere, a névszó és fajtái, igenév, névmás, határozószó; viszonyszók: igekötő, névutó, névelő, kötőszó; mondatszók: módosítószó, indulatszó; gyakoribb ige- és névszóképzők; jelentésmező; állandósult szókapcsolatok;.sajtótermék: napilap, hetilap, folyóirat; fejléc, cikk, rovat, tartalomjegyzék; . Témakörök: Szóbeli és írásbeli szövegműfajok főbb ismérvei
A nézőpont szerepe az elbeszélésben és a leírásban. Az olvasottak reprodukálásának módjai. A jellemzés tartalmi és formai követelményei. Elbeszélés, leírás, jellemzés az ismeretterjesztésben. Egyszerűbb dialogikus formák, dramatikus népszokások. 85
A szófajok alaktani és jelentésbeli jellemzői, képzésmódjuk. A szófajok rendszere: alapszófajok, viszonyszók, mondatszók. A szavak közötti kapcsolatok, a jelentésmező; állandósult szókapcsolatok. A szófajok helyesírása és nyelvhelyességi kérdései. A tulajdonnevek és a belőlük képzett melléknevek helyesírásának egyszerűbb esetei. Páros és kisközösségi A nyelvi és nem nyelvi kifejezőeszközök tudatos alkalmazása. Véleménynyilvánítás, egyéni álláspont kifejtése. kommunikáció A továbbhaladás feltétele: A beszédhelyzethez (címzett, szándék, tartalom) és a nyelvi illem alapvető szabályaihoz A szavak jelentése és szerkezete
alkalmazkodó beszédmód a kommunikáció iskolai és gyakorlati helyzeteiben. Jól olvasható írás, az írásos szöveg rendezett elhelyezése. Elbeszélés, leírás, jellemzés, beszámoló készítése megbeszélt olvasmányok vagy személyes élmény alapján. Szövegben a szavak szófajának felismerése megnevezése, a szófajok jellemzőinek, a szófajok helyesírására, helyes használatára vonatkozó szabályok ismerete és alkalmazása. 7. évfolyam Témakörök magyar irodalom Az osztályozó vizsga formája: szóbeli Általános feladatok: 1. Az írásbeli és a szóbeli közlésmód különbségeinek ismerete és tudatos alkalmazása. 2.
Vitakultúra: saját álláspont kialakítása és korrigálása.
3.
Az emberi érzelmeket, viszonyulásokat megjelenítő nem nyelvi kifejezőeszközök
ábrázolásának megfigyelése irodalmi művekben, jelentésük értelmezése írásban és szóban. Egy-egy drámai vagy dramatizált részlet (dialógus vagy monológ) kifejező előadása: az érzelmek visszaadása, a szereplők közötti viszonyok érzékeltetése a nem nyelvi és a verbális kifejezés eszközeivel (hangsúly, hangerő, dallam, beszédtempó, szünettartás). 4.
Minél teljesebb megértést biztosító néma olvasás, kifejező felolvasás; a szövegek
tolmácsolása kifejező szövegmondással, megjelenítéssel. Különféle műfajú és rendeltetésű (szépirodalmi, ismeretterjesztő, értekező) művek szerkezetének és jelentésének feltárása. 5.
A hétköznapi és az irodalmi kommunikáció sajátosságainak megfigyelése,
különbségtétel az irodalmi kontextusban megjelenő és az egyéb nyelvi közlések értelmezése között.
Szó
szerinti
és
átvitt
jelentés
megkülönböztetése:
áttételes
jelentések,
jelentésmozzanatok keresése és felfedezése irodalmi szövegekben. 6.
Párbeszéd, érvelés az irodalmi művek formájáról és a bennük megjelenített mögöttes
tartalomról a megismert szakszókincs alkalmazásával. Cselekményvázlat, olvasónapló készítése önállóan. Kreatív szövegalkotás a tartalomhoz, a kommunikációs alkalomhoz illő
86
nyelvi, stilisztikai eszközök megfelelő kiválasztásával, összehangolásával. Epikus részletek dramatizálása, illetve drámai jelenetek tartalom- és stílushű visszaadása epikus formában. 7.
Az olvasott irodalmi művekben megjelenő szituációk és jellemek, érzelmek,
gondolatok és a köznapi, tapasztalati úton megismert “valóság” egyszerűbb összefüggéseinek felfedezése és bemutatása. A verselés, a zeneiség elemeinek és hatásának felismerése verses alkotásokban. A lírai formanyelv változásának vizsgálata (szerkezeti változatok, szókincs, a képiség eszközei). A szereplők önálló jellemzése. 8.
A műfajoknak mint a műnemek alá rendelt kategóriáknak ismerete tanult, olvasott
művek esetében. Az olvasott művek legfontosabb ismérveinek megnevezése: szerző, műfaj, téma. 9.
Különböző típusok megjelenítése a tartás- és járásmód megfigyelését követően.
Improvizáció a megismert drámai konvenciók és színházi formanyelv elemeinek alkalmazásával Témakörök: Ritmus, kép, kifejezésmód - líra alapformái (dal elégia, óda, epigramma)
Különféle témájú lírai alkotások a klasszikus és kortárs, magyar és világirodalomból, a lírai szerkezet, a műfaji sajátosságok, a versformák változatai. (Kölcsey Ferenc: Himnusz, Vörösmarty Mihály: Szózat és Ábránd, Petőfi Sándor: Nemzeti dal, Szeptember végén, Reszket a bokor, mert; Egy gondolat bánt engemet, Föltámadott a tenger, A XIX. század költői, Arany János: Szondi két apródja, A fülemile)
A kisepika műfaji változatai: novella, elbeszélés - anekdota A regény változatai
Anekdotikus történetek, kisepikai alkotások a magyar és a világirodalom különböző korszakaiból. Az anekdota változatai, felépítése; a novella szerkezeti jellemzői. Magyar történelmi események és korszakok megidézése az irodalomban, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán és mások műveiben. Epikai alkotások a világirodalomból (novellák, regényrészletek).(Mikszáth Kálmán: A néhai bárány, Bede Anna tartozása, A Balóthy-domínium, Jókai Mór: A kőszívű ember fiai, Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője)
Egy drámai mű feldolgozása
Legalább egy dráma (vígjáték, színmű) feldolgozása,(Heltai Jenő: A néma levente) lehetőség szerint megtekintése, a szöveg és az előadás összehasonlítása. A komikum, humor, paródia tartalmi és nyelvi jellemzői.
Irodalom és kulturális élet a
Olvasmányok a reformkor irodalmából, szerzők és művek, írók és olvasók, írói életpályák, irodalmi társaságok, folyóiratok, színházi élet, 87
reformkorban
irodalmi kapcsolatok.(Kölcsey Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz) Romantikus életérzés, életmód, stílusjegyek. Az irodalom, festészet, a zene néhány közös vonása a romantikában.
Tánc és dráma
Figurateremtés hanggal és nem verbális eszközökkel. Improvizáció közösen egyeztetett témára, történetváz alapján a megismert drámai konvenciók elemeinek alkalmazásával.
Memoriter Kölcsey Ferenc: Huszt, Himnusz, Vörösmarty Mihály: Szózat, Petőfi Sándor: Nemzeti dal, Föltámadott a tenger, Szeptember végén, A XIX. század költői Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője (részlet) Heltai Jenő: A néma levente (részlet) Fogalmak: anekdota, novella, regény; dal, elégia, óda, himnusz, epigramma, helyzetdal, költői levél, ars poetica; líra szerkezet; értekező próza; vígjáték, színmű, jelenet, felvonás, díszlet, jelmez, rendezői utasítás; komikum, humor, helyzet-komikum, jellemkomikum, paródia; pentameter, disztichon, versláb: jambus, trocheus, daktilus, anapesztus, spondeus. A továbbhaladás feltételei: A mindennapi élet problémáiról, olvasmányokról a saját vélemény megfogalmazása az érvelés szabályait követve. A megértést biztosító hangos és néma olvasás, szöveghű folyamatos felolvasás, szövegmondás. Rendezett, egyéni íráskép. Különféle műfajú és rendeltetésű (szépirodalmi, ismeretterjesztő, értekező) szövegek szerkezetének és jelentésének bemutatása. Epikus olvasmányok, olvasott, látott drámai alkotások szerkezeti elemeinek elkülönítése, a fő- és mellékszereplők jellemzése. A szépirodalmi művekben megjelenő helyzetek és jellemek, érzelmek és gondolatok összefüggéseinek bemutatása szóban és írásban. A lírai formanyelv (ritmus, rím, hangzás, képiség) stíluseszközeinek felismerése, szakszerű megnevezése. Vázlat készítése szóbeli megnyilatkozáshoz, cselekményvázlat írása. Részvétel a csoportos történetalkotásban, az improvizációban és az elemző beszélgetésekben. Témakörök magyar nyelv Az osztályozó vizsga formája: írásbeli Általános feladatok:
88
1.
Véleménynyilvánítás a mindennapi élet megadott vagy választott témáiról: saját
álláspont érvelő megfogalmazása, cáfolat és ellenvélemény kifejtése írásban. Hozzászóláshoz, felszólaláshoz, kiselőadáshoz vázlat készítése. 2.
Az egyszerű mondat részeinek és szintagmáinak biztos elemzése, értelmezése. A
mondat szó szerinti és pragmatikai jelentésének felismerése, az elsődleges és másodlagos jelentés megkülönböztetése. A mondatfajták és kifejezőeszközeik felismerése, megnevezése, helyes használatuk. 3.
Mondatátalakítás rokon és ellentétes értelmű mondatokkal szóban és írásban. A
mondatalkotáshoz kapcsolódó nyelvhelyességi ismeretek biztonságos alkalmazása. 4.
A szóalkotási módok ismerete, a szóösszetétel, a szóképzés és a jelentés
összefüggésének elemzése szépirodalmi és nem irodalmi szövegekben; szógyűjtés és játékos szóalkotás képzéssel, összetétellel. Szóösszetétel, alapszó, képzett szó, szókapcsolat megkülönböztetése. 5.
Biztonság az egyszerű mondat központozásában, a gondolatjel, zárójel, kettőspont,
pontosvessző értelmező szerepének ismerete és helyes használatuk. 6.
A tulajdonnevek és a belőlük képzett melléknevek nehezebb eseteinek helyesírása. Az
egybe- és különírás elveinek ismerete és biztos alkalmazása a tanult esetekben. Témakörök: Magán- és közéleti kommunikáció
A szóbeli és írásbeli közlésmód kifejezési formáinak azonossága és különbsége a magán- és a közéleti kommunikációban. A közéleti kommunikáció iskolai helyzetei és műfajai: megbeszélés, vita, Az egyszerű mondat felszólalás, hozzászólás, rövid alkalmi beszéd, köszöntés, kiselőadás. A mondat mibenléte, fajtái. Az egyszerű mondat szerkezete, a mondatrészek és a szintagmák. A mondat szó szerinti és pragmatikai jelentése. A mondattanhoz kapcsolódó nyelv- helyességi ismeretek. A szóalkotási módok A szóösszetétel: az alá- és a mellérendelő összetett szavak. A mozaikszók. A gyakori szóalkotási módok rendszerező összefoglalása (szóképzés, szóösszetétel) Helyesírási ismeretek Az egyszerű mondat helyesírása (vessző, gondolatjel, zárójel, kettőspont, pontosvessző). A tulajdonnevek helyesírási ismereteinek bővítése: a tanult idegen személynevek, a többelemű földrajzi nevek, intézménynevek és a belőlük képzett melléknevek helyesírása. Az összetett szavak helyesírása. Fogalmak: Mondatfajták: kijelentő, felkiáltó, kérdő, óhajtó, felszólító mondat; tagolatlan, tagolt; tő- és bővített mondat, hiányos szerkezetű mondat; a mondat elsődleges és másodlagos jelentése; mondatrészek: az alany, állítmány, tárgy, határozó, jelző fajtái és kifejezőeszközei; az alanyállítmányi viszony; alárendelő és mellérendelő szintagma. 89
Szóösszetétel, alárendelő összetett szavak: alanyos, tárgyas, határozós, jelzős összetétel; mellérendelő
összetett
szavak;
szóismétlés;
ikerszavak;
jelentéssűrítő
összetételek;
mozaikszavak. Vita, megbeszélés, felszólalás, hozzászólás, kiselőadás. A továbbhaladás feltételei: Részvétel a közéleti kommunikáció iskolai helyzeteinek különféle formáiban felszólalás, hozzászólás formájában. . Udvarias együttműködés felnőtt és kortárs beszédpartnerekkel. Rendezett, egyéni íráskép. Az egyszerű mondat részeinek, szintagmáinak megnevezése, elemzése. A mondatfajták biztos megkülönböztetése. A szóalkotás gyakori módjainak fölismerése és elemzése. A tanult nyelvhelyességi és helyesírási szabályok megfelelő alkalmazása: a központozás, a tanulmányok során előforduló tulajdonnevek, a belőlük képzett melléknevek helyesírásának, az egybe- és külön írás elveinek ismerete és megfelelő alkalmazása. A Magyar helyesírási szótár önálló használata. 8. évfolyam Témakörök: Magyar irodalom Az osztályozó vizsga formája: szóbeli Általános feladatok: 1. A szociális képességek, az önismeret, az empátia, az erkölcsi tudatosság fejlesztése 2.
Tájékozódás erkölcsi kérdésekben, az igazság és nézőpont, a személyes és a közösségi
igazság konfliktusának megértése. 3.
Műmegközelítési, műelemzési eljárások alkalmazása
4.
A személyes irodalmi élmények megosztása, olvasmányválasztás önálló indoklása
5.
Megbeszélésekben a tetszés- vagy véleménynyilvánítás árnyaltabb nyelvi formáinak
alkalmazása 6.
Az eltérő ízlésítéletek különbözőségének megértése
7.
A szórakoztató irodalom, a populáris irodalom egyes alkotásainak, különféle filmes
feldolgozásoknak esztétikai szempontú, kritikus értékelése. 8.
Drámai mű/vek közös és önálló olvasása, befogadása, feldolgozása; a műnem
jellemzőinek (pl. szerkezet, jellem, szituáció, nyelv) feltárása 90
Témakörök: A Nyugat írói Ady és a szülőföldje El a faluból Hazamegyek a falumba Ady Endre magyarsága A föl-földobott kő Magyar jakobinus dala Ady Endre szerelmi lírája Lédával a bálban Őrizem a szemed Móricz Zsigmond pályaképe A Hét krajcár című novella Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig A regény cselekménye Önéletrajzi elemek a műben A konfliktusok rendszere A jellemek Babits Mihály pályaképe Új leoninusok Juhász Gyula pályaképe Milyen volt Kosztolányi Dezső pályaképe Ötévi fegyház Tóth Árpád pályaképe Körúti hajnal Karinthy Frigyes Tanár úr kérem Röhög az egész osztály ÍRÓK,KÖLTŐK A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT Tamási Áron pályaképe A székelyek Ábel a rengetegben: cselekmény Szabó Lőrinc pályaképe Új lakásban Tücsökzene József Attila pályaképe Curriculum vitae József Attila: A Dunánál Radnóti Miklós pályaképe Tétova óda Radnóti Miklós Nem tudhatom… Erőltetett menet Gelléri Andor Endre pályaképe Kisgerezdek Illyés Gyula pályaképe A kamaszizmok tündérszárnyán 91
Örkény István pályaképe Arról, hogy mi a groteszk Weöres Sándor pályaképe Szán megy el az ablakod alatt Pilinszky János pályaképe Harbach, 1944 Nagy László pályaképe Ki viszi át a Szerelmet ARCOK ÉS MŰVEK A XX. SZÁZAD IRODALMÁBÓL Kertész Imre pályaképe Kertész Imre Sorstalanság Sütő András pályaképe Anyám könnyű álmot ígér AZ ÖTVENES ÉVEK „GÖRBE TÜKÖRBEN” Lázár Ervin pályaképe Az asszony Molière: Fösvény Műnemek és műfajok áttekintése Kötelező olvasmány: Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig Kötelező memoriterek: Ady Endre: A föl-földobott kő Juhász Gyula: Milyen volt Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem (részlet) József attila: Tiszta szívvel Radnóti Miklós: Nem tudhatom Örkény István: Arról, hogy mi a groteszk Fogalmak: Rím, rímképlet, ritmus, tiszta rím, szinesztézia, szabad vers, szociográfia, ifjúsági regény, asszonánc, epizód, jellemkomikum, karakter, karcolat, irónia, humoros hangnem, dráma, komédia, tragédia, komikum, tragikum, dialógus, konfliktus, alapszituáció, drámai nyelv, drámai jellem. A továbbhaladás feltételei: Műmegközelítési, műelemzési eljárások alkalmazása, a személyes irodalmi élmények megosztása, olvasmányválasztás önálló indoklása. Megbeszélésekben a tetszés- vagy véleménynyilvánítás kifejezésre juttatása. Drámai művek közös és önálló olvasása, befogadása, feldolgozása; a műnem jellemzőinek (pl. szerkezet, jellem, szituáció, nyelv) feltárása. Képesség drámai hősök jellemzésére, kapcsolataik, konfliktusaik elemzésére. Témakörök: Magyar nyelv Az osztályozó vizsga formája: írásbeli Általános feladatok: 92
A nyelv állandóságának és változásának megfigyelése különböző régi és mai szövegeken. A nyelvi változás bizonyítékainak értelmezése különböző korokból származó írott szövegeken és irodalmi példákon. Nyelvhasználatunk, a környezetünkben lévő nyelvváltozatok néhány jellemzőjének megfigyelése, megnevezése. A szókincs változása: régi és új szavak, kifejezések gyűjtése, összehasonlítása. A magyar nyelv eredete, anyanyelvünk helye a nyelvek között. Nyelvünk agglutináló (ragasztó) jellegének bizonyítékai példákkal. Mondatelemzési jártasság az összetett mondat feldolgozásában: a tagmondatok sorrendjének, a szintagmák szerkezetének és jelentésének fölismerése, értelmezése, fogalmi szintű megnevezése. A magyar nyelv legfőbb szórendi szabályainak helyes alkalmazása. A mondattani és nyelvhelyességi ismeretek biztonságos alkalmazása a szóbeli és írásbeli megnyilatkozásokban. Témakörök: MONDATTAN Mi az összetett mondat? Az összetett mondat fajtái Az alárendelő összetett mondat Az alanyi mellékmondat Az állítmányi mellékmondat A tárgyi mellékmondat Az idézés A határozói mellékmondat A jelzői mellékmondat Sajátos jelentéstartalmú mondat A feltételes mellékmondat A hasonlító mellékmondat A mellérendelő összetett mondat A kapcsolatos összetett mondat Az ellentétes összetett mondat A választó összetett mondat A következtető összetett mondat A magyarázó összetett mondat A többszörösen összetett mondat Kommunikáció, tömegkommunikáció Tömegtájékoztatás és befogadás 93
Tájékoztatás a médiában I. Véleményközlés a médiában Befolyásolás a médiában Kommunikáció kisebb körben Az ügyintézés kommunikációja
A NYELV ÉLETE A nyelv és a nyelviség A világ nyelvei és a magyar nyelv Hogyan osztályozhatók a nyelvek? A nyelvrokonság kérdései
NYELVÜNK ÉLETE A KEZDETEKTÕL NAPJAINKIG Változás és állandóság Az ősmagyar kor Az ómagyar kor A középmagyar kor Az újmagyar kor Milyen a mai magyar nyelv? Fogalmak: Összetett mondat: mondategész, mondategység (tagmondat), főmondat, mellékmondat; utalószó, kötőszó, a mellérendelő mondat fajtái: kapcsolatos, ellentétes, választó, magyarázó, következtető; az alárendelő mondat fajtái: állítmányi, alanyi, tárgyi, határozó, jelzői alárendelés; sajátos jelentéstartalmú mondat: feltételes, hasonlító; többszörösen összetett mondat. Mondatfonetikai eszközök rendszere: hangsúly, hanglejtés, szünet, tempó. A magyar nyelv szórendje. Egyenes és függő idézet. A továbbhaladás feltételei: A köznyelv, a tanult szaknyelv, a társalgás és a szleng szókészletében meglévő eltérések felismerése és a kommunikációs helyzetnek megfelelő használatuk. Tájékozottság és ítéletalkotás az alapvető tömegkommunikációs műfajokban, a média szerepének és hatásának felismerése. Angol 5. osztály Témakör
Nyelvtan 94
Szókincs
Rólam
– létige (tobe) – cansegédige – havegot/has got – kié? (whose?)
Emberek
– folyamatos jelen idő (PresentProgressive) – felszólító mód – birtokos névmások – egyszerű jelen idő (PresentSimple) – gyakoriságot kifejező időhatározók – óra
Környezet
Bevásárlás
– helyhatározók – mennyi? (howmuch?) – some/any
Szabadidő
– tárgyas névmások – must/musn’t segédige – melléknévfokozás (közép-, felsőfok) – létige múlt ideje (was/were) – egyszerű múlt idő (PastSimple) – rendhagyó múlt idejű igék – goingtoszerkezet
Történetek
– színek – melléknevek – család – testrészek – foglalkozások – óra – cselekvések – ajándékok – mindennapi szokások – óra – állatok – hét napjai – hónapok – évszakok – sorszámnevek – ételek – ruhák – számok 20–100 – helyhatározók, irányok – szabadidős tevékenységek – sportok – cselekvések – állatok
Tartalom Kommunikációs szándékok (lásd a 6. évfolyam kerettantervénél) Fogalomkörök (lásd a 6. évfolyam kerettantervénél) A továbbhaladás feltételei Hallott szöveg értése A tanuló – ismert nyelvi eszközökkel kifejezett kérést, utasítást megért, arra cselekvéssel válaszol; – ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdéseket megért; – ismert nyelvi eszközökkel, egyszerű mondatokban megfogalmazott szövegből fontos információt kiszűr. Beszédkészség A tanuló – ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdésekre egyszerű mondatban válaszol; 95
– tanult minta alapján egyszerű mondatokban közléseket fogalmaz, kérdéseket tesz fel; – megértési probléma esetén segítséget kér. Olvasott szöveg értése A tanuló – ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, néhány szóból álló mondatokat elolvas; – ismert nyelvi eszközökkel, egyszerű mondatokból álló szövegben fontos információt megtalál; – ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, egyszerű mondatokból álló szöveg lényegét megérti. Íráskészség A tanuló – ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, néhány szóból álló mondatokat helyesen leír; – egyszerű közléseket és kérdéseket tanult minta alapján írásban megfogalmaz. Angol 6. osztály Témakör Az életem
Szabadidő A mi világunk
Nyelvtan –egyszerű jelen idő (PresentSimple) –folyamatos jelen idő (PresentProgressive) –some/any/no/every és szóösszetételeik – birtokos eset (’s) – birtokos névmások – tárgyas névmások –egyszerű múlt – rendhagyó múlt idejű igék – létige múlt ideje – goingto szerkezet – must/musn’t segédige – melléknévfokozás (közép-, felsőfok) – couldsegédige – folyamatos múlt idő (PastProgressive) – egyszerű múlt idő/folyamatos múlt idő összehasonlítása
Szókincs – napirend – hobbik –szabadidős tevékenységek – emberek külső jellemzése
– földrajzi leírások (folyó, hegy…) – közlekedési eszközök – melléknév – ellentétpárok – számok (millióig) – balesetek – testrészek – érzéseket kifejező melléknevek
Tartalom A kommunikációs szándékokra és a fogalomkörökre vonatkozó, nyelvenként kidolgozott kimeneti követelményeket a kerettanterv hat nyelvre, kétéves bontásban tartalmazza. Kommunikációs szándékok Társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok: – megszólítás, – köszönés, elköszönés, 96
– köszönet és arra reagálás, – bemutatkozás, – érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás, – bocsánatkérés és arra reagálás, – gratuláció, jókívánság és arra reagálás. Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok: – véleménykérés és arra reagálás, – valaki igazának az elismerése és el nem ismerése, – egyetértés, egyet nem értés, – tetszés, nem tetszés. Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok: – dolgok, személyek megnevezése, leírása, – információkérés, információadás, – igenlő vagy nemleges válasz, – tudás, nem tudás. A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs szándékok: – kérés, – javaslat és arra reagálás, – meghívás és arra reagálás, – kínálás és arra reagálás. Interakcióban jellemző kommunikációs szándékok: – visszakérdezés, – nem értés, – betűzés kérése, betűzés. Fogalomkörök – cselekvés, történés, létezés kifejezése, – birtoklás kifejezése, – térbeli viszonyok, – időbeli viszonyok, – mennyiségi viszonyok, – minőségi viszonyok, – modalitás, – esetviszonyok, – logikai viszonyok, – szövegösszetartó eszközök. A továbbhaladás feltételei Hallott szöveg értése A tanuló – utasításokat megért, azokra cselekvéssel válaszol; – jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kéréseket, kérdéseket, közléseket megért; – jórészt ismert nyelvi eszközökkel, egyszerű mondatokban megfogalmazott szövegből fontos információt kiszűr; – jórészt ismert nyelvi eszközökkel, egyszerű mondatokban megfogalmazott szöveg lényegét megérti.
97
Beszédkészség A tanuló – jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdésekre egyszerű struktúrákba rendezett mondatokban válaszol; – jórészt tanult minta alapján egyszerű mondatokban közléseket megfogalmaz, – kérdéseket tesz fel; – megértési probléma esetén segítséget kér; – tanult minta alapján egyszerű párbeszédben részt vesz.
98
Olvasott szöveg értése A tanuló – jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, egyszerű mondatokat elolvas; – jórészt ismert nyelvi eszközökkel, egyszerű mondatokban megfogalmazott szövegben fontos információt megtalál; – jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, egyszerű mondatokból álló szöveg lényegét megérti. Íráskészség A tanuló – ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, egyszerű mondatokat helyesen leír; – egyszerű közléseket és kérdéseket tanult minta alapján írásban megfogalmaz; – egyszerű, strukturált szöveget (baráti üzenet, üdvözlet) létrehoz. Angol 7. osztály Témakör Tinédzserek
Foglalkozások
Művészet, divat
Betegségek
Nyelvtan –folyamatos és egyszerű jelen idő (PresentProgressive, PresentSimple) –egyszerű múlt idő (PastSimple) –befejezett jelen idő (PresentPerfect) –befejezett jelen vagy egyszerű múlt idő –howmuch?/howmany? – must/havetosegédige – too/enough – couldsegédige – shouldsegédige – „ugye” kérdés
Szókincs – melléknevek személyiségek jellemzéséhez –ruhadarabok, kiegészítők – foglalkozások
– bevásárlás – ruhák – betegségek – sport, fitness
Tartalom A kommunikációs szándékokra és a fogalomkörökre vonatkozó, nyelvenként kidolgozott kimeneti követelményeket a kerettanterv hat nyelvre, kétéves bontásban tartalmazza. Kommunikációs szándékok (lásd a 8. évfolyam kerettantervénél) Fogalomkörök (lásd a 8. évfolyam kerettantervénél) A továbbhaladás feltételei Hallott szöveg értése A tanuló – megérti az utasításokat, azokra cselekvéssel válaszol; – jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kéréseket, kérdéseket, közléseket, 99
eseményeket megért; – jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegből fontos információt kiszűri; – jórészt ismert nyelvi eszközökkel, egyszerű mondatokban megfogalmazott szöveg lényegét megért; – ismeretlen nyelvi elemek jelentését jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegből kikövetkezteti.
100
Beszédkészség A tanuló – jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdésekre mondatokban válaszol; – egyszerű mondatokban közléseket megfogalmaz; – kérdéseket tesz fel; – eseményt mesél el; – megértési probléma esetén segítséget kér; – beszélgetést kezdeményez, befejez. Olvasott szöveg értése A tanuló – jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szöveget megért; – jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegben fontos információt megtalál; – jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szöveg lényegét megérti; – egyszerű, képekkel illusztrált szöveget megért; – ismeretlen nyelvi elemek jelentését jórészt ismert nyelvi elemek segítségével megfogalmazott szövegben kikövetkezteti. Íráskészség A tanuló – jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott rövid szöveget diktálás után leír; – egyszerű, strukturált szöveget (baráti üzenet, üdvözlet) létrehoz; – ismert struktúrák felhasználásával tényszerű információt közvetítő szöveget ír. Angol 8. osztály Témakör Munka világa Bevásárlás Dolgok a háztartásban, találmányok Egészség
Nyelvtan –befejezett jelen idő (PresentPerfect) –befejezett jelen idő for/since – too/enough –egyszerű múlt idő/ folyamatos múlt idő – hadto/couldsegédigék segédigék: – can/must – will be able/willhaveto – should/shouldn’t
Szókincs – foglalkozások –emberek jellemzése – ruhák – ruhák részei – anyagnevek, szóösszetétel – találmányok – testrészek – ételek – problémák/kezeléseik
A továbbhaladás feltételei Hallott szöveg értése A tanuló – utasításokat megért, azokra cselekvéssel válaszol; – jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kéréseket, kérdéseket, közléseket, eseményeket megért; – jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, kb. 100 szavas szövegből fontos információt kiszűr; – jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, kb. 100 szavas szöveg lényegét megérti; 101
– ismeretlen nyelvi elem jelentését jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, kb. 100 szavas szövegből kikövetkezteti; – jórészt ismert nyelvi elemek segítségével megfogalmazott, kb. 100 szavas szövegben képes a lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni. Beszédkészség A tanuló – jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdésekre egyszerű mondatokban válaszol; – egyszerű mondatokban közléseket megfogalmaz, kérdéseket feltesz, eseményeket elmesél; – megértési probléma esetén segítséget kér; – egyszerű párbeszédben részt vesz. Olvasott szöveg értése A tanuló – ismeretlen nyelvi elemek jelentését jórészt ismert nyelvi elemek segítségével megfogalmazott szövegben kikövetkezteti; – jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, kb. 100 szavas szövegben fontos információt megtalál; – jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, kb. 100 szavas szöveg lényegét megérti; – egyszerű történetet megért; – jórészt ismert nyelvi elemek segítségével megfogalmazott, kb. 100 szavas szövegben ismeretlen nyelvi elemek jelentését kikövetkezteti; – jórészt ismert nyelvi elemek segítségével megfogalmazott, kb. 100 szavas szövegben a lényeges információt a lényegtelentől elkülöníti. Íráskészség A tanuló – ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szöveget diktálás után leír; – egyszerű közléseket és kérdéseket írásban megfogalmaz; – egyszerű, strukturált szöveget (üzenet, üdvözlet, baráti levél) létrehoz; – ismert struktúrák felhasználásával tényszerű információt közvetítő kb. 50 szavas szöveget ír. 5. évfolyam- német
LECKE Da wohne ich 6. lecke
SZÓKINCS Szobák, helyiségek neve Tevékenységek neve Bútorok neve Külső tulajdonságok
Meine Schulsachen 7. lecke
Iskolai felszerelés Színek Külső tulajdonságok Használati tárgyak neve
102
NYELVTAN Igeragozás: tőhangváltós igék Összetett szavak képzése Tagadás: kein(e) Kérdőszó: Wie? Határozott névelő tárgyesetben: den/die/das A brauchen ige használata Határozatlan névelő tárgyesete: einen/eine/ein
Meine Woche 8. lecke
Tantárgyak neve Napok Sorszámnevek 1-12
Mein Jahr 9. lecke
Hónapok neve Ünnepek neve Tevékenységek neve Évszakok neve Sorszámnevek 12-31 Évszámok A meghívás alapvető formulái Egy meghívó felépítése, tartalma Néhány ajándék neve Ünnepek neve, tevékenységek
A haben ige használata Sorszámnevek 1-12 Kérdőszó: Wann? Időhatározók: am+Wochentag Időhatározó: im+Monat Sorszámnevek 12-31 Évszámok Időhatározó: am+Datum Segédigék: möchten, wollen man
6. évfolyam- német LECKE Mein Zeitmobil 10. lecke
Meine Lieblingstiere 11. lecke
Mitmachzirkus 12. lecke
Essen und trinken 13. lecke
SZÓKINCS Pontos idő meghatározása
NYELVTAN Időhatározók: vor, Nach
A család napi tevékenysége Egyetértést, egyet nem értést kifejező formulák Állatok neve, jellemzői, tevékenységi formái Állatok származása, életkora állatok testrészei Képesség kifejezésének lehetőségei Cirkusszal kapcsolatos szavak, kifejezések Irányok kifejezése, helymeghatározás a hová? kérdésre Az iskolával és a cirkusszal kapcsolatos szavak Élelmiszerek, italok neve, tulajdonsága
Időhatározók: um Időhatározók: von …bis
Élelmiszerek, italok neve Vásárlási formulák Ételek neve Rendelési formulák
Ich mache eine Reise 14. lecke
Különböző időjárásnak megfelelő ruhadarabok neve Időjárással kapcsolatos kifejezések, égtájak Utazással kapcsolatos szavak, kifejezések, Látnivalók Hely- és képleírás
103
Igeragozás: módbeli segédigék: können Kérdőszó: Woher? Többes szám képzése Igeragozás: felszólító Mód Elöljárószavak a wohin? kérdésre Melléknévfokozás: gern - am liebsten, gut - am besten Kérdőszó: Welch-? Összetett szavak Névmások: személyes névmások tárgyesetben Névmások: személyes névmások tárgyesetben Birtokos névmások alany- és tárgyesetben Melléknévfokozás: gern - lieber – am liebsten Helyhatározók: im+Himmelsrichtung Iránymegjelölés: in, an, auf, nach
7. évfolyam, 8. évfolyam TÉMAKÖRÖK, SZÓKINCS
NYELVTAN
1.Hobbi és háziállatok -néhány állatnév -a házimacska tulajdonságai, tevékenysége 2. Házak és lakások -háztípusok, lakásfajták megnevezése -helyiségek, bútordarabok 3. A városban -városi intézmények, üzletek megnevezése -útvonal leírása, irányok -információkérés, tájékozódás kifejezései 4. Szabadidős tevékenységek, sport -sportágak neve -a témához tartozó kifejezések -napirend összeállítása -vélemény nyilvánítás, tetszés, nem tetszés 5. Foglalkozások, továbbtanulás -néhány gyakori foglalkozás neve -iskolatípusok elnevezése
Kötőszók: -und, oder, aber, sondern, denn -weil+ KATÁ Elöljárószók tárgy esettel:durch, gegen, um Dass kötőszó, dieser, jener Elöljárószók (T., B., R. esettel)
Visszaható igék
A jövő idő (Futur I. )
TÉMA, SZÓKINCS
NYELVTAN
1.Hazánk, Európa -európai országok, ajándéktárgyak, néhány híres ember és nevezetesség neve -európai népek, nyelvek elnevezése 2. Barátok között -külső, belső tulajdonságok -szabadidős tevékenységek 3. Mi és mások -külső, belső tulajdonságok
Az ige összetett múltja-Perfekt-gyenge és vegyes igék
4. Egészség, betegség -testrészek elnevezése, panasz, fájdalom kifejezése, néhány betegség és tünet neve -érdeklődés, udvarias válasz, tanács, tiltás 5. Kirándulás Salzburgba -egy kastély részei,nevezetességek
Személyes névmások Wenn + KATÁ
Perfekt- erős igék
A melléknevek fokozása, összehasonlítás
A főnév részeshatározó esete Részeshatározó esettel álló elöljárószók
OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ANYAGA MATEMATIKA TANTÁRGYBÓL 5. OSZTÁLY I. Természetes számok A tízes számrendszer. A számok alakja, helyesírása, csoportosítása, ábrázolása számegyenesen. Műveletek halmazokkal. Kerekítés, becslés. Alapműveletek természetes számokkal. 104
Összeadás, kivonás, összeg és különbség változásai; zárójelek az összeadásban, kivonásban. Szorzás 10-zel, 100-zal, 1000-rel. Osztás. Műveleti sorrend. II. Alakzatok A tér alakzatai. A testek geometriai jellemzői. Testek hálója. Párhuzamos, metsző és kitérő egyenesek. Téglatest felszíne. A sík alakzatai. Sokszögek. Mennyiségek összehasonlítása. Műveletek mennyiségekkel. A sokszögek kerülete, területe. Hosszúság, terület mérése. III. Az egész számok Negatív számok. Számok abszolút értéke. Egész számok összeadása, kivonása, szorzása, osztása (természetes számmal). Zárójel nélküli írásmód. IV. Helymeghatározás, derékszögű koordináta-rendszer Tájékozódás az egyenesen: számegyenes. Tájékozódás a síkon: derékszögű koordinátarendszer. V. Ponthalmazok A kör és a gömb. Háromszögek szerkesztése. A téglatest térfogata. VI. Törtek A törtszám fogalma, írása. Törtek helye a számegyenesen, negatív törtek. törtek egyszerűsítése, bővítése. Műveletek törtekkel: összeadás, kivonás, szorzás természetes számmal, osztás természetes számmal. Műveleti sorrend. VII. Szögek A szög fogalma, fajtái, mérése. A szögmérés mértékegységei. VIII. Tizedes törtek Tizedes törtek ábrázolása számegyenesen, egyszerűsítése, bővítése, összehasonlítása, kerekítése. Műveletek tizedes törtekkel: összeadás, kivonás, szorzása természetes számmal, osztása pozitív egész számmal. Tizedes törtek szorzása, osztása 10-zel, 100-zal, 1000-rel. Átlag számítása. Tört alakban írt szám tizedes tört alakja. A továbbhaladás feltételei: A tanult számok helyes leírása, olvasása, számegyenesen való ábrázolása, két szám összehasonlítása. A tízes számrendszer biztos ismerete. Összeadás, kivonás, szorzás, kétjegyűvel való osztás a természetes számok körében. Egyjegyű nevezőjű pozitív törtek (legfeljebb ezredeket tartalmazó tizedes törtek) összeadása és kivonása két tag esetén, az eredmény helyességének ellenőrzése. Helyes műveleti sorrend ismerete a négy alapművelet esetén. Egyszerű egyenletek, szöveges feladatok megoldása következtetéssel. Konkrét pontok ábrázolása, pontok koordinátáinak leolvasása. Szakasz másolása, adott távolságok felmérése. Felezőmerőleges szemléletes fogalma. Téglalap (négyzet) kerületének, területének, kocka felszínének és térfogatának kiszámítása konkrét esetekben. Hosszúság és terület szabványmértékegységei és egyszerűbb átváltások konkrét gyakorlati feladatokban. A térfogat, űrtartalom, idő, tömeg mértékegységei. Konkrét feladatok kapcsán a biztos és a lehetetlen események felismerése. Két szám számtani közepének (átlagának) meghatározása. 6. osztály I. Műveletek egész számokkal Egész számok összeadása, kivonása, szorzása osztása. Műveletek sorrendje. Több egész szám szorzása, osztása. II. Tengelyes tükrözés A tengelyes tükrözés tulajdonságai. Tükrözés pontonként. Tükörkép szerkesztése. Kör és részei. Szögek összehasonlítása, szerkesztése, szögmásolás. Szimmetriatengely szerkesztése. Speciális szögek szerkesztése. III. Számelmélet Oszthatósági szabályok. Törzsszámok, prímszámok. Legnagyobb közös osztó, legkisebb 105
közös többszörös. IV. Műveletek törtekkel A tört értelmezése. Törtek különböző alakban, bővítés, egyszerűsítés, vegyes törtek, tört alakban írt számok tizedes tört alakja; törtek összeadása, kivonása; törttel való szorzás; tizedes törttel való szorzás; a százalék fogalma; számok reciprok értéke; osztás törtalakú számmal; osztás tizedes törtalakú számmal. V. Háromszögek, négyszögek A háromszögek fajtái; háromszögek belső szögei; 60o-os szög szerkesztése adott félegyenesre; háromszögek külső szögei; háromszögek szerkesztése; a négyszögek fajtái; négyszögek belső szögei; négyszögek külső szögei; négyszögek szerkesztése; derékszögű háromszögek kerülete, területe; tengelyesen szimmetrikus háromszögek és négyszögek kerülete, területe; testhálók; szabályos sokszögek. VI. Nyitott mondatok, egyenletek, egyenlőtlenségek Egyenletek megoldása lebontogatással; egyenletek és egyenlőtlenségek megoldása mérlegelvvel; szöveges feladatok megoldása. VII. Arányos következtetések, százalék Egyenes arányosság, fordított arányosság, százalékszámítás; bevezetés a statisztikába; adatsokaságok jellemzése, grafikonok olvasása. A továbbhaladás feltételei: Egyszerű, matematikailag is értelmezhető hétköznapi szituációk megfogalmazása szóban és írásban. Tört, tizedestört, negatív szám fogalma. Pozitív törtek szorzása és osztása pozitív egésszel. 2-vel, 5-tel, 10-zel, 100-zal való oszthatóság. A mindennapi életben felmerülő egyszerű, konkrét arányossági feladatok megoldása következtetéssel. Egyszerű elsőfokú egyismeretlenes egyenletek megoldása szabadon választható módszerrel. Biztos tájékozódás a derékszögű koordinátarendszerben. A pont, egyenes, szakasz fogalmának helyes használata. Pont tengelyes tükörképének megszerkesztése. Párhuzamos és merőleges egyenesek előállítása, szögmásolás, szakaszfelező merőleges szerkesztése. Háromszögek, négyszögek kerületének kiszámítása. Téglatest felszíne és térfogata konkrét esetekben. A térfogat és űrtartalom mértékegységeinek átváltása. Konkrét feladatok kapcsán a biztos és a lehetetlen események felismerése. Néhány szám számtani közepének (átlagának) meghatározása. 7. osztály I. Számok és műveletek Hatványozás. A 10 hatványai. A normálalak. A hosszúság, a terület és a térfogat mértékegységei. Számok különféle alakjai: egész számok, hatványalakok, szorzatalakok. A törtek és tizedes törtek. Műveletek a racionális számok körében: összeadás, kivonás, szorzás, osztás. Műveletek sorrendje. Zárójel felbontás, láthatatlan zárójelek. II. Középpontos tükrözés Középpontos tükörkép szerkesztése. A középpontos tükrözés tulajdonságai. Párhuzamos szárú szögek. Középpontosan szimmetrikus alakzatok. A paralelogramma tulajdonságai, szerkesztése. Szabályos sokszögek. III. Hozzárendelések, függvények Függvények a geometriában. Lineáris függvények. A számtani sorozat. IV. Az arány fogalma, arányos következtetések Az egyenes arányosság; arányos osztás; fordított arányosság; összetett arányossági feladatok. V. Számelmélet Oszthatóság (2-vel, 3-mal, 4-gyel, 5-tel, 6-tal, 8-cal, 9-cel, 10-zel, 12-vel, 20-szal, 24-gyel, 106
25-tel, 50-nel, 100-zal); törzsszámok, prímszámok; legnagyobb közös osztó, legkisebb közös többszörös. VI. A sokszögek és a kör Háromszögszerkesztések egyértelműsége, alapszerkesztések, háromszögek egybevágóságának alapesetei; szögei és oldalai, háromszögek nevezetes vonalai (magasság, súlyvonal, középvonal), nevezetes körei. A sokszögek szögei, a sokszögek nevezetes vonalai (trapéz középvonala, négyszögek átlói, konvex sokszög átlói), sokszögek nevezetes körei. A paralelogramma, trapéz, háromszög, sokszögek kör területe, a kör kerülete. VII. Algebra A valóság megragadása a matematika nyelvén, képletek. Műveletek kapcsolatai, azonosságok. Algebrai kifejezések sokféle alakban, egynemű algebrai kifejezések. Helyettesítési érték kiszámítása. Egyenletek, egyenlőtlenségek megoldása. Szöveges feladatok megoldása. VIII. Hasábok, hengerek Hasábok jellemzése, felszíne, térfogata. A henger felszíne, térfogata. A továbbhaladás feltételei: Gondolatok (állítások, feltételezések, választások, stb.) világos, érthető szóbeli és írásbeli közlése. Egyszerű állítások igazságának eldöntése. Sorbarendezés, kiválasztás legfeljebb 4 elem esetén. Alapműveletek helyes elvégzése kis abszolútértékű egészek, törtek, tizedestörtek körében egyszerű esetekben. 10 pozitív egész kitevőjű hatványai, 10-nél nagyobb számok normálalakja. Egyenes és fordított arányosság felismerése és alkalmazása egyszerű konkrét feladatokban. Egyszerű százalékszámítási feladatok. Osztó, többszörös, két szám közös osztóinak, néhány közös többesének megkeresése. Egyszerű elsőfokú egy ismeretlenes egyenletek megoldása. Egyszerű szöveges feladatok megoldása következtetéssel is. Lineáris függvények ábrázolása értéktáblázattal egyszerű esetekben. Egyszerű sorozatok folytatása adott szabály szerint, néhány taggal megadott sorozat esetén szabály(ok) keresése. Szög (fok), hosszúság, terület, térfogat, tömeg, űrtartalom, idő mérése a szabványos mértékegységeinek ismerete. Háromszögek területének kiszámítása. Adott pont középpontos tükörképének megszerkesztése. Szögfelező szerkesztése. Háromszöggel kapcsolatos legegyszerűbb szerkesztések. Háromszögek és konvex négyszögek belső szögeinek összege. Háromszög és négyszög alapú egyenes hasábok valamint a forgáshenger felismerése, jellemzése. A gyakoriság fogalma. Egyszerű grafikonok olvasása, készítése. 8. osztály I. Algebrai kifejezések Algebrai kifejezések fajtái, egytagú és többtagú algebrai kifejezések, azonosságok, a hatványozás azonosságai, szorzat és hányados hatványozása, minden kifejezésnek sok neve van, összegből szorzat-kiemelés, szöveges feladatok megoldása egyenlettel, vagy anélkül mozgásos feladatok, munkavégzéssel kapcsolatos feladatok, százalékszámítással kapcsolatos feladatok. II. Négyzetgyök A négyzetgyök, hosszúság és terület meghatározása rácson, Pitagorasz-tétel, a Pitagorasztétel alkalmazása. III. Geometriai ismétlő feladatok Háromszögek, négyszögek, sokszögek, körök, síkgeometriai számítások, térgeometriaiszámítások. IV. Függvények Hozzárendelések, függvények, a lineáris függvény, a függvény értelmezési tartománya, 107
értékkészlete, néhány nemlineáris függvény, abszolútérték-függvény, másodfokú függvény, négyzetgyökfüggvény, törtfüggvény, függvény-transzformációk, egyenletek, egyenlőtlenségek grafikus megoldása. sorozatok, számtansorozatok. mértani sorozat. mértani sorozat első n elemének összege. V. Térgeometria A gúla. a gúla felszíne, térfogata. A kúp felszíne és térfogata. A gömb felszíne és térfogata. VI. Statisztika Alapfogalmak, elnevezések, diagramok, középértékek. Valószínűség-számítás: a relatív gyakoriság és a valószínűség. A Galton-deszka matematikája. Geometriai valószínűség. VII. Geometriai transzformációk Eltolás, vektorok, az eltolás tulajdonságai. Egyenes, félegyenes, szakasz és szög képe. Párhuzamos szárú szögek. Az eltolt kép szerkesztése. A középpontos hasonlóság, tulajdonságai: egyenes és képe, félegyenes és képe, szög és képe, szakasz és képe, kör és képe. Középpontosan hasonló kép szerkesztése. Szakasz egyenlő részekre osztása. Hasonlóság. A továbbhaladás feltételei: Szabatos, pontos írásbeli és szóbeli fogalmazás. Szövegértelmezés egyszerű esetekben. A tanult halmazműveletek felismerése két egyszerű, konkrét halmaz esetén. Sorbarendezés, kiválasztás legfeljebb 4-5 elem esetén, az összes eset felsorolása. Alapműveletek helyes sorrendű elvégzése egyszerű esetekben a racionális számkörben. Egyszerű algebrai egész kifejezések helyettesi érték kiszámítása. Elsőfokú egyenletek megoldása. Egyszerű szöveges feladatok megoldása következtetéssel, egyenlettel. x a x+b függvény és ábrázolása konkrét racionális együtthatók esetén. Háromszög és négyszög alapú egyenes hasábok felszíne és térfogata. Adott pont eltolása adott vektorral. Kicsinyítés és nagyítás felismerése hétköznapi szituációkban. Pitagorasz-tétel ismerete (bizonyítás nélkül). Relatív gyakoriság. Leggyakoribb és középső adat meghatározása kisszámú konkrét adathalmazban. Grafikonok készítése, olvasása egyszerű esetekben. EMBER- ÉS TÁRSADALOMISMERET 7-8.o. TÉMAKÖRÖK Az emberi természet Az ember egyedfejlődése Test és lélek Pszichikus működésünk és mozgatóink Egyén és személy Kommunikáció, nyelv, gondolkodás Emberi szellem, emberi kiteljesedés Az ember, mint értékelő és erkölcsi lény
TARTALMAK A születés előtti időszak és a születés. Életszakaszok: csecsemőkor, kisgyermekkor, kisiskoláskor, serdülőkor, ifjúkor, felnőttkor, öregkor. A test és a lélek egysége. Egészség, betegség, fogyatékosság Érzékelés és cselekvés. Ösztönök, indulatok, érzések, érzelmek, értékelés. Megismerés, gondolkodás. Szükségleteink és érdekeink. Előítéleteink. Nyitottság, empátia és tolerancia. Nyelv és kommunikáció. Intelligencia, okosság, bölcsesség. Megismerés és tudás. Képesség, tehetség. Problémamegoldás, tanulás. Hit és tudás. Önmegvalósítás, önszeretet, önzés. Siker és boldogság. Öröm és szenvedés. Értékek és normák. Az értékelés és nehézségei. Illendőség, helyesség, igazságosság. Jó és rossz. Szokások és erkölcsök. Választás és döntés. Szándék és tett. A lelkiismeret. Az erények. A helyes életvezetés alapelvei.
Társas kapcsolatok 108
Társaink Kapcsolatok
Szülő és gyermek, testvérek, házastársak. Barátság. Munkatársak, diáktársak. Nemzetiségi és nemzeti hovatartozás. A kapcsolatok szimmetriája. Rokonszenv és ellenszenv. Őszinteség és hazugság. Hűség. Előítéletesség és nyitottság. Alkalmazkodás és önállóság. Gyávaság és bátorság. Bizalom. Erőszak, jogos önvédelem. Férfi és női szerepek. A nemi érettség. Szerelem és házasság. A házasság, mint szövetség, mint otthonteremtés. Egyén és közösség. Magánélet és közélet a társadalomban.
Nemiség, szerelem, házasság Az emberi társadalom Fizikai és szellemi munka. A munka mint szaktudás, az alkotás mint jog Munka, gazdaság, és kötelesség. Megélhetés, gazdálkodás, jólét. Tulajdon. Vállalkozás. alkotás Kultúra és művelődés Társadalom, kultúra, vallás. Kultúra és civilizáció. Műveltség és képzettség. Jólét és jól-lét. Munkaidő, szabadidő, szórakozás. Otthonteremtés. Életszínvonal, Ünnep és ünneplés. Az élet értelme az értelmes élet. életmód és életminőség Ember és természet Beavatkozás, uralom, felelősség. Hit, világszemlélet, Megismerés, hit, meggyőződés. Természetkép, világkép, világszemlélet. Istenhitek és vallások. A vallás, mint hit, ismeret, vallás élmény, szertartás, rítus és közösség. A vallás, mint világmagyarázat. Egyéni és közösségi A demokratikus állampolgárság értékei: a közjó, az egyén jogai, törvényesség, más kultúrák tisztelete, hagyománytisztelet, igazság, értékek igazságosság, a polgári állam értékei, többség, kisebbség. A továbbhaladás feltételei Az emberrel, a társadalommal és az erkölccsel kapcsolatos ismeretszerzési és -feldolgozási képességek fejlődése. Életkorának megfelelő szinten legyen képes különböző forrásokból ismeretek összegyűjtésére, osztályozására, elemzésére, a köztük lévő összefüggések keresésére és azokból következtetések levonására. Az emberrel, a társadalommal és az erkölccsel kapcsolatos tudását, véleményét legyen képes kifejezni, mások megnyilatkozását legyen képes értelmezni. Legyen tisztában az egyéni és közösségi értékekkel, az alapvető állampolgári jogokkal és kötelességekkel. Legyen képes erkölcsi értékeket felismerni, tudjon különbséget tenni a jó és rossz, az igaz és hamis, valamint a szép és a rút között. Történelem osztályozó vizsga anyaga 5-8.-ig 5. évfolyam
109
TÉMAKÖRÖK
TARTALMAK
Élet az őskorban
Időmérés, időszámítás. Források, régészet. Az ember születése. Hogyan élt a gyűjtögető, halászó, vadászó ember. A földművelő és az állattenyésztő ember. Az első mesterségek és a csere kialakulása. Varázslat és művészet. Fogalom: őskor, ősember, régészet, eszközhasználat és eszközkészítés, munkamegosztás, gyűjtögetés, vadászat, halászat, földművelés, állattenyésztés, termelés, kézművesség, csere, természetimádat, szellemek, mágia (varázslat), barlangrajz Évszám: nagyon régen, régen
Az ókori Kelet világa
A történelem korszakai. Egyiptom, “a Nílus ajándéka”. A rejtélyes piramisok. Történetek Mezopotámiából. Kereskedők és hódítók. India, Kína. Fogalom: ókor, öntözéses földművelés, fáraó, piramis, építészet, szobrászat, múmia, hieroglifa, többistenhit, város, birodalom, ékírás, Helynév: Egyiptom, Nílus, Mezopotámia, Tigris, Eufrátesz, India, Indus, Gangesz, Kína, Jangce Évszám: kb. 5000 éve
Ószövetségi történetek
A Biblia. Bibliai tájak. Ószövetségi történetek a teremtésről, a vízözönről, Mózesről, Dávid királyról vagy Salamonról. Fogalom: Biblia, Ószövetség, egyistenhit Név: Ádám, Éva, Noé, Mózes, Dávid vagy Salamon Helynév: Kánaán, Jeruzsálem
Az ókori görögök életéből
A görög táj. Történetek a görög mondavilágból. Görög istenek és az olimpiai játékok. Görög városállamok: Athén és Spárta. Hősök és csaták. Athén Periklész korában. Az athéni népgyűlés. Történetek Nagy Sándorról. Fogalom: városállam, piac, kereskedelem, népgyűlés, démosz, demokrácia, mítosz, színház, arisztokrácia, sztratégosz, helóták, falanx Név: Zeusz, Pallasz Athéné, Héra, Dareiosz, Xerxész, Miltiadész, Periklész, Nagy Sándor, Homérosz, Drakón, Szolón, Helynév: Olümposz, Olümpia, Athén, Spárta, Perzsa Birodalom, Alexandria, Trója, Kréta, Delphoi, Marathón, Thermopülai, Szalamisz, Makedónia Évszám: kb. 2500 éve, i.e. 490, i.e. 480, i.e. 333, i.e. 776,
Az ókori Róma évszázadai
Mondák Róma alapításáról, a királyságról és a köztársaságról. Hadvezérek és csaták: a pun háborúk történetéből. Útban a császárság felé. Julius Caesar és hadserege. Történetek Augustusról. Egy ókori nagyváros: Róma, a világ ura. Oktatás és kultúra. Ünnepek és istenek. A rómaiak Magyarország területén. A Római Birodalom bukása. A népvándorlás viharában. 110
Fogalom: királyság, köztársaság, rabszolga, gladiátor, császár, provincia, amfiteátrum, barbár, népvándorlás Név: Romulus, Remus, Hannibál, Scipio, Spartacus, Jupiter, Juno, Minerva, Livius, Julius Caesar, Augustus, Constantinus Helynév: Itália, Róma, Karthágó, Szicília, Hispánia, Zama, Gallia, Római Birodalom, Pannónia, Aquincum, Konstantinápoly, Évszám: kb. 1500 éve, ie.753, i.e. 44, i.u.395, i.u. 476 A kereszténység születése
Történetek Jézus életéről. A kereszténység fő tanításai. Történetek a keresztény egyház kialakulásáról. A keresztény időszámítás. Fogalom: keresztény, evangélium, megváltó, próféta, apostol, vallás, egyház, püspök Név: Jézus, Mária, József, Júdás, Szent Pál, Nagy Konstantin Helynév: Betlehem, Názáret, Jeruzsálem
A magyar nép eredete: mondák és valóság. Az Uráltól a KárpátA magyar történelem kezdetei medencéig. Társadalom és hitvilág. A honfoglalás. Fogalom: finnugor, őshaza, nomád pásztorkodás, nemzetség, törzs, törzsszövetség, fejedelem, táltos, honfoglalás, tegez, tarsoly Név: Hunor, Magor, Emese, Álmos, Árpád Helynév: Urál, Volga, Levédia, Etelköz, Vereckei-hágó, Kárpátmedence Évszám: 895-900 Mit örököltünk az ókori népektől? A család és a gyermek az ókori Mindennapi élet, Görögországban és napjainkban. A honfoglalók mai öröksége. életmódtörténet A továbbhaladás feltételei
A diák tudjon különbséget tenni a történelem forrásai (tárgyi, írásos, szóbeli) között. Tudja, hogy a tanult történetek közül melyik történt előbb, melyik később, mennyivel – a kerettantervben megadott lépték szerint. Tudja, hogy az egyes történetek eseményeihez milyen nevek, helyszínek kapcsolhatók. Tudjon tanult történetet elmondani kérdések alapján a kerettantervben megjelölt fogalmak felhasználásával. Tudja a tanult történetek eseményeinek helyszíneit különböző léptékű térképeken megmutatni. Tudjon kérdéseket feltenni a tanult történetekhez. Tudjon különbséget tenni a történetek mesei és valóságos eseményei között. Tudjon elvégezni egyszerű kronológiai számításokat. 6. évfolyam
111
TÉMAKÖRÖK
TARTALMAK
Képek a középkori Európa életéből
Nagy Károly birodalmában. Az arab hódítás. Európa 1000 körül. A középkori egyház. A kolostorok világa: oklevelek, krónikák, legendák. Milyen volt a középkori uradalom és falu? Hűbérurak és hűbéresek. A középkori várak. A lovagi élet. A középkori városok. Céhmesterek és kereskedők. Európa a XV. században. Fogalom: középkor, iszlám, kalifa, pápa, szent, ereklye, eretnek, kolostor, szerzetes, szerzetesrend, egyházszakadás, oklevél, kódex, legenda, uradalom, robot, jobbágy, jobbágytelek, nyomásos gazdálkodás, hűbérúr, hűbéres, hűbérbirtok, vár, lovag, középkori város, kiváltság, önkormányzat, polgár, adó, vám, céh, járványok, távolsági kereskedelem, kereslet-kínálat Név: Nagy Károly, Mohamed, Allah, Szent Benedek, Szent Ferenc Helynév: Frank Birodalom, Arab Birodalom, Mekka, Bizánc, Német-római Császárság, Évszám: 622, 800, 862, 1054
Magyarország az Árpádok idején
Letelepedés – kalandozó hadjáratok. Géza és I. István. István király örökében. László és Könyves Kálmán: törvényhozás, bíráskodás, ítélkezés. II. András és IV. Béla. A tatárjárás. A második honalapítás. Kultúra az Árpád-korban. Fogalom: kalandozás, vármegye, tized, ispán, tatár, kun, Aranybulla Név: Géza fejedelem, I. István, Gellért püspök, I.László, Könyves Kálmán, II. András, Julianus barát, IV. Béla Helynév: Augsburg, Esztergom, Székesfehérvár, Erdély, Buda, Muhi, Trau Évszám: 955, 997–1038, 1000, 1222, 1241–1242, 1301
Virágzó középkor Magyarországon
Károly Róbert. Nagy Lajos, a lovagkirály. Zsigmond, a császár és király. Gazdaság és társadalom. Hunyadi János. Mátyás király. Mohács. Buda elfoglalása. Fogalom: Aranyforint, bandérium, nemes, báró, ősiség, úriszék, kilenced, kormányzó, végvár, bányabér, kapuadó, mezőváros, nádor, Fekete sereg, rendkívüli hadiadó, füstpénz Név: I. Károly, Csák Máté, I. Lajos, Luxemburgi Zsigmond, Hunyadi János, I. Mátyás, Dózsa György, II. Lajos, I. Szulejmán, I. Ferdinánd, Szapolyai János, Habsburg Albert, Kinizsi Pál Helynév: Bécs, Nándorfehérvár, Visegrád, Mohács, Erdély, Rozgony, Rigómező, Nikápoly, Várna, Jajca, Szabács Kenyérmező Évszám: 1312, 1335, 1437, 1443-44, 1444, 1456, 1458-90, 1514, 1526, 1541
112
Az újkor kezdetén
Felfedezők és hódítók. A felfedezések hatása Spanyolországban és Angliában. Harc a tengerekért, Anglia. A vallás megújulása: Luther és Kálvin. A Napkirály udvarában - XIV. Lajos. Ablak Európára – I. Péter. Kultúra és tudományok az újkor kezdetén. Fogalom: újkor, azték, inka, felfedező, gyarmat, világkereskedelem, manufaktúra, bankár, hitel, humanizmus, reformáció, evangélikus, protestáns, katolikus megújulás, parlament, inkvizíció, jezsuita rend Név: Kolumbusz, Magellán, Amerigo V., Luther, Kálvin, V. Károly, XIV. Lajos, I. Péter, Gutenberg, Leonardo da Vinci, Galileo Galilei, Cromwell Helynév: Amerika, Versailles, Párizs, London, Németalföld, Madrid, Szentpétervár Évszám: 1492, 1517, 1640,
Az ország három részre szakadása. Török világ Magyarországon. A várháborúk hősei. Életképek a királyi Magyarországról. Erdély aranykora. Gazdaság, vallás. Függetlenségi küzdelmek. Buda visszafoglalása. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca. Fogalom: szpáhi, janicsár, pasa, hajdú, kollégium végvár, kuruc, labanc, nádor, gyermekadó, fejadó, Név: Dobó István, Zrínyi Miklós, Bocskai István, Bethlen Gábor, Zrínyi Miklós, Pázmány Péter, Károli Gáspár, II. Rákóczi Ferenc Helynév: Királyi Magyarország, Hódoltság, Erdélyi Fejedelemség, Gyulafehérvár, Eger, Szigetvár, Pozsony, Isztambul, Drégely, Temesvár, Nagyszombat, Debrecen, Eszék, Vasvár, Zenta Karlóca, Szatmár, Buda Évszám: 1541, 1552, 1566, 1606, 1664, 1686, 1699, 1703–1711 Árpád-kori emlékek a mai Magyarországon. Mátyás király Mindennapi élet, életmódtörténet asztalánál – az étkezés történetéből. Pestis, himlő, kolera-járványok a középkortól napjainkig. A továbbhaladás feltételei Magyarország az újkor kezdetén
A diák legyen képes a korszakra jellemző képeket, tárgyakat, épületeket felismerni. Tudjon információt gyűjteni adott történelmi témában, tanári segítséggel. Tudjon tanult történetet önállóan elmesélni a kerettantervben megjelölt fogalmak felhasználásával. Tudja a tanult történet lényegét kiemelni. Tudjon különböző korszakokat térképen beazonosítani. Tudjon távolságot becsülni és számításokat végezni történelmi térképen. 7. évfolyam TÉMAKÖRÖK
A polgári átalakulás kora
TARTALMAK
Felvilágosodás, Az Amerikai Egyesült Államok megalakulása.A francia forradalom, Napóleon és Európa. A mezőgazdaság és a gépek forradalma. Az ipari forradalom gazdasági és társadalmi következményei. Életmód a kapitalizálódó Európában.
113
Fogalom: alkotmány, emberi jogok, felvilágosodás, népfelség elve, hatalmi ágak, forradalom, jakobinus, girondista, terror, nemzet, ipari forradalom, mezőgazdasági forradalom, vetésforgó, gyár, vállalkozó, haszon, tőkés, bérmunkás, kapitalizmus, politika, Szent Szövetség, kontinentális zárlat Név: Washington, Rousseau, XVI. Lajos, Robespierre, Napóleon, Watt, Stephenson, Fulton Helynév: Boston, Waterloo, Párizs, Borogyino, Lipcse, Elba, Korzika, Szent Ilona Évszám: 18. sz., 1776, 1789, 1804, 1812, 1813, 1815, 1815-48. Képek a XVIII. századi Magyarországról
Magyarország a Habsburg Birodalomban, Az ország gazdasága, Mária Terézia és II. József. A soknemzetiségű Magyarország. A francia forradalom és a napóleoni háborúk hatása Magyarországon. Fogalom: betelepítés, bevándorlás úrbérrendezés, állandó hadsereg, vallási türelem, államnyelv, oktatáspolitika Név: III. Károly, Mária Terézia, II. József, Martinovics Ignác Évszám: 1723, 1740–1780, 1780-90, 1777
A polgárosodás kezdetei Magyarországon
Reformkor, A feudális gazdaság bomlása, Gróf Széchenyi István. Kossuth Lajos. Életképek a reformkori Magyarországon.1848. március 15-e. Polgári törvények és a Batthyány-kormány, Nemzetiségek ébredése. Szabadságharc, A szabadságharc és Európa: esélyek és eredmények, Megtorlás Fogalom: országgyűlés, arisztokrácia, alsótábla, felsőtábla, nyelvújítás, reformkor, közteherviselés, örökváltság, zsellér, nyilvánosság, cenzúra, sajtószabadság, választójog, felelős kormány, jobbágyfelszabadítás, nemzetiség, nemzetőrség, honvédség, trónfosztás Név: I. Ferenc, Kazinczy Ferenc, báró Wesselényi Miklós, gróf Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Petőfi Sándor, gróf Batthyány Lajos, Táncsics Mihály, Görgey Artúr, Bem, Metternich, Haynau, Ferenc József, Windisch-Gratz Helynév: Debrecen, Isaszeg, Világos, Arad, Pozsony, Bécs, Pest, Pákozd, Kápolna, Hatvan, Tápióbicske, Évszám: 1825, 830–1848, 1848. március 15., 1849. Április 14, augusztus 13, október 6. Franciaország, Az amerikai polgárháború. Új európai nemzetállamok: Olaszország, Németország. A brit világbirodalom, Ipari forradalom, Versenyben a világ felosztásáért. A modern társadalomi csoportok, életmódjuk. A sokarcú munkásmozgalom fő áramlatai. Fogalom: polgárháború, nemzetállam, szabad verseny, monopólium, szociálpolitika, gyarmatbirodalom, szakszervezet, anarchisták, szocializmus, szociáldemokrácia, utópia, tömegkultúra, központi hatalmak, antant
Nemzetállamok kora
114
Név: III. Napóleon, Bismarck, Garibaldi, Lincoln, Viktória, Edison, Bell, Benz, Ford, Puskás Tivadar, Galamb József, Marx Helynév: Poroszország, Németország, Olaszország, Szerbia, Románia, Bulgária Évszám: 1861–1865, 1870, 1871, 1870-1914 A dualizmus kora
Magyarország a szabadságharc bukása után. A kiegyezés. Képek a politikai életről. Gazdasági felzárkózás. A polgárosodó magyar társadalom. Világváros születik: Budapest. A millennium: sikerek és válságjelek. Fogalom: passzív ellenállás, emigráció, kiegyezés, közös ügyek, polgárosodás, dzsentri, nagypolgárság, kispolgárság, asszimiláció, millenium Név: Alexander Bach, Ferenc József, gróf Andrássy Gyula, báró Eötvös József, Tisza Kálmán, Ganz Ábrahám, Weiss Manfréd Helynév: Osztrák-Magyar Monarchia, Budapest Évszám: 1867, 1867–1916
Az első világháború
A háború okai és céljai. Frontvonalak. Hátország. Az első világháború befejezése, Forradalom Oroszországban, Magyarország az első világháborúban Fogalom: villámháború, állóháború, hátország, békerendszer, bolsevik, szovjet, antant, jegyrendszer, Név: Ferenc Ferdinánd, Wilson, Lenin, Tisza István, IV. Károly Évszám: 1914–1918, 1917. 1922
A XIX. század emlékei a lakóhelyen és környékén. Oktatás a dualista Magyarországon. A magyar malomipar a világ élvonalában. A hagyományos falusi társadalom élete A továbbhaladás feltételei Mindennapi élet, életmódtörténet
Készítsen önállóan vázlatot az adott témáról. A diák tudjon beszámolót, kiselőadást tartani adott történelmi témáról, megadott ismeretterjesztő irodalom alapján. Tudjon egyszerű történelmi tárgyú táblázatokat, grafikonokat, diagramokat értelmezni néhány mondatban. Tudjon egyszerűbb forrásokat értelmezni tanári segítséggel. Ismerje az egyes történelmi korok, korszakok nevét és sorrendjét, ismerje egy-egy korszak fontosabb jellemzőit. Tudja, hogy a kerettantervben szereplő személyeknek mi volt a jelentőségük az adott időszakban. Tudja térben és időben elhelyezni az egyes korszakok fontosabb eseményeit. Tudja összehasonlítani különböző időszakok térképeit. Legyen képes egy-egy ország területváltozásait térképről leolvasni. Tudja megállapítani, hogy a magyar és egyetemes történelem megjelölt személyei közül kik voltak kortársak. 8. évfolyam TÉMAKÖRÖK A világ a 20-as és 30as években
TARTALMAK Európa az első világháború után. A Párizs környéki békék, A békekötések után, A nagy gazdasági világválság. A nácizmus Németországban. A sztálini Szovjetunió. Út a háború felé. 115
Fogalom: jelenkor, parlamenti demokrácia, gazdasági válság, nemzeti szocializmus, fajelmélet, antiszemitizmus, sovinizmus, koncentrációs tábor, egypártrendszer, sztálinizmus, koncepciós per, tervgazdálkodás, kollektivizálás, propaganda, New Deal, fasizmus, személyi kultusz, Név: Adolf Hitler, Joszip V. Sztálin, F. Roosevelt, Mussolini, Wilson, Gandhi, Helynév: Csehszlovákia, Jugoszlávia, Ausztria, Szovjetunió, New York, Szudéta-vidék, Évszám: 1919-20, 1922, 1924, 1933, 1929–1933, 1938 Magyarország a két világháború között
Az őszirózsás forradalom, A tanácsköztársaság, Horthy hatalomra jutása, Trianon és következményei. A bethleni konszolidáció. A gazdasági világválság és Magyarország. Kiútkeresés és külpolitika. A Harmadik Birodalom árnyékában, Életmód és szellemi élet a két világháború között Fogalom: őszirózsás forradalom, tanácsköztársaság, konszolidáció, terror, királypuccs, pengő, kommunisták, nyilasok, konzervatív, liberális, revízió, Név: Wix, gróf Károlyi Mihály, Kun Béla, Horthy Miklós, gróf Bethlen István, gróf Teleki Pál, Gömbös Gyula, Darányi Kálmán, Imrédy Béla, Klebelsberg Kunó, Bartók Béla, Szentgyörgyi Albert Helynév: Kárpátalja, Felvidék, Délvidék, Észak-Erdély Évszám: 1918, 1919, 1920, 1938
A második világháború A villámháborúk időszaka, Fordulat a háború menetében, Az antifasiszta koalíció győzelme, Magyarország a második világháborúban. Magyarország német megszállása. Nyilas hatalomátvétel. Az európai és a magyar zsidóság tragédiája. A háború befejezése. Fogalom: totális háború, hadigazdaság, gettó, deportálás, munkaszolgálat, holokauszt, “hintapolitika”, partizán, antifasiszta ellenállás, háborús bűnös, nyilas rémuralom Név: Churchill, Bárdossy László, Kállay Miklós, Szálasi Ferenc, Helynév: Sztálingrád, Leningrád, Moszkva, Pearl Harbor, Kurszk, Kassa, Voronyezs, Normandia, Auschwitz, Hirosima, Nagaszaki Teherán, Jalta, Potsdam, Nürnberg Évszám: 1939, 1941, 1943, 1944. március 19., 1944. október 15., 1944 június 6. 1945. május 9., 1945. szeptember 2. A globalizálódó világ A kétpólusú világ. Hidegháború kibontakozása, A harmadik világ, Enyhülés és szembenállás, A hidegháború vége, Az európai integráció. Világgazdasági változások, Globális problémák – a globalizáció problémái. Fogalom: ENSZ, NATO, hidegháború, kommunista diktatúra, harmadik világ, világgazdaság, globalizáció, integráció, népességrobbanás, fogyasztói társadalom, környezetkárosítás, Európai Unió, olajárrobbanás Évszám: 1947, 1949, 1961, 1962, 1956, 1973, 1989, 1991, 2004,
116
Magyarország története napjainkig
Újrakezdés a háború után, Sztálinizmus Magyarországon – a Rákosikorszak.1956-os forradalom és szabadságharc. Megtorlás és konszolidáció, A Kádár-korszak. A magyar társadalom átalakulása. A határon túli magyarok. A rendszerváltozás. Fogalom: SZEB, pártállam, kollektivizálás, rendszerváltozás, földosztás, államosítás, forint, szalámi taktika, kulák, kitelepítések, munkatábor, pufajkás, gulyáskommunizmus, Név: Rákosi Mátyás, Tildy Zoltán, Rajk László, Gerő Ernő, Nagy Imre, Kádár János, Antall József, Göncz Árpád Évszám: 1945–1948, 1948–1953, 1956. október 23., 1989–1990.
Az állam és alkotmány, A politikai rendszer intézményei. A magyar államszervezet, Választási rendszerünk, Emberi jogok – társadalmi kötelezettségek. A gyermek jogai. Fogalom: állam, nemzet, nemzetiség, etnikum állampolgárság, választási alapelvek, népszavazás, emberi jogok. Visszaemlékezések a lakóhely és környéke történetéből. Családom Mindennapi élet, története a XX. században. életmódtörténet A továbbhaladás feltételei Állampolgári ismeretek:
A diák tudjon önálló könyvtári munka alapján kiselőadást tartani. Tudja, mi történt Európa más régióiban a magyar történelem egy-egy kiemelkedő eseménye idején. Legyen képes összefüggéseket találni a történelmi események és a technikai-gazdasági fejlődés legfontosabb állomásai között. Tudja a XX. századi magyar és egyetemes történelem legfontosabb fordulópontjait, idejét. Tudja ismertetni a demokráciák és diktatúrák legjellemzőbb vonásait. Legyen képes néhány jelentős eseményhez kapcsolódó forrást összehasonlítani. Ismerje a mai Magyarország közjogi és politikai rendszerének alapelemeit. Környezetének, lakóhelyének fontos történelmi eseményeit el tudja helyezni a köztörténet folyamában. EMBER- ÉS TÁRSADALOMISMERET, ETIKA 7-8.o. TÉMAKÖRÖK Az emberi természet Az ember egyedfejlődése Test és lélek Pszichikus működésünk és mozgatóink Egyén és személy Kommunikáció, nyelv, gondolkodás Emberi szellem, emberi kiteljesedés Az ember, mint értékelő és erkölcsi lény
TARTALMAK A születés előtti időszak és a születés. Életszakaszok: csecsemőkor, kisgyermekkor, kisiskoláskor, serdülőkor, ifjúkor, felnőttkor, öregkor. A test és a lélek egysége. Egészség, betegség, fogyatékosság Érzékelés és cselekvés. Ösztönök, indulatok, érzések, érzelmek, értékelés. Megismerés, gondolkodás. Szükségleteink és érdekeink. Előítéleteink. Nyitottság, empátia és tolerancia. Nyelv és kommunikáció. Intelligencia, okosság, bölcsesség. Megismerés és tudás. Képesség, tehetség. Problémamegoldás, tanulás. Hit és tudás. Önmegvalósítás, önszeretet, önzés. Siker és boldogság. Öröm és szenvedés. Értékek és normák. Az értékelés és nehézségei. Illendőség, helyesség, igazságosság. Jó és rossz. Szokások és erkölcsök. Választás és döntés. Szándék és tett. A lelkiismeret. Az erények. A helyes életvezetés alapelvei. 117
Társas kapcsolatok Társaink Kapcsolatok
Szülő és gyermek, testvérek, házastársak. Barátság. Munkatársak, diáktársak. Nemzetiségi és nemzeti hovatartozás. A kapcsolatok szimmetriája. Rokonszenv és ellenszenv. Őszinteség és hazugság. Hűség. Előítéletesség és nyitottság. Alkalmazkodás és önállóság. Gyávaság és bátorság. Bizalom. Erőszak, jogos önvédelem. Férfi és női szerepek. A nemi érettség. Szerelem és házasság. A házasság, mint szövetség, mint otthonteremtés. Egyén és közösség. Magánélet és közélet a társadalomban.
Nemiség, szerelem, házasság Az emberi társadalom Fizikai és szellemi munka. A munka mint szaktudás, az alkotás mint jog Munka, gazdaság, és kötelesség. Megélhetés, gazdálkodás, jólét. Tulajdon. Vállalkozás. alkotás Kultúra és művelődés Társadalom, kultúra, vallás. Kultúra és civilizáció. Műveltség és képzettség. Jólét és jól-lét. Munkaidő, szabadidő, szórakozás. Otthonteremtés. Életszínvonal, Ünnep és ünneplés. Az élet értelme az értelmes élet. életmód és életminőség Ember és természet Beavatkozás, uralom, felelősség. Hit, világszemlélet, Megismerés, hit, meggyőződés. Természetkép, világkép, világszemlélet. Istenhitek és vallások. A vallás, mint hit, ismeret, vallás élmény, szertartás, rítus és közösség. A vallás, mint világmagyarázat. Egyéni és közösségi A demokratikus állampolgárság értékei: a közjó, az egyén jogai, törvényesség, más kultúrák tisztelete, hagyománytisztelet, igazság, értékek igazságosság, a polgári állam értékei, többség, kisebbség. A továbbhaladás feltételei Az emberrel, a társadalommal és az erkölccsel kapcsolatos ismeretszerzési és -feldolgozási képességek fejlődése. Életkorának megfelelő szinten legyen képes különböző forrásokból ismeretek összegyűjtésére, osztályozására, elemzésére, a köztük lévő összefüggések keresésére és azokból következtetések levonására. Az emberrel, a társadalommal és az erkölccsel kapcsolatos tudását, véleményét legyen képes kifejezni, mások megnyilatkozását legyen képes értelmezni. Legyen tisztában az egyéni és közösségi értékekkel, az alapvető állampolgári jogokkal és kötelességekkel. Legyen képes erkölcsi értékeket felismerni, tudjon különbséget tenni a jó és rossz, az igaz és hamis, valamint a szép és a rút között.
Természetismeret 5. évfolyam 1. Tájékozódás a térképen, térképismeret: A térkép fogalma, méretaránya, jelrendszere
Irány és távolság meghatározása, mérés a települési, közlekedési és turistatérképen
Helymeghatározás ismert terepet bemutató térképen, turistatérképen, Magyarország
közigazgatási térképén
Kereső hálózat használata a térképen, tájékozódás a fő világtájak alapján
A domborzat ábrázolása a térképen, magasság meghatározása (leolvasása) 118
A leggyakoribb térképjelek értelmezése
2. Az időjárás és az éghajlat elemei: Az időjárás elemei. A napsugárzás jellemzői
Felmelegedés,hőterjedés, hőmérséklet
A hőmérséklet észlelése, mérése
A hőmérséklet napi és évi változása, a hőingás.
Halmazállapot-változások a természetben: olvadás és fagyás, párolgás, forrás és
lecsapódás
A szél fogalma, keletkezése, iránya
A csapadék keletkezése, csapadékformák
Időjárás és éghajlat fogalma
A szélsőséges időjárási viszonyok által okozott hazai veszélyhelyzetek (belvíz, árvíz,
villámcsapás, erdőtűz, szélvihar, hóvihar) és azoknak megfelelő magatartás
Hazánk éghajlatának jellemzői
3. A földfelszín változása: A hőingadozás és a fagyhatás felszínformáló hatása.
A szél és a csapadék felszínformáló munkája
A víz körforgása a természetben, felszínformáló munkája
Folyóvizek, állóvizek
A víz tisztítása egyszerű módszerekkel
A hegységek és az alföldek kialakulása
A legjellemzőbb kőzetek tulajdonságai
A talaj keletkezése, jellemzői, védelme
Az emberi tevékenység felszínformáló hatása
A táj arculatának védelme, felelős magatartás a természetben
A továbbhaladás feltételei: Természetföldrajzi ismeretek Legyen képes konkrét természeti formák és egyszerű jelenségek, folyamatok megfigyelésére, tapasztalatainak rögzítésére. Tudja felidézni a természeti és az ember által létesített környezetre vonatkozó konkrét, szemléletes képi tartalmakat. Legyen képes a leggyakoribb térképjelek alapján elemi térképhasználatra. Tudjon egyszerű alaprajzot készíteni, térképvázlaton tájékozódni. Ismerje a térkép fogalmát,tudja a színek, számok és jelek szerepét a térképen. Ismerje az időjárást alakító legfontosabb tényezőket, jellemezze éghajlatunkat. Ismerje az időjárási események és a felszín változása közötti összefüggéseket ,az időjárás és az éghajlat kapcsolatát, a legfontosabb légköri jelenségek keletkezésének okait. Értse meg az 119
egyszerű napi időjárás jelentéseket, maga is tudja jellemezni egy-egy nap időjárását; tudja leolvasni a hőmérőt, csapadékmérőt, tudja a szélirányt meghatározni. Ismerje fel a megfigyelt táj legfontosabb felszínformáit, tudja értelmezni azokat kialakulásuk szerint. A megfigyelt kőzetmintákról tudjon jellemző tulajdonságokat mondani. Ismerje fel az emberek földrajzi környezetet veszélyeztető tevékenységét. Értse meg, hogy a környezet állapotának romlásáért az emberek a felelősek. Tudja, hogy a természeti környezet és az emberek életfeltételei között szoros kapcsolat van. Természetismeret 5. osztály Ősz a kertben: A gyümölcsös és zöldségeskert legfontosabb növényeinek testfelépítése, élete, környezeti igénye és termesztése; szerepe a táplálkozásunkban. /szilvafa,almafa,szőlő,paradicsom,paprika,sárgarépa, petrezselyem,fejes káposzta/ A gyümölcsök és zöldségfélék leggyakoribb károkozói. Állatok a házban és a ház körül: A leggyakoribb háziállataink testfelépítése, életműködése, élete. A legismertebb ház körül élő állataink testfelépítése, életműködése, élete. /kutya,házimacska,házi sertés,szarvasmarha,házityúk,házikacsa. füsti fecske,házi veréb,házi egér, vándorpatkány,földigiliszta/ Kedvtelésből tartott állatok: hullámos papagáj, tengeri malac. A legfontosabb állatvédelmi szabályok ismerete.
Tavasz a kertben: A zöldségeskert legfontosabb növényeinek testfelépítése, élete, környezeti igénye és termesztése; szerepe a táplálkozásunkban./ vöröshagyma,burgonya,veteménybab, borsó/ A zöldségfélék leggyakoribb károkozói. /májusi cserebogár,burgonyabogár/ A bogarak szaporodása és fejlődése. Vegyszerek nélkül – környezettudatos magatartás. A továbbhaladás feltételei Legyen képes konkrét természeti formák, tárgyak, élőlények és egyszerű jelenségek, folyamatok megfigyelésére, tapasztalatainak rögzítésére élőszóban, rajzban és írásban. Tudja felidézni a természeti és az ember által létesített környezetére vonatkozó konkrét, szemléletes képi tartalmakat. E képzetek alapján tudjon ítéleteket alkotni, következtetéseket levonni. Tudja megkülönböztetni leggyakoribb gyümölcseinket, zöldségnövényeinket. Megfigyelt tulajdonságaik alapján jellemezze azokat. Ismerje a táplálkozásunkban betöltött szerepüket. Ismerje fel a települési környezet leggyakrabban előforduló állatait és a háziállatokat. Legyen tisztában az állatvédelem jelentőségével, erkölcsi szabályaival.
120
TERMÉSZETISMERET 6. osztály Hazai tájaink életközösségei 1.Az erdő életközössége. A hazai erdők sajátosságai. / Hazai erdőtípusok, környezeti igényük, az erdő szintjei./ Az erdők legjellemzőbb élőlényeinek testfelépítése, életműködésük. /a kocsánytalan tölgy,az erdei fenyő,a kökény,az erdei pajzsika,a hóvirág,a nagy seprűmoha,az erdőszéli csiperke és a gyilkos galóca,a szarvasbogár,a nagy fakopáncs, a széncinege,a koronás keresztespók, a közönséges kullancs,az éti csiga,a gímszarvas és a vaddisznó,az erdei fülesbagoly és a vörös róka./ Az erdő táplálkozási kapcsolatai. Az erdő haszna és védett értékei. /A Bükki NP és a Duna- Ipoly NP./ 2.A víz és vízpart életközössége. A hazai vízparti élőhelyek környezeti adottságai. A folyók, tavak legjellemzőbb élőlényeinek testfelépítése, életműködésük. / a fonalas zöldmoszat,a nád,a fehér fűz,a zöld szemesostoros, a papucsállatka,az orvosi pióca, a tavi kagyló,a kecskerák, a széleslábú szitakötő, a gyötrő szúnyog, halak:ponty, dévérkeszeg, leső harcsa,a kecskebéka, a vízisikló,a tőkés réce , a barna rétihéja, a vidra/ A vízszennyezés hatása a vízi életközösségekre. A vizek öntisztulása. Vizeink védelmében. / A Fertő- Hanság NP. és a Duna- Dráva NP./ A víz és vízpart táplálkozási kapcsolatai. 3.A hazai füves területek életközössége. A hazai füves területek kialakulásának környezeti feltételei. A hazai füves területek legjellemzőbb élőlényeinek testfelépítése, életműködésük. / az angol perje,a pongyola pitypang, a mezei zsálya,a szántóföld termesztett növényei: a közönséges búza, a kukorica, a napraforgó,az olasz sáska, a zöld lombszöcske, a mezei tücsök,a keleti sün,a fürge gyík,a vakondok,a mezei nyúl,a fehér gólya, a fácán, a vetési varjú/ A füves területek pusztulásának oka. Értékmegőrzés a mezőn. / A Körös- Maros NP./ A továbbhaladás feltételei Tudjon a tanuló a konkrét környezeti jelenségekből általánosítani, elvonatkoztatni. Ismerje fel és értse meg a vizsgált jelenségekben, folyamatokban megmutatkozó oksági kapcsolatokat, 121
összefüggéseket, törvényszerűségeket. Legyen képes alapvető méréseket elvégezni, és a mért adatokat értékelni. Ismerje fel ezek közül azokat, amelyek veszélyesek lehetnek, tudja elkerülni azokat! Bemutatás után legyen képes egyszerű kísérleteket fegyelmezetten és a balesetvédelmi, érintésvédelmi, tűzvédelmi szabályok betartásával megismételni, a tapasztalt jelenséget elmondani. Tudja felidézhető képzetei segítségével jellemezni a hazai életközösségeket. Tudjon egyszerű táplálékláncokat bemutatni. Ismerje a legjellegzetesebb hazai növény- és állatfajok testfelépítését, életmódját. Értse meg a természet védelmének jelentőségét.
Fizika 7. osztály Témakörök: Anyagi tulajdonságok, kölcsönhatások – Az anyag szerkezete – Mechanikai, termikus, mágneses, elektromos, gravitációs kölcsönhatások Mozgások – Egyenes vonalú egyenletes mozgás – A változó mozgás – Egyenletesen változó mozgás, gyorsulás A dinamika alapjai – Tehetetlenség, tömeg – Sűrűség – Erőhatások, erő – Súrlódás, közegellenállás – Forgatónyomaték Nyomás – Szilárd, folyékony, légnemű anyagok nyomása – Közlekedőedények, hajszálcsövek – Arkhimédész törvénye, felhajtóerő – Úszás, lebegés, merülés Energia, energiaváltozások – Energia, energiaváltozások – Munka – Teljesítmény – Hatásfok – Egyszerű gépek 122
– Belső energia A továbbhaladás feltételei: Különféle
kölcsönhatások
elemi
szintű
ismerete.
Az
anyag
két
fajtájának
(a
részecskeszerkezetű, ill. a mező típusú anyag) bemutatása, modellezése. az anyagok különféle tulajdonságainak mennyiségi jellemzése. A sebesség, átlagsebesség, gyorsulás fogalmának ismerete. Egyszerű feladatok megoldása a sebességgel kapcsolatban (mértékegységek átváltása nélkül). A tömeg fogalmának dinamikai és sztatikai értelmezése, mértékegységének meghatározása. A sűrűség, erőhatás, erő fogalmának ismerete, az erő mértékegysége, különféle erőhatások, erőábrázolások. Az erő forgató hatása. Az egy kölcsönhatásban fellépő és az egy testet érő erők megkülönböztetése néhány egyszerű köznapi jelenség alapján. Több erőhatás együttes eredménye. A súrlódás és közegellenállás mint a mozgásokat befolyásoló tényező. Szilárd anyagok, folyadékok és gázok nyomásának értelmezése, anyagszerkezeti alapokon történő magyarázata. A felhajtóerő, úszás, lebegés, elmerülés értelmezése. Hajszálcsövesség, közlekedőedények szerepe az élő- és élettelen világban. A testek változtatóképességének jellemzése. Az energia, munka, hatásfok fogalma. Az energia és energiaváltozás fogalmának kiterjesztése a hőjelenségekre. Az energia-megmaradás törvényének érvényesülése a hétköznapi élet különböző folyamataiban, például egyszerű gépek alkalmazásakor. Fizika 8. osztály Témakörök: Hőjelenségek – Hőterjedési módok – Hőtágulás – Halmazállapot-változások Elektromos alapjelenségek. Áramerősség, feszültség – Az anyag részecskéinek szerkezete – A testek elektromos állapota – Az elektromos áram. Az áramerősség – Az elektromos áramkör – A fogyasztók soros és párhuzamos kapcsolása – Az elektromos feszültség Az elektromos ellenállás. Az egyenáram hatásai 123
– Az elektromos ellenállás. Ohm törvénye – A vezetékek elektromos ellenállása – Több fogyasztó az áramkörben – Az egyenáram hatásai Az elektromágneses indukció. A váltakozó áram – Az elektromágneses indukció – A váltakozó áram – A transzformátor – Az elektromos távvezetékrendszer – Az elektromos áram hatásainak néhány gyakorlati alkalmazása Fénytan – A fény tulajdonságai – Fényvisszaverődés síktükörről – Gömbtükrök – Fénytörés – A színek A továbbhaladás feltételei: Hőjelenségek értelmezése különböző halmazállapotok esetén. Olvadáspont, fagyáspont, forráspont, olvadáshő, fagyáshő, forráshő, párolgáshő fogalmának ismerete. Atomok szerkezete. Vezető és szigetelőanyagok megkülönböztetése. Egyszerű kapcsolási jelek ismerete, áramkör megrajzolása. Áramerősség fogalmának ismerete, kiszámítása egyszerű feladatokban. Ohm törvénye. A vezetékek ellenállását befolyásoló tényezők. Az elektromos áram hatásai. Az elektromágneses indukció megvalósulásának feltételei. A váltakozó áram hatásai és előnyei. A transzformátor felépítésének, működésének, a távvezetékrendszereket kiépítésének ismerete. A fény terjedési tulajdonságainak ismertetése. Árnyékjelenségek; a Nap- és Holdfogyatkozás értelmezése. Fényvisszaverődés, fénytörés jelensége. Egyszerű optikai eszközök működésének ismertetése. A testek színének magyarázata. Az osztályozóvizsga anyaga kémiából 7. osztály I. KÉMIAI ALAPISMERETEK - Alapvető kísérleti eszközök, balesetmentes kísérletezés -
Vegyi balesetek, az önvédelem lehetőségei
-
Veszélyhelyzetek, túlélési lehetőségek 124
-
Az anyagok tulajdonságai, jellemzésük, csoportosításuk különböző szempontok szerint
-
Az energiahordozók
-
Különbség a fizikai, kémiai és biológiai változások között
-
Keverékek szétválasztása alkotórészeikre
-
Az oldatok és tömegszázalékos összetétele
-
Az égés és feltételei
-
A tűzgyújtás és a tűzoltás
-
Oxidáció redukció, redoxireakció fogalma
-
Egyesülés, bomlás fogalma
-
Exoterm és endoterm változások
-
Sav-bázis reakció, sav, bázis, savas, semleges, lúgos, indikátor, közömbösítés, só fogalma
II. BEPILLANTÁS A RÉSZECSKÉK VILÁGÁBA -Az atomok és felépítésük: elemi részecskék, töltésük, relatív tömegük, atommag, proton, neutron, elektronhéjak, méretviszonyok - Tömeg és töltésviszonyok a részecskékben: tömegszám, izotóp, egyszerű ion. - Az atomok rendszerezése: elem, vegyjel, a periódusos rendszer , -
Csoport, periódus, vegyértékelektronok
-
Összefüggések a periódusos rendszerben
-
Az atomok kapcsolódása, molekulamodellek.
-
A hidrogén, oxigén, klór, nitrogén, víz, ammónia, hidrogén-
-
klorid, metán , szén-dioxid molekulák kémiai jele A részecskék sokasága: anyagmennyiség, moláris tömeg
-
Halmazállapotok, kristályrácsok jellemzése
-
A kémiai egyenlet Az osztályozóvizsga anyaga kémiából 8. osztály
I.
A NEMFÉMES ELEMEK ÉS VEGYÜLETEIK
-
Az elemek általános jellemzése
-
A nemesgázok és a hidrogén tulajdonságai
-
A klór és a hidrogén-klorid képlete és tulajdonságai
- Az oxigén, ózon és a kén, valamint vegyületei a víz a hidrogén-peroxid, a kén-oxidok és a kénsav tulajdonságai és képlete
125
A nitrogén és a foszfor valamint vegyületei az ammónia ,a salétromsav és a
-
foszforsav tulajdonságai és képlete -
A szén és a szilícium valamint vegyületei a szén-monoxid, a szén-dioxid, szénsav , szilícium-dioxid tulajdonságai és képlete. II.
A FÉMES ELEMEK ÉS VEGYÜLETEIK
A fémek általános jellemzése , az ötvözetek - A fémek kémiai tulajdonságai -
A fémek korróziója, a korrózióvédelem
-
Az alkálifémek: a nátrium és a kálium jellemzése , valamint legfontosabb vegyületeik a nátrium-klorid , nátrium-hidroxid, nátrium-karbonát képlete és tulajdonságai
-
A kalcium és a magnézium , vegyületeinek a kalcium-oxidnak,
-
A mészkőnek , az oltott mésznek a legfontosabb tulajdonságai és képlete
-
A természetes vizek keménysége a vízkő és a vízlágyítás
-
Az alumínium tulajdonságai és az alumíniumgyártás
-
Az ón és az ólom tulajdonságai
-
A vas tulajdonságai , a vasgyártás és az acélgyártás
-
A réz, ezüst, arany, cink tulajdonságai és ötvözetei Biológia és egészségtan 7. évfolyam Témakör
Tartalom Tájak és életközösségek
A földi élővilág Az életközösségek jellemzői, az ökológiai környezet, az élő és általános jellemzése élettelen környezeti tényezők fogalma. Az életközösségek szerveződése, anyagforgalma, a tápláléklánc. A környezetszennyezés és a környezetvédelem fogalma. A forró övezet élővilága
A dél-amerikai trópusi esőerdők jellemző élőlényeinek testfelépítése, életmódja, szerepe az életközösségben. Az afrikai szavannák élőlényeinek testfelépítése, életmódja, szerepe az életközösségben. A sivatagos területek jellemző élőlényeinek testfelépítése, életmódja, szerepe az életközösségben. Táplálkozási láncok összeállítása a trópusi övezet életközösségeiben.
A mérsékelt övezet élővilága
A mediterrán területek környezeti adottságai, előfordulása, néhány itt honos élőlény jellemzése. A bükkerdő jellemző élőlényeinek testfelépítése, életmódja, szerepe az életközösségben. A préri élőlényeinek testfelépítése, életmódja, szerepe az életközösségben. 126
A tajgaerdők előfordulása, környezeti adottságai, jellemző élőlényeinek testfelépítése, életmódja, szerepe az életközösségben. Táplálkozási láncok összeállítása a mérsékelt övezet életközösségeiben. A hideg övezet élővilága
A tundrák előfordulása, környezeti adottságai, a tundra jellemző élőlényeinek testfelépítése, életmódja, szerepe az életközösségben. A sarkvidékek környezeti adottságai, a sarkvidékek jellemző élőlényeinek testfelépítése, életmódja, szerepe az életközösségben.
A hegyvidékek élővilága
Az Alpok jellemző élőlényeinek testfelépítése, életmódja, szerepe az életközösségben.
A tengerek és tengerpartok élővilága
A tengerpartok jellemző élőlényeinek testfelépítése, életmódja, szerepe az életközösségben. A partközeli és a nyílt vizek, valamint a mélytengerek környezeti adottságai, legfontosabb élőlényeinek jellemzői és szerepe az életközösségben. Az élőlények rendszerezése
A rendszerezés
A rendszerezés elvei, a természetes rendszer. A legfontosabb rendszertani kategóriák.
A sejtmagnélküliek és a sejtmagvas egysejtűek
A baktériumok, a növényi és állati életmódot folytató egysejtűek általános jellemzői, egészségügyi és ökológiai jelentőségük.
A gombák
A gombák általános jellemzői, egészségügyi és ökológiai jelentőségük.
A növények
A növények általános jellemzői. Az alacsonyabb rendű növények: a moszatok, a zuzmók, a mohák, a harasztok. A nyitvatermők törzse. A zárvatermők törzse, ezen belül a kétszikűek és az egyszikűek osztályai.
Az állatok
Az állatok általános jellemzői. Az alacsonyabb rendű állatok: a szivacsok, a csalánozók, a gyűrűsférgek, a puhatestűek, az ízeltlábúak / rákok, rovarok, pókszabásúak osztályának / jellemzői. A gerincesek törzse és ezen belül a halak, a kétéltűek, a hüllők, a madarak és az emlősök jellemzői.
A továbbhaladás feltételei Ismerjék az életközösségek legjellemzőbb, táplálékláncot alkotó fajainak nevét, külső felépítését, életmódját. Tudjanak egy-egy táplálékláncot összeállítani a különböző életközösségek megismert élőlényeiből. Legyenek képesek kiemelni és összehasonlítani a különböző tájakon élő növények és állatok lényeges ismertetőjegyeit. Mondjanak egy-két példát a különböző életközösségek élőlényeinek testfelépítése és környezete közötti összefüggésre. Legyenek tisztában azzal, hogy a természetes életközösségek védelme az egész földi élet számára létfontosságú. 127
Észleljék, ha környezetük állapota romlik, és legyen igényük annak megakadályozására. Ismerjenek példákat a különféle életközösségek károsításának módjára és annak megakadályozására. Ismerjék, hogyan kell az élőlényeket hasonló tulajdonságaik alapján rendszerezni, csoportosítani. Legyenek képesek a megfigyeléseik, vizsgálódásaik során nyert tapasztalatok értelmezésére. Biológia és egészségtan 8. évfolyam Témakör
Tartalom Az emberi szervezet felépítése és működése
Az emberi test szerveződése
Szerveződési szintek: sejtek, szövetek, szervek, szervrendszerek, szervezet. Az ember sejtjeinek közös jellemzői. A hámszövetek, a kötő- és támasztószövetek, az izomszövetek, valamint idegszövet felépítése és funkciója.
Az emberi bőr
A bőr szerkezetének és funkciójának összefüggései. A bőr sérülései, védelme, bőrápolás.
A mozgás
A csontok felépítése, kapcsolódása és funkciói. Az izmok részei, rögzülése és funkciói. A rendszeres mozgás fontossága, a mozgásszegény életmód következményei.
A táplálkozás
A táplálkozás szerveinek elhelyezkedése. A táplálkozás funkciója a szervezet fenntartásában. A bélcsatorna szerkezete és működése. A legfontosabb tápanyagok. A vitaminok. A táplálkozás higiénéje és az egészséges táplálkozás.
A légzés
A légzés szerveinek elhelyezkedése. A légzés funkciója a szervezet fenntartásában. A légutak, a tüdő szerkezete és működése, a hangadás. A légcsere és a gázcsere. A légzőszervekre ható környezeti ártalmak, légzésvédelem, a dohányzás káros hatásai.
A keringés
A keringés szerepe a szervezet fenntartásában. A keringési rendszer részei. A vér összetétele, vércsoportok. A szív- és érrendszeri betegségek megelőzése. Védekezés a kórokozók ellen.
A kiválasztás
A kiválasztó működés jelentősége. A kiválasztás szervei és ezek működése.
A szaporodás
A férfiak ivarszervei és ezek működése. A nők ivarszervei és ezek működése, az ivari ciklus. Az ember nemi élete, a fogamzásgátlás. A terhesség kialakulása és eseményei, a szülés. Az ivarszervek higiénéje, a nemi úton terjedő betegségek megelőzése. Az öröklődés és az egészség közötti kapcsolat, öröklött kockázat.
Az ember egyedfejlődése
Az embrionális fejlődés főbb jellemzői. A posztembrionális fejlődés főbb jellemzői. A fejlődési szakaszok főbb egészségügyi problémái.
Idegi és hormonális szabályozás
A szabályozó működés jelentősége a szervezet fenntartásában. A látás és a hallás szerveinek főbb jellemzői és működése; az íz és a szag érzékelése, a bőrérzékelés. Az idegrendszer tagolódása, akaratlagos és akarattól független működése. A lelki egészség. Az idegrendszer működését befolyásoló élvezeti és kábítószerek káros hatása, szenvedélybetegségek. Kockázatok és veszélyek felismerése és 128
kivédése. A hormonrendszer főbb jellemzői. Néhány belső elválasztású mirigy és hormonja, valamint ezek hatásai. A továbbhaladás feltételei Tudják felsorolni az egyes életműködések szervrendszereinek fő részeit és ismerjék ezek működésének lényegét. Legyenek jártasak abban, hogy testükkel, életműködésükkel kapcsolatos ismereteket tudjanak szerezni a népszerűsítő művekből, és tudásuknak megfelelő szinten legyenek képesek az információk kritikus értékelésére. Legyenek képesek elektronikus forrásokból a témákhoz kapcsolódó információk gyűjtésére, rendszerezésére és értelmezésére. Legyenek képesek ábrákról, képekről, diagramokról információk leolvasására, illetve azok értelmezésére. Tudják az egyes témákhoz kapcsolódó elméleti és gyakorlati ismereteiket röviden összefoglalni szóban, illetve írásban. Tudják az emberi életszakaszok főbb testi, lelki és viselkedésbeli jellemzőit felsorolni. Tudatosuljon bennük, hogy az ivarszervek nem azonos ütemben fejlődnek a többi szervrendszerrel, a korai szexuális élet ártalmas lehet. Értsék meg, hogy az egyes emberek egyedfejlődése különböző ütemű, ezért az azonos életkorúak között is lehetnek olyan jelentős fejlettségbeli különbségek, amelyek mégsem kórosak. Legyenek toleránsak a más ütemben fejlődő és fogyatékos emberekkel. Legyen igényük a tisztaságra és az egészséges életmódra. Értsék a betegségek megelőzésének fontosságát. Osztályozóvizsga Földrajz 6.o. 1.Tájékozódás a Földön: a.) Mi van a Föld felszínén?
kontinensek
óceánok
nevezetes szélességi,hosszúsági körök
helyzete,határai,részei
miért váltakoznak a nappalok és az éjszakák?
miért váltakoznak az évszakok?
kialakulása
jellemzői
óceáni
kontinentális
mediterrán
hegyvidéki éghajlatok jellemzése
b.) Kontinensünk Európa: c.) A Föld mozgásai :
d.) A Föld éghajlati övezetei :
e.) Európa éghajlatai:
129
f.) Mi módosítja Európa éghajlatát?
tengeráramlás
éghajlatválasztó hegység
A tananyag feldolgozásához szükséges fogalmak,topográfiai fogalmak:
Csendes-óceán,Atlanti-óceán,Indiai-óceán
Ázsia ,Amerika,Afrika,Antarktisz,Európa,Ausztrália
Egyenlítő ,Rák-,Baktérítő,É-sarkkör,D-sarkkör,É-sark,D-sark ,greenwich-i kezdő délkör
Jeges –tenger, Atlanti-ó.,Földközi-t.,Ural-hg.,Kaszpi-t.,Kaukázus,Fekete-t.,Eurázsia,
Észak-,Nyugat-,Dél-,Kelet-,Közép-Európa,
Kárpát-medence, Erdély, Vajdaság , Felvidék , Kárpátalja, Burgenland
Trópusi-,mérsékelt-,hideg-éghajlati övezet
Óceáni-,kontinentális-,mediterrán-,hegyvidéki-éghajlat
tengeráramlás,éghajlatválasztó hegység 2.Hazánk Magyarország: a.)Hazánk nagytájai,folyói,tavai,szigetei,ásványkincsei b.)Tökéletes síkságok:
kialakulása
talaja
c.)Folyami hordalékkúpok:
kialakulásuk
a futóhomok megkötése
d.) A Hortobágyi Nemzeti Park jellegzetes növény és állatvilága e.)A Kiskunsági Nemzeti Park jellegzetes növény és állatvilága f.)Az Alföld mezőgazdasága,élelmiszeripara g.)A Kisalföld természetföldrajzi jellemzése,gazdasági élete h.)Az Alpokalja természetföldrajzi jellemzése,gazdasági élete i.)A Dunántúli-dombság természetföldrajzi jellemzése,gazdasági élete j.)A Dunántúli-középhegység természetföldrajzi jellemzése,gazdasági élete k.)Az Északi-középhegység természetföldrajzi jellemzése,gazdasági élete 130
A tananyag feldolgozásához szükséges fogalmak,topográfiai fogalmak:
Alföld,Kisalföld,Dunántúli-dombság,Dunántúli-khg., Északi-khg. Alpokalja
Duna,Tisza,Körös,Maros,Bodrog,Sajó Zagyva,Rába,Sió Dráva, Zala
Balaton,Velencei-tó,Fertő tó,Tisza-tó
Mezőföld,Duna-Tisza-köze,Tiszántúl
Hortobágy,Nagykunság
Szigetköz,Csepel-sziget,Mohácsi-sz.
tökéletes síkság,futóhomok,folyószabályozás,élelmiszeripar
Falu,tanya,város
sziget,zátony
Bakony.Vértes,Dunazug-hg.,Soproni-hg.,Kőszegi-hg., Börzsöny,Cserhát,Mátra,Bükk,Zempléni-hg.,Velencei-hg.,Aggteleki-karszt
mezőségi talaj,szikes talaj,barna erdőtalaj,szürke erdőtalaj,
tejipar,húsipar,malomipar,gépipar,textilipar,faipar,vegyipar A továbbhaladás feltételei:
A tanuló legyen képes egyszerű társadalmi-gazdasági jelenségek megfigyelésére, a tapasztalatok szóbeli megfogalmazására,feljegyzésére és irányított értékelésére. Tudjon biztonsággal tájékozódni a térképen. Olvasson le egyszerű információkat különböző térképekről!Legyen képes tanári irányítással tájékozódni különféle földrajzi-környezeti tartalmú információs anyagokban és ezek gyűjteményeiben. Tudjon alapvető földrajzi tartalmú adatokat,információkat értelmezni,összehasonlítani és azokból következtetéseket levonni. Legyen képes földrajzi tartalmú adatok,információk ábrázolására. Ismerje fel és nevezze meg a térképen a közvetlen földrajzi térben való eligazodáshoz nélkülözhetetlen topográfiai fogalmakat. Ismerje fel a természetföldrajzi folyamatok és a történelmi, társadalmi-gazdasági események időnagyságrendi és időtartambeli különbségeit. Tudja bemutatni példák alapján a legfontosabb gazdasági ágazatok,illetve tevékenységek szerepét,jellemzőit. Ismerje fel az egyes településtípusok sajátos vonásait. Ismerje
fel
a
földrajzi
környezetre
kifejtett
emberi,
társadalmi
hatások
következményeit,bizonyítsa példákkal az egyéni felelősség fontosságát a környezetkárosító folyamatok mérséklésében. 131
Osztályozóvizsga Földrajz 7.o. 1.Európán kívüli földrészek: a.) Afrika: A kontinens általános természet- és társadalomföldrajzi képe, eltérő társadalmi-gazdasági fejlettségű térségei, szerepük a világ gazdaságában
A sivatagok és az oázisok, mint tipikus tájak, az „éhségövezet”.
Trópusi-Afrika természeti képe, társadalmi-gazdasági problémái
b.) Ausztrália és Óceánia: Ausztrália és Óceánia természeti képe, társadalmi-gazdasági jellemzői. c.) Amerika:
Amerika fő részeinek eltérő természet- és társadalomföldrajzi képe.
Az ültetvény, a farmvidék, a technológiai park és az agglomerációs zóna, mint tipikus táj.
Amerika jellegzetes országainak hasonló és eltérő természet- és társadalomföldrajzi adottságai: Dél-Amerikában Brazília; KözépAmerikában Mexikó; Észak- Amerikában az Amerika Egyesült Államok.
d.)Ázsia:
Ázsia általános természet- és társadalomföldrajzi képe
Eltérő adottságok és sajátos társadalmi-gazdasági fejlődési utak a kontinensen.
A tajga, a „monszunvidékek”, a magashegység és az öntözéses gazdálkodás területei, mint tipikus tájak.
A földrész jellemző országai és térségei: Japán, Kína, India, Délkelet-Ázsia, Délnyugat-Ázsia. Szerepük a világ gazdasági életében
A tananyag feldolgozásához szükséges új topográfiai fogalmak: Afrika : Atlanti-óceán, Gibraltári-szoros, Guineai-öböl, Indiai-óceán, Kongó, Niger, Nílus, Szuezi-csatorna, Tanganyika-tó, Viktória-tó, Vörös-tenger; Afrikai-árokrendszer, Atlasz, Dél132
afrikai-magasföld, Kelet-afrikai-magasföld, Kilimandzsáró-csoport, Kongó-medence, Madagaszkár, Szahara, Szudán; Délafrikai Köztársaság, Egyiptom, Nigéria; Kairó Ausztrália és Óceánia: Csendes-óceán, Murray; Ausztráliai-alföld, Nagy-Artézi-medence, Nagy-korallzátony, Nagy-Vízválasztó-hegység, Nyugat-ausztráliai-ősföld, Új-Guinea; Ausztrália, Új-Zéland; Canberra, Melbourne, Sydney Amerika: Alaszka, Amazonas, Colorado, Jeges-tenger, Kanadai-ősföld, Karib (Antilla)tenger, Mississippi, Mexikói-öböl, Nagy-tavak, Panama-csatorna, Paraná, Szt. Lőrinc-folyó; ÉszakAmerika, Közép-Amerika, Dél-Amerika, Latin-Amerika; Amazonas-medence, Andok, Antillák, Appalache, Brazil-felföld, Floridai-félsziget, Guyanai-hegyvidék, Hawaii-szigetek, Kaliforniai-félsziget, Kanadai-ősföld, Kordillerák, Labrador-félsziget, Mexikói-fennsík, Mississippi-alföld, Paraná-alföld, Préri, Sziklás hegység; Amerikai Egyesült Államok, Argentína, Brazília, Kanada, Kuba, Mexikó, Venezuela; Brazíliaváros, Buenos Aires, Chicago, Los Angeles, Mexikóváros, New Orleans, New York, Ottawa, Rio de Janeiro, San Francisco, São Paulo, Washington Ázsia : Aral-tó, Bajkál-tó, Boszporusz, Indus, Jangce, Japán-tenger, Jeges-tenger, Jenyiszej, Gangesz, Kaszpi-tenger, Léna, Ob, Perzsa (Arab)-öböl, Sárga-folyó, Tigris; Dél-Ázsia, Délkelet-Ázsia, DélnyugatÁzsia, Észak-Ázsia, Kelet-Ázsia, Közép (Belső)-Ázsia; Arab-félsziget, Csomolungma, Dekkán-fennsík, Dél-kínai-hegyvidék, Fuji, Góbi, Himalája, Hindusztáni-alföld, Hindusztáni-félsziget, Indokínai-félsziget, Indonéz-szigetvilág, Japán-szigetek, Kaszpi-mélyföld, Kaukázus, Kínai-alföld, Kis-Ázsia, Koreai-félsziget, Közép-szibériai-fennsík, Mezopotámia, Nyugat-szibériai-alföld, Pamír, Szibéria, Tajvan, Tibet, 133
Tien-san; Dél-Korea, Fülöp-szigetek, India, Indonézia, Irak, Irán, Izrael, Japán, Kína, Malajzia, Szaúd-Arábia, Thaiföld, Törökország; Ankara, Bagdad, Bombay, Calcutta, Hongkong, Isztambul, Kanton, Novoszibirszk, Osaka, Peking, Sanghaj, Szingapúr, Szöul, Tokió, Újdelhi. 2.Európa és Oroszország: a.)Európa: o Európa országainak természet- és társadalomföldrajza o Az Európai Unió országainak általános társadalmi és gazdasági jellemzői b.)Észak-Európa országainak közös és egyedi földrajzi vonásai, kapcsolatuk a természeti környezettel c.) Nyugat-Európa országainak hasonló és eltérő földrajzi vonásai. Átalakuló ipari körzetek, új iparágak megjelenése. Kiemelten: Franciaország, Egyesült Királyság d.) Dél-Európa országainak általános és egyedi földrajzi vonásai. A tipikus mediterrán táj, a kikötő- és az üdülőövezet. A Balkán térség természetföldrajzi adottságai és társadalmigazdasági képe. Kiemelten: Olaszország, Spanyolország, Horvátország, Szerbia e.) Kelet-Európa jellegzetes természet- és társadalom földrajzi vonásainak bemutatása. Kiemelten: Oroszország és Ukrajna A tananyag feldolgozásához szükséges új topográfiai fogalmak: Európa: Adriai-tenger, Balti-tenger, Dnyeper, Don, Duna, Ebro, Elba, Északi-tenger, Fekete-tenger, Földközi-tenger, La Manche, Pó, Rajna, Rhőne, Szajna, Temze, Urál folyó, Volga; Alpok, Appenninek, Appennini-félsziget, Balkán-félsziget, Balkán-hegység, Balti-ősföld, Brit-szigetek, Ciprus, Dalmácia, Dinári-hegység, Donyec-medence, Etna, Finn-tóvidék, Francia-középhegység, Grönland, Holland-mélyföld, Izland, Kárpátok, Kelet-európai-síkság, Kréta, Londoni-medence, Lotaringia, Mont Blanc, Párizsi-medence, Pennine, Pireneusi (Ibériai)-félsziget, Pireneusok, Skandináv-félsziget, Skandinávhegység, Szicília, Urál, Vezúv; Dél-Európa, Észak-Európa, Kelet-Európa, Kelet134
Közép-Európa, Közép-Európa, Nyugat-Európa; Albánia, Anglia, Belgium, BoszniaHercegovina, Bulgária, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Fehéroroszország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Macedónia, Moldávia, Moldova, Nagy Britannia, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Portugália, Spanyolország, Svédország, Szerbia Ukrajna; Kárpátalja; Amszterdam, Athén, Barcelona, Belgrád, Birmingham, Brüsszel, Chişinắu, Dublin, Genova, Glasgow, Göteborg, Hága, Helsinki, Kijev, Koppenhága, Lisszabon, Ljubljana, London, Luxembourg, Lyon, Madrid, Manchester, Marseille, Milánó, Minszk, Moszkva, Munkács, Murmanszk, Nápoly, Odessza, Oslo, Párizs, Reykjavík, Rijeka, Róma, Rotterdam, Skopje, Stockholm, Strasbourg, Szabadka, Szarajevó, Szentpétervár, Szófia, Tirana, Torino, Újvidék, Ungvár, Velence, Volgográd, Zágráb. A továbbhaladás feltételei : A tanuló legyen képes az egyes kontinensek, tájak, országok természeti és társadalmigazdasági jellemzőit bemutató képek, ábrák, adatok elemzésére, tanári irányítás alapján alapvető összefüggések felismerésére. Tudja megadott szempontok alapján bemutatni az egyes kontinenseket, tipikus tájaikat, legfontosabb országaikat. Ismerje fel a természeti és társadalmi környezet alapvető összefüggéseit. Legyen képes különböző térképi információk felhasználására a témákhoz kapcsolódóan. Tudja megmutatni térképen és felismerni kontúrtérképen a topográfiai fogalmakat. Legyen képes nyomtatott és elektronikus forrásokból a témákhoz kapcsolódó információk gyűjtésére, rendszerezésére és értelmezésére tanári irányítással. Legyen képes ábrákról, képekről, diagramokról információk leolvasására, illetve azok értelmezésére. Tudja az egyes témákhoz kapcsolódó ismereteit röviden összefoglalni szóban, illetve írásban. Osztályozóvizsga Földrajz 8.o. 135
1.Közép-Európa: Közép-Európa általános földrajzi képe
A Közép-európai-sík- és rögvidék természeti adottságai és gazdasági feltételei. A középhegységek és a feltöltött alföldek, mint tipikus tájak.
Németország szerepe az európai gazdaságban.
Csehország és Lengyelország földrajzi sajátosságai
Közép-Európa magashegyvidékei: az Alpok és a Kárpátok.
Az alpi országok: Ausztria, Szlovénia és a kárpáti országok: Szlovákia, Románia földrajzi jellemzése.
2.Hazánk a Kárpát-medencében: A Kárpát-medence földtani szerkezete és természetföldrajzi képe.
A magyarság a Kárpát-medencében
A társadalmi-gazdasági élet változásai és mai földrajzi vonásai.
Hazánk földrajzi fekvése, helyzete a Kárpát-medencében és Európában
3.Fejlődésünk társadalmi alapjai: Hazánk földrajzi fekvése, helyzete a Kárpát-medencében és Európában
Magyarország felszíne, domborzata.
Természeti adottságaink és természeti erőforrásaink
Hazánk népességföldrajzi jellemzői, népesedési folyamatai.
A magyar nép tájtörténeti tagolódása, etnikai csoportok, nemzetiségek.
A földrajzi környezet hatása a gazdálkodásra, a településekre és az életmódra.
A gazdaság telepítőtényezői, általános vonásai, területi különbségei,szerkezeti átalakulása
Településtípusok, településhálózat és infrastruktúra Magyarországon.
4.Hazai tájakon: A hazai tájtípusok (alföldi, dombsági és középhegyvidéki tájak) földrajzi jellemzése 5.A magyar gazdaság: A tájak természeti erőforrásai, természetföldrajzi és társadalmi-gazdasági jellemzőik.
Hazánk tájainak idegenforgalmi, környezeti értékei, állapota és védelme.
Hazánk nemzetközi kapcsolatai.
Budapest földrajza
Régiónk földrajza
A tananyag feldolgozásához szükséges új topográfiai fogalmak: 136
Balaton, Bodrog, Dráva, Fertő, Hernád, Ipoly, Kis-Balaton, Körös, Maros, Mura, Odera, Olt, Rába, Rajna- Majna-Duna vízi út, Sajó, Sió, Szamos, Száva, Tisza, Tisza-tó, Vág, Velenceitó, Visztula, Zagyva, Zala; Aggteleki-karszt, Alföld, Alpokalja, Badacsony, Bakony, Balaton-felvidék, Baradla-barlang, Baranyai-dombság, Bécsi-medence, Bodrogköz, Borsodi-medence, Börzsöny, Budai-hegység, Bükk, Bükk-fennsík, Csallóköz, Cseh-medence, Csepel-sziget, Cserehát, Cserhát, Déli-Kárpátok, Dráva menti síkság (Dráva-mellék), Duna- Tisza köze, Dunakanyar, Dunántúl, Dunántúli-dombság, Dunántúli-középhegység, Dunazug-hegység, Erdélyi-középhegység, Erdélyi-medence, Északi-középhegység, Északkeleti-Kárpátok, Északnyugati-Kárpátok, Gerecse, Germán-alföld, Győri-medence, Hajdúság,Hargita, Hegyalja, Hortobágy, Jászság, Kárpát-medence, Kárpát-medencevidék, Kékes, Keleti-Alpok, Keleti-Kárpátok, Kisalföld, Kiskunság, Kőszegi-hegység, Lengyelalföld, Lengyel-középhegység,Magas-Tátra, Marcal-medence, Maros-Körös köze, Mátra, Mecsek, Mezőföld, Mohácsi-sziget, Móri-árok, Morva-medence, Nagykunság, Németközéphegység, Nógrádi-medence, Nyírség, Nyugati- Alpok,Alpokalja, Őrség, Pesti-síkság, Pilis, Román-alföld, Ruhr-vidék, Somogyi-dombság, Soproni-hegység, Szigetköz, Székelyföld, Szekszárdi-dombság, Szentendrei-sziget, Szilézia,Szudéták, Tapolcai-medence, Tihanyi-félsziget, Tiszántúl, Tolnai-dombság, Vajdaság, Velencei-hegység, Vereckei-hágó, Vértes, Villányi-hegység, Visegrádi-hegység, Zalai-dombság, Zempléni-hegység; Ausztria, Csehország, Lengyelország, Németország, Románia, Svájc, Szlovákia, Szlovénia; Burgenland, Ajka, Algyő, Arad, Baja,Balatonfüred, Bécs, Békéscsaba, Berlin, Bern, Brassó, Bréma, Brno, Budapest, Bukarest, Bük, Cegléd, Constanţa, Debrecen, Dorog, Drezda, Dunaújváros, Eger, Eszék, Esztergom, Frankfurt, Gdańsk, Genf,Graz, Gyöngyös, Győr, Gyula, Hajdúszoboszló, Halle, Hamburg, Harkány, Hatvan, Hegyeshalom, Hévíz, Hódmezővásárhely, Hollókő, Jászberény, Kalocsa, Kaposvár, Kassa, Karlovy Vary, Katowice, Kazincbarcika Kecskemét, Keszthely, Kolozsvár, Komárom, Köln, Kőszeg, Komló, Krakkó,Lábatlan, Linz, Lipcse, Makó, Marosvásárhely, Miskolc, Mohács, Mosonmagyaróvár, München,Nagykanizsa, Nagyvárad, Nyíregyháza, Orosháza, Ózd, Paks, Pannonhalma, Pápa, Pécs, Ploieşti, Plzeň, Pozsony, Prága, Révkomárom, Salgótarján, Salzburg, Sárospatak, Siófok, Sopron, Stuttgart, Százhalombatta, Szeged, Székelyudvarhely, Székesfehérvár, Szekszárd, Szentendre, Szentgotthárd,Szolnok, Szombathely, Tata, Tatabánya, Temesvár, Tihany, Tiszaújváros, Vác, Várpalota, Varsó, Veszprém, Visegrád, Visonta, Záhony, Zalaegerszeg,Zalakaros; Aggteleki Nemzeti Park, Balaton-felvidéki Nemzeti Park, Bükki Nemzeti Park, Duna-Dráva Nemzeti Park, Duna-Ipoly Nemzeti Park, Fertő-Hanság Nemzeti Park, Hortobágyi Nemzeti Park, Kiskunsági Nemzeti Park, KörösMaros Nemzeti Park, Őrségi Nemzeti Park; Magyarország megyéi, Dél-Alföld régió, DélDunántúl régió, Észak-Alföld régió, Észak-Magyarország régió, Közép-Dunántúl régió, Közép-Magyarország régió, Nyugat-Dunántúl régió, Budapesti agglomeráció. A továbbhaladás feltételei: A tanuló legyen képes ismertetni Közép-Európa országainak jellemző természeti és társadalmi-gazdasági vonásait. Tudja bemutatni hazánk földrajzi környezetének természeti és társadalmi-gazdasági jellemzőit megadott szempontok alapján. Tudja ismertetni hazánk tájainak természeti és társadalmi-gazdasági jellemzőit különböző térképi információk felhasználásával. Ismerje fel a természeti adottságok szerepét, hatását az egyes térségek gazdasági életében. 137
Ismerje hazánk környezeti értékeit. Tudja megmutatni térképen és felismerni kontúrtérképen a topográfiai fogalmakat. Tudja meghatározni és megfogalmazni földrajzi fekvésüket, kapcsoljon hozzájuk tartalmi jellemzőket. Legyen képes nyomtatott és elektronikus forrásokból a témákhoz kapcsolódó információk gyűjtésére, rendszerezésére és értelmezésére tanári irányítással. Legyen képes ábrákról, képekről, diagramokról információk leolvasására, illetve azok értelmezésére. Tudja az egyes témákhoz kapcsolódó ismereteit röviden összefoglalni szóban, illetve írásban. OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ANYAGA Ének-zene 5. osztály 1.
Interpretáció Régi stílusú népdalok: - Érik a szőlő - Hull a szilva - Megrakják a tüzet - Aki dudás akar lenni Új stílusú népdalok: - Erdő, erdő de magos a teteje - Erdő, erdő, erdő - Megyen már a hajnalcsillag Más népek dalai: - Szamóca - Postaváró Ünnepkörök dalai: - Pásztorok, keljünk fel - A, a, a, a farsangi napokban 1848-as szabadságharc dalai: - Gábor Áron - Föl, föl vitézek Középkori gregorián dallam: - Ut Queant laxis Reneszánsz zenei szemelvény: - Régi táncdal Barokk zenei szemelvény: - Parasztkantáta Himnusz, Szózat
a.,
b.,
c.,
d.,
e.,
f., g., h., i., 2.
Improvizáció -
variációk szerkesztése 2-4 ütemes terjedelemben a tanult ritmusértékekből és ritmusképletekből
3.
Zenehallgatás: -
zenei műfajok, szemelvények felismerése hangzó példák alapján - Regősének - Kodály Zoltán: Kállai kettős - Alleluhja - Ungareska - Vivaldi: Négy évszak (a tavasz, A tél) - J. S. Bach: G-dúr menüett - G. F. Handel: Tüzijáték szvit
4.
Zenei olvasás:
138
-
tanult ritmusértékek, ritmusképletek olvasása: egész, fél, negyed, nyolcad, nyolcadpár, nagy éles, nagy nyújtott ritmus, szinkópa
-
új dallami elemek olvasása: a felső ré és mi hangok
-
a hangköz fogalma, a tiszta hangközök ismerete. 1, 4, 5, 8
-
ABC-s hangok megnevezése, elhelyezése a vonalrendszerben
-
A violin-kulcs ismerete Ének-zene 6. osztály
1.
Interpretáció:
Újabb magyar népdalok: - Ősszel érik babám - Voltál-e már Igricében - A fiastyúk - Nem vagyok szép - Ablakomba, ablakomba - Ha felmegyek a budai nagy hegyre - Tisza partján mandulafa - Kék ibolya b., Ünnepkörök, népszokások dalai: - Csordapásztorok - Fassang, fassang - Ma van húsvét napja c., Történeti énekek: - Egri históriának summája - A jó lovas katonának - Kossuth Lajos táborában - Csínom Palkó, Csínom Jankó - Ellopták szívemet d., Klasszikus műdalok: - J. Haydn: Szerenád - W. A. Mozart: Vágyódás a tavasz után - L. v. Beethoven: Százszorszép 2. Zenehallgatás: a.,
-
többször meghallgatott szemelvények felismerése, megnevezése: - Kodály Zoltán: Mátrai képek Háry János: Toborzó - Tinódi Lantos Sebestyén: Eger várának viadaljáról szóló ének - J. Haydn: Évszakok: Tavasz.kórus - W. A. Mozart: Utazás szánon Török induló Egy kis éji zene - L. v. Beethoven: VI. szimfónia (Zivatar)
3.
Improvizáció:
4.
- rögtönzés az ismert ritmikai, dallam, tempo, dinamikai és formai elemek felhasználásával Zenei olvasásás: -
módosított hangok ABC-s megnevezése és szolmizálása
-
a szekund és terc hangközök felismerése és megnevezése kottaképről Ének-zene 7. osztály
1. Interpretáció: a., Újabb magyar népdalok: - Megfogtam egy szúnyogot
139
- Hol jártál az éjjel - Ködözik a Mátra - Kerek utca szegelet - Szépen úszik a vadkácsa - Csinálosi erdőn - Csillagok, csillagok - Hármat tojott a fekete kánya b., Ünnepkörök, népszokások dalai: - Mostan kinyílt egy szép rózsavirág - Farsang végi csúfoló c., Nemzetiségi és etnikai kisebbség dalai: - Tarka szoknya d., Verbunkos dallamok: - Kecskemét is kiállítja - Kossuth Lajos azt izente e., Kodály Zoltán Háry János daljátékából: - Ó, mely sok hal - Sej, Nagyabonyban - Felszántom a császár udvarát f., Kodály Zoltán Székelyfonó daljátékából - A csitári hegyek alatt - El kéne indulni g., Népies műdalok - Magasan repül a daru h., Más népek dalai: - Karcsú törzsed hajlik - A nap nyugodni tér i.., Barokk, klasszikus és romantikus műdalok, zeneművek témái: - J. S. Bach: Parasztkantáta-részlet - J. Haydn: Szerenád - W. A. Mozart: Vágyódás a tavasz után - L. v. Beethoven: Százszorszép - Schubert: A pisztráng; Pusztai rózsa - Brahms: Bölcsődal 2. Zenehallgatás:
3.
- a többször meghallgatott szemelvények felismerése, megnevezése: - Kodály Zoltán: Háry János: énekelt népdalokToborzó Székelyfonó: énekelt népdalok - Erkel Ferenc: Hunyadi László: Meghalt a cselszövő; Palotás Bánk bán: Bordal, Bánk áriája - Verdi: Nabucco: Rabszolgák kórusa Aida: Radames románca; Bevonulási induló - Liszt Ferenc: XV. Magyar rapszódia (részlet) - Schubert: A pisztráng - Brahms: I. Magyar tánc Improvizáció: -
4.
új stílusú népdalforma rögtönzése megadott kezdősorral
Zenei olvasás: -
előadási és dinamikai jelek értelmezése
-
a szext és szeptim hangközök felismerése és megnevezése kottaképről
-
2# - 2b hangnemben való tájékozódás Ének-zene 8. osztály
1. Interpretáció: a., Újabb magyar népdalok: - Erdő mellett estvéledtem
140
- Sárgul már a fügefa levele - Által mennék én a Tiszán - A szennai lipisen-laposon - Elindultam szép hazámból b., Kuruc dalok: - Török bársony süvegem c., Bartók, Kodály és Bárdos műveinek énekes szelvényei: - Kodály: Karácsonyi pásztortánc - Bárdos: A szántói híres utca - Bartók: Októbernak elsején d., Más népek dalai: - Ébred már a hajnaltündér - Régi mesékre emlékszel még e.., Zenetörténeti szemelvények az ókortól a romantikáig: - Fornsete. Nyár-kánon - J. Haydn: Falusi jókedv - W. A. Mozart: Papageno áriája a Varázsfuvolából - L. v. Beethoven:Örömóda a IX. szimfóniából - Schubert: A molnár virágai f., XX. század szemelvényei: - Britten: Variációk és fúga egy Purcell-témára-Purcell téma - Gershwin: Porgy és Bess: Porgy dala, Klára bölcsődala 2. Zenehallgatás:
3.
- rendszerező ismétlés a magyar és európai zeneművészet századainak szemelvényeiből - Bartók .s Kodály énekkari, zenekari, és színpadi műveinek felismerése és megnevezése a hangzó részletek alapján - XX. századzenei irányzatainak felismerése többször meghallgatott zeneművek részletei alapján: - Ut Queant laxis - Lassus: A visszhang - Vivaldi: Négy évszak - J. Haydn: Üstdob szimfónia II. tétel főtéma - W. A. Mozart: Török induló - L. v. Beethoven: D-dúr hegedűverseny I tétel főtéma - Schubert: Pisztráng-ötös - Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok részlet - Dvorak: Újvilág szimfónia IV. tétel főtéma - Debussy: Gyermekkuckó: Az elefánt bölcsődala - Hacsaturján: Kardtánc - Bartók: A kékszakállú herceg vára részlet - Gershwin: Porgy és Bess részlet - Webber: Macskák részlet - Szörényi-Bródy: István, a király részlet - Pendereczki: Hirosíma emlékezete részlet - Weiner Leó: I. Divertimento - Kurtág: Játékok: hempergős Improvizáció:
4.
- a tanult népdalformákban és hangkészletekben önálló rögtönzés Zenei olvasás: -
8 ütemes ismeretlen zenei anyag olvasása 2#-2b-ig alterált hangokkal is
-
Hangközök felismerése és megnevezése kottakép alapján
Osztályozó vizsga Rajz és vizuális kultúra 5. osztály
141
I. Témakör: Megismerő és befogadóképesség
Közvetlen tapasztalás útján szerzett élmények feldolgozása
o
Látványok megfigyelése, leírása (formák, arányok, színek, felületek).
o
Elemi térviszonyok megfigyelése (lent-fent, jobbra-balra, elől-hátul).
Ismeretszerzés, tanulás, térbeli tájékozódás
o
A természeti és a mesterséges formák közötti különbségek és hasonlóságok
megfigyelése, elemzése.
Kommunikációs képességek
o
Jelek, ábrák gyűjtése, válogatása, csoportosítása a közlés rendeltetése szerint (pl.
közlekedési jel, kereskedelmi márka). II. Témakör: Kreativitás Alkotóképesség o
Élmények személyes hangú kifejezése rajzokban, festményekben, szobrokban (pl.
emberekhez, állatokhoz, növényekhez kötődő vagy családi, iskolai témák). o
Szépirodalmi téma (pl. meseélmény) megjelenítése síkban
o
Új technikák kipróbálása.
Ceruza-, filctoll-, kréta- és ecsetrajz.
Vízfestés (pl. ecsettel, újjal), vegyes technikák (pl. kréta és festék keverése).
Problémamegoldó képesség
o
Formák, vonalak és színek szerepének megnevezése.
III. Témakör: Önismeret, önértékelés, önszabályozás Vizuális nyelv és esztétikai élmény érvényre juttatása az alkotótevékenységben: formaalakítás, kompozíciók, kifejezésmód Továbbhaladási feltételek: Legyen képes egyszerű kompozíció létrehozásában.
Legyen képes megkülönböztetni és megnevezni színeket.
Legyen képes vonallal, folttal képet alkotni.
Legyen képes különbséget tenni a természeti és mesterséges formák között.
Legyen képes ábrák, jelek válogatására.
Legyen képes meseillusztráció készítésére a tanult technikákkal. Osztályozó vizsga Rajz és vizuális kultúra 6. osztály
142
I. Témakör: Megismerő és befogadóképesség
Közvetlen tapasztalás útján szerzett élmények feldolgozása
o
Élőlények, tárgyak ábrázolása közvetlen szemlélet és emlékezet alapján.
o
Egyszerű vonal-, folt-, tömeg- és színritmusok készítése.
Ismeretszerzés, tanulás, térbeli tájékozódás
o
A díszítés mintáinak, elemeinek megfigyelése.
o
Tárgyak készítése könnyen alakítható anyagokból (pl. játékhoz, ünnephez, meséhez).
Kommunikációs képességek
o
Egyszerű, mindennapi magyarázórajzok, jelek értelmezése, megfejtése (pl. tankönyv
ábrái). o
Saját információközlő jelek létrehozása (pl. a tornazsák, az öltözőszekrény
megjelölésére). II. Témakör: Kreativitás Alkotóképesség o
Elképzelt jelenet ábrázolása rajzban, festményben, szoborban.
o
Ceruza-, filctoll-, golyóstoll-, kréta- és ecsetrajz. Vízfestés és vegyes technikák.
o
Formálás agyagból, papírhajtogatás. Papírvágás, ragasztás.
Problémamegoldó képesség
o
Mimika, grimasz tanulmányozása, utánzása.
o
Változások tudatosan megfigyelt vizuális jellemzőinek megjelenítése (pl. évszak,
időjárás). III. Témakör: Önismeret, önértékelés, önszabályozás Vizuális nyelv és esztétikai élmény érvényre juttatása az alkotótevékenységben: formaalakítás, kompozíciók, kifejezésmód, színkeverés Továbbhaladási feltételek: A tanulók legyenek képesek kifejezni élményeiket.
Tudjanak megrajzolni egyszerű helyzeteket, változásokat.
Tudják elrendezni a képelemeket,
Tudjanak elkészíteni egyszerű tárgyakat.
Több színárnyalatot is használjanak,
Legyenek képesek mintaképzésre, soralkotásra. Osztályozó vizsga Rajz és vizuális kultúra 143
7. osztály I. Témakör: Megismerő és befogadóképesség
Közvetlen tapasztalás útján szerzett élmények feldolgozása
o
Térviszonyokat és mozgást kifejező ábrázolások.
o
Egyszerű természeti vagy mesterséges tárgy ábrázolása látvány szerint, valamint elöl-
és oldalnézetből.
Ismeretszerzés, tanulás, térbeli tájékozódás
o
A használati tárgyak megjelenése, jelentése, ennek kifejezőeszközei (alak, szín,
anyag). o
Csomagolás készítése minta után és egyéni elképzelés alapján (papírból, textilből).
Kommunikációs képességek
o
Egyszerű összefüggések ábrázolása magyarázó rajzzal.
o
A folt a felület betöltésének eszköze. A folt mint a forma jele (pl. árnykép).
o
Történés sorrendjének értelmezése fázisrajzok alapján (pl. képregény).
II. Témakör: Kreativitás Alkotóképesség o
Egyéni és közös élmények (pl. szépirodalmi) feldolgozása, színben, rajzban,
plasztikában. o
Rajzolás rosttollal, krétával, ceruzával.
Problémamegoldó képesség
o
Események, történetek ábrázolása egy képben és képsorozatokban (
III. Témakör: Önismeret, önértékelés, önszabályozás Vizuális nyelv és esztétikai élmény érvényre juttatása az alkotótevékenységben: formaalakítás, kompozíciók, kifejezésmód, színkeverés o
Anyaghasználat.
o
Formaalakítás.
o
Téralakítás.
o
Színkeverés.
o
Kompozíció.
o
Kifejezésmód.
Továbbhaladási feltételek: Legyen képes a jellegzetes formákat ábrázolni, színeket visszaadni, magyarázó rajzot készíteni, rendeltetésszerű tárgyat konstruálni.
144
Tudja megfogalmazni műélményét, ismerje lakóhelyének néhány nevezetes épületét,
szobrát Osztályozó vizsga Rajz és vizuális kultúra 8. osztály I. Témakör: Megismerő és befogadóképesség
Közvetlen tapasztalás útján szerzett élmények feldolgozása
o
Képzőművészeti alkotások elemzése: téma, kompozíció, szín, forma, tér, anyag,
tartalom, kifejezőerő szempontjából. o
A sötét-világos, hideg-meleg színkontrasztok figyelemfelhívó jellege.
Ismeretszerzés, tanulás, térbeli tájékozódás
o
A rendeltetés, az anyag, a forma és a méret összehangolása, célnak megfelelő
megválasztása.
Kommunikációs képességek
o
Sík- és térformák geometriai és hangulati jellemzői.
o
Színismeretek összefoglaló áttekintése.
o
Jelalkotás forma-, vonal- és színredukcióval.
II. Témakör: Kreativitás Alkotóképesség o
Ellentétek, színkontraszt, vonalkontraszt. A színek hangulati hatása.
o
Új technikák kipróbálása.
Kollázs és montázs.
Fonás (pl. madzagszövés), gyöngyfűzés.
Problémamegoldó képesség
Képek, tárgyak jelentésmódosítása formaátírással, átszínezéssel, megszemélyesítéssel.
III. Témakör: Önismeret, önértékelés, önszabályozás Vizuális nyelv és esztétikai élmény érvényre juttatása az alkotótevékenységben: formaalakítás, kompozíciók, kifejezésmód, színkeverés
Formaalakítás.
Téralakítás.
Színkeverés.
Kompozíció.
145
Továbbhaladási feltételek: Élményeinek kifejezéséhez legyen képes önállóan megoldást választani, motívumai legyenek egyre változatosabbak.
Legyen jártas a műalkotások közös elemzésében, önálló véleményt formáljon, tudja
tetszésítéletét megindokolni.
Rendelkezzék alapvető színismeretekkel, színhasználati jártassággal.
Alkalmazza a vizuális kommunikációt a tanulásban, tájékoztatásban. Legyen képes
megalkotni egyszerű képi közléseket. Informatika tantárgy osztályozó vizsga anyaga 4. osztály I. Alapismeretek A számítógépterem rendjének, a gépek balesetmentes használatának megismerése. A billentyűzet és az egér helyes használata. A háttértárak (lemezek) szerepének megértése. Adott informatikai eszközök kezelésének gyakorlása. Óravázlat készítése tanári segítséggel. II. Adatbevitel egérrel Az egér helyes használata és beállításai. Egy rajzoló és egy szövegszerkesztő program egyes alapszolgáltatásainak alkalmazása. A megfelelő rajzeszköz kiválasztása. Egyszerű rajzok készítése. Esztétikus meghívó, vers, levél készítése. Mentés és nyomtatás segítséggel. III. Szöveges adatok bevitele A billentyűzet helyes használata és beállításai. A szöveg bevitele, mentése, másolása, mozgatása, keresése és cseréje. A szöveg karakter szintű formázása: betűtípus, betűméret, félkövér, dőlt és aláhúzott betűstílus beállítása. Másolás, beillesztés, beszúrás a dokumentumba. IV. Adatok kivitele A monitor helyes használata és beállításai. A nyomtató helyes használata és beállításai. V. Az adatok kódolása és tárolása Különféle jelek értelmezése. Egyszerű titkosírások készítése. Háttértár és könyvtárak váltása, könyvtárba való belépés, mozgás a könyvtárak között. Ismert helyen lévő állomány megkeresése. Kiválasztott állományok másolása, mozgatása, átnevezése, törlése. Egyszerű oktatóprogramok interaktív használata. A számítógépes manuális-vizuális kommunikáció gyakorlása a programokkal. Például: magyar és idegen nyelvű szoftverek összehasonlítása, használata. A továbbhaladás feltételei Legyen képes kezelni a billentyűzetet és az egeret. A tanuló értse, hogy ugyanazt az ismeretet különféle jelekkel leírhatjuk. Tudjon alapszinten kommunikálni az adott programokkal. Tudjon tájékozódni a számítógép könyvtárstruktúrájában. Tudjon mappákat és fájlokat létrehozni, másolni, törölni. Képes legyen ábrákat, rajzokat készíteni rajzolóprogrammal. 6. osztály I. Az operációs rendszer, fájlkezelés Az operációs rendszer feladatai, A meghajtók elérése, A mappaszerkezet böngészése, Mappák és fájlok létrehozása, átnevezése, törlése, Fájlok és mappák másolása, mozgatása II. Az internet használata Számítógép-hálózatok: PAN, LAN, MAN, WAN, Adatok az interneten (keresés, lekérdezés, szerkesztés), Keresés internetes adatbázisokban, E-mail küldése, fogadása, válasz, továbbküldés, Fájl csatolása e-mailhez III. Szövegszerkesztés A szöveges adatok kezelése, Szöveg beírása és javítása, A betűk formázása, Különleges jelek beszúrása, Bekezdések formázása, Képek, ábrák beszúrása, Az adatok táblázatos elrendezése, Táblázat formázása IV. Könyvtárismeret Látogatás az iskolai könyvtárban:foglalkozási terület, szabadpolcos övezet, nyilvántartási terület, könyv, folyóirat, betűrendi jel, ETO-szám. A könyvtárak világa és a számítógép:Katalógus, elektronikus könyvtár, e-
146
book A továbbhaladás feltételei Tudjon szöveget karakter szinten formázni és egyszerű dokumentumot készíteni. Tudjon használni néhány közhasznú információforrást. Tudjon webhelyekre látogatni, és ott adott információt megkeresni. Küldjön és fogadjon elektronikus leveleket. Legyen képes egyszerű, hétköznapi algoritmusokat értelmezni, illetve végrehajtani. Tudjon eligazodni az iskolai könyvtár szabadpolcos állományában. Tudja, hogy milyen könyvtári szolgáltatásokat nyújt az iskolai könyvtár. Tudjon irányítással információt keresni a segédkönyvekben és helyi adatbázisban. Legyen képes megkülönböztetni a főbb könyvtári médiumokat. 7. osztály I. A hardver áttekintése A számítógép felépítése – hardver, szoftver. A központi egység. A bit és bájt fogalma. Perifériák: beviteli eszközök, kiviteli eszközök, háttértárak, kommunikációs eszközök. A számítógépek kialakulása, csoportosítása: a Neumann elvek megértése. II. Az operációs rendszer használata Az operációs rendszer fogalma, fajtái. A mappaszerkezet kezelése. Tömörítés. Kártevők. III. Az infokommunikáció alapelemei Anyagok gyűjtése az interneten ezek rendezése. Az internet veszélyforrásai. Kommunikáció mobil eszközökkel. IV. Képek feldolgozása Képek bevitele, rendszerezése és javítása. Digitális filmek kezelése V. Prezentációkészítés A prezentáció fogalma, kialakulása, szerkezete, formázása. Szemléltető ábrák. Multimédia prezentáció VI. Algoritmizálás A programkészítés lépései, Összefüggések kiszámítása, Elágazás, Ciklus VII. Könyvtár informatika Irányított információkeresés: kézikönyvek, ETO, A könyvtárak típusai A továbbhaladás feltételei A tanuló legyen képes a számítógép legfontosabb perifériáit kezelni. Tudjon tájékozódni a számítógép könyvtárstruktúrájában. Tudja használni a számítógép karbantartásához szükséges segédprogramok egyikét, vagy az operációs rendszer néhány szolgáltatását. Ismerje és tudja kezelni a multimédia alapelemeit (szöveg, kép, hang). Tudja használja az elektronikus levelezés alapszolgáltatásait. Képes legyen egyszerű feladatokhoz (néhány utasításból álló) algoritmusokat készíteni. Ismerjen fel algoritmus-szerkezeteket (elágazás, ciklus). Ismerje a könyvtártípusokat. Tudja használni az elektronikus könyvtárat. Tudjon információt keresni a segédkönyvekben (szótár, lexikon, enciklopédia) és az interneten. 8. osztály I. Szövegszerkesztés A szövegszerkesztő programok. A betűformázás, a bekezdésformázás átismétlése. Képek, ábrák elhelyezése. Dokumentum nyomtatása. Táblázat készítése és formázása. Tabulátorok. Stílus és tartalomjegyzék II. Táblázatkezelés A táblázatkezelés feladatai: számolótábla alkalmazása a gyakorlatban; cella, munkalap, tartomány, automatikus újraszámítás. Táblázat elkészítése. Cellahivatkozások: relatív, abszolút és vegyes cellahivatkozás. Diagramkészítés. Statisztikai számítások. Százalékszámítás. Pénzügyi számítások. Dátum- és időkezelés. Választás két lehetőség között HA függvény III. Weblapkészítés A webszerkesztés alapjai: a weblap részei, HTML kód. Egyszerű weblap készítése: betű- és bekezdésformázás. IV. Az információs társadalom a mindennapokban Neumann-elvek. A számítógépek generációi. Magyar nevek a számítástechnika történetében. Számítógépek mindenütt: célszámítógép, fedélzeti számítógép, ipari robot. A közösségi oldalak felelősségteljes használata. Vásárlás az interneten. Informatikai biztonság. A szoftverek csoportosítása feladatuk szerint. Szoftverek csoportosítása jogi szempontból. Programok telepítése V. Könyvtár informatika Hagyományos könyvtári katalógusok: katalóguscédula, tárgyszó, ETO-szám, katalógusok
147
Elektronikus katalógusok: Az adatgyűjtés folyamata, hivatkozások A továbbhaladás feltételei A tanuló ismerje a számítógép fontosabb alkalmazási területeit és jelentőségét a mai társadalomban. Képes legyen többféle formázást tartalmazó szöveges-rajzos-táblázatos dokumentumot készíteni. Minta alapján tudjon dokumentumot készíteni. Tudjon adatokat táblázatos formában és diagramon megjeleníteni. Tudja használni az internet egyes szolgáltatásait. Tudja, hogy a tárgyszó és a szakjelzet a könyv témáját fejezi ki. Tudjon a szakjelzet ismeretében a szabadpolcon műveket keresni. Legyen képes - segítséggel - a tárgyi katalógust használva egyszerű keresési feladatokat megoldani. Tudjon forrásokra hivatkozni.
TECHNIKA ÉS ÉLETVITEL 5. évfolyam Az ember és környezete A kommunikáció eszközei és módjai Anyagok és átalakításuk Egyszerű alapanyagok alakítása, a kéziszerszámok kezelése. Eredményes (időbeli) sorrend betartása az alkotófolyamatban. Célszerű és környezetkímélő gazdálkodás az anyaggal. Az alkotás örömének átélése e tevékenységben. Figyelem és elővigyázatosság az eszközök, szerszámok használatában. Tervezés, építés Mérés, műszaki ábrázolás Mérés milliméter pontossággal, a mérési eredmények feljegyzése. Méretek és elrendezés leolvasása egyszerű műszaki rajzokról. A műszaki rajz jelképei, rajzjelei alapján egyszerű műszaki rajz készítése. Épített tér és környezet Az otthon, a lakóház, a falu, a város, mint közvetlen környezet megismerése, elemzése, modellezése. Egyszerű megvalósítható tervek, vázlatrajzok készítése a gyakorlati tevékenységekhez. Közlekedési ismeretek A közlekedés szabályozásának, és a szabályok betartásának szükségessége. A gyalogos közlekedés biztonsága. A kerékpáros közlekedés szabályaiÉletvitel, háztartástan A család egészsége, táplálkozás Következetes és rendszeres testápolás. A környezet tisztán tartása. Az egészséges táplálkozás fontossága. Rendszeres étkezés. Egyszerű ételkészítési eljárások. Háztartás Ruházkodás A textilanyagok egyszerű vizsgálati módszerei. A textilanyagok fajtájai, tulajdonságai. Egyszerű textil-megmunkálás és díszítés. A ruhaneműk célszerű használata, gondozása. Gazdálkodás A takarékosság fontosságának tudatosítása. A tudatos fogyasztás fontossága. Kertgazdálkodás alapjai A továbbhaladás feltételei A technika elveinek figyelembevételével a környezet jelentőségének felismerése. Ismerkedés a környezet tudatos átalakításának elveivel és szükségességével. Egyszerű, mindennapos technikai rendszerek azonosítása. A kommunikáció alapfogalmainak alkalmazása, tömegkommunikációs eszközök kezelése. Egyszerű műveleti algoritmusok értelmezése és végrehajtása (egyszerű tervek és vázlatrajzok készítése). Becslés centiméter pontossággal, mérés milliméter pontossággal. Egyszerű műszaki rajzok olvasása és készítése. A gyalogos, a kerékpáros és a tömegközlekedés szabályainak és helyes magatartásformáinak 148
alkalmazása. Az egészséges életmód fontosságának tudata. A következetes és rendszeres tisztálkodás ismerete. Az életkornak megfelelő önkiszolgáló tevékenységben való részvétel. Az egészséges táplálkozás jelentőségének felismerése. A családi munkamegosztás ismerete, a házi és ház körüli munkák gyakorlása. A szükséges eszközök és szerszámok szakszerű és balesetmentes használata. Ismerje az öltözködés meghatározóit és gondozását. Környezetkímélő magatartás és takarékosság fontosságának felismerése. A tudatos fogyasztói ismeret.
TECHNIKA ÉS ÉLETVITEL 6. évfolyam Az ember és környezete A környezetbarát technika jelentősége. Kommunikációs rendszerek Műszaki kommunikáció. Egyszerű vetületi rajzok készítése és olvasása. Anyagok és átalakításuk Anyagok alakítása, kéziszerszámok kezelése. Az anyagok feldolgozásához szükséges szerszámok és eszközök balesetmentes használata. Az anyagok feldolgozása Gazdaságos, környezetkímélő tevékenységsor tervezése és alkalmazása. A munkavégzéshez szükséges elemi kézügyesség és eszközhasználati jártasság. Tervezés, építés Tervezés vázlatrajz készítése. Mérés, műszaki ábrázolás A mérés pontossága, méretarányok. Rajzolvasás. Vetületi ábra értelmezése. Vetületi ábrázolás, axomatria. Műszaki rajzi szabályok.Egyszerű műszaki rajz készítése a műveleti algoritmus betartásával. Rajzeszközök gyakorlott, szakszerű használata. Épített tér és környezet A lakás jellemzői, funkció, belső terei, a részek kapcsolatai. A lakás és környezete. Energiatakarékos lakások. Lakás alaprajzának elkészítése. Gép mint technikai rendszer Logikai áramkörök értelmezése és építése. Közlekedési ismeretek Kerékpáros közlekedés. A kerékpár biztonsági felszerelései. Felelősség a közlekedésben. Életvitel, háztartástan A család egészsége. Személyi higiéné a kamaszkorban, következetes és rendszeres testápolás fontossága. Az emberi szervezetet károsító anyagok.(például: legális és illegális drogok, alkohol, cigaretta). Egészséges táplálkozás. Egyszerű konyhatechnikai eszközök, egyszerűbb gépek használata. Étkezési gyakorlatok. Terítés és tálalás szabályai A lakás – lakókörnyezet A lakás funkciói szerkezete és térszükséglete. A korszerű lakás berendezése. Bútormodell készítése. A lakás berendezésének, rendeltetésének igénye (személyes kompetencia). A továbbhaladás feltételei A természet törvényeinek ismerete, gazdálkodás a természeti erőforrásokkal. Az 149
információtárolás és továbbítás eszközeinek használata. A munkavégzéshez szükséges anyagok, az átalakításhoz szükséges szerszámok és gépek kiválasztása, balesetmentes és szakszerű használata. Mérés milliméter pontossággal. Egyszerű műszaki rajzok készítése. Tárgyak felismerése vetületek alapján. A makett és a modell szerepe. Logikai áramkörök értelmezése. A biztonságos közlekedés alkalmazása. A kerékpáros közlekedés szabályai. Az egészséges életmód ismeretei. Az emberi szervezetet károsító anyagok elkerülési módjai. Egyszerű háztartási munkák gyakorlati végzése. Családi gazdálkodás összefüggései. A takarékoskodás lehetőségei, tudatos fogyasztás.
Ruházkodás Egyszerű textilmegmunkálás, díszítés és munkaeszközei. Textíliák javítása, ápolása. Munkaszervezés A háztartási munkák. Háztartási munkamegosztás. A háztartási hulladékok szelektív gyűjtése. Környezettudatos beállítottság. Rendszeretet. (személyes kompetencia). Gazdálkodás A családi gazdálkodás. A bevétel és kiadás tervezési módjai. Állandó, alkalmi és változó kiadások. Tudatos fogyasztás. Zsebpénz. A zsebpénzzel való gazdálkodás. A takarékosság jelentősége a mindennapi életben. Kertgazdálkodás alapjai Szobanövények gondozása, ápolása. Zöldségfélék szaporítása, növényvédelem. Vegyszer nélküli növényvédelem. Környezetvédelem jelentősége életünkben. Fogalmak Ember és környezete: természeti folyamatok, a természet törvényei, természetes rendszerek, mesterséges rendszerek, energia. Kommunikációs rendszerek: hír, jel, jelrendszer, információ, információ-tárolás, információ-továbbítás, műszaki kommunikáció, axonometrikus rajz, vetületi rajz. Anyagok és átalakításuk: A fa tulajdonságai, hajlíthatóság, szilárdság, forgácsolhatóság, keménység, anyagkiválasztás, a fa szerkezete, fahibák, a fa betegségei, fapótlók, műanyagok, hőre lágyuló műanyagok, hőre keményedő műanyagok, műanyagok gyártása, technikai rendszer. Tervezés, építés: tervezés, vázlatrajz, algoritmus, méretarányok, műszaki rajz szabványai, méretmegadás, vetületi ábrázolás, axonometria. Épített tér és környezet: szerkezet, funkció, modellalkotás, makett, modell, házépítés, lakás funkciói, a lakásbelső terei, energiatakarékosság, stabilitás, egyensúly, elrendezés, 150
építőipari szakmák. Gép mint technikai rendszer, logikai áramkörök, utasítást közvetítő áramkörök. Közlekedési ismeretek: szárazföldi közlekedés története, közlekedési eszközök fejlődése, kerékpár működése, biztonságos közlekedés, a kerékpár biztonsági felszerelései, balesetmegelőzés, segítségnyújtás. Életvitel, háztartástan: személyi higiéné, testápolás, a szervezetet károsító anyagok: drogok, alkohol, cigaretta, a lakás funkciói, a lakás szerkezete, a lakás térszükséglete, ergonómia, közérzet, harmonikus környezet, konyhatechnológia, konyhatechnikai műveletek, tápanyagok, táplálékok, tápanyagok, ételkészítési eljárások, étrend, konyhatechnikai eszközök, esztétikus terítés szabályai, tálalás szabályai, textilkészítési eljárások, ruhaneműk gondozása, textilmegmunkálás, öltésfajták, varrás, hímzés, háztartási munkák, háztartás irányítása, háztartási munkamegosztás, szelektív hulladékgyűjtés, családi gazdálkodás, takarékosság bevétel, kiadás, állandó kiadások, alkalmi kiadások, változó kiadások alapellátás, zsebpénz. Kertgazdálkodás alapjai: növények ápolása, palántanevelés, zöldnövények szaporítása, növényvédelem, vegyszer nélküli növényvédelem, környezetvédelem. A továbbhaladás feltételei A természet törvényeinek ismerete, gazdálkodás a természeti erőforrásokkal. Az információtárolás és továbbítás eszközeinek használata. A munkavégzéshez szükséges anyagok, az átalakításhoz szükséges szerszámok és gépek kiválasztása, balesetmentes és szakszerű használata. Mérés milliméter pontossággal. Egyszerű műszaki rajzok készítése. Tárgyak felismerése vetületek alapján. A makett és a modell szerepe. Logikai áramkörök értelmezése. A biztonságos közlekedés alkalmazása. A kerékpáros közlekedés szabályai. Az egészséges életmód ismeretei. Az emberi szervezetet károsító anyagok elkerülési módjai. Egyszerű háztartási munkák gyakorlati végzése. Családi gazdálkodás összefüggései. A takarékoskodás lehetőségei, tudatos fogyasztás.
TECHNIKA ÉS ÉLETVITEL 7. évfolyam Az ember és környezete Energia a természetben.Energiaforrások:megújuló energiaforrások: napsugárzás, a víz energiája, az ár-apály energia, geotermikus energia;ásványi energiaforrások: a kőszén, a kőolaj és a földgáz.Az erőművek és a bányászat környezetkárosító hatásai. Környezetkímélő technológiák. Kommunikációs rendszerek Műszaki kommunikáció. Metszeti ábrázolás alkalmazása. A műszaki rajz kommunikációja.Egyszerű metszeti ábrázolás. Anyagok és átalakításuk Anyagforrások. Energiahordozó ásványok. A fenntartható fejlődés formálása, egyéni és közösségi felelősség. (természettudományos kompetencia). A környezetszennyező anyagok újrahasznosítása. Tervezés, építés A gépek környezetünkben. A kerékpár szerkezetének tanulmányozása. Az emberi vágyak és szükségletek kielégítése érdekében történő alkalmazások (műszaki kompetencia). Közlekedés ismeretek Magyarok a közlekedésért. A közúti, légi, vízi és vasúti közlekedés rendszere. A kerékpáros közlekedés. A közlekedési eszközök környezetkímélő használata. A 151
környezetvédelem szerepe a közlekedésben.A közlekedési helyzetek és veszélyhelyzetek gyors felismerése és elhárítása (személyes kompetencia). Életvitel, háztartástan A család egészsége Következetes testápolás, tudatos higiénés magatartás. Környezeti tisztaság.Környezethigiénia. Káros szenvedélyek veszélyeiEgészséges táplálkozás szabályai. A szabadidő hasznos eltöltése.Katasztrófavédelem. Konfliktusokat meg tud oldani. Táplálkozás és konyhatechnikai eljárások TKonyhatechnikai eljárások. Konyhaeszközök és gépek használata. Az élelmiszerek tárolása. Az egészséges táplálkozás szabályai, a korosztálynak, az évszakoknak, a megterhelésnek és a személyi adottságoknak megfelelően.Élelmiszervásárolási szempontok: ár és minőség. A lakókörnyezet tervezése A lakás energiaellátása. Energiatakarékos világítás és fűtés. Megfelelő hőszigetelés. A lakás villany-, víz- és földgáz vezetékeinek megkülönböztetése. Ruházkodás Textíliák alapanyaga. A ruházat gondozása, javítása.Varrási gyakorlatok varrógéppel. Háztartási munkák Napi, heti és havi munka tervezése. (pl.: nagytakarítás szervezési feladatai). Tisztítás, mosás. Vendéglátás. Vendéglátás tervezése és gyakorlati szervezése. Gazdálkodás Költségvetés készítése. Piac és kereskedelmi szolgáltató környezet, a piaci árak összehasonlítása. Termékelemzés. Fogyasztói érdekvédelem. Kertgazdálkodási alapjai Növényszaporítás, növénytermesztés, növényápolás. Kerti és szobanövények gondozása. Pályaorientáció Az eredményes munkavégzés összetevői. Pályaválasztási alapfogalmak összegyűjtése.Pályaismeret. A tanulás szerepe a sikerben. A továbbhaladás feltételei A technika társadalomra és természetre gyakorolt hatásainak vizsgálata. Véleményalkotás a fenntartható fejlődésről. A lehetséges környezetkímélő nyersanyag és energiaforrások bemutatása és elemzése a felhasználhatóság szempontjából. Információs rendszerek és csatornák, információ átadás továbbítás, tárolás. A számítógép szerkezete, működése. Egy konkrét egyszerű gyártási folyamat bemutatása. Az erőműtípusok egyszerű összehasonlítása. Az alternatív energiaforrások és a környezetkímélő technológiák áttekintése. Gépek működésének bemutatása, modellezése. A gépek általános jellemzőinek ismerete. Erőgépek működése. Jelentős magyar és külföldi találmányok és feltalálók azonosítása. A közúti, a légi, a vízi, a vasúti közlekedés rendszereinek elemzése. Kultúrált közlekedési magatartása alkalmazása. A korszerű táplálkozás módszereinek használata. Korszerű ételsor önálló összeállítása. Egyszerű háztartási gépek használata. Az infrastruktúra elemeinek ismerete. A fogyasztói érdekvédelem lehetőségeinek felismerése (reklamációk, fogyasztói jogok). A takarékosság alkalmazása. A piaci kínálat megítélése és minősítése. A növények gondozása, ápolása. Pályaválasztási alapfogalmak gyűjtése. Ember környezete Anyag és energia . Az elektromos áram veszélyei. Villamos berendezések a lakásban. Az emberiség energiaigénye és az ezzel kapcsolatos környezeti problémák. 152
Energia és környezet Az erőművek környezeti hatásai. Alternatív energiaforrások. A napenergia. A természet kizsákmányolása a fenntartható fejlődés. Környezetkímélő energiaforrások. Korszerű épületek A modern építészet anyagai. Építőanyagok, szerkezeti anyagok. Tervezés, építés A gépek irányítása. Önműködő rendszerek. A vezérlés és a szabályozás lényege, alkalmazása. Közművek létrehozása és működtetése A települések és a lakóépületek víz és csatornahálózataFűtési rendszerek. A lakás fűtése. Energiatakarékosság és a környezet megóvása. Kommunikációs rendszerek Műszaki ábrázolás. Biztonságkultúra Katasztrófavédelem (tűz és polgári védelem), tervezés, megelőzés, beavatkozás, értékelés. Közlekedési ismeretek A közlekedés káros környezeti hatásai, pl. levegőszennyezés, zajártalom. A közúti közlekedés szabályai Életvitel, háztartástan Élet a családban Az egészségmegőrzés kultúrája. Egészséges táplálkozás fontossága. Teljes és nem teljes értékű fehérjék szerepe a táplálkozásban. Sav-lúg egyensúly biztosítása az étrendünkben. Helyes napirend és életmód kialakítása. Káros szenvedélyek veszélyei. Az egészséges és kulturált életmódra nevelés, (személyes kompetencia). Konyhatechnikai eljárások Étrend tervezése.. Élelmiszertatosító eljárások: szárítás, hőkezelés, soványítás, hűtés, fagyasztás, mélyhűtés, pácolás, füstölés. Az élelmiszerek tárolása. Egészségügyi és takarékossági szempontok. Az ételkészítés és az évszak összehangolása. Átgondolt vásárlási szempontok. Lakás, lakókörnyezet Energia megtakarítási lehetőségek a háztartásban. Szemét és hulladékgyűjtés, tárolás és ártalmatlanítás.Környezetkímélő szemétkezelési eljárások. Ruházkodás Textil anyagismeret. Személyiségnek, egyéni stílusnak megfelelő öltözködés. Fogékonyság az ízléses öltözködés kiválasztásában. Ruházat gondozása. Munkaszervezés A háztartás és a ház körüli munkákban való részvétel A vásárlás szokásainak, mintáinak, készségeinek, ismereteinek készletei. (személyes kompetencia). Gazdálkodás A család pénzgazdálkodása, a családi jövedelem kezelése. Takarékossági lehetőségek, (a pénzzel a munkával, az idővel) takarékossági formák a háztartásban. A fogyasztói társadalom és a reklám. Háztartási napló. Kertgazdálkodás alapjai A környezetbarát és környezetkárosító tevékenységek, anyagok felismerése Növényvédelem. Növények ápolása, gondozása. Pályaorientáció Személyes igények, önismeret. A munka világa, pályaismeret, munkaerőpiac. Pályaártalmak. A tanulás szerepe. Folyamatos fejlődés. Álláskezelési technikák. A továbbhaladás feltételei A villamos áram útjának ismerete az erőműtől a fogyasztókig. A lakás villamos 153
berendezéseinek ismerete és helyes használata. Alapvető balesetvédelmi és érintésvédelmi ismeretek. A vezérlés és szabályzás megismerése, áramkörök készítése. A közművek (vízvezeték és fűtésrendszere) működésének ismerete. Ismerje az információs rendszereket. A fenntartható fejlődés problémájának megismerése. Ismerje a katasztrófavédelem feladatait. A közlekedési helyzetek helyes megítélése, a veszélyhelyzetek gyors felismerés és elhárítása. Tudja az egészséget fenyegető veszélyeket elkerülni, különös tekintettel a dohányzás, az alkohol és a kábítószer-fogyasztás veszélyeire. Ismerje az egészséges táplálkozás szabályait. Tudja a takarékosság lehetőségeit a háztarásban. Ismerje a fogyasztói érdekvédelem érvényesítését a gyakorlatban. Ismerje a katasztrófavédelem feladatait. Szempontok a tanulók teljesítményének értékeléséhez A technika és életvitel tantárgy ismeretanyaga elméleti és gyakorlati jellegű ismeretek ötvözete, ezért a tantervben szereplő témák elsajátításához az elméleti tanulás mellett gyakorlati tevékenység is szükséges. A technikai és életvitel tantárgyban az ösztönző, formáló (formatív) értékelés kap nagyobb szerepet. Az összegző, lezáró értékelésre az oktatási folyamat egy-egy tematikus egységének vagy hosszabb szakaszának lezárásakor kerül sor, minősítő jelleggel. A helyes értékelés első feltétele, hogy minél több megbízható, visszajelző információk birtokában kerüljön sor az értékelésre. Maga az értékelés osztályzatban kifejezve mindig pozitív legyen. A tényszerű értékelés mellől nem hiányozhat a pontosabb, árnyaltabb szöveges minősítő értékelés sem. Az évfolyamok témakörei egymásra épülnek. Minden évben egyre bővülő ismeretanyagot kell a diákoknak elsajátítaniuk. Ezért is fontos a meghatározott továbbhaladási feltételek teljesítése. Lényeges, hogy elméletileg megalapozott tudást alkalmazzunk a problémamegoldás, a gyakorlatok során. Ha a diák nem ismeri például a megfelelő anyagokat, akkor nem tudja megfelelően alkalmazni a gyakorlatokban. Egy szerszám nem megfelelő használata balesetet, jobb esetben rosszul kivitelezett munkadarabot eredményez. Nagyon fontos, hogy elméletileg megalapozott tudást alkalmazzunk a problémamegoldás, a gyakorlatok során. Az értékelés és ellenőrzés mindenkor előre megadott szempontok alapján történik. Osztályozó vizsga Testnevelés és sport 5. évfolyam Rendgyakorlatok: Ismerje a vezényszavakat, szakkifejezéseket /testfordulatok, testhelyzetek/ Gimnasztika: Tudjon 10-12 percig folyamatosan végezni gimnasztikai gyakorlatokat. Fokozatosság elvének betartása a bemelegítésnél. Atlétika: a., futások: - Ismerje az indítás vezényszavait és mozgáselemeit /álló, térdelő és guggolórajt/ - Képes legyen rövid és hosszútávú futásra. 60m – 600m – 6p. - váltófutás alapelemeinek elsajátítása b., ugrások: - helyből távol – minimum: 120 cm - nekifutás sebességének változtatása /távol és magasugrás/ c., kislabda hajítás: minimum 20m /fiú/ minimum 15m /leány/ d., egyensúlyelemek padon /lányoknak merevítőn/ 154
e., zene és mozgás egysége Torna: a., talaj: - gurulóátfordulások előre, hátra - 3-4 elemből összeállított gyakorlat - tarkónállás - fejenállás, kézállás segítségadással b., ugrások: - egyszerű támaszugrás /függőleges repülés/ c., mászásban 1-2 fogások kísérlet Testnevelési és sportjátékok: - legalapvetőbb szabályos ismerete -
jártasság a labdavezetésben, átadásoknál és átvételeknél
-
dobásbiztonság
-
motorikus tesztek minimum szinten való teljesítés
Önvédelmi játékok, küzdőjátékok: - alapjátékok szabályainak bemutatása, betartása -
bátor küzdés, húzások – tolódások
Tovább haladás feltételei: Alapvető sportági fogalmak ismerete. Képességfejlesztés 2-3 technikai feladatsor megértése, alkalmazása. Önfegyelem. Saját gyengeség legyőzése. Jellemző alaptechnikák, mozgásstílus. Javuló színvonal. Sportteljesítmények kategóriájának megismerése, megértése. A minimum követelményi szint teljesítése. Kulturált test-test elleni harc. Osztályozó vizsga Testnevelés és sport 6. évfolyam Rendgyakorlatok: - menet megállítása, megindítása -
vezényszavak, végrehajtások hely és helyzetváltoztatás
-
testfordulatok
Gimnasztika: - Ismerje a gimnasztika legalapvetőbb kifejezéseit. -
Reggeli torna gyakorlatok /10 perc/
-
Kézi szergyakorlatok /bot, labda, súlyzó/
Atlétika: a., futások: - iramfutás – iramváltoztatás 155
- álló, térdelő és guggolórajt /60m 600m 12 perc/minimum 6 p/ b., ugrások: - helyből távol – minimum: 135 cm fiú 130 cm leány - távolugrás 10-15m nekifutással c., dobások: - kislabda hajítás: 22m /fiú/ 17m /leány/ -2-3 kg-os medicin lökése Torna: - segítségadás mellett uralja a testtömegét -
4-5 elemből talajtorna bemutatása /gurulóátfordulások előre-hátra, fejenállás/
-
Guggolóátugrás 3-4 r., szekrényen át, le és felugrások. Támaszugrások tanári segédlettel.
-
Zene és mozgás egysége.
Testnevelési és sportjátékok: - aktív részvétel a játékban -
helyben és haladással labdavezetés
-
labda átvétele, kézzel, lábbal, átadások
-
kosárra dobások egyénileg választott módban
-
egykezes kapuralövések választott módban
-
motorikus teszteknél a minimum teljesítése
Önvédelmi játékok, küzdőjátékok: - kiszorítók, küzdőjátékok Tovább haladás feltételei: - Egyéni képességek szerinti tanári utasítások elfogadása, törekvés a pontos végrehajtásra -
erősödő önfegyelem
-
sportági alaptechnikák, mozgásstílus pontos rögzítése
-
sportszerűség Osztályozó vizsga Testnevelés és sport 7. évfolyam
Rendgyakorlatok: - értse meg jelentőségét -
fegyelmezetten kövesse az utasításokat
156
-
testfordulatok, testhelyzetek
Gimnasztika: - Tudjon 8-10 gyakorlattal bemelegíteni -
pontos végrehajtás
-
erősítő és nyújtóhatású gyakorlatok
-
kéziszergyakorlatok /bot, gumikötél/
Atlétika: a., futások: -100, 800, 12 perc /fiú 8 perc, leány 6 perc/ - indítási feladatok, vezényszavak b., ugrások: - távolugrás guggoló technikával - optimális nekifutási sebesség c., dobások: - kislabda hajítás távolba és célba /fiú min.: 25m, leány min.: 20m/ - lökések tömött labdával Torna: talaj: - legyen képes egy-egy elem bemutatására segítésadással /gurulóátfordulás előre, hátra, kézenállás kézenátfordulás oldalra/ ugrás: - felguggolás és leterpesztés -guggoló átugrás egyensúly gyakorlatok: - pad merevítőjén járások, fordulások -
2-3 elem összekapcsolása
-
zene és ritmus sajátosságai /Aerobic/
Testnevelési és sportjátékok: - adott sportjáték szabályismerete -
labdához való viszony
-
labdás ügyességfejlesztő feladatok
-
támadás, védekezés alapvető jellegzetessége
-
dobás, rúgásformák /egyéni kiindulóhelyzet/
-
motorikus teszteknél minimum teljesítése
Önvédelmi játékok, küzdőjátékok: - bátorság, önmérséklet -
kiszorító játékok
157
Tovább haladás feltételei: - minimum követelmények teljesítése -
utasítások elfogadása és végrehajtása
-
önállóság a végrehajtásban
-
technikai hibák javítása
-
együttjátszás konfliktusai
Osztályozó vizsga Testnevelés és sport 8. évfolyam
Rendgyakorlatok: - értse a rendgyakorlatok jelentőségét -
fegyelmezett utasítási végrehajtás
-
rendgyakorlatok teljes köre /testfordulatok – testhelyzetek/
Gimnasztika: - 8-10 reggeli torna gyakorlat -
kéziszerekkel végzett gyakorlatsorok /választható/
-
erősítő és nyújtó hatású gyakorlatok
-
helyes légző gyakorlat
Atlétika: a., futások: -futó – ugróiskola /bemelegítésnél/ - rajtformák, indítási szabályok - legyen képes 12 percig kitartóan futni /leány 9p/ b., ugrások: - távolugrás guggoló technikával /helyből távol: fiú 180cm, leány: 160cm/ - energikus elugrás, légmunka c., dobások: - kislabda hajítás lépésismétléssel /fiú: 30m, leány: 25m/ - lökések tömött labdával Torna: talaj: - legyen képes egy-egy elem segítségadással való bemutatására - legalapvetőbb elemek: gurulóátfordulás előre-hátra - fejenállás, fellendülés kézállásba - 6-8 elemből gyakorlatsor szekrényugrás: - 4 részre fel és leugrások 158
-2 kéz közötti átugrás Egyensúly gyakorlatok: - a pad merevítőjén /járások – fordulatok/ -
zene és mozgás egysége /aerobic/
Testnevelési és sportjátékok: - adott sportjáték szabályismerete -
labdás ügyességi feladatsorok
-
néhány technikai elem bemutatása
Önvédelmi játékok, küzdőjátékok: - bátorság küzdés,- kiszorítók, kiütők ismerete Tovább haladás feltételei: - minimum követelmények teljesítése -
tanári utasítások maradéktalan végrehajtása
-
önállóság, belső kontroll
-
céltudatos egészségmegőrzés
-
sportági szabályok ismerete és betartása
-
fizikai teljesítmények javuló tendenciája
159