Anthony Robbins
HATÁRTALAN SIKER A SZEMÉLYES EREDMÉNYESSÉG ÚJ TUDOMÁNYA
Anthony Robbins
HATÁRTALAN SIKER A SZEMÉLYES EREDMÉNYESSÉG ÚJ TUDOMÁNYA
Budapest, 2008
Ajánlom e könyvet a benned élő legnagyobb erőnek, a szeretet erejének és mindazoknak, akik segítenek, hogy megoszthasd velük e szeretet varázsát. Elsősorban önmagamért, Jaireknek, Joshuának, Jolie-nak, Tylernek, Beckynek és Anyunak.
A mű eredeti címe: Unlimited Power: The New Science of Personal Achievement by Anthony Robbins A mű eredetileg a Free Press, a Division of Simon and Schuster, Inc., gondozásában jelent meg 2003-ban. Copyright © 1986 by Robbins Research Institute © Bioenergetic Kft., 2007. Változatlan utánnyomás, 2008. Kiadja a Bioenergetic Kft.
Fordította: Dobrocsi László Felelős szerkesztő: Mezei Katalin Felelős kiadó: Schneider Gábor
Borítóterv: Kernács Attila
Nyomda: Kaloprint Nyomda Kft., Kalocsa
ISBN 978 963 9652 347
TARTALOM
ELŐSZÓ ................................................................................................................. 11 BEVEZETÉS........................................................................................................... 13 A KIRÁLYI ÁRUCIKK ......................................................................................... 19 A KÜLÖNBSÉG, AMI KÜLÖNBBÉ TESZ ....................................................... 36 AZ ÁLLAPOT EREJE ........................................................................................... 47 A KIVÁLÓSÁG SZÜLETÉSE: MEGGYŐZŐDÉS, HIT................................... 63 A SIKER HÉT HAZUGSÁGA ............................................................................. 77 AZ ELME FELKÉSZÍTÉSE ÉS HASZNÁLATA ................................................ 90 A SIKER SZINTAXISA ......................................................................................116 MÁSOK STRATÉGIÁINAK FELTÉRKÉPEZÉSE ..........................................128 FIZIOLÓGIA: A KIVÁLÓSÁG ÚTJA ..............................................................149 ENERGIA: A KIVÁLÓSÁG ÜZEMANYAGA ................................................163 A SIKER ALAPVETŐ RECEPTJE....................................................................189 SZABADULÁS A KORLÁTOKTÓL: MI A CÉLUNK? .................................191 A PONTOSSÁG HATALMA .............................................................................207 AZ ÖSSZHANG VARÁZSA ..............................................................................219 A KIVÁLÓSÁG MEGKÜLÖNBÖZTETŐ JEGYEI: METAPROGRAMOK....................................................................................239 AZ ELLENÁLLÁS KEZELÉSE ÉS A PROBLÉMÁK MEGOLDÁSA...........259 ÁTKERETEZÉS: A PERSPEKTÍVA HATALMA ............................................271 A SIKER RÖGZÍTÉSE ........................................................................................293
ÉRTÉKRENDEK: A SIKER VÉGSŐ MEGÍTÉLÉSE ......................................317 A GAZDAGSÁG ÉS A BOLDOGSÁG ÖT KULCSA ....................................342 IRÁNYZATOK TEREMTÉSE: A MEGGYŐZÉS HATALMA .....................355 A KIVÁLÓSÁG MEGÉLÉSE: AZ EMBERI KIHÍVÁS ...................................372 GLOSSZÁRIUM..................................................................................................381 A SZERZŐRŐL ...................................................................................................391
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSOK
Amikor elkezdtem végiggondolni, hogy kik azok a személyek, akiknek szeretném kifejezni nagyrabecsülésemet a tőlük kapott támogatásért, javaslatokért és a könyv megszületésével járó fáradságos munkában való közreműködésért, a lista egyre csak nőtt és nőtt. Először is szeretnék köszönetet mondani feleségemnek és családomnak, amiért olyan környezetet teremtettek számomra, ahol a nap vagy az éjszaka bármely órájában szabad utat engedhettem kreatív gondolataimnak, és ötleteim megértő hallgatóságra találtak. Ebben a kreatív folyamatban természetesen nagy szerepet játszott Peter Applebome és Henry Golden, akik közös erőfeszítéseik révén kiváló szerkesztőmunkával rendszerezték az ötletrohamaim során keletkezett gondolatokat. A munka különböző szakaszaiban rendkívül értékesnek bizonyultak Wyatt Woodsmall és Ken Blanchard javaslatai. A könyv soha nem készülhetett volna el Jan Miller és Bob Asahina nélkül, akik a Simon & Schuster munkatársaihoz hasonlóan velem együtt kitartottak az utolsó pillanatokban végrehajtott változtatások során. Soha nem fogom elfelejteni azokat a tanáraimat – kezdve Mrs. Jane Morrisonnal és Richard Cobb-bal, akik elsőként egyengették kommunikációs fejlődésemet, egészen Jim Rohn-ig, John Grinderig és Richard Bandlerig –, akiknek a személyisége, módszerei és barátsága a mai napig a legnagyobb hatással van rám. Köszönet illeti a kiadó művészeti, titkári és kutatógárdáját, amelyek tagjai, Rob Evans, Dawn Aaris, Donald Bodenbach, Kathy Woody és természetesen Patricia Valiton, a határidők állandó szorításában voltak kénytelenek dolgozni. És végül, de nem utolsó sorban külön köszönetemet fejezem ki a Robbins Research vállalati személyzetének, a központ igazgatóinak, és az egész országban ténykedő több száz fős promóciós gárdájának, akik naponta támogatnak abban a törekvésemben, hogy üzenetünket eljuttassuk a nagyvilág minden részére.
9
A kötet szerzője köszönetét és nagyrabecsülését fejezi ki a következő személyeknek, akik engedélyezték az alábbi anyagok felhasználását: A boy of unusual vision (A fiú, akinek különös víziója volt) © 1985, The Baltimore Sun, felhasználva a Baltimore Sun engedélyével. A történetet Alice Steinbach írta, aki 1985-ben újságírói Pulitzer-díjat kapott. Artemas Cole-nak a Ten Salads (Tíz saláta) című rajzáért © 1985. Újranyomtatva Artemas Cole engedélyével. Eredetileg a New Woman című magazinban jelent meg. A Harper & Row-nak, amiért engedélyezte a Thomas J. Peters és Robert H. Waterman Jr. által írt In Search of Excellence (A kiválóság nyomában) című könyvből vett idézetek felhasználását. Bill Hoestnak Call the cat, Harry! (Hívd a macskát, Harry!) című rajzáért © 1981. Újranyomva Bill Hoest engedélyével. Jay Milton Hoffmannak, N.D., Ph.D., amiért engedélyezte az idézetek használatát a The missing link in the medical curriculum which is food chemistry in its relationship to body chemistry (Az orvosi egyetemek tananyagából hiányzó láncszem: az élelmiszerek vegyi összetételének viszonyulása az emberi szervezet vegyi összetételéhez) című műből, amely a Professional Press Publishing Company (13115 Hunza Hill Terrace, Valley Center, CA 92082) kiadónál jelent meg. Hank Ketchamnek a Dennis the menace rajzért, amelyet Hank Ketcham és a © News America Syndicate engedélyével közlünk. A William Lackey elbeszélése szerinti Federal Express-történetért, amelyet Skip Lackey engedélyével használtunk fel. W. W. Nortonnak a Norman Cousins © 1979 által írt, és a W. W. Norton & Company, Inc. kiadónál megjelent Anatomy of an Illness (Egy betegség anatómiája) című könyvből származó idézetért. Az anyagot a W. W. Norton & Company, Inc. engedélyével használtuk fel. A Simon and Schusternek Lyall Watson Life-Tide © 1979 by Lyall Watson című munkájából való idézet felhasználásának engedélyezéséért. A United Feature Syndicate, Inc.-nek a Peanuts karikatúra © 1960 United Feature Syndicate, Inc. használatának engedélyezéséért. A Universal Press Syndicate-nek a Ziggy karikatúra felhasználásának engedélyezéséért. Copyright 1985, Universal Press Syndicate. Engedéllyel újranyomtatva. Minden jog fenntartva. A Warner Bros, Inc.-nek, amiért engedélyezték Bob Dylan It’s Alright Ma (I’m only bleeding) (Minden rendben, mama. [Csak éppen vérzek]) © 1965 Warner Bros, Inc. című lírai költeménye egyes részleteinek újbóli kinyomtatását. Minden jog fenntartva. Engedéllyel felhasználva.
10
ELŐSZÓ
Amikor Tony Robbins felkért, hogy írjak előszót a Határtalan sikerhez, több okból is nagyon örültem. Először is úgy gondolom, hogy Tony fantasztikus fiatalember. Első találkozásunkra 1985 januárjában került sor, amikor Palm Springsben tartózkodtam, ahol a Bob Hope Klasszikus Sivatagi Összevont Profi és Amatőr Golfversenyen vettem részt. Éppen kijöttem a golfozók szokásos vacsora előtti, a Rancho Las Palmas Marriott Hotelben tartott happy hourjáról,* ahol a játékosok egymást túllicitálva kérkedtek a golfpályán aznap végrehajtott hőstetteikkel. Vacsorázni indultunk egy ausztráliai barátommal, Keith Punch-csal, és útközben észrevettünk egy táblát, amely Tony Robbins tűzön járási szemináriumára hívta fel a figyelmünket. „Szabadítsd fel a benned rejlő képességeket!” – hirdette a tábla. Korábban már hallottam Tonyról, és most felébredt bennem a kíváncsiság. Mivel Keith és jómagam akkor este már fogyasztottunk alkoholt, és ezért nem akartuk próbára tenni képességeinket, úgy gondoltuk, hogy nem tudnánk végigmenni az izzó parázson, viszont elhatároztuk, hogy részt veszünk a tanfolyamon. A következő négy és fél órában Tonyt figyeltem, amint megbabonázza a vállalatigazgatókból, háziasszonyokból, orvosokból, ügyvédekből és hasonló emberekből álló tekintélyes létszámú hallgatóságát. Amikor azt mondom, hogy „megbabonázta” a hallgatóságot, nem valamiféle fekete mágiára gondolok. Karizmájával, személyes vonzerejével és az emberi viselkedés mély ismeretéről tanúskodó előadásmódjával elérte, hogy mindenki feszült figyelemmel hallgassa szavait. Ez volt a legpezsdítőbb és legfelemelőbb szeminárium, amelyen a vezetőképzés területén eltöltött húsz év alatt részt vettem. Az előadás végén Keith és jómagam kivételével mindenki végigsétált a négy és fél méter hosszú izzó parázsszőnyegen, amely egész este égett. És senki nem sérült meg. A látvány döbbenetes, az élmény pedig felemelő volt mindenki számára. A tűzön járást Tony egyfajta metaforaként használja. Nem misztikus képességet tanít, hanem gyakorlati eszközöket nyújt ahhoz, hogy esetleges félelmeink ellenére képesek legyünk rávenni magunkat a hatékony cselekvésre. Az a képesség, melynek révén elérjük, hogy bármit megtegyünk a siker érdekében, nagyon is valóságos erőt képvisel. Az első oka tehát annak, amiért örömmel írom meg ezt az előszót, az, hogy hatalmas tiszteletet és csodálatot érzek Tony Robbins iránt. A második ok, amiért izgatottan írom ezt az előszót, az, hogy Tony könyve, a Határtalan siker mindannyiunk előtt feltárja Tony gondolkodásának mélységét és széleskörűségét. Tony nem csupán meggyőző szónok, hanem huszonöt éves kora *Happy hour – bárokban, vendéglőkben kora este 1 órás időtartam, amikor kedvezményes áron lehet alkoholos italokat rendelni. (a ford.)
11
ellenére máris egyike a motivációs és a sikerpszichológia vezető gondolkodóinak. Úgy vélem, ez a könyv joggal töltheti be a hiteles útmutató szerepét az emberi lehetőségek kutatása terén. Tony egészséggel, stresszel, célok kitűzésével, vizualizációval és hasonló fogalmakkal kapcsolatos gondolatai szabják meg mondanivalójának fő irányait, és e gondolatokat mindenkinek meg kell ismernie, aki elkötelezte magát a személyes kiválóság elérésének. Remélem, hogy a kedves Olvasó számára legalább annyira hasznos lesz ez a könyv, mint amennyire hasznosnak bizonyult az én esetemben. Bár hosszabb, mint Az egyperces menedzser, remélem, az olvasók hajlandóak lesznek kitartani, és a teljes kötetet elolvasni annak érdekében, hogy Tony gondolatait eredményesen alkalmazhassák belső képességeik felszabadítására.
Kenneth Blanchard, Ph.D. Az egyperces menedzser társszerzője
12
BEVEZETÉS
Egész életemben nehézséget jelentett számomra, ha nyilvánosan kellett megszólalnom, és ez még akkor is így volt, amikor filmekben játszottam. Közvetlenül a jeleneteim forgatása előtt mindig fizikai rosszullétet éreztem. A nyilvános megszólalástól való csillapíthatatlan rettegésem ismeretében elképzelhető, mekkora izgatottság fogott el, amikor meghallottam, hogy Anthony Robbins, aki a félelmet erővé és képességekké alakítja át, képes engem is meggyógyítani. Annak ellenére, hogy izgatott voltam, amikor elfogadtam a meghívást a Tony Robbinsszal való találkozóra, önkéntelenül is kétségeim támadtak. Korábban már hallottam az NLP-ről és más olyan módszerekről, amelyeknek Tony elismert szakértője volt, összességében mégis számtalan órát és sok ezer dollárt fordítottam arra, hogy szakszerű segítséget találjak a problémámra. Azok a szakértők, akikhez eleinte fordultam, azt mondták, hogy mivel félelmem hosszú évek alatt fejlődött ki, aligha számíthatok gyors javulásra. Heti rendszerességgel kellett visszajárnom hozzájuk kezelésre, melynek során véget nem érően foglalkoztunk a problémámmal. Amikor találkoztam Tonyval, meglepett, hogy milyen nagy termetű. Ritkán találkozom olyan emberrel, aki nálam magasabb lenne. Legalább 195 centiméter magas és 107 kilogramm volt. Nagyon fiatal, és kellemes modorú. Leültünk, és rendkívül idegesnek éreztem magam, amikor a problémámról kezdett kérdezgetni. Majd megkérdezte, hogy mit szeretnék, és miképpen akarok megváltozni. Úgy tűnt, hogy a fóbiám védekező állásba vonult, csak hogy meggátolja annak kialakulását, ami máris elkezdődött. Tony megnyugtató hangját hallva azonban egyre inkább képes voltam arra figyelni, amit mondott. Ismét kezdtem megtapasztalni a nyilvános szerepléssel járó pánikszerű érzéseimet. Hirtelen felváltottam ezeket az érzéseket az erőre és az önbizalomra épülő új érzésekkel. Tony arra kért, hogy gondolatban menjek vissza egy olyan időpontra, amikor a színpadon álltam, és sikeresen szerepeltem. Miközben gondolatban beszéltem, Tony rögzítőket adott nekem. A rögzítők olyan tényezők, amelyeket beszéd közben felidézhetek magamban idegállapotom és önbizalmam megerősítése céljából. Ebben a könyvben részletesen olvashat a rögzítőkről. Szememet a kezelés alatt, körülbelül negyvenöt percen keresztül csukva tartottam, miközben Tonyra figyeltem. Időnként megérintette a térdemet és a kezemet, fizikai rögzítőket adva nekem az érintések által. Amikor befejeztük, felálltam. Soha nem éreztem még magam annyira ellazultnak, nyugodtnak és békésnek. Nyoma sem volt bennem a gyengeség érzésének. Már kellő önbizalmat éreztem, hogy vé13
gig én vezessem le azt a luxemburgi televíziós showt, amelyet potenciálisan 450 millió ember fog nézni. Ha Tony módszerei olyan jól működnek mások esetében is, mint amilyen jól működtek nálam, akkor a világon mindenki hasznát láthatja e módszereknek. Vannak emberek, akik az ágyban fekszenek, és gondolataik a halál körül forognak. Orvosaik azt mondták nekik, hogy rákjuk van, és ezért annyira kétségbe vannak esve, hogy szervezetük tele van stresszel. Ha az a fóbia, amely engem egész életemben kínozott, egy óra alatt megszüntethető, akkor Tony módszereit hozzáférhetővé kell tenni mindazok számára is, akik bármilyen – érzelmi, mentális vagy fizikai – betegségtől szenvednek. Őket is meg lehet szabadítani félelmeiktől, feszültségeiktől, aggodalmaiktól. Azt gondolom, a legfontosabb, hogy ne késlekedjünk tovább. Miért kellene bárkinek is félnie a víztől, a magasságoktól, a nyilvános szerepléstől, a kígyóktól, a főnököktől, a kudarctól vagy a haláltól? Ma már szabadnak érzem magam, és ez a könyv másoknak is ugyanezt a választási lehetőséget kínálja. Biztos vagyok abban, hogy a Határtalan siker sikerkönyv lesz, mivel a félelmek megszüntetésén messze túllépve azt is megtanítja, hogy mi váltja ki az emberi viselkedés, magatartás különféle formáit. A könyvben leírtak elsajátításával tökéletesen képesek leszünk elménk és testünk – és ezeken keresztül életünk – irányítására, kézben tartására. Sir Jason Winters a Killing Cancer (A rák legyőzése) című könyv szerzője
14
SIKER Gyakran nevetni, és sokat; elnyerni értelmes emberek tiszteletét és a gyermekek szeretetét; kiérdemelni tisztességes kritikusok megbecsülését és elviselni a hamis barátok árulását; méltányolni a szépséget, meglátni másokban a legjobbat; egy kicsivel jobb állapotban hagyni hátra a világot akár egy egészséges gyermek, egy kerti parcella vagy egy megváltott társadalmi rang révén; tudni azt, hogy akár csak egyetlen élet is könnyebbé vált azáltal, hogy éltél. Ez jelenti a sikert. Ralph Waldo Emerson
15
I. RÉSZ
Az emberi kiválóság modellezése
I. FEJEZET
A KIRÁLYI ÁRUCIKK
„Akkor ér nagyszerű véget egy élet, ha tudás helyett cselekvés töltötte ki.” Thomas Henry Huxley
Már hónapokkal korábban hallottam róla. Azt mondták, hogy fiatal, gazdag, boldog és sikeres. Nekem is látnom kellett! Közelről figyeltem, ahogy elhagyta a televízióstúdiót, és az elkövetkező pár hétben követtem őt. Láttam, ahogy államfőknek ad tanácsot, és súlyos lelkibetegeket gyógyít. Láttam, ahogy dietetikusokkal vitázik, cégvezetőket oktat, sportolókkal és tanulási gondokkal küszködő gyerekekkel foglalkozik. Rettentően boldognak és szerelmesnek látszott, ahogy a feleségével keresztül-kasul beutazta az országot és a világot. A munka végeztével hazarepültek San Diegóba, hogy pár napot együtt töltsenek családjukkal, a Csendes-óceán partján lévő kastélyukban. Hogyan lehetséges, hogy ez a 25 éves kölyök, aki csak főiskolát végzett, képes volt ennyi mindent elérni ilyen rövid idő alatt? Végtére is ez a srác nem egészen három évvel ezelőtt egy alig 40 négyzetméteres legénylakásban élt, és a fürdőkádban mosogatta az edényeit. Hogyan lett ebből a túlsúllyal küszködő, folyamatosan boldogtalan, zavaros párkapcsolatokban élő és nem túl rózsás kilátások előtt álló fiúból egy olyan sikeres, egészséges és megbecsült ember, akinek immár remek kapcsolatai és végtelen lehetőségei vannak? Mindez oly hihetetlennek tűnt, de a leginkább lenyűgöző dolog az volt, hogy rájöttem, ez az ember én vagyok! Az „ő” története az én történetem. Természetesen nem azt állítom, hogy a siker kizárólag arról szól, amit én idáig elértem az életemben. Nyilvánvalóan mindannyiunknak más és más álmai és elképzelései vannak arról, hogy mit szeretnénk elérni az életünkben. Hozzáteszem, tökéletesen tisztában vagyok vele: az, hogy milyen embereket ismerünk, milyen helyekre járunk, és milyen dolgokat birtokolunk, egyáltalán nem jelentik a személyes siker valódi mércéit. Számomra a siker azt a folyamatot jelenti, amelynek során törekszünk egyre jobbak és jobbak lenni. A siker lehetőség arra, hogy érzelmileg, 19
emberi kapcsolatainkban, szellemiségünkben, testünk egészségi állapotában, intellektuálisan és pénzügyeinkben folyamatosan fejlődjünk, miközben valamilyen pozitív módon másoknak is segítünk. A sikerhez vezető út folyamatosan épül, a siker maga az utazás, nem pedig egy elérendő cél. Az én történetem tanulsága nagyon egyszerű. Azoknak az alapelveknek a segítségével, melyekről ebben a könyvben tanulhatunk, nemcsak a saját magamról kialakított képet sikerült megváltoztatnom, hanem az életemben elért eredményeket is, méghozzá jelentős és mérhető módon. Célom, hogy megosszam másokkal mindazt, ami megváltoztatta és jobbá tette az életemet. Őszintén remélem, hogy a könyvben ismertetett technikákat, stratégiákat, készségeket és filozófiákat ugyanolyan hatásosnak és erőteljesnek fogja találni mindenki, mint amennyire hatásosnak és erőteljesnek bizonyultak az én esetemben. Az erő, amellyel varázslatos módon megvalósíthatjuk életünk legnagyobb álmait, ott szunnyad mindannyiunkban. Itt az ideje, hogy ezt a hatalmas erőt szabadjára engedjük! Hihetetlen mértékű hálát és tiszteletet érzek, amikor arra gondolok, hogy milyen gyorsan sikerült álmaimat megvalósítanom, és életem részévé tenni őket. Ennek ellenére természetesen nincs bennem semmi különleges. Tény viszont, hogy olyan időket élünk, amikor sok ember szinte egyik napról a másikra olyan csodálatos dolgokat és sikereket képes elérni, amelyek korábban elképzelhetetlenek lettek volna. Vegyük például Steve Jobs esetét. Egy pénztelen farmernadrágos kölyök volt, akinek fejéből kipattant a személyi számítógép ötlete, és erre az ötletre olyan gyorsan felépítette Amerika 500 (Fortune 500) legnagyobb vállalatának egyikét, mint előtte a történelemben még senki más. Vagy ott van Ted Turner. Kézbe vett egy olyan médiumot – a kábeltelevíziót –, ami szinte nem is létezett, és felépített egy cégbirodalmat. Vagy nézzünk olyanokat a szórakoztatóiparban, mint Steven Spielberg vagy Bruce Springsteen, vagy az üzleti világból Lee Iacocca vagy Ross Perot. Mi a közös bennük a meghökkentő és bámulatos sikereiken kívül? A válasz természetesen az, hogy a belső képességeiket tápláló erő és hatalom. Az erő és hatalom erős érzelmeket kiváltó szavak. Az emberek különböző módokon reagálnak rájuk. Vannak, akik számára a hatalom negatív jelentéssel bír. Mások vágynak a hatalomra. Megint mások irtóznak tőle, mert a hatalmat eleve gyanúsnak tartják, és a korrupcióval társítják. Mennyi hatalmat szeretne birtokolni? Mit gondol, Önnek mennyi erőt és hatalmat kell megszereznie vagy kifejlesztenie saját magában? Az Ön számára mit jelent valójában az erő és hatalom? * * Az angol eredeti szöveg itt a „power” szót használja, amely az angol nyelvben is többféle jelentéssel bír, és amely ennek megfelelően a szövegkörnyezettől függően többféle módon fordítható magyarra. Jelent hatalmat, erőt, képességet, energiát, teljesítményt, hatályt. A szöveg értelmezése szerint – a politikai, a katonai, a fizikai hatalmon, erőn túlmenően – ez a szó a saját belső képességeink, belső lelki tartásunk, kitartásunk és következetességünk fölött gyakorolt személyes erőre, hatalomra utal. (a ford.)
20
Az erő és a hatalom számomra nem az emberek legyőzését jelenti. Nem úgy gondolok az erőre és hatalomra, hogy általuk valakit valamire kényszerítünk. Soha nem tanácsolnám, hogy erőnket, hatalmunkat és képességeinket ilyesmire használjuk. Az ilyensfajta hatalom nem tart sokáig. Azt viszont észre kell vennünk, hogy a hatalom világunk állandó tényezője. Vagy mi magunk alakítjuk a világról alkotott saját képünket, vagy valaki más alakítja helyettünk. Vagy a saját szándékaink szerint cselekszünk, vagy a mások által megszabott játékszabályok szerint. Számomra az igazi erő és hatalom azt a képességet jelenti, melynek révén olyan eredményeket érheünek el, melyekre igazán vágyunk, és közben mások számára is értékeket teremthetünk. Az erő és hatalom azt a képességet jelenti, amellyel megváltoztathatjuk az életünket, formálhatjuk a felfogásunkat, és úgy alakíthatjuk a dolgok menetét, hogy azok hasznunkra váljanak, és ne ellenünk hassanak. Az igazi erő és hatalom másokkal közös, és nem kényszerítő jellegű. Azt a képességet jelenti, amellyel meghatározzuk az emberi szükségleteket, és kielégítjük őket – ez egyformán vonatkozik személyes szükségleteinkre és azoknak az embereknek a szükségleteire, akikkel törődünk. Arról a képességről van szó, amellyel saját személyes birodalmunkat – saját gondolkodásunkat, magatartási formáinkat – irányítjuk annak érdekében, hogy pontosan az elképzelt és vágyott eredményeket érjük el. A történelem során az emberek életének irányítását szolgáló erő és hatalom, vagyis képesség, sokféle eltérő és ellentmondásos formában nyilvánult meg. Az idők kezdetén ez a képesség pusztán fizikai erő formájában jelent meg. A legerősebb, leggyorsabb és legügyesebb képes volt irányítani a saját és a körülötte lévő emberek életét. A civilizáció fejlődésével a hatalom örökölhetővé vált. A király, aki körülvette magát birodalma jelképeivel, félreérthetetlen tekintéllyel uralkodott. Mások a királlyal való kapcsolatuk révén juthattak hatalomhoz. Később, az ipari forradalom hajnalán a tőke jelentette a hatalmat. Azok, akik tőkéhez jutottak, irányításuk alatt tartották az iparosítás folyamatát. Mindezek a tényezők ma is nagy szerepet játszanak. Ha van tőkénk, az sokkal jobb, mint az, ha nincs. Az is sokat számít, ha erősek vagyunk, és jó fizikai kondícióval rendelkezünk. Mindezek ellenére napjainkban a hatalom legnagyobb forrásait a speciális tudás jelenti. Valószínűleg mindannyian hallottunk már arról, hogy az információs korszakban élünk. Társadalmunk többé már nemcsak ipari társadalom, hanem kommunikációs társadalom is. Olyan korszakban élünk, amelyben az új gondolatok, eszmék, mozgalmak és koncepciók nap mint nap alakítják életünket és világunkat, legyen szó akár olyan mélyreható dologról, mint a kvantumfizika, akár egy olyan hétköznapi dologról, mint a világ legnagyobb mennyiségben eladott hamburgere. Ha van valami, ami a legjobban jellemzi modern világunkat, az nem más, mint a hatalmas, szinte elképzelhetetlen mértékű információáradat, és az azzal együtt járó folyamatos változás. A könyvekből, a filmekből, a hordozható rádiósmagnókból, a televízióból és a számítógépekből az új információk és adatok végtelen mennyiségben 21
áradnak felénk, és követelik, hogy lássuk, érezzük és halljuk őket. Ebben a társadalomban azok, akik az információt és a közlésükre szolgáló eszközöket birtokolják, rendelkeznek azzal, amivel korábban csak a királyok rendelkeztek – a korlátlan hatalommal. Ahogy John Kenneth Galbraith írta: „Az ipari társadalom hajtóereje a pénz, az információs társadalomban azonban a tudás jelenti a hajtóerőt és a hatalmat. Egy olyan új osztálystruktúra bontakozik ki a szemünk előtt, amely megoszlik az információt birtoklók és azok között, akik kénytelenek az információ hiányában, tudatlanságban élni. Ez az új osztály nem a pénzből, nem a földbirtokból, hanem a tudásból meríti hatalmát.” Ugyanakkor megfigyelhető az az izgalmas jelenség is, hogy napjainkban a hatalom mindannyiunk számára elérhető. Ha a középkorban valaki nem volt király, valószínűleg hatalmas erőfeszítésébe került volna azzá válnia. Ha az ipari forradalom kezdetén valakinek nem volt tőkéje, az esélyei az eredeti tőkefelhalmozásra egyenlők voltak a nullával. Ma viszont bármelyik farmernadrágos kölyöknek esélye lehet olyan vállalatot létrehozni, amely képes megváltoztatni az egész világot. Modern világunkban az információ a királyok árucikke. Azok, akik hozzájutnak a specializálódott tudás bizonyos formáihoz, képesek átalakítani önmagukat, és bizonyos tekintetben egész világunkat. Van azonban egy alapvető kérdés. Az biztos, hogy az Amerikai Egyesült Államokban mindazok a speciális ismeretek, amelyek életünk minőségének átalakításához szükségesek, mindenki számára elérhetők. Ott vannak minden könyvesboltban, könyvtárban és videotékában. Elérhetők beszédek, szemináriumok és tanfolyamok formájában. Mi pedig mindannyian sikeresek akarunk lenni. A személyes kiválóság eléréséhez szolgáló információ a sikerkönyvek formájában szinte receptre kapható: Az egyperces menedzser, A kiválóság keresése, Megatrendek, Ezt nem tanítják a Harvardon… A listát hosszan folytathatnánk. Az információ ott van és elérhető. De miért van az, hogy bizonyos emberek mesés eredményeket produkálnak, míg mások alig-alig jutnak valamire? Miért nem vagyunk mindannyian tele energiával, miért nem vagyunk boldogok, gazdagok, egészségesek és sikeresek? Az igazság az, hogy még az információs korban sem elég csupán a megfelelő tudás és információ birtokában lenni. Ha csak annyi kellene a sikerhez, hogy pozitívan gondolkodjunk és jó ötleteink legyenek, akkor valószínűleg mindannyiunknak lett volna pónilova gyermekkorában, és most is abban a „világban” élnénk, amit valamikor megálmodtunk magunknak. A cselekvés az, ami közös minden nagy sikerben. A cselekvés az, amely az eredményeket létrehozza. A tudás csak potenciális hatalom mindaddig, amíg egy olyan ember kezébe nem kerül, aki tudja, miképpen kell önmagát hatásos cselekvésre ösztönözni. Valójában a „hatalom” szó szerinti meghatározása az, hogy „a cselekvés képessége”. Azt, hogy mit teszünk életünkben, az határozza meg, hogy miképpen kommunikálunk önmagunkkal. Modern világunkban az életünk minősége a kommuniká22
ció minőségét is jelenti. Azt, hogy ismereteinkből mennyit fogunk tudni hasznosítani, az határozza meg, hogy mit képzelünk el, mit vizualizálunk, mit mondunk magunknak, hogyan mozgunk, hogyan használjuk izmainkat és testünket, vagy mit fejezünk ki a mimikánkkal. Sokszor esünk abba a szellemi csapdába, hogy ha rendkívül sikeres embereket látunk, azt gondoljuk, hogy mindazt, amit elértek, csak azért érték el, mert valamilyen különleges adottság birtokában vannak. Aztán ha közelebbről megvizsgáljuk a képet, kiderül, hogy a rendkívül sikeres embereket csak egyetlen dolog különbözteti meg az átlagembertől – az a képességük, hogy cselekvésre bírják magukat. Márpedig ez egy olyan „adottság”, amelyet bármelyikünk képes kifejleszteni magában. Végtére is más emberek is rendelkeztek azzal a tudással, amivel Steve Jobs. Nemcsak Ted Turner, hanem mások is rájöhettek volna arra, hogy a kábeltelevíziózásban óriási gazdasági lehetőség rejlik. Turner és Jobs azonban képes volt cselekedni, és azzal, hogy így tettek, sokunk számára megváltoztatták a világ megtapasztalásának módját. Mindannyian kétféle módon kommunikálunk, melyek alapján élettapasztalatunk formálódik. Először is belső kommunikációt folytatunk: ezt a kommunikációt az elképzelt dolgok (vizualizációk), a belső párbeszédek vagy az érzések jelentik. Másodsorban külső kommunikációt is folytatunk: szavak, hangszínek, arckifejezések, testtartások és a fizikai cselekvések révén kommunikálunk a világgal. Minden kifejezett közlés egy meghatározott cselekvés, mozgásba hozott ok. Minden kommunikáció egyúttal valamilyen módon hatással van önmagunkra és másokra is. A kommunikáció hatalom. Azok, akik megtanulták hatékony alkalmazását, meg tudják változtatni saját világképüket, és ugyanígy képesek befolyásolni azt is, hogy mások miképpen látják őket. Minden cselekedet és érzés gyökere a kommunikáció valamilyen formájára vezethető vissza. Akik hatással vannak többségünk gondolataira, érzéseire vagy cselekedeteire, azok az emberek, akik tudják, miképpen kell használni ezt a hatalmi eszközt. Gondoljunk azokra, akik megváltoztatták világunkat – közéjük sorolható például John F. Kennedy, Thomas Jefferson, Martin Luther King, Franklin Delano Roosevelt, Winston Churchill, Mahatma Ghandi. Sokkal hátborzongatóbb módon ugyan, de ide tartozik Adolf Hitler is. Ezeknek az embereknek az volt a közös tulajdonságuk, hogy mindannyian a kommunikáció nagymesterei voltak. Képesek voltak víziójukat – legyen az a világűr meghódítása vagy a gyűlöletes Harmadik Birodalom létrehozása – olyan kongruenciával, belső hittel kommunikálni mások felé, hogy befolyásolni tudták a tömegek gondolkodását és cselekvési módját. Kommunikációs hatalmukon, képességükön keresztül megváltoztatták a világot. Ha jobban belegondolunk, vajon nem ugyanez az ok különböztet-e meg egy Spielberget, egy Springsteent, egy Iacoccát, egy Fondát vagy egy Reagant másoktól? Nem arról van-e szó, hogy ők is mesterei az emberi kommunikációnak, illetve 23
mások befolyásolásának? Éppen úgy, ahogy ezek az emberek képesek a kommunikáció révén tömegeket mozgatni, mi is fel tudjuk használni a kommunikáció eszközét önmagunk irányítására. A kifelé megnyilvánuló kommunikációs képességünk szintje határozza meg azt, hogy mennyire vagyunk sikeresek a másokkal való személyes, érzelmi, szociális és pénzügyi kapcsolatainkban. Ennél fontosabb, hogy az a sikerélmény, amit legbelül érzünk – a boldogság, az öröm, az eksztázis, a szeretet vagy bármi más, amire vágyunk – egyenes következménye annak, hogy miképpen kommunikálunk önmagunkkal. Az, amit érzünk, nem életünk eseményeinek az eredménye, hanem a megtörtént dolgokkal kapcsolatos saját értelmezésünket tükrözi. A sikeres emberek élettörténete újra és újra rávilágít arra, hogy életünk minőségét nem az szabja meg, hogy mi történik velünk, hanem az, hogy miképpen viszonyulunk a történtekhez. Annak alapján, hogy életünket milyennek akarjuk látni, mi magunk döntjük el, hogy miként érzünk és cselekszünk. A dolgok csupán olyan jelentéssel bírnak, amilyeneket mi magunk tulajdonítunk nekik. Ezt az értelmezési folyamatot a legtöbben automatikus üzemmódra állítottuk, de ezt az üzemmódot ki lehet kapcsolni, így azonnal megváltoztathatjuk a világ megtapasztalásának módját. Ez a könyv azokról az erőteljes, összpontosított és kongruens cselekvési formákról szól, amelyek elsöprő eredményekhez vezetnek. Ha két szóban kellene összefoglalni, hogy miről is szól ez a könyv, azt mondanám: eredmények eléréséről! Gondoljunk csak bele! Nem ez az, ami valójában érdekel minket? Lehet, hogy Ön meg akarja változtatni azt, ahogy önmagával és saját világával kapcsolatban érez. Lehet, hogy szeretne sokkal jobban kommunikálni, szeretetteljesebb kapcsolatokat kialakítani, gyorsabban tanulni, egészségesebbé válni vagy egyszerűen csak több pénzt keresni. Mindezt, és még ennél sokkal többet is elérhet, ha a könyvben található információkat hatékonyan használja fel. Mielőtt azonban megpróbálna új eredményeket elérni, észre kell vennie, hogy már most is vannak eredményei. Csakhogy azok valószínűleg nem olyan eredmények, amilyenekre vágyik. Sokan úgy gondolunk elmeállapotainkra és az elménkben lejátszódó folyamatok nagy részére, hogy azok kívül állnak irányítási képességeink határain. Az igazság viszont az, hogy igenis képesek vagyunk az elménkben lejátszódó folyamatokat és magatartási formáinkat olyan mértékben szabályozni, amilyen mértékben azt korábban nem tartottuk volna lehetségesnek. Ha lehangoltak vagyunk, mi magunk hoztuk létre azt az állapotot, amit lehangoltságnak vagy depressziónak nevezünk. Ha feldobottnak érezzük magunkat, ezt az állapotot is ugyanúgy mi hoztuk létre. Nem szabad elfelejteni, hogy az olyan érzések, mint a lehangoltság, a depresszió, nem egyszerűen csak megtörténnek velünk. A depressziót nem lehet „elkapni”, mint valami betegséget. Ezeket az érzéseket az életünkben elért minden más eredményhez hasonlóan mi magunk hozzuk létre meghatározott mentális és fizikai 24
folyamatokon és cselekvéseken keresztül. Ahhoz, hogy lehangoltak legyünk, életünket sajátos megvilágításban kell látnunk! Ehhez bizonyos dolgokat a kellő hangnemben kell mondanunk magunknak. Meghatározott testtartást és légzési mintát kell felvennünk. Ha például mindenáron rosszul akarjuk érezni magunkat, sokat segít, ha a vállainkat leengedjük, és hosszasan nézünk magunk elé a földre. Az is hasznos, ha bánatot kifejező hangszínt veszünk fel, és életünk kilátásait illetően a lehető legrosszabb forgatókönyvet idézzük fel magunkban. Ha helytelen étrenddel vagy túlzott alkoholizálással, illetve kábítószerezéssel teljesen felborítjuk szervezetünk biokémiai egyensúlyát, elősegítjük, hogy alacsony legyen a vércukorszintünk, így gyakorlatilag garantált a lehangolt állapot. Ezzel egyszerűen azt szeretném illusztrálni, hogy ténylegesen erőfeszítésbe kerül lehangolt, depressziós állapotba kerülni. Az ilyen állapotért keményen meg kell dolgozni, és bizonyos konkrét lépéseket kell tenni. Vannak emberek, akik olyan sokszor létrehozták már ezt az állapotot, hogy könnyedén képesek újra és újra előidézni. Valójában ezt a belső kommunikációs mintát gyakran összekapcsolják mindenféle külső eseménnyel. Egyesek olyan sok másodlagos előnyhöz – másoktól kapott figyelemhez, együttérzéshez, szeretethez és hasonlókhoz – jutnak ezen az állapoton keresztül, hogy ezt a faja belső kommunikációt természetes létállapotukká teszik. Mások már olyan hosszú ideje élnek együtt ezzel az állapottal, hogy egyszerűen ezt érzik kényelmesnek. Azonosulnak ezzel az állapottal. Képesek vagyunk azonban megváltoztatni saját mentális folyamatainkat és fizikai cselekvésünket, és ezzel szinte azonnal megváltoznak érzéseink és magatartási formáink is. Az eksztázist elérhetjük azzal, ha felvesszük az eksztázis érzelmi állapotát létrehozó szemléletmódot. Elménkben létrehozhatjuk mindazoknak a dolgoknak a képét, amelyek ezt az érzést kiváltják. Megváltoztathatjuk az önmagunkkal folytatott belső párbeszédünk hangszínét és tartalmát. Felvehetjük azokat a testtartásokat és légzési mintákat, amelyek testünkben előidézik az eksztázis állapotát, és íme: eksztázist fogunk érezni! Ha könyörületesek akarunk lenni, egyszerűen meg kell változtatnunk fizikai cselekvéseinket és mentális folyamatainkat, hogy olyan állapotba kerüljünk, amit a könyörületesség megkíván. Ugyanez igaz a szerelemre vagy bármilyen más érzésre is. Azt a folyamatot, mely által belső kommunikációnk irányításán keresztül különböző érzelmi állapotokat hozunk létre, egy filmrendező munkájához is hasonlíthatjuk. Ahhoz, hogy pontosan az eltervezett eredményeket érje el, a filmrendező ügyesen irányítja a látványt és a hanghatásokat. Ha azt akarja, hogy a néző megijedjen, a megfelelő pillanatban hirtelen felerősíti a hangot, és valamilyen speciális effektust varázsol a vászonra. Ha lelkesíteni, inspirálni akarja a nézőt, ennek megfelelően alakítja a zenei elemeket, a világítást és minden egyebet, ami a vásznon megjelenik. Tragédiát és komédiát is tud varázsolni ugyanabból a jelenetből, attól függően, hogy éppen milyen hatást kíván elérni. Ugyanezt mi is megtehetjük el25
ménk vetítővásznával. Elménk működését, amely minden fizikai cselekvés alapját jelenti, mi is épp olyan hozzáértéssel és hatásfokkal tudjuk irányítani, amilyennel a filmrendező kezeli az egyes effektusokat. Világossá és hangossá tudjuk tenni elménkben a pozitív üzeneteket, és el tudjuk halványítani, le tudjuk halkítani a negatív gondolatokat. Pontosan olyan „szakszerűen” tudjuk használni az elménket, mint amilyen szakszerűen Spielberg vagy Scorsese rendezi a filmjeit. Az alábbiakban néhány dolog hihetelennek fog tűnni. Például az, hogy az ember képes más emberek gondolataiba belelátni, vagy hogy a leghatásosabb erőforrásainkat tetszés szerint egy szempillantás alatt előhívhatjuk. Ha azonban száz évvel ezelőtt valaki azt állította volna, hogy az ember valamikor le fog szállni a Holdra, biztos, hogy őrültnek vagy holdkórosnak tartják. (Vajon honnan származik a holdkóros kifejezés?) Ha valaki azt mondta volna, hogy öt óra alatt el lehet jutni New Yorkból Los Angelesbe, valószínűleg őrült álmodozónak nézik. Holott ezeknek a dolgoknak a valóra válásához csak az kellett, hogy az ember megtanulja hasznosítani az aerodinamikát és mesterfokra fejlesszen egy-két speciális technológiát. Egy repülőgépipari cég egyébként dolgozik egy olyan járművön, amely tíz év múlva reményeik szerint tizenkét perc alatt fog embereket New Yorkból Kaliforniába szállítani. E példák annyiban hozhatók párhuzamba könyvünk tartalmával, hogy ez a könyv megtanítja az úgynevezett Optimális Teljesítmény Technikák® (Optimum Performance Technologies®) használatát, amelynek révén olyan erőforrásokhoz férhetünk hozzá, amelyekről soha nem is gondoltuk volna, hogy a rendelkezésünkre állhatnak. „Minden fegyelmezett erőfeszítés többszörös jutalommal jár.” Jim Rohn
A kiválóságot elért emberek kiegyensúlyozott úton haladnak a siker felé. Én ezt A Siker Alapvető Receptjének hívom. A recept megvalósításának első lépése, hogy tisztában legyünk célunkkal, azaz pontosan meghatározzuk azt, amit el akarunk érni. A második lépés a cselekvés, mert enélkül a vágyaink örökre csak álmok maradnának. Olyan lépéseket kell tennünk, amelyek meggyőződésünk szerint a legnagyobb valószínűséggel vezetnek a kívánt eredmények eléréséhez. A megtett lépések azonban nem mindig váltják be a hozzájuk fűzött reményeket, így a harmadik lépés az, hogy kifejlesszük magunkban az éleslátás képességét annak érdekében, hogy felismerjük a lépéseink nyomán kapott visszajelzések és eredmények jellegét, és hogy a lehető leggyorsabban észrevegyük, hogy a megtett lépések révén közelebb kerülünk-e céljainkhoz, vagy még inkább eltávolodunk tőlünk. Mindig tudatában kell lennünk, hogy milyen eredményei vannak cselekvéseinknek, legyen szó akár egy beszélgetésről, akár valamilyen mindennapos szokásunkról. Ha nem azt az eredményt érjük el, amit szeretnénk, meg kell jegyeznünk, hogy mely lépés 26
milyen eredményt hozott, hogy ily módon folyamatosan tanulhassunk minden tapasztalatunkból. Ezt követően meg kell tennünk a negyedik lépést, amely egyfajta rugalmasság kifejlesztésére irányul, melynek segítségével magatartásunkat mindaddig változtatni tudjuk, amíg a kívánt eredményeket el nem érjük. Ha megnézzük a sikeres embereket, láthatjuk, hogy ők is a felsorolt lépéseket követték. Azzal kezdték, hogy konkrét célt tűztek ki maguk elé, mert cél nélkül nem lehet célt elérni. Cselekedtek, mert a tudás önmagában nem elég. Képesek voltak pontosan felmérni az emberek reakcióit és értelmezni a visszajelzéseket. Azok alapján pedig folyamatosan módosították, helyesbítették és változtatták a hozzáállásukat, magatartási formáikat, míg végül rátaláltak a jól működő, eredményes módszerekre. Nézzük például Steven Spielberget. Harminchat évesen lett a történelem legsikeresebb filmrendezője. Minden idők tíz legnagyobb kasszasikerű filmje közül négyet ő rendezett, beleértve az E. T., a földönkívüli című filmet is, amely minden idők legnagyobb bevételét hozta. Hogyan volt képes ennyire fiatalon ilyen magaslatokba jutni? Története igazán figyelemreméltó. Spielberg már tizenkét-tizenhárom éves korától kezdve tudta, hogy filmrendező szeretne lenni. Élete akkor vett fordulatot, amikor tizenhét évesen egy szervezett látogatáson körbevezették őt a Universal Studios telephelyén. A látogatás nem érintette a telephely azon részeit, ahol a filmfelvételek zajlottak, így Spielberg, céljának ismeretében, cselekvésre szánta el magát. Elszakadt a látogatók csoportjától, hogy megnézze egy valódi filmjelenet forgatását. Sikerült találkoznia a Universal vágórészlegének vezetőjével, akivel egy órát beszélgetett, és aki érdeklődést mutatott Spielberg filmjei iránt. A legtöbb ember esetében a történet valószínűleg itt érne véget, ám Spielberget nem olyan fából faragták, mint a legtöbb embert. Tele volt energiával, és pontosan tudta, mit akar. Tanult az első látogatásából, ezért megváltoztatta taktikáját. Másnap öltönyt vett fel, fogta apja aktatáskáját, amelyben egy szendvicsen és két csokoládén kívül más nem volt, és visszatért a stúdióba, mintha ott dolgozna. Határozott léptekkel haladt el a kapunál álló őr mellett. Talált egy elhagyatott lakókocsit, és műanyag betűkből kirakta a feliratot a kocsi ajtajára: „Steven Spielberg rendező”. Azt a nyarat azzal töltötte, hogy rendezőkkel, forgatókönyvírókkal, vágókkal találkozott, lődörögve-sóvárogva figyelte az álomvilágot, tanult minden egyes beszélgetésből, és csiszolgatta megfigyelőképességét és éleslátását a filmgyártás kulisszatitkai terén. Végül húszévesen, amikor már teljesen otthonosan mozgott a Universal területén, Steven bemutatott a filmgyártó vállalatnak egy általa készített szolid filmet, amelynek eredményeképpen hétéves szerződést ajánlottak fel neki egy televíziós sorozat rendezésére. Valóra váltotta gyerekkori álmát! Vajon Spielberg A Siker Alapvető Receptjét alkalmazta? Minden bizonnyal igen. Megvoltak a speciális ismeretei ahhoz, hogy tudja, mit akar. Cselekedett. Kifinomult érzékelő képességgel rendelkezett, melynek alkalmazásával tudta, hogy mi27
lyen eredményeket ér el, és hogy lépései közelebb viszik-e őt céljához, vagy inkább eltávolítják tőle. Ezenkívül rendelkezett azzal a fajta rugalmassággal is, mely által célja elérése érdekében képes volt változtatni a magatartásán. Gyakorlatilag minden sikeres személy, akit ismerek, ugyanezt teszi. Azok, akik sikereket érnek el, egészen addig elkötelezettjei a változásnak és a rugalmasságnak, amíg meg nem teremtik maguknak azt az életet, amire vágynak. Nézzük Barbara Black, a Kolumbiai Jogi Egyetem dékánja esetét, aki elképzelte, hogy egy nap dékán lesz belőle. Fiatal hölgyként betört egy férfiak uralta területre, és sikeres jogi államvizsgát tett a Kolumbiai Jogi Egyetemen. Ezt követően úgy döntött, félreteszi a karrierjével kapcsolatos céljait, hogy eleget tudjon tenni egy másik céljának – a családalapításnak. Kilenc évvel később úgy érezte, hogy ismét készen áll eredeti céljai elérésére, így jelentkezett a Yale Egyetem posztgraduális programjára, és elsajátította a tanításhoz, a kutatáshoz és az íráshoz szükséges azon ismereteket, amelyek elvezették őt „ahhoz a munkakörhöz, amit mindig is szeretett volna betölteni”. Barbara kibővítette meggyőződési rendszerét – megváltoztatta megközelítési módját, és két fő célját összevonta. Ennek eredményeként ma már ő Amerika egyik legrangosabb jogi egyetemének a dékánja. Szétfeszítette a korábbi sablonok kereteit, és bebizonyította, hogy egyidejűleg minden szinten sikert lehet elérni. Vajon ő is A Siker Alapvető Receptjét alkalmazta? Természetesen igen. Mivel tudta, mit akar, megpróbált valamit, és ha az nem működött, mindig változtatott a dolgokon – egészen addig, míg végül meg nem tanulta, miképpen tartsa egyensúlyban életét. Amellett, hogy egy jelentős jogi egyetem vezetője, sikeres anya és feleség is egyben. Nézzünk egy másik példát. Evett már Ön Kentucky sült csirkét (Kentucky Fried Chicken)? Hallotta-e, hogy Sanders ezredes miképpen építette fel azt a birodalmat, amely milliomossá tette őt, és megváltoztatta egy nemzet étkezési szokásait? Hogyan is indult a történet? Sanders egyszerű nyugdíjas volt, akinek volt egy sültcsirke-receptje. Csupán ennyi! Semmiféle komoly cége, vállalkozása nem volt. Volt ugyan egy kis vendéglője, de az is a csőd szélén állt, mert a főutat másfelé vezették el. Mikor megkapta az első nyugdíjszelvényét, elhatározta, hogy megpróbál valamennyi pénzre szert tenni a sült csirke receptjének eladásából. Az első ötlete az volt, hogy eladja a receptet más vendéglőtulajdonosoknak, és majd részesedést kér a bevétel után. Manapság nem feltétlenül ez a megoldás jelenti a legreálisabb ötletet egy üzlet beindításához. És annak alapján, ahogy a dolgok végül is alakultak, igazán nem mondhatjuk, hogy ezredesünk rakéta módjára emelkedett volna a siker csillagainak sorába. Járta az országot, az autójában aludt, és igyekezett találni valakit, aki támogatná őt. Folyamatosan tökéletesítette ötletét, és fáradhatatlanul kilincselt. 1009 elutasítást kellett kapnia ahhoz, hogy egyszer csak valami csodálatos dolog történjen. Valaki végre „igen”-t mondott! Az ezredes üzlete beindult. 28
Rengeteg embernek lehet receptje. De vajon hány embernek van annyi fizikai ereje és olyan személyes varázsa, mint ennek a fehér öltönyös, tagbaszakadt öregúrnak? Sanders ezredes azért lett végül gazdag, mert képes volt hatékonyan, elszántan cselekedni. Rendelkezett azzal a személyes képességgel, amelyre az általa leginkább vágyott eredmények eléréséhez volt szükség. Képes volt ezerszer meghallgatni, hogy „nem”, és ennek ellenére olyan módon kommunikálni önmagával, amely arra késztette, hogy a következő ajtón is kopogtasson azzal a totális meggyőződéssel, hogy éppen a következő ajtó lesz az, ahol valaki igent fog mondani. Bár más módon, de az ebben a könyvben leírtak is arra irányulnak, hogy elménk megkapja a leghatékonyabb jelzéseket a sikeres cselekvéshez szükséges meggyőződések kialakításához. Szinte minden héten tartok egy négynapos szemináriumot Az elme forradalma címmel. Ezen a szemináriumon arra tanítjuk az embereket, hogy miképpen működtessék elméjüket a leghatékonyabban, hogyan étkezzenek, lélegezzenek, és milyen gyakorlatokat végezzenek annak érdekében, hogy maximálják energiájukat. Az első nap mottója: „Alakítsd a félelmet képességgé.” A szeminárium célja, hogy megtanítsa az embereket cselekedni olyan esetekben is, amikor egyébként a félelem inkább meghátrálásra késztetné őket. A szeminárium végén a résztvevők lehetőséget kapnak, hogy 3-3,5 méter hosszú izzó parázságyon gyalogoljanak végig. A haladó csoportokban akadnak olyanok, akik 12 méter hosszú parázságyon is végigmennek. A tűzön járást annyira felkapta a média, hogy tartok tőle, a dolog valódi üzenete lassan el is vész. Itt nem pusztán tűzön járásról van szó. Azt hiszem, joggal feltételezhetjük, hogy semmiféle anyagi vagy társadalmi előny nem származik egy izzó parázságyon való örömteli sétából. Ez a gyakorlat igazából a személyes képesség megtapasztalására irányul, és a lehetőségek egyfajta metaforáját jelenti, egy lehetőséget arra, hogy az emberek olyan eredményeket produkáljanak, amelyeknek az elérését korábban lehetetlennek tartották volna. Az emberek már évezredek óta gyakorolják a tűzön járás valamilyen formáját. A világ egyes tájain ezt a rítust a vallásos hit próbatételének tekintik. Amikor a tűzön járást végezzük, az nem része semmilyen hagyományos értelemben vett vallási gyakorlatnak. Inkább a meggyőződésnek, a hitnek a próbája. Amit ez a próba a zsigerek szintjén megtanít, az az, hogy képesek vagyunk változni, fejlődni, kitágítani a határainkat, olyan dolgokat megtenni, amiket soha nem tartottunk lehetségesnek, és hogy a legnagyobb félelmeinket, illetve az önkorlátozásainkat bizony saját magunk hozzuk létre. Azt a kérdést, hogy végig tudunk-e menni a tüzes parázson, vagy sem, csupán az a képességünk dönti el, hogy tudunk-e kommunikálni önmagunkkal úgy, hogy a következményektől való félelmeinkkel kapcsolatos múltbéli berögződések, lelki programozások ellenére cselekvésre ösztönözzük magunkat. A tűzön járás tanulsága az, hogy az ember gyakorlatilag bármit képes megtenni egészen addig, amíg olyan erőforrásokat tud mozgósítani, amelyek alapján meggyőződésévé válik, hogy képes az adott dolog végrehajtására, és hatékony lépéseket tehet. 29
Mindez egy egyszerű és megkerülhetetlen tényre mutat rá. A siker nem véletlen jelenség. Az eredményeket produkáló és az eredményeket el nem érő emberek közötti különbséget nem az határozza meg, hogy az elgurított kocka melyik oldalával fölfelé fog megállni. Igenis vannak olyan következetes és logikus cselekvési minták, konkrét utak, amelyek a kiválósághoz vezetnek, és amelyek mindenki számára elérhetők. Mindnyájan felszabadíthatjuk a bennünk lakozó csodálatos erőket. Csupán azt kell megtanulnunk, hogy miképpen kapcsoljuk elménket és testünket a leghatékonyabb és legelőnyösebb üzemmódra, illetve miként használhatjuk őket egy ilyen üzemmódban. Elgondolkozott Ön már azon, hogy mi lehet a közös Bruce Springsteenben és Spielbergben? Vagy azon, hogy vajon milyen közös vonások lehettek John F. Kennedyben és Martin Luther Kingben, amelyek képessé tették őket arra, hogy oly sok emberre annyira mély érzelmi hatást gyakoroljanak? Mi különbözteti meg Ted Turnert és Tina Turnert a tömegektől? Mi a helyzet Pete Rose-zal és Ronald Reagannel? Mindannyian képesek voltak úgy irányítani önmagukat, hogy következetes lépésekkel haladjanak álmaik megvalósítása felé. De mi az, ami arra készteti őket, hogy folyamatosan, nap mint nap teljes erőbedobással tegyék mindazt, amit tenniük kell? Ebben természetesen sok tényező játszhat szerepet. Én azonban úgy vélem, hogy van hét olyan alapvető tulajdonság, amelyet mindannyian kifejlesztettek önmagukban; hét olyan tulajdonság, amely táplálja bennük a lángot, hogy mindent megtegyenek a kitűzött cél eléréséért. Ez a hét jellemző az a hét alapvető mozgatórugó, indítóimpulzus, amely a mi sikerünket is garantálhatja: Első jellemző: szenvedély! Az említett személyek mindegyike talált egy okot, egy teljes lényüket átható, erőt adó és szinte már rögeszmévé váló célt, amely arra ösztönzi őket, hogy többet tegyenek, még nagyobb mértékben fejlődjenek, és még többek legyenek! Ez adja a hajtóerőt a sikereik eléréséhez, és ez készteti őket valódi képességeik kiaknázására. A szenvedély az, ami hajtja Pete Rose-t, hogy fejesugrással vesse magát a védők gyűrűjébe akkora erőbedobással, mintha minden egyes alkalommal újrajátszaná bemutatkozó mérkőzését az első ligában. A szenvedély az, ami megkülönbözteti Lee Iacocca cselekedeteit másokétól. A szenvedély az, ami a számítógépes szakembereket hajtja, hogy több éves megfeszített munkával olyan tudományos áttöréseket vigyenek véghez, amelyek lehetővé teszik, hogy férfiak és nők jussanak el a világűrbe, és vissza is térjenek onnan. A szenvedély az, ami arra készteti az embereket, hogy későig fennmaradjanak, és korán felkeljenek. A szenvedély az, amit az emberek szeretnének megélni a kapcsolataikban. A szenvedély az, ami erőt, energiát és értelmet ad az életnek. Nincs nagyszerűség, ha nincs meg a szenvedélyes vágy a nagyszerűségre, legyen szó sportolóról, művészről, tudósról, szülőről vagy akár üzletemberről. A XI. fejezetben látni fogjuk, miképpen tudjuk ezt a belső erőt felszabadítani a célok erején keresztül. 30
Második jellemző: meggyőződés, hit! A világ minden vallási könyve megemlíti, hogy a hit és a meggyőződés ereje milyen hatással van az emberiségre. A jelentős sikereket elérő emberek meggyőződéseik tekintetében nagymértékben különböznek a sikertelen emberektől. Azon meggyőződésünk, hogy kik vagyunk valójában, és mire vagyunk képesek, egyértelműen meghatározza, hogy milyen emberré válunk a jövőben. Ha hiszünk a csodákban, akkor egy csodálatos élet elébe nézünk. Ha úgy gondoljuk, hogy életünket szűk korlátok határolják be, akkor azok a korlátok egy idő után nagyon valóságosnak fognak tűnni. Amiről azt gondoljuk, hogy igaz, vagy amiről úgy véljük, hogy lehetséges, az igazzá, illetve lehetségessé válik. Ez a könyv konkrét tudományos módszert kínál ahhoz, hogy rövid idő alatt úgy változtassunk meggyőződéseinken, hogy azok támogassanak minket a leginkább áhított célok elérésében. Sok emberből nem hiányzik a szenvedély, azonban a saját személyükről és képességeikről alkotott önkorlátozó meggyőződéseik meggátolják őket abban, hogy konkrét lépéseket tegyenek annak érdekében, hogy valóra váltsák álmaikat. A sikeres emberek tudják, mit akarnak, és hisznek benne, hogy azt el is tudják érni. A meggyőződésekről és azok alkalmazásáról a IV. és a V. fejezetben fogunk tanulni. A szenvedély és a meggyőződés elősegíti az üzemanyag, illetve a kiválóság felé vivő hajtóerő létrehozását. De önmagában ez a hajtóerő nem elég. Ha az lenne, akkor elegendő lenne egy rakétát hajtóanyaggal feltölteni, és csak úgy vaktában elindítani a fellegek felé. Az energián kívül szükség van útvonalra, valamint az ésszerű előrehaladás intelligens érzékelésére. Ahhoz, hogy biztosan célba érjünk, szükségünk van a harmadik dologra: Harmadik jellemző: stratégia! A stratégia az erőforrások szervezésére szolgáló módszer. Amikor Steven Spielberg elhatározta, hogy filmrendező lesz, olyan útvonalat jelölt ki magának, amely hite szerint a meghódítani kívánt világba vezet majd. Végiggondolta, hogy mit akar megtanulni, kit kell megismernie, konkrétan mit kell tennie. Megvolt a szenvedélye és a meggyőződése, de ezen kívül volt egy határozott stratégiája is, amely lehetővé tette, hogy a szenvedély és a meggyőződés maradéktalanul érvényesüljön. Ronald Reagan olyan kommunikációs stratégiákat fejlesztett ki, melyeket következetesen használt a tervezett eredmények eléréséhez. Minden nagy szórakoztató, politikus, szülő vagy munkaadó tudja, hogy a boldoguláshoz az erőforrások megléte önmagában kevés. Az erőforrásokat a lehető leghatékonyabban kell használni. A stratégia annak felismerését jelzi, hogy a legnagyobb tehetséget és a legszebb ambíciókat is a megfelelő mederbe kell terelni. Egy ajtón be lehet menni úgy is, hogy kiszakítjuk a helyéről, de úgy is, hogy először megkeressük hozzá a kulcsot, ami nyitja. A VII. és a VIII. fejezetben fogunk tanulni a kiválóságot létrehozó stratégiákról. 31
Negyedik jellemző: világos értékek! Amikor arra gondolunk, hogy mi tette naggyá az Amerikai Egyesült Államokat, olyan dolgokra gondolunk, mint a hazafiasság és a büszkeség, a toleráns szemlélet és a szabadságszeretet. Ezek a dolgok értékek, alapvető etikai, erkölcsi és gyakorlati megítélések, melyeket azért hozunk létre, hogy el tudjuk dönteni, mi a fontos, és mi az, ami igazán számít. Az értékek olyan konkrét meggyőződési rendszerek, amelyek azt tükrözik, hogy életünk szempontjából mi a helyes és mi a helytelen. Ezek alapján ítéljük meg, hogy melyek azok a dolgok, amelyek miatt érdemes élni. Sok embernek nincs világos elképzelése arról, hogy mi a fontos számára. Sokan tesznek olyasmit, ami miatt később rosszul érzik magukat pusztán azért, mert nincsenek tisztában azzal, hogy az, amit tudat alatt gondolnak, jó nekik is, és másoknak is. Amikor a kiemelkedően sikeres embereket nézzük, szinte mindig olyanokkal találkozunk, akiknek alapvetően kristálytiszta elképzelésük van arról, hogy mi az, ami számít. Gondoljunk Ronald Reaganre, John F. Kennedyre, Martin Luther Kingre, John Wayne-re vagy Jane Fondára. Más és más víziójuk volt, de ami mindannyiukban közös, az a stabil erkölcsi megalapozottság, illetve önmaguknak és annak pontos megítélése, hogy amit tesznek, azt miért teszik. Az értékekkel a XVIII. fejezetben foglalkozunk. Mint ahogy Ön már valószínűleg észrevette, a felsorolt jellemzők mind egymásból táplálkoznak, és kölcsönhatásban vannak egymással. Befolyásolják-e a szenvedélyt a meggyőződések? Természetesen igen. Minél inkább hisszük, hogy valami elérhető, általában annál inkább hajlandóak vagyunk befektetni annak a valaminek az elérésébe. Elegendő-e önmagában a meggyőződés a kiválóság eléréséhez? Kiindulási pontként talán igen, de ha a meggyőződésünk az, hogy látni fogjuk a napfelkeltét, és ehhez a stratégiánk szerint nyugat felé kell futni, hát valószínűleg lesznek nehézségeink. A siker eléréséhez bevetett stratégiáinkat befolyásolják-e az értékeink? Jól gondolta, igen, befolyásolják! Ha a sikerhez szükséges stratégiák olyan dolgok megtételét követelik, amelyek nincsenek összhangban az önmagunk szempontjából helyes és helytelen dolgokról alkotott tudatalatti meggyőződéseinkkel, akkor még a legjobb stratégia is kudarcra van ítélve. Ez a jelenség gyakran megfigyelhető olyanoknál, akik alighogy elérik az első sikereiket, már tönkre is teszik őket. A probléma az, hogy belső ellentmondás feszül az egyén értékei és a megvalósítás stratégiája között. A fentiekhez hasonló okokból kifolyólag az eddig áttekintett négy jellemző elválaszthatatlan a következőtől: Ötödik jellemző: energia! Az energia megjelenhet például egy olyan fantasztikus és örömteli elkötelezettség formájában, mint amelyet Bruce Springsteen vagy Tina Turner érez a zene iránt. Megnyilvánulhat egy Donald Trump vagy egy Steve Jobs vállalkozói dinamizmusában. De kifejeződhet Ronald Reagan vagy Katharine Hepburn vitalitásában is. A kiválóság felé nem lehet lassan poroszkálni! A tehetséges emberek megragadják a lehetőségeket, és formálják őket. Úgy élnek, mintha 32
megszállottjai lennének a nap mint nap felkínálkozó csodálatos lehetőségeknek és annak a felismerésnek, hogy az idő az egyetlen olyan dolog, amelyből senkinek sincs elég. Rengeteg ember van a világon, akinek van valamilyen szenvedélye, valami, amiben hisz. Tudják, hogy mi lenne az a stratégia, amely biztosítaná a sikert, az értékrendjük is megfelel a stratégiának, csak éppen nincs meg a fizikai vitalitásuk, hogy cselekedjenek is a stratégiának megfelelően. A siker nem választható el attól a fizikai, intellektuális és spirituális energiától, amely lehetővé teszi, hogy a legtöbbet hozzuk ki mindabból, ami a rendelkezésünkre áll. A IX. és a X. fejezetben fogjuk megismerni és alkalmazni azokat az eszközöket, amelyekkel azonnal meg tudjuk növelni fizikai rezgésszámunkat. Hatodik jellemző: kötődési képesség! Szinte minden sikeres emberre jellemző a kivételesen jó kapcsolatteremtő képesség, mely által a legkülönbözőbb hátterű és meggyőződésű emberekkel tudnak közös hangot találni és szoros kapcsolatot kialakítani. Persze akad néha egy-egy őrült géniusz is, aki feltalál valamit, amivel megváltja a világot. Ha ez a géniusz többnyire magányos farkasként él, valószínűleg sikeres lesz egy bizonyos területen, de kudarcot vall sok más vonatkozásban. A nagynevű sikeres emberek – Kennedy, King, Reagan, Ghandi és a hozzájuk hasonlók – mind rendelkeztek azzal a képességgel, hogy olyan kötődést teremtsenek, amely az emberek millióival egyesíti őket. Az igazi sikerek nem a világ színpadán születnek, hanem szívünk legmélyebb rejtekeiben. Legbelül mindenkinek megvan az igénye, hogy tartós, szeretetteljes kapcsolatokat teremtsen másokkal. Enélkül minden siker, minden kiválóság jelentéktelen, üres máz csupán. Ezekről a kötődési, kapcsolati formákról a XIII. fejezetben fogunk tanulni. Az utolsó fontos jellemzőről már ejtettünk néhány szót korábban. Hatodik jellemző: mesteri kommunikáció! Ez a lényege mindannak, amiről ez a könyv szól. Az a mód, ahogy másokkal és önmagunkkal kommunikálunk, alapvetően meghatározza életünk minőségét. Az életben azok bizonyulnak sikeresnek, akik megtanulják, hogy miképpen kezeljék az élet kihívásait, és milyen formában kommunikálják a kihívások tapasztalatait önmaguknak ahhoz, hogy azok a dolgok sikeres megváltoztatására sarkallják őket. A sikertelen emberek az élet megpróbáltatásait korlátoknak tekintik, és akként fogadják el őket. Azok az emberek, akik formálják világunkat és kultúránkat, szintén mesterien tudnak kommunikálni másokkal. Az a közös bennük, hogy képesek egy jövőképet, egy víziót, egy feladatot, egy küldetést vagy örömet közölni, kommunikálni mások felé. A mesteri kommunikáció az, ami nagyszerűvé teszi a szülőt, a művészt, a politikust és a tanárt. Ilyen vagy olyan módon ennek a könyvnek szinte minden fejezete kapcsolódik a kommunikációhoz, a távolságok áthidalásához, új útvonalak kiépítéséhez, és új vízióknak, jövőképeknek másokkal való megosztásához. 33
A könyv első részében megtanuljuk, hogyan vegyük át önmagunk irányítását, és hogyan használjuk elménket és testünket az eddigieknél sokkal hatékonyabban. Olyan tényezőkkel fogunk dolgozni, amelyek az önmagunkkal való kommunikációra vannak hatással. A könyv második részében azt tanulmányozzuk, hogy miként fedezhetjük fel az életben elérni kívánt dolgokat, hogyan kommunikálhatunk hatékonyabban másokkal, illetve miképpen láthatjuk előre azokat a különféle viselkedési, magatartási formákat, amelyeket a különböző típusú emberek következetesen kialakítanak. A könyv harmadik része egy szélesebb, globálisabb nézőpontból vizsgálja meg viselkedési, magatartási formáinkat, motivációinkat és azt, hogy mivel is tudunk fejlődésünkhöz hozzájárulni egy tágabb, extraperszonális, vagyis személyiségen kívüli szinten. Ez a rész arról szól, hogy miképpen ültessük át a gyakorlatba a tanult készségeket, és hogyan váljunk vezetővé. Az a szándékom, hogy egy tankönyvet nyújtsak át a személyi fejlődéshez – egy olyan tankönyvet, amely tele van a személyiségváltozással kapcsolatos legjobb és legújabb technikákkal. Fel akartam vértezni az olvasót olyan készségekkel és stratégiákkal, amelyek lehetővé teszik bárminek a megváltoztatását, mégpedig gyorsabban, mint ahogy arról valaha is álmodott volna. Konkrét módon lehetőséget szerettem volna teremteni az olvasónak arra, hogy azonnal képes legyen az életminőségén változtatni. Az is célom volt, hogy egy olyan művet hozzak létre, amelyet időről időre elővéve az olvasó mindig találhat benne valami újat és hasznosat az életére nézve. Tisztában voltam azzal, hogy több olyan témakör, amelyről írni készültem, már önmagában is megtöltene egy-egy könyvet. Mindezzel együtt olyan információkat szerettem volna átadni, amelyek teljesek, és minden területen használhatók. Remélem, az Olvasó is úgy találja majd, hogy sikerült mindezen célokat elérnem. Amikor a kézirat elkészült, többen elolvasták, és az első visszajelzések nagyon pozitívak voltak, kivéve egyetlen egy dolgot – többen a következőt mondták: „Tony, ez itt tulajdonképpen két könyv egyben. Miért nem adod ki őket különkülön, az egyiket most, a másikat pedig egy évvel később?” A célom az volt, hogy a lehető leghamarabb minél több hasznos információt juttassak el az olvasóhoz. Nem akartam ezeket a készségeket egyenként kiporciózni. Mindazonáltal némi aggodalommal töltött el, hogy a legtöbb ember esetleg el sem fogja olvasni a könyv azon részeit, melyeket én a legfontosabbnak tartok, mivel felvilágosítottak, hogy több tanulmány szerint a könyvet vásárlóknak nem egészen 10 százalékát teszik ki azok, akik az első fejezet után is tovább olvassák a könyvet. Először nem akartam hinni ennek a statisztikának, de aztán eszembe jutott, hogy a népesség mindössze 3 százaléka független anyagilag, kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik papírra vetett célokkal, hogy az amerikai nők csupán 35 százaléka – és még ennél is kevesebb férfi – érzi úgy, hogy jó fizikai kondícióban van, és hogy a legtöbb államban minden 34
második házasság válással végződik. Az emberek nagyon kis százaléka él úgy, ahogy azt valamikor megálmodta. Miért? Mert a megálmodott életminőség bizony erőfeszítést és következetes cselekvést igényelne. Egyszer megkérdezték Bunker Huntot, a texasi olajmilliárdost, hogy van-e valamilyen tanácsa arra nézve, hogy miképpen lehet az ember sikeres. Azt válaszolta, hogy a siker egyszerű dolog. Először el kell határozni, mi az, amit pontosan akarunk; másodszor el kell döntenünk, hogy hajlandóak vagyunk-e az árat megfizetni érte – ha igen, fizessük ki azt az árat. Ha nem tesszük meg a második lépést, akkor hosszú távon nem fogjuk elérni céljainkat. Azokat, akik tudják, mit akarnak, és hajlandók is fizetni érte, szeretem úgy hívni, hogy „az a kevés, aki megteszi”, szemben „azzal a sokkal, aki csak beszél róla”. Arra szeretném bíztatni Önt, kedves olvasó, hogy olvassa végig ezt a könyvet, élvezze a tanulást, majd ossza meg másokkal is mindazt, amit megtanult. Ebben a fejezetben többször hangsúlyoztuk a cselekvés fontosságát. Cselekedni azonban sokféleképpen lehet. A legtöbb cselekvési mód esetében hosszas próbálkozásra, fokozatos megközelítésre van szükség. A legtöbb sikeres ember számtalanszor újra és újra finomította módszereit, amíg végül próbálkozásaikat siker koronázta. A próbálkozással nincs semmi baj, egyetlen dolgot kivéve: olyan erőforrást pazarol, amiből soha senkinek nincs elég – ez pedig az idő. Mit szólna hozzá, ha lenne a cselekvésnek egy olyan hatékonyabb módja, melynek révén sokkal gyorsabban tudna tanulni? Mi lenne, ha megmutatnám, hogy kell megtanulni pontosan azokat a leckéket, amelyeket a sikeres emberek már megtanultak? Mi lenne, ha Ön percek alatt meg tudná tanulni mindazt, amelynek a tökélyre fejlesztése másnak évekig tartott? Ez a modellezésen keresztül történik, amely egyfajta módszer mások kiválóságának pontos reprodukálására. Mit tesznek a kiválóságot elért emberek, ami megkülönbözteti őket azoktól, akik csak álmodnak a sikerről? Fedezzük fel!
35
II. FEJEZET
A KÜLÖNBSÉG, AMI KÜLÖNBBÉ TESZ
„Furcsa dolog az élet; ha nem vagy hajlandó mást elfogadni, mint a legjobbat, nagyon gyakran épp a legjobbat kapod.” W. Somerset Maugham
105 kilométer/órás sebességgel haladt az autópályán, amikor váratlanul megtörtént a baj. Valamit meglátott az út szélén, és mire visszanézett az útra, már csak egy másodperce maradt reagálni. Csaknem az utolsó utáni pillanat! Előtte a teherautó hirtelen megállt. Hogy megmentse az életét, oldalra döntötte a motorkerékpárt, és kezdetét vette egy őrjítő csúszás, amely úgy tűnt, mintha az örökkévalóságig tartana. Gyötrelmesen lassú mozgással csúszott a teherautó alatt. A motor tanksapkája lepattant a helyéről, és a lehető legrosszabb történt: az üzemanyag kiömlött és meggyulladt. A következő dolog, amire emlékszik, az, hogy a kórházi ágyban tér magához, testét perzselő fájdalom járja át, képtelen megmozdulni, és még lélegezni is alig mer. Teste háromnegyed részén harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, de elhatározta, hogy nem adja fel. Visszaküzdötte magát az életbe, és üzleti vállalkozásba kezdett, majd egy újabb hatalmas csapás érte: egy repülőbalesetben deréktól lefelé egész életére megbénult. Minden ember életében vannak olyan időszakok, amikor eljön az igazi kihívás ideje, ami minden erőforrásunkat próbára teszi. Ezekben az időszakokban az élet igazságtalannak tűnik. Hitünk, értékeink, türelmünk, tűrőképességünk és kitartásunk a végletekig, és még azon túl is, igénybe van véve. Vannak, akik ezeket a próbatételeket olyan lehetőségeknek tekintik, melyek révén jobb emberré válhatnak, mások viszont egyszerűen hagyják, hogy az események romba döntsék életüket. Gondolkodott már Ön azon, hogy miért reagálnak annyira eltérően az emberek az élet kihívásaira? Én természetesen már gondolkodtam ezen. Egész életemben csodálattal figyeltem, kutattam, hogy miért úgy viselkednek az emberek, ahogy viselkednek. Amióta az eszemet tudom, megszállottan keresem annak okát, hogy bizonyos nők és férfiak miért 36
különböznek a társaiktól. Mi tesz valakit vezetővé vagy olyan emberré, aki képes bármit elérni? Hogyan lehetséges az, hogy oly sok ember boldogan él a nehézségek és a sorscsapások ellenére, míg mások, akiknek látszólag mindenük megvan, kétségbeesetten, haraggal a szívükben, depressziósan élik az életüket? Hadd osszam meg Önnel egy másik ember történetét is, és figyeljük meg, milyen különbségeket fedezhetünk fel az előző és e második eset között. Ennek az embernek az élete sokkal fényesebben alakult. Egyrészt mesésen gazdag, másrészt egy nagyon tehetséges előadóművész, akinek rengeteg híve van. Huszonkét évesen ő a legfiatalabb tagja Chicago híres Second City nevű színtársulatának. Ezzel együtt szinte azonnal a show elismert csillaga lesz. Kis idővel később New Yorkban is hatalmas színházi sikereket arat. A hetvenes évek egyik legünnepeltebb televíziós komikusa lesz, majd átnyergel a filmvilágba, ahol ismét sikert sikerre halmoz. Próbát tesz a zenével is, és ezen a területen is ugyanúgy azonnal hatalmas sikerben van része. Több tucatnyi csodáló barátja van, a házassága is jól alakul, csodálatos házai vannak New Yorkban és környékén (Martha’s Vineyard). Látszólag mindene megvan, amire ember egyáltalán vágyhat. Ön melyik ember életét élné inkább? Nehéz elképzelni, hogy valaki az elsőt akarná választani. De hadd mondjak el most egy kicsit többet a két emberről. Az első ember a legnagyobb életerővel rendelkező, legerősebb és legsikeresebb ember, akit valaha is ismertem. A neve W. Mitchell, él és virul, jelenleg Coloradóban lakik. Súlyos motorbalesete óta sokkal több sikerben és örömben volt része, mint a legtöbb embernek egész életében. Rendkívüli kapcsolatokat épített ki Amerika legbefolyásosabb embereivel. Vállalkozásai milliókat hoztak, mostanra többszörös milliomos. Indult a kongresszusi választásokon is annak ellenére, hogy arca a motorbaleset folytán furcsán eltorzult. A választási szlogenje a következő volt: „Juttass be a kongresszusba, és nem leszek ugyanolyan, mint a többi széparcú!”* Megházasodott, feleségül vett egy csodálatos asszonyt, és 1986-ban a coloradói választásokon indult az alkormányzói pozícióért. A második személyt valószínűleg sokan ismerték, hisz olyasvalaki volt, aki mindannyiunknak sok-sok örömet szerzett. John Belushiról van szó. Ő volt minden idők egyik legünnepeltebb komikusa, az ő nevéhez fűződött a hetvenes évek szórakoztatóiparának egyik legnagyobb sikertörténete. Belushi rengeteg ember életét gazdagította, de a sajátját nem volt képes kézben tartani. Amikor a halottkém jelentése szerinti „akut heroin- és kokainmérgezésben” harminchárom éves korában meghalt, csak kevesen lepődtek meg azok közül, akik ismerték őt. Abból az emberből, akinek * Szójáték. Angol nyelvterületen a „széparcú” (pretty face) olyan embert jelöl, aki híján van a szükséges képességeknek, tulajdonságoknak, bár fontos pozíciót tölt be. Aki tehát azt mondja magáról, hogy nemcsak egyike lesz a többi széparcúnak, valójában azt mondja, hogy ő jobban fogja érteni, és tenni a dolgát, mint mások. A szójátékot itt az adja, hogy az idézett úr arca a baleset miatt szó szerint nem szép. (a ford.)
37
mindene megvolt, egy felfuvalkodott, önmagán uralkodni képtelen kábítószerfüggő lett, aki sokkal idősebbnek nézett ki a koránál. Kívülről nézve megvolt mindene. Belülről viszont már évekkel korábban kiégetté, üressé vált. Ilyen és hasonló esetekkel folyamatosan találkozunk. Hallott már Pete Strudwickról? Kéz és láb nélkül született, ennek ellenére maratoni futó lett, aki eddig több mint 25 ezer mérföldet futott. Gondoljunk Helen Keller megdöbbentő történetére, vagy Candy Lightner-e, az „Anyák az Ittas Vezetés Ellen” mozgalom megalapítójára. Egy hatalmas emberi tragédiától vezettetve – kislányát halálra gázolta egy ittas sofőr – megalapította ezt a szervezetet, amely már valószínűleg több száz, de lehet, hogy több ezer életet mentett meg. A másik oldalon ott vannak az olyan emberek, mint Marilyn Monroe vagy Ernest Hemingway, akiknek mesés sikerekben volt részük, végül mégis elpusztították önmagukat. Tehát felteszem a kérdést: mi a különbség a tehetősek és a nincstelenek között? Mi a különbség a valamire képesek és az ugyanarra képtelenek között? Mi a különbség a cselekvők és a nem cselekvők között? Miért van az, hogy bizonyos emberek a legborzasztóbb csapások után is felállnak és győztesként kerülnek ki a küzdelemből, míg mások hatalmas tehetségük és előnyeik ellenére az életüket katasztrófába kormányozzák? Miért van az, hogy egyes emberek képesek egy történést, egy élményt a saját előnyükre fordítani, míg másoknak hátrányt és kudarcot okoznak az események? Mi a különbség W. Mitchell és John Belushi között? Mi az a különbség, amely az életminőség terén meghatározza a különbséget? Egész életemben ez a kérdés foglalkoztatott a legjobban. Fiatalkoromban láttam olyan embereket, akiket gazdagság vett körül – nagyszerű állás, csodálatos kapcsolatok, jó fizikai kondíció. Tudnom kellett, hogy az ő életük miért különbözött annyira az enyémtől és a barátaimétól. A különbség végül is visszavezethető arra, hogy miképpen kommunikálunk önmagunkkal, és miképpen cselekszünk. Mit teszünk akkor, amikor minden tőlünk telhetőt megpróbálunk, és a dolgok még mindig rosszul alakulnak? A sikeres embereknek nincs kevesebb problémájuk, mint a sikerteleneknek. Csak azoknak nincsenek problémáik, akik már a temetőben fekszenek. A siker és a kudarc közötti választóvonalat nem az jelenti, hogy mi történik velünk, hanem az, hogy az átélt élményt miképpen értelmezzük. A különbséget az határozza meg, hogy az átélt élmény nyomán mit teszünk. Amikor W. Mitchell megtudta, hogy teste háromnegyed részét harmadfokú égési sebek borítják, többféle lehetőség közül választhatott arra nézve, hogy miképpen értelmezze ezt az információt. Értelmezhette volna úgy, hogy nem érdemes tovább élni, vagy szomorkodni kell, vagy gondolhatott volna bármi mást is, amit önmagának kommunikálni akart volna. De ő a következőt választotta: úgy fogta fel, és azt mondta magának, hogy ezek az események egy bizonyos céllal történtek. Olyan céllal, amely egy napon majd még nagyobb előnyöket hoz számára azon törekvésében, hogy jobbá tegye a világot. Ennek az önmagával folytatott belső párbeszédnek 38
az eredményeként olyan meggyőződéseket és értékrendet alakított ki, melyek révén életét egy előnyösnek, nem pedig tragikusnak tekintett helyzet szemszögéből irányította – még a bénulását okozó balesetet követően is. Hogyan volt képes Pete Strudwick a világ legnehezebb maratonját, a Pike’s Peaket lefutni úgy, hogy se lába, se keze nincsen? A válasz egyszerű: mesterien kommunikált önmagával. Amikor testi érzékelése olyan jeleket küldött elméjének, amit a múltban fájdalomnak, korlátnak és kimerültségnek értelmezett, ő egyszerűen átcímkézte ezek jelentését, és mindezt úgy közölte idegrendszerével, hogy tovább tudjon futni. „A dolgok nem változnak; mi változunk.” Henry David Thoreau
Amire mindig kíváncsi voltam, az konkrétan az volt, hogy az emberek miképpen érnek el eredményeket. Már régen észrevettem, hogy a siker bizonyos „nyomokat hagy hátra”, hogy azok az emberek, akik kitűnő eredményeket produkálnak, különleges dolgokat tesznek az eredményeik elérése érdekében. Rájöttem, hogy nem elég csak azt tudni, hogy egy W. Mitchell vagy egy Pete Strudwick olyan módon kommunikált önmagával, ami jó eredmények elérését tette lehetővé. Tudnom kellett azt is, hogy ezt konkrétan hogyan tették. Hittem, hogy ha sikerül teljesen lemásolni mások cselekedeteit, akkor képes leszek ugyanolyan minőségű eredményeket is elérni. Hittem, hogy ha vetek, aratni is fogok. Más szóval: ha lenne valaki, aki a legrosszabb körülmények között is könyörületes tudna lenni, akkor ki tudnám tapasztalni a stratégiáját – vagyis, hogy miképpen látja a dolgokat, hogyan használná a testét ezekben a szituációkban –, és én is tudnék könyörületes lenni. Ha lenne olyan férj és feleség, akik boldog házasságban élnek huszonöt éve, és még mindig mély szerelmet éreznek egymás iránt, és ha ki tudnám deríteni, hogyan érték ezt el, milyen meggyőződések segítették őket, és ha elsajátíthatnám a módszereiket és a meggyőződéseiket, akkor én magam is hasonlóan sikeres kapcsolatot lennék képes kialakítani. A saját addigi életemben annyit értem el, hogy iszonyatosan túlsúlyos voltam. Kezdtem rájönni, hogy csak annyit kell tennem, hogy modellnek tekintek olyan embereket, akik soványak, kiderítem, mit esznek, hogyan étkeznek, mit gondolnak, milyen meggyőződéseik vannak, és akkor én magam is tudom produkálni az ő eredményeiket. Ez volt a titka annak, hogy sikerült megszabadulnom 15 kilogramm súlyfeleslegtől. Ugyanezt tettem pénzügyeim és személyes kapcsolataim terén. Így kezdődött a törekvésem arra, hogy megtaláljam az emberi kiválóság modelljeit. És miközben a saját kutatásomat folytattam a kiválóság okainak megfejtése céljából, minden lehetséges útvonalat felderítettem. Így találkoztam a Neuro-Lingvisztikus Programozás, vagy rövidítve az NLP tudományával. Közelebbről megvizsgálva ez az elnevezés a következőkből fakad: 39
a „neuro” szó az agyra utal, a „lingvisztikus” pedig a nyelvre. A „programozás” valamilyen terv vagy folyamat megvalósítását jelenti. Az NLP azzal foglalkozik, hogy a nyelv, legyen az verbális vagy nem verbális, milyen hatással van az idegrendszerünkre. Az, hogy az életben bármit is képesek vagyunk tenni, azon a képességünkön alapul, hogy irányítani tudjuk saját idegrendszerünket. Azok, akik kiváló eredményeket képesek elérni, sajátos kommunikációt folytatnak az idegrendszerükkel, illetve az idegrendszerükön keresztül. Az NLP azt tanulmányozza, hogy miképpen kommunikálhatunk magunkkal úgy, hogy optimális, erőforrásokkal teli állapotokat érhessünk el, és ezáltal a magatartási minták, választási lehetőségek legnagyobb számát hozhassuk létre. Bár maga a Neuro-Lingvisztikus Programozás elnevezés pontosan fedi mindazt, amivel ez a tudomány foglalkozik, lehet, hogy éppen ez az elnevezés jelenti a magyarázatot arra, hogy korábban esetleg Ön nem hallott az NLP-ről. A múltban az NLP-t elsősorban terapeutáknak és csak néhány nagyon szerencsés vállalati vezetőnek oktatták. Amikor először találkoztam vele, azonnal észrevettem, hogy ez a módszer teljesen más, mint az általam korábban megismert módszerek. Láttam egy gyakorló NLP-terapeutát, aki egy asszonyt, akit már három éve kezeltek fóbiás tünetekkel, negyvenöt perc alatt tökéletesen kigyógyított; volt, nincs fóbia. Teljesen rabul ejtett a dolog. Úgy éreztem, ezt nekem is tudnom kell! (Csak megjegyzem, hogy sok esetben ugyanez az eredmény elérhető öt, tíz perc alatt is.) Az NLP szisztematikus keretet nyújt elménk irányítására. Nemcsak arra tanít meg, hogy miképpen irányítsuk saját állapotainkat és viselkedésünket, hanem arra is, hogy hogyan befolyásojuk mások állapotát és viselkedését. Röviden: ez a módszer annak tudománya, hogy miképpen kell elménket optimális módon működtetni ahhoz, hogy a kívánt eredményeket érjük el. Az NLP pontosan azt nyújtotta, amit mindig is kerestem. Megadta a kulcsot ahhoz a rejtélyhez, hogy miért képesek bizonyos emberek következetesen elérni azt, amit én optimális eredményeknek hívtam. Ha valaki képes reggel korán felkelni, gyorsan és könnyen, tele energiával, akkor ez egy eredmény, amit ő elért. A következő kérdés az, hogy ezt az eredményt hogyan érte el? Mivel cselekedeteink jelentik minden eredmény forrását, milyen sajátos mentális vagy fizikai cselekvések hozták létre azt a neurofiziológiai folyamatot, aminek eredményeképpen az illető gyorsan és könnyedén ébredt fel? Az NLP egyik előfeltevése, hogy mindannyian hasonló idegrendszerrel rendelkezünk, azaz ha a világon valaki képes valamit megtenni, akkor arra mi is képesek vagyunk, feltéve, ha az idegrendszerünket mi is pontosan ugyanolyan módon működtetjük. Ezt a folyamatot, amelynek során pontosan és konkrétan feltárjuk, hogy az emberek bizonyos eredmények elérése érdekében mit tesznek, modellezésnek hívjuk. Még egyszer: a lényeg az, hogy ha mások képesek valamit megtenni, akkor arra mi is képesek vagyunk. Mindez nem attól függ, hogy el tudjuk-e érni azokat az eredmé40
nyeket, mint az a másik személy; a stratégiától függ, vagyis attól, hogy az a személy miképpen éri el az eredményeket. Ha valaki nagyon jó helyesíró, akkor meg lehet találni a módját, hogy modellezzük őt, és ezáltal mi is ugyanolyan jó helyesírók legyünk mindössze négy-öt perc alatt. (A VII. fejezetben foglalkozunk majd ezzel a stratégiával.) Ha van olyan ismerősünk, aki példamutatóan jól kommunikál a gyermekeivel, akkor ugyanazt mi is meg tudjuk tenni. Ha valakinek nem esik nehezére kora reggel felkelni, akkor mi is képesek vagyunk erre. Egyszerűen le kell modellezni azt, ahogy mások az idegrendszerüket irányítják. Természetesen bizonyos feladatok lehetnek komplexebbek, mint mások, így a modellezéshez és a másoláshoz több időre lehet szükség. Ha azonban van bennünk kellő vágy, és a meggyőződésünk is kitartást ad a folyamatos alkalmazkodás és változás ideje alatt, akkor gyakorlatilag bármi, amire egy másik ember képes, lemásolható, modellezhető. Gyakori, hogy valaki akár éveken keresztül próbálkozik annak a meghatározott módszernek a megtalálásával, amelynek révén testét és elméjét úgy használja, hogy a kívánt eredményt érje el. Mi viszont beléphetünk ebbe a folyamatba, modellezhetjük azokat a cselekvési formákat, amelyek tökéletesítése valakinek évekig tartott, és hasonló eredményeket érhetünk el pillanatokon, hónapokon belül – vagy legalább is sokkal rövidebb idő alatt, mint amennyi idejébe annak a személynek tellett, akinek az eredményeit le kívánjuk másolni. A két ember, akinek az NLP-t elsősorban köszönhetjük, John Grinder és Richard Bandler. Grinder nyelvész, mégpedig a világon az egyik legkiválóbb. Bandler matematikus, gestalt-terapeuta és számítógép-szakértő. Ők ketten elhatározták, hogy közösen latba vetik tudásukat egy különleges cél érdekében – ez a cél pedig az volt, hogy megtalálják és modellezzék azokat az embereket, akik a maguk szakterületén a legeslegjobbak. Azokat az embereket keresték, akik a leghatékonyabban hozzák létre azt, amit a két tudós szerint a legtöbben el akarnak érni – a változást. Megvizsgáltak sikeres üzletembereket, sikeres orvosokat, terapeutákat és másokat, hogy leszűrjék azokat a tanulságokat és mintákat, amelyeket a vizsgált emberek több évnyi próbálkozás árán fedeztek fel. Bandler és Grinder neve leginkább azon hatékony magatartás-korrekciós minták révén vált ismertté, melyeket dr. Milton Ericksonnak, a valaha élt egyik legnagyobb hipnoterapeutának, Virginia Satirnak, a rendkívüli családterapeutának, valamnt Gregory Batesonnak, az antropológusnak a modellezése során foglaltak rendszerbe. A két tudós például felfedezte, hogy Satir hogyan volt képes folyamatosan feloldani olyan párkapcsolati problémákat, amelyek esetében más terapeuták korábban kudarcot vallottak. Feltárták, hogy Satir milyen cselekvési mintákat alkalmazott az eredmények eléréséhez. Később ezeket a mintákat megtanították hallgatóiknak, akik azt követően már képesek voltak alkalmazni őket, és hasonlóan jó eredményeket elérni, annak ellenére, hogy nem rendelkeztek a híres terapeuta hosszú évek alatt gyűjtött tapasztalatával. Ugyanazokat a magvakat vetették el, így ugyanazokat az eredményeket érték el. Amellett, hogy az említett három mestertől 41
lemodellezett alapmintákkal dolgoztak, Bandler és Grinder elkezdték kidolgozni, illetve oktatni is a saját mintáikat. Ezek a minták általánosan Neuro-Lingvisztikus Programozásként, vagyis NLP-ként ismertek. Ez a két géniusz nemcsak egy sor erőteljes és hatékony mintát adott át nekünk a változás létrehozásához, hanem ennél sokkal többet is tett. Sokkal fontosabb az, hogy megajándékoztak minket egy olyan szisztematikus szemlélettel, amely megmutatja, hogy miképpen másolható le az emberi kiválóság bármely formája rendkívül rövid idő alatt. E két tudós sikere legendás. Még annak ellenére is, hogy az eszközök rendelkezésre állnak, sok ember egyszerűen csak megtanulta az érzelmi és a magatartásbeli változások létrehozásához szolgáló mintákat, de a személyes elszántság már hiányzott ahhoz, hogy ezeket az eszközöket hatékony és kongruens módon használják. Ismételten hangsúlyozom, hogy a tudás önmagában nem elég. A cselekvés az, ami eredményekhez vezet. Ahogy egyre több és több könyvet olvastam az NLP-ről, meglepődéssel tapasztaltam, hogy csak nagyon kevés írásos anyag lelhető fel a modellezés folyamatáról. Nekem a modellezés képviseli a kiválósághoz vezető utat. Ez azt jelenti, hogy amennyiben olyasvalakit látok, aki az általam elérni kívánt eredményt produkálja, akkor én is el tudom érni ugyanazokat az eredményeket, amennyiben hajlandó vagyok időt és energiát áldozni rá. Ha Ön sikert akar elérni, mindössze annyit kell tennie, hogy megtalálja a módját a sikeres emberek modellezésének. Vagyis ki kell derítenie, hogy a sikeres emberek milyen lépéseket tettek, és pontosan hogyan használták elméjüket és testüket az Ön által vágyott eredmények eléréséhez. Ha Ön jobb barát, gazdagabb ember, jobb szülő, jobb sportoló vagy sikeresebb üzletember akar lenni, csupán meg kell találnia a kiválóság modelljeit. A világot mozgásban tartó emberek gyakran professzionális modellezők – olyanok, akik mesteri szinten elsajátították annak művészetét, hogy minden lehetséges dolgot megtanuljanak azáltal, hogy a saját tapasztalataik helyett mások tapasztalatait követik. Tudják, hogyan lehet megspórolni azt az árucikket, amiből soha senkinek sincs elég – az időt. Ha megnézzük a New York Times bestsellerlistáját, azt látjuk, hogy mindig azok a könyvek vezetik, amelyek modelleket tartalmaznak arra vonatkozóan, hogy miképpen végezzünk valamit sokkal hatékonyabban. Peter Drucker legfrissebb könyve az Innovation and Entrepreneurship (Innováció és vállalkozás). Ebben a könyvében Drucker azokat a konkrét lépéseket vázolja fel, amelyeket ahhoz kell megtenni, hogy valaki sikeres vállalkozó és újító legyen. Nagyon tisztán és világosan kifejti, hogy az innováció egy speciális és átgondolt folyamat. Semmi varázslatos vagy misztikus nincs abban, ha valaki vállalkozó, ez ugyanis nem velünk született képesség, hanem egy megtanulható készség. Ismerősnek tűnik? Peter Druckert az új üzleti módszerek szülőatyjának tartják modellezési képességei miatt. Az egyperces menedzser (a szerzők Kenneth Blanchard és Spencer Johnson) modellként szolgál az emberi kommuniká42
cióhoz, illetve bármilyen jellegű emberi kapcsolat egyszerű és hatékony kezeléséhez. A könyv úgy állt össze, hogy modellezték Amerika néhány leghatékonyabb vezetőjét. Az In Search of Excellence (A kiválóság nyomában) – szerzői Thomas J. Peters és Robert H. Waterman Jr. – a címéből is ítélve olyan könyv, amely modellként mutat be sikeres amerikai vállalatokat. A Bridge Across Forever (Híd az örökkévalóságon át)* – szerzője Richard Bach – egy újfajta nézőpontot, egy új modellt tár elénk a kapcsolatok vizsgálatához. És még lehetne folytatni a listát. Ez a könyv is tele van egy egész sor modellel arra vonatkozóan, hogy miképpen irányítsuk elménket, testünket és a másokkal való kommunikációt ahhoz, hogy minden érintett esetében kiváló eredményeket érjünk el. Ezzel együtt a célom nemcsak az, hogy megtanuljuk ezeket a mintákat, hanem az is, hogy menjünk tovább, és alkossuk meg a saját modelljeinket. Egy kutyának meg lehet tanítani olyan viselkedési mintákat, amelyekkel javítható a viselkedése. Ugyanezt meg lehet tenni emberekkel is. Én viszont azt szeretném, ha az Olvasó egy olyan folyamatot, keretet és tudományt sajátítana el, amely lehetővé teszi, hogy a kiválóságot bárhol lemásolja, ahol csak találkozik vele. Szeretném megtanítani az NLP leghatékonyabb mintáit. Azt szeretném azonban, hogy az Olvasó több legyen, mint csupán egy az NLP-t gyakorlók közül. Azt szeretném, ha Ön modellezővé válna. Olyan, aki megragadja a kiválóságot, és a sajátjává teszi azt. Olyan, aki folyamatosan keresi az Optimális Teljesítmény Technikák®-at (Optimum Performance Technologies®), hogy ne ragaszkodjon egyetlen rendszerhez vagy mintasorhoz sem, és ne érezze elkötelezve magát irántuk, hanem folyamatosan keresse az új és hatékony módszereket a kívánt eredmények eléréséhez. A kiválóság modellezéséhez nyomozóvá kell válnunk, vagyis olyasvalakivé, aki rengeteg kérdést tesz fel, és végigmegy a kiválósághoz vezető összes nyomon. Az amerikai hadsereg legjobb pisztolyos mesterlövészeit tanítottam a pontosabb lövésre annak alapján, hogy feltártam a pisztollyal való céllövés kiválóságának pontos mintáit. Elsajátítottam egy karatemester készségeit azáltal, hogy megfigyeltem, hogyan gondolkozik és cselekszik. Javítottam hivatásos és olimpiai sportolók teljesítményén. Mindezt úgy értem el, hogy megtaláltam a módját annak, hogy pontosan modellezzem azt, amit ezek a sportolók a legjobb eredményeik elérésekor tettek, majd megmutattam nekik, miképpen lehet ugyanazokat a teljesítményeket meghatározott jelzésre kiváltani magukból. A mások sikereiből való építkezés egyike a legtöbb tanulási módszer alapvető szempontjainak. A technika világában a mérnöki tudományok vagy a számítógépes tervezés terén végrehajtott minden előrelépés természetes módon következik a korábbi felfedezésekből és eredményekből. Az üzleti világban azok a vállalatok, melyek vezetői nem tanulnak a múltból, és nincsenek a lehető legfrissebb információ birtokában, halálra vannak ítélve. *A megadott könyvcímek fordításai Az egyperces menedzser kivételével tájékoztató jellegűek. (a ford.)
43
Az emberi magatartás világa azonban egyike azon kevés területnek, amely továbbra is elavult elméletek és információk alapján működik. Sokan még mindig a tizenkilencedik századi modellt használjuk az agy működését és az emberi magatartást illetően. Magunkra ragasztjuk a „depresszió” feliratú címkét, és csodák csodája, depresszióssá válunk. Az igazság az, hogy az ilyen kifejezések önbeteljesítő jóslatokká válhatnak. Ez a könyv egy azonnal elérhető technikát tanít, amely felhasználható az elérni kívánt életminőség létrehozására. Bandler és Grinder rájött arra, hogy három alapvető összetevőt kell lemásolni ahhoz, hogy képesek legyünk bármilyen kiválóságot modellezni. Ezek valójában azoknak a mentális és fizikai cselekvéseknek a három formáját jelentik, amelyek a legközvetlenebbül kapcsolódnak eredményeink minőségéhez. Képzeljük el, hogy ez a három összetevő három ajtó, amely egy csillogó bálterembe vezet. Az első ajtó a meggyőződéseink rendszerét szimbolizálja. Amit hiszünk, amit lehetségesnek vagy lehetetlennek gondolunk, nagymértékben meghatározza, hogy mire vagyunk, vagy nem vagyunk képesek. Van egy régi mondás, amely így szól: „Mindegy, hogy azt gondolod-e, meg tudsz tenni valamit, vagy sem, mindenképpen igazad van.” Bizonyos fokig ez igaz, mivel abban az esetben, ha nem hisszük el, hogy képesek vagyunk valamit megtenni, folyamatosan olyan üzeneteket küldünk az idegrendszerünknek, amelyek korlátozzák vagy megszüntetik az adott eredmény eléréséhez szükséges képességünket. Ha viszont idegrendszerünknek állandóan kongruens üzeneteket küldünk arra vonatkozóan, hogy képesek vagyunk megtenni valamit, akkor ezek az üzenetek arra késztetik elménket, hogy hozza létre a kívánt eredményt, melynek révén viszont megnyílik a lehetőség az eredmény elérésére. Ha tehát képesek vagyunk modellezni egy adott személy meggyőződési rendszerét, akkor megtettük az első lépést afelé, hogy ugyanúgy cselekedjünk, mint ő, és az övéhez hasonló típusú eredményeket érjük el. A meggyőződési rendszereket a IV. fejezetben tárgyaljuk. A második ajtó, amit ki kell nyitnunk, az adott személy mentális szintaxisa. A mentális szintaxis a mód, ahogyan az emberek a gondolataikat rendszerezik. A szintaxis olyan, mint egy kód. Egy telefonszám hét számjegyből áll, de a számokat a helyes sorrendben kell tárcsázni ahhoz, hogy el tudjuk érni a keresett személyt. Ugyanez az elv érvényes akkor is, amikor agyunknak és idegrendszerünknek azt a részét akarjuk elérni, amely a kívánt eredmény létrehozását a leghatékonyabban tudja elősegíteni. Vonatkozik ez a kommunikációra is. Sok esetben az emberek rosszul kommunikálnak egymással, mert az egyes emberek eltérő kódokat és mentális szintaxisokat használnak. Fejtsük meg a kódokat, és máris beléphetünk a második ajtón is az emberek legjobb tulajdonságainak modellezése felé. A szintaxisokat a VII. fejezetben tárgyaljuk. A harmadik ajtó a fiziológia. A test és az elme szoros összeköttetésben van. Az, ahogy a fiziológiánkat használjuk – vagyis az, ahogy lélegzünk, ahogy a testünket tartjuk, a testhelyzetünk, az arckifejezéseink, a mozdulataink jellege és minősége – ténylegesen meghatározza, hogy milyen állapotban vagyunk. Az az állapot pedig, 44
amelyben éppen vagyunk, meg fogja határozni azoknak a magatartási formáknak a skáláját és minőségét, amelyeket képesek vagyunk kialakítani. Részletesebben a IX. fejezetben foglalkozunk majd a fiziológiával. Valójában állandóan modellezünk. Hogyan tanul beszélni a gyermek? Hogyan tanul a fiatal sportoló az öregebbtől? Hogyan fogja felépíteni a vállalkozását egy becsvágyó üzletember? Lássunk egy egyszerű példát a modellezésre az üzleti világból! Az egyik módszer, amivel a mai világban sokan sok pénzt termelnek, az a folyamat, amit én késleltetésnek hívok. Eléggé egységes kultúrában élünk, tehát ami egy bizonyos helyen működik, nagy eséllyel működni fog máshol is. Ha valaki létrehozott egy csokoládés süteményeket áruló sikeres vállalkozást egy detroiti bevásárlóközpontban, nagy az esélye annak, hogy az ötlet működni fog Dallasban is. Ha valaki Chicagóban olyan üzleti vállalkozást működtet, amely abszurd öltözéket viselő embereket kölcsönöz üzenetek továbbításához, nagy az esélye, hogy ugyanez az ötlet működni fog Los Angelesben vagy New Yorkban is. Sok ember csak annyit tesz az üzleti siker érdekében, hogy keres valamit, ami működik az egyik városban, és megvalósítja ugyanazt valahol máshol, még mielőtt a késleltetési idő lejárna. Csak annyit kell tennünk, hogy fogunk egy bevált rendszert, és lemásoljuk – és ami még jobb, esetleg tökéletesítjük is a dolgot. Azok, akik ezt teszik, szinte garantáltan sikeresek. A világ legsikeresebb modellezői a japánok. Mi áll a káprázatos japán gazdasági csoda mögött? Nagyszerű innováció? Néha igen. Ha azonban megnézzük az ipar történetének utolsó két évtizedét, azt láthatjuk, hogy a jelentős új termékek vagy technológiai fejlesztések közül igen kevés származik ténylegesen Japánból. A japánok egyszerűen olyan ötleteket és termékeket vesznek át, kezdve az autóktól egészen a félvezetőkig bezárólag, amelyeket először Amerikában állítottak elő, és aprólékos modellezéssel lemásolják őket úgy, hogy a legjobb részeket megtartják, a többit pedig tökéletesítik. Sokak szerint a világ leggazdagabb embere Adnan Mohamad Khashoggi. Hogyan vált a világ leggazdagabb emberévé? Nagyon egyszerű: modellezte a Rockefellereket, a Morganeket és a hasonló pénzügyi nagyságokat. Mindent, amit lehetett, elolvasott róluk, tanulmányozta a meggyőződéseiket és modellezte a stratégiáikat. Miért volt képes W. Mitchell arra, hogy ne csak túlélje a baleseteit, hanem még hasznot is húzzon olyan megrázó élményekből, amelyeken ember egyáltalán keresztülmehet? Amikor a kórházban feküdt, a barátai olyan emberekről olvastak neki történeteket, akik hatalmas nehézségeken kerekedtek felül. Megvolt a pozitív modell a lehetőségre, és erősebb volt, mint azok a negatív élmények, amelyeket átélt. A sikeres és a kudarcot valló emberek között nem az a különbség, hogy mivel rendelkeznek, hanem az, hogy a választásuknak megfelelően mit látnak, és mit tesznek erőforrásaikkal és élettapasztalataikkal. Ugyanezzel a modellezési folyamattal szinte azonnali eredményeketrtem el a magam és mások esetében. Folyamatosan kerestem azokat a gondolkodási és cse45
lekvési mintákat, melyek gyorsan hoznak kiváló eredményeket. Ezeket az összevont mintákat Optimális Teljesítmény Technikák®-nak (Optimum Performance Technologies®) hívom. Ezek a stratégiák jelentik a könyv magvát. Egyvalamit azonban tisztáznom kell. A cél, amit szeretnék, ha Ön elérne, nem csupán az, hogy Ön elsajátítsa a könyvben leírt mintákat. Önnek ki kell fejlesztenie a saját mintáit, a saját stratégiáit. John Grinder azt tanította nekem, hogy semmiben ne higgyek túlságosan, mert ha ezt teszem, mindig lesz egy olyan helyzet, szituáció, ahol az adott dolog nem fog működni. Az NLP nagyon hatékony eszköz, de nem több annál – eszköz saját módszereink, stratégáink, éleslátásunk kifejlesztésére. Nincs olyan stratégia, amely mindig működik. A modellezés természetesen nem új dolog. Minden nagy feltaláló lemodellezte mások felfedezéseit, hogy valamilyen új dologgal rukkoljon elő. Minden gyerek a környezetét modellezi. A probléma az, hogy a legtöbben kifejezetten rendszertelenül, nem koncentráltan modellezünk. Bizonyos apró részleteket véletlenszerűen összeszedünk ettől vagy attól a személytől, aztán teljesen kihagyunk valami nagyon fontosat, amikor valaki mástól veszünk át valamit. Az egyik esetben jó dolgot modellezünk, a másikban rosszat. Megpróbálunk modellezni olyasvalakit, akit tisztelünk, de úgy találjuk, nem tudjuk igazán, hogyan is tegyük azt, amit a modellezett személy tenni. „A felkészültség és a lehetőség találkozásából születik meg az, amit szerencsének hívunk” Anthony Robbins
Tekintse ezt a könyvet a nagyobb pontossággal való tudatos modellezés útmutatójának, és egyfajta lehetőségnek arra, hogy tudatossá váljon olyasvalamire, amit életében mindig is tett. Káprázatos erőforrások és stratégiák vesznek körül minket. Az Ön feladata most az, hogy kezdjen el úgy gondolkodni, mint egy modellező, és folyamatosan tudatában legyen a kiváló eredményeket létrehozó cselekvési mintáknak és típusoknak. Ha valaki képes valamilyen kiváló dolgot tenni, Önnek azonnal jusson eszébe a kérdés: „Miképpen éri el az illető azt az eredményt?” Remélem, továbbra is keresni fogja a kiválóságot, a mindenben meglévő varázslatot, és megtanulja, hogy azt miképpen hozzák létre – azért, hogy Ön is létrehozhassa ugyanazokat az eredményeket, amikor csak kívánja. A következő dolog, amelynek a mélyére ásunk, az, hogy mi határozza meg a változó életkörülményekre adott reakcióinkat. Tehát folytassuk tovább a tanulást…
46
III. FEJEZET
AZ ÁLLAPOT EREJE
„Az elme tesz jóvá vagy gonosszá, az tesz nyomorulttá vagy boldoggá, gazdaggá vagy szegénnyé.” Edmund Spenser
Volt már Önnek olyan élménye, amikor jó passzban volt, és úgy érezte, semmit nem tudna rosszul tenni? Egy olyan időszak, amikor úgy tűnt, minden a lehető legjobban alakul? Lehet, hogy ez egy teniszmérkőzés volt, ahol minden ütése a vonalat érte, vagy egy üzleti megbeszélés, ahol minden kérdésre tudta a választ. Esetleg lehetett ez egy olyan alkalom, amikor valamilyen hősies vagy drámai tettel lepte meg magát, amiről soha nem gondolta volna, hogy képes lesz rá. Valószínűleg érezte már ennek az ellenkezőjét is, és olyan napja is volt, amikor semmi sem sikerült. Bizonyára emlékszik olyan esetekre is, amikor teljesen belezavarodott olyan dolgokba, amik egyébként nem szoktak problémát jelenteni, vagy amikor minden balul ütött ki, minden ajtót zárva talált, és minden, amivel próbálkozott, rosszul végződött. Mi a különbség e két állapot között? Ön mindkét esetben ugyanaz a személy. Ugyanazokkal az erőforrásokkal kellene rendelkeznie. Akkor vajon miért produkál siralmas eredményeket az egyik esetben és fantasztikus eredményeket a másikban? Miért vannak még a legjobb sportolóknak is olyan napjaik, amikor minden sikerül nekik, és miért jönnek azok után olyan napok, amikor nem tudnak egy kosarat sem dobni, egy gólt sem lőni? A különbséget az a neurofiziológiai állapot jelenti, amelyben éppen vagyunk. Vannak képessé tevő állapotok – magabiztosság, szeretet-szerelem, belső erő, öröm, eksztázis, hit –, ezek az érzések a személyes erő nagyszerű forrásaiból táplálkoznak. És vannak bénító állapotok – zavartság, levertség, félelem, aggodalom, szomorúság, frusztráció –, ezek elgyengítenek bennünket. Mindannyiunkra jellemző, hogy váltakozva kerülünk jó és rossz állapotokba. Előfordult már Önnel, hogy amikor bement egy étterembe, a pincér türelmetlenül vetette oda: „Mit kér?” 47
Gondolja, hogy ez a pincér mindig így kommunikál? Lehet, hogy olyan nehéz élete van, hogy mindig ilyen, de valószínűbb, hogy rossz napja van, mert túl sok asztalt kell kiszolgálnia, és néhány vendég felidegesítette. Nem arról van szó, hogy rossz ember lenne, csak egyszerűen egy erőforrásokban szegény állapotban van. Ha meg tudjuk változtatni ezt az állapotot, megváltoztathatjuk a viselkedését is. Az állapot megértése jelenti a kulcsot a változás megértéséhez és a kiválóság eléréséhez. Magatartásunk egyenes következménye annak az állapotnak, amelyben éppen vagyunk. Mindig a lehető legjobbat próbáljuk kihozni az elérhető erőforrásainkból, de van, amikor egyszerűen erőforrások nélküli állapotban találjuk magunkat. Voltak az én életemben is olyan periódusok, amikor egy bizonyos állapotban olyasmit tettem vagy mondtam, amit később megbántam, vagy amely utólag kínosan érintett. Lehet, hogy ez már Önnel is előfordult. Fontos emlékezni ezekre az esetekre olyankor, amikor valaki részéről méltánytalan bánásmódban részesülünk. Így harag helyett inkább együttérzéssel fogunk viseltetni iránta. Végtére is akik üvegházban élnek, ne dobáljanak köveket. Mindig gondoljunk arra, hogy a mogorva pincér és „társai” nem azonosak a viselkedésükkel. A kulcsot tehát az jelenti, hogy átvegyük az irányítást az állapotaink, és ezzel együtt a viselkedésünk felett. Mit szólna hozzá, ha egy ujjcsettintéssel bármikor a legdinamikusabb, erőforrásokban leggazdagabb állapotba tudna kerülni – egy olyan állapotba, amelyben tudna lelkesedni, biztos lenne a sikerben, a teste feszülne az energiától, és elméje is teljes készenlétben állna? Nos, Ön ezt képes lesz megtenni! Mire a könyv végére ér, tudni fogja, hogyan hozza létre önmaga számára az erőforrásokkal teli, pozitív állapotokat, és hogyan kerüljön ki a negatív állapotokból. Ne feledje, hogy a hatalom és az erő a cselekvésből származik. A célom az, hogy megmutassam, hogyan kell felhasználni a határozott, kongruens és elkötelezett cselekvéshez vezető állapotokat. Ebben a fejezetben az egyes állapotokat, illetve azok működési módját fogjuk megismerni, valamint azt, hogy miért tudjuk irányítani állapotainkat úgy, hogy minket szolgáljanak. Állapotnak nevezzük a bennünk zajló milliónyi neurológiai, vagyis idegi folyamat összességét, vagy másképpen fogalmazva: a tapasztalásainknak egy bármely időpillanatban vett végösszegét. A legtöbb állapot tudatos irányításunk nélkül jön létre. Látunk valamit, és erre reagálva egy bizonyos állapotba kerülünk. Lehet ez az állapot egy erőforrásos és hasznos állapot, vagy egy erőforrások nélküli és korlátozó állapot, de a legtöbben nem sok mindent teszünk ennek az állapotnak az irányítása érdekében. Az életben a céljaikat el nem érő emberek, illetve a sikeres emberek között az a különbség, hogy az első csoportba tartozók nem képesek a célok elérését elősegítő állapotba hozni önmagukat, míg a sikeres emberek folyamatosan képesek magukat olyan állapotba juttatni, amely támogatja őket céljaik elérésében. 48
Szinte minden, amit az emberek akarnak, megfelel valamilyen lehetséges állapotnak. Készítsen listát azokról a dolgokról, amiket el akar érni az életben. Szerelmet szeretne? Nos, a szerelem egy olyan állapot, érzés vagy érzelem, amelyet a környezetünkből érkező bizonyos ingerek hatására jelzünk magunknak, és érzünk magunkban. Önbizalom? Tisztelet? Ezek mind olyan dolgok, amiket mi hozunk létre. Ezeket az állapotokat mi magunk teremtjük meg önmagunkban. Lehet, hogy Ön pénzre vágyik. Bizonyára nem azokra a kis nyomtatott papírdarabokra lenne kíváncsi, amelyeket néhai jeles személyiségek arcképével díszítenek, hanem annak szeretne a birtokában lenni, amit a pénz az Ön szemében képvisel: a szerelemnek, a magabiztosságnak, a szabadságnak vagy bármilyen más olyan állapotnak, amit Ön szerint a pénz segítségével el lehet érni. Tehát a szerelemnek, az örömnek és az ember által már régóta keresett hatalomnak – vagyis az élet irányításához szükséges képességnek – a kulcsát az a képesség jelenti, melynek révén tudhatjuk, hogy miképpen irányítsuk és kezeljük az állapotainkat. Az állapotunk irányításához és az életben elérni kívánt eredményeink megvalósításához szolgáló első kulcsot az jelenti, hogy meg kell tanulnunk hatékonyan működtetni elménket. Ehhez viszont valamilyen szinten tisztában kell lennünk elménk működésével. Tudnunk kell, hogy elsősorban mi az, ami létrehoz egy bizonyos állapotot. Az embert már évszázadok óta elkápráztatják azok a módszerek, amelyekkel megváltoztathatja elmeállapotát, és ezen keresztül az élet megtapasz-
„HOGY LEHET, HOGY A HÜLYESÉG ENNYIRE INTELLIGENSNEK TŰNIK, AMIKOR CSINÁLOM?”
49
talását. Kipróbálta már a böjtölést, a kábítószereket, a rituálékat, a zenét, a szexet, a különféle étrendet, a hipnózist, a kántálást. Ezeknek a módszereknek mind megvan a maguk helye és korlátja. Most azonban olyan sokkal egyszerűbb módszerek fognak feltárulni előttünk, amelyek éppen annyira erőteljesek, és sok esetben gyorsabbak és pontosabbak. Ha a magatartásunk annak a következménye, hogy éppen milyen állapotban vagyunk, akkor valószínűleg más és más kommunikációs és magatartási mintákat hozunk létre erőforrásos és erőforrások nélküli állapotainkban. Akkor pedig a következő kérdés az, hogy „Mi okozza azt az állapotot, amelyben vagyunk?” Az állapotok két fő alkotóelemből állnak. Az elsőt a belső reprezentációink (megjelenítési módjaink, képzeteink) jelentik, a másodikat pedig a fiziológiai állapotunk, illetve annak kihasználása. Állapotunkat, és abból adódóan a magatartási megnyilvánulásainkat az hozza létre, hogy önmagunkban mit és milyen módon jelenítünk meg, illetve hogy az adott helyzetre vonatkozóan mit mondunk magunknak. Például hogyan viselkedünk a házastársunkkal vagy a barátunkkal, barátnőnkkel, ha sokkal később érkezik haza, mint ahogy megígérte? Nos, a viselkedésünk nagyban attól az állapottól függ majd, amelyben a kedvesünk megérkezésekor éppen vagyunk, az állapotunkat pedig nagyrészt az fogja megszabni, hogy elménkben a késés okaként mit jelenítettünk meg. Ha órákig az a kép lebegett előttünk, hogy a szeretett személy balesetet szenvedett, vérben fürdik, kórházba került vagy meghalt, akkor érkezésekor nagy valószínűséggel könnyes szemmel, megkönnyebbült sóhajjal és meleg öleléssel fogjuk őt köszönteni, és megkérdezzük tőle, hogy mi történt. Ezek a viselkedési formák az aggodalomból fakadnak. Ha azonban azt képzeltük el, hogy szerelmünknek éppen titkos találkája van valakivel, vagy azt sulykoltuk magunkba, hogy biztos azért késik, mert nem törődik az időnkkel és az érzéseinkkel, akkor a szeretett személyt a megérkezésekor valószínűleg teljesen más fogadtatásban részesítjük az állapotunkból fakadóan. Egy dühös állapotból vagy a kihasználtság érzéséből teljesen új magatartási, viselkedési formák jönnek létre. A következő kézenfekvő kérdés az, hogy mi az oka annak, hogy az egyik személy az aggodalom állapotából kiindulva jelenít meg magában bizonyos dolgokat, míg a másik személy olyan belső megjelenítéseket hoz létre, amelyek a bizalmatlanság vagy a düh állapotába juttatják. Nos, ebben sok tényező játszik közre. Lehet, hogy a szüleink vagy más szerepmodellek reakcióit másoltuk le az ilyen szituációkra. Ha például gyermekkorunkban az édesanyánk mindig aggódott, ha édesapánk későn érkezett haza, akkor valószínűleg mi is úgy fogunk bizonyos dolgokat megjeleníteni ilyen esetben, hogy az aggodalommal fog eltölteni minket. Ha édesanyánk arról beszélt, hogy mennyire nem bízik édesapánkban, akkor lehet, hogy ezt a mintát másoltuk le. Tehát a meggyőződéseink, hozzáállásunk, értékeink és az adott személlyel kapcsolatos múltbeli tapasztalataink mind hatással vannak arra, hogy milyen meg50
HOGYAN HOZZUK LÉTRE ÁLLAPOTAINKAT ÉS MAGATARTÁSI FORMÁINKAT?
Belső reprezentációk Mit és miképpen jelenítünk meg elménkben? Mit és miképpen mondunk és hallunk az elménkben?
Magatartás Verbális – Beszéd Fizikai – Cselekvés A bőrszín megváltozása Légzés Állapot
Fiziológia Testtartás Biokémia Idegi energia Légzés Izomfeszülés/az izom elernyedése
51
jelenítéseket hozunk létre ennek a személynek a magatartási mintáiról. Látásmódunkkal és a világ önmagunkon belüli megjelenítési módjával kapcsolatban létezik egy még fontosabb és erősebb tényező, ami nem más, mint saját fiziológiánk állapota és az, ahogyan azt használjuk. Az olyan dolgok, mint izmaink feszessége, az, hogy mit eszünk, hogyan lélegzünk, milyen a testtartásunk, milyen szervezetünk általános biokémiai működése, mind nagy hatással vannak állapotunkra. A belső ábrázolási, megjelenítési mód és a fiziológia együttesen működnek egy kibernetikai hurokban. Bármi, ami befolyásolja az egyiket, automatikusan hatással van a másikra is. Így az állapotok megváltoztatása belső ábrázolásunk és fiziológiánk megváltoztatásával jár. Ha abban az időpontban, amikor a szerelmünknek/ házastársunknak/gyermekünknek már otthon kellene lennie, szervezetünk erőforrásos állapotban van, valószínűleg arra fogunk gondolni, hogy szerettünk forgalmi dugóba került vagy már úton van hazafelé. Ha azonban valamilyen oknál fogva nagy izomfeszültséggel járó fiziológiai állapotban vagyunk, nagyon fáradtak vagyunk, esetleg fájdalmaink vannak vagy alacsony a vércukorszintünk, akkor hajlamosak leszünk úgy megközelíteni és megjeleníteni a dolgokat, hogy automatikusan felnagyítjuk a negatív érzéseinket. Gondoljunk csak bele: amikor fizikailag élénknek és teljesen elevennek érezzük magunkat, nem másként látjuk-e a világot, mint akkor, amikor fáradtak vagy betegek vagyunk? Fiziológiai állapotunk szó szerint megváltoztatja azt, ahogy önmagunkban megjelenítjük, és ily módon megtapasztaljuk a világot. Észrevette, hogy amikor problémás vagy nyugtalanító dolgokkal kerül szembe, a teste igazodik lelkiállapotához, és feszültté válik? Ez a két tényező tehát, vagyis a belső megjelenítések és a fiziológia, állandó kölcsönhatásban van egymással, s így hozzák létre azt az állapotot, amiben vagyunk. Az az állapot pedig, amelyben vagyunk, meghatározza viselkedésünket. Ahhoz tehát, hogy uraljuk és irányítsuk viselkedésünket, uralni és irányítani kell állapotainkat; ahhoz pedig, hogy uraljuk állapotainkat, uralnunk és tudatosan irányítanunk kell a dolgok önmagunkon belüli megjelenítését és ezzel együtt a fiziológiánkat. Egyszerűen képzeljük el, hogy bármikor képesek vagyunk 100 százalékosan irányítani az állapotunkat. Mielőtt azonban tapasztalásainkat irányítani tudnánk, először meg kell értenünk a tapasztalás és érzékelés folyamatát. Az ember, lévén az emlősök családjának tagja, a környezeti információkhoz speciális receptorokon és érzékszerveken keresztül jut hozzá, és azok révén jeleníti meg őket magában. Ötféle érzékünk van: a gusztatorikus érzék, vagyis az ízlelés, az olfaktorikus érzék, vagyis a szaglás, a vizuális érzék, vagyis a látás, az auditív érzék, vagyis a hallás és a kinesztetikus érzék, vagyis a tapintás. A magatartásunkat érintő döntéseket többnyire csupán a következő három érzékünk alapján hozzuk: a látás, a hallás és a tapintás. Ezek a speciális receptorok külső ingereket közvetítenek az agyba. Az agy az általánosítási, a torzítási és a törlési folyamaton keresztül megszűri ezeket az elektromos jeleket, és belső megjelenítéssé, reprezentációvá alakítja át azokat. 52
Így egy esemény belső képzete, reprezentációja, tapasztalata nem egészen egyezik meg azzal, ami valójában történt, hanem inkább a valóságnak egy személyes, belső, átdolgozott formája lesz. A tudatos elme nem képes felhasználni minden beérkező jelet. Valószínűleg beleőrülnénk, ha tudatosan értelmeznünk kellene a szervezetünket érő több ezernyi ingert, kezdve a bal kisujj pulzusától egészen a fület érő rezgésekig. Az agy tehát megszűri az információkat, és amit szükségesnek tart belőlük, azt elraktározza. Ezzel lehetővé teszi a tudatos elme számára, hogy ne kelljen foglalkoznia a többivel. Ez a szűrési folyamat magyarázza az emberi észlelés rendkívül tág határait. Előfordulhat, hogy két ember ugyanazt a közlekedési balesetet látja, de teljesen eltérően számolnak be róla. Az egyik esetleg arra figyelt jobban, amit látott, a másik pedig arra, amit hallott. Más-más szemszögből látták ugyanazt az eseményt. Először is: mind a ketten más-más fiziológiai adottságokkal rendelkeznek az észleléshez. Lehet, hogy egyiküknek tökéletes a látása, míg a másik ember alapvetően rossz fizikai állapotban van. Az is elképzelhető, hogy egyikük már maga is részese volt egy balesetnek, és élénk emlékképeket őriz róla. Akármi legyen is az oka, a két ember nagyon különböző módon fogja észlelni ugyanazt az eseményt. Ezeket az új észleléseket, belső reprezentációkat azután új szűrőkként raktározzák el, és a jövőben ezeken keresztül fogják látni a dolgokat. Van egy fontos meghatározás, amit az NLP használ: „A térkép nem egyenlő a területtel.” Ahogy Alfred Korzybski megjegyezte a Tudomány és józan ész című könyvében: „A térképek fontos tulajdonságait figyelembe kell venni. A térkép nem egyenlő az ábrázolt területtel, de ha pontos, a struktúrája hasonló a területéhez, és ettől válik használhatóvá.” Ennek a jelentése az egyén számára az, hogy az észlelés belső képzete, reprezentációja nem adja vissza precízen a teljes eseményt. Ez a belső reprezentáció csupán egyfajta értelmezése az eseménynek, amely már keresztülment a sajátos személyes meggyőződések, a beállítottsági formák, az értékek és az úgynevezett metaprogramok szűrőin. Lehet, hogy ezért mondta egyszer Einstein a következőket: „Bárki próbáljon is az igazság és tudás bírájaként fellépni, az istenek kacagása zátonyra futtatja őt.” Mivel nem tudjuk, hogy a dolgok valójában milyenek, csak azt, hogy miképpen jelenítjük meg őket önmagunknak, vajon miért nem úgy jelenítjük meg a dolgokat, hogy azok pozitív érzést keltsenek, ne pedig korlátokat állítsanak fel bennünk és másokban? Ahhoz, hogy ezt a pozitív megjelenítést sikeresen létre tudjuk hozni, a memóriánkat kell irányítani, kezelni – olyan képzeteket, reprezentációkat kell kialakítanunk, formálnunk, amelyek következetesen a legpozitívabb, leginkább erőforrásos állapotokat hozzák létre bennünk. Minden élményben, tapasztalásban rengeteg olyan dolog van, amelyre a figyelmünket összpontosíthatjuk. Még a legsikeresebb ember is gondolhat arra, ami nem megy jól, és kerülhet ezáltal lehangolt, frusztrált vagy dühös állapotba – de ehelyett koncentrálhat mindazon dolgokra is, 53
amelyek jól működnek az életében. Nincs jelentősége annak, hogy milyen borzasztó helyzetbe kerültünk, hiszen azt képesek vagyunk olyan módon értelmezni, hogy erőt merítsünk belőle. A sikeres emberek folyamatosan képesek hozzáférni az erőforrásokban leginkább gazdag állapotaikhoz. Nem ez jelenti-e a különbséget a sikeres és a sikertelen emberek között? Gondoljunk vissza W. Mitchellre. Nem az volt a meghatározó, hogy mi történt vele, hanem az, ahogy a történteket reprezentálta önmagának. Annak ellenére, hogy súlyosan megégett és lebénult, megtalálta a módját annak, hogy erőforrásokban gazdagabb állapotba kerüljön. Jegyezzük meg, hogy semmi sem jó vagy rossz a természeténél fogva. Attól válik jóvá vagy rosszá, ahogy azt magunknak megjelenítjük. Láthatjuk úgy a dolgokat, hogy pozitív állapotba kerülünk, de tehetjük ennek az ellenkezőjét is. Álljunk meg egy percre, és gondoljon egy olyan helyzetre, amikor erőforrásos állapotban volt. Ezt tesszük akkor, amikor tűzön járunk. Ha most arra kérném Önt, hogy tegye le a könyvet és sétáljon végig egy izzó parázsszőnyegen, kétlem, hogy felállna és megtenné. Ez nem olyan dolog, amiről elhinné, hogy képes megtenni, és valószínűleg soha nem társított erőforrásos érzéseket és állapotokat ehhez a feladathoz. Ezért, amikor a tűzön járásról beszélek, Ön valószínűleg nem kerülne olyan állapotba, amely elősegítené, hogy végrehajtsa a feladatot. A tűzön járás megtanítja az embert arra, hogyan változtassa meg az állapotait és magatartási formáit úgy, hogy erőt merítsen azokból a cselekvéshez, és új eredményeket érjen el a félelem és más korlátozó tényezők ellenére. Azok az emberek, akik végigsétálnak a parázsszőnyegen, ugyanazok az emberek, akik kezdetben úgy gondolták, hogy a tűzön járás számukra lehetetlen feladat. Megtanulták azonban, hogy miképpen változtassák meg a fiziológiájukat, és megtanulták módosítani belső reprezentációikat azzal kapcsolatban, hogy mire képesek, és mire nem. Így a parázson járás egy rémisztő dologból olyan feladattá alakult át, amelyről tudták, hogy képesek teljesíteni. Most már ennek alapján el tudják érni a teljesen erőforrásos állapotot, és ebben az állapotban nagyon sok olyan dolgot képesek elvégezni, megtenni, amit a múltban lehetetlennek tartottak volna. A tűzön járás segít abban, hogy lehetőségeinkről újfajta belső képet formáljunk önmagunkban. Ha ez a korábban annyira lehetetlennek tűnő dolog csak az elménkben jelen lévő korlát volt, akkor milyen egyéb „lehetetlenség” van még, ami valójában szintén nagyon is lehetséges? Egy dolog beszélni az állapot erejéről, és teljesen más dolog megtapasztalni. A parázson járás ebben segít. Új modellt nyújt a meggyőződések és a lehetőségek kialakításához, és új érzés- vagy állapotbeli asszociációt teremt az emberek számára – olyat, amely jobbá teszi az életüket, és lehetővé teszi, hogy többet érjenek el annál, mint amit korábban valaha is „lehetségesnek” gondoltak. Egyértelműen bizonyítja, hogy a magatartás a meglévő állapot következménye, mivel azáltal, hogy némileg megváltoztatjuk ennek az élménynek 54
a belső reprezentációját, szemléletét, egy pillanat alatt olyan tökéletes magabiztosságra tehetünk szert, amely képessé tesz minket a hatékony cselekvésre. Ezt az állapotot nyilvánvalóan sokféle módon el lehet érni. A tűzön járás csupán egy olyan drámai és izgalmas élmény, amelyet az emberek nemigen felejtenek el. Ahhoz, hogy a vágyott eredményeket érhessük el, a dolgokat úgy kell önmagunk számára megjelenítenünk, hogy erőforrásos állapotba kerüljünk, és képesek legyünk a kívánt eredmények megteremtéséhez szükséges típusú és minőségű lépések megtételére. Ha ezt elmulasztjuk, általában kudarcot fog vallani még a kívánt eredményre irányuló kísérletünk is, vagy a legjobb esetben is csak egy hasonló eredményeket produkáló gyengécske és bátortalan kísérlet lesz a dolog vége. Ha azt mondom Önnek, „Menjünk végig az izzó parázson!”, azok az ingerek, melyeket szavak és testbeszéd formájában létrehozok az Ön számára, bekerülnek az Ön agyába, ahol egy megjelenítés, értelmezés, reprezentáció alakul ki belőlük. Ha bennszülötteket képzel el, karikákkal az orrukban, egy borzalmas rituálé kellős közepén, vagy máglyán égő embereket, akkor Ön valószínűleg nem lesz túl jó állapotban. Ha olyan kép jelenik meg a képzeletében, hogy Ön az, aki ég, akkor az állapota még rosszabb lesz. Ha viszont Ön tapsoló, táncoló és együtt ünneplő embereket képzelne el egy olyan jeleneten belül, ahol felszabadult öröm és izgatottság látható, akkor egy egészen más állapotba jutna. Ha képzeletben látná önmagát, amint egészségesen és örömteli állapotban átsétálna a parázson, ha azt mondaná, hogy „Igen, egészen biztos, hogy meg tudom tenni”, és ha testének mozdulataiból a tökéletes magabiztosság sugározna, akkor ezek a neurológiai, vagyis idegi jelzések olyan állapotot hoznának létre Önben, amelyben nagy valószínűsséggel képes lenne a cselekvésre, és végigmenne az izzó parázson. Ugyanez minden másra is igaz az életben. Ha azt a képet alakítjuk ki magunkban, hogy a dolgok nem fognak működni, akkor tényleg nem is fognak. Ha viszont ez a kialakított kép azt mutatja, hogy a dolgaink általában sikerülnek, akkor megteremtjük azokat a belső erőforrásokat, melyek annak az állapotnak a létrehozásához szükségesek, amely elő fogja segíteni a pozitív eredmények elérését. Ted Turner, Lee Iacocca, W. Mitchell és a többi ember között az a különbség, hogy előbbiek a világot egy olyan helynek látják, ahol képesek bármilyen eredményt elérni, amit igazán akarnak. Természetesen néha még a legjobb állapotunkban sem érjük el a kívánt eredményeket, de amikor létrehozzuk a megfelelő állapotot, akkor megteremtjük a lehető legnagyobb esélyt erőforrásaink hatékony kihasználásához. A következő logikus kérdés az, hogy amennyiben a belső megjelenítések és a fiziológia együtt hozzák létre azt az állapotot, amelyből a magatartási formák fakadnak, akkor mi határozza meg azt a konkrét magatartási formát, amelyet ebben az állapotban valósítunk meg? Az egyik ember a szeretet állapotában meg fogja ölelni Önt, míg egy másik csak annyit mond, hogy szereti Önt. A kérdésre a válasz a kö55
vetkező: amikor egy bizonyos állapotba kerülünk, agyunk választhat a lehetséges viselkedésminták közül. Azt, hogy hány lehetőség közül választhatunk, a világról alkotott modelljeink döntik el. Vannak emberek, akik ha mérgesek, csak egyetlen modelljét, módját ismerik a reagálásnak, így az ő reakciójuk esetleg egy nagy dühkitörés lesz, mert csak ezt tanulták meg a szüleik mintáját követve. Vagy lehet, hogy egyszer próbálkoztak valamivel, és úgy tűnt, hogy egy ilyen reakcióval sikerült elérni, amit akartak, így aztán ez a reakció egy később is felhasználható reagálási módként raktározódott el a memóriájukban. Mindannyiunknak vannak nézetei, belső modelljei, amelyek a környezetünkről alkotott felfogásunkat alakítják. Az ismerőseinktől, a könyvekből, a filmekből és a televízióból származó információk, ismeretek alapján kialakítunk valamilyen képet a világról és arról, hogy ebben a világban mi lehetséges, és mi nem. W. Mitchell esetében az életét meghatározó egyik legfontosabb tényezőt annak az embernek az emléke jelentette, akit még gyerekként ismert meg. Ez az ember megbénult, de az életét mégis sikerre vitte. Így Mitchellnek volt egy modellje, és ez segített neki a saját helyzetét olyan megvilágításba helyezni, amely semmilyen módon nem gátolta őt meg abban, hogy kifejezetten sikeres legyen. Az emberek modellezésekor meg kell találnunk azokat a konkrét meggyőződéseket, amelyek alapján a modellezni kívánt személyek a világot oly módon képezik le maguknak, amely lehetővé teszi számukra a hatékony cselekvést. Meg kell tudnunk, hogy pontosan milyen módon értelmezik, miként „tálalják maguknak” a világról gyűjtött tapasztalataikat. Milyen képek jelennek meg lelki szemeik előtt? Mit mondanak maguknak? Mit éreznek? Még egyszer: ha pontosan ugyanazokat az üzeneteket hozzuk létre a testünkben, hasonló eredményeket leszünk képesek elérni. Ez a lényege a modellezésnek. Életünk egyik állandó jelensége a különböző eredmények létrejötte. Ha nem döntjük el tudatosan, milyen eredményeket akarunk elérni, és a belső megjelenítéseink ennek megfelelően történnek, akkor valamilyen külső kiváltó inger, például egy beszélgetés, egy tévéműsor vagy bármi más olyan állapotokat hozhat létre, amelyekből a céljainkat nem támogató viselkedési formák fakadhatnak. Az élet olyan, mint egy folyó. Állandó mozgásban van, és könnyen áldozatul eshetünk szeszélyének, ha nem cselekszünk szándékosan és tudatosan annak érdekében, hogy az előre eldöntött irányba kormányozzuk magunkat. Ha nem ültetjük el az elérni kívánt eredmények mentális és fiziológiai magvait, nyilvánvalóan gyomok fogják felütni a fejüket. Ha nem tudjuk tudatosan irányítani elménket és állapotainkat, környezetünk nem kívánt, véletlenszerű állapotokat fog létrehozni. Az ilyen állapotok eredményei pedig katasztrofálisak lehetnek. Ezért nagyon fontos, hogy napi rendszerességgel mintegy őrt álljunk elménk bejáratánál, és hogy tudjuk, miként láttatjuk magunkkal következetesen a világ dolgait. A kertünket naponta kell gyomlálnunk. 56
Az egyik legelgondolkodtatóbb példa a nem kívánt állapotokra vonatkozóan Karl Wallendának, a Repülő Wallenda Csoport tagjának a története. Hosszú éveken keresztül nagy sikerrel mutatott be légi akrobatikai mutatványokat, és soha eszébe sem jutott volna, hogy akár hibázhat is. A lezuhanás fogalma egyszerűen nem szerepelt a mentális szótárában. Aztán néhány évvel ezelőtt egyszer csak azt kezdte mondogatni a feleségének, hogy látta magát lezuhanni. Életében először elkezdte következetesen megjeleníteni önmagában a lezuhanást. Három hónappal azután, hogy erről először beszélt, lezuhant és szörnyethalt. Egyesek azt mondanák, hogy biztosan előérzete támadt. Egy másik nézőpont szerint viszont az idegrendszerével egy állandó, következetes megjelenítést, jelet közölt, amely kiváltott egy olyan állapotot, amely kedvezett a lezuhanás bekövetkezésének – vagyis ő teremtette meg a végeredményt. Elméjének új követendő irányt szabott, amit elméje aztán követett is. Ezért olyan fontos, hogy az életben arra koncentráljunk, amit szeretnénk, ne pedig arra, amit nem. Ha az életünkben folytonosan a rossz dolgokra figyelünk, olyasmikre, amiket nem akarunk, vagy az összes lehetséges problémánkra, olyan állapotba juttatjuk magunkat, amely a táptalaja lesz a nem kívánt viselkedési, magatartási formáknak és eredményeknek. Ön például féltékeny típusú ember? Nem, nem az! Lehet, hogy a múltban Ön létrehozott féltékeny állapotokat, és olyan viselkedésmódokat, amelyek a féltékeny állapotokból fakadnak. Ettől függetlenül Ön nem azonos a viselkedésével. Az önmagunkkal kapcsolatos ilyen jellegű általánosítások kimondásával kialakítunk egy olyan meggyőződést, amely a jövőben megszabja és irányítja cselekvéseinket. Ne felejtsük el, hogy magatartásunk az állapotunk következménye, állapotunk pedig a belső megjelenítésektől és a fiziológiánktól függ, amelyeket képesek vagyunk pillanatok alatt megváltoztatni. Ha a múltban Ön féltékeny volt, az egyszerűen csak azt jelenti, hogy úgy fogta föl és jelenítette meg önmagán belül a dolgokat, hogy ezt a fajta állapotot hozta létre. Most már képesek vagyunk a dolgokat másként megközelíteni, és új állapotokat, illetve azok nyomán újfajta viselkedési, magatartási mintákat kialakítani. Ne feledjük, hogy mindig van választási lehetőségünk abból a szempontból, hogy mit és hogyan tálalunk önmagunknak. Ha Ön azt képzeli el, hogy a párja megcsalja Önt, hamarosan dühös és haragos lesz. Gondoljon arra, hogy semmilyen bizonyítéka sincs arra nézve, hogy ez igaz lenne, de Ön a testében úgy érzékeli, hogy az, és így mire a szeretett személy hazaérkezik, Ön már gyanakvó vagy dühös. Ilyen állapotban hogyan kezeli Ön azt a személyt, akit szeret? Általában nem túl jól. Lehet, hogy megsérti őt, vagy veszekedni kezd vele, vagy csak belülről őrlődik, és majd később alakít ki valamilyen megtorló magatartási formát. Ne feledje, hogy a szeretett személy esetleg semmi rosszat sem tett, de az a fajta viselkedésmód, amit Ön az említett állapotból „kihozott”, valószínűleg majd arra készteti őt, hogy előbb vagy utóbb tényleg szeretne valaki mással lenni. Ha féltéke57
nyek vagyunk, ezt az állapotot mi magunk teremtjük. A negatív hangulatú képeinket átváltoztathatjuk olyan képekre, amelyek azt mutatják, hogy a szeretett személy igyekszik időben hazaérni. Ez az új képalkotási folyamat olyan állapotot hoz létre bennünk, hogy amikor a kedvesünk hazaérkezik, a viselkedésünkön keresztül érezni fogja, hogy szükségünk van rá, és ezzel erősítjük a vágyát, hogy velünk legyen. Lehetnek olyan esetek, amikor egy szerető tényleg azt tette, amit elképzeltünk, de miért pazaroljunk érzelmi energiát, amíg nem győződtünk meg a dologról teljes bizonyossággal? Az esetek döntő többségében teljesen valószínűtlen, hogy az elképzelt eset igaz, és mi mégis mindenféle fájdalmat okoztunk partnerünknek és önmagunknak is… – de vajon mi szükség van az ilyesmire? „Minden cselekvés őse egy gondolat.” Ralph Waldo Emerson
Ha átvesszük az irányítást az önmagunkkal való kommunikációnk fölött, és vizuális, auditív és kinesztetikus jeleket alakítunk ki azzal kapcsolatban, amit célul tűztünk ki, akkor egyenletesen kiváló pozitív eredményeket érhetünk el még olyan esetekben is, amikor a siker esélyei látszólag csak korlátozottak, vagy éppenséggel semmilyen esélyeink sincsenek a sikerre. A legenergikusabb és leghatékonyabb vezetők, edzők, szülők és motiváló személyek azok, akik képesek a körülményeket úgy értelmezni, és ábrázolni önmaguknak és másoknak, hogy a választott ábrázolási mód a siker érzetét sugározza az idegrendszer felé a látszólag reménytelen külső ingerek ellenére is. Az ilyen emberek önmagukat és másokat is egy totálisan erőforrásos állapotban tartják annak érdekében, hogy addig tudják folytatni a cselekvést, amíg el nem érik a sikert. Ön valószínűleg hallott már Mel Fisherről. Ez az ember tizenhét évig keresett egy tenger mélyére süllyedt kincset, míg végül fel nem fedezte a több mint 400 millió dollárt érő arany- és ezüstrudakat. Egy cikkben, amit róla olvastam, megkérdezték a kutatócsoport egyik tagját, hogy miért tartott ki ilyen sokáig. Azt válaszolta, hogy Mel képes volt mindenkit lelkesíteni. Fisher mindennap azt mondta magának és a társainak, hogy az lesz az a nap, amikor a kincset megtalálják, a nap végén pedig mindig azt mondta, hogy holnap lesz az a nap. De az, hogy csak mondta, még nem volt elegendő. Nagyon meggyőzően mondta, a hangszíne, a képek, amiket maga elé képzelt, és az érzései is mind ugyanazt az üzenetet közvetítették. Mindennap olyan állapotba juttatta magát, amely lehetővé tette, hogy addig dolgozzon, amíg kitartását siker nem koronázza. Ő az egyik klasszikus példája A Siker Alapvető Receptje formulának. Tudta, mit akar elérni, csele58
kedett, tanult abból, ami működött – és ha valami nem vált be, kipróbált valami mást egészen addig, amíg próbálkozásai eredményre vezettek. Az egyik legjobb motivátor, akit ismerek, Dick Tomey, a University of Hawaii (Hawaii Egyetem) vezető amerikai futballedzője. Ő igazán érti, hogy az emberek belső reprezentációi, képzetei miképpen befolyásolják a teljesítményt. Egyszer egy University of Wyoming (Wyomingi Egyetem) elleni meccsen a csapatát egyszerűen lesöpörték a pályáról. Félidőben az eredmény 22–0 volt, és úgy tűnt, mintha a két csapat nem egy osztályban játszana. El lehet képzelni, hogy Tomey játékosai milyen állapotban voltak, amikor félidőben bevonultak az öltözőbe. Tomey ránézett a lehajtott fejekre és a szomorú arcokra, és rájött, hogy hacsak meg nem változtatja az állapotukat, nincs esélyük a második félidőben. A csapat fiziológiai állapotából ítélve Tomey úgy érezte, hogy játékosai bennrekednének a kudarcérzések csapdájában, és ebből az állapotból nem tudnák kinyerni a győzelemhez szükséges erőforrásokat. Ezért aztán Tomey elővett egy nagy rajztáblát, ami tele volt újságcikkek másolataival, amiket az évek során gyűjtött. Minden egyes cikk olyan csapatokról szólt, akik hasonló nagyarányú gólkülönbség után fordították meg hősiesen az eredményt, és a lehetetlennek látszó helyzet ellenére képesek voltak megnyerni a játékot. Azzal, hogy a cikkeket felolvastatta a játékosokkal, olyan új meggyőződést sikerült elültetni a fejükben, hogy van igazi esély a mérkőzés megfordítására, és ez a meggyőződés (belső megjelenítés) teljesen új neurofiziológiai állapotot teremtett. Mi történt? Tomey csapata a második félidőben feljött, és addigi legjobb meccsét játszotta; a Wyoming a második félidőben egyáltalán nem tudott gólt szerezni, és a Hawaii nyert 27–22-re. Ez azért történhetett meg, mert Tomey képes volt megváltoztatni a játékosok belső reprezentációját arról, hogy mi az, ami lehetséges. Nemrégiben egy gépen repültem Ken Blancharddal, Az egyperces menedzser című könyv társszerzőjével. Éppen akkor írt egy cikket a Golf Digest újságnak a következő címmel: Az egyperces golfozó. Az Egyesült Államok egyik legjobb golfedzőjével dolgozott együtt, és ennek eredményeképpen javultak az eredményei. Azt mondta, rengeteg új hasznos fogást tanult meg, csak nemigen tudta mindet megjegyezni. Mondtam neki, hogy nem kell a fogásokat, trükköket folyamatosan keresgélni az emlékeiben. Majd megkérdeztem, hogy volt-e olyan eset, amikor úgy érezte, hogy a golflabdát tökéletesen ütötte el. Mondta, hogy természetesen volt. Megkérdeztem, hogy ez gyakran sikerült-e. Bólintott, hogy igen. Ezután elmagyaráztam neki, hogy erőforrásai szervezésének stratégiája, vagyis speciális módja egyértelműen rögződött a tudatalattijában. Mindössze annyit kell tennie, hogy visszajuttatja önmagát abba az állapotba, amelyben a már rendelkezésére álló információkat egyszer már sikeresen alkalmazta. Néhány perc alatt megtanítottam neki, hogy hogyan tud ebbe az állapotba kerülni, majd azt is, hogy miképpen lehet újra kiváltani ugyanazt az állapotot egy bizonyos jelre. (Ezt a technikát a XVII. fe59
jezetben fogjuk tanulni.) Mi történt ezután? Amikor legközelebb kiment a pályára, tizenöt évre visszamenőleg a legjobb formában játszott, és tizenöt ütéssel hamarabb fejezte be a játékot, mint előzőleg. Miért? Mert nincs nagyobb erő, mint az erőforrásokban gazdag állapot ereje. Nem kellett azzal szenvednie, hogy a tanult fogásokra emlékezzen. Minden, amire szüksége volt, hozzáférhető volt számára, csak azt kellett megtanulnia, hogyan használja ki a rendelkezésre álló erőforrásokat. Ne felejtsük el, hogy az emberi viselkedés annak az állapotnak az eredménye, amelyben éppen vagyunk. Ha valaha is sikerült elérnünk valamilyen sikeres eredményt, azt újra el tudjuk érni, ha végrehajtjuk ugyanazokat a mentális és fizikális cselekvéseket, amiket annak idején hajtottunk végre. Az 1984-es olimpia előtt együtt dolgoztam Michael O’Briennel, az úszóval, aki a gyorsúszás 1500 méteres számában versenyzett. Rengeteget edzett, de úgy érezte, valójában nem mozgósította minden erejét a siker érdekében. Olyan mentális gátakat, blokkokat fejlesztett ki, amelyek látszólag korlátozták őt. Félt attól, hogy mit is fog jelenteni a siker, és ebből kifolyólag a célja a bronzérem, esetleg az ezüstérem volt. Nem ő volt a favorizált úszó, akitől mindenki az aranyat remélte. A favorit George DiCarlo volt, aki már több versenyen is legyőzte Michaelt. Másfél órát töltöttem Michaellel, és segítettem neki abban, hogy modellezze a csúcsteljesítményeket hozó állapotait – vagyis segítettem neki felfedezni, hogy miként érte el a legerőforrásosabb fiziológiai állapotait, milyen képeket jelenített meg önmagában, mit mondott önmagának, és mit érzett azon a versenyen, amikor legyőzte George DiCarlót. Részletesen elemeztük, hogy mentálisan és fizikálisan mit tett, amikor versenyeket nyert. Azt az állapotot, amelyben ilyen alkalmakkor volt, összekapcsoltuk egy automatikus kiváltó jellel, amelyet a startpisztoly elsütésének hangja jelentett. Kiderült, hogy azon a napon, amikor legyőzte George DiCarlót, a start előtt a Huey Lewis and the News egyik számát hallgatta. Mindezeknek megfelelően az olimpiai döntő napján mindent ugyanígy tett, ugyanazokat a cselekvéseket hajtotta végre, mint azon a napon, amikor előzőleg nyert, még a Huey Lewis nótát is meghallgatta közvetlenül a döntő előtt. És aznap 6 teljes másodperccel utasította maga mögé George DiCarlót, és ezzel megnyerte az olimpiai aranyérmet. Látta Ön a Gyilkos Mezők című filmet? Volt benne egy meglepő jelenet, amit soha nem fogok elfelejteni, benne egy körülbelül tizenkét-tizenhárom éves gyerekkel, aki a borzalmas káosz és pusztítás kellős közepén élt a kambodzsai háborúban. Végső elkeseredésében odáig jutott, hogy megragadott egy géppisztolyt és egyszerűen lekaszált valakit egy sorozattal. Megrázó jelenet. Joggal kérdezhetjük, hogy vajon hogyan jut el egy tizenkét éves gyerek odáig, hogy egy ilyen szörnyű tettet hajtson végre? Valójában két dolog történt. Az első az, hogy olyannyira feldúlt állapotba került, hogy elérte a személyiségében rejlő szörnyű és erőszakos mélységeket. A második pedig az, hogy egy háborúval és pusztítással átitatott kultúrában élt, amelyben egy géppisztoly megragadása elfogadott reakciónak tűnik. Látott 60
másokat is hasonlóan cselekedni, és ő is megtette ugyanazt. Borzalmasan negatív jelenet. Megpróbálok pozitívabb állapotokra koncentrálni. Ez a jelenet azonban drámaian összegzi azt a képletet, hogy miképpen tudunk megtenni olyan akár jó, akár rossz dolgokat, amelyeket egy másik állapotban nem tennénk meg. Újra és újra hangsúlyozom, hogy biztosan rögzüljön bennünk: Az emberek által tanúsított magatartási forma annak az állapotnak az eredménye, amelyben vannak. Az, hogy az éppen meglévő állapotukban pontosan miként reagálnak, attól függ, hogy milyen mintáik, modelljeik vannak a világról – vagyis a reakció a tárolt neurológiai stratégiákon fog alapulni. Egyedül nem tudtam volna elérni, hogy Michael O’Brian megnyerje az olimpiai aranyérmet. Neki kellett egész életében keményen dolgoznia, hogy rögzítse a stratégiákat, izmainak működését és reakcióit, és a többi szükséges dolgot. Amit viszont én tudtam tenni, az az volt, hogy feltártam, milyen módon tudja előhívni a leghatékonyabb erőforrásait és a siker-stratégiáit egy adott jelre azokban a kritikus percekben, amikor szüksége van rá. A legtöbb ember rendkívül kismértékben cselekszik tudatosan annak érdekében, hogy irányítsa állapotát. Lehangoltan ébrednek, vagy energikusan. A szerencse felemeli, a balszerencse pedig elkedvetleníti őket. Az egyik fontos különbség az emberek között, legyen szó bármilyen területről, az, hogy mennyire képesek hadrendbe állítani erőforrásaikat. A legszembetűnőbben ez a sportban látható. Nincs olyan sportoló, aki mindig nyerni tudna, de vannak olyanok, akik szinte adott jelre képesek magukat erőforrásokban gazdag állapotba juttatni, és akik szinte mindig fel tudnak nőni a feladathoz. Miért volt képes Reggie Jackson az októberi góljait belőni? Hogyan volt képes Larry Bird és Jerry West kifejleszteni azt a rejtélyes képességet, hogy a mérkőzés utolsó pillanatában mindig betalálnak? Képesek voltak a legjobb erőforrásaikat akkor mozgósítani, amikor kellett, akkor, amikor a nyomás a legnagyobb volt. Az állapotváltozás az, amit minden ember szeretne elérni. Vidámak, boldogak, eksztatikusak, kiegyensúlyozottak szeretnének lenni. Vágynak a lelki nyugalomra, és ezért próbálnak elszakadni olyan állapotoktól, amelyekben nem érzik jól magukat. Frusztráltak, mérgesek, zavartak, unatkoznak. Ezért mit tesznek a legtöbben? Bekapcsolják a televíziót, amely ellátja őket olyan új benyomásokkal, amelyekből belső képzeteket alakíthatnak ki, így most látnak valamit és nevetnek. És már nincsenek is frusztrált állapotban. Vacsorázni mennek, cigarettáznak vagy kábítószerhez nyúlnak. Jobb esetben, és ez mindenképpen pozitív, sportolnak. Az egyetlen probléma ezekkel a megoldási módokkal az, hogy az eredmények soha nem lesznek tartósak. Amikor a tévéműsor véget ér, a saját életükkel kapcsolatban még mindig megvannak ugyanazok a belső reprezentációik, képzeteik, mint korábban. Ez eszükbe jut, és újra rosszul érzik magukat, hiába fogyasztották el a töménytelen mennyiségű ételt, italt vagy a kábítószert. És most már ára is van az átmeneti állapotváltozásnak. Ezzel szemben ez a könyv megmutatja, hogy miképpen lehet köz61
vetlenül megváltoztatni belső megjelenítéseinket, képzeteinket, reprezentációinkat és fizológiánkat külső eszközök használata nélkül, amelyek hosszú távon sokszor egyéb problémákat is okoznak. Miért használnak az emberek drogokat? Nem azért, mert szeretnek tűt döfni a karjukba, hanem azért, mert szeretik azt az élményt, amit a kábítószer nyújt, és nem ismernek más módszert arra, hogy a drog által előidézett állapotba kerüljenek. Foglalkoztam olyan fiatalokkal, akik komoly drogfüggők voltak, és miután kipróbálták a parázson járást, felhagytak a drogozással, mert egy kifinomultabb mintát kaptak ugyanannak a feldobott állapotnak az eléréséhez. Egyikük, aki saját bevallása szerint akkoriban már hat és fél éve használt heroint, miután átsétált a parázsszőnyegen, ezt mondta a csoportnak: „Végeztem a heroinnal. Belőve még soha nem éreztem olyat, ami akár csak a közelébe is jöhetne annak, amit a parázsszőnyegen átérve tapasztaltam.” Ez nem jelentette azt, hogy ennek a srácnak azután rendszeresen parázson kellett sétálnia. Csupán arra volt szüksége, hogy időről időre eljusson ebbe az új állapotba. Azáltal, hogy véghezvitt valamit, amit lehetetlennek vélt, kialakított egy új cselekvési modellt, amelynek révén elérheti, hogy jól érezze magát. Azok az emberek, akik valamiben kiválóságot értek el, mesterien értenek ahhoz, hogy hogyan merítsenek erőt agyuk leginkább erőforrásos részeiből. Ez az, ami megkülönbözteti őket a többi embertől. A legfontosabb, amire ebből a fejezetből emlékeznünk kell, az, hogy állapotainkban hatalmas erők rejlenek, és ezeket az erőket képesek vagyunk irányítani. Egyáltalán nem szükségszerű, hogy ki legyünk szolgáltatva életünk történéseinek. Van egy tényező, amely előre meghatározza, hogy életünk tapasztalatait hogyan fogjuk értelmezni – egy tényező, amely megszűri azt, hogy milyennek tüntetjük fel magunk előtt a világot. Ez a tényező határozza meg, hogy a különböző helyzetekben milyen állapotokat fogunk következetesen létrehozni. Ezt tartják a leghatalmasabb erőnek. Vizsgáljuk hát meg mágikus hatalmát…
62
IV. FEJEZET
A KIVÁLÓSÁG SZÜLETÉSE: MEGGYŐZŐDÉS, HIT
„Az ember azzá válik, amiben hisz” Csehov
Norman Cousins az Egy betegség anatómiája című csodálatos könyvében egy tanulságos történetet mond el a huszadik század egyik híres muzsikusáról, Pablo Casalsról. Ez a történet a hitről és a megújulásról szól, és mindannyian tanulhatunk belőle. Cousins elmeséli a Casalsszal való találkozását, melyre röviddel azt megelőzően került sor, hogy a híres csellista betöltötte a kilencvenedik életévét. Cousins elmondja, hogy szinte fájdalmas volt az a látvány, ahogy az idős mester a napját kezdte. Törékenysége és ízületi gyulladása annyira legyengítette, hogy az öltözködéshez segítségre volt szüksége. Nehézkes légzése egyértelműen tüdőtágulásról árulkodott. Csoszogva járt, teste meggörnyedt, feje előrebicsaklott. Kezei meg voltak duzzadva, az ujjai görcsösen meghajlottak. Nagyon öreg, nagyon fáradt ember benyomását keltette. Még reggeli előtt odacsoszogott a zongorához, amely egyike volt azon hangszereknek, amelyeken Casals mesterien játszott. Nagy nehézségek közepette sikerült elhelyezkednie a zongoraszéken. Láthatóan iszonyatos erőfeszítésébe került, hogy hajlott, duzzadt ujjait ráhelyezze a billentyűkre. Aztán valami egészen csodálatos dolog történt. Casals hirtelen teljesen átváltozott Cousins szemei előtt. Erőforrásos, energikus állapotba került, és eközben fiziológiai állapota is olyan mértékben megváltozott, hogy elkezdett mozogni és játszani, olyan változásokat hozva létre ezáltal a testében, és olyan hangokat varázsolva elő a zongorából, amilyeneket csak egy egészséges, erős, rugalmas zongorista lenne képes elérni. Cousins ezt így írja le: „Ujjai lassan szétnyíltak és kinyúltak a billentyűk felé, mint a napfény felé nyújtózkodó rügyek. Háta kiegyenesedett. Láthatóan szabadabban lélegzett.” Pusztán a zongorázás gondolata teljesen megváltoztatta az 63
állapotát, és ennek révén egyben testének hatékonyságát is. Casals Bach Wohltempierte Klavier című művével kezdte, amit nagy érzékenységgel és határozottsággal játszott. Aztán belekezdett egy Brahms-concertóba, és az ujjai szinte száguldottak a billentyűk felett. „Egész teste összeolvadt a zenével” – írja Cousins. – „Már nyoma sem volt benne a merevségnek és a görnyedtségnek, újra rugalmas és méltóságteljes volt, és teljesen felszabadult a sajgó ízületek szorításából.” Amikor felállt a zongorától, teljesen más embernek látszott, mint mielőtt leült játszani. Egyenesebben állt, magasabbnak látszott, járásában már nyoma sem volt a csoszogásnak. A reggelizőasztalhoz sietett, bőségesen evett, majd sétára indult a part menti fövenyen. A meggyőződésekre általában hitvallásként vagy doktrínaként gondolunk, és sok meggyőződés valóban ezekbe a kategóriákba sorolható. A legalapvetőbb értelmezés szerint azonban egy meggyőződés lehet bármilyen vezérelv, kijelentés, hit vagy szenvedély, amely az életünkben jelentéssel bír, és irányt mutathat. Végtelen számú inger ér bennünket életünk során. Meggyőződéseink a világ érzékeléséhez szolgáló előre elrendezett, szabályozott szűrők. A meggyőződések olyanok, mintha elménk parancsnokai lennének. Amikor szívünkből hisszük valamiről, hogy igaz, az olyan, mintha egy utasítást adnánk elménknek arra, hogy miképpen jelenítse meg, képezze le azt, ami éppen velünk történik. Casals hitt a zenében és a művészetben. Ez tette életét széppé, rendezetté és nemessé, és ez volt az, ami még mindig képes volt naponta csodákat nyújtani számára. Mivel hitt művészete transzcendens erejében, az értelmet majdhogynem meghaladó módon volt képes erőt meríteni belőle. A meggyőződése naponta változtatta őt át egy megfáradt öregemberből életerős géniusszá. Tulajdonképpen a meggyőződése tartotta őt életben. John Stuart Moll írta egyszer: „Egyetlen olyan ember, aki hisz valamiben, felér kilencvenkilenc olyannal, akit csak érdekel valami“. Pontosan ez az, amiért a meggyőződések kaput nyitnak a kiválóság felé. A meggyőződés közvetlen parancsot közvetít az idegrendszernek. Ha meggyőződésünk, hogy valami igaz, gyakorlatilag olyan állapotba kerülünk, amelyben az a dolog igaz is lesz. Hatékonyan kezelve őket, a meggyőződések a leghatalmasabb erőt jelenthetik ahhoz, hogy jót teremtsünk életünkben. Másfelől viszont a cselekvéseinket és gondolatainkat korlátozó meggyőződések éppen annyira romboló hatásúak lehetnek, mint amennyire felemelők az erőforrásos meggyőződések. A történelem folyamán a vallások emberek millióinak táplálták a lelkét, és adtak nekik erőt lehetetlennek vélt dolgok eléréséhez. A meggyőződések segítenek a lelkünk mélyén lévő leggazdagabb erőforrások mozgósításában, illetve az ilyen erőforrásoknak a létrehozásában és a kívánt eredmények szerinti irányításában. Meggyőződéseink az iránytű és a térkép szerepét töltik be azáltal, hogy a céljaink felé vezetnek bennünket, és mintegy biztosítékot nyújtanak arra, hogy tudjuk, el is fogunk érni oda. Meggyőződések, valamint azok hatékony kihasználása nélkül az emberek teljességgel védtelenek, eszköztelenek lehetnek. Olyanok, mint egy motor64
csónak motor vagy kormány nélkül. Erőteljes útmutató meggyőződések birtokában képesek vagyunk cselekedni, és olyan világot teremteni, amilyenben élni szeretnénk. A meggyőződések segítenek megérteni célunkat, és energiát adnak, hogy azt elérjük. Valójában az emberi viselkedés irányításában nincs is hatalmasabb erő, mint a meggyőződés vagy a hit. Az emberiség története lényegében az emberi hit története. Azok az emberek, akik megváltoztatták a történelmet – megemlíthetjük Jézust, Mohamedet, Kopernikuszt, Kolombusz Kristófot, Edisont vagy akár Einsteint is –, mind olyanok voltak, akik megváltoztatták hitünket, meggyőződéseinket. Ahhoz, hogy megváltoztassuk a magatartásunkat, a változtatást saját meggyőződéseinkkel kell kezdenünk. Ha a kiválóságot akarjuk modellezni, meg kell tanulnunk modellezni azoknak a meggyőződéseit, akik valamiben már kiválóságot értek el. Minél jobban tanulmányozzuk az emberi magatartás tudományát, annál többet tudunk meg a hit és meggyőződés életünket befolyásoló rendkívüli erejéről. Sok tekintetben ennek az erőnek a mibenléte dacolni látszik azokkal a logikai modellekkel, amelyek a legtöbbünkben benne élnek. Világos azonban, hogy a meggyőződések (a kongruens belső megjelenítések, képzetek) még a fiziológia szintjén is irányítják, „felülírják” a valóságot. Nemrégiben egy figyelemreméltó tanulmány készült a tudathasadásról, más szóval a skizofréniáról. Az egyik eset egy tudathasadásos személyiségű nővel volt kapcsolatos. A nő vércukorszintje általában tejesen normális volt, de amikor cukorbetegnek képzelte magát, a teljes fiziológiája olyan lett, mint egy cukorbetegé. A meggyőződése valósággá vált. Hasonló mintára számos olyan tanulmány készült, amelyben egy hipnotikus transzban lévő személyt egy darab jéggel érintettek meg, amiről előzőleg azt állították neki, hogy forró fémdarab. Az érintés helyén minden esetben égési hólyag alakult ki. Ami számított, az nem a valóság, hanem a hit volt – az idegrendszer felé való közvetlen, megkérdőjelezhetetlen kommunikáció. Az agy egyszerűen azt teszi, amit mondanak neki. A legtöbben tudjuk, mit jelent a placebohatás. Azok az emberek, akikkel elhitetik, hogy egy gyógyszer egy bizonyos hatást fog kifejteni, sok esetben tapasztalják ezt a hatást még akkor is, ha a gyógyszer semmilyen hatóanyagot sem tartalmaz. Norman Cousins, aki első kézből tapasztalta meg a meggyőződés erejét saját gyógyulása kapcsán, így ír: „Gyógyszerre nincs mindig szükség. A gyógyulásba vetett hitnek viszont mindig meg kell lennie.” Egy figyelemreméltó placebotanulmány olyan betegekkel foglalkozott, akiknek vérző fekélyei voltak. Két csoportra osztották őket. Az első csoportban lévő betegeknek azt mondták, hogy olyan új gyógyszert kapnak, ami biztosan segít a gyógyulásban és megszünteti a fekély tüneteit. A második csoportnak azt mondták, hogy olyan gyógyszert kapnak, amivel még folynak a kísérletek, és emiatt még nagyon keveset tudni a hatásairól. Az első csoport betegeinek hetven százalékánál tapasztalták a fekélyek komoly gyógyulását, a második csoportnál hasonló gyógyulás csak a betegek 25 százalékánál volt tapasz65
talható. Azonban mindkét esetben olyan gyógyszert kaptak a betegek, amely nem tartalmazott semmilyen hatóanyagot. Az egyetlen különbség a két csoport között a hit és a meggyőződés volt, amit a betegek magukévá tettek. Még ennél is figyelemreméltóbbak azok a kísérletek, amelyekben olyan gyógyszereket kaptak emberek, amelyeknek tudottan káros mellékhatásai voltak, és ennek ellenére a vizsgált személyek semmilyen káros mellékhatást nem éreztek, amikor azt mondták nekik, hogy pozitív hatást fognak tapasztalni. A dr. Andrew Weil által folytatott kísérletek mind azt bizonyítják, hogy a gyógyszert használó személyek tapasztalatai szinte pontosan megfelelnek a várakozásaiknak. Weil úgy találta, hogy a kísérleti alanynál el tud érni nyugtató hatást amfetaminnal, illetve serkentő hatást barbituráttal. „A gyógyszerekben rejlő »varázserőt« a gyógyszert használó személy elméjében kell keresni, és nem magában a gyógyszerben” – összegezte Weil. Mindezekben az esetekben az eredményeket legerőteljesebben befolyásoló egyetlen állandó tényező a meggyőződés volt, amely következetes és őszinte, kongruens üzeneteket küldött az agynak és az idegrendszernek. A meggyőződés erejének érvényesüléséhez semmiféle homályos varázslatot nem kell használnunk. A hit, a meggyőződés nem más, mint egy állapot, egy olyan belső reprezentáció, amely magatartásunkat kormányozza. Ez a meggyőződés lehet a lehetőségbe vetett pozitív, erőt adó hit – hitünk abban, hogy boldogulni fogunk valamiben vagy el fogunk érni valamit. Lehet azonban a meggyőződés önkorlátozó, negatív jellegű is – például az, hogy valami nem sikerülhet, hogy ismerjük a saját korlátainkat, azok elmozdíthatatlanok és nyomasztóak. Ha hiszünk a sikerben, akkor lesz erőnk elérni a sikert. Ha a kudarcban hiszünk, akkor hitünk üzenetei úgy fognak hatni, hogy megtapasztaljuk a kudarcot is. Ne feledjük, hogy akár azt mondjuk, meg tudunk tenni valamit, akár azt, hogy nem, mindkét esetben igazunk van. Mindkét fajta meggyőződés hatalmas erőt képvisel. A kérdés az, hogy miben a legjobb hinni, és hogyan tudjuk az annak megfelelő meggyőződéseket kifejleszteni magunkban? A kiválóság születése azzal a felismeréssel kezdődik, hogy meggyőződéseink választhatók. Általában nem így gondolunk rá, de egy meggyőződés lehet tudatos választás. Választhatunk korlátozó meggyőződéseket, és választhatunk olyanokat is, amelyek erőt adnak és támogatnak. A trükk a dologban az, hogy azokat a meggyőződéseket kell választanunk, amelyek a sikerhez és a kívánt eredményekhez vezetnek, míg azokat, amelyek hátráltatnak és visszafognak minket, el kell vetnünk. A meggyőződéssel kapcsolatban az emberek legnagyobb félreértése, hogy a meggyőződés egyfajta statikus értelmi koncepció, olyan felfogás, amely elkülönül a cselekvéstől és az eredményektől. Ennél a vélekedésnél azonban semmi nem állhat távolabb az igazságtól. A meggyőződés pontosan azért jelenti a kiválóság kapuját, mert nincs benne semmiféle elkülönülés vagy statikusság. Meggyőződésünk az, ami meghatározza, hogy mennyire leszünk képesek ki66
használni lehetőségeinket. A meggyőződések utat engedhetnek, de útját is állhatják az ötletek, gondolatok áramlásának. Képzeljük el a következő szituációt. Valaki azt mondja Önnek, hogy „Légy szíves, hozd ide a sót!”, és amikor átmegy a másik helyiségbe, Ön azt mondja: „Nem tudom, hol van.” Néhány percnyi keresgélés után Ön átkiabál: „Nem találom a sót!” Erre a másik személy odamegy, leveszi a sót az Ön előtt lévő polcról, és azt mondja: „Nézz ide, tökfej, itt van az orrod előtt. Ha kígyó lenne, jól beléd mart volna.” Amikor Ön azt mondta, hogy „Nem találom…”, agyának olyan parancsot adott, hogy ne lássa meg a sót. A pszichológiában ezt sotomának hívjuk. Ne felejtsük el, hogy minden élményünk, tapasztalásunk, minden, amit valaha mondtunk, láttunk, hallottunk, éreztünk, szagoltunk vagy kóstoltunk, agyunkban elraktározódik. Amikor meggyőződéssel azt állítjuk, hogy nem emlékszünk, igazunk van. Amikor meggyőződéssel állítjuk, hogy emlékszünk, akkor idegrendszerünknek olyan parancsot adunk, amely megnyitja az utat agyunk azon része felé, amely potenciálisan tartalmazza a keresett válaszokat. „Képesek rá, mert azt gondolják, képesek rá.” Virgil
Nézzük tehát még egyszer, mik is a meggyőződések? Olyan előre kialakított, előre szervezett felfogásbeli megközelítési módok, amelyek az önmagunkkal való kommunikációt következetes, állandó formában megszűrik. Honnan származnak a meggyőződések? Miért vannak egyes embereknek olyan meggyőződései, amelyek a siker felé terelgetik őket, miközben mások meggyőződései csak kudarcok előidézésére alkalmasak? Ha megpróbáljuk modellezni a kiválóságot elősegítő meggyőződéseket, legelőször azt kell tudnunk, honnan erednek ezek a meggyőződések. Az elsődleges forrást a környezet jelenti. A környezetben érhető tetten a legvalóságosabb, legigazibb formában a sikert teremtő siker és a kudarcot szülő kudarc körforgása. A gettóélet borzalmát nem a csalódások és a szegénység mindennapi élményei jelentik. Az emberek képesek legyűrni ezeket a nehézségeket. Az igazi rémálom az a hatás, amit a környezet gyakorol a meggyőződésekre és a dédelgetett álmokra. Ha az ember nem lát mást, mint kudarcot és kétségbeesést, nagyon nehéz kialakítani a sikert tápláló belső reprezentációkat. Emlékezzünk arra, hogy az előző fejezetben azt mondtuk, a modellezés olyan dolog, amit mindnyájan állandó jelleggel végzünk. Ha jólétben, gazdagságban, sikerek közepette növünk fel, könnyen tudunk modellt alkotni a gazdagságról és a sikerről. Ellenben ha szegénységben és kétségbeesésben növünk fel, akkor a lehetőségekkel kapcsolatos modelljeink is csak azokból a gyökerekből táplálkozhatnak. Albert Einstein mondta: „Kevesen képesek higgadtan kifejezésre juttatni a társadalmi környezetük előítéleteitől eltérő véleményüket. A legtöbben még ilyen vélemények megalkotására is képtelenek.” 67
Az egyik haladószintű modellezési tanfolyamomon egy olyan gyakorlatot végzünk, amelynek keretében nagyvárosok utcáin élő embereket keresünk. Behívjuk őket a tanfolyamra, és modellezzük meggyőződési rendszereiket és mentális stratégiáikat. Ételt adunk nekik, nagy szeretettel bánunk velük és egyszerűen arra kérjük őket, hogy beszéljenek a csoportnak életükről, arról, hogy miként éreznek körülményeikről, és hogy szerintük miért vannak a dolgok úgy, ahogy vannak. Ezt követően szembeállítjuk őket olyan emberekkel, akik az életükben bekövetkezett súlyos fizikai vagy érzelmi tragédiák ellenére fordítottak életük sorsán. Nemrégiben az egyik ilyen foglalkozáson találkoztunk egy huszonnyolc éves férfivel, aki erős, láthatóan intelligens, fizikailag egészséges és jóképű volt. Miért volt reményvesztett és hajléktalan, miközben W. Mitchell olyan boldog volt, holott, legalábbis kívülről szemlélve, neki kevesebb erőforrás állt rendelkezésére élete megváltoztatásához? Mitchell olyan környezetben nőtt fel, amely jó példákkal, olyan személyiségmodellekkel szolgált, akik nagy nehézségeket győztek le annak érdekében, hogy életüket örömtelivé tegyék. Ez kialakította benne azt a meggyőződést: „Ez számomra is lehetséges.” Ezzel szemben a mi fiatalemberünk – nevezzük őt Johnnak – olyan környezetben nőtt föl, ahol ilyen személyiségmodellek nem léteztek. Anyja prostituált volt, apja pedig börtönbe került, mert meggyilkolt valakit. Amikor John nyolcéves volt, apja heroinnal belőtte őt. Ez a fajta környezet természetesen nagy szerepet játszott abban, hogy John mit tartott lehetségesnek – a puszta túlélésnél alig többet –, és hogy azt szerinte miként érheti el: úgy, hogy az utcán csavargóként él, lop, a fájdalmakat kábítószerrel szünteti meg. Meggyőződése volt, hogy az emberek mindig kihasználják, ha nem figyel rájuk, hogy senki nem szeret senkit és így tovább. Azon az estén Johnt „kezeltük”, azaz megváltoztattuk meggyőződéseit (erről a VI. fejezetben lesz szó). Elértük, hogy többé soha nem tért vissza az utcai életbe. Attól az estétől kezdve már nem kábítószerezik. Dolgozni kezdett, új barátai vannak, új környezetben él, új meggyőződésekkel, új eredményeket elérve. Dr. Benjamin Bloom, a Chicagói Egyetem kutatója száz rendkívül sikeres fiatal sportolót, zenészt és egyetemi hallgatót tanulmányozott. Meglepve tapasztalta, hogy a fiatal tehetségek legtöbbje nem azzal kezdte pályafutását, hogy kirobbanó zsenialitást mutatott volna. Többségükben azonban gondos figyelemben, útmutatásban és támogatásban részesültek, amelynek eredményeképpen fejlődni kezdtek. Az a meggyőződésük, hogy különlegesek lehetnek, megelőzte a nagy tehetség minden nyilvánvaló jelét. A környezet betöltheti a meggyőződés egyetlen legerőteljesebb formálójának a szerepét, de nemcsak a környezet az egyetlen ilyen tényező. Ha az lenne, statikus világban élnénk, amelyben a jómódú gyerekek csak a jómódot ismernék, a szegény gyerekek pedig soha nem emelkednének fölül a származásuk megszabta korlátokon. A környezeten kívül vannak másfajta tanulási tapasztalatok és módok is, amelyek formálhatják a meggyőződést. 68
A kisebb vagy nagyobb események elősegíthetik a meggyőződések alakulását. Mindenki életében vannak bizonyos események, amelyeket soha nem felejt el. Hol volt Ön azon a napon, amikor John F. Kennedyt megölték? Ha Ön már elég idős ahhoz, hogy emlékezzen erre, akkor biztos vagyok benne, hogy tudni fogja. Ugyanis sok ember számára az egy olyan nap volt, amely örökre megváltoztatta a világnézetüket. Ugyanígy a legtöbbünknek vannak felejthetetlen élményeink, olyan történések, amelyek akkora hatással voltak ránk, hogy örökre belevésődtek agyunkba. Ezek jelentik azokat a fajta tapasztalatokat, amelyek az életünket megváltoztató meggyőződéseket kialakítják. Amikor tizenhárom éves voltam, azon gondolkodtam, hogy mihez kezdjek az életemmel, és úgy döntöttem, televíziós vagy rádiós sportriporter leszek. Egy nap azt olvastam az újságban, hogy Howard Cosell* új könyvét dedikálja egy helyi áruházban. Arra gondoltam, hogy ha sportriporter akarok lenni, ideje elkezdeni interjúkat készíteni a szakma nagyjaival. Miért ne kezdeném mindjárt a csúcson? Eljöttem az iskolából, kölcsönkértem egy magnetofont, majd anyám kocsival elvitt az áruházhoz. Amikor megérkeztem, Cosell úr éppen felállt, hogy távozzon. Kezdett eluralkodni rajtam a pánik. Riporterek fogták körbe őt, akik mind azért küzdöttek, hogy távozása előtt még kicsikarjanak tőle néhány mondatot. Néhány riporter karja alatt átsurranva valahogy sikerült megközelítenem Cosell urat. Villámsebesen elhadartam neki, hogy mi járatban vagyok, és rövid interjút kértem tőle. Miközben több tucatnyi riporter várakozott, Cosell úr nekem adott interjút. Ez a tapasztalat megváltoztatta meggyőződésemet arról, hogy mi az, ami lehetséges, az életben kit lehet megközelíteni, és hogy mi a jutalma annak, ha azt kérem, amit el akarok érni. Cosell úr bátorításának köszönhetően írni kezdtem egy napilap számára, és karriert építettem a kommunikáció területén. A meggyőződés kialakulásának harmadik forrása a tudás. A közvetlen tapasztalat a tudás egyik formája. További tapasztalatok nyerhetők az olvasás, a filmek révén, vagy ha a világot olyan módon szemléljük, ahogy mások leírják, bemutatják. A tudás az egyik nagyszerű módja annak, hogy széttörjük egy korlátozó, gúzsba kötő környezet bilincseit. Nem számít, hogy valódi világunk mennyire komor – ha olvashatunk mások eredményeiről, sikereiről, mi is kialakíthatjuk azokat a meggyőződéseket, amelyek lehetővé teszik a boldogulásunkat. Dr. Robert Curvin, fekete politológus, a The New York Timesban leírta, hogy fiatalkorában milyen nagymértékben változtatta meg életét az első ligákban szereplő legelső fekete játékos, Jackie Robinson példája. „Az iránta érzett belső kötődésem lelkileg gazdagabbá tett; példája növelte igényességemet.” Az eredmények létrehozásának negyedik módja a múltbéli eredményeinken alapszik. Arról, hogy valamit képesek vagyunk megtenni, úgy alakíthatunk ki legbiztosabban meggyőződést, ha azt a valamit egyszer, csupán egyetlen alkalommal vég*Howard Cosell – hires amerikai sportriporter és sportújságíró volt. (a ford.)
69
rehajtjuk. Ha egyszer sikerrel járunk valamivel kapcsolatban, sokkal könnyebben alakíthatjuk ki azt a meggyőződést, hogy legközelebb is sikeresek leszünk. Ennek a könyvnek az első tervezetét nem egészen egy hónap alatt kellett megírnom ahhoz, hogy teljesíteni tudjam a határidőt. Nem voltam biztos afelől, hogy meg tudom-e ezt tenni. De amikor egyetlen nap alatt végeznem kellett egy fejezettel, úgy találtam, képes vagyok a feladatra. És amikor sikerrel időben be is fejeztem egy fejezetet, tudtam, hogy erre újra képes leszek. Ki tudtam alakítani magamban azt a meggyőződést, amely lehetővé tette, hogy ezt a könyvet a határidőn belül befejezzem. Az újságírók ugyanezt megtanulják a cikkeknek határidőre való megírásával kapcsolatban. Kevés olyan ijesztő feladat van az életben, mint az, ha egy kerek cikket kell összeütni egyetlen órán vagy még rövidebb időn belül, a napi határidők nyomása alatt. A legtöbb kezdő újságíró ettől sokkal jobban retteg, mint bármilyen más munkaköri feladattól. Viszont azt tapasztalják, hogy amennyiben egyszer vagy kétszer sikerül ilyen rövid idő alatt megoldani a feladatot, meggyőződésükké válik, hogy a jövőben is képesek lesznek rá. A korral nem válnak sem okosabbá, sem gyorsabbá, de ha már átjárja őket a meggyőződés, hogy egy cikket bármilyen rövid idő alatt össze tudnak hozni, úgy fogják érezni, hogy arra mindig képesek lesznek. Ugyanez érvényes a színészek, az üzletemberek, és az élet bármely más területén tevékenykedő emberek esetében is. Az a meggyőződés, hogy meg lehet tenni valamit, önbeteljesítő próféciává, jóslattá válik. A meggyőződések kialakításának ötödik módja az, amikor elménkben úgy hozunk létre egy jövőben elérni kívánt tapasztalatot, élményt, mintha az már most jelen lenne. Éppen úgy, ahogy a múltbéli tapasztalatok megváltoztathatják belső reprezentációinkat, és így lehetségessé válik az, amiről meg vagyunk győződve, a jövőben elérni kívánt dolgokkal kapcsolatos elképzelt tapasztalatok is képesek változásokat létrehozni. Én úgy nevezem ezt, hogy az eredmények előre történő megtapasztalása. Amikor a valóságosan meglévő eredményeink nem segítik elő egy erős és hatékony állapot létrejöttét, egyszerűen teremthetünk magunkban egy elképzelt tetszőleges világot, és beléphetünk az adott élménybe, tapasztalatba, ami által megváltoztathatjuk állapotainkat, meggyőződéseinket és cselekvésünket. Ha Ön például egy termékek eladásával foglalkozó ügynök, 10 ezer vagy 100 ezer dollárt könnyebb-e keresnie? Az igazság az, hogy 100 ezer dollárt könnyebb. Hadd mondjam el, miért. Ha az Ön célja az, hogy 10 ezer dollárt keressen, akkor valójában annyi pénzt próbál keresni, amennyi a számlái kifizetésére elég. Ha ez jelenti a célját, ha ezzel magyarázza önmagának, hogy miért dolgozik olyan keményen, akkor gondolja, hogy munka közben lelkes, pozitív hangulatú és erőforrásos állapotban lesz? Pezsegni fog a lelkesedéstől, amikor arra gondol: „Nos, öregem, azért kell ennyit güriznem, hogy ki tudjam fizetni a tetves számláimat?” Nem ismerem Önt, de engem egy ilyen helyzet nem nagyon hozna lázba. 70
Maga az eladás folyamata mindig ugyanaz. Ugyanazokat a telefonhívásokat kell lebonyolítania, ugyanazokkal az emberekkel kell találkoznia, ugyanazokat a termékeket kell szállítania, függetlenül attól, hogy reményei szerint mit szeretne elérni. Ezért sokkal izgalmasabb és csábítóbb, ha azzal a céllal indul neki a munkának, hogy 10 ezer helyett 100 ezer dollárt fog keresni. És ez a lelkes állapot sokkal valószínűbbé teszi, hogy Ön olyan következetes lépésekkel halad majd előre, amelyekkel nagyobb mértékben használja ki a lehetőségeit annál, mintha csak abban reménykedne, hogy meg fogja keresni a puszta megélhetésre valót. A pénz nyilvánvalóan nem az egyetlen eszköz önmagunk motiválására. Bármi is legyen a célunk, ha elménkben világos képet alkotunk az elérni kívánt eredményről, és azt úgy jelenítjük meg önmagunk előtt, mintha már el is értük volna, akkor olyan állapotokba kerülünk, amelyek segítenek létrehozni a vágyott eredményeket. Mindezek a dolgok módszereket jelentenek arra, hogy a meggyőződést mobilizáljuk. A legtöbben kapkodva, rendszertelenül alakítjuk ki meggyőződéseinket. Magunkba szívunk különféle dolgokat – jókat és rosszakat egyaránt – a körülöttünk lévő világból. Ennek a könyvnek az egyik fontos gondolata azonban az, hogy nem vagyunk falevelek, amelyeket a szeszélyes szél ide-oda sodor. Irányítani tudjuk meggyőződéseinket. Irányítani tudjuk, hogy másokat miként modellezünk. Tudatosan irányítani tudjuk életünket. Változhatunk. Ha ebben a könyvben van olyan szó, amely a legfontosabb, akkor az a „változás”. Hadd tegyem fel a lehető legegyszerűbb kérdést. Milyen meggyőződései vannak arról, hogy kicsoda Ön, és mire képes? Kérem, gondolkozzon el ezen egy percig, és írjon le öt olyan fontos meggyőződést, amely a múltban korlátozta Önt. 1. 2. 3. 4. 5. Most készítsen listát legalább öt olyan pozitív meggyőződésről, amely jelenleg segíthet Önnek elérni a legfontosabb céljait. 1. 2. 3. 4. 5. Egyik előfeltevésünk az, hogy minden kijelentés, amit teszünk, egy múltbeli időponthoz kapcsolódik, vagyis az adott időre vonatkozik. Ez a kijelentés nem fe71
lel meg az egyetemes igazságnak. Csak egy bizonyos személyre igaz egy bizonyos időpontban. A kijelentés változhat. Ha Önnek vannak negatív meggyőződési rendszerei, akkor mostanra tudnia kellene, hogy azoknak milyen káros hatásai vannak. Fontos viszont felismernünk, hogy a meggyőződési rendszereket nem nehezebb megváltoztatni, mint a hajunk hosszát, egy adott típusú zenéhez való vonzódásunkat, vagy egy meghatározott személlyel való kapcsolatunk minőségét. Ha Honda márkájú autónk van, és úgy döntünk, hogy jobban örülnénk egy Chryslernek, vagy egy Cadillacnek vagy éppen egy Mercedesnek, módunkban áll változtatni. Belső reprezentációink és meggyőződéseink pontosan ugyanígy működnek. Ha nem szeretjük, meg lehet változtatni őket. Mindenki rendelkezik a meggyőződések egyfajta hierarchiájával, ranglétrájával. Vannak legbenső, állandó meggyőződések, amelyek annyira alapvetők, hogy akár meghalni is képesek vagyunk értük. Ebbe a kategóriába tartoznak az olyan dolgok, mint a hazaszeretettel, a családdal és a szeretettel kapcsolatos érzéseink, gondolataink, ideáink. Viszont a legtöbbünk életét a lehetőségekről, a sikerről és a boldogságról alkotott olyan meggyőződéseink irányítják, amelyeket az évek során öntudatlanul gyűjtögettünk össze. A dolog nyitját az jelenti, hogy vizsgáljuk meg ezeket a meggyőződéseket, és döntsük el, hogy működnek-e, hatásosak és pozitívak-e a mi esetünkben. Beszéltünk a modellezés fontosságáról. A modellezés kiválósága a modellezésről alkotott meggyőződésnél kezdődik. Bizonyos dolgoknak a modellezéséhez idő kell, de ha tudunk olvasni, gondolkodni, és a hallásunkkal sincs baj, le tudjuk modellezni a világ legsikeresebb embereinek meggyőződéseit. Amikor J. Paul Getty* elindult a karrier útján, elhatározta, hogy kideríti a legsikeresebb emberek meggyőződéseit, majd cselekedett, és lemodellezte őket. Tudatosan mi is modellezhetjük az ő és a legnagyobb vezetők meggyőződéseit, ha elolvassuk az önéletrajzukat. A könyvtárakban bőségesen találunk válaszokat az olyan témájú kérdésekre, hogy miként érjünk el gyakorlatilag bármilyen eredményt, amit csak akarunk. Honnan származnak a személyes meggyőződéseink? Az utca átlagemberétől? A televízióból vagy a rádióból? Esetleg egy olyan személytől, aki a leghosszabban és leghangosabban beszél? Ha sikeresek akarunk lenni, a legbölcsebb az lenne, hogy meggyőződéseinket gondosan megválasztanánk, és nem úgy járnánk-kelnénk a világban, mintha egy darab légyfogó papír lennénk, amely összegyűjti azokat a meggyőződéseket, amelyek éppen ráragadnak. Fontos felismerni, hogy a lehetőségek, amelyeket kihasználunk, és az elért eredményeink mind részét képezik egy dinamikus folyamatnak, amelynek a kezdetét a meggyőződés jelenti. Ezt a folyamatot általában az alábbi diagram formájában szeretem elképzelni. Képzeljünk el egy személyt, akinek az a meggyőződése, hogy valamilyen téren sikertelen. Mondjuk azt gondolja magáról, hogy rossz tanuló. Ha arra számít, hogy meg fogni bukni, potenciálját, lehetőségeit vajon mennyire fogja kihasználni? Nem *J. Paul Getty – amerikai gyáros, a Getty Oil Company alapítója volt. (a ford.)
72
Lehetőségek
Cselekvés
Eredmények
Meggyőződés / hozzáállás
nagyon. Már azzal, hogy a bukásra számít, azt mondta magának, hogy nem tud semmit. Máris olyan jelzést küldött agyának, hogy a bukásra számítson. Ha ezekkel a fajta elvárásokkal indul neki a dolgoknak, milyen cselekvéseket fog valószínűleg végrehajtani? Magabiztos, energikus, kongruens, célratörő lesz? Cselekedetei tükrözni fogják valódi lehetőségeit? Nem valószínű. Ha meg vagyunk győződve arról, hogy kudarcot vallunk, miért erőlködjünk a kemény próbálkozással? Tehát a fentiek szerint olyan meggyőződési rendszerrel indulunk el, amely azt hangsúlyozza, amit nem tudunk megtenni, vagyis olyan rendszerrel, amely a későbbiekben jelzést ad az idegrendszerünknek egy bizonyos módon való reagálásra. Ezáltal a potenciálunknak csak korlátozott mennyiségét vettük igénybe. Kedvetlenül, puhatolózva cselekedtünk. Milyen eredmények származhatnak mindebből? Nagy eséllyel igen siralmasak. Milyen hatással lesznek ezek a siralmas eredmények a későbbi próbálkozásokkal kapcsolatos meggyőződéseinkre? Nagy eséllyel erősíteni fogják azokat 73
a negatív meggyőződéseket, amelyekkel az egész láncolat elindult. Ha ez jelenti a siker receptjét, akkor az L.A. Raiders* csapata balerinákból áll. A fenti esetben egy klasszikus lefelé tartó spirállal van dolgunk. A kudarc kudarcot szül. A boldogtalan és „félresiklott életet” élő emberek gyakran olyan hosszú ideig híján vannak az általuk elképzelt eredményeknek, hogy többé már nem is hisznek benne, hogy azokat képesek elérni. Csak keveset, vagy szinte semmit nem tesznek annak érdekében, hogy kihasználják lehetőségeiket, és ezzel együtt elkezdjék keresni annak módját, hogy miképpen tudnák életüket olyan területre kormányozni, ahol a lehető legkevesebbet kell tenni önmagukért. Ilyen cselekvéssel, hozzáállással milyen eredményeket érnek el? Természetesen lesújtó, szánalmas eredményeket, amelyek még jobban szétzúzzák meggyőződéseiket, ha még egyáltalán van mit szétzúzni. „Csak küzdelem árán teremnek a jó gerendák; minél erősebb a szél, annál erősebbek a fák.” J. Willard Marriott
Vizsgáljuk meg ugyanezt a dolgot egy másik szemszögből! Tételezzük föl, hogy nagy reményekkel indulunk neki valaminek. Sőt nemcsak reményeink, elvárásaink vannak, hanem minden idegszálunkkal meg vagyunk győződve arról, hogy sikerrel fogunk járni. Amikor ilyen közvetlenül, világosan közöljük magunkkal, hogy az, amit tudunk, igaz, akkor vajon mennyire fogjuk kihasználni lehetőségeinket? Valószínűleg nagymértékben. Ezúttal hogyan fogunk cselekedni? Éppen csak odavonszoljuk magunkat és kedvetlenül, tessék-lássék módon próbálkozunk? Természetesen nem! Izgatottak vagyunk, tele vagyunk energiával, számítunk a sikerre, és keményen fogunk dolgozni. Ha ilyen erőfeszítéseket teszünk, milyen eredményeket érünk el? Minden esélyünk megvan arra, hogy eredményeink meglehetősen jók legyenek. És ez miképpen fog hatni azon meggyőződésünkre, hogy a jövőben képesek leszünk nagyszerű eredményeket elérni? Ez a helyzet pontosan az ellentéte az ördögi körnek. Ebben az esetben a siker a sikerből táplálkozik, még több sikert generál, és minden egyes siker erősebb meggyőződést és lendületet teremt a még magasabb szinten való sikerekhez. Előfordul-e, hogy az erőforrásokkal teli emberek elrontanak dolgokat? Minden bizonnyal igen. A megerősítő meggyőződések garantálják-e a sikert minden alkalommal? Természetesen nem. Ha valaki azt mondja, hogy a kezében van az örökös és makulátlan sikert garantáló csodarecept, akkor a legjobb, ha jó erősen megfogjuk a tárcánkat, és elindulunk az ellenkező irányba. A történelem azonban időről időre bebizonyítja, hogy ha az emberek fenntartják azokat a meggyőződési rendszereiket, amelyek pozitív erővel töltik el őket, akkor mindig kellő hozzáállással és 74
elegendő erőforrásokkal képesek cselekedni ahhoz, hogy végül boldoguljanak. Abraham Lincoln elvesztett ugyan néhány fontos választást, de folyamatosan hitt abban, hogy hosszú távon képes lesz sikert elérni. Engedte, hogy a siker erővel töltse el, viszont nem engedte, hogy a kudarcok elszívják tőle ezt az erőt. Meggyőződési rendszere a kiválóság felé irányult, amit végül el is ért. Amikor ez bekövetkezett, megváltoztatta Amerika történelmét. A siker eléréséhez néha nincs is szükség arra, hogy valamivel kapcsolatban hatalmas meggyőződésünk vagy különleges hozzáállásunk legyen. Előfordul, hogy az emberek egyszerűen azért érnek el kiváló eredményeket, mert nem tudják, hogy az adott dolog elérése nehéz vagy lehetetlen. Esetenként már az is elég, ha az embernek nincs semmilyen korlátozó meggyőződése valamiről. Van például egy történet egy fiatalemberről, aki matematikaórán elaludt. Akkor ébredt fel, amikor megszólalt a csengő; felnézett a táblára, és lemásolta a táblán lévő két feladatot. Azt gondolta, hogy a két feladat az aznapi házi feladat. Hazament, és egész nap és éjszaka dolgozott a feladatokon. Egyiket sem tudta megoldani, de a hét hátralévő részében tovább próbálkozott a megoldással. Végül az egyikre megtalálta a megoldást, és bevitte az órára. A tanár teljességgel meg volt döbbenve. Kiderült, hogy azt a feladatot, amit a fiatalember megoldott, megoldhatatlannak tartották. Ha diákunk ezt tudta volna, valószínűleg ő sem oldotta volna meg. De mivel nem közölte magával, hogy a példát nem lehet megoldani, sőt ennek éppen az ellenkezőjét tette – vagyis azt gondolta, hogy meg kell oldania –, képes volt megtalálni a megoldást. A meggyőződés megváltoztatásának egy másik módja az, ha olyan tapasztalatunk van, amely rácáfol a meggyőződésünkre. Ez az oka, hogy a tűzön járást végezzük. Nem érdekel, hogy az emberek tudnak-e a tűzön járni, az viszont igen, hogy képesek valamit megtenni, amit addig lehetetlennek tartottak. Ha meg tudunk tenni olyasmit, amit határozottan lehetetlennek tartottunk, akkor feltétlenül át kell gondolnunk a meggyőződéseinket. Az élet titokzatosabb és összetettebb annál, mint azt többen hinni szeretik. Ha tehát eddig nem tettük volna meg, itt az ideje, hogy felülvizsgáljuk meggyőződéseinket és eldöntsük, melyek azok közülük, amelyeket esetleg megváltoztatnánk, és ezeket milyen más meggyőződésekkel váltanánk fel. A következő kérdés, hogy az ábrán egy homorú vagy domború forma látható-e?
75
Elég buta a kérdés. A válasz az, hogy attól függ, honnan nézzük. A valóságunk az a valóság, amit mi magunk hozunk létre. Ha pozitív belső reprezentációink vagy meggyőződéseink vannak, akkor ez azért van, mert ilyeneket hoztunk létre. Ha ezek a meggyőződések negatívak, azokat szintén mi magunk hoztuk létre. A kiválóságot elősegítő meggyőződések száma akármennyi lehet, de kiválasztottam hét olyat, amely számomra különösen fontosnak tűnik. Ezeket úgy nevezem, hogy…
76
V. FEJEZET
A SIKER HÉT HAZUGSÁGA
„Otthona az elme, melynek falai közt az én Mennyországot teremthet a pokolból, És poklot a mennyekből.” John Molton
A világ, amelyben élünk, az a világ, amelyet tudatosan vagy éppen öntudatlanul, mi magunk választunk magunknak. Ha a boldogságot választjuk, azt kapjuk. Ha a boldogtalanságot, azt is megkapjuk. Ahogy az előző fejezetben tanultuk, a meggyőződés a kiválóság alapja. Meggyőződéseink sajátos, következetes struktúrák, amelyek megszabják felfogásunkat, gondolkodási módunkat. A meggyőződések jelentik azokat az alapvető választási lehetőségeket, melyek szerint megítéljük életünket, majd ennek alapján megválasztjuk, hogy miként éljük. Meggyőződéseink döntik el, hogyan hozzuk működésbe vagy hogyan kapcsoljuk ki agyunkat. A kiválóság felé vezető első lépést tehát azoknak a meggyőződéseknek a megtalálása jelenti, amelyek az elérni kívánt eredmények felé irányítanak minket. A sikerhez vezető út abból áll, hogy ismernünk kell a célt, megfelelő lépéseket kell tennünk, tudnunk kell, milyen eredményeket hoznak a lépéseink, majd rugalmasan változtatni kell a lépéseken mindaddig, amíg el nem érjük, amit szeretnénk. Ugyanez igaz a meggyőződésekre is. Meg kell találnunk a célunkat támogató meggyőződéseket – azokat, amelyek abba az irányba visznek minket, amerre menni akarunk. Ha meggyőződéseink ezt nem teszik lehetővé, meg kell válnunk tőlük, és újakkal kell próbálkoznunk. Az emberek néha elbizonytalanodnak, amikor a siker „hazugságairól” beszélek. Ki akarná hazug elvek szerint élni az életét? Én azonban csak azért használom ezt a kifejezést, mert nem tudjuk, hogy a világ valójában milyen. Nem tudjuk, hogy az említett vonal homorú vagy domború formát ábrázol. Nem tudjuk, hogy meggyőződéseink igazak vagy hamisak. Amit viszont tudhatunk, az, hogy működnek-e 77
– hogy támogatnak-e minket, hogy gazdagítják-e életünket, jobb emberekké tesznek-e minket, vagy hogy segítenek-e nekünk és másoknak. A „hazugságok” szót ebben a fejezetben állandó emlékeztetőként használjuk, mivel nem tudjuk teljes bizonyossággal, hogy a dolgok pontosan miként működnek. Például ha már tudjuk, hogy az említett vonal homorú formát jelöl, akkor többé nem láthatjuk azt tetszésünk szerint domborúnak. A „hazudni” vagy „hazugság” szó nem azt jelenti, hogy „hamisnak” vagy „becstelennek” lenni, hanem arra emlékeztet minket, hogy függetlenül attól, mennyire hiszünk egy koncepcióban vagy egy elvben, nyitottnak kell lennünk más lehetőségekre és a folyamatos tanulásra. Azt javasolom az Olvasónak, vizsgálja meg az ebben a fejezetben tárgyalt hét meggyőződést, és döntse el, hogy önmaga számára hasznosak-e. Ezeket a meggyőződéseket időről időre felismertem olyan sikeres embereknél, akiket modelleztem. A kiválóság modellezéséhez a kiválóság meggyőződési rendszereiből kell kiindulnunk. Úgy találtam, hogy ez a hét meggyőződés képessé teszi az embereket arra, hogy több erőforrást használjanak ki, többet tegyenek, jobban cselekedjenek, és nagyszerűbb eredményeket érjenek el. Nem állítom, hogy ezek jelentenék a sikerhez vezető kizárólagos meggyőződéseket. E meggyőződések csupán kiindulási pontok. Másoknál már beváltak, és szeretném, ha tenne egy próbát, hogy az Ön esetében is működnek-e. 1. számú meggyőződés: Minden valamilyen okból és céllal történik, és minket szolgál. Emlékszik még W. Mitchell történetére? Mi volt az a központi meggyőződése, amely segített neki túllépni a szerencsétlen helyzetén? Úgy döntött, hogy mindazt, ami történt vele, minden lehetséges módon előnyére, hasznára fordítja. Ugyanígy minden sikeres embernek megvan az a rejtélyes képessége, hogy egy adott helyzetben arra összpontosítson, hogy mi a lehetséges számára, és milyen pozitív eredmények származhatnak az adott helyzetből. Teljesen mindegy, hogy mennyi negatív visszajelzést kapnak a környezetüktől, ők a lehetőségekben gondolkodnak. Úgy gondolják, hogy minden valamilyen meghatározott okkal történik, és az őket szolgálja. Hiszik, hogy minden balszerencse magában hordozza az ugyanolyan mértékű vagy még nagyobb előny magvait. Garantálhatom, hogy a kiemelkedő eredményeket elérő emberek mind így gondolkodnak. Gondolja ezt végig a saját élete vonatkozásában. Bármilyen helyzetre számtalan módon lehet reagálni. Tételezzük föl, hogy az Ön cége nem kap meg egy olyan szerződést, amelyre Ön már nagyon számított, mivel bizonyos volt benne, hogy kiérdemelte. Lennének olyanok, akik az Ön helyében sértve és csalódottnak éreznék magukat. Lehet, hogy otthon ülnének és szomorkodnának, vagy elmennének valahová, és jól leinnák magukat. Néhányan dühöngenének. A szerződést odaítélő vállalatot hibáztatnák, a vállalat embereit pedig nemtörődöm alakoknak neveznék. Vagy egyszerűen a saját embereiket okolnák, amiért elszúrtak egy biztos üzletet. 78
Ezek a reakciók ugyan lehetővé tennék a feszültség némi levezetését, de igazából nem segítenének. Egyáltalán nem vinnének közelebb a kívánt eredményhez. Nagyfokú fegyelemre van szükség ahhoz, hogy képesek legyünk visszamenőlegesen átgondolni az egyes lépéseinket, levonni a fájdalmas tanulságokat, kijavítani a hibákat és alaposan felmérni az új lehetőségeket. Viszont ez az egyetlen módja annak, hogy pozitív kimenetele legyen egy látszólag negatív következménynek. Hadd mutassam be a lehetőségek kihasználásának egy nagyon jó példáját. Marilyn Hamilton, egykori tanár és szépségkirálynő ma sikeres üzletasszony a kaliforniai Fresnóban. Egyben túlélője is egy szörnyű balesetnek. Huszonkilenc éves korában sárkányrepülővel lezuhant egy sziklaszirtről, amelynek következtében deréktól lefelé megbénult és kerekes székbe kényszerült. Marilyn természetesen fordíthatta volna a figyelmét egy csomó olyan dologra, amit többé már nem tehetett. Ehelyett azonban azokra a lehetőségekre koncentrált, amelyek megnyíltak előtte. Sikerült tragédiájában meglátnia a lehetőséget. Az első perctől fogva zavarták őt a kerekes székei. Túlságosan bezárva, korlátozva érezte magát bennük. A legtöbbünknek valószínűleg semmilyen elképzelése nincs arról, hogy miképpen kell megítélni egy kerekes szék alkalmasságát, használhatóságát. De Marilynnek volt. Felismerte, hogy kivételes lehetősége van a meglévőnél jobbat tervezni. Összefogott hát két barátjával, akik sárkányrepülők építésével foglalkoztak, és közösen elkezdték kidolgozni egy jobb kerekes szék prototípusát. Ők hárman később létrehozták a Motion Designs nevű vállalatot, amely ma már több millió dolláros forgalmat bonyolít le. Történetük tehát üzleti sikertörténet, amely forradalmasította a kerekes székeket gyártó iparágat, és cégük 1984-ben Az Év Kisvállalkozása lett Kaliforniában. Első alkalmazottjukat 1981-ben vették fel, ma már nyolcvan embert foglalkoztatnak, és több mint nyolcszáz partnerükön keresztül forgalmazzák termékeiket. Nem tudom, hogy Marilyn Hamilton próbálta-e valaha tudatosan átgondolni a meggyőződéseit, de az biztos, hogy tevékenysége a lehetőség dinamikus megérzéséből jött létre. Gyakorlatilag minden nagy sikernek ugyanez a kiindulási pontja. Most álljon meg egy percre, és gondolja át újra a meggyőződéseit! Általában arra számít, hogy a dolgok jól alakulnak, vagy arra, hogy kedvezőtlenül? Azt várja-e, hogy az Öntől telhető maximális erőfeszítésekkel sikert fog elérni, vagy inkább kudarcot vall? Egy adott helyzetben a lehetőséget látja-e meg, vagy az akadályokat? Sok ember hajlamos inkább a negatív, mint a pozitív szempontokra koncentrálni. Ennek a beállítottságnak a megváltoztatásához az első lépést e beállítottság felismerése jelenti. A korlátokat látó meggyőződés korlátozott embereket teremt. A változás kulcsa az, ha megszabadulunk a korlátoktól, ha elengedjük őket, és magasabb rendű erőforrásokból táplálkozunk. A mi kultúránkban azokból az emberekből lesznek vezetők, akik meglátják a lehetőségeket, akik, ha a sivatagban járnak, egy kertet látnak maguk előtt. Lehetetlen ez? Mi történt Izraelben? Ha erősen hiszünk a lehetőségben, az valószínűleg teljesülni is fog. 79
2. számú meggyőződés: Olyan, hogy kudarc, nem létezik. Csak eredmények vannak. Ez szinte a fenti egyes számú meggyőződés kiegészítése, és önmagában véve éppen annyira fontos is. A mi kultúránkban a legtöbb ember tudata úgy van „programozva”, hogy féljen ettől a kudarcnak nevezett tényezőtől. Mindnyájan fel tudunk idézni gondolatban olyan alkalmakat, amikor el akartunk érni valamit, de végül egészen más lett a dolgok kimenetele. Mindnyájan buktunk már meg vizsgán, szenvedtünk reménytelen és beteljesületlen románcok miatt vagy készítettünk olyan üzleti tervet, amely aztán a szemünk láttára dőlt romba. Ebben a könyvben mindenhol a „kimenetel” és az „eredmények” szavakat használom, mert a sikeres emberek is így fogalmaznak. Ők semmiben nem látnak kudarcot. Nem hisznek benne. Náluk ez a fogalom nem jön számításba. Az embereknek mindig sikerül valamilyen eredményeket elérniük. Kultúránk szupersikereit nem azok az emberek képviselik, akik nem hibáznak vagy vallanak kudarcot, hanem egyszerűen az olyan emberek, akik tudják, hogy amennyiben megpróbálnak valamit, és azzal nem érik el, amit szeretnének, akkor az így nyert tapasztalatból csak tanulhatnak. Felhasználják mindazt, amit tanultak, és egyszerűen megpróbálkoznak egy másik módszerrel. Új szempontok szerint cselekszenek, és új eredményeket érnek el. Gondolkozzunk csak el erről! Mi az az egyetlen erőforrás, illetve egyetlen előny, amelyből ma több van a kezünkben, mint amennyi tegnap volt? A válasz természetesen az, hogy a tapasztalat. Azok, akik tartanak a kudarctól, már előre belső reprezentációkat alakítanak ki arról, hogy mi az, ami esetleg nem fog működni. És éppen ez gátolja meg őket abban a cselekvésben, amelyen keresztül elérhetnék mindazt, amit szeretnének. Ön fél a kudarctól? Nos, mit gondol a tanulásról? Minden emberi tapasztalatból tanulhat, és ezáltal mindig sikert érhet el bármiben, amivel foglalkozik. Mark Twain egyszer a következőt mondta: „Nincs szomorúbb látvány, mint egy fiatal pesszimista.” Igaza volt. Azok az emberek, akik hisznek a kudarcban, szinte garantáltan csak középszerű életet élnek. A kudarc olyan tényező, amelyet a nagyszerűséget és kiválóságot elérő emberek egyszerűen fel sem fognak. Nem foglalkoznak vele. Nem kapcsolnak negatív érzéseket olyasvalamihez, ami nem válik be, nem működik. Hadd mutassam most be valakinek az élettörténetét. Ez a valaki egy olyan férfi volt, aki • • • • • •
21 éves korában üzleti csődbe jutott. 22 éves korában alulmaradt egy törvényhozói választáson. 24 éves korában ismét üzleti csődbe jutott. 26 éves korában túljutott a szerelme halála miatti megrázkódtatáson. 27 éves korában idegösszeomlást kapott. 34 éves korában elvesztett egy kongresszusi választást 80
• • • • •
36 éves korában ismét elvesztett egy kongresszusi választást 45 éves korában a szenátori küzdelemben maradt alul 47 éves korában nem tudta elnyerni az alelnöki pozíciót 49 éves korában szenátori választást vesztett 52 éves korában az Egyesült Államok elnöke lett.
A férfi neve Abraham Lincoln volt. Vajon lehetett volna belőle elnök, ha életének ezeket az eseményeit kudarcként élte volna meg? Valószínűleg nem. Van egy híres történet Thomas Edisonról. Miután 9999 alkalommal próbálkozott az elektromos égő tökéletesítésével, és nem járt sikerrel, valaki megkérdezte tőle: „Tízezerszer fog kudarcot vallani?”. Erre Edison a következőt válaszolta: „Nem vallottam kudarcot. Csupán egy újabb módját fedeztem fel annak, hogy miképpen nem lehet feltalálni az elektromos égőt.” Edison azt fedezte fel, hogy egy másfajta cselekvéssor miképpen hozott az elérni kívánt eredménytől eltérő eredményt. „Árulónk a kétség: Attól foszt meg, mit könnyedén elérnénk, Ha volna merszünk.” William Shakespeare*
A győztesek, a vezetők és a mesterek – a nagy személyes belső erővel rendelkező emberek – mind tisztában vannak azzal, hogy ha próbálkozunk valamivel, és a próbálkozás kimenetele nem az, amit szeretnénk, akkor csak egyszerű visszajelzésről van szó. Ezt az információt arra kell felhasználnunk, hogy finomabb szempontok alapján válasszuk meg azokat az eszközöket, módszereket, amelyekre a kívánt eredmények létrehozásához szükségünk van. Buckminster Fuller egyszer ezt írta: „Mindent, amit az emberek megtanultak, kizárólag a próbálkozások és tévedések tapasztalatai révén tanulták meg. Az emberek csak a hibákon keresztül tanulnak.” Néha a saját hibáinkból tanulunk, néha pedig másokéból. Gondolkodjon el egy percig azon, hogy mi volt az Ön életében az öt legnagyobb úgynevezett „kudarc”! Mit tanult ezekből a tapasztalatokból? Nagy valószínűséggel éppen ezek voltak a legértékesebb tanulságok, melyekre életünk során szert tettünk. Fuller egy hajó kormánylapátjának a metaforáját használja. Azt mondja, hogy amikor egy hajó kormánylapátja az egyik vagy másik oldal felé szögben áll, a hajó hajlamos lesz körbe-körbe haladni a kormányos szándéka ellenére. A kormányosnak korrigálnia kell a mozgást, és az akció–reakció, a beállítás és a korrekció szüntelen folyamata révén vissza kell állítania a hajót az eredeti irányba. Képzeljük ezt *Shakespeare: Szeget szeggel (Mészőly Dezső fordítása)
81
el gondolatban: ott ül a kormányos a csónakjában a nyugodt tengeren, és finoman irányítja a csónakot a célja felé, miközben ezernyi olyan elkerülhetetlen tényezőt hárít el, amelyek csónakját minduntalan el akarják téríteni irányától. Nagyon szép látvány, és csodálatos példája a sikeres életnek. A legtöbben azonban nem így gondolkodunk. Minden hibához, minden egyes tévedéshez rendszerint valamilyen érzelmi teher is társul. Ez kudarc, ami nagyon rossz fényt vet ránk. Sok ember neheztel magára azért, mert túlsúlyos. A túlsúllyal kapcsolatos hozzáállásuk ennek ellenére egyáltalán nem változik. A régi beidegződések helyett inkább örülniük kellene, hogy sikerült elérniük egy „felesleges hájnak” nevezett eredményt, és ettől kezdve létre fognak hozni egy „karcsúság” nevű új eredményt. Ezt az új eredményt újfajta cselekvési móddal érnék el. Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy milyen lépéseket tegyünk ennek az eredménynek az elérése érdekében, fordítsunk megkülönböztetett figyelmet a X. fejezetre, vagy modellezzünk egy olyan személyt, akinek már sikerült elérnie a „karcsúság” nevű eredményt. Derítsük ki, hogy ez a személy mentálisan és fizikailag milyen konkrét cselekvést végez annak érdekében, hogy megőrizze karcsúságát. Hajtsuk végre ugyanazokat a cselekvéseket, és mi is ugyanazokat az eredményeket fogjuk elérni. Mindaddig, amíg túlsúlyunkra kudarcként tekintünk, egyhelyben fogunk topogni. Abban a percben viszont, mihelyst túlsúlyunkat egy általunk létrehozott eredménynek látjuk, amit éppen ezért meg tudunk változtatni, garantált a karcsúsodás sikere. A kudarcban való hit az elme egyfajta megmérgezése. Amikor negatív érzelmeket tárolunk magunkban, befolyásoljuk fiziológiánkat, gondolkodásunkat, egész állapotunkat. A legtöbb ember számára az egyik legnagyobb korlátot a kudarctól való félelem jelenti. Dr. Robert Schuller, aki a lehetőségekben való gondolkodás koncepcióját tanítja, a következő nagyszerű kérdést teszi fel: „Mit próbálnál meg végrehajtani, ha tudnád, hogy semmiképpen sem vallhatnál kudarcot?” Gondolkodjunk el erről! Ön mit válaszolna a kérdésre? Ha valóban hinne abban, hogy nem vallhat kudarcot, talán teljesen újfajta cselekvéseket hajtana végre, és hatalmas új eredményeket hozna létre. Nem érezné magát jobban már eleve attól, hogy megpróbálja elérni őket? Nem ez lenne-e a fejlődés egyetlen módja? Éppen ezért azt javaslom, hogy most rögtön kezdje megérteni, hogy a kudarc nem létezik. Csak eredmények vannak. Mindig valamilyen eredményt produkálunk. Ha az eredmény nem olyan, mint amilyenre vágyik, megváltoztathatja a módszereket, és új eredményeket érhet el. Ebben a könyvben húzza át a „kudarc” szót, karikázza be az „eredmény” szót, és lelkiismeretesen határozza el, hogy minden tapasztalatból tanulni fog. 3. számú meggyőződés: Történjen bármi, vállaljon érte felelősséget. A nagyszerű vezetők és a nagy sikereket elérő emberek másik közös tulajdonsága az abból a meggyőződésből való cselekvés, hogy ők hozzák létre saját világukat. A kifejezés, amit időről időre mindig hallhatunk, az: „Én vagyok a felelős. Intézkedni fogok.”. 82
Nem véletlen, hogy újra és újra ugyanazt az álláspontot halljuk. A sikeres emberek általában abban a meggyőződésben élnek, hogy teljesen mindegy, mi történik, legyen az akár jó, akár rossz, mindent ők hoztak létre. Ha valamit nem fizikai cselekvéssel idéztek elő, akkor talán gondolataik súlyával, jellegével tették azt. Nos, azt nem tudom, hogy ez az utóbbi igaz-e. Egyetlen tudós sem tudja bizonyítani, hogy a gondolataink hozzák létre a valóságunkat. Ennek ellenére ez egy hasznos hazugság. Belső erőt adó meggyőződés. Ez az oka annak, hogy végül is hiszek benne. Hiszem, hogy az életben mi hozzuk létre, teremtjük meg élményeinket, tapasztalatainkat – akár a magatartásunk, akár a gondolataink révén –, és hogy minden tapasztalatból tanulhatunk. Ha nem hiszünk abban, hogy mi magunk teremtjük meg a saját világunkat – legyen az akár sikeres, akár kudarcokkal terhelt –, akkor ki vagyunk szolgáltatva a körülmények szeszélyének. Akkor a dolgok csak úgy megtörténnek velünk. Bábok vagyunk, nem pedig cselekvő egyének. Hadd mondjam azt, hogy amennyiben egy ilyen meggyőződés áldozata lennék, már most kiszállnék az egészből, és keresnék magamnak egy másik kultúrát, egy másik világot, sőt egy másik bolygót is. Miért vagyunk itt, ha csak kiszámíthatatlan külső erők játékszerének tartjuk magunkat? Véleményem szerint a felelősség vállalása az egyik legjobb mérce egy személy belső hatalmának, erejének, illetve érettségének megítélésére. Ugyanakkor a felelősségvállalás azt is jelzi, hogy az illetőnek egymásra épülő, egymást támogató meggyőződései vannak, és hogy koherens meggyőződési rendszere szinergikus képességekkel bír. Ha nem hiszünk a kudarcban, ha tudjuk, hogy elérjük célunkat, akkor a felelősségvállalással nem vesztünk semmit, sőt csakis nyerhetünk. Ha irányítjuk a dolgokat, sikerrel fogunk járni. John F. Kennedynek ilyen volt a meggyőződési rendszere. Dan Rather egy alkalommal azt mondta, hogy Kennedyből a disznó-öbölbeli incidens alatt lett igazi vezető, amikor is kiállt az amerikai nép elé, és kijelentette, hogy a Disznó-öbölben olyan atrocitás, jogsértés történt, amelynek soha nem lett volna szabad megtörténnie – majd teljes mértékben felelősséget vállalt a történtekért. Amikor ezt megtette, tehetséges fiatal politikusból valódi vezetővé vált. Kennedy megtette azt, amit minden nagy vezetőnek meg kell tennie. Azok, akik vállalják a felelősséget, erővel és hatalommal rendelkeznek. Azok, akik kerülik, erőtlenek. Ugyanez a felelősségi elv igaz személyes szinten is. A legtöbben átéltünk már olyan tapasztalatot, amikor megpróbáltunk egy másik személy felé valamilyen pozitív érzelmet kifejezni. Megpróbáljuk például elmondani valakinek, hogy szeretjük őt, vagy hogy megértjük a problémáját. És ahelyett, hogy az illető megkapná ezt a pozitív üzenetet, inkább negatívnak érzékeli igyekezetünket. Mérges lesz, vagy ellenségessé válik. Gyakran hajlamosak vagyunk úgy reagálni, hogy mi is azonnal dühösek leszünk, a másikat hibáztatjuk, vagy őt tartjuk felelősnek minden rosszért. Ez a könnyű menekülést jelenti, de nem mindig bizonyul 83
a legbölcsebb megoldásnak. A helyzet ugyanis az, hogy a kommunikáció módja is lehetett a vita kiváltó oka. Ilyenkor még mindig létrehozhatjuk azt a kommunikációs eredményt, amit szeretnénk, amennyiben emlékszünk a célunkra – vagyis arra a magatartási formára, amit szeretnénk kialakítani. Csakis tőlünk függ, hogy megváltoztatjuk-e a hozzáállásunkat, a hanghordozásunkat, az arckifejezéseinket és így tovább. Azt mondjuk, hogy a kommunikáció jelentését az a reakció jelzi, amit kapunk. A cselekvés megváltoztatásával megváltoztathatjuk a kommunikáció módját. A felelősség megőrzésével megőrizzük a képességet is az eredmény megváltoztatására. 4. számú meggyőződés: Nem szükséges mindent érteni ahhoz, hogy mindent használni tudjunk. Sok sikeres embernek van egy másik nagyon hasznos meggyőződése is. Úgy vélik, hogy egy bizonyos dologgal kapcsolatban nem kell mindent tudniuk ahhoz, hogy azt használják. Tudják, hogy miképpen használják a lényeget, és nem érzik úgy, hogy le kellene ragadniuk minden részletkérdésnél. Ha vezetői pozícióban lévő embereket tanulmányozunk, látni fogjuk, hogy nagyon sok dologgal kapcsolatban rendelkeznek gyakorlati tudással, ellenben csak igen kis mértékben vannak tisztában vállalatuk minden egyes apró részletével. Az első fejezetben ejtettünk szót arról, hogy a modellezéssel miképpen takarítható meg egyik pótolhatatlan erőforrásunk, az idő. Azzal, ha megfigyeljük a sikeres embereket, és megpróbáljuk felfedezni, milyen konkrét lépéseket tesznek eredményeik érdekében, képesek leszünk lemásolni cselekvési módjaikat, és így elérni eredményeiket – de sokkal kevesebb idő alatt, mint amennyire nekik volt szükségük. Az idő az egyik olyan dolog, amit senki nem tud teremteni a részünkre. A sikeres eredményeket elérő embereknek viszont mindig sikerül jól gazdálkodniuk az idővel. Minden helyzetből kiaknázzák, kipréselik a lényeget, kiveszik belőle, amire szükségük van, a mellékes dolgokkal pedig nem törődnek. Természetesen ha valami felkelti érdeklődésüket, ha meg akarják érteni, hogyan működik egy motor, hogyan állítanak elő valamilyen terméket, rászánják a tanulásra a szükséges időt. De mindig tudatában vannak annak, hogy milyen mélységű részletekre van szükségük. Mindig tudják, mi az, ami lényeges, és mi az, ami nem. Fogadni mernék, hogy ha megkérném Önt, mondja el az elektromosság működési elvét, csak valamilyen sekélyes és vázlatos magyarázatot kapnék. Ennek ellenére Ön még ugyanolyan örömmel nyúlna a kapcsolóhoz és kapcsolná fel a világítást. Nem hinném, hogy sokan lennének, akik ezt a könyvet most otthon gyertyafény mellett olvassák. A sikeres emberek különösen jól képesek különbséget tenni abban a tekintetben, hogy melyek azok a dolgok, amelyeket szükséges megérteniük, és melyek azok, amelyeket nem. Ahhoz, hogy Ön az életben hatékonyan tudja felhasználni az ebben a könyvben található információkat és mindazokat a képességeket, amelyekkel rendelkezik, fel kell fedeznie, hogy létezik egy bizonyos egyensúly 84
a felhasználás és a tudás között. Tölthetjük minden időnket a gyökerek tanulmányozásával, de megtanulhatjuk azt is, hogyan szüreteljük le a gyümölcsöt. A sikeres emberek nem feltétlenül ugyanazok a személyek, akiknek a legtöbb információ vagy tudás van a birtokukban. Valószínűleg sok olyan tudós és mérnök volt a Stanfordon és a Kaliforniai Műszaki Egyetemen, aki többet tudott a számítógépek belső áramköreiről, mint Steve Jobs vagy Steve Wozniak, viszont ők ketten azok közé tartoztak, akik a leghatékonyabban használták fel azt, amit tudtak. És így ők voltak azok, akik eredményesek lettek. 5. számú meggyőződés: Az emberek képviselik a legnagyobb erőforrást. A kiválóságot elért személyek – vagyis a kiemelkedő eredményeket elérő emberek – szinte egyetemlegesen hatalmas tiszteletet és nagyrabecsülést éreznek az emberek iránt. Rendelkeznek a csapatszellem, a közös cél és az egység érzésével. Ha van valamilyen bölcs meglátás az olyan újgenerációs üzleti sikerkalauzok középpontjában, mint az Innováció és vállalkozás, A kiválóság nyomában vagy Az egyperces menedzser, akkor az nem más, mint azon megállapítás, hogy nem jöhet létre tartós siker az emberek közötti összhang nélkül, és hogy a siker útját egy szorosan együttműködő sikeres csapat kialakítása jelenti. Mindnyájan láttunk már beszámolókat japán gyárakról, ahol a dolgozók és a vállalatvezetés tagjai ugyanabban a büfében étkeznek, és ahol a teljesítmény értékelése mindkét csoport aktív részvételével történik. A japánok sikere tükrözi azokat a csodákat, amelyek akkor érhetők el, ha a dolgozókat tisztelik, és nem próbálják manipulálni őket. Amikor Thomas J. Peters és Robert H. Waterman Jr., A kiválóság nyomában című könyv szerzői alapos vizsgálatnak vetették alá azokat a tényezőket, amelyek egy-egy vállalatot naggyá tettek, az egyik legfontosabb dolog, amit megállapítottak, az emberek iránti szenvedélyes figyelem megléte volt. „A kiváló vállalatokon belül aligha lehetett olyan tényezőt találni, amely jobban áthatott volna mindent, mint az egyén iránti tisztelet érzése” – írják a szerzők. A sikeres vállalatok azok voltak, amelyek a dolgozóikat tisztelettel és méltó módon kezelték, és nem eszköznek, hanem partnereknek tekintették őket. A szerzők megjegyzik, hogy az egyik tanulmány keretében húsz meginterjúvolt Hewlett-Packard-igazgató közül tizennyolc azt mondta, hogy a vállalat sikere a HP emberközpontú filozófiájának köszönhető. A HP nem olyan kiskereskedelmi cég, amely a nagyközönséggel foglalkozik, és nem olyan szolgáltató vállalat, amely a vevőkörtől függ. Ez a vállalat a korszerű technika legkomplexebb határain, élvonalában működik. De még ott is egyértelmű, hogy az emberekkel való bánásmódot tekintik a legkiemelkedőbb kihívásnak, feladatnak. Az itt felsorolt többi meggyőződéshez hasonlóan erről a meggyőződésről is könnyebb hatásosan szónokolni, mint ténylegesen átvenni és betartani. Könnyű színlelni, hogy – akár a családban, akár a munkahelyen – az embereket tisztelettel kezeljük. Ezt a gondolatot megvalósítani azonban nem mindig olyan egyszerű. 85
Miközben Ön ezt a könyvet olvassa, mindig emlékezzen a hajójának irányát kiigazító kormányos látványára, amint a tengeren célja felé tart. Az életben ugyanez játszódik le. Állandóan ébernek kell lennünk, módosítani kell magatartásunkat, hozzáállásunkat, és újra kell tervezni cselekvéseinket annak érdekében, hogy biztosan arra haladjunk, amerre menni akarunk. Az emberekkel való tiszteletteljes bánásmódról beszélni, és azt a gyakorlatban megvalósítani két különböző dolgot jelent. Azok, akik sikeresek, a leghatékonyabban működnek együtt másokkal, amikor azt mondják, „Hogyan csinálhatnánk ezt jobban?”, „Hogyan tudjuk ezt helyrehozni?”, „Hogyan érhetünk el jobb eredményeket?” Az ilyen emberek tudják, hogy egyetlen ember önmagában, legyen bármilyen okos is, nagyon nehezen érhet fel egy hatékony és együttműködő csapat tehetségével. 6. számú meggyőződés: A munka játék. Ismer Ön olyan személyt, aki fergeteges sikert ért el olyan tevékenységgel, amit utál végezni? Mert én nem. A siker egyik kulcsa, hogy sikeresen össze kell kötni azt, amivel az ember munkaként foglalkozik, és azt, amit szeret. Pablo Picasso mondta egyszer: „Amikor dolgozom, kikapcsolódom, ellazulok; a semmittevés vagy a látogatók szórakoztatása fáraszt.” Lehet, hogy nem tudunk olyan jól festeni, mint Picasso, de mindnyájan meg tudunk tenni mindent annak érdekében, hogy lelkileg éltető és lelkesítő munkát végezzünk. És abba, amit munkaként végzünk, bele tudunk vinni sok olyan szempontot, amit játék közben használunk. Mark Twain mondta: „A siker titka, hogy hivatásunk gyakorlását tegyük a magunk számára vakációvá.” A sikeres emberek láthatóan ezt teszik. Manapság igen sokat hallhatunk a munkamániásokról. Vannak olyan emberek is, akiknek a munka már egyfajta egészségtelen rögeszméjükké vált. Látszólag semmilyen örömet nem jelent számukra a munkájuk, de elérik azt a pontot, amikor már semmi mással nem tudnak foglalkozni. A kutatók meglepő dolgokat derítenek ki egyes munkamániásokról. Vannak köztük olyanok, akik mániákusan a munkájukra koncentrálnak, mert imádják. Kihívást, izgalmat nyújt számukra, és gazdagítja életüket. Ezek az emberek rendszerint úgy tekintenek a munkára, mint ahogy mi legtöbben a játékra. Olyan tevékenységet látnak benne, amellyel kinyújtóztathatják magukat, új dolgokat tanulhatnak, új területeket, lehetőségeket tárhatnak fel. Egyes munkák talán nagyobb eséllyel vezetnek ehhez a fajta hozzáálláshoz, mint a többi? Természetesen igen. A kulcsot az jelenti, hogy munkánk az ilyen jellegű munkák felé közelítsen. Ebben az esetben egy felfelé haladó spirál működésének lehetünk tanúi. Ha a munkánk végzéséhez képesek vagyunk megtalálni a kreatív módszereket, közelebb jutunk ahhoz, hogy munkánk még élvezetesebb legyen. Ha úgy látjuk, hogy a munka nem más, mint robot, egy módja a fizetés megszerzésének, akkor valószínűleg soha nem is fog számunkra többet jelenteni ennél. 86
Korábban már beszéltünk a koherens meggyőződési rendszer szinergikus jellegéről, amelyen belül a pozitív meggyőződések erősítenek más pozitív meggyőződéseket. Az, amiről most van szó, egy másik példa erre. Nem hiszem, hogy vannak mindenféle kilátás nélküli munkák. Csak olyan emberek léteznek, akik elvesztették a lehetőségek iránti érzéküket, akik úgy döntöttek, nem vállalnak felelősséget, és a kudarcban akarnak hinni. Nem azt mondom, hogy legyünk munkamániások. Azt sem mondom, hogy világunkat kizárólag a munka köré építsük föl. Azt viszont mondom, hogy a világunkat és a munkánkat gazdagítja, ha a munkába ugyanazt a kíváncsiságot és élénkséget, vitalitást visszük, amit játék közben érzünk. 7. számú meggyőződés: Nincs maradandó siker elkötelezettség nélkül. A sikeres emberek meg vannak győződve az elkötelezettség erejéről. Ha létezik egyetlen olyan meggyőződés, amely a sikertől szinte elválaszthatatlannak tűnik, az nem más, mint az, hogy nagy siker nem jöhet létre erős elkötelezettség nélkül. Ha bármely területen megnézzük a sikeres embereket, azt látjuk, hogy nem feltétlenül ők a legjobbak és a legokosabbak, a leggyorsabbak és a legerősebbek. Azt fogjuk látni, hogy az ő elkötelezettségük a legnagyobb. A nagyszerű orosz balett-táncosnő, Anna Pavlova egyszer ezt mondta: „Megállás nélkül egyetlen célt követni: ebben rejlik a siker titka.” Ez nem más, mint a sikerre vonatkozó alapreceptünk másfajta megfogalmazása – legyünk tisztában a célunkkal, modellezzük le azt, ami működik, cselekedjünk, fejlesszük ki az érzékszervi élességet annak érzékelésére, hogy milyen eredményt értünk el, és finomítsuk az eredményeket egészen addig, amíg el nem érjük, amit akarunk. Minden területen ezt látjuk, még azokon is, ahol a természetes adottságok látszólag a legerősebb szerepet játsszák. Vegyük például a sportot. Mi teszi Larry Birdöt az egyik legjobb kosárlabdázóvá? Ezt még most is nagyon sokan szeretnék tudni. Larry ugyanis lassú. Nem tud ugrani. A kecses gazellák világában néha lassított felvételre emlékeztet a mozgása. De amikor igazán a dolgok mélyére nézünk, láthatjuk, hogy Larry azért sikeres, mert nagyon erős elkötelezettséget érez a siker iránt. Kitartóbban gyakorol, szellemileg szívósabb, keményebben játszik, jobban akarja a győzelmet. Képességeiből többet képes nyerni, mint szinte bárki más. Pete Rose ugyanígy írta be nevét a rekordok könyvébe – a siker iránti elkötelezettség ereje hajtotta őt előre, hogy minden erejét, képességét belevigye mindenbe, amit tesz. Tom Watson, a nagyszerű golfjátékos Stanfordban egyáltalán nem számított különlegesnek. Csak egy srác volt a csapatban. Edzője viszont még mindig csodálattal beszél róla: „Soha nem láttam senkit nála többet gyakorolni.” A sportolók közötti, pusztán fizikai képességek terén megmutatkozó különbség ritkán árul el bármit is. Az elkötelezettség milyensége, minősége az, amely elválasztja a jót a nagyszerűtől. Az elkötelezettség minden területen fontos alkotórésze a sikernek. Mielőtt igazán sikeres lett volna, Dan Rather arról volt legendásan híres, hogy ő a legkeményebben dolgozó televíziós híradós Houstonban. Még mindig beszélnek arról az 87
esetről, amikor egy fán csimpaszkodva készített tudósítást a texasi partok felé dübörgő hurrikánról. A minap hallottam, amint valaki Michael Jacksonról beszélt, és azt mondta, hogy Jackson egyik napról a másikra lett sikeres. Egyik napról a másikra? Nagy tehetsége van Michael Jacksonnak? Természetesen igen. És már ötéves kora óta keményen csiszolgatja is a tehetségét. Azóta lép fel, azóta gyakorolja az éneklést, tökéletesíti a tánctudását, írja dalait. Nyilván volt valamennyi természetes adottsága, tehetsége. Azzal együtt olyan környezetben nevelkedett, amely támogatta őt; olyan meggyőződési rendszereket fejlesztett ki, amelyek táplálták őt; sok sikeres szerepmodell volt állandóan előtte; olyan családja volt, amely vezette, irányította őt. A leglényegesebb dolog azonban az, hogy hajlandó volt megfizetni az árat. Szeretem azt a kifejezést használni, hogy „kerül, amibe kerül”. A sikeres emberek hajlandók mindent megtenni a sikerért, kerüljön bármibe is.* Többek között ez is olyan dolog, amely ezeket az embereket megkülönbözteti a többi embertől. Vannak még más meggyőződések is, amelyek támogatják a kiválóság elérését? Minden bizonnyal igen. Minél jobban gondolunk ilyenekre, annál jobb. E könyv olvasása közben végig tudatában kell lennünk olyan további megkülönböztető tényezőknek vagy meglátásoknak, amelyekkel kiegészíthetjük a felsorolt meggyőződéseket. Ne felejtsük el, hogy a siker nyomokat hagy hátra. Tanulmányozzuk a sikereket elért embereket. Tudjuk meg, melyek a fontos meggyőződéseik, amelyek fokozzák azon képességeiket, hogy állandóan következetesen, hatékonyan cselekedjenek és kiváló eredményeket érjenek el. A fentiekben felsorolt hét meggyőződés korábban már csodákat művelt mások esetében, és úgy vélem, hogy ez alól Ön sem lenne kivétel, ha képes kellően elkötelezni magát e meggyőződések mellett. Szinte hallom, ahogy néhányan az olvasók közül azt mondják: „Nos, ez egy nagy ha”. Mi történik, ha olyan meggyőződéseink vannak, amelyek nem támogatnak minket? Mi van akkor, ha a meggyőződéseink negatívak, és nem pozitívak? Hogyan változtatjuk meg a meggyőződéseket? Ön máris megtette az első lépést, a tudatosság lépését. Tudja, mit akar. A második lépés a cselekvés, a belső reprezentációk és meggyőződések irányításának, elménk működtetésének megtanulása. Az eddigiekben elkezdtük összerakosgatni azokat a részleteket, amelyek meggyőződésem szerint a kiválóság eléréséhez vezetnek. Azzal a gondolattal kezdtük, hogy az információ a királyok árucikke, hogy a kommunikáció mesterei azok, akik tudják, mit akarnak, és akik hatékony lépéseket tesznek, miközben mindaddig változtatnak hozzáállásukon, amíg el nem érik céljukat. A II. fejezetben megtanultuk, hogy a kiválóság felé a modellezésen keresztül vezet az út. Ha találunk olyan személyeket, akik nagy sikert értek el, modellezhetjük azokat a konkrét lépéseket, amelyeket következetesen tesznek a siker érdekében – vagyis modellezhetjük meggyőződéseiket, mentális szintaxisukat és fiziológiájukat –, hogy ennek révén mi is *Mondanunk sem kell, hogy a siker bármi áron való elérése nem járhat együtt azzal, hogy másoknak kárt okozunk.
88
hasonló eredményeket tudjunk elérni rövidebb tanulási idő alatt. A III. fejezetben az állapotok erejéről beszéltünk. Láttuk, hogy az energikus, erőforrásookkal teli és hatékony hozzáállás milyen módon befolyásolhatja neurofiziológiai állapotunkat. A IV. fejezetben a meggyőződés természetéről tanultunk, arról, hogy a pozitív, erőt adó meggyőződések miképpen nyitják meg a kiválósághoz vezető kaput. Ebben a mostani fejezetben pedig feltártuk a kiválóság tartóoszlopait, sarokköveit képviselő hét meggyőződést. A következőkben olyan hatásos technikákat osztok meg az Olvasóval, amelyek elősegítik az eddig tanultak felhasználását. Itt az ideje, hogy sorra kerüljön…
89
VI. FEJEZET
AZ ELME FELKÉSZÍTÉSE ÉS HASZNÁLATA
„Ne hibát találj, hanem ellenszert!” Henry Ford Ez a fejezet az ellenszerek megtalálásáról szól. Eddig arról beszéltünk, mit kell megváltoztatnunk, ha meg akarjuk változtatni az életünket, milyen állapotok hatnak erősítően, és melyek azok, amelyek elgyengítenek. Ebben a fejezetben azt fogjuk megtanulni, hogy miképpen változtassuk meg állapotainkat, hogy elérhessük, amit szeretnénk, és akkor, amikor azt szeretnénk. Az emberek általában nincsenek híján az erőforrásoknak, viszont híján vannak az erőforrásaik fölött gyakorolt irányításnak. Ez a fejezet megtanítja az erőforrások irányításának módját, azt, hogy miként használjuk ki jobban életünket, hogyan változtassuk meg állapotainkat, cselekvéseinket, és ekképpen a szervezetünkben, testünkben létrehozott eredményeket – és mindezt nagyon rövid időn, szinte pillanatokon belül. Az a változási modell, amelyet én tanítok, illetve amelyet az NLP is tanít, nagymértékben eltér attól a modelltől, amit a legtöbb terápiás iskolában alkalmaznak. A terápiára vonatkozó szabály, amely a különféle iskolák módszereinek egyvelege, annyira jól ismert, hogy már egyfajta kulturális totemmé vált. A terapeuták nagy hányada véli úgy, hogy a változás érdekében vissza kell mennünk a lelkünk mélyén rejtőző negatív élményekhez, és azokat újra át kell élnünk. Ennek az a gondolati háttere, hogy az embereket életük során érik negatív élmények, tapasztalatok, amelyek a lélek mélyén, mint valami folyadék, összegyűlnek, felhalmozódnak, mígnem végül minden helyet elfoglalnak, és akkor kitörnek vagy túlcsordulnak. Ebbe a folyamatba a terapeuták szerint csak úgy lehet beavatkozni, ha újból átéljük az eseményeket és a fájdalmat, majd megpróbáljuk azokat egyszer és mindenkorra elengedni. Minden tapasztalatom azt súgja nekem, hogy ez a kezelési forma egyike a legkevésbé hatékony módszereknek, ha segíteni akarunk az embereknek prob90
lémáik megoldásában. Először is: amikor arra kérünk valakit, hogy lélekben menjen vissza a múltba és újra éljen át valamilyen rettenetes traumát, a lehető legfájdalmasabb és legkevésbé erőforrásos állapotba juttatjuk őt. Ha valakit erőforrások nélküli állapotba juttatunk, nagymértékben csökkentjük annak esélyét, hogy az illető új erőforrásos magatartási formákat és eredményeket tudjon létrehozni. Ez a megközelítési mód valójában még erősítheti is a fájdalmas vagy erőforrások nélküli mintát. A korlátokat és a fájdalmat képviselő neurológiai állapotokhoz való folyamatos hozzáférés révén később, a jövőben, sokkal könnyebbé válik ezeknek az állapotoknak a kiváltása. Minél inkább, minél intenzívebben újraélünk egy élményt, annál valószínűbb, hogy azt az élményt újra fel fogjuk használni. Talán ez az oka annak, hogy sok hagyományos terápia csak olyan hosszú idő után hoz kedvező eredményeket. Van néhány jó barátom, akik terapeuták, és őszintén törődnek a pácienseikkel. Meggyőződésük, hogy mindaz, amit terapeutaként végeznek, eredményes. Ez így is van. A hagyományos terápia valóban hoz létre eredményeket. A kérdés csupán az, hogy ezek az eredmények létrehozhatók-e rövidebb idő alatt, és úgy, hogy a folyamat a páciens számára kevesebb fájdalommal járjon? A válasz az, hogy igen – amennyiben modellezzük a világ leghatékonyabb terapeutáinak a módszereit; ez tulajdonképpen ugyanaz, mint amit Bandler és Grinder tettek. Az igazság azonban az, hogy amennyiben tökéletesen sikerül megértenünk agyunk rejtélyes működését, mi magunk válhatunk saját terapeutánkká, személyi tanácsadónkká. A terápia határait túllépve eljutunk odáig, hogy képesek leszünk néhány pillanat alatt megváltoztatni bármilyen érzésünket, érzelmünket vagy magatartási mintánkat. A hatékonyabb eredmények létrehozása meggyőződésem szerint azzal kezdődik, hogy a változás folyamatához egy új modellt hozunk létre. Ha azt gondoljuk, hogy a problémáink felhalmozódnak bennünk, és ez egészen addig tart, amíg meg nem jelenik az a bizonyos utolsó csepp a pohárban, akkor pontosan ez lesz az, amit tapasztalni fogunk. A bennünk lejátszódó neurológiai folyamatokat egy zenegéphez hasonlítanám, nem pedig egy olyan folyamathoz, amely során a fájdalom, mint valami halálosan mérgező folyadék, egyre csak gyűlik és gyűlik bensőnkben. Valójában az történik, hogy az emberek folyamatosan élnek át élményeket, szereznek tapasztalatokat, amelyek mind rögzülnek. Ezeket az élményeket az agyunkban tároljuk, mint ahogy a lemezek helyezkednek el a zenegépben. A zenegép lemezeihez hasonlóan a mi rögzített, „felvett” élményeink is bármikor újra lejátszhatók, ha a környezetünkben a megfelelő ingert kiváltjuk, vagyis, ha megnyomjuk a megfelelő gombot. Ennek megfelelően tehát választhatunk, hogy élményekre akarunk-e emlékezni, vagy megnyomjuk a boldogság és öröm „dalait” lejátszó gombokat, vagy éppen azokat a gombokat, amelyek fájdalmat idéznek elő. Ha a terápiás 91
tervünkben az szerepel, hogy újra és újra meg kell nyomnunk a fájdalmat kiváltó gombot, akkor esetleg pontosan a megváltoztatni kívánt negatív állapotot fogjuk erősíteni. Azt hiszem, nekünk valami egészen mást kell tennünk. Talán egyszerűen átprogramozhatnánk a zenegépünket, hogy egy egészen más dalt játsszon. Bár ugyanazt a gombot nyomnánk meg, de a szomorú dal helyett egy eksztatikus, vidám számot hallanánk. Esetleg új számokat vehetnénk fel a lemezre – fognánk a régi emlékeket, és kicserélnénk őket. A lényeg az, hogy az éppen nem használt lemezek ne halmozódjanak és ne robbanjanak föl, mert az teljesen abszurd dolog lenne. És amilyen egyszerű dolog átprogramozni a zenegépet, éppen olyan könnyű megváltoztatni azokat a módokat, amelyekkel az erőforrások nélküli érzéseinket és érzelmeinket létrehozzuk. Nem kell megtapasztalnunk az emlékeinkben őrzött összes fájdalmat ahhoz, hogy megváltoztassuk az állapotunkat. A teendőnk az, hogy a belső reprezentációnkat (megjelenítést) negatívról egy olyan pozitívra változtatjuk, ami automatikusan megjelenik, és ami hatékonyabb eredmények elérésére ösztönöz minket. Fel kell pörgetnünk az eksztázist kiváltó áramköröket, és ki kell iktatnunk azokat, amelyek a fájdalmat hívják elő. Az NLP az emberi tapasztalatok struktúrájával, és nem a tartalmával foglalkozik. Miközben személyes nézőpontból együtt érzők lehetünk, és vagyunk is, az NLP szemszögéből fikarcnyit sem törődünk a történtekkel. Amivel viszont nagyon is törődünk, az az, hogy a történteket a fejünkben miképpen rakjuk össze. Mi a különbség aközött, ahogy a depressziós állapotot és ahogy az eksztatikus állapotot hozzuk létre? A fő különbséget az jelenti, hogy milyen módon építjük fel, strukturáljuk a belső reprezentációinkat. „Mindennek csak annyira van hatalma fölöttem, amennyire tudatos gondolataimon keresztül lehetővé teszem.” Anthony Robbins
Belső reprezentációink strukturálását öt érzékünkön, vagyis a látáson, a halláson, a tapintáson, az ízlelésen és a szagláson keresztül végezzük. Másképpen fogalmazva: a világot vizuális, auditív, kinesztetikus, gusztatorikus vagy olfaktorikus érzékelés formájában tapasztaljuk meg. Ennek megfelelően tehát az elménkben tárolt élmények, tapasztalatok megjelenítése, előhívása ezeken az érzékeken keresztül történik, elsősorban a három fő modalitásnak – vagyis a vizuális, az auditív, illetve a kinesztetikus üzeneteknek – az alapján. Ezek a modalitások a nagyvonalú, általános csoportjait jelentik azoknak a módozatoknak, amelyekkel megformáljuk, kialakítjuk belső reprezentáci92
óinkat. Öt érzékünket vagy reprezentációs rendszerünket tekinthetjük olyan összetevőknek, alkotóelemeknek, amelyekből az élményeket vagy az eredményeket felépítjük. Ne felejtsük el, hogy ha valaki képes egy meghatározott eredményt létrehozni, azt az eredményt jól körülhatárolható mentális és fizikai cselekvésekkel érte el. Ha lemásoljuk pontosan ugyanazokat a cselekvéseket, lemásolhatjuk azt az eredményt is, amit az adott személy elért. Ahhoz, hogy valamilyen eredményt érjünk el, tudnunk kell, milyen összetevőkre van szükségünk. Minden emberi tapasztalat, élmény „összetevői” öt érzékünkből, vagyis modalitásainkból származnak. Nem elég azonban csak azt tudnunk, hogy milyen összetevők szükségesek. Ahhoz, hogy pontosan azt az eredményt érjük el, amit akarunk, azt is tudnunk kell, hogy az egyes összetevőkből pontosan mennyire van szükség. Ha bármely adott összetevőből túl sokat vagy túl keveset használunk fel, nem azt a jellegű és minőségű eredményt fogjuk kapni, amit szeretnénk. Amikor az emberek meg akarnak változtatni valamit, általában két dolog valamelyikét vagy mindegyikét akarják megváltoztatni. Ez a két dolog pedig a következő: hogyan éreznek – vagyis itt az állapotról van szó –, és/vagy hogyan viselkednek. Például gyakori, hogy a dohányos meg akarja változtatni azt, amit fizikailag és emocionálisan érez (állapot), illetve azt a viselkedési, magatartási mintát is, amely abban nyilvánul meg, hogy egyik cigaretta után nyúl a következő után. Az állapot erejéről szóló fejezetben tisztáztuk, hogy az emberek állapotainak és ezen keresztül a magatartási formáiknak a megváltoztatására kétféle mód van – vagy a fiziológia megváltoztatása, amely megváltoztatja az érzékelés mikéntjét, és a létrehozott magatartási formát, vagy a belső reprezentációk megváltoztatása. Ebben a fejezetben azt sajátítjuk el, hogy konkrétan miképpen változtassuk meg a dolgok megjelenítési, reprezentálási módját úgy, hogy azok a dolgok erősítsenek minket olyan magatartási formák kialakításában, amelyek támogatják céljaink elérését. Két dolog van, amit belső reprezentációinkkal kapcsolatban megváltoztathatunk. Megváltoztathatjuk, hogy mit jelenítünk meg – így például, ha a legrosszabb lehetséges forgatókönyvet képzeljük el, azt megváltoztathatjuk úgy, hogy a legjobb lehetséges forgatókönyv jelenjen meg képzeletünkben. A másik megoldás, ha azt változtatjuk meg, ahogyan valamit reprezentálunk, illetve megjelenítünk. Sokunknak az elméjében bizonyos kulcsok vannak, amelyek meghatározott agyi reakciót váltanak ki. Vannak például olyanok, akik úgy találják, hogy egy nagyon, nagyon nagyméretű valaminek az elképzelése óriási mértékben motiválja őket. Mások úgy érzik, hogy a valamivel kapcsolatban önmagukkal folytatott beszélgetés alatt használt hangszín nagy ösztönző erőt jelent számukra. Szinte mindegyikünknek vannak bizonyos kulcsfontosságú szubmodalitásai, amelyek azonnali reakciókat váltanak ki bennünk. Ha már 93
felfedezzük azokat a különböző módozatokat, ahogy a dolgokat megjelenítjük magunknak, és azt, hogy ezek miképpen hatnak ránk, átvehetjük az irányítást elménk fölött, és elkezdhetjük olyan módon megjeleníteni a dolgokat, ami pozitív erővel tölt fel, és nem korlátoz minket. Ha valaki olyan eredményt ér el, amit modellezni szeretnénk, mindenképpen többet kell tudnunk annál az egyszerű ténynél, hogy ez a valaki valamit elképzelt és mondott magának valamit. Ahhoz, hogy valóban hozzáférhessünk az elmében lejátszódó folyamatokhoz, finomabb eszközökre van szükségünk. És itt jelennek meg a szubmodalitások. Ezek szabják meg az eredmények eléréséhez szükséges összetevők pontos mennyiségét. A szubmodalitások képviselik az emberi tapasztalatok struktúráját alkotó legkisebb és legpontosabb építőkockákat. Ahhoz, hogy megérthessünk, és így irányíthassunk egy vizuális élményt, többet kell tudnunk róla. Tudnunk kell, hogy világosban vagy sötétben, fekete-fehérben vagy színesben, mozgó- vagy állókép formájában jelenike meg az élmény. Ugyanígy tudni akarjuk, hogy egy auditív kommunikáció hangos vagy halk, közeli vagy távoli, zengő vagy repedt hangú- Kinesztetikus élmény esetén tudni akarjuk, hogy valami puha vagy kemény, éles vagy sima, rugalmas vagy merev. Az alábbiakban összeállítottam egy listát a különböző szubmodalitásokról. További fontos különbséget jelent, hogy egy felidézett kép asszociált vagy disszociált-e. Asszociált képről beszélünk olyankor, amikor úgy látjuk a képet, mintha valójában ott lennénk az élmény kellős közepén. Az élményt a saját szemeinkkel látjuk, azt halljuk és érezzük, amit akkor hallanánk és éreznénk, ha ténylegesen személyesen ott lennénk a történés időpontjában és helyszínén. Disszociált képet akkor látunk, amikor úgy érezzük, hogy kívülállóként figyeljük önmagunkat, mintha nem is a saját testünkben lennénk. Az, amikor önmagunkról ilyen disszociált képet látunk, olyan, mintha egy rólunk készült filmet néznénk. Most emlékezzen vissza egy legutóbbi kellemes élményére. Lépjen be ebbe az élménybe. Lássa azt, amit akkor látott a saját szemeivel: az eseményeket, a képeket, a színeket, a fényességet és így tovább. Érezze azt, amit akkor érzett: az érzelmeket, a hőmérsékletet és így tovább. Tapasztalja meg, milyen ez az érzés. Most lépjen ki a testéből, és érezze azt, hogy kissé eltávolodik az eseménytől, de még mindig olyan helyről szemléli, ahonnan láthatja önmagát, amint benne van az élményben. Képzelje el az élményt úgy, mintha egy filmen nézné magát. Mi a különbség az érzéseiben? Melyik példában voltak az érzések a legerősebbek, az elsőben vagy a másodikban? A két példa között érzett különbség az asszociált és a disszociált élmény közötti különbséget mutatja.
94
A LEHETSÉGES SZUBMODALITÁSOK LISTÁJA Vizuális szubmodalitások 1. Mozgó- vagy állóképek 2. Panoráma vagy keretezett (ha keretezett, a keret alakja) 3. Színes vagy fekete-fehér 4. Fényesség 5. Képméret (életnagyság, annál nagyobb vagy kisebb) 6. A központi tárgy(ak) mérete 7. A képen belül vagy kívül vagyunk-e? 8. A kép távolsága önmagunktól 9. A központi tárgy távolsága önmagunktól 10. Háromdimenziós-e a kép? 11. Szín (vagy a fekete-fehér) erőssége 12. Kontraszt mértéke 13. Mozgás (ha van, gyors vagy lassú tempójú-e?) 14. Fókusz (melyik részekre – képen belül vagy kívül) 15. Szaggatott vagy folytonos fókusz 16. Nézési szög 17. Képek száma (átmenetek) 18. Helyszín 19. Egyéb?
Auditív szubmodalitások: 1. Hangerő 2. Hanghordozás (megszakítások, csoportosítások) 3. Ritmus (szabályos, szabálytalan) 4. Hang hullámzása (kijelölt szavak, miképpen?) 5. Tempó 6. Szünetek 7. Hangszín, tonalitás 8. Hangzás (minőség, honnan rezonál?) 9. Hang egyedisége (reszelős, sima stb.) 10. Hang mozgása – térbeliség 11. Helyszín 12. Egyéb?
95
Kinesztetikus szubmodalitások: 1. Hőmérséklet 2. Textúra 3. Rezgés 4. Nyomás 5. Mozgás 6. Időtartam 7. Állandó – szakaszos 8. Erősség 9. Súly 10. Sűrűség 11. Helyszín 12. Egyéb? Fájdalom esetében: 1. Csípő, szúró 2. Forró – hideg 3. Izomfeszülés 4. Éles – tompa 5. Nyomás 6. Időtartam 7. Szakaszos (például lüktető) 8. Helyszín 9. Egyéb?
A szubmodalitások közötti olyan különbségek segítségével, mint amilyen különbség például az asszociált és a disszociált állapot között figyelhető meg, radikálisan megváltoztathatjuk az élet megtapasztalását. Emlékezzünk csak vissza! Azt tanultuk, hogy minden emberi magatartási forma annak az állapotnak az eredménye, amelyben vagyunk, és hogy állapotainkat a belső reprezentációink teremtik meg – vagyis azok a dolgok, amelyeket elképzelünk, mondunk magunknak és így tovább. Ahogy egy filmrendező megváltoztathatja filmjének a közönségre gyakorolt hatását, úgy változtathatjuk meg mi is bármely élményünknek, tapasztalatunknak az önmagunkra gyakorolt hatását. A rendező változtathat a kameraszögön, a zene hangerején és típusán, a mozgás sebességén és mértékén, a kép színösszetételén és minőségén, és ezek révén a nézőkben olyan állapotot hozhat létre, amilyet szeretne. Mi is ugyanígy irányíthatjuk elménket, hogy olyan állapotot vagy magatartási formát generáljon, amely elősegíti céljaink vagy igényeink teljesülését. 96
Hadd mutassam meg, hogy miképpen történik mindez. Nagyon fontos, hogy Ön elvégezze a leírt gyakorlatokat, ezért célszerű lenne mindegyiket átolvasni, majd megállni, és ténylegesen elvégezni a gyakorlatot, mielőtt folytatná az olvasást. Szórakoztató lehet, ha a gyakorlatokat valaki mással együtt hajtjuk végre. Ebben az esetben felváltva adjuk egymásnak a kiváltó jelzéseket, illetve felváltva reagálunk azokra. Azt szeretném, ha most egy nagyon kellemes emlékére gondolna. Ez lehet egy egészen friss vagy távoli élmény is. Csukja be a szemét, lazuljon el és gondoljon az emlékre. Most az elképzelt képet tegye egyre fényesebbé, ragyogóbbá. Ahogy a kép egyre ragyogóbb lesz, figyeljen arra, milyen módon változik az Ön állapota. Most azt szeretném, ha a fejében lévő képet közelebb hozná magához. Most álljon meg, és nagyítsa fel a képet. Mi történik, amikor manipulálja a képet? Megváltoztatja az élmény intenzitását, ugye? Az emberek nagy többségének esetében, ha egy már meglévő kellemes emlékképet nagyobbá és fényesebbé teszünk, és közelebb hozunk, a kép még erőteljesebb és kellemesebb lesz. Ez növeli a belső reprezentáció erejét és örömét. Ezáltal sokkal erőteljesebb és örömtelibb állapotba kerülünk. Minden ember hozzá tud férni a három modalitáshoz, illetve reprezentációs rendszerhez – vagyis a vizuális, az auditív és a kinesztetikus rendszerekhez. Az emberek azonban különböző mértékben támaszkodnak a különféle reprezentációs rendszerekre. Sokan elsősorban vizuális keretben teremtenek kapcsolatot elméjükkel. Azokra a képekre reagálnak, amelyeket belülről, az elméjükben látnak. Mások elsősorban auditív típusúak. Megint másoknak a kinesztetikus élmények az elsődlegesek. Ezek az emberek arra reagálnak a legerőteljesebben, amit hallanak, vagy fizikailag éreznek. Ezért a vizuális keretek megváltoztatása után próbáljuk meg ugyanezt a többi reprezentációs rendszerrel is. Idézze fel ismét azt a kellemes emléket, amellyel eddig dolgoztunk. Növelje meg azoknak a hangoknak az erősségét, amelyeket hall. Vigyen beléjük több ritmust, mély hangot, hangzásbeli változást. Tegye a hangokat erősebbé és határozottabbá. Most tegye meg ugyanezt a kinesztetikus szubmodalitásokkal. Változtassa az emlékképet melegebbé, puhábbá és simábbá annál, mint amilyen korábban volt. Most mi történik az élménnyel kapcsolatos érzéseivel? Nem minden ember reagál ugyanolyan módon. Különösen a kinesztetikus ingerek váltanak ki eltérő reakciókat az egyes embereknél. A legtöbben valószínűleg úgy érezték, hogy a kép fényességének vagy nagyságának növelése fokozta a kép hatását. A belső reprezentációt intenzívebbé, vonzóbbá tette, és ami a legfontosabb, ezáltal Ön is pozitívabb, még inkább erőforrásos állapotba került. Amikor ezeket a gyakorlatokat tanácsadások alkalmával használom, azáltal, hogy a gyakorlatot végző személy fiziológiáját figyelem, pontosan látom, mi játszódik le a fejében. A légzése mélyebb lesz, a vállai kiegyenesednek, az arcizmai ellazulnak, és az egész teste elevenebbnek tűnik. 97
Végezze el ugyanezt a gyakorlatot egy negatív képpel. Szeretném, ha olyan dologra gondolna, ami felháborította Önt, és ami fájdalmat okozott Önnek. Most tegye fényesebbé a megjelenített képet. Hozza közelebb magához. Növelje meg a méretét. Mi játszódik le a fejében? A legtöbben úgy találják, hogy a negatív állapotuk ilyenkor erősödik. A korábban tapasztalt rossz érzések erősebbek, mint valaha. Most tegye vissza a képet oda, ahol volt. Mi történik, ha a képet kicsinyíti, homályosabbá teszi, és távolabb viszi? Próbálja ki, és figyelje meg az érzéseiben tapasztalt különbséget. Fel fogja fedezni, hogy a negatív érzések elvesztették erejüket. Próbálja ki ugyanezt a többi modalitással is. Hallja a saját belső hangját vagy bármit, ami az élményen belül történik, hangos, pattogó tónusban. Érezze az élményt keménynek és szilárdnak. Valószínűleg ugyanaz a dolog fog történni – a negatív érzés felerősödik. Még egyszer elmondanám, nem azt akarom, hogy ezeket a folyamatokat elméletileg értse. Azt szeretném, ha a gyakorlatokat összpontosítva, intenzív módon elvégezné, gondosan figyelve arra, hogy mely modalitások és szubmodalitások töltik el Önt a legnagyobb erővel. Lehet, hogy gondolatban újra végig akar majd menni ezeken a lépéseken, tudatosan megfigyelve, hogy a kép módosítása, manipulálása miképpen változtatja meg a vele kapcsolatos érzéseit. Most vegye elő azt a negatív képet, amellyel az előbb foglalkozott, és kicsinyítse le a méretét. Figyelje meg, mi történik, miközben a kép zsugorodik. Most ne fókuszáljon rá tovább – tegye elmosódottabbá, homályosabbá, nehezebben láthatóvá. Távolítsa el önmagától – tolja hátra annyira, hogy szinte egyáltalán ne lássa. Végül ragadja meg a képet, és lökje vissza egy képzeletbeli napba. Figyelje meg, mit hall, lát és érez, amint a kép eltűnik a világból. Tegye meg ugyanezt az auditív modalitással. Halkítsa le azokat a hangokat, amelyeket hall. Tegye őket fásultabbá, letargikusabbá. Vegye ki belőlük a ritmust és a lendületet. Végezze el ugyanezt a kinesztetikus észleléseivel. Változtassa a kép érzetét leheletkönnyűvé, szinte anyagtalanná, szétfolyóvá, erőtlenné. Mi történik a negatív képpel, amikor végighalad ezen a folyamaton? Ha Ön olyan, mint a legtöbb ember, a kép elveszti erejét – kevésbé hatásos, kevésbé fájdalmas lesz, vagy akár nem létezővé is válik. Bármit, ami a múltban nagy fájdalmat okozott Önnek, megjeleníthet, hatástalanná tehet, valamint elérheti, hogy ez a valami feloldódjon, majd teljesen eltűnjön. Úgy gondolom, hogy ebből a rövid tapasztalatból látható, mennyire erőteljes és hatásos lehet ez a technika. Mindössze néhány perc alatt Ön megerősített egy pozitív érzést, és azt még pozitívabbá tette. Arra is képes volt, hogy egy erős negatív képet kiválasszon, és megfossza attól a zsarnoki hatalomtól, amit korábban Ön fölött gyakorolt. Mostanáig Ön ki volt téve a belső reprezentációiból fakadó eredmények szeszélyének. Most azonban már tudnia kell, hogy a dolgoknak egyáltalán nem muszáj így működniük. 98
Alapjában véve kétféleképpen élhetjük életünket. Hagyhatjuk, hogy elménk irányítson minket úgy, ahogy a múltban is tette. Rábízhatjuk, hogy felvillantson bármilyen képet, hangot, vagy érzést, és mi ezekre a jelzésekre automatikusan reagálhatunk, mint a pavlovi kísérletekben a kutya a csengetésre. De választhatjuk azt a megoldást is, hogy mi magunk irányítjuk tudatosan az elménket. Beépíthetjük elménkbe a tetszőleges kiváltó jelzéseket. A rossz élményeket és képeket előszedhetjük, és megfoszthatjuk őket erejüktől és hatalmuktól. Megjeleníthetjük őket magunknak úgy, hogy többé ne uralkodjanak fölöttünk, és olyan méretűre „faraghatjuk” őket, amit már hatásosan tudunk kezelni. Ugye mindnyájunknak volt már olyan nagy munkája vagy feladata, hogy úgy éreztük, soha nem fogunk végezni vele, ezért aztán hozzá sem kezdtünk? Ha egy ilyen nagy feladatról elképzeljük, hogy egy kicsiny kép, úgy fogjuk érezni, képesek vagyunk kézben tartani, így a megfelelő cselekvéssel fogunk nekikezdeni, és nem fogjuk azt érezni, hogy agyonnyom minket a feladat. Tudom, ez talán a dolgok leegyszerűsítésének tűnhet, de ha mégis kipróbáljuk ezt a módszert, felismerjük, hogy a reprezentációk megváltoztatása megváltoztathatja azt, ahogy egy adott feladattal kapcsolatban érzünk, és így módosíthatja cselekvésünket. Természetesen Ön most már azt is tudja, hogy a jó élményeket is elővehetjük, és fokozhatjuk őket. Kiválaszthatjuk az élet apró örömeit, és nagyobbá tehetjük őket, segítségükkel derűsebben láthatjuk az előttünk álló napot, könnyedebbnek és boldogabbnak érezhetjük magunkat. Rendelkezünk tehát egy olyan lehetőséggel, melynek révén az életben több élvezetet, örömet, pezsgést teremthetünk. „Mert nincs a világon se jó, se rossz; gondolkodás teszi azzá.” William Shakespeare*
Emlékszünk még, hogy az első fejezetben mit mondtunk a királyok árucikkéről? Nos, a királynak megvolt a képessége, hogy irányítsa királyságát. A mi királyságunk az elménk. Ahogy a király irányítani tudja birodalmát, mi is irányítani tudjuk a sajátunkat – amennyiben elkezdjük irányításunk alá vonni tapasztalásaink, élményeink belső megjelenítési módját. Mindazok a szubmodalitások, amelyekkel foglalkoztunk, jelzik agyunknak, miképpen érezzen. Ne feledkezzünk meg arról, hogy nem tudjuk, milyen is valójában az élet. Csak azt tudjuk, hogy milyen módon jelenítjük meg, reprezentáljuk önmagunk számára az életet. Ha tehát van egy negatív élményünk, amelyet egy nagy, fényes, erőteljes, zengő formában jelenítettünk meg magunknak, akkor agyunk egy nagy, fényes, erőteljes, zengő rossz élménynek a nagy hazugságával ajándékoz meg minket. Ha azonban megfogjuk ezt a negatív képet, és összezsugorítjuk, sötétítjük, állóképpé alakítjuk, akkor elvesszük erejét, és agyunk ennek megfelelően fog *W. Shakespeare: Hamlet (Arany János fordítása)
99
reagálni. Ahelyett, hogy az élmény negatív állapotot hozna létre bennünk, könnyedén lerázhatjuk magunkról, illetve különösebben nagy izgalom nélkül kezelhetjük. A nyelvben sok példát találhatunk reprezentációink erejére vonatkozóan. Mire gondolunk, amikor azt mondjuk, hogy valaki fényes jövő előtt áll? Mit érzünk, ha valaki azt mondja, hogy a jövő komornak tűnik? Mit mondunk akkor, ha arról beszélünk, hogy fényt vetünk egy tárgyra? Mit értünk az alatt, amikor azt mondjuk, hogy valaki aránytalanul felfúj vagy torzan lát valamit? Mire gondolnak az emberek, amikor azt mondják, hogy valami nagy súllyal nehezedik rájuk, vagy hogy szellemileg blokkoltak? Mire gondol Ön, amikor azt mondja, hogy valami nagyjából jól hangzik, vagy valami megcsörrent belül; vagy hogy minden bekattant? Hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy ezek a kifejezések csak metaforák. Nem azok. Általában meglehetősen pontosan írják le, hogy mi történik az elmében. Gondoljon vissza a néhány perccel ezelőtti részre, amikor egy kellemetlen emléket hívott elő, és azt felnagyította! Emlékszik, hogy ez a művelet milyen nagymértékben hangsúlyozta az élmény negatív aspektusait, és hogy negatív állapotba juttatta Önt? Tudna jobb kifejezést találni ennek az élménynek a leírására az „aránytalanul felfújni” szófordulat helyett? Tehát ösztönösen tudjuk, mennyire erősek mentális képeink. Ne felejtsük el, hogy képesek vagyunk elménk irányítására; nem kell engednünk, hogy elménk uralkodjon fölöttünk. Következzék egy egyszerű gyakorlat, amely sok embernek segíthet. Kínozta-e már Önt szűnni nem akaró belső párbeszéd? Volt-e már olyan helyzetben, amikor elméje nem akart csendben maradni? Agyunk nagyon sokszor végtelenített párbeszédeket közvetít. Ilyenkor különböző dolgokról vitatkozunk magunkkal, vagy megpróbálunk felülkerekedni régi szóváltásokban, vagy régi adósságokat rendezni. Ha ilyesmi előfordul Önnél, egyszerűen vegye lejjebb a hangerőt. A fejében megszólaló hangot változtassa lágyabbá, távolibbá és gyengébbé. Ez sok ember esetében elegendő a probléma kezelésére. Vagy talán olyan belső párbeszéd zajlik Önben, amely állandóan korlátozó tényezőt jelent? Ha így van, hallgassa végig ugyanazokat a dolgokat, de ezúttal a hangot változtassa át egy szexi hanggá, amely szinte csábítóan flörtölő hangszínnel és kimértséggel mondja Önnek: „Ezt úgysem tudod megtenni.” Most milyennek tűnik az élmény? Érezheti úgy, hogy még nagyobb ösztönzést érez arra, hogy megtegye azt, amiről a hang le akarja beszélni. Próbálja ki ezt a módszert most, és tapasztalja meg a különbséget. Menjünk végig egy újabb gyakorlaton! Ezúttal olyan dologra gondoljon élményei közül, amelynek a megtételére totális ösztönzést érzett. Lazítson, és hozzon létre egy olyan tiszta mentális képet erről az élményéről, amilyet csak tud. Most pedig felteszek néhány kérdést az élménnyel kapcsolatban. Várjon rövid ideig, majd egyenként válaszoljon mindegyik kérdésre. Nincsenek helyes vagy helytelen válaszok. A különböző emberek különféle módokon fognak reagálni. 100
Amikor a képet nézi, mozgó- vagy állóképet lát? Színes vagy fekete-fehér a kép? Közel van, vagy távol? Balra, jobbra vagy középen helyezkedik el? Magas, alacsony, vagy a látóterének közepén áll? Asszociált – vagyis a saját szemein keresztül látja –, vagy disszociált – vagyis úgy látja, mintha kívülről nézné? Van-e keret a kép körül, vagy egy végtelen kiterjedésű panorámát lát? Fényes vagy homályos, sötét vagy világos a kép? Fókuszált vagy fókuszálatlan? Ennek a gyakorlatnak a végzése során feltétlenül figyelje meg, hogy mely szubmodalitások a legerősebbek az Ön esetében, melyek azok, amelyek a legerőteljesebbek, amikor rájuk fókuszál. Most menjen végig az auditív és kinesztetikus szubmodalitásain. Amikor hallja a képhez kapcsolódó hangokat, a saját hangját, vagy a jelenetben szereplő más személyek hangját hallja? Párbeszédet vagy monológot hall? A hangok, amelyeket hall, hangosak vagy halkak? Változó hanglejtésűek vagy monotonok? Ritmikusak vagy pattogóak? Tempójuk lassú vagy gyors? Vannak-e kihagyások, szünetek a hangokban, vagy folyamatosan hallja őket? Mi az a fő dolog, amit Ön hall, vagy mond magának? Hol „van” ez a hang – honnan jön? Milyennek érzi a hangot, keménynek vagy lágynak? Meleg vagy hűvös-e a hang? Durva vagy sima? Hajlékony, vagy merev? Tömörnek, vagy inkább folyékonynak tűnik? Éles vagy tompa? A testében hol jelentkezik az érzés? Savanyú vagy édes? Némelyik kérdés első ránézésre talán nehezen megválaszolhatónak tűnhet. Ha Ön hajlamos arra, hogy belső reprezentációit elsősorban kinesztetikusan alkossa meg, esetleg arra gondolhatott magában: „Én nem hozok létre képeket.” Emlékezzen, ez egy meggyőződésnek számít, és amíg fenntartja, igaz is lesz. Ahogy már tudatosabbá válik saját modalitásaira, meg fogja tanulni észleléseinek tökéletesítését az úgynevezett átfedés révén. Ez azt jelenti, hogy amennyiben például valaki elsősorban auditív természetű, a legjobb eredményeket úgy fogja elérni, ha először rákapcsolódik az összes olyan auditív jelre, amelyet a megértéshez és tapasztaláshoz használ. Így először arra fog emlékezni, amit az élmény időpontjában hall. Ha már benne van ugyanabban az állapotban, mint az élmény idején, és gazdag, erős belső reprezentációs képessége van, sokkal könnyebb belecsúsznia egy vizuális keretbe a vizuális szubmodalitások előhívásához, vagy egy kinesztetikus keretbe a kinesztetikus szubmodalitások megtapasztalásához. Rendben, Ön tehát most látta és megtapasztalta egy olyan dolognak a struktúráját, amelynek a megtételére valamikor erős ösztönzést érzett. Most azt szeretném, ha olyan valamire gondolna, aminek a megtételére szeretne erős motivációt érezni; ez a valami olyasmi legyen, amihez jelenleg nincs különösebb érzéke, aminek a megtételére nem érez igazi ösztönzést. Most ismét hozzon létre egy belső mentális képet. Menjen végig ugyanazokon a kérdéseken, mint az előbb, gondosan megjegyezve, hogy reakciói milyen módon térnek el azoktól a reakcióktól, amelyeket annál a dolognál tapasztalt, aminek a megtételére erős ösztönzést ér101
zett. Ha például a képre néz, mozgóképet vagy egy pillanatfelvételt lát? Folytassa tovább, és menjen végig az összes vizuális szubmodalitásra vonatkozó kérdésen. Ezt követően vegye sorra az auditív és kinesztetikus modalitással kapcsolatos kérdéseket. Miközben ezt teszi, feltétlenül jegyezze meg, mely szubmodalitások a legerősebbek az Ön esetében, vagyis melyek azok, amelyek a legerősebben befolyásolják az Ön állapotát. Most fogja meg azt a dolgot, ami motiválta Önt – nevezzük ezt 1. számú tapasztalatnak –, és fogja meg azt a dolgot is, amiről azt akarja érezni, hogy motiválja Önt – ez legyen a 2. számú tapasztalat –, és egyszerre nézzen mind a kettőre. Ezt nem nehéz megtenni. Gondolja azt, hogy agya egy osztott képernyős televízió, és nézzen egyszerre mind a két képre. Vannak különbségek a szubmodalitásokban, igaz? Ezt természetesen előre megjósolhatjuk, mivel a különböző reprezentációk különböző típusú eredményeket hoznak létre az idegrendszerben. Most vegye elő mindazt, amit arról tanultunk, hogy milyen szubmodalitások hatnak ránk motiválóan, majd apránként állítsa be újra annak a dolognak a szubmodalitásait, amelynek a megtételéhez még nem érzett motivációt (ez a 2. számú tapasztalat volt), hogy így az új szubmodalitások megegyezzenek annak a dolognak a szubmodalitásaival, amelynek a megtételéhez ösztönzést érez (vagyis az 1. számú tapasztalat szubmodalitásaival). Az egyes embereknél ezek ismét eltérőek lesznek, de valószínűleg az 1. számú tapasztalat képe fényesebb, mint a 2. számúé. Világosabbnak és közelebb lévőnek fog tűnni. Szeretném, ha a köztük lévő különbségekre koncentrálna, és a második reprezentációt úgy alakítaná, hogy egyre inkább olyan legyen, mint az első. Ne felejtse el ugyanezt megtenni az auditív és a kinesztetikus reprezentációkkal is. Tegye meg most. Most milyennek érzi a 2. számú tapasztalatot? Jobban motiválja már Önt? Mostanra erősebb motivációt kell éreznie, ha az 1. számú tapasztalat szubmodalitásait összehangolta a 2. számúéval (például, ha az 1. számú tapasztalat mozgókép volt, a 2. számú pedig állókép, akkor a 2. számú tapasztalatból is mozgóképet állított elő); menjen végig ugyanezen a folyamaton az összes vizuális, auditív és kinesztetikus szubmodalitások esetében is. Amikor megtalálja azokat a konkrét kiváltó ingereket (szubmodalitásokat), amelyek hatására Ön a kívánt állapotba kerül, akkor ezeket a kiváltó ingereket a nemkívánatos állapotokhoz kapcsolhatja, és így egy pillanat alatt megváltoztathatja őket. Ne feledje, hogy a hasonló belső reprezentációk hasonló állapotokat vagy érzéseket fognak létrehozni. A hasonló érzések vagy állapotok pedig hasonló cselekvéseket fognak kiváltani. Ha kiderítjük, hogy mi az, ami pontosan ösztönzőleg hat ránk szinte bárminek az elvégzésével, megtételével kapcsolatban, akkor már azt is pontosan tudjuk, mit kell tennünk a tapasztalatainkkal ahhoz, hogy motiváltnak érezzük magunkat. Az elért motivált állapotban pedig hozzákezdhetünk a hatékony cselekvéshez. 102
Lényeges megjegyezni, hogy bizonyos kulcsfontosságú szubmodalitások a többinél jobban befolyásolnak minket. Foglalkoztam egy fiatal sráccal, aki semmilyen motivációt nem érzett arra, hogy iskolába járjon. A vizuális szubmodalitások legtöbbje látszólag nem gyakorolt rá különösebb hatást. Amikor azonban bizonyos szavakat egy meghatározott hangnemben mondott magának, azonnal ösztönzést érzett arra, hogy iskolába menjen. Emellett motivált állapotban feszülést érzett a bicepszeiben. Amikor viszont nem érzett motivációt vagy dühös volt, az állkapcsában feszülést érzett és a hangszíne egészen megváltozott. Csupán ennek a két szubmodalitásnak az egyszerű megváltoztatásával a dühös vagy motiválatlan állapotból szinte azonnal motivált állapotba tudtam őt juttatni. Ugyanezt megtehetjük az ételekkel is. Egy hölgy rajongott a csokoládéért annak állaga, krémessége és bársonyossága miatt, viszont utálta a szőlőt, mert ropogott a foga alatt. Mindössze annyit kellett tennem, hogy megkértem, képzelje el, amint szőlőt eszik: lassan beleharap a szemekbe, érzi a szőlőszem textúráját, állagát, ahogy az körbe-körbe forog a szájában. Arra is megkértem, mondja el ugyanezeket a dolgokat ugyanezzel a hangszínnel. Azáltal, hogy ezt így megtette, azonnal megkívánta a szőlőt, és azóta is ugyanúgy kívánja és szereti. Modellezőként mindig kíváncsiak vagyunk arra, hogy valaki milyen módon képes létrehozni valamilyen szellemi vagy fizikai eredményt. Van, hogy az emberek odajönnek hozzám tanácsért, és azt mondják: „Olyan lehangolt vagyok.” Nem kérdezem meg egyiküktől sem: „Miért vagy lehangolt?”, és nem kérem tőlük azt sem, hogy önmaguknak vagy nekem mondják el, miért érzik magukat lehangoltnak. Ezzel lehangolt állapotba juttatnám őket. Nem azt akarom tudni, hogy miért vannak lehangolódva, hanem azt, hogy milyen módon, hogyan kerültek ebbe a hangulatba. Ezért inkább azt kérdezem tőlük: „Hogyan kerülsz ilyen állapotba?” Erre a válasz rendszerint egy meglepett, csodálkozó tekintet, mivel az illető nem gondol arra, nem érti, hogy elménkben és fiziológiánkkal bizonyos dolgokat kell tennünk ahhoz, hogy lehangoltak legyünk. Ezért megkérdezem: „Ha én lennék a testedben, hogyan kerülnék lehangolt állapotba? Mit képzelnék el? Mit mondanék magamnak? Hogyan mondanám azt? Milyen hangnemet alkalmaznék?” A felvetett folyamatok konkrét szellemi és fizikai cselekvéseket váltanak ki, így konkrét érzelmi eredményeket hívnak életre. Ha megváltoztatjuk egy folyamat szerkezetét, valami más lehet belőle, valami, ami különbözik a lehangolt, depressziós állapottól. Amikor már tudjuk, milyen módon használjuk új tudatosságunkat, elkezdhetjük tudatosan használni elménket, és létrehozni azokat az állapotokat, amelyek segítenek, hogy olyan minőségű életet éljünk, amilyenre vágyunk. Nézzünk egy példát: Hogyan lesz Ön csalódott vagy lehangolt? Gondol valamire, és abból egy fenyegetően tornyosuló képet kreál az elméjében? Szomorú hangon beszél önmagához? És hogyan alakítja ki az eksztatikus, vidám érzéseket? Ragyogó képeket idéz föl elméjében? Ezek a képek gyorsan vagy lassan mozognak? Milyen hangszínt, hangnemet 103
használ, amikor önmagához beszél? Tételezzük fel, hogy valaki szeret dolgozni, Ön viszont nem – de szándékában áll megszeretni a munkát. Derítse ki, hogy a másik személy mit tesz a munkaszeretet érzésének létrehozására. El fog csodálkozni azon, milyen gyorsan képes lesz megváltozni. Látom, ahogy az évek óta terápiákra járó emberek megváltoztatják a problémájukat, állapotaikat, magatartásukat – gyakran mindössze néhány perc alatt. Végső soron a csalódottság, a lehangoltság, depresszió, és az eksztázis nem dolgok. Ezek folyamatok, amelyeket olyan meghatározott mentális képek, hangok és fizikai cselekvések idéznek elő, amiket tudatosan vagy öntudatlanul irányítunk. Felismeri Ön, hogy ezeknek az eszközöknek hatékony módon való használatával miképpen tudja megváltoztatni az életét? Ha szereti a munkájából származó kihívás érzését, de utál lakást takarítani, kétféle dolgot tehet: felvesz egy házvezetőt, vagy megfigyeli, milyen különbségek vannak munkájának és a takarításnak az önmaga számára való megjelenítési, reprezentálási módjai között. Azzal, hogy a takarítást, és a kihívást jelentő munkát ugyanazokkal a szubmodalitásokkal jeleníti meg, azonnali késztetést fog érezni, hogy hozzákezdjen a takarításhoz. Igazán szép ajándékot jelenthet, ha ezt az ismeretet átadja a gyerekeinek! Mi lenne, ha minden olyan dologhoz, amit utál csinálni, de amelyekről tudja azt is, hogy muszáj megtennie őket, az öröm szubmodalitásait társítaná? Emlékezzen arra, hogy csak kevés olyan dolog van, ami bármilyen jellegzetes érzéssel jár együtt. Tudja, mi számít élvezetesnek, és azt is tudja, mi jelent kényelmetlenséget. Elméjében egyszerűen átcímkézheti ezeket a tapasztalatokat, és azonnal új érzéseket alakíthat ki velük kapcsolatban. Mit szólna ahhoz, ha fogná az összes problémáját, picire összezsugorítaná őket, és némi távolságot iktatna be a problémák és önmaga közé? A lehetőségek végtelenek. Ön a parancsnok! Fontos mindig tisztában lenni azzal, hogy bármilyen más készséghez hasonlóan ez a készség is ismétlést és gyakorlást igényel. Minél gyakrabban hozzuk létre tudatosan ezeket az egyszerű szubmodalitásbeli váltásokat, annál jobban fog menni a kívánt eredmény gyors létrehozása. Tapasztalhatjuk, hogy egy kép fényességének vagy homályosságának megváltoztatása erősebb hatással van ránk, mint a kép helyének vagy méretének megváltoztatása. Ha ezzel már tisztában vagyunk, tudni fogjuk, hogy a fényességnek az egyik legelső olyan dolognak kell lennie, amelyet módosítani kell, ha valamit meg akarunk változtatni. Egyes olvasók most azt gondolhatják: „Ezek a szubmodalitás-változtatások nagyszerűek, de mi fogja meggátolni, hogy visszaváltozzanak? Tudom, megváltoztathatom azt, ahogy ebben a pillanatban érzem magam, és ez értékes dolog, de nagyon jó lenne, ha lenne valamilyen módszerem arra is, hogy a változást automatikusabbá, következetesebbé tegyem.” Ennek végrehajtási módszere egy olyan folyamat, amelyet „Huss!” mintának nevezünk. Ez a minta arra használható, hogy egyes makacs, ismétlődő problémá104
kat és rossz szokásokat kezeljünk vele. A „Huss!” minta az általában erőforrások nélküli állapotokat létrehozó belső reprezentációkat veszi célba, és arra kényszeríti őket, hogy automatikusan olyan új belső reprezentációkat hozzanak működésbe, amelyek a kívánt erőforrásos állapotba juttatnak minket. Például amikor felismerjük, hogy milyen belső reprezentációk hatására érezzük úgy, hogy túlettük magunkat, a „Huss!” minta segítségével kialakíthatjuk egy olyan másvalaminek az új belső reprezentációját, ami erősebb az adott reprezentációknál, és ami arra kényszerít minket – amikor meglátjuk vagy meghalljuk –, hogy eltoljuk magunk elől az ételt. Ha a két reprezentációt összekapcsoljuk, minden alkalommal, amikor a túlzott mértékű evésre gondolunk, az első reprezentáció azonnal működésbe hozza a másodikat, és olyan állapotot idéz elő, amelyben nem kívánjuk az ételt. A „Huss!” mintában az a legjobb, hogy amennyiben egyszer hatásosan beültetjük az elménkbe, soha többé nem kell gondolnunk rá. A folyamat automatikusan fog lejátszódni mindennemű tudatos erőfeszítés nélkül. Az alábbiakban bemutatom a „Huss!” minta működését. 1. lépés: Válassza ki azt a magatartási formát, amit meg akar változtatni. Hozzon létre erről a magatartási formáról egy olyan belső reprezentációt, amelyben saját szemein keresztül látja ezt a magatartást. Ha például abba akarja hagyni a körömrágást, akkor képzelje el, amint felemeli a kezét, ujjait az ajkához viszi, és rágni kezdi a körmeit. 2. lépés: Amikor már teljesen tiszta kép van Ön előtt arról a magatartási formáról, amit meg akar változtatni, egy eltérő reprezentációt kell létrehoznia, egy másik képet, amely azt mutatja, hogy milyen lenne Ön a kívánt változtatás után, és hogy az adott változás mit jelentene Önnek. Alkothat önmagáról egy olyan képet, amely azt mutatja, hogy ujjait elveszi a szájától, és kis nyomást fejt ki arra az ujjára, amelyen éppen rágni akarta a körmét, és közben látja a tökéletesen manikűrözött körmeit, és önmagát, amint ott áll jólöltözötten, ragyogóan ápoltan, kiegyensúlyozottabban és magabiztosabban, mint korábban. Annak a képnek, amelyben önmagát a kívánt állapotban képzeli el, disszociáltnak kell lennie. Ennek oka az, hogy egy olyan ideális állapotot mutató belső reprezentációt akarunk létrehozni, amely folytonosan nagy vonzerőt fog jelenteni, nem pedig olyat, amelyről úgy érzi, hogy már sikerült megvalósítania. 3. lépés: „Suhintson rá” („Huss!”) a két képre, hogy az erőforrás nélküli tapasztalat automatikusan kiváltsa az erőforrásos tapasztalatot. Amikor ez a kiváltó mechanizmus már összekapcsolódott a reprezentációkkal, vagyis ha már „be van élesítve”, bármi, ami korábban kiváltotta a körömrágási ingert, olyan állapotot fog előidézni, amelyben Ön az önmagáról alkotott ideális kép felé halad. Így elméje számára új utat mutat egy olyan dolog kezelésére, amely a múltban esetleg zavarta Önt. 105
A suhintást a következőképpen hajtsa végre. Először hozzon létre egy nagyméretű élénk képet arról a magatartási formáról, amit meg akar változtatni. Ezt követően ennek a képnek a jobb alsó sarkában hozzon létre egy kisméretű sötét képet arról, hogy milyen szeretne lenni. Most fogja meg ezt a kis képet, és a másodperc töredéke alatt növelje meg a méretét és a fényességét, majd szó szerint szakítsa szét vele annak a magatartási formának a képét, amit le akar vetkőzni magáról. Miközben ezt végrehajtja, mondja ki a „Huss!” szót akkora izgalommal és lelkesedéssel, amekkorával csak tudja. Tudom, ez kissé gyerekesnek tűnhet. A „Huss!”-nak izgatottan való kimondása azonban erőteljes, pozitív jeleket küld az agynak. Ha az elménkben már létrehoztuk a képeket, ennek az egész eljárásnak csak annyi ideig kell tartania, amíg kimondjuk a „Huss!” szót. Most már ott van Ön előtt egy nagyméretű, ragyogóan tiszta, fókuszált, színes kép arról, amilyen Ön lenni szeretne. Ezzel ripityára zúzta a korábbi magatartási forma képét. Ennek a mintának a kulcsát a gyorsaság és az ismétlés jelenti. Látnia és éreznie kell, ahogy az a kis sötét kép óriási méretűvé és fényessé változik, és áttör a nagyméretű képen, szétrombolva, majd felváltva azt egy még nagyobb és még fényesebb képpel, amelyen a dolgok olyanok, amilyennek Ön látni akarja őket. Most élje át annak a nagyszerű érzését, hogy a dolgokat az Ön által kívánt formában láthatja. Majd a másodperc törtrészére nyissa ki a szemét, hogy megszakítsa az állapotot. Amikor ismét becsukja a szemét, végezze el még egyszer a suhintást. Kezdje azzal, hogy a megváltoztatni kívánt dolgot nagy méretben látja, majd a kisméretű képet növelje meg és tegye fényesebbé, és robbantsa át a nagy képen – HUSS! Várjon egy kicsit, hogy átélje az élményt. Nyissa ki a szemét. Újra csukja be. Lássa maga előtt azt, amit meg akar változtatni. Lássa az eredeti képet és azt, amilyenre változtatni akarja. Ismét suhintás. Végezze el ezeket a lépéseket ötször-hatszor egymás után, olyan gyorsan, amennyire csak tudja. Ne felejtse el: a módszer lényege a gyorsaság és az, hogy örömet, élvezetet találjon a végrehajtásában. Elméjének a következőt kell mondania: „Lásd ezt, huss! Tedd ezt, lásd ezt, huss! Tedd ezt, lásd ezt, huss! Tedd ezt…” – és ez így menjen egészen addig, amíg a régi kép automatikusan elő nem hozza az új képet, az új állapotokat, és így az új magatartási formát. Most hozza létre az első képet! Mi történik? Ha például a körömrágás mintájára suhintott, a körömrágás elképzelésekor úgy találja majd, hogy ténylegesen nehezen tudná megtenni, hogy a körmét rágja. Természetellenesnek érezné. Ha nem, újra el kell végeznie a gyakorlatot. Ezúttal tisztább képekkel és gyorsabban, és feltétlenül meg kell tapasztalnia egy pillanatig az új képből merített pozitív érzést, mielőtt kinyitná a szemét, és elölről újra elkezdené a folyamatot. Lehet, hogy a módszer nem fog működni, ha az elérni kívánt kép nem elég izgalmas vagy kívánatos. Nagyon fontos, hogy a kép rendkívül vonzó legyen, és valami olyasmit ábrázoljon, amely Önben erős motivációt vagy vágyódást ébreszt – olyan dolgot kell maga előtt látnia, amit valóban akar, vagy ami fontosabb Önnek, mint a régi 106
magatartási forma. Néha segíthet az is, ha új szubmodalitásokat vezet be, például egy illatot vagy egy ízt. A „Huss!” minta bámulatosan gyorsan hoz eredményeket az agy bizonyos hajlamai miatt. Agyunk hajlamos arra, hogy a kellemetlen dolgoktól eltávolodjon, a kellemesekhez pedig közelítsen. Ha azt a képet, amely azt mutatja, hogy többé már nem kell rágnia a körmét, sokkal vonzóbbá teszi, mint azt, amelyen még éppen a körmeit rágja, akkor erőteljes jelzést adott agya számára arra vonatkozóan, hogy melyik magatartási forma irányába kell haladnia. Saját magam esetében ezt a mintát követtem, hogy leszokjam a körömrágásról. A körömrágás számomra egy teljesen önkéntelen szokás volt. A „Huss!” minta elvégzését követő napon hirtelen azon kaptam magam, hogy rágni kezdem a körmeimet. Ekkor az egész dologra kudarcként tekinthettem volna. Ehelyett azonban fejlődést láttam abban, hogy tudatára ébredtem a szokásomnak. Ezután egyszerűen elvégeztem tízszer a „Huss!” mintát, és azóta soha nem is jutott eszembe, hogy a körmeimet rágjam. Ez a módszer használható félelmek vagy csalódások esetében is. Gondoljon egy olyan dologra, amit fél megtenni. Most képzelje el, hogy ez a dolog úgy alakul, ahogy Ön szeretné. Tegye valóban vonzóvá, izgalmassá ezt az elérni kívánt képet. A két képre vonatkozóan hétszer egymás után végezze el a „Huss!” mintát. Most gondoljon arra a dologra, amitől félt. Ezúttal milyennek érzi? Ha a „Huss!” mintát hatásosan hajtotta végre, akkor abban a pillanatban, amikor arra gondol, amitől félt, gondolatban automatikusan át kell váltania arra a képre, amely az új, kívánt állapotot, helyzetet mutatja. A „Huss!” minta egy másik változata az, amikor elképzeli, hogy egy csúzli van Ön előtt. A csúzli két ága között van az a kép, amely a megváltoztatni kívánt jelenlegi magatartási formát mutatja. Egy, az elérni kívánt állapotot mutató kis képet helyezzen bele a gumiszalagokhoz erősített bőrbe. Gondolatban figyelje, ahogy ezt a kis képet a gumiszalagok segítségével egyre jobban és jobban hátrahúzza, egészen addig, amíg a szalagok rugalmassága engedi. Majd engedje el a gumiszalagokat, és velük együtt a képet. Figyelje, ahogy a kis kép átszakítja az Ön előtt lévő régi képet, és belevágódik az Ön agyába. Miközben ezt csinálja, fontos, hogy mentálisan teljesen hátrahúzza a gumit, mielőtt elengedné. Még akkor is mondja ki a „Huss!” szót, amikor elengedi a gumit és a képet, és az átszakítja az Önt ábrázoló régi, korlátozó képet. Ha ezt megfelelően hajtotta végre, akkor a gumiszalag elengedésekor a képnek olyan gyorsan kell Ön felé közelítenie, hogy a feje ténylegesen hátracsapódjon. Ebben a pillanatban álljon meg, egy pillanatra gondoljon valamilyen korlátozó gondolatra vagy magatartási formára, amit szeretne megváltoztatni, és használja fel ezt a csúzlis „Huss!” mintát a változtatás végrehajtásához. Ne felejtsük el, hogy az elme egy nagyon fontos tekintetben képes dacolni az univerzum törvényeivel. Képes arra, hogy visszamenjen az időben. Az idő erre nem 107
képes, és az események sem – elménk viszont meg tudja tenni. Tételezzük föl, hogy Ön bemegy az irodájába, és az első dolog, amit észrevesz, az, hogy egy fontos jelentés, amire szüksége van, nem készült el. A hiányos jelentések mindig olyan állapotot idéznek elő Önnél, amelyben úgy érzi, nincs teljesen birtokában erőforrásainak. Idegesnek érzi magát. Csalódottságot érez. Legszívesebben kimenne az irodájából és üvöltözni kezdene a titkárnőjével. Az üvöltözéssel azonban nem érné el a célját. Csak súlyosbítana vele a már amúgy is rossz helyzeten. A megoldást állapotának a megváltoztatása jelenti, vagyis az, ha összeszedi magát, és olyan állapotba kerül, amely lehetővé fogja tenni a dolgok elintézését. Ezt pedig úgy érheti el, ha átrendezi belső reprezentációit. Egészen eddig arról szólt ez a könyv, hogy legyünk a magunk urai, irányítsuk a sorsunkat, és határozzuk meg magunk elménk működését. Most már láthatjuk az ehhez szolgáló módszert is. Abból a néhány gyakorlatból, amit eddig elvégeztünk, láthattuk, hogy rendelkezünk annak képességével, hogy teljes mértékben irányítsuk saját állapotunkat. Gondoljunk arra, milyen lenne az életünk, ha minden jó élményünkre, tapasztalatunkra úgy emlékeznénk, hogy az ragyogó, átható, színes volt; vidámnak, ritmusosnak, dallamosnak hangzott; puhának, melegnek és táplálónak érződött. És ha a rossz élményeinket homályos, kicsiny álló- és keretes képként tárolnánk, amelyekhez szinte hallhatatlan hangok és olyan anyagtalan formák társulnának, amelyeket már nem is érzékelnénk, hiszen annyira távolinak tűnnek? A sikeres emberek öntudatlanul ezt teszik. Tudják, hogyan kell megnövelni azoknak a dolgoknak a hangerejét, amelyek a segítségükre vannak, és lehalkítani azokat, amelyek nincsenek. Ebben a fejezetben azt tanultuk meg, hogy miképpen modellezzük ezeket az embereket. Nem azt javasolom, hogy hagyjuk figyelmen kívül a problémákat. Vannak olyan dolgok, amelyekkel mindenképpen foglalkoznunk kell. Mindnyájan ismerünk olyan embereket, akik, mégha kilencvenkilenc dolog jól is alakult a napjuk során, teljesen depressziós állapotban térnek haza. Miért? Nos, azért, mert egy dolog nem ment tökéletesen. Ezt az egyetlen balul sikerült dolgot akár át is alakíthatták volna valamilyen nagy, fényes, lármás képpé, az összes többit pedig kicsi, sötét, csendes és lényegtelen dologgá redukálhatták volna. Sok ember egész életét így éli. Vannak olyan pácienseim, akik azt mondják: „Mindig lehangolt vagyok.” Szinte büszkén mondják ezt, mert ez az állapot már annyira részévé vált világnézetüknek. Nos, az ő esetükben sok terapeuta hozzákezdene, hogy hosszan tartó és fáradságos munkával a felszínre hozza ennek a lehangoltságnak, depressziónak az okait. Hagynák, hogy a páciens órákon keresztül beszéljen a depressziójáról. Végigtúrnák a páciens mentális szemetesládáját, hogy felfedezzék benne valahol azt a múltbéli komor érzelmi kisiklást, amely elindítója lehetett a depressziós állapot kifejlődésének. Az ilyen módszerek alkalmazásából nagyon hosszú és nagyon költséges terápiás kapcsolatok születnek. 108
Senki nem depressziós állandóan. A depresszió nem olyan végleges és maradandó állapot, mint az, ha valaki elveszti egyik lábát. A depresszióba az emberek néha belekerülnek, aztán pedig kikerülnek belőle. Tulajdonképpen a depresszióban élők legtöbbjének már sok-sok boldog élménye volt élete során – talán éppen annyi, vagy több is, mint az átlagembernek. A probléma csupán az, hogy ezeket a boldog élményeket nem egy fényesen sugárzó, nagyméretű, asszociált kép, illetve reprezentáció formájában őrzik magukban. Még az is meglehet, hogy a boldog időket távolinak, nem pedig közelinek reprezentálják. Most álljon meg egy pillanatra, és gondoljon egy múlt heti eseményre, majd vigye el nagyon távolra, messzire a jelen pillanattól. Még mindig olyan friss élménynek érzi? És mi történik, ha közelebb hozza? Most nem tűnik frissebbnek az élmény? Egyesek a pillanat boldog élményeit messzire eltolják maguktól, így azok réginek tűnnek, a problémáikat pedig ott tárolják az orruk előtt. Nem hallotta még soha, amikor valaki ezt mondja: „Csak egy kicsit el kell távolodnom a problémáimtól?” Ahhoz, hogy ezt megtegyük, nem kell távoli tájakra repülnünk. Csak arra van szükség, hogy gondolatban messzire eltoljuk magunktól a problémákat és megérezzük a különbséget. A magukat depressziósnak érző emberek feje gyakran csordultig tele van a rossz időket felidéző nagy, hangos, közeli, nehéz, és kitartóan jelenlévő képekkel, míg a szép időket csak néhány sovány és szürke gondolat-szeletke őrzi. A változás módját nem a rossz emlékekben való elmerülés jelenti, hanem az, hogy meg kell változtatni a szubmodalitásokat, vagyis maguknak az emlékeknek a szerkezetét. Mindazt, ami a rossz érzéseket előidézte, új reprezentációkhoz kell kapcsolni, amelyek olyan érzéseket ébresztenek, hogy az élet kihívásait lendületesen, energikusan, humorral, türelemmel és nagy belső erővel fogadjuk. Egyesek azt mondják: „Várjunk csak egy pillanatra, a dolgokat nem lehet ilyen gyorsan megváltoztatni!” Miért nem lehet? Gyakran sokkal könnyebb valamit egy pillanat alatt megragadni, mint hosszú idő alatt. Az agy így tanul. Gondoljunk arra, ahogy egy filmet nézünk. Több ezer képkockát látunk egymás után, és ezeket mi rakjuk össze dinamikus egésszé. Mi történne, ha egyszerre csak egyetlen képkockát néznénk meg, majd egy óra múlva egy másikat, aztán másnap vagy két nap múlva a harmadikat? Nem sokat értenénk a filmből, igaz? A személyes változás ugyanígy működhet. Ha valamit teszünk, ha az elménkben most rögtön megváltoztatunk valamit, ha megváltoztatjuk az állapotunkat és a magatartásunkat, akkor önmagunk számára a leghatásosabban demonstrálhatjuk a változás lehetőségét. Ez sokkal erőteljesebb lökést ad, mint a hónapokig tartó gyötrelmes gondolkodás. A kvantumfizika azt állítja, hogy a változások nem lassan mennek végbe az időben, hanem kvantumugrásokat hajtanak végre. Az egyik tapasztalati szintről egy másikra ugrunk. Ha nem tetszik az, ahogy érezzük magunkat, változtassuk meg azt a képet, amit mutatunk, megjelenítünk magunknak. Ennyire egyszerű a dolog. 109
Lássunk egy másik példát – a szerelmet. A szerelem a legtöbb ember számára csodálatos, földöntúli, szinte misztikus élmény. A modellezés szempontjából azt is fontos megjegyeznünk, hogy a szerelem egy állapot, és az összes többi állapothoz, eredményhez hasonlóan a szerelem állapotát is meghatározott cselekvés- vagy ingersorozatok hozzák létre, amikor ezeket a cselekvéseket vagy ingereket bizonyos módokon érzékeljük vagy megjelenítjük. Hogyan leszünk szerelmesek? A szerelembe esés egyik legfontosabb érzékelési, észlelési összetevője az, hogy befogadjuk mindazokat a dolgokat, amiket valakivel kapcsolatban szeretünk, és elzárkózunk azoktól a dolgoktól, amiket nem szeretünk. Szerelembe esni azért lehet olyan mámorító, félrevezető érzés, mert nem kiegyensúlyozott állapot. Nem állítunk föl egyenleget a szeretett személy jó és rossz tulajdonságairól, és nem futtatjuk végig egy számítógép memóriáján, hogy aztán megnézzük, milyen eredmény jön ki. Teljességgel összekapcsolódunk, azonosulunk a másik személy néhány olyan tulajdonságával, amelyet részegítőnek találunk. Még tudatában sem vagyunk – legalább is azokban a pillanatokban – az adott személy „hibáinak”. Mi teszi tönkre a kapcsolatokat? Ebben a vonatkozásban természetesen sokféle tényező jöhet szóba. Az egyik az lehet, hogy már nem kötődünk azokhoz a dolgokhoz, amelyek legelőször még az adott személyhez vonzottak minket. Valójában ilyenkor az történik, hogy egy idő után esetleg eljutunk odáig, hogy szembesülünk az illetővel kapcsolatos összes kellemetlen élményünkkel, és elszakadunk azoktól a kellemes élményektől, melyeket korábban megosztottunk vele. Hogy történik ez? Valaki, mondjuk egy hölgy, észrevette, és képzeletében élénken felnagyította barátjának azt a szokását, hogy nem csavarja vissza a kupakot a fogkrémes tubusra, vagy hogy a holmiját a lakásban szanaszét hagyja a földön. Vagy talán azt, hogy a barátja már nem ír neki szerelmes üzeneteket. Esetleg arra emlékszik, hogy mit mondott neki a barátja egy vita hevében, és a fejében állandóan ezt a végtelenül ismétlődő párbeszédet hallja, újra és újra átélve a hozzá kapcsolódó élményt. Nem arra emlékszik, hogy barátja azon a napon milyen simogatón érintette meg őt, milyen szép dolgokat mondott neki az előző héten, vagy mivel lepte meg őt találkozásuk évfordulóján. A példákat vég nélkül lehetne idézni. Ne feledjük, hogy ebben az egészben nincs semmi „rossz”. Csak éppen legyünk tisztában azzal, hogy a reprezentációk ilyenfajta mintája valószínűleg nem fogja erősíteni a kapcsolatot. Mi lenne, ha egy vita kellős közepén Ön arra a pillanatra gondolna, amikor legelőször csókolták meg egymást vagy fogták meg egymás kezét – egy olyan alkalomra, amikor a kedvese valamilyen igazán különleges dolgot tett Önnek –, és ezt a képet újra felnagyítaná, közel hozná magához, és teljes ragyogásában látná? Egy ilyen állapotban hogyan bánna ezzel a szeretett személlyel? Rendkívül fontos, hogy rendszeresen megvizsgáljuk az általunk használt kommunikációs mintákat, és feltegyük magunknak a kérdést: „Ha továbbra is így jelenítem meg a dolgokat a magam számára, nagy valószínűséggel milyen eredményt 110
hoz majd ez az életemben? Milyen irányba visz a jelenlegi magatartásom, viselkedésem, és vajon abba az irányba akarok-e menni? Itt az ideje megvizsgálni, milyen eredményekkel járnak mentális és fizikai cselekvéseim.” Nyilvánvalóan nem később akarunk ráébredni, hogy valami, amit egyszerűen és könnyen megváltoztathattunk volna, olyan irányba vitt el minket, amerre nem akartunk menni. Nagyon értékes lehet annak észrevétele, hogy használunk-e valamilyen asszociációs és disszociációs mintát. Sok ember többnyire disszociáltan viszonyul a legtöbb reprezentációjához. Érzelmileg látszólag ritkán hatja meg őket bármi is. A disszociált állapotnak megvan a maga előnye; ha valamivel kapcsolatban távol tartjuk magunkat a túl mély érzelmektől, több erőforrásunk lesz az adott dolog kezelésére. Ha azonban ez jelenti azt az állandó mintát, amellyel életünk legtöbb élményét megjelenítjük magunknak, akkor igazából lemaradunk az élet legjaváról, sava-borsáról, sok-sok öröméről. Adtam már tanácsot olyan konzervatív embereknek, akik korlátokkal küszködtek, amikor életükről mondtak véleményt, és akiknek új felfogásbeli mintákat állítottam föl. Azáltal, hogy nagymértékben megnöveltem asszociált belső reprezentációikat, szinte életre keltek, és az életet egy teljesen új élményként tapasztalták meg. Másfelől viszont ha belső reprezentációink mindegyike vagy túlnyomó többsége teljes mértékben asszociált, esetleg úgy találhatjuk, hogy érzelmi, emocionális szempontból nem tudunk kellően összhangba kerülni a valós élet körülményeivel. Nagy nehézséget jelenthet az élethez való alkalmazkodás, mert megérzünk minden apróságot, és az élet nem mindig mókás, egyszerű vagy izgalmas. Az olyan ember, aki az életben mindennel teljesen azonosul, rendkívül sérülékeny, és általában mindent túlzottan személyes ügyének tekint. Az élet kulcsát a minden téren való egyensúly jelenti, beleértve ebbe az egyensúlyba az asszociáltság és disszociáltság érzékelési szűrőit is. Mindennel összekapcsolódhatunk, illetve mindentől elszakadhatunk, amivel és amitől csak akarunk. Az a fontos, hogy tudatosan kapcsolódjunk, hogy így a kapcsolódás a segítségünkre legyen. Az elménkben létrehozott bármely reprezentációt képesek vagyunk irányítani, kontrollálni. Emlékszik még arra, amikor a meggyőződések erejéről tanultunk? Azt tanultuk, hogy nem kész meggyőződésekkel jövünk világra, és hogy a meggyőződések változhatnak. Amikor kicsik voltunk, egy sor olyan dologban hittünk, amit ma már nevetségesnek tartunk. A meggyőződésekről szóló fejezetet egy fontos kérdéssel fejeztük be: Hogyan teszünk szert a pozitív meggyőződésekre és válunk meg a negatívaktól? Az első lépés az volt, hogy tudatára ébredjünk, mennyire erőteljes hatást gyakorolnak meggyőződéseink az életünkre. A második lépést most, ebben a fejezetben tesszük meg: megváltoztatjuk annak módját, ahogy a meggyőződéseinket önmagunk számára megjelenítjük, reprezentáljuk. Ha ugyanis megváltoztatjuk azt a struktúrát, amelyen keresztül valamit megjelenítünk a magunk számára, akkor megváltoztatjuk azt, ahogy az adott dologról érezni fogunk, 111
és így megváltoztatjuk azt is, hogy élettapasztalatunkban mi az, ami igaz. Megjeleníthetjük önmagunkban a dolgokat olyan módon, amely révén állandóan erővel, pozitív érzéssel töltődünk föl – és ezt megtehetjük most rögtön! Ne feledjük, a meggyőződések az emberekről, az eszmékről vagy az életben tapasztaltakról általunk alkotott és fenntartott bizonyosságokhoz kötődő erős érzelmi állapotok. Hogyan hozzuk létre ezeket a bizonyosságokat? Meghatározott szubmodalitásokon keresztül. Mit gondol, egy olyan dologban, ami az Ön elméjében sötétnek, fókuszálatlannak, kicsinek és távolinak tűnik, Ön éppen annyira bizonyos lenne, mint egy olyan valamiben, amely annak a dolognak pontosan az ellentéte? Azt is tudnunk kell, hogy agyunknak van egy iktatórendszere. Egyesek azokat a dolgokat, amiben hisznek, agyuk bal oldalán, azokat a dolgokat pedig, amelyekben nem biztosak, agyuk jobb oldalán tárolják. Tudom, ez nevetségesnek tűnik, de egy olyan személyt, aki ilyen kódolási rendszerrel rendelkezik, mégis meg lehet változtatni egyszerűen azzal, ha azokat a dolgokat, amelyekben nem biztos, átrakatjuk vele agyának jobb oldaláról a bal oldalára, vagyis oda, ahol az agy azokat a dolgokat tárolja, amelyben az illető hisz. Amint végrehajtja ezt az átcsoportosítást, az áthelyezett dolgokban kezdi magát biztosnak érezni. Elkezd hinni egy olyan eszmében, gondolatban vagy elvben, amellyel kapcsolatban egy pillanattal korábban még bizonytalan volt! A meggyőződések ilyen módon való megváltoztatása úgy hajtható végre, ha egyszerűen szembeállítunk egymással egy általunk tökéletesen igaznak tartott dolgot és valami olyasmit, amiben nem vagyunk biztosak. Kezdje egy olyan meggyőződéssel, amiben teljesen biztos – például azzal, hogy az Ön neve Lakatos János, harmincöt éves, Esztergomban született; vagy azzal, hogy teljes szívéből szereti a gyermekeit, vagy hogy az emberiség történetének legjelentősebb nagybőgőse Pege Aladár. Gondoljon olyan dologra, amiben fenntartás nélkül hisz, valamire, amelynek igaz voltáról totálisan meg van győződve. Most gondoljon egy olyan valamire, amiben nem biztos, de amiben hinni akar, viszont a jelen pillanatban nem érez teljes bizonyosságot vele kapcsolatban. Esetleg felhasználhatja az V. fejezetből a siker hét hazugságának valamelyikét. (Ne olyan dolgot válasszon, amelyben egyáltalán nem hisz, mert ha azt mondja, hogy valamiben nem hisz, akkor az azt jelenti, hogy elhiszi, hogy az adott dolog nem igaz.) Most fusson végig a szubmodalitásokon ugyanúgy, ahogy korábban tettük, amikor a motivációval foglalkoztunk. Vegye sorra annak a valaminek az összes vizuális, auditív és kinesztetikus aspektusát, amiben tökéletesen hisz. Majd tegye meg ugyanezt azzal a dologgal is, amelyben nem teljesen biztos. Legyen tudatában a szubmodalitások közötti különbségeknek. Azok a dolgok, amelyekben hisz, egy meghatározott helyen találhatók, míg azok, amelyekben nem biztos, egy másik helyen? Vagy azok a dolgok, amikben hisz, közelebb vannak-e, fényesebbek vagy 112
nagyobbak-e, mint azok, amelyekben nem biztos? Az egyik kép állókép, a másik pedig mozog? Gyorsabban mozog-e az egyik, mint a másik? Most tegye ugyanazt, mint amit a motiváció esetében is tett. Programozza át annak a dolognak a szubmodalitásait, amiben nem annyira biztos úgy, hogy az új szubmodalitások megfeleljenek azon szubmodalitásoknak, amelyek arra a dologra jellemzők, amiben hisz. Változtassa meg a színeket és a helyet. Változtassa meg az adott dologhoz kapcsolódó hangokat, tónusokat, tempókat, a hangok zengését. Változtasson a textúra, a súly és a hőmérséklet szubmodalitásain. Mit érez akkor, amikor már megtette ezeket a lépéseket? Amennyiben pontosan átalakította azt a reprezentációt, amely a bizonytalanságot okozta, biztosnak fogja érezni magát azzal a dologgal kapcsolatban, amiben egy pillanattal korábban még nem volt biztos. Az egyetlen nehézséget az a sok emberben meglévő meggyőződés jelenti, miszerint a dolgokat nem tudjuk olyan gyorsan megváltoztatni. Lehet, hogy ez is egy olyan meggyőződés, amit szintén célszerű lesz módosítani. Ugyanez az eljárás alkalmazható annak felderítésére is, hogy elménkben milyen különbséget érzünk az általunk meg nem értett és megértett dolgok között. Amennyiben megértési zavaraink vannak valamivel kapcsolatban, annak oka az lehet, hogy az adott dologra vonatkozó belső reprezentációnk kicsi, fókuszálatlan, homályos vagy túl távoli, miközben mindazokat a dolgokat, amelyeket értünk, közelebb lévőnek, fényesebbnek, élesebbnek, tisztábbnak jelenítjük meg. Figyelje meg, mi történik az érzéseivel, amikor a reprezentációit úgy változtatja meg, hogy azok pontosan megfeleljenek azon reprezentációknak, amelyekkel a megértett dolgokat jeleníti meg önmaga előtt. Azzal, ha bizonyos dolgokat elménkben közelebb hozunk magunkhoz, vagy fényesebbé, élesebbé tesszük a róluk alkotott belső képeket, természetesen nem fogjuk minden esetben megerősíteni magát a tapasztalatot. A leírtaknak az ellenkezője is igaz lehet. Egyesek úgy érzik, hogy a dolgok felerősödnek, amikor sötétebbek vagy elmosódottabbak lesznek. A lényeg az, hogy meg kell találni azokat a szubmodalitásokat, amelyek a legfontosabbak a számunkra, vagy annak a személynek a számára, akinek segíteni akarunk a változás létrehozásában, majd elegendő személyes belső erővel kell rendelkezni a folytatáshoz, és ezeknek az eszközöknek a használatához. A szubmodalitásokkal való ténykedésünk során valójában annyit teszünk, hogy átcímkézzük azt az ingerrendszert, amely utasítást ad az agynak, hogy miképpen érezzen az egyes tapasztalatokkal, élményekkel kapcsolatban. Agyunk minden jelre (szubmodalitásra) reagál, amit közlünk vele. Ha adott típusú jeleket küldünk neki, agyunk fájdalmat fog érezni. Ha eltérő szubmodalitásokat közlünk vele, pillanatokon belül jól érezhetjük magunkat. Amikor NLP-szakmai képzést tartottam az Arizona állambeli Phoenixben, arra lettem figyelmes, hogy a teremben lévő résztvevők legtöbbjének az arcán erőteljes izomfeszültség látható olyan arckifeje113
zések kíséretében, amiket én fájdalmat sugárzónak érzékeltem. Gondolatban áttekintettem mindazt, amiről addig beszéltem, és semmi olyanra nem bukkantam, ami ilyen reakciót válthatott ki annyi emberben. Végül megkérdeztem az egyik résztvevőt: „Mit érez ebben a pillanatban?” Azt válaszolta: „Erős fejfájásom van.” Amint ezt kimondta, egy másik személy is ugyanezt mondta, majd egy következő is, aztán még egy. A teremben ülő emberek több mint 60 százalékának fájt a feje. Elmondták, hogy a videofelvétel miatt használt erős lámpák a szemükbe világítottak, és ezt zavarónak, mi több, fájdalmasnak találták. Ráadásul olyan teremben voltunk, amelynek nem volt ablaka, és amelyben a légkondicionáló három órával korábban felmondta a szolgálatot, így a levegő is nagyon fülledt volt. Mindezek a tényezők fiziológiai változást okoztak a résztvevőkben. Nos, mit tehettem volna? Esetleg mindenkit kiküldtem volna egy fájdalomcsillapító tablettáért? Természetesen nem. Az agy csak akkor közvetít fájdalmat, amikor az általa kapott ingerek reprezentációs módja arra utasítja, hogy fájdalmat érezzen. Ezért arra kértem a hallgatóságot, hogy jellemezzék az általuk érzett fájdalom szubmodalitásait. Egyesek számára a fájdalom nehéz és lüktető volt; mások számára nem. Néhányan igen nagyméretűnek és fényesnek (el lehet képzelni, hogy milyen volt) érezték, míg mások kicsinek. Ekkor arra kértem őket, változtassák meg az érzett fájdalom szubmodalitásait – legelőször azzal, hogy válasszák el (disszociálják) magukat a fájdalomtól, és helyezzék el a fájdalmat önmagukon kívül. Ezután eltávolítottam őket az érzéseiktől azzal, hogy megkértem őket, lássák meg a fájdalom alakját és méretét, és helyezzék el a fájdalmat körülbelül három méterre maguk előtt. A következő lépésben növelniük, majd kicsinyíteniük kellett a fájdalomról alkotott reprezentációjukat oly módon, hogy az hatalmasra nőjön, keresztülrobbanjon a mennyezeten, majd lefelé estében összezsugorodjon. Utána arra kértem őket, taszítsák bele a fájdalmat a napba, figyeljék, ahogy semmivé olvad, majd fénysugár formájában visszatér a földre, hogy a növényeket táplálja. Végül megkérdeztem, hogy érzik magukat. Nem egészen öt perc alatt a résztvevők 95 százalékának elmúlt a fejfájása. Megváltoztatták az agynak küldött jelzések belső reprezentációit, így az agy, miután már új jelzéseket kapott, új reakciót hozott létre. A résztvevők maradék 5 százalékának további öt percre volt szüksége ahhoz, hogy még néhány konkrét változtatatást végezzen el. Egy férfinek migrénje volt, de még ő is elérte, hogy ismét jól érezze magát. Amikor egyeseknek bemutatom ezt a folyamatot, nehezen tudják elhinni, hogy ők ilyen gyorsan és könnyen meg tudnák szüntetni saját fájdalmukat. Ennek ellenére nem tette-e meg ezt öntudatlanul már szinte mindenki sok-sok alkalommal? Emlékszik Ön olyan esetre, amikor fájdalmat érzett, de aztán belefeledkezett valamilyen tennivalóba, vagy valamilyen izgalmas dolog történt, és amikor megváltoztatta azt, amire gondolt, vagy amit az agyának reprezentált, már nem is érezte a fájdalmat? A fájdalom egyszerűen elmúlhat, és egészen addig nem tér vissza újra, 114
amíg nem kezdünk el gondolni rá. Belső reprezentációink némi tudatos irányításával, szabályozásával, tetszésünk szerint könnyen meg tudjuk szüntetni a fejfájást. Ha egyszer már megtanultuk azokat a jelzéseket, amelyek meghatározott hatást váltanak ki agyunkban, elérhetjük, hogy gyakorlatilag bármivel kapcsolatban úgy érezzük magunkat, ahogy szeretnénk. Végül egy figyelmeztetés. Sokféle tapasztalati szűrő létezik, amely irányítani vagy befolyásolni tudja az új belső reprezentációk megőrzésének – vagy eleve akár az azokhoz szükséges változások létrehozásának is – a képességét. Ezek a szűrők azzal kapcsolatosak, hogy mit értékelünk a legjobban, és milyen nem tudatos előnyökre tehetünk szert a meglévő magatartásunk révén. Az értékek kérdése és fontossága már önmagában is egy egész fejezetet igényel, a nem tudatos másodlagos előnyöket pedig a XVI. fejezetben taglaljuk az átkeretezés kapcsán. Ha a fájdalom fontos jelzéseket küld tudatunknak olyan dologgal kapcsolatban, amit szervezetünkben meg kell változtatnunk, nagy valószínűséggel mindaddig vissza fog térni, amíg nem teszünk eleget az adott változtatás szükségességének. A fájdalom ugyanis minket szolgál. Az eddig tanultak birtokában Ön már most is óriási mértékben javítani tudja a saját és ismerősei életét. Most nézzük meg tapasztalataink strukturálási módjának egy másik aspektusát, egy olyan kritikus fontosságú összetevőt, amely képessé tehet minket arra, hogy hatékonyan modellezzünk szinte bárkit. A következő témakör, amit megvizsgálunk...
115
VII. FEJEZET
A SIKER SZINTAXISA
„Minden illő módon és rendben menjen végbe.” A korinthusiaknak írt első levél 14:40
Az eddigiekben a modellezni kívánt emberek cselekvési módjainak feltárásáról, megismeréséről volt szó. Azt állítottuk, hogy a kiváló eredményeket elérni képes emberek következetesen meghatározott mentális és fizikai cselekvési sort alakítanak ki (mentális az a cselekvés, amit az elmén belül hajtunk végre, fizikai pedig az, amit ténylegesen a külső világban teszünk). Ha ugyanazokat a cselekvéseket visszük véghez, ugyanazokat vagy hasonló eredményeket kapunk. Létezik azonban egy további tényező, amely befolyásolja az eredményeket – ez pedig a cselekvés szintaxisa. A szintaxis – az a mód, ahogy a cselekvéseket szervezzük, sorrendbe állítjuk – hatalmas különbséget hozhat létre az elért eredmények jellegében. Mi a különbség a következő két mondat között: „A kutya megharapta Jánost”, illetve „János megharapta a kutyát”? És a következők között: „Józsi megeszi a homárt”, illetve „A homár megeszi Józsit”? A mondatok értelme nagyon különböző, különösen, ha János vagy Józsi szemszögéből nézzük a dolgokat. A két mondatpárban páronként pontosan ugyanazok a szavak találhatók. A különbséget a szintaxis, a szavak elrendezési módja hozza létre. A tapasztalat jelentését az agynak továbbított jelek sorrendje határozza meg. Ugyanazokról az ingerekről van szó, vagyis ugyanazok a szavak szerepelnek az egyes mondatpárokban, a jelentésük mégis eltérő. Ezt nagyon fontos megértenünk, ha hatékonyan akarjuk modellezni a sikeres emberek eredményeit. A megjelenítés sorrendje dönti el, hogy az egyes megjelenített dolgok milyen konkrét módon rögzülnek az agyban. Pontosan olyan ez, mint amikor a számítógépnek parancsokat, utasításokat adunk. Ha az utasításokat a megfelelő sorrendben programozzuk, a számítógép ki fogja használni minden képességét, és a kívánt eredményt fogja produkálni. Ha a helyes utasításokat más sorrendben programozzuk, nem azt az eredményt kapjuk, amit szeretnénk. 116
Mindazon tényezők jellemzésére, leírására, amelyek a belső reprezentációk fajtáit, a szükséges szubmodalitásokat és a megkövetelt szintaxist képviselik, továbbá amelyek egymással együttműködve és kölcsönhatásban hoznak létre egy konkrét eredményt, a „stratégia” szót fogjuk használni. Az életben szinte bárminek, például a szerelem, a vonzódás, a motiváció érzésének létrehozásához vagy a döntések meghozatalához rendelkezünk valamilyen stratégiával. Ha például felfedezzük, hogy mi a szerelemre vonatkozó stratégiánk, tetszés szerint elő tudjuk idézni ezt az állapotot. Ha felismerjük, hogy egy döntés meghozásához milyen lépéseket milyen sorrendben teszünk, akkor döntésképtelenség esetén pillanatok alatt döntésképesek lehetünk. Tudni fogjuk, hogy belső biokomputerünkben milyen billentyűket nyomjunk le, és hogyan hozzuk létre a kívánt eredményeket. A stratégiák összetevőire és használatára vonatkozóan szép metafora a sütés folyamata. Ha valaki a legfinomabb csokoládétortát készíti a világon, vajon mi is elő tudunk-e állni ugyanolyan minőségű tortával? Természetesen igen, ha nekünk is megvan az a recept, amit az a bizonyos valaki használ. A recept tulajdonképpen nem más, mint egy stratégia, egy konkrét terv arra, hogy milyen erőforrásokat milyen módon kell felhasználni valamilyen meghatározott cél elérése érdekében. Ha hiszünk abban, hogy minden ember ugyanolyan neurológiai, vagyis idegrendszeri felépítéssel rendelkezik, akkor azt is elhisszük, hogy mindenkinek ugyanazok a potenciális erőforrások állnak a rendelkezésére. A stratégiánk - vagyis ezeknek az erőforrásoknak a felhasználási módja – dönti el, milyen eredményeket fogunk elérni. Ez az üzleti élet törvénye is. Egy vállalat rendelkezhet ugyan elsőrendű erőforrásokkal, de általában az a vállalat uralja a piacot, amelynek az erőforrásokat legjobban kihasználó stratégiái vannak. Akkor tehát mire van szükségünk ahhoz, hogy ugyanolyan finom tortát készítsünk, mint a mestercukrász? Szükségünk lesz egy receptre, és a leírtakat pontosan kell követnünk. Amennyiben betű szerint betartjuk a recept előírásait, ugyanazt az eredményt fogjuk elérni akkor is, ha korábban esetleg még soha nem sütöttünk olyan tortát. Elképzelhető, hogy a cukrász éveken keresztül kísérletezett, mielőtt kidolgozta volna a végleges receptet. Receptjének követésével, illetve az általa megtett lépések modellezésével mi éveket takaríthatunk meg. Léteznek stratégiák a pénzügyi sikerek elérésére, a kicsattanó egészség létrehozására és fenntartására és arra is, hogy egész életünkben boldognak és szeretve érezzük magunkat. Ha találunk olyan embereket, akik már anyagi sikerekkel és örömteli párkapcsolattal büszkélkednek, csak fel kell derítenünk a stratégiájukat, és alkalmaznunk kell, hogy mi is az övékéhez hasonló eredményeket érhessünk el, és rengeteg időt és erőfeszítést takaríthassunk meg magunknak. Ebben rejlik a modellezés ereje. Nem kell évekig küszködni, hogy sikert érhessünk el. 117
Mit árul el egy recept, amely lehetővé teszi számunkra a hatékony cselekvést? Nos, a legelső tudnivalók között szerepel az, hogy milyen hozzávalókra, összetevőkre van szükség célunk előteremtéséhez. Az emberi tapasztalatok „sütési” folyamatában az összetevőket öt érzékünk képviseli. Az emberek által elért minden eredmény a vizuális, az auditív, a kinesztetikus, a gusztatorikus és az olfaktorikus reprezentációs rendszerek valamilyen konkrét használatából épül föl, illetve jön létre. Milyen egyéb dolgot mond még számunkra az a recept, amelynek révén pontosan ugyanazt az eredményt hozhatjuk létre, mint a receptet kidolgozó személy? Megadja az összetevők szükséges mennyiségeit. Az emberi tapasztalatok reprodukálásához nemcsak az összetevőket kell ismernünk, hanem azt is tudnunk kell, hogy az egyes összetevőkből mekkora mennyiségre van szükség. A stratégiák vonatkozásában a mennyiségekre a szubmodalitások formájában gondolhatunk. Ezek pontosan elárulják, mekkora mennyiségre van szükségünk. Például mennyi vizuális összetevőre van szükség – milyen világos, milyen sötét, mennyire közeli az élmény? Milyen a tempó, a textúra? Mindössze ennyiről lenne szó csupán? Ha ismerjük az összetevőket, és tudjuk, mennyit kell használnunk belőlük, máris el tudjuk-e készíteni ugyanazt a minőségű tortát? Nem, hacsak nem ismerjük az előállítás szintaxisát is – vagyis azt, hogy mikor mit kell tennünk, és milyen sorrendben. Mi történne, ha a tortasütésnél mi azt tennénk először a masszába, amit az eredeti cukrász utoljára rakott bele? Ugyanolyan minőségű tortát készítenénk? Kétlem. Ha azonban ugyanazokat az összetevőket ugyanolyan mennyiségekben és ugyanolyan sorrendben használjuk, akkor természetesen hasonlóak lesznek az eredmények is. Van stratégiánk mindenre – a motivációra, a vásárlásra, a szerelemre, arra, hogy vonzódjunk valakihez. Meghatározott ingerek bizonyos sorrendjei mindig konkrét eredményt adnak. A stratégiák olyanok, mint az agyunk erőforrásait rejtő kamra zárját nyitó számkombináció. Még ha ismerjük is a számokat, de nem a megfelelő sorrendben alkalmazzuk őket, nem leszünk képesek kinyitni a zárat. Ha viszont birtokában vagyunk a megfelelő számoknak és azok helyes sorrendjének, a zár minden alkalommal ki fog nyílni. Tehát egyrészt a saját erőforrás-kamránkat nyitó kombinációt, másrészt a mások kamráit nyitó kombinációkat kell megtalálnunk. Melyek a szintaxis építőkockái? Az érzékeink. Az érzékelési behatással két szinten foglalkozunk – belső és külső szinten. A szintaxis azt a módot jelenti, amely szerint összerakjuk annak építőkockáit, amit külsőleg tapasztalunk, és amit önmagunknak belsőleg megjelenítünk. Például a vizuális tapasztalatok kétféle módjával rendelkezhetünk. Az első az, amit a külső világban látunk. Amint Ön most a könyvet olvassa és látja a fehér papírra nyomtatott fekete betűket, külső vizuális tapasztalata (vizuális-külső) van. A második mód a belső vizuális (vizuális-belső) tapasztalat. Emlékszik, amikor az előző fejezetben gondolatban a vizuális modalitásokkal és szubmodalitásokkal ját118
szottunk? Igazából nem voltunk jelen azokon a helyeken, ahol a gondolatban megjelenített tengerpartot, a felhőket, a boldog vagy gondterhes időket láttuk. Ezeket a dolgokat mind vizuális módon tapasztaltuk. Ugyanez igaz a többi modalitásra is. Hallhatjuk a vonatfüttyöt az ablakon kívülről. Ez külső auditív (auditív-külső) tapasztalat. De hallhatunk egy hangot a fejünkön belül is. Ez belső auditív (auditív-belső) érzékelés. Ha a hallott hang tónusa az, ami fontos, akkor auditív-tonális modalitásról van szó. Ha a hang által közvetített szavak (jelentés) a fontos, akkor auditív-digitális modalitásról beszélünk. Lehet, hogy Ön most, miközben olvas, érzi karosszéke kartámaszának textúráját. Ez külső kinesztetikus (kinesztetikus-külső) érzékelés. De lehet egy olyan mélyről jövő érzése is, amely valami jó vagy rossz dologra utal. Ez belső kinesztetikus (kinesztetikus-belső) érzékelés. Ahhoz, hogy elkészítsünk egy receptet, rendelkeznünk kell valamilyen rendszerrel, amely leírja, mit tegyünk, és mikor. Ezért a stratégiák leírására létezik egy jelölési rendszer. Az érzékelési folyamatokat gyorsírási jelöléssel jelenítjük meg; a vizuálisra a V, az auditívra az A, a kinesztetikusra a K, a belsőre a b, a külsőre a k, a tonálisra a t, és a digitálisra a d betűket használjuk. Amikor a külső világban látunk valamit (vizuális-külső), jelölése a Vk lehet. Amikor belülről érzünk valamit, a jelölés Kb. Nézzük most meg olyasvalakinek a stratégiáját, akit motivál az, hogy lát valamit (Vk), majd mond magának valamit (Abd), amely egy belső ösztönző érzést (Kb) hoz létre. Ezt a stratégiát a következő módon jelenítenénk meg: Vk-Abd-Kb. Egész nap beszélhetnénk ennek a személynek arról, hogy miért kellene megtennie valamit, és nagy valószínűséggel nem járnánk sikerrel. Ha azonban „mutatnánk” neki egy eredményt, és megemlítenénk, hogy mit mondana önmagának, amikor meglátná azt, akkor ezt a személyt szinte adott jelre a megfelelő állapotba tudnánk hozni. A következő fejezetben bemutatom, hogy miképpen hívhatunk elő olyan stratégiákat, amelyeket az emberek sajátos helyzetekben használnak. Most viszont azt szeretném elmondani, hogy a következő fejezetben tárgyalt stratégiák hogyan működnek, és miért olyan fontosak. Mindenhez rendelkezünk stratégiákkal, vagyis olyan reprezentációs mintákkal, amelyek következetesen hoznak létre konkrét eredményeket. Kevesen tudjuk, hogy miképpen kell ezeket a stratégiákat tudatosan használni, ezért különböző állapotokba kerülünk attól függően, hogy éppen milyen inger ért minket. Mindössze annyit kell tennünk, hogy kikalkuláljuk a stratégiánkat, így adott jelre létrehozhatjuk kívánt állapotunkat. Ezzel együtt fel kell tudnunk ismerni más emberek stratégiáit, hogy tudhassuk, pontosan mi az, amire reagálnak. Például van-e olyan szisztéma, amely szerint Ön következetesen szervezi belső és külső tapasztalatait egy vásárlás lebonyolításához? Majdnem biztos, hogy van. Lehet, hogy Ön nem tud róla, de a tapasztalatok ugyanazon szintaxisa, amely Önt egy meghatározott típusú gépkocsihoz vonzza, vonzani fogja Önt egy meghatáro119
zott házhoz is. Vannak bizonyos ingerek, amelyek a helyes sorrend esetén azonnal olyan állapotba hozzák Önt, amely elősegíti a vásárlást. Mindnyájunknak vannak olyan „inger-sorrendjei”, amelyeket következetesen betartunk meghatározott állapotok és tevékenységek kialakításához. Az információknak egy másik személy szintaxisának megfelelő prezentálása az illetővel való erőteljes összhangra utal. Valójában, ha ez hatékonyan történik, kommunikációnk szinte ellenállhatatlanná válik, mivel automatikusan kivált bizonyos ingereket. Milyen más stratégiák léteznek? Vannak például meggyőzési stratégiák? Léteznek módszerek a másoknak bemutatandó anyag oly módon való összeállítására, szervezésére, hogy az szinte ellenállhatatlan lesz? Persze, hogy léteznek. Motiváció? Csábítás? Tanulás? Sport? Eladás? Hát persze. Mi a helyzet a depresszióval? Vagy az eksztázissal? Vannak-e meghatározott módszerek élettapasztalatainknak bizonyos olyan konkrét sorrendekben, sorozatokban való megjelenítésére, amelyek létrehozzák ezeket az érzelmi állapotokat? Már hogyne lennének? Léteznek stratégiák, amelyek a hatékony vezetést szolgálják. Léteznek kreativitási stratégiák. Amikor bizonyos dolgok kiváltanak bizonyos ingereket, valamilyen állapotba kerülünk. Csak azt kell tudnunk, mi a stratégiánk arra, hogy egy adott állapotot valamilyen jelre elérjünk. És ki kell tudnunk kalkulálni a mások által használt stratégiákat is ahhoz, hogy tudjuk, hogyan adjuk meg az embereknek azt, amit szeretnének. Tehát azt a konkrét sorrendet, azt a konkrét szintaxist kell megtalálnunk, amely létre fog hozni egy bizonyos eredményt, egy bizonyos állapotot. Ha ezt képesek vagyunk megtenni, és hajlandóak vagyunk a szükséges cselekvést is végrehajtani, úgy alakíthatjuk a világunkat, ahogy csak kívánjuk. Eltekintve az élet olyan fizikai szükségleteitől, mint például az élelem és a víz, szinte minden egyéb dolog, amit el akarunk érni, valamilyen állapotnak tekinthető. És ahhoz, hogy megteremtsünk valamilyen állapotot, mindössze a szintaxist, a helyes stratégiát kell ismernünk. Az egyik nagyon sikeres modellezési tapasztalatom az Egyesült Államok Hadseregével kapcsolatos. Bemutattak egy tábornoknak, akivel beszélgetni kezdtünk az olyan Optimális Teljesítmény Technikák®-ról, mint az NLP. Elmondtam neki, hogy vállalni tudok minden olyan oktatási programot, amelyet náluk tartani szoktak, felére csökkentem annak időtartamát, és a csökkentett időtartam alatt még meg is növelem a résztvevők hozzáértési, eredményességi szintjét. Ez eléggé magabiztos állítás volt, nemde? Fel is keltette a tábornok érdeklődését, bár nem győzte meg őt, így aztán megbízást kaptam tőle az NLP-módszerek oktatására. A sikeres oktatást követően a hadsereg szerződést kötött velem oktatási programok modellezésére és arra, hogy ezzel egyidejűleg az állomány tagjaiból összeállított csoport számára megtanítsam a hatékony modellezést. A szerződésben az állt, hogy az oktatás díját csak akkor fizetik ki részemre, ha elérem az általam ígért eredményeket. Az első végrehajtandó feladat egy négynapos program volt, amelynek során a besorozott katonákat kellett megtanítani a 45-ös kaliberű pisztoly hatékony és 120
pontos használatára. A programban résztvevő katonáknak korábban átlagosan mindössze 70 százaléka kapta meg a tanfolyam után a megfelelő minősítést, és a tábornokot úgy tájékoztatták, hogy ez a legjobb eredmény, amely elvárható. Ezen a ponton már kezdtem igazán kíváncsi lenni, hogy mibe is kevertem bele magam. Egészen addig életemben még soha nem lőttem éles lőfegyverrel, és a célba lövés merő gondolata is riasztó volt számomra. Eredetileg John Grinder és én közösen vállaltuk el ezt az oktatási programot, és úgy éreztem, hogy az ő céllövészeti tapasztalatainak birtokában megbirkózunk a feladattal. Később azonban különféle programütemezési nehézségekre hivatkozva John hirtelen visszalépett a közreműködéstől. El lehet képzelni, milyen hatással volt ez az állapotomra! Ráadásul olyan szóbeszédet is hallottam, hogy a tanfolyami csoport néhány tagja minden lehetséges módon szabotálni fogja a munkámat, mert felháborítónak tartják, hogy mennyi pénzt kapok majd a program végeztével. Elhatározták tehát, hogy megleckéztetnek. Céllövészeti tapasztalatok híján, elvesztve azt az egyetlen ütőkártyámat, aki szorult helyzetemben segíthetett volna (John Grinder), és tudva, hogy néhányan megpróbálják kudarcba fullasztani szereplésemet, vajon mit tehettem? Legelőször is fogtam ezt a kudarcot ábrázoló hatalmas képet, amit az elmémben kreáltam, és szó szerint icipicivé zsugorítottam össze. Majd hozzáláttam, hogy felállítsak egy új reprezentációs rendszert arról, hogy mit tudnék tenni. A meggyőződési rendszereimet „A seregben még a legjobbak sem tudják megtenni, amit kérnek tőlük, így nyilvánvalóan én sem fogom tudni” formuláról átállítottam arra a meggyőződésre, hogy „A pisztolylövészet oktatói abban a legjobbak, amivel foglalkoznak, de csak keveset vagy éppen semmit nem tudnak a belső reprezentációk teljesítményre gyakorolt hatásáról vagy arról, hogy miképpen kell modellezni a legjobb céllövők stratégiáit.” Miután maradéktalanul erőforrásos állapotba hoztam magam, tájékoztattam a tábornokot, hogy találkoznom kell a legjobb céllövőivel, hogy tanulmányozhassam azokat az általuk végrehajtott pontos – mentális és fizikai – cselekvéseket, amelyek eredményeként hatékonyá és pontos lesz a lövés. Ha felfedezem „a különbséget létrehozó különbséget”, képes leszek azt kevesebb idő alatt megtanítani a katonáknak, és így el tudom érni a kívánt eredményeket. A modellezési csoportommal együtt feltártam azokat az alapvetően fontos meggyőződéseket, melyeket a világ néhány legjobb céllövője egyformán a magáénak vallott, és szembeállítottam ezeket a gyenge lövészeti eredményeket produkáló katonák meggyőződéseivel. A következő lépés az volt, hogy kiderítettem a legjobb céllövők közös mentális szintaxisát és stratégiáit, és pontosan lemásoltam őket úgy, hogy a kezdő céllövőknek is meg tudtam tanítani. Ez a szintaxis több ezer, talán több százezer lövés, és a lövészek technikájában végrehajtott apró változtatás eredménye volt. Majd lemodelleztem fiziológiájuk fontos összetevőit. Miután felfedeztem a hatékony lövészetnek nevezett eredmény létrehozásának optimális stratégiáját, másfél napos tanfolyamot állítottam össze a kezdő lö121
vészeknek. Milyenek lettek az eredmények? Amikor nem egészen két nap múlva sor került a megmérettetésre, a katonák 100 százaléka elérte a szükséges minősítést, és azoknak a száma, akik a legmagasabb, vagyis „kiváló” szintű minősítést kapták, háromszor annyi volt, mint a szokásos négynapos tanfolyam után. Azzal, hogy ezeknek az újoncoknak megtanítottuk, miképpen állítsák elő agyuk számára ugyanazokat a jelzéseket, amiket a kiváló lövészek, nem egészen feleannyi idő alatt kiválókká tettük őket. Ezt követően foglalkozni kezdtem azokkal a lövészekkel, akiket modelleztem, és akik az ország elsőrendű lövészei voltak, s megtanítottam nekik, hogy milyen módon javíthatnak a stratégiájukon. Egy óra elteltével az eredmény a következő volt: az egyik lövész magasabb pontszámot ért el, mint bármikor a megelőző hat hónap alatt, egy másik lövész több tizest lőtt, mint bármelyik korábbi versenyén, amelyre vissza tudott emlékezni, az oktató pedig mindkettőjüket jól meggyötörte. A tábornoknak adott tájékoztatója során, az oktató ezredes az oktatást a pisztolylövészet terén az I. Világháború óta bekövetkezett első nagy áttörésnek nevezte. Ebben a történetben a mi szempontunkból lényeges elemet annak felismerése jelenti, hogy még olyan esetekben is, amikor csak kevés vagy éppen semmilyen háttérinformációnk sincs, és a körülmények is látszólag lehetetlenné teszik a megoldást, viszont van egy kitűnő modellünk egy meghatározott eredmény létrehozásához, akkor fel tudjuk mérni és le tudjuk másolni a modell cselekvési módját – ennek révén pedig az övéhez hasonló eredményeket érhetünk el sokkal rövidebb idő alatt, mint azt lehetségesnek gondoltuk volna. Egyszerűbb stratégiát jelent az, amit sok sportoló használ saját sportága legjobbjainak modellezéséhez. Ha egy kiváló síelőt akarnánk modellezni, először gondosan megfigyelnénk, hogy milyen a technikája (Vk). A megfigyelés során mi is ugyanolyan mozdulatokat végeznénk, mint a modell (Kk), mindaddig, amíg azt nem érezzük, hogy a mozdulatok már tökéletesen a sajátjainkká váltak (Kb). (Ha Ön nézett már síelést, a mozdulatokat talán önkéntelenül is másolta. Amikor a figyelt síelőnek fordulnia kell, Ön is ugyanúgy fordul, mintha Ön lenne a síelő személy.) A következő lépés, hogy belső képet akarunk alkotni arról, ahogy egy kiváló síelő síel (Vb). Kezdtük a vizuális-külső érzékeléssel, majd a kinesztetikus-külső érzékelésen keresztül eljutottunk a kinesztetikus-belső érzékelésig. Ezt követően létrehoznánk egy új vizuális-belső képet, ezúttal egy disszociált képet arról, ahogy mi magunk síelünk (Vb). Olyan lenne, mintha egy filmet néznénk önmagunkról, amelyen a lehető legpontosabban a másik személyt modellezzük. Majd belépünk ebbe a képbe, és asszociáltan megtapasztaljuk, hogy milyen lenne pontosan ugyanazokat a mozdulatokat ugyanúgy végezni, mint ahogy a modellezett kiváló sportoló tette (Kb). Ezt annyiszor ismételnénk el, ahányszor csak szükséges ahhoz, hogy a végrehajtásukat teljesen kényelmesnek érezzük. Ezen a módon biztosítanánk magunknak egy olyan konkrét neurológi122
ai stratégiát, amely elősegítené, hogy mozdulataink és teljesítményünk optimális szinteket érjenek el. Végül a tanultakat a valóságban is kipróbálnánk (Kk). Ennek a stratégiának a szintaxisát a Vk-Kk-Kb-Vb-Vb-Kb-Kk formában tudnánk leírni. Ez egyike annak a több száz módnak, amelynek alapján modellezni tudnánk valakit. Ne felejtsük el, hogy az eredmények létrehozásának sokféle módja van. Nincsenek jó vagy rossz módok – a vágyak valóra váltásának csak hatásos vagy hatástalan módjai vannak. Nyilvánvalóan pontosabb eredményeket lehet létrehozni, ha biztosabb és precízebb információink vannak mindazokról a dolgokról, amelyeket egy adott személy valamilyen eredmény elérése érdekében tesz. Ideális esetben, amikor modellezünk valakit, egyben belső tapasztalatait, meggyőződési rendszereit és elemi szintaxisát is modellezzük. Viszont már azzal is sokat tudunk modellezni valakinek a fiziológiájából, ha egyszerűen csak figyeljük őt. A fiziológia pedig a másik olyan tényező (a IX. fejezetben lesz szó róla), amely létrehozza azt az állapotot, amelyben vagyunk, és így hatással van az elért eredmények jellegére is. Az egyik olyan rendkívül fontos terület, ahol a megértési stratégiák és a szintaxis óriási különbséget jelenthet, a tanítás és a tanulás területe. Miért „nem tudnak” egyes gyerekek tanulni? Meggyőződésem szerint ennek két fő oka van. Először: gyakran nem ismerjük a leghatékonyabb stratégiát egy adott feladatnak a megtanításához. Másodszor: a tanároknak ritkán van pontos elképzelésük arról, hogy a különböző gyerekek hogyan tanulnak. Emlékezzünk, azt mondtuk, hogy mindnyájunknak különböző stratégiái vannak. Ha nem ismerjük valakinek a tanulási stratégiáját, nagy nehézségeink lesznek, ha megpróbálunk megtanítani neki valamit. Például sok olyan ember van, aki rettenetesen rossz helyesíró. Azért rossz helyesírók, mert kevésbé intelligensek, mint a jó helyesírók? Nem. A jó helyesírásnak sokkal több köze van gondolataink szintaxisához – vagyis ahhoz, hogy miképpen szervezzük, raktározzuk és hívjuk elő az információkat egy adott kontextusban. Az, hogy képesek vagyunk-e következetesen jó eredményeket elérni, egyszerűen annak függvénye, hogy a jelenlegi mentális szintaxisunk támogatja-e annak a feladatnak a megoldását, amit agyunktól kérünk. Minden, amit láttunk, hallottunk vagy éreztünk, elraktározódik agyunkban. Számtalan kutatás bizonyítja, hogy a hipnotikus transzban lévő emberek képesek emlékezni olyan dolgokra (vagyis hozzáférni olyan dolgokhoz), amelyeket tudatosan nem tudnának felidézni. Ha nem tudunk helyesen írni, a problémát az jelenti, ahogyan a szavakat megjelenítjük magunknak. Ennek megfelelően mi a jó helyesírás legjobb stratégiája? Természetesen nem a kinesztetikus érzékelés. Nehéz lenne egy szót tapintással érzékelni. Nem is igazán az auditív módszer, mert túl sok szó van, amit nem tudunk pontosan kiejteni. Mivel jár tehát együtt a helyesírás? Azzal a képességgel, hogy vizuális-külső karaktereket tároljunk egy adott szintaxisban. A helyesírás megtanulásának módja tehát az, ha olyan vizuális képeket hozunk létre, amelyek bármikor könnyedén hozzáférhetők. 123
Példaként nézzük az Albuquerque szót. A legjobb módszer e szó helyesírásának megtanulására nem az, ha újra és újra kimondjuk az egyes betűket, hanem az, ha a szót képként tároljuk el elménkben. A következő fejezetben megtanulunk néhány módszert arra vonatkozóan, hogy miképpen férhetünk hozzá agyunk különböző részeihez. Bandler és Grinder, az NLP tudományának megalapítói például felfedezték, hogy az az irány, amelybe szemünket mozgatjuk, meghatározza, hogy idegrendszerünk mely részét közelítjük meg éppen a legnagyobb mértékben. A következő fejezetben részletesen foglalkozunk ezekkel a „megközelítési jelzésekkel”. Most csak annyit jegyezzünk meg, hogy a legtöbb ember akkor emlékszik a legjobban a vizuális képekre, ha felfelé és balra néz. Az Albuquerque szó írásmódjának megtanulásához a legjobb módszer az, ha a szót felülre és balra helyezzük, és tiszta vizuális képet alkotunk róla. Ezen a ponton egy újabb fogalmat kell bevezetnem: a részekre, egységekre bontás vagy darabolás fogalmát (chunking). Általában az emberek tudatosan egyszerre csupán öt-kilenc információegységet tudnak feldolgozni. A gyorsan tanuló emberek még a legösszetettebb feladatokat is meg tudják oldani, mivel az információkat kis lépésekre, részekre bontják le, majd újra beillesztik őket az eredeti egészbe. Az „Albuquerque” szó helyesírását úgy tanulhatjuk meg, ha a szót szétbontjuk három kisebb darabra a következő módon: Albu/quer/que. Szeretném, ha ezt a három részt leírná egy darab papírra, feltartaná a szemei fölé és tőlük balra, majd ránézne az Albu részegységre, becsukná a szemét, és azt gondolatban is felidézné. Nyissa ki a szemét. Nézzen rá az Albu-ra. Ne mondja ki, csak nézze; most csukja be a szemét, és lássa gondolatban is. Végezze el ezeket a műveleteket négyszer, ötször vagy hatszor, mindaddig, amíg becsukott szemmel nem látja tisztán maga előtt az Albu szórészletet. Majd fogja a második részletet, a quer-t. Most gyorsabban pillantson rá a betűkre, kövesse ugyanazt az eljárást, mint az első szórészlet esetében, majd tegye meg ugyanezt a que részlettel is, egészen addig, amíg a teljes kép, vagyis az Albuquerque szó el nem raktározódik elméjében. Ha gondolatban tiszta képet lát, valószínűleg lesz egy olyan érzése (kinesztetikus), hogy a szót helyesen írta. Ekkor képes lesz olyan tisztán maga előtt látni a szót, hogy nemcsak elölről hátra, hanem visszafelé is le tudja írni. Próbálja meg! Betűzze le az Auquerque szót. Majd betűzze le visszafelé. Ha ezt meg tudja tenni, akkor örökre megjegyezte ennek a szónak a helyesírását. Ezt garantálhatom. Ezt a módszert bármely szó esetén használhatja, és kiváló helyesíró válhat Önből még akkor is, ha régebben még a saját nevének helyesírásával is gondja volt. A tanulás másik aspektusa az, amikor felfedezzük mások kedvenc tanulási stratégiáit. Ahogy a fentiekben megjegyeztük, mindenki rendelkezik egy meghatározott neurológiai rendszerrel, egy sajátos mentális tereppel, amit a leggyakrabban használ. Viszont a tanítás csak ritkán történik az egyén sajátos képességeinek, erősségeinek megfelelően. Azt feltételezzük, hogy mindenki ugyanúgy tanul. 124
Hadd mutassak be erre egy példát. Nemrégiben elküldtek hozzám egy fiatalembert. Hozott magával egy hat és fél oldalas jelentést arról, hogy diszlexiás, nem tudta megtanulni a helyesírást, és hogy az iskolában pszichológiai problémái voltak. Azonnal meg tudtam mondani róla, hogy tapasztalatainak nagy hányadát legszívesebben kinesztetikusan dolgozza föl. Amikor rájöttem, hogyan dolgozza föl az információkat, tudtam, hogy képes leszek segíteni neki. Ez a fiatalember legnagyobb részben azokat a dolgokat tudta megérteni, amiket érezhetett. A szokványos tanítási folyamatok azonban többnyire a vizuális vagy az auditív érzékelésen alapulnak. A fiatalember problémája nem az volt, hogy nehezen tanult. A gondot az jelentette, hogy a tanárai nem tudták őt olyan módon tanítani, amelynek segítségével hatékonyan fel tudta volna fogni, el tudta volna raktározni és elő tudta volna hívni az információkat. A legelső dolog, amit tettem, az volt, hogy fogtam a hat és fél oldalas jelentést, és összetéptem. „Ez az egész egy nagy halom ostobaság” – mondtam neki. Ez felkeltette a figyelmét. A szokásos kérdéseket várta tőlem, de én inkább elkezdtem beszélgetni vele arról, hogy milyen nagyszerűen használja az idegrendszerét. A következőt mondtam: „Fogadni mernék, hogy ügyes vagy a sportban.” „Igen, elég jó vagyok” – válaszolta. Kiderült, hogy nagyszerű szörfös. Egy kicsit beszélgettünk a szörfözésről, aminek a hatására azonnal felélénkült, figyelni kezdett és hatékony állapotba került. Jóval befogadóbb állapotban volt annál, mint amilyennek a tanárai valaha is látták őt. Elmagyaráztam neki, hogy hajlama alapján az információkat főként kinesztetikusan tárolja, és hogy ennek az életben nagy előnye van. Tanulási stílusa azonban megnehezítette számára a helyesírás elsajátítását. Ezért megmutattam neki, hogy miként kell a helyesírást vizuálisan tanulni, és a szubmodalitásait hívtam segítségül ahhoz, hogy elő tudjam idézni számára ugyanazt az érzést a helyesírással kapcsolatban, mint amit a szörfözés nyújtott neki. Tizenöt percen belül úgy írt helyesen, mint egy eminens. Mi a helyzet a tanulási nehézségekkel küszködő gyerekekkel? Náluk sok esetben nem is annyira az a gond, hogy nehezen tanulnak, hanem az, hogy híján vannak a kellő tanulási stratégiának. Nekik azt kell megtanulniuk, hogy mképpen használják ki erőforrásaikat. Megtanítottam ezeket a stratégiákat egy olyan iskolai tanárnőnek, aki olyan tanulási nehézségekkel küszködő, tizenegy és tizennégy év közötti gyerekeket tanított, akik a helyesírási teszteken még soha nem értek el 70 százaléknál jobb eredményt, és többnyire a 25–50 százalékos tartományba esetek. A tanárnő gyorsan felismerte, hogy „tanulásképtelen” diákjai 90 százalékának auditív vagy kinesztetikus helyesírási stratégiája volt. Miután elkezdte alkalmazni az új helyesírási stratégiákat, egy héten belül a huszonhat diákból tizenkilenc 100 százalékos eredményt ért el, ketten értek el 90 százalékot, ugyancsak ketten 80 százalékot, a maradék három pedig 70 százalékot. A tanárnő szerint jelentős változás tapasztalható a magatartási problémák terén is: „A magatartási problémák eltűntek, mintha csak 125
varázslat történt volna” – mondta. Az új módszereket be fogja mutatni az iskola vezetése számára, hogy azokat a körzet összes iskolájában bevezethessék. Meggyőződésem szerint az oktatás egyik legnagyobb problémája az, hogy a tanárok nem ismerik diákjaik tanulási stratégiáit. Nem ismerik a diákok agyi kamráinak ajtaját nyitó számkombinációkat. Lehet, hogy ez a kombináció 2 balra, 24 jobbra, a tanár pedig a 24 jobbra és 2 balra kombinációval próbálkozik. Mostanáig oktatási módszerünk arra volt beállítva, hogy a diákoknak mit kell megtanulniuk, nem pedig arra, hogy azt miképpen tanulhatják meg a legjobban. Az Optimális Teljesítmény Technikák® megtanítják a különböző emberek specifikus tanulási stratégiáit, valamint a legjobb módszereket egy adott tantárgynak, például a helyesírásnak megtanulásához. Tudja Ön, hogy Albert Einstein hogyan volt képes kigondolni, kidolgozni a relativitáselméletet? Einstein elmondta, hogy az egyik nagyon fontos dolog, ami ezt elősegítette számára, a vizuális képessége volt, melynek köszönhetően el tudta képzelni, hogy „milyen érzés lenne egy fénysugár végén ülve utazni”. Annak, aki belülről, gondolatban nem látja ugyanezt, gondjai lesznek a relativitás megértésével. Ezért a legelső dolog, amit meg kell tanulnia, hogy mi elméje működtetésének leghatékonyabb módja. Az Optimális Teljesítmény Technikák® pontosan erről szólnak. Azt tanítják meg, hogy miképpen használjuk a leghatékonyabb stratégiákat a kívánt eredmények leggyorsabb és legkönnyebb elérésére. Ugyanazok a problémák, melyek az oktatás területén előfordulnak, szinte minden más területen is föllelhetők. Ha a nem megfelelő eszközt, vagy a műveleteknél a helytelen sorrendet alkalmazzák, a kapott eredmény sem lesz megfelelő. Használjuk mindenből a megfelelőt, és csodákat művelhetünk. Ne felejtsük el, hogy mindenre van valamilyen stratégiánk. Ha eladók vagyunk, hasznos-e, ha ismerjük a vevőnk vásárlási stratégiáját? Biztosan az. Ha a vevő erősen kinesztetikus beállítottságú, vajon jó megoldás-e, ha először az általa nézegetett autók gyönyörű színeit kezdjük ecsetelni? Én biztosan nem ezt tenném. Inkább egy erőteljes érzést „szabadítanék rá”, hogy levegyem a lábáról. Azt akarnám, hogy üljön be a kormány mögé, érezze meg a kárpitozás minőségét, kóstoljon bele abba az érzésbe, amit a végtelen országúton való száguldás jelentene. Ha vizuális típusú lenne a vevő, lehetne a színekkel és a karosszéria vonalvezetésével indítani, majd rátérni a többi vizuális szubmodalitásra is, amely ennél a stratégiánál beválna. Ha edzők lennénk, segítené-e a munkánkat, ha tudnánk, mi motiválja az egyes játékosokat, milyen ingerek hatnak a legjobban ahhoz, hogy maximálisan erőforrásos állapotba hozzuk őket? Akarná-e Ön, hogy meghatározott feladatokat képes legyen lebontani a leghatékonyabb szintaxisaira úgy, ahogy például én tettem az USA hadseregének legjobb lövészei esetében? Fogadok, hogy igen. Éppen úgy, ahogy mód van egy DNS-molekula kialakítására vagy egy híd megépítésére, létezik egy legjobb szintaxis minden feladathoz, egy olyan stratégia, amelyet következetesen használni lehet a kívánt eredmények eléréséhez. 126
Lehetnek az olvasók között olyanok, akik azt gondolják magukban: „Nos, nagyszerű dolog, ha az ember gondolatolvasó. De nem tudom ránézésre megállapítani valakiről, hogy mi a szeretet-stratégiája. Arra sem vagyok képes, hogy néhány percnyi beszélgetés után tudjam, mi az, ami a beszélgetőpartneremet arra ösztönzi, hogy bármi mást vegyen vagy tegyen.” Azért nem képes ezekre a dolgokra, mert nem tudja, mit keressen – vagy hogy miként kérje azt a valamit. A világon szinte bármit kérhetünk – ha ezt a megfelelő módon, kellő meggyőződéssel és elkötelezettséggel tesszük, meg fogjuk kapni. Bizonyos dolgok megszerzéséhez erős meggyőződésre és nagy energiára van szükség: ezeket is meg lehet szerezni, bár valóban keményen meg kell dolgozni értük. De a stratégiák egyszerűek. Egy másik személy stratégiáit percek alatt ki lehet deríteni. A következő fejezet témája ezért…
127
VIII. FEJEZET
Mások stratégiáinak feltérképezése
„Kezdd a kezdetén – mondta a Király –, és az a leghelyesebb, ha a végén végzed.” Lewis Carroll: Alice Csodaországban*
Látta már, hogy dolgozik egy lakatosmester? Mintha csak varázslatot látnánk. Játszik a zárral, olyan dolgokat hall meg, amit mi nem hallunk, látja, érzi, amit mi nem, és valahogy sikerül kiderítenie egy páncélszekrény zárjának teljes számkombinációját. A mester kommunikátorok ugyanígy dolgoznak. Mi is feltárhatjuk bárki mentális szintaxisát – ha úgy gondolkodunk, mint egy lakatosmester, megfejthetjük a mások elméjének vagy saját elménk titkos kamráit őrző számkombinációt. Ehhez olyan dolgokat kell keresnünk, amiket korábban nem láttunk meg, figyelnünk kell arra, amit korábban nem hallottunk meg, éreznünk kell azt, amit korábban nem éreztünk meg, és olyan kérdéseket kell feltennünk, melyekre korábban nem gondoltunk volna. Ha mindezt elegánsan és figyelmesen tesszük, bármilyen helyzetben feltérképezhetjük bárkinek a stratégiáit. Megtanulhatjuk, hogyan adhatjuk az embereknek pontosan azt, amit szeretnének, és arra is megtaníthatjuk őket, hogy miként tehetik meg ugyanezt önmaguk számára is. A stratégiák kiderítése, feltérképezése terén a kulcsot annak megértése adja, hogy az emberek mindent elmondanak nekünk arról, amit a stratégiáikról tudnunk kell. Elmondják a szavaikkal. Elmondják a testük mozdulataival, a szemükkel, a nézésükkel. Éppen olyan ügyesen megtanulhatunk az emberekben olvasni, mint ahogy megtanuljuk a térkép vagy a könyvek olvasását. Ne feledjük, hogy egy stratégia egyszerűen a reprezentációk – a vizuális, az auditív, a kinesztetikus, az olfaktorikus és a gusztatorikus reprezentációk – meghatározott sorrendjéből áll össze, és a reprezentációknak ez a meghatározott sorrendje az, ami egy meghatározott eredményt létrehoz. Nekünk csupán azt kell elérnünk, hogy az emberek stra*Kosztolányi Dezső fordítása
128
tégiáját megtapasztaljuk, és gondosan megjegyezzük, pontosan mit tesznek ahhoz, hogy visszalépjenek a stratégiájukba. Mielőtt hatékonyan fel tudnánk deríteni mások stratégiáit, tudnunk kell, mit keresünk, melyek azok a jelzések, amelyek elárulják, hogy az adott személy idegrendszerének éppen mely részét használja valamely időpillanatban. Fontos felismerni néhány olyan általános hajlamot is, melyeket az emberek rendszerint kialakítanak, és ezeket fel kell használni a velük való nagyobb összhang kialakítására és az eredmények elérésére. Az emberek hajlamosak arra, hogy neurológiai rendszerük egy adott részét – a vizuális, az auditív vagy a kinesztetikus részét – nagyobb mértékben használják, mint a többit. Éppen úgy, ahogy vannak jobbkezes és balkezes emberek, mindenkinek van egy olyan reprezentációs rendszere, amelyet a többivel szemben előnyben részesít. Mielőtt tehát nekikezdenénk, hogy feltérképezzük valakinek a stratégiáit, meg kell állapítanunk a fő reprezentációs rendszerét. Az elsősorban vizuális emberek a világot rendszerint képek formájában látják; képességeiket akkor érzik a legerőteljesebbnek, ha rákapcsolódnak agyuk vizuális funkcióira. Mivel igyekeznek lépést tartani azzal a tempóval, amit az agyukban megjelenő képek diktálnak, a vizuális emberek általában gyorsan beszélnek. Nemigen törődnek mondandójuk pontos megfogalmazásával; csak próbálnak szavakat illeszteni a képekhez. Hajlamosak arra, hogy vizuális metaforákban fejezzék ki magukat. Arról beszélnek, hogy a dolgok milyennek tűnnek számukra, milyen mintákat látnak megjelenni, illetve a dolgok világosak-e vagy sötétek. A jobbára auditív típusú emberek gondosabban megválogatják az általuk használt szavakat. Hangjuk zengőbb, beszédük lassabb, ritmikusabb, kimértebb. Mivel a szavak fontosak a számukra, gondosan ügyelnek arra, mit mondanak. Rendszerint olyasmit mondanak, hogy „Ez jól hangzik számomra”, „Hallom, amit mondasz.” Az inkább kinesztetikus emberek rendszerint még lassabbak. Főként érzésekre reagálnak. Hangjuk általában mély, szavaik hangzása gyakran olyan, mint a hegyoldalon lassan lefelé csúszó kőzettörmelék moraja. Hasonlataikat, metaforáikat a fizikai világból veszik. Mindig valamilyen „konkrét” kapaszkodót keresnek. Számukra a dolgok „súlyosak”, „nehezek”, „intenzívek”, és szükségük van rá, hogy „kapcsolatba kerüljenek” a dolgokkal. Olyan kifejezéseket használnak, mint például „Válaszért nyúlok, de még nem tudtam megragadni.” Mindenki használja mindhárom módozat egyes elemeit, de a legtöbb ember esetében egy domináns rendszer van. Amikor az emberek stratégiáiról tanulunk annak érdekében, hogy megérthessük, miképpen hozzák meg döntéseiket, ismernünk kell fő reprezentációs rendszerüket is, hogy üzenetünket olyan formában tudjuk „tálalni”, hogy eljusson a címzetthez. Ha vizuális beállítottságú emberrel van dolgunk, akkor nyilván nem lassan akarunk odaandalogni hozzá, mély lélegzetet venni, majd csigatempóban előadni a mondandónkat, mert ezzel biztosan az 129
őrületbe fogjuk kergetni őt. Úgy kell szólnunk hozzá, hogy üzenetünk összhangban legyen elméjének működési módjával. Csupán azáltal, hogy figyeljük az embereket és hallgatjuk, amit mondanak, azonnali benyomást kaphatunk az általuk használt reprezentációs rendszerről. Az NLP azonban ennél jóval több jelzőelemet használ arra vonatkozóan, hogy mi játszódik le valakinek az elméjében. Régi közmondás, hogy a szem a lélek tükre (vagy másképpen: a szem a lélek ablaka). Ennek ellenére csak nemrégiben tanultuk meg, hogy ez mennyire igaz. És ebben semmiféle parapszichológiai misztérium nincs. Egyszerűen azáltal, ha figyelmesek vagyunk és jól megnézzük valakinek a szemeit, azonnal láthatjuk, hogy egy adott időpontban melyik reprezentációs rendszert használja: a vizuálisat, az auditívet vagy éppen a kinesztetikusat. Válaszoljon a következőre: Milyen színűek voltak a születésnapi tortáján a gyertyák, amikor tizenkét éves volt? Emlékezzen csak vissza egy percre… A válasz megtalálásához az olvasók 90 százaléka felfelé és balra nézett. A jobbkezesek, sőt néhány balkezes is ebben az irányban éri el a vizuális emlékezeti képeket. Lássunk egy másik kérdést: Hogy nézne ki Mickey Mouse (Miki egér) szakállasan? Próbálja meg elképzelni egy pillanatra. Most a szemével valószínűleg felfelé és jobbra nézett. Az emberek rendszerint ebbe az irányba néznek, amikor konstruált, elképzelt képekhez akarnak hozzáférni. Tehát csupán azzal, hogy az emberek szemét figyeljük, tudni lehet, melyik érzékelési rendszerükhöz próbálnak hozzáférni. Szemüket figyelve le tudjuk olvasni stratégiájukat. Emlékezzünk vissza, hogy egy stratégia azoknak a belső reprezentációknak a sorozata, amelyek lehetővé teszik, hogy valaki egy adott feladatot végrehajtson. Ez a sorozat elárulja a „hogyanját” annak, amit valaki tesz. Memorizálja az alábbiakban található ábrákat, hogy megérthesse és felismerhesse a szem megközelítési (elérési) jelzéseit. (Vagyis a szemnek az arra utaló jelzéseit, hogy az illető mely reprezentációs rendszerét próbálja „megközelíteni”, „elérni” – a fordító megjegyzése.) Beszélgessen valakivel, és közben figyelje szemének mozgásait. Tegyen föl kérdéseket beszélgetőpartnerének, amelyek megválaszolásához képekre, hangokra vagy érzésekre kell emlékeznie. Melyik irányba fordítja a szemét az egyes kérdéseknél? Győződjön meg róla, hogy az ábrák helyesek-e. Az alábbiakban megadunk néhány kérdéstípust, ami felhasználható a kívánt típusú reakció kiváltásához.
130
A REAKCIÓ TÍPUSA
FELTEHETŐ KÉRDÉSTÍPUSOK
Vizuális emlékezeti képek
„Hány ablak van a házatokon?”; „Mi az első dolog, amit reggel ébredéskor meglátsz?”; „Hogy nézett ki a barátod vagy barátnőd, amikor tizenhat éves voltál?”; „Melyik a legsötétebb szoba a házatokban?”; „Melyik barátodnak van a legrövidebb haja?”; „Milyen színe volt az első biciklidnek?”; „Melyik volt a legkisebb állat, amit az utolsó állatkerti sétádon láttál?”; „Milyen színű volt az első tanárod haja?; „Gondolj a hálószobádban lévő összes különféle színre!”
Vizuális konstruált képek
„Hogy néznél ki három szemmel?”; „Képzelj egy rendőrt, akinek oroszlánfeje, nyuszifarka és sasszárnyai vannak!”; Képzeld el, hogy városod körvonalai közül füst emelkedik a magasba!”; „El tudod képzelni magad aranyszínű hajjal?”
Auditív emlékezeti
„Mi volt az első dolog, amit ma mondtál?”; „Mi volt az első dolog, amit ma mondtak neked?”; „Nevezd meg az egyik fiatalkori kedvenc dalodat!”; „Milyen természeti hangokat szeretsz a legjobban?”; „Mi a hetedik szó a Nemzeti dal című versben?”; „Mi a kilencedik szó a Bújj, bújj zöld ág című gyermekdalban?”; „Énekeld el magadnak a Micimackó című dalt!”; „Gondolatban hallgasd egy kis vízesés hangját egy csendes nyári napon!”; „Hallgasd végig gondolatban a kedvenc dalodat!”; „A házatokban melyik ajtó csapódik be a leghangosabban?”; „A kocsidon az ajtó vagy a motorháztető csapódik-e be finomabban?”; „Ismerőseid közül kinek van a legkellemesebb hangja?”
Auditív konstruált
„Ha bármit kérdezhetnél Thomas Jeffersontól, Abraham Lincolntól és John F. Kennedytől, milyen kérdést tennél föl nekik?”; „Mit mondanál, ha valaki megkérdezné, hogyan tudnánk elhárítani a nukleáris háború lehetőségét?”; „Képzeld el, hogy egy autókürt hangja furulyahanggá változik!”
131
Auditív belső párbeszéd
„Gondolatban ismételd meg magadnak ezt a kérdést: Ebben a pillanatban mi a legfontosabb számomra az életben?”
Kinesztetikus szavak
„Képzeld el, milyen érzés, amikor a jég elolvad a kezedben!”; „Hogy érezted magad ma reggel, amikor felkeltél az ágyból?”; „Képzeld el, milyen érzés, amikor egy fadarab selyemmé változik!”; „Milyen hideg volt az óceán, amikor legutóbb arra jártál?”; „Melyik szőnyeg a legpuhább a házatokban?”; „Képzeld el, ahogy beleülsz egy finom forró fürdőbe!”; „Gondolj arra, hogy milyen érzés végigsimítani egy durva fakérgen, majd egy azon lévő puha, hűvös mohafelületen!”
Az információk belső megjelenítésekor mozgatjuk a szemünket, és ez így van még akkor is, ha ez a szemmozgás esetleg nagyon csekély. Egy normális belső szervezettségű jobbkezes személy esetében az alábbi ábrák érvényesülnek, és a létrejövő szekvenciák szisztematikusak. (Megjegyzés: Vannak néhányan olyanok, akiknek a belső szervezettsége fordított, jobbról balra tartó irányú.) VIZUÁLIS (V)
AUDITÍV (A)
KINESZTETIKUS (K)
A szemmozgások alapján tudhatjuk, hogy egy adott személy miképpen jeleníti meg belsőleg a külső világot. A külső világ belső reprezentációja jelenti mindenki esetében a valóság személyes „térképét”, és így minden ember térképe egyedi. 132
Például ha valakinek a szeme felfelé és balra tekint, akkor éppen megjelenített valamit a memóriájából. Ha a szemek a bal fül irányába mozdulnak el, az illető valamilyen belső hangra figyelt. Amikor a szemek lefelé és jobbra mozdulnak el, az illető reprezentációs rendszerének kinesztetikus részét használja. Ugyanígy ha nehezen tudunk visszaemlékezni valamire, annak oka valószínűleg az, hogy szemünk nem abban a helyzetben van, amely biztosítja a szükséges információhoz való tiszta hozzáférést. Ha egy néhány nappal ezelőtt látott dologra próbálunk emlékezni, a jobbra és lefelé való nézés nem fog segíteni, hogy meglássuk a keresett képet. Ellenben ha felfelé balra nézünk, felfedezhetjük, hogy gyorsan tudunk emlékezni az adott információra. Ha már tudjuk, hogy agyunkon belül hol keressük a tárolt információt, képesek leszünk gyorsan és könnyen hozzájutni. (Az emberek 5-10 százalékánál ezeknek a megközelítési jelzéseknek az iránya ellentétes, tehát fordított lesz. Próbáljon találni egy fordított irányú megközelítési jelzésekkel rendelkező balkezes embert, vagy olyat, aki mindkét kezét egyformán jól használja.)
A SZEM MEGKÖZELÍTÉSI JELZÉSEI*
VK
VE
AK
AE AD
K
VE Vizuális emlékezeti: Ez a mód a korábban látott dolgok képeinek belső látását jelenti úgy, ahogy az adott dolgokat korábban láttuk. Ezt a folyamatot általában az olyan kérdések indítják el, mint például: „Milyen színű édesanyád szeme?” és „Hogy néz ki a kabátod?” VK Vizuális konstruált: A korábban soha nem látott dolgok vagy adott dolgoknak a korábbitól eltérő módon való belső látása. A kérdések, amelyek általában kiváltják ezt a fajta belső látást, olyan jellegűek, mint például a következők: „Milyennek nézne ki egy narancssárga víziló bíborszínű pöttyökkel?” vagy „Hogy néznél ki a szoba másik oldaláról nézve?” 133
AE Auditív emlékezeti: A korábban hallott hangokra való visszaemlékezés. Azok a kérdések, amelyek általában elindítják ezt a folyamatot, a következő jellegűek: „Mit is mondtam utoljára?” vagy „Milyen hangja van az ébresztőórádnak?” AK Auditív konstruált: Szavaknak oly módon való belső hallása, ahogy korábban még nem hallottuk őket. Hangok vagy kifejezések újszerű összerakása. Ezt a folyamatot rendszerint olyan mondatok indítják el, mint például: „Ha most rögtön kellene írnod egy új dalt, hogy hangzana?” és „Képzelj el egy elektromos gitárral létrehozott szirénahangot!” AD Auditív digitális: Az az állapot, amikor önmagunkhoz beszélünk. Ezt a folyamatot rendszerint olyan kijelentések hozzák elő, mint például: „Mondj magadnak valamit, amit gyakran mondogatsz magadnak” és „Mondd el kívülről a Szózatot!” K Kinesztetikus: Érzelmek, tapintási érzések vagy helyzet- és mozgásérzékelési (izommozgási) érzések belső érzete. Ezt az érzékelési folyamatot általában olyan kérdések hozzák létre, mint például: „Milyen érzés boldognak lenni?”, „Milyen érzés megtapintani egy fenyőtobozt?” és „Milyen érzés futni?” * John Grinder és Richard Bandler: Transz-formációk: Neuro-Lingvisztikus Programozás és a hipnózis struktúrája című könyvéből átvéve. ©1981 Real People Press, engedéllyel utánnyomtatva.
Más fiziológiai jellegzetességek a reprezentációs módokról árulkodnak. A mellkas felső részével való lélegzés a vizuális gondolkodást jelzi. Amikor a légzés egyenletes, és a rekeszizommal vagy a teljes mellkassal történik, az auditív mód érvényesül. A mély hasi légzés a kinesztetikus állapotra utal. Figyelje meg három ember légzési módját, légzésük ütemét és központját. A hang ugyanilyen kifejező. A vizuális emberek gyorsan és lendületesen beszélnek, és általában magas, nazális vagy erőltetett hangszínük van. A halk, mély hangszín és a lassú beszéd általában a kinesztetikus jellegre jellemző. Az egyenletes ritmus és a tiszta, rezgő tonalitás auditív megközelítést jelez. Még a bőr tónusáról is lehet olvasni. Amikor vizuálisan gondolkodunk, arcunk általában sápadtabbá válik. A kipirult arc kinesztetikus megközelítést mutat. Amikor valaki felszegi a fejét, vizuális módban van. Ha a fej egyenes vagy enyhén megdöntött helyzetű (mint figyelés közben), az auditív mód áll fönn. Ha a fej leszegett, vagy a nyakizmok lazák, az illető kinesztetikus állapotban van. Tehát még a legminimálisabb kommunikáció mellett is tiszta, félreérthetetlen jelzéseket kaphatunk arról, hogy valakinek az elméje miként működik, és milyen 134
jellegű üzeneteket alkalmaz, illetve milyen fajta üzenetekre reagál. A stratégiák kiderítésének, „előhívásának” legegyszerűbb módja, ha egyszerűen a megfelelő kérdéseket tesszük föl. Emlékezzünk, mindenre vannak stratégiák – a vásárlásra, az eladásra, a motiválódásra, a szerelmes állapot elérésére, az emberek vonzására és a kreativitásra. Szeretném, ha ezek némelyikén együtt végigmennénk. A tanulás legjobb módja nem a megfigyelés, hanem a cselekvés. Ezért a most következő gyakorlatokat, ha egy mód van rá, valakivel együtt végezze el. Egy adott személy stratégiájának hatékony feltérképezéséhez a kulcsfontosságú tényezőt az jelenti, ha teljesen „asszociált” állapotba hozzuk őt. Ha ez sikerült, az illető mindenképpen pontosan feltárja stratégiáit – ha nem is szavakon keresztül, de a szavak nélküli közlés útján, a szemmozgásai, a testi állapotváltozásai és hasonlók révén. Az állapot és a stratégia között közvetlen kapcsolat áll fenn. Az állapot tölti be annak a kapcsolónak a funkcióját, amely a tudatalatti áramköreivel teremt kapcsolatot. Ha úgy próbáljuk meg előcsalogatni valakiből a stratégiáját, hogy az illető nincs teljesen asszociált állapotban, az éppen olyan, mintha pirítóst akarnánk készíteni, de a kenyérpirítót nem csatlakoztatnánk a konnektorhoz. Vagy mintha akkumulátor nélkül próbálnánk beindítani a gépkocsit. A stratégia feltérképezéséhez nyilvánvalóan nem intellektuális beszélgetésbe akarunk mélyedni, hanem azt szeretnénk, hogy az illető újra megtapasztaljon egy adott állapotot, és azon keresztül az azt létrehozó szintaxist. Gondoljunk a stratégiákra ismét úgy, mintha receptek lennének. Ha találkozunk egy szakáccsal, aki a világ legfinomabb tortáját készíti, talán csalódni fogunk, ha megtudjuk, hogy ez a szakács pontosan nem is tudja, hogyan készíti a tortáját, mivel a torta összeállításakor az ösztöneit követi. Még válaszolni sem tudna, ha megkérdeznénk tőle az egyes összetevők mennyiségét. Lehet, hogy ezt mondaná: „Hát, nem is tudom – ebből is egy csipet, abból is egy csipet.” Ahelyett tehát, hogy megkérdezzük tőle, inkább vegyük rá, hogy megmutassa, miként is készül a tortája. Vigyük be őt a konyhába, és kérjük meg, hogy süsse meg a tortát. Mi pedig feljegyeznénk minden mozdulatát, és még mielőtt beledobná a keverőtálba a csipetnyi ezt vagy azt, azonnal megragadnánk a kezét, és lemérnénk az egyes összetevők mennyiségét. Ha tehát ilyen módon figyelemmel kísérnénk e teljes folyamatot, feljegyeznénk az összetevőket, a mennyiségeket és a szintaxist, a végén lenne egy olyan receptünk, amit a jövőben bármikor felhasználhatnánk, és mindig ugyanolyan finom tortát süthetnénk. A stratégia előhívása, feltérképezése pontosan ugyanígy működik. Vissza kell vinnünk az adott személyt a konyhába – vissza egy olyan időpontba, amikor egy meghatározott állapotot élt át, tapasztalt meg – majd ki kell derítenünk, hogy mi volt az a legelső dolog, amely az adott állapotot előidézte nála. Talán valami olyasmi volt, amit látott vagy hallott? Esetleg valaminek vagy valakinek az érintése volt a kiváltó ok? Miután az illető elmondta, mi történt, figyeljük meg őt, és kérdezzük 135
meg: „Mi volt az a konkrét következő dolog, ami abba az állapotba vitte Önt? Esetleg…?” és így tovább, és ezt addig fokozhatjuk, amíg abba az állapotba nem kerül, amit elő akarunk idézni. Minden stratégia feltérképezése ezt a mintát követi. Az adott személyt a megfelelő állapotba kell juttatnunk azzal, hogy emlékeztetjük őt egy olyan konkrét időpontra, alkalomra, amikor ösztönözte őt valami, vagy azt érezte, hogy szeretik, vagy hogy kreatív, vagy olyasmit tett, amihez az előhívni kívánt stratégiára volt szükség. Majd a látott, hallott vagy érzett dolog szintaxisával kapcsolatos világos, rövid és tömör kérdések segítségével el kell érnünk, hogy az illető rekonstruálja a stratégiáját. Végül, miután már a kezünkben tudjuk a szintaxist, derítsük ki a stratégia szubmodalitásait. Állapítsuk meg, hogy a képpel, a hangokkal és az érzésekkel kapcsolatban pontosan mi volt az, ami előidézte, hogy az illető abba a konkrét állapotba került. Talán a kép mérete? A hangszín? Próbálja ki, hogy ezzel a technikával ki tudja-e deríteni valakinek a motivációs stratégiáját! Első lépésben juttassa az illetőt befogadó állapotba. Tegye fel a következő kérdést: „Emlékszel olyan alkalomra, amikor nagyon erős ösztönzést éreztél valaminek a megtételére?” Olyan kongruens, meggyőző választ várjon, amelynél a másik személy hangja és testbeszéde egyértelmű, határozott és hihető módon ugyanazt az üzenetet közvetíti. Ne feledje, az illető esetleg nem nagyon lesz tudatában a stratégiáján belüli lépések sorrendjének, vagy ha egy ideig mégis tudatosan említi őket, akkor ezt nagyon gyorsan teszi. Ahhoz, hogy minden lépését átlássa, meg kell kérnie őt, hogy lassabban idézze fel élményét, majd gondosan figyelnie kell, mit mondanak a szavai, illetve mit árul el a szeme és a testbeszéde. Mit jelent az, ha Ön megkérdi valakitől, hogy „Emlékszik olyan esetre, amikor erős ösztönzést érzett?”, és az illető megvonja a vállát, és azt mondja: „Ó, igen”? Ez azt jelenti, hogy még nincs abban az állapotban, amire Önnek szüksége van. Előfordul, hogy valaki igennel válaszol, és közben tagadóan a fejét rázza. Ilyenkor is ugyanaz a helyzet. Az illető még nincs igazából összekapcsolódva, „asszociálódva” az élménnyel, vagyis nincs a kívánt állapotban. Ezért Önnek meg kell győződnie róla, hogy rákapcsolódott-e arra a konkrét élményre, amely a megfelelő állapotba juttatta őt. Ezért azt kell kérdeznie: „Emlékszik-e olyan konkrét alkalomra, amikor nagyon erős ösztönzést érzett valaminek a megtételére? Képes-e arra, hogy visszamenjen az időben, és újra belépjen abba az élményébe?” Ennek szinte mindig működnie kell. Amikor már sikerült az illetőt a kívánt állapotba visszavinnie, tegye föl a következő kérdést: „Visszaemlékezve arra az alkalomra, mi volt az a legelső dolog, amely kiváltotta az erős ösztönzést? Valami olyasmi, amit látott, hallott, vagy valaminek, valakinek az érintése?” Ha erre azt válaszolja, hogy egyszer hallott egy hatásos beszédet, és azonnal ösztönzést érzett valaminek a megtételére, akkor motivációs stratégiája külső auditív érzékeléssel (Ak) kezdődik. Így azzal nem lehetne őt mo136
tiválni, ha mutatna neki valamit, vagy valamilyen fizikai tevékenységet végeztetne vele, mivel az illető legjobban a szavakra és a hangokra reagál. Most már tudja, mi ragadja meg az illető figyelmét. De ez még nem jelenti a teljes stratégiát. Az emberek a dolgokra külsőleg és belsőleg is reagálnak. Ezért meg kell találnia az illető stratégiájának belső részét is. A következő kérdése ez legyen: „Miután hallotta azt a dolgot, mi volt az a közvetlenül következő valami, ami arra késztette, hogy teljes mértékben ösztönözve érezze magát valaminek a megtételére? Gondolatban felidézett valamilyen konkrét képet? Mondott valamit magának? Volt egy bizonyos érzése, vagy valamilyen érzelem öntötte el?” Ha azt válaszolja, hogy a gondolatában egy kép jelent meg, akkor stratégiájának második része a belső vizuális érzékelés (Vb). Miután hall valamit, ami ösztönzi őt, azonnal egy mentális képet is alkot, amely még inkább ösztönzőleg hat rá. Nagy eséllyel ez a belső kép olyan, amely segít neki arra összpontosítani a figyelmét, amit tenni akar. A STRATÉGIA FELDERÍTÉSE
Vissza tud emlékezni egy olyan alkalomra, amikor teljesen X állapotban volt? Vissza tud emlékezni a konkrét időpontra? Menjen vissza abba az időpontba, és érezze át azt az állapotot… (Vigye az illetőt az adott állapotba.) Ahogy visszaemlékszik arra az alkalomra… (Tartsa az illetőt az adott állapotban.) A) Mi volt az a legelső dolog, amely előidézte, hogy X állapotba kerüljön? Valami olyasmi, amit látott? Valami olyasmi, amit hallott? Valaminek vagy valakinek az érintése? Mi volt az a legelső dolog, amelynek következtében teljesen X állapotba került? Miután látta, hallotta vagy az érintést érezte, mi volt a következő dolog, amely előidézte, hogy teljesen X állapotba kerüljön? B)Valamilyen képet hozott létre gondolatban? Mondott valamit önmagának? Bizonyos érzés vagy érzelem kerítette hatalmába Önt? Mi volt a közvetlenül következő olyan dolog, amelynek révén X állapotba került? Miután Ön látott valamit, mondott valamit önmagának stb. – A) és B) –, mi volt a következő olyan dolog, amely előidézte, hogy teljesen X állapotba kerüljön? C)Valamilyen képet hozott létre gondolatban? Mondott valamit önmagának? Bizonyos érzés vagy érzelem kerítette hatalmába Önt? Vagy valami más történt? 137
Mi volt az a következő dolog, amelynek következtében X állapotba került? Kérdezze meg az illetőtől, hogy ekkor nagyon X állapotban volt-e (vonzódást, ösztönzést, vagy bármi mást érzett-e). Ha igen, akkor a stratégia felderítése teljessé vált. Ha nem, folytassa a felderítő szintaxist mindaddig, amíg teljességgel elő nem hívja az adott állapotot. A következő lépés egyszerűen az adott személy stratégiájában fellelhető egyes reprezentációk konkrét szubmodalitásainak kiderítése. Ha tehát a stratégia első lépése vizuális volt, megkérdezheti, hogy: Mit tud mondani arról, amit látott (külső vizuális érzékelés)? Majd meg lehet kérdezni, hogy: Abban, amit látott, pontosan mi volt az, ami motiválta Önt? A mérete? A világossága? Az, ahogy mozgott? Folytassa ezt az eljárást mindaddig, amíg ki nem derítette a stratégia összes szubmodalitását. Ezt követően egyszerűen beszéljen olyasmiről, aminek a megtételére az illetőt ösztönözni akarja; ennek során használja ugyanazt a szintaxist és ugyanazokat a kulcsfontosságú szubmodalitási szavakat, amelyek jellemzők az illető stratégiájára, majd az eredmények alapján ítélje meg, milyen változásokat hozott létre az illető állapotában.
Ekkor Ön még mindig nem rendelkezik az illető teljes stratégiájával, ezért további kérdéseket kell feltennie: „Miután hallott valamit, majd gondolataiban feltűnt egy kép, mi volt az a következő dolog, ami teljes mértékben ösztönözte Önt? Mondott valamit önmagának? Érzett valamit belül, vagy valami más dolog történt?” Ha ekkor olyan érzés jelenik meg az illetőben, amely teljes mértékben ösztönzi őt, akkor követte és teljesítette a stratégiáját. A reprezentációk olyan sorozatát hozta létre – ebben az esetben az Ak-Vb-Kb sorozatot –, ami kialakítja a motiváltság, ösztönzés állapotát. Hallott valamit, gondolatban valamilyen képet látott, majd ösztönzést érzett. A legtöbb embernek külső ingerre, vagy két-három belső ingerre van szüksége egy adott állapot eléréséhez, bár egyeseknek olyan stratégiáik vannak, amelyeken belül tíz-tizenöt különböző reprezentációból álló sorozaton keresztül érik el a kívánt állapotot. Most, hogy már ismeri az illető stratégiájának szintaxisát, meg kell állapítania a szubmodalitásokat. Ezért megkérdezheti: „Abban, amit hallott, mi volt az ösztönző az ön számára? A másik személy hangszíne, az általa használt szavak, beszédének sebessége vagy ritmusa? Milyen kép jelent meg a gondolataiban? Nagyméretű kép volt, világos vagy …?” Amikor ezeket a dolgokat már mind megkérdezte az illetőtől, a válaszokat tesztelheti oly módon, hogy arról, amivel kapcsolatban ösztönözni 138
akarja őt, a szubmodalitásoknak megfelelő hangon beszél hozzá, majd elmondja neki, milyen kép fog megjelenni a gondolataiban, és hogy az a kép milyen érzéseket fog kiváltani. Ha mindezeket a lépéseket pontosan hajtja végre, látni fogja, hogy az illető az Ön szeme láttára kerül ösztönző, motivált állapotba. Amennyiben kétségei vannak a szintaxis fontosságát illetően, próbálja finoman megváltoztatni a sorrendet. Mondja el az illetőnek, milyen érzései lesznek, és mit fog mondani önmagának – látni fogja, amint az illető érdektelen tekintettel néz majd Önre. Ez jól fogja illusztrálni azt az esetet, amikor valaki rendelkezik a helyes összetevőkkel, de azokat nem a megfelelő sorrendben használja fel. Mennyi idő alatt lehet felmérni valakinek a stratégiáját? Ez annak a tevékenységnek az összetettségétől, bonyolultságától függ, amelyről információkat akarunk nyerni. Esetenként csupán egy-két perc szükséges annak a pontos szintaxisnak a megállapításához, amely az illetőt ösztönözni fogja szinte bármilyen, általunk kívánt dolog megtételére. Tételezzük föl, hogy Ön futóedző. Arra akarja ösztönözni a fenti példában szereplő személyt, hogy kiváló hosszútávfutó legyen. Bár az illetőnek van bizonyos tehetsége, és érdekli is őt a dolog, valójában nem érez kellő ösztönzést, motiváltságot arra, hogy elkötelezze magát. Hogyan kezdene hát hozzá a feladathoz? Kivinné az illetőt a pályára, és megmutatná neki, hogy az Ön legjobb futói miként edzenek? Megmutatná neki a pályát? Nagy hévvel, gyors tempóban beszélne hozzá, hogy felkeltse benne a vágyat, és hogy megmutassa neki, hogy Ön mennyire lelkes és izgatott a dologgal kapcsolatban? Nem, természetesen nem. Ennek a módszernek minden részlete jól működne egy vizuális stratégiával rendelkező személy esetében, viszont a mi emberünket teljességgel hidegen hagyná. A fent vázolt módszer helyett úgy kell „eladnia” ötletét, hogy az összekapcsolódjon azokkal az auditív ingerekkel, amelyek mozgásba lendítik sportolónkat. Először is: nem szabad a percenkénti egymérföldes teljesítményről beszélnie, ahogy egy vizuális beállítottságú személy tenné, és nem ajánlatos lassú, hervasztó, kinesztetikus hangvételű példabeszédbe se kezdeni. Inkább szépen árnyalt, egyenletes, tisztán zengő hangon kell beszélnie. Pontosan ugyanolyan hangmagasságú és tempójú szubmodalitásokkal, mint amelyekkel azok a szubmodalitások rendelkeznek, amelyekről megállapította, hogy kiváltják az illető motivációs stratégiáját. Például a következőkhöz hasonló dolgokat mondhat: „Biztos vagyok abban, hogy sokat hallottál futóprogramunk sikeréről. Mostanság szinte az egész iskolában erről beszélnek. Az idén hatalmas tömegeket vonzottak a versenyek. Fantasztikus hallani a nézők biztatását. Voltak srácok, akik azt mondták, hogy a nézők hangorkánja csodákat tett velük. Annyi energiát és kitartást adott nekik a verseny alatt, amennyiről soha még csak nem is álmodtak volna. És az üdvrivalgás, ami a célba érést kíséri, csodálatos érzés. Amióta edzőként tevékenykedem, még soha nem hallottam semmilyen ehhez fogható dolgot.” Ha ilyeneket és hasonlókat mond, akkor emberünk139
kel közös nyelvet fog beszélni. Ugyanazt a reprezentációs rendszert használja, mint ő. Órákat tölthetne azzal, hogy körbemutatja neki a hatalmas új stadiont, ő viszont elaludna az unalomtól. Érje el, hogy belülről valóban meghallja a közönség hangorkánját, amikor átszakítja a célszalagot, és már horogra is akadt a srác. Ez a horog, amely cselekvésre serkenti őt, tulajdonképpen csak a szintaxis első része, és önmagában még nem elegendő ahhoz, hogy teljes motiváltságot eredményezzen. Attól függően, hogy milyen reprezentációkat és szubmodalitásokat állapított meg az illetőről, az auditív jelzésekről rátérhet például a következőkhöz hasonló jelzésekre is: „Amikor a hazai szurkolótábor morajlását hallod, szinte látni fogod magadat, amint életed legnagyszerűbb versenyét futod. Hatalmas belső ösztönzést érzel, hogy fuss életed legjobb versenyén.” Ha Önnek üzleti vállalkozása van, valószínűleg fontosnak tartja, hogy motiválja az alkalmazottakat. Ha nem így van, akkor vállalkozása valószínűleg nem lesz túl hosszú életű. Minél többet tud viszont a motivációs stratégiákról, annál inkább látni fogja, hogy mennyire nehéz jól motiválni az embereket. Végtére is, ha minden egyes alkalmazottjának eltérő stratégiája van, nehéz olyan reprezentációs rendszerrel előállni, amely az összes alkalmazott igényeit kielégíti. Ha egyszerűen a saját stratégiáját alkalmazza, akkor azzal csak az Önhöz hasonló személyeket fogja motiválni. Megtarthatja akár a világ legmeggyőzőbb és legjobban kigondolt motivációs előadását is, semmit nem fog vele elérni, ha az nincs összhangban a különböző emberek konkrét stratégiáival. Mit lehet akkor tenni? Nos, a stratégia lényegi megértésének két világos gondolatot kell közvetítenie számunkra. Először is: minden olyan motivációs technikának, amely egy csoportra irányul, tartalmaznia kell valamit mindenki számára – valamilyen vizuális, valamilyen auditív és valamilyen kinesztetikus elemet. A csoport tagjai számára mutatnunk kell bizonyos dolgokat, el kell érnünk, hogy halljanak bizonyos dolgokat, érzéseket kell közvetíteni nekik. És képesnek kell lennünk a hangunkat és hanghordozásunkat, intonációnkat úgy változtatni, hogy mindhárom típus kedvét lelje benne. Másodszor: az emberekkel mint egyénekkel való munkát semmi nem helyettesítheti. Egy csoportnak adhatunk olyan tág jelzéseket, amelyek minden csoporttag számára nyújtanak valamit, aminek alapján dolgozni tud. Ahhoz, hogy rá tudjunk hangolódni a különféle emberek által alkalmazott teljes körű stratégiákra, ideális lenne feltérképezni az egyéni stratégiákat. Az, amit eddig vizsgáltunk, egy másik személy stratégiájának felderítéséhez szolgáló alapvető formula volt. Ahhoz, hogy ezt a formulát hatékonyan használhassuk, további részleteket kell megismernünk a stratégia minden egyes lépésével kapcsolatban. Az alapmintát ki kell egészítenünk a szubmodalitásokkal. Például ha egy személy vásárlási stratégiája valamilyen vizuális elemmel kezdődik, mi az, ami meg fogja ragadni a tekintetét? A harsány színek? A nagy méret? 140
Meghatározott minták vagy vad, harsány formák láttán fog-e begerjedni? Ha az illető auditív típusú, az érzéki, szexis hangok vagy az erőteljes hanghatások vonzzák? Szereti a hangos zakatolást és dübörgést, vagy inkább a finoman hangolt, hatásos zümmögés ragadja meg a figyelmét? Nagyszerű kezdetnek számít, ha ismerjük valakinek a fő modalitásait. Ahhoz viszont, hogy pontosak legyünk, és valóban a megfelelő gombokat nyomjuk le, már többet kell tudnunk. Az értékesítés területén a sikerhez teljességgel nélkülözhetetlen a stratégia megértése. Vannak olyan eladók, akiknek ösztönös érzékük van ehhez. Amikor potenciális vevővel találkoznak, azonnal kialakítják vele az összhangot, és feltárják döntéshozási stratégiáját. Esetleg ezzel kezdik: „Úgy láttam, hogy Önök a versenytársunk által gyártott másológépet használják. Ez felkeltette a kíváncsiságomat. Mi volt az a legelső dolog, ami alapján úgy döntöttek, hogy azt a típusú gépet akarják megvenni? Valami olyasmi volt, amit láttak vagy olvastak róla, vagy valaki beszélt róla Önöknek? Esetleg az volt a döntő tényező, ahogyan az eladóval vagy magával a termékkel kapcsolatban éreztek?” Ezek a kérdések talán kissé különösnek tűnhetnek, de egy olyan eladó, aki már megteremtette az összhangot a partnerrel, a következőt fogja mondani: „Azért vagyok kíváncsi, mert valóban szeretném kielégíteni az Önök igényeit.” Az ilyen kérdésekre adott válaszok felbecsülhetetlenül értékes információkat nyújthatnak az eladónak arról, hogy miképpen mutassa be leghatásosabban a termékét. A vevőknek nagyon konkrét vásárlási stratégiáik vannak. Amikor vásárolok, én is éppen olyan vagyok, mint bárki más. Sokféle módja van annak, hogy miképpen lehet a dolgokat rosszul csinálni – például úgy, hogy megpróbálnak nekem valamit eladni, amire nincs szükségem, ráadásul olyan módon, amilyenről hallani sem akarok. Annak viszont, hogy ugyanezt helyesen tegyék, már nincs olyan sok módja. Ezért aztán, hogy sikeres lehessen, az eladónak vissza kell vinnie ügyfeleit, illetve a potenciális vevőket egy olyan időpontba, amikor valami olyan dolgot vásároltak, amit szerettek, ami tetszett nekik. Az eladónak ki kell találnia, hogy akkor a vevő mi alapján döntött a vásárlás mellett. Melyek voltak a vásárlási motiváció fő összetevői és szubmodalitásai? Az olyan eladó, aki megtanulja a stratégiák felderítési módját, pontosan ki tudja puhatolni a vevő igényeit. Ennek alapján képes lesz tökéletesen kielégíteni azokat az igényeket, és hosszú távú kapcsolatot fog tudni kialakítani a vevővel. Amikor felderítjük valakinek a stratégiáját, pillanatok alatt megtanulhatjuk mindazt, aminek a megtanulásához máskülönben napokra vagy hetekre lenne szükség. Mi a helyzet az olyan korlátozó stratégiákkal, mint például a túlzott evés? Korábban 120 kilogramm volt a testsúlyom. Hogyan hizlaltam fel magam ilyen súlyos személyiséggé? Nagyon egyszerűen. Kialakítottam egy evéskényszeren alapuló stratégiát. És ez a stratégia irányított engem. Ezt a stratégiámat úgy tártam fel, hogy azokra az esetekre gondoltam, amikor nem voltam éhes, és ennek ellenére pillanatokon belül farkaséhség tört rám. 141
Amikor visszagondoltam ezekre az alkalmakra, feltettem magamnak a kérdést: „Mi késztetett az evésre?” Valami olyan dolog, amit láttam, hallottam, vagy valaminek, illetve valakinek az érintése? Rájöttem, hogy egy olyan dologról volt szó, amit láttam. Ezekre az alkalmakra az volt a jellemző, hogy autót vezettem, és hirtelen megláttam az egyik gyorséttermi üzletlánc cégtábláját. Amint ez megtörtént, képzeletemben máris megjelent a kép, amint éppen kedvenc menümet fogyasztom az étteremben, majd rögtön így szóltam magamhoz: „Hé, pajtás, éhes vagyok!” Ez létrehozta az éhség érzetét, aminek okán aztán megálltam, hogy rendeljek valamit. Lehet, hogy a legkevésbé sem voltam éhes egészen addig, amíg meg nem láttam a cégtáblát, amely kiváltotta ezt a stratégiát. És ezek a cégtáblák ott voltak mindenhol. Sőt, ha valaki megkérdezte tőlem, hogy „Nem akarsz harapni valamit?”, még ha nem voltam is éhes, rögtön elképzeltem (gondolati kép), hogy bizonyos ételeket eszem. És olyankor mindig azt mondtam magamban: „Hé, pajtás, éhes vagyok!”, aminek hatására persze kialakult az éhségérzet, és azt mondtam: „Menjünk enni!”. És ott voltak természetesen a televíziós reklámok, amelyek állandóan kínálták a különféle ételeket, és azt kérdezték: „Nem éhes? Nem éhes?” Agyam válasza minderre az volt, hogy képeket gyártott, és mindig azt mondtam magamban: „Hé, pajtás, éhes vagyok!”; ez pedig létrehozta bennem azt az érzést, amely a legközelebbi étterembe irányított. Végül a stratégiám megváltoztatásával megváltoztattam a szokásomat. Olyan stratégiát állítottam fel, hogy az ételek megpillantásával az a kép jelenjen meg előttem, hogy a tükörben a kövér, ronda testemet nézegetem, és ezt mondom magamnak: „Undorítóan nézek ki. Ezt az ételt kihagyhatom.” Majd elképzeltem magam, amint keményen edzek, és látom, hogy testem egyre erősebb, és ezt mondom magamnak: „Nagyszerű munka volt! Jól nézel ki.” Ez vágyat ébresztett bennem, hogy eljárjak edzeni és mozogni. Ezeket az elemeket – a cégtábla észrevétele, kövér önmagam azonnali megpillantása, belső párbeszédem meghallása, és így tovább, újra és újra elölről – ismétléssel kapcsoltam össze egymással egy „Huss!” mintához hasonlóan, amíg a cégtáblák megpillantása vagy a „Szeretnél ebédelni menni?” kérdés elhangzása automatikusan ki nem váltotta az új stratégiámat. Ennek az új stratégiának köszönhetem jelenlegi alakomat és azokat az étkezési szokásokat, amelyek számomra a mai napig jól beváltak. Ön is felfedezhet olyan stratégiákat, amelyek révén a tudattalan nemkívánatos eredményeket produkálhat. És meg is tudja változtatni azokat a stratégiákat – most rögtön! Ha felderítjük valakinek a stratégiáit, elérhetjük, hogy az adott személy tökéletesen szeretve érezze magát, amennyiben működésbe hozzuk ugyanazokat az ingereket, amelyek hatására ez az érzés megjelenik nála. Azt is kideríthetjük, hogy mi a saját szeretet-stratégiánk. A szeretet-stratégiák a sokféle egyéb stratégiától egy fontos 142
tekintetben térnek el. Az általában három- vagy négylépcsős stratégiáktól eltérően a szeretet-stratégiák rendszerint csupán egylépcsősek. Egy érintés, néhány szó vagy egy kifejező tekintet, és az adott személy máris érzi a feléje áradó szeretetet. Vajon ez azt jelenti, hogy mindenkinek csupán egyféle dologra van szüksége ahhoz, hogy úgy érezze, szeretik? Nem. Én szeretem, ha megvan mind a három kifejezési forma, és biztos vagyok benne, hogy ezzel Ön is ugyanígy van. Igénylem, hogy valaki a megfelelő módon érintsen meg, elmondja, hogy szeret, és ezt mutassa is ki. Éppen úgy, ahogy egyetlen érzék gyakran teljesen uralja a többit, a szeretet kifejezésének egyféle módja azonnal nyitja szívünk kamrájának számkombinációs zárját – és érezhetjük a felénk irányuló szeretetet. Hogyan derítsük ki valakinek a szeretet-stratégiáját? Ezt már tudnunk kell. Mi az első dolog, amit teszünk? Mi az első dolog, amit bármilyen stratégia felderítésénél minden alkalommal megteszünk? Azt a személyt, akinek a stratégiáját fel akarjuk deríteni, a kívánt állapotba juttatjuk. Ne felejtse el, hogy az állapot jelenti azt az éltető folyadékot, amely az áramköröket működésben tartja. Tehát kérdezze meg az adott személytől: „Emlékszel olyan alkalomra, amikor azt érezted, tiszta szívből szeretnek?” Annak érdekében, hogy meggyőződjünk arról, hogy az illető a megfelelő állapotban van-e, folytassuk a következő kérdéssel: „Emlékszel olyan konkrét alkalomra, amikor úgy érezted, tiszta szívből szeretnek? Menj vissza arra az időpontra. Emlékszel, milyen érzés volt? Most újra érezd át a testedben azokat az érzéseket!” Tehát az adott személy most már a megfelelő állapotban van. A következő lépés, hogy Ön felderíti a stratégiát. Tegye fel a következő kérdést: „Most, hogy emlékszel arra az alkalomra, és érzed a szeretet mély érzéseit, mindenképpen szükséges, hogy valaki azzal mutassa ki a szeretetét, hogy különféle dolgokat vásárol neked, elvisz különböző helyekre, vagy hogy egy bizonyos módon néz rád? Mindenképpen szükséges, hogy az a személy ily módon mutassa ki a szeretetét ahhoz, hogy úgy érezd, tiszta szívből szeret téged?” Figyelje meg a választ, illetve azt, hogy a válasz mennyire kongruens. A következő lépésben vigye vissza az illetőt a kívánt állapotba, és mondja a következőt: „Emlékezz arra az esetre, amikor úgy érezted, tiszta szívből szeretnek. Ahhoz, hogy mélységében érezd a szeretetet, mindenképpen arra van szükség, hogy azt az adott személy egy bizonyos módon fejezze ki?” A kongruencia szempontjából ítélje meg a szóbeli és a nem szóbeli válaszokat, reakciókat. Végül tegye fel a következő kérdést: „Emlékezz arra, hogy milyen érzés, amikor tiszta szívből szeretik az embert. Ahhoz, hogy mélységében átérezd a szeretet, arra van szükség, hogy valaki egy meghatározott módon érintsen meg?”
143
A SZERETET- STRATÉGIÁK KIDERÍTÉSE Emlékszel olyan alkalomra, amikor úgy érezted, teljességgel szeretnek? Emlékszel egy ilyen konkrét esetre? Amikor gondolatban visszamész abba az időbe, és újra átéled… (Vigye a személyt a kívánt állapotba.) Vizuális (V): Ahhoz, hogy érezd a szeretet e mély érzéseit, mindenképpen szükséges, hogy a partnered azzal mutassa ki szeretetét, hogy... elvisz különféle helyekre? különböző dolgokat vesz neked? bizonyos módon néz rád? Mindenképpen szükséges, hogy a partnered így mutassa ki az irántad való szeretetét ahhoz, hogy úgy érezd, teljes mértékben szeret téged? (A választ a fiziológia alapján ítélje meg.) Auditív (A): Ahhoz, hogy mélységében érezd a szeretet, mindenképpen szükséges, hogy a partnered... egy bizonyos módon mondja el, hogy szeret téged? (A választ a fiziológia alapján ítélje meg.) Kinesztetikus (K): Ahhoz, hogy érezd a szeretet e mély érzéseit, mindenképpen szükséges, hogy a partnered… egy bizonyos módon érintsen meg téged? (A választ a fiziológia alapján ítélje meg.) Most derítse ki a szubmodalitásokat. Pontosan hogyan? Kérje meg az illetőt, hogy mutassa meg, mondja el, mutassa be. Tesztelje a stratégiát oly módon, hogy azt alkalmazza, illetve kívülről megfigyeli. A helyességét a fiziológia kongruenciája alapján ítélje meg.
Ha már felfedezte azt a legfontosabb alkotóelemet, amely egy adott személy esetében létrehozza a szeretet mély érzéseit, fel kell tárnia a konkrét szubmodalitásokat. Például kérdezze meg tőle a következőt: „Pontosan miképpen kell valakinek megérintenie téged ahhoz, hogy úgy érezd, az illető szeret?” Kérje meg a személyt, hogy mutassa meg az érintést. Majd próbálja ki Ön is. Érintse meg az illetőt ugyanúgy, és ha ez pontosan sikerült, látni fogja az azonnali állapotváltozást. A szemináriumokon én minden héten megteszem ezt, és a módszer eddig mindig bevált. Mindnyájunk esetében létezik egy bizonyos nézés, egy mód, ahogy szeretjük, ha a hajunkat simogatják, vagy egy adott hangszín – az, ahogy kimondják a szót: „Szeretlek” –, ami levesz a lábunkról, és amitől „remegő kocsonyává” változunk, és szinte elolvadunk. A legtöbben korábban nem is tudtuk, mi az, ami ilyen állapotba juttat minket. Ha viszont ebben az állapotban vagyunk, meg tudjuk határozni azt 144
az egy dolgot, ami előidézi, hogy úgy érezzük, teljességgel, tökéletesen szeretnek minket. Az nem számít, hogy a szemináriumokon részt vevő emberek nem ismernek engem, és hogy ott állnak egy idegenekkel teli terem kellős közepén. Ha végigmegyek a szeretet-stratégiájukon, ha a megfelelő módon érintem meg őket, nézek rájuk, máris elolvadnak. Szinte nincs is más választási lehetőségük, mert agyuk pontosan azt a jelet fogja, amely létrehozza számukra a teljes szeretettség érzését. Az emberek kisebb hányada első alkalommal egy helyett két szeretet-stratégiával áll elő. Egy érintésre fognak gondolni, és egy olyan dologra, amit szeretnek, ha mondanak nekik. Ezért az adott személyt a megfelelő állapotban kell tartanunk, és el kell érnünk, hogy különbséget tegyen a dolgok között. Kérdezze meg tőle, hogy ha csak érintésben lenne része hang nélkül, érezné-e, hogy szeretik? Érintés nélkül, csak a hang révén érezné-e, hogy szeretik? Ha az adott személy a megfelelő állapotban van, tévedés nélkül egyértelmű különbséget fog tudni tenni a módozatok között. Ne feledje, hogy szükségünk van mind a három módozatra. Viszont van ezek között egy olyan, amely nyitja szívünk kamráját. Valósággal csodát tesz velünk. Partnerünk vagy gyermekünk szeretet-stratégiájának ismerete az egyik legerőteljesebb megértési forma, amelyet a kapcsolat ápolása során kifejlesztünk. Ha tudjuk, hogyan éreztethetjük az adott személlyel bármely pillanatban, hogy szeretjük őt, akkor ez egy meglehetősen erőteljes, hatásos eszköz lehet. Eléggé szomorú, ha nem ismerjük partnerünk vagy gyermekünk szeretet-stratégiáját. Biztos vagyok abban, hogy életünkben legalább egyszer már mindnyájan voltunk olyan helyzetben, amikor szerettünk valakit, ki is fejeztük szeretetünket, de nem hittek nekünk; vagy amikor valaki kifejezésre juttatta az irántunk való szeretetét, de mi nem hittünk neki. A kommunikáció ilyenkor azért nem működött, mert a stratégiák nem illettek össze. Van egy érdekes dinamika, amely kialakul a párkapcsolatokban. Egy kapcsolat legelején, abban a szakaszban, amit én udvarlásnak nevezek, nagyon mozgékonyak, motiváltak vagyunk. Ilyenkor miképpen juttatjuk kifejezésre a szeretetünket/szerelmünket? Egyszerűen csak megmondjuk a partnerünknek, hogy szeretjük? Csak kimutatjuk neki, csak megérintjük őt? Természetesen nem! Az udvarlás alatt az összes kifejezési formát használjuk. Állandóan kimutatjuk, elmondjuk, hogy mennyire szeretjük egymást, és állandóan meg is érintjük a másik felet. Az idő haladtával továbbra is mindig alkalmazzuk mindhárom kifejezési formát? Vannak olyan párok, akik igen. Ők jelentik a kivételt, nem pedig a szabályt. Ez azt jelenti, hogy kevésbé szeretjük a partnerünket? Természetesen nem! Csupán már nem vagyunk olyan mozgékonyak, motiváltak, mint eleinte. Kényelmesen érezzük magunkat a kapcsolatban. Tudjuk, hogy a partnerünk szeret minket, mi pedig szeretjük őt. Ilyenkor miképpen kommunikáljuk a szeretet érzéseit? Valószínűleg éppen abban a formában, amelyben mi is kapni szeretnénk azokat. Ha ez 145
így van, mi történik a szeretet érzéseinek minőségével kapcsolatban? Nézzük meg közelebbről ezt a kérdést! Ha egy férjnek auditív szeretet-stratégiája van, a legnagyobb valószínűséggel milyen formában fogja kifejezni a felesége iránti szeretetét? Természetesen úgy, hogy megmondja neki. De mi a helyzet akkor, ha a feleségének vizuális szeretetstratégiája van, és ennek megfelelően agyában csak akkor jön létre a mély szeretettség érzése, ha bizonyos vizuális ingereket kap? Mi fog történni az idő múlásával? Ebben a kapcsolatban egyik fél sem fogja azt érezni, hogy a másik maradéktalanul szereti őt. Amikor még csak az udvarlásnál tartottak, mindenféle formában kifejezték a szeretetüket – azaz vizuálisan kimutatták, elmondták, és fizikai érintéseken keresztül is érzékeltették a szeretetet –, vagyis kölcsönösen beindították, működésbe hozták egymás szeretet-stratégiáját. Most pedig a férj bejön, és azt mondja: „Szeretlek, drágám”, mire a feleség ezt válaszolja: „Nem, nem szeretsz!”. A férj erre megkérdi: „Mi a csudáról beszélsz? Hogy mondhatsz ilyet?” A feleség esetleg így válaszol: „Mondani nem kerül semmibe. Már virágot sem kapok tőled. És már soha nem viszel sehová. És soha nem nézel rám olyan izgalmasan, ahogy régen szoktál.” „Mi az, hogy nem nézek rád olyan izgalmasan?” – kérdezheti a férj. „Hiszen mondom, hogy szeretlek.” A feleség már nem tapasztalja a szeretettség korábban érzett legmélyebb érzéseit, mert azt a konkrét ingerformát, amely ezeket az érzéseket kiváltaná, már nem kapja meg állandóan a férjétől. Vagy nézzük a fenti eset fordítottját: a férj vizuális, a feleség pedig auditív típusú. A felesége iránti szeretetét a férj azzal mutatja ki, hogy mindenféle dolgot vásárol neki, különféle helyekre viszi őt, virágokat küld neki. Egy nap a feleség így szól: „Te nem szeretsz engem.” A férj felháborodik: „Hogy mondhatsz ilyet? Nézd meg az otthonunkat, amit neked vettem, vagy azokat a helyeket, ahová viszlek.” Mire a feleség: „Igen, de soha nem mondod, hogy szeretsz.” „Szeretlek” – üvölti erre a férj, de koránt sem olyan hangon, amely közel állna felesége stratégiájához. Következésképpen a feleség nem érzi azt, hogy a férje szereti őt. Vagy mit lehetne mondani az egyik mindenkori legnagyobb diszharmóniáról – a kinesztetikus típusú férfi és a vizuális orientációjú nő kapcsolatáról? Hazaér a férj, és meg akarja ölelni a feleségét. „Ne nyúlj hozzám!” – mondja a feleség. – „Mindig csak fogdosol. Mást nem is akarsz soha, csak összebújni és ölelkezni. Miért nem mehetünk el valahová? Legalább nézz rám, mielőtt hozzám érsz.” Ismerős e szituációk némelyike? Látjuk már, hogy egy múltbéli kapcsolatunk miként ért véget azért, mert eleinte a szeretet összes kifejezési formája életben tartotta, de az idő múlásával a szeretetet csak egyféle módon kezdtük közölni partnerünkkel, miközben ő egy másik kifejezési formát igényelt volna, vagy fordítva? A tudatosság hatásos eszköz. A legtöbben úgy gondoljuk, hogy a világ pont olyan, amilyen térképet mi magunk alkotunk róla önmagunkban. Azt gondoljuk: „Én tudom, mitől érzem úgy, hogy szeretnek. És amitől én azt érzem, annak mű146
ködnie kell mindenki más esetében is.” Elfelejtjük, hogy a térkép nem azonos a tájjal. A térkép csak azt mutatja, hogy mi hogyan látjuk a tájat. Most pedig, miután megismerte a szeretet-stratégia kiderítésének módját, üljön le a partnerével és derítse ki, hogy mi az, amely a partnerében létrehozza a maradéktalan szeretettség érzését. És miután felderítette a saját szeretet-stratégiáját is, tanítsa meg partnerének, hogy miként idézheti elő Önben ugyanezt az érzést. Mindazok a változások, melyeket ez a megértési forma az Ön kapcsolatának minőségében létrehozhat, sokszorosát fogják érni annak az összegnek, amit ezért a könyvért kifizetett. Az embereknek mindenre van stratégiájuk. Ha valaki reggel teljesen kipihenve és frissen kel fel, akkor olyan stratégiája van, amely ezt a kipihent és friss állapotot eredményezi, bár az illető valószínűleg nem sokat tud magáról a stratégiáról. Ha viszont megkérdezzük őt, el fogja tudni mondani, mit mond, érez vagy lát, ami ösztönzőleg hat rá. Ne feledjük, hogy egy stratégia kiderítésének a módja az, ha a szakácsot bevisszük a konyhába. Vagyis érjük el, hogy az illető abba az állapotba kerüljön, amelybe juttatni szeretnénk őt, majd, amíg abban az állapotban van, derítsük ki, mit tett annak érdekében, hogy létrehozza és fenntartsa az adott állapotot. Megkérhetünk egy olyan személyt, aki reggelente könnyedén és frissen tud felkelni, hogy emlékezzen egy konkrét reggelre, amikor gyorsan és könnyedén kelt fel. Kérjük meg, hogy idézze fel azt a legelső dolgot, amelynek reggel a tudatára ébredt. Erre talán azt fogja mondani, hogy hallott egy belső hangot, amely azt mondta: „Ideje felkelni! Gyerünk!” Majd kérjük meg, hogy emlékezzen arra, mi volt a következő dolog, amely gyors felkelésre serkentette. Valamilyen kép jelent meg a gondolataiban, vagy érzett valamit? Erre esetleg ezt mondja: „Elképzeltem magam, amint kiugrom az ágyból és beállok a meleg zuhany alá. Megráztam magam, majd felkeltem.” Ez egyszerű stratégiának tűnik. A következő lépésben ki akarjuk deríteni az összetevők konkrét fajtáit és mennyiségeit, így megkérdezzük: „Milyen volt az a hang, amely azt mondta, ideje felkelni az ágyból? A hang jellegében mi volt az, amely felkelésre késztetett?” Az illető valószínűleg a következőt fogja válaszolni: „Hangos volt, és gyorsan beszélt.” Most kérdezzük meg: „Milyen volt az elképzelt képen szereplő hely?” Erre ilyen választ kaphatunk: „Világos volt és gyorsan mozgott.” Ekkor saját magunk is kipróbálhatjuk ezt a stratégiát. Azt hiszem, mindenki fel fogja fedezni, mint ahogy én is felfedeztem, hogy a szavaink és a képzeletben megjelenő kép felgyorsításával, a hangerő és a világosság növelésével egy pillanat alatt felébredhetünk. Vegyük a fordított esetet! Ha nehezen tudunk elaludni, lassítsuk le belső párbeszédünket, alakítsunk ki ásítozó, álmos hangszíneket, és szinte azonnal nagyon fáradtnak fogjuk érezni magunkat. Próbálja ezt ki most mindjárt! Beszéljen gondolatban nagyon lassan és ásítozó hangon úgy, mint egy nagyon fáradt személy. Beszéljen… arról…, hogy… milyen F-Á-R-A-D-T – ásítás – most éppen. Most 147
gyorsítsa föl ugyanezeket a gondolatokat, és érezze meg a különbséget! A lényeg az, hogy bármilyen stratégiát le tudjon modellezni egészen addig, hogy valakit a kívánt állapotba visz, és pontosan felderíti, mit és milyen módon és sorrendben hajt végre. Nem az a fontos, hogy csupán megtanuljon néhány stratégiát, és azután alkalmazza őket. Ami a leglényegesebb, az az, hogy állandóan rá legyen hangolódva arra, amit az emberek jól végeznek, majd kiderítse, miként teszik azt, és melyek a stratégiáik. Erről szól a modellezés. A NLP olyan, mint az elme nukleáris fizikája. A fizika a valóság szerkezetével, a világ természetével foglalkozik. Az NLP ugyanezt teszi az elme esetében. Lehetővé teszi a különféle dolgok részekre bontását, és a részek alapján a működés vizsgálatát. Emberek egész életeket töltenek azzal, hogy megtalálják annak módját, hogy miképpen érezhetik a maradéktalan szeretettség állapotát. Vagyonokat költenek arra, hogy pszichoanalitikusok segítségével megpróbálják „megismerni önmagukat” , és könyvek tucatjait olvassák el arról, hogyan lehetnek sikeresek. Az NLP elegánsan, hatékonyan és hatásosan biztosítja számunkra a mindezek megvalósításához, és sok más célhoz is szolgáló technikákat – mégpedig most azonnal! Amint láttuk, az erőforrásos állapotba való kerülés egyik módját a szintaxis és a belső reprezentáció jelentik. Egy másik módszer a fiziológia révén alakítható ki. Korábban már beszéltünk arról, hogy az elme és a test miképpen kapcsolódik össze egy kibernetikus hurkon belül. Ebben a fejezetben az állapot mentális oldalát vizsgáltuk. Most pedig nézzük meg a másik oldalt is! Következzék tehát a…
148
IX. FEJEZET
FIZIOLÓGIA: A KIVÁLÓSÁG ÚTJA
„Kezeddel másvalaki kezét vagy száját megérintve, szívéből kiűzheted a gonoszt.” Tennessee Williams
Amikor szemináriumokat vezetek, mindig olyan légkört teremtek, ami harsány, örömteli őrjöngésbe torkollik. Ha valaki a megfelelő pillanatban belépne az ajtón, legalább háromszáz emberrel találná szemben magát, akik fel-le ugrálnak, rekedten rikácsolnak és ordibálnak, oroszlán módjára üvöltenek, karjaikkal hadonásznak, az ökleiket rázzák, mint Rocky, a bokszoló, tapsolnak, a mellüket püfölik, peckesen járnak-kelnek, akár a pávák, hüvelykujjukat felfelé tartva mutogatnak, és minden egyéb tekintetben úgy viselkednek, mintha akkora energia feszítené őket, hogy akár egy egész várost is fel tudnának gyújtani, ha akarnák. Mi az ördög folyik itt? Amit ilyenkor láthatunk, az a kibernetikus hurok másik fele, vagyis a fiziológia megnyilvánulása. Ez a tébolyda egyféle dologra irányul – úgy kell cselekedni, viselkedni, mintha erőforrásokban gazdagnak, erősebbnek, boldogabbnak éreznénk magunkat, mint korábban bármikor, és mintha tudnánk, hogy életünkben minden sikerülni fog. És olyannak is kell lennünk, mintha energiával teljesen fel lennénk töltődve. Az egyik módja annak, hogy a céljainkat támogató állapotba juttassuk magunkat, az, hogy úgy kell tennünk, mintha már a kívánt állapotban lennénk. Az ilyen „mintha” jellegű cselekvés akkor a leghatásosabb, amikor fiziológiánkat olyan állapotba juttatjuk, amilyenben akkor lennénk, ha már hatékonyak, sikeresek volnánk. A fiziológia a rendelkezésünkre álló leghatásosabb eszköz ahhoz, hogy azonnal megváltoztassuk az állapotainkat, és azonnal dinamikus eredményeket hozzunk létre. Van egy régi mondás: „Ha erős akarsz lenni, tégy úgy, mintha erős lennél!” Ennél nagyobb igazságot még senki nem mondott. A célom az, hogy az emberek az előadásaim segítségével hatásos eredményekre tegyenek szert, olyan eredményekre, amelyek meg149
változtatják életüket. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, a lehető legtökéletesebb fiziológiai állapotban kell lenniük, mert hatékony cselekvés nem létezik hatékony fiziológiai állapot nélkül. Ha magunkra öltünk és átveszünk egy élettel teli, dinamikus, lelkes fiziológiát, automatikusan egy ugyanolyan jellegű állapotot teszünk magunkévá. Minden helyzetben a fiziológia jelenti a rendelkezésre álló legnagyobb segítséget – azért, mert gyorsan és biztosan hat. A fiziológia és a belső reprezentációk teljességgel összekapcsolódnak egymással. Ha megváltoztatjuk az egyiket, azonnal megváltoztatjuk a másikat is. Szeretek úgy fogalmazni, hogy „Nincs elme, csak test van”, „Nincs test, csak elme van.” Ha megváltoztatjuk a fiziológiánkat – vagyis a testtartásunkat, a légzési ütemünket, az izmaink feszülését, a hangszínünket – azonnal megváltoztatjuk a belső reprezentációinkat és az állapotunkat. Emlékszik olyan alkalomra, amikor teljesen összeomolva érezte magát? Milyennek látta a világot? Amikor fizikailag fáradtak vagyunk, vagy az izmaink gyengék, vagy valahol fájdalmat érzünk a testünkben, egészen másként látjuk a világot ahhoz képest, mint amikor kipihentnek, élénknek, élettel telinek érezzük magunkat. A fiziológia manipulálása hatásos eszköz agyunk szabályozásához. Ezért rendkívül fontos felismernünk, hogy a fiziológiai állapot milyen erőteljesen befolyásol minket, és hogy az nem egy külsődleges, tőlünk idegen változó tényező, hanem egy mindig működésben lévő és ható kibernetikai hurok nélkülözhetetlenül lényeges része. Amikor a fiziológiánk kimerül, állapotunk pozitív energiája is elapad. Amikor a fiziológiánk javul és erősödik, állapotunk ugyanígy változik. Tehát a fiziológia tölti be az emelőkar szerepét az érzelmi, emocionális változás terén. Valójában nem jelenhet meg érzelem a megfelelő fiziológiai változás nélkül. És fiziológiai változás sem mehet végbe úgy, hogy nem történik megfelelő változás az állapotunkban. Az állapot megváltoztatásának kétféle módja van: a belső reprezentációk megváltoztatása, illetve a fiziológia megváltoztatása. Ha tehát állapotunkat egy pillanat alatt meg akarjuk változtatni – mit teszünk? Zsupsz! Megváltoztatjuk a fiziológiánkat – vagyis a légzési ritmusunkat, testtartásunkat, arckifejezésünket, mozgásunk jellegét és így tovább. Ha kezdjük magunkat fáradtnak érezni, vannak meghatározott dolgok, amiket a fiziológiánkkal tehetünk ahhoz, hogy továbbra is kommunikáljuk önmagunknak ezt az érzést: például leengedjük a vállainkat, ellazítjuk testünk főbb izomcsoportjait és így tovább. Elfáradhatunk egyszerűen azáltal, ha belső reprezentációinkat úgy változtatjuk meg, hogy idegrendszerünknek azt az üzenetet küldjük, hogy fáradtak vagyunk. Ha fiziológiánkat akként változtatjuk meg, hogy olyan legyen, mint amikor erősnek érezzük magunkat, azzal megváltoztatjuk belső reprezentációinkat és azt, ahogy az adott pillanatban érezzük magunkat. Ha állandóan azt mondogatjuk magunknak, hogy fáradtak vagyunk, olyan belső reprezentációt alakítunk ki, hozunk létre, amely fáradt állapotban fog tartani minket. Ha azt mondjuk, hogy megvannak az erőforrásaink ahhoz, hogy éberek legyünk, felülkerekedjünk a nehézségeken, és ha tudatosan alkalmazzuk az en150
nek megfelelő fiziológiai elemeket, a testünk ennek megfelelően fog reagálni és működni. Változtassuk meg a fiziológiánkat, és megváltoztatjuk vele az állapotunkat. A hittel és a meggyőződésekkel foglalkozó fejezetben röviden bemutattam azokat a hatásokat, amelyeket a meggyőződések az egészségre gyakorolnak. Minden, amit a tudósok napjainkban kiderítenek és megállapítanak, egy dolgot hangsúlyoz: a betegség és az egészség, a vitalitás és a depresszió gyakran az emberek saját személyes döntéseinek az eredménye. Mindezek olyan dolgok, amelyeket döntéseinkkel előidézhetünk fiziológiai állapotunkban. Többnyire nem tudatos döntések ezek, de mégiscsak döntésekről van szó. Senki nem mondja tudatosan azt, hogy „Inkább lennék depressziós, mint boldog.” De mit tesznek a depressziós emberek? A depresszióra mentális, szellemi állapotként gondolunk, de a depresszióhoz nagyon világos, egyértelműen azonosítható fiziológiai állapot társítható. Nem nehéz felidéznünk egy olyan ember képét, aki depresszióban szenved. A depressziós emberek gyakran földre szegezett tekintettel járnak. (Belső reprezentációikhoz kinesztetikus módban jutnak el, és/vagy azokról a dolgokról folytatnak önmagukkal párbeszédet, amelyek a depressziós érzéseket előidézik náluk.) Vállaikat leejtik, gyengén, felszínesen lélegeznek. Olyan dolgokat tesznek, melyek révén testük depressziós fiziológiai állapotba kerül. Úgy döntenek tehát, hogy depressziósak lesznek? Teljes bizonyossággal igen. A depresszió eredményként jelenik meg, és nagyon is sajátos testi képzetek szükségesek a létrehozásához. Ezt még Charlie Brown is tudja*.
151
Az izgalmas dolog az, hogy a fiziológiai állapot bizonyos konkrét módokon való megváltoztatásával éppen ilyen könnyen létrehozhatjuk az eksztázisnak nevezett állapotot is. Végtére is mik az érzelmek? Összetett, komplex asszociációk, a fiziológiai állapotok komplex összetételű formái, konfigurációi. Belső reprezentációinak mindenféle megváltoztatása nélkül másodpercek alatt meg tudom változtatni egy depressziós személy állapotát. Nem kell megkeresnünk azokat a képeket, amelyeket egy depressziós személy az elméjében létrehoz. Csak a fiziológiáját változtassuk meg, és zsupsz, már meg is változtatjuk állapotát. Ha egyenesen állunk, ha hátrafeszítjük vállainkat, ha egész mellkasunkkal mélyen lélegzünk, ha tekintetünk felfelé irányul – ha erőforrásokkal teli, pozitív fiziológiai állapotba hozzuk magunkat –, nem lehetünk depressziósak. Próbáljuk csak ki! Álljunk fel, húzzuk ki magunkat, húzzuk kissé hátra a vállainkat, lélegezzünk mélyeket, nézzünk felfelé, mozgassuk a testünket. Figyeljük meg, hogy lehetünk-e depressziósak ebben a testtartásban! Látni fogjuk, hogy ez szinte lehetetlen. Ehelyett agyunk azt az utasítást kapja a fiziológiánktól, hogy legyen éber, élénk, gondolkodjon pozitívan, és kerüljön erőforrásos állapotba. És ilyenné is válik! Amikor az emberek odajönnek hozzám, és azt mondják, hogy nem tudnak valamit megtenni, ezt mondom nekik: „Tegyen úgy, mintha meg tudná tenni!” Általában így válaszolnak: „Nos, nem tudom, hogyan.” Erre ezt mondom: „Tegyen úgy, mintha tudná. Álljon úgy, ahogy akkor állna, ha tudná, hogyan kell azt a dolgot megtenni. Most rögtön lélegezzen úgy, ahogy akkor lélegezne, ha tudná, hogyan kell az adott dolgot megtennie. Most rögtön vágjon olyan arcot, mintha meg tudná tenni.” És amint úgy állnak, úgy lélegeznek, és a fiziológiájukat a kívánt állapotba hozzák, azonnal úgy érzik, meg tudják tenni azt a valamit. Ez kivétel nélkül mindig működik annak a bámulatos jelenségnek a révén, hogy képesek vagyunk felvenni és megváltoztatni a fiziológiai állapotokat. Egyszerűen a fiziológia megváltoztatásával újra és újra el lehet érni, hogy az emberek olyan dolgokat tegyenek meg, amelyekre korábban soha nem voltak képesek – mivel abban a pillanatban, amikor megváltoztatják fiziológiájukat, megváltoztatják az állapotukat is. Gondoljon valamire, amiről úgy gondolja, nem tudja megtenni, viszont szeretné, ha képes lenne rá. Milyen testtartással állna, ha tudná, hogy meg tudja tenni? Hogyan beszélne? Hogyan lélegezne? Most pedig a lehető legőszintébben helyezze magát abba a fiziológiai állapotba, amelyben akkor lenne, ha tudná, hogy meg tudja tenni az adott dolgot. Érje el, hogy testének minden része ugyanazt az üzenetet közvetítse. A testtartását, a légzését és az arckifejezését tegye olyanná, hogy azt a fiziológiát tükrözzék, amelyben akkor lenne, ha tudná, hogy meg tudja tenni azt a dolgot. Most figyelje meg a különbséget, ami fennáll ezen állapot és azon állapot között, amelyben korábban volt. Ha kongruens módon sikerül fenntartania a helyes fiziológiát, úgy fogja érezni, „mintha” kezelni tudná azt a dolgot, amiről korábban azt gondolta, nem képes rá. 152
Ugyanez történik a tűzön járás alkalmával is. Amikor az emberek ott állnak az izzó parázsszőnyeg előtt, a tökéletes önbizalom és készültség állapotában vannak a belső reprezentációik és a fiziológiájuk kombinációja révén. Ezért bizalommal és sérülésmentesen képesek végigmenni az izzó parázson. Vannak azonban olyanok, akik az utolsó pillanatban kezdenek pánikba esni. Lehet, hogy megváltoztatták a belső reprezentációikat arról, hogy mi fog történni, ezért a lehető legrosszabb forgatókönyvet képzelik el. Vagy talán az égető hőség billenti ki őket a magabiztos állapotból, amint egyre közelebb mennek a parázsszőnyeghez. Ennek hatására aztán talán remegni kezdenek a félelemtől, vagy sírnak, vagy éppen megmerevednek, izmaik görcsbe rándulhatnak, vagy a lehető legkülönfélébb erőteljes fiziológiai reakciók hatása alá kerülhetnek. Ahhoz, hogy segítsek nekik egy pillanat alatt áttörni félelmük korlátain, és cselekedni a lehetetlennek tűnő esélyek ellenére is, csupán egyetlen dolgot kell tennem – meg kell változtatnom állapotukat. Ne feledjük, hogy minden emberi magatartás annak az állapotnak az eredménye, amelyben vagyunk. Amikor erősnek és erőforrásokkal telinek érezzük magunkat, olyan dolgokat is megkísérelünk megtenni, amilyenekkel soha nem próbálkoznánk, ha ijedtek, gyengék és fáradtak vagyunk. A tűzön járás tehát nemcsak intellektuális tanulságokkal szolgál, hanem segít megtapasztalni állapotunknak és magatartásunknak a céljaink érdekében egyetlen pillanat alatt való megváltoztatását is, függetlenül attól, hogy korábban az adott dolog kapcsán gondoltunk vagy éreztünk. Mit teszek egy reszkető, síró, megmerevedett emberrel, aki ott sikítozik a parázsszőnyeg szélénél? Az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy megváltoztatom a belső reprezentációit. Rávehetem, hogy gondoljon arra, miként fogja érezni magát, miután sikeresen és sértetlenül átsétált a parázsszőnyeg másik oldalára. Ennek hatására olyan belső reprezentációt alakít ki, amely megváltoztatja a fiziológiáját. Kettő-négy másodpercen belül az illető erőforrásos állapotba kerül – látni lehet, hogy változtat a légzésén és az arckifejezésén. Ha ez a változás beállt, azt mondom neki, „Indulás!”, és ugyanaz a személy, aki néhány másodperccel korábban még meg volt bénulva a félelemtől, immár céltudatosan, határozottan végigmegy a parázsszőnyegen, és üdvrivalgásban tör ki a túloldalon. Néha azonban akadnak olyanok, akikben éles belső képek élnek arról, hogy megégnek vagy elbotlanak, és ezek a képek nagyobbak, mint a parázson sikeresen és épségben való átkelésről szóló reprezentációk. Ilyenkor el kell érnem, hogy megváltoztassák a szubmodalitásaikat – ez pedig időbe telhet. A másik lehetőségem – amely hatásosabb olyan esetben, amikor valaki teljesen pánikba esik a parázsszőnyeg előtt – az, hogy megváltoztatom az illető fiziológiáját. Végtére is, ha megváltoztatja a belső reprezentációit, az idegrendszerének megfelelő jelzést kell küldenie teste számára, hogy változtasson testtartásán, légzési ritmusán, izomfeszülésén, és a többi hasonló tényezőn. Ha ez így van, miért nem foglalkozunk csak a forrással – vagyis miért nem kerüljük meg az összes többi kommunikációs lépést, és változtatjuk meg közvetlenül a fiziológiát? Tehát a jajve153
székelő személyt arra kényszerítem, hogy nézzen felfelé. Ennek végrehajtása révén egyre inkább hozzáfér neurológiájának (idegrendszerének) vizuális aspektusaihoz a kinesztetikus aspektusok helyett. Szinte azonnal abbahagyja a sírás-rívást is. Próbálja ezt ki önmagán: ha zaklatott vagy sír, és abba akarja hagyni, nézzen felfelé. Feszítse hátra vállait, és menjen át vizuális állapotba. Érzései szinte ezzel egyidejűleg meg fognak változni. Ezt a gyerekeivel is megteheti. Amikor megsérülnek, késztessük őket arra, hogy nézzenek fölfelé. A sírás és a fájdalom egy pillanat alatt megszűnik, vagy legalábbis nagymértékben csökken. Ezután már rávehetem az illetőt, hogy álljon úgy, ahogy akkor állna, ha teljesen magabiztos lenne, és tudná, hogy sikeresen és sérülés nélkül át tud menni a parázson, lélegezzen úgy, ahogy akkor lélegezne, és mondjon valamit olyan valakinek a hangján, aki tökéletesen bízik önmagában. Ilyen módon agya új üzenetet kap arról, hogyan érezze magát, és a létrejövő új állapotban ugyanaz a személy, aki néhány másodperccel korábban teljesen meg volt dermedve a félelemtől, képes végrehajtani azt a cselekvést, amely elősegíti céljainak elérését. Ugyanez a technika alkalmazható minden olyan esetben, amikor azt érezzük, hogy nem tudunk megtenni valamit – amikor nem tudunk megközelíteni egy nőt vagy egy férfit, vagy képtelenek vagyunk beszélni a főnökünkkel és így tovább. Állapotunkat azzal tudjuk megváltoztatni, és úgy tudjuk cselekvésre bírni magunkat, ha megváltoztatjuk az elménkben lévő képeket és a belső párbeszédeket, vagy ha változtatunk az állás közbeni testtartásunkon, a légzésünk ritmusán és a hangszínünkön. Az ideális az, ha mind a fiziológiát, mind pedig a hangszínt megváltoztatjuk. Ha ez megtörtént, azonnal határozottabbnak érezhetjük magunkat, és képesek lehetünk végigvinni azokat a cselekvéseket, amelyek céljaink eléréséhez szükségesek. Ugyanez igaz a testedzésre is. Ha keményen edzünk, és elfogy a levegőnk, miközben azt mondogatjuk magunknak, mennyire fáradtak vagyunk, vagy milyen sokat futottunk már, olyan fiziológiai állapotba kerülünk – hasonlóan a leüléshez vagy a lihegéshez –, amely erősíti ezt a fajta kommunikációt. Ha azonban – annak ellenére, hogy ki vagyunk fulladva – egyenesen állunk, és légzésünket a normális ritmusra kényszerítjük, néhány pillanat alatt úgy érezzük majd, hogy regenerálódtunk. Amellett, hogy miként változtatjuk meg érzéseinket és ezáltal a cselekvéseinket, a belső reprezentációk és a fiziológia megváltoztatásával hatást gyakorolunk testünk biokémiai és elektromos folyamataira is. A tanulmányok azt mutatják, hogy amikor valaki depressziós lesz, immunrendszere is ugyanazt teszi, és kevésbé hatékonyan fog működni – az illető szervezetében csökken a fehérvérsejtek száma. Látott Ön már emberről készült Kirlian-fényképet? Ezeken a felvételeken a szervezet bioelektromos energiája látható, ami szembetűnően megváltozik olyankor, amikor az adott személy megváltoztatja állapotát vagy hangulatát. Az elme és a test kapcsolata miatt felfokozott állapotokban teljes elektromos mezőnk megváltozhat, és képesek vagyunk olyan dolgok megtételére, amelyek máskülönben lehetetlennek 154
tűnnének. Mindaz, amit személyesen megtapasztaltam, és olvasmányaim alapján leszűrtem, arra utal, hogy szervezetünknek jóval kevesebb pozitív és negatív korlátja van annál, mint amennyinek a létezését korábban elhitették velünk. Dr. Herbert Benson, aki írásaiban részletesen és kiterjedten foglalkozik az elme és a test közötti kapcsolattal, elmesél néhány megdöbbentő történetet arról, hogy a világ különböző részein milyen formákban nyilvánult meg a vudu varázslat ereje. Az egyik ausztráliai bennszülött törzsön belül a gyógyító varázslók gyakorolják az úgynevezett „csonttal való rámutatás” szokását. Ez abból áll, hogy olyan erős varázsigét mondanak egy adott személyre, hogy az áldozat teljes bizonyossággal tudja, hogy valamilyen szörnyű betegség vesz erőt rajta, és valószínűleg meghal. Dr. Benson így írt le egy 1925-ben bekövetkezett esetet: „Az az ember, aki felfedezi, hogy egy ellenséges személy csonttal mutat rá, valóban szánalmas látvány. Rémülten áll, szemei a reá mutató álnokra merednek, kezét felemeli, mintha el akarná hárítani a halálos átkot, amelyről elképzeli, hogy ömlik, árad befelé a testébe. Arca elfehéredik, szemei üvegessé merevednek, arca irtózatosan eltorzul. (...) Megpróbál sikoltani, de a hang a torkán akad, és csak azt látni, hogy habzik a szája. Teste remeg, izmai önkéntelen rángatózásba kezdenek. Megpördül tengelye körül, a földre zuhan, és kis idő múlva olybá tűnik, mintha elájult volna; de nemsokára vonaglani kezd, mintha haláltusáját vívná, és arcát kezeivel eltakarva nyögdécsel. (...) A halál viszonylag rövid időn belül bekövetkezik.” Nem tudom, hogy Ön mit szól ehhez, de számomra ez volt az egyik legszemléletesebb és legborzongatóbb leírás, amit valaha is olvastam. Nem hinném, hogy megkérném Önt ennek a lemodellezésére. De a fenti leírás egyben az elképzelhető legbeszédesebb példák egyike is arra vonatkozóan, hogy mekkora ereje van a fiziológiának és a meggyőződésnek. Hagyományos értelemben a megátkozott emberrel egyáltalán nem tettek semmit. Viszont a saját hitének, meggyőződésének a hatalma, valamint saját fiziológiájának az ereje ijesztően hatalmas negatív erőt hozott létre, amely szó szerint elpusztította őt. Az ilyen jellegű élmény, tapasztalat vajon csak az általunk primitívnek tekintett társadalmakra korlátozódik? Természetesen nem. Pontosan ugyanez a folyamat játszódik le körülöttünk is nap mint nap. Benson megemlíti, hogy dr. George L. Engel, a University of Rochester Medical Center (Rochesteri Egyetem Orvosi Központja) munkatársa a világ minden részéről olyan újságcikkeket gyűjtött össze óriási mennyiségben, amelyek váratlan körülmények között bekövetkezett hirtelen halálesetekről számolnak be. Egyetlen olyan leírt eset sem volt ezekben a cikkekben, amely szerint valamilyen rettenetes történt volna az áldozat környezetében. A halálesetek oka inkább az áldozatok saját negatív belső reprezentációira volt visszavezethető. Minden egyes esetben valami arra késztette az áldozatot, hogy erőtlennek, tehetetlennek, magányosnak érezze magát. Az eredmény pedig gyakorlatilag megegyezett azzal, amiről a bennszülöttek rítusa kapcsán olvashatunk. 155
Ami számomra érdekes, az az, hogy a kutatások és a leírások látszólag nagyobb hangsúlyt helyeznek az elme és test közötti kapcsolat káros vonatkozásaira, mint a hasznos szempontjaira. Mindig hallunk a stressz szörnyű hatásairól vagy olyan emberekről, akik egy szeretett hozzátartozó halála után elvesztik életkedvüket. Látszólag mindannyian tudjuk, hogy a negatív állapotok és érzelmek képesek szó szerint megölni minket. Ezzel szemben kevesebbet hallunk arról, hogy a pozitív állapotok milyen módokon képesek gyógyítóan hatni ránk. A gyógyulással végződő, pozitív esetek között az egyik leghíresebb történet Norman Cousins története. Az Egy betegség anatómiája című könyvében Cousins leírja, hogy miképpen gyógyult fel csodával határos módon egy hosszú és elgyengítő betegségből azáltal, hogy a nevetésen keresztül megtalálta az egészséghez vezető utat. A nevetés volt az egyik eszköz, amit Cousins tudatosan használt annak érdekében, hogy mobilizálja, fokozza akaraterejét, a vágyat arra, hogy meggyógyuljon és éljen. A betegsége alatt napirendje nagyrészt úgy épült föl, hogy a nap jó részében olyan filmeket és televíziós műsorokat nézett, illetve olyan könyveket olvasott, amelyek megnevettették őt. Ennek hatására nyilvánvalóan megváltoztak az általa előállított állandó belső reprezentációk, és a nevetés gyökeresen átalakította a fiziológiáját – ennek eredményeként pedig az idegrendszeréhez érkező üzenetek is megváltoztak arra vonatkozóan, hogy miképpen reagáljon a különféle hatásokra. Azt tapasztalta, hogy a nevetés azonnali pozitív fizikai változásokat hozott. Jobban aludt, fájdalmai csökkentek, és a teljes fizikai állapota, kinézete javult. Végül teljesen felépült, habár betegsége kezdetén az egyik orvosa azt mondta, hogy a teljes gyógyulás esélye egy az ötszázhoz. Cousins végkövetkeztetése ez volt: „Megtanultam, hogy soha nem szabad alábecsülni az emberi elme és test regenerációs képességét – még akkor sem, ha a kilátások látszólag a lehető legrosszabbak. Az életerő az a fajta erő, amelynek mibenlétét talán a legkevésbé értik a világon.” Egyes közelmúltbeli kutatások talán némi fényt vethetnek Cousins tapasztalatára, illetve az ahhoz hasonló más esetekre. Ezek a tanulmányok azt vizsgálják, hogy arckifejezéseink miként befolyásolják azt, ahogy érezzük magunkat, és arra a következtetésre jutnak, hogy nem is annyira az a meghatározó tényező, hogy mosolygunk vagy nevetünk-e, amikor jó érezzük magunkat, vagy jó hangulatban vagyunk. Inkább arról van szó, hogy a mosolygás és a nevetés olyan biológiai folyamatokat indít el, melyek hatására ténylegesen jól érezzük magunkat. A mosolygás és a nevetés hatására fokozódik az agy vérellátása, megváltozik a vér oxigénszintje, a neurotranszmitterek ingerlésének, stimulálásának mértéke. Más arckifejezések esetében is bekövetkeznek az azoknak megfelelő folyamatok. Vágjunk olyan arcot, amely fiziológiailag megfelel a félelem, a harag, az undor vagy éppen a meglepetés állapotának, és ezek az érzések meg is fognak jelenni bennünk.
156
„Testünk a kert, s benne akaratunk a kertész.” William Shakespeare
Az arcon körülbelül nyolcvan izom található, amelyek mintegy ércsipeszként működnek, és vagy állandó értéken tartják az arc vérellátását, miközben a test lendületes mozgásokat végez, vagy megváltoztatják az agy vérellátását, és így bizonyos mértékig magának az agynak a működését is. Egy 1907-ben írt jelentős tanulmányában egy Israel Waynbaum nevű francia fizikus elméletet alkotott arról, hogy az arckifejezések ténylegesen megváltoztatják az érzéseket. Más kutatók napjainkban ugyanerre a következtetésre jutnak. Dr. Paul Ekman, a San Francisco-i University of California (Kaliforniai Egyetem) pszichiátriaprofesszora a következőt nyilatkozta a Los Angeles Times című napilapnak: „Tudjuk, hogy ha valamilyen érzelem hatása alatt vagyunk, az arcunk kifejezi érzésünket. Most már úgy látjuk, hogy ennek a fordítottja is igaz. Azt fogjuk érezni, amit arcunk kifejez. (…) Ha a szenvedésen nevetünk, belül nem fogunk szenvedést érezni. Ha arcunk sajnálatot fejez ki, sajnálatot fogunk érezni belül is.” Valójában, mondja Ekman, ugyanezt az elvet rendszeresen használják a hazugságjelzők megtévesztésére. Azoknál, akik a hazugságvizsgálat alkalmával egy konkrét meggyőződésnek megfelelő fiziológiai állapotba hozzák magukat, a berendezés akkor is szilárd meggyőződést fog regisztrálni, amikor tulajdonképpen hazudnak. Mindez pontosan megegyezik azzal, amit én és mások is már évek óta tanítunk az NLP-közösségben. Úgy tűnik, most a tudományos világ végül is igazolja azt, amit mi már korábban hasznosnak találtunk. Ebben a könyvben sok minden másról is szó van, aminek a valódiságát a tudósok az elkövetkező években igazolni fogják. Önnek viszont nem kell addig várnia, amíg egy kutató megerősíti a megállapításainkat. Ezeket most azonnal alkalmazhatja, és segítségükkel elérheti a kívánt eredményeket. Mostanság oly sokat tudunk meg az elme és test közötti kölcsönhatásokról, hogy egyesek tanítása szerint valójában mindössze annyit kell tennünk, hogy megfelelően vigyázunk a testünkre. Ha ugyanis testünk maximálisan jól működik, agyunk is hatékonyabban fog funkcionálni. Minél inkább használjuk a testünket, annál jobban fog működni az agyunk. Ez a lényege Moshe Feldenkrais munkájának, aki a mozgást használta fel ahhoz, hogy megtanítsa az embereknek, miként gondolkodjanak és éljenek. Feldenkrais megállapítása szerint egyszerűen a kinesztetikus szinten munkálkodva megváltoztathatjuk az önmagunkról kialakított képet, állapotunkat, valamint agyunk általános működését. Valójában Feldenkrais azt állítja, hogy életünk minőségét mozgásunk minősége határozza meg. Munkái rendkívül értékes forrásként szolgálnak ahhoz, hogy miképpen lehet elérni az emberek átalakítását a fiziológiának egy nagyon speciális módon való megváltoztatásával. 157
A fiziológia fontos kiegészítője a kongruencia. Ha én a saját elgondolásom szerint egy pozitív üzenetet adok át Önnek, viszont a hangom gyenge és bizonytalan, a testbeszédem zilált és nem fókuszált, akkor inkongruens vagyok. Az inkongruencia meggátolja, hogy az legyek, ami lehetnék, hogy megtegyem mindazt, amit megtehetnék, és hogy megteremtsem a legerőteljesebb állapotomat. Amikor ellentmondásos üzeneteket közvetítünk magunknak, tudat alatt korlátozzuk a képességeinket. Bizonyára előfordult már Önnel, hogy nem hitt valakinek, de nem volt biztos benne, hogy miért. Amit az illető mondott, értelmesnek tűnt, de valahogy Ön mégsem hitt neki igazán. A tudatalattija észrevette azt, amit tudatos elméje nem. Például: amikor Ön kérdezett valamit, az illető talán ezt mondta, „Igen”, ugyanakkor fejét tagadóan rázta. Esetleg ezt mondta: „Boldogulok vele”, de Ön észrevette, hogy nyakát vállai közé húzta, lefelé nézett, légzése felszínes volt – amit az Ön tudatalattija akként érzékelt, hogy az illető valójában azt mondta: „Nem tudok boldogulni vele.” Az illető egyik fele azt akarta tenni, amire Ön kérte őt, a másik fele viszont nem. Felerészt magabiztos volt, felerészt nem. Az inkongruencia ellene dolgozott. Egyszerre próbált két különböző irányba menni. Amit szavakkal kifejezett, meglehetősen eltért attól, amit fiziológiája sugallt. Mindnyájan megtapasztalhatjuk az inkongruencia árát olyankor, amikor énünk egyik része igazán akar valamit, de egy másik része látszólag meggátolja célunk elérését. A kongruencia erő, hatalom. A következetesen sikeres emberek azok, akik minden szellemi és fizikai erőforrásukat képesek összevonni, és egy adott cél érdekében elkötelezett módon együtt felhasználni. Most álljon meg egy pillanatra, és gondoljon arra a három legkongruensebb személyre, akiket ismer. Most gondoljon az Ön által ismert három leginkább inkongruens személyre. Mi a különbség közöttük? Önt személy szerint hogyan érintik a kongruens emberek az inkongruensekkel összevetve? A kongruencia kifejlesztése a személyes erő, hatalom sarkalatos pontját jelenti. Amikor kommunikálok valakivel, empatikus vagyok – szavaimon, hangomon, légzésemen, teljes fiziológiámon keresztül. Amikor a testem és a szavaim összhangban vannak, egyértelmű jeleket közvetítek az agyam felé arról, hogy az adott dolog az, amit létre kívánok hozni. Elmém pedig ennek megfelelően reagál. Ha így szólunk magunkhoz: „Nos, igen, azt hiszem, ez az, amit tennem kellene”, és eközben a fiziológiánk gyenge és határozatlan, milyen üzenetet kap az agy? Hasonlatos ez ahhoz, amikor olyan televíziót akarunk nézni, amelynek villog a képcsöve. Alig tudjuk kivenni a képet. Ugyanez vonatkozik az agyra is: ha a testünk által küldött jelek gyengék vagy ellentmondásosak, az agy nem tud tiszta képet alkotni arról, mit kell tennie. Olyan ez, mint amikor a katona olyan tábornokkal megy csatába, aki ezt mondja: „Nos, talán ezt kellene megpróbálnunk. Nem vagyok biztos afelől, hogy beválik-e a dolog, de menjünk, aztán majd meglátjuk, mi történik.” Vajon milyen állapotba kerül a katona ennek hallatára? 158
Ha azt mondjuk, „Biztos, hogy megteszem ezt”, és a fiziológiánk a szavainkkal összhangban van – vagyis testtartásunk, arckifejezésünk, légzési ritmusunk, gesztusaink és mozdulataink híven tükrözik szavainkat és hanghordozásunkat –, akkor teljes bizonyossággal meg fogjuk tenni az adott dolgot. Mindnyájan a kongruens állapotok felé szeretnénk haladni, és a legnagyobb lépés, amit ebben az irányban tehetünk, az, ha megbizonyosodunk róla, hogy fiziológiánk szilárd, határozott és kongruens. Ha a szavaink nincsenek összhangban testi megnyilvánulásainkkal, nem leszünk teljes mértékben hatékonyak. A kongruencia kifejlesztésének egyik módja a kongruens emberek fiziológiájának modellezése. A modellezés lényege annak felfedezéséből áll, hogy egy hatékony, sikeres személy agyának mely részét használja egy adott helyzetben. Ha sikeresek akarunk lenni, agyunkat ugyanolyan módon kell használni. Ha pontosan letükrözzük valakinek a fiziológiáját, agyunknak ugyanazt a részét fogjuk használni, mint ő. Most kongruens állapotban van Ön? Ha nem, lépjen be egy kongruens állapotba. Idejének hány százalékában van inkongruens állapotokban? Tudna gyakrabban kongruens lenni? Ha igen, kezdjen hozzá még ma! Most álljon meg, és válasszon ki öt embert, akik olyan erős fiziológiával rendelkeznek, amit Ön le szeretne másolni. Miben térnek el ezek a fiziológiák az Önétől? Hogyan ülnek ezek az emberek? Hogyan állnak? Hogyan mozognak? Milyen tipikus arckifejezéseik és gesztusaik vannak? Szánjon rá egy percet, és üljön úgy, ahogy ezen emberek valamelyike ül. Vegyen fel hasonló arckifejezéseket és gesztusokat. Figyelje meg, hogyan érzi magát! A szemináriumainkon általában felkérjük a résztvevőket, hogy másolják le egymás fiziológiáját. Ilyenkor a résztvevők azt tapasztalják, hogy a másik emberéhez hasonló állapotot és érzést érnek el. Ezért most szeretném, ha kipróbálna egy gyakorlatot. Ehhez szüksége lesz egy másik személy segítségére is. Kérje meg a másik személyt, hogy idézzen fel gondolatban egy konkrét erőteljes emléket, és anélkül, hogy elmondaná Önnek, milyen emlékről van szó, menjen vissza az emléknek megfelelő állapotba. Ezt követően Önnek pontosan tükröznie kell ennek a személynek az állapotát. Üljön úgy, ahogy ő ül, vegye fel Ön is az ő lábának a helyzetét. Tartsa ugyanúgy a karját és kezét. Tükrözze ugyanazt a mértékű feszültséget, amit az arcán és a testén lát. Fejét tartsa ugyanúgy, és tükrözzön minden mozdulatot, amit a szemén, a lábain vagy a nyakán lát. Vegye fel szájtartását, bőrének feszülését, légzési ütemét. Próbáljon pontosan ugyanolyan fiziológiai állapotba kerülni, mint amilyenben ő van. Ha mindent pontosan csinál, sikerülni fog. A másik személy fiziológiájának lemásolásával Ön ugyanazt a jelzést juttatja el az agyába, amit ő a sajátjába. Ön képes lesz ugyanolyan vagy hasonló érzéseket érezni, mint ez a személy. Gyakran még a belső képek és a gondolatok is megegyeznek a másik személyével, eltekintve attól, hogy ezek személyes változatai némileg eltérhetnek egymástól. Miután elvégezte a gyakorlatot, néhány szóban írja le azt az állapotot, amelyben van – vagyis azt, hogy mit érez, miközben pontosan lemásolja, tükrözi a másik személyt. 159
Majd ellenőrzésképpen beszélje meg az illetővel, hogy ő mit érzett. A gyakorlat időtartamának körülbelül 80–90 százalékára vonatkozóan ugyanazokat a szavakat fogják használni annak az állapotnak a jellemzésére, amelyben voltak. Minden tanfolyamon sokan vannak olyanok, akik ténylegesen látni kezdik azt, amit a másik személy lát. Pontosan le tudják írni, hogy hol volt a másik személy, vagy azonosítani tudják azokat az embereket, akiket a gondolataiban megjelenített. Előfordulnak olyan pontos egyezések is, amelyekre semmiféle racionális magyarázat nem adható. Az egész majdnem olyan, mint egy pszi-tapasztalat – kivéve, hogy a pszi-jelenségekkel kapcsolatban nem tartunk oktatást. Mindössze annyit teszünk, hogy agyunkba pontosan ugyanazokat az üzeneteket juttatjuk, mint az a személy, akit tükrözünk, vagyis másolunk. Tudom, ez nehezen hihetőnek tűnik, de az általam tartott szemináriumok résztvevői megtanulják, hogy ötpercnyi oktatás után végre lehet hajtani ezt a módszert. Azt nem garantálhatom, hogy Ön már a legelső alkalommal sikerrel fog járni, de ha egyszer közel kerül a módszer tökéletes alkalmazásához, Ön is ugyanolyan állapotban fogja érezni magát, mint a másik személy, aki éppen haragot, fájdalmat, szomorúságot vagy emelkedett lelkesedést, örömet, eksztázist él át. És ez anélkül fog bekövetkezni, hogy előtte megbeszélték volna, mit érez az illető. Néhány legújabb kutatás tudományosan is alátámasztja az előzőeket. Egy, az Omni magazinban megjelent beszámoló szerint két kutató megállapította, hogy az agyban a szavaknak jellegzetes elektromos mintájuk van. Donald York neurofiziológus, a University of Missouri Medical Center (Missourii Egyetem Orvosi Központja) kutatója és Tom Jenson, chicagói beszédpatológus megállapította, hogy eltérő személyek esetében is ugyanazok a minták érvényesek. Egyik kísérletük során különböző nyelveket beszélő embereknél még ugyanazt az agyhullám-mintát is sikerült megtalálniuk. Számítógépeket programoztak be úgy, hogy felismerjék az adott agyhullám-mintákat, így ezek a komputerek már akkor értelmezni tudják a szavakat a kísérleti személy agyában, mielőtt még az illető kimondaná azokat a szavakat! Ezek a számítógépek szó szerint gondolatolvasók, eléggé hasonlatos módon ahhoz, mint amikor mi pontosan tükrözzük, lemásoljuk egy másik személy fiziológiáját. Bizonyos sajátos fiziológiai vonások – különleges tekintetek, hangszínek vagy fizikai gesztusok – fedezhetők fel az olyan kivételesen nagyformátumú embereknél, mint például John F. Kennedy, Martin Luther King Jr. vagy Franklin Roosevelt. Ha képesek vagyunk modellezni sajátos fiziológiájukat, az agy ugyanazon erőforrásos részeit fogjuk tudni elérni, és képesek leszünk az információkat ugyanolyan módon feldolgozni, mint ők. Szó szerint ugyanazt és ugyanúgy fogjuk érezni, amit és ahogy ők éreztek. Mivel a légzési minta, a mozgás, a hangszín kritikusan fontos tényezők egy állapot létrehozásánál, ezért ezeknek a személyeknek a fényképei nyilvánvalóan nem nyújtanak olyan mennyiségű információt, mint amennyi kívánatos lenne. Egy róluk készült film- vagy videofelvétel viszont ideális lehet. Egy pillanatra tükrözzük csupán a testhelyzetüket, az arckifejezéseiket és gesztusaikat a lehető legpontosab160
ban. Hasonlóképpen kezdünk majd érezni, mint ahogy ők éreztek. Ha emlékszünk az adott személy hangjára, mondhatunk is valamit azon a hangon. Figyeljük meg azt a mértékű kongruenciát is, amely ezeknél a személyeknél észrevehető. Fiziológiájuk egyetlen üzenetet közvetít, nem pedig egymásnak ellentmondó üzeneteket. Ha inkongruensek lennénk, miközben a fiziológiáját tükrözzük, nem éreznénk ugyanazt, mint ők, mert agyunkba nem közvetítenénk ugyanazokat az üzeneteket. Például ha éppen a fiziológiát tükröznénk, és egyidejűleg azt mondanánk magunkban, hogy „Hülyén nézek ki”, nem tapasztalnánk meg teljes mértékben a tükrözés előnyeit, mivel nem voltunk kongruensek. A testünk és az elménk két különböző dolgot fejezne ki. Az erő abból ered, hogy csupán egyetlen egységes üzenetet juttatunk kifejezésre. Ha sikerül szert tennie egy Ön által kiválasztott híres és nagyformátumú személy valamely szerepléséről, beszédéről készült video- vagy hangfelvételre, és úgy beszél, ahogy az adott személy, utánozva a hangszínét, a hangját és a tempóját, talán olyan hatalmat és erőt érezhet magában, mint korábban soha. Az olyan személyek, mint például John F. Kennedy, Benjamin Franklin vagy Albert Einstein által írt könyvek olvasásának egyik nagy előnye pedig az, hogy a könyv révén a szerzőkéhez hasonló állapotba kerülhetünk. Kezdünk úgy gondolkodni, mint ők, és ugyanazokat a fajta belső reprezentációkat hozzuk mi is létre. Fiziológiájuk lemásolásával viszont testileg érezhetjük magunkat úgy, ahogy ők, és akár úgy is viselkedhetünk, ahogy ők viselkedtek. Szeretné azonnal jobban kihasználni saját belső erejét és varázsát? Ha igen, akkor kezdje el tudatosan modellezni az Ön által tisztelt vagy csodált emberek fiziológiáját! Ugyanazokat az állapotokat fogja majd létrehozni, amelyeket ők tapasztalnak. Gyakran egészen pontos tapasztalatot is el lehet így érni. Nyilván nem akarja majd egy depressziós személy fiziológiáját lemodellezni. Bizonyára olyan embereket akar modellezni, akik erős, erőforrásos állapotokban vannak, mivel az ő állapotuk másolása új választási lehetőségeket tár Ön elé, és módot ad arra, hogy agyának olyan részeihez férhessen hozzá, amit a múltban esetleg nem használt ki hatékonyan. Az egyik szemináriumon találkoztam egy sráccal, akin nem tudtam kiigazodni. Olyan erőtlen fiziológiai állapotban volt, amilyet még soha nem láttam, és nem tudtam őt erőteljesebb állapotba juttatni. Kiderült, hogy agyának egy része egy balesetben megsemmisült. Viszont sikerült elérnem, hogy úgy tegyen, „mintha” – elértem, hogy modellezzen le engem, és így olyan fiziológiai állapotba juttatta magát, amelyről nem gondolta volna, hogy el tudja érni. És azzal, hogy engem modellezett, agya teljesen új módon kezdett el működni. Mire a szeminárium véget ért, az emberek szinte rá sem ismertek. Teljesen másként viselkedett és érzett, mint korábban bármikor. Egy másik személy fiziológiájának lemásolásával, utánzásával kezdte megtapasztalni a gondolkodás, az érzések és a cselekvés újfajta lehetőségeit, módozatait. Ha Ön le akarná modellezni egy világklasszis futó meggyőződési rendszereit, mentális szintaxisát és fiziológiáját, akkor ez vajon azt jelentené, hogy Ön is képes 161
lenne egy mérföldet (1609 méter) négy percen belül lefutni röviddel azt követően, hogy lemodellezte őt? Természetesen nem jelentené ezt. Nem magát a személyt modellezi le pontosan, mivel idegrendszere számára Ön nem fejlesztette ki ugyanazokat a következetes és állandó üzeneteket, amelyeket a futó fejlesztett ki hosszas és folyamatos edzések révén. Fontos megjegyeznünk, hogy egyes stratégiák olyan szintű fiziológiai fejlettséget vagy programozást igényelnek, amellyel Ön még nem rendelkezik. Lehet, hogy Ön lemodellezte a világ legnagyszerűbb cukrászát, de ha olyan sütőben akarja elkészíteni a receptjét, amelyik csak 225 oC-ra képes felmelegedni, miközben az övé 625-re, akkor Ön nem fogja ugyanazt az eredményt produkálni. Az ő receptjének felhasználásával azonban maximális eredményt érhet el még a saját sütőjével is. És ha lemodellezi, hogy a cukrászmesterünk milyen módon érte el az évek során, hogy sütőjének teljesítménye nagyobb legyen, akkor Ön az övével megegyező eredményt érhet el, amennyiben hajlandó lesz megfizetni a megfelelő árat érte. Ahhoz, hogy Ön a stratégiák modellezése révén fokozni tudja a kellő eredmények eléréséhez szükséges képességét, némi időt kell áldoznia sütője teljesítményének növelésére. Ez lesz az egyik téma, amelyről a következő fejezetben beszélni fogunk egy kicsit. A fiziológiára való odafigyeléssel választási lehetőségek teremtődnek. Miért fogyasztanak az emberek kábítószereket, alkoholt, miért dohányoznak vagy esznek a kelleténél többet? Mindezek a tevékenységek nem tekinthetők közvetett kísérleteknek a fiziológia megváltoztatásán keresztüli állapotváltoztatásra? Ebben a fejezetben megtanultuk az állapotok gyors megváltoztatásának közvetlen módszerét. Másfajta légzéssel, vagy a test vagy az arc izmainak valamilyen új minta szerinti mozgatásával azonnal megváltoztatjuk az állapotunkat. Az ilyen változtatás ugyanazt eredményezi, mint az étel, az alkohol vagy a kábítószerek, de a szervezetünkre vagy a pszichénkre gyakorolt káros mellékhatások nélkül. Emlékezzünk arra, hogy bármilyen kibernetikai hurokban annak az egyénnek a kezében van az irányítás, aki a legtöbb választási lehetőséggel rendelkezik. Minden eszköz, készülék esetében a legkritikusabb szempont a rugalmasság. Egyenlő feltételek mellett a legnagyobb rugalmasságú rendszernek több lehetősége és nagyobb képessége van arra, hogy a rendszer egyéb aspektusait irányítsa. Ugyanez érvényes az emberekre is. A legtöbb választási lehetőséggel rendelkező emberek azok, akik többnyire irányító szerepet töltenek be. A modellezés a lehetőségek létrehozásáról szól. Ennek pedig a leggyorsabb, legdinamikusabb útja a fiziológián keresztül vezet. Legközelebb, amikor egy olyan személyt lát, aki rendkívül sikeres, és akit Ön becsül és tisztel, másolja le a gesztusait, érezze meg azt a különbséget, amit ez Önnek jelent, és élvezze a gondolkodási formák változását. Játsszon! Tapasztalja meg! Új választási lehetőségek várnak Önre! Most pedig nézzük meg a fiziológia egy másik aspektusát – azokat az ételeket, amelyeket eszünk, azt, ahogy lélegzünk, és a tápanyagokat, amelyekkel ellátjuk magunkat. Mert ezek mind részei annak, amit úgy nevezünk… 162
X. FEJEZET
ENERGIA: A KIVÁLÓSÁG ÜZEMANYAGA
„Az emberek egészsége jelenti valójában azt az alapot, amelyre a nép – mint állam – minden boldogságát és minden hatalmát építheti.” Benjamin Disraeli
Láttuk, hogy a fiziológia a kiválósághoz vezető utat jelenti. A fiziológia befolyásolásának egyik módja, ha megváltoztatjuk izomzati rendszerünk használati módját – megváltoztathatjuk a testtartásunkat, az arckifejezéseinket, a légzésünket. Minden, amiről ebben a könyvben beszélek, egyben a szervezet biokémiai működésének egészséges szintjétől is függ. A könyv eleve feltételezi, hogy az olvasók tisztán tartják és táplálják a testüket, nem tömik tele és nem mérgezik egészségtelen anyagokkal. Ebben a fejezetben megvizsgáljuk a fiziológia tartópilléreit – vagyis azt, amit eszünk és iszunk, illetve azt, hogy milyen módon lélegzünk. Én az energiát a kiválóság üzemanyagának hívom. Naphosszat változtathatjuk a belső reprezentációinkat, de ha szervezetünk biokémiai működésére a káosz jellemző, agyunk is arra kényszerül, hogy torz reprezentációkat állítson elő. A rossz biokémiai működés szervezetünk egész rendszerét felborítja. Ilyen esetben nagyon valószínűtlen, hogy egyáltalán kedvet érezzünk mindazok alkalmazásához, amiket tanultunk. Lehet valakinek akár a világon a leggyönyörűbb versenyautója is, de ha benzin helyett sörrel akarja járatni, akkor bizony az autó nem fog működni. Vagy lehet, hogy az autó és az üzemanyag is megfelelő, de ha a gyertyák nem gyújtanak megfelelően, nem érhetünk el csúcsteljesítményt. Ebben a fejezetben megosztok az olvasóval néhány gondolatot az energiáról és arról, hogy azt miként lehet a maximális szintekre növelni. Minél magasabb az energiaszint, annál hatékonyabban működik szervezetünk. Minél hatékonyabban működik szervezetünk, annál jobban érezzük magunkat, és annál inkább ki fogjuk használni tehetségünket a kiváló eredmények elérése érdekében. 163
Én első kézből ismerem az energia fontosságát és azt a varázst, amelyet az energiabőség felszabadíthat. Régebben a testsúlyom 120 kilogramm volt. Most 107 kilogramm vagyok. Korábban nemigen kerestem azokat a módszereket, melyek által életemet működőképessé tehettem volna. Fiziológiám nem segítette elő a kiváló eredmények elérését. Az, amit tanulhattam, tehettem és teremthettem volna, másodlagos fontosságú volt ahhoz képest, hogy mit ehetek, és mit nézhetek a televízióban. Egy napon azonban úgy döntöttem, elegem van ebből az életformából, így elkezdtem tanulmányozni a kitűnő egészség elérésének módszereit, majd olyan embereket modelleztem, akik mindig kiváló egészségnek örvendhettek. A táplálkozás területe azonban annyira ellentmondásosnak és zavarosnak tűnt, hogy először nem tudtam, mit tegyek. Elolvastam egy könyvet, amely azt mondta, tegyem ezt, azt meg amazt, és örökké fogok élni. Ettől fellelkesültem – egészen addig, amíg kezembe nem került a következő könyv, amely azt írta, hogy amennyiben azt teszem, amit az előző könyvben olvastam, biztos, hogy meghalok, ezért tegyem ezt, azt meg amazt. Természetesen amint elolvastam a harmadik könyvet, kiderült, hogy teljesen ellentmond az első kettőnek. Mindegyik könyv szerzője orvos volt, ennek ellenére még az alapvető dolgokban sem értettek egyet. Nem bizonyítványokra voltam kíváncsi, hanem eredményeket akartam elérni. Ezért olyan embereket kerestem és találtam, akik az eredményeket a saját testükben hozták létre, és életerősek, egészségesek voltak. Kiderítettem, mit tesznek egészségükért, és én is ugyanazt tettem. Mindent, amit megtudtam, önmagam számára kötelezettségek és elvek formájában összegyűjtöttem, és kidolgoztam egy hatvannapos programot az egészséges életmód kialakításához. Naponta alkalmaztam az összegyűjtött elveket, és valamivel több mint harminc nap alatt 13 kilogrammot fogytam. Ennél azonban fontosabb volt az, hogy végre rátaláltam egy olyan életmódra, amely mentes volt a zűrzavartól, és amelynek nem az étrend állt a középpontjában – egy életmódra, amely tiszteletben tartotta szervezetem működését is. A következőkben megosztom Önnel azokat az elveket, amelyek szerint az elmúlt öt évben éltem az életem. Előtte azonban hadd mondjak el egy példát arra, hogy ezek az elvek miképpen formálták át a fiziológiámat. Akkoriban nyolcórányi alvásra volt szükségem naponta. De szükségem volt még három ébresztőórára is, amelyek reggelente felébresztettek – egyre, amely csörgött, egy másikra, amely bekapcsolta a rádiót és egy harmadikra, amely felkapcsolta a világítást. Ma már tarthatok szemináriumot egész este, lefekhetek hajnali egykor vagy kettőkor, ennek ellenére öt vagy hat óra alvás után tökéletesen frissen, erővel és energiával telten ébredek. Ha a vérkeringési rendszerem szennyezett, az energiaszintem alacsony lenne, megpróbálnám a legtöbbet kihozni egy nagyon 164
korlátozott fiziológiai állapotból. Ehelyett azonban olyan fiziológiával kezdem a napot, amely lehetővé teszi minden fizikai és szellemi képességem mozgósítását, aktivizálását. Ebben a fejezetben átadok Önnek hat kulcsot, amely az erőteljes, kikezdhetetlen fiziológia felé vezető ajtókat nyitja. A legtöbb dolog, amit elmondok majd, kétségbe fogja vonni mindazt, amit Ön eddig a táplálkozásról gondolt és hitt. Egyes kijelentések egyenesen ellent fognak mondani az Ön egészségről alkotott nézeteinek. Viszont az a hat elv, amelyről szólni fogok, látványosan bevált a magam, valamint olyan emberek esetében, akikkel együtt dolgozom, illetve annál a további sok ezer embernél, akik a természetes egészségtan elnevezésű egészségtudományt gyakorolják. Szeretném, ha gondosan mérlegelné, hogy ezek az elvek működnek-e az Ön esetében, és hogy az Ön jelenlegi egészségi szokásai a leghatékonyabb módját jelentik-e annak, hogy vigyázzon szervezetére, egészségére. Alkalmazza mind a hat elvet tíz-harminc napig, és igazságtartalmukat ne annak alapján ítélje meg, amit Önnel az iskolában esetleg elhitettek, hanem azoknak az eredményeknek az alapján, amelyeket Ön a saját szervezetében ezek hatására tapasztal. Értse meg, hogyan működik a szervezete, tisztelje a testét, vigyázzon rá, és akkor a teste is jól fogja szolgálni Önt. Ebből a könyvből eddig saját elméjének működtetését tanulta. Most azonban meg kell tanulnia testének működtetését is. Kezdjük az egészséges élet első kulcsával – a légzés erejével. Az egészség alapja az egészséges véráram, az a rendszer, amely az oxigént és a tápanyagokat eljuttatja a szervezet összes sejtjéhez. Ha egészséges a keringési rendszerünk, hosszú, egészséges életet fogunk élni. A keringési rendszer közege a véráram. Mi képviseli ennek a rendszernek a szabályozógombját? A légzés. A légzés révén látjuk el teljes mértékben oxigénnel a szervezetet, és ezen keresztül serkentjük a minden egyes sejtben végbemenő elektromos folyamatot. Nézzük meg közelebbről a szervezet működési módját. A légzés nem csupán a sejtek oxigénnel való ellátását szabályozza, hanem a nyirokfolyadék áramlását is, amely a szervezet védelmét szolgáló fehér vérsejteket tartalmazza. Mi a nyirokrendszer? Vannak, akik úgy vélik, ez a szervezet szennyvízrendszere. Testünk minden sejtjét nyirokfolyadék veszi körbe. Szervezetünkben négyszer annyi nyirokfolyadék van, mint amennyi vér kering az ereinkben. A nyirokrendszer a következőképpen működik. A vért a szív a verőereken (artériákon) keresztül a vékony és porózus hajszálerekbe pumpálja. A vér oxigént és tápanyagokat szállít a hajszálerekbe, ahol azok átdiffundálnak, átszivárognak a sejtek körül lévő, nyiroknak nevezett folyadékba. A sejtek, amelyek intelligenciájuk vagy affinitásuk révén kiválasztják, hogy mire van szükségük, felveszik az egészségükhöz szükséges oxigént és tápanyagokat, és toxinokat (méreganyagokat) választanak ki, amelyek egy része visszakerül a hajszálerekbe. Viszont az elhalt 165
sejteket, a vérben lévő fehérjéket és más toxikus anyagokat a nyirokrendszernek kell eltávolítania. A nyirokrendszert pedig az erőteljes, mély légzés aktivizálja. A szervezet sejtjei számára a nyirokrendszer jelenti az egyetlen módot az oxigén mennyiségét korlátozó nagy mennyiségű toxikus anyagok és a felesleges folyadék kiürítésére. A folyadék keresztülhalad a nyirokcsomókon, ahol az elhalt sejtek és az összes többi méreganyag a vérfehérjék kivételével semlegesítődik és megsemmisül. Mennyire fontos a nyirokrendszer? Ha a nyirokrendszer működését 24 órára teljesen leállítanánk, a megrekedt vérfehérjék és a sejtek körüli felesleges folyadék eredményeképpen beállna a halál. A véráram szivattyúja a szív. A nyirokrendszernek viszont nincs szivattyúja. A nyirok kizárólag az izomműködés és a mély légzés révén képes mozogni és áramlani. Így tehát ha egészséges vérkeringést és hatékony nyirok- és immunrendszert szeretnénk, mélyen kell lélegeznünk, és olyan mozgást kell végeznünk, ami serkenti ezeknek a rendszereknek a működését. Körültekintően vizsgáljon meg minden olyan „egészségprogramot”, amely elsőként és mindenekelőtt nem azt tanítja meg, hogy miként kell teljesen megtisztítani a szervezetet a hatékony légzésen keresztül. Dr. Jack Shields, egy nagy tiszteletben álló lymphológus a kaliforniai Santa Barbarából, nemrégiben érdekes tanulmányt végzett az immunrendszerrel kapcsolatban. Kamerákat helyezett el emberek testében, hogy megfigyelje, mi az, amely a nyirokrendszer tisztulását serkenti. Megállapította, hogy a tisztulás elősegítésének leghatékonyabb módja a rekeszizommal történő mély légzés. Az ilyen módon való légzés szinte egyfajta vákuumot hoz létre, amely a nyirokfolyadékot keresztülszippantja a véráramon, és megsokszorozza azt a sebességet, amellyel a szervezet a toxinokat kiüríti, eliminálja magából. A mély légzés és a testedzés ezt a folyamatot mintegy tizenötször gyorsabbá tudja tenni. Ha ebből a fejezetből valaki csupán a mély légzés fontosságát értené meg, már az is elegendő lenne ahhoz, hogy hatalmas mértékben növelje szervezete egészségi szintjét. Ez az oka annak, hogy az olyan egészségfejlesztő rendszerek, mint például a jóga is, olyan nagy figyelmet szentelnek az egészséges légzésnek. A légzésen kívül semmilyen más módszer nincs, amely jobban szolgálná a test kitisztítását, megtisztulását. Nem igényel különösebb józan belátást annak felismerése, hogy az egészséges élethez szükséges összes elem közül az oxigén a legfontosabb. Ennek ellenére fontos szót ejtenünk arról, hogy mennyire fontos az oxigén. Dr. Otto Warburg, Nobel-díjas kutató és a Max Planck Institute of Cell Physiology (Max Planck Sejtfiziológiai Intézet) igazgatója tanulmányozta az oxigénnek a sejtekre gyakorolt hatását. Egyszerűen a sejtek rendelkezésére álló oxigén mennyiségének csökkentésével képes volt elérni, hogy a normális és egészséges sejtek rosszindulatú sejtekké alakultak át. Munkáját az Egyesült Államokban dr. Harry Goldblatt 166
folytatta. A Journal of Experimental Medicine (Kísérleti Orvostani Szakfolyóirat) című szaklapban 1953-ban leírta azokat a kísérleteit, amelyeket egy olyan patkányfaj egyedein végzett, amelynél addig még soha nem figyeltek meg rosszindulatú daganatokat. Újszülött patkányokból sejteket vett ki, és ezeket a sejteket három csoportba osztotta. A három sejtcsoport egyikét üvegburába tette, és alkalmanként maximum 30 percre megfosztotta az oxigéntől. Warburghoz hasonlóan Goldblatt is felfedezte, hogy néhány hét elteltével ezek közül a sejtek közül sok elpusztult, voltak sejtek, amelyeknek a mozgása lelassult, és voltak olyanok is, amelyek kezdték megváltoztatni a szerkezetüket, és egyre inkább rosszindulatú sejteknek tűntek. A másik két sejtcsoportot a kutató olyan üvegburákban tartotta, amelyek oxigéntartalmát folyamatosan a légköri koncentrációknak megfelelő értékekre állították. Harminc nap múlva Goldblatt mindhárom sejtcsoportot három különböző patkánycsoport egyedeibe oltotta be. Két hét elteltével, amikor a sejtek már újra beépültek az állatok szervezetébe, a két normál csoporttal semmi nem történt. Viszont a harmadik csoportban lévő összes patkánynál – vagyis azoknál az állatoknál, amelyekbe az oxigéntől időközönként elzárt sejteket ültették vissza – rosszindulatú daganatok alakultak ki. Ennek a kísérletnek a fejleményeit egy évvel később újra ellenőrizték. A rosszindulatú tumorok rosszindulatúak maradtak, a normális sejtek pedig továbbra is normálisak voltak. Mit mondanak nekünk ezek a kísérletek? A kutatók arra a meggyőződésre jutottak, hogy az oxigén hiánya nyilvánvalóan jelentős szerepet játszik abban, ha a sejtek rosszindulatúvá vagy rákossá válnak. Az oxigénhiány természetesen befolyással van a sejtek életének minőségére. Ne felejtsük el, hogy egészségünk minősége valójában a sejtjeink életminőségét jelenti. Ebből adódóan tehát a szervezet oxigénnel való teljes feltöltése tűnik a legfontosabb feladatnak, ennek kiindulási pontja pedig természetesen a hatékony légzés. A probléma az, hogy a legtöbb ember nem tudja, hogyan kell lélegezni. Három amerikai közül egy rákos lesz. A sportolók körében ugyanakkor mindössze egy rákos eset fordul elő az átlagos amerikaiak között előforduló minden hét esettel szemben. Miért? Az említett tanulmányok talán némi magyarázatot adhatnak erre. A sportolók biztosítják szervezetük véráramlása számára a legfontosabb nélkülözhetetlen elemet, az oxigént. Egy másik magyarázat az, hogy a sportolók szervezetük immunrendszerét maximális munkavégzésre serkentik a nyirokfolyadék mozgásának serkentése, stimulálása révén. Hadd mutassam be Önnek a leghatékonyabb légzési módot, amellyel szervezetét megtisztíthatja! Légzés közben a következő arányokat kell betartania: belégzés egy számoláson keresztül, a levegő benntartása négy számoláson keresztül, majd kilégzés két számoláson keresztül. Ha a belégzés ideje négy másodperc volt, a levegő benntartásának ideje tizenhat, kifújásának ideje pedig nyolc má167
sodperc. Miért kell a kilégzésnek kétszer olyan hosszúnak lennie, mint a belégzésnek? A kilégzéssel távolítjuk el a méreganyagokat a nyirokrendszerből. Miért kell a levegőt négyszeres időtartamig benntartani? Azért, mert így tudjuk a vért teljesen feltölteni oxigénnel és aktiválni a nyirokrendszert. A levegővételt mély hasi légzéssel kell kezdeni, mintegy létrehozva a porszívóhatást, amely megszabadít minket a vérkeringési rendszerben összegyűlt összes méreganyagtól. Mennyire szokott éhesnek lenni testedzés után? Miután lefutott hat kilométert, van kedve leülni, hogy megegyen egy jó nagy szelet sültet? Tudjuk, hogy az emberek valójában nem éreznek erre ingert. Miért nem? Azért, mert az egészséges légzés révén a szervezet már megkapja azt, amire leginkább szüksége van. Tehát ebben rejlik az egészséges élet első kulcsa. Naponta legalább háromszor álljon meg egy rövid időre, és a fentiekben leírtak szerint vegyen tíz mély lélegzetet. Hogy is történik ez? Belégzés egy számolásig, levegő benntartása négy számolásig, kilégzés két számolásig. Például hasi légzéssel indítva vegyen az orron keresztül mély lélegzetet, miközben hétig számol (vagy a saját képességétől függően válasszon ennél nagyobb vagy kisebb számot). Tartsa benn a levegőt addig, amíg végig nem számolja a belégzés időtartamának négyszeresét, vagyis a példánk szerint huszonnyolcat. Majd lassan lélegezzen ki szájon keresztül a belégzés időtartamának kétszereséig, vagyis addig, amíg a példánk szerint tizennégyet nem számol. Ügyeljen arra, hogy soha ne erőltesse meg magát! Nézze meg, milyen számértékig tud eljutni a nagyobb tüdőkapacitás lassú fejlesztésével. Vegyen tíz ilyen mély lélegzetet naponta három alkalommal, és hatalmas mértékű javulást fog tapasztalni egészségi állapotában. Nincs a világon olyan élelmiszer vagy vitaminpirula, amellyel el lehetne érni azt, amit a kitűnő légzésformák tudnak nyújtani. Az általános egészséges légzés másik lényeges alkotóeleme a naponta végzett aerob jellegű testedzés.* Erre a célra jól megfelel a futás, bár ez kissé megterhelő. Az úszás kitűnő. Viszont a mindenféle időjárási viszonyok között űzhető egyik legjobb aerob jellegű edzésforma az ugróasztalon való gyakorlás, ami könnyen elérhető, és minimális terhelést jelent a szervezet számára. Fontos, hogy ez az ugróasztalon, vagyis gumiasztalon végzett koncentrált testedzés felesleges feszültség, megterhelés nélkül történjen. Lassan és óvatosan jusson el odáig, hogy harminc percen át fájdalom, feszültség és kifáradás nélkül tudjon gyakorolni. Mielőtt kocogni vagy gumiasztalon edzeni (fel-le ugrálni) kezdene, megfelelően készítse fel szervezetét a terhelésre. Ha a testgyakorlást megfelelően végzi, képes lesz mélyen lélegezni, és addig folytatni az edzést, amíg kellően meg nem dolgoztatta a testét. Sok könyvet lehet kapni a gumiasztalon való edzésről, és arról, hogy ez a módszer milyen jól erősíti szervezetünk minden szervét. Kérem, fordítson időt erre az életjobbító testgyakorlási formára. Később örülni fog majd, hogy így tett. *Az aerob szó jelentése: „levegő segítségével testedzést végezni”.
168
A második kulcs a vízben gazdag élelmiszerek fogyasztásának elve. Bolygónk felszínének hetven százalékát víz borítja. Szervezetünk nyolcvan százalékban vízből áll. Mit gondol, étrendjének mit kell nagy százalékban tartalmaznia? Ügyelnie kell arra, hogy étrendjének 70 százalékát olyan élelmiszerek tegyék ki, amelyek bőségesen tartalmaznak vizet. Ez a friss gyümölcsöket vagy zöldségeket, illetve azok frissen kipréselt levét jelenti. Egyesek azt javasolják, hogy naponta igyunk meg nyolc-tizenkét pohár vizet „a szervezet átöblítése” céljából. Tudja Ön, hogy ez milyen ostobaság? Legelőször is: vizeink többnyire nem a legjobb minőségűek. Nagy eséllyel tartalmaznak klórt, fluoridot, ásványi és különféle mérgező anyagokat. Általában a desztillált víz fogyasztása a legjobb. De függetlenül attól, hogy milyen vizet iszunk, a szervezet nem tisztítható meg azzal, ha vízbe fojtjuk. A megivott víz mennyiségét a szomjúságnak kell megszabnia. Ahelyett, hogy szervezetünket elárasztjuk vízzel, csupán annyit kell tennünk, hogy olyan élelmiszereket eszünk, amelyek természetes módon vízben gazdagok – ezek pedig a víztartalmú élelmiszerek. Bolygónkon ezekből csupán háromféle létezik: a gyümölcsök, a zöldségek és a csíráztatott növények. Ezek bőségesen ellátják a szervezetet vízzel, ezzel az életadó, tisztító folyadékkal. Amikor az emberek alacsony víztartalmú élelmiszerekből álló étrenden élnek, szinte garantált a szervezet egészségtelen működése. Mint ahogy Alexander Bryce orvos, a The Laws of Life and Health (Az élet és az egészség törvényei) című könyvében állítja: „Amikor a szervezetbe túl kevés folyadékot juttatnak, a vér fajsúlya megnövekszik, és a szövetek vagy sejtek cserélődésének mérgező termékei csak nagyon tökéletlen módon ürülnek ki. A szervezetet így a saját maga által kiválasztott anyagok mérgezik, és nem túlzás azt állítani, hogy ennek fő oka a szervezet nem kellő mértékű folyadékellátása, mivel nem áll rendelkezésre az a folyadékmennyiség, amely oldott állapotban elszállíthatná a sejtek által termelt salakanyagot.” Az étrendnek állandóan segítenie kell a szervezet tisztulási folyamatát ahelyett, hogy emészthetetlen ételekkel terhelné. A salakanyagoknak a szervezetben való felhalmozódása elősegíti a betegségek létrejöttét. A véráramlás és a szervezet salakanyagoktól és mérgektől való lehető legteljesebb megóvásának egyik módja az, ha korlátozzuk azoknak az élelmiszereknek vagy nem élelmiszereknek a fogyasztását, amelyek megterhelik a szervezet kiválasztó szerveit; a másik módszer, ha elegendő vizet biztosítunk a szervezet számára az ilyen salakanyagok felhígításának és kiürítésének elősegítéséhez. Dr. Bryce így folytatja: „A vegyészek nem ismernek olyan folyadékot, amely oly sokféle szilárd anyagot képes feloldani, mint a víz, amely valóban a létező legjobb oldószer. Ezért ha a szervezet hozzájut a kellő mennyiségű vízhez, a táplálkozás teljes folyamata megélénkül, mivel a toxikus salakanyagok bénító hatása a víz által való feloldódásuk, és ezt követően a vesék, a bőr, a belek vagy a tüdők általi kiválasztásuk 169
révén megszűnik. Ezzel szemben ha ezeket a toxikus anyagokat hagyják összegyűlni a szervezetben, mindenféle betegség fog kialakulni.” Miért a szívbetegség szedi a legtöbb áldozatot? Miért hallunk emberekről, akik összeesnek és meghalnak a teniszpályán negyvenéves korukban? Az egyik ok az lehet, hogy egész életükben úgy éltek, hogy megterhelték szervezetüket. Ne felejtsük el, hogy életünk minősége sejtjeink életének minőségétől függ. Ha a véráram salakanyagokkal van tele, a sejtek környezete nem lesz kedvező a sejtek erős, élénk, egészséges életéhez – de ahhoz sem, hogy a szervezetben kiegyensúlyozott érzelmi élet létrehozására alkalmas biokémiai állapot alakuljon ki. Dr. Alexis Carrel, aki 1912-ben Nobel-díjat kapott, majd később tagja lett a Rockefeller Intézetnek, elhatározta, hogy ezt az elméletet azzal bizonyítja, hogy szövetmintákat vesz csirkékből (amelyek rendes körülmények között átlagosan tizenegy évig élnek), és az így nyert sejtek élettartamát végtelen időre meghosszabbítja azáltal, hogy a saját salakanyagaiktól mentes állapotban tartja, és a számukra szükséges tápanyagokkal táplálja őket. Ezeket a sejteket harmincnégy évig tartották életben, amelyet követően a Rockefeller Intézet meg volt győződve, hogy a sejteket örökre életben lehetne tartani, és ezért úgy döntött, hogy leállítják a kísérletet. Az Ön étrendjének hány százalékát teszik ki a nagy víztartalmú élelmiszerek? Ha listát kellene összeállítania mindazokról az élelmiszerekről, amelyeket az elmúlt hét során fogyasztott el, hány százaléka lenne ezeknek vízben gazdag élelem? Hetven százaléka? Kétlem. Talán ötven? Huszonöt? Tizenöt? Amikor a szemináriumokon felteszem ezt a kérdést, általában úgy találom, hogy a legtöbben úgy 15–20 százaléknyi víztartalmú élelmiszert fogyasztanak. És ez az érték határozottan magasabb, mint a népesség egészére vetített arány. Hadd mondjak valamit. A 15 százalék egyenlő az öngyilkossággal. Ha nem hisz nekem, ellenőrizze a rákos esetekre és a szívbetegségekre vonatkozó statisztikákat, és nézzen utána, hogy a Nemzeti Tudományos Akadémia milyen jellegű élelmiszerek kerülését javasolja, majd nézze meg, mennyi azoknak az élelmiszereknek a víztartalma. Ha a természet felé fordulunk, és megnézzük a legnagyobb és legerősebb állatokat, látni fogjuk, hogy azok mind növényevők. A gorillák, az elefántok, az orrszarvúk és a többi nagytestű állat mind kizárólag nagy víztartalmú táplálékot eszik. A növényevők tovább élnek, mint a húsevők. Gondoljunk a keselyűre. Mit gondol, miért néz ki úgy, ahogy kinéz? Mert nem eszik nagy víztartalmú táplálékot. Ha mi is csak valami száraz és halott dolgot ennénk, mit gondol, hogy néznénk ki? Most csak félig viccelek. Egy épület csak annyira lehet erős és elegáns, mint az alkotóelemei. Ugyanez vonatkozik a szervezetünkre is. Ha élettel telinek akarja érezni magát, a józan ész azt diktálja, egyen nagy víztartalmú, élő táplálékot. Ennyire egyszerű a dolog. Hogyan gondoskodhat róla, hogy étrendjének 70 százaléka víztartalmú élelmiszerekből álljon? Ez valójában nagyon egyszerű. 170
Mostantól kezdve csupán arra ügyeljen, hogy minden étkezésnél egyen egy adag salátát. A csokoládé helyett a gyümölcs után nyúljon, ha nassolni akar. Érezni fogja a különbséget, amikor szervezete hatékonyabban működik, és így lehetővé teszi, hogy igazán nagyszerűen érezze magát. A jó egészség harmadik kulcsa az élelmiszerek hatékony kombinálásának elve. Nemrégiben egy Steven Smith nevű orvos a századik születésnapját ünnepelte. Arra kérdésre, hogy minek köszönheti szép hosszú életét, így válaszolt: „Vigyázzanak a gyomrukra az első ötven évben, és a gyomruk majd vigyázni fog magukra a következő ötvenben.” Ennél igazabb dolgot soha nem mondtak. Sok nagy tudós tanulmányozta már az élelmiszerek egymással való kombinálását. Közülük dr. Herbert Shelton a legismertebb. De mit gondol, ki volt az első tudós, aki részletesen tanulmányozta ezt a területet? Dr. Ivan Pavlov, az a tudós, akit leginkább az ingerekkel és reakciókkal foglalkozó úttörő jelentőségű munkája kapcsán ismernek. Egyesek az élelmiszerek kombinálását rettentően bonyolulttá teszik, holott valójában elég egyszerű dologról van szó: bizonyos ételféleségeket nem ajánlatos másfajta ételekkel együtt enni. A különféle típusú ételek eltérő típusú emésztőnedveket igényelnek, és nem minden emésztőnedv harmonizál a többivel. Például eszik Ön együtt húst és burgonyát? Mi a helyzet a sajttal és a kenyérrel, vagy a tejjel és a gabonafélékkel, vagy a hallal és a rizzsel? Mit szólna hozzá, ha azt mondanám, hogy ezek a párosítások teljesen károsak az emésztőrendszerre, és energiát rabolnak el a szervezetétől? Minden bizonnyal azt mondaná, hogy eddig volt értelme annak, amit mondtam, de most úgy tűnik, elment az eszem. Hadd magyarázzam meg, miért romboló hatásúak ezek a kombinációk, és miképpen takaríthatja meg magának azt a sok-sok idegi energiát, amit jelenleg elpazarol. A különféle ételek emésztése eltérően történik. A keményítőtartalmú ételek (rizs, kenyér, burgonya és hasonlók) lúgos emésztőközeget igényelnek, amelyet már a szájban, rágás közben biztosít a ptialin nevű enzim. A fehérjetartalmú ételek (hús, tejtermékek, diófélék, magfélék és hasonlók) emésztéséhez savas közegre van szükség – sósavra és pepszinre. A kémia törvénye szerint két ellentétes közeg (a sav és a lúg) egy időben nem léphet működésbe, mivel semlegesítik egymást. Ha fehérjét eszünk keményítővel, az emésztés tökéletlen lesz, vagy teljesen leáll. Az emésztetlen étel a baktériumok táptalajává válik, amelyet a baktériumok megerjesztenek és lebontanak, és ennek során emésztési rendellenességek és gázok képződnek. Az össze nem illő ételkombinációk energiát rabolnak a szervezettől, és minden, ami energiaveszteséget okoz, potenciálisan elősegíti a betegség kialakulását. Túlzott savképződés jön létre, ami a vér sűrűsödését idézi elő, aminek hatására a vér lassabban áramlik a szervezetben, és elvonja tőle az oxigént. Emlékszik 171
még, hogy milyen nehezen vonszolta el magát tavaly karácsony szentestéjén a vacsoraasztaltól? Mennyire kedvezett az a vacsora a jó egészségnek, az egészséges véráramlásnak és az energikus fiziológiának? Vagy azon eredményeknek, amelyeket életében el szeretne érni? Tudja, hogy az Egyesült Államokban melyik az a receptre kapható gyógyszer, amelyet a legnagyobb mennyiségben adnak el? Régebben a Valium nevű nyugtató volt az. Manapság a Tagamet a legkelendőbb, amely egy gyomorpanaszok elleni gyógyszer. Talán létezik az evésnek valamilyen normálisabb módja is. Erről szól az ételek kombinálása. Az elv roppant egyszerű. Egy étkezésen belül csak egyféle tömör ételt együnk. Hogy mi a tömör étel? Minden, amelynek nincs nagy víztartalma. Például a szárított marhahús tömör, míg a görögdinnye nagy víztartalmú. Vannak emberek, akik nem akarják korlátozni a tömör ételek fogyasztását, ezért hadd mondjam el, mi az a legkevesebb, amit ilyen esetben tenni lehet. Ügyeljen arra, hogy egy étkezésen belül ne egyen keményítőtartalmú szénhidrátokat és fehérjét. Ne egyen együtt húst és krumplit. Ha úgy érzi, egyik nélkül sem tud élni, egye az egyiket ebédre, a másikat vacsorára. Ez nem is olyan nehéz, igaz? Bemehetünk a világ legelegánsabb és legelőkelőbb éttermébe is, és kérhetjük a pincért, hogy hozzon egy marhasültet (steaket) sült krumpli nélkül, és hozzon hozzá egy nagy adag salátát és némi párolt zöldséget. Ez a kombináció nem jelent problémát: a fehérje jól keveredik a salátával és a zöldségekkel, mivel azok víztartalmú ételek. De rendelhet egy (vagy két) adag sült krumplit sült hús nélkül, és ehet hozzá egy hatalmas adag salátát és párolt zöldséget. Vajon egy ilyen étkezés után éhes maradna? Biztos, hogy nem. Fáradtan ébred reggelente, még hat-hét vagy nyolcórányi alvás után is? Tudja, mi ennek az oka? Miközben Ön alszik, szervezete túlórában azon fáradozik, hogy megeméssze azokat az össze nem illő ételkombinációkat, amelyeket Ön a gyomrába pakolt. Sok ember számára az emésztés több idegi energiájába kerül, mint szinte bármi más. Amikor az ételek nem megfelelő kombinációban jutnak be az emésztőtraktusba, az emésztésükhöz szükséges idő nyolc, tíz, tizenkettő vagy tizennégy óra, néha még ennél is több lehet. Ha az ételeket megfelelően kombináljuk egymással, szervezetünk képes hatékonyan ellátni munkáját, és ilyenkor az emésztés átlagosan három-négy órát vesz igénybe, így nem pazarlódik el energia.* Az ételek kombinálására kitűnő információforrást jelent dr. Herbert Shelton Food Combining Made Easy (Ételek kombinálása egyszerűen) című munkája. Korábbi partnereim, Harvey és Marilyn Diamond szintén írtak egy kitűnő könyvet Fit for Life címmel (magyarul Testkontroll címmel jelent meg – a ford.). Ebben *Egy megfelelően összeállított (kombinált) étel elfogyasztása után legalább három és fél órát várni kell minden egyéb étel fogyasztása előtt. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy az étkezések alatti folyadékivás felhígítja az emésztőnedveket, és lassítja az emésztés folyamatát.
172
a könyvben nagyszerű receptek olvashatók, amelyek mind az ételek megfelelő kombinálásának elvén állítottak össze. Ha most rögtön szeretne információt kapni, tanulmányozza az egyes élelmiszerek egymással való társítását, kombinálását bemutató táblázatot, és étkezésében kövesse az abban jelzett elveket.
173
174
175
Lépjünk tovább a negyedik kulcsra, a mértékletes fogyasztás törvényére. Ön szeret enni? Én is. Akarja tudni, hogyan ehet sokat? Úgy, hogy egyszerre csak keveset egyen. Így elég hosszú ideig fog élni ahhoz, hogy sokat ehessen. Az egészségügyi kutatások egymás után ugyanerre a következtetésre jutottak. Egy állat élettartamát úgy lehet a legbiztosabban meghosszabbítani, ha csökkentjük az általa elfogyasztott táplálék mennyiségét. Dr. Clive McCay a Cornell Egyetemen elvégzett egy később híressé vált tanulmányt. Laboratóriumi patkányokat használt, amelyek táplálékmennyiségét a felére csökkentette. Az állatok élettartama a duplájára nőtt. Az ennek a kísérletnek a nyomán a Texasi Egyetemen Dr. Edward J. Masaro által végzett kísérlet még érdekesebb volt. Masaro három patkánycsoporttal végezte a kísérletét: az egyik csoport annyit evett, amennyit csak akart; a második csoport táplálék mennyiségét 60 százalékkal csökkentették; a harmadik csoport pedig szintén annyit ehetett, amennyit akart, viszont a fehérje bevitelét felére csökkentették. Mit gondol, mi történt? 810 nap múlva az első csoportba tartozó példányoknak csak 13 százaléka maradt életben. A második csoportban, amelynek a táplálékfogyasztását 60 százalékkal csökkentették, a patkányok 97 százaléka még mindig életben volt. A harmadik csoportban, ahol a táplálékmennyiség nagy maradt, de a fehérjefogyasztást a felére csökkentették, az állatok 50 százaléka maradt életben. Van ezeknek a kísérleteknek valamilyen ránk, emberekre is érvényes üzenete? Dr. Ray Walford, a híres UCLA (University of California – Kaliforniai Egyetem) kutatója, az alábbi következtetést vonta le: „Eddigi ismereteink szerint az alultáplálás az egyetlen olyan módszer, amely a melegvérű állatok esetében következetesen késlelteti az öregedési folyamatot, és megnöveli a maximális élettartamot. Ezek a tanulmányok kétséget kizáróan vonatkoztathatók az emberre is, mivel ez idáig minden tanulmányozott faj esetében használhatók voltak.”*A tanulmányok kimutatták, hogy a fiziológiai állapot romlását, beleértve az immunrendszer normális gyengülését is, jelentősen késleltette az élelem mennyiségének korlátozása. Az üzenet tehát egyszerű és világos: együnk kevesebbet és éljünk tovább.** Én is olyan vagyok, mint Ön. Szeretek enni. Az evés egyfajta szórakozássá válhat. De ügyeljünk arra, hogy a szórakozásunk ne pusztítson el minket. Ha nagy mennyiségű ételt akar enni, megteheti. Csak arra figyeljen, hogy az elfogyasztandó ételek nagy mennyiségben tartalmazzanak vizet. Sokkal több salátát, mint marhasültet lehet megenni, és így mozgékony és egészséges is maradhat. Az egészséges élet ötödik kulcsa a hatékony gyümölcsfogyasztás elve. A gyümölcs a legtökéletesebb táplálék. A gyümölcs emésztése igényli a legkevesebb energiát a szervezettől, viszont a legnagyobb mennyiségű energiával látja el. Az egyetlen *Az Avake (Ébredjetek!) című folyóirat „Nemzetközi Hírek” rovatából (1982. december 22.), 3. oldal.. **Az is fontos, hogy mikor eszünk. A legjobb, ha közvetlenül lefekvés előtt nem eszünk. Nagyon jó kialakítani azt a szokást, hogy este 9 óra után gyümölcsön kívül mást nem eszünk.
176
táplálék, amely az agyat táplálja, a glükóz. A gyümölcs elsősorban fruktózból áll (amely könnyen átalakítható glükózzá), és a víztartalma többnyire 90–95 százalék. Ez azt jelenti, hogy a gyümölcs egyszerre tisztít és táplál is. A gyümölccsel az egyetlen probléma, hogy a legtöbb ember nem tudja, hogyan, milyen módon egye ahhoz, hogy a szervezet hatékonyan felhasználhassa tápanyagait. Gyümölcsöt mindig üres gyomorra kell enni. Miért? A magyarázat az, hogy a gyümölcs emésztése elsősorban nem a gyomorban történik, hanem a vékonybélben. A gyümölcs összetételénél fogva néhány perc alatt áthalad a gyomron, bekerül a belekbe, ahol felszabadul a cukortartalma. Ha viszont a gyomorban hús, burgonya vagy más keményítőtartalmú étel van, a gyümölcs megreked a gyomorban, és erjedni kezd. Evett már valamilyen gyümölcsöt desszertként egy gazdag étkezés után, és tapasztalta, hogy egész este a nem túl kellemes emésztési utóízeket böfögte fel? Ennek oka az volt, hogy a gyümölcsöt nem megfelelően fogyasztotta. Gyümölcsöt mindig éhgyomorra szabad csak enni. A legjobb a friss gyümölcs vagy a frissen préselt gyümölcslé. A dobozos vagy üveges gyümölcslé viszont már nem annyira jó. Miért nem? Azért, mert a doboz vagy az üveg lezárásakor a gyümölcsöt többnyire felhevítik, és így szerkezete savassá válik. Tudja, hogy mivel fog a legjobban járni? Azzal, ha vesz egy gyümölcsprést. Van Önnek autója? Adja el az autót és vegyen egy gyümölcsprést! A gyümölcspréssel sokkal messzebbre fog jutni. Vagy vegye meg csak a gyümölcsprést most rögtön! A gyümölcslevet is ugyanúgy lehet fogyasztani, mint magát a gyümölcsöt, üres gyomorra. És a gyümölcslevet a szervezet olyan gyorsan megemészti, hogy tizenöt-húsz perc múlva már más ételt is fogyaszthat. Mindezt nemcsak én mondom. Dr. William Castillo, a Massachusetts állambeli framingtoni híres szívtanulmány vezetője azt állítja, hogy a gyümölcs a legfinomabb táplálék, amit csak ehetünk a szívbetegségek elleni védekezés gyanánt. A gyümölcsök bioflavinoidokat tartalmaznak, amelyek meggátolják a vér sűrűsödését és az artériák elzáródását. Erősítik a hajszálereket is – a gyenge hajszálerek gyakran okoznak belső vérzést és szívrohamot. Nemrégiben az egyik általam támogatott egészségügyi szemináriumon egy maratoni futóval beszélgettem. Természetéből adódóan eléggé szkeptikus volt, de beleegyezett, hogy a gyümölcsöket megfelelően beépíti az étrendjébe. Tudja, mi történt? 9,5 percet faragott le a maratoni táv lefutásának idejéből. Felére tudta csökkenteni a regenerálódáshoz szükséges időt, és életében először benevezett a bostoni maratoni versenyre. Van még egy utolsó dolog, amit nem szabad a gyümölcsökkel kapcsolatban elfelejteni. Mivel kellene elkezdenie a napot? Mit kellene ennie reggelire? Gondolja, hogy jó ötlet kiugrani az ágyból, és mindjárt megterhelni a szervezetet egy hatalmas mennyiségű étellel, aminek a megemésztése az egész napot igénybe veszi? Természetesen nem. 177
Reggel valamilyen könnyen emészthető dologra van szükség, ami ellátja a szervezetet azonnal felhasználható gyümölcscukorral (fruktózzal), és ami egyben segít megtisztítani is a szervezetet. Reggel, ébredés után, majd a nap folyamán egészen addig, amíg kényelmesen lehetőség van rá, ne fogyasszon mást, mint friss gyümölcsöt vagy frissen préselt gyümölcslevet. Tartsa be ezt a szabályt mindennap legalább déli tizenkét óráig. Minél hosszabb időt bír ki a nap folyamán csak gyümölcs fogyasztásával, annál nagyobb lehetősége van szervezetének a tisztulásra. Ha elkezdi leszoktatni önmagát a kávéról és a többi „szemétről”, amivel szervezetét rögtön a nap kezdetekor rendszeresen megterheli, olyan kirobbanó vitalitást és energiát fog érezni magában, amilyenről nem is álmodott. Próbálja ki a módszert a következő tíz napban, és győződjön meg saját maga a hatékonyságáról. Az egészséges élet hatodik kulcsa a fehérjemítoszhoz kapcsolódó nézetek tisztázása. Hallott Ön már arról, hogy ha elég nagy hazugságot elég hangosan és hosszú ideig mondunk, akkor az emberek előbb-utóbb hinni fognak nekünk? Nos, üdvözlünk mindenkit a fehérje csodálatos világában! Soha nem mondtak még nagyobb hazugságot annál, hogy az embereknek nagy fehérjetartalmú étrendre van szükségük az optimális egészség és a jóllét fenntartásához. Fogadni mernék, hogy Ön eléggé tudatos a fehérjefogyasztásával kapcsolatban! Miért van ez? Vannak olyanok, akik nagyobb energiaszintet akarnak elérni. Egyesek úgy vélik, hogy fehérjére van szükségük állóképességük növeléséhez. Mások azért esznek sok fehérjét, hogy erősek legyenek a csontjaik. A túlzott fehérjefogyasztás viszont mindezeknek az ellenkezőjét idézi elő. Keressünk egy modellt arra vonatkozóan, hogy valójában mennyi fehérjére lehet szükségünk! Ön szerint az embereknek mikor van a legnagyobb szükségük a fehérjékre? Valószínűleg akkor, amikor csecsemők. Az anyatermészet ellátott minket egy olyan táplálékkal, az anyatejjel, amely tartalmazza mindazokat a tápanyagokat, amelyekre a csecsemőnek szüksége van. Vajon az anyatejnek mekkora a fehérjetartalma? 50 százalék, 25 százalék, 10 százalék? Ezek az értékek mind nagyon magasak. Az anyatej fehérjetartalma a szüléskor 2,38 százalék, és hat hónap alatt ez az érték 1,2-1,6 százalékra csökken. Csupán ennyi. Honnan származik tehát az a gondolat, hogy az embereknek hatalmas mennyiségekben van szükségük fehérjére? Valójában senkinek nincs elképzelése arról, hogy mennyi fehérjére van szükségünk. Az emberi fehérjefogyasztás tíz évig tartó tanulmányozását követően dr. Mark Hegstead, a Harvard Medical School egykori táplálkozástani professzora megerősítette azt a tényt, hogy a legtöbb ember látszólag alkalmazkodik a mindenkori fehérjebevitel mértékéhez. Ezen kívül még az olyan emberek is, mint Frances Lappé, annak a Diet for a Small Planet (Étrend egy kicsiny bolygó számára) című könyvnek a szerzője, amely csaknem egy évtizedig hirdette a zöldségek kombinálásának elvét az összes esszenciális aminosavnak a szervezetbe való bejuttatása érdekében, most kijelentik, hogy tévedtek, és az embereknek nem kell a különféle fehérjetípusokat 178
kombinálniuk egymással, és ha valaki kellően kiegyensúlyozott vegetáriánus étrenden él, hozzájut a szükséges mennyiségű fehérjéhez. Az Amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia azt állítja, hogy egy felnőtt amerikai férfinak naponta 56 gramm fehérjére van szüksége. Egy, a Táplálkozási Tudományok Nemzetközi Uniója által készített jelentésben azt olvashatjuk, hogy minden országra vonatkozóan megállapították egy felnőtt férfi napi fehérjeszükséglete, és hogy ez az érték napi 39 és 110 gramm között változik. Kinek van tehát valójában bármilyen elképzelése ebben a kérdésben? Miért lenne szükségünk minderre a fehérjemennyiségre? Feltehetően az elvesztett mennyiségek pótlására. De a kiválasztással és a légzéssel naponta csak kis mennyiséget veszítünk. Honnan veszik ezeket az értékeket? Felhívtuk a Nemzeti Tudományos Akadémiát, és megkérdeztük, minek alapján állapították meg az 56 grammos értéket. Valójában a saját tanulmányaikban az áll, hogy csupán 30 grammra van szükségünk, ennek ellenére 56 grammot javasolnak. Azt is állítják, hogy a túl nagy fehérjebevitel túlzott működésre készteti a vizeletkiválasztó szerveket és fáradtságot okoz. Akkor viszont miért javasolnak még annál is többet, mint amennyire szerintük szükségünk van? Továbbra is várjuk a megfelelő választ a kérdésünkre. Kérdésünkre azt a választ adták, hogy 80 grammot szoktak javasolni, de amikor elhatározták, hogy ennél kisebb értéket adnak meg, a közvélemény részéről óriási volt a méltatlankodás. Ki méltatlankodott? Ön, esetleg én betelefonáltunk, hogy panaszt tegyünk? Nem valószínű. A méltatlankodás azoktól az üzleti érdekeltségektől származott, akik a megélhetésüket a nagy fehérjetartalmú élelmiszerek és termékek eladásán keresztül biztosítják. Mi a legnagyszerűbb marketingterv a világon? Elhitetni az emberekkel, hogy meghalnak, ha nem használják az általunk előállított terméket. Pontosan ez történik a fehérje esetében. Elemezzük ki a kérdést részletesen és pontosan! Mi a véleménye arról, hogy a fehérjére az abból nyerhető energia miatt van szüksége? Energiaként mit is használ föl a szervezet? Legelőször a gyümölcsökből, a zöldségekből és a csírafélékből származó glükózt. Majd a keményítőt. Ezt követően pedig a zsírt. A legeslegutolsó dolog, amit fölhasznál, az a fehérje. Ennyit tehát erről a mítoszról. Mi a véleménye arról, hogy a fehérje segít fejleszteni az állóképességet? Ez tévedés. A fölös fehérje a szervezetben fölös mennyiségű nitrogént hoz létre, amely kifáradást okoz. A proteinnel felpumpált testépítők nem a maratoni futóversenyeken nyújtott teljesítményeikről és képességeikről híresek. Egy ilyen versenyhez túl fáradtak. És mi a helyzet azzal a nézettel, hogy a fehérje erősíti a csontokat? Szintén tévedés. Ennek pont az ellenkezője igaz. A túl sok fehérjét már hosszú ideje összekapcsolják a csontritkulásnak, az osteoporosisnak a kialakulásával, vagyis a csontok meglágyulásával és gyengülésével. A világon a legerősebb csontjaik a vegetáriánusoknak vannak. Százféle okot tudnék említeni, hogy miért a lehető legrosszabb dolog a fehérjeigény húsevéssel való kielégítése. Például a fehérje-anyagcsere egyik melléktermé179
ke az ammónia. Hadd emeljek ki két különösen fontos dolgot. Először is: a hús jelentős mennyiségű húgysavat tartalmaz. A húgysav a szervezet egyik kiválasztási salakanyaga, amely az élő sejtek működéséből származik. A húgysavat a vesék választják ki a véráramból, majd a húgyhólyagba juttatják, hogy vizelet formájában kiürüljön a szervezetből. Ha a húgysav nem választódik ki gyorsan és alaposan a vérből, a felesleg a szervezet szöveteiben rakódik le, és később köszvényt vagy hólyagköveket okoz, nem beszélve arról, hogy a veséknél is milyen problémákkal jár. A leukémiás betegeknél általában nagyon magas húgysavszint mutatható ki a vérben. Egy átlagos méretű hússzelet 0,9 gramm húgysavat tartalmaz. Szervezetünk csak körülbelül 0,5 grammot képes kiüríteni naponta. És azt tudja, hogy mi adja a hús ízét? A húgysav, amely abból a most már élettelen állatból származik, amelyet Ön elfogyaszt. Ha ebben kételkedik, kóstolja meg a kóser húst, még fűszerezés előtt. Mivel a kóser vágásoknál a vért kiengedik az állatból, a húsból a húgysav legnagyobb része is kiürül. A húgysav nélküli hús íztelen. Biztos, hogy azt a savat akarja bejuttatni a szervezetébe, amit egy állat normális körülmények között a vizeletével kiürít testéből? Továbbá a hús hemzseg a rothasztó baktériumoktól. Hogy mik is ezek a rothasztó baktériumok? Nos, vastagbélbaktériumok, mivel a vastagbélből származnak. Ahogy dr. Jay Milton Hoffman írja könyvének (Az orvosi egyetemek tananyagából hiányzó láncszem: az élelmiszerek vegyi összetételének viszonyulása az emberi szervezet vegyi összetételéhez) 135. oldalán: „Amikor az állat még él, a vastagbelében fennálló ozmotikus folyamat megakadályozza, hogy a rothasztó baktériumok bejussanak a szervezetébe. Amikor az állat már elpusztult, az ozmotikus folyamat leáll, és a rothasztó baktériumok a vastagbél falán átjutva szétterjednek az állat húsában. Ettől lesz puha a hús.” Tudjuk, hogy ehhez a húsnak érnie kell. A húst a rothasztó baktériumok érlelik meg és teszik puhává. Más szakértők a következőket mondják a húsban lévő baktériumokról: „A húsokban található baktériumok jellegüket tekintve azonosak a trágyában lévő baktériumokkal, és egyes húsokban több van belőlük, mint a friss trágyában. Minden hús az állat levágása és szétbontása során trágyacsírákkal, vagyis trágyabaktériummal fertőződik, és ezen baktériumok mennyisége annál több, minél hosszabb ideig tárolják a húst.”* És ezt akarja Ön megenni? *A. W. Nelson, a Battle Creek Szanatórium és Kórház bakteriológusának véleménye, amely a dr. J. H. Kellog által írt, és a Florida állambeli Jacksonville-ben 1930-ban megtartott Mogyorótermesztők Országos Konvencióján felolvasott, továbbá az Annual Proceedingsben nyomtatásban megjelent tanulmányból származik; ezt a véleményt idézi Jay Milton Hoffman N.D., Ph.D., Az orvosi egyetemek tananyagából hiányzó láncszem: az élelmiszerek vegyi összetételének viszonyulása az emberi szervezet vegyi összetételéhez című könyvének 134. oldalán és a 141. oldalon lévő 5. lábjegyzetben. A kötetet a Professional Press Publishing Company, 13115 Hunza Hill Terrace, Valley Center, CA 92802, USA nyomtatta.
180
Ha mindenképpen húst kell ennie, tegye a következőt. Először is: a húst olyan helyről szerezze be, ahol csak garantáltan szabad mezőkön legeltetett állatokból származó húst árulnak, vagyis ahol garancia van arra, hogy az állatokat nem kezelték növekedésserkentő hormonokkal vagy DES-sel (DES – diethylstillbestrol, szintetikus hormon). Másodszor: csökkentse nagymértékben az elfogyasztott húsmennyiséget. Ezentúl naponta maximálisan egy adag húst fogyasszon. Nem mondom azt, hogy egyszerűen a hús elhagyásával Ön egészséges lesz, de azt sem állítom, hogy nem lehet egészséges, ha húst eszik. E két kijelentés egyike sem lenne igaz. Sok húsevő egészségesebb, mint sok vegetáriánus, mivel vannak olyan vegetáriánusok, akik hajlamosak azt hinni, hogy azért, mert nem esznek húst, minden mást ehetnek. Ezt a fajta hozzáállást természetesen nem helyeselem. Tudnia kell viszont, hogy egészségesebb és boldogabb lehet, ha úgy dönt, többé nem akarja más élőlények húsát és bőrét enni. Tudja, mi a közös Pitagoraszban, Szókratészben, Platónban, Arisztotelészben, Leonardo da Vinciben, Isaac Newtonban, Voltaire-ben, Henry David Thoreau-ban, George Bernard Shawban, Benjamin Franklinben, Thomas Edisonban, dr. Albert Schweitzerben és Mahatma Gandhiban? Az, hogy mindnyájan vegetáriánusok voltak. Nem is olyan rossz társaság a modellezéshez, igaz? A tejtermékek vajon jobbak? Bizonyos tekintetben még rosszabbak is. Minden állatfaj teje az adott állatfaj szükségleteinek megfelelő arányban tartalmazza a szükséges tápanyagokat, elemeket. Sok probléma származhat abból, ha más állatok, köztük tehenek tejét isszuk. Például a tehéntejben található erős növekedési hormonok azt a célt szolgálják, hogy a születéskor 45 kilogramm súlyú borjú két évvel később, a fizikai érettség állapotában elérje az 500 kilogrammos súlyt. Ezzel szemben, az emberi csecsemő 3-4 kilogrammos súllyal jön a világra, és a fizikai érettséget 50–100 kilogrammos testsúllyal huszonegy évvel később éri el. Erősen ellentmondásos ezért, hogy a tehéntej fogyasztása milyen hatással van az emberekre. Dr. William Ellis, aki nagy szaktekintélynek számít a tejtermékek, valamint a tejtermékek által az ember vérkeringési rendszerére gyakorolt hatás vizsgálata terén, azt állítja, hogy ha valaki allergiás akar lenni, igyon tejet. Ha azt akarja, hogy szervezete meg legyen terhelve, igyon tejet. Állítása szerint ennek oka az, hogy csak kevés felnőtt szervezete képes megfelelően feldolgozni a tehéntejben lévő fehérjét. A tehéntejben a fő fehérje a kazein, amely a tehén anyagcseréjéhez szükséges az állat egészsége érdekében. A kazein azonban nem olyan anyag, amelyre az embereknek igazából szükségük lenne. A dr. Ellis által készített tanulmányok szerint a csecsemőknek és a felnőtteknek egyaránt nagy nehézségeket jelent a kazein megemésztése. Ezek a tanulmányok azt mutatják, hogy legalábbis a csecsemők esetében a kazeinnek több mint 50 százaléka emésztetlen marad. Ezek a részlegesen megemésztett fehérjék gyakran bekerülnek a véráramba, és irritálják a szöveteket, érzékennyé téve őket az allergénekre. Végül a májnak kell eltávolítania az összes 181
részlegesen megemésztett tejfehérjét, ez viszont feleslegesen nagy terhet ró a teljes kiválasztó rendszerre, különösen a májra. Ezzel ellentétben a lactalbumin, amely az emberi anyatej legfontosabb fehérjéje, az emberek számára könnyen emészthető. Ami a kalciumpótlás céljából történő tejivást illeti, Ellis azt állítja, hogy a több mint 25 ezer emberen végzett vérvizsgálatok után azt állapította meg, hogy azoknak a vérében található a legalacsonyabb kalciumszint, akik naponta három, négy vagy öt pohár tejet isznak meg. Ellis véleménye szerint, ha valaki amiatt aggódik, hogy szervezete megfelelően ellátott-e kalciummal, egyszerűen egyen sok zöld levelű zöldséget, szezámpasztákat vagy dióféléket – ezek mindegyike rendkívül gazdag kalciumban, és a szervezet könnyen fel tudja dolgozni őket. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy túl sok kalcium fogyasztása esetén a kalcium felhalmozódhat a vesékben és vesekövek képződhetnek. Ezért, hogy a vérben jelenlévő kalciumkoncentráció viszonylag alacsony legyen, a szervezet a bevitt kalciumnak körülbelül 80 százalékát kiüríti. Ha azonban valaki tényleg aggódik a kalcium miatt, a tejen kívül vannak más kalciumforrások is. Például a paszternák zöldje azonos súlyra számítva kétszer annyi kalciumot tartalmaz, mint a tej. Sok szakértő szerint a legtöbb ember azonban indokolatlanul aggódik a kalcium miatt. Mi a tej legfőbb hatása szervezetünkre? A szervezetbe kerülve eltömítő, nyákképző masszává alakul, amely megkeményedik, mindent eltömít, és mindenhez hozzáragad a vékonybél belsejében, nagymértékben megnehezítve ezzel a szervezet munkáját. Mi a helyzet a sajttal? A sajt csupán koncentrált tej. Vegyük figyelembe, hogy körülbelül 10 liter tejre van szükség 1 kilogramm sajt előállításához. Már maga a sajt zsírtartalma is elegendő ahhoz, hogy korlátozzuk a fogyasztását. Ha igazán kívánja a sajtot, tegyen belőle keveset egy nagy adag salátába. Ily módon elegendő nagy víztartalmú táplálékot eszünk, amely ellensúlyozhatja némileg a sajt eltömítő hatását. Egyesek számára a sajtfogyasztás elhagyása rettenetesen hangzik. Tudom, hogy az emberek szeretik a pizzát, és a brie sajtokat. Joghurt? Ez éppen annyira rossz. Jégkrém? Az sem segíti igazán elő, hogy a legjobb egészségben legyünk. Ennek ellenére nem kell lemondanunk a fagylalt csodálatos ízéről vagy krémesen selymes állagáról. Ha fagyasztott banánt kipréselünk, a jégkrém ízéhez és állagához hasonló valamit kapunk, amely teljes mértékben táplálni fogja szervezetünket. És mi a helyzet a friss sajttal vagy túróval? Tudja, hogy sok tejüzem mit használ a túró besűrítéséhez, hogy az megkapja a jellegzetes állagát? Gipszet (kalciumszulfátot). Ez nem vicc! A szövetségi szabványok ezt lehetővé teszik, bár használata Kaliforniában törvényellenes. (Ha viszont a túró olyan államban készül, ahol a gipsz használata erre a célra engedélyezett, Kaliforniába bevihető és eladható.) El tud képzelni egy tiszta és akadályoktól mentes keringési rendszert – amelyet aztán gipsszel dúsítanak? Miért nem hallottuk ezeket a dolgokat a tejtermékekkel kapcsolatban már korábban? Sok okból kifolyólag, amelyek egy része a múltbéli nevelésre, kondicio182
nálásra és meggyőződésekre vezethető vissza. Közrejátszhat továbbá az a tény is, hogy az állam (a szövetségi kormány) évente körülbelül 2,5 milliárd dollárt költ a tejtermékfeleslegek kezelésére. A The New York Times (1983. november 18-i szám) szerint a legújabb stratégiát egy állami reklámkampány jelenti a tejtermékek további fogyasztásának elősegítése érdekében, bár az ilyen reklámok szöges ellentétben állnak azokkal a szintén állami kampányokkal, amelyek a túlzott zsírfogyasztás veszélyeire figyelmeztetnek. Az állami raktárak csurig vannak 1,3 milliárd font tejporral, 400 milliárd font vajjal és 900 millió font sajttal. Apropó, ezzel nem támadni akarom a tejipart. Tisztában vagyok azzal, hogy a tejtermelő farmerek kultúránkban a legkeményebben dolgozó emberek közé tartoznak. De ez nem jelenti azt, hogy akkor is fogyasztani fogom a termékeiket, ha úgy találom, hogy azok nem segítik elő a legjobb fizikai állapotom elérését. Én is olyan voltam, mint amilyen most Ön lehet. A pizza volt a kedvenc ételem. Nem gondoltam volna, hogy egyszer le fogok mondani róla. De amióta nem eszem pizzát, annyival jobban érzem magam, hogy egymillió év alatt sem lenne semmi esély arra, hogy visszaszokjam rá. Ha a különbséget próbálnám elmondani, éppen olyan helyzetben lennék, mintha olyasvalakinek próbálnám elmagyarázni a rózsa illatát, aki még soha nem szagolt rózsát. Talán mindenkinek saját magának kellene megszagolnia azt a rózsát, mielőtt ítélkezne róla. Próbálja meg kiiktatni a tejet az étrendjéből, és korlátozza a tejtermékek fogyasztását harminc napon keresztül, és ítélje meg saját maga az eredményt annak alapján, amit a szervezete érez. E könyv megírásával az a célom, hogy információkkal lássam el Önt, amelyek alapján Ön eldöntheti, mi az, amit hasznosnak tart, a többit pedig, amiről úgy érzi, nem működik, elvetheti. De mielőtt megítélné az egyes elveket, miért ne lehetne kipróbálni mindet? Próbálja ki az egészséges életet nyújtó rendszer hat elvét a következő tíz-harminc napban – vagy akár egész életén keresztül –, és ítélje meg önmaga, hogy ezeknek az elveknek a betartásával több lesz-e az energiája, és érezni fogja-e azt a vibráló érzést, amely minden tevékenységében segíteni fogja Önt. Előbb azonban hadd figyelmeztessem valamire! Ha elkezd hatékonyan lélegezni, és ezáltal serkenti a nyirokrendszer működését, továbbá elkezdi az élelmiszerek helyes kombinálását és a 70 százalék víztartalmú ételek fogyasztását, vajon mi törénik majd? Emlékszik még, mit mondott dr. Bryce a víz erejéről? Látott már olyan kigyulladt épületet, amelynek csak kevés kijárata volt? Mindenki ugyanazokhoz a kijáratokhoz próbál eljutni. A szervezetünk is ugyanígy működik. Elkezdi kitakarítani a sok szennyeződést, felesleges szemetet, ami az évek soránfelhalmozódott benne, és arra fogja felhasználni a frissen nyert energiát, hogy ezt a nagytakarítást a lehető leggyorsabban elvégezze. Ezért lehet, hogy hirtelen tüsszögni kezd, és ezzel együtt sok nyák szabadul föl. Azt jelenti ez, hogy megfázott? Nem. Ezeket a megfázásszerű tüneteket az évekig tartó szörnyű étkezési szokásoknak köszönheti. A szervezetének most megvan az energiája ahhoz, hogy a kiválasztó szervek se183
gítségével megszabaduljon az addig a szövetekben és a véráramban tárolt nagymennyiségű salakanyagtól. Néhány embernél előfordulhat, hogy a szövetekből annyi méreganyag kerül be a véráramba, hogy enyhe fejfájás alakul ki. Érdemes a fájdalomcsillapító után nyúlni? Semmiképpen sem! Hol szeretné látni a méreganyagokat, a szervezetén belül, vagy azon kívül? Hol akarja látni a nyákos váladékot – a zsebkendőjében vagy a tüdejében? Egy kis fejfájás eléggé kedvező ár az éveken át tartó egészségtelen életmód következményeitől való megszabadulásért. A legtöbb embernél azonban egyáltalán nem alakulnak ki negatív reakciók, hanem a sok energia és a jó közérzet emelkedett érzése hatja át őket. Ebben a könyvben nyilvánvalóan csak korlátozott terjedelem áll rendelkezésre az étrend megvitatására, ezért sok témakört (például a zsírokat és az olajokat, a cukor és a cigaretta kérdését és a többit) kihagytunk a könyvből. Így remélem, hogy ez a fejezet arra fogja ösztönözni Önt, hogy saját egészségügyi kutatásba kezdjen. Ha véleményemmel kapcsolatban további információkat kíván kapni, írhat a kaliforniai Del Marban található Robbins Research Institute-nak (Robbins Kutatóintézet), és kérhet egy listát a tájékozódást elősegítő anyagokról (információk vagy receptek). Vagy kapcsolatba léphet az American Natural Hygiene Societyvel (Amerkai Természetes Higiénés Társaság), amelynek az álláspontjait én magam is osztom és helyeslem. Ne feledje, hogy fiziológiánk minősége befolyásolja észleléseinket és magatartásunkat. Mindennap újabb és újabb bizonyíték tárul a szemünk elé arra vonatkozóan, hogy az úgynevezett junk foodból, vagyis szemétkajából, a gyorséttermi ételekből, az adalék- és vegyi anyagokból álló amerikai étrend a szervezetben „megrekedő”, lerakódó salakanyagokat termel, és ezek a salakanyagok megváltoztatják a szervezet oxigénellátásának és elektromos energiájának a szintjét, hozzájárulva ezzel szinte mindenhez a rák kialakulásától kezdve egészen a bűnözésig. Életem egyik eddigi legrémisztőbb olvasmánya volt egy megrögzött fiatalkorú bűnöző étrendje, amelyről Alexander Schauss számol be a Diet, Crime and Delinquency (Étrend, bűn és bűnözés) című könyvében. Reggelire a srác elfogyasztott öt csésze Sugar Smackset* fél teáskanál cukorral kiegészítve, egy cukormázas fánkot és két pohár tejet. Utána tízóraira elnyalogatott egy 30 centiméter hosszú édesgyökér-csemegét és 3 darab 15 centiméteres szárítottmarhahús-rudacskát. Majd ebédre megevett két hamburgert sült krumplival, további adag édesgyökércsemegét, egy kis adag zöldbabot egy kevés salátával vagy saláta nélkül. Uzsonnára némi fehérkenyeret és csokoládés tejet a vacsora előtt. Aztán egy mogyoróvajas-zselatinos lekváros szendvicset fehérkenyérből, egy doboz paradicsomlevest, és megivott 3,5 deciliter Kool-Aid nevű édesített üdítőitalt. Később még bekapott egy tál fagylaltot, egy Marathon csokit, és ivott egy kis pohár vizet. *Sugar Smacks – cukormázas, müzliszerű étel, tejjel fogyasztják. (a ford.)
184
Felmerül a kérdés: a fentieknél vajon mennyivel több cukrot képes még egy emberi szervezet befogadni? Azokból az ételekből, amiket a fiú megevett, hány százaléknyi volt nagy víztartalmú? Megfelelően válogatta össze az ételeket? Egy olyan társadalom, amely a gyermekeit olyan étrenden neveli, amely akár csak távolról is emlékeztet egy ilyen étrendre, kihívja maga ellen a bajt. Mit gondol, ezek az „ételek” befolyásolták ennek a kölyöknek a fiziológiáját, és azon keresztül az állapotát és a magatartását? Eltalálta, igen, befolyásolták. Egy olyan kérdőíven, amely a táplálkozásból eredő magatartásbeli problémákat mérte fel, ez a tizennégy éves fiú az alábbi tüneteket jelölte be: „Miután elalszom, felébredek, és nem tudok újra elaludni. Fejfájásaim vannak – a bőröm viszket, vagy úgy érzem, mintha mászna rajta valami – a gyomrom vagy a beleim nincsenek rendben – könnyen szerzek zúzódásokat vagy fekete-kék foltokat – lázálmaim vagy rossz álmaim vannak – rosszulléteim vannak, szédülök, vagy hideg veríték ver ki, vagy gyengeség fog el – megéhezem, vagy gyengének érzem magam, ha nem eszem gyakran. Gyakran elfelejtek dolgokat – a legtöbb dologba, amit eszem vagy iszom, cukrot teszek – nagyon nyugtalan vagyok – nem tudok idegi terhelés alatt dolgozni – nehezen határozok el dolgokat – depressziósnak érzem magam – állandóan aggódom mindenféle dolog miatt. Zavart leszek. Semmiségek miatt depresszióba esem, vagy szomorúnak érzem magam. A jelentéktelen dolgokat felfújom, és könnyen dühbe gurulok. Néha félek. Idegesnek érzem magam. Erősen emocionális vagyok. Minden látható ok nélkül sírok.” Csodálkozhatunk-e azon, hogy ilyen állapotokból merítve ez a fiatalember bűnözői magatartást vett fel? Szerencsére ő és sok más hozzá hasonló társa a magatartás tekintetében gyökeres változásokon megy keresztül, de nem azért, mert hosszú börtönbüntetéssel sújtják őket, hanem azért, mert azt a fontos tényezőt, amelyből magatartásuk táplálkozik, vagyis a biokémiai állapotukat az étrend révén megváltoztatják. A bűnözői magatartás nemcsak „az elmében” rejtőzik. A biokémiai változók, tényezők befolyásolják az állapotot, és azon keresztül a magatartást. 1952-ben, a Harvard School of Public Health (Harvard Közegészségügyi Iskola) dékánja, James Simmons kijelentette: „Nagy szükség van a mentális betegségek vizsgálatának újszerű megközelítésére. (…) Nem lehetséges, hogy jelenleg túl sok időt, energiát és pénzt költünk arra, hogy megpróbáljuk megtisztítani az elme fertőit, és hogy talán nagyobb haszonnal próbálhatnánk feltárni és megszüntetni a mentális betegségek biológiai okait?”* Lehet, hogy az Ön étrendje nem tette Önt bűnözővé, de miért ne alakíthatna ki olyan életmódot, amely teljes mértékben segítséget nyújt ahhoz, hogy Ön szinte állandóan a lehető legerőforrásosabb fiziológiai állapotban legyen? Én már hosszú évek óta betegségek nélküli életmódot élvezhetek. Az öcsém viszont állandóan fáradtnak érezte magát, és sokat betegeskedett. Több alkalom*Idézet Alexander Schauss Diet, Crime and Delinquency című könyvéből..
185
mal is beszéltem vele erről, és miután látta, hogy az én egészségi állapotomban az elmúlt hét évben milyen változások következtek be, hajlandó volt változtatni életén. Amikor azonban kísérletet tett arra, hogy megváltoztassa étkezési szokásait, szembekerült az elkerülhetetlen kihívással. Ellenállhatatlan vágy támadt benne a kívánatosnak egyáltalán nem nevezhető ételekre. Most álljunk meg és gondolkozzunk! Hogyan alakul ki az ellenállhatatlan vágy? Nos, először is azt értsük meg, hogy az ellenállhatatlan vágy nem csak úgy, magától jön, hanem mi hozzuk létre azzal, ahogy a dolgokat a magunk számára megjelenítjük. Az biztos, hogy ez a megjelenítés nagyrészt öntudatlanul történik. Ahhoz azonban, hogy egy étel iránt erős vágyat érezzünk, valamilyen konkrét belső megjelenítést, reprezentációt kellett létrehoznunk. Ne feledjük, hogy a dolgok nem egyszerűen csak megtörténnek. Minden okozatnak van egy oka. Öcsém vágyakozásának tárgya – ha úgy tetszik, fétise – a Kentucky Fried Chicken (Kentucky Sült Csirke) volt. Ha elhajtott az ezredes valamelyik étterme előtt, annak látványa nyomán azonnal előjött egy emléke arról, amikor ilyen sült csirkét evett. Ilyenkor mindig elképzelte, hogy szájában hogyan ropogott a sült csirke (kinesztetikus/gusztatorikus szubmodalitások), és az étel melegségére és állagára gondolt, ahogy az lecsúszott a torkán. Nos, néhány pillanattal ezt követően a saláta mindig szigorúan ott maradt az asztalon, a sült csirke pedig eltűnt a gyomrában! Egy napon aztán, röviddel azután, hogy felfedeztem, hogyan használjak bizonyos szubmodalitásokat a változás érdekében, öcsém megkért, segítsek neki úrrá lenni gyötrő vágyakozásán, amely veszélyeztette étrendi és egészségi céljait. Arra kértem hogy, hozzon létre egy belső reprezentációt arról, ahogy a Kentucky sült csirkét eszi. Egy pillanaton belül már csurgott is a nyála. Ezután arra kértem, részletesen mondja el a létrehozott belső reprezentáció vizuális, auditív, kinesztetikus és gusztatorikus szubmodalitásait. A létrehozott kép fent, a jobb oldalon volt. Életnagyságú, filmszerű, fókuszált és színes. Hallotta magát, amint evés közben ezt mondja: „Mmmm, ez iiisteni finom.” Szerette a sült csirke ropogósságát és melegségét. Ekkor arra kértem, képzelje el azt az ételt, amit a legjobban utál. Valami olyasmit, amitől hányingere lesz, ha csak rá gondol is – képzelje el tehát a sárgarépát. (Már korábban tudtam róla, hogy utálja a sárgarépát, mert minden alkalommal, amikor sárgarépalevet ittam, elzöldült az undortól.) Megkértem őt, részletesen mondja el a sárgarépa szubmodalitásait. Még gondolni sem akart a répára. Émelyegni kezdett. Azt mondta, hogy a répák lent, bal oldalon vannak. Sötétek, valamivel kisebbek, mint a valóságban, állóképen jelennek meg, érzetük hideg. Az auditív reprezentációja ez volt: „Ezek a dolgok undorítóak. Nem akarom megenni őket. Utálom őket.” Kinesztetikus és gusztatorikus szubmodalitásai ezek voltak: löttyedt érzet (általában a túlfőzött répák jellemzője), langyos, pépes, rothadt ízű. Mondtam neki, hogy gondolatban egyen egy kis répát. Ekkor már komolyan émelygett, és azt mondta, képte186
len rá. Megkérdeztem: „Ha répát ennél, milyen érzés lenne, amikor lenyeled?” Erre azt válaszolta, hogy rögtön kihányná. Miután alaposan feltártam az öcsém által érzett különbségeket a Kentucky sült csirke és a sárgarépa belső megjelenítési módjai között, megkérdeztem tőle, hogy szeretné-e felcserélni az érzéseit e kétféle étellel kapcsolatban annak érdekében, hogy táplálkozása egészségesebb irányt vegyen. Azt válaszolta, hogy természetesen igen, de ezt olyan pesszimista hangon mondta, amilyet már nagyon régen nem hallottam. Így arra kértem, cserélje fel az összes szubmodalitást. Vagyis a csirkéről alkotott képet helyezze le a bal oldalra. Arcán erre azonnal az undor reakciója jelent meg. Arra kértem, tegye ezt a képet sötétté, a valóságosnál kisebb méretűvé, majd változtassa állóképpé, és mondja azt magának: „Ez undorító. Nem akarom megenni. Utálom”– ugyanolyan hangon, amilyenen korábban a répáról beszélt. Azt mondtam neki, hogy gondolatban vegye fel a csirkét, érezze, milyen löttyedt, langyos, poshadt ízű, pépes és zsíros belül a húsa. Ismét kezdett úgy kinézni, mint aki rosszul van. Mondtam neki, egyen meg egy darabot belőle, mire azt válaszolta, nem. Miért nem? Mert most már a csirke gondolata ugyanazokat a jeleket küldte az agyába, amiket korábban a répa, tehát ugyanolyan érzés jelent meg, mint a répa gondolatára. Végül arra kértem, gondolatban harapjon bele a csirkébe. Erre ezt mondta: „Azt hiszem, hányni fogok.”. Ezután fogtam a répáról alkotott reprezentációját, és minden részletének az ellenkezőjét alakítottam ki. Megkértem, hogy a répa képét tegye föl a jobb oldalra, alakítson ki róla életnagyságú, világos, fókuszált színes képet, és miközben eszi, mondja magában, hogy „Mmmm, ez iiisteni finom”, és érezze a meleg, ropogós állagát. Most már szerette a répát. Azon az estén elmentünk vacsorázni, és felnőtt életében első alkalommal répát rendelt. Ízlett neki, pedig az étterembe menet még az ezredes egyik étterme mellett is elhaladtunk. Ez mára megszokottá vált. Öt perc alatt egy hasonló változtatást tudtam végrehajtani feleségem, Becky esetében is. Rávettem, hogy cserélje fel a csokoládé szubmodalitásait – dús, édes, krémes – egy olyan ételével, amelytől émelygett – az osztrigáéval, amely izgő-mozgó, nyálkás-sikamlós, büdös… Azóta nem nyúlt csokoládéhoz. Az ebben a fejezetben említett hat kulcs mindegyikét a sajátjává teheti, és felhasználhatja a vágyott egészségi állapot megtapasztalására. Álljon meg egy pillanatra, és képzelje el, hogy mostantól kezdve már egy hónap telt el, és Ön ténylegesen betartja az eddig tárgyalt elveket és koncepciókat. Képzelje el a majdani önmagát, amint a hatékony táplálkozással és légzéssel már sikerült megváltoztatnia szervezete biokémiai állapotát. Mi lenne, ha napjait tíz mély, tiszta, erőteljes levegővétellel kezdené, ami felélénkíti egész szervezetét? Mi lenne, ha minden napját úgy kezdené, hogy ébernek és örömtelinek érzi magát, és ura a testének? Mi lenne, ha elkezdene egészséges, a szervezetet tisztító, nagy víztartalmú élelmiszereket enni, és abbahagyná a hús és a tejtermékek fogyasztását, amelyek csak megterhelik 187
és eltömítik a szervezetét? Mi lenne, ha elkezdené megfelelően kombinálni egymással az élelmiszereket, hogy energiáját azokra a dolgokra fordíthassa, amelyek valóban nagyon fontosak? Mi lenne, ha minden este azzal az érzéssel feküdne le, hogy megtapasztalta a teljes élénkséget, ami lehetővé tette, hogy kihasználja minden lehetőségét? Mi lenne, ha azt érezné, hogy megéli az egészséget – és annyi energiája lenne, amelyről soha még csak nem is álmodta, hogy lehetséges? Ha megnézi azt a személyt, és tetszik Önnek, amit lát, akkor minden, amit kínálok Önnek, könnyen elérhető! Csak egy kis fegyelemre van szükség – és ez nem sok, mert ha egyszer felhagy a régi szokásaival, soha többé nem fog visszatérni hozzájuk. Azért nem, mert minden fegyelmezett erőfeszítésnek többszörösen meglesz a jutalma. Ha tehát elégedett azzal, amit lát, kezdjen bele a dologba! Lásson hozzá még ma, és örökre megváltoztathatja az életét! Most, hogy már tudja, miképpen hozhatja létre önmaga számára a legjobb fizikai állapotot az eredmények elérése céljából, fedezzük fel azt a nagyon fontos dolgot, amelyet úgy hívunk, hogy…
188
II. Rész
189
A SIKER ALAPVETŐ RECEPTJE
190
XI. FEJEZET
SZABADULÁS A KORLÁTOKTÓL: MI A CÉLUNK?
„Csak egyféle siker létezik – ha úgy tudod élni az életedet, ahogyan te szeretnéd.” Christopher Morley
A könyv első részében megosztottam az olvasóval mindazokat az ismereteket, amelyek nézetem szerint a kiváló képesség eszközeit jelentik. Így most már rendelkezünk azokkal a technikákkal és meglátásokkal, amelyek segítségével felfedezhetjük, miképpen érik el az emberek a kiváló eredményeket, és hogyan modellezhetjük le cselekvéseiket úgy, hogy mi is hasonló eredményeket érhessünk el. Megtanultuk elménk irányítását, és szervezetünk megfelelő állapotának elősegítését. Tudjuk, hogyan érhetünk el bármit, amit akarunk, és hogyan segítsünk másoknak céljaik elérésében. Ezzel kapcsolatban felmerül egy fontos kérdés. Mit akarunk? Mit akarnak azok az emberek, akiket szeretünk, és akikkel törődünk? A könyv második része felteszi ezeket a kérdéseket, meghatározza a különbözőségeket és megtalálja az utakat is ahhoz, hogy képességeinket a legelegánsabb, leghatékonyabb és legjobban irányított módokon használhassuk fel. Már tudjuk, hogyan válhat belőlünk mesterlövész. Most már csak a megfelelő célt kell megtalálnunk. Az erőteljes eszközök nem érnek túl sokat, ha nincs elképzelésünk arról, hogy mire akarjuk használni őket. Rátalálhatunk akár a világon feltalált legnagyszerűbb láncfűrészre is, és kimehetünk vele az erdőbe. És mire fogjuk használni? Ha tudjuk, mely fákat akarjuk kivágni és miért, kezünkben van a helyzet irányítása. Ha nem tudjuk, akkor csak van egy mesésen nagyszerű, de végül is értéktelen szerszámunk. Korábban megtanultuk, hogy életünk minőségét kommunikációnk minősége határozza meg. Ebben a fejezetben azoknak a kommunikációs készségeknek a finomításáról fogunk beszélni, amelyek lehetővé teszik képességeink legha191
tékonyabb kihasználását az éppen fennálló helyzet esetében. Fontos, hogy ki tudjunk tűzni egy stratégiát, hogy pontosan tudhassuk, merre akarunk menni – és hogy ismerjük azokat a dolgokat, amelyek segítenek minket a célunkhoz való eljutásban. Mielőtt továbbmegyünk, tekintsük át az eddig tanultakat. Ami a legfontosabb: nincsenek korlátai annak, amit képesek vagyunk megtenni. A kulcsot a modellezés ereje, hatalma jelenti. A kiválóság lemásolható. Ha mások képesek megtenni valamit, csak pontosan le kell modellezni őket, és mi is meg tudjuk tenni pontosan ugyanazt, függetlenül attól, hogy az a valami a tűzön járás, egymillió dollár előteremtése vagy egy tökéletes kapcsolat kialakítása. Hogyan modellezünk? Legelőször is meg kell értenünk, hogy minden eredményt cselekvések meghatározott sorozatával hoznak létre. Minden okozatnak megvan a maga oka. Ha pontosan reprodukáljuk valakinek a cselekvéseit – mind a belső, mind a külső cselekvéseit –, akkor mi is ugyanazt az eredményt érhetjük el. Azzal kezdjük, hogy modellezzük valakinek a mentális cselekvéseit – először a meggyőződési rendszerét vizsgáljuk meg, majd folytatjuk a mentális szintaxisával, végül pedig tükrözzük fiziológiáját. Végezzük mindhárom lépést hatékonyan és elegánsan, és képesek leszünk szinte bármit megtenni. Megtanultuk, hogy a siker vagy a kudarc a meggyőződéssel kezdődik. Függetlenül attól, hogy arról vagyunk-e meggyőződve, hogy képesek vagyunk megtenni valamit, vagy arról, hogy nem, mindenképpen igazunk van. Még ha rendelkezünk is egy adott dolog megtételéhez szükséges képességekkel és erőforrásokkal, és ennek ellenére azt mondjuk magunknak, nem tudjuk megtenni, elzárjuk azokat a neurológiai pályákat, amelyek az adott dolog végrehajtását lehetővé tehetik. Ha azt mondjuk magunknak, meg tudunk tenni valamit, megnyitjuk azokat a pályákat, amelyek biztosíthatják az erőforrásokat a sikeres végrehajtáshoz. Megtanultuk A Siker Alapvető Receptjét: legyünk tisztában a céllal, fejlesszük ki a kifinomult érzékelési képességet, hogy megláthassuk, milyen irányban haladunk, és alakítsuk ki a kellő rugalmasságot, amellyel addig változtathatjuk a magatartásunkat, amíg nem érezzük, hogy jól működnek a dolgok – és el fogjuk érni a célunkat. Ha nem érjük el, vajon kudarcot vallottunk? Természetesen nem. A csónakját irányító kormányoshoz hasonlóan csupán a hozzáállásunkon, magatartásunkon kell módosítani mindaddig, amíg el nem érjük, amit szeretnénk. Tanultunk az erőforrásos állapot erejéről, hatalmáról, és megtanultuk, hogyan kell helyesbíteni a fiziológiánkat és a belső reprezentációkat ahhoz, hogy ezek minket szolgáljanak, növeljék képességeinket, és bátorítsanak vágyaink elérésére. Tudjuk, hogy amennyiben elköteleztük magunkat a sikernek, meg is fogjuk teremteni.
192
„Az emberek nem lusták. Egyszerűen csak szegényes céljaik vannak - olyan célok, amelyek nem inspirálják őket.” Anthony Robbins
Egy fontos szempont, amit szintén érdemes figyelembe venni, az, hogy ebben a folyamatban hihetetlen dinamizmus rejtőzik. Minél több erőforrást fejlesztünk ki, annál jobbak lesznek képességeink; minél erősebbnek érezzük magunkat, annál nagyobb erőforrások és erőteljesebb állapotok tárulnak fel. Van egy rendkívül bámulatba ejtő tanulmány, amely az úgynevezett „Századik majom-szindrómával” foglalkozik. Az 1979-ben megjelent Life-Tide című könyvében Lyall Watson biológus arról számolt be, ami egy Japán közelében lévő szigeten élő majomtörzsben történt azt követően, hogy egy új táplálékot, a földből frissen kiásott és még homokos édesburgonyát megismertették velük. Mivel a majmok egyéb tápláléka semmiféle előkészítést nem igényelt, vonakodtak megenni a földes burgonyákat. Végül az egyik majom megoldotta a problémát azzal, hogy a burgonyákat egy patakban lemosta, majd megtanította erre az anyját és a játszótársait is. Ekkor valami egészen figyelemreméltó dolog történt. Miután egy bizonyos számú majom – körülbelül száz – elsajátította ezt a tudást, más majmok, amelyek egyáltalán nem érintkeztek velük, sőt más szigeteken élő majmok is elkezdték ugyanazt a dolgot művelni. Fizikailag ezeknek a majmoknak nem lehetett kapcsolata azzal a majomtörzzsel, amelyben az újfajta cselekvés kialakult. Az új magatartási forma viszont valahogy mégis elterjedt. Ma már ez a jelenség nem számít kivételesnek. Számos olyan eset van, amikor az egymással semmilyen módon kapcsolatba nem kerülő személyek feltűnő összhangban, hasonlóan cselekszenek. Az egyik fizikusnak támad valamilyen ötlete, és ezzel egyidejűleg valahol egészen máshol három másik fizikus ugyanarra a gondolatra jut. Hogy történik ez? Senki nem tudja pontosan, de sok prominens tudós és agykutató, mint például David Bohm fizikus és Rupert Sheldrake biológus úgy gondolja, hogy létezik egy kollektív tudatosság, amelyből mindannyian meríthetünk – továbbá, hogy amikor a meggyőződéseken, a koncentráltságon, az optimális fiziológián keresztül a megfelelő állapotba kerülünk, megnyílik előttünk annak a lehetősége, hogy rákapcsolódjunk erre a kollektív tudatosságra.* Szervezetünk, agyunk, és állapotaink olyanok, mint egy hangvilla, amely harmóniában van a létezés ezen magasabb szintjével. Ezért minél jobban ráhangoló*Rupert Sheldrake biológus, aki diplomájának megszerzése után a Harvard Egyetemen tevékenykedett78 és doktori fokozatát Cambridge-ben szerezte meg, elképzeléseit az A New Science of Life (A földi élet újfajta tudományos megközelítése) című könyvében tette közzé. David Bohm fizikus leginkább a holografikus paradigmákra vonatkozó munkája kapcsán ismert. Lásd a Wholeness and the Implicate Order (A teljesség és a benne foglalt rend) című könyvét.
193
dunk és igazodunk ehhez a szinthez, annál inkább kihasználhatjuk ezt a gazdag tudást és érzést. Éppen úgy, ahogy a tudatalattinkból információ szűrődik át a tudatos elménkbe, információ juthat az elmébe egy rajtunk tökéletesen kívül álló forrásból is, amennyiben kellően erőforrásos és hangolt állapotban vagyunk ahhoz, hogy befogadjuk ezeket az információkat. Ennek a folyamatnak fontos elemét jelenti az, hogy tudjuk, mit akarunk elérni. Tudatalattink folyamatosan dolgozza fel az információkat oly módon, hogy meghatározott irányokban mozgat minket. Az elme még a tudatalatti szinten is torzít, töröl és általánosít. Tehát még mielőtt az elme hatékonyan tudna működni, ki kell alakítanunk észlelésünket azokról a célokról, amelyeket el szeretnénk érni. Ezt Maxwell Maltz „pszicho-kibernetikának” nevezi azonos című jól ismert könyvében. Amikor az elmének meghatározott célja van, képes összpontosítani (fókuszálni) és irányulni, és újra összpontosítani és újra irányulni mindaddig, amíg el nem éri célját. Ha az elmének nincs meghatározott célja, energiája elpazarlódik. Az történik, mint annak a fickónak az esetében, akinek a kezében a világ legjobb láncfűrésze van, de elképzelése sincs róla, hogy miért is áll az erdő közepén. A személyes erőforrások kihasználásának képességében mutatkozó különbségeket közvetlenül a személyes célok befolyásolják. A Yale Egyetem 1953-ban végzett diákjainak körében készült tanulmány egyértelműen bizonyítja ezt a megállapítást. A megkérdezett friss diplomásoknak többek között feltették azt a kérdést, hogy vannak-e világos, konkrét céljaik, amelyek elérésére írásban tervet készítettek. Csak 3 százalékuk rendelkezett írásban rögzített célokkal. Húsz évvel később, 1973-ban a kutatók megkeresték az 1953-ban végzett osztály még élő tagjait. Kiderült, hogy ez a 3 százalék pénzügyi szempontból sikeresebb, mint a teljes további 97 százalék együttvéve. Nyilvánvaló, hogy a tanulmány csak az emberek pénzügyi fejlődését mérte. Az interjúkat készítő kutatók azonban azt is felfedezték, hogy az olyan kevésbé mérhető vagy inkább szubjektív jellegű mutatók, mint például az egykori hallgatók által érzett boldogság vagy öröm mértéke, szintén nagyobbnak tűnt a leírt célokkal rendelkező 3 százalék esetében. Ez mutatja a célok kitűzésének erejét. Ebben a fejezetben megtanuljuk a célok, az álmok és a vágyak kialakítását, célunknak az elmében való erős rögzítését és a cél elérését. Próbált már Ön úgy összerakni egy kirakós játékot, hogy előtte nem látta azt a képet, amit ki kell raknia? Nos, ez történik akkor is, amikor az életünket úgy próbáljuk összerendezni, hogy nem ismerjük a céljainkat. Amikor ismerjük a célunkat, agyunkkal világos képet közlünk arról, hogy az idegrendszer által fogadott mely információk azok, amelyek elsődleges fontosságúak. Vagyis eljuttatjuk agyunkhoz azokat a világos üzeneteket, amelyekre a hatékony működés érdekében szüksége van.
194
„A győzelem az elindulással kezdődik.” Anonymus
Vannak olyan emberek – mindnyájan ismerünk néhányat közülük –, akik látszólag állandóan el vannak veszve az összevisszaság ködében. Haladnak valamilyen irányban, aztán egy másikban. Kipróbálnak egy dolgot, aztán átváltanak valami másra. Elindulnak egy úton, majd meghátrálnak. A problémájuk egyszerű: nem tudják, mit akarnak. Márpedig nem tűzhetünk ki egy célt úgy, hogy nem tudjuk, mi is az valójában. Ebben a fejezetben álmodni fogunk. Nagyon fontos azonban, hogy teljesen fókuszáltan, összpontosítva álmodjunk. Ha Ön csupán elolvassa ezt a fejezetet, az nem fog semmilyen formában a hasznára válni. Le kell ülnie egy darab papírral és egy ceruzával a kezében – vagy egy szövegszerkesztővel, ha úgy tartja kedve –, és úgy végigmenni ezen a fejezeten, mintha egy tizenkét fázisból álló célmeghatározó műhelyfoglalkozáson venne részt. Telepedjen le valahová, ahol különösen kényelemben érzi magát – a kedvenc íróasztalához, egy napos sarokasztalhoz –, olyan helyre, amelyet nyugalmasnak talál. Készüljön fel arra, hogy körülbelül egy órát fog eltölteni annak a felvázolásával, hogy mi akar lenni, mit akar csinálni, miből akar részesülni, mit akar látni és létrehozni. Lehet, hogy ez lesz élete eddigi legértékesebb órája. Meg fogja tanulni a célok kitűzését és az eredmények meghatározását. Térképet fog készíteni azokról az utakról, amelyeket élete során be akar járni. Ki fogja kalkulálni, hogy hová akar menni, és hogyan szeretne eljutni oda. Hadd kezdjem egy fontos figyelmeztetéssel: nem szükséges korlátokat felállítania arra vonatkozóan, hogy mi lehetséges, és mi nem. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az intelligenciát és a józan észt ki kell dobni az ablakon. Ha Ön például 148 centiméter magas, nincs értelme kosárlabdás babérokra törnie. Akármivel próbálkozna is, ez a célt úgysem érné el (hacsak nem mozog fantasztikusan gólyalábakon).* Ezt szem előtt kell tartani, máskülönben éppen onnan téríti el az energiáit, ahol a leghatékonyabban tudná felhasználni őket. Ha azonban reálisan felméri a helyzetet, akkor az Ön által elérhető célokat semmi nem korlátozza. A korlátozott célok korlátozott életet teremtenek. Így aztán a célok kitűzésében addig nyújtózkodhat, ameddig csak akar. El kell döntenie, hogy mit szeretne, mert csakis ekkor számíthat arra, hogy el is éri a célját. A célok megfogalmazásában kövesse az alábbi öt szabályt:
*Amióta megírtam a könyvnek ezt a részét, az Atlanta Hawks kosárcsapatának tagja, Spud Webb a maga 167,5 centiméteres testmagasságával megnyerte a zsákoló bajnokságot. Hát enynyit a gólyalábak jelentette korlátokról.
195
1. Határozza meg célját pozitív értelemben! Mondja ki azt, amit szeretne, ha megtörténne. Az emberek túl gyakran azt fogalmazzák meg célként, amit nem akarnak, hogy bekövetkezzen. 2. Fogalmazzon a lehető legkonkrétabban! Hogy néz ki a célja, milyen hangja, érzete, szaga van? Az összes érzékét vegye igénybe az elérni kívánt célok jellemzésében. Minél gazdagabb a célok leírása érzékszervi szempontok tekintetében, annál jobban felkészíti agyát a vágyott dolog létrehozására. Feltétlenül jelöljön meg konkrét határidőt és/vagy időtartamot. 3. Dolgozzon ki visszaigazolási szempontokat! Legyen tisztában azzal, hogy fog kinézni, hogyan fogja érezni magát, mit fog látni és hallani környezetében céljainak elérése után. Ha nem tudja, mi alapján állapíthatja meg, hogy elérte a céljait, akkor lehet, hogy már el is érte őket, csak nem tud róla! Ha nyerésre áll, de nem vezeti a pontállást, lehet, hogy úgy érzi majd, veszíteni fog.
CÉLOK KITŰZÉSE FŐ ÖSSZETEVŐK Konkrétum:
Pontosan mit akar / akarunk?
Érzékszervi észleléseken alapuló tényezők:
Mit fog /fogunk látni? Mit fog /fogunk hallani? Mit fog/fogunk érezni? Milyen szagot fog/fogunk érezni? Milyen ízt fog/fogunk érezni?
Kívánt állapot / Jelenlegi állapot:
Mit akar/akarunk elérni? Mi történik most? Mi a különbség?
Visszaigazolás:
Honnan fogja/fogjuk tudni, hogy a cél teljesült?
4. Tartsa kézben az irányítást! Saját magának kell céljának elérését kezdeményezni, illetve folyamatosan erre törekedni. Célja elérése, végső soron az Ön boldogsága nem függhet mások megváltoztatásától. Ügyeljen arra, hogy a célok olyan dolgokat tükrözzenek, amelyekre Önnek közvetlen ráhatása lehet. 196
5. Ellenőrizze, hogy a céljai ökológiailag egészségesek és kívánatosak-e! Vetítse ki a jövőre tényleges céljának a következményeit! Céljának olyannak kell lennie, amely Önnek és másoknak is a hasznára válik. A szemináriumaimon mindig felteszek egy kérdést, amit most is szeretnék feltenni: Ha tudná azt, hogy nem vallhat kudarcot, mit tenne? Ha tökéletesen biztos lenne a sikerben, miként cselekedne, milyen lépéseket tenne? Mindnyájunknak van valamilyen elképzelése azokról a dolgokról, amiket el akarunk érni. Vannak ezek között némileg megfoghatatlan, konkrétnak nem nevezhető célok – több szeretet, több pénz, több idő az élet élvezetéhez. Ahhoz azonban, hogy bioszámítógépünket képessé tegyük az eredmény elérésére, konkrétabb célokat kell megfogalmaznunk annál, hogy új kocsi, új ház vagy jobb munka. Miközben a listáját állítja össze, látni fogja, hogy néhány dolog, amit leír, már évek óta jelen van a gondolataiban. Lesznek olyanok is, amiket tudatosan soha nem fogalmazott meg korábban. Viszont tudatosan kell döntenie arról, hogy milyen célokat akar elérni, mivel a célok ismerete határozza meg, hogy mit fog elérni. Mielőtt valami megtörténne a külső világban, először a belső világban kell megtörténnie. Egészen bámulatos, hogy mi megy végbe akkor, amikor már kialakul egy tiszta, világos belső reprezentáció arról, amit az ember el akar érni. Ez a belső reprezentáció úgy programozza elménket és szervezetünket, hogy elérhessük az adott célt. Hogy túllépjünk a jelenlegi korlátainkon, először az elmében kell átélnünk, megtapasztalnunk növekedésünket, s ezt követően életünk is ennek megfelelően fog alakulni. Hadd mutassak be erre vonatkozóan egy egyszerű fizikai metaforát. Próbálja ki a következő gyakolatot. Álljon fel, lábfejei legyenek kissé távolabb egymástól és nézzenek előre. Emelje fel mindkét karját kinyújtva maga előtt úgy, hogy párhuzamosak legyenek a padlóval. Most forduljon el balra, és ujjával mutasson előre egészen addig, amíg kényelmesen el tudja fordítani a testét. Annak a pontnak az alapján, amelyre ujja a szemközti falon mutat abban a helyzetben, ahonnan már nem tud tovább fordulni, jegyezze meg, hogy meddig tudott elfordulni. Most forduljon vissza, csukja be mindkét szemét, és gondolatban jelenítsen meg önmagáról egy olyan képet, amelyen ismét az előbbi irányba fordul el – csak ezúttal jóval nagyobb mértékben. Most újra képzeljen el egy képet, amelyen még jobban el tud fordulni. Most nyissa ki a szemét, és fizikailag újra forduljon el. Figyelje meg, mi történik. Jobban el tudott fordulni? Természetesen igen. Új külső valóságot hozott létre azzal, hogy először elméjét programozta be az előző határok túllépésére. Miközben életével is ugyanezt teszi, gondoljon erre a fejezetre. Most már úgy alakíthatja életét, ahogy csak akarja. Az életben rendes körülmények között csak eddig jutott volna el, de gondolatban időt fog fordítani egy olyan valóság létrehozására, amely jobb annál, mint amit a múltban megtapasztalt – s ezután ezt a belső valóságot valóra fogja váltani a külső világban. 197
1. Kezdje azzal, hogy sorra veszi álmait, azokat a dolgokat, amiket birtokolni akar, amit csinálni akar, ami lenni akar, és amiből részesülni szeretne. Teremtse meg azokat az embereket, érzéseket és helyeket, akiket és amiket élete részének akar tudni. Üljön le most rögtön, ragadjon papírt és tollat, és kezdjen el írni. A legfontosabb, hogy legalább tíz-tizenöt percig folyamatosan mozgásban legyen a tolla, és írjon. Most ne próbálja megfogalmazni, hogy egy adott célt hogyan fog elérni. Csak írja le. Semmilyen korlát nem létezik. Ahol csak lehetséges, rövidítse a szavakat, hogy rögtön továbbléphessen a következő célra. A teljes időtartam alatt írjon. Fordítsa a szükséges időt a legkülönbözőbb célok összegyűjtésére a munkájával, a családjával, a kapcsolataival, a szellemi, érzelmi, szociális, anyagi és fizikai állapotával és bármi mással kapcsolatban. Érezze magát királynak. Ne felejtse el, hogy minden a hatalmában van. A cél elérésének első kulcsát a cél ismerete jelenti. A cél kitűzésének egyik kulcsa a játék. Engedje szabadon kalandozni gondolatait. Minden létező korlát olyan korlát, amit Ön teremtett. Hol vannak ezek a korlátok? Csak az Ön elméjében. Tehát minden esetben, amikor kezd korlátokat állítani önmaga elé, söpörje félre őket. Tegye ezt meg vizuálisan. Gondolatban hozzon létre egy képet egy birkózóról, aki az ellenfelét kidobja a ringből, majd tegye Ön is ugyanezt mindennel, ami korlátozza Önt. Fogja meg a korlátozó meggyőződéseit, és hajítsa ki őket a ringből, és legyen tudatában a szabadság érzésének, miközben ezt megteszi. Ez tehát az 1. lépés. Készítse el a listáját most! 2. Végezze el a második gyakorlatot! Menjen végig az elkészített listán és becsülje meg, hogy várhatóan mikor érheti el az egyes célokat: hat hónap, egy év, két év, öt év, tíz év, húsz év múlva? Hasznos, ha az ember látja, milyen időkeretekben kell gondolkodnia. Tekintse át az összeállított listát. Egyesek úgy találják, hogy a lista, amit készítettek, többnyire olyan dolgokat tartalmaz, amit már ma akarnának. Mások azt tapasztalják, hogy legnagyobb álmaik valahol a távoli jövőben lebegnek, a teljes siker és megvalósulás valamiféle elképzelt időszakában. Ha az összes leírt célja rövid távra szól, akkor el kell kezdenie hosszasabban megvizsgálni a képességeket és lehetőségeket. Ha az összes célja hosszú távra vonatkozik, először ki kell dolgoznia bizonyos lépéseket, amelyek a kívánt irányba vezethetik Önt. Az ezermérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik. Fontos, hogy tudatában legyünk mind az első, mind pedig a végső lépéseknek. 3. Most szeretném, ha megpróbálna valami mást: Válassza ki az Ön számára legfontosabb négy célt erre az évre. Azokat a dolgokat válassza, amelyek iránt a legnagyobb elkötelezettséget érzi, amelyek a legjobban izgatják, és amelyek a legnagyobb megelégedettséget nyújtanák Önnek. Írja le ezeket. Most azt szeretném, ha azt írná le, hogy miért fogja ezeket mindenképpen elérni. Fogalmazzon világosan, tömören 198
és pozitív meggyőződéssel. Mondja el magának, miért biztos abban, hogy el tudja érni ezeket a célokat, és miért fontos, hogy elérje őket. Ha elég okot találunk valaminek a megtételére, rá tudjuk venni magunkat, hogy bármit megtegyünk. A valaminek a megtételére vonatkozó szándékunk sokkal erősebb ösztönző, mint maga az elérni kívánt dolog. Jim Rohn, első személyiségfejlesztő tanárom arra tanított, hogy amennyiben elegendő okunk van rá, akkor bármit megtehetünk. Az okok jelentik a különbséget az „érdekel a dolog” és a valaminek az elérése iránti elkötelezettség állapota között. Sok olyan dolog van az életben, amiről azt mondjuk, el akarjuk érni, de igazából ezek csak egy ideig érdekelnek minket. Ahhoz, hogy valamit elérjünk, totálisan elkötelezetteknek kell lennünk, bármi is legyen az ára. Például ha csak azt mondjuk, hogy gazdagok akarunk lenni: nos, ez egy cél, de elménknek nem igazán mond sokat. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy miért akarunk gazdagok lenni, és mi az, amit a gazdagság jelentene számunkra, akkor sokkal inkább ösztönözve éreznénk magunkat a gazdagság elérésére. Valami megtételének a miértje sokkal fontosabb, mint a hogyanja. Ha elég nagy az a bizonyos miért, mindig találunk megoldást a hogyanra. Ha van elegendő okunk, gyakorlatilag a világon bármit meg tudunk tenni. 4. Most, miután már a kezében van a fontos céljairól szóló lista, tekintse át azokat a célok kitűzésére vonatkozó öt szabály alapján! Pozitív formában fogalmazta meg a céljait? Érzékszervi szempontból konkrétak? Van rájuk vonatkozó visszaigazolási módszer? Írja le, mit fog tapasztalni, amikor eléri ezeket a célokat! Még világosabb érzékszervi vonatkozásban: mit fog látni, hallani, érezni, és milyen szagot fog érezni? Jelölje meg azt is, hogy a célokat fenn tudja-e tartani. Az Ön és mások számára a célok ökológiája megfelelő, és kívánatosak is ezek a célok? Ha a célok e feltételek bármelyikét sértik, változtassa meg őket úgy, hogy a feltételek teljesüljenek. 5. A következő lépés, hogy listát készítsen a már rendelkezésére álló fontos erőforrásokról. Amikor elindítunk egy építkezési projektet, tudnunk kell, milyen eszközök állnak rendelkezésre. Ahhoz, hogy a jövőjére vonatkozóan felépítsen egy ösztönző víziót, ugyanezt kell tennie. Készítsen tehát egy listát arról, hogy milyen támogató tényezőkkel rendelkezik: karakterjegyek, barátok, pénzügyi erőforrások, iskolai végzettség, idő, energia vagy bármi más. Állítson össze egy listát az erősségeiről, a készségeiről, a képességeiről, az erőforrásairól és az eszközeiről. 6. Amikor ezzel elkészült, emlékezzen vissza olyan alkalmakra, amikor a listán szereplő erőforrások közül néhányat maximális hatékonysággal felhasznált. Idézzen fel három-öt olyan alkalmat életéből, amikor teljes mértékben sikeres volt. Olyan alkalmakra gondoljon, amikor az üzleti vállalkozásában, a sportban, pénzügyi kérdésekben vagy a kapcsolatai terén valamit különösen jól csinált. Ilyen alkalom 199
lehet bármi, a tőzsdén való hatalmas kaszálástól kezdve egészen a gyerekeivel eltöltött csodálatos napig. Írja le ezeket az alkalmakat. Írja le, milyen cselekvéseknek köszönheti a sikert, milyen tulajdonságokat vagy erőforrásokat használt fel hatékonyan, és hogy abban a szituációban mi volt az, amitől sikeresnek érezte magát. 7. Miután mindezt megtette, jellemezze azt a személyt, akinek Önnek lennie kellene ahhoz, hogy elérje céljait. Nagy fegyelmet, magas szintű iskolai végzettséget igényel a célok elérése? Jól kellene beosztania az idejét? Ha Ön például olyan polgári vezető akar lenni, aki valóban érti a dolgát, írja le, rendszerint milyen típusú személyt választanak meg erre a posztra, és hogy az a személy valóban rendelkezik-e az emberek tömegeinek befolyásolásához szükséges képességgel. Sokat hallunk a sikerről, de a siker összetevőiről – a hozzáállásról, a meggyőződésekről és a különböző magatartási formákról, amelyek mind szerepet játszanak a siker létrejöttében – már jóval kevesebbet. Ha nem vagyunk tökéletesen tisztában az összetevők mibenlétével, nehezen fogjuk tudni összeállítani a teljes képet; ezért most álljon meg, és írjon néhány bekezdést, vagy egy egész oldalt azokról a karakterjegyekről, a készségekről, a hozzáállási formákról, a meggyőződésekről és a fegyelemről, amire az elképzelt személyként szüksége lenne a vágyott célok eléréséhez. Fordítson erre elegendő időt. 8. Következő lépésként néhány bekezdésben írja le, hogy mi akadályozza meg Önt abban, hogy most rögtön birtokában legyen azoknak a dolgoknak, amelyekre vágyik. Az Ön által létrehozott korlátok legyőzésének egyik módja, ha pontosan tudja, mik azok a korlátok. Vegye bonckés alá saját személyiségét, és tárja fel, mi az, ami visszatartja Önt annak elérésétől, amit szeretne. Nem tud tervezni? Tud tervezni, de cselekedni nem? Túl sokféle dolgot próbál csinálni egyszerre, vagy annyira kötődik egyfajta dologhoz, hogy semmi mással nem tud foglalkozni? A múltban mindig elképzelte a lehető legrosszabb forgatókönyvet, majd engedte, hogy az a belső reprezentáció meggátolja Önt a cselekvésben? Mindnyájunknak vannak önkorlátozó módszerei, megvannak a saját kudarc-stratégiáink, de ha felismerjük a múltbéli önkorlátozó stratégiáinkat – vagyis, ha Ön felismeri az Ön múltbéli önkorlátozó stratégiáit –, most megváltoztathatjuk azokat. Tudhatjuk, mit és miért akarunk elérni, ki fog segíteni minket benne, és tudhatunk még sokféle egyéb dolgot is, de azt a kritikus fontosságú összetevőt, amely végső soron meghatározza, hogy sikerül-e elérni céljainkat, a saját cselekvéseink jelentik. Cselekvéseink irányításához részletes tervet kell készítenünk, amely tartalmazza az egyes lépéseket. Amikor házat építünk, annyit teszünk csak, hogy szerzünk egy rakás épületfát, néhány szöget, egy kalapácsot, egy fűrészt, és már hozzá is kezdünk? Rögtön elkezdünk fűrészelni, szögelni, aztán megnézzük, mit sikerült összehozni? Sikeres lenne egy ilyen hozzáállás? Valószínűleg nem. Ahhoz, hogy 200
házat építsünk, tervrajzra, tervre van szükség. Szükség van a műveletek megfelelő sorrendjére és egy struktúrára, hogy az egyes lépések, cselekvések kiegészítsék és erősítsék egymást. Ezek híján az egész építmény csak egy összetákolt deszkahalmaz lesz. Ugyanígy van ez az életünkben is. Ezért tehát most össze kell állítania a sikerre vonatkozó saját tervrajzát. Mik azok a szükséges lépések, amiket következetesen végre kell hajtani a kívánt eredmények elérése érdekében? Ha nem tudja biztosan, gondoljon valakire, aki már elérte azt, amire Ön vágyik, és akit Ön lemodellezhet. A tervezést a legvégső céljaival kell kezdenie, majd visszafelé kell haladnia, lépésről lépésre. Ha egyik fő célja a pénzügyi függetlenség elérése, a megelőző lépés lehet az, hogy Ön saját cégének elnöke lesz. Az ezt megelőző lépés az lehet, hogy Ön alelnök vagy más fontos tisztségviselő lesz. További lépés lehet az, hogy találnia kell egy okos befektetési tanácsadót és/vagy adóügyi jogászt, aki segít pénzének kezelésében. Nagyon fontos, hogy folyamatosan haladjon visszafelé egészen addig, amíg nem talál valamit, amit már ma is megtehet a vágyott cél elérésének elősegítése érdekében. Ma esetleg nyithat egy megtakarítási bankszámlát vagy vehet egy könyvet, amelyből megtanulhatja a mi kultúránkban élő sikeres emberek néhány pénzügyi stratégiáját. Ha professzionális táncos szeretne lenni, mit kell tennie ennek a célnak az eléréséhez? Mik a fő lépések és azok a dolgok, amelyeket ma, holnap, ezen a héten, ebben a hónapban, és ebben az évben megtehet ennek a célnak az eléréséhez? Milyen lépéseket kell tennie, ha a világ legnagyszerűbb zeneszerzője akar lenni? A fő céltól visszafelé haladva, lépésről lépésre, az üzleti élettől kezdve egészen a magánéleti kérdésekig terjedő különböző területeken elérendő köztes eredmények érdekében kitűzhető a pontos útvonal, amelyet a végső céltól visszafelé elindulva követni kell egészen addig a lépésig, amit már a mai napon is megtehet. Használja fel a legutolsó gyakorlatban szereplő információkat terve kidolgozásához. Ha nem biztos abban, hogyan kellene ennek a tervnek kinéznie, tegye fel önmagának a kérdést, hogy mi akadályozza meg célja azonnali elérését. A kérdésre adott válasza alapján rögtön hozzákezdhet a változtatáshoz. Ennek a közvetlen akadályozó problémának a megoldása egy részleges cél vagy egy lépcsőfok lesz a nagyobb célok elérése során. 9. Most áldozzon időt arra, hogy sorra veszi az erre az évre kiválasztott négy fontos célját, és elkészíti az első, lépésekre lebontott előtervet az egyes célok eléréséhez. Ne felejtse el magával a céllal kezdeni a tervezést, és feltenni önmagának a kérdést: „Mit kellene tennem először ennek eléréséhez?” vagy „Mi gátolja meg, hogy ezt most elérjem, és mit tehetek a változtatás érdekében?” Feltétlenül legyen a terveiben olyan dolog, amit már ma megtehetne. Eddig A Siker Alapvető Receptjének az első részét hajtottuk végre. Ön tökéletesen tisztában van céljával. Megfogalmazta mind a rövid, mind a hosszú távra szóló 201
céljait, és meghatározta, személyiségének mely aspektusai lesznek segítségére, és melyek fogják hátráltatni Önt a célok elérésében. Most azt szeretném, ha hozzákezdene a cél elérését szolgáló stratégia kidolgozásához. Mi a legbiztosabb módja a kiválóság elérésének? Az, ha modellezünk valakit, aki már megtette mindazt, amit mi is meg akarunk tenni. 10. Ezért válasszon ki néhány modellt. Ezek a modellek lehetnek a saját ismerőse, vagy olyan híres emberek, akik nagy sikereket értek el. Írja le három-öt olyan embernek a nevét, akik már elérték azt, amit Ön is el akar érni, és néhány szóban határozza meg azokat a tulajdonságokat és magatartási formákat, amelyek hozzásegítették ezeket az embereket a sikerhez. Ha elkészült, csukja be a szemét, majd egy pillanatra képzelje el, hogy ezeknek az embereknek mindegyike ad Önnek valamilyen tanácsot arra vonatkozóan, hogy mi a legjobb, amit tehet céljai elérése érdekében. Írjon le mindegyiküktől egy fő ötletet azon ötletek közül, amelyeket ezek a személyek adnának Önnek, ha személyesen beszélnének Önnel. Lehet, hogy ezek a fő ötletek arról szólnak, hogy miként kerülhet el valamilyen akadályt, törhet át valamilyen korlátot, mire kell odafigyelnie vagy mit kell keresnie. Csak képzelje el, hogy beszélnek Önhöz, és mindegyikük neve alá jegyezze le az első gondolatot, ami felötlik Önben azzal kapcsolatban, hogy vajon mit mondana az illető. Még ha nem ismeri is őket személyesen, ezzel a módszerrel kitűnő tanácsadókká válhatnak az Ön jövőjének szempontjából. Adnan Khashoggi Rockefellert modellezte. Gazdag, sikeres üzletember akart lenni, ezért modellezett valakit, aki már megtette azt, amit ő is tenni akart. Steven Spielberg már azelőtt modellezte a Universal Studios egy-egy leendő munkatársát, hogy felvették volna dolgozni. Gyakorlatilag az összes híressé vált embernek volt egy modellje, mentora, vagy voltak olyan tanárai, akik a helyes irányba terelték őt. Most már tehát világos belső elképzelése, reprezentációja van arról, milyen irányba akar menni. Időt, energiát takaríthat meg, és elkerülheti a tévutakon való bolyongást, ha követi azoknak a példáját, akik már boldogultak az Önével megegyező célok elérése terén. Kik azok a személyek az Ön életében, akik modellként szolgálhatnak? A barátokban, a családban, az ország vezetőiben, a híres személyiségekben erőforrásokra találhat. Ha nem ismer jó modelleket, arra kell törekednie, hogy elinduljon, és keressen néhány erre a célra alkalmas személyt. Azzal, amit Ön tesz, jelzéseket ad elméjének, világos, tömör célokat képezve. A célok olyanok, mint a mágnes. Magukhoz vonzzák mindazt, ami elősegíti valóra válásukat. A VI. fejezetben megtanulta elméjének működtetését, a szubmodalitások módosítását, kezelését annak érdekében, hogy növelje a pozitív képek és csökkentse a negatív képek erejét, hatalmát. Használjuk fel ezeket az ismereteket céljai eléréséhez! Menjen vissza életének egy olyan időszakába, amikor valamilyen téren maradéktalanul sikeres volt. Csukja be a szemét, és hozza létre gondolatban a lehető 202
legtisztább, legvilágosabb képet az egykori sikerről. Figyelje meg, hogy a képet hol helyezi el: a bal vagy a jobb oldalon, fent, középen vagy lent. Figyelje meg újra az összes szubmodalitást – a kép méretét, formáját, mozgásának minőségét, valamint az általa felidézett hangok és belső érzések típusát. Most gondoljon azokra a célokra, melyeket a mai napon leírt. Hozzon létre egy képet, melyen azt láthatja, hogy milyen lenne Ön, ha mindezt elérné. Helyezze ezt a képet ugyanarra az oldalra, mint a másik a képet, és tegye nagyméretűvé, világossá, élessé és színessé, amennyire csak tudja. Figyelje meg, mit érez. Most már egészen másként fogja érezni magát, és sokkal inkább bizonyos lesz a sikerben, mint akkor, amikor először megfogalmazta a céljait. Ha ennek kivitelezésével problémái adódnának, alkalmazza a „Huss!”-technikát, amelyről már korábban szó volt. Azt a képet, amely azt mutatja, hogy Ön milyen szeretne lenni, vigye át mentális keretének másik oldalára. Tegye életlenné és fekete-fehérré. Majd gyorsan vigye pontosan ugyanarra a helyre, ahol a sikeresség képe van, átszakítva vele minden lehetséges kudarcot tükröző reprezentációt, amit esetleg elképzelt. Olyan gyorsan mozgassa a képet, hogy az felvegye a már sikeresen elért dolog tulajdonságait, vagyis legyen nagyméretű, világos, színes és éles. Ezeket a gyakorlatokat folyamatosan kell végeznie, hogy elméje egyre világosabb, erőteljesebb képet kapjon arról, amit Ön el akar érni. Az agy erőteljesen reagál az ismétlésre és a mély érzésekre, így ha folyamatosan olyannak tapasztalja meg az életét, amilyennek szeretné, és ha ezt az életet mély és erős érzésekkel éli meg, akkor szinte biztos, hogy létre fogja hozni azt, amit szeretne. Ne feledje, hogy a sikerhez vezető út mindig építés alatt áll. 11. Nagyszerű dolog, ha az embernek különböző céljai vannak. Még jobb azonban, ha képesek vagyunk megtervezni, hogy a különféle célok együttesen mit jelentsenek számunkra. Most alakítsa ki az Ön számára ideális napot. Milyen emberek kapnának benne szerepet? Mit tenne Ön? Hogy kezdődne a napja? Hová menne? Alakítsa ki a napját a reggeli felkeléstől kezdve egészen az esti lefekvésig. Milyen jellegű környezetben lenne Ön? Miként érezné magát, amikor egy tökéletes nap után bebújna az ágyába? Fogjon papírt és tollat, és részletesen írja le mindezt. Emlékezzen arra, hogy minden eredmény, cselekvés és megtapasztalt valóság az elmében létrehozott gondolatokból, képekből indul ki, ezért úgy alakítsa ki a napját, ahogy azt a leginkább meg szeretné élni. 12. Néha megfeledkezünk arról, hogy az álmok az otthonunkban kezdődnek. Elfelejtjük, hogy a siker felé vezető első lépés egy, a kreativitásunkat tápláló, olyan környezet létrehozása önmagunk számára, amely segít azzá lennünk, amivé válhatunk. Végül tervezze meg tökéletes környezetét! Azt szeretném, ha a helyszínnel kapcsolatos érzetekre helyezné a hangsúlyt. Engedje szabadon képzeletét. Ne vegyen 203
figyelembe semmilyen korlátot. Minden, amit szeretne, kerüljön az elképzelt helyre. Gondolkozzon úgy, mintha király lenne. Tervezzen egy olyan környezetet, amely kihozná Önből személyiségének legkedvezőbb vonásait. Hol lenne – az erdőben, az óceán mellett, egy irodában? Milyen eszközei lennének – rajztömb, festékek, zene, számítógép, telefon? Milyen segítők, támogatók lennének Ön körül, hogy biztosan elérhesse és létrehozhassa mindazt, amit kíván? Ha nincs világos gondolata arról, hogy milyen lenne az ideális napja, mekkora az esélye annak, hogy el tudja képzelni? Ha nem tudja, milyen lenne az ideális környezete, miként hozná létre? Hogy fog elérni bármit, ha még azt sem tudja, hogy mit akar elérni? Ne felejtse el, hogy az elmének világos, egyértelmű, közvetlen jelzésekre van szüksége arról, hogy mit akar elérni. Elméjének megvan a hatalma, hogy megadjon Önnek mindent, amit Ön akar. De erre csak akkor lesz képes, ha egyértelmű, világos, erős, fókuszált, éles jeleket kap. „A gondolkodás a létező legnehezebb munka, és valószínűleg ezzel magyarázható, hogy oly kevesen próbálkoznak vele.” Henry Ford
Az ebben a fejezetben leírt gyakorlatok elvégzése egyike lehet azoknak a legfontosabb lépéseknek, amelyeket Ön megtehet az említett tiszta és világos jelek létrehozása érdekében. Nem érheti el a célját, ha nem tudja, hogy mi az. E fejezetnek a legfőbb üzenetének az Ön számára annak kell lennie, hogy eredmények mindig vannak. Ha Ön nem biztosítja elméje számára a kívánt eredmények programozását, akkor ezt a programozást valaki más fogja elvégezni Ön helyett. Ha Önnek nincs saját terve, valaki más majd gondoskodni fog róla, hogy Ön beleilleszkedjen az ő tervébe. Ha csak annyit tesz, hogy elolvassa ezt a fejezetet, akkor csak az idejét vesztegeti. Fontos, hogy időt szánjon a leírt gyakorlatok mindegyikének elvégzésére. Lehet, hogy elsőre nem lesznek egyszerűek, de higgye el, megérik a fáradságot, és amint végezni kezdi őket, egyre inkább kedvét fogja találni bennük. Az egyik oka annak, amiért az emberek nem sikeresek az életben, az, hogy a sikert általában a nehéz munka álcája mögé bújtatják. Márpedig a cél kijelölése vagy az eredmény kialakítása – nehéz munka. Az emberek könnyen félreteszik az ilyesféle dolgokat, és megrekednek a megélhetésért való küzdelemben ahelyett, hogy megterveznék életüket. Ezért most bontakoztassa személyes képességeit, és fordítson időt önmaga megfegyelmezésére, hogy tökéletesen végezhesse el ezeket a gyakorlatokat. Ahogy mondani szokás, az életben csak kétféle fájdalom van: a fegyelem fájdalma, illetve a sajnálat fájdalma, és hogy a fegyelem csak grammokat nyom a sajnálat tonnáihoz képest. Rendkívül izgalmas ennek a tizenkét elvnek a használata. Győződjön meg minderről saját maga! 204
Fontos az is, hogy eredményeit rendszeresen áttekintse, felülvizsgálja. Néha változunk, de céljaink ugyanazok maradnak, mivel soha nem állunk meg, hogy áttekintsük, vajon még mindig azt akarjuk-e létrehozni életünkben, mint korábban. Szisztematikusan frissítse fel, aktualizálja a céljait néhány hónapos időközönként, később esetleg évente vagy félévente egyszer. Nagyon hasznos dolog a naplóírás, mivel így folyamatos rálátásunk van céljainkra életünk bármely időpontjában. Nagyszerű dolog a naplót átlapozni, tanulmányozni és látni, miként alakult, vált jobbá életünk, milyen mértékben fejlődtünk. Ha az életet érdemes végigélni, érdemes dokumentálni is. Működik ez a dolog? Igen, működik. Három évvel ezelőtt leültem, és megterveztem az ideális napomat és az ideális környezetemet. Most mindkettőt megélem a valóságban is. Abban az időben egy takaros kis helyen éltem Marina del Reyben, Kaliforniában, de tudtam, hogy többet akarok. Ezért elhatároztam, hogy „végigcsinálom” a saját célmeghatározó műhelyfoglalkozásomat. Elhatároztam, hogy megtervezem a tökéletes napomat, majd beprogramozom a tudatalattimat az annak megfelelő ideális élet létrehozására oly módon, hogy képzeletemben naponta pontosan úgy élem meg az életemet, ahogy a valóságban a legjobban szeretném. Így kezdtem. Tudtam, hogy reggelente, ha felkelek, látni akarom az óceánt, és hogy rendszeresen futni akarok az óceán partján. Élt bennem egy nem egészen tiszta kép egy helyről, amely zöld növényzettel volt övezve, és ott volt a part is. A testedzés mellett szerettem volna egy nagyszerű irodában dolgozni. Ezt magasnak és tágasnak láttam. Hengeres formája volt, és otthonom első vagy második emeletén helyezkedett el. Szerettem volna egy limuzint és egy sofőrt. Üzleti vállalkozást akartam négy vagy öt társsal, akik éppen annyira erősek és lelkesek, mint én, és akikkel rendszeresen találkozhatom, és akikkel új ötleteket gyárthatok. Arról álmodtam, hogy a számomra ideális nő a feleségem lesz. Pénzem nem volt, ezért úgy döntöttem, hogy anyagilag független akarok lenni. Mindent megszereztem, amit az elmémbe beprogramoztam. Minden, amit akkor elképzeltem, valósággá vált. A kastélyom pontosan olyan, amilyennek gondolatban láttam, amikor Marina del Reyben laktam. Hat hónappal azután, hogy elképzeltem őt, találkoztam az ideális nővel, akit másfél évvel később feleségül vettem. Olyan környezetet teremtettem, amely tökéletesen táplálja kreativitásomat, folyamatosan ébren tartja vágyamat, hogy mindaz lehessek, ami lehetek, és ami naponta lehetőséget ad a hálám kifejezésére. Miért jöhetett ez létre? Mert kijelöltem magamnak egy célt, és mindennap következetesen, kongruens módon azt a világos, pontos, közvetlen üzenetet juttattam el az elmémbe, hogy ez az én valóságom. Azáltal, hogy világos, pontos cél volt előtte, erős tudatalattim úgy irányította gondolataimat és cselekedeteimet, hogy létrehozzam a kívánt eredményeket. Számomra bevált a módszer, és ugyanígy beválhat az Ön számára is. 205
„Mikor nincs mennyei látás, a nép elvadul.”Példabeszédek 29:18
Utoljára valamit még meg kell tennie: készítsen listát azokról a dolgokról, amelyek egykor célok voltak, de azóta megvalósította őket – írjon fel mindent, amit az ideális napján már most megtehet, az életében szerepet játszó tevékenységeket és embereket, amelyekért és akikért nagy hálát érez, és mindazokat az erőforrásokat, amelyek már most a rendelkezésére állnak. Ezt a listát én a hála listájának nevezem. Néha az emberek olyannyira figyelnek arra, amit el akarnak érni, hogy elmulasztják méltányolni vagy használni mindazt, ami már megadatott nekik. Egy adott cél felé az első lépést az jelenti, hogy meglássuk, mi az, amivel már most rendelkezünk, adjunk hálát érte, és használjuk fel a jövőbeli eredmények eléréséhez. Mindnyájan birtokában vagyunk olyan módszereknek, amelyekkel életünket bármely pillanatban jobbá tehetjük. A legmerészebb álmok elérésének ma kell elkezdődnie azokkal a mindennapi lépésekkel, amelyek a helyes útra vihetnek minket. Shakespeare írta egykor: „A cselekvés beszéljen önmagáért.” Kezdje el már ma a nagy jelentőségű cselekvést, ami még nagyobb jelentőségű eredményekhez fog vezetni. Ebben a fejezetben láttuk, hogy mennyire fontos szerepet játszik a pontosság a célok, eredmények megfogalmazásában. Ugyanez érvényes az önmagunkkal és másokkal folytatott mindenféle kommunikáció esetében is. Minél pontosabbak vagyunk, annál hatékonyabbak leszünk. A következőkben bemutatom az ilyenfajta pontosság elérésének néhány eszközét.
206
XII. FEJEZET
A PONTOSSÁG HATALMA
„Az emberi nyelv olyan, mint egy repedt kanna, amelyen ritmusokat dobolunk ki a medvék táncoltatásához, miközben örökösen arra vágyunk, hogy szánalmat ébresszünk a csillagokban.” Gustave Flaubert
Gondoljon egy olyan alkalomra, amikor szinte varázserővel bíró szavakat hallott. Lehet, hogy ezek a szavak valamilyen nyilvános eseményen hangzottak el, mint például Martin Luther King híres „Van egy álmom”-beszéde. Lehet, hogy azok a szavak édesapja, édesanyja, vagy egy Önre nagy hatást gyakorló tanárának a szájából származnak. Mindnyájunknak lehetnek emlékei olyan pillanatokról, amikor valaki oly erős meggyőződéssel, pontossággal és tiszta hangzással beszélt, hogy szavai örökre megmaradtak bennünk. „A szavak az emberiség által használt legerőteljesebb gyógyszerek” – mondta egyszer Rudyard Kipling. Mindnyájan fel tudunk idézni olyan alkalmakat, amikor a szavak egyértelműen rendelkeztek valamilyen mágikus, ámulatba ejtő hatalommal, tulajdonsággal. John Grinder és Richard Bandler a sikeres emberek tanulmányozása során sok közös jellemzőre bukkant körükben. Az egyik legfontosabb jellemző a pontos kommunikáció képessége volt. Egy vezetőnek információkat kell feldolgoznia, kezelnie ahhoz, hogy sikeres lehessen. Bandler és Grinder megállapította, hogy a legsikeresebb vezetők látszólag zseniálisak voltak abban a tekintetben, hogy gyorsan eljutottak az információk velejéig, legbensőbb lényegéig, és másokkal is közölték mindazt, amit megtudtak. Ehhez rendszerint olyan kulcskifejezéseket és szavakat használtak, amelyek nagy pontossággal közvetítették a legfontosabb gondolataikat. Ezek a vezetők azzal is tisztában voltak, hogy nem szükséges mindent tudniuk. Különbséget tettek aközött, hogy mit kell, és mit nem kell tudniuk, és arra összpontosították figyelmüket és energiájukat, amit tudniuk kellett. Bandler és Grinder azt is megfigyelték, hogy olyan kiváló terapeuták, mint Virginia Satir, Fritz Pearls és dr. Milton Erickson használtak néhány azonos kifejezést – olyan kifejezéseket, 207
amelyek a páciensek esetében sokszor már egy vagy két kezelés alatt lehetővé tették azonnali eredmények elérését a hosszadalmas, egy-két évnyi kezelés helyett. Semmi meglepő nincs abban, amit Bandler és Grinder megállapított. Emlékezzen vissza: azt tanultuk, hogy a térkép nem egyenlő a tájjal. A tapasztalatok leírására használt szavak nem azonosak magukkal a tapasztalatokkal. Azok csak a tőlünk telhető legjobb verbális reprezentációk, megjelenítési módok. Ezért nyilvánvaló, hogy a siker egyik mércéje az, hogy szavaink mennyire pontosan tudják továbbítani, közölni azt, amit szeretnénk – vagyis, hogy térképünk mennyire hűen adja vissza a táj realitásait. Ugyanúgy, ahogy mindnyájan emlékszünk olyan alkalmakra, amikor a szavak varázserővel hatottak ránk, olyan eseteket is fel tudunk idézni, amikor a kommunikációnk reménytelenül félresikerült és célt tévesztett. Mi talán azt gondoltuk, jól fejezünk ki valamit, miközben egy, a szándékunkkal tökéletes ellentétben álló üzenet jutott el a másik személyhez. Tehát éppen úgy, ahogy a pontos nyelvezet képes hasznos irányokba terelni az embereket, a hanyag, felületes nyelvezet félrevezetheti őket. „Ha a gondolat megronthatja a nyelvet, a nyelv is megronthatja a gondolatot”, írta George Orwell, akinek az 1984 című műve pontosan erre az elvre épül. Ebben a fejezetben azokról az eszközökről fogunk tanulni, amelyek elősegítik, hogy olyan pontossággal és hatékonysággal kommunikálhassunk, ahogy korábban esetleg soha. Megtanuljuk azt is, hogyan tereljünk másokat is ugyanebbe az irányba. Vannak egyszerű nyelvi eszközök, amelyeket bármelyikünk alkalmazhat annak érdekében, hogy elkerüljük azokat a homályos nyelvi megfogalmazásokat és félreérthető fordulatokat, melyek csapdájába a legtöbben beleesünk. A szavak képezhetnek falakat, de lehetnek hidak is. Fontos, hogy a szavakat az emberi kapcsolatok kialakítására, ne pedig az emberek megosztására, egymástól való elválasztására használjuk. Szemináriumaimon azt szoktam mondani a résztvevőknek, hogy meg fogom mutatni nekik, miképpen érhetnek el bármit, amit csak akarnak. Valójában azt mondom nekik, hogy írják le a következőt egy darab papír felső részére: „Hogyan érhetek el bármit, amit akarok?” Majd egy hosszú magyarázatot követően ismertetem velük a varázsformulát. Hogyan lehet bármit elérni, amit akarok? „Kérni kell” – szoktam mondani. – „Az előadásnak vége.” Viccelek vajon? Nem. Amikor azt mondom, „Kérni kell”, azt nem úgy értem, hogy szűkölni, koldulni, panaszkodni, könyörögni vagy megalázkodni kell. Nem arra gondolok, hogy alamizsnát, ingyen ebédet vagy jótékonysági akciót kérjünk. Vagy hogy elvárjuk, hogy valaki más végezze el a munkánkat helyettünk. Azt értem ez alatt, hogy meg kell tanulni intelligensen és pontosan kérni. Tanuljunk meg kérni olyan módon, amellyel elősegítjük céljaink megfogalmazását és elérését. Az előző fejezetben elkezdtük ennek elsajátítását – Ön megfogalmazta azokat a konk208
rét eredményeket, célokat és tevékenységeket, amelyeket el akar érni, illetve amelyekkel foglalkozni akar. Most már szüksége van néhány konkrétabb, specifikusabb nyelvi eszközre. Az intelligens és pontos kérésnek öt irányelve van. 1. Kérjen pontosan. Önmaga és mások számára is meg kell fogalmaznia, hogy mit szeretne. Milyen magas, milyen messze, mennyi legyen? Mikor, hol, hogyan, kivel? Ha vállalkozásának kölcsönre van szüksége, megkaphatja – amennyiben tudja, hogyan kérje. Viszont nem fogja megkapni, ha ezt mondja: „Szükségünk van valamennyi pénzre, hogy nyissunk egy új terméksor felé. Kérem, kölcsönözzenek nekünk valamekkora összeget.” Pontosan meg kell határoznia, mire, miért és mikor van szüksége. Be kell bizonyítania, hogy a kölcsön segítségével képes lesz indítani a gyártást. A célmeghatározási szemináriumokon az emberek mindig azt mondják, több pénzt akarnak. Ilyenkor adok nekik néhány negyeddolláros pénzérmét. Kértek és kaptak, de nem kértek intelligens, értelmes módon, így nem is kapták meg azt, amit akartak. 2. Olyan személytől kérjen, aki tud segíteni. Nem elegendő, ha pontosan kérünk – olyan embertől kell kérnünk, aki rendelkezik az erőforrásokkal: tudással, tőkével, érzékenységgel, vagy üzleti tapasztalattal. Tegyük fel, hogy Önnek problémája van a házastársával. Kapcsolatuk szétesőben van. Alkalma nyílik arra, hogy kiöntse a szívét. Annyira konkrét és becsületes lehet, amennyire emberileg lehetséges. De ha olyan személytől kér segítséget, akinek éppen olyan szánalmas párkapcsolata van, mint Önnek, megkaphatja, amit szeretne? Természetesen nem. Hogy kérésünk teljesülhessen, meg kell találnunk a megfelelő személyt. Mint korábban már említettem, fontos, hogy megtanuljuk észrevenni, mi az, ami működik, és mi az, ami nem. Csupa olyasmit szeretnénk – jobb párkapcsolatot, jobb munkát, bölcsebb pénzbefektetési programot –, amivel valaki már rendelkezik, vagy amit valaki már végez. A trükk a dologban az, hogy meg kell találni azokat a valakiket, és rájönni, mit tesznek jól. Ebben a vonatkozásban sokan a kocsmai bölcsesség felé hajlunk. Találunk egy szimpatikus, együttérző embert, és azt várjuk, hogy ez majd eredményt hoz. Nem, nem hoz eredményt, hacsak az együttérzés nem párosul kellő tudással és tapasztalattal. 3. Teremtsen értéket annak a személynek a számára, akitől kér. Ne csupán kérjen és várjon arra, hogy valaki adjon Önnek valamit. Gondolja végig, hogy miképpen tudna először Ön segíteni neki. Ha Önnek van egy üzleti elgondolása, és pénzre van szüksége ahhoz, hogy sikerre vigye ezt az elgondolást, akkor az egyik megoldás az lehet, hogy olyan személyt keres, aki egyidejűleg segíteni is tud, és a maga számára is hasznot húzhat a dologból. Mutassa be neki, hogy elgondolása miképpen hozhat pénzt Önnek is, neki is. Az értékteremtésnek nem kell mindig ennyire kézzelfogható dolognak lennie. Az érték, melyet Ön létrehoz, lehet csupán egy ér209
zés, a figyelem felhívása valamire vagy egy álom, de ennyi gyakran elég is. Ha Ön odajönne hozzám, és azt mondaná, szüksége van 10 ezer dollárra, valószínűleg azt válaszolnám, hogy „Sok más embernek szintén szüksége van rá.” Ha azt mondaná, azért van szüksége a pénzre, hogy jobbítson az emberek életén, lehet, hogy elkezdenék figyelni Önre. Ha részletesen bemutatná, milyen módon akar segíteni másoknak, és értéket létrehozni a számukra és a saját maga számára is, talán meglátnám, hogy az Önnek nyújtott segítségem révén miképpen részesülhetnék én is azokból az értékekből. 4. Kérjen koncentrált, kongruens meggyőződéssel. A kudarc elérésének legbiztosabb módja az egyértelműség hiányának érzése. Ha Ön nincs meggyőződve arról, amit kér, hogyan lehetne meggyőződve más? Amikor tehát kér, tegye tökéletes meggyőződéssel. Ez a meggyőződés fejeződjön ki mind a szavaiban, mind a fiziológiájában. Legyen képes kimutatni, hogy biztos abban, amit akar, biztos a sikerben és abban, hogy értéket fog teremteni nemcsak önmaga számára, hanem annak a személynek a számára is, akitől kérni akar. Néha az emberek mind a négy felsorolt elvet tökéletesen betartják. Pontosan kérnek. Olyan személytől kérnek, aki segíteni tud. Értéket hoznak létre annak a részére, akitől kérnek. Kongruens módon, meggyőződéssel kérnek. És még ezek után sem kapják meg, amit akarnak. Ennek az az oka, hogy nem tették meg az ötödik dolgot. Vagyis: „nem kértek elég hosszú ideig”. Ez jelenti az intelligens kérés ötödik, és egyben legfontosabb részét. 5. Kérjen addig, amíg meg nem kapja, amit akar. Ez nem jelenti azt, hogy ugyanattól a személytől kell állandóan kérnie. Nem jelenti azt sem, hogy pontosan ugyanúgy kérjen, mint korábban. Emlékezzen vissza, A Siker Alapvető Receptje azt mondja, hogy ki kell fejlesztenie az érzékszervi élességet annak érdekében, hogy tudja, mi az, amit kap, és hogy meglegyen a változáshoz szükséges személyes rugalmassága. Amikor tehát kér, addig kell változnia és alkalmazkodnia, amíg el nem éri, amit akar. Amikor a sikeres emberek életét tanulmányozzuk, újra és újra belebotlunk abba a tényezőbe, hogy ezek az emberek folyamatosan kértek, folyamatosan próbálkoztak, folyamatosan változtak – mert tudták, hogy előbb vagy utóbb találnak valakit, aki kielégítheti az igényeiket. Mi a recept legnehezebb része? Sok ember számára a pontos, konkrét kérés. Nem olyan kultúrában élünk, amely különösebben díjazná a pontos, precíz kommunikációt. Lehetséges, hogy ez az egyik legnagyobb kulturális tökéletlenségünk. A nyelv tükrözi az azt használó társadalom igényeit. Az eszkimóknak több tucatnyi szavuk van a „hó” fogalmának kifejezésére. Miért? Azért, mert ahhoz, hogy egy eszkimó hatékony és ügyes legyen, fel kell tudnia ismerni az eltérő hótípusok közötti finom különbségeket. Van olyan hó, amelyen át lehet bukni, van olyan, amely210
ből iglu, vagyis kunyhó építhető, van olyan, amelyben futtatni lehet a kutyákat, aztán olyan, amit meg lehet enni, vagy olyan, amely készen áll a felolvasztásra. Én kaliforniai vagyok. Gyakorlatilag soha nem látok havat, így az az egy szó, amellyel a hó fogalmát kifejezem, elegendő számomra. Kultúránkban az emberek sok olyan kifejezést és szót használnak, amelyek semmilyen vagy csak minimális pontos, specifikus jelentéssel bírnak. Én ezeket általánosított, nem érzékszervi alapú szavaknak, „nyelvi homálypamacsoknak” nevezem, amelyek nem alkotnak érzékletes nyelvezetet; inkább olyanok, mint valamiféle ködös célozgatás, feltételezés. Ilyen homálypamacs például, ha azt mondjuk: „Mária depressziósnak tűnik.” Vagy: „Mária fáradtnak látszik.” Vagy ami még rosszabb: „Mária depressziós.” Vagy: „Mária fáradt”. A specifikus, konkrét nyelvezet ez: „Mária egy harminckét éves, kékszemű és barnahajú nő, aki a jobb oldalamon ül. Hátradől a széken, diétás kólát iszik, tekintete fókuszálatlan, légzése felszínes.” Ez a különbség a külsőleg ellenőrizhető tapasztalat pontos leírása és az olyan feltételezések között, aminek a valódiságát senki nem láthatja. A beszélő személynek nincs elképzelése arról, hogy mi megy végbe Mária fejében. Csak a térképét használja és feltételezi, hogy tudja, mi Mária tapasztalata. „Nincs az a fortély, amit az ember ki ne próbálna, csak hogy elkerülje a gondolkodás igazi fáradalmait.” Thomas Edison
A feltételezés létrehozása a lusta kommunikátor ismérve. A feltételezés a legveszélyesebb dolgok egyike, amihez a másokkal való kapcsolatainkban folyamodhatunk. Jó példája ennek a Three Mile Island esete. A The New York Times című napilapban megjelent egyik beszámoló szerint a szigeten lévő nukleáris erőmű leállítását eredményező balesethez vezető problémák közül többet már a balesetet jóval megelőzően leírtak a személyzet feljegyzéseiben. A vállalat tisztségviselői később elismerték, hogy ők azt feltételezték, hogy valaki más már foglalkozik az ismertetett problémákkal. Ahelyett, hogy közvetlen lépéseket tettek és megkérdezték volna, pontosan ki a felelős a munkáért, és pontosan milyen munkát végeznek, feltételezték, hogy valahol valaki már dolgozik a problémák megoldásán. E feltételezés eredménye Amerika történetének egyik legsúlyosabb nukleáris balesete lett. Nyelvünk jó része nem több széleskörű általánosításnál és feltételezésnél. Az ennek nyomán létrejövő lusta nyelvezet kiszívja a lelket a valódi kommunikációból. Ha az emberek konkrétan közlik, hogy mi zavarja őket, és ha meg tudjuk érteni, mit akarnak a meglévő zavaró dolgok helyett, tudjuk kezelni a kérdést. Ha viszont nem egyértelmű kifejezéseket és általánosításokat használnak, el fogunk veszni a szellemi homályukban. A hatékony kommunikáció kulcsát a homályon való áttörés, a homály „kiirtása”, szétoszlatása jelenti. 211
Számos módja van a valódi kommunikáció elszabotálásának egy lusta, általánosításoktól hemzsegő nyelvezet használata révén. Amennyiben hatékonyan akarunk kommunikálni, már felbukkanásuk pillanatában fel kell tudnunk ismerni a homálypamacsokat, és tudnunk kell, milyen kérdéseket tegyünk fel a pontosság kikényszerítése érdekében. A nyelvi kifejezési formák pontosságának az a célja, hogy a lehető legtöbb hasznos információra tegyünk szert. Minél közelebb kerülünk a másik személy belső tapasztalatainak teljes reprezentációjához, annál inkább végre tudjuk hajtani a változást.
PRECÍZIÓS MODELL
212
A nyelvi homálypamacsok kezelésének egyik módja a precíziós modell alkalmazása. Ezt a legjobban két kezünk segítségével tudjuk kivitelezni. Fordítsunk néhány percet a fenti rajz memorizálására. Először az egyik, majd a másik kezével külön-külön hajtsa végre a következőket: emelje fel a kezét maga elé, majd vigye el szemeitől balra annyira, hogy szeme a legkényelmesebb szögből vizuálisan a legjobban tárolhassa az információkat. Nézzen az egyik ujjára, majd többször egymás után ismételje el az adott ujjhoz tartozó szavakat. Menjen tovább a következő ujjára, majd megint a következőre és így tovább, amíg nem memorizálta az egyik kezének ujjaihoz tartozó szavakat. Majd hajtsa végre ugyanezt a másik kezével is. Ismételje meg az eljárást az összes ujjára, miközben az ábrán az egyes ujjakhoz tartozó kifejezéseket nézi, és azokat rögzíti az elméjében. Miután ezt végrehajtotta, ellenőrizze, hogy ha ránéz valamelyik ujjára, azonnal eszébe jut-e az adott ujj végéhez írt kifejezés vagy szó. Dolgozzon tovább az ábrák memorizálásán mindaddig, amíg az ujjakhoz kapcsolódó kifejezések automatikusan nem jutnak eszébe. Most, miután elméjében elraktározta e szavakat és kifejezéseket, nézzük, mit is jelentenek valójában. A precíziós modell egy útmutató, melynek segítségével elkerülhetünk néhány tipikus nyelvi csapdát. A modell tulajdonképpen egy térkép azokról a legveszedelmesebb nyelvi fordulatokról, amelyeket az emberek igen gyakran használnak. A modell alapgondolata az, hogy ezeket a fordulatokat már a felbukkanásuk pillanatában fel kell ismerni, és valamilyen konkrétabb, pontosabb kifejezés irányába kell terelni. Biztosítja számunkra az eszközöket kommunikációs partnereink nyelvi torzításainak, törléseinek és általánosításainak minősítéséhez, miközben továbbra is fenntarthatjuk velük az összhangot. Kezdjük a kisujjakkal. A jobb kéz esetében a kisujj mellett látható kifejezés az „egyetemes fogalmak, univerzálék”. A bal kéz esetében a kisujj fölött ez olvasható: „összes, minden, soha”. Az egyetemes fogalmak rendben vannak – már amikor igazak. Amikor azt mondja, hogy minden embernek szüksége van oxigénre, vagy hogy a fia iskolájában az összes tanár főiskolát végzett, csupán tényeket közöl. Gyakoribb, hogy az egyetemes fogalmak lehetőséget adnak a homálypamacsok sűrű használatára. Látunk egy csoport zajos gyereket az utcán, és ezt mondjuk: „A gyerekekben manapság semmi jó modor nincs.” Vagy az Ön egyik alkalmazottja elront valamit, és Ön ezt mondja: „Nem tudom, miért fizetem ezeket az embereket. Soha nem dolgoznak.” Mindkét esetben – és többnyire mindig, amikor egyetemes fogalmakat használunk – egy korlátozott igazságtól eljutottunk egy általános igazságtalansághoz. Lehet, hogy azok a gyerekek zajosak voltak, de nem minden gyerek modortalan. Egy adott munkatárs talán alkalmatlannak tűnik, de nem alkalmatlan az összes munkatárs. Tehát amikor legközelebb ilyen általánosítást hall, egyszerűen forduljon a precíziós modellhez. Ismételje meg a kijelentést, az egyetemes minősítő kifejezést hangsúlyozva. 213
„Az összes gyerek rossz modorú?” Tegye fel a kérdést: „Az összes?” „Nos, úgy gondolom, nem. Csak itt ezek a gyerekek.” „Az alkalmazottai soha nem dolgoznak? Soha?” „Nos, azt hiszem, ez nem igaz. Ez az egy fickó valóban elszúrta a dolgot, de nem mondhatom, hogy ez a többire is igaz lenne.” Most vegye a következő két ujjat együtt, és vizsgálja meg a „kellene”, „nem kellene”, „kell”, „nem tud” korlátozó kifejezéseket. Ha valaki azt mondja Önnek, hogy nem tud megtenni valamit, milyen jelet küld ezzel az agynak? Egy korlátozó hatású jelet, amely valóban biztossá teszi, hogy az illető nem tudja elvégezni az adott dolgot. Ha megkérdezzük az embereket, hogy miért nem tudnak megtenni valamit, vagy miért kell megtenniük valamit, amit nem akarnak, általában nincsenek híján a válasznak. Ezt a láncolatot azzal szakíthatjuk meg, ha ezt mondjuk: „Mi történne, ha képesek lennének megtenni?” Ez kérdés létrehoz egy lehetőséget, amelynek korábban nem voltak tudatában, és arra készteti őket, hogy áttekintsék a tevékenység pozitív és negatív következményeit. Ugyanez a folyamat játszódik le belső párbeszédeink esetében is. Amikor azt mondjuk magunknak: „Nem tudom megtenni”, a következő lépés az legyen, hogy feltesszük a kérdést: „Mi történne, ha meg tudnám tenni?” A válasz pozitív, erőt adó cselekvések és érzések sora lenne. Újfajta reprezentációk lehetőségét teremtené meg, és ezen keresztül új állapototokat, új cselekvéseket és potenciálisan új eredményeket hozna létre. Már csupán annak hatására, hogy feltesszük ezt a kérdést önmagunknak, változni kezd a fiziológiánk és gondolkodásunk, hogy közelebb kerüljünk a célhoz. Megkérdezhetjük azt is: „Mi akadályoz meg abban, hogy ezt most tegyem meg?”, és ezáltal tisztázhatjuk, hogy pontosan mi az, amit meg kell változtatnunk. Most nézzük a középső ujjakat, amelyekhez az igéket kapcsoltuk. Tegye fel a kérdést: „Mennyire pontosan?” Emlékezzen vissza: elméjének világos jelzésekre van szüksége ahhoz, hogy hatékonyan működjön. A homályos nyelv és a homályos gondolkodás eltompítja az elmét. Ha valaki ezt mondja: „Depressziósnak érzem magam”, csupán egy megrekedt állapotot jellemez. Semmilyen konkrétumot nem mond. Nem ad Önnek olyan pozitív információt, amellyel pozitív módon kezdhetne valamit. Szakítsa meg a megrekedt állapotot azzal, hogy eloszlatja a homályt. Ha valaki azt mondja, depressziós, Önnek meg kell kérdeznie, pontosan mennyire depressziós, és pontosan mi okozza azt, hogy így érzi magát. Amikor ráveszi őt, hogy mindezt konkrétan határozza meg, Önnek valószínűleg át kell térnie a precíziós modell egyik részéről egy másik részére. Ha tehát arra kéri az illetőt, fogalmazzon pontosabban, ő esetleg ezt mondja: „Depressziós vagyok, mert a munkahelyen mindig elrontok valamit.” Mi a következő kérdés? Igaz-e az egyetemes fogalom? Nem valószínű. Ön tehát megkérdezi: „Mindig elront valamit a munkahelyén?” A válasz nagy valószínűséggel az lesz: „Nos, nem, nem mindig, azt hiszem.” A homályosság eloszlatásával, a konkrétumokhoz való eljutással úton 214
vagyunk egy valódi probléma azonosítása és kezelése felé. Általában az történik, hogy valaki valamilyen kisebb hibát vétett, és ezen keresztül próbál szimbolizálni valamilyen nagy kudarcot, ami csak a saját elméjében létezik. Most illessze össze a két mutatóujját, vagyis azokat az ujjait, amelyhez a főnevek tartoznak, és amelynél a „Pontosan ki vagy mi?” felirat látható. Minden esetben, amikor főneveket – embereket, helyeket vagy dolgokat – hall említeni bármilyen általánosított kijelentésben, válaszoljon olyan mondattal, amely tartalmazza a „pontosan ki (vagy mi)?” kifejezést. Ugyanezt tettük az igékkel is, amikor a határozatlan homályos kifejezésről a valós világ felé haladtunk. Nincs mit kezdeni egy olyan általánosított felhős homályossággal, amely csak valakinek a fejében van jelen. Csak a valós világgal tudunk konkrétan foglalkozni. A határozatlan főnevek a homályos fogalmazás legrosszabb megnyilvánulásai közé tartoznak. Milyen gyakran halljuk, amikor valaki ezt mondja: „Nem értenek meg” vagy „Nem adnak tisztességes lehetőséget.” Pontosan kik azok, akik nem értik meg őt, vagy nem adnak neki lehetőséget? Ha egy nagy szervezetről van szó, akkor ott valószínűleg van egy ember, aki meghozza a döntést. Ahelyett, hogy beleragadnánk ebbe a homályos világba, ahol „ők” nem értik meg őt, meg kell találnunk a módját, hogy a valós világhoz kapcsolódó döntéseket meghozó valóságos személlyel foglalkozzunk. A határozatlan, arctalan „ők” használata a legrosszabb kibúvó lehet. Ha nem tudjuk, hogy az „ők” kiket takar, képtelennek fogjuk érezni magunkat arra, hogy megváltoztassuk a helyzetünket. Ha viszont a konkrétumokra fókuszálunk, visszanyerhetjük a dolgok irányításának lehetőségét. Ha valaki azt mondja, „Az Ön terve nem fog működni”, ki kell derítenie, hogy pontosan milyen problémája van az illetőnek a tervvel. Az olyan cáfolat, hogy „De igen, működni fog”, nem fogja fenntartani az összhangot vagy megoldani a problémát. Gyakran nem a teljes tervről, hanem annak csak egy kis részéről van szó. Ha megpróbálja az egész tervet átdolgozni, akkor olyan helyzetbe kerül, mint egy radar nélkül repülő pilóta. Megoldhat minden kérdést, kivéve azt az egyet, ami a problémát jelenti. Ha pontosítja, hol van a probléma, és a megfelelő résszel foglalkozik, jó úton halad afelé, hogy értékes változást hozzon létre. Emlékezzen vissza: annál jobb egy térkép, minél inkább megközelíti a valóságos tájat. Minél többet képes felfedezni abból, hogy miből áll a táj, annál nagyobb hatalma van a megváltoztatására. Most a precíziós modell utolsó részeként nyomja össze a két hüvelykujját. Az egyik hüvelykujj azt mondja: „Túl nagy mennyiség, túl sok, túl költséges”, a másik pedig azt: „Mihez képest?” Amikor azt mondjuk, „Túl nagy mennyiség, túl sok, túl költséges”, a törlésnek egy másik formáját alkalmazzuk. Gyakorta ezek a kifejezések egy olyan önkényesen kitalált mércéhez kapcsolódnak, amely valahol mélyen az elménkben rejtőzik. Mondhatjuk, hogy az egy hétnél hosszabb szabadság túl sok idő ahhoz, hogy távol legyünk a munkánktól. Vagy gondolhatjuk azt, hogy túl költséges mulatság 299 dollárt elkölteni a gyermekünk által kért otthoni számítógépre. 215
Egy összehasonlítás elvégzésével kiléphetünk általánosításaink köréből. Lehet, hogy megéri két hetet távol tölteni a munkától, amennyiben úgy jövünk vissza szabadságról, hogy tökéletesen kipihentük magunkat, és képesek vagyunk a lehető legjobban végezni a munkánkat. Az otthoni számítógép talán csak akkor tűnik túl költségesnek, ha nem gondolunk arra, hogy valamilyen jó célt szolgál. Ha figyelembe vesszük, hogy egy értékes eszközről van szó, ami a tanulást segíti, akár több ezer dollárt is megérhet. Az egyetlen mód a dolgok racionális megítélésére az, ha érvényes összehasonlítási pontokkal rendelkezünk. Ha használni kezdi a precíziós modellt, tapasztalni fogja, hogy ezt természetes módon teszi. Előfordul például, hogy valaki azt mondja nekem: „Az ön szemináriuma túl drága”, amire én ezzel válaszolok: „Mihez képest?”, ő pedig esetleg ezt mondja: „Hát más szemináriumokhoz képest, amelyekre járok.” Ilyenkor kiderítem, hogy konkrétan milyen szemináriumokra utalt, és tovább érdeklődöm valamelyikről: „Pontosan mennyire olyan az a szeminárium, mint az enyém?” „Hát” – válaszolja az illető – „valójában nem is olyan.” „Ez érdekes. Mi történne, ha úgy érezné, az én szemináriumom valóban megéri az időt és a pénzt?” A légzése megváltozik, elmosolyodik, és ezt mondja: „Nem is tudom… Jól érezném magam, azt hiszem.” „Pontosan mit tehetnék azért, hogy segítsek a szemináriumommal kapcsolatban már most így érezni?” „Nos, ha több időt fordítana erre és erre a témára, valószínűleg elégedett lennék vele.” „Rendben. Ha több időt fordítanék arra a témára, úgy érezné, hogy a szeminárium megéri az időt és a pénzt?” Beleegyezően bólint. Mi zajlott le a fenti párbeszéd során? Megtaláltuk azokat a valódi, konkrét pontokat, amelyekkel foglalkoznunk kellett. Egy sor általánosítás felől elindulva elérkeztünk egy sor konkrétumhoz. És amikor már ott voltunk a konkrétumoknál, úgy tudtuk kezelni őket, hogy megoldottuk a problémáinkat. Ez így van csaknem mindenfajta kommunikáció esetében. A megegyezéshez, egyetértéshez vezető út konkrét információkkal van kikövezve. A következő néhány nap során kezdjen el figyelni a mások által használt nyelvezetre. Kezdje el felismerni az egyetemes fogalmakat, a határozatlan igéket és főneveket. Hogyan kérdezne rá ezekre? Kapcsolja be a tévét, és kövessen figyelemmel egy interjút. Ismerje fel az alkalmazott homályos kifejezéseket, és tegyen fel olyan kérdéseket a tévékészüléknek, amelyeken keresztül megkaphatná azt a konkrét információt, amelyre szüksége van. Nézzünk néhány olyan további mintát, amelyre figyelni kell. Kerülje az olyan szavakat, mint „jó”, „rossz”, „jobb”, „rosszabb” – vagyis az olyan szavakat, amelyek valamilyen értékelési vagy megítélési formát tükröznek. Amikor olyan kifejezéseket hall, hogy „Ez rossz elképzelés” vagy „Helyénvaló mindent megenni, ami a 216
tányéron van”, ilyen kérdésekkel reagálhat: „Ki szerint?” vagy „Honnan tudja ezt?” Néha az emberek olyan kijelentéseket tesznek, amelyekkel összekapcsolják az okot és okozatot. Mondhatják például, hogy „A megjegyzései megőrjítenek” vagy „Az Ön észrevételei elgondolkodtatnak.” Ha ilyesmit hall, tudni fogja, hogy meg kell kérdeznie: „Konkrétan mennyire okozza X az Y-t?” Az ilyen kérdések révén jobb kommunikátor és jobb modellező válhat Önből. Egy másik dolog, amivel óvatosnak kell lennünk, a verbális gondolatolvasás. Amikor valaki azt mondja, „Tudom, hogy szeret engem” vagy „Azt gondolod, hogy nem hiszek neked”, akkor Önnek meg kell kérdeznie: „Honnan tudod?” Az utolsó minta, amit meg kell tanulnunk, kissé finomabb, ami már önmagában is elegendő ok arra, hogy figyelmet szenteljünk neki. Mi a közös az olyan szavakban, mint „figyelem”, „kijelentés” és „ok”? Igen, ezek főnevek. De a külvilágban nem találjuk meg őket. Látott Ön már valaha figyelmet? A figyelem nem egy személy, egy helyszín vagy egy tárgy. Ez a szó valójában ige volt, amely a figyelés folyamatát írja le. A főnevesülésen vagy főnévképzésen átesett szavak olyan szavakká váltak, amelyek elvesztették meghatározottságukat. Amikor ilyet hall az ember, azonnal vissza akarja változtatni cselekvő formává – amely biztosítja a tapasztalat átirányításának és megváltoztatásának lehetőségét. Ha valaki azt mondja: „Meg akarom változtatni a tapasztalatomat”, az átirányítás módja az, ha a következőket mondjuk: „Mit akarsz megtapasztalni?”. Ha azt mondja: „Szeretetet akarok”, így válaszolhatunk: „Milyen formában akarod, hogy szeressenek?” vagy „Mi az, hogy szeretni?” Van-e különbség a két forma között a meghatározottság tekintetében? Persze, hogy van. Megfelelő kérdések feltevésével a kommunikáció irányításának újabb lehetőségei tárulnak fel. Az egyik közülük az „eredmény-keret”. Ha megkérdezzük valakitől, hogy mi az, ami zavarja őt, vagy hogy mi a baj, válaszként egy hosszú disszertációt fogunk kapni. Azáltal, hogy megkérdezzük, „Mit akarsz?” vagy „Hogyan akarod megváltoztatni a helyzetet?”, átirányítottuk a beszélgetést a problémáról a megoldásra. Bármilyen helyzetben, függetlenül attól, hogy az mennyire komor képet mutat, van valamilyen elérendő kívánatos eredmény. A cél mindig az legyen, hogy irányt váltsunk az elérendő eredmény felé, és minél inkább eltávolodjunk a problémától. Ennek érdekében a megfelelő kérdéseket tegye fel. Akárhány ilyen kérdés lehet. Az NLP-ben ezeket „eredményre irányuló kérdéseknek” nevezik. „Mit akarok?” „Mi a cél?” „Miért vagyok itt?” „Mit akarok a te részedre?” „Mit akarok a saját részemre?” Itt szót kell ejtenünk egy másik fontos keretről. A „miért” kérdőszóval kezdődő kérdések helyett válasszuk inkább a „hogy”-gyal kezdődő kérdéseket. A „miért”217
tel kezdődő kérdésekre okokat, magyarázatokat, indoklásokat és kifogásokat kaphatunk válaszul. Az ilyen válaszok viszont általában nem nyújtanak hasznos információt. Ne kérdezze meg gyermekétől, hogy miért van gondja a számtanfeladatával. Azt kérdezze meg tőle, mit kell tennie ahhoz, hogy jobban teljesítsen. Nem kell megkérdezni az alkalmazottat, miért nem szerezte meg azt a szerződést, amelyre Ön ajánlatot tett. Kérdezze meg tőle inkább, hogy miképpen tud megváltozni úgy, hogy Ön biztos lehessen afelől, hogy a következő szerződést már megszerzi. A jó kommunikátorokat nem érdekli a magyarázat, hogy valami miért megy rosszul. Ők meg akarják találni a módszert arra, hogy azt a valamit miként lehet jól elvégezni. A helyes kérdések ebbe az irányba fognak vezetni minket. Hadd osszak meg Önnel egy utolsó szempontot, amely az V. fejezetben vizsgált pozitív meggyőződésekhez kapcsolódik. A másokkal és önmagával folytatott mindennemű kommunikációjának abból az elvből kell kiindulnia, hogy minden valamilyen céllal történik, és Ön ezeket a történéseket céljai szolgálatába állíthatja. Ez azt jelenti, hogy a kommunikációs készségeknek visszajelzést kell tükrözniük, nem pedig kudarcot. Általában nem éljük meg kudarcként, ha a kirakós játék egyik darab nem illik egy adott helyre. Emiatt nem hagyjuk abba a kép kirakását. A nem illeszkedő darabot visszajelzésnek tekintjük, és egy másik darabbal próbálkozunk, amely ígéretesebbnek tűnik. Előnyére válik, ha a kommunikáció terén is felhasználja ezt az általános szabályt. Létezik egy olyan konkrét kérdés vagy egy olyan pontos kifejezés, amely szinte bármilyen kommunikációs problémát áttranszformál, más irányba terel. Ha követi az itt áttekintett általános elveket, minden helyzetben képes lesz megtalálni azt a konkrét kérdést vagy pontos kifejezést. („Minden helyzet” – már akár ennél a kifejezésnél is elkezdheti a precíziós modell használatát!) A következő fejezetben megvizsgáljuk minden sikeres emberi kölcsönhatás tartóoszlopát, azt a kötőanyagot, amely összeköti egymással az embereket. Ez pedig…
218
XIII. FEJEZET
AZ ÖSSZHANG VARÁZSA
„A megértő barát segít azzá válnod, aki lenni szeretnél.” Romain Rolland
Gondoljon egy olyan esetre, amikor Ön és egy másik személy tökéletes összhangban voltak egymással. Ez a másik személy lehetett egy barát, egy szerető, egy családtag vagy valaki, akivel csak véletlenül találkozott. Gondoljon vissza erre az alkalomra, és próbálja felidézni, hogy abban a személyben mi volt az, ami miatt Ön oly könnyen rá tudott hangolódni. Bizonyára azért volt ez lehetséges, mert hasonlóan gondolkodtak, vagy ugyanúgy éreztek egy adott filmmel, könyvvel vagy élménnyel kapcsolatban. Talán nem is vették észre, de lehet, hogy mindketten hasonló ütemben lélegeztek vagy beszéltek. Esetleg hasonló múltjuk vagy meggyőződéseik voltak. Végső soron mindegy, milyen magyarázatot találunk, mert az mindenképpen ugyanannak az alapelemnek, az összhangnak a visszatükröződését jelenti. Az összhang olyan képesség, melynek révén beléphetünk egy másik személy világába, éreztetni tudjuk vele, hogy megértjük őt, és hogy erős közös kötelék kapcsol össze bennünket. E képesség lehetővé teszi, hogy a világról alkotott saját térképünkről átlépjünk az általa készített másik térképre. Ez a lényege a sikeres kommunikációnak. Az összhang a másokkal való eredményes együttműködés legfontosabb eszköze. Emlékezzen vissza: az V. fejezetben azt tanultuk, hogy az emberek jelentik a legfontosabb erőforrást. Nos, ezt az erőforrást az összhang segítségével tudjuk kihasználni. Teljesen mindegy, hogy mit akarunk elérni az életben – ha sikerül összhangot kialakítani a megfelelő emberekkel, képesek leszünk kielégíteni igényeiket, és ők is képesek lesznek kielégíteni a mieinket. Az összhang kialakításának képessége egyike a legfontosabb készségeknek, amelyekkel valaki rendelkezhet. Ahhoz, hogy valaki jó előadó, jó eladó, jó szülő, jó barát, jó rábeszélő vagy jó politikus legyen, igazából összhangra van szüksége, annak képességére, hogy erős közös emberi köteléket, és rokonszenvre épülő kapcsolatot hozzon létre. 219
Sok ember roppant bonyolulttá és nehézzé teszi az életet, holott annak nem kell bonyolultnak és nehéznek lennie. Valamennyi készség, amelyről ebben a könyvben tanulunk, valójában eszközt, módszert jelent az emberekkel való nagyobb összhang elérésére, és a másokkal való összhang szinte minden feladatot egyszerűbbé, könnyebbé és élvezetesebbé tesz. Bármit akarjunk is az életben tenni, látni, létrehozni vagy megtapasztalni, legyen az a spirituális önmegvalósítás vagy egymillió dollár előteremtése, mindig lesz valaki, aki segíthet célunk gyorsabb és könnyebb elérésében. Mindig lesz valaki, aki tudni fogja, hogy juthatunk el célunkhoz gyorsabban, hatékonyabban, vagy aki tehet valamit, ami segít gyorsabban elérni a célunkat. Segítségét úgy tudunk igénybe venni, ha megteremtjük ezzel a személlyel az összhangot, azt a varázslatos köteléket, amely egyesíti az embereket, és amelynek hatására egymás partnereinek érzik magukat. Akarja tudni, melyik a valaha kitalált leghamisabb sablonos közhely? Az, amelyk így szól: „Az ellentétek vonzzák egymást.” A legtöbb hamis dologhoz hasonlóan ennek is van némi igazságtartalma. Amikor az emberekben elegendő közös tulajdonság van, a különbözőségek némi izgalmat visznek a dolgokba. Viszont összességében nézve ki az, aki az Ön számára vonzó? Kivel akarja az idejét tölteni? Olyasvalakit keres, aki állandóan ellenkezik Önnel, akinek eltérő érdeklődése van, aki akkor szeret aludni, amikor Ön játszani akar, és akkor szeretne játszani, amikor Ön aludni akar? Természetesen nem. Nyilván olyan emberekkel akar együtt lenni, akik Önhöz hasonlóak, mégis valamiképpen egyéniek. A hasonló emberek rendszerint kedvelik egymást. Vajon az emberek olyan személyekből hozzák létre a klubokat, akik különböznek tőlük? Nem. Akik klubokban összejárnak, azok egykori veterán háborús bajtársak, bélyeggyűjtők vagy baseballkártya gyűjtők, mert a közös dolgok összhangot teremtenek. Járt már Ön politikai pártgyűlésen? Hát nem érezhető az ilyen helyeken az azonnali kötődés olyan emberek között, akik korábban még soha nem látták egymást? Komikusok körében az egyik tipikus jelenet az, amikor egy hadaró, bizalmaskodó, extrovertált személy megpróbál kapcsolatot teremteni egy csendes, visszahúzódó, introvertált személlyel. Hogyan boldogulnak együtt? Rettenetesen. Nem hasonlítanak egymásra eléggé ahhoz, hogy valóban kedveljék egymást. Ki iránt érez nagyobb vonzódást a legtöbb amerikai: az angolok vagy az irániak iránt? Egyszerű a válasz. És kikkel van a legtöbb közös tulajdonságunk? A válasz ugyanaz. Gondoljunk a Közel-Keletre. Ön szerint miért vannak problémák ezen a területen? A zsidók és az arabok hasonlítanak egymásra vallási meggyőződéseik tekintetében? Ugyanolyan felépítésű az igazságszolgáltatási rendszerük? Ugyanazt a nyelvet beszélik? Hosszan folytathatnánk ezeket a kérdéseket. A köztük lévő problémák a különbözőségeikből adódnak. Valójában amikor azt mondjuk, hogy az emberek között „különbözőségek vannak”, arra gondolunk, hogy azok a tulajdonságok, amelyekben nem hasonlítanak 220
egymásra, mindenféle problémákat okoznak. Mi a helyzet a fehérekkel és a feketékkel az Egyesült Államokban? Miből adódnak a problémák? Abból, ha az emberek az eltérő tulajdonságokra összpontosítanak – a bőrszínre, a kultúrára és a szokásokra. A nagymértékű különbözőségekből felfordulás származhat. A hasonlóságból általában harmónia alakul ki. Így volt ez mindvégig az emberiség történelme során. És így van globális méretekben és a személyes kapcsolatok szintjén is. Nézzük meg bármely kapcsolatot bármely két ember között, és látni fogjuk, hogy a legelső dolog, ami kialakította a kettőjük közötti kötődést, valamilyen mindkettőjükben meglévő közös tulajdonság volt. Lehet, hogy ugyanazt a dolgot különböző módon csinálják, de a közös vonások voltak azok, amelyek összehozták őket. Gondoljon valakire, akit igazán kedvel, és vizsgálja meg, mi teszi őt vonzóvá. Talá nem azok a tulajdonságai, melyek révén hasonlít Önhöz, vagy legalábbis nem az a tulajdonság, amit Ön is ki akar alakítani saját magában? Ön nem fogja azt gondolni: „Hű, hát ez a fickó mindenben az ellenkezőjét gondolja annak, mint amit én gondolok. Micsoda nagyszerű srác!”, hanem inkább azt: „Milyen klassz srác. Többnyire ugyanúgy látja a világot, ahogy én, és még ki is tágítja a látókörömet.” Most gondoljon olyasvalakire, akit ki nem állhat. Ez a valaki olyan, mint Ön? Azt gondolja-e róla: „Istenem, micsoda rohadt alak. Ugyanúgy gondolkodik, mint én”? Vajon mindez azt jelenti, hogy nincs kiút abból az ördögi körből, amelyben a különbségek konfliktushoz vezetnek, és még több konfliktust és még több különbséget generálnak? Nem, természetesen nem jelenti ezt. Azért nem, mert minden esetben, ahol különbségek vannak, hasonlóságok is felfedezhetők. Sok különbség van az amerikai feketék és fehérek között? Bizonyára, ha így akarjuk látni a helyzetet. Viszont sokkal több köztük a hasonlóság, nem igaz? Mindnyájan férfiak és nők vagyunk, fivérek és nővérek, hasonló félelmeink és törekvéseink vannak. A különbözőségtől a harmóniáig ugyanaz az út vezet, mint a különbségekre való összpontosítástól a hasonlóságokra való összpontosításig. A valódi kommunikáción belül az első lépést annak megtanulása jelenti, hogy a világról alkotott saját térképünkről átlépjünk valaki másnak a térképére. És mi teszi ezt lehetővé számunkra? Az összhang megteremtésének készsége. „Ha egy embert meg akarsz nyerni az ügyednek, először arról győzd meg őt, hogy őszinte barátja vagy.” Abraham Lincoln
Hogyan kell összhangot teremteni? Közös dolgok létrehozásával vagy felfedezésével. Az NLP nyelvén ezt a folyamatot „tükrözésnek” vagy „illeszkedésnek” nevezzük. Sokféle módja van annak, hogy egy másik személlyel közös vonáso221
kat alakítsunk ki, és ennek eredményeként létrehozzuk az összhang állapotát. Tükrözni lehet az érdeklődési köröket – vagyis lehetnek hasonló élményeink, hasonló lehet az öltözködési stílusunk vagy a kedvenc tevékenységünk. Vagy tükrözni lehet a kapcsolatokat – azaz lehetnek hasonló barátaink vagy ismerőseink. A meggyőződéseket is lehet tükrözni. Ezek mind közös tapasztalatoknak számítanak. Együtt alkotják annak módját, ahogy barátságokat és kapcsolatokat hozunk létre. Mindezekben a tapasztalatokban van egy közös jellemző: közlésük, kommunikálásuk szavakon keresztül történik. A másokhoz való illeszkedés legáltalánosabb módja az egymásról szóló, szavakon keresztül történő információcsere. Bizonyos tanulmányok szerint azonban az emberek közötti kommunikációnak mindössze hét százaléka zajlik magukon a szavakon keresztül. Harmincnyolc százalékot képvisel a hangnem. Tudom, hogy amikor gyerek voltam, és anyám felemelte a hangját, s egy bizonyos hangnemben azt mondta, hogy „Anthony”, az sokkal többet jelentett a puszta nevemnél. A kommunikáció ötvenöt százalékát, tehát a legnagyobb hányadát a fiziológián, vagyis a testbeszéden keresztül bonyolítjuk le. A beszélő személy arckifejezései, gesztikulációja, mozdulatainak minősége és típusa jóval többet árul el a mondanivalóról, mint maguk a kimondott szavak. Ez magyarázza azt, hogy egy olyan fickó, mint Don Rickles, aki odajön és letámadja az embert, szörnyű dolgokat mond, mindenkit megnevettet. Vagy azt, ahogy Eddie Murphy „cifra” káromkodásaival megnevetteti a nézőket. Ugyanis nem a szavak jelentik a lényeget, hanem az, ahogy azokat kimondják – a hangszín, a hangnem, a fiziológia teremti meg azt a hatást, amely nevetésre készteti az embereket. Ha tehát csak a beszélgetés tartalmán keresztül próbálunk meg összhangot teremteni, elmulasztjuk a leghatásosabb módokat, amelyekkel a közös tulajdonságokat tudnánk közvetíteni egy másik személy elméje felé. Az összhang megteremtésének egyik legjobb módja az, ha az adott személy felé valamilyen közös fiziológiai jellegzetességet tükrözünk, vagy ha létrehozunk egy ilyen jellegzetességet. Ezt tette a nagy hipnoterapeuta, dr. Milton Erickson. Megtanulta más emberek légzési formáinak, testtartásának, hangszínének és gesztusainak tükrözését. Ennek révén pedig percek alatt erős kötődésen alapuló összhangot ért el. Olyan emberek, akik addig nem is ismerték őt, egyik percről a másikra feltétel nélkül megbíztak benne. Ha tehát Ön képes csupán szavak segítségével összhangot kialakítani, gondoljon annak az összhangnak a hihetetlen erejére, amelyet a szavak és a fiziológia kombinálásával hozhat létre. Míg a szavak a tudatos elmére hatnak, a fiziológia a tudatalattira fejti ki hatását. Ez az a szint, ahol az agy azt gondolja: „Hé, ez az ember olyan, mint én. Biztosan rendes.” Amikor ez bekövetkezik, már erős a vonzódás és a kötődés. És mivel ez a kötődés öntudatlan, annál hatásosabb. Ilyenkor másnak nem is vagyunk tudatában, csak a már létrejött kötődésnek. 222
Hogy kell tehát egy másik személy fiziológiáját tükrözni? Milyen jellegű fizikai vonásokat tükrözhetünk? Kezdjük az illető hangjával. Tükrözzük a hangnemét és a kifejezéseit, hangjának magasságát, beszédsebességét, a beszéd közben tartott szüneteit, hangerejét. Tükrözzük kedvenc szavait, kifejezéseit. Mi legyen a testtartással, a légzési formával, a szemkontaktussal, a testbeszéddel, az arckifejezésekkel, a kézmozdulatokkal vagy más jellegzetes mozdulatokkal? Bármely fiziológiai vonás, kezdve attól, ahogy valaki a lábait lehelyezi a talajra, egészen addig, ahogy a fejét megdönti, tükrözhető. Lehet, hogy elsőre ez abszurdnak hangzik. Mi történne, ha a másik személy minden tulajdonságát tükröznénk? Tudja, mi történik ilyenkor? Az ember úgy érzi, megtalálta lelki társát, azt, aki teljességgel megérti őt, aki képes a legmélyebb gondolataiban is olvasni, aki olyan, mint ő. Az összhang állapotának megteremtéséhez azonban nem kell mindent tükröznünk a másik személy tulajdonságai közül. Ha a tükrözést a hangnemmel vagy egy hasonló arckifejezéssel kezdi, megtanulhat hihetetlenül jó összhangot kiépíteni bárkivel. A következő néhány napban gyakorolja azoknak az embereknek a tükrözését, akikkel együtt van. Tükrözze gesztusaikat és a testtartásukat, légzésük ritmusát és levegővételük módját. Hangszínüket, beszédük tempóját, hangjuk erősségét. Figyelje meg, hogy az emberek ezáltal közelebb érzik-e magukat Önhöz, vagy Ön közelebb érzi-e magát hozzájuk? Emlékszik még a fiziológiáról szóló fejezetben szereplő tükrözési tapasztalatra? Amikor egy személy valaki más fiziológiáját tükrözi, képes megtapasztalni nemcsak a másikéval megegyező állapotot, hanem ugyanazokat a fajta belső élményeket, sőt ugyanazokat a gondolatokat is. Mit szólna ahhoz, ha ezt Ön is meg tudná tenni a mindennapi életében? Mit szólna, ha olyan ügyes tükröző válna Önből, hogy tudná, hogy másvalaki mire gondolt? Milyen összhangot alakítana ki ennek érdekében, és mit tudna kezdeni vele? Félelmetes dolog belegondolni ebbe, pedig a professzionális kommunikátorok állandóan ezt teszik. A tükrözés éppen olyan készség, mint bármely más dolog. Kifejlesztése gyakorlás kérdése. Ön azonban már most rögtön is használhatja a módszert, és eredményeket is érhet el. Amikor a tükrözést részeire bontjuk, két kulcsfontosságú elemet találunk benne – az éles megfigyelést és a személyes rugalmasságot. Lássunk egy kísérletet, amit akkor végezhet el, amikor együtt van valakivel. Döntsék el, melyikük legyen a tükröző személy, és melyikük a vezető. A vezetőnek egy vagy két perc alatt a lehető legtöbb fizikai változást kell végrehajtania. Változtatnia kell az arckifejezéseit, a testhelyzetét, a légzését. Változtassanak meg nagy dolgokat, például azt, ahogy a karjukat tartják, illetve kis dolgokat, mint például a nyakizmok feszülése. Nagyon jó a gyakorlatot gyerekekkel végezni. Imádni fogják. Amikor befejezték, hasonlítsák össze a feljegyzéseiket. Nézzék meg, mekkora sikerrel tükrözték egymást. Ezután cseréljenek szerepet. Valószínűleg tapasztalni fogják, hogy legalább annyi jellegzetességet kihagynak, mint amennyit felfedeznek. Bárkiből válhat mesteri tükröző, 223
de azzal a felismeréssel kell elindulni, hogy az emberek sokszázféle módon mozgatják testüket, és minél inkább tudatában vagyunk a különféle testhelyzeteknek, annál sikeresebbek lehetünk. Annak ellenére, hogy a lehetőségek száma végtelen, az emberek példáulülő helyzetben általában kevesebb mozdulatot tesznek. Némi gyakorlás után még arra sem lesz szüksége, hogy tudatosan gondoljon a mozdulat végrehajtásának módjára. Egyszerűen automatikusan fogja tükrözni az Ön körül lévő emberek testhelyzetét és fiziológiai jellemzőiket. A hatékony tükrözésnek végtelenül sok apró jellegzetessége van, de az alapját az képezi, amellyel a stratégia felderítéséről szóló fejezetben foglalkoztunk – ez pedig
224
a három alapvető reprezentációs rendszer. Azt mondtuk, hogy mindenki használja mindhárom reprezentációs rendszerét. Viszont a legtöbb embernek vannak olyan erős preferenciái, előnyben részesített reprezentációs rendszerei, amelyekre időről időre támaszkodik. Gyakran elsősorban vizuálisak, auditívak vagy éppen kinesztetikusak vagyunk. Ha kiderítettük egy adott személy elsődleges reprezentációs rendszerét, máris gyökeresen leegyszerűsítettük a vele való összhang kialakításának feladatát. „A hatékony kommunikáció érdekében fel kell ismernünk, hogy mindnyájan eltérően látjuk a világot, és ezt a felismerést útmutatóként kell használnunk a másokkal való kommunikációnkhoz.” Anthony Robbins
Ha a magatartás és a fiziológia különféle tényezők véletlenszerű halmazából állna, aprólékos gonddal kellene kiválasztani minden egyes elemet, majd egyenként összeilleszteni azokat. A reprezentációs rendszerek viszont olyanok, mint egy titkos kód kulcsai. Egy ténynek az ismerete tucatnyi más tény felismeréséhez vezet. Amint a VIII. fejezetben láttuk, a magatartási formák egész sora, konstellációja kapcsolódik ahhoz, ha valaki elsődlegesen például vizuális beállítottságú. Vannak tipikus verbális jelek, jellemző kifejezések, mint például „Nekem így tűnik a dolog” vagy „Nem tudom elképzelni magam, hogy azt teszem.” A beszéd általában gyors, a légzés a mellkas felső részében történik. A hang tónusa magas, nazális és/vagy gyakran mesterkélt, erőltetett. Általában izomfeszülés is fennáll, különösen a vállakban és a hasi részen. A vizuális beállítottságú emberek hajlamosak arra, hogy sokat mutogassanak. Gyakran hajlott, görnyedt a válluk és hosszabb a nyakuk. Az auditív típusú emberek olyan kifejezéseket használnak, mint például „Ez jól hangzik”, „Ez nekem nem mond semmit.” A beszéd árnyaltabb, a tempó kiegyensúlyozottabb, a beszédhang többnyire tiszta, zengő tonalitású. A légzés rendszerint egyenletes és mély, a rekeszizomból vagy a teljes mellkasból indul ki. Kiegyensúlyozott izomfeszülés is tapasztalható. Ha az emberek összefonják a kezüket vagy a karjukat, az általában auditív megközelítést jelez. Az ilyen típusú emberek hajlamosak vállukat ferdén, görnyedten tartani, a fejüket pedig enyhén megdönteni valamelyik oldalra. A kinesztetikus emberekre olyan kifejezések használata jellemző, mint például az, hogy „Ezt nem érzem jónak” vagy „Egyszerűen nem vagyok kapcsolatban a dolgokkal.” Lassú tempóban beszélnek. Sokszor hosszú szüneteket tartanak a szavak között, és a hangszínük mély. A sokféle testi mozdulat a kézzelfogható vagy külső kinesztetikus megközelítést jelzi. A felfelé fordított tenyérrel, behajlított és ellazított karral jellemezhető testtartás kinesztetikus jellegre utal. A testtartás általában szilárd, a fej merőlegesen, határozott tartással helyezkedik el a vállon. 225
226
Látom, mit akarsz.
Szeretném, ha vetnél erre egy pillantást. Tiszta képet festettem?
Értelek.
Akarok közölni veled valamit.
Érted, amit közölni próbálok veled?
Nem tetszik, amit csinálsz. Az életről azt képzelem, hogy szikrázó és kristálytiszta.
Komornak látom a kilátásaidat.
Nem vagyok biztos benne.
Az élet jó.
A kétség legkisebb árnyéka nélkül tudom, hogy ez igaz. Ez eléggé homályos nekem.
Tudom, hogy igaz.
VIZUÁLIS
ÁLTALÁNOS
Az élet tökéletes harmóniában van.
Ez egyáltalán nincs összhangban velem.
Ez nem igazán mond sokat.
Ez az információ szó szerint pontos.
Jónak hangzik, amit mondok neked?
Egyértelműen hangot szeretnék adni ennek.
Hallom, amit mondasz.
AUDITÍV
Ebből az szűrhető le, hogy nem érzem helyesnek, amit csinálsz. Melegnek és csodálatosnak érzem az életet.
Nem biztos, hogy tudlak követni.
Ez az információ sziklaszilárd.
Meg tudod ragadni a dolgot?
Szeretném, ha megfognád a dolog lényegét.
Érzem, hogy kapcsolódom ahhoz, amit mondasz
KINESZTETIKUS
MIKÉPPEN FOGALMAZZÁK MEG A KÜLÖNBÖZŐ TÍPUSÚ EMBEREK AZ AZONOS ÉRTELMŰ KIFEJEZÉSEKET
Vannak ezeken kívül más jelek is, és a jellegzetességek minden ember esetében némileg eltérőek, ezért mindig gondos megfigyelésre van szükség. Minden ember kivételes. Amikor azonban ismerjük valakinek a fő reprezentációs rendszerét, óriási lépést tettünk előre annak kiderítésez, hogy miképpen léphetünk be a világába. Csupán annyit kell tennünk, hogy illeszkedünk az ő világához. Vegyünk példaként valakit, aki elsődlegesen auditív állapotban van. Ha úgy próbáljuk rávenni őt valaminek a megtételére, hogy arra kérjük, jelenítse meg magában, hogy az adott dolog miként fog kinézni, és eközben nagyon-nagyon gyorsan beszélünk, valószínűleg nem fogunk tudni közel kerülni hozzá. Meg kell hallania, amit mondani akarunk, figyelnie kell a javaslatunkra és észlelnie kell, ha elméjében megszólal a csengő. Valójában meglehet, hogy nem is „hall” minket, egyszerűen azon oknál fogva, mert a hangszínünk esetleg már a mondandónk legelején kikapcsolta a figyelmét. Adódhat olyan eset is, hogy valaki elsődlegesen vizuális állapotban van, és mi kinesztetikusan közelítjük meg; nagyon lassan beszélünk arról, hogyan érzünk valamivel kapcsolatban, ő pedig valószínűleg idegessé válik a lassú tempónk miatt, és arra kér minket, hogy legyünk szívesek a lényegre térni. Ezeknek a különbségeknek az érzékeltetésre szeretnék bemutatni egy példát a lakóhelyem szomszédságában lévő helyről, amelyet ismerek. Van egy ház egy csendes, békés utcában. A nap bármely szakában sétálhatunk arra, a madarakat mindig énekelni halljuk. A mesekönyvbe illő oly ház olyan ékesszólóan beszédes, hogy alig tudjuk megállni, hogy feltegyük a kérdést magunknak: hogy mehet el bárki is szó nélkül e ház előtt? Alkonyat körül az ember kimegy a kertbe, csakhogy hallgassa a madarak énekét, a fák ágain keresztül susogó szellőt, és a bejárati tornácon lévő szélcsengők hangját. Egy másik ház elragadóan festői. Elég ránézni, és az embert azonnal izgalom fogja el. Döbbenetes látványt nyújt, amint szemünket végigvezetjük a hosszú fehér bejárati tornáctól az őszibarackszínű falak csodálatosan díszített burkolatáig. Mindenhol ablakok, amelyek nappal szinte minden percben csodálatos fénnyel árasztják el a szobákat. Rengeteg látnivaló van a házon, a kanyargó lépcsőszárnyaktól kezdve egészen az elegánsan faragott tölgyfa ajtókig. Egy teljes napot el lehetne tölteni csak azzal, hogy az ember feltérképezze a ház minden zugát és szögletét, azt találgatva közben, vajon milyen új felfedezések várnak még rá. A harmadik házat már nehezebb leírni. Oda kell menni és személyesen megtapasztalni; érezni kell azt a helyet. A szerkezete erős, biztonságot sugárzó. Szobáiból különleges melegség árad. Teljesen meghatározhatatlan módon valamiféle nagyon mély érzést kelt az emberben. Szinte táplál, erőt ad. Érezhetjük, ahogy ülünk egy sarokban, és magunkba szívjuk a hely leheletét, amely oly nagy nyugalommal tölt el minket. Mindhárom esetben ugyanarról a házról van szó. Az első leírás auditív, a második vizuális, a harmadik pedig kinesztetikus nézőpontból született. Ha a házat egy 227
csoportnak mutatnánk meg, mind a három szemléletmódból merítenünk kellene ahhoz, hogy tökéletesen életre keltsük a ház sokrétű gazdagságát. Az egyes személyek fő reprezentációs rendszere határozza meg, hogy a három jellemzés közül kinek melyik a leginkább csábító. Ne feledjük azonban, hogy az emberek mindhárom reprezentációs rendszert használják. A kommunikáció legelegánsabb módja az, ha mindegyikből merítünk, miközben arra a rendszerre helyezzük a hangsúlyt, amelyet a másik személy elsődlegesen használ. Készítsen listát a vizuális, az auditív és a kinesztetikus szavakról. A következő néhány nap során figyelje meg, hogy azok az emberek, akikkel Ön beszél, milyen jellegű szavakat használnak leginkább. Majd beszéljen velük úgy, hogy ugyanazokat a jellegű szavakat használja Ön is. Mi történik ilyenkor? Majd egy ideig beszéljen egy eltérő reprezentációs rendszer „nyelvén”. Ezúttal mi történik?
PREDIKÁTUM SZAVAK Vizuális
Auditív
Kinesztetikus
Meghatározatlan
Lát Néz Tekint, látvány Tűnik Mutat Hajnal Felfed, feltár Felidéz Megvilágít Csillogás Tiszta Ködös Fókuszált Homályos Szikrázó Kristálytiszta Villanás elképzel
Hall Hallgat Hang(ok) Zenél Harmonizál Behangol /kihangol Csupa fül Emlékeztet valamire Csend Hallható Rezonál Süket Lágy, édes hangú Disszonancia Összehangol Felhangok Nem halló kérdés
Érez Érint Megragad Megfog Átcsúszik „Kapcsol” Merít valamiből Kapcsolatba lép Kidob Megfordul Kemény, nehéz Érzéketlen Konkrét Kapar Mozdulatlan Kezd vele valamit Tömör szenved
Érzék Tapasztalat, élmény Ért Gondol Tanul Folyamat Határoz Motivál Mérlegel Változás Észlel Érzéketlen Elütő, eltérő Kigondol Tudatos Ismer, tud
228
Hadd mutassak be egy példát arra, hogy mire lehet képes a hatékony tükrözés. Nemrégiben New Yorkban jártam, és ki akartam kapcsolódni, ezért elmentem a Central Parkba. Sétáltam, majd leültem egy padra nézelődni. Szinte azonnal észrevettem egy fickót velem szemben. Elkezdtem tükrözni őt. (Ha az ember felveszi ezt a szokást, nehezen tudja abbahagyni.) Pontosan tükröztem mindent, amit tett. Úgy ültem, ahogy ő, úgy lélegeztem, ahogy ő, a lábaimat is úgy tartottam, mint ő. Elkezdett kenyérdarabokat dobálni a madaraknak. Én is elkezdtem kenyérdarabokat dobálni a madaraknak. Egy kicsit ingatta a fejét. Egy kicsit én is ingattam a fejem. Majd felnézett, én is felnéztem. Rám nézett, én is ránéztem. Nemsokára felállt és odajött hozzám. Semmi meglepetés. Nagyon roonszenves vagyok neki, mert úgy gondolja, pont olyan vagyok, mint ő. Elkezdtünk beszélgetni, én pedig pontosan tükröztem a hangszínét és a kifejezéseit. Néhány pillanat múlva ezt mondta: „Ön nyilvánvalóan nagyon intelligens ember.” Vajon miért gondolta így? Mert úgy érezte, olyan vagyok, mint ő. Nem telt bele sok idő, és azt mondta, úgy érzi, jobban ismer engem, mint azokat az embereket, akikkel már huszonöt éve kapcsolatban van. Rövid időn belül felajánlott nekem egy állást.
PREDIKÁTUM KIFEJEZÉSEK Predikátumoknak nevezzük azokat az egyes reprezentációs rendszerekre jellemző szavakat (igéket, határozószókat, mellékneveket), amelyeket a kommunikáció során használunk tapasztalatainknak a vizuális, az auditív vagy a kinesztetikus modalitáson keresztül történő belső megjelenítéséhez. Az alábbiakban felsoroltunk néhányat az általánosabban használt predikátum kifejezések közül.* Vizuális (látás) Auditív (hallás) Kinesztetikus (tapintás) Szemrevaló Nekem úgy tűnik A kétely legkisebb árnyéka nélkül Madártávlat Bepillantást nyer Világos Komor kilátás Szemtől szembe Felvillant Kitekintést nyer Teret kap Homályos elképzelés
Utógondolat Pletykafészek Tiszta, mint a harangszó Érthetően kifejezett Becsenget valakihez Részletesen leír Sok beszéd Fejezd ki magad Beszámol valamiről Ide füllents! Meghallgatást tart (audienciát tart) 229
Teljesen kimerült Az szűrődik le belőle... Apjára üt (gyerek) Megbirkózik valamivel Fogd vissza magad Higgadt/nyugodt/öszszeszedett Szilárd alapok Vékony levegőrétegen lebeg Ráfog valamire Ráömleszti a mondandóját
Más lapra tartozik Hangokat hallott Ennek a fényében Rejtett üzenet Személyesen Tartsd a szád Tekintettel valamire Üres beszéd Úgy néz ki, mint Érdeklődik Jelenetet csinál Vezérszónok Gondolati kép Egyértelműen hangot ad Lelki szemével Beszédmodor Csupasz szemmel Figyelmet szentel Képet fest Beszéd hatása Fényképpontosságú emKimondott lékezet Dumaparti Világosan lát valamit Emlékeztet valamire Szép, mint egy kép (megszólal fejében a csengő) Hozzálát Mondd ki a szándékod Szűk látókörű, rövidlátó Pletykás Mutogatás Az igazat megvallva Szívderítő látvány Hallgatag Belebámul a semmibe Kihangolt/behangolt Gyors pillantást vet Sosem hallott Csőlátás Kimondottan Az orrod alatt Véleményt hangoztat Elől, legelöl Jól informált Jól definiált Hallótávolságon belül Szóról szóra
Érintkezésbe lép Érzi az áramlatot Eszi a kefét Kéz a kézben Tarts ki! Heves vita Tartsa! Tartsa a vonalat! Indulatos Csak lassan a testtel! Módszer Kiteríti a lapjait az asztalra Könnyelmű Pillanatnyi pánik Nem tudlak követni Púp a háton Megmozgat néhány szálat (összeköttetést) Hegyes, mint a tű Elkerülte a figyelmem Kíméletes üzemeltető Ugyan-ugyan Nulláról indul Összeszorítja a száját Szigorú és merev ember Túl nagy tolongás Felfordulás Alattomos
* A predikátumok illesztésénél a cél az, hogy illeszkedjünk ahhoz a nyelvezethez, amit a minket hallgató személy használ, hogy ennek révén megteremtsük az összhang és a megértés légkörét.
Tudom, hogy egyes emberek, akikkel a tükrözésről beszélek, feszültté válnak és kijelentik, hogy a módszer természetellenes és manipulatív. Az a gondolat azonban, hogy a dolog természetellenes lenne, abszurd. Bármikor, amikor összhangban vagyunk valakivel, természetes módon kezdjük tükrözni (felvenni) az illető fiziológiáját, hangszínét és így tovább. Minden szemináriumon akad valaki a résztvevők között, aki felháborodik a tükrözés miatt. Ilyenkor egyszerűen felhívom az illető figyelmét, hogy amennyiben megnézi a mellette ülő személyt, láthatja, hogy ő is 230
pontosan ugyanúgy ül. Mindketten keresztbe rakják a lábaikat, fejük ugyanolyan szögben van megdöntve és így tovább. Mindig azért tükrözik egymást, mert a foglalkozások több napja során összhangot alakítottak ki. Akkor megkérdezem valakitől, hogyan érez egy másik résztvevővel kapcsolatban, és ő azt mondja „Nagyszerűen” vagy „Közel érzem magamhoz.” Majd megkérem a másik személyt, hogy változtasson a fiziológiáján, és üljön teljesen másképpen. Amikor ilyenkor megkérdezem az első személyt, hogy most miként érez a másik személlyel kapcsolatban, olyan válaszokat kapok, hogy „Nem érzem olyan közel magamhoz”, „Távol van” vagy „Már nem vagyok benne biztos.” Tehát a tükrözés az összhangot jelző egyik természetes folyamat. Önkéntelenül, tudat alatt már Ön is ezt teszi. Ebben a fejezetben megtanuljuk az összhang receptjeit, vagyis azt, hogy miképpen hozhatjuk létre az összhangot mint eredményt bármikor, amikor csak akarjuk, és bárkivel, akár egy idegennel is. Ami pedig a tükrözés manipulatív voltát illeti, vajon mi kíván több tudatos erőfeszítést – az, ha a saját normál tempónkban és hangszínünkön beszélünk, vagy ha valóban felderítjük, ahogy egy másik személy a legjobban kommunikál, és belépünk a világába? És ne feledjük, hogy miközben egy másik személyt tükrözünk, valóban megtapasztaljuk, miként érez. Ha egy másik személyt manipulálni akarnánk, mihelyst elkezdenénk őt tükrözni, valójában egyre inkább az ő helyében kezdenénk érezni magunkat – tehát a kérdés úgy módosulna, hogy vajon hajlandók vagyunk-e önmagunkat manipulálni? Amikor egy másik személyt tükrözünk, nem adjuk fel őnazonosságunkat, egyéniségünket. Nem kizárólagosan vizuális, auditív vagy kinesztetikus személyek vagyunk. Mindnyájunknak a rugalmasságra kell törekedni. A tükrözés egyszerűen egy olyan fiziológiai közös állapotot hoz létre, amely aláhúzza közös emberi mivoltunkat. Amikor én tükrözök valakit, szert tehetek a másik személy érzéseiből, tapasztalataiból és gondolataiból eredő előnyökre. Ez egy erőteljes, szép és pozitív élmény, tanulság, amit meg kell tapasztalnunk arra vonatkozóan, hogy miként osztozhatunk más emberekkel a világunk nyújtotta érzésekben, élményekben. A nagy kulturális sikerek a tömegekkel teremtett összhangból erednek. A leghatékonyabb vezetők mindhárom reprezentációs rendszerükben erős egyéniségek. Olyan emberekben vagyunk hajlamosak megbízni, akik mindhárom szinten elnyerik a tetszésünket, és akikből a belső összhang, kongruencia érzése sugárzik – akik személyiségük minden megnyilvánulásával ugyanazt az üzenetet juttatják kifejezésre. Gondoljunk csak vissza egy korábbi elnökválasztásra! Úgy gondolja, hogy Ronald Reagan a korához képest külsőleg, „vizuálisan” vonzó férfi? A hangszíne és a beszédmódja vonzó? Képes érzelmileg hatni az emberekre a hazaszeretet és a lehetőségek érzésein keresztül? A legtöbben – még azok is, akik nem értenek egyet a politikájával – határozott „Igen!”-nel válaszolnának mindhárom kérdésre. Nem csoda, hogy Reagant úgy nevezik az emberek: A Nagy Kommunikátor. Most 231
gondoljon Walter Mondale-re. Külsőleg, vizuális szempontból vonzó férfi? Amikor a szemináriumokon felteszem ezt a kérdést, jó, ha a résztvevők 20 százaléka ad „Igen!” választ. Vonzó a hangja és a beszédmódja? Ezt még az előzőnél is kisebb arányban gondolják így az emberek. Még azok is ritkán válaszolnak igennel erre a kérdésre, akik mindennel egyetértenek, amit Mondale mond. Érzelmileg képes lelkesíteni az embereket a hazaszeretet és a lehetőségek tekintetében? Erre a kérdésre általában nevetés a válasz. Ebben a témában szenvedte el egyik legnagyobb kudarcát. Volt tehát valami meglepő abban, hogy Reagan elsöprő győzelmet aratott? Gondoljunk arra, hogy mi történt Gary Harttal. Mindhárom szempontból eléggé vonzó férfi volt. Mondale-nek több pénze volt, alelnökként már bent lakott a Fehér Házban, így ő tűnt a logikus választásnak. Hart mégis részt vett a versenyben – bár csak rövid ideig. Mi is történt? Egyfelől Hart nem volt kongruens. Amikor az emberek megkérdezték tőle, miért változtatta meg a nevét, azt mondta, hogy ez lényegtelen – de a testbeszéde és a hangja egészen mást jelzett. Kiállhatott volna a sajtó képviselői elé, és ezt mondhatta volna: „Igen, megváltoztattam a nevem. De azért tettem ezt, hogy ne a nevem, hanem a munkám minősége alapján ítéljenek meg.” Ehelyett azonban csak bizonytalan, erőtlen megnyilvánulásai voltak. Szinte kényszeríteni kellett, hogy megvitassa az „új elképzeléseit”, és amikor erre végül sor került, sokan úgy érezték, hogy elképzelései üresek, semmitmondóak, csupán lényegtelen és felületes gondolatok. És mi volt a helyzet Geraldine Ferraróval? Gondolja, hogy külsőleg vonzó hölgy? Az általam megkérdezett emberek 60 százaléka úgy gondolja, igen. Úgy érzi, hogy a hangja is vonzó? Ez az a terület, ahol Ferraro veszít, mégpedig óriási arányban. Az általam megkérdezett szemináriumi résztvevők 80–90 százaléka azt mondta, hogy a hangja nemcsak hogy nem vonzó, de egyenesen irritáló. (Csupán a New Yorkból érkezett résztvevők gondolták ezt másként.) És mindössze 10 százalék mondta azt, hogy érzelmileg hatni tudott rá Ferraro asszony. El tudja képzelni, mennyire nehezen tudná megszerezni Ön a népszerűséget – még ha a világon a legjobb elképzelésekkel állna is elő –, ha az embereket minden alkalommal irritálná, amikor kinyitja a száját, és beszélni kezd? Egyesek véleménye szerint az sem jelentett előnyt Ferraro asszonynak, hogy nő volt, és egy csónakban evezett Mondale-lel. Ennek ellenére valószínű, hogy nem ezek a tényezők jelentették a fő okát támogatottsága hiányának. A hangja, az a tény, hogy érzelmileg képtelen volt hatni az emberekre, s végül inkongruens megnyilvánulásai vezettek kudarcához. Sok olyan témakör, kérdés került terítékre, ahol kitűnt, hogy nem képvisel egyértelmű, határozott álláspontot – ilyen volt az abortusz, az első nukleáris csapás, a férje pénzügyeinek és még jó néhány dolognak a kérdése. A demokrata jelöltek személyes kommunikációs készségei már önmagukban szinte elkerülhetetlenné tették a vereséget. Gondoljunk most egy olyan nagy kulturális sikerre, mint Bruce Springsteen szereplése. Koncertjei zsúfolt nézőterek előtt zajlanak, ő pedig mindent megad a 232
hallgatóságának, ami csak a szemnek és a fülnek ingere. Külseje vonzó, a közönséghez érzelemmel teli, mély hangon szól, és óriási összhangot tud kialakítani vele. Teljes mértékben kongruensnek látszik. Gondoljon modernkori történelmünknek egy olyan elnökére, aki lelki szemei előtt kimagaslóan erőteljes, karizmatikus, és változtatásokra képes személyként jelenik meg! John F. Kennedyre gondolt? Az általam megkérdezett emberek 95 százaléka rá gondol. Vajon miért? Sokféle okot említhetnénk válaszként, de nézzünk meg csak néhányat! Úgy érzi, hogy Kennedy külsőleg vonzó férfi volt? Persze, hogy az volt. Ritkán találkozom olyan emberrel, aki nem így gondolná. Auditív szempontból mit mondhatunk róla? A megkérdezett emberek kilencven százaléka értett egyet abban, hogy ezen a téren is vonzó volt. Érzelmileg tudott-e hatni az emberekre az olyan kijelentésekkel, mint „Ne azt kérdezd, hogy az ország mit tud tenni érted, hanem azt, hogy te mit tudsz tenni az országért”? Mesterien használta a kommunikációt az emberek befolyásolása céljából. Kongruens volt? Hruscsov bizonyára azt gondolta, igen. A kubai rakétaválság a kongruencia próbája volt Kennedy és Hruscsov között. Mindketten egymás szemébe néztek, és ahogy az egyik író fogalmazott: „Hruscsov pislogott.” A sikeres emberekről készült tanulmányok időről időre bizonyítják, hogy ezek az emberek nagy tehetséggel rendelkeznek az összhang megteremtése terén. Azok a személyek, akik mindhárom reprezentációs rendszer szemszögéből nézve rugalmasak és vonzók, akár tanárként, üzletemberként, akár politikai vezetőként is egyaránt sok embert, nagy tömegeket képesek befolyásolni. Ehhez azonban nincs szükségük semmiféle természetes adottságra. Ha látunk, hallunk és érzékelünk, képesek vagyunk összhangot teremteni bárkivel, ha azt tesszük, amit ő tesz. A tükrözhető jellegzetességeket a lehető legtermészetesebben és minden tolakodás nélkül kell megkeresnünk. Ha viszont olyan személyt tükrözünk, aki asztmás, vagy akinek valamely testrésze erősen rángatódzik, az összhang elérése helyett az illető azt fogja gondolni, hogy gúnyt űzünk vele. Következetes gyakorlással beléphetünk annak a személynek a világába, akivel éppen kommunikálunk, és ugyanúgy beszélhetünk, ahogy az adott személy teszi. Ez a képesség hamarosan második természetünkké válik, és automatikusan fogjuk végezni anélkül, hogy tudatosan gondolnánk rá. Ha elkezdjük a hatékony tükrözést, idővel azt is megtanuljuk, hogy ez a folyamat többet jelent csupán annál, hogy összhangot terethetünk egy másik személlyel, és megértjük őt. Az úgynevezett igazodás és vezetés révén elérhető, hogy a másik személy kövessen minket. Nem számít, hogy mi magunk mennyire vagyunk mások, mint ő. Ha kellő összhangot tudunk kialakítani valakivel, rövid időn belül megváltoztathatjuk a magatartását úgy, hogy az illeszkedjen a mienkéhez. Hadd mutassak be egy példát. Néhány évvel ezelőtt a táplálkozási üzleti vállalkozásom kapcsolatot kezdett kialakítani egy nagyon befolyásos Beverly Hills-i 233
orvossal. A kapcsolat nem indult szerencsésen. Az orvos azonnali döntést akart egy javaslat kapcsán, de én éppen nem tartózkodtam a városban, és én voltam az egyetlen, aki dönthetett volna. Nem tetszett neki, hogy egy ennyire fiatal emberre kell várnia – akkor huszonegy éves voltam *–, és elég ellenséges volt, amikor végre találkozni tudtam vele. Amikor megtaláltam őt, az irodájában ült rendkívül merev testtartásban, megfeszült izmokkal. Leültem a vele szemben lévő székre pontosan ugyanabban a testhelyzetben, amelyben ő ült, és elkezdtem tükrözni légzésének ritmusát. Gyorsan beszélt, én is gyorsan beszéltem. Szokatlan módon gesztikulált, jobb karjával nagy köröket írt le a levegőben. Én is felvettem ugyanezt a gesztikulálási formát. Találkozásunk kellemetlen körülményei ellenére boldogulni kezdtünk egymással. Miért? Azért, mert a hozzá való illeszkedésem révén összhangot teremtettem vele. Rövid időn belül megvizsgáltam, hogy tudnám-e vezetni őt. Először lelassítottam a beszédem tempóját. Erre az ő beszédtempója is lelassult. Majd hátradőltem a székemen. Ő is ugyanezt tette. Az elején illeszkedtem és tükröztem őt. Ahogy viszont kezdett kialakulni az összhang közöttünk, rá tudtam vezetni arra, hogy illeszkedjen hozzám és tükrözzön engem. Ezt követően megkérdezte, akarok-e vele ebédelni, és végül igazán kellemes hangulatban költöttük el az ebédet, mintha csak a legjobb pajtások lettünk volna. És ez volt az a fickó, aki utált engem, amikor besétáltam az ajtaján. Tehát a jó tükrözéshez nincs feltétlenül szükség arra, hogy ideálisak legyenek a körülmények. Csak annak képességével kell rendelkeznünk, hogy magatartásunkat hozzáigazítsuk valaki máséhoz. Ennek a férfinek az esetében az igazodást és a vezetést alkalmaztam. Az igazodás csupán könnyed tükrözést jelent, melynek során ugyanúgy mozgunk, mint a másik személy, és gesztusainkat is ugyanúgy változtatjuk, ahogy ő teszi. Ha már nagy gyakorlatra tettünk szert egy másik személy tükrözésében, mi is a másik személlyel egyidejűleg tudjuk majd szinte ösztönösen változtatni saját fiziológiánkat és magatartásunkat. Az összhang nem egy statikus dolog; nem olyasmi, ami stabil maradna, ha egyszer már létrejött. Ellenkezőleg, egy dinamikus, folyékony, mozgásban lévő, rugalmas folyamatról van szó. Éppen úgy, ahogy egy valóban tartalmas, hosszú távú kapcsolat létrehozásának a kulcsát az jelenti, hogy képesek legyünk megváltozni és alkalmazkodni mindahhoz, amin egy másik személy keresztülmegy, az igazodás kulcsa is az, hogy tudjunk elegánsan és pontosan sebességet váltani, amikor valaki más is azt teszi. A vezetés közvetlenül az igazodásból következik. Amikor valakivel összhangot teremtünk, létrehozunk egy szinte érezhető köteléket. A vezetés éppen olyan természetesen jelentkezik, mint az igazodás. Elérkezik egy olyan pont, amikor már a másik személy egyszerű tükrözése helyett változást kezdeményezünk – egy pont, ahol már olyan mértékű összhang van jelen, hogy amikor változunk, a másik személy önkéntelenül is követni fog minket. Bizonyára tapasztalta már, amikor ba234
rátokkal volt késő éjszaka, és Ön még egyáltalán nem volt fáradt, de erős összhangban volt a többiekkel, hogy ha valaki ásított, Ön is ásítani kezdett. A legjobb eladási ügynökök pontosan ugyanezt teszik. Belépnek egy másik személy világába, összhangot érnek el, majd ezt az összhangot vezetésre használják fel. Felmerül egy kézenfekvő kérdés, amikor az összhangról ebben a formában beszélünk. Mi a helyzet akkor, ha valaki őrült? Tükrözzük az őrültségét vagy a haragját? Nos, természetesen ez is egy lehetőség. A következő fejezetben azonban beszélni fogunk arról, hogy miképpen lehet megtörni valakinek a magatartási mintáját, legyen az düh vagy csalódottság, és hogy ezt miképpen tehetjük meg gyorsan. Esetenként az a legjobb, ha nem tükrözzük a haragot, hanem az illetőt kibillentjük az állapotából. Néha a harag tükrözésével olyan erőteljes mértékben léphetünk be valakinek a világába, állapotába, hogy amikor mi lazítani kezdünk, ő is kezd ellazulni. Ne feledjük, az összhang nemcsak azt jelenti, hogy mosolygunk. Az összhang reagálást, válaszadást jelent. Például az utcán az emberek néha úgy vélik, hogy a harag azonnali visszatükrözése abszolút lényeges. Alkalmanként szükség lehet rá, hogy egy másik személlyel való kommunikáció alatt mi is éppen olyan erőteljesen határozott magatartást vegyünk föl, mint ő, mivel a felénk intézett kihívás egyike annak a sokféle módnak, amelyen keresztül a tisztelet kialakul kultúránknak ezen a szintjén. Következzék egy másik kísérlet. Beszélgessen valakivel. Tükrözze a testtartását, a hangját és a légzési módját. Egy idő után fokozatosan változtassa meg a saját testhelyzetét vagy hangszínét. Követi Önt néhány percen belül a másik személy? Ha nem, egyszerűen térjen vissza a kiindulási helyzethez, és igazodjon hozzá újra. Majd próbálkozzon egy másfajta vezetéssel, és tegye finomabbá a változtatást. Amennyiben valakit vezetni próbálunk, és ő nem követ minket, az egyszerűen csak azt jelenti, hogy még nem alakult ki kellő összhang. Alakítson ki nagyobb összhangot, és próbálja meg újra a vezetést. „Azt mondom neki, tekintsen bele más férfiak életébe, mintha tükörbe nézne, és vegyen róluk példát önmagára nézve.” Terence
Mi az összhang létrehozásának kulcsa? A rugalmasság. Emlékezzen csak vissza! Azt mondtuk, az összhang legnagyobb akadálya, amikor azt gondoljuk, hogy másoknak ugyanolyan a térképe, mint a miénk, és azért, mert mi egy adott módon látjuk a világot, azt képzeljük, mások is ugyanúgy látják. A kiváló kommunikátorok ritkán követik el ezt a hibát. Tudják, hogy addig kell változtatniuk a nyelvezetüket, hangnemüket, légzési formáikat, gesztusaikat, míg meg nem találják a céljuk elérését szolgáló megközelítési módot. 235
IGAZODÁS ÉS VEZETÉS • • • •
Digitális igazodás: Predikátumok illesztése A szemmozgási jelzések sorrendjének illesztése A hangszín illesztése Hangmagasság illesztése Analóg igazodás vagy tükrözés:
• • • • • • • •
Lélegzés Pulzus Izzadás Fejtartás Az arc mozgásai A szemöldökök mozgása A pupilla mérete Izomfeszülés
• • • • • • •
Súlypont -áltoztatások A lábak mozgása A testrészek elhelyezkedése Térbeli kapcsolatok Kézgesztikuláció A test térbeli mozgásai Testtartás
Ha nem tudunk valakivel kommunikálni, nagy kísértést érzünk azt feltételezni, hogy az illető egy menthetetlen bolond, aki nem akar hallgatni a józan észre. A részünkről megnyilvánuló ilyenfajta hozzáállás viszont garantálja, hogy az illetővel soha nem fogunk tudni rendesen kommunikálni. Jobb, ha szavainkat és magatartásunkat addig változtatjuk, amíg nem illenek bele az ő világnézeti modelljébe. Az NLP egyik lényeges tantétele, hogy kommunikációnk, közlésünk értelme, jelentése az a válasz, az a reakció lesz, amelyet majd kivált. A kommunikáción belül a miénk a felelősség. Ha megpróbálunk valakit rávenni egy adott dolog megtételére, és ő nem azt teszi, hanem valami mást, a hiba a mi közlésünkben, kommunikációnkban van. Nem találtuk meg annak módját, hogy átvigyük, átadjuk az üzenetet. Ez nagyon fontos mindenben, amit teszünk. Nézzük például a tanítást. Az oktatásügy legnagyobb tragédiája, hogy a tanárok többsége jól ismeri a saját tantárgyát, viszont nem ismeri a diákokat. Nem tudják, hogy a diákok milyen módon dolgozzák fel az információkat, nem ismerik reprezentációs rendszereiket, nem tudják, hogyan működik az elméjük. A legjobb tanárok ösztönösen tudják, hogyan kell igazodni és vezetni. Képesek összhangot teremteni, ezért üzenetük eljut a diákokhoz. De nincs magyarázat arra, hogy miért nem tudja az összes tanár ugyanezt megtanulni. A diákjaikhoz való igazodás elsajátításával és annak megtanulásával, hogy miként adják át az információkat a diákok által hatékonyan feldolgozható formában, forradalmasíthatják az oktatás világát. 236
Egyes tanárok azt gondolják, hogy azért, mert ők ismerik a saját tárgyaikat, a kommunikáció minden kudarcáért azok a diákok a felelősek, akik nem tudnak rendesen tanulni. A kommunikáció jelentése azonban nem a tartalmában rejlik, hanem abban a reakcióban, válaszban, amit kivált. Hiába tudunk a világon mindent a Római Birodalomról, ha nem tudunk összhangot teremteni, ha az információkat nem tudjuk átültetni a saját térképünkről valaki mának a térképére, a tudásunk hiábavaló, lényegtelen marad. Ez a magyarázata annak, hogy a legjobb tanárok azok, akik összhangot teremtenek a diákjaikkal. Van egy történet egy osztályról, ahol az összes gyerek – csínytevés gyanánt – pontosan reggel 9 órakor leejtette a könyvét a földre, hogy fölbosszantsák a tanárnőt. A tanárnő erre azonnal letette a krétát, felvett egy könyvet, és ő is leejtette a földre. „Bocs, egy picit elkéstem a ritmussal”, mondta. Ezt követően a gyerekek szinte a kezéből ettek. Az NLP megalapítói elbűvölő példát mutatnak be arról, hogy az oktatásnak miként kellene működnie. Volt egy fiatal műszaki hallgató, akinek az elsődleges reprezentációs rendszere a kinesztetikus volt. Először iszonyatos nehézségei voltak az elektromos kapcsolási rajzok olvasásával. Ezt a tárgyat nehéznek és unalmasnak találta. Alapjában véve azoknak az elveknek az értelmezésével volt gondja, amelyeket vizuálisan mutattak be. Egy nap aztán kezdte elképzelni, milyen érzés lenne elektronnak lenni, és csak úgy lebegni azokon az áramkörökön keresztül, amelyeket ott látott maga előtt a kapcsolási rajzokon. Elképzelte azokat a reakcióit és viselkedésbeli változásait, amelyek akkor következnének be, amikor kapcsolatba kerülne a kapcsolási rajzokon különféle szimbólumokkal jelölt áramköri összetevőkkel. A rajzok szinte azonnal érthetőbbé kezdtek válni számára. Még élvezni is kezdte a dolgot. Minden rajz egy-egy újabb kalandos utazás élményével kecsegtette. Annyira élvezetes volt ez számára, hogy végül mérnök lett belőle. Azért sikerült boldogulnia, mert képes volt a kedvenc reprezentációs rendszerén keresztül tanulni. Az oktatási rendszereinkből kirostálódó gyerekeknek majdnem mindegyike képes a tanulásra. Csak éppen mi nem tanultuk meg soha, hogy miként tanítsuk őket megfelelően. Soha nem teremtettük meg velük az összhangot, és soha nem illeszkedtünk tanulási stratégiáikhoz. Azért a tanulást hangsúlyozom most, mert végül is ez egy mindnyájunk által gyakorolt tevékenység, amit akár otthon a gyerekeinkkel, akár a munkahelyünkön az alkalmazottainkkal vagy kollégáinkkal közösen végzünk. Az, ami az osztályteremben működik, működik az igazgatósági ülésteremben és a nappalinkban is. Az összhang varázsával kapcsolatban létezik még egy csodálatos dolog, ami a világon a legkönnyebben elérhető készség. Ehhez nincs szükség se tankönyvekre, se tanfolyamokra. Még csak utaznunk sem kell, hogy egy mester lábainál tanuljunk, és diplomát sem kell szerezni hozzá. Az eszközök, amelyekre viszont szükségünk van, a saját szemünk, fülünk, tapintási, ízlelési és szaglási érzékeink. 237
Most azonnal hozzákezdhetünk az összhangteremtés gyakorlásához, hiszen állandóan kommunikálunk és kölcsönhatásban vagyunk másokkal. Az összhang egyszerűen az, amikor mindkettőt a lehető leghatékonyabb módon tesszük. Tanulmányozhatjuk az összhangot például olyankor, miközben egy repülőgépre várunk, és a velünk azonos sorban álló személyeket tükrözzük. Vagy használhatjuk az összhangot a fűszeresnél, a munkahelyén és otthon. Ha Ön például állásinterjún vesz részt, és tükrözi az interjút vezető személyt, az illető azonnal szimpatizálni fog Önnel. A vállalkozásában is használja fel az összhangot az ügyfelekkel való azonnali kapcsolatteremtésre. Ha mesteri kommunikátor akar lenni, csak azt kell megtanulnia, hogy miképpen lépjen be mások világába. Mindennel rendelkezik, amire ehhez szüksége van. Létezik az összhang megteremtésének egy másik módja is a megkülönböztető jegyek olyan halmazainak formájában, amelyek segítenek meghatározni az emberek választásait. Ezeket úgy hívjuk, hogy a…
238
XIV. FEJEZET
A KIVÁLÓSÁG MEGKÜLÖNBÖZTETŐ JEGYEI: METAPROGRAMOK
„Helyes hangnemben az ember bármit mondhat. Helytelenben, semmit: az egyetlen kényes pontot a hangnem megtalálása jelenti.” George Bernard Shaw
Az emberi reakciók döbbenetes sokféleségének felismeréséhez az egyik legjobb módszer, ha emberek egy csoportjához beszélünk. Ilyenkor elkerülhetetlenül szembesülünk azzal a ténnyel, hogy az emberek mennyire eltérően reagálnak ugyanarra a dologra. Elmondunk például egy motiváló történetet, és azt látjuk, hogy az egyik ember szinte megigézve figyel, míg a másik már-már sírva fakad az unalomtól. Vagy elmesélünk egy viccet, melynek hallatán van, aki hahotában tör ki, másnak viszont egyetlen arcizma sem rándul. Azt gondolhatnánk, hogy minden egyes ember más és más mentális nyelven hallja ugyanazt a dolgot. A kérdés tehát az, hogy az emberek miért reagálnak ennyire különbözően azonos üzenetekre. Miért látja az egyik ember a poharat félig üresnek, a másik pedig félig telinek? Miért van az, hogy egy üzenet hallatán az egyik ember, és energikusnak, lelkesnek, motiváltnak érzi magát, míg a másik semmilyen reakciót nem mutat? A George Bernard Shaw-tól származó fenti idézet tökéletesen igaz. Ha valakit a megfelelő hangnemben szólítunk meg, bármit megtehetünk. Ha viszont nem a megfelelő hangon szólunk hozzá, semmit nem tudunk elérni. A leginspirálóbb üzenet, a legbölcsebb gondolat vagy a legértelmesebb kritika is teljességgel jelentéktelennek, értelmetlennek bizonyul, ha az a személy, akinek ezeket címezik, értelmileg és érzelmileg sem érti meg az adott üzenetet. Ezek nemcsak a személyes képesség szempontjából számítanak fontos tényezőknek, hanem sok olyan általánosabb kérdés esetében is, amellyel közösen kell szembenéznünk. Ha Ön jó meggyőző képességgel rendelkező, mesteri kommunikátor akar lenni mind a hivatása, mind pedig a személyes élete terén, tudnia kell, hogy miképpen találhatja meg a megfelelő hangnemet. 239
A megfelelő hangnem megtalálásához a metaprogramokon keresztül vezet az út. A metaprogramok jelentik a kulcsot ahhoz, hogy egy személy milyen módon dolgozza fel az információkat. A metaprogramok erőteljes belső minták, amelyek segítenek eldönteni, hogy valaki hogyan alakítja ki belső reprezentációit és irányítja magatartását. Ezek a programok tehát belső programok (vagy módszerek), amelyeket annak eldöntésére használunk, hogy mire fordítsunk figyelmet. Az információkat torzítjuk, töröljük és általánosítjuk, mivel a tudatos elme bármely adott pillanatban csak meghatározott mennyiségű információegységre tud figyelni. Agyunk az információkat egy számítógéphez hasonlóan dolgozza fel. Fantasztikus adatmennyiségeket fogad be, majd az adatokat oly módon csoportosítja és szervezi, hogy azok az adott személy számára értelmes jelentéssel bírjanak. A számítógép egy program, vagyis szoftver nélkül semmire nem képes, mivel a program biztosítja azt a struktúrát, amely alapján a gépnek meghatározott feladatokat kell végrehajtania. A metaprogramok ugyanúgy működnek az emberi agyban, mint a szoftver a számítógépben. E programok adják a struktúrát, amely azt irányítja, hogy mire figyeljünk, miképpen értelmezzük tapasztalatainkat, és ezek szabják meg azokat az irányokat is, amelyekbe tapasztalataink visznek minket. Ezek alapján döntjük el, hogy valami érdekes vagy unalmas-e a számunkra, vagy hogy valami áldást vagy potenciális fenyegetést jelent-e. A számítógéppel való kommunikáláshoz ismernünk kell az adott szoftvert. Egy másik személlyel való hatékony kommunikációhoz pedig az illető metaprogramjaival kell tisztában lennünk. Az emberek magatartási, viselkedési mintákkal, formákkal rendelkeznek, és vannak olyan mintáik, amelyek alapján a tapasztalataikat rendszerezik a magatartási formák létrehozása, kialakítása céljából. Csak ezeknek a mentális, belső szellemi mintáknak a megértése révén számíthatunk arra, hogy üzenetünk célba ér, legyen szó akár arról, hogy megpróbálunk rávenni valakit egy gépkocsi megvásárlására, akár arról, hogy igyekszünk megértetni valakivel, hogy valóban szeretjük őt. Bár a szituációk változhatnak, de az a struktúra, amely megszabja, hogy az emberek hogyan értelmezzenek bizonyos dolgokat és hogyan szervezzék gondolkodásukat, következetesen állandó. Az első metaprogram a valamihez való közelítést vagy a valamitől való eltávolodást, elhúzódást tartalmazza. Minden emberi magatartás a körül a késztetés körül forog, hogy örömet leljünk valamiben vagy hogy elkerüljük a fájdalmat. Az égő gyufától elhúzódunk, hogy megelőzzük a kezünk megégetésével járó fájdalmat. Leülünk, és végignézünk egy gyönyörű naplementét, mert örömet lelünk a káprázatos égi színjátékban, amely végigkíséri a nappali fények sötét éjszakába való átmenetét. Ugyanez érvényes a kevésbé egyértelmű indíttatású cselekvések esetében. Az egyik ember esetleg azért gyalogol másfél kilométert a munkahelyéig, mert élvezi a testedzésnek ezt a formáját. Egy másik ember talán azért teszi ugyanezt, mert rettenetes klausztrofóbiája van, ha kocsiban utazik. Az egyik ember Faulkner, Hemingway vagy Fitzgerald műveit olvassa, mert élvezi ezeknek az íróknak a prózáját 240
és éleslátását. Közelít olyan valami felé, amely örömet nyújt számára. Egy másik ember esetleg azért olvassa ugyanezeket az írókat, mert nem akarja, hogy az emberek műveletlen tökfilkónak tartsák. Az ő esetében az olvasás célja nem annyira az öröm keresése, mint inkább a fájdalom elkerülése; ő nem közelít valami felé, hanem igyekszik távolodni valamitől. Hasonlóan ahhoz a többi metaprogramhoz, amelyekről beszélni fogok, ez a folyamat nem egy abszolút, kizárólagos dolog. Mindenki közelít bizonyos dolgok felé és távolodik, elhúzódik más dolgoktól. Senki nem reagál pontosan ugyanúgy minden egyes ingerre, pedig mindenkinek van valamilyen domináns módszere, erős hajlama egyik vagy másik program iránt. Vannak olyan emberek, akik inkább energikusak, kíváncsi kockázatvállalók. Ők valószínűleg akkor érzik jól magukat, amikor valamilyen számukra izgalmas dolog felé haladnak. Mások inkább óvatosak, bizalmatlanok, oltalmazók; ők a világot veszélyesebb helynek tartják, mint mások. Ténykedésük arra irányul, hogy távol tartsák magukat a káros és veszélyes dolgoktól, nem pedig arra, hogy az izgalmas kihívások irányába mozduljanak. Annak kiderítéséhez, hogy valakit milyen irány vonz, kérdezzük meg tőle, mit akar elérni egy kapcsolatban – házat, autót, munkát vagy bármi mást. Azt mondja meg, hogy mit akar, vagy azt, hogy mit nem akar? Mit jelent ez az információ? Mindent. Ha Ön üzletember és valamilyen terméket árul, az eladást kétféle módon segítheti elő: azzal, ha elmondja, mit tesz az adott termék, illetve, ha azt mondja el, mit nem tesz. Megpróbálhat autókat eladni úgy, ha azt hangsúlyozza, mennyire gyorsak, elsőrendűek vagy szexisek a kocsik, de hangsúlyozhatja azt is, hogy nem fogyasztanak sok üzemanyagot, a karbantartásuk nem kerül sokba, és különösen biztonságosak ütközés esetén. Az Ön által használt stratégiának teljes egészében az ügyfél stratégiájától kell függenie. Használja csak valakinél a nem megfelelő metaprogramot, és az eredmény olyan lesz, hogy Ön akár otthon is maradhatott volna. Ön megpróbálja az illetőt elmozdítani valaminek az irányába, ő pedig csak azt akarja elérni, hogy végre találjon egy jó okot a meghátrálásra. Ne felejtsük el, hogy egy autó ugyanazon az úton haladhat előre és hátra egyaránt. Hogy melyik irányba halad, csupán attól függ, hogy az eleje melyik irányba néz. Ugyanez igaz a személyes szinten is. Tételezzük fel, hogy Ön azt akarja, hogy gyermeke többet foglalkozzon a tanulással. Mondhatja neki azt, hogy „Ha nem tanulsz jobban, nem fogsz jó főiskolába bejutni.” De azt is mondhatja, hogy „Nézd meg Fredet. Nem tanult, ezért kibukott az iskolából, és most egész életében benzinkutas lesz. Ilyen életet akarsz te is magadnak?” Mennyire fog működni ez a stratégia? Ez az Ön gyermekétől függ. Ha elsősorban az motiválja őt, hogy a rossz dolgoktól eltávolodjon, akkor lehet, hogy jól fog működni. De mi van akkor, ha inkább közelíteni szeret a dolgok felé? Mi van akkor, ha a számára izgalmasnak, vonzónak tűnő dolgok irányába való elmozdulás ösztönzi őt? Ha ő ennek megfelelően reagál, Ön 241
nem fogja megváltoztatni a hozzáállását azzal, ha olyasvalaminek a példáját kínálja föl számára, amitől távolodni kellene. Vég nélkül nyaggathatja őt, akár bele is kékülhet a győzködésbe, nem fog használni, mert nem a megfelelő hangnemben szól hozzá. Ön latinul beszél, a gyerek pedig görögül ért. Csak a saját és a gyereke idejét vesztegeti. A dolgok felé közelítő típusú emberek valójában gyakran dühösek,vagy neheztelnek az olyanokra, akik azokat a dolgokat állítják az előtérbe, amelytől távolodni kell. Jobban ösztönözné a gyermekét, ha ezt mondaná neki: „Ha ezt teszed, azt a főiskolát választhatod majd, amelyiket csak akarod.” A második metaprogram a külső és belső referenciakeretekkel kapcsolatos. Kérdezzen meg valakit, miből tudja, hogy mikor végzett jó munkát. Egyes emberek számára a bizonyság kívülről érkezik. A főnök megveregeti a hátunkat, és azt mondja, nagyszerű munkát végeztünk. Fizetésemelést kapunk. Elnyerünk valamilyen nagy díjat. Munkánkat méltányolják, eredményeinket megünneplik a kollégák. Amikor ilyenfajta külső elismeréseket, helyeslést kapunk, tudjuk, hogy a végzett munkánk jó. Ez a külső referenciakeret. Mások számára a bizonyság belülről jön. „Belül tudják”, hogy mikor teszik jól a dolgukat. Ha van egy belső referenciakeretünk, tervezhetünk olyan épületet, amely mindenféle építészeti díjakat nyer, de ha mi magunk nem érezzük úgy, hogy az épület különleges, akkor nincs az a külső elismerés, amely ennek az ellenkezőjéről tudna meggyőzni minket. Ennek az esetnek a fordítottja az, amikor elvégzünk egy munkát, amely a főnökünktől vagy a kollégáktól eléggé langyos fogadtatásban részesül, de mi úgy érezzük, hogy jól dolgoztunk – ebben az esetben inkább hiszünk a saját ösztöneinknek, mint a kollégákénak. Ez a belső referenciakeret. Tegyük föl, Ön megpróbál rávenni valakit, hogy menjen el egy szemináriumra. Ön mondhatja ezt: „El kell menned erre a szemináriumra! Nagyszerű! Én is elmentem, és a barátaim is mind elmentek, mindenki irtózatosan élvezte, és napokig erről áradoztak. Mindnyájan azt mondták, hogy a szeminárium előnyösen változtatta meg az életüket.” Ha a meggyőzendő személy külső referenciakerettel rendelkezik, nagy az esélye annak, hogy sikerül őt meggyőzni. Ha azok az emberek mind azt mondják, hogy igaz a dolog, akkor ő is feltételezni fogja, hogy valószínűleg tényleg igaz. De mi van akkor, ha belső referenciakerettel rendelkezik? Elég nehezen fogja tudni olyasmivel meggyőzni őt, amit mások mondtak. Mások véleménye semmit nem jelent a számára. Semmit sem számít. Csak olyan dolgokra való hivatkozással lehet őt meggyőzni, amiket ő maga is ismer. Ön esetleg így próbálkozhatna: „Emlékszel arra az előadássorozatra, amire tavaly jártál? Emlékszel, hogy azt mondtad róla, évekre visszamenőleg a leghasznosabb élményed volt? Nos, ismerek valamit, ami talán hasonló lehet ahhoz, mint amilyen az a korábbi dolog volt; ha esetleg utánanézel, talán úgy találod majd, hogy ugyanolyan élményben lehet részed, mint akkor. Mi a véleményed?” Beválna ez a megközelítési mód? Biztos, hogy beválna, mert Ön ugyanazon a nyelven beszél, mint ő. 242
Fontos megjegyezni, hogy mindezek a metaprogramok kontextus- és hangsúlyvonatkozásúak. Ha valamit már tíz vagy tizenöt éve teszünk, minden bizonnyal erős belső referenciakeretünk van; ha valamiben teljesen kezdők vagyunk, talán nincs annyira erős belső referenciakeretünk arról, hogy egy adott kontextusban mi a helyes, és mi a helytelen. A saját mércék, normák, minták kialakításához tehát időre van szükség. Annak ellenére azonban, hogy valaki jobbkezes, a bal kezét is használja bizonyos helyzetekben, ha arra van szükség. Ugyanez igaz a metaprogramokra is. Nemcsak egyféleképpen viszonyulhatunk a dolgokhoz. Változhatunk. Változtathatunk. Milyen referenciakerettel rendelkezik a legtöbb vezető – belsővel vagy külsővel? A valóban hatékony vezetőnek erős belső kerettel kell rendelkeznie. Nem nagyon lehetne vezető, ha az intézkedései előtt minden idejét az emberek kérdezgetésével töltené, tudakolva, hogy mi a véleményük az éppen aktuális kérdésről. A metaprogramok esetében létezik egy elérendő ideális egyensúly. Ne feledjük, hogy kevés olyan ember van, aki szigorúan csak egyoldalú szempontok alapján szervezi életét. A valóban hatékony vezetőnek hatékonyan be kell tudni fogadnia a kívülről származó információkat is. Ha nem ezt teszi, a vezetés megalomániává válik. Az egyik legutóbbi szemináriumom után, amelyre vendégeket is hívtunk, egy férfi odajött hozzám három barátjával, és komoly, szigorú hangon így szólt: „Nem vagyok elragadtatva!” Minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy elbátortalanítson. Gyorsan egyértelművé vált, hogy belső referenciakeret alapján nyilvánít véleményt. (A kívülről befolyásolható emberek ritkán állnak oda az ember elé, és mondják azt, hogy mit és hogyan kellene csinálnia.) A barátaival folytatott beszélgetéséből az is világosan kiderült, hogy olyan típus volt, aki távolodik a dolgoktól. Ezért ezt mondtam neki: „Én semmire nem tudom önt rávenni. Az egyetlen, aki képes meggyőzni önt, az csakis saját maga lehet.” Nem tudta, mihez is kezdjen ezzel a válasszal. Arra várt, hogy védelmezni kezdem a módszeremet, ő pedig elutasíthatja azt. Most viszont egyet kellett értenie azzal, amit mondtam neki, mert belülről tudta, hogy az igaz. Majd ezt mondtam: „Ön az egyetlen, aki tudja, ki veszítene azzal, ha nem jönne el a tanfolyamra.” Rendes körülmények között egy ilyen megjegyzés számomra rettenetesen hangzott volna. De az ő nyelvén beszéltem, és működött a dolog. Figyelje meg, hogy nem azt mondtam, hogy ő veszítene azzal, ha nem jönne el. Ha azt mondtam volna, soha nem jött volna el. Ehelyett ezt mondtam: „Ön az egyetlen, aki tudja” (belső referenciakeret), „ki veszítene azzal” (távolodás), „ha nem jönne el”. Erre azt mondta: „Igen, ez igaz.” Majd elment a terem hátsó részébe, és beiratkozott. Ha nem ismerném a metaprogramokat, azzal próbáltam volna meggyőzni őt, hogy beszéljen olyanokkal (külső referenciakeret), akik már elvégezték a tanfolyamot, és beszéltem volna neki azokról az előnyökről, amelyre szert tehetne (közelítés). De ez olyan módszer lett volna, amellyel csak a saját érdeklődésemet keltettem volna fel, nem az övét. 243
A metaprogramok harmadik csoportja a saját szempontok vagy mások szempontjai szerinti hozzáállásra (rendszerezésre) vonatkozik. Egyesek az emberi kapcsolatokra elsősorban abból a szempontból tekintenek, hogy mi az, ami személyesen érinti őket, míg mások azt nézik, mit tehetnek önmagukért és másokért. Az emberek természetesen nem mindig esnek az egyik vagy a másik végletbe. Ha a cselekvés, a hozzáállás csak a saját szempontjaink szerint történik, önmagunkat előtérbe helyező, öntörvényű egoistákká válunk. Ha csak mások szempontjait tartjuk szem előtt, mártír lesz belőlünk. Ha Ön munkaerő-felvétellel foglalkozik, nem szeretné tudni, hogy egy munkára jelentkező személy hol helyezkedik el ezen a skálán? Nemrégiben az egyik nagy légitársaság megállapította, hogy a beérkezett panaszok 95 százaléka az alkalmazottak 5 százalékát érintette. Ez az 5 százalék erősen a saját szempontjait tartotta szem előtt; legjobban az érdekelte őket, hogy magukkal törődjenek, ne másokkal. Gyenge alkalmazottak voltak? Igen is, nem is. Nyilvánvalóan nem a nekik való munkakörben dolgoztak, és nyilvánvalóan gyenge teljesítményt nyújtottak, bár lehet, hogy egyébként ügyes, keményen hajtó, feladatuk ellátására alkalmas munkatársak voltak. Lehet, hogy megfelelő emberek voltak, csak éppen nem a nekik megfelelő pozíciókban dolgoztak. Mit tett a légitársaság? Olyan emberekkel váltotta fel őket, akik mások szempontjait tartották szem előtt. A vállalat ezt a személyes tulajdonságot úgy állapította meg, hogy csoportos interjúkat rendeztek, amelyek során a potenciális alkalmazottakat (vagyis a jelentkezőket) arról kérdezték, hogy miért akarnak a légitársaságnál dolgozni. A legtöbb jelentkező azt gondolta, hogy azoknak a válaszoknak az alapján ítélnek meg mindenkit, amelyeket a feltett kérdésekre adnak a csoport előtt, holott valójában a megítélés annak alapján történt, hogy ki milyen módon viselkedett a hallgatóság tagjaként. Vagyis azok a jelentkezők kapták a legmagasabb pontszámot, akik a hallgatóság soraiban ülve a legnagyobb figyelemmel, intenzív szemkontaktussal, sok mosollyal és lelki támogatással fordultak a csoport előtt éppen beszélő, a kérdésekre válaszoló jelentkezőtársuk felé, míg azokat, akik csak kevéssé,vagy egyáltalán nem figyeltek, és a saját világukban voltak elmerülve, miközben mások beszéltek, elsődlegesen önérdekűnek tekintették, és nem is vették fel. A vállalattal szembeni panaszok aránya ennek a lépésnek a hatására több mint 80 százalékkal csökkent. Ezért olyan fontosak tehát a metaprogramok az üzleti világban. Hogyan tudunk kiértékelni egy személyt, ha nem tudjuk, mi motiválja őt? Hogyan tudjuk a felkínált munkakört összepárosítani a megfelelő személlyel a megkövetelt szakmai ismeretek, a tanulási képesség és a belső tulajdonságok szempontjai alapján? Sok nagyon okos ember a szakmai tevékenységét teljes frusztrációként éli meg, mert olyan munkát végez, amelyben nem tudja a legjobban kihasználni belső képességeit. Az, ami az egyik kontextusban felelősség, kötelezettség, egy másik kontextusban értékes eszköz lehet. 244
Egy olyan szolgáltatási üzleti vállalkozáson belül, mint egy légitársaság, nyilvánvalóan olyan dolgozókra van szükség, akik mások szempontjait tartják fontosnak. Ha egy könyvvizsgálót vagy egy auditort veszünk fel, akkor olyan személyre lehet szükségünk, aki önálló, saját szempontok alapján cselekszik. Hány alkalommal volt már dolgunk olyan személlyel, aki zavaros és érthetetlen állapotot teremtett számunkra, mert a munkáját intellektuálisan jól, érzelmileg, vagyis az együttérzés szempontjából viszont rosszul végezte? Ez hasonló az olyan orvos esetéhez, akit kizárólag a saját szempontjai vezérelnek. Lehet ragyogó diagnoszta, de ha a beteg nem érzi benne a valódi gondoskodást, orvosként nem lesz igazán sikeres. Az ilyen ember valójában egy kutatói pozícióban minden bizonnyal jobban érezné magát, mint klinikai orvosként. A megfelelő személynek a megfelelő munkakörben való foglalkoztatása továbbra is az egyik legnagyobb problémája az amerikai üzleti életnek. Ezt a problémát azonban lehetne kezelni, ha az emberek tudnák, hogyan értékeljék ki azokat a módszereket, amelyek alapján az állásokra jelentkezők az információkat feldolgozzák. Ezen a ponton érdemes megemlíteni, hogy nem minden metaprogram egyenlő értékű. Jobban élnek azok az emberek, akik inkább közelítenek a dolgok felé, nem pedig távolodnak tőlük? Talán. Jobb hely lenne a világ, ha az emberek többet törődnének másokkal, és kevesebbet önmagukkal? Valószínűleg igen. De az élettel annak megfelelően kell foglalkoznunk, amilyen az valójában, nem pedig aszerint, amilyennek szeretnénk. Ön kívánhatja azt, hogy a fia inkább közelítsen a dolgok felé, ne pedig távolodjon tőlük. Ha hatékonyan szeretne kommunikálni a gyerekével, akkor azt olyan módszerrel kell tennie, amely működik, nem pedig olyannal, amely az Ön azon elképzeléséhez igazodik, hogy a világnak hogyan kellene működnie. A kulcsot az jelenti, hogy az adott személyt a lehető leggondosabban meg kell figyelni, meg kell hallgatni, mit mond, milyen metaforákat használ, észre kell venni, mit tár fel a fiziológiája, mikor figyel és mikor unatkozik. Az emberek következetesen, folyamatosan feltárják metaprogramjaikat. Nem igényel hosszadalmas ,koncentrált tanulmányozást annak megállapítása, hogy milyen hajlamai vannak az embereknek, vagy hogy adott pillanatban mások vagy saját érdekeit tartják-e fontosnak. Annak megállapításához, hogy az emberek mások vagy saját érdekeik alapján cselekszenek-e, figyeljük meg, hogy mennyi figyelmet fordítanak másokra. Odahajolnak-e mások felé olyan arckifejezésekkel, amelyek a másik ember mondanivalója iránti érdeklődésre utalnak, vagy inkább hátradőlnek, és unottan, közömbös arckifejezéssel fogadják mondandójukat? Időnként mindenki a saját érdekeit helyezi előtérbe, és fontos is, hogy néha így tegyünk. A kulcsot az jelenti, hogy folyamatosan, állandó jelleggel milyenek vagyunk, és hogy a hozzáállásunk (rendszerezési módszerünk) képessé tesz-e minket a kívánt eredmények létrehozására. A negyedik rendszerezési program a hasonlóság-keresőkkel és az eltérés-keresőkkel kapcsolatos. Szeretném, ha elvégeznénk együtt egy kísérletet. Nézze meg az alábbi alakzatokat, és mondja el, miképpen viszonyulnak egymáshoz. 245
Ha arra kérném Önt, hogy jellemezze a három síkidom közötti kapcsolatot, sokféleképpen tudna válaszolni. Mondhatná, hogy mindegyik síkidom téglalap. Vagy hogy mindegyiknek négy oldala van. Mondhatná, hogy kettő függőleges, egy pedig vízszintes, hogy kettő álló helyzetű, egy pedig fekvő helyzetű, vagy hogy egyetlen síkidomnak sincs pontosan megegyező kapcsolata a másik kettővel. De az is igaz lenne, hogy az egyik eltérő, a másik kettő pedig egyforma.
Biztos vagyok abban, hogy még többféle jellemzésre is tudna gondolni. Mi is történik itt? A fentiek ugyanannak az ábrának a jellemzései, de teljesen eltérő megközelítésről tanúskodnak. Ugyanezt tapasztalhatjuk a hasonlóság-keresők és az eltérés-keresők esetében. Ez a metaprogram azt határozza meg, hogy miképpen rendszerezzük az információkat tanulás, megértés és hasonlók céljából. Vannak olyan emberek, akik a világra az azonosságok megtalálásával reagálnak. Ránéznek a dolgokra, és azt látják meg, ami a közös bennük. Ők a hasonlóság-keresők. Ha megnéznék az ábránkat, esetleg ezt mondanák: „Nos, ezek mind téglalapok.” Van a hasonlóság-keresőknek egy másik típusa, akik az azonosságokat a kivételekkel együttalálják meg t. Ők a következőt mondhatnák: „Ezek mind téglalapok, de egy fekvő, a másik kettő pedig álló helyzetű.” A többi ember eltérés-kereső – vagyis a különbségekre összpontosít, azt veszi észre. Két típusukat különböztethetjük meg. Az egyik típus megnézi a világot, és azt látja, hogy a dolgok különbözőek. Ő azt mondaná az ábránkról, hogy mindegyik síkidom eltérő, és különböző kapcsolatuk van egymással. Egyáltalán nem hasonlítanak egymásra. Az eltérés-kereső másik típusa a különbségeket látja a kivételekkel együtt. Pontosan a fordítottja annak a hasonlóság-keresőnek, aki az azonosságot találja meg a kivételekkel – először a különbségeket látja, majd összeszedi azokat a dolgokat is, amelyek közösek. Annak eldöntéséhez, hogy valaki hasonlóság- vagy eltérés-kereső-e, kérdezzük meg tőle, hogy mi a kapcsolat tárgyak vagy szituációk bármilyen csoportjai között, majd figyeljük meg, hogy először a hasonlóságokra vagy a különbségekre összpontosít. El tudja képzelni, mi történik, amikor egy azonosság-kereső összejön egy különbség-keresővel? Amikor egyikük azt mondja, hogy mind a három alakzat egyforma, a másik azt: „Nem, nem egyformák, mind 246
különbözőek!” Az azonosság-kereső okfejtése az, hogy mindegyik síkidom téglalap. A különbség-keresőé pedig az, hogy nem biztos, hogy a vonalak vastagsága pontosan megegyezik, vagy hogy a szögek nem pontosan azonosak mindhárom téglalapnál. Akkor kinek van igaza? Természetesen mindkettőjüknek; minden az adott személy látásmódjától függ. Az eltérés-keresőknek azonban gyakran vannak nehézségeik az emberekkel való összhang megteremtésében, mivel mindig a különbségeket hangsúlyozzák. Ők sokkal könnyebben tudnak összhangot teremteni más eltérés-keresőkkel. Mennyire fontos ezeknek a különbségtételeknek a megértése? Hadd mondjak erre egy példát a saját üzleti tevékenységemből. Öt társam van, és egy fő kivételével mindnyájan hasonlóság-keresők vagyunk. Többnyire fantasztikusan jól boldogulunk egymással. Hasonlóak vagyunk, így kedveljük egymást. Ugyanúgy gondolkodunk, és ugyanúgy látjuk a dolgokat, ezért a megbeszéléseink alatt csodálatos szinergiát érünk el; mindnyájan beszélünk, ötletekkel állunk elő, és ezek az ötletek egyre jobbnak és jobbnak tűnnek, mert illeszkedünk egymáshoz, látjuk, amit a másik lát, építeni tudunk egymás meglátásaira, és egyre lelkesebbek leszünk. Egészen addig, amíg színre nem lép az eltérés-kereső társunk. Kivétel nélkül mindig másként látja a dolgokat, mint mi. Amíg mi azt látjuk, hogy a dolgok hogyan illeszkednek, ő azt, hogy hogyan nem. Miközben mi belelkesedünk és haladunk tovább, ő felugrik, és azt mondja nekünk, hogy a dolog nem fog működni, majd visszaül a helyére, mint egy faszent, és nem is figyel arra, amit mondunk, hanem mindenféle problémákkal jön elő, amelyekkel mi nem akarunk törődni. Mi szárnyalni akarunk a szellemi ózonréteg magasságaiban. Ő meg vissza akar lépni az első kockára, és ezt mondani: „Ó, hát igen? Mit gondoltok erről? Vagy arról?” Olyan ő, mint egy púp a hátunkon? Persze, hogy olyan. Értékes üzlettárs? Feltétlenül. Azt kell tennünk, hogy a tervezési folyamat megfelelő időpontjában vonjuk be őt. Nem akarjuk azt, hogy a részleteken lamentáljon, és tönkretegye az ötletrohamainkat. Az a szinergia, amelyhez a közös tervezés révén jutunk hozzá, értékesebb, mint az ő szőrszálhasogatása. Amikor már kellően lehiggadtunk, égetően nagy szükségünk van valakire, aki látja a lyukakat, az inkongruenciákat és azt, hogy a dolgok miképpen nem illeszkednek, passzolnak egymáshoz. Ez a funkció az, amit ő betölt, és amivel gyakran megment minket önmagunktól. Az eltérés-keresők vannak kisebbségben. A felmérések által kínált általánosítások azt mutatják, hogy a megkérdezetteknek körülbelül 35 százaléka eltérés-kereső. (Ha Ön eltérés-kereső, valószínűleg azt mondja most, hogy a felmérések nem pontosak.) Az eltérés-keresők azonban rendkívül értékesek, mert rendszerint meglátják azt, amit mi többiek nem. Az eltérés-keresők általában nem nevezhetők költői lelkeknek. Sokszor, még olyankor is, amikor belelkesülnek, elkezdenek az egymással nem harmonizáló dolgokra vadászni, és megtalálják a módját annak, hogy elveszítsék a lelkesedésüket. Viszont a kritikai, elemző érzékenységük 247
minden üzleti vállalkozás számára fontos. Gondoljunk csak egy olyan gigászi mértékű üzleti kudarcra, mint a Heaven’s Gate (A mennyország kapuja) című film volt. Ha bepillanthattunk volna a színfalak mögé, olyan csoportot láttunk volna, amely csupa kreatív, belső referenciakerettel rendelkező hasonlóság-keresőből áll – mindegyikük halad a cél felé, és még csak rá sem néz semmi olyasmire, amitől el kell távolodniuk. Borzasztóan szükségük lett volna egy eltérés-keresőre, aki azt mondja, hogy „Várjunk egy pillanatot! Mit szóltok ehhez?”, és olyan módon kommunikálta volna feléjük a problémát, amelyet ezeknek a kreatív embereknek a belső referenciakerete is elfogadhatott volna. Az azonosság- vagy eltérés-keresési módozatok rendkívül fontosak, mivel nagyon sokféle formában tudnak megnyilvánulni, többek között a táplálkozás területén is. A szélsőséges azonosság-keresők gyakran jutnak odáig, hogy számukra egészségtelen ételeket esznek, mert olyan ételt akarnak enni, amely mindig ugyanolyan. Nem ennének meg még egy almát vagy szilvát sem, mert túl nagy eltérések lehetnek a gyümölcsök érettségében, állagában, ízében, frissességi állapotában és a legkülönfélébb egyéb jellemzőiben. Helyette inkább nagymennyiségben eszik a silány, értéktelen „élelmiszereket” (a junk foodot), mivel azok mindig egyformák. Az étel lehet akármilyen ócska, minden bizonnyal melengetni fogja az azonosságkereső változatlanság után sóvárgó lelkét. Ha az Ön vállalkozásában van egy olyan munkakör, amely ugyanazt a monoton, ismétlődő munkát igényli évről évre, fel akarna venni ebbe a munkakörbe egy különbségeket, eltéréseket kereső személyt? Természetesen nem. Valószínűleg egy azonosság-kereső személyt venne fel – ő pedig nagyon, nagyon elégedett lenne egy ilyen munkakörben, amíg csak Önnek szüksége lenne rá. Ha azonban egy olyan munkakörbe kellene felvenni valakit, amely nagyfokú rugalmasságot vagy állandó változást igényel, fel akarna venni egy azonosság-keresőt erre az állásra? Nyilvánvalóan nem. Ezek a megkülönböztetések nagyon hasznosak lehetnek annak felismerésében, hogy az emberek milyen jellegű munkakörökkel lennének a leghosszabb ideig elégedettek. Nézzük meg egy amerikai futballt játszó, kapura lövő játékosnak az esetét. Néhány évvel ezelőtt ez a játékos nagy sikerrel kezdte a szezont, rúgásai figyelemreméltóan pontosak voltak. De mivel különbség-kereső típusú volt, hamarosan szinte kötelezőnek érezte, hogy változtasson a gyakorlatán, amelynek köszönhetően hanyatlani kezdett. Azt tanácsolták neki, hogy a különböző stadionokban koncentráljon az ellenfél kapufája mögött ülő különböző típusú szurkolókra. Azzal, hogy a szurkolók közötti különbségekre koncentrált, egyszerű módon ki tudta élni a különbségek keresésére irányuló vágyát, miközben továbbra is ugyanúgy a legjobb teljesítményét nyújtotta abban, ami valóban számított, vagyis a kapura lövésben. Ugyanazokat a meggyőzési technikákat használná-e egy azonosság- és egy eltéréskereső személy esetében? Elhelyezné-e őket ugyanabban a munkakörben? Ugyanúgy 248
kezelne-e két olyan gyereket, akiknek eltérő rendszerezési stratégiájuk van? Természetesen nem. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a stratégiák megváltoztathatatlanok. Az emberek nem pavlovi kutyák. Bizonyos mértékig mindenki tudja módosítani a stratégiáit, de csak akkor, ha valaki a saját nyelvükön mondja el nekik, hogyan módosítsanak. Óriási erőfeszítés és türelem szükséges ahhoz, hogy egy olyan személyt, aki egész életében eltérés-kereső volt, hasonlóság-keresővé változtassunk, de segíthetünk neki abban, hogy a legtöbbet hozza ki a saját megközelítési módjából, és hogy e folyamat során egy kicsit kevésbé legyen goromba és megrögzött. Ez az egyik titka annak, hogy miként éljünk együtt olyan emberekkel, akik különböznek tőlünk. Másfelől a hasonlóság-keresők számára hasznos, ha több eltérést, különbséget látnak, mivel hajlamosak az általánosításra. Hasznos lehet a hasonlóság-kereső számára, ha észreveszi az összes különbséget mondjuk a mostani hét és az elmúlt hét között, vagy az általa meglátogatott városok között (és akkor nem mondaná, hogy Los Angeles majdnem ugyanolyan, mint New York). Összpontosítsunk egy kicsit a különbségekre is – a különbségek is részei az élet fűszereinek. Tud-e boldogan együtt élni egy hasonlóság- és egy eltérés-kereső? Persze, hogy tud – egészen addig, amíg megértik egymást. Amikor különbségek merülnek fel köztük, csak azt kell felismerniük, hogy a másik személy nem rossz, nem téved, hanem csak eltérően látja a dolgokat. Nem kell tökéletesen azonosnak lenni valakivel ahhoz, hogy összhangot lehessen teremteni vele. A partnereknek emlékezniük kell a felfogásbeli, szemléletbeli különbözőségeikre, és meg kell tanulniuk, hogy miképpen tiszteljék és méltányolják egymást. A következő metaprogram arra vonatkozik, hogy mire van szükség ahhoz, hogy valakit valamiről meggyőzzünk. A meggyőzést végző fél stratégiája két részből áll. Annak megállapításához, hogy mi az, ami következetesen meggyőz valakit, először azt kell felismernie, hogy a meggyőzendő személynek milyen érzékszervi építőelemekre van szüksége a meggyőzéshez, majd ki kell derítenie, hogy milyen gyakran kell ezeknek az ingereknek hatniuk az adott személyre ahhoz, hogy a meggyőzés sikeres legyen. Ahhoz, hogy felderítsük valakinek a meggyőzési metaprogramját, kérdezzük meg tőle: „Honnan tudja, hogy valaki jól végzi-e a munkáját? a) Látnia vagy figyelnie kell, ahogy dolgozik, b) hallania kell arról, hogy milyen jó a munkájában, c) együtt kell végeznie vele a munkát vagy d) olvasnia kell a képességeiről?” A válasz ezeknek a lehetőségeknek a kombinációja lehet. Elhihetjük, hogy valaki jól végzi a munkáját, ha látjuk őt jó munkát végezni, és ha mások azt mondják, hogy jól dolgozik. A következő kérdés ez: „Milyen gyakran kell ahhoz valakinek bizonyítania, hogy jó a munkájában, hogy Ön is meg legyen erről győződve?” Négy lehetséges válasz van: a) azonnal (például ha az illető egyszer bizonyítja, hogy jó valamiben, Ön hisz neki), b) néhányszor (kétszer vagy többször), c) egy bizonyos időn keresztül (néhány hétig, egy hónapig vagy egy évig) és d) állandóan. Ebben az utolsó esetben az adott személynek minden egyes alkalommal bizonyítania kell, hogy jó munkát végez. 249
Ha Ön egy szervezet vezetője, akkor az egyik legértékesebb állapot, amit a legfontosabb dolgozóival el tud érni, a bizalom és az összhang. Ha ezek a dolgozók tudják, hogy Ön törődik velük, keményebben és jobban fognak Önnek dolgozni. Ha viszont nem bíznak Önben, nem fognak jól teljesíteni. A bizalom létrehozásának azonban az is része, hogy szem előtt kell tartani a különböző típusú emberek különböző igényeit. Vannak olyan emberek, akik, ha létrehoznak egy kapcsolatot, igyekeznek fenntartani, megőrizni. Ha tudják, hogy Ön tisztességesen jár el mindenben, és törődik velük, erős kötődést építhet ki velük, amely hosszú ideig fennmarad, hacsak Ön nem tesz valamit, amivel elárulja, aláássa a kapcsolatot. Ez azonban nem működik mindenkinek az esetében. Egyes dolgozóknak ennél többre van szükségük, egy kedves szó, egy helyeslő megjegyzés, a nyilvános támogatás kimutatása vagy akár egy elvégzendő fontos feladat formájában. Az ilyen dolgozók éppen annyira lojálisak és tehetségesek lehetnek, mint a többi, de ők több megerősítést várnak Öntől, mint a többiek. Több bizonyítékra van szükségük azt illetően, hogy az Önök közötti kötelék még mindig fennáll. Ehhez hasonló az, hogy minden jó kereskedelmi ügynök ismer olyan vevőket, akiknek csak egyszer kellett eladnia valamit, és örökre a vevői maradtak. Másoknak a terméket kétszer-háromszor látniuk kell, mielőtt eldöntik, hogy megveszik, miközben megint mások esetében akár fél év is eltelhet, míg újra felmerül a részükre való eladás igénye. És természetesen ott van az ügynökök „kedvence” – az az ember, aki már évek óta használja a terméket, és minden alkalommal, amikor az ügynök megjelenik, újra és újra tudni akarja, hogy miért is kell neki használnia azt a terméket. Minden alkalommal be kell neki mutatni mindent. Ugyanez a folyamat a személyes kapcsolatok terén még ennél is nagyobb intenzitással jelenik meg. Egyes emberek esetében elegendő csak egyszer bizonyítani a szeretetünket, mert számukra ezzel örökre bizonyságot tettünk. Mások esetében viszont naponta kell újra bizonyítanunk. A metaprogramok megértése azért számít értékes dolognak, mert ezek a programok biztosítják számunkra a mások meggyőzéséhez szükséges játékszabályokat. Előre tudhatjuk, hogy mire van szükség valakinek a meggyőzéséhez, és többé már nem idegesítjük magunkat azon, hogy az illetőnek minden alkalommal be kell mutatnunk ugyanazt. Számítani fogunk arra, hogy ilyen a viselkedése. Egy további metaprogram a lehetőséghez és a szükségességhez való viszonyuláson alapul. Kérdezze meg valakitől, hogy miért ment el dolgozni a jelenlegi munkahelyére, vagy miért vette meg a jelenlegi autóját vagy házát. Sok embert elsősorban a szükség motiválja, nem pedig az, hogy mit akar vagy szeretne. Ők azért tesznek valamit, mert azt a valamit kell tenniük. Az, hogy mire van lehetőség, nem sarkallja őket cselekvésre. Nem keresik a tapasztalatok, az élmények végtelen változatosságát. Úgy haladnak végig az életen, hogy elfogadják azt, ami jön vagy elérhető. Amikor szükségük van egy új munkahelyre, egy új házra, egy új kocsira vagy akár egy új házastársra is, csak elindulnak, és elfogadják, ami elérhető számukra. 250
Mások ösztönzést éreznek arra, hogy keressék a lehetőségeket. Az, amit tenniük kell, nem motiválja őket annyira, mint az, amit tenni akarnak. Alternatívákat, tapasztalatokat, választási lehetőségeket, utakat keresnek. Azt a személyt, akit a szükség motivál, az érdekli, amit ismer, ami biztonságos. A lehetőségek által motivált személyt az általa nem ismert dolgok szintén érdeklik. Tudni akarja, mi alakulhat ki, milyen lehetőségek jöhetnek létre. Ha Ön munkáltató lenne, melyik típusú embert szeretné felvenni? Egyesek valószínűleg így válaszolnának: „Azt az embert, akit a lehetőségek motiválnak.” Végtére is a lehetőségek gazdag ismerete hozzájárul egy gazdagabb élethez. A legtöbben (sokan olyanok is, akiket a szükség motivál) ösztönösen támogatnák azokat az előnyöket, amelyeket az új irányok változatosságára való nyitottság hoz magával. A valóságban viszont nem ennyire fekete-fehér, nem ennyire merev ez a kérdés. Vannak olyan munkakörök, amelyek a részletekre való odafigyelést, kitartást és következetességet követelnek. Tételezzük fel, hogy Ön minőségellenőrzési felügyelő egy autógyárban. Ebben a munkakörben a lehetőségek iránti érzék jó tulajdonság. Amit azonban Ön a legjobban igényelne, az a szükségesség iránti érzék. Pontosan tudnia kell, mire van szükség, és ellenőriznie kell, hogy azt biztosítják-e. Egy olyan személy, akit a lehetőségek motiválnak, valószínűleg halálra unná magát egy ilyen munkakörben, miközben olyasvalaki, akit a szükséges dolgok ösztönöznek, tökéletesen összhangban érezné magát a munkakör követelményeivel. A szükség által ösztönzött embereknek egyéb értékei, előnyei is vannak. Egyes munkakörök esetében különös előnynek tekintik az állandóságot. Az ilyen munkaköröket olyan dolgozókkal szeretnénk betölteni, akik hosszú ideig megmaradnak pozíciójukban. A lehetőségek által motivált személy állandóan keresi az új vállalkozásokat, az új kihívásokat. Ha talál egy másik munkát, ami több lehetőséget ígér, jó esély van rá, hogy otthagyja az éppen meglévő munkahelyét. Nem így a némileg gürcölős lélek, akit a szükség motivál. Munkát akkor vállal, amikor szüksége van rá. A munkája mellett kitart, mivel a munka az élet szükséges velejárója. Sok olyan munka van, ami olyan álmodozó tekintetű, kalandvágyó, kockázatokat vállaló személy után kiált, aki rendületlenül hisz a lehetőségekben. Ha az Ön cége kiterjesztené a tevékenységét egy egészen új területre, Ön nyilván olyan munkaerőt akarna felvenni, aki rá fog tudni hangolódni az összes lehetőségre. Ugyanakkor vannak más munkakörök, ahol díjazzák a kitartást, a következetességet, a hosszú távú folytonosságot. Az ilyen munkakörök esetében olyan személyre van szüksége, akit leginkább az motivál, amire szüksége van. Egyformán fontos tudni azt is, hogy melyek az ön személyes metaprogramjai, mivel ha munkát keres, ki fogja tudni választani azt a munkakört, amely a legjobban megfelel az igényeinek. Ugyanez az elv érvényesül a gyermekek motiválásában is. Tételezzük fel, hogy Ön az iskolai végzettség, egy jó főiskolába való bejutás előnyeit próbálja hangsúlyozni. Ha az Ön gyermekét a szükség motiválja, be kell mutatnia neki, hogy miért van 251
szüksége a jó iskolai végzettségre. Beszélhet neki azokról a munkakörökről, amelyek betöltéséhez mindenképpen felsőfokú végzettségre van szükség. Elmagyarázhatja, hogy miért van szükség jó alapokra a matematikában vagy a nyelvi készségekben ahhoz, hogy valaki jó mérnök, illetve jó tanár lehessen. Ha az Ön gyermeke számára a lehetőségek jelentik az ösztönzést, az előzőtől eltérő megközelítést kell alkalmaznia. Mivel mindazok a dolgok, amiket kényszerűségből kell végezni, untatják őt, azokat a végtelen lehetőségeket kell hangsúlyozni, amelyek nyitva állnak a felsőfokú végzettséggel rendelkezők előtt. Mutassa be a gyermekének, hogy már maga a tanulás is milyen módon testesíti meg a lehetőségek felé vezető legnagyszerűbb utat – töltse meg fantáziáját a feltárandó új irányok, a megnyitandó új dimenziók, a felfedezendő újdonságok sok-sok képével. Az eredmény minden gyermek esetében ugyanaz lesz, bár az a mód, ahogy elvezetjük őt odáig, mindenkinél nagyon eltérő. Egy másik metaprogram az emberek munkastílusa. Mindenkinek megvan a munkával kapcsolatos saját stratégiája. Vannak olyan emberek, akik csak akkor elégedettek, ha függetlenek. Számukra nehézséget jelent a másokkal való közös munkavégzés, és nem tudnak jó munkát végezni ellenőrzés, erős felügyelet mellett. Nekik a saját egyéni műsorszámukat kell bemutatniuk. Mások akkor nyújtják a legjobb teljesítményt, ha egy csoport tagjaként dolgozhatnak. Az ő stratégiájukat együttműködési stratégiának hívjuk. Ők minden elvállalt feladat esetében meg akarják osztani a felelősséget. Vannak olyanok, akik a közelségi stratégiát alkalmazzák, amely az előző kettő között valahol félúton helyezkedik el. Ők azt a megoldást részesítik előnyben, amikor másokkal együtt, közösen dolgozhatnak, miközben egy feladattal kapcsolatban fenntartják maguknak az egyedüli felelősséget. Őket bízzák meg a különböző a feladatokkal, de azok végrehajtásában nincsenek egyedül. Ha a legtöbbet akarjuk kihozni az alkalmazottainkból, a gyermekeinkből vagy azokból, akiket ellenőrzünk, felügyelünk, ismerjük meg a munkastratégiájukat, azokat a formákat, módozatokat, amelyekben a leghatékonyabban tudnak tevékenykedni. Néha találkozhatunk olyan alkalmazottal, aki valóságos briliáns, mégis örökös fejfájást okoz, mert mindig a saját módszerei szerint teszi a dolgát. Meglehet, hogy ő nem az a fajta ember, aki arra született, hogy alkalmazott legyen. Lehet, hogy olyan ember, akinek inkább a saját vállalkozását kellene vezetnie, és előbb vagy utóbb erre valószínűleg sor is kerül, amennyiben nem kapja meg tőlünk az önkifejezés lehetőségét. Ha Önnek egy ilyen értékes alkalmazottja van, meg kell próbálnia lehetőséget találni arra, hogy maximálisan érvényesíthesse tehetségét, és a lehető legnagyobb önállóságot, függetlenséget kell biztosítania a számára. Ha beteszi őt egy csapatba, mindenkit az őrületbe fog kergetni. Ha viszont olyan mértékű függetlenséget biztosít számára, amilyet csak lehet, rendkívül értékes munkaerőnek bizonyulhat. Erről szólnak az új vállalkozási koncepciók. Ön bizonyára hallott a Peter-elvről, amelynek értelmében a munkahelyeken mindenkit addig léptetnek elő, amíg el nem éri azt a szintet, ahol már alkalmat252
lannak bizonyul a feladatok ellátására. Az egyik oka annak, hogy ez megtörténik, az, hogy a munkáltatók gyakran érzéketlenek alkalmazottaik munkastratégiáira. Vannak emberek, akik egy együttműködő munkakörnyezetben dolgoznak a legjobban. Szeretik, ha sok visszajelzést kapnak másoktól, és a személyes kapcsolatok sokasága veszi körül őket. Jó munkájukértt azzal jutalmazná őket, hogy megbízná őket valamilyen új, önálló vállalkozás vezetésével? Biztosan nem, ha ki akarná használni a legjobb adottságaikat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy valakit örökre ugyanazon a szinten kell tartani. Azt viszont jelenti, hogy az előléptetéseknek és az új feladatokkal való megbízásoknak úgy kell történniük, hogy az adott személy legjobb adottságait használhassuk ki, ne pedig a legrosszabbakat. A közelségi stratégiával rendelkezők közül sokan szintén szeretnének csapattagok lenni, viszont szükségük van rá, hogy a saját munkájukat egyedül végezzék. Bármelyik szervezeten belül találhatunk olyan munkaköröket, amelyek mindhárom stratégiát támogatják. A lényeg az, hogy meglegyen a kellő éleslátásunk annak felismeréséhez, hogy az emberek hogyan tudnak a legjobban dolgozni, majd olyan feladatot kell találni számukra, melynek révén a legjobban fejlődhetnek. Hadd mutassak be egy mai napra szóló gyakorlatot. Ennek a fejezetnek az elolvasása után gyakorolja az emberek metaprogramjainak felderítését, előhívását. Kérdezze meg tőlük: „Mit akar elérni egy kapcsolatban (házat, autót, karriert)?”; „Miből tudja, hogy sikeres volt-e valamiben?”; „Milyen kapcsolat van a múlt hónapban és az ebben a hónapban végzett tevékenysége között?”; „Milyen gyakran kell valakinek bizonyítania az Ön számára valamit, hogy meggyőződjön róla, hogy az a valami igaz?” Számoljon be egy kedvenc munkatapasztalatáról, és mondja el, hogy az miért volt fontos Önnek! Figyel Önre a megkérdezett személy, miközben Ön felteszi ezeket a kérdéseket? Érdekli őt, hogy Ön miképpen fogadja a válaszokat, vagy valami egészen más dolog foglalkoztatja őt? A fentiekben csupán néhány kérdés szerepel azok közül, amelyeket feltehetünk annak érdekében, hogy sikeresen rátaláljunk az eddig tárgyalt metaprogramokra. Ha nem jut hozzá az igényelt információkhoz, fogalmazza át a kérdéseket mindaddig, amíg meg nem tudja, amit szeretne. Gondoljon szinte bármilyen kommunikációs problémára, amely az Ön esetében fennáll, és valószínűleg látni fogja, hogy a másik személy metaprogramjainak megértése elősegíti a kommunikáció oly módon való módosítását, hogy a probléma eltűnhessen. Gondoljon az életében előforduló valamilyen csalódásra, bosszúságra – valakire, akit Ön szeret, de aki nem érzi, hogy Ön szereti, valakire, akinek Ön dolgozik, és akinek sikerül Önt felbosszantania, vagy valakire, akinek Ön megpróbált segíteni, de aki erre nem reagált. Ezekben az esetekben azt kell tennie, hogy beazonosítja a szerepet játszó metaprogramot, azt, hogy mit tesz Ön, továbbá azt, hogy mit tesz a másik személy. Például tételezzük föl, hogy Önnek csupán egyszer van szüksége annak megerősítésére, hogy szeretetteljes a partneri kapcsolata, míg 253
partnere ennek állandó megerősítését igényli. Vagy Ön összeállít egy javaslatot, amely a dolgok hasonlóságát mutatja be, miközben felettese csak azt akarja hallani, hogy a dolgok miben térnek el egymástól. Vagy Ön megpróbál figyelmeztetni valakit valamiről, amit el kell kerülnie, miközben ő arról szeretne valamit hallani, amit meg akar találni. Amikor nem a megfelelő hangnemben beszélünk, az átadott üzenet is más lesz, mint szeretnénk. Ez éppen olyan problémát jelent a gyerekeikkel foglalkozó szülőknek, mint a beosztottakkal foglalkozó vezetőknek. A múltban sokan nem fejlesztettük ki azt az éleslátást, mely által felismerhetjük és behitelesíthetjük a mások által használt stratégiákat. Amikor nem sikerül átadnunk az üzenetünket valakinek, nem szükséges megváltoztatni az üzenet tartalmát. Ki kell alakítanunk azt a fajta rugalmasságot, ami képessé tesz minket az üzenet formájának oly módon való megváltoztatására, hogy az a forma illeszkedjen annak a személynek a metaprogramjaihoz, akivel kommunikálni próbálunk. Gyakran akkor tudunk a leghatékonyabban kommunikálni, amikor több metaprogramot használunk együtt. A partnereimnek és nekem egy alkalommal üzleti nézeteltérésünk volt egy emberrel, aki valamilyen munkát végzett a számunkra. Összeültünk, és én azzal kezdtem a megbeszélést, hogy megpróbáltam egy pozitív keretet kialakítani, mondván, hogy olyan eredményre szeretnék jutni, amely mindkettőnk számára kielégítő lesz. Az illető azonnal ezt mondta: „Engem semmi ilyesmi nem érdekel. Itt van ez a pénz, és én ragaszkodni fogok hozzá. Nem akarom, hogy az ügyvédjük továbbra is hívogasson és piszkáljon miatta.” Tehát a megbeszélést eltávolodással kezdte. Ezt mondtam neki: „Azért akarjuk elvégezni ezt a munkát, mert mindannyian elköteleztük magunkat, hogy segítünk az embereknek és magunknak megtapasztalni egy jobb életminőséget, és a közös munka révén ezt meg tudjuk tenni.” Így válaszolt: „Nem vagyunk mindnyájan elkötelezve arra, hogy másoknak segítsünk. Fütyülök magukra. Csak az érdekel, hogy innen elégedetten távozzam.” Ahogy a megbeszélés nagyon csekély érdemi haladás mellett tovább folyt, világossá vált, hogy az illető eltávolodó típusú, önérdekű, a különbségekre koncentráló, belső referenciakerettel rendelkezik, és mindaddig nem hitt semmiben, amíg nem látta, nem hallotta, és meg nem erősítették számára a dolgokat. Ezeknek a metaprogramoknak az alapján nem nagyon lehetett volna összeállítani a tökéletes kommunikáció tervét, különösen azért nem, mert én magam szinte minden szempontból a fentiek ellentéte vagyok. Majdnem két órán keresztül tárgyaltunk eredmény nélkül, és már ott tartottam, hogy feladom a dolgot. Ekkor végül megjelent a fejemben az a bizonyos fénysugár, és fokozatot váltottam. Így szóltam: „Maga tudja, hogy milyen gondolat jár a fejében, és ez a gondolat most itt van.” Ökölbe zártam a kezem. Tehát fogtam a belső referenciakeretét, amit szavakkal nem tudtam befolyásolni, és külsővé, láthatóvá tettem, így már irányítani tudtam. Majd ezt mondtam: „A gondolat itt van benne a kezemben, és magának 254
van egy perce. Döntsön, különben veszteni fog, mégpedig sokat. Én nem fogok veszíteni, de maga személyesen veszíteni fog.” Ez egy új helyzetet teremtett számára, amitől el kellett távolodnia. Erről a pontról továbbléptem, és ezt mondtam: „Maga (önérdek) fog veszíteni (valami, amitől távolodni kell), mert nem hiszi el, hogy van megoldás, amit ki lehet dolgozni.” Nos, mivel eltérés-kereső volt, rögtön az ellenkezőjére gondolt, vagyis arra, hogy van megoldás. Majd így folytattam: „Jobb lenne, ha tisztázná önmagában (belső referenciakeret), hogy valóban hajlandó-e megfizetni azt az árat, amit nap mint nap mindenképpen meg kell majd fizetnie a mai döntései eredményeként. Ugyanis én el fogom mondani az embereknek (az ő meggyőződési stratégiája), hogy maga hogyan viselkedett és mit tett. Egy perce van, hogy döntsön. Most eldöntheti, hogy akarja-e kivitelezni ezt a dolgot, de ha úgy dönt, hogy nem, mindent el fog veszíteni – személyesen maga, örökre. Gondolja át, amit mondok, és győződjön meg róla, igazam van-e.” Húsz másodperc kellett neki ahhoz, hogy felugorjon a helyéről, és ezt mondja: „Nézzék, fiúk, én mindig együtt akartam dolgozni magukkal. Tudom, hogy ki tudjuk alakítani a dolgokat.” Mindezt nem vonakodva adta elő, hanem lelkesen felugrott, mintha valódi társak lennénk. Majd hozzátette: „Csak azt akartam tudni, hogy tudnánk-e egymással tárgyalni.” Miért lett hirtelen ilyen pozitív két óra eltelte után? Azért, mert a motiválásához az ő metaprogramjait használtam, nem pedig a világról alkotott saját modellemet. Amit akkor mondtam, számomra sértés lett volna. Régebben mindig felbosszantottam magam az emberek magatartásán, ha az ellentétes volt az én magatartási formáimmal. Ez egészen addig így volt, amíg meg nem tanultam, hogy az egyes embereknek eltérő metaprogramjai és magatartási mintái vannak. Az eddig tárgyalt metaprogram-rendszerezési elvek fontosak és hatásosak. Ezzel kapcsolatban azonban rendkívül lényeges fejben tartanunk, hogy azoknak a metaprogramoknak a számát, amelyeknek a tudatában vagyunk, csupán saját érzékenységünk, tudatosságunk és képzeletünk korlátozza. A siker egyik kulcsát bármely területen az jelenti, hogy milyen mértékben vagyunk képesek érzékelni az újabb és újabb eltéréseket, különbségeket. A metaprogramok olyan eszközöket biztosítanak számunkra, melyek révén lényeges megkülönböztető jegyeket alkalmazhatunk annak eldöntéséhez, hogy miképpen kezeljük az embereket. Önnek nem kell az itt tárgyalt metaprogramokra korlátozódnia. Kezdje el tanulmányozni, „tanulni” a lehetőségeket! Állandóan mérje fel és hitelesítse az Ön körül lévő embereket. Figyelje meg azokat a sajátos mintákat, „programokat”, melyek által az emberek a világot érzékelik, és kezdje elemezni, hogy másoknak hasonló mintái vannake. Ezzel a módszerrel kialakíthatja az emberek közötti eltérések, különbözőségek egész rendszerét, ami erősítheti Önben képességet a különféle típusú emberekkel való hatékony kommunikációra. 255
Például vannak emberek, akik elsősorban érzéseikre hagyatkoznak, míg mások a logikus gondolkodás révén döntenek. Megpróbálná mindkét típust ugyanazzal a módszerrel meggyőzni? Természetesen nem. Egyes emberek kizárólag konkrét tények és adatok alapján hoznak döntéseket. Nekik először tudniuk kell, hogy az egyes részek működni fognak-e – a tágabb összefüggésekre csak később gondolnak. Másokat először egy átfogó koncepcióval vagy elképzeléssel lehet meggyőzni. Ők a globális összefüggésekre, egységekre reagálnak, és először a nagy, teljes, összefüggő képet akarják látni. Ha a teljes kép tetszik nekik, akkor majd gondolkodni fognak a részletekről is. Egyeseket a dolgok kezdete villanyozza fel. Akkor a legizgatottabbak, leglelkesebbek, amikor megkezdődik egy új elképzelés megvalósulása, majd hamarosan kezdik elveszteni az érdeklődésüket a dolog iránt, és továbblépnek egy újabb ötlet felé. Másokat a dolgok végigvitele, befejezése vonz és köt le. Nekik minden tevékenységük folyamatát az elejétől a végéig át kell látniuk, végig kell kísérniük, csinálniuk mindent, legyen szó egy könyv elolvasásáról,vagy egy munkakörükkel kapcsolatos feladatról. Vannak emberek, akik az ételek alapján ítélnek meg mindent. Igen, így van, az ételek alapján! Szinte bármit, amit tesznek vagy tenni akarnak, az ételek szerint értékelik ki. Ha egy ilyen embert megkérdezünk, hogy juthatunk el valahová, ezt fogja mondani: „Menjen tovább ezen az úton, amíg el nem jut a Burger Kinghez, ott forduljon balra, majd menjen tovább a McDonald’s-ig, forduljon jobbra, majd forduljon le balra a Kentucky Fried Chicken étteremnél, és menjen, amíg elér ahhoz a csokoládébarna épülethez.” Ha azt kérdezzük tőle, milyen filmet látott, azonnal ecsetelni kezdi, milyen ócska volt a büfé. Ha esküvőről kérdezzük őt, a tortáról fog mesélni. Egy olyan személy, aki elsősorban az emberek szerint rendszerezi életét, az esküvőn jelenlévő vagy a filmben szereplő emberekről beszél. Egy elsősorban tevékenység-központú személy arról fog beszámolni, mi történt ténylegesen az esküvőn vagy a filmben stb. A másik dolog, amit a metaprogramok tanulmányozása biztosít, egy egyensúlyi modell. A metaprogramok használatához mindnyájan ilyen vagy olyan stratégiát követünk. Egyes metaprogramok esetében kissé jobban elhajolhatunk ilyen vagy olyan irányba. Más metaprogramoknál erősebben lendülhetünk az egyik stratégia felé, mint a többi felé. Ezekkel a stratégiákkal kapcsolatban azonban semmi nincs kőbe vésve. Éppen úgy, ahogy eldönthetjük, hogy pozitív állapotba juttatjuk magunkat, kiválaszthatjuk azokat a metaprogramokat is, amelyek inkább segítenek, mint hátráltatnak minket. Egy metaprogram szerepe az, hogy jelezze az agynak, mit kell törölnie. Így például amikor közelítünk valamihez, töröljük azokat a dolgokat, amelyektől távolodunk. Ha valamitől távolodunk, töröljük azokat a dolgokat, amelyek felé közelíthetnénk. A metaprogramjaink megváltoztatásához annyit kell tennünk, hogy tudatában legyünk azoknak a dolgoknak, amiket általában törlünk. Figyelmünket ezekre kell összpontosítani. 256
Ne kövessük el azt a hibát, hogy összetévesztjük magunkat a viselkedési formáinkkal, vagy hogy valaki más esetében tesszük ugyanezt. Ön ezt mondja: „Ismerem a Józsit. Ezt, ezt és ezt teszi.” Nos, Ön nem ismeri a Józsit. A viselkedési formáin keresztül ismeri őt. De ő éppen annyira nem egyenlő a viselkedési formáival, mint amennyire Ön sem az a sajátjaival. Ha Ön hajlamos mindentől eltávolodni, akkor talán a magatartási mintájának megfelelően cselekszik. Ha ez a minta nem tetszik Önnek, megváltoztathatja. Valójában nincs mentség arra, ha nem változik meg. Most már rendelkezik az ehhez szükséges képességgel. Az egyetlen kérdés, hogy van-e elegendő oka rávennie önmagát annak alkalmazására, amit már tud. A metaprogramok megváltoztatásának két módja van. Az egyik a Jelentős Érzelmi Események (Significant Emotional Events – SEEs) révén való változtatás. Ha Ön azt látná, hogy a szülei állandóan távolodnak, elhúzódnak a dolgoktól, és ennek következtében nem képesek elérni, kihasználni lehetőségeik tárházát, akkor ez talán befolyásolná Önt abban a tekintetben, hogy közelítsen a dolgok felé, vagy inkább távolodjon, elhúzódjon tőlük. Ha Ön csak a szükség alapján határozná el magát a lépéseire, és lemaradna valamilyen nagyszerű munkalehetőségről, mivel a vállalata olyasvalakit keresett, aki dinamikusan áll a lehetőségekhez, akkor Önt ezzel talán olyan nagy megrázkódtatás érné, ami kikényszerítené szemléletmódjának megváltoztatását. Ha Ön arra hajlamos, hogy menjen, közelítsen a dolgok felé, és bedől egy csábítónak tűnő befektetési szélhámosságnak, akkor ez a tapasztalat valószínűleg befolyásolni fogja Önt abban, hogy milyen szemmel tekintsen az útjába kerülő következő befektetési javaslatra. A másik módszer, amelynek révén változtatni lehet a metaprogramokon, az, ha tudatosan a változás mellett döntünk. A legtöbben soha nem gondolunk arra, milyen metaprogramokat használunk. A változás irányába tett első lépést a felismerés jelenti. Az a tudatosság, mely által felismerjük, hogy a jelen pillanatban pontosan mit teszünk, biztosítja az új választások, és azok eredményeképpen a változtatás lehetőségét. Tételezzük föl, hogy Ön felismeri, erős hajlama van a dolgoktól való elhúzódásra, eltávolodásra. Miként érez ezzel kapcsolatban? Természetesen vannak olyan dolgok, amelyektől távol akarunk lenni. Ha a kezét egy forró vasra tenné, a lehető leggyorsabban el akarná venni róla. De nincsenek olyan dolgok, amelyek felé igazán közelíteni akar? Egy irányítói szerepkör lehetősége nem sarkall vajon tudatos erőfeszítésre, hogy elmozduljon valami felé? Vajon a legtöbb nagy vezető és sikeres ember nem inkább közelít a dolgok felé, mintsem távolodik, elhúzódik tőlük? Lehet, hogy Ön is szeretne kissé messzebbre nyújtózni. Elkezdhet gondolkodni az Ön számára vonzónak tűnő dolgokon, és megkezdheti az aktív közeledést azok felé. Gondolhatunk a magasabb szinten megjelenő metaprogramokra is. Vannak a nemzeteknek metaprogramjai? Magatartásuk mindenesetre van, nemde? Így metaprogramjaik is vannak. A kollektív magatartásuk sokszor valamilyen mintát, formát alkot a vezetőik metaprogramjai alapján. Az Egyesült Államoknak többnyire 257
olyan kultúrája van, amely közeledni látszik valami felé. Egy olyan országnak, mint például Irán, belső vagy külső referenciakerete van-e? Gondoljunk egy korábbi amerikai elnökválasztásra. Mi volt Walter Mondale alapvető metaprogramja? Sok ember úgy látta, hogy valamitől távolodik, elhúzódik. Romlásról, végzetről, komor, gyászos hangulatról beszélt, arról, hogy Reagan nem mondja meg az igazat, és hogy fel fogja emelni az adókat. Ezt mondta a nemzetnek: „Emelnünk kell az adókat, mert máskülönben elkerülhetetlen a katasztrófa.” Most nem arról beszélek, hogy igaza volt-e, vagy sem; csak a mintát figyeljük meg. Ronald Reagantől csak pozitív hangokat lehetett hallani, míg Mondale sötét képet festett a jövőről. Lehet, hogy Mondale sok értelmes dolgot mondott. Volt jó néhány fontos tényező, amivel a nemzetnek szembesülnie kellett. Viszont érzelmi szinten – ahol a politika jelentős részét játsszák – úgy tűnt, hogy Reagan metaprogramja hatékonyabban illeszkedett a nemzet metaprogramjához. Az ebből a könyvbeől elsajátítható más ismeretekhez hasonlóan a metaprogramokat is két szinten kell használni. Az első szintet az jelenti, ahol a metaprogramokat eszközként alkalmazzuk a másokkal való kommunikációnk alakításához, szabályozásához és irányításához. Éppen úgy, ahogy egy személy fiziológiai jellemzői számtalan történetről árulkodnak az illetővel kapcsolatban, a metaprogramjai ékesszólóan utalnak arra, hogy mi motiválja vagy ijeszti el őt. A második szint az, amikor a metaprogramok a személyes változás eszközeként szolgálnak. Ne feledjük, hogy nem vagyunk azonosak a viselkedésünkkel, magatartásunkkal. Ha van valamilyen szokásunk, viselkedési mintánk, ami hátrányos számunkra, annyit kell tennünk, hogy megváltoztatjuk azt a mintát. A metaprogramok az egyik leghasznosabb eszközt kínálják a személyes formálódáshoz és változáshoz. És biztosítják a kulcsot a rendelkezésre álló leghasznosabb kommunikációs eszközök némelyikéhez. A következő fejezetben további értékes kommunikációs eszközöket fogunk megvizsgálni – olyanokat, melyek alkalmazásával megoldható…
258
XV. FEJEZET
AZ ELLENÁLLÁS KEZELÉSE ÉS A PROBLÉMÁK MEGOLDÁSA
„Egy áramló patakban állhatsz mozdulatlan, de az emberek világában nem.” japán közmondás
A korábbiakban arról tanultunk, miképpen modellezzük, hívjuk elő a kívánt eredményeket létrehozó emberi cselekvések meghatározó formáit, mintáit ahhoz, hogy saját cselekvéseinket életünk irányításának érdekében szabályozzuk. Az ennek alapjául szolgáló elgondolás az volt, hogy magatartásunkat ne próbálkozások alapján kelljen megválasztanunk – azáltal, hogy megtanuljuk elménket a leghatékonyabb módon működtetni, királyok lehetünk. Amikor más emberekkel van dolgunk, elkerülhetetlen bizonyos mértékű próbálkozás a magatartási formák megválasztása terén. Mások magatartását nem irányíthatjuk ugyanazzal a sebességgel, bizonyossággal és hatékonysággal, mint amivel a saját eredményeink elérését szabályozzuk. A személyes sikerek elérésének egyik kulcsát azonban annak megtanulása jelenti, hogy miképpen gyorsíthatjuk fel ezt a folyamatot. Ennek érdekében alkalmazhatjuk az összhang kialakítását, a metaprogramok megértését, megtanulhatjuk, hogyan kell felmérnünk másokat ahhoz, hogy a saját feltételeik szerint foglalkozhassunk velük. Ez a fejezet arról szól, hogy miképpen irányítsuk az emberi kapcsolatokon belüli magatartási formákkal együtt járó próbálkozásokat, és hogyan gyorsítsuk fel mások feltárásának folyamatát – az ellenállás kezelésének és a problémák megoldásának megtanulása révén. Ha a könyv első felére vonatkozóan volt valamilyen kulcsszó, akkor az a „modellezés” volt. A kiváló modellezés rendkívül fontos ahhoz, ahogy megtanuljuk gyorsan elérni a kívánt eredményeket. Ha a könyv második felére szintén van valamilyen kulcsszó, akkor az a „rugalmasság” – ami a hatékony kommunikátorok közös tulajdonsága. Ők megtanulják, miképpen kell felmérni valakit, majd folytonosan változtatni a saját – szóbeli és nem szóbeli –magatartásukat addig, amíg el nem érik, amit 259
akarnak. A jó kommunikáció egyetlen módja az, hogy az alázatosság és a változásra való hajlandóság érzésévelfogunk hozzá. Az erőszak eszközével nem lehet kommunikálni; furkósbottal senkit nem kényszeríthetünk arra, hogy megértse álláspontjainkat. Kommunikálni csak állandó, találékony, odafigyelő rugalmasság útján lehet. A rugalmasság gyakorta nem jön természetes módon magától. Sokan fásult rendszerességgel ugyanazokat a mintákat követjük. Egyesek annyira biztosak abban, hogy valamiben helyesen járnak el, hogy feltételezik, egyedül a dolgok erőteljes ismétlésével célt érnek. Itt az ego és a mozdulatlanság, a tompultság együttes hatásáról van szó. Sok esetben úgy gondoljuk, az a legegyszerűbb, ha pontosan azt tesszük, amit már korábban is tettünk. A legegyszerűbb dolog viszont gyakran a legrosszabb, amit tehetünk. Ebben a fejezetben megvizsgálunk különböző módszereket, amelyek segítségével irányt változtathatunk, megtörhetünk bizonyos mintákat, szokásokat, új irányba terelhetjük a kommunikációt, és profitálhatunk a zavarból. William Blake, a misztikus költő írta egykor: „Az, aki soha nem változtatja a véleményét, olyan, mint az állóvíz, és az elme csúszómászóit tenyészti magában.” Az, aki soha nem változtat kommunikációs sémáin, mintáin, ugyanilyen veszélyes ingoványban találja magát. Korábban megtanultuk, hogy bármilyen rendszeren belül a legnagyobb számú opcióval, lehetősséggel és a legnagyobb rugalmassággal rendelkező berendezés lesz a leghatékonyabb. Nincs ez másként az emberek esetében sem. Az élet kulcsát az jelenti, ha a lehető legtöbb haladási irányt tárjuk fel és nyitjuk meg, és ha annyi ajtóval és különböző megközelítési mód alkalmazásával próbálkozunk, amennyire csak szükség van egy probléma megoldásához. Ha egyetlen program és egyetlen stratégia alapján működünk, akkor csak annyira leszünk hatékonyak, mint az a gépkocsi, amelyik állandóan ugyanabban a sebességi fokozatban halad. Egy alkalommal figyeltem egy ismerősömet, amint megpróbálta rávenni a szálloda recepciósát, hogy a kijelentkezés után néhány órán keresztül még tartsák fönn részére a szobát. Ismerősöm férje egy síbalesetben megsérült, ezért ismerősöm, a feleség, azt szerette volna, ha férje a szállítás megszervezéséig még pihenhetne. A recepciós udvariasan és állhatatosan többször is elmondta az összes kitűnő érvet, hogy erre egyszerűen miért nincs lehetőség. Ismerősöm tiszteletteljesen rendre végighallgatta az érveket, majd újra és újra egyre nyomatékosabb ellenérveket hozott fel. Figyeltem őt, ahogy a személyes bájtól és a női meggyőzési technikáktól kezdve az érvekig és a logikáig bezárólag a módszerek teljes skáláját végigzongorázta. Anélkül, hogy akár csak egy pillanatra is lenéző, gőgös lett volna, vagy a külső kényszerítés eszközéhez nyúlt volna, egyszerűen kitartott, és nem tágított kívánt céljától. Végül a recepciós lemondóan elmosolyodott, és ezt mondta: „Asszonyom, azt hiszem, ön nyert.” Hogyan érte el ismerősöm azt, amit akart? Úgy, hogy elég rugalmas volt ahhoz, hogy új magatartási formákat vegyen fel és új manővereket hajtson végre egészen addig, amíg a recepciós nem akart tovább ellenállni neki. 260
Egy vita eldöntésére a legtöbben úgy tekintünk, mintha az egyfajta verbális boksz lenne. Érveinket ütések módjára visszük be, juttatjuk kifejezésre, amíg el nem érjük a célunkat. Ennél sokkal elegánsabb és hatásosabb modellként szolgálnak a keleti harcentiméterűvészetek, mint például az aikido és a tai chi. Ezekben a harcművészeti ágakban a célt nem az erő legyőzése, hanem átirányítása jelenti – vagyis nem erőt állítunk szembe az erővel, hanem igazodunk az ellenünk irányított erőhöz, és azt más irányba vezetjük el. A fenti történetben az ismerősöm is pontosan ezt tette, és ugyanígy járnak el a legjobb kommunikátorok is. Ne feledjük, hogy az ellenállás – mint olyan – nem létezik; csupán rugalmatlan kommunikátorok vannak, akik a nem megfelelő időben és a nem megfelelő úton nyomulnak. Egy aikidomesterhez hasonlóan a jó kommunikátor nem száll szembe másvalaki szemléletével, hanem eléggé rugalmas és találékony ahhoz, hogy érzékelje az ellenállás kialakulását, megtalálja a megállapodási szempontokat, azonosuljon azokkal, majd abba az irányba terelje a kommunikációt, amelyikbe menni akar. „Az igazán jó tiszt nem vágtat előre, az igazán jó harcos nem haragos. Aki igazán győzni tud az ellenség fölött, az nem harcol vele, aki igazán irányítani tudja embereit, az önmagát alájuk helyezi. Ezt nevezzük nem harcolásnak, ezt hívjuk erőnek az emberek irányítására.” Lao-ce: Tao Te King*
Fontos mindig észben tartani, hogy bizonyos szavak és kifejezések ellenállást és problémákat hoznak létre. A nagy vezetők és kommunikátorok felismerik ezt, és nagyon figyelnek arra, milyen szavakat használnak, és azoknak milyen hatásuk van. Önéletrajzában Benjamin Franklin leírja, hogy véleményeinek kommunikálásához, és emellett az összhang fenntartásához milyen stratégiát használt: „Azt a szokást alakítom ki, hogy mértékletes bizonytalansággal, bátortalansággal fejezem ki magam, és amikor olyan kérdést fejtek ki, amely esetleg vitatható lenne, soha nem használom a »bizonyosan«, »kétségtelenül« szavakat, vagy más olyan kifejezést, amelynek hatására véleményemből határozottság vagy magabiztosság érződhetne, hanem inkább úgy fogalmazok, hogy egy adott dolgot »ilyennek vagy olyannak gondolok«, »így vagy úgy értelmezek«; vagy azt mondom, hogy »számomra úgy tűnik«, »nem kellene így vagy úgy gondolnom ilyen és ilyen okokból«, »úgy képzelem, így van« vagy »így van, ha nem tévedek«. Azt hiszem, ez a szokás nagy előnyömre szolgál olyan esetben, amikor alkalmam van véleményemet másoknak átadni, és másokat olyan intézkedések szükségességéről meggyőzni, amelyeknek a támogatásában időről időre részt veszek.” *
Tőkei Ferenc prózafordítása
261
Az öreg Ben Franklin tudta, hogyan győzzön meg embereket úgy, hogy biztosan ne teremtsen ellenállást javaslataival szemben olyan szavak használata miatt, amelyek negatív reakciókat váltanak ki. Vannak más szavak, amelyeket használni lehet. Hadd mutassam be a példáját egy mindig előforduló kétbetűs szónak – a „de” szócskára gondolok. Amikor öntudatlanul és automatikusan használjuk, ez a szó nyelvünkben az egyik legrombolóbb hatású szó lehet. Amikor valaki azt mondja, hogy „Ez igaz, de...”, akkor tulajdonképpen mit mond? Azt mondja, hogy az adott dolog nem igaz vagy nem számít. A „de” szócska mindent tagad, ami előtte elhangzott. Mit érez, amikor valaki azt mondja Önnek, hogy egyetért Önnel, de…? Mi történne, ha e helyett a szó helyett egyszerűen az „és” szót használnánk? Mi van akkor, ha ezt mondja: „Ez igaz, és itt van még egy dolog, ami szintén igaz”? Vagy: „Ez érdekes ötlet, és van egy másik lehetőség is, mely alapján gondolkodhatunk a dologról.” Mindkét esetben azzal kezdjük, hogy elfogadunk valamit, egyetértünk valamivel. Az ellenállás létrehozása helyett utat teremtettünk az átirányításhoz. Ne felejtsük el: ellenálló emberek nincsenek, csak rugalmatlan kommunikátorok vannak. Ugyanúgy, ahogy léteznek olyan szavak és kifejezések, amelyek automatikusan az ellenállás érzéseit vagy állapotait hozzák létre, vannak olyan kommunikációs módszerek és formák is, amelyek megőrzik az emberek együttműködését és nyitottságát. Mi történne például akkor, ha rendelkezésünkre állna egy olyan kommunikációs eszköz, amelyet arra használhatnánk, hogy pontosan úgy kommunikáljunk, ahogy egy adott kérdéssel kapcsolatban érzünk, és mégse kellene semmilyen módon kompromittálni becsületességünket, és soha nem lenne nézetkülönbségünk a másik személlyel? Kellően hatásos lehetne egy ilyen eszköz? Nos, ez az eszköz itt van. Úgy hívjuk, hogy „egyetértési keret”. Három kifejezésből áll, amelyeket bármilyen kommunikációban használhatunk a kommunikációs partner iránti tisztelet kifejezése, a vele való összhang fenntartása, és igaznak vélt álláspontunk ismertetése céljából úgy, hogy mindezek mellett semmilyen módon soha nem helyezkedünk szembe a másik személy véleményével. Ellenállás hiányában konfliktus sem alakulhat ki. A három kifejezés a következő: „Méltányolom és…” „Tiszteletben tartom és…” „Egyetértek és…” Mindegyik esetben három dolgot teszünk. Összhangot építünk ki azáltal, hogy belépünk egy másik személy világába, elismerjük az általa mondottakat, és szavait nem hagyjuk figyelmen kívül, vagy nem kritizáljuk azt olyan szavak használatával, mint a „de” vagy az „azonban”. Létrehozzuk az egyetértés kereteit, amelyek majd összekapcsolnak minket. És megteremtjük annak lehetőségét, hogy valamit egy másik irányba tereljünk anélkül, hogy ellenállást hoznánk létre. 262
Hadd mutassak be erre egy példát. Valaki azt mondja Önnek: „Maga teljes egészében téved.” Ha erre ugyanolyan határozottsággal azt válaszolja, hogy „Nem, nem tévedek”, akkor vajon sikerül megőrizni az összhangot? Nem. Konfliktus alakul ki, ellenállás jön létre. Inkább mondja ezt a másik személynek: „Tiszteletben tartom a nézetét ezzel kapcsolatban, és úgy gondolom, hogy amennyiben Ön hallaná ugyanezt a dolgot az én szemszögemből is, talán eltérően vélekedne.” Vegye észre, hogy nem kell egyetértenie a másik személy közlésének tartalmával. Mindig méltányolhatja, tiszteletben tarthatja másvalaki véleményét, vagy egyetérthet vele. Azért méltányolhatja az ő véleményét, mert ha Ön lenne ugyanabban a fiziológiai állapotban, ha Ön rendelkezne ugyanazzal a látásmóddal, Ön is ugyanúgy érezne, mint ő. Méltányolhatjuk valaki másnak a szándékát is. Például sok esetben két személy, akik egy kérdésben ellentétes nézeteket vallanak, nem tartják tiszteletben egymás szempontját, így meg sem hallják egymást. Ha viszont az egyetértési keretet használjuk, azt fogjuk tapasztalni, hogy figyelmesebben hallgatjuk, amit a másik személy mond – és ennek eredményeként az emberek méltányolásának új módozatait fedezzük fel. Tételezzük föl, hogy Önnek vitája van valakivel a nukleáris fegyverek kérdésében. Az illető egyetért a nukleáris fegyverek felhalmozásával, míg Ön a nukleáris fegyverkezés befagyasztását támogatja. Lehet, hogy mindketten ellenfélként tekintenek a másikra, bár a szándékuk azonos lehet – vagyis mindketten nagyobb biztonságot akarnak a családjaiknak és önmaguknak, és szeretnék, ha a világon béke lenne. Ha tehát a másik személy azt mondja, hogy „Ennek a nukleáris problémának az egyetlen megoldási módja, ha nukleáris fegyverekkel elpusztítjuk az oroszokat”, akkor Ön vitatkozás helyett beléphet az ő világába, és ezt mondhatja: „Igazán méltányolom az elkötelezettségedet és vágyadat arra, hogy biztonságot teremtsél a gyermekeink számára, és úgy gondolom, hogy ennek talán van egy hatásosabb módja is annál, mint hogy el kellene pusztítani az oroszokat. Mi a véleményed arról a lehetőségről, hogy…?” Amikor így kommunikálunk, a másik fél azt érzi, tiszteletben tartjuk a nézetét. Úgy érzi, meghallgatásra talált, amit mondott, és még veszekednie sem kellett. Nincs nézetkülönbség se, sőt egyidejűleg még új lehetőségek is megjelentek. Ezt a formulát bárkinek az esetében lehet használni – nem számít, hogy a másik személy mit mond, mi mindig találhatunk valamit, amit tiszteletben tarthatunk, méltányolhatunk, amivel egyetérthetünk. Lehetetlen Önnel veszekedni, mert Ön nem fog veszekedni. „Aki mindenek fölött ragaszkodik saját nézeteihez, csak kevés olyat talál, ki egyetért vele.” Lao-ce: Tao Te King
263
A szemináriumaimon mindig elvégeztetek a résztvevőkkel egy egyszerű kis kísérletet, ami a legtöbb embernek emlékezetes eredményeket hoz. Megkérek két embert, hogy egy kérdésben eltérően foglaljanak állást, és vitassák meg véleményeiket úgy, hogy egyszer se használják a „de” szót, és egyszer se próbálják leszólni a másik nézőpontját. Ez olyan, mint egy verbális aikido. Akik eddig kipróbálták, felszabadító élménynek tartották. Többet tanulnak, mert képesek úgy méltányolni a másik személy véleményét, hogy nem éreznek kényszert annak szétzúzására. Úgy érvelhetnek és vitatkozhatnak, hogy nem dühítik fel magukat, és nem érzik azt, hogy hadban állnának egymással. Új megkülönböztetéseket tudnak tenni. És egyes kérdésekben egyetértésre is tudnak jutni. Próbálja ezt ki Ön is valakivel! Válasszanak ki egy témát, amivel kapcsolatban eltérően tudnak véleményt alkotni, és érveljenek pontosan olyan feltételek mellett, amilyenekről a fentiekben beszéltem – legyen ez játék, amelyen belül megtalálják a közös pontokat, majd letérnek abba az irányba, amelyikbe menni akarnak. Nem arra gondolok, hogy fel kell adni a meggyőződéseket; nem azt akarom, hogy intellektuálisan puhányokká váljanak. Viszont tapasztalni fogják, hogy hatékonyabban elérik a kívánt eredményt, ha az erőszakos kényszerítés helyett tapintatosan igazodnak, majd vezetnek. És egyben egy árnyaltabb, kiegyensúlyozottabb álláspontot is ki tudnak alakítani azáltal, hogy nyitottak egy másik perspektívára. A legtöbben úgy tekintünk egy vitára, hogy azt vagy csak megnyerni vagy csak elveszíteni lehet. Nekünk igazunk van, a másik fickó pedig téved. Az egyik oldal kisajátítja magának az igazságot, a másik pedig a tévedés sötétségében senyved. Nos, én időről időre azt tapasztalom, hogy többet tanulok és sokkal gyorsabban eljutok oda, ahová szeretnék, ha megkeresem az egyetértés kereteit. Egy másik hasznos gyakorlat, ha olyan dolog mellett érvelünk, amelyben nem hiszünk. Meg fogunk lepődni magunkon, hogy mennyi új perspektívával állunk elő. A legjobb üzletkötők és a legjobb kommunikátorok jól tudják, mennyire nehéz valakit olyan dolog megtételére rábeszélni, amit nem akar megtenni. Nagyon könnyű viszont rávenni valakit olyasmire, amit amúgy is meg akar tenni. Amikor létrehozunk valamilyen egyetértési keretet, amikor valakit nem konfliktusokon keresztül, hanem teljes természetességgel vezetünk egy irányba, akkor ezt az utóbbi formulát követjük, és nem az előzőt. A hatékony kommunikáció kulcsát a dolgok oly módon való keretezése jelenti, hogy az adott személy azt tegye, amit ő akar tenni, ne pedig azt, amit mi akarunk, hogy tegyen. Az ellenállást nagyon nehéz legyőzni. Sokkal könnyebb, ha eleve elkerüljük az egyetértés és az összhang felépítésével. Ez az egyik módja annak, hogy az ellenállást segítséggé alakítsuk át. A problémák megoldásának egyik módja azok átfogalmazása, másként való definiálása – annak érdekében, hogy ne a nézeteltérés, hanem az egyetértés módját találjuk meg. Egy másik módszer a problémák formáinak, sémáinak megtörése. Mindnyájunkkal előfordul, hogy bizonyos megrekedt állapotokban találjuk ma264
gunkat, amelyekben állandóan a saját szennyes mentális mosogatóvizünket keringtetjük. Hasonló ez ahhoz, amikor a lemezjátszó tűje elakad egy sérült barázdában, és a lemez újra és újra ugyanazt az elunt dallamfoszlányt ismétli. A tűt ilyenkor úgy szabadíthatjuk ki a sérült barázdából, ha egy picit meglökjük vagy felemeljük, és arrébb tesszük egy másik barázdába. Egy megrekedt állapot megváltoztatásának ugyanez a módja: meg kell szakítani a sémát – a megunt régi refrént –, és újra kell kezdeni a dolgokat. Mindig jól szórakozom azon, ami olyankor történik, amikor terápiás foglalkozást vezetek kaliforniai otthonomban. Házam szép környezetben fekszik, az óceánra néz. Amikor a foglalkozások résztvevői megérkeznek, a környezet hatására általában pozitív állapotba kerülnek. Szeretem figyelni őket a ház fölötti kis toronyból. Látom, amint felhajtanak a házig, kiszállnak a kocsiból, látható izgalommal körülnéznek, és továbbjönnek a bejárati ajtóig. Szemmel láthatóan minden, amit látnak, élénk, pozitív állapotba juttatja őket. Mi történik tehát? Feljönnek a lépcsőn, beszélgetünk egy keveset – ez mind nagyon kellemes és pozitív –, majd megkérdezem: „Nos, rendben van, és miért jöttek el hozzám?” Szinte azonnal azt látom, hogy vállaik lejjebb zuhannak, arckifejezésük elbágyad, légzésük felületessé válik, és hangjukban megjelenik az önsajnálat hangszíne, amint belekezdenek bánatos történetükbe, és úgy döntenek, hogy belépnek „problémás” állapotukba. A legjobban úgy lehet kezelni ezt a mintát, ha megmutatjuk, mennyire egyszerűen megtörhetjük. Ezért általában azt szoktam tenni, hogy nagyon erőteljesen, szinte már dühös, vagy felháborodott hangon ezt mondom: „Bocsássanak meg! Még nem kezdtük el a foglalkozást!” Mi történik erre? Így válaszolnak :„Ó, elnézést kérünk”, majd újra egyenesen ülnek, visszatér a normális légzési formájuk, felveszik a rendes testtartást, arckifejezést, és ismét remekül érzik magukat. Ez az üzenet teljesen világos és egyértelmű. Máris tudják, hogyan kerüljenek jó állapotba. Azt is tudják, miként kell a rossz állapotot létrehozni. Minden eszközzel rendelkeznek fiziológiájuk, belső reprezentációik, valamint állapotuk megváltoztatásához, annak érdekében, hogy rögtön helyben változtassanak a magatartásukon. Milyen gyorsan tudják ezt végrehajtani? Egy pillanat alatt. Azt tapasztaltam, hogy a zavar az egyik legnagyszerűbb módja az állapotok, a sémák, a magatartási minták megszakításának. Az emberek azért vesznek fel különféle sémákat, mintákat, mert nem tudják, hogyan tehetnének valami mást. Lehet, hogy azért búslakodnak és válnak depresszióssá, mert azt gondolják, hogy ezen a módon együttérző, gondoskodó kérdéseket váltanak ki másokból azzal kapcsolatban, hogy mi bántja őket. Ilyen módon érik el, hogy figyeljenek rájuk, és így használják ki az állapotuk megváltoztatásához általuk ismert legjobb módon az erőforrásaikat. 265
Ha Ön ismerne egy ilyen személyt, miként reagálna? Nos, tehetné azt, amit ilyenkor elvárnak. Leülhetne az illetővel, és belekezdhetne egy hosszú, érzelmes, gyötrelmes beszélgetésbe. Lehet, hogy ennek hatására az illető kissé jobban érezné magát, viszont az alapséma is erősödne benne. Ennek a megoldásnak az üzenete az lenne az illető számára, hogy ha búslakodik, akkor megkapja a kívánt figyelmet. Mi lenne, ha Ön valami mást tenne? Ha, mondjuk, elkezdené őt csiklandozni, vagy nem figyelne rá, vagy az arcába ugatna, mint egy kutya? Ilyen esetben azt fogja látni, hogy az illető nem tudja, miként reagáljon az Ön cselekvésére, és zavarából vagy nevetéséből kifolyólag megjelenik egy új minta arra, hogy miként lássa élményét. Természetesen vannak olyan időszakok, amikor mindnyájunknak szüksége van valakire, egy barátra, akivel beszélhet. Vannak olyan igazán szomorú és fájdalmas események, amikor gondoskodó és együttérző figyelmet igénylünk, és arra vágyunk, hogy megértő hallgatóságra találjunk. Most nem ezekről az esetekről beszélek, hanem azokról a mintákról és megrekedt állapotokról, ismétlődő magatartási sémákról, amelyek önmagukat gerjesztik, tartják életben, és amelyek romboló hatásúak. Minél inkább megerősítjük őket, annál nagyobb kárt okoznak. Az igazi célt az jelenti, hogy bemutassuk az embereknek, hogy meg tudják változtatni ezeket a sémákat, és ezen keresztül meg tudják változtatni a magatartásukat is. Ha meg vagyunk győződve arról, hogy mi vagyunk a bokszzsák, és arra várunk, hogy valaki megüssön minket, akkor ennek megfelelően is fogunk viselkedni. Ha arról vagyunk meggyőződve, hogy mi irányítunk, és meg tudjuk változtatni a sémáinkat, akkor képesek is leszünk rá. A gondot az jelenti, hogy a kultúránk sokszor egészen mást sugall számunkra. Azt hangoztatja, hogy nem irányítjuk a magatartásunkat, nem irányítjuk állapotainkat, nem irányítjuk érzelmeinket. A legtöbben magunkévá tettünk egy terápiás modellt, amely azt mondja, hogy a gyermekkori traumáktól kezdve a dühöngő hormonokig bezárólag ki vagyunk szolgáltatva minden jelenség kénye-kedvének. A megtanulandó lecke tehát az, hogy a sémák, állapotok megszakíthatók és megváltoztathatók – minden esetben. Amikor Richard Bandler és John Grinder magánrendelést folytatott, az állapotmegszakítás mestereiként voltak ismertek. Bandler elmesélt egy történetet. Egy elmegyógyintézetben kezelt egy férfit, aki teljesen meg volt győződve arról, hogy ő Jézus Krisztus – nem átvitt értelemben, nem lélekben, hanem hús-vér valójában. Egy nap Bandler bement az intézetbe, hogy találkozzon ezzel a férfivel. „Te vagy Jézus?” – kérdezte Bandler. „Igen, fiam” – válaszolta a férfi. Bandler így szólt: „Egy perc múlva visszajövök.” Ennek hatására a férfi kissé zavart lett. Három vagy négy perc múlva Bandler visszatért, kezében egy mérőszalaggal. Miután megkérte a férfit, hogy nyújtsa ki a karját, Bandler lemérte annak hosszát, majd a férfi a testmagasságát. Ezután kiment. Az önmagát Krisztusnak tekintő férfi kissé aggódni kezdett. Nem sokkal később Bandler visszajött egy kalapáccsal, néhány nagyméretű 266
hegyes szöggel hosszú deszkával. Elkezdett ezekből a deszkákból összeácsolni egy keresztet. A férfi megkérdezte: „Mit csinálsz?” Amikor Richard beverte az utolsó szögeket is a keresztbe, megkérdezte: „Te vagy Jézus?” A férfi újra ezt válaszolta: „Igen, fiam.” Bandler erre ezt mondta: „Akkor tudod, miért vagyok itt.” Ekkor a férfinek derengeni, hogy ki is ő valójában. A régi sémája már nem tűnt olyan jó ötletnek. „Én nem vagyok Jézus!” – tört ki végül belőle az üvöltés. Az eset lezárva. Egy ennél pozitívabb állapotmegszakítás az a dohányzásellenes kampány, amely néhány évvel ezelőtt kezdődött. A kampány javaslata az volt, hogy valahányszor egy általunk szeretett személy cigarettáért nyúl, a cigaretta helyett csókoljuk meg őt (vagy adjunk neki puszit). Először is: ezzel a cselekvéssel megszakítjuk a cigaretta után való nyúlás automatikus sémáját. Ugyanakkor létrehozunk egy új élményt, amely kételyeket ébreszt a régi élmény bölcsességével kapcsolatban. Az állapotmegszakítások az üzleti életben is értékesek. Az egyik vezető arra használta az állapotmegszakításokat, hogy gyári dolgozóit rábírja annak megváltoztatására, ahogyan a munkájukra tekintettek. Amikor átvette a vezetést, elment az üzembe, ahol a dolgozók éppen egy személyre szóló modellt állítottak össze számára a vállalat termékéből. De a vezető nem ezt a modellt választotta, hanem egy olyat, amelyet a nagyközönségnek gyártottak. Ez a termék még csak be sem indult. A vezető erre dühbe jött, és világossá tette, hogy az üzem minden termékét úgy kell elkészíteni, mintha az ő személyes használatára szánnák őket. Azt mondta, bármikor megjelenhet az üzemben, hogy ellenőrizze bármely termék minőségét. A hír futótűzként terjedt, az eset megszakította az addigi gyenge termék-kivitelezési gyakorlatot, és számos dolgozót rákényszerített arra, hogy felülvizsgálja munkája minőségét. A vezető, aki mestere volt az összhangnak, képes volt a végére járni ennek a dolognak úgy, hogy a dolgozók nem nehezteltek rá, mert amit tett, a dolgozók büszkeségének tetsző dolog volt. A sémák, formák megszakítása különösen hasznos lehet a politikában. Erre jó példát láthattunk Louisiana államban. Kevin Reilly, egy ottani állami törvényhozó a törvényhozási ülések alkalmával állandóan azért lobbizott, hogy az állam főiskolái és egyetemei több pénzt kapjanak. Azonban minden erőfeszítése hiábavalónak bizonyult: nem utaltak ki több pénzt az intézmények számára. Ahogy határozott léptekkel kifelé tartott a parlamenti épületből, egy riporter arról kérdezte, mire gondol éppen. A törvényhozó hosszú tirádába kezdett, kijelentve, hogy Louisiana nem más, mint egy „banánköztársaság”. Ezt mondta: „Csődöt kellene jelentenünk, ki kellene válnunk az unióból, és külföldi segélyt kellene kérnünk. Elsők vagyunk az összes jó dologban – az írástudatlanságban, a házasságon kívül szülő anyák számában –, és az utolsók az oktatásban.” Megjegyzései kritikák egész lavináját indították el, mert jóval túlléptek a politikai diskurzus szokásos megfontolt és óvatos keretein. Nemsokára azonban egyfajta hős lett belőle. Azzal a hosszú tirádájával valószínűleg többet tett annak érdekében, 267
hogy megváltoztassa az állam politikusainak gondolkodását az oktatás finanszírozásáról, mint előzőleg a buzgó politizálásával. A minták megszakításának módszerét a mindennapi életben is használhatjuk. Mindnyájan részt vettünk már olyan vitákban, amelyek egy idő után önálló életet kezdtek élni. Az alapját képező eredeti okot esetleg már régen el is felejtettük a vita hevében, ennek ellenére tovább dühöngünk, egyre őrültebb állapotba hajszolva magunkat, és egyre inkább már csak az a szándék vezérel minket, hogy „megnyerjük” a vitát, és bizonyítsuk álláspontunk helyességét. Az ilyen jellegű veszekedések, viták a legrombolóbb hatással lehetnek egy kapcsolatra. Amikor vége a vitának, talán azt gondoljuk, „Hogy az ördögbe csúszhattak ki ennyire a kezünkből a dolgok?” Azonban míg a vita tart, semmiféle perspektívánk nincs. Gondoljon olyan helyzetekre, amelyeknek az utóbbi időkben részese volt, és amelyekben Ön vagy mások belemerevedtek egy vitába. Milyen állapotmegszakítást alkalmazhatott volna? Fordítson most néhány percet arra, hogy létrehoz öt olyan állapotmegszakítási formát, amelyet a jövőben felhasználhatna, és gondoljon olyan helyzetekre, ahol ezek hasznosak lehetnek. „Intelligens választ adj még a nem intelligens bánásmódra is.” Lao-ce: Tao Te King
Mit szólna ahhoz, ha lenne Önnek egy előre összeállított állapotmegszakító formulája, egyfajta figyelmeztető vészjelzője, amellyel rövidre tudna zárni egy vitát, veszekedést, mielőtt az irányíthatatlanná válna? Tapasztalataim szerint a humor az egyik legjobb állapotmegszakító. Ugyanis nehéz dühösnek lenni olyankor, amikor az ember nevet. Feleségemmel, Beckyvel együtt mi is bevezettünk egy ilyen megszakító formulát, amit rendszeresen használunk is. Látták már a televízióban a Szombat esti élő adás (Saturday Night Live) kabaréjeleneteit, amelyek a „Jaj, azt úgy utálom!” frázisra épülnek? Eléggé vidám, kacagtató jelenetekről van szó. A színészek elmondják egymásnak mindazokat a szörnyűségeket, amiket önmagukkal művelnek. Ilyen szörnyűség például az, amikor valaki csiszolópapírral dörzsöli az ajkait, majd alkoholt önt rájuk, vagy amikor egy répapucoló kést valaki belecsavar az orrába, majd egy köhögés elleni mentolos cukorkát nyom fel ugyanabba az orrlyukába, és mindezek közben ezt mondják: „Igen, tudom, miről beszélsz, jaj, azt úgy utálom!” Tehát Becky és én megállapodtunk, hogy amikor valamelyikünk úgy érzi, hogy egy vita kezd rombolóvá válni, azt mondhatja, hogy „Jaj, azt úgy utálom!”, és akkor a másiknak is abba kell hagynia a vitatkozást. Ez a megállapodás arra kényszerít minket, hogy azáltal, hogy egy olyan dologra gondolunk, amely megnevettet minket, megszakítjuk azt a negatív állapotot, amelybe kerültünk. Ezzel együtt ez a 268
mondat emlékeztet minket arra is, hogy mi is mennyire utáljuk, amikor ilyesmit tsezünk. Végtére is, ugyebár, amikor egy általunk szeretett személlyel kerülünk ördögi vitába, az legalább annyira mulatságosan frappáns dolog, mint amikor valaki csiszolópapírral dörzsöli az ajkait, és utána alkoholt önt rájuk. „Minden értékes, ami kitágítja az emberi képességek körét, és ami megmutatja az embernek, hogy meg tudja tenni azt, amiről azt gondolta, nem lenne rá képes.” Ben Jonson
Ebben a fejezetben két fő gondolat van, és egy kicsit mindkettő ellentmond annak, amit sokunknak tanítottak. Az első az, hogy jobban meg tudunk győzni valakit egyetértéssel, mint azzal, hogy próbálunk felülkerekedni rajta. Olyan társadalomban élünk, amely élvezetet talál a versenyben, és amely szeret egyértelmű különbséget tenni a győztesek és a vesztesek között, mintha minden emberi kölcsönhatásnak mindkettőt produkálnia kellene. Emlékszünk azokra a néhány évvel ezelőtti cigarettareklámokra, amelyeknek az volt az üzenete: „Inkább harcolnék, mint váltanék!” A reklámokon egy fickó volt látható, aki büszkén villogtatta fekete szemét, mintegy bizonyítékául annak, hogy mindenáron ragaszkodik a pisztolyaihoz. Viszont minden, amit a kommunikációról tudok, azt mutatja számomra, hogy a versenymodell nagyon korlátozott dolog. Már beszéltem az összhang varázsáról és arról, hogy az mennyire lényeges a személyes erő, képesség szempontjából. Ha egy embert versenytársnak tekintünk, olyasvalakinek, akit le kell győznünk, éppen egy ellentétes módszer mentén indulunk el. Minden, amit a kommunikációról tudok, azt mondja, hogy egyetértés alapján, ne pedig konfliktus alapján építkezzünk; inkább tanuljunk meg igazodni és vezetni, minthogy az ellenállást próbáljuk legyőzni. Ezt nyilván könnyebb mondani, mint megtenni. Mindazonáltal, megfontolt és következetes tudatossággal meg tudjuk változtatni a kommunikációs mintáinkat. A második gondolat az, hogy a magatartási mintáink nem vésődtek bele kitörölhetetlenül az agyunkba. Ha ismétlődő jelleggel olyasmit teszünk, ami korlátoz minket, az még nem jelenti azt, hogy valamilyen rejtélyes mentális betegségben szenvedünk. Csupán újra és újra egy nagyon rossz mintát futtatunk magunkban. Lehet ez a mód, ahogy másokhoz viszonyulunk, vagy lehet egyfajta gondolkodási mód. A megoldás az, hogy egyszerűen meg kell szakítani az adott mintát, abba kell hagyni, amit teszünk, és ki kell próbálnunk valamilyen új mintát. Nem robotok vagyunk, akiket a már alig felidézhető személyes traumák áramköreibe huzaloztak be. Ha valami olyasmit teszünk, amit nem szeretünk, annyit kell tennünk, hogy felismerjük és megváltoztatjuk. Mit is mond a Biblia? „De mindnyájan elváltozunk. Egy szempillantás alatt.” Ez így is van, ha meg akarunk változni. 269
A közös talajt mindkét esetben a rugalmasság gondolata jelenti. Ha problémánk van egy rejtvény megoldásával, sehova nem jutunk, ha időről időre azonos módon próbálkozunk. Azzal találunk rá a megoldásra, ha elég rugalmasak vagyunk, hogy változtassunk, átvegyünk valamit, kísérletezzünk, és megpróbáljunk valami újat. Minél rugalmasabbak vagyunk, minél több választási lehetőséget teremtünk, annál több ajtót tudunk megnyitni, és annál sikeresebbek leszünk. A következő fejezetben megvizsgáljuk a személyes rugalmasság egy másik nagyon lényeges eszközét. Úgy hívják, hogy…
270
XVI. FEJEZET
ÁTKERETEZÉS: A PERSPEKTÍVA HATALMA
„Az élet nem egy mozdulatlan, statikus dolog. Csak az elmegyógyintézetek cselekvőképtelen betegei és a temetőkben fekvő holtak azok, akik nem változtatják gondolkodásukat.” Everett Dirksen
Gondoljunk egy lépés hangjára. Ha azt kérdezném, „Mit jelent egy lépés?”, valószínűleg azt válaszolná, hogy „Számomra semmit nem jelent.” Nos, gondolkodjunk el erről. Amikor egy forgalmas utcán lépkedünk, oly sok lépést teszünk, hogy nem is halljuk őket. Egy ilyen helyzetben a lépéseknek nincs semmiféle konkrét jelentésük. De mi a helyzet akkor, amikor késő este egyedül ülünk otthon, és lépéseket hallunk a földszintről? Egy pillanattal később már azt halljuk, hogy a lépések közelítenek felénk. Vajon ekkor van jelentésük a lépéseknek? Minden bizonnyal. Ugyanannak a jelnek (a lépések hangjának) sok eltérő jelentése lesz attól függően, hogy az mit jelentett számunkra a múltban, hasonló helyzetekben. A múltbéli tapasztalat egyfajta kontextusba helyezheti az adott jelet, s így meghatározza, hogy az megkönnyebbülést, vagy ijedtséget okoz-e. Például osztályozhatjuk a jelet akként is, hogy az a korábban hazaérkező házastársunktól származik. Azok az emberek, akiknek már betörtek a lakásába, azt gondolhatják, hogy egy behatolónak a lépéseit hallják. Az életben bármely élménynek, tapasztalatnak a jelentése tehát attól a kerettől függ, amelyet az élmény, a tapasztalat köré építettünk. Ha megváltoztatjuk a keretet, az összefüggési rendszert, a jelentés azonnal megváltozik. A személyes változás egyik leghatékonyabb eszköze annak megtanulása, hogy miképpen helyezzük rá a legjobb kereteket bármilyen tapasztalatra, élményre. Ezt a folyamatot nevezzük átkeretezésnek. Nézze meg az ábrát a következő oldalon! Mit lát rajta?
271
Sokféle dolgot láthat. Láthat egy olyan részt, amelyet egy élére állított kalapnak, egy szörnynek, egy lefelé mutató nyílnak satöbbinek nézhet. Jellemezze magának, hogy most ebben a pillanatban mit lát. Látja a „fly” (repül) szót? Lehet, hogy már elsőre látta, mert ezt a fajta ábrázolást lökhárító-matricákon és reklámanyagokon szokták használni. Tehát a korábbi referenciakerete segített Önnek, hogy azonnal meglássa az ábrában a „fly” szót. Ha nem látta meg elsőre, miért nem látta meg? Most már látja? Ha nem látta meg ezt a szót, annak valószínűleg az az oka, hogy az ön szokásokból fakadó (habituális) észlelési kerete arra állítja be Önt, hogy olyan szavakat lásson meg, melyeket fehér papírra írtak, fekete tintával. Amíg tehát Ön ezt a keretet használja a szituáció értékeléséhez, nem fogja meglátni a „fly” szót. Ebben a konkrét esetben a „fly” szót fehérrel írták. Képesnek kell lennie átkeretezni az észlelési módját ahhoz, hogy meglássa a szót. Ugyanez érvényes az élet más vonatkozásaiban is. Sokszor körbevesznek minket a lehetőségek, amelyek kihasználásával pontosan olyanná tehetnénk az életünket, mint amilyenné szeretnénk. Vannak módszerek arra, hogy a legnagyobb problémáinkat a legnagyobb lehetőségeinknek láthassuk – de csak akkor, ha ki tudunk lépni a bejáratott észlelési mintáinkból. Újra megemlítem, mint ahogy ebben a könyvben már többször is megtárgyaltuk, hogy a világon semminek nincsen semmiféle saját, önálló jelentése. Az, hogy valamivel kapcsolatban miként érzünk és hogyan cselekszünk, az adott dologgal kapcsolatos észlelésünktől függ. Egy jelnek csak abban a keretben vagy kontextusban van értelme, amelyen belül észleljük. A szerencsétlenség szemléletpont kérdése. A fejfájásunk kellemes dolognak tűnhet egy aszpirint árusító üzletkötő számára. Az emberek hajlamosak arra, hogy konkrét jelentéseket tulajdonítsanak tapasztalataiknak. Azt mondjuk, hogy ez történt, ezért „ez” „azt” jelenti, jóllehet valójában végtelen számú értelmezést adhatunk bármilyen tapasztalatnak. A dolgokat rendszerint annak alapján keretezzük, hogy a múltban milyen módon észleltük őket. Sok esetben ezeknek a szokásos észlelési mintáknak a megváltoztatásával nagyobb választási lehetőségeket teremthetünk magunknak az életben. Fontos emlékeznünk arra, hogy az észlelések kreatívak, tehát létrehozó erővel rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy amennyiben valamit kötelezettségnek tekintünk, akkor ennek megfelelő üzenetet küldünk az agyunknak. Ezt követően az agy olyan állapotokat teremt, amelyek az üzenetet valósággá teszik. Ha megváltoztatjuk a referenciakeretünket azáltal, hogy ugyanarra a szituációra egy eltérő nézőpontból tekintünk, akkor változtathatunk azon, ahogy az életben reagálunk. Bármivel kapcsolatban megváltoztathatjuk a reprezentációnkat vagy az észlelésünket, és egy pillanaton 272
belül az állapotainkat és a magatartási formáinkat is. Erről szól az átkeretezés. Ne felejtsük el, hogy a világot nem olyannak látjuk, mint amilyen az valójában, mert a dolgok milyenségét sokféle nézőpontból értelmezhetjük. Az határozza meg számunkra a világot, a tájat, a terepet, hogy miként érezzük magunkat, milyenek a referenciakereteink és a „térképeink”. Például nézzük meg a fenti „A” ábrát. Mit lát? Természetesen egy csúnya öregasszonyt. Most nézze meg a „B” ábrát. Amint látja, ez egy hasonló csúnya öregasszony rajza, amelyen az asszony beletemeti állát a szőrmekabátjába. Nézze meg az ábrát figyelmesen, és próbálja kitalálni, miféle öregasszonyt ábrázol! Boldog ez az asszony, vagy szomorú? Ön szerint min gondolkodik? Van valami érdekes dolog is ebben az öregasszonyban! A művész, aki a képet rajzolta, azt állítja, hogy a rajz az ő csinos és fiatal lányát ábrázolja. Ha megváltoztatja a referenciakeretét, meg fogja látni ezt a szép fiatal hölgyet. Hadd adjak némi segítséget! Az öregasszony orra adja ki a fiatal hölgy arcának és állának a vonalát. Az öregasszony bal szeme a fiatal hölgy bal füle. Az öregasszony szája a fiatal hölgy nyakán lévő nyaklánc. Ha még mindig nem látja a fiatal arcot, bemutatok egy olyan rajzot, amely segít tisztázni az ábrát. Nézze meg most a „C” ábrát!
A kézenfekvő kérdés az, hogy miért a csúnya öregasszonyt látta a „B” ábrán a szép fiatal hölgy helyett. És mi erre a válasz? Az, hogy Ön már előre kondicionálva volt arra, hogy az öregasszonyt lássa. A szemináriumaimon sokszor a csoport egyik felének az „A” ábrát, a másik felének pedig a „C” ábrát mutatom meg. Majd a két 273
csoportnak megmutatom a mindkét rajzot egyesítő „B” ábrát. Amikor a két csoport együtt elemzi a képeket, gyakran vita kerekedik abból, hogy melyiknek van igaza. Azok, akik először az „A” ábrát látták, nehezen tudják kivenni a fiatal hölgy vonalait, és ennek a fordítottja igaz azokra, akik először a „C” ábrát látták. Fontos megjegyezni, hogy múltbéli tapasztalataink rendszeresen „szűrik”, befolyásolják azt a képességünket, hogy azt lássuk, ami a világban valójában történik. Bármilyen helyzetet többféle módon láthatunk vagy tapasztalhatunk. Az a vállalkozó, aki elővételben jegyeket vásárol egy koncertre, majd a kapunál a koncert napján magasabb áron adja el őket, megvetendő, alávaló személynek tekinthető, aki másokat kihasznál – de lehet őt plusz értéket előállító személynek is tekinteni, ha azok szemszögéből vizsgáljuk a kérdést, akik már nem jutottak jegyhez, vagy nem akartak érte sorba állni. Az életben a siker kulcsát az jelenti, hogy tapasztalatainkat következetesen olyan módokon reprezentáljuk magunk felé, amelyek elősegítik, hogy még nagyobb eredményeket érhessünk el önmagunk és mások számára. „Meglátni a kicsinyt: világosság; megőrizni a gyengét: erő. Aki felhasználja a külső ragyogást, majd visszatér a belső világossághoz, az megóvja magát minden bajtól. Íme, az örökkévaló gyakorlása.” Lao-ce: Tao Te King
Legegyszerűbb formájában az átkeretezés azt jelenti, hogy egy negatív állítást pozitívvá változtatunk át a tapasztalat észleléséhez alkalmazott referenciakeret megváltoztatásával. Észlelésünk megváltoztatásához két fő átkeretezési forma vagy mód áll rendelkezésre: a kontextus, vagyis az összefüggési rendszer átkeretezése és a tartalom átkeretezése. A belső fájdalom vagy konfliktus feloldásával mindkettő megváltoztatja a belső reprezentációkat, így erőforrásosabb, illetve pozitívabb állapotba kerülünk. A kontextus átkeretezése esetében az történik, hogy fogunk egy rossznak, felzaklatónak vagy nemkívánatosnak tűnő tapasztalatot és megmutatjuk, hogy ugyanaz a magatartás vagy tapasztalat valójában nagy előnyt jelent egy másik kontextusban, összefüggési rendszerben. A gyermekirodalom tele van olyan mesékkel, amelyek a kontextus átkeretezésének remek példái. Rudolfnak, a rénszarvasnak az orra, amely viccelődésre és derültségre késztette az embereket, ténylegesen nagy előnynek bizonyult, és hőssé tette Rudolfot a sötét és havas éjszaka kontextusában. A rút kiskacsának nagy fájdalmat jelentett, hogy annyira különbözött a társaitól, viszont éppen a különbözősége adta felnőtt korában a szépségét. A kontextus átkeretezése nagyon értékes módszer az üzleti életben. A mi eltérés-érzékelő üzleti partnerünket egyfajta „tehernek” tekintettük mindaddig, amíg az ötletrohamok után fel nem ismertük, hogy plusz segítségként óriási előnyt jelenthet, mert ő az, aki minden potenciális problémát előre észrevesz. 274
A nagy újításokat, innovációkat azok hozzák létre, akik tudják, miképpen keretezhetnek át bizonyos tevékenységeket és problémákat úgy, hogy azok más kontextusokban potenciális erőforrásokat képviseljenek. A nyersolajat például egykor olyan károsanyagnak tekintették, amely tönkreteszi a termőföldet, és így az növénytermesztés céljára értéktelenné vált. Viszont nézzük meg, hogy ma mekkora értéke van az olajnak! Néhány évvel ezelőtt a fűrésztelepeknek nehézséget jelentett, hogy megszabaduljanak a keletkező nagymennyiségű fűrészpor hulladéktól. Egy fickó fogta ezt a hulladékot, és elhatározta, hogy egy másfajta kontextusban felhasználhatóvá teszi. Ragasztóanyagot, illetve gyulladást, égést elősegítő gyúlékony folyadékot kevert a fűrészporhoz, majd az egészet összepréselte, és létrehozta a Presto Logs nevű terméket, amely egyfajta mesterséges fa tűzrakáshoz, kandallóban való használathoz. Miután szerződést kötött a fűrészmalmokkal, hogy elszállítja az összes „értéktelen” fűrészport, két éven belül több millió dolláros forgalmat bonyolító üzleti vállalkozást alakított ki, amelyhez a fő nyersanyag semmibe nem kerül neki! De hát egy vállalkozónak olyan embernek kell lennie, aki az erőforrásokat újfajta értékteremtő minőséggel ruházza fel. Másként fogalmazva: olyasvalakinek kell lennie, aki mestere az átkeretezésnek. A tartalmi átkeretezés azt jelenti, hogy pontosan ugyanabból a szituációból kiindulva megváltoztatjuk egy tapasztalat jelentését. Ön mondhatja például azt, hogy a fia állandóan beszél. Soha nem fogja be a száját! A tartalmi átkeretezés után viszont azt mondhatja, hogy fia természetesen minden bizonnyal egy nagyon értelmes fiatalember, mert olyan sok mondanivalója van. Van egy történet egy híres hadseregtábornokról, aki arról volt ismert, hogy az ellenség egyik heves támadása során átkeretezte katonái szemléletmódját azzal, hogy azt mondta: „Nem visszavonulunk, hanemcsak egy másik irányban nyomulunk előre.” Amikor egy közeli hozzátartozó, ismerős meghal, kultúránkban a legtöbb ember szomorú. Miért? Ennek sok oka lehet – ilyen ok például a veszteség érzése. Vannak olyanok is, akik örülnek. Miért? Mert átértékelik a halált, és olyan jelentést adnak neki, amely szerint az elhunyt mindig velük van, az univerzumban soha semmi nem semmisül meg, csupán más formát öltenek a dolgok. Egyesek a halált egy magasabb létformába való továbblépésnek tekintik, ezért éreznek örömet. A tartalmi átkeretezés egy másik formája, amikor ténylegesen megváltoztatjuk azt, ahogyan egy adott szituációt látunk, hallunk vagy önmagunk felé megjelenítünk. Ha Önt felháborítja az, amit valaki mondott Önnek, elképzelheti magát, amint mosolyog, miközben a másik személy ugyanazokat a negatív szavakat mondja az Ön kedvenc énekesének hangján. Vagy ugyanazt az élményt felidézheti gondolatban azzal a különbséggel, hogy képzeletében az Önhöz beszélő személyt az Ön kedvenc színe veszi körbe. De mindenekelőtt akár meg is változtathatja azokat a szavakat, amiket mond Önnek. Amint gondolatban újra átéli a tapasztalatot, hallhatja is őt, ahogy bocsánatot kér Öntől. Vagy elképzelheti azt is, hogy Ön olyan 275
perspektívából látja az Önhöz beszélő személyt, amely nagyon magasan az illető fölé helyezi Önt. Ugyanannak az ingernek az átkeretezésével megváltoztatjuk az agynak küldött jelentéstartalmat, s így az ahhoz kapcsolódó állapotokat és magatartási formákat. Ez a könyv tele van átkeretezésekkel. A siker hét hazugsága című fejezet teljes egészében átkeretezésekről szól.
Copyright © 1985. Újranyomtatva Artemas Cole engedélyével. Eredetileg megjelent a New Woman című magazinban.
Nemrégen a Baltimore Sun című újságban megjelent egy megható és nagyhatású írás, melyet a Reader’s Digest magazin újraközölt. Címe a következő: A fiú, akinek különös víziója volt. A cikk egy Calvin Stanley nevű fiatal fiúról szólt. Calvin biciklizik, baseballozik, iskolába jár, és szinte minden olyasmivel foglalkozik, amivel a többi tizenegy éves srác – egyetlen dolgot kivéve. Nem lát. Hogy volt képes ez a kisfiú mindezekre a dolgokra, miközben sokan mások az ő helyzetében feladják a küzdelmet, megadják magukat a sorsnak vagy szomorúságban élnek? Ahogy a cikket olvastam, világossá vált számomra, hogy Calvin édesanyja mesteri átkeretező. Calvin minden tapasztalatát, élményét – amelyeket mások „korlátoknak” bélyegeztek volna – Calvin elméjében előnyökké változtatta át. Mivel a fiú ezeket az előnyöket jeleníti meg, reprezentálja magának, azokat meg is tapasztalja. A következőkben néhány példát mutatok be arra, hogy az anya milyen módon kommunikált a fiával. 276
Calvin anyja így emlékezik vissza arra a napra, amikor a fia megkérdezte, hogy miért vak. „Elmagyaráztam neki, hogy így született, és ezért senki nem hibás. »Miért én születtem így?« – kérdezte. Ezt válaszoltam: »Nem tudom, miért, Calvin. Talán létezik számodra egy különleges terv.«” Majd leültette a fiát, és ezt mondta neki: „De hiszen látsz, Calvin. Csak éppen a szemeid helyett a kezeidet használod. Ne felejtsd el, semmi olyan nincs, amit ne tudnál megtenni.” Egy nap Calvin nagyon szomorú volt, mert ráébredt, hogy soha nem láthatja anyja arcát. De Mrs. Stanley tudta, mit mondjon egyetlen fiának. „Azt mondtam: »Calvin, láthatod az arcom. Láthatod a kezeiddel, láthatod azzal, hogy figyeled a hangom, és így többet tudsz elmondani rólam, mint az, aki a szemét használja.«” A cikk azzal folytatódik, hogy Calvin hittel és magabiztosan, egy olyan gyermek önbizalmával lép be a látók világába, aki mellett mindig ott áll az édesanyja. Calvin informatikus akar lenni, hogy egy nap programokat írhasson vakoknak. A világ tele van Calvinekkel. Több olyan emberre van szükségünk, akik az átkeretezést olyan hatásosan alkalmazzák, mint Mrs. Stanley. Az a szerencse ért, hogy nemrégiben találkozhattam egy másik mesteri átkeretezővel. A neve Jerry Coffey parancsnok. Egy hihetetlen ember, aki az átkeretezést arra használta, hogy megőrizze épelméjűségét az alatt a hét év alatt, amit magánzárkában töltött Vietnámban, egy hadifogolytáborban. Amikor ilyesmit hall az ember, az első reakciója valószínűleg az, hogy kissé beleborzong a gondolatba. A világon azonban nincs jó vagy rossz, mindennek a megítélése attól függ, hogy milyen módon jelenítjük meg a magunk számára. Jerry úgy döntött, hogy fogságát egy nagy lehetőségnek tekinti önmaga számára, olyan kihívásnak, amelynek célja, hogy erős maradjon, és lehetőségnek ahhoz, hogy többet megtudjon önmagáról, mint korábban bármikor. Esélynek, hogy közelebb kerüljön Istenhez. Olyasminek, amely egy nap majd büszkeséggel tölti el azért, ahogy önmagával bánt. Ennek a keretnek a segítségével mindent, ami vele történt, egy személyes fejlődési tapasztalat részeként látott, és úgy került ki a megpróbáltatások közül, hogy ez a tapasztalat teljességgel és pozitív módon átalakította őt. Azt állítja, hogy ezt a tapasztalatát még egymillió dollárért sem adná fel. Gondoljon egy nagyobb hibára, amit az elmúlt évben elkövetett. Lehet, hogy úgy érzi, most azonnal hatalmába keríti a mélabú. De fogadni mernék, hogy az a hiba része volt egy olyan tapasztalatnak, amely több sikert hozott, mint sikertelenséget. És ha visszatekint rá, talán kezdi felismerni, hogy abból a hibából többet tanult, mint bármi másból abban a hónapban. Tehát vagy azon rágódunk, amit rosszul tettünk, vagy átkeretezhetjük a tapasztalatot olyan módon, hogy a hibán túllépve meglássuk azt, amit a tapasztalatból tanultunk. Minden tapasztalat többféle jelentéssel bírhat. A jelentés lehet bármi, amit hangsúlyozni akarunk, mint ahogy a tapasztalat tartalma is az lehet, amire összpontosítani akarunk. A siker egyik kulcsa, hogy bármely tapasztalat esetében megtaláljuk a leghasznosabb keretet, hogy így a tapasztalatot olyasvalamivé tudjuk átalakítani, ami az érdekeinket szolgálja, és nem ellenük hat. 277
Van olyan tapasztalat, melyet nem tudunk megváltoztatni? Van olyan magatartási forma, amely létünk megváltoztathatatlan része? Azonosak vagyunk magatartási formáinkkal, vagy mi irányítjuk-e őket? Ennek a könyvnek minden fejezetében azt hangsúlyoztam, hogy mi vagyunk azok, akik irányítunk. Mi irányítjuk elménket. Mi hozzuk létre életünk eredményeit. Az átkeretezés egyike a legerőteljesebb módszereknek, amelyekkel megváltoztathatjuk azt a módot, ahogyan egy tapasztalatunkra tekintünk, illetve gondolunk. Ön már eddig is keretezett tapasztalatokat. Néha – az események változásával – meg is változtatja a kereteket. Fordítson most néhány percet az alábbiakban leírt helyzetek átkeretezésére: 1. A főnököm állandóan üvölt velem. 2. Ebben az évben egymillió forinttal több jövedelemadót kellett fizetnem, mint tavaly. 3. Csak kevés pénzünk van, vagy egyáltalán nincs pénzünk arra, hogy az idén karácsonyi ajándékokat vegyünk. 4. Minden alkalommal, amikor kezdek nagyszerűen boldogulni, elrontom a sikert. Álljon itt néhány lehetséges új keret: 1a. Nagyszerű, hogy főnöke kellő gondot fordít annak kifejezésére, hogy valójában miként érez. Ki is rúghatta volna Önt. 2a. Ez nagyszerű. Ebben az évben biztosan sokkal nagyobb volt a bevétele, mint tavaly. 3a. Nagyon jó! Akkor ahelyett, hogy sablonos tucatajándékot venne, sokkal leleményesebb módon saját kezűleg készíthet valamit, amit a szerettei soha nem felejtenek el. Ajándékai így személyre szólóak lehetnek. 4a. Nagyon jó, hogy ennyire tudatában van annak, milyen séma szerint mentek a dolgai a múltban. Most megfigyelheti, mi váltotta ki eddig az eredménytelenséget, és örökre megváltoztathatja a dolgok menetét!
Az átkeretezés lényeges annak megtanulásához, hogy milyen módon kommunikáljunk önmagunkkal és másokkal. A személyes szinten az átkeretezés arról szól, hogy miként döntjük el, milyen jelentéseket adjunk az eseményeknek. Általánosabb szinten az átkeretezés az egyik leghatékonyabb rendelkezésre álló kommunikációs eszköz. Gondoljon az eladásra. Gondoljon a meggyőzés bármely formájára. Annak a személynek lesz nagyobb a befolyása, aki felállítja a keretet, aki kijelöli a határokat. A legtöbb nagy siker, amit fel tudunk idézni – kezdve a reklámoktól egészen a politikáig – művészi átkeretezés eredménye, amely úgy változtatta meg 278
az érintett emberek észlelési, szemléleti módjait, hogy az új reprezentációik által létrehozott állapot a korábbitól eltérő érzéseket vagy cselekvéseket váltott ki. Az egyik barátom eladta a reformétteremláncát a General Millsnek a bevételei 167szeresének megfelelő áron. Az iparban ilyenről szinte egyáltalán nem hallani. Hogy csinálta ezt? Megállapodott a General Millsszel, hogy meghatározzák vállalatának értékét annak alapján, hogy mennyit érne, amennyiben öt éven belül nem vennék meg, és ez alatt az idő alatt még tovább bővülne. Barátom nyugodtan várhatott volna az eladással. Viszont a General Millsnek azonnal szüksége volt barátom vállalatára, hogy elérjék üzleti céljaikat, így elfogadták barátom feltételeit (kereteit). Minden meggyőzés az észlelési, felfogási mód megváltoztatását jelenti. Az átkeretezések túlnyomó részét nem mi végezzük, hanem nekünk végzik. Valaki más megváltoztatja részünkre a kereteket, mi pedig reagálunk rá. Végső soron mi például a reklám, ha nem egy óriási iparág, amelynek egyedüli célja, hogy a tömegek felfogását keretezze, majd átkeretezze? Úgy gondolja, hogy tényleg van valami kifejezetten macsós egy adott sörmárkában, vagy valami kifejezetten szexi valamelyik cigarettafajtában? Ha adnánk egy bennszülöttnek egy Virginia Slims cigarettát, biztos nem azt mondaná, hogy „Hé, ez aztán a szexiiis!” De az újdonságokat reklámozók felállították a kereteket, mi pedig reagálunk. Ha úgy gondolják, nem reagálunk elég jól, új kereteket állítanak fel, majd megnézik, hogy azok működnek-e. Minden idők egyik legnagyobb reklámozási átkeretezését a Pepsi hajtotta végre. Emberemlékezet óta mindig a Coca-Cola volt a legkiválóbb kólaital. Története, hagyományai és a piaci helyzete páratlan volt. A Pepsi semmi olyat nem tudott tenni, amivel a saját pályáján megverhette volna a Coca-Colát. Ha egy cég egy klasszikus márkával verseng, nem mondhatja: „Mi klasszikusabbak vagyunk, mint ők.” Az emberek egyszerűen el sem hinnének egy ilyen kijelentést. Ehelyett a Pepsi a feje tetejére állította a játékot; átkeretezte azokat a felfogásbeli jellemzőket, amiket az emberek már a magukévá tettek. Amikor a cég Pepsi-generációról kezdett beszélni, és meghirdette „a Pepsi kihívását”, a gyengeségét erővé változtatta. A Pepsi azt mondta: „Az biztos, hogy eddig ők (a coca-colás fiúk) királyok voltak, de nézzük a mai napot. Tegnapi terméket akarnak, vagy mait?” A reklámok a Coca-Cola (Coke) hagyományos dominanciáját gyengeséggé keretezték át annak jelzésével, hogy a Coca-Cola a múlt terméke, nem a jövőé. És ezzel együtt a Pepsi hagyományosan másodhegedűs szerepét a vállalat előnyévé keretezték át. Mi történt? A Coca-Cola (Coke) végül úgy döntött, hogy kénytelen a Pepsi pályáján játszani. Megjelent az oximoron (képtelennek tűnő) „New” Coke (Új Coke) elnevezéssel, a többi pedig már marketingtörténelem. Egyelőre várnunk kell, hogy kiderüljön, vajon beválik-e a Coke átkeretezett politikája, amellyel egyszerre kínálja a közönségnek a régi, „klasszikus” Coke-ot, és az új „Pepsi” Coke-ját. Maga a folyamat viszont az átkeretezés klasszikus példája volt, mivel az egész küzdelem semmi másról nem szólt, csakis az arculatról, vagyis az „imázsról”. Egyszerűen az volt 279
a kérdés, hogy melyik társulat keretei vésődnek bele az emberek agyába. Semmiféle egyedi társadalmi tényező nincs egy cukrozott szénsavas italban, amely szétrothasztja az emberek fogait. Nincsen semmiféle olyan jellegzetesség, mely alapján azt mondhatnánk, hogy a Pepsi íze modernebb, vagy jellemzőbb lenne korunkra, mint a Coke íze. Viszont a keretek megváltoztatásával, és a feltételek diktálásával a Pepsi végrehajtotta legújabb kori történelmünk egyik nagy marketing puccsát. Az átkeretezés jelentős szerepet játszott a William C. Westmoreland tábornok által a CBS televíziós társaság ellen indított 120 millió dolláros rágalmazási per lezárásában. Amikor a bíróság elé került az ügy, úgy tűnt, hogy Westmoreland tábornok perbeli álláspontja tekintélyes nyilvános támogatottságot élvez. A TV Guide egyik tényfeltáró cikke a konfliktust „egy rágalom anatómiája”-ként minősítette. A CBS kezdte felismerni, hogy bajban van, ezért végül felfogadott egy John Scanlon nevű PR- (Public Relations – közönségkapcsolat) szakértőt. Az ő feladata az lett, hogy megfordítsa a Westmoreland tábornok álláspontja melletti nyilvános támogatási hullámot, és elérje, hogy az emberek ne figyeljenek tovább a 60 Minutes* taktikáira, hanem a Westmoreland tábornok elleni vádakra fordítsák figyelmüket, azokra a vádakra, amelyeket a CBS bizonyítani remélt. Végül Westmoreland egy egyszerű bocsánatkérés ellenében ejtette a pert, és ezzel a CBS társaság örökre hálás lehet Scanlon átkeretezési szakértelmének. Gondoljunk a politikára. Miközben a marketingszakértők és a tanácsadók egyre inkább hozzátartoznak a politikai folyamatokhoz, a keretek kijelöléséért, felállításáért folytatott harc az amerikai politikai élet meghatározó részévé válik. Időnként úgy tűnik, a politika kizárólag ebből áll. A Reagan–Mondale-viták után a riportereket mindkét politikus táborából megrohamozták a „funkcionáriusok”, hogy a politikusok minden egyes kiejtett szavát megpróbálják a lehető legjobban kozmetikáztatni és a legelőnyösebb keretben feltüntetni. Mi volt ennek az oka? Az, hogy nem is annyira a tartalom, hanem inkább a keret, a külcsín volt az, ami számított. Reagan nevéhez és a második elnöki vitához fűződik a világ egyik legszebb átkeretezése. Az első vitában Reagan életkora első alkalommal lett téma a kampány során. Természetesen ez is átkeretezés volt. Az emberek már régen tudták, hány éves volt Reagan, nem igaz? Viszont az elnök hullámzó teljesítménye és az a mód, ahogy ezt a sajtó tálalta, az egyszerű ténynek tekinthető életkort potenciális teherré, korlátozó tényezővé keretezte át. A második vitában Mondale olyan megjegyzéseket tett, amelyek azt sejttették, hogy Reagan életkora hátrányt jelent. A közönség cáfolatot várt Reagantől. Határozott, bár meglepetést és némi csalódottságot kifejező hangon Reagan azt válaszolta, hogy véleménye szerint az életkornak nem kellene sarkalatos kérdésnek lennie az elnökválasztási kampányban. Majd kijelentette, hogy nem áll szándékában ügyet csinálni ellenfele zsenge életkorából és tapaszta* 60 Minutes (60 Perc): 1968 óta futó televíziós műsor az Egyesült Államokban, közéleti témák vizsgálatával, feltárásával foglalkozik. (a ford.)
280
latlanságából. Egyetlen mondattal tökéletesen átkeretezte a kérdést olyan módon, amely garantálta, hogy ez a téma a továbbiakban ne lehessen érdemi tényező az elnökválasztási küzdelemben. Sokan könnyebbnek találjuk az átkeretezést a másokkal való kommunikáció során, mint a saját magunkkal folytatott kommunikációban. Ha megpróbáljuk eladni valakinek a régi autónkat, tudjuk, hogy az autót olyan módon, olyan keretet használva kell bemutatnunk, hogy kiemeljük az előnyös tulajdonságait, és ne tulajdonítsunk nagy jelentőséget a hátrányos tényezőknek. Ha a potenciális vevő másfajta kerettel rendelkezik, akkor a feladatunk az, hogy megváltoztassuk látásmódját, felfogását. Ugyanakkor csak kevesen gondolkodunk hosszasan azon, hogy miképpen keretezzük az önmagunkkal való kommunikációnkat. Mondjuk, valami történik velünk. Az adott élményről egy belső reprezentációt alakítunk ki, és úgy számolunk, hogy ez az a belső megjelenítés, amivel együtt kell élnünk. Gondoljunk csak bele, hogy micsoda őrültség ez! Olyan, mintha bekapcsolnánk a gyújtást, elindítanánk az autónkat, majd azt figyelnénk, hogy a saját döntése alapján merre megy magától. Ehelyett a hozzáállási mód helyett inkább meg kell tanulnunk éppen olyan céltudatosan, irányítottan és meggyőzően kommunikálni önmagunkkal, mint ahogy egy üzleti előadáson kommunikálnánk a hallgatósággal. El kell kezdeni oly módon keretezni és átkeretezni az élményeket, tapasztalatokat, hogy azok előnyünkre váljanak. Ennek egyik módja egyszerűen a körültekintő, tudatos gondolkodás szintjén alkalmazható. Mindnyájan ismerünk olyan embereket, akik egy sikertelen szerelmi kapcsolat után félénkké, kedveszegetté válnak. Elhagyottnak vagy sértettnek érzik magukat, és úgy döntenek, hogy tartózkodnak a további kapcsolatoktól. Az igazság az, hogy a kapcsolat bizonyára több örömet jelentett számukra, mint bánatot. Végtére is azért volt olyan nehéz feladni. Azzal viszont, hogy kitörlik a jó emlékeket, és csak a rosszakra koncentrálnak, a lehető legrosszabb keretet húzzák rá az élményre. Fontos, hogy a tapasztalatban az örömet, a nyereséget, a növekedést, fejlődést lássunk. Utána egy inkább pozitív, mint negatív keretből már tovább lehet lépni, és pozitív érzésekkel feltöltődve egy még jobb kapcsolatot lehet létrehozni a jövőben. Most álljon meg egy pillanatra, és gondoljon három olyan szituációra az élete során, amelyek kihívást jelentettek Önnek. Hány különböző módon képes látni a fenti helyzetek mindegyikét? Hány keretet tud köréjük vonni? Mit tanul meg abból, ha eltérő módon nézi őket? Milyen módon szabadítja ez fel Önt ahhoz, hogy másképp cselekedjék? Már szinte hallom, amint néhányan azt mondják „Ezt nem olyan könnyű megtenni. Néha túlságosan levert (depressziós) vagyok ahhoz, hogy ezt így végrehajtsam.” A csudákat levert! Mi a levertség (a depresszió)? Egy állapot. Emlékszik arra, amikor az asszociációról/disszociációról volt szó? Önmagunk átkeretezésének előfeltétele, hogy képesek legyünk eltávolodni a nyomasztó élménytől, és azt egy új 281
perspektívában látni. Ezt követően megváltoztathatjuk a belső reprezentációnkat és a fiziológiánkat. Ha erőforrások nélküli állapotban volt, most már tudja, miképpen kell azt megváltoztatni. Ha valamit olyan keretbe tesz, amivel semmi jót nem ér el, változtassa meg a keretet! Az átkeretezés egyik módja az, ha megváltoztatjuk egy élmény/tapasztalat, vagy magatartási forma jelentését, értelmét. Képzeljen el egy olyan helyzetet, amikor valaki valamilyen Önnek nem tetsző dolgot tesz, és Ön arra gondol, hogy az illető magatartása konkrét jelentéssel bír. Nézzünk meg például egy olyan házaspárt, ahol a férj különösen örömét leli a főzésben, és fontos a számára, hogy méltányolják a főztjét. Evés közben a feleség csendesen viselkedik. A férj ezt felháborítónak találja. Ha a feleségnek ízlik a főztje, akkor erről kellene beszélnie. Ha nem szól semmit, bizonyára nincs megelégedve az étellel. Mit lehetne tenni, hogy átkeretezzük a férjnek a feleség magatartásával kapcsolatos szemléletét? Ne feledjük, hogy ami a férjnek fontos, az a méltányolás, az elismerés. Egy konkrét jelentés, azértelem átkeretezése abból áll, hogy egy szemléleti, felfogási formát olyanná változtatunk át, ami eleget tesz az adott személy számára fontos szempontnak, és azt oly módon teszi, amilyennel az illető korábban soha nem számolt. Azt mondhatnánk a szakácsnak, hogy a feleségének talán olyannyira ízlett az étel, hogy nem akart időt pazarolni a beszédre, amikor a beszéd helyett inkább ehetett. A tett minden szónál beszédesebb, nem igaz? Egy másik lehetőség az lenne, ha magát a férjet vennénk rá az egész szituáció értelmének átkeretezésére. Megkérdezhetnénk tőle: „Volt valaha olyan alkalom, amikor személy szerint ön hallgatag volt egy olyan étkezés alatt, amit nagyon élvezett? Mi ment végbe akkor önben?” A feleség viselkedése csak abban az értelmezésben volt zavaró, amit a férj alkalmazott. Az ilyen esetekben csupán egy kis rugalmasságra van szükség az értelmezési keretek megváltoztatásához. Az átkeretezés második fajtája az, amikor azt a magatartási mintát vesszük kézbe, melyt önmagunkkal kapcsolatban nem szeretünk. Általában azért nem szeretjük, mert nem tetszik önmagunknak az, amit az a magatartási minta önmagunkról mint személyről elárul, vagy nem szeretjük, amit előidéz számunkra. Ilyenkor az átkeretezés módja az, hogy egy másik szituációt vagy kontextust képzelünk el, ahol az adott magatartási minta hasznosnak bizonyul valaminek az elérésére. Tételezzük föl, hogy Ön eladó vagy üzletkötő. Nagy gondot fordít arra, hogy az értékesítendő terméket minden részletében ismerje. Az üzletben viszont hajlamos rá, hogy olyan sok információval árassza el a vevőket, hogy a sok adattal nem tudnak mit kezdeni, és ez esetenként késlelteti őket abban, hogy döntsenek a vásárlásról. A kérdés az, hogy milyen más helyen lehetne ez a magatartási forma ténylegesen hatékony. Mit szólna reklámszövegek írásához? Vagy egy műszaki leíráshoz magáról a termékről? Az, ha sok információ van a birtokunkban, és képesek vagyunk azonnal hozzájuk jutni, még olyankor is hasznos lehet, ha vizsgára tanu282
lunk, vagy amikor a gyerekeknek segítünk elkészíteni a házi feladatukat. Láthatja tehát, hogy nem önmagában a magatartási forma jelenti a problémát, hanem az, hogy hol alkalmazzuk. Tudna ezzel kapcsolatban példákat felhozni a saját életéből? Valamilyen összefüggési rendszeren belül minden emberi magatartási forma hasznos. A halogatás hasztalannak tűnhet ugyan, de nem lenne mégis jó, ha a mérges vagy szomorú állapotot elhalasztanánk egy másik napra – persze úgy, hogy aztán soha ne jussunk még a közelébe se? Megtanulhatjuk az átkeretezési gyakorlatok végzését olyan képek vagy tapasztalatok esetében is, amelyek zavarnak minket. Gondoljon például egy olyan személyre vagy élményre, aki vagy ami gondot, lelki gyötrelmet jelent az Ön számára. Ön hazaérkezik egy rettenetes munkanap után, és másra sem tud gondolni, mint arra a nevetséges feladatra, amit a főnöke az utolsó percben adott Önnek. Ahelyett, hogy eltávolodna a témától, a frusztrált érzést még haza is cipeli magával. A gyermekeivel együtt a televíziót nézi, és ebben a dühös állapotában egyre csak a „lökött” főnöke és az ő idióta feladata jár a gondolataiban. Ne engedje magát a gondolatai révén lelkileg siralmas állapotba süllyedni a hétvégére, hanem tanulja meg átkeretezni, átértelmezni az egész élményt oly módon, ami jobb hangulatba hozza Önt! Kezdje azzal, hogy eltávolodik, disszociálódik az élménytől. Fogja meg főnöke képzeletbeli képét, és vegye a kezébe. Tegyen rá egy idétlen szemüveget, amihez kapcsolódik egy nagy orr és bajusz is. Gondolatban hallja, ahogy valamilyen fura, rikácsoló, rajzfilmbe illő hangon beszél. Érezze őt barátságosnak és ölelnivalónak, és hallja, amint azt mondja Önnek, hogy szüksége van az Ön segítségére ehhez a feladathoz, és azt kéri, legyen szíves, segítsen neki. Miután Ön ezt így kigondolta, talán méltányolhatja, hogy a főnöke stresszben van, és talán egészen az utolsó pillanatig elfelejtett szólni, hogy mire van szüksége. Talán még az is eszébe fog jutni, amikor Ön tette ugyanezt valaki mással. Tegye föl a kérdést önmagának, hogy ez az egész helyzet olyan nagy dolog-e, amelynek tönkre kellene tennie a hétvégéjét, és hogy van-e valamilyen ok arra, hogy engedje magát zavartatni miatta, amikor már otthon van. Nem azt mondom, hogy a probléma nem valóságos. Lehet, hogy Önnek egy új munkakörre van szüksége, vagy talán jobban kell kommunikálnia a jelenlegi munkakörén belül. Ha viszont ez valóban így van, kezelnie kell a problémát, és nem szabad engednie, hogy a gondolataiban jelen lévő, holmi ólálkodó, negatív szellem kísértse Önt, amely miatt az Önhöz legközelebb állókat méltatlan és visszatetsző bánásmódban részesíti. Végezze el a fenti gyakorlatot hatásosan néhány alkalommal, és amikor legközelebb látja a főnökét, lehet, hogy már szemüvegesnek és nagy orrúnak fogja látni őt, és másként fog érezni is, amikor Önhöz beszél – ezen a módon Ön létrehoz egy újfajta visszajelzést a főnöke felé, egy új formát a kettőjük kapcsolata számára, immár annak a múltbéli inger/reakció dinamikájának a határain kívül, amit korábban kialakítottak egymással szemben. 283
A fenti átkeretezéseket leegyszerűsített formákban használtam azokhoz esetekhez, amelyeket többen jelentős problémáknak tekintenek. Bonyolult helyzetekben gyakori, hogy kisebb átkeretezések egész sorozatát kell elvégezni ahhoz, hogy fokozatosan, de teljes mértékben elérhessük a kívánt állapotot. A legtágabb értelemben véve az átkeretezés szinte bármilyen negatív érzés megszüntetéséhez, kiküszöböléséhez felhasználható. Az egyik leghatékonyabb technika az, ha elképzeljük, hogy egy filmszínházban vagyunk. A zavaró élményt lássuk úgy, mint egy filmet a vásznon. Lehet, hogy először rajzfilmszerűen, gyors előrecsévélési üzemmódban akarjuk lejátszani. Esetleg cirkuszi zenét akarunk hallani hozzá, mondjuk egy sípláda hangját. Majd talán visszafelé akarjuk lejátszani, figyelve, ahogy a kép egyre abszurdabb helyzeteket mutat. Próbálja ki ezt a technikát olyan dologgal kapcsolatban, ami zavarja Önt. Tapasztalni fogja, hogy az élmény negatív ereje hamarosan elvész. Ugyanez a technika működhet fóbiák esetén is, de olyankor valóban a dolgok mélyére kell mennünk. Ezt a következőképpen tehetjük meg. Egy fóbia gyökerei gyakran mély kinesztetikus szintre nyúlnak le, ezért kellő mértékben el kell távolodni tőle ahhoz, hogy az átkeretezést hatásosan tudjuk elvégezni. A fóbiás reakciók olyan erősek, hogy az emberek már egy adott fóbia puszta gondolatára is erőteljesen reagálhatnak. Az ilyen emberek kezelési módja az, hogy többször el kell őket különíteni a reprezentációiktól. Ezt a módszert kettős elkülönítésnek nevezzük. Ha Önnek például fóbiája van valamivel kapcsolatban, próbálja ki a következő gyakorlatot! Gondolatban menjen vissza egy olyan időszakba, amikor teljesen erőforrásosnak és élénknek érezte magát. Menjen vissza abba az állapotba, és érezze át újra az erőt és magabiztosságot. Most képzelje el, hogy egy fényes, védő buborék körbefogja, és oltalmazza Önt. Amikor már tökéletesen védettnek érzi magát, menjen el kedvenc mentális mozijába. Üljön bele egy kényelmes székbe, ahonnan jól láthatja a vetítővásznat. Most érezze, ahogy kilép a testéből, és felfelé, a mozigépész szobája felé halad lebegve, miközben folyamatosan érzi maga körül a védelmet nyújtó buborékot. Nézzen le, és lássa önmagát, amint ott ül a nézőtéren, és az üres vásznat nézi. Miután ezt megtette, nézzen fel a vászonra, és lássa meg annak a fóbiának vagy más nyomasztó élménynek az álló, mozdulatlan, fekete-fehér képét, amely valóban zaklatni szokta Önt. Ön lefelé néz a nézőtéren lévő önmagára, és figyeli, ahogy nézi mindazt, ami a vetítővásznon történik – amitől Ön ily módon kétszeresen is elkülönült. Ebben az állapotban indítsa el a fekete-fehér képet visszafelé a lehető legnagyobb sebességgel, hogy az Önt kísértő élmény egy olcsó amatőr filmfelvételnek vagy egy régimódi pofozkodós bohózatnak látszódjon. Vegye észre azt is, hogy a nézőtéren ülő, és a vásznon futó filmet néző önmaga milyen reakciókat ad a vicces jeleneteket mutató filmre. Menjünk tovább egy lépéssel! Most azt szeretném, ha Önnek az a része, amely igazán erőforrásos állapotban, fenn a mozigépész szobájában van, visszalebegne 284
oda, ahol a nézőtéren a teste ül, majd felállna és odamenne a vetítővászon elé. Önnek képesnek kell lennie arra, hogy ezt nagyon erős, magabiztos állapotban tegye meg. Ekkor a korábbi énjének mondja el, hogy Ön ott figyelt fölötte, és eszébe jutott két vagy három módszer, ami segíthet megváltoztatni a nyomasztó élményt; két vagy három jelentésbeli vagy tartalmi átkeretezés, melyek révén az élményt másképpen tudná kezelni már most és a jövőben is – olyan módszerek, amelyeket az Ön fiatalabb énje az Ön jelenlegi, érettebb felfogása alapján tudna kezelni. Nem kell tovább cipelnie a fájdalmat és a félelmet. Ön most erőforrásokban gazdagabb, mint fiatalabb korában, és az a régi élmény most már csak történelem, semmi más. Segítsen a fiatalabb énjének megbirkózni mindazzal, amivel korábban nem boldogult, majd hátrafelé haladva menjen vissza a székéhez és figyelje, ahogy a film megváltozik. Játssza végig gondolatban ugyanazt a jelenetet, de ezúttal figyelje, amint fiatalabb énje ugyanazt a szituációt kifejezett magabiztossággal kezeli. Amikor ezt megtette, menjen vissza a vászonhoz, és gratuláljon fiatalabb énjének, majd ölelje meg őt, amiért sikerült megszabadulnia a fóbiától, a traumától vagy a félelemtől. Majd húzza vissza önmaga testébe a fiatalabb énjét, tudva, hogy fiatalabb énje erősebb, mint valaha, és hogy fontos része az Ön életének. Végezze el ezt a módszert a többi meglévő fóbiájára vonatkozóan is. Majd hajtsa végre ugyanazt valaki másnak az esetében. A leírt módszer hihetetlenül erőteljes élmény lehet. Nekem sikerült megszabadítanom embereket, sokszor néhány perc alatt, olyan rettenetes fóbiáktól és félelmektől, amelyek egész életükben kínozták őket. Miért működik ez a módszer? Azért, mert ahhoz, hogy fóbiás állapotba kerüljünk, meghatározott belső reprezentációkra van szükség. Ha megváltoztatjuk ezeket a reprezentációkat, megváltoztatjuk azt az állapotot is, amit az adott személy a félelmetes élményre gondolva létrehoz. Az ilyen jellegű gyakorlatok olyan szintű mentális fegyelmet és képzelőerőt igényelnek, amelyet egyesek talán még nem értek el. Ezért a könyvben leírt mentális stratégiák közül többnek a végrehajtása első alkalommal nehézkes lehet. Az agy azonban képes a leírt módokon működni, és ha körültekintően, kitartóan dolgozunk ezeken a stratégiákon, minden következő alkalommal egyre nagyobb gyakorlattal és hozzáértéssel tudjuk végrehajtani őket. Az átkeretezés kapcsán nem szabad megfeledkeznünk arról a fontos dologról, hogy minden emberi magatartási formának célja van valamilyen összefüggési rendszeren belül. Ha Ön dohányzik, nem azért teszi, mert szeret rákkeltő anyagokat bejuttatni a tüdejébe, hanem azért, mert a dohányzás bizonyos társasági helyzetekben egyfajta ellazult és kellemesebb állapotot jelent az Ön számára. Ezt a magatartási formát azért vette fel, hogy valamilyen kellemes, előnyös élményt teremtsen a maga számára. Ezért bizonyos esetekben lehetetlennek tarthatja a magatartási forma átkeretezését anélkül, hogy szembekerülne azzal a háttérben meghúzódó igénnyel, amit az adott magatartás kielégít. Ez egy olyan probléma, 285
amely néha olyankor kerül a felszínre, amikor az emberek elektrosokk-terápiával próbálkoznak a dohányzásról való leszokás reményében. Elképzelhető, hogy az elektrosokk valamilyen más, és éppen annyira kellemetlen állapotba juttatja őket, mint a dohányzás – például örökösen aggódni fognak, vagy kényszert fognak érezni a túlzott evésre. Ezzel nem azt mondom, hogy ez a fajta megközelítés rossz. Csupán arra hívom fel a figyelmet, hogy hasznos, ha feltárjuk a tudat alatti szándékot, hogy valamilyen más, elegánsabb módon tudjuk kielégíteni a háttérben húzódó igényt. Ilyen vagy olyan módon minden emberi magatartás alkalmazkodó jellegű, hiszen a célja valamilyen igény kielégítése. Ezért nem is jelent problémát megutáltatni az emberekkel a dohányzást. Én azonban gondoskodni akarok arról is, hogy olyan új magatartási lehetőségeket hozzak létre számukra, amelyek az igényeiket a dohányzással járó negatív mellékhatásokhoz hasonló problémák nélkül elégítik ki. Ha a dohányzás révén ellazultnak, magabiztosnak vagy összeszedettnek érezték magukat, akkor egy olyan elegánsabb magatartási formát kell kialakítaniuk, amely kielégíti ugyanazt az igényt. Richard Bandler és John Grinder kidolgozott egy hat lépésből álló átkeretezési eljárást, amellyel bármilyen meglévő nemkívánatos magatartási formát oly módon lehet valamilyen más, kívánatos magatartásra változtatni, hogy a változtatás során megőrizhetők a régi magatartás által nyújtott fontos előnyök: 1. Határozza meg azt a mintát vagy magatartási formát, amit meg kíván változtatni. 2. Teremtsen kommunikációs kapcsolatot tudatalattijának azon részével, amely az adott magatartást létrehozza. Lépjen be elméje világába,* és tegye fel magának az alábbi kérdést, miközben éberen passzív állapotban marad, hogy észrevehessen és tudatosíthasson minden változást, amely testi érzetek, vizuális képek vagy hangok formájában megjelenik a kérdésekre adott reakcióként. A kérdés a következő: „Hajlandó lesz-e lényemnek az a része, amely X magatartást létrehozza, tudatos állapotban kommunikálni velem?” Most kérje meg ezt a részt, nevezzük X résznek, hogy a jelzését erősítse fel, ha az „igen” választ akarja közölni velünk, és gyengítse a jelzését, amikor a „nem” választ akarja közölni. Most próbálja ki a reakció működését úgy, hogy megkéri X részt, hogy közöljön „igen” választ, majd „nem” választ annak érdekében, hogy Ön különbséget tudjon tenni a kétféle válasz között. * „Lépjen be elméje világába” – Az agykontroll, vagy a meditáció vonatkozásában ez a kifejezés másképpen hangzana. Az agykontroll esetében ezt mondhatnánk: „Menjen le aszintjére” vagy „Menjen alfa szintre”, a meditáció esetén pedig talán a „Menjen mély meditációba” kifejezés lenne helyénvaló. Az itt használt kifejezés azt jelenti, hogy forduljunk befelé önmagunkba, belső világunk felé, és behunyt szemmel figyeljük az elménkben lejátszódó jelenségeket. Az agykontrollmódszerek ismerete, illetve némi meditációs tapasztalat feltétlenül hasznos. (a ford.)
286
3. Különítse el a szándékot a magatartástól. Köszönje meg X résznek, hogy hajlandó együttműködni Önnel. Most kérdezze meg tőle, hogy hajlandó lenne-e tudatni Önnel, hogy X magatartás létrehozásával mit próbál tenni az Ön érdekében. Amint ezt a kérdést felteszi, legyen ismét nagyon éber az „igen” vagy a „nem” válasz érzékelésére. Vegyen tudomást azokról az előnyökről, amiket ez a magatartás a múltban nyújtott Önnek, majd köszönje meg lénye ezen részének, hogy ezeket a fontos előnyöket fenntartotta az Ön számára. 4. Új magatartási formák létrehozása a szándék kielégítése érdekében. Most lépjen be elméje világába, teremtsen kapcsolatot lényének legkreatívabb részével és kérje meg, hogy hozzon létre három új magatartási formát, melyek éppen annyira jók vagy jobbak, mint az X magatartási forma, lénye azon része szándékának kielégítésére, amellyel kommunikációs kapcsolatban van. Érje el, hogy lényének kreatív része „igen” jellel tudassa Önnel, hogy létrehozta a három új magatartási formát. (…) Most kérdezze meg a kreatív részt, hogy hajlandó lenne-e feltárni, hogy mi a három új magatartási forma. 5. Fogadtassa el X résszel az új magatartási formákat és felelősségét azért, hogy azokat szükség esetén létrehozza. Most kérdezze meg X részt, hogy a három új magatartási forma legalább olyan hatásos-e, mint X magatartás. Most kérdezze meg X részt, hogy hajlandó-e felelősséget vállalni azért, hogy megfelelő helyzetekben, amikor szándékát ki kell elégíteni, létrehozza az új magatartási formákat. 6. Végezzen ökológiai ellenőrzést. Lépjen be elméje világába és kérdezze meg, van-e lényének olyan része, amely kifogásolja az éppen elért „megállapodásokat”, vagy hogy lénye minden része egyetértően támogatja-e Önt. Majd lépjen be a jövőbe, és képzeljen el egy olyan helyzetet, amely a régi magatartási formát váltotta volna ki, és tapasztalja meg az új lehetőségek valamelyikének a használatát olyan formában, hogy a kívánt előnyöket is ugyanolyan mértékben eléri, mint korábban. Lépjen be egy olyan újabb jövőbeni helyzetbe, amely kiváltója lett volna a nem kívánt magatartási formának, és tapasztalja meg, milyen érzés használni valamelyik új magatartási lehetőséget. Ha olyan jelzést kap, mely szerint énjének más részei kifogásolják az új magatartási lehetőségeket, az egész folyamatot elölről kell kezdenie; határozza meg, énje mely része kifogásolja az új formákat, az milyen előnyöket teremtett a múltban Önnek, és kérje meg ezt a részt, hogy működjön együtt X résszel azoknak az új lehetőségeknek a létrehozásában, amelyek megőriznék azokat az előnyöket, amelyeket az adott rész mindig is biztosított, és emellett új formákat is biztosítanának. Kissé furcsának tűnhet arról beszélni, hogy énünk különböző részeivel folytatunk beszélgetést, de ez a módszer egy olyan alapvető hipnotikus kezelési forma, amelyet nagyon hasznosnak találtak olyan szaktekintélyek, mint dr. Erickson, dr. Bandler és dr. Grinder.
287
Ha Ön azt tapasztalja például, hogy állandóan a szükségesnél többet eszik, elvégezheti a „Huss!” mintát, amellyel új magatartási formákat tud kialakítani, vagy az evési kényszert olyan magatartásnak is tekintheti, amit meg szeretne változtatni. Megkérheti tudatalattiját, hogy mutassa be, milyen előnyei voltak ennek a magatartási mintának a múltban. Ily módon esetleg felfedezheti, hogy azért nyúlt mindig ennivaló után, hogy megváltoztassa a lelkiállapotát, amikor egyedül érezte magát. Vagy talán az evés segített létrehozni egyfajta biztonságérzetet, és így el tudott lazulni. Következő lépésként létrehozhat három olyan módszert, amellyel megteremtheti magának a valahová tartozás és a társaság, illetve a biztonság és az ellazulás érzését. Esetleg beléphet egy egészségfejlesztő klubba, ahol a különféle programok, rendezvények megkönnyítenék Önnek, hogy kapcsolatot teremtsen emberekkel, és barátok társaságában megtalálja az ellazuláshoz szükséges biztonságérzetet. Ezzel egyidejűleg a fölösleges kilóktól is megszabadulhat, miáltal még nagyobb biztonságérzetre tehetne szert, mivel tudná, hogy csinosabb, jobb a megjelenése. Vagy elkezdhetne meditálni, és kialakíthatná az egész univerzummal való egység érzését, és egy ilyen kötődés birtokában biztonságosabban és ellazultabbnak érezhetné magát annál, mint amikor túl sokat evett. Amikor már felmerültek ezek az új lehetőségek, vizsgálja meg, hogy kongruensnek érzi-e őket – vagyis győződjön meg arról, hogy egész lénye hajlandó-e támogatni ezeknek az új lehetőségeknek a jövőben való használatát. Ha a választásokkal kapcsolatban kongruensnek érzi magát, az új lehetőségek olyan magatartási formákat fognak létrehozni, amelyek támogatják Önt elérni kívánt céljában, és ennek érdekében már nem kell a túlzott evéshez fordulnia. Majd lépjen be a jövőbe, és elméjében tapasztalja meg azt az érzést, amint a választott új lehetőségeket hatásosan alkalmazza, észrevéve közben azokat az eredményeket is, amelyeket a lehetőségeken keresztül immár elér. Mondjon köszönetet tudatalattijának ezekért az új lehetőségekért, és élvezze új magatartási formáit. Amikor felfedezi, hogy tudat alatti igényeit mi szolgálná jobban a régi nem kívánatos magatartási forma helyett, esetleg még egy „Huss!” mintát is végrehajthat, amellyel a régebbi magatartást felválthatja a kívánt új magatartással. Ezzel új választási lehetőségeket teremtett Önmaga számára.
288
289
1
Hozzunk létre egy jelzési rendszert.
Tárjuk fel az ELŐNYÖKET (amelyek esetleg nem nyilvánvalóak a tudatos elme számára).
Érjük el a személy belső énjének azt a részét, amely az adott magatartási mintáért felelős.
2
3
4
Kongruencia-ellenőrzés: van az énnek olyan része, amelyik kifogásolja az új magatartási formákat?
A személy énjének kreatív részét az adott magatartásért felelős résszel együtt vegyük rá, hogy találjanak három másik magatartási formát a feltárt előnyök eléréséhez.
5
6
A magatartásért felelős résszel fogadtassuk el annak felelősségét, hogy ténylegesen létrehozza (aktualizálja) az alternatív magatartási mintákat, majd tapasztaltassuk meg a személlyel a megváltoztatott magatartási mintát.
6 LÉPÉSES ÁTKERETEZÉS
Szinte minden látszólag negatív tapasztalat átkeretezhető pozitívvá. Milyen gyakran mondjuk: „Egy nap majd biztosan úgy tekintek vissza erre, hogy nevetni fogok az egészen.” Miért nem tekint vissza, és nevet az egészen most? Az egész csak perspektíva kérdése. Fontos megjegyeznünk, hogy a „Huss!” mintával és más technikákkal át lehet programozni valakinek a reprezentációit, de ha az adott személy nagyobb előnyökhöz jut a régi magatartási formából, mint az általa kifejlesztett új választási lehetőségekből, akkor valószínűleg vissza fog térni a régi magatartási formához. Például ha egy olyan nőt kezelek, akinek megmagyarázhatatlan módon érzéketlenné, gémberedetté válik a lába, és kiderítem, milyen gondolati és fiziológiai úton hozza létre ezt az érzést, majd a nő megtanul jelzéseket adni a testének oly módon, hogy többé már nem hozza létre a gémberedettség érzését, a problémáját megoldottnak lehet tekinteni. De az érzés újból visszatérhet, ha hazamegy, és már nem kapja meg azokat a kellemes másodlagos előnyöket, amelyeket a gémberedettség okán élvezhetett – például azt, hogy ilyenkor mindig a férje mosogat el, jobban odafigyel rá, masszírozza a lábát és így tovább. Az első néhány hét vagy hónap során a férj el van ragadtatva, hogy felesége már jól van. Egy idő után azonban, mivel a feleségnek már nincs problémája, a férj nemcsak azt várja el, hogy a feleség újra mosogatni kezdjen, hanem már a lábát sem masszírozza, és látszólag még a korábbinál is kevesebb figyelmet fordít feleségére. Hamarosan a probléma rejtélyes módon újra visszatér. A feleség nem tudatosan teszi ezt. Tudatalattija számára a régi magatartási forma jobban beválik abban a tekintetben, hogy azon keresztül megkapja, amit akar – és tessék, a lába ismét gémberedett, zsibbadt. Egy ilyen esetben a feleségnek olyan más magatartási formákat kell találnia, amelyek ugyanolyan minőségű tapasztalatokat nyújtanak számára a férjével kapcsolatban. Az új magatartási mintától többet kell kapnia, mint amennyit a régitől kapott. Az egyik tanfolyamon egy hölgy, aki előzőleg már nyolc éve vak volt, szokatlanul ügyesnek és összeszedettnek látszott. Később felfedeztem, hogy egyáltalán nem vak. Ennek ellenére úgy élte az életét, mintha az lenne. Miért? Nos, régebben volt egy balesete, és ennek nyomán gyenge látást alakított ki a maga számára. Ennek során a környezetében élők hatalmas mértékű szeretettel és segítséggel halmozták el őt, sokkal nagyobbal, mint amit korábban életében bármikor is tapasztalt. Emellett kezdte felfedezni, hogy még a normális napi tennivalók elvégzése is nagy elismerést hoz számára, amikor az emberek arra gondolnak, hogy ő tulajdonképpen vak. Különleges személyként kezelték őt, így megőrizte ezt a magatartási mintát, és időnként még meg is győzte saját magát a vakságáról. Nem talált ennél erősebb módszert arra, hogy az emberek automatikusan ugyanolyan gondos és szerető módon forduljanak felé. Még az idegenek is különlegesen bántak vele. A magatartása csak akkor változna meg, ha kialakítana egy erősebb mintát vagy egy olyan formát, amely ugyanazokat az előnyöket nyújtaná neki, mint amiket a jelenlegi minta kínál. 290
Ziggy. Copyright 1985, Universal Press Syndicate. Engedéllyel utánnyomva. Minden jog fenntartva.
Eddig olyan módszerekre összpontosítottuk figyelmünket, amelyekkel negatív észleléseket, felfogásokat pozitívakká keretezhetünk át. Nem szeretném viszont, hogy az átkeretezésre valamiféle terápiaként gondoljon, illetve olyan módszerként, amellyel a rossznak tekintett helyzetekből átléphet a jónak vélt helyzetekbe. Az átkeretezés valójában nem több és nem kevesebb, mint a potenciál és a lehetőség egyfajta metaforája. Nagyon kevés olyan dolog van az életben, amit ne lehetne valamilyen jobb dologra átkeretezni. Az egyik legfontosabb keret, amit figyelembe kell vennünk, a lehetőségek kerete. Gyakran valamiféle „kerékvágásban” haladunk. Lehet, hogy ily módon kényelmesen érünk el eredményeket, de éppenséggel látványos eredményeket is elérhetnénk. Ezért kérem, hajtsa végre a következő gyakorlatot. Készítsen listát öt olyan dologról, amit jelenleg tesz, és amivel meglehetősen elégedett. Ezek lehetnek kapcsolatok, amelyek jól alakulnak, munka, amiben sikeres, esetleg valami olyasmi, amely a gyermekeivel vagy a pénzügyeivel függ össze. Most képzelje el, hogy ezek a dolgok még jobban alakulnak. Néhány percig gondolkodjon ezen. Minden bizonnyal meglepődik, hogy milyen sok módot talál még arra, hogy életét lényegesen jobbá tegye. A lehetőségek átkeretezése olyan dolog, amit mindnyájan megtehetünk. Mindössze szellemi rugalmasságra van szükség a potenciális lehetőségek felismeréséhez, és személyes képességre a cselekvéshez. 291
Hadd egészítsem ki az eddigieket még egy utolsó gondolattal, amely a könyv teljes tartalmára is vonatkozik. Az átkeretezés egy hatásos készség, amit elővehetünk a mentális szerszámosládánkból, hogy jobb eredményeket érjünk el. Gondoljon erre a készségre tágabb értelemben, egy olyan állandó folyamatként, melynek során feltárja a feltételezett lehetőségeket, és megtalálja a hasznos összefüggéseket mindahhoz, amit jól végez. A vezetők és a nagy kommunikátorok mesterei az átkeretezés művészetének. Tudják, hogyan kell motiválni és tetterős állapotba hozni az embereket azzal a módszerrel, hogy valamilyen eseményt kiválasztanak, és azt a lehetőségek modelljéül állítják. Van egy híres történet, amelyet Tom Watsonról, az IBM cég alapítójáról szoktak mesélni. Az egyik beosztottja szörnyű hibát követett el, amely a vállalatnak tízmillió dollárjába került. Behivatták őt Watson irodájába, ahol a következőt mondta: „Feltételezem, hogy azt akarják, lemondjak.” Watson ránézett, és így szólt: „Viccel? Épp most költöttünk el tízmillió dollárt az oktatására.” Értékes tanulság rejlik mindenben, ami az életben történik. A legjobb vezetők azok, akik a tanulságból tanulnak, és a külső eseményeket úgy látják, hogy azok a legpozitívabb ösztönzést jelentsék. Ez érvényes a politikára, az üzleti életre, az oktatásra és az Ön magánéletére is. Mindnyájan ismerünk olyan embereket, akik visszájáról nézik a dolgokat. Legyenek akármilyen ragyogóak a körülmények, ők mindig képesek találni egy sötét foltot. De minden bénító magatartásra, minden visszahúzó hozzáállásra van valamilyen hatásos átkeretezési mód. Valami nem tetszik? Változtassuk meg! Ön úgy viselkedik, hogy nem szolgálja a saját érdekeit? Viselkedjen másképp! Nemcsak arra van mód, hogy hatásos magatartási mintákat lehessen létrehozni, hanem arra is, hogy gondoskodnitudjunk róla, hogy azok akkor álljanak rendelkezésre, amikor szükség van rájuk. A következő fejezetben megtanuljuk, miképpen lehet újra és újra kiváltani bármilyen magatartási formát a kívánt pillanatban. Ehhez nézzük meg, hogyan történik…
292
XVII. FEJEZET
A SIKER RÖGZÍTÉSE
„Tedd, amit tudsz, azzal, amid van, ott, ahol vagy.” Theodore Roosevelt
Vannak emberek – én közéjük tartozom, és lehet, hogy Ön is ilyen –, akik libabőrösek lesznek, valahányszor csak meglátják a nemzeti zászlót. Ha analitikusan végiggondoljuk, eléggé furcsa ez a reakció. Végtére is egy zászló mindössze egy szövetdarab, rajta valamilyen színes, dekoratív mintával. Önmagában véve semmi varázslatos nincs ebben. Ez a fajta értelmezés azonban természetesen elvéti a lényeget. Igen, az igaz, hogy csak egy szövetdarabról van szó. Ugyanakkor ez a szövetdarab testesíti meg nemzetünk minden erényét és jellemzőjét. Ezért aztán, amikor valaki egy nemzeti zászlót lát, maga előtt látja mindannak az erőteljes, lüktető szimbólumát is, amiért a nemzetünk kiáll. Egy zászló, hasonlóan a környezetünkben megtalálható számtalan egyéb dologhoz, egyfajta horgony, rögzítő, érzékszervi inger, amely meghatározott állapotokhoz kapcsolódik. Rögzítő lehet egy szó, egy kifejezés, egy érintés vagy egy tárgy. Valami, amit látunk, hallunk, tapintunk, ízlelünk vagy szagolunk. A rögzítőknek nagy erejük van, mert erőteljes állapotokat azonnal elérhetővé tesznek. Ez történik akkor is, amikor meglátjuk a nemzeti zászlót. Rögtön tapasztaljuk azokat az erős érzelmeket és érzeteket, amelyek a nemzet egészével kapcsolatos érzéseinket képviselik, mivel ezek az érzések összekapcsolódnak e sajátos színű és mintázatú szövettel. Világunk tele van rögzítőkkel, amelyek között ugyanúgy vannak mély jelentéssel bírók, mint triviálisak. Ha csak annyit mondunk valakinek, hogy „Borsodi…”, jó esélyünk van rá, hogy az illető automatikusan rávágja: „az élet habos oldala.” De hiszen minden sör habzik, vélhetnénk jogosan. Ha pedig azt halljuk, Calgon, szinte már a dallammal együtt halljuk magunkban a folytatást, „Calgonnal a mosógép is tovább él.” A reklámok olyan hatékonyak tudnak lenni, hogy akkor is rögzítenek az emberben valamilyen reakciót, ha egyébként magában a szlogenben nem hiszünk. 293
Ez a fajta reakció lépten-nyomon tapasztalható. Meglátunk bizonyos embereket, és azonnal valamilyen – jó vagy rossz – állapotba kerülünk azoktól az érzésektől függően, amit az adott személyekhez társítottunk. Meghallunk egy dalt, és egyidejűleg bekövetkezik állapotunk megváltozása is. Mindezen jelenségek erős rögzítők eredményei. A könyvnek ez a része a rögzítésről szóló ezen fejezettel végződik, és ennek jó oka van. A rögzítés olyan módszer, amellyel egy tapasztalatnak, egy élménynek állandóságot adhatunk. Belső reprezentációinkat vagy fiziológiánkat egy pillanat alatt megváltoztathatjuk, és ezáltal új eredményeket hozhatunk létre. Az ilyen változtatások tudatos gondolkodást igényelnek. A rögzítéssel viszont létrehozhatunk egy állandó, következetes kiváltó mechanizmust, amely automatikusan előidézi a kívánt állapot bármilyen helyzetben való létrehozását anélkül, hogy gondolnunk kellene rá. Ha valamit eléggé hatásosan rögzítünk, mindig rendelkezésünkre fog állni, bármikor akarjuk is igénybe venni. Ebből a könyvből már eddig is elég sok értékes dolgot és technikát tanultunk. A rögzítés az általam ismert leghatásosabb technika arra a célra, hogy konstruktív módon csatornázzuk (hívjuk elő) erőteljes tudatalatti reakcióinkat, hogy azok mindig a rendelkezésünkre álljanak. Olvassa el még egyszer az idézetet, amellyel ez a fejezet kezdődik. Mindnyájan a legjobban próbáljuk kihasználni azt, amink van. Mindnyájan igyekszünk a legtöbbet kihozni a rendelkezésünkre álló erőforrásokból. A rögzítés az a módszer, amellyel biztosíthatjuk, hogy mindig hozzáférhessünk legjobb erőforrásainkhoz. Módszer annak biztosítására, hogy mindig rendelkezzünk azzal, amire szükségünk van. Mindnyájan rendszeresen végzünk rögzítéseket. Rögzítések nélkül valójában nem is lehet élni. Minden rögzítés a gondolatok, az ötletek, az érzések vagy az állapotok egy meghatározott kiváltó ingerrel való összekapcsolását, társítását jelenti. Emlékszik arra, amikor dr. Ivan Pavlovról tanult? Pavlov éhes kutyákat használt a kísérleteihez, és a húst olyan helyre tette, ahol a kutyák érezték a szagát, de magát a húst nem érhették el. Így a hús a kutyák éhségérzetének erős kiváltó ingere lett. Rövidesen intenzív nyálképződés indult be a kutyáknál. Miközben a kutyák ebben a fokozott nyálképződési állapotban voltak, Pavlov egy csengővel állandóan meghatározott magasságú hangot hozott létre. Elég rövid idő múltán már a húsra sem volt szüksége – elegendő volt csupán a csengőt megszólaltatni, és a kutyák nyálképződése máris oly mértékben nőtt, mintha a hús ott lett volna előttük. Pavlov tehát létrehozott egy neurológiai kapcsolatot a csengő hangja és az éhség állapota vagy a nyálképződés között. Onnan kezdve elegendő volt megszólaltatni a csengőt, és a kutyák szó szerint nyáladzó állapotba kerültek. Mi, emberek is egy olyan ingerekre és reakciókra épülő világban élünk, ahol az emberi magatartások nagy része programozott, tudatalatti reakciókból áll. Például sok ember stresszes állapotban azonnal a cigaretta, az alkohol vagy bizonyos esetekben valamilyen felszippantható kábítószer után nyúl. Sokan ilyenkor nem 294
is gondolják át ezt a fajta cselekvésüket. Olyanok, mint a pavlovi kutyák. Az ilyen emberek közül azonban sokan szeretnék megváltoztatni a magatartásukat. Úgy érzik, magatartásuk önkéntelen és kontrollálhatatlan. A kulcsot az jelenti, hogy tudatára kell ébredni a folyamatnak: amennyiben a meglévő rögzítők nem segítenek minket, akkor ki tudjuk iktatni, majd fel tudjuk váltani őket olyan új inger/reakció -kapcsolatokkal, amelyek automatikusan a kívánt állapotokba juttatnak minket. Hogyan hozhatók tehát létre a rögzítők? Amikor valaki egy olyan intenzív, felfokozott állapotban van, amelyben az elme és a test erős kölcsönhatásban áll egymással, és egy konkrét inger ezzel egyidejűleg és következetesen ismétlődően jelen van az állapot csúcspontján, akkor az inger és az állapot neurológiailag egymáshoz kapcsolódik. Később, amikor az inger megjelenik, automatikusan létrejön az adott intenzív állapot. Énekeljük a nemzeti himnuszt, bizonyos érzéseink jelentkeznek és nézzük a zászlót. Mondjuk az állampolgári esküt, és látjuk a zászlót. Nemsokára már az is automatikusan kiváltja ezeket az érzéseket, ha csak ránézünk a zászlóra. Ugyanakkor nem minden rögzítő képvisel pozitív asszociációkat, összekapcsolódásokat. Egyes rögzítők kellemetlenek vagy rosszak. Például miután egyszer megbüntettek minket gyorshajtásért, átmeneti gyengeséget tapasztalunk minden alkalommal, amikor ahhoz a sarokhoz érünk, ahol a rendőrök voltak. Mit érez, amikor a gépkocsija visszapillantó tükrében megpillant egy kéken villogó lámpát? Azonnal és automatikusan megváltoztatja ez a látvány az állapotát?
© 1981. Újranyomtatva Bill Hoest engedélyével. 295
A rögzítő erejét befolyásoló tényezők egyike a kapcsolódó eredeti állapot intenzitása. Esetenként az embereknek annyira erőteljesen kellemetlen élményük van – például a házastársukkal vagy a főnökükkel való veszekedés –, hogy az adott élmény után minden alkalommal azonnal haragot éreznek magukban, amikor meglátják az adott személyt – és attól kezdve a kapcsolat vagy a munka minden öröme elvész. Ha Önnek ilyen negatív rögzítői vannak, ebből a fejezetből megtanulhatja, miként válthatja fel azokat pozitív rögzítőkkel. Semmire nem kell emlékeztetnie magát; a változás automatikusan be fog következni. Sok rögzítő kellemes. Önben esetleg egy Beatles-dal egy csodálatos nyárhoz kapcsolódik, és ha élete során bármikor hallja azt a dalt, mindig visszagondol arra a nyárra. Vagy egy tökéletesen sikerült randevút azzal fejeznek be a kedvesével, hogy együtt megesznek egy szelet almatortát csokoládé jégkrémmel, és attól kezdve az lesz az Ön kedvenc desszertje. Mi sem gondolunk többet ezekre a dolgokra, mint amennyit Pavlov kutyái gondoltak a csengőre, de mindennap vannak olyan rögzülő élményeink, amelyek kondicionálnak minket, hogy egy meghatározott módon reagáljunk rájuk. A legtöbb ember rögzítései kifejezetten véletlenszerűek. A televízióból, a rádióból, a mindennapi életből áradnak felénk a különféle üzenetek – ezek némelyike rögzítővé válik, a többi pedig nem. Az, hogy miből lesz rögzítő, miből nem, sokszor egyszerűen csak a véletlenen múlik. Ha valamilyen – akár jó, akár rossz – intenzív állapotban vagyunk, amikor kapcsolatba kerülünk egy meghatározott ingerrel, jó esélyünk van rá, hogy az állapot rögzül. Egy inger állandósága erőteljes kapcsolódást vagy rögzítő eszközt jelent. Ha valamit elég gyakran hallunk (például reklámjelmondatokat), jó esélyünk van, hogy az rögzül az idegrendszerünkben. A jó hír az, hogy szabályozni tudjuk ezt a rögzülési folyamatot, s így beépíthetünk magunkba pozitív rögzítőket, és megválhatunk a negatívaktól. A történelem folyamán a sikeres vezetők mindig tudták, milyen módon használják ki a környezetükben meglévő kulturális rögzítőket. Amikor egy politikus „a nemzeti zászlóba burkolózik”, megpróbálja kihasználni ennek az erőteljes rögzítőnek minden előnyét, varázsát. Megpróbálja összekapcsolni magát a zászlóhoz társított pozitív érzelmekkel. Ha a legjobb esetet nézzük, ily módon az emberekben egészséges kötődés jön létre a hazaszeretet és az összhang között. Gondoljon csak arra, hogy érzi magát, amikor a július 4-ei ünnepséget nézi.* Csoda-e, hogy egy magára valamit is adó politikus, vagy bármely politikai posztnak a jelöltje semmiképpen nem mulasztja el a július 4-ei ünnepségen való megjelenést? A legrosszabb esetet tekintve a rögzítés a kollektív rémség ijesztő megnyilvánulásait produkálhatja. Hitlernek nagy tehetsége volt a rögzítésekhez. Meghatározott elme- és érzelmi állapotokat kapcsolt a horogkereszthez, a díszlépésben masírozó katonákhoz, a tömeggyűlésekhez. Intenzív állapotba juttatta az embereket, és amíg azok ilyen állapotban voltak, folyamatosan meghatározott és egyedi ingereket alkalmazott olyan *Július 4. – a függetlenség napja az Egyesült Államokban. (a ford.)
296
mértékben, hogy később csak ugyanazokat az ingereket kellett felmutatnia – mint például a karlendítés mint üdvözlés – a hozzájuk kapcsolt érzelmek előhívásához. Állandóan alkalmazta ezeket az eszközöket az érzelmek, és ilyen módon egy nemzet állapotainak és magatartási formáinak manipulálásához. Az átkeretezésről szóló fejezetben megjegyeztük, hogy ugyanazoknak az ingereknek eltérő jelentései lehetnek attól függően, hogy milyen keretben, összefüggésben látjuk őket. A rögzítés pozitív és negatív irányokban is történhet. Hitler pozitív, erős, büszke érzelmeket kapcsolt a náci szimbólumokhoz. Ezeket a szimbólumokat ellenfeleiben a félelem állapotaihoz is hozzákapcsolta. Ugyanazzal a jelentéssel bírt-e vajon a horogkereszt a zsidó közösség tagjai, mint az SS-katona számára? Nyilvánvalóan nem. Mégis, a zsidó közösség ezt az élményt felhasználta a történelem során, és egy olyan erőteljes pozitív rögzítőt teremtett belőle, amely elősegítette, hogy felépítsen egy nemzetet, és megvédje azt még a látszólag lehetetlen esélyek közepette is. A „soha többé” auditív rögzítője, amelyet oly sok zsidó ember használ, kiváltja a zsidó népben azt a totális elkötelezettséget, hogy mindent megtesz szuverén jogainak védelme érdekében. Sok politikai elemző úgy véli, hiba volt Jimmy Carter részéről az Egyesült Államok elnöki hivatalának demisztifikálásával próbálkozni. Elnökségének kezdetén legalábbis csökkentette az elnökség legerősebb rögzítőinek fontosságát – ilyen rögzítő volt a pompa és a ceremóniák, olyan dolgok, mint például az „Üdvözlet a főnöknek” lejátszása. Lehet, hogy a szándék dicséretes volt, bár taktikai szempontból nyilvánvalóan komolytalan az egész próbálkozás. A vezetők akkor lépnek fel a leghatásosabban, amikor a támogatás mozgósítása érdekében ki tudják használni az erőteljes rögzítőket. Kevés elnök burkolózott olyan szorgosan és lankadatlanul a nemzeti zászlóba, mint Ronald Reagan. Függetlenül attól, hogy valaki egyetért-e a politikájával, vagy sem, nehéz nem csodálni Reagan elnöknek (vagy tanácsadóinak) a politikai szimbolizmus terén tanúsított szakértelmét. A rögzítés nem korlátozódik a legmélyebb érzelmekre és élményekre. A komikusok például mesterei a rögzítéseknek. A jó komikusok tudják, miként használjanak egy adott hangszínt, kifejezést vagy fiziológiai elemet ahhoz, hogy a közönséget rögtön megnevettessék. Hogy érik ezt el? Olyasmit tesznek, amivel a nézőket megnevettetik, és amikor a nézők már az intenzív nevetés állapotában vannak, valamilyen különleges és egyedi ingert „dobnak be”, például egy sajátos mosolyt vagy arckifejezést, esetleg egy tipikus hangszínt. Következetesen ezt teszik, amíg a nevetés állapota össze nem kapcsolódik arckifejezésükkel. Nemsokára már elég csupán ugyanazt az arckifejezést magukra ölteniük, és a közönség nem tudja visszafogni a nevetést. Richard Pryor mestere ennek a műfajnak. Johnny Carson pedig már az egész kultúrát „megfertőzte” a rögzítéseivel. Csak magára kell öltenie azt a tipikus gúnyos vigyorát, és még mielőtt befejezné a viccet, amit éppen mond, a közönség nevetni kezd. Már olyan sokszor csinálta ezt így, hogy mindenki előre tudja, mi fog 297
következni, és a nézők gondolatai ugyanazokat az állapotokat váltják ki minden alkalommal. És mi történik, amikor Rodney Dangerfield azt mondja: „Elviszik a feleségem”? Magukban a szavakban semmi különösen vicces nincs. Viszont ez a kifejezés egy olyan jól ismert vicchez kapcsolódik, hogy szinte akárki kimondhatja ezt a három szót, máris nevet mindenki. Hadd mutassak be egy példát egy olyan esettel kapcsolatban, amikor maximális mértékben ki tudtam használni a rendelkezésre álló rögzítőket. John Grinder és én az Egyesült Államok Hadseregével tárgyaltunk abból a célból, hogy kidolgozunk egy új oktatási modellekből álló sorozatot a hatékonyság különböző területeken való javítása érdekében. A tárgyalásokkal megbízott tábornok gondoskodott arról, hogy találkozhassunk a megfelelő tisztekkel az időpontok, árak, helyszínek és a többi részletkérdés tisztázása céljából. A találkozóra egy nagy konferenciateremben került sor, ahol a székeket lópatkó formában rendezték el. Az asztalfőn a tábornok részére fenntartott szék volt. Egyértelmű volt, hogy még az ő távollétében is a széke jelentette a legerősebb rögzítőt a teremben. Az összes tiszt maximális tisztelettel viseltetett a szék iránt. Ez volt az a pont, ahol a döntések megszülettek, ahol a megkérdőjelezhetetlen parancsok elhangzottak. John is, én is gondoskodtunk arról, hogy odamenjünk a tábornok széke mögé, megérintsük, sőt végül még bele is üljünk. Ezt addig csináltuk, amíg magunk felé nem irányítottunk valamennyit abból a készségességből, amellyel a tisztek viseltettek a tábornok és a tábornok jelképe iránt. Amikor arra került a sor, hogy előterjesszem az árat, amit kapni szerettem volna, a tábornok széke mellett álltam, és a leghatározottabb, legparancsolóbb hangon és arckifejezéssel megmondtam a tiszteknek, mennyit akarunk kapni a tanfolyamokért. Korábban alkudoztunk az árról, de ezúttal senki még csak meg sem kérdőjelezte. Mivel kihasználtuk a tábornok széke által biztosított rögzítést, méltányos árat tudtunk elérni anélkül, hogy időt vesztegettünk volna az alkudozásra. A tárgyalások olyannyira rendben zajlottak, mintha az egészet parancsban rendeltem volna el. A legtöbb magas szintű tárgyalásnál hatásos rögzítési eljárásokat alkalmaznak. A rögzítés olyan eszköz, amelyet sok professzionális sportoló is használ. Lehet, hogy a módszert nem így nevezik, vagy talán nincsenek is tudatában annak, amit rögzítés gyanánt tesznek, de az elvet mégis alkalmazzák. A „jól hajrázó” típusú versenyzők esetében, akik szuperteljesítményt hoznak ki magukból a legnagyobb idegi terheléssel járó helyzetekben, a kiváltó ingert a „győzni vagy meghalni” helyzetek jelentik, amelyek hatására a legerőforrásosabb és leghatékonyabb állapotokba kerülnek, és a legkiválóbb eredményeiket ilyen állapotokban érik el. Egyes sportolók bizonyos meghatározott dolgokat tesznek ahhoz, hogy ilyen állapotba kerüljenek. A teniszezők meghatározott ritmust alkalmaznak a labda elütésére, vagy bizonyos légzési mintát követnek, hogy a legjobb állapotba kerüljenek a szerválás előtt. Amikor Michael O’Briennel, az 1984-es olimpia 1500 méteres gyorsúszóversenyének aranyérmes győztesével dolgoztam, alkalmaztam a rögzítést és az átke298
retezést. Átkereteztem önkorlátozó meggyőződéseit és optimális állapotait az eldördülő startpisztoly hangjához, valamint ahhoz a víz alatti fekete vonalhoz rögzítettem, amire úszás közben összpontosított (ezt azzal értem el, hogy felidéztettem vele annak a zenének az ösztönző erejét, amelyet korábban már egyszer használt az ellenfelével vívott egyik sikeres versenyén). Az eredmények, amelyeket abban a csúcsállapotban elért, a leginkább elérni kívánt eredményei voltak. Most nézzük meg, hogy pontosan miképpen hozhatunk létre tudatosan egy rögzítőt önmagunk vagy mások számára. Alapjában véve két egyszerű lépést kell megtennünk. Először önmagunkat vagy azt a személyt, akinek a részére a rögzítést létre akarjuk hozni, abba a konkrét állapotba kell juttatnunk, amelyet rögzíteni kívánunk. Amikor a személy az adott állapot csúcspontját tapasztalja, konkrét, egyedi ingert kell következetesen közvetíteni számára. Például amikor valaki nevet, sajátos kongruens állapotban van – egész teste átéli a nevetés pillanatát. Ha konkrét és sajátos erősségű nyomással összeszorítjuk a fülét, és ezzel egyidejűleg többször egy bizonyos hangot adunk, akkor később, ha újra kiváltjuk az ingert (a szorítást és a hangot), a személy ismét nevetni kezd. Egy másik módszer, amellyel másvalaki esetében önbizalom-rögzítőt hozhatunk létre, az, ha megkérjük az illetőt, emlékezzen egy olyan alkalomra, amikor abban az állapotban érezte magát, amelyet egy adott jelre elérhetővé szeretne tenni, majd megkérjük, lépjen vissza abba az élménybe teljesen asszociált módon, és érezze testében az akkor átélt érzéseket. Amint ezt teszi, változásokat kezdünk észlelni a fiziológiájában – az arckifejezésében, a testtartásában, a légzésében. Amikor látjuk, hogy ezek az állapotok a csúcspont felé közelítenek, gyorsan, többször egymás után közvetítsünk az illetőnek egy konkrét és sajátos ingert. Fokozhatjuk ezeknek a rögzítőknek a hatását, ha segítünk a személynek gyorsabban eljutni a magabiztos állapotba. Például kérjük meg őt, mutassa meg, hogyan áll akkor, amikor magabiztosnak érzi magát, és abban a pillanatban, amikor a testtartása megváltozik, adjuk át neki az ingert. Majd megkérhetjük, mutassa meg, hogyan lélegzik, amikor teljesen magabiztosnak érzi magát, és amikor ezt teszi, újra adjuk át neki ugyanazt az ingert. Majd kérdezzük meg, mit mond magában, amikor teljesen magabiztosnak érzi magát, és kérjük meg, mondja el ugyanazt olyan hangon, amelyen magabiztos állapotban szokott beszélni. Miközben ezt teszi, újra adjuk át neki pontosan ugyanazt az ingert (például minden alkalommal fejtsünk ki nyomást a vállára ugyanazon a ponton). Amikor úgy gondoljuk, hogy már birtokunkban van a rögzítő, ki kell próbálnunk. Először juttassa a személyt egy új vagy semleges állapotba. Ennek legegyszerűbb módja az, ha megváltoztattatjuk vele a fiziológiáját, vagy elérjük, hogy egy teljesen más dologra gondoljon. Ekkor a rögzítő tesztelése céljából egyszerűen közvetítsük felé a megfelelő ingert, és figyeljük, mi történik. Ugyanolyan-e a fiziológiája, mint amilyen a rögzítendő állapotban volt? Ha igen, a rögzítő hatá299
sos. Ha nem, akkor esetleg elvétettünk egyet a sikeres rögzítés négy kulcsa közül, amelyek a következők: 1. Ahhoz, hogy egy rögzítő hatásos legyen, az inger közvetítésekor a kezelt személynek teljesen asszociált, kongruens állapotban kell lennie, amelyben egész testével tökéletesen jelen van. Én ezt intenzív állapotnak nevezem. Minél intenzívebb az állapot, annál könnyebb rögzíteni, és annál hosszabb ideig őrzi meg a rögzítő a hatásosságát. Ha valakinél akkor végzünk rögzítést, amikor az illető énjének másmás részei mind különböző dolgokra gondolnak, akkor az inger több különböző jelhez fog kapcsolódni, így nem lesz olyan erőteljes. Ugyanakkor, mint ahogy erről már korábban beszéltünk, ha egy személy egy olyan időpontra vagy jelenetre tekint vissza, amikor valamilyen konkrét dolgot érzett, és mi ebben az állapotban hajtjuk végre a rögzítést, akkor az ingernek a jövőben való alkalmazásakor az inger az adott jelenet nézéséhez fog kapcsolódni, és nem olyan állapothoz, amelyet az egész test és az elme egyként, asszociáltan élt volna át. 2. Az ingert az élmény csúcspontján kell közvetíteni. Ha a rögzítést túl korán vagy túl későn végezzük, nem fogjuk tudni megragadni a teljes intenzitású állapotot. Az élmény csúcspontját úgy találhatjuk meg, ha figyeljük a személyt, miközben az adott állapotba megy, és észleljük, hogy mit tesz, amikor az állapot intenzitása csökken. Vagy segítséget kérhetünk tőle azzal, hogy megkérjük, szóljon, amikor közeledik a csúcspont felé, és ezt a jelzést használjuk fel a stratégiai pillanat kiszámításához az egyedi, speciális inger közvetítése céljából. 3. Egyedi, speciális ingert kell választanunk. Lényeges, hogy a rögzítő világos és eltéveszthetetlen jelzést adjon az agynak. Ha valaki valamilyen konkrét intenzív állapotba lép, és mi megpróbáljuk azt az állapotot, mondjuk, egy olyan nézéssel összekapcsolni, amilyennel mindig nézünk az illetőre, akkor az a rögzítő valószínűleg nem lesz túl hatásos, mert nem egyedi, és az agy nehezen fog tudni konkrét jelzést kivenni belőle. Hasonlóképpen nem hatásos rögzítő a kézfogás sem, mert állandóan kezet fogunk az emberekkel, bár ennek ellenére működhet a dolog, ha valamilyen különleges, egyedi jellemzője van a kézfogásnak (például egy megkülönböztető nyomás a kéz valamely pontján, helyszín és így tovább). A legjobb rögzítők esetében több reprezentációs rendszert – vizuálist, auditívet, kinesztetikust és így tovább – kombinálnak egy időben olyan egyedi, speciális inger létrehozásához, amelyet az agy könnyebben tud agy meghatározott jelentéshez társítani. Ennek megfelelően tehát ha egy személynél egy érintés és egy bizonyos hangszín együttes használatával történik az állapot rögzítése, akkor az általában hatásosabb lesz, mintha csak érintést használnánk. 4. Ahhoz, hogy egy rögzítő működjön, pontosan kell megismételni. Ha egy személyt valamilyen állapotba juttatunk, és a lapockáját egy konkrét ponton konkrét nyomással megérintjük, akkor később a rögzítőt nem tudjuk ismét működésbe hozni, ha testének egy másik pontján és másfajta nyomással érintjük meg őt. 300
A RÖGZÍTÉS KULCSTÉNYEZŐI Az állapot intenzitása Időzítés (az élmény csúcspontján) Az inger egyedisége Az inger megismétlése Ha a rögzítési eljárásunknál betartjuk ezt a négy szabályt, a rögzítés hatásos lesz. Az egyik dolog, amit a tűzön járás alkalmával teszek, az, hogy megtanítom az embereknek, miként hozhatnak létre olyan rögzítőket, amelyek mobilizálják legerőforrásosabb, legpozitívabb energiáikat. Egy „kondicionálási” folyamaton viszem őket keresztül, amelynek során minden alkalommal ökölbe szorítják a kezüket, amikor előhívják legerőteljesebb energiáikat. Mire véget ér az este, elég, ha ökölbe szorítják a kezüket, és azonnal érzik a produktív energia erőteljes áradását. Hajtsunk most végre egy egyszerű rögzítési gyakorlatot! Álljon föl, és gondoljon egy olyan alkalomra, amikor teljességgel birtokában volt önbizalmának, amikor tudta, hogy bármit képes lenne megtenni, amit csak akar. Helyezze testét ugyanabba a fiziológiai állapotba, amelyben akkor volt. Álljon úgy, ahogy akkor állt, amikor teljesen magabiztos volt. Amikor elérte ennek az érzésnek a csúcsát, szorítsa ökölbe a kezét, és mondja ki az „Igen!” szót nagy erővel és magabiztossággal. Lélegezzen ugyanúgy, mint ahogy akkor, a teljes önbizalom állapotában lélegzett. Ismét szorítsa ökölbe ugyanazt a kezét, és mondja ki az „Igen!” szót ugyanolyan hangon, mint az előbb. Most olyan személy hangján beszéljen, akinek tökéletes az önbizalma, és aki tökéletesen ura a helyzetnek. Miközben így tesz, szorítsa ökölbe ugyanazt a kezét, és mondja ki az „Igen!” szót ugyanúgy, mint az előbb. Ha nem emlékszik ilyen alkalomra, gondoljon arra, milyen érzés lenne, ha lett volna ilyen tapasztalata. Helyezze testét abba a fiziológiai állapotba, amelyben akkor lenne, ha Ön tudná, hogyan érezze magát teljesen magabiztosnak, érezze, hogy ura a helyzetnek. Lélegezzen úgy, ahogy akkor lélegezne, ha teljes magabiztosságot érezne. Azt szeretném, ha a könyvben található összes többi gyakorlathoz hasonlóan ezt a gyakorlatot is ténylegesen végrehajtaná. Ha csak elolvassa a gyakorlat leírását, azzal nem segít magán. A végrehajtás csodákat művel. Most, ahogy a teljes magabiztosság állapotában áll, az élmény csúcsán enyhén szorítsa ökölbe a kezét, és mondja ki az „Igen!” szót erőteljes hangon. Legyen tudatában a rendelkezésére álló erőnek, a figyelemreméltó fizikai és szellemi erőforrásainak, és érezze, ahogy szinte elönti Önt ennek az erőnek és központosságnak, összeszedettségnek az érzése. Kezdje elölről a folyamatot, és végezze el újra és újra, ötször vagy hatszor, minden egyes alkalommal erősebbnek érezve magát, és köz301
ben az idegrendszerében hozza létre a kapcsolatot ezen állapot és kezének ökölbe szorítása, valamint az „Igen!” kimondása között. Majd változtassa meg az állapotát és a fiziológiáját. Ha ez megtörtént, szorítsa ökölbe a kezét és mondja ki: „Igen!”, pontosan ugyanúgy, ahogy a rögzítés közben tette, és figyelje meg, mit érez. A következő napokban hajtsa végre ezt néhány alkalommal. Hozza magát az Ön által elképzelhető legmagabiztosabb, legerőteljesebb állapotba, és ennek az állapotnak a csúcsán szorítsa ökölbe a kezét valamilyen egyedi, sajátos módon. Kisvártatva tapasztalni fogja, hogy kezének ökölbe szorításával a rögzített állapotot tetszés szerint egy pillanat alatt elő tudja hozni. Lehet, hogy ez nem következik be egy vagy két alkalom után, de nem fog sokáig tartani, mire képes lesz következetesen, állandóan előhívni az adott állapotot. Elvégezheti a rögzítést mindössze egy vagy két ismétléssel is, amennyiben az állapot elég intenzív, illetve az inger is eléggé egyedi és speciális. Miután ily módon végrehajtotta a rögzítést, használnia is kell, amikor legközelebb olyan helyzetbe kerül, amit valamiért nehéznek talál. Ökölbe szoríthatja a kezét, és teljesen erőforrásos állapotban érezheti magát. A rögzítésnek azért van ilyen ereje, mert egy pillanat alatt beállítja az idegrendszert a kívánt állapotba. A hagyományos pozitív gondolkodás azt igényli, hogy megálljunk és elgondolkodjunk. Még az is valamennyi időt és tudatos erőfeszítést igényel, hogy erőteljes fiziológiai állapotba hozzuk magunkat. A rögzítés egy pillanat alatt előhívja a leghatásosabb erőforrásainkat.
A RÖGZÍTÉS VÉGREHAJTÁSA 1. Határozza meg azt a konkrét eredményt, amelynek eléréséhez valamilyen rögzítőt kíván használni, és azt az állapotot, amely a legnagyobb mértékben támogatja az adott eredménynek az Ön és/vagy mások számára való elérését. 2. Határozza meg, „kalibrálja be” a kiindulási élményt. 3. Hívja elő ezt az élményt, és vigye a személyt a kívánt állapotba verbális és nem verbális kommunikációs minták használata révén. 4. Pontos érzékeléssel határozza meg a pillanatot, amikor a személy a kívánt állapot csúcspontjára került, és pontosan ebben a pillanatban közvetítse neki az ingert (a rögzítőt). 5. Tesztelje a rögzítést a következő módon: a) a fiziológia megváltoztatása az állapot megszakítása céljából b) az inger (rögzítő) aktivizálása és annak megfigyelése, hogy a reak ció megfelel-e a kívánt állapotnak.
302
Fontos tudnia, hogy a rögzítők a „halmozással” – vagyis egyik rögzítőnek a másikra való ráépítésével – tehetők a legerősebbé oly módon, hogy több ugyanolyan vagy nagyon hasonló pozitív élményt kapcsolunk egymáshoz kumulatív alapon. Én például úgy kerülök az egyik legerőteljesebb és legközéppontosabb állapotomba, ha olyan fiziológiát és testtartást veszek fel, amely hasonló egy karatemesteréhez. Ebben az állapotban már több száz tűzön járást hajtottam végre, végeztem szabadeséses ejtőernyős ugrásokat, és mindenféle egyéb jelentős kihívásokat teljesítettem. Minden ilyen helyzetben, amikor a legerőforrásosabb állapotba kerültem, az élmény csúcspontján speciális módon ökölbe szorítottam a kezem. Így ha most ugyanúgy ökölbe szorítom a kezem, idegrendszeremen belül egyidejűleg aktivizálódik, „beindul” az összes erőteljes érzés és fiziológiai jellemző, amely az élményekhez kapcsolódik. Sokkal inkább mondanám fantasztikus érzésnek ezt, mint azt, amit bármilyen kábítószer valaha is létre tudna hozni. Van tapasztalatom az ejtőernyőzésben, Hawaiion részt vettem éjszakai búvárkodásban, aludtam a nagy piramisokban, úsztam delfinekkel, számtalanszor végeztem tűzön járást, korlátokat törtem át és sportversenyt is nyertem – mindezt a kívánt állapotoknak egy pillanat alatt való előhívása révén. Minél gyakrabban kerülök tehát abba a bizonyos állapotba, és minél több új, erőteljes, pozitív élményt kapcsolok hozzá, annál nagyobb erő és siker rögzül hozzá. Ez egy további példája a siker ciklusának, körforgásának. A siker sikert hoz létre. Az erő és az erőforrásokban gazdag állapot még több erőt és még inkább erőforrásos állapotot teremt. Van az Ön számára egy feladatom: keressen három személyt, akiknél pozitív állapotokban rögzítést hajthat végre. Kérje meg őket, emlékezzenek egy olyan időpontra, amikor túláradóan energikusnak, tettrekésznek érezték magukat. Gondoskodjon arról, hogy maradéktalanul újra átéljék ezt az érzést, és hajtsa végre a rögzítést többször egymás után, amíg ugyanabban az állapotban vannak. Majd beszélgessen velük, és tesztelje a rögzítést, miközben másra figyelnek. Visszakerülnek ugyanabba az állapotba? Ha nem, ellenőrizze a négy kulcstényezőt, és végezze el újra a rögzítést. Ha az alkalmazott rögzítő nem váltja ki a kívánt állapotot, a négy lépés közül kihagyta valamelyiket. Esetleg Ön vagy a másik személy nem volt teljesen asszociált állapotban. Talán helytelen időpontban alkalmazta a rögzítőt, például akkor, amikor az állapot már túljutott a csúcspontján. Vagy talán az inger nem volt eléggé különleges, vagy nem ismételte meg tökéletesen, amikor megpróbálta visszahozni a rögzített élményt. Mindezen az esetekben egyszerűen kifinomult, pontos érzékelésre van szükség annak biztosítására, hogy a rögzítés helyesen történjék, és hogy az újbóli rögzítésnél végrehajtsa módszerében a megfelelő változtatásokat egészen addig, amíg létre nem hoz egy működőképes rögzítőt. Lássunk egy másik feladatot! Válasszon ki öt olyan állapotot, vagy érzést, amelyet szeretne mindig készenlétben tartani, majd rögzítse ezeket testének megha303
tározott részéhez, hogy könnyen hozzájuk férhessen. Mondjuk, Ön olyan típusú személy, aki nehezen hoz döntéseket, de ezen változtatni szeretne. Határozottabbnak akarja érezni magát. Annak az érzésnek a rögzítéséhez, hogy képes egy döntést gyorsan, hatékonyan és könnyen meghozni, választhatja mutatóujjának a tenyérhez kapcsolódó ízületét. Ezután gondoljon életének egy olyan időpontjára, amikor maradéktalanul határozottnak, döntésképesnek érezte magát; gondolatban lépjen be ebbe a helyzetbe, és teljes mértékben érezze asszociáltan magát, hogy ugyanazt élje meg, mint abban az egykori időpontban. Kezdje átélni újra azt az alkalmat, amikor a múltban azt a nagy döntést meghozta. Az élmény csúcspontján, miközben még mindig totálisan döntésképesnek érzi magát, szorítsa meg az ujjízületét, és gondolatban adjon ki valamilyen hangot – olyat például, mint az „igen” szó. Most gondoljon egy másik ilyen élményre, és ennek a döntéshozási folyamatnak a csúcspontján hozza létre ugyanazt a nyomást és hangot, mint az előbb. Végezze ezt el öt-hat alkalommal egymás után az erőteljes rögzítők sorozatának halmozása érdekében. Most gondoljon egy olyan döntésre, amit meg kell hoznia – gondoljon az összes olyan tényre, amelyet ismernie kell. Majd nyúljon le a kezéhez, és „süsse el”, aktivizálja a rögzítőt – ennek hatására most már gyorsan és könnyen kell tudnia döntést hozni. Használhatja egy másik ujját az ellazultság érzéseinek rögzítéséhez, ha szüksége van rá. Én a kreativitással kapcsolatos érzéseimet egy ujjízülethez rögzítettem. Pillanatok alatt át tudtam vinni magam az elakadtság érzéséből a kreatív állapot érzésébe. Fordítson időt arra, hogy kiválaszt öt állapotot és rögzíti őket, majd élvezze, ahogy ezeken a rögzítéseken keresztül idegrendszerét hajszálpontosan és gyorsan irányítani tudja. Kérem, hajtsa ezt végre most! A rögzítés gyakran akkor a leghatásosabb, amikor az a személy, akinél a rögzítést végrehajtották, nem is tudja, mi történik. Keeping Faith (A hit megőrzése) című könyvében az egykori amerikai elnök, Jimmy Carter a rögzítésnek egy kivételes példájával szolgál. A fegyverzetkorlátozási tárgyalások alatt Leonyid Brezsnyev azzal lepte meg Cartert, hogy kezét Carter vállára helyezte, és tökéletes angolsággal a következőt mondta: „Jimmy, ha nem sikerül megegyeznünk, Isten nem fog megbocsátani nekünk.” Évekkel később, egy televíziós interjú alkalmával Carter „a béke embere”-ként beszélt Brezsnyevről, és elmondta ezt a kis történetet. Miközben beszélt, Carter ténylegesen felnyúlt kezével a vállához, és megérintette azt, majd ezt mondta: „Még most is érzem a kezét a vállamon.” Carter azért emlékszik oly élénken erre az élményre, mert Brezsnyev meglepte őt azzal, hogy tökéletes angolsággal szólalt meg és Istenről beszélt. Mélyen vallásos emberként Carterre nyilvánvalóan nagy hatással voltak Brezsnyev szavai, és a fontos momentum az volt, amikor Brezsnyev megérintette őt. Carter érzelmeinek intenzitása, és az ügy fontossága gyakorlatilag garanciát jelent arra, hogy Carter erre az élményre egész hátralévő életében emlékezni fog.
304
AZ ÁLLAPOTVÁLTOZÁS MEGHATÁROZÁSÁNAK MÓDJAI Figyeljünk a következők megváltozására: Légzés helye kihagyások üteme intenzitása Szemmozgás Alsó ajak mérete Testtartás Izomtónus Pupilla tágulása A bőr színe / A bőrről visszaverődő fény intenzitása Hang predikátumok beszédtempó hangzás tónus hangerő
305
A rögzítés meglehetősen sikeres lehet a félelmek legyőzése és a magatartási minták megváltoztatása terén. Hadd mutassak most be egy rögzítési példát, amit a szemináriumaimon használok. Megkérek valakit, egy férfit vagy egy nőt, akinek nehézségei vannak az ellenkező nem tagjaival való érintkezésben, hogy jöjjön ki a terem elülső részébe, a hallgatóság elé. Legutóbb egy fiatalember volt az, aki némileg félénken jelentkezett a feladatra. Amikor megkérdeztem tőle, hogy érzi magát, ha egy idegen nőhöz kell beszélnie, vagy egy idegen nőtől kell kérnie valamit, észrevettem rajta egy azonnali fizikai reakciót. Tartása erőtlenebbé vált, szemeit lecsüggesztette, hangja remegős lett. „Nem érzem magam igazán jól, ha ilyet kell tennem” – mondta. De igazából nem is kellett mondania semmit. A fiziológiája már régen elárulta, amit tudnom kellett. Azzal törtem meg az állapotát, hogy megkérdeztem tőle, emlékszik-e olyan esetre, amikor nagyon magabiztosnak, büszkének és erősnek érezte magát, amikor tudta, hogy sikerül mindent megtennie. Bólintott. Ezután bevezettem abba az állapotba. Megkértem, álljon úgy, lélegezzen úgy és érezze magát minden tekintetben olyan magabiztosnak, mint akkor, abban az állapotban. Azt mondtam neki, gondoljon arra, amit akkor abban a magabiztos és büszke állapotában valaki mondott neki, és hogy emlékezzen arra is, amit abban az állapotban önmagának mondott. Az újra átélt élményének a csúcsán megérintettem a vállát. Majd többször egymás után végigvittem őt pontosan ugyanazon az élményen. Minden alkalommal meggyőződtem róla, hogy pontosan ugyanazokat a dolgokat érezte és hallotta-e. Minden esetben ugyanazt a rögzítő érintést alkalmaztam. Ne felejtsük el, hogy a sikeres rögzítés a pontos ismétléstől függ, így ügyeltem rá, hogy mindig ugyanúgy érintsem meg, és pontosan ugyanabba az állapotba juttassam őt minden alkalommal. Mire idáig eljutottunk, már elég jól rögzítettem a reakciót. Ezért tesztelnem kellett a rögzítést. Megszakítottam az állapotát, és újra megkérdeztem tőle, hogyan érez a nőkkel kapcsolatban. Máris kezdett visszaesni a már ismert depressziós fiziológiai állapotába. Vállai leestek, légzése elakadt. Amikor megérintettem a vállát azon a ponton, amelyet rögzítőként jelöltem ki, teste automatikusan kezdett visszatérni az erőforrásos állapotába. Elragadó dolog figyelni, hogy a rögzítésen keresztül milyen gyorsan át tud váltani valakinek az állapota a kétségbeesésről vagy az ijedtségről a magabiztosságra. A folyamatnak ezen a pontján bárki megérintheti a vállát (vagy bármilyen pontot, amit rögzítőként kijelölt), és kiválthatja ezt a kívánt állapotot, amikor csak akarja. A dolgokat azonban még egy lépéssel továbbvihetjük. Ezt a pozitív állapotot hozzárendelhetjük pontosan azokhoz az ingerekhez, amelyek az erőforrás nélküliség érzéseit hozzák létre, és így ugyanezek az ingerek ezúttal az erőforrásos állapot érzéseit fogják kialakítani! Ez a következő módon történik. Megkértem a fiatalembert, hogy válasszon ki egy vonzó hölgyet a résztvevők közül, lehetőleg olyat, akihez rendes körülmények között álmában sem merne odamenni. Habozott egy pillanatig, de csak 306
addig, amíg meg nem érintettem a vállát. Abban a pillanatban, ahogy ezt megtettem, testtartása megváltozott, és kiválasztott egy csinos hölgyet. Megkértem a hölgyet, jöjjön ki a hallgatóság elé. Majd azt mondtam neki, hogy ez a fickó megpróbál majd randevút kicsikarni tőle, de neki határozottan el kell utasítania a próbálkozást. Megérintettem a fiatalember vállát, mire felvette határozott fiziológiáját, tekintetét felemelte, mélyen lélegzett, vállait kihúzta. Odament a hölgyhöz, és így szólt: „Hello, mi újság?” „Hagyjon békén!” – vetette oda a hölgy. Ez azonban nem hozta zavarba a barátunkat. Korábban már az is teljesen szétzilálta a fiziológiáját, ha csak ránézett egy nőre. Most viszont csak mosolygott. Továbbra is fogtam a vállát, ő pedig tovább próbálkozott. Minél több szóbeli szidalmat és elutasítást kapott a hölgytől, annál inkább megmaradt az erőteljes állapotában. Továbbra is erőforrásosnak és magabiztosnak érezte magát még azt követően is, hogy levettem a kezem a válláról. Létrehoztam egy olyan új neurológiai kapcsolatot, amely most már arra késztette barátunkat, hogy erőforrásosabb állapotban maradjon, ha egy szép nőt lát, vagy ha elutasításban van része. Ebben a konkrét esetben a hölgy végül ezt mondta: „Nem hagyna békén?”, mire a fiatalember mély hangon így válaszolt: „Ha látja az erőt, már fel sem ismeri?” Erre az egész közönség nevetésben tört ki. Most már barátunk önmaga révén egy nagyon erőteljes állapotban volt, és az inger, amely ebben az állapotban tartotta őt, egy gyönyörű hölgy és/vagy a tőle kapott elutasítás volt – vagyis ugyanaz az inger, amely korábban bénítóan hatott rá. Nos, röviden: kiválasztottam egy rögzítőt, és áthelyeztem máshová. Azzal, hogy erőteljes állapotban tartottam a fiatalembert, miközben a hölgy elutasította, elméje a hölgy elutasító magatartását kezdte összekapcsolni saját higgadt, magabiztos állapotával. Minél elutasítóbb volt a hölgy, barátunk annál ellazultabb, magabiztosabb és higgadtabb lett. Nagyon érdekes látni azt az átalakulást, ami ilyenkor szinte pillanatok alatt megy végbe. A logikus kérdés most a következő: „Nos, ez mind nagyon szép egy szeminárium keretei között. De vajon mi fog történni a valós életben?” Felállítjuk ugyanazt az inger/reakció-hurkot. Valójában ugyanazok az emberek, akikkel együtt dolgozunk a szeminárium alatt, este más emberekkel találkoznak – és az eredmények elképesztőek. Mivel a félelmük már elmúlt, kapcsolatokat kezdenek kialakítani olyan emberekkel, akikhez korábban soha nem közelítettek volna. Ha belegondolunk a dolgokba, valójában ebben semmi meglepő nincs, végtére is a felnőtté válás során mindenkinek meg kellett tanulnia, miképpen reagáljon az elutasításra. Erre vonatkozóan mindenki sok-sok modellt láthatott maga előtt. Most pedig egyszerűen újfajta neurológiai reakciókkal rendelkezünk, amelyek közül választhatunk. Egy férfi, aki több mint két évvel ezelőtt vett részt a szemináriumunkon, és akkoriban totálisan rettegett a nőktől, ma már énekes, van egy csak nőkből álló kísérőcsoportja, és nagyon élvezi, amit csinál. Az elme forradalma című szemináriumokon, 307
amiket én vezetek, minden alkalommal felhasználom ennek a férfi–női kapcsolati szituációnak valamilyen változatát, és a kiválasztott személyben bekövetkező változás minden egyes esetben nagyon is figyelemreméltó. A fentiekben ecsetelt rögzítési technika változatait alkalmazom a fóbiás reakciók megváltoztatásához is. „Ha azt teszed, amit mindig is tettél, azt fogod kapni, amit mindig is kaptál.” Anonymus
Nagyon fontos, hogy tudatában legyünk a rögzítéseknek, ugyanis a környezetünkben állandóan zajlik ez a rögzítési folyamat. Ha tudatában vagyunk, mikor megy végbe, kézbe vehetjük a folyamatot és megváltoztathatjuk. Ha viszont nem vagyunk tudatában, értetlenül fogunk állni a különböző állapotok előtt, amelyek látszólag minden ok nélkül jönnek-mennek. Bemutatok egy általános példát. Tételezzük fel, hogy valakinek a családjában haláleset következik be. Az illető a mélységes szomorúság állapotában van. A temetésen többen odamennek hozzá, és együttérzően megérintik bal felkarját, részvétüket fejezve ki ily módon. Ha elég sok ember érinti őt meg ugyanúgy, és ha ő eközben végig szomorú, lesújtott állapotban marad, akkor az a fajta érintés ott, abban a környezetben hozzákapcsolódhat, és sokszor hozzá is kapcsolódik a depressziós állapotához. Több hónappal később aztán, amikor valaki ugyanakkora nyomással megérinti őt a bal felkarján egy teljesen eltérő szituációban, az érintés ugyanazt a szomorúságot szabadíthatja fel benne, és még csak nem is fogja tudni, miért érzi magát szomorúnak. Volt már Önnek olyan tapasztalata, hogy teljesen váratlanul levert és szomorú lett, és nem tudta, miért? Minden bizonnyal volt. Lehet, hogy még csak észre sem vette a háttérben halkan szóló dalt – egy olyan dalt, amelyet Ön olyasvalakihez kapcsolt, akit egykor nagyon szeretett, és aki már nincs jelen az életében. Vagy talán egy bizonyos fajta tekintet volt az, amellyel valaki egyszer Önre nézett. Ne felejtsük el, a rögzítők akkor is működnek, ha tudatosan nem figyelünk rájuk. Hadd mutassak most be néhány technikát a negatív rögzítők kezelésére. Az egyik arra szolgál, hogy egyidejűleg egymással ellentétes rögzítőket indítson be. Vegyük példaként a fent említett temetésen rögzített szomorúságot. Ha az érzés rögzítése a bal felkaron történt, akkor az állapot kezelésének egyik módja, ha rögzítünk egy ellentétes érzést – a legerőteljesebb, leginkább erőforrásos érzéseket – a jobb kar ugyanazon pontján. Ha mindkét rögzítőt egyszerre aktivizálják, tapasztalni fogjuk, hogy valami különös dolog történik. Az agy az idegrendszerben összekapcsolja a két dolgot, és ha a jövőben bármikor, bármelyik rögzítőt megérintik, kétféle reakció közül választhat. Az agy pedig szinte mindig a pozitívabb reakciót fogja választani. Tehát vagy pozitív állapotba kerülünk, vagy egy semleges állapotba (amelyben mindkét rögzítő hatástalanította a másikat). 308
A rögzítés kritikus jelentőségű, ha hosszan tartó, bensőséges kapcsolatot akarunk kialakítani. Például Becky, a feleségem és én sokat utazunk együtt, és ezeket a gondolatokat sok emberrel megosztjuk az egész országban. Folyamatosan kerülünk erőteljesen pozitív állapotokba, és az ilyen csúcsélmények során gyakran nézünk egymásra, érintjük meg egymást. Ennek eredményeként kapcsolatunkban sok pozitív rögzítő van jelen – minden alkalommal, amikor egymás szemébe nézünk, aktivizálódnak a már rögzített erőteljes, szerető és boldog pillanatok. Ha viszont egy kapcsolat eljut odáig, hogy a két fél már ki nem állhatja egymást, akkor ennek okát sokszor a negatív rögzítések jelentik. Sok kapcsolatban van olyan időszak, amikor a partnerek több negatív, mint pozitív élményt társítanak egymáshoz. Amikor rendszeresen ezekben az állapotokban látják egymást, az érzések azokhoz az állapotokhoz fognak kapcsolódni; néha csupán egymásra kell nézniük ahhoz, hogy azt érezzék, távol akarnak lenni egymástól. Ez különösen akkor van így, ha a partnerek kezdenek sokat veszekedni, és ha a veszekedések alatti dühös állapotukban mindketten olyan kijelentéseket tesznek, amelyekkel meg akarják bántani vagy fel akarják dühíteni a másikat. (Ne felejtsünk el használni állapotmegszakításokat!) Az ilyen intenzív állapotok hozzákapcsolódnak a másik partner arcához. Egy idő után már mindketten valaki mással szeretnének lenni, egy új partnerrel, olyannal, aki csak a hozzá társított pozitív élményeket képviseli. Beckynek és nekem volt egy ilyen tapasztalatunk, amikor egyszer későn este jelentkeztünk be egy szállodába. Nem volt sem liftesfiú, sem ajtónálló a láthatáron, ezért a recepciós pultnál lévő férfit megkértük, hogy az ajtónállóval parkoltassa le az autónkat, és a liftesfiúval vitesse fel a csomagjainkat. Azt válaszolta, semmi probléma nem lesz, így mi felmentünk a szobánkba, és kezdtünk ellazulni. Miután eltelt egy óra, és a csomagjaink még mindig nem érkeztek meg, telefonáltunk a recepcióra. Hogy rövidre fogjam a dolgot, mindenünket ellopták – a hitelkártyáinkat, az útleveleinket, és egy nagy összegre kiállított csekket is, amit már korábban aláírtam. Kéthetes utazáshoz csomagoltunk be. El lehet képzelni, milyen állapotba kerültem. Ebben a dühös, felháborodott állapotban állandóan Beckyre néztem, és ő is fel volt dúlva. Körülbelül tizenöt perc múlva rájöttem, hogy a felháborodásommal nem fog megváltozni semmi, és mivel meggyőződésem, hogy minden valamilyen okkal történik, kell valamilyen előnyös dolognak is lennie ebben a szituációban. Megváltoztattam tehát az állapotomat, és újra rendben voltam. De körülbelül tíz perccel később ránéztem Beckyre, és ahogy ezt tettem, kezdtem mérges lenni olyan dolgok miatt, amiket aznap nem tett meg. Természetesen nem éreztem azt, hogy vonzódnék hozzá. Ekkor megálltam, és megkérdeztem magamtól, hogy mi a csuda folyik itt voltaképpen. Rájöttem, hogy a csomagjaink elvesztése miatti összes negatív érzésemet Beckyhez társítottam, bár neki a világon semmi köze nem volt az egészhez. Amikor ránéztem, cudarul éreztem magam. Miután elmondtam neki, mit tapasztaltam, kiderült, hogy ő is hasonló érzéseket 309
tapasztalt velem kapcsolatban. Ezért tehát mit tettünk? Egyszerűen ledöntöttük, hatástalanítottuk a rögzítőket. Izgalmas, pozitív tevékenységbe kezdtünk, melynek eredményeként tíz percen belül mindketten nagyszerű állapotba kerültünk, és eközben egymás arcát néztük. Virginia Satir, a világhírű házasság- és családterapeuta munkája során állandóan használja a rögzítési technikákat. Eredményei kiválóak. Bandler és Grinder, miközben Virginiát modellezték, észrevették a különbséget az ő stílusa és a hagyományos családterapeuták stílusa között. Amikor egy házaspár terápiára jelentkezik, sok terapeuta úgy gondolja, hogy az alapvető problémát a házastársak egymás iránti elfojtott érzelmei és haragja jelenti, és segíteni fog rajtuk, ha elmondják egymásnak, pontosan mit éreznek egymás iránt, melyek azok a dolgok, amik dühítik őket és így tovább. El lehet képzelni, mi történik sokszor, amikor a párok sorolni kezdik egymásnak mindazokat a dolgokat, amik dühítik őket. Ha a terapeuta arra bátorítja őket, hogy a haragos üzeneteket erőteljesen és nyomatékkal közöljék egymással, olyan még erősebb negatív rögzítőket hoznak létre, amelyek egymás arcának a látványához kapcsolódnak. Azt természetesen értem, hogy az elfojtott érzések kifejezésre juttatása segíthet, ha valaki hosszú időn keresztül tartogatta őket magában. És amellett, hogy úgy gondolom, egy kapcsolaton belül az igazság kimondására szükség van a kapcsolat sikere érdekében, megkérdőjelezem azoknak a negatív rögzítőknek a hatását, melyeket egy ilyen folyamat létrehozhat. Mindnyájan részesei voltunk már vitáknak, melyek során olyan dolgokat mondtunk partnerünknek, amiket nem gondoltunk komolyan, és minél több ilyen dolgot mondtunk, a vita annál súlyosabbá vált. Mikor tudja tehát valaki, hogy melyekmik a „valódi” érzései? Jó néhány hátránya vanannak, ha negatív állapotba juttatjuk magunkat azt megelőzően, hogy érzéseinket közölnénk a szeretett személlyel. Ahelyett, hogy hagyná őket üvöltözni egymással, Virginia Satir megkéri pácienseit, hogy nézzenek egymásra azzal a tekintettel, amellyel szerelmük kezdetén néztek egymás szemébe. Arra kéri őket, hogy úgy beszéljenek egymással, mint amikor egymásba szerettek. Majd az egész terápiás foglalkozás alatt folyamatosan építi egymásra a pozitív rögzítőket annak érdekében, hogy az egymásra nézés hatására a partnerekben jó érzés alakuljon ki egymás iránt. Egy ilyen állapotból kiindulva világos, érthető kommunikáción keresztül a problémákat a másik személy érzéseinek megsértése nélkül tudják feloldani. Valójában akkora gondoskodással és érzékenységgel kezelik egymást, hogy egy újfajta mintát, egy új módozatot állítanak fel későbbi problémáik megoldásához. Hadd mutassak be egy másik erőteljes eszközt a negatív rögzítők kezelésére. Először hozzunk létre egy pozitív és erőteljes erőforrás-rögzítőt. Mindig az a legjobb, ha a negatív rögzítő helyett a pozitívval kezdjük, mivel ha a negatív nehezen kezelhetőnek bizonyul, van egy eszköz a kezünkben, amellyel gyorsan és könnyen ki tudjuk rántani magunkat a negatív állapotból. 310
Kérem, gondoljon arra a legerősebb pozitív élményre, amely életében valaha is érte Önt. Ezt az élményt és az azzal kapcsolatos érzéseit helyezze a jobb kezébe. Képzelje el, ahogy ezt megteszi, és tapasztalja meg, hogy milyen érzés a jobb kezében tartani az élményt és az érzelmeket. Gondoljon olyan alkalomra, amikor maximálisan büszke volt valamire, amit tett, majd helyezze ezt az élményt és az ahhoz tartozó érzéseket is a jobb kezébe. Most olyan alkalomra gondoljon, amikor erős, pozitív, szerető érzései voltak, és tegye ezeket az érzéseket ugyancsak a jobb kezébe, megtapasztalva azt, amit jobb kezében érez. Emlékezzen vissza egy olyan esetre, amikor hisztérikusan nevetett, talán olyan alkalommal, amikor röhögőgörcse volt. Fogja meg ezt az élményt, helyezze szintén a jobb kezébe, és figyelje meg, mit érez jobb keze ezeknek a szerető, erőforrásos, pozitív és erős élményeknek a hatására. Most nézze meg, hogy ezek az erőteljes érzések együtt milyen színt hoztak létre a jobb kezében. Csak jegyezze meg azt a színt, amely elsőként eszébe jut. Ha valamilyen hangot kellene kölcsönöznie ezen érzéseknek, milyen hangot hallatnának együtt? Milyen a közös textúrájuk ott a kezében? Ha ezeknek az érzéseknek együtt egyetlen pozitív kijelentést kellene tenniük Ön felé, mi lenne az? Élvezze ezeket az érzéseket, majd csukja be jobb kezét, és hagyja, hogy az érzések ott maradjanak a kezében. Most nyissa ki bal kezét, és helyezzen bele egy negatív, frusztráló, nyomasztó vagy dühítő élményt, amely már egy ideje zavarja Önt. Esetleg egy olyan élményt, amelytől tart, vagy amely aggasztja Önt. Tegye bele a bal kezébe. Nincs rá szükség, hogy belül a lelkében is érezze. Győződjön meg róla, hogy valóban elkülönül-e tőle – csak a bal kezében legyen benne. Most szeretném, ha tudatosan megállapítaná a szubmodalitásait. Milyen színt hoz létre ez a negatív szituáció a bal kezében? Ha azonnal nem lát valamilyen színt, vagy nincs valamilyen érzése, tegyen úgy, mintha látna, illetve mintha lenne. Milyen színű lenne, ha lenne színe? Menjen végig a többi szubmodalitáson. Milyen alakja van? Könnyűnek vagy súlyosnak érzi? Milyen a tapintása, a textúrája? Milyen hangot ad? Ha egy mondatot kellene mondania az Ön számára, mit mondana? Milyen hangon mondja? Milyen textúrája van? Most végrehajtjuk azt, amit a rögzítők ledöntésének nevezünk. Ezzel a módszerrel bármilyen módon játszhat, ami természetesnek tűnik az Ön számára. Az egyik megközelítési mód az, hogy fogja a pozitív jobb kezében lévő színt, azt képzeli, hogy az valamilyen folyadék, nagyon gyorsan beleönti a bal kezébe, közben idétlen hangokat hoz létre, és nagyon élvezi, amit tesz. Addig folytassa ezt, amíg a bal kezében lévő rögzítő olyan színű nem lesz, mint a jobb kezében lévő pozitív élmény. Következő lépésként fogja meg azt a hangot, amit a bal keze hozott létre, és ejtse bele a jobb kezébe. Figyelje meg, hogy a jobb keze mihez kezd vele. Most fogja meg a jobb kezében lévő érzéseket, és öntse át őket a bal kezébe. Közben figyeljen arra, hogy azok mit tesznek a bal kezével abban a pillanatban, amikor belekerülnek. Egy tapsolással csapja össze a két tenyerét, és tartsa az érzéseket továbbra is a két keze 311
között néhány pillanatig, amíg azt nem érzi, hogy már kiegyensúlyozták egymást. Most a jobb és a bal kezében lévő színnek azonosnak kell lennie – az érzéseknek pedig hasonlóknak. Amikor ezzel végzett, figyelje meg, mit érez a bal kezében lévő élményével kapcsolatban. Jó eséllyel sikerült megfosztania minden hatalmától, és így már nem bosszantja Önt. Ha mégsem így történt, próbálja elvégezni még egyszer a gyakorlatot. Ezúttal eltérő szubmodalitásokat használjon, és vigyen bele több játékosságot. Egy vagy két alkalom után szinte bárki teljesen megszüntetheti a korábban erős negatív rögzítést jelentő élmény hatalmát. Ha eddig eljutott, már jól kell éreznie magát, vagy legalább is semleges érzésekkel kell viseltetnie az élmény iránt. Ugyanezt a gyakorlatot elvégezheti olyankor is, ha mérges valakire, és ha meg akarja változtatni a vele kapcsolatos érzéseit. Elképzelheti, hogy egy Ön által igazán kedvelt ember arca az Ön jobb kezében van, a bal kezében pedig egy olyan személy arcát tartja, akit nem nagyon kedvel. Kezdje azzal, hogy ránéz arra a személyre, akit nem kedvel, majd arra, akit kedvel, aztán megint arra, akit nem, majd arra, akit igen. Végezze ezt egyre gyorsabban és gyorsabban, és közben ne gondoljon arra, melyiket kedveli, vagy nem kedveli. Fogja össze a két kezét, lélegezzen, és várjon egy pillanatig. Most gondoljon arra a személyre, akit nem kedvelt. Most már kedvelnie kell őt, vagy legalább is úgy kell éreznie, „rendben van” az illető. Ennek a gyakorlatnak az adja a szépségét, hogy pillanatok alatt elvégezhető, és érzéseinket szinte bármivel kapcsolatban megváltoztathatjuk! Legutóbb egy teljes csoporttal végeztem el ezt a háromperces módszert egy szemináriumon. A csoportban az egyik hölgy jobb kezébe olyan személyt helyezett, akit igazán szeretett, bal kezébe pedig apja arcát tette, akivel akkor már csaknem tíz éve nem beszélt. Ilyen módon képes volt semlegesíteni az apjával kapcsolatos negatív érzéseit. Aznap este felhívta apját telefonon, és hajnali négy óráig beszélgettek. Azóta pedig helyreállították a kapcsolatukat. Nagyon fontos, hogy felismerjük cselekedeteink erejét a gyermekekkel kapcsolatos rögzítéseknél. Például a fiam, Joshua osztályában egy csoport aggódó felnőtt előadást tartott a gyerekeknek arról, hogy ne fogadják el, ha idegenek felajánlják, hogy kocsival hazaviszik őket – ami egy dicséretes és fontos üzenet volt a gyerekek felé. Örültem, hogy a fiamat is megerősítették ebben a nézetében. A problémát az üzenet közvetítésének módja jelentette. A csoport diákat mutatott be, többnyire ugyanolyan hátborzongató felvételeket, mint amilyeneket a közlekedési tanfolyamokra járó felnőtteknek szoktak mutatni. Eltűnt gyermekekről készült posztereket mutattak be. Még az olyan gyerekek holttestéről készült felvételeket is bemutatták, akiket árkokból szedtek ki. Az előadás során azt mondták, hogy azok, akik idegenektől elfogadják a felajánlott hazaszállítást, az ilyen szerencsétlenül járt gyerekekhez hasonlóan végezhetik. Egyértelmű volt, hogy a motiválás érdekében ez egy erőteljes „eltávolodó” stratégia volt. 312
Az előadás eredményei azonban meglehetősen romboló hatásúak voltak, legalábbis a fiam számára, és gondolom, más gyerekek számára is. Amit a csoport tett, egyenértékű volt egy fóbia elültetésével. Fiam gondolatában most már ott voltak a nagyméretű, fényes, véres képek arról, hogy meggyilkolták őt, és ezt a képet összekapcsolta a gyalog való hazajövetellel. Aznap nem is akart gyalog hazajönni, érte kellett menni autóval az iskolához. A következő két vagy három éjszakán állandóan felébredt a rémálmai miatt, és nem akart gyalog iskolába menni a húgával. Szerencsére tisztában vagyok azokkal az elvekkel, amelyek az emberi magatartásokat létrehozzák és befolyásolják. Amikor ez történt, éppen nem tartózkodtam a városban, és mikor végül értesültem a helyzetről, telefonon elvégeztem nála egy rögzítő-hatástalanító és fóbia-elmulasztó gyakorlatot. A következő nap egyedül ment iskolába, magabiztosan, erős hittel, erőforrásos állapotban. Biztos volt benne, hogy nem lesz meggondolatlan – tudta, mit kell elkerülnie és mit kell tennie ahhoz, hogy vigyázzon magára. Már képes volt úgy élni az életét, ahogy akarta, félelmek nélkül. Azokat az embereket, akik az előadást tartották, nyilvánvalóan a legjobb szándékok vezérelték. Az őszinteség azonban nem garantálja, hogy nem okoznak lelki sérülést azáltal, hogy nem ismerik a rögzítések hatását. Figyeljünk arra, hogy milyen hatást gyakorolunk az emberekre – különösen a gyermekekre! Végezzünk el egy utolsó gyakorlatot. Vegye fel magabiztos, erőforrásokban gazdag állapotát és válassza ki azt a színt, amely az Ön számára a legtöbb erőt nyújtja. Tegye meg ugyanezt egy formával, egy hanggal és egy érzéssel, amelyet a legmagabiztosabb, legerőforrásosabb állapotával társítana. Majd gondoljon egy olyan kifejezésre, amit akkor mondana, amikor boldogabbnak, középpontosabbnak és erősebbnek érezte magát, mint korábban bármikor. Ezt követően gondoljon egy kellemetlen élményére, egy negatív rögzítőt jelentő személyre, valamire, amitől tart. Gondolatban a választott pozitív formát helyezze a negatív élmény köré. Tegye ezt azzal a kifejezett hittel, hogy képes bezárni a negatív érzést az adott formába. Majd fogja az erőt adó színt, és fizikailag fújja rá a negatív rögzítőre olyan erővel, hogy a rögzítő feloldódjon. Eközben hallja azt a hangot és érezze azt az érzést, amelyet a teljesen erőforrásos állapotában szokott hallani és érezni. Végül mondja ki azt a kifejezést, amit a legerőforrásosabb állapotában mondana. Ahogy a negatív rögzítő feloldódik és az Ön kedvenc színét sugárzó köddé változik, mondja ki azt a dolgot, amely az Ön erejét, képességét hangsúlyozza. Mit érez most a negatív helyzettel kapcsolatban? Jó eséllyel olyannak látja majd, hogy nehezen fogja tudni elképzelni, miért is zavarta Önt oly nagymértékben korábban. Hajtsa végre ezt a módszert három másik élménnyel kapcsolatban is, majd végezze el egy másik személlyel. Ha csupán olvassuk ezeket a gyakorlatokat, különösnek, esetleg bugyutának is tűnhetnek. Ha viszont végrehajtjuk őket, képesek leszünk meglátni a bennük lévő hihetetlen erőt. Ez a siker legfontosabb összetevője: a képesség, hogy saját környezetünkből eltávolítsuk a negatív vagy erőforrások nélküli állapotokra hajlamosító kiváltó 313
ingereket, ugyanakkor létrehozzuk magunkban és másokban a pozitív állapotokat. Ennek egyik módja, ha táblázatot készítünk az életünkben előforduló jelentős pozitív és negatív rögzítőkről. Figyeljük meg, hogy ezeket elsődlegesen vizuális, auditív vagy kinesztetikus ingerek váltják-e ki. Ha már tudjuk, melyek a fő rögzítőink, hozzá kell látni a negatívak hatástalanításához és a pozitívak lehető legjobb kihasználásához. Gondoljon arra, milyen jót tehet azzal, ha megtanulja, hogyan rögzítse hatásosan a pozitív állapotokat nemcsak önmagában, hanem mások esetében is. Tételezzük föl, hogy Ön beszélt az üzlettársaival, motivált, vidám hangulatba hozta őket, és ezt a hangulatot egy olyan érintéssel, kifejezéssel vagy hangszínnel rögzítette, amelyet a jövőben is létre tud hozni. Miután már többször rögzítette ezeket a pozitív szellemi állapotokat, bármikor ki tudná váltani, elő tudná hívni munkatársaiból ugyanazt a fajta erős motiváltságot. Munkájuk eredményesebb, a vállalat tevékenysége jövedelmezőbb és mindenki sokkal boldogabb lenne. Gondoljon arra a képességre, amelyet saját életében tudna élvezni azáltal, hogy az Önt zavaró dolgokat át tudná alakítani úgy, hogy kellően jól és erőforrásosnak érezze magát a megváltoztatásukhoz. Ön rendelkezik az ehhez szükséges képességgel. Hadd mondjak el egy utolsó gondolatot nemcsak a rögzítéssel, hanem az összes eddig megtanult technikával kapcsolatban is. Létezik egy hihetetlen szinergia, egyfajta folyamatérzékelés, amely ezen készségek bármelyikének tökéletes elsajátításából származik. Hasonlóan ahhoz, amikor a tükörsima vízbe bedobott kő hullámokat indít el a víz felszínén, az ezen készségek bármelyikével elért siker egyre több és több sikert hoz. Most már Önnek is határozottan és tisztán kell éreznie, mennyire erőteljesek ezek a készségek. Remélem, hogy használni is fogja őket, nemcsak ma, hanem folyamatos rendszerességgel egész életében. Ahogy az én karateállásomban meglévő halmozott rögzítők egyre erőteljesebbek lesznek minden egyes használat révén, Ön is ugyanúgy fogja tudni fejleszteni saját személyes képességeit minden olyan készség útján, amelyet megtanul, mesteri képességgé alakít és alkalmaz. Az emberi tapasztalatoknak vannak szűrői, amelyek befolyásolják, miként érzünk mindennel kapcsolatban, amit életünkben teszünk, illetve nem teszünk. Ezek a szűrők befolyásolják a rögzítést és minden mást is, amiről ebben a könyvben beszéltünk. Amiről most szólni fogok, az a…
314
III. RÉSZ
Vezetés: A kiválóság kihívása
XVIII. FEJEZET
ÉRTÉKRENDEK: A SIKER VÉGSŐ MEGÍTÉLÉSE
„Ha tökéletes békében akar élni önmagával, a zenésznek zenélnie, a művésznek festenie, a költőnek írnia kell.” Abraham Maslow
Minden összetett rendszernek, legyen az egy gyári berendezés, egy számítógép vagy egy emberi lény, kongruensnek kell lennie. Alkotórészeinek egymással összhangban kell működniük; minden műveletnek támogatnia kell minden más műveletet annak érdekében, hogy a rendszer – mint egész – maximális teljesítménnyel funkcionáljon. Ha egy gép egyes részei egyszerre két különböző irányban akarnak menni, a gép ki fog esni a szinkronból, és végül meghibásodhat. Mi, emberek pontosan ugyanilyenek vagyunk. Megtanulhatjuk a leghatékonyabb magatartási formákat, de ha azok nem támogatják legmélyebb igényeinket és vágyainkat, ha sértenek számunkra fontos más dolgokat, akkor belső konfliktusba kerülünk önmagunkkal, és hiányozni fog belőlünk az igazi sikerességhez szükséges kongruencia, belső összhang. Ha valaki elér egy adott dolgot, de a szíve mélyén valami mást akar, nem lesz maradéktalanul boldog vagy elégedett. Vagy ha valaki eléri valamely célját, viszont annak a célnak az érdekében megsérti saját meggyőződéseit azzal kapcsolatban, hogy mi a helyes és a helytelen, belső zavar, nyugtalanság alakul ki benne. Ahhoz, hogy ténylegesen változni, növekedni és prosperálni tudjunk, el kell érnünk, hogy tudatosan tisztában legyünk a saját magunk és mások számára felállított szabályainkkal és azzal, hogy valójában milyen módon mérjük vagy ítéljük meg a sikert vagy kudarcot. Ha nem így van, előfordulhat, hogy bár megvan mindenünk, úgy érezzük, nincs semmink. Ezen a ponton érvényesül az értékeknek nevezett, meghatározóan kritikus fontosságú elem ereje, hatalma. Mit nevezünk értékeknek? Egyszerűen azokat a saját, személyes és egyéni meggyőződéseinket, amelyeket a számunkra legfontosabb dolgokról kialakítunk. 317
Az értékeink a helyes, helytelen, jó és rossz dolgokról alkotott meggyőződéseinket jelentik. A fenti idézetben Maslow művészekről beszél, de az üzenet lényege egyetemes érvényű. Értékeinket azok a dolgok képviselik, amelyek felé mindnyájunknak alapvetően haladnunk kell. Ha nem így teszünk, nem fogjuk magunkat egésznek és elégedettnek érezni. A kongruencia, a belső összhang, a személyes kiteljesedettség és egység érzése abból jön, ha érezzük, hogy magatartási formánkkal eleget teszünk saját értékeinknek. Ezek az értékek még azt is meghatározzák, mitől fogunk távolodni, elhúzódni. Ezek szabályozzák, irányítják egész életstílusunkat. Eldöntik, miképpen reagálunk életünk bármely tapasztalatára, élményére. Hasonló szerepet töltenek be, mint a számítógépben a felügyelőprogramok szintje. Bármilyen tetszőleges programot betölthetünk, de az, hogy a számítógép elfogadja-e azt a programot, hogy fogja-e használni, vagy sem, mind attól függ, hogy a felügyelőprogramokat, illetve vezérlőprogramokat miképpen állították be a gyárban. Az értékek az emberi agyban olyanok, mintha az ítéletalkotás felügyeleti szintjét képviselnék. Attól kezdve, hogy milyen ruhát viselünk, milyen kocsit vezetünk, milyen ügyet támogatunk, egészen addig, hogy hol élünk, kivel kötünk házasságot (ha megházasodunk), miként neveljük a gyerekeinket, vagy hogy megélhetésünk biztosításához milyen tevékenységet választunk, értékeinknek a hatása végtelen számú területen megnyilvánul. Az értékek jelentik az alapot, amely az életben minden helyzetben meghatározza reakcióinkat. Az értékek képviselik a végső kulcsot saját magatartási formáink és mások magatartási formáinak a megértésében és kiszámításában – a mesterkulcsot jelentik, amellyel felszabadíthatjuk a bennünk rejtőző varázslatot. Honnan érkeznek hát ezek az erőteljes utasítások arra vonatkozóan, hogy mi a helyes és a helytelen, a jó és a rossz, vagy hogy mit tegyünk és mit ne tegyünk? Mivel az értékek specifikusak, konkrétak, erősen érzelmi jellegű, összekapcsolódó meggyőződések, többnyire ugyanazokból a forrásokból származnak, amelyekről korábban, a meggyőződésekkel foglalkozó fejezetben szót ejtettünk. Környezetünk csecsemőkorunktól kezdve szerepet játszik. Édesapánk és különösen a hagyományos családokban az édesanyánk játssza a legnagyobb szerepet alapvető értékeink legtöbbjének a beprogramozásában. Ők állandóan kifejezték a saját értékeiket, amikor azt mondták nekünk, hogy mit tegyünk vagy mit ne tegyünk, mondjunk és higgyünk. Ha elfogadtuk értékeiket, megjutalmaztak minket; olyankor jó kisfiúk és jó kislányok voltunk. Ha elutasítottuk azokat, bajba kerültünk; rossz gyerekek lettünk. Egyes családokban, ha a gyerekek folytonosan elutasították a szülői értékeket, megbüntették őket. Valójában legtöbb értékünket ezen a büntetési-jutalmazási technikán keresztül programozták belénk. Ahogy nőttünk, idősebbek lettünk, a korunkbeli csoportok az értékek további forrását jelentették számunkra. Amikor legelőször találkoztunk az utcán más gyerekekkel, lehet, hogy nekik a mieinktől eltérő értékeik voltak. Értékeink összeolvadtak az övéikkel, esetleg megváltoztattuk a saját értékeinket, mert 318
ha nem tettük volna, talán megvertek volna minket, vagy ami még rosszabb: nem játszottak volna velünk! Egész életünkben állandóan új baráti, ismeretségi köröket, csoportokat alakítunk ki, új értékeket fogadunk el vagy saját értékeinket adjuk át másoknak. Életünkben szerepet játszanak még a hősök vagy az antihősök is. És mivel csodáljuk a tetteiket, megpróbáljuk utánozni azt a személyt, akinek egy adott hőst elképzelünk. Sok gyerek eredetileg azért jutott el a drogozásig, mert azt látta, hogy a csodált hős, akiknek szereti a zenéjét, kábítószerekkel él. Ma már, szerencsére, ezek közül a hősök közül sokan – miután közszereplőként felismerték felelősségüket és lehetőségüket sok más ember értékeinek formálásában – egyértelműen kifejtik, hogy nem használnak kábítószert, vagy nem támogatják annak használatát. Sok művész kifejezésre juttatja, hogy kiáll a világban történő pozitív változások mellett. Ez is alakítja sok ember belső értékeit. Megértve, hogy a média mekkora hatalmat játszik az éhező emberek megsegítését szolgáló pénzadományok gyűjtésében, Bob Geldoff (a Live Aid és a Band Aid segélygyűjtő koncertek szervezője) csatlakozott más tehetős sztár értékeihez. Erőfeszítéseiken és példájukon keresztül ezek a sztárok elősegítették a mások javát szolgáló adakozás és együttérzés értékének erősítését. Sok olyan ember, aki ezt az értéket nem tekintette különösebben fontosnak a saját életében, megváltoztatta hozzáállását, amikor látta, hogy kedvenc hőseik – Bruce Springsteen, Michael Jackson, Kenny Rogers, Bob Dylan, Stevie Wonder, Diana Ross, Lionel Richie és mások – közvetlenül és naponta, a zenéjükön és a videofelvételeiken keresztül is elmondják, hogy emberek halnak meg, és ez ellen tennünk kell valamit! A következő fejezetben közelebbről megvizsgáljuk a trendteremtés kérdését. Egyelőre elég, ha felismerjük, hogy a média milyen nagy hatalommal bír az értékek és a magatartási formák irányítása és létrehozása terén. Az értékek kialakítása nem ér véget a hősökkel. Az értékteremtési folyamat a munkahelyeken is jelen van, ahol ugyanaz a fajta büntetési-jutalmazási rendszer működik, mint a gyermekkorban. Ahhoz, hogy egy cégnek dolgozzunk, és a vállalaton belül egyre feljebb jussunk a ranglétrán, átvesszük a vállalat értékeit. Ha nem képviseljük ugyanazokat az értékeket, mint a főnökünk, lehetetlenné tesszük saját előléptetésünket. Ha pedig már eleve nem azonosulunk a vállalat értékeivel, elégedetlenek, boldogtalanok leszünk. Iskolai rendszerünkben a tanárok folytonosan kifejezik értékeiket, és gyakran öntudatlanul is ugyanazt a büntetési-jutalmazási rendszert alkalmazzák ezeknek az értékeknek az elfogadtatására. Értékeink akkor is változnak, amikor céljainkat vagy önképünket megváltoztatjuk. Ha azt a célt tűzzük ki, hogy mi leszünk a cég első embere, akkor ennek a célnak az elérésekor jóval több pénzt keresünk majd, mint korábban, és a másokkal szembeni elvárásaink is különbözni fognak a korábbi elvárásainktól. Megváltozhatnak az arra vonatkozó értékeink is, hogy ezentúl mennyire keményen fogunk dolgozni. Az autó, amit szépnek tartunk, egészen más lesz, mint az, amit most látunk szépnek. Még azoknak az embereknek a köre is megváltozhat, akikkel az időnket 319
töltjük, és igazodhat az önmagunkról kialakított „új” képhez. Ahelyett, hogy elmenne a fiúkkal sörözni, Perrier ásványvizet fog szürcsölgetni az irodájában azzal a másik három személlyel együtt, akik a cég terjeszkedését tervezik meg. Az, hogy milyen kocsink van, hová járunk el, kik a barátaink, mivel foglalkozunk, mind tükrözi az önazonosságunkat. Ezek a tényezők magukban foglalhatják a dr. Robert McMurray ipari pszichológus által fordított ego-szimbólumoknak nevezett elemeket, melyek szintén jelzik az értékeinket. Például az a tény, hogy valaki olcsó autóval jár, nem jelenti, hogy nem tartja sokra magát, vagy hogy a kocsi fogyasztása fontos tényező számára. Ehelyett esetleg azt akarja megmutatni, hogy az emberiségre jellemző főáramlat fölé helyezi önmagát azáltal, hogy inkongruens szimbólumokat használ. Lehet, hogy egy hatalmas jövedelemmel rendelkező, kimagasló tudós vagy vállalkozó önmagának és másoknak is bizonyítani akarja, hogy ő mennyire más azáltal, hogy egy olcsó, ütött-kopott tömegautóval jár. Az a multimilliomos, aki egy rozzant viskóban él, talán azt tekinti értéknek, ha nem pazarolja a helyet, esetleg kivételes értékeit kívánja demonstrálni önmaga és mások felé. Úgy gondolom, most már látja, mennyire fontos felismerni, hogy melyek az értékeink. A legtöbb ember esetében az jelenti a kihívást, hogy értékeink közül sok nem tudatosul bennünk. Az emberek sokszor nem tudják, miért tesznek bizonyos dolgokat – csak azt érzik, meg kell tenniük. Nagyon kényelmetlenül érzik magukat azok társaságában, akiknek az értékeik az övékéitől nagyon eltérnek, és gyanakvóvá válnak velük szemben. Az életben az emberek között felmerülő konfliktusok nagyrészt az egymással ellentétes értékekből adódnak. Ez éppen úgy igaz helyi szinten, mint nemzetközi viszonylatban. Szinte minden háború az értékek különbözőségére vezethető vissza. Nézzük meg a közel-keleti, a koreai, a vietnámi és a többi háborúk esetét. És mi történik, amikor az egyik ország leigázza a másikat? A hódítók elkezdik a saját értékeik szerint megváltoztatni a leigázott kultúrát. Nemcsak a különböző országoknak, illetve a különböző embereknek vannak eltérő értékeik, hanem az emberek is úgy gondolják, hogy bizonyos értékek fontosabbak, mint mások. Szinte mindnyájunknak megvannak az alapvető értékei – azok a dolgok, amelyek számunkra minden mást megelőzően fontosak. Egyesek számára ilyen a becsület; mások számára pedig a barátság. Vannak, akik egy barát védelme érdekében akár még hazudnak is, habár a becsület fontos a számukra. Hogy tudnak ilyet tenni? Úgy, hogy az adott szituációk között a barátság a fontossági létrán (az értékek hierarchiájában) magasabban áll, mint a becsületesség. Lehet, hogy Ön nagy értéket tulajdonít az üzleti sikernek, de a szoros, meghitt családi életnek is. Így máris konfliktus támad, ha megígéri, hogy együtt lesz este a családjával, és közben felmerül egy üzleti lehetőség. Az, hogy ilyen esetben hogyan cselekszik, attól függ, hogy az adott pillanatban mit helyez nagyobb értékként előtérbe. Ezért ahelyett, hogy azt mondaná, helytelen az üzlettel tölteni az időt, amikor inkább a családjával lehetne, vagy fordítva, fedezze fel, hogy valójában mik az értékei. És 320
akkor végre megérti, miért tesz bizonyos dolgokat, vagy hogy mások miért teszik azt, amit tesznek. Az értékek az egyik legfontosabb eszközt jelentik ahhoz, hogy felfedezzük, miként működik valaki. Ahhoz, hogy az emberekkel hatékonyan tudjunk bánni, tudnunk kell, mi a legfontosabb számukra, és pontosan milyen értékrendjük van. Nehézséget jelenthet megérteni mások alapvető magatartási állapotait vagy motivációit, amennyiben nem ismerjük az értékek viszonylagos fontosságát. Ha viszont ismerjük, gyakorlatilag előre meg lehet mondani, hogy valaki miként fog reagálni bármely adott helyzetre. Ha már ismerjük a saját értékrendünket, kellően fel lehetünk vértezve ahhoz, hogy meg tudjunk oldani bármilyen kapcsolati vagy belső reprezentációs problémát, amely konfliktust okoz számunkra. Valódi siker csak akkor lehetséges, ha összhangban vagyunk alapvető értékeinkkel. Néha tanulási folyamatnak számít, hogy miként lehet összeegyeztetni egymással konfliktusban álló meglévő értékeket. Ha valakinek gondja van egy jól fizető munkakörben, és az egyik fő értéke az, hogy a pénz rossz dolog, akkor nem elég, ha csak a munkára koncentrál. A probléma az egymással konfliktusban álló értékek magasabb szintjén jelentkezik. Ha valaki nem képes a feladatára figyelni, mert a legmagasabb értéke a család, de minden idejét munkával tölti, akkor a belső konfliktust és az általa létrehozott inkongruens érzést kell célba vennünk. Az átkeretezéssel és a szándék megtalálásával nagymértékben megtehetjük ezt. Lehet, hogy valakinek van egymilliárd dollárja, de ha az élete ellentmondásban van az értékeivel, az illető nem lesz boldog. Gyakran találkozhatunk ilyen esetekkel. Vagyonnal és hatalommal rendelkező emberek silány, felszínes életet élhetnek. Másrészt viszont lehet valaki olyan szegény, akár a templom egere, ha az életét a belső értékei szerint éli, elégedettnek fogja érezni magát. A dolog nem attól függ, hogy mely értékek helyesek vagy helytelenek. Én nem fogom a saját értékeimet Önre kényszeríteni. Fontos megtanulnunk, melyek az értékeink, hogy a legmélyebb szinten képesek legyünk irányítani, motiválni és támogatni önmagunkat. Mindnyájunknak van egy legfelsőbb, legnagyobb értéke, amelynek az elérésére minden helyzetben a legjobban vágyunk, legyen szó személyes kapcsolatról vagy munkáról. Lehet, hogy ez a legmagasabb érték a szabadság, a szeretet vagy az izgalom, de lehet a biztonság is. Lehet, hogy most, miközben ezt a listát olvasta, azt mondta magában: „Ezt mind akarom”. A legtöbben így vagyunk ezzel. De ezekhez a fogalmakhoz valamilyen viszonylagos értéket kapcsolunk. Az egyik személy a barátságban az eksztázis érzését akarja megtalálni; egy másik a szeretet érzését; a harmadik becsületes kommunikációra vágyik; a negyedik biztonságérzetre. A legtöbb ember egyáltalán nincs tudatában saját vagy szeretteik értékrendjének. Homályosan érzik, hogy szeretetet akarnak, kihívást vagy eksztázist, de azt már nem érzékelik, hogy ezek a darabok hogyan illeszkednek egymáshoz. Az értékek közötti különbségtételek rendkívül fontosak, mivel ezek határozzák meg, 321
hogy valakinek a végső igényei, céljai teljesülnek-e. Nem tudjuk kielégíteni valaki másnak az igényeit, ha nem tudjuk, melyek azok az igények. Másnak sem tudunk a segítségére lenni abban, hogy tegye meg ugyanezt nekünk, és a saját egymásnak ellentmondó értékeinket sem tudjuk kezelni, ha nem vagyunk tisztában azokkal az értékrendekkel, melyeken ezek az értékek kölcsönhatásban állnak. A megértés első kulcsát az értékek előhívása jelenti. Hogyan fedezhetjük fel a saját értékrendünket, vagy másvalakiét? Először is: egy keretet kell elhelyeznünk a keresett értékek körül. Ez azt jelenti, hogy valamilyen meghatározott összefüggésrendszerben, kontextusban kell előhívni őket. Az értékek osztályokba, kategóriákba rendeződnek. Gyakran vallunk eltérő értékeket a munkára, a kapcsolatokra vagy a családra vonatkozóan. Fel kell tennünk a kérdést: „Mi a legfontosabb a számodra egy személyes kapcsolatban?” Erre a kérdésre az illető azt válaszolhatja, hogy: „A támogatottság érzése.” Erre megkérdezhetjük: „Mi a fontos a támogatással kapcsolatban?” A válasz lehet az, hogy: „Az, hogy kifejezze, valaki szeret.” Erre jöhet az a kérdés, hogy: „Mi a legfontosabb abban, hogy valaki szeret téged?”. A válasz: „Az, hogy ez örömet jelent számomra.” Ha továbbra is újra és újra megkérdezzük, „Mi a legfontosabb?”, kezd majd összeállni az értékek listája. Ahhoz, hogy ezt követően világossá váljék számunkra valakinek az értékrendje, csupán össze kell hasonlítanunk a listán szereplő szavakat. Tegyük föl a kérdést: „Mi a fontosabb számodra? A támogatottság vagy az öröm érzése?” Ha azt a választ kapjuk, hogy „Az öröm érzése”, akkor nyilvánvaló, hogy ez áll magasabban az értékek hierarchiájában. A következő kérdés ez legyen: „Mi a fontosabb számodra, az öröm érzése vagy az, ha szeretnek?” Ha a válasz az, hogy „Az öröm érzése”, akkor az említett három érték közül az öröm a legelső. Majd kérdezzük meg: „Melyik fontosabb számodra? A szeretet érzése vagy a támogatottság?” Az illető talán fürkészően tekint majd ránk, és ezt válaszolja: „Nos, mindkettő fontos.” Erre így válaszolhatunk: „Igen, de mi a fontosabb, az, hogy valaki szeressen, vagy az, hogy valaki támogasson?” Erre azt mondhatja: „Nos, fontosabb, hogy valaki szeressen.” Így már tudni fogjuk, hogy az öröm után a második legfontosabb érték a szeretet, a harmadik pedig a támogatás. Ezt a módszert bármilyen hosszú listával alkalmazhatjuk annak érdekében, hogy kiderítsük, mi a legfontosabb valakinek a számára, és hogy a többi érték milyen viszonylagos súllyal esik a latba. A fenti példában szereplő személy ezek ellenére még mindig fontosnak érezhet egy kapcsolatot akkor is, ha nem érzi a támogatottságot. Az is lehet, hogy a támogatást a szeretet fölé helyezi (és meglepődnénk, ha tudnánk, milyen sokan tesznek így). Egy ilyen személy csak akkor hiszi el, hogy valaki szereti őt, ha érzi a támogatását, és nem fog megelégedni a szeretet érzésével, ha nem kap azzal együtt támogatást is.
322
Az embereknek vannak bizonyos értékei, amelyeknek a megsértése esetén arra kényszerülnek, hogy kilépjenek egy kapcsolatból. Például ha a támogatás első helyen szerepel egy adott személy értéklistáján, de nem érzi, hogy támogatják őt, be is fejezheti a kapcsolatot. Olyan személy, aki a támogatást a harmadik, a negyedik vagy az ötödik helyre sorolja, a szeretetet pedig az elsőre, nem fog kilépni a kapcsolatból, akármi történik is – mindaddig, amíg azt érzi, szeretik. Biztos vagyok benne, hogy Ön több olyan dolgot is fel tud hozni, amely sokat számít Önnek egy szoros kapcsolaton belül. Az alábbiakban felsoroltam néhány fontos szempontot. • • • • • • • • • • • • • •
Szeretet Eksztázis Kölcsönös kommunikáció Tisztelet Vidámság Növekedés Támogatás Kihívás Kreativitás Szépség Vonzerő Spirituális egység Szabadság Becsületesség
A fentiek semmiképpen nem képviselik az összes létező fontos értéket. Sok más olyan értéket találhatunk még, amelyek jóval fontosabbak, mint a felsoroltak. Ha most eszébe jut még néhány, írja le őket. Most rangsorolja ezeket az értékeket fontosságuk sorrendjében úgy, hogy a legelső legyen a legfontosabb, a tizennegyedik pedig a legkevésbé fontos.
Nehéznek találta a feladatot? Ha nem alakítunk ki valamilyen hierarchiát szisztematikusan, a rangsorolás kissé fárasztó és bonyolult lesz majd a lista bővülésével.* Hasonlítsuk tehát össze egymással az értékeket annak megállapítására, hogy közülük melyek fontosabbak, mint a többi. Kezdjük a listán szereplő első két értékkel: az Ön számára melyik a fontosabb, a szeretet vagy az eksztázis? Ha a válasz az, hogy a szeretet, akkor a szeretet fontosabb, mint a kölcsönös kommunikáció? Pontról pontra *A metaprogramokat és értékhierarchiákat feltáró számítógépes program beszerezhető a Robbins Research intézeten keresztül.
323
végig kell menni a listán, és meg kell nézni, hogy van-e fontosabb annál az értéknél, amellyel a lista kezdődik. Ha nincs, akkor ez az érték van a hierarchia csúcsán. Most menjen tovább a listán szereplő következő szóra. Mi jelent többet az Ön számára, az eksztázis vagy a kölcsönös kommunikáció? Ha a válasz az eksztázis, menjen tovább a listán, és hasonlítsa össze mindig a következő szóval. Ha bármelyik lépésnél egy másik választási lehetőség fontosabb a kiindulási választásnál (esetünkben az eksztázisnál), akkor az összehasonlításokat már ennek az értéknek az alapján végezze. Például, ha a kölcsönös kommunikációt többre értékeli az eksztázisnál, akkor ezzel a kérdéssel folytassa: „Mi a fontosabb, a kölcsönös kommunikáció vagy a tisztelet?” Ha továbbra is a kölcsönös kommunikáció a választás, akkor ez a kérdés jön: „Kölcsönös kommunikáció,vagy vidámság?” Ha egyetlen más érték sem bizonyul fontosabbnak a kölcsönös kommunikációnál, akkor ez az érték lesz a második a rangsorban. Ha valamely más értéket fontosabbnak tart, akkor a megmaradt értékekkel kell azt összehasonlítani, amíg a lista végére nem ér. Ha mondjuk a kölcsönös kommunikációt hasonlította össze a fenti példában szereplő összes szóval, és elérkezett a lista végén található értékhez, a becsületességhez, és ha kiderült, hogy ez az érték (a becsületesség) fontosabb, mint a kölcsönös kommunikáció, akkor a becsületességet már nem kell összehasonlítani a kreativitással, mivel a kreativitás nem olyan fontos, mint a kölcsönös kommunikáció. Mivel tudjuk, hogy a becsületesség fontosabb, mint a kölcsönös kommunikáció, magasabb helyen fog állni, mint a kreativitás, illetve a listán szereplő bármely más szó, amely már eleve a kölcsönös kommunikáció alatt van. A hierarchia teljessé tételéhez ismételje meg ezt a folyamatot a listán szereplő összes szóra vonatkozóan. Amint látja, a rangsorolás nem mindig egyszerű folyamat. Az értékek között vannak nagyon finom megkülönböztetések, amelyek megtételéhez nem igen vagyunk hozzászokva. Ha egy döntés nem világos, tegyük a megkülönböztetéseket pontosabbá, részletesebbé. Megkérdezhetünk valakit: „Melyik a fontosabb, az eksztázis vagy a növekedés?” Az illető ezt válaszolhatja: „Nos, ha növekszem, eksztázist érzek.” Erre megkérdezhetjük: „Mit jelent neked az eksztázis? Mit jelent a növekedés?” Ha a válasz az, hogy „Az eksztázis a személyes öröm totális érzését jelenti, a növekedés pedig az akadályok legyőzését”, akkor megkérdezhetjük: „Melyik a fontosabb, az akadályok legyőzése vagy az öröm totális érzése?” Ez a kérdés már megkönnyíti a döntést. Ha a különbségtételek még mindig nem világosak, kérdezzük meg, mi történne, ha az egyik értéket elvennénk. „Ha soha nem éreznél eksztázist, de növekedhetnél, mit választanál, vagy ha soha nem növekedhetnél, viszont éreznéd az eksztázist, melyik lehetőséget akarnád jobban?” Ezzel a kérdéssel általában hozzájuthatunk ahhoz az információhoz, amelyre az értékek fontosságának megkülönböztetéséhez szükségünk van. Valamely saját értékrendünk összeállítása az egyik legértékesebb a könyvben 324
ismertetett gyakorlatok közül. Szakítson időt arra, hogy eldöntse, mit vár egy kapcsolattól. Tegye meg ugyanezt a partnere esetében is, ha jelenleg kapcsolatban él. Mindketten újfajta tudatosságot alakíthatnak ki egymás legmélyebb igényeire vonatkozóan. Készítsenek listát mindazokról a dolgokról, amelyek a legfontosabbak az Önök számára egy kapcsolatban – például a vonzerő, az öröm, az izgalom és a tisztelet. A lista kibővítéséhez megkérdezhetik: „Mi a fontos a tiszteletben?” Partnere azt válaszolhatja: „Ez a legfontosabb dolog egy kapcsolatban.” Ezzel már meg is van az első számú érték. Vagy partnere mondhatja ezt is: „Amikor azt tapasztalom, hogy tisztelnek, úgy érzem, egy vagyok a másik személlyel.” Itt most felbukkant egy újabb szó: „egység”. Ön megkérdezheti: „Mi a fontos az egységben?” Partnere erre ezt mondhatja: „Amikor egy másik személlyel egységet érzek, úgy érzem, szeret.” Ekkor Ön megkérdezheti: „Mi a fontos a szeretetben?” Folytassa ezen a módon a szavak listájának kialakítását, amíg úgy nem érzi, hogy megtalálta azoknak a fő értékeknek a többségét, amelyek fontosak Önnek egy kapcsolatban. Most hozzon létre egy fontossági hierarchiát a fentiekben leírt technika használatával. Szisztematikusan hasonlítson össze minden egyes értéket, amíg nem sikerült összeállítani egy olyan világos rangsort, amelyet helyesnek érez. Miután elkészítette a személyes kapcsolataira vonatkozó értékrendet, tegye meg ugyanezt a munkahelyi környezetére vonatkozóan is. Állítsa fel a munkahelyi kontextust, és tegye föl a kérdést: „Mi a fontos a számomra a munkámban?” Mondhatja azt, hogy a kreativitás. Ez esetben a következő kézenfekvő kérdés ez lenne: „Mi a fontos a kreativitásban?” Mondhatja a következőt: „Amikor kreatív vagyok, úgy érzem, fejlődöm.” A következő kérdés: „Mi a fontos a fejlődésben?” Folytassa tovább innen. Ha Ön szülő, javasolni tudom, hogy végezze el ugyanezt a gyerekeivel. Ha megtalálja azokat a dolgokat, amelyek igazán motiválják őket, egyedülállóan hatékony eszközök kerülnek a kezébe a még hatékonyabb neveléshez. Mit fedezett fel? Mit gondol arról a listáról, amit összeállított? Becslése szerint pontos? Ha nem, végezzen további összehasonlításokat, amíg nem érzi úgy, hogy rendben van. Sok ember meglepődik, amikor felfedezi a számára legfontosabb értékeket. Értékrendjük tudatos átlátásával azonban megértik, miért teszik azt, amit tesznek. Miután most már tudja, mik az értékei, a személyes kapcsolatokban, vagy a munkahelyén kifejezésre juttathatja, hogy az Ön számára mi a legfontosabb, és ennek ismeretében elkezdheti úgy irányítani energiáit, hogy azt a legfontosabb dolgot elérhesse. Egy hierarchia felállítása azonban még nem elegendő. Amint a későbbiekben látni fogjuk, ha az értékekről van szó, az emberek nagyon eltérő dolgokat értenek ugyanazon szó vagy kifejezés alatt. Most már tudatában vagyunk saját értékrendünknek, így fordítsunk időt arra is, hogy megkérdezzük, hogy az egyes értékek mit jelentenek. Ha egy kapcsolaton belül az elsődleges érték a szeretet, megkérdezhetjük: „Mi325
ből érzed, hogy szeretnek?”, „Mi késztet arra, hogy szeress valakit?” vagy „Miből tudod, hogy nem szeretnek?” Ezeket a kérdéseket a lehető legnagyobb pontossággal kell feltennünk legalább a rangsorban szereplő első négy tételre vonatkozóan. Az az egyetlen szó, hogy „szeretet”, bizonyára tucatnyi dolgot jelent az Ön számára, és érdemes a végére járni, hogy melyek ezek a dolgok. Az eljárás nem túl egyszerű, de ha körültekintően végezzük, többet fogunk tudni magunkról, arról, hogy igazából mire vágyunk, és milyen bizonyítékot használunk annak megítéléséhez, hogy vágyaink teljesülnek-e. Az életben természetesen nem végezhetünk teljes körű értékrangsorolást minden olyan személy esetében, akit ismerünk. Az, hogy mennyire akarunk pontosak és konkrétak lenni, teljes egészében az elérni kívánt eredménytől függ. Ha örökre szóló, például házastársi vagy szülő–gyerek kapcsolatról van szó, akkor nyilvánvalóan minden lehetséges dolgot tudni szeretnénk az érintett személy elméjének működéséről. Ha edzők vagyunk, és egy játékost akarunk ösztönözni, vagy üzletemberként egy lehetséges ügyfelet próbálunk felmérni, ugyanúgy ismerni szeretnénk az adott személy értékeit, de talán nem ugyanolyan mélységben. Ilyenkor csak a nagy fontosságú, maximálisan domináns részeket keressük. Ne feledjük, hogy minden kapcsolatban – legyen az olyan intenzív, mint amelyen apa és fia között van, vagy olyan felületes, mint amilyen az ugyanazt a telefont közösen használó két üzletkötő között – létezik egy szerződés, függetlenül attól, hogy ezt szóban hangsúlyozzuk-e, vagy sem. Mindkét fél elvár bizonyos dolgokat a másiktól. Egymás cselekedeteit és szavait mindketten az értékeik alapján ítélik meg, legalábbis tudat alatt. Lehet ezeket az értékeket tisztázni is, és létrehozni egy megállapodást annak érdekében, hogy mindkét fél előre tudja, miként fogják a magatartási formáik befolyásolni egymást, és a másiknak melyek a valódi igényei. A legfontosabb értékeket alkalmi beszélgetések során is kideríthetjük. Ennek egyik egyszerű, de felbecsülhetetlen értékű technikája az, ha gondosan figyelünk az emberek által használt szavakra. Az emberek hajlamosak újra és újra kimondani egyes kulcsszavakat, amelyek jelzik az értékrendjük csúcsán elhelyezkedő értékeket. Tegyük fel, hogy két ember együtt él át valamilyen eksztatikus élményt. Az egyik rajongással beszél róla, és elmondja, mennyire mozgásba hozta az élmény a kreativitását. A másik szintén lelkes, és elmondja, milyen erősek voltak a közös együttlét érzései. Nagy valószínűséggel mindkettőjük elmondása erőteljes utalásokat tartalmaz legfőbb értékeikre és arra vonatkozóan, amivel tisztában kell lennünk, ha ösztönözni vagy lelkesíteni akarjuk őket. Az értékek felderítése, feltárása mind az üzleti, mind a magánéletben fontos. Létezik egy olyan abszolút, minden más fölött álló érték, amelyet mindenki keres a munkájában. Ez az érték készteti az embereket, hogy munkát vállaljanak, és ha nem találnak rá – vagy ha ez az érték sérül –, ez készteti őket arra is, hogy otthagyják azt a munkát. Egyesek számára ez az érték a pénz. Ha eleget fizetnek nekik, 326
maradnak. Sok más ember esetében azonban ez az érték valami más. Lehet a kreativitás, a kihívás vagy a családias légkör. Rendkívül lényeges, hogy a vezetők felismerjék alkalmazottaik legfontosabb értékét. Ennek a legfontosabb értéknek a kiderítéséhez először a következő kérdést kell feltenni: „Mi szükséges ahhoz, hogy Ön csatlakozzon egy vállalathoz?” Tegyük fel, hogy az alkalmazott így válaszol: „Kreatív környezet.” Ki kell alakítani egy listát arról, hogy ez miért fontos, és ehhez meg kell kérdezni: „Mire lenne még szükség?” Ezután, még ha a válaszokban említett összes körülmény fennállna is, tudnunk kell, hogy az illetőt mi késztetné a vállalattól való távozásra. Tegyük föl, erre a válasz ez: „A bizalom hiánya.” Innen elindulva tovább puhatolóznánk: „A bizalomhiány meglétének ellenére mi lenne az, ami maradásra késztetné?” Egyesek erre azt válaszolnák, hogy soha nem maradnának olyan vállalatnál, ahol nincs meg a kellő bizalom. Ha ez a válasz, akkor ez az érték képviseli az abszolút elsődleges értéket – vagyis azt a tényezőt, amelynek teljesülnie kell ahhoz, hogy az illető megmaradjon az adott munkakörben. Más esetleg azt válaszolná, hogy maradna még akkor is, ha nincs meg a bizalom, amennyiben lenne esélye feljebb jutni a vállalati hierarchiában. Mindaddig próbálkoznunk és kérdezgetnünk kell, amíg rá nem bukkanunk azokra a dolgokra, amelyekre az illetőnek a megelégedettségéhez mindenképpen szüksége van; így már előre tudhatjuk, mi lenne az, ami miatt elmenne a vállalattól. Az emberek által használt értékmegjelölő szavak olyanok, mint a szuperrögzítők – erős érzelmi asszociációk társulnak hozzájuk. A nagyobb hatékonyság érdekében legyünk pontosak: „Honnan tudná, hogy megvannak-e a kívánt körülmények?”, „Miből tudja, ha nem teljesülnek a szükséges körülmények?” Kritikus fontosságú megismerni az illető belső „visszaigazolási” folyamatát is, hogy meghatározhassuk, a bizalommal kapcsolatos felfogásunk mennyiben tér el az ő felfogásától. Gondolhatja esetleg azt, hogy a bizalom csak akkor áll fenn, ha soha nem kérdőjelezik meg a döntéseit. Gondolhatja azt is, hogy bizalomhiány áll fenn, amennyiben munkaköri felelősségét egyértelmű indoklás nélkül változtatják meg. Rendkívül értékes egy vezető számára, ha tisztában van ezekkel az értékekkel, és ha képes az előrelátásra minden olyan helyzetben, amikor emberekkel foglalkozik. Vannak vezetők, akik úgy vélik, jól tudják ösztönözni embereiket, ha jól tudják teljesíteni a feltételeiket. Úgy gondolkodnak, hogy „ennek a fickónak jó pénzt fizetek, így ezt és ezt várom viszonzásul.” Nos, ez valamilyen mértékben helyes hozzáállás. Viszont a különböző emberek különböző dolgokat értékelnek. Egyesek számára az a legfontosabb, hogy olyanokkal dolgozzanak együtt, akik számítanak nekik. Amikor ezek az emberek kezdenek szétszéledni, a munkakör elveszti varázsát. Mások a kreativitás és a lelkesedés érzését értékelik. Megint mások egyéb dolgokat értékelnek. Ha jó vezetők akarunk lenni, ismernünk kell az alkalmazottunk legfontosabb értékeit és azt, hogy azoknak miként lehet eleget tenni. Ha nem tudjuk biztosítani a számára a fontos értékeket, el fogjuk veszíte327
ni őt, vagy legalábbis nem fogjuk tudni elérni, hogy csúcsteljesítményt nyújtson vagy élvezze a munkáját. Mindez több időt és nagyobb érzékenységet igényel? Hát persze. De ha értékeljük azokat, akikkel együtt dolgozunk, megéri a dolog – a saját kedvünkért, és az övékért is. Ne felejtsük el, hogy az értékeknek óriási érzelmi ereje, hatalma van. Ha csak a saját értékeink szerint irányítunk, és azt feltételezzük, hogy a saját szempontunkból tisztességesek vagyunk, akkor valószínűleg sok időt fogunk úgy eltölteni, hogy keserűnek és becsapottnak érezzük magunkat. Ha képesek vagyunk áthidalni az értékek szakadékát, minden bizonnyal elégedettebb munkatársakkal, barátokkal és családtagokkal leszünk körülvéve – és mi is elégedettebbnek, boldogabbnak fogjuk érezni magunkat. Az életben nem lényeges, hogy ugyanazokat az értékeket valljuk, mint valaki más. Az viszont lényeges, hogy képesek legyünk igazodni másokhoz, felismerni az ő értékeiket, támogatni őket és együtt dolgozni velük. Az értékek a rendelkezésünkre álló legerőteljesebb ösztönző eszközt képviselik. Ha meg akarunk változtatni egy rossz szokást, a változtatás nagyon gyorsan végrehajtható, amennyiben az adott változtatás sikeres fenntartását fontos értékekkel kapcsoljuk össze. Tudomásom van egy hölgyről, aki rendkívül nagy értéket tulajdonított a büszkeségnek és a tiszteletnek. Ezért azt tette, hogy írt egy feljegyzést annak az öt embernek, akit a világon a legjobban tisztel. A feljegyzésben az állt, hogy soha többé nem fog dohányozni, és nagyobb tisztelettel viseltetik a saját szervezete és mások iránt annál, mint hogy a jövőben bármikor megengedje magának a dohányzásra való visszaszokást. Miután elküldte a leveleit, abbahagyta a dohányzást. Sok alkalom volt, amikor azt mondta, bármit megadna egy cigarettáért, de a büszkesége soha nem engedné meg, hogy visszaszokjon a dohányzásra. Ez az érték sokkal fontosabb volt a számára, mint egy cigaretta elszívásának az érzése. Ma már ez a hölgy egészséges nemdohányzó. A helyesen használt értékeknek van a legnagyobb hatalmuk viselkedésünk megváltoztatásában! Hadd osszam meg Önnel egy friss tapasztalatomat. Egy főiskolai futballcsapattal dolgoztam, amelynek három középhátvédje volt. Mind a háromnak egymáséitól nagyon eltérő értékeik voltak. Úgy állapítottam meg az értékeiket, hogy egyszerűen mindegyiküket megkérdeztem, mit tartanak fontosnak a futballban – mit nyújt számukra ez a játék. Egyikük azt mondta, hogy a futballon keresztül büszkévé teszi a családját és dicsőíti Istent és Jézus Krisztust, a megváltónkat. A másodiknak azért fontos a futball, mert azt az erő kifejezési módjának tartja, és mert a korlátok áttörése, a mások fölötti győzelem jelenti számára az igazán fontos értékeket. Harmadikuk egy fiatalember volt a gettóból, aki nem volt képes semmilyen különleges értéket találni ebben a sportban. Amikor megkérdeztem tőle, hogy „Mi a fontos a futballban?”, azt mondta, nem tudja. Kiderült, hogy többnyire távolodik az olyan dolgoktól, mint a szegénység 328
és a rossz légkörű otthoni élet, és nincs semmilyen világos elgondolása arról, hogy a futball mit jelent számára. Nyilvánvaló, hogy ezt a három személyt nagyon eltérő módszerekkel ösztönöznénk. Ha az első játékost (akinek az jelentette az értéket, hogy Jézust és a családját büszkévé tegye) azzal próbálnánk motiválni, hogy feltuningoljuk benne azt az érzést, hogy mennyire fontos szétzúzni az ellenfeleit és belepasszírozni őket a talajba, akkor valószínűleg belső konfliktust idéznénk elő benne, mivel ő a játéknak a pozitív, nem pedig az erőszakos, negatív szempontját tartja szem előtt. Ha a második játékosnak lelkesen beszélnénk Isten dicsőítéséről, és arról, hogy családját büszkévé teheti, nem tudnánk ösztönözni őt, mert számára nem ezek a dolgok jelentik a fő okot, amiért ezt a sportot űzi. Kiderült, hogy a harmadik középhátvédnek van a legtöbb tehetsége, de kevésbé használja ki, mint a másik két játékos. Az edzőknek nehéz feladatot jelentett az ösztönzése, mert a játékosnak nem voltak egyértelmű értékei – semmilyen egyértelmű, világos dolog nem volt, amely felé közelíthetett vagy amelytől távolodhatott volna. Az ő esetében az edzőknek találniuk kellett egy olyan értéket, amit a fiú egy másfajta kontextusban tartott fontosnak – mint például a büszkeség –, és azt a futballra vonatkoztatni. Bár a fiú az első mérkőzés előtt megsérült, legalább annyi ösztönzést érzett, hogy szurkoljon a csapatnak, és az edzők megtalálták a módját, hogy a jövőben, amikor a sérülése rendbe jön, motiválni tudják őt. Az értékek olyan összetett módon és finoman hatnak, mint bármi más, amiről eddig ebben a könyvben szó esett. Ne feledjük, hogy amikor szavakat mondunk, egy térképet használunk – és a térkép nem egyenlő a tájjal. Ha azt mondom Önnek, hogy éhes vagyok vagy kocsiban akarok utazni, Ön még mindig a térképet használja. Az „éhes” szó jelentheti azt, hogy kész vagyok megenni egy nagy adag ételt, de jelentheti azt is, hogy csak néhány falatot akarok bekapni. Az autóval kapcsolatos elképzelés jelezhet egy Hondát vagy egy limuzint. De a térkép elég közel áll a valósághoz. Az Ön összetett egyenértékűsége (ekvivalenciája) eléggé közel van az enyémhez ahhoz, hogy ne legyen túl sok kommunikációs problémánk. Az értékek mind közül a legkifinomultabb térképekkel ajándékoznak meg minket. Amikor tehát én elmondom Önnek, hogy melyek az én értékeim, Ön előtt egy térkép térképe van. Az Ön térképe, Önnek az értékre vonatkozó összetett egyenértékűsége nagyon eltérő lehet az enyémtől. Ha Ön és én azt mondjuk, hogy a szabadság a legfontosabb értékünk, akkor ez összhangot és egyetértést hozhat létre köztünk, mivel ugyanazt a dolgot akarjuk, és ugyanabban az irányban hat a motivációnk. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. A szabadság az én számomra jelentheti azt, hogy bármit megtehetek, amit akarok, akkor, amikor akarom, ott, ahol akarom, azzal, akivel akarom, és annyit, amennyit akarok. Az Ön számára a szabadság esetleg azt jelenti, hogy valaki állandóan vigyáz Önre, és a zűrzavartól úgy tartja magát távol, hogy egy strukturált környezetben él. Másvalaki számára a szabadság esetleg 329
egy politikai konstrukciót jelöl, azt a fegyelmet, amire egy adott politikai rendszer fenntartásához van szükség. „Ha az ember nem talál valamit, amiért meg tudna halni, alkalmatlan az életre.” Martin Luther King Jr.
Mivel az értékek ilyen elsőbbséggel bírnak, hihetetlen érzelmi töltést hordoznak magukban. Az embereket a legszorosabban úgy lehet egyesíteni, ha a legfontosabb értékeik mentén sorakoztatjuk fel őket. Ez a magyarázat arra, hogy egy, a hazájáért elszántan harcoló sereg miért képes szinte mindig legyőzni a zsoldosokból álló ellenséges erőt. Az emberek megosztásának nincs tragikusabb, nagyobb lelki traumát okozó módja annál, mint amikor olyan magatartási formákba kényszerítik őket, amelyeken keresztül konfliktusba kerülnek a számukra legfontosabb értékekkel. A számunkra legtöbbet jelentő dolgok, legyen szó akár a hazaszeretet érzéséről, akár a családunk iránti szeretetről, mind az értékek visszatükröződései. Azzal tehát, ha pontos rangsort állítunk fel, olyan dolgot alakítunk, fejlesztünk ki, amellyel korábban még soha nem rendelkeztünk – a lehető leghasznosabb térképet arról, hogy valaki másnak mire van szüksége, mire fog reagálni. A különböző kapcsolatokban állandóan láthatjuk az értékek feszítő erejét és finom árnyalatait. Érezheti valaki megcsalatva magát egy meghiúsult szerelmi románc miatt. „Azt mondta, szeret” – így a hölgy. – „Nagyszerű vicc.” Van, akinek a szerelem örökre szóló elkötelezettséget jelent. Van olyan is, akinek a szerelem csupán egy rövid, de intenzív egyesülés. Lehet, hogy ez a személy egy csirkefogó, esetleg olyasvalaki, aki eltérő összetett egyenértékűséggel rendelkezik arról, hogy mit jelent a szerelem. Ezért rendkívül lényeges, hogy egy olyan térképet állítsunk össze, amely a lehető legpontosabb, és hogy meghatározzuk, valójában milyen a másik személy térképe. Nemcsak azt a szót kell ismernünk, amit a másik személy használ, hanem azt is tudnunk kell, mit jelent az a szó. Ezt úgy érhetjük el, ha olyan rugalmassággal és kitartással kérdezünk, amilyenre szükség van egy személy értékrendjére vonatkozó pontos összetett egyenértékűség kiépítéséhez. Nagyon gyakori jelenség, hogy az értékekről alkotott elképzelések oly mértékben térnek el egymástól, hogy két emberben, aki közös értékeket vall, esetleg semmiféle közös dolog nincs, míg két másik ember, akik nagyon eltérő értékeket képviselnek, úgy találhatják, hogy valójában ugyanazt a dolgot szeretnék. Az egyik ember számára a szórakozás és a vidámság a drogok használatával, az átszórakozott éjszakákkal és a hajnalig tartó tánccal lehet egyenértékű. Egy másik embernek az jelentheti a szórakozást, ha hegyeket mászik vagy veszélyes zúgókon evez – vagy bármi más, ami újszerű, izgalmas vagy kihívást jelentő. Ennek a két embernek az értékeiben csak az jelenti az egyetlen közös vonást, hogy azonos szót használnak 330
a megjelölésükre. Egy harmadik személy mondhatja azt, hogy az ő legfontosabb értéke a kihívás. Számára ez jelentheti a hegymászást és a zúgókon való evezést is. Ha a szórakozásról kérdeznénk őt, esetleg mint komolytalan és lényegtelen dolgot elutasítaná. Viszont pontosan ugyanazt értené kihívás alatt, mint amit a második személy értett szórakozás alatt. A közös értékek jelentik az abszolút, tökéletes összhang alapját. Ha két embernek olyan értékei vannak, amelyek teljes mértékben összekapcsolódnak, a kapcsolatuk örökre szóló lehet. Ha értékeik teljesen különbözőek, kicsi az esélye egy tartós, harmonikus kapcsolat kialakulásának. Kevés kapcsolat sorolható ezen extrém kategóriák bármelyikébe. Éppen ezért két dolgot kell tennünk. Legelőször is találjuk meg a közös értékeket, hogy azokat felhasználhassuk az eltérő értékek közötti szakadékok áthidalásának elősegítésére. (Reagan és Gorbacsov vajon nem ezzel próbálkozott a csúcstalálkozók alkalmával? Fenntartani a mindkét ország számára közös értékeket, amelyek támogatják a kapcsolatot – például a túlélés elvét?) Másodszor: amennyire csak tudjuk, keressük a másik személy legfontosabb értékei támogatásának és kielégítésének lehetőségeit. Ez jelenti az alapját egy erős, támogató és tartós kapcsolatnak, legyen szó akár üzleti, magánéleti, vagy családi kapcsolatról. Az értékek jelentik azt a minden mást fölülíró tényezőt, amely a kongruencia vagy az inkongruencia érzését okozza, illetve amellyel el lehet érni, vagy nem lehet elérni az emberek ösztönzését. Ha ismerjük az emberek értékeit, kezünkben van a kulcs. Ha nem ismerjük, esetleg olyan befolyásoló magatartást alakítunk ki, amely nem lesz tartós vagy nem éri el a kívánt célt. Ha ez a magatartás ellentmondásban van az adott személy értékeivel, úgy fog hatni, mint egy megszakító, amely kiiktatja az értékeket. Az értékek olyanok, mint egy utolsó menedéket nyújtó bíróság. Ezek döntik el, mely magatartási formák fogadhatók el, és melyek nem, mely magatartások hozzák létre a kívánt állapotokat, és melyek okoznak inkongruens érzéseket. Éppen úgy, ahogy az embereknek eltérő elképzeléseik vannak arról, hogy az értékek mit jelentenek, eltérő módokon határozzák meg azt is, hogy az értékeik kielégítést nyernek-e. Személyes szinten az egyik legértékesebb dolog, amit a céljaink kitűzése érdekében megtehetünk, egy bizonyítási vagy „visszaigazolási” folyamat kialakítása. Nézzünk ehhez egy hasznos gyakorlatot! Válasszon ki öt olyan értéket, amely fontos Önnek, és gondolja ki a hozzájuk szolgáló visszaigazolási folyamatot. Minek kell történnie ahhoz, hogy Ön tudja, értékei kielégítést nyernek vagy teljesülnek-e? Válaszoljon erre a kérdésre egy másik papírdarabon. Mérje fel, értékelje ki, hogy a visszaigazolási eljárása segíti, vagy inkább visszatartja Önt. Saját visszaigazolási eljárásainkat szabályozhatjuk és megváltoztathatjuk. Azok az eljárások, amelyeket kialakítunk, csupán mentális konstrukciók, semmi egye331
bek. Feladatuk, hogy inkább szolgáljanak, mint visszafogjanak minket. Az értékek változnak. Néha drasztikusan változnak, de a változás általában a tudatalatti szintjén megy végbe. Sokunknak vannak olyan visszaigazolási folyamatai, amelyek vagy önmagunk ellen hatnak, vagy idejétmúltak. Amikor Ön középiskolás volt, talán sokszor kellett romantikus kapcsolatokba lépnie ahhoz, hogy vonzónak érezze magát. Felnőttként már talán elegánsabb stratégiákat akar kialakítani. Ha Ön értékeli a személyes vonzerőt, de csak akkor érzi vonzónak magát, ha a külseje vetekszik Cheryl Tiegsével vagy Robert Redfordéval, akkor szinte borítékolhatja magának a csalódottságot. Mindnyájan tudunk olyan emberekről, akik megszállottan követtek egy olyan célt, amely valamilyen végső értéket szimbolizált számukra. És amikor végül elérték, azt tapasztalták, hogy egyáltalán nincs jelentősége. Értékeik megváltoztak, de a visszaigazolási folyamatuk önálló életre kelt. Néha az embereknek olyan visszaigazolási folyamatuk van, amely egyáltalán nem kötődik semmiféle értékhez. Az ilyen emberek tudják, mit akarnak, de azt már nem, hogy miért. Amikor aztán elérik a céljukat, kiderül, hogy az csupán egy ábránd, egy délibáb, olyan dolog, amit a kultúra adott el nekik, de igazából nem vágytak rá. Az értékek és a magatartási formák közötti disszonancia vagy inkongruencia egyike az irodalom és a filmművészet nagy témáinak, amiről olyan alkotások tanúskodnak, mint a Citizen Kane (Kane polgár) vagy a The Great Gatzby (A nagy Gatzby). Ki kell fejlesztenünk azt a folyamatos érzékelési módot, amelynek segítségével figyelemmel kísérhetjük értékeinket és azt, hogy azok miképpen változnak. Tehát éppen úgy, ahogy rendszeresen át kell értékelnünk az elérni kívánt eredményeinket és céljainkat a XI. fejezetben rendszerezettek szerint, időről időre felül kell vizsgálnunk a legnagyobb motivációkat jelentő értékeinket is. A visszaigazolási folyamatok áttekintésének egy másik módja az, ha megfigyeljük, hogy a folyamatok hozzáférhetők-e egy elfogadható időtartamon belül elérhető szinten. Tekintsünk példaként két most érettségizett fiatalt, akik elindulnak az életben. Egyiküknek a siker stabil családot, évi 40 ezer dolláros fizetést nyújtó munkahelyet, 100 ezer dollár értékű házat és fizikai egészséget jelent. A másik fiatalnak az jelenti a sikert, ha nagy családja, évi 240 ezer dolláros jövedelme, 2 millió dollárt érő otthona, atletikus testalkata, sok barátja, professzionális amerikaifutball-csapata és egy saját sofőr által vezetett Rolls Royce gépkocsija van. Az égben járó, magasröptű célok rendben vannak, amennyiben előnyünket szolgálják. Önmagam számára természetesen nagy célokat tűztem ki, és annak eredményeként, hogy létrehoztam a nagy céloknak megfelelő belső reprezentációkat, ki is tudtam alakítani a céljaimat szolgáló magatartási formákat. De éppen úgy, ahogy a célok és az értékek változnak, változnak a visszaigazolási folyamatok is. Az emberek elégedettebbek, ha elérendő közbenső célokat is találnak. Ezek visszajelzésként szolgálnak, és a boldogulást mutatják, illetve azt, hogy 332
megvalósíthatók az álmok. Vannak olyanok, akiket teljes mértékben ösztönöz az atletikus testalkat elérése, a 2 millió dollár értékű ház, a futballcsapat és egy Rolls Royce megszerzése. Lehet, hogy mások azt tekintik először sikernek, ha teljesítenek egy 10 kilométeres futóversenyt, rendszeresen végeznek testedzést, megváltoztatják az étkezési szokásaikat, szert tesznek egy 100 ezer dolláros házra, illetve ha szeretetteljes kapcsolatban vagy családban élnek. Egy ilyen eredmény elérése után új célokat tűzhetnek ki. Továbbra is törekedhetnek a pazarabb álmok megvalósítására, de lehet, hogy az első célok elérése után nagyobb elégedettséget éreznek majd. A visszaigazolási folyamat egy másik aspektusa a specifikusság. Ha Ön nagy jelentőséget, értéket tulajdonít a romantikus kapcsolatoknak, mondhatja, hogy visszaigazolási folyamata az, ha jó párkapcsolata van egy vonzó és szerető nővel (vagy férfival). Ez egy olyan méltányos cél, amelyért érdemes küzdeni. Még az is lehet, hogy jó elképzelése van azokról a külsődleges és személyes vonásokról, tulajdonságokról, amiket a legjobban szeretne a partnerében megtalálni. Ez is rendben van. Másvalakinek az jelentheti a visszaigazolást, ha fergeteges viszonyt folytat egy szőke, kékszemű Playboy-nyuszival, akinek legalább 100-as mellbősége van, és rendelkezik egy lakással a manhattani Fifth Avenue-n, valamint hatszámjegyű jövedelmmel. Csakis ezek a szubmodalitások elégítenék ki őt. Semmi rossz nincs abban, ha van célunk, de a potenciális csalódás mértéke igen nagy, ha értékeinket egy túlságosan konkrét, specifikus képhez kapcsoljuk. Ha így teszünk, kizárjuk azoknak az embereknek, dolgoknak vagy élményeknek a 99 százalékát, akik és amik kielégíthetnének minket. Ez nem jelenti azt, hogy az életben nem érhetünk el ilyen konkrét eredményeket – elérhetünk. Ha azonban a visszaigazolási formulánk rugalmasabb, könnyebben eleget tehetünk igazi vágyainknak vagy értékeinknek. Van itt egy közös szál: a rugalmasság jelentősége. Ne felejtsük el, hogy bármilyen környezetben, vonatkozásban, kontextusban az a rendszer a leghatékonyabb, amely a legnagyobb rugalmassággal és a legtöbb választási lehetőséggel rendelkezik. Elengedhetetlen, hogy fejben tartsuk: az értékek elsődleges fontosságúak számunkra, viszont elsődlegességüket az alkalmazott visszaigazolási folyamatokkal reprezentáljuk. Választhatunk olyan térképet a világról, amely annyira körülményes és bonyolult, hogy szinte garantálja a frusztrációt, a csalódásokat. Sokan ezt tesszük. Azt mondjuk, hogy a siker pontosan ilyen, egy jó kapcsolat pedig pontosan olyan. Ha viszont minden rugalmasságot kiveszünk a rendszerből, a legbiztosabb úton fogunk haladni a csalódás felé. A legfogósabb kérdések, amelyekkel az embereknek boldogulniuk kell, általában összefüggenek az értékeikkel. Néha előfordul, hogy két olyan különböző érték, mint a szabadság és szeretet, ellenkező irányokba húz minket. A szabadság jelentheti annak képességét, hogy bármikor bármit megtehetünk. A szeretet jelentheti azt, hogy egyetlen személynek kötelezzük el magunkat. A legtöbben már éreztük az ezekkel a dolgokkal kapcsolatos belső konfliktust, ami egyáltalán nem nevezhe333
tő kellemesnek. Rendkívül lényeges azonban, hogy tudjuk, melyek a legfontosabb értékeink, hogy megválaszthassuk a fenti értékeket támogató magatartási formáinkat. Ha ezt nem tesszük meg, később fogjuk megfizetni az érzelmi árat azért, mert korábban nem támogattuk azt, ami hitünk szerint a legfontosabb az életünkben. Az értékrendünkben magasabban elhelyezkedő értékekhez kötődő magatartási formák hatástalanítják, törlik a rangsorban alacsonyabban lévő értékekhez kapcsolódó magatartási mintákat. Nincs annál csüggesztőbb érzés, mint amikor az erőteljes és fontos értékek ellentétes irányokba húzzák az embert. Az ilyen állapot nagyon erős inkongruens érzéseket vált ki. Ha az inkongruens állapot elég hosszú ideig áll fenn, még egy kapcsolatot is tönkretehet. Cselekedhetünk az egyik tekintetben – például élünk a szabadságunkkal – úgy, hogy azzal romboljuk a másik érték által képviselt területet. Megpróbálhatunk alkalmazkodni – vagyis elfojtani a szabadság iránti belső ösztönzésünket – oly módon, hogy a kapcsolatban frusztráltak és rombolók leszünk. Vagy, mivel csak kevesen nézünk igazán szembe az értékeinkkel és értjük meg őket igazán, esetleg csupán általános frusztráltságot és kényelmetlen, szorongásos állapotot érzünk magunkban; ezt követően hamarosan minden tapasztalatunkat ezeken a negatív állapotainkon keresztül szűrjük át, mígnem ezek az állapotok részünkké válnak, majd megjelennek az elégedetlenség érzései, amelyeket túlzott evéssel, dohányzással és hasonló pótcselekvésekkel igyekszünk enyhíteni. Ha nem vagyunk tisztában az értékek működési módjával, nehéz előállni bármiféle elegáns kompromisszummal. Ha viszont értjük, miként működnek értékeink, nem szükséges zátonyra futtatni a párkapcsolatunkat vagy erőszakkal visszafojtani szabadságvágyunkat. Megváltoztathatjuk a visszaigazoló bizonyítékot. Amikor Ön középiskolás volt, talán az jelentette az Ön számára a szabadságot, ha megpróbálta utánozni X. Y. ügyeletes sztár szexuális életét. De talán egy szeretetteljes kapcsolat megadja mindazt a kényelmet, mindazokat az erőforrásokat és örömöket, amelyek együtt jóval nagyobb valódi szabadságot testesítenek meg, mint az, ha rögtön az ágyba ugorhatunk bárkivel, akivel egy bárban megismerkedünk. Ez lényegében egy tapasztalatnak az oly módon való átkeretezési folyamata, ami által kongruens állapotot hozható létre. Esetenként az inkongruens állapot nem magukból az értékekből származik, hanem a különböző értékekre vonatkozó visszaigazoló bizonyítékokból. A sikernek és a spiritualitásnak nem kell inkongruens állapotot létrehoznia. Lehetünk nagyon sikeresek, és emellett élhetünk gazdag spirituális életet is. De mi van olyankor, amikor a siker visszaigazoló bizonyítéka az, ha van egy pompás kastélyunk, míg a spiritualitás visszaigazoló bizonyítéka az egyszerű, szerény, puritán életforma? Ilyenkor vagy a visszaigazoló bizonyítékokat kell ismét definiálnunk, vagy át kell keretezni az észlelési módunkat. Ha nem ezt tesszük, belső konfliktusokkal teli életre kárhoztathatjuk magunkat. Hasznos lehet, ha emlékezünk arra a meggyőződési rend334
szerre, amit W. Mitchell alkalmaz annak érdekében, hogy támogassa önmagát egy gazdag és boldog élet fenntartásában a korlátozónak tűnő körülmények ellenére. Semmilyen két tényező között nem áll fenn abszolút kapcsolat. Ez az ő esetében arra vonatkozik, hogy a testi bénultság állapota nem jelenti azt, hogy boldogtalannak kellene lennie. Ha sok pénzünk van, az nem jelenti azt, hogy nem vagyunk spirituálisak, és az egyszerű, puritán életforma sem jelenti szükségszerűen azt, hogy valaki spirituális érdeklődésű. Az NLP biztosítja az eszközöket a legtöbb tapasztalat struktúrájának olyan formában való megváltoztatásához, hogy azok kongruens állapotot teremtsenek. Dolgoztam egyszer egy férfivel, akinek volt egy sokak számára nyilván nem ismeretlen problémája. Szeretetteljes állandó kapcsolata volt egy nővel. Ugyancsak fontos szempont volt számára az is, hogy szexuálisan vonzó legyen, és kapcsolatai legyenek más nőkkel is. Amikor egy vonzó nőtől szexuális jelzéseket kapott, mindig bűnösnek érezte magát az állandó kapcsolatához fűződő fontos érzései miatt. Amikor találkozott egy vonzó nővel, a vonzerővel kapcsolatos szintaxisa a következőképpen működött. Amikor meglátott egy ilyen nőt (Vk), valamit mondott magában (Abd): „Ez a nő ennivaló, és engem akar.” Ez egy olyan érzéshez vagy vágyhoz vezetett, amit végigvitt magában (Kb). Néha a vágy valósággá vált, és cselekvéshez vezetett (Kk). Viszont mind a vágy, mind a nyomában megjelenő esetleges romantikus kalandok komoly konfliktusokba keveredtek az erős monogám kapcsolat iránti igényével, amelyre mélységesen vágyott. Megtanítottam neki, hogy egészítse ki egy új összetevővel a stratégiáját, amely korábban ez volt: Vk–Abd–Kb–Kk. A következőképpen állítottam fel a stratégiáját: miután meglátott egy nőt (Vk), és azt mondta magában: „Ez egy gyönyörű nő, és engem akar” (Abd), belehelyeztem a stratégiába ezt a további auditív belső kifejezést: „És szeretem azt a nőt, aki az állandó partnerem.” Majd megkértem őt, képzelje el azt a nőt, akivel kapcsolata van, amint a hölgy teljes szeretetével rámosolyog és nézi őt (Vb); ez egy új kinesztetikus belső érzést hozott létre a férfi számára, olyan érzést, amelynek hatására szeretetet érzett állandó partnernője iránt. Ismétlésekkel erősíttettem meg benne az új stratégiát, ami arra késztette a férfit, hogy amikor meglát egy számára vonzó hölgyet, egyszerűen ezt mondja magában: „Ez egy gyönyörű nő, és engem akar”, majd rögtön ezután szerető hangon mondja el az új auditív belső elemet: „És szeretem azt a nőt, aki az állandó partnerem”. Ezután jelenítse is meg a partnerét, amint szeretettől sugárzóan rámosolyog. Sok-sok alkalommal elvégeztettem a férfival ezt a stratégiai lépéssort, a „Huss!” mintához hasonlóan, egészen addig, amíg az nem rögzült annyira, hogy minden alkalommal, amikor egy vonzó hölgy megjelent, azonnal és automatikusan végigmenjen ezen az új mintán. Az új stratégia lehetővé teszi, hogy barátunknak ne kelljen lemondania semmiről. A régi stratégiája egyszerre két irányba húzta őt, ami nagy terhet rótt a stabil kapcsolatára. Ha csak azt a vágyát fojtottuk volna el, hogy vonzónak érezhesse 335
magát, frusztrált állapotba és konfliktusba kényszerítettük volna. Az új stratégia viszont lehetővé teszi, hogy hozzájusson a vonzerejéből adódó pozitív érzésekhez, amelyekre szüksége van, miközben kiiktatja az állandó kapcsolatát veszélyeztető konfliktust. Most már minél több vonzó nőt lát, annál inkább úgy érzi, hogy szereti az állandó partnernőjét. Az értékek alkalmazásának leghatékonyabb módját az jelenti, ha beépítjük őket a metaprogramokba önmagunk és mások ösztönzésének és megértésének érdekében. Az értékek töltik be a végső szűrő szerepét. A metaprogramok a legtöbb észlelésünket, érzékelésünket, illetve ezeken keresztül a magatartásunkat irányító operatív minták. Ha tudjuk, hogyan használjuk együtt ezt a két tényezőt, képesek leszünk kialakítani a legpontosabb motivációs mintákat. Egy alkalommal együtt dolgoztam egy fiatalemberrel, aki annyira felelőtlen volt, hogy szüleit az őrületbe kergette. A problémát az jelentette, hogy teljes egészében a pillanatban élt, anélkül, hogy törődött volna ennek következményeivel. Ha úgy alakult, hogy egész éjszakára kimaradt, nem érezte, hogy felelőtlen lenne. Inkább a közvetlenül előtte lévő dolgokra reagált (amelyek felé közelített), és nem foglalkozott cselekedeteinek következményeivel (amelyektől el kellett volna távolodnia). Amikor találkoztam ezzel a fiatalemberrel, és beszélgettem vele, előhívtam a metaprogramjait. Megtudtam, hogy közelít a dolgok felé és szükségből cselekszik. Majd elkezdtem előhívni az értékeit. Kiderült, hogy számára a három legfontosabb érték a biztonság, a boldogság és a bizalom. Ezek voltak a fő dolgok, amelyekre az életben szüksége volt. Illeszkedéssel és tükrözéssel kialakítottam vele az összhangot. Majd tökéletesen kongruens módon elkezdtem magyarázni, miképpen ássák alá a magatartási formái mindazokat a dolgokat, amelyeknek a legnagyobb értéket tulajdonította. Éppen akkor érkezett haza két teljes napi távollét után, amire nem kért engedélyt a szüleitől, akik persze a végsőkig kétségbeestek. Elmondtam neki, hogy a szülei elvesztik minden türelmüket, és a magatartása tönkreteszi mindazt a biztonságot, boldogságot és bizalmat, amit a családja nyújt a számára. Ha továbbra is ezt az utat akarja járni, olyan helyen fogja találni magát, ahol se biztonság, se boldogság, se pedig bizalom nem lesz. Ez a hely a börtön lehet. Vagy egy javítóintézet. De ha nem elég felelősségteljes ahhoz, hogy otthon éljen, a szüleinek el kell őt küldeniük egy olyan helyre, ahol valaki más felel majd érte. Tehát bemutattam neki egy olyan lehetőséget, amitől eltávolodhat, egy kilátást, ami teljesen ellentétes az értékeivel. (A legtöbb ember, ha rendes körülmények között közelít valami felé, távolodni fog attól, hogy elveszítsen egy számára fontos értéket.) A következő lépésben bemutattam neki egy vidámabb alternatívát, ami felé közelíthetett. Konkrét feladatokkal láttam el, amelyek a szülei számára visszaigazolásként szolgálhattak annak megállapítására, hogy képesek-e továbbra is megadni a biztonságot, a boldogságot és a bizalmat, amelyek annyira fontosak neki. Minden 336
este tíz órára otthon kellett lennie. Egy héten belül munkát kellett találnia. Otthon mindennap el kellett végeznie a kötelességeit. Azt mondtam neki, hogy két hónap múlva megnézzük, mennyit fejlődött, és ha tartja magát a megállapodásokhoz, szülei bizalma nőni fog – és ezzel együtt nőhet az a támogatás is, amit a személyes boldogsága és biztonsága terén élvezhet. Világossá tettem a számára, hogy ezek mind szükséges dolgok, amelyek felé most rögtön el kell indulnia. Ha egyszer megszegi a megállapodást, akkor azt tanulási tapasztalatnak tekintenénk. Ha kétszer szegi meg a megállapodást, figyelmeztetést kap. A megállapodás háromszori megszegése után pedig mennie kell. Azt tettem tehát, hogy célokat tűztem ki számára, amelyek felé rögtön elindulhat annak érdekében, hogy fenntarthassa és jobban élvezhesse az általa fontosnak tartott értékeket. A múltban egyszerűen nem a megfelelő célok felé közelített, amelyek támogatták volna a szüleivel való kapcsolatot. Azt is egyértelművé tettem számára, hogy ezekre a változásokra mindenképpen szükség van, és egy nagyon konkrét visszaigazoló bizonyítékot jelöltem ki, amelyre figyelnie kell. Amikor legutoljára hallottam róla, még mindig úgy viselkedett, mint egy mintagyerek. Értékei és metaprogramjai együtt biztosították a leghatékonyabb, végső motivációs eszközt. Módszert adtam neki, amellyel létrehozhatja azt a biztonságot, boldogságot és bizalmat, amelyre szüksége van. „Aki ismeri az embereket, az okos; aki ismeri önmagát, az bölcs. Aki másokat legyőz, az erős; aki önmagát legyőzi, az hatalmas.” Lao-ce:Tao Te King
Azt hiszem, látható, mekkora hatással bírnak az értékek, és milyen értékes eszközként alkalmazhatók a változásokban. Mostanáig az értékeink szinte teljes egészében a tudatalatti szintjén fejtették ki hatásaikat. Most viszont már rendelkezünk a képességgel, hogy megértsük és a pozitív változtatatás érdekében felhasználjuk őket. Volt idő, amikor nem tudtuk, mi az atom, ezért nem is tudtuk kihasználni félelmetes erejét. Az értékek tanulmányozása hasonló hatással van ránk. Azáltal, hogy a tudatosság szintjére hozzuk őket, olyan eredményeket érhetünk el, mint korábban soha. Olyan gombokkal játszadozhatunk, amelyekről korábban még azt sem tudtuk, hogy léteznek. Ne felejtsük el, hogy az értékek meggyőződési rendszerek, amelyeknek globális hatásai vannak. Így az értékek megváltoztatásával – akár a konfliktusok kiküszöbölése, akár a pozitív értékek erejének növelése tekintetében – mélyreható változásokat tudunk létrehozni egész életünkben. Ahelyett, hogy kellemetlenül éreznénk magunkat olyan értékrendi konfliktusok miatt, amelyeket a múltban nem is igazán értettünk meg, most már láthatjuk, mi megy végbe önmagunkban, illetve önmagunk és mások között, és új eredmények felé 337
vehetjük az irányt. Ezt sokféle módon tehetjük meg. Átkeretezhetjük a tapasztalatot, hogy az a leghatékonyabb legyen. Megváltoztathatjuk a visszaigazoló bizonyítékainkat azok szubmodalitásainak átalakításával, ahogy azt az egész könyv során is tettük. Amikor az értékek konfliktusba kerülnek egymással, a valódi konfliktust gyakran egy, a sokféle visszaigazoló bizonyíték között megjelenő konfliktus jelenti. A képet és a hangot le tudjuk kapcsolni, illetve halkítani úgy, hogy a konfliktust észrevehetetlenné tegyük. Bizonyos esetekben még magukat az értékeket is megváltoztathatjuk. Ha egy bizonyos értékünket szeretnénk magasabb helyen látni az értékrendünkben, megváltoztathatjuk a szubmodalitásait úgy, hogy az adott érték jobban hasonlítson az értékrend csúcsán lévőkhöz. A legtöbb esetben sokkal könnyebb és hatásosabb a szubmodalitásokkal foglalkozni, de úgy vélem, látható, mennyire erőteljesek lehetnek ezek a technikák. Így megváltoztathatjuk az értékek fontossági szintjét azáltal, hogy megváltoztatjuk azt a módot, ahogy az értékeket elménk felé közvetítjük, bemutatjuk. Volt egy férfi, akinek tanácsot adtam, és akinek az elsőszámú értéke a hasznosság volt. A szeretet a kilencedik volt a ranglétrán. El lehet képzelni, hogy egy ilyen értékrend birtokában mennyi olyan dolgot tett, amelynek révén nem épített ki túlságosan nagy összhangot más emberekkel. Megállapítottam, hogy az elsőszámú értékét, a hasznosságot egy nagyméretű, nagyon világos képként, jobb oldalra eltolva reprezentálta magának, és bizonyos tónust is társított hozzá. Miután összehasonlítottam ezt a reprezentációs módot azzal, ahogy egy sokkal hátrább rangsorolt értéket, a szeretetet, reprezentálta (sokkal kisebb fekete-fehér képként, amelyet máshol, alacsonyabban helyezett el, és amely sötétebb, komorabb és fókuszálatlan volt), csupán annyit kellett tennem, hogy a hátrább rangsorolt érték szubmodalitásait pontosan olyanná tegyem, amilyenek az elsőszámú értéké voltak, és hogy az elsőszámú érték szubmodalitásait olyanná változtassam át, mint amilyenek a hátrább rangsorolt értéké voltak, majd létrehozzak egy „Huss!” mintát a rögzítéshez. Ezen a módon megváltoztattuk azt, ahogy az értékeivel kapcsolatban érzett; megváltoztattuk az értékrendjét. A szeretet lett az elsőszámú értéke. Ez gyökeresen megváltoztatta a világszemléleti módját, azt, hogy mi a legfontosabb a számára, és ezen keresztül tartósan hatást gyakorolt cselekvésének jellegére is. Az értékrend megváltoztatásának rendkívül jelentős következményei is lehetnek, amelyek esetleg nem mutatkoznak meg azonnal. Általában az a legjobb, ha első lépésként feltárjuk az adott személy visszaigazoló bizonyítékát, és megváltoztatjuk szemléletét azzal kapcsolatban, hogy elérte-e már a kitűzött értékeket, s csak ezt követően látunk hozzá a fontossági ranglétra átrendezésének. Azt hiszem, látható, hogy milyen módon bizonyulhat ez a dolog értékesnek egy magánéleti kapcsolatban. Tételezzük fel, hogy egy személy elsődleges értéke a vonzerő, a másodk a becsületes, egyenes kommunikáció, a harmadik a kreativitás és a negyedik a tisztelet. Két megközelítési módja van annak, hogy ugyanebben a kapcsolatban létrehozzuk a megelégedettség érzését. Az egyik az lenne, hogy a tisz338
teletet tesszük meg elsőszámú értéknek, és a vonzerőt helyezzük a negyedik helyre. Ezen az úton egy olyan személy esetében, aki már nem vonzódik a partneréhez, a vonzerőt a partnernője iránt érzett tiszteletéhez képest kevésbé fontossá tehetjük. Mindaddig, amíg a férfi úgy érzi, tiszteli partnernőjét, azt érezné, hogy az elsődleges igénye teljesül. Egyszerűbb és kevésbé drasztikus megoldási mód lenne az, ha meghatároznánk a férfi arra vonatkozó visszaigazoló mércéjét, hogy minek alapján talál valakit vonzónak. Mit kell ehhez látnia, hallania, éreznie? Majd vagy meg kell változtatni az adott vonzerő-stratégiát, vagy rá kell venni a férfit, hogy beszélje meg partnerével, mire van szüksége ahhoz, hogy ez az értéke érvényesüljün. A legtöbbünknek vannak olyan értékei, amelyek ellentmondásban állnak egymással. El akarunk menni valahová, és óriási eredményeket produkálni a világban, miközben lazítani akarunk a tengerparton; időt akarunk tölteni a családunkkal, miközben keményen akarunk dolgozni, hogy munkánkban sikeresek legyünk. Biztonságot, ugyanakkor izgalmat akarunk. Valamilyen mértékű értékrendi konfliktus elkerülhetetlen – de ez is hozzátartozik azokhoz a dolgokhoz, amelyek gazdagítják az életet. A probléma akkor jelentkezik, amikor alapvető értékek más-más irányokba akarnak vinni minket. Miután elolvasta ezt a fejezetet, vizsgálja meg az értékrendjét és a visszaigazoló mércéit, hogy kiderítse, hol vannak konfliktusok. Ezek egyértelmű feltárása az első lépés a feloldásuk felé. Az értékek elsődleges fontosságúak mind a társadalom, mind az egyék számára. Az Egyesült Államok elmúlt néhány évtizedének a története az értékek fontosságának és változékonyságának szövevényes tanulmánya. Mi volt a hatvanas évek nagy felfordulása, ha nem egy kataklizmaszerű példája az értékek konfliktusának? A társadalom egy óriási és lármás szegmense teljesen váratlanul olyan értékeket kezdett vallani, amelyek gyökeres ellentétben álltak a társadalomnak – mint egésznek – az értékeivel. Országunk leginkább ápolt és becsben tartott értékei közül többet – a hazaszeretetet, a családot, a házasságot, a munkaetikát – hirtelen megkérdőjelezték. Ennek az eredménye a társadalmi elbizonytalanodás (inkongruencia) és felfordulás időszaka lett. A mostani és az akkori helyzet között két fő különbség van. Az egyik az, hogy a hatvanas évek fiataljainak legtöbbje új és pozitívabb módokat talált értékeik kifejezésére. A hatvanas években valaki esetleg úgy gondolhatta, hogy a szabadságot az jelenti, ha kábítószert használ és hosszú hajat növeszt. Manapság ugyanaz az ember úgy érezheti, hogy ugyanazon eredmény elérésének a leghatékonyabb módja az, ha saját vállalkozást hoz létre és irányítani tudja az életét. A másik különbség, hogy megváltoztak az értékeink. Amikor megvizsgáljuk az amerikai értékek terén az elmúlt évtizedekben bekövetkezett fejlődést, valójában nem látjuk, hogy bármely konkrét értékcsoport győzedelmeskedett volna valamely másik értékcsoport fölött. Ehelyett azt látjuk, hogy eltérő értékek alakultak ki. A hazaszeretet és a családi élet vonatkozásában bizonyos tekintetben visszatértünk egyes hagyományos értékekhez. Más tekintetben sokat átvettünk a hatvanas évek értékeiből. Toleránsabbak 339
vagyunk, másfajta értékeket vallunk a nők és a kisebbségek jogaival, a produktív és a megelégedést nyújtó munkával kapcsolatban. Abban, ami kialakult, mindnyájunk számára van egy hasznos tanulság. Az értékek változnak, és az emberek is változnak. Csak azok az emberek nem változnak, akik már nem lélegeznek többé. Az a fontos tehát, hogy tudatában legyünk ennek az áramlatnak, és együtt haladjunk vele. Emlékszik azoknak a példájára, akik leragadnak egy cél mellett, majd rájönnek, hogy az már nem felel meg az értékeiknek? Különböző időpontokban sokan ugyanilyen helyzetben találjuk magunkat. Amit ezzel kapcsolatban tenni lehet, az az, hogy figyelmesen és aktívan sorra felismerjük az értékeinket és a hozzájuk kapcsolódóan kiépített visszaigazoló mércéinket. Mindnyájunknak bizonyos mértékű inkongruenciával kell együtt élnünk. Ez része emberi mivoltunk titokzatosságának. Éppen úgy, ahogy a társadalmak keresztülmennek olyan változási folyamatokon és időszakokon, mint amilyen például a hatvanas évek voltak, az emberek is átesnek hasonló periódusokon. Ha viszont tudjuk, mi történik, könnyebben meg tudunk birkózni a jelenséggel, és megváltoztathatjuk, amit módunkban áll. Ha érezzük a bizonytalanságot, de nem értjük az okát, gyakran folyamodunk nem megfelelő cselekvési formákhoz. Elkezdünk dohányozni, inni, vagy új szokásokat felvenni, csakhogy kezelni tudjuk a frusztrációt, amit nem értünk. Ezért az értékrendi konfliktusok kezelésének első lépését a konfliktusok megértése jelenti. A Siker Alapvető Receptje éppúgy igaz az értékekre nézve is, mint bármi másra. Tudnunk kell, mit akarunk – ismernünk kell elsődleges értékeinket és értékrendünket. Cselekednünk kell. Ki kell fejlesztenünk magunkban az érzékszervi érzékenységet, hogy tudjuk, mit értünk el. És ki kell alakítanunk a kellő rugalmasságot a változáshoz. Ha a jelenlegi magatartási formáink nincsenek összhangban az értékeinkkel, módosítani kell a magatartásunkat a konfliktus feloldása érdekében. Van egy utolsó szempont, amit érdemes megfontolni. Nem szabad elfelejtenünk, hogy mindnyájan állandóan modellezünk. A gyerekeink, az alkalmazottaink és az üzlettársaink állandóan, különböző módokon modelleznek minket. Ha hatékony modellek akarunk lenni, akkor a legfontosabb teendőnk, hogy erős értékeket és kongruens magatartást hozzunk létre. A magatartások modellezése fontos, de az értékek szinte minden mást fölülírnak. Ha kiállunk az elkötelezettség mellett, miközben életünk boldogtalanságot és ziláltságot tükröz, azok, akik modellként tekintenek ránk, az elkötelezettség fogalmát a zavaros és boldogtalan állapottal fogják összekapcsolni. Ha úgy állunk ki az elkötelezettség mellett, hogy közben életünk izgalmasságot és örömet tükröz, akkor olyan kongruens modellként szolgálunk, akiben összekapcsolódik az elkötelezettség és az öröm. Gondoljon azokra az emberekre, akik az Ön életében a legnagyobb hatással voltak Önre. Valószínű, hogy ezek a személyek a leghatékonyabb, legkongruensebb modellek voltak. Ők azok, akiknek az értékei és a magatartása a leginkább vibrá340
ló, ösztönző sikermodellként szolgált. A történelemben és az olyan vallási tárgyú könyvekben, mint a Biblia, a legfontosabb ösztönző erőt az értékek jelentik. Az ilyen könyvekben elbeszélt történetek és helyzetek mind modellek, amelyek bolygónkon az emberek többségének életét gazdagították és gazdagítják azáltal, hogy a bennük szereplő értékeknek nagy erőt és hatalmat tulajdonítanak. Egy személy értékeinek a feltárása egyszerűen abból áll, hogy megtaláljuk mindazokat a tényezőket, amelyek az illető számára a legfontosabbak. Ennek tudatában hatékonyabban ismerhetjük meg nemcsak az adott személy igényeit, hanem a sajátainkat is. A következő fejezetben megvizsgáljuk azt az öt dolgot, amellyel minden sikeres embernek szembe kell néznie, és amelyekkel foglalkoznia kell ahhoz, hogy alkalmazni tudja mindazt, amiről a könyvben eddig szó volt. Ezt az öt dolgot úgy hívom, hogy...
341
XIX. FEJEZET A GAZDAGSÁG ÉS A BOLDOGSÁG ÖT KULCSA
„Nem a körülmények teremtik az embert. Az ember teremti a körülményeket.” Benjamin Disraeli
Önnek már a kezében vannak azok az erőforrások, amelyekkel tökéletesen irányítani tudja az életét. Rendelkezik a képességgel azoknak a belső reprezentációknak a kialakításához és azoknak az állapotoknak a létrehozásához, amelyek sikerhez és hatalomhoz vezetnek. A képességgel való rendelkezés azonban nem mindig egyenlő annak használatával. Léteznek bizonyos tapasztalatok, amelyek időről időre erőforrások nélküli, lehangolt állapotokba juttatják az embert. Az úton vannak kanyarok, a folyón sebes folyású zúgók, amelyek újra és újra kelepcébe csalnak minket. Vannak élmények, tapasztalatok, amelyek következetesen meggátolják a kiteljesedést. Ebben a fejezetben szeretnék átnyújtani egy térképet, amelyen fel vannak tüntetve a veszélyes helyek, és mindaz, amit tudnunk kell ezeknek a veszélyeknek a legyőzéséhez. Ezeket a tudnivalókat a gazdagság és boldogság öt kulcsának nevezem. Ha Ön használni fogja mindazokat a képességeket, amelyekkel már rendelkezik, ha kiteljesedve azzá válik, amivé válhat, akkor meg kell értenie ezeket a kulcsokat. Előbbutóbb minden sikerre vágyó embernek meg kell értenie őket. Ha megérti, és következetesen, folyamatosan használja őket, életében a siker sziklaszilárd tényező lesz. Nemrégiben Bostonban jártam. Egyik este, egy szeminárium után tettem egy éjféli sétát a Copley tér környékén. Az épületeket nézegettem, amelyek között voltak modern felhőkarcolók, és olyan öreg építmények is, mint maga Amerika, amikor felfigyeltem egy férfira, aki előre-hátra dülöngélve, imbolygó mozdulatokkal éppen felém tartott. Úgy nézett ki, mintha már hetek óta az utcán élt volna. Bűzlött az alkoholtól, és láthatóan jó ideje nem borotválkozhatott.
342
Kitaláltam, hogy azért akar odajönni hozzám, hogy pénzt kérjen. Nos, amit az ember gondol, azt is kapja. Odajött, és megkérdezte: „Uram, tudna adni egy negyeddollárost?” Először azt kérdeztem magamtól, hogy meg akarom-e jutalmazni a viselkedését. Majd azt mondtam magamban, hogy nem akarom, hogy szenvedjen. Akárhogy is van, egy negyeddolláros igazán semmiség. Így arra gondoltam, hogy a legkevesebb, amit tehetek, az, ha kicsit megleckéztetem. „Egy negyeddollárost? Azt akar, egy negyeddollárost?” – kérdeztem tőle. – „Csak egy negyeddollárost” – mondta. Belenyúltam hát a zsebembe, kivettem belőle egy negyeddollárost, és így szóltam: „Az élet bármilyen árat megad, amit kérünk tőle.” A fickó döbbenten nézett, aztán eltántorgott. Amint figyeltem, ahogy elmegy, a sikeres és a lecsúszott emberek közötti különbségeken gondolkodtam. Felmerült bennem, hogy mi a különbség kettőnk között. Az én életem miért olyan örömteli, hogy bármit megtehetek, amit akarok, akkor, amikor akarom, ott, ahol akarom, azzal, akivel akarom, és annyiszor, ahányszor csak akarom? Az az ember talán hatvanéves lehet, az utcán él és negyeddollárosokat kunyerál. Isten eljött, és azt mondta „Robbins, te jó gyerek vagy. Élheted álmaid életét”? Nem valószínű. Adott nekem bárki is jobb erőforrásokat vagy nagyobb előnyöket, mint másnak? Nem hinném. Én is voltam egyszer szinte ugyanolyan rossz helyzetben, mint ez a fickó, bár nem ittam annyit és nem aludtam az utcán. Úgy gondolom, hogy a különbség egyik része az, amit mondtam neki – vagyis, hogy az élet mindent megad, amit csak kérünk tőle. Ha egy negyeddollárost kérünk, azt kapunk. Ha fergeteges örömet és sikert kérünk, azt is megkapjuk. Mindaz a tudás, amire szert tettem, azt a meggyőződést erősíti bennem, hogy amennyiben megtanuljuk irányítani az állapotainkat és a magatartásunkat, bármit megváltoztathatunk. Megtanulhatjuk, hogy mit kérjünk az élettől, és biztosak lehetünk abban, hogy meg is kapjuk. A bostoni esetet követő hónapokban több hajléktalannal is találkoztam. Kérdeztem őket az életükről és arról, hogy kerültek a mostani állapotukba. Kiderült, hogy az ő életükben és az enyémben hasonló kihívások jelentkeztek. A különbség abból adódott, hogy miképpen kezeltük azokat a kihívásokat. „Amilyen szavakat kimondasz, hasonlóakat fogsz hallani.”* görög közmondás
Hadd osszam meg Önnel azt az öt dolgot, amit a sikerhez vezető úton útjelző táblaként kell használnunk. Semmiféle mélyenszántó vagy nehezen érthető gondolat nincs ezekben. Viszont teljességgel nélkülözhetetlenek és fontosak. Ha tökéletesen elsajátítja a használatukat, korlátok nélkül bármit megtehet. Ha nem használja *Ehhez a közmondáshoz talán az a magyar közmondás áll a legközelebb, amely így szól: „Amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten”. (a ford.)
343
őket, máris behatárolta, milyen magasra juthat. A megerősítés és a pozitív gondolkodás jelentik a kezdetet, de korántsem a teljes megoldást. A fegyelem nélküli megerősítés az illúzió kezdete. A fegyelemmel párosuló megerősítés csodákat művel. Lássuk tehát a gazdagság és a boldogság megteremtésének első kulcsát! Meg kell tanulnia a frusztráció kezelését. Ha azzá akar válni, aki válhat Önből, ha azt akarja tenni, amit tehet, hallani, amit hallhat, látni, amit láthat, akkor meg kell tanulnia, miképpen kell kezelni a frusztrációt.* A frusztráció megöli az álmokat. Állandóan ez történik. A frusztráció a pozitív magatartást negatívvá, az erőt adó, pozitív állapotot pedig nyomorúságos állapottá képes változtatni. A legrosszabb dolog, amit egy negatív állapot tesz, az, hogy kiírtja az önfegyelmet. És amikor a fegyelem tovatűnt, vágyott eredményeinknek is búcsút inthetünk. A tartós siker fenntartása érdekében tehát meg kell tanulni, hogy milyen módon fegyelmezhetjük meg frusztrációnkat. Hadd mondjak valamit. A siker kulcsa az erős frusztráció. Nézzük meg bármelyik nagy sikert, azt fogjuk látni, hogy jelen van egy erőteljes frusztráció is valahol a közelben. Az, aki ezzel kapcsolatban mást mond, semmit nem tud az eredmények eléréséről. Az embereknek két típusa van – azok, akik kezelik a frusztrációt, és azok, akik azt kívánják, bárcsak kezelték volna. Van egy Federal Express nevű vállalat. A céget egy Fred Smith nevű fickó indította el, és egy több millió dollár forgalmú üzleti vállalkozást épített fel frusztrációhegyekből. Miután létrehozta a vállalkozást, és beleölte minden pénzét, abban reménykedett, hogy naponta körülbelül 150 csomagot fog szállítani. Ehelyett tizenhatot szállított, és ebből öt olyan volt, amit a vállalkozás küldött az egyik alkalmazott otthonába. Innen kezdve a dolgok még rosszabbul alakultak. Az alkalmazottak időnként kis vegyesboltokban váltották be készpénzre a fizetési csekkjeiket, mert nem volt pénzalap a csekkek fedezetére. Sokszor a bérelt szállító repülőgépeket is visszavette a tulajdonosuk, és néha eladásokból is elő kellett teremteni bizonyos bevételt naponta ahhoz, hogy tovább tudjanak működni. A Federal Express ma már egy milliárdos forgalmú vállalat. Az egyetlen ok, amely miatt még mindig talpon van, az, hogy Fred Smith képes volt kezelni a rengeteg frusztrációt. Nagyon jól megtérül, ha képesek vagyunk kezelni a frusztrációt. Ha valaki csődbe megy, annak oka valószínűleg az, hogy nem kezel túl nagy mennyiségű frusztrációt. Azt mondjuk „Nos, tönkrementem, és ezért vagyok frusztrált.” Csakhogy a dolgot fordítva kell nézni! Ha több frusztrációt kezeltünk volna, gazdagok lennénk. A biztos és a bizonytalan pénzügyi helyzetű emberek közötti fő különbséget az jelenti, hogy milyen módon kezelik a frusztrációt. Nem vagyok elég érzéketlen ahhoz, hogy azt állítsam, hogy a szegénységnek nem kell óriási frusztrációkkal szembenéznie. Én azt mondom, hogy a szegénység azzal kerülhető el, ha valaki egyre több és több frusztrációt vállal mindaddig, amíg sikerrel nem jár. Az emberek azt mondják: „A tehetős embereknek semmi problémájuk nincs.” Ha eleget vállalnak, * Frusztráció: csalódottság érzése, kudarcélmény, a problémák miatti vívódás. (a ford.)
344
bizonyára több problémájuk van. Viszont tudják, hogyan kezeljék a problémákat, hogyan álljanak elő új stratégiákkal, új alternatívákkal. Ne feledjük, hogy a gazdagság nemcsak pénz kérdése. Egy fantasztikus kapcsolatban is vannak problémák és kihívások. Ha valaki nem akar problémákat, akkor egyáltalán nem szabad kapcsolatokat kezdeményeznie. A nagy sikerhez vezető úton nagy frusztrációkkal kell megküzdeni – ez igaz az üzleti világra, a párkapcsolatokra és általában az életre. A legnagyobb ajándék, amit az Optimális Teljesítmény Technikák® nyújtanak nekünk, az, hogy megtanítják, hogyan kell a frusztrációt hatásosan kezelni. Azokat a dolgokat, amelyek eddig rendszerint frusztrációt okoztak, be kell azonosítanunk, majd úgy kell programoznunk őket, hogy lelkesítő izgatottságot idézzenek elő. Az olyan eszközök, mint az NLP, nemcsak pozitív gondolkodásból állnak. A pozitív gondolkodással az a baj, hogy gondolnunk kell rá – és mire eljutunk idáig, gyakran már túl késő megtenni, amit akarunk. Az NLP módszert kínál, amellyel a stresszt lehetőséggé alakíthatjuk át. Már tudjuk, hogyan kell bánnunk az egykor depressziót okozó képekkel, milyen módon zsugoríthatjuk össze és tüntethetjük el, vagy változtathatjuk át őket eksztázist eredményező képekké. Ezt nem nehéz megtenni. Már tudjuk, hogyan kell. Lássunk egy kétlépéses formulát a stressz kezelésére! 1. lépés: Ne aggódjunk a jelentéktelen dolgok miatt! 2. lépés: Ne feledjük, minden dolog jelentéktelen! Minden sikeres ember megtanulja, hogy a siker a frusztráció túloldalán van elrejtve. Sajnos vannak, akik nem jutnak át a másik oldalra. A céljaikat el nem érőket általában megállítja a frusztráció. Ők azok, akik hagyják, hogy a frusztráció meggátolja azoknak a szükséges lépéseknek a megtételét, amelyek segítenék őket vágyott céljuk elérésében. Ezen az úttorlaszon úgy lehet átjutni, ha végigszántunk a frusztráción, minden akadályt olyan visszajelzésnek tekintünk, amelyből tanulni lehet, és kitartóan haladunk előre. Kétlem, hogy találnánk olyan sikeres embert, aki nem tapasztalta meg ezt a helyzetet. Nézzük a második kulcsot. Meg kell tanulnia az elutasítások kezelését. Amikor ezt egy szemináriumon mondom, érzem, ahogy megváltozik a teremben ülők fiziológiája. Van az emberi nyelvben még egy olyan szó, amely erősebb fájdalmat képes okozni, mint a rövidke „nem”? Ha Ön az értékesítés területén dolgozik, talán tudja, mi a különbség a 100 ezer dolláros és a 25 ezer dolláros bevétel előteremtése között. A fő különbséget annak megtanulása jelenti, hogy miképpen kell úgy kezelni az elutasítást, hogy az elutasításból adódó félelem többé már ne gátolja a cselekvést. A legjobb üzletkötők azok, akiket a legtöbbször utasítanak el. Ők azok, akik bármennyi „nem”-et elviselnek és ösztönzésként fognak fel arra, hogy továbbhaladjanak a következő „igen” felé. A mi kultúránkban az emberek számára az jelenti a legnagyobb problémát, hogy nem tudják kezelni a „nem” szót. Emlékszik arra a kérdésre, amit korábban feltettem? Mit tenne, ha tudná, hogy nem vallhat kudarcot? Gondolkodjon el most 345
erről. Ha tudná, hogy nem vallana kudarcot, megváltoztatná-e a magatartását? Megtalálná annak a lehetőségét, hogy pontosan azt tegye, amit tenni akar? Akkor mi tartja vissza attól, hogy megtegye? Az a picike „nem” szócska. Ahhoz, hogy boldogulhasson, meg kell tanulnia, hogyan birkózzon meg az elutasítással, és hogyan kell az elutasítást megfosztani minden erejétől és hatalmától. Egyszer egy magasugróval dolgoztam. Olimpiai válogatott sportoló volt, de már eljutott arra a pontra, ahol a saját szintjét sem tudta többé megugrani. Amikor figyeltem, hogyan ugrik, azonnal láttam, mi a baj. Természetesen leverte a lécet, és érzelmileg őrlődni kezdett. Minden egyes elhibázott ugrásból nagy hűhót csapott. Odahívtam magamhoz, és azt mondtam neki, hogy amennyiben velem akar dolgozni, soha többé ne tegye ezt. Az egészet kudarcként raktározta el magában. Olyan üzenetet küldött az agyának, melynek hatására az agy felerősítette a kudarc képét, amely így ott lebegett előtte minden következő ugrásánál. Minden alkalommal, amikor ugrott, az agya jobban figyelt a kudarcra, mint arra, hogy erőforrásos állapotban legyen a siker érdekében. Az mondtam neki, hogy ha újra leveri a lécet, mondja azt magában, hogy „Aha!”. Ez már egy másfajta reakció a @#&*@!%*!!! helyett. Egy újfajta kudarc. Vissza kell juttatnia magát egy erőforrásos állapotba, és újra meg kell próbálnia a dolgot. Három ugrással később már jobb teljesítményt nyújtott, mint a megelőző két évben. Nem kell sok a változáshoz. A hét láb és a hat láb négy hüvelyk közötti különbség csak tíz százalék. Magasságban nem nagy ez a differencia, de teljesítményben már igen. Ugyanígy a kis változtatások nagy változást hozhatnak életminőségünkben. Hallott már a Rambo nevű fickóról? Sylvester Stallonéról? Vajon csak egyszerűen megjelent egy ügynök vagy egy filmstúdió az ajtajában, és kiszóltak neki: „Hé, fiú, jó tested van! Beteszünk egy filmbe!”? Nem egészen. Sylvester Stallone azért lett sikeres, mert képes volt elviselni az egymás utáni elutasításokat. Amikor elindult a pályán, több mint ezerszer utasították el. Elment az összes New Yorkban föllelhető ügynökhöz, és mindegyik nemet mondott neki. De ő tovább próbálkozott, majd végül megcsinálta a Rocky című filmjét. Ezerszer hallhatta, hogy „nem”, és be tudott kopogtatni az ezeregyedik ajtón is. Hány „nem”-et tud Ön elviselni? Hányszor akart odamenni valakihez, akit vonzónak talált, és beszélni vele, aztán mégis úgy döntött, hogy nem teszi meg, csak mert nem akarja hallani a „nem” szót? Vajon hányan döntöttek úgy, hogy nem jelentkeznek egy munkára vagy nem bonyolítanak le egy értékesítési telefonhívást, vagy nem mennek el egy szereppel kapcsolatos meghallgatásra, mert nem akarják, hogy elutasítsák őket? Gondoljuk csak végig, hogy milyen ostoba dolog ez. Gondoljunk arra, hogy miként hozunk létre korlátokat a magunk számára csak azért, mert félünk attól a kis hárombetűs szótól. Magának a szónak nincs hatalma. Nem tudja megvágni a bőrünket vagy kiszívni az erőnket. Hatalma abból a formából ered, amelyben megjelenítjük a magunk számára. És azokból a korlátokból, amelyeket a hatására mi ma346
gunk emelünk. És mit eredményeznek a korlátolt gondolatok? Korlátolt életeket. Amikor tehát megtanuljuk elménk működtetését, megtanulhatjuk az elutasítás kezelését. Még olyan rögzítést is végezhetünk a magunk részére, hogy a „nem” szó erőteljesebb fokozatba kapcsolja igyekezetünket. Befogadhatunk minden elutasítást, és lehetőséggé változtathatjuk át. Ha Ön a telemarketing (telefonos értékesítés) területén dolgozik, olyan rögzítőt állíthat fel magának, hogy már önmagában az, hogy a telefonkagyló utáni nyúl, örömállapotot idézzen elő Önben az elutasítástól való rettegés helyett. Ne felejtse el, hogy a siker az elutasítás másik oldalán van elejtve. Elutasítás nélkül nincsenek igazi sikerek. Minél több elutasítást kapunk, annál jobbak vagyunk, annál többet tanultunk, annál közelebb kerültünk a célunkhoz. Legközelebb, amikor valaki elutasítja Önt, megölelheti őt. Ezzel megváltoztatja az illető fiziológiáját. Változtassa át a „nem”-eket ölelésekké. Ha kezelni tudja az elutasítást, megtanul elérni mindent, amit akar. Nézzük a gazdagság és boldogság harmadik kulcsát. Meg kell tanulnia a pénzügyi nehézségek, a pénzügyi nyomás kezelését. A pénzügyi nehézség vagy a pénzügyi nyomás elkerülésének nem az az egyetlen módja, hogy van pénzünk. Sokféle pénzügyi nehézség és sokféle nyomás van, és ezek már sok embert tettek tönkre. Ezek mind mohósághoz, irigységhez, csaláshoz vagy paranoiához vezethetnek. Megfoszthatnak minket az érzékenységünktől vagy a barátainktól. Figyeljen azonban arra, és jól jegyezze meg, hogy azt mondtam, „vezethetnek”, „megfoszthatnak”, és nem azt, hogy „vezetnek”, „megfosztanak”. A pénzügyi nehézség kezelése azt jelenti, hogy tudjuk, hogyan kell kapni, hogyan kell adni, hogyan kell keresni (kiérdemelni), és hogyan kell megtakarítani. Amikor dolgozni kezdtem, nagyon hajtottam a pénzt. A barátaim kiközösítettek. Azt mondták: „Tele vagy pénzzel. Mi a problémád?” Ezt válaszoltam: „Nem vagyok tele pénzzel. Csak van valamennyim.” Ők nem így látták. Más embernek kezdtek látni azért, mert pénzügyi helyzetem megváltozott a korábbihoz képest. Néhányan erősen nehezteltek. Ez is egyfajta pénzügyi nyomás lehet. Az, ha nincs elég pénzünk, egy másik fajta pénzügyi nyomás. Ezt a fajta nyomást Ön valószínűleg mindennap érzi. A legtöbben érzik. De függetlenül attól, hogy sok pénzünk van, vagy kevés, pénzügyi nyomással van dolgunk. Emlékezzünk arra, hogy az életben minden cselekvésünket a filozófiáink és a cselekvés mikéntjével kapcsolatos belső reprezentációink irányítják. Ezek szolgáltatják számunkra a modelleket arra vonatkozóan, hogy miképpen viselkedjünk. George S. Clason nagyszerű modellt nyújtott a The Richest Man in Babylon (Babilon leggazdagabb embere) című könyvében arról, hogy miképpen kell megtanulni a pénzügyi nyomás kezelését. Olvasta ezt a könyvet? Ha igen, olvassa el még egyszer. Ha nem, most rögtön szerezze be. Ez egy olyan könyv, amely képes az embert teljesen gazdaggá, boldoggá és lelkessé tenni. Számomra a könyv legfontosabb tanítása 347
az, hogy keresetünk 10 százalékát rögtön kézhezvételkor ajándékozzuk el. Igen, jól olvasta. Hogy miért? Az egyik ok az, hogy vissza kell tennünk azt, amit elveszünk. A másik, hogy ezzel értéket teremtünk a magunk és mások számára. A legfontosabb pedig az, hogy ezzel a cselekedettel azt üzenjük a világnak és a saját tudatalattinknak, hogy több van annál, mint amennyi elegendő. Ez pedig egy nagyon erős meggyőződés, melyet ápolnunk kell. Ha több van annál, mint amennyi elegendő, az azt jelenti, hogy megszerezhetjük, amit akarunk, és ezt mások is megtehetik. És ha tartjuk magunkat ehhez a gondolathoz, valóra is fogjuk váltani. Mikor kezdjen hozzá a 10 százalék elajándékozásához? Amikor már gazdag és híres? Nem. Akkor kell elkezdenie, amikor elindul az úton. Mert amit elajándékoz, az olyan, mint a vetőmag. El kell ültetni, be kell fektetni, nem szabad megenni, felélni. A befektetés legjobb módja pedig az, ha elajándékozza, hogy értéket teremjen másoknak is. Az ajándékozásra nem lesz nehéz módot találnia. Mindenhol van igény ilyen ajándékra. Ennek az egész folyamatnak az egyik legértékesebb vonása az a hatás, amely az önmagunkkal kapcsolatos érzéseinkben jelentkezik. Ha Ön olyan ember, aki megpróbálja feltárni és kielégíteni mások igényeit, szükségleteit, egész másképpen tekint majd önmagára is. Az ennek nyomán kialakuló érzésekből vagy állapotokból adódóan pedig élete a hála jegyében fog telni. A közelmúltban az a szerencse ért, hogy alkalmam volt visszatérni egykori középiskolámba a kaliforniai Glendorában. Egy programot vezetek az ott tanítók részére, és köszönetemet akartam kifejezni azoknak a tanároknak, akik jelentősen befolyásolták az életemet. Amikor megérkeztem, megtudtam, hogy azt a beszédoktatási tanfolyamot, ahol annak idején és is megtanultam, hogy miként fejezhetem ki magam helyesen, megszüntettek, mivel nem álltak rendelkezésre kellő anyagi források, és az illetékesek is úgy gondolták, hogy ez a kurzus nem túl fontos. Ezért anyagi támogatást nyújtottam ennek a tanfolyamnak a folytatásához. Visszaadtam egy részét annak, amit annak idején kaptam. És ezt nem azért tettem, mert olyan nagyszerű fickó vagyok. Azért tettem, mert tartoztam ezzel. És nem jó érzés tudni, hogy ha tartozik az ember valamivel, azt vissza tudja fizetni? Ez az igazi ok arra, hogy legyen az embernek pénze. Mindnyájunknak vannak fennálló adósságai. Ezért a legjobb oka annak, hogy tehetősek legyünk, az, hogy képesek legyünk visszafizetni az adósságainkat. Amikor gyerek voltam, a szüleink nagyon keményen dolgoztak azért, hogy nekünk, gyerekeknek, tisztességgel gondunkat tudják viselni. Különböző okokból kifolyólag rendkívül nehéz anyagi helyzetekbe kerültünk. Emlékszem az egyik hálaadásnapra, amikor nem volt pénzünk. A helyzet kilátástalannak tűnt egészen addig, amíg valaki meg nem jelent a bejárati ajtó előtt egy konzervekkel teli dobozzal és egy pulykával. A férfi, aki mindezt hozta nekünk, azt mondta, hogy a csomagot olyasvalaki küldi, aki tudja, hogy mi magunktól semmit nem kérnénk, aki szeret minket és
348
azt akarja, hogy szép legyen a hálaadásnapunk. Azóta sem felejtettem el azt a napot. Ezért minden évben hálaadásnapkor azt teszem, amit azon az emlékezetes napon velem is tett valaki: legalább egyheti élelmet vásárolok és elszállítom egy rászoruló családnak. Az ennivalót munkásként vagy kifutófiúként szállítom le, soha nem olyan személyként, aki az ajándékot ténylegesen adja. Mindig mellékelek a csomaghoz egy rövid kis üzenetet is, amelyben ez áll: „Ezt olyan valaki adja, aki törődik veled és reméli, hogy egy nap te is elég jól fogsz tudni gondoskodni magadról ahhoz, hogy viszonozd ezt a szívességet olyan másvalakinek, aki rászorul a segítségre.” Számomra ez az esemény az év egyik fénypontját jelenti. Az egyik legszebb dolog az életben látni az emberek arcát, amikor megtudják, hogy valaki gondjukat viseli – ami más érzéseket vált ki bennük. Az egyik évben pulykákat akartam ajándékozni Harlemben, de nem volt furgonunk, sőt még autónk sem, és már minden zárva volt. Az embereim ezt mondták: „Hagyjuk ki ezt az évet”, de én ezt válaszoltam: „Nem, meg fogom csinálni.” Erre megkérdezték: „Mégis hogyan? Még egy furgonod sincs, amivel el tudnád szállítani a cuccot.” Rengeteg furgon van az utcákon, mondtam, csak találnunk kell egy olyat, amelyik elvisz minket. Elkezdtem leinteni az arra járó furgonokat, ami nem olyasvalami, amit bárkinek is javasolnék New Yorkban. Sok New York-i autóvezető úgy hajt, mintha egy felkutatni-és-megsemmisíteni küldetés résztvevője lenne, és az a tény, hogy hálaadásnap volt, semmit nem jelentett számukra. Ezért odamentem egy közlekedési lámpához, elkezdtem kopogtatni a furgonok ablakán és azt mondtam a vezetőknek, hogy adok nekik 100 dollárt, ha elvisznek minket Harlembe. Amikor ez sem vált be igazán, kissé módosítottam az üzenetemen. Azt mondtam, hogy szeretném másfél órára igénybe venni őket, hogy élelmiszert szállítsak rászoruló embereknek a város egyik „elszegényedett részébe”. Ezzel kissé közelebb jutottam a célomhoz. Ekkor már elhatároztam, hogy egy olyan furgonnal akarok menni, amelyik elég hosszú és nagy ahhoz, hogy egy nagy szállítmány beleférjen. Szinte természetes, hogy egy gyönyörű, mély burgundi vörös színű furgon jelent meg, amely a szokásosnál hosszabb volt, és hátul még egy külön meghosszabbítással is ellátták. „Ez az!” – kiáltottam fel, mire az egyik emberem átrohant az úton, elcsípte a furgont a lámpánál, kopogtatott az ablakán és felajánlotta a sofőrnek a 100 dollárt a fuvarért. A sofőr így szólt: „Nézze, nem kell fizetnie semmit. Örülök, ha elvihetem magukat.” Ő volt a tizedik sofőr, akinél próbálkoztunk. Majd átnyúlt a másik ülésre, kézbe fogta a kalapját, és feltette a fejére. Ez állt rajta: „Üdvhadsereg”. Elmondta, hogy ő John Rondon százados, és biztos akart lenni benne, hogy olyanoknak visszük az élelmet, akik valóban rászorulnak. Így tehát nemcsak Harlembe szállítottunk élelmet, hanem elmentünk South Bronxba* is, amely az egész országban az egyik leglepusztultabb terület. Úton egy *South Bronx – New York egyik negyede. (a ford.)
349
South Bronx-i üzlet felé elhajtottunk az üres telkek és a kibombázott épületek mellett. Az üzletben élelmiszert vásároltunk, és elvittük a romos lakásokat engedély nélkül elfoglalóknak, a városi menekülteknek, a hajléktalanoknak és olyan családoknak, akik küszködtek, hogy normális életet tudjanak élni. Nem tudom, mennyire változtattuk meg az életüket, de Rondon százados szerint akciónk megváltoztatta a hitüket a gondoskodó emberekkel kapcsolatban. Pénzben nem lehet kifejezni mindazt, amit akkor kapunk, amikor önként adunk másoknak. Nincs az a pénzügyi terv, ami által nagyobb haszonhoz jutnánk, mint azzal, ha 10 százalékot elajándékozunk a jövedelmünkből. Ezen keresztül megtanulhatjuk, mire képes a pénz, és megtanulhatjuk azt is, mi az, amit pénzzel nem érhetünk el. Ez két fontos tanulság a megtanulható legértékesebb tanulságok közül. Régebben úgy gondoltam, hogy leginkább azzal tudok segíteni a szegény embereknek, ha én magam is szegény vagyok. Rájöttem azonban, hogy ennek valószínűleg az ellenkezője igaz. A szegény emberek megsegítésének legjobb módja az, ha a lehetőségek modelljeként tekintenek ránk, ha tájékoztatjuk őket, hogy más választási lehetőségek is rendelkezésre állnak, és ha segítünk nekik kifejleszteni azokat az erőforrásokat, melyek révén önellátókká válhatnak. Miután elajándékozzuk a jövedelmünk 10 százalékát, fordítsunk további 10 százalékot az adósságaink csökkentésére, és további 10 százalékot befektethető tőke felhalmozására. Jövedelmünk 70 százalékából kell megélnünk. Olyan tőkés társadalomban élünk, amelyben az emberek legnagyobb hányada nem tőkés. Ebből kifolyólag az emberek nem olyan életet élnek, mint amilyenre vágynak. Miért élünk tőkés társadalomban, lehetőségekkel körbevéve, ha nem használjuk ki ennek a rendszernek az előnyeit, melyekért elődeink annyit küzdöttek? Tanulja meg a pénzt megkeresni és tőkeként felhasználni. Ha elkölti, soha nem fog tudni tőkét gyűjteni. Soha nem fog hozzájutni az erőforrásokhoz, amelyekre szüksége van. Azt mondják, Kaliforniában az átlagos jövedelem jelenleg évi 25 ezer dollár. Az átlagos kiadás évente 30 ezer dollár. A két összeg különbségét nevezzük pénzügyi nyomásnak. Ön bizonyára nem akar csatlakozni azoknak a táborához, akik ilyen nyomás alatt állnak. A végső következtetés az, hogy a pénz éppen olyan, mint bármi más. Fel lehet használni úgy, hogy nekünk dolgozzon, de úgy is, hogy ellenünk hasson. A pénzzel is éppen úgy kell tudnunk bánni, mint elménkben bármi mással, ugyanazzal a céltudatossággal és eleganciával. Tanuljuk meg a pénzkeresés, a takarékoskodás és az ajándékozás módjait. Ha minderre képesek vagyunk, meg fogjuk tanulni a pénzügyi nyomás kezelését is, és a pénz többé nem jelent olyan ingert számunkra, ami miatt negatív állapotba kerülnénk, amelynek okán azután elégedetlenek lennénk, vagy a körülöttünk élőkkel „nem egészen pozitív módon”, vagyis, egyszerűbben kifejezve, méltánytalanul bánnánk. Amikor elsajátítjuk az első három kulcs használatát, kezdjük megtapasztalni, 350
hogy életünk nagyon sikeres. Ha már kezelni tudjuk a frusztrációt, az elutasítást és a pénzügyi nyomást, nincs semmi, ami korlátozhatná a lehetőségeinket. Látott már Ön Tina Turner-előadást? Tina egyike azoknak, akik bőven részesültek mindhárom fenti hátrányból. Miután sztár lett, a házassága zátonyra futott, elvesztette a pénzét, és nyolc évet töltött a showbiznisz szállodai előcsarnokok és olcsó klubok által fémjelzett purgatóriumában. Soha nem tudta elérni, hogy az ügynökök visszahívják őt telefonon, azt pedig még kevésbé, hogy lemezszerződést ajánljanak föl neki. De továbbra is makacsul kitartott, kitörölte magából az elutasító „nem”-eket, dolgozott tovább, hogy kifizesse az adósságait és pénzügyileg rendbe tegye a háza táját. Végül sikerült visszaküzdenie magát a szórakoztató világ csúcsára. Tehát bármit megtehetünk. És most lép be a képbe a negyedik kulcs. Meg kell tanulnia kezelni az elégedettséget. Ön is láthat a saját életében embereket, ünnepelt személyiségeket vagy sportolókat, akik eljutnak a siker valamilyen szintjére, és ott abbahagyják, amit addig csináltak. Kezdik magukat kényelmesen érezni, és elvesztik azt, ami eljuttatta őket addig a bizonyos szintig. „Csak majdnem elérni valamit – hasztalan, hisz ott marad teljesületlen, ha az idő még nem érett meg rá.” Lao-ce:Tao Te King
Az elkényelmesedés az egyik legvégzetesebb érzés lehet a test számára. Mi történik, amikor valaki túlságosan elkényelmesedik? Abbahagyja a növekedést, a fejlődést, a munkát, a további értékek létrehozását. Ön bizonyára nem akar túlságosan elkényelmesedni. Ha úgy érzi, valóban kényelemben él, valószínűleg már abba is hagyta a fejlődést. Mit mondott Bob Dylan? „Aki nem igyekszik azon, hogy megszülessen, halálát sietteti.” Az ember vagy felfelé mászik, vagy csúszik lefelé. Ray Kroctól, a McDonald’s alapítójától egyszer megkérdezték, hogy ha a tartós siker garanciájaként valakinek egyetlen tanácsot kellene adnia, mi lenne az a tanács. Azt válaszolta, egyszerűen nem szabad elfelejteni, hogy amíg az ember zöld – vagyis még éretlen –, addig növekedésben van; amikor pedig már megérett, rothadni kezd. Amíg tehát zöldek, éretlenek vagyunk, növekedni fogunk. Bármilyen tapasztalatunkat tekinthetjük lehetőségként a további fejlődéshez, de jelzésként is a hanyatlás elindításához. A nyugdíjazást felfoghatjuk egy gazdagabb élet kezdeteként, de a dolgos életszakaszunk befejezéseként is. A sikerre tekinthetünk a még nagyobb célokhoz vezető ugródeszkaként vagy pihenőhelyként. De ha pihenőhelyként kezeljük, jó esélyünk van rá, hogy ez a siker nem lesz hosszú életű. A megelégedettség egyik fajtája az összehasonlításból származik. Hozzászokunk a gondolathoz, hogy jól teljesítettünk, mert az általunk ismert emberekhez képest jól tettük a dolgunkat. Ez az egyik legnagyobb hiba, amit elkövethetünk. Lehet, 351
hogy az egész csak azt jelenti, hogy a barátaink nem teljesítenek nagyon jól. Tanuljuk meg a saját céljaink, ne pedig társaink teljesítménye szerint megítélni önmagunkat. Miért van erre szükség? Azért, mert mindig találhatunk olyan embereket, akik meg tudják indokolni, miért jó az, amit teszünk. Gyerekként nem ezt tettük? „A Pisti ezt csinálta, én miért nem csinálhatom?” – kérdeztük. Édesanyánk ilyenkor bizonyára ezt mondta: „Nem érdekel, mit csinál a Pisti!”, és igaza is volt. Nem szabad azzal foglalkoznunk, hogy mit csinál a Pisti, a Mari vagy a Jóska. Törődjünk azzal, amire mi magunk képesek vagyunk. Azzal foglalkozzunk, amit mi hozunk létre, és amit mi akarunk csinálni. Dinamikus, fejlődő, pozitív célok alapján dolgozzunk, amelyek elősegítik, hogy azt tehessünk, amit akarunk, és nem azt, amit valaki más tesz. Mindig lesz valaki, akinek több van, mint nekünk. És mindig lesz valaki, akinek kevesebb. Ez azonban nem számít. Önmagunkat semmi más alapján ne ítéljük meg, csakis a saját céljaink szerint. „A kisszerű dolgok a kisszerű elmékre hatnak.” Benjamin Disraeli
Van egy másik módja is a megelégedettség elkerülésének. Tartsuk távol magunkat a kibeszélős szemináriumoktól. Bizonyára tudja, miről beszélek. Azokról az összejövetelekről, ahol szabad prédaként nyíltan kibeszélhetők mindenki más munkahelyi szokásai, szexuális élete, pénzügyi helyzete és mindenféle egyéb témák. Az ilyen kibeszélős szemináriumok egyenlők az öngyilkossággal. Megmérgezik az ember gondolatait azzal, hogy ráirányítják a figyelmet más emberek magánéletének eseményeire, és így nem engedik arra összpontosítani, hogy mit tehet élettapasztalatai javítása érdekében. Könnyű belekeveredni az ilyen szemináriumokba, de ne feledjük, hogy az ilyeneken részt vevők csupán a saját figyelmüket akarják elterelni arról az unalomról, amelyet ők maguk teremtenek maguknak azzal, hogy a saját életükben képtelenek elérni azokat az eredményeket, amiket szeretnének. Van egy mondás, amit Rolling Thunder, az indián bölcs gyakran hangoztatott, és amely így szól: „Csak jó szándékkal beszélj.” Ne feledjük: az, amit kiadunk magunkból, visszatér hozzánk. Ezért felhívom a figyelmét, hogy tartsa távol magát az élet piszkos hordalékaitól. Ne merüljön bele jelentéktelen, kisszerű dolgokba. Ha elégedett és középszerű akar lenni, töltse az idejét pletykálkodással, és beszélje meg mindenkivel, ki kivel bújik ágyba. Ha ennél különb akar lenni, állítson maga elé kihívásokat, próbálja ki magát, tegye különlegessé életét. És most nézzük az utolsó kulcsot. Mindig adjon többet annál, mint amennyit kapni akar. Lehet, hogy az összes közül ez a legfontosabb kulcs, mert gyakorla352
tilag garantálja a boldogságot. Emlékszem, amikor egy alkalommal egy esti megbeszélésről már csaknem félálomban autóval hazafelé tartottam. Az úttesten lévő fekvőrendőrök zöttyentettek minduntalan öntudatra. És ebben a félálomszerű állapotban megpróbáltam megfejteni, hogy mi ad értelmet az életnek. Teljesen váratlanul, egy halk hang szólalt meg bennem: „Az élet titka, hogy adjunk.” Ha azt akarja, hogy az élete jól működjön, legelőször is meg kell tanulnia adni. A legtöbb ember azzal indul neki az életnek, hogy csak arra gondol, miképpen kaphat. Az, hogy kapjunk, nem probléma. Amikor kapunk, az olyan, mint az óceán. Viszont gondoskodni kell arról, hogy adjunk, mert ezzel tudjuk mozgásba hozni a folyamatot. Az életben az jelenti a problémát, hogy az emberek először különféle dolgokat akarnak. Odajön hozzám egy házaspár, és a férfi azt mondja, hogy a felesége rosszul bánik vele. Az asszony pedig azt mondja, hogy ez azért van, mert a férje nem igazán mutatja ki a szeretetét. Tehát mindketten arra várnak, hogy a másik tegye meg az első lépést, és bizonyítsa elsőként szeretetét. Miféle kapcsolat az ilyen? Meddig fog tartani? Minden kapcsolat kulcsát az jelenti, hogy mi adjunk elsőként, és azután is folyamatosan adnunk kell. Nem szabad megállni és arra várni, hogy kapjunk. Amikor elkezdjük jegyezni a pontállást, a játéknak már vége. Ott állunk és azt mondjuk: „Én adtam, most te következel”, és a játéknak ezzel vége. A partnerünk már el is tűnt. Elvihetjük a pontállást a legközelebbi bolygóra, mert a mi bolygónkon a pontjelző táblák egészen másként működnek. Hajlandónak kell lennünk elvetni a magot, majd ügyelni arra, hogy a sarjadó növény fejlődjön. Mi történne, ha lehajolnánk a talajhoz, és ezt mondanánk neki: „Adjál gyümölcsöt! Adjál növényeket!”? A talaj valószínűleg így válaszolna: „Bocsánat uram, de kissé eltévedt. Bizonyára most érkezett a bolygónkra. A játékot másfajta szabályokkal játsszuk.” Majd elmondaná, hogy Önnek el kell ültetnie a magot. Gondoznia kell. A talajt locsolni és művelni kell. Trágyázni kell. A növényt védeni és ápolni kell. Majd, ha mindezeket jól végezte, valamikor később ott lesz a kívánt növény vagy gyümölcs. A talajtól ítéletnapig kérhet, a dolgok mit sem változnának. Önnek kell folyamatosan adnia, ápolnia, gondoskodnia ahhoz, hogy a talaj gyümölcsöt teremjen – és az élet is pontosan ugyanígy működik. Ön kereshet sok pénzt. Uralhat királyságokat, irányíthat hatalmas cégeket. De ha mindezt csak önmagáért teszi, akkor nem igazán sikeres. Nincs valódi hatalma. Nincs valódi gazdagsága. Ha egyedül jut fel a „sikerhegy” csúcsára, minden bizonnyal le fogja vetni magát onnan. Akarja tudni, mi a legnagyobb illúzió a sikerrel kapcsolatban? Az, hogy a siker egy csúcs, amit meg kell mászni, valamiféle dolog, amit birtokolni kell, vagy egyfajta statikus eredmény, amit el kell érni. Ha boldogulni akar, ha sikert akar, 353
ha el akarja érni az összes célját, akkor a sikerre folyamatként, életformaként, gondolkodási formaként, életstratégiaként kell gondolnia. Erről szólt ez a fejezet. Tudnia kell, mije van, és ismernie kell az úton leselkedő veszélyeket. Képességeit, belső hatalmát felelős és szerető módon kell tudnia felhasználni, amennyiben meg akarja tapasztalni az igazi gazdagságot és boldogságot. Ha kezelni tudja ezt az öt kulcsot, képes lesz felhasználni az ebben a könyvben tárgyalt összes készséget és eszközt annak érdekében, hogy csodálatos dolgokat tehessen. Most nézzük meg, hogyan működik a változás nagyobb arányokban, csoportok, közösségek és nemzetek szintjén.
354
XX. FEJEZET
IRÁNYZATOK TEREMTÉSE: A MEGGYŐZÉS HATALMA
„Föld nevű űrhajónkat nem fogjuk tudni sikeresen vagy hosszú ideig működtetni, ha nem tekintjük egyetlen űrhajónak, és benne sorsunkat közös sorsnak. Vagy mindenki utazhat benne, vagy senki sem.” Buckminster Fuller
Ezidáig többnyire az egyéni változással és azokkal a módszerekkel foglalkoztunk, amelyek révén az emberek fejlődhetnek és képességekre, készségekre tehetnek szert. Modern világunk egyik félreismerhetetlen aspektusa azonban az a változás, amely a tömegek szintjén történik. A „világfalu” gondolata régen közhellyé vált, de még mindig igaz. A világtörténelem során korábban még soha nem létezett olyan sokféle erőteljes mechanizmus az embercsoportok tömeges és tartós meggyőzésére, mint napjainkban. Ez jelentheti azt, hogy több ember vásárol Coca-Colát, visel Levi’s farmernadrágot és hallgat rock and rollt. Vagy jelentheti azt is, hogy a magatartás terén az egész világon erőteljes, határozott változások mennek végbe. Minden attól függ, hogy ki végzi a meggyőzést, és miért. Ebben a fejezetben azokat a változásokat tekintjük át, amelyek tömeges arányokban mennek végbe, megnézzük, miképpen történik ez, és megvizsgáljuk, mit jelentenek ezek a változások. Majd arra is rátérünk, miképpen válhatunk mi magunk is olyan emberré, aki képes meggyőzni másokat, és mihez kezdhetünk a képességeinkkel. Manapság úgy gondoljuk, hogy világunkat elárasztják az ingerek, de a korábbiakhoz képest nem ez jelenti az igazi különbséget. Az erdőket járó indiánra állandóan látványok, hangok és szagok hatottak, amelyek számára az életet vagy a halált, az evést vagy az éhezést jelenthették. Az ő világában nem volt hiány ingerekből. A legnagyobb különbség az ingerek tartalmában és kiterjedésében van. Az indiánnak az erdőben ki kellett értékelnie a véletlenszerű ingerek jelentését. Ezzel szemben a mi világunk tele van olyan ingerekkel, amelyeket tudatosan irányítanak 355
felénk, hogy valaminek a megtételére ösztönözzenek minket. Ez történhet felhívás formájában, például hogy vegyünk egy gépkocsit, vagy lehet utasítás arra, hogy szavazzunk egy adott jelöltre. Lehet kérés, hogy mentsük meg az éhező gyermekeket, vagy egy eladási célzatú rábeszélés, hogy vegyünk több kekszet vagy teasüteményt. Lehet valamilyen kísérlet arra, hogy örömet ébresszenek bennünk valaminek a birtoklása révén, vagy egy üzenet, amivel szándékosan elszomorítanak minket, amiért nem rendelkezünk valami mással. A modern világra jellemző fő dolog azonban a meggyőzés állandó és makacs jelenléte. Folyamatosan körbe vagyunk véve olyan emberekkel, akik fel vannak fegyverkezve különféle eszközökkel, technológiákkal és módszerekkel, melyek révén igyekeznek rávenni minket valaminek a megtételére. És ennek a fajta meggyőzésnek a kiterjedése globális. Ugyanaz a kép, amelyet éppen belénk sulykolnak, pontosan ugyanabban a pillanatban a világ legnagyobb részébe belesulykolható. Vegyük példaként a dohányzás szokását. Korábban az emberek még hivatkozhattak volna a tudatlanságukra. Ma viszont már tudjuk, hogy a cigaretta káros az egészségünkre. A ráktól kezdve a szívproblémákig mindenféle betegség létrejöttét elősegíti. Még egy óriási mértékű, erőteljes nyilvános érzület is megnyilvánul ellene, ami a helyi dohányzásellenes hadjáratokban vagy népszavazásokban fejeződik ki, és ami érezteti a dohányzókkal, hogy rossz az, amit tesznek. Az embereknek a világon minden okuk megvan arra, hogy ne dohányozzanak. Ennek ellenére a dohányipar továbbra is profitál, emberek milliói továbbra is dohányoznak, és egyre többen szoknak rá a cigarettára. Miért van ez? Az emberek megtanulhatják a dohányzás élményének élvezetét, de vajon ez volt az, ami a dohányzás elkezdésére sarkallta őket? Meg kellett tanítani nekik, miképpen használják a cigarettát az öröm érzésének kiváltására; a dohányzás öröme nem természetes reakcióból származik. Mi történt, amikor valaki először dohányzott? Utálta az egészet. Köhögött, émelygett, hányingere volt. A teste azt mondta: „Ez a valami rettenetes. Tartsd távol tőlem.” A legtöbb esetben, ha a saját fizikai tapasztalatunk azt mondja, hogy valami rossz, várhatóan odafigyelünk rá. Akkor hát miért nem teszik ugyanezt az emberek a dohányzás esetében is? Miért próbálkoznak tovább, amíg a szervezetük megadja magát és végül függővé válik? Azért, mert meggyőzik, átkeretezik őket azzal kapcsolatban, hogy mit jelent a dohányzás, és ezt követően már az új reprezentáció és állapot végleg rögzül. Valaki, aki sokat tud a meggyőzés technikájáról, dollármilliókat költ a közvélemény meggyőzésére arról, hogy a dohányzás valamilyen kívánatos dolog. Professzionális reklámokkal, gondosan megkonstruált képekkel és hangokkal pozitív érzelmi állapotba ringatják az embereket, majd ezeket a kívánatos állapotokat egy cigaretta nevű termékhez társítják vagy kapcsolják. A szüntelen ismétlésen keresztül a dohányzás gondolatát különböző kívánatos állapotokkal kapcsolják össze. A finomra őrölt dohánylevél köré tekert papírdarabnak nincs önálló belső értéke vagy társa 356
dalmi tartalma. De igyekeznek meggyőzni minket arról, hogy a dohányzás szexi, kifinomult, felnőttes vagy macsós dolog. Olyan akar lenni, mint a Marlbororeklámon az a férfi? Szívjon el egy cigarettát! Meg akarod mutatni, hogy már nagylány vagy, szivi? Szívj el egy cigarettát! Rendben, már nagy utat tettél meg a felnőttségig – ha dohányzol, már bizonyára jó nagy utat tettél meg, és jóval közelebb kerültél a tüdőrák lehetőségéhez. Micsoda őrültség ez? Mi köze van bármilyen kívánatos állapothoz annak, hogy az emberek rákkeltő anyagokat juttatnak a tüdejükbe? A reklámozók tömeges méretekben pontosan azt teszik, amiről ebben a könyvben eddig beszéltünk. Képeket raknak ki, amelyek befogadó, emelkedett állapotba juttatnak minket – és az élmény csúcsán rögzítik azt bennünk az üzenetükkel. Majd az egészet megismétlik a televízióban, a magazinokban vagy a rádióban, hogy a rögzítést még jobban megerősítsék, és kiváltsák az ingert. Miért fizet a Coca-Cola vagy a Pepsi sztároknak a termékeik eladásáért? Miért tekerik magukat a politikusok a nemzeti zászlóba? Miért főzik a Miller sört amerikai módon? Miért szeretjük a hot dogot, a baseballt, az almás pitét és a Chevrolet-t? Ezek az emberek és szimbólumok máris erős rögzítőknek számítanak a kultúránkban, és a reklámozók egyszerűen átviszik az ezekkel a emberekkel vagy szimbólumokkal kapcsolatos érzéseinket a termékeikre. Eszközként használják őket, és a segítségükkel próbálják elérni, hogy elfogadjuk a termékeiket. A Reagant népszerűsítő televíziós kampányhirdetések miért játszották le mindig az erdőben rejtőző medve vészjósló szimbólumát? Az Oroszországot szimbolizáló medve erőteljes negatív rögzítő volt, amely azt a képet erősítette, hogy erős vezetésre van szükség, olyanra, mint amilyennek a további fenntartását Reagan javasolta és ígérte megválasztása esetére. Nem láttunk mindnyájan ölelgetnivaló medvéket az erdőben? Miért befolyásolta ez a hirdetés az embereket ilyen rosszat sejtető módon? Az ábrázolt környezet miatt – amelyet az alkalmazott világítási módszerrel, a kísérőszöveggel és a zenével tettek hatásossá. Ha részeire szednénk bármely hatásos reklámot vagy politikai kampányt, azt találnánk, hogy az pontosan azokat a kereteket követi, amelyeket ebben a könyvben felállítottunk. A reklám először vizuális és auditív ingerekkel a reklámozók által kívánt állapotba juttat minket. Majd az elért állapotot egy olyan termékhez vagy cselekedethez rögzítik, amelynek a megvásárlására vagy a végrehajtására rá akarnak venni minket. Ezt a műveletet természetesen újra és újra ismétlik mindaddig, amíg idegrendszerünk hatásosan össze nem kapcsolja állapotunkat a termékkel vagy a kívánt cselekvéssel, magatartási formával. A jó reklám olyan képeket és zenét tartalmaz, amelyek egyszerre vonzzák és befolyásolják a három fő reprezentációs rendszert, vagyis a vizuális, az auditív és a kinesztetikus rendszert. A televízió ilyen meggyőző eszköz, mert a legjobban tudja kihasználni mind a három rendszert: szép képeket közvetít, fülbemászó vagy csilingelő dallamokat 357
illeszt hozzájuk, és a legnagyobb érzelmi nyomatékkal tudja átadni az üzenetet. Gondoljon az olyan nagyhatású reklámokra, mint azok, amelyeket a Coca-Colának és társainak, a Miller márkájú és egyéb söröknek vagy az olyan gyorséttermeknek készítettek, mint a McDonald’s. Gondoljon a telefontársaságok „Nyújtsa ki a kezét, és érintsen meg valakit!” típusú reklámjaira. Ezekben mind az a közös, hogy rendelkeznek egy erőteljes V–A–K összetétellel, amely mindenki számára tartalmaz valamilyen „bekapható horgot”. Vannak természetesen olyan reklámok, amelyek abban hatásosak, hogy valaminek az ellentétét mutatják be – ezek a lehető legelszántabb módon törnek, szakítanak meg valamilyen állapotot. Gondoljunk a dohányzásellenes reklámokra. Látta már azt a reklámot, amelyben egy anyaméhben dohányzó magzatot mutatnak? Vagy azt, amelyben Brooke Shields kába állapotban van, és a füleiből cigaretták jönnek ki? Ezek a fajta reklámok akkor a leghatásosabbak, amikor állapotmegszakításhoz használják őket, amikor is megsemmisítik azt a varázslatos és káprázatos aurát, amelyet valaki más egy egészségtelen termék köré próbált felépíteni. Egy rábeszélőkkel teli világban Ön is egyike lehet a másokat rábeszélő, meggyőző embereknek, de lehet olyan is, akit mások beszélnek rá valamire. Irányíthatja az életét vagy hagyhatja, hogy más irányítsa Ön helyett. Ez a könyv valójában a meggyőzésről szól. Bemutatja, miképpen fejlesztheti ki azt a személyes hatalmat, melynek révén irányító helyzetbe kerülhet, így Ön lehet az, aki másokat meggyőz, akár szerepmodellként a gyerekei esetében, akár vezető egyéniségként a munkahelyén. Az irányító helyzetben lévő emberek azok, akik másokat meggyőznek. A hatalommal nem rendelkezők egyszerűen azoknak a képeknek és utasításoknak az alapján cselekszenek, amelyeket feléjük irányítanak. Napjainkban a hatalom a kommunikáció és a meggyőzés képességét jelenti. Ha valaki olyan rábeszélő, akinek mindkét lába hiányzik, rá tud beszélni valakit, hogy vigye őt. Ha nincs pénzünk, rá tudunk beszélni valakit, hogy adjon kölcsön. A meggyőzés a változtatás létrehozásának végső készségét jelentheti. Végtére is, ha Ön olyan rábeszélő, aki a világban egyedül van, és nem akar magányos lenni, képes lesz találni egy barátot vagy szeretőt. Ha Ön olyan rábeszélő, akinek van egy eladnivaló jó terméke, fog találni valakit, aki megveszi azt a terméket. Önnek lehet egy nagyszerű ötlete vagy terméke, amely megváltoztathatja a világot, de ha nincs rábeszélőképessége, akkor tulajdonképpen semmije nincs. Az élet arról szól, hogy közölni, kommunikálni kell, amit kínálunk. Ez a legfontosabb olyan készség, amit kifejleszthetünk. Hadd mutassak be egy példát arra, hogy ez a módszer mennyire erőteljes, és mi mindent érhetünk el, ha elsajátítjuk az NLP által kínált technikákat. Amikor az első tizenkét napos neuro-lingvisztikus oktatási programomat állítottam össze hivatásos szakembereknek, elhatároztam, hogy egy olyan gyakorlatot fogok alkalmazni, amely valóban arra készteti majd a résztvevőket, hogy használják fel, amit már megtanultak a tanfolyamon. Ez az a gyakorlat, amit most be akarok mutatni. 358
A tanfolyam minden résztvevőjét összehívtam éjjel féltizenkettőre, és azt mondtam nekik, hogy adják oda nekem a kulcsaikat, a készpénzüket, a hitelkártyáikat, a tárcáikat – a rajtuk lévő ruha kivételével mindent. Közöltem velük, hogy be akarom bizonyítani: a boldoguláshoz nincs szükségük semmire, csak a saját személyes képességeikre és a meggyőzőképességükre. Azt mondtam, rendelkeznek minden olyan készséggel, amelyre azért van szükségük, hogy meghatározzák és kielégítsék az emberek igényeit, de nincs szükségük pénzre, státuszra, járműre vagy bármilyen olyan más dologra, amiről a kultúránk azt tanítja, hogy rendelkeznünk kell vele ahhoz, hogy életünket olyanná tehessük, amilyenné akarjuk. Az Arizona államban lévő Carefree-ben találkoztunk. Az első feladat az volt, hogy meg kellett találni a módot a Phoenixbe való eljutáshoz, amely autóval körülbelül egyórányi távolságra volt. Azt kértem a résztvevőktől, hogy nagyon vigyázzanak magukra. Használják a képességeiket, hogy épségben megérkezhessenek Phoenixbe. Keressenek egy jó helyet, ahol megpihenhetnek, ehetnek, és használják fel meggyőzőképességüket minden olyan egyéb módon, amely önmaguk és mások számára is hatékonynak és pozitívnak tűnik. Az eredmények bámulatba ejtők voltak. Sok résztvevő képes volt 100 és 500 dollár közötti bankkölcsönt felvenni személyes meggyőzőereje és határozottsága révén. Ne feledjük, hogy semmiféle személyazonosító dokumentum nem volt náluk, és olyan városban voltak, ahol korábban nem fordultak meg. Az egyik nő bement egy nagyáruházba, és mindenféle személyi okmány nélkül kapott hitelkártyákat, amelyeket ott a helyszínen használt is. A 120 személy körülbelül 80 százaléka képes volt munkát találni, heten közülük azon az egyetlen napon három vagy több munkát is szerzett. Az egyik nő az állatkertben akart dolgozni. Azt mondták neki, hogy hathónapos várólistájuk van csak az önkéntesek részére. De olyan összhangot alakított ki a dolgozókkal, hogy megengedték neki, hogy bemenjen, és dolgozzon az állatok között. Még egy beteg papagájt is kezelt NLP-módszerekkel, az állat idegrendszerét stimulálva. Az állatkerti oktatóra ez olyan mély benyomást tett, hogy a végén a hölgy még egy mini tanfolyamot is tartott arról, hogy milyen módon kell használni ezeket a módszereket az állatok pozitív befolyásolására. Az egyik fickó, aki imádta a gyerekeket, és mindig egy nagy csoport gyerek előtt szeretett volna beszélni, bement egy iskolába, és ezt mondta: „Én vagyok az összejövetel szónoka. Mikor kezdjem a beszédet?” – „Milyen összejövetelről beszél?” – kérdezték tőle. – „Tudják, arról, ami mára volt meghirdetve. Messziről jöttem. Legfeljebb egy óra hosszat tudok várni, de hamarosan el kell kezdenünk.” Senki sem volt egészen biztos benne, hogy ki is az illető, de annyira magabiztosnak és határozottnak tűnt, hogy úgy döntöttek, meg kell tartani az összejövetelt. Összeterelték tehát a gyerekeket, és barátunk másfél óráig beszélt arról, hogy hogyan tehetik jobbá az életüket. A gyerekek és a tanárok egyaránt nagyon élvezték az előadást. 359
Egy másik női résztvevő besétált egy könyváruházba, és dedikálni kezdte a televíziós hitszónok, Terry Cole-Whittaker egyik könyvét. Egyáltalán nem hasonlított Terry Cole-Whittakerre, akinek a fényképe ott volt a könyv borítóján. Viszont olyan jól modellezte a járását és az arckifejezéseit, valamint a nevetését, hogy az áruház igazgatója – aki először fel volt háborodva, hogy egy idegen csak úgy irogat a könyvekbe – végül azt mondta: „Bocsánatot kérek, kedves Cole-Whittaker asszony. Megtiszteltetés számunkra, hogy eljött hozzánk.” Számos ember kért autogramot a hölgytől, illetve vásárolta meg a könyvet. Azon a napon sok leleményes résztvevő eloszlatta egyes emberek fóbiáit, és megszüntette különböző más érzelmi problémáit. Ez a gyakorlat arra irányult, hogy bebizonyítsa a résztvevőknek, hogy a saját találékonyságukon és képességeiken kívül semmi másra nincs szükségük a boldoguláshoz – és hogy még a szokásos segédeszközök (úgymint közlekedési eszköz, pénz, hírnév, kapcsolatok, hitel stb.) is elhagyhatók. A résztvevők többsége addigi életének az egyik leghatásosabb és legélvezetesebb kalandjaként élte meg a gyakorlatot. Mindannyian nagyszerű új barátokra tettek szert, és emberek százainak segítettek. Az I. fejezetben foglalkoztunk azzal, hogy az emberek különböző érzésekkel viseltetnek a hatalom iránt. Egyesek úgy gondolják, hogy a hatalom valami illetlen, nem helyénvaló dolog, mivel mások jogtalan, indokolatlan irányítását jelenti. Hadd mondjam azt, hogy a modern világban a meggyőzés nem választás kérdése, hanem az élet egyik állandóan jelenlévő, kitörölhetetlen része. Valaki mindig meggyőz valaki mást. Az emberek dollármilliókat költenek arra, hogy a legnagyobb hatalommal és hozzáértéssel eljuttassák másokhoz üzeneteiket. Tehát vagy mi végezzük a meggyőzést, vagy valaki más. A gyermekeink magatartása terén a két eset közötti különbség megnyilvánulhat abban, hogy ki lesz a meggyőzőbb – Ön és én, vagy a kábítószerterjesztő. Ha irányítani akarjuk az életünket, ha mi akarunk a legelegánsabb és leghatásosabb modelljei lenni mindazoknak, akikért felelősséget érzünk, akiknek a gondját viseljük, meg kell tanulnunk, hogyan legyünk meggyőzőek. Ha lemondunk a felelősségről, sokan mások ugrásra készen állnak, hogy azonnal betöltsék a helyünket. Most már tudja, hogy mit jelenthetnek mindezek a kommunikációs készségek az Ön szempontjából. Most pedig azt kell megnéznünk, hogy mit jelenthetnek ugyanezek összességében mindnyájunk számára. Az emberiség történelmének olyan soha nem tapasztalt, páratlan időszakát éljük, amikor az egykor évtizedek alatt végbemenő változásokhoz csupán néhány nap szükséges, és amikor az egykor hónapokig tartó utazások néhány óra alatt lebonyolíthatók. A végbemenő változások között sok a jó, hasznos változás. Hosszabb ideig élünk, nagyobb kényelemben, jóval több inger közepette és nagyobb szabadságban, mint korábban bármikor. Bizonyos változások azonban ijesztőek lehetnek. Történelmünk során első alkalommal vagyunk tudatában, hogy képesek vagyunk elpusztítani egész bolygón360
kat – iszonyatos erejű robbantásokkal vagy hosszadalmas, lassú haldoklással, amit a bolygó és önmagunk szennyezésével és mérgezésével érünk el. Ez egy olyan kérdés, amelyről a legtöbben nem szeretünk beszélni; gondolataink ettől a témától eltávolodnak, nem pedig közelítenek hozzá. Mindezek a dolgok azonban tények. A jó hír az, hogy miközben Isten, vagy az emberi intelligencia, vagy tisztán az ostoba véletlen, vagy éppen a mai helyzetünk létrejöttét meggyőződésünk szerint befolyásoló bármilyen más erő vagy erők összhatása megteremtette ezeket az ijesztő problémákat, egyúttal megteremtette a megváltoztatásukhoz szolgáló eszközöket is. Hiszem, hogy a világ minden problémája tényezőnek tekinthető, de hiszek egy olyan forrásban is, amely jóval nagyobb annál, mint amit a jelenlegi értelmemmel képes vagyok felfogni. Azt mondani, hogy nem létezik olyan intelligenciaforrás, amit Istennek hívhatunk, ugyanolyan, mintha azt mondanánk, hogy a Webster’s angol nagyszótár annak köszönheti létrejöttét, hogy felrobbant egy nyomda, és a szótár teljes tartalma tökéletes, rendezett formában állt össze. Egy nap, amikor a világ „problémáin” kezdtem gondolkodni, nagyon izgatott lettem, mert észrevettem egy minden probléma hátterében meghúzódó közös összefüggést. Minden emberi probléma magatartásbeli probléma! Remélem, hogy Ön már most is használja a precíziós modelljét, felvonja a szemöldökét a „minden” szó láttán és megkérdezi, „Minden?” Nos, hadd fogalmazzak így: ha a probléma forrása nem az emberi magatartás, akkor általában van valamilyen magatartásbeli megoldás. Például nem a bűn a probléma – az emberek magatartása az, amely létrehozza a bűnnek nevezett jelenséget. Sokszor kiválasztunk bizonyos cselekvéseket és főnevekké változtatjuk őket, mintha tárgyak lennének, holott tulajdonképpen folyamatok. Mindaddig, amíg az emberi problémákat úgy jelenítjük meg, mintha dolgok lennének, véleményem szerint cselekvésképtelenné tesszük saját magunkat, amikor ezeket a dolgokat egy óriási, képességeinket meghaladó valamivé alakítjuk át. Nem a nukleáris energia és a nukleáris hulladék a probléma. Az atom felhasználása akkor lehet probléma, ha az emberek nem hatékonyan és megfelelően kezelik a kérdést. Ha mi mint ország úgy döntünk, hogy ezek az eszközök nem a leghatékonyabb vagy legegészségesebb megoldásokat nyújtják az energia fejlesztéséhez és felhasználásához, megváltoztathatjuk magatartásunkat. A nukleáris háború önmagában és önmagától nem jelent problémát. Az emberi magatartási mód az, amely előidézi vagy megakadályozza a háborút. Afrikában nem az éhezés a probléma. Az emberi magatartás a probléma. Egymás országainak elpusztítása nem szolgálja egy bőségesebb élelmiszerellátás célját. Ha a világ legkülönbözőbb részein más emberek által megtermelt és az éhezőknek elszállított élelmiszer a kikötői raktárakban azért rothad meg, mert az ottani emberek nem képesek az együttműködésre, akkor ez magatartásbeli probléma. Ugyanakkor az izraeliek nagyon jól elboldogul-
361
nak a sivatag közepén. Ha tehát hasznos általánosításként megállapodhatunk abban, hogy az emberi magatartás képezi az emberi problémák forrását, vagy hogy újfajta emberi hozzáállási, magatartási formák megoldhatják a legtöbb egyéb felmerülő problémát, akkor máris izgalmasnak tekinthetjük a kérdést, mivel megértjük, hogy az adott magatartási formák az emberek állapotainak az eredményei, és így modellként szolgálnak nekik ahhoz, hogy milyen módon reagáljanak, amikor azokban az állapotokban vannak. Azt is tudjuk, hogy azok az állapotok, amelyekből a magatartás ered, az emberek belső reprezentációinak az eredményei. Tudjuk például azt, hogy az emberek a dohányzás folyamatát egy meghatározott állapothoz kapcsolják. Nem dohányoznak minden egyes nap minden egyes percében, csak olyankor, amikor a dohányzáshoz kapcsolt állapotban vannak. Az emberek nem esznek a kelleténél többet minden egyes nap minden percében, hanem csak olyankor teszik ezt, amikor olyan állapotban vannak, amelyet a túlzott evéshez kapcsoltak. Amennyiben hatásosan megváltoztatjuk ezeket a társításokat vagy a hozzájuk kapcsolódó reakciót, hatékonyan meg tudjuk változtatni az emberek magatartását. Olyan korban élünk, amelyben már rendelkezésre áll és használatban van az a teljes technológiai arzenál, amely azt a célt szolgálja, hogy az üzeneteket szinte az egész világra el tudjuk juttatni. Ez a technológia a média – vagyis a rádió, a televízió, a filmek és a nyomtatott sajtótermékek.* Azok a filmek, amelyeket ma látunk New Yorkban és Los Angelesben, holnap már Párizsban és Londonban, holnapután Bejrútban és Managuában, további néhány napon belül már az egész világon láthatók lesznek. Ha tehát a filmek, a könyvek vagy a televíziós műsorok, illetve a média egyéb formái az emberek belső reprezentációit és állapotait jobbá teszik, akkor a világot is jobbá tudják tenni. Azt már láttuk, hogy a média mennyire hatékony eszköze lehet a termékeladásnak és a kultúra terjesztésének. Azt pedig épp most tanuljuk, hogy mennyire lehet hatékony a világ sorsának jobbra fordításában. Gondoljunk a Live Aid-koncertekre. Ha ezeket nem tekintjük a kommunikációs technológia pozitív hatalmát kifejező félelmetes bizonyítékoknak, akkor nem tudom, mi mást tekinthetnénk annak. Ma tehát már rendelkezésre állnak azok az eszközök, amelyekkel meg lehet változtatni óriási embertömegek belső reprezentációit, ezen keresztül az állapotait, végül pedig a magatartási formáit. Amennyiben hatékonyan használjuk a kiváltó ingerekkel kapcsolatos tudásunkat az emberi magatartás vonatkozásában, és a korszerű technológiát az új reprezentációknak a tömegek felé való kommunikálásában, meg tudjuk változtatni világunk jövőjét. A Scared Straight (kb.: Leplezetlen rémület) című dokumentumfilm nagyszerű példája annak, hogy a média segítségével miként változtathatók meg az emberek *És ma már ide sorolható az internet is. (a ford.)
362
belső reprezentációi, és ezzel együtt a magatartási formái is. A dokumentumfilm egy programról szól, melynek keretében destruktív vagy bűnözői magatartást tanúsító gyerekeket be visznek egy börtönbe, ahol az ott lévő elítéltek közül jelentkező önkéntesek megváltoztatják a gyerekek belső felfogását (reprezentációikat) arról, hogy a valóságban mit jelent a bűnözés és a börtönélet. Ezt megelőzően interjút készítettek a gyreekekkel. A legtöbbjük valóban kemény volt, és azt mondta, börtönbe kerülni nem lenne valami nagy szám. Belső reprezentációik és állapotaik azonban jelentősen megváltoztak, amikor egy tömeggyilkos arról kezdett beszélni nekik, hogy valójában milyen a börtönélet, és ehhez olyan élethű részletekkel szolgált, amelyek bárki fiziológiai állapotát megváltoztatnák! Ezt a dokumentumfilmet mindenkinek látnia kell. A program után végzett vizsgálatok során megállapították, hogy a program hihetetlenül hatásosnak bizonyult a bemutatott gyerekek magatartásának megváltoztatásában. A televízió képes volt ugyanazt az élményt eljuttatni nagyon sok gyerekhez (és felnőtthöz), sokak gondolkodását és magatartását változtatva meg egyidejűleg. Nagyon sok ember magatartását tudjuk megváltoztatni, ha olyan hatásos reprezentációkat tudunk előállítani, amelyek az összes elsődleges reprezentációs rendszerben elnyerik az emberek tetszését, és ha a dolgokat úgy keretezzük, hogy kedvezőnek tűnjenek az összes fő metaprogram szempontjából. Amikor megváltoztatjuk a tömegek viselkedését, megváltoztatjuk a történelem menetét. Például mit érzett a legtöbb amerikai fiatalember, amikor megkérdezték tőle: „Mit szólnál hozzá, ha Európában kellene harcolnod az I. Világháborúban?” Elég pozitív volt a hozzáállásuk, igaz? És miért? A legtöbb fiatalember háborúval kapcsolatos elképzeléseit, „reprezentációit” az olyan dalok alakították, mint az Over There (Odaát), és a mindenhol látható Uncle Sam-plakátok „I want you” („Téged akarlak”) feliratai. Az I. Világháború korszakának fiatalja valószínűleg a demokrácia és a szabad népek mindenhol megjelenő megmentőjeként képzelte el magát. Azok a fajta külső ingerek úgy mutatták be a háborút, hogy a fiatalember egyfajta pozitív vágyakozási állapotba került, és arra várt, hogy indulhasson harcolni. Önként jelentkezett a hadseregbe. Ezzel szemben mi történt, amikor kitört a vietnámi háború? Mit érzett a legtöbb fiatalember azzal kapcsolatban, hogy elinduljon harcolni „odaátra”? Egészen mást, igaz? Miért? Azért, mert egészen mások voltak azok a külső ingerek, amelyeket óriási tömegek láthattak minden este az „esti hírek” elnevezésű információs csatornának köszönhetően. Ez az eszköz napi rendszerességgel gondoskodott a fiatalok belső reprezentációinak megváltozásáról. Az emberek kezdték a háborút egészen eltérően látni attól, ahogy a múltban látták. Többé nem volt „odaát” – a háborút már ott láthatta mindenki a maga szörnyű valóságában a nappali szoba kellős közepén vacsoraidőben. Nem nagyszabású katonai díszszemlékről vagy a demokrácia megmentéséről tudósítottak a képsorok. Inkább azt láthattuk, ahogy a tizennyolc éves fiatalembert, aki épp olyan volt, mint 363
az Ön vagy a szomszédja gyereke, szétroncsolja és megöli az akna egy távoli dzsungelben. Ezeknek a képeknek a hatására egyre többen új belső reprezentációt alakítottak ki arról, hogy mit is jelentett ez a háború, következésképpen megváltozott a magatartásuk. Nem arról beszélek most, hogy a háború helyes vagy helytelen; egyszerűen csak arra mutatok rá, hogy az emberek belső reprezentációi megváltoztak, ugyanígy megváltozott a magatartásuk is, és ennek a változásnak a média jelentette a közvetítő eszközét, a motorját. Érzéseink és magatartási formáink még most is változnak, és közülük némelyik olyan módokon, amiket korábban esetleg nem is vettünk észre. Ön például hogyan érez a földönkívüliekkel kapcsolatban? Gondoljon az olyan filmekre, mint az E. T., a Starman, a Cocoon vagy A harmadik típusú találkozások. Régebben úgy gondoltunk a földönkívüliekre, mint valami rettenetes ragadós, nyálkás szörnyekre, akik jönnek és bekapják a fejünket, lenyelik a házunkat és kiköpik a mamát. Most pedig olyan lényként gondolunk rájuk, akik elrejtőznek egy kisfiú szobájában és a gyerekeinkkel bicikliznek, amíg haza nem kell menniük – vagy olyan fickóként, akik a forró napokon kölcsönadja a nagypapinak az úszómedencéjét, hogy az hűsölhessen benne. Ha Ön földönkívüli lenne, és azt szeretné, hogy az emberek pozitívan viszonyuljanak Önhöz, akarná-e, hogy az emberek akkor találkozzanak Önnel, miután látták az Invasion of the Body Snatcher (Az emberrabló inváziója) című filmet, vagy miután megnéztek néhány Steven Spielberg-filmet? Ha én lennék földönkívüli, akkor mielőtt eljönnék egy olyan bolygóra, mint a Föld, megkérnék valakit, hogy készítsen egy csomó filmet arról, hogy milyen nagyszerű fickó vagyok, így az emberek lelkesen és tárt karokkal üdvözölnének. Szereznék magamnak egy kiváló PR-ügynököt is, aki megváltoztatná a tömegek reprezentációit arról, hogy ki és milyen vagyok. Végül is lehet, hogy Steven Spielberg egy másik bolygóról származik. Mit érez a háborúval kapcsolatban egy olyan filmnek a hatására, mint a Rambo? A film olyannak mutatja a gyilkolást és a napalmbombázást, mintha ezek nagyszerű, vidám és féktelen szórakozások lennének, igaz? Az ilyen ábrázolás hatására inkább vagy kevésbé fogadjuk-e el a háborúban való harcolás gondolatát? Nyilvánvaló, hogy egyetlen film nehezen tudná megváltoztatni egy ország magatartási formáit. Fontos megjegyezni azt is, hogy Sylvester Stallone nem kívánja pártolni emberek legyilkolását. Ennek éppen az ellenkezőjéről van szó – filmjei mind arról szólnak, hogy kemény munkával és fegyelemmel nagy akadályokat győz le. Ezek a filmek a nagy hátrányok ellenére aratott győzelem lehetőségének a modelljei. Fontos megfigyelni azonban annak a tömegkultúrának a hatását, amelyet állandóan befolyásolunk. Fontos, hogy tudatában legyünk, mit juttatunk az elménkbe, és hogy biztosak legyünk benne, hogy az támogatja elérni kívánt céljainkat. Mi történne, ha megváltoztatnánk az egész világnak a háborúról alkotott belső reprezentációját? Mi történne, ha ugyanazt a hatalmat és technológiát, amely 364
emberek tömegeit tudja rávenni a háborúskodásra, hatásosan használhatnánk az értékbeli különbözőségek áthidalására, és valamennyi nép egységének reprezentálására? Létezik az ehhez használható technológia? Úgy gondolom, létezik. Ne értsen félre – nem azt akarom mondani, hogy mindez egyszerű lenne, és hogy csupán néhány filmet kell készítenünk, amit levetíthetünk mindenkinek, és ettől a világ meg fog változni. Arra akarok rámutatni, hogy a változáshoz szükséges mechanizmusok éppen úgy rendelkezésre állnak, mint a pusztítás eszközei. Azt akarom elérni, hogy tudatossá váljunk arra, amit folyamatosan látunk, hallunk és tapasztalunk, és hogy figyeljünk arra, hogy ezeket a tapasztalatokat miképpen jelenítjük meg, reprezentáljuk önmagunk felé egyéni és kollektív szinten. Ha a családunkon, közösségünkön, országunkon belül és a világon el akarjuk érni a kívánt eredményeket, tudatosabbá kell válnunk. Mindazt, amit következetesen tömeges méretekben reprezentálunk, rendszerint befogadják az embertömegek. Ezek a reprezentációk befolyásolják valamely kultúra vagy közösség jövőbeni magatartását. Ennek megfelelően, ha működőképes világot akarunk teremteni, talán folyamatosan át kell tekintenünk és meg kell terveznünk, hogy mit tehetünk olyan reprezentációk létrehozása érdekében, amelyek egységes globális szinten erősítenek minket. Életünket kétféle módon élhetjük. Lehetünk olyanok, mint a pavlovi kutyák, és reagálhatunk minden olyan trendre és üzenetre, amit felénk irányítanak. Vonzódhatunk a háború romantikájához, elcsábíthat minket a silány minőségű étel, a junk food vagy rabul ejtheti lelkünket mindenféle irányzat, ami a tévécsatornákon keresztül ömlik felénk. Valaki egyszer a következő módon jellemezte a reklámot: „Az a tudomány, amely az emberi intelligencia kellő hosszúságú időre való feltartóztatására irányul annak céljából, hogy pénzt szedjen ki belőle.” Vannak közöttünk olyanak, akik az állandó moratóriumra ítélt intelligencia világában élnek. Életünk másik lehetséges alternatívája, ha valamilyen elegánsabb dologgal próbálkozunk. Megtanulhatjuk úgy használni elménket, hogy mi magunk válasszuk meg azokat a magatartási formákat és belső reprezentációkat, amelyek bennünket jobb emberekké, a világot pedig jobb hellyé teszik. Olyan tudatosságot alakíthatunk ki, amely alapján tudni fogjuk, mikor próbálnak minket programozni vagy manipulálni. Meghatározhatjuk, hogy magatartási formáink és a felénk sugárzott modellek mikor tükrözik valódi értékeinket, és mikor nem. Ezek birtokában pedig cselekedhetünk a valódi értékkel bíró dolgok érdekében, miközben kiiktatjuk életünkből azokat, amelyek nem képviselnek értéket. Olyan világban élünk, amelyben látszólag havonta jelenik meg valamilyen újfajta irányzat, trend. Ha Ön meggyőző, rábeszélő típus, irányzatteremtő lesz, és nem azok közé fog tartozni, akik csupán reagálnak az üzenetek sokaságára. A dolgok haladási iránya épp oly fontos, mint az, ami történik. Az irányok szabják meg a rendeltetési helyet. Ismerjük fel az áramlat irányát és ne várjunk addig, amíg a 365
Niagara vízesés peremére sodródunk, és rájövünk, hogy egy evezők nélküli kicsiny csónakban ülünk. A másokat meggyőző személy feladata, hogy mutassa az utat, feltérképezze a terepet és megtalálja a jobb eredményekhez vezető ösvényeket. Az irányzatokat, trendeket egyének teremtik; például a hálaadásnapi nemzeti ünnepet nem egy politikus hozta létre, hanem egy olyan asszony, akiben erős vágy égett országunk egyesítésére. A neve Sarah Joseph Hale volt, és sikerrel teljesített egy olyan feladatot, amely több mint 250 éven keresztül sok fejfájást okozott másoknak. Sok emberben az a téves elképzelés él, hogy a hálaadás napja olyan amerikai hagyomány, amely 1621 októbere óta van életben, amikor is a zarándokok először „adtak hálát”. Ez azonban nem így van. Az első hálaadás után 155 éven keresztül a gyarmatokon – ahogy a telepesek területeit nevezték – nem tartottak rendszeresen közös hálaadásnapot. A Függetlenségi Háború olyan győzelmet hozott, amelyet az egész ország megünnepelt, de a hálaadás még ekkor sem gyökeresedett meg mint tradíció. A harmadik hálaadás napját az alkotmány sikeres megszövegezése után tartották meg, miután George Washington elnök 1789. november 26-át a nemzeti hálaadás napjává kiáltotta ki. De még ezután sem ünnepelték meg rendszeresen. 1827-ben színre lépett Sarah Joseph Hale asszony, akiben kellő elkötelezettség és kitartás volt ahhoz, hogy megalapítsa ezt a hagyományt. Ötgyermekes anyaként Sarah asszony úgy döntött, hogy önmaga és családja eltartását hivatásos íróként fogja biztosítani történelmünk egy olyan időszakában, amikor köztudottan csak kevés nő űzte sikerrel az írói hivatást. Egy női magazin szerkesztőjeként elősegítette, hogy a magazin a 150 ezret elérő példányszámával fontos országos folyóirattá váljon. Sarah asszony a női főiskolákért, az ingyenes nyilvános játszóterekért, valamint a gyermekek napközi otthonáért folytatott szerkesztőségi kampányokról volt ismert. És ő írta a Mary had a little lamb (Marynek volt egy kisbáránya)című gyermekverset. Élete legjelentősebb eredményének azonban azt tekinthetjük, hogy megteremtette a hálaadásnap tartós nemzeti hagyományát. Magazinját fontos eszközként használta azon személyek befolyásolására, akiknek módjukban állt intézményesíteni ezt a tendenciát. Csaknem harminchat éven keresztül kampányolt álmának megvalósításáért azzal, hogy állandóan személyes leveleket írt elnököknek és kormányzóknak. Magazinjában évről évre csábító hálaadásnapi menüket közölt, a hálaadás témájához kapcsolódó írásokat és verseket jelentetett meg, és egymás után írta a szerkesztőségi cikkeket a hálaadásnap jelentőségéről. Végül a polgárháború megadta a lehetőséget Hale asszonynak, hogy törekvését olyan formában fejezze ki, amelyre felfigyelt a nemzet. Ezt írta: „Társadalmi, nemzeti és vallási szempontból vajon nem járna-e fokozott előnnyel, ha egyértelműen kijelölnénk nemzeti hálaadásunk napját?” 1863 októberében így írt magazinja szerkesztőségi cikkében: „Félretéve a saját időpontot választani kívánó bármely egységes állam vagy elszigetelt terület által esetlegesen felemlített csoportérzelmeket és helyi
366
történéseket, nem lenne-e nemesebb és valóságosabban amerikai, ha nemzeti egységet alkotván ajánlanánk Istennek örömünket és hálánkat az év során kapott áldásokért?” Levelet írt William Seward államtitkárnak, aki megmutatta Abraham Lincoln elnöknek; az elnök úgy gondolta, hogy tökéletesen helyes és helyénvaló a nemzeti egység koncepciója. Négy nappal később az elnök nyilatkozatot adott ki, amely 1863 novemberének utolsó csütörtökjét nemzeti hálaadásnapnak jelölte ki. A többi már történelem. És mindez azért történt így, mert egy kitartó és jó meggyőző képességű asszony hatásosan használta ki a korabeli média lehetőségeit.* Hadd ajánljak két lehetséges modellt a hatásos irányzatteremtéshez. Oktatás formájában magam is igyekszem pozitív változást előidézni. Ha pozitívan akarjuk befolyásolni a jövőt, meg kell adnunk a következő generációnak a rendelkezésre álló leghatékonyabb eszközöket ahhoz, hogy világukat úgy alakítsák, ahogy ők akarják. A mi szervezetünk arra tesz kísérletet, hogy ezt elősegítse az úgynevezett Unlimited Excellence (Korlátlan Kiválóság) táborok révén. Ezekben a táborokban megtanítjuk a gyerekeknek az elméjük működtetéséhez szolgáló konkrét eszközök használatát, saját magatartásuk irányítását, és ezen keresztül az életükben létrehozott eredmények szabályozását. Megtanulják, miképpen fejlesszenek ki mély összhangot a legkülönfélébb háttérrel rendelkező emberekkel, hogyan modellezzenek sikeres embereket, miként törjék át korlátaikat és keretezzék át felfogásukat a lehetőségeikről. A tanfolyam végén a gyerekek többsége azt mondja, hogy a tábor addigi életük leghatásosabb tanulási élményének bizonyult. Számomra ez az egyik legélvezetesebb és leghálásabb olyan program, amelyet van szerencsém vezetni. Én azonban egyetlenegy ember vagyok, és a partnereink keze csak annyi gyerekhez érhet el, ahányan ezekben a táborokban részt vesznek. Ezért kifejlesztettünk egy oktatási programot azzal a céllal, hogy tanárokat is ellássunk NLP és más, az Optimális Teljesítmény Technika®-val kapcsolatos ismeretekkel, készségekkel. Nagy előrelépést tettünk annak irányába, hogy több gyermekkel foglalkozhassunk, bár ez az előrelépés nem volt elég nagyarányú ahhoz, hogy egy igazán új irányzatot hozzunk létre az oktatáson belül. Jelenleg a koncepcionális kidolgozás első fázisaiban vagyunk egy olyan másik projekt kapcsán, amelynek a Challange Foundation (Kihívás Alapítvány) nevet adtuk. Az egyik kihívás, amellyel sok gyereknek szembe kell néznie – elsősorban a hátrányos helyzetű területeken élő gyerekek sorolhatók ide –, az, hogy nem látnak maguk körül erőteljes és pozitív szerepmodelleket. A Challange Foundation elképzelése az, hogy összeállít egy gyűjteményt olyan interaktív videoműsorokból, amelyekben kultúránk legerőteljesebb és legpozitívabb szerepmodelljei láthatók: olyan kortárs személyiségek, mint a Legfelsőbb Bíróság bírái, híres szórakoztatók, üzletemberek, valamint olyan nagyformátumú politikusok, akik már nem élnek – például John F. Kennedy, Martin Luther King Jr. vagy Mahatma Gandhi. Ezek a műsorok erőteljes, hatásos élményeket jelenthetnek a gyerekeknek *Ezt az információt Marshall Berges, a Los Angeles Times munkatársa szolgáltatta.
367
a modellezés szempontjából. Martin Luther Kingről egy tanártól is hallhatnak a gyerekek, és elolvashatják King szavait, de ez csak része a teljes tapasztalatnak. Nem teljesen más érzés eltölteni fél órát valakivel, aki személyesen nekünk mondja el a filozófiáit és meggyőződéseit? Hát még ha az utolsó öt percben arra is ösztönözne, hogy kezdjünk valamit az életünkkel! Azt szeretném, ha a gyerekek nemcsak szavakat lennének képesek modellezni, hanem ezeknek a meggyőző személyiségeknek a hangszínét, a fiziológiáját, és a teljes megjelenési módját is. A nemzetünk alkotmányát tanulmányozó gyerekek közül sokan el sem tudják képzelni, hogy az alkotmány miképpen kapcsolódik mai életünkhöz. Mi lenne, ha a Legfelsőbb Bíróság főbírója videofelvételen elmondaná a gyerekeknek, hogy miért szenteli élete minden egyes napját e dokumentum betartatásának, illetve azt, hogy az alkotmány miként érinti őket napjainkban? És mi lenne, ha magyarázata végén valamilyen elérendő célt is kitűzne a fiataloknak? El tudjuk képzelni, mi történne, ha az egész országban a gyerekek tömegei rendszeresen és állandóan hozzáférhetnének ehhez a fajta pozitív példához és kihíváshoz? Egy ilyen program megváltoztathatná a jövőt. Ha ezzel kapcsolatban mondanivalója lenne, várom a leveleit és az észrevételeit. Az új pozitív irányzatok létrehozására irányuló befolyás alkalmazásának egy másik példája a kolorádói Snowmassban található Rocky Mountain Institute kutatási igazgatójának, Amory Lovinsnak a munkája. Lovins úr már több éve alternatív energiahasznosítással foglalkozó projektekben vesz részt. Napjainkban sokan azon a véleményen vannak, hogy a nukleáris energia túl költséges, túl alacsony a hatásfoka és túl veszélyes ahhoz, hogy használni lehessen. Ugyanakkor a nukleáris energiát ellenzők mozgalma igen csekély haladást ért el – ennek az az oka, hogy csupán ellenzik ezt az energiafajtát. A mozgalom antinukleáris. A megoldásokat keresők, vagyis a megoldások felé haladók közül sokan szeretnék tudni, hogy ez a mozgalom mit támogat valójában. Néha nehéz megmondani. Lovins úr viszont képes óriási sikereket elérni az energiaipari vállalatoknál azzal, hogy mesteri meggyőző, és nemcsak egyszerűen tiltakozó. A nukleáris energiát előállító vállalatok támadása helyett Lovins úr olyan alternatívákat kínál, amelyek a nukleáris energia előállításánál nyereségesebb megoldást jelentenek, mivel nem igénylik óriási erőműveknek a beruházási költségvetési kereteket milliárdokkal túllépő költségek mellett való megépítését. Lovins szereti gyakorolni az általa „aikidopolitikának” nevezett módszert. Ez ugyanazokon az elveken működik, mint az egyetértési keret, amely a magatartási forma minimális konfliktus árán történő irányítását teszi lehetővé. A következő ügyben kérték fel állásfoglalásra. Egy új, nagyméretű nukleáris erőművet építését tervezték. Az építkezés még nem kezdődött el, de az erőmű máris 300 millió dolláros költséget „termelt”. Lovins elöljáróban elmondta, hogy nem feladata az erőmű ellen vagy mellett állást foglalni. Kijelentette, hogy mindenkinek – mind a közművállalatnak, mind a felhasználóknak – feltétlen érdeke, hogy egy egészséges 368
pénzügyi alapokon nyugvó létesítményt lehessen üzemeltetni. Majd rátért annak kifejtésére, hogy mennyi pénzt lehetne megtakarítani a természet megóvásával, és mennyibe kerülne az energia, ha a rendkívül költséges új üzem megépülne. Óvatos pénzügyi adatok, becslések formájában elmondta, hogy mindez mit jelentene a vállalatnak. Előadása visszafogott, mértéktartó volt. A legkisebb mértékben sem támadta az erőművet vagy a nukleáris energia alkalmazását. Miután befejezte az előadást, telefonhívást kapott a közművállalat pénzügyi alelnökétől. Amikor találkoztak, az alelnök arról beszélt, hogy az erőmű megépítése miképpen érintené a vállalat pénzügyi helyzetét. Elmondta, hogy ez arra kényszerítené a vállalatot, hogy elhalassza az osztalék kifizetését, amely a vállalat részvényei szempontjából katasztrofális következményekkel járna. Végül pedig kijelentette, hogy amennyiben az ellenzők úgy akarnák, a vállalat hajlandó lenne elállni az erőmű megépítésétől, felvállalva a 300 millió dolláros veszteséget. Ha Lovins az előadását ellenséges hangnemben kezdi, a vállalat oyannyira megmakacsolta volna magát, hogy az senki érdekét nem szolgálta volna. Azzal azonban, hogy közös alapokat találtak, majd megpróbáltak valamilyen megvalósítható alternatívát teremteni, képesek voltak egy mindkét fél számára előnyös megállapodásra jutni. Lovins munkájának eredményeként egy új irányzat, tendencia kezd kialakulni. Más villamosipari vállalatok tanácsadói szerződést kötöttek vele a nukleáris energiától való függőség korlátozása és egyidejűleg a nyereségük növelése céljából. Egy másik ügy főszereplői farmerek voltak a coloradói és az új-mexikói San Luis Valleyben. Ezek a farmerek hagyományosan tüzelőfát gyűjtöttek fő energiaforrásként. A földtulajdonosok viszont elkerítették azt a területet, ahol a farmerek korábban a fát gyűjtötték. A farmerek nagyon szegény emberek voltak, de néhány vezetőnek sikerült meggyőznie őket, hogy az új helyzetet ne hátránynak tekintsék, hanem lehetőségnek. Ennek eredményeként a farmerek elindították a világ egyik legsikeresebb napenergia-projektjét, és kialakult bennük a korábban még soha nem tapasztalt kollektív erő és jóakarat érzése. Lovins megemlít egy hasonló esetet az Iowa állambeli Osage-ból, ahol a kis helyi szolgáltató úgy találta, hogy az emberek rossz hatékonysággal használják fel az energiát. E felismerés eredményeképp kezdeményezte a házak szigetelését és a fűtőanyaggal való takarékoskodást. Az akció olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy a szövetkezet ki tudta fizetni adósságát. Két év alatt háromszor csökkentették díjaikat, és egy 3800 fős városkában az ügyfelek a fűtőanyagköltségek terén egy év alatt 1,6 millió dollárt tudtak megtakarítani. Mindkét esetben két dolog történt. A szereplők egy mindegyik felet támogató nyertes–nyertes keret megtalálásával képesek voltak egymás kedvére tenni. És azáltal, hogy megtanultak cselekedni egy kívánt cél elérése érdekében, képesek voltak kialakítani a tekintély és a biztonság újfajta érzését. A jóakarat és a közösségi szellem terén az összefogásból és a közös cselekvésből származó másodlagos nyeresé369
gek éppoly fontosak voltak, mint a megtakarított pénz. Ezek azok a pozitív jellegű irányzatok, amelyeket néhány elkötelezett meggyőző személy képes létrehozni. A számítógépek világában létezik egy kifejezés: „GIGO” – ami annyit tesz, hogy „Garbage In – Garbage Out”, vagyis „Szemét Be – Szemét Ki”. A kifejezés azt jelenti, hogy egy rendszerből kinyert minőség teljes egészében a bevitt tényezők minőségétől függ. Ha rossz, hibás vagy hiányos információkat viszünk be, ugyanolyan minőségű eredményeket kapunk. Kultúránkban manapság sokan csak kevéssé vagy egyáltalán nem gondolnak tudatosan a naponta bevitt információk és tapasztalatok, élmények minőségére. A legfrissebb statisztikák szerint az átlag amerikai naponta hét órán keresztül néz televíziót. A U. S. News & World Report című hetilap azt állítja, hogy a fiatal amerikaiak a kilencedik és a tizenkettedik osztály közötti időszakban átlagosan 18 ezer gyilkosságot látnak. Mire elérik ezt az életkort, már 22 ezer órán keresztül néztek televíziót – ez több mint kétszerese annak az időnek, amit az iskola tizenkét éve alatt ténylegesen az iskolapadban töltenek. Életbevágóan fontos, hogy figyeljünk rá, mivel tápláljuk elménket, amennyiben azt szeretnénk, hogy elménk növelje és ápolja képességünket mindannak a maradéktalan megtapasztalására és élvezetére, amit életnek nevezünk. Mi, emberek úgy működünk, mint a számítógép. Ha olyan belső reprezentációkat hozunk létre, amelyek azt sugallják nekünk, hogy szétlőni egy falut géppuskával derék, sőt magasztos dolog, vagy hogy a sikeres emberek egészségtelen junk foodot esznek, akkor ezek a reprezentációk fogják irányítani a magatartásunkat. Most már jobb képességgel rendelkezünk a magatartást szabályozó belső felfogások, szemléletmódok alakítására, mint korábban bármikor. Nincs garancia arra, hogy az átalakítás előnyös lesz. De a lehetősége megvan, és el kell kezdenünk tenni valamit a jobbítás érdekében. Azok a legfontosabb kérdések, amelyekkel nemzetként és bolygónk lakóiként is szembe kell néznünk, mind összekapcsolódnak az általunk létrehozott képekkel és tömeges reprezentációkkal. A vezetés az irányzatok teremtéséről szól – és ez jelenti ennek a könyvnek a valódi üzenetét. Most már tudjuk, miképpen használjuk elménket az információk oly módon való feldolgozásához, hogy azok a leginkább fejlesszék képességeinket, belső erőforrásainkat. Tudjuk, hogy kell elhalkítani és tompítani a romboló, silány kommunikáció hangját és fényességét, és tisztában vagyunk a konfliktusok saját értékrendünkön belül való megoldásával. De ha igazán a különbségre törekszünk, azt is tudnunk kell, miként lehetünk vezetők, miként használhatjuk a meggyőzési módszereket és hogyan tehetjük a világot egy jobb hellyé. Mindezeken keresztül pozitívabb és tudatosabb modellt képviselünk a gyerekeink, az alkalmazottaink, az üzlettársaink és egész környezetünk előtt. Mindezt megtehetjük a személyes meggyőzés szintjén vagy a tömegek meggyőzésének szintjén is. Ahelyett, hogy engedünk a megvadultan gyilkoló Rambót ábrázoló képsorok befolyásoló erejének, életünket talán szívesebben szenteljük azoknak a pozitív üzeneteknek a továbbítá370
sára, kommunikálására, amelyek a szükséges különbséget jelenthetik abban, hogy a világot olyanná formálhassuk a magunk számára, amilyenné szeretnénk. Ne feledjük, hogy a világot a másokat meggyőzni képes emberek irányítják. Minden, amit ebből a könyvből eddig tanult, és minden, amit a világban maga körül lát, ezt bizonyítja. Ha a külső világban tömeges méretekben kifejezésre tudja juttatni az emberi magatartásról és az arról alkotott belső reprezentációit, hogy mit tart elegánsnak, hatékonynak és pozitívnak, akkor meg tudja változtatni a gyermekei, a közössége, az országa és a világ jövőjének alakulását. A változtatáshoz szükséges technológia a kezünkben van. Azt javaslom, hogy használjuk ki. Ez a könyv végső soron erről szól. Természetesen azt is tárgyalja, miként növelhetjük maximálisra személyes képességeinket, és hogyan tanulhatjuk meg a hatékonnyá és sikeressé válás módszereit a tevékenységünkön belül. Hasztalan azonban, ha valaki egy haldokló bolygó uralkodója akar lenni. Minden, amiről eddig beszéltünk – az egyetértési keretek fontossága, az összhang természete, a kiválóság modellezése, a siker szintaxisa és az összes többi témakör – akkor működik a legjobban, amikor pozitív használatukkal mások részére is éppúgy sikert teremtünk, mint önmagunk számára. Az abszolút, tökéletes képesség, hatalom szinergikus. Abból származik, hogy az emberek együtt, nem pedig egymástól elszigetlten dolgoznak. Már rendelkezünk azzal a technikával, amellyel az emberek felfogását szinte egy pillanat alatt meg tudjuk változtatni. Itt az ideje, hogy pozitív módon használjuk ezt a technikát mindnyájunk életének jobbítása érdekében. Thomas Wolfe írta egyszer: „Semmi nincs a világon, ami olyan jól megbékítené a neheztelő lelket, mint a siker érzése.” Ez jelenti a kiválóság igazi kihívását – széles körben felhasználni ezeket a készségeket önmagunk és mások javára és jobbítására oly módon, hogy pozitív, erőteljes, örömteli, és az egész közösségre kiható sikert lehessen elérni. Elérkezett hát az idő, hogy elkezdjük alkalmazni e módszereket.
371
XXI. FEJEZET
A KIVÁLÓSÁG MEGÉLÉSE: AZ EMBERI KIHÍVÁS
„Az ember nem annak az összege, amije van, hanem mindannak a teljessége, amije még nincs, amit még elérhet.” Jean Paul Sartre
Nagy utat tettünk meg. Az, hogy a továbbiakban milyen messzire jut, saját döntésétől függ. Ez a könyv olyan eszközökkel, készségekkel és gondolatokkal látta el Önt, melyek révén megváltoztathatja az életét. Viszont teljes egészében Öntől függ, hogy mihez kezd mindezzel. Amikor leteszi ezt a könyvet, gondolhat arra is, hogy tanult belőle egy kis ezt, egy kis azt, és aztán ott folytatja, ahol abbahagyta. Dönthet azonban úgy is, hogy koncentrált erőfeszítéssel kezébe veszi élete és elméje irányítását. Létrehozhatja mindazokat az erőteljes meggyőződéseket és állapotokat, melyek csodákat tesznek majd Önnel és mindazokkal, akiknek gondját viseli. Ez viszont csak akkor történik meg, ha Ön tesz is annak érdekében, hogy megtörténjen. Tekintsük át mindazokat a fő dolgokat, amiket megtanultunk! Most már tisztában vagyunk azzal, hogy bolygónkon a legnagyobb hatalmat képviselő eszköz az a bioszámítógép, amely a két fülünk között található. Helyes használat mellett elménk képes az életünket még álmainknál is jobbá tenni. Megtanultuk A Siker Alapvető Receptjét: legyünk tisztában célunkkal, cselekedjünk, fejlesszük ki a kifinomult érzékelés képességét, hogy tudjuk, mit értünk el, és változtassuk magatartásunkat mindaddig, amíg el nem értük azt, amit akartunk. Megtanultuk, hogy olyan korban élünk, amelyben a mesés sikert mindenki elérheti, de csak azok érik el, akik cselekszenek. A tudás fontos, de nem elegendő. Sok ember rendelkezett ugyanazokkal az információkkal, mint egy Steve Jobs vagy egy Ted Turner. Azok viszont, akik cselekedtek, mesés sikert értek el, és megváltoztatták a világot. Tanultunk a modellezés fontosságáról. Lehet tanulni tapasztalat útján, próbálkozással – de rendkívüli mértékben fel is gyorsíthatjuk ezt a folyamatot, ha elsajá372
títjuk a modellezést. Minden elért eredményt valamilyen konkrét cselekvéseknek valamilyen konkrét szintaxison belüli végrehajtásával hoznak létre. A kiváló eredményeket elérő emberek belső (mentális) és külső (fizikai) cselekvéseinek modellezésével nagymértékben csökkenthetjük azt az időt, amely valamilyen tevékenység mesteri elsajátításához szükséges. Az adott feladat típusától függően néhány óra, néhány nap vagy néhány év alatt megtanulhatjuk azt, aminek a felfedezéséhez a sikeres embereknek hónapokra vagy évekre volt szüksége. Megtanultuk, hogy életünk minőségét a kommunikációnk minősége adja. A kommunikáció két különböző formában jelentkezik. Az első az önmagunkkal folytatott kommunikáció. Bármilyen eseménynek az az értelme, amit mi magunk adunk neki. Küldhetünk agyunknak határozott, pozitív, erőt adó jeleket, amelyek gondoskodnak róla, hogy minden az érdekeinket szolgálja, de küldhetünk neki jeleket arra vonatkozóan is, hogy valamit nem tudunk megtenni. A kiválóságot elért emberek bármilyen helyzetet a maguk előnyére tudnak fordítani – W. Mitchell, Julio Iglesias, Jerry Coffey parancsnok képes volt a tragédiákat diadallá változtatni. Az idő kerekét nem tudjuk visszaforgatni. Nem tudjuk megváltoztatni azt, ami már megtörtént. De irányíthatjuk reprezentációinkat úgy, hogy a jövőre nézve valamilyen pozitív dolgot nyújtsanak számunkra. A kommunikáció második formája a másokkal folytatott kommunikáció. A világunkat megváltoztató emberek mind mesteri kommunikátorok. A könyvben szereplő összes módszert felhasználhatjuk annak feltárására, hogy mit akarnak, mit szeretnének az emberek, és így hatékony, mesteri, elegáns kommunikátor válhat belőlünk. Tanultunk a meggyőződés félelmetes hatalmáról. A pozitív meggyőződések mesterré tehetnek minket, a negatív meggyőződések viszont vesztessé. És azt is megtanultuk, miként változtathatjuk meg a meggyőződéseinket annak érdekében, hogy azok segítsék céljaink elérését. Tanultunk az állapot és a fiziológia erejéről. Megtanultuk az emberek által használt szintaxist és stratégiákat, valamint azt, hogy miképpen teremthetünk összhangot bárkivel, akivel találkozunk. Tanultunk erőteljes átkeretezési és rögzítési technikákat. Megtanultuk, hogyan kell pontosan és ügyesen kommunikálni, elkerülni a kommunikációt meggyilkoló homályos, ködös nyelvezetet és alkalmazni a precíziós modellt annak érdekében, hogy mások hatékonyan kommunikálhassanak velünk. Megtanultuk kezelni a siker útjában álló öt akadályt. És tanultunk a személyes magatartás szervezőelveiként szolgáló metaprogramokról és értékekről. Nem számítok arra, hogy amikor leteszi ezt a könyvet, rögtön a tökéletes átalakulás jeleit fogja tapasztalni önmagán. A tárgyalt témakörök között lesznek olyanok, amelyek könnyebben utat találnak Önhöz, mint a többi. Az élet azonban folyamatok hatásaiból áll össze, ezért a változások további változásokhoz vezetnek. A növekedés, a fejlődés további növekedés és fejődés előtt nyitja meg az ajtót. Változtatások végrehajtásával, kis lépésekben történő növekedéssel, fejlődéssel 373
lassan, de biztosan megváltoztathatjuk az életünket. A tükörsima vízbe dobott kőhöz hasonlóan fodrozódást hozhatunk létre a víz felszínén, amely a jövőben egyre nagyobb hullámokká nőhet. Hosszabb idő távlatában visszatekintve gyakran azt látjuk, hogy a legkisebb dolog volt az, amely a legnagyobb változást hozta. Gondoljunk két nyílvesszőre, amelyek ugyanabba az általános irányba mutatnak. Ha egyikük irányán egy egészen keveset változtatunk, ha három vagy négy fokkal eltoljuk a hegyét egy másik irányba, a változtatás először valószínűleg észrevehetetlen lesz. De ha követjük a jelzett irányt néhány méteren, majd kilométeren át, a két irány különbsége egyre nagyobb és nagyobb lesz – és a végén semmiféle kapcsolat nem lesz az első és a második irány között. Ez a pici változtatás az, amit ez a könyv nyújthat az Ön számára. Nem fogja Önt egyik napról a másikra megváltoztatni (hacsak már ma este nem kezd hozzá önmaga kezeléséhez!). De ha megtanulja elméje használatát, ha megérti és alkalmazni kezdi az olyan dolgokat, mint a szintaxis, a szubmodalitások, az értékek és a metaprogramok, a létrehozott különbségek hat hét, hat hónap, vagy hat év alatt meg fogják változtatni az életét. A könyvben szereplő egyéb módszereket, például a modellezést, már jelenleg is gyakorolja valamilyen formában. Más dolgok esetleg újak. De ne feledjük, hogy az életben minden kumulatív, vagyis összeadódó jellegű. Ha ma alkalmazza a könyvben szereplő valamelyik elvet, máris tett egy lépést. Mozgásba hozott egy okot, és minden ok létrehoz valamilyen okozatot vagy eredményt, és minden eredmény rárakódik az előzőre, hogy valamilyen irányba vigyen minket. És minden irányban ott rejlik valamilyen végső cél, rendeltetési hely. „Az életben két dolog van, amire törekedni kell: az egyik az, hogy érjük el, amit akarunk; a másik pedig, hogy miután elértük, élvezzük.” Logan Pearsall Smith
Vizsgáljunk meg egy utolsó kérdést! Ön milyen irányba tart most? Ha követi jelenlegi irányát, hova fog elérni öt vagy tíz év múlva? Olyan helyre, ahova menni akar? Legyen őszinte önmagához. John Naisbitt egyszer azt mondta, hogy a jövő megjósolásának legjobb módja az, ha világos elképzelésünk van arról, ami jelenleg történik. Önnek is ugyanezt kell tennie a saját életében. Amikor tehát befejezte ennek a könyvnek az olvasását, üljön le és gondolkozzon el, milyen irányban halad, és hogy valóban abba az irányba akar-e menni. Ha nem, akkor azt javasolom, változtasson. Ha ez a könyv megtanított Önnek valamit, az nem más, mint a lehetőség arra, hogy szinte villámsebesen hozza létre a pozitív változást – mind személyes, mind pedig globális szinten. A korlátlan lehetőség – vagy ha úgy tetszik, hatalom – a változás, az alkalmazkodás, a növekedés, a fejlődés képességét jelenti. De nem jelenti azt, hogy Ön mindig sikeres lesz, vagy hogy soha nem vall kudarcot. A korlátlan 374
lehetőség csupán azt jelenti, hogy tanulhat minden emberi tapasztalatból, és minden tapasztalatot valamilyen módon a saját előnyére fordíthat. Korlátlan hatalma van felfogási, észlelési módjainak, cselekvéseinek és létrehozandó eredményeinek megváltoztatására. Korlátlan hatalma alapján gondoskodhat és szerethet, amellyel a legnagyobb változást érheti el élete minőségében. Szeretnék javasolni egy másik módszert is élete megváltoztatására és a folyamatos siker biztosítására. Keressen egy csoportot, amelynek a tevékenységében szívesen részt vesz. Emlékezzen vissza, beszéltünk a képességekről, a lehetőségekről abban a vonatkozásban, hogy az emberek együtt mire képesek. A legnagyobb erejük és hatalmuk az egymással együttműködő embereknek van, nem azoknak, akik széthúznak. Ez az együttműködő csoport lehet a családja vagy a baráti köre. Jelentheti a megbízható üzleti partnereket vagy azokat, akikkel Ön együtt dolgozik és akikért felelősséget érez. Mindig keményebben és jobban dolgozunk, ha másokért is éppúgy dolgozunk, mint önmagunkért. Többet adunk és többet kapunk. Ha megkérdezzük az embereket, melyek voltak életük leggazdagabb tapasztalatai, általában olyan eseményeket említenek, amit egy csapat tagjaként éltek meg. Esetenként szó szerint erről van szó, mondjuk valamilyen sportcsapatról, amelyet soha nem felejtenek el. Néha egy vállalkozói, üzleti csapat az, amely valamilyen emlékezetes dolgot visz véghez. Van, hogy a családunkkal vagy a házastársunkkal alkotunk csapatot. Ha csapattagok vagyunk, fejlődhetünk, növekedhetünk. Mások olyan módon képesek ápolni és ösztönözni minket, ahogy mi önmagunkat nem tudjuk. Az emberek olyan dolgokat tesznek meg másokért, amit önmagukért nem. És olyasmit kapnak másoktól, amiért érdemes megtenni azokat a dolgokat. Ha élünk, tagjai vagyunk valamilyen csapatnak, csoportnak. Ez lehet a családunk, a partnerünk, a cégünk, a városunk, az országunk, a világunk. Ülhetünk a kispadon és figyelhetünk, vagy felállhatunk és játszhatunk. Azt tanácsolom Önnek, hogy legyen játékos, legyen résztvevő. Csatlakozzon a vadászathoz. Ossza meg másokkal a világát. Azért, mert minél többet ad, annál többet kap; minél inkább használja az ebben a könyvben leírt készségeket önmaga és mások érdekében, annál több dolgot hoznak vissza ezek a készségek az Ön számára. Mindemellett ügyeljen arra, hogy olyan legyen a csapata, amely ösztönzést, kihívást jelent. A dolgok nagyon könnyen félresiklanak. Könnyű tudni, hogy mit kell tenni, és annak ellenére nem megtenni. Úgy tűnik, ez éppen úgy van, mint amilyen az élet. Az élet normális húzóereje a gravitáció, amely lefelé hat. Mindnyájunknak vannak rossz napjai. Mindnyájunk életében vannak időszakok, amikor nem használjuk ki azt, amit tudunk. Ha viszont olyan emberekkel vesszük körbe magunkat, akik sikeresek, jó irányban haladnak, pozitívak, az eredmények elérésére összpontosítanak, akik támogatnak minket, akkor ez minket is arra fog ösztönözni, hogy többek legyünk, többet tegyünk, többet osszunk meg másokkal. Ha olyan emberek környezetében lehetünk, akik soha nem hagyják, hogy kevesebbel is megeléged375
jünk annál, mint amit elérhetünk, akkor a legnagyobb ajándékban van részünk, amit bárki emberfia csak remélhet. A társulás, a szövetség erőteljes eszköz. Ügyeljen arra, hogy a környezetében előkkel való kapcsolata révén jobb emberré váljon. Amikor már elköteleztük magunkat egy csoportnak, csapatnak, a kiválóság kihívását a vezetővé válás jelenti. Ez jelentheti azt, hogy valaki a Fortune magazin által közzétett 500 legjobb vállalat egyikének az elnöke, de jelentheti azt is, hogy Ön a lehető legjobb tanár. Jelentheti azt, hogy jobb vállalkozók vagy jobb szülők vagyunk. Az igazi vezetők ismerik a folyamat erejét, azt az érzést, hogy a nagy változások sok kis dologból tevődnek össze. Tudják, hogy minden, amit mondanak és tesznek, hatalmas erőt jelent mások képességeinek fokozásában és bátorításában. Ez történt az én életemben is. Amikor középiskolás voltam, volt egy beszédtantanárom, aki egy nap megkért, hogy tanítás után maradjak bent az iskolában. Kíváncsi voltam, mit tehettem rosszul. Erre azt mondta: „Robbins úr, azt hiszem, önnek minden adottsága megvan ahhoz, hogy kiváló szónokká váljon, és szeretném felkérni, hogy a jövő héten az iskolánk csapatának tagjaként mondjon beszédet egy szónoklatversenyen.” Nem gondoltam, hogy különleges szónoki képességekkel rendelkeznék, de a tanárom annyira határozott és kongruens volt, hogy elhittem, amit mondott. Üzenete megváltoztatta az életemet. Elvezetett a kommunikátori hivatásomhoz. Csak egy kis dolgot tett, de azzal örökre megváltoztatta az életemet. A vezetői szerep által támasztott kihívást az jelenti, hogy megfelelő képesség és vízió, jövőbelátás szükséges annak előrevetítésére, hogy kisebb és nagyobb horderejű lépéseinkből milyen eredmények születnek majd. A könyvben taglalt kommunikációs készségek fontos módozatokat kínálnak a szükséges megkülönböztetésekhez. Kultúránknak több sikermodellre, több kiválóságszimbólumra van szüksége. Életemet olyan tanárok és pártfogók gazdagították, akiktől felbecsülhetetlen értékeket kaptam. Életcélom, hogy ezekből az értékekből valamennyit képes legyek visszaadni. Remélem, hogy ez a könyv Önnek is segít majd ugyanebben, és munkámban én is erre törekszem. Első pártfogóm egy Jim Rohn nevű férfi volt. Megtanította nekem, hogy az életben a boldogság és a siker nem annak az eredménye, hogy mink van, hanem inkább annak, hogy hogyan élünk. Életünk minőségében az a leginkább meghatározó, hogy mit teszünk mindazzal, amink van. Jim azt tanította, hogy az életben még a legkisebb dolgok is döntő fontosságúak. Azt mondta például, hogy legyek mindig „kétnegyedes” ember. Ezzel kapcsolatban a cipőfényezés példáját említette. Gondoljunk arra, hogy az utcai cipőfényező ember nagyszerű munkát végez. Munkája közben fütyörészik, és egyszerűen varázslat, amit a ronggyal művel. Munkájával nagy értéket állít elő az Ön számára. Jim azt mondta, hogy amikor benyúlunk a zsebünkbe, hogy kifizessük őt, és nem tudjuk eldönteni, hogy egy negyeddolláros érmét adjunk-e neki, vagy kettőt, akkor mindig válasszuk a nagyobb összeget. Ezt nemcsak a cipőfényezőért tesszük, hanem önmagunkért is. Ha Ön csak egy negyeddollárost ad neki, akkor napközben, ha lenéz a fényesen csillogó cipőjére, 376
arra fog gondolni, hogy „Csak egy negyeddollárost adtam neki. Hogy lehettem ilyen zsugori, mikor nagyszerű munkát végzett a fickó?” Ha két negyeddollárost ad, a saját lelkiismeretének is jót tesz. Mi lenne, ha elvévé válna, hogy valahányszor, amikor csak elmegy olyan valaki mellett, aki pénzt gyűjt valamilyen célra, Ön mindig tegyen valamennyit a gyűjtőedénybe? Mi lenne, ha automatikus elkötelezettségévé tenné, hogy mindig egy cserkészfiútól, egy cserkészlánytól vagy akárki mástól vásároljon? Mi lenne, ha fontosnak tartaná, hogy időnként felhívja a barátait, csakhogy ennyit mondjon: „Semmi különleges oka nincs, hogy hívlak, csak azt akartam, hogy tudd, szeretlek. Nem akarlak feltartani – csak ezt szerettem volna mondani”? Mi lenne, ha kialakítana egy olyan szokást, hogy kis „köszönöm” cédulákat küldene azoknak, akik valamilyen módon jót tettek Önnel? Mi lenne, ha tudatosan időt és figyelmet fordítana arra, hogy új és különleges módokat találjon, melyek révén jobbá, szebbé teheti más emberek életét, és így Ön is nagyobb örömet találhat a magáéban? Ez már az életstílus kérdésével függ össze. Mindnyájunknak rendelkezésére áll az idő; az életminőséget az határozza meg, hogy ezt az időt hogyan töltjük el. Belesüllyedünk-e valamilyen sablonba, vagy folyamatosan azon fáradozunk, hogy egyedivé és különlegessé tegyük életünket? Mindez apróságnak tűnhet, de a hatás, amit a sok-sok ilyen apróság együttesen gyakorol arra, hogy emberként kinek és milyennek érezzük magunkat, óriási. Ezek az apró dolgok befolyásolják az önmagunkról alkotott belső reprezentációinkat, és ezeken keresztül állapotaink és életünk minőségét. Önmagam számára azóta is megtartottam ezt a „kétnegyedes” elkötelezettséget, és folyamatosan élvezhetem jutalmait. Önnek is ajánlom a módszert gondos tanulmányozásra. Meggyőződésem, hogy ez olyan filozófia, amellyel hatalmas mértékben gazdagíthatja életét, hacsak már nem gyakorolja e módszert. „A vegyész, ha szívének alkotóelemei közül képes kiemelni a könyörületet, a tiszteletet, a vágyakozást, a türelmet, a sajnálatot, a meglepetést és a megbocsátást, és ezeket egyetlen anyaggá vegyíteni, létrehozhatja azt az atomot, amit szeretetnek hívunk.” Kahlil Gibran
Az utolsó megjegyzésem az, hogy szeretném, ha ezeket az információkat másokkal is megosztaná – valójában két okból. Az első, hogy mindnyájan azt tanítjuk, amit a leginkább meg kell tanulnunk. Azáltal, hogy egy gondolatot megosztunk másokkal, gondoskodunk arról, hogy azt újra és újra halljuk, és emlékeztessük magunkat arra, amit az életben értékesnek és fontosnak tartunk. A másik ok, hogy hihetetlen, szinte megmagyarázhatatlan gazdagság és öröm származik abból, ha hozzásegítünk másokat az életükben valóban fontos és pozitív változások végrehajtásához. 377
Az egyik gyermekprogramunk során volt egy olyan tapasztalatom, amit soha nem fogok elfelejteni. A táborok tizenkét-napos programokat jelentenek, melyek során nagyon sok mindent megtanítunk a gyerekeknek mindabból, amiről ebben a könyvben szó van, és olyan tapasztalatokhoz segítjük hozzá őket, amelyek megváltoztatják képességeiket, tanulási módszereiket és növelik általános önbizalmukat. 1984 nyarán a tábort egy ünnepséggel fejeztük be, amelyen minden gyerek kapott egy olyan aranyérmet, amilyet az olimpián is kapnak a győztesek. Az érmén a következő felirat volt: „Csodát tehetsz.” Az ünnepség körülbelül hajnali két óráig tartott, és nagyon örömteli, lélekemelő esemény volt. Holtfáradt voltam, mire a szobámba mentem, és tudtam, hogy reggel hatkor már újra fenn kell lennem, hogy elérjem a repülőgépet, amellyel a következő programomra kellett utaznom. Emellett ott volt az a rendszerint olyankor jelentkező érzés is, amikor az ember tudja, hogy az elmúlt napot sikerült igazán jelentőssé és fontossá tennie. Már éppen aludni készültem úgy három óra tájban, amikor kopogást hallottam az ajtón. „Ez meg ki az ördög lehet?” – gondoltam magamban. Kinyitottam az ajtót. Egy fiatal fiú állt előttem. Így szólt: „Mr. Robbins, szükségem van a segítségére.” Megkérdeztem tőle, hogy fel tudna-e hívni telefonon San Diego-ban a következő héten, amikor egy furcsa hangra figyeltem fel, amely a fiú háta mögül jött; egy kislány állt ott, és keservesen sírt. Megkérdeztem, mi a baj, mire a fiú elmondta, hogy a kislány nem akar hazamenni. Mondtam a fiúnak, hozza be a kislányt a szobába, egy rögzítés segítségével jobban fogja érezni magát, és szépen hazamegy. A fiú azt mondta, hogy nem ez a probléma. Elmondta, hogy a kislány azért nem akar hazamenni, mert a bátyja, akivel együtt él, már hét éve szexuálisan zaklatja. Mindkettőjüket behívtam a szobába, és az ebben a könyvben tárgyalt módszerekkel megváltoztattam a kislány belső reprezentációit a negatív múltbéli élményeiről oly módon, hogy azok többé ne okozzanak fájdalmat. Majd rögzítettem őt a legerőforrásosabb és legerőteljesebb állapotaihoz, és azokat a már megváltoztatott belső reprezentációihoz kapcsoltam úgy, hogy bátyjának a puszta látványa, vagy a vele kapcsolatos gondolata is azonnal abba az állapotba juttassa őt, amelyben képes a helyzet irányítására. A kezelés után a kislány úgy döntött, hogy felhívja a bátyját. Teljesen határozott, erőforrásos állapotban felemelte a telefonkagylót, és felébresztette. „Bátyó!” – szólt bele a telefonba olyan hangon, amilyet a bátyja talán egész életében nem hallott még tőle. – „Csak azt akarom, hogy tudd, megyek haza, és az lesz a legjobb, ha meg sem próbálsz úgy nézni rám, hogy arra kelljen gondolnom, hogy már megint az jár a fejedben, amit csinálni szoktál. Mert ha megint azt akarod, egész életedet börtönben fogod tölteni, mélységes szégyenben. Alaposan meg fogsz fizetni érte. Szeretlek mint bátyámat, de azt, ahogy viselkedtél, soha többé nem fogom eltűrni. Ha csak egyszer is arra gondolok, hogy újra úgy akarsz viselkedni, akkor neked annyi. Vésd az eszedbe, hogy ezt komolyan mondtam. És szeretlek. Viszlát.” A bátyja megkapta az üzenetet. 378
A kislány letette a telefont, és életében először tökéletesen erősnek és a maga urának érezte magát. Átölelte barátját, és a megkönnyebbüléstől mindketten sírtak. Olyan hihetetlen hálával öleltek meg, amilyet még soha nem éreztem. A fiú nem tudta, miképpen tudná viszonozni, amit tettem. Mondtam, hogy az, hogy láthattam a kislányban bekövetkezett változásokat, felér a legnagyobb köszönettel, amit valaha is kaphatnék. Erre ezt mondta: „Nem, valahogy fizetnem kell önnek.” Majd így szólt: „Van valami, ami sokat jelent nekem.” Lassan levette a nyakáról az aranyérmét, majd az én nyakamba akasztotta. Mindketten megpusziltak, és azzal búcsúztak el tőlem, hogy soha nem fognak elfelejteni. Miután elmentek, felmentem a hálóba, és bebújtam az ágyba. Feleségem, Becky, aki az egész esetet végighallgatta, sírt, és én is sírtam. „Fantasztikus vagy. Annak a gyereknek már soha nem lesz ugyanolyan az élete, mint volt” – mondta. – „Köszönöm, édesem, de bárki, aki ezt a módszert használni tudja, segíthetett volna neki” – válaszoltam. – „ Igen, Tony, bárki segíthetett volna, de te voltál az, aki segített.” „Már azzal is a legnagyobb hatalmú ember lehetnél a világon, ha képes lennél eléggé szeretni.” Emmett Fox
Ez tehát e könyv végső üzenete. Legyen cselekvő! Vegye kézbe az irányítást! Cselekedjen! Használja mindazt, amit a könyvből tanult, és használja most! Ne csak önmagáért tegye ezt meg, hanem másokért is. Az ilyen cselekvésekből származó ajándékok fontosabbak, mint gondolnánk. A világon nagyon sokan vannak, akik csak beszélnek. Sokan tudják, mi a helyes, mi a hatásos, mégsem érik el azokat az eredményeket, amiket szeretnének. Nem elég, ha csak beszélünk valamiről. Cselekvésünknek összhangban kell lennie szavainkkal. A határtalan képesség erről szól. Határtalan képességgel rávenni magunkat a kiválóság eléréséhez szükséges dolgok elvégzésére. Julius Ervingnek, a Philadelphiai 76-osok tagjának az életfilozófiája véleményem szerint összefoglalja egy olyan ember filozófiáját, aki „úgy cselekszik, ahogy beszél”. Érdemes modellezni ezt a hozzáállást. Julius ezt vallja: „Többet követelek magamtól, mint amennyit bárki valaha is elvárhatna tőlem.” Ez az, amiért ő a legjobb. Az ókorban volt két nagy szónok. Az egyik Ciceró, a másik Démoszthenész. Amikor Ciceró befejezte a beszédet, az emberek állva ünnepelték őt, és ekként lelkendeztek: „Micsoda nagyszerű beszéd!” Démoszthenész beszéde végén pedig ezt mondta a hallgatóság: „Meneteljünk!”, és így is tettek. Ez a különbség az előadás és a meggyőzés között. Remélem, hogy engem az utóbbi kategóriába sorolnak. Ha Ön elolvassa ezt a könyvet, és azt gondolja, „Hű, micsoda nagyszerű könyv; sok na-
379
gyon jó módszer van benne”, és nem használ föl belőle semmit, akkor mindketten csak az időnket vesztegettük. Ha azonban most rögtön újra végigmegy a könyvön, és útmutatóként használja elméjének és szervezetének működtetéséhez, illetve a kívánt változtatások végrehajtásához, akkor olyan életre szóló utazás veheti kezdetét, amelynek során még a legnagyobb múltbéli álmait is könnyedén elérheti. Tudom, hogy velem is ez történt, amikor elkezdtem ezeket az elveket napi rendszerességgel alkalmazni. Azt szeretném, ha az életét mesterművé tenné. Szeretném, ha csatlakozna azokhoz, akik aszerint élnek, amit tanítanak, és aszerint cselekszenek, ahogy beszélnek. Ők a kiválóság modelljei, akiket a világ csodál. Tartozzon Ön is azon kevesek közé, akik cselekszenek, szemben azzal a többséggel, akik csak vágyakoznak – legyen Ön is egyike azon eredménycentrikus embereknek, akik életüket pontosan úgy alakítják, ahogy szeretnék. Az én életemet nagyban inspirálják azoknak az embereknek a történetei, akik felhasználják erőforrásaikat, hogy új sikereket és eredményeket hozzanak létre önmaguk és mások számára. Egy nap talán éppen az Ön történetét fogom másoknak elmesélni. Ha ez a könyv elősegíti, hogy Ön ebbe az irányba induljon el, valóban nagyon szerencsésnek fogom tekinteni magamat. Addig is köszönöm, hogy elkötelezte magát a tanulás és az önfejlesztés mellett, és hogy lehetővé tette, hogy megosszak Önnel néhány olyan elvet, amely az én életembe is nagy változást hozott. Kívánom, hogy az emberi kiválóságra való törekvése legyen gyümölcsöző és örökéletű. Kívánom, hogy ne csak törekedjen kitűzött céljai elérésére, hanem érje is el őket tűzzön ki még több célt; nemcsak azért, hogy a régóta dédelgetett álmaihoz ragaszkodjon, hanem azért is, hogy álmodjon a korábbiaknál is merészebb álmokat; nemcsak azért, hogy élvezze ezt a világot és annak gazdagságát, hanem azért is, hogy olyan hellyé tegye, ahol jó élni; és nemcsak azért, hogy elvegyen mindent az élettől, amit csak tud, hanem azért is, hogy bőkezűen szeressen és adjon. Egy egyszerű ír áldással búcsúzom… Legyen út, amerre jársz. Mindig a hátadat fújja a szél. A Nap melege süssön az arcodba, lágy eső hulljon a földedre, és, amíg nem találkozunk újra… Isten óvjon, és a tenyerén hordozzon.* Ég Önnel, Isten áldja.
* Ír áldás, ©1967 Bollind, Inc. Boulder, CO 80302
380
GLOSSZÁRIUM
Állapot – Az egyénben bármely időpillanatban zajló összes neurológiai folyamat teljes összessége. Az egyén állapota megszűri vagy befolyásolja bármilyen olyan tapasztalat értelmezésének végeredményét, amely az adott állapot fennállásának pillanatában fordul elő. Általánosítás – Az a kognitív folyamat, melynek során az egyén belső tapasztalatának egyes részei elkülönülnek az eredeti tapasztalattól, és külön kategóriákká válnak. Sok esetben ez hasznos. Például egy gyereknek olyan tapasztalata van, hogy megérinti egy kályhának a tetejét, és kissé megégeti a kezét. Ezt a tapasztalatot olyan formában általánosíthatja, hogy „A kályha forró” vagy „Ne érjünk a kályhához, amikor az forró.”Más esetekben az általánosítás az egyénnek a világról alkotott modelljét nem hasznos módokon korlátozhatja. Belső reprezentáció – Az információknak az a konfigurációja, elrendezettsége, amelyet elménkben képek, hangok, érzések, szagok és ízek formájában létrehozunk és elraktározunk. Amikor arra akarunk „emlékezni”, illetve azt akarjuk „felidézni”, hogy milyen volt az a ház, amelyben felnőttünk, akkor egy belső reprezentációra emlékezünk. Előhívás, feltárás – Az a folyamat, melynek során az adott személy belső tapasztalatára vonatkozó struktúra meghatározása érdekében információkat gyűjtünk a személy szemmozgási jelzéseinek (megközelítési jelzéseinek), gesztusainak és egyéb megnyilvánulásainak közvetlen megfigyelésével, valamint jól megfogalmazott kérdések feltevésével. Érzékszervi észlelésen alapuló leírás – Olyan szavak használata, amelyek az öt érzékszervünkkel közvetlenül megfigyelhető és ellenőrizhető információkat közvetítenek. Az ilyen szavak határozzák meg a különbséget például a következő két leírás között: „Ajkai feszesen széthúzódnak, fogainak egyes részei látszódnak, szájának két szeglete magasabban van, mint a fő szájvonal”, illetve „Örül.”
381
Érzékszervi észlelésen alapuló tapasztalat – Olyan tapasztalat, melynek a feldolgozása annak szintjén történik, ami látható, hallható, érezhető, szagolható és/vagy ízlelhető. Igazodás – Egy másik személlyel való kölcsönhatás során az összhang létrehozása és bizonyos ideig való fenntartása. Igazodni lehet a meggyőződésekhez, azelképzelésekhez, valamint a magatartási formákhoz is. Illeszkedés – Egy másik személy magatartásából bizonyos formák, elemek – például meghatározott gesztusok, arckifejezések, beszédmód, hangszín és hasonlók – átvétele. Finoman, alig észlelhetően végezve segít megteremteni az emberek közötti összhang érzését. Kalibrálás – Annak képessége, hogy a változásokat észleljük, és valamilyen mércéhez, „szabványhoz” viszonyítva felmérjük. A kalibrálás a kifinomult érzékelési képességtől függ. Bizonyára helyes elképzelése van arról, hogy valamely családtagja mikor érzi magát kissé bizonytalannak vagy nagyon boldognak. Ez azért van, mert Ön már „bekalibrálta”, hogy milyen az adott személy kiegyensúlyozott állapota. Kifinomult érzékelési képesség – Azon képességünk kifinomodása, melynek révén különbséget tudunk tenni a vizuális, az auditív, a kinesztetikus, az olfaktorikus és a gusztatorikus rendszerek között. Ezen képességünk alapján teljesebb, gazdagabb érzékszervi tapasztalatokra tehetünk szert, és a külső világgal való kölcsönhatásunkból adódóan részletes, érzékszervi érzékelésen alapuló jellemzéseket, leírásokat tudunk készíteni. Kommunikáció – Az információk átvitelének, közlésének folyamata a nyelv, a jelek, a szimbólumok és a magatartási formák útján. A kommunikációt meghatározott célra lehet irányítani, ami azt jelenti, hogy egy beszélgetés befejezési pontja nem ugyanaz, mint a kezdőpontja, vagyis elmozdulás történt, például tárgyalások, terápiás kezelés vagy értékesítés esetében. A kommunikáció valamilyen cél, kifejlet felé halad. Kongruencia/Inkongruencia – A kongruencia az az állapot, amikor az egyén által közvetített üzenet ugyanaz vagy hasonló az összes kifejezési csatornán – vagyis amikor az üzenet szóbeli formája ugyanazt a jelentést hordozza, mint a hangszín, és a gesztusok is ugyanazt a jelentést közvetítik, mint az előző két kifejezési forma. Ilyen esetben az összes kifejezési csatorna egységes. Az inkongruencia a kifejezési csatornák között ellentmondást jelez. Példa: ha valaki halk, bizonytalan hangon ezt mondja: „Igen, biztos vagyok benne!” 382
Magatartás – Az emberek által felvett cselekvési forma. Magában foglalja az olyan „feltűnő” magatartási formákat, mint például a gesztusok vagy egy labda elhajítása, illetve az olyan „rejtett” (talán nevezhetnénk kevésbé könnyen megfigyelhetőnek) magatartási formákat, mint a gondolkodás, a szemmozgások, a légzésütem változásai és így tovább. Megközelítési jelzések – Magatartási jellegzetességek, melyek oly módon befolyásolják az idegi folyamatokat, hogy egy adott reprezentációs rendszerhez erősebben férhessünk hozzá, mint a többihez. Például a légzési ütem és a beszédtempó lelassítása olyan állapot kialakulását segít elő, amelyben a kinesztetikus módhoz férhetünk hozzá, a fejünknek az oly módon való megdöntése pedig, mintha egy telefonkagylót szorítanánk vele a vállunkhoz, az auditív mód előhívását teszi lehetővé és így tovább. Modell – Annak leírása, jellemzése, hogy valami milyen módon működik (nem beleértve ebbe azoknak a lehetséges okoknak a leírását, hogy miként működhet). Amikor azt mondjuk, hogy „valakinek a világról alkotott modellje”, akkor ez alatt az illető meggyőződéseinek, belső folyamatainak és magatartási elemeinek az összességét értjük, ami lehetővé teszi számára, hogy egy bizonyos módon cselekedjen, éljen. A modell a tapasztalatok rendszerezésének módját jelenti. Modellezés – Az a folyamat, melynek során feltárjuk azon belső reprezentációk és magatartási formák sorozatát, amelyek lehetővé teszik valaki számára egy feladat végrehajtását. Amikor a stratégia, a nyelv, a meggyőződések és a magatartás összetevői már kellő részletességgel felismerhetők és láthatók, az adott készséget valaki más sokkal könnyebben elsajátíthatja. Ökológia – Egy élőlény és a környezete közötti kapcsolatok teljessége vagy valamilyen mintája iránt érzett aggodalom. Az NLP vonatkozásában ezt a kifejezést a belső ökológia kapcsán is alkalmazzuk – ebben az esetben az értékek, a stratégiák és a magatartási formák olyan szövedékét jelenti, amelyet egy személy önmagára vonatkozóan megtestesít. Összhang – Az a jelenség, amikor az emberek bizonyos magatartási formákat egymás között kicserélnek és/vagy megosztanak. Kialakulása természetes és önkéntelen, ha az emberek valamennyi időt töltenek egymás társaságában. Létrehozható tudatosan is tükrözéssel és illeszkedéssel a kommunikáció javítása érdekében.
383
Reprezentációs rendszerek – Olyan rendszerek, amelyek azt mutatják, hogy az érzékszervi információkat milyen módon kódoljuk elménkben. Ezek a rendszerek a vizuális rendszer, az auditív rendszer, a kinesztetikus rendszer, az olfaktorikus és a gusztatorikus rendszer. Ezek teszik lehetővé az információk befogadását, tárolását, rendszerezését és felhasználását. Azok a megkülönböztetések, amelyeket emberként teszünk (belsőleg és külsőleg), ezen a rendszereken keresztül nyilvánulnak meg. Rögzítés – Az a folyamat, amelynek révén bármely reprezentáció (belső vagy külső) további reprezentáció-sorozathoz és reakciókhoz kapcsolódik, illetve további reprezentációkat és reakciókat vált ki. A rögzítők természetes módon alakulhatnak ki vagy szándékosan hozhatók létre. Meghatározott reakciókat kiváltó rögzítő például az, ami olyankor történik, amikor arra gondolunk, ahogy egy különleges és nagyon szeretett személy kimondja a nevünket. Stratégia – Reprezentációink rögzített sorrendje, amelyet magatartási formáink irányítására használunk. Egy stratégia általában valamilyen sorrendben magában foglalja mindegyik érzékszervi reprezentációs rendszert (vizuális, auditív, kinesztetikus). A stratégiákat önmagunkban és másokban is feltárhatjuk, „megfejthetjük”, ha megfigyeljük a választott szavakat, a szemmozgási jelzéseket, és ha kérdéseket teszünk fel a belső reprezentációk formájára és sorrendjére vonatkozóan. Szemmozgási jelzések – Meghatározott megközelítési jelzések, amelyek a szem mozgásaihoz és a pupilla helyzeteihez, illetve e helyzetek sorrendjéhez kapcsolódnak. Annak ismerete, hogy az egyes helyzetek (pozíciók) mely belső folyamatnak felelnek meg, feltétlenül szükséges a stratégiák megértéséhez és előhívásához (felderítéséhez). Szintaxis – Kapcsolati vagy rendszerezési forma; az a sorrend, amelyben a külső és a belső események összerakhatók. A nyelv vonatkozásában arra a sorrendre utal, amelyet a szavak nyelvtani mondatok létrehozásához alkotnak. Szubmodalitások – A külső tapasztalat alosztályokba való rendezése: egy képnek van világossága, távlata, mélysége. A hangoknak van hangerejük, helyük, hangszínük és így tovább. Torzítás – Az a folyamat, melynek révén a dolgok pontatlanul szerepelnek valakinek a belső reprezentációjában, és ezáltal korlátozó hatásuk van az adott személyre nézve. Tipikus példái ennek az „aránytalanul felfúj”, vagy a „kicsit 384
megcsavarja a dolgokat” és a hasonló kifejezések, esetek. A torzítás lehetővé teszi az érzékszervi adataink megváltoztatását. Törlés – Az a folyamat, melynek során az eredeti tapasztalatban előforduló részletek egy részét elhagyjuk a tapasztalat belső reprezentációjából. Ez az egyik olyan kognitív folyamat, amely arról gondoskodik, hogy idegrendszerünket ne terheljék túl a beérkező érzékszervi adatok. Az adatok közül kihagyunk azonban olyanokat is, amelyeket sokkal hasznosabb lenne megőriznünk. Tükrözés – Más személyek magatartási elemeinek oly módon való átvétele, mintha mi lennénk az illető „tükörképe”. Ha olyasvalakire nézünk, akinek a bal keze az arcán van, akkor nekünk a jobb kezünket kell ugyanúgy az arcunkra helyezni.
385
RÖVID ÖSSZEFOGLALÓ AZ ANTHONY ROBBINS VÁLLALATOKRÓL www.tonyrobbins.com Az Anthony Robbins Companies (ARC), amely egy közös küldetést felvállaló több szervezet szövetsége, elkötelezte magát az olyan magánszemélyek és szervezetek életminőségének állandó javítása mellett, akik és amelyek valódi késztetést éreznek a változásra. Az ARC, amely élenjáró technikákat kínál az emberi érzelmek és magatartási formák kezeléséhez, arra készíti fel az egyéneket, hogy felismerjék és kihasználják korlátlan választási lehetőségeiket. Az alábbiakban csupán néhányat sorolunk fel azon hasznos erőforrások közül, melyeket az ARC kínál Önnek és/vagy az Ön munkahelyi szervezetének. A további részletes információkért, és az igénybe vehető szolgáltatások és termékek teljes listájáért kérjük, hívja a 800-445-8183-as telefonszámot (az Egyesült Államokon belül). Robbins Research International, Inc. (RRI) A cég munkatársai nyilvános és vállalati szemináriumokat vezetnek az egész világon. A szemináriumok témakörei a csúcsteljesítménytől és a hatékony pénzügyi gazdálkodástól kezdve a tárgyalástechnikáig és a vállalati átszervezések lebonyolításáig sokféle területet ölelnek fel. Az RRI által támogatott egyik legkeresettebb képzési program a Robbins-féle egész éves Mastery University (Egyetemi Mesterkurzus). Ez a huszonegyedik századi vezetői technikákat és ismereteket nyújtó, három részből álló előadássorozat a világ néhány exkluzív helyszínén kerül megrendezésre, és magát a képzést olyan oktatói kar végzi, amelynek tagjai kivételes képzettségű szakemberek. Ebben a programban olyan előadók, oktatók, illetve tantárgyak szerepelnek, mint Norman Schwarzkopf tábornok, a vezetői ismeretek oktatója, dr. Deepak Chopra, aki az egészségről és az elme szerepéről beszél, illetve Peter Lynch és Sir John Templeton, akik a pénzügyek témakörében tartják az oktatást. Az Egyetemi Mesterkurzus résztvevői eddig negyvenkét különböző országot képviseltek. Anthony Robbins & Associates Ez a franchise és forgalmazó hálózat multimédiás szemináriumokat juttat el helyi közösségekhez és üzleti vállalkozásokhoz az egész világ területén. Az Anthony Robbins & Associates franchise hálózat azt a lehetőséget kínálja tagjainak, hogy a helyi közösséget pozitívan befolyásoló és a közösség számára fejlődési lehetőségeket biztosító forrássá válhatnak. Az egyes franchise-tulajdonosok 386
részére az Anthony Robbins & Associates képzést, ismertséget és folyamatos támogatást nyújt, amely elősegíti egy olyan üzleti vállalkozás kiépítését, amely valóban előnyösen befolyásolja az adott közösséghez tartozó emberek életét. Robbins Success Systems™ A Robbins Success Systems (RSS) a Fortune magazin 1000-es vállalati listáján szereplő vállalatok számára szervez oktatásokat a legkorszerűbb vezetési rendszerek, a kommunikáció és a csapatmunka (teamwork) témakörében. Az RSS csapata egyesíti az oktatás előtti gondos diagnosztikai felmérést, az ügyfél igényei szerint kialakított segítő közreműködést és oktatást, valamint az ilyen programokat követő kiértékeléseket és a folyamatos utólagos ellenőrzéseket. Az ügyfelek egyéni igényeinek kielégítése révén az RSS a katalizátor szerepét tölti be az egész világon a vállalati légkör (életminőség) állandó és soha véget nem érő javítása erén. Fortune Practice Management Ez a teljes körű szolgáltatást nyújtó, és a szakmai praxis irányítását elősegítő vállalat az egészségügyi szakembereket látja el olyan alapvetően fontos stratégiákkal és támogatással, melyek révén azok javítani tudják szakmai tevékenységük (praxisuk) minőségi és jövedelmezőségi színvonalát. A Fortune Practice Management azért vállalt kötelezettséget, hogy javítsa az egészségügyi ellátás és az egészségügyi szakemberek életének minőségét. Tony Robbins Productions A televíziós produkciós vállalatnak az a feladata, hogy országos sugárzás céljára a legkiválóbb minőségi színvonalú direktmarketinges információs kereskedelmi reklámműsorokat állítsa elő. A TRP közös vállalkozásban működve négyet állított elő a valaha sugárzott legsikeresebb információs reklámműsorok közül. A TRP arra specializálódott, hogy részletes, kifinomult piaci elemzések alapján termékeivel és promócióival egy-egy jól körülhatárolható közönségcsoport egyedi és különleges igényeit elégítse ki. Namale Plantation Resort Sok éven keresztül a Robbins család pihenés céljából rendszeresen a Fidzsi-szigetekre, erre a hihetetlenül szép vidékre menekült, ahol az emberek legnagyobb értéke a boldogság. Nyolc évvel ezelőtt Anthony Robbins megvásárolta az addig általuk használt magánrejteket, és egy exkluzív pihenőhelyet hozott létre rajta. Ma már Ön 387
is élvezheti Robbinsék privát paradicsomát – ezt a majd 50 hektár nagyságú, trópusi szigeten elhelyezkedő nyaralóhelyet, ahol érintetlen partszakaszok, csodálatos korallzátonyok, barlangnyílások és vízesések találhatók. Lehet búvárkodni (légzőcsővel és oxigénpalackkal), vízisíelni, a parton heverészni, lovagolni, teniszezni, kosárlabdázni és röplabdázni. Vagy egy hűs vízesés alatt állva fürödni. És élvezni a csodálatosan szeretetteljes fidzsi emberek zenéjét, életörömét és vendégszeretetét. Egyszerre csupán húsz fő pihenhet ezen a ragyogó trópusi menedékhelyen. Egy Namale-ban eltöltött vakáció után soha nem fogja többé ugyanúgy látni a világot – és önmagát sem. Ha szeretne ellátogatni a Namale Plantation Resort üdülőhelyre, kérjük, hívja az Egyesült Államokon belül a 011-679-850-435-ös telefonszámot, illetve a helyi utazási irodáját információkért és helyfoglalás céljából. Az Anthony Robbins Companies által nyújtott szolgáltatások teljes listájáért kérjük, hívja a 800-445-8183-as telefonszámot (az Egyesült Államokon belül).
388
AZ ANTHONY ROBBINS ALAPÍTVÁNYRÓL Az Anthony Robbins Foundation nonprofit szervezet, amelynek küldetése, hogy felkutassa és segítse a hajléktalanokat, a hátrányos helyzetű gyermekeket, a segítségre szoruló időseket és a börtönben lévő elítélteket. Az alapítvány tevékenységeiben résztvevők társadalmunk e fontos tagjai részére a legjobb inspirációs, nevelési, oktatási és fejlődési erőforrásokat biztosítják. Valóra vált látomás Az alapítvány létrejöttével megvalósult Anthony Robbins egész életében dédelgetett álma. Anthony, aki tizennyolc éves kora óta elkötelezett emberbarát és jótékonykodó, az Üdvhadsereggel szoros együttműködésben fejti ki segélyezői tevékenységét New York South Bronx és Brooklyn negyedeiben, valamint a hajléktalanok körében Hawaii szigetén és a San Diego-i területen. „Champions of Excellence” Scholarship Program („A Kiválóság Bajnokai” Ösztöndíj Program) Az alapítvány egyik leginkább ösztönző törekvése „A Kiválóság Bajnokai” Ösztöndíj Program. Amikor 1991-ben a Texas állambeli Houstonban Robbins meglátogatott egy általános iskolát, olyan mélyen megérintették őt az iskola diákjai, tanári kara és személyzete, hogy egyedülálló ígéretet tett: fizetni fogja az összes olyan ötödik osztályos diák (az 1999-ben érettségizett középiskolai osztály) főiskolai tandíját, akik folyamatosan B tanulmányi szintet érnek el, átlagosan évi 43 órát töltenek közmunkával a főiskola befejezéséig, és eleget tesznek a tanulmányi és a személyes kiválóság egyéb színvonalbeli követelményének. Mindezért cserébe azok a gyerekek, akiket Robbins ilyen módon segített, maguk is másokat segítő felnőttek lettek, akik más diákoknak segítenek, önkéntes munkát vállalnak gondozóotthonokban, részt vesznek menedékhelyek személyzetének a munkájában, és sok más emberbaráti törekvésben. Hálaadásnapi „Csomagbrigád” Jeléül annak a tiszteletnek és hálának, amellyel az amerikai nagylelkűség szelleme iránt viseltetik tizenegy éves kora óta, amikor is családja a hálaadás napján adománycsomagot kapott, Robbins azzal ünnepli meg e napot, hogy családjával és barátaival közösen élelmiszert és más adományokat oszt szét a rászorulók körében. Az Anthony Robbins Alapítvány 1991-ben történt megszületése óta az alapítvány 389
egyik legnagyobb horderejű eredménye az, hogy Robbins személyes hagyományát egy, az egész kontinensre kiterjedő „Thanksgiving Basket Brigade” (Hálaadásnapi Csomagbrigád) elnevezést viselő akcióvá tette. Az önkéntesek hálózatának segítségével irányított akció keretében a brigád minden évben, nemcsak a hálaadás napján, hanem karácsonykor és húsvétkor is élelmiszert, ruházatot és más szükséges dolgokat oszt ki a rászorulóknak. Egyedül az elmúlt néhány év alatt az Anthony Robbins Alapítvány több mint 250 ezer emberhez ért el az Egyesült Államok, Kanada, Anglia, Új-Zéland és Ausztrália több mint 400 helyi közösségében. A kihívás Az élet ajándék, és mindnyájan felelősek vagyunk azért, hogy visszaadjunk az életnek valamennyit abból, amit kaptunk tőle – ezt senkinek sem szabad elfelejtenie, akinek megvan a lehetősége, hogy így tegyen. Az, amit adhatunk, valóban sokat számíthat. Kérjük, csatlakozzon hozzánk, és kötelezze el magát a kevésbé szerencsések megsegítésének, hogy ők is egy jobb életminőséget élvezhessenek. Az alapítvány alapítóokmányában foglaltakat mindezeken, valamint a többi hasonló programon keresztül valósítjuk meg. Ha valaki bővebb információkat szeretne kapni az alapítványról, kérjük, írjon az Anthony Robbins Alapítvány alábbi címére vagy hívja a (800) 554-0619-es telefonszámot (az Egyesült Államokon belül). ANTHONY ROBBINS FOUNDATION 9191 Towne Centre Dr. Suite 600 San Diego, CA 92122, USA Az Anthony Robbins Alapítvány adómentes státuszt élvező nonprofit szervezet. Az alapítvány javára tett felajánlások az adóból levonhatók.
390
A SZERZŐRŐL
Anthony Robbins életének több mint a felét arra fordította, hogy segítsen az embereknek felfedezni és önmagukban kifejleszteni saját kivételes és nagyszerű tulajdonságaikat. A csúcsteljesítmény elérésének tudománya terén az Egyesült Államokban őt tartják a nemzet vezetőjének. Alapítója és elnöke az Anthony Robbins Companiesnek, vagyis azon társaságoknak, amelyek az emberek személyes és szakmai tökéletessége elérésének elősegítése mellett kötelezték el magukat. Robbins csúcsteljesítmény-tanácsadóként szolgáltatásokat nyújt olyan szervezetek igazgatói és vezetői részére, mint az IBM, az AT&T, az American Express, a McDonnel-Douglas és az Egyesült Államok Hadserege, valamint olyan hivatásos sportcsapatoknak, mint a Los Angeles Dodgers, a Los Angeles Kings, az Egyesült Államok America nevű kupacsapata, továbbá aranyérmes olimpiai sportolóknak. Folyamatosan tart oktatásokat és nyújt tanácsadást számos prominens és világszerte ismert személyiségnek, és több szervezet, illetve közösség átszervezésén belül ő tölti be az elsődleges tanácsadó szerepét. Robbins különleges szenvedélye, hogy a világot jobb hellyé szeretné tenni azáltal, hogy segíti az embereket egyéni sorsuk irányításában – ez jelentheti a családi kapcsolatok javítását, a figyelemnek a célok elérésére való összpontosítását, az érzelmi és a pénzügyi nehézségek enyhítését vagy akár a szűkebb közösség és az ország helyzetének javításában való nagymértékű közreműködést is. Energiáját és erőforrásait hosszú évek óta önzetlenül osztja meg a rászorulókkal. 1991-ben létrehozott egy nonprofit szervezetet a hátrányos helyzetű gyermekek, a hajléktalanok, az idős emberek és a börtönben lévő elítéltek megsegítésére.
391
„Egy igazán új és egyedi megközelítési mód… saját gondolataink és viselkedési formáink átprogramozásának képessége – ez a könyv kötelező olvasmány mindazoknak, akik teljes mértékben ki akarják használni a bennük rejtőző lehetőségeket.” Norman Vincent Peale a The power of positive thinking (A pozitív gondolkodás ereje) című könyv szerzője
„Tony Robbins zsenialitása azon képességében rejlik, hogy megtanítja az embereknek, hogy a ’lehetetlen’ lehetséges… Önmagam és a betegeim esetében már én is használom azokat a készségeket, amelyeket megtanultam a segítségével.” Dr. Carl Simonton, M.D. rákspecialista és a Getting well again (Felgyógyulás)című könyv szerzője
„Inspiráló és sajátságos. Tony motiválja az embert, és rendelkezésre bocsátja azokat az eszközöket, amelyek segítségével pozitívan befolyásolhatjuk életünk minden területét, a munkától és a családi kapcsolatoktól kezdve egészen a pénzügyekig és a fizikai egészségig bezárólag. Minden benne van ebben a könyvben. Vegye meg, olvassa el és használja!” David Nightingale Nigthingale-Conant Corporation
„A kötetben található anyag kvantumugráshoz hasonlítható, erőteljes előrelépést jelent a siker technológiájának terén. Szó sincs az elmúlt ötven évben a siker témakörében megjelent könyvekben fellelhető receptek felidézéséről vagy ismételgetéséről. Ehelyett a változás teljesen újfajta szemléleten alapuló megközelítésével állunk szemben. Olvassák el! De még hasznosabb, ha használják!” Robert Allen a Creating wealth (A gazdagság teremtése) és a The challange (A kihívás) című könyvek szerzője
„Ha ebben az évben csak egy olyan könyvet olvas el, melynek segítségével sikeresebb lehet, akkor ez az a könyv, amelyre szüksége van! Soha nem láttam ennél erőteljesebb technikát, vagy a szerzőnél hatásosabb kommunikátort. Ahogy beszél, akként is cselekszik.” Scott Degarmo főszerkesztő
392
Success Magazine „Átfogó és intelligens sikerességfejlesztő program a személyes és a szakmai célok kitűzéséhez és véghezviteléhez.” Publishers Weekly
„A Határtalan siker nagyszerű módját kínálja annak, hogy elérhessük a mentális és az érzelmi életképességet’.” Harvey és Marilyn Diamond a Fit for Life (Testkontroll) című könyv szerzői
„Robbins meggyőző kommunikátor, aki sokkal bővebben foglalkozik javaslatainak lépésről lépésre kifejtett részleteivel, mint az önreklámozással. Ez a fajta megközelítési mód jelentős létszámú olvasótábort toborozhat az elkötelezett önsegítők közül.” The Kirkus Reviews
„A legizgalmasabb irányzat az emberi lehetőségekkel foglalkozó mozgalmak terén az EST** óta.” East/West Journal
* EST = Erhard Seminars Training – önismeretfejlesztő csoporttechnika –
393
K Ö N Y VA J Á N L Ó
J Joseph O’Connor– JJohn Seymour: NLP S Segítség egymás és önmagunk m megértéséhez A NLP – a Neuro-Lingvisztikus ProgAz rramozás – a kiválóság művészete és tudománya. Annak vizsgálatából ered, d hogyan válnak emberek kiemelkedővé h kkülönböző területeken és ezek a minták hogyan taníthatók meg másoknak. Az h NLP megmutatja, hogyan értheti meg N éés modellezheti saját sikereit úgy, hogy a legtöbbet hozza ki önmagából és mássokból. Az NLP a kiváló és az átlagos kközötti különbséget tanulmányozza. Az oktatás, a tanácsadás, az üzleti élet A éés a terápia egyaránt hatékony technikkáit dolgozza ki. A híres szerzőpáros könyve egyszerű fogalmakkal és gyakorlati tanácsokkal érinti az alábbi témaköröket: - Hogyan jutunk el jelenlegi valóságunkból oda, ahová érkezni akarunk; - Hogyan hozzunk létre összhangot másokkal; - Hogyan fejlesszük kis saját módszerünket a világ megértéséhez; - Hogyan használjuk érzékszerveinket belső gondolkodásra; - Hogyan függ össze a nyelv és a gondolkodás; - Hogyan tudhatjuk meg, mi módon gondolkodnak mások; - Tudattalan erőforrásaink elérése; - A befolyásolás készségei; - Hatásos üzenetek, tárgyalás és eladás; - Gyorsított tanulási stratégiák; Az NLP eszközei nemcsak kommunikációnkat javítják, hanem személyes fejlődésünket is nagymértékben elősegítik. Ára: 1800 Ft
K Ö N Y VA J Á N L Ó
Joseph O’Connor– Andrea Lages: NLP tréning A modern élet egyik szépsége és veszélye, hogy saját magunkat kell irányítanunk, különben mások teszik ezt meg helyettünk. Ha nem tudjuk, mit akarunk, könnyen találunk olyan embereket, akik szívesen kijelölik helyettünk a követendő utat. Az alábbi kérdésekre válaszolva tisztább képet nyerhetünk saját céljainkról: - Mit akarunk az élettől? - Mi fontos számunkra? k? - Mindenünk megvan, amit megérdemlünk? - Milyen lehetőségeink vannak még kihasználatlanul? Képzelje el, hogy e kérdések megválaszolásában egy olyan személy vezeti, aki segít, hogy megvalósítsa legszebb álmait, és olyanná váljon, amilyen mindig is lenni akart. Ez a tréning. Ez a könyv a tréningről szól – arról, hogy mi a tréning és hogyan alkalmazzuk. Önnek szól, ha: - tréner akar lenni; - már tréner; - egy tréner segítségére van szüksége, hogy megtudja, mit kell tennie; - önmagát szeretné feljeszteni; - érdekli, hogyan építse be a tréninget a már meglévő munkájába. Sokan azt gondolják, hogy a boldogság valamiféle önzés, hogy csak annyi boldogság létezik, amennyit meg tudnak szerezni, és ha boldogok, akkor azért valakinek elkerülhetetlenül fizetnie kell. És mégis mindenkinek jó, ha boldog. Az egyetlen személyes boldogság, amivel törődni, az a sajátunk. Mennyire boldog? A tréning lényege az éntudat növelése – tudja meg, hol áll, és keresse az előrejutás módját. Ebben segít ez a könyv. Ára: 2100 Ft
K Ö N Y VA J Á N L Ó G. Lindenfield és Dr. M. Vandenburg: Hatékony feszültségkezelés Gyakran előfordul, hogy csalódottnak, szomorúnak, esetleg dühösnek érzi magát? Nem olyan sikeres, boldog és elégedett, mint amilyen szeretne lenni? A szerzők meggyőződése, hogy a feszültség életünkre gyakorolt hatása nem törvényszerűen negatív. Épp ellenkezőleg, a stressz építő jellegű célokra használható, segíthet abban, hogy a jövőben boldog, teljes életet éljünk. A könyv a szerzők rendkívül sikeres tanfolyamainak tapasztalataira építve mutatja be, hogyan aknázzuk ki a feszültségben rejlő pozitív lehetőségeket, hogyan kerüljük el a stressz romboló hatását. Ez az újító jellegű testi-lelki program lehetővé teszi, hogy jobban kezeljük a nehézségeket, a munkahelyi feladatokat, az élet stresszes helyzeteit. Ára: 1600 Ft
Barbara Berckhan: Verbális önvédelem A szóbeli támadás ugyanúgy sérüléseket okozhat, mint az arculcsapás. Sokan ilyenkor szóhoz sem jutnak a megdöbbenéstől, és csak később gondolják végig, mit kellett volna mondaniuk. De vannak olyanok is, akik keményen megtorolják a támadást. Ez azonban ördögi körhöz vezet, hiszen a bántó megjegyzések könnyen fizikai konfliktussá alakulhatnak. A könyv 12 hatékony stratégiát mutat be verbális önvédelmünk megerősítéséhez. Igy könnyedén megtanulhatjuk: - hogyan hárítsuk el a támdásokat - hogyan zavarjuk össze az ellenségeskedő felet - hogyan reagáljunk a nem tárgyilagos kritikára - hogyan fegyverezzük le bókokkal a támadót Ára: 1400 Ft
Richard Webster: A siker 7 titka A megindító történet főhőse Kevin, aki családi és üzleti életének válsága miatt úgy érzi, számára az öngyilkosság az egyetlen kiút… Mindaddig, amíg egy viharos éjszakán be nem lép az életébe Todd Melvin, egy titokzatos múltú, idősebb úriember. Beszélgetéseik során Kevin megismer hét olyan titkot, amelyek erőt adnak ahhoz, hogy életét új irányba terelje. Ha tűzött már ki célokat és álmodozott a jövőről, ha kereste már a siker receptjént, legyen ez ösztönző, reményt adó történet az első lépcsőfok egy életre szóló beteljesüléshez. Ára: 1250 Ft
Walter Lübeck: A spirituális NLP kézikönyve Az NLP azt tanulmányozza, hogyan rendezzük szubjektív tapasztalatainkat, miként gondolkodunk értékeinkről és hiedelmeinkről. Az események értelemezése belső beállítottságunk függvénye, és ez egyénenként eltérő lehet. A spirituális NLP középpontjában a szeretet, a tudatosság és az egyéni felelősség növelése áll. Ebben a könyvben arról olvashatsz, hogy hogyan találhatod ki, mit akarsz valójában és hogy jó lesz-e, ha megkapod és hogyan kaphatod meg a legegyszerűbben. Az eljárás középpontjában tehát nem kizárólag az egyén sikere áll, hanem minden érintett külső és belső gyarapodása. Ára: 1800 Ft
K Ö N Y VA J Á N L Ó Geoffrey A. Dudley: Duplázd meg a tanulóerődet! A rögzítés és a felidézés hatékony technikája Gyakran pont azokat a dolgokat felejti el, amelyeket meg akart jegyezni – fontos címeket, emberek nevét, hasznos telefonszámokat? Zavarja, hogy üzleti vagy társasági életben képtelen olyan adatokat felidézni, amelyeket fejből kellene tudnia? A szerző ebben a könyvében olyan hatékony módszereket ajánl, amelyek segítségével gyorsan és megbízhatóan fejlesztheti memóriáját, koncentrálóképességét. Ára: 1400 Ft
Eva-Maria Zurhorst: Szeresd önmagad, és mindegy, kivel élsz A legtöbb válás felesleges – szögezi le a szerző. Könyvében azon a ponton kezdi elemezni a házasságokat, amikor véget ér a szerelem kezdeti kábulata. A párkapcsolatot valódi elitegyetemnek tekinti. Itt tanulhatjuk a legtöbbet, itt várnak ránk a legnehezebb vizsgák – és itt fejlődhetünk leginkább. Ne adja fel! A sors most kezébe adta ezt a könyvet, mely szenvedélyes védőbeszéd a házasság mellett, és csábító felhívás a párkapcsolat kalandjára. Ára: 2800 Ft
Klausbernd Vollmar: Enneagram Az enneagram – a személyiségtípusok rendszere – nemcsak emberismeretre tanít, hanem egy világnézeti modell is egyben. Segítségével megérthetjük belső növekedési folyamatainkat, törvényszerűségeinket. A könyv ezt a különleges diagrammot szeretné játékosan, áttekinthetően és időnként csipkelődve bemutatni, továbbadni gyakorlatok és táblázatok segítségével. Az enneagram mélyebb értelméhez a gyakorlatok segítségével juthatunk el, megszerzett ismereteink hozzájárulnak a tudat kiteljesítéséhez. Ára: 1950 Ft
Geoffrey A. Dudley: Gyorsolvasás Papírhalmok tornyozódnak, rengeteg a házi feladat, egyre csak gyűlnek az e-mailek, és az egész heti újságtermés olvasatlanul ott hever az asztalon – hogyan lehetne megbirkózni ekkora betűözönnel? A rendes olvasási sebesség ide már kevés. Ez a könyv hozzásegíti, hogy saját erejéből megduplázza olvasási sebességét, mégpedig úgy, hogy semmit sem veszít el a szöveg értelméből. Ára: 1490 Ft
K Ö N Y VA J Á N L Ó Bärbel Mohr: Rendeld meg az Univerzumtól! Gyakran magunk sem hisszük igazán, hogy vágyaink valóra válhatnak. Itt a lehetőség, hogy mostantól mindez másképp legyen. Ebből a könyvecskéből megtudhatjuk, hogyan „rendeljük meg” magunknak álmaink társát, munkahelyét vagy lakását, és mindent, amit csak akarunk. Mindezt örömmel, lazán és természetesen. Ára: 1400 Ft
Bärbel Mohr: Hogyan rendeljünk JÓL az Univerzumtól? Gyakorlati tanácsadó csak profi knak! „Az Univerzumtól rendelni annyit tesz, mint saját magunkat kinyilvánítani. Hiszen amint bent, úgy kint, vagyis: a külvilág a bennünk élő dolgok tükre” – emlékezteti az olvasót legújabb kötetében Bärbel Mohr. Az írónő hasznos tanácsai és játékos gyakorlatai segítenek abban, hogy még sikeresebben érjenek célt kívánságaink. Például: Hogyan derítsük fel és győzzük le belső akadályainkat? Hogyan építhetünk ki állandó kapcsolatot a „fentiekkel”? Mi a pénz megrendelésének titka? Hogyan kelthetjük életre magunkban az egyetemes intelligenciát? Ára: 1900 Ft
Pierre Franckh: Kívánjunk egyszerűen! A szerencse és a szakmai siker személyre szabott programja Minden gondolatunk – energia, s mint ilyen, mindent megtesz azért, hogy megnyilvánuljon. Útja során keres egy másik, hasonló rezgésű energiát, amely vele egy hullámhosszon van. Így a gondolat ereje által magunkhoz, az életünkbe vonzzuk mindazt, amit szeretnénk. A népszerű író jelen könyve annak a sok lelkes olvasónak az igaz és hiteles történetét mutatja be, akik sikerrel alkalmazták ezt a technikát. Ára: 1900 Ft
Werner Ablass: Ne szenvedj, szeress ! Ez a könyv azoknak szól, akik tényleg tudni akarnak. Itt nem olyan ismereteket szerezhetsz, amelyek kielégítik az intellektusodat, ezoterikus érdeklődésedet, hanem olyan információkra tehetsz szert, amelyek megváltoztatják az életedet. A kozmoszban minden a rezgésen és a rezonancián alapul. Aki szenved, mélyebb rezgésszinten tartózkodik. Aki szeret, az a lehető legmagasabb rezgésszinten mozog, ezért mágnesként vonzza a harmóniát, a szerencsét és a sikert. Ára: 1800 Ft
Bärbel Mohr: Kozmikus Csomagküldő Szolgálat avagy mitől működnek a csodák? Gondolataink, érzelmeink fajtája, minősége nagymértékben meghatározza és alakítja külső valóságunkat. Bärbel Mohr e könyve többet foglalkozik a tudatos, hosszan ható megrendelésekkel, mint az egyszeri, bombasztikus sikerekkel. Ára: 2300 Ft
K Ö N Y VA J Á N L Ó Balogh Béla: Gyógyító meditáció Ha a szívünk tiszta és gyógyító-segítő szándékunk komoly, a rendszeres meditáció hozzásegít bennünket belső érzékelésünk kifejlődéséhez. Az Olvasó az angliai központú White Eagle Lodge, azaz a Fehér Sas Páholy rituális fehér mágiával dolgozó testvériségének gyógyító meditációját tartja a kezében. A könyv sokkal több, mint a CD használatát segítő útmutató, hiszen bepillantást nyújt a Páholy működésébe és munkájába. Ára: 2440 Ft (CD melléklettel)
Balogh Béla: A tudatalatti tízparancsolata Jó szándékkal, pozitív gondolatokkal és szép reményekkel hozzákezdünk valamihez, ám az eredmény messze elmarad elvárásainktól. A tudatos gondolkodás és döntés – úgy tűnik, nem mindig segít. A tudatalattiban rögzült rossz programok, beidegződések „felülírásához” nyújt hatékony segítséget Balogh Béla sikerkönyve. A könyvhöz mellékeltünk egy meditációs CD-t, melyet hallgatva tartósan megtapasztalhatjuk az egészséget, bölcsességet, bőséget, sikert, ideális társat, békét és harmóniát.
Ára: 2690 Ft (CD melléklettel)
Balogh Béla: A végső valóság (7. kiadás) A végső valóság talán az első olyan mű, ami áthidalja a materialista, az idealista és az ezoterikus világnézet közötti szakadékot. Tudományos eredményeink, képességeink és élményeink felülvizsgálata után tarthatatlanná válik az elképzelés, miszerint gondolatainkat az agy hozza létre, és tarthatatlanná válnak az evolúció kezdeteiről alkotott feltételezések is. A halál utáni, valamint a születés előtti élet lehetősége már nem hit kérdése, hanem fizikai törvényszerűség. Megdöbbentően új világkép ez, ami a léttel kapcsolatos kérdéseink többségére választ adhat. Ára: 2300 Ft
Rupert Sheldrake: Hét kísérlet, amely megváltoztathatja a világot A kötet hét olyan izgalmas kísérletet mutat be, amelyek révén a kíváncsi és kételkedő olvasók számára is megfejthetővé válnak az olyan biológiai rejtélyek is, mint például, hogy honnan tudják háziállataink, mikor érkezünk haza vagy hogyan találnak haza a galambok. Érdekes olvasmány ! Ára: 1800 Ft
Fred Gratzon: Lustasággal a sikerért A Lustasággal a sikerért témáját és stílusát tekintve is rendhagyó könyv. Számos humoros és őszinte példa alapján mutatja be, hogyan tehetünk szert egyfajta különleges lustaságra – mely életművészetté alakítható. A recept egyszerű: a kevesebb néha több – kisebb erőfeszítéssel hamarabb elérhetjük céljainkat! Ára: 2600 Ft
