Amikor még csak ritkán írtam …. 1973 – 1993.
Egyedül a lovakkal vasárnap az istállóban A lovak monoton zaja a csend. Kint a forró levegı reszket mintha fázna. Várom talán történik valami. Pedig tudom, hogy nem ... a mesebeli királylány eljön hófehér lováért és elvisz magával, hogy legyek a társa a lovának. Az istálló egyszerre hővös, nagy katedrálissá, a színes ablakokon bezúduló fénytıl a poros, törekes szalma arannyá változik. És jönnek sorban a hívık és a hódolók vezekelni. És a látvány csodás. Egy nagy szárnyas oltár, melynek két szélén a lovak állnak. Én középen fekszem a hideg téglán és szép vagyok. A mellembıl kiálló vasvilla nyelére csodás ábrákat rajzol a fény. Fejem fölött a vízgyőjtıkád óriási glóriája csillog. Kint az égen megjelenik az elsı csillag. Pécs, 1973.05.19. Magához hív, tapad rám a Nap. A pad léce, valami angyalszárnyszerkezet rácsaként ég belém. Ikon fája a testem: száraz. Megalázottságomnak arcomba vágott jégvirágrajzú köpete hősít. Nagyranıtt kamillavirágok közt indulni a nagy útra, - ahol a két párhuzamos vízszintesre merılegesen hömpölyögve zakatol a semmi és újra köztetek lehetnék halott lovaim. Kétszázméteres hold vetette árnyékom kísér, - néha átfut rajta egy macska, egy autó, egy madár a hold felé száll. Árnyékom egy buja hársfa lábai közt eltőnik, - megint egyedül vagyok. Éji égszínkék takarón virítanak a csillagok, reád terítem hófehér lovam. Pécs, 1973.06.30.
Álmomban de boldog voltam, istállóban otthon voltam. Szép lovak sörényét fontam, fejüket ölembe vontam, puha orruk simogattam, lábuk elé lehasaltam, arany szalmában aludtam. Úgy hiszem, hogy boldog voltam. Álmomban de szép is voltam, lányok buja tárgya voltam. Hosszú, szép hajukat fontam, fejüket ölembe vontam, bársony bırük simogattam, lábuk közé lehasaltam, a szájukat megcsókoltam. Nem tudom, tán boldog voltam. Álmomban de árva voltam, halott csikó társa voltam. Csöpp kicsi sörényét fontam, kecses fejét simogattam, fátyol szemét megcsókoltam, merev testét betakartam, én is a takarója voltam. Virágok közé kapartam, Istenem, hogy sírtam, sírtam ... Pécs, 1973.07.22. Öt ujjamon öt gyertyácska, meleg fényő tiszta lámpa. Tíz ujjamon tíz gyertyácska, az fáklya az éjszakában. Húsz ujjamon húsz gyertyácska, az már máglya, magas lángja halott lovam cicomázza. Fehér lovam csinosítja, a lángjával pirosítja, hogyha fent ballag az égen majd a napból legelésszen. Pécs, 1973.
Keringjetek köröttem, csak rám ne szálljatok ! Lányok ! Mert a vállam beültetve furcsatörzső fákkal. A hátam bevetve borostás bogánccsal, párzó pipacsokkal, tüskés tulipánnal. Közöttük legelnek vérpettyes lovaim, vérfoltos lovaim fehér kiscsikói. Minden egy rúgásuk bordáim törése. Minden több rúgásuk gerincem törése. Minden dobbantásuk szívem dobbanása. Pécs, 1974. 03.19.
A fák alatt magányom pihenteti szárnyait. Várom, elrepül e már ? Tapostattam már lovakkal, riogattam barátokkal, - tükröket is körém raktam - ... Elrepül e már ? Repülése de szép lenne, lassan kezdek hinni benne. Remélem te megitatod, a szárnyát is cirógatod, furulyáddal megríkatod, szerelmeddel elzargatod tılem messzire. Pécs, 1975.04.09.
Töredékek 1 A csönd hét ujjú sámánkeze sújt felém, ember magasságú magányom beborít. Láztól izzó testemmel megbélyegzett lovak tömege, ahol összeérünk ott egymásba égünk. Fekete vázában két szál fehér és piros szegfő = vérzıtestő fekete ló hóesésben. Lányok jönnek, testük dísze parázslik Hamvasfehér lovak hátán, mint a jégen korcsolyáznak. ... a horgolt angyal kezébıl elszáll a madár.
Zablát rak rám a félelem, kantárt a kétségbeesés, nyerget a szorongás a megvakítottakat -, a megnyomorítottakat -, a kiherélteket -, a kihasználtakat -, a vágóhídra hízlaltakat -, a cukros dicsérettel megvesztegetetteket -, a hátukon kéjjel vonaglóktól megbecstelenített lovakat siratom ! Velük nyerítve átkozlak EQUOS, süket isten, te hullámsörényő! Homlokodon égitestek virítanak. Szolgám vagy és szolgád vagyok. Ostorral kényszerítelek naponta, hogy olyan légy mint én. Ha már másképp nem hasonlíthatok rád! Zablát rak rám a félelem, kantárt a kétségbeesés, nyerget a szorongás. Pécs, 1976.11.30.
Mikor elhatározol valamit a rettegı ostobák hada objektív érvek tömegével felfegyverkezve buzgón támadásba lendül. Akikért teszed a dolgod, hibáztatva bőnbaknak odacirógatnak a köpködı tömeg elé. A háttérben vigyorognak, sugdosó kétértelmőségeket nyálaznak egymás fülébe. Tömik magukat a rólad hallott információkkal, a pénzeden vett ételbıl halotti lakomaként dızsölve nassolnak, közben egy kicsit undorodnak is a jobb emésztés érdekében. Mert te egy igazi mocsok vagy Bazsi!
"Kezdetben vala az ige" utána csak csend vagy a hazugságok és képmutatások állandósága. Marad az igazság káromlás íző sara és a megszokott csendhez való ragaszkodás. A lovak monoton zaja a csend, a továbbélés egyetlen lehetséges alaphangja. A lét egyetlen értelmes közege, hova az ész és az érdek érvei nem férnek. Mert az ösztön ıszinte és ısi, megvesztegethetetlen, magányos, állati, embertelen. Pécs, 1983.12.09.
Álmok és vágyak, megvetett ágyak, készre töltött ágyúk, az agyuk lágyul a kéjtıl, a sekélytıl nem látják az erdıtıl a fákat, mikbıl ágyakat csináltak, melyben kergetıznek egész éjjel, és egész nap, míg csak meg nem unják, hogy agyuk, ágyuk, mint az ágyúk telesült, miközben vágyuk teljesült, volt aki inkább kétszersülthöz hasonló, száraz, töredezett és máló, Végre, kiürült hálószoba-növény folyondárral körbenıtt ágyam, szerencsére korommal csökken a vágyam. Ágyam, ágyúm, agyam rozoga, hadseregem pár kopott ólomkatona.
(1993. május 5-én meghalt apa)
"SELYEMGUBÓ" Mint az idézett filmben olyan mérető, bár itt színes "selyemgubók" egy óriás mérető szobában, - a kaposvári nagy fedett lovarda, főrészpor nélkül -. A különbféle színőeket próbálom húzni - vonni, hogy valami "mővészi" alakzatba rendezıdjenek. Apa a lelátón ül és nézi ténykedésemet. Nagyon elégedett. Pécs, 1993. 05. 24. İRÜLT PÁRHUZAM Vasárnap van. A város a két vásárban van. A belváros "zárva". A Citrom utcai cukrászda hőtıjének hangja, hangereje az imént a temetıben hallott "hőtı" hangjával azonos. Minden kihalt, csak a hőtık üzemelnek. Pécs, 1993. 06. 20.
ÁLOM A TELJESÜLT KÍVÁNSÁGRÓL Hallom a hangod. Kérdezed - Hány óra van ilyenkor ? Végre felszabadultan örülök, hiszen te itthon vagy ! Mostanában minden gondolatomban az volt, - csak még egyszer itthon lennél velünk (De akkor miért is járok a temetıbe ... ?) Nem számít, hiszen hallottam, hogy szóltál hozzám. Akkor pedig itthon vagy. Most már örökké ! Pécs, 1993. 07. 14. A HIÁNYZÓ PÓTLÁSA HIÁNYZÓVAL Már az is nagyon valószínőtlen, hogy én egy nemzetközi díjlovagló versenyen a szabadtéri VIP-rooumban üldögélek egy fehér mőanyag székben. Még furcsább, hogy a mellettem levı két széken apa és Tizike ül. Apán és rajtam nagyszélő puha kalap van, a szánkban pipa. (Persze az enyém csak dekoráció.) Néha apa eltőnik - mostanában ilyeneket csinál- és az eltőnésben szintén nagymester Tizike helyettesíti. Az ı fején a kalap, és a füstölgı pipa mellıl apa hangján mordul rám. Pécs, 1993. 08.04.
" - köszibazsihogykivittedalovat - " - Szaladunk az erdıben egymás után a ló meg én vállat be, farat be, fejet le, mert arcul csap az ág helyett a tény, hogy egyedül vagy, s nincs remény, hogy felold mit tényeivel rád rakott a múlt a rossz szokások, félelmek a jótól a megváltásban nem hiszel, s félsz a csalóktól kik hízelegve fonják már a korbács szivárványszínő kötelét - . Ügetsz tovább - még nem elég nem elég elengedett a ló te sohasem leszel az, megköt és megbéklyóz a hit, a vágy, a dac. Verítékben fürdesz és közben rohansz tovább, a kezed "puha", "velemenı" a ló üget, s te vagy a lihegı magány. Megállunk. Az állj szabályos, ı négy, én két lábbal állok a földön - légpárnás röptünk véget ért. Ballagunk vissza, oda hol mindennek értéke, haszna, életkora van. Sorsodból nem adsz, belıled nem kér senki sem.
