ALTERNATÍVÁK, IGÉNYEK, ESÉLYEK. Fiatalok a fővárosi lakótelepekről. Tanulmány október

ALTERNATÍVÁK, IGÉNYEK, ESÉLYEK Fiatalok a fővárosi lakótelepekről Tanulmány 2006. október

Vezetői összefoglaló Tanulmányunk szakirodalmi áttekintés és mélyinterjúk segítségével ad képet a fővárosi lakótelepekről és a fiatalok lakótelepekkel kapcsolatos attitűdjeiről. Célunk egy olyan feltérképező összegzés készítése volt, amely segít megismerni a lakótelepek jelenlegi és jövőbeni lakóinak viszonyát az épített környezethez, és egyben bepillantást enged vágyaikba, terveikbe is. A kutatás a lakótelep-rehabilitáció tervezéséhez szolgáltat kvalitatív technikával rögzített adatokat.

LAKÓTELEPEK MAGYARORSZÁGON A 80-as évektől kezdve a lakótelepek folyamatos státuszvesztését figyelhetjük meg Magyarországon. Miközben nemzetközi viszonylatban a hazai panelek összességében nem képviselnek kiemelkedően alacsony minőséget, ezek a lakások jelenleg a magyar lakáspiac presztízs szerinti alsó harmadába tartoznak. Ennek egyik kézzelfogható oka – számos más társadalmi tényező mellett – a „paneltörténelemre” visszatekintve jól rekonstruálható: az eredetileg fejlett országokból importált technika hosszútávon ugyanis komoly gazdaságossági kényszereknek esett áldozatául. A „panelbomba” – miképpen a hazai zsurnaliszta nyelv definiálja – hatástalanítására tett rendszerváltozás utáni kísérleteket olyan komplex megoldásoknak kell követniük, amelyek egyaránt figyelembe veszik az energiatakarékossági, egészségi, esztétikai-funkcionális, társadalmi-közösségi, valamint környezetpszichológiai szempontokat.

FIATALOK A PANELRŐL Az említett komplex megoldások fő szempontjainak meghatározásához szolgálhatnak adalékul kutatásunk eredményei. Fiatal megkérdezettjeink általános viszonyát a lakótelepekhez az ott élők érthető ambivalenciája jellemzi. Miközben tisztában vannak a panelek társadalmi megítélésével, igyekeznek hangsúlyozni, hogy az ő lakóhelyük a többihez képest „élhetőbb”. Élőhelyünk identitásunk szerves része – ezért a jelenbe helyezett általános értékelésnél talán többet elárulnak a fiataloknak a lakótelepekről alkotott véleményéről az olyan megjegyzések, mint például: „másoknak nem ajánlaná” a panelvásárlást; továbbá „gyermeknevelésre nem túl ideális” helynek tartja ezeket a helyeket. Az alábbiakban az interjúkból leszűrhető információkat foglaljuk össze, egy-egy tanács köré sűrítve. Mivel óriási különbségek vannak az egyes hazai lakótelepek között, igyekeztünk azokat a területeket kiemelni, amelyek általános „panel-betegségnek” tekinthetők.

Legyen arcuk a lakótelepeknek Általában nem probléma a magas népsűrűség „Talán ha kicsit meg lenne bontva ez a és a várostól való távolság – sokkal inkább fantáziatlan, homogén struktúra, akkor említették egyértelmű negatívumként fiatal jobban éreznék magukat a lakók.” (Csenge, interjúalanyaink a lakótelepek identitás- Óbuda) nélküliségét, egyhangúságát. Komoly igény merült fel az esztétikai, arculatteremtő beavatkozások iránt.

Alternatívák, igények, esélyek

2. oldal

A lakásokat méret és elrendezés tekintetében is a modern életvitelhez kell alakítani A lakótelepi lakások kicsik, nem többgyermekes családok igényeihez vannak „Kíváncsi vagyok, hogy egy nívós építész mit kialakítva, ráadásul méretüknél fogva csinálna ezzel a hetven négyzetméterrel, ha korlátozzák az összejövetelek létszámát is. nem lennének benne falak.” (Zoltán, Újpest) Elrendezésük nem funkcionális: kis lakás esetén a helyiségeknek a mozgalmas fiatal életvitelt egyszerre több funkcióval kellene szolgálniuk (például étkezés, munka és pihenés egy helyen), ami a jelenlegi stabil és rugalmatlan kialakítás miatt nehéz feladat.

Legyenek közösség- és gyermekbarátabbak a lakótelepek Noha infrastruktúra, a mindennapi igényeket kiszolgáló szolgáltatások terén kielégítőek a „Szerintem nem tudnának összefogni a lakók, hazai panelek, általános vélemény, hogy ritka de lehet, hogy az a baj, hogy magamból a jól használható és bevált közösségi hely indulok ki.” (Magdi, Kőbánya) (például helyi szórakozóhely vagy „beülős” hely – akár csak egy hangulatos kávézó), továbbá a játszóterek színvonala a legtöbb esetben nem éri el a máshol tapasztalt minőséget. Több más – itt nem részletezendő ok mellett – a helyi közösségi térkihasználtság alacsony fokára utal az is, hogy interjúalanyaink többsége kizárólag folyosószomszédaival alakított ki eseti beszélőviszonyt és a többség a közösségi összefogásról / összetartásról sem nyilatkozott bizakodóan.

Bővebb tájékoztatást kell adni a panelprogramról Miközben sokan szkeptikusan nyilatkoztak a panelprogramban történő sikeres részvételről, „Ha tudnák a lakók, hogy miért érdemes a legtöbben nem ismerték azt részleteiben. beruházniuk, lenne esély végigcsinálni egy Pontosan tisztában vannak ugyanakkor egy ilyen felújítási programot.” (Zoltán, Újpest) ilyen program előnyeivel – ezért a jelenlegi lakók hatékonyabb tájékoztatása talán valamivel hozzájárulhat a rehabilitáció sikeréhez is.


3. oldal

Tartalomjegyzék 1. A TANULMÁNY CÉLJA, MÓDSZERTANA .............................................................. 6 1.1. CÉL ........................................................................................................................................6 1.2. MÓDSZERTAN ........................................................................................................................6 2. ELMÉLETI MEGKÖZELÍTÉS ...................................................................................... 7 2.1. BEVEZETÉS..............................................................................................................................7 2.1.1. Tartalmi vázlat............................................................................................................7 2.1.2. A lakótelep és a „panel“ meghatározása ...............................................................7 2.1.3. Lassú leromlás, rehabilitáció vagy bontás?.............................................................8 2.1.4. A magyar panelállomány nemzetközi viszonylatban.............................................9 2.1.4.1. Közel-Kelet...................................................................................................................... 9 2.1.4.2 Franciaország .................................................................................................................. 9 2.1.4.3. Németország................................................................................................................. 10 2.1.4.4. Volt szocialista országok heterogenitása................................................................ 10

2.2. A FŐVÁROSI LAKÓTELEPEK HETEROGENITÁSA ...................................................................... 10 2.2.1. Bevezetés .................................................................................................................. 10 2.2.2. A lakótelepi „generációk“ ...................................................................................... 11 2.2.3. A lakótelepek státusa az építési év tükrében....................................................... 12 2.2.4. A rendszerváltás hatása, státusváltozások és lakásprivatizáció ....................... 13 2.2.5. Reálérték, lakáspiac, imázs.................................................................................... 13 2.2.6. Eltérő problémák, eltérő igények .......................................................................... 14 2.2.6.1. A lakótelepi lakás jellegzetes problémái ............................................................... 14 2.2.6.2. Megítélés, társadalmi problémák............................................................................. 15 2.2.6.3. A város és a lakótelep................................................................................................ 17

2.3. EDDIGI KÍSÉRLETEK–REHABILITÁCIÓS STRATÉGIA, TÁMOGATÁSI RENDSZEREK ........................ 18 2.3.1. Bevezetés .................................................................................................................. 18 2.3.2. Műszaki szavatosság .............................................................................................. 19 2.3.3. Állami beavatkozás................................................................................................. 19 2.3.3.1. A rendszerváltás előtt ................................................................................................. 19 2.3.3.2. Az elmúlt tizenöt év lehetőségei................................................................................ 19 2.3.3.3. „Hat lépés a lakótelepeken élőkért“–Panelprogram, 2005-2006.................... 20

2.4. LEHETŐSÉGEK–A KOMPLEX REHABILITÁCIÓ ELEMEINEK ÁTTEKINTÉSE ..................................... 22 2.4.1. Bevezetés .................................................................................................................. 22 2.4.2. Ökologikus, energiatakarékos megoldások ........................................................ 22 2.4.2.1. Utólagos hőszigetelés, zöldtető................................................................................. 22 2.4.2.2. Fűtéskorszerűsítés és egyéb környezettudatos fejlesztések................................. 23 2.4.2.3. Panelfelújítás passzívháztechnikával: a SOLANOVA-projekt ............................. 23

2.4.3. Környezet, közösségi helyek .................................................................................. 24 2.4.4. Esztétikai szempontok, karakter ............................................................................ 25 2.4.5. Kényelem a lakásban: funkcionális átalakítások ................................................. 25 2.4.6. Infrastruktúra, közlekedés ...................................................................................... 26 2.5. STRATÉGIAI LÉPÉSEK, „ÉPÜLETMENEDZSMENT“...................................................................... 27 2.5.1. Bevezetés: Általános célkitűzések.......................................................................... 27 2.5.2. A program kereteinek meghatározása................................................................. 28 2.5.2.1. Előkészítés...................................................................................................................... 28 2.5.2.2. Előfeltételek: finanszírozás, szakemberháttér ........................................................ 29 Alternatívák, igények, esélyek

4. oldal

2.5.2.3. A projektek.................................................................................................................... 29

2.5.3. A tervezési folyamat szereplői .............................................................................. 30 2.5.3.1. Felelős szervek meghatározása ................................................................................ 30 2.5.3.2. A lakóközösség bevonása.......................................................................................... 30

3. LAKÓTELEPEN ÉLŐ FIATALOKKAL KÉSZÍTETT MÉLYINTERJÚK.......................... 32 3.1. BEVEZETÉS........................................................................................................................... 32 3.1.1. A mélyinterjú helye a rehabilitációs program megalkotásában ........................ 32 3.1.2. Célcsoport meghatározása, kategóriák............................................................... 32 3.2. FIATALOKKAL KÉSZÍTETT MÉLYINTERJÚK ................................................................................ 33 3.2.1. Szüleikkel élő fiatalok............................................................................................. 33 3.2.1.1. András (21) ................................................................................................................... 33 3.2.1.2. Magdolna (21) ............................................................................................................. 38 3.2.1.3. Otília (22)...................................................................................................................... 45 3.2.1.4. Eszter (22)...................................................................................................................... 51 3.2.1.5. Ildikó (23) ...................................................................................................................... 57 3.2.1.6. Csenge (24)................................................................................................................... 62

3.2.2. Önálló háztartásban élő fiatalok.......................................................................... 68 3.2.2.1. Mariann (20) ................................................................................................................. 68 3.2.2.2. Csilla (21) ...................................................................................................................... 74 3.2.2.3. György (25).................................................................................................................. 80 3.2.2.4. Barbara (27)................................................................................................................. 87

3.2.3. Gyermekes fiatalok ................................................................................................. 93 3.2.3.1. Zoltán (36)..................................................................................................................... 93 3.2.3.2. Éva (35).......................................................................................................................... 99 3.2.3.3. Sándor (35)................................................................................................................ 104 3.2.3.4. Emese (37).................................................................................................................. 109

4. ÖSSZEFOGLALÁS............................................................................................... 116 4.1. ÁLTALÁNOS VÉLEMÉNY A LAKÓTELEPRŐL, MEGÍTÉLÉS .........................................................116 4.2. A LAKÁS ...........................................................................................................................117 4.3. INFRASTRUKTÚRA, HELYI SZOLGÁLTATÁSOK .......................................................................118 4.4. GYEREKKOR A LAKÓTELEPEN, GYERMEKNEVELÉS................................................................119 4.5. KÖZÖSSÉG, ÖSSZEFOGÁS, AKTIVITÁS ..............................................................................120 4.6. VÉLEMÉNYEK A REHABILITÁCIÓRÓL, FEJLESZTÉSI IGÉNYEK ................................................... 121 4.7. LAKÓHELYEK ÖSSZEVETÉSE, JÖVŐ.....................................................................................123 5. FELHASZNÁLT IRODALOM ÉS A HIVATKOZÁSOK RÖVIDÍTÉSEI ..................... 125


5. oldal

1. A tanulmány célja, módszertana 1.1. CÉL Tanulmányunk célja, hogy a lakótelep-rehabilitáció esélyeit, jövőbeli lehetőségeit vizsgálja. Egyfelől elméleti szempontokat ad a fővárosi lakótelepen élő fiatalokkal készített mélyinterjúkhoz, másfelől érveket is hoz a lakosság körében végzett vizsgálatok fontossága mellett, valamint megkísérli összefoglalni az interjúk gyakorlati tapasztalatait.

1.2. MÓDSZERTAN Kutatásunk a szakirodalomra és az interjúkra épül. Elsősorban műszaki, szociológiai, urbanisztikai illetve gazdasági szakkönyveket, folyóiratokat, internetes publikációkat használtunk munkánk során, ezek részletes jegyzékét a mellékletben közöljük. Az interjúalanyokat három csoportba osztottuk aszerint, hogy a saját háztartásukban vagy még szüleikkel élnek-e, illetve a gyermekes fiatalok is külön csoportot alkotnak. Az alanyok megkeresése előtt összeállítottunk háromfelé kérdőívet, de a beszélgetések nem követték szorosan ezek struktúráját, hiszen nem elemzendő statisztikai adatok felvétele volt a cél. Az interjúalanyok kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy eltérő státusú lakótelepeket vizsgálhassunk – igyekeztünk minél több helyszínt felkeresni. Budapest III., IV., X., XI., XVIII., XIX., XXI. és XXII. kerületében összesen 14 mélyinterjút készítettünk. A interjúk középpontjában az áll, miként vélekednek a fiatalok a lakóhelyük megítéléséről, jövőjéről, mit várnak el a lakókörnyezettől, illetve mit tesznek érte, valamint hogyan vélekednek a lakóteleprehabilitáció kérdéses pontjairól, az eddigi programokról. Az interjúkat szerkesztve, monológ formájában adjuk közre, néhány fotóval és rövid összegzéssel ellátva.


6. oldal

2. Elméleti megközelítés 2.1. BEVEZETÉS 2.1.1. Tartalmi vázlat Első lépésként a lakótelep, a panel és a rehabilitáció fogalmát járjuk körül. Ezután részletesen megvizsgáljuk azokat a szempontokat, melyek mentén a lakótelepek közti különbségek felvázolhatóak. Kitérünk a lakótelep-építés és lakáskiutalási gyakorlat magyarországi történetére, valamint áttekintjük az egyes évtizedekben épült lakótelepek jelenlegi státusát, az időbeli változásokat, azaz a mai helyzet történelmi-politikai gyökereit. Majd kísérletet teszünk a lakótelepi környezet jellemzőinek, problémáinak áttekintésére, a lakótelepek heterogenitását figyelembe véve, kitérve természetesen a műszaki problémákra és társadalmi kérdésekre. Fontosnak tartjuk a lakótelep és a város kapcsolatának, illetve a lakótelep és a lakosság kapcsolatának szorosan összefüggő vizsgálatát is. Ezután áttekintjük a korábbi rehabilitációs törekvéseket, támogatási rendszereket a rendszerváltozás előtt és után. Ehhez nélkülözhetetlen a lakótelepi házak élettartamára vonatkozó becslések rövid ismertetése. Ezután összegezzük a kívánt rehabilitációs stratégia feltételeit, illetve egy komplex rehabilitáció elemeit a fenti problémafelvetések tükrében. Javasoljuk az „épületmenedzsment“ alátámasztását a létesítménygazdálkodás és környezettervezés során alkalmazott projektmenedzsment fogalmaival. Kifejtjük a professzionális szervezés, ezen belül is a lakosság bevonásának fontosságát.

2.1.2. A lakótelep és a „panel“ meghatározása Mielőtt a lakótelep rehabilitációjáról, rekonstrukciójáról beszelünk, feltétlenül szükséges definiálni, mit is értünk lakótelep alatt. A szakirodalomban igen ritka a lényegre törő és pontos meghatározás. Tény, hogy a telepszerű építési forma már a XIX. században megjelent, hiszen már ekkor is építettek a spontán kialakult városszövettől elkülönülő, egységesebb lakónegyedeket. De ahhoz, hogy érdemben foglalkozhassunk a lakótelep építészeti és társadalmi problémáival, nem engedhetjük meg a fogalom ilyen mértékű kitágítását. Szerencsés kísérlet Csizmady Adrienne meghatározása. Nála minden 1949 és 1990 közt épült lakóegyüttes lakótelepnek számít, amely részben vagy egészben állami beruházás keretében jött létre, ezenkívül a környezetétől jól elkülöníthető (de nem kritérium, hogy önálló infrastrukturális kiszolgáló egységei legyenek). Ezenkívül Csizmady a lakásszámot is meghatározza: lakótelep, melyen legalább 500 lakás található. A legkisebb „lakótelepek” indokoltan külön kutatás tárgyát képezhetik. A definíció szerint Budapesten 115 épületegyüttes számít lakótelepnek. (Csizmady, 2003.) A szakirodalomban is sok helyütt találkozunk azzal, hogy a „panel“ kifejezést a „lakótelep“ (pontosabban az iparosított technológiával készült lakótelep) szinonimájaként használják. Ezt minősíthetjük pontatlanságnak vagy jóindulattal akár metonímiának is, hiszen a lakótelepeknek köztudottan csak egy része épült paneles technológiával. Hazánkban a lakótelep-építés ugyanakkor indult meg, mint Nyugat-Európában, viszont a paneles technológiát egy évtizeddel később vettük át, és egy évtizeddel tovább alkalmaztuk. A hatvanas évek közepéig ugyanis még hagyományos technikával épültek a lakótelepek, ami munkaerő-, időilletve költségtöbbletet jelentett. Ezért döntött úgy az állam, hogy megvásárolja a lakásépítés felgyorsítását ígérő vasbeton nagypaneles technológiát, melyet Európa szerte már a II. világháborút követő újjáépítések során alkalmaztak. Ez kevesebb élő-munka ráfordítással, téli szünetek nélkül, egyenletes lakástermelést tett lehetővé. Ugyanakkor a kor politikai értékrendjének is jobban megfelelt, hiszen uniformizált lakások létrehozását tette lehetővé. Amikor magyar építészek finnországi és szovjet tanulmányútjaikról hazatértek, beszámoltak a paneles építési mód előnyeiről és hátrányairól. Pozitívumként könyvelték el, hogy az elemek Alternatívák, igények, esélyek

7. oldal

tetszőlegesen állíthatóak össze, nagy variabilitással, ám a technológiában rejlő változatosság a lakásépítési költségek csökkentésének esett áldozatul. (Csizmady, 2003.) A 60-as évek közepétől, a vasbeton nagypaneles építési mód elterjedése után sem csak ezt a technológiát alkalmazzák, mindvégig vegyes technológia jellemzi az építőipart. A lemezvázas-nagypaneles technológián felül iparosított technológiának számít a blokkos, alagútzsalus és egyéb öntött vasbeton, illetve az előre gyártott vázszerkezetet alkalmazó építési mód. (Csermely, 2005.) Amikor a közbeszédben „panelt“ emlegetünk, általában iparosított technológiával épült házakat értünk alatta, így célszerű az egyértelműség kedvéért ezen fogalom előnyben részesítése. A lakótelep-rehabilitáció kapcsán felmerülő problémák súlyát mutatja a lakótelepi lakások állományon belüli nagy aránya. Az országban összesen 509 ezer nagypaneles és 319 ezer egyéb iparosított technológiával épült lakás található, aminek összértéke 2500 milliárd forint. Ez az ingatlanvagyon kis töredékét leszámítva folyamatosan és gyorsuló ütemben romlik (Ujj Attila, 2002.) A fővárosi lakásállomány 23,4 %-a iparosított technológiával épült, ez az európai nagyvárosok közt is kimagasló értéknek számít. (Gauder-Soóki-Tóth-Valkó, 2003.)

2.1.3. Lassú leromlás, rehabilitáció vagy bontás? A lehetőségeket tekintve – Olaf Gibbins munkája alapján – négy alapvető utat különíthetünk el az erkölcsi illetve funkcionális avulásnak indult lakótelepekkel kapcsolatban. 1. Az első, hogy nem teszünk semmit a lakótelepek rehabilitációjáért, és hagyjuk, hogy lassanként teljesen leamortizálódjanak. Így felgyorsul az állaguk romlása, a szociális erózió, és még a rendelkezésre álló népgazdasági tőke is megsemmisül. 2. A második lehetőség, a minimális beavatkozásra törekvő megoldás, mely során csak állagmegőrzés történik. Ezek a beavatkozások ugyan sokat jelentenek, de csak lassítják a pusztulást, mintegy kitolják időben az átfogó felújítást, és az ahhoz kapcsolódó ráfordításokat. 3. A harmadik út, a lakótelepek átfogó modernizációja, mely alatt átfogó építészeti, városfejlesztési, szociális, lakáspolitikai intézkedéseket értünk. Egy lépcsőzetesen integrált felújítási koncepció időt engedne a lakótelep városépítészeti integrációjához kapcsolódó intézkedések elvégzésére is, és lehetővé tenné a szociális-strukturális hibák kiküszöbölését. 4. A negyedik, legradikálisabb megoldás az emeletszám-csökkentés, a visszabontás, illetve a lebontás. (Gibbins, 1988.) A szakemberek kevés kivételtől eltekintve egyet értenek abban, hogy egy-egy egyedi esetet kivéve Magyarországon a lakótelepek lebontása nem járható út. Meg kell őrizni őket, hiszen négy évtized alatt a nemzeti össztermék nem elhanyagolható része épült be ezekbe a lakásokba. Persze, korlátokat szab, hogy az állam és lakosság is csak bizonyos feltételek között érdekelt a rehabilitációban. (Bethlenfaly, 2004.) Tagadhatatlanul sok bírálat éri a lakótelepeket. Sokak szerint uniformizált, ingerszegény lakókörnyezet, és a kezdetektől a rossz építészeti, épülettechnikai és gépészeti megoldások, szociális problémák jellemzik. De az is tény, hogy az építőipar elsősorban a felújításokban érdekelt. Ezenkívül még mindig megnevezhetőek a lakótelep előnyei is. Fontos szempont, hogy ezek a lakások megfizethetőek a pályakezdők, fiatal házasok, beosztott közalkalmazottak, vidékről a városba költözők számára is. (Bár sokak szerint ez addig lesz így, amíg nincsenek felújítva.) Többnyire kielégítő infrastruktúrával rendelkeznek, valamint statikailag megbízható épületek. (Bethlenfaly, 2004.) Ezen kívül már csak azért sem szabad lebontani őket, mivel hazánkban a vasbeton panelek újrahasznosítási lehetőségei korlátozottak, így nagy mennyiségű hulladékot nyernénk használható lakások helyett. (Horváth Sára Erzsébet, 2004.) Nem kérdéses, hogy a legideálisabb a lakótelepek komplex szemléletű rehabilitációja lenne. Égetően szükséges ugyanis a technikai-műszaki rekonstrukció, de nem elégséges, és nem is működik a jellegzetes (felépítésüktől kezdve gyűrűző) társadalmi problémák figyelembevétele nélkül. Ugyanis a leginkább rehabilitálásra szoruló, legrosszabb imázzsal bíró lakótelepek Alternatívák, igények, esélyek

8. oldal

tudják a legkisebb eséllyel felvállalni a házak rekonstrukciójának (részleges) költségeit. Magától értetődik, hogy egy komplex programnak figyelembe kell vennie a lakótelepek heterogenitását. Ezért is fontos a különféle státusú és állapotú lakótelepek mélyrehatóbb vizsgálata. Ezenkívül egyaránt elengedhetetlen a nemzetközi tapasztalatok, valamint a megvalósíthatóság és a rehabilitáció lehetséges hatásának vizsgálata.

2.1.4. A magyar panelállomány nemzetközi viszonylatban A lakótelepek helyzetének tárgyilagos megítélése érdekében érdemes a hazai panelállományt nemzetközi viszonylatban is megközelíteni. A külföldi példák segíthetik a magyarországi lakótelepek értékelését ez utóbbiak minőségét, természetét és helyzetét illetően. Tény, hogy a „panel“ nem éppen „hungarikum”. Nyugat-Európában is számos lakótelep épült, azonban a Kelet-Közép-Európában található lakások állományon belüli aránya és a lakáspiacon játszott szerepe meghaladja a nyugateurópai szintet. Kérdés, hogy mely térségekhez érdemes viszonyítani a magyar állományt.

2.1.4.1. Közel-Kelet A Közel-Keleti térségben rengeteg lakóterületet „gyártottak” iparosított technológiával, például Jordániában vagy a szomszédos Izraelben. Az összehasonlítás ebben az esetben érdekes, ugyanakkor aránytalan, mivel mély történelmi különbségeket kell figyelembe venni. Izrael „panelkultúráját“ a második világháborút követő bevándorlás teremtette meg, tehát a gyorsan és alacsony költségekből előállítható telepek a nagy számban érkező telepeseket voltak hivatottak elszállásolni. Szó szerint „telepekről” van szó. A térség éghajlata, valamint a térség több országának szembetűnő szegénysége nem bocsát rendelkezésünkre a hazai összehasonlításhoz közös mércét.

2.1.4.2 Franciaország Nyugat-Európa lakótelepei vegyes képet alkotnak. Franciaországban például a gyarmatosítást követő bevándorlás, tehát egy új társadalmi tényező megjelenése vezetett a lakótelepek felhúzásához. A rossz minőségű paneltömbök egy eleve reménytelen szegénységet próbáltak ügyetlenül felszámolni. A franciaországi panel-külvárosok ab ovo a szegénység, illetve a kirekesztés szinonimái. Miközben Magyarországon fejlődött, változott a lakótelepek szociális státusa, a francia külvárosok társadalmát inkább „generációkban” mérik. A lakótelepek rehabilitációjának problémája egymással ellentétes formákban fogalmazódik meg itthon és Franciaországban. Ott mindenekelőtt egy mély társadalmi, illetve integrációs problémáról van szó, és ezt a problémát csupán „jelképezik” a leamortizálódott paneltömbök. Ez utóbbiak csak egy részét alkotják egy összetett és válságszerű helyzetnek, amelyben szerepe van a társadalmi kohézióhiánynak, a kulturális és etnikai törésvonalaknak és a hamis nemzeti egységet leleplező urbanizációnak. Magyarországon a lakótelepek kérdése mindenekelőtt műszaki vonatkozásban merül fel, aminek megvannak a saját fogyatékosságai. Itthon a társadalmi tényezők fontossága sokáig fel sem merült és a panelállomány minőségi gondjai csupán az energiagazdaságosság és a szigetelés szempontjai szerint fogalmazódtak meg. Itthon pontosan azt kell felismerni, hogy a lakótelep nem egyszerűen a panel-egységek halmaza, hanem egy társadalomformáló közeg, ami szükségessé teszi a rehabilitáció lényegének kiterjesztését a lakosság igényei és szokásai szerint.


9. oldal

2.1.4.3. Németország Közelebbi és mérvadóbb példának bizonyulhat Berlin. A kilencvenes évek óta az egyesült német főváros „nyugatias” megoldásokat próbált találni a volt NDK panelbirodalmának felújítására. A probléma tehát nagyon is közel áll a hazai rehabilitációs törekvésekhez. Berlin keleti negyedeit részben felújították, ugyanakkor magas támogatások keretében arra ösztönözték egyes városrészek lakóit, hogy költözzenek modernebb sorházakba. Figyelemre méltó továbbá, hogy a német lakótelepeket előbb felújították, és csak utána engedték át magántulajdonba, miközben Magyarországon ma már sok piacképtelen, illetve alacsony reálértékű öröklakás rehabilitációját kell megoldani. A berlini tapasztalatok vegyesek, viszont tanulságosak. A lakótelepek komplex rehabilitációjára utalnak azon törekvések, amelyek a környezet gondozását és új városközpontok kialakítását kezdeményezték, ezáltal tulajdonképpen újrarajzolva egyes negyedek térképét. Ugyanakkor akad példa olyan félresikerült esetekre is, amikor szépen felújított telepek ürültek ki. Ilyenkor éppenséggel műszaki rehabilitáció motiválta az önkormányzatot, figyelmen kívül hagyva a lakosság igényeit és alkalmazkodását a merőben új urbánus környezethez. Berlin példája azt sugallja, hogy a lakossággal folytatott párbeszéd, illetve eszmecsere elengedhetetlen feltétele a lakótelepek rehabilitálásához, tehát újra lakhatóvá-tételéhez.

2.1.4.4. Volt szocialista országok heterogenitása A volt szocialista országokban, köztük Magyarországon a lakótelepek infrastruktúrája egy politikai-társadalmi esztétikának volt hivatott megfelelni, az ideologikus hatás azonban nem ugyanolyan mértékben érvényesült a különböző országokban, városokban. A magyar lakótelepek helyzete messze nem olyan rossz, mint más kelet-európai országokban: nem érvényesült olyan erősen a szélsőséges sztálini modell a város és lakásépítési politikában. 1956-től, de leginkább 1968-as reformokat követően Magyarország egyfajta harmadik utat kezdett járni (az állam támogatta a magán- és szövetkezeti szektor részvételét, kvázi-piaci mechanizmusok). Tehát a magyar lakótelepek a szlovákiai vagy romániai állományhoz viszonyítva relatíve elfogadható életminőséget biztosítanak. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a hazai lakótelepek „rendben vannak”, csupán azt, hogy komolyak és reálisak az esélyek a panelállomány rehabilitációjára a külföldi példák és a hazai realitások figyelembevétele mellett. Más városoktól eltérően Budapest már rendelkezett egy urbánus infrastruktúrával, így a panelállomány kiépítése már létező városi adottságokhoz alkalmazkodott. Más a helyzet vidéken, illetve más fővárosokban, ahol a szocializmus előtt nem alakult ki komolyabb infrastruktúra, vagy esetleg le lett rombolva. Ezeken a helyeken más függvények szerint merül fel a városiasság kérdése, mint Budapesten, ahol egyes telepek elszigetelését csak hangsúlyozza a történelmi belváros. Ebből a szemszögből a lakótelepek helyzete inkább a párizsi külvárosokra emlékeztet, amelyek frusztrációit csak növeli a közeli és mégis idegen központ.

2.2. A FŐVÁROSI LAKÓTELEPEK HETEROGENITÁSA 2.2.1. Bevezetés Figyelembe véve fizikai megjelenésüket, méretüket, építési technológiájukat, a lakótelepek különféle generációiról beszélhetünk, amelyek állapota és társadalmi környezete is jelentős eltéréseket mutat. A problémák is eltérő módon jelentkeznek e lakótelepi generációk esetében. A rehabilitáció során tehát szem előtt kell tartani az adott lakótelep „történetét”, jelenlegi népességének összetételét, vagyis a lakótelepek heterogenitását. Nem lehet egy olyan univerzális stratégiát kidolgozni, amely a főváros összes lakótelepe esetében sikerrel alkalmazható. Figyelembe kell venni a helyi jellegzetességeket, ami központilag kevésbé Alternatívák, igények, esélyek

10. oldal

irányítható beavatkozást igényel, valamint a lakótelepek státusát, ami könnyebben meghatározható. A státust meghatározó, egymással szoros kölcsönhatásban álló tényezők a városszerkezeti hely, az építészeti jelleg, a fizikai tényezők, valamint a népesség társadalmi összetétele és a lakótelep ingatlanpiacon elfoglalt helye.

2.2.2. A lakótelepi „generációk“ Az ötvenes évektől a nyolcvanas évekig folytak a lakótelep-építkezések a fővárosban, illetve néhány beruházás átnyúlt a kilencvenes évek elejére. Kijelenthetjük, hogy a lakóparkok sem megjelenésben, sem a megcélzott csoportok társadalmi összetételében nem jelentik a lakótelepi lakásforma továbbélését. Az 1950-es években jelentősen nőtt a főváros lakossága: a népesség beáramlásának elsősorban a mesterségesen fenntartott lakáshiány vetett gátat – ekkor a lakáshiány társadalmi feszültség forrásává vált. Az ötvenes évek elején az építészet még a propaganda eszköze volt, de a szocreál normatív monumentalitásának szigora 1954-55-ben enyhült, 1956 pedig teljesen elsöpörte az archaizálást. Ekkoriban főleg kis alapterületű lakásokat építettek, mivel az építési programban előírtak teljesítése kisebb, de több lakás építésével gyorsabban volt realizálható. Ekkoriban jelenik meg a típustervezés, ami nagyban hozzájárult ezen lakótelepek építészeti színvonalának csökkenéséhez. A lakótelepek helyének kijelölésekor főleg politikai megfontolások kerültek előtérbe, a cél a városszerkezeten belüli egyenlőtlenségek csökkentése volt, valamint a külváros fejlesztésének demonstrálása, de alapvetően a gazdaságosság szempontjai érvényesültek (Csizmady, 2003.) A belső városrészben épült kis területű, (közművel ellátott) jobb lakásminőségű, magasabb státusú telepek, külön közintézmények nélkül, a hagyományos építészeti elveket követik, szervesen kapcsolódnak a város struktúrájába. A külső városrészekben, ellenben nagyobb telepek jönnek létre, ezek kisvárosias jellegű zárt egységek, saját kiszolgáló létesítményekkel, a városmagtól távol helyezkednek el. Az ötvenes években épült lakótelepekről elmondható, hogy emberi léptékűek, nem haladják meg a 3-4 szintet, valamint többségük jól illeszkedik a történetileg kialakult környezethez. A népességnövekedés az 1960-as években sem állt meg, és a lakótelepépítés is nagy lendülettel folytatódott. Az építési költségek optimalizálása érdekében, vagy a felsőbb szervek utasítására eltekintettek a rendezési tervben foglaltaktól, ennek következtében a közintézmények csak a lakótelep befejezése után, vagy egyáltalán nem épültek meg. Az évtized második felében megvásárolták a lakásépítés felgyorsítását ígérő paneltechnológiát. Ekkor kezdenek nagyobb telepeket építeni, melyeket önálló városrészekként terveztek meg. A házak sem megjelenésükkel, sem elhelyezkedésükkel nem illeszkedtek többé szervesen a város szerkezetébe, bár a későbbiekhez képest még mindig jobban érvényesülhettek a városrendezési koncepcióban előírtak. (Csizmady, 2003.) Megszűnt a belső udvarok, utcák létesítése, viszont növekedett a lakások komfortfokozata és felszereltsége, gyarapodott a távfűtéses lakások száma. Ekkoriban a budapesti társadalom magasan kvalifikált vezető beosztású és értelmiségi rétegei, többgyermekes fiatal családok a belső városrészekből főként ezekre az új lakótelepekre költöztek. Ez megváltozik, miután a kerületi tanácsok szereznek jogot a lakások elosztására, és szociális alapon utalják ki a lakások nagy hányadát. Az 1970-es években kezdődött meg az óriás, 5-15 000 lakásos lakótelepek építése, az előállítási árak minimalizálása mellett. Több mint 70%-uk házgyári technológiával épült. A lakótelepek élesen kiugranak környezetükből, többek közt a megnövekedett emeletszám eredményeképpen. A lakóépületek gyakran egy főút mentén helyezkednek el, ahová a közintézmények összpontosulnak. Vannak olyan telepek, amelyeknek az építése három évtizedet is átfogott: ezekre a változatos kép jellemző – szervetlen egységet alkotnak az egymás mellé helyezett különféle épülettípusok. Elterjedt a buldózeres városrekonstrukció, melynek keretében a belsőbb városrészek rosszabb állapotú századfordulós házait, még gyakrabban a peremkerületek családi házas övezeteit rombolták le, hogy a helyére lakótelepeket építsenek. (Csizmady, 2003.) Megfigyelhető, Alternatívák, igények, esélyek

11. oldal

hogy a lakótelep-építés egyre inkább kifelé tolódik, valamint a lakáskiutalási rendszer változása miatt fokozatosan csökken társadalmi státusuk. (Egedy, 2001.) Felmerül az a probléma is, hogy – amellett hogy kétségbevonhatatlanul szükség van rá – nem megfelelő ütemben zajlik az építőipar korszerűsítése, ugyanis túl rövid idő telik el a fejlesztési, illetve a kísérleti fázis és az új termék, struktúra ipari tömegtermelése, tömeges felhasználása között. A nyolcvanas évek közepén Nyugaton a lakótelep-építés hanyatlását, a rekonstrukció szükségességét veszik tudomásul a szakemberek, Közép-Kelet-Európában pedig az építkezések töretlen fellendülését láthatjuk. Magyarországon az 1980-as években megerősödik a magánlakás-építés. A házak még a hetvenes épek típustervei szerint épültek, de a kritikák miatt emberközelibbé próbálták tenni őket. Sátortetőt alkalmaztak, igyekeztek nem centralizáltan építkezni: házak közt intimebb teresedéseket hagyni, több, kisebb parkot létesíteni, igényesebb lakókörnyezetet kialakítani. Ezek a lakótelepek jellemzően magasabb presztízzsel bírnak, mint elődeik – persze találhatunk néhány kivételt. Az is jellemző volt, hogy a már meglevő lakótelepeket újabb házakkal egészítették ki.

2.2.3. A lakótelepek státusa az építési év tükrében Összességében elmondható, hogy a lakótelepekre a közepes státus jellemző, mivel sohasem koncentráltak extrém alacsony státusú népességet, és sohasem voltak a legmagasabb státusúak lakóhelyei sem. (Csizmady, 2003.) De természetesen vannak különbségek az egyes lakótelepek közt. A státuskülönbségeknek megfigyelhetőek szabályosságai, de másodlagos „érzelmi“ tényezők, aktuális trendek is közrejátszanak. A nagyobb lakótelepek társadalmi státusa általában alacsonyabb, a kifejezetten szegények által magasabb arányban benépesített lakótelepek azonban nem kizárólag ezek közül kerülnek ki. Vagyis a méret önmagában nem automatikusan és nem egyértelműen függ össze az elszegényedés kockázatával. A lakótelepek felső 13 tagja a diplomás arányt tekintve fővárosi viszonylatban is magas státusúnak számít, ezek többségben kicsi vagy közepes budai lakótelepek. Az is elmondható viszont, hogy az alacsonyabb státusú telepeken nagyobb az alacsony státusú népesség koncentrációja, mint a főváros egyéb körzeteiben (belsőbb kerületek ipari körzetei, Dél-Pest) (Csizmady, 2003.) A lakótelepek megépítés-kori státusa meghatározólag hatott a lakótelepek további „pályafutására”. Az első kiutaláskor „rossz hírűvé” vált lakótelepek státusát a későbbiekben a népesség cserélődése sem tudta megváltoztatni. Az 1970-es évekig elsősorban magas és közepes státusú rétegek költöztek lakótelepre, s ezek általában meg is őrzik státusukat. Az ötvenes években, és a hatvanas évek elején épült lakótelepek kedvező helyzetét a tradicionális építési technológiával, emberi léptékükkel, kedvező fekvésükkel magyarázhatjuk. A 70-es évektől szignifikánsan az alacsonyabb rétegek kaptak lakótelepi lakást, ekkor alakultak ki jelentős státuskülönbségek az egyes lakótelepek közt. Ekkor kezdődött az eltérő státusú telepek eltávolodása, illetve az egyes lakótelepek társadalmának megmerevedése. Persze, korábban is voltak alacsonyabb, és később is épültek magasabb státusú telepek. Elmondható, hogy a jobb helyen levő lakótelepeken inkább a magasabb státusú népesség kapott lakást – és itt volt jellemző a szövetkezeti lakások megjelenése is – míg a város külső részein (pl. Csepelen) épült lakótelepeken a szocialista lakáspolitika meghirdetett elveiben megcélzott (alacsony státusú) rétegek kaptak nagyobb arányban lakást. (Csizmady, 2003.) A nyolcvanas években épült lakótelepeket két csoportra oszthatjuk: vannak, melyek kedvezőtlenül illeszkednek a főváros szerkezetébe (Káposztásmegyer, Havanna), valamint létesültek kisebb lakótelepek is, melyek méretüknél fogva jobban illeszkednek a városszövetbe, és jóval nagyobb arányban tartalmaznak személyi tulajdonú lakásokat.


12. oldal

2.2.4. A rendszerváltás hatása, státusváltozások és lakásprivatizáció A nyolcvanas-kilencvenes években a hetvenes évek előtt épült lakótelepek státusa is csökkent némileg, hiszen sok magas státusú lakónak csak ugródeszkát jelentett, és elköltözésük státuscsökkenést eredményezett. A másik ok a nyolcvanas években megjelenő „feljavított” lakótelepek, melyek az alapterület és esztétikai megjelenés tekintetében a korábban épült lakótelepek fölé kerültek, amellett, hogy ezekre is jellemző silány építőanyagok használata, és a kivitelezés alacsony színvonala. A rendszerválást követően a privatizáció jelentősen felgyorsult, az állami lakások aránya rohamosan csökkent. A helyi önkormányzatok lettek az állami lakások tulajdonosai, és saját privatizációs stratégiát dolgoztak ki. A magyar privatizációs gyakorlat nagyon vonzóvá tette a lakóknak lakásuk megvásárlását, és az állami szektor megmaradt a szegény és hátrányos helyzetű társadalmi rétegek menedékéül. A lakásprivatizáció nyomán felgyorsuló lakosságcsere a lakótelepek státuscsökkenését eredményezte. Míg az alsó-középosztályhoz tartozók egy része mobilabb volt és képes volt lakását még a megfelelő időben értékesíteni, s másik lakásba költözni, addig az alacsonyabb státusúaknak erre nem volt lehetőségük. Az eredetileg szociális lakásoknak készült épülettömegek a 90-es években a lakásprivatizáció során a bérlők részére töredékáron lettek eladva. Ennek a folyamatnak a következtében igen vegyes tulajdoni helyzet alakult ki, ami a felújítások finanszírozási lehetőségeit bizonytalanabbá teszi. Másfelől, az új tulajdonosok túlnyomó többségében a lakások volt bérlői, akik nem rendelkeznek a felújításhoz szükséges pénzügyi eszközökkel. Egy-egy kivételes esettől eltekintve, az épületek felújítása továbbra is állami segítséget és támogatási programokat igényel. Megfigyelhető, hogy az egyes lakótelepek különbségein felül megindul a lakótelepeken a belső rétegződés. Lassanként kialakultak a „jobb“ és „rosszabb házak“.Vagy az (egykor) nagyobb saját tulajdonú lakás-aránnyal rendelkező házak közül kerülnek ki a magasabb státusú házak, házsorok, vagy a magasabb építészeti színvonalú, komfortfokozatú, jobb állapotban lévő, fiatalabb épületek koncentrálnak magasabb státusú népességet. Általában a belső rétegzettséggel összefüggésben jelentkezik a szegregáció problémája – talán egyetlen lakótelep sincs teljes mértékben leszakadva. Az tény, hogy a lakáspolitika vagy annak hiánya és a lakáspiac működése nagyban hozzájárult egyes társadalmi rétegek szegregációjához. A leggyakrabban tárgyalt probléma a romák szegregációja. A cigányság ugyanis a hetvenes évekig döntően vidéki népesség volt, de politikai döntések következtében igyekeztek minél több vidéki cigány telepet felszámolni. Minek következtében felgyorsult a városi cigányok arányának növekedése, és ezzel együtt jellemző volt az alacsonyabb iskolázottságú romák beköltözése a lakótelepekre. (Egedy, 2001.)

2.2.5. Reálérték, lakáspiac, imázs A lakáspiacon a jobb státusú nyolcvanas években épült lakótelepek kerültek a legkedvezőbb helyzetbe. Ezek a lakások lépést tartanak az inflációval, amíg a többi generációnál egyértelmű reálérték-csökkenésnek lehetünk tanúi. Az alacsony státusú lakótelepek az alacsony mobilitás következtében (nincs esély az elköltözésre) kis szigetekké válnak a város szövetében. Elmondható, hogy a „panellakások“ reálértéke csökkenő tendenciát mutat, ami mögött az ilyen típusú lakás iránti piaci kereslet mérséklődése áll. A lakótelepi lakások – egy-két jellemzően fiatalabb lakótelepet leszámítva – a lakáspiac presztízs szerinti alsó harmadába tartoznak. Egy népszerűbb lakótelep esetében kb. 50%-os a reálérték csökkenés (1990 és 2002 közt), viszont az alacsonyabb státusú külső-pesti lakótelepek esetében akár 70%-os is lehet. (Gauder-Soóki Tóth-Valkó, 2003.)


13. oldal

A lakáspiaci tendenciákat nagyban befolyásolják a másodlagos tényezők. Megfigyelhető, hogy néhány lakótelep státuscsoportjának átlagától nagyban eltér. Egyes lakótelepek lakásai aránytalanul magas áron kelnek el az általuk nyújtott kényelmi és infrastrukturális színvonalhoz képest. Míg más lakótelepek lakásai a népszerűtlenebb lakótelepek adottságait és értékét figyelembe véve is jelentősen áron alul kelnek el. Ez mutatja, mennyire fontos egy adott lakótelep imázsa. A magasabb státusú lakótelepeken található lakások tartják az árukat, és ezzel szavatolják is, hogy magasabb státusúak maradnak, a vevő a „védjegyért“, a garanciáért fizet – még akkor is, ha sokszor nincs nagy különbség egyes jobbnak mondható lakótelepek közt. Például Gazdagréti lakótelep a fővárosi ingatlanpiac egyik legnépszerűbb és legújabb lakótelepe, egyfelől jól megközelíthető, és mivel a nyolcvanas években épült, figyeltek rá, hogy minél változatosabb legyen a házak külseje, minél jobban kielégítse az eltérő igényeket. Másfelől magasabbra épült, így az az érzésünk, hogy mégis kicsit szeparált a várostól pozitív értelemben: „jó” levegő, szép a kilátás. Hozzá kell tennünk, hogy lakáspiaci karrierje annak ellenére töretlen, hogy a húsz legnagyobb lakótelep egyike, valamint lakóinak a borsos távfűtésszámlát is állnia kell. Az árakban egyértelműen megjelenik a lakótelepről kialakított pozitív kép. Az alacsonyabb státusú lakótelepek közül a rosszabb hírű telepek lakói nehezen tudnak megszabadulni a lakásuktól, még akkor is, ha a lakosság státusa időközben emelkedett is, és a szolgáltatások színvonala javult. Ezek a sokat elemzett slum-ök, sokszor felül is múlják a valamivel jobb hírű lakótelepeket, hiszen az adott önkormányzat a „hírhedten“ rossz környékeket általában tűzoltásszerű reakciókkal próbálja felzárkóztatni (szociális munkások, akciók, lakótelepi rendőrség, térfigyelő kamerák) – ellentétben a kevésbé ismert, kevésbé „hírhedt“, valamivel jobb lakáspiaci és közbiztonsági mutatókkal rendelkező, valójában hasonlóan felzárkóztatásra szoruló lakótelepekkel. Arra a kérdésre, hogy érdemes-e panelt venni, nem könnyű válaszolni, hiszen a vásárlók nagy többségében ez a kérdés nem merül fel, mert mást egyszerűen nem tudnak megfizetni. A szakemberek azt javasolják, hogy érdemes több különböző lakótelep árait megvizsgálni, illetve azt, hogy hol helyezkedik el az adott ház. Más-más árat kérnek egy négyemeletes, viszonylag kevés lakást tartalmazó épületben és egy hosszú, több száz lakásos szalagházban. A vásárlóknak érdemes előre informálódniuk arról, hogy a kiszemelt házban milyen arányban fizetik a lakók a közös költséget, várható-e a panelprogramban való részvétel, hogyan alakulnak a rezsiköltségek. Hiszen ezek mind-mind megjelennek a lakás árában – és hosszabb távon sokszor nem éri meg az olcsóbbat választani. Befektetési szempontból nem valószínű, hogy a közeljövőben fontos szerepe lesz a lakótelepi lakásoknak, azonban néhányan vásárolnak kiadási célra – itt elsősorban a jó ár és a várható megtérülés a fő szempont.(Index) Bár sokan várnak a távolabbi jövőben nagyobb gazdasági mozgást a lakótelep-rehabilitációval kapcsolatban.

2.2.6. Eltérő problémák, eltérő igények A mindenkori kormányzati programokban homogénnek tekintett, összefüggő egységként kezelt lakótelepi lakásállománnyal kapcsolatos problémák differenciáltan jelennek meg. Az eltérő igényekre pedig más-más javaslatot kell tenni. Az erkölcsi és fizikai avulás mértéke nem azonos. Az erkölcsi avulást befolyásoló tényezők pl. a társadalom polarizálódása, megváltozott igények, illetve a lakások, munkalehetőségek és szolgáltatások színvonalának különbségei eltérő mértékben vannak jelen, akárcsak a fizikai környezet pusztulásának tünetei.

2.2.6.1. A lakótelepi lakás jellegzetes problémái Hosszútávon az építészeti tervek áldozatul estek a gazdaságosság követelményének, valamint a kivitelezés minőségével is számos probléma adódott. A lakótelepek vizsgálata során fontos szempont a lakások jelenlegi állapotának vizsgálata. A lakás műszaki avulásának okai a környezeti és a használattal együtt járó hatások, a természetes elhasználódás, eredhetnek az


14. oldal

épületek tervezéséből, és a karbantartás elmaradásából egyaránt. (Horváth Sára Erzsébet, 2004.) Ezenkívül a fizikai problémák egyik gyökere lehet az is, hogy a városrekonstrukciós pénzeket általában a belső, reprezentatívabb városrészekre fordítják. A fentieken kívül gondot okozhatnak a gyakori funkcionális (alaprajzi) hibák: a lakások rossz elrendezéséből eredő kényelmetlenség. Valamint az épületszerkezeti- és épületgépészeti hibák, például vízvezetékcsövek rossz állapota gyakran vezet csőtöréshez, beázásokhoz. Ezenkívül még nagyobb figyelmet érdemelne a sick building syndrome (SBS), az épület okozta alattomos megbetegedések vizsgálata. Mindezek mellett nem elhanyagolható a lakótelepek megjelenésének uniformizáltságából, illetve az elhanyagolt környezet rútságából eredő vizuális környezetszennyezés sem. (Horváth Sára Erzsébet, 2004.) A lakás állapotának függvénye az is, hogy mennyire magasak a közüzemi költségek. A lakótelepi lakások fenntartási költségei az átlagot általában jóval meghaladják, a lakók átlagosan az összjövedelmük 25-30%-át fordítják a lakhatás kiadásaira, a hátrányosabb helyzetűeknél ez akár 45-50% is lehet. Ehhez nagy mértékben hozzájárult az energia és közüzemi díjak megnövekedése, ami technológiai okok miatt elsősorban a 70-es években épült házgyári lakótelepeket érintette rendkívül hátrányosan. (Gauder-Soóki Tóth-Valkó, 2003.) A magas rezsiköltség oka másfelől a fűtési rendszer korszerűtlensége. Az iparosított technológiával épült lakások 80%-a távfűtéses, és egy-két kivételtől eltekintve még az eredeti elavult csövek és fűtőtestek vannak használatban. A másik ok a megfelelő hőszigetelés hiánya, ami az egyedi fűtésű házak esetében is fontos tényezőt jelent. Megfigyelhető, hogy a lakótelepi családok körében emelkedik a díjhátralékosság. A lakók nem tudnak fizetni, de nem éri őket nagy veszteség, hiszen a távfűtést nem lehet egy lakásban kikapcsolni, ha pedig valahogy mégis megoldanák, a többi lakás melege akkor is körülbelül 20 fokosra felfűtené az amúgy fűtetlen lakást, hiszen nincsenek belső szigetelések.

2.2.6.2. Megítélés, társadalmi problémák Röviddel a lakótelepek felépülése után megjelentek különböző kísérőjelenségek, amelyek mára társadalmi problémákká nőtték ki magukat. (Egedy, 2001.) Meg kell vizsgálni egyfelől a lakosság lakóhelyhez való viszonyát, az eltérő társadalmi jelenségeket, valamint a bűnözés mértékét. A Studio Metropolitana Urbanisztikai Kutató Központ Kht. korábban felmérést végzett a fővárosi lakótelepek megítéléséről. Ebből többek közt az is kiderült, hogy a lakótelepen élők közel egyötöde élne szívesen más környéken, ám többségük nem elégedetlenebb környezetével, mint a budapesti lakosok általában. A tanulmány szerint a lakótelepen élők vágynak a leginkább kertes házra. (Studio Metropolitana, 2006.) Ami a költözési hajlandóságot illeti, természetesen minél magasabb a státus, annál alacsonyabb – de még azokon a helyeken is, ahol mind a fizikai, mind a társadalmi környezet kedvező jellemzőkkel rendelkezik, a fővárosi átlagnál magasabb a költözési hajlandóság. (Csizmady, 2003.) Mivel a ténylegesen elköltözők a magasabb státusúak közül kerülnek ki, ezért ezeken a lakótelepeken a fizikai környezet az egyetlen jellemző, aminek a stabilizálásával, illetve javításával a helyzet befolyásolható lenne. Különben a fizetőképes réteg elköltözésével elindulhat a gettóvá válás folyamata. A Studio Metropolitana előbb idézett felmérésében nagyon fontos információ a lakótelepek megítélését illetően, hogy azoknak, akik jelenleg lakótelepen laknak, szignifikánsan pozitívabb a véleménye a lakótelepről, mint akik soha nem éltek ott. A panelprogramok célkitűzése általában, hogy a lakótelepekről kialakult negatív megítélést a környezetben elindított látható változásokkal pozitívan befolyásolja. A lakók lakótelephez való viszonyának két fő aspektusa van, az egyik, hogy mit nyújt nekik ez az élettér, mennyire elégedettek vele, és hogy ők mit tesznek érte, mennyiben aktivizálhatóak lakóhelyük élhetőbbé változtatásában. Amikor azt vizsgáljuk, mit nyújt az adott élettér, akkor a legfontosabb szempontok, hogy milyen a városhoz való viszonya és infrastrukturális ellátottsága – erre majd a későbbiekben Alternatívák, igények, esélyek

15. oldal

részletesen kitérünk – valamint, hogy milyen a lakók biztonság- és komfortérzete, illetve hogy alkalmas-e a szabadidő eltöltésére és adottak-e a társas kapcsolatok kialakulásának keretei. Hogy mennyiben funkcionálhat közösségként a lakótelep, illetve elsősorban a gyerekek számára milyen lehetőségek adódnak a „semmittevésen” kívül. Szociológusok gyakran értekeznek a lakóhelyi környezet, a kortárs kapcsolatok és a normasértő magatartások kapcsolatáról. Rácz József 1996-ban közreadott publikációjában a lakótelepi játszóteres csoportosulások viselkedését kutatja. Kimutatja, hogy ezek a fiatalok szabadidejüket „semmittevéssel” töltik, melyet olykor „akciók“ szakítanak meg, az agresszió kiélésére alkalmas verekedés, vagy rongálás. Úgy véli, hogy ezeknek a közösségeknek a mozgatórugója a csoporthatárok állandó kijelölése és a körülvevő szociális közeggel való folytonos konfrontáció. Folytonosan „várnak arra, hogy valami történjen“. Egyébként tanulságos pont, hogy maguk a konvencionális tevékenységek és a normasértő aktivitások közt sodródó fiatalok is megfogalmazták a szabadidő értelmes eltöltése utáni vágyukat, ami elsősorban helyi klubok és koncerthelyiségek kialakítását jelentette volna (Rácz 1996.) A gyakori rongálások és fosztogatások következtében a lakókban kialakul a viktimizáció, az áldozattá válástól való félelem. Ez rossz hatással van a lakótelepre mint közösségre, hiszen megszünteti a szolidaritást. Egy csapdahelyzet jön létre, ugyanis kimutatható, hogy a szolidaritás gyengülése révén még inkább növekszik az elkövetett bűncselekmények száma. Ami sajnálatos következményekkel járhat, azt vonja maga után, hogy a tehetősebb lakók, és a vállalkozók elköltöznek (mivel nincs fizetőképes kereslet, valamint veszélyben vannak az üzleteik). Tehát a folyamat a gettóvá válás veszélyével fenyeget. Persze, Magyarországon még egy lakótelep sem jutott el idáig. Viszont az alacsonyabb státusú lakótelepeknek így is markáns jelensége az ún. szegénynegyed- mentalitás, melyet az agresszió rejtett és nyílt formái, az önpusztítás, az alkoholizmusba fojtott elkeseredés, kiúttalanság, valamint jellemzően a csodára várás (felsőbb hatalmaktól: önkormányzat, minisztérium), a mindent megoldó közbeavatkozás vágya jellemez. (Rácz, 1996.) Ebből sajnos arra következtethetünk, hogy bizonyos lakótelepeken élők teljesen passzívan viszonyulnak a környezetükhöz. A lakótelep-rehabilitációt megelőző kutatások sarkalatos pontja, hogy mennyiben érzik magukénak a lakók a lakókörnyezetet, valamint, hogy meddig terjed felelősségérzetük azzal kapcsolatban. A környezethez való minimális kötődés egyfelől feltétele is a rehabilitációnak, másfelől (bár ellentmondásosan hangzik) egyben eredménye is lehet, hiszen a kellemesebb, újszerűbb közeget könnyebb az embereknek otthonuknak tekinteniük. A környezettel való szoros kölcsönhatásból az is következik, hogy sajnálatos módon az elsivárosodás az emberek mentalitására is kihat. A környezet és az ember viszonya akkor tekinthető egészségesnek, amikor az ember aktív, alkotó, találékony lényként pozitív eszközökkel, módszerekkel és célok érdekében formálja környezetét, természetesen nem borítva fel annak egyensúlyát. Az elhanyagolt köztér a lakótelepeken inkább a „senki földjének” tűnik, amit valóban nehéz a lakóközösségnek a magáénak tekintenie. A kezdetektől jellemző, mintegy determinált, hogy a lakók a saját tér határainak a lakás falait tekintik. Jellegzetes, hogy sokan még a balkont is befedik, ez mutatja az elkeseredett befelé terjeszkedést. A lakótelepek építésének „fénykorában“, már a korabeli felmérések is zavarról beszélnek a lakótelepek köztereit illetően: a lakók nem tudják, hogyan kell ott viselkedni, értelmesen használni. (Csőregh, 1978.) A szabad levegőt (főleg a vidékről felköltözöttek számára) nem az összefogottan gondozott park, hanem a hétvégi ház (az általában apró, komfort nélküli „telek”) jelentette, ami a lakótelepi köztérrel ellentétben a lakó saját tulajdona. Az egyes lakótelepek jellegzetes demográfiai adataiból is vonhatunk le következtetéseket. Például a Havanna lakótelepen átlag feletti a gyermekkorúak és átlag alatti az időskorúak aránya, valamint kevés az egyedülálló/egyszemélyes háztartás. Ez általában a legtöbb nagy lakótelepre igaz, bár minél magasabb egy lakótelep státusa, általában annál nagyobb az egyszemélyes háztartások aránya, illetve kisebb a fiatalkorúak száma. A rendszerváltás előtt egyes szociológusok prognosztizálták, hogy az alacsony mobilitás miatt majd a lakótelepeken


16. oldal

élő társadalom elöregedésének lehetünk tanúi. (Szelényi-Konrád, 1969.) Ez csak részlegesen, az ötvenes-hatvanas évek egyes lakótelepein következett be. Máshol az ellenkezőjének lehetünk tanúi: sok fiatal, és kisgyermekes család választja a lakótelepet, aztán később vagy továbbköltözik, vagy sem. Megfigyelhető, hogy sokan azért nem költöznek lakótelepre, mert attól félnek, hogy nem tudnak majd továbblépni. Elmondható, hogy mind a lakók lakókörnyezethez való viszonya, mind a demográfiai jellemzők eltérőek az egyes lakótelepeken, és ismeretük a rehabilitációs stratégia kidolgozásakor elengedhetetlen.

2.2.6.3. A város és a lakótelep Korábban utaltunk rá, hogy fontos tényező a lakótelepek eltéréseinek vizsgálatában a lakótelep és a város viszonya. Jó példa az Óbudai lakótelep hetvenes években épült része, mely annak ellenére, hogy a főváros egyik legnagyobb lakótelepe, és nem túl attraktív a külső megjelenése, valamint házai is meglehetősen rossz állapotban vannak, nem tartozik az alacsonyabb státusú lakótelepek közé, és a lakások sem a legolcsóbb lakótelepi lakások közé. Ennek magyarázatát a lakótelep igen kedvező városszerkezeti fekvése és infrastrukturája, ellátottsága adja. Már a lakótelep-építés történetének áttekintésekor utaltunk rá, hogy nagyban meghatározza egy lakótelep státusát a városszerkezeti helye. Már az ötvenes években elindult a kettős építés: folyamatosan épültek kisebb lakótelepek a városban illetve az átmeneti zónában, ugyanakkor megindult az építkezések kifelé tolódása, s ezeket a külvárosi lakótelepeket kis „gyarmatvárosként“ általában csak egy-egy szálból álló közlekedési zsinór kötötte a városhoz. Minél jobb helyen fekszik egy lakótelep, annál magasabb státusú népesség települt be, másrészt annál inkább meg tudta őrizni státusát. A nagy lakótelepek közül igen kevés olyan található Budapesten, melyet sikerült bekapcsolni a város vérkeringésébe. Ezek általában önálló „központtal“ rendelkeznek, melyek kevéssé képesek a városiasság érzetének felkeltésére. A kisebb lakótelepek ezzel szemben jobban illeszkednek a város szövetébe, nem hasítják fel a szervesen kialakult városszövetet, hanem lassanként belesimultak – ezeknek általában nincsenek is „saját“ kiszolgáló egységei. Mikor az első nagy házgyári lakótelep, a Kelenföldi lakótelep épült, még egyáltalán nem érvényesültek a „városiasság“ érzetének kialakítására irányuló törekvések. A sávházak merev geometrikus rendben, egymástól meglehetősen távol helyezkednek el: a térarányok semmilyen városias érzet fölkeltésére nem alkalmasak. (Ferkai, 2005.) A Kelenföldi lakótelep lakásai alaprajz tekintetében sem a legkomfortosabbak, mégis, mivel feltehetően itt lehet a közel legolcsóbban budai lakáshoz jutni, és mivel viszonylag jó a közlekedés, nem tartozik a népszerűtelen lakótelepek közé. Meglepő módon az első próbálkozás a lakótelep városiasabbá tételére a kelenföldinél sokkal alacsonyabb státusú Újpalotai lakótelep. Komoly tervezés, valamint egy jó adag naivitás és jó szándék áll mögötte. Itt nem szórták el egyenletesen a terepen a házakat valamilyen geometrikus rendben, hanem két egymást ferdeszögben metsző útvonal mellé csoportosították. Így kialakítottak egy mesterséges városgerincet, melynek egyik oldalán ott hivatott lenni a városiasság minden kelléke, a másikon pedig a „természet“ (a lakótelep alközpontjai és oktatási intézmények közti zöldterület) Ez a struktúra mégsem működőképes. A legtalálóbban Sz.Urbanek Szilvia foglalja össze, hogy miért nem: „A városépítés nem kizárólag építészeti feladat, a város „valósága” nem ragadható meg egyetlen karakteres alkotói gesztusban.” (idézi: Ferkai, 2005.) Lehetetlen egy paternalista gesztussal felülről várost létrehozni, a társadalomnak kell a maga létorganizmusát kialakítani. Újpalota zárt struktúra, egy adott pillanatra terveződött, így nem tudja követni a fejlődéssel jelentkező változó társadalmi igényeket. Nem képes önmagán annyit alakítani, mint amennyit kényszerültek és tudtak Budapest régebbi városrészei, valamint egy közlekedési zsinóron lóg. (Ferkai, 2005.) Szuburbán jellegéből adódóan nem lehet


17. oldal

városias: olyan mint a munkahelyektől és a központi intézményektől elvágott egyfunkciós települések, az „alvóvárosok“. Ez a probléma Káposztásmegyerrel is, mely a legnagyobb és egyben legutolsó házgyári lakótelep: 7900 lakás épült a IV. kerület perifériáján 1984-90 közt, ám a lakótelep központjának megépítése a rendszerváltozás miatt elmaradt. A Káposztásmegyeri lakótelep tervrajzon tényleg olyan, mint egy valódi város: negyedekkel, védett udvarokkal, utcaszerű utcákkal és térszerű terekkel. Eleget tesz Szelényi Iván és Konrád György szociológusok kívánalmainak, akik karakterisztikusabb lakótelep-típusokat követeltek. Úgy vélték 1969-ben (látva az addig felépült telepeket), hogy a lakótelepi szabad területek véletlenszerűnek hatnak, mögöttük társadalmi funkciót, szerkezeti szükségszerűséget nem tudunk felismerni. Egyértelmű, hogy ezek az amőbaszerűen szétterülő és formalisztikusan szeletelt területek nem alkalmasak az ingerek olyan összpontosítására, mint amire az agora-funkció betöltésére szükség volna, nincs olyan tér, ahol a társadalmi kommunikáció összesűrűsödhetne. (Szelényi-Konrád, 1969.) Káposztásmegyer tervezői pont ezt igyekeztek megtörni azáltal, hogy intimebb tereket, kis parkokat, előkerteket terveztek a házakhoz. Valamint az épületek rasztere sem unalmas: finom eltolások, tengelyelfordítások, méret- és magasságváltások gazdagítják, valamint a házakon sátortetők vannak. Ezenkívül a parkosítás is az épületekkel egy időben készült. De sajnos ez a posztmodern városimitáció csak megformálásában különbözik Újpalotától, lényegében nem. Mindkettő magába zárt egység, csak egy vékony „köldökzsinór” kapcsolja a városhoz, és ezért alakul ki „rezervátum”-jellege. (Ferkai, 2005.) Hiányzik a kikapcsolódás minden értelmes lehetősége, művelődési és közintézmények, vállalkozások, üzletek. Hiába utánozzák a városi tömböket elrendezésben, a magán- és közterület közti átmenetek finom hálózata, amely a valódi várost élhetővé és otthonossá teszi, itt nem alakulhatott ki. Megfigyelhető tehát, hogy a fővárosi lakótelepek teljesen eltérő mértékben kapcsolódnak a város struktúrájába, és eltérő fejlesztési stratégiát követelnek. Például sokat jelenthet a leszakadó lakótelepekhez kapcsolódó infrastruktúra és közlekedési hálózat fejlesztése.

2.3. EDDIGI KÍSÉRLETEK – REHABILITÁCIÓS STRATÉGIA, TÁMOGATÁSI RENDSZEREK

2.3.1. Bevezetés Miután áttekintettük a lakótelepek egyes generációit, és lehetséges problémáikat, megkíséreljük összefoglalni, milyen eddigi kísérletek történtek hazánkban a megoldásra. Korábban a városrekonstrukció kifejezést hazánkban főleg a századfordulón épült bérházak megújítására vonatkoztatták. De ahogy egyre inkább láthatóvá váltak a lakótelepek fizikai és társadalmi problémái, a szakemberek a nemzetközi gyakorlathoz hasonlóan elkezdtek foglalkozni a lakótelep-rehabilitáció kérdésével. A lakótelepi lakásállományt kezdetben az állam kezelte – megfelelő anyagi háttér hiányában meglehetősen hanyag módon. (Az építkezések költségeit is a minimálisra redukálták, fenntartásra nem nagyon maradtak tartalékok.) A rendszerváltás után az állam, az addigi tehervállaló csendesen távozott, az építésügy gyakorlatilag megszűnt. A lakásállomány majdnem felénél már meg kellett volna kezdeni a „fizikai értelemben vett” lakóépület-felújítást, de egyelőre gazdasági erőforrások és ütőképes stratégia hiányában nem jött létre. Ami a felelősségvállalást illeti, az állam a privatizációt követően is részt vett a rekonstrukcióban: a folyamatokba kedvező kamatozású hitelek biztosításával, másrészt célprogramokkal avatkozott be. A mindenkori kormányok igyekeztek kifejezésre jutattni, hogy nem közömbösek a lakótelepek sorsa iránt, a rendszerváltás után többféle „panelprogram“ született, melyeket a következőkben röviden ismertetünk – hosszabban csak a jelenleg aktuális támogatás-csomagról szólunk.


18. oldal

2.3.2. Műszaki szavatosság Az iparosított technológiával előállított tartószerkezetek igen megbízhatóak, várható élettartamuk 120 év körül van, azzal a feltétellel, hogy kb. 25-30 éves ciklusonként az épület egészét érintő felújításra, valamint kisebb időközönként a gépészet (pl. felvonók) és a rövidebb élettartamú struktúrák (pl. tömítések, nyílászárók) felülvizsgálatára is sor kerül. A nagy felújítás kb. 70 ezer lakásnál már esedékessé vált, ebből Budapesten megközelítőleg 30 ezer található (Gauder-Soóki Tóth-Valkó, 2003.) A hetvenes évek előtt épült lakótelepek felújítását legkésőbb 2000-ben meg kellett volna kezdeni, a hetvenes években épült lakótelepekét legkésőbb 2010-ben, és 2020-ban pedig a legkésőbb épült lakótelepeknek is sorra kellene kerülnie. Persze, nem lehet 30 évre meghatározott felújítási határidőt olyan szorosan értelmezni, hiszen eltérő lehet a felújítási szükséglet, mivel eltérő a házak minősége, és nem mindenhol jelennek meg olyan intenzíven a karbantartás elmaradásából, vagy a használatból eredő hibák. A felújítás elhalasztása nem jelent életveszélyt, csak a felújítási költségek megnövekedését és használati érték csökkenését (Ujj Attila, 2002.)

2.3.3. Állami beavatkozás 2.3.3.1. A rendszerváltás előtt Az állam eredetileg magára vállalta a lakótelepek rekonstrukciójának finanszírozását, mivel az államosítások következtében a fenntartás gondja a központi költségvetésre hárult. Ezt természetesen kényszerű tehernek érezték az állami vezetők, mivel bevétel nem várható az épületektől. Így csak a legszükségesebb kiadásokra voltak hajlandóak, s ennek eredménye ma már látható. A silány minőségből fakadóan elég hamar, már a hatvanas évek végén mindennapos téma az „új” épületek felújítása, hiszen néhány év alatt lemállik a vakolat, beázások történnek. De mivel a rekonstrukció sem történt a legkörültekintőbb módon, rövid időn belül megjelenik az ismétlés igénye. (Bogáti,1967.) A lakbérek alacsony szintje nem tartalmazta az esetlegesen szükséges felújítási munkálatok költségeit, így ez mind problémásabbá válik az állam számára.

2.3.3.2. Az elmúlt tizenöt év lehetőségei Az első panelfelújítást támogató programot 1995-höz köthetjük. Ekkortól az iparosított technológiával épült lakótelepek felújításához rendkívül kedvező német hitelt is igénybe lehetett venni. Ez a felújítási program jelenleg is fut, s a rehabilitációs beavatkozások már meghozták első eredményeiket. Az 1996-ban felvett német hitelből az állam 30 millió márkát (4 milliárd Ft) fordított iparosított technológiával épített épületek felújítására – ez 5000 lakás felújítását fedezi (a felújítandó épületek 1%-a), az állam a törlesztendő hitelkamat kétharmadát vállalja át, a lakástulajdonosokra pedig 10%-os kamatteher hárul. A hitelek felvétele akadozva indult, amelynek több oka is volt. A legnehezebben kivitelezhető pont, hogy a tulajdonosok 100%-ának egyetértése szükséges – ez szinte lehetetlen. Ezért csak a lakásszövetkezetek és az önkormányzatok pályázhatnak sikerrel, másfelől a tőkeszegényebb lakosok nem is tudják fizetni a magasnak számító törlesztőrészleteket. A hitelt így csak a magasabb státusú lakótelepeken élők tudják felvenni, ami negatív folyamatot generál, a lakótelepek közötti, és a lakótelepeken belül a házak közötti különbségek felerősödéséhez vezet. 1997-től folyamatosan lehetett benyújtani az igényeket, 2001-ig a rendelkezésre álló összeg egyharmadát használták fel. Eddig 1500 lakást újítottak fel: ennek kétharmada Szegeden található. (Egedy, 2003.) A következő panelrekonstrukciót támogató program 2001-ben került meghirdetésre. A Széchenyi Terv keretében vissza nem térítendő állami támogatásra lehetett pályázni. Az állam a beruházási költség legfeljebb egy harmadát vállalta magára, ami lakásonként maximum 400 000 Ft-ot jelentett. A fennmaradó összeget a lakó közösségnek illetve az Alternatívák, igények, esélyek

19. oldal

önkormányzatnak kell fedeznie. 2002 közepéig 605,1 millió Ft értékben összesen 6526 lakás kapott támogatást 73%-ban hőszigetelési munkálatok kivitelezésére. (Egedy, 2003.) A 2001-ben a Széchenyi Terv keretében indult hárompilléres program, a nemzeti lakásépítési koncepció 2002-ben folytatódik. A cél továbbra is az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújításának támogatása. A támogatást társasházak, lakásszövetkezetek és tisztán önkormányzati tulajdonú épületek egyaránt megkaphatják, de kizárólag a települési önkormányzat által a Gazdasági Minisztériumhoz benyújtott pályázaton keresztül. A költségek legfeljebb 30%-át fedezi az állami támogatás. 2001-ben még csak maximum 10 lakásos házak vehettek részt, 2002-ben ez már nem feltétel (Ujj Attila, 2002.) A program keretében 1500-2000 milliárd forintot kellene 15 év alatt az iparosított technológiával épült lakásállományra fordítani, az első három évben 10-10 a rehabilitáció tartható szintjéhez, aztán évi 100-120 milliárd forintot az évi 50-60 ezer lakás felújításához. Ennek sajnos nincs reális esélye. 2004-ben mindössze 550 millió forint, 2001 és 2004 között pedig összesen 3,5 milliárd forint jutott a panelprogramra. (Bethlenfalvy, 2004.) A keretszámok messze elmaradtak a kívánatosnak tartott összegektől, még akkor is, ha az állami pénzeket a lakók saját forrásai, valamint önkormányzati támogatások is kiegészítik. Ez nem fog a közeli jövőben sem nagyon változni, legalábbis a kívánt mértékig biztos nem, mivel az csak jelentős túlköltekezéssel lenne megvalósítható. A 2002-ben bejelentett program első három évében az iparosított technológiával épült felújított lakások közül éppen a paneles szerkezetű társasházak, és ezen belül is a régebbi típusúak voltak kisebbségben, vélhetően azért, mert ezekben a házakban olyanok laknak, akik nehezen tudnák felvállalni a kötelező önrészt. Valamint a maximális 1,2 millió Ft/lakás költségből (ebből 400 ezer állami támogatás) még komplett épület-felújítás sem végezhető, nemhogy lakótelepi rehabilitáció. (Holló, 2005.)

2.3.3.3. „Hat lépés a lakótelepeken élőkért“ – Panelprogram, 2005-2006. Megállapítható, hogy a 2001-ben elindított „panelprogram” az energiatakarékossági szempontokat helyezte előtérbe. A legfőbb célja az energiafelhasználás hatékonyabbá tétele az épületüzemeltetés során, ezáltal a lakások fűtési költségeinek csökkentése. A program 2005-ös módosítása a komplexebb felújítást kívánja ösztönözni azáltal, hogy a „kötelezően előírt” munkálatokat kibővíti, másrészt lehetőséget teremt a lakókörnyezet megújításának támogatására–a fő célkitűzést jelentő energiatakarékos beruházások megvalósítását követően. A lakótelepek rehabilitációját célzó, komplex szemléletű program elindításának azonban korlátot szab az állami költségvetés jelenlegi teherbíró képessége, valamint a lakástulajdonosok anyagi lehetőségei. Tény, hogy támogatás az utólagos hőszigetelési feladatokon kívül az épületgépészeti rendszerek energiatakarékos felújítására (fűtés, villamosság, felvonó, szellőző), valamint a ház közvetlen közelében levő utak, parkolók, parkok, játszóterek korszerűsítésére, felújítására is igényelhető. Viszont az épületgépészeti rendszerek, valamint a lakókörnyezet korszerűsítésére csak akkor kerülhet sor, ha az épület külső nyílászáróinak szigetelése vagy cseréje, a zárófödém hő- és vízszigetelése vagy az első fűtött lakószint alatti födém hőszigetelése megtörténik, illetve az épület homlokzatának hőszigetelését e pályázat keretében elvégzik. Ettől csak abban az esetben lehet eltekinteni, ha a pályázat benyújtásakor az épületdokumentumokkal, illetve számításokkal igazoltan kielégíti az érvényes hőtechnikai szabványokat. Valamint nem igényelhető támogatás a pályázat benyújtása előtt már megkezdett beruházáshoz sem, és nem fedezhető az ugyanazon épületben levő nem lakáscélú ingatlanok felújítása sem. Ezenkívül szintén nem igényelhető állami támogatás a lakásokban lévő gépészeti berendezési tárgyak cseréjéhez, korszerűsítéséhez sem. A lakóközösség a költségek minimum egyharmadát viseli, ehhez a települési önkormányzat minimum egyharmad, a központi költségvetés maximum egyharmad résznyi támogatást nyújt,


20. oldal

az állami támogatás nem haladhatja meg lakásonként a 400 ezer forintot. Az önkormányzat a tulajdonosoktól részben vagy egészben átvállalhatja az őket terhelő részt. A „panelprogram“ keretében működő pályázati rendszer az önkormányzatoktól a helyi pályázati rendszer működtetését, pályázatok elbírálását, a társasházaktól és lakásszövetkezetektől az alappályázat elkészítését várja el. A tapasztalatok azt mutatják, hogy azok az önkormányzatok kapcsolódtak be először, amelyeknél már létezett hasonló célú önkormányzati felújítási program. Ezek az önkormányzatok már korábban felmérték a helyi felújítási szükségleteket, és terveket, koncepciókat dolgoztak ki a probléma kezelésére. Így nem okozott problémát számukra a központi programban való részvétel. A program későbbi szakaszában a pályázati feltételrendszert az önkormányzatok és a lakóközösségek fokozatosan „elsajátították”, így a résztvevők köre egyre bővült. A pályázat kétlépcsős rendszerét – a legtöbb esetben a pályázati eljárás túlzott bürokratikusságára hivatkozva – gyakran érik bírálatok. Szólnak érvek amellett is, hogy a lakóközösségek közvetlenül pályázhassanak, azonban a helyi lakáspolitika szempontok érvényesítése, az önkormányzatok pénzügyi és adminisztrációs szerepvállalása, valamint a komplexebb felújítási-korszerűsítési beruházások felé történő elmozdulást ösztönözni kívánó kormányzati szándék a kétlépcsős rendszer fenntartását indokolja. Ugyanis jelenleg azok a települési önkormányzatok nyerhetnek el állami támogatást, amelyek maguk is létrehoztak egy pályázat útján működtetett támogatási rendszert. Azaz a pályázó önkormányzatnak rendelkeznie kell a közgyűlés, illetve a képviselő testület által elfogadott, érvényben levő, az iparosított technológiával épült lakóépületekre vonatkozó lakóépület-felújítási programmal. Ennek tartalmaznia kell egy kimutatást a területén levő iparosított technológiával épült épületekről, az épületek nagyságáról, az eddig kapott támogatások összességéről, valamint – és ez a leghangsúlyosabb – egy középtávú tervet is magában foglal ezen épületek felújítására vonatkozóan. A központi pályázati felhívás megjelenése után az önkormányzatnak nyilvános pályázatot kell kiírnia a minimum 10 lakásos házak energiatakarékos felújításának, valamint a lakókörnyezet felújításának önkormányzati támogatására. Ennek tárgya csak teljes épület, vagy dilatációval határolt épületrész lehet. Az önkormányzati döntést követően a nyertes pályázatokat továbbküldik az Országos Lakás és Építésügyi Hivatalba. Egy önkormányzat több pályázatot is benyújthat, de egy pályázatban csak egy teljes épület, vagy egy dilatációval határolt épületrész felújítási programja szerepelhet. Ha nem az önkormányzat adja be, hanem a társasház, akkor a pályázat érvénytelen. A pályázatokat a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter által felkért tárcaközi bizottság véleményezi, majd a miniszter dönt 90 napon belül. A hatékonyabb panelfelújítások korlátját jelenti, hogy – bár az állami források pályázati formában rendelkezésre állnak – a lakástulajdonosok vagy az önkormányzatok a megfelelő önrészt nem tudják kifizetni. Ezért hozták létre a Panel Plusz hitelkonstrukciót, mely 20 milliárd Ft keretösszegű kedvezményes kamatozású hitelt biztosít a Magyar Fejlesztési Bank Rt. refinanszírozása mellett, a kereskedelmi bankokon keresztül, 15 éves futamidővel, 3 év türelmi idővel. A lakásonként maximum 800 ezer forintos hitel háromféle célból vehető fel: vagy a lakossági önrészt finanszírozza, vagy az önkormányzati támogatást pótolja (ekkor az az önkormányzatnak kell felvállalnia), és ezenkívül mint lakóközösségi önálló hitel is működik, azaz ily módon pótlólagos finanszírozási lehetőséget kínál azoknak, akik nem nyertek állami támogatást. Egyes számítások szerint az energiatakarékos beruházások után a tényleges megtakarítás kompenzálja a kölcsöntörlesztést – tehát előnyös befektetésnek számít. Azok számára, akiknek megterhelést jelent a kamatok törlesztése, az állam segítséget nyújt (szociális rászorultság alapján). (Csermely, 2005.) A finanszírozást nem az MFB, hanem a vele szerződött partnerbankok végzik, hozzájuk kell fordulni minden igénylőnek (2006. december 31-ig).


21. oldal

2.4. LEHETŐSÉGEK–A KOMPLEX REHABILITÁCIÓ ELEMEINEK ÁTTEKINTÉSE 2.4.1. Bevezetés A lakótelepek rehabilitációjának komplexitását több szinten is lehet értelmezni. Az első lépcsőfok, hogy a rehabilitációs program ne csupán a házak fizikai rekonstrukciójának egy kiemelt tényezőjére koncentráljon (pl. hőszigetelés), hanem értelmezze széleskörűen a felújítást és a korszerűsítést, javítva az ott élők életminőségén – nem csupán a lakhatóság, hanem az élhetőség feltételeit teremtve meg számukra. Amint láthattuk, a jelenleg aktuális magyarországi „panelprogram“ már jelzi ezt a szándékot, de nem állnak rendelkezésre a megfelelő források, valamint megfelelő szervezési háttér. Pedig a szakértők szerint a részleges felújítás nem térül meg igazán, ahhoz, hogy a befektetéseknek értelme legyen, minimum komplex fizikai-környezeti rendezésre van szükség, ami persze nagyon sokba kerül. (Bethlenfalvy, 2004.) Másrészt egybehangzóak a vélemények arra nézve, hogy a szakszerűtlen, átgondolatlan, „tűzoltás-jellegű“ részleges felújítás igen nagy károkat tud okozni. A komplexen értelmezett épületfelújítás lehetséges elemeit a következőkben részletesen is megvizsgáljuk. A komplex rehabilitáció második lépcsője, hogy nem csupán az épített környezetre, és az ahhoz szorosan kapcsolódó szolgáltatásokra koncentrál, nem pusztán műszaki megközelítésű. A hazai lakótelepi és általában a város-rehabilitációs programok esetében gond, hogy azok szinte kizárólag az épített környezet megújítására helyezik a hangsúlyt. A lakótelep-rehabilitáció sikeressége tehát nagyban függ attól is, mennyiben sikerül összekapcsolni a fizikai-környezeti rehabilitációt a terület gazdasági és szociális rehabilitációjával.

2.4.2. Ökologikus, energiatakarékos megoldások 2.4.2.1. Utólagos hőszigetelés, zöldtető Már széles körben ismertek azok a hőképfotók, melyek a panelhomlokzatok hőveszteségét szemléltetik. Ezeken jól látható a nyílászárók, és az illesztési hézagok mentén távozó hő. A jelenlegi gyakorlat olcsóbb megoldásként a panel illesztési hézagok újra tömítése, mivel a szigetelő neopren szalagok hiányoznak, vagy már tönkrementek. Az illesztések mentén esetenként szabad rés nyílik a szobákból a külső tér felé, aminek következménye, lehűlés, beázás és épületkárok keletkezése. A belső oldali hőszigetelésnek erős korlátja, hogy a szűkös alapterületű szobák hasznos terei tovább csökkennek. A falazat külső oldali hőszigetelése több előnnyel is jár. Javul a homlokzat akusztikai tulajdonsága, valamint az esztétikai kép, tekintve, hogy az épület rasztere eltűnik, az épületek a hőszigetelő rendszerekkel új külsőt kapnak, a különböző rendszerek mindegyike ebben saját mozgásteret kínál. Tehát mindenképpen szükséges az energiafelhasználás, és a nyári hőterhelés csökkentése. Ehhez hozzájárulhatnak a korszerű tetőszigetelések, és kiváló megoldást jelenthet a zöld tető is. A zöld tető a lehető legjobb és legszebb leterhelő réteg, ami védi a tetőszigetelést. Visszatartja a csapadékvíz egy részét, de az elfolyó víz is átszűrődik, így eleve kisebb mennyiségű és sokkal tisztább víz terheli a csatornát, melynek így csökken a karbantartási költsége. Ezenkívül számos előnye van a zöld tetőknek: nedvesítik a száraz levegőt, és hőcsillapító hatásuk van a nyári hónapokban. Lekötik a szennyező anyagot és a port, valamint a környezeti zajok elnyelésében is nagy szerepük van. A megfelelő vastagságú ültető közeg esetén nincs szükség hőszigetelésre sem. Nem elhanyagolható szempont, hogy visszaadják a természetnek az épület által elvett életterét, valamint ahol erre lehetőség nyílik, pihenésre, kikapcsolódásra alkalmas területként is funkcionálhatnak. A szabadidő kellemes eltöltésére alkalmas létesítmények épülhetnek rá. (Horváthné, 2002.)


22. oldal

2.4.2.2. Fűtéskorszerűsítés és egyéb környezettudatos fejlesztések A távhőszolgáltató az épületek hőközpontjáig szállítja a hőt. Az itt leadott hő már a ház saját fűtési rendszerén jut tovább a lakásokba. A rendszer elemei, a hőközpont, az elosztó és felszálló vezetékek, valamint a hőleadók. Akár leválik egy ház, akár rajta marad a távhőszolgáltató rendszeren, elsősorban a hőleadók zavartalan működéséről, szabályozhatóságáról és indokolt esetben a lakásonkénti hőfogyasztás mérésről kell gondoskodni. A szabályozható hőfogyasztás egyik eleme az épület energetikai felújítását követő megtakarításnak. Mindenki az egyéni gázcirkó-fűtésnek örülne a legjobban, de ekkora épületgépészeti átalakítást a panelépületek nem bírnának el. A panelépületek tervezésüknél fogva egyenletes fűtésre vannak kialakítva. Ez a vasbeton szerkezet viszonylag egységes hőmozgása érdekében lett meghatározva, hogy az ebből adódó károsodás ki legyen küszöbölve. Így a szomszédos lakások sincsenek egymástól hőszigetelve, aminek következtében átfűtés jön létre. Ez a helyzet egy esetleges lakásonkénti hőfogyasztásmérés értékeit aránytalanná teheti. Gyakorlatban alkalmazott módszer az, amikor számítással meghatározzák egy mindenki által – még teljesen lezárt fűtőtestek esetén is – fogyasztott mennyiség átalány fizetését, és az ezen felül elhasznált hő kerül a mért arányok szerint szétosztásra. Ez utóbbi tétel nagysága már valóban az egyéni szabályozástól függ. Bár a fűtési költségelosztás műszakilag nem indokolt, mert a belső hőáramok magas szerepe miatt igazságtalan eredményeket mutat, a lakókra pszichológiai hatást gyakorol és takarékosságra ösztönzi őket. Egy német lakóházban a költségelosztókat kísérletképpen leszerelték, ami miatt 30%-kal megnőtt a ház fogyasztása. Szintén környezettudatos és költségtakarékos megoldást jelentenek a víztakarékos szerelvények, és az összegyűjtött esővíz háztartási hasznosítását lehetővé tevő struktúrák. Ezenkívül energiát nyerhetünk a lapostetőkre helyezett napkollektorokkal is: kipróbált módszer a napenergia alkalmazása a használati melegvíz előállításában. Fontos lenne ezenkívül a hulladékkezelés fejlesztése is. Szükséges lenne szemét-lerakóhelyek kialakítása az egyes épületekhez vagy házbejáratokhoz, valamint az egy nyílású szemétledobó helyett szelektív hulladékgyűjtés tereinek kialakítása. Nem elegendő a gyűjtőkonténerek elhelyezése a lakótelepen – hiszen a legtöbb lakásban nem áll rendelkezésre megfelelő tér többféle szeméttároló kialakítására. Ezt minden lakóközösség számára pótolni kell: minden házban, vagy amellett egy erre a célra kialakított helyiségben kellene biztosítani a palackok, üvegek…stb. tárolására alkalmas hulladéktárolókat. Ezenkívül fontos feladat az építőanyagok káros anyag kibocsátásának csökkentése (formaldehid, azbeszt, klórozott szénhidrogének). Előzetes becslések szerint 100 ezer tonna azbeszt tartalmú anyagot kell elszállítani a fővárosból. (Horváth, 2004.)

2.4.2.3. Panelfelújítás passzívháztechnikával: a SOLANOVA-projekt A Solanova-projekt a Kasseli és a Budapesti Műszaki Egyetem közös –– jelenleg futó – kutatási projektje, melynek célja, hogy egy panelépület korszerűsítésénél elérjék a lehető legalacsonyabb energiafelhasználást, melyet többek közt az általánosnál nagyobb vastagságú hőszigeteléssel, speciális nyílászárókkal, zöldtetővel, hővisszanyerős szellőzéssel és napkollektorokkal kívánják megvalósítani. (Horváth, 2004.) 2005 októberében adták át a dunaújvárosi passzívháztechnikával felújított lakótelepi házat, a vizsgálatokat pedig még 2006 végéig folytatják. A passzívház-technikára ma már sokhelyütt nemzeti szabványokat dolgoztak ki, ám a panelfelújításban a Solanova az első kísérlet. A passzívházak alacsony energiafelhasználású épületek: fogyasztásuk 50 kWh/év alatt van (jelen esetben 220kWh/m2 éves energiafelhasználás volt a felújítás előtti érték). A közvetlen cél a fűtési energiafelhasználás csökkentése, a téli, nyári komfort javulása, a lakások értékének emelkedésének elérése volt. A tetőn kialakításra került egy rekreációs zóna extenzív zöldtető és terasztető formájában, valamint a 72 négyzetméternyi síkkollektor szolgáltatja a hőenergia felét a meleg víz előállításához.


23. oldal

Természetesen nem tudnak ezentúl minden épületet ilyen hatékonysági szinten felújítani, hiszen a finanszírozás lehetőségei korlátozottak, de a projekt során szerzett hatalmas mennyiségű tapasztalat és műszaki információ mindenképpen hasznos lesz más felújítási projektekhez. (Osztoluczky, 2006.)

2.4.3. Környezet, közösségi helyek Az egészséges környezeti viszony jótékony hatással van a lakótelep arculatára, az ott élő emberek életérzésére, és természetesen azokra akik részt vesznek az épületek és környezetük jobbításában. Az alábbi példákkal szeretnénk bemutatni, hogy milyen értelmes, hasznos célkitűzések merülhetnek fel a lakótelepi környezet élhetőbbé tételével kapcsolatban. Az alábbiakban elsősorban a zöldfelület rendezés lehetőségeit és a környezet esztétikai szempontú átalakításait vizsgáljuk. A zöldterületek problémája igen sokrétű – kitérhettünk volna rá az ökologikus fejlesztések közt, de szándékosan nem soroltuk be, ugyanis a zöldterületeknek nem elég csupán az ökológiai funkióját kiemelni. Bár ez sem elhanyagolható: a zöldterületek szerepe elsőrendű a klíma javításában (hőmérséklet csökkentés, páratartalom-növelés, légmozgáskeltés, a szélsebesség csökkentése révén), valamint a levegőminőség javításában (oxigéntermelés és a légszennyező-anyagok megkötése révén: egy lombköbméter levélfelülettel 4500 gramm szennyezőanyagot lehet kiszűrni egy vegetációs időszak alatt). A növényzet hozzájárul a zajártalom csökkentéséhez is, és a víz- és talajvédelem is fontos feladata , ugyanis a növények a város vízháztartását és talajadottságait is pozitívan befolyásolják, csökkentik a víz felszíni lefolyásának, javítják a felszíni és felszínalatti vizek minőségét, ezenkívül hozzájárulnak az erózió meggátolásához. De ugyanilyen fontos a zöldfelületek használati szerepe is: a rekreáció, a játék, sport, séta, csendes pihenés, étkezés színtereként. A lakótelepekről sem hiányozhatnak a sportlétesítmények (ha kevés a hely: kombinált sportpálya), valamint a játszóterek: a szabad levegőn végzett mozgás, a kísérletezés, a felfedezés helyei, ahol a gyermekek tapasztalatokat szerezhetnek a világról. A természetes anyagok, a víz, a fa, a kő kimeríthetetlen forrást jelentenek a legkülönfélébb játékokhoz, tevékenységekhez. A gyermekek fantáziáját megmozgatják a különleges felszínalakzatok, a mozgó és állóvizek, legyenek azok természetesek, vagy mesterségesen alakítottak (térplasztikák). (Konkolyné, 2003.) Ez nagy teherbírást követel egy adott területtől, mindenhol megjelennek a használati konfliktusok, hiszen a tevékenységek sokszor egymást korlátozzák. Fontos, hogy mindegyik réteg, csoport megtalálja a helyét, úgy hogy egymástól se legyenek elszigetelve. A zöldterületet látogatók tevékenysége, elvárásai e területtel szemben az életkorral és életmóddal párhuzamosan jelentősen változnak: például a csendes pihenést zavarja a sport, a játszótérről ki kell zárni a kutyasétáltatókat. Nem könnyű feladat, de elengedhetelen a funkciók térrendszerének kialakítása. Az ökológiai és használati szerepen felül még a zöldfelület esztétikai szerepét is ki kell emelni: a környezet esztétikai minőségének alapvető formálója a növényzet. (Konkolyné, 2003.) Ahhoz, hogy az emberek továbbra is otthonuknak érezzék a lakótelepet, és ne vándoroljanak vagy ne vágyódjanak el, illetve ne zárkózzanak a lakásba, jó eszköz az igényes parkosított környezet kialakítása. Ezt célszerű és hasznos a helyben lakók közreműködésével, elképzeléseik tervbe építésével megvalósítani, mert már ennek is közösségformáló hatása van. Fontos cél, hogy megőrizzük és erősítsük a kertvárosi jelleget (a zöldfelületi rendszer minőségi és mennyiségi továbbfejlesztésével), ugyanis sokan ezért választják a lakótelepi lakást a belvárosban lévővel szemben. Értékes kezdeményezés a földszinti lakások kertkapcsolatának megteremtése is. A zöldterületek 10-15 évenkénti teljes megújításra szorulnak, függetlenül a terület elhelyezkedésétől és méretétől. Általában nem jellegükkel és típusukkal, hanem ápoltságukkal és tisztaságukkal vannak alapvető problémák. A lakóterületi közpark a lakónegyedet, lakótömböt szolgálja: ezért alapvetően fontos, hogy a lakásoktól lehetőleg ne legyen 500 Alternatívák, igények, esélyek

24. oldal

méternél távolabb és főforgalmi út keresztezése nélkül elérhető legyen. A legkedvezőbb, ha a lakóterület központjában helyezkedik el, és minimális mérete 7-10 nm/ fő. (Konkolyné, 2003.) Sürgető feladatnak tűnik a gépkocsik tárolására föld alatti vagy többszintes parkolási helyeket kialakítani, hogy minél több parkosításra alakalmas szabad teret nyerjünk.

2.4.4. Esztétikai szempontok, karakter A lakótelepek képét többnyire nem a hagyományos utcajelleg határozza meg, hanem az elhelyezett épületek tömegének különböző hatásai. Ezen sokat lehet változtatni, többek közt kertészeti eszközökkel. Ilyen például a zöldhomlokzat, vagy a különféle felszíni-növényzet alkotta formák térelválasztó szerepe. Ezen kívül egyéb lehetőségek is rendelkezésre állnak, például radikálisabb átalakítással, színezéssel tagolni a nagy felületeket. A 11 szintes vagy annál magasabb paneles épületek esetében a nagyméretű épülettömegből adott esetben vagy visszabontanak (de ez ma viszonylag ritka), vagy valamilyen homlokzattagolási elv alapján osztják fel. Pédául lehetőség van az eltérő homlokzatburkolatok használatára úgy, hogy az 1-3. szintig azonos burkolattal "lábazati" magasságot adunk meg, efölött pedig egy eltérő burkolattal jelöljük a felső épülettömeget. A vakolt hőszigetelések gyártói ma széles színskálát kínálnak külső vakolatok felületéhez. Kb. 400 színtípust tartalmaz a felhasználható WDVS – rendszer Wärmedämm-Verbundsystem (egyesített, hálóerősítéssel vakolt hőszigetelő rendszer), melyekből mind a világos, mind a középszínek használatosak. A jó színesztétika nem egy színtónus kiválasztásánál keletkezik, hanem a színeknek a felületen egy jó arányú, ügyes elhelyezésével. Tanulság, hogy a színek kezelésével óvatosan kell bánni, ajánlott szakemberek bevonása a döntéshozásba. Az épületek karakterisztikusabbá alakításáért az egyszerű átszínezésen kívül mást is lehet tenni: az architektonikus elemek (bejárat, lépcsőház, nyíláskeretek) kihangsúlyozása, homlokzati plasztika felhelyezése, vagy eltérő homlokzati anyag használata, bejáratok egyedi kialakítása egyéniséget ad a házaknak. Ezenkívül gyakran helyeznek utólagosan sátortetőt – elsősorban az ötszintesnél alacsonyabb – lapostetős épületekre, hogy barátságosabbá tegyék őket, valamint a tetőtér helyisége bérbe adható vagy eladható, ami bevételforrást jelenthet a háznak. Valamint a nemzetközi felújítási modellek meghatározó eleme a loggiák, erkélyek rehabilitációja. Az épületbejárat magában foglalja a bejárat távolabbi látványát, a fogadóteret, a lépcsőházat és folyosókat. Ezeknek az első benyomásokat létrehozó tereknek az állapota nem csak a vendégek komfortérzetét, hanem a lakókét is jelentősen meghatározza. Ha a rekonstrukció során nem is áll sok anyagi eszköz rendelkezésre, ez egy olyan pont, ahol jó ötletekkel javítható az összkép (utcai bútorok, világítás, kertészeti, növénytelepítési eszközök, stb. mind felhasználhatóak). A lépcsőházak és folyosók hangulatát teljesen megváltoztatja egy jól megválasztott padló-, illetve falburkolat – a választásnál fontos szempont a terek tágítása, világos, könnyen tisztítható felületek kialakítása. Végül hangsúlyoznunk kell még az új építés fontosságát: a lakótelepek rehabilitációjára pozitívan hat az egységesen kevert korstruktúra felé mozdulás, ha a régi házak között, amennyiben elegendő tér áll rendelkezésre, új épületeket húznak fel.

2.4.5. Kényelem a lakásban: funkcionális átalakítások Az iparosított technológiával készült épületek korszerűsítésénél a statikai lehetőségek függvényében általában szükséges, lehetséges alaprajzi, funkcionális módosításokat, javításokat véghez vinni (pl. a lakás elrendezésének módosítása, az alapterület növelése lakások összevonásával), hiszen a lakók elvárásai az elmúlt évtizedek során jelentősen megváltoztak. Ma már ezek a kis szobaméretek, és az ugyancsak kis vizeshelyiség-méretek nem alkalmasak a jelenlegi korszerűbb életvitel által támogatott magasabb igények kielégítésre. (A minimális nagyságú konyhákba pl. nem férnek bele napjaink korszerű konyhai gépei.)


25. oldal

A lakások esetleges összevonása megvalósítható az épületszerkezet rendszerének a keretein belül. Persze, gyakoribb eset a lakáson belüli válaszfalkiemelés, vagy ajtónyílás kialakítása, esetleg lezárása, vagy akár ablakok nyitása a homlokzaton. De arra is volt példa, hogy falelemeket illesztettek be a homlokzat irányába. Minden nagyobb alaprajzi módosítás esetében statikus szakember közreműködése és komoly előkészítő munka szükséges. Ezenkívül már kezdetben is sokat kifogásolták, hogy a lakótelepi lakásokban igen magas a zajszint. Itt nem elsősorban a kívülről beszűrödő zajokról van szó, hiszen azok nyitott ablak mellett kiküszöbölhetetlenek (bár nagyon zavaróak egy forgalmas főút mellett). A házon belül terjedő zajok a legkellemetlenebbek, hiszen a szomszédok akaratlanul is zavarják egymást. Ennek oka, hogy a belső falak a már említett hőtechnikai okokból nem szigeteltek, és a vasbeton jó testhang-vezető közegnek számít. Valamint a gépészeti berendezések sincsenek csillapítva. A lakások közötti hangszigetelés, függőleges irányban a már amúgy is elavult padlószőnyeg, vagy parketta cseréje során egy új lépéshangszigetelő réteg elhelyezésével megvalósítható. A gépészeti felújítások során már a csövek, illetve a liftakna hangszigetelését is meg lehet oldani.

2.4.6. Infrastruktúra, közlekedés A lakóteleprehabilitáció fontos pontját jelentheti a házon belüli és kívüli közlekedés élhető feltételeinek kialakítása. Egy középmagas vagy magas házban életbevágóan fontos, hogy a lift jól működjön. Mivel a felvonók állandó igénybevételnek, intenzív terhelésnek vannak kitéve, felülvizsgálatuk, illetve korszerűsítésük mára már időszerűvé vált. 1973-tól indult a nagy sorozatban történő felvonógyártás, a Ganz-Mávag 1990-ig közel 7000 felvonót építtetett be a lakótelepeken, melyeknek tervezett élettartama 20 év, ha rendszeres és szakszerű a karbantartásuk. Általánosan elmondható, a magyarországi felvonóállomány jelentős része nagyjavításra vagy cserére szorul. A lakótelepi házak felvonóit gyártó vállalat kidolgozott egy modulszerű (rugalmas) programot, amivel megtartható, illetve növelhető az élettartam. (Sinka, 2002.) A felvonók hibátlan működése mellett az épületek közös tereinek valamely fogyatékossággal rendelkező ember számára való használhatóvá tétele szintén nem szerepelhet az utolsó szempontok között. Számos helyen már a tervezés során figyelembe vették, valahol utólagosan kell kialakítani a szabad mozgást lehetővé tevő rámpákat, mozgássérültfelvonókat. Ezen túlmenően igaz az, hogy egy egészséges ember számára az akadálymentesített megoldások a kényelmet gyarapítják (pl. babakocsival), idős korban pedig szintén könnyítenek a lakók helyzetén. A sok közül csak egy kiragadott példa a kerekesszékkel is könnyen hozzáférhető postaláda. A közlekedési útvonalak kialakulása az évek során a fűtakaró egyenletes kikopásából nyomon követhető. Ha már új felületeket kell kialakítani, akkor célszerű a kialakult közlekedési szokásokat ehhez figyelembe venni és a járdát áthelyezni. Van példa arra, hogy egy hosszú épülettömböt átvágtak, hogy átjárást biztosítsanak a túloldali parkos területre. A járdák burkolatát is célszerű olyan rendszerből kialakítani, ami a csapadékvizet átengedi a talajba. A lakótelep-rehabilitációnak sarkallatos pontja a közlekedés javítása, minél jobban megközelíthető egy adott lakóhely, annál népszerűbb. És fordítva: minél rosszabbak az utak és a tömegközlekedés, annál lassabban fejlődik, mivel annál inkább elszigetelődik a várostól. Ugyanilyen fontos, hogy a központtól távolabbra eső lakótelepeken célprogramokkal, kedvezményekkel ösztönözzék a különféle szolgáltatói intézmények és kiskereskedelmi egységek kialakítását, hogy a lakók minél több igényüket helyben kielégíthessék.


26. oldal

2.5. STRATÉGIAI LÉPÉSEK, „ÉPÜLETMENEDZSMENT“ 2.5.1. Bevezetés: Általános célkitűzések A lakótelep-rehabilitációs programokról készített összefogalónk is mutatja, hogy az elmúlt évtizedek rehabilitációs programjai elsősorban a fizikai környezet megújítására koncentráltak. Ez azonban sikertelennek bizonyult minden olyan területen, ahol a városrészek leromlása a társadalmi és gazdasági környezet negatív változásaival is együtt járt. Azt kell megvizsgálnunk, hogyan lehet a szűken értelmezett lakótelep-rehabilitációt speciális területfejlesztéssé alakítani, melynek csak eleme a komplex épületfelújítás és környezettervezés. A komplex városrehabilitációs programok, bár több tényezőt is figyelembe vesznek, és a helyi intézményeken túl átfogó államigazgatási és gazdasági programokhoz kapcsolódnak, ritkán kezelik a társadalmi közeg regenerációját elsődleges kérdésként. Pedig úgy tűnik, hogy a krízisterületeken kizárólag ez a megoldás hozhat tartós változásokat. A fizikai beavatkozásoknak egy ilyen regeneráció esetében egy átfogó közösségformáló és identitásteremtő programhoz kell kapcsolódniuk, lehetővé téve a beavatkozás után a területek további, fenntartható fejlődését anélkül, hogy a lakosság jelentős része kicserélődne. (Szemerey, 2004.) Ahhoz, hogy a lakótelepeket bekapcsoljuk a város struktúrájába, elengedhetetelen a munkahelyi, szolgáltatási és egyéb funkciók erősítése a lakófunkcióval szemben. A városi szintű integrációt, a funkciókeveredést pedig hatékony lakásmenedzsmenttel, az életformák sokféleségének támogatásával és a közösségi lét erősítésével érhetjük el. Ha ez a folyamat nem indul el, a jobbkeresetű rétegek elköltöznek, ezzel megszűnik a heterogén szociális struktúra megszűnése, mely a szociálisan gyenge rétegek koncentrálódását, azaz egy potenciális problémagóc kialakulását jelenti. (Egedy, 2003.) Ezért is fontos a lakótelepek közösségi életének felépítése és erősítése. Ami hátráltatja ezt, hogy hiányzik a civil szervezetek hálózata, vagyis nincs meg a problémás területek lefedettsége, valamint általános tapasztalat, hogy hazánkban az egyén szintjén is kisebb igény mutatkozik rá. A lakóteleprehabilitáció egyik legfontosabb kérdése, hogy miként lehetséges egy kényszerhelyzetben létrejött lakócsoportot aktív, mozgósítható közösséggé szervezni. Ehhez bizony kreatív tervezői, szervezői és kommunikációs tevékenységre is szükség van. Ezenkívül nagyon fontos, hogy a rehabilitáció komplexitása csak egységes tervkoncepció alapján lehetséges (természetesen az ütemezhetőség megengedése mellett). A jelenlegi hazai gyakorlatban ugyanis azt, hogy hol készülnek és milyen részleges felújítások, azt nem városi vagy lakótelepi szintű tervezés előzi meg, nem a műszaki szükségesség igénye (az épületek kora, állaga, technikai felszereltsége, hőtechnikai paraméterek) határozza meg, hanem egyes lakásszövetkezeti, társasházi vezetők informáltsága, aktivitása, rábeszélőképessége. Pedig hatalmas összegekről van szó, szükséges volna az előzetes tervezés, minimum az előfinanszírozott műszaki előkészítés. Általános tendencia hazánkban, hogy az 1990-es évek elejétől az önkormányzatok már nem fordítanak kellő figyelmet a városrehabilitációs beavatkozások társadalmi hatásainak mérésére, s a programok indításakor nem ismerik annak várható társadalmi következményeit. Az optimális sorrend a rehabilitációs program megvalósítása során az lenne, hogy a program eldöntésekor már tudjuk, hogy a lakókkal mi fog történni, s milyen társadalmi folyamatokra lehet számítani. Az adott önkormányzatnak ehhez konkrét elképzelésekkel kell rendelkeznie a városrész szociális jövőképéről, társadalmi megújításának stratégiájáról. (Egedy, 2003.) A sikeres regeneráció megvalósításához középtávú programokra van szükség, amik 5-7 éves szinten rögzítik a beavatkozások szereplőit és mibenlétét, ill. 10-15 éves programban vázolják fel a folyamatok fenntartását. Ehhez azonban nemcsak a programok középtávú megvalósítására, de a beavatkozások utáni folyamatos jelenlétre és menedzsmentre is szükség van, ezt pedig a jelenlegi rehabilitációs alapok elosztási rendszere és célkitűzései nem teszik lehetővé.


27. oldal

Ezenkívül az egységes tervkoncepciótól elvárhatjuk, hogy a program pontjai az egyedi lehetőségek figyelembevételével rugalmasan alakíthatóak legyenek – a korábbiakban kimutatattuk, hogy a különféle helyszíneken eltérő beavatkozási módokra van szükség. A felújítások levezényléséhez Nyugat-Európában ma már a projektmedzsmentet külön szakterületként vonják be, nem másról van szó, mint a tennivalók, a körülmények és a pénzügyi teljesítőképesség felméréséről, egyeztetéséről, ütemezéséről és összehangolásáról. A következőkben át tekintjük a legfontosabb lépéseket, valamint, hogy miként lehet a megvalósítás megszervezéséhez a projektmenedzsment, illetve a létesítménygazdálkodás gyakorlatát segítségül hívni.

2.5.2. A program kereteinek meghatározása 2.5.2.1. Előkészítés A munka a tervezés külső és belső feltételeinek, céljának és tartalmának, szervezeti kereteinek körvonalazásával veszi kezdetét. Ezenkívül elengedhetelen a motivációk tisztázása, a megvalósítási esélyek, az előzmények, meglévő adatbázisok, érvényben levő tervek és a hatályos önkormányzati rendeletek vizsgálata, valamint a programalkotás mozgásterének felmérése. Tudnunk kell, hogy reálisan milyen intézményi feltételek, saját és külső erőforrások állnak rendelkezésünkre, mely partnerekre lehet számítani, azaz hogyan tudjuk megteremteni az előfeltételeket. Elsőként a lehető legpontosabban fel kell mérnünk a jelenlegi állapotot. A rehabilitáció első lépése az épületek, a lakótelep és környezetének alapos megismerése, a hibák feltárása a hozzáférhető adatok és különféle vizsgálatok alapján. Elengedhetetlen a terület dokumentációjának, a meglévő tervek, szerkezeti típustervek, valamint a korábbi rendezési tervek, programok megismerése, mivel ezek adatai jól hasznosíthatóak. (Az egykori terveket szükséges összehasonlítani a megvalósult épülettel). A felmérési munka fontos eleme a helyszíni szemle, ami alatt az állapotfelmérésen kívül formális és informális adatgyűjtést értünk. Formálisnak tekinthető a kérdőíves felmérés, aminek az eredménykiértékelése számszerű adatok alapján történik. A kérdőíves adatgyűjtés kiterjed az épületben lakók szociális helyzetének, anyagi vállaló képességének és felújítási igényeinek felmérésére. Informális adatgyűjtésnek tekinthető beszélgetések, fórumok, mélyinterjúk rögzítése, kiértékelése, a lakók véleményének, ötleteinek figyelembevétele. Ez utóbbi sokat segíthet a jövőkép-alkotásban: tájékoztat, hogy az érintett lakosság milyen életkörülményeket szeretne biztosítani lakóhelyén a közelebbi és távolabbi jövőben. Illetve hozzájárul a társadalmi szükségletek, igények mélyebb feltárásához. Miután ismertek az igények és a problémák, az első feladat a prioritások meghatározása. Ennek indoka, hogy sokkal több cél fogalmazódik meg, mint amelynek megoldására reális lehetőség nyílik. Ezután meg kell vizsgálnunk, melyek a megvalósulás feltételei és kockázatai. A program hatáskörébe tartozó feltételeket be kell emelnünk közbülső részcélként, alprojektként. A feltételeket osztályozni kell, hogy mennyire fontosak és mennyire befolyásolható a teljesülésük. Ami egyáltalán nem befolyásolható, az „gyilkos” feltétel, a program bukását okozhatja. (Konkolyné, 2003.) Ismernünk kell a területi, szervezeti, működési integráció feltételeit, hogy kik azok, akiknek érdekeit sérti, valamint, hogy a projektek hogyan illeszthetők be más tervekbe, hogyan egyeztethetők össze az önkormányzat általános fejlesztési elképzeléseivel. A fentieken kívül szükséges meghatározni a program hatékonyságát, előzetes vizsgálatok és kutatások alapján milyen mértékben és módon lesz képes az intézkedés megoldani a problémát, megakadályozza-e a probléma kiújulását, nem okoz-e esetleg új problémát. Valamint tudnunk kell, milyen az időbeli hatékonysága, és a költséghatékonysága, arányos-e az elérhető eredménnyel (Konkolyné, 2003).


28. oldal

2.5.2.2. Előfeltételek: finanszírozás, szakemberháttér A lakótelepek rehabilitációja kapcsán a finanszírozás lehetséges módozatainak vizsgálata elsőrendű kérdés. Megállapítottuk a „panelprogramok“ ismertetése során, hogy illuzórikus azt hinni, az ország képes lesz a jövőben saját erejéből évi száz milliárdokat kifizetni a probléma rendezésére. Az Európai Unió viszont már régóta rendelkezik e célra elkülönített forrásokkal, hiszen a lakótelep-rehabilitáció nem csak kelet-európai probléma. Az EU régi tagországaiban a lakásállomány 5%-át teszik ki, az új tagállamokban a 30%-át. Az EU 350 milliárd Eurót szán a lakótelep rehabilitációra, ebből 70%-ot a régi, 30%-ot az új tagországokban kell felhasználni. A magyarországi felújítások tervezett pénzigénye az összeurópainak 2-2,3%-a lenne. A komplex rehabilitáció csak Uniós segítséggel oldható meg. Természetesen nem magántulajdonban levő házak felújítására kell igényelni a támogatást, hanem energiaracionalizálásra, szociális problémák megoldására, mivel ebben az Unió is érdekelt. Persze, ez komoly képviselői munkát igényel. (Holló, 2005.) Összefoglalva a fentieket: lakásépítést, lakásfelújítást alapvetően nem nagyon támogat az Unió, viszont így kötelezve vagyunk, hogy munkahelyteremtési és energiamegtakarítási programként szervezzük meg a lakótelepek rehabilitációját. Ahhoz, hogy életképes program jöjjön létre, és a rehabilitáció professzionálisan legyen megszervezve, természetesen nem elég a megfelelő uniós képviselet. Ki kell alakítani a tökéletes szakembergárdát, melynek potenciális vezetői a létesítménygazdálkodási szakemberek lehetnek. A létesítménygazdálkodás, vagy más néven facility management komplex tudományág, magában foglalja a épületfenntartást, az ingatlanhasznosítást, a vagyongazdálkodást…stb. Nemcsak az ipari termelőknél, a bank szakmában vagy a kórházi intézményekben lehet létjogosultsága, hanem a városgazdálkodás, a lakóépület-üzemeltetés, illetve általában az önkormányzati szféra körében is (Barts. J., 1996.) Hiszen a gazdaságosság minden épületnél fontos. A létesítménygazdálkodási szakember alapvető feladata a nagy tömegű adatbázisok elemzése, az egységes szemlélet kialakítása és alkalmazása, valamint összehasonlítási kutatások végzése. Fontos a gyakorlati tapasztalatok gyűjtése, ami a lakótelep-rehabilitáció esetében mintaépítkezések során valósulhat meg. Ezek nem is annyira a műszaki tapasztalat miatt érdekesek, hanem lehetőséget nyújtanak a leghatékonyabb szervezési módok kipróbálására. (A németországi átfogó panelfelújítás első szakaszában olyan jól kiválasztott mintafelújításokat végeztek el, amelyek példát jelentettek a későbbi kiterjedt munkálatokhoz. A mintaszolgáltatás gyakorlata követendő út lehet egyegy város, vagy régió számára, amire már született Magyarországon is példa.) Nem elsősorban műszaki, hanem egy szervezési tevékenységről van szó, de a létesítménygazdálkodási szakembernél elengedhetetlen a műszaki végzettség. Ezenkívül fontos, hogy nagy tapasztalata legyen az időbeli tendenciák felismerésében, a prognosztizálásban. Fő területe a költségcsökkentés, és a bevételi lehetőségek, jogi feltételrendszerek megismertetése, a felújítás finanszírozásának és kivitelezésének megszervezése. Nagy elemzési, döntési, vezetési gyakorlattal kell rendelkeznie, és értenie kell a szoros team-munka megszervezéséhez: az adatbázisok létrehozása, elméleti vizsgálatok, programok kidolgozása, tervek végrehajtása, mind-mind más típusú szakember együttműködését követeli, valamint a létesítménygazdálkodási szakember irányítja a beosztott projektmenedzsereket is.

2.5.2.3. A projektek A program az átfogó célkitűzéseket jelenti, a közbülső célok önálló projektek formájában jelennek meg. A projekt megnevezett személyekre kiosztott, pontosan definiált feladat, amely kiinduló feltételekkel, adott időpontban kezdődik és a konkrét célkitűzést elérve határidőre fejeződik be, melynek költségét, hatékonyságát előre tervezik, a végrehajtás alatt figyelemmel kísérik és befejezése után elemzik. Egy ingatlanfejlesztési vagy épületfenntartási


29. oldal

feladatnál is mindig meg kell követelni legalább a fenti adottságok és feltételek pontos meghatározását. (Barts J., 1996.) A projektek és az alprojektek együttesen, egymásra épülve teszik lehetővé a program fő céljának elérését. A rehabilitációs programok esetén az átfogó cél a lakóközeg javítása, illetve megújult állapotának megőrzése és ennek részelemei a tulajdonképpeni projektek, amelyek bizonyos tevékenységek, beavatkozások, konkrét eszközök révén járulnak hozzá a fő célkitűzések megvalósulásához. A környezeti-rehabilitációs program projektjei lehetnek közvetlen beavatkozások, amelyek beruházások, fejlesztések, rekonstrukciók formájában jelennek meg. Lehetnek szabályozási lépések (intézményi feltételek javítása és az ellenőrzési rendszer erősítése, támogatások, preferenciák érvényesítése bizonyos tevékenységeknél, tervezési és jogszabály alkotási rendszer javítása) Lehetnek az információrendszer fejlesztésével kapcsolatos eszközök (állapotfelvétel, monitoring rendszer korszerűsítése), valamint a kutatás, tervezés, tudatformálási lépések, együttműködések előségítése – a program megvalósításához szükséges együttműködések, koordináció biztosítása. A program összeállításához tehát igen tág eszköztár áll rendelkezésre a programelemek, a konkrét projektek meghatározására, de a tényleges alkalmazásnak számtalan korlátja lehet. (Konkolyné, 2003.)

2.5.3. A tervezési folyamat szereplői 2.5.3.1. Felelős szervek meghatározása A komplex rehabilitáció tervezése során pontosan meg kell határozni az egyes szereplők pozícióit és felelősségét – pl. a fővárosi beavatkozások az infrastruktúrafejlesztést szolgálják, erre reagálhat egy összehangolt kerületi program. Ebből a jelenlegi szabályozás kizárólag a kerületi kooperációt ismeri fel, a valódi regenerációhoz azonban a három fő tényező – a gazdasági, a társadalmi és a fizikai közeg – együttes fejlesztésére van szükség, szabályozással és adott esetben magántőke bevonásával is. Az erőforrások csoportosítása emellett hatékonyabbá is tehet egy programot. Tehát a sikeres szociális programhoz a jelenleginél sokkal határozottabb, aktívabb és kooperatívabb részvételre van szükség a döntéshozatal minden szintjén – a kerületek, a főváros és az állam szintjén egyaránt – már csak azért is, mert a krízisterületek nem határolhatók le a szokásos közigazgatási határok mentén. (Szemerey, 2004.) Kérdéses, mennyiben köteles az állam bekapcsolódni, felelősséget vállalni. A sokat emlegetett berlini rehabilitáció állami irányítással és finanszírozással zajlott, de a német fővárosban teljesen mások a feltételek. A legnagyobb különbség, hogy ott nem magántulajdonban voltak a lakások, hanem állami kézben. Valamint a német állam pénzügyi teherviselő képessége is lényegesen eltér a miénktől. Tény, hogy a szétaprózott tulajdonosi viszonyok hátráltatják az épület felújítását, korszerűsítését (Gauder-Soóki Tóth-Valkó, 2003.), ám az állami vagy önkormányzati reprivatizáció lehetőségét kizárják a szakértők. Központi felvásárlási akciók ugyanis kedvezőtlenül befolyásolják az ingatlanpiacot. A másik szélsőséges álláspont, miszerint az államnak egyáltalán nem feladata a lakótelepek rehabilitációjával foglalkozni, szintén tarthatatlan. Ha az értékvesztés eléri azt a szintet, hogy a teljes ingatlan piaci értéke az üres telek értékére (netalán az alá) csökken, akkor a magán-ingatlanberuházónak is megérheti felvásárolni a lakótelepi házakat. (Aztán eldönthetik, hogy felújítják-e vagy pedig lebontják, és a helyére új házat építenek.) De kérdés, hogy mi történik azokkal a szociálisan hátrányos helyzetű emberekkel, akik így (néhány millió forinttal a zsebükben) az utcára kerülnek. Az állam nem engedheti ki teljesen a lakótelepek sorsát a kezéből.

2.5.3.2. A lakóközösség bevonása Az állam törvényi és irányítói keretet ad a tervezés számára, de a döntéseknek közösségi részvétellel, nyilvánosan, az érintett szereplők bevonásával kell megszületniük. A stratégiai


30. oldal

tervezés nem elszigetelt szakmai, szakértői, illetve hatósági feladat, hanem közösségi konszenzuson alapuló tevékenység. Szükséges a program „propagálása“ is – meg kell győzni az embereket, hogy érdekükben áll odafigyelni rá, részt venni benne. Berlinben is igyekeztek a nagy lakótelepekkel szembeni ítéleteket visszafordítani a panelfelújítási program során. Hatékony propaganda-munkába fogtak a tervezett intézkedések népszerűsítésére, az információterjesztés eszközeinek széles palettáját alkalmazva, a lakossági fórumoktól kezdve a fényreklámokig. A lakóközösségekkel való interaktív kapcsolattartás eredményesnek bizonyult, ugyanis a különféle észrevételeket többnyire beépítették a programokba. De ez nem minden esetben elégséges, az ott élő közösséget a munkálatokba olykor még ennél nagyobb mértékben is be kell vonni. Egyes lakótelepek közt nemcsak annyiban kell különbséget tenni, hogy a rehabilitációt eltérő mértékben kell támogatni, és eltérő hitelezési konstrukciókat kell kidolgozni. A következőkben felvázoljuk a lakóközösségek bevonásának lehetőségeit. A magasabb státusú lakótelepekről beszélünk a legkevesebbet, mivel ott halogatható a legtovább a rekonstrukció. De mivel az itt élő lakosság mobilabb, költözésre „hajlamos”, az új építésű lakóparkok és szuburbán lakóhelyek potenciális vásárlója, mindenképp növelni kell a megtartó erőt presztízsnövelő rehabilitációs bavatkozásokkal. A közepes státusú lakótelepen más a helyzet, ott eleve sokan csak átmeneti megoldásnak tartják a lakótelepi lakást. Itt a rehabilitációnak egy olyan együttműködő formáját kell megvalósítani, mely a népesség és a lakóhelye közt szoros kötődést alakít ki. Az együttműködésre hajlamos, lakókörnyezete iránt érdeklődő csoportoknak már a tervezés folyamán aktív részvételt kell biztosítani. Az alacsonyabb státusú lakótelepeken a legsürgetőbb a gyors és komplex rehabilitáció. Ott nemcsak kedvező hitelkonstrukcióra, hanem a népesség aktív bevonására is szükség van, és ezalatt nemcsak a lakók elképzeléseinek figyelembevételét, illetve az önként vállalt munkát értjük. Az itt élők nagy része munkanélküli, akiknek a felújítás legális munkavállalási lehetőséget, és stabil jövedelmet jelenthet – nem utolsó szempont, hogy a létesített munkahelyekhez pedig jelentős mértékű EU-támogatás is igényelhető. (Csizmady, 2003.) Tehát, nagyon fontos, hogy az érintettekkel közösen határozzuk meg a teendők rendszerét – ezáltal válnak a tervek működőképessé, hiszen a tervek megvalósulása döntően attól függ, hogy milyen mértékű a támogatottságuk. Nem elég a programot megalkotni, olyan programirodát is létre kell hozni, amelyik (nyugati példa alapján) hozzáértő személyzet segítségével tájékoztatja a lakókat és tartja velük a kapcsolatot. Nemcsak a rehabilitációs feladatok végrehajtása alatt, hanem utána biztosítja a folyamatos monitoringot, a megvalósulás eredményeinek ellenőrzését, a változások nyomon követését és értékelését, lehetőséget adva a korrekcióra.


31. oldal

3. Lakótelepen élő fiatalokkal készített mélyinterjúk 3.1. BEVEZETÉS 3.1.1. A mélyinterjú helye a rehabilitációs program megalkotásában Jelen tanulmány nem csupán arra tett kísérletet, hogy ismertesse az interjúk során felvetendő, illetve felvetődött problémák elméleti hátterét, hanem egyúttal azt is bemutatta, hogy az ideális lakótelep-rehabilitációnak nemcsak műszaki, hanem társadalmi vetülete is van. Azaz nem elegendő a lakótelepek műszaki állapotának vizsgálata, szükség van a lakosság megismerésére is. A társadalmi folyamatok felmérésben, illetve a lakók véleményének, motivációinak megismerésében pedig nagy szerepet kapnak a formális kérdőíves felmérések, valamint az rögzített informális beszélgetések. Mindkét műfaj egyaránt fontos a lakossági igények feltárásában. Az előbbi reprezentatívabb, hiszen nagyobb szeletét képes vizsgálni a lakosságnak – végeredményében százalékokat, számokat mutat, melyeket elemezhetünk. A mélyinterjúk ezzel szemben szubjektívebbek, és jóval kisebb szeletét tudják bemutatni a lakosságnak, mint egy telefonos adatfelvétel. Ám gyakran értékes javaslatokat, észrevételeket, a problémák érzékenyebb megközelítéseit tartalmazzák. Mivel a mélyinterjú során a válaszadókat összefüggő, folyamatos beszédre motiváljuk, válaszaik elemezhető szövegekké állnak össze. Ezeket vizsgálva többek közt megfigyelhető a lakótelephez való viszonyulásuk árnyaltsága.

3.1.2. Célcsoport meghatározása, kategóriák A mélyinterjúk során, akárcsak a statisztikai adatokat szolgáltató felméréseknél, meg kell állapítanunk bizonyos kategóriákat. Vezérfonál lehet egy korcsoport kiválasztása, ekkor különböző lakótelepeken élő alanyokat érdemes felkeresnünk. Így általánosabb következtetéseket vonhatunk le az adott korosztály lakótelephez való viszonyát illetően, ezenkívül megfigyeléseket tehetünk a lakótelepek heterogenitásáról. A következő lehetőség egy helyszín kiválasztása, ahol különféle korú, státusú, iskolázottságú lakókat keresünk fel. Így egy adott lakótelepről kapunk színes, szubjektív képet, kiderül, mennyiben felel meg a lakók eltérő elvárásainak. Valamint szűkíthetjük a kört úgy is, hogy egy adott lakóhelyen adott korcsoportból választjuk az alanyokat, pontosítva a lakótelepről alkotott képet. Ha a célunk a lakótelepek szisztematikus felmérése, logikus, hogy az első variációval kezdjük, és először az egyes lakótelepek összevetésével foglalkozunk, kutatva az ottélők közös és az eltérő problémáit. Ezután, ezekkel a tapasztalatokkal felvértezve, már könnyebb az egyes lakótelepek feltérképezése, mely a következő lépcsőfokot jelentheti. Jelen tanulmány a kezdeti lépéseket kívánja megtenni, ezért csak vizsgálatunk korcsoportját határoztuk meg. Az interjúkat különféle lakótelepen élő fiatalokkal készítettük, ami alatt 20 és 40 év közötti lakosságot értjük. Mivel ez még mindig elég tág határokat jelöl ki, ezen belül is kialakítottunk három alkategóriát. Az alanyokat aszerint csoportosítottuk, hogy szüleikkel élnek-e, vagy már önállóak, de még nincs gyermekük vagy esetleg már családot alapítottake. Azért esett a választásunk a fiatalokra, mivel ez a korosztály egyfelől szó szerint a lakótelepekkel együtt nőtt fel, szüleik generációja volt az első (esetleg második) potenciális fiatal lakója a megépült fővárosi lakótelepeknek. Választott alanyaink számára a lakótelep adott szociokulturális közeg, nem emlékeznek „nem-létükre“. Sok kérdezett, aki jelenleg lakótelepen él, gyermekkorát is lakótelepen töltötte, itt érdekes lehet az összhasonlítás: milyen


32. oldal

volt gyerekszemmel, és hogyan látja jelenleg. Ha pedig más jellegű lakóhelyről érkezett, az összehasonlítás ebben a relációban szintén érdekes lehet. Másfelől azért találtuk fontosnak elsőként a fiatalokat kérdezni, mivel a lakóteleprehabilitáció esélyét, feladatait a jövőre nézve kell meghatároznunk. Fontos szempont, hogyan nyilatkozik a jövőjéről az a generáció, aki a lakótelep-rehabilitációból poteciálisan profitálhat. Azaz az egyik legfontosabb pont, amire az interjúk koncentráltak, hogyan jelenik meg a lakótelep a fiatalok jövőképében, mit várnak el tőle, és minek kellene változnia, hogy akarjanak a jövőben is ott élni.

3.2. FIATALOKKAL KÉSZÍTETT MÉLYINTERJÚK 3.2.1. Szüleikkel élő fiatalok 3.2.1.1. András (21) András abban a lakásban él, ahol Legmagasabb végzettsége gimnáziumi érettségi, felnőtt, gyermekkorához kellemes jelenleg kisegítő dolgozó egy szórakozó helyen. A emlékek fűzik. A lakás elrendezésével XIX. kerületben, a nyolcvanas években épült és a környezettel nem teljesen Kispest-városközponti lakótelepen él családjával. elégedett, úgy látja, lenne mit Anyagi helyzetüket közepesnek minősítette. változtatni. Elégedett a környék infrastruktúrájával, úgy érzi, a lakótelep nincs kiszakadva a város szövetéből. A lakótelepen van néhány ismerőse, de a házban lakókkal maximum udvariassági társalgást folytat. A barátai és a rokonai vagy a belvárosban, vagy családi házban élnek. Összejöveteleket nagyon régóta nem tartanak a lakásban. Gyermekes családnak nem ajánlaná, hogy itt vegyenek lakást, de el tudná képzelni, hogy lakótelepi lakás legyen az első önálló otthona, de csak mint albérlet.

Általános vélemény a lakótelepekről Úgy gondolom, hogy a lakótelep bizonyos életkorig, egy bizonyos nagyságú családnak teljesen megfelelő környezet, bár inkább ne általánosítsunk, sokféle lakótelep létezik… A kerületben is ahány lakótelepi körzet, annyiféle, ami talán a legismertebb és legnépszerűbb, az a Wekerle, ami nem panel-telep: ezt általában jónak ítélik az emberek. Mi a központi lakótelepen lakunk, ez szellősebb, messzebb vannak egymástól a házak, amik házgyáriak, de nem túl régiek. A harmadik nagy egység egészen hátul fekszik, sokkal nyugodtabb és csendesebb, ebből a szempontból olyan, mint a Wekerle, de rosszabb is a közlekedés, mert értelemszerűen távolabb fekszik a központtól – nekünk fél perc a piac és a metró.


33. oldal

1. kép

A lakás A szüleim közgazdászok, anyukám az V. kerületben nőtt fel, az apukám szintén a belvárosban. Ez az első saját lakásuk, előtte a VII. kerületi Alsóerdősor utcában albérletben laktak, egy kicsi garzonban. Ezt a lakótelepi lakást a tágassága miatt választották, 66 négyzetméter, majdnem kétszer akkora, mint az előző lakás. Akkoriban, a nyolcvanas években épült, talán ugyanúgy, mint ma a lakóparkok esetében, vonzó lehetett egy tágas, új építésű lakás, aminek te vagy az első lakója. Persze, a lakótelep már a nyolcvanas években sem számított high-technek, de nem nagyon volt más lehetőség. A lakásunk tehát nem kimondottan kicsi, ráadásul most csak hárman lakunk benne, a nővérem beköltözött a belvárosba a párjával és a három hónapos kisfiával, mégis kissé zsúfoltnak érzem. A konyha és a fürdő, de a kisszobák is problémásan modernizálhatóak, valamint több nehezen kihasználható holttér van a lakásban. Ezenkívül nagyon magas a lakás fenntartásának költsége, mindennel együtt körülbelül 60-70 ezer forint, nem tudom pontosan a részleteket, csak a végösszeget, ami persze évszakonként változik. Én csak alkalmanként szállok be.

A lakótelepi gyermekkor Szerintem a lakótelep ideális színtere volt a gyerekkoromnak, teljesen megfelelt. 50-100 méterre volt az általános iskola, és szintén körülbelül 100 méterre található egy sportpálya, amit gyakran látogattunk, meg egy KRESZ-pálya, ahová bringázni járhattunk. Nagyon sokat bicikliztünk, ez volt a kedvenc elfoglaltságom kisiskolásként. Minden osztálytársam itt lakott a környéken, úgyhogy sokat játszottunk együtt. Néha ma is összefutunk, de nem mondanám, hogy megmaradt volna a nagy barátság. Azt gondolom, hogy ez a lakótelep nem rossz a gyerekeknek, bár ha megkérdezne egy kisgyerekes ismerősöm, csak akkor ajánlanám, ha nincs más lehetőség, mert manapság ennyi pénzért már fel lehet húzni egy saját házat az agglomerációban. Amúgy meg sok minden javult azóta: elkezdték rendbe rakni a zöldterületeket, felújították a közeli piacot is, amitől jobban érzik magukat az ittlakók. Ha szebb a környezet, az a kicsiknek is jó. Persze, van, ami romlott: nagyon megnőtt a forgalom, ami veszélyes lehet, és ami a legrémesebb, hogy a sportpályát le fogják gyalulni, a helyén bevásárlóközpontot fognak


34. oldal

létrehozni raktárakkal együtt. Ez a beruházás elég sokat elvesz a meglévő zöldterületeinkből. Valamint a metróállomás állapota is gyorsan romlik: mára már nagyon lepusztult.

Infrastruktúra Itt a környéken mindent, amire szükségem van, meg lehet venni (három közért is van a közvetlen közelben, ahová le lehet ugrani), kivéve a műszaki cikkeket, mert azért „beljebb“ kell utazni. De az sem vészes, mert nagyon gyorsan be lehet jutni metróval a városba. Vagyis talán számunkra nem is annyira él ez a város kontra lakótelep ellentét, azt hiszem, eléggé bekapcsolták a lakótelepet a város szerkezetébe. Ami a középiskolát illeti, nem a közelben végeztem, hanem egy IX. kerületi gimnáziumban, azt nem lehetett a közelben megoldani. Szórakozóhelyekről nem tudok, viszont van egy-két presszó, kocsma. Egy hely van, ahová nagyon nagyon ritkán járunk a régebbi ismerősökkel, akik a környéken laknak, itt vannak biliárdasztalok, meg pár asztal, nem is túl drága. A közlekedés elég jó, egy kocsi van a családban, a parkolás egyáltalán nem problémás. A közbiztonságról annyit, hogy azért régebben voltak kellemetlenségek, személyesen engem is ért incidens: egyszer megtámadtak és ki akartak rabolni az utcán. Na meg a környéken lakó ismerősök többségéhez egyszer biztos betörtek. A mi lakásunkba is törtek már be, ha jól emlékszem (sic!) kétszer. Nincs semmilyen biztonsági kamera, vagy riasztó a mai napig. Végülis, ide csak az jöhet be, akinek van kulcsa, mert a bejárati kaput zárjuk. A korábbiakhoz képest az is változott, hogy a közvetlen szomszédaink fele itthon van napközben, és ez megnyugtató, mert nekik biztos feltűnne, ha valami nagy holmit cipelnének kifelé tőlünk. Amúgy határozottan javult az elmúlt időben a közbiztonság, megszerveztek egy külön lakótelepi rendőrséget, nyilván ennek köszönhetően, meg a metróállomás közelében is mindig vannak rendőrök, meg térfigyelő kamerákat szereltek fel.

Felelősségérzet, kötődés, közérzet Nem érzem magam túlzottan felelősnek a közös területekért, persze, használom, és nem akarok rontani az állapotán. Amúgy azt sem merném kijelenteni, hogy nem része az identitásomnak, hogy itt lakom, biztos lennének dolgok, amik hiányoznának, ha elköltöznék innen, az mégiscsak meghatározó, ha valaki egy adott helyen tölti az egész gyerekkorát. Hogyan hat a közérzetemre? Az az én hangulatomtól függ, néha nagyon jó, hogy nyüzsgés van, hogy itt a piac, igazán fel tud dobni. Néha viszont abból elegem van, hogy ha leugrom valamiért kikerülhetetlen, hogy száz emberrel találkozzam, nem lehet megúszni, hogy ne fuss össze valakivel.


35. oldal

2. kép

Rokonok, kapcsolatok A barátnőmmel való kapcsolatomat nem befolyásolja, hogy itt lakom, hiszen van saját szobám, ahol kettesben tudunk lenni, ráadásul most a szüleim gyakorlatilag leköltöztek Leányfalura, ott van a nagyszüleimnek egy nyaralója. Ez a ház nagyon fontos a családnak, régen rengeteg közös családi esemény színtere volt, az anyukám húgának a családjával közösen használtuk ezt a hétvégi házat. Most inkább csak mi használjuk, pontosabban a szüleim meg a nővérem, akinek a pici babája sokkal kiegyensúlyozottabb, ha kiviszik a zöldbe a belvárosi garzonjukból. Azért alakult ez így, mert a nagynénéméknek szép nagy kertes házuk van Budafokon, nekik nem olyan fontos, hogy a friss levegőért kiutazzanak Leányfalura. Nálunk csak nagyon ritkán vannak vendégek, én nem szoktam bulit szervezni, de szerintem senki nem rendez a szülei jelenlétében. Maximum három-négy ember fér el kényelmesen rajtunk kívül, már akkor is kicsit szűkös: régebben voltak családi összejövetelek nálunk, olykor meglátogatott minket a nagynéném és a családja. De inkább náluk szoktak lenni a nagy családi bulik, mert ott jobban elférünk. A barátaim nagy része a belvárosban lakik, vagy családi házban, hirtelen – a régi iskolatársakat leszámítva – nem is jut eszembe senki, aki rajtam kívül panelban lakik, a rokonok közül sem tudok olyat mondani, egyedül mi. De nem érzem kínosan magam emiatt, teljesen közömbös.

Közösség Csak egy-két szomszéddal váltok néhány szót a köszönésen felül, nagyon kevés embert ismerek a házból, azokat is csak nagyon felületesen, legfeljebb amolyan rövid, udvariassági társalgásokat szoktunk folytatni. A közelben lakó régi osztálytársak közül is csak egy-kettővel szoktam leállni beszélgetni. Még soha nem voltam lakógyűlésen, a szüleim szoktak járni. A tapasztalat az, hogy általában nagyon kevesen mennek el, és állítólag elég unalmas tud lenni. Nem nagyon történik semmi érdekes, csak fontoskodó emberek órákig apró-cseprő dolgokon vitáznak. Bár azt hiszem a lakóközösség össze tudna fogni, persze ez a céltól függ, valamibe azért nehezebben mennének bele.


36. oldal

Azt hiszem, elég vegyes a lakosság: valakinek három autója van, de vannak nagyon szegények is, főleg a nyugdíjasok. Egy roma család lakik a házban, de nincs velük probléma, semmi konfliktus – ők sem tűnnek nagyon szegénynek, zenészek, ha jól tudom.

Fejlesztések a házon, a lakótelepen Hogy a ház pályázott-e, arról fogalmam sincs, voltak olyan fejlesztések, pl. a liftfelújítás, amihez lehet, hogy igénybe vettek önkormányzati segítséget. Kívül is csináltak valamit, talán a panel-illesztések közti hézagokat tömték ki néhány éve, és most úgy látom, hogy a környéken sok helyen tesznek fel külső hőszigetelést: lehet, hogy a mi házunk is sorra kerül majd.

Igények Jó lenne, ha rendeznék a ház előtti zöld területet. A házon belül pedig szükség lenne a lépcsőházak nyílászáróinak cseréjére, mert már nagyon elkorhadtak, és persze így nemcsak a lépcsőházat, hanem az udvart is fűti a ház… Más égető probléma nincs, ezenfelül csak szépíteni lehet, hiszen az alapvető dolgok, a kaputelefon és a lift jó. Mondjuk, egy színezés nem ártana, nem lennének olyan kopottak a házak. Ezenkívül szerintem egy csomó régi, a lakóteleppel együtt felépült kiszolgáló egységet is le lehetne bontani, nem jó, hogy megvárják, amíg teljesen lerombolja őket a természet… Merthogy ezek üresen állnak, és olyan rossz hangulatuk van, mint a Móricz Zsigmond körtéren az elhagyatott „gombának“ a tér közepén, vagy fel kellene újítani, vagy ledózerolni. Amit már említettem, és fontos lenne, mert emelne a környék színvonalán, a metroállomás felújítása. És jó lenne ott egy zebra is, életveszélyes átjutni a gyalogosoknak. A fűtésköltség valóban nagyon magas, de erre a panelprogramra nem mond egyértelműen igent a család, azt hiszem, minket még senki nem győzött meg róla, hogy megéri hitelt felvenni. Mondjuk, a közös képviselőnk nagyon erőlteti a Panel Pluszt, de túl sok a hezitáló lakó. Ugyanúgy fizetni kell, nem hinném, hogy változna a költségek végösszege, de majd utánajárunk. Pár éve kihelyeztek szelektív hulladék-gyűjtőket, úgy látom, hogy elég sok család használja, ahogy mi is. De azért ha valaki siet, a szemétledobót sem veti meg…Azt is használjuk, de nincsenek bogarak, mert gyakran van rovarirtás. Régebben voltak beázások, most már régóta nem volt, talán az illesztések mentén folyt be a víz, amit már megoldottak. Ami a zajokat illeti, ha zárva van minden ablak, kintről alig hallatszik be valami. A falakon sem nagyon hallatszik át semmi, bár a fürdőszobában kiválóan lehet hallani, ha három emelettel feljebb fürdik valaki. Hangszigetelés persze jó volna, de erre külön pénzt biztos nem szánna a család, már megszoktuk. Az akadálymentesítés megoldott a házunkban, lakik is a nyolcadikon egy tolószékes lány, személyesen nem ismerem. Összedobott a ház annyit, hogy meg lehessen oldani, hogy ki tudjon menni a másik oldalon levő kijáraton is, ahol lépcső van, meg a küszöbök is alacsonyak, hogy ne akadjon fent sehol. Tároló? Van a pincékben néhány helyiség, amit pénzért lehet igénybe venni, nekünk nincs rá nagyon szükségünk, ami nem kell, azt kidobjuk, nem rakosgatjuk a lim-lomokat, meg a régi tankönyveket. A ház 1980 után épült, és úgy tudom nincs benne azbesztes, vagy bármilyen mérgező elem, legalábbis senki nem utalt rá, és inkább nem is feszegetik a lakók – ha kiderülne, lehet, hogy nem is lenne megoldható az eltávolítása. Ami a radikális átalakításokat illeti: ha megismertetnék a lakóközösséggel a lehetőségeket, valószínűleg belemennének. Bár a környéken lakóknak, azt hiszem, elég rossz tapasztalataik vannak az ilyesfajta ígérgetéssel: azt mondták, sok mindent fel fognak újítani, többek közt a metrót is, abból bevásárlóközpont-építés lett, amivel természetesen egyik lakó sem értetett


37. oldal

egyet. Persze, nem kérdeztek meg senkit… Az itteni kiserdőt, ahol sokat játszottunk, amikor kicsik voltunk, úgy ahogy van, el fogják pusztítani.

Aktivitás, jövő Nem szeretnék semmiféle társadalmi munkát végezni, mert úgy gondolom, hogy van akinek erre több ideje van, nagyobb kedve. Mindenképp tervezünk felújítást: egy festés már nagyon ráférne a lakásra. A közös képviselő próbálja megszervezni a panelprogramot, de valószínűleg meghiúsul, bár ez még biztos sok lakógyűlés tárgya lesz a közeljövőben. Az néha-néha szóba kerül, hogy jobb lenne kertes házban lakni, mondjuk, Budapesten kívül, mert nyugodtabb is, na meg olcsóbb is, és így reálisabb cél–másrészt egy ház fenntartása is olcsóbb lenne. Ami az önállósulást illeti, persze, mint távolabbi cél ott lebeg az is, de azt hiszem, a panel csak mint albérlet jöhet szóba, venni nem vennék, még ha úgy alakulna, hogy először csak azt engedhetném meg magamnak, akkor sem. Nem szeretnék örökre benne ragadni, semmiképp sem.

3. kép

3.2.1.2. Magdolna (21) Magdi határozottan negatívan nyilat- Magdolna magyar-történelem szakos egyetemi kozik a lakóhelyéről, ugyanakkor szeret hallgató, a X. kerületben Kőbányán, a hetvenes otthon lenni – inkább Budapesten lakik években épült Hamvas utcai (Újhegyi) lakótelepen panelban, mint vidéken családi házban. él édesanyjával. Anyagi helyzetüket alacsonyabb A panellakásban a tér hiánya zavarja közepesnek ítélte. és a magas fenntartási költségek. A lakótelep szerinte negatív hatással van a közérzetére. A közvetlen szomszédokkal jó viszonyban van, de előfordultak konfliktusok is. Nem tekinti magát a lakóközösség részének. Előfordul, hogy vendégeket fogad, általában maximum egy embert. A helyi szolgáltatásokkal elégedett, viszont hiányolja a városias hangulatot.


38. oldal

Általános vélemény a lakótelepről A lakótelep a városiasság és a vidékiesség rossz tulajdonságait egyesíti: egyszerre személytelen, mégis túl közel vannak az emberek – közelebb, mint szeretném. Kevés a tér is. Nyomasztó közeg, és rossz híre is van, menekülnek innen az emberek – ennek ellenére szeretek itthon lakni. Ahol élünk, az Újhegyi lakótelep sokkal jobbnak számít, mint az Óhegyi. Ráadásul ez a néhány szebb, színes ház azon belül is sokkal jobb hírű, mint a szürke házak, amik körülveszik, mert újjabb építésű, valamint a szürke házsorok közt még ennyi parkosítás sincs, mint itt, csak a kiégett fű – úgyhogy hamvas utcai viszonylatban elégedettek lehetünk.

4. kép

A lakás 60 nm-eren élünk ketten, egy plusz két fél szobában. A nagyszoba anyukám szobája, nappaliként is funkcionál, az egyik félszoba az én szobám, a másik a bátyámé volt, de ő most az édesapánkhoz költözött – úgyhogy ez a szoba üresen áll. Régen, a szüleim válása előtt ez dolgozószoba volt, és nekünk volt közös gyerekszobánk a jelenlegi szobám. Ami a szobámat illeti, most már lennének igényeim. Soha nem töltöttem sok időt itthon, akkor is vagy alszom vagy tanulok – tehát a funkciójának alapvetően megfelel, de akkor sem tartom ezt a félszobát túl jó megoldásnak. Szerintem egy normális emberi élettér igényel egy szobaméretű helyiséget. Amikor vizsgaidőszakban egész nap itthon vagyok, néha már klausztrófóbiám van ebben a szűk helyiségben. Mondjuk, volt ennél kisebb szobám is, Miskolcon, albérletben, mikor oda jártam egyetemre, de az már tényleg őrület volt. Úgy szeretnék egy kanapét, hogy ha jön valaki, ne csak az ágyamra lehessen leülni, de sajnos nem fér be. Ki fogok dobni egy szekrényt, de még nem tudom, hogy a holmimat hová fogom tenni belőle. Valószínűleg a bátyám szobájába, már félig így is átköltöztem hozzá, mert itt már nem férnek el a könyveim. Az édesanyám nem nagyon szereti, ha a bátyám szobájában rendezkedem, mert még mindig reménykedik, hogy visszaköltözik hozzánk. De ez nem fog bekövetkezni, ő inkább vállalja, hogy Szentendréről, az apukám házából jár egyetemre, meg dolgozni – mintsem, hogy visszaköltözzön a panelba.


39. oldal

A lakás fenntartási költségei nagyon magasak, főleg, hogy egy pedagógusfizetésből élünk, mert én csak gyakornok vagyok. Ezért is gondolkozunk rajta, hogy veszünk egy kisebb lakást – téli hónapokban alig tudjuk kifizetni a harmincezres fűtésszámlát. Voltak már felújítások nálunk, kicseréltük a narancsszínű linoleumot járókőre, festettünk, a fürdőszobában is kicseréltünk mindent négy éve. Mostanában nem terveztünk semmit. Illetve az erkélyre ráférne egy új padlóburkolat, meg egy festés – a festést szerintem én fogom csinálni. A konyhabútort leszámítva nincs beépített bútor a lakásban, és a legtöbb helyen még az a bútor van, amit húsz éve vettek a szüleim. Van egy tárolóhelyiségünk a pincében, elég sok mindent tartunk ott.

Gyermekkor Nem ide születtem, de már csak erre emlékszem – először a belvárosban, a Nagymező utcában, az édesanyám szüleinél laktunk. Ez a kőbányai volt a szüleim első (és utolsó) közös lakása, és nemrég fizettük ki az utolsó részletet. Az apukám gépészmérnök, mikor ideköltöztünk a Betongyár igazgatója volt, most a fővárosi közmű beruházásokkal foglalkozik. Az anyukám tanárnő. A lakótelephez nem sok közöm van, nem töltöttem itt a szabadidőmet gyerekkoromban, általában a nagymamámék vigyáztak rám. Mondjuk, óvodába idejártam a közelbe. Viszont csak egy évet jártam ide általános iskolába, ezért nem nagyon ismerem a környéket, mindig a belvárosba jártam. Anyukámnak könnyebb volt odavinni reggel, és nem is voltak szimpatikusak neki az itteni tanítók – a mai napig kellemetlen, hogy akkor átszoktattak bal kézről jobb kézre: nem voltak túl tájékozottak szakmailag.

Lakóhelyek összevetése Ha választanom kellene egy belvárosi gangos ház és a lakótelep közt – inkább a belvárosra szavaznék, főleg azért, mert a régi házakban nagyobb a belmagasság, és ez nekem nagyon fontos lenne, még ha a lakás a nyolcadik kerületben fekszik is. Fullasztó, hogy ha itt felnézel, nagyon hamar véget érnek a szobák… Nagyon sok időt töltöttem gyerekként a belvárosban lakó nagyszüleimnél, biztos azért zavar ennyire. Ami az agglomerációba költözést illeti: vannak tapasztalataim, hiszen rengeteget ingázom, egyfelől Szentendrén lakik az édesapám, és ott van a munkahelyem is, másfelől egyetemre is Piliscsabára járok (Pázmány Péter Katolikus Egyetem).Vannak rossz pillanatok, lelkileg fárasztó ez a sok utazás. Sokszor örülök, hogy itt lakom Budapesten, még akkor is, ha panel – és nem Szentendrén édesapám csodaszép házában. Néha azon is elgondolkodom, hogy panelban könnyebb az élet. Az apukámnak például nagyon sok mindenre kell ügyelnie a ház körül: kerti munkák, hólapátolás, stb. A panelban nincsenek „ház körüli“ teendők – hiszen csak a lakásodat kell rendben tartanod. Hazajössz, és adott minden komfort. Másrészt persze olykor hiányzik a kert: egy hely, ahová kiülhetsz, ha eleged van abból, hogy a négy falat nézed. A kutyám miatt gyakran le kell mennem a parkba, úgyhogy a levegőzést (és a kötelező pár perc pihenést tanulás közben) letudom kutyasétáltatás ürügyén, de néha persze ez is nyűg, akármilyen idő van, akármennyi dolgom van, muszáj levinni – van, hogy fél ötkor kell kelnem, hogy meg tudjam oldani.

Park Nem mondanám, hogy elégedett vagyok a parkkal. Akkor nyírják le a füvet, amikor már térdig járunk benne. Meg például most is csak itt nyírták le, mondván, hogy a szembenlévő ház már nem hozzánk tartozik, és senkit nem izgat, hogy így rettenetesen csúnya. Sajnos nem nagy szám ez a park, ha egyáltalán annak lehet nevezni ezt a néhány fát. Most tervezik, hogy a házsorunkkal szemben levő nagy üres telken létesítenek egy parkot, játszótérrel, kutyafuttatóval – de az az igazság, hogy ezt négy éve is ígérték az önkormányzati választások előtt, most kitették ugyanazt a „Park épül“-plakátot, ugyanazzal a látványtervvel.


40. oldal

De mivel ismerem az előéletét a helynek, amúgy sem szívesen mennék oda: régen ott egy nagyon mély bánya volt, amit szeméttel töltöttek fel.

5. kép

Infrastruktúra, helyi szolgáltatások Látható távolságban van egy kisebb és egy nagyobb szupermarket, meg picit arrébb is van még közért, ezeket használjuk – bár előfordul, hogy a városban vásárolok, útközben. Van itt a közelben posta és gyógyszertár – de ez elvárható egy olyan helyen, ahol ennyi ember él. Étterem, kávézó nincs a közelben. Ami a kultúrát illeti, a közelben van a Pataky Művelődési Központ, de nem nagyon járok oda, ha már kulturális programra vágyom, bemegyek a városba. Ezen kívül nincs itt semmi galéria, sőt még mozi sincs, de nem is fontos, mert nincs olyan messze a belváros. A buszjáratok, amik elvisznek a metróig (Örs vezér tér vagy Kőbánya-Kispest), mondjuk, nem olyan megbízhatóak, néha sokat kell várni, de a többsége új Volvo busz, és a metró is gyorsan bevisz a városba. Persze, most picit kellemetlen az állandó metrófelújítások miatt. Ami a hulladékot illeti: a szemétledobót használjuk, de hál’istennek nincsenek rovarok – mondjuk, nem tartozom azok közé a gyerekek közé, akik csak az állatkertben láttak csótányt, de már évek óta van rendszeres rovarirtás. A műanyag flakonokat és a papírt külön gyűjtjük a saját szeméttárolónkban, de nem biztos, hogy sok értelme van, mert állítólag összeöntik. A szelektív gyűjtőtartály nagyon messze van, nem cipelem odáig a szemetet. A közbiztonság? Még soha nem raboltak ki, de nem mondanám, hogy biztonságban érzem magam. Már többször szólítottak le elég ijesztő emberek. Illetve a Kőbánya-Kispest metróállomásnál volt, hogy futnom kellett, de az persze messze van a lakóteleptől. Már kétszer is betörtek hozzánk, egyszer mikor még kicsik voltunk, másodszorra pedig hat évvel ezelőtt. Ami a védekezést illeti, van hevederzárunk meg egy kutyánk, igaz csak egy spániel, és feltehetően megnyalogatná a betörők kezét. A szemben lakók viszont biztos kihívnák a rendőrséget, ha látnák, hogy valami nincs rendben.

Közösség Mivel nem itt jártam iskolába, nem ismerek itt nagyon senkit – nem vagyok benne a lakótelepi közösségben, nem alakultak ki kapcsolatok. Nem is bánom igazából, hogy nem kell belefolynom a dolgokba – az ember magára csukhatja az ajtót, és senki nem szól bele az Alternatívák, igények, esélyek

41. oldal

életébe. Vannak, akik átjárnak egymáshoz csevegni, kávézni, én nem vágyom a szomszédolásra. Mivel kutyám van, néhány emberrel azért megismerkedtem a házból. Valakivel azért, mert szereti a kutyákat, esetleg neki is van, valakivel azért, mert zavarja, hogy kutyát tartok. A rendszeres kutyasétáltatók szerintem minden lakóhelyen ismerik egymást, legalábbis távolról. A szemben lakókkal is jó a viszonyunk, de megtartjuk egymással a három lépés távolságot – leggyakrabban csak köszönünk egymásnak, aztán mi jobbra, ők balra. Gyakran megsimogatják a kutyámat. Néha szoktunk apróbb szívességeket kérni, például szerszámokat kérünk kölcsön egymástól, vagy volt, hogy átvettem a levelüket, ha nem voltak itthon. Előfordult, hogy ők is segítettek nekem, például, mikor valami levágta a biztosítékot, visszakapcsolták az áramot, mert én nem nagyon értek hozzá. Olyan is volt, hogy jött egy számla, és mivel nem volt nálam pénz, tőlük kértem kölcsön, hogy ne kelljen külön befizetni – de természetesen este vissza is adtam. Azért mertem ilyesmit kérni, mert már velük is előfordult hasonló eset, amikor tőlünk kértek kölcsön – egyébként nem kértem volna, csak gondoltam, így nyugodtan megtehetem. De alapvetően nem szívesen kérek a szomszédtól semmit. Konfliktus csak a felső szomszéddal van. A férfi tűzoltó, rengeteget iszik, és gyakran veri a feleségét és a gyerekeit, meg ordibál velük. Meg hát, semmi bajom Lagzi Lajcsival, hacsak nem kell nekem is hallgatni... Biztos én is zavarom, de elég rossz, amikor az ember hiába kéri a szomszédját vizsgaidőszakban, hogy legalább egy kicsit halkítsa le a zenét, nincs eredménye. Persze, lelkileg megvisel, mikor akaratlanul is fültanúja vagyok a családi perpatvaroknak – kétszer is előfordult, hogy kihívtam a rendőrséget, mert úgy éreztem, hogy veszélyben van a családja. Ilyenkor nem derül ki, hogy én voltam, vagy legalábbis nem érdekli. Nem félek tőle, mert ha egy újjal is hozzám nyúl, annak meglesz a következménye, van ügyvéd a családban. Kevés roma család él itt, és nincs velük semmi probléma, a szemben lakó család is annak tűnik, és teljesen normálisak. Úgy látom, gyorsan cserélődik a lakosság, akik itt maradnak, azok sokáig maradnak, bár nincs sok idős ember a házban. A fiatalok pedig pár év múlva tovább állnak, és ezt jó látni. Gyakori, hogy szülői segítséggel, indulónak kapják a panellakást, és néhány év múlva spórolással és kölcsönökkel jobb helyre tudnak költözni.

Aktivitás Szerintem nem tudnának összefogni a lakók, de lehet, hogy az a baj, hogy magamból indulok ki. Én már eleve tiltakozom minden olyasmi ellen, ahol közösségben kell fellépni olyan emberekkel, akikkel nem akarok megismerkedni. Nem járunk lakógyűlésre, ha meglátom, hogy ki van írva, menekülök. Amúgy sem igazán érdekel, mire költik a pénzt, mert évek óta nem történt semmi változás a házban, ezer éve nem festették ki a lépcsőházat sem. Nem hiszem, hogy tudnak bármi újdonságot mondani azon kívül, hogy emelni akarják – az így is elég magas – közös költséget.


42. oldal

6. kép

Közérzet, felelősségérzet, identitás A közérzetemre néha egyáltalán nem, máskor elég negatívan hat a lakótelepi környezet. Elég zsúfolt lakóhely, és ez zavar a leginkább, hogy több száz emberrel élek együtt egy zsebkendőnyi alapterületen. Meg elég zajos is sajnos. Utálom, hogy szombaton, vasárnap, hajnalban, bármilyen lehetetlen időpontban képesek fúrni a szomszédok. Ennyi bútoruk biztos nincs, mindig arra gondolok, hogy van egy nagy fadarab a lakásban, és azt fúrják… Nem nagyon érzem magam felelősnek a közös helyiségekért, ami mindenkié, az senkié… Nem firkálom össze a liftet, nem dobok el szemetet. Zavar, hogy piszkos, szégyellem, ha jön valaki hozzám, hogy ilyen koszos helyen élek–bár már megszoktam. Na meg láttam már rosszabbat is. Szerintem nem lenne semmi, amire nosztalgiával gondolnék, ha elmennék innen. Nem alakult ki semmiféle lokálpatrióta érzés bennem, nem vagyok olyan alkat, aki azért, hogy jobban érezze magát, előadja, hogy milyen jó a panel-atmoszféra. Nem mondanám, hogy szégyellem megmondani, hogy lakótelepen lakom, teljesen közömbös–én sem szoktam a lakóhelyük alapján megítélni az embereket. A hetem kisebbik részét egy olyan házban töltöm, ahol szauna van a fürdőszobában, a nagyobbik részét pedig Kőbányán, és egyik sem igazán hat a személyiségemre.

Rokonok, kapcsolatok A lakótelepen nincsenek ismerőseim, viszont sok barátom él más lakótelepeken–gyakori eset a Bölcsészkaron…Nyilván az anyagi helyzettel áll összefüggésben. Nehéz innen elszakadni annak, aki ideszületett, vagy ezt örökölte. De vannak belvárosban és kertvárosban lakó barátaim is. Az apai nagyszüleim Zuglóban laktak lakótelepen, de már nem élnek, az anyai nagyszüleim pedig most a Népszínház utcában laknak, a VIII. kerületben. A távolabbi rokonaim anyagi helyzettől függően sokfelé élnek, eltérő típusú lakóhelyeken. Nem gyakran hívok ide barátokat, akkor is maximum egyszerre egy embert. Házibulit soha nem tartok, egyfelől a kutya miatt, másfelől az anyukám miatt–azt inkább az apukám


43. oldal

házában, bár ott meg sok a törékeny holmi. Gyerekkori szülinapi zsúrokra viszont emlékszem, olyat mindig rendeztünk, kb. tizenegy éves koromig.

Fejlesztések a lakótelepen Néhány évente újravakolják a házakat, mikor már lehámlik a festék róluk. A szemben lévő házat most csinálták meg, a miénket is fogják nem sokára. Ha jól tudom, tervbe vették, hogy leválasztják a házat a nagy hőközpontról, és megoldják az egyéni fűtésszabályozást is. Végre nem lenne negyven fok télen, és nem dobnánk ki az ablakon a pénzt. Ráadásul így azt a szobát sem kellene fűteni, amit jelenleg nem használunk. Mivel nem járok lakógyűlésre nem tudom, hogy az átalakítást miből fogják finanszírozni, de biztos értesíteni fognak, ha nekünk is kell fizetni érte. Ha nem olyan nagy összeg, vagy lehet hitelezni, akkor nincs vele baj, mert nagy lesz a megtakarítás. A mozgáskorlátozottak tudnak közlekedni, a földszinti lakások speciálisan a számukra vannak kialakítva, illetve van külön bejárat is a számukra. Volt már beázás a házban, de mi nem érzékeltük, a hatodik emeletig nem ért le– megoldották valahogy. Liftfelújításra nem emlékszem, bár néha kifestik. Olykor elromlik, de mindig nagyon gyorsan megjavítják.

7. kép


44. oldal

Igények A hangszigetelés nagyon fontos lenne, mert biztosítaná, hogy a mi lakásunk tényleg a mi terünk legyen–most gyakorlatilag együtt élünk a szomszédokkal… Szerintem teljesen felesleges a sátortető ráépítés, nem érdekelne, feltehetően nem is lenne túl szép… A zöldtető sem izgat, nem hiszem, hogy használnám, a szigetelő hatás pedig már nem érvényesülne nálunk. Örülnék neki, ha lenne egy könyvesbolt a környéken, meg egy nem kocsma-szerű kávézó is jó lenne. Csak az a baj, hogy ez a környék nem nagyon alkalmas rá, nem tartana el ilyen jellegű vállalkozásokat. Én sem hiszem, hogy idejárnék a barátaimmal, de valahogy jobb érzés lenne, ha lenne itt ilyen: adna egy minimális városiasság-érzetet a lakótelepnek.

Jövő Anyukám nem nagyon szeretné eladni a lakást, de feltehetően ez lesz, hiszen kettőnknek is nagy, de ha elköltözöm, végképp nagy lesz neki, nem jó ilyen sok rezsit fizetni feleslegesen. Ráadásul ő a belvárosba jár dolgozni, így az utazás is fárasztó neki, ugyanis sokat betegeskedik: szerintem jobb lenne egy kislakás a munkahelye környékén, hiszen még tíz éve van a nyugdíjig. Mindenképp beköltöznék a városba, több lehetőséget látok egy kisebb, de nagyobb belmagasságú lakásban, mint ebben. Például ott lehet csinálni galériát, és akkor nem veszi el a teret az ágy–nekem úgy teljesen megfelelne. Ha valaha lesz saját lakásom, biztos nem lakótelepen lesz, nagyon félek, hogy ott ragadnék– ijesztő a gondolat, hogy az egész életemet egy ilyen helyen kell leélnem. Inkább lakom albérletben a belvárosban, valami normális környezetben, de akár a nyolcadik kerületben is, mint itt.

3.2.1.3. Otília (22) Otília lakótelepen töltötte gyermek- Otília egyetemi hallgató (jogtudományi tanulmákorát és úgy látja, akkoriban nyokat folytat). A XXI. kerületben, Csepelen, a barátságosabb volt a környék. Nem Csillagtelepi lakótelep újabb, 80-as években ajánlaná gyermekes párnak a épült, Krizantém utcai részén él szüleivel és lakóhelyét. Társadalmi munkát szívesen bátyjával. Jelenleg csak a hétvégéket tölti otthon, vállalna környezete érdekében, ugyan- mivel Szegeden tanul, ahol egy lakótelepi lakás akkor szkeptikus a lakóközösség szobájában lakik albérletben. Családja anyagi potenciális összefogását illetően. A helyzetét közepesnek ítélte. közlekedés ésszerűtlensége bosszantja, a szomszédokkal minimális viszonyt ápol. Ismerőseivel a városban szokott találkozni. Elképzelhetőnek tartja, hogy lakótelepen lesz az első saját lakása, vidéken élő párja viszont idegenkedik a paneltől.

Általános vélemény a lakótelepről A lakótelep a városokban az egyik legelterjedtebb lakóhely, és az emberek nagy többsége csak ezt tudja megfizetni, mégis nagyon rossz állapotban vannak. Drága a fenntartásuk, és mégsem nyújtják az a kényelmet, ami ennyi pénzért elvárható lenne. A többi csepeli lakótelephez képest a miénk elég jónak számít, mivel nem tízemeletes, és elég sok zöld terület kapcsolódik hozzá, amit viszonylag jól karbantartanak. A Csillagtelep többi részén nagyon öreg házak vannak, legalább 40 évesek, és a lakások még ezeknék is sokkal kisebbek és kényelmetlenebbek. A nagyszüleim ott élnek, és azt mondják, hogy a lakosság 90 százaléka nyugdíjas azon a környéken–együtt öregedtek meg a lakóteleppel. A Krizantém utcai házsor kb. 20 éves, akkor költöztünk ide, mikor megépült.


45. oldal

8. kép

A lakás Nem mondanám, hogy megfelel a modern élet követelményeinek, mert nagyon szűk, ezért nehezen modernizálható. A mosogatógép nem fér be, a konyhai kisgépeket nem lehet rendesen elpakolni, szóval elég rendetlen. A mosógép is alig fért be a fürdőszobába, egy testesebb ember már nem tudna bemenni. Két embernek kényelmesebb lenne ez az 1 plusz 2 fél szoba, de négynek már szűkös. Két ember részére teljesen át lehetne alakítani, például a bátyám kis L-alakú szobája és az én pici téglalap alakú szobám pont akkora mint a nagyszoba: anyukám előszeretettel hangoztatja, hogy eltűntetné a köztes falat, hogy tágasabb legyen a tér. De négy embernek is el tudnék képzelni jobb elosztású szobákat ennyi négyzetméteren. Elég nehéz berendezni ezeket a kis szobákat, az enyém elvileg két méter széles, de nem fér el a kétméteres ágy keresztben– nincs egy derékszög ebben a lakásban, nem mondanám, hogy nagyon figyeltek volna a kivitelezésekor a pontosságra. Igyekszünk minél jobban gazdálkodni a rendelkezésre álló térrel–pl. egyre kisebb és egyszerűbb bútorokat veszünk, ezért is szeretjük az IKEÁ-t. Van még egy eredeti beépített bútor, az előszobában, de tervbe van véve, hogy kicseréljük, az lesz a következő nagy beruházás. Rengeteg felújítás zajlott már le nálunk, mindig próbáltuk szépíteni, kényelmesebbé tenni a lakást. Kivettük a beépített szekrényeket, valamint a nyolcvanas években divatossá vált, rémes harmonika-ajtókat, meg kicseréltük a linoleumot járókőre. Épp most volt egy nagy festéstapétázás, a fürdőszobát is rendbe hoztuk, új csempét és mosdókagylót tettünk fel, meg kicseréltettük a vízvezetékeket–azt mondták a szerelők, hogy már ideje volt, mert gyakorlatilag szétporladtak a régi csövek, amikor hozzányúltak. Gondolom, a többi lakásban sem ártana egy ilyen csere. Bár mi védve vagyunk egy esetleges csőtörésnél a lezubogó víztől, hiszen a negyedik, legfelső emeleten lakunk.

Gyermekkor Miután összeházasodtak a szüleim, egy darabig a nagyszüleim lakótelepi lakásában laktak. Az első saját otthonunk szintén panelban volt, csak rosszabb helyen, Csepel városközpontban, egy másfél szobás lakás, a kilencedik emeleten, amit gyorsan kinőttünk. Másfél éves voltam,


46. oldal

mikor ideköltöztünk–többek közt azért ide, hogy közel legyenek a nagyszülők, meg azért, mert ez kellemesebb hely. Nem voltam sokat a játszótéren, nem is emlékszem, milyen állapotban volt akkor. Egyáltalán nem barátkoztam az itteni kisgyerekekkel, inkább az osztálytársaimmal. Bár régen nem ilyen volt ez a környék, alig járt erre autó, az utcán lehetett tollaslabdázni, biciklizni–sokszor lementünk a bátyámmal sportolni, játszani.

Rokonok, kapcsolatok Az édesanyám vidéken nőtt fel egy családi házban, a szülei gazdálkodók voltak, a mai napig szenved a panelban. Kényelmetlen, hogy nincs saját szobája, ugyanis tanítónő és rengeteg tankönyve meg holmija van, amik szana-szét hevernek a lakásban. Szüksége lenne egy dolgozószobára, ahová elvonulhatna készülni az óráira–így marad neki az étkezőasztal, vagy ha én nem vagyok itt hétköznap, akkor az én íróasztalom. Az édesapámnak, aki amúgy gépjárművezető egy olajtársaságnál, egy fokkal könnyebb, ő ugyanis tősgyökeres pesti, korábban a Csillagtelepi lakótelepen lakott a szüleivel. Az apukája építészmérnök, az anyukája pedig eladó volt a Röltexben–tipikus „modern szocialista“ család. Főleg mi szoktunk átjárni a lakótelepen élő idős nagyszüleimhez, hogy ne nekik kelljen kimozdulni. De azért olykor ők is átjönnek. Az ünnepeken mindig együtt vagyunk. A vidéki nagyszüleimmel nem olyan szoros a kapcsolat, ők nem szoktak feljönni, mi szoktuk meglátogatni őket. Nincsenek a belvárosban lakó rokonaim, sőt budapesti kertvárosban lakók sincsenek. Van egy zuglói társasházban lakó unokatestvérem. A barátaim nagy része kertes házban vagy zöldövezeti társasházban él, őket nem nagyon szoktam áthívni, inkább a városban találkozom velük. A szüleim barátai gyakran szoktak átjönni hozzánk, de maximum 3-4 ember. A párom vidéken él, ő fel szokott jönni olykor hozzám, persze nem túl kényelmes ez a pici lányszoba két embernek. Ezenkívül papírfalak vannak, és ez az intimszférát nem teremti meg.

Gyereknevelés, infrastruktúra Többek közt a nagy forgalom miatt sem merném itt leengedni a kisgyerekemet egyedül játszani. A jelenlegi játszótérről sincs túl jó véleményem: többször felújították, de mégsem tűnik túl biztonságosnak, arról nem is beszélve, hogy a két darab mászóka és a három hinta nem fejleszti túlzottan a gyerekek képességeit, meg a fantáziáját sem. Nem kimondottan ajánlanám gyermekes párnak a lakóhelyemet. Élelmiszert lehet venni a környéken, nagyon közel van egy Tesco. Ha szakboltokat keresel, be kell menni, legalább a csepeli városközpontba–van egy Csepel Plaza nevű bevásárlócentrum negyed óra-húsz percre innen, bár haldoklik, meg még több kisebb üzlet. A közelben nem nagyon van ilyesmi, maximum drága kisközértek, meg egy-egy kocsma. A Csillagtelepi lakótelep centruma egy szellemváros, már nem nagyon működnek ott üzletek, leginkább ott is csak a szupermarketnek van forgalma, az nagyjából olyan messze van tőlünk, mint a Tesco. A Csepel Plazában van egy kávézó, amit gyakran használok, de itt a közelben nincs semmi–a szabad időmet ritkán töltöm itthon, akkor is a szobámban elbújva olvasgatok vagy tévét nézek. A közlekedés nem olyan rossz, de nem a legjobb. Büszke a BKV, hogy forgalomba állított itt hat darab új Volvo buszt, de ennél azért radikálisabb modernizációra lenne szükség, nem magukkal a buszokkal van a fő gond, hanem azzal, hogy a járatok és az útvonalak nincsenek túl ésszerűen kialakítva. Van két buszjárat, ami elvisz a HÉV-hez, de valahogy jobban is átgondolhatták volna a környék vonalait. Mondjuk, annak sem örülnék, ha az ablakom alatt menne a busz–ez örök ellentmondása a külvárosnak, vágyunk a kényelmes infrastruktúrára, de a vele járó zajra és porra nem, ezért nem lakunk a belvárosban… Van autónk, és mindig tudunk parkolni a ház előtt, ezzel nincs gond. Közbiztonság? Mindig szaporázom a lépteimet, mikor este jövök hazafelé, de nem ért még semmi incidens. Lakásbetörés is nagyon régen volt. Ami katasztrófális, hogy mindig feltörik a


47. oldal

biciklitárolókat, mi már nem is veszünk biciklit, mert úgyis ellopják. A nagyszüleim tárolóját is a napokban törték fel, hál‘istennek csak üdítőket loptak el, már senki nem tart ott nagyobb értéket. Kár, hogy itt nincs olyan kódos-beléptető rendszer, mint a szegedi házban, ahol szobát béreltem–ott ha valaki bejön a lakáshoz tartozó kóddal, akkor azt fent hallod. Meg az is kár, hogy itt nem alakult ki, hogy ha idegen jön, akkor azt nem engedik be az éppen hazaérkező lakók, hanem megkérik, hogy csöngessen fel ahhoz, akihez jött.

Felelősségérzet, kötődés, közérzet Természetesen nem dobok el szemetet, meg ha látom, hogy egy gyerek valamit próbál tönkre tenni, összefirkálni, akkor rászólok. A lépcsőházat takarítónő takarítja. Biztos sok mindenre nosztalgiával gondolnék, ha elköltöznék innen, mégiscsak sok-sok éve élek itt, és nagyon ragaszkodom a helyekhez meg a tárgyakhoz. Mindig megmondom, hogy hol lakom, ha kérdeznek, nem szégyellem, bár a párom vidéken élő családja gyakran ugrat, hogy városi „panel-patkány“ vagyok – bár úgy sejtem, hogy a testvéreinek csak halvány fogalma lehet róla, milyen egy panellakás. Úgy gondolom, nem az határoz meg, hogy hol élsz, hanem, hogy mennyi energiát fordítasz a szűkebb környezetedre, hogy mennyire vagy igényes: nézz be a szomszédasszonyhoz, szerintem még soha nem újított fel semmit, elvileg az is ugyanolyan panellakás, mint a miénk: de valahol nagyon más! Azt hiszem, különösebben nem hat a közérzetemre a lakótelepi környezet.

9. kép

Közösség Néha beszélgetek egy-két udvarias szót valamelyik szomszéddal, de inkább a szüleim vannak beszélő viszonyban a többi lakóval–ők sem nagy szomszédolók, de jobban ismerik őket. A szemben lakókat ismerjük a legjobban, ők is akkor költöztek ide, mint mi, a ház megépülésekor. Azóta volt egy viharos válás a családban, amit akár akartunk, akár nem, végigkövethettünk. Az is gyakran előfordult, hogy a szomszédnőnk megkérte anyut, hogy


48. oldal

vigyázzon a kisfiára, átküldte hozzánk, és itt játszott a szobámban, amíg leckét írtam, aztán együtt játszottunk–de ma már vele is épp csak köszönő viszonyban vagyok. Vannak közelebbi ismerősök a lakótelepen, de ők sem azért azok, mert egy helyen lakunk, hanem mert a szüleim kollégái, vagy volt iskolatársaim. Nem hinném, hogy élnek itt nagyon szegény családok. Romákról nem nagyon tudok, a házban csak egy család lakik, de ők nagyon rendesek. Nagyon jó, hogy a nagyszüleim a lakótelepen laknak, mert most, hogy a papám beteg, sokat kell segíteni nekik. A szomszédaik is nagyon segítőkészek, mindig megkérdezik tőlük, mikor mennek bevásárolni, hogy mit hozzanak. Nálunk nem megy el mindenki a lakógyűlésre–ellenben a szegedi lakótelepen, ahol az életem felét töltöm, mindenki ottvan. Ők bérbe adnak egy garázssort, és annak az ügyeiről vitatkoznak. Itt ugyanúgy csip-csup ügyekről van szó.

Aktivitás Ha lenne gyerekem, és érdekemben állna, hogy szép legyen a játszótér, akkor biztos tennék érte, kiharcolnám az önkormányzatnál a fejlesztést–mivel az önkormányzat dolga, hogy foglalkozzon vele. Nem a szülőknek kéne pénzt gyűjteni, de általában így történik. Ha lenne valami közös akció, amibe a lakóknak is be kéne segíteniük, például lépcsőházfestés, abba biztos beszállnék, jó érzés lenne. De alapvetően úgy gondolom, hogy ez nem a lakók dolga, mivel az ilyen munkákra fizetjük a közös költséget. Olyan közös célért, amivel egyetértek, szívesen vállalnék társadalmi munkát, szervezési feladatokat, vagy jövőbeli jogászként jogi tanácsadást. Az a baj, hogy az emberek mindig könnyebben összefognak olyan célokért, ami indulatokat vált ki, amikor valami ellen kell összefogni. Könnyebb a hangos szomszéd feljelentését megszervezni, mint egy összetett hőszigetelési munkát. Sok embert abszolút nehéz lenne bármiféle praktikus, a napi szükségleteket szolgáló kiadásokon felüli áldozatvállalásra rávenni, sok az antiszociális, szűk látókörű ember, aki a panelprogram értelmét sem bírja felfogni ésszel. Amikor a biciklilopások elszaporodtak, sok megegyezés volt a lakók közt, próbált mindenki tenni valamit, leláncolni a holmikat, több lakatot feltenni, odafigyelni, hogy bezárja rendesen az ajtót–ezek nem is igazi akciók, de a baj mindig kihozza a lakókból a szolidaritást.

Eddigi fejlesztések, igények Volt valami felújítás a házon, ipari alpinisták szigetelték a panelhézagokat, de jó lenne egy teljes hőszigetelés is. Rémes, hogy gyakorlatilag befúj a szél ablakon, odateszed a kezed és érzed, hogy jön a hideg: az anyukám mindenfélével próbálja betömködi a réseket, különben meg lehet fagyni télen. Nem véletlen, hogy a kormány is az energiatakarékossági felújításokat szorgalmazza, mert eszméletlen pazarlás, hogy gyakorlatilag az utcát fűtjük. Van egy barátnőm, aki lakótelepen él, ő mesélte, hogy nekik nem kell bekapcsolniuk a fűtést, mert körbefűtik őket a körülöttük levő lakások. Ezért tartom igazságtalannak az egyéni fűtésmérőket a panelban: hiszen átjárja az egész házat a meleg, a szélső lakásoknak többet kell fizetni, a közbülsőknek meg szinte semmit ugyanazért a melegért. Biztos nem a legjobb megoldás a lakótelepek központi fűtése, de mióta lekapcsolódott a háztömbünk a hőközpontról és saját fűtési rendszert hozott létre sokat romlott a színvonal: nagyon hideg van télen, és gyakorlatilag ugyanannyit fizetünk. Most nemrég építettek egy új bekötőutat Csepel és az MO közt, amiről az utolsó lehetőség a lehajtásra, ha a mi utcánkon száguldanak át. Jó lenne, ha lakóövezetté nyilvánítanák a Krizantém utcát, és kitennék a 30-as táblát, vagy letennének fekvő rendőröket. Az út terhelése sokszorosa annak, mint amire tervezték, jó lenne rendbe hozni. A járdaszegélyek is túl magasak, sem babakocsival, sem biciklivel nem lehet itt közlekedni, a kerekesszékeseknek esélye sincs.


49. oldal

A lift is jó lenne–nem nagy dolog megmászni a négy emeletet, ha az ember egészséges, de ha mondjuk, eltörném a lábam, már problémásabb lenne. Meg a kisgyerekes anyukáknak nem kellene cipelni a babakocsit. Nem olyan szép a fű, nem nagyon locsolják, és ki kéne tiltani a kutyásokat is, tehetnének padokat, ültethetnének virágokat, akkor olyan parkjellege lenne. Hiába festik le a mászókákat, ha nem tud hová leülni az anyuka. A zöldtető nagyon tetszik, de vannak ennél égetőbb problémák is. A színezés kockázatos, valóban nyomasztóan hat az emberre ez a kő-színű betonrengeteg, de nem tudok elképzelni olyan színt, ami mindenkinek tetszene. A hangszigetelés jó lenne, bár az ablakon beszűrődő zajok kivédhetetlenek. A gyerekek pont az ablakunk alatt visonganak, az utcai ablakunkból lehet hallani a főutat, úgyhogy a szüleimnek zárt ablaknál kell aludni, ezért is szereltettek légkondícionálót. Volt nemrég nálunk egy környezetvédő, aki felmérést készített, és kérdezte, hogy miért nem gyűjtjük szelektíven a hulladékot, erre rámutattam a pici konyhánk pici kukájára, és megkérdeztem, hogy akkor ilyen körülmények közt hogyan oldjuk meg... Főleg, hogy a szelektív hulladékgyűjtő-tartály is fél kilométerre van. Ha nagy mennyiségű papír vagy üveg hulladék van, azt elvisszük. Szerintem nem lenne sok értelme új boltokat nyitni, mert nem élnének meg itt.

10. kép


50. oldal

Jövő Az anyukám nagyon sokáig hajtogatta, hogy el akar innen menni, de mikor kiszámolgattuk, hogy maximum az agglomerációba lenne pénzünk családi házra, akkor úgy döntött, hogy inkább ezt a lakást próbálja otthonosabbá, élhetőbbé tenni. Ezért is fektettünk bele ennyit az elmúlt években. Nagyon szeretnék a szegedi társbérletből egy másik lakásba költözni, az álmom persze egy saját lakás lenne, de már egy olyan albérlettel is megelégednék, amiben nem kell lakótársakhoz alkalmazkodni–de erre nincs fedezet a családban, én meg nem tudok az egyetem mellett dolgozni. Az sajnos nagyon is valószínű, hogy lakótelepi lakásban fogom elkezdeni önálló életemet, mert ez a legmegfizethetőbb. A párom egy vidéki községben él, ott nőtt fel, ő megőrülne egy panellakásban, de ha együtt akarunk élni muszáj lesz kompromisszumokat kötnünk, mert egyikünk családja sem túl tehetős. Én nem szeretnék hozzájuk leköltözni, bár már szóba került, ugyanis fognak náluk építeni fiatal pályakezdőknek szociális lakásokat, fecske-házat, lehet, hogy nem lesz más lehetőség. De ki tudja, mit hoz a jövő, én nem idegenkedem a lakóteleptől, hiszen mindig is itt éltem. Nem ez az álmom, de jobb, mint a belváros. Meg ha választhatnék egy vidéki (agglomerációban található) családi ház és e között a lakás közt, ezt választanám, nem vállalnám, hogy még messzebbről járjak be dolgozni–sok ismerős vállalja, én nem.

3.2.1.4. Eszter (22) Eszter Csepel egyik legrosszabb hírű Eszter tűzvédelmi mérnök szakos főiskolai hallgató, lakótelepén egy jobbnak mondható a szüleivel és húgával él a XXI. kerületben, a házban nőtt fel és él a mai napig. Cservenka–Völgy utcai lakótelepen, egy Szerinte a szabadidő eltöltésére ma nyolcvanas években épült háztömbben. Családja több lehetőség van, mint régebben, de anyagi helyzetét jónak minősítette. gyermekes fiataloknak nem ajánlaná a lakótelepet. Otthonát szűknek tartja, de általában elégedett a lakással. Pozitívan itéli meg környezetét, viszont nem látja értelmét a közterületek rendezésének, mivel úgyis tönkreteszik. Csak egy szomszédos családdal van közvetlenebb viszonyban. Barátainak többsége szintén lakótelepen él a kerületben, néhányan kertes házban. Néha tart kisebb összejöveteleket. A helyi szolgáltatásokkal és a közlekedéssel meg van elégedve. A közbiztonságot meglehetősen rossznak tartja, de nem szorong emiatt, és el tudná képzelni, hogy egyedül lakjon jelenlegi lakásukban, ha a szülei elköltöznek. Másik panelt viszont biztos nem vásárolna magának.

Általános vélemény a lakótelepről Egy kertes háznak jobban örülnék. Mondjuk, ez a három lépcsőház még normális, de egy utcával odébb már tényleg borzalmas. Általában a rossz hírűek közt tartják számon ezt a lakótelepet, mivel több „rosszabb” ház is van itt, és azok nagyon lehúzzák.


51. oldal

11. kép

A lakás Összességében elmondható, hogy jó a lakásunk felszereltsége. Minden elfér, csak mi nem férünk el... Kiírhatjuk az ajtóra, hogy „megtelt”. Az 54 négyzetméteren, a kétszobás lakásban négyen lakunk – pedig ez egy kétemberes lakás. Szeretek itt élni, végeredményében az egyetlen bajom, hogy nagyon szűkös. A legrosszabb, hogy a szüleimnek nincs hálószobája, vagyis a nappali az egyben az ő hálójuk is, ez az, ami miatt például nem szívesen fogadunk vendégeket. Meg az sem jó, hogy húgommal közös szobánk van, ez néha konfliktusokat szül, bár a nagy korkülönbség előny is, nehezebb lenne, ha hasonló korúak lennénk–így jóval toleránsabb vagyok. Vannak még eredeti beépített bútoraink, például a konyhában, meg néhány szekrény, de persze mi is vettünk: itt-ott, ahol a legolcsóbbat és a legjobbat találtuk, most kapott a húgom egy íróasztalt, elég speciális igényei voltak, én szereltem össze. Eddig több dolgot is felújítottunk, tapétáztunk, festettünk, a kis szobában parkettáztunk. Amúgy általában, ha valaki most költözik be, az végez felújítást, de régi lakók közt ez nem annyira jellemző. A lakás fenntartásának költségei nagyon magasak. Télen, nyáron fizetjük a távfűtés-díjat, télen kb. 20 ezer forintot, nyáron meg 12 ezret, és annak ellenére, hogy szereltettünk vízórát, a víz így is nagyon drága, 10 ezer forint legalább havonta. A villanyszámla általában 7 ezer körül van, a közös költség ugyanennyi.

Rokonok, kapcsolatok Az édesapám tűzvédelmi mérnök, már nyugdíjas, de jelenleg külföldön dolgozik, hogy később tudjunk venni egy kertes házat. Az édesanyám legmagasabb iskolai végzettsége érettségi, a foglalkozása speditőr. Van egy 12 éves húgom. Most, hogy az apukám kint dolgozik talán én lettem a családfő, a lányok közül én értek a legjobban a „férfias“ dolgokhoz. A ház megépülése óta itt lakunk, két éves koromtól (1986), tehát törzslakos vagyok. Előtte albérletben laktak a szüleim, ez az első saját lakásuk–az édesanyám korábban vidéken élt (Mogyoródon) a szüleivel egy családi házban, az apukám pedig pesti, de az ő családjának is volt saját háza. Alternatívák, igények, esélyek

52. oldal

Vannak olyan rokonaim, akik lakótelepen élnek, de nem itt. És vannak, akik nem: megoszlanak. Nem nagyon szoktunk családi összejöveteleket tartani, inkább mi szoktunk menni–kicsi ez a lakás. A mogyoródi nagyszülőket meg szoktuk látogatni, de nincs saját nyaralónk. A szüleim az ő barátaikat soha, én az enyémeket pedig csak akkor szoktam meghívni, ha egyedül vagyok a lakásban, akkor is maximum hat embert, de persze nem olyan klasszikus zenés-táncos házibuliba, egyrészt szólnának a szomszédok, másrészt hely sem lenne. Inkább olyan beszélgetős összejövetelt enged a lakás mérete. A barátaim nagy többsége valamelyik csepeli lakótelepen él, nagyon kevesen a csepeli kertvárosban, de ebből nem kell messzemenő következtetéseket levonni–nem hinném, hogy lenne valami „panel-proli“ összetartás, egyszerűen csak a népesség nagy százaléka él itt lakótelepen, és pont az én kortársaim az a generáció, akinek a szülei fiatalon ideköltöztek a nyolcvanas években, mikor itt rengeteg ház épült. Akkor, pont 1985 körül lehetett itt egy „baby-boom“. Nekem most nincs barátom, de persze ennek semmi köze a lakótelepi környezethez.

Gyermekkor Ami a gyerekkoromat illeti, mikor ideköltöztünk, itt nem nagyon volt még semmi, a parkot csak a szupermarket megépülésekor, nemrég telepítették. A játszótér sem túl régi, itt akkoriban nem lehetett semmit csinálni, ha levegőzni akart az embert, lement a Duna-partra. A többi gyerekkel nem nagyon barátkoztam, csak egyetlen nyár volt, amikor „panelgyerek“ voltam, és lent lógtam a téren, elég is volt. Akkor ha jól emlékszem nem nagyon játszottunk semmit, néha fociztunk, de inkább beszélgettünk, olyan „felnőttesen“. Voltak nálam idősebb gyerekek is a csapatban, fiatalabbak nem. De ezt a nyarat leszámítva leginkább otthon maradtam szabadidőmben, iskola után: tévéztem, olvastam, ilyesmi, meg aktívan jártam úszni, először a közeli tanuszodába, aztán a Papírgyári uszodába (Dunapack) egy félórára innen. A húgom már tudott játszani a játszótéren, mikor kisebb volt. De neki sincsenek itteni barátai, inkább az osztálytársaival tölti az időt. Azt hiszem, alapvetően nem szívesen ajánlanám kisgyerekes családnak ezt a környéket.

Infrastruktúra Elég jónak mondható az ellátottság, a közelben van egy Tesco, ott intézzük a nagy bevásárlást, az apróságokat, meg ha kell valami, itt a kisközértben megvesszük. A lakótelepen van egy elég jó villamossági szaküzlet, gyógyszertár, szolárium. Fodrászhoz is idejártam régebben. A szemben levő kínai büfébe szoktam néha enni, bár már néhányszor elrontottam a gyomrom. Szórakozóhelyről nem tudok, sok kocsma van, de nem szoktam idejárni a barátaimmal. Semmi érdemi kulturális program nincs errefelé, csak egy művelődési ház a közelben, de azt inkább hagyjuk. A közlekedéssel nincs problémám, van két kocsi a családban és a parkolás elég jól megoldható itt, a ház előtt. Sajnos sehol sincs a kocsiúttól elválasztott járda. A tömegközlekedés nagyon jó, pár perc alatt átsétálok a HÉV-hez, ami negyed óra alatt bevisz a városba. A közbiztonság borzalmas: a lakótelepen belül még nem ért incidens, viszont már láttunk lövöldözést az ablakból. De nem téma, már megszoktuk. Betörések is szoktak lenni, persze. Ez ellen úgy védekezünk, hogy a folyosó végén is lezárt ajtó van: ide csak az a négy család jöhet be, aki itt lakik, meg persze, akit beengednek. Meg a bejárati ajtónkra is felszereltünk egy hevederzárat, ami a betonba fut, szóval nem hinném, hogy veszélyben lennénk–inkább oda törnek be először, ahol nincs olyan jó zár: ahol kevesebb az akadály.


53. oldal

12. kép

Lakáson kívüli környezet, kötődés, közérzet Udvar nem tartozik a házhoz, a lépcsőházat csak az használja, aki nem lifttel jár. A folyosó le van zárva ajtóval, azt nekünk kell gondozni, illetve a többi lakónak. (Öt lakás nyílik rá.) Ha elköltöznék innen, nem lenne olyasmi, amire nosztalgiával gondolnék, de a kerület hiányozna, mivel itt van minden ismerősöm. Mondjuk, ha leköltöznék Királyerdőbe (a hagyományos csepeli kertváros), akkor nem nagyon hiányozna a lakótelep. Nem érzem kínosan magam, ha megkérdezik, hol lakom, de nem is vagyok büszke rá, teljesen közömbös, nem ad „identitást”. A közérzetemet nem rontja a környezet, itt van szemben a park, nyáron gyönyörű, és a mi lakásunk erre néz. A lakás fekvése is pont jó, délelőtt nem süt ide a nap, nincs olyan meleg. Az úttól is el vagyunk választva, nem hangos, nem büdös. Itt a kocsma előtt éjszaka vannak „érdekes“ emberek. De a másik oldal sokkal rosszabb, mert ott pusztaság van.

Közösség Minden szomszédnak köszönünk, de névszerint csak nagyon keveset ismerünk, és még kevesebbel beszélünk. A közös folyosónkról nyíló lakások gazdái is cserélődtek, csak egy család van, aki tősgyökeres, mint mi, velük picit többet beszélünk, de nem mondanám, hogy a barátaink, nem tartanánk velük a kapcsolatot, ha elköltöznénk. De szoktunk néha egymástól kölcsönkérni ezt-azt, létrát, szerszámokat, ilyesmit. Meg ők szokták locsolni a virágainkat, ha elutazunk. Szerintem esélytelen, hogy lakótelepi közösség összefogjon bármiféle közös cél érdekben, még néhány család sem képes rá, nemhogy egy egész telep. Mi sem járunk el sohasem lakógyűlésekre. Illetve Apu meg Anyu egyszer elment és elég „viccesnek” érezte. Szánalmasnak. Apró dolgokon is úgy vitatkoztak, hogy kis híján vér folyt. Pedig ez még a legnormálisabb házak egyike a környéke, mi lehet máshol, bele sem merek gondolni…


54. oldal

Szociális feszültség? Van egy-két öregember, aki ha beszáll a liftbe még két óra után is érezni lehet az alkoholszagot. Vannak nagyon lepusztult lakások is, de nem ez a jellemző. Sokan elköltöztek, és az új lakók általában felújították a lakást. A régiek közül van, ami problémás. Vannak olyan családok, akiknek már az erkélyéről is látod, hogy abban a lakásban nincs semmi. Gyakran akár hatan, vagy még többen is élnek együtt, több generáció. Ami a romákat illeti, a mi házunkban nincsenek. Egyszer beköltözött egy család, lelakták a lakást és továbbálltak. Nem emlékszem, hogy kiutálták volna őket. De az úgymond „rosszabb” házakban több cigány család lakik, ez tény.

Fejlesztések a házon, a lakótelepen Kívül felújítottak valamit a házon, az elektromos kábeleket is kicseréltek. Külön nem kellett fizetni érte, talán a közös költségből ment. Akárcsak a lift karbantartása, meg az, hogy kifestik pár évenként a lépcsőházat. A játszótér nemrég lett megcsinálva, egész normális, mert el van kerítve. Most hátul is készül valami, lesz egy nagy játszótér, meg egy kutyafuttató talán. Gondolom, ezt az önkormányzat fizeti.

Igények Kicseréltek valamit a homlokzaton, de attól sem kerül semmivel sem kevesebbe a fűtés, hiszen a díj nem attól függ, hogy mennyire vagyunk hőszigetelve, de talán annyit érne egy jó szigetelés, hogy télen melegebb lenne a lakás. Így most 19-20 fok van, jól fel kell öltözni. Mi a negyediken lakunk–a hőmérséklet pedig attól függ, hányadikon vagy, minél feljebb lakik valaki, annál melegebb van, de persze mindenki ugyanannyit fizet. Az anyukám biztos belevágna egy egyéni fűtésmérő/szabályzó beszereltetésébe, főleg, ha még megtakarítást is jelentene. A hangszigetelés nem fontos, bár ha felettünk a konyhában leejtenek valamit, azt elég jól lehet hallani. A külső zajok nem zavarnak. Néha lehallatszik a zene, de hát ezek a lakótelepen természetes dolgok. Az akadálymentesítés sincs megoldva, mozgássérültek nem tudnának itt élni, nem arra vannak tervezve a házak. A babakocsisoknak készítettek egy rámpát, de az túl meredek lenne egy tolókocsival közlekedőnek. Elég fiatal a ház, akkor talán már nem is építettek be azbesztes vagy más egészségkárosító elemeket, de nem volt semmiféle felmérés erre vonatkozóan. A radikális, bontással-hozzáépítéssel járó szerkezeti átalakításokat nem tudom elképzelni, mégis hova tennék azt a sok embert? Az elbontást még kevésbé: aki felújította a lakását, az nem akar elmenni, akinek meg már olyan, az úgyis elköltözik. Senki nem akar szociális lakásba költözni, azért hogy „rehabilitálják” a feje fölül a lakótelepet. Amúgy Magyarországon nem is hiszem, hogy terveznének ilyen nagy ívű átalakításokat. A sátortető-kialakítás szintén annyira hihetetlenül hangzik, ilyesmivel itt nem foglalkoznak. Persze a zöld tető sem került soha szóba. A tető most maximum arra jó, hogy augusztus 20-án onnan nézzük a tűzijátékot. Ami a funkcionális átalakításokat illeti: szerintem, bár nem vagyok statikus, nem lehet ezeket a falakat megbontani. A préselt falap térelválasztókat ki lehet venni, de a többit nem, nem lehet variálni. Pedig jól át lehetne alakítani ezeket a lakásokat, modern, kényelmes kislakásokká, persze csak mondjuk két ember részére. A környezetre pedig az önkormányzat költ.


55. oldal

Aktivitás, jövő Társadalmi munka? Nem hiszem, hogy vállalnék ilyesmit. Lehet, hogy negatív vagyok, de szerintem felesleges bármit is csinálni erre a lakótelepre, úgyis szétverik. Ha be van kerítve valami, akkor is csak maximum 2 évig marad használható. Nem vállalnánk fel hitelt a fejlesztésekre, mert a szüleim tervezik, hogy elköltöznek a kertvárosba, egy tágasabb házba. Én szívesen itt maradnék egyedül. De ha elköltöznék, akkor is csak valamelyik külső kerületbe, legszívesebben új lakásba, aztán talán később kertes házba. Másik panelba biztos nem. Mondjuk, egyedül nagyon megfelelne nekem ez a lakás is, már el is terveztem, mit tudnék vele csinálni: kiverni egy térelválasztó falat, festés, parketta a nagyszobába, új bútorok igazi fából, valami megoldás a fűtésre…de ezek csak álmok. Most nem tervezünk felújítást, bár le kellene festeni a fürdőszobában, ahol beázott. A kettővel felettünk lakótól folyt le. Szereltek valamit, és hiába kérték a szomszédokat, hogy ne használják egy rövid időre a vizet, nem zavartatták magukat. Egyfelől nem egyeztettek rendesen, másfelől nulla szolidaritás van a lakók közt. Ennyit se bírnak megtenni, hogy lehetne így végigcsinálni egy generál felújítást?

13. kép


56. oldal

3.2.1.5. Ildikó (23) Ildikónak szép emlékei vannak lakó- Ildikó építészmérnök szakos egyetemi hallgató, a telepen töltött gyermekkoráról. A szüleivel él a XXII. kerületben, Budafokon, a szomszéd gyerekekkel nem barátkozott, hetvenes években épült Leányka utcai lakótelepen. inkább az iskolatársai közül kerülnek ki Családja anyagi helyzetét jónak ítélte. a barátai a mai napig. Úgy véli, lakásuk teljesen megfelel egy három fős családnak. Méretével, állapotával elégedett. Alapvetően bízik a rehabilitációs lehetőségekben. A környezettel is elégedett, bár sokkal inkább az otthonának érezné, ha kevesebb lenne a rongálás. A helyi szolgáltatásokból csak a kávézót hiányolja. A tömegközlekedést jónak tartja, valamint a parkolással sincs gondja. A szomszédok közül csak az emeleten lakókkal vált néha pár szót. Előfordul, hogy Ildikó összejövetelt rendez a lakásban, és a családi vendégségek is gyakoriak. A belvárosban nem élne, a későbbiekre vonatkozóan nem zárja ki a panellakást.

Általános vélemény a lakótelepről Szeretek itt lakni. Jó helyen van, jó a közlekedés, kényelmesek a lakások–legalábbis a miénk. Bátran ajánlanám a lakóhelyemet az ismerőseimnek. Akár gyermekes családnak is. Egy, maximum két gyereknek még megfelel, de ha annál többen vannak, már szűknek bizonyulhat. De egyértelműen még inkább a lakótelepre voksolok, mint egy belvárosi lakásra. Persze a családi ház a legjobb a gyerekeknek, de itt is fel lehet nőni, én sem szenvedtem semmiben hiányt. Nem tudom, hogy mennyiben számít rossz hírűnek a lakótelep–talán még mindig sokkal jobb, mint egyes pesti lakótelepek, de az biztos, hogy kevésbé felkapott, mint Gazdagrét. Szerintem nem tévedek nagyot, ha közepes státusúnak minősítem.

14. kép


57. oldal

A lakás Az ötödik emeleten, 69 négyzetméteren élünk hárman, három szobában. A lakás megfelel a modern élet követelményeinek, hiszen elég tágas, a szüleimnek van külön hálószobája, nekem is van saját szobám, és ezenkívül van még egy nagy nappali. Szinte mindent felújítottunk már, többször is. Volt festés, parkettázás. Az ablakokat is kicseréltük, mert nagyon elkorhadtak, és rés keletkezett az üveg alatt, „befújt“ a szél. A bútoroknak sem ez az első generációja–hiszen már legalább tizenöt éve itt lakunk. Már nincsenek beépített bútorok sem, a konyhabútort is kicseréltük. A konyha sajnos elég kicsi, meg a fürdőszoba is, de nem okoz olyan nagy gondot. Bár többször is gondolkodtunk átalakításon, csak még nem fogtunk bele. Van egy beépített erkélyünk, amit egybe lehetne nyitni a konyhával, hogy tágasabb legyen, csak az a gond, hogy van ott két fagyasztó, amit nem tudunk máshová tenni–úgyhogy egyelőre így marad. A szüleim olykor panaszkodnak, hogy drága a távfűtés, olyan 30 ezer forint körül van, de ezért a pénzért nagyon kellemes meleg van–a többi költség nem vészes.

Gyermekkor Nem ide születtem, hanem egy XI. kerületi társasházba. Ott volt szüleim első saját lakása, de az nagyon kicsi volt, csupán egyszobás. Előtte a szüleim otthon laktak, anyukám vidéken kertes házban, apukám pedig Albertfalván, társasházban. Gondolom, azért választották ezt a lakást, mert akkor ezt tudták megengedni maguknak, és ez azért még mindig elég jó az árához képest. Sportolni, játszani lehet a környéken, mert van néhány játszótér–a klasszikus lehetőségekkel (csúszda, hinta, mászóka, labdázás), én beértem ezekkel, nagyon szerettem játszani. Van itt egy nagy domb is, úgyhogy lehet télen szánkózni. És persze nagyokat lehet sétálni, mivel közel van a Duna-part, ezenkívül sokat bicikliztünk is arrafelé. Sajnos azóta kicsit romlott a lakótelep környezetének állapota–bár próbálják újítgatni, például gyakran lefestik a házak lábazatát, mert mindig összefirkálják. Most hogy így végiggondolom, nem nagyon barátkoztam az itteni gyerekekkel, nagyon ritkán volt olyan, hogy csak úgy lementem játszani, mondjuk, a szomszédban lakó gyerekekkel–nem nagyon voltak szimpatikusak. Mivel Budafokra jártam általános iskolába, majd gimnáziumba is, főleg onnan voltak a barátaim–akik általában szintén a környéken laktak, és velük játszottam, szórakoztam. Illetve a mai napig velük töltöm a szabad időm nagy részét.

Rokonok, kapcsolatok Nem mondanám, hogy büszke vagyok rá, hogy itt élek, sok mindenkinek előítéletei vannak a lakótelepekkel kapcsolatban. Főleg azoknak az ismerőseimnek, akik családi házban élnek, de soha nem szégyellem megmondani, hogy lakótelepen lakom. A barátaim nagy része kertes házban lakik, itt a kerületben. De van, aki a belvárosban él, ami még rosszabb, mint egy lakótelep–a régi gangos bérházak sokkal inkább lerobbantak. Csak egy barátnőm van, aki lakótelepen lakik, ő Tökölön él. Előfordult, hogy rendeztem bulit a lakásban, maximum 10-15 emberrel, például Szilveszterkor–akkor előre szóltunk a szomszédoknak, hogy buli lesz, és ne haragudjanak az esetleges kellemetlenségekért. Mikor kicsi voltam, mindig voltak szülinapi gyerekzsúrok. Az apukám foglalkozása építészmérnök, az anyukám pedig tanárnő egy általános iskolában. Az apai nagymamám a papírgyárban dolgozott, a nagypapám műszerész volt–de ma már nyugdíjasok, és egy XI. kerületi társasházban élnek, az anyai nagyszüleim pedig vidéken, kertes házban. A rokonaim nagy része szintén vidéken lakik, az unokatestvérem családja Székesfehérvárott panelban, a másik unokatestvéremék ugyanott kertes házban. Családi összejövetelek is gyakran vannak–előfordul, hogy meglátogatnak a rokonok. Ilyenkor hátrány, hogy nincs étkező, mert akkor a szobában kell teríteni.


58. oldal

Közösség Azokkal, akik az emeleten laknak néha váltok pár szót, illetve inkább csak a folyosószomszédainkkal. Ők már akkor is itt laktak, amikor mi ideköltöztünk, végülis végigkövették, hogy lettem bölcsödésből egyetemista. A közvetlen szomszédban lakó hölggyel kommunikálunk a legtöbbet, ő szokott nálunk virágot locsolni, ha elutazunk. Meg persze mi is nála, fordított esetben. Előfordult, hogy kért kölcsön ezt-azt, például a múltkor egy fej hagymát. Egyszer kizárta magát, bent leesett a kulcs, és engem kértek meg, hogy nyúljak be a levélnyíláson, és vegyem fel. Lakik még itt egy aranyos idős néni, aki a fiával él, nemrég költöztek ide–ő is nagyon kedves. A többiekkel csak köszönőviszonyban vagyok, vagy még abban sem, mert sokan csak lakást bérelnek a házban, és mivel gyakran cserélődnek, nem nagyon ismerjük őket. Mindig vannak, akik lázadnak, akik nem akarnak semmi változást–de alapvetően szerintem képes lenne összefogni a lakóközösség. Még nem voltam lakógyűlésen, a szüleim járnak, és azt mesélik, hogy mindig van egy-két lakó, aki eszement dolgokkal jön elő, vagy apróságokon fennakad–de összességében elmondható, hogy nyugalomban szoktak telni a lakógyűlések. Laknak itt szegényebb emberek, de nagyon szegények biztos nem, hiszen ahhoz drága a lakás fenntartása. Mondjuk, van olyan lakó is a házsoron, akinek közös költség vagy távfűtés díj tartozása van–akár több százezer forint. Roma családok nem nagyon laknak ezen a lakótelepen, nem jellemző. Viszont egy utcával lejjebb a régebbi építésű, romosabb lakótelepi házakban, a Duna-part felé már sokkal többen vannak.

15. kép

Infrastruktúra, helyi szolgáltatások Mivel a lakótelep gyakorlatilag Budafok központjában helyezkedik el, nagyjából mindent meg lehet itt venni, van egy piac, meg két szupermarket is, drogéria, gyógyszertár. Meg persze kínai üzlet és egyéb olyan boltok, amik meg tudnak élni egy relatíve szegény peremkerületben. De pár percre van a Campona bevásárlóközpont, ahol van Tesco és


59. oldal

mindenféle olyan bolt, ahol majdnem minden vásárlásomat el tudom intézni, bár előfordul, hogy nem elégszem meg a választékkal, és bemegyek a városba is nézelődni. Kávézó, szórakozó hely nem nagyon van a közelben. Azért természetesen beljebb kell menni, körülbelül 30-40 perc villamossal a Kálvin tér. Szerintem nagyon jó lenne, ha nyílna itt egy kávézó, biztos kihasználnák. Én nagy valószínűséggel, hiszen sok barátom van a kerületben. Van autóm, a parkolás nem okoz gondot, mivel garázs is tartozik a lakásokhoz. A szüleimnek is van kocsija, szerencsére sikerült két garázsra szert tennünk. Csak egy lakattal zárjuk őket, eddig hál’istennek soha nem törték fel, és nem is hallottam ilyen esetről. Egy fokkal jobb, mintha az utcán állna, és így biztos van parkolóhely… Mondjuk, szerintem nálunk elég jó a közbiztonság, nem történt velünk semmi baj, és nem is hallottam semmilyen rémtörténetet. Betörések olykor előfordultak, de nem túl gyakran, hozzánk még soha nem törtek be. Olyan zárunk van, amit csak egy helyen kell bezárni, és négy ponton rögzíti az ajtót a falban. Meg a mi folyosónk le van zárva egy üvegajtóval, ez is véd valamennyire. Használom a tömegközlekedést is, hiszen gyakorlatilag a házunk előtt áll meg a 47-es villamos, és az egyetem előtt tesz le a Szent Gellért térnél, bár most úgy hallom lesz némi kavarodás a 4-es metró Móricz Zsigmond körtéri megállójának építésekor. Ami a hulladékkezelést illeti, a szemétledobót használjuk, bogarak nincsenek benne, de néha eldugul. Van a ház mögött szelektív hulladékgyűjtő, de mi nem visszük oda a szemetet. Az a baj, hogy kicsi a konyha, és nem adottak a feltételek arra, hogy külön gyűjtsük a műanyag flakonokat – tegyünk a nappaliba zsákokat? Vagy egyesével szaladgáljunk a kukához? A családi házban élő barátaim ezt jobban meg tudják oldani.

Környezet, aktivitás, kötődés Az otthonomnak érezném a lakáson kívüli környezetet is, ha mások is így gondolkodnának, és nem tennék ennyire tönkre. Mindent megrongálnak, összefirkálnak, a lift a legszomorúbb. Ha lenne valamilyen akció, amelynek során a lakóknak össze kellene fogni valamiért, vagy együtt kellene dolgozniuk, én szívesen részt vennék benne. Ha lenne kisgyerekem biztos harcolnék azért, hogy még szebb legyen a park–de sajnos ez sem csak a szülőkön múlik. Sok a vandál a környéken, meg hát az önkormányzat dolga rendben tartani a zöldterületeket, de ezt elég jól meg is oldják, alapvetően elégedett vagyok a parkkal. Gondozzák a növényeket, és nem várják meg, amíg méteresre nő a fű. Ha elköltöznék, azt hiszem csak a lakásra gondolnék nosztalgiával, azt nagyon megszerettem, mert jó az elrendezése–más nem nagyon hiányozna, nem alakult ki olyan erős kötődés, bár a kerületet szeretem.

Fejlesztések a lakótelepen, részvétel a panelprogramban Tervezik, hogy felújítják a liftet, hiszen nagyon régi már, és kezd veszélyessé válni, de sajnos nagyon drága. (Lefelé menet megtapasztaltam a felújítás szükségességét, ugyanis beszorultam két emelet közé.) Kilenc lépcsőház van: ez kilenc liftfelújítást jelentene, és mégcsak nem is ez a legrosszabb állapotú, a mellettünk levő házban levő akkorát kattan mielőtt megáll, hogy az félelmetes. Tehát a liftek korszerűsítése lenne a legsürgősebb. Az ablakok cseréjét rajtunk kívül mások is elvégezték, de a többségnek még a régi, eredeti ablakok vannak: szerintem ráférne a csere ezekre is, hogy mégse menjen ki a meleg, ha már ennyit fizetnek érte. Olykor újrafestik a lépcsőházat, meg kívül a lábazatot, ezenkívül cserélték a linoleumot is. A fűtéscsöveket is javítgatják, meg ha elromlik valami, megcsinálják. Emlékszem, hogy ipari alpinisták dolgoztak a házon jó pár éve, gondolom a panel-illesztéseket szigetelték. Alapvetően nincs olyan rossz állapotban a ház, de azért jól jött, hogy a panelprogram keretében meghirdetett pályázaton mi is nyertünk. Nem sokára lesz közgyűlés, amin megszavazhatják a lakók, mire költsük. Gépészeti felújításra is lehet fordítani, szóval lehet, hogy megoldódik a lift problémája.


60. oldal

Az édesapámnak nagy szerepe volt abban, hogy megnyertük a pályázatot. Régen egy épületfenntartó cégnek volt az igazgatója, és így több háznak is ő volt a közös képviselője– illetve a mai napig kezeli őket mint magánvállalkozó. Ezért tájékozott a panelprogramot illetően. Itt nem ő a közös képviselő, nem közvetlenül ő szervezte meg, de nagyon benne van az itteni dolgokban is. Én úgy gondolom, hogy a mi érdekünk, hogy a környezetünk rendben legyen, szóval nem bánnám, ha mondjuk, pénzt kellene áldoznunk a liftfelújításra (a költségek önrészére gondolok, amit nekünk kell fizetni).

16. kép

Igények A hangszigetelés nem fontos, nem nagyon zavarnak a zajok, maximum ha valaki fúr, de hát az ellen nem használ a szigetelés. Veszekedés, kiabálás szerencsére nem hallatszik át. Beázásról illetve beépített káros anyagokról nem tudok. A mozgáskorlátozottak nem tudnak közlekedni a házban, mert a liftig sem jutnak el, mivel van egy pár lépcsőfok. Valahogy meg kellene oldani, kirekesztő lenne kijelenteni, hogy ide ne költözzenek fogyatékosok. Jó lenne egy mozgássérült-lift, mint az aluljárókban, vagy minimum egy rámpa. Szerintem az, hogy végrehajthatóak-e nagy átalakítások, vadabb arculatváltások a lakótelepen, elsősorban a lakókon múlik. Például nem hiszem, hogy az idős emberek tudnának azonosulni az ilyen változtatásokkal. Az is haladás lenne, ha nem lennének ilyen egyforma, szürke kockák a házak, ha kapnának valami ízléses, világos színezést. Jó ötletnek tartanám, ha az önkormányzat eladná a lakótelepek melleti, közötti nagyobb területeket, és ott új lakóházak épülnének, mert azok


61. oldal

emelik a környék presztizsét, és az új házaknak a környezetét is aktívabban rendben tartanák. Szerintem az is népszerűbbé tenné a lakótelepeket, ha valahogy megszerveznék, hogy átalakíthassák a lakásokat, hogy tágasabbak legyenek – hogy egy többgyerekes család is kényelmesen elférjen, és ne kelljen abban gondolkodni: majd kinövik a lakást. Az utólagos sátortető egy ilyen jellegű kilenc emeletes házon szerintem nagyon idétlen, de a zöldtetőt nagyon támogatnám.

Jövő Van még egy lakásunk, szintén itt Budafokon, egy kisebb, kétszobás társasházi lakás, ami most ki van adva–én elvileg ott fogok majd élni, ha lesz önálló kerestem. A szüleim szeretnének elköltözni innen – sokszor szóba kerül. Főleg az édesanyám lelkes ezügyben, de ez a téma nem konfliktusforrás a családban. Régóta keresnek családi házat, de kezdik feladni, mert csak az agglomerációt tudjuk megfizetni – vagyis Budapesten nem találtunk az igényeinknek megfelelőt annyi pénzért, amennyit rá tudunk szánni. Semmiképp nem szeretnénk kiköltözni Érdre, mert onnan nagyon nehéz bejutni a városba–anyukámnak lenne egyedül megoldható, mert ő itt tanít a XXII. kerületben, és ez nincs olyan messze. De én abszolút ellene vagyok. Inkább maradjunk itt. Próbáljuk folyamatosan szépítgetni a lakást, most is tervezzük, hogy felújítjuk a fürdőszobát. Szerintem vannak gyerek-barát lakótelepek–akár azt is el tudom képzelni, hogy a további életemet is lakótelepen töltöm, hiszen mindig is itt éltem.

3.2.1.6. Csenge (24) Csenge első gyermekéveit a belváros- Csenge magyar szakos egyetemi hallgató, a ban töltötte, később költöztek lakó- III.kerületben, a hetvenes években épült Óbudai telepre. Úgy érzi, a panelban jobb volt lakótelepen él édesanyjával. Anyagi helyzetüket gyereknek lenni, több volt a zöldterület közepesnek ítélte. és barátai is voltak a közelben. Gyermekes párnak inkább a belvárost ajánlaná annak ellenére, hogy a környezet ellen alapvetően nincs kifogása. A lakás méretével elégedett, de elrendezésén változtatna és a költségeket is sokallja. A helyi szolgáltatásokkal és a tömegközlekedéssel elégedett. Van a közelben étterem és szórakozóhely, de Csenge inkább a belvárosban találkozik barátaival. Nincs panelban élő barátja, és a rokonok közül is csak egy idős hölgy él lakótelepen. Csak egy szomszéddal van közvetlenebb viszonyban, a felettük lakókkal rendszeresen konfliktusaik vannak. Ritkán tartanak családi összejöveteleket, Csenge viszont gyakran áthívja egy-egy barátját. Nem szeretne a későbbiekben lakótelepen élni, első saját lakását a belvárosban képzeli el.

Általános vélemény a lakótelepről Luxuslakás a magas rezsi miatt, de mégis borzalmas állapotok vannak, rossz a szigetelés, áthallatszik minden, meg nagyon csúnya a külseje. Nem is tudtam, hogy több része is van a lakótelepnek, nem szoktunk sétálgatni a környéken. A Tímár utcánál lakunk egy tízemeletes házban, onnan az ablakból olyan egyhangúnak tűnik az egész. Mondjuk, ez a lakótelep még nem tartozik a legrosszabbak közé, bár a híre jobb, mint a valós állapota. Az rendben van, hogy Budán van, de befúj a szél a csukott ablakon… Bár laktam már borzalmasabb lakótelepen is. Mivel az életem nagy részét panelban töltöttem, ezért ez biztos eléggé meghatároz, de–úgy őszintén–elég ciki itt lakni. Ettől függetlenül valahol mégis szeretem–tudom, elég ellentmondásosan beszélek.


62. oldal

17. kép

A lakás Körülbelül 70 négyzetméteres a lakás, három szoba van, ahol ketten élünk. Végülis, befér minden, amit szeretnénk. Beépített bútorok nem voltak, ezért mikor beköltöztünk, rengeteg bútort vettünk, általában az IKEÁ-ban vásárolunk, pedig nem túl jó minőségű. Ha úgy vesszük, belülről teljesen elfogadható ez a lakás, pont most magyaráztam a barátomnak… Mondjuk, nem szeretem ezeket az egy sémára készült kocka-szobákat, unalmasak és nem nagyon variálhatóak. A konyha elég nagy, viszont a fürdőszoba és a WC kicsi. Éppen most festetünk másodszorra. Sajnos nem tartozik a lakáshoz tárolóhelyiség, pedig az nagyon kellene, a bicikliknek, és a nem használatos könyveknek. Bár van egy szárítóhelyiség az emeleten, amit senki nem használ, egy idős néninél van a kulcsa, mindig fontolgatjuk, hogy megkérjük, hogy hadd tegyünk be oda a holmikat. Rezsi kb. 70 ezer forint havonta, én még nem tudok beszállni, de anyukám meg tudja oldani.

Gyermekkor Legeslegelőször a nagymamáméknál laktunk Újpesten, oda születtem, aztán miután összeházasodtak a szüleim, akkor bementünk a Belvárosba. Aztán miután elváltak, visszaköltöztünk Újpestre, de egy másik házba, mert a nagymamáék vidékre költöztek időközben. Aztán édesanyám barátjával Újpalotára mentünk, ott éltünk néhányévig, az utolsó állomás pedig: Óbuda. A belvárosban két évet laktunk, kisebb szobám volt, mint most, és nem voltak barátaim sem, a panelban jobb volt gyereknek lenni, akármilyen furcsán hangzik is. Ott több játszótér volt, meg zöldterület. Sokat bringáztunk, futkároztunk, ilyesmi.


63. oldal

A környékünkön van egy elég jó játszótér, szóval ebből a szempontból ajánlanám a kisgyerekesek családnak, de egyébként ha tehetik, családi házba menjenek. Ha a belváros és a panel közül kell választani az nehezebb kérdés: jobb a belváros azt hiszem, ott több az iskola, meg jobbak a házak.

Rokonok, kapcsolatok, szabadidő Anyukám élelmezési osztályvezető két kórházban, 47 éves, édesapám vállalkozó, de nem élnek együtt. A nagyszüleim szakmunkások voltak, Veresegyházán élnek, de eredetileg pestiek (Angyalföld). Az apai nagyszüleim is Óbudán laknak, de velük nem találkozom túl gyakran. Nekik van egy nyaralójuk a Balatonnál, de nem szívesen viszem le oda a barátaimat, mert ők is mindig ott töltik a nyarat. Szabadidőmben színházba járok, találkozom a barátaimmal. Nagyon gyakran áthívom őket (persze, csak egy-kettőt egyszerre), sőt itt is tudnak aludni, mert elég nagy ágyam van. Bulit soha nem szoktunk tartani a lakásban. Családi összejöveteleket sűrűbben, például meghívjuk a keresztszüleimet. Nem olyan kicsi a lakás, de mégis gond, hogy nem tudunk háromnál több embert tisztességesen leültetni. Nekem csak kétszer volt babazsúrom, az még a belvárosi lakásunkban, ha jól emlékszem. Nincs panelban lakó barátom, vagy kertvárosiak vagy belvárosiak. Ami a rokonokat illeti, csak a nagyanyám testvére lakik panelban, a többiek saját építésű téglaházban. Persze, ha anyám nem egyedül élne, akkor mi sem laknánk panelban. Most fog meglátogatni a barátom Dániából, most először jön hozzánk, és eleinte féltem neki megmondani, hol élünk… Anyut is jó lenne valahogy „eltávolítani“ arra az időre, mert papírfalak vannak.

Infrastruktúra, helyi szolgáltatások Élelmiszeren kívül nem lehet semmit megvenni a környéken. Édesanyám a nagyobb ABC-t részesíti előnyben, de az apróságokat (kenyér, ásványvíz) a házunk melletti kisközértben szoktuk megvenni. A nagy bevásárló centrumok kicsit messze vannak. Édesanyám kórházban dolgozik, úgyhogy, ha valami baj van, akkor onnan jönnek hozzánk ki orvosok, nem használjuk a körzeti orvosi ellátást. Patika van a közelben. Általános iskolába mindig oda jártam, ahol éppen laktunk, gimnáziumba az I. kerületbe jártam, de az lakóhelytől független. Szórakozóhely van, mellettünk található a Vörös Yuk nevű hely, de én nem szoktam odajárni. Meg vannak persze kocsmák, azok elég jól mennek minden lakótelepen…azokat szintén nem látogatom. Az Óbudai Társaskörben voltam párszor, de ha szórakozni megyünk a barátaimmal általában a belvárosba megyünk, ez főleg azért van, mert a barátaim nem óbudaiak, meg itt nincs is túl sok lehetőség. Leszámítva egy hetet az évben: a Sziget Fesztivál idején mindenki itt alszik nálunk a hálózsákjában, és innen indulunk a bulikra–akkor Óbuda a bázis. Van egy étterem a közelben, két perc kocsival, pont tegnap voltam ott az apukámmal. Közelebbi ismerőseim nincsenek a lakótelepen, csak régebben voltak, mikor az általános iskolai osztálytársaimmal egy lakótelepen laktam Újpesten és Újpalotán. De olyan barátom nincs és nem és volt, akit csak onnan ismernék, hogy egy helyen lakunk. A közlekedés nagyon jó, mert megáll mellettünk a HÉV, gyorsan eljutunk mindenhová. Nekünk nincs kocsink, csak az anyukám barátjának, a nagyobb bevásárlásokat azzal bonyolítjuk. A parkolás megoldható, mindig lehet találni helyet. Abszolút biztonságban érzem magam, van a közelben egy rendőrkapitányság. Még soha nem ért minket semmi incidens.


64. oldal

Felelősségérzet, közérzet A lépcsőház és a lift még beletartozik a felelőségérzetem hatáskörébe, de a park már nem, az olyan számomra, mint bármelyik másik köztér. A közérzetemet nem rombolja túlzottan, mert a mi ablakaink a hegyre néznek, szóval nincs „betondzsungel“ érzetem. A népsűrűség és a zajok nem zavarnak, leszámítva, ha fúrnak, meg a tizediken, a felettünk lakó őrült folyton üvöltözik nekünk, mert azt képzeli, hogy mi nem hagyjuk aludni, pedig általában teljes csendben vagyunk és rá ébredünk fel. A halott nevelőapám nevét üvölti, amit leolvashatott a csengőről…Le is szereltük a csengőt egyébként, mert gyakran előfordult, hogy éjjel rátenyerelt a csengőnkre és nyomta percekig.

Közösség A felettünk lakók tehát rémesek, viszont a közvetlen szomszédban lakó lány nagyon kedves, vele szoktunk beszélgetni, a másik szomszédaink viszont elég kellemetlenek, egy férfi és egy nő, folyton veszekednek, és soha nem köszönnek. A másik oldalon is elég kedves emberek élnek. Mindenkinek köszönünk a házban, de nem ismerjük őket névszerint. Soha nem jön át senki hozzánk. Szerintem ki van zárva, hogy összefogjon a ház, mindig van egy-két hülye, aki ellene van a fejlődésnek. Néha elmegy anyukám a lakógyűlésekre, de idegrohammal haza szokott rohanni, mert az a szokásos menete, hogy felvetődik valami probléma, és azon órákig elvitáznak, se előre, se hátra… Sok a szegény ember, főleg a nyugdíjasok, meg az alkoholisták, alkoholista nyugdíjasok… Romák nincsenek nálunk, talán azért is jobb itt Óbudán. Újpalotán rengetegen voltak. Nem volt feszültség, csak nem volt olyan jó. Ott az egész környezet rémes volt, és ez is hozzájárult.

18. kép


65. oldal

Fejlesztések a lakótelepen Semmi fejlesztés nem történt, illetve kifestették a lépcsőházat. Még a panelhézagokat sem tömték ki. Nem is pályáztunk még semmire. Ami ellen az édesanyám nagyon harcolt, hogy ne legyen, de végül létrejött: egy mobilszolgáltató jelsugárzója került a háztetőre, gondolom, a gondnok kapott érte pénzt. A mozgáskorlátozottak szerintem tudnak közlekedni, hiszen van lift és a bejáratnál van feljáró is, lehet, hogy az meredek, nem tudom–nem lakik a házban olyan, aki kerekesszékben ül. Van messzebb egy szelektív hulladékgyűjtő, anyukám viszi el mindig oda az üvegeket, és szokott látni ott embereket, szóval más is használja. Én biztos nem mennék el, túl messze van, lusta lennék odacipelni a szemetet. Amúgy a szemétledobót használjuk, elég koszos, de nincsenek bogarak, mert van rendszeres rovarirtás. Az a baj, hogy lehet, hogy a takarítónő nem tud átjönni a közös folyosónkat lezáró rácson. Ugyanis korábban az egyes lakások előtti teret zártuk ráccsal, aztán rájöttünk, hogy annak nincs semmi értelme, mert be lehet látni, ráadásul még fizetni is kellett érte, úgyhogy megbeszéltük a többi három lakásban lakókkal, hogy tegyünk fel inkább közösen egy rácsot. Szóval a szemétledobó mellett mindig kosz van, ki is tettem egy cetlit, hogy aki kiüríti a porzsákot, vagy ilyesmi, az takarítson fel utána, mert amúgy csak mi szoktunk kiporszívózni ott anyukámmal.

Igények A külsőn változtatnék, hogy ne legyen ilyen csúnya szürke… Lefesteném, vagy bevonnám valamivel a házakat, meg tetőt tennék rá. Már egy egészen kis tető is emberibbé tenné. De a zöldtetőt is nagyon jó ötletnek tartom, barátságosabb lenne, és lehetne használni is a tetőt. Az is elég nyomasztó, hogy ilyen hosszúak és magasak a sorházak, talán ha kicsit meg lenne bontva ez a fantáziatlan, homogén struktúra, akkor jobban éreznék magukat a lakók. Prágában láttuk, hogy a panelházakat színes lapokkal szigetelték, nagyon vidámak lettek! Amit nekünk kellene megoldani, az ablakok cseréje: csukott ablaknál is lebeg a függöny…És be is ázunk több helyről: a fürdőszoba sarkainál, mert a fölöttünk lakó mindig eláztat, de csak a gondnokot engedik be, nem lehet velük beszélni. Kívülről is ázunk, az ablakoknál, a tapéta is lejött. 1975 körül épült ez a ház, a gépészettel alapvetően nincs gond–bár lehet, hogy a beázásokhoz annak is köze lehet, hogy rosszak a csövek. Ami nagyon zavar, hogy még az eredeti radiátorok vannak fent, amik nagyon kicsik, és nem adnak elég meleget. Ráadásul nekem sarokszobám van, amit három oldalról ér a hideg, szóval ez a leghidegebb pontja a lakásnak. Feltettem mindenhová falvédőket, de van, hogy melegítőben és sízokniban alszom télen. Nem tudtam, hogy lehetnek mérgező anyagok a panelházakban, biztos nem volt sem felmérés, sem mentesítés az elmúlt nyolc évben, amióta itt lakunk. Biztos szebbé lehetne tenni a parkot is, de alapvetően elégedettek lehetünk, nyírják a füvet, valamint épp most festik a padokat. Az, mondjuk, elég mókás, mikor olvad a hó, és a kacsák ott dagonyáznak a ház előtt a sárban. Amúgy nincs házi állatunk, csak rengeteg hangya…


66. oldal

19. kép

Aktivitás, jövő Elvileg szívesen vállalnék szervezési munkát a házért, de most írom majd a szakdolgozatomat, biztos nem lesz időm rá. Hitelt szerintem csak olyasmire vennénk fel, ami szorosan a lakással kapcsolatos. Mondjuk, az is kérdéses, hogy meddig akarunk itt maradni, nem is csak az a gond, hogy panel, hanem, hogy kijönne belőle két kisebb lakás, amikor már önellátó leszek, és szeretnénk különköltözni. Persze ehhez valamennyi lakáshitelt is kellene felvenni, mert semmiképp nem szeretnénk újabb panelba költözni. Inkább téglaépületbe, ami tágasabb, vágyom a nagyobb belmagasságra. Ha választhatok, akkor a Belvárosba költözöm, ami meg talán a végcél, az Budán a XI. kerületben a Skála környéke, vagy a XII. kerület, ezeket tartom a legélhetőbb helyeknek a városban. Lehet, hogy minimálisan növelné a lakás értékét a panel-fejlesztés, bár ha jobban belegondolok, nem tudom, hogy mennyire éri meg beruházni ebbe a lakásban, szerintem nem lehet annyival drágábban eladni, amennyit beleölnénk.


67. oldal

20. kép

3.2.2. Önálló háztartásban élő fiatalok 3.2.2.1. Mariann (20) Mariann abban a lakásban él párjával, Mariann antropológia szakos egyetemi hallgató, ahol korábban a szüleivel lakott. A már rendelkezik felsőfokú szakképesítéssel (ifjúlakás elrendezésével elégedett, igye- ságsegítő), önkéntesként dolgozik egy keznek folyamatosan a saját alapítványnál. A párjával él a IV. kerületben, a igényeiknek és ízlésüknek megfelelően nyolcvanas évek végén épült Káposztásmegyeri átformálni. lakótelepen, abban a lakásban, ahol felnőtt. A A környezetet élhetőnek és barátságos- párja szintén egy alapítványnál dolgozik. Anyagi nak tartja. A helyi szolgáltatásokkal helyzetüket jónak ítélte. nem kimondottan elégedett, sok mindenért be kell utazni a városba. A tömegközlekedés szerinte jó, de a lakótelep mégsem kapcsolódik elég szorosan a városhoz. Sok embert ismer, de csak egy szomszéddal van közvetlenebb kapcsolata. Nem tartanak összejöveteleket a lakásban, mivel még nem érzik teljesen a saját terüknek, inkább ők mennek vendégségbe. A jövőben szeretnének majd egy saját lakást, de jövedelmükből nem tudják megvalósítani ezt az álmot. Párjával ellentétben nincsenek konkrét elképzelései a jövőt illetően.

Általános vélemény a lakótelepről Ami elsőre beugrik a lakótelep szó hallatán: tízemeletes panelházak, ahol az emberek úgy élnek, mint valami méhkasban, szörnyűséges állapotok, piszkos lépcsőházak… Káposztásmegyer azért emberibb hely – ráadásul én négyemeletes házban lakom, annak is egy földszinti előkertes lakásában, elég szeparáltan. Nem érzem a nagy népsűrűséget. Az sem zavar, hogy mindig ugyanazokkal az emberekkel utazom a villamoson. Káposztásmegyer negyed órára van Újpest-Központtól, egy önálló lakótelep – azt hiszem, Újpest része, de a káposztásmegyeriek önálló identitással rendelkeznek, mintha ez egy önálló kisváros lenne – vagy minimum egy markáns városrész. Alternatívák, igények, esélyek

68. oldal

Az imázsa? Az emberek általában nem tudják, hol van – szerintem közepes státusúnak ítélik, és ez fedi a valóságot. Elég sok energiát fektettek a tervezésébe, és kívülről is elég újszerűnek hat, de sajnos nagyon kiesik a városi közlekedésből, és levon az értékéből.

21. kép

A lakás A szüleim lakásában lakunk ketten, a párommal, 60 négyzetméteren. Mikor tíz évvel ezelőtt megvettük ezt a lakást, teljesen felújítottuk – mindent kicseréltünk és átfestettünk, mert édesanyám nem szívesen költözött volna olyan helyre, ami magán viseli az előző lakók nyomait, mégha nem is adták át olyan rossz állapotban a lakást. Most nekünk csak az átalakításra futotta, meg kifestettünk ott, ahol muszáj volt – de a vizesblokkokhoz például nem nyúltunk. Próbáltunk azért kisebb változtatásokat minden helyiségben véghezvinni, például lefestettem a fürdőszobaszekrényt kékre. Mindkettőnknek nagyon fontos volt, hogy változtassunk az egykori környezeten. Nekem is, hogy a szüleim után jelképesen „birtokba vegyem“ a teret, meg a páromnak is, azért, hogy kialakuljon az otthonosság érzete – bár a mai napig zavarja kissé, hogy a szüleim lakásában él. Balázs egész más közegből költözött ide: eddig egy óbudai lakóparkban élt, meg a Rózsadombon egy családi házban. Nem volt könnyű megszoknia, hogy lakótelepen lakik, lassan viszont kezdi otthon érezni magát, kezdenek eltűnni a fanyar megjegyzései. Ő is látja, hogy Káposztásmegyer nem egy rémes hely, hanem egy normális környék. A lakásfenntartás költségeiről nem tudok nyilatkozni, mert egy fix összeget fizetünk a szüleimnek. Központi fűtés van, ez feltehetően nem a legolcsóbb. Ha elköltöznék a környékről, nem lenne nagyon olyasmi, ami kifejezetten hiányozna, – viszont a lakás az igen, mert már megszerettem.

Funkcionális átalakítások Elvileg másfél szobás a lakás, de eléggé átvariáltuk.Amikor hármasban éltünk a szüleimmel, akkor a régi nappaliból lett tágas konyha, a kis szoba maradt az én szobám. Az eredeti konyhából pedig egy háló lett, a közlekedőkből pedig csináltunk egy kisebb nappaliszerű helyiséget, – de a családi élet központja a konyhává és étkezővé alakított nagyszoba lett.


69. oldal

Most, hogy ketten vagyunk, a hálót visszaalakítottuk konyhává, a nagy konyhát visszalakítottuk nappalivá. A régi szobámat pedig hálószobaként használjuk, tehát lényegében visszarendeztük. Ez mutatja, hogy az eredeti elrendezés két főnek a legideálisabb – de hármunk számára akkoriban már szükség volt egy funkcionális átalakításra.

Az előkert és a pince Ami a földszinti lakásunkhoz tartozó előkertet illeti, mivel Káposztásmegyer alapvetően egy zöld lakótelep: szépen rendben tartott parkok övezik a házakat, nem érzem nagy megkönnyebbülésnek, hogy a „sok beton közt“ van egy zsebkendőnyi zöld. Így csupán a közpark meghosszabbításának tűnik. Korábban nem volt nyűg, mert a szüleim gondozták. Most már azért gondot okoz. Hogy ne kelljen nyírni a füvet, felszórtuk fadarabkákkal, úgyhogy most ez a barna háncs-takaró van pázsit helyett. Az egyetlen növényzet egy hatalmas málnabokor, amiről csak szüretelni kell, gondozást nem igényel. A párom jobban kihasználja, ő néha kiül tanulni, olvasgatni – nekem valahogy nem jut eszembe, hogy ki lehet menni. Zavar, hogy látnak az emberek, bár próbáltuk tujákkal beültetni. Meg az az igazság, hogy nem érzem teljesen a sajátunknak. Valahogy nem tudom „belakni“ – átmenet a köztér és a saját terület közt. De összességében nagyon jó, hogy van, mert ki tudom engedni a macskát a levegőre. Meg az is lehet, hogy egyszer majd a kertet is „birtokba veszem“ majd, és lassan olyan lesz, mint bármely helyisége a lakásnak. Van egy saját pincehelyiségünk, a lakáshoz tartozik – de semmire sem elég, mivel tele van anyukám és apukám holmijaival, ugyanis nem költöztek ki teljesen. A lakás is tele van persze a szüleim által hátrahagyott tárgyakkal–hiába próbáltunk mindent száműzni a pincébe. Van egy közös biciklitároló is, ahol van is két biciklink: még soha nem próbálták feltörni, vagy ellopni.

22. kép


70. oldal

Rokonok, kapcsolatok Az édesapám Pestszentlőrinc (XVIII. kerület) kertvárosában nőtt fel. Anyukám vidéken is élt, a Pilisben – de Zugló szegényebb negyedében, lakótelepen nőtt fel. A szüleim három éve elváltak, anyukám most nem messze innen, a Tungsram lakótelepen lakik egy kislakásban, apukám szintén lakótelepen, csak a IX. kerületben, a Mester utcánál, a Sobieski úti lakótelepen. Nem szoktunk bulit rendezni, sőt még családi összejövetelek sem szoktak lenni nálunk – egyfelől, mert a párom szülei egy nagy családi házban élnek, és általában mi szoktuk meglátogatni őket, illetve ott szoktak lezajlani a nagyobb családi események. Egyszer meglátogattak minket a párom unokatestvérei, az elég jól sikerült. Az én családommal nem tartjuk túl aktívan a kapcsolatot. Azt gondolom, hogy nem elég nagy a lakás, hogy olyan igazi házibulit tartsunk. Maximum öt embert tudok leültetni – az abszolút megoldható lenne, de valahogy még nincs rá igényem, még nem vettem ahhoz eléggé birtokba a teret.

Infrastruktúra, helyi szolgáltatások Újpest-Központig ki kell jönni metróval, aztán onnan egy negyed órás villamos út Káposztásmegyer. Tervbe vették, hogy kihozzák eddig a metrót, de ez még nem történt meg. Mindenesetre a villamosvonal meghosszabbítása is nagy segítség volt, ugyanis korábban (nyolc évvel ezelőtt) a villamos csak Káposztásmegyer elejéig közlekedett, és onnan még buszra kellett szállni. Nagyon jó, hogy kijön az éjszakai busz odáig, ahol lakunk – kamaszkoromban még a kedves, aggódó szüleim fuvaroztak haza, ha hajnalig szórakoztam. A közbiztonsággal nincs probléma, még soha nem történt semmi baj. Talán ehhez az is hozzájárul, hogy régen ezeket a lakásokat rendőröknek utalták ki – és a mai napig is elég sok rendőr él itt, és a betörők meg a rablók nem szívesen mennek ilyen helyre. A szomszéd utcában van egy kisközért, ami az alapélelmiszerekkel el van látva, viszont elég drága. Ezen kívül van a közelben egy szupermarket, ami szintén drága és nem túl színvonalas, úgyhogy inkább a nagy bevásárlócentrumokba szoktunk járni, konkrétan inkább kimegyünk Dunakeszire az Auchanba, minthogy itt vásároljunk. Szerencsére a páromnak van autója, úgyhogy ez nem akkora probléma. A parkolás elvileg nem problémás, de előfordul olykor kisebb nézeteltérés. Mi régi lakónak számítunk, így van helyünk. Az új kocsik megjelenését nem nagyon tolerálják a régi lakók – előfordul, hogy mi is kiteszünk a „Legyen szíves, ne álljon ide, mert ez az én helyem“-feliratú cetlit. Arra még bosszúsabb vagyok, ha a kertkapunk elé állnak, ez pont olyan kellemetlen, mintha egy kertes ház kapujába állnának, persze, az senkinek nem jutna eszébe.


71. oldal

23. kép

Gyermekkor a lakótelepen: Újpest-Központ és Káposztásmegyer Budára születtem, a Fehérvári útra, apukám anyukájának a lakásába, aztán költöztünk Újpestre, anyukám anyukájának a lakásába, egy tízemeletes ház kilencedik emeletére, ott éltünk tíz éves koromig. Miután meghalt az anyai nagymamám, a szüleim örökölték ezt a lakást, tehát lényegében ez volt az első közös lakásuk. Amikor Újpest-Központban laktunk volt két család is a közelben, akikkel jóban voltunk – az ő gyerekeikkel játszottam nagyon sokat A szüleim viszont, úgy emlékszem, sokat „bandáztak“ húszonévesen, voltak a lépcsőházban is barátaik, és átjártak egymáshoz csevegni, videót másolni, ilyesmi. Van egy barátság, ami a mai napig fennmaradt, az elköltözés után is. Nagyon sok emlékem van a lakótelepi óvodáról, szerintem ez egy jó kezdés volt. Sokat bicikliztem, de más játékra nagyon nem emlékszem. A parkra és a játszótérre sem nagyon emlékszem, az anyukám nem nagyon vitt játszótérre, mivel mikor először levitt három évesen, megettem egy kutyapiszkot a homokozóban, és ez az élmény elég erős ellenszenvet váltott ki az újpesti játszótérrel szemben. Ez Káposztásmegyerre költözésünk után megváltozott, mert itt sokkal szebb a környezet, nívósabbak a játszóterek – ide sokat jártam le játszani, volt sok lakótelepi barátom, nagyrészt az általános iskolából, ami a szomszéd utcában volt – de nem kizárólag onnan. Ezek a kapcsolatok megszakadtak, mikor gimnáziumba mentem – az ártatlan bandázás nem váltott át éjszakázós-semmittevős lakótelepi lófrálásba. Azokban az években inkább már a város más részein töltöttem a a szabadidőmet.

Közösség Furcsa megélni, hogy a lakókörnyezethez való viszonyom az életkorommal együtt változik. Ugyanaz a színtér: voltam kisgyerek, kiskamasz, és most fél-felnőtt. Mostanra megint nagyon fontos lett a környezet és a helybeliek. A felettünk lakó szomszéd néni, a Néni, vigyáz ránk, mindig hoz sütit, meg kovászos uborkát, ő vigyáz a házra, ha nem vagyunk itthon. Még a szüleimmel alakítottuk ki ezt a jó viszonyt, és miután ők elköltöztek, mi pedig ideköltöztünk, kötelességének érezte, hogy a fél szemét rajtunk tartsa.


72. oldal

A többi szomszéddal sincs semmi baj, jóban vagyunk mindenkivel – ezt úgy értem, hogy nincs konfliktus, és udvariasan viselkedünk egymással, van, akivel csak köszönő viszonyban vagyok, van, akivel néha váltok pár szót. Előfordult, hogy kértek tőlem szívességet a szomszédok: megkértek, hogy adjam kölcsön a pincekulcsot, mert elvesztették, meg ilyesmi. Annak idején apukám járt lakógyűlésre – mi nem járunk, hiszen nem a mi nevünkön van a lakás. Ő viszont mindig elment, és utána vicces történeteket mesélt, hogy milyen képtelenségeket találnak ki a lakók. A kedvenc történetem, hogy egyszer felvetette egy szomszéd, hogy a kertünk az valamilyen szinten a lakóközösségé is, és hogy nekik is joguk van használni – nem számít, hogy mi azért külön fizettünk és mi gondozzuk. A szüleim rákérdeztek, hogy mégis mit csinálna a kedves szomszéd a kertünkben, és erre azt válaszolta, hogy nem tudja, de ha például kecskét tartani lenne kedve, ott nyugodtan legelészhetne. Őt azóta is „kecskés“-nek hívjuk. Ha később sort kéne keríteni felújítási munkálatokra, szerintem a mi lépcsőházunk össze tudna fogni a cél érdekében. De az egész lakóközösség már kisebb eséllyel. Mindig is voltak konfliktusok, ugyanis többen nem fizetnek közös költséget.

Fejlesztési igények Káposztásmegyer nem olyan régi lakótelep, talán ezért sem volt még az egész házra kiterjedő felújítás. Igazából a kaputelefon cseréjét leszámítva semmi sem tűnik olyan sürgetőnek. Nem a házak állapotán kellene változtatni – igazából itt a rehabilitációnak arra kellene koncentrálnia, hogy jobban bekapcsolja a városi közlekedésbe a lakótelepet. Majdnem mindent megoldana, ha kijjebb hoznák a metrót. Ezenkívül a szolgáltatásokon is lenne mit javítani. Nem szakboltokra gondolok, azok nehezen élnének meg itt. Viszont ezen a részen – ahol mi lakunk – például nincs videotéka sem, meg bank is csak egyféle, és nem olyan típusú, ahol számlám van. Kellemetlen, hogy bizonyos alapszolgáltatásokért be kell menni a városba, vagy legalábbis Újpest-Központba. A zajok nem zavarnak, elég jó a lakás elrendezése, mert tény, hogy a lakásunk előtt megy el az összes lakó, mivel a földszinten lakunk – de csak az előszobában lehet hallani, mert az előszoba mintegy hangfogó térként működik. A mozgáskorlátozottaknak elég nehéz közlekedni a házban, mivel négy szintes, és ezért nincs benne lift. Él egy mozgáskorlátozott (nem kerekesszékes) férfi a házban, neki a családja segít feljutni az emeletre, meg a szomszédok is nagyon segítőkészek vele, de persze könnyebb lenne, ha lenne lift a házban. Az is jó lenne, ha lenne több szelektív hulladékgyűjtő sziget – ugyanis összesen kettő van az egész lakótelepen, ami nagyon kevés: én sem hordom oda a szemetet, mert nagyon messze van. Esztétikailag nincs semmi probléma a házakkal, van rajtuk sátortető is, meg elég változatos a külsejük. Bár aki először jár itt, gyakran eltéved köztük… A zöldterületeket szépen karbantartják, ha jól tudom, a IV. kerület önkormányzata.


73. oldal

24. kép

Aktivitás, jövő Ha felkérnének, hogy segítsek a fejlesztéssel kapcsolatos szervezési feladatokban, szívesen vállalnám, mert alapvetően ilyen alkat vagyok, könnyű rábírni ilyesmire. A közeljövőben már csak kisebb változtatásokat tervezünk, apránként próbáljuk otthonosabbá tenni a lakást. Például most szeretném kicserélni a lámpát a hálószobában – mivel még az a lámpa van fent, amit tíz évesen választottam. Majd valamikor szeretnénk saját lakást, de beláthatatlan, hogy mikor gyűlik össze rá a pénzünk. Ezenkívül a jövőbeli lakásunk elhelyezkedésével kapcsolatban sem tudunk egyelőre kompromisszumot kötni, ugyanis a párom mindenképpen szeretne odaköltözni, ahol felnőtt, mert azt a környezetet tartja a legélhetőbbnek a városban. De sajnos, ha ezt a célt tűzzük ki, még kevésbé lesz esélyünk saját lakáshoz jutni. Nincs bajom a II. kerülettel, de szeretnék mást is csinálni az életem során, mint fizetni a méregdrága lakásom vagy házam részleteit – bár még ennyi realitásalapja sincs ennek a tervnek. Mindketten non-profit alapítványnál dolgozunk, lelkesen kevés pénzért. Nekem nem annyira számít a tágabb környezet, megfelelne akár Káposztásmegyer is, vagy más élhető lakótelep, vagy akár a belváros is. Az biztos, hogy nagyon lepusztult lakótelepre nem szívesen mennék: eddig olyan helyen éltem, aminek nem lehetett felróni lakótelep-mivoltát – ha lakótelep, akkor ez a mérce. A lényeg, hogy a miénk legyen, egy saját kis kuckó, amit szeretek, és aminek szimpatikus a közvetlen közege.

3.2.2.2. Csilla (21) Csilla 17 éves koráig egy Budapesthez közeli településen élt szüleivel, onnan költözött a fővárosba. Jelenleg teljesen elégedett a panel nyújtotta feltételekkel, sokkal kényelmesebb az élete, mintha még mindig vidékről járna be a városba. A környezettel nincs problémája, és a lakással is elégedett, mind a méretével, mind az állapotával. A környezet sincs rá rossz hatással.


Csilla főiskolai hallgató, közgazdaságtani tanulmányokat folytat. A X. kerületben, Kőbányán, a hetvenes években épült Zágrábi-Bihari utcai lakótelepen él 25 éves közgazdász bátyjával – saját tulajdonú lakásukban. A társasház éppen felújítás alatt áll, részt vett a panelprogramban, és a beadott pályázat támogatást nyert. Családja anyagi helyzetét közepesnek ítélte.

74. oldal

Csilla elégedett a helyi szolgáltatásokkal, és szerinte a tömegközlekedés is jól működik. A szomszédokkal felületes viszonyban van. Volt már konfliktushelyzet, de ennek ellenére Csilla úgy látja, hogy a lakók tudnak együttműködni. Ám a jövőt legszívesebben a kertvárosban képzeli el – szerinte nem alkalmas a lakótelep a gyermeknevelésre.

Általános vélemény a lakótelepről Szeretek itt lakni, bár tudom, hogy sokan azt mondják, hogy itt csak „proli népség“ élhet – a testvérem kicsit szégyelli is, hogy itt él. Nekem viszont semmi bajom vele, sokkal szívesebben lakom itt, mint egy belvárosi gangos bérházban. Szerintem ez nem olyan ismert, jó vagy rossz imázzsal bíró lakótelep, mint a József Attila vagy a Pók utcai – amolyan egyszerű lakótelep, közepes státusszal.

25. kép

A lakás 2003-ben költöztünk ide. A bátyám az egyetem és a munka miatt már korábban feljött Budapestre, a családunk ugyanis egy Budapest agglomerációjában fekvő községben, Gombán él. A bátyám első lakása egy másfél szobás panel volt, szintén Kőbányán –néha én is nála aludtam, például, ha esti programom volt a városban, és nem akartam hazamenni Gombára. Most tehát ketten élünk három szobában, 68 nm-en, van egy nappali, meg két hálószoba. Nekünk pont elég, néha még nagy is (mikor takarítani kell), de egy családnak már nem tudnám elképzelni. Az előző lakók öten éltek itt – az azért már sok lenne. Mikor beköltöztünk, felújítottunk mindent, a padlószőnyeget és a konyhabútort kicseréltük, festettünk. Szerintem a fürdőszoba megfelelő méretű, a konyha még kicsit nagy is. Az előző lakók alakították át amerikai konyhásra – amúgy a többi lakás nem így néz ki: szűkösebb a tér, a pult helyett fal választja le az előteret (étkezőt) a konyhától. A fenntartás költségei nyáron teljesen fizethetőek, a téli rezsi viszont elég magas: nagyjából 40 ezer forint. Miért pont itt vettünk lakást? Nem volt könnyű megfelelőt találni, iszonyú álllapotban vannak a megfizethető lakások. Itt azt láttuk, hogy tiszta a ház, és szimpatikusak voltak a lakók, akikkel találkoztunk. Meg tetszett, hogy szép a konyha és hogy jól van megoldva a terek


75. oldal

kapcsolódása. Ráadásul sürgős volt az előző tulajnak, úgyhogy olcsóbban is adta. Meg az is szempont volt, hogy a főiskola relatíve közel van.

Gyermekkor–gyermeknevelési feltételek Nem tudnám elképzelni, hogy lakótelepen neveljem fel a gyerekemet – ki van zárva. Hogy az legyen az összes szabadban töltött idő, hogy leviszem a játszótérre? Én szerencsésnek érzem magam, hogy vidéken nőttem fel, volt egy hatalmas udvarunk, ahol órákig játszottam, elfeledkezve mindenről… Akkor vállalok gyereket, ha neki is meg tudom teremteni azokat a feltételeket, amik közt én felnőttem. Hiába mondják, hogy itt is vannak fák, meg park, az egész más –itt nem mehet ki bármikor a gyerek, csak ha lekísérik, és az már külön program. Az unokatestvérem ugyanilyen jellegű, de fél szobával kisebb lakásban lakik, és van egy egyéves kislánya. Néha hazahozza Gombára, és akkor a gyerek imád a kertben motorozni, játszani, de mikor visszajönnek, akkor teljesen meg van zavarodva, hogy nem tud hová kimenni.

Jelen és jövő Nekem a legideálisabb gyermeknevelési helyszínnek a kertváros tűnik, például a XI. kerület családi házas övezetei – nem mennék vissza vidékre, maximum, majd ha megöregszem. Természetesen a belvárosba sem költöznék szívesen. De az egészen biztos, hogy a mostani helyzetemben ezerszer jobb a lakótelep, mint a vidéki kertes házunk, hiszen Gombán nem lehet semmit csinálni, nincs semmilyen szórakozási lehetőség – természetesen a lakótelepen sincs, viszont tíz perc metróval a belváros. És az iskolában is háromnegyed óra alatt bent vagyok. Amíg nincsenek komolyabb szándékaim, ez a lakás teljesen megfelel–ajánlanám is olyan fiataloknak, akiknek még nincs családja.

Infrastruktúra Ha valami apróság kell, akkor lemegyek az ötven méterre levő kisboltba, ha több mindenre van szükség, akkor a szupermarketba megyek (kb. 500 méter). Az Europark egy metrómegálló, az Árkád is csak húsz percre van. Virágbolt, fagyizó van a közelben, de szórakozóhely vagy kávézó nincs, csak egy kocsma, meg egy kevésbé jó étterem, de azokat nem szoktam meglátogatni. A bátyámnak van kocsija, a parkolás problémamentes, mindig van hely a ház előtt. Van egy őrzött parkoló, kb. 500 méterre, de nem használjuk. Csak 3000 forint egy hónapra, de nem nagyon látom értelmét, mert ez egy biztonságos környék. Nem ért még minket semmilyen incidens, és nem is hallottunk ilyesmiről. Betörés volt már, a földszinten él egy tehetősebb család, már többször is betörtek hozzájuk – most már gyakorlatilag páncélajtót szereltettek, minden lehetséges módon próbálnak védekezni. Nekünk három zárunk van az ajtón, rács nincs – de az ajtó valami extra típus, az előző lakó a Külügyminisztériumban dolgozott, és úgy jutott hozzá – állítólag nem lehet rajta bejutni. Ami megnyugtató, de valahol ijesztő is, hogy ha valami baj történik, nem biztos, hogy be tudnak hatolni a tűzoltók…


76. oldal

26. kép

Közösség Beosztottuk, hogy kinek mikor kell takarítania az emeleten – mindenki kiveszi a részét a környezet rendbentartásából. Bár mi szerintem gyakrabban takarítjuk a folyosót, mint a szomszédok, de ez nem konfliktusforrás. A házban mindenféle emberek laknak, fiatalok, idősek, középkorúak, nem lehet meghatározni jellegzetes korcsoportokat, bár talán az idősek vannak a legtöbben. Szemben egy alkoholista férfi lakik, akivel nem szoktunk beszélni – de ha jobban belegondolok, mindenkivel csak köszönő viszonyban vagyunk, néha előfordul egy-egy udvarias társalgás az időjárásról, vagy ilyesmi. Lehet, hogy ez azért van, mert mi csak 3 éve lakunk itt, és a régi lakók jobban ismerik egymást, és az ő szemükben mi vagyunk a „kevés időt itthon töltő új lakók“. Bár a másik szomszédainknak, egy idős házaspárnak van vidéken is egy háza, és most ők sincsenek most nagyon itthon.

Konfliktusok A legbehatóbban az alattunk lakókat ismerem, ugyanis velük rengeteg probléma van. A férfi gyakran meglátogat minket, hogy kifejtse, hogy mi miért nem tudunk közösségben élni. Az egyik dolog, hogy elázás-fóbiájuk van, arra panaszkodtak, hogy az ablakom alá szabályosan felszerelt klíma-berendezésből kicsöpögő víz „elárasztja“ őket, hiába vezettük a


77. oldal

kivezetőcsövét az erkélyre. Meg aztán az is zavarta őket, hogy a szerkezet védőfóliáján kopogott az eső, úgyhogy lepiszkálták róla a fóliát is… Úgy indult a dolog, hogy mikor ideköltöztünk, és felújítottuk a vizes-blokkokat, arra panaszkodott, hogy eláztattuk. Lementünk hozzá, és semmi nyoma sem volt –állítólag addigra neki is fel kellett újítania a fürdőszobáját. De volt már olyan is, hogy azt mondta, hogy az erkélyünkön száradó (kicentrifugázott) ruhákból folyt jelentős vízmennyiség az erkélyükre... Nem egyszerű. A kedves szomszéd a múltkor kikelt magából, hogy hangosan húzogatjuk az étkezőasztalt és a székeket, amiket egyfelől nem is nagyon mozgatunk, na meg a lábukra már korábban filcdarabkákat ragasztottunk. Ennyi erővel én is lemehetnék, mikor a kisfia üvölteti alattam a zenét, miközben én vizsgára készülök, de nem teszem. A piac közelsége miatt sok kínai család él a lakótelepen, de nincs konfliktus a magyarok és a kínaiak közt, rendes, alkalmazkodni képes emberek – általában tehetősek is. Romákkal nem találkoztam.

Rokonok, kapcsolatok Nagyon sok ismerősöm él lakótelepen. Ezen a lakótelepen nem ismerek senkit, de sok évfolyamtársam és barátom él a X. kerület illetve a XVI. kerület lakótelepein. A főiskolán nagyon sok a vidéki származású, aki most albérletben él a városban, sokan laknak a belvárosban is, de mindenki igyekszik olyan helyre költözni, ahonnan nem olyan nehéz megközelíteni az iskolát. Nincs sok kertes házban lakó ismerősöm – inkább csak vidéken. A rokonaim nagy része viszont családi házban él, leszámítva a németországi rokonaimat, ők panelban laknak, meg az unoktestvéremet, aki szintén lakótelepen él. A szüleim mindketten általános iskolai tanárok, és ők még mindig Gombán élnek – a helyi iskolában tanítanak. Előfordul, hogy házibulit szervezek, volt már olyan is, hogy osztálytalálkozó volt itt, húsz emberrel, de ez nem olyan gyakori. Az sűrűbben előfordul, hogy néhány barátom (maximum tíz) feljön este, mielőtt elmegyünk valahová bulizni – eszegetni-iszogatni, beszélgetni. Van barátom, de ő kecskeméti, és nem nagyon szokott feljönni, általában én látogatom meg. De ennek semmi köze a panelhez – egyszerűen így alakult ki. Négy éve harmonikus a kapcsolatunk, mégsem biztos, hogy vele élem majd le az életem, nem szeretnék leköltözni hozzá, ő pedig ragaszkodik Kecskeméthez. A szüleink is meglátogatnak olykor – de mi gyakrabban megyünk hozzájuk. Most nagyon sokat voltak itt, mert segítettek a felújítások lebonyolításában. Egyébként most én is csak „vendég“ vagyok itt, ugyanis hazaköltöztünk erre a pár hétre. Nem lehet könnyű azoknak a lakóknak, akik nem tudnak hova menni – nehéz úgy élni, hogy reggel arra ébredsz, hogy a sokadik emeleten levő lakásod ablakában munkások nézelődnek…Meg persze nagy a zaj és a piszok, de megéri végigcsinálni.

Fejlesztések a lakótelepen–sikeres Panel Plusz A fejlesztéseket úgy sikerült megvalósítani, hogy a közös képviselőnk nagyon benne van a dolgokban, foglalkozott az üggyel. Abban is nagy szerepe volt, hogy a környéken nálunk kezdték el a felújítási munkálatokat. Úgy volt, hogy júliusban befejeződik a felújítás, de valami szerződést nem sikerült megkötni, és ezért hónapokat csúszott az egész – őszre mindenképp be kell fejezni a munkálatokat, a fűtési szezon megkezdődéséig. Úgy tűnik, azért mindenki összefogott, szolidáriasak és toleránsak a lakók –mindenkinek megviseli az idegeit a felújítással járó sok kellemetlenség. Sokszor vannak mostanában lakógyűlések, és úgy tudom, mindenki elmegy rá – mert felismerte, hogy érdekében áll elmenni. Tőlünk a bátyám jár, mert az ő nevén van a lakás, azt meséli, hogy általában hamar megszületnek a döntések. Az is nagyon simán ment, hogy megszavazzák a felújítást – csak három kínai család nem volt mellette az egész tömbből, ami érthető, nekik a lakótelep csak ideiglenes otthonuk.


78. oldal

Befektetés Mindenki felvállalta az önrészt – valaki egy összegben, valaki hitel formájában, mert egyértelmű, hogy jó befektetés, növeli a lakás értékét. Úgy gondoltuk, hogy ha pár év múlva eladjuk, akkor legalább kétszer annyi fog visszajönni, mint amit most kifizetünk érte. Mi ki tudtuk egyben fizetni, és így persze megússzuk a kamatokat. Úgy látom, hogy a lakótelep, legalábbis ez, nem kimondottan a szegények lakhelye, hanem inkább a középrétegé, olyanok élnek itt, akik megengedhetik maguknak a felújítást – ha másképp nem, akkor havi pár ezer forintos hitel felvállalásával.

Ablakok, erkély Először kicserélték az ablakokat egy nap alatt. Ezek olyan ablakok, amik nem engednek át semmi levegőt – ami nagyon jó, de szellőzőket is fognak felszerelni, mert arra is szükség van, biztonsági szempontból. Szerintem jól tették be az ablakokat, mert mostanában több nagy esőzés is volt, és nem nedvesedik a tapéta. Pedig…nem volt olyan zökkenőmentes a beszerelés. Benne voltunk az első négy lakásban, ahol cseréltek, és a munkások közül csak egy tudta, hogyan kell, a többiek a munka folyamatában tanulták meg. Azért igyekeznek minél olcsóbban megúszni a kivitelezést. Az erkélyt és az ablakokat egységesen újítják fel, hogy szép egyformák legyenek kívülről. Az erkélyen kivették az oldalsó napellenző üveget, muszáj volt, hogy fel tudják tenni a külső homlokzati hőszigetelést, meg szebb is lesz így – új üveget és festést is kap.

Gépészeti és fűtéskorszerűsítés, szigetelés Kicserélték a vízvezeték- és a fűtéscsöveket, valamint a radiátorokat is – ezek szintén egy-egy napot vettek igénybe. A vízcsövek cseréje már nagyon időszerű volt, kétszer is előfordult mostanában, hogy elázott a ház csőtörés miatt, nekünk is van néhány folt a falon. A radiátorok abszolút modernek, és praktikus, hogy mi választhattuk ki a méretüket. A fűtéskorszerűsítés nagyon jó ötlet: eddig akár akartad, akár nem, 30 fokra felfűtötték a lakást, és kifizettünk egy vagyont azért, hogy ment ki az ablakon a meleg. Mostantól nemcsak hogy elzárhatom, ha túl meleg van, hanem pont annyit is kell fizetni, amennyit használunk – ugyanis kialakítják az egyéni fűtésmérést. Lesz egy központi mérőóra a házban, meg valami műszer minden radiátoron, ami rádióhullámok segítségével jelzi a hőközpontban a fogyasztás mértékét. Az az igazság, hogy mi csak egy lakással érintkezünk, és így minket nem fűtenek át a szomszéd lakások – az nyilván szerencsésebb helyzet lenne. Ha jobban belegondolunk nem is túl igazságos, hogy ugyanazért a melegért más összeget kell fizetni – de nem lesz olyan nagy a differencia remélhetőleg, hiszen nyolc centiméteres külső szigetelést is kap majd a ház.

Színezés A házak színéről még szavazás folyik, minden lépcsőházban kitesznek 8-9 képet–a többség dönt. Remélem, nem valami vad szín mellett… Úgy tervezik, hogy a lépcsőház vonalát világosabb színnel kiemelik, az épület többi része pedig más színt kap – a látványtervek elég mutatósak. Ami nekem nem tetszik, hogy más színűek lesznek a házak: egyik ilyen, másik olyan…tarkabarkán. Persze ha csak két színt használnának az egész házsoron, az meglehet, hogy monoton lenne. Az is furcsa lesz, hogy mivel nem az egész telep nyert pályázatot, hanem csak három háztömb, újszerű házak fognak vegyülni szürke, régi házakkal.


79. oldal

27. kép

Egyéb igények, aktivitás A hangszigetelés szerintem nagyon drága lenne, és nem életbevágó. Mikor ideköltöztünk még hallottam, ahogy a szomszéd bácsi tüsszent – mára már megszoktam. A sátortetőt el sem tudom képzelni, szerintem nem túl jó ötlet. A zöldtető viszont nagyon tetszene, egy kis zöld, amit inkább a magaménak éreznék, mint a parkot. De ki csinálná meg? Ez elég gubancos lenne: vita lenne, hogy kinek kell karbantartani, ki és mire használhatja… Amúgy szerintem mi most nem használhatjuk a tetőt, nem is tudom, hogy hol lehet felmenni. Jó lenne egy cukrászda vagy kávézó, nem ártana egy kulturált hely a környéken, ahová be lehet ülni. Van egy pici fagyizó, de onnan csak elvinni lehet. Szívesen vállalnék a házért bármilyen későbbi szervezési munkát – most is önkéntesként dolgozom a főiskola diákszövetségében, nem áll távol tőlem az ilyesmi, ha az időm engedi.

3.2.2.3. György (25) György pozitívan emlékszik a György legmagasabb iskolai végzettsége érettséRákoskeresztúri lakótelepen töltött gi, supervisor egy nemzetközi kiállításokat gyermekkorára és jelenlegi helyzetéről szervező cégnél. A XI. kerületben, a hatvanas is jó a véleménye. A lakással alapve- években épült Kelenföldi lakótelepen él tően elégedett. Legjobban a teraszt lakótársával. Munkájából adódóan sokat hiányolja. Bátran ajánlaná lakóhelyét tartózkodik külföldön. Anyagi helyzetét jónak ismerőseinek. A lakótelepi környezetet minősítette. és a házat is rendezettnek tartja, illetve a helyi szolgáltatásokat is értékeli. A lakótelepen egyedül a kisbolt tulajdonosával van közvetlenebb, beszélő viszonyban, szomszédaival ritkán vált szót. Nem ellenzi a közösségi kezdeményezéseket, de munkája nem engedi, hogy ezzel foglalkozzon, és hatékonyságát


80. oldal

illetően is vannak kétségei. György a panelt alapvetően csak ugródeszkának, első állomásnak tartja a fiatalok életében.

Általános vélemény a lakótelepről Szeretem ezt a közeget, ebben nevelkedtem, teljesen megfelel. Ezzel a lakóteleppel nincs semmi baj, zöld a park, magyar viszonylatokban kulturált a környezet, nyugodt társasház. Semmi rossz nem jut eszembe azon kívül persze, hogy kívülről szürke, vizuálisan nem túl ingergazdag. De amennyi időt itt töltök – az év egy harmadát körülbelül – arra teljesen megfelel. Szerintem ezek a szocialista épületek nagyon jó ötlet alapján jöttek létre (sok ember kis helyen elfér kulturáltan), csak az anyagok minőségére és az összeszerelésükre nem fordítottak kellő figyelmet.

28. kép

Külföldi tapasztalatok Németországban azzal a helyzettel szembesültem, hogy amíg a kelet-németek kiköltöztek a lakótelepekről, amikhez rossz dolgokat társítanak – pedig szépen rendbe tették a házakat, teraszt építettek, felújítottak mindent – a nyugat-németek szemében majdhogynem „menő“ ott lakni, na meg olcsó, és ahhoz képest nagyon jó lakhelynek számít. Ha kiköltöznék oda, ezt én is meg tudnám fizetni, de nem tervezek ilyesmit. Jordániában és Izraelben is laktam panelban: ezek mind jellegzetes közel-keleti, gyorsan összetákolt házgyári épületek voltak. Emlékszem egy szállodának kialakított 15 emeletes panelháztömbre légkondícionálóval, meg laktam háromemeletes házban is, Izraelben. Összességében elmondható, hogy a magyar lakótelepek azért sokkal jobb állapotban vannak.

A lakás 27 lakás van ebben a kilencemletes házban, a mi középső lakásunk a legnagyobb típusú, szélsők talán másfélszobásak. Mi 50 nm-en, két szobában lakunk a lakótársammal. nagyszüleimtől örököltem a lakást. Méretében, funkciójában nem mondanám, hogy maximálisan megfelel, de minimálisan igen. fürdőszoba és a konyha mérete az én igényeimhez passzol – nem nagyon főzök, és Alternatívák, igények, esélyek

a A A a

81. oldal

tusolóval is beérem kád helyett. Azt hiszem, ha lenne egy terasz, akkor nem lenne olyan dolog, amit kifejezetten hiányolnék. A lakásfenntartás költségeit illetően nem vagyok képben, mert átutalással történik a rezsi kifizetése, az anyukám intézi és nem annyira követem nyomon hány ezer forint. A szomszédok szoktak panaszkodni, hogy nagyon drága – én nem tudom, mert egyfelől nincs viszonyítási alapom, másfelől ahhoz képest, amennyit keresek, teljesen megfelel. Azt tudom, hogy a közös költség drága, 11 ezer forint, amiben a vízdíj sincs benne – viszont ezért a pénzért rendben tartanak mindent, kicserélik, ami tönkre megy, festenek a lépcsőházban, nincs az a jellegzetes lepusztult lakótelep-érzet.

Gyermekkor, korábbi lakóhelyek Rákoskeresztúron nevelkedtem szintén panelban. 5-6 éve költöztek a szüleim egy szép nagy kertes házba, Rákos-hegyre, de őszintén szólva, én öt éjszakát bírtam ott eltölteni, nem éreztem jól magam. Valahogy nem tetszett ez a kertvárosi-külvárosi hangulat. Itt nem fordul elő, hogy arra ébredek szombaton kora reggel, hogy a szomszéd nyírja a füvet. A szüleim jól érzik magukat, ez a lényeg. A Rákoskeresztúri lakótelep egészen más jellegű, mint a Kelenföldi, ugyanis ott négyemeletes házak vannak. Ott is a lakótelep jobbik részén volt szerencsém lakni, a lakásunk ablakai egy nagy parkra néztek. 200 méter volt az uszoda, meg minden ott volt helyben, ami egy kisgyerek felneveléséhez kell. A közlekedés sem volt olyan rémes, 20 perc volt busszal az Örs vezér tér – de persze innen gyorsabban be lehet érni a városba, hiszen itt van a 7-es busz, meg a villamosok, nemsokára metró is, ha jól tudom. Persze akkor nem jártunk be annyit a városba, most már nem tudnám elképzelni, hogy ott éljek – gátat szabna a természetes igényeimnek. Kelenföld meg talán csak éppen annyira fekszik távol a centrumtól, amennyire jól is esik nekem. Nincs belvárosi zaj, nem csilingel az ablakom alatt a villamos – már laktam ilyen helyen is: egy időben össze-vissza mindenfelé, barátoknál laktam. Éltem családi házban is, meg gangos belvárosi bérházban is, de most nagyjából az év két harmadát külföldön töltöm, és leginkább szállodákban alszom – úgyhogy nincs az a kimondott otthonosság-érzetem sehol sem. Ez a lakás is kicsit amolyan tranzitállomás – de ezzel együtt valahol mégiscsak az otthonom.

A lakáson kívüli környezet Valamennyire biztos része már az identitásomnak, hogy itt élek, de nem túlzottan, nem vagyok lokálpatrióta. Mikor kisgyerek voltam sok időt töltöttem itt a nagymamáéknál, sőt két évet éltem is itt, mert ide jártam iskolába egy darabig. Tudom, milyen volt itt tíz évvel ezelőtt: nem változott nagyon semmi, úgy értem, hogy akkor is kellemes volt és nyugodt. Persze a játszóteret felújították, de hát az engem már (még) nem nagyon érint. Voltam a Havanna lakótelepen régen egy ismerősnél, ahol ló is volt kikötve a panellakás elé, itt azért alapvetően nincsenek ilyen kirívó szörnyűségek. Nyugodt szívvel ajánlanám bárkinek, hogy költözzön ide, meg is tettem ezt, van egy kedves albérlőm, aki a szomszéd szobát bérli egy éve. Ha választani kell panel és belváros közt, akkor az a döntő, hogy pontosan hol helyezkedik el az adott lakás, és milyen minőségű. Soha nem az számít, milyen típusú a lakóhely, hanem az adott környék, és a lakás maga. Soha nem dobok el szemetet, ezen kívül nem nagyon teszek többet a környezetért, azt leszámítva, hogy fizetem a közös költséget. Szerintem egy ilyen jellegű lakóhelyen ennél senki sem tehet többet. A közérzetemet nem nagyon rombolja a környezet, bár nem túl szép ez a szemben levő panelsor, de a zöld terület elég jól kompenzálja. Még mindig jobb, mint egy gangos házban a szemben lakót nézni, vagy egy tűzfalat – persze, jó lenne, ha a Duna-partot látnám az ablakból, vagy a tengerpartot…


82. oldal

A magas népsűrűség nem zavar, mert nem tűnik fel, nem zavarjuk egymás terét, mivel különféle generációk, különféle emberek élnek itt. Jól eloszlanak a napi tevékenységek, nincs olyan, hogy effektíve kiürül a lakótelep egy adott napszakban, vagy hogy egyszerre sok emberrel találkoznál.

29. kép

Rokonok, kapcsolatok A nagymamám vegyészmérnök volt, a nagypapám pedig jogász, mielőtt ideköltöztek, Albertfalván laktak, bérlakásban. Aztán vettek egy eggyel magasabb kategóriájú kislakást szintén Albertfalván, az volt az első lakásuk, azután költöztek ide, ebbe a viszonylag kényelmesebb lakásba. Nyertek egy autót, de eladták, és építettek egy nyaralót, ami a mai napig megvan, és használja a család. Lehet, hogy kissé furcsán hangzik mai füllel, hogy egy jogász és egy vegyészmérnök egy 50 négyzetméteres panellakásban éldegél…De ez akkor nagyon jónak számított ahhoz képest, hogy a nulláról indultak: komfortos, fürdőszobás lakás kellemes környezettel. Az édesanyám egyedüli gyerek volt, itt nevelkedett, és teljes értékű tagja a társadalomnak, szóval ajánlanám akár gyermekes családnak is ezt a lakóhelyet –persze, nem egy ötgyerekes családnak. De itt van pont egy nagy játszótér, amit a környékről sokan használnak. Az édesanyám könyvelő, az édesapám pedig egy iskolában oktató. Nekik is pont megfelelt a lakótelepi környezet, de most sikerült továbbköltözniük. A testvérem még a szüleim házában él, nem is fog elköltözni egyhamar. Vannak Budán lakó ismerőseim, belvárosban élő barátaim, sok nagyon eltérő szociális helyzetű embert ismerek, de most, hogy jobban átgondolom, nincs olyan barátom, aki rajtam kívül panelban lakik, illetve nem tudok róla. A rokonaim közül sem lakik senki panelban, egy


83. oldal

részük Budapesten vagy vidéken lakik családi házban, másik részük külföldön – én vagyok az egyetlen panelban élő, de ez cseppet sem frusztrál. Láttam már embereket sokkal rosszabb körülmények közt élni, vagy olyan helyen, ami jól néz ki, de nem lakható valamilyen szempontból. Meg az is biztos, hogy nagyon sok mindenen múlik, hogy hol érzi az ember otthon magát – előfordulhat, hogy valaki 30 négyzetméteren boldog, és valaki meg 300 négyzetméteren rosszul érzi magát. Szoktam bulit rendezni olykor a lakásban, már volt, hogy húsz ember is volt nálam, de ez nagyon ritka – többnyire maximum öt-tíz embert hívok, az teljesen kellemes. Családi összejövetel soha nincs nálam, a szüleim házában szokott lenni általában, hiszen itt nincs étkező, meg anyukám amúgy is jobban főz.

Infrastruktúra Igazság szerint én majdnem minden vásárlásomat a kisközértben intézem, itt a szomszédban. Nem szeretem a szupermarketeket és a hipermarketeket, mert ott rengeteget kell sorban állni olyan dolgokért, amikre valójában nincs is szükségem –maximum a közeli piacra megyek el, mert ott mindig van finom meleg étel, és friss gyümölcs. Ruhákat és műszaki cikkeket itt a közelben nem lehet kapni, de ez nem is gyakori szükséglete az embernek, egyébként ruhákat inkább külföldön szoktam venni. Amit nagyon szeretek, az a bolhapiac, ilyen helyen gyakran megfordulok. Szórakozási lehetőség nincs a környéken, étteremről, kávézóról sem tudok. A szabadidőm nagy részét nem itthon töltöm, hanem mászkálok a városban, találkozom emberekkel, de ha itthon vagyok, nagyon szeretek zenét hallgatni, hatalmas lemezgyűjteményem van. Ami a közlekedést illeti, nagyon jó a tömegközlekedés, de nem használom, mindenhová biciklivel járok. Autóm nincs, úgyhogy a parkolási lehetőségeket illetően nem vagyok képben. Közbiztonság? Még soha nem ért semmilyen incidens, és nemrég mondta egy néni, hogy ez a legrendesebb ház a környéken, mert a ház előtti bicikliket még nem lopta el senki. Már hallottam betörésről a környéken, sokan fel is szerelkeztek rácsokkal meg komoly zárakkal, nekünk csak egy hevederzár van az ajtón, de azt sem csukjuk be éjjel – ha elmegyünk itthonról, azért inkább bezárjuk. De alapvetően egy biztonságos környéknek tartom minden szempontból.

Közösség Úgy látom, ebben a házban főleg nyugdíjasok és fiatal párok laknak. A nagymamámék voltak az első lakók, akik beköltöztek a lakásba a ház megépülésekor, őket szerintem egy időben minden lakó ismerte. Miután meghaltak, én örököltem a lakást. Már nem sok embert ismerek itt, csak azzal találkozom, akivel véletlenül összefutok – de mindenkivel köszönő viszonyban vagyok. Szimpatikus közösség. Van itt egy kisbolt, pontosabban a szomszéd ház földszintjén, a boltos egy kedves öregúr, vele mindig váltok néhány szót – rajta kívül mással nem nagyon. Ami az összefogást illeti, szerintem az adott kultúrától függ. Attól, hogy hol tart egy társadalom. A kreativitáson is sok múlik, meg a támogatók lelkesedésétől–én nem látok rá sok esélyt, hogy itt, Magyarországon ez mostanában elinduljon. De ha lenne ilyesmi, én szívesen támogatnám, a lehetőségeimhez mérten, persze. Még soha nem voltam lakógyűlésen, igazából nem is tudom, hogy mi is az pontosan. Beérem annyival, hogy évente egyszer küldenek egy elszámolást, hogy mire mennyit költött a ház.


84. oldal

30. kép

Eddigi fejlesztések a lakótelepen Eddig többször volt festés, megcsinálták a liftet is, meg a tetőt is, ha jól emlékszem. Meg a linoleumot is lecserélték a lépcsőházban, teljesen feleslegesen, mert az előző is teljesen jó volt. Kicserélték a bejárati ajtókat, meg a kapucsengőt is korszerűsítették – mondjuk a kapunyitóval mostanában vannak gondok, általában le kell mennem ajtót nyitni. Ipari alpinisták megcsinálták a szigetelést is, a panelillesztések közt. Sok helyen cserélik a nyílászárókat, ha jól tudom, ezt az állam is támogatja vagy az önkormányzat? (Mindkettő.) Ez eléggé megéri, de az az igazság, hogy nem nagyon látom szükségesnek a mi lakásunkban ezt a cserét. Ez mindig is nagyon meleg lakás volt, valószínűleg azért, mert középen van, és átfűtik a szélső lakások. Télen is rövidujjúban meg rövidnadrágban vagyok itthon – nem igazán érzem égetően fontosnak a további hőszigetelést. Bár sok olyan dolgot elvégeznek a lépcsőházban is, ami nem tűzoltó fontosságú.

Min változtatna? Nálunk nem szabad lebontani panelházakat, mert szükség van rájuk, egyértelműen a felújítás pártján állok. Nem engedheti meg magának a magyar állam azt a luxust, hogy lebontja őket csak azért, mert el akarjuk felejteni a múltat… Ha átterveznék kicsit a lakótelepek külsejét, kicsit fiatalosítanának, akkor kellő marketingstratégiával „márkanevet“, arculatot adhatnának a lakótelepnek: kicsit retró, de azért modern (mint a Tisza cipő), megfizethető (ez nagyon fontos), fiatalos, kényelmes lakások…amúgy is a legtöbben csak ezt tudják megfizetni, hát megérné, meggyőzni a fiatalokat, hogy jó itt élniük, és nem kell szégyellniük. Talán ez nem menne füstbe, mint a Magház projekt, amit említettél, hiszen jóval szélesebb közönséget szólít meg. Szerintem ehhez kell egy generációváltás is. Az idősebbek passzívan állnak a nagyobb változtatásokhoz, például a nagy átalakításokhoz, vagy az átszínezéshez–nem is biztos, hogy értenék a célját, mert nekik ez jutott ötven évig, és nem biztos, hogy tudnának az új törekvésekkel azonosulni.


85. oldal

A hangszigetelés nem ártana, kicsit zavar, mikor a szomszédok olyan zenét hallgatnak, amit kevésbé szeretek, de biztos néha az én kedvenceim is az agyukra mennek–mondjuk, nincs átdörömbölés, vagy konfliktus. Én mindig leviszem a szemetet, soha nem dobom le a szemétledobón, de a lakók nagy többsége rendszeresen használja. Nincsenek rovarok benne, rendszeres a rovarirtás – mindig be is dobják a papírt, hogy értesítsük őket, mikor jöjjenek. De mi már nem kérünk évek óta, mert nincs semmilyen ízeltlábú. A szelektív hulladékgyűjtő nagyon messze lehet, nem is tudom, pontosan hol van – az apukám kb. havonta jön kocsival, és a palackokat, meg az üvegeket elviszi a megfelelő helyre. Nem tudok beépített mérgező anyagokról, de ha lennének, már biztos intézkedtek volna az egészségtudatos nyugdíjasok és kismamák. A sátortető-ráépítés Magyarországon nem egyszerű történet, nálunk nem nagyon tudnak működni az ilyen jellegű dolgok. Rákoskereszttúron emlékszem ilyen esetre, nagy botrány volt, mindenféle tisztázatlanságok a tulajdonviszony kapcsán, pereskedések a vállalkozóval, akinek „eladták“ a tető-telket…nem egyszerű. Pedig alapvetően jó ötletnek tartom, jól mutat és praktikus is: lehetséges jövedelemforrást jelenthet a háznak. De nálunk olyan szövevényes a bürokrácia, meg olyan zavarosak a jogi keretek…Az sem elhanyagolható tényező, hogy az emberek mentalitása sem éppen az ilyen akcióknak kedvez. A zöldtetőt nagyon élvezném, biztos kihasználnám, a Belvárosban már több ház is hozott létre ilyet. De ki csinálná meg és ki tartaná karban? Szívesen segítenék megszervezni, de az a baj, hogy nem nagyon ismerem a többi lakót, és ez nagy hátrány az ilyen munkában.

31. kép

Jövő Ezt a lakást kaptam, ez van, de ha nagyon sok pénzem lenne, biztos beköltöznék egy még jobba, például nagyon tetszik Pesten a Szent István-park, Újlipótváros vonzó lakóhely. Nem szeretnék kertes házat, inkább egy nagyobb lakást, ahol elfér majd a családom. Nem vagyok annak a híve, ami most divat, hogy valami külvárosi lakóparkban felhúznak egy több száz négyzetméteres hodályt, és csellengenek benne hárman, maximum négyen. Az ilyen otthonban távol vannak egymástól a családtagok is, és a tágabb értelemben vett közösségből is jobban kiszakít egy ilyen élettér.


86. oldal

Nem hinném, hogy ezután vennék egy másik panelt, mert egy bizonyos kategória után már nem tud többet nyújtani – úgy látom, hogy a panel egy meghatározott állomás az emberek életében. Ugródeszkaként használják: vagy lecserélik egy házra, vagy egy nagyobb lakásra. Első lakásnak tökéletes, de adottságaiból kifolyólag nem felelne meg egy gyarapodó családnak.

3.2.2.4. Barbara (27) Barbarának pozitív emlékei vannak Barbara kutató pszichológus, doktorandusz, vidéki lakótelepen töltött gyermek- nemrég költözött párjával a XI. kerületbe, a koráról, viszont a budai külvárosban, nyolcvanas években épült Gazdagréti lakótelepre. családi házban töltött későbbi évekről Anyagi helyzetüket jónak minősítette. már kevésbé. Elmondása szerint a Gazdagréti lakótelep volt a legjobb környék, amit meg tudtak fizetni, ugyanakkor nem teljesen elégedett a felújításokkal. Barbarának tetszik a környezet, közel vannak a nevelési intézmények, valamint sok a zöldterület. A helyi szolgáltatásokat is értékeli, szórakozási lehetőségeket azonban helyben nem talált. A közlekedés viszont jó. Alapvetően szimpatikus neki a lakóközösség, kezd kialakulni egyfajta kötődés a lakóhelyéhez. Előfordult már, hogy tartott baráti és családi összejöveteleket a lakásban. A jövőt mégis máshol képzeli el.

Általános vélemény a lakótelepről Szerintem Gazdagrét egy nagyon helyes, kedves lakótelep. Akárhol voltam lakótelepen, mindig nyomasztónak éreztem a hatalmas betontömeget, itt meg körülnéztem és mindenütt zöldet láttam, meg azt, hogy jól megoldott a közlekedés, és kiépült az infrastruktúra. Kellemes környezet annak ellenére, hogy lakótelep. Talán megfelel annak a pozitív képnek, ami az emberek fejében él róla, de ezt még nem tudom olyan jól megítélni, hiszen most költöztünk ide.

32. kép

Gyerekkor, korábbi lakóhelyek A tiszaújvárosi lakótelepre születtem, aztán átköltöztünk Peremartonba. Ez egy kisváros, ahol felhúztak egy üzemet, így sok fővárosi fiatal költözött le a családjával, nekik építettek lakótelepeket. A szüleim ekkor voltak frissen végzett közgazdászok, itt kaptak munkát. Alternatívák, igények, esélyek

87. oldal

Ezeknek a házaknak nem is nagyon volt lakótelep jellegük, kockaházak voltak, de csak négyemeletesek, és kertvárosias jellegű volt az egész környezet, teljesen zöld volt minden. Aztán jött egy nagy földrengés, és mivel ezek a házgyári házak nem éppen földrengésbiztosak, a mi házunkat is komoly kár érte, az egész lakótelepet átköltöztették Veszprémbe egy évre. Azt nagyon nem szerettem, rideg hely volt a város legszélén, nagyon szeles is, és mivel akkor épült, sittkupacokon kellett bukdácsolni, nem volt még park sem. Aztán visszaköltöztünk egy időre Peremartonba, és 10 éves koromban költöztünk fel Pestre, mert meghaltak az apukám szülei. Nem nagyon maradtak meg a vidéken kialakult kapcsolatok. Mindig nagyon jó barátokat szereztem nagyon hamar, de a költözések miatt soha nem éltek tovább. Pedig Peremartonban mindig nagy társasági élet volt, emlékszem arra a kisvendéglőre, ahol sokat ücsörögtünk, a szüleim hosszan beszélgettek a kollégáikkal. Az első budapesti lakhelyünk egy budai társasház kis lakása volt, de a belvárosba jártam általános iskolába, ott voltak a barátaim, bár nehezen illeszkedtem be, én voltam a furcsa vidéki kislány… Aztán Budafokra költöztünk egy óriási lepusztult családi házba. Nem szerettem, a környéket sem, mert a világ végének éreztem, valamint rettenetesen szürkének, meg a házat is utáltam. Mikor az apukám bejelentette, hogy ez az otthonunk, teljesen el voltam keseredve, olyan volt mint egy klasszikus mesebeli kíséretház, pókhálók, elvadult rózsa a kertben, lyuk a padlóban… Sok pénzt felemésztett, hogy lakhatóvá tegyük. Nem hiszem, hogy amikor a lakótelepen élő emberek családi házról álmodoznak, ez a kép ugrik be nekik. Aztán elköltöztünk 2003-ban a párommal egy albérleti lakásba a XI. kerületbe, a Skála környékére – egy kedves, csendes társasházba, ezt a környezetet sokkal jobban szerettem, mint Budafokot. Végre nem éreztem, hogy a periférián élek, és a függetlenséget is nagyon élveztem.

Miért ide? Ez az első saját lakásunk, és nagyon élvezzük, hogy van egy saját „territóriumunk“, amit úgy alakítunk, ahogy akarunk. Kezd kialakulni itt a lokálpatriotizmusom! Elég jól ismerem a környéket, mert a párom itt lakott a szüleivel, mielőtt összeköltöztünk volna, sok kedves emlék kötődik hozzá, úgyhogy ezért sem volt nehéz megszeretni. Az egyáltalán nem volt szempont, hogy a párom családja itt él, sőt… nagyon sokáig kizáró ok volt, „saját“, új környezetben akartuk kialakítani a szeparált kis terünket. De végül rájöttünk, hogy Budán ez a legnormálisabb környék, amit még meg tudunk fizetni. Elsődleges elképzelésünk ugyanis az volt, hogy valahol a Kosztolányi Dezső tér közelében egy 50-60 négyzetméteres, minimum kétszobás lakást veszünk, jó nagy belmagassággal, parkettázva. De az 20-25 millió forint… Voltunk a Kelenföldi lakótelepen, egy helyen, ami borzasztó volt, négyzetméterben ugyanannyi, mint ez, de lényegében egy lyuk folyosókkal, Albertfalvát eleve kizártuk, mert nagyon barátságtalan hely.

A lakás Amikor először megnéztem, erről is azt gondoltam, hogy nyomasztó lakótelepi kislakás, de jobb, mint a többi. Mikor elkezdtük a lakásfelújítást, megdöbbentünk, hogy milyen tágas és kedves kis lakás. Persze zavar, hogy kicsi a fürdőszoba meg a WC, mert szeretem a tágas tereket. A fürdőben egy „fogmosásnyi“ hely van, nem nagyon lehet belakni, a funkciójának megfelel (tudsz benne tisztálkodni), de nem komfortos. A konyha viszont kellemes, de nem lenne az, ha nem alakítottuk volna át a tereket – egy kis lyuk lenne, ha nem bontottuk volna el az étkező felé. Mindent felújítottunk, volt festés, burkolás, falakat vertünk ki, a fürdőt is megcsináltattuk, a beépített bútorokat is kibontottuk, új bútorokat vettünk. A konyhába egy asztalossal csináltattuk a berendezést, a többi bútor többségében az IKEÁ-ból való. Persze, mikor megvettük, úgy indultunk neki, hogy alig kell felújítani, csak a linoleumot kell felszedni, meg az étkezőt kell átalakítani, és ehhez képest… Mondjuk, egy csőtörés is


88. oldal

közbejött: elázott a parketta, és azt is ki kellett cserélni. A lakás kétszobás, az egyiket nappaliként használjuk, a másikat ketté osztottuk egy beépített szekrénnyel, és lett két fél szoba: a háló és egy dolgozó, ami talán később baba-szobaként is funkcionálhat. A fenntartás költségei most nem vészesek, a távfűtés nyáron 7500 forint, de télen vélhetően mást fogok mondani…A párom nagymamája két éve lakik Gazdagréten: ő olyan 30-40 ezer forintot fizet a fűtésért, többet, mint a nagy belmagasságú belvárosi lakásában. A közös költség amúgy nálunk csak 5500 Ft.

33. kép

Közösség Egyfelől nem zavaró, hogy nagy a népsűrűség és sok mindenki él itt egy helyen, nem olyan mint egy falu, de valahol még is van szolidaritás a lakók közt. Nem ismerik egymást név szerint, de olyan jó érzés, hogy például a közértes tudja, kinek mire van szüksége. Nekünk csak egy család a közvetlen folyosó szomszédunk, középkorú pár egy 10 év körüli kislánnyal, nem nagyon vagyunk velük kapcsolatban. A lakásfelújítás alatt voltak kisebb konfliktusok, mivel sokáig dolgoztak nálunk a munkások, meg szerencsétlenül jött ki, hogy a szomszédunk édesapját, aki közvetlenül alattunk lakik, eláztattuk egy csőtöréssel. De mára rendeződtek a dolgok, most mosolygós-neutrális a viszonyunk. A többi lakóval köszönő viszonyban vagyunk, még nem nagyon ismerünk senkit. Az ember beszáll a liftbe, meg a kiszáll a liftből, nem is nagyon találkozunk senkivel. Itt is előfordulnak olyan szegényebb kinézetű emberek: nem rongyosak vagy koszosak, de látszik rajtuk, hogy nem olyan tehetősek. De alapvetően szerintem mégis az enyhén tehetősebb középosztály lakja a környéket. Romákkal egyáltalán nem találkoztam.

Gyermeknevelés Szerintem maximálisan megfelel ez a környezet a gyereknevelésre, kicsit emlékeztet is a saját gyerekkorom barátságos lakótelepi színterére. Ami nem azt jelenti, hogy ha több pénzünk lett volna, akkor is lakótelepre költöztünk volna. Meg az is biztos, hogy ha egyszer sok pénzünk lesz, akkor továbbköltözünk. De például infrastruktúrájában is abszolút megfelel: itt van mellettünk egy óvoda, meg egy általános iskola, meg tele van minden kedves kis parkokkal, játszóterekkel.


89. oldal

A mostani dolgozószobánk pedig később egy funkcióváltással gyerekszobává alakulhat. Ha össze kell hasonlítanom ebből a szempontból az eredeti terveinkben szereplő célt, a Kosztolányi Dezső tér környékét és Gazdagrétet, akkor az előbbi lakóhely esetében biztos izgulósabb lettem volna, ott nehezebben engedi le az ember a gyerekét játszani, mivel nagyon nagy a forgalom.

Helyi szolgáltatások Minden megoldható Gazdagréten belül, a szórakozást leszámítva. Mindent be tudunk szerezni közvetlen közelben, de nagyon közel van Budaörs is, olykor megkérjük valamelyik szülőt, hogy vigyen ki minket vásárolni. De úgy is vásárolhatunk, hogy lemegyünk a házunk aljában levő kisboltba, vagy a két megállóval lejjebb található szupermarketba – ezekkel a lehetőségekkel élünk felváltva attól függően, mennyi időnk van. Ez egy nagyon jól felszerelt lakótelep, az üzletekből is látszik, hogy nem nagyon laknak itt szegényebbek. Olyan speciális boltok is nyitottak itt, mint például csokoládébolt, vagy biokozmetikumokat árusító üzlet, amik nem élnének meg, mondjuk, Újpalotán. Ruhákat, műszaki cikkeket inkább a belvárosban veszünk, meg persze szórakozni is odajárunk. De nem gond, mert pl. húsz perc a Moszkva tér. Most négy busz is jár erre, mindegyik elég jó járat, eddig csak egy dugóba csúsztam bele valamelyik reggel. Itt nem annyira érzem a szeparáltágot, mint mikor még Budafokon éltem a családommal – de az albérletünkhöz képest persze „kijjebb“ van. Bár nincs meg az a város kontra lakótelep érzet, azért elég jó a közlekedés, csak figyelni kell, hogy hova mikor indulok el, mert azért nem a centrumban vagyunk, ahonnan minden negyed óra. A közbiztonsággal szerintem nincsen probléma, nem hallottunk kellemetlen sztorikat, bár annyira még nem lakom itt régóta, hogy a helyi pletykákat ismerjem. Tény, hogy a betörés ellen fel vagyunk vértezve: a közös folyosót lezáró ajtón, meg a bejárati ajtónkon is több zár van.

A lakáson kívüli környezet, aktivitás A felelősségérzetem egyelőre csak házon belül van jelen – ha szemetet látok a lépcsőházban, azt felveszem, ha koszos az előtér, felmosom, mert rossz érzés, ha a környezetem igénytelen, a lépcsőházat a gondnok tartja rendben. Persze ez lehet, hogy megváltozik. Ha kisgyerekem lesz, akkor biztos jobban fog érdekelni, milyen környezetben játszik. Itt nem szoktak kertészkedni a lakók, szerintem van kertész, vagy a gondnok csinálja. Biztos éjjel locsolnak, mert még soha nem láttam, mégis gyönyörűen gondozott minden zöldfelület. Lehet, hogy a hegyek közelsége miatt ilyen zöld minden. Ha felkérnének, hogy segítsek megszervezni valamit a házban, akkor biztos megtenném, de magamtól nehezen jutna eszembe.

Fejlesztések a lakótelepen Úgy tudom, benevezett a mi házunk is a panelprogramba, de még nem bírálták el. Annak nem örülök, hogy nekünk is kell majd fizetni, ha megkapjuk az állami támogatást. Úgy tudom, pár éve kicserélték a vízvezetékeket, az elektromos hálózatot, meg a nyílászárókat is. Mondjuk, mikor nálunk csőtörés volt, igaz a munkások hibájából, akkor egy kedves lakó „megnyugtatott“ minket, hogy itt a házban fél évente van csőtörés. Meg az új nyílászárók is rosszul lettek berakva, ugyanis ha az ablakpárkány alá teszem a kezem, érzem a huzatot. És ha nagy eső van, akkor szerintem a víz is beszivárog, mert nedves a fal az ablak alatt, kicsit félek, hogy télen ez nagyobb gondot fog okozni. Másfelől az egyik ablakot ki sem lehet nyitni, mert kiesik a helyéről. Úgy tudom, hogy elkezdték a hőszigetelést a lakótelepen, de hozzánk még nem értek el. Egyik reggel indultam dolgozni, és láttam, hogy állványozzák fel a házunkat. Az utca közepén


90. oldal

kisebb csoportosulással találkoztam, és egy öreg hölgy károgva kezdte mondani, hogy mi már biztos megkaptuk a pénzt és megkezdődött a felújítás… Néhány házzal odébb valaki visszakiabált neki, hogy csak elromlott a légkondi valahol, és csak azt fogják megszerelni. A szemétledobót nem használjuk, tárolóhelyiségként funkcionál, azt hiszem, hogy ezen kívül is van tároló, de egyelőre nincs rá szükség, úgyhogy nem érdeklődtem. Az biztos, hogy akár az előtér is funkcionálhat tárolóhelyiségként, lehet, hogy majd később veszünk egy gardróbszekrényt oda. Liftfelújításról nem tudok, de nem tűnik korszerűtlennek, és elég tágas, mert teherliftként is funkcionál. Az nagyon zavar, hogy össze van firkálva. A tetőkert ötlete nagyon tetszene, bár nem merészkednék fel a tetőre, mert tériszonyom van sajnos, ez is szempont volt a lakás vásárlásnál, ezért lakunk a negyediken, magasabbra nem mentem volna. Ami a zajokat illeti, nem zavarnak, eléggé el vagyunk szeparálva, nem is olyan vékonyak a falak.

Megítélés, rokonok, kapcsolatok Azt a kontextus dönti el, hogy cikinek érzem-e, hogy itt lakom. A munkahelyemen nagyon sok keveset kereső, pesti lakótelepen élő fiatallal vagyok együtt, akik a Gazdagréti lakótelepet elitnek tartják, ekkor persze kis büszkeséggel tölt el, hogy itt lakom. De a barátaim egy része, a volt évfolyamtársaim még a szüleivel él valami szép környéken családi házban vagy nagy lakásban – nekik kicsit nevetve mondom, hogy lakótelepi csaj lettem. Mondjuk, nekik lehetne hangsúlyozni, hogy ez saját lakás, hogy önállóak vagyunk, de valahogy ez a legtöbbeknek nem olyan fontos szempont, úgy látom. Akik pedig már külön élnek, azok általában egy belvárosi albérletben laknak. Komolyabb házibuli még nem volt, de már tartottunk összejöveteleket a lakásban, előfordult, hogy áthívtuk egy-egy barátunkat, vagy a bátyámat, meg a szüleink is elég sűrűn meglátogatnak. Már olyan is előfordult, hogy itt ünnepeltünk meg egy családi eseményt, az apukám születésnapját, négy vendéget még le tudunk ültetni, de ha többet hívnánk, az már zsúfolt lenne. Azt tervezzük, hogy ha minden kész lesz, csinálunk egy partit, amolyan lakásavatót, addig nem szívesen. Volt nemrég egy kínosabb eset is: meghívtam két elég jó barátomat, hogy csináljunk itt egy kis bulit, meg egy füst alatt meg is nézik a lakást. De az egyikük, mikor megtudta, hogy hol lakunk (pontosabban, nem hiszem, hogy tudta, hol van Gazdagrét, de a lakótelep is elég volt neki), megkérdezte, hogy nem mehetnénk-e inkább a Margitszigetre… Nem nagyon tetszett neki a dolog. Nagyon vegyes a család többi tagjának lakáshelyzete, a nagymamám a belvárosban él fiatal kora óta, de vidéki származású, az anyai nagynéném családja a kispesti lakótelepen él, az apai nagybátyám pedig az I. kerületben egy nagy lakásban, ahonnan az édesapám családja is származik, ők törzsgyökeres budaiak. Az unokatestvéreim pedig mindenfelé: lakótelepen, kertes házban, belvárosi gangos házban… Az öcsém még a szüleinkkel él a családi házban, de épp albérletet keresgél a barátnőjével az V. kerületben – ő is megelégelte a külvárost.


91. oldal

34. kép

Jövő Ha választhatnék egy külvárosi helyes kertes ház és Gazdagrét közt, azt hiszem itt maradnék. Ha egyszer sok pénzünk lesz, akkor a belsőbb zöldövezetbe költözünk, mondjuk a Ménesi útra, egy társasházba, ahol a lakásokhoz tartozik egy kicsi kert. Nagyon szeretem a növényeket, de egyelőre jól érzem magam a lakásban, a szobanövényekkel. Kifelé semmiképp nem költöznék. Nem régóta lakunk itt, de előfordult, hogy beszélgettünk róla, hogy nem fogunk mindig itt élni. Nem mondom, hogy mindennapos téma, egyelőre nagyon örülünk ennek a lakásnak. A párom viszont nagyon szeretne majd továbbmenni, hiszen ő itt töltötte a fél gyerekkorát és a fiatal éveinek egy részét, és annyira nem szeret itt élni, a lakásban jól érzi magát, de a lakótelepet nem szereti. Arra lenne lehetőség, hogy ezt a lakást, így felújítva eladjuk drágábban, aztán veszünk egy jobbat, azt is felújítjuk, azt is eladjuk…stb. és a végén lesz egy budai álomlakásunk, de kinek van ilyen idegrendszere? Nyugalomra és stabilitásra vágyom, az egész gyerekkorom a folytonos környezetváltozásról szólt. Azt hiszem, nem költöznénk 6-8 év múlva sem kertes házba, mindketten a lakást preferáljuk, illetve ki tudja, akkor hogyan fogok gondolni, lehet, hogy egy kis előkertet szívesen gondoznék.


92. oldal

3.2.3. Gyermekes fiatalok 3.2.3.1. Zoltán (36) Zoltánnak nem a lakóteleppel mint lakóhellyel van problémája, hanem az Zoltán legmagasabb iskolai végzettsége egyetemi állapotával. Nagyon rosszul éli meg diploma, egy alapítványnál dolgozik. Párjával és környezete romlását, és gyermekét is három éves kislányával él a IV. kerületben, a években épült Újpest-Központi inkább messzebbre, szebb környe- hetvenes zetbe viszi játszani. A lakás kom- lakótelepen. Párja kertészmérnök, jelenleg GYESfortjával elégedett, de elrendezésével ben részesül. Családja anyagi helyzetét már kevésbé. A fenntartási költségeket közepesnek ítéli. nagyon magasnak ítéli. A lakótelep nyújtotta szolgáltatások közül a nevelési intézményeket értékeli a legtöbbre, nagy segítség, hogy van a közelben bölcsöde, óvoda, általános iskola. Zoltán felelősnek érzi magát környezetéért, akár társadalmi aktivitásra is hajlana. A lakóközösségből több embert is ismer, baráti kapcsolata van közvetlen szomszédjával. Lát esélyt a közösségi együttműködésre. Ritkán rendez összejövetelt lakásukban. Megvan benne az elköltözés vágya, de nem lát rá sok esélyt.

Általános vélemény a lakótelepekről A hatvanas években törvényerejű rendeletekkel szabályozták a lakótelepépítést–ezeket nagyon jó volt olvasni, még ha nem is tartották be valamennyit – jó szándék állt a háttérben. Próbáltak gondoskodni az emberekről, mégha nem is volt mögötte megfelelő gazdasági háttér. Nyugat-Európa-szerte is találkozhatunk lakótelepekkel, a lakótelep nem kelet-európai jelenség. Német és szlovák lakótelepeket láttam, a pozsonyiak rettenetesen nyomasztóak, ott ezerszer rosszabb a helyzet, mint Újpesten. Amit Németországban tapasztaltam, az viszont bebizonyította, hogy mennyit jelent a szépen karbantartott környezet – sokkal élhetőbbé teszi a lakótelepet. Szerintem szebbé és normálisabbá kellene tenni a magyar lakótelepeket – bűn így hagyni őket.Vannak előnyei is, elég komfortos, de sokat kell fizetni érte: mondhatni, luxus panelban élni.


93. oldal

35. kép

A lakás A párom szülei, tágas, több mint 70 négyzetméteres, két és fél szoba plusz hallos lakásában élünk, ők kiköltöztek Sashalomra, egy kertes házba. Nekem van egy saját kis társasházi lakásom Kőbányán, de az kicsi lenne hármunknak, azt kiadtuk, és abból fedezzük a lakhatásunk költségeit. Mindketten a lehetőséget láttuk ebben a lakásban. Ez adott volt, egy nagy segítség az életünkben, minden hátránya ellenére. Itt van egy szeparált tere a kisgyerekünknek. Van erkélyünk is. Az erkélyes szobát használjuk nappalinak, a félszobát gyerekszobának, és a harmadik szoba voltaképpen a saját hálószobám, mert a páromnak többnyire a gyerek mellett kell aludnia. Oda, ahol én alszom, a párom szüleinek sok bútora és holmija lett bepakolva, de nem mondanám, hogy idegennek, „albérlőnek“ érzem magam, hiszen gyakorlatilag mindent felújítottunk, mikor beköltöztünk. A gépészethez és az ablakokhoz nem nyúltunk, mert az nagyon költséges vállalkozás lett volna. Mikor megismertem a páromat, ez a lakás olyan állapotban volt, ahogyan a hetvenes években átadták, vagyis harminc évig senki nem újított fel semmit, nagyon ráfért. Kifestettünk, az elképesztő színvilágú és állagú padlószőnyeg helyére laminált padlót tettünk, kicsit átalakítottuk a konyhát, de a beépített bútorokat meghagytuk. Falakat nem vertünk ki, hiszen a vasbeton falak megbontása nagyon drága. Ráadásul mi a tizedik emleten lakunk, és itt a falban sokkal több cső fut, mint lejjebb. Elvileg nagy az alapterület, de valahogy mégsincs benne hely – nincsenek jól kialakítva ezek a lakások. Egyszerre csak egy ember fér el a konyhában és a fürdőben – ezek a helyiségek különösen kicsire sikerültek. Kíváncsi vagyok, hogy egy nívós építész mit csinálna ezzel a hetven négyzetméterrel, ha nem lennének benne falak…


94. oldal

Például a konyhát és hallt elválasztó falnak sincs semmi értelme. Szerencsések vagyunk, hogy a lakásban van egy kis gardróbszoba, mert az előszobában például a cipőink sem nagyon férnének el.

Fűtésköltség, szigetelés Mikor beköltöztünk, az erkély mellet két oldalon levő ablakok alatt nem volt gyakorlatilag semmi szigetelés, mivel a külső lambéria már összeszáradt. Mintha az ablakok lógtak volna a levegőben – ezt is próbáltam úgy-ahogy megoldani, kívülről, belülről bútorlapokat illesztettem be. Nem jelent megtakarítást a sok házi javítgatás, hiszen fix a fűtésdíj, de jelentősen növeli az ember komfortérzetét – nem fúj be a szél a lakásba, nem mindegy, hogy 18 vagy 22 fok van-e télen. A párom szülei azt mesélték, hogy régen egy ablakot nyitva kellett tartani télen, hogy ne legyen túl meleg – akkoriban még jobb állapotban volt a ház. Folyamatosan törjük a fejünket hogyan lehetne a lakást komfortosabbá tenni. Most azt tervezem, hogy a szabadságom alatt, készülve a télre, megcsinálom a minket érintő nyílászárókat. Megpróbálom gumiszigetelésekkel kitölteni az ablak alatti réseket –muszáj minden évben megcsinálni, mivel az ablak olyan típusú, hogy nem lehet rendesen szigetelni, így hamar tönkre megy benne a tömítés. A rezsit amúgy nem nagyon látom át, nem én rendezem – de tudom, hogy nagyon sok. Azt pedig jogilag támogatott rablásnak tartom, hogy nyáron is kivesznek a zsebünkből pár ezer forintot havonta „fűtéskészenlét“ címen.

Gyermekkor a Kelenföldi lakótelepen és a Szabadság-hegyen Öt éves koromtól tizenöt éves koromig lakótelepen laktam, Kelenföldön. Aztán felköltöztünk a Szabadság-hegyre – egy hatalmas régi villából kialakított két lakásos társasházba. Akkoriban kicsit vadregényesebb volt az a környék, nagyon szép és élhető városrésznek tartom. Persze, hiányoztak a XI. kerületben hagyott barátaim. Kelenföld nagyon komfortos lakótelep lett, azóta megnőttek a fák. De régen is rendezett volt – akkoriban nagy gondot fordítottak a közkertekre: tavasztól őszig mentek a locsolók. Én nem éreztem, hogy bármi is hiányzott volna a gyerekkoromból, mindenfélét játszottunk, sokat fociztunk, bicikliztünk a többi kisgyerekkel. Volt egy tollaslabdapálya is, amit az egyik szülő állíttatott fel. A kedvenc játékunk a homokozóba épített hinta volt – hiszen veszélytelenül ki lehetett repülni belőle. Sokat voltam lent a játszótéren – volt, akit csak onnan ismertem, hogy ott lakott, de a barátaim nagy részével egy iskolába is jártam, mivel egy percre volt az iskola.

A lakáson kívüli környezet, közérzet Gyerekként nagyon szerettem Kelenföldön élni, de a mai szememmel már nem látom ilyen idillikusnak a lakótelepeket, valahogy a rendszerváltozás hozta magával ezt a lepukkantságot. Nem az idő, mert az idő nem jelenik meg egy közkertben, ha levágják a füvet, és olykor meglocsolják. Az a tapasztalatom, hogy ha valami elromlik, például egy pad fa támlája elkorhad, azonnal pótolni kell, különben a környezet is rohamosan pusztul vele, mert az emberek is kevésbé vigyáznak a dolgokra. Ha elköltöznék innen, semmi nem hiányozna. Elég negatívan hat a közérzetemre a lepusztultság. De azért nem szégyellem, hogy itt élünk, teljesen közömbös. Nem biztos, hogy jó szívvel ajánlanám a lakóhelyemet, csak ha végképp nem talál jobbat az illető.

Gyereknevelési feltételek Itt, Újpesten épphogy megcsinálják a játszóteret. Mondjuk, az jó, hogy EU-szabvány szerinti új játékokat szereltek fel, és körbekerítették. De tele van minden szeméttel –nagyon rombolja az


95. oldal

emberek közérzetét, hogy ilyen mocsok van. Biztos részt vennék benne, ha lenne valamilyen akció a környezet szebbé tételéért. Nagyon sokszor visszük levegőre a kislányunkat. Bár ritkán megyünk a házsorhoz tartozó kis játszótérre. Inkább kicsit messzebb visszük, van kocsival pár percre egy európaibb játszótér – gyalog azért az messze lenne. A bölcsöde meg az óvoda viszont nagyon közel van, szerencsére erre nagyon ügyeltek, amikor építették a lakótelepeket, minden sarokra tettek ilyen intézményeket. Összességében elmondható, hogy meg lehet oldani a gyerekek „legeltetését“ a lakótelep adta feltételek közt is, de én szívesebben viszem esztétikusabb helyre, ahol több zöld van. Például a Hajógyári szigetre, vagy átbiciklizünk az újpesti összekötő hídon a Római partra.

Rokonok, kapcsolatok Az édesapám építész volt, az anyukám mindvégig a vendéglátóiparban dolgozott középvezetőként–most már mindketten nyugalmazottak. Miután eladták a Szabadság-hegyi ingatlant, leköltöztek Balatonakarttyára, de van Pesten is egy új építésű lakásuk a Mester utcában. Családi összejöveteleket gyakran szoktunk tartani. Általában a szüleinket látjuk vendégül. A rokonaim vidéken és Budán élnek családi házakban. Baráti összejövetelt már ritkábban rendezünk a lakásban, mert a barátaim nagy része tehetősebb nálunk, és nagyobb családi házzal rendelkezik. De vannak lakótelepen és belvárosban élő barátok is. Ha vendégeket fogadunk, akkor maximum öt-hat embert.

Közösség A lépcsőházban élők közül sok embert ismerek. Összefutunk a liftben, a lépcsőházban, a parkolóban, és néha váltunk egy pár szót. A legtöbbet a szomszéd lakásban élő lánnyal beszélünk, vele kifejezetten baráti a kapcsolat – néha át is megyünk egymáshoz. Előfordul, hogy szívességet kérünk egymástól–mondjuk, úgy látom, erre a közegre ez nem nagyon jellemző. Alapvetően segítőkész ember vagyok, és okoztam már meglepetést itt lakó embereknek. Például mikor segítettem idős embereknek cipekedni. Kicsit bizalmatlanok az emberek, szeretik egyedül megoldani a problémáikat. Vannak szegényebbek is, például a nyugdíjasoknak, vagy a többgyerekes családoknak nagy terhet jelent egy ilyen lakás fenntartása. De én úgy látom, hogy nagyon vegyes a lakosság, a vezető beosztásúaktól az egyszerű munkásig mindenféle ember él itt, van aki olyan kocsiból száll ki, amiért egy házat vehetne. Láttam már romákat Újpesten, de nem tudom, hogy a városi átlaghoz képest sokan vagy kevesen vannak-e.

Képviselet, összefogás Nagyon személyfüggő, képviseletfüggő, hogy egy adott panelház hogyan néz ki. Úgy tudom, jó szándékú emberek képviselik ezeket a házakat, de nem hinném, hogy képesek lennének megírni egy pályázatot. Na meg ahhoz, hogy véghez vigyenek egy panelprogramot, a lakók többségének az akarata kell – de egyelőre senki nem tud semmit a feltételekről, az előnyökről, hátrányokról, nincs megfelelő tájékoztatás. Ha tudnák a lakók, hogy miért érdemes beruházniuk, lenne esély végigcsinálni egy ilyen felújítási programot. Sok idős ember él itt, aki nem nagyon ért a jogi és gazdasági ügyekhez. Nem tudom, hogy vannak-e díjhátralékosok, nem küldenek tájékoztatót arról, kinek van tartozása, és lakógyűlésre sem járok, hiszen nem az enyém a lakás. Egyszer, emlékszem, sikerült összefogniuk a lakóknak. Valaki meghajlított szögekkel szórta tele a parkolót, én is belementem egybe. Rögtön meg is jelent egy lépcsőházi hirdetés, ami felhívta a lakók figyelmét a veszélyre. Mindig felszedegettük egymás kocsija mellől ezeket, úgy látom, bajban az emberek segítenek egymásnak. De szerintem nem csak valami ellen, hanem


96. oldal

valamiért is össze tudnánk fogni, szerintem bármely közösség jól motiválható, ha van megfelelő tájékoztatás.

36. kép

Infrastruktúra, helyi szolgáltatások Van a közelben számos közért, szupermarket, de oda csak akkor megyünk, ha sürgősen kell valami, mert inkább havonta csinálunk egy nagy bevásárlást egy hipermarketben (Cora). Nincs semmilyen szórakozási lehetőség a lakótelepen, kávézóról, étteremről sem tudok – viszont van egy olyan étkezde, ahonnan néha viszek haza vacsorát. A parkolás jól megoldható, ugyanis a hetvenes évek viszonyaihoz képest túlméretezték a parkolót. Mindenki a házak mellé igyekszik állni, úgyhogy középen mindig van hely. Nagyon jó a tömegközlekedés is: három perc a metró. Kb. negyven perc alatt bent vagyok a munkahelyemen. Még soha nem támadtak meg minket az utcán, és nem is hallottunk ilyesmiről. Betörések is egyre ritkábban vannak, szerintem a betörők már nem tudnak mit kezdeni ezekkel a zárakkal, meg rácsokkal. A mi folyosónk is védve van egy vasráccsal. Nincs semmiféle tárolóhelyiség – illetve van pince, de azt mindig elönti a víz. Közös biciklitároló is van, de oda senki nem tesz be semmit, egy perc alatt ellopnák… Ezt úgy oldottuk meg, hogy vettem kampókat, és feltettük őket a lezárt folyosónk falára.

Fejlesztések a lakótelepen Néhány évvel ezelőtt egy ipari alpinista csapat dolgozott a házon: tömítést tettek a panelek közé. Ez sokat számított, utána nem volt olyan hideg a fal. A liftet szépen felújították, de egy napon belül megjelentek rajta a rongálás nyomai. Golyóállóra kellene csinálni ezeket: orvosi acéllal dolgozni, hogy minden vandál-biztos legyen –ilyenekben kellene gondolkozni.

Igények A középen billenő ablakok szigetelését nem lehet jól megoldani, csak a csere segítene, ami legalább fél millió forintba kerülne. És azon felül még a szellőzést is meg kellene oldani, hiszen a műanyag nyílászárók olyan jól szigetelnek, hogy veszélyessé válhat a lakás, ha nem


97. oldal

oldják meg valahogy a minimális szellőzést. A rendes hőszigetelés is nagyon sürgető lenne, rossz érzés, hogy az ember az utcát fűti egy vagyonért. Előfordult beázás, de csak a lépcsőházat érintette – pedig nem túl nagy a lépcsőházakra eső tetőfelület, ha utána számolunk, nem lenne nagy összeg a közös költségből megcsináltatni. Nagyon elavult már a lapostető szigetelése, voltam kint többször is, láttam milyen állapotban van. Soha nem csinálják meg rendesen, csak toldozgatják-foltozgatják. Az is rossz, hogy nincs kommunális hulladéktároló: a régi holmikat nem tudják hová tenni az emberek: kevés a lomtalanítás, és sokan nem hívnak konténert, mondjuk, egy régi tűzhely elszállításáért, az ilyesmit kiteszik az utcára. Az akadálymentesítés nem megoldott a házban, a kerekesszékkel közlekedők a liftig sem tudnak eljutni, hiszen két oldalról lépcső vezet odáig. De még babakocsival sem lehet könnyen közlekedni, mert hiába tettek rámpát a lépcsőre, az olyan meredek, hogy nem lehet feltolni rajta – nagyobb erőbefektetést igényel, mint felvinni. Ahol sok ilyen ember él, nagyon fontos lenne ezeket rendesen megcsinálni – persze ez nem csak pénz, hanem szándék és végiggondolás kérdése is. Ha lakóknak kellene összedobni rá, én biztos adnék. Az átgondolt színezésnek örülnék, mindenfajta változás jót tenne ennek a közegnek. A hangszigetelés nem fontos, mert nem hallatszanak át zavaróan a zajok, csak ha valaki fúr, de az meg nem kiküszöbölhető, mert a szerkezet vezeti a hangot. Na meg nagyon drága a jó hangszigetelés. Azt viszont ajánlani kellene mindenkinek, hogy ha új parkettát tesz le, akkor tegyen alá filcet: mi ezt a régi padlószőnyeg darabjaival oldottuk meg. A sátortető nagyon tetszene, Káposztásmegyert is nagyon feldobja, meg a Pók utcai lakótelepen is ilyen házak vannak.

Jövő A párom most még GYES-en van, de ha már dolgozni fog, és egyenesbe jövünk anyagilag, úgy tervezzük, hogy teljesen felújítjuk a konyhát. Még egy jó darabig biztos itt maradunk. Nem akarom eladni a lakásomat, mert egyfelől az is bevételforrás, másfelől megnyugtató érzés, hogy nem maradnék fedél nélkül, ha esetleg szétválnánk a párommal. Egy olyan lakást nem lehet megvenni egy panel árából, ahol kényelmesen elférünk mindhárman. Talán még úgy is hitelt kellene felvenni, ha még az én lakásomat is pénzzé tennénk. Gyakran beszélünk róla, hogy milyen irányban lehetne elindulni – de a mostani helyzetünk nem teszi lehetővé az elköltözést. Nincs realitása. Ha lenne pénzem, akkor valahol a kertvárosban felhúznék egy könnyűszerkezetes házat, vagy beköltöznék a Szabadság-hegyen egy régi épületbe, és felújítgatnám. Az agglomerációba semmiképp nem költöznék ki, sok ember települt ki úgy oda, hogy megoldatlan maradt a közlekedés.


98. oldal

37. kép

3.2.3.2. Éva (35) Éva nagymamájától örökölte lakótelepi Éva legmagasabb iskolai végzettsége érettségi, lakását, kezdetben örültek a férjével, foglalkozása informatikai asszisztens. A XXI. hogy lett saját otthonuk, aztán kerületben, a hetvenes években épült Szentmiklósi lassanként kinőtték. Egyéni gázfűtésük úti lakótelepen él férjével és két kisgyermekével, 2 van, de Éva drágának ítéli, mivel éves kislányával, és 6 éves kisfiával – a kisfiú elégedetlen a szigeteléssel. Értékelné, fokozatos izomsorvadással járó, súlyos genetikai ha rendbe tennék a lakótelepet, ha betegséggel született. A férje kisvállalkozó. egyéniséget adnának a házaknak. Ami Családja anyagi helyzetét közepesnek ítélte. a környezetet illeti, nem szívesen viszi gyermekét a játszótérre, szabadidejükben inkább kirándulnak. Jónak itéli a helyi szolgáltatásokat, a nevelési intézményeket és a közlekedést, viszont a közbiztonsággal nem teljesen elégedett. Éva kisfia súlyos beteg, nehezen mozog, ezért nagyra értékelnék, ha meg lenne oldva az akadálymentesítés, ha lenne lift a házban. Arra is gyanakszik, hogy káros anyagok vannak a házban. A lakókkal köszönőviszonyban van, egy családdal pedig baráti kapcsolatban állnak, olykor át is járnak egymáshoz. Minél hamarabb szeretnének elköltözni a kertvárosba, de ennek akadálya, hogy nem tudják eladni a lakásukat.

Általános vélemény a lakótelepről Nyomasztó lakóhelynek tartom, egyáltalán nem hiányozna, ha elköltöznék. Nem egy kimondottan rossz hírű lakótelep, pont annyira jellegtelen, amilyennek látszik. Ennyit az imázsáról… Nem mondanám, hogy túl jó érzés arról mesélni valakinek, hogy lakótelepen lakom – nem hinném, hogy bárki is büszkén gondolna rá, hogy itt élhet.


99. oldal

38. kép

A lakás 1973-ban épült a ház, mi 1997-ben költöztünk be, előtte a szüleim házának a tetőterében éltünk, aztán meghalt a nagymamám, és megüresedett ez a lakás. Akkor mindent felújítottunk: leszedtünk jó néhány réteg tapétát, festettünk, mindent újra burkoltunk, kiszedtük a kádat is. Nagyon boldogok voltunk, nem számított, hogy ez egy lakótelep, a fontos az volt, hogy lett egy saját terünk, hogy függetlenek lettünk. A lakás egyszerű, mondhatjuk, hogy puritán, a férjem rakta össze a bútorokat úgy féligmeddig. Talán soha nem tekintettünk úgy rá, mint a végleges nagybetűs otthonunkra, talán ezért sem építgettük olyan lelkesen, kimondatlanul is kicsit sajnáltuk beleölni a pénzt meg az energiát. De valójában nem is lehet túl sokat kihozni belőle, mert őrületesen kicsi és zsúfolt, vagyis inkább kaotikus... El kell költöznünk, mert nem férünk el 4-en a két szobában, 54 négyzetméteren. A leginkább az zavar, hogy nagyon pici a konyha, átkozom azt a pillanatot, mikor valaki kitalálta, hogy a „modern, dolgozó szocialista nő“ ne használja főzésre a konyhát, „kárhoztassa“ csak közétkeztetésre a családját… A lakás fenntartása nem olcsó, de tudom, hogy a távfűtéses házakban a miénk sokszorosa: itt nagyjából 20 ezer forint a rezsi, ebből 7 ezer forint a havi gázátalány, amit nyáron is fizetünk, körülbelül 5-6 ezer a villanyszámla, és 7600 forint a közös költség. Ehhez jön a kábel TV és az internet, ami plusz 11 ezer forint.

Rokonok, kapcsolatok Az anyukám most GYES-en van, mondhatjuk, hogy főállású nagymama, amúgy régen hentesként dolgozott. Ő vigyáz a gyerekekre, mivel én dolgozom. Az édesapám már meghalt, aktív éveiben vízvezetékszerelő volt a foglalkozása. Az anyukájáé volt ez lakás, de nem ő választotta, hanem kiutalták neki, miután lebontásra ítélték a kertes házát. Így került ide… A férjem szüleinek volt egy nyaralója, de eladtuk, mert nem járt ki senki, nincs időnk kapálgatni meg gyomlálni, inkább kirándulunk, vagy nyaralásra költünk. Előfordul, hogy nálunk vannak kisebb családi összejövetelek, hangsúlyozottan kisebbek, nem férünk el sokan ebben a lakásban… A nagyszülők szoktak meglátogatni, vagy a húgom a kislányával. Ők is itt laknak a környéken, egy másik, kicsit jobb minőségű, nyolcvanas években épült lakótelepen. A távolabbi rokonaink nagyon ritkán jönnek, főleg mi megyünk hozzájuk. Viszont a barátaink olykor vendégeskednek nálunk: főleg kisgyerekes családok. Mármint


100. oldal

egyszerre csak egy, de ez egyértelmű… A gyerekek ilyenkor játszanak, mi meg beszélgetünk egy kicsit, általában sütök valamit, vagy csinálok szendvicseket. Hirtelen nem jut eszembe olyan közeli ismerősünk, aki a belvárosban lakik, a barátaink nagyjából megoszlanak a lakótelepek és kertváros közt.

39. kép

Infrastruktúra Nagyon jó, hogy közel van a gyógyszertár, ez praktikus kisgyerekekkel. Meg a közért is aránylag közel van, de nem túl olcsó, így a nagybevásárlást inkább a Tesco-ban intézzük. Ami a közlekedést és a parkolást illeti, egyszer összetörték az autónk elejét a ház előtt, sikertelen parkolási kísérlet áldozatai lettünk… De nagyjából mindig megoldható a parkolás. Egy kicsit arrébb, az Erdősor úti lakótelepen, a húgoméknak hat óra előtt haza kell rohanni, hogy meg tudjanak állni valahol. A tömegközlekedés nagyon jó, majdnem a házunk előtt áll meg a 159-es busz, ami nagyon kényelmes, mert a beteg kisfiam nem tud sokat gyalogolni, így ez nálunk nagyon fontos szempont. A busszal negyed óra alatt elérjük a HÉV-megállót, szóval háromnegyed óra alatt be lehet érni a városba. A közbiztonságról annyit, hogy nyitott ablaknál sok mindent hall az ember… Egyszer fültanúi voltunk például, hogy az utcán kiraboltak egy fiatal lányt. A házunkban is volt már néhány betörés. De ez itt „normális”, nem kapunk a szívünkhöz, nem is nagyon téma. Felszereltettünk egy hevederzárat az ajtóra, többet nem tehetünk. Nem aggodalmaskodhat az ember éjjelnappal, azzal nem használ senkinek. Vandalizmus? A buszmegállóban most is kiverték az új üveget, sok unatkozó ember él itt, akinek a rongálás a szórakozás, a napi adrenalin.

A gyereknevelés feltételei, kikapcsolódás Van a közelben egy játszóház (3 buszmegálló), néha elmegyünk oda. Ha ki akarunk szabadulni, akkor lemegyünk biciklivel a Duna-partra, vagy a közeli hegyekbe kirándulni. Szórakozni nem nagyon járunk, nem megyünk be azért a városba, de itt sem hiszem, hogy járnánk, nekünk szabad levegőn lenni a legjobb kikapcsolódás.


101. oldal

Óvoda van a közelben (10 perc), és van egy általános iskola is egy percre innen, szemben, de nem olyan jó hírű. Inkább egy messzebb lévőbe viszem a kisfiamat jövőre – az nagyjából 20 percre van. Található itt egy játszótér is, fel is lett újítva, elvileg EU-konform, de szerintem még mindig életveszélyes. Sokan mindennap ott „legeltetik” a gyerekeiket, mi csak olykorolykor használjuk, nem túl inger-gazdag környezet. Biztos nem ajánlanám kisgyerekes családoknak a lakótelepet, maximum, ha nincs más lehetőség. Kezdetnek nem rossz, de az ember hamar kinövi ezt a két szobát. A családi ház, ha csak egy zsebkendőnyi kert van hozzá, még akkor is ezerszer jobb.

Közösség A legtöbb szomszéddal csak köszönő viszonyban vagyok, az alsó szomszéd feljön néha, ha nagyon zajosak a gyerekek. Vannak azért barátaink is, a felső szomszédainkkal néha összejárunk, nekik is van két kisgyerekük. Ami a lakóközösség összetartását illeti, voltam egyszer lakógyűlésen… Elképesztő volt, mint mondjuk, egy Tímár Péter-filmben… Össze-vissza ordítozott mindenki, anyázás, minden volt, én meg csak ültem ott tátott szájjal… Még hogy összefogás? Semmiben nem értettek egyet. Megpróbálták lealkudni a közös költséget. Sok szegény ember él a környéken, főleg nyugdíjasok, sok a masszív alkoholista is, szóval nem csoda, hogy nem akarnak fizetni. Az etnikai feszültség itt nem jellemző, ezen a lakótelepen alig élnek roma családok, a házunkban egyáltalán nem.

Aktivitás Mit lehetne tenni a közös területekért? Kifesteni a lépcsőházat? Kertészkedni? Vannak a házban, akik csinálnak ilyesmit, nekem erre soha nincs időm. Valahogy akkor soha nincs itthon a férjem, hogy vigyázzon a kicsikre, hogy én lemehessek segíteni az udvarra. Néha kapálgattam, de azt mondták, inkább ne csináljam, nem volt túl szakszerű állítólag.. Inkább nem folyok bele!

Fejlesztések és igények A tető most már nem ázik be, mert megcsinálták a vízszigetelést. Nem fizettünk érte külön, a közös költségből ment, jó lett volna, ha a hőszigetelést is megoldják. Nyáron megőrülünk a melegtől, embertelen. 35 fok van a lakásban, szinte olvadnak a falak. Télen meg magas a fűtésszámla, pedig itt nem távfűtés van. Bármilyen energiatakarékossági fejlesztés jó lenne. Nagyon rossz állapotban van a ház, repedések vannak a falakon, hiába rendezték a tetőn a vízszigetelést, oldalról beáznak a lakások. Egyszer, mikor épp nyaraltunk, felhívott az alattunk lakó, hogy eláztattuk őket, nemsokára kiderült, hogy az esővíz folyt be hozzájuk. Ami a radikális átalakításokat illeti, nagyon tetszene, ha valamilyen egyéniséget adnának a házaknak, ha nemcsak a házszámról lennének megkülönböztethetőek. Az ember nem tudja maga elé képzelni az otthonát, mivel pont olyan házat lát, mint a többi… A nyugdíjasok persze nem örülnének egy ilyen nagy „felfordulásnak”…Nekem tetszene, bár egyfelől nem hiszem, hogy ilyet tervezne bárki errefelé, másfelől még ha tervezne is, aligha lenne kivitelezhető. Az akadálymentesítés minimálisan sincs megoldva. Csak azoknak a mozgáskorlátozottaknak van esélye, akik a földszinti lakásuk erkélyén kialakítanak egy kijáratot rámpával, ezt az állam talán még egy határig finanszírozza is. Négyemeletes házban lakunk, ezekből mindenhol kispórolták a liftet annak idején, mondván, hogy négy emelet még megmászható…Hát igen, egy egészséges, fiatal embernek valóban. Nekünk nagy könnyebbség lenne egy lift, akkor nem kéne a beteg kisfiamat ölbe venni a lépcsőn, neki sok a három emelet.


102. oldal

Nálunk nem történt semmiféle káros-anyag-mentesítés. Azbeszt talán nincs, a szerkezeti elemeket meg nem lehet kicserélni, csak ha lebontják az egész házat. Pedig szerintem van bennük valami, amitől megbetegszenek az emberek. A nagymamám, akitől a lakást örököltük rákban halt meg, a háziorvosa szerint feltűnően sok a rákos beteg errefelé. Az én kisfiam genetikai rendellenességgel született, a szomszédban pedig egy anyuka nyolc hónapos terhesen vesztette el a kisbabáját. Az egyik szomszédunknak is mindkét gyereke beteg. Lehet, hogy ez véletlen egybeesés, de ki tudja… Nem tudom szerkezetileg, funkcionálisan mennyire lehetne átalakítani a lakásokat, talán a főfalakat mégse kellene kiverni. A műszaki részéhez nem értek, ezt bevallom, de szervezésben is elképzelhetetlennek tartom. Elég sok itt a rugalmatlan ember, aki mellesleg remekül el van egy pici koszos lyukban. Egy nagy átalakításhoz soha nem lenne meg a szükséges 100%-os egyetértés, mikor még a közös költségben sem lehet normálisan megegyezni velük – a közös képviselőnk is fillérekért dolgozik… Nem tudom, hogy a tető alkalmas-e rá, hogy ráépítsenek, de a zöld tető mondjuk nagyon szimpatikus megoldás, egészségesebb lenne a levegő, meg az sem utolsó szempont, hogy talán hűvösebb lenne nyáron. Az meg csak hab a tortán, hogyha még használni is lehet.

40. kép

Jövő Az eddigi panelprogramokat maximum válságcsillapításnak nevezhetjük, persze jó lenne, ha lenne pénz rá, hogy tisztességesen rendezzék a lakótelepek helyzetét. Ami a hitelt illeti, hiába kedvezményes, nem hinném, hogy mindenki belemenne, és akkor meg bukik az egész. Én nem hiszem, hogy felvenném, mert nagyon szeretnék elköltözni innen. Ami az útjában áll, hogy nem tudjuk eladni a lakást, senkinek nem kell egy hetvenes években épült lakótelepi lakás, még ha áron alul kínáljuk, akkor sem. Mondjuk, ez a ház nem nagypaneles, hanem kohóhabsalak elemek, és tégla felhasználásával épült. De mit számít, ugyanúgy házgyári. Nagyon szeretnénk egy kicsi családi házat a Királyerdőben (csepeli kertváros), mégiscsak jobb lenne…


103. oldal

3.2.3.3. Sándor (35) Sándor a város egyik legrosszabb hírű Sándor a XVIII. kerületben, a nyolcvanas években lakótelepén él, mégsem érzi rosszul épült Havanna lakótelepen él feleségével, két magát lakóhelyén. A lakás gyermekével, és felesége szüleivel. Legmagasabb felszereltségével elégedett, de a iskolai végzettsége szakmunkásképző, autószerelőméretével és elrendezésével nem. ként dolgozik. Családja anyagi helyzetét közepesKevés gond van a lakással, mégis nek ítélte. vágyódik más környezet után. Családját nem érzi teljes biztonságban. A legtöbb lakóval csak minimális kapcsolata van. Egy családdal alakult ki baráti viszony. Előfordult, hogy a lakóközösség összefogott a környezetért, és Sándor is részt vett az akcióban, de jelenleg nem vállalna társadalmi munkát, mivel nincs rá ideje. A lakótelep nyújtotta szolgáltatások közül az oktatási intézményeket értékeli a legtöbbre. A vásárlást inkább a távolabbi bevásárlóközpontokban intézi. Örülne, ha több szórakozási lehetőséget nyújtana a lakótelep és környéke. Határozott elköltözési szándékai vannak, mivel nagyon szűk a lakás. Felesége kertes házra vágyik, ő egy nagyobb panellakással is megelégedne.

Általános vélemény a lakótelepről Alapvetően semmi problémám nincs a lakóteleppel. Tudom, hogy ez rosszabb hírű lakótelepnek számít, ha kimondod a nevét, mindenki elszörnyed, de elmondható, hogy azoknak, akik itt élnek, nem tűnik olyan rossznak. Sőt, kertes házban élő ismerőseink közül sokan mondják, hogy itt könnyebb az élet, mert itt nem kell foglalkozni azzal, hogy a házat fel kell újítani vagy a kertet rendben kell tartani– fizetjük a közös költséget: ez fedezi a javításokat.

41. kép


104. oldal

A lakás Az önkormányzattól vásároltuk meg, de még nem teljes egészében fizetettük ki. Nagyon kicsi a lakásunk, hatan lakunk itt, 53 négyzetméteren. Nem a felszereltségével van gond, hanem a méretével. Vagyis azzal se lenne, ha csak négyen, vagy ketten lennénk–de így nagyon szűkös. Ami pedig a legbosszantóbb, hogy van egy helyiség, amit nem tudunk igazán kihasználni, ez az elkülönített hosszúkás étkező–ha ehelyett egy szoba lenne, máris egy fokkal kényelmesebb lenne–mert lenne hálószobánk, vagy a gyerekeknek külön szobája. Voltak felújítások, festettünk, padlólapot tettünk le a konyhában meg a fürdőben (a többi helyiség padlósszőnyeges), a kisszobát is rendbehoztuk. Azt hiszem, aki most vásárol itt lakást, az biztos felújítja, bár a régiek közül is sokan belevágnak. A lakás fenntartásának a költségei elég magasak, főleg a távfűtés, ami télen önmagában 25 ezer forint, de nyáron is kell rá fizetni 9 ezer forintot, a villany is 10-13 ezer legalább és a közös költség is 22 ezer forint, ehhez jön még a kábel TV és az internet előfizetési díj. Meg tudjuk oldani, de ezek a magas számlák is motiválnak rá, hogy saját házba költözzünk.

Gyerekkor, rokonok, kapcsolatok Ebbe a lakásba szintén lakótelepről költöztem, konkrétan a XX. kerületből, Pesterzsébetről, de nem ott nőttem fel, előtte kertes házban laktunk, amit lebontottak, és így kaptunk lakást egy négyemeletes lakótelepi házban a szüleimmel. A szüleim szintén szakmunkások, a csepeli gyárban dolgoztak, a hatvanas években költöztek fel vidékről. Amikor összeházasodtunk a feleségemmel, akkor költöztünk ide, a Havannára, bérlakásba, azért választottuk ezt, mert nem volt más megoldás. Ide született a két lányunk, a kisebbik 11, a nagyobbik 13 éves. Nálunk nem szoktak lenni családi összejövetelek, mert nagyon zsúfolt a lakás, csak kényelmetlenkednénk. A barátaink csak néha jönnek át, főleg egy-két ember, de csak a nagyon közeliek–amúgy az a gyakoribb, hogy mi megyünk látogatóba valakihez. A legtöbb barátunk vagy valamelyik lakótelepen lakik, vagy itt a XVIII. kerületben kertes házban. Nincs nyaralónk, de nem is vágyom rá, inkább az elköltözésre gyűjtünk.

A gyereknevelés feltételei A játszóteret felújították, zárhatóvá tették, így a kutyák nem piszkítják be, meg bátrabban ki lehet engedni a gyerekeket, de azért a lakótelep mégsem olyan mint egy kertes ház, ahol nyugodt szívvel küldi ki az ember a gyerekeit játszani. Jobb, ha a kisgyerekekkel lemegy valaki, ott van velük, mert nem elég biztonságos. Kárt tehetnek magukban, mert nem látok rájuk a fél szememmel, mint a saját kertemben, meg hát itt a lakótelepen nem egy válogatott közönség lakik, ez való igaz. Nem tudhatod, ki megy oda hozzájuk, mivel kínálja, hova csalja őket. Mondjuk, konkrét esetről nem hallottam, de soha nem lehet tudni. Iskola? Általános iskola a házunk mögött van, ami egyben gimnázium is, talán a kisebbik gyermekem, aki úgy tűnik, szorgalmasabb, oda fog járni, ott fogja folytatni. Ami a szórakozást illeti, nem túl jó, hogy a legközelebbi mozi a Lurdy Házban található, mert az nagyon messze van, ha közelebb lenne, biztos gyakrabban járnánk. Így leginkább marad a videotéka, ha filmet akarunk nézni. A gyerekek sportolnak, olvasgatnak, beszélgetnek a barátaikkal a szabadidejükben, akik az iskolatársaik közül kerülnek ki leginkább. A szomszéd gyerekekkel nem nagyon barátkoznak, illetve a nagyobbik lányomnak volt egy közeli barátnője, aki itt lakott, viszont ők két éve elköltöztek, de a mai napig együtt járnak ritmikus sport gimnasztikára, ez a közös szenvedélyük, az életük. Mindent figyelembe véve, egy gyerekes párnak a kertes házat azért jobban ajánlanám, de ha nincs gyerekük, akkor még teljesen jó, mert ha dolgoznak egész nap, és nincs idejük a kertre például, csak hazajönnek, magukra zárják az ajtót… itt takarításon kívül semmit sem kell csinálni.


105. oldal

42. kép

Infrastruktúra A bevásárlás könnyen megoldható a közelben: van Auchan, Tesco, MediaMarkt a környéken, mindent meg tudunk venni 3-4 kilométeres körzetben. A telepen is van több szupermarket, meg kisbolt. A kicsik nem mennek olyan jól, mert mindenki a nagy bevásárlóközpontokba jár, ezek külön buszjáratokat is fenntartanak, hogy odacsalogassák azokat, akiknek nincsen kocsijuk. Itt a körynéken talán csak a szolárium meg a videotéka megy jól. Szerintem felesleges lenne a vállalkozókat arra ösztönözni, hogy nyissanak itt boltokat, ezek is alig élnek meg valahogy – nem azért, mert a Havannáról van szó, hanem mert nem lenne elég forgalmuk a már említett okból. Mindenki igyekszik a legolcsóbban megvenni mindent. A parkolás most már egyre rosszabb, egyre több embernek lesz kocsija, (a mi családunkban is két autó van) a lakótelepet meg a nyolcvanas évekbeli helyzetre szabták, mikor itt még elég ritkán álltak az autók. Fejlesztésére nem látok sok lehetőséget, bár az az igazság, hogy van itt hely bőven parkolni, hátrébb vannak nagy, kiépített parkolók, csak azt nem szívesen használják, az emberek érthetően a saját házuk előtt szeretnek megállni. A tömegközlekedést nem nagyon használjuk, de elég jó, van egy gyors buszjárat, ami tíz perc alatt bevisz a Kőbánya-Kispest metróállomásra, onnan meg percek alatt el lehet jutni bárhová – a kertvárosi övezetből sokkal lassabban jut ki, akinek nincs kocsija. A közbiztonság nem olyan rossz, mint a híre: még nem ért semmi incidens, sőt a családban, ismerősök közül senkit, nem is téma. Mióta felszereltek térfigyelő kamerákat – az újság is azt írta – hogy azóta csökkentek az autó-feltörések/lopások. Bár pont most mondta a feleségem, hogy tegnap feltörték a szomszéd kocsiját, de ez mindenütt előfordul, ahol nem garázsban parkolnak.

A lakáson kívüli környezet, aktivitás A park és a lépcsőház nem az ember sajátja, de azért igyekszik vigyázni rá, amennyire lehet. A lépcsőházban nem dobálunk el szemetet, a gyerekeket is erre neveljük, hogy eszükbe se jusson, hogy összefirkálják a liftet. Volt, hogy összefogtak a lakók, közös felújítások megszervezésében: végig kifestettük a lépcsőházat, meg a liftet is.


106. oldal

Valaki tesz a környezetért: most is volt egy virágültetési akció. Szétosztottak a lakótelepen egynyári növényeket, és azokat a lakók elültették, én nem vettem benne részt, idő és kedv hiányában. Én nem szeretnék semmi nagyobb szervezési, vagy bármilyen munkát elvállalni a lakókörnyezetért vagy a házért, sajnos nem érek rá ilyesmire, meg inkább a magam ügyeit intézem: szeretnénk innen elköltözni. Ha jobban belegondolok, nem nagyon lenne itt olyasmi, ami hiányozna, ha elköltöznék, nem kötődöm érzelmileg ehhez a helyhez, mondhatjuk, hogy közömbös.

43. kép

Közösség, közérzet Nem hinném, hogy rontaná a közérzetemet a lakótelep. Az biztos, hogy elég zajos hely, bár ez attól függ milyenek a szomszédok; nekünk kissé zajosak. Felettünk kisgyerekes család lakik, akiknek le van parkettázva, kövezve a lakása, úgyhogy olyan, mintha itt rohangálnának a gyerekek… De nincs konfliktus, megértjük őket, nekünk is vannak gyerekeink – soha nem megyünk fel, hogy szóljunk érte, vagy bármiért – mondjuk, ha éjjel-nappal fúrnának, meg kalapálnának, akkor lehet, hogy megfordulna a fejemben, hogy felmenjek – mert hogy ilyen is akad a lakótelepen. Általában köszönő viszonyban vagyunk a szomszédokkal, de nem járunk át egymáshoz. Régebben volt egy család, akivel az átlagnál közvetlenebb volt a viszony, most nincs ilyen. Bár a régebbi lakókkal néha váltunk pár szót, ezek olyan „hogy vagy – kösz, megvagyok“típusú csevegések. Az újabb lakókkal nem nagyon fordul elő, azért elég nagy egy ilyen tizenegyemeletes ház ahhoz, hogy az ember kövesse a változásokat, az új arcokat, talán azok, akik egész nap itthon vannak, mondjuk a nyugdíjasok, képesek rá. Az is biztos, hogy egy ilyen nagy házban nem olyan könnyű megszervezni a lakók összefogását, egyetértését, meg hát itt nagyobb beruházások esetén a finanszírozás is problémás. Az is igazságtalan, ha mindenki ugyanannyit fizet, mert nagyon különböző a lakók anyagi helyzete, de az is, ha nem ugyannyit, mert akkor abból ered a konfliktus, hogy milyen alapon adhatóak kedvezmények...


107. oldal

Min változtatna? Ami eddig létrejött, hogy kívül, a panelillesztések közt szigeteltek: gondolom, a ház fizetett érte, és megfelelő vállalkozók elvégezték. Persze, jó lenne, ha feltennének rendes hőszigetelést, és kevesebb lenne a fűtésszámla–mondjuk ki tudja, mennyi változás történne…Akinek saját háza van, feltesz rá egy szigetelést, vesz egy kazánt és csak pár ezer forintot fizet, nyáron meg egyáltalán nem kell semmit, mi meg lehet, hogy így is, úgy is sokat fizetnénk. Az is nagyon jó lenne, ha nemcsak lenyírnák a füvet, hanem az öntözést is megoldanák, mert hiába van elég nagy zöldfelület, ha teljesen ki van égve. Az erkélyről az is teljesen jól látszik, milyen ésszerűtlen a járdák kialakítása: kerülőútra kényszerítenék az embert. Persze a lakóknak megvannak a maguk kitaposott ösvényei, a legrövidebb útvonalakat a fű szabályos kikopása jelzi, jó lenne ott valami járdafélét kialakítani, mondjuk járóköveket letenni, mindjárt szebb lenne. Ami a hulladékot illeti, nem tudok szelektív gyűjtőhelyről, mi is csak bedobjuk a szemétledobóba a szemetet. Ami a lakótelepet illeti, szerintem már az is haladás, hogy az emberek nem eldobálják a szemetet, hanem büszkén bedobják a kukába. El kell telnie egy kis időnek, míg az emberek gyomra beveszi, hogy nem mindegy, mit hová dobnak. Örüljünk, hogy egyre kevesebb szemét van az utcán. Jó, ha valaki a saját környezetére figyel, sokan nem szoktak úgy általában a globális környezetről gondolkodni.

Jövő Nem vennénk fel hitelt a felújításokra, mert nem akarunk már sokáig itt maradni, bár szeretnénk azért még a lakást rendezgetni egy kicsit. Egyfelől nem holnap költözünk ki, addig is jobb az ember közérzete egy tiszta, rendes lakásban, szóval a festést mindenképp szeretnénk megcsinálni. Meg az sem utolsó szempont, hogy könnyebb eladni, jobb benyomást tesz a vevőkre, ha nem tűnik lelakottnak. Persze, egy ilyen kis lakást nehéz rendesen tartani, ha hat ember lakik benne, már pusztán a használattól is lelakott lesz. A feleségem nagyon szeretne egy saját kertes házat, nem kell kacsalábon forgó palota, de férjünk el tisztességesen, és legyen egy kis kert, ahová ki lehet menni levegőzni, amiről tudod, hogy a tiéd. Ami engem illet, én realistább vagyok, szerintem végső soron már egy nagyobb lakás is megfelelne. Akár itt a környéken is, nekem, mint mondtam, semmi bajom ezzel a lakóteleppel, és a kerthez sem ragaszkodom annyira: abban sem csak öröme van az embernek, nyűgöt is jelent. Persze, nem mondom, hogy nem vágyom rá, hogy saját házam legyen. De egy biztos, amint lesz rá lehetőség, elköltözünk innen.


108. oldal

44. kép

3.2.3.4. Emese (37) Emese vidéken nőtt fel, de már régóta Emese legmagasabb iskolai végzettsége főiskola. él a fővárosban. Szereti lakóhelyét, Foglalkozása tanító, korrepetítor, külföldi amelyről egyébként több ponton származású kisgyermekeket tanít magyarul. A negatívan nyilatkozik. A lakása párja szintén tanító. 13 éves lányával és méretével nincs gondja, elrendezésével élettársával él a XXI. kerületi, nyolcvanas években viszont igen. Meg van elégedve a épült Erdősor úti lakótelepen. Anyagi helyzetüket lakótelep adta gyermeknevelési közepesnek ítélte. feltételekkel, sokszor vitte kislányát a játszótérre, és szerencsésnek tartja, hogy közel vannak a nevelési intézmények. Vásárlásait is a lakótelepen intézi, mivel nincs autója. A szórakozási és kikapcsolódási lehetőségeket hiányolja. Elmondása szerint mindenkit ismer a lépcsőházban, de megtartja a három lépés távolságot. A lakóközösség összetartásáról nincs jó véleménnyel, viszont beszámol arról, hogy egyes lakók aktívan tesznek a környezetükért. Barátokat, rokonokat ritkán hívnak, mivel szégyelli, hogy rossz állapotban van a lakás, de a jövőben terveznek egy nagy felújítást. Szívesen költözne, ha megengedhetné magának.

Általános vélemény a lakótelepről Vannak élhető lakótelepek, és vannak rémesek is, ezért nem lehet általában a lakótelepről beszélni, mint lakóhelyről vagy mindegyiket elítélni. A mi lakótelepünknek viszonylag jó a híre, és valóban kellemes, szerethető hely. Első találkozásom a panelházakkal elég pozitív volt: emlékszem, amikor kilenc éves koromban rokonoknál nyaraltam Miskolcon, akkoriban épült ott egy hatalmas modern lakótelep – nekem, a falusi kislánynak ez óriási élményt jelentett, hogy milyen csoda, hogy padlószönyeg vagy, hogy lift van, hogy erkély van… Nekem soha nem volt előítéletem a panelekkel, valahol Alternatívák, igények, esélyek

109. oldal

szeretem őket. Magamra csukom az ajtót, és az az én területem, az én territóriumom, úgy rendezem be, ahogy akarom.

45. kép

A lakás 78 négyzetméteren, kettő plusz két fél szobában élünk hárman. Most tervezünk egy nagyobb felújítást, mert eddig még nem újítottunk fel semmit, és mit ne mondjak, ráfér a lakásra. Festeni fogunk, meg újra burkolni a padlót és a fürdőt. Nagyon magas a lakás fenntartás költsége, télen csak a fűtés 30-35 ezer forint, pedig itt nem távfűtés van, és spórolunk a gázzal is, lekapcsoljuk, ha nem vagyunk itthon napközben. Nyáron 2 ezer forint átalányt fizetünk érte, a villanyért 6 ezret, a víz 8 ezer, a közös költség ugyanennyi. Nyáron a végösszeg 24 ezer, télen kb. 60 ezer. A lakás méretével elégedett vagyok, de az tény, hogy a két fél szoba túl kicsi, és rossz az elrendezése, a könyvtárszoba egy kis virsli-szoba, semmi másra nem lenne jó, meg a hálószobánkba is épp, hogy befért egy ágy. De alapvetően minden komfort megvan a lakásunkban. A fürdőszoba megfelelő méretűre lett szabva, ott kényelmesen elférünk, de a konyha lehetne nagyobb. A modern konyhai gépek nem férnek el, mosogatógépről álmodni sem merek.

Gyermekkor, korábbi lakóhelyek Vidéki nagyközségben, Püspökladányban nőttem fel, egy családi házban a szüleimmel, akik tanárok voltak. A gimnázium után jöttem fel Pestre, albérletbe, sokfelé laktam, például a IX. kerületben, meg a XVIII. kerületben, a reptérnél is... Amikor férjhez mentem, akkor költöztünk először lakótelepre, albérletbe, ide a csepeli városközpontba, a hatodik emeletre. Az előző lakóhelyeimhez képest azt hiszem, elégedett voltam vele. Nagyon sok felé laktunk albérletben azután, fél évente költöztünk, mondjuk, próbáltunk mindig kertes házakat kivenni. Első saját lakásunk szintén csepeli panellakás volt, nem túl jó helyen, de aránylag olcsó volt, ismertük a tulajt, aki megengedte, hogy három részletben fizethessük ki. A bérelt lakásra mindig nagyon kell vigyázni, még egy képet sem tehettem fel a falra–azzal viccelődtem, hogy ha lesz egy saját lakásunk, veszek egy kiló szöget és mindegyiket oda


110. oldal

verem be, ahová akarom, hát nem így alakult, mert a panelban a falba nem lehet beverni semmit… De hát az első saját lakás mindig nagy élmény, még ha kunyhó lett volna, az is az lett volna. Amúgy már akkor is volt park, ki volt épülve minden.

Rokonok, kapcsolatok A szabadidőm nagyrészét otthon töltöm, imádok olvasni. Régen tartottunk baráti összejöveteleket a lakásban, most már nem. Tudom, hogy a barátaink nem szólnának meg, de már szégyellem, hogy ilyen lepusztult a lakásunk – inkább mi megyünk. Illetve, néha rendezünk bulit a nyaralóban, van egy kis házunk Bánkon. A rokonokat hasonló okból nem szívesen hívom, mi szoktuk meglátogatni őket. A húgom hatalmas családi házban lakik a kertvárosban, az egyik nővérem pedig egy „kunyhóban“, hagyományos kis tornácos házban vidéken, a másik pedig szintén panelban, Karcagon. A párom anyukája a Gellért-hegynél lakik egy csodaszép társasházban. A barátaim mind jó körülmények közt élnek, nagy részük kertes házban lakik, vagy társasházban a XI. kerületben, szép helyen. Van egy barátom, aki az Óbudai lakótelepen él, szép, nagy lakásban, nekik csak a mellékhelyiség méretével vannak problémáik.

Gyermeknevelés, infrastruktúra Maximálisan elégedett vagyok a lakótelep adta gyereknevelési feltételekkel, mindenhol van gyermekorvosi rendelő és játszótér, de a gyerekprogramokért be kellett menni a városba. Óvoda, általános iskola is mindig van a lakótelepek közelében, a gimnáziumba pedig húsz perc alatt ér el a lányom, Csepel központjába (nyolcosztályos évfolyamon tanul). A csepeli központban lévő lakótelepen mindent meg lehet venni, itt csak élelmiszert, meg gyógyszert lehet. Meg van egy használt ruha bolt, ott vásárolok is nagy ritkán, de inkább felülök a buszra és beljebb megyek, ha komolyabb vásárlást tervezek. Az itteni kocsmák nem lehetnek baráti összejövetelek színterei, színvonaltalannak tartom őket. A közbiztonság elég jó, bár voltak betörések, meg a tárolót is feltörték néhányszor. Nekem van biztonsági záram, mert nálunk nincsen rács. Egyik éjjel fültanúja voltam annak, hogy kiraboltak egy idős nénit, de senki nem sietett a segítségére, pedig úgy sikoltozott, hogy zengett a lakótelep. Meg még egy kellemetlen dologról hallottam: van a lakótelepünkön egy kis üzlethelyiségeknek otthont adó épület, van benne egy kisközért, egy trafik meg egy kocsma, és ezeken kívül egy titokzatos Kft. is székel benne. Ez a Kft. évek óta meg akarja szerezni az egész épületet, és már többször is felgyújtották a közértet, félnek is szegények. Szoktam beszélgetni a kisközért tulajdonosával, meg az eladókkal, onnan tudom mindezt.

A lakáson kívüli környezet Nagyon is felelősnek érzem magam a környezetemért, a lépcsőházat rendszeresen takarítom, ha látok szemetet, felszedem, a lépcsőházba kitett virágokat én gondozom. Arra is volt példa, hogy az udvaron kertészkedtem, sövényt vágtam, ilyesmi. Jóban vagyok mindenkivel, az ilyen munkálatok is összehozzák az embereket, de nem mondanám, hogy a lakótelep egy közösség. A fákra nosztalgiával gondolnék, ha elköltöznék innen – sokat sétáltam a környéken, és megszerettem őket. Néha még növényhatározót is vittem magammal, és beazonosítottam a fafajtákat, mert rájöttem, hogy maximum kétféle fát ismerek fel. Amit nem szeretek, hogy az autók nagyon zajosak. Amúgy minden hajnalban az újságkihordó mopedjének a berregésére ébredek, amit visszavernek a falak, és olyan, mintha a szobámban lenne…

Közösség Régen, úgy tudom, az első lakók jobban összefogtak, ismerték egymást, mindenki fiatal volt – mostanra kicserélődött a lakosság, és már nincs meg ez az összetartás. A lakógyűlés a múltkor


111. oldal

is botrányba fulladt, úgy szégyelltem magam…Egymásnak mentek a lakók, mert a ház közös vízórája többet mutatott, mint az egyes vízórák összesen, valahol szivároghat a víz, és senki nem akart fizetni. Egyelőre tartozik a ház, nem irígylem a közös képviselőnket. Amúgy őt elég jól ismerem, egy nagyon rendes, tevékeny ember. A lakógyűlésen mindig ott vagyok, engem szoktak megkérni, hogy vezessem a jegyzőkönyvet, amiért nem rajongok. A lakók, magasnak tartják a közös költséget – de sajnos adott költségeket fedez belőle a ház, úgyhogy maximum a villanyszámlával lehet spórolni (így is minden folyosón csak egy lámpában van izzó). Mindenkivel jóban vagyok, a kutyákat ismerem név szerint, mindig megsimogatom őket. Majdnem mindenkivel váltok pár szót a köszönésen felül, de nem járok át senkihez, mert én sem örülnék neki, ha valaki beállítana „szomszédolni“ – a három lépés távolság azért mindig megvan. Előfordul, hogy kérünk egymástól apróbb szívességeket, például, volt, hogy megkértem valakit, hogy vegyen át egy ajánlott levelet, vagy öntözze meg a virágaimat, ha elutazom. Nyugodt szívvel odaadom a kulcsomat. De néha kölcsön is kérünk apróbb dolgokat, pl. múltkor a szomszédasszony néhány szem borsért jött át hozzám. Nem nagyon szeretek szívességet kérni, de olykor jól jön. Mindenki tudja, hogy én készséggel segítek, ezért többször fordultak már hozzám. Előfordul, hogy ha indulok valahová, és látom, hogy a szomszéd asszonyom elindul sok csomaggal felfelé, akkor segítek neki felhozni. De az ilyeneket mindig visszakapom, például senki nem csapja rám a bejárati ajtót, ha látja, hogy jövök. Nem azt mondanám, hogy sok a szegény, hanem hogy nincs gazdag. Akkor tehát szegények vagyunk. Van aki annál is szegényebb, sok a rokkant nyugdíjas is, aki a gyár bezárása után ment nyugdíjba.

Fejlesztések a lakótelepen A járdát nemrég harcolta ki a lakótelep, köteles az önkormányzat a gyalogosoknak is utat biztosítani. Ezek az utcák ugyanis „sétányok“, de van rajtuk autóforgalom, így ezen a szűk utcán (ugyanis két oldalt autók parkolnak) kellett manőverezni a gyalogosoknak, a babakocsisoknak, meg a kerékpárral közlekedőknek is – sok helyen még félrehúzódni sem lehetett, és ha esett az eső, és megállt a kátyúkban a víz, bokáig merültünk benne, és még le is fröcsköltek az autók. De ez megoldódott. Viszont, amit itt látsz, a virágok, a gyep, ezt mind a lakók telepítették, nem az önkormányzatnak köszönhető. Van szelektív hulladékgyűjtő, használom is, csak az zavar, hogy nagyon csúnyák ezek a konténerek, rontják az utcaképet a rikító színeikkel. Szerintem, aki szelektíven gyűjti a szemetet, az tud olvasni, és meg tudja különböztetni a tartályokat. A házak kopottak, de jótékonyan takarja őket a zöld – olyan szép lenne ez az utca… Ez egy húszéves lakótelep, és azért már eléggé leamortizálódott, szerintem felújításra szorul. A lakók sokat tesznek érte, mindeki a saját zsebéhez mérten szépítgeti a lakóhelyét – minden új lakó végez felújítást, a régiek közül is sokan. Persze ezek is nagy zajjal járnak – valahol mindig fúrnak. De ebből soha nincs konfliktus, soha nem szólok érte, soha nem kérdezem, meddig tart még, mert tudom, hogy nekik rosszabb, mint nekem.


112. oldal

46. kép

Min változtata? Ha egy varázspálcát adnál a kezembe, akkor eltűntetném az egész lakótelepet úgy, ahogy van… és a helyébe kertes övezetet telepítenék. Persze, ahhoz mindenkinek autó kellene, és már ennyit sem bír el a város. Kevésbé radikális megoldás? Növényeket futtatnék a lakótelepi házakra, meg zöldtetőt alakítanék ki – mondjuk, az a baj, hogy nálunk nem megoldható a kijárat a tetőre, mert nem férne el, csak létrával lehet felmenni – ha megépítik én nem tudok kijönni a lakásomból. Épp ezért a tetőtérbeépítés sem jöhet nálunk szóba. Mondjuk, a lakók előbb-utóbb a tetőkerten is összevesznének – mert előfordulhatna, hogy egy-egy antiszociális lakó odavinné pisiltetni az uszkárját, vagy ilyesmi. Meg azt hiszem, eltűntetném az összes autót, nagyon zavar, hogy itt parkolnak, meg hogy nem tartják be a szabályokat. A múltkor hallottam, hogy ha konténert hozatok a felújításhoz, fizetnem kell azért, hogy használom a közterületet – az autók meg elfoglalják a fél utat, és mégsem fizetnek a gazdáik egy fillért sem. Szerintem a házak színezése a gyakorlatban legtöbbször csak ront a helyzeten, rémes színeket tudnak kiválasztani – a szemben levő soron is lett egy méregzöld ház… Nagy szükség lenne a lakótelepen a kutyatartás feltételeinek javítására is, jó lenne egy nagy kutyafuttató kialakítása, mert rendben van, hogy a parkok nagy részét lezárták, hogy a gyerekek ne a kutyapiszokban játszanak, de valahol hadd szaladgálhassanak a kutyák is szabadon. Nekem nincs kutyám, csak két macskám. Én még szerencsére soha nem áztam be, csak a szomszédom, szegény épp most festetett. A tető vízszigetelése elég jó. Liftre szerintem nincs szükség, aki mozgássérült, az költözzön a földszintre. Nem tudok róla, hogy lenne-e valami káros anyag a házban – nem tudom, miből épült, és nem is volt felmérés. Nem zavarna, ha felhúznának ide újabb házakat, bár kicsit mégis, mert szeretem, hogy a lakótelep homogén, kijelöli a határokat: „ez az én lakótelepem és eddig tart“. Szerintem most már nem érdemes itt boltokat nyitni, nem lennének nyereségesek–régen, a szocializmusban, ha nyitott valaki a biciklitárolóban egy trafikot, vígan megélt belőle, ma már nem érdemes. Csak az élelmiszerbolt él meg, de abból van elég – meg az undorító kiskocsmák, ha engem kérdezel, abból is van elég…


113. oldal

Minek boltot nyitni, mikor pár kilométer a Tesco – mondjuk, én nem járok oda, mert nincs kocsim, inkább az egy utcára levő szupermarketba megyek.

Energiatakarékosság Nagyon fontos lenne valami energiatakarékos felújítás, mert hiába csináltattam meg öt éve az ablakoknál a szigetelést, nagyon drága a fűtés. Ki kellene cserélni az ablakokat, de alig látok rá esélyt, mert egy millióba kerülne – pedig szükség lenne rá, mert már nagyon korhadtak, a múltkor is majdnem rám zuhant a konyhaablak, mikor tiszítottam. Tisztában vagyok vele, hogy mindig vannak ilyen panel-programok, de nem nagyon kísérem őket figyelemmel, elég, ha a közös képviselőnk foglalkozik vele. Láttam a helyi lapban, hogy elég sok társasház nyert a környéken pályázatot. Nem jártam pontosan utána, de nem hinném, hogy tényleg kifizetik a költségek két harmadát nekünk… Nemrég volt nálam egy szakember felmérni, mennyibe kerülne egy vegyes kazán, egy korszerű cirko felszerelése a gázmelegítő helyett – és nemcsak hogy rettenetesen bonyolult, mivel több engedély is kell hozzá, hanem megfizethetetlenül drága is egy ekkora átalakítás.

Aktivitás, jövő Kicsit belefáradtam már, az az igazság, szeretnék innen elköltözni, mondjuk a Sas-hegy lenne az álmom. Úgy látom, hogy sokan elköltöznek innen, a tehetősebbek a kertvárosba, például az utcánk végétől induló lakóparkba. A kevésbé tehetősek délebbre mennek a Csepelszigeten, kiköltöznek az agglomerációba. Én semmiképp nem szeretnék vidékre költözni, nagyon körülményes lenne bejutni a városba, nincs autónk. De nem is látnék sok esélyt az elköltözésre, ennél jobbat nem tudunk megfizetni. Ha elköltöznék, nem kizárt a panel, de legyen olyan, mint hátul ezek a modernebb vágású házak, ahol a földszinti lakásokhoz előkert tartozik – egy zsebkendőnyi zöldnek is örülnék. A zöldövezeti társasház lenne az álmunk, de nem beszélünk róla, mert nincs realitása. Korábban sokkal aktívabb voltam, most már kiégtem egy kicsit – a most beköltöző fiatalokon látom ugyanazt a lelkesedést, ami bennem volt, mikor ideköltöztem. Szeretek szervezkedni, de már nem vagyok olyan lelkes. Nem hiszem, hogy vállalnék társadalmi munkát, ha valakiben már vágyként, ötlet szinten ott van a költözés, az már nem tudja szívvel-lélekkel csinálni.


114. oldal

47. kép

48. kép


115. oldal

4. Összefoglalás A következőkben tematikus összefoglalóját, összehasonlítását adjuk az interjúkban elhangzott véleményeknek. Annak ellenére, hogy a feltett kérdések elvileg azonosak, a kifejtett vélemények nem alkotnak homogén halmazt: az egyik oldalon élménybeszámolókkal van dolgunk, a másikon pedig szinte önálló elemzésekkel. Az előbbiek olyan vélemények, amelyeken keresztül a megkérdezettek reagálnak a saját közegükre. A válaszok megoszlanak továbbá két különválasztható téma szerint: maga a „panel“, illetve tágabb értelemben a lakótelep. A lakás, valamint a fejlesztési igények egy része a panelegységekre vonatkozik, tehát magára az iparosított technológiával előállított lakásokra; az infrastruktúrára, szolgáltatásokra, közösségre utaló észrevételek inkább a lakótelepre, tehát a környezetre céloznak. A lakótelep nem csupán a panelegységek halmaza, hanem egy társadalmi közeg, amelynek igényei túlmutatnak a kimondottan műszaki problémákon. A következő összefoglaló a mélyinterjúk témái szerint halad, ugyanakkor figyelembe veszi az említett különbségeket. A megkérdezettekkel együtt próbál távlatokat nyitni a beszámolók alapján.

4.1. ÁLTALÁNOS VÉLEMÉNY A LAKÓTELEPRŐL, MEGÍTÉLÉS Gyakran nyilatkoznak az alanyok negatívan a lakótelepekről összességében – de majdnem mindenki hozzáteszi, hogy ahol ő él, az azért nem olyan kellemetlen hely, vagy legalábbis ő szeret ott élni. Megfigyelhető, hogy sokak nyilatkozatában keveredett lakóhelyük negatív megítélése a kötődéssel. Ez egyfajta kettős identitás, ami alatt azt értjük, hogy mivel a lakótelep kifejezést rossz konnotációk terhelik, majdhogynem kínos dolog ott élni – másfelől mivel nem teljesen felel meg ennek negatív képnek, meg kell védeni, vagy legalábbis meg kell győzni a kommunikációs partnert arról, hogy arra a bizonyos lakótelepi otthonra nem érvényes mindez. Többen utaltak rá, hogy sok embernek vannak előítéletei a lakóteleppel kapcsolatban, ezek főleg a családi házban élő ismerőseik közül kerülnek ki. Az említett kettős identitás fordítva is érvényesül: az interjúk során előfordult, hogy a megkérdezett végig pozitívan nyilatkozott a lakótelepről, a végén mégis egyértelműen eltanácsolta az embereket a panelvásárlástól. Ami a lakótelepek imázsát illeti, van aki úgy véli, lakóhelye megfelel jó hírének (Barbara, Gazdagrét), valaki ellenben úgy, hogy lakóhelyének a híre jobb, mint a valós állapota (Csenge, Óbuda). Sokan ítélték közepes státusúnak lakóhelyüket, de volt, aki arról nyilatkozott, a lakóhelye jobb, mint a híre (Sándor, Havanna), volt aki megerősítette rossz hírét (Eszter, Csepel-Cservenka). Természetesen, nem véletlenszerű, hogy mely lakótelepek kapcsán hogyan vélekedtek: a lakótelep alig rendelkezik hagyományosan urbánus referenciákkal (utcanevek, utcák, amik pedig még a plazákban is vannak). Az egész egység kap egy nevet, ami könnyen válik fogalommá és az e fajta idiómákat nehéz kitörölni a köznyelvből. Ennek fényében érthető, hogy a megkérdezettek úgy érzik, cáfolniuk, vagy ellenkező esetben erősíteniük kell a lakótelep hírét. A lakóteleppel szemben gyakran felhozott vádak közül a magas népsűrűséget csak egy valaki említette negatívumként (Magdi, Kőbánya), de a legtöbb alany erről nem számolt be. A lakótelepek egyhangú külsejét annál többen felhozták, mint kellemetlen tényezőt. A várostól való elszigetelődést a jobb fekvésű lakótelepen élők értelemszerűen nem érzékelik, sőt valaki arról számolt be, hogy lakóhelye éppen annyira fekszik távol a városközponttól, amennyire kellemes. De a viszonylag kijjebb eső lakótelep lakói sem panaszkodtak a sok utazásra, bár volt, aki szerint a közlekedés fejlesztése sokat jelentene a lakótelepen élőknek.


116. oldal

4.2. A LAKÁS A lakótelepi otthon bizonyos értelemben kényelmesnek számít, mivel kevés gondozást igényel, ugyanakkor ez csak egy darabik tűnik érvényesnek: a beszámolók a lakások kis méretét és ügyetlen elrendezését említik kellemetlen tényezőkként. Többen felhozzák (Sándor, Havanna; Magdi, Kőbánya), hogy „panelban könnyebb az élet“, hiszen nincsenek „ház körüli“ teendők – ez főleg a gyermektelen fiataloknak lehet előny, amire jó példa a legfiatalabb és legidősebb alanyunk nyilatkozatának összehasonlítása. Mariann (Káposztásmegyer) otthonához előkert is tartozik, de csak nyűgnek tartja gondozását, nem is nagyon használja ki, Emese (Csepel-Erdősor) azonban nagyon vágyna egy előkertre. Ezzel összefüggésben sokszor elhangzik, hogy a „panellakás“ csak egy bizonyos korig, státusig felel meg, később minden értelemben kinövik a családok. Azaz úgy vélik legtöbben, hogy első lakásnak nagyon jó, de végleges otthonnak nem. Bár van, aki szerint egy gyerekkel még megfelel, ha elég tágas a lakás (György, Kelenföld; Ildikó, Budafok). Több alanyunk is úgy nyilatkozott, hogy a lakótelepi lakások nem egy többgyermekes család igényeihez vannak alakítva. Gyakran elhangzott, hogy nem a lakással van probléma, hanem azzal, hogy kétszer annyian élnek benne, mint amennyi kényelmes volna. (Eszter, Csepel-Cservenka; Sándor, Havanna; Otília Csepel-Krizantém, Éva, Csepel-Szentmiklósi). Mindenki úgy véli, hogy az az ideális, ha minden főre jut egy saját helyiség, lehetőleg egy „egész“ szoba. Sokan panaszkodnak, hogy a fél szoba túl kis méretű, és nehezen kihasználható, rossz megoldás (Emese Csepel-Erdősor; Otília, Csepel-Krizantém; Magdi, Kőbánya) – bár sokszor szükségszerű, hiszen hiába kicsi, jobb mintha a testvéreknek egy szobában kéne lakniuk. Saját helyzetükből és igényeikből kiindulva a megkérdezett fiatal szülők úgy vélik, hogy gyerek nélkül jó lenne a panel. A lakás elrendezéséről csak egy valaki nyilatkozott dicsérőleg (Ildikó, Budafok), de később ő is hozzáfűzi, hogy szükségesnek lát átalakításokat. Még a tágasabb lakásokban élők is beszámolnak arról, hogy szűkösnek érzik a konyhát illetve a fürdőszobát – bár van akit ez nem zavar (György, Kelenföld). Az alanyok közül ketten is beszámoltak róla, hogy a konyha átalakítása (egybenyitása az előtérrel) pozitívan hatott a térre. (Barbara, Gazdagrét; Csilla, Kőbánya). Mariann (Káposztásmegyer) arról számolt be, hogy annak idején a szülei megváltoztatták a helyiségek funkcióját, hogy jobban elférjenek hárman, de ők visszaalakították, mert két főnek ideális a lakás eredeti elrendezése A lakás mérete gyakran szab gátat nagyobb összejövetelek szervezésének. A tágasabb lakásokban élőkkel előfordult, hogy akár 20 főt is meghívtak, de kényelmesen ők is maximum 5-10 embert tudnak fogadni. A kisebb lakásokban ez két-három fő. Jól látható: a budapesti lakótelepek ugyanúgy korlátoznak bizonyos (szórakozási) lehetőségeket, mint a például Finnországban megfigyelhető alacsony és jómódú panelházak. De gyakran előfordul, hogy a lakások rossz elrendezése (nincs nappali vagy étkező), illetve állapota is akadálya az összejöveteleknek (Emese, Csepel-Erdősor). Otília (Csepel-Krizantém) arról számolt be, hogy egyre kisebb és egyszerűbb bútorokat vásárolnak a tér hatékonyabb kihasználása érdekében. Ezenkívül a lakótelepi házon belül, illetve a lakáson belül gyakori probléma a falak vékonysága, ami nem teszi lehetővé a lakók saját, intim terének kialakulását. Sokan beszámolnak róla, hogy folyamatosan próbálják szépítgetni, modernizálni otthonukat, majdnem mindenki kicserélte a linoleumot kőre, gyakori a festés. Már kevesebben vállalkoznak vízvezetékcserére, a nyílászárócserét szintén kevesen engedhetik meg maguknak. Ami a fenntartási költségeket illeti általános vélemény, hogy a magas költségek nem állnak egyenes arányban a nyújtott komforttal, szolgáltatásokkal. „Luxuslakás a magas rezsi miatt, de befúj a szél a csukott ablakon.“ (Csenge, Óbuda)


117. oldal

4.3. INFRASTRUKTÚRA, HELYI SZOLGÁLTATÁSOK Az interjúkból kiderül, hogy a különböző szolgáltatásokat nem csak felszereltségük szerint, hanem társadalmi funkcióik alapján is értékelik, vagy adott esetben hiányolják. A szűk lehetőségek nem csupán a várostól való elszigetelést mélyítik, hanem egyfajta belső izolációhoz is vezethet a tapasztalt egyhangúság. Az alanyok beszámolói alapján láthatjuk, mekkora különbségek vannak egyes lakótelepek közt a szolgáltatások terén. Van, ahol csak kisközértek és kocsmák találhatóak, de előfordul olyan hely is, ahol a műszaki cikkeken kívül mindent meg lehet venni. A második kategória abban az esetben áll fenn, ha az adott lakótelep egy városrész központjában található (pl. Ildikó, Leányka utcai lakótelep Budafok központjában, vagy András, Kispest városközponti lakótelep), vagy akkor, ha önálló központja magasabb színvonalú (Barbara, Gazdagrét; Csenge, Óbuda). A vásárlási szokásokkal kapcsolatban elmondható, hogy a többség nem elégedett a lakótelepen található szupermarketekkel, közértekkel (kis választék, magas árak), ezért ha teheti, nagy bevásálóközpontokban vásárol. Általában az választja a helyi megoldásokat, akinek nincs autója, vagy akinek kevesebb ideje van (Csenge édesanyja, Óbuda; Emese, Csepel-Erdősor, Barbara, Gazdagrét), esetleg idegenkedik a hipermarketektől (György, Kelenföld). De összességében elmondható, hogy a lakótelepen élők a kisközértekben való vásárlást „luxusnak“ tartják, és csak apróságokat vesznek ott. A lakótelepen található boltok nem adják meg a választási szabadság benyomását, ami szintén a távolabbi (és jobban felszerelt) üzleteket helyezi előnybe. Viszont az is elmondható, hogy a kisközért sokak számára jelent egyfajta „közösségi pontot“ a lakótelepen. György (Kelenföld), aki elmondása szerint „majdnem minden vásárlást a kis közértben intéz“, egyedül a szomszéd házban levő kisbolt vezetőjével-eladójával van beszélő viszonyban a lakótelepen. De Emese (Csepel-Erdősor) is gyakran beszél a boltosokkal, valamint Barbara (Gazdagrét) számára is a kisközértes kedvessége volt az első pozitív élmény új lakóhelyén, elmondása szerint a „kisközértes mindenkit ismer, és tudja, kinek mire van szüksége“. Ami a szórakozási lehetőségeket illeti, a legtöbben még a kérdésen is meglepődtek. Egyedül Csenge (Óbuda) számolt be a Sziget Fesztivál közelségének pozitíviumairól, valamint ő egy éttermet is említett a közelben. A többi alany legfeljebb kocsmákkal, és kifőzdékkel találkozott lakóhelyén. A kocsmát sokan említik a választékhiány és a lakótelep egyhangúságának szinonímájaként. A helyi kocsmákat egyik alany sem használja, egyedül egy valaki említett egy presszót (András, Kispest), ahová alkalmanként beül egy-egy közelben élő volt osztálytársával. Van, aki megjegyezte, hogy jó lenne, ha nyílna egy kávézó vagy cukrászda a lakótelepen, ahová be lehetne ülni (Csilla, Kőbánya; Ildikó, Budafok) hiszen ez egyfelől a városiasság érzetét adná, másfelől potenciális találkozási pont lenne a környéken lakó ismerősökkel. Magdi (Kőbánya) is vágyik rá, de úgy gondolja nem élne meg ilyen szolgáltatás lakóhelyén. A gazdasági érvek ellenére a lakók örülnének egy kávézónak vagy cukrászdának. Tény, hogy a lakótelepi közeg nem teszi vonzóvá a befektetést, de lehet, hogy nem belvárosi példák szerint kell gondolkodni: egy kávézó egyfelől szolgáltatás (belül), másfelől viszont látvány (kivülről). Nem feltétlenül fognak sokan járni oda: összességében elmondható, hogy a hiányzó szolgáltatásokért mindenki a belvárosba megy, és egyedül Sándor (Havanna) említi, hogy gyakrabban mozdulnának ki, ha lenne közelebb is egy mozi. A lényeg az, hogy legyenek ilyen szolgáltatások, keltsenek városias hangulatot és azt a benyomást, hogy van választék. A lakótelepen belül többen beszámolnak a rossz közlekedési rendről. Sándor szerint (Havanna) ésszerűtlen a járdák kialakítása, mindenki a kitaposott ösvényeken jár, Eszter (Csepel-Cservenka) pedig egyenesen a járdák hiányáról beszél. Emese pozitív változásként említi, hogy a lakóhelyén élők kiharcoltak egy kocsiúttól elválasztott járdát az önkormányzattól.


118. oldal

A tömegközlekedést elsősorban azok dicsérték, akik közelében van HÉV- vagy metrómegálló, vagy jók a busz- illetve villamosjáratok. Alanyaink közül a központtól legtávolabb eső lakótelepen élő Otília (Csepel, Krizantém) elégedetlen a leginkább. Ésszerűtlennek tartja a járatok útvonalait, de azért annak nem örülne, ha az ablaka alatt menne el a busz. Felhívja a figyelmet arra, hogy a külvárosban élők egyszerre vágynak is a belváros infrastrukturális kényelmére, (széles utak, jó tömegközlekedés) de ódzkodnak is a vele járó portól és zajtól. A közbiztonságot a nagy többség jónak ítélte, és nem is gondolja, hogy veszélyben lenne a lakóhelyén. Van, akit ért kisebb-nagyobb inzultus, de megfigyelhető, hogy azok, akik tapasztalták a rossz közbiztonságot (Éva, Csepel-Szentmiklósi; Eszter, Csepel-Cservenka; András, Kispest) kevésbé szoronganak, mint azok, akik csak sejtik, hogy „veszélyben vannak“ (Magdi, Kőbánya; Otília, Csepel-Krizantém).

4.4. GYEREKKOR A LAKÓTELEPEN, GYERMEKNEVELÉS A gyerekkori emlékek nincsenek kiszámítható hatással a gyermekes családok helyzetértékelésére a lakótelepi közeget illetően, ezért két külön téma kerekedik ki az interjúk alapján.

Gyerekkori emlékek Alanyaink, akik gyermekkorukat a lakótelepen töltötték, nagyrészt pozitívan nyilatkoztak életük ezen időszakáról. Eszter (Csepel-Cservenka) az egyetlen, aki úgy emlékszik, korábban nem voltak meg a megfelelő feltételek a lakótelepen (játszótér, park), de a Duna-part közelsége kárpótolta valamennyire. Rajta kívül még Magdi (Kőbánya) emlékszik negatívabban, de ő kevés időt töltött ott, a belvárosban élő nagyszülei vigyáztak rá. A többiek határozottan elégedettek voltak a feltételekkel. Ami a lakóközösösségben kialakult gyerekkori barátságokat illeti, csak hárman utaltak rá, hogy barátkoztak az iskoltársaikon kívül a szomszédban lakó kisgyerekekkel (Zoltán, Újpest; Mariann, Káposztásmegyer; Eszter Csepel-Cservenka), de elmondható, hogy ezek a barátságok megszakadtak 13-14 éves kor körül. Gyakran számoltak be arról az alanyok, hogy mivel a lakótelepen jártak általános iskolába, sok osztálytársuk lakott a környéken. Csenge (Óbuda), azt meséli, a belvárosban kisebb szobája volt, nem voltak barátai, „a panelban jobb volt gyereknek lenni“. De nem sokkal később megjegyzi: mégis inkább a belvárost ajánlaná egy gyermekes családnak, mert a hagyományos házak jobb minőségűek és elosztásúak, és ott jobbak az iskolák. Egyébként a többiek megoszlanak e tekintetben: sokan, akik szintén pozitívan emlékeznek gyermekkorukra, mégis inkább egyéb lakóhelyet választanának kisgyermekkel. Például Barbarának (Gazdagrét) szép emlékei vannak lakótelepen töltött gyermekkoráról, és jelenlegi lakóhelyüket is ideális színtérnek tartja, de állítása szerint, ha több pénzük lett volna, a XI. kerület forgalmasabb részére költöznek, egy hagyományos házba.

Gyermeknevelés A gyermeknevelési feltételeket a gyermekesek közül egyedül Emese (Csepel-Erdősor) tartja maximálisan kielégítőnek, Sándor (Havanna) nem tartja elég biztonságosnak, Éva (CsepelSzentmiklósi) pedig túl szűkösnek érzi a lakást, ő úgy véli, hogy egy családi ház sokkal jobb lenne. Zoltán (Újpest) szintén nem teljesen elégedett, gyermekét inkább messzebb viszi autóval, egy jobb játszótérre, szebb környezetbe. Otília (Csepel-Krizantém) sem kimondottan ajánlaná gyermekes párnak a lakóhelyét, úgy látja, bár felújították a játszóteret, mégsem tűnik biztonságosnak, arról nem is beszélve, hogy két mászóka és három hinta nem fejleszti túlzottan a gyerekek képességeit, fantáziáját. Amit egységesen értékeltek az alanyok, az a gyermeknevelés infrastrukturális feltételeinek a megfelelő kiépítettsége a lakótelepeken: mindenütt van elég bölcsöde, óvoda, iskola, gyermekorvosi rendelő. Játszótér, park is van a legtöbb lakótelepen, csak a minőségük mutat


119. oldal

nagy eltéréseket. Például Mariann is erre a következtetésre jut, amikor összeveti gyerekkorának két helyszínét: nagy különbséget lát a koszosabb, igénytelenebb Újpestközponti és a káposztásmegyeri játszóterek közt.

4.5. KÖZÖSSÉG, ÖSSZEFOGÁS, AKTIVITÁS A lakótelepek társadalmi státusa A lakók státusára vonatkozó információk igazolják azt a feltevést, miszerint a lakótelep általában közepes státusú lakóhelynek számít, viszont ez nem jelenti azt, hogy a lakosság homogén közepes státusú lenne. Az interjúalanyoktól kértük, hogy értékeljék anyagi helyzetüket egy 5-ös skálán. Előfordult 2-es, 3-as és 4-es–de tény, hogy a leggyakoribb válasz a 3-as volt. Zoltán (Újpest), arról számol be, hogy lát a környéken szociálisan elesettebbeket is, de olyanokat is, akik autójuk, ingóságaik alapján feltehetően vezető beosztásban dolgoznak. Emese (Csepel-Erdősor) ezzel szemben azt állítja, hogy a lakótelepen nem élnek „gazdagok“. Ildikó (Budafok) arról számol be, hogy akad olyan lakó is a házsoron, akinek magas közös költség vagy távfűtés díj tartozása van. Csenge (Óbuda) valamint Eszter (Csepel-Cservenka) úgy látják, sok a szegény nyugdíjas, és az alkoholproblémával küzdő a lakóhelyükön. Eszter azt is hozzáfűzi, hogy a lakótelepen az úgymond „rosszabb” házakban több cigány család lakik. A többi alany nem érez etnikai feszültséget.

Szomszédok Az interjúalanyok általában arról számoltak be, hogy csak egy-egy szomszédjukkal vannak a köszönésen felül beszélő viszonyban. Ez általában a közvetlen folyósószomszédokat jelenti. Sokan beszéltek a lakosság gyors cserélődéséről, a lakótelepi lakás átmenetinek tekinthető jellegéről valamint arról, hogy ebből fakadóan a régi és új lakók kevéssé ismerik egymást. Így a régebbi lakók közt (akik esetleg együtt érkeztek a lakótelepre) viszonylag nagyobb az összetartás. Mariannak (Káposztásmegyer) például a legközelebbi kapcsolata azzal az idős hölggyel van, akivel már évekkel ezelőtt a szülei is jóban voltak. Az alanyok közt előfordult olyan, hogy valaki baráti kapcsolatnak minősítette egy szomszédjával kialakult viszonyát (Éva, Csepel-Szentmiklósi; Zoltán, Újpest), de legtöbben nem tudtak megnevezni olyan közelebbi ismerőst, akit csak onnan ismernek, hogy közös a lakóhelyük. Ezalól kivétel Magdi (Kőbánya), ő az egyetlen alany, aki kutyát tart, és a rendszeres sétáltatás alatt néhány emberrel megismerkedett a környéken. Volt, aki bizalmatlanságról számolt be, Zoltán (Újpest) és Emese (Csepel-Erdősor) úgy érzik, a lakók nem szívesen fogadják el a segítséget egymástól. Magdi (Kőbánya) szintén így gondolja, bár előfordul, hogy apróságokat kérnek a szomszédok egymástól, alapvetően mindenki arra törekszik, hogy erre ne legyen szükség. Konfliktusról csak hárman számoltak be, Csilla (Kőbánya) az alattuk lakó elvárásainak nem tud megfelelni (gyakori az indokolatlan panasz), Magdi (Kőbánya) és Csenge (Óbuda) pedig kellemetlen felső szomszédoktól szenvednek. A kommunikáció és közösségi összetartás hiánya azonban nem feltétlenül a lakótelepek egyedisége; lehet, hogy egy tágabb, talán budapesti társadalmi jelenségről van szó, ami csupán egyértelműbbnek tűnik a sok embernek otthont adó paneltömbök esetében. Egy lakótelepen szembetűnőbb, ha a lakók nem alkotnak közösséget (Emese, Csepel-Erdősor).

A közösség hatékonysága Ami a lakók potenciális összefogását illeti, a nagy többség nem nyilatkozott bizakodóan. Emese (Csepel-Erdősor) úgy tudja, valamikor régen még összetartó közösség volt a lakótelep, de a lakók kicserélődése magával hozta az „elidegenedést“. Sokan úgy vélik, mindenütt vannak olyanok, akik miatt nem jöhet létre semmi változás, akik ellene vannak a fejlődésnek. Magdi (Kőbánya) szintén így gondolja, de ő önmagát is az antiszociális lakók közé sorolja.


120. oldal

Eszter (Csepel-Cservenka) úgy véli, túl nagy egy lakótelep, vagy egy ház ahhoz, hogy össze lehessen hangolni az akaratát. Mariann (Káposztásmegyer) is ezen az állásponton van, de ő saját lépcsőházáról pozitívan nyilatkozik, persze itt kisebb házakról van szó. Otília (CsepelKrizantém) és Zoltán (Újpest) úgy gondolják, hogy a lakók könnyebben fognak össze valami ellen (esetleges veszély, zavaró szomszéd), produktív, aktív cél érdekében azonban már sokkal nehezebben. Szinte mindenki iróniával említi a lakógyűléseket. Lényegtelen, sőt nevetséges dolgokra pazarolják a lakók az alkalmat. Jellemző továbbá, hogy az emberek nem szívesen egyeznek bele komolyabb rehabilitációs tervekbe, szinte félnek, hogy fény derül valami olyasvalamire, amin egyébként úgyse lehet segíteni (András, Kispest.). Kár befektetni (Eszter, CsepelCservenka), kár „beleölni“ a pénzt (Csenge, Óbuda,) a változásba. Az egyetlen kivétel Csilla (Kőbánya): az ő házukban hatékony a képviselet, nekik sikerült is felújítási támogatást nyerniük. Voltak, akik beszámoltak a környezet szépítéséért szervezett közös akciókról (Sándor, Havanna; Emese, Csepel-Erdősor). Emese úgy gondolja, fontos, hogy a lakók felelősnek érezzék magukat a környezetük iránt, és tegyenek is érte, de ő már nem vállalna társadalmi munkát, mert megjelent benne az elvágyódás. Sándor (Havanna) szintén inkább abba fektet több energiát, hogy megteremtse családjának az elköltözés feltételeit. Sokan nyilatkozták, hogy nem érzik felelősnek magukat a közös területekért, de ügyelnek rá, hogy ne rontsanak az állapotán. Ám többen válaszolták, hogy a közös képviselő kérésére szívesen vállalnának kisebb szervezési feladatokat a házért. A gyemektelenek gyakran említették, hogy ha lenne gyermekük, biztos harcolnának azért, hogy szebb legyen a környezet. Egyedül Eszter (Csepel, Cservenka) érzi úgy, hogy nincs értelme a környezet fejlesztésének, mivel gyorsan megrongálják. Ildikó (Budafok) úgy látja, hogy az önkormányzat próbálja folyamatosan kijavítani a vandalizmus nyomait. Ezt Zoltán (Újpest) is fontosnak tartaná, ő úgy véli, hogy ha hagynak valamit elromlani, az további károkat, pusztulást hoz maga után.

4.6. VÉLEMÉNYEK A REHABILITÁCIÓRÓL, FEJLESZTÉSI IGÉNYEK Programok, pályázatok Két alany számolt be a panelprogramban való sikeres részvételről, Csilla (Kőbánya) és Ildikó (Budafok). Mindkét ház a hetvenes években épült, paneles technológiával. Csilla a sikert a közös képviselői aktivitásnak tudja be, valamint annak, hogy a lakóközösség döntésképesnek, illetve kompromisszumképesnek bizonyult ebben a szituációban. „Mindenki felvállalta az önrészt, valaki egy összegben, mint mi is, valaki hitel formájában, mert egyértelmű, hogy jó befektetés, növeli a lakás értékét. Úgy gondoltuk, hogy ha pár év múlva eladjuk, akkor legalább kétszer annyi fog visszajönni, mint amit most kifizetünk érte.“ - véli Csilla. Kicserélték a vízvezeték- és a fűtéscsöveket, valamint a radiátorokat, a fűtés egyénileg szabályozhatóvá és mérhetővé vált. Kicserélték az ablakokat is, ezenkívül a jövőben elvégzik a ház külső hőszigetelését, és az erkélyek felújítását. Ezt komplex műszaki rehabilitációnak tekinthetjük. Ildikó (Budafok) szintén a képviselet tájékozottságát emeli ki, elmondása szerint építész, épületfenntartással foglalkozó édesapjának is nagy szerepe volt ebben. Úgy véli, alapvetően nincs olyan rossz állapotban a ház, de azért jól jött a pénz, bár még nem döntött a lakóközösség, mire fordítják. Ildikó szerint a liftfelújítás lenne a legégetőbb. Barbara (Gazdagrét) úgy tudja, az ő házuk is benevezett a panelprogramba, de még nem bírálták el. Nem örülne, ha nekik is kellene fizetni, és a felújítások kivitelezésével kapcsolatban sincsenek jó tapasztalatai. Mielőtt odaköltöztek volna, kicserélték a vízvezetékeket, az elektromos hálózatot, meg a nyílászárókat is. De mégis a házban állítólag fél évente van csőtörés, és az új nyílászárók is rosszul lettek betéve, ha nagy eső van, akkor nedvesedik a fal az ablak alatt. Másfelől az egyik ablakot ki sem lehet nyitni, mert kiesik a helyéről. A kivitelezéssel Csillának (Kőbánya) is voltak gondjai (a munkások a helyszínen láttak először


121. oldal

ablakcserét), de a végeredménnyel elégedett. Hozzátette azt is, hogy ők visszaköltöztek a szüleikhez a felújítások idején, viszont nem lehet könnyű azoknak a lakóknak, akik nem tudnak hova menni, mivel nagy a zaj és a piszok, de úgy véli, alapvetően megéri végigcsinálni. A panelprogrammal kapcsolatosan volt, aki a tájékoztatás fontosságát hangsúlyozta (Zoltán, Újpest). Ezt az interjúk során tapasztalt tájékozatlanság is alátámasztotta: nagyon keveset tudnak a lakók arról, hogy milyen lehetőségeik vannak. Emese (Csepel, Erdősor) például tisztában van vele, hogy létezik valamiféle program, de úgy véli, elég, ha a közös képviselő foglalkozik vele. Abban „nem hisz“, hogy az állam és az önkormányzat valóban kifizetné a költségek kétharmadát. András családja (Kispest) szintén bizalmatlan, ők nem vágnának bele a fejlesztésekbe, mivel úgy vélik, amit megspórolnának a fűtésen, azt elvesztenék a hitel költségével. Csenge (Óbuda) pedig Csillával (Kőbánya) ellentétben úgy gondolja, hogy bár minimálisan növelné a lakás értékét a fejlesztés, nem éri meg beruházni a lakásba, mivel nem lehet annyival drágábban eladni, amennyit beleölnének. Éva (Csepel, Szentmiklósi) pedig úgy gondolja, hogy a panelprogramot csak válságcsillapításnak nevezhetjük, és örülne, ha tisztességesen rendeznék a lakótelepek helyzetét. Éva, Csenge valamint Eszter (CsepelCservenka) azt is megemlítik, hogy azért nem vennék fel a fejlesztésekre a hitelt, mert költözést terveznek. Bár mindannyian örülnének a hőszigetelésnek és fűtéskorszerűsítésnek: Éva (Csepel, Szentmiklósi) a nyári melegtől szenved, Csenge (Óbuda) a téli hideg miatt. Persze többekben kelt rossz érzést, hogy rengeteget fizet, és a meleg kimegy az ablakon.

Közlekedés Sokan gondolják, hogy az infrastruktúrát fejleszteni kellene. Mariann (Káposztásmegyer) például teljesen elégedett a házak álllapotával, úgy véli, a rehabilitációnak náluk arra kellene koncentrálnia, hogy jobban bekapcsolja a városi közlekedésbe a lakótelepet. Van, ahol a közlekedési renddel is vannak problémák, Otília (Csepel-Krizantém) például annak örülne, ha lakóövezetté nyilvánítanák a lakótelepet, azt is megemlíti, hogy a járdaszegélyek túl magasak, így sem babakocsival, sem biciklivel nem lehet közlekedni, a kerekesszékeseknek esélye sincs.

Lift és hulladékgyűjtő Sokan felhozzák, hogy szükség lenne az akadálymentesítés házon belüli megoldására is. Éva (Csepel-Szentmiklósi), akit ez konkrétabban is érint, örülne egy liftnek, bár nem lát rá semmi esélyt. András (Kispest) arról számol be, hogy a lakóközösség megoldotta ezt a problémát, mikor egy mozgássérült lány költözött a házba. Emese (Csepel, Erdősor) viszont úgy véli, hogy ilyen igények még nem teszik szükségessé egy lift beépítését: „aki mozgássérült, az költözzön a földszintre“. Ami a hulladékkezelést illeti, többen használják a lakótelepeken elhelyezett szelektív gyűjtőtartályokat. Egyedül Eszter (Csepel-Cservenka) mondta, hogy nem található a környéken ilyen. Gyakoribb kifogás volt, hogy nincs elég gyűjtőkonténer sem, ebből fakadóan sokaknak túl messze van ahhoz, hogy odavigyék a szemetet. Illetve túl kicsi a lakások konyhája, nem biztosíthatóak a hulladék szétválasztott gyűjtésének kulturált feltételei a háztartásban. Ezenkívül Emese, aki használja a szelektív hulladékgyűjtőt, úgy véli, a rikítószínű konténerek elcsúfítják az utcaképet, és valamilyen diszkrétebb megoldást kellene találni (Emese, Csepel-Erdősor).

Az építészeti elemek kiemelése Sokan említették, hogy számos esztétikai és arculatteremtő beavatkozást lehetne végrehajtani a lakótelepen. Van, aki sátortetővel javítana a helyzeten: például Csenge (Óbuda) szerint „már egy kis tető is emberibbé tenné a házakat“. Ildikó (Budafok) ellenben nem tartja túl szépnek az utólagos sátortető-ráépítést. György pedig kifejezetten szkeptikus az ilyen jellegű


122. oldal

nagy változtatások kivitelezésével kapcsolatban. A bürokrácia átláthatatlanságát, a zavaros jogi kereteket és a kreativitás hiányát említi mint hátráltató tényezőket. Ellentétben a sátortetővel, a zöldtető megoldását egyöntetűen jó ötletnek tartották az alanyok. Főleg György (Kelenföld), akinek a terasz hiányzik a legjobban lakásából. György egyébként annak örülne a legjobban, ha kicsit fiatalosítanák a lakótelepeket, ha megfelelő marketingstratégiával „márkanevet“, arculatot adhatnának a lakótelepnek. („…kicsit »retró«, de azért modern, és megfizethető“). Azért érvel a value marketing-stratégia mellett, mert szerinte érdemes volna meggyőzni a fiatalokat, hogy „jó itt élniük, és nem kell szégyellniük, ha már mást amúgy se tudnak megfizetni“. Sokan hangsúlyozzák, hogy örülnének, ha egyéniséget adnának a házaknak (például Éva, Csepel-Szentmiklósi). A színezéssel kapcsolatos vélemények azonban megoszlanak. Van, aki kockázatosnak tartja, mivel nincs olyan szín, ami mindenkinek tetszik. Például Emese (Csepel-Erdősor) is úgy véli, hogy a házak színezése a gyakorlatban legtöbbször csak ront a helyzeten – feltehetően, mivel nem vonnak be szakembert a döntésbe, és a lakók nem nagy felületben gondolkodnak. Emese azt tartaná a legjobbnak, ha növényeket futtatnának a házakra (zöldhomlokzat). Ezenkívül ő azt is fontosnak tartja, hogy valamilyen szinten megőrizzék a lakótelep egységességét, benne jó érzést kelt a homogenitás, „kijelöli a határokat“. Ildikót (Budafok) ezzel szemben nem zavarná, sőt jó ötletnek tartaná, ha új házakat húznának fel a lakótelepi házak közt.

Szokások és távlatok Többen úgy vélik, hogy a nagy átalakításokhoz szükség van egy generációváltásra, ugyanis az idősek nem tudnának azonosulni az új törekvésekkel. „Nem is biztos, hogy értenék a célját, mert nekik ez jutott ötven évig“–véli György (Kelenföld). Az interjúalanyok közül egyedül Éva gyanakszik rá, hogy mérgező anyagok vannak a házban, amitől megbetegszenek az emberek. Többen is voltak a kérdezettek közül, akik arról sem tudtak, hogy előfordulhat ilyesmi egy lakótelepi házban. Ami a hangszigetelést illeti, a legtöbben azt mondták, hogy megtanultak együtt élni a zajokkal. Egyedül Magdi (Kőbánya) emelte ki, hogy a szigetelés feltétele lenne annak, hogy a magáénak érezze a lakás terét, hiszen így „együtt kell élnie“ a szomszédokkal. Sokan hangoztatták, köztük Magdi is, hogy javítana a közérzetükön, ha aktívabban rendben tartanák a lakótelepi közparkot. Sándor (Havanna) kiemeli, hogy nem elég lenyírni a füvet, az öntözést is meg kellene oldani, mert hiába áll rendelkezésükre nagy zöldfelület, ha teljesen ki van égve a növényzet. Emese (Csepel-Erdősor), noha nem kutyatulajdonos, mégis úgy látja, hogy nagy szükség lenne a lakótelepen a kutyatartás feltételeinek javítására is. Mivel a parkok rendezett részeiről kizárták a kutyákat, szükségesnek tartja egy nagy kutyafuttató kialakítását.

4.7. LAKÓHELYEK ÖSSZEVETÉSE, JÖVŐ A lakóhelyek összevetése kapcsán sokszor elhangzott, hogy szívesebben laknak lakótelepen, mint egy belvárosi bérházban, azaz a lakótelep sokak szemében a kisebbik rossznak számít. De itt is akadnak kivételek: van, aki a belvárosba vágyik, többnyire a nagy belmagasság, és a városiasság érzete miatt (Csenge, Óbuda; Magdi, Kőbánya). A másik viszonyítási pont a családi ház, ezzel kapcsolatban már sokkal inkább megoszlott az alanyok véleménye. Volt, aki egyáltalán nem költözne kertes házba (György, Kelenföld; Csenge, Óbuda; Magdi, Kőbánya, Mariann, Káposztásmegyer), van aki legfeljebb egy kis kertre vágyik, egy társasházban (Barbara, Gazdagrét, Emese; Csepel-Erdősor). Elmondható, hogy a családos fiatalok közül mindenki szívesen elfogadna egy kertet, valakinek konkrét tervei is vannak költözéssel kapcsolatban (Éva, Csepel-Szentmiklósi; Sándor, Havanna) Erről a szüleikkel élő fiatalok közül is többen beszámoltak. (Eszter, Csepel-Cservenka; András, Kispest). Az elsődleges cél természetesen a budapesti kertváros, de ezt a váltást csak kevesen engedhetik Alternatívák, igények, esélyek

123. oldal

meg maguknak. A költözés akadálya lehet többek közt, hogy nehéz eladni a lakótelepi lakást (Éva, Csepel-Szentmiklósi). Az önálló fiatalok közül csak a vidéki származású Csilla (Kőbánya) kötötte ki, hogy később már csak a kertvárosba költözne, mivel családi házban szeretné felnevelni jövőbeli gyeremekét. Barbara (Gazdagrét) úgy gondolja, hogy jelenleg kielégíti igényeiket a lakótelepi lakás, de reméli, egyszer sikerül vásárolniuk egy tágasabb lakást a XI. kerület zöldövezeti részén, esetleg előkerttel. Sokan beszámoltak róla, hogy szívesen költöznének saját házba, de csak az agglomerációt tudnák megfizetni, és akkor már inkább a lakótelepet preferálják.(Emese, Csepel-Erdősor; Otília, Csepel-Krizantém, Ildikó, Budafok). Ez alól csak egy kivétel volt (András, Kispest), akinek a családja azt tervezi, hogy kiköltözik a városból. Sándor (Havanna) az egyetlen, aki akár egy újabb lakótelepi lakást is vásárolna, úgy véli, egy tágasabb lakás is javítana az életminőségükön, bár felesége inkább kertes házra vágyik. A szüleikkel élő fiatalok közt van, aki nem idegenkedik a lakótelepektől, például Mariann (Káposztásmegyer), aki első saját lakását akár lakótelepen is el tudja képzelni. Egyfelől, mivel jelenleg is egy élhető lakótelepen él, másfelől mivel ennek van a legnagyobb realitás-alapja. Hasonló megfontolásból Otília (Csepel-Krizantém), is valószínűnek tartja, hogy egyéb lehetőség híján lakótelepen lesz az első lakása. Van, aki szülei lakótelepi lakásában el tudná képzelni önálló életét (Eszter, Csepel-Cservenka), de többségben vannak, akik semmiképpen nem mennének lakótelepre, vagy legalábbis nem fektetnének lakótelepi lakásba. Az indok, hogy attól félnek: „benneragadnak“, nem tudnak továbblépni. Feltehetően ők szüleik példáján látják, hogy nem könnyű lakhelyet változtatni és hogy a lakótelepek nem mindig bizonyulnak „ugródeszkának“.


124. oldal

5. Felhasznált irodalom és a hivatkozások rövidítései

Csizmady Adrienne, A lakótelep, Gondolat, Bp., 2003. (Csizmady, 2003.) Ferkai András, Lakótelepek, Városháza, Bp., 2005. (Ferkai, 2005.) Csermely Gábor (szerk.), Iparosított technológiával készült épületek felújítása, ÉMI Kht., Bp., 2005. (Csermely, 2005.) Szelényi Iván–Konrád György, Az új lakótelepek szociológiai problémái, Akadémiai Kiadó, Bp., 1969. (Szelényi-Konrád, 1969.) Csőregh Éva, Lakótelepi iskolások, Akadémiai Kiadó, Bp., 1978. (Csőregh, 1978.) Szendrői Jenő (szerk.), Magyar építészet, 1945-70., Corvina, Bp., 1972. Olaf Gibbins, Großsiedlungen–Bestandspflege, Weiterentwicklung, Callwey, München, 1988. (Gibbins, 1988.) Konkolyné Gyuró Éva, Környezettervezés, Mezőgazda Kiadó, 2003. (Konkolyné, 2003.) Barts J. Balázs, Facility Management–Bevezetés a létesítménygazdálkodás gyakorlatába, Város fM Kft., 1996. (Barts J., 1996.) Görög Mihály, Bevezetés a projektmenedzsmentbe, Aula, 1999. Ujj Attila, Paneles épületek felújítása, In: Építőipari körkép, 2002. (Ujj Attila, 2002.) Sinka László, Felvonók korszerűsítési lehetőségei a panelépületekben, In: Építőipari körkép, 2002. (Sinka, 2002.) Horváthné Pintér Judit–Dr. Laczkovits Zoltán, Korszerű tetőszigetelések, zöldtetők, In: Építőipari körkép, 2002. (Horváthné, 2002.) Horváth Sára Erzsébet, Panelrehabilitáció környezettudatos szemmel, In: Magyar Építőipar, 2004. I. sz. (Horváth, 2004.) Horváth Sára Erzsébet, A kelenföldi lakótelep vizsgálata, különös tekintettel a hőtechnikai jellemzőkre, In: Magyar Építőipar, 2005. 4. sz. Dr. Gilyén Jenő, Panelos épületek átalakítása–lehetőségek és korlátok, In: Műszaki tervezés,1996. 1. sz. Borvendég Béla, Panelmentés, In: Műszaki tervezés, 1996. 1. sz. Borvendég Béla, Alattunk valami ketyeg, In: Valóság, 1997. 1. sz. Holló Csaba, A panelfelújítás problémái, In: Mérnök Újság, 2005. 12. sz (Holló, 2005.) Egedy Tamás, A társadalmi kirekesztés és a lakótelepek, In: Tér és Társadalom, 2001. 1. sz. (Egedy, 2001.) Egedy Tamás, A lakótelep-rehabilitáció helyzete hazánkban, In: Földrajzi Értesítő, 2003, 1-2. füzet (Egedy, 2003.) Bethlenfalvy Gábor, Felújítjuk vagy lebontjuk a lakótelepeket?, In: Építőmester, 2004., 0910. sz. (Bethlenfalvy, 2004.) Gauder Péter–Soóki-Tóth Gábor–Valkó Dávid, Panelsors–egy tanulmány összefoglalója, In: Magyar Építéstechnika 2003. 10. sz. (Gauder-Sóoki-Tóth-Valkó, 2003.) Bogáti Péter, Lakva ismerni meg igazán, In: Magyar Nemzet, 1967.10. 06. (Bogáti, 1967.) A budapesti lakótelepek megítélése–Studio Metropolitana Kht., 2006. forrás: http://www.studiometropolitana.hu/cgi-bin/sm/munkainkbol.php?id=29 (2006. 08.25.) (Studio Metropolitana, 2006.) Szemerey Samu, Városházi Beszélgetések–Beszámoló a 2004. október 12-I alkalomról, forrás: http://epiteszforum.hu/?q=node/1102 (2006. 08. 25.) (Szemerey, 2004.) Dr. Osztroluczky Miklós, Dr. Csoknyai Tamás, Panelépület felújítás passzívház technikákkal, forrás: http://epiteszforum.hu/?q=node/2507 (2006. 08. 25.) (Osztoluczky, 2006.) A panel a Duna-parton és Gazdagréten a legnépszerűbb, forrás: Index http://index.hu/gazdasag/magyar/panva060206 (2006. 08. 25.) (Index) Rácz József, Semmittevés, Lakótelep és szegénynegyed-mentalitás, 1996. forrás: http://www.mtapti.hu/mszt/19962/racz.htm (2006. 08. 25) (Rácz, 1996.)


125. oldal

Panelrekonstrukció, (a szerző nem ismert), Forrrás: http://fenntarthato.hu/epites/vegyes_ideig/epuletrekonsrtukcio/felujitas-panel/felujitaspanel-nyito

A tanulmányban szereplő fotókat Markó Barbara készítette.


126. oldal

ALTERNATÍVÁK, IGÉNYEK, ESÉLYEK. Fiatalok a fővárosi lakótelepekről. Tanulmány október

Recommend Documents